1

Péter Izabella

Az erdélyi román görög-katolikus egyház és a Holokauszt

A keresztény egyházak politikai magatartása a zsidókérdésben nem egy esetben

ellentétbe került az általuk hirdetett valláserkölcsi felfogással, máskor pedig egyszerűen a

hallgatást választották, megnyilatkozásaikban nem érvényesítették ezt a nézőpontot1.

Jelen tanulmány célja megvizsgálni azt, hogy az erdélyi görög-katolikus egyház milyen

álláspontot fogalmazott meg a „zsidókérdéssel” kapcsolatosan és ez mennyiben követhető

nyomon a publikációikban.

A görög-katolikus egyház a vizsgált időszakban (1920-1945 között) már az államjogi

helyzetéből kifolyólag is másként reagált erre a kérdésre, mint a Romániában „uralkodónak”

tekintett ortodox egyház, ugyanakkor nézőpontja különbözött a római katolikus egyház

elfogadott és közvetített felfogásától is.

Ennek megértése érdekében röviden tekintsük át a görög-katolikus egyház történetét.

Az erdélyi románok a XIII. századtól az ortodox egyházhoz tartoztak, amely csak az

időlegesen megtűrt felekezet státusát kapta meg a négy bevett vallással szemben2. Mivel

azonban a vallás mindig is fontos szerepet játszott a nemzetté válásban, a románok az

egyenlősítési kísérleteik kudarcát látva a vallási egyenjogúságban látták a lehetséges kiutat

hátrányos helyzetükből.3

Épp ezért 1679-ben Atanasie Anghel gyulafehérvári metropolita 2270 pap nevében (mely

tulajdonképpen az egész ortodox egyházat volt hivatva képviselni) a gyulafehérvári „kis

zsinaton” csatlakozik a római katolikus egyházhoz. Ennek eredményeképp 1721-ben sor került

az első görög-katolikus egyházmegye felállítására Fogarason, majd 1777-ben a Nagyváradi

egyházmegye megalakítására is.

1 Gergely Jenő, A Magyar Katolikus Püspöki Kar, az Apostoli Szentszék és a Soá,

http://www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/gergely_jeno.htm

2 A „religio recepta” fogalma Erdélyben alakult ki, jelentése a Magyar Katolikus Lexikos szerint: elismert vallás,

mely teljes mértékben élvezte a vallásszabadságot, az önkormányzati jogokat, igényt tarthatott az állam

támogatására”. Ezt a státust az Erdélyi Fejedelemség korában négy egyház kapta meg: a katolikus, a lutheránus,

a kálvinista és az unitárius.

3 V.ö.: Gergely Jenő, Az erdélyi görög katolikus román egyház, Regio - Kisebbségtudományi Szemle 1991. 2. évf.

3.sz.

2

A görög-katolikus vallás híveinek nagy többsége azonban 1744 után visszatért a

görögkeleti egyházba, így azt 1791-ben bevett felekezetnek ismerik el.4 Ez a helyzet

meghatározta a két vallás egymáshoz való konkurens viszonyát és a nemzeti egyház státusért

vívott harcuk kihatott a különböző nemzeti kisebbségekhez való viszonyulásukra is.

Az abszolutizmus évei alatt kerül sor a román görög-katolikus érsekség felállítására is: a

fogarasi püspökséget emelik érseki rangra 1853-ban, ugyanakkor Lugos és Szamosújvár

székhellyel sor kerül két új püspökség felállítására is, a magyar görög-katolikusok számára

pedig 1912-ben létrehozták a hajdúdorogi püspökséget Nyíregyháza székhellyel.

A Trianoni Szerződés után Erdélyt Romániához csatolták. Az 1922-es román alkotmány

rendezte a Románia területén létező egyházak államjogi helyzetét is. Az új helyzetben a

kisebbségek egyházai is fontos szerepet kaptak a román nemzeti öntudat megerősítésében.

Ezért a román alkotmány 22. cikkelye két egyházat nyilvánított „román” egyházaknak: az

ortodoxot és a görög-katolikust.

Az 1928-as kultusztörvény a római katolikustól különálló, önálló vallásnak minősítette a

görög-katolikust. Így annak ellenére, hogy a két felekezet tulajdonképpen egy vallást alkotott,

és csak rítusukban különböztek, lehetőséget adtak az egyikről a másikra való „áttérésre”. Ez

viszont elindított egy egészen különleges harcot, mely a hívők áttérítésére irányult: az

ortodoxok megpróbálták minden erővel áttéríteni a görög-katolikusokat, míg ezeknek

erőfeszítései a római-katolikusok megnyerésére irányultak.5

Ebben a „versenyfutásban” a románosítás nagy elősegítője a román ortodox egyház volt.

Épp ezért a román görög-katolikusoknak bizonyítani próbálván nemzethűségüket, gyakran

még nacionalistább megnyilvánulásaik voltak, mint az ortodoxoknak.

Az új változást a II. Bécsi döntés hozta, amelynek következtében az államhatárok

átrendeződésével kb. 450.000 ortodox, és 550.000 görög-katolikus hívő került magyar

fennhatóság alá. Balázsfalva és a lugosi egyházmegye Romániában maradt, míg a máramarosi,

a Kolozsvár-szamosújvári, valamint nagyváradi Magyarországhoz került.6

A Kolozsvár-szamosújvári görög-katolikus püspök, Iuliu Hossu megpróbált

visszailleszkedni a magyar egyházba. Ő, mint a magyar felsőház tagja képviselte a görög-

katolikusokat a Parlamentben és a magyar püspökkari értekezleteken is.

4 Gergely Jenő, Az erdélyi görög katolikus román egyház

5 Ibidem

6 Ibidem

3

A vizsgált időszak kezdetén, a görög-katolikus egyház vezető szerepet szeretett volna

biztosítani magának a Trianon utáni új állam keretén belül, így „a nacionalizmus úttörőjének”

bizonyult.7 Románia örömmel üdvözölt minden segítséget, amit a román nemzeti öntudat

megerősítésében és erőszakos terjesztésében kapott, úgy az ortodoxiától, mint a kisebbségi

egyházaktól is.

Fontos hangsúlyozni azt is, hogy ebben az időszakban a görög-katolikusok

„katolikusabbak a pápánál”, vagyis az ortodoxiával való szupremáciaharcban néha túlságosan

nacionalista álláspontot képviselnek. Erre az irányultságukra alapozva próbálják kihasználni a

görögkeleti és a görög-katolikus egyházat a két világháború között alakult antiszemita politikai

pártok és csoportosulások is. Ennek egyik szemléletes példája az A.C.Cuza által 1923-ban

alapított Nemzeti Keresztény Védelmi Ligának, vagyis L.A.N.C.8-nak a próbálkozásai, hogy a

két nemzeti egyház klérusát a saját pártjuk ideológusai sorában tudhassák. Az erősen

antiszemita Cuza már a kezdetektől fogva aktív propagandát folytat az ortodox hívők és papok

megnyerése érdekében. Ennek eredményeképp az ortodox egyház klérusának egy része aktívan

részt vett a Ligából kivált Mihály Arkangyal Légió politikai pártjának a „Mindent a Hazáért”

párt parlamenti képviseletében.

A.C. Cuza politikája furcsa egyvelege a fröcsögő antiszemitizmusnak és a meghamisított

keresztény elveknek. Ez a politikus, aki azt nyilatkozta, hogy „mielőtt meghalok, még

szeretném látni a zsidók vérét a sárral összekeveredni”9 még az egyházat is megvádolta azzal,

hogy az nem tagadta meg a zsidóktól származó Ótestamentumot, elősegítve ezzel a Sátán

térnyerését, akit természetesen a zsidók testesítenek meg.10 Cuza később sem tétovázott, ha a

Liga publikációiban a Biblia meghamisításáról volt szó. Sajnos azonban, az egyházak erélyes

fellépése hiányában háborítatlanul terjeszthette eszméit.

1927-ben Corneliu Zelea Codreanu megalapította Mihály Arkangyal Légióját, amelynek

paramilitáris ága 1930-ban vette fel a Vasgárda nevet. A Gárda programjának alapját a

misztikus vallásossággal kevert nacionalizmus-fasizmus adta, erősen antiszemita,

antikommunista jellemzőkkel. Az idők folyamán mind a Liga, mind pedig a Vasgárda erős

vallási jelképekkel operált, a különböző egyházak papjai pedig előszeretettel vettek részt a

7 Lukács Imre Róbert, A görög-katolikusok helyzete Erdélyben az első világháború után,

http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20101sz/04.pdf

8 Liga Apărării Naţionale Creştine

9 Georgeta Pană, Antisemitismul religios din perspectiva Holocaustului - analiză comparativă: Polonia,Ungaria,

România, kiadatlan doktorátusi dolgozat, Bukarest.

10 A.C. Cuza, Apărarea Naţională, 1928, 16.sz.

4

pártok zászlószentelésein és a tömegkereszteléseken, amelyet a falvakban ünnepnapokon

tartottak.

Az ortodox egyház antiszemitizmusa közismert volt, a görög-katolikusok azonban nem

tartották követendőnek ezt az irányzatot, aminek egyik oka valószínűleg épp az ortodoxokkal

folytatott versengésük volt, így rossznak kiáltottak ki sok olyan dolgot, amit az ortodoxok

tettek, ha nem is meggyőződésből, de a tőlük való differenciálódás vágyából. A kor retorikáját

azonban a görög-katolikusok is használták, elismerve, hogy létezik „zsidókérdés”, amelynek

megoldására sürgettek, viszont eszközeikben mindvégig hangsúlyozták a „keresztény”, emberi

megoldások szükségességét, jelentősen eltérve a korszak közgondolkodásától.

1. A korszak görög-katolikus publikációi

Az erdélyi görög-katolikus püspökségek kiterjedt szellemi tevékenységet folytattak, és a

kutatott korszakban több publikációjuk is megjelent.

Ezek egy része digitalizált formában is megtalálható a Kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem

könyvtárában is. Ilyen publikációk pl. az "Unirea","Unirea Poporului", és a "Cultura

Creştină”, amelyek Balázsfalván jelentek meg, a "Curierul Creştin", Kolozsváron valamint a

"Vestitorul” Nagyváradon.

Az erdélyi román görög-katolikus egyháznak kb. 16 ilyen publikációja volt.

Mindezekből a lapokból sajnos csak a digitalizált változat az, ami igazán kutatható, a többiek

csak néhány eldugott levéltárban találhatók meg, így hozzáférhetőségük erősen korlátozott.

2. A publikációk szóhasználata a zsidókra vonatkozóan

Bár a magyar nyelv a zsidók megnevezésére több kifejezést is használ, az izraelitától a

héberen keresztül a szemitáig, a román nyelv ebből a szempontból talán plasztikusabb. Ők is

használják az izraelita, és a szemita szót a vallás illetve a „faj” megnevezésére, a zsidóra

azonban általában két szót is használnak: ez az „evrei”, valamint a magyar szóval rokon

„jidovi”.

A görög-katolikus publikációkat lapozva fedeztem fel, hogy az „evrei” megnevezést

általában a jelenkori helyzetre alkalmazzák és azt is általában a pozitívabb hangvételű

cikkekben, míg a „jidovi” szót nagyrészt a vallási tematikájú cikkekben az ókori zsidóságra

vonatkoztatják.

Ugyanakkor felmerül ennek a szónak egy másik változata is, amely azonban a durván

antiszemita cikkek jellemzője. Ez a „jidani”, amikor a zsidó szó eltorzított változata erősen

pejoratív megnevezésként jelenik meg, mely már önmagában negatív jelentéstöbbletet hordoz.

5

3. A görög-katolikus kiadványok zsidókra vonatkozó cikkei

A talált kiadványok nagy számának ellenére meglehetősen kevés cikk foglalkozik az ún.

„zsidókérdéssel”. Az átvizsgált hetilapokból inkább a balázsfalvi Unirea című, 1891 és 1945

között megjelenő hetilap az, amely zsidókról, antiszemitizmusról, illetve az aktuális politikai

helyzetről is közöl cikkeket. Néhány politikai vonatkozású tanulmány megjelent a szintén

balázsfalvi „Cultura Creştină” havilapban is, a többiekben viszont csak elvétve találhatunk

zsidó vonatkozású cikkeket.

Ez szám szerint kb. 160 cikket jelent az általam vizsgált 6 kiadványban az 1920-1945

közötti periódusban, ami valójában elenyésző számot jelent a cikkek összességéhez

viszonyítva.

Ami ezekből a cikkekből kitűnik, az valójában nem annyira a görög-katolikus egyház

álláspontja, hanem inkább talán a kiadványok főszerkesztőinek politikai meggyőződése. Csak

ritkán érezhető, hogy a cikkek egy irányvonalat képviselnek, amely egy általánosabb érvényű

egyházpolitika része lenne.

Általában azonban kiolvasható a cikkekből az a felfogás, amelyet már említettünk, hogy

elfogadják azt az általános nézőpontot, amely szerint „a zsidóprobléma” létezik, és mielőbbi

megoldására szükség van. Ugyanakkor azonban nem vesznek részt az általános zsidózásban,

hanem próbálnak egy saját, keresztény elveken alapuló véleményt megfogalmazni a kérdésben.

Ez természetesen függ a cikk megírásának idejétől is, hiszen a hatalomváltás utáni első

években, amikor a görög-katolikus egyház román nemzetiségét és nemzethűségét próbálja

bizonyítani, egészen másként fogalmaznak, mint a lecsillapodott későbbi években, amikor már

nem a magyarok és más nemzetiségek ócsárlásával próbálnak bizonyítani. Érdekes azonban,

hogy a Trianoni Szerződés utáni első években sokkal nagyobb számú zsidóellenes cikk

található, mint a fasiszta pártok megjelenésének és elterjedésének, valamint a zsidótörvények

megjelenésének időszakában. Ez utóbbi esetben inkább jellemző a cikkek hangnemére a

keresztény felebaráti szeretet hangsúlyozása és az elhatárolódás a durván antiszemita pártok

szlogenjeitől.

Ugyanakkor itt fontos azt is megemlíteni, hogy ez az elhatárolódás tulajdonképpen nem

más, mint az ortodox egyházzal szembeni erkölcsi nagyság hangsúlyozása, az antiszemita

politika elítélése valamilyen szinten saját erkölcsi értékük fitogtatását jelzi.

Tekintsük tehát át néhány nagyobb témakörbe összefoglalva az általunk talált cikkeket.

6

a. Uszító antiszemitizmus

Az 1920-21-ben talált cikkek egy részére az éles antiszemita hangnem jellemző, amelyben

általános a zsidók negatív, lenéző bemutatása. Ugyanakkor gyakori a zsidóknak a

bolsevikokkal illetve a szabadkőművesekkel való azonosítása.

b. A zsidó emigráció kérdése

Az ebben az időszakban írt cikkek egy része komolyan foglalkozik a zsidók Palesztinába

illetve más országokba való kitelepedésének kérdésével is. Bár ezek az írások már nem

ugyanazt a kategóriát képviselik, amely az előző cikkekben megjelent, hogy „mihamarabb

menjenek, mi örömmel üdvözöljük, ha megszabadulhatunk tőlük”, inkább objektivitásra

törekvő elemzések próbálnak lenni, amelyekből azonban mindig kitűnik az látens vágy, hogy

a zsidókérdés Romániában is végre rendeződjön, és néhány cikk hangneme hasonlít az előző

kategória stílusára.

c. Mérsékelt antiszemitizmus – „Mi nem vagyunk antiszemiták, de…”

Ezen cikkekben a szerzők erősen kihangsúlyozták, hogy mindazt, amit mondanak, nem

antiszemitizmusból teszik, de a helyzet megkövetelné az erélyes fellépést.

„Az országnak kötelessége a saját fiairól gondoskodni” és „megvédeni őket az idegenek

veszélyes inváziójától”11. „Nem mintha antiszemiták lennénk. Nem vagyunk.” De az invázió

ellen, amit a „hívatlan vendégek” beszivárgása jelent, akiknek „semmi közük földünkhöz és

lelki örökségünkhöz”, muszáj tiltakozni.12

d. A politikai antiszemitizmus keresztény alapon való elítélése valamint a Liga

politikájának bírálata

Annak ellenére, hogy mind az antiszemitizmus mind pedig a vallási antijudaizmus

megszokott sztereotípiái megtalálhatók a cikkek nagy többségében, az Unirea című, hetilap

gyakran reflektál a túlzásba vitt antiszemitizmusra. Bár a cikkek a huszonöt év alatt elszórva

nem tekinthetők úgy, mint egy konzekvens politika hírcsövei, a hátterükben meghúzódó

irányzat nyilvánvaló: „Az Egyház számára közömbös: lehetnek bal vagy jobboldaliak, a

társadalmi szélsőségek egyformán ijesztőek.”13

11 Deparazitare necesara. Cultura Creştină, 1936/11-12, 771-772.o

12 Ibidem

13 Unirea, 1935/50, 1.o.

7

Az európai és a romániai fasiszta megmozdulások térnyerésével párhuzamosan

azonban a zsidókérdés egyre gyakrabban merül fel az Unirea lapjain is. Augustin Popa, a lap

főszerkesztője, 1926-ban több cikkben is felveti az antiszemitizmus kérdését. „Egy új szekta.

A.C.Cuza revideált kereszténysége” címmel írt értekezésében maró gúnnyal elemzi a Cuza

által megfogalmazott ún. keresztény programot, amely szerinte nem más, mint a keresztény

elveknek a meghamisítása és összekeverése. Cuza szerint ugyanis Jézust azért küldte az Atya

a Földre, hogy a rossz, a Sátán ellen harcoljon, aki tulajdonképpen a zsidókban testesül meg.

Jézus tehát azért jött, hogy a judaizmust megszüntesse. Húsz évszázad keresztény teológiája

pedig abban bűnös, hogy nem értette meg a kereszténység igazi lényegét, nem folytatta tovább

Jézus harcát a judaizmus ellen, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a Jézus által megszüntetett

judaizmus most az egész világot a hatalmába kerítse. Ezek az elvek azonban a

kereszténységnek a kiforgatását, meghamisítását jelentik, „A „Keresztény Liga” pedig, amely

Cuza úr keresztényellenes aberrációiból inspirálódik, maga sem keresztény és nincs is

keresztény programja. Ez egy keresztényellenes szekta vagy még inkább: egy antiszemita

politikai párt, bármennyire is tagadná ezt a megnevezést.” – véli Popa.14

Ennek ellenére kihangsúlyozza: „értsenek meg: mi a zsidókérdésről nem nyilatkoztunk.

Ez létezik, és Cuza úr annyit zsivajoghat ezen, amennyit akar és amennyit O. Goga úr

megenged majd neki. Az is megengedett számára, hogy megvalósítható megoldásokkal álljon

elő, természetesen. De ezt csinálja a maga nevében és az értelmetlenségeit ne próbálja a

kereszténység zászlajába öltöztetni”.15

Hasonlóképpen negatívan nyilatkoznak az Anschluss utáni ausztriai hatalomváltáson

örvendezőkről is, akik „a hitlerizmus e tolvaj győzelmét” üdvözlik.16 Ezeket a „bölcseket”

Nicolae Iorga szavait idézve azon emberhez hasonlítják, aki azért, hogy a legyet a fején leüsse,

baltával csapta fejbe magát.

Mindezen írások, jól tükrözik a romániai görög-katolikus egyház nézőpontját a

zsidókérdésben. Ez a nézőpont nagyon hasonlít a római-katolikus egyházéra, amennyiben a

zsidókban gyakran fenyegetést látnak, csak az áttért zsidókat tekintik „jó zsidóknak”, és

véleményük szerint a zsidókérdést rendezni kell. Ennyiben antiszemitáknak minősülnek, és

tulajdonképpen csak akkor kerülnek szembe a különböző politikai irányzatokkal, amikor azok

a kereszténység alapelveit kezdik kiforgatni a saját álláspontjuk igazolására. Abban a

14 Augustin Popa, O sectă nouă. „Creştinismul revizuit” al dlui A.C.Cuza, Unirea 1926/23, 1.o.

15 Ibidem.

16 Unirea 1938/18, 3.o.

8

véleményben azonban mindvégig kitartanak, hogy a keresztény elvek soha, semmilyen

körülmények között nem engedélyezhetik az erőszak, a gyűlöletkeltés eszközeit más

embertársak ellen felhasználni, és ezt szilárdan hirdetik minden lehető alkalommal.

e. A zsidómentések

A vizsgált időszak egyik szintén fontos, bár a média szintjén legkevésbé megjelenő

kérdése a zsidómentések voltak. Ezekről az akciókról azonban nagyrészt Moshe Carmilly-

Weinbergertől tudunk, akinek közlései ebben a témában nem minden érdektől és ferdítéstől

mentesek.

Ezeknek az állítólagos mentéseknek egyik fontos szereplője Raoul Şorban és Iuliu Hossu

mellett Alexandru Nicula atya volt, aki állítólag több száz zsidó megmentésében segédkezett,

ugyanakkor sok zsidó „keresztapaságát” is vállalta. Nicula atya Iuliu Hossu titkára volt két

évig, majd Kolozsvár főesperese lett. Elbeszélése szerint egy éjszaka összegyűjtötték

Kolozsvár 200 gazdag és befolyásos zsidóját és egy épületbe szállították a Iaşilor úton. Ezeket

a püspök és Nicula atya már másnap meglátogatta és azok, a deportálástól félve,

„szabályszerűen térden állva” kérték tőle, hogy áttérhessenek a keresztény hitre.17 Nicula

atyának ezt a kijelentését semmi tárgyi bizonyíték nem támasztja alá, és Robert Schwartz, a

kolozsvári zsidó hitközség elnöke is kétségbe vonja.

Hasonlóképpen bizonyításra várna Iuliu Hossu püspök zsidómentő tevékenységének egy

másik vetülete is. Csak Moshe Carmilly tudósításaiból van ismeretünk Iuliu Hossunak azon

püspöki körleveléről, amelyben az erdélyi románokat a zsidók segítésére szólította fel.

„Hozzátok fordulok, tisztelt testvérek és kedves Fiaim: Segítsétek a szidókat nemcsak

gondolatban, hanem áldozathozatalaitokkal, szem előtt tartva, hogy most nem tudunk mást

tenni, mint keresztény és román segítséget nyújtani, amely meleg, emberi szeretetből fakad.

Legyen a segítségnyújtás a jelenlegi órák elsőrendű feladata.”18

Ennek a dokumentumnak a létét a kutatók többször is megkérdőjelezték és mindeddig

nem találtak semmi erre utaló nyomot. A Kolozsvár-szamosújvári egyházmegye lapjait átnézve

szerettünk volna erre a kérdésre fényt deríteni, remélve, hogy a publikációk hasábjain

találhatunk olyan utalásokat, amely az erdélyi püspök irányultságát ebben a témában

17 Monika Krajnik, Părintele Nicula, Schindler de sub Feleac, Adevărul, 2010. december 8,

http://adevarul.ro/locale/cluj-napoca/parintele-nicula-schindler-feleac-

1_50ae3a5a7c42d5a6639adbc9/index.html

18 Moshe Carmilly-Weinberger: Út a szabadság felé, Kolozsvár, 1999, 115.o.

9

bizonyíthatná. Érdekes módon azonban, a Kolozsvár-szamosújvári egyházmegye Curierul

Creştin című kéthetente Szamosújváron megjelenő hivatalos egyházi lapja, mely gyakran

közölte a püspök újévi, Húsvéti, Karácsonyi és más ünnepnapok alkalmával elmondott

prédikációit, semmiféle utalást nem tartalmaz a zsidókra. A prédikációk kizárólagosan az adott

egyházi ünnepekre reflektálnak, és azok is, amelyek a háború borzalmait említik, kizárólag

vallási szinten teszik ezt. Maga a zsidó szó jóformán elő sem fordul a lap szókincsében, mintha

nem is léteznének. Ahhoz képest, hogy a balázsfalvi lapok mennyit foglalkoztak a

zsidókérdéssel, a Kolozsvár-szamosújvári egyházmegye újságja mintha szándékosan kerülné

még a „zsidó” szót is.

Összefoglalás

A számomra hozzáférhető öt publikáció zsidósággal, antiszemitizmussal összefüggő

cikkeit elemezve a következő következtetésekre jutottam:

1. A görög-katolikus újságok az ortodox egyházzal szembeni primátus

elnyerésében a román nemzettudat szócsövei próbáltak lenni. Ezért a hangvételük gyakran

súrolja a nacionalizmust, és nem ritkán élnek az antijudaizmus és az antiszemitizmus

retorikájával is. Cikkeik nagy többsége azonban elsődlegesen nem a zsidók, hanem

elsődlegesen az ortodox egyház, másodlagosan pedig a más nemzetiségek, legfőképpen a

magyarok ellen irányul. Ez a tendencia inkább a Trianoni Szerződés utáni években érvényesül.

2. A zsidókérdés valójában inkább csak a balázsfalvi újságokban merül fel, a

megnyilvánuló álláspont valószínűleg nagymértékben tükrözi az adott szerkesztő véleményét

is. Sajnos gyakran nem tudni, hogy az újságokban megfogalmazott vélemények mennyire

képviselik a görög-katolikus egyház véleményét a kérdésben, esetleg csak az adott szerkesztők

egyéni nézőpontjainak megnyilvánulásai. A hivatalos lapok nem tartalmaznak semmiféle

említést a zsidókról.

3. Az aktuális politikai helyzet mindig befolyásolja a zsidókérdésben

megfogalmazott álláspontot, azonban az általános nézőpont, hogy zsidókérdés létezik,

megoldására sürgősen szükség lenne, mert a zsidók rossz hatással vannak az ország keresztény

szellemiségére, és vissza kellene fordítani az elzsidósodás folyamatát, viszont az általuk

képviselt véleményben szemben állnak mind az ortodox egyház államot kiszolgáló

antiszemitizmusával, mind pedig a fasiszta jellegű politikai pártok által képviselt szélsőséges

szemlélettel.

10

Ebben az esetben azonban fontos megemlíteni, hogy e kérdésben csupán akkor

mondanak véleményt, amikor a politikai pártok által képviselt retorika a keresztény egyházak

támadását, a keresztény dogmák elferdítését is jelenti. Így ezt a véleménynyilvánítást

tulajdonképpen védekezésnek is tekinthetjük, valójában nem a zsidók melletti kiállásra szolgál,

hanem saját egyházuk tanainak óvására.

4. Végeredményben azonban nem állíthatjuk, hogy a korszakban megszokottnál

antiszemitábbak lennének, mindössze a korszak antiszemita retorikáját használják, rendszerint

nem is rosszindulatúan. Viszont, mint véleményformáló intézménynek, az egyháznak mindig

is óriási hatása volt a hívők gondolkodásmódjára, hozzájárulván ezzel annak a látens

antiszemitizmusnak a terjedéséhez, amely a román társadalomra amúgy is jellemző volt.