sikoly, 6. szám, 2006. tavasz

7/30/2019 Sikoly, 6. szám, 2006. tavasz

http://slidepdf.com/reader/full/sikoly-6-szam-2006-tavasz 1/56



SZŰ GYI ZOL NTÁ

P LAN ERS A KÉ DÉSRŐ LIL GÓV R

A H OT B RÁT IDÉ É EAL T A Z S

K r ztem Istenté dee őle e m fele t.f l d. D ne l

egrend t hitem.M ül

ITEM

Mon tom-e még a hegyne vala :dha k haM nj inne amodae n ?



SZŰ GYI Zoltán: Pillangóvers a kérdésről

SZIVERI János: A holnap hőseiKONTRA Ferenc: „A múlt pora elménkre rászáll”

SZIVERI János: Felröhögünk a dolgok állásánSÁFRÁNY Attila: A szellemi monolitSZIVERI János: A péterváradi hídnál alkonyodik CSÁNYI Erzsébet: Az elvont világ leföldeléseSZIVERI János: TársastervezésKÓNYA-KOVÁCS Otília: A szerelem SziveriköltészetébenSZIVERI János: Álompolgárok

NYÍRFALVI Károly: Innenső-túlsó partSZIVERI János: Ingyencirkusz Mák Ferinek

N. CZIROK Ferenc: „Centripetális farok”SZIVERI János: A holnap őse

SZIVERI János: Zavar

A borító SZIVERI János festményeinek a felhasználásávalkészült. Az alkotásokat JUHÁSZ Illés bocsátotta a rendel-kezésünkre. A felvételeket TÓTH Béla készítette.

A 2, 4, 8, 24, 33, 42, 44, 51. és 55. oldalon látható fényképek

TARI István felvételei.

A 21. és 46. oldalon lévő fotókat SZIVERI Gábor bocsátotta arendelkezésünkre.

2

45

911232531

344043454751

55

TARTALOM



4

SZIVERI JÁNOS

A HOLNAP HŐ SEIelőkerülnek a romlandó lények okádja őket a mater almaszétlottyadnak mint a rohadt almaaminthogy a földközelbe érnek

ujjaik közt csordogál a lényeg jön a vihar veszélyben a szalmaErőlködik mintha éppen szarnaveszítik önbizalmukat a tények

furcsa szerkezet az élőszervezet

manna s levegő amit ha élvezgetképzelheti magát akár szabadnak

de álmai persze szerteszaladnak kevesebbet kap mint amennyit reméls mire föleszmél immáron nem él



5

SZIVERI JÁNOSRA EMLÉKEZVE

Találkozásaink közül egyetlen egyre koncentrálok most, a le-

gutolsóra. Tavaly november első napjaiban kerestem fel Buda- pesten. Arra gondoltam, mielőtt bekopogtam volna, hogy az ember, ha csak a foga fáj, már a háta közepére kívánja a látogatót. Neki akkor már pokoli fájdalmai lehettek, mégis örült, ha valakiotthonról hozott hírt, abból a közösségből, amelyért élt. Ő még

betegnek is rendhagyó jelenség volt, mert nem a saját fájdalmait helyezte a beszélgetés középpontjába, még ha néha görcsösen

összerándult is az arca, hanem a barátairól kérdezett, akikkelegyütt szerkesztjük az Új Symposiont. A szerkesztőségben akkor a karácsonyi számmal voltunk elfoglalva. Szerettük volna, ha mi-nél több munkatársunk közreműködik. Számunkra kétszeresen isfontos volt az ünnep, amely előttünk állt. Hosszú idő után először

beszélhettünk a klerikalizmus bélyege nélkül erről a témáról, te-hát egy betiltott, elhallgatott ünnepet is rehabilitáltunk. Másrésztkülön örömet jelentett, hogy a fiatal alkotók három nemzedéke a

békesség és együvé tartozás jegyében először töltötte együtt a ka-rácsonyt. A tematikus szám mellé még egy színes verses plakát-naptárt is készítettünk, Jancsira a márciust osztva, tekintettel arra,hogy akkor van a születésnapja. Tetszett neki az ötlet, és megígér -te, hogy a hónap végére megírja a két verset. Egyiket a naptárra, amásikat pedig a karácsonyi szám élére, és majd a húga behozzaÚjvidéken a szerkesztőségbe.

Lényegében így is történt. Eredeti szándéka szerint saját kézí-rásával írta volna a karácsonyi verset, és hasonmásban hoztuk volna. Végül mégis gépelve küldte. Talán ereje hagyta cserben aszépírásnál. Mindenesetre az egyik legmegrázóbb verse lett:

1

KONTRA FERENC

„A MÚLT PORA ELMÉNKRE RÁSZÁLL”

Megjelent a Kritika 1990. februári számában. (a szerkesztő megjegyzése)1



6

Tudomásom szerint még csak egy verset írt a kettőn kívül,melyeket nekünk adott. Utólag önkéntelenül is beleolvassuk a so-rokba a transzcendensbe vivő halál lépteit, a pusztulást is kihívás-

nak tekintő bátorságot. Nem a mindent betöltő fájdalom és önsaj-nálat ez, a számvetésben folyton ott bujkál a rá annyira jellemzőintellektuális dac és önirónia. Elhatalmasodó betegségével is da-colt. Hiába szaporodtak vészjóslóan a kisebb-nagyobb gyógysze-resüvegek az olvasólámpa fénykörében, ő karácsonyra haza ké-szült, az övéihez. Ha minden jól megy, ünnepekkor találkozunk,mondta. Azt tervezte, hogy a szerkesztőség fiatal tagjaival is be-szélget majd, hiszen a legtöbbjüket nem ismerte személyesen. Azóarany borítós kettős szám valóban jó alkalom lett volna rá... Bí-zott még benne, tele hittel, hogy lesz még ereje ehhez a látogatás-hoz.

Bennem is megragadt az a kép, amit több fotós is megörökí-tett, ahogyan utolsó hónapjait töltötte, csíkos pizsamában, fejét bal kezével támasztva; mellette nyugtalanító csendélet orvos-

ságokkal, teáscsészével, ceruzával, papírral és egy fekete könyv-vel. Akkor jelent meg Polcz Alaine A halál iskolája című tudomá-nyos dolgozata, s az ágy mellett A halálviszonyunk alakulásánálvolt behajtva. Most olvasom ezt a könyvet, és folyton az juteszembe, milyen kegyetlen (vagy éppen vígasztaló?) olvasmánylehetett számára.

Visszagondolva még allegorikusabb töltést kap a cím. Behe-lyettesíthető a saját sorsával: a Muzslától Budapestig megtett út a

„ És Három Király – mint kő a vesébe – a semmiből belép a betlehemi mesébe.Túl a kialvatlan égen

nem hat a narkózis. Végem.” Kelenföld, 1989 novembere

2

Magánterület című, posztumusz megjelent kötetében található. (a szerkesztőmegjegyzése)

2Az idézet a Foggal, körömmel című vers utolsó négy sora, amely a költő



7

halál iskolája volt, közbeékelve az újvidéki Telep, Temerin ésSzabadka kényszermegállóival, az állandó költözködés keserű-ségével és bizakodásával. Sohasem volt magányos költő, versei-

nek közéletisége mindennapi megnyilvánulásaival és társaságotösszefogó egyéniségével állítható párhuzamba. Voltak barátai,akik segítettek neki a költözködésben, és voltak ellenségei, akik hagyták elmenni. Csak keveseket hagyott közömbösen. Hatása afiatalabb nemzedékeknél is kimutatható. Akad olyan rímfaragó,aki máig sem vetkőzte le a Sziveri-epigonságot.

Személyisége, életművének megítélése mindig szélsőséges

megnyilvánulásokat implikált, jelenségnek számított, aki indula-tokat szított: maga volt az indulat. Egy nemzedék jellegzetesegyéniségeként, sajátos médiumként rótta verseit, fittyet hányvaszurkolókra és gáncsolókra. Sokoldalúbb és színesebb egyéniségvolt annál, mint amilyennek sokan láttatni próbálták. Már-már fé-lő volt, hogy egydimenziós kitaszított költőként vonul be az iro-dalomtörténetbe, akinek nagyságát csupán az determinálta, hogyeltávolították az Új Symposion éléről, majd megpróbáltatások so-

rozatát kellett kiállnia. Példa értékű ez a sors, és tragikus ómen.Mindezen most szerencsére enyhítenek a visszaemlékezések, igé-nyes elemzések, tanulmányok, melyek az utóbbi időben jelentek meg, túl az első döbbeneten, túl a sokat emlegetett életrajzi ténye-ken, nem feledkezve meg arról sem, hogy maradandó értékű ver -seket hagyott ránk azokból az évekből is, amikor még nem volt„üldözött”. Mi tartozunk neki egy teljesebb képpel.

Már azon a novemberi estén megéreztem valamit a költözkö-dés hangulatából. Patetikusság nélkül beszélt arról, hogy néhánymunkáját véglegesíti, inkább rendszerez, inkább csak javít a meg-kezdett kéziratokon, újba aligha kezd. Szerettünk volna egy velekészült interjút közölni a lapban. Ő az Alföldben megjelent be-szélgetést tekintette a legteljesebbnek, legalaposabbnak, és nem

akarta a nyilvánosság előtt tovább bolygatni a múltat. Letudta ve-le örökre a témát, megbocsátott az ellene vétkezőknek. Most már sokan próbálnak közeledni, de nem biztos, hogy mindenkinek aj-tót nyitnék, tette még hozzá. Meglepett, hogy kissé lobbanékonytermészete ellenére, nyugodtan és tárgyilagosan ítélte meg azembereket, a fájdalom sem távolította el a realitásoktól. Az Új



8

Symposiont a sajátjának érezte, a lap érdekét tartotta szem előtt,amikor többszöri rábeszélésre vállalta, hogy a főmunkatársunk lesz. Tette ezt annak ellenére, hogy eredetileg más volt a koncep-

ciója a folytatást illetően. Tudta azonban azt, hogy a fiatal alkotó-nemzedékek békés egymás mellett élését és kialakuló műhelyétcsak az ő neve fémjelezheti. Viszonylag rövid idő alatt rájöttem,hogy a legtöbb dologban neki volt igaza. Érdekelte, hogyan zajlottle a tavalyi „ átalakulás”. Többünknek vannak több száz oldalasnaplói a Sympo-ügyekről. Egészen más jellegűek a változások,mint mondjuk '83-ban, egy idő után azonban ugyanolyan érdeke-

sek lesznek.Fátumként valami sorsszerűen viharba kergeti ezt a lapotmegjelenése óta. Irányított szelek szabdalják folyton az együttszerkesztés barátságait, teszik örök ellenségekké a régi elődöket. Nincs tisztelet a kivételnek.

Ismerve az előzményeket, Jancsit örömmel töltötte el, hogyegyütt dolgozunk a szerkesztőségben, végre egymás mellett. En-nek kézzelfogható nyomatékaként ott sorakozott az ágyán a négyszám.

S végül az első találkozásunk, a megismerkedésünk jut azeszembe még '81-ből, amikor kritikák írására kért fel; ítéljünk meg minden munkát, merjük kimondani, amit láttunk, akárhá-nyak ellenében is. Nem, ő nem osztogatott tanácsokat, csak ön-magát hintette szét, és mindenütt hagyott egy darabot, mindany-nyiunk gazdagodására.



9

SZIVERI JÁNOS

FELRÖHÖGÜNK A DOLGOK ÁLLÁSÁN(ide-óda)

B. A.-nak, ébren és éberen

érzem az égett zsírszagot kiirtanának

mint az írmagotés madarak helyett 120 kg polyva szálls alá – lábszárainkon a visszér mint az ár – – – (ki ez ki folyton visszajár)

és mi ez mi folyton visszájára fordul bennünk

a költő most éppen mindent megemészt szemelégüres tálon legelészcsönd a kosztűr az ital

nagyokat szusszan ha poharat emelitt ennyi a narrativ elem!(készenlétben a félelem)súlyosak az ünnep- s hétköznapok hivatalbóla dolgok teste megállHaver, fülünk a földön hever.

halad a -henger a gőz a gázés a gazsemmi sem igaz?semmi sem igazabb! – leegyszerűsödünk



10

mint az öreg Kassák s hol kezünk összeér gyülemlik majd tökeink tájt figyelmesen egy teljesen újnemzedék – lebeg bölcsen a ránkszabott rongy a drótontúl kifent föntről a lenttörténelmi és jelenkori intelemaz „alom”segít-e rajtunk e mitikus nyugalom – –

(ki ez ki folyton visszajár)az embergyár beindultgyülemlik a nyál előttem talapzatrajta sok furcsa alakzatén meg pontosan itt vagyok

súlyosodnak a hol- és a tegnapok – fölébreszthetjük most már végre a Világot ismerthogykiismertük a segg logikájátmegtudtuk mit jelent vízben fingani



11

A SZIVERI-ÜGY KAPCSÁN

Engem már semmilyen formában nem kötnek a személyesemlékek: egyszer sem láttam őt, szuggesztív előadásmódját is

csak hangszalagról volt szerencsém megismerni. Az írásos és aképi dokumentumokból tájékozódhattam vele kapcsolatban. Új-raolvasva verseit mégis megszólíttattam: de már a költőtől, s nemaz élő embertől. „ Ő t” olvasva egyre határozottabbá vált bennem ameggyőződés, hogy hiteltelen volna minden olyan szöveg(elés)Sziveri Jánossal kapcsolatban, ami figyelmen kívül hagyná a

politikum kérdéskörét, természetesen a fogalomnak abban a

kitágított értelmében, ahogyan ő használta a politika kifejezést, ahatalomszerzés és megőrzés minden területre kiterjeszthető, álta-lános mechanizmusát értve a szó alatt. Egy lényeglátó filozófiaiabsztrakciónak a terméke a kifejezés efféle fölfogása, egyrészt,másrészt viszont a kor sajátos viszonyainak a visszatükröződése.A korban ugyanis, amelyben ő leélte az életét, a jugoszláviai szo-cializmus időszakában, a rendszer diktatórikus fölépítéséből kö-vetkezően az egyes szférák, alrendszerek sokkal kevésbé voltak elválasztva egymástól, mint manapság. Az autonómia-korlátok falként tornyosultak szabad önkifejezésük előtt. Ez így volt mégaz olyan állítólag liberálisabb rendszerekben is, amelyek közé a

jugoszláviai szocializmust sorolták. Nem mintha azt gondolnám,hogy a rendszerváltás utáni viszonyok ideális állapotokat hoztak volna e tekintetben. Közel sincsenek még a kívánatoshoz sem, ak-kor azonban a hatalom mindenbe belefolyt, nem volt egyetlen te-

rület sem, ami függetleníthette magát tőle. Egyetlen-hatalom-ként működött, egységesítő, eggyé tevő monolitikus erőként, aszó negatív jelentése értelmében, hangyabollyá alakítva a társa-dalmat, ahogyan Dosztojevszkij mondaná. Minden eltérés ahangyaboly-léttől, minden korlátot túllépni kívánó szabadság-igény keményen büntetendő volt.

SÁFRÁNY ATTILA

A SZELLEMI MONOLIT



12

Ha kijelentenénk, hogy Sziveri János „ költői életébe” durván beavatkozott a politikai hatalom, akkor nem teljesen mondanánk igazat, merthogy a szférák elválasztatlanságának rendszerében, a

kommunista diktatúrában nem létezett tulajdonképpeni politikaihatalom, egyetlen-hatalom uralkodott. Ez természetesen politi-kai is volt, lévén az állam élén, de nemcsak politikai, ugyanakkor esztétikai, filozófiai, tudományos és jogalkalmazói hatalom is,amely még a féltékenyen őrzött egyéni szférákba is képes volt be-furakodni, és nemcsak az alrendszereket és diszciplínákat uralta,hanem az emberi észt is, mint egyengető, szürke átlagosság, kons-

tantinovići vidékiesség, ügyeletes szűklátókörűség, satufejűség, civilizált barbárság, a cél szentesíti az eszközt sajátos forradalmierkölcse: mint a függetlenség, a szabad gondolkodás, a kiemel-kedés esküdt ellensége. Ez (mind együtt) avatkozott be SziveriJános életébe, az átlag-emberek vagy az átlagosságnak érdekből,esetleg félelemből behódolt egyének hathatós közreműködé-sével. Ez tette őt tönkre, szerencsére nem költőként is, „ csak”egzisztenciájában ellehetetlenített és életkudarcába belebetege

-dett emberként. Költészete színvonalának látványos fölemel-kedése kivettetése után következett be, s ez nyilván nemcsak azérési folyamat szükségszerű következményének tudható be,hanem a betegsége egyik valószínű okaként is feltüntethető,kényszerű szembenézés termékének úgyszintén.

Fábri Sándortól hallottam egy interjúban a frappáns gon-dolatot, hogy nem rendszerváltás, hanem módszerváltás volt itt.

Azt hiszem, értem, hogy mit akart mondani, és pillanatnyi tár -sadalmi helyzetképként akár egyet is érthetek vele, ám egymélyebb, szellemibb megközelítésből látva teljességgel el kellvetnem a mondat tartalmát. Az emberiség folyamatosan, ciklikusszabályszerűséggel rendszerváltásokon halad át, a legutóbbiKözép-Kelet-Európában 1989-ben kezdődött, módszerváltás vi-szont már nagyon régen ment végbe, az emberiség számára a

történelem előtti időben volt az első és mindeddig utolsó, akkor,

1 2

3

1

2

3

Radomir Konstantinović: A vidék filozófiája. Forum, Újvidék / Kijárat, Buda- pest, 2002.A Couleur lokálban című versében.

...a kudarc feldolgozatlansága ölte meg barátunkat– írja Zalán Tibor. In: Alföld,1995/2. 70.



13

amikor a majom lejött a fáról, és emberré fejlődött (ha volt ilyen).Azóta az emberi módszerek lényegileg semmit se változtak. Azember, ez a gondolkodó állat azóta is egy kettőség(ek keresztjére

fölfeszített), paradox valaki: a test és a szellem, a vágy és vágy-korlátozás, az ösztönlény és a szellemi létező, az önzés és a sze-retői képesség együttélésre kényszerültsége egyetlen, szerencsés-szerencsétlen entitáson belül. A forma mindig ugyanaz, mind -össze a kívánalmak szerint beléje öntött tartalom alakul át a rend -szerekkel együtt, vagyis a szereplő sohasem cserélődik, pusztáncsak a színdarab változik (ciklikus szabályszerűséggel), amit

játszani kényszerül.Ez az ellentmondásos valaki azzal van megáldva-megát-kozva, hogy egy másik, rettenetes paradoxon, a hatalomszerzés ésmegőrzés területén, a politikum, a pozícióharcok világábankeresse a maga lakható otthonát. Nem igazán menekülhet ekönyörtelen világ elől senki, még feleségként sem, a család melegének illuzórikus biztonságérzetébe elrejtőzve. A feminiz-mus térnyerése óta különben ez már nem is divatos.

A politikum világában szenvedte el Sziveri János nagy élet-kudarcát. Elsősorban emberként érte a veszteség, egzisztenciális,megélhetési lehetőségeit szűkítette be, ő viszont a benne élő költőlelkületével fogadta és dolgozta fel azt: idealizmusa, elvei, az életértelmébe vetett hite kudarcaként. Tagadhatatlan, hogy publi-kálási lehetőségeit is közvetlenül érintette a félreállítás, azonbanépp a saját esete tanúsítja, hogy a költészetre elhivatottság meg-

jelentetési lehetőség nélkül is biztosíthatja a költői lét fenn-maradását. Nem a nyomtatott betűtől lesz költő a költő, viszontalapvető egzisztenciális feltételek nélkül, bármennyire is szeretnétúlélni, nem sokáig maradhat (élő) ember az ember. Tudjuk, hogynem a nélkülözésekbe halt bele, de mások is, s maga is azt állítja,hogy a nagy életkudarctól az út egyenesen vezetett a súlyos beteg-ségbe, és onnan elkerülhetetlenül a halálba. „ Akkor tragikus volt

mindez, ma már inkább komikusnak hat az egész. Csak az egész-ségem ment rá...” – nyilatkozta Keresztury Tibornak már a történ-

tek földolgozására megérett életszemlélettel. Kezdettől fogvakomikusnak tarthatta volna, hangosan röhögve a hatalomszerzés

4

Keresztury Tibor: Félterpeszben. JAK füzetek 54: Magvető, Bp., é.n. 101.4



14

és megőrzés mechanizmusán, a pozícióharcnak behódolt önzésenés gyávaságon... A másik ember, de a barát szemével látva,Losoncz Alpár így összegez: „ Kisemmizték, kitagadták, meg-

alázták, s mindezt csupán érzelmileg tudta feldolgozni, amiolyannyira védtelenné tette. Így az, amit ő kisebb-nagyobb pon-

tossággal „politikának” nevezett, átgyalogolt elgyötört testén.”Kérlelhetetlen erkölcsi érzéke, kompromisszumra való

képtelensége, miként Losoncz Alpár jellemzi őt, előre kijelölteéletútját. Abban a világban ez nem is igazán lehetett kérdéses, devalószínűleg ma sem volna, hiszen amint szó esett róla, csak a

rendszer változott és változik lomha lajhármozdulatokkal, a mód -szerek viszont ugyanazok maradtak és maradnak. A lelki csapásérzelmi súlyát kétségtelenül súlyosbította, hogy részben onnanérte a támadás, ahonnan a legkevésbé várta: azoktól, akiktőlelveit, eszméit származtatta, a szellemi példaképektől, a voltsympósoktól. De hát ez is egy megérthető, ha erkölcsileg nem isméltányolható emberi történet. Ő maga nyilatkozta: „ Mi híveivoltunk a hatvanas évek Sympo nemzedékének (...). Aztánváltozott a helyzet: már nem vallották mindannyian azokat azelveket, amiket a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, ha-nem egyikük a Forum vezérigazgatója lett, a másik egyetemi ta-nár lett, a harmadik a rádiónál lett atyaúristen stb. Ma már szintekét nevet sem tudnék mondani ebből a nemzedékből, aki nemalkudott meg a hatalommal.” Ha ketten összegyűltök a nevem-

ben, akkor már közösség vagytok, jelentette ki, ha nem is ugyan-

ezekkel a szavakkal Jézus. Ha tehát maradtak ketten, akkor nemvolt ott még semmi elveszve, hiszen a közös akarattal összegyűlőkettő már egy egész közösség! – mondom én erre, és hiszem is azt,amit mondok.

Az idézet világosan rámutat az okra: megalkudtak a hatalom-mal. Egzisztencia, szerzéskényszer, érvényesülési vágy, pozíció-harc, tekintélymánia, tudásgőg, politikai szerepvállalás és sorol-

5

6

7

8

Losoncz Alpár: Nullazuhatagok. In: Ex Symposion, 1999, 28-29. szám. 48.

Uo.

Rózsaszínű flastrom. Beszélgetések vajdasági írókkal. JATE Kiadó, Szeged,1990. 308.

Mt 18, 20. A συνηγµένοι(akik összegyülekeznek) a συνάγω (összegyűlni) ige participiuma, amiből a gyülekezet (συναγω γή) szó képeződik.

5

6

7

8



15

hatnánk a hatalomnak azon arcait, amivel érdekszerződést köthet-tek. „ A hatalomnak úgymond szinonimája az elnyomás. A hata-lom természetéből eredően nyom el. Elnyom, ha általad veszé-

lyeztetve érzi létét, vélt igazságait. A hatalom, éppen ezért, nemtűri sem az ellene, sem az intézményei ellen irányuló bírálatot.” – írta Sziveri János (ezt szöveget a Jugoszláv Írószövetség IX.kongresszusán olvasta volna föl, ha megengedte volna neki ahatalom ). A hatalomnak számtalan arca lehet, s mindegyikkelkapcsolatban szóba jöhet a megalkuvás! Aki ellenállhatatlanvágyat érez magában, az ítélkezzen fölöttük emiatt. Én nem

tenném. Sziveri János, kárvallottként, joggal törhetett pálcátfölöttük, de a többi érintetten kívül mindenki másnak az utólagosés közvetett (értelmezői) ítélete – mivel minden értelmezés az én-azonosulás terméke – egy az egyben önmagáról is kimondottítélet. Azt látjuk a másikban, ami bennünk is ott van. Ne ítélkezz,hogy meg ne ítéltessél! – hangzik ez Jézus ajkán egyszerű szavak -kal, hogy mindenki fölfoghassa.

Emberi dolgok ezek, s mint ilyenek, nem különösebben érde-kesek. Sokkal inkább monotonok, unalmasak, hiszen ugyan-azokkal találkozunk már ősidőktől fogva, lévén, hogy az emberimódszerek nem változnak, csak a rendszerek. Ettől azonban mégijesztőek, démoniak és (akár élet)veszélyesek lehetnek!

Én azonban még a Sziveritől elhangzott ítéletet is árnyal-hatónak vélem. Ki az ugyanis, aki megmondhatná, hogy hol kez-dődik az erkölcsileg elfogadhatatlan megalkuvás, s hol végződik

az emberileg, egzisztenciális okokból nehezen elkerülhető érdek-és önvédelem? Ez is a paradox lény, az ember eklektikus archi-tektúrájához tartozik: saját érdekei védelme (szükséges egoiz-musa) és az efölé emelkedő közösségi-szellemi érdek (ugyanőkívánatos önzetlensége) csak szerencsés helyzetekben eshetnek egybe, legtöbbször viszont ellentmondanak egymásnak. És na-gyon nehéz megtalálni az ellentétek között (el)vezető (közép)utat.

Sziveri János az erkölcsi elvárások tekintetében is a végletek embere volt, ítélete ezért hangzik annyira kíméletlenül és ellent-mondást nem tűrően. Mindezen finomítások mellett sem lehet

9

Keresztury Tibor: i.m. 98. Bővebben a történtekről: Csorba Béla: Ha a szak -szervezet szerezne egy disznót, és meg lehetne venni felét. In: EX Évköny,Forum, 1990. 193-194.

9



16

kétséges azonban, hogy valami bűzlött ott Dániában! A kérdés-sel kapcsolatban jól tájékozódhatunk A kultúrtanti visszavág

című kötetből. És Szerbhorváth György legújabb könyve is rész-

letesebben foglalkozik a témával. Érdekes olvasmány szinténSzerbhorváthtól a Vajdasági magyar bölcsek protocollumai is.

Marno János ír ja: „ Sziveri (és nemzedéke) viszont örököltegy restaurált, tökéletes korrupt kultúrgazdaságot, amely ideig-óráig tárt karokkal fogadta az „ újabb érzékeny” ifjakat (a művé-szetpártolás gyógyír a rossz lelkiismeretre). (…) Sziveri és nem-zedéke (…) többszörösen rászedett, becsapott írónemzedék –

hamis szerepet kapott, amit sem igazán elfogadni, sem – most már – mindenestül levetkőzni nem könnyű.” Ha ez kívülről, Magyar -országról így látszik, mennyivel inkább olyan belülről! Valamitényleg bűzlik itt a mi kicsiny Dániánkban!

Hogy nem kell ítélkezni a személyek fölött, abból semmiképpsem következik, hogy megítéletlenül kellene hagynunk a tetteketis. A morális téren tetteivel levizsgázott ember művészileg és

tudományosan még ugyanazon a rangon marad. Én azt szűrtem lea vallási tanításokból, hogy meg kell különböztetni az egyiket amásiktól, de ugyanez következik az irodalomelméletből is. Aszerzői ént el kell választani a mögötte álló, polgári névvel rendel-kező emberi éntől. Heidegger filozófiáját azzal az „ érvvel”értékelik le egyesek, hogy szerzője a náci párt tagja volt. Rajtakívül még több millióan voltak a náci párt tagjai, és ezt a „ döntés-aktust” részükről el is ítélhetjük erkölcsileg, de egyikük semtudott olyan korszakalkotó nagysággal gondolkodni, mintHeidegger! Természetesen, gondolkodói zsenialitása erkölcsilegnem menti fel őt, sőt épp arról van szó, hogy az egyik én nemérintheti a másikat: ahogy a szerzői énhez tartozó szellemi nagy-ság sem mentesítheti a polgári ént a morális lenullázódástól, úgy a

polgári énhez köthető erkölcsi vétség sem kicsinyítheti a szerzői

10

11

1213

14

Valami bűzlik D

ániábancímű versében.Csorba Béla – Vékás János: A kultúrtanti visszavág. A Symposion-mozgalomkrónikája 1954-1993. Újvidék, 1994.

Szerbhorváth György: Vajdasági lakoma. Az Új Symposion történetéről.Kalligram, Pozsony, 2005. 315-377.

In: Symposion, 1998, szeptember-október.Marno János: „Felmérni egymást magán-ügyekben”. In: Alföld, 1989/11.

10

11

12

13

14



17

énhez kapcsolható szellemi nagyságot. Nekünk még szép, hogynincsen Heideggerünk, és Dante, Poe, Lope de Vega méretűköltőnk sincs, de azért van Sziveri Jánosunk! Meg Domon-

kosunk. Arra legyünk büszkék, amink van, és Sziveri Jánosra, aköltőre, büszkének lenni nem alaptalan dolog! Fokozottan meg-alapozott inkább, hiszen nála a szellemi nagyság erkölcsikiválósággal, emberi tartással, egyeneslelkűséggel, igazság-szeretettel párosult.

Kicsi itt a hely, beszűkült a tér és nagy a tolongás! A beszűkült, magába szorult mini-térségekben, amilyen a miénk is,

sokkal látványosabban érzékelhetőek a negatív tendenciák. A pozitívak pedig észrevétlenségben hunynak ki a nagy lökdöső-désben, az egyre csak fokozódó zűrzavarban. A végidőkre emlé-keztet ez a helyzet. Merthogy a beszűkült tér diagnózisához ittmás bajok is társulnak: agonizáló-elfogyó (kis)közösség a vaj-dasági magyar – már a nyolcvanas években is az volt –, s ráadásulállandósult identitászavarral küzd. Fogalma sincs, hogy minek tekintse magát: magyarnak vagy valamiféle más-magyarnak? Jól

példázza ezt a látleletet Bori Imre kirohanása a nagybeteg IllyésGyula ellen.

A kommunista diktatúra időszakában a beszűkítésnek egyhozzáadódó tényezője is munkálkodott. A diktatúra, az egyetlen-hatalom a fejeket is „ satuba fogta”: beszűkítette és kijelölt me-derbe terelte a gondolkodást. Az alrendszereket pedig teljesenmonolitikussá formálta, így a vajdasági magyar irodalmi

alrendszert is. Három székvárosi, Forumhoz kötődő lap létezett,amelyek a generációs megoszlást és a kanonizáció elismertszintjét voltak hivatottak tükrözni, a Képes Ifjúság (csak irodalmirovattal), az Új Symposion és a Híd, és egy kevésbé fontos vidéki,az Üzenet; egy magyar kiadóház, a Forum; egy szellemi csúcs-intézmény, az Újvidéki Egyetem Bölcsészkarának Magyar Tan-széke. Út a kanonizáltsághoz a lap rendszerbe való beépülése után

csakis az Új Symposionon keresztül vezethetett. Az össze-fonódottság mértékét jól példázza, hogy a Sympo-szerkesztők,írók szinte kivétel nélkül a Magyar Tanszék hallgatói voltak, bár akiemelkedőknél – azok kivételével, akik élethivatásukul válasz-tották az irodalomtudományt – az egyetem befejezése nem vált

15

15A Kos jegyében című versében.



18

elfogadott mintává, inkább az ellenkezője (Sziverinél sem). AMagyar Tanszék volt hallgatóinak listája valóban impozáns, ezazonban véleményem szerint nem az intézmény kiemelkedő

didaktikai és pedagógiai színvonalának a bizonyítéka, sokkal in-kább arról van szó, hogy a fiatal írójelöltnek ebben a monolitikusrendszerben, ha az irodalmi életben képzelte el a jövőjét ésmagyarul szeretett volna tanulni, akkor nemigen volt más iskola-választási lehetősége, bár ez az intézmény lehetőséget nyújtott azilyen érdeklődésű fiatalok találkozására és csoporttá való össze-kovácsolódására.

Gyönyörűen fölépített monolitikus rendszer, az egyetlen-hatalom által megteremtett (wayyibrá elóhím) tükörkép, élethűkép-más (becalmó)! Mégis kétségtelen, hogy e nélkül a szellemimonolit nélkül ma nem beszélhetnénk vajdasági magyar iroda-lomról. Ismét egy kiváló példa, hogy sokszor arra lehetünk büsz-kék, ami miatt szégyenkeznünk kell. Szerencsére nem ugyanab-

ból a kiindulásból kell szégyenkeznünk, mint amiből büszkének lennünk. Akkor volna csak igazán nagy a (zűr)zavar, haugyanabból a kiindulásból kellene! (Összevont gondolattalmondva: monolitikus felépítése ellenére is nagy szellemi teljesít-ményekre volt képes ez az irodalmi alrendszer.)

Aki ebből a szellemi monolitból valamilyen okból kifolyólagszáműzetett, az bizony megnézhette magát és a ködk ént szerte-foszlani látszó írói karrierjét! (A helyzet, úgy vélem, azóta semsokat változott, de azért mégsem ugyanaz: nagy késéssel és lomha

lajhármozdulatokkal – a haszonélvezők nemtetszése ellenére – akilencvenes évek közepétől ezen a területen is elkezdődött arendszerváltás.) 1983-ban Sziveri János is száműzetett. Amikor újverseskötetét a Forumban nem voltak hajlandók megjelentetni,

16

17

1Móz 1, 27. (wayyibrá` elóhím = és teremtette isten; becalmó = képmására,mintájára) Az előbbi, teremtést kifejező szó (bárá`) csak az istennel kapcsolat-

ban hangzik el a Bibliában, a becalmó (a celem-ből képezve) kétféleképp

értelmezhető: mint az eredeti, vagyis mint a minta, és mint a tükrözés, atükörkép. (Szabó Mária: Válogatott fejezetek az Ószövetségből. Szeged, 1998.14.) A diktatúrák, az egyetlen-hatalmak mindig (siralmas) isten-utánzatokként,

bálványokként működnek.Attól tartok, hogy a fejekben ettől sokkal rosszabb a helyzet. A haszon-

élvezetet ugyanis csak egy bizonyos ponttól kezdve lehet erkölcsileg tarthatat-lannak tekinteni. Ugyanaz a morális paradoxon vonatkozik erre is, mint amiről

16

17



19

akkor maga is életközelségből tapasztalhatta meg a szellemimonolitból való kivettetés következményét. Ez az ovidiusi sors anemkívánatos elemektől való megszabadulásnak a ritkábban

megélt módozata volt. Kivételszámba ment a külső hatalom- politikai eszközökkel elért félreállítás, a kivettetés gyakori,mondhatni mindennapos módszere a belülről történő eltávolításvolt. A munkát még Sziveri esetében is a jól bevált metódust alkal-mazva, a bent lévőkkel végeztették el.

A szellemi monolitból való belülről történő eltávolítás alattnem a pártapparátustól jövő utasítások rendszeren belüli végre-

hajtását értem a bent lévők által. Arra gondolok, hogy a mono-litikus rendszer szükségszerű következménye az egyirányú érték -ítéletek, a behatárolt szemléletmód eluralkodása, magyarán atömbszerű fölépítés a pluralizmussal csak a legritkább esetben

békélhet meg. Az olyan kicsiny, könnyen átlátható monolitikusrendszerekben pedig, mint amilyen a vajdasági magyar irodalomalrendszere volt (van), szinte elkerülhetetlen, hogy néhány erősegyéniség és a mellettük felsorakozó néhány ember domináns

pozícióra tegyen szert. Sinkó Ervin, Bori Imre ilyen erős egyéni-

18

már írtam az előbbiekben. Saját pozíciója védelmének a joga és a sajátos szelle-miséget képviselő intézmény, csoportosulás védelmének a joga, ahova tartozik,elvitathatatlan az embertől, sőt erkölcsi kötelezettségei közé tartozik. E tekintet-

ben csupán az az enigmatikus, szinte megválaszolhatatlan kérdés vethető föl,hogy ez a védelem, ha mások rovására történik, mettől fogva számít morálisanvállalhatatlannak. (Itt csupán egyetlen biztos vonatkozási pontja van a morális

ítélkezésnek: attól fogva kétségtelenül, amitől fogva a mások elleni (érdek)harc,az eltiprás az egész rendszer életképességét veszélybe sodorja. A példa az ökoló-giából származik, de bármelyik rendszerre alkalmazható.) A kilencvenes évek második felében, a Táltos fennmaradásáért küzdve, bennem az a határozott meg-győződés alakult ki, hogy egyesek fejében tartósan gyökeret vert a monolitikusgondolkodás, a tömb szerelme. A monolit csábító, könnyen bele lehet szeretni,hiszen egyszerű, átlátható és atyaian oltalmazó: védelmet nyújt a benne otthonralelőknek egzisztenciálisan ugyanúgy, mint szellemi értelemben. Azt az elké-

pesztő tényt is érzékeltem, mintha ugyanezek meg lennének győződve, hogy aszabadelvűségért és az életképes szellemi környezetért szállnak síkra, amikor amonolitot védik a tömböt fellazítani szándékozókkal szemben! Más is közre-

játszhatott persze: a tekintélyelvűség, az autoritások tisztelete is egészen bizto-san. Csakhogy az egyetlen-hatalom égisze alatt a tekintélyszerzés elválaszt-hatatlanul összefonódik a monolittal: azon belül, s annak engedélyével szület-nek meg a nagy nevek.

Ovidius Constantában és Az Ovidius-szonett farka című verseiben.18



20

ségek voltak, ilyen Bányai János, s kétségtelenül ilyen volt a magafiatalos módján Sziveri János is 1980-83 között az Új Symposionélén. A meghatározó folyóirat főszerkesztőjeként neki is bele-

szólása volt abba, hogy ki tartozhat a szellemi monolitba, s kinem. Zalán Tibor meséli el vele kapcsolatban a „ szemétkosaras”szerkesztői módszert. (Eszébe jut, hogy holnap a nyomdába kellküldeni a megszerkesztett lapot, gyorsan beleolvas a kéziratokba,ami tetszik neki, félreteszi, ami nem, rögtön a szemétkosárba dob-

ja, majd miután megállapítja, hogy az anyag túllépné a terjedelmikorlátot, ismét elvégzi ugyanezt a műveletet, s így az előzőleg

beválogatott írások egy része is a szemétkosárba kerül.) Egészen biztosan benne volt ebben a magyarországi fiú elkápráztatásának a vágya is, ennek ellenére hűbb (szó)képi kifejezést nem istalálhatnék arra, amit a szellemi monolitból való belülről történőkivettetésen értek.

Nem baj, hogy vannak erős, domináns szerepre szert tevőegyéniségek, inkább kívánatos, mint baj. Kételkedni sem szeret-nék abban, hogy ezek a vezető személyiségek és a köréjük csopor -

tosuló emberek legtöbbször magas szakmai nívón és követke-zetes elvszerűséggel, a jót cselekvés hitével hozták meg a(z elke-rülhetetlen) döntéseket arról, hogy ki kerüljön be a szellemi

monolitba, s ki vettessék ki abból (vagy be se engedtessék). Nema rendszeren belül működő aktőrökben keresem a hibát, hanemmagában a rendszerben, a tömbszerű fölépítésben. A monolitikusrendszer, különösen az olyan kicsiny, mint a vajdasági magyar

irodalom volt (van), nem biztosíthatja a pluralista szellemi köze-get! Márpedig a szellem, aminek egyik megnyilvánulása az iroda-lom, csak akkor képes pezsgő, élő, kivételes teljesítményeknek

19

20

19

20

Zalán Tibor: Szomorkás Visszatekintő – és nem is értem, hogy miért. Alföld,1995/2. 72.

A kívül rekedtek a haragosok, a megkeseredettek, a csalódottak népes táborátgyarapították. A monolitikus szerkezet ezen az alapon is, az emberi viszonyok

megmérgezésével is eljátszotta a maga szellemromboló szerepét. Az irodalmi-lag továbbélő vagy újjászülető szereplőkben, érthetően, nem a pluralista fölfo-gás igénye szilárdult meg a kizárattatás kegyetlen élménye után, hanem egyszembeállítódó, az „ uralkodót” letaszítani képes szellemi monolit megteremté-sének a vágya. Idővel, ennek a létrehozása többé-kevésbé sikerült is. „ A kívül re-kedők, lemorzsolódók, távozni kényszerülők makacs ellentáborrá szerveződtek az elmúlt évtizedekben.” – írja az Új Symposion története kapcsán Virág Zoltán.(Virág Zoltán: A margó vándorai. In: Híd, 2005/6. 53.)



21

teret adó alkotói közeget kialakítani, ha pluralista módon szerve-ződik! Kész csodának tartom, hogy rövid története során, nyil-vánvaló monolitikus szerkezete ellenére is mintaadó szellemi

teljesítményeket mutatott föl a vajdasági magyar irodalom. De háta csodáknak is megvan a racionális magyarázatuk: ennek való-színűleg az, hogy mindig akadt egy lázadó, új esztétikai szem-

pontokat felszínre hozó generáció, amely, amíg lázadásának



22

energiája ki nem fulladt, vagy amíg be nem építették őket arendszerbe, addig a szellemi monolit szétzúzásának, vagyis a

pluralizálódásnak az igényével lépett föl. Szentelekyék után ezt

tették Ács Károlyék (a költészet terén) és Németh Istvánék (a prózában) az ötvenes, Tolnaiék a hatvanas években, s a nyolc-vanas években ezzel próbálkoztak Sziveriék is. (Természetesen a

jugoszláv kulturális színtéren belüli történésekbe szervesen beágyazódtak ezek a törekvések.) S még egy szempontot meg kellemlíteni: sohasem sikerült egy tökéletes, teljesen egységes mono-litot létrehozni. A generációs különbségeket és a kanonizáltság

szintjét tükrözte a folyóiratok hármas fölépítésű hierarchikusrendszere, azok mégis önálló szellemiséggel rendelkező, és bizo-nyos tekintetben egymással konkurráló lapok voltak. És ott voltmellettük még az Üzenet és a Magyar Szó Kilátó című kulturálismelléklete is. Idővel pedig a Forum mellé társult a szabadkai Élet-

jel Kiadó. Ha ez a szerkezet az egyetlen-hatalom rendszerében plurális szerkezetűnek ettől még nem is volt mondható, a plurali-zálódásnak a kezdetleges formáját és egy visszafogottabb moz-gástér lehetőségét mindenképpen magába rejtette. Talán éppannyival volt bensőleg szabadabb ez a monolit, mint amennyivelszabadabb volt a jugoszláviai kommunista rendszer is (elv)-társaitól, a többi diktatórikus rezsimtől.

Az elődök példája követendő mintaként áll előttünk, s egysziveris szójátékkal mondva, ha lázítani nem is (idejét múlta már aforradalmiság attitűdje!), de (fel)lazítani mindenképpen időszerű

volna. A szellemi monolit még közel sem a múlté. A maga sok -színű esztétikájával ennek a magatartásnak most már a valódi

pluralizálódás felé kellene elvezetnie, és nem egyetlen csopor -tosulás oldaláról, hanem egyszerre több irányból kiindulnia.

Nincs is más lehetőség, hiszen az idők rég megváltoztak már! Mikéstünk le, s nem az idő hagyott faképnél bennünket.



23

SZIVERI JÁNOS

A PÉTERVÁRADI HÍDNÁL ALKONYODIKülök a parton a padonholmi élettanfolyamon vagyok itthallgatom mellettem mit magyaráznak s noha ülni e helyen szinte gyalázatmagamat valahogy

mégis teljesen elhagyom

folyik az élet és a folyóvize csörög mint a zsírpapír nincs többé mélynincs fölszínszól vagy hallgat: egyremegya vízben némán ívnak a halak

mögöttem bogarak meg motorok zúgnak sziréna búgszerda vans szemetelnek alá föntről a madarak

mozdul agyamban jópár szentencia-akarat

a híd alatt hajó püffed mint a hullahasa alján hordjaegyütt a folyóval fél európa piszkátaz innenső parti köveken lassan

hűvösödik s mint nyirok a tenyeremetnyálazza már a homály az eget

a sajtótörvényt lapozomalig látni de oda sem figyelek



24

kézfejemről zavargatok egy kései legyetmagyar szó-lapokat lenget a szélitt senki sem olvas

(mindenki ír és beszél)

a természet is csupán néhány fűcsomóképezi (át) – – – elmúlt szinte az egész délutánnincs még csönd de zaj sincs már oly nagy

mellettem a padon hűlnek a helyek s az égre érett pattanások ülnek ki



25

ELEMZÉSI SÚLYPONTOK SZIVERI JÁNOSA PÉTERVÁRADI HÍDNÁL ALKONYODIK

CÍMŰ VERSÉHEZ

Félig heccként, félig komoly gesztussal banális lírai légyottrahív bennünket Sziveri János A péterváradi hídnál alkonyodik cí-mű verse.

A cím, önmagában, tökéletesen hagyományos, leíró alapál-lást, helyzetdalt ígér, költőt és természetet, költőt és érzéseket,szemben a nagyvilággal. A péterváradi híd konkrét megnevezésea helyi színeket és a konkrét létvonatkozásokat vonja be az értel-mezésbe, az alkony említése pedig a mélázó költő toposzát.

Mindez közhelyesebb, ósdibb már nem is lehetne.Azt látjuk tehát, hogy a költő, régi szokás szerint, „ kijelöli he-

lyét a világban”. Újvidéken van, a Dunánál, a Péterváradi híd lá- bánál, de ezen az oldalon. Benne van ebben különleges, kisebbsé-gi, vajdasági mivolta, de benne van a „ költő a folyónál” archetipi-kus póza is, s végül jócskán benne József Attila A Dunánál című

versének reminiszcenciája. Erre a versre játszik majd rá a mű né-hány sora és összegző, eszmélkedő hangulata.

Sziveri János 1977-ben jelenteti meg Szabad gyakorlatok és1981-ben Hidegpróba című kötetét. Mindkettőtől merőben ide-gen a földrajzi konkrétumokból és helyi jellegű valóságvonatko-zásokból építkező versnyelv, mint amilyennel majd A pétervára-di hídnál alkonyodik című költeményben találkozunk az 1987-es

Dia-dalok című kötetből.A fiatal, induló költő éppen abban kiváló, hogy el tud vonat-koztatni önnön körülményeitől, és e személytelen költői ént meg-teremtve egy egyetemes léthelyzet kérdéseit elemzi szenvedélye-sen.

Személytelenül, s paradox módon mégis szenvedélyesen.

CSÁNYI ERZSÉBET

AZ ELVONT VILÁG LEFÖLDELÉSE



26

E gyakorlatok és próbák létfilozófiai tornamutatványok. Életés nyelv szépségeinek, kihívásainak nagy élvezettel való habzso-lása. A végső, metafizikai kérdéseknek a megtapasztalható világ

érzékiségébe mártása, mintegy legyőzése:

E hermetikus költészet a Dia-dalok ban tűnik el. A költő ironi-kus és groteszk vénájának kell kifejlődnie, hogy az elvont beszéd-helyzet kibillenjen, elveszítse az univerzális jelenségszférát, a

bölcseleti nagyrahivatottság pátoszát.Dinamika, disszonancia, problematizáltság eddig is volt e

költészetben, de most szinte önmagát megtagadva ugrik fejest a

banálisba. A lefokozó, helyi jellegű konkrétumokba, melyektőleddig oly finnyásan ódzkodott.Ekkor kezd Sziveri János „ énekelni”. Ócska, elcsépelt mű-

fajokat szed elő, slágert, népdalt, tömegdalt, az „ esztrád-hatást”(Thomka B.) vadászva mindenkor valamiféle kificamított ritmus-tervre, zenei képletre, kaptafára, frázisra húzza rá az abszurd tár -gyi vonatkozást.

A péterváradi hídnál alkonyodik cím a hagyományos címadóképlet alulstilizálásából jön létre. A túlságosan szabályos kijelen-tő mondat iróniát sejtet, a költői én szinte iskolai dolgozat primitívszintjén fogalmazva lát hozzá munkájához.

Míg a Szabad gyakorlatok ban a tárgyi világ képe még bonyo-lult és elvont létösszefüggések rejtelmeiről tudósított, addig ittmár csak banálisan egyszerű, sőt primitív szituációt tükröz:

A megnyilatkozó szubjektum egyes szám első személybenláttatja magát, pozíciója rögzített és passzív. Leépülését jelzik azalliteráló, rövid, egyszerű szavak (part, pad), s az, hogy érzékeiközül kezdetben csupáncsak a hallására támaszkodik:

„ Dagadunk a hófehér levegőben.Szemgolyók, megannyi hajszálgyökér.(...)Csak dagadunk a fémszürke televényben,mint hasonló és hasonlított...”(Dagadunk a hófehér levegőben... Szabad gyakorlatok )

„ülök a parton a padon”



27

Az élettanfolyam kisdiákjává degradált költő letaglózottságátaz első verssszak utolsó három sora fogalmazza meg:

Míg a költő lénye mozdulatlan, addig a folyó is és az élettan-folyam is „ folyik”, bár a befogadó számára érthetetlen és elfogad-hatatlan módon, amit a zsírpapír-hasonlat érzékeltet:

A fülelés mint egyetlen észlelési mód itt disszonáns képzavart

közvetít: a „torzító akusztikai groteszk” (Thomka B.) a második versszakban már megpendíti a bonyolult költői képalkotás és rit-musképlet lehetőségeit. Az indítás, a modoros leckeírás belegázola művi szövegvilág sűrűjébe:

A József Attila-i reminiszcencia megemeli a verset, távlatokatnyit, a sorskérdésekről folyóparton mélázó költő archetípusát va-riálja. A költő azonban a fennkölt ötletet rövidre zárja egy ismét-csak hangeffektusra építő sorral:

Az eddigiek során a mozdulatlan költő a mellette és előtte zaj-ló eseményeket vette számba, most az újabb versszakban a figye-lem a tér hátsó részein pásztáz:

„holmi élettanfolyamon vagyok itthallgatom mellettem mit magyaráznak”

„s noha ülni e helyen szinte gyalázatmagamat valahogymégis teljesen elhagyom”

„folyik az élet és a folyóvize csörög mint a zsírpapír”

„nincs többé mélynincs fölszín

szólvagyhallgat: egyremegy”

„a vízben némán ívnak a halak”



28

A külvilág még mindig főleg a fülön keresztül férkőzik hozzáaz élettanfolyamon lévő szubjektumhoz. Furcsán rímelő, alliterá-ló szavak állnak párba (bogarak-motorok, zúg-búg, szerda-sze-metel). Ha eddig a térben tájékozódott a vers, most egy banálisidőmeghatározás következik:

A mellett, előtt, mögött térviszony feltérképezése kiegészül a„fönt” relációjával, de végképp degradáló, banális vonatkozás- ban. A rövidre szabott terepszemle-tanfolyam hatására a mozgás végül magát a mozdulatlan versíró szubjektumot is átjárja:

A folytatás a fönt után még számba veszi a lent látványát:

A vers a térorientációs mozgásirányokat kimerítve jut el anagy és konkrét földrajzi egységig, Európa fogalmáig. E legna-gyobb fesztáv után ismét lezuhan a pillantás a közvetlen közelidolgokra:

A tenyér – ég, nyirok – homály viszonylatok felállítása már nem a létérzékelés alapelemeit tételezi, hanem a bonyolult költőihasonlat szintjét. A versbeszéd kontrasztos, csak így tűri el ahasonlatok költőiségét.

„mögöttem bogarak meg motorok zúgnak sziréna búg”

„szerda vans szemetelnek alá föntről a madarak”

„mozdul agyamban jópár

szentencia-akarat” j

„a híd alatt hajó püffed mint a hullahasa alján hordjaegyütt a folyóval fél európa piszkát”

„ az innenső parti köveken lassanhűvösödik s mint nyirok a tenyeremet

nyálazza már a homály az eget”



29

A lenn és a fönn, a földi és az égi kontextusában a vers egészétmeghatározó profanizáláson átsüt a transzcendenia, s valami gro-teszk pátoszba torkollik. Nyirok, nyál és homály egészíti ki a vers

egyre gyülemlő negatív vonulatát.Az utolsó előtti versszak fordulatot jelent: a környezetét kör - be leltározó, az élet menetét passzívan tudomásul vevő versírószubjektum itt végre aktív cselekvővé válik:

Az eddigiek során a költőt az érzékszervi világbefogadás, a bénult fülelés jellemezte. A tolakodó zörejek után most a látvány következik:

A tehetetlenség, a letaglózottság azonban eluralkodik, s a kin-ti világ is a hanyatlás formáit mutatja: a szürkület, a bosszantó

légy, a szél elegendő ellenerőt képez, hogy a sajtótörvény és a Ma-gyar Szó-lapok elsodródjanak, a szubjektum intellektuális erőfe-szítése összeomoljon.

Az utolsó versszak a látvány, a természet degradálódását nyo-matékosítja, s az elmúlás tényénél köt ki:

Az „ élettanfolyamot” képviselő hangok is elülnek:

Végül visszatérünk a versindító „mellett” térviszony hang-súlyozásához, s ezzel a vers egy kört ír le, zár be. A versíró szubjektum mellett lármásan, ricsajosan száguld el az igazi élet, s ő vé-gérvényesen kívüle marad:

„a sajtótörvényt lapozom”

„alig látni de oda sem figyelek”

„ a természetet is csupán néhány fűcsomó

képezi (át) – – – elmúlt szinte az egész délután”

„nincs még csönd de zaj sincs már oly nagy”

„ mellettem a padon hűlnek a helyek”



30

A groteszk zárósor a tanulság levonását képezi:

Immár másodszor jelenik meg az égbolt-motívum, a tanúság-tevő transzcendens mozzanat. Ez egyben még egy motivikus rí-met képez, ami a kompozíció kerekségét nyomatékosítja, hisz

párhuzam van aközött, ahogy a költő a vers elején „ül a parton a padon”, és aközött, ahogy most a pattanások ülnek ki az égre. Agroteszk pátosz, a vers disszonáns akusztikája ezzel kiteljesedik.

A létösszegző költemény megfogalmazásai az elemi, primitívlétvonatkozások és a profanizálás szintjén építkezik, és az általá-nos, egyetemes emberi tapasztalati szférát jeleníti meg. Csupánhárom konkrét megnevezés ugrik ki a diszkurzus általános szint-

jéből: Pétervárad, Európa és a Magyar Szó.E három pillért folyondárként hálózza be a negatív vonulatok

szövedéke.A péterváradi hídnál alkonyodik című verset elsősorban a rö-

vid szavak, egyszerű kifejezések használata határozza meg. Ez astílus azt sugallja, hogy a költői beszéd e világban maga a banálisképtelenség. Az ironikus groteszk magatartás azonban mégis le-hetővé teszi a megnyilatkozást, s a paradoxális lét adekvát ténye-ként engedélyezi e versbeszéd ellentétes pólusok kisülései közöttivilágra jövetelét – immár nem csupán elvont létrekvizitítumok közepette. Mert a péterváradi híd, a Magyar Szó, Európa a drámai

körülmények folytán fokozatosan mitizálódik és megnevezésétmegkerülni immár nem lehet.

„s az égre érett pattanások ülnek ki”



31

SZIVERI JÁNOS

TÁRSASTERVEZÉS

U. E.-nek,akivel az oszthatatlant is megoszthattam

Most, hogy így stabilizálódott

a helyzetünk,nem tudom, miért kell hogy jók legyünk?Ha másnak az erkölcs csak puszta fényűzés,lerombolva építés,miért hogy hisszük még tételes igazunkat.S ha már az igazság semmit nem mond a mának,miért, hogy csillapítja dühünket a bánat. –

azt képzeltem egyik pillanatban veszünk Temerinbentelket(te is helyeselted)s lesz majd macskánk és kutyánk de nemcsak az

(sebeimre ragtapasz)vagyis valamiféle megélhetést reméltem s amit kaptamcsak annyi: fél nap alatt feléltem – egyszercsak elkezd hullani a hó még jóhogy a szobánkban hideg van akkor fázhatszamikor éppen akarsz(ennyit azért megadhatok neked)

van még tavalyról fűtőolajunk majdhogynem70 liter s föláldoztuk egy kályháért a telket ami mégtartotta bennünk a lelket – maradunk itt a Telepen sötétkék kalap a fejemen



32

lennék bár perverzebb kicsit tehetnék fejemreakár micit ismeglebben a szélben a kiszolgáltatott ballonkabát

agyongondolkozza az ember magátmég szerencse: derűlátó vagyok tudom hogy leszlesz még valahogy – –

rögtön az agyamban igazgatakit jelenlétem izgat de ezt már tudod – tegnap lenyírtad a hajamegész szépen látszik bivalynyakamvelünk minden csak előre halad vagy hátra(szükséged lenne egy új nagykabátra)emelkedünk és változunk tehát s hullunk alákőként a porba

(beépülünk a korba)így érvényesítjük a dialektikátde azért tervezzünk tovább könyveket házatés hazát – miért nem vagyok perverzebb kicsithogy vegyek legalább kocsit – vagyis gyerekszekeretesetleg kenyeret ha megkapom a bérem

(a bérencek elővigyázatosan apasztják a vérem) – azt mondják rólam: iszik és szélhámosde te tudod: csak álmos álmosmint a katonák aludni csupán egy élettel továbbaludni estétől esteligs vinni odébb önmagad legalább emelettel feljebb mint a lift

Legyünk romlottak. Kiállhatatlanok. Dolgozzunk mindenki ellen. Nyírjuk ki ellenségeinket,vagy legalább rugdossuk jól seggbe őket.Legyünk hatalmasok.



33

Éljünk, mint mindenki más, kárára annak akinem vigyáz, s létalapokat a légbe ás.hallgattam embereket erkölcsről beszélni kik

maguk között megosztottak hatalmakat – s hallgattam – – egy pillanatra azt képzeltem lesz majdlakásunk vagy legalább valami albérleti kályhánk amibe néhanapján az időzített tüzelőt hánynánk nem mint most – – – – pannóniai vagyok, és Jánosharmincéves s csak költő de ezt te is tudod – a földdel kéne tudni bánnilehet-e ennél szebbet kívánnide hol a földem legalább talpalatnyiahol a fogamat ott bírnám hagyni – – – még jó hogy kimeríthetetlen az optimizmusom

s vagyontalanságomat is az utókorra hagyományozom



34

Ülhetsz még te is Olvasó..., avagy, akinek a szív veriritmusát...

Már néhány napja csak azon gondolkodom, hogyan kellene

megírni, egyáltalán, hogyan fogjak hozzá... És, hogy méltó va-gyok-e erre? Az alcím első részét illetően úgy érzem, hogyhaSziveri János élne, akkor valószínűleg mondana is ilyet, de sajnositt az alcím második része, amely szerint már 16 éve nem mond -ható, hogy: Szív veri ritmusát...

Pontosan emlékszem arra, amikor először hallottam Sziveri-verset az Újvidéki Rádió Lírai tízperc című műsorában. Mintutóbb kiderült, a Terpesz című vers volt az, azaz a vers vége, ugya-nis arra kaptam fel a fejemet, hogy:

Igen, Kajári Jóska abban az időben volt iskolaszolga, amikor én iskolás voltam. Nem tudom, a többiek hogyan vélekedtek róla,de én személy szerint féltem tőle. Többször is éreztem, hogy raj-tunk pihenteti mogorva, félelmet sejtető tekintetét.

Arra is emlékszem, amikor 1991-ben ellátogattunk a Farkas-réti temetőbe, és a 6-os parcella 2-tes sorában, a 19. szám alattmegleltük Sziveri sírját... Körülöttünk síri csönd. Ennek ellenérevártuk, hogy valami történjen. Közben Rácz Laci több tusrajzot iskészített a sírról. Balázs Attila írta azt, hogy egyszer olyan érzésevolt, arra gondolt, hogy még majd rügyet hajt a kereszt... Oldalt.

KÓNYA-KOVÁCS OTÍLIA

A SZERELEM SZIVERI

KÖLTÉSZETÉBEN

„Kajári Kajáriélted éltediskolaszolgai pózbans most hogy nyakadon hurok s feszül mint a hárfahúrok föntről lefelétekinteted végre: olyan tanári”



35

1994-ben Pesten járva, egy eldugott kis könyvesboltban, vé-letlenül és az utolsó pillanatban (értsd: a visszaindulás leges-legutolsó pillanatában) futottam rá a Kortárs Kiadó gondozásában

kiadott „minden versére”. De hogyan is vehettem volna meg más-képpen ezt a könyvet? Sziveri-kötetet csakis Sziveri szellemébenvásárolhat az ember. Az utolsó filléremet adtam érte. Boldogvoltam.

De nem erről kellene írnom, hanem egészen másról: a szere-lemről Sziveri költészetében. Azt hiszem, Sziveri János költésze-tére inkább jellemző a következő, az Idill-dal, férfihangra című ésA nyálas olvasóhoz alcímű, illetve a nekik ajánlott vers alábbirészlete:

mintsem a „ csöpögős” szerelmi versek sokasága. Jómagam csak aversei és a barátai által mesélt történetekből ismerem Sziverit.Lehet, hogy olyan személy volt, aki a bánáti „ kukacossága”, nyer -sessége mellett érzelmeit nem tárta a nagy nyilvánosság elé.Költészetében inkább burkolt formában találkozhatunk a szere-lem sejtelmeivel. Az Arany ér című versből idézem:

Engem ebből az idézetből a harmadik/negyedik sor ragadottmeg, egyszerűen, a sorok közül áradó melegség...

„az ágakon bomlanak a fölbontott levelek én meg csak úgy olvadok olvadozok dide vagyis csicseregnek az eresz alatt a verebek lekerülvállamról a kabát

(no de hová futtok vele?) – – –”,

„ülök az ágyon gatyáravetkőzve jó a nőre nézni lábán fuszekli hajaszőkes négy fal zárja körül a szobát odaát papírhalom áthallik a sírás akarom-nemakarom

a ház körül bűzlik a leheletkérdésre nem jön feleletszól a szám ez az egyetlen hibám”



36

Akár rögtön meg is cáfolhatnám önmagamat az előbb írtak kapcsán, ugyanis a Társastervezés című versét U. E.-nek ajánlja,„ akivel az oszthatatlant is megoszthattam” írja. És ezzel ország-

nak-világnak mindent elmondott. A nyomor és a nincstelenségközepette is ott van mellette U. E., akivel tervezni tudnak „ köny-veket házat / és hazát”, bár azt is kimondja, hogy:

Az Erotikus változat című versében a következő sorokatolvashatjuk:

Vagy az Ocseny csjornie című versben:

Ebből nem az derül-e ki, hogy szeretettel és szerelemmel ha-sonlítja feleségét egy csecsemőhöz?

A Memóriajáték J. A.-val című vers negyedik és ötödik vers-szaka így hangzik:

„ még szerencse: derűlátó vagyok tudom, hogy leszlesz még valahogy – –”

„ Mint önmagukat tükröző üveglapok,állunk, egymással szemben.Homlokom homlokodon,térded térdemen. Vállam válladon. Csípőd csípőmön.Kozmikus méreteket öltenek

a felfüggesztett lélegzetvételek.És megszűnik e halhatatlanság-helyzet is.Egyszersmind: ehhez igazodunk.”

„Íme, mint a csecsemő,

alszik az én feleségem, pihen saját testlázában –”

„csukló ujjaik alatt az edzettcsiklóhelyrebillenti a kisiklószerelmet



37

AVisszaönzés című versében írja a költő, hogy „ összekevere-dett fejemben / a szeretet és a gyalázat”, de „ szeretnélek lásd visz-szaszeretni / úr lenni magamon – s rajtad”.

A Fecskék a falon. Elmeszelt tél című versében eléggé sokat-mondóan hangzik, amikor „ csattan a meszelő ahogy a földre poty-tyan” De hadd idézzem az „ előzményeket”:

A vers folytatásában egy „adag” erotika olvasható:

Erotikus megjelenítéssel zárul e vers:

s fesztelenóhajok úsznak nesztelen

mint a sóhajok”

„Néztelek. Néztem a karod. Néztem a farod,a derekad...Gyerekhad zsibongott az utcán, s arra gondoltam: szombaton éjjelhogyan is szedjelek széjjel?Mint gyermek a játékait, kibelezzelek?Szétcsavarozzalak, vagy megfelezzelek?”

„Te vagy most agyam egyetlen tárgya,ügyet sem vetek a falra írt árnyra.

Remélve, kegyeid elnyerem:szoknyád alá csúsztatom tenyerem.Meleg van, a lenge rongyok alatt semmi.Farodba harapok, szeretném megenni.S miután bőröd hozzászokott a kézhez, befészkelődöm combod tövéhez.”

„Vegyülnek a nedvek,egymásban úsznak.Fellobbant a kedved – húsom húsodba csúszhat.”



38

Ugyancsak erotikus elemek találhatók a Bolyongás az alhaslankáin című versben:

Az Éhes disznó makkal című verset érdemes teljes egészébenleközölni, mert ebből sok mindent megsejthet az olvasó. Az eroti-ka vegyül itt a szerelemmel. A „ megírni” és a „ megérni” is az életutáni vágyódást tükrözi, az előbbi talán részeg eufóriában is azélet szinonimája, míg józanul gondolkodva, jó lenne „megérni a

nyolcvannyolcat”. A szinte gyermekes gügyögésnek hangzó, nemmindennapi becézgetés pedig szeretetet, szerelmes vallomást su-gall. Az embert megvakítja a szerelem. Olyanra is képes, amit ta-lán „más”, nem szerelmes állapotában nem tenne meg. Íme a vers:

„Sebtében zsarátnok farodhoz érek s lándzsám hegye máris meredezelviselhető méret ezmagában bátran megálló

Gúnyámban alighogy elférek szelíd szobádat vágyom

vívódni véled padlón és ágyon búvár az éjbe alászáll óh”

„Ó, részeg májusi harmat.Megírni hármat.

Megírni nyolcat.Megírni nyolcvannyolcat.Ó, májusi harmat, lefegyvereztél, mint egy barmot.

Ó, hűlő hüllőcském,szorongasd küllőm, küllőcském.Jaj –

ne oly ügyetlenül. No igen, váltig ezt szeretnéd. Váltig én is – Azt amikor – Hát persze – És összehúzza a szemérem ajkadat.



39

A Bábel című versből e téma kapcsán „ csak” két versszakotemelnék ki. „ Csak”, mert ekkor már elhatalmasodik a betegség aköltőn, szinte a halállal vív „ közelharcot”.

Az első idézet:

És a második:

Egyáltalán, kell-e ehhez magyarázat?Sziveri verseit olvasva, a téma kapcsán, apad az ember „ma-

gabiztossága”. Számomra inkább a burkolt szerelem-részletek avonzóbbak.Befejezésképpen azt ajánlom, hogy vegyék elő Sziveri János

bármelyik kötetét, és olvassanak el néhány verset. Lehet, hogyÖnök egészen máshogyan és máshol vélik felfedezni a szerelem

jelenlétét Sziveri költészetében.

Azt – szeretném kicsinyke rágcsálóm, kis növényevőm.Gyöngécske vízigyöker ecském, puha puhatestűm.

Árva gyíkocskám, néger hófehérkém, tengerilovacskám, lovacskám, drága lovacskám. Azt –

Ó, józan májusi harmat.Megérni hármat.Megérni nyolcat.Megérni nyolcvannyolcat.Te édes disznó, ne harapd annyira a makkot.”

„édeskés illatok enyvesednek könnye hullik téli fenyveseknek piheg a szelíd karácsonynőm haja akár a bársony”

„ hőse lettem újra édes Erzsébetszemérmetlenül költőd versének hamuszürke gyáva hajnalokonelszökni tőled bár semmi okom”



40

SZIVERI JÁNOS

ÁLOMPOLGÁROK

minket nem bánt senkiszabadok vagyunk azt gondolunk amit akarunk nekünk a szabadsága bögyünkben van

mi fölvilágosult szabadosok vagyunk gyökér ami lenntől lentig ér s jellemünk a küllemünk minket nem fog járvány: himlő pestis

némelyikünk még fest is(beérik a falon a márvány-szivárvány)üres perceinket elütjük mint a vonata gyalogosokatés nekünk a munka is pihenéstárva előttünk a gyér gyárkapus nyitva a műhely mint a hüvely – gazdaságot ápolunk ezért a nagy jövés

menésnekünk a munka is pihenéss minden más fertőző lerakódás

(mint készülődés a jóraföltálalunk szóraérdemesült dolgokat

ez az utasítása ránkszabott remény szabványosított utópia pótlás)



41

igazítunk folyton valamit magunkonés kilessük az utcát:emberek gyűjtik egymás megrendelt

piszkátmossák a vizet a követ míg mások az egészvárost telefossák (mindent elront a valóság)

nekünk nem kell ami nem kellellenkezik a renddel a ranggal a szereppelnekünk ha nincs akkor is vanmert múltunk a közeljövő(fölszínre kényszerített nemlétezésaz emlékezés)minket missziónk miatt vigyáznak s tapasztalatból öltjük magunkra a frissen el

varázsolt készruhákatnekünk anyánk a közigazgatásés társadalmi tulajdon az apánk

bennünket akar irak líbiafia népe nemzetemert a lelkünkben is folyik az építkezés

nekünk a munka is pihenésminket nem hiá ba nemzettek ősök honfoglaló munka-felelősök!mi már csak elvből kefélünk abból élünk (hogy tőlünk is félnek)nem ellenkezünk a renddel(idd amit az erősebb rendel – el)

ha üvöltözünk: halkanne zavarjunk másokat a bajbanés ha kerestetnek



42

mindenütt vagyunk nem tűnünk el

mint a leszerelt fűtőtestek ––

amit mi tapasztalunk az az igazitapasztalatamit mi látunk az a hiteleslátványamit nekünk parancsolnak az azigazi parancs

amit mi mondunk annak fedezete van

minket az öröm igazgat és elkerüla bánat bennünk erénnyé magasztosul a gyalázatminket megbecsül az országs nincs ebben semmi ravaszság

nekünk mindenki hiszde mi nem hiszünk mindenkiben aki igaz(megérdemlünk ennyi látszat-vigaszt)a mi türelmünk kifogyhatatlan türelemnekünk szép ez a tájha ez a lecke bátran kiállunk mellette!

mibennünk épül egy új végzet egy korszak egy világszemléletmegnemesedik a borszagépítménnyé terebélyesedik bennünk e képzet –– mert mi a népértmert mi a nép nevében

mert mi mi vagyunk mert mi vagyunk a hasadás – a tudaton



43

NYÍRFALVI KÁROLY

INNENSŐ -TÚLSÓ PART

Sziveri János emlékének

1.Túl gyorsan jön látogatóba

s mindig magával visz valakit beszélek hozzá hébe-hóbanapjaimba sunyin belerondít

Jönne inkább csak hébe-hóbaidőben szerényen mikor illik

lenne fehér betű mit hóbaírok s vinné akkor akit...

Vinné akkor akit éppen kelleljárva felette az idő

pokolba le? Mennyországba fel? – tűnődve tompán lép elő

Vinné hogy feloldja kínjaitmutatván miféle kór üszkös seb

rontja utolsó esélyeit:nyugodva már a szem akár a heg

2.

keresem s mire megtalálommit kezdhetek már vele

marad a részeire hullt álomvagy az élet: annak fele:

nyelvem hegyén a kérdés: fél-e



44

ki majd a túlpartról visszanéz?gondol az innensőre is

zsebében papír rajta egy kézrégóta a semmiben hisznyelvén a végső szó: tíz

(aztán szemét lezárja végképp...)

3.

Maradjon ez töredék ben mint a szó vagy az életlegyen így hagyaték

a többitől amúgyis félek!



45

SZIVERI JÁNOS

INGYENCIRKUSZ MÁK FERINEKÜlök ülhetsz még te is Ferikalapodról a portaz eső leveri

Szabadszombatokon és vasárnapdarazsak méla ügyfelek kóvályognak agylágyaneszméléseink felett

Jótállásunkért eztkapjuk cserébegöcsörtös karók kerülnek virágcserépbe

Körülöttünk tátott szájjaldarvadoznak a szóbálványok legjobb lesz ha

idejében meghátrálok

Számomra ebből ennyi iselégterpentinnel mossa frissenfeslett világunkat az ég

A fejlődő szerveket egy-mássals ne velem etessék csontomból a velőt kiütnine tessék



46

Tudat alatt bár elég sekélyenlatolgatom maradt-e mégvalami esélyem

Arcomat kezemet habfehér hamu fedielpatkolhatunk a jólétben egyszer még mi is Feri

De mielőtt kinyiffanok sír kövembe kevélyen belevésemSZIVERI JÁNOS VOLTAMEZ VOLT BÜNTETÉSEM



47

Természetes, hogy idézőjelben, hiszen ez már nem az a sarok,illetve farok, amely az Új Symposion folyóirat kurta rovata voltegy ideig, Sziveri szerkesztése idején.

Sokat gondolkodtam a dolgon. Tegyem, ne tegyem. Írjak-evalamit Sziveriről a Sikoly hatodik számába? Nem, mondtam,

nem hiszem, úgy gondolom, ezt más szerzőknek kell megtenni!Végülis az történt, az írás útjából, vagyis agyamból félreraktammindenféle elő- és utóítéletet. Amikor „ elhangzott” fejemben akattanás, következett a Miért ne! Előítéleteim a „ farokba” vág-

tam, s elismertem önmagamnak, hogy az évek folyamán tettemazért egy keveset érte és a költészetéért.

Valószínűnek tartom, hogy Sziveri Jánost az újvidéki IfjúságiTribünön ismertem meg, valamikor a nyolcvanas évek legelején.Még valószínűbb, hogy Szűgyi Zoltán barátom mutatott be neki,akivel már a hetvenes évek közepén barátkoztunk Adán, a Laták István Ifjúsági Irodalmi Egyesület ürügyén, amelynek alapítója éselnöke Szűgyi volt. Egyébként, de nem mellesleg, ő volt SziveriJános egyik lelki barátja.

Nos – ahogyan Juhász Illés muzslai veterán társam mondaná – , ott lábatlankodtam az Ifjúsági Tribünön (Fiatalok Fóruma), az

albérletben „ lakozó” Újvidéki Színház dolgozójaként (abban azidőben – nyolcvanas évek – az Új Symposion és a szerb nyelvűPolja szerkesztősége is a Tribünön székelt). Különben a színház-

ban nem nagyon kedveltek, mert verseket írtam!Egyik színházi bemutató után az Ifjúsági Tribün pincéjében

(akkor disco-jában), az előadás utáni „ hepphajon” bizonyos időelteltével kettesben beszélgettünk, és mi sem természetesebb,

ittunk Sziverivel. Jócskán felöntöttünk már a garatra, amikor Janikijelentette vagy inkább megparancsolta: „ Most elmegyünk egyarisztokrata cicához!” Fogalmam sem volt, kiről van szó. A cicá-

ból következtetve annyit megállapítottam, hogy nő van a dologban (Sziveri János ekkor már elvált első feleségétől).

Ittas embernek mindig nagyobb az önbizalma a kelleténél.

N. CZIROK FERENC

„CENTRIPETÁLIS FAROK”



48

Akkor úgy éreztem, kevésbé vagyok részeg, mint Sziveri. Úgyhatár oztam, elkísérem, hiszen ki tudja, mi történhet vele a feketeéjszakában. Talán mondanom sem kell, Jani (Jancsi), ismerve a

legrövidebb utat a hölgy házáig, törtetett árkon-bokron keresztül.Én csak aggódva siettem utána. A ház előtt arra kért, gyűjtsek nekikavicsokat az út szegélyéről és segítsek azokkal az emeleti ablak zsalugáterét megdobni (így kopogtattunk a szeretett hölgynek).Amikor a földszinti bejárati ajtó kinyílt, leesett az állam és a tan-tusz. A nőt ismerem, ő is engem.

– Kisczirok, te nem jöhetsz be!

– Nem is volt szándékomban, csak elkísértem a barátomat!A tölgyfaajtó becsukódott. Néhány percig bámultam a házra,majd hangosan azt mondtam magamnak: „Jól van, most már biz-tonságban van!” – és elindultam egyedül a sötét, nedves éjszaká-

ban a Telep felé.Amikor kb. egy év elteltével lakótársam, Margit István bemu-

tatta évfolyamtársát a Magyar Tanszékről, a számomra szimpati-kus bácskai szőke lányt, enyhén csodálkoztam, ám örültem is: alány Sziveri kedvese – felesége.

Ettől számítva már rohan az idő. Úgy tűnik, a költőt „ minéltöbb munka elvégzésére” sürgette. Időközben jártam náluk azAdy Endre utcában, Keszég Karcsival és Balázs Attilával. A Ver -seci utcában, feleségemmel. A temerini Matuska-féle házban,ahová Sziveri kalauzolt el. Több mindenről beszélgettünk, deakkor a fő téma a ház meszelése volt.

– Számításom szerint egy hét múlva két-három szabadnapottudok összekapcsolni, illetve igényelni a színháztól – mondtamJancsinak –, s akkor megcsinálom a meszelést. Ebben maradtunk.Egy hét múlva nem volt már szükség szaktudásomra, sem a mun-kámra. Sziveri édesanyja, anyósa és felesége elvégezték a mesze-lést. Nem tudom, nem is állítom, csak úgy vélem, ebben az időbeníródhatott egyik legszebb szerelmi verse, a Fecskék a falon...

Nem tudok „ időrendi sorban” írni, így összevissza ugrálvatörnek felszínre az emlékeim, a múlt fotói, s félő, hogy valamirenem is fogok majd pontosan emlékezni. Idén 50 éves vagyok. Haélne, ő csak két évvel lenne idősebb nálam. Amikor Újvidékről el-távolították, olyanok is akadtak, akik legszívesebben az iroda-lomból is kitiltották volna. Hála Istennek, ez nem történhetett



49

meg, hiszen Sziveri János akkor már letett néhány értékes alkotástaz irodalom asztalára, amelyeket nem lehetett egyszerűen lesö-

pörni! Azon kevesek (akik sajnos ma is kevesen vannak itt, a Dél-

vidéken) kitartásának és emberségének köszönhető, hogy akkor Ljubiša Ristić színháza munkahelyet, illetve megélhetést biztosí-tott a „ kiátkozott” költőnek és családjának.

Egyes „ irodalomvezérek” és politikusok most azzal érvelhet-nek, hogy Ristić egy rothadt rendszer embere, hiszen a Jugoszláv

baloldal (JUL) párt tagja volt. Tisztelet a kivételnek, de ki nemazok közül, akik tudták, hol a pénz?! Hiszen színházat, de egyebet

sem, pénz nélkül nem lehet csinálni. Sziverivel életében, életem- ben még egy alkalommal találkoztam. Szülőfalujában, Muzslán.Családommal Újvidékről mi is elköltöztünk Muzslára, a folytonnövekvő albérleti árak és a „ Lakás kiadó, kizárólag gyermektelenházaspárnak!” hirdetések miatt. Egy alkalommal, ha jól emlék -szem vasárnap volt, az öcsém személygépkocsijából integettemJancsinak. Amint felismert, visszafordult Automatik nevű moto-ros kerékpárjával és utánunk eredt.

– Állj meg – szóltam oda öcsémnek –, ezzel az emberrel be-szélnem kell!

Amikor kiléptem a személygépkocsiból, láttam, hogy nagyonörül a találkozásnak. Én is örültem. Szabadkáról jöttek haza, hét-végére. Hadd ne mondjam el, miről beszélgettünk. Prózai dolgok -ról. Megélhetésről, családról stb. Ám ekkor éreztem rá Sziveriemberi nagyságára. Akit befogadott szívébe, azt egy egész életre

befogadta.Ezerkilencszáznyolcvannyolc februárjában vagy márciusá-

ban az Újvidéki Színház Szabadkán vendégszerepelt. Szűgyi Zol-tán barátommal, aki akkor már családjával úgyszintén Szabadkánélt, a színház klubjában találkoztunk.

– Erzsire várok, Ferikém, ma kellene megérkeznie Pestről.Tudod, hogy Jancsi gyomrát megműtötték?

– Igen, tudom. – Ha nem sietsz haza, maradj itt. Nagyon érdekel, sikeresvolt-e az operálás. Mostanában ritkán találkozunk, beszélgethe-tünk!

Maradtam. Három nap múlva az Újvidéki Színház igazgatójaszáraz fejmosással jutalmazott.



– Ha véletlenül engem az este agyonvernek, most kit fenye-getne felmondással? – kérdeztem.

– Na, akkor meséld el mi történt veled!

– Szűgyi Zoltán barátomhoz igyekeztünk, aki közel lakik aszínházhoz. Az egyik útkereszteződésnél még zöldet jelzett avillanyrendőr, amikor a kijelölt átjáróra léptünk. Autós forgalomalig volt. Útközben beszélgettünk, sétálva haladtunk. Az úttest fe-lén is túljutottunk, amikor hirtelen egy Fítyó fékezett le előttünk.A kis kocsi vezetője hihetetlen gyorsasággal ugrott elénk, mégishallhatta beszélgetésünket, mert így förmedt ránk: „ Jebem vam

majku mađarsku!” Szükséges-e anyanyelvünkre fordítani? Ezu-tán Zoltán egy hatalmas pofont kapott (ő volt közelebb az illető-höz). Engem már csak megrúgni tudott, valahol az alsó hasizomés a comb között. A további ütések elől gyorsan behúztunk a leg-közelebbi kocsmába. A pincér, vagy a sankosbácsi igencsak cso-dálkozott rajtunk, riadt nemes vadakon. A hírt a műtét kimenetelé-ről másnap is hiába vártuk, Erzsi nem jött. Zoli barátom pedig so-káig nem tudott napirendre térni a pofon felett.

A „ farok” egyensúlya, illetve a centripetálisság érdekébenmég két eseményről kell beszélnem. Az első Sziverihez kötődik, amásodik valamennyiünk múltjához, jövőjéhez. Az Új Symposionszerkesztősége már a Forum Házban volt, amikor Sziveri megkér -dezte tőlem: „ Vállalnád-e a Centripetális farok szerkesztését?”

– Ha felmérésed szerint – válaszoltam – én azt tudni fogomcsinálni, beszélgethetünk róla!

Nem beszélgettünk. Néhány hét múlva Sziverit leváltották.A „temerini-újvidéki élményekhez” tartozik a második ese-

mény. Temerinben nemcsak Sziveriéknél jártam, hanem más ba-rátaimnál is. Így, véletlenül, egy alkalommal Jancsival együttutaztunk Újvidékre. A városi közlekedés halpiaci állomásánszálltunk le és a város központja felé vettük az irányt. A Duna utcasarkán volt (van?) egy hosszúkás alakú kocsma. Betértünk egy

gyomorkeserűre. Ha emlékezetem nem csal, érkezésünkkor Ziv-lak már a söntést támasztotta. Az ott elhangzott beszélgetésbőlegy mondatot sohasem feledhetek. „ Nem kell, hogy mi, szerbek

bántsunk titeket, kinyírjátok ti egymást nélkülünk is!” – mondta aszerb költő Sziverinek.

50



51

SZIVERI JÁNOS

A HOLNAP Ő SE

Ki vált meg engem? S ki árul be újra?Olyan-e, aki nevemet sem tudja,és kotyvasztáson kívül máshoz nem ért,de túladna rajtam ezüstpénzekért?

Eladna, mint a malacot: súlyra!A nótát egész ügyesen fújja – s tenyerébe csörgetik értem a bért...Maroknyi vasdarab, lényem ennyit ért.

Csepűrágók, gazok s együgyűek,megválasztja mindenki a cinkosát.Hallgatózásuk szinte fáj a fülnek.

Vitatni mégis minek élők jogát parázna hitszegéshez, gyilkoláshoz.Rombolhatunk – a holnap úgyse mást hoz.



52

CSÁNYI Erzsébet – 1956-ban született Adán. 1982 óta az ÚjvidékiEgyetem Bölcsészettudományi Karán van munkaviszonyban a Magyar

Nyelv és Irodalom Tanszéken. Összehasonlító irodalomtudománnyalfoglalkozik, világirodalmi, délszláv-magyar komparatisztikai ésirodalomelméleti kutatásokat végez. 1984-ben védte meg magiszteridolgozatát, majd 1995-ben A regény öntudata (metanarratív próza a

jelenkori magyar és szerb irodalomban) című doktori értekezését. 1993-tól a Világirodalom című tantárgyat adja elő. A Nemzetközi Magyarság-tudományi Társaság, a Magyar Írószövetség, a Vajdasági Íróegyesület, aVajdasági Magyar Tudományos Társaság, az MTA Köztestületének ésaz MNT Felsőoktatási albizottságának a tagja. A 2001-ben megalakultVajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium elnöke. Szerkesztőkéntelindította a kollégium TDK Könyvtár sorozatát, aminek keretébeneddig öt kötet jelent meg. Tanulmánykötetei: Szövegvilágok: a fikció

fölénye, A regény öntudata, Világirodalmi kontúr . 1999-ben HercegJános Irodalmi Díjban részesült. Újvidéken él.

KONTRA Ferenc – 1958-ban született a horvátországi Darázson. Aszegedi JATE-n szerzett oklevelet, mint angol-magyar szakos gimná- ziumi tanár. 2001-től a Kilátó szerkesztője. A Magyar Írószövetség tagjaés a József Attila Kör tiszteletbeli tagja. Irodalmi tevékenységéérttöbbek között kiérdemelte a Sinkó Ervin-díjat, a Szirmai Károly-díjat, az

Artisjus díjat, a Híd-díjat, a Herrenhaus-Edenkoben irodalmi ösztön-díjat. Művei számos antológiában szerepelnek, több nyelvre is lefor -dították őket. Önálló kötetei: Jelenések , Fehér tükrök , Drávaszögikeresztek , Nagy a sátán birodalma, Ő sök jussán, Holtak országa,Kalendárium, Úgy törnek el, A halász fiai, Gyilkosság a joghurt miatt, Akastély kutyái, Gimnazisták , Farkasok órája, Wien – A sínen túl.Újvidéken él.

KÓNYA-KOVÁCS Otília – 1968-ban született Nagybecskereken. AzÚjvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékénabszolvált. Az Újvidéki Rádió Szombati Találka című műsorának,valamint a muzslai Zeppelin Rádiónak volt a szerkesztője. Pillanat-nyilag „ szabadúszó” és mesemondó. Több vajdasági magyar lap munka-társa. Muzslán él.

SZÁMUNK SZERZŐ I



53

N. CZIROK Ferenc – 1956- ban született Zentán. A Sziveri JánosMűvészeti Színpad megalapozója és első elnöke. Tagja a Sikoly

szerkesztőségének, valamint a muzslai Zeppelin Rádió Mi szél hozott?című művelődési műsorának a szerkesztője. Önálló kötetei: Elodázottversek avagy csendélet kalodával és Sorspecsét. Muzslán él.

NYÍRFALVI Károly – 1960-ban született Békéscsabán. Könyvtáros.Önálló kötetei: Testünk jele a papíron; Szél és Nap; Ülök a küszöbön(Cinkotai versek). 1992 óta Budapesten él. 2002-ben „ Az én Buda-

pestem” című pályázat fődíjasa volt.

SÁFRÁNY Atti la – 1969-ben született Topolyán. A szabadkai Teológiai-Katekétikai Intézetben szerzett főiskolai oklevelet. Jelenleg a SzegediTudományegyetem vallástudományi szakának hallgatója. 1996 és 1999között a Táltos című folyóirat főszerkesztője volt. Több esszé-, vers- ésnovellapályázat díjazottja. Önálló kötete: Dosztojevszkij szelleme.Kishegyesen él.

SZI VERI János – 1954-ben született Muzslán és 1990-ben hunyt elBudapesten. 1980-tól 1983-ig az Új Symposion főszerkesztője volt. Anevével fémjelzett Új Symposion szerkesztőségét botrányos körülmé-nyek között menesztették. 1989-ben települt át Magyarországra. Önállóverseskötetei: Szabad gyakorlatok , Hidegpróba, Dia-dalok , Szájba-rágás, Mi szél hozott?, Bábel, Magánterület (posztumusz), Sziveri Jánosminden verse (posztumusz). Más művei: Penge – Jovan Zivlak váloga-tott verseinek fordítása, Ács József képzőművészeti monográfia –

közösen más szerzőkkel.SZ Ű GYI Zoltán – 1953-ban született Adán. Tanulmányait az ÚjvidékiEgyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén végezte. 1977-1984 és 1989-1991 között a Magyar Szó újságírója, 1991-1994 között aReformátus Zsinat Társadalmi Missziói Központjának gondnoka, 1992-1998 között az M. Szivárvány Alapítvány és Kiadó irodavezetője volt.1998 óta az Új Mandátum Könyvkiadó szerkesztője. 1994 óta a Magyar

Alkotóművészek Országos Egyesületének (Irodalmi Tagozat), 1995 óta pedig a Magyar Írószövetség tagja. Önálló verseskötetei: Hangosan és

csendesen, Ég a föld, Két part között két folyó, Erdő és más versek ,Ördögkapu, Élet és lélek , Énekünk éneke – A gondnok verseskönyve,

Nincs visszaút – Versillat állapotában, Amint vagyok – Egybegyűjtöttversek , Vagyok aki vagyok . 1991 óta Budapesten él.



Kiadó: Sziveri János Művészeti Színpad –Muzsla

Főszerkesztő: Sándor ZoltánA szerkesztőség tagjai: Tóth Béla, N. Czirok FerencFőmunkatárs: Nagy Farkas Dudás Er ikaMunkatársak: Fekete J. József, Rózsa Róbert, Bába ZoltánLektor: Kovács JolánkaMűszaki szerkesztő: Sándor RóbertA borítót Sziveri János festményeinek a felhasználásával Deák Róbert készítette.Sziveri János festményeit Juhász Illés bocsátottarendelkezésünkre. Fényképezte: Tóth Béla

A Sziveri Jánosról készült felvételek Tar i István munkái.Melléklet: Csík Mónika Metszetek című versesköteteKészült az újvidéki VERZAL nyomdában.Támogatási díj: 150 dinár Postacím: Magyar Kommün 39, 23206 Muzsla e-mail: [email protected] vagy [email protected] az Interneten: www.sikoly.gurulo.com

és www.sikoly-muzsla.com

A szám megjelenését a muzslai Szervó Mihály Általános Iskola és a Sziszi Mar ket (tulajdonos: Ispánovics Ibolya) támogatták.

CIP –A készülő kiadvány katalogizálása

SIKOLY

irodalmi és művészeti folyóiratIII. évfolyam, 6. szám – 2006. TAVASZMegjelenik évente négyszer

82+7 (05)

SIKOLY : irodalmi és művészeti folyóirat / Főszerkesztő SándorZoltán. – 3. évf., 6. sz. (2006) – Muzsla : Sziveri J ános Művészeti Színpad,2006 – (Újvidék : Verzal). – Ilustr. ; 21 cm

Évente négyszerISSN 1820-4112

COBISS.SR-ID 198808327



JÁNOSZIVERI S

Z AAV R

E , de emlődbe járulnék akár n tudlak mégve ngod, mintha r .egészen megne zni. Ha he segne..

a s gy tya kr mj ?V gy c ak a er é ea ls – V lakit e zólítottak belőlem

9 . a u v1 90 j n ár ége

sikoly, 6. szám, 2006. tavasz

Documents