szarajevói merénylet és a Szer-biának küldött osztrák–ma-gyar hadüzenet között eltelt

kereken egy hónap – az ún. júliusi vál-ság – 20. századi történelmünk egyiklegfontosabb időszaka. A bécsi döntés-hozóknak arról kellett dönteniük, ki-használják-e Ferenc Ferdinánd trón-örökös és hitvese meggyilkolását aSzerbia elleni háború kiprovokálására.Ismeretes módon a döntés végül igen -lő volt, ám a Monarchia közös minisz-tertanácsának egyik legbefolyásosabbtagja, Tisza István magyar miniszterel-nök jó két hétig akadályozta az egy-hangú határozat megszületését.

A HÁBORÚ MELLETTVAGY ELLEN?A grémium más tagjairól a történet-írás már régen kiderítette, hogy hatá-rozottan a háború pártján voltak, és-pedig gyakorlatilag a szarajevói me-rényletet közvetlenül követő napoktólkezdve. De vajon mi volt az álláspontjaaz uralkodónak? Ez a kérdés természe-tesen nem Ferenc József végső állás-pontjára vonatkozik. Mint államfőnekés legfelsőbb hadúrnak háború ésbéke kérdésében egy személyben nekikellett az Osztrák–Magyar Monarchi-ára nemzetközi jogilag érvényes dön-tést meghoznia. Ezt meg is tette: 1914.július 28-án az ő jóváhagyásával küld-ték el a hadüzenetet Szerbiának, azaznyilvánvalóan támogatta és helyeseltea háborús megoldást.

A kérdés valójában arra vonatkozik,hogy Ferenc József háborút támogatóálláspontja vajon mikor alakult ki.Menet közben, tehát Tiszához hason-lóan őt is meg kellett győzni a Szerbiaelleni háború szükségességéről? Vagyaz uralkodó is azon döntéshozók közétartozott, akik kezdettől határozottana fegyverekre bízták volna a déli szom-széddal kialakult konfliktus megol -dását?

A kérdés megválaszolásához termé-szetesen hiteles történeti forrásokravan szükségünk. Az uralkodó azonbanköztudomásúlag nem vezetett naplót,és fennmaradt levelezése sem alkal-mas arra, hogy abból releváns infor-mációkat nyerjünk. Így maradnak leg-közvetlenebb munkatársainak naplói,visszaemlékezései, amelyekből azon-ban nem rekonstruálható teljes rész-letességgel Ferenc József korabeli ál-láspontja, illetve annak esetleges vál-tozása.

120 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Ferenc Józsefés az első világháború

POLLMANN FERENC

Ferenc József császár-király hosszú uralkodását mondhatni háborúkfoglalták keretbe: trónra lépése az 1848–49-es forradalmak és a ma-gyar szabadságharc idejére esett (1848. december 2.), és javában zaj-lott még az első világháború, amikor földi pályafutását befejezte(1916. november 21.). Ez utóbbi, a világtörténelem első totális há-borúja ráadásul az ő tevékeny közreműködése révén robbant ki, végét(és birodalma pusztulását) azonban már nem érhette meg. Milyenszerepet játszott az agg uralkodó a nagy háború létrejöttében? – eza kérdés immár kerek száz esztendeje foglalkoztatja a történetírást.

A

Cikkünket

I. világháborúsképeslapokillusztrálják.

FERENCJÓZSEF

Mindenesetre a júliusi válság nem-zetközi historiográfiája a 20. századhetvenes éveiig az uralkodó szerepétmeglehetősen marginalizálta, és he-lyette a közös külügyminisztert, Leo-pold Berchtold grófot állította az ese-mények középpontjába mint legfonto-sabb szereplőt. Ferenc Józsefet vagyhatározottan békepártiként, vagy alap-vetően a szerbek elleni erőteljes fellé-pés híveként, ám ezen álláspontját il-letően kezdetben meglehetősen bi-zonytalan, határozatlan szereplőkéntábrázolták, aki csak munkatársai (min-denekelőtt Berchtold külügyminiszterés Conrad von Hötzendorf vezérkarifőnök) erőteljes nyomására hagytajóvá a háborús döntést.

Ez a kép mindenekelőtt Albert Mar-gutti bárónak, a császári főhadsegéd(Paar gróf) egykori szárnysegédjénekvisszaemlékezésein alapult, aki egye-bek mellett így jellemezte az uralko-dót: „Hogyan tűnik lehetségesnek, hogyéppen a békeszerető, idős császár lehetegyszeriben az, aki a világégés fáklyájátmeggyújtja? Általánosan és hosszúideje ismert volt, hogy Ferenc József csá-szár semmilyen nagyobb feladatot nemállított maga elé, mint hogy minden ere-jével s tekintélye teljes latba vetésévelminden körülmények között megvédje

a békét. […] A beavatottak számárakezdettől biztos volt, hogy az ősz csá-szár egyáltalán nem akarta a háborút.Ez a meggyőződés az egész udvart át-hatotta. Így mesélte nekem a kritikusnapokban Paar gróf főhadsegéd, hogya császár megrémült a háború kitöré-sétől. Kézenfekvő kérdésemre, hogyéppen ő kerülhette volna azt el, Paargróf semmiféle értelmes választ nem tu-dott adni és a felelősséget Berchtoldgróf külügyminiszterre tolta.”

HÁBORÚT – DE FELTÉTELEKKEL

Margutti véleménye alighanem magánviseli az ura iránt a végsőkig lojális, hű-séges szolga elfogultságát, ezért vissza-emlékezéseinek forrásértékével kap-csolatban indokolt lehet némi fenntar-tás. Az egykori szárnysegédnek egyéb-ként is aligha lehettek megbízhatóinformációi azokról a zömükben négy-szemközti megbeszélésekről, amelye-ket az uralkodó a júliusi válság sors-döntő napjaiban birodalma legfőbb po-litikai és katonai vezetőivel folytatott.Közülük különösen fontosak az esemé-nyek egyik vitathatatlan főszereplőjé-nek, Leopold Berchtold gróf, külügymi-

niszternek az emlékei. Ezek lényegesrészletei 1964 óta a nagyközönség szá-mára is hozzáférhetőek, mivel HugoHantsch kétkötetes életrajzi monográ-fiájában bőségesen idéz belőlük.

Mindezek alapján megállapítható,hogy Ferenc József július elején mégegyáltalán nem döntött a háború mel-lett. Berchtold szerint július 2-án a „csá-szár, aki egy Szerbia elleni erőteljes fel-lépést ugyan elkerülhetetlennek tart, akatonai akcióra azonban még nemlátja érettnek [a helyzetet], átmeneti-leg várakozó álláspont mellett nyilatko-zott. Még mindent alaposan át kell gon-dolni, mielőtt határozott döntések szü-letnének.” Hantsch összefoglaláskép-pen hozzáteszi: „Ezzel zárul az elsőszakasz a merénylet politikai reakcióitilletően. Minden bizonytalan.” De ha-sonlóképpen emlékezik egy másik kor-társ diplomata, Emanuel Urbas is, akiszerint „július 4-én Berchtold még arrólpanaszkodott, a császár és az erős ma-gyar miniszterelnök akaratával szem-ben ő nem tud háborút viselni”.

Az uralkodó kezdeti határozatlansá-gát támasztja alá egy másik korona-tanú, Franz Conrad von Hötzendorf ve-zérkari főnök is, aki visszaemlékezései -nek negyedik kötetében így örökítimeg a Ferenc Józseffel július 5-én foly-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 121

tatott beszélgetését: „A szó azonnal apolitikai helyzetre terelődött. Őfelségetökéletesen átlátta azt és teljesen tisz-tában volt a komolyságával. Én Őfel-sége előtt is kifejezésre juttattam néze-temet a Szerbia elleni háború elkerül-hetetlenségéről.Őfelsége: »Igen, ez teljesen helyes, dehogy akar ön háborút folytatni, haaztán mindenki nekünk esik, főlegOroszország?«Én: »De hát Németország fedezi a há-tunkat?«Őfelsége kérdően nézett rám, és aztmondta: »Biztos Ön Németország-ban?« Ferenc Ferdinánd főherceg, trón-örököst [annak idején] megbízta, Ko-nopistben szerezze meg a német csá-szár nyilatkozatát arról, a jövőben isfeltétel nélkül számíthatunk-e Német-országra. A német császár kitért a kér-dés elől és adós maradt a válasszal.Én: »Tudnunk kell, Felség, mire számít-sunk.«Őfelsége: »Tegnap este jegyzék mentNémetországba, melyben világos vá-laszt kértünk.«Én: »Ha a válasz úgy szól, hogy Német-ország mellettünk áll, akkor háborúbamegyünk Szerbia ellen?«Őfelsége: »Akkor igen (rövid gondolko-dás után folytatta), de mi van, ha Né-

metország nem ezt a választ adja?«Én: »Akkor persze egyedül maradunk.De hamarosan kéne a válasz, mivelattól függ a nagy döntés.«”

Conrad visszaemlékezéseiből min-denesetre egyértelműen kiolvasható,hogy Ferenc József július első napjai-ban már hajlott a fegyveres megol-dásra, ám döntését a német támoga-tástól tette függővé. Ez a „feltételes há-borúpártiság” a külügyminiszter és avezérkari főnök memoárjainak alapjánplauzibilis megoldásnak számított azuralkodó magatartásának jellemzésérea júliusi válság kezdeti szakaszában.1971-ben azonban az osztrák szárma-zású amerikai történész, Robert A.Kann újabb fontos történeti dokumen-tumok nyilvánosságra hozásával felkí-

nálta a lehetőséget arra, hogy az oszt-rák–magyar uralkodóról a történettu-domány másfajta képet rajzoljon.

A publikáció Heinrich Kanner (amúlt század első évtizedeiben ismertbécsi újságíró) és Leon Bilinski közöspénzügyminiszter 1915–17 közöttfolytatott néhány beszélgetését tartal-mazta. Ezek során Bilinski azt állította,hogy Ferenc József nemcsak a júliusiválság kezdetén, de már 1913 tavaszá-tól határozottan elkötelezte magát aháború mellett, és számolt Oroszor-szág részvételével – vagyis egy nagy,kontinentális összecsapás lehetőségé-vel is! Kann ugyan leszögezte, hogy azegykori pénzügyminiszter leleplező ki-jelentéseit ő maga nem kívánja össze-kapcsolni a háborús felelősség kérdé-sével, ez azonban szándékaitól függet-lenül szinte elkerülhetetlen volt.

Az amerikai történész tanulmányá-ban – saját szavai szerint – „az ördögügyvédjeként” sorra vett minden olyanszempontot, amely alapján Kanner ésBilinski állításainak hitelét kétségbe le-hetne vonni, ám végül úgy ítélte meg,hogy nincs alapja a kételynek. Szerinteugyan érthető, ha valaki az általa pub-likált kijelentések alapján a császárt akorábbinál lényegesen kedvezőtleneb-bül ítéli meg, ám Ferenc József külpo-

122 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

litikáját valójában 1859-től kezdődőenegészében kell értékelni, és így már tel-jesen más a helyzet.

REMÉNYTELEN KÜZDELEMA HÁBORÚ HÍVEIVEL?A Bilinski-interjúk közzétételét köve-tően azonban rövidesen a „béketábor”(azaz a császár békés vagy legalábbisvonakodóan háborúpárti magatartásá-hoz ragaszkodók) is újabb munícióhozjutottak. A kitűnő osztrák levéltáros,Peter Broucek 1974-ben megjelentettea német főhadiszállásnál működő egy-kori osztrák–magyar delegátus, AloisKlepsch-Kloth von Roden vezérőrnagyvisszaemlékezéseinek több fontos rész-letét. Ezek egyike az 1915. május 22-iaudienciára vonatkozott, ahol Klepsch-Kloth szerint a császár újra előhozta aháború kitörésének kérdését.

A tábornok megjegyzésére, melyszerint akkoriban (ti. 1914. július ele-jén) ő is azon a nézeten volt, hogynem áll küszöbön háború, mivel is-merte az uralkodó ellenszenvét a né -peknek oly sok szomorú következ-ményt hozó háborúkkal szemben, Fe-renc József valósággal felcsattant: „Hátmit akar maga! Alkotmányos monar-

cha vagyok, nem abszolút uralkodó,ezért nem tehettem mást. A Korona va-lamennyi mértékadó tanácsadója eleveellenem volt, három teljes héten át ke-ményen védekeztem minden olyan szi-gorítás ellen, ami háborúhoz vezethet.Hiába! Nem hagyták magukat meg-győzni, és háromheti hiábavaló erőfe-szítés után engednem kellett.”

Ily módon a szakmai közönség Kan-ner és Klepsch-Kloth visszaemlékezé-seinek ismeretében sem jutott köze-lebb ahhoz, hogy határozottan állástfoglalhasson Ferenc József háborúvalkapcsolatos alapvető beállítottságát il-letően, minthogy az idevágó forrásoktovábbra is ellentmondásosak voltak.Ezért a nemzetközi történetírás a ké-sőbbiekben is inkább tartózkodott acsászár szerepének középpontba állí-tásától. Ahogy közeledett azonban azelső világháború kitörésének centená-riuma, várható volt, hogy ez a helyzethamarosan meg fog változni.

„FERENC JÓZSEF IGENISAKARTA A HÁBORÚT!”A nagy háború történetét feldolgozószámtalan új publikáció között már fi-zikai jellemzőit tekintve is különleges

helyet foglal el a manapság a legismer-tebbnek számító, kitűnő osztrák had-történész, Manfried Rauchensteinermunkája. Ő az Osztrák–Magyar Mo-narchia első világháborús szereplésé-ről a múlt század kilencvenes éveinekelején publikált és komoly szakmai el-ismerést kapott kötetét jelentősen ki-bővítette és részben újraírta, majd azimmáron 1222 oldalas magnum opust2013-ban kiadta. Ebben külön fejezet-ben tárgyalja Ferenc Józsefnek a júliusiválságban játszott szerepét, és lénye-gesen kritikusabb hangot üt meg,mint az 1993-as első kiadásban.

A bővített kötet ismertetésében akiváló német történészprofesszor,Günther Kronenbitter ezt írja: „Az1993-as ábrázolástól eltérően mostRau chensteiner a császárra eső részt avilágháború kirobbantásában explicitmódon főszerepként határozza meg.Alapjában véve aligha vonható két-ségbe, hogy a császár kész volt megkoc-káztatni egy háborút – méghozzáadott esetben akár egy európai nagy-hatalmak közötti háborút is. Az általabehívott diplomáciai, katonai és kor-mányzati tanácsadók megoldási stra-tégiaként a háborút ajánlották, azuralkodónak pedig alapvetően szabadkeze volt a tekintetben, hogy más ta -

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 123

nács adókhoz forduljon. Rauchenstei-ner sem tudja azonban megmondani,mennyiben határozta meg a császárönmaga a követendő irányt.”

Mivel indokolja Rauchensteiner azuralkodó szerepének átértékelését?Először is azzal, hogy Ferenc József ajúliusi közös minisztertanácsi ülése-ken nem vett részt. Június 29-én, azaza merényletet követő napon visszauta-zott Ischlből Bécsbe, majd július 7-énújra elhagyta a fővárost, és visszavona-tozott Ischlbe. Tény, hogy sem a 7-i,sem a 19-i tanácskozáson nem voltjelen, ami az osztrák történész szerintárulkodó bizonyítéka annak, hogy azuralkodó már meghozta döntését.

Rauchensteiner szerint „ha Auszt-ria–Magyarország alkotmányos monar-chia lett volna, ahol az uralkodóra csu-pán reprezentatív feladatok hárulnak,a monarcha távolmaradása egy sors-döntő tanácskozástól talán nem ját-szana túl nagy szerepet. Ám a Habs-burg Monarchiában a császárra jóvaltöbb jutott reprezentatív funkciónál, ésa háború és béke kérdésének eldöntéseéppenséggel a császártól függött. Né-hány előjogához – mindenekelőtt a ka-tonaiakhoz – foggal-körömmel ragasz-kodott. Önmagát isten kegyelmébőluralkodónak tekintette és magától érte-tődőnek vette, hogy minden hivatalnokés mindenekelőtt katona neki tesz sze-mélyes hűségesküt. […] Vajon a császártávolmaradása a július 7-i kormányülés-től annak a bizonyítéka lenne, hogynem számított döntő elhatározásokra?Abból indult ki, hogy úgyis időben infor-málják és kikérik a hozzájárulását?”

Rauchensteiner szerint az effélemeggondolásokat végül el kell vetni. Ajúlius 7-i ülésen bizonyosan fontos kér-désekről esett szó, a császárnak pedignem volt általános szokása, hogy a mi-nisztertanácstól távol maradjon: a ké-sőbbiekben jóval kevésbé fontos ügyektárgyalásánál is megjelent. Akárhogyis forgatjuk a dolgot, az osztrák törté-nész szerint „a rezümé csakis az lehet,hogy az öreg császár abból indult ki:minden fontos elhangzott már. Bilinskiközös pénzügyminiszter is teljesen biz-tos volt abban, hogy a császár azIschlbe való visszautazása előtti naponmeghozta döntését a háborúról. Ám akocka már korábban el volt vetve. Acsászár kihirdette akaratát, és abból in-dult ki, hogy mindenki ennek megfele-lően fog cselekedni. Tehát ő ismét el-hagyhatja Bécset.”

Rauchensteiner fenti bizonyítékaiazonban aligha tűnnek meggyőzőek-

nek. A császár az 1914. július 7-ét kö-vetően tartott 17 közös minisztertaná-csi ülés közül mindössze kettőn(!) vettrészt: az 1914. augusztus 19-in és az1915. március 8-in. Ami Bilinski „bizo-nyosságát” illeti, arról Robert A. Kannmár említett publikációja óta tud aszakma. Rauchensteiner ugyanakkorfeltűnően ignorálja Berchtold vissza-emlékezését, holott abból a császárkezdeti bizonytalansága olvasható ki.

Új forrásokat viszont az osztrákhadtörténész nem sorakoztat fel, an -

nak ellenére, hogy a 2013-as könyvekapcsán vele készült egyik interjújá-ban arról beszél, milyen kiterjedt ku-tatásokat folytatott külföldi levéltárak-ban, és mennyi új forráshoz jutott.Igaz, ez a teljes kötetre és nem a csá-szár megváltozott szerepéről szóló újfejezetre vonatkozott. Utóbbira vonat-kozólag könyvében mindössze egy hi-vatkozás olvasható, igaz, az sem számítszakmai körökben újnak: egy bejegy-zés Ferdinand Marterer tábornoknak,az uralkodó katonai irodája vezetőjé-nek naplójából.

Rauchensteiner szerint az uralkodó-nak 1915 januárjában kétségei támad-tak, hogy vajon helyes volt-e az oszt-rák–magyar erők megosztása a szerb–montenegrói, illetve az orosz front kö-zött. Ez minden. A császár határozottés kezdettől fogva létező háborúpárti-ságáról kénytelenek vagyunk beérni azosztrák hadtörténész feltételezéseivel.Igaz, Ferenc József középpontba állí-tása magára vonja az érdeklődő olva-

sók figyelmét csakúgy, mint a médiamunkásaiét, akik hálásak minden új-szerű megközelítésért. „Ferenc Józsefakarta a háborút!” – harsogja a bécsiKurier vagy a Der Standard.

Valóban. Az agg uralkodó akarta aháborút, és alighanem igaza van Bilins-kinek, hogy már 1913 tavasza ótaakarta – mármint abban az értelem-ben, hogy beletörődött: a Monarchiakülpolitikai céljait már csupán fegyve-res úton lehet elérni. Lassanként be -érett hát Conrad von Hötzendorf szí-vós és kitartó meggyőzőmunkája: a po-litikusok egyre inkább elfogadták a há-ború gondolatát. A vezérkari főnökkövetkezetesen ismételgetett preventívháborús tervezetei fokról fokra hatol-tak be a döntéshozók gondolkodásába.

1913 októberében, amikor a szer-bek által jogtalanul megszállt albán te-rületek kiürítése volt a tét, és a dua-lista birodalom ultimátumot küldötta belgrádi vezetésnek, Bécsben (és Bu-dapesten) mindenki a háború mellettvolt. Tisza István is. És igen: az ural-kodó is. Csakhogy ekkor még nemmindenáron: amikor Szerbia végül en-gedett, a politikusok elfogadták a dip-lomáciai győzelmet. Conrad hiába csi-korgatta a fogát, nem tudta kikénysze-ríteni a háborút, holott számára márakkor is csak a fegyveres győzelem je-lentette volna a tartós sikert.

1914 nyarán azonban más volt ahelyzet. Ekkor a döntéshozók kezdet-től háborúban gondolkodtak, és a leg-főbb gondjuk az volt, hogy mit fognakcsinálni, ha Szerbia a Tisza István kö-vetelésére megfogalmazott 10 pontoskvázi ultimátum valamennyi pontjátteljesíti. Hogyan lesz akkor ebből há-ború? Szerencséjükre a szerbek nemfeltétel nélkül és nem minden követe-lést lettek volna hajlandók teljesíteni.Így aztán a háború megindításánaknem volt akadálya.

'Ami Ferenc Józsefet illeti: Rauchenstei -ner érvelése ellenére továbbra is plau-zibilisnek tekinthető az a megközelí-tés, mely szerint 1914 júliusának elsőnapjaiban az uralkodó még bizonyta-lan volt a háború kérdésében. AhogyBerchtold és Conrad írta: akarta ugyana háborút, de nem volt biztos a némettámogatásban. Anélkül pedig szóbasem jöhetett a fegyveres akció. Arrólazonban, hogy éppen az agg császárlett volna a katonai fellépés kezdemé-nyezője, továbbra sem rendelkezünkmeggyőző bizonyítékkal.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 125