Romhányi Tamás–Cseri Péter–Boda AndrásISZAP

Egy katasztrófa természetrajzaMediprint

A kötet a Népszabadság munkatársainak közreműködésével készült.Szerzők: Romhányi Tamás, Cseri Péter, Boda András

Szerkesztette: Tamás ErvinFotók: Kurucz Árpád, Móricz Simon, Kocsis Zoltán, Brenda Tamás

Borítófotó: Kurucz ÁrpádISBN 978-963-8114-49-5

ELŐSZÓ

Talán két órán át tarthatott. A vörösiszap több száz méterre szétterülve, másfél-két méteres magas hullámokban zúdult alá aTornapatak völgyében. Mondják, dübörögve érkezett, mint egy vonat. Sebességét utóbb 30-35 kilométer/órára becsülték, épületeketdöntött le, pálcikaként roppantott össze villanyoszlopokat, autókat görgetett maga előtt. És nemcsak a tömegével pusztított: a vízzelkevert lúgos anyag végigégetett mindent, amivel csak érintkezett.

A Magyar Alumínium Zrt. tízes számú gátja október 4-én, a hivatalos álláspont szerint 12 óra 30 perckor szakadt át. Egymillióköbméter vörösiszap és víz tört utat magának a mélyebben fekvő területek felé. Az elsőként útjába eső településen 51, a másodikon275, a harmadikon 39 házat öntött el. Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely egy csapásra katasztrófasújtott területté vált. Azáradásban heten lelték halálukat, hárman pedig később vesztették életüket. A vörös anyag okozta vegyi égéses sérülésekkelszázhuszonhárman kerültek kórházba, kisebb-nagyobb sérülésekkel összesen 304 ember kereste fel a mentősöket. Az anyag aTorna-patak és a Marcal teljes élővilágát elpusztította.

A víz lefolyt, a vörösiszap sűrűje pedig ott maradt, óriási, ezerhektáros vörös nyomot hagyva a tájon.Magyarország eddigi legsúlyosabb ipari katasztrófája, a legsúlyosabb ökológiai következményekkel. Még nem tudni, miért, nem

tudni, hogyan történt. Azt sem egyszerű kibogozni: pontosan mi is történt. E könyv szerzői erre vállalkoztak. A következőkben akatasztrófa hat napjának eseményeit dolgozzák fel, a tározó gátjának átszakadásától a Kolontárt védő gát építéséig, a falukiürítéséig. Hat nap története a túlélők, a tűzoltók, a mentők és az irányítók szemüvegén keresztül.

Egy katasztrófa természetrajza.

Kis térkép: megyék, melyekben vészhelyzetet rendeltek elForrás: NASA Earth Observatory – grafika: Guzmits László

A KATASZTRÓFA NAPJA

Hétfő, dél körül

Ajka. A városi tűzoltó-parancsnokságon eseménytelenül telt a délelőtt. Hétfő a „B” csoport napja volt, október 4-én tizenhármánvoltak szolgálatban. Ebéd után már a napközbeni pihenőre készülődött a társaság. Dél és kettő között rendszerint csendes alaktanya, van, aki az ágyra dőlve szundít, mások olvasnak, néhányan a történelem érettségire gondolva a füzetüket bújják. A kétórásnapközbeni szünetet a reggel héttől másnap reggelig tartó szolgálat indokolja. Elvileg így a késő esti, éjszakai riasztásokra is pihent,jó erőben lévő embereket küldhet az ügyeletes.

Tizenkét óra után néhány perccel Németh Sándor főtörzsőrmester azzal állt fel az asztaltól, hogy a pihenő idejére beül a híradósügyeletre, hadd szakadjon el a rádiótól az oda beosztott kolléga is. Az eseménytelen időszak azonban már nem tartott sokáig,néhány perccel később megcsörrent a telefon. A városi rendőrkapitányság ügyeletese volt vonalban, azt közölte, hogy a KolontárrólAjkára tartó járőr valami furcsát látott a tározónál. Szó szerint azt mondta: valami mocskosul folyik a gát oldalán.

– Kimegyünk, megnézzük – nyugtázta Németh Sándor, majd odahajolt a mikrofonhoz, és megnyomta a gombot: Figyelem,riasztás!

Ránézett az ügyeleti szoba órájára, hogy rögzítse a hívást a naplóban: 12 óra 28 perc volt.*Az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban éppen kicsengettek az ötödik óráról, amikor a tizenegyedikes Juhász Bálint zsebében

megszólalt a telefon, és a vonal túlsó végén valaki azt kérdezte: tényleg átszakadt az iszaptároló gátja? A vékony alkatú,

szemüveges fiú nem csodálkozott rajta, hogy ilyen kérdésekkel keresik őt, a harmadik éve működő városi Best FM Rádiótársalapítójaként sokan ismerik, szerénytelenség nélkül állíthatja, hogy tizenhét éves korára a helyi közélet jellegzetes figurája lett.Az interneten és a kábeltelevízió csatornáján továbbított műsorukban a zene mellett interjúkkal, beszámolókkal, helyi hírekkel isrendszeresen jelentkeztek, 2010 februárjában pedig egy kiürített raktárhelyiségben komplett stúdiót rendeztek be spórolt pénzből,internetről vásárolt berendezésekkel. Bár a csapatban senki nem töltötte még be a tizennyolcat, úgy működnek, mint a „nagyok”. Azpedig teljesen mindennapos, hogy ha Ajkán valaki hall valami érdekeset, Juhász Bálintot hívja, hogy a rádió segítségével tegyeközzé értesüléseit.

A gátszakadásra irányuló kérdést azonban nem tudta hová tenni. 2007-ig ők is Kolontáron laktak, jószerével mindenkit ismert afaluban. Még arra is emlékezett, hogy gyerekkorában a tároló környékén gyakran vörös volt a föld, a résfalakon át mindig szivárgottvalami. De hogy átszakadt volna a gát? Elképzelhetetlennek tartotta. Éppen azért, mert volt fogalma arról, mi rejtőzik a falak közézárva.

– Á, marhaság – mondta a telefonálónak. – Lehetetlen.A következő percekben azután öt különböző hívást kapott, mindenki azt kérdezte, mit tud a gátszakadásról. Az utolsó telefonálót

azzal tette le, mennie kell, mert becsöngettek a hatodik órára. Utóbb már nem tudta megmondani, milyen óra volt. A pad alattmindkét telefonját az ölében tartotta, megállás nélkül küldözgette az SMS-eket, hogy megtudja, mi történt. Közben megszervezte,hogy a városi lap helyszínre induló újságíróival együtt kimenjen Kolontárra.

*Balatonfüred. Dr. Czirner József a balatonfüredi helikopterállomáson töltötte a délelőttöt. Az Országos Mentőszolgálat Közép-

Dunántúli Regionális Mentőszervezetének orvosigazgatója minden hétfőn a mentőhelikopteren szolgál, hogy az irodai munka neszakítsa el őt a hétköznapok valóságától. Hasonló megfontolásból a veszprémi rohammentőre is beosztja magát havi egy-kétalkalommal.

Negyed egykor a mentésirányító hívta az igazgatót. Tanácsot kért, mert egy telefonáló azt jelezte, hogy Ajkán az egyik tározógátján repedés van. Sérültekről, balesetről nem esett szó. A mentésirányító azt kérdezte: mit tegyen? Czirner József azt felelte: azona résen valami ki fog folyni, ahhoz pedig kellhet mentő. A másik lehetőség, hogy betömik. Ahhoz is kellhet mentő.

– Szóval mindenképpen küldjön kocsit – mondta.Utóbb úgy emlékezett: dolgozni kezdett benne a több évtizedes rutin. Harmadéves egyetemista kora óta, 1976-tól folyamatosan

mentőzik. 2003 májusában, amikor egy siófoki vasúti átjáróban a sínekre hajtó német turistabuszt kettészakította a vonat, ő volt akárhelyszín parancsnoka. A baleset 33 halálos áldozatot követelt, a busz egyik vége több száz méterre feküdt a másiktól, amentéshez nyolcszáz méter hosszan kellett lezárni a területet. Most mindenesetre felhívta egy ismerősét a katasztrófavédelmiigazgatóságnál, de az illető táppénzen volt, csak annyit mondott: ha valóban megrepedt a tározó, az nagyon veszélyes. CzirnerJózsef ezután visszahívta a mentésirányítót, és azt mondta, jó lenne, ha tartalékba helyezne néhány mentőautót és kiszólnaszabadnapos kollégáknak is, hátha szükség lesz rájuk. Katasztrófáról, sérültekről nem volt információja.

Csak a rutin dolgozott benne.*Keszthely. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatához 12 óra 38 perckor érkezett a riasztás. Bagyó Sándor, a Veszprém

Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködő civil szervezet vezetője rövid, de világos üzenetet kapott telefonon:Átszakadt az ajkai timföldgyár egyik tározójának gátja, a lehető leghamarabb induljanak a helyszínre.

A negyvenkét éves férfi a professzionális színvonalú civil balatoni vízimentés „atyjaként” ismert, az egyik legtapasztaltabbspeciális mentőjének számít, 1999-ben részt vett például a 18 ezer ember halálát követelő törökországi földrengés utáni mentésbenis. Három társa a zánkai bázisról, ő maga Keszthelyről indult útnak.

Hétfő, kora délután

Veszprém. A mentőállomás ügyeletén Bóna Balázs megyei irányító a sümegi mentőautót indította Kolontár térségébe, hogyúgynevezett mozgóőrségi feladatot lásson el. Sérültekről, áldozatokról nem volt információja, csak annyit tudott, valamilyenmértékben megsérült a tározó gátja. Amikor egy újabb visszajelzést kapott, hogy rozsdás színű folyadék hömpölyög a gát felől,tájékozódni próbált, milyen anyag szabadult el a tározóból. Elsőként a katasztrófavédelmet hívta, de ők a MAL-hoz küldték tovább.Hívta a társaságot, hogy tájékoztatást kérjen a folyadékról, mert a mentőknek nincs megfelelő védőfelszerelése. A vonal túlsó végénazt mondták neki, semmi gond nincs az anyaggal, „ez csak egy piros színű folyadék”.

*Kolontár. Az ajkai tűzoltóság két autója – rádiós hívójele szerint az „Ajka 1” hat emberrel és négy köbméter vízzel, valamint az

„Ajka 2” három tűzoltóval és két köbméter vízzel – néhány perc alatt végigrobogott a tározóhoz vezető úton. Nem kellett messziremenniük, a laktanya alig öt kilométerre esik a létesítménytől. A bekötőútról a sérült gátszakasz nem látszott, de a szántóföld vöröslötta kifolyt iszaptól. Kolontár felé, amerre a szem ellátott, mindent sötét, habos lé borított. A gátnál a Magyar Alumínium Zrt. két autójaállt, a kocsiktól távolabb néhány ember látszott.

A „B” csoport szolgálatparancsnoka – ezen a napon a táppénzen lévő felettesét helyettesítve – Rauch József főtörzsőrmester,kiugrott a kocsiból, odafutott a MAL embereihez megkérdezni, mi történt. Az egyik férfi azt mondta, ne is próbáljanak a mező felétovábbmenni, mert az áradat nagyon erős, villanyoszlopokat döntött ki, a felsővezetékek is leszakadtak. Rauch József akkor úgydöntött, kettéosztja a csapatot.

– Norbi, induljatok Kolontárra, nézzétek meg, mi van a faluban – kiáltotta a kettes jármű rangidős tűzoltójának. Németh Norbertbólintott, és a második kocsi visszatolatott az aszfaltútra.

Rauch József akkor Ősi Zsoltot és egy másik tűzoltót arra utasított, fussanak végig a gát mellett, nézzék meg, mi történt atározóval, majd a vállán lógó rádión a laktanya híradósát hívta, hogy az energiaszolgáltató embereit riasszák a kolontáriszántóföldre. Onnan, ahol álltak, a vasúti töltés nem látszott, hiába erőltette a szemét, a sínpár csak egy távoli csík volt. A tűzoltóabban reménykedett, a töltés esetleg megállítja a rohanó áradatot, legrosszabb esetben a pálya túloldalán a Torna-patak elvezetimajd. Újra rádiózott a parancsnokságra, hogy egyesről hármasra emeli a riasztási fokozatot, és kéri a helyszínre riasztani közvetlen

felettesét, a tűzoltási és mentési osztály vezetőjét.– Nézzük meg a vasutat – intett a mellette maradt két embernek, és elindultak a sínek felé. Ahogy közeledtek, látszott, hogy az

iszap átfolyt a síneken, és szétterült a túloldalon. A patakmeder eltűnt a vörös lé alatt, csak sejteni lehetett, merre kanyarog.Távolabb, a kolontári állomásnál a töltést is teljesen kimosta az ár, a talpfák a síneken lógtak a levegőben. „Megnézem az oszlopszámát” – mondta Wéber Balázs őrmester, miközben Rauch József a vállán lógó rádió gombja után nyúlt, hívta az ügyeletet, hogyhaladéktalanul intézkedjen a Devecser és Kolontár közötti szakaszon a vonatközlekedés leállításáról.

(Az ajkai tűzoltóság ügyeletese 12 óra 44 perckor értesítette a MÁV diszpécserét. Rauch József egy ismerőse utóbb azt mesélte,a Szombathelyre tartó vonat már kifutott Ajkáról, a timföldgyári megállónál állították meg a szerelvényt. A Kolontárig tartó szakasztkörülbelül három perc alatt tette volna meg a vonat. Ha ráfut az iszapra vagy az alámosott pályaszakaszra, az ipari katasztrófamellett könnyen egy tömeges vasúti szerencsétlenség helyszíne is lehetett volna a település.)

A tűzoltók futva mentek vissza az autóhoz, közben megreccsent a vállukon himbálózó rádió.– Ajka kettes kérdezi, bele szabad-e menni az anyagba.Az időközben Kolontárra érkező másik autóról Németh Norbert jelentkezett. Azt mondta: helyenként derékmagasságban folyik át a

házak között a vörös lé, az emberek a házakból kiabálnak segítségért. Az iskolában 18 gyerek van, pillanatnyilag biztonságban, deki kell hozni őket, mert ha jön egy magasabb hullám, az betörhet az épületbe.

– Várj egy pillanatot – zihálta Rauch József, és odafutott a MAL embereihez, hogy megtudja, mi lehet az a vöröslő zuhatag.– Erősen maró lúg – mondta egy férfi –, vigyázni kell, hogy ne menjen szembe, ne érjen a bőrhöz. A gumit nem bántja, az autó

kerekének nem lesz baja tőle, de az alumíniumot és a rezet károsítja.– Azt mondja meg, ez a védőfelszerelés, ami rajtunk van, elég-e – mutatott végig magán a tűzoltó.– Elég lesz – bólintott a férfi. – A bőrcsizma bírni fogja. Itt a számom, ha konzultálni kell az anyagról.A kolontári iskolában még javában folyt a tanítás, de akadtak diákok, akiknek már nem volt ötödik órájuk, így 12 óra után

hazaindulhattak. A harmadik osztályos Dominik nem sietett, az iskola kapujában ácsorgott. A gyerekek közül ő vette észre elsőkéntaz óriási robajjal érkező folyamot. Rettentően megrémült, visszarohant az iskola földszintjén lévő osztályterembe, és azt kiabálta: jönvalami vörös!

*A vörösiszap iszonyú robajjal érkezett a szántó felől. A Juhász család háza a patakon túli részen, a falu tározóhoz legközelebb

eső részén állt. Négyen voltak otthon: Juhász Zoltán, a felesége, Erzsébet, a hároméves Dóri lányuk, valamint a legkisebbgyermekük, a 14 hónapos Angyalka. Olyan hangot hallottak, mintha vonat dübörögne a házuk mellett. A következő pillanatban aháznak csapódó ár beszakította a kulcsra zárt ajtót. Arrafelé már nem menekülhettek.

Erzsébet megragadta Angyalkát, de akkora ütést kapott az iszapmasszától, hogy kiejtette a kezéből. A kislány elmerült avörösiszapban, édesanyjának esélye sem volt megtalálni. Az ár borzasztó gyorsan emelkedett, az életösztönük azt diktálta, hogypróbáljanak minél magasabb helyet keresni. Eredetileg a padlásra szerettek volna feljutni, de a fagyasztóládájukat felborította aziszap, és ezzel elzárta a feljárót. Zoltán ekkor belülről kitörte az ablakot, és belekapaszkodott az ereszcsatornába. Deréktól lefeléugyan a vörösiszapban állt, viszont annyit elért, hogy nem sodorta magával az áradat. Erzsébet is felállt az ablakba, de ő belülmaradt, hogy egyik kezével Dórát tarthassa. A kislányt ugyanis lefektette az ágy tetejére, a heverő pedig másfél méteresmagasságban valósággal lebegett a sűrű, vörös massza tetején.

– Ne mozdulj, próbálj nyugton maradni! – mondta a lányának az anya, a kicsi pedig úgy feküdt a lebegő ágyon, mint egy fadarab.Amint apadt egy kicsit az áradat, mindannyian levették a bőrükre égő ruhákat, és pokrócba csavarva várták, hogy jöjjenek értük. Azapa újra és újra segítségért kiáltott, amit elsőként egy ajkai rendőr, Somogyi Tamás zászlós hallott meg, aki addig a kollégáival azáradat szélén állva tehetetlenül szemlélte az eseményeket. A segélykiáltásokat hallva körülnézett, hogyan tudna bejutni a méteresiszapon keresztül a házig, amikor észrevett egy traktoros férfit, aki éppen az elárasztott részre hajtott be a járművével. A kolontáriFuchs Zsolt – aki egy létrát is vitt magával – a nagymamája keresésére indult, de nem sikerült megtalálnia. (Mint később kiderült, azasszony volt a tragédia egyik első áldozata, a nagy hullám kisodorta a háza ablakán, és megfulladt az iszapban.)

Somogyi Tamás felkapaszkodott Fuchs Zsolt traktorjára, együtt közelítették meg Juhászék házát. A létrát nekitámasztották afalnak, Fuchs Zsolt elindult rajta felfelé, ám a létra eldőlt, a férfi belezuhant az iszapba. Másodszorra – tetőtől talpig iszaposán –sikerült felmásznia a létra tetejéig. Somogyi Tamás a létra alsó részére állt, majd egymás kezébe adva lehozták a kislányt a tetőről.Dóra súlyos égési és szemsérülést szenvedett, őt mentőhelikopterrel előbb a veszprémi, majd egy budapesti kórházba szállították. AJuhász házaspárt csak később szabadították ki a vörösiszap fogságából, így a kolontáriak közül sokan azt látták, hogy a gyerekeiknélkül vitték el őket a mentők az ajkai kórházba. Miután a kicsiket a rokonoknál sem látták, percek alatt elterjedt a faluban, hogy aziszapömlésben Angyalka és Dóra is odaveszett. Csak a második napon tisztázódott, hogy a 14 hónapos kislány valóban életétvesztette (a holttestét hétfőn késő este találták meg), Dórát viszont sikerült megmenteni.

*Az iskola bejáratához két lépcső vezet fel, a vörös lé a második lépcső magasságában folyt, amikor az ajkai tűzoltók az épülethez

érkeztek. A pedagógusok az emeletre terelték a gyerekeket. A tűzoltók átgázoltak a sűrű folyadékon, egyesével, a hátukon hozták kia diákokat, őket a magasabban fekvő kultúrházban helyezték biztonságba. Az egyik tanítónő az iskolában maradt, mert RauchJózsef főtörzsőrmester arra kérte, nézze végig még egyszer az összes helyiséget, nehogy valaki ott maradjon.

Az ár Devecser felé vágtatott.– A kettes szer menjen tovább Devecserbe – rendelkezett a szolgálatparancsnok, amikor az utolsó gyerek is a kultúrházban volt.

A második jármű háromfős csapata rövidesen továbbindult a kisváros felé, és pontban 13 órakor jelentették, hogy megérkeztek.*Devecser. A hetvenöt éves Geiger Imréné (ismerőseinek Magdus néni) a háza előszobájában állt, amikor a nyitott ablakból

valami furcsa, erős zajra lett figyelmes. Mielőtt még kinézhetett volna az ablakon, meghallotta a szomszédja, Piroska néni kiabálását:„Jön a víz!” Az első pillanatban azt hitte, hogy talán a Torna-patak önthetett ki, rögtön utána eszébe jutott, hogy a permetezőgépetkint hagyta az udvaron. Az idős asszony kifelé indult, hogy valami magas helyre tegye a permetezőt, de amint kinyitotta a bejáratiajtót, vörösiszap dőlt be a nyíláson.

Ahogy kilépett az ajtón, térdig állt az áradatban. A vörös massza mindent elborított. Nemhogy a permetezőt nem látta, körülnéznisem volt ideje. Az áradat pillanatok alatt másfél méteresre emelkedett, az asszonyt is magával ragadta egészen a garázsbejáratkapujáig. Akkor már a vaskapun fenn kapaszkodott Piroska néni, aki eredetileg éppen a szomszédnő segítségére indult, de csak abejáratig jutott. A két idős asszony megkapaszkodott a vasban, alattuk hömpölygött az iszap.

Lógtak a kapun. Sokáig.Magdi néni nem emlékszik, hogy ezalatt miről beszéltek Piroska nénivel, már ha egyáltalán szóltak egymáshoz valamit. Látták,

amint a harmadik szomszédjuk kutyáját elsodorja a folyam, hallották az eb fájdalmas nyüszítését. A vörös áradat még hosszasanhömpölygött, de a nagy hullám után nem sokkal már legalább egy métert apadt. A két asszony hamar elfáradt a kapaszkodásban,ezért a mellettük elsodródó tárgyak közül megpróbáltak kihalászni valamit, amire ráállhattak vagy – ülhettek volna. Végül sikerültmegállítaniuk egy stelázsit, arra aztán leszállhattak. Lábuk-kezük csupa iszap volt, érezték, hogy marja a bőrüket, ezértmegpróbáltak bejutni a házba, hogy lemoshassák magukról a vörös masszát. Egymásba kapaszkodva botorkáltak befelé az akkornagyjából félméteres iszapban. A házban levetették magukról a ruhát, ami addigra már szinte rájuk égett. Próbálták lemosni atestükről a vörösiszapot, de nem sikerült teljesen. Fájt. Egyre jobban. Nézték az ablakból a szörnyű pusztítás nyomait, és várták asegítséget.

Talán másfél-két óra telhetett el, amikor egy mezőgazdasági gép fordult be a ház elé. Férfiak jöttek, akik ölben vitték ki a két idősasszonyt, a gép hatalmas fémkanalában szállították el őket a mentőkig. A mentősök hideg vízzel mosták le a lábukról a maradékvörös iszapot, ekkor már látszott, hogy súlyos égési sérüléseik vannak. A két asszonynak nemcsak a sebek fájtak, borzasztóanfáztak is. Magdi nénit a veszprémi kórházba szállították, Piroska néni a győri kórházba került.

*Molnár László hatvanéves agrármérnök ebédhez készülődött a feleségével, amikor felnőtt fiuk rájuk nyitotta az ajtót azzal, hogy

árad a Torna. A férfi a devecseri benzinkúttal szemközt lakik, alig ötvenméternyire a pataktól. Kiment megnézni a vizet. Akkor már ameder szélét nyaldosta a vörös folyam, az ott álldogáló helyiek pedig arról beszéltek, hogy átszakadt az ajkai tározó gátja. MolnárLászló nyomban hazaindult, ám alig ért a kertkapuig, a vörös víz már a főúton folyt. Megfogta három kutyáját, bevitte az állatokat aházba. Ahogy becsukta az ajtót, láthatta, hogy a kertjüket elönti az ár. Fél perccel később már az ablak magasságáig ért a sűrűfolyadék. Csak ekkor tudatosult benne, hogy ők maguk is komoly veszélyben vannak. Gyorsan a padlásfeljáró alá toltak egy asztalt,ráraktak egy széket. Felesége, fia és a három kutya már fent volt a padláson, amikor berobbant az ajtó, a víz körbenyalta a férfilábát, miközben felmászott. A padlásablakon kinézve látta, hogy egy férfi sodródik a házuk előtt az árban. Körbenézett, megpillantottegy hosszú kötelet, az egyik végét odahajította a férfinak, aki belekapaszkodott a végébe. Ott lógott a kötél végén, míg nem enyhülta folyam sodrása. A férfi végül saját lábán jött ki az apadó iszapból. Később hosszan hálálkodott Molnároknak, mondván, az életétnekik köszönheti.

*Felvidéki István, a kisváros központjában működő autósbolt vezetője éppen ebédelni indult. Autója közvetlenül az üzlet előtt állt,

már járt a motorja, miközben ő boltja ajtaját zárta. Hirtelen óriási robajt hallott. Hátrafordult, s azt látta, hogy másfél-két méter magasvörös hullám közeledik felé, ami mindent letarol maga előtt. A férfi beugrott a kocsijába, és gázt adott. A parkoló végét elérve balrarántotta a kormányt, és hajtott, ahogyan tudott. Az áradat elkapta, megdobta autója hátulját, de közben még gyorsult a kocsi, végülsikerült maga mögött hagyni a hullámot. (Fülöp Gyula, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság osztályvezetője utólagúgy becsülte, a vörösiszap mintegy harminc-harmincöt kilométeres sebességgel haladt át Devecser utcáin.)

*A balatoni vízimentők 13 óra 36 perckor érkeztek Devecserbe. A Bagyó Sándor vezette csapatnak még nem volt információja

arról, hogy hol lenne szükség rájuk. Szakemberként azt mondta, még nem állt fel a mentésirányítás. De volt egy gyakorlatiasprobléma is: a rádiók és a telefonvonalak túlterheltek voltak, egyszerűen képtelenség volt kommunikálni. Így első bevetésüketmindjárt ott teljesítették, ahol az autóikat leállították, Devecser Kolontár felőli oldalán. Észrevették, hogy egy embert sodor az akkormég körülbelül egy méter magas áradat. Azonnal felvették a vízhatlan – ám a vegyi anyagoktól csak ideig-óráig védő – ruhájukat, spercek alatt kihúzták az idős férfit.

*Az első sérülthöz csak 13 óra 45-kor kértek mentőt, a devecseri húsüzemtől telefonáltak, hogy az áradatból kiemeltek egy idős

férfit, aki csaknem teljesen kihűlt. Égési sérülésekről, marásról szó sem esett. A „kihűlt emberhez” a sümegi mentőállomás kocsijaérkezett. Az idős férfit Nagy Gábor szakápoló vette át, aki megdöbbenve látta, hogy a bácsi jószerével meztelen, csak a cipő maradta lábán. Ruháját és hajának nagy részét elveszítette, miközben a vörös áradatban sodródott. A húsüzem dolgozói a mentőkiérkezéséig lemosták róla a vörösiszapot, ennek ellenére a bőre a fejtetőtől a cipőjéig vörös volt, csak a hasán látszott egy szürkerész, ott már elhalt a szövet. Vacogott, a hideg rázta, de fájdalomra nem panaszkodott. Nagy Gábor levette a lábáról a tornacipőt,megnézte, hová tudna infúziót bekötni, de a férfi testén egyszerűen nem látott megszúrható vénát. Gyors mozdulatokkal betekerte azúgynevezett izolációs takaróba (hőveszteséget megakadályozó fényes anyag), majd a helyszínen fellelhető mindhárom takarót azidős emberre borította. Közben a vacogó bácsi elmondta, hogy Kolontáron a házuk udvaráról ragadta el az ár őt és a feleségét.Húsz, ötven méteren át együtt sodródtak, majd látta, hogy az idős asszony elmerül az iszapban.

Tudta, hogy a felesége meghalt.Az áradatban sodródó farönkökbe kapaszkodva tartotta magát a felszínen, végül két fát a hóna alá szorítva sodródott

Devecserig, ahol a kastélyparkhoz közeli részen kiemelték őt az árból. Azt kérdezgette, mi van a gyerekeivel és az unokájával. NagyGábor azt felelte, ő semmit nem tud, nem onnan jött, közben véroxigén-szintet mért, majd oxigénmaszkot tett a férfi arcára, mert úgytalálta, kapkodva, felületesen lélegzik. Jó tizenöt percig tartott, mire úgy látta, hogy az idős ember állapota stabilizálódott, kibírja azutat az ajkai kórházig. Kolontáron át azonban már nem mehettek, az ár ráadásul a 8-as felé vezető utat is elzárta. Óriási kerülővel,Nyírádon át hajtottak Ajkára, ez negyven kilométeres kitérőt jelentett. A kórházban már várták az idős férfit, aki testfelületének többmint 70 százalékán szenvedett égési sérüléseket. (November 5-én a győri kórházban belehalt sérüléseibe. Ő volt a katasztrófa 10.áldozata.)

*

Az Ajka 2-es jelzésű tűzoltóautó Devecser központjában, a buszpályaudvar mellett állt le. Németh Norbert, megbízottszerparancsnok, (a jármű háromfős személyzete közül a rangidős tűzoltó) úgy ítélte meg, jobb, ha nem hajtanak bele a sodrásba.Alig pár perce haladtak el egy, a mezőn sodródó Audi mellett, amit tollpiheként forgatott az ár. Az autó szerencsére üres volt, nemtöltötték vele az időt.

A kisvárosra a kastélypark felől tört rá az iszap. Németh Norbert maga is devecseri lakos (háza a település másik részén áll), egypillantással felmérte, mekkora területet öntött el.

Ahogy kiszálltak a járműből, emberek futottak feléjük. Vörösre áztatott, kétségbeesett, ijedt arcú férfiak és asszonyok. Aszerparancsnok tízéves tűzoltói pályafutása alatt megfordult néhány helyszínen, ehhez hasonlítható szituációval azonban még sohanem találkozott.

– Kezdjetek lemosni mindenkit – rendelkezett, és míg emberei beüzemelték a gyorsbeavatkozónak nevezett, vékony vízvezetéket,rádión kérte, hogy a tetőkön lévő emberek mentéséhez a „létrát” (az ajkai szertárban álló 37 méteres magasságot elérőemelőkosaras járművet) Devecserbe riasszák. Jelentette, hogy emberek lógnak a villanyoszlopokon, kapaszkodnak kerítésektetején, ablakokról, tetőkről kiabálnak segítségért. A vörös ár autókat sodort el, kerítéseket döntött ki.

Jelentése alapján az ajkai tűzoltóság ekkor már Kolontáron tartózkodó osztályvezetője 13 óra 10 perckor 5-ös kiemeltnekminősítette a riasztást. Ez a legmagasabb fokozat, lényegében azt jelenti, hogy a szomszédos megyékből vagy akár annáltávolabbról is minden elérhető egységet oda irányítanak.

A tűzoltóautóhoz futó embereknek azt mondták: vessenek le magukról minden ruhát, amit csak lehet, mert a folyadék erősen mar,majd erős, hideg vízsugárral végigmosták az iszappal érintkező testrészeiket. Közben Németh Norbert a buszmegállótól nyíló háromutcába is bekiabált, hogy ne lépjenek, ne nyúljanak bele a vörös vízbe, várják meg, amíg levonul.

Munkagépek érkeztek a térre, volt köztük markoló is, földgyalu, traktor.A tűzoltóautónál perceken belül néhány helyi férfi jelentkezett, hogy ők a devecseri Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Németh

Norbert akkor úgy osztotta el az embereket, hogy a markolókra, munkagépekre két-két tűzoltó jusson, majd bementek a házak közé.

Hétfő délután

Kolontár. Az iskola kiürítése után az ajkai tűzoltóság egyes kocsija a Kossuth utca házaiból mentette ki az embereket. A mindentelborító vörös folyadék autókat, bútorokat sodort magával. A leszakított gázórák helyét magasba permetező vörös szökőkutakmutatták, az eltört csövekből az iszap alól sötét páracseppekkel felszínre törő gázfelhő az egyik tűzoltó szerint olyan volt, mint amikora bálna fújtat. Egy új építésű, fekete tetős háznál a villanyóra szekrényéből felszálló fekete füst jelezte, hogy víz alá került azelektromos bekötés. Rauch József főtörzsőrmester rádión azt kérte a híradóstól, hogy sürgesse meg az áram– és gázszolgáltatószakembereit, mert a sérült vezetékeket mielőbb le kell zárni.

Az iszapborította házakból ki kellett hozni az embereket. Az Ajka 1-es jelű autón két darab mellig érő, gumi halásznadrág volt, aztNémeth Sándor és Milánovics Milán húzták magukra. A derekukra mászóövet, a hátukra légzőkészüléket csatoltak, hogy a maszkvédje az arcukat, ha valamelyikük elmerülne. Az övre erősített kötelet Wéber Balázs és Ősi Zsolt markolta meg, majd aguminadrágos tűzoltók elindultak az első házhoz.

Németh Sándor ment elöl, a vörös lé enyhén balra nyomta, de a sodrás ereje már sokat csökkent, az ár szintje érzékelhetőenapadt. A tűzoltó óvatosan, egyik lábával a földet tapogatva, apró lépésekkel közelítette meg a házat. Odabent, a félemeleten egygyermek, egy asszony és egy idősebb férfi várta. Kollégája a kisgyereket vette ölbe, Németh Sándor előbb az asszonyt vitte ki, majdazt mondta az idősebb férfinak, kapaszkodjon a hátára. Lecsatolta a légzőkészüléket, letette a tornácra. A férfi átkarolta a nyakát, őpedig egy lódítással a hátára emelte utasát. Óvatosan lépegetve haladt át az udvaron, amely egy bombatámadás helyszínéreemlékeztette. Már eltávolodott a háztól, amikor előrenyújtott lába alól egyszerre csak eltűnt a talaj, ő pedig megbillent, arca majdnema vörös lébe ért, a hátán kapaszkodó férfi pedig a tarkójára lódult. Minden izmát megfeszítve próbálta visszanyerni egyensúlyát,majd tapogatózó lába valami szilárd felületet talált, ahol kitámaszthatta magát. Óvatosan felegyenesedett. Utóbb kiderült, avízóraakna esett éppen útba, a fedelét azonban elsodorta az ár. Egyet visszalépett, egy mozdulattal megigazította a hátán a férfit,majd tovább indult az út felé. Ősi Zsolt, az egykilencvenhármas magasságával mindenkit fölülről látó tűzoltó, csizmaszárigbegyalogolt elé, az utolsó métereken átvette a férfit.

Nemes László, a tűzoltóautó sofőrje a sarkon állt meg, a kerítés mögül egy nő kiabált neki, hogy segítsen már kivinni a gyerekét.Jövök, bólintott a tűzoltó, és elindult a kerítés felé. Kettőt lépett, és derékig merült a hideg vörös lébe. „Jaj, ott az árok maga előtt” –mondta az asszony, miközben a gyereket átemelte a kerítés fölött. „Elfelejtettem mondani, hogy a kapu előtt van a híd.”

Házról házra haladtak tovább a Kossuth utcában. Az embereket háton, ölben hozták ki, de voltak, akik átgázoltak az egyre apadóáron. A patak előtti utolsó házban a padláson találtak egy megriadt nénit, akinek olyan súlya volt, hogy egyikük sem tudta a hátáravenni. Az ár nagy része azonban addigra már lefolyt, a mindent elborító iszaprétegen a víz már csak vékonyan csordogált. A néni asaját lábán jött át ott, ahol a legvékonyabb volt az iszap, oldalról kísérték.

Az apadásnak köszönhetően láthatóvá vált a híd korlátja, kisvártatva az is kiderült, hogy az iszapömlés egész egyszerűenleszakította az átkelő egy darabját. Nem volt meg a híd falu felőli vége. Rauch József akkor lezáratta a Kossuth utca patakig tartószakaszát, hogy az ismerőseiket, rokonaikat kereső emberek ne menjenek be az egyszer már átvizsgált, kiürített épületekbe.

Egyre többen jöttek, egyre többen kerestek valakit.*Az első újságírók Ajkáról érkeztek Kolontárra. A városi lap munkatársa mellett a Veszprém megyei Napló újságírója és fotósa ült

az autóban, a negyedik utas a diákrádiós, Juhász Bálint volt. Kiszálltak az autóból, figyelték, ahogyan a falu határában dübörögveleszáll egy sárga színű mentőhelikopter. Felsétáltak a dombra szétnézni. A szemük elé táruló látványtól földbe gyökerezett a lábuk. Atározóból kizúdult iszap mindent vörösre festett. A patakban haragos-rozsdás áradat zúdult Devecser felé. Az utcákon bokáig érővörös lé folyt. Tömény malterszag és nyirkos, erős kipárolgás ülte meg a környéket.

A dombra vezető utcán egy férfi ballagott fölfelé, vörösre áztatott ruhát vitt a hátán, gumicsizma lógott a kezében.– Jó napot, Karcsi bácsi! – ismert rá a polgármesterre Juhász Bálint.– Szia, Bálint – nézett rá Tili Károly. – Menjetek csak le a faluba, nézzétek meg, mi van a házak között!

– Szia, Bálint – nézett rá Tili Károly. – Menjetek csak le a faluba, nézzétek meg, mi van a házak között!Az újságírók lementek a dombról. Juhász Bálint fél lábbal belelépett az utcát borító vörös masszába, ami ráragadt a cipőjére.

Jobb lesz, ha szerzek valakitől egy gumicsizmát, mondta a többieknek, azután elsietett a magasabban álló házak felé ismerőstkeresni. Nem sokkal később kölcsönkapott gumicsizmában caplatott a sárban, fotózott, beszélgetett.

A leszakadt híd felől emberek jöttek, a polgármesteri hivatal előtti tér is megtelt. Sokan sírtak, ismerőseiket, rokonaikat keresték.Telefonálni hosszú perceken át nem lehetett, Juhász Bálint maga is hiába próbálkozott, de egyik telefonjáról sem sikerült hívástindítani.

A falu szélén nagy dübörgéssel leereszkedett egy helikopter. Nem sokkal később befutott egy csapat tűzoltó, és a nézelődőkettávolabb küldték a központból. Délután három óra körül tíz-tizenkét újságíró ácsorgott a kolontári dombon. Juhász Bálint bejárta afalut. A sáros csizmában jövő-menő, mindenkivel szóba elegyedő vékony fiatalembert helyi lakosnak nézték, jószerivel kérdés nélkülbeengedték az akkor már lezárt részekre is. Ott volt például akkor, amikor néhány férfi leszakadt hídról terepjárójával a vörös árbazuhanó helybeli Pados Zsolt keresésére indult, de nem ment velük, inkább a faluban maradt. Távolabbról fényképezte le, amikor afejtetőn álló roncsot megtalálták. Mondták, még világítottak rajta a lámpák. (A vezető holttestét később találták meg.)

*Devecser. A mentésbe egyre többen kapcsolódtak be, az elöntött területről rövid idő alatt mintegy kétszáz embert hoztak ki

munkagépekkel, utánfutón vagy éppen ölben. Sokukat az elöntött térség másik oldalára, a 8-as főútra vittek ki. A Vasút utcábankigyulladt egy vízben álló ház, a villanyóra zárlatos lett, a háztetőn a bekötésnél fekete füsttel égett a vezeték. Az egyik tűzoltó, akikorábban villanyszerelő volt, felmászott a villanyoszlopra, és lekötötte a vezetéket.

Az ajkai tűzoltóság kettes számú járművének tűzoltói az egyik utcában kimentettek egy idős párt egy kerítésen fennakadt autóból.Az autó hátulja a kerítésoszlop tetején, fejmagasságban volt, odáig emelte az ár. Az utasok nem tudtak kiszállni, az ajkai tűzoltókpápai és badacsonytomaji kollégáikkal közösen emelték ki őket. Teljesen át voltak ázva, az asszony panaszkodott, hogy ég a bőre.Németh Norbert szerparancsnok már nyúlt a rádió után, hogy mentőt kér, de rájött, hogy az úton fekvő fák, kidőlt kerítésdarabok ésfelismerhetetlen kacatok közé a mentő úgysem tudna bejönni. Ölben elvitték a nénit a tűzoltóautóhoz, bekapcsolták a szirénát, és azidősek otthonához siettek vele, ahol a mentőszolgálat átmeneti központját jelölték ki.

Fülöp Gyula alezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mentésszervezési osztályvezetője 14 óra 06 perckorvette át a parancsnokságot az ajkai tűzoltóktól. Az Ajka 2-es jelű kocsit útnak indította a Torna-patak mentén, hogy a lejjebb fekvőtelepüléseken élőket figyelmeztesse az iszapos vörös anyag veszélyeire.

Az Ajka 2-es először Somlóvásárhelyen állt meg, Németh Norbert a patak mellett találkozott Marton László polgármesterrel, akitöbb önkéntessel homokzsákokat rakatott a patak mentén. A tavaszi áradás megmutatta, melyik részt fenyegeti a vörösiszap, tették adolgukat, védekeztek. A tűzoltók ezután Apácatornán, Tüskeváron és Kisberzsenyen jártak. Utóbbi helyen a patakmederbenmegtalálták a devecseri fatelepről elsodort rönköket, melyeket odáig vitt a víz, majd a nagyobb darabok fennakadtak, ésmegállították a többi uszadékot is. A patak által épített sajátos gát addigra már egy méterrel megemelte a vízszintet, a rakástúloldalán annyival alacsonyabban zúdult tova a vöröslő víz. A tűzoltók szétszedték a torlaszt, majd visszaindultak Devecserbe.

Hétfő este

Kolontár. A Kossuth utca utolsó házában lakók az áradatban eltűnt idős szüleiket keresték. Amikor a vörös folyam rájuk zúdult, aszülők kimentek az udvarra, hogy bezárják az állatokat.

Rauch József főtörzsőrmester végignézett az udvaron, a pajtát összetörte az iszap, a hátsó falat téglánként vitte el a sodrás, atéglából épült tyúkólat egy az egyben ledöntötte. Három tűzoltót utasított, hogy szedjék szét a romokat, hátha maguk alá temettékvalamelyik idős embert, ő maga pedig a többiekkel az udvar mögötti szántón kezdte keresni az eltűnteket. A kutatás azonbanmeglehetősen reménytelennek tűnt, a földet ugyanis híg iszap borította, piszkos, vörös hab lebegett a tetején, nem lehetett a felszínalá látni. Az ajkai tűzoltó arra gondolt, ebben a híg masszában legfeljebb akkor találnak meg valakit, ha éppen rálépnek. Ahogy aportától eltávolodva mélyebb részre értek, az iszap befolyt a csizmába. Akkor azt mondta, nincs értelme folytatni, és visszatértek azaszfaltos útra.

A polgármesteri hivatalban a védelmi bizottság ülésezett. Az ajkai tűzoltók ekkor álltak meg először kifújni magukat.A patak leszakadt hídjánál veszprémi tűzoltók egy kihúzható fémlétrát fektettek keresztbe, volt, aki négykézláb mászva, volt, aki

akrobata ügyességgel lépkedve jutott át a patak fölött.Gépkocsival azonban csak félórás kerülővel, Devecseren és a 8-as főúton kerülve, majd az úgynevezett Tik-hegyen keresztül,

földúton lehetett bejutni a patakon túli házakhoz. Hétfő délután és este az Ajka 1-es jelzésű tűzoltóautó háromszor tette meg ezt akerülőt. Első alkalommal egy korábban már átvizsgált épületet kellett még egyszer ellenőrizniük, miután az ott lakó teljesbiztonsággal állította, hogy eltűnt anyukája otthon volt, még azt is megmondta, melyik helyiségben kellett lennie. Mire a járművelátértek a Kossuth utca patakon túli részére, a víz mind lefolyt, már csak bokáig érő iszap fogadta a tűzoltókat. Az ár teljesenfelforgatta a helyiségeket, a bútorok, berendezések egymás hegyén-hátán feküdtek. Embert azonban nem találtak. A tűzoltókvisszaültek az autóba, és félórás zötykölődés árán visszatértek a légvonalban 50 méterre eső, csak épp a leszakadt híd túloldalánálló hivatalhoz. Onnan nemsokára indulhattak a patakon túli részre, mert a Kossuth utca 31-ben, egy félig összedőlt épületbenholttestet találtak, de a hátsó fal hiányzott, a tető bármikor beszakadhatott. Az Ajka 1-es akkor Devecser és a 8-as út érintésével újraáthajtott a Kossuth utca túlsó szakaszára, ott a tűzoltók az utcában álló fákat kivágva oszlopokat faragtak az autón rendszeresítettmotoros fűrésszel, azzal aládúcolták a megroggyant tetőt, hogy a helyszínelők és a többiek bemehessenek. A végén négyenemelték ki az idős asszonyt az iszapból.

Amikor végeztek, az Ajka 1-es az időközben a helyszínre rendelt szabadnapos tűzoltókkal Devecserbe indult, hogy a 2-es számúautó legénységét leváltsa. Miután besötétedett, újabb feladatot kaptak: a patak túloldalán holttestet kereső speciális mentők kértekvilágítást. Az Ajka 1-es ekkor újra visszatért a másik oldalra, és a jármű tetején kitolható fényárbocnak nevezett, reflektorokkalszerelt rúddal fénybe borította a házakat. A kutatás este kilenctől éjfélig tartott, közben a speciális mentők a Juhász család házábanmegtalálták a 14 hónapos Angyalka holttestét.

Miközben a fényárbocot kiszolgáló benzinmotoros aggregát mellett állt, Rauch József zsebében megszólalt a mobil. Egy

budapesti állatmenhelyről keresték, hogy találtak-e vörösiszappal szennyezett állatokat. A főtörzsőrmesternek eszébe jutott, hogydélután a tározóhoz legközelebb eső Malom utcában egy garázsfeljárón láttak egy birkát, ezt elmondta a telefonálónak. A menhelyrőlazt mondták, okvetlenül elhozzák, de arra kérik a tűzoltókat, mossák már le az állatot.

Ősi Zsolt tűzoltó szerint a jószág nem volt valami jó állapotban, alig állt a lábán, a vörös anyag beleette magát a szőrébe, aszemét sem tudta már kinyitni. A késő éjszakai órán ugyanott állt, ahol délután látták, egy lépést nem ment odább.Gyorsbeavatkozóval lemosták, majd telefonon bemondták a címet az állatvédőknek.

Nem sokkal később a mentőalakulatok abbahagyták a munkát, a tűzoltókat éjfél körül Devecserbe küldték át. Kolontáronelcsendesedtek az utcák, csak a polgármesteri hivatal körül volt valami nyüzsgés.

Végéhez közeledett a katasztrófa napja.

2010. október 4. eseményei:

12.28 Az ajkai tűzoltóságra jelzés érkezik, hogy vörös anyag folyik a MAL Zrt. 10-es számú tározójából.12.33 A mentőszolgálatot értesítik a gát sérüléséről. A vörösiszap a Torna-patak mentén, helyenként több száz méter széles

sávban mintegy 30-35 kilométeres sebességgel haladva eléri Kolontárt, majd percek múlva Devecsert is.12.44 A tűzoltóság jelzésére leállítják Devecser és Kolontár között a vasúti forgalmat.13.10 A tűzoltóság a legmagasabb fokozatú riasztást adja ki, minden elképzelhető erőt a térségbe irányítanak. Kolontáron apad

az ár, csak az iszap marad meg az elöntött területeken.13.45 Az első sérültet bejelentik a veszprémi mentőügyeletre. 21 óráig összesen 110 sérültet látnak el a mentők, a sérültek egy

részét helikopterrel szállítják Budapestre, Veszprémbe és Győrbe. A vörösiszap helyenként két méter magas hullámokban folyik átDevecser mélyebben fekvő utcáin.

16.00 Pintér Sándor belügyminiszter Kolontárra érkezik, összeül a védelmi bizottság. A készenléti rendőrség három százada, ahonvédség 140 katonája érkezik Devecserbe és Kolontárra.

18.50 A belügyminiszter bejelenti, hogy a mentési feladatokat megoldották, a rendőrség nyomozást indított, a MAL Zrt.-nélhelyszíni szemlét tartottak, és iratokat foglaltak le.

19.55 Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár Kolontárra érkezik, a megyei védelmi bizottság ülésén megkezdődik a folyókon aDuna felé tartó lúgos szennyezés elhárításának szervezése. Devecserben a honvédség elkezdte az utak takarítását.

20.00 Hangosbemondókkal tájékoztatják a lakosságot a vörösiszappal érintkezés veszélyeiről.22.50 A katasztrófavédelem több száz ágyat szállít a településekre a kitelepített családok elhelyezésére. A közösségi szállást

azonban csupán harmincegyen vették igénybe.

MÁSNAP

Kedd reggel

Devecser. Nulla órától csaknem a reggel hétórás műszakváltásig az Ajka 1-es tűzoltóautó Devecserben dolgozott, a tűzcsaprólfeltöltött tartályból mosták a honvédségi járműveket. Hajnalban, amikor a forgalom kissé alábbhagyott, az egység parancsnoka,Rauch József úgy döntött, megpróbálják a saját járművüket is megtisztítani, átgurultak a fatelepre, hogy lecsapassák róla az iszapot.Mire visszaértek a helyükre, az autó úgy nézett ki, mintha nem is takarították volna.

Hajnali négy órakor az Ajka 2-es új feladatot kapott, a kolónián tojásüzembe vezényelték iszapot szivattyúzni. A parancs szerint atelephely udvarán méteres iszap áll, nem tudják kitakarítani az ólakat, a telephelyen viszont bent áll egy megrakott kamion, teletojással, és ha reggelig nem tudják kirakodni, a negyvenmilliót érő szállítmány tönkremegy. Utat kell csinálni az iszapon át. A „kettesszer” a három tűzoltóval visszagurult Kolontárra, és az üzem udvaráról szivattyúzni kezdték az udvart borító iszapot. Talán tíz perctelt el, amikor a szivattyú motorja csuklott egyet, majd akadozni kezdett.

– Kapcsold ki – mondta Németh Norbert a berendezést kezelő tűzoltónak. – Nem bírja ezt a sűrű anyagot.Ahogy kihúzták a csövet a folyadékból, látták, hogy a csatlakozásnál félig kinyílt a cső, szétment a rögzítő kapocs. Alumíniumból

volt. A tűzoltók összepakolták a szivattyút, közben az üzem emberei munkagépért telefonáltak, hátha az udvar közepére ásottárokban sikerül elvezetni az iszapot. Az ajkai tűzoltók azonban ezt már nem várták meg, indultak vissza.

A reggeli műszakváltásnál kiderült, hogy az iszapban dolgozók közül ketten is könnyebben megsérültek, a csizmába befolyt anyagkisebb sérüléseket okozott Sághy Takács Krisztián és Nemes László lábán.

Németh Norbert főtörzsőrmester immár civilben tért haza Devecserre. Otthon kocsiba ült, és Ajkára ment. Először megtankolta azautót, ha esetleg úgy hozná a helyzet, hogy gyorsan el kell hagyniuk a várost, majd az üzletközpontban telepakolta ásványvízzel abevásárlókocsit.

*Ajka. Juhász Bálint tizenhét éves diákújságíró nem tudott aludni. Kolontárról hazatérve, a késő esti órákban fényképeket és

tudósításokat töltött fel a rádiójuk honlapjára, majd a katasztrófáról szóló híreket böngészte. Közben az járt a fejében, hogy a koraesti órákban a templomdomb környékén hangosbemondóval körbejáró férfiak nem sok mindent tudtak mondani a helybelieknek.Egész idő alatt az volt a benyomása, hogy akinek tájékoztatnia kellene a többieket, annak sincs elég információja a kialakulthelyzetről. Azután arra gondolt, hogy akinek mindenét elvitte a vörös áradat, az a hírekről sem értesül majd, hiszen nincs tévéje,amin megnézné a híradót, nincs számítógépe, hogy az internetről tájékozódjon, de talán még a mobiltelefonja se maradt nálamenekülés közben.

Az éjszakai órákban levelet írt a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének. Az 1992 óta létező, 2010-ben már negyven tagotszámláló szervezet saját meghatározása szerint a politikai és gazdasági érdekcsoportoktól független, nonprofit adókat egyesíti. Azutóbbi években Közös Hullámhossz néven alkalomszerűen jelentkező többnapos helyi műsort sugároztak különböző kulturálisfesztiválokon. Juhász Bálint azt írta a valamennyi tagnak címzett levelezőlistára küldött üzenetében, hogy a katasztrófa helyszínénnincs érdemi kommunikáció, valamit tenni kellene a helyi lakosok tájékoztatásáért. Odaírta, hogy segítségképpen felajánlja az ajkai

Best Rádió stúdióját és minden eszközét, cserébe csak annyit kér, hogy ha a kis rádiók közös munkájával létrejövő „KözösHullámhossz” a katasztrófa helyszínén sugározni kezd, a helyi diákújságírókat ne hagyják ki a munkából.

Reggel, amikor bement az iskolába, bekopogott az igazgató irodájába, és azt mondta, szeretne néhány napra elkéredzkedni, merta kolontári és a devecseri lakosoknak szóló helyi rádióműsor indításán dolgozik. Elengedték.

Kedd, napközben

Kolontár. A délelőtti órákban Kolontárra kitehettek volna a megtelt táblát, az iszappal nem borított részeken mindenütt járművekparkoltak, a hivatal környékén kisebb csődület állandósult. A Torna-patakon túli utcákat lezárták, még az ott-lakókat sem engedtékbe, sokan közülük egész nap idegesen le-föl járkáltak az utcákon. Kedden délelőtt a falu központját tévéstábok, rádiósok, újságírókszállták meg.

Tíz óra tájban a Torna-patak vize mintha sötétebbre váltott volna, a víz pedig mintha magasabban folyt volna a mederben. Aváltozásra többen felfigyeltek, néhányan a tározó felé indultak megnézni, miért emelkedik a víz szintje. A tározó gátjából egyhatalmas sziklányi darab dőlt ki, a falak tövéből sötét zagy folyt ki.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha magasabb helyre viszem az autót – fordult vissza a nézelődők egyike.Valaki azt kérdezte, nem kellene-e szólni a falubelieknek, majd futni kezdett a házak felé.A futva érkező hírnök láttán futótűzként terjedt a hír, hogy újabb gátszakadás történt, mindenki a magasabban fekvő részekre

sietett, a polgármesteri hivatal környékén lévők futva iparkodtak fel a templomhoz. Sápadt arcok, döbbent tekintetek fordultak atározó felé, egy kis időre csend lett. Figyelték, jön-e az újabb áradás. Egy mészfehérre vált asszony összeesett.

– Orvost! Hívjanak orvost! – hallatszott a tömegből.A kolontári orvosi rendelőnél Boldizsár Lajos ajkai mentőtiszt volt beosztva, előző nap szabadidős mentősként, önkéntesként

dolgozott késő estig, reggeltől viszont már saját szolgálatát töltötte. Pillanatok alatt a dombhoz ért, rövid idő alatt azt ismegállapította, hogy a harminc körüli nő szívritmuszavar miatt lett rosszul.

Az emberek ügyelme megoszlott az asszony körül tevékenykedő mentősök és a patakmeder között. A vörösiszapot azonbanhiába várták, a víz továbbra is a mederben folyt tova, Devecser felé. Negyedóra telhetett el feszült várakozásban, mire az első hírekmegérkeztek. Lasztovicza Jenő, a megyei védelmi bizottság elnöke kezdte megnyugtatni a körülötte állókat, miután a gátra felküldöttkatasztrófavédelmi szakemberek jelentették neki, hogy nem történt újabb gátszakadás, vaklárma volt az egész. Néhányanlemerészkedtek a dombról, majd egyre többen követték példájukat.

*Devecser. Németh Norbert tűzoltó főtörzsőrmester reggel kilenc körül megpróbált lepihenni. Huszonnégy órás, eseményekkel

zsúfolt szolgálata után azt hitte, úgy zuhan be az ágyba, mint egy darab kő, de nehezen jött álom a szemére. Mikor éppenelszundikált, hatalmas kiabálás támadt az ablak előtt, majd a szomszédjuk zörgetni kezdte az ajtót, hogy meneküljenek, mert újraátszakadt a gát. Németh Norbert kiugrott az ágyból, kisietett a háza elé. Azt látta, hogy az utcában mindenki futva menekül, azemberek a téglagyári domb felé szaladnak. Egy táskába bedobált néhány holmit, majd a feleségét és a gyereket kocsiba ültetveelindultak. A következő napokat vidéki rokonoknál töltötte a családja, ő maga késő délelőtt tért vissza Devecserbe. Úgy gondolta,úgysem tud elaludni, ezért bement az iskolához, ahol akkor már több segélyszervezet is szorgoskodott, teherautókról pakolták azadományokat. A szabadnapos tűzoltó megkérdezte, tud-e valamit segíteni, majd beállt a csomagot cipelő önkéntesek közé.

A katasztrófa másnapján Devecserben az önkéntes segítőkkel együtt csaknem ezer ember dolgozott a mentesítésen. Atakarításhoz többek között elsodort autókat, roncsokat, kerítéselemeket kellett összegyűjteni az utcákról, volt autó, amelyet azalmafáról kellett leemelni. A vörösiszapból végül több mint ötven autót szedtek ki, ezeket a vasútállomás előtti téren gyűjtötték össze.Oda szállították a tűzoltók által összegyűjtött gázpalackokat is, amelyek afféle időzített bombaként lapultak az iszap alatt. Atűzoltóautók szivattyúinak alumíniumrészei, de egyik-másik tömlőcsatoló szerelvény oldalán is jól látszott, hogy a könnyű fémetkikezdi az anyag. Félő volt, hogy a konyhákból elsodort alumíniumpalackok az iszap hatására előbb-utóbb szivárogni kezdenek,felrobbanhatnak. Az összeszedett palackokból egyenként kiengedték a gázt, és a palackokat pedig ugyancsak a vasútállomáshozvitték. Rövid idő alatt több száz darab gyűlt össze.

*Kolontár. Kedden délután a tehetetlenség miatt dühös kolontáriak közül többen egyszerűen bementek a védelmi bizottság

ülésére, ahol azt kérdezték a tanácskozás résztvevőitől, miért nem engedi be a rendőrség a háztulajdonosokat az elzárt utcákba,hogy a legszükségesebb dolgaikat kimenthessék. A tetőtől talpig iszapos férfiak azt is a védelmi bizottság tagjainak a szemérevetették, hogy miért most akarják megállapítani a vörösiszap összetételét és káros hatásait, amikor ezt az anyagot már évtizedek ótaa szomszédságukban tárolták. Az elkeseredett emberek emelt hangon panaszolták, hogy az elöntött részeken élők már soha nemtérhetnek vissza az otthonaikba, a házaik megsemmisültek, lakhatatlanná váltak.

A kolontáriak panaszaira a védelmi bizottság tagjai – akik egyébként a felvetett problémák jó részéért nem tehetők felelőssé –nem tudtak érdemben válaszolni, némán ültek és hallgattak.

Az indulatok estére szabadultak el igazán, amikor a kolontári művelődési házban lakossági fórumot tartottak. A helyiekbőlvalósággal kirobbant a másfél napja halmozódó feszültség, indulatukat a fórumot vezető Lasztovicza Jenőre, a megyei védelmibizottság elnökére, és Tili Károlyra, a falu polgármesterére zúdították. Mondataikat valójában a MAL Zrt. vezetőinek címezték, ám acég irányítói közül senki nem vett részt a falugyűlésen. Megdöbbentőnek nevezték, hogy a MAL vezetők egyike sem állt eléjük, nemfejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, nem kért bocsánatot a tragédia miatt. A falubeliek azt követelték LasztoviczaJenőtől, hogy szerda estére hívja meg a cég irányítóit is a lakossági fórumra.

2010. október 5. eseményei:

5.40 A Fővárosi Közterületfenntartó öt locsolóautónyi ivóvizet szállított Devecserre és Kolontárra, bár a vezetékes vizet ihatónakminősítette az ÁNTSZ.

7.40 A rendőrség feloldotta az iszap miatt elrendelt útlezárásokat, egyúttal ellenőrző pontokat állított fel a Devecserre és

Kolontárra vezető utak mentén, a településekre csak az ott lakókat és a mentési munkálatokban résztvevőket engedték be.8.00 A vörösiszap a Marcalba ért, 13-as pH-értékű szennyezés a Torna-patak és a Marcal teljes élővilágát elpusztította.9.30 Illés Zoltán államtitkár ökológiai katasztrófának minősítette az iszapömlést.10.00 A Magyar Tudományos Akadémia vegyész és biológus tagjai megkezdték a szennyezett területek vizsgálatát.10.22 Veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány az iszapömléssel érintett megyékben.10.35 Egy újabb gátszakadásról szóló rémhír miatt pánik tört ki a településeken. A mentőszolgálat helikoptereket és autókat

indított a térségbe, készenlétbe helyezték a Vas és Fejér megyei egységeket is.11.55 Az ÁNTSZ dózismérés eredményeire hivatkozva cáfolta a vörösiszap sugárzó hatásáról terjedő híreket.12.49 Mórichidán, Rábaszentmiklóson és Koroncón a Marcalon átvezető hidakról több száz tonna gipszet öntenek a folyóba a

szennyezés közömbösítésére.14.06 Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár azonnali hatállyal felfüggeszti a MAL termelését.14.25 Pintér Sándor belügyminiszter a védelmi bizottság ülése után bejelenti: elmúlt a közvetlen életveszély.14.50 A MAL Zrt. vezetői nem tartják hibásnak a társaságot a katasztrófáért, Bakonyi Zoltán cégvezető és Tolnai Lajos

igazgatósági elnök Kolontáron azt mondta: a szabályokat betartva működtek. A vörösiszapról kijelentették: emberre nem veszélyesanyag, nem okoz maradandó károsodást. Pintér Sándor belügyminiszter legendássá vált reakciója: aki szerint nem veszélyes, azfürödjön meg benne.

16.50 A honvédség megkezdte a leszakadt kolontári híd mellett a partszakasz feltöltését egy ideiglenes átkelő telepítéséhez.18.05 A kitelepített kolontári lakosok két órát kapnak, hogy a lezárt részen álló házaikból összeszedjék személyes holmijaikat.18.20 Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata szerint emberi mulasztás állhat a tragédia mögött.

KÜZDELEM AZ ISZAPPAL

Szerda

Kolontár. Hajnalban új híd kötötte össze a Torna-patak két partját, az elsodort híd helyén ideiglenes katonai pontonhíd feszült. Apatakon túli utcák lakói másfél nap után újra bejuthattak az elöntött házaikhoz. A vörösiszap 5-20 centiméter vastagon borította el azutcákat és az épületeket, a pincékben és a kertek mélyebben fekvő részein viszont egy-másfél méteres mélységű iszapkráterek iskialakultak.

Fuchs István, akinek az édesanyja két nappal korábban odaveszett az iszapáradatban (a holttestét kedden délben találták meg),órákon át pakolt a Malom utcai házában, de csupán három nejlonzsákot tudott megtölteni. A férfi szeptember elején ment nyugdíjba,és arra készült, hogy ebben a házban fogja leélni élete utolsó időszakát. Szerdán viszont már úgy vélte, egyetlen napot sem tudnaott tölteni. A lánya családjához költözik. „Nem lettem hajléktalan – mondta az őt kérdező újságírónak – csak éppen mindenemodalett, amiért a két kezemmel dolgoztam meg. És még örülhetek, hogy élve megúsztam. Ha éjszaka jött volna az ár, most én ishalott lennék.”

Szerda délutántól hatékonyan működött az iszappal elöntött részek rendőri zárása, ami a helyben lakókat inkább bosszantotta,semmint megnyugtatta, mivel őket is lépten-nyomon

megállították az igazoltató rendőrök. Tény viszont, hogy leginkább a rendőrök jelenlétének köszönhető, hogy a katasztrófátkövető napokban egyetlen fosztogatásról, lopásról sem érkezett bejelentés az iszapsújtott településeken. Ahogy Lehmann Róbertkeserűen megjegyezte, még soha nem volt olyan szilárd a közbiztonság Kolontáron, mint az október 4-e utáni időszakban.

Szerdán újabb önkéntes segítők érkeztek a térségbe az ország minden részéről. A kármentesítést irányító szervezetek örömmelfogadták az önkénteseket, de egyelőre nem tudták őket bekapcsolni a munkálatokba.

A bakonybeli* Varga Róbert, aki a veszprémi színházban dolgozik sajtófőnökként, október 6-án ünnepelte a negyvenedikszületésnapját. A médiában látott képek hatására már előző este eldöntötte, hogy legalább egy napra beáll önkéntesként segíteni akolontáriaknak, puszta véletlen, hogy éppen a születésnapján ragadt lapátot. A Vöröskereszt sátránál jelentkezett, de asegélyszervezettől továbbküldték a katasztrófavédelemhez, ott a kezébe nyomtak egy vegyvédelmi ruhát és egy maszkot. Azzalátküldték a polgármesteri hivatalhoz, ahol egy nő azt mondta neki: várnia kell, majd szól, ha újabb csapat indul. Végül egykatasztrófavédelmi egyenruhás férfi pattant eléjük, elvezette a harminc-negyven fős csapatot a leszakadt hídig. A pataktól visszafeléindulva az elöntött Kossuth utcán kellett lapátolniuk az iszapot a járdáról és a kertekből ki az út menti árokba. Többórás sziszifuszimunka következett alig látható eredménnyel. A kilapátolt lé nagy része visszafolyt a járdára és a kertekbe, nem látszott, hogy bármitis tisztult volna.

A lapátoló munkásokat félpercenként megállították az arra haladó munkagépek és teherautók. Kétszer azért kellett szünetettartaniuk, mert a tűzoltók a romos házakból gázpalackokat hoztak elő, amelyeknek a tartalmát – az esetleges robbanástmegelőzendő – kiengedték a levegőbe.

Már besötétedett, amikor Varga Róbertet váratlanul felhívták a munkahelyéről. Mint kiderült, a kollégái jelentkeztek aszínészbüféből, hogy köszöntsék őt a születésnapján. Nemcsak ő állt le a lapátolással, hanem a körülötte dolgozók is, amikormeghallották, ahogy a színészek éneklik a telefonban Halász Judit Boldog születésnapot! című számát. Pár pillanatra nagy csendlett, az önkéntesek zavartan tébláboltak a bokáig érő iszapban. Láthatóan nem tudták, hogy mit is illene ilyen helyzetben mondani.Aztán néhány gratuláló szó után folytatták a lapátolást.

Délután ötkor lakossági fórum kezdődött az általános iskola udvarán. Kedden még a kultúrházban tartották a fórumot, de azépületben már akkor sem nagyon lehetett elférni az adományoktól. Főként a több raklapnyi ásványvíztől, így mindenképpen újhelyszínt kellett keresni a tanácskozásnak. A helyiek abban bíztak, hogy ezúttal eléjük áll Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt.vezérigazgatója. A falugyűlést végül egy órával későbbre halasztották azzal az indoklással, hogy addigra a MAL képviselője is kiér ahelyszínre. Időközben kiderült, hogy az iskola udvara túl kicsi lesz, a helyieken kívül ugyanis többtucatnyi újságíró, tévés is kíváncsivolt az eseményre. A tömeg 18 óra körül átvonult a templomdombra, ott viszont nem volt hangosítás, ráadásul a fórumot tartószemélyeket körbevették a tévéstábok, így a kolontáriak végül alig hallottak valamit a nekik szánt mondatokból. A feszültséget

leginkább Tili Károly szavai jelezték, aki azt kérte a résztvevőktől: „ne legyen hőbörgés, lincselés, tömegverekedés”.A várakozás perceiben a legtöbben fennhangon szidták a MAL-t, megalázónak és nevetségesnek nevezték a cég által felajánlott

családonkénti 100 ezer forintos gyorssegélyt. Volt, aki azt javasolta, hogy az egész falu „tokkal-vonóval” költözzön el, Kolontár hétfőóta úgyis halott településnek számít. Fuchs Zsolt helyi vállalkozó – kihasználva az alkalmat, hogy az összes károsult jelen van –bejelentette: felvette a kapcsolatot az ismert ügyvéddel, Magyar Györggyel, aki elvállalta a károsultak képviseletét a MAL Zrt.-velszemben. Fuchs azt kérte, hogy minél többen csatlakozzanak a pertársasághoz.

A falugyűlésre a MAL Zrt. végül Deák József műszaki igazgatót delegálta, akinek a szavait a lakosok a hangzavar miattegyszerűen nem hallották. Végül Deák beült egy rendőrautóba, és annak hangosbeszélőjén keresztül válaszolt a kolontáriakkérdéseire. A konkrét felvetésekre a műszaki igazgató csak általános tartalmú feleleteket tudott adni, a kártérítéssel kapcsolatbanpedig semmivel sem tudta biztatni a károsultakat, ráadásul megismételte a cégvezetésnek azt az álláspontját, miszerint a MAL Zrt.nem felelős a tragédiáért. A bekiabálásokkal kísért falugyűlés úgy ért véget, hogy a helyiek egyetlen fontos kérdésükre sem kaptakmegnyugtató választ.

*Ajka. A délutáni órákban a Best Rádió kisméretű stúdiójában alakuló ülést tartott az önkéntes rádiósokból szerveződő

szerkesztőség. A jelenlévők leszögezték: a Közös Hullámhossz rádióadásának célja, hogy egységesen és hitelesen tájékoztassák ahelyi lakosokat, a folyamatos hírműsor segítségével a lakosság azonnal értesülhet az aktuális teendőkről, lehetőségekről,segítségnyújtásról. Ezenkívül a műsorban igyekeznek minden illetékest megszólaltatni. Délután az iszapkárosultakat tájékoztatórádió megkezdte műsorát, a kolontári lakossági fórumról már helyszíni beszámolóval jelentkeztek. (A Közös Hullámhossz az elsőnapokban Ajkáról sugározta néhány kilométeres körzetben fogható adását a 103 megahertzes frekvencián, később átköltöztek adevecseri plébániára, ahol sok esetben a templomépületre szerelt hangszórókból is szólt a műsor. Az október 6-i indulást követően akönyv nyomdába adásáig 51 rádiós újságíró dolgozott önkéntesként az iszapkárosultaknak szóló műsorfolyam előállításán.)

2010. október 6. eseményei:

05.00 A honvédség egy 3,5 tonna teherbírású pontonhidat (úgynevezett TMM3M-kísérőhidat) állított fel Kolontáron a Torna-patak felett, az áradatban összeomlott régi híd helyén.

07.30 Áder János Fideszes európai parlamenti képviselő az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában bejelentette, kevés esélyt látaz iszapkatasztrófa miatti brüsszeli kárenyhítésre. Annak ugyanis, hogy az unió szolidaritási alapjából egy ország támogatást kapjon,két feltétele van: az egyik, hogy természeti katasztrófáról legyen szó, a másik, hogy a kár elérje a nemzeti össztermék 0,6 százalékát,ami Magyarország esetében 160 milliárd forint. Áder szerint az iszapömléssel kapcsolatban egyik feltétel sem áll fenn.

08.50 A MAL Zrt. közleményben jelentette be, hogy a cég magára vállalja a vörösiszap-lavina áldozatainak temetési költségét.12.30 Az Európai Unió aggódik amiatt, hogy a Magyarországon kiömlött mérgező vörösiszap más országokban is környezeti

katasztrófát okozhat – jelentette be Brüsszelben Joe Hennon, az unió szóvivője.12.50 Hatala József országos rendőrfőkapitány döntése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán átvette az iszapömlés

ügyében hétfőn megindult vizsgálat vezetését.15.20 Pintér Sándor belügyminiszter Budapesten azt nyilatkozta, hogy a Marcal folyóban a szakemberek kezelni tudták a

vörösiszap lúgos kémhatását, így a szennyezés feltehetőleg nem fenyegeti a Dunát. Hozzátette, nem természeti katasztrófáról vanszó, a tragédiát emberi mulasztás okozhatta.

18.35 Fuchs Zsolt kolontári vállalkozó bejelentette, a károsultak egy csoportja perközösséget hozott létre, egyúttal megbíztákMagyar György ügyvédi irodáját, hogy képviselje az érdekeiket a MAL Zrt.-vel szemben.

18.50 A kolontári károsultak a településen tartott lakossági fórumon bejelentették, nem költöznek vissza az iszappal elöntöttházaikba, teljes kártalanítást kérnek.

Csütörtök

Kolontár. Kora reggel Orbán Viktor miniszterelnök látogatást tett a hídon túli településrészen. A miniszterelnök a hajnaliszürkületben a 8-as út irányából a Tik-hegy felől egy terepjárón érkezett Kolontárra. Csizmát húzott, aztán Muhoray Árpádkatasztrófavédelmi vezető és Tili Károly polgármester társaságában körbejárta a hídon túli területet. Közben megállt beszélgetniazokkal a károsultakkal, akik már korán reggel a megmenthető tárgyaikat gyűjtögették az elöntött házaikban. A kormányfő többépületbe is bement, saját szemével győződött meg a pusztítás mértékéről. A faluközpontban éjszakázó újságírók már csak akkortudták „elkapni” a miniszterelnököt, amikor az ideiglenes pontonhídon átkelve elindult a polgármesteri hivatal felé. Orbánt láthatóanmegrendítették a látottak.

– Nehéz szavakat találni. Ha ez éjszaka történik, itt mindenki meghal. A helyreállításnak a hídon túl nem látom az értelmét. Itt nemlehet élni. Az anyagi kár is borzalmas, de az az igazán elkeserítő, amilyen lelkiállapotban az emberek vannak. Akikkel találkoztam,nem nagyon tudják elképzelni, hogy este lefeküdjenek, nyugodtan aludjanak, reggel pedig úgy folytatódjon az életük, mintha mi semtörtént volna. Valószínűleg kell nyitni egy új telepet a faluban, ezt meg be kell keríteni örök mementónak. A bajba jutott családokategyenként meg kell kérdezni arról, hogy a falun belül vagy máshol kívánják-e újraépíteni az életüket, amelyhez minden segítségetmeg kell adni nekik.

A kolontáriak – akik közül sokan az újságírók közé vegyülve élőben hallgatták az utcai interjút – megkönnyebbüléssel fogadták aminiszterelnök szavait: a gátszakadás óta először hangzott el a teljes kártalanítás ígérete, valamint a kormány által felállítandókármentő alap terve. Orbán arról is beszélt, hogy a közvetlen veszély ugyan elhárult, de a vészhelyzet még nem szűnt meg, mert„ami egyszer beszakadt, az beszakadhat máskor is”. Épp ezért – tette hozzá – ebben a helyzetben az ész helyett az ösztönökre kellhallgatni.

Ez utóbbi mondatát akkor még csak kevesen értették. (Ez már a Kolontáron tervezett 600 méter hosszú, négy méter magasvédőgát építését vetítette elő. Az építés idejére a települést kiürítették, ezt viszont már csak akkor közölték az érintettekkel, amikor abuszok felsorakoztak a határban.)

*Veszprém. A mentőállomáson Czirner József regionális igazgató Kiss Attila megyei vezetővel és néhány kollégájával

tanácskozott a kitelepítéskor várható feladatokról. A háziorvosok jelentést adtak a fekvőbetegekről és a krónikus betegségbenszenvedőkről, rájuk külön figyelmet kell szentelni az akció során. Czirner Józsefnek azonban a dokumentáció nem volt elég, azttervezte, hogy az Ajkán kijelölt három tömegszálláson a beköltözéskor gyors szűrést végeztet majd az oda beosztott mentőtisztekkel.

– Nem valami komoly vizsgálatra gondolok – magyarázta a többieknek. – De mindenkit ki kell kérdezni a betegségeiről, és akrónikus betegeket be kell vinni a kórházba. Jön majd a bácsi éjjel kettőkor, hogy szorít a mellkasa, be kell venni egy olyan pirosbogyót, de az otthon maradt, vagy szükség volna az inzulininjekcióra, csak éppen nem találja sehol. Nem tartanám szerencsésnek,ha a sportcsarnokban ilyen problémákkal töltenénk az időt.

2010. október 7. eseményei:

03.00 Az iszapszennyezés a Torna-patakból a Marcalon elérte a Rábát. Dobson Tibor kármentesítési szóvivő tájékoztatásaszerint a lúgos kémhatású víz pH-értékét sikerült 10 alá csökkenteni, így az már nem okoz környezeti károkat, ráadásul aszennyeződés a Marcalnál jóval nagyobb vízhozamú Rábában gyorsabban hígulhat tovább.

06.15 Kolontárra érkezett Orbán Viktor. A kormányfő megtekintette az iszappal elöntött településrészt, majd újságírók előttkijelentette: a helyreállításnak a hídon túli területeken nincs értelme. A miniszterelnök ígéretet tett az érintettek teljes kártalanítására.

08.30 Áldozatsegítő szolgálat kezdte meg működését a vörösiszappal elöntött településeken. A védelmi bizottság felhívta alakosság figyelmét arra, hogy a sérült gázpalackok hatástalanítását kizárólag a tűzoltóság végezheti el, a szabálytalan, házilagoshatástalanítás életveszélyes lehet.

08.50 A Magyar Tudományos Akadémia közleményben tudatta, hogy az iszappal elöntött területen élők nincsenek kitéveradioaktív sugárzás veszélyének. A közlemény kiemelte azt is, hogy a vörösiszap nehézfémtartalma nem közelíti meg a megengedettegészségügyi határértéket.

10.35 Kolontáron elterjedt a hír, hogy megrepedt egy újabb zagytározó. A pletyka ezúttal jóval kisebb pánikot okozott, mint kétnappal korábban. Dobson Tibor azonnal cáfolta az újabb gátszakadásról szóló információt. Mint mondta, a rémhír azért terjedhetettel a faluban, mert a település több utcáját, a kármentesítési munkák megkönnyítésére, átmenetileg lezárták.

11.30 Orbán Viktor reggeli bejelentése után a kolontári polgármesteri hivatalban megkezdték a felmérést, hogy az iszapömléskárosultjai közül kik maradnának a faluban és kik költöznének el végleg a környékről.

12.20 A Marcal teljes élővilága kipusztult – jelentette be Dobson Tibor kármentesítési szóvivő, aki ugyanakkor közölte, aRábában és a Dunában nem észleltek halpusztulást, a víz pH-értékét folyamatosan csökkentik, így komoly esély van rá, hogy anagyobb folyók élővilágát sikerül megmenteni.

13.30 Légtérzárat rendeltek el 1500 méteres magasságig az iszapömlésben érintett települések felett, a légteret csütörtöktől csaka mentő– és kutatóegységek használhatták. A döntésre azért volt szükség, mert a légi felvételeket készítő tévéstábok éskatasztrófaturisták akadályozták a mentést.

14.40 Megfelelő erőkkel és eszközökkel zajlik a kárelhárítás és a mentés, újabb katasztrófa veszélye nem áll fenn – jelentette beBakondi György, katasztrófavédelmi főigazgató, aki a mentési munkálatokról szólva elmondta, sok ezer tonnányi gipszet adagoltakaz érintett folyók vizébe, valamint döntöttek arról, hogy a szállítójárművek részére egy bekötőutat építenek Kolontár és a 8-as főútközött.

16.20 Tolnay Lajos, a MAL Zrt. igazgatósági elnöke közleményben sajnálatát fejezte ki, hogy a cég a katasztrófát követő elsőmegnyilatkozásaiban „túl szakmainak, így érzéketlennek tűnhetett”. A gátszakadást Tolnay környezeti katasztrófaként aposztrofálta.

18.50 A kármentesítési munkálatok csütörtökön már sokkal szervezettebben zajlottak, mint az előző napokban – értékelte ahelyzetet Lasztovicza Jenő, a megyei védelmi bizottság elnöke. Elmondta: sikerült beszerezni a szükséges gépeket, eszközöket, ígya belterületeken – ahol a közművek nagy részét már helyreállították – néhány napon belül végezhetnek a kármentesítéssel.Hozzátette, a százezer forintos gyorssegélyt Kolontáron mindenki fel tudta venni, és a lakosok egy része már Devecserben ismegkapta a pénzt.

19.40 A vörösiszap sújtott Somlóvásárhelyt magára hagyták – állította a távirati irodának adott interjújában Marton Lászlópolgármester, aki szerint hiába igényeltek többször is védőruhát, saválló kesztyűt és gumicsizmát: vagy nem kaptak, vagy csakkeveset és használhatatlant. Az elkeseredett faluvezető azt állította, nemhogy egy katasztrófavédelmi vezetőt, de még egy tűzoltótsem láttak hétfő óta, pedig a községben 16 házat rongált meg az iszap.

Péntek – szombat

Ajka. A 10-es tározó sérült északi fala több helyen is továbbrepedt, a korábban mért 47 centis rés egyetlen nap alatt hétcentiméterrel tágult. A szakértők a gát vizsgálatát azzal zárták le: a fal bármikor leomolhat.

*Juhász Bálint telefonja este 11 órakor csörgött, az ajkai diákújságírót vasutas ismerősei keresték Celldömölkről, hogy elmondják:

ötezer ember elszállítására alkalmas szerelvényeket kell indulásra felkészíteniük egy órán belül. Nem sokkal későbbKemenesmihályfáról telefonált egy másik vasutas, hogy üres szerelvényeket küldenek Devecserbe. Juhász Bálint arra gondolt, ittvalami komoly dolog készülődik, majd felhívta az ismerős újságírónőt a megyei napilapnál.

– Jaj, Bálint, hagyjál már ezzel – mondta egy álmos hang a vonal túlsó végén. – Tudod, hány óra van? Majd reggelmegbeszéljük, jó?

Következőnek Dobson Tibor kármentesítési szóvivőt tárcsázta. A katasztrófavédelmi hivatalvezető nem kifogásolta a későiidőpontot, viszont információt sem adott.

– Nézze, Bálint, nem mondhatok semmit. Hívjon vissza reggel hat órakor, akkor már válaszolhatok a kérdéseire.– Akkor jól sejtem, hogy valami fontos készülődik az éjszaka? – kötötte az ebet a karóhoz a fiatal riporter.Dobson Tibor nem válaszolt, de arra kérte Juhász Bálintot, hogy ne adja tovább senkinek, ha bármit hall, mert ez bizalmas dolog.

Reggel hatkor hívjon – búcsúzott.A Közös Hullámhossz adását készítő rádiósok már aludtak a kollégiumi szobában, amikor Juhász Bálint rájuk csörgött. Kellett egy

kis idő, amíg összeszedték magukat és beérkeztek a stúdióba. Addigra már néhány buszsofőr is telefonált, hogy Kolontár határábaküldik őket.

– Mi lesz itt, Bálint? – kérdezte az elsőként érkező rádiós.– Valami nagyszabású akció – vélte a másik, és a szemüvege csillogott a lámpa fényében. – Szerintem kiürítik a településeket.*Kolontár. Juhász Bálint és a csobánkai rádió munkatársa éjjel fél kettőkor érkezett meg a községbe. Két kollégájuk az ajkai

sportcsarnokhoz ment ki az eseményeket figyelni, ketten a stúdióban maradtak kapcsolni, élő adást vezetni.A kolontári hivatalban, csakúgy mint az iskolában, égett a világítás, az utcákon azonban nem mozdult senki, csak a rendőrjárőr

sétált néha el a házak előtt. Fél háromkor egy helyi lakos jött ki az egyik házból, odalépett a rendőrökhöz, és azt kérdezte: ténylegkitelepítik a falut? Mert Ajkáról felhívta egy ismerőse. A rendőr nem mondott semmit. Három óra után honvédségi buszok érkeztek,egymás után parkoltak le a falu határában. A járművekről leszálló katonák azt mondták Juhász Bálintnak, hogy fogalmuk sincs, mikészül – nem sokkal korábban még a pápai laktanyában csocsóztak.

Három óra után egyre több autó hagyta el a települést, a buszok megérkezése után egyre több család indult útnak. Nem akartákmegvárni, hogy elszállítsák őket.

A rendőrségi hasábrádión öt óra negyven perckor közölték, hogy Kolontárt kiürítik. Húsz perccel később megérkezett aminiszterelnök és a belügyminiszter, a katonák és a rendőrök felsorakoztak az utcán. Juhász Bálint emlékei szerint Orbán Viktorrövid eligazítást tartott, közben azt kérte az egyenruhásoktól, ne keltsenek félelmet az emberekben.

Hatkor a rendőrök és a katonák megindultak. Sorra járták a házakat, mindenhová bekopogtak. Akit otthon találtak, megkérték,hogy csomagolja össze a személyes holmiját és szálljon fel a buszra. A készülődésre egy órát kaptak.

A buszok végül alig néhány tucatnyi emberrel indultak útnak.Juhász Bálint lemerült laptopjával a kezében valami áramforrást keresett, végül az egyik italmérés villanyóraszekrényébe dugta

be a készülék csatlakozóját. Onnan küldte el a kitelepítésről készített tudósítását és fotóit. Szerencsés helyzetben volt, hiszen asajtó munkatársait még előző este távozásra szólították fel…

2010. október 8. eseményei:

05.50 Áldozatok után kutatva a katasztrófavédelem emberei leengedték a kolontári halastó vizét, ám újabb áldozatokat nemtaláltak.

08.30 Egymillió dollárral, aznapi árfolyamon számítva 197 millió forinttal támogatja Soros György alapítványa az újjáépítést. ANyílt Társadalom Alapítvány közleménye szerint a pénzt részben a jövőbeli hasonló katasztrófák megelőzésére szánják.

11.00 Pintér Sándor belügyminiszter nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta, négyezer fővel és mintegy 300 járművel dolgoznaka kárelhárításon, ennek költségeit egyelőre nem adták össze, de pontosan feljegyzik. A tárcavezető bejelentette, hogy a MAL Zrt.működésének felfüggesztése vasárnapig biztosan életben marad. Pintér Sándor közölte, zajlanak a kihallgatások a katasztrófaügyében indult nyomozásban, amelynek során tanúkat keresnek arra, hogyan kezelték a gátakat, a gátak mögé bezúdítottvörösiszapot, továbbá, milyen karbantartási munkálatokat végeztek el.

12.00 Lezárták a közúti forgalom elől Kolontári és Devecsert. Az országos rendőrfőkapitány közleményben tudatta, hogy aziszapömlés sújtotta településekre péntektől kizárólag az ott lakók és a mentésben résztvevők hajthatnak be, az engedély nélkülbelépők ellen a rendőrök határozottan fellépnek.

15.30 Kétszázezer eurós helyreállítási alapot nyit a hétfői katasztrófa által okozott károk enyhítésére a MAL Zrt. – derült ki a cégfrissen kiadott közleményéből. A vállalat egyúttal ígéretet tett arra, hogy a megsérült tározót egy éven belül helyreállítja, addig egymásik, jóval kisebb méretű iszaptárolót kíván használni.

1 9 . 3 0 A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság egy új honlapot indított a vörösiszap-katasztrófáról. Avorosiszap.bm.hu című portálon magyar és angol nyelven egyebek mellett a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos hivatalosinformációk, kormányzati nyilatkozatok, döntések, intézkedések, háttérinformációk olvashatók.

2010. október 9. eseményei:

00.30 A védelmi bizottság Pintér Sándor belügyminiszter egyetértésével döntést hozott Kolontár kitelepítéséről, Devecserbenpedig a vészhelyzet elrendeléséről. Azonnal megkezdődött a felkészülés az intézkedés végrehajtására. A kitelepítés kezdetét reggelhat órára tűzték ki. Hajnalban a helyszínre érkezett Orbán Viktor kormányfő.

06.00 Megkezdődött a kitelepítés. Rendőrök csöngettek be valamennyi kolontári házba, ezenkívül hangszórókon keresztülközölték a lakókkal, hogy három napra elegendő személyes holmival hét órakor kell jelentkezniük a faluközpontban kialakítottregisztrációs pontnál. A falubelieknek nyilatkozniuk kellett, hogy hol töltik a következő napokat, továbbá saját autójukkal vagy akatasztrófavédelem által biztosított buszokkal hagyják-e el a települést.

07.30 Elindultak a buszok Kolontárról Ajkára, ahol a városi sportcsarnokban rendezték be az ideiglenes befogadóállomást. Azajkai regisztráción vált bizonyossá, hogy a 715 kitelepített kolontári közül alig harmincan választották a közösségi szállást.

07.45 Devecserben hangszórókon szólították fel a lakókat, hogy készüljenek fel egy esetleges kitelepítés elrendelésére, pakoljákössze a legszükségesebb holmijaikat, a táskákat pedig tartsák a kezük ügyében.

08.30 Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató sajtóközleményben ismertette a hajnali intézkedések okát: a tízes kazettasérült északi gátja tovább rongálódott, ezért megnőtt a kockázata a tározóban lévő vörösiszap újabb kiömlésének. A fokozódóveszélyhelyzet miatt vált szükségessé Kolontár kitelepítése, ami egy új védőgát megépítésének a befejezése után érhet véget.

09.30 A honvédség felkészült arra, hogy szükség esetén egyetlen logisztikai akcióval kimenekítse Devecser lakosságát –jelentette be a kiürített Kolontáron Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki hozzátette, 127 katonai jármű, öt vasúti szerelvény és319 katona áll készen arra, hogy háromezer embert elszállítson a veszélyeztetett körzetből.

10.30 „Felkészültünk a legrosszabb eshetőségre, azaz egy újabb 500 ezer köbméteres vörösiszap-lavinára” – jelentette be OrbánViktor kormányfő szombaton délelőtt az ajkai tűzoltóságon tartott sajtótájékoztatóján. Egyúttal igyekezett megnyugtatni mindenkit,hogy a meghozott intézkedések eredményeképpen a katasztrófasújtott települések lakossága biztonságban van. Orbánmegerősítette, hogy biztonsági okokból döntöttek a kolontáriak kitelepítéséről, ami rendben le is zajlott.

14.00 Magyar kármentő alapot hoz létre a kormány a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére – jelentette be OrbánViktor budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján. A kormányfő kiemelte, hogy a katasztrófa felmérhetetlen károkat okozott, emberekhaltak meg, egy térség életlehetőségei mentek tönkre, mindezekért valakinek felelni kell. A vörösiszap-tragédia ügyében afelelősségnek és a kimért büntetésnek arányban kell állnia az okozott kárral és az elpusztult értékekkel – tette hozzá.

15.30 George Pataki, New York állam volt kormányzója közleményben tudatta: mindent megtesz azért, hogy segítséget nyújtsonaz ajkai térségben történt katasztrófa károsultjainak, ezért létrehoz egy alapot, egyúttal arra kéri az aggódó embereket a világonmindenütt, hogy támogassák az érintett családokat.

20.30 Elkészült az új kolontári védőgát alapozása. A védmű építése miatt szombaton ledózeroltak egy kolontári házat. A 600méter hosszú, 4 méter magas építmény alapozásához 50 centiméter mélyen legyalulták a talajt, a sáros földet és a lebontott épületromjait pedig elszállították.

21.00 Devecserben szombaton este lakossági fórumot tartottak, amelyen Toldi Tamás polgármester bejelentette: elképzelhető,hogy le fogják dózerolni a vörösiszap által elöntött devecseri házakat, ebben az esetben az otthonaikat elveszítő károsultaknak akormány segítségével új lakóparkot építenek a város határában. Hozzátette, amennyiben elkészül az új kolontári védmű, egy újbóligátszakadás esetén sem öntené el a vörösiszap Devecsert. Mentés az iszapból.

Az ár levonult, az iszap maradt. fotó: Kurucz Árpád

Autókat sodort el, kerítéseket döntött le az áradat. fotó: Kurucz Árpád

Kolontár és Devecser között a sínek eltűntek az iszap alatt… fotó: Kurucz Árpád

A mélyebben fekvő területeken nem volt menekvés. fotó: Móricz Simon

Másnap. Szembesülés a pusztítás nyomaival. fotó: Móricz Simon

Eddig ért az iszap. fotó: Kurucz Árpád

Juhász Bálint 17 éves ajkai diákújságíró helyszíni rádióműsort szervezett a katasztrófasújtott területeken. fotó: Brenda Tamás

FŐTÖRZS AZ ERŐGÉPEN

Horváth János főtörzsőrmester, a devecseri rendőrőrs körzeti megbízottja október 4-én délelőtt két kollégájával hivatalos ügyeketintézett az ajkai rendőrkapitányságon, ahonnan nem sokkal negyed egy után indult vissza Devecserbe. A szolgálati autót Horváthfőtörzs vezette, aki az Ajka és Kolontár közötti vasúti átjáróban arra lett figyelmes, hogy tőlük jobbra a szántóföldeken valami vörös léfolyik. Talán száz méterre lehettek a tízes számú zagykazetta délnyugati sarkától. Leállította az autót, mindhárman kiugrottak ajárműből. Ahogy utólag visszaidézte, a látvány valósággal letaglózta őket.

– Egy-két perccel korábban szakadhatott át a gát, láttuk, ahogy a vörösiszap őrült tempóban emelkedik, majd belecsapódik aTorna-patakba, jó pár száz méterre visszaduzzasztva benne a vizet. Olyan hangja volt a lének, mint egy zúgó vízesésnek.Beugrottam a kocsiba, rádión azonnal vészjelzést adtam le. A hívást az ajkai ügyeleten és a környéken járőröző rendőrautókbanlehetett fogni. Valami olyasmit üvöltöttem, hogy segítséget kérünk Kolontárra, óriási a baj, emberek fognak meghalni, azonnalküldjenek tűzoltókat, katasztrófavédőket, mentőautókat, helikoptereket, csónakokat. Közben a másik kezemben lévő mobilrólfelhívtam az apósomat, akinek Devecserben épp a patak mellett állt a háza, és belekiabáltam a készülékbe, hogy akármit csinál,hagyja abba, meneküljön valami magaslatra. Sikerült is kiérnie egy száraz helyre, mielőtt még a házát elöntötte volna az iszap.

A három rendőr visszaült a járőrautóba, őrült tempóban a másfél kilométerre lévő Kolontárra hajtottak. Az áradat akkorra márelérte a falut, a templomdombnál tovább nem jutottak. Horváth János két kollégája kiszállt, hogy lezárják a forgalom elől az elöntöttrészre vezető utcát, a főtörzsőrmester pedig továbbhajtott Devecser felé. De csak Kolontár nyugati határáig jutott, az utat addigramár ott is elárasztotta a vörösiszap.

– Bár még tovább tudtam volna menni, az autó elfért volna, de nem mehettem, hiszen itt is biztosítani kellett az utat,mindenképpen meg kellett akadályoznom, hogy az emberek belehajtsanak az iszapba. Nagyjából negyedóráig zártam az utat, mireegy kolléga leváltott, és tovább indulhattam Devecserbe. Az a tizenöt perc óráknak tűnt. Ahogy ott vártam a váltást, megláttam tőlemolyan 150-200 méterre két embert, akik a vörösiszappal elárasztott szántóföld kellős közepén egy szárazon maradt kis magaslatonugráltak, és integettek felém. Beszóltam rádión, hogy bajbajutottakat látok Kolontár északnyugati csücskénél, de nem tudomkimenteni őket, talán egy traktor a vasút felől megközelíthetné a szerencsétleneket. Később megtudtam, hogy azt a két embertsikerült elvinni onnan. Egyébként kolontáriak voltak, éppen krumplit szedtek, amikor rájuk tört az iszap. Ha nincs az a kis domb aszántó kellős közepén, talán egyikük sem éli túl.

Miután megérkezett a helyszínre egy újabb rendőrjárőr, Horváth János továbbindult Devecserbe, ahová nem sokkal egy óra előttért be. A patak környékén lévő utcákban akkor még alig félméteres volt a folyam, az elárasztott részeken lakók közül sokan azthitték, nem is emelkedik majd feljebb, ezért be akartak menni a hozzátartozóikért, állataikért, értékeikért. Horváth János megpróbáltavisszatartani a kétségbeesett embereket, akik nem akarták neki elhinni, hogy Kolontáron a vörös lé másfél-két méteres magasságigemelkedett, és ez várható Devecserben is.

A főtörzsőrmester egy darabig le-föl járkált az iszapáradat szélén, folyamatosan telefonált, hogy hol vannak már a tűzoltók és a

katasztrófavédelmisek, de egyetlen mentőalakulat sem érkezett. Amikor viszont befutott az első tűzoltóautó, kiderült: már olyanmagasra emelkedett a vörösiszap szintje, hogy kizárólag speciális járművel lehet behajtani az elárasztott részekre. Mindezt nem voltnehéz belátni: akkor már autók, furgonok, fatörzsek, bútorok, hűtők úsztak az áradatban.

– Eszembe jutott, hogy a város határában lévő Leier építőanyag-kereskedő cég telephelyén korábban már láttam óriási méretűmunkagépeket. Beültem a járőrautóba, szirénázva kihajtottam a telepre, ahol első szóra ugrottak az emberek. Hozták a 30 tonnásVolvo munkagépet, amelynek az egyik felére egy tolólap volt szerelve, a másik oldalára meg egy akkora kanál, amibe 10-12 ember iselfér. Amint visszaértünk a városba, beszálltam a sofőr mellé, két ember beállt a kanálba, és nekivágtunk az iszapnak. Nehézelfelejteni, amit akkor láttunk. Az emberek fenn lógtak a villanypóznákon, a betonkerítések oszlopain, a házak emeleti ablakaibólintegettek, de akadtak, akik a tetőcserepeket megbontva a padlásukon állva várták a mentőcsapatot. Volt, aki segítség nélkülkönnyedén bemászott a kanálba, másokat úgy kellett beemelni, de akadt, akit a sodró áradatból hárman húztunk ki. Meglepett, hogya szerencsétlenül jártak milyen fegyelmezettek maradtak: többen is azt mondták, csak akkor szállnak be, ha az időseket és akisgyerekes anyukákat már kivittük a száraz részre. Az is igaz, hogy szinte mindenki sírt, zokogott, nem találkoztunk olyan emberrel,akit ne sokkoltak volna a történtek. Nem tudnám megmondani, hogy hányszor fordultunk a Volvóval, de több tucat embert hoztunk ki.Valahányszor kiértünk egy csapattal, az egyik rendőrkollégám a kezembe nyomott egy cetlit, hogy kiket és merre kell mégkeresnünk. Közben láttuk, hogy azokban az utcákban, ahol nem emelkedett magasra az iszap, kisebb gépekkel és teherautókkalmások is mentik az embereket. Talán négy óra lehetett, amikorra mindenkit kihoztunk az elárasztott részről.

Horváth János a mentés során tetőtől talpig iszapos lett. A ruháit a kastélyépületben lévő idősek otthonában vetette le, ahol le iszuhanyozhatott. Rögtön utána megvizsgálták a mentősök, de meglepő módon egyetlen sérülést sem találtak a testén. Afőtörzsőrmester felvette a kocsijában tartott gyakorlóruháját, visszament a rendőrőrsre, és újra szolgálatra jelentkezett. Azt afeladatot kapta, hogy az autóval járja végig Devecsertől Kisberzsenyig a Torna-menti településeket, vegye fel a kapcsolatot apolgármesterekkel, és rögzítse, hol mennyire öntött ki a patak, illetve milyen károk keletkeztek. Horváth János este 11-kor ért haza.Akkor már teljesen kimerült, valósággal beájult az ágyába.

Kutatás a holttestek után

Az áldozatok utáni kutatásba a katasztrófavédelem és a tűzoltóság emberein túl az első pillanattól kezdve bekapcsolódtak akülönböző, speciális mentéssel foglalkozó civil szervezetek is. Úgy alakult, hogy az egyhetes keresést az ország két legismertebbspeciális mentéssel foglalkozó szakembere: Bagyó Sándor és Pavelcze László irányította. Szerdáig Bagyó, utána Pavelcze volt azirányító.

A Bagyó Sándor által vezetett Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatához a katasztrófavédelemtől október 4-én 12 óra 38perckor érkezett a riasztás a gátszakadásról.

– Tudtam, hogy ez nem játék. Ajka térségében mentőzök is, így voltak információim a tározóban lévő anyag mennyiségéről ésveszélyességéről.

A vízimentők Devecserben egy idős férfit mentettek ki az áradatból, ezután Somlóvásárhelyre és Apácatornára száguldottak,mivel tévesen arról értesítették őket, hogy ott még emberéletek vannak veszélyben. Bagyó Sándor vezetésével a különítménymindkét települést végigjárta, ám mire ezzel végeztek, világossá vált: Kolontáron és Devecseren a legnagyobbak a veszteségek.Sötétedésre értek Kolontárra, ahol nyomban elkezdték az elöntött területek átvizsgálását. Estére „nagyjából” már a helyén volt amentésirányítás, bár egy szakmai vita kifejezetten feszültségeket okozott, miután Bagyó ragaszkodott ahhoz, hogy újraátvizsgálhassa csapatával a már korábban átkutatott területeket, házakat.

– A mentésirányítók először nem akarták ezt megengedni, mindenáron máshová akartak vezényelni minket, de nem hagytukmagunkat – mondja. – Utóbb bebizonyosodott, hogy igazunk volt: éjjel fél 12-kor az egyik elöntött, korábban már többszöreredménytelenül átvizsgált házban a vastag iszapréteg alatt, a felborult bútorok közé szorulva megtaláltam egy kisgyermekholttestét. (A 14 hónapos Juhász Angyalkára bukkantak rá.)

Keddre virradóan egyre több civil kutatóegység érkezett a térségbe, hogy segítsenek az eltűntek megtalálásában. Az óráról óráragyarapodó csapat és az eltűntek utáni kutatás vezetésével Bagyó Sándort bízták meg. Szerda hajnalig – néhány órásmegszakításokkal – folyamatosan dolgoztak. Újra és újra átvizsgálták az elöntött épületeket, csatárláncban, keresőbotokkal,négyzetcentiméterenként kutatták végig az iszappal borított külterületeket.

A gátszakadás utáni harmadik nap reggelén a kármentesítés új vezetője Pavelcze Lászlót bízta meg az eltűntek utáni kutatásirányításával. Bagyó Sándor erről ezt mondta: „Nem volt se hiszti, se sértettség, tudomásul vettük az új helyzetet, és dolgoztunktovább.”

Mindeközben igyekezett más téren is hasznossá tenni magát. Mivel a balatoni vízimentők egyik fő szponzora a MOL,megszervezte, hogy a megyei védelmi bizottság azonnali ötmillió forintos üzemanyagkeretet kapjon. Arról is intézkedett, hogy egyszlovák mentőszervezet felajánlása nyomán motorcsónak kerüljön a Marcalra: a propeller segítségével gyorsítani lehetett a folyóbaöntött gipsz oldódását.

A balatoni vízimentők vasárnapig maradtak az áradatsújtott területen. Bagyó Sándor szerint példamutató volt a mentésbenközvetlenül résztvevő tűzoltók önfeláldozó munkája, a szakmai felkészültségük, a készenléti rendőrség tagjainak fegyelmezettségeés az Országos Mentőszolgálat higgadt profizmusa, ugyanakkor azt sem hallgatja el, hogy jó néhány problémát is észlelt a hét napalatt.

– A katasztrófa első napjaiban még sok sebből vérzett a mentésszervezés. A hatóságok tudták, hogy veszélyes anyagot tárolnaka kazettában, de hétfőn még a térségi tűzoltóknak sem volt megfelelő védőöltözetük. A mentésirányítás késlekedett azzal is, hogy anemzetközi gyakorlatnak megfelelően zónákra ossza az elöntött területet, ami átláthatóvá tette volna az eltűntek utáni kutatást. Azmeg egyenesen dühített, hogy a lakosok és a mentésben résztvevők még napokkal a katasztrófa után sem kaptak tisztességestájékoztatást arról, hogy pontosan milyen kockázatot jelent a vörösiszap. Súlyos mulasztásnak tartom azt is, hogy a településeketnem zárták le azonnal az illetéktelenek előtt. Kedden például az egyik elöntött épület átvizsgálása során találkoztam egy fővárositaxissal, aki egy spanyol újságírót szállított Kolontárra, s ha már ott volt, körbenézett, sőt fotókat is készített. Ilyennek nem lett volnaszabad előfordulnia.

szabad előfordulnia.Pavelcze Lászlót, a Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 speciális mentőcsapatának vezetőjét a szervezet Ajkán dolgozó

munkatársai egy órával a gátszakadás után értesítették az iszapömlésről. Pavelcze azonnal felhívta a katasztrófavédelemnél azt aszemélyt, akit korábban Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató jelölt ki a kapcsolattartásra.

– Felajánlottam, hogy a speciális mentők teljes technikai felszerelésével, helikopterrel, quadokkal, terepjárókkal, csónakokkal alehető leggyorsabban felvonulunk az iszapsújtott területre, de a katasztrófavédelem illetékese közölte, hogy urai a helyzetnek,egyelőre nincs szükség a közreműködésünkre. A szabályok szerint csak akkor szabad felvonulni egy katasztrófaterületre, ha amentést irányító szervezet elfogadja az önkéntes segítők felajánlását, így hétfőn délután nem indultunk el Kolontárra. Óránkénthívtam a katasztrófavédelmet, de hiába. Kedden délelőtt úgy döntöttem, hogy a szokásjogot felrúgva, saját szakállamra leviszem acsapatomat, hátha a helyszínen mégis bevonnak minket a kutatásba. Kedden délután a szeretetszolgálat helyi embereivel felvettüka speciális védőruhát, bejártuk Kolontárt és környékét, hogy személyesen mérjük fel a terepet. Aztán szerdán korán reggeljelentkeztem a védekezést irányító parancsnoknál, aki azonnal kinevezett kutatásvezetőnek. Akkortól nekem kellett összefognom ésirányítanom a területen tartózkodó önkéntes speciális mentőcsapatokat.

Szerda reggelig a kutatócsapatok négy áldozat holttestét találták meg, három személyt pedig továbbra is eltűntként tartottaknyilván. Akkor már a környéken tartózkodó mentőalakulatok tagjai sem reménykedtek abban, hogy az eltűntek közül bárki is élvekerülne elő, a feladat szerdától valójában a holttestek felkutatását jelentette. A keresésben résztvevők létszáma folyamatosanváltozott, volt olyan nap, hogy negyvenhetén, máskor csupán tizennégyen járták az iszap által elöntött területeket. A speciálismentőknek addig kellett folytatniuk a kutatást, amíg az utolsó eltűnt személyt meg nem találják. Pavelcze László úgy döntött: elölrőlkezdik a munkát.

– Mivel nem volt megfelelően dokumentálva, hogy pontosan milyen részeket kutattak át a mentőcsapatok, ezért úgy döntöttem,hogy a már korábban átvizsgált területeket is újra végigjárjuk. A keresést abban a három házban kezdtük, ahol a három eltűntszemély lakott. Minden négyzetcentimétert újra átvizsgáltunk, de nem találtunk holttesteket. A házak után a kerteket és az udvarokatjártuk végig csatárláncban, egymástól másfél-két méteres távolságban. Rendkívül óvatosan tudtunk csak haladni, mivel nem láttuk atalajt, így minden lépés helyét botokkal kellett kitapogatni. Keresőkutyákra sajnos gondolni sem lehetett a méteres iszapban.Szerdán és csütörtökön még azt gondoltam, hogy a holttestek a Kolontártól nyugatra lévő halastóban lehetnek. A tó helyenként ötméter mélységű, és nemcsak a vörösiszap árasztotta el, de a medrét megtöltötték a házakból és az udvarokból elsodort bútorok,autók, szalmabálák. Logikusnak tűnt, hogy ezek a tárgyak maguk alá temethették az eltűnteket, a tóban azonban egyáltalán nemtudtunk kutatni. Utóbb kiderült, hogy tévedtem, egyik áldozat holtteste sem volt a halastóban.

Pavelcze a keresőcsapatok munkáját esténként egy térképen rögzítette, ugyanakkor a már többször átvizsgált részeken újabb ésújabb kontrolkutatásokat rendelt el. A speciális mentők napról napra fokozatosan távolodtak el Kolontártól, arra azonban nemszámítottak, hogy a három eltűnt személy közül kettőnek – a hatodik és a hetedik áldozatnak – a holttestét a falutól négy kilométerre,Devecser határában találják majd meg.

– A hatodik áldozatként aposztrofált idős kolontári férfit egy kutyáját sétáltató devecseri lakos találta meg – emlékezik Pavelcze. –Az én csapatom csak három-négy nappal később jutott volna el erre a részre. A hírre áthelyeztem Devecser keleti határába akutatást, és átfésültük a környéket. Alig egy órával később rábukkantunk az egyik eltűntként nyilvántartott idős kolontári asszonyra.Én közöltem a hírt a hozzátartozókkal. Egyszerre szakadt fel belőlük a fájdalom, miközben meg is könnyebbültek, mert már attóltartottak, hogy soha nem lesz meg a holttest, és nem adhatják meg neki a végtisztességet.

A következő két napban, szombaton és vasárnap a speciális mentők hiába kutattak az utolsó eltűnt személy után, sem adevecseri határban, sem az újra átvizsgált Kolontáron nem találták. Pavelcze hétfőn úgy döntött, átvizsgálják a Devecsertől nyugatrafekvő területeket is, hiszen az már kiderült, hogy az áradat akár kilométerekre is elsodorhatta az áldozatokat. Elindultak Kolontárról,de másfél kilométer után Pavelcze megállította az autót.

– Nem tudnám pontosan megmondani, milyen érzés fogott el, de biztos voltam benne, hogy nem szabad továbbmennünk. Aszentkúti lehajtónál jártunk, kiszálltam, és körbejártam az iszappal borított terület szélét. Csizmanyomokat kerestem, de nem találtam,ami azt jelentette, hogy ezt a részt előttünk még senki nem vizsgálta át. Kiszállítottam a csapatot a kocsiból, és nekiindultunk amezőnek. Nem volt nehéz kiszúrni, hogy egymástól néhány méter távolságban két fúrt kút is áll, a betongyűrűi kiemelkedtek avörösiszapból. A két kút között jelentős mennyiségű uszadék akadt fönn, bokrokat, szalmabálákat sodort idáig az áradat. Amintodaértünk, perceken belül rátaláltunk a nyolcadik áldozat, egy idős kolontári asszony holttestére, melyet a két kút közé szorultuszadék fogott meg. Aznap délután a mentésirányító katasztrófavédelmi vezető befejezettnek nyilvánította az eltűntek utáni kutatást.Eddig 45 nemzetközi katasztrófát követő mentésben vettem részt, láttam már ennél jóval súlyosabb természeti csapásokat is, deérzelmileg egyik sem viselt meg annyira, mint a vörösiszap-katasztrófa.

Áldozatok…

Az iszapkatasztrófa következtében tízen vesztették életüket, kilenc kolontári és egy devecseri lakos. A médiában a holttestekmegtalálásának, illetve a sérültek elhunytának időrendje alapján az áldozatokat sorszámokkal jelölték, ez annyiban megtévesztő,hogy például az ötödik áldozatként aposztrofált idős férfi négy nappal a tragédia után halt meg a veszprémi kórházban, miközben akésőbb megtalált áldozatok már a katasztrófa első órájában az életüket vesztették.

Az első áldozatként ismert 36 éves kolontári Pados Zsolt valójában nem elsőként hunyt el, ám az ő holttestét találták meg aleghamarabb. Halálának számos szemtanúja akadt, többen is látták, amint a félméteres iszapban a terepjárójával megpróbáltbehajtani a Torna-patakon túli területre, hogy az elöntött házakban lakó ismerőseit kimentse, de nem vette észre, hogy az áradatelsodorta a hidat. A terepjárója felborult, a vörösiszap többször is megforgatta az autót, majd több száz méterre sodorta.

A második áldozatként megnevezett 73 éves Fürst Ferencné holttestét saját összedőlt házának romjai alatt hétfőn kora este amentésben részt vevő egységek találták meg. A harmadik áldozat, a 14 hónapos Juhász Angyalka testére hétfőn későn este aJuhász család iszappal elöntött házában a speciális mentők találtak rá. A negyedik áldozatot, a 82 éves Fuchs Jánosnét aziszapáradat elsodorta a házából, holttestét a falu határában kedden dél körül fedezték fel a tűzoltók.

Az ötödik áldozat, a 81 éves devecseri Kovács Imre október 8-án hajnalban hunyt el a veszprémi kórházban. Ugyancsak

pénteken, Devecser határában, egy kutyát sétáltató helyi lakos vette észre az iszapban a 73 éves kolontári Fürst Ferenc holttestét.A helyszínre érkező speciális mentők átvizsgálták a környéket, és nem sokkal később pár száz méterrel odébb megtalálták a hetedikáldozat, Szanyi Jánosné holttestét. A nyolcadik áldozatra, Stumpf Annára is a speciális mentők bukkantak rá október 11-énKolontártól másfél kilométerre. Október 13-án, szerdán hajnalban az ajkai kórházban meghalt a 84 éves Szanyi János, a tragédiakilencedik áldozata, aki az égési sérüléseken túl súlyos betegségekkel is küzdött. Az iszapkatasztrófa tizedik áldozata, a 71 évesStumpf Ernő november 5-én a győri kórházban hunyt el, miután az orvosok egy hónapos megfeszített küzdelem után sem tudtákmegmenteni a testfelületének 70 százalékában megégett férfi életét.

…és túlélők

2010. október 4-éig Lehmann Róbert Kolontáron a Torna-patak hídján túl, a Malom utca 9-es számú házban lakotthatodmagával. Vele élt az élettársa, Németh Gizella, annak 19 éves fia, Havasi Dávid, valamint Lehmann Róbert első házasságábólszületett három gyermeke: Róbert, Melinda és Csaba. A legkisebb Lehmann-fiú Ajkán tanul egy középiskolában, Melinda – NémethGizellával együtt – a család egyik vállalkozásában, a helyi Diófa kocsmában dolgozik. Ifjabb Lehmann Róbert a család másikcégénél, az édesapja által vezetett kolontári karosszérialakatos-műhelyben vállalt munkát, míg Havasi Dávid esztergályosnak tanulAjkán. Lehmann Róbert idős szülei, a 81 éves Lehmann Sándor és 76 éves felesége néhány házzal odébb, a Kossuth utca 44-benlaktak.

Egy nappal a katasztrófa előtt, október 3-án vasárnap délután Lehmann Róbert a barátaival sörözött a Diófa kocsmában, abeszélgetés során pedig az iszaptározóra terelődött a szó.

– A többiek tanúsíthatják, hogy akkor azt mondtam, egyszer még a nyakunkba ömlik a tározóból a vörösiszap. A saját szememmelis láttam, de más kolontáriak is mesélték, hogy folyamatosan munkagépek dolgoztak a gát tetején, a támfalon meg többször isátszivárgott a vörös lé. Abban biztos voltam, hogy valamikor át fog szakadni a fal, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ekkorapusztítást végez majd. A gátszakadás óta hallgathatom a barátaimtól, hogy miért kellett nekem jósolgatnom, biztosan én hoztam anyakunkra a bajt.

Október 4-én délben Németh Gizella és Lehmann Melinda a Diófa kocsmában takarítottak. A hétvégi kolontári búcsúra készültek,a falubált ugyanis hagyományosan a kocsmaudvaron szokták tartani. Nem sokkal fél egy előtt elment az áram az épületben. Máskoris előfordult már, hogy valamelyik gép lecsapta a biztosítékot, ezúttal azonban a biztosítékok rendben voltak.

– Valami központi baj lehet – tette le a kezéből a porszívó csövét Melinda, és azon töprengett, hogy megvárja-e, amíg visszajönaz áram. Végül úgy döntött, sokáig eltarthat, amíg kijavítják a hibát, addig inkább hazamegy.

– Menjél nyugodtan, majd telefonálok, ha újra lesz villany – engedte el őt Gizella.Fél egy múlhatott pár perccel, amikor Melinda beült az autójába, végighajtott a Kossuth utcán, keresztül a Torna-patak hídján, és

már éppen be akart fordulni a Malom utcába, amikor 80-100 méterre maga előtt meglátta az iszapáradatot. Az első hulláma nem tűntóriásinak, talán félméteresnek, viszont nagy sebességgel közeledett Melinda felé. A fiatal lány nem blokkolt le, amilyen gyorsan csaktudott, megfordult a kocsival, és visszahajtott a kocsmába. Ahogy rohant befelé, már kiabálta, hogy: „Kitört az iszap!”

Gizella egy pillanatig bizonytalankodott, hogy ez talán valami vicc lehet, de a lány arcát látva inkább azonnal kiszaladt a kocsmaelé. A kocsmaépületig nem folyt fel az iszap, de az ötven méterre lévő templomdombot addigra már körbefogta az áradat. Gizellamegpróbálta mobilon felhívni a hát, Dávid ugyanis egész délelőtt otthon volt, fél egykor indult volna iskolába Ajkára. A telefonazonban nagyjából negyedóráig egyáltalán nem működött a nagy leterheltség miatt. Utána a párja szüleit hívta, akiknek viszont csakvonalas készülékük volt, ám a vezetékes hálózat már az iszapömlés első percében megadta magát.

Lehmann Róbert délelőtt Ajkán járt ügyeket intézni, és éppen a gátszakadás utáni percekben ért az autójával a tízes tározódélnyugati csücskéhez.

– Letaglózott a látvány. Óriási porfelhőben ömlött az iszap hatalmas robajjal. Egy pillanatra megálltam, aztán gyorsan gázt adtam,mert bevillant, hogy az áradat biztosan el fogja önteni Kolontárt. Beszáguldottam a faluba, közben hívtam a szüleimet, de süket volt atelefonjuk. Ahogy befordultam a karosszéria műhelybe, ami a kocsma mellett áll, szóltam Robi fiamnak, azonnal vigyék fel a javításraváró kocsikat a dombtetőre. Elsőre annyit láttam, hogy a Kossuth utca közepéig mindent elöntött az ár, de azt még nem lehetetttudni, hogy feljön-e az iszap a kocsmáig, vagy sem. Megpróbáltam elmenni a szüleim házáig, de csak a templomdombig jutottam,onnantól legalább másfél méter magasan zuhogott az iszap. Annyit lehetett látni, hogy a mi házunkat meg az édesanyámék házát iselérte az áradat. Iszonyú volt a tehetetlenség. Akkor ott nagyon féltem, hogy mind odavesztek.

Fél egy körül Lehmann Sándorné a Kossuth utcai házuk udvarán állt. Először csak egy furcsa hangot hallott, aztán ahogykörülnézett, közvetlen közelről meglátta a vörös áradatot. A férje bent volt a konyhában, a 76 éves asszony – amennyire tudott –megpróbált befutni hozzá, hogy szóljon neki. Még sikerült beérnie az iszap előtt. Lehmann Sándor kinézett az ablakon, és aztmondta, hogy azonnal menjenek fel a padlásra. A padlásfeljáró azonban az épületen kívül volt, oda már nem juthattak ki, addigralegalább félméteres iszap borította a ház környékét. A lakáson belül próbáltak valami magaslatot keresni, csakhogy az iszap néhánypillanat alatt betört a házba, és minden útjába eső tárgyat felborított. Lehmann Sándor azt kereste a szemével, mi lehet az a fixdolog, amire felállhatnának úgy, hogy az áradat ne sodorja el őket. A kád jutott eszébe, ezért beparancsolta a feleségét afürdőszobába. Amint beértek, az iszap becsapta mögöttük az ajtót, viszont a réseken folyamatosan áradt befelé a vörös lé. Azemelkedő iszap elől Lehmann Sándor felsegítette a feleségét a fürdőszobaablakba, ő meg ráállt a kád szélére.

Mindkettőjüknek halálfélelmük volt, látták, ahogy folyamatosan emelkedik az iszap szintje, de nem lehetett tudni, hol áll meg.Másfél órát töltöttek a fürdőszobában. Az asszony sértetlen maradt, a férje a kád szélén állva térdig merült el az iszapban. Amikor azár visszavonult, Lehmann Sándor megpróbálta kinyitni a fürdőszoba ajtaját, de nem tudta: a nagy nyomástól az ajtó beszorult. A kétidős ember a fürdőszobájuk foglya lett. Végül az ablakból meglátták, hogy a félméteres iszapban gázolva Lehmann Róbert nevelt fia,Dávid közeledik az utcán.

Havasi Dávid fél egykor már útra készen állt a Malom utca 9-es számú házban. Az épület alsó szintjén éppen a cipőjét húzta fel,amikor meghallotta az óriási robajt. Kinézett az ablakon, meglátta a vörös áradatot. Az első gondolata az volt: meg kell akadályoznia,hogy a vörösiszap bejusson a házba. Nekitámaszkodott a bejárati ajtónak, és teljes erővel nyomta kifelé. A küszöbnél azonbanbefolyt az iszap, ezért a keze ügyébe eső birkabőr szőnyeggel megpróbálta betömködni a rést. Közben átfutott az agyán, hogy a

befolyt az iszap, ezért a keze ügyébe eső birkabőr szőnyeggel megpróbálta betömködni a rést. Közben átfutott az agyán, hogy abirkabőr miatt az édesanyja még nagyon mérges lesz rá. Miközben teljes erejével nyomta belülről a bejárati ajtót, a háta mögötthurrikánszerűen kivágódott a teraszajtó, a bezúduló iszap pillanatok alatt elöntötte a ház alsó részét. Dávid egy pillanatra ledermedt,aztán észrevette a feléje repülő kandallót, ami elől sikerült kitérnie, majd az egymásnak csapódó bútorok között felrohant azemeletre. Az iszap a feljáró nyolcadik lépcsőfokáig emelkedett, ott megállt. A fiú berohant az emeleti fürdőszobába, lemosta a lábáróla vörösiszapot, utána kiszaladt az erkélyre, hogy megnézze a pusztítás nyomait. Ekkor szólalt meg a telefonja, édesanyja kereste.Megnyugtatta Gizellát, hogy nem esett semmi baja, viszont a házuk alsó részén háborús állapotok uralkodnak. Édesanyjamegkérdezte, érzékel-e valami mozgást a Lehmann szülők házánál, de Dávid csak annyit látott, hogy az épület nagy részét elöntötteaz iszap. Gizella arra kérte, hogy ha lejjebb megy az iszap, menjen át a Kossuth utca 44.–be. A fiú úgy félórát állhatott kint azerkélyen, mobiltelefonjával fényképeket készített, közben azt figyelte, melyik szomszédban lát mozgást. Amikor a vörösiszapnagyjából félméteresre apadt, a fiú kimerészkedett a házból, és elindult a nagyszüleihez.

Időközben Lehmann Róbert a falu központjában, a templomdombról követte az eseményeket. Az élettársa telefonon annyit tudottneki mondani, hogy a szüleiről ugyan továbbra sincs híre, de Dávid jól van, viszont a Malom utcai házuk alsó részét valósággalromba döntötte az áradat. Lehmann Róbert felhívta az Ajkán élő öccsét, és arra kérte, hogy próbálja meg autóval a másik iránybólmegközelíteni a hídon túli falurészt. Kolontár északi végére, a Tik-hegyhez ugyanis egy földúton keresztül a 8-as főútról is el lehetjutni. Késő délután a rendőrség ezt az utat is lezárta, ám a gátszakadás után még órákig szabadon lehetett közlekedni ebből azirányból. A faluközpont felől Pados Zsolt volt az első, aki bemerészkedett az elöntött részre. A helybeli férfit az egyik barátja kértemeg telefonon, hogy segítsen a feleségének és a hároméves kisfiának, akik bent rekedtek a Malom utcai házukban. Pados Zsolt abordó Lada Nivájával akkor vágott neki az útnak, amikor a folyam még erős sodrással hömpölygött át a falun. Lehmann Róbertmásokkal együtt megpróbálta megállítani a 36 éves férfit.

– Csomóan ott álltunk a templomdombon, mindannyian kiabáltunk, neki, hogy Zsolti ne csinálj őrültséget, de ő kiszólt az ablakon,hogy muszáj megmentenie Katit meg a kisfiát. Még nagyon magas volt az iszap, nem lehetett látni, hogy a Tornapatak hídjának afaluközpont felé eső végét addigra már elsodorta az áradat. Zsolti fel akart hajtani a terepjárójával a hídra, de az autó orrabelezuhant a lyukba. Az áradat felborította a Nivát, többször megpörgette, több száz méterre elsodorta a hídtól. Többen sírvafakadtak körülöttem, mindenki biztos volt benne, hogy Zsolti nem élte túl a dolgot.

Időközben Lehmann Róbert öccse a 8-as út felől megérkezett a Tik-hegyhez. Onnan alig ötven méterre volt Lehmann Sándorékháza, de az iszap még legalább fél méter magasan folyt az utcában. Akkor már többen is quadokkal járták az elöntött részeket, éspróbálták kimenteni a sérülteket. Havasi Dávid a Malom utca 9.-ből gyalog ment át a Kossuth utca 44.–be. Már az utcárólszólongatta a nagyszüleit, akik a fürdőszoba ablakból kiabáltak neki vissza, hogy élnek, jól vannak. Dávid bement a házba,megpróbálta kézzel kinyitni a fürdőszobaajtót, de annyira beszorult, hogy fel kellett feszítenie. Ölben vitte ki az utcára előbb az idősasszonyt, aztán a férfit. A két idős embert a quados férfiak vitték ki a Tik-hegyre, ahol már mentősök várták őket. Lehmann Sándornéfizikai sérülés nélkül megúszta a katasztrófát, férjét azonban – aki másfél órát állt az iszapban – azonnal az ajkai kórházbaszállították, ahol közel egy hónapig kezelték súlyos égési sérülésekkel. Havasi Dávid úgy érezte, hogy saját magának nincsszüksége ápolásra, bement a rokonokhoz Ajkára, ahol lefürdött, és csak akkor vette észre, hogy csúnyán megégtek a lábai. Végül őis bement a kórházba, ahol ellátták és bekötözték a sebeit.

Lehmann Róbert hétfőn este szembesült először a pusztítás mértékével. Akkor még nem zárták le a hídon túli területet, alerombolt hídon a két part között lefektetett alumíniumlétrán, a fölötte kifeszített kötélbe kapaszkodva lehetett átjutni a Malomutcába. Lehmann Róbert a háza alsó részén, a melléképületben és a kertben egyetlen megmenthető dolgot sem talált.

– Volt, ami eltűnt, amit meg nem vitt el az áradat, az használhatatlanná vált. A melléképületben odalett a fűnyíró, öt kerékpár, arobogó, a fűrészgép, a disznóvágáshoz szükséges eszközök, a kondigép, a hintaágy. A házban megsemmisült a konyhabútor, azasztalok, a székek, az ágyak, a plazmatévé, a cipősszekrény, a konyhai felszerelések, gáztűzhely, a hűtőszekrény, a fagyasztóláda.Ennél több dolog is odalett, csak most nem jut minden az eszembe. De egyszer már összeszámoltam, ha az összes tönkrementingóságot újonnan akarnám beszerezni, nyolcmillió forintnál is többe kerülne.

Lehmann Róbert és az élettársa hétfőn éjszaka egy percet sem aludtak. A kocsmában ültek a barátaikkal, egész éjszaka azttalálgatták, mi lesz ezután. A szülei házáról nem volt mit vitázni, egyértelmű volt, hogy helyreállíthatatlan. Majd később eldöntik, hogyaz édesapja és az édesanyja hol fognak lakni. Gizellával együtt azon az éjszakán ők is megegyeztek abban, hogy nem fognakvisszaköltözni a Malom utcai házba. Annyit láttak előre, hogy néhány napig meghúzhatják magukat Lehmann Róbertunokatestvérénél, aki szintén Kolontáron lakik, a domboldalon lévő Arany János utcában. Másnap reggel Lehmannék egyik ajkaivállalkozó ismerőse felajánlotta, hogy amíg rendeződik a sorsuk, albérlőként költözzenek be az üresen álló tósokberéndi házukba.Ezt a lehetőséget végül hat nappal a katasztrófa után, a kolontári kitelepítéskor fogadták el.

Németh Gizella számára a tragédia másnapján, kedden jött el a mélypont.– Teljes volt a káosz, senki nem tudott semmit, akárkit kérdeztünk, senkitől nem kaptunk érdemi információkat. A hídon túli részt

teljesen lezárták, hiába kérdeztük, hogy mikor mehetünk be összepakolni és elhozni a megmaradt értékeinket, mindenki csak a vállátvonogatta. Fejetlenség uralkodott az utcákon, tele volt idegenekkel a falu. Arra sem tudott senki választ adni, hogy mikor folytatják akutatást az eltűnt személyek után.

Lehmann Róbert – megunva az idegtépő várakozást – kedden délután úgy döntött, hogy a katasztrófavédelem engedélye nélkülis megkezdi az értékei mentését. Helybeliként olyan mezőgazdasági utakat is ismert, amelyeken keresztül a falut megkerülve északiirányból meg tudta közelíteni a Tik-hegyet. Az egyik helyi gazdával indult útnak, aki egy markolót hozott, Róbert pedig egykistraktorra ült. A rendőri zárást kikerülve bejutottak a Malom utcába, a kistraktort az utánfutóval a száraz részen hagyták, amarkolóval a házig hajtottak. Lehmann Róbert felment az emeletre, a társa a markoló kanalát kívülről az erkély magasságáig emelte,abba pakolták az emeleti részen épen maradt holmikat. Lassan haladtak, hiszen sokszor kellett fordulniuk a ház és a kistraktorközött. A kimentett értékeket – ruhákat, könyveket, kistelevíziót, számítógépet, csillárt, függönyt, fürdőszobai felszerelést – akarosszéria műhelybe szállították. Szerdától már könnyebb volt a munka, mivel nem kellett kerülniük, a frissen elkészült pontonhidatis használhatták, de még így is csak csütörtökön végeztek az összes épen maradt tárgy kimenekítésével.

Lehmann Róbert a tragédiát követő napokban éjszakánként csupán néhány órát tudott aludni, csütörtökön is már hajnalbantalpon volt. Korán reggel felült a kis traktorra azzal, hogy átmegy a Malom utcába. Mielőtt bement volna a házhoz, felment a Tik-

hegyre, hogy körülnézzen. Az elöntött rész határánál egy terepjáró állt, mellette egy testőr posztolt.– Biztos voltam benne, hogy valami nagy embert hozhatott, de nem láttam senkit. Elindultam a házunkhoz, amikor a Malom utcán

néhány ember társaságában szembejött velem Orbán Viktor. Megálltam, ő is megállt. Kezét nyújtotta, bemutatkozott, megkérdezte,hogy mi történt velünk, és megmutatom-e neki az elöntött házunkat. Végigvezettem a Malom utca 9.-ben, aztán a szüleim házában is.Látszott a miniszterelnökön, hogy a látvány megrendítette. Csak annyit mondott a körülötte állóknak, hogy minden önmagáértbeszél. Meg azt, hogy ezeknek az embereknek ugyanakkora házat, műhelyt kell adni, amekkorát most elveszítettek. Az volt az elsőmondat hétfő óta, ami a nagy bizonytalanságban valamiféle megnyugvást adott.

SEBKÖTÖZÉS NAGYÜZEMBEN

Az utolsó sérült egy hónappal és két nappal a katasztrófa után jelentkezett a mentősöknél, november 6-án takarítás közben aszemébe fröccsent anyag marta a nyálkahártyáját. Ő volt az iszapömlés 304. sérültje. A katasztrófa napján este kilencig 110 embertláttak el a mentősök, közülük hetvenhármat szállítottak kórházba. A hét végére kétszáznegyvenre nőtt a Devecserben és Kolontáronállomásozó mentőknél jelentkező sérültek száma, ami a következő hetekben fokozatosan 300 fölé emelkedett. A kórházi kezeléstelutasító, kötözésre a mentősökhöz visszajáró betegeket is beszámítva a mentősök több mint 500 alkalommal láttak el az iszap általokozott sérüléseket.

A mentőszolgálat veszprémi központja október 4-én 12 óra 33 perckor kapta az első értesítést a vörösiszapömlésről, az elsősérülthöz azonban csak hetvenöt perccel később kértek mentőt. Háromnegyed kettő volt már, amikor ezt bejelentették, égésről,vegyi anyagról, maró hatásról azonban akkor még nem esett szó. A telefonáló egyszerűen csak azt tudatta az ügyeletessel, hogy azáradatból kiemeltek egy idős embert, aki majdnem teljesen kihűlt. Nem sokkal később elszabadult a pokol, a telefonok megállásnélkül szóltak, az esti órákig átlagosan hárompercenként jelentettek újabb és újabb sérültet. Az sem volt ritka, hogy egy segélykérőmindjárt négy-öt megégett emberről számolt be. Több száz hívás futott be az ügyeleti szoba négy munkaállomására. A sokadik hívásután az ügyeletes megosztotta a teendőket, egyik munkatársának azt mondta: tiéd az egyik állomás, és vele az egész megye,mindenki más az iszapömléssel foglalkozik. Az irányító mentőtiszt egyik fülén a telefonkagylóval, másikon a hasábrádióval szerveztea mentést, és jellemző módon mindkét készüléken egyszerre többen keresték.

A megyei irányítói feladatokat Bóna Balázs szakápoló látta el. Az iszapömlésről érkezett első hívás és a sérültek bejelentéseközött eltelt hosszú idő alatt többféle módon próbált konkrét, megbízható információkhoz jutni, mozgóőri feladatra mentőautót indítottKolontár térségébe, majd a várható beavatkozásra készülve tartalék autókat helyezett készültségbe, kapcsolatba lépett a Fejér ésVas megyei mentősökkel is, végül a Balatonfüreden állomásozó mentőhelikoptert riasztotta Kolontárra, hogy a levegőből nézzék megaz áradatot. Ez végre tisztázta a helyzetet.

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Ecureuil típusú mentőhelikopterén a szolgálat regionális orvosigazgatója, Czirner József ésSomlai Artúr szakápoló teljesített szolgálatot. Somlai Artúr úgy emlékszik, amikor odafentről meglátták az iszapfolyamot, többé nemvolt kétséges, hogy óriási katasztrófa történt. Felülről nézve úgy látták, Kolontár majd kétharmadát elborította a vörösiszap, az árDevecser felé rohant, melléképületeket, oszlopokat döntött ki, autókat görgetett maga előtt. Somlai Artúr, aki helikopterrel többszörátrepült már a tározó fölött, ekkor döbbent rá, hogy fogalmuk sincs arról, mi az a vörös anyag, ami odalent mindent elborít, csak aszíne alapján gondolták, hogy valami maró, irritatív folyadék lehet. Czirner József figyelmét közben az ragadta meg, hogy a vasútisínek eltűnnek a vörös áradat alatt. Svédországban látott hasonlót, ott a vonatok a tenger alá futottak be egy alagúton. Az érdekesvolt, ez riasztó.

A pilóta Kolontár határában a rendelő mögött tette le a gépet.– Huszonhárom mentőegységet mozdítottunk meg – eleveníti fel az eseményeket a regionális orvosigazgató. – Négy

mentőhelikopter jött, a balatonfüredi után befutott a pécsi, a sármelléki és a budaörsi is, kettő Kolontáron állt, kettő Devecserbenszállt le. Sűrűsödtek az események, egyre-másra kaptuk a bejelentéseket a sérültekről. Mondták, hogy hármat az útra visznek ki aföldekről a 8-as útra a buszmegállóhoz, azután jött a hívás, hogy a kolontári Tik-hegyre visznek fel embereket, két sérült várja amentőt a devecseri posta előtt és így tovább. Volt, ahol munkagépekkel, markolókkal hozták az embereket ki az árból, a tűzoltók amunkagép kanalának a szélén kapaszkodva saját testükkel takarták a kimentett embereket. Érthető módon a legközelebbi magaslatipontra vitték az embereket, ahol szilárd talajt találtak, ott megálltak, és telefonáltak, hogy jöjjön a mentő. Úgy gondoltam, két fixkárhely van, az egyik Kolontár, oda kitelepítettem 8-9 mentőautót, a másik Devecser, oda 6-7 autót küldtem, 4 mentőautót, köztük aveszprémi esetkocsit pedig a 8-as főúton mozgattam föl-alá, hogy az oda kimentett sérülteket lássák el. Volt, hogy nem is telefononkaptuk a bejelentést, Kolontáron odajött a helikopterhez egy terepjárós férfi, hogy a Tik-hegyen van még négy sérült. Kolontáronegyébként viszonylag gyorsan lezajlott a tragédia, megérkezésünk után félórával már nem volt újabb sérült a faluban. Devecserbenviszont késő estig hozták az embereket.

Az igazgató azt mondja, miután kellő erő érkezett a helyszínre, ő csak a szervezéssel és az irányítással foglalkozott, a mellettedolgozó ápoló viszont másként emlékszik, szerinte a délutáni kavarodásban többször is előfordult, hogy két telefon között a „főnök”is sebesültet kötözött.

– Nemegyszer rögtönözni kellett – mondja Somlai Artúr. – Kaptunk például egy hívást, hogy a Tik-hegyen várja a mentőt kétsérült. Indult volna a mentőautó, de fogalmunk sem volt, merre van az a Tik-hegy. Kiszóltam az utcán álldogáló helybelieknek, tudja-e valamelyikük, hogyan kell a Tik-hegyre menni, akkor ugorjon be gyorsan a sofőr mellé, és hadd menjünk.

A veszprémi mentőállomás vezetőjét otthon találta az ügyeletes hívása. Tóta Tamás azt mondta, a következő autó vegye fel őt is,kimegy a helyszínre, végül a kárhelyparancsnoki Ford Focus kanyarodott be érte. Devecserre azonban ekkor már korántsem voltolyan egyszerű bejutni, az iszap ugyanis járhatatlanná tette az utakat, a vasúti átjárónál, ahol öt perccel korábban még átjutott amentő, személygépkocsival már nem tudtak továbbmenni. Délutántól a mentőautók is óriási kerülőre kényszerültek.

– A hír hallatán a legtöbb szabadnapos mentős maga jelentkezett szolgálati helyén, mire az ügyeletes riasztotta őket, már útonvoltak – mondja az állomásvezető. – Különféle járművekkel őket is a helyszínre küldtük, hiszen elsősegélyt akkor is tudnak nyújtani,ha nem a mentőről szállnak le éppen.

Boldizsár Lajos mentőtiszt, az ajkai mentőállomás szakmai vezetője október 4-én nem volt szolgálatban, de felfigyelt a szirénázójárművekre. Amikor a második nem ajkai tűzoltóautó robogott át a kisvároson, hívta a feleségét, hogy bemegy az állomásra. Mire

járművekre. Amikor a második nem ajkai tűzoltóautó robogott át a kisvároson, hívta a feleségét, hogy bemegy az állomásra. Mirebeért, már hét szabadnapos kollégája volt bent, akkor öltöztek át. Boldizsár Lajos intézkedett, hogy a tartalék mentőre tegyenek felannyi felszerelést, amennyit csak lehet, bőven legyen kötszer, infúzió, sürgősségi táska, lélegeztető, majd a nyolc szabadnaposmentős – egy kocsival – elindult Kolontárra. Miután a rokonai közül többen is a timföldgyárban dolgoztak, látott már vörösiszapmartasérülést, tudta, mire számítson. Csak míg korábban egy-egy sérültet kellett ellátni, itt többtucatnyian várták a segítséget.

– Az igazgató úr azt a feladatot bízta rám, hogy sebesültgyűjtő helyeket alakítsak ki – idézi fel Boldizsár Lajos. – Ehhez olyaningatlant kellett találni, ahol van víz és villany, ami könnyen megközelíthető és ahol lehetőség van a sebesültek elkülönítésére,osztályozására súlyosság és nemek szerint. Kolontáron a település nagy részét iszap borította, ott végül három különböző helyszíntválasztottunk ki, a kultúrházat, a paplakot és az orvosi rendelőt, miután azonban az ár viszonylag gyorsan elhagyta a falut, ezeket ahelyeket inkább a későbbi napokban használtuk. Devecserben viszont igazi nagyüzem alakult ki a sebesültgyűjtő ponton.

A devecseri helyszín a kastély lett, melynek falai között az idősek otthona, a könyvtár plusz még egy szociális otthon is működik.– Óriási káosz volt, amikor megérkeztünk – mondja Boldizsár Lajos. – Bementünk a szociális otthonba, volt ott vagy negyven

ember meg egyetlen mentőápoló, aki próbálta ellátni a megégett embereket. Ha jól emlékszem, egy tüskevári egység volt akkor csaka kastélynál. A helyiségben lépni alig lehetett, jöttek a sérültek, a hozzátartozók, a családtagjaikat kereső lakosok, az idősekotthonának dolgozói. Hangzavar, kiabálás, fejetlenség. Gyorsan felosztottam a feladatokat. A súlyos és a kevésbé súlyos sérülteketkülön szobába vittük, kijelöltük a zuhanyzót és a belső udvart, hogy ott mossuk le az emberekről az iszapot, elkülönítve a nőket és aférfiakat. Kijelöltem egy sarkot, hogy oda rakjuk le a szennyezett ruhákat, a helyi dolgozóktól tiszta ruhákat kértem. A legnehezebbfeladat a terem kiürítése volt, kiküldeni az ott ácsorgó hozzátartozókat, de ezt is megoldottuk. Volt ott egy fiatal katona, őt gyorsanbefogtam, mivel mégiscsak egyenruhás ember. Felállítottunk egy fogadó helyet, ahol megállítják az érkezőket, elsődlegesenosztályozzák a sérülteket. A velem érkezett két kollégát, Adorján Lászlót és Szalontai Árpádot arra kértem, a sérültekösszegyűjtésében és az esetek dokumentálásában segédkezzenek. Muszáj volt valami rendszert kialakítani, hogy kezelni tudjuk ahelyzetet, mert volt, amikor egyszerre harminc új sérültet hoztak oda.

A sebesültekkel azonban mentősök is érkeztek, befutott például Kiss Attila, a mentőszolgálat Veszprém megyei kirendeltségénekvezető mentőtisztje, aki sorra járta a katasztrófa helyszíneit, segített az ellátás megszervezésében, praktikus tanácsaival, határozottutasításaival nagy része volt a káosz felszámolásában. Az idősek otthonának pincéjében addigra nagyüzemi méreteket öltött asebkötözés. A sérüléseket az épület több pontján kezelték, majd fertőtlenítették és átkötötték. A kastély vastag falai leárnyékolták arádiót és a mobiltelefont is, így valakinek állandóan az udvaron kellett tartózkodnia, hogy a kommunikáció ne szakadjon meg. Azellátás dokumentálására rendszeresített formanyomtatvány rövid idő alatt elfogyott, akkortól kezdve a mentőautók menetlevelébőlkitépett lapokra írták rá a legfontosabb tudnivalókat. Ha félő volt, hogy a beteg elveszíti rögtönzött kísérőlapját, mert például sokkosállapotban volt, egy elgörbített hegyű tűvel rátűzték a ruhájára a papírt, vagy sebtapasszal ráragasztották.

– Arra törekedtem, hogy a sérülteket lehetőség szerint a mentősök lássák el – mondta utólag az eseményeket értékelve CzirnerJózsef regionális orvosigazgató. – Több helyen is előfordult, hogy civilek vagy speciális mentők kezdték meg az ellátásukat, ezzelnincs semmi probléma, hiszen elsősegélynyújtás. De az volt a nagy kérdés, mit mond a sérültnek az ellátás után egy civil, hogy hovámenjen? Hazaengedi, vagy kórházba utalja? Más kérdés, hogy szemcseppet és desztillált vizet én csak a mentősöknél láttam. Ezértúgy rendelkeztem, hogy minden sérültet meg kellett nézniük a mentősöknek. Ők döntsenek arról is, mi legyen az érintettek továbbisorsa, bár akit csak lehetett, igyekeztünk kórházba küldeni. Miután a lúgos marások jellemzője, hogy a sérülés mélységét az elsőórákban lehetetlen megállapítani, az anyag a mélyebb rétegekben dolgozik, és csak négy-öt nappal később derül ki, valójábanmenynyire súlyos. A könnyebb sérülteket ezért az ajkai kórházba, a súlyosabbakat helikopterrel Győrbe, Veszprémbe, Budapestreküldtem. A honvédség adott két szállítóhelikoptert, ezek vitték a fővárosi kórházakba küldött sérülteket. Volt köztük néhánykönnyebb sérült is, mert akkor már az ajkai kórházat próbáltam tehermentesíteni.

– Az emberek sokszor úgy gondolják, a mentőnek az a dolga, hogy gyorsan berakja a sebesültet a kocsiba és rohanjon vele akórházba – mondja Bóna Balázs megyei irányító. – Ez azonban nem így van, a mentőnek az a dolga, hogy megkezdje az ellátást,stabilizálja a sérült állapotát, szállítható állapotba hozza. Másrészt a kórházat is fel kell készíteni, hogy milyen sérüléssel, hányember érkezik majd. A veszprémi kórház például felajánlotta, hogy száztíz sérültet fogadnak, ehhez kiürítettek egy teljes osztályt,bent tartották munkaidőn túl a dolgozókat, és otthonról is hívtak be ápolót. Olyan sok embert kellett különböző intézményekbeeljuttatnunk, hogy komoly logisztikát igényelt a szállítás megszervezése. Mi történt volna, ha mindenkit gyorsan bezúdítunk alegközelebbi, ajkai kórházba? Egyrészt megbénítjuk, másrészt kiderül, hogy az oda bevitt betegek egy részéért még egyszer visszakell menni, mert továbbküldik őket a győri égési osztályra.

A délutáni órákra a devecseri idősek otthonának udvara megtelt mentőautókkal. Arra vártak, hogy az odabent ellátott sérültekkelkülönböző kórházakba induljanak. Az autókat és az embereket Kiss Attila megyei vezető mentőtiszt osztotta be. Nagy Gábor sümegiszakápolónak például azt mondta, öt emberrel elindul az ajkai kórházba. Nagy Gábor azt felelte, hogy a kocsiban négy hely van, ígycsak négy beteget tud vinni. Ötöt, ismételte meg Kiss Attila. Jó, válaszolta Nagy Gábor, én elviszem őket, de előre beszólok akórházba, hogy tudják, a várhatónál többen érkezünk. A hívást azonban okafogyottá tette egy indulás után kapott parancs, menetközben derült ki ugyanis, hogy az ajkai kórház helyett a veszprémi intézménybe kell vinni a sérülteket.

A Devecser térségében kialakult közlekedési káosz a mentők munkáját nem hátráltatta. Boldizsár Lajos utóbb azt mondta, talánmég soha nem ügyeltek oda az autósok annyira a szirénázva közlekedő mentőautókra, mint a vörösiszap-katasztrófa napján, egészkocsisorok álltak le az út szélére, ahogy egy-egy mentő felbukkant.

Késő délután a megyei irányítónak végig kellett gondolnia, mihez kezdjen a mentőszolgálat helikoptereivel, mert azok a sötétbencsak kivilágított helyekre szállhatnak le. Szerencsére a honvédség felajánlotta, hogy a pápai és a szolnoki bázisáról egy-egy kutató-mentőhelikoptert rendelkezésre bocsát, ezek a gépek sötétedés után is képesek terepre szállni. A két gép a devecseri focipályáraereszkedett le, és az esti órákban hat, illetve tizenhét sérültet vittek Budapestre, az Állami Egészségügyi Központ osztályaira.

Este kilenckor, amikor már megritkult a sérüléssel jelentkezők sora, Czirner József regionális orvosigazgató úgy számolta, 110sérültet láttak el, akik közül mintegy negyvenen megtagadták a kórházi ellátást, saját felelősségükre otthon maradtak. Másnap,harmadnap azonban többségük újra felkereste a mentőket, sokan akkor már elfogadták, jobb lesz, ha nem utasítják el a kórházikontrollt, kezelést.

A regionális igazgató úgy rendelkezett, hogy hétfő estétől hat mentőkocsi állomásozzon Devecserben, kettő pedig Kolontáron. Az

ügyelet fenntartásához Vas és Fejér megyei kocsikat is igénybe vettek.A veszprémi mentőállomás vezetője szerint másnapra szokatlan gyorsasággal sikerült feltölteni a hétfőn elhasznált gyógyszer– és

kötszerkészletet, az esti órákban nagy mennyiségű égési kötszert is kaptak a gyártó cég adományaként. Ez utóbbi meglehetősendrága eszköz, mivel felhelyezés után fertőtleníti és hűti, hidegen tartja a sérült részeket.

Másnap az előző napon a helyszínen dolgozó mentősök közül többen újra szolgálatban voltak. A délelőtti órákban, amikor atározó sérült gátjáról lezuhanó kődarabok és a létesítmény előtti árokban emelkedő vízszint miatt elterjedt a híre, hogy újabbgátszakadás történt, az emberek lélekszakadva menekültek. A megyei irányítói teendőket ezen a napon ellátó Somlai Artúr riasztottaaz egységeket, köztük a pécsi, a pápai és a balatonfüredi helikoptert, valamint a szombathelyi és a székesfehérvári mentősöket is.Lényegében ugyanakkora erő indult Kolontárra és Devecserre, mint előző napon. Néhány perc múlva újabb hívások érkeztek, hogytalán mégis vaklárma az egész. Somlai Artúr azonban nem vonta vissza a riasztást, arra várt, hogy valaki a saját embereik közülmondja meg: történt-e újabb elöntés, vagy nem. Végül Czirner József és Kiss Attila siettek Kolontárra, hogy megnézzék, fenyegeti-eújabb veszély a lakosságot, és az ügyeletes csak akkor fújta le a riasztást, amikor a két vezető saját szemével győződött meg arról,hogy nem ömlik az iszap. Addigra azonban az elindított járművek nyolcvan százaléka már megérkezett.

De a hétfői események után senki sem panaszkodott az ügyeletesnél, hogy fölöslegesen tették meg az utat.

POLGÁRMESTER SZÜLETIK

Október 3-án (az önkormányzati választások napján) csak este tíz órára vált bizonyossá, hogy Toldi Tamás a Fidesz színeibenmegnyerte a devecseri polgármester-választást. Az 58 éves agrármérnök, aki a választásokig a Veszprém Megyei Agrárkamarábandolgozott és családi gazdálkodóként tevékenykedett, önkormányzati képviselőként már az előző ciklusban is részt vett a helyiközéletben, polgármesterként azonban újoncnak számít.

Vasárnap este Toldi Tamás megvendégelte a barátait, hogy megünnepeljék a választási győzelmet. A vidám pezsgőzéssel,beszélgetéssel töltött éjszaka után az újdonsült polgármester hajnali ötkor került ágyba. Délelőtt tízkor ébredt fel. Elővette a mobilját,amin nagyjából negyven SMS-t és számos nem fogadott hívást talált. Elsőként visszahívta az elődjét, Holczinger Lászlót, aki csupángratulálni kívánt utódjának. Még javában a válasz SMS-eket fogalmazta, amikor megjelent nála Kovács László, a leendőalpolgármester. Úgy tervezték, hogy átbeszélik a választások utáni legsürgősebb tennivalókat, majd délután két óra felébemutatkozó látogatásra bemennek a polgármesteri hivatalba.

Szóba került az is, hogy Toldi Tamás választási programjának két olyan eleme is volt, amely arra épült, hogy a jövőben jobban kilehetne aknázni Devecserben az agrár jellegű beruházások kínálta lehetőségeket.

– Az egyik elképzelésem az volt, hogy az önkormányzati tulajdonú termőföldeken nagy munkaigényű mezőgazdasági termeléstindítunk. Főként zöldség– és gyümölcstermesztésben gondolkodtam, ami jelentős létszámú közmunkás foglalkoztatását is lehetővétette volna, miközben a termékeknek biztos piacot jelentettek a devecseri közintézmények. Egy másik választási ígéretem pedig arrólszólt, hogy 60-70 Veszprém megyei családi gazdálkodó összefogásával újraindítjuk a már négy éve nem üzemelő devecseri malmot.Szóval a választási programpontjaim megvalósításának első lépéseiről beszélgettünk, és akkor még nem tudhattam, hogy azagrárfejlesztésekről szóló terveimet néhány óra múlva dobhatom a kukába.

Fél egykor megcsörrent Toldi Tamás telefonja, a vonal végén Gerecs István, a devecseri rendőrőrs parancsnoka jelentkezett, akicsak annyit mondott: „Átszakadt a gát!” A polgármester az első pillanatban nem is értette, hogy milyen gátról lehet szó, aztán azőrsparancsnok folytatta: „Ömlik az iszap!” Toldinak ekkor „ugrott be”, hogy csakis az ajkai vörösiszap-tározóról lehet szó.

– Én úgy tudtam, hogy a kazettákban sűrű masszaként tárolják a vörösiszapot, amit – a kiporzás megakadályozására – a tetejénegy vékony vízréteg borít. Az első pillanatban azt hittem, hogy csak ez a víz törte át a gátat, vagyis egy kisebb árhullámról lehet szó.Az alpolgármesterrel együtt autóba ültünk, öt perc alatt a Mol-kútnál lévő hídhoz értünk. Akkor már a patak vize vöröslött, de amegszokottnál alig egy méterrel volt magasabb a szintje. Abban bíztam, hogy nem lesz nagyobb az áradás, mint máskor, azazlegfeljebb a település két legmélyebben fekvő részén, a várkertben meg a Dankó-telepen lép majd ki a patak a medréből.Visszaültünk a kocsiba, és elindultunk az alpolgármesterrel végig a Patak utcán, hogy becsöngessünk a házakba, figyelmeztessükaz embereket. Nem tudtuk, hogy katasztrófa várható, így csak annyit mondtunk, hogy jön az ár, mindenki figyeljen, helyezzékbiztonságba az udvaron és a kertben található tárgyakat. Volt, aki hallgatott ránk, mások folytatták a kapálást, mintha mi sem történtvolna. Közben felhívtam a városgazdálkodási cég vezetőjét, hogy a közmunkásokat szerelje fel lapátokkal, és vezényelje le őket apatakpartra, talán elég lehet a védekezéshez. Mire a Dankó-telepi hídhoz értünk, már magasabb volt a patak szintje, de még mindiga mederben folyt. A telepi romák az áradás hírére elveszítették a fejüket, összevissza kiabáltak, futkostak, katasztrófát emlegettek,pedig annak akkor még nem volt semmi jele.

Toldi Tamásék visszahajtottak a felső hídhoz, ahol még mindig nem lépett ki a patak a medréből, de már jóval magasabban állt.Bementek a kocsijukkal a várkertbe, hogy megnézzék a település legmélyebben fekvő pontját, de már nem tudtak végigmenni azúton, a fák között vörös víz állt. Az újdonsült városvezetők egyre idegesebbek lettek, áthajtottak a település Kolontár felőli végére,hogy megnézzék a külterületi részeket. Nem sokkal tizenhárom óra előtt járhatott az idő. Amikor meglátták, hogy a vörösiszap elértea devecseri húsüzem lábazatát, ahová még soha egyetlen árvíz idején sem ért fel a víz, megértették, hogy jóval nagyobb a baj, mintazt addig gondolták volna. A polgármester azonnal telefonált az iskola igazgatónőjének, hogy a gyerekeket ne engedjék ki azépületből, mindenkit tartsanak bent, amíg le nem vonul a folyam. Toldi Tamásék visszamentek a központba, ahol akkor már azutcákon hömpölygött a vörösiszap. Ahogy ott álltak az áradat szélén, hozzájuk lépett Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezérigazgatója, ésmegkérdezte, hogy miben tudna segíteni. A meglepett Toldi azt kérte a MAL-vezértől, minél hamarabb szerezzenek annyigumicsizmát, amennyit csak tudnak. Nem sokkal később meg is érkezett úgy ötven pár csizma. A polgármester megkérdezteBakonyitól, mit kell tudni a vörösiszapról, mire a cégvezető azt mondta, nem kell félni az anyagtól, nem okoz sérüléseket, csak bővízzel le kell mosni az érintett testrészekről. A polgármestert egy időre meg is nyugtatták Bakonyi szavai. Egészen addig, amíg kinem hozták az elöntött részről az első sérülteket.

A katasztrófa híre gyorsan terjedt, a templom és a buszállomás körüli részeken egyre többen gyűltek össze. Óriási volt azűrzavar, az emberek kiabáltak, jajveszékeltek, az elárasztott részeken maradt hozzátartozóikat keresték.

– Nem volt idő hezitálni, látszott, hogy a másfél-két méteres iszapba személyautóval már nem lehet bejutni. Felhívtam néhány

– Nem volt idő hezitálni, látszott, hogy a másfél-két méteres iszapba személyautóval már nem lehet bejutni. Felhívtam néhánycégvezető ismerősömet, akikről tudtam, hogy vannak teherautóik, munkagépeik, traktorjaik, és kértem, hogy azonnal jöjjeneksegíteni, mert nagy a baj. Négy embert értem el, akik félórán belül tíz gépet küldtek. Hamarabb bejutottak az elöntött utcákba, mint atűzoltók. Folyamatosan hordták ki a sérülteket, akiket a háztetőkről, az ablakokból, a kerítésekről, a villanyoszlopokról szedtek le. Akimenekítetteket a kastélyparkba vitték, ott álltak a tűzoltó– és a mentőautók. Az idősek otthonában dolgozó nővérek segítettek asérülteknek levetkőzni, aztán a tűzoltók fecskendővel lemosták róluk a vörösiszapot. A mentőorvosok mindenkit megvizsgáltak, őkdöntötték el, hogy ki az, aki hazamehet, kit kell mentőautóval vagy helikopterrel kórházba szállítani. Megkértem a lomis romákat,hogy akiknek nem vitte el a házukat az iszap, hozzanak annyi matracot és rongyot, amennyit csak tudnak. Egy órán belül tele voltmatracokkal a kastélypark.

A délután hátralévő részében Toldi Tamás elsősorban azzal foglalkozott, hogy a fedél nélkül maradt devecseriek számáraideiglenes szállásokat alakítsanak ki. Először is határozatlan ideig tanítási szünetet rendelt el, majd utasította azintézményvezetőket, hogy ürítsék ki az iskolát, a művelődési házat és a zeneiskolát, végül megszervezte, hogy a fedél nélkülmaradtak estére legalább hideg élelemhez juthassanak. Hétfőn éjfél körül ért haza, a fáradtságtól és az átélt élményektől alig tudottelaludni.

Toldi Tamás emlékezetében a tragédia utáni napok történései mozaikszerűen maradtak meg. Arra pontosan emlékszik, hogy amegválasztását követő első napon, október 4-én nem járt bent a devecseri polgármesteri hivatalban, így városvezetőként előszörkedden reggel lépett be új munkahelyének kapuján. Előtte még végigjárta az iszappal elöntött utcákat, hogy személyesentájékozódjon a kármentesítési munkálatokról. A hivatalba érve a katasztrófavédelem illetékese fogadta, aki rövid tájékoztatást adottneki arról, hogy ilyen helyzetekben mi a feladata egy települési polgármesternek. Tőle tudta meg, hogy a város vezetőjeként egyúttala helyi védelmi bizottságot is neki kell irányítania.

– Hétfőn délelőtt még azt gondoltam, hogy szép fokozatosan veszem majd át a város irányítását, apránként fogok megismerkedniaz aktuális feladatokkal. Ehhez képest a polgármesterségem első néhány napján többtucatnyi meghatározó, emberi életeket és aváros működését alapvetően befolyásoló döntést kellett hoznom. Az volt a szerencsém, hogy nem volt időm gondolkodni ahelyzetemről, másrészt azzal vigasztaltam magam, hogy ilyen súlyos katasztrófát korábban más rutinos településvezetők semélhettek át, azaz számukra is új kihívást jelentett volna a kialakult helyzet kezelése. A katasztrófavédelmisektől azt a feladatotkaptam, hogy segítsek minél több önkéntest toborozni, oldjam meg a kármentesítéshez szükséges eszközök – gumicsizmák,védőruhák, tisztítószerek, porálarcok – elhelyezését, valamint a várható segélyszállítmányok raktározását és szétosztását. Atragédia utáni első néhány napban ezzel töltöttem az időm jó részét. Kedden és szerdán még nem tudtuk, hogy napok alatt irdatlanmennyiségű szállítmányt kapunk, és a polgármesteri hivatalban kijelölt irodák pillanatok alatt meg fognak telni. A hét közepétől máraz iskolában is működött egy raktárbázis. Az első időszakban képtelenek voltunk szelektálni az adományok között, egy idő utánpéldául már mozogni sem lehetett az ásványvizes raklapoktól. Olyan adományok is érkeztek, amelyek valójában használhatatlanokvoltak. Kaptunk több tucat vadonatúj ásót, amelyekkel hiába is próbáltuk volna lapátolni a vörösiszapot, de a ruhabálák között isakadt jó pár olyan, amit csak géprongyként lehetett hasznosítani. A kedden-szerdán adományként érkezett szájmaszkok egy része isalkalmatlan volt arra, hogy védelmet nyújtson a szálló por ellen.

Az első napokban az is nehezítette az adományosztást, hogy olyanok is károsultaknak adták ki magukat, akik vagy eleve mástelepülésekről érkeztek, vagy a városnak azon a részén laktak, amelyet nem öntött el a vörösiszap. A környező településeken márszerdán-csütörtökön megjelentek azok az alkalmi árusok, akik féláron kínáltak gumicsizmát, lapátot, ásványvizet. Amint ennek hírement a környéken, a visszaélések megakadályozására Toldi Tamás az adományosztó helyekre az önkéntesek közül a helyipedagógusokat és a családsegítő központ munkatársait osztotta be, akik a devecseri lakosokat név szerint ismerték.

A polgármester kedden felvette a kapcsolatot a Veszprém megyei városok polgármestereivel, hogy tolólapos és rakodómunkagépeket, teherautókat, traktorokat kérjen segítségül, de kérés nélkül is érkeztek az ország legkülönbözőbb pontjairól nehézgépjárművek. A munkálatokba az első napokban mindenki ingyen kapcsolódott be, csütörtöktől kezdve viszont már pénzért, számlaellenében folyt a kármentesítés. Már kedden felvetődött, hogy az érkező nehézgépek és teherautók számára olyan parkolóhelyeketkell kijelölni a városban, hogy ne akadályozzák a forgalmat. Három alkalmas helyszínt találtak: a vasútállomás rakodótereit, azerdészet telephelyét, valamint az egykori honvédségi laktanyát. A megnövekedett üzemanyagfelhasználás miatt a honvédség aszállító járművek és a munkagépek számára egy ideiglenes töltőállomást alakított ki a vasútállomásnál.

– Kedden és szerdán főként a düh és a fájdalom jeleit tapasztaltam az embereken. Az indulataikat verbálisan a MAL Zrt.-n vertékle, az első napokban a legtöbben azt követelték, hogy a gyárat azonnal zárják be, a cégvezetőket büntessék meg, a tulajdonosokvagyonát pedig zárolják. Az embereknek az volt a legfőbb követelésük, hogy Tolnai Lajos igazgatósági elnök és Bakonyi Zoltánvezérigazgató álljanak eléjük, és kérjenek bocsánatot a történtekért. Különösen az háborította fel a devecserieket, hogy a MALvezetői a médiában ártalmatlan anyagnak minősítették a vörösiszapot, ami több száz embernek okozott súlyos sérüléseket.

Az indulatok mellett letargiával és a teljes zavarodottság jeleivel is találkoztam. Ahogy jártam körbe az elöntött portákat, a lakókbehívtak, fényképeket mutogattak, hogy én is lássam, hogyan nézett ki a házuk az iszapömlés előtt, hol állt a frissen ültetett tuja,merre húzódott a szőlőlugas, mivé lett a konyhabútor, hogyan ázott szét a laminált parketta. Eleinte csak azzal szembesültek, hogyaz őket körülvevő tárgyak megsemmisültek, és csak később fogták fel, hogy az otthonuk, az egész addigi életük veszett oda.Egyébként csütörtökig akármerre jártam az elöntött részeken, mindenhol azt láttam, hogy gőzerővel folyik a takarítás, az emberekpróbálják megmenteni az épen maradt ingóságaikat és újra lakhatóvá tenni a házukat. Négy-öt nappal a tragédia után a károsultakegy része már úgy érezte, hogy a sziszifuszi munkájának alig van eredménye. Egyre többen győzködtek arról, hogy hagyjuk atakarítást a fenébe, soha nem lehet majd lakhatóvá tenni az elárasztott otthonokat, jobb lesz, ha mindent ledózerolunk.

Toldi Tamás emlékezetében főként azért folytak egybe a tragédia utáni napok eseményei, mivel naponta három-négy órát töltöttel azzal, hogy interjúkat adott a médiának, illetve az adományozók kérésére igyekezett személyesen átvenni a folyamatosan érkezősegélyszállítmányokat. Az elektronikus levelek kezelését egy titkárnőre bízta, aki naponta többször is utána ment a városban, hogy alegfontosabb e-maileket mielőbb megválaszolhassa, azonnali döntéseket hozhasson. A polgármester egyetlen mobiltelefonthasznált, igaz a városban több különböző helyen is elhelyezett egy-egy töltőt, hogy a nagyjából félnaponta lemerülő készülékeműködőképes maradjon.

Devecser látképe a 8-as főút felől. fotó: Kocsis Zoltán

Személyes holmijaik összeszedésére néhány órát kaptak az elzárt területek lakói. fotó: Móricz Simon

Toldi Tamás első polgármesteri feladata a mentés szervezése volt. fotó: Móricz Simon

Bóna Balázs veszprémi mentésirányító huszonhárom mentőegység munkáját fogta össze. fotó: Móricz Simon

Az eltűntek utáni kutatás öt napon át tartott, az utolsó áldozatot október 8-án késő délután Devecser határában találták meg. fotó:Kurucz Árpád

A 10-es zagytározó gátja a törés után. Egymillió köbméternyi vörösiszap és víz zúdult ki a nyíláson. fotó: Kurucz Árpád

HARC A DUNÁÉRT

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a példátlan folyómentési akcióról

Az október 4-i iszapömlést Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófájánaknevezte a katasztrófavédelmi szervezet vezetője. Az ökológiai hatás nemcsak a lúgos anyaggal elöntött településekreés a térségükre értendő: a mérgező iszap a folyókon át a Duna felé tartott. A tragédia utáni napok történései, ahogyan akörnyezetvédelmi államtitkár átélte őket.

– Mikor és milyen körülmények között szerzett tudomást a katasztrófáról?– Október 4-én plenáris ülés volt a parlamentben, a Fidesz-frakció tagjaként délután végig az ülésteremben kellett lennem. Az

elnöki pulpitushoz képest a jobb oldalon a második sor szélén ülök, előttem eggyel jobbra van Ékes Józsefnek, a Fidesz ajkaiországgyűlési képviselőjének a helye. Fél kettő körül Ékes, kezében a mobiltelefonjával, hátrafordult, és komor arccal azt mondta:„Nagy baj van, átszakadt az ajkai timföldgyár tározójának a gátja, ömlik kifelé a vörösiszap.” – Micsoda? – hitetlenkedtem, mire Ékesvisszakérdezett: „Nem érted? Mondom, átszakadt a gát.” Egy pillanatig megkövülten ültem, Ékes közben sorolta az elöntötttelepülések nevét. Alig bírtam kivárni a nap végét. Úgy hat óra körül jöhettem el a parlamentből, bementem a minisztériumba,átöltöztem, aztán indultam is a helyszínre. Ha csak lehet, magam vezetek, de most beültem hátra, hogy folyamatosantelefonálhassak.

– Feltehetőleg volt egy elképzelése arról, milyen látvány fogadja majd a helyszínen. Mennyire tért el ez a valóságtól?– Útközben valóban megpróbáltam elképzelni, hogy mi történhetett. Korábban többször is jártam már Ajkán, a gyárban is, a

tározóknál is. Tisztában voltam vele, hogy mi is az a vörösiszap, hiszen vegyészmérnöki diplomám van, a doktori címemetkörnyezetvédelmi analitikából szereztem. Tizenhárom éve tanítok a Közép-európai Egyetemen, a diákjaimat minden évben elviszemtöbbnapos szakmai kirándulásra, egy ilyen alkalommal 2002-ben éppen Ajkán jártunk, egyebek mellett a MAL Zrt.-nél. A programotÉkes József szervezte meg a számunkra, a vendéglátóink pedig nemcsak egyetemi oktatóként fogadtak, hanem az országgyűléskörnyezetvédelmi bizottságának elnökeként is. Pontosan emlékszem, hogy január 17-én voltunk a timföldgyárban, mivel azon anapon van a születésnapom. Az akkori vezérigazgató, Baksa György fogadott minket, és éppen a vörösiszap-kezelés problémáiról,az addig elvégzett környezetvédelmi beruházásokról adott tájékoztatást. Utólag megpróbálták az orrom alá dörgölni, hogy atimföldgyár üzemi lapja szerint akkor dicsérően szóltam a cég környezetvédelmi beruházásairól. Persze hogy dicsértem az akkoricégvezetést, hiszen néhány év alatt sikerült felszámolniuk a környezetre leselkedő két legnagyobb veszélyt: a vörösiszap kiporzásátés a tározóból elfolyó csurgaléklevek elszivárgását, azaz a rétegvizek-talajvizek szennyezését. A tározók rekultivációja soránlefedték a vörösiszapot, a résfal megépítésével pedig az agyagrétegig horizontálisan lezárták az utat az erősen lúgos folyadék elől.A 2002 utáni időszakról már nem voltak információim, Baksa Györgyöt pedig még abban az évben menesztették a MAL éléről. Azzaltehát pontosan tisztában voltam, hogy az alumíniumgyártás melléktermékeként keletkező vörösiszap milyen anyag, illetve azelhelyezése környezetvédelmi szempontból miféle problémákat jelent. Az is igaz, hogy megfordult a fejemben, hogy mi lenne, haegyszer átszakadna gát, de emlékezetem szerint ezt a kérdést soha nem tettem fel a cég vezetőinek. Valószínűleg azért nem, mertén magam sem tudtam elképzelni, hogy olyan katasztrófa történhet, amely emberi életeket követelhet és településeket dönthetromba. A tározókkal kapcsolatban ugyanis inkább az zavart, hogy miközben az ipari tevékenység egyszer majd véget ér Ajkán, afelhalmozott veszélyes anyag mindörökre ott marad azon a helyen, ahova lerakták, és az idők végezetéig meghatározza majd akörnyék sorsát. Egyszóval, amikor hétfőn este az autóval rohantunk Kolontár felé, az összes korábbi emlékképemet felidézvekörvonalazódott bennem egy elképzelés arról, hogy milyen látvány fogad majd a helyszínen. Ehhez képest az elénk tárult kép sokkalszörnyűbb volt. Leírhatatlan. Úgy éreztük magunkat, mintha egy katasztrófafilm szereplői lennénk, annyira irracionálisnak tűnt avalóság.

– A mentésben résztvevők arra emlékeznek, hogy amint a helyszínre ért, azonnal átvette az irányítást.– Ez valóban így volt.– Miért volt erre szükség?– Este nyolc óra felé járt az idő, a kolontári polgármesteri hivatalban épp a megyei védelmi bizottság ülése folyt. Akkor már ott volt

Ékes József és Lasztovicza Jenő, a megyei védelmi bizottság elnöke is, de a jelenlevők egy részét, például az érintett településekpolgármestereit nem ismertem, úgyhogy mindenkinek egyenként bemutatkoztam. A magyar kormány képviseletében akkor én voltama legmagasabb rangú vezető, ezért az összes hatóságnak, szervezetnek a jelen lévő képviselője jelentést tett nekem az addigelvégzett munkákról. Elmondták, hány embert mentettek ki, mennyi sérült van, hol állították fel a bázisokat. Fél óráig tartott, amíg akatasztrófavédelmisek, a rendőrök, a tűzoltók, a mentők, a katonák befejezték a beszámolót. A védelmi bizottság ülésének az volt avégkicsengése, hogy fél kilencre minden feladatot sikerült megoldani. Akkor hirtelen csend lett. Körbenéztem, és feltettem azt azegyszerű kérdést: „És hol van az a több százezer köbméter vörösiszap, ami kiömlött a tározóból?” Mire azt mondták, a Torna-patakban. És a Torna-patak hova ömlik? Hát a Marcalba. És a Marcal? A Rábába. És a Rába? Az meg a Mosoni-Dunába. Ezen aponton lezártam a „kérdezz-feleleket”, és közöltem: Önök azt mondták, hogy sikerült befejezniük a mentést. Szó sincs róla, uraim.Most kezdődik az igazi munka! A jelenlévők biztosítottak róla, hogy ha kapnak valamilyen parancsot, azt azonnal teljesítik, denagyjából fogalmuk sincs arról, hogy most mi lenne a feladatuk. Rendben, mondtam, akkor gyártunk parancsokat.

– Ez határozottnak tűnik, de valóban tudta abban a pillanatban, hogy mit kellene tenni?– Dehogyis! Egyetlen dolog lebegett a szemem előtt: meg kell oldani azt, ami korábban még sehol a világon nem sikerült, azaz

egy óriási szennyezést megfogni a kis vízfolyásokon, még azelőtt, hogy bejutna egy nagy folyóba. De óriási szerencsém volt.– Mire gondol?– Szerencse volt, hogy a védelmi bizottság ülésén olyan szakemberek is részt vettek, mint a vegyészmérnök végzettségű Rédey

Ákos, a veszprémi Pannon Egyetem rektora vagy Csonki István, a regionális vízügyi igazgatóság vezetője, plusz Ékes Józsefképviselő, aki a környéken elképesztő kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Leültünk egy asztal köré, és azt mondtam nekik, tessékötletekkel előállni, hogyan tudnánk felszámolni a szennyezést, mielőtt a Dunához ér. Az első intézkedés adta magát: tudnunk kellett,hogy hétfőn késő este hol tart, és pontosan milyen mértékű a szennyezés. Utasítottam a vízügyi és a környezetvédelmi felügyelőség

embereit, hogy száz kilométer hosszan több helyen is állítsanak fel mérőpontokat, és azonnal továbbítsák az adatokat Kolontárra.Ezekből az adatokból látható, hogy milyen erős a víz lúgossága, illetve kiszámítható a szennyezés terjedési sebessége. Amíg azelső adatok befutottak, számtalan variációt elemeztünk végig, hogyan avatkozhatnánk be a dolgok menetébe. Először azt vetettemfel, hogy állítsuk meg a Marcalt. A kollégák hitetlenkedve néztek rám, én meg folytattam: emeljünk egy mesterséges falat, dobjunksziklákat a patakba, tereljük ki a medréből. Elővettük a térképet, és akkor viszonylag gyorsan be kellett látnom, hogy ez a megoldásnem lenne jó, mivel a Marcal mentén nincsenek olyan területek, amelyek komoly környezeti károsodás és a környékbeli településekveszélyeztetése nélkül eláraszthatók lennének. A második ötlet az volt, hogy a 13-as pH-értékű, rendkívül erős lúgos vizet savaznikellene ahhoz, hogy közelítsen a semleges kémhatás felé. De csak óvatosan szabad savazni, hiszen ha a pH-érték a neutráliskémhatás alá menne, akkor a benne lévő nehézfémek vízoldhatóvá válnának, ami más oldalról jelentene súlyos veszélyt. Az egyikkollégámnak kiadtam a feladatot, hogy nézzen utána, volt-e a világtörténelemben már hasonló katasztrófa, és ha igen, akkor ottmilyen savakat használtak a lúgosság csökkentésére. Kiderült, hogy egyetlen hasonló eset történt, mégpedig Korzikán, ám ottkisebb mennyiségű volt a szennyezett víz. Nem is foglalkoztak a lúgosságával, hanem beleengedték a tengerbe.

– Úgy tűnik, mintha valami ötletbörzét tartottak volna, miközben ment a drága idő.– Miután kiderült, hogy a vörösiszap-szennyezés elhárításának nincs technológiája, mit tehettünk volna? Nekünk magunknak kell

kitalálni valamit. Elsőként felvetettem, mi lenne, ha citromsavval próbálkoznánk. Mire a többiek nekem szegezték a kérdést: jó, dehonnan szerezhetnénk néhány órán belül ipari mennyiségben citromsavat? Erre senkinek sem volt ötlete, úgyhogy a citromsavatkilőttük. Akkor bedobtam az ecetsavat mint megoldási lehetőséget. Ékes Józsefnek beugrott, hogy ismer egy veszprémi céget,amelynek a raktárában nagy mennyiségben tárolnak ecetsavat. Fölhívta az ismerősét, aki megerősítette, hogy ott áll a raktárukbantízezer liter ecetsav. Csakhogy becsomagolva, egyliteres kiszerelésben. Felvillant előttem a kép, ahogy a katonák a hídon állvaliterenként csorgatják bele a patakba az ecetsavat, ami annyira abszurdnak tűnt, hogy ezt az ötletet is elvetettük. Ekkor Rédey Ákosfelvetette, hogy talán a gipsszel kellene próbálkoznunk. Igaza volt, a gipsz semmilyen vegyi kárt nem okoz az élő vízben, ráadásul alúgosságot is csak a semleges kémhatásig csökkenti. Gyorsan kiszámoltuk, hogy nagyjából 1500 tonna gipszre lenne szükség.Tonnára, nem kilóra! Ékes megint közbeszólt, hogy ő tudja, honnan lehetne nagy mennyiségben gipszet szerezni: a MátraiErőműből. Ott a gyártási technológia ugyanis olyan, hogy melléktermékként kalcium-szulfát, azaz fehér porszerű gipsz keletkezik.Felhívtuk az erőmű vezetőjét, aki közölte, hogy ott áll a telephelyen 20 ezer tonna gipsz. Ez nagyszerű, de honnan akasztunk le 70-80 kamiont az éjszaka közepén, amivel 1500 tonna gipszet néhány órán belül a Mátrából Kolontárra meg Devecserbe lehetneszállítani? Kiderült, hogy egy fuvarozó cég kamionjait éppen akkor rakodják meg gipsszel, és indítanák útnak az ország másikfelében lévő célállomásra. Felhívtam a fuvarozó társaság vezetőjét, Kosik Jánost, és arra kértem, irányítsa át a kamionokat aziszapsújtott területre. Ezt azonnal megtette, sőt ő maga is elindult Kolontárra.

– Órákba telhetett, amíg a kamionok átértek Kolontárra. Addig mit tudtak csinálni?– Rengeteg mindent. Tizenegy óra körül járhatott az idő, ültünk az asztal körül, és azt számoltuk, hogy leghamarabb három és fél

óra múlva futhatnak be a kamionok. Ekkor Ékesnek eszébe jutott, hogy a péti nitrogénműveknél is lehet olyan anyag, amivel savaznilehetne a Torna-patakot és Marcalt, márpedig Pétfürdő jóval közelebb van, mint a Mátra. Felhívtam a nitrogénművekvezérigazgatóját, aki közölte, hogy azonnal útnak tud indítani négy tartálykocsit mintegy 400 köbméter folyékony halmazállapotúkalcium-nitráttal és magnézium-nitráttal, amely szintén erősen csökkenti a lúgos kémhatást. Most már csak az volt a kérdés, hogyanjuttatjuk be a vízbe a por alakú gipszet és a folyékony kalcium-nitrátot. Az tűnt logikusnak, hogy a hidakról próbálkozzunk, mert avörösiszappal elöntött patakparton a 30 tonnás kamionok elsüllyedtek volna. A katasztrófavédelem segítségével kiválasztottukazokat a hidakat, amelyek elbírják a nehéz gépjárműveket, és mindegyik hídra odavezényeltünk négy-négy katonát. Nekik az volt afeladatuk, hogy a tartálykocsik levezető csövét belógassák a víz fölé, és a legideálisabb keverés érdekében a csövet jobbra-balralóbálva juttassák be a mentesítő anyagot a patakba. De mi legyen a gipsszel? A porszerű anyagot a hídról nem lehet beleszórni avízbe, mert egyszerűen elfújja a szél. Ha katonákat vezényelünk oda lapátolni, akkor is hosszú órákig tartana a dolog. Egylaboratóriumban egyszerűnek tűnik a feladat: egy lúgos vizet tartalmazó üvegbe óvatosan gipszet szórok, ami folyamatos keverésmellett leviszi a folyadék lúgos kémhatását. De ezt a világon még senki nem próbálta rekonstruálni egy élő víz partján több száztonna anyaggal. Végül arra jutottunk, hogy a kamionokról előbb a hidakra öntjük a gipszet, utána pedig erőgépekkel a korlátonátemelve kis adagokban a lehető leglassabban szórjuk bele a vízbe. Ekkor bukkant fel újra Kosik János, aki egy tréleren Kolontárrahozatta a cége egyik erőgépét, ami képes rézsűt vágni a partfalba és így beleállni a mederbe. Maga Kosik ült fel a gépre, a patakkellős közepéről nyúlt fel a kanállal, leemelte a gipszet, majd pár centire a vízfelszíntől engedte be az anyagot a Tornába. Miközbenfolyt a gipszezés, a szennyezett folyóvizekben öt-hat helyen úgynevezett fenékküszöböt is építettünk: ezek a mesterséges akadályoklelassították a víz sebességét, ráadásul meg is fogták a vörösiszap egy részét.

– Mennyire lehettek biztosak abban, hogy a sebtében kitalált technológia alkalmas a szennyezés megfékezésére?– Semennyire. Ilyesmit még senki nem próbált a világon. Utólag elmondható, hogy mivel sikerrel jártunk, világszámot mutattunk

be. Kétnapos megfeszített munkával elértük, hogy a Kolontárnál mért 13-as pH-érték – mire a szennyezés a Marcalon keresztülszerda hajnalra a Rábához ért – a két folyó találkozásánál 8,5-9-esre csökkent. Ez már elég volt, mivel a Rábában másodpercenként80 köbméteres a vízhozam, ami akkora hígítást jelent, hogy a Rábára, a Mosoni Dunára és a Dunára a szennyezés már nemjelentett veszélyt.

– Ön azonban a következő napokban is a helyszínen maradt. Miért, ha egyszer a szennyezést sikerült megállítani?– Rengeteg feladat volt még hátra. Szerdára világossá vált, hogy a gipszezést és a savazást folytatni kell, mivel a sérült tározóból

és az elöntött területekről az esővíz folyamatosan továbbra is mossa bele a patakba a vörösiszapot. A tragédia utáni harmadiknapon jutottunk el oda, hogy arra koncentráljunk, miként lehetne elzárni a szennyező forrást, azaz a tízes kazettát. Akkorszembesültem vele, hogy a gátszakadás helyét meg sem lehet közelíteni, a környékét nagyjából háromméteres vörösiszap borította.Felmentem a gátra, ott meg az a kellemetlen meglepetés ért, hogy az északi gátfalról látszott, olyan súlyos sérülést szenvedett, hogybármikor leomolhat. Elrendeltem, hogy geodétákat küldjenek fel a gátra, akiknek folyamatosan mérniük kellett a megsérült gátfalmozgását, süllyedését, a repedések elmozdulását. Hamar kiderült, hogy az északi gátfal süllyed és kifelé dől. A szakemberek közülmindenki azt állította, hogy ez a fal bizonyosan le fog omlani, csak idő kérdése, hogy mikor.

– Elsőként ön javasolta az ideiglenes kolontári gát megépítését. Ezt a döntést a mai napig sokan vitatják.

– Utólag valóban többen is megtámadtak azzal, hogy fölösleges volt megépíteni a 600 méteres kolontári védőgátat, holott énmost is azt mondom, hogy feltétlenül szükség volt rá. A tragédia utáni kiélezett helyzetben ugyanis nem százszázalékos, hanemezerszázalékos biztonságra kellett törekedni. A helyszínen tartózkodó szakemberek az összes lehetséges verziót lemodellezték, mitörténhet akkor, ha leszakad a 10-es kazetta sérült északi fala, vagy a mellette álló kilences tározó gátja. Minden számítás aztmutatta, hogy a kiáramló anyag feltehetőleg nem fogja elérni a falut, csupán megközelíti. De mi van, ha mégis? Arra sem gondoltsenki korábban, hogy a tízes tározó valaha átszakadhat, mégis megtörtént. Vagyis kell egy olyan gát, ami a legrosszabbforgatókönyv esetén is megvédi a falubelieket. Úgy számoltunk, hogy két nap kell az új védmű tervezéséhez, három nap pedig azépítéshez.

– De miért kellett ehhez kitelepíteni a kolontáriakat?– Több oka is volt. Egyrészt folyamatosan mozgott a gátfal, azaz bármikor leomolhatott volna, másrészt a kivitelezés során a

lakosok óhatatlanul akadályozták volna a szállító járművek és a munkagépek mozgását. A gátépítéshez egyébként mintegy 40 ezertonna dolomitra volt szükség, ami irdatlan mennyiség, ezért úgy döntöttünk, hogy a legközelebb lévő kőbányából, Szőcről fogjukhozatni. De nem volt ez olyan egyszerű. Csütörtökön napközben Ékes József egyszer csak odaadta a kezembe a mobilját, hogyvelem akar beszélni a szőci bánya üzemeltetője. Közölte, hogy ő külső parancs nélkül nem fogja utasítani a robbantómesterét 40ezer tonna dolomit kirobbantására. Ez ugyanis hihetetlenül nagy mennyiség. Átvettem a telefont Ékestől, bemutatkoztam: „IllésZoltán vagyok, a magyar kormány környezetvédelmi államtitkára, és ezennel kiadom a parancsot önnek a robbantásra.” Értettem,mondta a robbantómester, végrehajtom. Így lett 40 ezer tonna dolomit a gátépítésre, amelynek a költségét persze a MAL Zrt. állta.

– Volt olyan mozzanata egyáltalán a helyszíni munkálatoknak, amiről nem személyesen ön döntött?– Valójában minden fontos döntést ketten hoztunk meg Muhoray Árpád tábornokkal, a katasztrófavédelem helyszíni

parancsnokával. Persze voltak olyan feladatok is, amelyek eleve meghaladták a képességeimet: például egyeztetni kellett azokkal akolontári ingatlantulajdonosokkal, akiknek a házát a gátépítés miatt le kellett bontani. Ezt a munkát végül is a korábbi árvízi mentéssorán ilyen irányú tapasztalatokat szerző Csonki István és Muhoray Árpád közösen vezényelték le.

– Feltűnő volt, hogy hat napon át ugyanabban a nyakkendőben mozgott a terepen, mintha nem is aludt volna azokban anapokban.

– Hétfő estétől szombatig egyfolytában az iszapsújtott településeken voltam, napi két-három óra alvásra volt idő. Akatasztrófavédelmisek felajánlották, hogy egy ajkai panzióban szereznek nekem szállást, de aztán végül a kolontári paplakbanaludtam, ami akkor üres volt, egyébként nyaranta turistaszállóként működött. A tíz ágyból csak hármat foglaltunk le: Csonki István ésKling István, a helyettes államtitkárom lettek a szobatársaim. Fűtés nem volt, hideg annál inkább, ezért bevetettem a régi módszert:ha este valaki nem bontja ki a nyakkendőjét, hanem megszorítja, kevésbé fázik. Úgyhogy valóban napokig nem vettem le anyakkendőmet. Kaptunk egy vékony plédet, de a kabátomra is szükség volt takaróként. Feltehetőleg még életemben nem voltamannyira fáradt, mint azokban a napokban, pénteken vagy szombaton az is megtörtént velem, hogy az autóban ülve telefonálásközben elaludtam.

– Az iszapsújtott településeken élők választ várnak a környezetvédelmi államtitkártól: hosszú távon élhető lesz-e Kolontár ésDevecser?

– A válaszom egyértelműen: igen. Több ok miatt. A legfontosabb veszélyforrást az elöntött területeken lévő vörösiszap kiporzásajelenti. Ez azonban megszüntethető, amennyiben az összes elárasztott részről sikerül összegyűjteni a szennyezett földet ésmegnyugtató módon elhelyezni azt a meglévő tározókban, illetve az újonnan kialakított depóniákban. Hosszú, de elvégezhetőmunkáról van szó. A másik veszélyforrást maguk a vörösiszap-tározók jelentik, a katasztrófa bekövetkezte legalábbis ezt igazolta. Azú j védműrendszer kialakítása és a sérült tízes kazetta erődítményszerű körbeépítése után azonban ez a veszély minimálisracsökkenthető. Még ha történne is a jövőben újabb támfalomlás, a településeket már meg tudnánk védeni a vörösiszaptól. Ezenkívülvégre kell hajtani a térségben egy átfogó revitalizációs programot, amelynek részeként fás szárú növényekkel, például erőművekbenfűtőanyagként hasznosítható energiafüzekkel kell betelepíteni az iszaptól megtisztított egykori szántóföldeket. A 15-20 milliárdforintos újjáépítési program végrehajtására egyébként uniós források is igénybe vehetők. Ezentúl a Devecserben felállítottegészségügyi központban a folyamatos szűrővizsgálatokkal minimálisra csökkenthetők a hosszú távon esetleg jelentkezőegészségügyi kockázatok.

– A tragédia első napján markáns véleményt fogalmazott meg a katasztrófa lehetséges okairól, kiemelve a tározót üzemeltetőcég felelősségét. Változott-e az álláspontja?

– Az iszapkatasztrófa okait illetően a teljes körű vizsgálat lezárásáig csupán a vélelmeimet fogalmazhatom meg. Alaposanvégiggondolt, számos ténnyel alátámasztott elképzelésem van arról, miért is szakadt át a tározó fala, mégis csupán hipotézisről vanszó. Nyilvánvaló, hogy számos tényező együttes hatására következhetett be a tragédia, ám a legsúlyosabb okot a tározók nemmegfelelő üzemeltetésében, azaz elsősorban a technológiai hiányosságokban látom. Baksa Györgytől tudom, hogy a feltöltöttkazettáknál már az ő vezérigazgatósága idején is rendszeresen átszivárgott a vörösiszap a gátfalon, ami a támfalak külső oldalánbuzgárok formájában jelentkezett. Ezeket a buzgárokat azonban megfelelő üzemeltetés esetén nagyon gyorsan fel lehet fedezni. Atározókat körülveszi ugyanis egy árokrendszer, amelyben összegyűlik az erősen lúgos csurgaléklé. Az övárkok által összegyűjtöttfolyadékot pedig folyamatosan visszapumpálják a kazettákba. Az árkokban és a szivattyútelepeken pontosan érzékelhető afolyadékszint változása, ami azonnal jelzi, ha bármelyik kazettánál erősödik az átszivárgás, ha buzgár jelenik meg valahol. Ilyenkorhaladéktalanul meg kell keresni az átszivárgások helyét és meg kell fogni a vörösiszapot. Ajkán hosszú időn keresztül kifogástalanulműködött ez a technológia, a vizsgálatnak egyebek mellett azt kell kiderítenie, hogy a katasztrófa előtti időszakban ez ajelzőrendszer miért mondott csődöt. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy képzetlenség, tudatlanság, hanyagság vagy más egyébok miatt negligálták-e azt a tényt, miszerint nagyobb mennyiségű folyadék jelent meg az árkokban és a szivattyúállomásoknál. Az isvalószínűsíthető, hogy a tározótérben nem volt egyenletes a betöltött anyag eloszlása, a kiszakadt északnyugati sarokban többlehetett a folyadék és kevesebb a szilárdabb iszap, amiből következően a támfal belső része is nedvesebb lehetett az átlagosnál. Anyomozás során természetesen ellenőrizni kell a környéken élőknek azon állításait, miszerint a tározót túltöltötték, illetve többször isengedély nélkül magasították volna. A legvalószínűbbnek egyelőre az látszik, hogy talajtörés történhetett, azaz a támfal az alattalévő túlnedvesedett földrétegen egyszerűen elcsúszott, ahogy egy ember megcsúszik egy banánhéjon. A talajtörés azonban egy

ipari létesítmény esetében elkerülhető, megelőzhető jelenség, elsősorban a hibás technológia következménye, azaz szó sincstermészeti katasztrófáról, számomra egyértelműnek látszik a tározókat működtető cég felelőssége. A tragédia okairól azonban azálláspontomat legfeljebb szakvéleménynek tartom, amit a vizsgálatnak kell majd igazolnia vagy cáfolnia.

AKIK A PARANCSOT KIADTÁK

Dr. Hoffmann Imre, az OKF főigazgató-helyettese az irányításról

A katasztrófa másnapjától Kolontár kiürítéséig tartó hat nap alatt a védekezést befolyásoló döntések százait kellettmeghozni. Az iszappal elöntött területeken óriási erő gyűlt össze, a katasztrófavédelem egységei mellett jelen volt akészenléti rendőrség három százada, a honvédség százfős alakulata, nagy apparátussal állomásoztak mindkéttelepülésen a mentők, munkára jelentkezett számos civil szervezet és rengeteg önkéntes, de ott voltak a közműcégekés az önkormányzatok dolgozói is. Mindenkit beszámítva az első napokban négyezer ember munkáját kellettösszehangolni a döntéshozóknak. Az irányítás feladatai, a döntések háttere – dr. Hoffmann Imre tűzoltó vezérőrnagy, azOrszágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettesének szemszögéből.

– A katasztrófa napján végzett, sokszor hősies munka után látványosan lelassultak az események az elöntött területeken. Azutcáról nézve úgy tűnhetett, mintha nem tudnának mit kezdeni azzal a rengeteg emberrel, aki a helyszínen feladatra várt.

– Ez csak a látszat lehetett. Mindenekelőtt rögzíteni szeretném, hogy október 4-én Magyarország eddigi legnagyobb iparikatasztrófája történt, amikor a Magyar Alumínium Zrt. területén az iszaptároló 10. kazetta gátja átszakadt. Hasonló eseménnyel mégsoha nem találkoztunk. Az elsőként bevetett tűzoltó és katasztrófavédelmi egységek azonnal megkezdték az elöntött házakban élőkmentését, sokszor életüket és testi épségüket is kockára téve. A katasztrófavédelem ebben a szakaszban információkat gyűjtött azeseményekről, elemzett, értékelt, szakértői véleményeket kért. A feladatmeghatározás előkészítésének fázisában voltunk, megkellett tervezni, szervezni az erők, eszközök igénybevételét, az azokhoz szükséges személyi erőforrásokat, amely széles körűkoordinációt igényelt. Az egységek, beleértve azokat is, amelyek nem az iszapot takarították, készenlétben álltak. Haza senkit semküldtünk, hiszen az első napokban nem volt megbízható információnk arról, kell-e újabb áradástól tartani, lesz-e újabb gátszakadás,fenyeget-e további veszély. Ezt ki kellett deríteni, csak ezután lehetett felelősséggel döntést hozni a civil mentőegységekbevetésére. A tározó állapotának felmérését követően a szakértők úgy foglaltak állást, nem lehet kizárni egy újabb rendkívülieseményt. Ezért kellett megtervezni, majd megépíteni a kolontári védőgátat, ezért kellett felkészülnünk a két település kiürítésére,ami Kolontár esetében meg is történt, de Devecser esetleges kiürítésére is felkészültünk. Ezeket a lépéseket a katasztrófavédelemnagyon alaposan előkészítette, a végrehajtásához pedig komoly erőket vont össze.

– Milyen feladatokra gondoljunk?– Az első napon az életmentés volt a legfontosabb feladat, eköré csoportosítottunk mindent. Ez azonban korántsem csupán a

házakba, villanyoszlopokba kapaszkodó vagy az iszap elől a padláson, háztetőn menedéket kereső emberek kimentését jelentette.Ugyanilyen fontos feladat volt a sérültek ellátása, további sérültek felkutatása, az eltűnt emberek keresése, az elöntött épületektöbbszörös átvizsgálása, a veszélyeztetett lakosság ellenőrzése, hogy tényleg megvan-e mindenki. Amikor a helyszínre indultam,menet közben kezdeményeztem, illetve intézkedtem az emberek és az eszközök helyszínre vezényléséről, beleértve a rendőrségetés a honvédséget is. Javaslatot tettem, hogy a helyi, majd a megyei védelmi bizottság összehívásra kerüljön. A jogszabályok szerintugyanis a döntési jogkörök a védelmi bizottságokhoz vannak telepítve, a katasztrófavédelem az operatív tevékenység irányításántúlmenően a veszélyelhárítási, a lakosságvédelmi, döntés-előkészítési feladatokat látja el. Megérkezésemkor egyébként azéletmentés zajlott, majd intézkedtem a lakosság ellenőrzésére a lakcímnyilvántartás alapján. Aki megvolt, rögzítettük a listán, akihiányzott, azt kerestük tovább. Nemcsak azok után kutattunk, akiket a hozzátartozójuk bejelentett, hanem a lakcímnyilvántartásbanszereplő összes személyt igyekeztünk azonosítani. Ehhez persze tudnunk kellett, mekkora az elöntött terület, ezért sötétedés előtttöbb alkalommal is légi felderítést végeztünk. Az elsődleges információk szerint Kolontáron két utcában 40 lakóingatlant és kétönkormányzati épületet, Devecseren 19 utcában 244 lakóingatlant, Somlóvásárhelyen 39 lakóingatlant öntött el a vörösiszap. EzKolontáron hatvan, Devecseren 720 embert jelentett. Valamennyiüket ellenőriztük, eközben házról házra jártak a tűzoltók és arendőrök. Az iszappal elborított területeken ez sokszor akrobatamutatványokat igényelt, nem egy helyen például az iszap fölöttátnyújtott létráról kellett bemászni, hogy átvizsgálják az épületet. Ez a munka az éjszakai órákban, reflektorok fényében is zajlott.Voltak címek, ahová többször visszamentünk, az összes helyszínt végigjártuk. A rendőrök felkeresték a kórházakat, összeírták az ottkezelt sérülteket, így folyamatosan szűkítettük az eltűntek listáját. Ezzel egyidejűleg intézkedtünk a befogadóhelyek kialakításáról,berendezéséről, Kolontáron 40, Devecseren 500 férőhellyel. A katasztrófavédelem felkészült, hogy szükség esetén akár az összescsaládot el tudja helyezni, étkezést, orvosi felügyeletet, ellátást biztosítson számukra. Megszerveztük az utak mentesítését,takarítását, hiszen a vasúti közlekedés megszűnt, csak buszok jártak, és a mentésben résztvevők közlekedését is biztosítani kellett.Ugyancsak megszerveztük a kiürített ingatlanok őrzését, melyet a rendőrség hajtott végre. A vegyi felderítő csoportjaink állománya aszakaszmérnökség kijelölt képviselőivel a Torna-patak mentén a víz pH-értékének mérését, valamint a patak menti településekpolgármestereinek tájékoztatását végezte. Tüskevár határában az uszadék feltorlódása miatt a helyi védelmi bizottság döntésenyomán átvágták a töltést. A vegyi felderítő szolgálatunk folyamatos méréseket végzett. A kárt szenvedett lakosság lelkigondozására a Krízis Intervenciós Team négy képviselőjét a helyszínre rendeltük. A hatóságok tevékenységét is koordináltuk, akikhelyszíni méréseket végeztek, melyhez igénybe vettük a honvédség mobil vegyi laborját is. Az emberek keresése és a lakóházakellenőrzése pedig folytatódott a következő napon is, egészen addig, amíg a lista végére nem értünk.

– A mentés során az iszappal átitatott ruhájú tűzoltók is megsérültek.– Nyolc tűzoltó és nyolc rendőr szenvedett első és másodfokú égési sérüléseket, egy katona pedig légzési panaszokkal került

kórházba.– Szükségszerű volt, hogy a mentésben résztvevők ilyen veszélynek tegyék ki magukat? Ön például hogyan reagált, amikor

megtudta, hogy a mentőegységek tagjait is megégette az anyag?– Az elmúlt időszak árvizeinél sajnos megszokták, hogy mellkasig állnak a vízben. Ezzel az anyaggal viszont még nem találkoztak,

az első pillanatokban ők sem és mi sem tudtuk pontosan mire számítsunk. Amikor az első sérülésekről értesültem, azonnaltájékoztatást kértem a katasztrófavédelem központi ügyeletétől, valamint a mentőszolgálattól, hogy mit tehetünk, hogyan járhatunk ela bekövetkezett sérülések esetén, és a kapott információkat továbbutaltam a mentőegységeknek. Megvizsgáltam, milyenvédőfelszerelésekre lesz még szükség, és intézkedtem azok biztosítására. A kormány megtette a szükséges intézkedéseket, hogy aveszélyelhárításhoz, a mentéshez szükséges eszközök rendelkezésre álljanak, amire csak szükségünk volt, mindent megkaptunk.Mindent. A mentésben az első napon közel 200 tűzoltó és katasztrófavédelmi erő, 300 rendőr, két rendőrségi helikopter, amentőszolgálat kilencven embere négy helikopterrel, a katonák, önkéntes mentőegységek vettek részt – és még sorolhatnám a többisegítőt. Ami viszont a sérüléseket illeti, a tűzoltók és a rendőrök hősies bátorsággal, helyenként saját testi épségükre sem vigyázvamentették a lakosságot, tették, amit az esküjükben vállaltak, az életük kockáztatásával. A főigazgató úr október 25-én kiadottdíszparancsában a tűzoltóság és a katasztrófavédelem teljes személyi állománya elé példaképül állította a bátor helytállást éshősies magatartást tanúsító bajtársainkat.

– Miután a vörösiszap kidöntötte a villanyoszlopokat, Kolontáron áramszünet volt, a védelmi bizottság mégis a polgármesterihivatalban töltötte az éjszakát. Miért nem mentek át oda, ahol volt áram?

– Egy aggregátort biztosítottunk a hivatalhoz, volt világítás, és működtek a számítógépek, ez nem volt akadálya a munkának.Egyébként beülhettünk volna a katasztrófavédelem mozgó bevetésirányító központjába is, ami egy buszbelsőben kialakított vezetésipont, de inkább helyben maradtunk, mert az emberek a polgármesteri hivatalt ismerték, oda mentek be, ha bármi történt. Magyaránazért maradtunk a hivatalban, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a lakossággal. Így a hivatal lett a központ, a vezetési pont, onnanirányítottunk, koordináltunk, oda érkeztek az elöljárók, ott ülésezett a védelmi bizottság. A hivatal munkatársairól, odaadásukról csakpozitívan tudok nyilatkozni. Úgy emlékszem egyébként, másnap reggel visszakapcsolták az áramot is.

– A közvetlen életmentés befejezése után mi volt a soron következő feladat?– Kész forgatókönyvvel nem rendelkeztünk, ezt most írjuk. Nyilvánvaló volt, hogy hosszan tartó kárelhárításra, helyreállításra kell

felkészülnünk, és ez nem egy szokványos feladat. A veszélyelhárítási tevékenységben, rengeteg szervezetet kellett bevonni,tevékenységüket, feladatukat megszervezni, koordinálni. Arról nem is beszélve, erre nem volt kész koncepció. A településeknek voltveszélyelhárítási terve, de ilyen volumenű elöntésre, ekkora kiterjedésű vegyi szennyezésre senki nem volt felkészülve.

– Dolgoztak már ehhez fogható katasztrófa helyszínén?– Igen is meg nem is. Az elmúlt években történt néhány olyan esemény, amelyhez nagy erőket kellett mozgósítanunk, és a

védekezéshez sok szervezet összehangolt fellépésére volt szükség. Ilyen volt például a tiszai cianidszennyezés, a tarpaigátszakadás utáni beregi árvíz vagy a szolnoki árvíz, amikor tizenhat napon át példátlan magassággal, 10.41-gyel tetőzött a folyó,és ez idő alatt végig intenzív veszélynek volt kitéve a város és a környék is. Az idei májusi-júniusi árvizek következményei, a Borsodmegyei árvízi védekezés. Tehát voltak tapasztalatok, nem minden előzmény nélkül ért bennünket az október 4-i iszapömlés. De ilyennagyságú ipari katasztrófa Magyarországon még nem volt. Ugyanakkor még soha ennyi tárcának nem kellett együttműködnie, sohailyen bonyolult feladatot nem kellett végrehajtani, soha ennyi körülményre, veszélyre nem kellett tekintettel lenni. A mentést és akutatást annak a fenyegetésnek az árnyékában kellett megszervezni, hogy a sérült 10-es tározó fala bármelyik pillanatbanleomolhat. Úgy kellett kiküldenünk például a mezőt átkutató embereket, hogy közben arra is vigyázni kellett, nehogy még tizenkilencembert kelljen menteni vagy keresni. A következő napokban két vaklárma is volt, amikor elterjedt a hír, hogy újra ömlik az iszap, ésaz emberek fejvesztve menekültek. Másodjára szerencsére sikerült idejében megállítani a rémhír terjedését, és nem alakult ki újabbpánik.

– A pánik megakadályozására hivatkoztak azok a rendőrök is, akik a kolontári utcán vegyvédelmi felszerelésben felbukkanóspeciális mentőkkel levetették a védőmaszkot. Azt mondták, megijeszti az embereket, ha álarcot viselő egyenruhások jönnek-mennek közöttük.

– így is van. Egy ilyen szituációban két dolog lehetséges: vagy mindenkin védőmaszk van, vagy senkin sincs. Ha alégszennyezettség-mérési adatok azt bizonyítják, hogy indokolt a védőmaszk használata, akkor fel kell venni. De akkor az megfelelőmunkavédelmi minősítésű egységes álarc legyen. Ha viszont nem bizonyított, hogy szennyezett a levegő, és az adatok szerint nemvolt, akkor nem szabad feszültséget kelteni vele. Ne felejtsük el, hogy az iszap nedves volt, sok helyen még víz is állt a tetején,szálló porról szó sem lehetett. A speciális mentőknél munkavégzés közben indokolt volt az álarc viselése, hiszen érintkeztek azanyaggal, belementek, rájuk fröccsent, természetes, hogy felvették. De az utcán sétálva már nem volt szükség rá. Fontosnak tartommég megjegyezni, hogy a levegő porkoncentrációját az illetékesek folyamatosan mérték és mérik ma is.

– Mi volt a keddi nap legfontosabb eseményei– Nehéz kérdés, mert rendkívül sok feladatot hajtottunk végre. Azon a napon ülésezett a megyei védelmi bizottság, akkor

kezdeményezték a veszélyhelyzet kihirdetését. Az ülésre az állandó tagokon kívül meghívták az összes hatóság képviselőjét,egyetemi, főiskolai kutatókat, szakértőket, közműszolgáltatókat. Egyeztetéseket hajtottunk végre a közműszolgáltatókkal, abalesetveszélyek elhárítása, illetve a szolgáltatások visszaállításának érdekében. Megkezdtük az összegyűjtött szennyező anyagokvisszaszállítását a káreseményt okozó MAL Zrt. telephelyére. A Marcal folyó vízminőségének védelme és a Dunaszennyeződéseinek megakadályozása érdekében semlegesítő anyag folyómederbe történő bejuttatásáról gondoskodtunk.Folyamatosan tájékoztattuk a lakosságot az ÁNTSZ ivóvízhálózaton végzett mérési eredményeiről. Intézkedtünk az állati tetemekösszegyűjtéséről is, amihez konténerek kihelyezésére volt szükség, továbbá gondoskodni kellett még a szennyezett felszerelésekösszegyűjtéséről. A katasztrófavédelem vegyi felderítő csoportjai folyamatos méréseket hajtottak végre, megkezdtük a településekmentesítését, és további erőket rendeltünk a helyszínre. Intézkedtünk a megsemmisült kolontári híd ideiglenes pótlására. A karitatívszervezetekkel folyamatos volt a kapcsolattartás. Felvettük a kapcsolatot a biztosítótársaságokkal is, hogy legyenek jelen akárfelmérésnél, ez, mondjuk, a fejlemények ismeretében nem volt szükséges lépés. Annál fontosabb volt a gát vizsgálata, továbbá aMAL Zrt. zagytározóinak folyamatos kontrollja. Higgye el, mindezt a teljesség igénye nélkül soroltam fel.

– Hogyan vizsgálták?– A Kormányzati Koordinációs Bizottság mellett működő tudományos tanács, amelyet az akadémia főtitkára vezet, az első naptól

kezdve segítette a munkánkat. Egy tudós csapat kezdte vizsgálni a gát és a körülmények jellemzőit, méréseket végeztek, vizsgáltáka létesítményt. Eljöttek a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola emberei is, ők lézeres szkenneléses módszerrel megvizsgálták a gát

belsejét. Ez világszínvonalú módszer, amivel ők a Mexikói-öbölben is dolgoztak. Pénteken a szakértők azt a tájékoztatást adták,hogy a gát gyakorlatilag bármelyik pillanatban kidőlhet, vagy leszakadhat. A koordinációs bizottság az eredményről tájékoztatta akormányt, és a kabinet a késő esti órákban úgy döntött: nem kockáztatunk, Kolontárt kitelepítjük. Az adott pillanatban nem lehetettmás döntést hozni. Mi pedig felkészültünk, hogy a kitelepítés ne kimenekítés legyen, hanem tervszerű, biztonságos esemény.

– Mennyi idő alatt készültek fel a kitelepítésre? Elég volt rá huszonnégy óra?– Lényegében huszonnégy óra alatt meg tudtuk volna csinálni, bizonyos feladatokra azonban több idő jutott. Miután a gát

bizonytalan állapota miatt ez a lehetőség, úgymond, a kezdetektől a levegőben lógott. A helyszínen tábornok vezetésével operatívtörzs működött, a Belügyminisztérium Nemzeti Helyzetértékelő Központjában pedig felállt a Kormányzati Koordinációs BizottságOperatív Törzse. Gondoljon csak bele, mit jelent egy település szervezett kiürítése! Katonai járműveket, autóbuszokat,vonatszerelvényeket kellett készenlétbe helyezni. Befogadóhelyeket kellett előkészíteni, berendezni, étkezést, egészségügyi ellátástmegszervezni. A háziorvosoktól adatokat kértünk, hiszen tudnunk kellett, hány beteg embert kell ellátni, van-e közöttük infarktusonátesett személy, mondjuk, dialízisre vagy más rendszeres kezelésre szoruló beteg, kell-e inzulinnal készülni, fekvőbeteget,járóképtelen embert szállítani, mentőket, kórházi fekvőhelyeket biztosítani. Ezek olyan információk, amelyeket előzetesen tudnunkkell. A lakcímnyilvántartás alapján meg kellett tervezni, kit hová helyezünk el, regisztrálnunk kellett az embereket, hogy el tudjunkszámolni mindenkivel, ha, mondjuk, a hozzátartozók keresni kezdik. Előre megterveztük, hogy kinek melyik buszra kell felszállnia,hová érkezik és így tovább. A munka nagyságrendjének érzékeltetésére elég, ha annyit említek, hogy Kolontáron 715, Devecseren5466 lakosról volt szó.

– Végül csak Kolontárt ürítették ki.– Devecser kiürítését is előkészítettük, és szükség esetén ugyanúgy, zökkenőmentesen végre tudtuk volna hajtani.– Mikor tudták meg a kolontáriak, hogy el kell hagyniuk a települést?– 6 óra 10 perckor az operatív törzs parancsnoka elrendelte a kitelepítést, a kitelepítésben részt vevő szervezetek képviselői,

valamint a helyi önkormányzati képviselők részére. Szombat reggel jelen volt a miniszterelnök, a belügyminiszter, a honvédelmiminiszter és az országos katasztrófavédelmi főigazgató, akiknek jelenléte már csak azért is fontos volt, mert az állampolgárokramegnyugtatóan hatott, akik fegyelmezetten hajtották végre az intézkedő szervek utasításait. Az ott élők egy része akkor már nemtartózkodott otthon, az előkészületeket látva a hajnali órákban ismerőseikhez, rokonaikhoz távoztak, a kitelepítetteket a kialakítottbefogadóhelyen fogadták.

– Szolgált tanulsággal is az iszapkatasztrófa?– Még nem jutottunk el az események teljes kiértékeléséig, hiszen jelenleg is folynak a mentesítési és helyreállítási munkálatok.

Természetesen folyamatosan értékeljük, elemezzük a tett intézkedéseket, azok hatásait, átfogó jelentéseket készítünk. Akésőbbiekben tanulmány megírására is sor kerül majd. A tanulságok közül egyet említenék: az első napokban a médiára hagytuk atömegtájékoztatást, megelégedtünk azzal, hogy a hangosbemondón és szórólapokon tájékoztatjuk az embereket. Ez nem voltideális. A tapasztalatok birtokában jogszabály-módosítást kezdeményeztünk, hogy a közérdekű közlemények továbbítása ne ilyenformában történjen. Ez például a devecseri és kolontári munkánk egyik tanulsága. Az iszapkatasztrófa tapasztalatait is felhasználjuka katasztrófavédelmi rendszer javítására és fejlesztésére készített szabályozási koncepcióban, melynek néhány elemét felsorolnám.A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni hatékonyabb védekezés kialakítása. A lakosságvédelem erősítése. Alakosságtájékoztatás, riasztás rendjének szabályozása, a veszélyeztetett terület elhagyásának, valamint az oda történő belépéskorlátozásának szabályozása, komplex kármegelőzési-kárelhárítási rendszer létrehozása. A polgári védelem szerepének erősítése.A települések polgári védelmi besorolásának megújítása. A szabályozási koncepció céljai közül a legfontosabb a katasztrófavédelmirendszer hatékonyságának növelése, az állampolgárok biztonságának magasabb szintű garantálása.

MAL AZ ISZAPBAN

Ajkai privatizátorok. Az ajkai timföldgyárat a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. működteti. A hárommilliárdforint törzstőkéjű cég részvényeit ma három magánszemély jegyzi: Tolnay Lajos 40 százalékban, Bakonyi Árpád és Petrusz Béla 30-30 százalékban. A leggazdagabb magyarok legfrissebb rangsorát közlő Népszabadság Top 150 című kiadványban Tolnay a 37.helyet foglalja el a 14 milliárd forintra becsült vagyonával, míg Bakonyi és Petrusz az 53. helyen osztoznak a 10,1-10,1 milliárdforintra taksált családi vagyonukkal.

A MAL jelenlegi tulajdonosi hátterének kialakulása hosszú folyamat eredménye volt. Az eredeti állami vállalatot – a 17tagvállalattal működő Magyar Alumíniumipari Trösztöt – még 1991-ben alakították át gazdasági társasággá, az újonnan létrehozottHungalu Magyar Alumíniumipari Rt. azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és 1993-ra több mint ötmilliárd forintosadósságot halmozott fel. Az állam a veszteségektől a cégcsoporthoz tartozó társaságok úgynevezett decentralizált privatizációjávalpróbált megszabadulni. Ez azt jelentette, hogy az ügyleteket nem az ÁPV Rt. bonyolította le, hanem maga a Hungalu, amely atársaság egyes cégeit 1995-1997 között több lépcsőben külön-külön értékesítette.

Az iszapkatasztrófát követően újraéledtek azok a viták, amelyek már a kilencvenes évek végén is arról szóltak, hogy vajon„bagóért” árusították-e ki a hazai alumíniumipart. Tény, hogy a vevők az egyes cégeket a törzstőkéjükhöz képest töredékáronvásárolhatták meg, ám a magánosítási szerződésekben vállalniuk kellett egyebek mellett a dolgozói létszám megőrzését, a termelés5-15 évig tartó folytatását, az adott cégek alaptőke-emelését, különböző technológiai fejlesztések elindítását, valamint a környezetikárok felszámolását, illetve az ezekhez kapcsolódó környezetvédelemi beruházások végrehajtását.

Ahhoz, hogy a közvélemény valós képet kaphasson az alumíniumipar magánkézbe adásáról, az eddig nyilvánosságra hozottprivatizációs szerződéseken túl azokat a dokumentumokat is megismerhetővé kellene tenni, amelyekből kideríthető, hogy a vevőkmilyen mértékben teljesítették a vásárláskor tett vállalásaikat.

Amíg ezekről nincsenek pontos információk, tulajdonképpen értékelhetetlen az egyébként feltűnően alacsony összeg – tízmillióforint –, amennyiért az akkor 1,7 milliárd forint törzstőkéjű Ajkai Alumínium Kft. 90 százalékos üzletrésze 1996-ban új gazdára talált. Avevő az az Inotai Alumínium Kft. volt, amit nem sokkal korábban magánosítottak: 1995-ben vásárolta meg egy magánszemélyek általalapított székesfehérvári cég, a Magyar Alumíniumipari (MAL) Kft., a későbbi részvénytársaság jogelődje. Ebben a cégben már

együtt dolgoztak a MAL jelenlegi tulajdonosai: a céget vezérigazgatóként Petrusz Béla, elnökként Tolnay Lajos, alelnökként pedigBakonyi Árpád irányította. A MAL a privatizáció három éve alatt résztulajdont szerzett számos alumíniumipari cégben, majd azegymás közötti adásvételekkel, üzletrészcserékkel néhány év alatt tulajdonába vette az egész cégcsoportot, amit aztán 2000-ben aMAL keretein belül szervezett újjá.

A MAL jelenleg közvetlenül 1100 főnek ad munkát, az 1500 beszállítót foglalkoztatottal együtt a családtagokat is beleszámítvamintegy 8-10 ezer embernek nyújt megélhetést. Az iszapömlést követően az ajkai kistérségben nem véletlenül keltett pánikot a gyárműködésének ideiglenes felfüggesztése, hiszen az üzem esetleges végleges bezárása katasztrofális munkaerőpiacikövetkezményekkel járt volna Ajkán és környékén.

A cég a timföldtermékei négyötödét exportálja, az európai piaci részesedése 12 százalékos, a világ teljes timföldgyártásánakpedig az ajkai üzem adja a négy százalékát. A MAL árbevétele 2007-ben – a válság előtti utolsó évben – meghaladta az 50 milliárdforintot, de még 2009-ben is elérte a 28 milliárd forintot, igaz, ebben az évben 362 millió forintos adózás előtti veszteségetkönyvelhetett el.

*Mi legyen a vörösiszappal? Ajkán 1942 óta működik a timföldgyár. A timföldet bauxitból állítják elő, mégpedig az úgynevezett

Bayer-féle eljárással, amelynek egyik fontos eleme, hogy a bauxithoz erős lúgot (nátrium-hidroxidot) adnak. A technológiai folyamatvégén timföld (alumínium-oxid), melléktermékként pedig vörösiszap keletkezik. Ez valójában vízben nem oldódó nehézfémek elegye,a zagyszerű anyag színét a benne lévő vasoxid adja. A timföldgyártás során óriási mennyiség keletkezik belőle, egy tonna timföldelőállításakor mintegy 1,5-2 tonna. A vörösiszapban jelentős mennyiségű nátrium-hidroxid marad vissza, ezt a lúgot viszont kinyerikaz iszapból, hogy a gyártás során újra felhasználhassák. A vörösiszap kezelésére többféle technológia is létezik, az Ajkánalkalmazott módszer lényege, hogy a zagyszerű anyagot hatalmas tározókban helyezik el, a gravitáció hatására az iszap leülepedik,a tetején kiválik belőle az erősen lúgos, 13-as pH-értékű folyadék, amit folyamatosan lefejtenek.

Ajkán az elmúlt közel hetven év alatt tíz óriási méretű zagykazetta telt meg vörösiszappal, az itt tárolt mennyiség eléri a 30 millióköbmétert. A zagykazettákat a timföldgyár tulajdonában lévő összesen 174 hektáros területen, a város határától nyugati iránybahaladva alakították ki, az utolsó, 10-es tározót a nyolcvanas évek második felében. A létesítmény méreteit nem könnyű felfogni: atízes tározó támfalai 600x400 méter hosszúak, a falak talpszélessége 60 méter, magasságuk 25-30 méter. A tízes kazettaengedélyezett térfogata 4,2 millió köbméter, maximális kapacitása 8,2 millió tonna. A jelenlegi gyártási kapacitással a timföldgyárbannaponta ezer köbméter vörösiszap keletkezik, ezt évek óta kizárólag a tízes tározóba töltötték.

Az uniós szabványok szerint a vörösiszap nem számít veszélyes hulladéknak (az egyik parlamenti párt beadványára az EurópaiBizottság december elején viszont úgy foglalt állást, hogy annak kellett volna minősíteni). Besorolásától függetlenül a zagy komolykörnyezetterhelést okoz. A timföldgyár privatizációjakor a két legfontosabb veszélyforrást a kiporzás és a talajvizek szennyezésejelentette, ezeknek az elhárítására – a privatizációs szerződés kötelezése alapján – a MAL mintegy hárommilliárd forintot költött.

Az egyik feladat annak a kilenc tározónak a rekultiválása volt, amelynek a feltöltését már korábban befejezték. Amint egy tározómegtelt, a leülepedett vörösiszap folyamatosan kiszáradt, és a tetejéről szállni kezdett a por. A rekultiváció során a kazetták tetejétfölddel, illetve a kilences kazetta esetében vízzel fedték le. Ezzel nagyságrendekkel sikerült csökkenteni a kiszáradó iszapkiporzását, amelytől korábban évtizedeken át szenvedtek az Ajka környékén élők.

A másik súlyos veszélyforrást, a talajvizek folyamatos szennyeződését az úgynevezett résfalazással hárították el. A tározók körülirésfalakat a vízzáró agyagrétegig építették meg, így elzárták az útját a kazettákból elszivárgó folyadékoknak. A MAL álláspontjaszerint azonban a résfalazás nagyobb kárt okozott, mint amennyi haszonnal járt: a cég vezetői most úgy vélik, hogy közvetve éppena résfalak okozhatták a tragédiát.

*Tények, pletykák, melléfogások. A katasztrófa okairól és az abból fakadó felelősség kérdéséről már az iszapömlés napján

megkezdődtek a találgatások. Abban a szakemberek kezdettől fogva egyetértettek, hogy több körülmény együttes hatásánaktudható be a gátszakadás, így feltehetőleg számos személy, cég felelősségét lehet majd megállapítani az ügyben. Tisztázni kell,hogy tervezési, kivitelezési vagy üzemeltetési hiba, hatósági ellenőrzési mulasztás, esetleg ezek mindegyike szerepet játszott-e atörténtekben.

A legátfogóbb vizsgálatot a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja, ahonnan eddig még nem szivárogtak ki információk a már javábankészülő szakértői véleményekből. Az „önkéntes” hozzáértők viszont futószalagon szállítják a különböző elméleteket a közvéleményszámára. Ezek közül a legismertebbet a MAL által megbízott – egyelőre névtelenséget kérő – szakértő fejtette ki, aki szerinttalajtörés történhetett, azaz a különböző szilárdságú talajrétegek elcsúsztak egymáson. Ezt a jelenséget a részvénytársaság szerinta szokatlanul csapadékos időjárás idézte elő, mivel a tározó környékére lehullott víz a résfal miatt nem tudott elszivárogni, feláztattaés megváltoztatta a talaj mélyebb rétegeinek állékonyságát.

A talajtörés-elméletet osztja Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is, de szerinte a jelenséget nem a résfal, hanem a tározószakszerűtlen üzemeltetése okozhatta.

Az iszapsújtott településeken élők nem szakértőként, hanem szemtanúként formáltak véleményt a tragédia okairól. Közkeletűvélekedésnek számít például, hogy a MAL szabálytalanul magasította a tízes tározó falát, valamint az engedélyezetthez képesttúltöltötte a kazettát. Ezeket az állításokat a helyiek arra alapozták, hogy rendszeresen láttak munkagépeket és munkásokat a tározógátján. A MAL ezen vádak ellen több alkalommal is közleményben tiltakozott.

Sokan felvetették azt is, hogy a tározó falát alkotó anyaggal lehetett a probléma. A kazetták falait kohósalakból építették, amielvileg betonszilárdságú. Azt azonban, hogy a támfalak állapota változott-e az évek során, egyetlen hatóság sem vizsgálta, atimföldgyár 2006 óta érvényben lévő környezethasználati engedélyében például meg sem említik a gátak állagának rendszeresellenőrzését. A meggyengült gátfalról szóló elméletet viszont kérdésessé teszi, hogy a gátszakadás pontján utólag jól látható: atámfalakat nem áztatta szét a vörösiszap.

Az iszapkatasztrófa vélt felelőseinek megnevezésében a Greenpeace volt a leggyorsabb s egyben a legelhamarkodottabb. A zöldszervezet a tragédia másnapján a MAL illetékeseinek szigorú felelősségre vonását követelte egy olyan műholdfelvételre hivatkozva,ami szerintük egy nappal a tragédia előtt készült, és jól látható rajta a tározó gátjának a repedése. Október 6-án a Greenpeace a

saját honlapján kért elnézést, miután kiderült, hogy az általuk hivatkozott, a Google Earth-ről származó fotó jóval a katasztrófa előttkészülhetett, ráadásul a gát nem is ott szakadt át, ahol a zöld aktivisták a repedést látni vélték rajta.

A SEGÉLYVONAL IS IZZOTT

A példátlan katasztrófa hírére csaknem az egész ország megmozdult, évtizedek óta nem tapasztalt összefogás nyilvánult meg.Ezrek érezték úgy, hogy valamit tegyenek, segítsenek, és százezrek gondolták, hogy valamit adniuk kell. A vörösiszap-ömléskorábban elképzelhetetlen mértékű társadalmi szolidaritást is felszínre hozott.

A Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány egymillió dolláros támogatást adott. Kisnyugdíjasok és milliomosokegyaránt fontos ügyüknek tekintették a vörösiszappal elöntött területeken élők megsegítését. A legtöbben a kormányzat általlétrehozott Magyar Kármentő Alap számlájára utalták felajánlásaikat. November végéig több mint másfél milliárd forintot fizettek besegíteni szándékozók az alapba. Demján Sándor tízmillió forinttal járult hozzá az alapban gyűlő összeghez, a Magyar LabdarúgóSzövetség pedig egy Európa-bajnoki futballmérkőzés teljes jegybevételét, körülbelül nyolcmillió forintot utalt át. A károsultakugyanakkor csalódottan vették tudomásul, hogy a megsegítésükre átutalt összegek felhasználásáról (az első hónapban csupán 34milliót fizettek ki az addig összegyűlt 1,2 milliárdból) még nem kaptak tájékoztatást. A kézirat lezárásának napján bejelentették aMagyar Kármentő Alap honlapjának létrehozását, mely pontos felvilágosítást nyújt a támogatások felhasználásáról. A pénztegyébként csak a bajbajutottak lakhatására, egészségkárosodásuk megelőzésére és a kihalt területek újraélesztésére lehet majdfordítani.

A legnagyobb segélyszervezetek viszont gyorsan mozdultak, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal együttműködésimegállapodást kötött öt karitatív szervezet – így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt, a Baptista Szeretetszolgálat, aMagyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitász – az első napokban saját képviseletet épített ki Devecserközpontjában, ezek pedig hetekkel később (könyvünk nyomdába adásakor is) még mindig várták a bajbajutottakat. Asegélyszervezetek saját maguk is gyűjtésbe kezdtek, helyszíni munkájukat pedig a mentést és a kárfelszámolást irányító államiszervezettel egyeztetve koordinálták, feladataikat egymás között megosztva hajtották végre. A közös modell főpróbáját a májusiÉszak-magyarországi árvíz után tartották, az iszapkatasztrófa során a katasztrófavédelem vezetése szerint már hatásosan működötta rendszer.

Segíteni ugyanis csak jól szabad – a máltai szervezet filozófiájának a Devecserre és Kolontárra valósággal rászakadt, sokszorhasználhatatlan adományözön adott különös apropót, a Devecserbe küldött ruhák nagy része például csak géprongynak volt jó,ahogyan az ajándékba kapott szerszámok között is sok hasznavehetetlen darab akadt. Éppen ezért volt fontos, hogy a károkfelszámolásában részfeladatokat vállaló karitatív szervezetek professzionálisan tegyék a dolgukat. A Magyar MáltaiSzeretetszolgálat például Orbán Viktor miniszterelnökkel és Pintér Sándor belügyminiszterrel egyeztetve felajánlotta, hogy aszükséges időre, de legalább fél évre lakást bérel az otthonukat elhagyni kényszerült családoknak, hogy nyugodt körülményekközött dönthessenek arról, hol és hogyan szeretnék újrakezdeni életüket. Ezen túlmenően a Nemzeti Erőforrás Minisztériummalközösen „Százforintos gyűjtőakciót” hirdettek, aminek során összesen 73 millió forint gyűlt össze. A pénzből minden egyes károsultcsaládban élő gyermeknek – két részletben – 230 ezer forintot ajánlottak fel, hogy pótolhassák az áradatban elveszettfelszerelésüket, ruháikat.

A Magyar Vöröskereszt által indított 1749-es segélyvonalon két hónap alatt – összesen egymillió-harmincezer telefonhívás ésSMS nyomán – 206 millió forint gyűlt össze. Ebből az összegből a segélyszervezet mintegy kétmilliós értékbengyorssegélycsomagokat állított össze a rászorulóknak, közel 30 millió forintból pedig háztartási cikkeket – hűtőszekrényeket,mosógépeket, gáztűzhelyeket – adott a károsultaknak. A fennmaradó pénzből lakások vásárlását tervezte a szervezet olyandevecseri, kolontári károsultaknak, akik máshol akarták újrakezdeni életüket.

A Baptista Szeretetszolgálat (amelynek a mentőegysége, a Rescue24 az áradat által elsodort személyek felkutatásában isközreműködött) lelkisegély-szolgálatot indított, és összesen 400 önkéntesének adott munkát az elöntött térségben. Novembervégéig összesen 105 millió forint értékű segélyt adományoztak kolontári és devecseri családoknak. A károsultak között voltak, akikpénzhez jutottak, mások vásárlási utalványokat kaptak. Mindemellett a segélyszervezet száz devecseri és kolontári gyermeket látottvendégül egy Somogy megyei erdei iskolában azért, hogy így is segítse őket a tragédia feldolgozásában.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet már a katasztrófa első napjaiban segélycsomagokhoz juttatta a károsultakat. Későbbegyre több adományt szállítottak a térségbe: 90 ezer darab egészségügyi védőmaszkot osztottak szét, egy húsipari cég felajánlásanyomán annyi virslit és felvágottat vittek Devecserbe, amennyi 17 ezer ember egyszeri étkezéséhez lett volna elég, a kolontáriiskolásoknak pedig tanszereket, sporteszközöket adtak.

A Katolikus Karitász is nem sokkal az áradat után már száz pár gumicsizmát, ötszáz pár kesztyűt valamint védőruhákat,maszkokat, vödröket, takarítóeszközöket és két mázsa konzerv élelmiszert osztott szét a helybeliek között. A szervezet a devecseriés a kolontári plébánián folyamatos ügyeletet tartott, és lehetőséget biztosított a katasztrófavédelmi munkálatokban résztvevőknek,a károsultaknak a tisztálkodásra, melegedésre, valamint kétszáz mentésben közreműködő étkeztetésére. Emellett több teherautónyitisztítószert, tisztálkodószert, élelmiszert és ruhát juttattak el a térségbe, a segélyszállítmányokból pedig önkénteseik naponta 80-100 rászoruló család számára állítottak össze csomagokat. A segélyszervezet 600 önkéntese vett részt a kárelhárításimunkálatokban és a segélyszállítmányok szétosztásában.

Persze nem csak a nagy karitatív szervezetek támogatták a bajbajutottakat. Több száz magánszemély, cég, önkormányzatsegített közvetlenül az iszapáradat károsultjainak. Cserkészcsapatok, sportegyesületek, baráti társaságok, polgármesterek utaztak ahelyszínre, hogy kétkezi munkájukkal, szaktudásukkal vegyenek részt a kármentesítésben, vagy adományaikkal próbáljanakenyhíteni a károsultak nehézségein. A májusi árvíz során legnagyobb károkat szenvedett Felsőzsolca önkormányzata például avédekezés után megmaradt felszereléseket, egyebek mellett csizmákat, kesztyűket, lapátokat, valamint családok számára építésitelkeket ajánlott fel, a település háziorvosai pedig védőmaszkokat küldtek.

A katasztrófa nemcsak itthon szült szolidaritást, együttérzést: egymást érték például az Ausztriából érkező adományok,felajánlások. Az osztrák szövetségi kormány környezetvédelmi, valamint – védőgátak építésében jártas – katonai szakértőket küldött,

a Burgenlandi Vöröskereszt több tízezer védőmaszkot és többtonnányi élelmiszert szállított a katasztrófasújtott térségbe. Grazvárosa 100 ezer védőmaszkot és védőöltözet, több osztrák cég speciális takarítógépeket ajánlott fel, Michael Leier, a LeierInternational Építőipari Konszern tulajdonosa pedig félmillió euró értékű építőanyagot ígért. A stájer tartományi kormány 50 ezereurós azonnali segélyről döntött. Mindemellett több adománygyűjtés is indult Ausztriában. A burgenlandi tartományi kormány ésgazdasági kamara szervezésében, a „Burgenland segít” elnevezésű segélyakció során több mint 75 ezer euró gyűlt össze,Stájerországban pedig magánszemélyek összesen 50 ezer eurót ajánlottak fel a károsultaknak.

De szlovák speciális gépek is érkeztek a mentesítő munkálatok beindításakor.

A JÖVŐ ÍGY KEZDŐDÖTT

„Mintha egy végeláthatatlan, sokfrontos háborút vívnánk.” – így fakadt ki a katasztrófavédelem egyik vezető beosztású tagja agátszakadás utáni hetedik napon. Majd negyvennyolc órája talpon volt már, ám nem csak a kimerültség miatt ömlött szavaiból azelkeseredettség. Az életmentésen, a túlélők elhelyezésén, a kármentés megszervezésén túljutva egyre tisztábban látszott: nem lehetgyors helyreállításra készülni. Hetekig, hónapokig elhúzódó munkára kell berendezkedni. Ezt vetítették előre a katasztrófa hetediknapjának eseményei is.

A Torna-patak és a Marcal lúgossága miatt továbbra is nagy erőket kellett bevetni, hogy megóvhassák a Rába, valamint a Dunaélővilágát. Az elöntött településeken már 1737 katona, tűzoltó, rendőr és önkéntes, valamint 423 nagy teljesítményű gép dolgozott.Kolontáron megkezdték a védőgát építésének előkészületeit, mert a sérült tározó falának repedése miatt változatlanul számolnikellett a második áradat veszélyével. Közben szakadatlanul érkeztek a segélyek, felajánlások a térségbe, és az adományokfogadásának kezelése mind nagyobb feladatot jelentett.

Összecsomagolva, készültségben

Az evakuációs készültségben lévő devecsereiek és a kitelepített kolontáriak közül egyre többen kérték pszichológusoksegítségét. Már túl voltak az első napok sokkján, a túlélés feletti megkönnyebbülés helyét lassan a kétségbeesés, a jövőtől valófélelem vette át. Mi lesz városukkal, falujukkal, odaveszett vagyonukkal? Mi lesz egészségükkel, életükkel? Sorakoztak már akérdések, válaszok viszont egyelőre nem voltak. A kormányzat, a katasztrófavédelem figyelme ekkor még elsősorban akármentesítés felgyorsítására és a közvetlen vészhelyzet elhárítására, a kolontári védőgát mielőbbi megépítésére összpontosult.

Bár a szakemberek kevés esélyt adtak arra, hogy a tározó sérült falán gyorsan tágul a repedés, és még a védgát elkészülte előttújabb áradat indul el, nem kockáztathattak. A térség lakói lélegzetvisszafojtva figyelték a gát építéséről szóló jelentéseket.Aggodalmukat csak növelte, hogy a vártnál lassabban haladtak a munkálatok. A katasztrófavédelem végül október 13-án, a gáttervezett átadásának napján azt jelentette: a védmű még nem készült el teljesen, de már kellően stabil, képes lenne felfogni a kiömlővörös iszapot. Fellélegeztek a devecseriek, akik addig napokon át óriási feszültségben, a legszükségesebb holmijaikat tartalmazó„veszélyhelyzeti csomagjaik” állandó közelségében éltek. Ugrásra készen várták, hogy ha jelzést adnak a település több pontjárafelszerelt hangszórók, késlekedés nélkül indulhassanak a gyülekezési pontokra, ahonnan járművekkel evakuálják őket. Az újabbelöntés veszélye elmúlt, a kitelepítési készenlétet megszüntették, a feszültség órái véget értek Devecserben.

A kolontáriak csak a gát teljes elkészülte után, 15-én térhettek vissza falujukba. Településük viszontlátása korántsem voltörömteli esemény. Újra szembesülniük kellett a pusztítás nyomaival, és azzal: hiába dolgoztak napok óta több százan az iszapösszegyűjtésén, a takarítás alig hozott szemmel látható eredményt. Az épületek falait, a fákat, a kerítéseket továbbra is belepte avörös por, a kertekben még mindent beborított az iszap és az összedőlt kamrák, ólak, garázsok maradványa. Az elhagyatottfantomházak kitört ablakai mögött a borzalom érintetlen mementóinak látványa fogadta őket: egymás hegyén-hátán álló bútorok,iszappal átitatott ruhadarabok, leszakadt tapéták, szennyben ázó könyvek, gyermekjátékok, fakuló fényképek. Egy kolontári férfikeserűen így jellemezte a falu kitakarítására tett, kilátástalannak tűnő erőfeszítéseket: „Mintha csak vödrökkel próbálnánk kimerni atengert.”

Porálarcot igen, babát ne

A települések látszólag lassan, nehézkesen haladó megtisztítása mellett más is nyomasztotta a helyieket. Napok óta nem esett azeső, ezért gyorsan száradt az iszap. Naphosszat locsolták az utcákat, tereket, gipsszel próbálták megkötni az iszapot, de óráról óráratöbb por szállt a levegőben. Újra fellángoltak az egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos viták. Különösen akkor, amikor ismételtenfelhívták a helyiek figyelmét arra, hogy az elárasztott területen javasolt a porálarc és a védőszemüveg viselése. Az óvatosságot, avédőfelszerelések viselését indokoltnak tartotta Kótai László, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpontja Anyag– ésKörnyezetkémiai Intézetének tudományos főmunkatársa is. A Népszabadságnak adott nyilatkozata szerint az iszap kiszáradtállapotában is lúgos, így a szervezetbe kerülve maró hatása egészségkárosodáshoz vezethet. A szakember hangsúlyozta viszont aztis, hogy az iszap pH-értéke folyamatosan csökkent, lúgtartalmának 90 százaléka már ártalmatlanabb anyaggá, mosószódává alakult,s az idő múlásával egyre kevesebb kockázatot rejt a por. Kótai kitért arra is, hogy a kiszáradt iszap nehézfémtartalmanagyságrendileg épp akkora, mint az ország bármely részén fellelhető útszéli poré.

Bár a hatóságok és a szakemberek igyekeztek megnyugtatni a helyieket, kevés sikerrel jártak. Napról napra többen jelentették ki,hogy a térségnek nincs jövője, az egészségügyi kockázatok miatt elköltöznek onnan. Kolontáron akadt olyan család, amely – bárházát nem érte el az áradat – a kitelepítés megszüntetése után csak néhány órára tért vissza falujába. A por egészségkárosítóhatásaitól tartva autóba pakolták a legszükségesebbeket, és rokonokhoz költöztek.

Az egyik lakossági fórumon egy devecseri fiatalasszony – jelezve, hányféle következménye van a katasztrófának – arrólpanaszkodott: párjával kisbabát szeretnének, de nőgyógyásza és háziorvosa is azt tanácsolta, hogy ne essen most teherbe, mert apor veszélyeztetheti magzatát. Emiatt elmennének a városból, csakhogy sértetlen, de hitellel terhelt házukon a katasztrófa után csakóriási veszteséggel tudnának túladni. Úgy vélte, a felelősöknek kell állniuk a költözés miatti veszteségének minden költségét.

Segíteni sem könnyű

A gátszakadás utáni második hét elején a MAL Zrt. „háza” körül is egyre gyorsabban követték egymást az események. Október11-én a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai őrizetbe vették Bakonyi Zoltánt, a MAL Zrt. vezetőjét. A férfit több ember halálát okozóközveszélyokozás és környezetkárosítás bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Bakonyi Zoltán vallomást tett, egyúttalpanasszal élt az őrizetbe vétel és a gyanúsítás ellen. Ugyanezen a napon taps fogadta a Parlamentben Orbán Viktor bejelentését acégvezető őrizetbe vételéről, valamint arról, hogy „a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alákell vonni”. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője még aznap este jelentette: Az Országgyűlés módosította a honvédelmitörvényt, így lehetőség nyílik a tragédiát okozó MAL Zrt. állami felügyelet alá vonására. A cég felügyeletével Bakondi Györgyötbízták meg, és kormánybiztosnak nevezték ki. Bakondi, néhány perccel kinevezése után, hétfő éjjel jelezte, hogy mielőbbfelkészülnek az ajkai üzem újraindítására. A fővárosban történteket – különösen Orbán Viktor bejelentését a cégvezetőletartóztatásáról – megelégedettséggel fogadták a katasztrófasújtott településeken. A gyár újraindításának híre sem váltott ki vitákat,a helybeliek megértették: fontos, hogy megmentsék az üzem 1100 dolgozójának állását. Az viszont felháborodást váltott ki kétnappal később, október 13-án, hogy a Veszprémi Városi Bíróság döntése nyomán nem került előzetes letartóztatásba BakonyiZoltán. A cégvezető szabadon távozott a bíróságról.

Devecseren és Kolontáron eközben nagyüzemi méreteket öltött az iszap elszállítása és a mind nagyobb mennyiségben érkezőadományok fogadása. Nem volt ritka kép, hogy míg a településekről kifelé az iszappal megrakodott teherautók sorakoztak, addigbefelé az adományokat szállító járművek vártak belépési engedélyre a rendőrségi ellenőrzőpontnál. A segélyszervezetektöbbségének időre volt szüksége, mire mozgásba hozta gépezetét, a katasztrófa utáni második héten viszont már az ország mindenrészéből özönlöttek az adományok – élelmiszerek, talicskák, ásók, lapátok, maszkok, védőszemüvegek, ruhaneműk, bútorok,hűtőszekrények, televíziók – a településekre. A segélyek mennyiségéről sokat elárul az: Toldi Tamás, devecseri polgármester bőegy héttel a gátszakadás után már arról panaszkodott, hogy megteltek a raktárhelyiségek, nincs hely, ahová lerakodhatnának. Asegélyszervezetek mellett magánszemélyek is kivették részüket az adakozásból, segítségnyújtásból. Több száz önkéntes érkezett atérségbe, hogy részt vegyenek a takarításban. Volt baráti társaság, amely azért utazott Devecserre, hogy gulyást főzzön akárosultaknak, a takarításban résztvevőknek, egy diósdi házaspár pedig üresen álló házát ajánlotta fel egy otthontalanná vált családszámára. Az önkormányzatok sem maradtak tétlenek, gépeket, embereket küldtek a térségbe, valamint szolgálati lakásokat, építésitelkeket ajánlottak fel. Mindeközben napról napra több pénz gyűlt össze a kormányzat által létrehozott Magyar Kármentő Alapban, segyre többen tárcsázták az 1749-es, valamint 1752-es segélyvonalakat.

Bár a katasztrófa után példátlan országos összefogás alakult ki, az adományozásnak voltak árnyoldalai is. A térségbe érkezettadományok kisebb része kifejezetten megalázó helyzetbe hozta a helyieket. A devecseri polgármester szerint többzsáknyi ruhalegfeljebb géprongynak volt alkalmas, de rengeteg silány, hasznavehetetlen bútort, televíziót, konyhai készüléket is ajándékoztak adevecserieknek, kolontáriaknak. A károsultak egyike, egy középkorú, otthonát elvesztett asszony az egyik lakossági fórumon arrólpanaszkodott: ideiglenes lakhelyükön nagy szükségük lett volna egy hűtőszekrényre, ezért elment a raktárba, ahol a frizsidereketgyűjtötték össze, ám egyetlen használható készülék sem akadt. „Csak harmincéves, selejtezésre érett hűtők sorakoztak alerakatban.” A kedélyeket borzolta az is, hogy a katasztrófasújtott térségben szinte azonnal megjelentek a csalók. A helyiek szerintmár a gátszakadás utáni első napokban voltak „trükközések”, de az első konkrét esetre csak október 10-én derült fény. Egytársaság tért be a devecseri plébániára, ahol a Katolikus Karitász osztott élelmiszert, védőruhát, tisztítószereket. A csalók devecserikárosultnak mondták magukat. A segélyosztók hittek nekik: mivel a károsultak jó részének az áradatban odaveszett az összesokmánya, egyetlen kérelmezőtől sem követelték, hogy igazolja személyazonosságát, lakcímét. Ezt kihasználva a csalók körülbelül 75ezer forint értékű adományt zsákmányoltak. Nem sokáig örülhettek. Alighogy távoztak a plébániáról, két rendőr igazoltatta atársaságot, s az ellenőrzés során kiderült: nem devecseriek, jogtalanul tettek szert az adományokra. A rendőrség csalás miatt indítotteljárást. Az álkárosultak mellett felbukkantak áladománygyűjtők is. A tapolcai székhelyű Balaton-felvidéki Vízitársulat vezetőjétkörnyékezte meg egy csaló: a devecseri polgármester megbízottja, és nagy szükségük lenne legalább 300 ezer forint segélyre. Ahazugságra idejében fény derült, a pénzt nem a csaló, hanem a polgármesteri hivatal bankszámlájára utalta el a társaság. Arendőrség ebben az ügyben is nyomozást indított.

A gátszakadás utáni második héten fordulóponthoz érkezett a térség élete, miután egyre több részfeladatot sikerült lezárni. Avédőgát megépítésével elhárították az újabb vészhelyzetet. A devecseri evakuációs készenlétet feloldották, a kolontáriakvisszatérhettek falujukba. Az adományok fogadása, elosztása egyre szervezettebbé vált, élelmiszerből, innivalóból, tisztítószerből,ruhaneműből, védőöltözetből sem volt már hiány. A területek megtisztításán már közel kétezer ember dolgozott. Kolontáronelkezdődött a bontásra ítélt házak ledózerolása. Az ajkai timföldgyárban újraindult a termelés. Azt, hogy az élet lassan-lassanvisszatér a normális kerékvágásba, jelezte az is: a devecseri diákoknak – igaz, kezdetben még nem a városban, hanem a közeliSomlószőlősön – újrakezdődött a tanítás. A mentőalakulat egyik embere úgy emlékezett vissza erre az időszakra: „ A lét elemifeltételeit és a biztonságot már szavatolni tudtuk.”

Ügyvéd számolja a kárt

A települések végleges megtisztítása mellett hátravolt a legbonyolultabb, legkényesebb feladat: a kárfelmérés és a kártalanítás.Igaz, Orbán Viktor miniszterelnök korábban többször is elmondta, hogy a károsultak számíthatnak a kormányra, és a károsultakközül több százan – perközösséget alkotva – megbízták az ismert fővárosi ügyvédet, Magyar Györgyöt érdekeik képviseletével.Konkrétumok még nem voltak ismertek arról, ki, miként és mikor téríti meg a devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi emberekveszteségeit. Lassan azonban lendületet vett a károk összesítése. A Belügyminisztérium és a katasztrófavédelem felkérésére, aVeszprém Megyei Mérnöki Kamara szervezésében ötven szakember járt házról házra Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely elöntöttterületein, hogy felmérjék az ingatlanok állapotát. Kezdetben úgy tűnt, hogy az elöntött házak jó része csak kisebb sérüléstszenvedett az áradatban, szerkezetük nem sérült meg, ám kiderült: a látszat megtévesztő. Mivel az ingatlanok többsége napokig állta vörösiszapban, a lúg beszívódott a falakba, lábazatokba. Ez pedig a szakértők szerint komoly veszélyt rejtett, a lúg ugyanis„alattomosan”, folyamatosan gyengíti a szerkezetet, egyre csökkenti az épületek szilárdságát. Emiatt napról napra több házat

nyilvánítottak lakhatatlanná.

Elsodort munkahelyek

A károk összegzése során nem csak az elöntött épületeknél derült fény arra, hogy az áradás következményei jóvalösszetettebbek, mint azt korábban gondolták. Napról napra tisztábban látszott: ahogy a házak legapróbb pórusaiba, úgy akatasztrófasújtott térség és az ott élő emberek életének minden zugába beszivárgott a pusztító iszap. Az önkormányzatoknál, akatasztrófavédelemnél újabb és újabb követelésekkel, panaszokkal jelentkeztek a térségben élők. Többen arra hívták fel afigyelmet, hogy azokat is súlyos anyagi veszteség érte, akiknek a házát nem öntötte el az iszap. A katasztrófa miatt ugyanis a térségingatlanpiaca évtizedekre összeomlott, így még a sértetlen házak is értéktelenné váltak. Mindeközben egyre többször hallattákhangjukat a vállalkozók is. Sokuknak otthonát nem érte kár, de üzletüket, műhelyüket ellepte az iszap, így munkájuk, megélhetésükkerült veszélybe. Náluk is rosszabbul járt Áment Boglárka, akinek Devecser elöntött részén állt a háza: az emeleten lakása,földszintjén munkahelye, élelmiszerboltja volt. Az áradatban olyannyira károsodott az épület, hogy a mérnöki szemle soránhasználhatatlannak ítélték. Az asszony egyszerre veszítette el otthonát és munkahelyét október 4-én.

Több olyan cég is jelentkezett, amely csak közvetve szenvedett kárt. A Táncsics Mezőgazdasági Zrt. devecseri húsfeldolgozóüzemét nem érte el az áradat, ám a telep diszkont boltjának forgalma a felére esett vissza a katasztrófa után. Szalai József, ahúsüzem vezetője azt mondta: „Kezdetben attól féltünk, hogy a katasztrófa, a térség híre miatt eladhatatlanná válnak termékeink.Ebben tévedtünk, partnereink megértették, hogy nálunk nem készül fertőzött termék, mert az alapanyagok nem a katasztrófasújtotttérségből származnak, technológiánk pedig modern, zárt rendszerű. Végül azért keletkezett több millió forintos veszteségünk, mert avárost lezárta a rendőrség, így egyszerűen nem tudtak eljutni hozzánk a vevők.” Hasonló helyzetbe került a Bohém Cukrászda is: aDevecser belvárosában lévő üzletet nem öntötte el az iszap, de a katasztrófa után két hétre be kellett zárni, az újranyitás nyománpedig forgalma a korábbiakhoz képest hetven százalékkal esett vissza.

A cukrászdát működtető családi vállalkozás vezetője, Horváth Józsefné szerint azokban a napokban a helyiek „nem vágytakédességre”, a térség más településeiről érkező vevőik pedig a rendőrségi zárlat miatt nem juthattak el hozzájuk. A kétheteskényszerszünet miatti bevételkiesés és az újranyitást követő forgalomcsökkenés a lehető legrosszabbkor jött a családivállalkozásnak: hosszú türelmi időt követően éppen szeptemberben kellett befizetniük egy korábban felvett hitel első részletét.Mindezek miatt Horváthék szorult helyzetbe kerültek, s végül úgy döntöttek, cukrászdájuk tíz alkalmazottja közül négyetelbocsátanak. Egyikük Kővári Katalin volt, aki egy éve dolgozott az üzletben cukrászként. A két gyermekét Ajkán egyedül nevelőasszony még november végén sem talált másik állást. Szerencsésebb volt nála az a tizenkét ember, aki a gyümölcs-chipseket gyártóHungaro-Chips Kft.-nél dolgozott. A térségben ötszáz embernek munkát adó Somló cégcsoport vezetője, Tornai Tamásérdekeltségébe tartozó cég telephelye lényegében megsemmisült, az árukészletet, a gépeket, a berendezést elpusztította az áradat.Emiatt az üzem tizenkét dolgozója feleslegessé vált, ám Tornai Tamásnak köszönhetően nem kerültek az utcára: a vállalkozóvalamennyiüket el tudta helyezni más cégeinél.

Mégis maradnának

A katasztrófa utáni két hétben pergőn követték egymást az események, október közepétől viszont látszólag lassult a tempó.Valójában nem lassított az állami gépezet, csak a kevésbé látványos, ám elengedhetetlen háttérmunka került a középpontba.Megszakítás nélkül folytak már az egyeztetések a kolontári, devecseri károsultakkal arról, miként képzelik jövőjüket, maradnának-e,vagy inkább költöznének. A megbízott igazságügyi szakértők elkezdték az elöntött házak felértékelését. Körvonalazódott, hogy akormány miként képzeli a károsultak veszteségeinek megtérítését. Az otthontalanok számára alapvetően két lehetőséget tervezettfelkínálni a kormány: a károsultaknak új házat építenek Kolontáron, Devecserben, vagy használt ingatlant vásárolnak számukra azország bármely pontján. Mindeközben az illetékesek előkészítették a tervezett ingatlanügyletek, szerződéskötések koordinálásátellátó, ügyvédekből álló csoport létrehozását. Makovecz Imre építészirodájának munkatársai ingyen elkészítették a károsultakszámára felajánlott házak terveit. A Kossuth-díjas építész az Inforádiónak azt nyilatkozta: az épületek nem viselik magukon az őtjellemző stílusjegyeket, a célszerűségre törekedtek, s arra, hogy megőrizzék a vidék népi építészeti hagyományainak egyes elemeit.Elképzelések születettek arról is, hogy Kolontáron emlékhelyet, Devecserben pedig emlékparkot hoznak létre azokon a területeken,ahol a legnagyobb pusztítást végezte az áradat. A MÁV jelentette, hogy véget értek az iszapár során megrongálódott vasúti pályahelyreállítási munkálatai. Aztán elkészült egy előzetes összegzés, amiből kiderült: a károsultak többsége újragondolta a katasztrófautáni első felindultságában hozott döntését, és mégsem költözne el a térségből. A Kolontáron megkérdezettek háromnegyede, adevecseriek hatvan százaléka döntött úgy, hogy maradna.

Folyatás a bíróságon

Mindeközben a katasztrófa miatt indított nyomozásban is voltak előrelépések. Még október 14-én gyanúsítottként hallgatták kiDeák Józsefet, a MAL Zrt. műszaki igazgatóját, majd 18-án

Fodor Józsefnét, a cég környezetvédelmi felelősét és laborvezetőjét. Mindkettőjüket gondatlan közveszélyokozással éskörnyezetkárosítással gyanúsították meg. Deák József és Fodor Józsefné is szabadlábon védekezhetett, mindketten panaszt tetteka gyanúsítás ellen, vallomást egyikük sem tett. Október 19-én a Veszprém Megyei Bíróság jogerős döntése alapján szabadlábonmaradhatott Bakonyi Zoltán. Kahler Frigyes, a megyei bíróság szóvivője ugyanakkor bejelentette: „Fennáll az alapos gyanúBakonyival szemben tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.” Két nappalezután a bíróság arról döntött: zárolják a MAL-vezér, Deák József és Fodor Józsefné vagyonát. Az illetékes földhivatalok a határozatjogerőre emelkedését követően, november végén, december elején helyezték zár alá Bakonyi Zoltán több, fővárosi és balatoniingatlanát.

Bár a károsultak közül sokan szerették volna, ha a MAL Zrt. tulajdonosai, Tolnay Lajos, Petrusz Béla és Bakonyi Árpád vagyonátis zárolják, erre nem került sor. Tolnay Lajos egyébként a tragédia kapcsán, a Figyelőnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a

társaságnál „nem svindlerek működnek, hanem külföldön is elismert szakemberek, a dolgozók betartották a műszaki előírásokat, acég nem felelős a vörösiszap-katasztrófáért”.

Október 20-án, Budapesten tárgyalóasztalhoz ültek a MAL Zrt. és a károsultak ügyvédei. Ruttner György, a MAL Zrt. tulajdonosaiáltal felkért ügyvéd – a Népszabadság tudósítása szerint – megerősítette, hogy a cég nem ismeri el az iszapkatasztrófa miattifelelősséget, de a károk enyhítésére 300 millió forintot azonnal, az elkövetkező négy évben pedig összesen 1,2 milliárd forintotfizetne a kármentő alapba. Magyar György, a károsultak jogi képviselője azt jelezte, hogy ez az összeg nem fedezi amagánszemélyeknek okozott veszteségeket. Két nappal később Devecserben folytatódott a konzultáció, ám ezután megrekedt a cégés a károsultak ügyvédei közötti tárgyalás. Kiderült ugyanis, hogy a MAL tulajdonosai nem egyeztettek a kártérítésikötelezettségvállalásról Bakondi Györggyel, a társaság felügyeletével megbízott kormánybiztossal.

Nem minden jogi procedúra jutott azonban zsákutcába. A devecseri Konkoly József, akinek háza lakhatatlanná vált az áradatban,külön bízott meg egy ügyvédet, egyénileg indított kártérítési pert a MAL Zrt. ellen. 19 millió forintot követelt. A Fővárosi Bíróságpedig – sokakat meglepve – október 20-án soron kívüli eljárás során, ideiglenes intézkedésként tízmillió forint kártérítésmegfizetésére kötelezte a céget. Igaz, a MAL nem fizette ki az összeget, és fellebbezett. Konkoly József ügyvédje a fizetéselmaradása miatt végrehajtást kért a társaság ellen.

Mindeközben továbbra is több ezer ember, több száz gép vett részt a takarításban, a helybeliek viszont egyre gyakrabban s mindvehemensebben kifogásolták a munkálatok elhúzódását. A településeken ekkor uralkodó helyzetről sokat elárul az, hogy akatasztrófavédelem még október 22-én is közzétett egy felhívást, amiben óvatosságra intik a vörösiszappal szennyezett területenélőket. Egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy továbbra is ajánlott a megfelelő maszk, védőszemüveg, védőruha, csizmaviselése, és „az iszappal történő érintkezést követően kézmosás minden alkalommal szükséges”. A felhívásban külön kitértek arra,hogy nagy figyelmet kell fordítani a kisgyermekekre és a krónikus betegekre. Október 25-én este a devecseri lakossági fórumonToldi Tamás polgármester az állami szervezetek segítségét kérte a munkálatok felgyorsításához.

Az elfelejtett Somlóvásárhely

Devecserhez és Kolontárhoz képest jóval kisebb pusztítás végzett az áradat Somlóvásárhelyen, de a gátszakadás utánharmadikként elöntött településen is folyamatos munkát adott a kármentesítés.

A községben – éppen a viszonylag kisebb károk miatt – hamar elkészült a veszteséglista: 39 épület sérült meg, ezek közül kettőtítéltek bontásra, és összesen 37 telket, kertet, udvart borított el az iszap. A település még október 7-én, a polgármester éles kritikájamiatt került a figyelem középpontjába. Marton László arról panaszkodott, hogy magukra hagyták őket, nem kaptak kellő segítségetaz állami szervektől. Leginkább azt nehezményezte, hogy nem tudtak beszerezni megfelelő védőruhákat, kesztyűket, csizmákat, shiába kértek segítséget a hatóságoktól. A polgármester kritikája meghallgatásra talált, mert a következő napokban felgyorsult atelepülésen a kármentesítési munka, s már felszerelésből sem volt hiány. Somlóvásárhelyen nem ez volt az egyetlen konfliktus.November elején az önkormányzati vezető szerint azért kellett leállítani a kármentesítési munkálatokat, mert a helyhatóságnakelfogyott a pénze. Egy nappal később a falu ötmillió forintos kormányzati gyorssegélyt kapott, amiből folytatni tudták a községelöntött utcáinak, házainak, kertjeinek megtisztítását.

A katasztrófa sújtotta térségben a károsultak sokáig türelmesen vártak arra, hogy megnyugtató válaszokat kapjanak jövőjükkel,kártalanításukkal kapcsolatos kérdéseikre, de mivel még november elején is kevés volt a bizonyosság, érzékelhetően nőtt afeszültség az elöntött településeken. Mind többen kifogásolták: miközben a rádiók, televíziók hírei attól hangosak, hogy már közelegymilliárd forint gyűlt össze a Magyar Kármentő Alapban, a károsultak hiába várnak a pénzre. Egyre türelmetlenebbül követelték akár enyhítését, hogy végre nekikezdhessenek életük újjáépítésének.

Egynapos ajánlatok

November 3-án már többen nyíltan, indulatosan bírálták a hatóságokat, hivatalokat, kormányzati szerveket. Az elégedetlenkedőkmérgét a Kolontáron megjelent, a kormányzat által létrehozott jogászokból álló csoport eljárása váltotta ki. Az ügyvédgárda azt afeladatot kapta, hogy egyesével tárgyaljon a károsultakkal, s egyeztessen velük a kárenyhítésről. Volt, aki elégedetten távozott akolontári polgármesteri hivatalban tartott megbeszélésekről, ám a többség felháborítónak nevezte a jogászcsoport ajánlatát. Akolontári Lehmann Róbert például a tárgyalást követően döntött úgy, hogy nem vár tovább az állami segítségre. Feldühítette, hogyelöntött, kétszáz négyzetméteres családi háza helyett csak egy 98 négyzetméteres ingatlant ajánlottak fel neki, arról pedig nem esettszó, mi lesz az értékkülönbözettel. A férfi nehezményezte azt is, hogy a csereingatlanra tízéves elidegenítési tilalmat jegyeznénekbe, az ajánlat pedig ultimátumszerű volt, csupán egynapos gondolkodási időt adtak neki. A férfi első felindultságában megmaradtholmijával visszatért elöntött házába, hogy megpróbálkozzon a helyreállítással. Mások azt kifogásolták: úgy kellett volna elfogadniuka kormány ajánlatát, hogy még az alapvető információkat sem kapták meg. Nem tudták például azt, hogy megsemmisült házukatmennyire becsülték fel a szakértők s milyen értékű ingatlant kapnának helyette.

Devecserben is fogytán volt a lakók türelme. A helyiek még nem tárgyaltak a jogászcsoporttal, de már tudtak a kormányajánlatáról. Egyre-másra fogalmazták meg panaszaikat a 3-án este tartott lakossági fórumon. A legtöbben azt kifogásolták, hogy acsereingatlanra elidegenítési tilalmat jegyezne be az állam. De sokan nehezményezték azt is, hogy odaveszett házuk árát nemkaphatják meg készpénzben. Miért nem mindegy az államnak, hogy forintokkal vagy téglákkal kártalanít minket? –összegezteaggályait egy férfi. Nem egy károsultat az bőszített fel, hogy a kormányzat az előzetes ígéretek szerint csak személyenként egyjármű s egy lakóház esetében vállalta a kártérítést. Vitát váltott ki az is, hogy a lakók értelmezése szerint az állami

kárenyhítés elfogadása esetén fel kell bontaniuk a szerződést a már megbízott ügyvédekkel. Azok, akik Magyar Györgyöt bíztákmeg – mint később kiderült, alaptalanul –, attól tartottak, hogy a szerződésbontás miatt ki kell fizetniük az ügyvéd eddigi munkájánaktetemes költségét. A fórumon ismét heves indulatokat váltott ki a károsult vállalkozók körében az, hogy egy hónappal a katasztrófaután sem tudták, számíthatnak-e bármiféle kártérítésre. A viharos lakossági fórumon fény derült arra is: a helyiek még mindigrettegnek az iszap, a por káros hatásaitól, úgy vélik, nem kapnak teljes körű tájékoztatást a kockázatokról, hiányolják a hiteles,pontos információkat az egészségügyi kérdésekben.

Kármentesítő határozat

November 5-én hatályba lépett három, a kármentesítés és a kárenyhítés legfontosabb feladatairól szóló kormányhatározat.Biztossá vált az, ami addig csak ígéret volt: a károsodott épületek tulajdonosait új házhoz vagy használt lakáshoz juttatja az állam,vagy állja a sérült épület helyreállításának költségét. Az állam lehetőséget biztosított arra is, hogy a családon belül elhelyezettkárosultak kivételesen pénzbeli támogatást kapjanak. A csereingatlan átadását több feltételhez kötötték. Az új vagy vásároltlakóépület nem lehet nagyobb a sérült ingatlannál. A károsultaknak tudomásul kell venniük, hogy a csereingatlan tulajdonukba kerül,de tíz évig nem adhatják el. Emellett vállalniuk kell, hogy a más forrásból megtérülő kárösszeget kifizetik az államnak. A kormánydöntött arról is: kárenyhítést nyújt a be nem takarított termények, az elhullott haszonállatok és személyenként egy megrongálódottgépjármű után. A háztartási ingóságok pótlására ingatlanonként 500 ezer forintig számíthattak a helyiek, a károsodott épületbebejelentett lakosok ruhaneműjének pótlására, élelem vásárlására pedig személyenként 200 ezer forintot különítettek el. Akormányhatározat némi megnyugvást hozott a károsult vállalkozóknak is. A gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók tulajdonábanlévő ingatlanokban, a gyártott vagy a gyártáshoz szükséges termékekben esett károk enyhítéséről is döntött a kormány.

Fellélegezhettek november 5-én az elöntött mezőgazdasági területek addig teljes bizonytalanságban lévő, csak ígéretekbekapaszkodó tulajdonosai, hiszen a kormányhatározatban rendelkeztek a gazdálkodók kárenyhítéséről. A gazdák bizakodhattak azértis, mert a vidékfejlesztési tárca vezetője – többek szerint megkésve – miniszteri biztost nevezett ki, hogy hatékonyabbá váljon azelöntött földek kármentesítése, a veszteségek felmérése és a kártérítési eljárások előkészítése. Az új miniszteri biztos, Szabó Csabakinevezésével valóban felgyorsult a mezőgazdasági területek kárfelmérése, hiszen már november közepére elkészült az összesítés.A gátszakadás nyomán 1014 hektárt – szántót, legelőt, rétet, lápot, halastavat – öntött el az iszap. 300 hektárt 5 centiméternélvékonyabb, a fennmaradó 714 hektárt viszont ennél vastagabb iszapréteg borította. Összesen kétmilliárd forint állat– és terménykárkeletkezett, elsősorban szénabálák, kukorica– és napraforgótáblák, szarvasmarha–, valamint baromfiállományok vesztek oda. Volt,akinek több tízmillióra rúgott a kára, s akadt, akinek csak néhány százezer forint volt a vesztesége. Egy gazda megindultanelevenítette fel: csak egy jószága lett oda, mégis megviselték a történtek. Istállóját teljesen elöntötte az iszap, tehenének csak a fejelógott ki az áradatból. A tehén túlélte, borja viszont ott pusztult el mellette.

A mezőgazdasági károk összegzése meglehetősen gyors volt, ám sokáig épp a gazdák miatt nem lehetett végleges a felméréseredménye. Az elöntött területeknek összesen 317 tulajdonosa volt, közülük azonban november 25-ig csak 72-en jeleztékkárigényüket. Ettől függetlenül a miniszteri biztos utasítására az összes tulajdonost levélben értesítették arról, hogy sértetlenterületet kaphatnak elöntött földjük helyett. Időközben döntés született arról, hogy egy 350 milliós keretből már december elejénkártérítési előleget kaphatnak az élelmiszeripari és mezőgazdasági társaságok. Emellett szakemberek bevonásával tervek születteka mezőgazdasági területek állapotának helyreállításáról. A tervek úgy szóltak: a kevésbé szennyezett földeken egy speciális, Dudaritnevű anyag betárcsázásával csökkentik a lúgos hatást. A nagyobb mértékben károsodott területekről pedig előbb elszállítják aziszapot, majd Dudarittal és baktériumtrágyával javítják a föld minőségét. Szabó Csaba miniszteri biztos november végén többször iskijelentette: ezzel az eljárással a termőföldek rövid idő alatt újra kifogástalan állapotba kerülnek, más oka van annak, hogyélelmiszer-alapanyagok, takarmányok helyett inkább energianövények termesztését javasolják a katasztrófasújtott területen. Mintmondta, a gátszakadás utáni napokban elővigyázatosságból többször is felhívták a figyelmet arra, hogy a térségben lévőmezőgazdasági termények fogyasztása egészségügyi kockázatokkal jár. A miniszteri biztos szerint mire bebizonyosodott, hogy atermőföld állapota gyorsan helyreállítható és a szennyezésnek mezőgazdasági, élelmiszerbiztonsági szempontból nincs végezeteskövetkezménye, már kialakult a térség iránt a bizalmatlanság. Kizárólag emiatt vélték úgy, hogy a földtulajdonosok számárakifizetődőbb, ha az elkövetkező néhány évben energianövényeket termesztenek. A földek kármentesítése november 26-ánelkezdődött, ennek költségét legutóbb 8,3 milliárd forintra becsülték.

Mennyi az annyi?

Míg a mezőgazdasági károk esetében gyorsan összeírták a veszteségeket, s rapid módon kidolgozták a helyreállítás menetét,addig a károsodott lakóépületek felmérése meglehetősen vontatott, konfliktusokkal terhelt volt. A károsultak jó része például márakkor bírálta a térségbe vezényelt igazságügyi ingatlanszakértők munkáját, amikor még meg sem fogalmazták szakvéleményüket.Több helyi lakos is felháborítónak nevezte, hogy a szakértők néhány percet töltöttek csak a házakban, „végigszaladtak a szobákon,és már ott sem voltak”. Ez már előrevetítette, hogy komoly vitákat szíthatnak a jelentések, így is lett. A helyiek nagy többsége szerinta szakértők jelentősen alulbecsülték az ingatlanok katasztrófa előtti piaci értékét. Győri Csaba lakhatatlannak minősített házaDevecser egyik leginkább sújtott részén, a Péklőrinc utcában* áll. A kétszintes, 240 négyzetméteres házhoz nagy kert, garázs és egylakásnak berendezett melléképület is tartozott. A szakértők 15 millió forintra értékelték az ingatlant. Győri Csaba szerint viszont akatasztrófa előtt 30 millió forintért is elkelt volna a ház, de 25-26 millióért egy nap alatt túladhatott volna rajta. Ebben azért egészenbiztos a férfi, mert családi okok miatt már szeptemberben hirdette a házat, s a katasztrófáig több jelentkező is akadt, aki ennyitmegadott volna érte. Vitatta a szakértők becslését a szintén devecseri, Molnár László is. A hatvanéves agrármérnök –előrebocsátva, hogy „nem kereskedőcsalád az övék”, vagyis nem nyerészkedni akartak – azt mondta: szerinte a katasztrófa előttipiaci értékénél 30-40 százalékkal taksálták kevesebbre házát. Az összesítések szerint a károsultaknak csupán harminc százalékafogadta el az igazságügyi szakértők első jelentését, hetven százalékuk felülvizsgálatot kért. A felülvizsgálatokkal pedig mégnovember közepén sem végeztek a szakértők. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy még másfél hónnappal a katasztrófa után semsikerült megegyeznie az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ jogi munkacsoportjának a kárenyhítésről a károsultaktöbbségével. November végén a devecseri károsultak közül 55-en döntöttek úgy, hogy új házba költöznének, 44-en használtingatlan vásárlását, 62-en ügyük egyedi elbírálását, 81-en pedig a kárbecslés megismétlését kérték. Kolontáron a károsultak közül16-an az új házat, 9-en pedig használt lakás vásárlását választották, 10-en egyedi elbírálást kértek. Somlóvásárhelyen mindkétbontásra ítélt épület tulajdonosa úgy nyilatkozott, új házba költözne.

Az értékbecslések vitatott megállapításai, a kárenyhítés lassúsága miatt napról napra feszültebbé vált a helyzet a katasztrófasújtotta térségben, november 16-ra pedig többeknek végképp elfogyott a türelmük. Ekkor Csenki Géza devecseri vállalkozó

vezetésével több károsult demonstrációt hirdetett. Azt tervezték, hogy a 8-as út félpályás lezárásával hívják fel a figyelmet aproblémákra. A szervezők azt követelték: Orbán Viktor kormányfő látogasson el a térségbe, hogy személyesen konzultálhassanakvele gondjaikról. A tüntetés szervezői bejelentették az Ajkai Rendőrkapitányságon a demonstrációt, ám akciójukra nem kaptakengedélyt. A Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője „az egész megye területére elrendelt, érvényben lévőveszélyhelyzetre” hivatkozva megtiltotta a demonstrációt. Toldi Tamás polgármester az első perctől kezdve ellenezte a tüntetést, ámmegértette a szervezők indulatát. Erre utalt legalábbis egyik elejtett mondata: „Az áradat elvitte az emberek házait, ingóságait,családi emlékeit, ez pedig olyan feszült helyzetet teremtett, hogy elég volt egy szikra a robbanáshoz.” A tüntetés szervezői kezdetbena rendőrségi tiltás, a polgármesteri ellenzés dacára sem tettek le a demonstrációról, végül mégis elhalasztották akciójukat. Hogy atervezett tüntetésnek volt-e benne szerepe, nem tudni, az mindenesetre tény: Pintér Sándor belügyminiszter november 19-énbejelentette, hogy a lakosság teljes anyagi veszteségét megtérítik. A tárcavezető bejelentése mellett néhány nappal később némimegnyugvást jelentett a térség lakói számára az is: megkötötték az első lakásvásárlási támogatásról szóló szerződést az egyikdevecseri károsulttal, és megígérték, Kolontáron karácsonyig elkészül az első új építésű ház.

November végén még nem volt teljes Magyarország legnagyobb ipari katasztrófájának veszteséglistája. De az már biztos volt:meghalt tíz ember, 123-an kórházi ellátásra szorultak. Három településen 365 ház károsodott, ezek közül 284-et bontásra ítéltek, ésaz iszap elöntött 1014 hektár mezőgazdasági területet. A vészhelyzet azonnali elhárítása 4087 milliárd forintba került. Azépületekben, ingóságokban, állatállományokban, mezőgazdasági területeken keletkezett kár az előzetes becslések szerint ekkor márelérte az 55 milliárd forintot.

Az ígéret

A kormányzat 2010 novemberében azt ígérte: a katasztrófa sújtotta térség lakóinak élete 2011. július 31-ig visszatérhet a régikerékvágásba.

(A kézirat lezárva: 2010. december 3-án.)

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár sajtótájékoztatót tart a tározónál. fotó: Kocsis Zoltán

Október 6-ára virradó éjjel a honvédség ideiglenes átkelővel pótolta a Torna-patak kettészakított hídját Kolontáron. fotó: KuruczÁrpád

A katasztrófavédelem vezetése szerint vagy mindenki maszkot visel, vagy senki. Munka után a speciális mentőket megkérték:vegyék le a maszkot. fotó: Kurucz Árpád

A Devecserről kihajtó autókat heteken át mosták a település határában. fotó: Kocsis Zoltán

Devecserben 275, Kolontáron 51, Somlóvásárhelyen 39 otthon vált lakhatatlanná. fotó: Kurucz Árpád

Az ajkai sportcsarnok Kolontár kitelepítése után. Akinek volt választása, nem a közösségi szállást vette igénybe. fotó: Kurucz

Árpád

Konkoly József devecseri háza, a nyugalmazott katona a károsultak közül elsőként indított kártérítési pert, 19 milliót követeltlakhatatlanná vált otthonáért. fotó: Móricz Simon

Kilátástalan takarítás. fotó: Móricz Simon

Gipsszel közömbösítik a vörösiszap lúgos kémhatását. fotó: Kurucz Árpád

* Bakonybéli? (a dig.)* Ilyen utcáról Devecserben nem tudok – ettől még lehet. (a dig.)

TartalomELŐSZÓA KATASZTRÓFA NAPJA

Hétfő, dél körülHétfő, kora délutánHétfő délutánHétfő este2010. október 4. eseményei:

MÁSNAPKedd reggelKedd, napközben2010. október 5. eseményei:

KÜZDELEM AZ ISZAPPALSzerda2010. október 6. eseményei:Csütörtök2010. október 7. eseményei:Péntek – szombat2010. október 8. eseményei:2010. október 9. eseményei:

FŐTÖRZS AZ ERŐGÉPENKutatás a holttestek utánÁldozatok……és túlélőkSEBKÖTÖZÉS NAGYÜZEMBENPOLGÁRMESTER SZÜLETIK

HARC A DUNÁÉRTIllés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a példátlan folyómentési akcióról

AKIK A PARANCSOT KIADTÁKDr. Hoffmann Imre, az OKF főigazgató-helyettese az irányításról

MAL AZ ISZAPBANA SEGÉLYVONAL IS IZZOTTA JÖVŐ ÍGY KEZDŐDÖTT

Összecsomagolva, készültségbenPorálarcot igen, babát neSegíteni sem könnyűÜgyvéd számolja a kártElsodort munkahelyekMégis maradnánakFolyatás a bíróságonAz elfelejtett SomlóvásárhelyEgynapos ajánlatokKármentesítő határozatMennyi az annyi?Az ígéret