miskolci egyetem bÖlcsÉszettudomÁnyi kar …midra.uni-miskolc.hu/document/20489/14723.pdf · az...

MISKOLCI EGYETEM

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

SZAKDOLGOZATI FELADATKIÍRÁS

Név: Ferenc Ádám

Neptun kód: SE9NN3

Képzés megnevezése (képzési forma és tagozat): Nappali BA

Szak: Történelem

Szakirány: Muzeológia

Illetékes intézet: Történettudományi Intézet

A szakdolgozat címe: Napóleon oroszországi hadjárata

Konzulens neve, beosztása: Dr. Tózsa-Rigó Attila

Egyetemi Adjunktus

A szakdolgozati feladatkiírás kiadásának időpontja:

Miskolc,

……………………………

Hallgató aláírása

A témát elfogadtam.

p. h. ………………………………………

Konzulens aláírása

…………………………………….

Intézetigazgató aláírása

3

MISKOLCI EGYETEM

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

KONZULTÁCIÓS LAP

Hallgató neve: Ferenc Ádám

Neptun kód: SE9NN3

Szakdolgozat címe: Napóleon oroszországi hadjárata

Konzulens neve: Dr. Tózsa-Rigó Attila

Konzultáció időpontja


Konzultáció időpontja


Konzultáció időpontja Konzulens aláírása





Dátum: A szakdolgozat beadható:

………………………….. Konzulens aláírása

4

EREDETISÉGI NYILATKOZAT

Alulírott Ferenc Ádám

Neptun-kód: SE9NN3

a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának végzős hallgatója ezennel büntetőjogi és fegyelmi

felelősségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy Napóleon oroszországi

hadjárata című szakdolgozatom saját, önálló munkám; az abban hivatkozott szakirodalom

felhasználása a forráskezelés szabályai szerint történt.

Tudomásul veszem, hogy szakdolgozat esetén plágiumnak számít:

• szószerinti idézet közlése idézőjel és hivatkozás megjelölése nélkül;

• tartalmi idézet hivatkozás megjelölése nélkül;

• más publikált gondolatainak saját gondolatként való feltüntetése.

Alulírott kijelentem, hogy a plágium fogalmát megismertem, és tudomásul veszem, hogy plágium

esetén szakdolgozatom visszautasításra kerül.

Kijelentem továbbá, hogy szakdolgozatom nyomtatott és elektronikus (CD-n és e-mailben a

[email protected] címre benyújtott) példányai szövegükben, tartalmukban megegyeznek.

Miskolc,.............év ………………..hó ………..nap

…….……………………………….………..

Hallgató

5

Miskolci Egyetem

Bölcsészettudományi Kar

Történettudományi Intézet

Napóleon oroszországi hadjárata

Szerző: Ferenc Ádám

Szak: Történelem BA

Konzulens: Dr. Tózsa-Rigó Attila, egyetemi adjunktus

Miskolc

2015

6

Tartalom

A témaválasztás indoklása....................................................................................................................... 7

1. Bevezetés, előzmények ....................................................................................................................... 8

2. A hadjárat kezdetei............................................................................................................................ 11

3. Borogyino .......................................................................................................................................... 16

4. Napóleon Moszkvában...................................................................................................................... 21

5. A visszavonulás.................................................................................................................................. 26

6. A hadjárat vége.................................................................................................................................. 31

Idegen nyelvű összefoglaló (Napoleon’s Russian Campaign)................................................................ 34

7

A témaválasztás indoklása A szakdolgozatomban Bonaparte Napóleon francia császár 1812. évi oroszországi hadjáratát

dolgozom. Azért választottam ezt a témát, mert a történettudomány részdiszciplínái közül

eddigi tanulmányaim során a hadtörténeti kérdések megválaszolása keltette fel leginkább

szakmai érdeklődésemet. Ennek megfelelően a történelem mesterképzésen is a hadtörténeti

szakirányon képzelem el jövőmet. Jelen munkámban a világ egyik legnagyobb hadvezérének

egyik legvitatottabb és legsúlyosabb katonai katasztrófájának történetét fogom elemezni.

Véleményem szerint ez a hadjárat jelentette Napóleon uralmának végét, hiszen akkora

emberveszteségeket szenvedett el, hogy azt már lehetetlen volt pótolnia. Hiába a hadvezéri

nagyság, bebizonyosodott, hogy lehet egy ember akár Európa ura is, mindig van egy olyan

pont, amikor eléri a hatalma csúcsát és onnan már lefelé vezet az út. Napóleonnak ez a

hadjárat jelentette a csúcsról lefelé vezető utat.

Elsősorban hadtörténeti szempontból írtam meg ezt a szakdolgozatot. Bár rengeteg

könyv és írás készült Napóleonról és a hadjáratról, ám magyar nyelven nem akad annyi mű,

amelyik hadtörténeti szempontból írja le a hadjáratot. Ezért próbáltam idegen nyelvű

szakirodalmat is felhasználni. Jeles történetírók szakirodalmainak felhasználásával

igyekeztem minél több kérdésre választ találni, hogy mi miért történt. Igyekeztem leírni a

hadjárat több problémáját és nehézségeit, Napóleon hadvezetési hibáit. Kiemeltem a hadjárat

fontosságát és jelentőségét, valamint a hadtörténetben játszott szerepét. Fontosnak tartottam a

csaták és az egyéb harci események kiemelését és tárgyalását. És még azt is, hogy

bemutassam a hadjárat tervezését és kivitelezését, valamint az események alakulását.

Figyelemreméltó még az oroszok helytállása ebben a konfliktusban. Hiszen ők másképp

álltak hozzá a háborúhoz és okosan csalták be a francia császárt Oroszország szívébe. A

,,felperzselt föld taktikája” kifogott a világ legerősebb hadseregén, hiába a franciák túlereje és

a minőségbeli fölénye. Az a fajta hozzáállás, amit az orosz katonák tanúsítottak a háború alatt,

csak nagyon ritka országokban fordul elő. Mindehhez hozzájárul még Bonaparte Napóleont

személyiségének a sokrétű megítélése. Sokan őt a világtörténelem egyik legnagyobb

hadvezérének és a kitartás példaképének tekintik, hiszen jórészt egymaga ért el olyat a

történelemben, amit csak nagyon kevesen. Bár igaz ellentmondásos személyiség, nem lehet

tőle elvitatni a sikereit.

8

1. Bevezetés, előzmények Az 1809-es hadjárat és a tilsit-i béke óta I. Sándor orosz cár jól sejtette, hogy a háború

elkerülhetetlen Napóleonnal és előbb vagy utóbb ki fog robbanni. Napóleon az orosz cárt

segítségül akarta kérni egy Anglia elleni háborúban, viszont Sándor ezt nem akarta, inkább a

revans vágy fűtötte az 1809-es hadjárat után. Napóleon Róma meghódítása után szemet vetett

Konstantinápolyra ehhez viszont előbb Sándort kellett legyőznie. Ráadásul Sándor feloldotta

a kontinentális zárlatot, amelyet még Napóleon hirdetett meg Berlinben 1806-ban, hogy

gazdaságilag térdre kényszerítse Angliát.1 Ám ennek a hadjáratnak gazdasági előzményei is

voltak. Jean Tulard szerint Oroszországot egyre jobban sértette a francia imperializmus,

ráadásul fenyegette a gazdasági érdekeit.2 A kontinentális zárlat megszüntette a búza-, kender-

és faexportot Anglia felé, ráadásul Napóleon semmilyen más piacot nem biztosított a

szövetségesei számára. Az orosz piac hatalmas veszteségeket szenvedett el. A Franciaország

felé irányuló orosz export 257.000 rubelt tett ki, viszont a francia export Oroszországba már

1.511.000 rubelbe került. Sándor nem tűrhetett sokáig egy ekkora érvágást, de Napóleon ezzel

mit sem törődött. Franciaország csak Bordeaux városát biztosította felvevőpiacnak az orosz

kereskedelem számára, és 1809-ben a 338 hajóból mindössze egy futott ki oda. Ráadásul az

Anglia által hagyott űrt nem tudta betölteni Franciaország, mivel nem szállított Oroszország

számára olyan árucikkeket, amik ott létfontosságúak lettek volna. Ehelyett pálinkát, parfümöt,

porcelánt és ékszereket exportált oda. 1809-től egyre jobban átjátszották az oroszok a

blokádot, Rigában az Angliával való kereskedelem ugyanolyan volt, mint a blokád előtt.

1810. december 31-én a cár kiadott egy ukázt, ami megnehezítette a francia luxuscikkek

behozatalát. Ezzel próbálták némiképp ellensúlyozni az orosz kereskedelmi mérleget.3

Georges Lefevbre francia történetíró elfogultan arra a következtetésre jut, hogy Sándor

tette elkerülhetetlenné a háborút, mivel a kontinentális zárlattal kapcsolatos húzása nem

tetszett Bonaparténak.4 A francia császár élete legnehezebb hadjáratára készült, ezt ő maga

sem titkolta, mivel korábban már XII. Károly svéd király is megkockáztatta, és belebukott.5

Egy hadjárat megtervezése és kivitelezése viszont nem volt egy egyszerű feladat. Napóleon

hosszú hónapokon át tervezte meg, hogy hogyan juttasson el több mint félmillió embert az 1 Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 452 p.

2 Jean Tulard: Napóleon Osiris Kiadó, Budapest, 1997 470 p.

3 Jean Tulard: Napóleon Osiris Kiadó, Budapest, 1997 471-472 p.

4 Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 452 p.

5 Jean Tulard: Napóleon Osiris Kiadó, Budapest, 1997 474 p.

9

orosz határig. Ehhez számos szállítóeszközre és pénzre volt szükség. Bár igyekezett titokban

tartani a tervét, nem sikerült megtéveszteni az orosz kémhálózatot. Sándornak lett volna

lehetősége megtámadni Napóleont, viszont a cár pénzügyei válságos állapotban voltak. Két

orosz hadseregben 240 ezer katona állt készen, velük szemben a Varsói Nagyhercegség 56

ezer katonája és 46 ezer francia állott. A francia hadsereg csapatai szüntelenül özönlöttek a

határ felé. A cár igyekezett megszerezni a lengyelek segítségét és ígéretet tett, hogy

visszaállítja a Lengyel Királyságot is. Mindemellett szerette volna még megnyerni

Svédországot, Poroszországot és Ausztriát is. Ám ezek a diplomáciai kísérletek nem igazán

vezettek eredményre. A lengyelek a francia császár oldalán állak, hiszen tőle függött a Varsói

Nagyhercegség függetlensége. Ennek megfelelően figyelmeztették is a franciákat, hogy mire

készül Sándor.6

Napóleon ezek után egy sor katonai intézkedést hozott és tárgyalásokat

kezdeményezett a lengyelekkel, a poroszokkal, a svédekkel, valamint a törökökkel.

Ausztriával egy szövetség lehetőségéről tárgyalt. Ráadásul a cárral is elkezdett tárgyalni

elsősorban Lengyelország ügyében. A francia követek biztosították Napóleont, hogy

Sándornak békés szándékai vannak, de hozzátették, hogy amennyiben a császár támadna,

akkor az oroszok vissza fognak vonulni és az orosz télre hagyják a francia sereg

megsemmisítését. Ám Napóleon biztos volt abban, hogy egy győztes csata majd úgyis térdre

kényszeríti Sándort. Mindebből nyilvánvaló, hogy mindkét fél időt akart nyerni. Napóleon

azért, hogy befejezze az előkészületeit, Sándor pedig azért, hogy szövetségeseket szerezzen.7

Napóleon ezek után kitűzte a hadjárat megindítását 1812 júniusára. Sándor

információs hálózata viszont mindig felkészültebb és értesültebb volt a történtekről. Mivel

Nesselrode és Csernisev a francia hadügyminisztérium nagy részét megvásárolta. Talleyrand

javasolta még Sándornak, hogy ne vigyék német területre a háborút és inkább a védekezésre

koncentráljanak. Sándor a diplomáciai játszmákban mindig Napóleon előtt járt. Poroszország

azonban inkább Oroszország felé húzott. A porosz király elküldte Scharnhorstot és 1811.

október 17-én katonai egyezmény írtak alá. Ez kimondta, hogyha a franciák behatolnak

Poroszországba, akkor ők visszavonulnak és vagy csatlakoznak az oroszokhoz a Visztulánál

vagy bezárkóznak az erődjeikbe. Ám Sándor nem igazán törődött a poroszok kéréseivel.

Próbálkoztak még Ausztriával is egyezkedni, de az osztrákok visszautasították a közeledést.

Ezek után kénytelenek voltak alávetni magukat Napóleonnak. A császár utasította a

6 Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 453-454 p.


10

poroszokat, hogy szereljék le a hadsereget. Hardenberg miniszter hiába egyezkedett a cárral,

Sándor nem tartotta be az ígéreteit. Végül Hardenberg december 29-én engedelmeskedett

Napóleonnak, majd február 23-án Krusemark porosz követ aláírta azt a szerződést, amely

kimondta, hogy a franciák megszállhatják Poroszországot. A porosz király március 5-én

ratifikálta azt.8

Ráadásul a politikai nyomással is foglalkoznia kellett Sándornak. A tilsiti egyezményt

nagyon rosszul fogadták az orosz udvarban. Ezek után a hadsereg is csatlakozott az udvarhoz.

Az orosz katonák Tilsitben tartózkodtak a franciáktól, és azok mindek kedvességüknek

hatására sem barátkoztak velük. Napóleon persze nem nézte jó szemmel az oroszok

magatartását. Tartott attól, hogy ha ez így megy tovább előbb vagy utóbb rés keletkezik a

blokádon, ami számítása szerint csődbe sodorja Angliát. A francia kereskedelmi kamarák

szorgalmazták a kereskedelmi kapcsolatok visszaállítását. Ám hiábavalónak tűnt az

erőfeszítésük, mivel a nagy távolság és a magas szállítási költségek, ráadásul a könnyebben

elérhető itáliai és németországi piacok elfordították a francia kereskedőket Oroszországtól.

Viszont Napóleonnak célja volt kirobbantani a háborút, mivel ez számára beleillett a francia-

angol konfliktus kereteibe. 1811-től megbízatást kapott a hadi ellátás, pontosabban a

térképészeti iroda, hogy készítse el a hadjárat térképeit. Napóleon úgy gondolta, hogy a

hadjárat gyorsan véget fog érni. Hitte, hogyha beveszi Moszkvát, amit a birodalom szívének

gondolt, akkor végleg legyőzheti Sándort. Arra is számított, hogy úgyis fellázadnak a litvániai

jobbágyok a francia hadsereg közeledtének hírére, és a rubel pedig elveszti értékét. Viszont

figyelmeztetéseket is kapott Leclerc kapitánytól, hogyha a császár Oroszország belsejébe

vezeti a hadseregét, akkor ugyanúgy megsemmisül majd, mint XII. Károly hadserege

Poltavánál. Hozzátette még, hogy szerinte Oroszországban csak az oroszok képesek

háborúzni. Ráadásul nem volt még rendezve a spanyolországi helyzet sem. Így kétfrontos

háborút fog majd vívni a császár.9

Ezek után Ausztria is csatlakozott Napóleonhoz. Bécsben belátták, hogy ebben a

háborúban a győztes félnek ki lesznek szolgáltatva. A szerződést 1812. március 14-én írták

alá. Napóleon cserét ajánlott, az illír tartományokért Galíciát kérte, Ausztria egy 30 ezres

sereget ígért. Sándor nem próbálkozott tovább a poroszokkal mivel tudta, hogyha ő nyer,

akkor elpártolnak Napóleontól. Viszont nagyobb sikere volt a svédeknél és a törököknél,

elsősorban Napóleon hibájából. Eleinte a francia császár azt hitte, hogy Svédország és


9 Jean Tulard: Napóleon Osiris Kiadó, Budapest, 1997 472-474 p.

11

Törökország rögtön mellé fog állni és az utolsó pillanatokban akart tárgyalni. Viszont pont

emiatt előzte meg őt Sándor. Ráadásul már 1811-ben megromlott Bernadotte-tal a kapcsolata.

Ezek után a svédek képesek voltak arra, hogy nyíltan szegjék meg a blokádot. Mivel

Napóleon nem törődött a svédekkel egyértelműen Sándor felé húztak. Február 18-án

szövetséget javasoltak az oroszoknak. Bernadotte felajánlotta, hogy partra száll

Németországban napóleon mögött, ha Sándor segít neki megszállni Norvégiát. Az egyezséget

Pétervárott április 5-én, Stockholmban pedig 9-én írták alá. A cár Törökországgal már 1811-

től tárgyalt. Azelőtt háborút vívtak Szerbiáért majd a törökök 1809-ben kiürítették az

országot. A szerbek ezek után rövid időre a franciák felé fordultak ám Petrovic Dorde

Karadorde puccsal átvette a hatalmat és ismét az oroszok felé fordultak. 1810-ben kiéleződött

a háború az oroszok és a törökök közt, majd az orosz sikerek hatására hajlandóak voltak

tárgyalni a törökök. Az első tárgyalások nem vezettek eredményre a területi követelések

miatt, viszont a második, amely 1812. január 12-én kezdődött már eredményesnek bizonyult,

főleg azért is, mert Sándor engedett mivel ekkor már várható volt a francia invázió. Végül

május 28-án megkötötték a békét.10

A francia császár csapatai már 1811 nyarától érkeztek Németországba. 1812 elejétől

megkezdődtek az összevonások a Nyeman folyónál. Közben igyekeztek megzavarni az orosz

kémhálózatot is. Savary addig nyugtalanította Csernisevet, hogy az elhagyta Párizst. Majd

április 8-án Sándor megfogalmazta követeléseit, hogy Napóleon ürítse ki Poroszországot és a

svéd Pomerániát és vonja vissza csapatait az Elba mögé. Ha ezt megteszi, ezek után

tárgyalhatnak. Közben Napóleon is igyekezett pontot tenni a spanyolországi ügy végére.

Április 18-án egy békeszerződést akart kötni Canninggel, ami arról szólt, hogy kiürítik

Portugáliát, Spanyolországot és Szicíliát. Anglia azonban nem egyezett bele, hogy József - aki

Napóleon testvére – Spanyolországban maradjon. Az orosz tárgyalások is megszakadtak, és a

császár május 28-án elindult a Nyemanhoz.11

2. A hadjárat kezdetei 1812 júniusában robbant ki a háború. Létrejött a hatodik koalíció, amely Anglia

támogatásával jött létre és tulajdonképpen csak Oroszországból állt. Napóleon először került

katonai fölénybe ellenfelével szemben és számított még Poroszország és Ausztria segítségére.

10

Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 457-460 p. 11

Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 460-461 p.

12

De Metternich igyekezett megnyugtatni Sándort, hogy nem fognak nagy kárt okozni nekik

csakis annyit amennyi feltétlenül szükséges. Mivel a háború után úgyis Sándor mellé fognak

állni. A császár hadserege körülbelül 600 ezer főből állt. Rengeteg nemzetiség csatlakozott a

hadjárathoz: voltak a franciákon kívül lengyelek, olaszok, belgák, svájciak, poroszok,

osztrákok, hollandok – egyszóval az összes Napóleonnak alárendelt ország katonái. A császár

május 17-én Drezdában fogadta szövetségeseit egy nagy ceremónia keretében. Mária

Lujzának június 1-én írt levelet, hogy három hónap múlva ismét otthon lesz. Ezzel szemben

Oroszország csak egy 150 ezres haderőt állított ki ellene két részre osztva, Bagratyion és

Barclaj de Tolly parancsnoksága alatt. Június 22-én végül megindult a Nagy Hadsereg a

végzetes útján.12

1812. június 23-án a Nagy Hadsereg átkelt a Nyeman folyón. Már az átkeléskor történt

egy baljós előjel. Mikor Napóleon maga is át akart kelni a folyót hirtelen félreugrott a lova,

mert átszaladt előtte egy nyúl. A császár kiesett a nyeregből, de rögtön felpattant. Ezt sokan

baljós előjelnek vélték, de Napóleon nem törődött vele. A franciák azt hitték, hogy az orosz

oldalon már várja őket az orosz hadsereg teljesen felfegyverkezve és csatára készen.

Csakhogy sehol sem volt senki. Az oroszok nem bocsátkoztak csatába a sokkal nagyobb

túlerővel szemben, és állandóan visszavonultak. Ennek ellenére a Nagy Hadsereget

folyamatosan érték a veszteségek. Pontosan azért, mert az élelem és a takarmány utánpótlás

nem tudott lépést tartani a rossz minőségű orosz utakon és a sárban, és már a hadjárat

kezdetekor körülbelül ötvenezren már hátra maradtak és martalócokká váltak. Ráadásul az

oroszok sem hagytak hátra semmit. Ahogy vonultak vissza mindent elpusztítottak és

felgyújtottak nemhogy bármi is a franciák kezére jusson. Ezt hívják a ,,felperzselt föld

taktikájának”. Így a francia sereg állandó élelem és takarmányhiányban szenvedett. Ráadásul

elkövették azt a hibát, hogy a lovakat frissfűvel kevert, parasztházak fedeléből letépett

szalmával etették, így már rögtön a hadjárat elején több tízezer ló hullott el vérhasban.

Ráadásul a szörnyű éghajlat is a császár ellensége. A pokoli meleg, a gyakori esőzések

további veszteségeket okoztak a francia seregnek.13

Napóleon viszont mindenáron azt akarta, hogy csatára kényszerítse az oroszokat és

vereséget mérjen rájuk. Vilnában húsz napot vesztegelt a késlekedő testvérére, Jeromosra és

Eugénra várva. Arra számított, hogy öccse majd Bagratyion ellen vonul és az oroszok két tűz

közé kerülnek, mivel Davout is megtámadja majd őket. Jevgenyij Tarlé azt írja, hogy Jeromos

12

Jean Tulard: Napóleon Osiris Kiadó, Budapest, 1997 474-475 p. 13

André Castelot: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest 2011 508-510 p.

13

nagyon tehetségtelen volt, mint hadvezér és nem igazán foglalkozott a hadjárattal és

Bagratyion kicsúszott a kezei közül. Ezek után Jeromos visszaindult Vesztfáliába, és bár

Napóleon kiakadt ettől végül beletörődött.14 Az oroszok tovább folytatták a visszavonulást és

ez után Napóleon Vityebszk felé vonult abban a reményben, hogy sikerül megakadályozni

Barclay és Bagratyion seregeinek egyesülését. Ám már ekkor a seregeinek csapatai már

huszonöt-ötven százalékos veszteségeket szenvedtek a rossz idő és az utánpótlás hiánya miatt.

Július 27-én Napóleon elérte Vityebszket és látta, hogy Barclay egész serege ott táborozik

előtte. A császár csak erre várt, hogy végre csatába bocsátkozzon az ellenséggel. Ám Barclay

megtudta, hogy itt van Napóleon és azt is, hogy Bagratyion serege Szmolenszk felé tart, és

jobbnak látta, ha elvonul Vityebszk alól. Napóleon nagy csalódottságot érzett és ezután

bevonult Vityebszkbe majd megpróbálta ellenőrizni a seregét. A Nagy Hadsereg fegyelme

viszont tovább romlott, a városban ott fosztogattak ahol csak tudtak és azt vittek el, amit csak

lehetett. A létszámellenőrzéskor kiderült, hogy már százötvenezer ember hiányzott. André

Castellot francia történetíró szerint a felperzselt föld taktikája, ha tudatos volt az oroszok

részéről, ha nem, nagyon célravezető volt.15 Napóleon megpróbálta összeszedni seregét és

készleteit felhalmozni, viszont ez most már korántsem volt egyszerű. Mindennek ellenére

augusztus 12-én a császár továbbvonult Szmolenszk felé mindössze kétszázötvenezer

emberrel, mivel helyőrségeket is hátra kellett hagynia.

Az út Szmolenszk felé ugyanolyan kínkeserves volt, mint eddig. Az oroszok tovább

hátráltak, mindent felgyújtottak, vagy amit lehet magukkal vittek. A francia hadsereg

katonáinak alig jutott valami élelem és a sereg tovább fogyatkozott. A franciák ahol csak lehet

fosztogattak, de sokszor hiábavaló volt a próbálkozásuk. Rengetegen dezertáltak a seregből,

főleg a más nemzetségű katonák. Augusztus 15-én Napóleon elérte Szmolenszket. Ez a város

jelentős volt orosz részről, mivel egy fontos gócpont volt és ráadásul ez a város a csodatévő

Szent Szűz városa is. A Szmolenszk a Dnyeper jobb partján feküdt és hosszú, széles és erős

fal védte, huszonkilenc toronnyal.16 A város alatt körülbelül százhúszezer orosz katona állt,

ám augusztus 17-én mikor a császár csatába akart bocsátkozni az oroszok nagy része bevonult

a város falai mögé. Még aznap megindult a harc Szmolenszkért. Reggel a franciák

megtámadták a falakon kívüli városrészt és sikerült visszaszorítaniuk az oroszokat. De egy

nagyobb erejű ellentámadás visszább szorította őket, és az oroszok nem törtek ki a városból,

14

Jevgenyij Tarlé: Napóleon Gondolat Budapest, 1963 227 p. 15

André Castelot: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest 2011 513 p. 16


14

hanem bent maradtak védeni azt. Déltájban elcsitult a harc. Majd délután, mivel Napóleon

látta, hogy az oroszok nem törnek ki a városból, parancsot adott a város elleni támadásra.

Elképesztő harc vette kezdetét a városért. Az oroszok nem adták meg magukat, nem hátráltak

meg, hanem halálukig védték a Szmolenszket. Később a város lakói is csatlakoztak a

védőkhöz, hogy segítsék őket a csatában, és a katonákkal együtt estek el. Végül a Nagy

Hadsereg hosszú kemény harc árán, de megtörte az oroszok ellenállását, és benyomultak a

városba. Az est leszálltával Barclay fölgyújtotta a várost, hogy fedezze serege

visszavonulását. Szinte az egész város leégett, viszont amelyik épület épp maradt azt a

franciák kifosztották. Szmolenszkért Napóleon több mint 7.000 ember vesztett el és nem

sokat nyertek ezért. Barclay körülbelül 11.000 embert vesztett, és jobbnak látta, ha feladja

Szmolenszket valamint visszavonul, hogy később összeszedje erőit.17

A franciákat a Szmolenszki csata döbbentette rá igazán arra, hogy ez nem olyan háború,

mint amit eddig vívtak. Több szempontból is idegen volt nekik ez a háború. Adam Zamoyski

lengyel történetíró szerint az 1812-es francia katona lényegében szabad polgár, még ha

akarata ellenére sorozták be.18 Tudta, hogyha visszatér, a háborúból egy másik élet várja és a

viselkedését a leszereléshez fűződő reményei határozták meg. A legfőbb szempont számára az

volt, hogy életben maradjon és ezért minden tőle telhetőt megtett, és azért is, hogy hasznosan

töltse az idejét gondolván itt az előléptetésre, hírnév szerzésére és zsákmányszerzésre. nagyon

fontos volt neki a hazafiság, a csapatszellem és a császár iránti szeretet, viszont nem volt híve

a felesleges vérontásnak. Ha esetleg valami lehetetlen helyzetbe hajtották társaival mindig

szemrevételezte a helyzetét és a lehetőségeket, és ha körülzárták és nem volt remény, semmi

kivetnivalót nem talált abban, hogy megadja magát. Ha saját vagy társai létérdeke azt

követelte, akkor tudott hozni egyéni vagy közösségi döntéseket, és ez kisebb nagyobb

mértékben a Nagy Hadseregre jellemző volt. Ez igaz volt Napóleon minden korábbi

ellenségeire is. Bizonyos alapvető emberi szolidaritás jellemezte őket. Ez azt jelenti, hogy

bármennyire is igyekeztek elpusztítani a másikat, nem volt szívük megölni egymást és

tisztelni akarták a másik élni akarását. Igaz képesek voltak már az első jelre gyilkolni

egymást, ám ha a helyzet úgy hozta alkalomadtán segítettek is egymáson. Ez még

Spanyolországra is érvényes volt, igaz ott a gerillaháború a nemzeti és vallási fanatizmus

addig ismeretlen hőfokára hevült.19

17

Adam Zamoyski: 1812 Napóleon végzetes oroszországi hadjárata Park Könyvkiadó, Budapest 2008 202-206 p. 18

Adam Zamoyski: 1812 Napóleon végzetes oroszországi hadjárata Park Könyvkiadó, Budapest 2008 216 p. 19

Adam Zamoyski: 1812 Napóleon végzetes oroszországi hadjárata Park Könyvkiadó, Budapest 2008 216 p.

15

Ám ez most Oroszországban nem érvényesült. Zamoyski írásaiból kiderül, hogy az orosz

katona nem olyan volt, aki megadta magát. Nagy Frigyes mondta róluk, hogy őket nem elég

csak megölni, hanem fel is kell őket öklelni. Napóleon katonái is erre a következtetésre

jutottak mikor Szmolenszknél harcoltak velük. A franciák nem értették ezt a fajta hozzáállást

és felfogást. Bizonyára szerepe volt a túlvilági életbe vetett hit az oroszoknál, hogyha

csatatéren halnak meg akkor a mennyországba jutnak. Ám az orosz katona nem volt szabad

ember. Ha besorozták huszonöt évre, nem gondolhatott a normális életbe való visszatérésre.

Neki a hadsereg volt az élete, és a jobb túlvilági életbe vetett hit vonzóvá tette őket a halálhoz.

A seregben vasfegyelem uralkodott, és a korábbi törökök, grúzok, és a kaukázusi törzsek ellen

vívott kegyetlen népirtás jellegű háborúk, ahol senkinek sem kegyelmeztek, nem bírták rá

őket a fegyverletételre, és a megadásra. A kapitulációs döntés az emberi jogok érvényre

juttatása a hadsereggel, és az állammal szemben, viszont Oroszországban ez a fajta elképzelés

nem létezett. A franciák megdöbbentek ettől, ők nem így képzelték el a háborút. Teljesen

elborzasztotta őket az ellenségnek ez a fajta felfogása és akaratlanul is hozzákötötte

parancsnoka cselekedeteihez, és a parancsnok bűneiben is részessé tette őket. Lehetetlen volt

hivatkozni arra, hogy ők a királyok és parancsnokok ártatlan bábja, mint ahogy a katonák

évszázadok óta. Itt mindenki felelőssé vált és rádöbbentek, hogy élethalálharc folyik.20

Augusztus 23-án Napóleon kivonult Szmolenszkből. Ezután Dorogobuzs ellen vonult,

hogy megtámadja Barclay hadseregét. De az orosz tábornok kitért megint a csata elől és

mindent elpusztított maga után.21 Most olyan úton haladtak, ami jó minőségű, ráadásul elég

széles volt ahhoz, hogy a tüzérség és a katonai járművek is bőven elfértek rajta. Ám ennek

ellenére sem volt ez könnyű menet. Nemcsak a hőséget kellett elviselniük, hanem a menetben

a lovaik nagy port vertek fel, ami teljesen belepte az embereket. Levegőt normálisan nem

kaptak és kellemetlen volt, ha a por a szemükbe került. A katonák kendővel vagy falevelekkel

készítettek maguknak maszkot, de nem sok sikerrel járt a próbálkozásuk. Mikor az oroszok

visszavonultak, evakuálták a lakosságot és magukkal vitték a polgári közigazgatást. Most már

azzal is próbálkoztak, hogy fölborított szekerekkel torlaszolják el az utakat és egyre több

hullát és döglött lovat hagytak hátra, ami a hőségben gyorsan oszlásnak indult. Tovább

folytatták a tanyák, falvak és a termőföldek fölgyújtását. Igaz Napóleont is feszéjezte a

fölgyújtott falvak látványa, de a félelmeit az oroszok csúfolódásával próbálta meg eloszlatni.22

20



Adam Zamoyski: 1812 Napóleon végzetes oroszországi hadjárata Park Könyvkiadó, Budapest 2008 217-218 p.

16

Bár az oroszok is sok ember veszítettek Szmolenszk után, viszont ők tudták pótolni a

veszteségeiket. Augusztus 28-án Napóleon Vjazmába érkezett, amit szintén felgyújtottak az

oroszok. Három nappal később Sándor cár új parancsnokot nevezett ki az orosz hadsereg

élére, mégpedig Kutuzovot. Napóleon tovább vonult Vjazmából egyenesen Moszkva felé.

Kutuzov úgy vélte, hogy Moszkva nem egész Oroszország és inkább hagyná veszni a várost,

mint a hadsereget, de tudta azt is, hogy nem adhatja fel azt harc nélkül. Csatát kellett vállalnia

annak ellenére, hogy serege gyengébb, mint Napóleoné. De már elszánta magát a csatára és

seregét a Moszkvától százhúsz kilométerre lévő Borogyino falunál sorakoztatta fel. Eljött hát

az idő, amire Napóleon és most már az oroszok is vártak, hogy megütközzenek egymással.23

3. Borogyino Itt fontosnak tartom kiemelni az orosz Kutuzov tábornok bemutatását, mivel azzal, hogy

csatát vállalt Borogyinónál Napóleonnal eléggé befolyásolta a hadjárat alakulását. Zamoyski

szerint igaz öreg volt már, 65 éves, de rendkívül ravasz. Volt hírneve és sokakat meggyőzött

azzal, hogy hóbortjai és különcségei a zsenialitás ismertetőjegyei. Ezek közé tartozott az,

hogy nem törődött a formaságokkal. Az öltözködése is furcsa volt, mivel egy lötyögős zöld

szalonkabátot viselt a rangjához illő egyenruhája helyett, a fején egy fehér kerek sipkával. A

tiszteket nem a rangjuk szerint szólította meg, hanem a keresztnevükön bizalmasan és sokszor

trágár kiszólásokkal ütött meg populista hangot. Ám hajlott a pökhendi megnyilvánulásokra

és a kitüntetéseit is büszkén viselte. Művelt és választékos ízléssel bírt, és parancsait mindig

kifogástalan franciasággal adta ki. Viszont a formalitás mellőzése a parancsosztogatásaira is

kiterjedt. A szolgálati úttal nem törődött, azzal továbbította a parancsait, aki elébe került.

Titokzatos és bizalmatlan volt, így kerülte, hogy papírra vesse utasításait. Sokszor fordult elő,

hogy mikor bizonyos egységeket egy művelet végrehajtására utasította, akkor nem

tájékoztatta megfelelően erről a hadosztályt vagy a hadtestet. Így ennek következménye az

volt, hogy a tábornokok nem egyszer tapasztalták, hogy a csapataik másfelé kezdenek el

indulni, mint ahol bevetésre kerülnének. Javaslatokat is sokszor úgy adott ki, hogy

megfontolta volna, hogyan hatnak ki az előbbi intézkedéseire. Gyakran változtatott a tervein

és nem mindig világosította föl az érintett személyeket. Bár szenilitásból is eredhetnek némely

vonásai, ám a zavar nagy részét a hatásköre túllépésére hajlamos Bennigsen tábornok, illetve

23


17

Kutuzov veje Nyikolaj Kudasov herceg okozta. Ők hajlamosak voltak Kutuzov nevében

parancsokat osztogatni.24

Napóleon szeptember 5-én ért Borogyino alá. Az orosz hadsereg már elfoglalta az

állásait, Kutuzov fel volt készülve a csatára. Az oroszoknak egy 112.000 fős seregük volt 640

ágyúval. Ezzel szemben Napóleonnak körülbelül 134.000 fő 584 ágyúval. Az orosz tüzérség

nem csak mennyiségi tekintetben volt fölényben, hanem ágyúik nagyobb űrméretűek is

voltak. Kutuzov állásai a borogyinoi csata elején egy gerinc mentén húzódtak, amely a

Kolocsa nevű folyó mögött egy szöget zárt be a főúttal. Ezt a terepszakaszt négy, földsánccal

védett üteggel erősítette meg. Felépítettek két a moszkvai országutat közrefogó földlépcsőt,

amelyeket tizenkét nehézlöveggel erősítettek meg. Elsősorban az országút mentén

védekeztek, mert Kutuzov arra számított, hogy Napóleon itt méri rá a fő csapást.

Harcrendjének rugalmasnak kellett maradnia ezért sok tekintetben nem volt érthető, ahogy

elhelyezte őket. Ilyen volt például a sevargyinói sánc, amelyet Kutuzov a hadállások előtt

helyezett el, így az általános harcászati szempontból logikátlan volt a sánc pozíciója.25

Napóleon szeptember 5-én parancsot adott, hogy foglalják el, mivel akadályozta a csapatai

felállását. Hosszú harcok után sikerült elfoglalni. A másnap az előkészületekkel telt. Kutuzov

jobb szárnyát a Rajevszkij-sánccal Barclay első hadserege foglalta el. Mögötte Barclay

jelentős lovassága helyezkedett el. A centrumot és a bal szárnyat Bagratyion második

hadserege foglalta el. A déli szárnyat Tucskov tábornok reguláris hadserege és népfelkelői

foglalták el, amit viszont rejtve hagytak, hogy oldalba támadják azokat az erőket amelyek

Bagratyiont próbálják meg oldalba kapni.26

Bár Napóleon is szorgalmas felderítést végzett ám már nem volt az a Napóleon, aki

Austerlitznél győzelmet aratott. Itt pályafutása szinte leggyengébb teljesítményét nyújtotta,

ám ha megközelítette volna szokott formáját, kétségkívül megveri Kutuzovot és elpusztítja az

orosz hadsereget. Ám Napóleon nem érezte jól magát. Meghűlt és ezt súlyosbította

vizelésképtelenségi rohama. Orvosa megállapította, hogy csúnyán köhög és nehézlégzéssel

küzd. A sorsdöntő napokban egész környezete láthatta, hogy nincs jól. Andre Castelot szerint

az orosz hadsereg másfél kilométerre helyezkedett el a francia császár seregétől. Napóleon

körül sorakozott fel az öreg gárda, Lefebvre parancsok vezetésével, mögöttük a fiatal gárda és

a gárdalovasság foglalt állást.27 Hatodikán délután a császár kilovagolt és feltűnt neki

24




André Castelot: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest 520 p.

18

Kutuzov bal szárnyának gyengesége. Úgy gondolta, hogy Davout és Ney ha megtámadja a bal

szárnyat, akkor visszaszoríthatják az oroszokat a Moszkva-folyóhoz és ott megsemmisíthetik.

De legfőbb terve az volt, hogy erős frontális támadással semmisítse meg az orosz hadsereget.

Ki akarta használni az orosz balszárny gyengeségét.28 A seregek helyzete között is volt

különbség nem is kicsi. Az orosz hadsereg nem küszködött annyira ellátási nehézségekkel,

mint a francia. Ráadásul tudták pótolni a veszteségeiket is. Napóleon serege állandó éhséggel

küzdött és a katonák ruházata sem volt már megfelelő. Ilyen körülmények között várták a

másnap bekövetkezendő csatát.29

Szeptember 7-én reggel francia ágyútűzzel kezdődött a csata. Az oroszok viszonozták a

tüzet. A francia ágyúk főleg a hármas sáncot lőtték. Beauharnais herceg mindenekelőtt

lerohanta a cári testőrség előretolt vadász alakulatát és bevette Borogyino falut. Ez alatt

Davout is megtámadta Bagratyion által elfoglalt nyílsáncot. Délen Poniatowski

visszaszorította Tucskov hadseregét és elfoglalta Utyica falut. Davout néhány hadosztálya

sikeresen elfoglalta a nyílsáncokat ám egy orosz ellentámadás visszaszorította őket. A

következő három órában nem kevesebb, mint hétszer rohamozták meg a sáncokat majd vették

vissza az oroszok, mialatt mindkét részről erősítés kapcsolódott be a küzdelembe. Kutuzov

bevetette Miloradovics tábornokot két hadtesttel, hogy támogassa Bagranyiont. Közben

Davouthoz is csatlakozott Ney és Murat néhány hadteste.30

Tíz óra körül a franciák ismét elfoglalták a nyílsáncokat. Bagratyion még utoljára

összeszedte embereit és egy nagy rohamot indított. A támadás majdnem sikeres volt ám ekkor

Bagratyiont eltalálták. Bár ő a helyszínen akart maradni, de elcipelték. Az oroszok között

elterjedt a hír, hogy parancsnokuk elesett és hiába próbáltak meg kitartani, nem tudtak

ellenállni a következő francia rohamnak. A franciák kiszorították az oroszokat a

nyílsáncokból és visszaverték őket Szemjonovszkoje községig. Ez a község francia kézre

került ám Ney és Murat csapatai nagyon elfáradtak és nem tudtak újabb rohamot indítani.

Üzentek Napóleonnak, hogy küldjön erősítést. Bár a császár jól átlátta a csatateret, ám nem

volt aktív és nem nagyon reagált a hírekre és a jelentésekre. Csak ült a tábori székében és

nemigen nyilvánított ki érzelmeket, nem pattant lóra, hogy még jobban átlássa a helyzetet.

Közben Ney és Davout a nyílsáncoknál harcoltak, a császár újabb rohamokat indított a

Rajevszkij-sáncnál. Az első támadást visszaverték, ám a második már sikeresnek bizonyult.

28

Edward A. Foord: Napoleon’s Russian Campaign of 1812 Little, Brown and Company, New York 1915 217 p. 29



19

Kutuzov hamar felismerte, hogy meg kell erősítenie a gyenge bal szárnyat és egyre

erőteljesebben irányított ár egységeket oda a tartalékokból. Tucskov megerősítésére Baggovut

pár hadosztályát dobták át. Bagratyion védvonalainak hézagai kitöltésére számottevő erősítést

vezényelt át, miközben a franciák több egységét szorították ki a nyílsáncokból.31

Ám Kutuzov reakciói nem képezték egy átfogó és megtervezett stratégia részét, csupán a

pillanatnyi helyzetre reagált. Kutuzov, miután értesült Bagratyion sebesüléséről, Jenő

württembergi herceget küldte a nyílsáncokhoz. A herceg stabilizálni próbálta a

Szemjonovszkoje körüli helyzetet azzal, hogy kissé hátrébb vonja erőit. Kutuzov eleinte nem

egyezett bele, ám amikor Dohturovot küldte oda, hogy átvegye a parancsnokságot, erősítést

kért, amit a parancsnok megtagadott tőle, később viszont mégis teljesítette. Majd kilovagolt,

hogy megszemlélje a helyzetet ám hamarosan visszatért Gorkiba. Szerencséjére Bennigsen és

Toll ellenőrizték a csatateret, ám mindenki a saját feje után ment. A franciák közben

elfoglalták a Rajevszkij-sáncot. Csakhogy Barclay már Gorkiba ment, viszont Löwenstern

tábornok átlátta a helyzetet és gyorsan ellentámadásba vezérelte az egyik készenlétben álló

gyalogos zászlóaljat. Közben Jermolov, aki a déli szakaszra tartott erősítésével, pont arra

lovagolt és gyorsan csatlakozott az ellentámadáshoz. A franciákat visszaszorították a sáncba

és foglyul ejtették Bonamy tábornokot. Ez után Toll Platov tábornok kérésével fordult

Kutuzovhoz, hogy a tétlenül veszteglő Platov kozákjai keljenek át a Kolocsán és támadják

hátba a franciákat. Kutuzov jóváhagyta a felvetést. Platov hátba támadta a franciákat nagy

veszteségeket okozva nekik, akik viszont ez után négyszögbe rendeződtek és kartácstüzet

adtak le feléjük. A kozákok elmenekültek.32

A francia támadások dél tájban szinte teljesen kifulladtak. Ekkor Napóleon megint nem

volt igazán aktív a csatában. Parancsokat kevésbé osztogatott, a jelentésekkel nem törődött.

Az oka Castellot szerint az egészségi állapota volt, amiért ennyire passzivitást mutatott.33 A

Rajevszkij-sáncot az oroszok visszafoglalták, délen a nyílsáncok és Szemjonovszkoje falut

elfoglalták, de újabb orosz állások jöttek létre. A franciák nem tudták kihasználni a

megszerzett előnyüket ezért Murat és Ney folyton erősítéseket kért. Viszont már ott tartottak,

hogy a gárdát kellene bevetni. Napóleon nem akarta bevetni legutolsó tartalékát ennyire távol

a hazájától. Ám láthatólag mégis készen állt arra, hogy egy részüket odaadja. Ám amikor arra

készült, hogy bevesse erőit, váratlanul megjelentek Platov és Uvarov haderői, teljes megálljt

31



André Castelot: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest 522 p.

20

parancsolt, hogy átlássa a helyzetet. A következő két órában az erők nem mozdultak, így

lehetőség adódott az oroszok előtt, hogy rendezzék soraikat, kitoldják a védelmüket. A

franciák nem sokkal két óra után kezdtek el gyülekezni a Rajevszkij-sánc elleni támadáshoz,

miközben az oroszok folyamatosan ágyúzták őket. Nem sokkal három óra után a francia

gyalogság megindult a sánc felé. Az oroszok, bár keményen küzdöttek, nem bírták megállítani

a rohamot. Barclay ezek után összegyűjtötte maradék lovasságát és ellentámadást indított. Az

oroszok visszaszorították a franciákat egészen a sánc vonaláig, és az orosz tüzérség

folyamatosan pásztázta a területet, nehogy a franciák előrenyomuljanak.34 Zamoyski azt írja,

hogy Clausewitz szerint a csata orosz részről a végét járta. Már csak a franciák

kegyelemdöfése hiányzott, ami még váratott magára.35 A centrumban még összecsapott a két

fél lovassága majd délen Poniatowksi egy utolsó rohammal visszaszorította az oroszokat

Utyicán túlra. Hat óra tájban a lövegek elhallgattak, az oroszok körülbelül egy kilométernyit

húzódtak vissza.

A csata után a táj borzalmasan festett. Mindenhol halottak és sebesültek feküdtek, döglött

vagy sebesült lovakkal kiegészülve. Mivel a pusztítás zömét a tüzérségi lövedékek vitték

véghez rengetek szétroncsolt végtag és tetem feküdt szerteszét. A Rajevszkij-sánc

iszonyatosan festett. Halottak és sebesültek egy halomban feküdtek egymáson. Magányos

katonák bolyongtak a halottak között, hogy átkutassák őket élelem és felszerelés után. Senki

sem nótázott és nem volt üdvrivalgás. Mindenki ott telepedett le ahol éppen a bevetés után

találta magát. Mindenki azzal az elemózsiával érte be, amit talált.36 Zamoyski szerint az orosz

veszteségek a legújabb becslések szerint 45.000 főre tehetők, míg a francia veszteség elérte a

28.000 főt.37 Lefebvre szerint a francia veszteség 30.000 főre, az orosz veszteség 50.000 főre

tehető.38

Bár Napóleon és Kutuzov is a saját győzelméről írt ám a valóság sokkal másabb volt.

Mindkét hadsereg nagyon kimerült és nem voltak képesek újra csatába bocsátkozni. A

veszteségek nagysága képtelenné tette az oroszokat, hogy megállítsák Napóleont. Ezt

Kutuzov is belátta és nem kockáztatta meg hadserege pusztulását. Miután elhitette a

külvilággal a ,,győzelmét”, levelet írt Sándor cárnak arról, hogy megállította Napóleont és

súlyos veszteségeket okozott neki, de mivel a borogyinói állások túl hosszúak voltak a

34





Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 634 p.

21

rendelkezésre álló létszámhoz képest, és fontosabbnak tartotta a francia sereg

megsemmisítését ezért hátrébb vonult Mozsajszk térségébe. De Kutuzov nem remélhette,

hogy megvédi Moszkvát, inkább arra volt szüksége, hogy lerázza magáról Napóleont. Hogy

hadserege ne pusztuljon el az volt a legésszerűbb, hogy feladja Moszkvát.39

4. Napóleon Moszkvában Bennigsen tábornok és sokan mások azt várták Kutuzovtól, hogy támadja meg a Murat

vezette francia előőrsöt. Ám ő folyamatos visszavonulást rendelt el. Teljesen elszörnyedtek

attól, hogy fel kell adniuk Moszkvát. Kutuzov dél-délnyugati irányba vonult vissza

Tarutyinóba és itt egy megerősített tábort épített. Bár Bennigsen kritizálta Kutuzovot, hogy

nem jó a pozíció, de a tábornok nem értett vele egyet. Moszkvától elég távol volt ahhoz, hogy

Napóleon ne tudja őt megtámadni. Ráadásul helyzete révén keresztbe tudott tenni a francia

császár kommunikációs vonalainak elvágásához. Kutuzovnak időre volt szüksége, hogy

rendbe hozza hadseregét és most Tarutyinónál megvolt a lehetősége.40 A helybeli parasztok is

segítették őket, hiszen rengeteg élelmet és téli egyenruhát hoztak a katonáknak. Ráadásul fel

is töltötték az egységeket újabb újoncokkal. A francia hadsereg ezzel szemben nemcsak, hogy

élelem és felszereléshiánnyal küszködött, de még a parasztok ellenséges és erőszakos

hozzáállásaival is meg kellett küzdeniük. A franciák által ellenőrzött területeken sokszor

előfordultak partizánakciók és zavargások. Ahol csak tudtak keresztbe tettek a franciáknak.41

Napóleon szeptember 14-én érte el Moszkvát. Ekkor úgy gondolta, hogy most már

nyugodtan békekötésre kényszerítheti Sándor cárt. Ám miután bevonult a városba, meglepve

tapasztalta, hogy senki sem sietett a fogadására. A város teljesen üres volt, sehol senki.

Moszkva több mint háromszázezer lakosát kitelepítették csak az idegen kolóniák maradtak

vissza. Majd mi közbe bejárták a franciák a várost, jelentést tettek, hogy több helyen is

tűzvész támadt. Ráadásul a franciák már elkezdtek fosztogatni élelem és felszerelés után, ami

persze nagyon kevés volt. Napóleon a Kremlben szállásolta el magát. Ám idővel a tűzvész

tovább terjedt. A tűzvészt maguk az oroszok okozták, illetve Moszkva kormányzója

Rosztopcsin gróf. Mivel Kutuzov visszavonult így elrendelte, hogy égessék le a várost,

39


A. Z. Manfred: Napóleon Kossuth Könyvkiadó/Gondolat Kiadó 1981 448 p. 41


22

hogyha már a franciák kezére jut, minél kevesebb élelmet és felszerelést találjanak maguknak.

Ráadásul eloltani sem lehetett a tüzet, mert a tűzoltó felszerelést is elszállították az oroszok.42

Szeptember 16-án hajnalba felébresztették Napóleont. A tűz már olyan szinten tombolt,

hogy már a Kreml falait nyaldosta. Végül rábírták a császárt, hogy hagyja el a várost, és

Moszkvától néhány kilométerre, a cár pertovszkojei palotájában szállásolta el magát. De

nemcsak a császárt kényszerítette távozásra a tűz. Azok a moszkvaiak, akik nem hagyták el a

várost, most ők is menekülni kényszerültek a tűzvész miatt. Ráadásul, hogy a hatóságok is

elhagyták a várost, most már senki és semmi sem akadályozta a fosztogatást. Ahova lehetett,

oda betörtek, és amit lehetett, elvittek magukkal a franciák, hogy ne váljon a tűz martalékává.

A tűzvész körülbelül három napig tombolt és a város nagy része leégett.43 Három nappal

később már csillapodott a tűz, és Napóleon is visszament a városba. A Nagy Hadsereg katonái

elborzadtak azon, hogy az oroszok inkább fölgyújtják a városukat mintsem, hogy megadják

magukat. Maga a császár is értetlenül állt a helyzet előtt. Azon paraméterek szerint, amelyek

alapján ő és a legtöbb európai államférfi tevékenykedett, megnyerte a háborút. Az orosz

hadsereg békekötés helyett elsomfordált, majd Napóleon meg sem próbálta üldözni őket, nem

próbálta meg összefogdosni a kóborló egységeket, csellengőket vagy a járóképes sebesülteket.

Ráadásul arculcsapásként érte a Moszkvát átadó delegáció hiánya, hiába foglalta el és

kerítette birtokába az ősi uralkodói székhelyet. Ráadásul a város is leégett, így hatalmas

anyagi erőforrásoktól fosztotta meg a seregét, és ez nagy lélektani befolyást gyakorolt tá és a

katonáira.44

Ám a legnagyobb gondot az jelentette, hogy Napóleon elvesztette kezdeményező

képességét. Ha Sándor továbbra sem hajlandó vele tárgyalni, akkor arra számított, hogy

kihasználja az orosz társadalmon belüli megosztottságot, és arra kényszeríti a cárt, aki vagy

szóba áll vele vagy nem, hogy mást ültessenek a helyére. A császár jól értett a

propagandához, Spanyolország kivételével. Képes volt meggyőzni a tömeget, hogy

uralkodójuk és kormányuk politikailag korrupt. Eleinte arra számított, hogy biztos talál majd

elégedetlen kereskedőket vagy liberális arisztokratákat esetleg lázongó szolgákat, és ezeket

felhasználva forradalmat, lázadást szíthat. Ám az üres Moszkvában aligha volt erre

lehetősége. Még kémeket se tudott szerezni, aki jó pénzért hajlandó lett volna beépülni

Szentpéterváron. Teljesen tétlen volt ilyen téren. Lefebvre azt írja, hogy a francia császár

42

André Castelot: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest 2011 527-529 p. 43



23

seregét nem fenyegette veszély Moszkvában, viszont csak az a terület volt az uralma, amit

megszállt. Az összeköttetési vonalai nem voltak biztosak.45 A császár, hogy pontot tegyen az

ügy végére azt fontolgatta, hogy a hadserege fő erejét Moszkvában hagyja és egy seregtesttel

Beauharnais herceg hadtestével megindul Szentpétervár ellen. A terve az volt, hogy

megverheti Wintzigerodét és talán Wittgensteint is, ami talán megijesztheti a fővárost és

tárgyalásra kényszerítheti a Sándort. Ha szükséges a császár visszafordulhat Vityebszkbe és a

Moszkvában hagyott erők visszamenetelhetnek Szmolenszkbe. Beauharnaisnak tetszett a terv,

ám mások kifogásolták azt. Némelyik tábornok vissza akart vonulni Szmolenszkbe, hogy ott

foglaljanak téli szállást, mások pedig azt javasolták, hogy vonuljanak a déli gazdag területek

felé. Viszont Napóleonnak hátra kellett volna hagynia a hadtápkészletét, ami Minszkhez és

Vilnához kötődött. Ráadásul Ukrajnában kiszolgáltatottá vált volna Ausztriának. Ezek után,

mivel nem talált katonai megoldást, visszatért a tárgyaláshoz Sándorral. Feltételezte, hogy

némiképp csak megérteti magát a cárral, és rendezni tudják ezt a helyzetet. De az volt a

probléma, hogy miként nyissa meg az összeköttetést.46

Napóleon megkérte hát a Moszkvában maradt Igor Akinfejevics Tutolmin tábornokot,

hogy írjon levelet a cárnak a tárgyalások megkezdéséről. További közvetítőként még szóba

jött Ivan Alekszejevics Jakovlev. Szeptember 20-án diktálta le a császár a mondandóját neki,

hogy kezdeményezze a tárgyalásokat. Ezek után védőőrizettel útjára küldte Jakovlevet.

Ezután Napóleon még egy alacsony rangú köztisztviselőt, Ruhin csendbiztost is

Szentpétervárra küldte, de őt miután megérkezett elfogták és mint feltételezett francia kémet

megkínozták. Október 3-án még Caulaincurt-t is megkérte, hogy tárgyaljon Sándorral ám az

kimentette magát azzal, hogy Sándor úgyse fogadná. Viszont sokan felismerték, hogy

Napóleon a tárgyalások kezdeményezésével csak elismeri gyenge és kedvezőtlen helyzetét.

Ez csak még inkább bátorítja Sándort, hogy visszautasítsa a békét és legyőzze Napóleont.

Közben Lefevbre állítása szerint Kutuzov fegyverszünet ígéretével hitegette Murat-t, ám ez

nem teljesen igaz.47 Castelot állítása szerint csak a feladatát végezte, mint katona és nem volt

utasítása a cártól, hogy fegyverszünetet ajánljon.48 A császár viszont a tűzvész utáni helyzetet

is tévesen ítélte meg. Moszkva felgyújtásáért őt fogják hibáztatni és még inkább háborúra

készteti az orosz nemzetet. Zamoyski szerint bár a tűzvész után igaz nem volt jó a helyzetük,

45

Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 634 p. 46


Georges Lefebvre: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975 635 p. 48

André Castelot: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest 2011 532 p.

24

ám de annyira nem is volt olyan rossz.49 Igaz, hogy a város jórészt elpusztult, de a házakban

és a pincékben még maradt elegendő készlet arra, hogy néhány hónapig még eltartsa seregét.

A városi fegyvertárban is maradt elegendő mennyiségű fegyver és muníció. Ám Jevgenyij

Tarlé nagyon válságosnak látta Napóleon hadseregének a helyzetét. Elsősorban a tűzvészre

hivatkozva írta azt, hogy a végét járja a francia hadsereg. Bár szerinte sem pusztított el

minden élelmiszerkészletet és egyéb raktárakat, viszont a katonáknak muszáj volt a város

körül rabló hadjáratokat indítani az ott lévő élelmiszer és takarmány pótlásáért.50

Egy létfontosságú területen viszont hiány mutatkozott, mégpedig a lovak takarmányában.

Ezek nélkül Napóleon nem tudott egy újabb hadjáratot vezetni és még lovak nélkül nem tudta

működtetni a híradós vonalait sem. Fontos volt még az utóvédjének és a szárnyinak helyzete.

Bár az északi oldalon nemigen voltak harcok ám a csapatok folyamatos élelmiszerhiánnyal

küszködtek. A csapatok állapota is más képet mutatott, hiszen a franciák, a svájciak, a

lengyelek és a portugálok is viszonylag jól voltak mind a gyalogság mind a lovasság, ám a

bajorok igencsak rossz bőrben voltak. Miután parancsnokuk, Deroy tábornok elesett, teljesen

szétestek. Sokan dezertáltak közülük. A császár déli jobb szárnya már jobb állapotnak

örvendett, mert Schwarzenberg herceg kitért a harc elől és látszólagos békét kötött az

oroszokkal. Napóleon, hogy némiképp megerősítse helyzetét, utasította a Kelet-

Poroszországban maradt erőit, hogy vonuljanak be és foglaljanak állást Szmolenszknél. Bár

tudta, hogy hány embere tartózkodik mögötte, ám nem látta csapatai állapotát. A legtöbben

csak elfogott csellengők, szökevények és kórházból kiengedett betegek alkották a sereg nagy

részét. Ezeknek nem voltak harci tapasztalatai, nem értettek a fegyverekhez és lelkesedésük

sem volt. Amikor szembekerültek a kozákokkal, rögtön kiváltak a sorból és menekülni

kezdtek. Rengetegen próbáltak dezertálni, ami tovább nehezítette a helyzetüket. A Nagy

Hadsereg mögötti területeket olyan katonák árasztották el, akik semmiféle hasznot nem

hajtottak a hadjáratnak, csak arra voltak jók, hogy cselekedeteikkel magukra haragítsák a

lakosságot. A legtöbben a főutak udvarházaiba fészkelték be magukat, útonállásból éltek és

védelem fejében próbálták megnyerni a helybeliek jóindulatát. Az utóvéd tehát borzalmas

állapotban volt, sokan szó szerint éhen vesztek és a mögöttük érkező újonc utánpótlást is

demoralizálta a helyzet.51

49


Jevgenyij Tarlé: Napóleon Gondolat Budapest, 1963 241-242 p. 51


25

Napóleon ráadásul minimális intézkedésekre szorítkozott, nem hozott létre a megszállt

területeken megfelelő helyi kormányzati szerveket. A közigazgatás kaotikus, szervezetlen és

korrupt volt. A helyi hatóságokban sem akadt semmiféle céltudatosság, szolgálat és a rend

helyreállítására képes hatóság. Jó példa erre Szmolenszk városa, ahol még a csata után hat

héttel feküdtek a holttestek mindenhol. A kórházakban elhelyezett sebesültek állapota is

igencsak szörnyű volt. Semmiféle ellátmányt nem kaptak, a járóképesek kivonszolták

magukat az utcára és onnan koldultak a járókelőktől. Hiány volt élelemben és orvosi

ellátásban, nem volt még elegendő víz se, így sokan éhen vagy szomjan haltak. Hiába állt

rendelkezésre Napóleonnak sok élelem és takarmány, olyan módon gazdálkodtak vele, hogy

néhány hétnél tovább nem húzták volna Moszkvában. Ráadásul ahelyett, hogy nyugatra

evakuálta volna a sebesülteket, még újabb embereket sorozott be erősítés gyanánt. Nem

ismerte fel, hogy Szentpétervár az igazi közigazgatási székhely és nem pedig Moszkva. Az ad

otthont az állam valamennyi intézményének és Moszkva elvesztése semmiféleképpen nem

gyöngíti Oroszország helyzetét.52

Zamoyski szerint Napóleon elég okos volt ahhoz, hogy felismerje a stratégiájának csúfos

kudarcát.53 A visszavonuláson kezdett el gondolkodni, amitől mindig is irtózott. Főleg,

hogyha visszavonul az jelentős hatást gyakorol majd az európai politika légkörére. Nem volt

tisztában azonban az orosz éghajlattal. Kedvező időjárást remélt december elejéig és nem

sietett visszavonulni. Ráadásul az október elejei enyhe idő is hozzájárult nyugalmához. Nem

hallgatott Caulaincurt figyelmeztetéseire sem, hogy a katonákat meleg ruházattal és

kesztyűkkel kellene ellátni. A császár minden egyes nap várakozással csak nehezítette

helyzetét és csökkentette a siker esélyét. Ráadásul a futárait is sorra fogták el Moszkva előtt,

ami tovább rontotta a helyzetét. Október 13-án leesett az első hó. Ekkor gondolta meg magát a

császár és adott parancsot a visszavonulásra.

Egy visszavonulás mindig kockázatos vállalkozás, mert könnyen menekülésbe torkollhat,

ezért ennek elkerülése végett a mozgékonysággal lehet némiképp enyhíteni a helyzetet. Ez azt

jelentette, hogy minél kevesebb felszereléssel kell útnak indulni. Csak azt vihetik magukkal,

ami feltétlenül szükséges. Ám a politikai szükségletek, mint mindig, megakadályozták

Napóleont abban, hogy a katonai megfontolások alapján válasszon magának megfelelő utat.

Moszkvát csak előretolt állásnak tekintette és a borogyinói sebesülteket nem szállították

nyugatra, hanem előre vitték őket Moszkvába. Olyan utasításokat adott, hogy minden

52



26

hozzáférhető erősítést küldjenek Moszkvába, ahelyett, hogy a visszavonulási útvonal mentén

tartalékokat létesített volna. Csak október 14-én rendelte el, hogy a sebesülteket evakuálják

Szmolenszkbe. Ezek után a kozákok október 17-én megtámadták Murat lovasságát, és kiűzték

őket Szpasz-Klupja faluból. Jevgenyij Tarlé szerint ez annak a jele volt, hogy az oroszok

megmutassák, hogy kiheverték a borogyinói csatát.54 Ő a távozását október 20-ára tűzte ki.55

5. A visszavonulás Napóleon mintegy 95.000 katonával hagyta el Moszkvát. A régi kalugai úton haladt délnek

Kutuzov tarunyinói tábora felé. A császár parancsot adott Beauharnais hercegnek, hogy

foglalja el Malojaroszlavec városát. Napóleon visszavonulásának híre 23-ért el Kutuzovhoz.

Közben 24-én a franciák elérték Malojaroszlavecet és egy kisebb csata után elfoglalták azt.

Kutuzov csapatai dél körül érték el a várost és Rajevszkij tábornok hadteste egy lendületes

támadással visszafoglalta azt. A város ezek után nem kevesebb, mint nyolcszor cserélt gazdát,

attól függően, ahogy az erősítések érkeztek a csapatokhoz. Bár ezt a csatát a franciák nyerték

meg ám súlyos árat fizettek érte. Nem kevesebb, mint 6.000 halott elvesztésébe került és

harcászati szempontból semmi jelentősége nem volt a hadműveletnek. Az oroszok nagyobb

veszteséget szenvedtek, de ők megengedhették maguknak. Most körülbelül 90.000 emberrel

Malojaroszlavec mögött foglaltak állást. Ezzel szemben Napóleon alig 65.000 főt tudott

kiállítani. Bár a csata után az oroszok visszavonultak pár kilométernyit erős védelmi

állásokba, és Napóleon fontolóra vette, hogy ekkor megveri az oroszokat ám ez túl nagy

veszteséggel járt volna. Azzal, hogy Kutuzov visszavonult megnyitotta az utat a császárnak

Szmolenszk felé. Miután fölmérte a helyzetet Napóleon parancsot adott a visszavonulásra

Borovszkon és Vereján át Mozsajszkba, majd onnan a főúton Szmolenszkbe.56

A visszavonulási parancs lehangolta a hadsereget és megrendült a bizalmuk a császárban.

A kedvüket tovább lohasztotta, amikor a Szmolenszk felé vezető úton át kellett menetelniük a

borogyinói csatatéren. A halottak még mindig ott feküdtek, senki sem szállította el őket. Majd

Mozsajszknál és Kolockojénál szörnyű körülmények között tengődő, csonttá és bőrré

soványodott sebesültek ezreit látták. Napóleon ezt látva parancsot adott a sebesültek

elszállítására. Ezután Uszpenszkojéba lovagolt ahol megszállt éjszakára. Az éjszaka folyamán

Caulaincurt-ral beszélgetett, aki elmondta a helyzete súlyosságát. Kifejtette, hogy sem

54




27

Szmolenszkben sem Vityebszkben és sem pedig Orsában nem foglalhat téli szállást. Szerinte

a Párizsba utazás lenne a legjobb csak meg kell választania a pillanatot, amikor otthagyja a

sereget. Tíz nappal Moszkva elhagyása után csak háromnapi járásra jutott a szmolenszki úton,

ami súlyos késedelmet jelentett. További tíznapi menettávolság választotta el Szmolenszktől,

viszont a hadsereg már tíznapi fejadagját felélte. Már nem számíthatott további utánpótlásra

csak egy kis hadtápraktárra Vjazmában. Ráadásul mivel lovasság híján nem volt elég

hírszerzője nem sejthette, hogy mire készülnek az oroszok.57

Közben Kutuzov is megfordult és Napóleon után vonult, óvatosan követte a franciákat. A

moszkvai úton lehetett volna rá lehetősége, hogy keresztezze Napóleon útját, ám erre nem tett

kísérletet. Közben a franciákat követték a kozákok. Igaz nyugtalanították őket folyamatosan,

de alig okoztak veszteségeket. A taktikájuk kimerült abban, hogy üvöltő hurrázással

nyargaltak feléjük abban a reményben, hogy megfutamodnak a franciák. Aki megfutamodott

azt foglyul ejtették, ám ha lőttek rájuk, akkor azon nyomban elmenekültek. A gárdisták

mindvégig kitartottak a kozák támadások ellenére, ám más csapatokról ez nem igazán

mondható el, mivel a visszavonulás már kikezdte a harci szellemüket. A Nagy Hadsereg

menetlépcsőkben vonult vissza. Élen Napóleon a régi gárdával, mögötte az ifjú gárda

menetelt. Mögöttük Murat maradék lovassága és Junot hadteste. Őket Ney hadteste követte

majd Beauharnais herceg Itáliai Hadserege következett, és Poniatowski lengyel hadseregének

maradéka. Október 31-én érték el Vjazmát. Nagyon lassan haladtak a lovasság hiánya miatt.

A takarmányínségtől legyengült lovak nem igazán voltak képesek az ágyúkat és a

lőszerkészletet vontatni. Az út számos emelkedőjénél a katonákat fogták be, hogy segítsék az

állatokat, akik viszont nem örültek a feladatnak és folyton kibúvót kerestek. Felrobbantották a

lőporos kocsikat, és többletlövedékeket dobtak el, hogy könnyítsenek a terhen. A

magánkocsikat, és a zsákmánnyal megrakott egyéb járműveket a tüzérség elkobozta, amely

rendelkezett lovakkal.58

A probléma főleg az volt, hogy Napóleon visszavonulása nem volt taktikailag alaposan

megtervezve. Több hadtestparancsnoka is hátra akarta hagyni a többletlövedékeket, mert már

nem volt rájuk szükség és további lovakat tehermentesítettek volna. Ám a császár hallani sem

akart erről, mert úgy gondolta, hogy trófeaként kerítenék az oroszok a birtokukba került

ágyúkat, és ragaszkodott eredeti elképzeléséhez. Ráadásul még 3.000 orosz hadifoglyot is

magukkal vittek, igaz ezek az út során egyáltalán nem kaptak enni, és lótetemeket, vagy egyes

57



28

beszámolók szerint saját halottaikat falták föl. Mivel Napóleon ragaszkodott az

elképzeléseihez, csak a menet eleje vonulhatott vissza terepen, a többiek az előzőek által

teremtett felforduláson vágtak végig. Mivel az út már eléggé meg volt dolgozva, az esős

időben sártengerré változott, havas időben pedig beborította a hó vagy jégpályává vált. Élelem

nemigen akadt, mert az előttük érkezők már mind felélték. Az út tele volt gazdátlan kocsikkal

és társszekerekkel, döglött lótetemekkel, és eldobált csomagokkal és a hátulsó oszlopok

folyton beleütköztek a lassan menetelő forgalom föltorlódott tömegébe. A hadsereghez

csapódott még több tízezer civil, az ellátásért felelő hadbiztosok és más odarendelt

tisztségviselők, illetve azok szolgái is. Ezekhez vetődtek még az áruval teli kocsit hajtó

markotányosnők és gyalogosan vagy szekéren utazó dezertőrök csürhéje, valamint hintón

utazó sebesültek. A számukat napról napra gyarapították az útközben lezajlott összecsapások

sebesültjei. Sok katona maradt le a menettől és legtöbbjük nem is került vissza. Aki mégis

visszatért volna, annak hatalmas emberáradaton kellet átverekednie magát, hogy megtalálja

egységét. Mások eldobták a fegyvereiket és beleolvadtak a demoralizált csellengők közé.59

November folyamán azonban az idő is egyre nagyobb ellenségévé vált a francia seregnek.

Egyre hidegebb lett és nem voltak felkészülve a téli időjárásra. Nem létezett olyan téli

egyenruha, mivel akkoriban a hadseregek nem harcoltak télen. Ahogy hűlt az idő mindenfajta

megoldást kitaláltak a katonák, hogy védjék magukat a hidegtől. Az előírásos csákó alatt

sállal bugyolálták be a fejüket, kötött nyakkendőt csavartak a derekukra, és muffal vagy

egyujjas kesztyűvel védték a kezüket. Ráadásul, ahogy egyre hidegebb lett már előkerültek a

női ruhák is. Az utak is egyre jobban eljegesedtek. A rosszul táplált lovak se bírták a hideget

és rövid időn belül tízezrével hullottak el. Emiatt járművek százait kellett hátrahagyni igavonó

állat hiányában. A katonáknak leggyakrabban a szabad ég alatt, fedél nélkül kellett hálniuk.

Néhányan igyekeztek tüzet rakni, hogy legalább érje őket egy kis meleg. Ráadásul folyamatos

élelemhiánnyal küszködtek a csapatok, mivel a Moszkvában felhalmozott élelmet már

nagyrészt elfogyasztották. Nem nagyon maradt más hátra, mint a döglött lovak

elfogyasztása.60

Közben október 18. és 20-a között Wittgenstein tábornok vereséget mért Pollocknál St.

Cry-ra. A francia tábornok visszavonult az Ula folyóig és védelmi állásokat épített ki. Közben

Napóleon tovább vonul Szmolenszk felé és csak november 2-án értesül St. Cry vereségéről.

Problémát jelentett neki Davout visszavonulásának lassúsága és, hogy mindig csatát vállalt

59



29

mikor megtámadták a kozákok. Miután értesült, hogy Kutuzov pár kilométerre délre

található, ő is csatát vállalt. Parancsot adott a közben felzárkózott Davoutnak, hogy építsen ki

állásokat a város előtt. A császár úgy határozott, hogy Szmolenszkben téli szállást foglal.

Mikor beérkezett Szmolenszkbe parancsot adott az élelmiszer és a felszerelésraktárak

kiépítésére. Ám ez a terv teljes kudarcot vallott. Igaz sikerült valamennyi felszerelést

felhalmozni, hogy ellássák a hadsereget, de nem egy teljes télen át. Közben a további

hadtestek is megérkeztek Szmolenszkbe ám azok nagyon elcsigázottak voltak. Moszkva

elhagyása után körülbelül 60.000 ember veszítettek és 40.000 harcképes katona maradt.

Közben Beauharnais herceg egy kerülő úton haladt tovább Vityebszk felé. Nagy veszteségek

árán átkeltek a Vop nevű folyón, ahol több mint 2.500 ember veszítettek, és Vityebszk helyett

inkább Szmolenszk felé vonultak. Napóleon dühöngött a veszteségek miatt, de a

visszavonulást folytatni kellett, mert St. Cry és Victor már nem sokáig tudták visszatartani

Wittgensteint, és Kutuzov is lassan elébe vágott a másik oldalról.61 Napóleonnak fontos lett

volna Schwarzenberg osztrák hadserege, mivel erre támaszkodhatott volna, ha visszavonul

Minszk felé. Ám az osztrák herceg délről kénytelen volt teret nyerni Tormaszov és Csigacsov

egyesített erőinek, és felhagyta azt a tervét, hogy Minszk felé vonuljon, így Csigacsov

elfoglalta a várost.62 Ám Tarlé azt írja, hogy Napóleon nem biztosított összeköttetést Minszk

felé és így az oroszok könnyedén elfoglalhatták a várost.63

Napóleon kénytelen volt november 14-én elhagyni Szmolenszket, miután bevárta és

ellenőrizte csapatait. Bár a kozákok sokszor megzavarták és nyugtalanították őket. Főleg az

elhagyott szekereket és ágyúkat ragadták el és a lemaradt századokat pedig megsemmisítették.

Ha megzavarták a franciákat azok védekezésképp puskalövésekkel riasztották el őket.64 Arra

számított, hogy legalább Orsánál megállítja a visszavonulást, vagy esetleg a Berezina

vonalánál. Ezután értesült arról, hogy Miloradovics Krasznijnál elvágta előtte az utat. 15-én

Napóleon átverekedte magát az oroszokon, de azután hátul ismét elvágta az utat

Miloradovics, így Beauharnais herceget, aki Napóleon mögött menetelt, elvágták.

Beauharnais megpróbálta átverekedni magát Miloradovicson ám ez nem járt sikerrel. Aztán

egy ügyes manőverrel néhány felszerelést hátrahagyva megkerülte az oroszokat és utol érte

Napóleont. Ám a császárnak még várnia kellett Davout-ra és Ney-re. Kutuzov viszont

Krasznijtól délre vonult föl és fennállt annak a veszélye, hogy elvágja az utat Orsa felé, ezért

61


David G. Chandler: The campaigns of Napoleon Scribner, New York 1973 829 p. 63


André Castelot: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest 2011 543 p.

30

maga is csatát vállalt. Parancsot adott Mortier-nek és a gárdának, hogy védjék Krasznijt

miközben a sereg folytatta a menetelését. Közben az oroszok folyamatosan ágyúzták őket, de

kitartottak. Közben ő maga az orsai útra lovagolt, a maradék gárdistái élén, hogy Kutuzov

nehogy elzárja a visszavonulási utat. Közben a gyalogság az orosz ágyúk tüzében sok

kimerítő szuronyrohamot indított melynek következtében több százan estek el. Az ifjú gárdát

gyakorlatilag föláldozták a visszavonulás reményében. Kutuzov pedig nem küldött erősítést

az utat elzárni igyekvő csapatoknak még annak ellenére sem, hogy hallott Napóleon ottlétéről.

Az oroszok nem akartak még összetűzésbe kerülni Napóleonnal így hát a háttérbe húzódtak.

November 9-én a franciák elérték Orsát. Igyekeztek feltölteni némiképp a készleteiket és

rendezni a hadsereg maradékát. Közben Ney aki lemaradt Davout-tól csatát vállalt

Miloradoviccsal, hogy áttörjön Orsa irányába, de nem sikerült neki. Ezért északnak fordult,

átkelt a Dnyeperen és az oroszokat megkerülve jutott el Napóleonhoz.65

Ezután folytatódott a francia hadsereg visszavonulása. A hőmérséklet ebben az időkben

már mínusz 30 fok körüli. November 20-án Napóleon tudomására jutott, hogy az oroszok

elfoglalták a boriszovi Berezina-hidat. Ez azt jelentette, hogy az oroszok elvágták a Nagy

Hadsereg visszavonulási útját. Egyetlen lehetőség maradt a franciáknak a visszavonulásra,

mégpedig át kell törni az oroszok vonalát. November 25-én a francia császár serege eléri

Boriszovot. Ott várta őket Victor marsall két hadteste. A franciák serege mindössze 40.000

emberből állt. A menetet különböző szekérkonvojok és egyéb ellátmányt szállító kocsik

kísérték. A megoldás az volt, ha pontonhidat építenek az átkeléshez, viszont ez ilyen időben

és ilyen szorult helyzetben nagyon komplikált feladat. A franciáknak könnyíteniük kellett a

felszerelésen és számos hadianyagot, élelmet, muníciót, szekereket és ágyúkat hagytak

hátra.66 A Berezina jobb és bal partját már elfoglalták az oroszok, és három hadseregük

Kutuzov, Wittgenstein és Csigacsov parancsnoksága alatt összesen 120.000 katonából állt,

akik nemsokára egyesülni készültek. Napóleon célja, hogy Boriszovtól délre gázlót keressen

az átkeléshez. Mindenáron el akarta kerülni Csigacsov tábornok seregét, amely a folyó

túlpartján táborozott. A franciák nemsokára Sztugyonka falu közelében találnak is egy gázlót,

ami alkalmas lehet az átkelésre. November 25. és 26-a éjjelén az utászok megépítik a hidat,

majd közben a franciák szerencséjére a folyó túlpartján lévő orosz hadsereg tábort bontott és

cselt gyanítva Boriszov környékére vonultak és ott vetettek tábort. Csigacsov tábornok azt

hitte, hogy Napóleon Boriszovnál akar átkelni a Berezinán. Közben a francia császár 65


David G. Chandler: The campaigns of Napoleon Scribner, New York 1973 830 p.

31

parancsot adott a folyó túlpartjának biztosítására. 400 ember tutajokon átkelt a Berezina jobb

partjára. November 26-án elkészült az első híd és megkezdődött az átkelés. De közben a folyó

megáradt és elsodorta a hidat. Az utászok újra nekiláttak felépíteni az újabb hidat. November

27-én folytatódott az átkelés, ám de nagyon lassan. Sok katona próbált meg egyszerre feljutni

a szűk hídra, nem törődve azzal, hogy a nagy súlytól bármikor összeomolhat. November 28-

án Victornak muszáj volt felvennie Wittgenstein tábornok seregével a harcot, hogy fedezze az

átkelést. A jobb parton Ney és Mortier lekötötte Csigacsov hadseregét, ám az oroszok

nagyobb erőket vonultattak fel, amivel már a franciák nem bírtak. Közben a híd újra leszakadt

a nagy embertömeg miatt, ám az utászok kitartó munkájának köszönhetően két óra múlva

folytatódhatott az átkelés. Ám 8.000 ember nem tudott túljutni a hídon mivel az ismét

összeomlott. Őket Wittgenstein kozákjai felkoncolták.67

November 29-től folytatódott a Nagy Hadsereg visszavonulása. Ám már nagyon

rendezetlenül, sok felszerelést elhagyva. December 3-án a császár megérkezett

Mologyecsnóba ahol akadt, némi ellátmány ám ekkor döntött úgy, hogy elhagyja a hadsereget

és útnak indult Párizsba. Vilnába december 9-én ért el a francia hadsereg. Ezt már seregnek

aligha lehetett nevezni. Egytől egyig megviseltek és fáradtak voltak, felszerelésük hiányos

éheztek és betegek voltak. Vilnában valamennyire feltöltötték készleteiket majd

továbbvonultak a kovnói úton. December 16-án alig 18.000 ember kelt át a Nyeman-folyón.68

6. A hadjárat vége Bonaparte Napóleonnak ez a hadjárata bizonyította be, hogy ő sem legyőzhetetlen. Bár ő

maga győztes hadjáratként tekintett erre, már az összes nagyhatalom, beleértve azokat az

országokat is, amelyek az ő uralma alatt álltak, tudta, hogy többé már nincs erős hadserege és

lehetőség nyílott arra, hogy legyőzzék a francia császárt. A hadjárat katonái százezreinek az

életébe került, akiket lehetetlen volt pótolni. Európa ura szemlátomást megingott és

fölbátorított mindenkit aki, neheztelt rá, és minden nemzetet, amely megelégelte uralmát és

minden csoportot, amely változásról álmodott.69

A veszteségeket nehéz megbecsülni mivel a Nagy Hadsereg kiindulási adatai

valószínűleg túlzóak. Kijelenthető, hogy 1812 júniusa és decembere között körülbelül

550.000-600.000 francia és szövetséges katona tevékenykedett Oroszországban. Ebből

67




32

decemberben körülbelül 120.000 vonult ki. A hadjárat elején már 50.000 szökevény jókora

hányada már továbbállt. Az oroszok körülbelül 100.000 hadifoglyot ejtettek. Feltételezések

szerint körülbelül 400.000 francia és szövetséges katona halhatott meg a hadjárat alatt. Ennek

kevesebb, mint negyede esett el csatákban.70

Az orosz hadsereg veszteségeit sem könnyű felmérni. Náluk is körülbelül 400.000 katona

halhatott meg, és ebből olyan 110.000 a csatákban veszett oda. Ráadásul csak találgatni lehet

Pollock és Szmolenszk ostrománál odaveszetteket, és a moszkvai tűzvész, a több ezer

rajtaütés, és az éhség és a hideg által okozott veszteségeket. A hadjárat alatt biztosan állítható,

hogy körülbelül egymillió ember veszett oda mindkét oldalról együttvéve.71

Mindezek után az a véleményem, hogy ez a hadjárat jelentette Bonaparte Napóleon

hosszú bukásának kezdetét. Hatalma csúcsán volt 1812-ben, de egyben ez is lett a veszte.

Hiába volt a franciáknak a kor legmodernebb és legnagyobb hadserege, mindig lesz valaki,

aki végül felülkerekedik. Oroszország pedig okosan győzte le a franciákat, nem kellett ahhoz

sok csata, tudták, hogy országuk elég nagy és közeledett a tél is, ami szintén nekik kedvezett.

A saját hazájukban harcoltak és ott tudták, hogy hogyan verhetik meg Napóleont. A császár

stratégiája és terve totálisan csődöt mondott Oroszországban. Abban az országban nem volt

kiépítve úgy az infrastruktúra, mint a nyugat-európai országokban így az utánpótlási

problémát lehetetlen volt megoldani, esetleg orvosolni. Az oroszok pedig a ,,felperzselt föld

taktikájával” - akár tudatos volt részükről akár nem – teljesen kiéheztették a francia

hadsereget. Még fővárosuk elvesztése se számított nekik igazán, hiszen mivel felgyújtották

Moszkvát, így még nehezebb helyzetbe tudták hozni Napóleon seregét. Ezután a francia

seregnek a visszavonulás jelentette a végső megoldást és egyben a pusztulását. Mivel

Napóleon ennyi embert vesztett ezek után esélye sem volt az újabb koalíció ellen, nem tudta

pótolni az elvesztett embereket.

70



33

Bibliográfia

Magyar nyelvű szakirodalom

• Castelot, Andre: Napóleon Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011.

• Lefebvre, Georges: Napóleon Gondolat, Budapest, 1975.

• Manfred, A. Z. : Napóleon Kossuth Könyvkiadó/ Gondolat Kiadó, Budapest,

1981.

• Tarlé, Jevgyenyij: Napóleon Gondolat, Budapest, 1963.

• Tulard, Jean: Napóleon Osiris Kiadó, Budapest, 1997.

• Zamoyski, Adam: 1812 Napóleon végzetes oroszországi hadjárata Park

Könyvkiadó, Budapest, 2008.

Idegen nyelvű szakirodalom

• Chandler, David G.: The campaigns of Napoleon Scribner, New York, 1973.

• Foord, Edward A.: Napoleon’s Russian Campaign of 1812 Little, Brown and

Company, New York, 1915.

34

Idegen nyelvű összefoglaló (Napoleon’s Russian Campaign)

By 1812 it was clear that Russia can not hold its continental closure, which Napoleon wanted to break the English with. Tsar Alexander was also worried because of the Polish national ambitions gained support by the Duchy of Warsaw. The French had to demonstrate power, as they suffered heavy losses in Spain.

The campaign to Russia began in June, 1812, with approximately 600 thousand troops. Napoleon’s aim was to occupy Moscow. However, many deserted because of the unexpected supplying difficulties, and the Russians didn’t enter into open fights, but gave up on their posts one by one, while burning up everything, following the scorched-earth tactics. The Tsar appointed General Kutuzov secretary of war, who got significant experiences in the war against the Turkish.

The two opponents clashed at Borodino, where the Russians lost more than 43 thousand men, and the French victims were at least 30 thousand according to the Emperor. (We have to take Napoleon’s data with reservations.) Despite the withdrawal of the Russians after that, the ‘victory’ proved fatal for Napoleon’s plans. On 14th September he marched into Moscow, but on the following day the Russians set it ablaze, so the majority of the soldiers were left without roof.

On 24th October amidst continuous hostile attacks, Napoleon pulled his men out of the city, and ordered retreat. In the cold of -39 degrees 20-40 thousands died in only 3 days. Finally, only a fraction of Grande Armée stayed alive, and the campaign, counting in the losses of Russia, had nearly one million victims. The nearest time only the battles of World War I showed so many later.

Napoleon behaved majestically even in his retreat, although he did his worst during the fights against the Russians, and he was not the Bonaparte to whose army the great powers bowed. This Bonaparte became a shadow of himself in the Russian fields, and in the freezing grasp of General Winter.

The campaign of 1812 did not simply mean a national defence war of Russia: it was the top of Napoleon’s and Tsar Alexander I’s long duel for the European hegemony, and its outcome determined the conformation of the history of the continent for almost two centuries. The defeat sealed the little Corsican‘s fate: after his homecoming it was only a question of time when his enemies arrive to Paris.

miskolci egyetem bÖlcsÉszettudomÁnyi kar …midra.uni-miskolc.hu/document/20489/14723.pdf · az...

Documents