NÉMETORSZÁG HÁBORÚS ESÉLYEIA NÉMET SZAKIRODALOM

TÜKRÉBEN

ÍRTA

DR. LAJOS IVÁN

PÉCS, 1939

DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA R.-T. PÉCSETT.A nyomdáért felelős: Wessely Károly igazgató.

FELELŐS KIADÓ: DR. LAJOS IVÁN

MINDENKI FELELŐS!Több, mint másfél évtized óta foglalkozom a világháború

és az utána következő idők diplomáciai történetével. Minélmélyebbre merültem el a források tanulmányozásában, minéltöbb eddig ismeretlen, adatot sikerült felkutatnom, annál job-ban megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy az antantállamok, de különösen Franciaország és Anglia úgyszólván azutolsó pillanatig keresték a lehetőségeket a Monarchia meg-mentésére. Egymásután kaptuk a különböző békeajánlatokat.Kezdetben különbékénket célozták ezek, de később nem hiá-nyoztak olyan javaslatok sem (Id. erre nézve ,,Tanulmányok avilágháború diplomáciajából“ c. 1938-ban megjelent munká-mat), melyek német szövetségesünk szempontjából is nagyonis elfogadhatók lettek volna. Berlin vagy még inkább a németkatonai körök azonban hajlíthatatlanok maradtak. Be kellettmár látníok, hogy a győzelem minden reményét el kell temet-niük, bizalmas megbeszéléseken hangoztatták is ezen meggyőző-désüket, de még ekkor is hódításra törtek, még akkor semakarták pl, Belgiumot kiadni kezükből.

Mi pedig kifelé azonosítottuk magunkat ezen programm-jukkal, tovább vívtuk reménytelen harcunkat, elzárkóztunkminden közeledési kísérlet elől, visszautasítottunk mindenajánlatot, míg csak meg nem kondult a halálharang afejünk felett, míg csak magunkra nem vontμk az antantközvéleményeinek a németek iránt érzett egész gyűlöletét,míg csak le nem késtünk mindenről. (L. ugyanott). Számí-tásaink nem váltak valóra. Mind a saját, mind pedig aszövetséges vezérkar tervei fiaskóval jártak. Tudjuk ma már,hogy akkor is a Blitzkriegben reménykedtünk. Teljesen kidol-gozott programmunk volt, hogy német szövetségesünk hat hétalatt Belgiumon keresztül Franciaország szívébe tör, Paris el-foglalásával megadja a kegyelemdöfést az amúgy is „degene-

4

rált“ Franciaországnak, utána együttes erővel leverjük az oroszkolosszust és „mire a falevelek lehullanak, otthon lesznek ka-tonáink.“ Amerika állásfoglalását akkor is lebecsültük. Akkorsem hittünk a háborúba való beavatkozásában, akkor is azthangoztattuk, hogy a legvégső esetben még ez sem volna baj,mert akkor sem hittük, hogy döntő erővel lesz képes megjelennia nyugati fronton. Capelle német helyettes tengerészeti állam-titkár pl. még röviddel az amerikai háború kitörése előtt is aztmagyarázgatta a német parlamentben, hogy „Amerika háborúbavaló beavatkozásának jelentősége tengerésztechnikai szempont-ból a nullával egyenlő“ „Null! Gleich null“ — erősítgette folyton.S mi mindezt akkor is elhittük neki! Akkor is legyőzhetetlen-nek tartottuk a germán óriást, akkor is „vágyálmokban“ rin-gattuk magunkat és akkor is keservesen csalódtunk, mert azeredmény letí; Csonka-Magyarország.

Ügy érzem, ma ugyanez a helyzet fenyeget mindnyájunkat!Nem akarom vizsgálni, hogy elkerülhető-e tényleg a háború,csak egyre fokozódó kétségbeeséssel látom, hogy sajtónk egyrésze, sőt túlnyomó része mesterségesen preparálja közvélemé-nyünket az esetleg kitörő háborúban Németország oldala mel-letti részvételünkre. Hosszú idő óta figyelem ezt a játékot. Énis Tiaíiottam az 50.000 repülőgépnek és egyéb csodáknak a me-séjét. Mindezt azonban sem a tényleges német magatartással,sem a német vezető tábornokoknak a nagyobb akciók előtti(Blomberg, Fritsch stb.) vagy közvetlenül utáni (Beck, a tüzér-ség főparancsnoka) leváltásával, sem pedig főként avval, aténnyel nem tudtam összeegyeztetni, hogy a francia nagyvezér-kar lapja az „Epoque“ volt mindig az, amely a legélesebbenharcolt minden engedmény ellen hirdetve, hogy inkább a há-ború áldozatát is vállalni kell, mert ez csak győzelemmel, vég-ződhet it nyugati hatalmakra nézve.

Figyeltem az osztrák Anschluss német diplomáciai játékát,vizsgáltam a szeptemberi krízis jelenségeit és azután elkezdtemfoglalkozni a kérdéssel. Elsősorban is a német szakirodalomhoznyúltam és akkor döbbent rám a rémület! Éppen ezért most úgyérzem, hogy jelentkeznem kell!

Mert mindenki felelős!Lelkiismeretünk és a történelem ítélőszéke előtt valameny-

nyien, a legkisebbek is felelősek vagyunk azért, hogy a mai sors-

5

fordulat idején, akár szóval, akár írásban, akár csendes félre-húzódással milyen irányba segítettünk fordítani a magyar sorskerekét? Tisztában kell lennünk avval, hogy ami mai sorsdöntőnapjainkban történik, azért minden, de minden magyar, aki márgondolkodni tud, legyen tanult vagy tanulatlan, öreg, vagy fia-tal, férfi vagy nő, szegény, vagy gazdag, hatalmas vagy jelen-téktelen irtózatos felelősséggel tartozik.

Kutatásaim során sokszor egészen kézzel fogható és meg-cáfolhatatlan adatokkal sikerült kimutatnom egyes német hír-források saját felkészültségükről elterjesztett adatainak hihe-tetlen túlzásait. Jellemző eset volt pl. erre a legutóbbi cseh an-nexió példája, mikor a német Europa-Press híreit közvetítő In-formáció azon hírt kürtölte világgá, hogy Csehország megszer-zésével nem kevesebb, mint ,,3000 modern harcirepülőgép“ ju-tott a német hadsereg kezébe. Evvel szemben ugyanis PierreCot francia légügyi miniszter 1939. februárjában megjelent,,L'armée de l’Air“ c. művében ugyancsak foglalkozik — báregészen más szempontból — e kérdéssel. Erősen hibáztatja Da-ladier müncheni engedékenységét, hangoztatva, ha háborúra ke-rül a sor, a győzelem feltétlenül a nyugati hatalmaké lett volna.Cáfolja azon híreket, melyek a német légiflotta túlnyomó ere-jéről szólnak. Maga is közöl összeállításokat a szembenállófelek légi flottáínak erejéről, melyekből kitűnik, hogy ha azorosz légiflottának egy részét Japánnal szemben lekötöttnek isvesszük, a demokráciák légi ereje még ekkor is minimálisan38 %-kal múlta felül a német és olasz repülőgépek együtteslétszámát. Az kétségtelenül meglehet, hogy az utóbbiak erejétszándékosan becsülte le a volt francia légügyi miniszter, deéppen könyvének tendenciája alapján teljesen kizártnak kelltekintenünk, hogy a cseh repülőgépeknek számát szállítottavolna a ténylegesnek majdnem ötödrészére!! le. Adataiból pe-dig az tűnik ki, hogy a cseh hadsereg mindössze 1200 repülő-géppel rendelkezett és ebből is 700 volt csak „modern harci-repülőgépnek“ tekinthető, míg a cseh repülőipar évi teljesítő-képessége — ugyancsak Cot szerint — háború esetén 300 gépelőállítására becsülhető (84, 88. 1.).

De a diplomáciai történelem tanulmányozása és a politikaicélok vizsgálata megmutatott nekem egy másik igazságot is.Éljünk barátságban hatalmas szomszédunkkal, de csak magyar

6

célokat kövessünk. Legyünk tisztában avval, hogy a német po-litikának olyan céljai is vannak, amelyek nem egyeztethetőkössze a magyar érdekekkel. Ne csak a hivatalos politikai nyi-latkozatokat lássuk magunk előtt, ne csak a pillanatnyi hely-zet által kiváltott, de éppen ezért naponkint változó felfogá-sok csengjenek fülünkbe. Keressük meg a német politika alap·jaít, vizsgáljuk meg milyen célokat plántál át lassan, szívóst

mesteri propagandájával a nép millióinak lelkébe?S német barátunkkal szemben ebben a tekintetben aránylag

könnyű a helyzetünk. Ott diktatúra van és a diktatúra hatalmaseréllyel nyom el minden megmozdulást, ami sokszor rejtett céljai-val ellentétben állana. Ma véletlenül sem lehet kint a német poli-tikai irodalomban olyan könyvet találni, melynek tendenciájátnem szívesen látnák a német hatalmasok. Mi, akik egyes kérdésekkülföldi irodalmát keressük, igen gyakran kapunk az udvariat-lansággal határos válaszokat, ha véletlenül egy ilyen könyv be-szerzésével kísérletezünk. Ott tehát „a könyvek tényleg nemhazudnak“. Ott a propaganda iránya nem egyéni vélemény»Ott minden propaganda írás jövendő hivatalos politikai célokattakar.

Ennek tudatában mindenekelőtt vegyük elő tehát a Magyar-országgal foglalkozó német politikai irodalmat, lapozgassunkbenne és minél kevesebb egyéni kommentárral idézzünk ter-mékeiből.

NÉMET TERVEK AZ IRODALOMBAN.

Elsősorban is vegyük kezünkbe a német nemzeti szocializ-mus 1, számú bibliáját. Itt fekszik előttünk a német nép ve-zérének „Mein Kampf“ c. munkája. Az 1937-i kiadás. Benneolvashatjuk Hitlernek hamisíthatatlan és soha meg nem vál-toztatott politikai céljait, Rosenberg Alfréd a „Völkischer Be-obachter“ 1935. július 18-i számában „a nemzeti szocialistaérzés- és gondolatvilág változhatatlan alapjának“ nevezte ekönyvet és a vezér másik meghitt bizalmasa Goebbels 1935.április 20-i beszédében ugyancsak nyíltan hirdette, hogy„Hitler céljai soha nem változtak. Amit ma tesz, azt akartamár 1919-ben is. De a mindenkori helyzetnek megfelelőlegmindig változtathatók voltak az eszközök, melyeket céljainakkeresztülvitelére felhasznált.“

A népi világnézet „az államban elvileg csak célhozvezető eszközt lát — olvassuk a könyvben — és céljának azember faji létének fenntartását tekinti... Ezen felismerés foly-tán kötelezve érzi magát a világmindenségben uralkodó örökakaratnak megfelelően a jobbnak és az erősebbnek a győzelmételőmozdítani, a rosszabbnak és a gyöngébbnek pedig alávetésétkívánni.“ (421. 1.) „Egyedüli jog az erőben van.“ Életénekcélja, hogy megteremtse „a német népnek a germán álla-mát.“ (362. 1.) „E német birodalomnak, mint államnak azösszes németeket magába kell foglalnia, azzal a feladattal, hogyezen népből a faji őselemekben a legértékesebb részeket necsak összegyűjtse és fenntartsa, hanem lassan és biztosan ural-kodó pozícióra emelje.“ (439, 1.)

A német nemzeti szocialista munkáspárt 25 szakaszból állóprogrammjának 1, pontja, melynek pedig „megváltoztathatatlanalapul kell szolgálnia“ (513, ki.) szintén „a népek önrendelke-zési joga alapján az összes németeknek egy államban való egye-sítését“ kívánja és ehhez Feder Gottfried hivatalos kommen-

8

tárja még a következő megjegyzést fűzi. „Nem mondunk leegyetlen németről sem, aki Dániában, Lengyelországban,Luxemburgban, Elszász-Lotharíngiában, Cseh-Szlovákiában,Olaszországban, Ausztriában és az osztrák utódállamokban él.“

Ez azonban még korántsem elegendő, A németség lélek-számát a világon emelni kell, „Ma 80 millió németet számlá-lunk, — írja máshelyütt könyvében Hitler — de külpolitikánkcsak akkor lesz helyesnek elismerhető, ha alig 100 év múlva250 millió német fog élni a földön.“ (767, 1,) Ennek meg-élhetéséhez természetesen újabb területek meghódítása szük-séges. „Csak egy elegendő nagyságú térség e földön biztosít-hatja egy nép szabadságát.“ „Új földterület szerzése afölösleges népesség letelepíthetése végett végtelen sok előnytjelent, főkép, ha nem a jelent, hanem a jövőt nézzük.“(151, 1.) Ezen nélkülözhetetlen területeket azonban nema tengereken túl kell Németországnak keresnie, „hanem macsaknem kizárólag Európában. Hidegen és józanul arra az ál-láspontra kell helyezkednünk, hogy az égnek bizonyára nemlehetett szándékában, egy népnek ötvenszer annyi földet jut-tatni a világon, mint a másiknak,“ (152. 1.) „Ezek szerint Német-ország részére az egyetlen lehetőség egy egészséges földbirtok-politika keresztülvitelére csak magában Európában új tarto-mány megszerzésében áll. Kolóniák erre a célra addig nem jö-hetnek tekintetbe, míg ezek európaiakkal való betelepítésre na-gyobb mértékben alkalmasnak nem látszanak,“ (153, 1.) „Ennekmegfelelőleg nekünk, nemzeti szocialistáknak tántoríthatatlanulki kell tartanunk külpolitikai célunk mellett, nevezetesen, hogya német nép részére biztosítsuk az őt megillető földterületet.“(759, 1,) És: „ami a történelem folyamán hasznosan germani-záltatott, az mindig az a fold volt, melyet eleink karddal meg-szereztek és utána német parasztokkal betelepítettek.“ (430, 1.)

A meghódítandó területek eddigi lakosságára nem éppenkecsegtető jövő vár, „Ebben a tekintetben a legélesebben fel kelllépnem azon firkászok ellen, akik egy ilyen földszerzésben„szent emberi jogok megsértését“ állítják látni... Mert egynépnek sincs e földön csak egy négyzetméter földre is nagyobbigénye és joga. Amint Németország határai véletlen határok,a jelenlegi kor politikai küzdelmeinek megfelelő pillanathatá-rok, úgy más népek életterületeinek határai is ilyenek ... Az

9

államhatárokat emberek teremtették és emberek is változtat-ják meg.“ (740. 1.)

,,A népi mozgalom nem lehet más népek védője, ha-nem saját népe előharcosának kell lennie.“ (741. 1.) Egyéb-ként pedig ,,a pacifista-humanista idea talán akkor tény-leg egészen helyes lesz, ha a legmagasabb rendű ember a vilá-got előzőleg már olyan terjedelemben hódította meg és haj-totta hatalma alá, mely őt e földkerekség egyedüli uráváteszi... Előbb tehát jöjjön a harc és csak azután a pacifizmus.“A hódítás után továbbá a hódító és az alávetett nép között ki-egyezésnek, keveredésnek helye nem lehet, „mert a népiséget,jobban mondva a fajt, nem a nyelv, hanem a vér alkotja ésgermanizációról csak akkor lehetne beszélni, ha ilyen pro-ceszussal az alávetettek vérét átalakítani sikerülne, de ez le-hetetlenség. Egy ilyen eljárás (t. i. a közeledés) végeredményetehál; éppen azon tulajdonságok elvesztése volna, mely egykora hódító népet a győzelemre képessé tette,“ (428. ki.)

Hitler tehát — bár „elsősorban“ Ukrajnára gondol — ke-let felé irányítja népe tekintetét. Evvel persze nem jár új uta-kon. Évszázados német politikai célokat hirdet csupán, állandó,sóvárgó terjeszkedési vágyát a német népnek kelet felé, a Drangnach Ostent, Már a legrégibb német katonadalok egyikébenis kifejezésre jut ez a törekvés. „Gen Osten wollen wir reiten,“„Kelet felé akarunk lovagolni“ — így kezdődik a dal. A világ-háború előtt és alatt szintén hatalmas erővel tört érvényesü-lésre ez a gondolat. Pár évvel ezelőtt „IV. Károly király életeés politikája“ c, munkámban részletesen ismertettem ezen erő-feszítéseket. Helyszűke miatt most mellőzöm őket tehát és csakannak megállapítására szorítkozom, hogy a nemzeti szocializ-mus hatalomrajutásával azelőtt soha nem látott erővel támadtfel újból ez a törekvés,

S hogy a német törekvések nem olyan ártatlanok, mint so-kan feltüntetni szeretnék, hanem velük komolyan számolni első-rendű, nemzeti, hazafias kötelességünk, azt legjobban bizonyítjaTramplernek az itt következő néhány sora: ,,Αζ európai zavar-zónában (érti ezalatt az Oroszország és Németország között leegészen a Balkánig húzódó tíz állam területét) az etnopolitikaikérdések megoldása egyfelől új jog és államkultúrális alapon,a geopolitikai kérdéseké pedig tágterű gazdaságpolitikai alapon

10

biztosíthatná egyedül az élet szerves fejlődését. Közép-Euró-pában a háborús katasztrófát, amely kétségtelenül e területbolsevizálására vezetne, csak e belső konszolidálás akadályoz-hatná meg, amelynek célja a népi csoportok és a térségek szin-tézisén keresztül bölcs és önmegtartóztató hatalom útján a szer-ves élet védelme volna. Hogy vájjon ezt a szintézist az egészterületet átfogó állami szervezetnek kellene-e betetőznie, azegyelőre még távoli kérdés. Nem okvetlenül szükséges...“Trampler maga is egyike a legkiválóbb német geopolitikai írók-nak, de idézett sorai a müncheni Haushofer szerkesztésébennapvilágot látott ,,Jenseits der Grossmächte“ c. gyűjteményesmunkában jelentek meg. Haushofer pedig a mai Németországhangadó és vezető geopolitikusa,

A Deutsche Schutzbund „Volk unter Völker“ c. kiadványá-ban Karl C. v. Loesch így ír: ,,A szövetség a német nép közös-ségét szolgálja, tekintet nélkül a politikai határokra ... A mun-ka népi... Az állam csak forma ... A jövő német állama...nem voltaképeni célja a Deutsche Schutzbundnak, bár nagy-német gondolkozást, érzést és akarást mindenkitől követelnünkkell, aki a szövetség céljait szolgálja... A nyersanyagot, azeljövendő nagy német állam gondolatának a hordozóit kívánjuképségben megtartani és átgyűrni, Célunkat elértük, ha majdegykor a német nép — a közép-európai zárt települési területtömbjében is, az előretolt és messze eltávolodott népi szigetek-ben és szigetecskékben is — minden tagjában annyira megerő-södik, hogy a letöredezés veszedelme megszűnik ... A biroda-lomban székelő szövetség csak szellemi fegyverekkel küzdhet.Sem egyesek megsegítésével, sem erőszakkal nem operálhat.Ilyen, a háború előtti olasz irredentához hasonló eljárás nemlehet a mi célunk. Hogy vájjon valamikor a német szabadságfelé vezető úton nem lesz-e mégis ez az irredenta egy epizód,azt ma senki sem tudja,,.“ Értsük meg tehát jól, amit Loeschaz irredentáról, mint a német külpolitikában esetleg bekövet-kezhető epizódról mond, az nem Elszászra, nem is Posenra vo-natkozott, hanem Ausztriáról nem is szólva, a soproni és mosoninémetségre is kiterjedt és ki tudja, vájjon megállt-e egyálta-lában ennél és nem vonatkozik-e távolabbi magyar terüle-tekre is?

Vannak ugyanis olyan német írók is, akik egészen nyíltan

11

és leplezetlenül hirdetik ezt a sokkal messzebbmenő program-mot is:

Ewald Banse százezer-számra olvasott „Rassen und Volkím Weltkrieg“ c. művében például kertelés nélkül megmondja,,,a harmadik birodalmat — amint lelkiszemeínk előtt lebeg —az Északitengertől a Rábáig, a Memel vidéktől az Etschíg és aRhóne-ig csak a vér és vas segítségével tudjuk megteremteni.“Szerinte különben a magyarok egyébként sem valók Európába.

Benno Graf, aki Németországban elismert szakértője azOstraumnak, egyik müncheni előadásában 1933. április 14-én akövetkezőket jelentette ki: „Magyarország van miránk utalva,és nem mi Magyarországra. A magyar politikát végeredmény-ben mi németek, a Hitler-uralom németjei döntjük el. A 8 mil-liós gyűlölködő kis, nyomorult, balkáni Magyarországnak nincsjoga ahhoz, hogy állampolgári hűséget követeljen a németektől.A niagyarsággal szemben egy új jelszó született meg, amelyígy hangzik: „A német határ a Balaton mellett fekszik.“ Ma-gyarországon minden kultúrmegnyilvánulás német. A magyar-ságot, ezt a vad, lovas népet leszoktattuk a nomádságról, mű-veltséget és civilizációt adtunk neki. Ezt az országot, melyet ami kultúránk formált a maga képére, nem hagyhatjuk szá-munkra elveszni. Jogainkról nem mondunk le, mert egyedülés kizárólag tőlünk függ ennek a területnek a meghódítása...Halálos biztonsággal, a dolgok és mozgalmaink pontos isme-rete mellett állíthatom, hogy amit mondottam, be is iog kö-vetkezni ... A német kultúrtalajnak német népi talajjá is kellválnia.“

Lange Frigyes „Volksdeutsche Kartenskizzen“ c. művébentöbbek között egy térképet találunk, mely a tolna-baranyainémetséget ábrázolja. Ügyes technikával háromféle sraffozás-ban érzékelteti az abszolút és relatív német többségű és a németkisebbségi területeket és a térképolvasásban kevésbé jártas né-met olvasó előtt azt a hitet kelti, hogy azokon a területekenmagyar nem is él. A térképnek egyébként ezt a magyarázatotadja: „Majdnem zárt német területet találunk Baranyában aDuna és a Dráva közötti szögletben. A német telepesek itt isúgyszólván semmiből, a pusztából virágzó paradicsomot terem-tettek, a mocsarakból új világ emelkedett ki. De köszönetet nemkaptak érte. Baranya államilag megoszlott. Magyar részben

12

találjuk Pécset, ahol Budapesten kívül a legkíméletlenebbülfolytatják a magyarizálást. (?!?) A város egyetlen egy fogadó-sában sincs bátorság, hogy egy németülbeszélő egyesületnekvendégszobát adjon. Baranya falvaiban a német családnevekmagyarizálása virágzik és azokat a németeket, akik népcsopor-tok kulturális jogaiért harcolnak, sértik, gyanúsítják, sőt bán-talmazzák.“

Egy más helyen elmondja, hogy Sopron, Mosón, Magyar-óvár, Hegyeshalom színtiszta német községek. A magyarnyelvhatár Nagycenknél kezdődik és a Fertő-tó legdélibbcsücskét érintve, a Fertő-csatorna mentén húzódik a Dunáig.Magyarázatképen a békekötésekről mindössze ennyit ír: „Ma-gyarországnak sikerült a Mosón- és Sopron-környéki német-nyelvű területeket birtokában megtartani.“ Majd Burgenlandtérképe következik, ,,amely 1918-ban az önrendelkezési jogalapján Ausztriával kívánt egyesülni és vele együtt a biroda-lomba visszatérni és amely Pozsony, Mosón, Sopron és Vasmegyékre terjed ki. De Parisban ismét máskép döntöttek.“Vagyis egész egyszerűen a békeszerződések korrekciója gyanántnemcsak Pozsonyt, hanem Magyaróvári, Sopront, Kőszeget,Szentgotthárdot akarja az akkori Ausztriával és vele együtt anémet birodalommal egyesíteni.

A Deutsche Arbeit c. folyóirat 1936. novemberi számábankijelentette, hogy Magyarország revíziós igénye Burgenlandrateljesen tarthatatlan. Ellenkezőleg Németországnak van revízióskövetelése Magyarországgal szemben, mert a népszavazás csa-lásával elvette Burgenland fővárosát, Sopront. Springschmidtnémet geopolitikus író pedig 1937-ben megjelent könyvében akövetkezőket írta: „A magyarok betörtek Sopronba és ezzelmegfosztották Burgenlandot természetes fővárosától.“

Végül a Volksbund 1937-ben kiadott és a külföldi német-ség számára készült naptára többek között szintén hirdeti, hogy:„mi nem kívánjuk a másét, de az a föld, melyet bárhol a vilá-gon németek laknak, hozzánk tartozik.“

S hogy mindezek a fölfogások nem elszigetelt jelenségekNémetországban, azt fényesen bizonyítják egyébként a Harma-dik Birodalomban forgalomba hozott, de nálunk is terjesztetttérképek, melyek Németország határait kifejezetten a Rábánálés a Balatonnál tüntetik fel, sőt a Zeitgemässes Mitteleuropa c.

13

derűs szerénységgel Budapesttel együtt az egész Dunántúlt isegyszerűen a német birodalomba kebelezi be.

Amíg pedig a német népközösség ezen álma megvalósul-hat, hatalmas erővel folyik a propaganda a külföldön élő né-metek körében. A Volksbund németországi központja mindunta-lan beleavatkozik életükbe, utasításokat, irányításokat ad ne-kik, pénzzel látja el bőségesen és gyakran hozza súrlódásokbaőket az államalkotó néppel. Ezeket azonban otthon nemcsakörömmel látják, de sokszor egyenesen maguk provokálják.Otto Albrecht Isberth berlini tanár pl,, aki pedig egyik leg-pontosabb ismerője a magyarországi német kérdésnek, nem istagadja ezt. „A német birodalomban — írja — még a mérsé-kelt felfogásúak körében is szívesen látják a magyarországinémet kisebbség és Magyarország közötti ellentétek fokozódókiélesedését, hiszen a viszonyok csak nyerhetnek vele tisztá-zottságukban és egyértelműségükben.“

S azután emlékezzünk csak vissza a Völkischer Beobach-ternak a múlt év utolsó hónapjaiban és 1939. elején nemzetünkellen intézett ismételt, legsértőbb hangú kirohanásaira. Vagygondoljunk vissza arra, hogy a francia Barthou halála óta hal-lottunk-e Franciaország vagy Anglia bármelyik vezető állam-férfíától oly éles kirohanást a magyar revíziós igények ellen,mint amilyeneket Rosenberg Alfréd, akinek hivatalos minőségéta baráti Németországban senki sem vonhatja kétségbe, 1937,elején látott jónak intézni ugyancsak a Völkischer Beobachterhasábjain, tehát még a gleichschaltolt német sajtónak is emeleghivatalosabb orgánumában, nemzeti céljaink ellen. Veszé-lyesnek, méltánytalannak és igazságtalannak bélyegezte megMagyarországnak a békés revíziót sürgető követeléseit és eközben olyan sértő hangot ütött meg, amelyre nem baráti, demég semleges vélemény sem, hanem a legellenségesebb, elvakultgyűlölet lehet csak képes.

Rendkívül kínos szenzációvá dagadt akkor ez a cikk, me-lyet azonban érthetetlen módon sajtónk egy része igyekezettkönnyedén és felületesen elintézni. Hogy a német álláspont hir-telen ily nyíltan megnyilatkozott, ez nem volt kellemes magáraa német Wilhelmstrassera sem, ahol mindig ügyeltek a magyarbarátság melegentartására. Rosenberg cikkére tehát hamarosanválasz jelent meg a Frankfurter Zeitungban, melyben a cikkíró

14

nagy részében visszavonta és helyesbítette Rosenberg kitöréseit,vagy legalább is mérsékelni igyekezett azokat. Itthon is mindentelkövettek, hogy a magyar közvéleményt megnyugtassák és han-goztassák, íme: az igazi és valóságos német álláspont.

Nem sokkal később azonban újabb esemény történt. Afrontharcosok berlini nemzetközi összejövetelén a román front-harcos csoport vezetője, Serdoru vezérelnök Hitler kancellár-ral való találkozása alkalmával nyíltan és kertelés nélkül föl-vetette a kérdést a kancellár előtt: Mi tehát az igazság, a kétnémet lap vitájában? Mert a román közvélemény örömmel éshálával fogadta Rosenberg cikkét, mint a román-német barát-ság bizonyítékát, azonban annál keservesebb lett a kiábrán-dulása, mikor röviddel utána megjelent a másik közlemény éshomlokegyenest az ellenkezőket írta.

Hitler kancellár erre szórói-szóra a következő kijelentésttette a román frontharcos vezérelnök előtt, amelyet a románsajtó azon melegében közzé is tett, sőt több ízben kihangsúlyo-zott, a nélkül, hogy — bár egyes magyar lapok is szóvátettékezt — valaha is cáfolat érkezett volna rá Berlinből: „A Völ-kischer Beobachterben megjelent cikket Rosenberg az én uta-sításomra írta. Azt akarom, hogy tudják meg azt a véleménye-met, amely szerint az európai problémát határmódosításokkalsem egészben, sem pedig részleteiben megoldani nem lehet.A Frankfurter Zeitungban megjelent cikk nem az én felfogásom.Felhatalmazom önöket, hogy elmondják odahaza azt is, hogy akisebbségi probléma minden államnak belső ügye.“

De csak legújabban is Gafencu oláh külügyminisztert Ber-linben kísérő román újságírók előtt, amikor persze a külügy-miniszter londoni magatartása nem volt még előrelátható, anémet külügyi sajtófőnök ugyancsak megismételte azt a sohameg nem cáfolt kijelentést, nagy tévedés volna azt hinni, hogya Romániával szembeni magyar revíziós igények Németországrészéről támogatásra számíthatnának.

Végül még egyet! A németbarát, de hazafias magyar köz-vélemény már 1916-ban felháborodott tiltakozással reagált a„Die Tat“ c. tekintélyes német folyóirat azon példátlan tapín-tatlanságára, mely a közösen viselt világháború kellősközepénjónak látta újból kinyomatni Paul de Lagardenak, a mai nem-zeti szocializmus voltaképeni atyjának egyik régebbi dolgozatát,

15

melyben a szerző ezeket írja „A dunai birodalom minden nép-törzse, beleértve különösen a magyarokat, Európának végtérecsak terhére van. Minnél előbb pusztulnak el, annál jobb reájukés reánk nézve.“

Felháborodásunk azonban lassanként lelohadt. Lagarde-nak a nevét is elfelejtették Magyarországon, de annál in-kább felkapták őt a nemzeti szocializmus hatalomrajutásávala baráti német birodalomban. A legelőkelőbb kiadónál egymás-után jelentek meg újabb és újabb kiadásban magyargyalázóművei, sőt a budapesti Eskü-utca 6. szám alatti német hivata-los könyvkereskedés hangos reklámmal propagálta ezt itt ná-lunk Magyarországon rendezett könyvkiállításain is. 1937-benjelent meg ez a legújabb kiadás, melynek előszavában har-sogva magasztalja a kiadó Lagardeban a nemzeti szocializmusörök prófétáját. „Paul de Lagarde — olvassuk ebben — úgyfog bevonulni a történelembe, mint a nemzeti szocialista Har-madik Birodalom alapeszméinek leghatalmasabb úttörője, minta német népi gondolat nagy hirdetője.“ Majd később: ,,Lagardeszámunkra egyike a legnagyobb germán szellemeknek, igazipróféta és ezért nem fog elavulni soha. Tükröt tart kora elé,de míelénk is. Ő a megvesztegethetetlen, figyelmeztető, unszolólelkiismeret. Hatalmas ethosa, feltétlenül igazmondást tanít ésmértéket nyújt a mi korunknak s egyben valamennyi kornak.Lagarde tökéletesen időszerű és az is fog maradni, amíg csakélni fognak a világon németek, akik Németországért küzdenek.“

Nos hát Lagardenak ebben a könyvében a szerző már többmint két emberöltővel ezelőtt azt hirdette, hogy Németország-nak gyarmatokra van szüksége, ezért azonban ne menjen a ten-gerentúlra, hanem itt, közvetlen közelében, a Monarchia népeithajtsa uralma alá. Ezek ugyanis a németek és a délszlávok ki-vételével politikailag teljesen értéktelenek, az ember nem tudjamiért vannak még itt, csupán csak arra jók, hogy a német újjá-alkotás kezében anyagul szolgáljanak. A magyarság pl. soha,semmiféle téren említésre méltó eredményt nem produkált.„Magyarok, csehek és a többi más nemzetiségek, melyek mégaz osztrák jogar alatt élnek, tehertételei a történelemnek. Fel-használhatók azonban egy értékesebb, de lágyabb érc ötvözé-zésére. A német kivándorlást rendszeresen, gondosan és stra-tégiai szempontok szerint is kidolgozott terv alapján kell Isztria,

16

a tót és a magyarlakta magyarországi részek, Csehország ésGalícia, Szilézia lengyellakta sávjai és Posen felé irányítani.“„Állítólag mintaszerű“, alkotmányunk nem adhat jogot(??)nekünk arra, hogy önálló állam maradhassunk. Számunkraegyetlen út marad: némán alávetni magunkat az elnémetesí-tésnek, mert: „Szánalmasabb színjátékot, mint Magyarország,egyetlen állam sem mutatott még Európában... Sértően kiüt-köző államférfihiány, tökéletes képtelenség arra, hogy politikaikötelességeit felismerje és teljesítse, tomboló pazarlás, nagyzásimánia, minden nem magyar nemzetiséggel szembeni zsarnokielnyomás, de ugyanakkor hízelgés azokkal a zsidókkal szem-ben, akik az egyik napról a másikra alakultak nemzetiségbőlvallássá — ez minden, mit a történelem az utolsó évek Magyar-országáról tanít.“ Támadja Bismarckot, aki Budapestre akartaáthelyeztetni a Monarchia súlypontját. Hirdeti, hogy ,,a Nibe-lungenlied és a német irodalom hazája nem süllyedt még any-nyira, hogy gulyást kelljen enni és csárdást kelljen táncolniahhoz, hogy valaki uralkodhassék benne.“ Hangoztatja, hogy„nemcsak az összes szlávok, hanem a magyarok is azért gyű-lölnek bennünket, mert tudják, hogy a mi életünk, az ő halá-lukat jelenti, nélkülünk szellemileg egzisztálni képtelenek, ésennek ellenére sem akarják elismerni a mi uralmunkat/' Ilyenés ehhez hasonló kitételektől hemzsegnek e „Deutsche Schrif-ten“ című műnek 31., 32,, 33., 119., 120., 129., 130., 415., 454.,456. és 457. lapjai,

S ezt a könyvet hozta Magyarországra propagálni a buda-pesti hivatalos német könyvkereskedés! Propagálta pedig azonaz alapon, hogy „a könyvek nem hazudnak. Még vágyaikbanés látomásaikban is mindig egy nemzet legmélyebb igazságanyilvánul meg.6' Mindenkinek tudnia kell azonban a barátiNémetországban, hogy ez a programm csak a magyar népmil-líók holttestén keresztül lesz megvalósítható. Bármit hozzonugyanis számunkra a jövő, az biztos, hogy akarunk lenni és le-szünk is barátai Németországnak, de cselédei, helótái nem le-szünk soha. Az kétségtelen viszont, hogy mindezek az idézetekegy esetleges német győzelem, az európai egyensúly teljes fel-bíllenése esetére nem a legboldogabb jövővel kecsegtetnek min-ket. Tényleg oly nagyok volnának azonban ennek esélyei?A továbbiakban erre a kérdésre igyekszünk majd feleletet adni.

„VÁGYÁLOM“ A BLITZKRIEG -A NÉMET SZAKIRODALOM TÜKRÉBEN.

A várható ellenfelek hadiértékét vizsgálva a német katonaikörök teljesen tisztában vannak avval, hogy az 1914-es helyzet-hez viszonyítva ma lényegesen nehezebb feladatok elé állítanáegy esetleges háború a német haderőt.

Stratégiai terveik elsősorban Oroszország felé néznek ésígy természetesen vele is foglalkozik legtöbbet a szakiroda-lom. Ma már ez teljesen tisztában van azzal, hogy hároméviküzdelem után a cári birodalom letörése nem is annyira a né-met hadsereg harci fölényének, mint inkább Oroszország teljesipari alsóbbrendűségének volt köszönhető. Az egyik legkiválóbbnémet szaktekintély, Friedensburg Ferdinánd vezérkari ezredesírja pl. „Kohle und Eisen im Weltkriege“ című, 1934-ben meg-jelent művében, hogy az orosz harci erőnek 1915 tavaszán tör-tént az 1914 augusztusi és szeptemberi helyzethez viszonyítva,oly feltűnő aláhanyatlása, mely lényegesen hozzájárult a németés osztrák-magyar seregek 1915-ös váratlanul nagy síkereihez,elsősorban a hadianyagok békebeli készleteinek elfogyasztásá-val s ezek utánpótlásának leküzdhetetlen nehézségeivel magya-rázható, (156. ki).

Ebben a tekintetben pedig — itt ismét minden német forrásegyetért — 1914 óta nagyon is megváltozott a helyzet. „Ma —ugyancsak Friedensburg megállapítása szerint — valamennyinagyhatalom közül a szén- és vasellátás tekintetében egyedülOroszország nézhetne egy új háborús veszéllyel lényegesenerősebben szembe, mint 1914-ben. A gazdasági nyomás kény-szere alatt megtanulta, hogy lényegileg kívülről jövő szállításoknélkül fedezze szükségleteit és hatalmasan kiépítse termelésiapparátusát“, (Die mineralischen Bodenschätze als militärischeMachtfaktoren. 52. és 312. 1.)

18

A „Kriegswirtschaftliche Jahresberichte 1936“ kötetébendr. Spalcke Károly német őrnagy ugyancsak hosszabb cikk kere-tében vizsgálta az orosz helyzetet. „Minden fegyverkezési iparlegfontosabb alapjainak, a szén, vas- és acéltermelésnek vizsgá-latából kitűnik — olvassuk a tanulmányban —, hogy a szovjet-unió az ötéves terv folyamán oly nehézipari fegyverkezési bá-zist teremtett, mely a legnagyobb és legmodernebb katonai álla-mokéval most már teljesen egyenrangú. Végső konklúziókéntpedig megállapítja, hogy: ,,A szükséges alapanyagok, szén, érc,vas és acél kiaknázásában a modern nagyhatalmak legelső so-raiba nyomult, és mindezen felül a szovjetuniónak a pénzügyihadviseléshez szükséges aranyalapját sem szabad lebecsül-nünk.“ (165., 172. 1.).

Dr. Haudan Erwin, a berlini egyetem általános véderőtaníintézetének kiadásában, 1937-ben megjelent és „Motorisierungs-potential der Sovjetunion“ c. dolgozatában ugyancsak elismeri,hogy „a szovjetunió a világ legnagyobb traktorparkjával rendel“kezik, amely minden nagyobb nehézség nélkül építhető át tan-kokká.“ Mert: ,,A szovjetunió — írja azután — a világháború ta-pasztalatai alapján korán felismerte a motorok felhasználásá-nak előnyeit és lehetőségeit a honvédelem különböző céljairaés ezt a felismerést hadseregének kiterjedt és erőszakolt üteműmotorízálásával tettre váltotta át. Nemkülönben: „az összesen74 repülőgépgyárnak évi termelése 8000 gépre növekedett,a légi fegyverkezési üzemek munkásainak száma pedig eléri a220 ezret“. Azután: „a legfontosabb repülőgépipari telepek ki-vétel nélkül repülőtámadások hatókörein kívül hadföldrajzilagkedvező helyzetben vannak.“ Sőt „az egész orosz hadiipar ré-szére további előnyt jelent, hogy teljesen új alapítású és ígyelhelyezésénél az ellenséges megközelítés elleni biztosítás szem-pontjaira is teljes mértékben tekintettel voltak.“ „Eltekintve azegyetlen — mindenesetre igen fontos — olajipartól, az összesipartelepek a veszélyeztetett határoktól többszáz kilométer távol-ságban, mélyen az ország belsejében voltak elhelyezhetők.“ Ép-pen ezért: „A szovjetorosz motorizációs potenciálra döntő fon-tosságú iparágak esetleges ellenséges invázió általi kikapcsolá-sára alig lehet számítani. Ezek az ipartelepek annyira mélyenfekszenek a szovjetorosz területen, hogy még egy 500 km szé-lességű területsáv elvesztése sem jelenthetné a motor, traktor.

19

harcikocsi vagy repülőgéptermelési ipar lényeges veszélyezte-tését.“

Bülow német vezérkari ezredes a „Militärwissenschaft-liche Rundschau“ 1936-os évfolyamának 6. füzetében ezeketírja: „Oroszország az egyetlen európai állam, mellyel szembena modern légiflották hatékony küzdelme területének óriási ki-terjedése miatt kevéssé valószínű. Az ország terjedelme, gyérenlakottsága, fegyverkezési iparának, a kormányzati és közigaz-gatási centrumoknak a határoktól távoli elhelyezése, a repülőkhatósugarának állandó fokozódása ellenére légi támadások ellenmég most is bizonyos természetes védelmet nyújt neki.

Moszkva a nyugati szomszéd államok területéről kiindulózárt repülőtámadások részére teljesen elérhetetlen. Leningrad,Smolenszk, Kiev és Odessza, a határmentí köztársaságok ezenközigazgatási és kormányzati centrumai, a határtól való csekélytávolságuk ellenére levegőn keresztül nem fenyegethetek, merta tekintetbe jöhető támadók a szovjet-orosz védelemmel szem-ben inferioritásban vannak. A Volga és a Don területének fegy-verkezési centrumai a repülőtámadások minden elgondolhatóhatósugarán kívül esnek. Szovjet-Oroszország ezekszerint azegyetlen állam, melynek a repülőtechnika jelenlegi feltételeimellett saját biztonsága miatt nem kell aggodalmakat táplál-nia. Repülő erejének rendkívüli ereje és ütőképessége éppenezért nem is annyira az ország megvédésére, mint inkább táma-dások intézésére hívatott.“ Mert: „A számok bizonyítják —folytatja ezután —, hogy Szovjetoroszország néhány év alattaz összes többi légierővel rendelkező államok termelési erejét— Amerikát is beleértve — messze túlszárnyalta. Aligha téte-lezhető fel, hogy valamelyik másik állam Szovjetoroszországota fegyverkezési verseny ezen speciális ágában egyhamar beér-hesse. A légierőt ma teljesen a saját erejéből egészíti ki és min-den további nélkül képes volna már most három-négyszeresérefokozni repülőgépgyártását. Az összes nyersanyagok és feldol-gozógépek mind az országban rendelkezésre állanak. Semmi-féle tekintetben nincs többé külföldi tervezőkre, mérnökökre,vagy technikai szakemberekre utalva. Valószínűleg ez a világegyetlen légiereje, mely beláthatatlan ideig folytathatná a há-borút.“ (803. 1.).

Ebben a tekintetben az utolsó években a nagyarányú német

20

légi fegyverkezés erősen változtatott ugyan a helyzeten, de a„Manchester Guardian“ még 1939 február 27-i számában is anémet hadügyminisztérium égisze alatt megjelenő „Militär Wo-chenblatt“ állítását idézi, mely szerint „minden kétséget kizá-rólag Oroszországnak van ma a világon a legnagyobb létszámúlégi hadereje.“ Alig tíz nappal korábban, 1939 február 19-énpedig a milánói „Corriere della Sera“ is nyíltan hirdette azorosz hadseregről írt ismertetésében, hogy „a némethez viszo-nyítva, az orosz légiflotta reális inferioritása nem állapíthatómeg“.

Scheffel tábornok a berlini légügyi minisztérium egyik ve-zetője ugyancsak megírta még legutóbb is, hogy Oroszországaz egyetlen állam, mely képes iparát teljesen biztosítani a légitámadások ellen. Meggyőződése szerint továbbá Oroszország1940-ben 12.000—15.000 repülőgépet tud építeni és adott eset-ben 20.000 repülőgép állhat azonnal rendelkezésére. Fischerszázados, Göring egyik legkedvesebb embere, nemrégiben szin-tén megállapította, hogy az orosz repülőflotta mögött olyan iparáll, melynek teljesítőképességéről vitatkozni sem lehet.

Közbevetőleg itt említem meg, hogy az ,,Ala d'Italía“ c.olasz folyóirat a múlt év júliusi számában a német légiflottaerejét 4400 gépre (ebből 3000 elsővonalbeli) becsülte, hozzá-fűzve, hogy az év végéig e szám valószínűleg hatezerre lesz fo-kozható. Ugyanakkor a német ipar termelési kapacitását évi5000 gépben állapította meg, mely szám háború esetén a mun-kások napi háromszori turnusban való leváltásával háromszoro-sára, vagyis évi 15.000 darabra fokozható.

Egészen kétségtelen, hogy az orosz népmilliók, különösena paraszti tömegek ma, korántsem érzik a szovjetrezsim irántazt az érzelmi közösséget, mint a Kolcsak, Wrangel stb. ellen-forradalmi mozgalmak idején, de viszont tény az is, hogy ebbena tekintetben 1914-ben sem volt rózsásabb a helyzet. Az orosz-japán háború kedvezőtlen kimenetelét akkor is (1905-ben) nyo-mon követte a paraszti forradalom, melyet csak a legvéresebbharcok árán sikerült elnyomnia a cárnak. Egyre újabb paraszt-lázadások követték azonban egymást, melyekhez rövidesen amunkástömegek is csatlakoztak, úgy, hogy közvetlenül a há-ború kitörése előtt is barrikádokat láttak a főváros utcáin. Mind-ennek azonban az első években igen kevéssé érezte csak káros

21

hatásait az orosz cári rezsim. Az orosz milliók teljesítették kö-telességeiket és harci értékük csorbulása később is csak egészenmás tényezők hatása alatt következett be. A „Kölnische Zeitung“1939. február 21-i számában egyáltalában nem kételkedik ab-ban, hogy ma sem lesz más a helyzet. „Nem kétséges — írja—, hogy az orosz katona, mint ezt a világháború és 1938 nya-rán Kelet-Ázsiában a csangfengi eset is megmutatta, bátor,kitartó, szívós és jó vezetés mellett kitűnően tud küzdeni.“ „Szá-mos legmagasabb és magasrangú tisztnek a legutóbbi időbentörtént eltávolításával ütőerejéből kétségtelenül vesztett ugyan,mégis alapvető hiba volna, ha állandó kiépítésének hatását ésezáltal fokozódott támadóerejét nem vennénk megfelelően szá-mításba.“

Csaknem szószerínt a fentiekben foglalja össze nézetét azorosz hadsereg értékéről a „Völkischer Beobachter“ 1939. ja-nuár 26-i számában a német nagyvezérkarnál szolgálatot telje-sítő Zeska kapitány is, azon hozzáfűzéssel, hogy belső nehéz-ségei ellenére is offenzív ereje állandóan növekszik és kétség-telenül a legnagyobb, de valószínűleg a legjobban is megszer-vezett hadserege a világnak,

A legénység kiképzésére igen nagy gondot fordít az oroszhadvezetőség és éppen a csangfengi harcok igazolják ezen tö-rekvéseinek síkerét. Vorosíloff hadügyi népbiztos a 18, kom-munista pártnapon a hadsereg állapotáról tartott beszámolójábantöbb japán tiszt orosz kézbe került naplójából közölt részleteket,melyeket az idézett német nyilatkozatok után kétségtelenülhiteleseknek fogadhatunk el. A 75. japán gyalogezred egyikzászlóalj parancsnokának, Hirabari őrnagynak feljegyzésében pl.a következőket olvashatjuk: „Sokat szenvedtünk a szovjet tan-koktól. Kihasználják a terepet, egész közelünkbe férkőznek ésúgy tüzelnek ránk. Tüzük rettenetes és szokatlanul biztos ta-lálatú volt. Annyira idomulnak a környezethez, hogy gyakrancsak tüzelőtornyuk emelkedik ki belőle, hogy tüzelhessenek,Saját tüzünk nem volt elég hatásos.“ Vagy: „A vörösök — írjaKofuendo főhadnagy naplójában — nagyon ügyesen használjákaz összes gyalogsági fegyvereket: a lőfegyvereket, a könnyű ésa nehéz géppuskákat. Biztos tüzelésük hatása alatt nagy vesz-teségeket szenvedtünk. A szovjetlövészek jól elfödik magukatés ügyesen kihasználják a terepet. Három-négy ember csopor-

22

tosan beássa magát és a legbiztosabb találatú tüzelést irányít-ják állásainkra. Nagy veszteségünk, sok halottunk és sebesül-tünk van.“

Ráadásul Oroszország gyors leverése katona-földrajzilagis csaknem lehetetlen feladat. Metsch német tábornok „Dereinzige Schutz gegen die Niederlage — eine Fühlungnahme mitClausewitz“ c, 1937-ben megjelent munkájában hangsúlyozot-tan utal erre, ,,S Clausewitz mégis — írja — a nehezen sebez-hetőségét a nagy orosz térségnek, mely soha meg nem hódít-ható, már 100 évvel ezelőtt oly helyesen látta, mint ahogy makell ezt látnunk. A csaknem sebezhetetlen szovjet-orosz óriásisíkság, majdnem autark hadigazdaságával és kimeríthetetlenembertartalékjaival Közép-Európa könnyen sebezhetőségévelszembeállítva, a legnagyobb hadászati passzívumunk Szovjet-Oroszország ellenében, olyan hátrány, melyet a légifegyverekalkalmazása óriási mértékben még inkább megnövelt... De aszovjet légiflotta új középeurópai lehetőségei szintén csak meg-erősítik Clausewitz tételét, hogy az orosz térség akár védelmi,akár támadóbázisként olyan erőt jelent, mellyel a sűrűnlakottKözép-Európa semmiféle egyenértékűt szembeállítani nem ké-pes. Könnyen eltalálható céltábla ez a szovjet bombavetőkrészére, míg ő maga európai repülőtámadások számára megle-hetősen hozzáférhetetlen zsákmány.“

És a keleti helyzet ismertetésénél végül, de nem utolsósorban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a pompás lengyel had-sereget sem, melynek szelleme, felkészültsége és harci erejeössze sem hasonlítható a régi cári hadseregben vagy légionis-tákként szolgált lengyel csapatok értékével.

Ha már most ezekután keletről-nyugatra fordítjuk tekinte-tünket, úgy meg kell állapítanunk, hogy itt ugyancsak romlottaka Blitzkrieg esélyei. Az 1914-es helyzethez viszonyítva Francia-ország javára ma döntő előnyöket jelent elsősorban Német-országgal szemben egész keleti határán kiépített óriási védelmivonala, amellyel az 1914-es erődéit összehasonlítani sem lehet,főként azonban az a tény, hogy az általános védkötelezettségiszolgálatot a világháború óta megszakítás nélkül változatlanulfenntartotta és állandóan keresztülvitte.

Abban ugyanis ma talán a világ minden katonai szakértőjeegyetért, hogy a legközelebbi háború szintén a tömegek harca

23

lesz. ,,A szám — mondja Ludendorff 1936-ban a totális háború-ról írt könyvében — a háborúban nagyon is gyakran döntő je-lentőséghez jut. Hiba ezt elfelejteni és a szükségből erénytkovácsolni. A szám jelentőségét kétségtelen világossággal felkell ismernünk. Elmondja azután a német hadsereg volt vezér-kari főnöke, már a világháborúban súlyos hátrányokkal járt,hogy az összes fegyverfogható embereket nem képezték ala-posan ki, A háborúban divatba jött rövid kiképzési idő a béke-beli kétéves szolgálatot katonatechnikailag korántsem pótol-hatta.

Ebben a tekintetben pedig német szempontból azóta még-inkább romlott a helyzet. A háborúban az 1900-as évfolyamvolt az utolsó fiatal gárda, mely bízonyosfokú kiképzésben ré-szesült és az általános védkötelezettséget csak 1935-ben vezet-ték be újból. Természetesen már ezt megelőző időkben is folytbizonyos mértékű, a békeszerződés engedélyezett keretein túl-menő kiképzés Németországban és a sorozásra nem került kor-osztályokat lassankint rövidebb fegyvergyakorlatokon ugyan-csak sietnek kiképezni, de mindez nem változtathat azon a té-nyen, hogy az 1901-től 1913—14-ig terjedő évfolyamok ember-anyaga sohasem részesült olyan terjedelmű kiképzésben, mintez a háború előtti Németországban, de a háború utáni Fran-ciaországban is szokásban volt, illetőleg az utóbbiban maradt.

Mühlner „Bevölkerungsentwicklung unter kriegswirtschaft-lichen Gesichtspunkten“ c. művének adatai szerint viszont azazóta sorozásra jelentkezett ifjak — éppen a háborús, teháta legkisebb létszámú korosztályok — száma a következőkép-pen alakult: 1933-ban még 607 ezer, 1934-ben kereken 600ezer volt a húszéves ifjak lélekszáma Németországban, de eza szám 1935-ben, tehát az általános védkötelezettség behozata-lának első évében 465 ezer, 1936-ban 351 ezer, 1937-ben 314ezer, 1938-ban 325 ezer főre esett alá. 1939-ben újból némi emel-kedést (485 ezer lélek) találunk, vagyis összesen a sorozásrajelentkezett ifjak száma 1,941.000 főre rúg. Ebből természete-sen le kell még vonnunk az alkalmatlannak bizonyult egyéne-ket, ami pedig ma jóval meghaladja a háborúelőtti időkbentapasztalt arányt. Az 1935. és 36. évfolyamból pl. a sorozásrajelentkezett 465.000, illetőleg 351.000 ifjúból átlagban mind-össze 75.9% volt besorozható csupán, úgyhogy — természete-

24

sen a hajdani Reichswehr, a kiképzési személyzet és a közbíz-tosági szervek legénységén felül — alig több, mint 1½ milliókétévi alapos kiképzésben részesült tartalékkal rendelkezik maa német birodalom, a franciák 5 millió főnyi ilyen tartalékávalszemben.

A III. birodalomban az egész nevelés szintén a testi erőés a katonai szellem kiképzésének szolgálatában áll ugyan, deez távolról sem jelentheti a szabályos katonai kiképzés pótlását.A modern háború még sokkal inkább a gépek harca lesz, mintaz utolsó vílágküzdelem. Rendkívül komplikált feladatok eléállítja majd a katonát, melyek teljesítése pedig pontos, részle-tesen kidolgozott, rövid kurzusokon meg nem szerezhető kikép-zést kíván. Metsch német altábornagy ,,a háborúutáni idők harcitapasztalait“ ismertető dolgozatában, „teljesen elveszett fá-radságnak“ minősíti azt a törekvést, hogy a mai fegyvertechni-kai sokoldalúságot és komplikáltságot miliciaszerűleg kiképzettcsoportokra bízzák. Sőt valószínűleg azt mondhatnánk, — írjaazután, — hogy az elegendő iskoláztatás minimális ideje a kétéviszolgálati idő.“ A ,,Kríeg als Staat“ c, művében pedig ugyan-csak így ír: ,,A háborúutáni generáció, sőt a háború tapasztaltvezetői számára is alig hihető, mily kevés veszteséggel képesekaz alaposan iskolázott csapatok néha a legnehezebb feladato-kat is megoldani. Megrázó ellenben, hogy mily gazdag aratásáttartja a halál a futólagosan bevezetett félkatonák között, mégha a leghősiesebb lelkületűek is ezek. De érthetetlen, mikéntlene?, msi, a fegyvertechrdkailag komplikált küzdelemben, mégvalamilyen teljesítményt várni a felületesen kiképzett tömeg-től.“ (34. l.).

A szükséges keretekhez nélkülözhetetlen tiszti és altisztikar hiánya természetesen csak még inkább rontja a helyzetet.A német hadseregnél különösen fontos momentum ez, merta német kitűnő katona, de harci erejének teljes kifejtéséhezszolid, biztos kereteket kíván.

A Versailles! szerződés 4000 tisztben állapította meg a né-met tisztikar létszámát. A jelenlegi hadsereg kereteinek teljeskiépítéséhez ellenben legalább 45.000 főből álló tisztikarravolna szükség. A hadsereg vezérei mindent el is követnek ahiányok pótlására, a régi Reichswehrnek mintegy 8000 altiszt-jét vették át az új tisztikarba és évenkint nem kevesebb,

25

mint 4000 ifjú hagyja el tiszti kardbojttal a német katonai aka-démiák padjait, de mindezek ellenére a tisztikar létszáma mais alig éri el a 30.000 főt, úgy hogy legalább 3—4 évnek kellmég eltelnie, hogy a jelenlegi hadsereg tiszti szükséglete fe-dezhető legyen. Mozgósítás esetén pedig ezenfelül még a jelen-legi 62 ezres létszámmal szemben minimálisan 150 ezer tartalé-kos tisztre és 600 ezer ugyanilyen altisztre volna szükség, hacsak az 1914-es helyzetnek megfelelő számú hadosztályt (120gyalog és 11 lovast) akarna is fegyverbe állítani a német leg-főbb hadvezetőség, így az itt felmerülő hiányok még nagyob-bak és az életbeléptetett rendszer mellett új tartalékos tisztekképzése több évi próbaidőt igényel. Jó pár évnek kell tehátmegint eltelnie, míg a meglevő hiányok csak némikép is pótol-hatók lesznek.

Gyors előreléptetések útján legkönnyebb volt a tábornokiés törzstiszti kar kiegészítése, de még itt sem sikerült csaka minimális követelményeknek megfelelő létszámot is elérni.A weímari Németország hadseregének 42 tábornoka és 600törzstisztje a meglévő 7 gyalog- és 3 lovashadosztály igényei-nek fedezésére bőségesen elegendőnek bizonyult. A hadosztá-lyok mai számához azonban az akkori létszámnak legalábbhatszorosára volna szükség és a mai napig egyedül a tábornokikarnál sikerült elérni ezt, mert a számszerűleg szükséges 252tábornokkal szemben 274-gyel rendelkezik ma a német had-sereg.

Ezredes 105 volt az új véderő felállításakor, ma 530 van,vagyis 100-zal kevesebb, mint amennyire elengedhetetlenülszükség volna. Az alezredesek kívánatos 726-os létszáma távol-ról sincs elérve, az őrnagyi karban pedig szintén 300—400 fő-ből álló hiány észlelhető.

Ha háború esetére hadosztályonkínt 50 tábornokot éstörzstisztet számítunk — aminél kevesebbel pedig a szakiroda-lom véleménye szerint semmiesetre sem szabad dolgoznunk, —úgy egy 100 hadosztályból álló mozgósított német hadsereg-nek legalább 5000 tábornokkal és törzstiszttel kellene rendel-keznie a jelenleg meglévő 3850 körüli létszámmal szemben. Ezpedig azt jelenti, hogy 100 hadosztálynál aligha küldhet többeta frontokra a német hadvezetőség, ha csak nem akarja túlságosfelhígítással lényegesen csökkenteni csapattestjeinek értékét.

Ismétlem ugyanis, hogy a fentemlített eredmény is csak

26

a leggyorsabb előléptetésekkel volt elérhető. Jellemzők ezektempójára pl. a következő pontos adatok:

1936 aug. 1-én a német hadseregben szolgálatot teljesítő16 hadsereg-tábornok közül egyetlen 1 volt már 1933 jan. 1-énis gyalogsági tábornok, 4 altábornagyi, 10 tábornoki és 1 pe-dig még csak ezredesi rangot töltött be.

Ugyanezen időpont 51 altábornagya közül mindössze10 volt 1933 elején tábornok, a többi 41 csak ezredesi rangotért el addig és többen közülük ezt is csak röviddel előbb kap-ták meg.

75 tábornok közül 1933 januárjában 45 volt ezredes, 27csak alezredes és 3-at ezredesi nyugdíjból hívtak vissza a szol-gálatba.

A 323 ezredes közül a vizsgált időpontban mindössze 97volt alezredes, 153 őrnagyi, 70 pedig századosi rangot töltöttcsak be és 3-at itt is nyugállományból rendeltek be aktív szol-gálatra.

Az alezredesi, őrnagyi és századosi rangfokozatoknál mégintenzívebb arányokat öltött ez a jelenség. Minél lejebb me-gyünk a ranglétrán, annál nagyobbak a megállapítható hézagok,melyek természetesen nem maradhatnak majd káros vissza-hatás nélkül az egyes csapattestek harci értékére.

Itt kell azonban pár szóban kitérnem a német vasutak je-lenlegi helyzetére is. Mindnyájan ismerjük ezek döntő jelentő-ségét háború idején. A világháborúban ellenségeinkkel szem-ben egyik legdöntőbb előnyt jelentett számunkra a belső fron-tunk összefüggő egységes területe, mely kitűnő vasúti anya-gunk és szolgálatunk mellett lehetővé tette számunkra a had-erőnknek a pillanatnyi hadihelyzet szükségleteihez mértvillámgyors átcsoportosítását.

S ezen a téren szintén súlyos nehézségekkel küzd a németbirodalom már ma is. Az utolsó évek túlzott igénybevétele ala-posan megviselte a német Rechsbahn teljesítő képességét, me-lyet az anyagi utánpótlás kényszerű elhanyagolása csak méginkább fokozott. A forgalomnak 5 év óta bekövetkezett 80%-osemelkedésével, a rendelkezésre álló gördülőanyag 10%-os csök-kenése áll szemben. Nem kevesebb, mint 4000 mozdonyra és100 ezer vasúti kocsira volna ma — hivatalos adatok szerint —a birodalmi vasútnak sürgősen szüksége. A meglévő szerelvé-

27

nyek túlnyomó részét az 1938, év két próbamozgósítása és anyugati erődítési munkálatokhoz szükséges anyagszállításoksúlyosan megviselték, úgy hogy jelentős részükben gyors repe-rácíóra szorulnának. Azonban a pénzügyi helyzet a szükségesköltségek 10%-át sem engedi e célra fordítani és így napról-napra romlik a helyzet. Már az 1939-es év eleje óta a legna-gyobb késésekkel közlekedtek a német vonatok. Nem voltakkivételek ebben a tekintetben az expressvonatok sem és 8—10órai késések sem tartoztak a ritkaságok közé. A múlt év utolsóheteiben egymásután kezdtek a német lapok különböző vona-tok beszüntetéséről hozni híreket. A vasúti szerencsétlenségekszáma szintén rohamosan emelkedik. 1932-ben 400-at érte csakez el, de 1937-ben felülmúlta már az 1000-et is. Ezen egyetlenévben az áldozatok száma ugyancsak 2/5-del emelkedett és 1938első kilenc hónapja újabb 2 5 - o s emelkedést hozott.

Háború esetén súlyosbító körülményt jelent továbbá anémet hadiiparnak a nyugati határszélről egyre inkább a biro-dalom belsejébe történt áthelyezése is, ami által a szállításitávolság mintegy megkétszereződött és evvel együtt termé-szetesen duplájára emelkedett az esetleges nyugati front ellá-tásához szükséges ember és vasúti anyag mennyisége is.

Ami végül magát a francia háborús potenciát illeti, a ko-moly német szakirodalom soha sem osztotta a „dégénérait“Franciaország meséjét. A ,,Kriegswirtschaftliche Jahresbe-richte 1937“ kötetében Justus Schmidt német katonai szakírópl. hosszabb tanulmány keretében vizsgálta a kérdést és dolgo-zatának végén a következőkben összegezte megállapításait:„Agrártermékekkel való ellátás tekintetében, háború esetén,Franciaországban nagyon kedvező a helyzet... Ha tehát olaj-termékeknek és egyes gyarmati áruknak bizonyos beviteleháborúban is lehetséges lesz, Franciaország a legfontosabb élel-miszerek egyikében sem fog hiányt szenvedni.“ (145. 1.)„A hadigazdálkodás terén a francia kormány főgondja termé-szetesen a fegyverkezési ipar fenntartására és kapacitásánakfokozására irányul. Ebben a tekintetben abban a szerencséshelyzetben van, hogy hosszú idő óta organikusan növelt és tech-nikailag ragyogóan kifejlesztett termelési apparátusra támasz-kodhatok. A francia fegyverkezési ipar terjedelmét és teljesítő-képességét tekintve, a legerősebb Európában. Teljesítőképes-

28

sége békében messze felülmúlja a francia hadsereg szükségletétés abba a helyzetbe hozza Franciaországot, hogy különösenkeleteurópai szövetségeseit fegyverkezési anyagokkal állandóangazdagon elláthassa. Ebből az a kettős előnye származik, hogyezen országokat egyrészről lekötelezi magának, másrészt pediglényegesen nagyobb költségek nélkül tartja fenn hadiiparánaktúlméretezett teljesítőképességét.“ (149. 1.).

Van azonban vizsgált kérdésünknek még egy másik, döntőfontosságú oldala is. Nem lehet vitás ugyanis — ez megintegyhangú felfogás valamennyi nemzet katona szakértőinek kö-rében, — hogy a legközelebbi háború anyagszükségletei szinténsokkal nagyobbak lesznek, mint az utolsó világküzdelem idején.Ha tehát valamely államnak a szükséges nyersanyagok mindrendelkezésére is állnának, ezeknek a hadsereg szükségleteihezmért feldolgozása — ha csak a saját erejére támaszkodhatík —sokkal több munkást fog elvonni a küzdő frontoktól, mint a vi-lágháború idején,

A német Zimmermann a ,,Der deutsche Volkswirt“ 1936április 3-i számában pl. 26 millióra becsüli háború esetén a né-met munkásszükséglet létszámát. A „Militär Wochenblatt“ 1937júl. 9-i száma szerint minden küzdő katonára 7—8 otthon dol-gozó munkás számítása a lehető legminimálisabb határ. PossonyIstván 1938-ban megjelent művében túlkevésnek ítéli meg ezt aszámot is. Szerinte légi és erős páncélos erőkkel támogatott of-fenzív operációk esetén, -— melyekre pedig a gyors döntést kí-vánó fél feltétlenül kényszerítve van — minden küzdő katonára12—/2½ munkást kell számítanunk. (Wehrwirtschaft des tota-len Krieges 60 1.) Éppen ezért „egy nagyhatalom háborús el-látására más államok közreműködésének biztosítása az egyetlenlehetőség ma és ez marad a jövőben is, A hadi ellátás legfon-tosabb problémáját, az emberkérdést, csak ez oldhatja meg;mert ha egy európai nagyhatalom 5—6 milliós hadsereget kí-vánna felállítani; úgy az ipari munkások szükséges számát nél-külözni kényszerülne, mert 3 millió főből álló hadsereg is azeurópai viszonyok mellett legalább 54 milliós népességet kíván“.(93.)

Ahhoz viszont, hogy valamelyik állam saját szükségleteikielégítésének szolgálatába semleges államokat bekapcsolhas-son, szilárd hitelre, az illető államokkal szemben fennálló köve-

29

telésekre, de mindenekelőtt hatalmas aranykészletre van szük-sége. Ha ezzel rendelkezik, saját hadserege részére más álla-mokkal dolgoztathat és minden ott foglalkoztatott munkással sa-ját hadi termeléséből vonhat ki és küldhet a haza védelméreegy katonát.

Ebben a tekintetben viszont a német helyzet az 1914-esállapotokhoz viszonyítva, — mint ezt később részletesen kimu-tatjuk majd — megint csak a legkedvezőtlenebb változást mu-tatja. Akkor ugyanis Németország a világ harmadik hitelező ál-lama volt, töretlen hitelképességgel és igen jelentékeny arany-készletekkel rendelkezett. Ma ezzel szemben adós állammá vál-tozott, hitele megrendült és aranykészlete is minimális. A sajtóés egyes propagandabeszédek gyakran gúnyolódnak ugyan ezutóbbi jelentőségén, de a szakirodalom nagyon is tisztában vanvele. A ,,Der deutsche Volkswirt“ egyik munkatársa, Dr, EysenF., pl. a lap 1937 március 12-i számában megjelent ,,Wehr-wirtschaftliche Grenzen der Selbstversorgung mit mineralischenRohstoffen“ c. cikkében szomorúan állapítja meg fejtegetései-nek végső konklúziójaként: „Ennek következtében odajutha-tunk, hogy az arany a legfontosabb háborús nyersanyaggáválik“. (Az eredeti szövegben is kiemelve.)

Mindezek alapján nagyon is érthető, hogy a német vezérkar maga is szembeszáll a „Blitzkrieg“-álmokkal. Â hivataloshelyek támogatásával“ és a hadügyminisztériumban szolgá-latot teljesítő dr. Hesse vezérkari őrnagy szerkesztésében meg-jelent „Kriegswirtschaftliche Jahresberichte 1936“-os köteté-ben Thomas vezérkari ezredes „Operativ és gazdasági gondol-kodás“ c. cikkében pl. minden kertelés nélkül megírta, hogy „Rö-vid háborúra való hamis beállítottságunk egyszer már romlá-sunkat okozta, éppen ezért a légi és a tankrajok korában nemszabad a rövid háború vágyálmától vezettetnünk magunkat.“(ló. 1.).

Possony idézett munkájában ugyanezen álláspontra helyez-kedik. Részletes adatokkal ismerteti a légiharc esélyeit. Nemvonja kétségbe ennek jelentőségét, de határozottan szembe-száll a gondolattal, hogy ezen az úton döntés lenne elérhető.Utal a légvédelem egyre tökéletesedő voltára. Megállapítja,hogy döntés ezen az úton már csak azért sem várható, mert aszembenálló országok ma már relatív egyenlő értékű légiflották-

30

kai rendelkeznek.“ (41. 1.) Bármely ország össznépességéből —mondja végül — mindig a legkedvezőbb körülményeket vévealapul, legföljebb 1/1000 alkalmas repülőnek és valószínűlegmég kisebb rész alkotnak, ami mellett az alkalmas személyekmindkét fegyvernél általában azonosak, vagyis egy katona, akitankszolgálatra nem alkalmas repülőnek is csak kivételes eset-ben jöhet tekintetbe. Számítsuk most ehhez hozzá a kiképzésiveszteséget, minden járműre számítsunk két kiképzett pilótát,vagy gépjárművest és végül vegyük tekintetbe a háborús vesz-teségeket, úgy kitűnik, hogy aligha van olyan állam, amely több,mint 10.000—20.000 repülőgépet vagy tankot háború esetén le-génységgel el tudna látni. Ily kevésszámú fegyvertömeggel vi-szont „döntő háború“ a legnagyobb mértékben valószínűtlen“.Ezek alapján „az ellenfelek egyenlő gazdasági és morális erőiesetén döntő és gyors győzelem kizárt dolog, vagyis más sza-vakkal, a deffenzíva marad továbbra is túlnyomó és a blokádezután is főfegyverként szerepelhet“. (72. 1.) (Az eredeti szö-vegben is kiemelve),

Vizsgáljuk meg tehát egy ilyen háborúban Németországnakvárható esélyeit! Nézzük elsősorban már a világháború kimene-telét is túlnyomó részben eldöntő élelmezés kérdését.

A NÉMET ÉLELMEZÉSI HELYZET A SZAKIRODALOMTÜKRÉBEN.

A világháború után a német katonai szakirodalom hosszúideig maga is azon felfogás propagálójává szegődött, mely aküzdelem számunkra szerencsétlen kimenetelének főtényezőjétnem ellenségeink túlnyomó gazdasági erőforrásaiban és ember-tartalékjaiban, hanem egész egyszerűen a baloldali pártok for-radalmi agitációjában és ennek nyomában a mindvégig hősiesenküzdő csapatokat hátulról ért „tőrdöfés“-ben kereste és megta-lálni vélte. Hosszú időn keresztül maga a birodalmi véderő ve-zérkara sem tett semmit e felfogás terjesztése ellen, de midőnHitler hatalomraj utasával a német külpolitika új irányvonalakövetkeztében egy esetleges háború kitörése komoly lehetőség-ként kezdett eléjük meredni, csakhamar felismerték az eddighirdetett magyarázat veszélyes voltát és meg is kezdték a küz-delmet ellene.

Elsőnek Marx ny. altábornagy emelte fel szavát a Militär-Wochenblatt 1937 szeptember 17-i számában „Der Grund allerGründe“ c. cikkében, melyben örömmel regisztrálja Lenz szá-zados egyik tanulmányának azon megállapítását, mely „végreegyszer teljes világossággal érintette az 1918.-i offenzívánk meg-hiúsulása kérdésének főokát, nevezetesen azt, hogy a kiéhezettcsapatok a kiürült élelmezési raktárakból nem voltak többéélelmezhetők.“ ,,De aki saját bőrén nem tapasztalta ezt, az haj-landó lenne e tény befolyását lebecsülni, ezt a lelki átalakulástmeg nem érteni és ezért meg sem bocsátani, pedig ha valahol,úgy itt érvényes a közmondás, hogy „mindent megérteni any-nyi, mint mindent megbocsátani.“ „Véleményem szerint azon-ban még nagyobb az a veszély, hogy ilymódon e tényező jelen-tőségét a jövőben is lebecsüljük majd, egy „nicsevo“-val térünknapirendre felette, amennyiben mindig azt hirdetjük, hogy

32

nem az ellenség, nem a hiányos élelmezés okozta bukásunkat,hanem csak a megfelelő propaganda hiánya“.

Beutler aktív vezérkari őrnagy a ,,Der deutsche Volks-wirt“ 1937 okt. 15.-í számában maga is megismételte és teljes-mértékben magáévá tette Marx fenti nézetét, az előző fejezet-ben már idézett Thomas vezérkari ezredes, a német hadügy-minisztérium hadigazdálkodási ügyeinek szakreferense pediga Világgazdasági Társaságban tartott ,.Kriegführung und Wirt-schaft ín der Geschichte“ c. előadásában ugyancsak a követ-kezőket mondotta: ,,Εz a tervszerűség az élelmezés területén iskülönösen szükséges. Minden békés, de még inkább a háborúspolitika alapja a nép élelmezésének kérdése. S ezen háborúsélelmezési helyzet a megelőző békeévek élelmezési politikájá-nak eredménye. Nem szükséges emlékeztetnem Önöket ha-zánk szenvedési periódusára a világháborúban és nyíltan meg-mondhatom, hogy a háború már elveszett akkor, midőn az1916/17-es répakáposzta télbe belebocsátkoztunk“. ,,S most kü-lönösen arra kell utalnom — mondotta végül —, hogy éppen azélelmezési területen világos mérlegre van szükségünk, hogyegy szép napon ne találjuk végzetes meglepetésekkel szembenmagunkat. Komoly esetben a szükséges munkaerő, gépek és trá-gya hiánya miatt a termelés lényegesen csökken és hogy a vi-lágpiacok politikai feszültségek idején mily gyorsan kiürülhet-nek, azt megmutatták az utolsó hetek eseményei.“

Ezen idézetek után most már kíséreljük meg tehát meg-rajzolni a német élelmezési helyzet képét. Ebben a tekintetbenelsősorban is azt kell megállapítanom, amit különben Hitlerkancellár is nyíltan megmondott 1939 január 30-i nagy beszé-dében, — hogy a német nemzeti szocialista rezsim minden erő-feszítésének, a legszigorúbb intézkedéseinek, élelmezési korláto-zásaínak sem sikerült változtatni a német birodalom külföldtőlvalő élelmezési függőségének mértékén. Dr. Decken János„Deutschlands Versorgung mit landwirtschaftlichen Erzeugnis-sen unter besonderen Berücksichtigung der Auslandsabhängig-keit“ c. 1935 novemberében befejezett művében közölt részletesszámítások eredményeképen kénytelen volt elismerni, hogy „az1909/1913-as évek átlagában élelmezés tekintetében függősé-günk éppoly nagy volt, mint 1934-ben.“ (65. 1.) Ő kalóriákbanvégzi számításait és eredményei annál súlyosabban esnek latba,

33

mert megállapítása szerint „a háború előtti idők kalóriafogyasz-tása felülmúlta a háború utáni időkét.“

S 1934 óta sem javult, hanem inkább csak romlott a hely-zet. Míg ugyanis a lakosság száma hatalmas arányokban növeke-dett, az évi termelési hozadék állandóan csökkenő tendenciátmutat. Búzából pl, 1933-ban termett 5 millió 765 ezer, 1934-ben4 millió 676 ezer, 1935-ben 4 millió 790 ezer, 1936-ban 4 millió523 ezer és 1937-ben 4 millió 490 ezer métermázsa. Rozsbólugyanezen években így alakult a terméshozam: 8 millió 727ezer, 7 millió 608 ezer, 7 millió 478 ezer, 7 millió 386 ezer és1937-ben 6 millió 762 ezer métermázsa, vagyis kenyérmagvak-ban összesen 14 millió 492 ezer, 12 millió 284 ezer, 12 millió268 ezer, 11 millió 909 ezer, 1937-ben pedig már mindössze 11millió 252 ezer métermázsa termés volt csak a német földbőlkihozható, (Az adatok a német Birodalmi Hitelintézet 1937/38,évfolyamban kiadott félévi jelentéséből valók 25, 1,) 1938-banezek a számok újból búzában 5,7 millió, rozsban 8,6 millió ton-nára ugrottak ugyan, de ez csak az egészen kivételesen ked-vező hektáronkénti terméseredményeknek tulajdonítható.

Ausztria bekebelezése további megterhelést jelentett a né-met élelmezési helyzetre nézve, A mai Ostmark ugyanis mégaz anyaországnál is nagyobb mértékben külföldi behozatalraszorul. Decken 1938 áprilisában az „Internationale Agrar-Rund-schau“-ban „Nagy Németország élelmicíkkekkel való ellátásá-ról“ írt tanulmányában vizsgálódásai eredményét abban foglal-ja össze, hogy Ausztriában az élelmiszerekkel való önellátásfoka a német 81 % -kai szemben a 73—74 % -ot is alig éri el. Ateljesen ipari, jelentős mezőgazdasági behozatalra szoruló Szu-deta-vidék bekebelezése természetesen csak még jobban fokoztaa német kormányzat élelmezési gondjait, de ezek a cseh síkságlegújabb megszerzésével nagyrészben elháríthatok lesznek, Anémet védelem alá helyezkedett Szlovákia ellenben már ugyan-csak nem termel annyi mezőgazdasági cikket, amennyi lakossá-gának táplálására szükséges és így az itt elért politikai előnyértismét erős gazdasági árat kell majd a német birodalomnak fi-zetnie, A „Der deutsche Volkswirt“ 1939 ápr, 18-i számában kö-zölt adatok szerint, ha Csonka-Cseh-Szlovákia átlagos évi gabo-natermelését a lakosság lélekszámával elosztjuk, semmivel semkapunk kedvezőbb eredményt az Altreich viszonyainál. Ugyan-

34

ezen műveletnek az állatállománynál való elvégzése után pe-dig — Németországra nézve a statisztikai évkönyvben közölt1937. szept. 3-i adatokat véve alapul — szarvasmarha terénCseh-Szlovákia javára 440 ezer drb. többlethez, a sertés ésbirkaállomány terén viszont 930, illetőleg 180 ezer darabból ál-ló hiányhoz jutunk.

S a helyzet pontosabb vizsgálata teljesen valószínűtlennéteszi, hogy e kedvezőtlen viszonyokon belátható időn belül elő-nyös változtatás legyen eszközölhető. A gazdálkodási üzemekstruktúrája aligha lesz módosítható, A hivatalos ,,Vierteljahr-hefte“-k is kénytelenek voltak megállapítani, hogy 1937-ben anémet mezőgazdaság kiadásai erősebben növekedtek a bevéte-leknél. Az 1936/37. gazdasági évben ugyanis míg az üzemi ki-adások 335 millió márkával emelkedtek, addig a bevételekbenmindössze 163 millió szaporodást találunk.

Backe államtitkár a „Die deutsche Volkswirtschaft“ 1938jan. 1-í számában ,,Αz agrárpolitikai helyzetről“ írt cikkébenugyanezen eredményhez jut. „Az 1936/37. gazdasági évben —írja — a statisztikai hivatal számításai szerint a német mező-gazdaság üzemi kiadásai 335 millió RM-val növekedtek, a be-vételek ezzel szemben csak 163 millióval voltak nagyobbak,mint 1935/36, évben.“ És: ,,Mert a kiadások erősebben növeked-tek — mondja azután — a mezőgazdaság eladósodása is foko-zódott, még pedig — ami különösen jelentős — a paraszti kör-zetekben.“ Éppen ezért: ,,a termelési harcban ahhoz a pillanat-hoz közeledünk, vagy már el is értük ezt, mikor a termelésneknemzetgazdaságilag feltétlenül szükséges további fokozása amezőgazdasági üzemek gazdasági erejét nemcsak hogy nem erő-síti többé, hanem egyenesen gyöngíti azt.“ Hogy is lenne azon-ban várható a német paraszttól, hogy a termelés fokozására tö-rekedjék, mikor ez nagyobb mértékben növeli kiadásait, mintvárható bevételeit?

A schleswig-holsteini parasztságnak képviseletében a kiélidr. Gloysnak az angelni ,,Beratungsring“ évi közgyűlésén 1938szept. 25-én elmondott beszéde szintén nyomatékosan utalt errea körülményre, ,,Αz egyes üzemek könyvvezetési eredményei —mondotta — az ünnepi árak bevezetése előtt már nagy ingado-zást mutattak fel, de a piaci rend életbeléptetése óta ezek azingadozások csak még inkább fokozódtak. A mezőgazdaság tiszta

35

jövedelme három év óta állandó csökkenést mutat. Angelnbenkönyveket vezető üzemek tiszta jövedelme — a legnagyobbakaz egész tartományban—1935/36-ban hektáronkint 131 RM.-rarúgott a kamatszolgáltatások nélkül, ami üzemenkint különböző.Felső határuk 40 RM körül mozog, ezt tehát a megállapítotttiszta jövedelemből levonásba kell hoznunk. Ε tiszta jövedelem1937138-ban 131 RM-ról 80 RM-ra esett alá. Hogy más kedve-zőtlenebb viszonyok között élő vidékek miként állanak, gondol-hatjuk, hiszen a számok mutatják, hogy 1937/38-ban a tisztajövedelem egyes esetekben 16 RM-ra süllyedt. Ezekben ilymó-don a 40 RM kamatszolgáltatás levonása után hektáronként 24RM-es hiány áll elő. Világos, hogy ily körülmények között a ke-vésbbé kedvező helyzetben levő üzemek sokáig nem maradhat-nak fenn.“ (Schleswig—Holsteinische Landeszeitung 1939 febr.28.-i sz.)

A szükséges munkaerők hiánya természetesen csak még in-kább rontja a helyzetet. A birodalmi munkaközvetítő hivatal el-nökének, Syrup dr.-nak jelentése már 1938 elején nem kevesebb,mint 200 ezer főben jelölte meg azon munkásszükségletet,melyet Németország külföldről kénytelen fedezni, (Der Wirt-schaftsring 1938 jan. 21-i sz.) Ez a szám az 1938-as év folya-mán már 381 ezer főre emelkedett. A falukból egyre nagyobbnépcsoportok tódulnak a városok gyáraiba, a jobb megélhetéstbiztosító nagyobb kereset reményében. Darré német paraszt-vezér 1939 jan, 27-én nyilvános gyűlésen kelt ki e jelenség el-len. Nyíltan hangoztatta, hogy a német mezőgazdasági termelés-ben több, mint 800 ezer főből álló munkáshiány észlelhető. Azelmúlt évben egyedül a würtenbergi mezőgazdasági munkásokközül nem kevesebb, mint 90 ezer ember hagyta ott a falut ésaz Angriff 1939. február elején egyáltalán nem titkolta el a né-met vezető tényezők e jelenség miatt érzett súlyos aggodalmát.

,,Aki falvainkat járja — írja Darré német parasztvezér lap-jának, az Odalnak 1939 márciusi számában Behrens Gusztáv,a birodalmi élelmezési hivatal vezetője — annak feltűnik, hogya munkaerők hiánya csaknem minden tanyán milyen következ-ményekkel jár. Előttem fekszik pl. a mecklenburgi körzetnekegyik jelentése. A jelentésben említett első tanya 160 hold nagy-ságú és a parasztnak feleségével egyedül kell megművelnie.A második 170 holdnyi nagyságú tanyán a paraszt és anyja az

36

egyedüli munkaerők, ennek következtében a tehenek száma afelére csökkent. A harmadik 170 holdas tanyán a paraszt hóna-pok óta hasztalan keres munkásokat és tehenészt. Felesége és12 éves fia (!! szerző) iparkodnak elvégezni a munkát, ami ter-mészetesen lehetetlen. Ilyen körülmények között a parasztavval a gondolattal foglalkozik, hogy a marhatenyésztést be-szünteti. Ezen egyetlen körzet több más tanyáján a marhaállo-mány a felére csökkent, sőt egyes helyeken teljesen eltűnt —és mindenütt egyedül a munkaerők hiánya miatt. Ne higyje sen-ki, hogy itt különösen nehéz viszonyok között élő kerülete-ket ragadtam ki. Csaknem mindenütt ugyanez a helyzet! Azegyik szász paraszt körzetből azt jelentik pl., hogy a mezőgaz-dasági munkáshiány következtében a fejőstehénállomány egyet-len helyen 95 darabról 65-re csökkent, a másikon 60-ról 45-re,a harmadikon 14-ről T-re, a negyediken 34-ről 25-re és ígytovább. Az egyik faluban 3 paraszt egyetlen napon 28 fejőstehe-net adott el. A parasztasszonyok túlterhelése miatt ijesztő szám-ban szaporodnak vidéken a koraszülések esetei. Másutt egy-általában nincs vagy csak 2 gyermek van, mert az asszonynaknem marad ideje foglalkozni velük. A falusi ifjúságnak egész-ségi állapota a túlterhelés következtében szintén egyre romlik.Szászországban 1388 falusi SS pályázó közül 680-at alkalmat-lannak kellett minősíteni. Az egyik szász mezőgazdasági isko-lában megállapították, hogy 66 tanuló közül csak 7 egészségestestileg és ebből is 4 a városból származik. A többi 59 mezőgaz-dasági tanulónál mindegyiknél hát-, vagy mellkas elferdülések,bokasüllyedés és más bajok mutatkoztak, melyek mind a túl-erőltetésre utalnak. Nem kevesebb, mint 500 ezer 60 éven felüliöreg asszony dolgozik ma teljes értékű munkásként, túlnyomóesetben reggel 4—5 órától késő estig a mezőgazdaságban.“

A szarvasmarhaállomány csökkenéséről egyébként Gloysidézett beszámolója is panaszkodik. A legújabb összeírás6.8%-os apadást állapított meg — mondja „Hatalmas summaez ... és további visszaesést minden körülmények között el kellkerülnünk.“

És: „a december 3-i állatszámlálásnál kiderült — vallottabe végül maga Darré is fentemlített beszédében, — hogy a tejelő-tehenek száma birodalmi átlagban 3 %-kal esett vissza, ami ke-rek számban 300 ezer darabot jelent és évi 30 ezer tonna vaj-

37

kiesést, azaz a szükséglet 5 %-át Egyidejűleg megállapítástnyert, hogy a sertésállományunk jövő fejlődésére döntő jelentő-ségű vemhes disznók száma a kedvező takarmányozási viszo-nyok ellenére szintén 90 ezerrel voit kevesebb, mint 1935 de-cember elején.“ (Frankfurter Zeitung 1939. jan. 28. sz.).

IA négyéves terv lebonyolításához szükséges újabb ipar-telepek alapításának következményeképen fellépő vízhiány ter-mészetesen további nehézséget okoz. Minden gyárüzem — han-goztatta Ricke miniszteri osztályfőnök, a közélelmezési miniszté-rium egyik vezetőtisztviselője, 1939 febr. 3-án elmondott beszédé-ben— óriási mennyiségű vizet fogyaszt. Minden szakember tudjapl., hogy a Ruhr-vidéken, noha lakosaínak száma csak 4.5 mil-lió, „az összes német vízművek évi termelésének negyedrészéthasználják el. A természetes vízhiányt fokozzák itt a bányászatáltal kiváltott talaj vízsüllyedések. Újabb települések és ipar-üzemek részére ezenkívül teljesen tervszerűtlenül és egészenösszefüggéstelenül vették igénybe a vizet. A mező- és erdő-gazdaságra azonban oly nagy a visszahatása ennek, hogy való-ban sivataggá válásról (Versteppung) beszélhetünk.“

De mindettől függetlenül maga a paraszthitbizományi in-tézmény is inkább hátráltatja, mint előmozdítja a „termelésiharc“ győzelmes megvívását. A „Der deutsche Volkswirt“ 1938május 27-i számában megjelent „Bauer und Sparer“ c. vezér-cikk világosan utal erre „A német mezőgazdaság célja — ol-vassuk a cikkben —, hogy a lehetőleg messzebbmenő élelmezésiszabadságunkra törekedjék. Ez a legnagyobb teljesítményeketkívánja, S a teljesítményekhez erőre, emberi és gépi munka-erőre van szükség. Az idegen kezekre utalt mezőgazdaságiüzemek ellátása hiányos. Ez egyáltalában a legnehezebb munka-feladat lett és struktúrailag az is maradt. Belőle ered a mező-gazdaság gépesítésének és beruházásának feladata. Ε beruhá-zások azonban tőkét igényelnek... a német mezőgazdasági po-litika az „Erbhof“ intézményén nyugszik, a megvívandó terme-lési harcot is ennek kell megnyernie. Beruházásokra és gépesí-tésre van szüksége, mert a munkaerők vidéken hiányoznak ésebben a tekintetben hathatós változásra nem számíthatunk.Mindenekelőtt hosszúlejáratú hitelre volna szükség. A hitbizo-mányi bíróság... zálogjogi megterhelést enged is olyan ese-tekben, mikor az az üzem javára válik és a termelési képessé-

38

get megfelelően fokozza. Csak sajnos mit használ a jóváhagyás,ha nincs, aki a zálogjog létesítéséhez szükséges tőkét rendel-kezésre bocsátaná. A végrehajthatóságnál mindig újból a hit-bizományi hitelre vonatkozó megfontolások merülnek fel. Egy-szer már — és remélhetőleg rövid időn belül — élelmezési sza-badságunk elérésében és a takarékossági szellem fejlesztésébenrejlő számos érdeket össze kellene egyeztetnünk, Ez azonbannem olyan egyszerű, mert egyébként kétségtelenül már megtör-tént volna.“

A falukban a tőkehiány ilymódon egyre fokozódik. Behrensidézett cikkében nyomatékosan hangsúlyozza ezt a körülménytis, Az egyik mezőgazdasági takarékossági és hitelszövetkezetjelentésére hivatkozik, ,,amelyből kitűnik, hogy az összes bete-vők közül 97 egyáltalában nem paraszt hivatású, 47 kisebb gaz-dasággal rendelkező kézműves, 20 mezőgazdasági munkás éscsak 7 volt a paraszt vagy mezőgazda. S itt — miként mondot-tam — kimondottan mezőgazdasági takarék- és hitelszövetke-zetről van szó.“

De nemcsak ezen körülmények akadályozzák a kívánt ered-mény elérését. További nehézséget jelent, hogy a müvelésreszánt területekből, honvédelmi célokra, kaszárnyák, autóutak,repülőterek építésére egyre nagyobb darabokat hasít ki az ál-lamhatalom. A birodalmi statisztikai évkönyvekből tudjuk, hogymíg 1933-ban 29.365.282 ha-nyí terület állt mezőgazdasági mű-velés alatt, e szám 1934-ben 29.347,815 ha-ra, 1935-ben28.752.277 ha-ra, 1936-ban 28.746.842 ha-ra, 1937-ben pedigmár 28,724.000 ha-ra zsugorodott össze.

Backer államtitkár idézett cikkében ugyancsak reámutatarra, hogy ,,a mezőgazdasági hasznosítási terület ezért 1937-benkerekszámban 650.000 hektárral volt kevesebb, mint 1932-ben.“

A szorosan vett gabonatermő szántóföldek terén pedig mégennél is kedvezőtlenebb fejlődést találunk. Ezek összterületeugyanis 1933-ban még 20,47 millió ha-t ért el, melyhez azon-ban hozzá kell számítanunk a Saar-vídék visszaszerzésével ha-zatért 73 ezer ha, terjedelmű szántóföld területét. Az utóbbiellenére 1937-ben már mindössze 19'41 millióra rúgott csupána megművelt szántóföldek nagysága és 1938-ban újból kb. ¼millióval 1938 millió ha-ra esett ez vissza, vagyis összesen 1,3millió ha-ral kisebb területű szántófölddel rendelkezik ma Né-

39

tország, mint a nemzeti szocializmus uralomrajutásának évé-ben. (Wirtschaft und Statistik, 1938 dec. 1-i sz.)

Egyidejűleg pedig a lakosság teljeskorú és így természete-sen nagyobb élelmezési adagokat fogyasztó tagjainak arány-száma emelkedést mutat. ,,A gyermekeknek — írja Decken idé-zett művében — a népességben való arányszáma csökkent, a fel-nőtteké ellenben emelkedett. Ez viszont azt jelenti, hogy je-lenleg ugyanazon lélekszám mellett, mint az 1909/1913-as évekátlagában több teljeskorú egyén táplálásáról kell gondoskod-nunk, így pl. a húsfogyasztók száma — teljeskorú egyénekre át-számítva — 1909-től 1913-ig terjedő évek átlagos 44/3 milliósszámával szemben 1934-ben 47'9 millió teljeskorú egyén talál-ható. A népesség korszerinti megoszlása % -ban kifejezveugyanis kb. így alakul, (70. 1,),

15 éves korig15-től 65 évig65 év v. ezen felül

Végül a különböző élelmi cikkek élvezetének aránya isnemcsak Németországban, hanem az egész világon jelentős vál-tozáson ment keresztül. A városiasodás és a növekvő iparosodáskövetkeztében mindenütt a húsnak, a zsírnak és toj ásnak a növé-nyi anyagokkal szembeni fokozott élvezetével találkozunk, amimegint csak erősen rontja a német helyzetet, mert éppen zsír-ban és takarmányt anyagokban legnagyobb a harmadik biroda-lom külföldtől való gazdasági függősége. Ha már a világháborúviszonyaira is találó volt a megjegyzés, hogy ,,a takarmányhiánykövetkeztében a német marha két lábával külföldön áll“, azótaalig változott ez a helyzet, A Birodalmi Hitel Intézetnek ,,Né-metország gazdasági helyzetéről az 1937/38, év fordulóján“ c.féléves helyzetjelentésében olvashatjuk, hogy „a fennálló zsír-hiány, mely a német összszükséglet 45—50 %-át éri el, Német-országot állandó nagyfokú bevitelre kényszeríti (29, 1.) és ebbena tekintétben a legújabban bekebelezett cseh területek is erősbevitelre szorulnak, vagyis ebben az irányban semmiféle javulásnem várható.

Ily körülmények között érthető, hogy a német konjunk-túrakutató intézet számításai szerint 1933-ban a lakosság élel-

1910-ben33.9%61.2%

4.9%

1925-ben25.7%68.5%5.8%

40

mezese 81% -ban volt belföldről fedezhető és hogy az 1936/37.évben ugyanezen 81%-os adattal találkozunk. A mondottakbólkitetszőleg azonban e számarány természetesen csak az élelme-zési adagok tekintélyes leszállításával volt fenntartható. Ha anémet népnek a világpiac termékeiből ma is a korábbi mér-tékben volna lehetősége élelmicikkeket beszerezni, ezen aránykétségtelenül jóval kedvezőtlenebb képet mutatna. Élelmicikkekbehozatalára azonban devizaengedély csak igen nehezen szerez-hető. Az import lesrófolása érdekében mindent elkövet a nem-zeti szocialista rezsim. Míg 1928-ban ennek értéke még 5742millió, 1929-ben pedig 5381 millió márkát ért el, addig e szám1934-ben már 1543 millióra, 1935-ben 1435 millióra, 1936-ban1599 millió márkára esett alá, 1937-ben a különösen gyenge ter-més miatt ismét 2045 Ί márkára emelkedett a behozatal érté-ke és a rekord aratási eredmények ellenére 2105'5 milliómárkát találunk az 1938-as külkereskedelmi statisztikában is,amit a berlini „Die Bank“ 1939 január 25-i száma avval indo-kolt, hogy 1937-ben a felhalmozott tartalékok erősen leapadtakés ezeket kellett a behozatal nagyobb mértékű engedélyezésévelfeltölteni. Mindezen adatokból persze az is következik, hogya szóbanforgó tartalékok korántsem lehetnek olyan óriásiak,mint azt egyes híresztelések a világközvéleménnyel elhitetniszeretnék és amelyek egy eljövendő háború esetén Németor-szágot biztosíthatnák a kiéheztetés veszélye ellen.

A birodalmi statisztikai hivatal adatai szerint 1939 január-jában az országnak egész rozskészlete 5.6, búzakészlete 4.4,árpakészlete 2-51, végül zabkészlete 4 millió 75 ezer tonnárarúgott csupán. Azóta azonban megint romlik a helyzet, mert1939 első két hónapjában az 1938-as év megfelelő hónapjainakadataihoz képest a beviteli statisztikában megint jelentős vissza-esés észlelhető. Míg ugyanis 1938 januárjában 175'5 millió már-kára, 1938 februárjában 170-7 millió márkára, 1938 decemberébenpedig 205 millió márkára rúgott a német élelmiszerbevítel ér-téke, addig 1939 februárjában 166 millió márkát és 1939 ja-nuárjában mindössze 155'5 millió márkát ért el ez csupán.

Ha már most ezen adatokat az 1914-es világháború előttiállapotokkal összehasonlítjuk, úgy nagyon kevéssé bíztató hely-zet képe tárul elénk. Akkor Németországban semmiféle élelme-zési korlátozásról szó sem lehetett, sőt ez a helyzet megmaradt

41

a háború első két esztendejében is. A skandináv államok, Hol-landia és Svájc mindvégig megőrizték semlegességüket és 1916-ig a császári Németország csaknem korlátlanul fedezhette epiacokról élelmezési hiányait. A háborús német import túlnyomórésze élelmicikkekből állt. A vásárolt áruk fizetése nem okozottkülönösebb nehézségeket. Deviza, arany kellő mennyiségben álltrendelkezésre. Csak a háború második évében kezdte a blokádegyre nyomasztóbban éreztetni hatását. (Részletes adatokatközli Friedensburg: Kohle und Eisen im Weltkriege und in denFriedensschlüssen 71—74. 1.). Mindnyájan világosan emlékez-hetünk, hogy az első korlátozások, az első zsír- és kenyér-jegyek csak 1916-ban jelentek meg a német háztartások asz-talán. Ma ellenben mindennek éppen az ellenkezője áll. A né-met birodalom hitele, pénzügyi helyzete katasztrofális romlástmutat. Sokkal a küzdelembe indulás napja előtt találkozunk mára minden irányú élelmezési korlátozásokkal. Ha a német néptömegei a szó szoros értelmében ma még nem is éheznek ugyan,kielégítő táplálásukról époly kevéssé lehet szó. A „Der deut-sche Volkswirt“ pl. Ziegelmayernek a Zeitschrift für Volkser-nährung 1937 júl. 20-i számában megjelent „Die Kost derSchwerarbeiter“ c. tanulmányában közölt adatok alapján magais ezeket írta: „A vizsgálatok eredményeképen meg kell álla-pítanunk, hogy a vizsgálat alá vont munkásoknak az átlagosnapi kalóríafogyasztása a várt és kétségtelenül kívánatos mér-ték mögött is néhány százalékkal visszamaradt.“ A fogyasztásállandóan csökken, mert amíg egy felnőtt személyre átlagbanhús esett 1929-ben 52-9 kg. addig 1936-ban 50.4 kg.zsiradék,, 1929-ben 32-6 kg. „ 1936-ban 31.3 kg.cukor „ 1929-ben 27'3 kg. „ 1936-ban 26 kg.tojás „ 1929-ben 159 drb „ 1936-ban 132 drb.

A Frankfurter Zeitung egyik számából megtudjuk azt is,hogy egyedül 1937-ben a személyenkénti átlagos tejfogyasztás137 literről 123 literre; a sajtfogyasztás pedig 17%-kal csök-kent. Azóta persze minden téren további romlás tapasztalható!

Igen érdekes adatokat találunk továbbá abban a jelentés-ben, melyet Békés vm. alispánja, Márki Barna a magyar mező-gazdasági munkások németországi életviszonyáról nemrégibena vármegye közigazgatási bizottsága elé terjesztett. Megtudjuk

42

ebből, hogy a német és kint dolgozó magyar mezőgazdaságimunkásság élelmezése jóval alatta marad a hazai viszonyoknak,és ha élelmezési adagjaikat pótolni akarták, igen magas árakatkellett az élelmicikkekért fizetniök, noha napi 10 órás munka-idő mellett 12—16 márkás keresetük még pengőbe átszámítvais alig haladta meg a magyarországi munkabéreket. Evvelszemben a rozs- és zablisztből készült barna kenyér kilójáért60 fillért kellett fizetniük, fehér lisztet egyáltalában nem lehe-tett kapni, a száraz tészta kg-jáért 2 márkát fizettek, az élelme-zésükre kapott burgonya pedig oly silány minőségű volt, aminőtnálunk csak takarmányozási célokra használnak feL (Ld. Márkialispán nyilatkozatát az Uj Nemzedék 1939. jan. 21-i számában.)

Mindez persze nem maradhat hatás nélkül a lakosság testierejére és szellemére sem. A német munkafront vezérének, Dr.Ley Róbertnek az 1937-i nürnbergi pártnap elé terjesztett je-lentéséből értesülünk pl. arról, hogy „az ellenőrzött üzemekbenalkalmazott munkások felét orvoshoz kellett küldeni“. A biro-dalmi szociális biztosító intézet adatai szintén szomorú képetfestenek elénk a német munkásság egészségügyi helyzetéről.Csak 1937-ben pl. míg a biztosítottak száma 10%-kai, addig azüzemi balesetek száma 25 % -kai emelkedett. Különösen kedve-zőtlen arányt mutat a mélyfúrási vállalatok baleseti statíszti-káia, hol egy év alatt 5222-ről 9793-ra, vagyis közel duplájáraszökött az üzemi balesetek száma.

De kérdésünk elbírálásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívülazt a szempontot sem, hogy háború esetén a termelési eredmé-nyek feltétlen csökkenésével is számolnunk kell. ,,Büntetlenül— olvassuk Beutler őrnagynak a Kriegswirtschaftliche Jahres-berichte 1936-os évfolyamában megjelent ,,Gesichtspunkte fürBeurteilung der wehrwirtschaftlichen Kraft“ c. tanulmányában— egy állam sem vonhatja el mezőgazdaságából a legjobb éslegteljesítőképesebb szakmunkásainak, lovainak és motorainaklényeges részét és lehetetlen azután még azt várni, hogy ennekteljesítőképessége a korábbi maradjon. Az ilyen katonai rend-szabályok következtében beálló termelési csökkenés az illető ál-lam gazdasági struktúrája szerint különböző lehet. Véleményemszerint Közép-Európában a mezőgazdasági termelés legalább20%-os csökkenésével kell számolnunk. Számítsuk most ehhezmég hozzá a háború kétségtelenül nagyobb fogyasztását, amely

43

már a véderő magas igényei folytán is előáll és tartsuk szemelőtt, mily roppant jelentősége van — különösen a magas kul-túrájú fehér népeknél, — a néphangulat szempontjából a nem-csak elégséges, de kimondottan jó táplálkozásnak, úgy helye-sen járunk el, ha mérlegünk elkészítésénél további 20%-ot ve-szünk számításba. Ez pedig más szóval azt jelenti, hogy Közép-Európában csak azon állam tekinthető teljesen autarknak,mely legalább 40-kal több mezőgazdasági terményt állít elő,mint amennyit átlagban elfogyaszt.“ (22. 1.)

Végül még egy momentumot emeljünk itt ki! A világháborúalatt a német mezőgazdaságnak kényszerintézkedésekben meg-nyilvánuló állami ellenőrzése csak a küzdelem folyamán ütöttefel fejét. Minél nagyobb méreteket öltöttek azonban ezek, annálsűrűbbekké váltak a visszaélések, az állami intézkedések kiját-szásának esetei. Annál veszedelmesebb arányokat öltött a csem-pészkereskedelem felburjánzása, ami viszont igen nagy mérték-ben járult hozzá a döntő bomlási processzushoz. Ma evvel szem-ben a harmadik birodalomban a termelés egész irányításábaaz állami beavatkozás már a fegyverkezési periódus egész tar-tama alatt a legteljesebb kiépítésben áll előttünk. A németparaszt ma sem azt termel már, amit akar és tetszés szerintiáron sem értékesítheti termékeit, hanem pontosan előírják neki,hogy mit termeljen és termését kinek, milyen áron adhatja to-vább. Különösen szigorúak a húsra, tojásra, vajra és gabonáravonatkozó előírások. A gazdának meghatározott időben, kisza-bott áron kell leadni terményeit és nem várhat az értékesítéssel,míg kedvezőbb árajánlatot kap. Ép ezért azonban a világháborúismert jelenségei is az új küzdelem esetén kétségtelenül koráb-ban és nagyobb nyomatékkal lépnek fel majd. ,,Ha a paraszt —írja Aereboe Frigyes, az egyik legkiválóbb német agrárpoli-tikus ,,A világháború befolyása a német mezőgazdasági terme-lésre“ c. munkájában — terményeiért elégtelen árat kap, úgyaz eladásra szánt termények termelését korlátozni fogja, hogycsempészkereskedelemben magasabb áron értékesíthesse azokat.Ha ez nem sikerül neki, egyre inkább a külterjes gazdálkodás-hoz tér vissza, vagyis csak annyit termel, amennyi saját és csa-ládja ellátására szükséges.“ És „a paraszt nem ellenőrizhető ésígy büntetésekkel sem lehet kifogni rajta. Aki a gazdasági élet-ben valamit el akar érni, annak az embereknek egészséges önzé-

44

sét és szerzési vágyát kell kielégítenie és irányítania. Aki evvelellentétben úgy véli, hogy az emberek legmélyebben gyöke-redző tulajdonságait rövid úton megváltoztathatja, természetesösztönző erőit kikapcsolhatja, annak nem szabad csodálkoznia,ha balsikert arat. Ha egy nép oly nehéz próbára is tétetik, mintamilyent a német népnek át kellett élnie, a gazdasági élet leg-elemibb szabályai kikapcsolásának kísérlete még akkor semhasználhat és nem is sikerülhet. Rövid háború esetén a németnép az agrártermékeknek a hadiállapotból folyó árszabályozá-sát is elviselhette volna, a háború hosszú tartama mellett ellen-ben a kényszergazdálkodás a maga ármaximálásaíval igazánnem segíthetett, mert — mint ez tényleg megtörtént — ezáltala termelés gyors hanyatlásának kellett bekövetkeznie.“ (102.kl.).

45

A NÉMET HADIIPAR A SZAKIRODALOM TÜKRÉBEN.

A világháború megítélése körül egyik legjobban elterjesztetttévhit, az egyik leginkább fölkapott történelmi hazugság, két-ségtelenül annak hirdetése, hogy az európai államok a háborúeplőtt tökéletesen elhanyagolták a nagy küzdelem gazdasági elő-készítésének munkáját.

A német birodalmi levéltár evvel szemben egy egész vaskoskötetben ismertette a háború előtti német gazdasági előkészü-leteket, Herr tábornok egyik munkájából megtudjuk azt is,hogy a francia vezérkar szintén pontos terveket dolgozott ki afegyver- és muníciószállítások üteméről és jó előre kiszámí-totta a fegyvergyárakban előreláthatóan foglalkoztatott mun-kások számát. Ludendorff szerint mindez megtörtént Német-országban is és egész kétségtelenül nem maradt el a többi ál-lamokban sem. Ma nem lehet vitás, hogy egy állam sem ha-y

nyagolta el gazdasági előkészületeit, pontosan kidolgozott pénz-»gyi tervekkel készült a döntő megpróbáltatásokra és a hadi-gazdálkodás kérdésének vizsgálata nem volt ismeretlen a szak-irodalomban sem.

Nem az előkészületek hiányoztak tehát, hanem a főbaj azvolt, hogy a foganatosított intézkedések a gyakorlati tűzpróbátki nem állták, mert minden állam felkészült ugyan a hábo-rúra, de nem számított arra a világháborúra, amely ténylegminden vonalon egészen új, soha nem álmodott feladatok eléállította őt. A legjobb vezérkari tisztek, a mozgósítási terveklegzseniálisabb megszerkesztői is rossz prófétáknak bizonyul-tak. Egyikük sem sejtette a világháború arányait, szükség-leteit és fegyvereit. Néhány évvel a nagy küzdelem kitöréseelőtt az orosz-japán, az olasz-török és a balkáni háborúk nyúj-tottak ugyan akkor is némi tapasztalatokat, de ma utólagosanvizsgálva a szakkörök véleményeit, szinte érthetetlennek kelltartanunk azokat. Senki sem fogja kétségbevonhatni pl. Foch tá-

46

bornagynak, a francia hadsereg győzelmes hadvezérének ka-tonai képességeit, mégis midőn 1910-ben repülőgépet mutattakneki, még az volt a felfogása, hogy a repülés testgyakorlatnaknagyon megfelel ugyan, de katonai jelentőséget nem lehet tu-lajdonítani neki. A gépfegyverek fontossága nem volt titok aszakkörök előtt és ennek ellenére 1914-ben nem volt hadsereg,melynél 1000 emberre 2—4 drb.-nál többet számítottak volna.A háború kezdetén Franciaországnak nehéztüzérsége úgyszól-ván egyáltalában nem volt, vezérkara a legnagyobb csodálkozás-sal látta a német hadsereg ezirányú nagyszerű teljesítményeités a háború alatt rögtönözve volt kénytelen pótolni a békeidőkmulasztásait. Ha nem is mindenütt, de általánosságban éppígy,félreismerték a drótakadályok jelentőségét is. Légif egy verők-ben a központi hatalmak elmaradtak ellenségeik mögött ésmindvégig nem ismerték fel a tank jelentőségét sem, noha aMonarchia hadvezetősége már jóval 1914. júliusa előtt kapotttankmodellre ajánlatot. Érdekes különben, hogy az antant ál-lamokban is az államférfiak vitték keresztül a katonai tényezőkellenére ezen fegyver használatát. A tengeri harcban a tenger-alattjárók jelentőségét sem értékelték kellőleg, de ugyanakkorhatalmasan túlbecsülték a kis torpedónaszádok fontosságát. Aszakkörök minden számítása, még a legspeciálisabb katonai te-rületeken is tévesnek bizonyult. Még a katonai egyenruhák semalkalmazkodtak a háború követelményeihez. Díszünnepélyeklátványosságaihoz és nem gépfegyvertüzek igényeihez szabtákazokat.

S ha ezeken a speciális szakterületeken sem váltak be avezérkarok számításai, mennyivel kevésbbé volt ez várható akatonai tudományoktól távolabb eső mezőkön. Senkisem láttaelőre a háború anyagi szükségleteit, senkísem ismerte föl azolaj jelentőségét. A háború terjedelmének arányaira épp olykevéssé gondoltak, mint ahogy nem készültek föl a nemzetközikereskedelem részbeni fennakadására sem. 1914. júliusábanmindenki képtelenségnek tartotta volna az 1914-es októberihelyzet bekövetkezését. Az isteni előrelátási képesség hiányá-ban a világháború gazdasági előkészületei végzetesen hibásaknakbizonyultak tehát ugyan, de ez még semmiesetre sem jelenthetiazt, hogy maguk az előkészületek hiányoztak volna. A tervekakkor is megvoltak, csak használhatatlanoknak bizonyultak és

47

aligha lehet kétségünk aziránt, hogy a mostani tervezgetéseksem fogják kiállani a háború próbáját. Senki sem képes mamég megmondani, hogy a jövő háború képe milyen alakot fogölteni, milyen fegyverek válnak be majd, melyeket tesz a nagyháború feleslegessé, sőt a beváltakon is milyen változtatáso-kat kell majd eszközölnünk, mert az kétségtelen, hogy a fegy-vereknek a háború alatti hihetetlen gyors ütemű tökéletesíté-sével kell számolnunk. Nem tudhatjuk, milyen típusú harcirepülőgépek, vagy tankok taktikai használhatósága lesz-e na-gyobb, vagy akár, hogy beválik-e majd egyáltalában a tanka jövő nagy küzdelmében? A különböző szakértők elméletialapon kidolgozott fejtegetései élesen elütnek egymástól, mind-egyikük mást tart helyesnek, egyikük szaktudásában sem ké-telkedhetünk, de sejtelmünk sincs arról, melyikük véleményétigazolja majd a harcterek próbája. Mindebből természetesenaz következik, hogy a jövő háborújában nem az lesz a döntőmomentum, hogy valamelyik állam hány ágyúval, repülőgéppel,vagy tankkal indul a küzdelembe, hanem hogy milyen mérték-ben képes veszteségeit pótolni, a haditechnika fejlődésével lé-pést tartani, hadseregének szükségleteit akadálytalanul, korlát-lan mértékben kielégíteni, vagyis, hogy mekkora iparának telje-sítőképessége, rendelkezik-e a szükséges ember- és nyersanya-gokkal, vagy ha nem, a nemzetközi gazdaságban elfoglalt hely-zete mennyiben teszi képessé őt arra, hogy hadseregének ellá-tásánál más semleges államok segítségét vegye igénybe? (Pos-sony: Wehrwirtschaft des totalen Krieges 112—114,).

A német ipar maga kétségtelenül feladata magaslatán áll.Gépipara az utolsó években hatalmas lendületben fejlődött alegmagasabb fokra és 1937-ben 800 millió márka kivitelével azeurópai hatalmak között első helyre küzdötte fel magát. Né-metország kémiai exportja szintén a legnagyobb a világon.1936-ban és 1937-ben egyedül több kémiai terméket szállítottkülföldre, mint utána a világ két legnagyobb exportáló állama,Anglia és az amerikai Egyesült Államok együttvéve. Motor-ipara ugyancsak igen magas színvonalú. Motoros járműveinekszáma tekintetében a nyugati hatalmak mögött marad ugyan,mert míg Franciaországban 1937. július 1-én minden 19. em-berre, addig nála 47 főre esett egy automobil, de az utóbbiévekben némileg felülmúlta a francia gyártási eredményeket,

48

ha az angolé mögött el is maradt. Az ipari racionalizációt ha-sonlóképpen a legmagasabb fokra fejlesztette a német alapos-ság. A német ipar már ma is legközelebb áll a hadiiparra valóteljes átállításhoz, ebből a szempontból messze túlszárnyaljabármelyik államét és nem kétséges, hogy a teljes ipari mozgó-sítást is a leggyorsabban fogja tudni lebonyolítani. Vastermelése1937-ben Ausztriával együtt 16,349.000 tonnát tett ki és egyév múlva már 18,655,000 tonnára emelkedett. Acélprodukciójaugyanebben az időben 20,037,000 tonnáról 22,991,000 tonnáraszökött- Francia- és Angolország termelése viszont ezalatt to-vábbra is változatlanul, a kereskedelmi igények keretei közöttmozgott. Angliában 1937-ben 8,629,000 tonna vasat, 12,455,000tonna acélt termeltek, míg egy esztendő múlva a dekonjunktúraidején csak a 6,872,000 tonna vasat és 10,561,000 tonna acéltállítottak elő, A francia vastermelés 1937-ben 7,914,000 ton-nát, az acéltermelés 7,920,000 tonnát tett ki, mely számok amúlt évben 6,627,000 tonnára, illetőleg 6,100,000 tonnára estekalá. Nem -kell azonban iskolázott közgazdászoknak lennünk ah-hoz, hogy az angol és francia produkció látszólagos csökkenésemögött inkább a rendkívül erős tartalékerőket fedezhessük fel.Berlin erejének végső túlfeszítésével dolgozik, minden elérhetőnyersanyagot lefoglal és iparának akciórádiuszát teljesen ki-használja. London és Paris ezzel szemben csak most kezdenekdolgozni. Tartalékjaik felbecsülhetetlenek és nem kerül semminehézségükbe, hogy ezévi acéltermelésüket 25% -kal emeljék,ami már önmagában is hadianyaggyártásuk 50 % -os fokozásátjelenti,

S nagy kérdés, hogy a német erők túlfeszítése nem eredmé-nyez-e keserű csalódásokat? A tervgazdálkodásnak túlzott ke-resztülvitele nem jár-e majd súlyos zavarokkal? A háborústermelésnek elméleti alapokon való kidolgozása nem bosszulj a-emeg majd keservesen magát? Moltke ,,ein System von Aus-hilfe“-nek nevezte a stratégiát, mivel azt akarta mondani, hogya stratégiai terveknek a váratlan fordulatokhoz kell állandóanalkalmazkodniuk és ezeknek megfelelően mindig változniukkell. Ebből persze nem következik a stratégiai tervek elejté-sének szükségessége, de csak azért nem, mert a hadvezér αlegrövidebb idő alatt megváltoztathatja azokat és az új hely-zetnek megfelelően rendelkezhetik seregével. A gazdasági élet-

49

ben ez azonban lehetetlen. Ha az egész gazdasági termeléstegyszer valamilyen terv szolgálatába állítjuk, úgy a szükségesséváló átszervezés feltétlen hosszabb időt vesz igénybe, ami pe-dig abnormis veszteségek nélkül nem vihető keresztül és ígyhatásaiban felér egy döntő csata elvesztésével. Minden gazda-sági veszteség ugyanis háborús időben kétszeresen súlyosanesik latba. (Possony: id. m. 114. L).

Nagy kérdés továbbá, hogy a német ipari termelésnek mármost a béke idején nagy részben keresztülvitt hadi állapotratörtént átállítása, a munkaerők végsőkig való túlfeszítése, amunkásoknak elégséges táplálkozás nélkül napi 10—12 órátvaló dolgoztatása nem fog-e teljes kimerültséget eredményezniéppen a döntő momentumok idején? Nem ütnek-e majd ki ép-pen ekkor a végső kimerültség szimptómái a német gazdaságiéleten? A diktált szédületes iramot már ma is alig bírja anémet ipari termelés. A „Deutsche Allgemeine Zeitung“ 1939március közepén felemelte intő szavát a hur továbbfeszítése el-len, Vezércikkben fejtegette, hogy a német termelés és erőki-fejtés olyan magaslati fennsíkra ért, hol a levegő már csípőssévált és szédülés környékezi az embert. Eddig a múlt tarta-lékéról voltak felhasználhatók, de ma az elért tempó fenn-tartásához, vagy még inkább fokozásához új előfeltételek meg-teremtése szükséges, Sem a mezőgazdaság, sem a fogyasztásijavak gazdasága nem képes felkapaszkodni ma a termelés általelért magaslati fennsíkra. Pedig ,,a széles néptömegek részére— olvassuk azután a cikkben — az a fontos, hogy munkabérét,amit a beruházási, fegyverkezési és építkezési javak termeléseközben szerez, el is fogyaszthassa.“ S végül: „El kell kerülnünkazon lelkiállapot kialakulását, mely a magasabb munkabérresem reagál többé, hanem csak nyugalmat kíván. Nem csakazon fordul meg minden, hogy a döntő helyeken még nagyobbteljesítmények legyenek elérhetők, hanem azon is, hogy a fenn-síkot megmászó embert most már „bergfest“-té tegyük.“

Bármennyire emelkedik végül a gépipar termelése, azelőállított gépeket mindig újabb és újabb üzemek felszerelésérefordítják, úgyhogy a régi berendezések megjavítására vagy pót-lására már alig van lehetőség. A Frankfurter Zeitung 1939 ja-nuár 22,-í számában több milliárd márkára becsülte a németgyáriparnak ezirányú, eddig ki nem elégíthető szükségletét. Ve-

50

szély fenyegeti ma a birodalom egész termelési berendezését,ha legalább a legszükségesebb javítások elvégzésére nem ke-rülhetne sor.

Mindettől eltekintve is azonban a nemzetgazdaságnak ahadigazdálkodással való azonosítása valóban ideális berendez-kedés volna? A német szakirodalom nem igen hisz ebben sem.„Azt a nemzetgazdaságot“ — írja Beutler aktív vezérkari őr-nagy a ,,Der deutsche Volkswirt“ 1937. július 16-í számábanmegjelent „Wehrwirtschaft“ c. cikkében — amely a gazdaságielveket megtagadja, más népek gazdálkodásai a legrövidebbidőn belül túlszárnyalják s így ez a háború szempontjából iselveszti értékét.“ És: „Ahhoz a fölfogáshoz, hogy a nemzetgaz-daság állandóan hadigazdálkodás legyen, azért sem tudok hoz-zájárulni, mert véleményem szerint a gazdálkodás irányításá-nak alapelvei mások békében és mások a háborúban és különbö-zőeknek is kell lenníök. Békében a nemzetgazdaságnak végered-ményben az a feladata, hogy más nemzetek gazdálkodásávalversenyezve saját nemzete részére a legkedvezőbb életlehető-ségeket teremtse meg. A gazdasági javakat nemcsak saját or-szágán belül kell feltárnia, és a népnek hozzáférhetővé tennie,hanem ezen túlmenőleg a világpiacokra is törekednie kell, eze-ken más népek gazdasági befolyásával saját gazdasága érde-kében a küzdelmet fel kell vennie és azokat innét vissza kellszorítania. Ezt pedig csak gazdasági eszközökkel teheti meg ésezért „wirtschaftlich“ kell cselekednie.“ Mindezek alapjánBeutler szerencsétlenségnek mondja, ha a nemzetgazdaság mel-lett hadigazdálkodás neve alatt új tudomány keletkeznék. Ahadi és békegazdálkodást — szerinte — egymástól különbözőfeladataikkal soha nem szabad összekevernünk. A „hadigaz-dászt“, mint ilyet elvileg elveti, A hadigazdálkodásnak csak azlehet feladata, hogy háború esetére és a háborúban az országösszes gazdasági erőit a hadvezetés szolgálatába állítsa. Csakakkor áll ez feladata magaslatán, ha békében a lehetőség sze-rint „gazdaságosan“ dolgozik és „ezáltal nemcsak egészségéttartja fenn, hanem ezen túlmenőleg erőt is gyűjt, hogy nem gaz-daságos, a jelen esetben katonai és hadigazdasági célok érdeké-ben terheket vállalhasson magára.“

Possony István Bécsben 1938-ban megjelent és tanulmá-nyomban már többször idézett munkájában teljes mértékben

51

ugyanezt a felfogást vallja. Sok előítéletet és illúziót szétrombolóstatisztikai adattal támasztja alá azon tételét, hogy teljesítő-képes hadigazdálkodás csak tőkeerős békegazdálkodáson épül-het föl. Vizsgálódásainak végeredményében megállapítja, hogya modern háború igényeit minden valószínűség szerint egyet-len nemzet gazdálkodása sem lesz képes teljesen kielégíteni.Az autarchiára és a pótanyagokra beállított gazdálkodás azon-ban a legkevésbbé képes erre, mert inkább csökkenti, mint fo-kozza a termelés kapacitását. Azon elv, hogy háborúban „aköltségek nem játszanak szerepet“ teljesen elfogadhatatlan.,(Tisztában kell lennünk avval, — írja — hogy a hiábavaló költ-ségek, — a hadvezetéshez szükségesek, természetesen nem ját-szanak szerepet, — termelési erőket és munkát emésztenek föl,melyekből pedig mindkettő nagyon is szűkösen áll csak ren-delkezésünkre. Ezenkívül a költségprobléma lebecsülése inflá-cióhoz vezet, mely pedig Spitzmüller és Einaudi szerint a poli-tikai és társadalmi rend megrendüléséhez nagyobb mértékbenjárult hozzá, mint a háború maga.“ (114. 1.) A hadigazdálkodásteljesítőképessége inkább a gazdálkodás szabadságának helyre-állítását, a kereskedelmi korlátok leépítését, a szabad, alkotóvállalkozási kedv felfokozását és tőkeképződés megkönnyítésétkívánja. Ez utóbbira már csak azért is szükség van, mert azönkéntes autarchia „sikertelenségének magától értetődő eseté-ben“ azt jelenti, hogy az ellenség legjobb fegyverét, t. í. a blo-kádot fordítja az állam saját maga ellen. ,,Tisztán földrajzilag— folytatja azután — a blokád akkor lehetséges, ha politikai-lag rossz volt a háború előkészítése. Gazdaságilag azonban le-hetséges ez akkor is, ha valamelyik hadviselő államnak semle-ges szomszédai vannak, mégpedig akkor, ha az ellenség gazda-sági erejével e semleges államoknak gazdaságilag parancsokatosztogathat. Ez viszont lehetetlen, ha egyenértékű, vagy túl-nyomó gazdasági erővel áll szemben. A hadigazdaságnak egyállamot a gazdasági háborúra is képessé kell tennie. A gaz-dasági háború potenciálja pedig a rendelkezésre álló tőkévelazonos.“ (123. 1.)

Mindezeken kívül a német termelési harc egyre nagyobbmunkástömegeket igényel. A rezsim legkedveltebb korábbi jel-szavai, mint a nők visszavezetése a családi tűzhelyhez, vagyaz önálló exisztenciák védelme, csakhamar lomtárba kerültek.

52

„A kettős kereset elleni hadjáratról — olvassuk a FrankfurterZeitung 1937. november 16-i számában — senkisem beszéltöbbé. A jelszó, hogy a nő kizárólag háztartásának szenteljeéletét, elnémult. A nők keresettilalma, mint a házassági köl-csönök feltétele, ezen év október 1-ével eltöröltetett.“ De ez ter-mészetes, mert „1933-ban még senkisem láthatta előre, hogy4 év múlva milyen feladatokat kell majd a német nemzetgaz-daságnak megoldania. Senkisem sejthette, hogy oly helyzet kö-vetkezik be, melyben minden munkaerőre rá leszünk utalva.“

A lakosság elproletarizálódása, az önálló exisztenciák szét-zúzása, másik nagy veszteséglistája az új német gazdasági poli-tikának. ,,A négyéves terv végrehajtása — írja a FrankfurterZeitung 1937. december 17-i száma — nagy mértékben a szük-séges munkaerők rendelkezésre állásától függ. A munkáshíá-nyokat el kell kerülnünk. Ezért adott esetben azon munka-erőkhöz kell nyúlnunk, akik eddig a munkábaállításra még nemálltak rendelkezésre, de most az újjáépítés érdekében más he-lyen kell alkalmaznunk őket.“ Ezt a célt szolgálja a hivataloslap 1937. december 15-i számában kihirdetett új rendelet, amely„megadja a lehetőséget arra, hogy a vándor- vagy házalóíparüzésére az engedély azoktól megtagadható, vagy elvonható le-gyen, akiknek munkaereje állami vagy gazdaságpolitikai okok-ból a német nemzetgazdaságon belül más helyen célszerűbbenhasználható ki. Éppen ezért a rendeletben kimondatott, hogyvándor- vagy házalóipari engedélyt az illetékes hatóság csakakkor állíthat ki, ha a kérvényező lakhelye szerinti munka-közvetítő hivatal a kiállításhoz hozzájárul. A munkábaállítha-tás végett a már kiadott vándor- vagy házalóípari engedélyt amunkahívatal javaslatára ugyancsak visszavonhatja az illetékeshatóság.“

A kiskereskedőkre és kisiparosokra szintén nem sokárasor került. A „Frankfurter Zeitung“ 1938. március 9-i számá-nak híre szerint a kiskereskedőkre vonatkozólag a munkaköz-vetítő hivatal elnöke Syrup dr. már március elején felvetettea gondolatot. Szavaiból csak az nem tűnt még ki, hogy „vájjona vándoriparhoz hasonlóan arra gondol-e, hogy alkalmas eset-ben egyenesen kényszerhez nyúljanak, vagy megelégedjenek-e azegyszerű felhívással.“ És: „A gazdasági fellendülés ellenére —olvassuk ugyanezen lap 1938. márc. 2-i számában — nem utolsó

53

sorban a krízis évei alatti gépesítés következtében még nem min-den kézműiparos találhat megfelelő foglalkoztatást. Ezért min-denekelőtt számos, „egy embert foglalkoztató“ üzemtulajdonosengedett az ismételten hozzáintézett felszólításnak és kétes-értékű önállóságát a jólfízetett szakmunkás állásával cserélteföl. A konjunktúrakutató intézet egyik éppen most megjelentbecslése szerint 1936. augusztustól 1937. augusztusig kb. 17 ezeregykor önálló exisztencia járult hozzá üzemének felhagyásávala szakmunkásokban és alkalmazottakban előállt hiány enyhíté-séhez. A jövő évre még további 200 ezer főből álló szaporulatraszámítanak.“ Azóta itt is kényszerintézkedésekkel gyorsítják avárt eredmény bekövetkezését. Csak nemrégiben is nem kevesebbmint 60 ezer német kisiparostól vonták el egy csapásra ipar-engedélyét«

Háború esetén azonban a hadigazdálkodás munkásszükség-lete még inkább fokozódni fog. A munkások egy részét a frontraviszik és az otthon-maradottaknak kell pótolniuk a küzdő ka-tonák helyét. Asszonyokkal, ifjakkal, öregekkel és betegekkeltölthetők fel ugyan az otthon maradt munkástömegek, de semezek, sem a más gyárakból most a haditermeléshez átosztottmunkástömegek semmiféle szakképzettséggel nem fognak ren-delkezni, A német munkásság csaknem teljes számban már mais munkában áll. Meghosszabbított munkaidővel dolgozik és alehetőség végső határáig felfokozott racionalizáció csak fokozzamunkája intenzitását. Ezenfelül élelmezése fogyatékos, amitermészetesen már ma sem emeli munkájának értékét. A,,Ruhrarbeiter“ 1939. jan. 3-i számában nyíltan panaszkodike jelenség miatt, de éppen ezért kizártnak kell tartanunk, hogyamúgyis túlerőltető napi munkájának elvégzése után még abbaa másik munkakörbe is begyakorolható legyen, melyet háborúesetén kell majd végeznie.

A munkahelyeket elfoglaló ifjúság kvalitatív értéke azutolsó évtizedben szintén visszaesést mutat. A világgazdaságikrízis idején óriási arányokat öltött a német munkanélküliség, ésigazán természetesnek fogjuk találni, hogy a német ifjúságnaknem igen volt kedve hosszú éveket mesterségének elsajátításá-val tölteni, mikor édeskevés kilátása volt arra, hogy megszer-zett képesítése birtokában munkát kaphasson. A „Die deutscheVolkswirtschaft“ 1938. január 1-i számában Lange Károly „gép-

54

gyártás és a gazdasági feladatok“ c. cikkében maga is elismeriezt. Aki az utolsó 23 év alatt életpályát kezdett, — írja —többé-kevésbbé nagy sorscsapásokon ment keresztül, (háború,infláció, a krizis) ,,amít egyrészt az életpályaválasztás, másrésztaz erre való kiképzés sínylett meg. Kétségtelenül túlzás nélkülállíthatjuk, hogy ma a legértékesebb teljesítményeket azonszakmunkásoknál találhatjuk meg, akik 40 éven felüli korbanvannak, míg a többinél a szakképzettségnek gyakran aggasztóhiányai észlelhetők, amint ezt az ipari és kereskedelmi kama-rák vizsgái nagyon is világosan mutatják.“

S a német katonai körök teljesen tisztában vannak ennekjelentőségével, Hesse őrnagy a „Der deutsche Volkswirt“ 1937,márc, 25-í számában éppen ezért azt a tervet vetette fel, hogya bevonuló újoncok egy része két éves szolgálatuk alatt hadiszempontból fontos ipari kurzusokat végezzen, A katonaivezetők azonban ezt a tervet nem tartották keresztülvihetőnek,a két éves szolgálatot a kiképezhetés minimális idejének tekin-tik, ezt különböző kurzusokkal megrövidíteni megengedhetetlen-nek tartják és így ezirányban érdemleges lépés épúgy nem tör-tént, mint ahogy a munkába állítandó nők hadiipari kiképzésérőlis csak egészen elvétve beszélhetünk.

A modern háború végül ipari és gépháború lévén, a ter-mészeti és szellemi tudományok terén, hasonlóképen a leg-magasabb nívót kívánja meg és ebben a tekintetben az új rend-szer uralma igazán nem hozott előnyös változást. A „Frank-furter Zeitung“ 1937, október 3-i számából megtudjuk pl,, hogymíg 1931-ben 40,636 tanuló tett érettségi vizsgálatot, addig1935-ben ez a szám már 31.814-re esett vissza, és míg 1931-benaz érettségizett tanulók lOfc-a. (számszerűit 4046), addig1935-ben már csak 5,3% (szám szerint kb, 1681) kereste fel atechnikai főiskolákat, ami a mérnöki kar szükséges utánpótlá-sát a legnagyobb mértékben veszélyezteti. Schacht, a biro-dalmi bank volt elnöke 1937, májusában maga is szóvá tette ezta tényt, „Főiskoláink technikai tanszemélyzetében észlelhetősokszoros hiányok, — mondotta — az exakt tudományok teréntanulóink számának jelentős visszaesése, a minden fajtájú kéz-művesek iránti, jelenleg annyira elhamarkodott kereslet, akvalifikált szak és hivatásos kiképzés elhanyagolásával fenyeget-nek, melynek nívója pedig 60 év alatt oly naggyá tette a német

55

gazdasági életet. Ha Németország a többi nemzetekkel vívottversenyében helyét meg akarja tartani, ha exportjának segít-ségével a hiányzó nyersanyagokat és élelmiszereket pótolnióhajtja, akkor a többi nemzetekkel szemben kivívott technikaifölényét nem szabad elvesztenie. (Frankfurter Zeitung 1937.május 12-í szám,)

Négy nappal később május 16-í számában „Sozialpoliti-tische Vorratswirtschaft“ című cikkében a Frankfurter Zeitungnéhány újabb idézetet közöl, melyek mind erősen aláhúzzákSchacht fejtegetéseit, Hivatkozott Zemeck professzornak, a Né-met Múzeum vezetőjének szavaira, aki a birodalmi gazda-sági kamarában állapította meg, hogy a technikai személyzetutánpótlása teljesen elégtelen. Utalt az általunk ugyancsaktöbbször idézett Thomas vezérkari ezredes nyilatkozatára, aki„a honvédelem szempontjából nagy veszélyt lát abban, ha aszellemi továbbképzést túlzott testkultusszal gátolják,“ mert:„ha még ezredparancsnokainknak is ezt a megállapítást kelltenniök, úgy itt kétségtelenül az egész eddigi nevelési rendszerfogyatékosságáról van szó.“ Felvonultatja azután a lap BucherHermann titkos tanácsos, az egyik legnagyobb német elektro-technikai vállalat vezetőjének a nézetét, aki szerint ,,a leg-nagyobb fokú teljesítmény csak a képzettségi nívó emelésévelérhető el.“ „Egész jövőnk függ az ifjúság minél nagyobb részé-nek technikai és tudományos teljesítményeitől.“ „E helyettazonban az alapos kiképzésre való törekvésnek visszaesése ész-lelhető, mert olcsóbb és tiszteletreméltó más hivatásokban ke-vesebb erőfeszítéssel érhető el pozíció.“

A német nyersanyag hivatal egyik vezetője C, Kraus „If-júság a frontra!“ c. tanulmányában szintén foglalkozik atechnikai és tudományos utánpótlás kérdésével. Elmondja, hogy1930—1935-ig a technikai főiskolák tanulóinak száma felérecsökkent, a barátkozottaké pedig egyenesen harmadára esettvissza. A munka és a katonai szolgálat miatt ma a tanulók kétés félévvel később fejezhetik be tanulmányaikat. Jelenleg márkb. ötezer mérnök hiányzik az ipari termelésben és 1942-ig amérnökök 250.000-es összlétszáma mellett már 30—35 ezer főrefog rúgni e hiány, A természettudósok másik nagy csoportjánál,a kémikusoknál hasonló a helyzet. A főiskolákon tanárokban,de főként aszisztensekben már ma is hiányok mutatkoznak

56

és ez a tény eddig is odavezetett már, hogy a fő- és szakiskolákvégzettéinek vizsgaeredményei jelentékenyen megromlottak.

S e minőségi visszaesés természetesen nem korlátozódikpusztán a technikai személyzetre. A katonai köröknek a tiszt-jelölteknél ugyanilyen jelenségeket kell észlelniük. A hadügy-minisztérium pszichológiai intézetének vezetője dr. Simonéit fő-kormánytanácsos, a német pszichológiai társaságban tartottegyik előadásában nyomatékosan utalt a tiszti hivatásnak „az if-júság körében lábrakapott sokszor hamis értékelésére, mely atisztek életéről gyakran romantikus elképzelésekben ringatjamagát és elfelejti, hogy a modern tisztnek elsősorban kielégítőképzettséget kell magával hoznia.“ Az előadó különösenhangsúlyozta, — folytatja azután a Frankfurter Zeitung 1937.október 26-i számában közölt beszámolójában — hogy a jellemés tudás között a legcsekélyebb ellentétnek sem szabad fennállniaés hogy a tiszti hivatásban a jellem tudás nélkül époly kevésséérvényesülhet, mint ahogy nem történhetik meg ez a fordítottesetben sem. A tudásnak az ifjúság körében lábrakapott le-becsülése ellen küzdeni, ez az egyik legsürgősebb nevelésifeladatunk. A tisztikarnak mindenekelőtt nagyképzettségű em-berekre van szüksége, akiknek azonban testileg is meg kell felel-níök az előírt magas követelményeknek.“ Vagy: ,,az ifjúság— olvassuk Hilpert ezredesnek ugyancsak a Frankfurter Zeitung1937 január 17-i számában közölt nyílt levelében — a testikultusz területén a nevelésnek egészen helyes alapelveiből in-dul ki, midőn kemény és nehéz dolgokat és nagy feladatokatmegoldani akar. De saját maga és Németország kárára nagy-részben gyakran elutasítja ennek az elvnek a szellemi térre valókiterjesztését. Mindig azt halljuk, hogy a tanulók a nehezebb,nekik nem tetsző feladatokat nem maguk dolgozzák ki, hanemegyszerűen félreteszik, máséról leírják vagy beteget jelentenek.Férfíatlan és rövidlátó magatartás ez ... Éppenséggel gyerekesfelfogás az, hogy sok ifjú semmivel többet dolgozni vagy olyatolvasni nem akar, ami ugyan műveltségéhez szükséges volna,de az iskolában kifejezetten számon nem kérik vagy közvet-lenül nincs szüksége reá. Nem sokra jutunk avval a kifogással,hogy az ifjúságnak nincs ma már ideje, mert túlságos sok irány-ban foglalkoztatják és terelik el figyelmét.“

AZ OLAJ JELENTŐSÉGE A NÉMET SZAKIRODALOMTÜKRÉBEN.

A jövő háborújának német szempontból legnehezebbenmegoldható problémája kétségtelenül a hadsereg olajszükség-letének biztosítása lesz. Már a világháború sorsát is nem kisrészben ez döntötte el és a modern hadviselési technika csakmég inkább fokozta jelentőségét. A győzők maguk is beismerték,hogy elsősorban az olajnak köszönhették a küzdelem számukradicsőséges befejezését. Az 1914-es marnei csata sorsát pl. afranciáknak avval sikerült eldönteniük, hogy Paris védője, Gal-líéni tábornok mozgósította a főváros 50 ezer taxiját és ezekszállították ki darabonkint 5 francia katonát a döntés szín-helyére. Az autók motorjait üzemben tartó olajnak nagy részevolt tehát Joffre sikerében, Curzon lord volt angol külügymi-niszter nyíltan hirdette az 1918-as fegyverszünetet ünneplőlondoni népnek, hogy az antant államok nem kiömlött vérük-kel, hanem az általuk elhasznált olajjal győzték le ellenségei-ket. Ugyanezt a felfogást vallja Winston Churchill is/ aki azthangoztatta, hogy olajhullámokon jutottak el az antant államoka győzelem kikötőjébe, vagy Berenguer francia szenátor, akiszerint a szövetségesek győzelme lényegében a gépkocsik dia-dala volt a mozdony felett.

Nem kétséges, hogy a jövő háborújában az olaj jelentő-sége egészen kivételesen hatalmas arányokban fokozódni fog,hiszen ez a motorok harca lesz és az ezeket tápláló vér azolaj. Ez „az az anyag, amely nélkül — írja Friedensburg Fer-dinand az egyik legkiválóbb német hadigazdasági szaktekintélya „Der deutsche Volkswirt“ 1937. április 16-i számában — amai hadseregek a teljes mozdulatlanságra és ily módon épúgy,mint muníció vagy fegyverhiány esetén a biztos vereségrelesznek kárhoztatva.“ Éppen ezért már békében minden államlegnagyobb gondja az olaj gazdálkodás kérdéseinek rendezése,

58

mindegyik jó előre iparkodik hadserege számára háború ese-tére a szükséges olajmennyiségeket biztosítani.

Németország ebből a szempontból talán az összes nagy-hatalmak között a legkedvezőtlenebb helyzetben van. Nohaitt kezdtek kutatni a világon először olaj után, a kutatásokeredménye mindmáig minimális maradt, mert mindössze 550ezer tonna természetes olajat sikerül évenkínt földjéből kisaj-tolnia. A bajon úgy igyekezett segíteni, hogy szintetikus úton,szénből állít elő olajat, melyet egyébként más államok is meg-tesznek, már csak azért is, mert a természetes olajnál ez kü-lönösen a gyors és igen magasan repülő gépeknél nem csak job-ban beválik, hanem egyenesen nélkülözhetetlen 87 % -os ok-tánindexet érhetvén el. (Militär Wochenblatt 1937. szeptember3-í szám.) Németország azonban mind a feladat technikai meg-oldásának tökéletessége, mind pedig az előállított anyag meny-nyisége tekintetében valamennyiüket messze felülmúlta. Nemtörődött a költségekkel, nem vette tekintetbe, hogy egy tonnaolaj előállításához csak 4'5 tonna szén szükséges és hogyennek ára háromszor-négy szeresen felülmúlja a természetesolajét. Nem volt tekintettel arra sem, hogy ez hasonlíthatatla-nul több, mintegy tízszerannyi munkáskezet, tehát háború eseténkatonát köt le az ország belsejében, hanem egymásután állí-totta föl benzingyárait, Friedensburg szerint ennek ugyan meg-vannak háború esetén az említetteken kívül még további hátrá-nyai is, mert az óriási gyártelepek repülőtámadások és szabo-tázsok általi veszélyeztetése az előállított anyag rendkívüli gyul-ladékonyságára való tekintettel igen nagyfokú, de a nemzetiszocialista rezsim ezen megfontolásoktól sem hagyta befolyá-soltatni magát. Tántoríthatatlan akarattal haladt célja felé.A beígért eredményt azonban mégsem sikerült elérnie. Az 1937.évre jelezték az ország olajszükségletének belföldi termelés-ből való fedezését, de az év végére a kitűzött célt a németkormány nemcsak hogy el nem érte, de meg sem is közelítette.A nagymérvű motorizálás következtében a szükségletek nagy-mértékben emelkedtek, úgy, hogy 1937-ben az ország 5 millió150 ezer tonnás olaj fogyasztásából mindössze 35.9 %-ot sikerülta belső termelésnek fedeznie, (,, Halb Jahresbericht zur Wirt-schaftslage“ Schriften des Instituts für Konjunkturforschung, 13.Jahrgang, 1938—39, Heft 1, Neue Folge.)

59

Azóta újabb gyáralapítások történtek, ma 11 nagy üzem-ben állítanak elő szénből olajat, de kétségtelen, hogy mégbosszú időnek kell eltelnie addig, míg a mesterséges olajter-melésből legalább az ország békebeli szükséglete fedezhető lesz.„Németország részére is — vallja be ugyancsak Friedensburgid. cikkében — részben a már meglévő, részben építés alatt állóüzemek csak a békeellátás szempontjából nyerhetnek döntőfelentőséget és ebből a szempontból is csak akkor, ha időköz-ben túlgyorsan nem növekszik ez.“

Csehország és Ausztria megszerzése ebben a tekintetbencsak újabb tehertételt jelent. A belföldi cseh olajtermelés 1936-ban ugyanis mindössze 19 ezer tonnára rúgott, ennek is nagyrésze Ruszinszkóból került ki és így ma a magyar olajtermeléstfokozza, de teljes egészében sem volt képes a cseh szükséglet-nek fedezni 5 % -át, mert Csehszlovákia maga is nem kevesebb,mint évenkint 400 ezer tonna olajbevitelre szorult. Ausztriábanvalamivel jobb a helyzet, de 2/2 millió tonnás fogyasztásból abelföldi termelés ott is alig 100 ezer tonna fedezésére képes.

Nem vitás továbbá az, hogy a háború kitörésével a szük-ségletek egy csapásra hihetetlen arányban növekednek megmajd. Hogy számszerűleg mennyit fog kitenni ez, azt csak meg-közelítő pontossággal is természetesen ma lehetetlen megmon-danunk, legföljebb némi támpontokkal rendelkezhetünk. Havilágháború idejére, mint az egyetlen szilárd támaszpontranyúlunk vissza, úgy elsősorban is arra kell rámutatnunk, hogyaz antant hatalmak havonkint már ekkor is félmillió tonna ola-jat használtak el magán a 480 km-es hosszú irontukon, vagyisez a szám sem a Hinterland, sem a flotta fogyasztását nem tün-teti föl. Itt továbbá ,,az év nagy részében aránylag kevésséniozgó frontról volt szó. A repülőgépek száma — írja Frie-densburg — nagyobb volt??? ugyan, mint most a háború kez-detén, de a legtöbbnyire egymotoros és csak kisebb távolságbanoperáló gépek fogyasztása a most várhatónak csak töredékéttette ki. A repülőgépek százas rajainak távoli vállalkozásai,amelyek most a legnagyobb mértékben be fognak következni, ak-kor egyáltalában nem kerültek szóba. A tankok száma lényegesenkisebb volt és használatuk néhány különlegesebb esetre szorítko-zott, míg most a hadműveletek lényeges és állandó részei lesz-nek. A teljesen motorizált egységek felállítása, a tüzérség ló-

60

fogatainak géperőre való átállítása, a haditengerészetnél ésrészben a háború esetén alkalmazásba vett kereskedelmi és ha-lászjárműveknél az olajfűtésnek teljes keresztülvitele nagyobbterjedelemben csak 1918. után következett be és ma csaknemnaponkínt fejlődik tovább. Mindezen körülmények között jelen-leg bármelyik hadviselő nagyhatalom használata az 1918-asmennyiségnek 2—3-szorosára fog rúgni és beleértve a Hinter-land szükségletét, a nélkülözhetetlen mennyiség aligha lesz15—20 millió tonna alatt.“

Possony pontos számítások alapján még ezt is ke-vésnek tartja. Szerinte a flotta igényeinek figyelmen kívülhagyásával is minimálisan 30—40 millió tonnára tehetőegy nagyhatalom háborús szükséglete. Saját számításaitól füg-getlenül magának Fnedensburgnak adatai alapján is hasonlóeredményhez jut. Hangsúlyozottan utal ugyanis arra, hogy haaz antant államok 480 km-es frontjukon már a világháborúalatt havonta félmillió tonnát használtak fel, úgy, hogy ha csak1000 km, fronthosszúságot veszünk is tekintetbe — ami a mostmár biztosan legalább két fronton operálni kényszerülő Német-országra nézve igazán nem túlzott számítás — úgy már ez is évi12.3 millió tonnára rug. Vegyük most ennek Friedensburg szá-mítása alapján 2—3-szorosát, úgy csak a frontra nézve 25—37millió tonnás fogyasztást kapunk. Ehhez járul még a Hinterlandszükséglete és így a 30—40 millió tonna mögött valóban nemsokkal maradunk el. (Wehrwirtschaft des totalen Krieges 100.lap.)

S ezt az óriási mennyiséget kell Németországnak egy há-ború esetén előteremtenie. A tengerentúli államokból bevitelrenem számíthat. Nem régiben megkötötte ugyan Romániával akereskedelmi egyezményt, de ennek olajtermelése állandóvisszaesést mutat. 1936-ban még 8,703.054 tonnára rúgott aromán olaj produkció, a múlt évben azonban már csak 6,350,000tonnát érte el. Ha Olaszország is a német birodalom szövetsé-geseként indul harcba, úgy ennek szükségletei is fedezésre vár-nak és így világos, hogy még az egész oláh olajtermelés biztosí-tása sem jelent megoldást a tengelyhatalmakra nézve. De mégerre sem igen lehet reményük. Alig kötötték meg ugyanis a máigsem ratifikált német-oláh kereskedelmi szerződést (ratifikációután egy hónappal kell életbelépníe), nyomban utána Románia

61

Franciaországgal is megállapodást létesített, mely kifejezetten azegész francia olajszükséglet Romániából való fedezéséről intézke-dik. Sőt azóta megkötötték az angol-oláh gazdasági szerződést is,mely megint csak tekintélyes olajmennyiségeket kötött le Angliajavára. Tudnunk kell végül azt is, hogy ma a meglévő románpetróleumnak hétnyolcada egyébként is a nyugati államok gaz-dasági érdekszférájába tartozik, a pillanatnyi német érdekeltségalig képvisel 1.3 % értéket. A jelenlegi helyzetet tekintve tehátháború esetén nagyobb olajmennyiségek beszerzése egy eset-leg semleges Oláhországból is alig lesz várható. Új kutak fúrásaviszont hosszabb időt vesz igénybe és így ha Νémetországnaksikerülne is komoly tartalmat öntenie a Bukaresttel megkötöttszerződésébe, érdemleges eredményt, akkor is csak pár évmúlva várhatna az oláh olajmezőkből.

Ráadásul nem számíthat a Harmadik Birodalom arra sem,hogy Románia olajkészletét egy villámgyors fegyveres leroha-nással kerítse kezébe. A világháború tapasztalatai intő memen-tóul szolgálhatnak ebben a tekintetben is. Románia akkor is aközponti hatalmak kezébe került, de a bevonuló csapatok akutak helyén csak romokat találtak és a németek ismert szer-vezőereje is 1917-ben mindössze 520.000, 1918-ban pedig1,240.000 tonna olajat volt csak képes kitermelni az oláh me-zőkből. Szakértők szerint ma is az a helyzet, hogy fegyvereserővel a román olaj semmiképen sem szerezhető meg, mert akutak felszerelése órák alatt tönkretehető és helyreállításuk-hoz a technika mai állása szerint nem kevesebb, mint 3 teljesesztendőre van szükség.

Háború esetén továbbá a belföldi fogyasztásnak kíméletle-nül szigorú takarékossági intézkedésekkel való visszaszorításá-tól sem várható csak némileg is említésreméltó eredmény. Két-ségtelen, hogy a jövő totális háborújában mindenütt csak akatonai szükségesség szempontjai számíthatnak érvényesülésre.Ámde éppen ebben a totális háborúban a Hinterlandra is foko-zott feladatok várnak majd és aligha lesz olyan gazdasági vagyközlekedési eszköz, melyet valamilyen formában katonai célokranem vesznek igénybe, Éppen a hangsúlyozott katonai szempon-tok ritkán engedik meg majd, hogy gyárosok, földbirtokosok,közigazgatási hivatalnokok, vagy nagykereskedők a gyors közle-kedés eszközeitől pontosan ugyanakkor fosztassanak meg, mi-

64

német olaj ellátás nehézségeit mindennél jobban bizonyítják azAusztria és Csehország elleni német mozgósítás tapasztalatai,amikor is köztudomású, hogy néhány napon belül a magánhasz-nálatban már érezhető benzinhiány ütötte föl fejét, ámbárnémet adatok szerint csak részleges mozgósításról volt szó és alégi erő érdemleges akcióba lépésére egyáltalában nem kerültsor. Mindebből persze szinte matematikai szükségszerűséggelkövetkezik Friedensburg azon fejtegetéseit záró végső megálla-pítása, melyet ő ugyan csak általánosságban fogalmaz meg, deamely tipikusan a német helyzetre vonatkoztatható és amelyszerint az olaj szegény és beviteli lehetőségektől elzárt államok„katonai mozdulatai egy viszonylagosan rövid ideig tartó len-dület után, mely alatt a készenlétbe helyezett tartalékokat el-használják, meg fognak rekedni.“

A TÖBBI NYERSANYAG KÉRDÉSE.

Többször utaltam már arra fejtegetéseim során, hogy a jövőháborúja egészen kétségtelenül fokozott anyagháború lesz és alegkülönbözőbb nyersanyagok óriási mennyiségét fogja felemész-teni. A szakkörök véleménye szerint ma nem kevesebb, mint 34különböző stratégiai nyersanyag lesz nélkülözhetetlen a talánmár küszöbön álló döntő mérkőzéshez, Kétségtelen tény to-vábbá, hogy e 34 hadinyersanyag közül még legújabb hódításaiután is mindössze négy van olyan, mely elegendő mennyiségbenáll német barátunk rendelkezésére, 7-ben behozatali kiegészí-tésre szorul és 23 pedig egyáltalában nem található meg terüle-tén, A két utóbbinak túlnyomó része ellenben olyan természetű,hogy belőlük tartalékok gyűjtése különösebb nehézségbe nemütközik. Behozataluk és megőrzésük költségei ugyanis aránylagalacsonyak és így a Harmadik Birodalom devizanehézségei semtámasztanak leküzdhetetlen akadályokat ennek útjába. Mindentovábbi nélkül tételezzük fel tehát, hogy ezen területeken anémet nép vezéreinek tervszerű és céltudatos munkájukkai si-került olyan készleteket beszerezniök, hogy a háborús szükség-letek fedezése biztosítható lesz. Minthogy továbbá az olaj jelen-tőségét külön fejezetben ismertettem már, maradna még a szénés vasérc ellátásának vizsgálata.

Lássuk tehát az elsőt! Németország a széntermelés teréna háborúelőtti helyzetéhez viszonyítva 1919 után annyival ked-vezőtlenebb helyzetbe jutott, hogy szénbányáinak egy részét el-vesztette. Valóban heroikus erőfeszítésekkel azonban ezt a hát-rányt ma már nemcsak behoznia, hanem az 1913-as termeléstlényegesen túlszárnyalnia is sikerült. Akkor 190,1 millió tonnárarúgott ez, melyből a mai Altreichre 140,8 millió tonna esett.Ε szám 1935-ben még csak 143 millió, 1936-ban 158,38 milliótonnára emelkedett, 1937-ben azonban már 184.55 millió, 1938-ban pedig kb. 186 millió tonnára szökött. Míg tehát a német

66

kőszéntermelés 1936-ban még nem kevesebb, mint 30 milliótonnával maradt el az 1913-as év eredménye mögött, addigez a szám 1937-ben már csak 6.5 millió, 1938-ban pedig 4.1 mil-lió tonnára zsugorodott,

A barnaszéntermelés terén hasonló kedvező eredményekkeltalálkozunk, 1913-ban még mindössze 87 millió tonnát ért elez csupán, azóta azonban jóval a duplája fölé emelkedett.1935-ben 147.07 millió, 1936-ban 161.4 millió, 1937-ben 184.7millió, 1938-ban pedig kb, 195 millió tonnát bányásztak ki aszorgalmas német kezek az ország földjéből. Német szakköröka kőszén 2/9-ed részében állapítják meg a barnaszén tüzelésiértékét, mely számítást alapul véve az 1938-ban kitermelt egészbarnaszénmennyiség értéke 42,4 millió tonna kőszénének felelmeg, amit ha a nyert kőszénmennyiséghez hozzászámítunk, vi-lágos, hogy a szorosan vett német birodalom széntermelése is1938-ban már messze túlhaladta az 1913-ban elért eredmé-nyeket,

Ausztria megszerzése ezen a téren inkább lényeges teher-tételt jelent- 2/4 millió tonnás kőszén és 3 millió tonnás barna-szénprodukcíója ugyanis egészen minimális és így szénellátásterén jelentékeny behozatalra szorul, A szeptemberi és márciusiesemények viszont ebből a szempontból jó üzletnek bizonyultak,úgy, hogy a megfelelő átszámítások elvégzése után a mai Nagy-Németországban 236 millió tonnára rúg az évi nagy fűtőértékűszéntermelés mennyisége, (Frankfurter Zeitung 1939, január29-í szám,)

Nagy széngazdagsága és a meghódított francia és belga szén-telepek birtoka a világháborúban Németország részére lehetővétette, hogy szenéért cserében élelmiszereket kapjon. De hogy eza jelenlegi helyzetét tekintve, a jövőben is lehetséges lesz-e ésmilyen mértékben, az persze egyelőre még nyitott kérdés. Nem-csak termelése növekedett ugyanis időközben, de az el-fogyasztott mennyiségek is szinte ugrásszerű emelkedést mu-tatnak és 1937-ben kőszénben már elérték a 143 millió tonnát.Nagy kérdés továbbá, hogy vájjon sikerül-e majd neki most isa különböző Maginot-vonalakkal védett egész belga és a franciaszéntermelés felének mindjárt az első kardcsapásra való bir-tokba vétele, Olaszország szövetsége esetén ennek minimálistermelését (1937-ben alig érte el az 1 millió tonnát, vagyis az

67

angol széntermelés egy napi eredményét) is neki kell majdpótolnia és nem vitás az sem, hogy háború esetén a belföldiszükségletek fokozódni, a termelés viszont csökkenni fog.„A háborús szénszükséglet — írja Friedensburg ,,Die minera-lischen Bodenschätze als weltpolitischen und militärischenMachtfaktoren“ c, művében — miként ez 1914—18-ban bebizo-nyosodott tömegszerűleg nagyobb, mint békében. A többter-melés lényeges fokozása azonban hosszabb időn keresztül mára munkaerők hiánya miatt is meg fog hiúsulni és csak a béke-iparnak, különösen pedig a kiviteli áruk előállításának korlá-tozásával, a gáz- és áramfogyasztásban, a polgári lakosság fűté-sében való takarékoskodással, a nem katonai érdekű vasútiközlekedés csökkentésével és részben a normális gazdaságiéletbe való nagyon terhes beavatkozásokkal lesz a szükségletkielégíthető.“ (171. 1.)

A világháború tanulságai beigazolták, hogy Németországbanéppen abban a nyersanyagban, t. í. a szénben állhat elő azegyik legfájóbb hiány, melyből békében hatalmas fölösleggelrendelkezett és az új háborúban a már fentebb említett körül-mények miatt is aligha lesz más a helyzet. Annál is inkább vár-ható ez, mert a túlzottan erőszakolt autarchikus törekvésekkáros hatásai már most békében is felütik ezen a téren fejüket.1938 utolsó harmadában pl. a termelés a szükséges gépeknekromlása és pótlásuk elhanyagolása folytán beálló kapacitás-csökkenése, főként azonban számos specializálódott bánya-munkásnak a vasérctelepekre való átvezénylése következté-ben 2 millió tonnával esett vissza és így a belföldi szükségletekis csak a kivitel csökkentésével voltak fedezhetők, de ez vi-szont nem kevesebb, mint 110 millió márkától fosztotta mega német devizagazdálkodást. 1939-ben pedig a belföldi fogyasz-tásnak újabb, legalább 10 millió tonnával való emelkedése vár-ható, de a termelés ennek megfelelő fokozásához megint mini-málisan 25 ezer bányamunkás beállítására lesz majd szükség.A német hivatalos tényezők által annyiszor panaszolt munkás-hiány itt is meghozta káros gyümölcseit és a már ismertetettvaggonhiány mellett döntő tényezőjévé vált annak, hogy ép-pen a decemberi leghidegebb napok idején — ismétlem —már most békében is fellépett a szénhíány a német városokban.

A versaillesi szerződés területi rendelkezései azonban

68

a legsúlyosabb csapást a német háborús potenciálra az érc-ellátás terén mérték. Míg ugyanis a szénveszteségeket a nem-zeti szocialista rezsim munkájának nemcsak pótolnia, hanema termelést a háború előtti eredményekhez viszonyítva még je-lentősen emelnie is sikerült, ebben a tekintetben lényegesenromlott a helyzet. Bár a német vasérctermelés 1914 előtt semfedezte a felmerült szükségleteket, de akkor még az az elszász-lotharíngiaí érctelepek neki ontották kincseiket és mindjárt avilágháború első heteiben a teljes belga és a Longwy-Briey-íércmedencével az egész francia vas- és acéltermelésnek is nemkevesebb, mint a teljes % része került kezébe. Ez utóbbiak ipar-telepei nem maradtak ugyan teljes üzemben és távolról sem ér-ték el teljesítőképességük maximumát, de már maga az a tény,hogy nem erősíthették a nyugati hatalmak háborús potenciálját,a legnagyobb jelentőségű maradt. Orosz-Lengyelország meg-szerzésével együtt hatalmas német fölényt teremtettek az érc-ellátás terén, amelyet csak az amerikai szállítások segítségével si-került később a nyugati hatalmaknak újból nemcsak behozníok,de döntően túl is szárnyalniuk, Az első háborús években azon-ban a tengerentúli nyersanyagok még nagyon gyéren érkeztekaz antant államokba, úgy, hogy 1914 szeptember 15-én pl. anyersvastermelés terén 25:16, az acéltermelés terén pedigegyenesen 24:13-as viszony alakult ki a két szembenálló cso-port között.

A háború szerencsétlen kimenetele azonban a leggazda-gabb vasérctelepeket lekapcsolta a birodalom testéről. 1913-ban még 28 millió 608 ezer tonnára rúgott a német termelés,melyből a mai területekre az egésznek alig M-e, összesen7 millió 309 ezer tonna esett és ez a tény természete-sen rendkívül megnövelte vasércekben a német iparnak kül-földtől való függő helyzetét. 1935-ben a belföldi német terme-lés 6Ό4 millió, 1936-ban 6'65 millió, 1937-ben 8-52 millió ton-nára rúgott, de a bevitel ezekben az években 14Ό6 millió ton-náról, 1936-ban 18-47 millióra, 1937-ben pedig 2062 millió ton-nára emelkedett és ez az emelkedés folytatódott 1938-ban is.

A fenti adatok értékelésénél azonban tekintetbe kell ven-nünk azt a körülményt is, hogy a német ércek vastartalmameglehetősen alacsony, a külföldiek 45%-os arányával szem-ben alig múlja fölül a 25% -ot és így az országnak a külföldtől

69

való tényleges függősége még jóval nagyobb, mint ezt a fentiszámok különben mutatnák,

Ausztria bekebelezésével némileg javult a helyzet. A,.Deutsche Bank“-nak kéziratként nyomtatásban megjelent„Österreich im deutschen Wirtschaftsraum“ c, tanulmányaörömmel utal erre, „Ausztria vasérctermelése már maga is igenjelentékeny, — olvassuk benne — az elmúlt évben 1.87 milliótonnát, az egész német vasérctermelés 22% -át tette ki és kikeli emelnünk ebben a tekintetben, hogy ércei nagyobb érté-kűek a német ércek átlagánál,“ Németországban remélik, hogyrövidesen sikerülni fog évi 4 millió tonnára fejleszteni az Ost-mark termelését, ami a birodalom külföldi függőségén némilegenyhítene ugyan, de még mindig nagyon is jelentékenyen múlnáez fölül a világháború előtti időkét. Akkor ugyanis a császáriNémetországnak mindössze fogyasztásának ½ részét kellettkülföldről behoznia, 1938-ban viszont az érctartalom tekintet-bevétele mellett a behozatal 4/ 3 részét tette ki ennek.

Csehszlovákia megszerzése ebből a szempontból csak te-hertételt jelent, A belföldi termelésből itt alig fedezhető a bé-kebeli normálszükséglet fele, 1*8 millió tonnára tehető ez éven-kint, de még ez is a németéhez hasonló gyengébb minőségűanyag, úgy, hogy a belföldi ipar üzembentartása még legalábbugyanannyi jobbminőségű vasérc behozatalára szorul,

A vasércekben is természetesen, mint az egyéb nyers-anyagokban megvan nagyobb készletek felhalmozásának lehe-tősége, amit természetesen a német nép vezérei sem hagynakteljesen kihasználatlanul. Hogy azonban túlságosan nagyok,lényegesen hosszú ideig elegendők legyenek ezek, alig hihet-jük, A német vezető nagyiparosoknak 1937 végén Hitler kancel-lár elé terjesztett bizalmas, ma már azonban a svájci „L'Annéepolitique“-ban megjelent emlékiratának tanúsága szerint „a há-borús tartalékok mennyisége minimális“ volt, 1938-ban kétség-telenül szintén növekedtek ezek, mert hiszen pl, míg a belföldinyersanyagtermelés 11% -kai, addig az iparilag földolgozottanyagok mennyisége mindössze 8%-kai emelkedett csupán.Birkmann a német nemzeti bank volt alelnöke f, é, februárjábanKölnben bizalmas körben elmondott és később idézendő be-számolójában 20 millió tonna vastartalékról beszélt, de még ezIs alig egy évi hiányt pótolhatna, hiszen a Deutsche Bergwerke

70

Zeitung egyik legújabb számában közölt számítások szerint há-ború esetén a német vasszükséglet legalább 26 millió tonnárafog évenkint rúgni, és ha a világháborúban Németország sokkalnagyobb belföldi terméseredmények mellett is igen jelentősvasércbehozatalra szorult, úgy a felhalmozott tartalékok ki-ürülése után az új küzdelemben hasonlíthatatlanul nagyobbmértékben várható ez. Ráadásul ott lesz ugyanis esetleg oldalamellett Olaszország is, akinek terméseredményei ezen a térenszintén oly elenyészően csekélyek (1937-ben vastermelés 750ezer, acéltermelése pedig 2 millió tonnával a német eredmé-nyeknek alig 5, illetőleg 10%-át érte el csupán), hogy a felme-rülő olasz szükségletek fedezése csak még inkább megnövelikmajd a német irányadó tényezőknek ezirányú gondjait.Hiszen a nyersanyaghiány már ma is az egyes iparágakban szintetűrhetetlen, Berlinben már most is kiszedik a villamossíneketazokon az utcákon, ahol már nem jár villamos, többet veszíte-nek így a réven, mint nyernek a vámon, mert néha párszázméter vasgerenda kibontására 50 munkást vezényelnek az ut-cára. A nyilvános parkok vaskerítéseit éppen úgy lebontottákmár, mint a magánházak előtt földbeépített műlakatos munkát.Vörösrézdrótot pedig csak a precíziós műszerek kábeljaiba tesz-nek, a többibe már csak vasdrót jut.

Középeurópából szerezhető vasércmennyiség teljesen je-lentéktelen és a Maginot-vonal kiépítése jelentősen csökkentia francia vasérctelepek gyors megszerezhetéseinek esélyeit is.Ma Svédország a Harmadik Birodalom legfontosabb szállító'állama. A svéd acél kitűnő minőségű, egészen kivételes elő-nyökkel rendelkezik, de szállítását ma Narvik városának az an-gol haditengerészet által bármikor elzárható hadikikötőjébőlaz Atlanti Óceánon bonyolítják le. Az ellenségeskedés elsőpillanatától kezdve kétségtelenül életbelépő háborús blokádesetén persze erre gondolni sem lehet. Lulea kikötője ugyanelméletileg hozzáférhető volna a német teherszállító hajók ré-szére, de aknákkal, ellenséges repülőkkel, elsősorban pedig azorosz tengeralattjáró hajókkal veszélyeztethető a Balti-tengeriszállítás is és ezenkívül még egy külön, egyébként másra fel nemhasználható vasútvonal kiépítését tenné szükségessé. Ott van-nak azután a szállítás útjában a német valutáris nehézségek is,

71

amelynek részletes igazolása azonban már tanulmányom követ-kező fejezetének tárgya lesz.

De egy pillanatra most tekintsünk el mindezen nehézségek-től. Tételezzük fel, hogy Németország saját földjéből, felhalmo-zott tartalékjaiból és ezek kiegészítéseképpen megfelelő fize-tési eszközök birtokában Svédországból a blokád ellenére be-hozható annyi vasérccel rendelkezik majd, hogy ez egy hosz-szabb ideig tartó háború viselésére is képessé teszi őt. Hiábamegyünk el azonban az engedékenységnek ezen legmaximáli-sabb határáig is, a német helyzetnek mindjárt újabb, legyőzhe-tetlen akadálya jelentkezik. Ez pedig a német ipar teljesítőké-pességének korlátozott volta és német hivatalos részről annyithangoztatott, már most is megnyilvánuló leküzdhetetlen mun-káshíány. A német olvasztókemencék már ma is olyan vég-sőkig megfeszített munkával dolgoznak, hogy munkaütemükgyorsítása a teljes összeomlás veszélye nélkül alig fokozható.S a minden más megfontolást visszaszorító autarchíkus törek-vések itt különösen káros következményekkel jártak. Friedens-burg idézett munkájában már jóval a Göring-művek fölállításaelőtt megtalálhatjuk ennek kritikáját. „A Közép- és Délkelet-Németországban — írja a kiváló német szakértő — igen elter-jedt Jura és Krétakorbeli vasérceknek magas kovasav tartal-ma alkalmatlanná teszi ezeket a kitermelésre és evvel lehe-tetlenné politikailag és pénzügyileg oly fontos függetlenségün-ket a külföldi, vasérctermeléstől.“

A terv tényleges felmerülésekor az ország legkiválóbbtechnikai szakértői ugyanezt a felfogást vallották, Hangoztat-ták, hogy a német ércek feldolgozása leküzdhetetlen nehézsé-gekbe ütközik. (Frankfurter Zeitung 1939. január 20-i szám.)·A vezértábornagy azonban mindezen aggodalmaktól egy percigsem hagyta befolyásoltatni magát. Nem volt tekintettel arrasem, hogy a német anyagok jóval kisebb fémtartalmára valótekintettel, feldolgozásukhoz kétszerannyí olvasztóra, koksz-kemencére, szénre és így természetesen munkáskézre is vanszükség, az önellátás vezető szempontjának tűzön-vízen keresz-tül érvényesülnie kellett, sőt 1938. június 14-én Hannecken ve-zérőrnagy, a német nehézipar diktátora, egyenesen elrendelte,hogy Németországban többé Martin-acél nem, hanem kizárólagThomas-acél állítható elő. Ennek foszfortartalma csökkenti

72

ugyan az előállított acél ellenállóképességét, minőségilegegyébként is annyira alatta áll a másiknak, hogy a rendelet ki-bocsátása előtt egyes szerkezetek előállításánál egyáltalábannem is kísérleteztek vele, de viszont — és ez volt a döntő —előállítására német vasérc is fölhasználható.

Az előre megjósolt következmények azonban természete-sen nem maradhattak el, A fegyverkezési iparban 12, sőt gyak-ran még ennél is nagyobb munkaidővel dolgoznak ugyan a mun-kások, de a helyzet ennek ellenére, vagy talán éppen ezért is egy-re súlyosbodott. Minőségileg nem teljesértékűek többé a szál-lított fegyverek. Különösen észlelhető ez a hanyatlás az optikaiés precíziós készülékeknél, melyek pedig oly nagy szerepet ját-szanak a modern háborúban. Ma a legjobb bombavető- és va-dászgépek már az angol és az amerikai hadsereg tulajdonai.Vannak ugyan olyan vélemények is, melyek szerint Németor-szág már ezeknél is tökéletesebb gépeket állít elő, de a fentitények nem nagyon támasztják alá ezen híreket, A külföld,még pedig elsősorban a semleges államok katonai szakértőinem is hisznek bennük. Érvelésük közben nyomatékosan utalnakarra a tényre is, hogy ma Németország az egyetlen olyan kato-nai nagyhatalom, mely szigorú titokként kezeli, soha közzé nemteszi a katonai repülőgépek lezuhanásainak kétségtelenül ott iselőforduló eseteit. Hangsúlyozzák továbbá, hogy egyetlen nagy-hatalom légügyi minisztere sem tartotta szükségesnek, még —Geringen kívül — nyilvános toborzóbeszédben szállni szembeazon elterjedt hírekkel, hogy a hadsereg légügyi szolgálata túl-ságos veszélyekkel járna. (Neue Zürcher Zeitung 1939, március14-í szám,)

Vagy ott vannak az osztrák bevonulás jelenségei, melyek-ről igen értékes cikket közölt a ,,Nation Belge“ Ydewallnaktollából, akinek személyes tapasztalatokon alapuló adataitegyébként egész sereg és sokszor éppen nem németellenes be-állítottságú küiiöidi íorrás is megerősíti. Ott álltak — mondjaa szerző — ragyogó, eső- és hómentes időben, szánalmas moz-dulatlanságban a defektes német teherautók, tankok, sőt tü-zérségi traktoroknak is hosszú sorai a jókarban tartott osztrákutakon. Egyetlen hadosztály 400 „mastodon“-ja közül nem keve-

73

sebb, mint 45-öt veszített el útközben minden harc nélkül, tü-zérségének egy részét pedig tehervonaton kellett az ország fő-városába szállítani, noha itt a képzelhető legideálisabb körül-mények között előrenyomuló formációkról volt szó, amelyeknekmég trénvonataikat sem kellett magukkal cipelniük.

A tengerészetben a felhasznált alumíniumra panaszkodnaksokat. A külföldi sajtóban igen gyakran jelennek meg hírek,melyek mind arról szólnak, hogy rezet, nikkelt és a finomabbacélfajtákat pótolják a német hajógyárak vele, de a tenger vi-zében azután gyorsan romlásnak indul a felhasznált anyag.Sem az előzetes oxidáció, sem a lakkozás nem igen segít ezen.Különösen a torpedórombolóknál merülnek fel súlyos bajok.A nagy egységek páncéltornyain pedig az első néhány lőgyakor-lat után már repedések mutatkoznak.

Nem régiben oly hírek is elterjedtek külföldön, hogy a leg-újabban elkészült német tengeralattjárók a legrövidebb időnbelül használhatatlanokká váltak, úgy, hogy újból szét kellettszedni őket. A német lapok természetesen egy szót sem írtakezen anomáliákról és a külföldön is úgy az előbb említett,mint ezen híreket kezdetben a legnagyobb szkepticizmussalfogadták a komolyabb körök. Azóta azonban a török kormánylapjai és így pl. a „Tan“ 1939, március 1-eí számában igen érde-kes adatokat közöltek. Megtudjuk ezekből, hogy a Krupp-művekáltal nemrégiben Törökországnak leszállított 6 gőzöst néhányhét elteltével a hajórajból siralmas állapotban kellett kivonni,hogy úgyszólván teljesen átjavítsák őket. Egyiküknek, a Baj-raklínak — 118 ezer török lírába került — javítási költségeinem kevesebb, mint 80 ezer lírára rúgtak, de így is csak egyhónapig tudta ellátni szolgálatát. Két másikat, névszerínt azEfes-t és a Sur-t már három ízben kellett eddig javítás végetta vízből kiemelni, hogy legalább újabb 15 napra!! üzemképessé-gük biztosítható legyen és egy-két hónapi használat után minda 6 hajó sebességének leiét elvesztette. Értesülve a történtekről,a török gazdasági miniszter először a tengerészeti bank tudomá-nyos csoportjának 14 tagja közül hetet felháborodottan nyuga-lomba zavart, utána pedig nyomban hazarendelte a német gyá-rakban tanulmányúton lévő 24 török ifjút.

A NÉMET PÉNZÜGYI HELYZET 1914-BEN ÉS MA.

A német háborús potenciál egyik legfontosabb kérdése két-ségtelenül ez. A két helyzet összehasonlítása döntő változástmutat, melyet azonban kissé részletesebben kell megvilágíta-nunk, mert ha a Blitzkrieg teóriája nem válik valóra, úgy aszembenálló országok arany- és devizakészletének, a külföldönfennálló követeléseinek és hitelképességének jelentősége a jövőháborújában szinte felbecsülhetetlen lesz. Ettől fog függniugyanis nyersanyagkészletüknek pótolhatása, ez teheti lehe-tővé, vagy gátolhatja meg, hogy hadseregük ellátásának óriásimunkájába más semleges államokat is bekapcsolhassanak ésezen a körülményen keresztül ez fogja eldönteni, hogy mek-kora hadsereget lesznek képesek a frontokra vetni, vagyishosszabb küzdelem esetén ezen múlik majd a háború sorsa ésevvel együtt a szembenálló feleknek egész jövője,

A világháború előtti utolsó évtizedekben Németországnaka világ egyik legnagyobb hitelezői államává sikerült felküz-denie magát. Anglia és Franciaország után következett, de erő-sen fenyegette az utóbbinak második helyezését is. Az utolsóöt évben külkereskedelmi passzívumának értéke több mint 7milliárd aranymárkát tett ki ugyan, de fizetési mérlege ennekellenére is aktív maradt, mert külföldi követeléseinek kamataiegymagukban is többet tettek ki külkereskedelmi forgalmábanjelentkező passzívák értékénél. Egészen pontos statisztikávala szóbanforgó követelésekről nem rendelkezünk. Harms Bern-hardt 1912-ben megjelent „Probleme der Weltwirtschaft“ c.müvében azonban több más becslés alapján 35 milliárd már-kára becsülte a külföldi vállalatokba vagy idegen értékpapí-rokba fektetett német tőkék értékét, amit ha túl soknak tar-tanánk is, még a legalacsonyabb becslés alapján is biztos, hogy25 milliárd márkát meghaladták ezek. Az arany- és deviza-forgalom Németországban is teljesen szabad volt és bankjegyét

75

bármikor aranyra válthatta be mindenki. Magánforgalomban isjelentős aranymennyiség, mintegy 2 milliárd márka volt tehát,a birodalmi bank pedig 1914. július 23-án Γ8 milliárd márkásbankjegyforgalom mellett 1712 milliárd értékű fémkészlettel ésebből 1*371 milliárd márka arannyal rendelkezett. (Reichsarchiv:Der Weltkrieg 1914/18. ï. k. 470. 1.)

A Monarchia pénzügyi helyzete természetesen lényegesenrosszabb volt német szövetségesénél. Külföldön elhelyezett tő-kéi minimálisak voltak, kimondottan adós államként szerepelt,de pénzének ércfedezete nála is biztosítva volt. 1914, július23-án 159 milliárd korona értékű arannyal és devizával ren-delkezett az osztrák-magyar bank. Mivel „azonban e melletta dunai Monarchia államaiban csak jelentéktelen aranymeny -nyíségek forogtak, pénzügyi ereje a nagy európai pénzhatalma-kéhoz viszonyítva rendkívül kicsi volt.“ (U. o.)

Egyrészről tehát az említett nagyon is jelentős külföldi kö-veteléseivel, másrészről pedig a birodalmi bank hatalmas arany-tartalékával, mely a magánkézben lévő mennyiségek bevoná-sával 1917-ben 2533 millió márka értékben érte el legmagasabbfokát, indult háborúba 1914-ben a császári Németország. Mint-hogy moratóriumot a világháború előtt soha nem kért, minthogyhitele a semleges államokban teljesen intakt maradt és ezen-kívül még jelentős külföldi követelésekkel is rendelkezett, aháború idején beviteli többlete még jóval felül is haladhattaa háború előtti évek eredményét, 1915-ben például külkeres-kedelmi forgalmának passzívuma 4 míliárd, 1916-ban 4“6 mil-liárd, 1917-ben 37 milliárd márkára rúgott, a háború egésztartama alatt pedig nem kevesebb, mint 16 milliárd márkárabecsülhető ennek értéke. Az ilymódon előállt passzívák fede-zésére egyrészt kb. 1 milliárd értékben, a birodalmi bank arany-készlete, másrészt belföldi és külföldi értékpapírok és rész-vények eladásából befolyt összegek (1—3 milliárd), túlnyomórészben azonban idegen valutákban (3—4 milliárd), vagy már-kában (6—7 milliárd) felvett kölcsönök szolgáltak, A semle-ges külföld ekkor még szívesen nyújtott hiteleket a német bi-rodalomnak, mert fizetőképességét szilárdnak tartották éstarthatták is teljes joggal, hiszen még 1918 végén is 2262 milliómárkára rúgott a birodalmi bank aranykészlete, (Az említettmű adatai.) Ez tette lehetővé, hogy külkereskedelmi passzí-

76

vuma túlnyomó, több mint kétharmad részében kölcsönökbőlvolt fedezhető és igen jellemző, hogy még ezen kölcsönöknekfölvétele is ugyancsak mintegy kétharmad részben márkában,tehát hazai valutában történhetett. Minthogy az ország boni-tása igen nagy volt, minthogy jelentős arany- és devizakészletek-kel és külföldi követelésekkel rendelkezett, csak kis részbenkellett ezeket a vásárolt áruk fizetésénél ténylegesen igénybevennie.

A császári Németország hitelképessége elsőrangú volt.Bár az antant államok helyzete még a mienkénél is sokkal

kedvezőbb képet mutatott, mégis ez tette lehetővé, hogy azellenséges blokád fojtogató gyűrűje nem zárta el teljesen lég-mentesen a német gazdasági életet. Ez engedte meg, hogy aháború legutolsó idejéig is átlagban mintegy évi 4 milliárdmárkával több értékű élelmiszert és nyersanyagot hozhassonbe a császári birodalom, mint amennyi értéket különböző áruk-ban ő maga külföldre szállított. Ennek segítségével volt a blo-kád halálosan fojtogató vasgyűrűjén néhány rés üthető\ me-lyeken át azután idegen árúk, nagymennyiségű élelmiszer jut-hatott az egyre inkább éhező német népmillióknak és a külön-böző nyersanyagraktárak készletei is kiegészíthetek voltak.

Az országnak belső pénzügyi helyzete ugyancsak ked-vezőnek volt mondható. Belső adóssága aránylag kevés volt ésaz inflációt sohasem ismerte a császári Németország. A világhá-ború finanszírozása hadikölcsönök kibocsátásával viszonylagosankönnyű volt tehát, főként azért, mert a széles néprétegeknek sej-telmük sem volt arról, hogy voltaképen mi lesz ezeknek vég-eredményben a sorsuk. Mert ,,a kormányok — írja PantlenHermann „Krieg und Finanzen“ c. 1935-ben megjelent mun-kájában — nem voltak abban a helyzetben, hogy a muníció, akülönböző anyagok, közlekedési eszközök és munkaszolgáltatá-sok árát adókból és illetékekből fedezzék, a hadi finanszíro-zás eszközeiből, az inflációnak kölcsönfelvételekkel való ösz-szekötéséből, a finanszírozó nagyhatalmak és szövetségeseiközötti viszonyokból körforgások keletkeztek, amelyek azonbana gazdasági élet természetes körforgásának nem, hanem csaka háborús szükségleteknek feleltek meg és így hibásak voltak.De hogy ezen körforgások mindvégig mégis lényegileg súr-lódások nélkül játszódtak le, az egyrészről annak tulajdonít-

77

ható, hogy a tömegek még nem ismerték az infláció hatásait,másrészről pedig annak, hogy bíztak az államban és a háborúkedvező kimenetelében.“ (55. 1.)

Azóta azonban 20 esztendő telt el. A nép milliói tapasz-talták egyszer az inflációnak káros hatásait. Látják, hogy mármost a háború előkészületi periódusában sem teszik Németor-szágban hat év óta egyetlen esetben sem közzé az állam éviköltségvetését, ami nyílt beismerése annak, hogy a rendes be-vételek már most, békében sem elegendők az óriási fegyverke-zési költségek fedezésére. A folyó bevételekből, vagyis az adók-ból, vámokból és a különböző belföldi kölcsönökből már régennem fedezhetők ezek, noha hivatalos adatok szerint pl. az ál-lam adóbevétele 1932—33-tól az 1937—38, pénzügyi évig 6'65milliárd márkáról 14 milliárdra szökött és a folyó évben pedigmár a 17 milliárdos határt kell elérnie. A Reichsbahn kölcsön-nel együtt, amely túlnyomó részben autóutak építésének finan-szírozására szolgált, 1935. óta több mint 15 milliárd márkáraemelkedett a kibocsátott belső kölcsönök értéke. Mialatt azon-ban 1937-ben az egész német tőkeképződésnek (6308 millióR. M.) még a felét (3039 millió márkát) sem vette ily célraigénybe az állam, addig 1938-ban már több mint kétharmadrészére tette rá a kezét. (10.190 millió márkából 7.634 milliómárkára.) Nem csoda ezért, hogy az 1938-as utolsó 4½ %-oskölcsön novemberben kibocsátott végső részletének lejegyzésemár nem járt oly sikerrel, mint ez a korábbi hasonló pénzügyiműveleteknél történt. A belföldi tőkepiac kezdődő kimerüléseíélreísmerhetetlen.

Ugyanezen három év alatt a birodalmi adósságok értéketöbb, mint a duplájára emelkedett, a múlt év októberének avégén már elérte a 2568 millió márkát és azóta is állandóanemelkedést mutat. 1938 utolsó negyedében 1914 milliárdról2223 milliárd márkára szökött csak a birodalom kötött adóssá-gainak összege, míg a függő adósságoké ugyanezen idő alatt4.753 millió márkáról 5,013 millióra, innét február végéig pedigújból 5.914.4 millió márkára ugrott. Ε számok, továbbá termé-szetesen csak az állam ténylegesen kimutatott adósságait tün-tetik föl és jól informált helyeken 1939 elején 50 millió már-kára becsülték a birodalmi adósságok teljes összegét, valószínű

78

azonban, hogy még ennél is többet tesznek ki ezek (Neue Zür-cher Zeitung 1939- február 2-i és március 26-i számai).

A nyílt infláció jelei félreismerhetetlenek. A forgalombanlevő fizetési eszközök értéke 1938 végén kerekszámban 10.4milliárd márkát képviselt vagyis csaknem 3 milliárddal többet,mint az 1937. év végén és azóta 1939 áprilisáig újból 10 726milliárd márkára emelkedett. A legújabban gyakorlatba hozottkülönböző adóbonok lényegileg szintén a papírpénz szerepéttöltik be, de azzal az előnnyel rendelkeznek, hogy a hivataloskimutatásokban nem kell szerepeltetni őket. Világos mindezek-ből, hogy egy esetleges háború költségeinek finanszírozásaNémetországban ma hasonlíthatatlanul nagyobb nehézségekbeütköznék, mint 25 évvel ezelőtt.

De ez még mindig az éremnek csak egyik, még pedig nemis a fontosabb oldala. Sokkal jelentősebb ennél a HarmadikBirodalomnak a világpiacon elfoglalt helyzete, mely az 1914-esállapotokhoz viszonyítva valóban óriási romlást mutat. Alegdöntőbb különbség a kettő között mindjárt abban a ténybenállapítható meg, hogy a világ egyik legnagyobb hitelezőálla-mából, eladósodott, hitelképességét elvesztett állam lett. Anémet külföldi követelések értékének megállapításánál csakbecslésekre voltunk hosszú ideig utalva. Az biztosnak volt te-kinthető, hogy a háború tartama alatt, ennek közvetett és köz-vetlen visszahatásai folytán a korábbi külföldi német követe-lések túlnyomó részben veszendőbe mentek. Nem lehetett vitásaz sem, hogy ma a birodalom külső adósságai messze megha-ladják követeléseinek összegét. Még Brüníng kancellárságánakidején kísérletet tett a kormány pontos adatokat szerezni ezutóbbiakról. 1931-ben törvényt hozatott tehát, mely minden né-metet külföldi követeléseinek legpontosabb bejelentésére köte-lezett. A jelenleg emigrációban élő dr. Priester János ,,Dasdeutsche Wirtschaftswunder“ c. műve szerint a bejelentett ösz-szes követelések értéke kb. másfél milliárd márkára rúgott ek-kor Ebből 800 millió RM esett a tőzsdéken futó értékpapírokra,a többi a nem jegyzett, hivatalosan egy tőzsdén sem nyilvántar-tott értékekre. Ezek nagyrészben azonban fontban, dollárban,az aranyblokkhoz tartozó országok részvényeiben és járadék-kötvényeiben feküdtek és így természetesen lényeges értékcsök-kenésen mentek keresztül. A német ipar továbbá külföldi rész-

79

vényeinek egy részét saját adósleveleinek visszaváltására, rész-ben pedig nyersanyagok beszerzésére használta föl, úgy, hogyPriester becslése szerint német kézben levő külföldi papírokértéke ma legföljebb 300—400 millió márkára becsülhető.

A magunk részéről azonban ezt a számot túl alacsonynaktartjuk. Azon eszközök, melyeket Brüningék az őszinte adatokbevallásának kikényszerítésére használtak, korántsem voltakoly szigorúak, mint a jelenlegi rezsimnek előírásai és így joggalfeltételezhetjük, hogy még igen lényeges, de Brüningék idejé-ben elhallgatott követelések voltak német állampolgárok bir-tokában. Szerencsénkre azonban ma már rendelkezünk más né-met adatokkal is, melyek pontosabb számításokra nyújtanaklehetőséget, de siessünk hozzáfűzni, melyek alapján külföldi kö-veteléseket ki is kapcsolhatjuk számításaink köréből, mert azótaezek egészen elhanyagolható mennyiségek kivételével már ré-gen a német kormány kezébe mentek át és túlnyomó részbenfel is használtattak. Ugyanezen adatok világánál megállapít-hatjuk ellenben a birodalmi bank arany- és devizakészleténekvalószínű mennyiségét is, melyek közül az aranykészlet a hi-vatalos adatok szerint a múlt év február hónapjának 76 mil-liós értékében mindmáig stabilizálódott. Számításunkkal azon-ban csak az esetben fogunk helyes eredményhez jutni, ha egy-idejűleg a külkereskedelmi forgalom, illetőleg a külső fizetési-mérleg adatait is figyelemmel kísérjük.

Ε világítólámpa pedig, amellyel a német deviza- és arany-gazdálkodás titkaiba bevilágítani szeretnénk, nem más, mintNeumann német államtitkárnak a „Der Vier jahresplan“ 1939.januári számában napvilágot látott tanulmánya.

Az első, ami Neumann által közölt, de a külkereskedelmiforgalom egyébként is ismert adataiból kiderül, az a német ke-reskedelmi mérlegnek a múlt évben bekövetkezett hirtelen ésváratlanul nagyarányú megromlása. Míg ugyanis 1936-ban még519 millió, 1937-ben pedig 413 millió márka aktívummal zárultez, addig 1938-ban már 192 milliós passzívummal találkozunk.

Ausztria csatlakozása csak még inkább rontotta a helyzetet.Ennek külkereskedelmi forgalmában ugyanis mind a három év-kan passzívummal találkoztunk, de míg 1936-ban 111 millió,1937-ben pedig csak 85 millió márkát tett ki csupán, addig1938-ban már 241 millió márkára ugrott fel ez. Mialatt tehát

80

a német birodalomnak külkereskedelmi forgalmából az 1936-osés 37-es években összesen 932 millió márka jövedelmet sike-rült szereznie, addig az 1938. év 432 millió márka veszteséggelzárult részére.

Nagyon tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy a vizs-gált első két évben is a Harmadik Birodalomnak külkereske-delmi forgalmából jelentős külföldi devizamennyiséghez sike-rült volna jutnia. A kereskedelmi mérleg ugyanis csak egyikrésze a fizetési mérlegnek, amelynek pedig látható tételeinkívül van láthatatlan része is, melybe a különböző hajófuva-rok díjai, a kamat- és tőkeszolgálat kiadásai, a külföldi pro-paganda igen jelentős tételei, stb. stb. tartoznak. Mindezek vi-szont oly jelentős deficittel terhelték meg a német fizetési mér-leget, hogy — mint ezt Neumann kifejezetten hangsúlyozza —,,a fizetési mérleg kiegyenlítése az 1936., 1937. és 1938. évekegyikében sem volt külön fizetési eszközök felhasználása nél-kül lehetséges.“ Vallomásából kitetszőleg tehát a szóbanforgóévek mindegyikében legalább is több, mint félmilliárd már-kára kellett rúgnia a német fizetési mérleg tényleges deficit-jének, vagyis a német összdeficit értéke, melynek fedezésérőla birodalmi banknak 1938-ban gondoskodnia kellett, kerekszám-ban 1 milliárd márkára, a három együttes év eredménye pe-dig minimálisan majdnem 2 milliárd márkára tehető.

Ezen költségek fedezésére pedig a birodalmi banknak azutolsó három évben a rendelkezésre álló összegek a követke-zők voltak:

1. Egyes titkos devizatartalékok, melynek értéke 1935 kez-detén kerekszámban 500—750 millió márkára rúgott

2. Az osztrák nemzeti bank arany- és devizakészlete, mely-nek nagysága a „Deutsche Bank“-nak az előző fejezetben máridézett jelentésében megtalálható adatok szerint 1937 végén471.5 millió schilling, vagyis 234 millió márka értéket kép-viselt.

3. Az arany, aranypénzek, külföldi értékpapírok és tőke-követelések beszolgáltatás! kötelezettsége révén 1936-ban és37-ben a német nemzeti bank birtokába jutott értékek, melynekösszege Neumann tanúsága szerint felülmúlta az 1 milliárdmárkát.

Mindezekből az adatokból könnyen kiszámítható, hogy a

81

német nemzeti bank rendelkezésére álló arany- és devizakész-let még a képzelhető legeslegjobb esetben sem múlhatta felül1938. január 1-én a félmilliárd márkás értéket, de inkább lé-nyegesen alulmaradt ennek. Újabb feltöltésre kétségtelenül alegégetőbb szükség volt tehát. Ezt hozta meg 1939. márciusá-ban a cseh állam annexiója, hol az átadás pillanatában a nem-zeti bank egész arany- és devizakészlete mintegy 17 millió fontértéket képviselt, de ennek majdnem a felét, 8 millió fontot márkorábban Londonban helyezték el a prágai irányadó pénzügyikörök s ott egyelőre a továbbiakig az angol kormány zárlataalatt áll. Valamivel nagyobb értéket képvisel a cseh külföldikövetelések összege, melyeket 60—80 millió fontra becsülnek.Naév része azonban ennek is az angol, francia, amerikai és oroszkormányok zárlata alá jutott, másrésze pedig a délkeleti Wea-ring államokban „fagyott be“, (Egyedül Angliában kb. 20—25millió font értékű követelésről van szó.)

Ezen nyereséggel szemben áll azonban, hogy a német kül-kereskedelmi forgalom változatlan hanyatlást mutat, és a kül-politikai helyzet alapján aligha várható ebben a tekintetbenegyelőre előnyös változás. 1939. első negyedében összesen nemkevesebb, mint 115.2 millió márkára (a múlt évben igaz, hogy akét Anschluss előtt 39 millió márkát tett ki csupán) rúgott ezés a legújabban megszerzett cseh területeknek önmagában isdeficites kereskedelmi mérlege (Id. a ,,Der deutsche Volkswirt“április 18-i számának adatait) további megterhelést fog jelen-teni a német devizagazdálkodásra nézve, annál is inkább, merta régi csehszlovák állam külföldön élvezett legkülönbözőbb ke-reskedelmi kedvezményei természetesen mind elesnek majd azúj helyzetben. Ha már most az 1939. év eddigi külkereskedelmideficitéhez a fizetési mérleg ismerteti passzívumának meg-felelő részét hozzászámítjuk, akkor világos lesz előttünk, hogya német nemzeti bank deviza- és aranykészlete még a legjobbesetben sem képviselhet ma félmilliárd márkánál nagyobb ér-téket, vagyis alig nyolcadrészét annak az átlagos évi 4 milli-árdnak, amely deficitet a világháború idején a német külke-reskedelmi forgalom mutatott. Az 1939 március közepén ki-adott újabb devizarendelet is alig változtathat a helyzeten,noha ismét szigorításokat hozott és minden német állampol-gárt minden külföldi követelésének újbóli bevallására kötele-

82

zett, még akkor is, ha ezeket tulajdonosaik annak idején a bi-rodalmi banknak megvételre már egyszer fel is ajánlották volna,de igénybevételük, akkor még nem látszott szükségesnek. Ezekazonban éppen elenyészően csekély értékükre való tekintettelkerülték el a korábbi lefoglalást, miért is, a szóbanforgó ak-ciótól érdemleges eredmény nem is igen várható. (DeutscheAllgemeine Zeitung 1939. mára 18. sz.) és így igazán termé-szetesnek fogjuk találni, hogy maga Hitler vezér és kancelláris kénytelen volt őszintén megmondani népének, hogy „Német-ország ma vagy többet exportál, vagy meghal.“

MIT MONDOTT BIRKMANN KÖLNBEN?

Az előző fejezetekben nagy vonásokban felrajzoltam a né-met háborús potenciál képét. Az elmondottak végső alátámasz-tására most még egy igazán illetékes tanúvallomásra szeretnékhivatkozni, mely bár az egyik legtekintélyesebb francia gazda-sági és pénzügyi szaklapban, az ,,Agence Économique et Fi-nancière“ 1939 március 18-i számában látott napvilágot, deamely adatainak hitelességét — talán egyes a lejegyzéskorkönnyen félreérthető számadatok kivételével — nemcsak az elő-kelő francia lap hangoztatott garanciája, hanem a beszéd nyo-mában tett intézkedések és még inkább korábbi fejezeteinktartalma biztosítja. Kölcsönösen kiegészítik és alátámasztjákezen adatok egymást:

Március első felében a magyar lapok is közölték a hírt,hogy a német nemzeti banknak alelnökét, Birkmann államtitkártteljes idegösszeroppanással szanatóriumba kellett szállítani.Ezen önmagában is igen sokat mondó hír mögött azonbanaz említett lap közlése szerint Birkmannak 1939 február végénKölnben bizalmas körben elmondott beszéde húzódik meg, melyteljes őszinteséggel tárta fel a hallgatóság előtt a német gaz-dasági és pénzügyi helyzetet.

,,Három pillére van a nemzetgazdaságnak: — így kezdődikaz alábbiakban nagy vonásokban általunk közölt beszéd — anyersanyagok, a munkaerő és a tőke. Ez a három alkotja min-den gazdasági fejlődés alapjait és forrásait és nálunk minda három teljesen kimerülőben van. Nagy kormányzati ter-veink megvalósításánál fegyverkezésünktől kezdve egészennyugati erődítéseink és autóútjaink megépítéséig és gazdaságivállalkozásainkig óriási munkaerőszükséglet nyilvánult meg,melyet Németország embertartalékjaiból fedezni nem tudtunk.Kezdetét vette ezért a speciálisan képzett munkások utáni sür-gős kereslet, a hivatásos újraképzés lett jelszóvá és ettől vártuk

84

üdvünket. Először 50—60 éves munkásokból csináltak fémmun-kásokat, utána a tanoncokhoz fordultak és végül mindazokhoz,akiket feltalálniuk sikerült, hogy így kíséreljék meg a követeltmunkatempó megvalósítását. Az eredmény a termelvények sok-kal rosszabb minősége és az előállítási költségek emelkedéselett. Különbségek és súlyos egyenlőtlenségek támadtak a munka-bérek tekintetében, melyek elviselhetetlen szociális feszültségetvontak maguk után. Végül a falusi népességnek városokbatődulása egész agrártermelésünkre veszélyt jelent,“

„Olvasztókemencéink kapacitásuk 96.4 %-ával dolgoznak,,olyan nívó ez, melyet lehetetlen hosszú ideig fenntartanunk.Havi 1.9 millió tonnás eredménnyel nyersacél-termelésünkcsúcspontját értük el ugyan, de a fogyasztás — és ezt jól figyel-jék meg uraim — 3.4 millió tonnára rug havonkint. Hála behoza-talunknak és osztrák menyasszonyunk 700 millió (??) már-kás „hozományának“ — melyet azonban időközben teljesenelköltöttünk már — lehetséges volt ez ... Nyersanyagjainkazonban, melyekkel rendelkezünk, igen rossz minőségűek.“

„Behozatalunk lehetősége hasonlóképpen szét van rom-bolva. Devizakészleteinknek végére jutottunk. Ez évben beho-zatalunk megközelítőleg kivitelünk értékének dupláját érte el,de hogy folytathatnánk ezt, mikor az osztrák „hozományt“ el-költöttük és idegen valutáink nincsenek?“

„Nyersanyagjaink túlzott és túl gyors fogyasztása drágu-lással, sőt termelvényeink minőségi romlásával jár. Eddig annyitfizettünk egy ágyúért, hogy azon az áron normális körülményekközött tízet is vásárolhatnánk és ráadásul ez az ágyú még rosz-szabb minőségű is, amint ez kétségtelenül be van bizonyítvauraim.“

„Nyersanyaghiányunkhoz mindenesetre hozzá kell fűznöm,vizsgálataink eredményeképen sikerült megállapítanunk, hogytöbb millió tonna vasat — ha jól emlékszem 20 milliói említet-tek — tartalékolt és gondosan őriz iparunk.“

„108 milliárd nemzeti jövedelemből az utolsó évben 54—55milliárdra tette rá az állam a kezét. Ilymódon ezen arány is, —mely természetesen szintén csak rövid átmeneti időn tarthatófenn — elérte maximális nívóját.“

„Államkasszáink üresek. Az idei költségvetésünk ezen-felül — még a rendkívüli és speciális forrásokból származó jö-

85

védelmek tekintetbevételével is — 6 milliárd márka passzívum-mal zárult.“

„Véleményem szerint az adók emelésével nem érhetünk eleredményt. A szándékoltnak éppen ellenkező hatásával fogjárni ez.“

„Még nincs veszve semmi — mondta végül Birkmann szen-zációs beszédében — és helyzetünk semmi esetre sem remény-telen. De ha a Vezér nagy sikereiből, Ausztria és a Szudéta-területek csatlakozásából és ezek gyümölcseiből hasznot akarunkhúzni, vissza kell térnünk az észszerű gazdálkodáshoz, terveinkütemét lassítanunk és oly szilárd, tartós programmot kell fel-állítanunk, mely gazdasági és pénzügyi lehetőségeinknek meg-telel.“

AMERIKA ÁLLÁSFOGLALÁSÁNAK JELENTŐSÉGE.

Nyílt kapukat döngetnék annak a bizonyításával, hogy mára világháború kimenetelét is az Egyesült Államoknak beavatko-zása döntötte el. Ez tette lehetővé, hogy az antant államok hatal-mas anyagi fölényhez jussanak ellenségeikkel szemben, hogy aszén-, vas- és acéltermelés terén ne csak behozzák Németország-nak a háború elején szerzett kétségtelen s tekintélyes fölényét,hanem 1917-ben már széntermelésük a központi hatalmak 540milliós eredményével szemben 850 millió tonnára, vas- és acél-termelésük pedig ellenségeikének több mint háromszorosára(50:15), illetőleg majdnem négyszeresére (58:16) ugorjék. Ettőlfüggetlenül is 1918 júliusában már több mint másfél milliónagyszerűen felszerelt, kitűnően kiképzett amerikai sportharcosállt francia földön, úgy, hogy az antant győzelme most már csakidő kérdése volt, de kétséges nem lehetett többé.

A háború után azonban az Egyesült Államok politikai köz-véleményében egyre inkább tért hódított a teljes izoláció poli-tikája. Az amerikai nép maga tört szigorúan pálcát elnöke po-litikája fölött, az első pillanattól kezdve mindvégig távoltar-totta magát a Népszövetség munkájától, a központi hatalmak-kal különbékéket kötött és az 1926—36-os évtized európai po-litikai vitáiban alig hallatta szavát. Külpolitikája tisztán nega-tívumra szorítkozott: mindenáron békét kívánt, mindenáronolyan politikát követelt, mely az európai hatalmak esetleg há-borúhoz vezető politikájától távol tarthatta őt.

De ezen évtized alatt teljesen megváltozott a világhelyzetképe. Amerika éppen abban az időben fékezte le teljesen impe-rializmusát, mikor új, fiatal, feltörekvő hatalmak óriási dina-mikai erejükkel megjelentek a világpolitika színterén, mikorezek egyike, Japán megkísérelte egész Kínát hatalma alá haj-tani és a Csendes-Oceán uralmáért vívott harcban új korszakkövetkezett. Csakhamar létrejött az együttműködés Japán és a

87

két európai diktatúra között és ez a tény, valamint az európaiHelyzet fejlődése egyre inkább kezdte felrázni az amerikai köz-véleményt izolációs nyugalmából. Egy csapásra felismerték azEgyesült Államokban, hogy nem csupán európai kérdésről vanszó, hanem a német-olasz-japán együttműködés céljai sokkalmesszebbre is nyúlhatnak és nemcsak az Atlanti-, hanem aCsendes-Óceánt is aktuális problémáik körébe vonhatják. A dik-tatórikus államok délamerikai gazdasági térfoglalása 1938-banmég inkább meggyorsította ezen amerikai hangulat kialakulá-sának tempóját, de a döntő változást a müncheni egyezményhozta meg benne. A közvélemény külpolitikai érdeklődése, melymég egy évvel azelőtt is egészen kis körre korlátozódottcsupán, most ellenállhatatlan erővel terjedt ki az egész or-szágra, minden társadalmi osztályra és egészen tagadhatatlanulsokkal intenzívebb erővel működik ma, mint akár az 1916-osév folyamán. Nagyon sokan, akik még egy évvel ezelőtt kizárt-nak tartották volna, hogy Amerika rövidesen háborúba keve-redhessék, ma biztosra veszik, hogy hazájuk a legrövidebb időnbelül ismét Anglia és Franciaország oldala mellé áll. Münchenegész más értelemben jelentett fordulópontot a világ diplomá-ciai viszonyainak alakulásában, mint ahogy ezt német irá-nyítói tervezték. Érthető ezért a német sajtónak leplezetlenharagja az amerikai politika új irányzata miatt, de ez nemteszi meg nem történtté a beállott változást, nem akadályoz-hatja meg, hogy az amerikai közvéleményt egyre inkább át-itassa az a meggyőződés, hogy ma újból az Egyesült Álla-mokra vár — legalább kínt így hiszik — hogy a demokratikuselveket átmentse a világ számára.

Nálunk persze minderről megint igen keveset tudnak! Saj-tónk túlnyomó része tudatosan félrevezető munkát folytat.Mindenáron azt szeretné elhitetni közvéleményünkkel, hogyAmerika irányadó köreinek és népének túlnyomó többsége masem akar hallani háborúról, csak Roosevelt környezete izgat ál-landóan, de sikertelenül a harcias politika mellett. Minduntalanjelennek meg amerikai államférfiak nyilatkozatai, melyek éle-sen elítélik az elnök politikáját. Csak az az érdekes azután,hogy midőn szavazásra kerül a sor, az elnök javaslatai mindigóriási győzelemmel mennek keresztül, legyen akár szédületesarányokban fejlődő fegyverkezési programmjának megvalósítá-

88

sáról, akár pedig a semlegességi törvény megváltoztatásának elő-készítéséről szó, A semlegességi törvényről, melynek pe-dig már a jelenlegi formájáról is megállapította az egyik leg-komolyabb német szakfolyóirat, a „Der deutsche Volkswirt“1937. szeptember 3-i számában, hogy „lényegileg hadigazdaságiszövetséget jelent Angliával.“ (Eredeti szövegben is kiemelve,)

S ebben a tekintetben nincs pártkülönbség az amerikai köz-véleményben, sőt éppen Roosevelt belpolitikájának ellenzőiazok, akik a legerélyesebben sürgetik a Franciaországgal ésAngliával való szoros együttműködést. A republikánus pártegyik vezére, Hoover volt államtitkárja, Stimson Henry állpéldául a bojkottmozgalom élén, Λ párt vezető sajtóorgánumaa „New York Herald Tribune“ pedig február 2-i számábanhosszú cikk keretében állapította meg, hogy éppen Rooseveltbelpolitikájának leghevesebb ellenzői állanak csaknem vala-mennyien külpolitikája mögött. Az egyetlen, amit a lap kifo-gásol, hogy Roosevelt titokban tartja politikai terveit, „Nemazért mondjuk azonban ezt, — olvassuk a cikkben — hogyRooseveltet gátoljuk akcióiban. Külpolitikai szemléletünktőllelkiismeretesen távol kell tartanunk a pártérdekekre való min-den tekintetet, Roosevelt politikája alapvető pontjában ép olycsodálatraméltó, mint amilyen merész. Fegyverkezési politiká-jának következetes és sikeres keresztülvitelére gondolunk itt,melynek következményeként nemzetünk fölfegyverkezése sok-kal tökéletesebb ma, mint volt 1917-ben,“ És: „Szívből egyet-értünk Rooseveltnek a demokráciák iránt érzett szimpátiájávalés magunk is úgy véljük, hogy a világnak a diktátorok általiállandó fenyegetése olyan fokot ért el már, mely a demokrá-ciák egységes akcióját követeli, mihelyt céljaik és eszközeiktekintetében megállapodásra sikerült jutniuk. Azt akarjuk azon-ban, hogy Roosevelt politikájának alapjait ismertesse meg azamerikai néppel és hogy csodálatraméltó személyi szimpátiájáta nemzeti érdekek pontos definíciójával egészítse ki, melyetazután az egész nemzet nyilt szemmel és korlátlan segélyesz-közökkel örömmel támogat majd.“

Kétségtelen és természetes is, hogy ma is vannak az ame-rikai politikai életben olyanok, kik továbbra is az izolációs poli-tika hívei, hiszen nem egyhangú támogatással találkoznak Roose-velt törvényjavaslatai sem, A baj csak az, hogy nálunk mindig

89

csak ezen kisebbséghez tartozó politikusok nyilatkozatai látnaknapvilágot, azt a látszatot keltve, mintha ők volnának többség-ben az amerikai közvéleményben és politikai életben. Sőtmég ezen nyilatkozatokból is csak a programmba vágó része-ket ismerteti tendenciózus sajtónk. Gyakran idézik példáulcáfoló tekintélyként Hoover volt amerikai elnököt, de arrólmár hallgatott a krónika, hogy 1939. február 1-i chikagói be-szédében még ez is leszögezte, hogy ,,morális semlegességről“ő sem akar hallani. ,,Ha nagyrabecsüljük az erkölcs zászlóját— mondotta, — úgy az amerikai népnek habozás nélkül ki kellfejeznie felháborodását az elkövetett jogtalanságok és üldözé-sek miatt és az áldozatoknak segítségére kell sietnie.“ Nemhitte azonban, hogy a diktatúrák komolyan veszélyeztethetnékaz amerikai létérdekeket. Nem hitte, hogy befolyásuk az ameri-kai kontinensen megvethetné lábát. Az angol birodalmat, ademokrácia változatlan bástyáját még mindig elég erősnekmondotta, hogy „egyedül is elkészüljön a diktatúrákkal“, ame-lyeket egyébként is gazdaságilag és pénzügyileg oly gyengék-nek tartott, hogy „komoly háborúban gyorsan össze kell om-laníuk.“

A semlegességi politika másik nagy bajnoka, Borahszenátor a cseh annexió után ugyancsak odanyilatkozott, hogyaz utolsó napok eseményei az ő felfogását is módosították ésma már ő is helyesli a semlegességi törvény megváltoztatását.Április közepén pedig újból leszögezte, Amerika tulajdonképeníértelemben vett semlegességéről egyébként sem lehet már be-szélni, mert hiszen a közvélemény lélekben már állást foglaltFranciaország és Anglia mellett.

S a limai pánamerikai kongresszus óta egyre inkább elő-térbe nyomul az egész amerikai kontinens egységes frontjánakkialakulása. Nálunk szeretnek gúnyolódva megemlékezni ezenkongresszus állítólagos „kudarcáról.“ A valóság azonban ter-mészetesen itt is egy kicsit másként fest. Tény ugyan, hogy Cor-dell Hull külügyi államtitkárnak, a jelenlévő 21 amerikai ál-lammal nem sikerült elfogadtatnia Roosevelt tervét az interkon-tinentális katonai szövetség megteremtéséről, de tény az is, hogya 21 jelenlévő állam közül 20 hajlandó volt csatlakozni ehhezés csak Argentína foglalt el más álláspontot. Roosevelt vi-szont helyesebbnek tartotta inkább lemondani eredeti tervéről,

90

csakhogy egységes amerikai állásfoglalást tárhasson a világ eléés hogy — bár magára maradva is — Argentína se ugorjék kitervezett blokkjából. Pillanatnyilag beérte tehát avval, hogyArgentína eddigi valamennyi szövetségese: Uruguay, Paraguayés Chile is Washington felfogása mögött sorakoztak föl és nemerőszakolta tovább eredeti tervét. Azóta azonban éppen Ar-gentina volt az, amely egy valószínűleg hamisított, Patagóniá-val kapcsolatos állítólagos német tervekre vonatkozó okmánykapcsán éles ellentétbe keveredett a német birodalommal, mely-nek során az argentínai német nemzeti szocialista párt helyet-tes vezetőjét. Müller Alfrédot kémkedés címén őrizetbe is vet-ték és letartóztatták az ügybe ugyancsak belekeveredett egyiknémet táncosnőt is. A múlt hónap első felében pedig Argentí-nának volt külügyminisztere, a Nobel-díjas Sainas egy nyilat-kozatában már így fejezte ki a megváltozott argentínai fel-fogást: „Roosevelt és Cordell Hull amerikai politikája a leg-okosabb és legészszerűbb, melyet amerikai kormány valaha isíolytatott. Ezzel a politikával megnyerte Latin-Amerika 20 álla-mának hitét Amerika erkölcsi, szellemi és gazdasági egységében.“Ujabb fordulópontot jelentett azután az amerikai konti-nens két része közötti barátságos viszony elmélyítése terénRoosevelt április 14-i nagy beszéde, melynek óriási visszhangjatámadt az egész amerikai kontinensen és pár nappal később azamerikai államok voltak azok, akik ingadozás nélkül elsőneksiettek felsorakozni az amerikai elnöknek Hitlerhez és Mussoli-nihez intézett táviratában lefektetett politikája mögé. Ma azEgyesült Államok állásfoglalása valóban az egész Üjvílágétjelenti. A délamerikai államokkal való katonai kapcsolatai isegyre inkább elmélyülnek. Jelenleg is amerikai tengerészeti bi-zottság működik Brazíliában és rövidesen hadseregének és légi-flottájának tisztjei utaznak a délamerikai államokba, elsősorbanHaitíba és Nikaraguába az ottani hadiiskolák szellemi vezeté-sének átvételére és ugyanakkor egyre több délamerikai hallga-tót vesznek fel az Egyesült Államok hadiakadémiáinak hallgatóiközé. Ma ez a délamerikai államok legnagyobb vásárlója s egy-ben szállítója is. A dollár hatalma teljes erővel dolgozik. Na-gyobb tőkéi feküsznek ma az USA-nak a délamerikai államok-ban, mint a világ többi részeiben együttvéve. Csak a délameri-kai bánya- és fémiparban 1.460,000.000 dollár fekszik. A chilei

91

iparban 484,000.000, Argentínában 348,000.000, Braziliában pe-dig 194,000.000, dollárt invesztáltak az Egyesült Államok!

Mindezekkel a tényekkel tehát számolnunk kell! Ne áltas-suk magunkat hiú reményekben! Vegyük tudomásul legalábbazt, amit a német külügyminisztérium orgánumának, a Frank-furter Zeitungnak főszerkesztője, Kircher Rudolf írt már lapjának1938. január 1-i számában és amiben az akkor még egészenmás hangulatban élő Egyesült Államokban szerzett tapasztala-tait ezekben a nagyjelentőségű szavakban foglalta össze:„Bármennyire is távol akarjanak maradni az Egyesült Államok-ban minden hivatalos szövetségi politikától, nem szabad észrenem vennünk, hogy az érdekek parallelizmusa bizonyos esetek-ben automatikus cselekedetekhez vezethet, sőt kell is, hogyvezessen. Az Egyesült Államoknak a brit birodalom létéhezfűződő érdekei elég nagyok ahhoz, hogy ezt a gondolatot figyel-münkbe ajánlják: Akár fennmarad a semlegességi törvény, akárnem, ha európai háborúra kerülne a sor, nagyon valószínű, hogynemcsak az amerikai szimpátiák, hanem nagyon hamar az aktívamerikai segítség is az angol oldalon állna és két kézzel adnákmeg ezt.“

A mai helyzetben pedig józanul egy pillanatig sem lehe-tünk kétségben aziránt, hogy az amerikai beavatkozás háborúkitörése esetén csak valóban egész rövid idő kérdése lehet. Haazonban tényleges katonai segítség nem is jönne nyomban, kép-telenség tagadni, hogy az amerikai gazdasági erők tüstént anyugati hatalmak hadviselésének szolgálatába állanak. S el-képzelhetetlen, óriási erőt jelent ma már önmagában ez is. Ve-gyük tekintetbe csak azt a tényt, hogy az USA termelése a nehéz-ipar döntő területén kb. akkora, sőt meg is haladja Anglia, Fran-cia- és Németország együttes eredményeit. Olajban pedig a világössztermelésének kétharmad része az ő területéről kerül ki.S ez csak a pillanatnyi helyzet képe, amikor munkanélkülijei-nek száma még sok millióra rúg és termelési kapacitásánakalig egy töredékét állítja sorompóba. Háború esetén szédületesarányú fejlődésnek vannak meg itt a lehetőségei. Már a világ-háború idején is tapasztaltuk ezt, midőn termelése nemcsak az1913-as békeidők, hanem még a mostani adatokat is messzefelülmúlta. Akkor ugyanis nemcsak az előbb említett háromállam együttes eredményeit érte el a legfontosabb termelési

92

ágak terén, hanem még hatalmasan túl is haladta azokat és ezentúlsúlya évről-évre, állandóan emelkedő tendenciát mutatott.De nézzük a pontos adatokat!1

A gép-, vas- és acéliparban potenciálja egyenesen óriási,a motoripar terén fölénye még ennél is nagyobb. Automo-

1 Az 1913-as francia adatok a háború alatt ellenséges kézre nem ke-rült területek eredményeit mutatják.

93

biljainak száma sokkal nagyobb, mint a világ összes többi ré-szeié együttvéve, termelési kapacitása pedig ezen a térenszinte korlátlan, amiből persze az következik, hogy a repülő-gép- és a tankgyártásban is rekorderedményeket érhet el.

A világháborúhoz viszonyítva döntő változást jelent azon-ban itt még egy körülmény. Míg ugyanis akkor a háború elsőhárom évében, az Egyesült Államok iparának a hadígyártásravaió tényleges átállításáig az antant támogatása voltaképen a.fontosabb nyersanyagok és félgyártmányok szállítására szorít-kozott és a tulajdonképeni hadiszerek tömeges gyártása ésa tengeren átküldése csak 1918 közepén vette kezdetét, addigma Amerika termelésének hadigyártásra való ezen átállításasokkal, de sokkal jobban van előkészítve és megszervezve éshasonlíthatatlanul nagyobb mértékben folyik a tömeggyártásmár ma is. Akkor az amerikai csapatokat otthon kiképezték,,azután hajókra rakva Franciaországba küldöttek, hogy túl-nyomó részben francia és angol tüzérséggel, fegyverekkel, gép-puskákkal, repülőgépekkel és tankokkal már itt lássák el őket.Ma ,,evvel szemben — olvassuk már a KriegswirtschaftlicheJahresberichte 1938. kötetében — a hadigazdálkodás felelőstényezői a polgári iparnak a háborús feladatokra való előkészí-tését olyan terjedelemben vitték keresztül, amilyenben jelenlegaz Egyesült Államok kiemelkedő hadigazdasági teljesítményevan és amely sok nemzet részére mintaképül szolgált.“ Est,,A háborúval ellentétben a jelenlegi előkészület mellett a hadi-felszerelések gyártásának felfokozásí ideje valamivel rövidebblesz.“ (88. 1.) Azóta pedig még ez a helyzet is igen lényegesenváltozott. Ma már az USA a világ egyik legnagyobb hadiszál-lítójának szerepét tölti be és effektív katonai ereje is messzelelülmúlta 1917-es hadseregének értékét.

94

A NÉMET NÉPHANGULAT KÉRDÉSE.

Bármilyen óriási fontosságú is lesz azonban a jövő háború-jában az olaj és a különböző nyersanyagok kérdése, a küzde-lem sorsát mégis csak az ember, a fronton küzdő katona és azotthon dolgozó munkás fogja eldönteni,

1914-ben ebből a szempontból is aránylag kedvezőek vol-tak a császári Németország kilátásai, A tömegek lelkesedésselfogtak fegyvert, indultak a vérző frontokra és hősiesen küzdöt-tek a világ minden színterén, A háború politikája az első évek-ben a szociáldemokrata párt részéről is támogatással találko-zott, ,,Nem ismerek pártokat többé, csak németeket ismerek“ —hirdette a császár háborús trónbeszédében és szavai lelkes vissz-hangra találtak a nép minden rétegében. Az első években aszükséges hadihiteleket mindig csaknem teljesen egyhangúanszavazta meg a birodalmi gyűlés. Az első nehézségeket az1917-es év hozta meg e téren, A világháborúval járó óriási nél-külözések következtében ekkor kezdett komolyan romlani éslényegesen az ellenkező irányba csapni át a nép hangulata, amiazután természetesen a baloldali pártok állásfoglalásában is ki-fejezésre jutott.

Ma a diktatúra miatt a háború kitörése előtt is nehéz meg-ítélni a nép hangulatát. Ellenzéki hangok nem juthatnak szóhoz!Hitler hatalomrajutásakor ellenben mintegy 11 millió kommu-nista szavazó élt az országban és ezeket kétségtelenül máig semsikerült teljesen kiirtani a nép köréből. Tudja ezt a rendszertmaga is jól és ennek megfelelően teszi meg ellenintézkedéseit.De nézzük a pontos adatokat! Milyennek látják a legilletéke-sebb német tényezők egy háború esetén a német belső fronthelyzetét? Mit várnak és mire készülnek ők maguk?

1934-ben bizalmi tanácsok választását rendelték el a mun-kásság körében, A választás azonban nem hozta meg a kívánteredményt. Az „Angriff“ 1935. április 30-i számában maga is

95

beismerte, hogy a választók 3/4 része egyszerűen szabotálta aválasztást, sőt nem kis számban akadtak olyanok is, akik sza-vazócéduláikat egyenesen a rendszer elleni demonstrálásrahasználták föl.

1935-ben ugyanez volt a helyzet!1936-ban április 3-án és 4-én kellett volna a választások-

nak lejátszódniuk. Az utolsó pillanatban azonban hirtelen lefúj-ták megtartásukat. A következő két évben pedig már a válasz-tások terminusának kitűzésétől is eltekintettek a német irány-adó körök.

S háború esetén a munkások helyzetében és így hangulatá-ban is további romlás várható. Nemcsak a fokozódó élelmezésimegszorítások és egyéb rájuk váró nélkülözések következtében,hanem azért is, mert: ,,Képtelenség — írja dr. Sperlich Otto a„hivatalos helyek támogatásával“ megjelenő „Kriegswirtschaft-liche Jahresberichte 1938“ kötetében napvilágot látott „Munka-bér és vállalkozói nyereség a hadigazdaságban“ c. tanulmányá-ban — hogy a katonának díjazása rosszabb legyen, mint az ott-hon dolgozó munkásoké. Mint ahogy a vállalkozók között nem,époly kevéssé szabad a munkások között is hadinyerészkedők-nek lenniük. Osztályozzuk ezért teljesítményük értéke szerint amunkát és a katonai rangfokozatnak megfelelően számítsuk kiaz alapbért... Legalább a fegyverkezési iparban dolgozómunkásokat tartom célszerűnek egyöntetűen élelmezni és meg-felelő ruhákról gondoskodni részükre, hogy ebben a tekintet-ben is a katonákkal legyenek egyformák... A hadigazdasági-lag lekötött üzemekben az alkalmazottak fizetését az alapbe-osztásnak megfelelően kell kezelni és a katonai rangfokozatokalapján itt is alapfizetést állapítsunk meg ... A fegyverkezésimunkásoknak más, kevésbé szoros felügyelet alatt álló ipariüzemekbe való vándorlását a szabadköltözködésí jog korláto-zásával kell megakadályozni.“ A bérek és fizetések tehát ezekszerint háború esetében a katonai zsold nívójára szállíttatnánakle, ami természetesen nem fogja emelni sem a munkások munka-kedvét, sem pedig lelkesedését.

Ily körülmények között aligha csodálkozhatunk rajta, hogya német illetékes tényezők háború esetén belső forrongásoktól,munkáslázadásoktól tartanak és serényen készülnek levereté-sükre. A „Frankfurter Zeitung“ 1937. január 18-í számában pl.

96

a Berlin melletti rendőriskola egyik gyakorlatáról a következő-ket olvashatjuk: „Midőn odaérünk, éppen kezdődik is a gya-korlat. Talán a környék közepén állunk és figyeljük, aminfegyesek, a kékegyenruhások közül a földhányáson keresztülelőrenyomulnak, a völgymedencében elrejtőznek, majd felugra-nak, pár lépést szaladnak és újból a föld védelmét keresik.Kattognak a gépfegyverek! Mi történik? Németország — ez afeltételezett eset — háborúba keveredik. Az egyik ellenségeshatalom ágensei értették a módját annak, hogy egyes üzemek-ben zavargásokat szítsanak, A lázadók megszállták az erőmű-veket, melyek a mezőnek szembenfekvő oldalát határolják. Egyosztag rendőr — éppen azok, akiket mi gépfegyvertűz mellettelőrecserkészni látunk — kapta a feladatot, hogy a műveket tá-madja meg. Elképzelt feltételek mellett tartják az ilyen gya-korlatokat, mert a rendőrtisztnek mindent ismernie és tudniakell és így komoly esetek feladataira is elő kell készülnie.“

Nemrégiben a magyar sajtóban is közölték egy hasonló, ez-úttal Bécsben kitört műforradalom rendőrségi gyakorlatánakrészleteit. Ott is gépfegyveres rendőrök támadták a barikádokmögé húzódó és onnan tüzelő fellázadt lakosságát a városnak,.

A híres Gestapo parancsnoka Himmler 1937, szeptembe-rében a német tisztikarnak tartott előadásában részletesen is-mertette, milyen védelmi intézkedéseket tervez a német kor-mány egy esetleges háború esetén a belső ellenzék letörésére.«Erre annál is inkább szükség van, — mondotta — mert ,,a jövő-háborújában nemcsak a hadseregnek lesz frontja a szárazföl-dön, a tengerészeinek a tengeren, a repülőflottának a levegő-ben, hanem — így szeretném nevezni ezt — lesz egy negyedik.hadszínterünk is: Belső-Mémetország.“ A kommunistákat és az,összes megbízhatatlan elemeket ép ezért mindjárt a háborúelején jóelőre ártalmatlanná kell tenni, hogy a német népetminden infekció ellen teljesen immúnissá tegyék, mert „tisz-tában, kel! lennünk avval, hogy minden háború, amelyben ezenbelső hadszíntért elhanyagolnánk, a küzdelem elvesztéséhezvezetne. A megbízhatatlan elemeket koncentrációs táborokbakell tehát küldeni, „ha nem akarunk háború esetében a leg-nagyobb mértékben kellemetlen fejlemények részére táplálótalajt teremteni. Ellenkező esetben ugyanis „Németországbanminden lehetőséggel számolnunk kell. így: ejtőernyőn való le-

97

ugrásokkal, szabotázsaktusokkal, 15—20 emberből álló vak-merő csoportok akcióbalépésével, akik kommunista igazolvá-nyok támogatásával egyes muníciógyárakban megvethetik lá-bukat.“ És végül: „Ezen belső hadszíntér iránt megértéssel kellviseltetnünk, mert német népünk létének vagy nem léténekproblémája lesz, ha egyszer teher próbára kerülne a sor.“ (NeueVorwärts 1937. szeptember 26-i szám.)

Himmler tehát egész tervét puszta rendőri rendszabályokraépíti fel. A német nagyvezérkar azonban nem osztja ezen fel-fogását. Hallatlanul érdekes ebben a tekintetben PintschovíusKárolynak „Die seelische Widerstandkraft im modernen Kriege“c. 1936-ban megjelent munkája, melynek jelentőségét csak fo-kozza az a tény, hogy megjelenésekor a hivatalos katonai szak-lapok különös nyomatékkal hívták fel rá a tisztikar figyelmét.

Teljesen egyetért Pintschovíus Himmlerrel abban, hogy alegközelebbi háborút a német népnek a belső fronton is meg kellvívnia. Gyors háború lehetőségében nem hisz ő sem. Ha pedig— írja — ez a villámdöntés elmaradt, akkor ismét a tömegekharcára kerül a sor, amint ezt a világháborúnál is tapasztaltuk.(47. 1.) Akkor „a morális tényezők, amelyektől már Nagy Fri-gyes is oly sokat, — ha mindent nem is — várt és amelyről Clau-sewitz annyi tisztelettel beszélt, gyorsan túlnőnek a kiszámít-ható kísérőjelenségek mértékén. Előtérbe nyomulnak, egyenesena harci zónába hatolnak be és magának a küzdelemnek lesznektárgyai. Arról van ma szó, hogy a lélek is fronttá változott,front lett a szellemi háborúban, front a modern hadieszközökmegsemmisítő hatalma közepette is.“ (114. 1.) És: „A népes-ség és teherviselési képességének kérdése az a két momentum,amely a hadviselésben még soha nem volt oly jelentőségteljes,mint ma. A nép küzdőakarata a front legérzékenyebb oldalalesz.“ (156. 1.) Kényszereszközökkel, terrorral azonban ezen afronton eredményt elérni nem lehet. ,,A harc félelmetességemellett régen lehetetlen már a kötelességszerű odaadást ki-kényszeríteni. Kezdetben sikerülhet ez, de később már nem...Az anyagilag felmorzsolódott emberek nem félnek többé a bün-tetőjogi következményektől... Ami az öntudatos lényeket amorális összeomlástól és önmaguk föladásától megmentheti, azcsak az ész szava, — és ha ezt az ellenkező propagandával úgysikerült befolyásolnunk, hogy nemet mondjon“ a bomlasztó csá-

98

bításoknak (126. kl.) „A mészárszékre lehet, de a harcba nemlehet hajtani valakit. A modern háborúban csak azok képesektartósan kitartani, akik saját szellemi tőkéjük kincsére támasz-kodnak és ez ellenállásra ösztökéli őket.“ (167. 1.) „A népes-ség védelmi képességének szempontjából nincs oly komoly elő-feltétel, mint a személyes szabadság és kötelességérzet, a sze-mélyes férfiúi büszkeség ápolása . . . Csak az érezheti teljesenés tökéletesen az állam becsületét a saját becsülete felsőbb fo-galmának, aki a szabadságnak és a küzdelemnek, a jogérzetnekés az önálló (!!) ítéletnek fáklyáját hordozza magában.“(158. ki.) És: ,,A háborút meg kell világítani. Állandóan, mintszükséges rosszat kell megbélyegezni, amelyet az első alka-lommal az ember eltaszít magától, A védelmi szellemnek a harciszellemet háttérbe kell szorítania, A lelki ellenállóerők csök-kenése gyorsan halad előre, ha a vér és veríték demonstratívtakarékoskodásáról nem gondoskodunk és meggyőzően be nembizonyítjuk, hogy a háborús célok a legszükségesebbekre korlá-tozódnak.“ (U. o.) Hogy a nemzeti szocializmus a nép ilyen szel-lemű nevelésére alkalmas politikai forma volna, nem hiszi aszerző. Kicsendül ezen meggyőződése könyve említett idézete-ket tartalmazó fejezetének zárószavaíból, melyek szerint: „Eztköszönhetjük az ú. n. totális háborúnak, mely sokkal inkább át-kunk, mint mentségünk lesz,“ (Das verdanken wir dem soge-nannten „totalen Krieg“, der viel eher unser Fluch als unsereRettung sein wird.“ (156. 1.)

Ugyancsak a német titkosrendőrség lapjában, a „SchwarzeKorps“-ban olvashattuk nem sokkal a müncheni napok utánezeket a sorokat: „Hogy egy nemzet létének legnehezebb órái-ban akadtak árulók és szabotálok, akik a nemzeti egység alá-aknázására törtek, az szomorú tapasztalati igazság! Itt mellőz-zük azokat az embereket, akik nyárspolgári ostobaságból, vagylelki gyávaságból csináltak kultuszt a defetízmusból. Másrólakarunk beszélni most. Azokról, akik rendszeresen és megfon-toltan cselekedtek és akik számára a nemzet sorsdöntő órájacsak a várt alkalom voit a birodalom és a német nép szétzúzá-sára irányuló terveik végrehajtására. Magunk előtt látjuk a poli-tizáló klérust. Abban a pillanatban, mikor ütött a német népsorsdöntő órája, ott találtuk megint ezt a klérust Németországellenségeinek oldalán. A német nép ereje és elhatározottsága

99

tekintetében hamis számításaiktól megcsalatva, láttuk, mintválasztja ki ezt az értékes órát ez, hogy elfoglalja hadállá-sait a nemzettel szemben, saját magát száműzve ilymódon anépi közösségből Annyira hajmeresztő ez, hogy hihetetlenneklátszik, pedig mégis igaz: ugyanazok az emberek, akik a béké-ért a templomokban imákat rendeltek el, szívük melyén a há-borút és ennek segélyével a nemzeti szocialista Németországvégét óhajtották. Ezek a prelátusok és lelkipásztorok informá-cióikat a Vatikánból és Londonból kapták és ebben a tekintet-ben annyira biztosnak érezték magukat dolgukban, hogy egy-más között nyíltan beszélték, a nemzet elvesztett háborúja meg-hozza majd az egyház szabadságát. Német szerzetesek hozták aVatikánból azt az információt, hogy a Szent Atya meggyőződéseszerint, Németország a legközelebbi jövőben a legsúlyosabb kül-politikai helyzetbe jut, amely csak hátrányára fejlődhet tovább.A pápai csalatkozhatatlanság már a birodalom végét látta.Ezek a vatikáni jóslatok váltották ki azután nálunk a politikaikatolicizmus szolgáinak hazaáruló magatartását.“ Háború ese-tére újabb „tőrdöfés“ fenyegeti hátulról a küzdő frontokat, dea német nép tudni fogja a módját, miként tegye már jó előreártalmatlanná belső ellenségeit.

Kétségtelenül sok rosszakaratú beállítás is van e cikkben,de más adatok szintén igazolják, hogy nem kizárólag kortes-célokra kitalált tényeket tartalmaz. A német katolicizmusnakegyik legkiválóbb külföldi ismerője (külön könyvet is írt erről)Robert d'Harcourt a „Revue des deux Mondes“ c. folyóirat1938. december 15-i számában részletesen vizsgálta e kérdést.Sok, elsősorban német hivatalos forrásokból származó adattaltámasztja alá megállapításait. Felsorakoztatott adatai közöttmegtaláljuk pl. egy németországi katolikus embernek közvetle-nül a kritikus idők után írt levelét, melynek eredetijéről aztmondja d'Harcourt, hogy a mai napig is kezei kőzött van. Egé-szen egyszerű ember írta a levelet, de éppen ezért értékesdokumentum. Oly élesen vádoló kitételektől hemzseg azonbana levél, hogy a magunk részéről nem is akarjuk idézni szövegét.Akit érdekel, olvassa el a megjelölt helyen és akkor egy percigsem fogja hinni többé, hogy a német titkosrendőrség lapjánakient idézett sorai üres handa-bandázások csupán.

TARTALOM.Oldal

Mindenki felelős ....................................................................................................... 3Német tervek az irodalomban .......................................................................................... 7„Vágyálom“ a Blitzkrieg — a német szakirodalom tükrében................................................. 17A német élelmezési helyzet a szakirodalom tükrében ......................................................... 31A német hadiipar a szakirodalom tükrében ..................................................................... . 45Az olaj jelentősége a német szakirodalom tükrében.............................................................. 57A többi nyersanyag kérdése .................................................................................... 65A német pénzügyi helyzet 1914-ben és ma.......................................................................... 74Mit mondott Birkmann Kölnben....................................................................................... 83Amerika állásfoglalásának jelentősége .................................................................................. 86A német néphangulat kérdése .......................................................................................... 94