neptun kód:  · web viewneptun kód: btann201min az óra címe: oktató: tárgyjegyző:...

33
Neptun kód: BTANN201MIN Az óra címe: Oktató: Tárgyjegyző: Integrált nyelvi készségek fejlesztése 2. Láng Viktória Láng Viktória Az óra címe angol nyelven: Az óra időpontja: Integrated Skills 2. Szerda: 10-12 Csütörtök: 8-10 Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága: Az óra típusa: Beszám. kötelezettség Heti óraszám: Kreditérték: Előfeltétel: szeminárium Gyakorlati jegy 2 2 Az óra rövid tartalmi ismertetése: Az alapképzési időszak alatt a nyelvgyakorlat célja a hallgatók nyelvi készségének komplex fejlesztése. A kurzus négy modulból épül fel, melyek mindeygike speciális készségre irányul. A kurzus elsődleges célja, hogy érdekes, aktuális és gondolatébresztő témákon keresztül a hallgatók beszédkészsége, hallás utáni értése, írásbeli kifejezőkészsége , szókincse komplex módon fejlődjön. A szókincs fejlesztés egyrészt magába a már tanult szavak jelentésbővítését és a jelentések megkülönböztetését, másrészt szószerkezetek, idiómák és képzett szavak helyes használatát. Az olvasási és beszédértési készséget terén a szöveg pontos értése mellett a saját gondolatok, vélemények kifejtése, a szöveg üzenetének megvitatása kerül előtérbe. Kiemelt szerepet kap a szóbeli kifejezőkészség fejlesztése, a folyékony, gördülékeny, könnyed beszéd és pontos nyelvhasználat, valamint az előadói technikák , készségek továbbfejlesztése. Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése: 1. Orientáció, a kurzus tematikájának ismertetése 2. A tudomány mai állása; feltételes szerkezet 3. Cyronics; a jövő idők gyakorlása 4. ’The future of sport’ ; függöbeszéd 5 ’The ties that bind us’ ; 'gerund' és az infinitiv 6. Zárthelyi dolgozat 7-8. ’The laws of freak chance’ Kiemelő szerkezetek 9-10. ’Five bizarre tales’ jelzői mellékmondatok 11-12. ’Motivation’ 13. ’ The Universal Migrain’ 14. Zárthelyi dolgozat 15. Course evaluation Jegy szerzésének feltételei: 2 zárthelyi dolgozat, kiselőadás Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke: Acklam,R. 2001. Gold Advanced.Harlow:Longman Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Upload: others

Post on 20-Oct-2020

6 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Neptun kód:

Neptun kód:

 BTANN201MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Integrált nyelvi készségek fejlesztése 2.

Láng Viktória

Láng Viktória

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Integrated Skills 2.

Szerda: 10-12

Csütörtök: 8-10

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

Gyakorlati jegy

2

2

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

Az alapképzési időszak alatt a nyelvgyakorlat célja a hallgatók nyelvi készségének komplex fejlesztése. A kurzus négy modulból épül fel, melyek mindeygike speciális készségre irányul.

A kurzus elsődleges célja, hogy érdekes, aktuális és gondolatébresztő témákon keresztül a hallgatók beszédkészsége, hallás utáni értése, írásbeli kifejezőkészsége , szókincse komplex módon fejlődjön. A szókincs fejlesztés egyrészt magába a már tanult szavak jelentésbővítését és a jelentések megkülönböztetését, másrészt szószerkezetek, idiómák és képzett szavak helyes használatát. Az olvasási és beszédértési készséget terén a szöveg pontos értése mellett a saját gondolatok, vélemények kifejtése, a szöveg üzenetének megvitatása kerül előtérbe. Kiemelt szerepet kap a szóbeli kifejezőkészség fejlesztése, a folyékony, gördülékeny, könnyed beszéd és pontos nyelvhasználat, valamint az előadói technikák , készségek továbbfejlesztése.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Orientáció, a kurzus tematikájának ismertetése

2. A tudomány mai állása; feltételes szerkezet

3. Cyronics; a jövő idők gyakorlása

4. ’The future of sport’ ; függöbeszéd

5 ’The ties that bind us’ ; 'gerund' és az infinitiv

6. Zárthelyi dolgozat

7-8. ’The laws of freak chance’ Kiemelő szerkezetek

9-10. ’Five bizarre tales’ jelzői mellékmondatok

11-12. ’Motivation’

13. ’ The Universal Migrain’

14. Zárthelyi dolgozat

15. Course evaluation

Jegy szerzésének feltételei:

2 zárthelyi dolgozat, kiselőadás

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Acklam,R. 2001. Gold Advanced.Harlow:Longman

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Thomson,A.J.&Martinet,A.V. 1986.A Practical English Grammar.Oxford:OUP

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN202MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Nyelvhelyesség 2

Töltéssy Zoltán

dr. Lénárt Levente

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Use of English 2

szerda 1500—1600

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

gyakorlati jegy

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A kurzus célja, hogy az elsőéves hallgatókat segítse a mai angol nyelv nyelvtanának tudatos elsajátításában. A szemináriumokon a hallgatók különböző típusú feladatok és szövegek segítségével ismerkednek a nyelv szabályaival és struktúráival.

A tárgyalt témák a következő kérdéseket ölelik fel:

A főnévi csoportok, a főnevek és a megszámlálhatóság; a névelőhasználat, a névmások, a predeterminánsok és postmodifikátorok helyes használata. A mellékmondatok típusai, a névszói és határozói mellékmondatok. A kötőszavak használata. Az egzisztenciális mondatok

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

Week 1-2 I. Nouns and compounds

Week 3-4 II. The Articles

Week 5-6 III. Determiners and quantifiers

Week 7. Mid – term paper

Week 8. IV. Relative clauses and other types of clause

Week 9. V. Pronouns, substitution and leaving out words

Week 10 VI. Adjectives.

Week 11. VII. Adverbs and conjunctions

Week 12 VIII. Prepositions

Week 13 IX. Organising information

Week 14. End – term paper

Week 15 summary

Jegy szerzésének feltételei:

2 zárthelyi dolgozat

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Hewings, Martin. 2004. Advanced grammar in use. Cambridge : Cambridge University Press.

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN203MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Olvasás és íráskészség fejlesztés 2.

Magnuczné Dr. Godó Ágnes

Magnuczné Dr. Godó Ágnes

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Reading/Writing 2.

Hétfő 14-16

Csütörtök 14-16

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

Gyakorlati jegy

2

2

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A kurzus célja az angol nyelvi olvasási és íráskészségek kombinált fejlesztése aktuális és gondolatébresztő témákon keresztül. A főbb témakörök között szerepelnek a globális és részletes olvasási technikák, jelentés kikövetkeztetése szövegkörnyezetből, tartalom értelmezése, tartalom feldolgozása különböző írásos formákban (napló, összefoglalás, elemzés, érvelés), valamint az esszéírás alapvető elvei (tézis és topikmondat, bekezdésszerkezet, logikai szerkesztés, gondolatok kapcsolása).

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Orientation

2.-3. Topic 1. Biotechnology: Feeding the billions

Strategies of anticipation

Restating the main idea

Scanning for details

Two sides of an argument

Understanding the structure of reading

4.-6. Topic 2. Living together in a world of peace

Fact and opinion

Inferring meaning from context

Keeping a vocabulary journal

Expressing personal opinion

7. Test 1.

8.-10 Topic 3. Secrets in the stones

Activating background knowledge

Scanning for key words

Reading critically

Making inferences

Organising information for writing

11.- 13. Topic 4. All kinds of intelligence

Understanding internal structure

Idioms in context

Formal style

Word families

14. Test 2.

15. Closing

Jegy szerzésének feltételei:

4 írásbeli feladat és 2 zárthelyi dolgozat teljesítése, max. 3 hiányzás

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

1. Numrich, C. (2002). Raise the issue. An integrated approach to critical thinking. Harlow: Longman.

2. Oshima, A. & Hogue, A. 1999. Writing academic English. White Plains, NY: Longman.

3. Zukowski-Faust, J. & Johnston, S. S. (2002). Steps to academic reading. Boston, Mass.: Thomson , Heinle.

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN204MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Halláskészgég /Beszédkészség 2.

Láng Viktória

Láng Viktória

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Listening / Speaking 2

Hétfő: 10-12

Péntek: 10-12

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

Gyakorlati jegy

2

2

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A tantárgy célja, hogy lehetőséget biztosítson a hallás utáni szövegértés célzott gyakorlására, valamint megismertesse a hallgatókat olyan technikákkal és stratégiákkal, amelyek segítségével könnyebben kiszűrhetik és rögzíthetik a hallott információt. A félév során különleges hangsúlyt kap az előadás jellegű szövegek értése és feldolgozása, amely alapvető előfeltétele a további tanulmányoknak. Az előadás viszonylag formális, szerkesztett műfaj, amelynek célja a tematikus információ átadás, tehát a szöveg megértése csupán a folyamat első fázisa, amelynek az információ lejegyzésével kell folytatódnia. Ezért lényeges a jegyzetelésnek, mint komplex tanulási stratégiának a fejlesztése, amely magába foglalja az információmegértését, a szőveg szerkezetének és fő gondolatának kiszűrését, az információ röviditett összefoglalását, átalakítását, valamint szerkesztett vizuális reprezentációját. A kurzus során a hallgatóknak alkalma nyílik a gyakorolni a hallot szöveg információ tartalmának minél hatékonyabb rögzítésére.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Orientáció; Halláskészségek ismertetése

2-3. ’Looking at lecture transcripts’ – a mindennapi beszélt nyelv és formális nyelv (pl előadás) közti alapvető különvségek

4. ’Amnesty international’ – Bevezetés és konkluzió

5-6. ’How to deal with stress’

7. Zárthelyi dolgozat

8. ’Acid rain’. Ok-okozati összefüggések

9-10. ’Archeological dating method’

10. zárthelyi dolgozat

11. ’How to look at art’.

12-13 ’Hall’s classification of cultures’.

14..Zárthelyi dolgozat

15. Course evaluation

Jegy szerzésének feltételei:

3 zárthelyi dolgozat

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Lebauer,R.S. 2000. Learn to Listen, Listen to Learn.White Plains, NY: Prenticw Hall Regents. Longman

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN205MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Bevezetés az angol-amerikai irodalomba

Dósa Attila

Sarbu Aladár

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to British and American Literature

Cs. 10-10.50

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

Előadás

Kollokvium

1

1

-

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

Az előadás az általános irodalmi bevezetőt követően a brit, illetve amerikai irodalom alapfogalmaiba avatja be a hallgatókat. Felvázolja a brit és amerikai irodalom fejlődéstörténetét, rávilágít a korszakolás problémáira, a korstílusok, stílusirányzatok jellegzetességeire. Ezt követi a poétika és műfajelmélet (líra, epika, dráma) brit és amerikai példákon bemutatva, valamint az irodalmi szövegek retorikai és metrikai megformáltságának tanulmányozása.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Bevezetés

2. A könyvtár

3. Elektronikus források

4. Hivatkozás, idézetek

5. Bibliográfia

6. Szövegolvasás, kompozíció

7. Zárthelyi dolgozat

8. Irodalmi korszakok és műfajok

9. Líra

10. Próza

11. Az esszé

12. Dráma

13. Irodalomelméleti irányzatok

14. Zárthelyi dolgozat

15. Összefoglalás, értékelés

Jegy szerzésének feltételei:

Zárthelyi dolgozatok, tesztek, kollokvium

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Lecture Notes

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Abrams, M.H., et. al. (eds.) The Norton Anthology of English Literature, 5th edn (New York: W.W. Norton and Company, 1986)

Cassill, R.V. (ed.), The Norton Anthology of Shorter Fiction, 3rd edn (New York: W.W. Norton and Company, 1986)

Gray, M., A Dictionary of Literary Terms (London: Longman, 1992)

Lodge, D. (ed.), Twentieth-Century Literary Criticism: A Reader (London: Longman, 1992)

Wellek, Austin and René Warren, The Theory of Literature (London: Penguin Book, 1993)

Egyéb tudnivalók:

www.mfi.uni-miskolc.hu/dosa

Neptun kód:

 BTANN206MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Bevezetés az angol-amerikai irodalomba

Dósa Attila

Sarbu Aladár

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to British and American Literature

Ke. 10.00-10.50; Pé. 9.00-9.50

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

Szeminárium

Gyakorlati jegy

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A szeminárium az általános irodalmi bevezetőt követően a brit, illetve amerikai irodalom alapfogalmaiba avatja be a hallgatókat. Felvázolja a brit és amerikai irodalom fejlődéstörténetét, rávilágít a korszakolás problémáira, a korstílusok, stílusirányzatok jellegzetességeire. Ezt követi a poétika és műfajelmélet (líra, epika, dráma) brit és amerikai példákon bemutatva, valamint az irodalmi szövegek retorikai és metrikai megformáltságának tanulmányozása.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Bevezetés

2. A könyvtár

3. Elektronikus források

4. Hivatkozás, idézetek

5. Bibliográfia

6. Szövegolvasás, kompozíció

7. Zárthelyi dolgozat

8. Irodalmi korszakok és műfajok

9. Líra

10. Próza

11. Az esszé

12. Dráma

13. Irodalomelméleti irányzatok

14. Zárthelyi dolgozat

15. Összefoglalás, értékelés

Jegy szerzésének feltételei:

Zárthelyi dolgozatok, beszámoló, tesztek

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Lecture Notes

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Abrams, M.H., et. al. (eds.) The Norton Anthology of English Literature, 5th edn (New York: W.W. Norton and Company, 1986)

Cassill, R.V. (ed.), The Norton Anthology of Shorter Fiction, 3rd edn (New York: W.W. Norton and Company, 1986)

Gray, M., A Dictionary of Literary Terms (London: Longman, 1992)

Lodge, D. (ed.), Twentieth-Century Literary Criticism: A Reader (London: Longman, 1992)

Wellek, Austin and René Warren, The Theory of Literature (London: Penguin Book, 1993)

Egyéb tudnivalók:

www.mfi.uni-miskolc.hu/dosa

Neptun kód:

 BTANN207MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Bevezetés az amerikai történelembe

Láng Viktória

Láng Viktória

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to American History

Hétfő: 9-10

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

előadás

kollokvium

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

Az interdiszciplinális előadés célja a mai Amerikai Egyesült Államok területén levő prehisztorikus kortól napjainkig kialakult kultúra bemutatása. Nyomon követi az amerikai társadalmi és gazdasági intézmények kialakulását a kezdetektől napjainkig. Hangsúlyt fektet a multikulturális értékrenden alapuló demokratikus társadalom történelmi fejlődésének vizsgálatára. Témák: Az amerikai őslakosok története; felfedezések és gyarmatosítás; Nagy-Britannia észak-amerikai birodalma; konföderáció; federalisták és republikánusok; területi ellentétek; Jackson kora; észak-dél konfliktus; függetlenségi háború; az unió rekonstrukciója; terjeszkedés nyugat felé;; polgárháború; az amerikai ipar győzelme, a nyugat alkonya; a tiltakozás kora; az elszigeteltség vége; a progresszív kor; az első tengerentúli háború; a húszas évek; prosperitás és társadalmi változások; a gazdasági válság és a New Deal; a semlegesség vége; az USA részvétele a II. Világháborúban; a békeszerződések és a hidegháború kezdetei; polgárjogi harcok; Kennedy Vietnamban; bizalmi válságok; a konzervatív újjászületés.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1.  Introduction

2. The Amerindians

3-4 Colonization - Early Settlements

5-6 War of Independence -The United States of America

7. The Western Frontier 1850-1900 - Mid-Term Paper

8-9 The Civil War - The Rise of Industrial America

10. Zárthelyi Dolgozat

11. The Progressive Era, USA as a World Power 1898-1920

12. The Great Depression

13. The Age of Roosevelt 1932-1945

14. Cold War and Time of Protest

15. End term paper

Jegy szerzésének feltételei:

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

 O’Callaghan, B. 1997. An Illustrated History of the USA. Longman.

Frank T. & Magyarics. T. 2000. Handouts for US History. Budapest.

Sellers, May & McMillen. 1992. A Synopsis of American History. Chicago: Ivan R. Dee Publisher

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN208MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Bevezetés az amerikai történelembe

Láng Viktória

Láng Viktória

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to American History

Hétfő: 9-10

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

gyakorlati jegy

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

Az interdiszciplinális előadés célja a mai Amerikai Egyesült Államok területén levő prehisztorikus kortól napjainkig kialakult kultúra bemutatása. Nyomon követi az amerikai társadalmi és gazdasági intézmények kialakulását a kezdetektől napjainkig. Hangsúlyt fektet a multikulturális értékrenden alapuló demokratikus társadalom történelmi fejlődésének vizsgálatára. Témák: Az amerikai őslakosok története; felfedezések és gyarmatosítás; Nagy-Britannia észak-amerikai birodalma; konföderáció; federalisták és republikánusok; területi ellentétek; Jackson kora; észak-dél konfliktus; függetlenségi háború; az unió rekonstrukciója; terjeszkedés nyugat felé;; polgárháború; az amerikai ipar győzelme, a nyugat alkonya; a tiltakozás kora; az elszigeteltség vége; a progresszív kor; az első tengerentúli háború; a húszas évek; prosperitás és társadalmi változások; a gazdasági válság és a New Deal; a semlegesség vége; az USA részvétele a II. Világháborúban; a békeszerződések és a hidegháború kezdetei; polgárjogi harcok; Kennedy Vietnamban; bizalmi válságok; a konzervatív újjászületés.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

3.  Introduction

4. The Amerindians

3-5 Colonization - Early Settlements

5-7 War of Independence -The United States of America

8. The Western Frontier 1850-1900 - Mid-Term Paper

8-10 The Civil War - The Rise of Industrial America

10. Zárthelyi Dolgozat

16. The Progressive Era, USA as a World Power 1898-1920

17. The Great Depression

18. The Age of Roosevelt 1932-1945

19. Cold War and Time of Protest

20. End term paper

Jegy szerzésének feltételei:

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

 O’Callaghan, B. 1997. An Illustrated History of the USA. Longman.

Frank T. & Magyarics. T. 2000. Handouts for US History. Budapest.

Sellers, May & McMillen. 1992. A Synopsis of American History. Chicago: Ivan R. Dee Publisher

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

BTANN209MIN 

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Bevezetés az angol nyelvészetbe

Dr. Lénárt Levente

Dr. Lénárt Levente

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to English Linguistics

Szerda 13.00-14.00

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

előadás

kollokvium

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A bevezető kurzus célja az, hogy a hallgatók megismerkedjenek azokkal a nyelvészeti alapfogalmakkal, szakterületekkel, amelyekkel későbbi tanulmányaikban részletesen is foglalkoznak majd.

Az általános nyelvészeti alapképzés a nyelvleírás eszközeivel és modelljeivel kapcsolatosan az alábbi témák köré szerveződik: az emberi nyelv természete, nyelvi univerzálék, nyelvtanok; a nyelvészeti kutatás területei; a nyelvleírás szintjei: a beszédhangok leírása és osztályozása, morfológiai alapfogalmak, szóosztályok, mondatrészek, mondattani műveletek, jelentésszerkezet, komponenciális elemzés, a szó- és mondat jelentéstana, eseményszemantika; a kommunikációs folyamat aspektusai; nyelv és társadalom: dialektusok és nyelvi norma; természetes és mesterséges nyelvek; számítógépes kommunikáció.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. A nyelv mibenléte, nyelvtanok fajtái

2. Fonetika: a mássalhangzók rendszere

3. Fonetika: a magánhangzók rendszere

4-5. Fonológia: fonémák, allofónok, megkülönböztető jegyek, redundancia, a szótag.

6. Fonológia: fonológiai szabályok

7. Fonológia: morfofonemikus szabályok

8. Morfológia: szófajok, morfémák osztályozása

9. Morfológia: szóalkotási módok

10-11. Mondattan: feladatai, a jólformáltság

12. Mondattan: frázisstruktúra-szabályok, a mentális lexikon, ágrajzok, transzformációk

13. Szemantika: a szójelentés kérdései, homonímia, poliszémia, szinonímia, antonímia

14. Szemantika: a szókapcsolatok és a mondat jelentéstani problémái

15. Pragmatika: a kontextus szerepe, anaphora, beszédaktuselmélet, előfeltevések, deiktikus elemek

Jegy szerzésének feltételei:

Két teszt legalább elégséges eredménnyel történő megírása

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

1. Fromkin, V. K. & Rodman, R. 1988. An introduction to language. (4. kiadás). New York: Holt, Rinehart &

Winston, Inc..

2. Farmer, A. K. & Demers, R. A. 1996. A linguistic workbook. (3. kiadás.). Cambridge, Mass.: The MIT

Press

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

1. Akmaijan, A., Demers, R. A., Farmer, A. K. & Harnish, R. M. 1995. Linguistics. An introduction to

language and communication. (4. kiadás). Cambridge, Mass.: The MIT Press.

1. Cook, V. J. & Newson, M. 1996. Chomsky's Universal Grammar. An introduction.(2. kiadás). London: Blackwell.

3. Finegan, E., D. Blair & P. Collins. 1992. Language: Its structure and use. Sydney: Harcourt, Brace & Jovanovich.

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

BTANN210MIN 

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Bevezetés az angol nyelvészetbe

Dr. Lénárt Levente

Dr. Lénárt Levente

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to English Linguistics

Kedd 9.00-10.00

Csütörtök 13.00-14.00

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

gyakorlati jegy

1

1

-

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A bevezető kurzus célja az, hogy a hallgatók megismerkedjenek azokkal a nyelvészeti alapfogalmakkal, szakterületekkel, amelyekkel későbbi tanulmányaikban részletesen is foglalkoznak majd.

Az általános nyelvészeti alapképzés a nyelvleírás eszközeivel és modelljeivel kapcsolatosan az alábbi témák köré szerveződik: az emberi nyelv természete, nyelvi univerzálék, nyelvtanok; a nyelvészeti kutatás területei; a nyelvleírás szintjei: a beszédhangok leírása és osztályozása, morfológiai alapfogalmak, szóosztályok, mondatrészek, mondattani műveletek, jelentésszerkezet, komponenciális elemzés, a szó- és mondat jelentéstana, eseményszemantika; a kommunikációs folyamat aspektusai; nyelv és társadalom: dialektusok és nyelvi norma; természetes és mesterséges nyelvek; számítógépes kommunikáció.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

4. A nyelv eredete

5. Az állatok és az emberi nyelv

6. Az írás kialakulása

7. Fonetika: A nyelv hangjai

10. Fonológia: fonológiai szabályok

11. A szavak és a szóképzés szabályai

1. teszt

12. Morfológia: szófajok, morfémák osztályozása

13. Morfológia: szóalkotási módok

14. A nyelvtan

15. Mondattan: frázisstruktúra-szabályok, a mentális lexikon, ágrajzok, transzformációk

16. Szemantika: a szójelentés kérdései, homonímia, poliszémia, szinonímia, antonímia

17. Pragmatika: a kontextus szerepe, anaphora, beszédaktuselmélet, előfeltevések, deiktikus elemek

18. Diskurzuselemzés

2. teszt

19. Az elvégzett munka értékelése

Jegy szerzésének feltételei:

Két teszt legalább elégséges eredménnyel történő megírása, power point prezentáció a tematikában megadott témakörök valamelyikéből

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

1. YULE G 2006. The Study of Language. (3. kiadás.). CUP

2. Fromkin, V. K. & Rodman, R. 1988. An introduction to language. (4. kiadás). New York: Holt, Rinehart &

Winston, Inc.

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

1. Akmaijan, A., Demers, R. A., Farmer, A. K. & Harnish, R. M. 1995. Linguistics. An introduction to

language and communication. (4. kiadás). Cambridge, Mass.: The MIT Press.

2. Cook, V. J. & Newson, M. 1996. Chomsky's Universal Grammar. An introduction.(2. kiadás). London: Blackwell.

3. Finegan, E., D. Blair & P. Collins. 1992. Language: Its structure and use. Sydney: Harcourt, Brace & Jovanovich.

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN211MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Az angol kiejtés alapjai 2

Töltéssy Zoltán

Töltéssy Zoltán

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to Phonetics 2

kedd 1100—1200

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

előadás

kollokvium

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A félév során a hallgatók megismerkednek a fonetika és a fonológia alapfogalmaival, eszköztárával. A nemzetközi fonetikai ábécé mint a hangjelölés eszköze. A hangképző szervek anatómiája és funkciója. A mássalhangzók képzése. A mássalhangzók csoportosítása és a csoportok közös jellemzői. A mássalhangzók leírása egyenként. A mássalhangzók allofónjai. A szótag mint fonetikai egység és jellemzői. Az angol mondatok intonációja.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Bevezetés

2. A mássalhangzók képzésének helye

3. A mássalhangzók képzésének helye

4. A mássalhangzók képzésének módja

5. A mássalhangzók képzésének módja

6. A mássalhangzók zöngéssége

7. A mássalhangzók lazasága és feszessége

8. A mássalhangzók leírása egyenként

9. A mássalhangzók leírása egyenként

10. A mássalhangzók leírása egyenként

11. A mássalhangzók leírása egyenként

12. A szótag mint fonetikai egység és jellemzői

13. Az angol mondat intonációja

14. Az angol mondat intonációja

15. Összegzés

Jegy szerzésének feltételei:

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

András László and Stephanides Károlyné. Phonetics and phonology : [university textbook]. Bp. : Tankvk., ©1969. pp. 1—100 ISBN 963-17-6628-8

Kovács János és Siptár Péter. Újra angolra hangolva : az angol kiejtés könyve. Budapest : Helikon Nyelviskola, 2000. 407 p. : ill. ; 23,9 cm ISBN 963-208-569-8

Pintér Tamás. English phonetics and phonology = Angol fonetika és fonológia. Bp. : Tankvk., © 1976. pp. 1—56 J 11-890 [tanárképző főiskolai jegyzet]

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

 Nádasdy, Ádám. Background to English pronunciation : (phonetics, phonology, spelling) : for students of English at Hungarian teacher training colleges. Budapest : ELTE Angol-Amerikai Intézet, 1998. xi, 176 p.: ill. ; … cm ISBN ---

Roach, Peter. English phonetics and phonology . a practical course. 2nd edition, 11th printing. Cambridge : Cambridge University Press, 2000. 262 p. : ill. ; 22.8 cm ISBN 0-521-40718-4

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN212MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Az angol kiejtés alapjai 2

Töltéssy Zoltán

Töltéssy Zoltán

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Introduction to Phonetics 2

kedd 1200—1300

csütörtök 1100—1200

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

gyakorlati jegy

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A nemzetközi fonetikai ábécé mint a hangjelölés eszköze. A hangképző szervek anatómiája és funkciója. A mássalhangzók gyakorlása egyenként: a mássalhangzók képzése, a kiejtés és a helyesírás összefüggései. A mássalhangzók allofónjai. Az angol mondatok intonációjának gyakorlása.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. A mássalhangzók fonetikai jelei

2. A zárhangok gyakorlása

3. A zárhangok gyakorlása

4. A réshangok gyakorlása

5. A réshangok gyakorlása

6. Az affrikáták gyakorlása

7. 1. zárthelyi dolgozat megírása

8. A nazálisok gyakorlása

9. A /r/ hang gyakorlása

10. A /l/ hang gyakorlása

11. A /j/ és a /w/ hangok gyakorlása

12. Az intonáció gyakorlása

13. Az intonáció gyakorlása

14. 2. zárthelyi dolgozat megírása

15. A félév értékelése

Jegy szerzésének feltételei:

2 zárthelyi dolgozat

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

 András László and Stephanides Károlyné. Phonetics and phonology : [university textbook]. Bp. : Tankvk., ©1969. pp. 1—100 ISBN 963-17-6628-8

Kovács János és Siptár Péter. Újra angolra hangolva : az angol kiejtés könyve. Budapest : Helikon Nyelviskola, 2000. 407 p. : ill. ; 23,9 cm ISBN 963-208-569-8

Pintér Tamás. English phonetics and phonology = Angol fonetika és fonológia. Bp. : Tankvk., © 1976. pp. 1—56 J 11-890 [tanárképző főiskolai jegyzet]

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

 Nádasdy, Ádám. Background to English pronunciation : (phonetics, phonology, spelling) : for students of English at Hungarian teacher training colleges. Budapest : ELTE Angol-Amerikai Intézet, 1998. xi, 176 p.: ill. ; … cm ISBN ---

Roach, Peter. English phonetics and phonology . a practical course. 2nd edition, 11th printing. Cambridge : Cambridge University Press, 2000. 262 p. : ill. ; 22.8 cm ISBN 0-521-40718-4

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN213MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Leíró nyelvtan 2

Töltéssy Zoltán

dr. Lénárt Levente

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Descriptive Grammar 2

szerda 1600—1700

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

gyakorlati jegy

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A tantárgy célja átfogó képet kialakítani az angol nyelvtan rendszeréről, képessé tenni a hallgatókat arra, hogy az angol nyelvtani jelenségeket későbbi nyelvtanári munkájuk során tanítványaiknak el tudják magyarázni, képesek legyenek azokat anyanyelvük párhuzamos jelenségeivel összevetni.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1-2. Determinánsok, a névelő fajtái és használatuk

3-5. A főnév fajtái, szám- és esetjelölés

6-7. A melléknév: Funkciók, fokozás, összehasonlító szerkezetek, hátravetett jelzők

1. zárthelyi dolgozat

8-9. A határozószó: funkciók, szemantikai típusok, szórend

10-12. A névmás fajtái

13-15. A főnévi csoport felépítése

14. 2. zárthelyi dolgozat

15. A félév zárása, értékelés

Jegy szerzésének feltételei:

2 zárthelyi dolgozat

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

András, L., & Stephanides, M. 1980. Angol leíró nyelvtan. II. Alak- és funkciótan. Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó.

Biber, D., Conrad, S., & Leech, G. 2002. Longman Student’s Grammar of Spoken and Written English. Harlow: Longman.

Graver, B. D. 1995. Advanced English Practice. Oxford: OUP.

Quirk, R. , Greenbaum, S. 1985. A Student’s Grammar of the English Language. London, New

York: Longman.

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Quirk, R. , Greenbaum, S., Leech, G. & Svartvik, J. 1985 A Comprehensive Grammar of the English Language. London, New York: Longman.

Swan, M. 1996. Practical English Usage. Oxford: OUP.

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN401MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Tudományos íráskészség fejlesztés

Magnuczné Dr. Godó Ágnes

Magnuczné Dr. Godó Ágnes

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Academic writing

Hétfő 12.00- 13.00

Kedd 9-10

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

Gyakorlati jegy

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A kurzus célja az, hogy megismertesse a hallgatókat a tudományos írás folyamatával és főbb elveivel 4 egymáshoz kapcsolódó írásos munkán keresztül. Az azonos, szabadon választott témakört képviselő esszétípusok a személyes problémafelvető esszé, a szakirodalmi összefoglaló, interjús v. kérdőíves vizsgálódás eredményeit összefoglaló kutatási jelentés, valamint a mindezeket összegző és keretbe foglaló kutatáselemzés. Ebben a megközelítésben a hallgatóknak lehetősége nyílik olyan különféle íráskészségek gyakorlására mint a gondolatok összegyűjtése és rendszerezése, adatgyűjtés különböző forrásokból, ezek rendszerezése, elemzése, konklúziók levonása, szerkesztés és idézés. Mivel a négy írásos munka egymáshoz kapcsolódik, mindegyik egyben piszkozatként is szolgál egy folyamatban lévő nagyobb munkához, amely lehetőséget biztosít az írás mint ciklikus folyamat megtapasztalására.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. Részletes ismertetése:

1. Orientation

2.- 4. Choosing and focusing the topic

Expository writing

Thesis and topic sentences

Fragments and run-on sentences

PERSONAL ESSAY

5.- 8. Finding and evaluating sources

Summarising techniques, acknowledging sources

Punctuation

SUMMARY OF 2 RELATED SOURCES

9.- 11. Exploring opinions: interview and questionnaire

Summarising and visualising outcomes

SUMMARY OF OPINIONS

12.-13. Pulling the threads together

Thesis and research questions

When to quote and what

Self-editing and peer review techniques

RESEARCH REPORT

14. Test

15. Closing

Jegy szerzésének feltételei:

4 írásbeli feladat beadása, 1 teszt, max. 3 hiányzás

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

1. Leki, I. 1989. Academic writing. Techniques and tasks. New York: St. Martin Press.

2. Jordan, R. R. (1999). Academic writing course. Harlow: Longman.

3. Oshima, A. & Hogue, A. 1999. Writing academic English. White Plains, NY: Longman.

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN402MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Fordítás

Vraukó Tamás

Csótayné Bárczy Klára

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Translation

Péntek 8-9

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

Szeminárium

Gyakorlati jegy

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A fordítási készségek oktatása során a hangsúly a magyarról angolra, illetve az angolról magyarra történő szövegek fordításának legszükségesebb, legalapvetőbb elemeire helyeződik: nyelvi-nyelvhelyességi kérdések, átváltási műveletek, fordítási technikák, párhuzamos szövegek, valamint a fordítások informatikai és technikai háttere.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Bevezetés: a fordítás elméleti kérdései

2-14. Fordítási gyakorlatok

15. Összefoglalás, értékelés

Jegy szerzésének feltételei:

Szemináriumi dolgozat, vizsgafordítás

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Bart-Klaudy-Szöllősy: Angol fordítóiskola – Fordítás angolról magyarra és magyarról angolra (Bp.: Corvina, 1996)

Klaudy Kinga, S. Fenyő Sarolta: Angol-magyar fordítástechnika (Bp.: Nemzeti Tankönyvvkiadó, 2000)

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Egyéb tudnivalók:

www.mfi.uni-miskolc.hu/dosa

Neptun kód:

 BTANN403MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Mondatelemzés II.

Szabóné dr Papp Judit

Szabóné dr Papp Judit

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

Syntax II.

szerda 12.00-13.00

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

előadás

kollokvium

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A kurzus a Mondatelemzés I.-hez kapcsolódva elsősorban az összetett mondat (alárendelő és mellérendelő) típusainak részletes tárgyalására, valamint az egyszerű és összetett mondatokban egyaránt megfigyelhető szintaktikai jelenségekre, többek között a fókuszálás eszközeinek bemutatására koncentrál. Foglalkozunk ezenkívül napjaink egyik legfontosabb nyelvészeti irányzatának, a generatív grammatikának az alapjaival is.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Összetett mondatok: a vonatkozó névmási mellékmondatok: meghatározó és bővítő értelmű, illetve egyéb

típusok.

2. Összetett mondatok: idő-, ok-, cél- és eredményhatározói mellékmondatok.

3. Összetett mondatok: a feltételes mondat típusai.

4. Összetett mondatok: megengedő mellékmondatok.

5. A mellérendelés.

6. Értelmező jelzős szerkezetek.

7-8. Az angol mondat információtartalom szerinti tagolása: topik és fókusz.

9. Fordított szórend állító mondatokban.

10-11. Extrapozíció: ún. cleft és pseudo-cleft szerkezetek

12. A transzformációs grammatika kialakulása, alapjai, kompetencia és performancia, a nyelvtan adekvátságának szintjei.

13. A Standard Theory modell és alkotórészei: a lexikon és a frázisstruktúra-szabályok.

14. Transzformációk, mély- és felszíni szerkezet.

15. Transzformációk és a szemantikai komponens.

Jegy szerzésének feltételei:

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Burton-Roberts, N.1986. Analysing Sentences. New York: Longman.

Graver, B.D. 1986. Advanced English Practice. Oxford: OUP.

Horrocks, G. 1987. Generative Grammar. Longman Linguistics Library. New York: Longman.

Quirk, R. , Greenbaum, S. 1985. A Student’s Grammar of the English Language. London, New

York: Longman.

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Haegeman,L.1991. Introduction to Government and Binding Theory. Blackwell, Oxford.

Kenesei, A. 1995. A Textbook in English Syntax. A Selection of Readings. Budapest: Nemzeti

Tankönyvkiadó.

Radford, A. 1988. Transformational Grammar. CUP, Cambridge.

Egyéb tudnivalók:

Neptun kód:

 BTANN404MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Angol irodalom a XX. sz. 1. felében

Dósa Attila

Dósa Attila

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

British Literature: 20th c. I

Hé. 13-13.50; NK (2 féléves)

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

Előadás

Kollokvium

1

1

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A tantárgy elsődleges célja, hogy megismertesse a hallgatókat az angol nyelvű irodalom és kultúra főbb fejlődési irányvonalaival a huszadik század első felében a Brit-szigeteken, különös tekintettel egyrészt a modernizmus kiemelkedő alkotásaira, másrészt a modernség egyéb elemeinek megjelenésére a háború előtti irodalomban és a képzőművészetekben. A kurzus további fontos célja, hogy az irodalmat összefüggéseiben, tehát a szociológiai, történelmi, kultúrtörténeti és politikai háttér részletes bemutatásával tárja a hallgatók elé. A félév során megismerkedünk az angolszász modernizmus főbb elméleti és kritikai törekvéseivel, és a korszakhoz kapcsolódó legfontosabb irodalomtörténeti fogalmakkal, illetve kitekintünk a különböző huszadik századi művészeti ágazatokra, legfőképp a vizuális művészetekre (film, festészet, képzőművészet, stb.) valamint a vizuális kultúra egyéb, a kurzus tematikájához kapcsolódó megjelenési formáira. A kurzus fontos eleme az interaktív, kis csoportban végzett szemináriumi munka. Ez lehetőséget teremt a hallgatók csoportvezetési, csoportirányítási és előadói készségeinek gyakorlati fejlesztésére. A tantárgyi programban megfogalmazott kérdések közösen, a hallgatók aktív részvételével kerülnek feldolgozásra. Továbbá a hallgatóknak egyéni kutatási projektet kell elvégezniük, melynek eredményéről azután a csoport előtt kell számot adniuk. Ez lehetőséget teremt a nyilvánosság előtti formális megnyilatkozáshoz szükséges készségek és képességek gyakorlására, az informatikai és multimédiás eszközök használatával kapcsolatos készségek elsajátítására, illetve megismerteti a hallgatókat az önértékelés és a csoportmunka értékelésének alapvető szempontjaival. Végül pedig a hallgatók zárthelyi dolgozatban adnak számot elméleti tudásukról.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Bevezetés: A modernizmus fogalmi definíciói

2. Thomas Hardy

3. Oscar Wilde

4. Joseph Conrad

5. W.B. Yeats

6. James Joyce

7. Lezárás, értékelés

Jegy szerzésének feltételei:

kollokvium

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Joseph Conrad, Heart of Darkness (London: Penguin, 1994)

Forster, EM, A Room with a View (London: Penguin, 1990)

Joyce, James, Araby, Evelyn and The Dead from Dubliners (London: Penguin, 1992)

Woolf, Virginia, Mrs Dalloway (London: Penguin, 1992)

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Levenson, Michael (szerk), The Cambridge Companion to Modernism (Cambridge: CUP, 1999)

Egyéb tudnivalók:

www.mfi.uni-miskolc.hu/dosa

Neptun kód:

 BTANN405MIN

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Angol irodalom a XX. sz. 1. felében

Dósa Attila

Dósa Attila

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

British Literature: 20th c. I

Hé. 14-15.30; NK (2 féléves)

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

Szeminárium

Gyakorlati jegy

2

2

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A kurzus betekintést nyújt a huszadik század első felének angol nyelvű irodalmába, különös tekintettel a modernizmus kiemelkedő alkotásaira. A félév során megismerkedünk a modernizmus főbb elméleti és kritikai törekvéseivel, és a korszakhoz kapcsolódó legfontosabb irodalomtörténeti fogalmakkal.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. Bevezetés: A modernizmus definíciói

2. Thomas Hardy prózája és költészete

3. Oscar Wilde drámái

4. WB Yeats költészete és politikája

5. Virginia Woolf: Mrs Dalloway és Modern Fiction

6. James Joyce: Dubliners

7. Lezárás, értékelés

Jegy szerzésének feltételei:

Zárthelyi dolgozat, szemináriumi dolgozat, beszámoló

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Joseph Conrad, Heart of Darkness (London: Penguin, 1994)

Forster, EM, A Room with a View (London: Penguin, 1990)

Joyce, James, Araby, Evelyn and The Dead from Dubliners (London: Penguin, 1992)

Woolf, Virginia, Mrs Dalloway (London: Penguin, 1992)

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Levenson, Michael (szerk), The Cambridge Companion to Modernism (Cambridge: CUP, 1999)

Egyéb tudnivalók:

www.mfi.uni-miskolc.hu/dosa

Neptun kód:

BTANN406MIN 

Az óra címe:

Oktató:

Tárgyjegyző:

Amerikai irodalom 2.

Ted Bailey

Ted Bailey

Az óra címe angol nyelven:

Az óra időpontja:

American Literature 2

péntek 10-12

Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága:

nappali

Az óra típusa:

Beszám. kötelezettség

Heti óraszám:

Kreditérték:

Előfeltétel:

szeminárium

gyakorlati jegy

2

2

-

Az óra rövid tartalmi ismertetése:

A szemester témája az amerikai irodalom 1945-től napjainkig. A félév folyamán elbeszélések elemzésére kerül sor. Az egyik fő cél az, hogy az olvasott történelem keresztül a hallgatók bepillantást nyerjenek az amerikai történelembe és társadolom életbé.

Az óra tematikája, vizsgakérdések stb. részletes ismertetése:

1. hét: Walt Whitman, Langston Hughes, Allen Ginsburg

2. hét: Lorrie Moore, “You’re Ugly, Too”; John Cheever, “The Five-Forty-Eight.”

3. hét: James Baldwin, “Sonny’s Blues”

4. hét: Philip Roth, “Defender of the Faith”; Toni Morrison, “Recitatif.”

5. hét: Alice Adams, “Roses, Rhododendrons”; Ann Beattie, “Weekend.”

6. hét: Saul Bellow, “Looking for Mr. Green”

7. hét: Richard Rodriguez, Hunger of Memory; Danny Santiago, “The Somebody.”

8. hét: Joyce Carol Oates, “Where Are You Going, Where Have You Been?” Richard Ford, “Rock Springs.”

9. hét: Robert Frost, Denise Levertov, Gwendolyn Brooks

10. hét: teszt

Jegy szerzésének feltételei:

órai aktivitas (40%), teszr (40%), 2 dolgozat (20%)

Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke:

Morrison, Toni. “Recitatif”

Oates, Joyce Carol. „Where Are You Going, Where Have You Been?”

Rodriguez, Richard. Hunger of Memory

Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke:

Abádi Nagy, Zoltán. Válság és komikum: A hatvanas évek amerikai regénye (Elvek és utak). Budapest: Magveto, 1982.

Ford, Boris ed. The New Pelican Guide to English Literature 9: American Literature. Harmondsworth: Pelican, 1991.

VanSpanckeren, Kathryn. Outline of American Literature. < http://usinfo.org/oal/default.htm>

Egyéb tudnivalók:

www.mfi.uni-miskolc.hu/bailey/btann406.htm