26 N É P S Z A B A D S Á G D I P L O M A 2 0 0 2 . M Á J U S 8. , S Z E R D A

Megint nem kell nyelvvizsga

Egy nyelv már kevés FOTÓ: MAJOROS RÓBERT

Folytatás a 25. oldalrólVagyis három év múlva elvileg nem

kerülhet be a felsőoktatásba olyan diák, aki nem beszél legalább középszinten va­lamilyen idegen nyelvet.

A HÖOK érvelése szerint jelenleg még - főképp, hogy 40 százalék fölé emelke­dett az adott korosztályban a továbbtanu­lók aránya - sok olyan hallgató is bekerül­het a felsőoktatásba, akinek nincs megfe­lelő nyelvismerete. Ezt igazolja az Orszá­gos Felsőoktatási Felvételi Iroda összesí­tése is az idei jelentkezőkről: a felvételi­zők alig több mint negyede tud valami­lyen szinten egy idegen nyelvet. Az utób­bi tíz évben érettségizettek 25-30 százalé­kának van nyelvvizsga-bizonyítványa. A régebben érettségizetteknek mindössze 18,5 százaléka beszél idegen nyelvet.

A diákok többnyire nyelvtudás nélkül kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat. Az egyetemek, főiskolák többsége azon­ban nem tudja finanszírozni a nyelvokta­tást (több helyen a szakmai nyelvoktatás­ra helyezik a hangsúlyt, ami csak akkor lenne megfelelő, ha a hallgatók nyelv­vizsgával érkeznének a felsőoktatásba), így a nyelvtudás elsajátításának feltételei nem azonosak.

A nyelvvizsga-bizonyítvány megszer­

zése viszont egységesen kötelező. Sok diák ezért magánúton kényszerül nyelvet tanulni, ami nem olcsó mulattság. A leg­több egyetemnek, főiskolának ráadásul nincsen államilag elismert nyelvvizsgáz­tatási joga, így a nyelvvizsga költségei to­vábbi terhet rónak a hallgatókra. (Igaz, a sikeres nyelvvizsga díját tavaly már meg­térítette a diákoknak az oktatási kor­mányzat, de csak azoknak, akik tavaly végeztek, és nyelvvizsga-bizonyítványu­kat 2001. január 1-je után szerezték meg. A legtöbb hallgató viszont nem hagyja ezt az utolsó, meglehetősen sűrű évre.)

A tavalyi tanévben a végzősök 15 szá­zaléka nem kapott oklevelet. Egyharma- duk azért nem, mert az egyetem nem en­gedte záróvizsgázni őket nyelvvizsga nélkül, kétharmaduk pedig záróvizsgáz­hatott ugyan, de nyelvvizsga-bizonyít­vány hiányában nem juthat diplomához. Az idén végző mintegy 60 ezer hallgató tíz százalékának nincs nyelvvizsgája. Akadnak olyan karok is — elsősorban a főiskolai szintű műszaki képzésben - , ahol a hallgatók 40 százalékának nincs nyelvvizsgája. (Figyelemre méltó, hogy azokon az egyetemeken - például a Bu­dapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen vagy az Eötvös Loránd Tudo­

mányegyetemen - , ahol intézményi dön­tés alapján évek óta nem engedik a hall­gatókat nyelvvizsga nélkül államvizsgáz­ni, csak a diákok két-három százaléka nem teljesíti időben a nyelvi követelmé­nyeket.)

A HÖOK szerint szakmailag semmi sem indokolja, hogy a nyelvvizsga már meglegyen, mielőtt záróvizsgázni indul a hallgató, hiszen ez olyan szakmai tudást mér, amelyet az általános nyelvi ismeret nem befolyásol. Ráadásul a drasztikus ütemben változó szakok, tantervek, tan­tárgyi tematikák idején egy év alatt any- nyira megváltozhat a záróvizsga tartal­ma, hogy esetleg olyan ismeréteket kér­nek számon a hallgatókon, amelyekre nem készítették fel őket.

Az oktatási tárca álláspontja a fentiek­kel kapcsolatban március elején még a következő volt: „Ha a hallgatók számára nem kötelező a záróvizsga előtti nyelv­vizsga, akkor a sikeres vizsga után kevés­bé motiváltak a nyelvtanulásra és a nyelvvizsga letétele, illetve az oklevél ki­adása szükségtelenül elhúzódik. Vagyis az, hogy a hallgatókat intézményi döntés alapján a nyelvi követelmények teljesíté­se nélkül is záróvizsgára lehessen bocsá­tani, nem indokolt.”

A HÖOK-kal folytatott tárgyalások so­rán azonban március végére, április elejé­re mégis megváltozott a szaktárca véle­ménye - rossznyelvek szerint ebben a kö­zeledő választások is jócskán közreját­szottak és végül maga Pálinkás József oktatási miniszter javasolta egy kor­mányülésen, hogy lehessen záróvizsgáz­ni nyelvvizsga nélkül is.

A hallgatók most úgy érezhetik, elég egy kis lázadozás, és máris nem kell telje­síteni az előírt követelményeket. Nem kétséges, ezt két év múlva is többen így gondolják majd.

Varga Dóra

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2001-ben 89 hallgató jelentkezett záróvizsgára, közülük csak egy jutott túl rajta. A 2002-es évre vonatkozó ada­tok szerint várhatóan senkit sem kell elutasítani nyelvvizsga hiánya miatt. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen 2000-ben 1337 hallgató jelentkezett, majd tett vizsgát, ebben az évben 1334 oklevelet adtak ki. Tavaly 1729-en jelentkez­tek záróvizsgára, közülük 140-en a nyelvvizsga hiánya miatt kértek felmentést, és 1640 hallgató kapott a tanév végén oklevelet. Az idei előzetes adatok alapján 718-an nem záróvizsgázhatnak, mert nem szereztek a szak követménye szerin­ti nyelvvizsgát. A Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem diákjai közül 2000-ben 318- ból 303 kapott oklevelet, tavaly 466 hallgatóból 412-en, nyelvvizsgahiány mi­att 43-an nem kaphattak szakképesítést igazoló okmányt - derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának felméréséből.

Nem mindenkire vonatkozik a kedvezményÚgy tűnik, csak a hallgatók egy része él­vezheti azt a kedvezményt, miszerint 2003-ig - intézményi döntéstől függően - még lehet záróvizsgázni a képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga megszerzése nélkül is. A jogász, illetve bölcsész szakos hallgatók, valamint a közgazdász-tanár szakos és testkul­turális képzésben részt vevők továbbra sem mentesülnek a nyelvvizsga-bizo­nyítvány megszerzése alól.

A diploma megszerzéséhez szükséges feltételeket - amelyek felmenő rend­szerben lépnek életbe — a képesítési kö­vetelmények határozzák meg. Csakhogy a különféle szakok képesítési követel­ményeit nem egyszerre, hanem öt év alatt, folyamatosan fogadták el, így pél­dául a jogászokét két évé, a bölcsészekét pedig tavaly nyáron. A most végzős jo­gászok és bölcsészek így érvényes képe­sítési követelmények híján még az intéz­ményi előírások szerint államvizsgáz­nak. A felsőoktatási törvény értelmében viszont a záróvizsgára bocsátás feltétele az intézmény által előírt nyelvismeret megszerzésének igazolása. Az egyete­mek tehát két dolgot tehetnek: vagy egy­általán nem követelik meg a nyelvvizsga megszerzését a diplomához, vagy pedig

nem engedik záróvizsgázni a nyelvvizs­ga-bizonyítvánnyal nem rendelkező hallgatókat.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán az előbbi megoldást választották: a tanárképzős bölcsészszakos hallgatóknak nem kell nyelvvizsgát szerezniük diplomájukhoz - tudtuk meg B akonyi Lászlótól, az ELTE tanulmányi osztályvezetőjétől. Hozzátette, a jogi karon szintén nem kell a nyelvvizsga, ám ott eddig sem volt az. Ezen a karon egyébként a nyelvvizsga­ügy azért sem okoz problémát, mert a felvettek 94 százaléka már rendelkezik egy legalább középfokú, C típusú nyelv­vizsgával. A bölcsészkaron viszont egy korábbi egyetemi döntés értelmében évek óta a záróvizsga feltétele a nyelv­vizsga.

A Pécsi Tudományegyetem az idén végzős bölcsész-, illetve jogászhallgatók 10-15 százalékának nincs nyelvvizsgája, így ők nem bocsáthatók záróvizsgára - közölte Vass M iklós oktatási rektorhe­lyettes. Véleménye szerint a fő problé­mát az okozza, hogy a módosító kor­mányrendelet (amely 2003-ig lehetősé­get ad a nyelvvizsga nélküli államvizsgá­zásra) tételesen felsorolja, mely szakokra

vonatkozik az engedmény, s ezt össze­függésbe hozza a képesítési követelmé­nyekkel. Vass Miklós úgy véli, egysze­rűbb és igazságosabb lett volna, ha az összes szak esetében az egyetem hatás­körébe utalták volna annak eldöntését, engedik-e a hallgatókat nyelvvizsga nél­kül államvizsgázni. A hallgatók nem te­hetnek arról, hogy egyes képesítési kö­vetelményeket csak később fogadtak el. Vass Miklós elmondta, arra kérték a hall­gatói önkormányzatot, forduljon az okta­tási tárcához, kérje a rendelet módosítá­sát úgy, hogy a bölcsész, illetve jogász szakos hallgatók is záróvizsgára bocsát­hatók legyenek nyelvvizsga-bizonyít­vány nélkül. így a következő államvizs­ga-időszakban talán már a most kimaradt hallgatók is vizsgázhatnak.

K iss Adám , az oktatási tárca felsőok­tatási helyettes államtitkára sajnálatos dolognak tartja, hogy a hallgatók egy ré­sze „félreértette” a kedvezményeket, ám mint fogalmazott: jogi képtelenség az érvényes képesítési követelménnyel nem rendelkező szakra járó hallgatókat kormányrendelettel mentesíteni a záró­vizsgához szükséges nyelvvizsga-bizo­nyítvány megszerzése alól.

V. A. D.

Alkalomhoz illően beszélniZalivájet mozgi = hinti a sódert

A z utóbbi másfél évtizedben a közép- és kelet-európai országokban végbe­ment gyökeres politikai és társadalmi változások a nyelvhasználatot sem hagyták érintetlenül. Valóságos stiláris „gátszakadásnak” lehettünk tanúi: meginogtak a nyilvános beszéd normái, és a normán’kívüli, illetve aluli nyelvi elemek (beleértve a korábban nyomda- festéket nem tűrőnek minősítetteket is) nagy számban hatoltak be az írott és az elektronikus sajtó, a szépirodalom, a filmek és színházi előadások nyelv- használatába. Ez történt Oroszország­ban is. Aki annak idején Tolsztoj, Turgenyev és Csehov művein tanulta az orosz nyelvet, az napjainkban könnyen zavarba jön, ha egy mai orosz regényt vagy újságot olvas, vagy éppen bizo­nyos televíziós műsorokat hallgat. Ezért tekinthetjük időszerűnek és hasz­nosnak, hogy a már korábban megje­lent angol-magyar és magyar-angol, valamint az egynyelvű magyar szlengszótár után most megjelent az orosz-magyar szlengszótár is.

A legális szlengVoltaképpen mi a szleng? E foga­

lomnak máig nincs általánosan elfoga­dott meghatározása a nyelvészek köré­ben, és ennek oka részben magának a jelenségnek nagy fokú változékonysá­gában rejlik, részben pedig abban, hogy a szleng (összetételét és funkcióit te­kintve) más-más helyet foglalhat el az egyes nemzeti nyelvközösségek nyelv- használati változatainak rendszerében, így például a mai orosz szlengben erő­sen tükröződik az a körülmény, hogy az önkény évtizedeiben emberek milliói töltöttek el éveket börtönökben és kényszermunka-táborokban. További nehézséget jelent meghatározása szem­pontjából a szleng szoros kapcsolata a különféle zsargonokkal, azaz egyes foglalkozási vagy más közös tevékeny­ségi körű csoportok, valamint különfé­le társadalmi rétegek jellemző beszéd­módjával, továbbá az úgynevezett ar­gókkal, amelyekben az együvé tartozás kifejeződése mellett a titkosság játszik fontos szerepet (tolvajnyelv, az alvilág nyelve). A szlenget, noha áílandó kölcsönhatásban áll a zsargonokkal és ar­gókkal, általános elter­jedtsége különbözteti meg ezektől: a szleng használata ma már sem „függőlegesen”, sem „vízszintesen”, sem pe­dig nemzedéki eloszlás­ban nem lokalizálható, noha eredetileg elsősor­ban a nagyvárosi alsóbb néprétegek fiatalabb kor­osztályaihoz kötődött. Az is tény, hogy gyakorta nehéz megvonni a határ­vonalat a szleng és a köz­nyelv bizalmas társalgási szintje között. Ma már az olyan szavakat mint pél­dául haver, meló, srác, kiborul, lelép, zabos, rázós stb. bízvást tekinthetjük a bizalmas társalgási stílus elemeinek; a nemrég még becsmérlő színezetű zsaru a hivatalos rendőrségi magazin címe­ként szerepel.

Érdesen szókimondóNyelvészek és szociológusok között

terjed az a felfogás, amely a szlenget szélesebb összefüggésbe helyezve, a mindenkori politikai-társadalmi elit kultúrájával szemben álló ellenkultúra kifejeződésének tekinti, s ennek egyéb megjelenési formáival (öltözködés, hajviselet, graffiti, zenei irányzatok) hozza összefüggésbe. A szleng előre­törése e szerint nemcsak a posztszocial­ista társadalmakra jellemző; találóan állapította meg annak idején Marcuse, a hatvanas évek nyugati antikapitalista mozgalmainak teoretikusa: „...a nép­nyelv gonoszkodó, kihívó humorral tá­mad a hivatalos és félhivatalos beszéd­mód ellen. Mintha az átlagember ... be­szédében próbálná érvényre juttatni hu­manitását a fennálló hatalmakkal szem­ben, mintha a politika szintjén leküz­dött elutasítás és lázadás a dolgokat ne­vükön nevező szókincsben törne elő...” Valóban, a szlenget mindenekelőtt a dolgok másképpen való megnevezése jellemzi, egyfajta érdesen szókimondó, olykor tréfás-gunyoros nyelvi nonkon- formizmus a ködösítő, szépítő vagy ép­penséggel kiürült jelentőségű politikai és bürokratikus nyelvhasználat elle­nében.

Az orosz-magyar szlengszótár kez­deményezője, a munkálatok irányítója és összegezője Fenyvesi István, a sze­gedi egyetem nyugalmazott docense, az orosz nyelv kiváló ismerője, az orosz-magyar irodalmi kapcsolatok is­mert és elismert kutatója. Az orosz szleng gyűjtését több évtizeddel ezelőtt hobbiként kezdte el; saját lelkes és ki­tartó gyűjtőmunkája mellett az évek fo­lyamán egyre több hazai és oroszorszá­gi segítő, főleg egyetemi vagy főiskolai oktató és hallgató kapcsolódott be az anyaggyűjtésbe. Az élőbeszéd kérdő­íves feldolgozása mellett több mint 760 szerző szépirodalmi, illetve publiciszti­kai munkáit nézték át, és természetesen bőven merítettek a ma már szép szám­ban rendelkezésre álló egy- és kétnyel­vű orosz szlengszótárak anyagából. A szótár mintegy 13 ezer szócikkbe sűrítve 16 ezer szót és több mint háromezer szó­lást tartalmaz. Egy-egy szócikk a címszó nyelvtani jellemzését, stiláris minősíté­sét, magyar köznyelvi jelentését, számos esetben magyar szlengbeli (valóságos vagy vélt) megfelelőjét, továbbá a cím­szót magukban foglaló szólásokat és példamondatokat tartalmazza; nehezeb­ben érthető szavaknál a szócikk értelme­ző magyarázattal is szolgál. A szótár második, magyar-orosz része a magyar köznyelvi jelentések betűrendjét követ­ve az első rész teljes címszó- és szólás­készletét foglalja magában szinonima­sorok alakjában, azaz a szótár anyagá­nak igen hasznos visszakereső apparátu­sa; magyar-orosz szlengszótárnak azon­ban nem tekinthetjük, minthogy nem magyar szlengszók szerepelnek benne címszavakként.

Truscsoba és genszokA szleng szókincse általában bizo­

nyos tematikus csomópontok (vagy úgynevezett jelentésmezők) körül sűrű­södik. Így például „pénz” jelentésben az orosz szótár 56, a Kövecses-féle ma­gyar szótár 31 szinonimát sorol fel; az „ellop” igére az orosznak több mint 80, a magyarnak több mint 50 változata van; az „ellenszenves ember” jelölésére az orosz szlengnek több mint 150, a

magyarnak töbfr mint 60 szó áll rendelkezésére. Az orosz szlengnek emellett természetesen van saját, „nemzeti” te­matikája is: sztálinkának nevezték a sztálini idők­ben nagynak számító há­romszobás lakásokat, va­lamint a lágerek foglyai­nak téli sapkáját is; a népnyelv hruscsobának nevezte el a Hruscsov idején tömegesen épített panelházakat (áthallással a köznyelvi truscsoba „szegénynegyed” szóra); az alkoholellenes kam­pány idején Gorbacsov a genszok becenevet kapta, ami egyfelől utalás a „fő­

titkár” jelentésű genszek rövidített szó­kapcsolatra, másfelől az akkoriban erő­teljesen propagált gyümölcslevekre (szók).

Egyesek hajlamosak a szleng és a trá­gár beszéd azonosítására, ami azonban tévedés. Igaz, a szleng szemben áll a presztízsféltő, finomkodó, (ál)szemér- mes beszédmóddal, szereti nevükön ne­vezni a dolgokat, ámde nem öncélúan trágár. A szleng az ellenkultúrát képvi­seli, a funkciótlan, mértéktelen trágár beszéd pedig kulturálatlanságot, faragat­lan durvaságot.

Felmerülhet az aggály: vajon a szlengszótárak megjelentetésével nem népszerűsítjük-e ezt a beszédmódot? Nem rontjuk-e a nyelvművelés esélyeit? Nem volna célszerűbb inkább „kigyom­lálni” a szlenget? Hasonlattal kísérelem meg a választ. Ha, mondjuk, kamasz­fiunk kocogó ruhában akarna színházba menni, úgy járnánk el helyesen, ha fog­nánk a „jogging dresszét”, és bedobnánk a kukába? Aligha. Inkább azt kellene megértetnünk veié, hogy öltözködni mindig az alkalomnak megfelelően illik és célszerű. Nos, így vagyunk a nyelv használatával is. A szlenget nem kell (nem is lehet) „betiltani"; ehelyett ne­künk (szülőknek és pedagógusoknak) azt kell megértetnünk fiataljainkkal, hogy csodálatosan gazdag nyelvünk egyes beszédmódjainak, stílusainak használata milyen körülmények között helyénvaló, és mikor nem az. (Fenyvesi István: Orosz—m agyar és m agyar—orosz szlengszótár. )

Péter Mihály

/' • '• í'-.:

O K Ő S /-M \K i s M a í . ’i \ r O k o n /

S /.l T M .S /Ó I \ k

!’><♦ U cm T jM M tlI

t» K«< IN < t M»H

t J t 't t t i f

■Z: SSs

SYCA K iadó B udapest 2001,

636 oldal, 4980 Ft

A Diploma melléklet támogatója a PANNON GSM