1

PozitívPénz – Bankvilág 101

1./6.: Első rész: Elterjedt félreértések a bankvilágról

A bankok működésével és a pénz eredetével kapcsolatban nagyon sok zavaros

képzet él. Nagyon kevesen látják át igazán mi és hogyan történik.

Közgazdasági végzettséggel rendelkezőknek talán valamivel több elképzelésük

van, de nagyon sok közgazdasági kurzus továbbra is egy olyan modellt oktat,

amely már évtizedek óta nem állja meg a helyét.

Az igazán aggasztó az, hogy sok politikus és közgazdász még mindig ezzel az

elavult modellel dolgozik. A következő közel egy óra során felfedezzük, hogyan

működnek a bankok igazán, és hogyan keletkezik a pénz.

Először azonban tisztáznunk kell az ellentmondásokat, és meg kell ismernünk

mi a probléma azzal, amit a legtöbb ember a bankok működéséről gondol.

A banki tevékenységről alkotott első számú elképzelés: "A széf"

Legtöbbünknek gyerekkorában volt malacperselye. Az ötlet rendkívül egyszerű:

apró összegeket teszünk a perselybe, és amikor az ínséges idők elérkeznek, a

pénz még mindig ott vár ránk. Sok ember számára a pénz ily módon való

biztonságos tárolásának ideája felnőtt korában is megmarad.

Az ICM által a Cobden Centre megbízásából végzett közvéleménykutatás

szerint a britek harmada még mindig úgy gondolja, hogy a bankok így

2

működnek. Amikor tájékoztatták őket arról, hogy a bankok nem csak tárolják a

pénzüket, ami kizárólag csak arra várna, hogy a betétesek azt felvegyék,

válaszuk ez volt: "Ez így nem jó - Nem adtam nekik engedélyt arra, hogy

használják a pénzemet."

A gondolat, hogy a bankok csupán csak biztonságosan elzárva tartanák a

pénzünket, csupán illúzió. A bankszámla nem egy széf. A bank nem veszi át

pénzünket, viszi le a trezorba, rakja be egy dobozba, és írja az elejére a

nevünket. És nem is tárolja egy széf elektronikus megfelelőjében.

Ami valójában történik, amikor pénzünket egy bankba tesszük, az az, hogy a

pénzünk a bank tulajdonává válik. Ez így van. A pénz amit befizettünk, onnantól

kezdve már nem is a miénk. (Szerk. megj.: egyébként sem a miénk, mert

valójában az adott ország központi bankjáé, mi csak használjuk; hasonlóan a

bankkártyánkhoz, ami a banké, mi csak használjuk.)

Amikor fizetésünket a számlánkra utalják, az a pénz a bank jogos tulajdonává

válik. Mivel a bank tulajdonává lesz, tulajdonképpen arra használhatja, amire

csak szeretné.

De mik azok a számok, amik a bankszámlánkon megjelennek? Az nem pénz?

Jogi értelemben nem. Ezek a számok bankszámlánkon csupán bejegyzések,

hogy a bank valamikor a jövőben ennyi pénzt köteles kifizetni nekünk.

A bank könyvelésében, ez egy ügyfél felé fennálló kötelezettség. Ez egy

kötelezettség, mert a pénzt vissza kell fizetni, valamikor a jövőben.

A kötelezettség fogalma valójában nagyon egyszerű, és nagyon fontos,

amennyiben szeretné megérteni, a bankok működését. Gondoljon csak arra, ha

3

kölcsönkér ötven fontot egy barátjától, lehet, hogy tesz egy bejegyzést a

naptárjába, hogy emlékeztesse arra, valamikor a közeljövőben, az ötven fontot

vissza kell fizetnie. Számviteli nyelven, ez egy kötelezettség, a barátja felé.

Így a bankszámlaegyenlege valójában nem olyan pénzt jelent amit a bank az ön

nevében őriz. Csupán azt mutatja, hogy van egy jogi kötelezettségük arra

vonatkozóan, hogy valamikor a jövőben visszafizessék önnek a pénzt.

Hogy ténylegesen rendelkeznek -e a pénzzel, amikor kéri, az egy másik kérdés,

de később majd beszélünk még róla.

A banki tevékenységről alkotott második számú elképzelés: "A közvetítő"

A britek fennmaradó kétharmadának már valamivel jobb elképzelése van arról,

hogy a bankok valójában hogyan működnek. Ők úgy gondolják, a bankok a

megtakarítók pénzét veszik át, és kölcsönzik ki.

A Cobden Center felmérése - melyet korábban már említettünk - rá is kérdezett,

vajon tartanak -e ettől az eljárástól: a válaszadók mintegy 61 %-a azt mondta,

hogy mindaddig nem bánja, amíg némi kamatot kap, és a bank nem válik

felelőtlenné.

Az az elképzelés, hogy a bankok közvetítőkként működnek a megtakarítók és a

kölcsönvevők között, meglehetősen általános. E szerint az elképzelés szerint a

bankok pénzt vesznek kölcsön azoktól, akik megtakarítanának, mint pl.: a

nyugdíjasok, és vagyonosabb emberek, majd ezután a pénzt olyanoknak adják

kölcsön, akiknek hitelre van szükségük: fiatal családoknak, amelyek házat

vásárolnának, vagy kisvállalkozásoknak, melyek beruháznának és fejlődnének.

4

A bankok ebben a modellben azon keresnek, hogy a hitelfelvevőktől több

kamatot szednek, mint amennyit a megtakarítóknak fizetnek. A kamatok közötti

különbség adja a nyereségüket.

Ebben a modellben a bankok csupán szolgáltatást nyújtanak azzal, hogy pénzt

kapnak azoktól, akiknek nincsen rá éppen szükségük, és odaadják azoknak,

akiknek szüksége van rá. Ez ugyanakkor az is jelenti, ha senki sem akar

megtakarítani, akkor senki sem lesz képes kölcsönt felvenni. Elvégre, eszerint

ha senki sem bízza megtakarítását a bankra, a bank nem lenne képes kölcsönt

nyújtani.

Ez azt is jelenti, hogy ha a bankok túl sokat, túl gyorsan hiteleznek, a végén

elfogy a pénzük, amit kölcsön adhatnak. Ebben az esetben a felelőtlen hitelezés

csak rövid ideig tartana, és a bankoknak le kellene állniuk, amint kifogynak az

emberek megtakarításaiból, amit beruházhatnának.

Ez azt jelenti, hogy jó az országnak, ha megtakarítunk, mert ez több pénzt fog

biztosítani a vállalkozások számára a növekedéshez, ami több munkahelyhez és

egy egészséges gazdasághoz vezet.

Ez az, ahogy sok közgazdász is gondolkodik. Sőt sok egyetemi közgazdasági

képzésen még mindig azt tanítják, hogy a beruházások mennyisége a

megtakarítások függvénye. Ez azonban teljesen rossz elképzelés, ahogyan azt

hamarosan látni fogjuk.

Eddig azonban nem beszéltünk arról, hogy a pénz valójában hogyan is

keletkezik. A legtöbb ember feltételezi, hogy a pénzt az állam, vagy a központi

bank hozza létre --végül is, ez az, ami rá van írva minden 5, 10 és 20 fontos

bankjegyre.

5

2./6.: Második rész: Mi a probléma a tankönyvi

pénzmultiplikátor modellel?

Láttuk mindkét elképzelést, ahogy az emberek többsége szerint a bankok

működnek. Mindkettő hibás. Ez nem túl meglepő, mivel a Positive Money

csapattal ellentétben a legtöbb ember nem azzal tölti idejét, hogy a bankok

működésről elmélkedjen. És a bankok működése bonyolult, ami azt is jelenti,

hogy a legtöbb ember feladja, hogy megértse.

De mi van a gazdasági és pénzügyi hallgatókkal? Ezeknek a hallgatóknak és

végzősöknek kicsivel több elképzelésük van a bankok működéséről.

Olyasvalamit tanítanak nekik amit "pénzmultiplikátornak" neveznek.

A pénzmultiplikátor történet szerint a bankok teremtik a gazdaságban lévő pénz

többségét.

A történet szerint: Egy ember besétál a bankba és letétbe helyezi ezer fontos

fizetését készpénzben. A bank tudja, hogy általában az ügyfeleknek nem lesz

szükségük a teljes ezer fontra azonnal. Cárhatóan csak egy kis részét költi el az

egyes napokon, a következő hónap során elosztva.

A bank úgy határoz, hogy a betét egy nagy része "kihasználatlan" és nem lesz rá

szükség az adott napon. Egy részét tartalékként visszatartja, mondjuk 10

százalékát a betéti összegnek (ebben az esetben 100 font), és kikölcsönzi a 900

fontot valaki másnak, akinek kölcsönre van szüksége.

6

A kölcsönvevő felveszi a 900 fontját és elkölti a helyi autókereskedőnél. Az

autókereskedő nem szeretne ennyi pénzt tartani az irodájában, így a pénzt elviszi

egy másik bankba.

A bank ismét úgy gondolja, hogy a pénz jelentős részét felhasználva újabb hitelt

tud nyújtani. Visszatartja a 10 százalékát - 90 fontot - és a maradék 810 fontot

kikölcsönzi.

A 810 fontos kölcsönfelvevő a pénzt elkölti, amely így újból megjelenik egy

banknál. Amelyik bank megkapja, visszatart 10 százalékot - 81 fontot - és 729

fontos kölcsönt nyújt.

A folyamat tovább folytatódik, ugyanazt a pénzt újból és újból kikölcsönzik, de

10 százalékot minden alkalommal visszatartanak.

Vegyük észre, hogy az az ügyfél, aki a bankba fizette a pénzt, még mindig úgy

gondolja, hogy a pénze a bankban van. Számlakivonata megerősíti, hogy a pénz

ott van. Bár csupán 1000 fontnyi készpénz kering, a bankszámlák összege

növekedett, csakúgy, mint a teljes adósság mennyisége.

A folyamat elméletileg addig tart, míg kb. 200 kör után majdnem a teljes eredet

összeg tartalékban van, és csupán egy penny töredékét hitelezik ki újra.

Mostanra a bankszámlák teljes összege mintegy 10.000 font.

A multiplikátor, amelyet még mindig sok egyetemen tanítanak, azt jelenti hogy

a bank általi betételfogadás, majd a betét egy részének tartalékba helyezése,

majd a maradék kihitelezése, pénzt hoz létre a semmiből, mivel ugyanaz a pénz

duplán van elszámolva minden alkalommal amikor újra kihitelezik.

7

A modell szerint amennyiben a tartalékráta - ami az ügyfél pénzének

tartalékként visszatartott része - 10 százalék, akkor a teljes pénzmennyiség kb. a

gazdaságban lévő készpénzmennyiség tízszeresére nőhet.

Ezt a modellt piramisként lehet leginkább elképzelni. A készpénz a piramis

alapja, és ezután a tartalékrátától függően a bankok a pénzmennyiséget

többszörös kihitelezéssel megtöbbszörözik - multiplikálják.

Amit most azonban most megmutattunk egy teljesen rossz, és pontatlan leírása

annak, ahogyan a bankrendszer valójában működik. Az Egyesült Királyságban a

bankok már évek óta nem így működnek.

Ennek ellenére, a modellt továbbra is használják, amikor arról van szó, hogy

hogyan keletkezik a pénz, csakúgy az egyetemeken, mint az interneten terjedő

videókon. Mielőtt öt hónapot töltöttünk volna azzal, hogy megértsük a rendszer

hogyan működik, azelőtt mi is úgy hittük, hogy így működik valójában.

Az, hogy a piramis modellt ma is használják, három problémával jár:

Először is azt jelenti, hogy a bankoknak meg kell várniuk, amíg valaki pénzt

tesz be a bankba, mielőtt hitelezhetnének. Ez azt is jelenti, hogy a bankok

passzívan reagálnak arra, amit az ügyfelek tesznek, és megtakarítással

rendelkező emberekre várnak, mielőtt hitelezni kezdenének. Ez nem így

működik, ahogy azt később látni fogjuk.

Másodszor ez azt is jelenti, hogy a központi banknak teljes ellenőrzése van a

gazdaságban lévő pénz mennyisége fölött. A pénzmennyiséget meg tudják

változtatni vagy a tartalékráta (ez az arány amit az ügyfél betétjéből tartalékként

8

félre kell rakni) vagy a (piramis alját biztosító) monetáris bázis (készpénz)

mennyiségének megváltoztatásával.

Például, ha a Nemzeti Bank törvényes tartalékrátája 10%, akkor a teljes

pénzkínálat a gazdaságban lévő készpénzmennyiség tízszeresére nőhet. Ha a

Nemzeti Bank a tartalékrátát húsz százalékra növeli, a pénzkínálat csupán a

készpénzmennyiség ötszörösére nőhet. Amennyiben a tartalékrátát 5%-ra

csökkentenék, úgy a pénzkínálat a készpénzmennyiség húszszorosára nőne.

Másik lehetőség az lenne, hogy a Nemzeti Bank a készpénz mennyiségét

változtatná meg. Ha további ezer fontot nyomtatna és ezt forgalomba hozná a

gazdaságban, amennyiben a tartalékráta még mindig 10%, akkor az elmélet

szerint a pénzkínálat összesen 10 ezer fonttal nőne, miután a bankok

végigmentek az újrakölcsönzés folyamatán. Ez a folyamat a monetáris bázis

megváltoztatása a gazdaságban.

A legfontosabb feltételezése ennek a modellnek azonban az, hogy a Bank of

England, a Federal Reserve vagy az Európai Központi Bank teljes kontrollal

rendelkezik a gazdaságban lévő pénzmennyiség fölött. Ha megváltoztatják az

alapot - több központi banki pénz rendszerbe pumpálásával, akkor a teljes

pénzmennyiségnek növekednie kellene: ha megváltoztatják a tartalékrátát, akkor

a piramis oldalainak meredeksége változik.

De a modell szerint végül a tartalékráta megakadályozza a pénzkínálat további

növekedését. Valamikor eléri a piramis csúcsát és a pénzkínálat nem növekszik

tovább. Tehát semmi lehetőség nincsen arra, hogy a pénzkínálat kikerüljön az

ellenőrzés alól.

9

Ez mind elterjedt és szép elképzelés, de van egy apró probléma. Majdnem

minden, amit a bankok működéséről ez a modell tanít, rossz.

Valójában, Charles Goodhart, a londoni School of Economic professzora, aki

több, mint 30 évig a Bank of England tanácsadójaként dolgozott, ezt a modellt a

következőként jellemezte: "annyira befejezetlen leírása a pénzmennyiség

meghatározásának, hogy tulajdonképpen félrevezető"

Megbocsátható lenne a tankönyvekkel szemben, hogy elavultak, ha a változások

az utóbbi néhány évben történtek volna, végül is sok szabály változott a

pénzügyi válság alatt. De Goodhart professzor ezt 1984-ben mondta. 27 év

elmúltával az egyetemi hallgatók még mindig a bankok működésének pontatlan

leírását tanulják.

Ez komoly probléma. Ha ezek a hallgatók később közgazdászokká, és

tanácsadókká válnak a kormány mellett, és valójában elképzelésük sincs arról,

hogy a pénz hogyan "működik", akkor a gazdaság könnyen nagy bajba kerülhet.

Várjunk csak...már abban is van!

Fel kell hívnom a figyelmet, hogy ezek a videók az Egyesült Királyságra

vonatkoznak, nem volt időnk arra, hogy pontosan utánajárjunk, hogyan

működnek a dolgok az USA-ban vagy Európában. De azoknak, akik az USA-ból

valók: egy 1992-es tanulmány szerint, mely egy ma is használt egyetemi

tankönyvre hivatkozik, azt állítja "a multiplikátor modell ... leginkább egy

félrevezető és befejezetlen modell; legrosszabb esetben teljes mértékben rosszul

felállított model"

10

A lényeg a pénzmultiplikátorról:

1. Az Egyesült Királyságban nincsen tartalékráta: már jó ideje nincs.

2. A Bank of England nem rendelkezik valós ellenőrzéssel a pénzmennyiség

felett, de még az elektronikus központi banki pénz felett sem (erről később még

beszélünk)

3. A Bank of England-nek valójában nincsen kontrollja a felett, hogy mennyi

pénz van a gazdaságban mindösszesen.

Nem csak közgazdászok rendelkeznek rossz információval. Még a Kincstárban

dolgozó emberek, is úgy gondolják, hogy a tankönyvi példa szerint működnek a

dolgok. Olyan levelekkel rendelkezünk, a Kincstártól, melyek az alábbiakat

állítják:

„A pénz kontrolljával kapcsolatban, egyedül a Bank of England az, amely a

monetáris bázist meghatározza. Ez bankjegyekből és érmékből és a

kereskedelmi bankok által a Bank of England-nél tartott tartalékokból áll. A

kereskedelmi bankok felelősek a magánszemélyek és vállalkozások

hitelezéséért, és nincsen jogkörük arra, hogy pénzt teremtsenek vagy

nyomtassanak, digitálisat vagy másmilyent sem.”

Olyan emberekre bízni a gazdaságot, akiknek a pénz működéséről alkotott

fogalmai hiányosak, nagyon veszélyes. Olyan, mintha olyan mérnök hallgatókat

hagynánk felhőkarcolókat építeni, akiknek nincsen fogalmuk a gravitációról.

11

3./6.: Harmadik rész: Hogyan teremtik valójában a

bankok a pénzt?

Mielőtt megnéznénk, hogy a pénz valójában hogyan keletkezik, meg kell

vizsgálnunk, hogy valójában a pénz mely fajtáit használjuk a gazdaságban.

Gyakorlatilag három fajta "pénzt" használunk a gazdaságban. A társadalom

tagjaként, csupán kettőt használhattál közülük.

A legegyszerűbb formája a készpénz -- az 5, 10, 20 és 50 fontos bankjegyek és a

fémérmék, amiket általában tárcánkban hordunk. Ahogy valószínűleg tudod, a

kormány, illetve a Királyi Pénzverde és a Bank of England készítheti el ezeket.

(hazánkban a Magyar Pénzverő Zrt. és az MNB). Ha a sajátodat próbálnád meg

otthon elkészíteni, elég hamar a rendőrség kopogtatna az ajtódon hajnali

kettőkor.

Most képzeld el, hogy ki kell fizetned az albérletedet és a főbérlődnek a

számlája egy másik banknál van. Ha belépsz az internetbankodba és átutalod a

pénzt a főbérlődnek, a te bankodnak valamennyi pénzt kell küldenie a főbérlőd

bankjának, hogy rendezzék a tranzakciót.

Természetesen a bankok nem szeretnék ezeket a kifizetéseket fizikai

készpénzben lebonyolítani mivel ennyi pénzt körbehurcolni még akkor is

veszélyes, ha védett pénzszállító furgont és biztonsági őröket használnak

lövedékálló mellényekben és sisakokban.

Ehelyett egyfajta elektronikus pénzt használnak, amit "jegybanki

számlapénznek" hívnak. Jegyezd meg ezt, mert sokszor hallod még majd a

videóban.

12

A jegybanki számlapénz tulajdonképpen a készpénz elektronikus változata,

amelyet a bankok használnak arra, hogy kifizetéseket teljesítsenek egymás felé.

A jegybanki számlapénzt a Bank of England (MNB) hozza létre -- később

megnézzük hogyan -- és kizárólag olyan számlákon lehet "tárolni", amelyeket a

nagy bankok vezetnek a jegybanknál.

Hogy ilyen számlád legyen a Bank of Enland-nél, banknak kell lenned. Mint a

társadalom tagja, nem tehetjük rá kezünket jegybanki számlapénzre. Csak

készpénzt használhatunk.

Tehát az első két fajta a 1) készpénz és a 2) jegybanki számlapénz. Emlékezz rá

hogy a jegybanki számlapénz a készpénz elektronikus formája, melyet csak

bankok használhatnak, hogy a kifizetéseket egymás között rendezhessék.

A harmadik fajta pénz, olyan, amelyet nem a Bank of England hoz létre, sem a

Királyi Pénzverde, vagy más kormányzati szerv. Ez a harmadik fajta pénz az,

ami jelenleg is a számládon van.

Ez a pénz csupán néhány szám egy számítástechnikai rendszerben. A

banktisztviselők és közgazdászok által használt zsargonban ez a fajta pénz a

"kereskedelmi banki pénz", "látra szóló betét" vagy "számlapénz": mindezek a

kifejezések ugyanazt jelentik és felcserélhetők.

Banki passzívaként is hivatkozhatnak rá -- ez a számviteli kifejezés, mivel ez a

pénz egy banki passzíva, vagyis kötelezettség arra vonatkozóan a banknak

mennyit kell a jövőben valamikor neked kifizetnie.

13

Jogi értelemben a számok a bankszámládon egyáltalán nem számítanak

pénznek. Ennek ellenére ugyanazt a célt szolgálják, mint a 10 és 20 fontos

banjegyek, amiket a tárcádban hordasz.

Ez az elektronikus kereskedelmi banki pénz az, amely a brit gazdaságban

használt pénznek a 97%-át teszi ki. Kevesebb, mint 3%-a a pénzkínálatnak

készpénz, amelyet a kormány állít elő. Az összes elektronikus kereskedelmi

banki pénzt a bankok hozzák létre, amelyet most el is magyarázunk hogyan.

A lufi modell

Vizsgáljuk meg újra a multiplikátor modellt, amelyet a korábbi videóban

láttunk. Emlékezz, hogy ez azt mondja ki, hogy a pénzrendszernek van egy

monetáris alapja. Az egyszerű verzióban ez az ’alap készpénz’. A valóságban ez

nem csak készpénz, hanem ez többnyire a jegybanki számlapénz, amelyet a

bankok a jegybanknál vezetett számlájukon tartanak. Az is igaz, hogy ez az alap

olyan pénből áll -- készpénz vagy elektronikus -- amelyet a jegybank, vagy a

pénzverde állít elő.

Nézzük meg a piramis tetejét. A fennmaradó rész a harmadik fajta pénzből áll --

az elektronikus kereskedelmi bankok által teremtett pénz. Vagyis a piramis alja

az állam által létrehozott pénz, a tetején a kereskedelmi bankok által létrehozott

pénz.

Emlékszel, hogy azt mondtuk, hogy elméletileg a piramist a tartalékráta

korlátozza? Nos, nincsen tartalékráta, és ez már évek óta így van. (itthon

ingadozó, választható: 2, 3, 4 vagy 5%)

14

Ez azt jelenti, hogy a gazdaságban lévő pénz mennyisége valójában nem

korlátozott. Anélkül nőhet, hogy egy ponton túl valami megállíthatná.

Vagyis a piramis nem a megfelelő forma, hogy leírja a pénzrendszert.

Valójában ez közelebb áll egy kereskedelmi banki pénzből álló lufihoz, amit egy

kisebb jegybanki pénz lufi köré helyeztek. Ebben az esetben a jegybanki pénz a

készpénz és a jegybanki számlapénz.

Amint láthatjuk, a Bank of England-nek relatív kevés kontrollja van afölött,

hogy mekkora a bankok által létrehozott lufi teljes nagysága. Nem tudják igazán

kontrollálni, mennyi pénz van a gazdaságban, még akkor sem, ha azt állítják.

A külső, kereskedelmi bankok által létrehozott lufi kontroll nélkül nőhet és a

Bank of England nem tudja megállítani -- legalábbis a jelenlegi monetáris

berendezkedésben.

Ezt láttuk a válság előtt. 2006-ban a külső kereskedelmi bankok által létrehozott

pénzlufi 80-szor volt nagyobb, mint a belső monetáris alap. A multiplikátor nem

10-szeres volt, mint ahogy a tankönyvi modellek sugallják, hanem 80-szoros.

Amikor a bankok pánikba estek a válság során és elzárkóztak a hitelezéstől, a

Bank of England rengeteg extra jegybanki pénzt pumpált a belső lufiba, a

monetáris lazítás („quantitative easing”) néven ismert eljárás keretében. De ez

nem vezetett a külső lufi jelentős növekedéséhez.

Jelenleg a külső lufi -- a kereskedelmi bankok által teremtett pénz -- csupán 14-

szer nagyobb a belső lufinál. Ez is mutatja, hogy nincsen valódi kapcsolat a

15

jegybanki pénz mennyisége és aközött, hogy mennyi pénzt képesek a bankok

létrehozni.

Mi határozza meg a gazdaságban lévő pénz mennyiségét?

Mi határozza meg a bankok által a külső lufiban létrehozott pénz és az állam

által létrehozott belső lufiban lévő pénz arányát? Mi határozza meg mennyi

pénzt hoznak létre a gazdaság számára?

Kutatásunk alapján úgy tűnik, hogy a bankok által létrehozott pénz mennyiségét

nem a tartalékráták, nem a rendeletek vagy a Bank of England kontrollja

határozza meg.

A valóság az, hogy a teljes pénzmennyiség a bankok ún. bizalmától függ. Ha

magabiztosak a bankok, akkor több pénzt hoznak létre azzal, hogy többet

hiteleznek. Amikor megijednek, visszafogják hitelezésüket, amely csökkenti a

pénzteremtést.

Vagyis a külső lufi nagysága valójában a bankok bizalmától és ösztönzőitől

függ. Másképp a gazdaságban lévő pénz mennyisége a banktisztviselők

hangulat-ingadozásától függ.

Mivel a gazdaságban lévő pénz mennyisége határozza meg a gazdaság

egészségét, jó ötletnek tűnik, hogy egy ilyen fontos dolgot a bankárok hangulat-

ingadozása döntsön el? Nagy valószínűséggel nem!

16

Valójában hogyan teremtenek a bankok pénzt a semmiből?

Rendben, térjünk vissza a számokhoz a bankszámládon. Ezeket a számokat a

bank hozza létre. A számoknak a döntő többsége akkor keletkezett, amikor

valaki hitelt vett fel.

Lássuk, hogy ez hogyan történik. Egy ügyfél, nevezzük Róbertnek, besétál a

Barclays bankba és 10 ezer font kölcsönért folyamodik háza felújítására. A

Barclays egy gyors automatizált hitelképesség-vizsgálatot követően úgy dönt,

hogy az ügyfél megbízható és vissza tudja fizetni a kölcsönt. (szerk. megj.: ez is

a színjáték része, hiszen tudják, hogy ha mindenki visszafizetné a hitelét, amit ők

a levegőből állítanak elő, akkor összedőlne a rendszer; de azért kellően szigorú

hitelképesség-vizsgálatot tartanak, hiszen az sem jó, ha senki nem fizeti vissza.

Csak ne túl sokan.)

Az ügyfél aláírja a hitelszerződést, amiben vállalja a 10 ezer font tőketartozás és

kamatainak megfizetését a következő négy éven belül, az előre meghatározott

havi törlesztőrészletek szerint.

Ez a kölcsönszerződés jogilag kötelezi az ügyfelet a visszafizetésre. Ez azt

jelenti, hogy ez a szerződés 10 ezer fontot (és kamatait) ér. Mivel ez egy eszköz,

a Barclays lekönyveli mérlegében.

Ha még nem találkoztál pénzügyi mérleggel korábban, ne izgulj, ez elég

egyszerű.

Két oldala van a mérlegnek. Az egyik részén azok a dolgok szerepelnek, amiket

a bank birtokol -- ez lehet pénz, más pénzügyi termék, mint pl. kötvények és

17

derivatívák, banki épületek, számítógépek és ami a legfontosabb, a kölcsönök,

amiket folyósított.

Hogyan birtokolhatsz egy kölcsönt? Nos, ha valaki aláír egy szerződést, amiben

azt ígéri, hogy pénzt fizet neked, akkor ez a szerződés valamennyit ér. Ez a bank

egy eszköze.

Róbert esetében, a szerződésben az szerepel, hogy 10 ezer fontot és kamatait

fizeti meg, a következő néhány évben, ami legalább 10 ezer fontot ér a banknak,

ezáltal ez a bank számára egy eszköz.

Vagyis a bank további 10 ezer fontot könyvel le mérlegében.

BARCLAYS Bank mérlege (első lépés)

(Bal oldal) Eszközök

(Amivel a hitelfelvevők tartoznak a banknak + a bank pénze)

Hitel Róbertnek: + 10.000 font

És mi történik a pénzügyi mérleg másik oldalán? A másik oldalt forrás oldalnak

nevezzük.

Ez azt tartalmazza, amivel a bank másoknak tartozik. Ezen az oldalon találjuk az

arra vonatkozó bejegyzést, hogy a bank egy másik banktól vagy nyugdíjalaptól

pénzt vett kölcsön. De itt találjuk az ügyfelek számláit is, mivel -- ha emlékszel -

- az egyenleged csupán egy szám, ami azt mutatja, hogy a bank ígéri, hogy

amint kéred, visszafizeti a pénzedet.

Amikor Róbert aláírta a szerződést, amiben megígérte, hogy 10 ezer fontot és

kamatait visszafizeti a következő 10 évben, ezt azért tette, mert pénzt akart

18

kapni a banktól. A bank ennek megfelelően létrehoz egy új számlát Róbertnek,

amit a bankkártyájához köt és beír 10 ezer fontot a számítógépes rendszerbe. Ez

a 10 ezer font egy kötelezettség a bank részéről Róbert felé és a mérleg másik

oldalán jelenik meg.

(Jobb oldal) Források

(Amivel a bank tartozik betéteseinek + a bank saját tőkéje)

Róbert új számlája: 10.000 font

Most, amikor Róbert elmegy egy ATM-hez, hogy ellenőrizze egyenlegét, 10

ezer fontot lát, amivel nem rendelkezett korábban.

A bank csupán annyit tett ennek a pénznek a létrehozásához, hogy számokat írt

egy digitális bankszámlára. Senkinek nem csökkentette a bankszámla

egyenlegét, és nem kapott pénzt valami nyugdíjastól és mozgatta át Róbert

számlájára.

Vagyis a kereskedelmi banki pénz létrehozása -- ez az a pénz, amit az

emberek általában használnak -- ennyire egyszerű:

1. az ügyfél aláírja a szerződést és

2. a bank számokat ír egy új bankszámlára, amit az ügyfélnek hozott létre.

Ez az új kereskedelmi banki pénz új vásárlóerőt -- pénzt -- jelent a

gazdaságban.

Róbert most el tud menni és a pénzt elköltheti a gazdaságban, bankkártyáját

használva, internetbankon keresztül, de fel is tudja venni készpénzben egy

ATM-ből is.

19

Bankok közötti elszámolás: egységes kifizetés

De van egy kis komplikáció. Mi történik, ha Róbert elmegy és újonnan

létrehozott kereskedelmi banki pénzét egy olyan boltban költi el, amelynek nem

a Barclays-nál van a számlája, hanem mondjuk a Lloyds-nál?

Ha ez történik a Lloyds 10 ezer fontot akar a Barclays-tól.

A Barclays ennek megfelelően 10 ezer fontot utal át jegybanki számlapénzben a

Lloyds-hoz, hogy rendezze a tranzakciót. Vegyük észre, hogy a Lloyds számára

a 10 ezer font jegybanki számlapénz fogadása a jegybanknál vezetett számláján

pont olyan jó, mintha a Barclays egy teherautóban átvinne 10 ezer fontnyi

készpénzt. Ám jóval kényelmesebb a bankoknak a jegybanki számlapénz, mint a

készpénz tologatása.

A bankok egymás közötti kifizetéseit, „bankközi elszámolásnak” nevezzük és

nagyon fontos, hogy megértsük, mert döntő fontosságú abban, ahogyan a

bankok a teljes pénzkínálat fölött ellenőrzést gyakorolnak.

Először is nézzük meg a legegyszerűbb bankközi elszámolást, két bankkal és két

ügyféllel.

Róbert, amikor megkapja hitelét, rögtön a barkácsáruházba megy és 10 ezer

fontot költ mindarra, amire szüksége van. A pénztárhoz megy és Visa

bankkártyájával fizet.

Itt van az egyszerűsített verziója annak, ami a színfalak mögött történik: Először

is a barkácsáruház bankkártya leolvasója automatikusan kapcsolatba lép a Visa-

val és ezt mondja "Kérem 10 ezer fonttal az xxxxxx számú kártyát megterhelni."

20

A Visa számítógépes rendszere ezután megkérdezi a Barclays számítógépes

rendszerét: "Róbert szeretne 10 ezer fontot elkölteni a bakkártyájával.

Rendben?" A Barclays számítógépes rendszere ellenőrzi a számlaegyenleget és

visszaüzen "Rendben". A Barclays számítógépes rendszere csökkenti Róbert

számlaegyenlegét 10 ezer fonttal.

Most a Visa számítógépes rendszere kapcsolatba lép a Lloyds-al és azt jelzi:

"küldök nektek 10 ezer fontot a barkácsáruház számlájára". A Lloyds ezután

jóváírja a barkácsáruház számláján a 10 ezer fontot.

Mindamellett fontos, hogy a barkácsáruház tulajdonosai, amikor belépnek az

internetbankjukba, két számot látnak. Az egyik a "bankszámla egyenleg", a

másik az "elérhető egyenleg". Néhány napig azután, hogy Róbert a boltba

jött, a számla egyenleg 10 ezer fonttal magasabb lesz, mint az elérhető

egyenleg. A Róbert által elköltött 10 ezer font nem elérhető a barkácsáruház

számára még. Miért?

Nos a színfalak mögött, a Barclays-nak el kell számolnia a Lloyds-al. Amikor a

Lloyds megkapja az üzenetet hogy valaki 10 ezer fontot költött a

barkácsboltban, frissíti a számlaegyenleget, és felkéri a Barclays hogy

"Küldjétek a pénzt."

A Barclays elszámolhatna a Lloyds-al úgy, hogy 10 ezer font készpénzt átszállít,

de a valóságban ez csak nyűg lenne a bankoknak, amihez találniuk kellene egy

helyet, ahol a pénzt tárolni tudják és egy furgont biztonsági őrrel, hogy

átszállítsa.

21

Ehelyett, a Barclays úgy számol el, hogy 10 ezer fontot utal át a Bank of

England-nél vezetett számlájáról a Lloyds Bank of England-nél lévő számlájára.

Amint a Loyds megkapja a 10 ezer fontot a Bank of England-nél vezetett

számlájára, frissíti az elérhető egyenleget a barkácsbolt számláján.

Bankközi elszámolás: nagyszámú kifizetés -- többoldalú (multilaterális)

nettó elszámolás

Ez egy egyszerű példa volt amely csak egy tranzakciót tartalmazott két banki

ügyfél között (Róbert és a barkácsbolt). És csak két bank szerepelt.

Azonban Nagy Britanniában nagyjából 50 millió embernek van bankszámlája.

Néhányan több elektronikus tranzakciót is csinálnak egy nap, mindezt több, mint

50 különböző banknál.

Valójában minden egyes nap több, mint 60 millió tranzakció történik a

bankszámlák között az Egyesült Királyságban különböző fizetési rendszereken

keresztül, mint a Visa, a Mastercard, a beszedési megbízások és az online

átutalások.

Ha a bankoknak a Róbert esetében is látott teljes procedúrán keresztül kéne

verekedniük magukat minden olyan apró-cseprő tranzakció esetén is, mint

például mikor valaki egy szendvicset vesz a boltban a bankkártyáját használva,

akkor ez rendkívül rövid idő alatt okozna nagyon nagy rendetlenséget.

De van egy ügyes módszer arra, hogyan egyszerűsítsék az egészet. Ezt hívják

„többoldalú (multilaterális) nettó elszámolásnak”.

22

Amikor rengeteg magánszemély és üzlet fizet egymásnak, ez rengeteg pénzt

jelent, amelyek különböző bankok között folynak. Ezért a bankok, különösen az

UK-ban használatos BACS rendszerhez hasonló rendszerek esetén (amely

csoportos beszedési megbízásokat és átutalásokat kezel, itthon ez a GIRO), azt

csinálják, hogy:

először az összes kifizetést egy nagy számítógépes adatbázisba helyezik el,

anélkül, hogy bármilyen pénz mozogna. Aztán a nap végén, vagy néhány

óránként, lefuttatnak egy folyamatot, amely annyi fizetést olt ki egymás ellen,

amennyit lehet.

Például képzeljük el a Lloyds egyik ügyfele elküldi albérleti díját -- 350 fontot --

főbérlőjének Barclays-nál vezetett számlájára. De ugyanazon a napon, egy

ügyfél a Barclays-nál elküldi saját bérleti díját, 400 fontot saját főbérlőjének, aki

éppen a Lloyds-nál van. A két kifizetés majdnem kioltja egymást: a kioltás --

vagy a hivatalos zsargonban nettósítás -- után csupán 50 fontot kell átmozgatni

a Barclays-től a Lloyds-ba. (szerk. megj: a folyamat meggyorsítása érdekében

nem véletlenül helyezkednek el a City of Londonban a nagy bankok központi

épületei egymás közvetlen közelében: a tőzsdei adás-vételeknél is hasonló az elv,

ahol a nanoszekundumok is számítanak: ha közelebb vannak egymáshoz a

szerverek, gyorsabbak a profittranzakciók)

Mivel milliónyi kifizetés oltja ki egymást ebben a rendszerben, az összegek

amelyeket a bankok valójában átutalnak csupán töredékei a teljes kifizetések

összegének.

Ezért van az, hogy bár 2007-ben az RBS bank ügyfelei közel 700 milliárd fontnyi

betéttel rendelekeztek számláikon, az RBS-nek csupán 17 milliárdja volt, hogy

ügyfelei számára kifizetéseket hajtson végre. Ez a 17 milliárd azonban több,

23

mint elég volt arra, hogy végrehajtsa a nettósított kifizetéseket minden nap

végén.

A részleges tartalékkal működő banki tevékenység

Ez a nettósítás az jelenti, hogy a banknak csupán egy nagyon kis mennyiségű

pénzre van szüksége, a teljes összeghez képest, amivel ügyfelei felé tartozik

bármely időpillanatban. Tudják, hogy bármely kifizetés, amelyet egy másik

bank felé tesznek nagy valószínűséggel ki fog oltódni a beérkező kifizetések

által.

Néhanapján, a banki ügyfelek többet költenek, mint keresnek, és a nap végén a

banknak pénzt kell kifizetnie más bankoknak, hogy rendezze ezeket a

kifizetéseket.

Azonban, megint más napokon az ügyfelek többet kapnak fizetésben és más

jövedelemben, mint amennyit kifizetnek és a bank más bankoktól kap pénzt a

nap végén.

Idővel a teljes pénzmennyiség, amelyre a banknak szüksége van, nem változik

sokat. Az egyetlen olyan időpont, amikor minden pénzükre szükség van, amivel

az ügyfeleiknek tartoznak, az az, amikor az ügyfelek pánikba esnek és fel

akarják venni pénzüket mindannyian egyszerre. Ez az, ami a Northern Rock

bankkal történt az Egyesült Királyságban és a Wachoviával az Egyesült

Államokban, és ez nagyon gyorsan tönkretehet egy banko.

Ez a folyamat az, ami miatt a "részleges tartalékkal működő banki

tevékenység" kifejezés használatba került, mivel a bankok csupán egy töredékét

képesek visszafizetni ügyfeleik pénzének.

24

A tartalék számlák és a valós idejű elszámolási rendszer

Beszéltünk a jegybanki számlapénzről, amelyet a kereskedelmi bankok a Bank

of England-nél vezetett számláikon tartanak. Ezeken a "tartalék számlák"-on

nem készpénzt tárolnak, csupán elktronikus, jegybanki számlapénzt.

Fontos megérteni azt, hogy annak ellenére, hogy a jegybanki számlapénzt a

Bank of England hozza létre, ezek csupán számok egy fájlban, nagyon

hasonlóan egy Excel táblázathoz, és egy milliárdot ugyanannyi idő létrehozni

belőle, mint begépelni ezt: 1.000.000.000

A 150 milliárd fontnyi jegybanki számlapénz semmivel sem

kézzelfoghatóbb, mint a számok ezen a képernyőn, valójában a jegybanki

számlaegyenlegek kevesebb helyet foglalnak a Bank of England számítógépes

rendszerében, mint egy átlagos Lady Gaga szám a nyakadba akasztható,

hüvelykujj méretű MP3 lejátszódon.

A számítógépes rendszer, amely nyilván tartja a jegybanki számlapénzt, az ún.

Valós Idejű Bruttó Elszámolási Rendszer vagyis a VIBER – az egyesült

királysági Real Time Gross Settlement Processor, azaz RTGS magyar

megfelelője.

A valós idejű elszámolás valójában nem olyan bonyolult, mint aminek hallatszik

(általában igaz ez minden pénzügyi dologra). Az elszámolás azt jelenti, hogy a

bankok arra használhatják, hogy elszámoljanak egymással -- más szavakkal, ez

egy módszer arra, hogy pénzt utaljanak át egymásnak.

25

A valós idejű bruttó elszámolás azt jelenti, hogy bármilyen fizetési instrukciót,

amelyet a számítógépes rendszernek küldenek, az azonnal végrehajt. Ha 100

ezer fontot küld a rendszer, azonnal 100 ezer fontot utal át automatikusan.

Ez eltér a többoldalú nettó elszámolástól, amit korábban ismertünk meg,

amelyben a kifizetéseket sorba állítják, kioltják egymás ellen, és a végső nettó

összeget utalják át.

Amikor egy kifizetés átmegy a VIBER (az UK-ban RTGS) rendszeren, azt

végelegesnek tekintik. Ez azt is jelenti, hogy kockázatmentes.

Ha egy bank tartozik egy másiknak, mindig van egy kis esély arra, hogy az

egyik nem tud fizetni a másiknak. De ha a jegybanki számlapénz megérkezik a

jegybanki tartalékszámlára, az azt jelenti, hogy az ügylet lezárult, mivel a

jegybanki számlapénz olyan, mintha készpénz lenne -- ez a legbiztonságosabb

eszköz amit birtokolhatunk.

Szóval a nap végén, a többoldalú nettó elszámolási rendszerben kioltják egymást

a kisebb kifizetések a különböző bankok között, és jelzik a Valós Idejű

Bruttó Elszámolás Rendszernek (VIBER), hogy nettó mennyivel tartoznak

egymásnak a bankok. A VIBER számítógépes rendszer ezután átutalja a

jegybanki számlapénzt azoktól a bankoktól, amelyek tartoznak, azokhoz a

bankokhoz, amelyeknek tartoznak.

Összefoglalás

Ismételjük át, amit eddig átvettünk, mielőtt megvizsgálnánk, hogy

tulajdonképpen mi határozza meg azt, hogy mennyi pénzt tudnak a bankok

létrehozni.

26

Láttuk, hogy a tankönyvi pénzteremtési modell szerint a monetáris alap (melyet

a jegybank vagy az állam hoz létre) határozza meg a teljes pénzkínálatot, azzal,

hogy újra és újra kihitelezi ugyanazt az összeget.

Láttuk, hogy ez a modell teljesen pontatlan. Nincsen természetes korlátja a

pénzkínálat növekedésének, és jobb, ha két lufiként tekintünk rá, mint

piramisként.

Láttuk, hogy a bankok egyszerűen pénzt hoznak létre azzal, hogy számokat

írnak be az ügyfél bankszámlájára, amikor hiteleznek. Amikor aláírod a

szerződést, a bank egy eszközt kap, amely ellensúlyozza az új forrást, amit a

számládra való beírással hoznak létre. (Szerk. megj: hitelek esetén az

ingatlanfedezet szintén ezt szolgálja, az a banki fiat pénz valódi fedezete.)

Amikor az ügyfél azt a pénzt elkölti, amit a bank létrehozott, és ezek a

kifizetések más ügyfelekhez kerülnek, más banknál a bankok felhívják a másik

bankot, amely a pénzt létrehozta és arra kérik, hogy jegybanki számlapénzben

rendezze a tartozást.

Ám mielőtt ez megtörténne, a fizetési rendszerek, mint a BACS és a Visa debit

(Magyarországon GIRO) kioltják a kifizetéseket egymás ellen, vagyis csupán a

nettó különbözetet kell a bankoknak a nap végén rendezniük, vagyis átutalni a

bankok között. Ez a nettósítás jelentősen csökkenti azt, hogy mennyi jegybanki

számlapénzzel kell rendelkezniük adott időben.

Néhány bekezdés múlva megismerjük, hogy tulajdonképpen mi limitálja azt,

hogy mennyi pénzt teremthetnek a bankok. De először érdemes megkérdezni,

27

hogy azok a számok, amelyeket a bank létrehozott, tényleg pénznek tekinthetők-

e…

4./6.: Negyedik rész: Mi határozza meg azt, hogy mennyi

pénzt hozhatnak létre a bankok?

Tulajdonképpen akkor mi is korlátozza, mennyi pénzt hozhatnak létre a bankok?

Valószínűleg láttad már a pénzmultiplikátor modell leírását az előző

fejezetekben. Eszerint a modell szerint a bankoknak ügyfeleik pénzének egy

részét tartalékban kell tartaniuk.

A tartalékráta általában 10%, ami azt jelenti, hogy minden 100 fontra, amit a

bankban helyeznek el az ügyfelek, a banknak 10 fontot valahol tartalékolnia kell

(Magyarországon 2-3-4-5%). Ez azt is jelenti, hogy a bankok csupán

tízszeresére tudják növelni a pénzkínálatot a valódi állam által létrehozott

pénzhez képest, a modell szerint.

Azt mondtuk, hogy ez a modell teljesen pontatlan, legalábbis az Egyesült

Királyságban. Először is a kötelező tartalékráta Nagy Britanniában nem 10%,

hanem nulla. (Szerk. megj: Kérdés, hogy akkor miért is van a bankoknak

szükségük „válság” esetén feltőkésítésre munkával megkeresett közpénzből.)

De még ennél is alapvetőbb fontosságú, hogy a tartalékráta csak akkor

korlátozná a pénzmennyiséget, amelyet a bankok létre tudnak hozni, ha a

28

"tartalék" pénzt valóban kivonnák a körforgásból és egy széfbe vagy

elektronikus megfelelőjébe raknák.

Ha a Bank of England valóban megkövetelné a bankoktól, hogy 10 font

készpénzt vagy jegybanki számlapénzt tartsanak meg minden 100 font után,

amit az ügyfél bankszámlájára írtak, akkor ez a pénzkínálatot a monetáris alap

(készpénz plusz jegybanki számlapénz) kb. tízszeresében limitálná. A piramis

modell ebben az esetben valóban működne.

De ez szinte soha sem így történik. Amikor még volt tartalékráta az Egyesült

Királyságban, ezt likviditási rátának hívták. A likviditási ráta félrevezetően

hasonlít a tartalékrátához de alapvetően különböző.

A likviditási ráta a bankoktól megköveteli, hogy likvid eszközöket tartsanak

betéteik meghatározott arányában.

Amennyiben a likviditási rátát 10%-ban határoznánk meg, akkor a bank minden

100 font után ügyfelei számláján 10 fontot kellene, hogy tartson likvid

eszközökben. Most nyilván azon gondolkozol, mi a különbség e között és a

normál tartalékráta között?

Nos a legfontosabb a likvid eszköz kifejezés. A likvid eszközök magukban

foglalják a készpénzt és a jegybanki számlapénzt, de más dolgokat is

tartalmaznak, kiemelten állampapírokat.

Míg a tankönyvi modellekben használt tartalékráta szerint a bankoknak

készpénzt kell tartaniuk és jegybanki számlapénzt az ügyfeleik bankszámláinak

teljes egyenlegének arányában, a likviditási ráta lehetővé teszi, hogy a bank a

készpénzzel és a jegybanki számlapénzzel államkötvényeket vásároljon. A

29

kötvényeket szintén el lehet számolni a likviditási ráta felé, ami azt is jelenti,

hogy ha a bank egyáltalán nem tart készpénzt vagy jegybanki számlapénzt,

akkor is teljesítheti ezt az arányt.

De a legfontosabb részlet itt az, hogy ha egy bank a jegybanki számlapénzből

állampapírt vásárol, a jegybanki számlapénz egy másik bankhoz kerül. Más

szavakkal nem kerülnek ki a körforgásból -- továbbra is a rendszerben forognak

tovább.

Ez azt jelenti, hogy a likviditási rátának a tartalékrátával szemben nincsen

korlátozó hatása a teljes pénzmennyiségre, amelyet a bankszektor teremt.

Vagyis a likviditási ráta nem korlátozza a bankszektor képességét a

pénzteremtésre.

Az Egyesült Királyságban valóban használatban volt a likviditási ráta.

Valójában a bankok a 19. század közepétől átlagosan teljes kötelezettségeik 60

százalékát tartották likvid eszközökben. Ez egy önként vállalat tartalék

követelmény volt -- ez az, amennyit a bankok tudtak, hogy vissza kell tartaniuk

ahhoz, hogy elkerüljenek egy bankpánikot.

Az 1866-os bankválságot követően a Bank of England lett a "végső hitelező"

(szerk. megj: közpénzből), elkötelezve magát a bankok (szerk. megj:

magáncégek) hitelezése mellett, amennyiben kifogytak pénzükből, hogy

teljesíthessék kifizetéseiket. Amint ez a biztonsági háló létrejött, a bankok likvid

tartalékaikat 30%-ra csökkentették.

1947-ben, amikor a Bank of England-et államosították, a formális likviditási

rátát 32%-ban határozták meg. Ez a tartalékráta arra kötelezte a bankokat, hogy

30

32 fontnyi készpénzt, jegybanki számlapénzt és állampapírt tartsanak minden

100 font után, ami ügyfeleik számláján volt. Természetesen, mivel az

állampapírok némi kamatot termeltek a jegybanki számlapénzzel és a

készpénzzel szemben, a bankok annyit próbáltak a 32%-ból állampapírban

tartani, amennyit csak tudtak.

1963-ban a likviditási ráta 28 százalékra csökkent. A Bank of England

szavaival: "1971 előtt a kereskedelmi bankoknak a betétek 28%-nak megfelelő

likvid eszközt kellett tartaniuk. 1971-től ez enyhült és egyben ki is szélesedett, a

bankoknak ezentúl megfelelő kötelezettségeik 12,5%-át kellett likvid eszközben

tartaniuk. A szabályzói és gazdasági környezet kombinációja egybe esett a 20.

század leggyorsabb hitelnövekedésével, hozzájárulva a bankok likvid

eszközeinek csökkenéséhez, mely végül a 70-es évek végére 5% alá süllyedt".

Az idézetben a "hitelnövekedés" valójában a bankok által teremtett pénz

mennyiségének növekedését jelenti, következésképpen az adósságállomány

jelentős növekedését is.

Végül 1981-ben a likviditási rátát teljesen eltörölték.

Ha a Bank of England már nem határoz meg likviditási rátát, van természetes

követelmény arra vonatkozóan, hogy a bankok mennyi likvid eszközt tartsanak

ügyfélbetétjeik arányában? Más szavakkal, van természetes határa a

rendszernek? Nincs.

Nézzük meg még egyszer a központi banki elszámolási rendszert.

Emlékeztetőül: 46 bank vezet számlát a Bank of England-nél. A nap végén,

amikor minden kifizetést sztorníroztak egymással szemben, a bankoknak el kell

31

számolniuk egymás között, a pénzt a jegybanknál vezetett tartalékszámláik

között átutalva.

Nagyon fontos azonban, hogy a jegybanki tartalékszámlák egy zárt kört

alkotnak. Technikailag lehetetlen, hogy a jegybanki számlapénz hagyja el a kört,

mert definíció szerint a tartalékok számok a központi banknál vezetett

számlákon és kizárólag a Bank of England képes arra, hogy létrehozzon, vagy

megsemmisítsen jegybanki számlapénzt.

Vagyis, amikor az összes kifizetést klíringelték a nap végén és a bank megtudja,

mennyire van szüksége ahhoz, hogy rendezze a tartozásokat, néhány banknak

pénzt kell kifizetnie más bankoknak, és megint más bankok pénzt kapnak a

többi banktól.

Mi történik akkor, ha az egyik banknak nincsen elég jegybanki számlapénze a

nap végén, hogy kifizesse a többi bankot? Mivel ez egy zárt rendszer,

matematikailag bizonyos, hogy valamelyik másik banknak több pénze van, mint

amennyire szüksége van. Ekkor az történik, hogy az a bank, amelyiknek több

jegybanki számlapénze van, mint amennyire szüksége van, kölcsönadja annak,

amelyiknek nincsen elég.

A jegybanki számlapénznek a kereskedelmi bankok közötti kölcsönzését hívjuk

bankközi piacnak. Ameddig azok a bankok, amelyeknek több jegybanki

számlapénze van, mint amennyire szükségük van, boldogan kölcsönöznek

azoknak a bankoknak, amelyeknek kevesebb van mint amennyire szükségük

van, addig az összes bank képes arra hogy végrehajtsa kifizetéseit, és nincsen

semmi gond.

32

Tehát: egy bank képes arra, hogy új pénzt hozzon létre a társadalom

számára, még akkor is, ha nincsen megfelelő mennyiségű jegybanki pénze,

mivel tudja, hogy a nap végén, amikor minden kifizetést rendeznek, egy

másik bank mindig fog tudni kölcsönözni ahhoz, hogy rendezni tudja

kifizetéseit.

Vagyis ameddig a bankok ugyanabban az ütemben növelik hitelezésüket, a

pénzkínálat anélkül tud növekedni, hogy szükség lenne a jegybanki

pénzmennyiség növelésére.

Vagyis a bankok nem függnek a jegybanki pénz mennyiségétől, mielőtt

hiteleznének. Létrehozhatják a hitelt először, majd később néznek a tartalékok

után, más bankoktól kölcsönözve azt.

Együttesen a bankok képesek arra, hogy majdnem korlát nélkül növeljék a

pénzkínálatot, anélkül, hogy a jegybanki pénz mennyisége korlátot

jelentene. A pénzügyi válság előtt a kereskedelmi banki számlapénz és a

jegybanki pénz mennyisége közötti arány 80:1 volt.

Természetesen ez csupán abban az esetben működik, ha a bankok hajlandóak

kölcsönözni egymásnak. Ha úgy gondolják, hogy a többi bank nem fizeti vissza

a kölcsönt, akkor nem fognak kölcsönözni. Ha néhány bank úgy dönt, hogy

visszatartja jegybanki tartalékait és nem vesz részt a bankközi piac

tranzakcióiban, úgy matematikai bizonyossággal kijelenthető, hogy néhány

másik banknak nehézségei lesznek a kifizetéseivel. Ha ez megtörténik akkor az

egész fizetési rendszer nagyon gyorsan darabjaira esik. Ez történt a pénzügyi

válság során.

33

Az egyetlen lehetőség arra, hogy ezt elkerüljük, a központi bank kezében volt:

olyan mennyiségű tartalékot pumpált a rendszerbe (szerk. megj: emlékezzünk az

excel fájlra), hogy minden egyes banknak több volt, mint amennyire szüksége

volt.

Ez azt jelentené, hogy a bankoknak többé nincsen szükségük arra, hogy

egymástól kérjenek kölcsön. És ez az, amit a monetáris lazítás (quantitative

easing) elért: olyan mennyiségű jegybanki pénzt pumpált a jegybank a

rendszerbe, amivel szükségtelenné vált az, hogy a bankok egymásnak

kölcsönözzenek.

Eddig láttuk, hogy nincsen likviditási tartalékráta, és a bankoknak nincsen

igazán szükségük központi banki pénzre ahhoz, hogy hitelezzenek.

De mi van a tőkemegfelelési mutatókkal, azaz a bázeli megállapodással („bázel

2”, „bázel 3”), amikről gyakran hallani?

A tőkemegfelelési mutató valami meglehetősen másra utal, de ahhoz, hogy

megértsük miért, újból rá kell néznünk a mérlegre.

Emlékszünk arra, hogy az eszköz oldal mutatja azt, ami a bank tulajdonában

van, beleértve az összes hitelét, a forrás oldal minden olyat mutat amivel a bank

más társaságoknak vagy magánszemélyeknek tartozik.

Van egy harmadik része is a mérlegnek, amelyet „saját tőkének” hívnak. A

saját tőke egész egyszerűen az az összeg, amely a tulajdonosoknál marad, ha a

cég összes eszközét értékesítik és kötelezettségeit teljesítik.

34

Csőd elkerülése érdekében a bank eszközeinek meg kell haladnia

kötelezettségeit. Amikor valaki nem fizet vissza egy kölcsönt, és leáll a

törlesztéssel, a banknak tulajdonba kell vennie a házat és értékesítenie, általában

egy aukción.

A bank általában kevesebbet kap az aukción, mint a kölcsön eredeti értéke. Ez

azt jelenti, hogy pénzt veszít a ház tulajdonba vételével. A mérlegben lévő

jelzálogkölcsön, amely eredetileg negyed milliót ért, egy házzá alakult, amelyet

eladnak kevesebb, mint negyedmillióért.

Vagyis ha a kölcsönöket nem fizetik vissza, az csökkenti a bank eszközeit.

Amennyiben a kölcsönöknek csak töredékével történik meg ez, nincsen

probléma. A bank ugyanis úgy számol, hogy 100-ból egy-két kölcsön problémá;

ez részét képezi a kockázatnak, és a többi kölcsönből befolyó kamatoknak

fedeznie kell ezeket a veszteségeket.

Amennyiben azonban mindenki egyszerre válik fizetésképtelenné, a bank

eszközei gyorsan elolvadnak. Ha a bank eszközei annyira lecsökkennek, hogy az

esközök kisebbek a tartozásainál, akkor a bank inszolvenssé válik, fel kell

számolni és bezárni.

A probléma az, hogy amíg a felszámolás zajlik, a legtöbb ügyfél nem fér hozzá a

pénzéhez. Ez jelentős problémákat okozhat a gazdaságban, és akár pánikhoz is

vezethet, amikor az emberek megpróbálnak hozzáférni más számláikhoz, más

bankoknak is problémát okozva ezzel.

Annak érdekében, hogy ez ne következhessen be, létrehozták az úgynevezett

„Bázel kritériumokat” vagyis a tőkemegfelelési mutatókat.

35

A tőkemegfelelési mutatók tulajdonképpen megkövetelik a banktól, hogy

kellően nagy buffere legyen ahhoz, hogy elviselje az esetleges veszteségeket.

Minél nagyobb a buffer, a bank kölcsönei közül annál több dőlhet be, mielőtt

inszolvensé válik.

Nem megyünk bele részletesen abba, hogyan működik a szisztéma, de egy

fontos dolog, amelyet meg kell érteni az a következő.

Ha egy bank nyereséget ér el hitelezése révén, a profit növeli a tőkebuffer

méretét. Amennyiben tőkebuffere nagyobb, akkor megengedheti, hogy további

hiteleket helyezzen ki. Vagyis, ha a gazdaság fejlődik, a bankok hitelkihelyezési

képessége is javul. Ez további hitelnövekedéshez vezet, amely növeli a profitot,

és tovább növeli hitelezési képességüket. Más szavakkal, a tőkemegfelelési

követelmények nem korlátozzák a bankok pénzteremtését, ha a gazdaság

növekszik. Ugyanakkor korlátozzák azt, ha a gazdaság rosszul teljesít.

(Szerk. megj: tehát azért kell növekedni a gazdaságnak, hogy a bankok

pénzteremtése növekedjen. Modern világunkban azért kell egyre többet dolgozni

egyre kevesebb pénzért, azért kell a GDP-nek minden áron növekednie, akkor is,

ha ez semmilyen életszínvonal növekedéssel nem jár a többség részére, hogy a

bankok profija nőjön. A capital-izmus: bank-izmus. A nemzet, az ember csak

szükséges rossz hozzá.)

Ahogy láttuk, egy nemzet pénzkínálata a bankok hitelezésétől függ, ami azt

jelenti, hogy a tőkebuffer a pénzkínálat stabilitását rontja.

A legfontosabb ugyanakkor, hogy a tőkemegfelelési tartalékokat nem azért

hozták létre, hogy korlátozzák azt, hogy mennyi pénzt teremthetnek a bankok

vagy hogy mennyire hitelezhetnek felelőtlenül.

36

Ez egyszerűen csak arra szolgál, hogy ha a dolgok rosszul alakulnak és a hitelek

bedőlnek, a banknak legyen elég buffere, hogy elkerülje a csődöt.

Összefoglalva, ismét feltesszük a kérdés: mi korlátozza a bankokat a pénzkínálat

növelésében? Semmi.

Láttuk, hogy a tartalékráta, amely a tankönyvekben szerepel, soha nem létezett

az Egyesült Királyságban. Láttuk, hogy a likviditási ráta, amely valaha létezett,

csökkent, majd eltörölték, és akkor is amikor létezett, csak a pénzteremtés

sebességét korlátozta, de teljes méretét, hogy meddig nőhet, nem.

Láttuk, hogy a tőkemegfelelési mutatók és a Bázeli kritériumok a bank

csődjének megakadályozására szolgálnak, hogyha bedőlnek a hitelek. Nem a

veszélyes hitelezésük megállítására vagy annak korlátozására sem, hogy mennyi

pénzt hozhatnak létre hitelezés által.

És bár a tőkemegfelelési követelmények korlátozhatják a hitelezést egy banki

krízist követően, azonban nem akadályozzák meg a hitelezés növekedését, a

pénzteremtés sebességét gazdasági fejlődés idején.

Azt is láttuk, hogy nincsen természetes korlátja annak, hogy a bankok

milyen gyorsan tudnak pénzt teremteni. Tudják, hogy még akkor is, ha

nincsen elég központi banki számlapénzük hogy fizessenek, képesek lesznek

ezeket kölcsön kérni egy másik banktól, vagy a központi banktól.

Ez mind azt jelenti, hogy pénzteremtés egyetlen korlátja a bankok hitelezési

hajlandósága. És hajlandóságuk a bizalomtól függ.

37

Más szavakkal, egy nemzet pénzkínálata a bankok és bankvezérek

hangulatingadozásaitól függ. Ez egyértelműen ostoba módja a gazdaság

vezetésének. (Szerk. megj: vagy sokkal inkább nagyon is rafinált módja)

5./6.: Ötödik rész: Ez tényleg pénz vagy csak hitel

Esetleg hallhattad már, hogy néhányan úgy gondolják, hogy a bankok nem pénzt

teremtenek, hanem csak hitelt. Ezt a választ kapjuk gyakran az olyan

közszolgáktól és emberektől, akik megpróbálják tagadni, hogy a nemzet teljes

pénzkínálatát a bankok hozzák létre. Hadd mutassam meg, hogy a számok,

amiket a bankok hoznak létre, miért pénz és nem csak hitel.

A hitellel kapcsolatos kulcskérdés, az hogy van egy olyan jellemzője, amit

hitelkockázatnak hívnak. A hitelkockázat annak a kockázat, amikor egy

személy vagy cég tartozik neked pénzzel és azt nem fizeti vissza. Ha kölcsönzöl

50 fontot egy megbízhatatlan barátodnak, aki még a múltkori kölcsönét sem adta

meg, akkor meglehetősen nagy hitelkockázat kapcsolódik a kölcsönhöz, mivel

jó eséllyel nem adja meg időben a mostani tartozást sem.

Vagyis, ha a bankszámládon lévő számok nem pénz, hanem csak követelés,

akkor valamennyi hitelkockázatnak kell kapcsolódnia ehhez a pénzhez. Más

szavakkal, kell lennie valamennyi kockázatnak, hogy a bank nem fizeti vissza

tartozását. És ahogy azt a Northern Rock, a Wachovia és az izlandi bankok esete

mutatja, egész jó esélye van annak, hogy a bankod nem fizet ki téged.

38

Valóban, jogi szempontból, a bankszámládon szereplő számok nem

tekinthetők pénznek. Csak egy ígéret a banktól a fizetésre. Az ígéret az, hogy a

bank vagy készpénzt ad, amikor kéred, vagy elektronikus átutalást teljesít más

bankok felé a nevedben.

Ez azt sugallja, hogy hitelkockázat kapcsolódik a bankszámládhoz, mivel a bank

lehet, hogy nem lesz képes téged kifizetni. És ez azt jelentené, hogy a

bankszámládon lévő összeg nem pénz, hanem csak követelés.

Valóban, a Bank of England pont ezt emeli ki különbségként a készpénz és a

bank által létrehozott pénz között. 2013-as 3. negyedévi közleményükben ezt

írják: "A Bank of England bankjegyek, vagyis a pénz a zsebében, a központi

banki pénz egy formája, amelyet a köz hitelkockázat nélkül tart. Ez azért

van így, mert a központi bank mögött ott áll a kormány."

Érdekes! Vagyis a készpénznek azért nincsen hitelkockázata, mert a jegybank

áll mögötte, amögött meg a kormány. De a kereskedelmi bankok mögött nem áll

ott a kormány. Vagyis ebből következik, hogy a számok, amit az emberek

számláira írnak, követelések és nem pénz. De álljunk meg egy percre!

A brit kormánynak van egy sémája, amelyet Pénzügyi Szolgáltatások

Kompenzációs Rendszerének hívnak, vagy FSCS-nek. (Magyarországon ez az

Országos Betétbiztosítási Alap - OBA) E séma 85.000 fonting biztosítja a

kifizetéseket, ha csődbe menne a bank, és elveszítené a pénzedet.

Ezt a garanciát elméletileg a bankok hozzájárulásai finanszírozzák, de ha a

bankok hozzájárulásai nem elégségesek, mint ahogy a pénzügyi krízis során is

láthattuk. Ekkor az adófizetőknek kell a maradék pénzzel előállni.

39

Gondold csak végig egy pillantra, hogy mit jelent ez. E garancia egyenértékű

azzal, mintha kormány azt mondaná: "A banknak adod a pénzedet, amivel azt

csinálhatnak amit akarnak; és ha mind elvesztik, más emberek és a te

adóforintjaidat fogjuk arra használni, hogy biztosan ne veszítsél egy fillért sem."

Ez hol jelenti azt, hogy a bankok mögött nem áll ott a kormány? Itt a lényeg. A

számládon lévő összeg, amit a bankok odaírnak, akkor és csak akkor lenne

követelés és nem pénz, ha valódi esély lenne arra, hogy nem kapnád vissza az

összes pénzed. (szerk. megj: az OBA révén ez ki van zárva elméletben, ám de

facto azonban előfordulhat: ha túl sok pénzről van szó, vagy ha már a biztosított

határérték feletti pénzedről gondolkodsz)

Ebben az esetben a bankbetétek, a számok a számládon, valóban kockázatos

befektetések lennének. Bárki, aki bankba rakja a pénzét, el kellene, hogy

fogadja, hogy elveszítheti valamennyi pénzét.

Ha ez volna a helyzet, a bankok csak hitelt hoznának létre, bár ezt a fizetési

rendszer lehetővé tenné, hogy fizetőeszközként használjuk. De azáltal, hogy a

kormány belép és garantálja ezt a banki tartozást, teljesen megszünteti ezt a

kockázatot. (szerk. megj: egy bizonyos mértékig)

Valójában a számokat, amit a bankok létrehoznak, teljesen fedezi az állami

garancia, vagyis nincsen hitelkockázatuk. Nincsen különbség a bankjegy

kockázata, amelyet a Bank of England hoz létre, és a bankszámlára írt számok

között, valamelyik kereskedelmi bankban.

Összefoglalva

A számok a számládon, pont ugyanolyan jók, és pont annyira biztonságosak,

mint a készpénz, amit a Bank of England hozott létre, mivel a számládon lévő

40

számlákat is az állam garantálja. Más szavakkal, amit a bankok létrehoznak,

amikor számokat írnak a számládra az pénz és nem hitel.

Amikor az állam belép, hogy garantálja azt, hogy egy fillért sem veszítesz, még

akkor sem, ha a bankod valami ostobaságot csinál, és emiatt nem tud téged

kifizetni, akkor ezzel az állam gyakorlatilag átalakítja a kockázatos banki hitelt

egy kockázatmentes pénzzé, amelynek immár az adófizetők pénze a fedezete.

Ugyanakkor az állam továbbra is engedélyezi a bankoknak, hogy a pénzt a

semmiből hozzák létre korlátlan mennyiségben (szerk. megj: miközben mi

adófizetők összességében véve is véges pénzzel rendelkezünk erre fedezetként…).

Mellesleg, valószínűleg a fő ok, amiért a közszolgák a Kincstárban és a

Bankfelügyeletnél vitatják, hogy a bankok pénzt hoznak létre, az az, hogy ebben

az esetben elismernék, hogy a bankok megszerezték a jogot a pénz létrehozására

Ekkor annak a súlyos következményeivel is számolniuk kellene, hogy az állam

egyik legerősebb jogosultságát átadták a rövid távú profitot hajszoló

magánvállalatok gyülekezetének. [tüntetések hangja]

6/6.: Hatodik rész: Hogyan semmisül meg a pénz

Emlékszel hogyan keletkezett a pénz, amikor a bank hitelt hozott létre? Ha

valaki visszafizeti a kölcsönt, az ellentétes folyamat zajlik le és a pénz

éppenséggel megsemmisül. Gyakorlatilag teljesen eltűnik a gazdaságból.

41

Ez alapvető fontosságú, mivel ha mi, a köz, elkezdjük csökkenteni az

adósságunkat, azzal, hogy kevesebb hitelt veszünk fel és többet fizetünk vissza,

akkor a gazdaságban lévő pénz mennyisége zsugorodni kezd.

Ha közösen csökkentenénk adósságunkat 1 milliárd fonttal, akkor a pénzkínálat

szintén 1 milliárd fonttal csökkenne. Egy milliárddal kevesebb pénz cserélne

kezet a gazdaságban. Ha jelentősen csökkentjük az adósságot, akkor a

pénzkínálat csökkenése lelassíthatja, vagy meg is állíthatja a gazdaságot.

Gondolj csak arra a problémára, amikor a bankok a hitelválság idején nem

hiteleztek. Bár mi mind úgy gondoljuk, hogy jó ötlet lenne megszabadulni az

adósságtól, és legtöbbünk igyekszik megszabadulni adósságától, mindaddig,

amíg a jelenlegi rendszert tartjuk meg, lehetetlen lesz csökkenteni a kollektív

adósságunkat anélkül, hogy lelassítanánk, vagy potenciálisan tönkretennénk a

gazdaságot.

Nézzük át, hogy pontosan hogyan semmisül meg a pénz, amikor egy hitelt

visszafizetnek. Kezdjük Róberttel, aki még mindig 10.000 fonttal tartozik a

Barclays-nek, de a pénzt már elköltötte, számlaegyenlegét lenullázva. Néhány

hónap múlva Róbert úgy dönt, hogy 1.000 fontot visszafizet a hitelből.

Egy másik banknál vezetett számlájáról átutalja a pénzt a Barclays-nál vezetett

számlájára. Nem mutatjuk a központi banki pénzt a folyamatban, mivel már

láttuk, hogy a klíring során bármilyen változást a tartalékokban valószínűleg

semlegesít egy ellentétes irányú tranzakció. Nem változtat meg semmit

lényegesen.

42

Most Róbert még mindig 10.000 fonttal tartozik a Barclays-nak, de számláján

van 1000 font. Ennek eredményeként a Barclays 1.000 fonttal tartozik

Róbertnek.

Amikor Róbert felhívja a Barclays-t és azt mondja, hogy vissza szeretne fizetni

1.000 fontot hiteléből, a Barclays csak annyit tesz, hogy csökkenti Róbert

számláját nullára, és csökkenti a kint lévő hitel összegét 1.000 fonttal.

Gyakorlatilag, mind az eszközök és kötelezettségek semlegesítik egymást.

(Szerk. megj: igazából pont azért vannak úgy megalkotva a hitelkonstrukciók,

hogy amikor már jó sokat törlesztettél vissza, igazából akkor se csökkenjen

jelentősen a tartozásod vagy régi devizahiteleknél még többel is tartoztál, mint

amenyit felvettél, hogy továbbra is legyen pénz a gazdaságban – a bankok pénze

a bankok gazdaságában).

Mivel a közkézen forgó pénzkínálat a bankszámlákon lévő pénzből áll, a hitel

visszafizetése e módon éppenséggel csökkenti a pénz mennyiségét a

gazdaságban. Pénz, a köz által használt pénz semmisült meg a hitelrészlet

visszafizetésével.

Természetesen, most, hogy Róbert hitele részben visszafizetésre került, a

Barclays elkezdhet vadászni egy újabb hitelkihelyezési lehetőségre, és

helyettesítheti vele; ebben az esetben új pénz keletkezne, és a pénzkínálat ismét

nőne.

De ha a bankok félnek a hitelezéstől, például, egy jelentős pénzügyi krízist

követően, és a társadalom a saját adósságának visszafizetését próbálná elérni,

akkor a pénzkínálat csökkenne.

43

Még érthetőbben: ha több pénzt szeretnénk a gazdaságban, több adósságot kell

felvennünk. És ha kevesebb adósságot szeretnénk a gazdaságban, akkor

kevesebb pénzünk lesz.

Forrás:

A szöveg a Positive Money alapítvány „Banking 101” című videósorozatának

magyar nyelvű felirata, a PositiveMoney.org youtube csatornájáról. Köszönet a

fordítónak. Az angol eredeti szöveg a New Economic Foundation

(neweconomics.org) kiadásában megjelent „Where Does Money Come From?”

című könyv alapján készült.