Rettenetes évAblonczy bAlázs

A párizsi békekonferenciaés Magyarország, 1919–1920

Az első világháborút lezáróbékeszerződés a mai napig nagyon erősen foglalkoztatjaa magyar közvéleménytés a történészszakmát is.ennek oka az, hogy 1990előtt kevés szó eshetett errőla magyar nyilvánosságban –ebből a szempontból a nyolc-vanas évek már jelentetteknémi enyhülést. Ugyanakkora határon túli magyarok hely-zete révén a kérdés folyama-tosan jelen van azóta is a köz-beszédben. 2010 óta, amiótajúnius 4. hivatalosan is anemzeti összetartozás emlék-napja lett, a trianonra tör-ténő hivatkozások még gya-koribbak a magyar közélet-ben. Már elég sokat tudunka békeszerződés körülményei-ről, ám az még eléggé feltá-ratlan terület, hogy az országdarabokra szaggatása mikéntérintette a magyar társadalommindennapjait. Mit szóltak a magyarok a hátországbelierőszak elszabadulásáhoza háború végén, a közellátásgigantikus mértékű problé-máihoz, az idegen megszállás-hoz, a menekültekhez? Hogyan tudtak együtt élniezekkel a gondokkal, és azállam (a mindenkori) hogyanpróbált meg ezeken segíteni?Összeállításunkban javarésztezekkel a körülményekkelfoglalkozunk, emellett kité-rünk a székely Hadosztályműködésére, Mária románkirályné párizsi látogatására,a tanácsköztársaságról alko-tott külföldi véleményekreés egynémely gyanús próká-tor működésére is a békeszer-ződés körül.

agyarország szereplése a bé-kekonferencián állandó mor-fondírozások tárgya. Lehe-

tett volna másképp? Hol hibázott amagyar politikai elit? Ki a bűnös? Ká-rolyi Mihály, Apponyi vagy Kun Béla?Ennek igyekszünk utánajárni.

előHAngok, előéRzetek

Ha az Osztrák–Magyar Monarchia ésbenne Magyarország felosztásánakokait kutatjuk, nyilvánvalóan nem ke-rülhető meg a nemzetközi kontextusés az antantot alkotó nagyhatalmakgeopolitikai érdeke. A kulcskérdés va-lamennyi nyugati nagyhatalom szá-mára ez volt: a Habsburgok soknem-zetiségű közép-európai birodalmameddig hasznos nekik, milyen mérték-ben tud és akar ellensúlyául szolgálnia kelet és dél felé törő német elképze-léseknek, amelyek a kontinentálisegyensúly végzetes felborulásával fe-nyegettek?

Ha volt olyan hatalom a háború ele-jén, amely a Monarchia érzékelhetőmértékű megcsonkításában gondolko-dott, az a cári Oroszország volt: aszentpétervári tervek jelentős szlávoklakta területek elcsatolásával (akár azÉszakkeleti-Felvidék, más néven Kár -pát alja megszerzésével) vagy önállósí-tásával számoltak. Ez nem azt jelenti,hogy Párizsban, Londonban vagy ké-sőbb Washingtonban nem voltak olya-nok – szlávbarát értelmiségiek, szabad-kőművesek, egyes üzleti körök –, akiküdvözölték volna a Monarchia felbom-lasztását, de ez távol állt attól, hogy azantantállamok hivatalos hadicéljánaknevezhessük. Ha létezett is a háborúelején valamiféle hivatalos állásfoglalásKözép-Európa háborús sorsáról, az de-rivátuma volt más, nagyobb, a szövet-ségeseket jobban érdeklő problémá-nak: Németország visszaszorításának,Olaszország esetleges hadba lépésénekvagy az Oszmán Birodalom sorsának.

A Monarchia felosztására irányulótörekvések 1917 elejétől-közepétől öl-töttek egyre határozottabb formát,immár a béke-előkészítésen ügyködőkülügyminisztériumokban, vezérka-rokban. A két orosz forradalom, majda breszt-litovszki béke a cári birodalompolitikájának radikális újraorientálását,

illetve az európai német hegemóniaegyre közelebbi lehetőségét jelentette,ugyanakkor a nyugati nagyhatalmakatfelszabadította azon morális kötelmekalól, amelyeket az orosz szövetség róttrájuk. A cári hatalomgyakorlást alighalehetett demokratikusnak nevezni, de1917 tavaszától, a korlátlan tenger -alattjáró-háború bevezetésétől mégkönnyebb volt a központi hatalmakata felvilágosodás és a civilizáció ellensé-gének beállítani a propagandában –nem mintha ez korábban nagy intel-lektuális nehézséget okozott volnabárkinek Nyugat-Európában. Ráadásulaz addig nagyon óvatosan kezelt kér-désben, Lengyelország visszaállításá-nak ügyében is jóval egyértelműbbhangot üthettek meg az antant orszá-gai. Ha létezett közép-európai ügy,amely romantikus-humanitárius színe-zete, a számtalan lengyel felkelés ésnagyszámú tekintélyes emigráns miattismert és népszerű volt Nyugat-Euró-pában, az Lengyelország visszaállításá-nak igenlése volt.

A Monarchia megsemmisítésére irá-nyuló törekvéseket segítette mégGeorges Clemenceau kormányra kerü-lése és IV. Károly különbéke-kísérleté-nek látványos (osztrák–magyar ügyet-lenségből vagy a francia rosszakaratból

6 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Apponyi és kísérete Párizsba indul, 1920. február 6.4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

M

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 7

fakadó) kudarca is. A bukaresti béke(1918. május) és a Monarchia mozgás-terét nagyban szűkítő – haderejét né met irányítás alá rendelő – spáiegyezmény (szintén 1918 májusában)a rettegett kontinentális hegemóniarémképét idézte fel az antant döntés-hozóiban. Ráadásul Woodrow Wilsonamerikai elnöknek az utolsó háborúsév elején közzétett 14 pontja megnyi-totta az elvi utat a nemzetállamok ki-alakulása felé (még ha a gyakorlatitnem is). A többi antantszövetségesegyáltalán nem lelkesedett a népek ön-rendelkezési jogáért, és mire a béke-konferencia megnyílt, hivatalos dokt-rínaként le is került a napirendről –bár Budapesten ezt kevesen tudták.

bizottságosdi

Az 1919. január 18-án megnyílt párizsibékekonferencia szereplőinek túlnyo -mó többsége tisztában volt azzal, hogyúj világrend alapjait rakja le, ezért mű-vüket komolynak, tartósnak és hosszútávúnak szánták. Ennek – és a korszel-lemnek – megfelelően fordultak nagy-számú tudóshoz, egyetemi szakember-hez, hogy a századelő felfogása szerint„tudományos” és „igazságos” rende-

zést teremtsenek. Több száz fős szak-embergárda segítette a felkészülést abékekötésre, illetve a békekonferen-cián való szereplést. Ennek ellenére havégignézzük az antantországok béke-előkészületeit segítő francia Comitéd’Études, az amerikai The Inquiry vagya brit szakértők névsorát, azzal szem-besülhetünk, hogy relatíve alacsony aMonarchiát és ezen belül Magyarorszá-got első kézből ismerők aránya.

Az amerikaiaknál permanensen hi-ányzott egy magyarul tudó munkatárs,és az Inquiry elutasította, hogy megve-gye Feleky Károly magyar–amerikaibibliográfusnak a térségre vonatkozókönyv- és dokumentumgyűjteményét– ahogy ezt a debreceni egyetem ta-nára, Glant Tibor korábban feltárta.A francia delegáció „magyarosa” LouisEisen mann (1869–1937) volt, akinekaz 1867-es kiegyezésről írott munkájama is alapmű a francia szakirodalom-ban, s akinek ekkorra megszilárdult azaz elképzelése, hogy a nemzetiségek-nek önálló nemzetállamokat kell alkot-niuk. Anyagai sokszor elég felületesek,viszont – egyéb adatforrás híján – a hi-vatalos osztrák és magyar statisztikaikiadványokból dolgozott. Aztán per-sze ha a statisztika nem simult az el-képzeléseihez, könnyen közölte, hogy

ezek az adatok manipuláltak, és korri-gálta őket – így lehetett az etnikaihelyzettől igencsak elszakadt állításo-kat megfogalmazni.

Szakértői szerepet vívott ki magá-nak a kollégái által is elfogultnak tar-tott, cseh származású Robert J. Kerner(1887–1956), illetve a francia békede-legáció legfontosabb földrajzosa, Em-manuel de Martonne (1873–1955) is,aki ugyan elég jól ismerte Erdély prob-lémáit, de személyes szimpátiái, eset-leg egy korábbi affér – az orsovai ha-tárrendőrség kémgyanú miatt tartóz-tatta le 1906-ban – miatt intenzív ro-mánbarát magatartást tanúsított akonferencia folyamán és később is.

A szakértők valamikor 1915 és 1917között határozták meg, hogy mit lehetelképzelni, azt viszont, hogy ebből agyakorlatban mi valósul meg, a politi-kusok – és részben a diplomaták – va-lamivel később döntötték el. A brit ésaz amerikai földrajz-, néprajz-, történet -kutatók hamar rájöttek, hogy Közép-Európa etnikai és felekezeti viszonyai

Az ébredő Magyarok egyesületénektrianon-ellenes felvonulása

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

gróf Apponyi Albert4∞&£∞∞§£™4∞&£∞∞§£™

nyugati szemmel nézve olyan bonyo-lultak, hogy a döntések nem születhet-nek meg „igazságos” etnikai alapokon,legalább olyan fontosak a gazdasági,vízrajzi, közlekedési, stratégiai meg-fontolások – vagy a szimpla politikaiszempontok. Ekkortól lett alapvetőrendezőelv a stabilitás, az „élhető ha-tárok” elgondolása, illetve Németor-szág és Oroszország elválasztása, acordon sanitaire alkalmazása.

E tekintetben persze mérvadó, hogymit gondolt a „négy nagy” és a döntés-ben kulcsszerepet játszó külügymi-nisztereik, de legalább ennyire fon-tossá vált a delegációk egyes tagjainakvéleménye. Így azon fiatal diploma-táké, akik „heves ellenszenvvel néztékezt a turáni fajt” – Harold Nicolsonbrit diplomata kifejezésével –, esetlegcsak meggyőződéses románbarátokvoltak, mint például A. W. A. Leeper, az1917-ben megjelent The Justice of Ru-mania's Cause szerzője. Ám akadtakolyan politikusok is, mint például LeoAmery vagy Lord Bryce, akik hangotadtak magyarszimpátiájuknak vagylegalábbis enyhébb békét akartak.Végül a határok meghúzásának megha-

tározó elve a stabilitás, a német–oroszszétválasztás/elszigetelés és az élhető-ség (viabilité) lett, ami bizonyos pon-tokon egybeesni látszott a román,csehszlovák, jugoszláv követelésekkel,így a döntéshozatali, praktikus szintenezek váltak rendezőelvvé.

A békedelegációktevékenységéRől

A békeszerződés párizsi kialakításábana katonák általában nem jutottak ko-moly szerephez. A politikusok elevenem kedvelték a saját háborús nimbu-szukat gondosan ápoló katonatiszte-ket, pedig igazából az utóbbiak voltakjelen különböző missziók, bizottságoktagjaiként a terepen – Közép-Európá-ban – 1918–19-ben. Ők viszont köny-nyen kerülhettek a fogadó ország köz-véleményének befolyása alá, mintHenri Berthelot tábornok Romániábanvagy Vix ezredes és Bandholtz tábor-nok Budapesten. Foch marsall híresmondása – „ez nem béke, ez húsz évreszóló fegyverszünet” – is inkább enneka csalódásnak a lenyomata, ami éppen

a keményebb német békeszerződés el-maradása feletti lamentálást jelent,nem pedig valamiféle enyhítést.

A békekonferencia területi albizott-ságaiban bizonyos egyensúlytalanságés kavarodás alakult ki: hivatalos háttérés adminisztratív tapasztalat nélküliamerikai földrajzosok álltak szembenelég rutinos francia és brit diplomaták-kal, álláspontjukat összevissza változ-tató olaszokkal, akik már lerázták ma-gukról a tudósok sokszor elég esetlegesfelügyeletét. Ezek a diplomaták gyak-ran álltak kapcsolatban olyan értelmi-ségiekkel – gondoljunk itt a brit Seton-Watsonra és körére vagy Ernest Denis-re és csehbarát értelmiségi társasá-gára –, akik militáns hangvételt ütöttekmeg a Monarchiával kapcsolatban. Azis előfordult, hogy a diplomatákat ésszakértőket képzettségüktől vagy ér-deklődésüktől elég távol eső albizottsá-gokba delegálták, mert a nagy létszá -

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 9

A trianoni békeszerződés aláírásánakhelyszínéről távozó delegációk

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

10 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

mú békedelegációk dacára egyszerűennem jutott mindenhova szakértő.

A békedelegációk egyáltalán nemképviseltek egységes politikai irányvo-nalat. Lloyd George brit miniszterel-nök például egy sor kérdésben szem-bekerült a Foreign Office diplomatái-val, akik nem lelkesedtek a kormányfőmérsékelt hangütéséért. Wilson ame-rikai elnök nemcsak Lansing külügymi-nisztert tartotta rendszeresen a kispa-don, de 1919 tavaszán legfontosabb ta-nácsadójával, House ezredessel – aki anevével ellentétben nem katonatiszt,hanem egy sajátos világképpel rendel-kező texasi üzletember és politikusvolt – is összekapott és hazaküldte őt.

A kisebb szövetségesek nagyjelene-tei – például a románok tiltakozása abékeszerződés kisebbségvédelmi ren-delkezései miatt vagy az olaszok elégkövetkezetlen vonalvezetése, amely-ben egy állandó elem volt: az új dél -szláv állammal való folyamatos kibab-rálás –, a számtalan, egzotikusnak lá-tott kis nép és követelés megjelenése

helyzeti előnyhöz juttatta az 1919 fo-lyamán viszonylag stabil irányvonalatkövető, egységes és ráadásul házigaz-dai szerepet, így a békekonferencia el-nöki tisztét is betöltő Franciaországot.Georges Clemenceau miniszterelnökés a magyar kérésekkel szemben talánmég nála is elutasítóbb külügyminisz-tere, Stephen Pichon viszonylag jólegyüttműködött, a francia békedelegá-ció és szakértői háttér többé-kevésbéegységes volt a Monarchia utódállama-inak megítélésében 1919 folyamán.Ezt a harmóniát igen ritkán zavartákmeg Magyarországnak méltányosabbbékét kérő hangok.

ezAlAttMAgyARoRszágon

A magyar békeszerződés alakulásábankulcsfontosságú az az egy év 1919. ja-nuár és 1920. január között, amíg Ma-gyarországnak semmiféle képviseletenem volt a békekonferencián. Nem a

saját hibájából. Az antant, illetve a bé-kekonferencia egyetlen magyar kor-mányt sem ismert el legitimnek 1918.november és 1919. november között.Sem Károlyi Mihályét, sem a tanács-köztársaságét, sem a szegedi ellenkor-mányt, sem Friedrich István kabinet-jét. És mivel nem ismerték el őket anépszuverenitás letéteményesének,meg sem hívták őket a békekonferen-ciára. Voltak ugyan elszórt kísérletekarra, hogy hivatalos-félhivatalos ma-gyar kiküldöttek vegyék fel a kapcso-latot az antant képviselőivel semlegesországokban (Svájcban, Hollandiában,Svédországban), de beutazási enge-délyt senki nem kapott Franciaor-szágba vagy Nagy-Britanniába.

Az angol és amerikai protestánsegyházak némelyike – elsősorban azunitáriusok – próbált ugyan lobbiznierdélyi hitsorsosaiért, és érveket sora-

tüntetés a nemzeti Múzeum előtt74∞&£∞∞§£™74∞&£∞∞§£™

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 11

koztattak fel a terület Magyar-országon tartása mellett. Akció-juk visszhangjára jellemző,hogy míg a román miniszterel-nök meghallgatta őket, és or-voslást ígért mindenre, addigLord Curzon külügyminiszternem ért rá fogadni az EgyesültÁllamokban sok tekintélyes tag-gal bíró, de mégiscsak a kiseb-bek közé tartozó protestánsegyház képviselőit. Memoran-dumaik azonban eljutottak abrit politikai élet néhány szerep-lőjéhez, és főleg 1920-ban megszóla-lásra sarkallták őket. Ez azonban rész-leges, bizonyos értelemben elkésett ésszűk területre koncentráló lobbikísér-let volt.

Bizonyos értelemben paradox, hogya békecsinálók nagy részét elég mé-lyen átélt antikommunizmus fűtötte,mégis Kun Béla (illetve formálisan Gar-bai Sándor) kormánya állt a legköze-lebb ahhoz, hogy meghívják a béke-konferenciára. 1919. május 1-jén ki isment egy meghívó a bécsi francia an-

tantmisszióhoz azzal a kéréssel, hogytovábbítsák azt Budapestre. Henri Al-lizé bécsi francia főbiztos büszkén írtaemlékirataiban (Ma mission à Vienne),hogy időhúzással és a meghívás vissza-tartásával sikerült meghiúsítania az át-adást. Majd a magyar Vörös Hadseregészaki hadjárata rajzolta át az erőviszo-nyokat úgy, hogy a meghívás érvényétvesztette. Mindenesetre az a tény,hogy egy relatíve alacsony beosztásúantanttisztviselő komolyabb következ-mények nélkül visszatarthatott egy

ilyen fontos iratot, arra utal,hogy a meghívás nem voltsem végiggondolt, sem ko-moly támogatást élvező lépés.

A korszak nyugati diplomá-ciai levelezésében egyébkéntrendszeresen felbukkant az atézis, hogy a proletárdiktatúravoltaképp nem más, mint amagyarok egy újabb trükkje or-száguk és hegemón helyzetükmegtartására. Valójában KunBéláék tevékenységében is kárvalamiféle ideológiai fordulatotkeresni, itt a magyar naciona-listák mimikrijéről van szó.Ennek a tézisnek a leghango-sabb szószólója – már KárolyiMihály kormányzása alatt is –Pichon francia külügyminisz-ter volt.

Mind a magyar meghívás el-maradása, mind az ennek in-

doklására felhozott retorikai elemekelleplezik azt a tényt, hogy Magyar -ország sorsa már 1919 elején eldőlt.A bé kekonferencia szakértői albizott-ságaiban február–márciusban már ké-szen állt a magyar határ terve. Ezenugyan történtek később módosítások– talán éppen a tanácsköztársaság ha-tására –, például Burgenland Ausztriá-nak ítélése esetében, de Erdély, Felső-Magyarország és a Délvidék sorsa mármegpecsételődött. Ráadásul ezek a te-rületek ekkor már csaknem mind

12 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Halmos Károly 1920 februárjában tűnt fel a magyar békedelegációNeuillyben lévő szállásán egy fiatal magyar arisztokrata, SemseyAndor (1897–1977) társaságában. Utóbbi unokatestvére, Louis deRobien francia diplomata nemsokára Maurice Paléologue franciakülügyi főtitkár személyi titkára lett. (Bár ezt a rokonságot a franciadiplomata – emlékiratainak tanúsága szerint – nem tartotta valamisokra.) Halmosnak pedig – vélhetően édesanyja révén – Louis Lou -cheur újjáépítési miniszter volt távoli rokona.

Halmos nem ismeretlenként kopogtatott a magyar békedele-gációnál: utalásokból úgy tűnik, hogy Teleki Pál gróffal már a tízes

években voltak közös üzleti ügyei. Halmos kassai gimnáziumi évekután a budapesti tudományegyetem jogi karára járt, majd Abaúj-Torna vármegye székhelyén kezdett ügyvédi praxisba, és indítottameg üzleti vállalkozásait. Az 1905-ös országgyűlési választásonfüggetlenségi jelöltként az eperjesi kerületben ugyan elbukott, dea kassai városi politikai életnek tagja volt a század első évtizedében.Turbulens és gyakorta üzleti, politikai vitákkal, végrehajtásokkal,párbajokkal szegélyezett működése oda vezetett, hogy 1911-benkilépett a helyi ügyvédi kamarából, és működésének súlypontjaérezhetően a fővárosba helyeződött át.

Semsey és Halmos Kassán, illetve a felvidéki Semsén összeis-merkedett Eugène Mittelhauser tábornokkal, a csehszlovákiai fran-cia katonai misszió vezetőjével, aki biztatta őket, hogy utazzanakPárizsba, és próbáljanak változtatásokat elérni a magyar békeszer-ződésben, sőt a francia főtiszt útlevelet is szerzett számukra, mely-lyel szabad mozgást kaptak Párizsban, ami a gyakorlatilag inter-nálásban lévő magyar delegációnak éppen kapóra jött. Halmos aztpróbálta elhitetni a magyar delegáltakkal, hogy a „Felvidék egy

A rendkívüli, kiélezett történelmi helyzetek, politikai szi-tuációk szükségképpen dobnak a felszínre kétes egzisz-tenciákat vagy olyanokat, akik rövid ideig fontos szerepetlátszanak betölteni, majd nyomtalanul tűnnek el. Az 1870-ben született Halmos Károly kassai ügyvéd, földbirtokosis ilyen volt.

egy halász a zavarosban ' HAlMos káRoly

A Három nagy a békekonferencián: lloyd george angol,

georges clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson

amerikai elnök4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

utód állami katonai megszállás alatt áll-tak. Elnézve például a csehszlovák had-sereg gyors előretörését 1918 decem-bere és 1919 januárja között, nehézmegszabadulni a gondolattól, hogy aprágai kormány célja a fait accomplikierőszakolása volt a békekonferenciamegnyitásának pillanatára. A RománKirályság képviselői pedig – bár csapa-taik csak 1919 áprilisában érték el a Ti-szát – folyamatosan nyomást gyakorol-hattak Párizsra, hogy csak úgy nyújt-hatnak segítséget a francia erők dél-oroszországi akciójához és a bolsevikcsapatok feltartóztatásához, ha a nagy-hatalmak nem nagyon piszkálják Ro-mánia 1918-as, háborúból történt ki-válásának jogi következményeit ésegyúttal respektálják a bukaresti igé-nyeket.

A magyar béke ügye a békekonfe-rencián jó esetben is ötöd-hatodrangúkérdésnek számított Németországegész kérdéskomplexuma (jóvátétel,gyarmatok, leszerelés), a NemzetekSzövetségének létrehozása, az Orosz-országhoz való viszonyulás, az Osz-mán Birodalom sorsa (ezen belül ispéldául a mandátumok kérdése) és azolasz követelések mögött. Bizonyos ér-telemben még a Monarchia által ha-gyott problémahalmazban is nagyobbfontossággal bírt Ausztria sorsa vagyakár Szilézia hovatartozásának és azottani széntermelésnek az ügye, minta magyar határok kérdése.

Így amikor a kivérzett, törődött or-szág békedelegációja 1920. január ele-jén Párizsba indult, már túl sok mindenelvégeztetett: aláírták a mintául szol-gáló német (1919. június 28.), majd azosztrák (1919. szeptember 10.) és a bol-gár (1919. november 27.) békeszerző-dést. Az Egyesült Államok kivonult a bé-kekonferenciáról, azaz a Magyarországszámára valamiképpen mél tányosabbhatárokat megfogalmazó tábor továbbgyengült. 1920. január 16-án pedigmegtartotta első, párizsi ülését a Nem-zetek Szövetségének Tanácsa. Túl sokminden eldőlt és – a győztesek szem-szögéből – a magyar kérések teljesítésetúl sok ponton forgatta volna fel a nagynehezen tető alá hozott status quót.

A szándékoltan kései meghívás, abolsevizmus renoméja, a kész tényekpolitikája azonban nem szabad, hogyelfedtesse a tényt: Magyarország sorsaebben a háborúban szorosan a Monar-chia sorsához volt kötve. Abban a pil-lanatban, amint – egyébként relatívekésőn – az antant elkötelezte magát aMonarchia felosztása és egy új hatalmikonstelláció támogatása – azaz többé-kevésbé homogén kis- és középálla-mok létrehozása, majd szövetségi rend-szerbe, esetleg gazdasági egységbe fo-gása – mellett, nagyon kevés reménymaradt arra, hogy a Magyar Királyságváltozatlanul megőrizhető legyen.

Az új közép-európai államok létre-hozásának gondolata nem volt új Nyu-

gat-Európában, de a diplomáciai szin -tű támogatás hiányzott mögüle. Az1918 közepén megszilárdult döntésazt vetítette előre, hogy a Monarchianagy területeiből stafírozzák ki ezeketaz új államokat, és teszik őket képesséaz önálló állami létre, a nekik szántstratégiai szerep eljátszására. A Monar-chia elviselhetett volna kisebb mér-tékű területveszteséget a határvidé-kein, Bukovinában vagy Galíciában,akár a független Lengyelország vissza-állításának sem lett volna akadálya. Dea Monarchia föderalizálásának uralko-dói bejelentése, majd Csehszlovákia ki-kiáltása és bizonyos értelemben Ma-gyarországnak mint magterületnek akiszakadása, illetve a föderalizálás el-utasítása halálos csapást mért a sok év-százados Habsburg-projektre.

A külső okok mellett tehát voltakbelső okai is az összeomlásnak. A nagy,határ menti magyar etnikai tömbök el-csatolását olyan helyi határmegvonásidöntések alapozták meg, melyeketalapvetően gazdasági és közlekedési in-dokok/ürügyek mentén hoztak meg:egy-egy vasútvonal, város gazdaságihátországa szerepelt érvként, és ezek-ben az ügyekben a békekonferenciajobbára Magyarország ellen döntött.

A szerző az MtA–lendület trianon 100 kutatócsoportjának

vezetője (Phd habil.)

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 13

része megmenthető”, és kapcsolatot tud találni a francia politikairányítóihoz.

Egy idő után valóban eljutottak Paléologue főtitkárhoz, és ma-gyar kormányzati instrukciók alapján körvonalazódott egy lehet-séges üzlet: a Magyar Államvasutak és a Magyar Általános Hitel-bank átengedéséért, illetve a majdani csepeli szabadkikötő meg-építéséért cserébe Franciaország jelentős területi engedményeketadott volna Magyarországnak a határ menti területeken és a nép-szavazás lehetőségét egyes elcsatolásra szánt területeken (Észak-keleti-Felvidék, Bánság).

Ennek a titkos magyar–francia tárgyalássorozatnak tengernyiirodalma van, a történészeket hosszú időn keresztül megosztottaa tárgyalások valódi célja. Jóllehet a magyar és a francia fél aláírt egyopciós szerződést a tervezett felvásárlásokra, erős a gyanú – és eztnémely francia diplomáciai irat odavetett megjegyzése is igazolja –,hogy a tárgyalásoknak talán csak kezdetben lehetett célja a területirendezés, utána inkább már francia gazdasági térfoglalásról volt szó.

Bizonyos értelemben a békeszerződés szövegéhez csatolt, Mil-lerand-féle kísérőlevél (amely homályosan célozgatott a helyszínihatárkijelölés során lehetséges módosításokra) is részét képezteennek a kezdeményezésnek, jóllehet a levélnek volt olyan funkciójais, hogy megkönnyítse a magyar félnek a békeszerződés aláírását.Közvetítőként Halmos valószínűleg nem járt volna rosszul.

A kudarc azonban nem szegte kedvét Halmosnak, a húszasévekben rendszeresen felbukkant a lapokban, hol üzlettársaival,apóstársával való összeveszés, hol sajtóper, hol egyszerű becsü-letsértések okán. Ha a magyar–francia kapcsolatokban történt va-lami a két háború között, az agilis ügyvéd tüstént felbukkant, shol százezer munkást akart toborozni franciaországi munkára, holegy algériai földhitelbankot igyekezett meggyőzni magyarországitőkekihelyezésről, vagy csak „fontos információkat” ígért átadnia frankhamisítás ügyében.

Bár láthatóan sem a francia, sem a magyar fél nem szerette – adiplomaták fintorogtak, ha megjelent, antiszemita megjegyzése-ket tettek rá, és időről időre megpróbálták ellehetetleníteni vagykompromittálni (ami nem volt nehéz) –, mindig talpra állt és nél-külözhetetlenné tudta magát tenni. A harmincas évek első felébenPárizsba költözött és fiával céget alapított. Innen nehezebb követnia sorsát: a párizsi magyar katonai attasé még találkozókat szer-vezett neki, egy francia külügyi irat szerint egy időben maga is fran-cia ügynökként ténykedett, majd 1941-ben vichyi lakosként te-mette el György fiát. Egy elég pontatlan emlékezés szerint 1945-ben hunyt el, de a kommunista állambiztonság még ezt követőenis élőként tartotta nyilván, az abaújkéri emlékezet szerint pedigAbaújszántón élte le utolsó éveit. De hogy így van-e, vagy esetleghasonnevű fiával keverik, azt nehéz megmondani.