mikor az első Széchenyi-életrajz,Falk Miksa műve 1866-ban né-metül a bécsi Oesterreichische

Revue-ben folytatásokban, majd egyévvel később Pesten magyarul könyvformájában megjelent, Eötvös Józseflevélben fejezte ki elismerését a szer-zőnek, de fenntartással is élt. Úgyvélte, Falk nem említi Széchenyi egyikalapvető hibáját: az emberszeretet hi-ányát. „Nem ismertem embert, ki azegyes individuumok iránt hidegebb, kö-zönyösebb lenne, mint ő volt” – olvas-suk Eötvös levelében.

Kovács Lajos – a negyvenes évek-ben Széchenyi közeli munkatársa –késői visszaemlékezéseiben a nemesgrófot az általános, magasabb szem-pontokat fáradhatatlanul hangsúlyozó,részletekkel azonban már kevéssé tö-rődő gondolkodónak, szenvedélyesenvitatkozó, ám ellenvéleményről meg-győzhetetlen partnernek nevezi, deolyan nagyúrnak is, aki a környezeté-hez tartozók napi aggodalmait és ba-jait szívén viseli: „Gyöngédségéneknem volt határa s ezt sohasem vontameg. Az annyi gondokkal túlterhelt fősohasem feledte a figyelem azon cse-kélységeit, melyek aprópénznek látsza-nak az élet vásárán, de valóban agyöngy értékével bírnak, mert szívünk-nek végtelenül jólesnek és érzelmeinketbilincselik le.”

TUDTA, KIVELHOGY KELL BESZÉLNIE

Valószínűleg mindkettőjüknek „iga-zuk” volt: Eötvösnek és Kovácsnak is.Kovács azt a Széchenyit írta le, akit manaplói, levelei s persze a róla szóló ten-gernyi irodalom alapján jól ismerünk:az érzelmi világában végtelenül bonyo-lult, a hozzá közel állókra minden re-ménytelen elfoglaltsága ellenére fi-gyelő, gondjukat viselő s még a háziszemélyzetével is törődő és udvariasanbeszélő férfit. Eötvös a külvilág Széche-nyi-képét rajzolta meg. Perspektívájá-ban a nehezen megközelíthető arisz-tokrata, a hidegen számító politikusés vállalkozó jelenik meg a szemünkelőtt. Az, aki az emberi kapcsolatokatés ismeretségeket aszerint osztályoztaés válogatta meg, hogy ki milyen mér-tékben képes az ő – Széchenyi – ter-veit előmozdítani.

Tény, hogy Széchenyi egyik kedvencszava a húszas évek naplójában a„misztifikálni” ige. Szükséges-e a szem-fényvesztés, meg kell-e esetleg tévesz-teni a tömegeket, el kell-e ámítani őketahhoz, hogy vezethetővé váljanak éshajlamaik ellenére, de boldogabb jövő-jük érdekükben arra az útra lépjenek,amelyet felvilágosultabb, műveltebbfejek jelölnek ki számukra? A prob-léma politikai, de erkölcsi természetű

is, és Széchenyit komolyan foglalkoz-tatta. A kifejezést később a realizmusjegyében egy másik, szerényebb, degyakorlatiasabb ige váltotta fel: „utili-zálni”, azaz kit hogyan lehet felhasz-nálni. Itt már nem elméletről, hanemvalódi feladatokról van szó, a nemzetérdekében vállalt projektumokról,amelyek megvalósításához Széchenyipártfogókat, szövetségeseket, segítő-ket keresett.

A gróf ugyanis egyedül állt. Kezdet-ben nem rendelkezett semmiféle poli-tikai hatalommal, s helyzete később is– al-dunai kormánybiztosként, majd aHelytartótanácson belüli közlekedésiosztály vezetőjeként – csak minimálismértékben változott. Ez a tipikus ko railiberális szellem sorsa, aki vállalkozásaitönmaga kezdeményezi s önmaga való-sítja meg – a Széchenyi-korabeli közeg-ben nemegyszer a fensőbbség közönyé-nek vagy éppen el lenállásának dacára.A szükség Széchenyit ezért idővel mes-terévé tette ama művészetnek, hogyügyei számára a legkülönbözőbb em-bereket nyerje meg. Egy alkalommalmagát Metternich államkancellárt issikerült sarokba szorítania, aki végülkelletlenül beleegyezett, hogy neve apesti kaszinó tagjainak névsorábanszerepeljen, ami, mint Széchenyi re-mélhette, az intézmény számára foko-zott politikai védelmet jelentett. Ám

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 51

OPLATKA ANDRÁS

PÉLDÁK SZÉCHENYI

SOKRÉTŰ LEVELEZÉSÉBŐL

„Utilizálni”– H A S ZN O S Í TA N I –

A

az 1825 végén a naplóba feljegyzettóhaja sohasem teljesedett be, Metter-nichet nem volt képes lassanként rá-bírni arra, „hogy a jövőben ő is az éneszményem érdekében dolgozzék”.

Hívek toborozásában, támogatókmegnyerésében azonban Széchenyiegy életen át fáradhatatlan maradt, jó-részt erről tanúsodik igen kiterjedt le-velezése is. Avagy másképpen szólva:számos levele éppen e cél érdekébeníródott. Az alábbiakban néhány ilyenpélda felsorolására vállalkozunk. A ki-választott levelek – inkább levélrészle-tek – különlegességét az adja, hogymás-másféle kérdésekről a legkülönbö-zőbb címzettekhez íródtak, és Széche-

nyi ennek ismeretében választottameg a stílust. Mint látni fogjuk, előfor-dul, hogy mondanivalóját politikaimeggondolásból egyik és másik cím-zettjének tartalmilag sem ugyanazona módon fogalmazza meg, mindenek-előtt azonban nyelvi fordulataiban éshangvételében nagy alkalmazkodó-készségről tesz tanúbizonyságot. Vagy -is jól tudta – avagy talán ösztönösenérezte –, kivel hogyan kell beszélnie.

Lássuk tehát Széchenyi néhány szö-vegét! Az itt következő idézetek kivé-tel nélkül az „Ezt köztünk! Isten áldja!”Széchenyi István válogatott leveleicímű, 2014-ben az MTA Bölcsészettu-dományi Központ által kiadott kötet-

ből származnak, amelyet Kovács Hen-riett, Körmendy Kinga, Mázi Béla ésjelen sorok szerzője szerkesztett ésfordított.

MEGTÉVESZTÉS

1828. október 26-án Széchenyi Ester-házy Károly grófnak írt. Ez a „tanító le-velek” kora, amikor is Széchenyi az ön-maga által vállalt nagy feladathoz, anemzet felemeléséhez híveket, szövet-ségeseket igyekszik gyűjteni. S ez acsalódások ideje is, amikor felismeri,hogy a főnemesek közül (amely mű-velt réteg segítségét elsősorban el-várja) csak kevesekre számíthat. Ester-házyhoz intézett soraiban megemlítnéhány nemrég elhunyt főnemest, aki-ket „semmire való”-nak nevez „a szó-nak egész kiterjedésében”, majd hozzá-fűzi: „És a Hazánk legszebb nevei!”Majd így folytatja:

„Nem eszelős az s bizonyára nemholdas [holdkóros], aki Hazánknak ilyrothadtságát elismeri, és kínos megil-letődéssel mindenekben tapasztalja. Deannyira elromlottak mágnás társainks nemeseink egyáltaljában, hogy nemis érzik s nem is sejdítik, mennyire elal-jasodtak, s mennyire rosszak […]

Már mi ugyancsak más emberek va-gyunk, akárki mit mond, és mindenkétségen kívűl Hazánkra sok jót, sok ál-dást fogunk hozni. Csak Istenért tart-sunk össze. Segéljük egymást tisztaszívvel s hazafiúi indulattal, és legyünkállhatatosak. És Terád, Barátom, sokatszámolok. Reménylem, hogy szélesvállúfiaidból igazi magyar emberek lesznek,de nem ám betyár, pipás, káposztaevőmagyarok, hanem a nemzetiség jelesés nemes értelmében.”

Levele végén Széchenyi elmondja: aVersenyfuttatást, a Casinót és a TudósTársaságot kell „lábra állítania”, s haebben mágnás barátai – köztük a cím-zett – nem segítenek, „összerogy min-den, hidd meg”. Esterházy Károly neveSzéchenyi naplóiban viszonylag ritkáns nem mindig a legjobb fényben tűnikfel; nem tartozott Széchenyi szorosabbköréhez. Jó két esztendővel a fentilevél kelte előtt Széchenyi lesújtó véle-ményt jegyzett fel látogatásáról Szere-den, Esterházy birtokán. A kastélyt hu-zatosnak találta, megbotránkozvavette tudomásul, hogy a vendégszobá-kat az istálló fölött rendezték be, és aháziúr négy fiának a „kenyérpusztító”címet adományozta. Levelében viszontmindez másképpen fest. A naplóbeli

52 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

véleménnyel ellentétben éppen nem amaradi, provinciális életkörülményekrajzolódnak ki, ellenkezőleg: Ester-házy Károlyt a patriotizmusra alig-alig buzdítja, inkább eleve meg-ajándékozza a hasznos hazafi éspolgár rangjával; magától érte-tődő ténynek állítja be, hogy Es-terházy s ő, Széchenyi, egy újnemzedék képviselői együttugyanazért küzdenek: „Mi márugyancsak más emberek va-gyunk.”

Rövid két hónappal későbbReviczky Ádám magyar főkancel-lárhoz fordult levelével Széchenyi;igyekezett őt a pesti Casino szá-mára tagnak megnyerni. Reviczky,aki tisztségét 1836-ig töltötte be, Szé-chenyivel szemben általában a felsőbb-ség képviselőjének hivatalos álláspont-jára helyezkedett. Széchenyi egy alka-lommal naplójában megjegyezte, hogya kancellár igen közepes szellem, aki-ben azonban megvan az akarat a közjóelőmozdítására, ami, mint hozzáfűzte,Magyarországon teljesen hiányzik. Ezugyanakkor nem akadályozta meg Re-viczkyt abban, hogy 1832-ben felhívjaMetternich figyelmét az Angliábautazó Széchenyi Istvánra és AndrássyGyörgyre: tartassa a két grófotszem előtt, mert úgy hírlik, a le-vert lengyelországi felkelés utánkülföldön propagandát akarnakkifejteni a lengyelek érdekében.

Mindennek fényében külö-nös, ám diplomatikus fogáskéntjól érthető, hogy Széchenyi a Re-viczkyhez intézett, sok udvarias-sági formulával megtűzdelt leve-lében ügyeihez ugyan a kancellársegítségét kéri, a szerepeketazonban felcseréli: Reviczky az,aki a haza haladásáért áldásosansokat tesz, míg Széchenyi maga csaksaját szerény körében tevékenyked-het. A levélíró szándéka eközben per-sze ugyanaz, mint Esterházy Károlyesetében; a címzett higgye el, hogy Szé-chenyi és ő közös célért dolgoznak:

„[…] bizonyos is vagyok, hogy mind-azokat, melyeket elérni akarok, kegyespártfogása alá fogja venni, ha velemegyetért, hogy azon módok, melyekheznyúlok, köz-célunk elérésére – melynem egyéb, hanem csak az ország elő-menetele – legcélarányosabban is; vagypedig, ha a módokban velem meg nemegyez, tanácsával fogja ügyemet előse-gélleni, mert kis körömben s alacsonyhelyheztetésemben én is használni kí-vánok, úgy, mint a Mindenható Kegyel-

mes Urat magas helyre helyhezteté stehetségeinek nagy határokat muta-tott. Használta Kegyelmes Úr eddig azIstennek ajándékát, sokban új életetlátok én, egy egészen új aerát, s ezértháládatos a haza, mert az anyaföldjé-ért izzadónak köztisztelet és közmegbe-csülés a díja!”

FELHASZNÁLÁS

Magyarország és a nemzetközi poli-tika 1848–49-ben című, kitűnő mű-vében Kosáry Domokos igen meg-győzően mutatja ki, hogy a ma-gyar kormány a délvidéki kon f -liktusok alatt mily nehezentalált hathatós kapcsolatot IlijaGarašanin szerb belügyminisz-terhez, a Belgrádban mérvadó,erős emberhez. Garašanint irri-tálta a hozzá érkező ügynökökés katonák alacsony rangja, a ma -

ga tisztségének megfelelő part-nert és bánásmódot várt el, s a ma-

gyar oldal ezt csak megkésve érzé-kelte. Széchenyi nem követett el ha-

sonló hibát, amikor 1830-ban előszörhajózott végig az Al-Dunán, s – reform-kori politikusként egyedülállóan – sze-mélyes viszonyt épített ki uralkodókkalés török helytartókkal a Duna mentén.1830. szeptember 30-án, Konstantiná-polyból visszaútban Pestre, levélben je-lezte Miloš Obrenović szerb fejedelem-nek, hogy tiszteletét kívánja tenni nála.

Miloš Obrenović sertéskereskedőcsaládból származott és analfabéta volt.Az éppen 1830-ban megszerzett, örök-

lődő fejedelmi címet s Szerbia auto-nómiáját a Török Birodalmon belüla felkelésekben játszott vezető sze-repének és óvatos politikájánakköszönhette, többek közt annak,hogy nem használta ki a szultánszorult helyzetét, a húszas évek-ben nem csatlakozott a görögszabadságharchoz. Szerbián vi-szont – ahogy a délszláv törté-nelemről írt könyvében PeterBartl megjegyzi – úgy uralko-dott, mintha az ország a szemé-

lyes tulajdona lett volna. MindezSzéchenyi előtt bizonyára nem ma-

radt titok, és a fejedelemnek meg-adta a legnagyobb tiszteletet. Igyeke-

zett éreztetni vele, hogy az európaifelső, arisztokrata réteg egyenrangútagjának tekinti, mi több, felvilágosulturalkodónak tartja, aki hasonló mo-dern elveket vall magáénak, mint a ma-gyar főnemes Széchenyi.

„Lehetetlen […] számomra, hogySzerbián átutazzam anélkül, hogyannak a férfinek be ne mutatkozzamés őt legmélyebb tiszteletemről ne biz-tosítsam, akit Európa minden nemzeteismer, kinek mély bölcsességét min-denki nagyra értékeli, és aki magát sok-oldalúan képzett férfiakkal körülvéve alegviharosabb időkben nyugalmat ésbékét teremtett hazájában, és aki a ke-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 53

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™Reviczky Ádám fŒkancellár

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Milo⌃ Obrenovic szerb fejedelem

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

resztény civilizáció melengető fényénélbizonyosan áldást és boldogságot hozmajd honfitársainak, alattvalóinak.

Engedje meg Fenséged, hogy előzete-sen is kifejezzem legbensőbb érzéseimet– a Mindenható tartsa meg Önt jóaka-ratában. Én, mint született magyarmágnás, aki azonban a pogány durva-ság és butaság szagát a rozsdás feuda-lizmus színéig egész lelkével gyűlöli, kö-szönöm az égnek, és sok tekintetbenszintén elmaradott hazámra gondolvakétszeresen boldog vagyok, hogy a déliszomszédságban is új korszak kezdődik,jótékonyabb nap kezd sütni.”

Túl vaskosra sikerült bókok? Megle-het. Ám a grófnak szüksége volt MilošObrenović támogatására az Al-Dunaszabályozásánál, s a fejedelemmel idő-vel barátságos személyes viszonyt ala-kított ki. Miloš Obrenović pedig az eztkövető években – persze országa jólfelfogott érdekében – valóban segítet -te Széchenyi munkálatait.

Hasonló módon szüksége volt arra,hogy Havasalföld urai az Al-Duna sza-bályozását jó szemmel nézzék, s ezértSzéchenyi 1834 őszén Bukarestbe is el-látogatott. A város, az ország nemnyerte meg a tetszését, bár AlexandruGhica fejedelem jól fogadta és segítő-késznek bizonyult. Egy esztendővelelőbb Széchenyi az Al-Duna ügyével le-vélben még Pavel Dimitrijevics Kiszel-jov orosz tábornokhoz fordult, aki1829 és 1834 között Bukarestben akét román fejedelemség kormányzója-ként működött. A gróf a havasalföldiha tóságok segítségét és védelmét kér -te mérnökei számára, akiket a Vas-kapu környékének feltérképezésévelbízott meg. Közölte, hogy kormányá-tól kapott feladata a folyam szabályo-zása, s hangsúlyozta, hogy a Duna ha-józhatóvá tétele mind Magyarország,mind Havasalföld, mind az OsztrákMonarchia és „a nagy Orosz Biroda-lom” számára „felmérhetetlen nyere-ség” és „gazdagság új forrása” lenne.

Minderről, mint írta, Kiszeljovval„minden nyíltsággal és a legnagyobbőszinteséggel” kíván szólni, mivel meg-győződése, hogy a kormányzó a dunaimunka céljával „tökéletesen egyet fogérteni”. A levél egyszerű, de határozottstílusa szándékos: Széchenyi Kiszeljovtábornokhoz mint katona a katonáhozakart folyamodni:

„Magam, Excellenciás Uram, egyál-talán nem vagyok diplomata; életemeta hadseregben töltöttem, gyűlölök min-den kertelést és körmönfontságot, sőszintén meg kell Önnek vallanom, ma-

gamat a legkomolyabban azzal a terv-vel kecsegtetem, hogy Önt Bukarestbenmeglátogatom, éspedig Rustschukiggőzössel, azaz Bécstől odáig a Dunánközlekedve hat vagy hét nap alatt!Mindez nem okoz nekem különösebbnehézséget, főleg ha Excellenciád szíves-kedik engem megértéséről és jóindula-táról biztosítani. A kérdés csak a mikor– az utazás már az 1834-es esztendő-ben lehetségessé válhat.”

Nos, Széchenyi nem szolgált egészéletében fegyveresen, a hadseregbőlmár 1826 elején kilépett, de az orosztábornokkal szemben ez a katonás egy-szerűség tűnt neki a legalkalmasabb, alegcélravezetőbb stílusnak. Ami perszemár önmagában is cáfolja azt, hogya nemes gróf – ha kellett – ne lett vol -na körmönfont diplomata is. Erről ta-núskodik példának okáért AlexandruGhica havasalföldi fejedelemnek 1836júliusában írt levele, amikor is a dunaimunkálatok során rövid ideig megintaz Al-Duna északi partján tartózkodott:

„Fenség, valóban úgy gondolnám,Önnel és magammal szemben hibáz-nék, ha valaha havasalföldi területrelépek anélkül, hogy Önről megemlékez-nék. Emlékeim közt soha nem fog el-halványulni a jóság, amellyel Ön en -gem elhalmozott, és Ön olyan szívetnyert meg magának, mely nem ismeria hálátlanságot, hanem képes érté-kelni a nagyvonalúságot és a belé ve-tett bizalmat. […]

Június 29-én Skela Gladovába men-tem. És mást sem találtam, mint barát-ságosságot és előzékenységet. […] Önnem is hinné, mennyire elcsüggeszt,hogy a mi oldalunkon oly gyakoriak azapró nehézségek, amelyek – be kell val-lanom – nem hasonlítanak a havasal-földi barátságossághoz, amelynek di-cséretére soha nem lesz elég szavam.Remélem azonban, hogy el fogja is-merni többünk jóakaratát a két országkereskedelmének megkönnyítésére, ésnem fogja az Ön bölcs figyelmét elke-rülni, hogy sokkal nehezebb a mármegalapított intézményeken javítani éshibáikat kiirtani, mint újakat alkotni,amelyek a jelen állapotnak jobbanmegfelelnek.”

Széchenyi a címzettől ezúttal sem-mit nem kívánt. Csupán élt az alkalom-mal, hogy a fejedelmet néhány nyájas,Ghica és országa számára hízelgő szó-val emlékeztesse önmagára, a két esz-tendővel korábban kötött ismeretségreés az al-dunai munkálatokra. A diplo-máciai tehetséggel megáldott gróf na-gyon is tudatában volt annak, hogy a

sikerhez nemcsak szövetségesek és jó-akarók megnyerése szükséges, hanemaz is, hogy őket meg tudjuk tartani.

MEGNYERÉS

Kiért, miért fáradozott az Al-Dunán,kinek készült a mű, a folyam szabályo-zása? Széchenyi számos, gyakran igenhosszú, az egyes technikai és pénzügyirészleteket pontosan taglaló beszámo-lót írt József nádornak, aki 1833-tól amunkálatok védnöke és névleges irá-nyítója volt. A kezdeményezés azonbanSzéchenyitől indult ki, aki 1830 augusz-tusában, első al-dunai útja végén az Isz-tambulhoz közeli Bujukderéből így írtale elképzelését a nádornak:

„Utazásom fő célját elértem, és úgyvélem, szerénytelenség nélkül állítha-tom, hogy mindazon – úgy mondhat-nám hézagos – ismeretekkel egyetem-ben, amelyekkel a Dunáról már azelőttis bírtam, most képes vagyok alapos je-lentést tenni a folyam viszonyairól sarról, hogy ez a Magyarország szá-mára igen figyelembe veendő vízi út,amely – tekintettel a nálunk oly gya-kori mocsarak lecsapolására, a keres-kedelemre s végül a más országokkalvaló gyorsabb közlekedésre, talán mára most élő nemzedékek által is részbenés lassanként használható lesz-e.”

„Magyarország számára” – „nálunk”.A nádorral szemben, aki Magyarország-ban mintegy a maga szűkebb birodal-mát látta, Széchenyi élhetett ezzel aszóhasználattal. Ám Bécsben az efféleszavak rossz vért szültek. A formulaezért Metternich államkancellárralszemben másképpen hangzott. Ami-kor Széchenyi 1834 augusztusábanPestről Metternichnek az Al-Dunánvégzett munkákról és egyes diplomá-ciai nehézségekről számolt be, ame-lyek miatt arra kért engedélyt, hogy aVaskapu felmérésénél egyelőre magán-emberként (és nem hivatalosan, kor-mánybiztosként) léphessen fel, majdamikor saját ezzel kapcsolatos al-dunaiutazási terveit ismertette, így írt:

„Főméltóságú úr, nem a kíváncsiságés nem annak vágya, hogy egy egész-ségtelen és már többször látott vidékrelátogassak el, késztet rá, hogy ezt azutazást újból megtegyem. Csupán áll-hatatosan folytatni akarom a munkát,amelyet elkezdtem, amire alkalmaztak,s amelynek kedvező végkifejlete valame-lyest talán hozzájárulhat a Legmaga-sabb Császári Ház dicsőségéhez és azAusztriai Monarchia virágzásához is.”

54 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Igaz, mindez keveset nyomott a lat-ban, nem győzte meg a kancellárt.Metternich, aki a magyar reformmoz-galmat s azon belül Széchenyi tevé-kenységét gyanúval szemlélte, egyikelemzésében, amelyet 1837-ben az Ál-lamkonferencia elé tárt, felháborodot-tan állapította meg, hogy magyar ér-telmezés szerint a „dunai hajózási vál-lalkozások egyedül nemzeti ipari célt”szolgálnak.

Sorolhatnánk a példákat arról, ho-gyan igyekezett Széchenyi hidegen kal-kuláló üzletemberként a Bécsben szé-kelő Első Dunagőzhajózási Társaság ve-zetőit rávenni arra, hogy további ha-

jókkal építsék ki a folyón a közleke-dést, ugyanakkor ennek érdekében ve-gyék kezükbe az Al-Duna szabályozá-sát is. Avagy miként ostromolta Józsefnádort számos udvariassági cikornyá-val díszített, ám nem minden önérzetnélkül írt leveleiben azért, hogy vesselatba befolyását, és a Lánchíd építésé-nek ügyében végre sikerüljön letörnia pesti választott polgárság makacs el-lenállását. Mint ahogy nem egy leveletidézhetnénk, amelyben Széchenyinagynevű, magas rangú, de fizetninem szerető nemesurakat családiashangon, de határozottan kér arra, újít-sák meg tagságukat a Casinóban, járul-

janak ezzel hozzá az intézmény fenn-maradásához.

FELSZÓLÍTÁS

Álljon itt végezetül egy másfajta példa,felszólítás, amelynek címzettje jelentőshelyi hivatalt viselt, de nem tartozottaz úgynevezett felső körökhöz. Széche-nyi 1836. február 14-én levélben for-dult Kiss József szegedi bíróhoz:

„A Gőzhajó-Társaság ez idén egyikhajóját Ó-Budán tataroztatja ki, és idő-vel ugyanott új hajókat is szándéksziképíttetni. Az említett hajó-igazítás egyangol hajó-építőmester felügyelésealatt vitetik végbe, több olasz és idevalómunkások által. Ezen utolsók az ola-szokhoz képest oly lassúk és ügyetlenek,hogy az építőmester teljességgel nemboldogulhat velük és őhelyettük is kül-földi ácsokat kíván hozatni. Mely szépalkalom volna ez földieinknek mind ke-reset módra, mind magok tökélyesíthe-tésére nézve, ha arra valók találkozhat-nának hazánkban? Legelőbb akadhat-nak ilyesek, úgy hiszem, Szeged városabecsületes magyar hajóácsai közt: s en-nélfogva szólítom hazafiúi bizalommala Tekintetes Urat fel, nem eszközöl-hetné-e, hogy némelyek a szegedi hajó-ácsok közül próbára feljönnének. […]

Talán némelyeknek, ha a dolog tud-tukra esik, kedvök kerekedik saját költ-ségeiken felutazni és megtenni a próbát,mely magoknak is, hazánknak is hasz-nos lehet; mert a gőzhajózás ügye mind-inkább képesedve országunk határaiközt, kívánatos, hogy az oda tartozómukások is honunk kebléből kerüljenekki, és a külföldtül magunkat mind in-kább s inkább függetlenebbé tegyük. Hasaját költségükön e próbát megtenni kí-vánók nem találkoznának, tán érdemeslenne nemes Szeged városának találnivalamely módot a fentebbi cél elérésére,mely idővel az egész nemes városnakdíszére és hasznára válhatnék.”

A levél tartalma nem kíván kom-mentárt. A forma talán annál inkább.Széchenyi nem kedvelte a köz- és kis-nemesek társaságát, de tisztelettudó,minden leereszkedéstől mentes, mon-danivalójában igen világos, ugyanak-kor a hagyományos formulákat elősze-retettel használó stílusa meggyőzőenmutatja: szükség esetén a nemes grófbírta azt a nyelvezetet is, amelyen –Mikszáth Kálmánnal szólva – „rajtavan az a bizonyos megyei szag, ami ahaj dúk dolmányán és a bizottsági ta -gok bekecsén”.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 55

Széchenyi István útlevele, 183474 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™