ÖrkÉnytÁbor sikerÉnek titka a jelenkor helyzetÉnek … · 2011-09-23 · jó lovas él s hol...

SZENT ISTVÁN EGYETEM

ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI KAR

Továbbképzési Központ, Lovastanár (hippologus) és-szervezı szak

ÖRKÉNYTÁBOR SIKERÉNEK TITKA

A JELENKOR HELYZETÉNEK TÜKRÉBEN

Szakdolgozat

Készítette:

Horváth Tímea

Budapest

2010

TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS ............................................................................................................... 1

1. IRODALMI ÁTTEKINTÉS ........................................................................................ 2

1.1. ÖRKÉNYTÁBOR EREDETE ÉS TÖRTÉNETE ............................................................... 2

1.1.1. Örkénytábor megalakulásának elızményei ................................................ 2

1.1.2. Örkénytábor története és mindennapjai ...................................................... 4

1.1.3. Örkénytábor utókora (1945-tıl napjainkig) ................................................ 12

1.2. MAGYARORSZÁG LÓTENYÉSZTÉSÉNEK HELYZETE A XX. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG ..... 17

1.2.1. A XX. század elejétıl a II. világháborúig ................................................... 17

1.2.2. A II. világháborútól a rendszerváltásig (1989) ........................................... 19

1.2.3. A rendszerváltástól napjainkig .................................................................. 20

1.3. A LOVASOKTATÁS HELYZETE ÖRKÉNYTÁBORTÓL NAPJAINKIG ................................. 24

1.4. A VERSENYZÉS HELYZETE ÖRKÉNYTÁBORTÓL NAPJAINKIG .................................... 26

2. KÖVETKEZTETÉSEK ........................................................................................... 31

3. JAVASLATOK ....................................................................................................... 33

ÖSSZEFOGLALÁS ................................................................................................... 36

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS ....................................................................................... 38

4. IRODALOMJEGYZÉK ........................................................................................... 39

5. MELLÉKLET .......................................................................................................... 41

5.1. NEMZETI LOVAS STRATÉGIA ............................................................................... 41

5.2. KÉPEK .............................................................................................................. 44

NYILATKOZAT .......................................................................................................... 46

„Nem egy nemzet története fényesen a mellett tanuskodik, hogy a hirnévben,

jólétben, gazdagságban, hatalomban, elıhaladottságban, melyet bir, a lónak, ennek

a nemes háziállatnak is nem kis része van.

Nemzetek, melyeknek lótenyésztése vesztegel vagy épen a pusztulás felé siet,

rendesen maguk is örvény fölött járnak s létük kérdéses.”

Kovácsy Béla kassai gazdasági tanintézeten az állattenyésztési tantárgyak tanára,

a „Gyakorlati Mezıgazda” szerkesztıje

Monostory Károly a budapesti állatorvosi akadémián az állattenyésztési tantárgyak ny. r. tanára

Budapest, 1905.

BEVEZETÉS

1

BEVEZETÉS

A szakdolgozat Örkénytábor nagyságát hivatott megvilágítani, felkutatva

sikerességének okait az oktatási, tenyésztési és versenyzési feltételek tükrében.

Teszi mindezt annak érdekében, hogy a régmúlt lovasoktatás jól mőködı rendszere,

megértésre és kellı tisztelető alkalmazásra kerüljön a jelenkor lovasoktatásában,

hiszen általános igazság az, hogy ha nem tanulunk a hibáinkból, akkor újból el fogjuk

követni azokat.

Semmiképp nem törekszik az összehasonlításra, hiszen akkoriban teljesen mások

voltak az igények és a körülmények, más volt az értékrend, amely a lovasokat

jellemezte. A lovak jelentıs szerepet töltöttek be az akkori katonaság, a

nagybirtokosság vagy akár az egyszerő parasztemberek mindennapi életében.

Mindamellett igyekszik megvilágítani azt az utat, amely Örkénytábortól vezetett a

napjaink lovasoktatásához, tenyésztéséhez és versenyzési helyzetéhez, ill. keresi a

választ a felmerülı problémák megoldására.

Örkénytábor sikeres volt, hiszen akkoriban értük el díjugratás és military

szakágakban a legnagyobb eredményeket. Ehhez hasonló szép eredmények a

késıbbiekben ugyan egy-két alkalommal születtek, de sikerességi tendenciáról

semmiképp nem beszélhetünk.

Ilyen sikerek pl.

• Díjugratásban az 1936-os berlini olimpián Platthy József Sellı nevő lovával,

egyéni III. helyezést; ill. az 1980-as moszkvai olimpián Balogi András, Hevesi

Barnabás, Krucsó Ferenc és Varró József csapatban IV. helyezést ért el.

• Militaryban az 1936-os berlini olimpián Endrıdy Ágoston Pandúr nevő lovával,

egyéni V. helyezést, valamint az 1980-as moszkvai olimpián Cseresnyés

László, Grózner István és Oláh Mihály csapatban IV. helyezést ért el.

Mindenképp meg kell ismernünk múltunkat, tanulni kell belıle és majd csak azután

lehet építeni a jövıt.

IRODALMI ÁTTEKINTÉS

2

1. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

1.1. ÖRKÉNYTÁBOR EREDETE ÉS TÖRTÉNETE

„Az örkényi iskola módszerét megteremtıik és tanítványaik soha nem tartották

különösnek, speciálisnak, egyszerően csak a helyes lovaglásnak mondották.”

(ERNST, 2001) …annak ellenére, hogy minden adott volt ahhoz, hogy egy sajátos

stílus alakuljon ki. Itt minden a lovaglásnak volt alárendelve és meg volt az a tanári

gárda is, akik egykor a Reitleher Institutban1 vagy a Pótló Idomító Keret-ben (PIK)

végeztek.

Az elméleti és gyakorlati tapasztalatuknak köszönhetıen, az olasz stílust sikeresen

építették be a klasszikus és a campagne lovaglás2 elveibe, ami nem csak, hogy

összeegyeztethetı, hanem még ki is egészítette egymást.

A sportlovak is részt vettek a falkavadászatokon és az itt szerzett menıkedvet, ill.

ügyességet használták ki és építették bele a késıbbi idomító munkába.

Ahhoz, hogy a ló- és lovaskiképzéshez egyaránt tökéletes hely felépüljön és

megalakuljon, hosszú út vezetett (ERNST, 2001).

1.1.1. Örkénytábor megalakulásának elızményei

A XVI-XVII. században, a magasiskolai képzés elvesztette gyakorlati jelentıségét.

A képzés célja inkább reprezentatív volt, azaz a pompa kifejezésére szolgált.

A XVIII. században alakult ki az a könnyő lovasság, amely egyöntető ló és lovas

kiképzési rendszerek, módszerek és eszközök kialakulását és bevezetését tette

szükségessé. Ennek oka, hogy a nemzetek közötti háborúban mind nagyobb

szerepet kapott a magas szintő lovagló tudás, amelyhez központi laktanya megléte

szükségeltetett és nem hiányozhatott a hozzátartozó lovarda sem (ERNST, 2008).

Köztudott, hogy abban az idıben a csaták kimenetelét - a gyalogság és a tüzérség

mellet - nagymértékben befolyásolta a jól képzett lovasság, amely megkövetelte,

hogy katonái biztos lovaglótudással rendelkezzenek.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon Európában a XIX. században több lovaglótanár-

képzı iskola alakult, mint pl. Saumur, Bécs, Pinerolo, Szentpétervár vagy Hannover.

1 Bécsi Lovaglótanárképzı Intézet 2 Jelentése tábori lovaglás, amely a klasszikus idomítást ötvözte a terepen, vadászatokon történı képzéssel.


3

A felsoroltak legmagasabb színvonalát, a francia Saumur (1825) és az osztrák

lovaglótanár-képzık alkották (az Osztrák-Magyar Monarchiában 1808-ban

Bécsújhelyen alapították az elsı lovas kiképzı központot, melyet 1835-ben

Salzburgba helyeztek át, majd 1850-tıl Bécsben mőködött tovább), amelyek a

campagne lovaglás eszményét követve képezték lovasaikat és ezt érvényesítették a

lovak kiképzésében is. Az iskolaló erényeit, a vadászló ügyességével és a

könnyedebb üléssel3 egyesítették (ERNST, 2003; 2008).

A könnyőlovasság eredményességéhez természetesen a megfelelı lóállományra

is szükség volt, így a tenyésztésben is elindult egyfajta tudatosság, ami sorra

indította el a ménesek alapítását és az új fajták kialakítását. A hazai lófajták közül a

gidrán, a kisbéri félvér, a furioso north star és a nóniusz is ebben az idıszakban

alakult ki.

1866-tól Központi Lovassági Iskola név alatt folyt a képzés az Osztrák-Magyar

Monarchiában, majd 1875-ben Lovaglótanár-képzı intézetté (Reitleher-Institute)

szervezték át. Ez az intézet az I. világháborúban megszőnt, azonban szellemisége

tovább élt a világháború után létesített magyar lovaglótanár képzıkben (ERNST,

2003).

Többek között itt végzett: Gróf Erdıdy Pálffy Zsigmond, Josipovich Zsigmond,

Malanotti Lajos, Prónay Sándor, Szunyogh Albert, akik közül sokan lettek a késıbbi

örkénytábori Lovagló- és Hajtótanár Iskola parancsnokai, illetve tanárai.

Az elsı világháború után, a huszártisztek képzése több lépcsıbıl tevıdött össze.

A lovas alapkiképzés a Ludovika Akadémián folyt, ahol a tanterv napi egy óra

kötelezı lovasoktatást írt elı. A csapathoz kihelyezett tisztek folyamatos

továbbképzését, az úgynevezett equitáció4 biztosította, amelynek fı feladata az

elméleti és a gyakorlati képzés volt, amely inkább a gyakorlat felé tolódott (PACHL,

1989). A Ludovikán és az equitációkon az oktatást csak minısített lovaglótanárok

végezhették. Az itt kiemelkedı lovasok csak a saját alakulatuk felterjesztésére

kerülhettek a lovaglótanár képzıbe, a PIK-be, amely a Reitleher-Institute mintájára

alakult, és a békeszerzıdés korlátozásainak következtében kapta ezt a fedınevet.

3 A huszárok által kifejlesztett ülés, ami rövidebb kengyelbe való lovagolást jelent.

4 középfokú lovas továbbképzés


4

Valójában ez fedıszerve volt a Magyar kir. Honvéd Lovagló- és Hajtótanár Képzı

Iskolának.

A PIK-et 1921-ben, a Budapesten lévı Ferenc József laktanyába hozták létre és

az elsı parancsnoka Prónay Sándor ezredes volt, aki maga is aktív és eredményes

lovas személyében állt (PACHL, 1989).

Az iskola kiképzési idıtartama az elsı idıszakban 3 tanév volt, amelyben az utolsó

évfolyam csak a vadász idényt töltötte ki. Ez óriási jelentıséggel bírt, hiszen a

vadászlovaglás adott csak alkalmat arra, hogy a tisztek nehéz terepen is

bizonyíthassák tudásukat.

Az itt végzett tanárok, mint Binder Ottó, Hazslinszky-Krull Géza, Kánya Antal,

Keméry Pál, Keresztes Ákos, Kókay Pál, Németh Dezsı kimagasló szaktudással

rendelkeztek (PACHL, 1989).

Következett 1924, amikor a PIK-et Lovaglótanár-képzı Intézetté nevezték át, de a

közbeszédben továbbra is a PIK-et használták. Ebben az intézményben végeztek - a

teljesség igénye nélkül pl. Bodó Imre, Dr. Kósa-Reznek Jenı, Platthy József,

Schaurek Ottmár (ERNST, 2001).

1.1.2. Örkénytábor története és mindennapjai

A lovaglótanár-képzı Örkénytáborba való áthelyezésének terveit, amelyek

Szunyogh Albert ezredes irányításával készültek, 1929. október 5-én nyújtották be a

Honvédelmi Minisztériumba. Az elsı munkálatokra 1930. május 17-én került sor és

rövid idın belül, 1930. szeptember 30-án át is adták használatra.

A költözésre azért volt szükség, mert a budapesti Hungária körút és Kerepesi út

sarkán lévı Ferenc József laktanya kicsinek bizonyult a lovaglótanár képzésre,

hiszen nem rendelkezett megfelelı gyakorló tereppel. Ugyanakkor a honvédség

tulajdonában lévı, Örkény közelében fekvı terület (tüzérségi gyakorlótérnek

használták) elég nagy volt ahhoz, hogy a huszárszázad gyakorlatozni tudjon,

valamint a talaj és a természeti környezet is kiválónak bizonyult, a magas szintő

lókiképzésre (PACHL, 1989).


5

Örkénytábor megszületését az is indokolhatta, hogy egy olyan lovas komplexumot

szerettek volna létrehozni, amely nem csak nagyságban, hanem minıségben is

egyenrangú pl. a saumuri vagy a pinereloi lovasközponthoz ahol, nem csak alap,

hanem magas szintő ló és lovas képzés is folyik, valamint a válogatott keret

felkészülését is tudják biztosítani.

Ennek érdekében, a Honvédelmi Minisztérium 1929. szeptember végén négy

lovast, Kánya Antalt, Németh Dezsıt, Bodó Imrét és Kósa-Reznek Jenıt, a

Pineroloban kezdıdı négy hónapos equitációra küldte továbbképzés és tapasztalat

győjtés céljából. Ezt követte még további négy hónapos továbbképzés, majd a Tor di

Quintoban megtartott három hónapos tanfolyamon való részvétel is. Ezen idıszak

alatt, a lovasok lehetıségeikhez mérten versenyeken is szerepelhettek.

A kiküldetések sorát gazdagítja még Halmay Barna és Szabadhegy István,

saumuri iskolában, Hazslinszky-Krull Géza és Hanthy László a bécsi spanyol

iskolában történı történı továbbképzése, valamint a negyvenes években Szemere

Csaba és Schaurek Ottmár Hannoverben történı tapasztalat szerzése is (ERNST,

2001; GYİRFFY-VILLÁM, 2007).

Az elızetes tervekben okként szerepeltek még a magyar lovas hagyományok

ébrentartása és a nemzeti kultúránk lovas részének külföld elıtt való bizonyítása,

hiszen Szunyogh Albert az iskola terveiben azt írta, hogy: „a lovassport külföld felé

reprezentatív és agitációs értéket képvisel.” (PACHL, 1989)

Kelemen Ernı 1934-ben megjelent cikkében, a már mőködı Örkénytábor feladatát

így fogalmazta meg: „Híres neves magyar szakemberek szívvel, lélekkel ennek a

nagyszabású, katonai, kultúr-, s nemzetgazdasági szempontból egyaránt rendkívül

fontos munkának élnek: nagyszerő lovastiszteket nevelnek és nagyszerően idomított

lóanyagot teremtenek a katonai lovassportunknak.” (KELEMEN,1934)

Majd a következıkben, így fogalmazza meg Örkénytábor jelentıségét és társadalmi

visszhangját: „Mennyire szükség volt tehát arra, hogy Magyarországon is- hol annyi

jó lovas él s hol oly nagyszerő a lóanyag, egységes stílus s egységes módszer

szerint történjék a lovaglás és a ló idomítása. Büszkék lehetünk tehát így arra, hogy

Európa világhírő lovasakadémiáinak a névsorában, Pinerolo, Saumur, Hannover és

Varsó mellett ma már ott szerepel-Örkény is.” (KELEMEN,1934)


6

Örkénytábor 150 katasztrális hold5 területen mőködött, amelyen a lókiképzık

számára vágta pályák, rögzített ugrásos terepakadályok (köztük a híres csúsztató),

versenypályák, négy nyitott és két fedett lovarda volt biztosítva.

Ezen kívül még istállók, tiszti és egyéb lakóépületek egészítették ki a tábor területét,

de nem hiányozhatott a falkavadászatok gyakorlására alkalmas terep sem. Itt nem

csak tanárképzı mőködött, hanem helyet kapott még az ún. Honvéd Lovastábor, a

lovastiszti tanfolyam és a tábortörzs is (PACHL, 1989).

A legfontosabb részleg természetesen a tanárképzı volt, amelyhez az altisztek

segédoktatói képzése, az olimpiai keret, az állami mének kiképzése és kipróbálása,

a kopófalka és az Alagon mőködı Honvéd Versenyistálló is tartozott (ERNST, 2001).

A tábornak önálló táborparancsnoksága, a lovagló-hajtó tanárképzınek pedig külön

iskolaparancsnoksága volt. A tanárképzı, lovastáboron belüli jelentıségét az

mutatja, hogy számos végzett hallgató az iskolaparancsnok nevét igen, a

táborparancsnok nevét pedig nem ismerte (KELEMEN, 1934; PACHL, 1989).

A tanárképzı fıcélja, olyan lovaglótanárok képzése, akik tanítani is tudnak,

akárcsak a segédoktatói képzésben, ugyanis ide csak olyan altisztek kerülhettek be,

akik reményt adtak arra, hogy jó oktatókká vállnak. Ebbıl kifolyólag az iskola igen

magas szintővé vált, amit az Örkénytáborhoz tartozó spanyol iskola lovasai is

példáznak, hiszen számos közülük innen került ki.

A Honvéd Lovastábor a huszárok képzésére szolgált, a Honvéd Versenyistálló

pedig, szerves kiegészítıje volt a tanárképzınek, hiszen rendszeresen vezényeltek

ide jobb lovasokat azért, hogy az alagi vagy a megyeri versenypályákon rendezett

lóversenyeken versenyezzenek (PACHL, 1989).

A tanárképzı hármas sportrészleggel rendelkezett, mint a díjlovagló, a díjugrató

és a military. Az utóbbi csoport tagjai, a díjlovagló és az ugró csoportból kerültek ki.

A díjlovas csoportot vitéz Hanthy László, a díjugratót Binder Ottó, a militaryt pedig

Németh Dezsı irányította (KELEMEN, 1934).

A tanárképzı érdekes függeléke a „spanyol iskola”, amely reprezentatív célokat

szolgált, és csak 1937-ig mőködött Örkényben, azután a lovas testırséghez csatolták

és felköltözött a Budai Várba. Lóállománya lipicaiakból állt, kezdetben csak három-

négy, azután már tizenkét egyed.

5 150 katasztrális hold = 86,32ha


7

A parancsnokságot vitéz Hanthy László és Hazslinszky-Krull Géza, a lovasok

feladatát pedig, az Örkényt végzett altisztek látták el (KELEMEN, 1934).

A tanév augusztus 20-tól július 10-ig tartott és csak olyan tisztek nyerhettek felvételt

az egyéves tanárképzıbe, akik már teljesítették a min. két év csapatszolgálatot,

továbbá az equitációt kiemelkedıen végezték és a lovasversenyeken is jó

eredményeket értek el (ERNST, 2001).

A felvett katonákról a Honvédelmi Minisztérium döntött, a csapatok javaslata alapján,

a tanév kezdete elıtti április 1-ig. Egy évfolyamot kezdetben kilenc tiszt alkotott (négy

huszár, négy tüzér és egy vonatcsapatbeli6). A huszárok, a tüzérek és a vonattiszti

hallgatók egyazon tantervet követtek, annyi különbséggel, hogy a tüzérek és a

huszárok tanmenete fıként lovaglást tartalmazott, a vonattiszti hallgatóknál pedig a

hajtásra helyezték a hangsúlyt (PACHL, 1989).

Ebbıl is látszik az, hogy ebben az idıben már nem a katonák képzésén volt a

fıszerep, hanem a lovagláson, mint sporton. A lovaglás és hajtás fontosságát az is

példázza, hogy az iskola tulajdonában volt mindegyik magyar és nemzetközi

fogattípus (kettes, négyes, ötös és hatos) és üteg. Ez mind a hallgatók

rendelkezésére állt, a gyakorlati tudásuk bıvítése érdekében (PACHL, 1989).

A tanárképzı hírnevét nemzetközi hallgatók - svéd, osztrák, észt és bolgár - is

öregbítették, de hely szőke miatt több külföldi jelentkezıt utasítottak vissza

(KELEMEN,1934).

A második évfolyamba csak azon hallgatók mehettek, akik az év végi vizsgát

sikeresen teljesítették és a legalkalmasabbnak bizonyultak a továbbképzésre. Errıl

egy bizottság döntött, amely a tábor és az iskola parancsnokából, egy lovassági,

tüzérségi és vonatcsapatbeli szemlélıbıl állt. A végsı döntést azonban, a

Honvédelmi Minisztérium hozta meg.

A II. évfolyamon maximum hat tiszt vehetett részt, akik már versenyeken is

indulhattak. A válogatott keretbe csakis olyanok kerülhettek be, akik országosan

kimagasló sporteredményekkel rendelkeztek. Nagy gonddal választották ki a

válogatott tagjait, mert tisztába voltak azzal, hogy ık képviselik a magyar hazát

(PACHL, 1989).

Minden hallgatónak egy saját és egy szolgálati tulajdonú hátaslóval kellett

bevonulnia, az egyéb hozott lovakért viszont, tartásdíjat kellett fizetni. 6 trén, szekerész


8

A többi lovat az iskola adta, amely maga is vagy vásárolta a lovakat, vagy a

ménesekbıl kerültek ide mének kipróbálásra, esetleg ajándékozás útján növelték az

iskola lóállományát.

A lovaglótanár képzı célja, olyan kiváló lovas tanárok képzése, akiket nemcsak

országon belül, hanem nemzetközileg is elismernek, igazolva az iskolában folyó

képzést. Ezt olyan tantervvel próbáltak elérni, melyben az elméleti és gyakorlati

oktatás egyaránt szerepelt napi hét órában. Szünnapnak a csütörtököt és a

vasárnapot nevezték ki, amikor is elméleti oktatás folyt, a több mozgást igénylı

lovakkal való foglalkozás mellett. További feladatok közé tartozott az önállóság

fejlesztése és a szakirodalom tanulmányozása (PACHL, 1989).

Még lovas szakkönyvtárral is rendelkezett az iskola. Ennek köszönhetıen igen

komoly elméleti tudást kellett a tiszteknek elsajátítania ahhoz, hogy lovaglótanárként

végezhessenek. Az iskola „tankönyve” a ’Lovaglás, Hajtás és Málhásállatvezetés’,

amely tulajdonképpen a szolgálati szabályzat volt és a feladatok végrehajtására adott

utasításokat. Ez alapján vizsgáztak a tanév végén a hallgatók (ERNST, 2001).

A végsı cél az volt, hogy az iskola, a különleges helyzeténél fogva irányíthassa az

ország lovassportját és szakirodalmát.” (PACHL, 1989)

Az I évfolyamosok számára, a következıképpen alakult egy nap:

7.00 -Csikóosztály: négy és fél éves nyers lovak (pótlovak) felkészítése az év végi

vizsgára, amely egy pótlovakra szabott idomító és ugró követelménybıl (80-

90 cm) állt. Ezeket a lovakat az iskola biztosította és a hallgatók két évig

lovagolták ıket.

8.00 -Vadászosztály: A versenyzésbıl kiöregedett, illetve a válogatott keret által

leadott (kisebb képességük miatt csak 1,20-as 1,30 pályát bíró lovak), de

lovas tanítására még kiváló lovakat kapott minden hallgató.

9.00 -Futószárasosztály: A hallgatókat egész éven át minden edzés nap

futószárazták kengyel nélkül olyan lovakon, amelyek nagy képességőek és

aktív versenyzık, de az adott év volt a pihenı idıszak számukra.

10.10 -10.40 -Szünet

10.40 -Szolgálati ló osztály: A hallgató a szolgálati lovával military felkészítésben

vett részt, ugyanis ezekkel a lovakkal kötelezı volt elindulni az

akadályversenyen.


9

11.40 -Saját ló osztály: A saját ló esetében választhatott a hallgató, hogy díjugrató

vagy díjlovagló felkészítésben kíván-e részt venni. Aki kettınél több lovat

hozott magával, az vagy reggel 7 óra elıtt, vagy délután tudta lelovagolni.

Szeptember 10-tıl december 10-ig.

12.40-14.00 -Ménlovarda: A ménesekbıl kapott mének teljesítmény próbája és

felkészítése az akadályversenyekre, hiszen a legjobb lovakkal kötelezı volt az

indulás.

Október 15-tıl december 10-ig hetente kétszer, a ménlovarda helyett

vadászlovaglás, némely alkalommal élı szarvas után.

Csütörtöki napokon

7.00 – 9.00 -Hatosfogat hajtás nyeregbıl és kettesfogat hajtás bakról

9.00 -11.00 -Elméleti oktatás: 9.00 – 10.00 - Lóismeret, patkolástan

10.00 – 11.00- Lovaglás elmélet, szerszámzattan

11.00 – 12.00 –Voltizsálás (lovastorna)

A tanulmányok még harcászati és vívási ismereteket is tartalmaztak.

A II. évfolyam napi menete a következıképpen alakult:

7.00 -Idomítóosztály: az elızı év csikóinak, pótló lovainak felkészítése az év végi

vizsgára, ami állt egy könnyőosztályú díjlovaglásból és egy 1,10m-es

parcoursbıl7.

8.00 -Vadászosztály: Felkészítés az országos versenyekre

9.00 -Iskolaosztály: Az elızı év futószáras lovait kellett felkészíteni magasabb

kategóriájú országos versenyekre (PACHL, 1989).

A többi program és az oktatás menete megegyezett az I. évfolyam tanmenetével,

annyi különbséggel, hogy a csütörtöki napokon feladat volt négyes és ötös fogat

bakról történı hajtása (télen szánnal). Azonban a voltizsálás és a vívás már nem

tartozott a kötelezı feladatok közé, de a harcászati ismeretek megmaradtak.

Az iskolában a vadászlovaglást vagy az ún. falkavadászatot nem csak kedvtelésbıl

őzték, hanem ez egy fontos tantárgy volt, amelybıl az év végén vizsgázni kellett.

7 pálya


10

A „vadászidény” egészen karácsonyig tartott. Ebben az idıszakban minden szerdán

és szombaton azért rendezték meg a falkavadászatot, hogy az összes mén

kipróbálásra kerülhessen. Erre az eseményre, a magyar lovasélet kiválóságait hívták

meg vendégként (KELEMEN,1934).

A versenyeken csak a II. évfolyamosok vehettek részt, akik vagy a saját lovukkal

vagy az iskola lovaival (Szt. György istálló név alatt) indultak. İk voltak az akkori

lovas versenyzés legjobbjai, ennek következtében a MLEOSZ8 megtiltotta egyes

versenyszámokban való indulásukat (PACHL, 1989).

Az örkényi iskola lovastisztjei nem csak belföldi sikereket tudhattak magukénak,

hanem nemzetközi versenyeken is részt vettek, ahol jelentıs eredményeket értek el.

Pl. 1931 Salzburg, széles-magas ugratás I. hely, Schaurek Ottmár-Mr. Spokes; 1931

Salzburg, Nemzetek Díj csapat I. hely; 1935 Aachen, Nemzetek Díj egyéni I.

helyezés, Schaurek Ottmár-Mr. Spokes).

A legnagyobb siker a berlini olimpia volt, amelyre külön, külsı és belsı keretet

állítottak fel. A belsık Örkényben készültek, a külsıket pedig folyamatosan

megfigyelte az olimpiai bizottság illetve az iskola vezetısége.

1936-ba a berlini olimpián a magyar csapat elıkelı helyezéseket ért el, mint pl.

• Platthy József-Sellı – Díjugratás - bronzérem (egyéni)

• Endrıdy Ágoston-Pandúr - Military- V. helyezés (egyéni)

• Keméry Pál, Magasházy László, Pados Gusztáv - Díjlovaglás- VI. hely

(csapat)

• Lovaspóló- IV. hely

Az iskola mőködését kezdetben még a II. világháború sem tudta megrendíteni, így

1943-ig tovább folyt az oktatás, de újabb évfolyamot már nem indítottak. Az iskola

tanári karából is sokan teljesítettek frontszolgálatot, s közülük hatan haltak hısi halált

(PACHL, 1989).

A háború után, nagy feladattal álltak szemben a lovas szakemberek és a tovább

szolgáló tisztek, ugyanis a besütött, tehát a honvédség tulajdonát képezı, valamint a

tenyésztésileg és származásilag értékes lovakat össze kellett győjteni.

Az összegyőjtött lovakból sportcélra 1946-ban egy kisebb keretet állítottak fel a

galopp-pályán, a 2 éves mőködése alatti parancsnoka Schaurek Ottmár volt. 8 Magyar Lovas Egyesületek Országos Szövetsége


11

1948-tól már csak a lónevelı és lóidomító telep mőködött Örkényben, a régi

szakember gárda nélkül. Ezután ide összpontosították az állam és a honvédség

tulajdonába lévı lóállományt és a lókiképzı funkciója is megmaradt.

Itt a minıség mellett a mennyiség is a célok között szerepelt, hiszen sok lovat kellett

szaporítani a lóállomány növelése érdekében, de a lovasok között sem volt akkora

szelekció, mint a lovagló tanárképzı fénykorában (PACHL, 1989).

1954-ben az összes lovas fegyvernemet megszüntették, köztük a huszárságot is,

ezáltal egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nincs szükség ekkora lovascentrum

fenntartására, amely óriási kiadásokat von maga után.

A Rákosi rendszer sem kedvezett a fennmaradásának, ugyanis azt vallották, hogy:

„A modern Magyarországnak nincs szüksége lovakra, jobb a gép!.” (PACHL, 1989)

1953-ban Lászai József parancsnok javaslatot nyújtott be a Honvédelmi

Minisztériumhoz, hogy legalább az állatorvosi tanfolyam, egy lovas díszegység és

egy magasabb parancsnoki lovarda maradjon. Ezt elutasították és a

Földmővelésügyi Minisztérium hatáskörébe helyezték át. Ez a lépés egyenlı volt egy

bezárási ítélettel, hiszen a világon mindenhol az ilyen jellegő „komplexumot”, csak a

honvédség tudja fenntartani, anyagi és ırzési vonzatai miatt.

Végül 1954 július 15-én az örkénytábori lovas komplexum végleg bezárt. Lovait a

Honvéd Sport Istálló, a rendırség, néhányat polgári személyek vettek át, de sajnos

vágó állatként is értékesültek. A telep nagy része még mindig a honvédség

tulajdonában van, üresen áll vagy raktárnak használják. Egyes részeit értékesítették,

így magántulajdonba került (PACHL, 1989).

Ezáltal sajnos, a magyar lovassport virágkorát lezártnak tekinthetjük. Ma már nem

tudhatjuk biztosan, hogy a sok munkára és befektetésre felkerült volna-e a korona,

hiszen a felszereltség, a hely, a lovak és lovasok adva voltak hozzá.

Annak ellenére mondhatjuk ezt, hogy az iskola mőködése alatt, a várakozással

ellentétben, kevesebb nemzetközi sikert arattak a hallgatók és a keret tagjai egyaránt

(ERNST, 2001).


12

Kósa Reznek Jenı fogalmazta meg a legjobban ennek okát: „Most van itt az idı,

mikor a lovaskiképzés helyes alapokon megkezdıdhet és felépülhet, de ezért ne

legyünk túl nagyigényőek kezdetben azokkal szemben, akiknek, az új, helyesen

felépített kiképzésrıl világviszonylatban kell számot adniok, mert ugrásszerő fejlıdés

máról holnapra be nem következik, hanem csak pár év múlva lehet számon kérni és

követelni az átlagos, világviszonylati nívót.” (REZNEK, 1931)

Hiszen minden lovas tudja, hogy lovak versenyre való felkészítése, fıleg

világversenyekre, rengeteg munka és idı, még akkor is, ha mindkettınek meg van a

tehetsége hozzá. Tehát az esély a kezünkben volt, hogy bekerüljünk a világ

élvonalába, csak sajnos a történelem viharaiban ezt elvesztettük.

A sok kritika és nemtetszés ellenére, tisztelettel kell adóznunk az Örkénytáborban

tanító és ott végzett lovastiszteknek, akiket méltán tekinthetünk követendı szakmai

és emberi példaképnek, a mai magyar lovas társadalom számára.

Az Örkénytáborban tanító tanárok névsora a teljesség igénye nélkül pl. Binder

Ottó, Bodó Imre, Endrıdy Ágoston, vitéz Hanthy László, Haszlinszky-Krull Géza,

Kánya Antal, Keméry Pál, Kókay Pál, Kósa-Reznek Jenı, Malanotti Lajos, Németh

Dezsı, Szunyogh Albert, Visy István.

Továbbá néhány lovaglótanárként végzett tiszt neve: Máchánszky Gyula, Monspart

Gábor, Némethy Bertalan, Szemere Csaba, Tóth Béla.

1.1.3. Örkénytábor utókora (1945-tıl napjainkig)

A háború utáni idıszak nem kedvezett a tiszteknek, mert a hadifogságból

visszatérve megbélyegzett emberként kellett új életet kezdeniük. Azonban kezdetben

nem nélkülözhették szaktudásukat, így lehetett az, hogy néhányan helyet kaphattak

a demokratikus hadseregben, valamint a Földmővelésügyi Minisztérium is néhány

évre igénybe vette szaktudásukat.

Ezt az idıszakot követıen az esetek többségében a szolgálatukra nem tartottak

igényt vagy elbocsátották, vagy nyugdíjazták ıket, vagy nem a rangjukhoz méltó

beosztást kaptak és mellızték ıket a lovas sportból is (GYİRFFY-VILLÁM, 2007).

A rossz körülményeknek köszönhetıen egyes lovaglótanárok pl. Endrıdy

Ágoston, Hazslinszky-Krull Géza, Némethy Bertalan, Visy István úgy döntöttek, hogy

elhagyják az országot és külföldön próbálnak szerencsét, kamatoztatva lovagló

tudásukat és öregbítve Örkénytábor hírnevét (ERNST, 2001).


13

Az örkénytábori tanárok emigrációjának meg is lett az eredménye, hiszen:

Endrıdy Ágoston (1902-1989?)

Az angol military csapat edzıje lett. 1956-ban már csapat aranyérmet szereztek a

stockholmi olimpián, majd Badmintomban írja meg a „Give Your Horse a Chance’”

címő könyvét, amely a nemzetközi lovas szakirodalom egyik legkiemelkedıbb

alkotása (ERNST, 2001).

Hazslinszky-Krull Géza (1900-1981)

1959-ben hagyta el az országot, amikor a holland királyi udvar lovardájának

vezetésére kapott meghívást. Nagyon sokat tett a holland díjlovaglás fejlesztésért,

amit munkássága befejeztével holland becsületrenddel jutalmaztak (ERNST, 2001).

Némethy Bertalan (1911-2001)

25 éven át volt az amerikai ugróválogatott edzıje. Munkája nyomán az addig

mérsékelt nemzetközi sikereket felmutató amerikai ugrócsapat a világ élvonalába

került. Ráadásul Némethy olyan pályákat épített, amelyek nehézségi fokát nem az

akadályok magassága, hanem a pálya vonalvezetése, a kombinációk egymástól való

távolsága jelentette.

Los Angelesben 1984-ben, a Némethy által épített pályán, tanítványai díjugratásban

egyéni arany- és ezüstérmet, valamint a csapat aranyérmet is nyertek.

Innentıl új fejezet kezdıdött a díjugratás történetében. A fizikum helyett az értelem, a

tanulékonyság és az intelligencia jelentik a gyızelem feltételét.

Kitőnı és hatékony tanítási módszerét írásban is rögzítette az 1988-ban az Egyesült

Államokban megjelent "The De Némethy-Method” címő könyvében (GYİRFFY-VILLÁM

et al. 2004).

Visy István (1906-2000)

1945-52-ig a német területeket megszálló angol csapatoknál lovaglótanárként

tiszteket képzett és velük együtt versenyezhetett is. Majd a római olimpián találkozott

az USA Lovas Szövetségének elnökével, aki meghívta, hogy legyen a military

válogatott edzıje, amit 1961-1975-ig töltött be.

Munkássága eredményes volt, mert több nemzetközi versenyen nyertek aranyérmet

illetve a tokiói olimpián II. helyezést érték el (ERNST, 2001).


14

Összességében elmondhatjuk, hogy ha megfelelı munkakörülmény és légkör

között, megbecsülve és nem utolsó sorban szelektált ló állománnyal és lovassal,

tudtak volna dolgozni az Örkénytáborban végzett lovaglótanárok itthon,

Magyarországon is, valószínőleg - mint ahogyan a fentiek is példázzák - hozta volna

a magyar lovassport az elvárt eredményeket. Azonban sajnos ezek a feltételek nem

teljesültek, így a korábban elvárt eredmények nem is következtek be.

Ezt a tényt támassza alá a következı idézet: „Mezıhegyes klasszikusan tipikus

példája annak, hogy megfontolt szakszerő vezetés, párosulva a magas fokú edzıi

tudással, a helyi Pártszervezet megértı, segítı támogatásával, pár esztendı alatt az

ország egyik legjobb sportkörét tudta produkálni.”(KÓSA-REZNEK, 2001)

Valamint a következı Tóth Béla 1958-as idézet is erre vonatkozik: „ A jó lovasoktatók

kérdése. Meggyızıdésem, hogy ezen a téren kitőnıen iskolázott, igen jó képességő

idomárgárdával rendelkezünk. A magyar lovasoktatók nem elkényeztetettek, nem

igényesek és még jobb munkafeltételek és jobb lóanyag és a lovassportban jobban

rendelkezésre álló lovasokkal foglalkozhatnak, a munkájukat feltétlenül siker

koronázza.”(TÓTH, 2001)

Az itthon maradt tanárok helyzete csak az ötvenes évek végén, a hatvanas évek

elején kezdett javulni. Ekkor már ménesekben, egyesületeknél kaptak állást, ahol át

tudták adni tudásuk egy részét, de még mindig nem kapták meg azt a megbecsülést,

amit érdemeltek volna; továbbá - a háború után - munkájukat már nem válogatott

lovakkal és lovasokkal tudták végezni. Versenyezni tovább már nem versenyeztek,

mert a legtöbbjük ezekben az években már idıs volt, a többiek pedig azért nem, mert

mint egykori tisztek nem kívántak nyilvánosan szerepelni (PACHL, 1989).

A katonai lovassport is megszőnt a huszárság megszőnésével egy idıben, amit

természetesen a polgári lovassport átvehetett volna, mint ahogy ez Nyugat-

Európában történt, de ez sajnos nálunk nem valósult meg, csak évekkel késıbb.

Valamint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a lóállomány nagy része

odaveszett, ill. hadizsákmányként elvitték az országból.

A megmaradt állományból sikerült újjá éleszteni a lótenyésztést, de közbe szólt a

gépesítés, amely drasztikus lólétszám csökkenéshez vezetett (GYİRFFY-VILLÁM et al.

2004).


15

Tehát, nem voltak könnyő helyzetben az akkori lovassport tagjai itthon,

Magyarországon, amit a következı néhány rövidített, a II. világháborút követı

idıszakot leíró életrajzok is példáznak:

Máchánszky Gyula (1912-1998)

1946-ban érkezett haza a francia hadifogságból és azonnal szolgálatra

jelentkezett, de elıször nem tartottak rá igényt. 1948-ban azonban behívták, és

egészen 1956-ig teljesített szolgálatot. 1948-ban már a Honvédelmi Minisztérium

Lóügyi osztályán dolgozhatott. A honvédségnél, bár bizalmatlanok voltak vele, mint

régi tiszttel, de szakmai tudását, önfegyelmét és kiállását elismerték, így kiváló

katonának minısítették és alezredesnek léptették elı.

1956-ban aztán saját elhatározásából leszerelt, majd 1958-ban lefokozták, mert nem

írta alá a tiszti nyilatkozatot. Kis ideig segédmunkásként dolgozott, azután pedig

helyet kapott a Magyar Lovas Szövetségnél, mint irodavezetı.

1958-61-ig az ifjúsági és a military keret szövetségi edzıje volt, majd 1962-72-ig

Mezıhegyesen a sportkör edzıje, ahol segítségével az ottani lovasok és lovak, fogat

és díjugrató sportban az országos élmezınybe kerültek.

Nyugdíjba vonulása után Németországban dolgozott két évet, ezután 1975-85-ig

vezette a kecskeméti lovasiskolát. Innen vonult vissza, Budapesten élt és a Lázár-

fivérek lovasoktatója lett, akik az ı irányításának köszönhetıen értek el sikereket a

fogatsportban (ERNST, 2001).

Platthy József (1900-1990)

A háború után 1948/49-ben galoppidomárként, majd amikor 1950-52-ig távol került

a lovaktól lakatos inasként, majd redınygyári szerelıként dolgozott.

1953-ban a bıszénfai ménes, majd 1957-ben a Kisbéri méncsikó idomító edzıje lett

és a pardubitzi akadályversenyre készített fel lovakat és lovasokat.

1957/58-ban a nyugállományban és tartalékosként nyilvántartott tisztek többségét

indok nélkül lefokozták, azonban Platthy szakmai tudását és emberi értékeit

figyelembe véve alezredesi rangját megtartották.

Egészen élete végéig lovagolt és versenyre készített lovakat, de edzıi érdemei nem

voltak számottevıek, mert ı kifejezetten olyan lovas volt, aki tudta, érezte, hogy mit

mikor kell tenni a lovon, de elmagyarázni azt sajnos nem igazán (ERNST, 2001).


16

Szemere Csaba (1911-1997)

1947-ben tért haza az orosz hadifogságból. Nem tért vissza a hadseregbe inkább

1957-ig a svájci nagykövetségen volt gépkocsivezetı, majd egy félévre letartóztatták.

Szabadulása után Budapestrıl kitiltották, és Békés megyébe küldték.

1961-66-ig kımőves segédmunkás Budapesten, majd innen került újból ló közelbe -

Schaurek Ottmár segítségével – megbízzák a szenttamási ménes, lovas

idegenforgalmi ágazat vezetésével. 1972-ben ment nyugdíjba. Ezután a

Mezıkeresztesi Termelıszövetkezet sportistállójának vezetıje lett, ahol rövid idın

belül képzett ki számos fiatal versenyzıt és indította el versenypályájukat.

Magánlovasoknál is dolgozott, egészen haláláig. Sajnálatos módon nagyobb sikert

lovasként és edzıként sem tudott elérni, hiszen tudásához méltó feladatot a

lovassport vezetıitıl nem kapott.

Azonban minden körülötte lévı lovas, tanítvány és kolléga elismerte szakmai

tudását, amit a Magyar Lovas Szövetség Széchenyi Emlékéremmel is díjazott

(ERNST, 2001).


17

1.2. MAGYARORSZÁG LÓTENYÉSZTÉSÉNEK HELYZETE A XX. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG

1.2.1. A XX. század elejétıl a II. világháborúig

A XX. század eleji Magyarországon a lótenyésztés szervezését a

Földmővelésügyi Minisztérium Lótenyésztés Osztálya felügyelte, azonban az állami

ménesek és méntelepek személyi állománya, a Honvédelmi Minisztérium Méneskari

Katonai Felügyelısége alá tartozott. Ez a kettısség 1869-tıl egészen 1945-ig

ragyogóan mőködött (ERNST et al. 1988).

A lóállomány nagyrésze a kisbirtokosok kezében volt, azonban itt nem

beszélhettünk nemes származású lovakról, hanem úgynevezett paraszt lovakat

tartottak, amelyek javított és javítatlan változattal is rendelkeztek.

A minıségi lóállomány a nagybirtokosoknál volt fellelhetı, hiszen többségük

rendelkezett magánménessel, ahol saját felhasználásra és eladásra is tenyésztették

az akkori igényeknek legmegfelelıbb lovakat. Ezen egyedek az esetek többségében

a lóállomány krémjét adták, amelyek nagy része jó minıségő angol félvérbıl állt.

Az állami ménesek célja, a minıségi lóállomány tenyésztése, valamint a meglévı

fajták fejlesztése és fenntartása volt.

Az ország egyes részeinek különbözı földrajzi, gazdasági adottságainak

következtében úgynevezett tájfajták alakultak ki és ebbıl adódóan tenyésztési

körzetekre lehetett felosztani az országot (KOVÁCSY - MONOSTORI, 1905).

Például: A dunántúli körzetben voltak az emberek a legfogékonyabbak a minıségi

lótenyésztés iránt, itt ugyanis nehéz és könnyő igást, a könnyő hintó és kocsi lovat,

valamint a hátasló használatát és tenyésztését részesítették elınyben. Ennek

kialakulásához a nyugati államok valamint Bécs, Budapest közelsége, ill. a kiváló

lótenyésztési adottságok is hozzájárultak. A többi kerület (kivéve Tiszántúl)

lóállománya - átlagban nézve - silányabb a dunántúlihoz képest, hiszen itt fıleg

nemesítetlen lovakat találunk a parasztság kezében (a nagybirtokosok

természetesen mindenhol igyekeztek nemes lovat tenyészteni) (KOVÁCSY -

MONOSTORI, 1905).

Az állam, a köztenyésztés színvonalának emelésére méntelepeket tartott fenn, pl.:

székesfehérvári, nagykırösi, sepsiszentgyörgyi és a debreceni, ahol angol telivér,

angol félvér, nóniusz, gidrán, lipicai, arab telivér és hidegvérő állt a rendelkezésre.


18

A fedeztetési idény alatt a méneket az ország különbözı részeiben lévı fedeztetési

állomásokra küldték szét.

A kitőnı szervezésnek köszönhetıen, az ország lótenyésztése fellendült és nem

csak mennyiségben, hanem minıségben is példamutatóvá vált. Ezt jól példázza az

1905 adat is, miszerint a nagy Magyarország területén 1 972 448 ló volt fellelhetı és

1000 lakosra jutott 130 ló, amely az európai átlaghoz képest igen nagy, hiszen csak

Oroszország rendelkezett több lóval, 1000 lakosra nézve (KOVÁCSY - MONOSTORI,

1905). Ehhez természetesen a ló piaca is kellett, hiszen nem csak külföldre történt az

értékesítés, hanem minden évben a katonaság is vásárolt legalább tízezer pótlovat.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy abban az idıben - gépesítés hiányában

- szállításra és mezıgazdasági munkára is lovakat használtak így folyamatosan

szükség volt a lovakra (KOVÁCSY - MONOSTORI, 1905). Eredményességük annak volt

köszönhetı, hogy katonai fegyelem alatt folyt az állami ménesek kialakulása,

tenyésztése, a méntelepek és a fedeztetési állomások felállítása és üzemeltetése.

A fedezımének elıállítását csak a legerısebb szelekcióval vihették véghez, ugyanis

szigorú költségvetésbıl gazdálkodtak.

Az I. világháború elég nagy pusztítást végzett, ami a lóállomány csökkenésében is

megmutatkozott, de végül sikeresen fejlıdésnek indult a lótenyésztés és ezzel együtt

a lóállomány is (1. táblázat) annak ellenére, hogy az ország területének a

kétharmadát elcsatolták.

1. táblázat. Magyarország lóállományának alakulása 1922-1938-ig (KSH, 2010).

Év 1911.* 1922. 1923. 1924. 1925. 1926. 1927. 1928. 1929. 1930. 1931. 1932. 1933. 1934. 1935. 1936. 1937.

Ezer db 900 717 815 850 875 884 903 917 892 860 864 845 819 802 885 794 798

*a mai Magyarország területének megfelelı mért adat szerint

A megmaradt tenyésztı körzeteknek, állami és magán méneseknek sikerült talpra

állniuk. Tíz méntelep szervezıdött az országban arányosan szétszórva, ugyanis az

országot újjá kellet építeni és nem utolsó sorban a katonaságnak is szüksége volt

lovakra (ERNST et al. 1988).

Erre a rövid kitérıre csak azért volt szükség, mert így szerettem volna rávilágítani

arra, hogy az örkényi Lovaglótanárképzı és Hajtóiskola sikerességét a jól szervezett

lótenyésztés és a kiváló lóállomány is adta.


19

1.2.2. A II. világháborútól a rendszerváltásig (1989)

A II. világháború után a méneskari intézmény, amelyben katonák szolgáltak

megszőnt, helyettük civil szervezet tevékenykedett a lótenyésztésben.

A háború elıtti tenyésztésszervezés folytatódott egészen az 1960-as évekig annak

ellenére, hogy a második világháború harmadára csökkentette a lóállományt. Ez nem

csak mennyiségbeli, hanem minıségi csapás is volt, hiszen pl. a kisbéri ménes nagy

része hadizsákmányként Amerikába került, ill. az oroszok elterelték a hortobágyi és a

hódmezıvásárhelyi ménest (VÉGH, 2003). A bábolnai ménes egy részét

Németországba menekítették és szerencsésen vissza is tért, de a háború alatt itthon

maradt állomány megsemmisült.

Végül a nagy veszteségek ellenére, a hozzáértı szakemberek irányításával,

melyet eredmények is igazolnak, a magyar lótenyésztés újjászületett (2. táblázat).


Év 1942. 1945. 1946. 1947. 1948. 1949. 1950. 1951. 1952. 1953. 1954. 1955. 1956. 1957. 1958. 1959.

Ezer db 900 329 399 575 651 600 712 697 698 681 683 711 727 720 724 717

1961-tıl a lótenyésztést sajnos átszervezték. Ez azt jelentette, hogy a

méntelepeket megszüntették, a patinás épületekbe az állami gazdaságok költöztek,

a magán tenyészeteket államosították, a magyar gazdákat termelıszövetkezetekbe

(tsz) kényszerítették, így földjük mellett a lovaikat is a tsz-be vitték, mert termelı

eszköznek számítottak (ebben az idıben már a köztenyésztésben is kiváló kancák

voltak).

A lovak száma ezután rohamosan csökkent, a legjobb kancák vagy vágóhídra

kerültek, vagy pedig vágó áron exportálták ıket Olaszországba. A lóállomány

csökkenéséhez még az is hozzájárult, hogy a lóra, amely erejét felváltotta a gép, már

kevesebb szükség volt.


20

Ebbıl következıen az elkövetkezı negyven év egyáltalán nem kedvezett a

lótenyésztésnek (3. táblázat).


Év 1960. 1961. 1962. 1963. 1964. 1965. 1966. 1967. 1968. 1969. 1970. 1971. 1972. 1973. 1974.

Ezer db 628 463 374 339 323 321 295 287 274 249 222 211 188 172 163

Év 1975. 1976. 1977. 1978. 1979. 1980. 1981. 1982. 1983. 1984. 1985. 1986. 1987. 1988. 1989.

Ezer db 156 147 144 134 126 120 112 112 111 102 98 95 88 76 75

A ménesekre is nehezebb idıszak köszöntött, ugyanis mőködésüket átszervezték.

Pl. A bábolnai ménes csak vegetált. Ezen idıszak alatt értékes ménvonalak és

kancacsaládok pusztultak ki. A kisbéri ménest a lovak elhajtása után 1953-ban újjá

élesztették, majd egy rossz döntés folyományaként 1961-ben Kisbérrıl Sárvárra és

Dalmandra telepítették, a gidránnal együtt. A mezıhegyesi ménes 1961-tıl azt a

feladatot kapta, hogy ügetı és ugró sportlovakat tenyésszen, míg a hagyományosan

tenyésztett fajtákhoz (furioso north star, nóniusz) tartózó mének és kancák a

Hortobágyra illetve a Nagykunságra kerültek.

1978-ban viszont, a bábolnai arab fajtát, nem mint arab telivért, hanem mint

shagya arab lófajtát elismerték. De a II. világháború után alkalmazott túlzott arab

telivér keresztezéssel a fajta majdnem elvesztette jellegét (GYİRFFY-VILLÁM et al.

2004).

„Ekkor indult útjára Európában a sportlótenyésztés. Miközben eladott, külföldre került

ménjeink, kancáink Németországban, Hollandiában segítenek az új sportló

kialakításában, mi a korszerőtlenné vált hannoveri ménekkel keresztezzük

megmaradt lóállományunkat. Rövidlátás és tudatlanság irányítja a cselekvést!”

(HECKER, 2004).

1.2.3. A rendszerváltástól napjainkig

A rendszerváltás után újabb szerkezeti változások következtek, hiszen a

lóállomány (4. táblázat) nagy része elaprózódva ismét magánkézbe került.

A ménesek egy része megszőnt, vagy privatizálták ıket, a nagyobb ménesek állami

tulajdonban maradtak, mint pl. a hortobágyi, a mezıhegyesi, a bábolnai és a

szilvásváradi ménes.


21

1989-ben lótenyésztı egyesületek alakultak, hogy megmentsék a széthulló

nagyüzemi törzstenyészetekbıl kiáramló tenyészanyagot, továbbá hogy az addig

szervezetlen magánlótartókat bekapcsolják egy egységes, országos genetikai

fejlesztı munkába.

A tenyésztı egyesületek feladatai közé tartozott, hogy a törzstenyészetek és a

köztenyésztés minıségi különbségét a törzstenyészetekhez közelítve csökkentsék, s

mindkettıt a világpiacon versenyképes színvonalra emeljék.

A 90-es évek elején import fedezımének használatának köszönhetıen javult a

magyar ló állomány és fejlıdött a magyar sportló fajta.

Ezen fedezımének többsége állami tulajdonban volt annak érdekében, hogy

szaporítóanyaguk mindenki számára elérhetı legyen, hiszen az állami támogatásnak

köszönhetıen kedvezıbb áron lehetett hozzá jutni.


Év 1990. 1991. 1992. 1993. 1994. 1995. 1996. 1997. 1998. 1999.

Ezer db 76 80 75 71 81 71 70 72 .. ..

Év 2000. 2001. 2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009.

Ezer db 75 60 63 62 67 71 60 60 58 61

Napjainkban már nincs szükség állami fedezıménekre, mert az EU

csatlakozásnak, vagyis a határok megnyitásának, ill. a technika fejlıdésének

köszönhetıen ma már minden típusú ló örökítı anyaga elérhetı a világ bármely

részérıl mélyhőtött, vagy hőtött formában.

A fejlıdés gátját a csikónevelési feltételek romlása jelentheti, ugyanis a

magángazdaságok nem rendelkeznek a szükséges istállókkal, legelıkkel, ill. egyéb

nevelési feltételekkel (VÉR, 2000).

A lóállomány nagy része kistenyésztıknél van, akik nem rendelkeznek túl nagy

területtel (5. táblázat).

5. táblázat. Egyéni gazdaságok jellemzıi a használt mezıgazdasági terület szerint (KSH,2007).

Gazdaságok száma 9,44 66,14 14,54 3,89 4,57 0,82 0,57 0,04 100

Mezıgazdasági terület - 4,35 9,73 8,01 28,5 17,03 27,76 4,62 100

Lóállomány 17,25 31,94 25,62 10,31 11,76 1,77 1,3 0,06 100

Megnevezésnem

használ0 – 1 1– 5 5 –10 10–50 50–100 100 –300 300– Összesen (%)

mezıgazdasági területet használó gazdaságok (ha)


22

A kistenyésztık helyzete egyáltalán nem mondható megfelelınek napjainkban.

Rendkívüli módon lecsökkent az érdeklıdés a lovak és fıleg a képzetlen lovak és

csikók iránt. Ez olyan mértékő, hogy az elmúlt években a legtöbb kistenyésztı, mivel

az elvárt áron nem tudta értékesíteni csikóit, inkább nem fedeztette kancái egy

részét. Ezzel szemben a fedeztetéssel kapcsolatos kiadások nınek, az eladatlan

csikók többletkiadással járnak, valamint a számukra rendelkezésre álló hely is

behatárolja a lehetıségeiket.

A megoldás a kiképzett lovak eladásában rejlik, amire sajnos munka mellett és

kellı szaktudás hiányában a kistenyésztık többsége képtelen.

Megoldást jelenthetnének, az olyan szakképzett kereskedık is, akik az arra érdemes

csikókat felvásárolnák, és késıbb belovagolva értékesíthetnék. Ezt azonban

megakadályozza a jelenlegi alacsony értékesítési ár (LÉKÓ, 2009).

További problémát az jelenti, hogy a ménesek fı feladata - az ıshonos magyar fajták

génmegırzése - már elvesztette a korábbi szelekciós szempontjait és így nincs olyan

korszerő célkitőzés, amely alapján fejleszteni és késıbbiekben kipróbálni lehetne a

fajták egyedeit. A régi tenyészcél, mint pl. az ágyuhuzás, a katonaság, a

mezıgazdasági munkák mára már elvesztették szelekciós értéküket.

Ennek ellenére ezen fajtákat piacképessé kellene tenni, a mai kornak megfelelı

sport típusú lovak kialakításával, de csakis úgy, hogy ıshonos fajtáink ne veszítsék

el valódi karakterüket.

Hazánkban a lóállomány nagy részét magyar félvér, magyar sportló (e fajtáknál is

a legtöbb egyed egyik szülıje külföldi származású) és nagyon sok külföldrıl behozott

fajta is alkotja (6. táblázat).

6. táblázat. Lóállományunk fajta szerinti összetétele (KSH, 2000).

Fajta, fajtacsoport Ezer darab

Angol telivér 1Furioso North Star 1

Gidrán 1Mezıhegyesi félvér 1

Kisbéri félvér 3

Lipicai 5Muraközi 6

Nóniusz 7

Magyar félvér és sportló 30Egyéb* 22 *tartalmazza a külföldi fajtákat is


23

Ez érthetı, hiszen ezen fajták már túlestek a sport célra való nemesítésen, így

alkalmasabbak a sportra, mint más ıshonos magyar fajtársaik.

A németek, a hollandok, és a franciák, már a II. világháború után elkezdték sport

célra tenyészteni, az addig mezıgazdasági munkára használt lovaikat, melyeket

angol telivérekkel, anglo-arabokkal nemesítettek. Ezzel azt érték el, hogy

napjainkban erıs vezetıi a lovas versenyeknek és a lókereskedelmeknek.

Sajnálatos módon ezt a tendenciát látva, a lovasok többsége, ha eredményeket

szeretne elérni és elég pénzzel is rendelkezik, inkább külföldi lovat vásárol, mintsem

a magyar fajtákkal „szenvedjen”. Ennek köszönhetıen a magyar tenyésztık, mivel túl

sok kiutat nem látnak, külföldi ménekkel fedeztetik kancáikat azért, hogy a csikók

eladhatóbbak legyenek.

Ennek következményeként a fajtáink létszáma lecsökkent, az állomány egy része

teljesen átalakult, amely lehet hogy a piac és a befolyt összeg szempontjából

elınyös, de a kulturális örökségünk megırzésének szempontjából hátrányos.

„Az újabbkori ménesszervezésben a tenyészpolitika inkább a gyors eredményt ígérı

utat járta a hosszútávú sikerek szorgalmazása helyett.” (ÓCSAG, 1988)

A kialakult helyzetért a tenyésztıket sem lehet hibáztatni, hiszen a rengeteg

befektetett pénzbıl jövedelmet szeretnének látni és nem fogják újból járni azt a

nemesítési utat, melyet a többi ország évtizedeken keresztül járt végig.

A Nyugat-Európában tenyésztett lovak sem tökéletesek, hiszen sok köztük a

genetikailag terhelt, valamint szervezeti szilárdságuk sem összevethetı az 50 évvel

ezelıtt élt rokonaikkal. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy manapság már a

tenyésztésben is a pénz dominál, nem a szakmaiság és a fenntarthatóság.

Az esetek többségében a nyugat-európai államok sem a legjobb lovaikat értékesítik

külföldre - fıleg nem a fedezıméneket – és így nem biztos, hogy elérjük a sportló

fajtában azt a javító hatást, amit szeretnénk.

Erre megoldást kínálhat a mélyhütött sperma, hiszen napjainkban - kellı mennyiségő

pénz ellenértékében. - bárki számára, minden gond nélkül beszerezhetı.


24

1.3. A LOVASOKTATÁS HELYZETE ÖRKÉNYTÁBORTÓL NAPJAINKIG

Örkénytábor után a lovasoktatás ideális feltételei megszőntek. Az államosított

világban a piaci igények kielégítése helyett, a direktívákon alapuló rendszer

mőködött.

Az oktatásban ez azt jelentette, hogy azt oktatták, amit a központban fontosnak

gondoltak. A piac, érdemben nem befolyásolta az oktatás rendszerét és struktúráját,

végsı soron magát a terméket sem. Az, hogy az állam azokat képezze akikre igazán

szükség van, nem oldódott meg az 1989-es rendszerváltást követıen sem (BOZZAI,

2010).

Ma a közép és felsıfokú intézményekben folyik lovasokkal kapcsolatos iskola

rendszerő oktatás. Végzettséget lehet szerezni a különféle OKJ-s képzéseken

levelezı jellegő felnıttképzéseken is, de ezek szakmai színvonala igen változatos.

Manapság egyre jelentısebb szerepet tölt be a pénz az oktatásban. Hiszen nem az a

probléma, hogy a felnıttképzésért a hallgatóknak fizetniük kell, hanem hogy

különféle kurzusokat írnak ki, melyek nem a piaci igények kielégítését, hanem - jobb

esetben csak - az oktatás folyamatosságának fenntartását szolgálják.

Az oktatásban részt vevı hallgatók pedig szerencsésebb esetben már menet

közben ráébrednek, hogy nem azt kapják, mint amit elvárnak. Rosszabb esetben a

frissen szerzett papírjukkal munkát keresve éri ıket a keserő kiábrándulás (BOZZAI,

2008).

A piaci igények érintılegesen találkoznak az oktatással. A szakma nem ismeri el

az új végzettségeket, mert nem kapcsolódik hozzájuk alapos gyakorlati lovas képzés.

Továbbá azért sem, mert az oktatás színvonala és követelménye nem egységes,

ezáltal elég kiegyenlítetlen a végzett hallgatók tudása (BOZZAI, 2008).

Ennek kiküszöbölésére a Magyar Lovas Szövetség bevezette az edzı

regisztrációs rendszert, amely során három szinten lehet számot adni lovas és tanítói

tudásról és ennek megfelelıen kap az adott edzı minısítést. Jelentkezni csak

szakmai elıképzettséggel lehet (lovas sportoktató, lovas edzı, lovas szakedzı,

okleveles lovas szakedzı, lovaskultúra oktató, lovastanár és szervezı).

Természetesen a mesteredzık és a kimagasló eredményt elért lovasok vizsga nélkül

megkapják a legmagasabb edzıi minısítést. Rajtuk kívül mindenkinek végig kell

menni a három szinten, ha minısülni szeretne.


25

Regisztráció nélkül hivatalosan nem taníthat az adott edzı, valamint tanítványai

sem indulhatnak hivatalos versenyeken.

Ez a rendszer az eddigi tapasztalatok alapján kiküszöböli az oktatás változó

színvonalát, hiszen a regisztrációs vizsgán mindenkinek ugyanazokat a feladatokat

kell teljesíteni. Valamint arra is rámutat, hogy hány edzı van az országban és azok

milyen kvalitással rendelkeznek. Ezáltal, a továbbképzéseket is jobban meg lehetne

szervezni, hiszen a következı szint elérését akár egy továbbképzı tanfolyamhoz is

kötni lehetne.

A lovas szakirodalom helyzete napjainkban fellendülıben van, rengeteg DVD,

könyv, cikk, kurzusok, ingyenes egyetemi elıadások érhetıek el, amely egy

nagyszerő tendencia, hiszen a lovas elméleti képzettsége ma már nem feltétlenül

pénz kérdése, hanem inkább a személyes igényességé.

Ezelıtt csak az edzıktıl lehetett személyesen tanulni, könyv és más jellegő

információs anyag csak korlátozottan állt a lovasok rendelkezésére. Ebbıl

következıen ma könnyebben képezhetik a lovasok az elméleti tudásukat, akár edzı

jelenléte nélkül is.

A lovas oktatás fontosságára és elsorvadásának következményeire már Moys

Elemér is rávilágított: „Ha már most (1934) az idık folyamán egyre fogynak, ritkulnak

azok az iskolák, amelyek oktatókat és mestereket nevelnek, ennek természetes

következménye, hogy a jó lovaglótanárok is mindig kevesebben lesznek, míg végül a

lovastudomány a lovaglómővészettel együtt szintén teljesen elsorvad és kivész.”

(MOYS, 2003)


26

1.4. A VERSENYZÉS HELYZETE ÖRKÉNYTÁBORTÓL NAPJAINKIG

Az MLEOSZ - Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetsége -

megalakulásával (1924), elıtérbe került egy korszerő szemlélet, a díjugrató és

díjlovagló versenyeken, melyet több egyesület szervezett és díjazott mint pl.

Úrlovasok Szövetkezete, Budapesti Ügetıverseny Egyesület, Lovas Sport Egyesület,

természetesen a földmővelésügyi, honvédelmi minisztérium támogatása sem maradt

el. A versenyzés egyes költségeit (szállítás, istálló díj, nevezési díj, szállás költség)

viszont a versenyzı állta.

A háború elıtti idıkben nem rendeztek olyan sok versenyt, mint manapság,

maximum 7-10 országos mérkızést tartottak egy évben. Valamint a lovagló

tanároknak nemzetközi versenytapasztalatuk sem volt számottevı, hiszen fıleg

Közép-Európába jártak versenyezni (Bécs, Luzern, Salzburg, Berlin, Varsó), de

Aachenben is rendszeresen szerepeltek.

Ennek ellenére jelentıs eredményeket tudtak szerezni pl. 1935. Aachen, Shaurek

Ottmár-Mr. Spokes, Nemzetek Díja egyéni I. hely.

Továbbá azt is meg kell említeni, hogy az akkori közép-európai versenyzık a

nemzetközi él és középmezınybe tartoztak. A kevesebb versenytapasztalat ellenére

az 1936-os olimpián mégis minden idık legjobb magyar eredményét tudták elérni,

mind a három olimpiai szakágban (LÉVAI, 2002).

A versenyzést ebben az idıben fıleg katonák és férfiak őzték, de ekkor már

létezett kiírás díjlovas és ugró versenyszámokban nık részére is. Nem csak

Budapesten, valamint a nagyobb városokban rendeztek versenyeket, hanem a helyi

katonai lovas alakulatok szervezésében vidéken is tartottak lovasmérkızéseket, civil

lovasok részvétele mellett.

A háború után a lovasok részvételi aránya megváltozott, a katonai lovasokat

felváltották a civilek, a honvédelmi minisztérium kiszállt a támogatásból, hiszen

tovább már nem tekintették harci eszköznek a lovat.

A lovassporttal is foglalkozó termelıszövetkezetekben a lovak közös vagy állami

gazdasági tulajdonban voltak, így nagy létszámban álltak rendelkezésre a diákok

számára. Ennek köszönhetıen anyagi helyzettıl függetlenül sokaknak volt

lehetısége lovagolni. Továbbá a rég elfeledett lovagló tanárok ezekben az

intézményekben tudtak fıleg munkálkodni.


27

A versenyzést is az állam finanszírozta, így a versenyzıknek arra sem volt gondjuk

(LÉVAI, 2002).

Ezen tényekbıl kiindulva azt gondolhatnánk, hogy minden adott volt a

sikerességhez, de sajnos a megfelelı lóállomány nem állt rendelkezésre és szép

lassan elmaradoztunk a nyugat-európai tenyésztési és versenyzési tendenciáitól.

Ennek ellenére, a lovagló tanárok háttér munkájának köszönhetıen a lovak

képzettsége megfelelt a követelményeknek, csak a képességük nem volt elegendı.

Ezt példázzák Tóth Béla 1958-ban írt sorai: „Nem hálátlanság részemrıl a magyar ló

iránt, csak ıszinte és nemzetközi mértékben való gondolkozás, ha azt írom, hogy

lóanyagunk a világversenyeken megjelenı hatalmas ugróképességgel és ezzel

párosuló jó tulajdonságokkal (nagy ráma, jó ugróképesség, könnyen idomíthatóság)

rendelkezı ugrólovak között nem képvisel elıkelı klasszist.” (TÓTH, 2001)

Sokszor, a siker útjába az álhatott, hogy a jobb képességő lovakra nem a megfelelı

lovasokat ültették, valamint, hogy az állam kezében volt a versenyzés és a

tenyésztés, amelyet csak egy bizonyos összegig támogattak. Ez a magas színvonal

eléréséhez kevésnek bizonyult, viszont a lovassport ennél nagyobb befektetést nem

ért meg, hiszen más sportágakban a kevesebb költség ellenére is sokkal

eredményesebbek voltunk.

A rendszerváltás után a versenyzés még nagyobb gödörbe került, mert hiába

nyíltak meg a határok, hiába lehetett még több versenyzıi tapasztalatot győjteni és

kiváló lovakat behozni, a versenyzést már mindenkinek saját magának kellett és kell

finanszírozni, akárcsak a lótartást.

Sajnálatos módon, kevés kivétellel vannak már csak lovasképzı központok.

Ráadásul a ló és lovas állomány szét van szóródva kisebb lovardákban, melyek fıleg

Budapest környékére összpontosítódnak. Így az edzıknek sokszor több tíz, esetleg

száz kilométert kell utazni egyik tanítványtól a másikig, idıt és pénz emésztve fel

ezzel és ennek eredményeként nem tudnak olyan alaposan odafigyelni a

tanítványokra.

Továbbá, a versenyzıknek általában csak annyi lovuk van, amennyit el tudnak

tartani, ill. ritka, ha valaki napi több lovat lovagol és azzal még versenyzik is. Ebbıl is

adódik, hogy a külföldi lovasokhoz képest sokkal kevesebb tapasztalatuk van a mai

lovasoknak.


28

Természetesen vannak kivételek, de ık általában hivatásként őzik a lovaglást és

vagy csak egy, ritkán két, vagy egyáltalán nem rendelkeznek saját lóval. Többségük

megélhetési gondokkal küzd, mert a lovak lovaglásáért átlagban a minimálbérnél

kevéssel adnak többet. Lehetıségük leginkább azoknak a fiataloknak van, akik

megfelelı anyagi háttérrel rendelkeznek. Sajnos, így a tehetséges, ám de anyagi

háttérrel nem rendelkezı versenyzık kevesebb lehetıséghez jutnak, amely nem

biztos, hogy a legjobb szelekciós szempont a lovaglás tekintetében.

Mint ahogyan már említettem, Örkénytábor idején, amikor a lovas sikereink a

díjugratás és military szakágakban a csúcson voltak, a lovasok, a versenyzık

többsége katona volt, tehát a katonai fegyelem érvényesült lovaglásuk és képzésük

során. Mindenkinek úgy kellett lovagolni, ahogy lovaglótanára azt megkövetelte.

Továbbá, több szakágban is kellett versenyezniük (díjlovaglás, díjugratás, military, a

megfelelı alkatúaknak pedig, akadályverseny is). A szerénység mellett az alázat is

hozzá tartozott az erényeikhez (ERNST, 2001).

„A versenyzık nevelése, fizikai, idegi felkészítése a versenyre: a sportember egy

értékes ember típust képviseljen és ez nyilvánuljon meg magatartásában,

gondolkozásában, tetteiben. Mint versenyzı érdemelje ki embertársai

megbecsülését. Jellemezze a lovassport hőséges szeretete, a vetélkedés nemes,

tiszta szelleme. Durvaság, gorombaság a vérbeli lovasembernek sem a munkájában,

sem a versenyein nem lehet tulajdonsága. Mindig magában keresse a hibát és a

sikerek és a kudarcok is további versenyekre serkentsék.” (TÓTH, 2001)

Manapság már ez sem szelekciós szempont, hiszen már nem katonák lovagolnak

és nem a túlélésre készítik fel a lovakat. A világ egy teljesen más irányt vett célba.

Az eredményesség a legfontosabb, bármilyen áron. Ezáltal már a lovakat sem

kímélik különbözı erıszakos eszközök használatától és a teljesítményfokozók

alkalmazásától sem riad vissza a versenyzık többsége, hiszen minél gyorsabban,

minél nagyobb eredmény elérése a cél. A probléma csak ott van, hogy a ló egy

biológiai szervezet, amely egy idı után ezt feladja.


29

A tenyésztıknek viszont, sikerült egy olyan modern típusú lovat kitenyészteni,

amely munkakészebb, alkalmasabb a sportra, jól bírja a monotonitást, sokkal

tanulékonyabb (a sportra alkalmas alkatának köszönhetıen korábban lehet nehéz

feladatok elé állítani) mozgása és ugróképessége is javult. Ezáltal a lovasok sokszor

esnek abba a hibába, hogy többet követelnek a lótól, mint ahogy azt az életkora

engedné, ezáltal lehet, hogy az elsı években kiválóan szerepel a versenyeken, de

10-12 éves korára tönkremegy.

Ezt a problémát már dr. Kósa-Reznek Jenı megírta 1957-ben: „A lovassportban

sajnos két irányzat áll egymással szemben. Az egyik a mindenáron való nyerni

akarás és ennek érdekében feláldozzák a lovast és a lovat. Az idı elıtti, értetlenül

bevetett anyagból azonban sohasem lehet kihozni azt a teljesítményt, mint egy

versenyzésre megérett együttesbıl. A másik irányzat, amelynek sajnos nagyon

kevés híve van, a lovasokat elıször meg akarja tanítani ülni, a lovakat járni és azután

mind a kettınek megtanítani a helyes stílust. Ez valamivel hosszadalmasabb, de

megint csak azt mondom, amit már több ízben hangsúlyoztam, hogy az

eredményekben busásan megtérül ez a látszólag elveszett idı, amit a lovak

belovaglására fordítunk." (KÓSA-REZNEK, 2001)

Természetes, hogy minden magyar lovast és hajtót elgondolkodtat a versenyzés

kapcsán az tény, hogy miképpen lehet az, hogy a fogathajtásban az élen járunk (65

érem és 31 arany a világ és Európa bajnokságokon) az olimpiai szakágakban pedig,

az esetek többségében, a közép mezınyben helyezkedünk el (kivétel Dallos Gyula,

aki 1993-ban Action nevő lovával EB III. helyezést ért el díjlovaglásban).

Ennek oka egyrészt a magyar ló tulajdonságaiban keresendı, hiszen az állomány

nagy részét igás-, fogatlóként hasznosították és csak a kisebb részét használták

hátasnak, továbbá a lótenyésztés sokféle átszervezése is csak gátlója volt a

haladásnak. Másrészt, a mai lovassport 1960-as évektıl fejlıdött, mi ettıl el voltunk

zárva és ilyen mértékő lemaradást nehéz behozni. Harmadrészt a legjobb oktatóink

külföldön bizonyítottak edzıként, az itthon maradottakat pedig ellenséges légkör

vette körül, ami által az ismereteink rendkívül hiányossá váltak (GYİRFFY-VILLÁM et

al. 2004). Negyedrészt pedig, a fogathajtás, mint sportág közelebb áll a magyar

virtushoz és mivel még csak néhány évtizedes verseny múltra tekint vissza,

kezdetektıl fogva együtt tudtunk vele fejlıdni. Ennek köszönhetıen nem maradtunk

le a világ élvonalától, nem úgy, mint az olimpiai szakágak esetén.


30

Természetesen a probléma megoldása nem ott van, hogy visszavágyakozzunk a

múltba, hanem megoldást kell keresnünk a jelenlegi nagyon nehéz helyzetre.

Hiszen hogyan lehetnénk úgy sikeresek, hogy a magyar állampolgárok csak

kevesebb, mint 1%-a lovagol, más nemzeteknél ez legalább 5%. Ráadásul a

lóállományunk mindösszesen 60 000 lóból áll, szemben Nyugat-Európával, ahol a

lótenyésztés és a lovassport lényegesen nagyobb szerepet kap a társadalmi életben.

A ló szerves része a kultúrának és a sikeres lótenyésztés a nyugati típusú kultúrához

tartozás egyik bizonyítéka. A nyugati országok mindegyikében több százezres

lóállománnyal rendelkeznek. Országonként eltérıen, de 30-50 % közöttire tehetı a

kedvtelésbıl, tartott lovak aránya. Ezek kizárólag a szabadidı hasznos eltöltését, a

lovaglási, hajtási szenvedély kiélését szolgálják. A hobbi lovaknak mintegy harmada

a póni és kisló kategóriába tartozik, egyben jelezve, hogy igen fontos szerepet

szánnak és jelentıséget tulajdonítanak a gyermekek (serdülık) lovaglásának, lovak

közelébe kerülésének és a verseny karrierjük elindításának. Nálunk még csak

fejlıdésben lévı szakág a póniklub, de létezik és mőködik.

Ezen hiányosságok kiküszöbölésére és fejlesztésére dolgozták ki a Nemzeti

Lovas Stratégiát, amely egy elıre mutató kezdeményezés, hiszen megadja a

fejlıdés irányát és támpontjait (melléklet 5.1.).

KÖVETKEZTETÉSEK

31

2. KÖVETKEZTETÉSEK

Következtetésként elmondható, hogy Örkénytáborban a lóállomány mellett, a

tárgyi és a technikai feltételek is ideálisak voltak a színvonalas oktatáshoz.

Az oktató gárda a legkiválóbb szakemberekbıl állt, akik megalapozott szakmai

tudásuk mellett, kiemelkedıen példamutató személyiségek és kitőnı tehetségek

voltak, valamint a hallgatóság sorait is csak a legtehetségesebbek alkothatták.

Az ország legkiválóbb lovasaival, a válogatott keret tagjaival való napi munka alatt

sokat tanulhattak egymástól; továbbá, a végzett hallgatóknak lehetıségük volt

Európa legkiválóbb kiképzı központjaiban tovább képezni magukat.

Szervezett lótenyésztés állt a háttérben, amely az akkori igényeknek megfelelı lovat

tudott produkálni azáltal, hogy emelték a köztenyésztés színvonalát. Ennek

köszönhetıen megfelelı mennyiségő és minıségő ló állt rendelkezésre az

országban.

A versenyzés helyzete nem volt annyira kedvezı, hiszen az itthoni versenyek

járulékos költségeinek egy részét a tiszteknek maguknak kellett állni. Versenyzési

lehetıségük nem volt számottevı a maihoz képest, hiszen kevesebb versenyt

rendeztek akkoriban. Többnyire csak Közép-Európába jártak versenyezni, de így is

voltak nagyon szép eredmények nemzetközi szinten, hiszen megfelelıen készítették

fel ıket hazai körülmények között.

A mai helyzetrıl elmondható, hogy hosszú és nehézségekkel teli múltra tekintünk

vissza, mind a lovaglás és mind a lótenyésztés terén. Az oktatás, mivel nem egy

kézben van és nem központosított, helyzete nagyon nehéz, hiszen a fenti példán

látjuk, hogy mekkora elınyt jelent, ha minden oktató és élvonalbeli lovas egy helyen

van a legmodernebb körülmények között.

Továbbá, hogy az oktatók eddig nem egységesen ugyanazt a színvonalat adták,

ugyanolyan végzettséggel, hiszen tulajdonképpen bárkibıl lehetett oktató és edzı.

A lótenyésztés, ugyancsak nehézségekkel küszködik, mert legalább ötven évvel

elmaradtunk sportló tenyésztés terén, amelyet behozni nem kapkodással és

szaporítással, hanem elıre megtervezett és következetes tenyésztéssel érdemes.

Ezt a kistenyésztık aligha tudják követni, hiszen ık a csikók eladásából befolyt

összegbıl jutnak bevételhez, ezért általánosságban a gyors sikereket részesítik

elınyben, hiszen ez hozza meg a kívánt bevételt.

KÖVETKEZTETÉSEK

32

Így, az évtizedekre elıre kigondolt tenyésztés és az ıshonos magyar fajták

megırzése az állami méneseké marad, mert az ı felelısségük és kötelességük a

hagyományaink megırzése, de a kigondolt fejlesztése is.

A versenyzés terén sem vagyunk könnyő helyzetben, mert a sikeresség sokszor

nem a lovas tehetségén múlik, hanem az anyagi hátterén. Például hogy meg tud-e

vásárolni legalább egy, de minimum kettı nagyon jó képességő lovat és azt el is

tudja–e tartani, valamint bírja-e anyagilag a versenyzéssel járó költségeket. Sokszor

elıfordul ennek a fordítottja is, hiszen vannak olyan lovasok is az élmezınyben,

akiknek képességeik szerint nem lennének oda valók, viszont anyagi hátterük

megengedi az élvonalbeli versenyzést.

JAVASLATOK

33

3. JAVASLATOK

1. Fel kell ismerni, hogy a lovaglás és a ló a nemzeti kultúránk része,

amelyet most már tényleg támogatni kell. E tény fontosságára mutatott rá

Kósa Reznek Jenı 1958-ban: „Több testvér állam van, ahol lényegesen jobb

lóanyagot, nagyobb anyagi áldozatot, állami támogatást kapnak a lovassport

mővelésére.” (KÓSA-REZNEK, 2001)

2. Megoldás lenne, ha nem másokat követnénk, hanem az ı példájukból

tanulva járnánk a saját utunkat, hiszen az elmúlt 50 évet nem tudjuk

néhány év alatt behozni, ehhez évtizedek kellenek.

Jó, hogy van egy magyar sportló fajta, amit a kistenyésztık ragyogóan fent is

tudnak tartani és értékesíteni is könnyebb, mint ıshonos fajtáink egyedeit,

hiszen szükség van ilyen típusú lovakra a sportban. Viszont a ménesek

feladata lehetne a génmegırzés mellett az ıshonos fajták sport célra történı

nemesítése, de nem összevissza keresztezésekkel, hanem esetlegesen

angol és arab telivérek nemesítésével, illetve a fajtán belüli nagyon szigorú

szelekcióval. Ez egy hosszú és költséges folyamat lenne, de hosszútávon

mindenképp megérné, hiszen meg tudnánk ırizni a kultúránkhoz tartozó

fajtáinkat és még hasznosítani is tudnánk ıket a mai modern világunkba.

Ezt támasztja alá Tóth Béla 1958-ban írt néhány sora: „Pedig a magyar

rögön, a magyar klíma alatt a magyar ember ösztönös lóhoz értése mellett

lehetne az elıbb említett lovaknál (Aranyos) még tehetségesebb, fıleg

acélosabb, kitőnı export értéket jelentı, nagy képességő ugrólovakat

tenyészteni.” (TÓTH, 2001)

3. Meg kell tanulnunk jól menedzselni magunkat. Részt kell venni a külföldi

rendezvényeken, ill. a sport diplomáciánkat is fejlesztés alá kell vonni.

Jobban oda kell figyelni kapcsolatok ápolására, mind a hazai és külföldi

versenytársakkal, versenyszervezıkkel, szponzorokkal, bírókkal. A hazai

összefogás lenne az egyik legfontosabb, hiszen csak úgy tudjuk

érvényesíteni céljainkat, ha egységesen lépünk fel a világ elıtt. Ez sajnos

eddig nagyon nagy hiányossága volt mind a magyar versenyzıknek, mind a

tenyésztıknek.

JAVASLATOK

34

„Szervezettség: a rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi erık összefogása.

Nem is lennénk magyarok és nem is lennénk lovasok, ha ez olyan könnyő

lenne!” (TÓTH, 2001)

4. Szaktanácsadói bázist kell létrehozni, amelyhez bátran lehet fordulni

tenyésztési, takarmányozási, tartási, állategészségügyi kérdésekkel. De

lovardatervezésben, kivitelezésben és az összkép kialakításában is tudnának

segíteni, természetesen megfelelı mértékő fizetség fejében.

5. Országosan egységes rendszert kell bevezetni az oktatásban, hogy ne

lehessen pl. az, hogy országban különbözı helyeken tartott oktatásoknak

eltérı a színvonala, ill., hogy az egyikben még lovat se látnak a másikban,

pedig egy alapszintő ugrópályát kell teljesíteni.

Ennek jelentıségét Kósa-Reznek Jenı már 1958-ban megmondta: „Egy

sportág nagysága, eredményessége szinte kizárólag a benne dolgozó edzık

felkészülési fokától függ.” (KÓSA-REZNEK, 2001)

Továbbá, oktatási centrumokat kell kijelölni, hiszen vannak már elég nagy és

modern lovardák az országban, hogy egy-egy szakág központjának lehessen

ıket nyilvánítani és oda edzıtáborokat, kurzusokat, rendezvényeket

szervezni.

6. Összhangot kell teremteni a tenyésztés – oktatás – élsport

rendszerében, mert az élsportolónak nincsen lova, amin versenyezzen,

a tenyésztı pedig nem tudja kipróbáltatni a tenyésztésre és eladásra

tartott lovait. Az oktatásban pedig, az esetek többségében félig képzett

lovak vannak beosztva.

Megoldás a tenyésztık és a lovasok közötti kommunikációban és

kapcsolattartásban rejlik, hiszen ha a tenyésztık által biztosított lovakat a

profi versenyzık kiképzik és versenyeken ki is próbálják, akkor ez alapján

már lehet szelektálni a lóállományt. A kevésbé tehetséges egyedeket pedig,

iskolalóként lehet alkalmazni.

7. Számon kell tartani a szabadidı lovasokat is, hiszen ık alkotják a

lovasok többségét. Számukra továbbképzéseket szervezni, ill. lehetıséget

kell adni a versenyzésre.

JAVASLATOK

35

Olyan versenyrendszert kell kialakítani, ami a hobbi lovasoknak is elérhetı,

de mégis minıségi lovaglást igényel. Ezzel növelhetı lenne a hobbi lovasok,

lovaglás tudásának színvonala.

8. Ki kell használni a lovasturizmus adta lehetıségeket, tehát meg kell

ırizni a természeti értékeinket, a mezıgazdasági és erdei útvonalak

szabadon járhatóságát. Továbbá, országos összefogással a túra útvonalakat

kell létrehozni és a lovas túra lehetıségeket külföldön is hirdetni.

9. Létre kell hozni egy döntési hatáskörrel rendelkezı ellenırzı

bizottságot, amely a lovardák állapotát, a lovak tartási körülményeit és a

patkós rendszer megfelelését folyamatosan ellenırizné, a mindenkori

állatvédelmi törvénynek megfelelıen. Továbbá végrehajtási jogkörrel is

rendelkezne, pénzbírságot esetlegesen az állat elkobzását is kiszabhatná a

törvénysértés súlyosságától függıen.

10. Kapcsolatot kell kiépíteni más országbeli lovas középiskolákkal és

felsıoktatási intézményekkel annak érdekében, hogy a diákoknak nyíljon

lehetıség elméleti és gyakorlati tapasztalatszerzés céljából a külföldi

tanuláshoz. Ezzel fejlıdnének a nyelvi és szakmai ismereteik egyaránt.

Természetesen ezen szempontok némelyikére, a Magyar Lovassport Szövetség a

Nemzeti Lovas Stratégia által már keresi megoldást és reméljük a közeljövıben

megvalósításra is kerülnek (melléklet 5.1.).

ÖSSZEFOGLALÁS

36

ÖSSZEFOGLALÁS

A szakdolgozat arra próbál rávilágítani, hogy a jövınk lóvasútjának építését,

múltunk megismerése és megértése rejti. Tehát meg kell vizsgálnunk és értenünk

lótenyésztésünk, lovasoktatásunk és versenyzésünk virágkorát és alkonyát, majd

ebbıl építkezve a mai viszonyokra vetítve kell elıre lépni. Semmiképp nem tagadva

múltunkat, hanem elfogadva, ugyanis csak így tudjuk lovassportjaink új virágkorát

megteremteni.

Örkénytáborban elindult valami, egy ok, egy cél, egy nemes és büszke gondolat,

ami eredményességet szült, hiszen itt minden a lovaglásnak volt alárendelve és meg

voltak azok a tanárok is, akik a megfelelı képzettséggel és szakmai háttérrel

rendelkeztek. Tették mindezt egy olyan lovas komplexumban, amely nagyságban és

minıségben is versenyképes volt pl. a saumuri lovasközponttal, és ahol a magas

szintő ló és lovas képzés mellett, a válogatott keret is felkészülhetett.

Itt olyan lovaglótanárok képzésére összpontosítottak, akik tanítani is tudtak,

ugyanis ide csak olyan tisztek kerülhettek be, akik reményt adtak arra, hogy jó

oktatókká vállnak. Ennek eredményeként az örkényi iskola lovastisztjei nem csak

belföldi sikereket tudhattak magukénak, hanem nemzetközi versenyeken is jól

szerepeltek (pl. 1931 Salzburg, Nemzetek Díj, csapat I. hely), annak ellenére, hogy

akkoriban nem rendeztek olyan sok versenyt, mint manapság, valamint nemzetközi

versenytapasztalatuk sem volt számottevı.

Az idı múlása mellett, a politikai csatározások sem kedveztek Örkénytábornak.

A II. világháborút követıen, a hadifogságból visszatérı lovaglótanároknak

megbélyegzett emberként kellett új életet kezdeniük. Néhányan közülük elhagyták az

országot és edzıként világszinten kimagasló eredményeket értek el, de ami a

legfontosabb - ennek itthon kellett volna bekövetkeznie - tudásukkal nagyban

befolyásolták a lovassportok fejlıdését.

Ha itthon Magyarországon, az Örkényben végzett lovaglótanárok megfelelı

munkakörülmények és légkör között megbecsülve, szelektált ló és lovas állománnyal

dolgozhattak volna, akkor a magyar lovassport hozta volna az elvárt eredményeket.

Azonban ezek a feltételek nem teljesültek, így a korábban elvárt eredmények nem is

következtek be.

ÖSSZEFOGLALÁS

37

1961-tıl a lótenyésztést átszervezték, ami azt jelentette, hogy a méntelepeket

megszüntették, a patinás épületekbe az állami gazdaságok költöztek, a magyar

gazdákat termelıszövetkezetekbe kényszerítették. Ez a lovak létszámának

csökkenését vonta maga után, melyet az átszervezés mellett, a gépesítés is

nagymértékben befolyásolt.

A termelıszövetkezetekben a lovak közös vagy állami gazdasági tulajdonban voltak,

így nagy létszámban álltak rendelkezésre a diákok számára. Ennek köszönhetıen,

néhány helyen az anyagi helyzettıl függetlenül sokaknak lehetısége volt lovagolni.

A versenyzést is az állam finanszírozta, így a versenyzıknek arra nem volt gondjuk.

Ezen tényekbıl kiindulva azt gondolhatnánk, hogy minden adott volt a

sikerességhez, de sajnos a megfelelı lóállomány nem állt rendelkezésre így szép

lassan elmaradoztunk Nyugat-Európa tenyésztési és versenyzési tendenciáitól. De a

lovagló tanárok háttér munkájának eredményeként, a lovak képzettsége megfelelt a

követelményeknek, csak a képességük nem volt elegendı.

A rendszerváltás után újabb szerkezeti változások következtek, hiszen a

lóállomány nagy része elaprózódva ismét magánkézbe került. A ménesek fı feladata

- az ıshonos magyar fajták génmegırzése - már elvesztette szelekciós értékét,

amely alapján fejleszteni és a késıbbiekben kipróbálni lehetne a fajtákat. Ezért a

sport típusú lovak kialakítása lenne a cél, karakterük megırzése mellett.

A versenyzés is mély gödörbe került, mert hiába nyíltak meg a határok, hiába

lehet még több versenyzıi tapasztalatot győjteni és kiváló lovakat behozni, a

versenyzést már mindenkinek saját magának kell finanszírozni, akárcsak a lótartást.

A mai lovas képzések hibája az, hogy nem egységes színvonalú és nem

gyakorlatias. Ezen gondok megoldását az oktatás centralizálása és egységesítése

jelentené.

Összegzésként elmondható, hogy az összefogás igen fontos része a fejlıdésnek,

hiszen lovassportjaink sikeressége, a lovasok, a tenyésztık, az oktatók és a

versenyzık közötti kommunikációban, kölcsönös tiszteletben és megbecsülésben

rejlik.

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS

38

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS

Köszönetemet szeretném kifejezni Ernst József úrnak, hogy szakmai tanácsaival

segítette ennek a szakdolgozatnak a megírását.

IRODALOMJEGYZÉK

39

4. IRODALOMJEGYZÉK

BOZZAI A. (2008): A magyar lovas-oktatás helyzete és lehetıségei. Diplomamunka,

pp. 11; 13-15; 28-32.

ERNST J. (2001): Gondolatok a lovaglásról. Mezıgazdasági Szaktudás Kiadó,

Budapest, pp. 11-12; 25-31.

ERNST J. (2003): Lovaglótanárok a lovaglásról. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, pp.

11-27.

ERNST J. (2008): 100 év a magyar lovassport történetébıl, I. Kötet 1872-1914.

Cartaphilus könyvkiadó, Budapest, pp. 15-19.

ERNST J. – FEHÉR D. – ÓCSAG I. (1988): Magyar lovaskönyv. Natura Corvina,

Budapest, pp. 97-142; 179-190.

GYİRFFY-VILLÁM A. (2007): Az utolsó huszárok. Balaton-felvidéki Szabadidı

Sportegyesület, pp. 15-19.

GYİRFFY-VILLÁM A. - HECKER W. - JANKOVICS M. - SZELESTEY L. (2004): Lovas nemzet.

Helikon Kiadó, Debrecen, pp. 99-112; 126-127.

KOVÁCSY B - MONOSTORY K. (1905): A ló és tenyésztése III. javított kiadás. Pátria irod.

vállalat és nyomdai részvénytársaság, Budapest, pp. 376-422.

LÉVAI GY. (szerk.) (2002): Lovassport, Magyar Sport Enciklopédia II. Kossuth Kiadó,

Budapest, pp. 59-96.

MOYS E. (2003) in: ERNST J. (szerk.): Az iskola lovaglás hamis megítélése –

balvélemények a régi lovaglómővészetrıl, Lovaglótanárok a lovaglásról.

Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, pp. 107-113.

PACHL P. (1989/90): „Örkény Vitéz” Lovastábor Története. Diplomamunka, pp. 1-52.

REZNEK J. (2001) in: ERNST J. (szerk.): Hozzászólás az 1957. évi elnöki

beszámolóhoz, Gondolatok a lovaglásról. Mezıgazdasági Szaktudás Kiadó,

Budapest, pp.117-120.

TÓTH B. (2001) in: ERNST J. (szerk.): Az ugrósport néhány kérdése, Gondolatok a

lovaglásról. Mezıgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, pp.130-137.

IRODALOMJEGYZÉK

40

Folyóiratok

BOZZAI A. (2010): A magyar lovas-oktatás helyzete és lehetıségei II. Lovas Nemzet,

16(7): 22-23.

KELEMEN E. (1934): A magyar lovasmővészet akadémiája, Az örkényi Magyar Királyi

Honvéd Lovagló- és Hajtótanárképzı Iskola. Szent György Képes Sport Lap, pp.

416-422.

LÉKÓ S. (2009): Rásky Péter: Lótenyésztı fıszerkesztı. Lovas Élet, 10(1): 22-24.

PATAKI B. (2007): Tudja-e hogy Mi végre tenyésszünk lovat? Kistermelık Lapja,

február.

REZNEK J. (1931): Az új lovaglótanárképzı iskola Örkénytáborban. Magyar Katonai

Szemle, 7 fejezet p. 226.

VÉGH A. S. (2003): Hendikep kezdet és a vég: volt egy ménes Kisbéren. Magyar

Nemzet, Magazin, július.

Világhálós források

VÉR I. (2000): A csikónevelés gazdaságossági vizsgálata a kistenyésztık

szemszögébıl. http://magyarlovaskor.hu

www.babolnamenes.hu

www.agr.unideb.hu/animaldb/lo/teny.htm

www.lovasszovetseg.hu

www.mamkft.hu

www.eventing.hu

www.ksh.hu

www.lovasok.hu

www.magyarlovaskor.hu

MELLÉKLET

41

5. MELLÉKLET

5.1. NEMZETI LOVAS STRATÉGIA

1. Ifjúságnevelés a legjobb befektetés

Csupán az elmúlt év sikerei is bizonyítják, hogy ígéretes fiataljaink vannak. Óvni,

tanítani, anyagiakkal és szellemi munícióval támogatni ıket kötelességünk.

Kulcskérdés a tantervbe iktatott iskolai Diák Lovassport Terveink

megvalósításának, a tömegbázis növelésének, a lovassport népszerősítésének, a

példakép választásnak egyik alapja a Papp László Budapest Sportarénában

rendezett Nemzeti Gyerek Lovasnap.

2. Anyagi háttér

Hangsúlyozni szükséges: a lovaságazat, a lovassport a költségvetésnek jelentıs

termelıágazata (csak eddig vajmi keveset kapott vissza); hatalmas közvetlen és

közvetett anyagi és szellemi értéket képvisel. Támogatása társadalmi, gazdasági

és politikai érdek. A forrás:

• Állami pénz (vannak olyan hangsúlyos feladatok, melyek csak állami

támogatással, szerepvállalással teljesíthetık)

• A saját bevételek (törzskönyvezés, lóútlevél, vizsga- és licencdíjak stb.)

• A pályázatok feltárása, menedzselése (e téren az eddiginél jóval többet kell

tenni; profi pályáztató cég bevonása)

• Szponzoráció – befektetés. Csak rangos versenyhez, rendezvényhez

remélhetünk szponzort. A legkiválóbb szponzoráló személyiségek erkölcsi

elismeréséhez a Szövetség elnöke – Tóth Béla szobrászmővész

alkotásában – Sándor Móric gróf Emlékérmet alapított.

3. A törvény erejével

Az akaratérvényesítésnek hiányzik a törvényi jogi, háttere. Nincsenek – vagy

csekélyek – a jogosítványaink. Kezdeményezzük felülvizsgálni, vagy újat alkotni.

Például: Állattenyésztési-, Erdı és Természetvédelmi-, Oktatási- Szerencsejáték-

törvény, Az önkormányzati miniszter rendelete a lovasszolgáltató tevékenységrıl

(„Lovardatörvény”). Javasoljuk, hogy e törvényalkotási munkában lovasszakértıink

vegyenek részt.

MELLÉKLET

42

4. Hazai rendezéső Világ- és Európa-szintő versenyek, események

Néhány közülük:

• Lovas világkupa

• I. Junior Fogathajtó Világkupa, Egyes fogathajtó vb (2011)

• Nem olimpiai sportágak világversenye (2017), fogathajtás versenyszámmal

• Lovas Világjátékok (távlati)

5. A kapcsolatrendszer erısítése

• Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI)

• Magyar Olimpiai Bizottság

• Nemzeti sportszövetség – és kapcsolódó szakszövetségek (Dr. Gémesi

György)

• A szervezett kapcsolat erısítése a lovassporttal összefüggı szervezetekkel

(Pl.: tenyésztı Szövetségek, terápia Szövetség, hagyományırzés, lósport

stb.)

6. Oktatási, szakmai mőveltség

A szövetségünk jelentıs feladata az egységes alapon álló akkreditált lovasoktatás

szervezése. Ma az országban közel másfél tucat címen – sajnos messze nem

egységes elvek szerint – folyik lovasoktatás. A patkolókovács, vagy a

lovászképzéstıl az egyetemi szintő oktatásig.

Feladat: a Magyar Lovas Szövetség szakmai irányításával:

• akkreditált, színvonalas, gyakorlati alapú lovasoktatás szervezése;

• a törvényi háttér kidolgozása, elfogadása és érvényesítése;

• a különbözı szintekhez szabott egységes tananyag és vizsgarendszer

kidolgozása, szakmai ellenırzése;

• a tantervbe iktatott lovasoktatás szervezése, anyagi és szakmai hátterének

kialakítása a középiskolákban /különös figyelemmel az összességében

legalább három hónapot kitevı szünidei oktatásra/;

• a lovas szakmai-szellemi tudás-központok kialakítása; a kutatások

ösztönzése.

MELLÉKLET

43

7. Tájékoztatás – Rendezvényszervezés – PR.

• Érzékelhetı az elırelépés a médiakapcsolatok terén.

• Honlap: az idén eddig több mint 100 oldalnyi – kedvezıen fogadott –

információ került a honlapra. A honlap szerkezete, megjelenítése és az

adatbázis viszont korszerősítésre vár. Elsısorban az elektronika kínálta

kommunikációs lehetıségek jobb kihasználására, az eszköztár szakszerő

bıvítésére gondolunk (ifjúság, közösségi média).

• Elıkészületben: reprezentatív kiadvány a lovassportról és a szövetségünkrıl.

Kézirat elıkészítve. Megjelenés: anyagi kérdés; Szponzorok kerestetnek.

8. Értékvédés, hagyományırzés

Lovas múltunk kötelez. Van mire építkeznünk:

• nemzeti méneseink és mőemlék épületegyütteseik;

• a hét védett történelmi lófajtánk;

• tenyésztıkultúránk

• az örkénytábori Magyar Királyi Lovagló Tanárképzı és Hajtóiskola

tapasztalatainak hasznosítása

9. Merjünk nagyot álmodni – mondotta Lázár Vilmos

• Hozzáfogunk egy világszínvonalú, új Nemzeti Lovasközpont tervezéséhez,

kialakításához

• Ingatlanfejlesztés: helyszín a Kincsem Park. Az egész lovas- és lósport, a

lovaságazat világszínvonalú otthona lesz ez. (Például: oktatás, kutatás,

állatgyógyászat, konferenciák, kiállítások, árverések, szórakoztatás,

kulturális események, lovassportok, lovasterápiás, hagyományırzés)

Forrás: www.lovasszovetseg.hu

MELLÉKLET

44

5.2. KÉPEK

1. kép. Endrıdy Ágoston

2. kép. Máchánszky Gyula

3. kép. Keméry Pál

4. kép. Schaurek Ottmár

5. kép. Tóth Béla

6. kép. Némethy Bertalan

MELLÉKLET

45

7. kép. Hazslinszky-Krull Géza

8. kép. Platthy József

9. kép. Visy István

10. kép. Szemere Csaba

11. kép. Dr Kósa-Reznek Jenı

12. kép. Kókay Pál

NYILATKOZAT

46

NYILATKOZAT

Én Horváth Tímea aláírásommal igazolom, hogy a szakdolgozat saját

munkám, a felhasznált irodalmat, az ide vonatkozó jogi és etikai elıírások

betartásával korrekt módon kezeltem, a szakdolgozat készítésére vonatkozó

jogszabályokat betartottam.

Budapest, 2010. szeptember. 30

……………………………………. Horváth Tímea

ÖrkÉnytÁbor sikerÉnek titka a jelenkor helyzetÉnek … · 2011-09-23 · jó lovas él s hol...

Documents