160 FRANCOIS GÉNY

tennénk), változatlanul a jog ideális típusa. Gyanítom, hogy ugyanez a különbségtétel még gyümölcsözőbb lenne a közjogban, mely messze-menően elismert haladása ellenére még mindig verbalizmusoktól ter-hes. Milyen előnyökre vezetne, ha az állam alkotmánya és alanyaihoz való viszonya tanulmányozása során elkülönítenénk egymástól a hete-rogén fogalmakat, hogy mindegyiknek megadjuk a pontosan őt illető helyet! És ha a nemzetközi jog területére hatolnánk, nehézség nélkül láthatnánk, hogy az itt mutatkozó csalódások nagy része főként annak köszönhető, hogy a nemzetközi jog megvalósulására jellemző ele-meket túlzottan is elhanyagolták. A magánjog kizárólagos modelljé-hez akarták ezt szabni, és a nemzetek életét érintő vitákat a magáno-sok kicsiny érdekeit uraló maximák segítségével áhítottak feloldani. De ha elfogadnék itt is „adott" és „konstruált" megkülönböztetését, úgy gondolom, meglátnánk, hogy az államközi viszonyok rendezésé-ben helyénvaló egy az erőegyensúlyon alapuló speciális technika al-kalmazása, amelyet oly módon kellene megszervezni, hogy a helyéről elmozdulni törekvő bármely rész automatikusan a helyére visszave-zettessék valamennyi többinek a játéka által. És egyelőre - kezdetleges szervezete ellenére is - a Népszövetség talán első technikai megvaló-sítási kísérletet jelent egy ilyen irányban.

GUSTAV RADBRUCH

JOGFILOZÓFIA

A JOGFILOZÓFIA MINT JOGÉRTÉKELŐ SZEMLÉLET

„Az ember nem arra született, hogy a világ problémáit megoldja, hanem inkább, hogy keresse, hol lép fel a probléma, és aztán előretörjön a megragadható határáig."

Goethe Eckermannhoz

A jogfilozófia a jog értékelő szemlélete, a „helyes jogról szóló tan" (STAMMLER). A jogértékelő szemlélet módszerének két lényegi ismer-tetőjegye van: a módszer-dualizmus és a relativizmus,

(1) A KANTÍ filozófia arra tanít bennünket, hogy abból, ami van, lehetetlen arra következtetni, ami értékes, ami helyes, aminek lennie kell. Valami pusztán azért, mert van vagy volt, vagy akár mert lesz, még sohasem minősül helyesnek. Ebből adódik a pozitivizmus el-vetése, mely a létezőből; a historizmusé, mely a múltból; az evolu-cionizmusé, mely a keletkezőből következtet a kellőre. A jogfejlődés valamely meghatározott irányának az ismerete nem bizonyítja célja helyességét, az „ár ellen úszás" helytelenségét. Ugyanezért az elkerül-hetetlen nem eleve kívánatos, s a lehetetlen sem eleve helytelen. Don Quijote bolond, ám nemes bolond, mert - úgymond - „a lehetetlenért harcolni szép s jó".1 Legyen-tételek, értékítéletek, megítélések induk-tív módon nem alapozhatok létmeghatározásokra, hanem csak deduk-tív módon hasonló más tételekre. Az értékszemlélet s a létszemlélet önálló, önmagukba zárt körökként állanak egymás mellett. Ez a mód-szertani dualizmus lényege.

Igaz, olykor épp a jogtudomány területén támasztottak olyan igényt, hogy a helyes szabályozást „a dolog természetéből" kell levezetni, s en-nek a valóságban lehet bizonyos alapja. A jogeszmény pontosan a jog számára - s közelebbről egy meghatározott kor, meghatározott nép joga, egészében meghatározott szociológiai és történeti viszonyok számára - adott eszmény. Az eszme valamely meghatározott anyag számára érvényes, ehhez hozzárendelt, s így az uralni kívánt anyagtól

1 Goethe Faust, II. rész, Mantó Kheirónhoz, ford. Kálnoky László.• l l

MI; 11

ÍV -

162 GUSTAV RADBRUCH

újólag meghatározott. Miként a művészi eszme alkalmazkodik a maté-riához, és más és más lesz attól függően, hogy bronzban vagy márvány-ban kell-e megtestesülnie, akként minden eszmének is vele született sajátja, hogy a matériához idomul.2 Ezt a viszonyt nevezzük az eszme anyagi meghatározottságának, amennyiben e jellemzés kettős értelmét - az anyag által meghatározott, mivel az anyag számára meghatározott - tudatosan a magunkévá tesszük. 3 Az eszme anyagi meghatározottságát EUGEN HucERnek „a törvényhozás reáliáiról" szóló tanában4 vallott jogeszméi éppúgy szemléltetik, mint FRANCOIS GÉNYnek az adottságokról szóló elmélete.5 Az embert megkísérti, hogy az eszmény anyagi meghatározottságát az eszménynek az anyagban re-jlő előzetes megformáltságával azonosítsa, és pszichikailag tényleg le-hetséges, hogy az eszmét az anyagból s az anyagban pillantsuk meg. Ily módon víziószerűen előre láthatta MICHELANGELO már Dávid alakját ab-ban az elrontott márványtömbben, amiből aztán életre is keltette. Ugyanerről van szó, amikor a jogász „a dofaog természete" szerint dönt. Ám az eszme ilyen megpillantása az anyagban - melynek kuta-tását elhatározta - az intuíció szerencsés esete, és nem a megismerés módszere. A módszeres megismerés számára nincs más hátra, mint-hogy a legyen-tételeket más legyen-tételekből deduktíve vezesse le, s ne induktív módon a lét-tényékre alapozza.

Ámde az értéknek a valóságból levezethetetlenségét (amint egyéb-ként az eszme anyagi meghatározottságát is) logikai, és nem valami okozati viszony jellemzi. A módszertani dualizmus nem azt kívánja mondani, hogy az értékeléseket és megítéléseket nem befolyásolják a lét-tényék. Nem kétséges, hogy az értékelési aktusok a lét-tényék kau-zális eredményei, ideológiai felépítményei, mint egy az utóbbiak meg-valósulása társadalmi közegének leképződései. A tudásszociológia ar-ra tanít meg bennünket, hogy miként határozza meg születési helyük az ideológiákat. Itt nem a lét-tényék és értékítéletek kauzális, ha -nem sokkal inkább a lét és érték logikai viszonyáról van szó. Nem azt állítjuk ezzel, hogy a lét-tényék nem okozhatnak értékeléseket, hanem inkább, hogy az utóbbiak nem alapozhatok az előbbiekre.

2 Benjámin N. Cardozo The Growth of tbe Law (1924), 89- o. szerencsés hasonlata szerint „[a] keresés a helyes szóra, a gondolatnak kifejezést adó boldogító szófordu-latra irányul, ami, ha rálelnek, valamiképpen a gondolat transzfigurációja lesz".

í Emil Lask 'Lenre von dér Bedeutungsdifferenzierung' Logik elei Pbilosophie 1911, 57, és köv., 169. és köv. o., valamint Gustav Radbruch „Rechtsidee und Rechtsstoff" Archív für Recbts- und Wirtscbaftspbilosophie 17 (1923-24), 343- és köv. o.

* Zeitschrift für Rechtspbüosophie 1914/1, 39. és köv. o. és Recbt und Recbtsver-wirklicbung (1921), 281. és köv o.

5 Francois Gény Science ét technique én droit privépositif I (1922), 96, és köv. o. és 11(1915), 370. és köv. o.

JOGFILOZÓFIA 163

Megalapítója osztályelőítéleteiből egész etikai gondolatépítmény szü-lethet; ám etikai rendszerében ezen előítéletnek nincs helye, és ennek rendszeres megalapozását nem gyengítheti önmagában az, hogy olyan okoknak köszönheti születését, amelyek megalapozásával nem egyez-nek. Az elméleti vitákba nem szabad bevezetni a kérdéses elmélet születésének pszichikai okait - kivéve, hogy a vitát berekesszék, s ki-mutassák, hogy a további vita céltalan, mert a gondolkodás szívósan léthez kötöttnek bizonyul, ami kizárja a megértést.

Az az ellenvetés tehető, hogy az ilyen szemlélet tárgyai, amik az értékelés ideális tartalmára korlátozódnak és ezek létalapjától eltekin-tenek, csupán lényegtelenségek, „puszta ideológiák", nem ható és nem is valódi hatalmak; továbbá, hogy a jogfilozófia politikai pártharc, vagyis végső soron gazdasági érdekeknek a szellem tartományába emelt harca, s ezért nem más, mint a valóság lényeg nélküli délibábja. Ámde a MARxista történelemfelfogás elemzésénél kitűnik, hogy amennyiben a jogfilozóíia szellemivé vált politika, a politika pedig szellemivé vált osztályharc, úgy ez a szellemivé válás a szellem öntör-vényűségét szabadítja fel, ami lehetővé teszi, hogy visszahasson azokra a hatalmakra, amelyeknek ez jelenti a szellemivé válását,. Az eszmék nem vívják meg újra a felhőkben az érdekek harcát, mint a Walkürök a Walstatt fölött - inkább HOMÉROSZÍ istenek módjára alá-szállnak a csatatérre, s más hatalmakkal vállvetve harcolnak maguk is hatalmi képződményekként. Ha a jogfilozófia egyfelől a szellem szfé-rájába átemelt pártharc, akkor másfelől a politikai pártharc sem más, mint nagyszerű jogfilozófiai vita. Minden nagy politikai váltást a jog-filozófia készített elő vagy kísért. Kezdetben van a jogfilozófia, s a vég a forradalom.

(2) Legyen-tételeket csak más legyen-tételek alapozhatnak meg és bizonyíthatnak. Éppen ezért a végső legyen-tételek bebizonyíthatat-lanok, axiomatikusak; nem a megismerésre, hanem csupán a hitvallás-ra tartoznak. Ahol tehát a végső legyen-tételekről ellentétes megál-lapítások, értékszemléletek s világnézetek vitatkozva állnak egymással szemben, ott már nem lehet tudományos egyértelműséggel dönteni. A tudományos értékszemlélet - mint mondják - képes ugyan megtaní-tani arra, hogy mit tud vagy akar tenni az ember, ám annak megta-nítására, hogy mit kell tennie, már képtelen. Pontosabban, a legyen területén a tudomány háromféle dolgot tehet, az alábbiak egyikét.

Először is, felkutatja a legyen-tételben foglalt cél megvalósításához szükséges eszközöket. A jogi célnak megfelelő helyes eszközök kivá-lasztására vonatkozó iránymutatás persze nem jogfilozófia, hanem jog-politika. A jogi cél által feltételezett eszközre vonatkozó megfontolá-sok azonban nemcsak a jogpolitika módja szerint, a cél szemszögéből tekinthetik az eszközt, hanem megfordítva, az eszközből kiindulva is

' D - !

JOGFILOZÓFIA 165

épp ellenkezőleg, a gondolt s az igazi értelem közti eltérés felis-mertetésével megingatja abban. Mindkét esetben az életet szolgálja.

Nyilvánvaló, hogy a relativista jogfilozófia nem foszthatja meg az egyént az ellentétes végső előfeltevésekből rendszeresen levezetett jogfelfogások közötti választástól. Csak arra szorítkozhat, hogy a vá-lasztás lehetőségeit kimerítően bemutassa, magát az állásfoglalást azonban átengedi a személyiség legmélyéből fakadó döntésnek - sem-mi esetre sem az egyén kénye-kedvére, de inkább lelkiismeretére hagyva azt. A jogfilozófia korlátozza önmagát, mert hiszi, hogy a végső értékítélet tekintetében ignorabimust6 kénytelen mondani. Ám ak-kor is, ha puszta ignoramust ajánlana, hű maradna módszeréhez, mert a lehetséges világnézetek rendszeres kidolgozása révén legalább hasznos előmunkálatot végezne - ama géniusz részére, mely egyko-ron képes lesz majd arra, hogy tudományos egyértelműséggel dönt-sön a lehetséges világnézetek között.

Az itt bemutatott módszer relativizmus, mert azt tűzi magának feladatul, hogy minden értékítélet helyességét kizárólag egy meg-határozott felsőbb értékítélethez viszonyítva valamely meghatározott érték- és világszemlélet keretében döntse el, és nem vizsgálja sem az értékítélet, sem a kérdéses érték- és világszemlélet helyességét. A rela-tivizmus az elméleti, és a nem gyakorlati észhez tartozik, ami le -mondást jelent ugyan a végső állásfoglalások tudományos megalapo-zásáról, ám nem magáról az állásfoglalásról. Nem az evangéliumok PiLÁTUsával véli magát rokonságban, kinél az elméleti ésszel együtt a gyakorlati is elnémul („Mi az igazság?"), hanem inkább LESSING Náthán-jával, aki számára a teoretikus ész hallgatása egyenesen a gyakorlati észhez intézett legerősebb felhívás: „Versengve igyekezzen gyűrűje Varázshatalmát ki-ki megmutatni!"7 A relativizmus ugyanis sokkalta képesebb arra, hogy világnézetet megalapozzon. Megállhat saját állás-foglalás nélkül a végső értékelő állásfoglalások bemutatásánál azért, mert mindegyik jogosságában kételkedik - ez PILÁTUS szkepticizmusa -; vagy megállhat azért, mert valamelyik jogosságában szilárdan hisz, csak nem képes azt bizonyítani - ez pedig Náthán agnoszticizmusa. Ám lehetséges egy harmadik felfogás is, mely Náthán felfogásának re-lativizmusát rögtön összeköti a cselekvéssel. A relativizmus azért is mondhat le az egymással vetélkedő értékelések közti állásfoglalásról, mert képviselőik számára kizárólagosan kötelező jellegükben vala-mennyit egyenlően jogosultnak tartja, és mert hiszi, hogy ami a tuda-tunk elől elzárt, az egy magasabb tudat számára lehetséges, és ezt követeli. Ezt az antinómiát WALTHER RATHENAU egy alkalommal a követ-

6 Ignoramus ét ignorabimus: Nem tudjuk, és nem is fogjuk megtudni.7 Gothold Ephraim Lessing Bölcs Náthán ford. Lator László, III. felvonás 7. jelenet.

164 GUSTAV RADBRUCH

visszatekinthetnek a célra, s a célt teljes terjedelmében beemelhetik a tudatba az elengedhetetlen eszközök, valamint a velük elkerülhetet-lenül összefonódó kísérő hatások felmutatása révén. S a célhoz tartozó eszközök fontolóra vétele, az általuk megvalósítandó cél megvilágítása már jogfilozófia.

Másodszor, a jogfilozófia feladata, hogy a jogi értékítélet ne csak le-felé, a megvalósítására szolgáló legtávolabbi eszközökig gondolja át, hanem az ellentétes irányban, felfelé szintén világítsa meg végső világnézeti előfeltevéseit. A jogfilozófia felteszi a KANTÍ módon megfo-galmazott kérdést: Hogyan lehetséges az egyedi jogi értékítélet, vagyis milyen előfeltevéseket kell ismerni ahhoz, hogy ebből következően egy ilyen értékítélethez eljuthassunk? Amint a paleontológus a csont-maradványból az őskori élőlény egész csontrendszerét kísérli meg rekonstruálni, úgy a jogfilozófusnak az egyedi jogi értékelésből egy egész értékrendszert kell - ami az egyedi értékelés előfeltétele - ki -bontani. Amint a paleontológus vizsgálódása sem az eszköz érdeké-ben történik, úgy a fenti műveletre sem az előfeltétel, hanem az általa feltételezett jogi értékelés érdekében kerül sor. Az értékelőnek tuda-tában kell lennie annak, hogy miközben a legyen-tételben foglalt meghatározott jogi célját mérlegeli, nemcsak a célhoz kauzális szük-ségszerűséggel kapcsolódó eszközt, de a célhoz logikai szükségszerű-séggel fonódó általánosabb értékeléseket sem utasíthatja el; mindkét irányban a cél teljes terjedelmébe kell bepillantást nyernie.

Éppen ezáltal válnak végül is rendszeresen kidolgozhatóvá az egyál-talán elgondolható végső előfeltevések s - következésképpen - vala-mennyi jogi értékelés kiindulópontja; ezért lehet a jogi értékeléshez tartozó rendszereket ellentétességükben és rokonságukban ábrázolni, az egyáltalán lehetséges világnézetek topikája keretében a lehetséges jogfelfogások topikáját megalapozni - és így, ha nem is a jogfilozófia rendszerét, de lehetséges rendszereinek tökéletes rendszertanát meg-határozni.

Nem hozható fel e módszerrel szemben az az ellenvetés, hogy tisz-tán empirikus, következésképpen tehát nem filozófiai eljárás, mivel nem marad meg a faktikus filozófiai értékelések tényszerűségénél, hanem inkább értelmüket is - nemcsak szubjektív, valójában gondolt, de objektív, vélt értelmüket is - kutatja. Amit az értékelő az értéke-lésekor magában gondol, az csak az értékelés kiindulópontja. Ám az értékelés gondolati célja az, amit az értékelőnek e kiindulópont szerint a kauzális és logikai következetesség mértéke szerint gondolnia kellett volna. Nem a célról való gondolatok rögzítése, hanem azok megvilá-gítása s így - lehetőség szerint - kiigazítása a jogfilozófia feladata. A jog-filozófia tudatosítja az egyedben akarása objektív értelmét, és ezzel értékítéletében vagy megerősíti a mélyebb megalapozás révén, vagy

A JOGESZME ANTINÓMIÁI

„Végiggondolt ön már egyetlen gondolatot is anélkül, hogy ellentmondásra ne bukkant volna?"

JOGFILOZÓFIA 167

tésére szolgáló és teljességre számot tartó vezérgondolatot nem nyer-hetünk. Mert az igazságosság arra utal bennünket, hogy az egyenlőket egyenlően s az egyenlőtleneket egyenlőtlenül kezeljük, ám nem mond semmit arról a szempontról, amelyből ezek hol egyenlőknek, hol pedig egyenlőtleneknek lennének felfoghatók - az igazságosság csak a vi-szonyt határozza meg, de nem a megítélés módját. Mindkét kérdés csak a jog célja felől válaszolható meg. Itt lép az igazságosság mellé a jogesz-me második alkotóelemeként a célszerűség. Ámde a célra s a cél-szerűségre vonatkozó kérdést nem lehet egyértelműen megválaszol-ni, hanem csak relativista módon: a különböző jog- és államfelfogások, valamint pártfelfogások rendszeres kifejtésével. Ez a relativizmus azon-ban nem lehet a jogfüozófia utolsó szava. A jogot mint az együttélés rendjét nem lehet az egyedek véleménykülönbségeinek átengedni; en-nek mindenekfölött álló egyetlen rendnek kell lennie.

És ezzel megjelenik a joggal szemben támasztott harmadik egyen-értékű követelmény, a jogeszme harmadik alkotóeleme: a jogbiz-tonság. A jog biztonsága megköveteli a jog pozitivitását: ha nem ál-lapítható meg, mi az igazságos, úgy azt kell tételezni, aminek jogszerűnek kell lennie, mégpedig olyan fórumon, amely képes arra. hogy e lerögzítettet keresztülvigye. A jog pozitivitása ezzel a legfigye-lemreméltóbb módon maga válik helyességének előfeltételévé: ahogy a pozitivitás hozzátartozik a helyes jog fogalmához, éppúgy feladata a pozitív jognak, hogy tartalmilag helyes legyen.

A három közül a jogeszme második alkotóelemére, a célszerűségre nézve érvényes a relativista önkorlátozás. A másik kettő viszont - az igazságosság csakúgy, mint a jogbiztonság - a jog- és államfelfogások ellentmondásai s a pártharcok felett áll. Az, hogy a jogi nézetek tor-zsalkodásának véget vessünk, fontosabb, mint hogy a vitának igaz-ságos és célszerű véget szabunk-e, vagyis egy jogrendszer létezése fontosabb, mint igazságossága és célszerűsége - ez a jog második nagy feladata. Az első azonban, amit mindenki egyaránt méltányol, a jogbiz-tonság, azaz a rend s a béke. Az igazságosság követelményének szin-tén alárendeli magát mindenki. A mindennapi politikai harc egésze úgy jelenik meg, mint az igazságosságról folytatott végeláthatatlan vita. Másokat visszatart attól, amit magának követel; másoknak is meg kell adni, amit ő maga magának vesz; magának nem szabad követelnie olyat, amit egy másik egyébként követelhet - íme, ily módon röpköd-nek szemrehányások, követelőzések és elutasítások ide-oda a szem-benálló politikusok közt, mint a tollaslabda. A fegyvernyugvás előfel-tétele minden viszálykodó fél számán az, hogy ami az egyiknek jogos, azt a másik is méltányolja - ám ez már az igazságosság eszméje. Az igazságosság eszméje abszolút, s noha formális, mégis általános érvé-nyű. Mint a jogbiztonság, ez is pártok fölött álló követelmény, de ál-

166 GLJSTAV RADBRUCH

kező szavakkal szemléltette: „Mi nem zeneszerzők, hanem zenészek vagyunk. Éppen azért játszhat mindegyikünk a maga hangszerén olyan szépen, ahogyan tud; a variációk is csak akkor megengedettek számunkra, ha zengenek a húrok. Valamennyi hangszer egyenlően szükséges. A harmóniáért egyikünknek se fájjon a feje - azt másvalaki alkotja meg." GOETHE nagy nevére is hivatkozhat a relativizmus. 1811. január 22-én írta REiNHARDnak a Filozófiai rendszerek összehasonlító története tanulmányozása után: „E mű olvasásakor újból átgondoltam, amit a szerző igen világosan fejt ki: a gondolkodásmódok külön-bözősége az emberek különbözőségére épül, és éppen ezért lehetet -len a mindenre kiterjedő egyhangú meggyőződés. Ha az ember csak azt tudja, melyik oldalon áll, úgy már eledet tett; immár megbékül ön-magával és méltányos mással szemben." És hogy GOETHE relativizmusa nem PILÁTUS szkepticizmusával, hanem Náthán agnoszticizmusával azonos, bizonyítja a szép szelíd Xénia:

„Ha tudnám, merre jár az Úr,járnék nyomában konokul;Tudnám, hol az Igaz hóna,nem jönnék onnan ki soha.""

IBSEN

Contrariajuxta seposita magis elucescunt?

Tekintsünk vissza a megtett útra. A jogfogalom mint kultúrfogalom, mint értékvonatkozású fogalom a jogértékhez, a jogeszméhez jutta-tott el bennünket: jog az, ami értelmének megfelelően a jogeszme szolgálatára hivatott. A jogeszmét az igazságosságban leltük fel, az igazságosság mint osztó igazságosság lényegét pedig egyenlőségként- hasonló emberek és viszonyok egyenlő, különböző emberek és viszonyok egyenlőtlen megítéléseként - határoztuk meg. A jog fogalmátaz igazságosság felé irányíthattuk ugyan, de a jog tartalmának leveze-

* „ Wenn ich kennie den Weg des Herm / Ich ging ihn wahrbaftig gar zu gém; /führte mán mich ín dér Wahrheit Haus, / bei Gott.'Ich ging nicht wieder heraus,"

9 Az ellentétek egymással szembeállítva jobban megvilágosodnak.

JOGFILOZÓFIA 169

szokásjogot vagy a forradalmi jogot, melyeknek az eddigi pozitív jog rovására sikerült érvényesülnie, a jogbiztonság érdekében immár ér-vényesnek tekintik. A jogérvényesség e jelenségének megfelelőjét magában az érvényes jog tartalmában lelhetjük fel. A jogbiztonság érdekében jogellenes tények a tárgyi jogot megsemmisíthetik és újat alkothatnak. Éppígy keletkeztethetnek és megszüntethetnek a jog-ellenes tények alanyi jogokat. A jogbiztonság érdekében hagyja az egyedi esetben a jogerő a tartalmilag helytelen döntést érvényesnek, sőt a helytelen prejudikálással" még az egyedi eseten is túlmegy.12 Az elévülés, elbirtoklás, magánjogi birtokvédelem, a nemzetközi jogi status quo intézményeiben a jogellenes állapotnak is jogfosztó vagy jogot biztosító hatást tulajdonítanak - és éppen az állandóság, a jog-élet biztonsága érdekében.'3

Meg lehet kísérelni az igazságosság, célszerűség és jogbiztonság ütközését akként kiküszöbölni, hogy a három elv számára a munka-területükhöz igazodó megbízható munkamegosztást javasolnánk: az igazságosságon az lenne mérhető, hogy egy rendelkezés különösen formáját illetően helyes-e, általában a jog fogalma alá rendelhető-e; a célszerűség mérővesszején az lenne eldönthető, vajon a kérdéses ren-delkezés tartalma szerint helyes-e; és végül, a megvalósított jogbizton-ság mércéjén az lenne megítélhető, hogy tulajdonítható-e érvényesség a szóban forgó rendelkezésnek. Ténylegesen kizárólag az elérni szán-dékolt igazságosság szerint ítéljük meg, hogy valamely rendelkezés általában jogi természetű-e, a jog fogalmának megfelel-e. Ám a jog tartalmát mindhárom elv meghatározza. Jóllehet a jogi tartalom nagy részét a célszerűség uralja, e tartalmakat az igazságosság mégis módosítja, amikor olyan célszerűség diktálta alapelv követel alkalma-zást, amely a jogegyenlőség alapjaiból kiindulva túlmegy célszerűsége keretein. Létezik továbbá seregnyi olyan jogi előírás, amelyeket általá-ban nem a célszerűség, hanem az igazságosság s a jogbiztonság diktál. A törvény előtti egyenlőség, vagy a kivételes bíróságok tilalma nem a célszerűség, hanem egyedül az igazságosság követelményein nyug-szanak. És egyedül a jogbiztonság követelményéből fakadnak az úgy-nevezett „iránynormák",14 melyejí már puszta létezésükkel teljességgel betöltik céljukat anélkül, hogy így létük és tartalmuk szerint valamilyen cél uralná ezeket; jogtételek, melyeknek az ellentéte is éppolyan helyes lenne: amiknek célja csak egy egységes szabályozás,

11 Konkrét ügyben való döntéshozatal, mely későbbi döntések szarnám is irányadóulszolgál.

12 Walter Jelűnek Schöpferiscbe Rechtswissenschaft (1928).13 Ezzel szembefut Max RümelinDieJíecbtssicbe>-beitQ924'), 24 o. 4. jegyzet.14 Vö. Fritz Bieberstein [Frhr. Marschall v.] Vöm Kampf des Rechles gégén die

Gesetze (1922), 116. o.

168 GUSTAV RADBRUCH

lám- és jogfelfogástól, továbbá pártállástól függ, amennyiben vagy az igazságosság követelményeinek meg kell előznie a jogra vonatkozó más követelményeket, előnyt adva ezeknek, a jog igazságosságát vagy célszerűségét a jogbiztonságnak, avagy ellenkezőleg, a jogbiztonságot a jog igazságosságának vagy célszerűségének áldozva föl. Igazságosság és jogbiztonság a jogeszme általános érvényű elemei, ezzel szemben nemcsak maga a célszerííség, de e három elem rangsora is relativisz-tikus elem.

Szemléletmódunk feltartóztathatatlanul sodor a jogeszme egyik al-kotóelemétől a másikig: a jogeszme három alkotóeleme követeli egy-mást - ám ugyanakkor ellent is mondanak egymásnak.

Az igazságosság és célszerűség ellentétes követelményeket állítanak fel: az igazságosság egyenlőséget jelent, a jog egyenlősége pedig a jogté-tel általánosságát követeli. Az igazságosság bizonyos fokig általánosít. De az egyenlőség a valóságban nem adott: az egyenlőség mindig csupán egy adott egyenlőtlenségtől való elvonatkoztatás, meghatározott szem-pontból. A célszerűség nézőpontjából azonban minden egyenlőtlenség lényegi marad; a célszerűségnek, amennyire csak lehetséges, egyénie-sítenie kell. így kerül egymással ellentétbe az igazságosság és a célsze-rűség. Ezt szemlélteti számunkra a harc a közigazgatás és a közigazgatási bíráskodás között, az igazságosság s a célszerűségi felfogás küzdelme a büntetőjogban, más területeket illetően pedig a pedagógiai s a fegyel-mezési követelmények ellentéte minden tömegnevelésben. És a feszült-ség ezek viszonyában feloldhatatlan.10

Ámde az egyik oldalon lévő igazságossággal s célszerűséggel ekkor a másik oldalon a jogbiztonság kerül szembe. A jogbiztonság poziti-vitást követel, és a pozitív jog az igazságosságra és célszerűségre te-kintet nélkül akar érvényesülni. A pozitivitás tény, a pozitív jognak előfeltétele egy tételező hatalom; így kerül jog és tény, jog és hatalom szoros kapcsolatba egymással, bárha ellentétek is. Ám a jogbiztonság nemcsak hatalom tételezte s ténylegesen is érvényesített jogtételek érvényességét követeli meg, de tartalmi követelményeket is támaszt: a jog kezelhetőségének, gyakorlatiságának kívánalmát. Ezzel gyakran az individualizáló célszerűségnek ellentmondó vonásokat ruház a jog-ra, így például éles határokat vonat ott, ahol az élet csak folyékony át-meneteket ismer, vagy külsőleges ismérveket vesz fel a tényállásba a tulajdonképpen gondolt belső tények helyett.

Mi több, a jogbiztonság követelményei végül ellentmondásba kerül-hetnek a pozitivitásból - ami önmagában is a jogbiztonság egyik kö-vetelménye - fakadó követelményekkel, amikor például a derogatív

0 Vö. Hermann Isay Rechtsnorni und Entscheidung (Bérien: Vahlen 1929), 135. és köv. o.

HANS KELSEN

TISZTA JOGTAN ÉS AZ ANALITIKUS JOGELMÉLET

JOGELMÉLET ÉS AZ IGAZSÁGOSSÁG FILOZÓFIÁJA

A Tiszta Jogtan a pozitív jog elmélete - általános jogelmélet tehát, és nem valami különös jogrend bemutatása vagy értelmezése. Minden olyan jelenség összehasonlításából, amely jog néven szerepel, megkí-sérli feltárni magának a jognak természetét, meghatározni szerkezetét és tipikus formáit, függetlenül azoktól a változó tartalmaktól, ame-lyeknek különböző időkben és különböző népek között kifejezését képezheti. A Tiszta Jogtan tehát azon alapelveket állapítja meg, ame-lyek segítségével bármely jogrend megérthető. Mint elméletnek, egyetlen célja csupán tárgyának megismerése. Arra a kérdésre vála-szol, hogy mi a jog, és nem arra, hogy minek kell lennie. Az utóbbi kérdés ugyanis a politika körébe tartozik; a Tiszta Jogtan viszont tu-domány.

Azért nevezzük „tisztának", mert a pozitív jog megismeréséből ki-zárni igyekszik minden olyan elemet, mely attól idegen. Tárgyának és megismerésének korlátait két irányban kell világosan rögzítenünk: a jog sajátos tudományát, azt a diszciplínát, amelyet rendszerint jurisz-prudenciának neveznek, egyfelől meg kell különböztetnünk az igazsá-gosság filozófiájától, másfelől a szociológiától, vagyis a társadalmi valóság megismerésétől.

A jogfogalomnak az igazságosság eszméjétől való megszabadítása azért nehéz, mert e két fogalom folytonosan összekeveredik mind a politikai gondolkodásban, mind a közfelfogásban. Ez a keveredés an-nak az irányzatnak felel meg, mely a pozitív jogot igazságosnak tünteti fel. Ez irányzat szemszögéből minden olyan erőfeszítés, amely arra irányul, hogy a joggal és az igazságossággal mint két különálló prob-lémával foglalkozzunk, ama gyanú alá esik, hogy elfeledkezünk arról az alapkövetelményről, amely szerint a pozitív jognak igazságosnak kell lennie. A Tiszta Jogtan egyszerűen illetéktelennek nyilvánítja ma-gát, hogy választ adjon akár arra a kérdésre, vajon az adott jog igazsá-gos-e vagy sem, akár arra a még alapvetőbb kérdésre, hogy mi az igazságosság. A Tiszta Jogtan - mint tudomány - nem válaszolhat ilyen kérdésekre, mivel ezekre tudományos válasz egyáltalán nem adható.

170 GUSTAV RADBRUCH

és az már közömbös, hogy milyen - például a Jobbra hajts!" parancsa. Végezetül látható az is, hogy az igazságtalan és helytelen pozitív jog érvényessége egyáltalán nem állapítható meg; az érvényesség nem egyedül a jogbiztonság, hanem az igazságosság és célszerűség szem-pontjából is megítélendő kérdés.

Az eredmény tehát az, hogy a jogeszme három oldala: az igazsá-gosság, a célszerűség és a jogbiztonság a jogot minden vonatkozásban közösen határozza meg, jóllehet egymással éles ellentétbe is juthat-nak. Különböző időszakokban az ember természetszerűleg hajlamos arra, hogy a hangsúlyt az egyikre vagy a másikra helyezze, így a ren-dőrállam a célszerűség elvét igyekezett egyeduralkodóvá tenni, a kabinetbíráskodás hatalmi szava által gondolkodás nélkül háttérbe szorítva az igazságosságot és a jogbiztonságot. A természetjog kor -szakában az igazságosság formális elvéből kísérelték meg a teljes jog-tartalom elővarázsolását, és egyben érvényessége levezetését. Vég-zetes egyoldalúságában a jogpozitivizmus elmúlt korszaka csak a pozitivitást s a jogbiztonságot látta, ami aztán oda vezetett, hogy a té-teles jog célszerűségének, főként igazságosságának tervszerű kutatá-sát hosszú időre tétlenségre, a jogfilozófiát s a jogpolitikát pedig évti-zedeken keresztül közel teljes hallgatásra kárhoztatta. Ám épp az egymást felváltó jogi korszakok egyoldalúságai alkalmasak a jogeszme ellentmondásos sokoldalúságának szemléltetésére.

Ellentmondásokat mutattunk ki anélkül, hogy fel tudtuk volna ol-dani ezeket. Ebben nem a rendszer hibáját kell látnunk. A filozófiának nem döntéseket kell hoznia, hanem bennünket kell döntések elé állí-tania. Nem könnyűvé, de egyenesen problematikussá kell tennie az életet. A filozófiai rendszernek egy gótikus dómhoz kell hasonlítania, melyben az egyes elemek egymást tartják - és ugyanakkor taszítják. Mily átkos lenne az a filozófia, amely a világot az ész egyfajta ellent-mondásnélküliségében oldaná fel! És mily fölösleges volna a létezés, ha végső soron a világ nem ellentmondás, és az élet nem döntés lenne!