regi.tankonyvtar.hu · web viewesztétika. alexander gottlieb baumgarten. esztétika. alexander...

LATIN TERMINUSOK MAGYARUL

LATIN TERMINUSOK MAGYARUL

Esztétika

Alexander Gottlieb Baumgarten

Esztétika

Alexander Gottlieb Baumgarten

© Hungarian Edition Atlantisz Könyvkiadó Kft.

Aesthetica. Scripsit Alexander Gottlieb Baumgarten Professor Philosophiae.Traiecticis Viadrum. Impens. Ioannis Christiani Kleyb. MDCCLAesthicorum Pars altera. Scripsit Alexander Gottlieb Baumgarten Professor Philosophiae. Francofurticis Viadrum.Impens. Ioannis Christiani Kleyb. MDCCVIII

Fordította: Bolonyai Gábor Az eredetivel egybevetette és az Utószót írta: V. Horváth KárolyAz esztétika klasszikus szerzőit bemutató köteteket gondozza és a Bevezetőt írta: Bacsó Béla

ISBN 963 9165 29 8 ISSN 0866–0379

Mesteriskola sorozat Német Szellemtudományi KönyvtárDeutsche geisteswissenschaftliche Bibliothek

Atlantisz Könyvkiadó

Felelős kiadó: Miklós Tamás

Created by XMLmind XSL-FO Converter.



Tartalom

FELHÍVÁS SÉTÁRA 0

PROLEGOMENA 0

I. ELMÉLETI ESZTÉTIKA 0

1. HEURISZTIKA 0

1. I. szakasz: A megismerés szépsége 0

2. II. szakasz: Természetes esztétika 0

3. III. szakasz: Esztétikai gyakorlat 0

4. IV. szakasz: Az esztétikai tanok rendszere 0

5. XXVII. szakasz: Az esztétikai igazság 0

6. XXVIII. szakasz: Az esztétikai hamisság 0

7. XXIX. szakasz: Az esztétikai valószínűség 0

8. XXXIV. szakasz: A feltétlen esztétikai törekvés az igazságra 0

9. XXXV. szakasz: A tárgyához igazodó törekvés az igazságra 0

10. XXXVI. szakasz: Az igazságra irányuló költői törekvés 0

2. UTÓSZÓ 0

1. I. Az Aesthetica szöveghagyománya 0

2. II. Az Aesthetica uralkodó értelmezési hagyománya 0

3. III. Kísérlet az Aesthetica rekonstruálására 0

4. IV. Összefoglalás 0

3. AZ IDÉZETT MŰVEK FORDÍTÓI 0

4. VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA 0

5. LATIN TERMINUSOK MAGYARUL 0

Esztétika

Esztétika




FELHÍVÁS SÉTÁRA

Alexander Gottlieb Baumgarten (1714-1762) jelentősége az esztétika történetét illetően nem merül ki abban, hogy első ízben ő fogalmazta meg egy önálló esztétika szükségességét. A nyilvánvaló történeti jelentőségen túl, ma, amikor majd kettőszáz ötven év után közzétesszük esztétikai alapvetésének sűrítményét, arra is kell figyelnünk, hogy mi az a sajátos esztétikai gondolkodás, amely olykor határozottan, olykor észrevétlenül érvényesült a következő két évszázad esztétikájában.

Alfréd Baeumlertől Dieter Henrichen át egészen Wolfgang Welschig ezt a sajátos esztétikai gondolkodást Baumgartent követve (v. ö. 3. §) az érzéki elem önkorrektív, önmagát kijavító jellegében ismerték fel, amely lehetővé teszi az egyedi logikáján, azaz a szépnek fogalom alá nem hozható megismerésén keresztül, annak állandó korrekcióját. Nem hiányosság ez, hanem az esztétikai gondolkodás kezdettől felismert pozitívuma. Ahogy már Herder utalt rá a Kritikai erdők negyedik darabjában (a wolffi nyelvhasználatot követve): az esztétika érzéki megismerést jelent. Ugyanakkor az a kiterjesztés, amely szerint az esztétika a szépen gondolkodni művészi/mesterséges módozata lenne, már nem felelt meg Herder elgondolásának. A baumgarteni esztétika társaságában eltöltött Herder-féle kritikai séta úgy zárul, hogy az esztétikát el kell választani az ízlés művészetétől, azaz a szépen/a szépről gondolkodást, ítélést és következtetést (ars pulchre cogitandi, 1. §) a szerinte helyes esztétikától, amely helyesen következtet, élesen ítél és igaz módon gondolkodik (v. ö. Herder: Kritische Wälder, Aufbau, Berlin 1990, 472–475. o.). Ez utóbbi tehát a filozófiai eljárás, amely a szépről tudományosan gondolkodik. Még egyértelműbben: az esztétikai élvezetet kiváltó zavarodottság/megzavartság/confusio (v. ö. 7. §), a tévedések közt születő, de nem fogalmi megismerést adó ismeret – a szépet illetően –, az esztétikai elem folyamatos mozgásban levését jelenti.

Baumgarten tudja ezt: a cognitio sensitivat, az érzéki megismerést mint olyat (qua talis) a maga állandó tökéletesedésében és tökéletesítésében vizsgálja, ahogy erre a nemrég elhunyt kitűnő görög származású filozófus, Panajotis Kondylis utalt, ragyogó könyvében (Die Aufklärung im Rahmen des neuzeitlichen Rationalismus, dtv/Klett-Cotta, München 1986, 559. skk. o.). A tökéletesedő és tökéletesedésben magát kinyilvánító érzéki megismerés mint alsóbb megismerőképesség, amely magát kibontani képes, hozzájárulhat és hozzá is járul a magasabb megismeréshez. Az esztétikai igazságnak alapul szolgáló egybefoglaló és egyidejűleg szétválasztó (confusio – jelentése: össze-, egybefolyás) érzéki megismerés nem jut vissza valamiféle eredethez és nem is fut ki egy végső alapra vagy lényegiségre, ami azonban nem jelenti, hogy ne tudnánk világosan mi is az, amit érzéki módon megismerünk. Erre, az esztétikai gondolkodás számára máig korszakos felismerésre Rodolphe Gasché figyelmeztet minket Of aesthetical and historical determination című tanulmányában (in: Post-structuralism and the Question of History, kiad. D.Attridge és mások, Cambridge U.P. Cambridge, 1993), és világossá teszi a baumgarteni esztétikának Leibniz és Wolff filozófiája általi meghatározottságát. Leibniz Metafizikai értekezését említi, amelyben (in: Válogatott filozófiai írásai, vál. Márkus Gy., ford. Endreffy Z., Európa Kiadó, Budapest 1986, 37. o.) a következő megfontolás olvasható: "Hogy jobban megértsük az ideák természetét, szólnunk kell néhány szót az ismeretek különféle fajtáiról. Ha fel tudok ismerni egy dolgot más dolgok között anélkül, hogy meg tudnám mondani, miben állnak különböző jegyei vagy tulajdonságai, akkor ez az ismeret zavaros. Ezen a módon olykor világosan tudjuk – anélkül, hogy a legcsekélyebb kétségünk is volna felőle –, hogy jó vagy rossz-e egy vers vagy egy festmény, mert van benne valami, nem tudom, mi, ami gyönyörködtet vagy taszít bennünket." (E spanyol–francia ízléselméletből jól ismert és Herder által is alkalmazott mit-tudom-én-micsoda, vagy tudom-is-én-mi, szellemes magyarítását Esterházy Péter végezte el – az olvasó talán kitalálja miképpen, ha nem, nézze meg Benito Jerónimo Feijoo: Das "Ich-weiß-nicht-was" című munkájának Esterházy által írott utószavát: Residenz Verlag, 1992.) Tehát az alsóbb, érzéki megismerés eredményezte igazság, a rá jellemző egybe-foglaltságban, ahogy mindent még el nem különítetten, cseppfolyósan tartalmaz – lehet világos és fokról fokra tökéletesedő. Az esztétikai szféra önállóságának baumgarteni programja (mely maga sem nélkülözi az előzményeket, mint arra már Baeumler utalt máig aktuális és jelentős könyvében: Das Irrationalitätsproblem in der Ästhetik und Logik des 18. Jahrhunderts bis zur Kritik der Urteilskraft első megj. 1923., Niemeyer Verlag 1967), végső soron egy gyakorlativá vált értelem és logika működését jelenti, amely a hasonló esetek tapasztalása alapján funkcionál, azaz ekként ismer/fog fel valamit (analogon rationis). Baeumler megfogalmazásában a szépség mint megjelenő tökéletesség (perfectio phaenomenon) állandó, le nem záruló meghatározás alatt áll, "a meghatározás útja ez, amely az egyedihez, az esztétikai tárgyhoz vezet" (u. o. 229. o.).

A Gottlob Benjamin Jäsche által lejegyzett kései Logika előadásában Kant sem vitatja el az érzéki megismerés tökéletességét, ám ez az érzékiség (Sinnlichkeit) törvényén nyugvó esztétikai megismerés nyújtotta tökéletesség "a megismerésnek a szubjektummal való összhangját" jelenti, ami "az ember különös érzékenységén (Sinnlichkeit) alapul". A szemlélet és szemlélés törvényének engedelmeskedő érzéki/esztétikai megismerés az értelemmel analóg módon magát tökéletesítő, ám előnye az, amit Kant "Fasslichkeit"-nek nevez, tehát, hogy úgy képződik, hogy egy és ugyanazon "tárgyat" (a műalkotást) másként és másként megjelenni képes mivoltában ragadja meg és fogja fel. Baeumler szerint Kantnál is a logikai és esztétikai igazság közelségéről – jóllehet más és más úton elnyerhető tökéletességéről – van szó. Kant a fent említett előadás bevezetését az esztétikai általánosság, az esztétikai világosság, az esztétikai igazság és esztétikai bizonyosság elkülönítésével zárja, amelynek során az esztétikai ismeret legfőbb jellegzetességét a megismerés és ismeret más (esztétikai) tárgyakra is alkalmazhatóságában ("die Anwendbarkeit einer Erkenntniss auf eine Menge von Objekten") látta meg.

A baumgarteni Esztétikát kiadó Hans Rudolf Schweizernek igaza van: e mű legfőbb gondolatai alig ismertek, s ha igen, többnyire elintézettek azzal, hogy benne a racionális filozófia dogmatikus oldala az uralkodó – holott a könyv éppen egy absztrakt-logikai megismerésideál kritikáját fogalmazza meg, kísérletet téve egy esztétiko-logikai igazság kidolgozására (v. ö. 440. §).

Olvasóinkat a művészetelmélet klasszikus mestereinek az Atlantisz Könyvkiadó programjában tervezett kiadásával szeretnénk visszavezetni az esztétikai gondolkodás (rejtett) előtörténetéhez. Sétára indulunk hát ezekbe a félreeső, alig átjárható kritikai erdőkbe.

Budapest 1999. január

Bacsó Béla

FELHÍVÁS SÉTÁRA

FELHÍVÁS SÉTÁRA




PROLEGOMENA[footnoteRef:1]* [1: *A lábjegyzetekben elsősorban Hans Rudolf Schweizer jegyzeteire támaszkodtunk, akinek köszönettel tartozunk. – B. G.A további jelzés nélküli paragrafusszámok az Aesthetica, az "M" jelűek a Metaphysica, az "E" jelűek pedig az Ethica szöveghelyeire utalnak. – A szerk.]

1. §. Az esztétika (a szabad művészetek elmélete, az alsóbb megismerés elmélete, a szépen gondolkodás művészete, az ésszel analóg gondolkodás[footnoteRef:2]1 művészete) az érzéki megismerés tudománya. [2: 1Az ésszel analóg gondolkodás fogalmát Leibniz vezette be. Szerinte az állatoknak is van valamiféle gondolkodó képességük, amely az emberi ésszel analóg módon működik. Baumgarten az emberi megismerő képességek alsóbb fajtáit értette alatta. Az M 640. §-ban a következő képességeket veszi idetartozónak: "1. alsóbb képesség a dolgok azonosságának felismerésére, 2. alsóbb képesség a dolgok különbözőségének felismerésére, 3. az érzékek emlékezőképessége, 4. a kitalálás képessége, 5. az ítélőképesség, 6. hasonló esetek előrevárása, 7. az érzékek jelhasználó képessége."]

2. §. Az alsóbb megismerési képességek[footnoteRef:3]2 természetes fokát, amely azok puszta gyakorlása, módszeres képzés nélkül fejlődik ki, természetes esztétikának lehet nevezni, és ahogy a természetes logikát[footnoteRef:4]3 szokás, veleszületettre – ez lenne a veleszületett szép szellem – és szerzettre, ezt pedig magyarázóra és alkalmazóra lehet osztani. [3: 2Chr. Wolff (Psychologia empirica, Frankfurt 1732, pars I, sectio 2) szerint a következő képességek tartoznak ide: érzékelés, képzelet, a kitalálás képessége, emlékezet (felejtés, visszaemlékezés). Baumgarten (M 519. §) a képzeletet nem az imaginatio, hanem a phantasia szóval nevezi meg, és a listát kiegészíti a következő képességekkel: a dolgok átlátásának képessége, előrelátás, ítélőerő, jelhasználó képesség.] [4: 3"Természetes" és "mesterséges logika" között Wolff tett különbséget (Philosophia rationalis, Frankfurt 1728, 6. §).]

3. §. A természeteshez[footnoteRef:5]4 járuló mesterséges esztétika (1. §) haszna[footnoteRef:6]5 – többek között – főként az lesz, hogy [5: 4Az esztétika természetesre és mesterségesre osztását később Herder bírálta (J. G. Herder: Kritische Wälder; Werke, hrsg. B. Suphan, Bd. 4, Berlin 1878, 23).] [6: 5Előadásai során arról is beszél, hogy az esztétika nemcsak a teológus számára lehet hasznos, akinek a Szentírást kell érthetővé és hihetővé tennie (vö. 4. §), hanem a jogásznak is, aki az egyszerű emberekkel kell hogy megértesse magát, sőt az orvosnak is, aki a laikus betegnek kell hogy elmagyarázza betegségét. Az esztétika egyéb mindennapos hasznairól lásd B. Poppe: A. G. Baumgarten, seine Stellung und Bedeutung in der Leibniz−Wolffschen Philosophie (Diss. Leipzig 1907), 73 skk. o.]

1. megfelelő anyagot nyújt azon tudományok számára, amelyek főként az értelemmel ismerhetők meg,

2. a tudományos ismereteket bárki felfogóképességéhez hozzáigazítja,

3. megismerésünk helyesbítését a tagolt ismeretek terén kívül is előmozdítja,

4. megfelelő alapelveket szolgáltat valamennyi szelídebb tevékenység és szabad művészet számára,

5. a társas élet ügyeinek intézésében előnyöket nyújt – egyéb körülmények azonossága esetén – bárki mással szemben.

4. §. Ebből fakadnak egyéb sajátos hasznai:

1. filológiai,

2. hermeneutikai,

3. szövegmagyarázói,

4. retorikai,

5. szentírásmagyarázati,

6. poétikai,

7. zenei stb.

5. §. Tudományunk (1. §) ellen vethető[footnoteRef:7]6, hogy [7: 6Nehéz eldönteni, hogy állnak-e konkrét személyek az egyes ellenvetések mögött és kik ezek a személyek. Th. Joh. Quistorpról tudni, hogy azzal az érvvel bírálta a Meditationes esztétikai elméletét, hogy a költészet káros, ha lényege a "tökéletesen érzéki jelleg" (Neuer Büchersaal der schönen Wissenschaften und freyen Künste, Bd. 1 [1745] 441-450 o.) félreértve Baumgarten "tökéletes érzékiség" fogalmát.]

1. túlságosan tágasra van méretezve ahhoz, hogysem egyetlen könyvecske, egyetlen előadás kimerítően tárgyalhatná. Válaszom: elismerem, hogy így van. Ám a valami több a semminél;

2. azonos a retorikával és a poétikával. Válaszom: a) tágabb náluk, b) átfogja más mesterségeknek a két mesterségben közös dolgokkal közös dolgait, melyeknek ezen megfelelő helyen nyújtott áttekintése alapján bármely mesterség haszontalan önismétlések nélkül sikeresebben művelheti a maga területét;

3. azonos a kritikával. Válaszom: a) van logikai kritika is, b) a kritika bizonyos fajtája az esztétika részét képezi[footnoteRef:8]7, c) e rész számára pedig úgyszólván elengedhetetlen, hogy valamilyen előzetes fogalma legyen az esztétika többi részéről, különben csak a puszta ízlésről vitatkozhat a szépen elgondolt, kimondott és leírt dolgok megítélésekor. [8: 7Az M 607. § szerint az esztétikai kritika érzéki és értelmi tevékenység, "az ízlés formálásának művészete, vagy másként: az érzéki ítélkezés és az ítélet megfogalmazásának művészete".]

6. §. Tudományunk ellen vethető, hogy

4.az érzetek, a képzelmek, a mesék, a heves érzelmek stb. méltatlanok a filozófusokhoz és látókörén kívül esnek. Válasz: a) a filozófus is ember, és nem helyes, ha idegennek gondolja magától az emberi megismerésnek ezt a hatalmas részét, b) összekeverik a szépen kigondolt dolgok általános elméletét a gyakorlatban és az egyes esetekben történő érvényesülésével.

7. §. Ellenvetés:

5.A zavarosság tévedést szül. Válasz: a) de az igazság megtalálásának is nélkülözhetetlen feltétele, minthogy a természet nem ugrással jut a homályosságból a világosságba. Az éjre a hajnalon át jön a nappali fény, b) ezért a zavarosságra oda kell figyelni, nehogy belőle a figyelmetlenek számos és súlyos tévedése keletkezzék, c) nem a zavarosságot pártfogoljuk, hanem a megismerést helyesbítjük, minthogy annak szükségképpen része valamennyi zavarosság.

8. §. Ellenvetés:

6.A tagolt megismerés előbbrevaló. Válasz: a) a véges szellemek világában ez csak a fontosabb esetekben igaz, b) az egyik elfogadása nem jelenti a másik elvetését, vagyis c) a világosan megismert szabályokat követve haladunk az olyan megismerés irányába, amely mindenekelőtt a szépségre törekszik, ennek köszönhetően pedig a világos megismerés (3. és 7. §) tökéletesebbé válik.

9. §. Ellenvetés:

7.Félő, hogy az ésszel analóg gondolkodás művelése az ésszerűség és alaposság terepének elhanyagolásával jár. Válasz: a) Ez az érv inkább mellettünk szól, hiszen ha összetett tökéletesség elérése a cél, ugyanez a veszély inkább elővigyázatosságra, semmint az igazi tökéletességről való lemondásra int. b) Az ésszel analóg gondolkodás műveletlensége és elhanyagolása nem kevésbé árt az ésszerű és a szigorúan alapos gondolkodásnak.

10. §. Ellenvetés:

8.Az esztétika mesterség, nem tudomány. Válaszom: A kettő nem ellentétes természetű készség.[footnoteRef:9]8 Nem lett-e számos egykori mesterségből mára szintén tudomány? b) Mesterségünk tudományosságát a tapasztalat fogja igazolni, másfelől a priori nyilvánvaló, hiszen a lélektan stb. biztos alapelveket nyújt; a 3. és 4. §-ban említett hasznai pedig érdemesnek mutatják a tudomány rangjára. [9: 8A készség (habitus) a képzett és kifejlesztett képesség (facultas) (M 219. §).]


9.Hasonlóan a költőhöz, az esztéta sem lesz, hanem születik. Válasz: Horatius: Ars poetica (A költői mesterség) 408; Cicero: A szónokról 2, 60; Bilfinger: Megvilágítások 268. §.; Breitinger: A hasonlatokról, 6.1.[footnoteRef:10]9: A született esztétát segíti a minél teljesebb elmélet, melyet az ész tekintélye fogadtat el, tesz minél pontosabbá, minél kevésbé zavarossá, minél biztosabbá, minél kevésbé megingathatóvá (3. §). [10: 9G. B. Bilfinger: Dilucidationes philosophicae de Deo, anima humana et mundo, 1725 (Isten, az emberi lélek és a világ fogalmának filozófiai megvilágításai); J. J. Breitinger: Von den Gleichnissen, 1740 (A hasonlatokról).]


10.Az alsóbb képességeket, a testet inkább leküzdeni kell, mintsem ingerelni és megerősíteni. Válasz: a) Az alsóbb képességek felett uralomra van szükség, nem pedig zsarnokságra, b) Ehhez, amennyiben természetes módon lehetséges, az esztétika vezet majd el bennünket mintegy kezünknél fogva, c) Az alsóbb képességeket, amennyiben romlottak, nem ingerelniük és megerősíteniük kell az esztétáknak, hanem irányítaniuk, nehogy a rossz működtetés miatt még jobban elromoljanak, és nehogy a restség ürügyével, miszerint helyesebb valamivel nem élni, mintsem visszaélni, elhaljon ez az istentől való tehetség.

13. §. Esztétikánk nővéréhez, a logikához[footnoteRef:11]10 hasonlóan [11: 10Az elméleti és gyakorlati, valamint a magyarázó és alkalmazó jellegű logikáról lásd a Historisches Wörterbuch der Philosophie, hrsg. von J. Ritter, Bd. 5 (Basel 1980) "logica docens/utens" szócikkét.]

I. elméleti, magyarázó, általános (Első rész), mely előírásokat ad

1. a dolgokkal és gondolatokkal kapcsolatban (1. fejezet, Heurisztika),

2. a világos elrendezéssel kapcsolatban (2. fejezet, Módszertan),

3. a szépen kigondolt és elrendezett dolgok jeleivel kapcsolatban (3. fejezet, Szemiotika),

II. gyakorlati, alkalmazó, speciális (Második rész).

Mindkét részre nézve igaz, hogyaki erejéhez mérten választja meg témáját,annak sem a szavak nem fognak hiányozni, sem a világos elrendezés.[footnoteRef:12]11A dolog legyen első számodra, második a világos elrendezés,végül harmadik helyen gondolj a jelekre.[footnoteRef:13]12 [12: cui lecta potenter erit res,nec facundia deseret hunc nec lucidus ordo. Horatius: Ars poetica (ep. 2, 3) 40 sk. o.] [13: Res sit prima tibi, sit lucidus ordo secunda,signaque postremo tertia cura loco. (Baumgarten alkalmi disztichonja Horatius után szabadon).]

PROLEGOMENA

PROLEGOMENA




I. rész - ELMÉLETI ESZTÉTIKA




Tartalom

1. HEURISZTIKA 0

1. I. szakasz: A megismerés szépsége 0

2. II. szakasz: Természetes esztétika 0

3. III. szakasz: Esztétikai gyakorlat 0

4. IV. szakasz: Az esztétikai tanok rendszere 0

5. XXVII. szakasz: Az esztétikai igazság 0

6. XXVIII. szakasz: Az esztétikai hamisság 0

7. XXIX. szakasz: Az esztétikai valószínűség 0

8. XXXIV. szakasz: A feltétlen esztétikai törekvés az igazságra 0

9. XXXV. szakasz: A tárgyához igazodó törekvés az igazságra 0

10. XXXVI. szakasz: Az igazságra irányuló költői törekvés 0

2. UTÓSZÓ 0

1. I. Az Aesthetica szöveghagyománya 0

2. II. Az Aesthetica uralkodó értelmezési hagyománya 0

3. III. Kísérlet az Aesthetica rekonstruálására 0

4. IV. Összefoglalás 0

3. AZ IDÉZETT MŰVEK FORDÍTÓI 0

4. VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA 0

5. LATIN TERMINUSOK MAGYARUL 0

ELMÉLETI ESZTÉTIKA

ELMÉLETI ESZTÉTIKA




1. fejezet - HEURISZTIKA

1. I. szakasz: A megismerés szépsége

14. §. Az esztétika célja az érzéki megismerésnek mint olyannak tökéletessége, (14. §) ez pedig a szépség. Kerülnie ugyanezen érzéki megismerésnek mint olyannak tökéletlenségét kell, vagyis a rútságot (M 521, 662. §).[footnoteRef:14]1 [14: 1Az 521. § szerint a "nem tagolt képzetek (repraesentatio) az érzéki képzetek." A 662. § az intuitív megismerés változékonyságáról és a szépségről szól.]

15. §. Az esztéta mint esztéta (14. §) nem törődik az érzéki megismerés azon tökéletességeivel, amelyek olyannyira rejtettek, hogy vagy teljesen homályosak maradnak vagy csak értelmünkkel tudjuk őket szemlélni.

16. §. Az esztéta mint esztéta (14. §) nem törődik az érzéki megismerés azon tökéletlenségeivel, amelyek olyannyira rejtettek, hogy vagy teljesen homályosak maradnak vagy csak értelmi megítéléssel tárulhatnak föl.

17. §. Az érzéki megismerés – elnevezéséből következően – a tagoltság szintje alatt maradó képzetek összességéből áll. Ha most valamely létezőnek csupán a szépségét és választékosságát, vagy csupán rútságát (15., 16. §) úgy kívánnánk értelemmel áttekinteni, ahogy kiművelt ízlésű nézők tudják olykor szemlélni, akkor a szépségek és hibák nemei a maguk különböző osztályaival, valamint rengeteg egyedi esetei gyámoltalanná tennék, úgyszólván megbénítanák a tudományhoz (1. §) nélkülözhetetlen tagoló képességünket. Ezért először azt a szépséget vesszük szemügyre, mely szinte valamennyi szép érzéki megismerés számára közös, az egyetemes és általános szépséget, valamint ennek ellentétét (14. §).

18. §. Az érzéki megismerés általános szépsége (14. §)

1. a rendjüktől és jeleiktől egyelőre elvonatkoztatott gondolatok egységet alkotó összhangja, amennyiben az megjelenik (14. §, M 662. §), vagyis a dolgok (rés) és gondolatok szépsége, megkülönböztetve a megismerés szépségétől, amelynek első és legfontosabb részét képezi (13. §), valamint a tárgyak és az anyag szépségétől, amellyel a "dolog" (res) szó bevett jelentése miatt gyakran, ám tévesen összekeverik[footnoteRef:15]2. Rút tárgyakat mint olyanokat lehet szépen elgondolni, amint szépeket is lehet taszító módon[footnoteRef:16]3. [15: 2A latin res szó egyaránt jelentheti a külvilág dolgait és tárgyait, a dolgokat önmagukban, valamint egy gondolat vagy műalkotás tárgyát, témáját, vagyis azt, amiről szól valami. Itt most ez utóbbit jelenti.] [16: 3Baumgarten az arisztotelészi Poétika megállapítására utalhat: "Dolgoknak, melyeket a maguk valóságában viszolyogva látunk, a lehető legpontosabban kidolgozott képmását örömest szemléljük, mint például a legocsmányabb állatok és hullák alakjait." (1448b 10-3).]

19. §. Az érzéki megismerés általános szépsége (14. §), mivel nincs tökéletesség rend nélkül (M 95. §),[footnoteRef:17]4 [17: 4"Tökéletesség esetén több dolog egy és ugyanazon elvvel összhangban van meghatározva. A tökéletességben tehát rend van és a tökéletesség különböző formáira közös szabályok érvényesek." (95. §).]

2.annak a rendnek az összhangja, amely szerint a szépen elgondolt dolgokat végiggondoljuk, és amely mind a gondolatok egymás közötti, mind a dolgokhoz való viszonyában megjelenik (14. §), vagyis a rend és a diszpozíció szépsége.

20. §. Az érzéki megismerés általános szépsége (14. §), mivel jelölt dolgokat nem ragadhatunk meg jelek nélkül (M 619. §),[footnoteRef:18]5 [18: 5"A jeleket a jelölt dolgokkal együtt fogom fel; megvan tehát bennem a képesség, hogy összekapcsoljam a jeleket a jelölt dolgokkal, amikor elképzelek valamit; ezt a képességet jelhasználó képességnek lehet mondani." (619. §).]

3.a jelek egymás közötti, az elrendezéshez és a dolgokhoz való viszonyában megjelenő összhangja, vagyis a jelölés szépsége, úgymint a kiejtés és a stílus, ha a kifejezési eszköz előadott szónoklat vagy beszéd, amikor is a beszéd élőszóban hangzik el. Ez lenne hát a megismerés három egyetemes kiválósága (18, 19. §).

21. §. Ugyanennyi kerülendő torzság, tévedés, hiba lehet az érzéki megismerésben: vagy a gondolatokban és dolgokban (18. §), vagy több gondolat összekapcsolásában (19. §), vagy a kifejezésben (20. §) (M 121. §)[footnoteRef:19]6, abban a sorrendben, ahogy a 13. §.-ban említettük őket. [19: 6A 121. § szerint a tökéletlenség eredhet valaminek hiányából vagy két elem ellentétéből.]

22. §. A megismerés bőségéből, nemességéből, igazságából, világosságából, bizonyosságából és elevenségéből – amennyiben ezek összhangot alkotnak egyetlen képzetben és egymással, például a bőség és a nemesség a világossággal, az igazság és a világosság a bizonyossággal, valamennyi többi pedig az elevenséggel – fakad minden megismerés tökéletessége (M 669, 94. §), a tökéletesség megjelenéséből pedig az érzéki megismerés általános (17. §) szépsége (14. §), különösen azon dolgoké és gondolatoké (18. §), melyekben örvendezéssel tölt el a bőség, nemesség, a bizonyosságot keltő igazság fénye.[footnoteRef:20]7 [20: 7Baumgarten alkalmi disztichonja.]

23. §. A korlátozottságból, a hitványságból, a hamisságból (M 551. §), az átláthatatlan homályosságból, a bizonytalan habozásból (M 531. §), az élettelenségből (M 669. §) fakad minden megismerés tökéletlensége (M 94. §) a tökéletlenségnek, különösen a dolgok és gondolatok fogyatékosságának (21. §) megjelenéséből pedig az érzéki megismerés rútsága (14. §) általában (17. §).

24 §. Az érzéki megismerés szépsége (14. §) és már a dolgok választékossága maga (18. §) összetett tökéletesség (18-20., 22. §) és általános is (17. §, M 96. §)[footnoteRef:21]8. Ez abból is következik, hogy számunkra egyetlen egyszerű tökéletesség sem jelenik meg (M 444. §)[footnoteRef:22]9. Ezért szokás nagyon sok kivételt megengedni, amelyek még megjelenésük esetén sem jelentenek fogyatékosságot, feltéve persze, ha nem szüntetik meg a jelenségek lehető legnagyobb összhangját, tehát a lehető legkevesebb van belőlük (M 445. §). [21: 8A 96. § röviden különbséget tesz a tökéletesség egyszerű és összetett formái között.] [22: 9A 444. § szerint a legjobb világban nemcsak a legnagyobb, hanem a legösszetettebb tökéletesség is uralkodik.]

25. §. Ezen előfeltételeken alapszik a szépség, vagyis ha – mondjuk a választékosság esetében – a 24. §-ban említett kivételek (amikor például a szépség gyengébb szabálya utat enged az erősebbnek, a kevésbé termékeny a termékenyebbnek, az alacsonyabb rendű a rá nézve magasabb rendűnek) (M 446. §) nem lesznek híján a választékosságnak. Ezért a szépséget meghatározó szabályok megállapításakor mérlegelni kell egyúttal a szabályok hatóerejét is (M 180. §).

26. §. Ha egy képzet valaminek a megindoklása, akkor az érv[footnoteRef:23]10. Vannak bővítő, megnemesítő, bizonyító, megvilágító, meggyőző és megmozgató érvek (22. §), melyeknek nem csupán ereje és hatékonysága (M 515. §), hanem választékossága is (25. §) kívánatos az esztétika számára. A megismerés egészének az a része, ahol kiváltképpen érződik a választékosság, az alakzat (schema). Vannak 1) a dolgoknak és a gondolatoknak alakzatai (18. §), ezek a mondatalakzatok, továbbá 2) az elrendezés alakzatai (19. §), valamint 3) a kifejezésmód alakzatai, ahová a szóalakzatok tartoznak (20. §). A mondatalakzatoknak épp annyi fajtája van, amennyi az érveknek. [23: 10Az "érv"-ről az Aesthetica 540. §-ban ír részletesebben.]

27. §. Lévén a megismerés szépsége (14. §) a szépen gondolkodó ember teljesítménye, mely viszont az ő eleven erejénél sem nagyobb, sem nemesebb nem lehet (M 331, 332. §), mindenekelőtt a szép gondolkodásra képes ember létrejöttét és eszményképét, azaz a szerencsés esztéta karakterét körvonalazzuk, számbavéve mindazt, ami a lélekben különösképpen hozzájárul a természetes módon való szép gondolkodáshoz. A 17. §-ban felsorolt okok miatt azonban egyelőre megmaradunk annál az általános és mintegy egyetemes jellemnél, amelyet a szép gondolatok mindegyik fajtája megkíván, és nem szállunk a különös szintjére, amely az általános vonásokat úgy egészíti ki, hogy ténylegesen megvalósulhasson egy-egy meghatározott fajtájú szép megismerés.

2. II. szakasz: Természetes esztétika

28. §. A szerencsés esztéta általános jellemrajzához szükséges

I. az emberrel veleszületett természetes esztétika (2. §) (φύσις, természet, εύφυΐα, rátermettség, άρχέτυπα στοιχεῖα γενέσεως, születési alapvonások) az egész lélek születésétől fogva meglévő természetes hajlama a szép gondolkodásra.

29. §. A természethez pedig, amelyről lásd a 28. §-t,

1. veleszületett szép és választékos szellem szükséges (a szellemet ["ingenium"] itt tágabban értve)[footnoteRef:24]11, amelynek alacsonyabb rangú képességei könnyebben mozgásba hozhatók és a megismerés választékosságához megfelelő arányban tudnak hozzájárulni. [24: 11Az ingenium tágabban értve az ember általános képességeit jelöli, és magyarul a szellem vagy a lélek szó adhatja vissza, szűkebben értve egy meghatározott ember meghatározott képességeire vonatkozik, és a tehetség szavunk felelhet meg neki.]

30. §. A szép szellemhez, amelyről lásd a 29. §-t,

A. az alsóbb megismerési képességek és a hozzájuk tartozó természetes hajlamok szükségesek:

a) az éles érzésé (M 540. §), nemcsak hogy a külső érzékszervek révén a lélek megszerezhesse a szép gondolkodás alapanyagát, hanem azért is, hogy belső érzékével és legbelső tudatával (M 535. §)[footnoteRef:25]12 saját többi képességeinek változásait és működéseit is megtapasztalhassa és közben irányíthassa őket. A többi képességgel való együttműködés érdekében az érzés képességének oly mértékben kell meglennie a szép szellemben, hogy saját, bármily természetű érzetei ne nyomják el minduntalan a különféle gondolatokat (29. §). [25: 12"Megvan bennem az érzékelés képessége, vagyis vannak érzékeim. Az érzékeim vagy lelkem belső állapotát jelenítik meg (ez a belső érzékem), vagy testem állapotát (ez a külső érzékem). Az érzékelés ezért vagy belső és a belső érzék, a szorosabb értelemben vett belső tudat révén történik, vagy külső és a külső érzék révén valósul meg." (535. §)]

31. §. b) természetes adottság a képzetalkotó képesség működtetésére (30. §), melynek révén a szép szellem φαντασίωτον[footnoteRef:26]13 ("jó képzelőerejű") lesz, mivel 1) gyakran elmúlt dolgokat kell szépen elgondolni, 2) a jelen dolgai gyakran tovatűnnek, mielőtt szép gondolatot alakíthatnánk ki róluk, 3) nemcsak a jelen, hanem éppígy a múlt alapján ismerjük meg a jövőt. A többi képességgel való együttműködés érdekében a képzetalkotó képességének oly mértékben kell meglennie a szép szellemben, hogy ne mindig és ne mindenütt homályosítsa el a maga teremtményeivel a többi képzetet, amelyek természetes módon valamennyien gyengébbek a képzelet egyes képeinél (29. §). Ha a kitalálás képessége a képzelőerőhöz tartozik, ahogy gyakran a régieknél, akkor kétszeresen is szükséges, hogy a szép szellemben nagyobb mértékben meglegyen. [26: 13Quintilianus: A szónok képzése 6,2, 29.]

32. §. c) természetes adottság a dolgok átlátására (30. §, M 573. §), amely mindazt, amit az érzékek és képzelet stb. (30., 31. §) elénk tárnak, szellemünk és elmeélünk támogatásával, hogy úgy mondjam, ragyogóvá teszi. Ezen képességek révén érhető el mind a megismerés szépsége, mely a jelenségek arányosságát kívánja meg, aránytalanságait pedig nem tűri, mind a tágabban értett szellem számára kívánatos szép arányosság (29. §, M 572. §). Minthogy az éleslátás képessége gyakran összeolvad a "szellem" fogalmával, néha minden szép megismerést a szellemnek tulajdonítanak. Annak érdekében pedig, hogy a dolgok átlátásának képessége is megfelelő módon tudjon együttműködni a többi képességgel, oly mértékben kell meglennie, hogy számukra csakis kellően előkészített anyagot biztosítson (29. §).

33. §. d) természetes adottság a felismerésre és emlékezőtehetség (M 579. §). A régiek Mnémoszünének ("Emlékezetének) nevezték a Múzsák anyját, az emlékezethez véve a képzetek felidézését is (31. §). Ám a felismerés képességéről az sem mondhat le, aki például szépen akar elbeszélni; ellenkezőleg, a költés során úgy kell tudnia mindenre visszaemlékeznie, hogy az előzmények ne mondjanak bántóan ellent a folytatásnak.

34. §. e) költői tehetség (M 589. §)[footnoteRef:27]14, amely olyannyira kívánatos, hogy a gyakorlati esztéták legkiválóbbjainak még a költői nevet is képes volt megszerezni. A pszichológus nem is fog ezen csodálkozni, ha mérlegeli, hogy a szép elmélkedés alakulásában milyen nagy része lehet a képzetek összekapcsolásának és szétválasztásának. A többi képességgel való együttműködés érdekében pedig olyan mértékben kell meglennie, hogy a mintegy általa teremtett világot ne vonja ki a többi hatóköréből, például ne akadályozza, hogy az átlátás képessége (31. §) ragyogóvá tegye a dolgokat (29. §). [27: 14"Azáltal, hogy elképzeléseket összekapcsolok és elkülönítek, azaz figyelmemet a képzetnek csak egyetlen részére irányítom, költök." (589. §)]

35. §. f) az ízlés adottsága, a kifinomult és nem közönséges ízlésé (M 608. §)[footnoteRef:28]15, amely az érzetek, képzetek és fikciók stb. átlátásának képességével együtt (31. §) jelenti az alsóbb ítélőerőt (M 607. §) abban az esetben, ha a szépség szempontjából (15. §) nincs jelentősége annak, hogy az egyes dolgokat az értelem (M 641. §) ítélje meg. [28: 15"Az ízlés... az érzékek ítélete" (608. §)]

36. §. g) az előrelátás (M 595. §) és előresejtés (M 610. §) adottsága. Amikor a régiek észrevették, hogy ez különleges mértékben van meg szebb szellemekben, nem hétköznapi módon, hanem mint valami természetfölötti csoda – az isteni eredetű dolgok közé sorolták. Ezért látnokok is a költők. De ez az adottság mégsem csak nyilvánvaló dolgokat mellőző, tudom is én milyen esztétikai jóslatok számára kívánatos, minthogy a megismerés egész elevenségéhez, az elsőrendű szépséghez is szükséges (22. §, M 665. §)[footnoteRef:29]16. A többi képességgel való együttműködés érdekében pedig ennek a képességnek és isteni adottságnak (29. §, M 616. §) olyan mértékben kell meglennie, hogy a maga helyén és idejében ne engedjen az érzékelésnek, még kevésbé más természetű képzetnek (30, 31. §). [29: 16A 665. § szerint az előrelátás képessége a kívánás képességével függ össze.]

37. §. h) adottság a maga képzeteinek kifejezésére (M 619. §), amely hol jobban, hol kevésbé szükséges, aszerint, hogy csak a lélekben szépen gondolkodó ember jellemét vesszük figyelembe, vagy azét is, aki a szép gondolatait ki is fejezi. De még az előbb említett emberből sem hiányozhat teljesen (20. §). A többi képességgel való együttműködés érdekében nem szabad olyan mértékben meglennie, hogy a szépséghez nélkülözhetetlen szemléletességet elnyomja (35. §, M 620. §).[footnoteRef:30]17 [30: 17A 620. § szerint ha a jelről vagy kifejezési eszközökről erősebb benyomást szerzünk, mint a jelölt vagy kifejezett dologról, akkor szimbolikusan történik a megismerés, fordított esetben intuícióval.]

38. §. A szép szellemhez, amelyről lásd a 29. §-t, szükségesek.

B.a felsőbb megismerő képességek (M 624. §), amennyiben

a. az értelem és az ész gyakran nagy mértékben járulnak hozzá – a lélek saját maga feletti uralmának köszönhetően - az alsóbb képességek működtetéséhez (M730. §),

b. ez utóbbiak összhangja és a szépségnek megfelelő aránya gyakran csakis az értelem és ész használatával érhető el (29. §),

c. az ésszel analóg felfogó képesség igen élénk működésének a szellem számára természetes következménye az a szépség, amelyet az értelem (M 637. §)[footnoteRef:31]18 és az ész ragad meg egy összefüggés extenzíve tagolt átlátásakor. [31: 18A 637. § azt a képességet, amelyikkel "megkülönböztető jegyeket extenzíven tagoltan" láthatunk, az "értelem szépségének" nevezi.]

39. §. A szép szellemben természettől fogva megvan az az adottság, hogy időnként ne csak azt nézze, amit a maga elmúlt állapotából az emlékezete segítségével visszaidéz, hanem olyan kitalált állapotot is, amelyet magukból a külső érzeteiből vonatkoztatott el, mint ami bekövetkezik majd, és ezt, akár jó, akár rossz, hosszan és alaposan szemlélje és megfelelő kifejező eszközökkel – az értelem és ész vezetése mellett (30-38. §) - mások szeme elé is idézze.

40. §. Akár tréfa, akár súlyos tévedés volt, hogy Démokritosz kizárta a Helikonról az épeszűeket[footnoteRef:32]19 (39. §, M 594. §), és az emberek jórésze még ostobább (M 639. §), akik úgy remélik a finom ember címét és rangját kiérdemelni, [32: ...excludit sanos Helicone poetasDemocritus.Hor. Ars p. 296-7.]

...ha három antikyrával sem gyógyítható fejüket sohasem tartják oda Licinius borbélynak. [footnoteRef:33]20 [33: si tribus Anticyris caput insanabile numquam tonsori Licinio commiserit.Hor. Ars p. 300-1.]

41. §. Aki szépen akar gondolkodni (29. §), annak szüksége van a fontosabb alsóbb képességekre is, éspedig természetes formájukban. Ezek pedig nemcsak hogy megférnek a természettől fogva felsőbb képességekkel (M 649. §), hanem rájuk mint elengedhetetlen feltételre az utóbbiaknak is szükségük van (M 637. §). Ezért előítélet az a vélemény, mely szerint a szellem szépsége természetétől fogva ellentétben áll a szigorúbb gondolkodás és okoskodás adottságaival, amennyiben ezeket a természettől kapja az ember és az emberrel veleszületnek.

42. §. Előfordulhat, hogy egy szép szellem értelmének és eszének használatát bűnös módon elhanyagolja. Előfordulhat az is, hogy egy filozofikus és matematikus szellem nem elég jártas az ésszel analóg gondolkodás módszereiben. És még ha előfordulhat az is, hogy egy csupán közepesen kifinomult szellem a szigorúbb tudományokra természettől fogva alkalmatlan, az mégsem lehetséges, hogy egy szellem, amely csakis ez utóbbiakra született, a megismerés valamennyi szépségére és finomságára születésétől fogva érzéketlen (M 649, 247. §).

43. §. A kiemelkedő és egyetemes szellemek – Orpheusz és a költői filozófia megalapozói, az iróniájáról híres Szókratész, Platón, Arisztotelész, Grotius, Cartesius, Leibniz - valamennyi korban inkább épp azt mutatják, hogy a szép és alapos gondolkodás adottságai nagyon is jól összeillenek, sőt egyetlen, persze nem nagyon szűk helyen megférnek egymással, még ha a filozófusok és matematikusok szigorúbb tudományát műveli is valaki.

44. §. A született esztéta (28. §) rendelkezik 2) azzal a hajlammal, hogy a számára értékesnek tűnő és őt megmozgató megismerésre különös mértékben törekedjék, valamint a megkívánó képességeknek oly keverékével, mely könnyen elősegíti a szép megismerést, egyszóval az ember veleszületett esztétikai temperamentumával (M 732. §).

45. §. Mivel minden embert attól függően fog el mindenféle kívánság, amilyen mértékben ismeri azokat (M 665. §), vegyünk elő néhányat közülük, nagyjából olyan emelkedő értéksorrendben, ahogy ez az esztétához illik (15. §): vagyon, hatalom, munka, a munkával arányos pihenés, külső élvezetek, szabadság, megbecsültség, barátság, életerő és testi egészség, látszaterények, a szép megismerés a vele járó adománnyal, a szeretetet keltő erénnyel, a magasabbrendű megismerés a vele járó adománnyal, a tiszteletet ébresztő erénnyel. Az esztétikus temperamentumnak tehát nyugodtan tulajdoníthatunk valamiféle veleszületett lelki nagyságot, leginkább a nagyszerű dolgok iránti ösztönös érzéket, főleg azoknál, akik észreveszik, milyen egyszerű innen az átmenet a legfontosabb dolgokhoz (38., 41. §).

46. §. A szokásos temperamentumelmélet szerint a melankolikus vérmérséklet azokra jellemző, akik nem tudják elég jól megkülönböztetni egymástól a szerteágazóbb szép elmélkedéseket a rövidebbektől, amelyeket gyorsan be kellene fejezni. Ez utóbbira az úgynevezett szangvinikus típus, az előbbire pedig a melankolikus alkalmasabb. Minthogy azonban inkább kolerikusak szeretnének lenni,

akiket a dicsőség vitt a színpadra szélsebes szekerén, [footnoteRef:34]21 ugyanez a dicsőség adjon erőt azoknak is, akik nagy műbe fogtak. [footnoteRef:35]22 [34: 21 quos tulit ad scaenam ventoso gloria curru. Hor. Levelek 2,1,177.] [35: 22Baumgarten hexameteres kiegészítése.]

3. III. szakasz: Esztétikai gyakorlat

47. §. A szerencsés esztéta jelleméhez szükséges

II) az ἄσϰησις, az esztétikai gyakorlat, hasonló jellegű tevékenységek sűrű ismétlése azzal a céllal, hogy a szellemnek és tehetségnek a 28-46. §-ban leírt valamiféle összhangja létrejöjjön egy adott témával kapcsolatban vagy – nehogy valaki Orbilius[footnoteRef:36]23 által adott témákra gondoljon – valamely egységes gondolattal vagy egységes dologgal kapcsolatban (18. §). Az ilyen gyakorlatokra pedig azért van szükség, hogy fokozatosan kialakuljon a szép gondolkodás készsége (M 577. §).[footnoteRef:37]24 [36: 23Horatius egykori tanítója.] [37: 24Az 577. 5 tanulsága az, hogy a képességek folytonos gyakorlás révén válnak készségekké.]

48. §. A természet, amelyről a II. szakasz szól, nem képes megmaradni ugyanazon a fokon, még rövid ideig sem (M 550. §). Ezért a folytonos gyakorlatok nélkül elsatnyulnak a természet adta képességek és készségek (47. §), és bármily magas fokon állnak is, néha egészen lemerevednek (M 650. §). De mégsem csak a II. szakaszban említett képességek gyakorlását ajánlom, hanem az esztétikai gyakorlatokat (47. §) is. A szép természeti adottságokat megrontó és elcsúfító gyakorlatok kerülendők (16. §), éspedig egy tevékeny és valamit mindig végző szellem esetében a legsikeresebben úgy, ha jobbakat ajánlunk helyettük (M 698. §).

49. §. Kívánatosnak tartom, hogy már magukban az esztétikai gyakorlatokban is legyen valamiféle összhang, éspedig valamennyiben (47. §). Máskülönben semmilyen eredményre nem jut a szép természet, és a gyakorlatok nem fejlesztik erejét (47. §, M 139. §). De csak valamelyes összhangot tartok kívánatosnak. Az edzőcövekekhez még nem kész katonák kellenek, mint a csatába. Mint esztéta (16. §) megengedek néhány olyan gyakorlatot is, amelyek bizonyos fokig rossz hatással is vannak a szép természetre. Még olyanokat is megengedek, amelyek bizonyos fokig elcsúfítják (48. §), egyetlen feltétellel: az összhang legyen bennük erősebb és ne a diszharmónia, mert az ilyenre mondjuk, hogy lényege szerint esztétikus (47. §). Végül megengedek olyanokat is, amelyekben a csúnyaság nagyobb a szépségnél, csak a túlsúlyba kerülő rútságnak az a tudata kísérje, hogy

Sorsod ha ma rossz, nem így lesz mindig. [footnoteRef:38]25 [38: 25Hor. Ódák 2, 10, 17-8; M 666. §.]

50. § Szükségesnek tartom, hogy ne csak a szellemnek, hanem a szellemnek és a szívnek is (róluk lásd a II. szakasz 49. §) legyen meg valamilyen összhangja az esztétikai gyakorlatokban (47. §). A szellem lélektelen és gépies gyakorlatokkal is művelhető (E 403. §), de ha a szívet hanyagolják el vagy teszik tönkre és a szívet igázza le valamely zsarnoki szenvedély vagy mindent elsöprő vágy, például a képmutatás szenvedélye, a vad versenyszellemé, a rokoni összetartásé, a népszerűség-hajhászásé, a kicsapongásé, az orgiáké, a tétlenségé, a lustaságé, az üzleti gondoké vagy általában a pénz szenvedélye (46. §), akkor a mindenütt átsugárzó lelki szegénység és hitványság mindent, ami esetleg finom gondolatnak tűnik, elcsúfít (48. §).

51. §. Akinek emelkedett szíve van, az őrizze meg belátása szerint olyannak, avagy emelje még magasabbra (M 732. §), ha módja van rá, ha azonban a szellem (amelyről a II. szakasz szól) műveletlen marad (E 403. §), akkor abból a 45. §-ban említett látszaterények alakulhatnak ki. A mindenütt átsütő szellemi műveletlenség pedig egyrészt elrútítja, ahogy mondani szokták, a "jóravaló szív" jóravaló érzelmeit (48. §), másrészt a szép megismeréstől elforduló vagy arra nem eléggé törekvő lélek addig fogja hagyni (saját vesztére és ráadásul készakarva), hogy szelleme megmerevedjék (48. §), hogy már sohasem lesz képes újból felemelkedni valamilyen szép dolog megismeréséhez (27. §).

52. §. Az esztétikai gyakorlatok közé tartoznak (47. §)

1. a tökéletes mesterségbeli tudatosságot (ebben kell megerősödni a gyakorlatok során) még el nem érő rögtönzések. Ide tartozik az a bizonyos csiszolatlan saturnusi versmérték, amelyen a hajdan élt földművesek ünnepi alkalmakkor (50. §) szilaj jó kedvükben

felelgetős énekekben faragatlan szidalmakat szórtak egymásra. [footnoteRef:39]26 [39: 26 versibus altemis opprobria rustica fudit, Hor. Lev. 2, 1, 146.]

Ide tartozik a szép megismerés valamennyi példája a képzett művészetek feltalálása előtti időkből, ide tartoznak minden, szépre fogékony tehetség első szikrái, amelyek megelőznek mindenféle művészi tudatosságot, így például az is, amit Ovidius mesél önmagáról:

Bármit akar szólni, vers lesz belőle. [footnoteRef:40]27 [40: 27Ovidius: Keservek 4, 10, 26 (quidquid temptabam dicere, versus erat) kis változtatással.]

53. §. Az esztétikával kapcsolatos dolgok esetében különösen óvakodjunk attól, hogy a még nyers és kiforratlan szellemet azonosnak tartsuk a képzetlennel (E 405. §). Homéroszban vagy Pindaroszban például nyilván nem nyers,

nem műveletlen, nem taszítóan durva szellem [footnoteRef:41]28 [41: 28 ingenium, non incultum, non turpiter hirtum. Hor. Lev. 1,3, 22.]

volt, mégis a képzett művészi tudatosságnak inkább csak ősképei voltak, mintsem mintapéldányai. Elképzelhető, hogy egy képzetlen embernek legalábbis esztétikailag nagyon kifinomult szelleme van (52. §, E 403. §), ahogy az is, hogy egy képzett emberben a szépséget illetően meglehetősen nyers szellem (42. §) lakozik.

54. §. Ahogy Leibniz egy öntudatlanul számoló lélek számtani gyakorlatának mondta a zenét, ugyanígy gyakorolja magát a gyermek a hasonló esetek előrevárásával[footnoteRef:42]29, majd a mintegy veleszületett első utánzási formák révén, még ha szinte egyáltalán nincs is tudatában, hogy gondolkodik, pontosabban, hogy szépen gondolkodik. Ha pedig abban az életkorban, amikor megérett a szellemi képzésre, jószerencséje egy mesterember kezére játssza, aki [42: 29Wolff erről a képességről gondolta azt, hogy az emberben és az állatokban egyaránt megvan. Leibnizhez hasonlóan, ő is a kutya példájára hivatkozott (Monadologie 26. §), aki megijed a pálcától. A kutya viselkedését így magyarázta: "A hasonló eseteknek ez az előrevárása ...az ész szerepét veszi át és az ész használatával analóg módon történik, a kutyának tehát van ésszel analóg gondolkodó képessége" (Psychologia rationalis 765. §).]

a gyermek erőtlen és dadogó száját helyesen beszélni tanítja [footnoteRef:43]30 (37. §): hol eltereli figyelmét a közönséges szavaktól,hol baráti jótanácsokkal formálja szívét (50. §), ... a derék cselekedeteket meséli (31, 32, 35. §), a növekvő kort (36. §), jólismert példákkal okítja[footnoteRef:44]31 (32. § stb.). [43: 30Az os tenerum pueri balbumque poéta figurat. Hor. Lev. 2, 1, 126 sor idézése kis változtatással.] [44: torquet ab obscaenis iam nunc sermonibus aurem,mox etiam pectus praeceptis format amicis,...recte facta refert, orientia tempora notisinstruit exemplis. Hor. Lev. 2, 1, 127-8 és 130-1.]

55. §. A természettől fogva szépre fogékony szellem akkor is fejlődik – és egyre érezhetőbben saját maga fejleszti önmagát (54. §), még ha nem tudja is, mit csinál -, amikor gyermekkorában mindenféle mesét talál ki, amikor játszik, különösen ha ő találja ki a játékokat vagy ha ő irányítja társait, és a játékba teljesen belefeledkezve már izzad, sokat tűrés sokat végez,[footnoteRef:45]32 amikor szépen felfogható dolgokat néz, hallgat és olvas, feltéve, ha mindezek a 49-51. § szerint történnek, hogy esztétikai gyakorlatok lehessenek belőlük (47. §). [45: 32Baumgarten a "multa tulit fecitque puer, sudavit et alsit" (Hor. Ars p. 413) sorra játszik rá.]

56. §. Felnőttkorban is igen gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy amikor egy szép gondolat vagy kifejezés stb. olvasásakor vagy hallgatásakor megértjük annak szépségét, szemléljük, sőt szinte ízlelgetjük és magunkban mintegy odakiáltunk némán a szerzőnek, hogy "gyönyörű! szép! remek!", ekkor mégsem tudatosítjuk magunkban eléggé, hogy az utánzás révén mi is vele együtt szépen gondolkodunk. Ezért bír nagyobb fontossággal az az esztétikai gyakorlat, mint ahogyan ezt általában vélik (54. §), amikor az ember a legcsodálatosabb szerzők mintapéldányait kell hogy

forgassa éjszaka és forgassa nappal. [footnoteRef:46]33 A görögöknek (franciáknak)[footnoteRef:47]34adott tehetséget a Múzsa, a görögöknek megadta,hogy áradjon belőlük a szó – ők semmire sem mohók, csak a dicsőségre[footnoteRef:48]35 [46: 33A "nocturna versate manu, versate diurna"(Hor. Ars p. 269) sor kis változtatással.] [47: 34A szót Baumgarten illesztette a szövegbe.] [48: Grais (Gallis) ingenium, Grais dedit ore rotundoMusa loqui, praeter laudem nullius avaris.Hor. Ars p. 323-4.]

57. §. Magától értetődik, hogy a már komolyabb gyakorlatok, az αύτοσχεειάσματα εύρστιϰα, (a találékonysággal végzett rögtönzések) nagyobb erőt adnak és nagyobb erőre vallanak. Ezeket saját erejéből magától ontja a lélek, amikor már megtanult (54-56. §) vagy ha αύτομάτως (eleve) tud (53. §) parafa nélkül úszni.[footnoteRef:49]36 [49: 36A "nabis sine cortice" kifejezés (Hor. Szatírák 1, 4, 120) kis változtatással.]

58. §. Az esztétikai gyakorlatok 2) jobban elérik céljukat és határozottabbak lesznek, ha a veleszületett (II. szakasz) és megszerzett esztétikai adottsághoz, az uralkodó természethez (2. §) hozzájárul a mesterségbeli képzettség (47-57. §), amely nélkül gyakran megkísérlik a szép, de mégsem isteni szellemek a megismerés szépségeihez vezető utat, amely olyan,

mint amilyen a bizonytalan hold miatti gyér fényben az erdei út, amikor árnyékba rejtette már az eget Iuppiter és elvette a dolgok színét a fekete éjszaka. [footnoteRef:50]37 [50: 37 quale per incertam lunam sub luce malignaest iter in silvis, ubi caelum condidit umbraIuppiter, et rebus nox abstulit atra colorem.Vergilius: Aeneis 6, 270-2.]

59. §. Akármelyik gyakorlatot (52., 58. §) végzi is sikerrel, aki a szép megismeréssel próbálkozik, nem csak szellemét, hanem tehetségét és esztétikus temperamentumát is készséggé alakítja, a szoktatás révén pedig megszilárdítja ezeket (45. §), megerősítve ezáltal a lélek veleszületett nagyságát is (46. §, M 247. §).

60. §. A "dinamikus" (hatásvizsgáló) vagy "ítélkező" esztétika, amely azt nézi, hogy megvan-e egy adott emberben az erő arra, hogy egy bizonyos megismerés meghatározott szépségét elérje, csakis a hatások és eredmények alapján képes fölmérni az ember természetében rejlő veleszületett erőt, és csakis a próbálkozások és gyakorlatok során (27. §). Ezek esetében így lehet jogosan következtetni: "A rögtönzés (αύτοσχεδίασμα) ilyen és ilyen, a szóban forgó ember ilyen és ilyen jellegzetességeket mutat; tehát ilyen és ilyen veleszületett természettel bír, amely a megelőző próbálkozások és gyakorlatok alapján ide volt képes eljutni" (M 57. §). Mégis gyakoribb, hogy – helytelenül – így szól a következtetés: "Egy ilyen és ilyen rögtönzéshez (αύτοσχεδίασμα) vagy mintához a szóban forgó ember ereje jelenlegi állapotában nem elegendő. Az ilyen gyakorlatokhoz tehát hiányoznak a veleszületett természetes adottságok." (M 60. §).

61. §. A hatásvizsgáló esztétának gyakran szüksége lesz esztétikai próbákra (kísérletekre), gyakorlatoknak – egyebek mellett – azzal a céllal történő megítélésére, hogy tapasztalati bizonyosságot szerezzen arról, vajon a szóban forgó ember ereje mekkora és elegendő-e a szóban forgó szép megismeréshez (M 697. §).[footnoteRef:51]38 Ha aztán a próbák kedvező eredménnyel végződnek, akkor a tapasztalatnak, amely az erőt elegendőnek mutatta, kellően megalapozott (60. §), ha pedig kedvezőtlenül végződnek, akkor nem mindig a természetadta képesség hiánya az ok, és még kevésbé érvényes az a következtetés, amely egy meghatározott próba kedvéért kiválasztott speciális esztétikai tulajdonság hiányából az esztétikai képességek általános vagy más speciális tulajdonságok hiányára következtet (27. §). Nem voltak sikeresek Cicero költői próbálkozásai, valamint Ovidius és Horatius eposzkísérletei. [51: 38A 697. § a felsőbb kívánságokra való képességről szól, valamint a cselekvések mozgatórugóiról és a vágyak megvalósításához szükséges erőről.]

4. IV. szakasz: Az esztétikai tanok rendszere

62. §. A szerencsés esztéta általános jellemvonásai (27. §) közé tartozik

III) az esztétikai tudás (μάθησις) és az esztétika rendszeres ismerete, vagyis olyan elméleti tudás azokról a dolgokról, amelyek a szép megismerés anyagára és alakjára közvetlenül hatnak, amely tökéletesebb annál, mint amit az emberek pusztán természeti adottságaik és pusztán azok használata által szoktak megszerezni. Ezt a tudást már komolyabb feladatok keretében kell a gyakorlatban hasznosítani, hogy az a készség, amelyre valaki szert tett, ne bizonytalanodjék el amiatt, hogy semmit vagy semmi biztosat nem tud a megismerendő dolgokról, a szabályokról és azok összefüggéseiről, és az se következhessék be, hogy önkényesen gondolkozik, vagy pedig azt vélve, hogy mindenki látni fogja hibáit, melyeket pedig még maga sem ismer, a szép elmélkedésnek még a gondolatától is visszariad (47., 48. §).

63. §. Az esztétikai tanok rendszerébe tartozik

1. a szépre való nevelés valamennyi formája. Ennek a képzésnek köszönhetően azt ismerheti meg bárki mélyebben, mintha képzetlen maradna, hogy melyek a szép gondolkodás lehetséges tárgyai. Ha pedig ez a képzés mélyen beleivódik egy természete szerint szép szellembe, aki napról napra végez esztétikai gyakorlatokat, vagy ha hatással és befolyással van akárcsak egy - Persius szavával – még kiforratlan, de az esztétika iránt fogékony lélekre,[footnoteRef:52]39 akkor több sikerrel tudja megtalálni az összhangot a szép gondolkodás valamely adott témájában (62., 47. §). [52: 39incoctum ... pectus. Szatírák 2, 74.]

64. §. A szépre való nevelés fontosabb részeit azok a tudományok képezik, amelyek az istennel, a világegyetemmel, az emberrel, különösen az ember erkölcsi helyzetével, a történelemmel, ideértve a mítoszokat is, az ókorral és a kifejezési eszközök lényegével foglalkoznak (63. §)

65. §. A tudományoknak ebben a rendszerében az esztéta csak azzal a tökéletességgel törődik, mely a szép elmélkedés során megjelenik (14., 15. §). Ez történhet negatívan, amikor nem engedi, hogy παροράματα (a szépet elrútító hibák) következzenek be, és történhet pozitív módon, amikor - gyakran pusztán egyetlen kifejezéssel vagy kellően tömör utalással – azt az érzést kelti a művelt olvasóban vagy nézőben, hogy egy ekkora elméleti tudású szerzőtől bármilyen nagyszerű dolgot várhat, még ha tudása jórészét – egy választékosságot egyáltalán nem nélkülöző kivétellel (48., 25. §) – leplezi is.

66. §. Szerintünk nem ide tartozik bármiféle, gyerekekhez illő tananyag (54. §), sem pedig a tudományos kérdések szedett-vedett ismerete, amelyet tapasztalatból, rendszertelen olvasmányokból és előadások összevissza történő hallgatásából szedett össze valaki (erről lásd a III. szakaszt). Csakis mindezeknek módszeres és érett elsajátítása tartozik ide, akármennyire jutott is a tökéletességben, minthogy ez jobban, és csak amennyivel jobban, beteljesíti a 65. §-ban említetteket.

67. §. Mégsem kívánjuk, hogy az esztéta polihisztor vagy mindentudó legyen, mivel általános jellemvonásai közé csak az általános műveltség tartozik. A szép megismerésnek abban a fajtájában viszont, amelyikben ki-ki úgy gondolja, hogy kiemelkedik, sajátos jelleme fogja pontosabban meghatározni a művelődésnek hozzá közelebb álló részeit. Itt aztán már otthonosan illik mozognia annak, aki a szép megismerésnek éppen ezt a fajtáját választotta magának (27. §).

68. §. Az esztétikai tanok rendszeréhez tartozik

2.a szép megismerés lényegéről, valamint helyes úton való megszerzésének módjáról és módszeréről szóló elmélet, amely tökéletesebb annál, mint amelyre pusztán természeti adottságaik és pusztán azok használata által szoktak szert tenni az emberek. Ezt az elméletet már nagyobb odafigyelést és fegyelmet igénylő feladatok keretében kell a gyakorlatban hasznosítani (62. §). A rendszerbe szedett szabályok együttesét pedig már művészetnek vagy művészetelméletnek[footnoteRef:53]40 szokás nevezni. Innen származik a jó esztéta általános jellemzésével kapcsolatban az a követelmény, hogy az esztétika művésze legyen. [53: 40Az ars szó mesterségbeli tudást, művészetelméletet és a művészet tényleges művelését is jelenti.]

69. §. A szerencsés esztéta sajátos típusai (például a szónok, a költő, a zenész stb.) esetében már régóta eleget tettek ezen követelmény kívánalmainak a retorika, a poétika, a zeneművészet stb. révén. Mindaz, amit ezen művészetek kellemes voltáról, hasznosságáról, fontosságáról szokás kifejteni – a fogalmakat kissé általánosabb szintre emelve -, elmondható az esztétika művészetéről is. Az esztétika rangja és dicsősége pedig épp addig terjed, mint a többié együttvéve (68. §).

70. §. Most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy művészetelmélet annál magasabbrendű, 1) minél tágabb szabályokat tartalmaz, vagyis minél több esetben lehet, sőt kell alkalmazni őket; és minél teljesebb maga, még ha a legszükségesebb szabályok gyűjteménye rövid is; 2) minél erősebb és szigorúbb szabályokat ír elő, vagyis amelyeket sohasem lehet súlyosabb következmények nélkül figyelmen kívül hagyni; 3) minél pontosabban és gondosabban fejtik őket ki; 4) minél világosabban; 5) minél nagyobb bizonyossággal és minél inkább igaz alapelvekből levezetve (hisz ezekben rejlik a szabályok lelke); 6) minél alkalmasabbak arra, hogy az előírásaiknak megfelelő cselekvéseket és magát a gyakorlatot irányítsák (22. §).

71. §. Az esztétika művészetének törvényei pedig úgy jelennek meg az összes – speciális jellegű – szabad művészet számára, mint valami vezércsillag, és hatókörük még ennél is szélesebb: mindenhová elér, ahol jobb valamit, amihez nincs szükség tudományos megismerésre, szépen megismerni, mint nem szépen. Ezért az esztétika művészete bármely más speciális művészetnél (69. §) alkalmasabb arra, hogy a művészet rangjára emelkedjék, hiszen a megismerésben megnyilvánuló szépségnek teljesebb rendszerét tudja nyújtani, mint a belőle levezethető egyes művészetek, külön-külön. Speciális törvényektől a változatok végtelensége miatt nem lehet teljességet remélni, legfeljebb úgy, ha a szépség és a megismerés forrásaihoz emelkedik az ember, mindkettő természetéhez, és megvizsgálja mindkettő első felosztásait (a felosztásokat a két egymásnak ellentmondó állítás melletti harmadik kizárásának elve szerint végezve), ez pedig nem más, mint az esztétika művészetének a tudomány rangjára emelése (70. §).

72. §. A magasabbrendű szabály mindig erősebb az összes neki alárendeltnél. Ezért erősebbek az esztétika művészetének törvényei a speciális művészetek összes belőle levezethető szabályánál, ezek alól azonban mindig ügyesen kell kivételt tenni összeütközés esetén. De ha csak ezeket ismeri meg az ember, más eredményre fog jutni, és akkor is másra, ha amazokat csak épphogy, vagy még épphogy sem, legfeljebb mintegy vázlatosan vagy távolról megpillantva, miközben ezek – a példák teljes díszével és pompájával szinte – elvakítják az ember szemét. Ezért érdemes inkább az esztétikai törvények összességét a művészet rangjára emelni, nem pedig a tőlük függő speciálisakat. Az előbbi pedig, ha a tudomány rangjára emelkedik, a speciális szabályok erejét is kellő világossággal tárhatja szemünk elé (70. §).

73. §. Mindig rosszabb, ha hibás a szabály, mintha nincs. Márpedig a csupán egy vagy két példa alapján elvonatkoztatott és mélyebb alap nélkül egyetemesnek kikiáltott törvények mi egyebek, mint hézagokkal teli következtetések az egyesről az általánosra? Hányszor vezet ez - ha nem is teljesen elhibázott, de érvényességi körét illetően – téves következtetésekhez? Márpedig egy indukciót sohasem lehet teljesnek tartani. Ezért van szükség a fontosabb szabályok igazságának a priori belátására, amit aztán megerősíthet és megvilágíthat a tapasztalat, ahogy feltalálásának is talán az volt az első támasza. Ezért van az, hogy ha szét szeretnénk választani az igazi szabályokat a nem valódiaktól, a speciális művészetek rászorulnak egy mélyebben fekvő alapelvre, és ebből kiindulva lehet megismerni a szabályaikat. Ennek pedig – vagyis az esztétika művészetének – tudományos formát kell kapnia, nehogy ama kevéssé megbízható hasonló esetek előrevárására támaszkodjék bizonyossága (70. §).

74. §. Mivel az értelemnek és az észnek morális szükségszerűségből kifolyólag kell minden szép gondolat irányítójának lennie (39. §), ez pedig a szép gondolkodás szabályainak tagolt megértése nélkül nem lehetséges (M 640. §)[footnoteRef:54]41, nem elég ezeket jól láthatóan szem elé tárni és sok példával megvilágítani, már csak azért sem, mert a szabályoknak ilyen zavaros ismerete elméleti rendszer nélkül is lehetséges a természetes esztétika révén (62. §). Hogy tehát az esztétika művészetének elmélete ne váljék egészen szabályoknak valamiféle puszta összeegyeztetésévé és elrendezésévé, ahol az ésszel analóg gondolkodás kizárólag önmagát irányítva alakítja ki ezeket a szabályokat (68. §), ezért arra törekszik, hogy tagoltan és teljes értelmi világossággal ragadja meg a szabályokat, és ezzel érdekeinek megfelelően a tudomány szintjére is emelkedjék (70. §). [54: 41A 624. § az értelmet mint felsőbb megismerési képességet határozza meg, mellyel világosan ismerheti meg az ember a dolgokat. A 640. § viszont olyan értelemnek nevezi az észt, amely a dolgok közötti összefüggéseket látja át. A paragrafusban ezt követi az ésszel analóg gondolkodáshoz tartozó képességek listája (vö. 1. jegyzet).]

75. §. Amit egykor Leibniz mondott a metafizikáról, mielőtt éppen ő új életre keltette volna: Látom, hogy sokan, akik kedvelik a matematikai tudományokat, visszariadnak a metafizikától, mivel azokban fényt, ebben sötétséget találnak. Ennek, azt hiszem, az a legfőbb oka, hogy az általános és a számunkra legismertebbeknek tűnő fogalmakat az emberi hanyagság és a gondolkodás következetlensége kétértelművé és homályossá tette, és a közönséges használatban lévő meghatározások még nevükben sem mondanak semmit, annyira nem magyaráznak semmit sem[footnoteRef:55]42, ugyanezt merném állítani hasonló okból a szabad művészetek elméleteiről. Nemcsak az elméletekről mondom, hanem a szabályok garmadájáról is. A legszebb műalkotásokat ugyanis, bár hozzáértők és hozzá nem értők válogatás nélkül (persze ha van ízlésük), szinte akaratuk ellenére is csak csodálni tudják, sőt, igen sokan még elszakadni sem tudnak tőlük és áradoznak róluk, ám az ilyen látványos csodákat szabályozni akaró elméleteket a köznéppel egyetértve többnyire még a szigorúbb tudományok képviselői is megvetik: [55: 42Acta erud. Leipzig 1694 (Die philos. Schriften v. G. W. Leibniz, hg. v. C.J. Gerhardt, 1875-90,4, 468)]

mert azt hiszik, hogy a tehetség több szerencsével járhat a kínokkal teli mesterségnél... [footnoteRef:56]43 [56: 43Az "ingenium misera quia fortunatius arte credit" mondat (Hor. Ars p. 295-6) idézése kis változtatással.]

De mit lehet ehhez szólni? Mi van, ha átgondolt és a szépet és bájosát valóban megmagyarázó meghatározások alapján megoldhatókká lesznek az alaptételek és következtetések megfelelő összekapcsolása révén nemcsak a helyes, hanem a szép megismerésnek legalábbis első problémái? És mi van akkor, ha nemcsak a szép szellem általános jellemrajzával foglalkozó művészet jön létre, hanem egy olyan is, amely a tudomány ruháját ölti magára? Ennek regulája – és nem a leszboszi mérővessző[footnoteRef:57]44 – szerint biztosabban és bizonyosabban írhatnánk le és ítélhetnénk meg mindent, ami a gondolkodás szépségéhez kívánatos (70. §). [57: 44Baumgarten a leszboszi építészetben használatos hajlékony ólom mérővesszőre utal (vö. Arisztotelész: Nikomakhoszi etika 1137b 30).]

76. §. Azt hiszem, nem bizonyulok majd üres jósnak, ha - jó néhány példa tapasztalata alapján – azt állítom, hogy a szabad művészetekkel való nemes foglalkozás ily módon vonzóvá fog válni nem kevés szellem számára, és nem akármilyen, hanem az emelkedettebb lelkek számára, és nemcsak gyermekekhez illőnek tartják majd őket, hanem férfiakhoz, sőt bölcsekhez is méltónak, ahogyan valóban azok is, és arra ösztönzik majd ezeket a férfiakat, hogy maguk is valami újat és rendkívülit merjenek esztétikai gyakorlataik során, vagy legalábbis az ebbe az irányba fejlődő művészetekről mértéktartóbban, méltányosabban és megértőbben ítéljenek, hiszen alkalmazásukat illetően most már kellően tájékozottak mint bírák és nagyobb a hozzáértésük (70. §).

77. §. Végül még valamire szeretnék figyelmeztetni. Nem képzelem, hogy a magam, vagy más valaki szelleme az esztétika tudományának köszönhetően mintegy minden szempontból tökéletessé válhatna, s akár általában lenne kifinomult, akár valamilyen sajátos téren kiemelkedő: pl. szónoki, költői, zenészi stb. Korábban már leszögeztem, hogy az efféle elmélet előtt természetes adottságra, tehetségre, hajlamra, gyakorlottságra van szükség, olyan szellemi műveltségre, amely manapság aligha szerezhető meg valamiféle képzettség nélkül; a szépen gondolkodás szabályainak ismeretére, amelyről kimutattam, hogy csak az biztosítja valóban, ha legalább a tudomány legalapvetőbb és legfontosabb elemeit tartalmazza. Most ismét leszögezem, hogy szükségesek azok a célirányosabb és határozottabb gyakorlatok, amelyekről az 58. § szólt. Itt aztán csakugyan ne múljék el nap sor nélkül[footnoteRef:58]45, mert állítom, hogy a nélkülük halott és, ahogy mondani szokás, spekulatív szabályok, melyek használhatók ugyan, de mégsem hasznosak, sohasem fognak ott segíteni, ahol a legjobban kellenének. Valamivel később még néhány dolog fontosságát megemlítem majd. Aki pedig a szerencsés esztéta sajátos jellemrajzát (27. §) kívánja majd megrajzolni, az joggal fogja még több dolog fontosságát hangsúlyozni. [58: 45Plinius: A természet története 35, 48.]

5. XXVII. szakasz: Az esztétikai igazság[footnoteRef:59]46 [59: 46Az esztétikai igazság a harmadik azon retorikai eredetű alapfogalmak sorában, amelyek az Aesthetica szerkezetének gerincét adják. Jelentősége annyiban különleges, amennyiben egyedül kapcsolódik közvetlenül az érzéki megismerés fogalmához.]

423. §. Ha valaki szépen gondolkodik (115., 177. §)[footnoteRef:60]47, harmadik célja az igazság (M 515. §)[footnoteRef:61]48 kell hogy legyen, mégpedig az esztétikai (22. §), vagyis az érzéki úton megismerhető igazság. Láttuk, hogy a tárgyak metafizikai igazsága a tárgyak összhangja a legáltalánosabb alapelvekkel (M 92. §)[footnoteRef:62]49, és innen érthetjük meg Leibniznek a következő gondolatát (Theodiceák 2. rész 312. l.) is: "Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy az ellentmondás és az elégséges ok alapelvét magában foglalja az igaz és hamis meghatározása."[footnoteRef:63]50 A valamely tárgyban lévő metafizikai igazságnak a megjelenítése ugyanis, amennyiben valamely meghatározott alany lelkében megy végbe, nem más, mint a megjelenítések összhangja a tárgyakkal. Ezt a legtöbben logikai igazságnak nevezik, némelyek szelleminek (amely valamilyen ráhatásból, megfelelésből és hozzáigazodásból ered), míg a metafizikait anyagi igazságnak hívják[footnoteRef:64]51. [60: 47A 115. § vezeti be az esztétikai gazdagság, a 177. § pedig az esztétikai nagyság kategóriáját mint elérendő célt. Az Aesthetica 1750-ben megjelent részének tartalomjegyzéke ennek megfelelően oszlik három nagy egységre. Az 1758-ban publikált, töredékesen maradt második rész viszont még két újabb fejezetet is tervbe vesz, amelyek az esztétikai fényről (lux), valamint az esztétikai meggyőzésről (persuasio) szóltak volna.] [61: 48Az 515. § a megismerés különböző fokainak nevezi a gazdagságot, a nagyságot és az igazságot.] [62: 49A 92. § utolsó mondata így szól: "A metafizikai igazság nem más mint a létező összhangja az egyetemes alapelvekkel."] [63: 50"Car l’on peut dire en quelque façon que ces deux principes sont renfermés dans la définition du vrai et du faux.", Die philos. Schriften v. G. W. Leibniz, hg. v. C. J. Gerhardt, 1875-90, 414. o.] [64: 51A 89. § következőképp írja le a metafizikai igazságot: "A (reális, objektív, anyagi) metafizikai igazság több dologból egy dologban létrejövő rend; a lényegi vonásokban (essentialia) és attribútumokban meglévő igazság; transzcendentális." Ezen meghatározottságok közül az Aestheticaban kettő jut szerephez: a metafizikai igazság transzcendentális, amennyiben túllép valamennyi megismerési formán, anyagi, amennyiben, ahogy a márványtömb-hasonlat is mutatja (560. §), kifejezésre juttatja a dolgok tökéletes jelenségekhez kötöttségét.]

424. §. A metafizikai igazságot, az objektíve igaz dolgoknak egy adott lélekben való megjelenítését szubjektív igazságnak lehetne mondani, de – mások szóhasználatához igazodva – többekkel együtt mondhatnánk logikainak is (persze tágabb értelemben). A fontos az, hogy a dolog lényegét illetően értsünk egyet, hiszen ennek kedvéért idézzük fel kissé messzebbről mindezeket. Azt hiszem, most már világos, hogy a metafizikai, vagy ha úgy tetszik, objektív igazság, amely úgy jelenik meg egy adott lélekben, hogy a tágabban vett logikai vagy szellemi és szubjektív igazságot hozza létre, hol elsősorban az értelem számára mutatkozik meg a szellemben mint szorosabban vett logikai igazság (és ekkor az értelem által tagoltan felfogott dolgokban van meg), hol pedig az ésszel analóg gondolkodás és az alsóbb megismerési képességek számára (akár kizárólagosan, akár elsősorban nekik) mint esztétikai igazság (423. §).

425. §. Olvasd el, kérlek, azt a tanácsot, amelyet Chremes ad Terentius Önkínzójában Menedemusnak, és rá fogsz jönni, hogy egyfajta esztétikai igazságról beszél megjegyzésében:

Az igazat látod és úgy beszélsz, ahogy van [footnoteRef:65]52 [65: 52 Videre verum atque ita, uti res est, dicere. Terentius: Önkínzó 490.]

Emlékezz a szatírára, mely habozás nélkül mondja ki még a gyakran gyűlöletet szülő igazságot[footnoteRef:66]53 is, [66: 53... veritatem odium parentem. Terentius: Az androszi lány 68.]

a harapós igazsággal leborotválja a gyenge pici füleket [footnoteRef:67]54, [67: ... teneras mordaci radere vero auriculas. Persius: Szat. 1,107.]

mintha kiváltságának köszönhetően biztonságban lenne:

pedig ki tilthatja meg, hogy kimondjam nevetve az igazságot? [footnoteRef:68]55 [68: ... quamquam ridentem dicere verum quis vetat? Hor. Szat. 1,1, 24.]

Ezeket pedig hasonlítsd össze olyan azonos tartalmúnak tűnő gyakorlati tanácsokkal, amelyeket egy etikával foglalkozó filozófus ad, aki minél pontosabban és tudományosan igyekszik bizonyítani állításait, és a példa segítségével azonnal rá fogsz jönni az esztétikai és a szorosabban vett logikai igazság különbségére (424. §).

426. §. A logikai és esztétikai gondolkodás esetében egyaránt erénynek számít annak felismerése (és Cicero szinte valamennyi fajtáját leírja ennek az erénynek), hogy mi igaz és valódi az egyes dolgokban, mi mivel összeegyeztethető (ez az ellentmondás elvével való összhang), mi a következmény (ez a megalapozottság elvével való összhang [M 23. §]), miből mi származik, mi az oka az egyes dolgoknak[footnoteRef:69]56 (ez az alap [M 20. §] és az elégséges alap [M 22. §] elvével való összhang). De míg a logikai gondolkodás erényei ezeknek a dolgoknak világos és értelmi felismerésén alapulnak, az esztétikai gondolkodás erényei saját látókörükön belül maradva megelégszenek azzal, hogy ugyanezen dolgokat kifinomult érzékekkel és az ésszel analóg felfogó képességgel lássák be (424. §). [69: 56A kötelességekről 2, 18.]

427. §. Ha a szellemi és szubjektív igazságot[footnoteRef:70]57, a megjelenítések valamennyi igazságát, amelyet ezidáig csak logikainak neveztünk, esztétiko-logikainak mondanánk, akkor ezt nem annak megkülönböztetésével tennénk, hogy 1) bizonyos esztétikai igazságok, sőt sokan közülük, nem logikai igazságok is egyúttal. Ezt nagyon is szívesen elismerjük. A Természet szavai, amelyeket – a lucretiusi fikció szerint[footnoteRef:71]58 – a haláltól ódzkodó emberhez intéz és amelyeket egy találó megjegyzés követ: [70: 57Ahogy ezt a megfogalmazás is jelzi, Baumgarten itt vezeti be a filozófiai terminológiába a szubjektív igazság fogalmát.] [71: 58Lucretius: A természetről 3,931-62.]

Lehet-e más a válaszunk, mint hogy a Természet jogosan perel és igaz ügyet ad elő szavaival?,[footnoteRef:72]59 [72: Quid respondemus, nisi iustam intendere litemNaturam et veram verbis exponere causam?Lucretius: A természetről 3, 950-1.]

szinte mind egyúttal logikailag is igazak (M 265. §, E 252. §).[footnoteRef:73]60 [73: 60"Minden létező valamennyi szinten hasonlít egymásra. Ebből következőleg bizonyos hasonlóság, sőt általános azonosság figyelhető meg a dolgok között." (265. §).]

428. §. Nem tagadjuk és nem kerülte el figyelmünket az sem, hogy 2) a szép ábrázolású részek esztétikai igazsága adja gyakran az egész logikai igazságát, és ez aligha lehetséges másként, mint valamennyi rész számbavételével és összegzésével. Ezt az egyet jegyezzük még meg: az esztéta nem értelmileg megragadható igazságra törekszik; ha pedig közvetve, több esztétikai igazságból kialakul vagy egybeesik az esztétikailag igazzal, akkor az ésszerűen gondolkodó esztéta (38. §) örömmel fogadja ezt, de mégsem ez az, amit elsősorban keres (423. §).

429. §. Ha pedig elképzelünk valamilyen – persze szigorúbb értelemben vett (424. §) – logikai igazságot, amely csak értelemmel fogható fel, akár annak a szubjektumnak számára, amelyről feltételezzük, hogy kész szépen gondolkodni, akár azoknak a velünk kapcsolatba kerülő személyeknek számára, akik kedvéért leginkább gondolkodunk, és akár mindig, akár csak bizonyos éppen fennálló körülmények között fordul elő mindkettő: ez az igazság kikerül az esztéta látókörén és teljes joggal marad – legalábbis időlegesen – figyelmén kívül (15., 121. §). A Napnak az elmúlt évben befutott éves pályájára gondolhatsz csillagászként, nemcsak fizikusként, de matematikusként is, vagy csillagászok társaságában, de gondolhatsz rá pásztorként is, társaid vagy Neaerád[footnoteRef:74]61 kedvéért: bizony sok igazságra jöttél rá az előbb, amire ilyenkor semmi szükséged nincs! [74: 61Egy pásztor kedvese Vergilius 3. eklogájában.]

430. §. Vannak aztán oly csekély jelentőségű igazságok, melyek felderítése vagy akár megemlítése sem tartozik az esztéta látókörébe, és legalábbis a szép nagyság abszolút mércéjét biztosan, a viszonylagosét bizonyára nem ütik meg (120., 178. §)[footnoteRef:75]62. Az ilyen mérhetetlenül apró igazságokkal az esztéta nem törődik (191., 221. §). És úgy gondolja, hogy még a történetíróra nézve sem feltétlen érvénnyel fogalmazódott meg ama szigorú törvény, mely szerint "az igazságból semmit sem szabad elhallgatni". Amikor pedig azt olvassa, hogy [75: 62Az abszolút és viszonylagos fogalompárt a 116. §-ban vezeti be Baumgarten a gazdagsággal kapcsolatban. A 120. §-ban a viszonylagos kifejezés mellett megjelenik szinonimaként a viszonyított (comparativum). A 178. §-ban a nagyságra alkalmazza őket; az abszolút nagysággal ismét hol a magnitudo relativat, hol a magnitudo comparativat állítva szembe (vö. még 566. §).]

Ugrik a sok fiatal fürgén a fövenyre: elérték Hesperiát!... Ám kegyes Aeneas a magaslatokat, hol Apolló, és az ijesztő barlangot, hol a szörnyű Sibylla titkos lakhelye van, szemléli ..., [footnoteRef:76]63 [76: 63Verg. Aen. 6,5-6 és 9-11.]

nem törődik azzal és nem töpreng azon, hogy Aeneas ugyan melyik lábával lépett először Itália földjére, noha kétség nem férhet az igazsághoz: vagy a ballal vagy a jobbal, hacsak nem mindkettővel egyszerre, de akkor csekély méltósággal.

431. §. Az esztétikai igazság megköveteli a választékos gondolkodás tárgyainak

I. lehetségességét (426. §), mégpedig az érzéki megismerésre (423. S) nézve 1) abszolút (M15., 90. §)[footnoteRef:77]64 értelemben vett lehetségességét, azaz, hogy a tárgyat önmagában szemlélve, se az érzékek, se az ésszel analóg képesség ne találkozzék egymást kölcsönösen kizáró jegyekkel (M 8. §). Lévén a hibák nem egyenlő súlyúak, vannak olyanok, melyek nem zárják ki ama lehetségességet, s így az esztétikai igazságot sem (M 272. §)[footnoteRef:78]65. Ellenben [77: 64A 15. § így zárul: "Ami önmagában és a maga szemszögéből nézve lehetséges, az önmagában, belülről, feltétlenül és egyszerűen lehetséges."] [78: 65A 272. § mondja ki a "teljes egyformaság tagadásának elvét".]

bajba kerül, ki a bűnt mind egyformának itéli, meglátván a valót. Érzés, erkölcs kitagadja, s ellene mond a haszon, mi a jognak szinte szülője. [footnoteRef:79]66 [79: 66Hor. Szat. 1, 3, 96-8.]

432. §. Az esztétikai igazság megkívánja tárgyainak (431. S) hipotetikus (426. §, M 16. §)[footnoteRef:80]67 lehetségességét, ami pedig A) természetes (M 469. §)[footnoteRef:81]68, amennyiben nem függ szorosan egy meghatározott ember szabadságától és az ésszel analóg gondolkodás meg tudja ítélni (423. §). Ezt látom az Aeneis következő soraiban: [80: 67"Ami bár más külső dolgokkal összefüggésben, de mégis csak lehetséges, az hipotetikusan: valamilyen szempontból (respective), valamihez viszonyítva (relatíve), külsődlegesen, valami más révén és valami más szerint lehetséges." (16. §).] [81: 68A 469. § a természetes eseményeket a természetfelettiekkel és természetellenesekkel állítja szembe.]

Ekkor a Messzeható, a világ legfőbb fejedelme kezdi s amíg szól, hajlékán a haláltalanoknak csend honol, és belereszket a föld, és hallgat a nagy menny [footnoteRef:82]69. [82: 69Verg. Aen. 10, 100-2.]

433. §. Az esztétikai igazság megkívánja tárgyainak B) morális lehetségességét, éspedig a) a moralitást tágabb értelemben véve (M 723. §), vagyis azt, hogy ami csak szabadságból vezethető le, az olyan jellegű és súlyú legyen, hogy az ésszel analóg gondolkodás számára meghatározott szabadságból, személyből és jellemből következőnek tűnjön. Ez a minél közelebb a való élethez[footnoteRef:83]70 elve, amely szerint egyáltalán nem mindegy, hogy [83: 70Cic. A szónokról 1, 220.]

érett öregember beszél-e vagy tüzes fiatal virágzó ifjúsága teljében, befolyásos matróna-e vagy pedig serény dajka, utazó kereskedő-e vagy parányi zöldellőföld művelője, kolkhoszi-e vagy asszír, Thébaiban vagy Argoszban nevelkedett-e [footnoteRef:84]71, [84: maturusne senex an adhuc florente iuventa fervidus, et matrona potens an sedula nutrix, mecatorne vagus cultorne virentis agelli, Colchus an Assyrius, Thebis nutritus an Argis.Hor. Ars p. 115-8.]

vagy hogy egy hivatással kapcsolatos-e vagy személyes-e az ábrázolás tárgya.

434. §.

Figyelj és hallgasd, mit kívánok én és mit kíván velem együtt a nép. Ha nincs aki a függönyt bevárva tapsolna neked és egészen addig ott ülne, míg az énekes be nem jelenti: "Most pedig tapsoljatok!": be kell mutatnod minden egyes életkor jellegzetes viselkedését, meg kell adnod a mozgékony és érett éveknek egyaránt az őket megillető díszt. Mindig életkorunkhoz illő és jellemző vonásoknál maradjunk [footnoteRef:85]72 [85: Tu, quid ego et populus mecum desideret, audi, si plausoris eges aulaea manentis et usque sessuri, donec cantor 'vos plaudite' dicat. Aetatis cuiusque notandi sunt tibi mores, mobilibusque decor naturis dandus et annis. Semper in adiunctis aevoque morabimur aptisHor. Ars p. 153-6 és 178.]

Ennek alapján ajánlott Horatius – hogy úgy mondjam – egyfajta alkalmazott (126., 361., 212. §) gyakorlati filozófiát is, mert

azért bizonyosan ért ahhoz, hogy minden egyes szereplőnek megadja a neki megfelelő vonásokat, [footnoteRef:86]73 [86: ... ille profecto reddere personae scit convenientia cuique.Hor. Ars p. 315-6(433. §)]

aki helyesen tartja magát ehhez. És mivel már a maga korában belátta annak a művészetnek és tudásnak hasznosságát, amelyet Theophrastos jellemrajzai kezdtek el, és később a francia Theophrastos[footnoteRef:87]74 gyarapított tovább, azt tanácsolta, hogy [87: 74La Bruyère-ről (1645-1696) és Caractères című művéről van szó.]

ha már tanult utánzó vagy, figyeld az élet és szokások nyújtotta példákat és innen tanuld el az élőbeszédet. [footnoteRef:88]75 [88: respicere exemplar vitae morumque iubebo doctum imitatorem et vivas hinc ducere voces.Hor. Ars p. 317-8 (kis változtatással).]

435. §. Az esztétikai igazság megkívánja b) a szorosabb értelemben vett (M 723. §) morális lehetségességet, mégpedig nemcsak magában a gondolkodóban (XXIV-XXVI. szakasz), hanem tárgyaiban is, amelyeket akár nyílt, akár burkolt formában kell kevés szóval hihetővé tennie szép gondolatai kifejtése során, még akkor is, ha az Acheront festik le (422. §). Ez a lehetségesség is azonban kizárólag az érzékekre tartozik és az ésszel analóg felfogó képesség mérlegére kerül (211. §). Ez az a bizonyos erkölcsi igazság, amellyel Horatius szerint

Jó, ha saját mértékünkkel mérjük magunkat! [footnoteRef:89]76 [89: 76Hor. Lev. 1, 3, 98.]

Ahogy a 433. és 434. § követelményeit tágabb értelemben vett morális igazságnak mondtam, úgy ezt szívem szerint inkább szorosabb értelemben vett morális igazs

regi.tankonyvtar.hu · web viewesztétika. alexander gottlieb baumgarten. esztétika. alexander...

Documents