MAGYARORSZÁG

ŐSLAKÓI

ÉS AZ

OLÁHOK EREDETE

TEKINTETTEL A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRE ÉS

A MAGYARSÁG TÖRTÉNELMI HIVATÁSÁRA

ÍRTA

DR HOLLÓSY ISTVÁN

BUDAPEST, 1913.

KIADJA RÁTH MÓR

IV., VÁCZI-UTCZA 30. -(HARIS-PALOTA).

Bevezetés.

Mikor a nemzeti eszme diadalmasan járja be a

vijágot, eltemetett kis államokba lelket adva s azokat nagyra

növelve: sajnálattal látjuk ugyanakkor, hogy a magyar

társadalom és törvényhozás ezt, a világot mozgató nagy

erőt, következetesen semmibe sem veszi. Még mindig

nem tud teljesen szakítani azzal a téves elmélettel, mely

szerint «az egynyelvű nemzet gyönge és törékeny».

Íme a magyar nyelv jogait, az új

Magyarország

kialakulásánál, a választói jog reformjánál, kikapcsolták

az összes pártok, kormánypárt és ellenzék egyaránt.

Ha már a választói jog reformjánál is mellőzték a

magyar nyelv jogainak biztosítását: akkor mit remél-

hetünk a közigazgatás reformjánál, ebben az irányban?

Hiszen azt is látjuk, hogy mikor az összes kultur-

nemzetek tudósai elismerik a magyar nyelvnek rendkívüli

fontosságát, a szumir és etruszk nemzetek emlékeiben

fentmaradt újabb

adatok bizonyítékai folytán:

a magyar-

ság körében épen ellenkezőleg, a magyar nyelv és nem-

zet őstörténelmére vonatkozó kutatások alig keltettek

érdeklődést. Sőt sokan vannak közöttünk olyanok is,

akik azt az elvet hirdetik, új

elmélet gyanánt, amelyet

a szerencsétlen nemzetiségi törvény

képvisel. Ezt már

előttük a Bach-korszak állam jogászai is az ő saját új

eszméjük gyanánt hagyták rá Osztrákországra, terhes

örökségül, miután évezredekkel előbb, már a babylon,

asszír államférfiak is kísérleteztek ezzel az elvvel. A több-

nyelvű népet egymás ellen kijátszani akarván, naivságuk-

ban a territoriális nyelvhatárok elvét már ők is alkalmaz-

6

ták. Még pedig oly fényes sikerrel, – de ellenségeikre

nézve, – hogy szét is bomlott az addig egységes asszir-

állam. Ez az osztrákokra nézve elkerülhetlen, de velünk

is megtörténhetik, a nemzetiségi törvénynek fentartásávaí

és szétbontó elveinek felújításával.

A nemzetiségi törvény megalkotását menteni lehet

azzal, hogy akkor készült, mikor a Schlőzer-Kollár-féle

történelmi elvek hatása alatt állott a magyarság, a

48/49-iki véres napok s még szomorúbb elnyomatás

korszaka után. Mikor tudósaink is azt hitték, hogy rokon-

talan nemzete vagyunk a világnak, sőt Ógyallait, Jerneyt,

Körösi Csorna Sándort, Eötvös József br a magyar köz-

oktatásügyi miniszter, naiv ábrándozónak tartotta, mert

Ázsiába indult őstörténelmünk kutatása czéliából. Micsoda

lesújtó tudat az ránk nézve, félszázad múlva, hogy amíg

Magyarország kultuszmimsztere így lesajnálta a leg-

nagyobb orientalistát, akit úgyszólván istenítenek az

angolok: ugyanakkor már a franczia, német és angol

tudósok, kereskedők

versenyezve kutatnak az ural-altáji

szittya népek őseinek emlékei után. Hirdetik, hogy a

szumirok és a magyarok nyelve között mutatkozó feltűnő

hasonlatosság azt bizonyítja, miszerint ősjenk emlékeit

Körösi Csoma Sándor jó helyen kereste a tibeti szent

könyvekben, mert az ősi buddhány kultúra emlékei meg-

becsülhetlen kincsek, nemcsak a magyar őstörténelem, de

az egész egyetemes emberiség számára. A világbéke

templomának kulcsait képezik.

Távol legyen tőlem a gondolata is annak, hogy

megtámadjam e mulasztásokért azokat, akik még ma is

a Schlőzer, Kollár nézőpontján állanak s nem akarják

visszakövetelni, taktikai okokból, a magyar nyelv jogait

ebben a hazában, amelynek (az újabbkori kutatások adatai

szerint) nem germán és szláv, de magyar nyelvű őslakók

voltak a legrégibb birtokosai. Tőlük kapták hegyeink,

völgyeink, folyóink, az őskorból mai napig is fenmaradt

magyar elnevezésüket.

7

Nem akarok a gyűlölet országában a szenvedélyekre

hatni. Ebben a magyarság világrekordot ért el. Ellen-

kezőleg, keresni óhajtom azokat a szálakat, amelyeket az

élet mestere, a történettudomány ad kezünkbe, jogy a

széthúzó nemzetiségeket és az egymás iránt gyűlölettől

izzó magyarságot egymás megértéséhez, megbecsülésé-

hez, mindnyájunkat pedig honalapító őseink bölcs hagyo-

mányaihoz, az összetartozandóság eszméiéhez vissza-

vezethesse a hazaszeretet. Hiszen ebben a szép országban

a hazaszeretet, daczára annak, hogy a parlamentarizmus

épen az összetartozandóság tagadására van épitve –

minden emberrel veleszületett, amig a szürke elméletek

egymástól el nem szakítják szívöket.

Mindamellett is, ezzel szemben honalapító őseink

politikai eszményét, az összetartozandóság örökbecsű

elvét óhajtanám megismertetni. Talán nem is lehetetlen

vállalkozás. Hiszen épen a magyar nemzeti eszme kép-

viseli egyedül a Buddhai és Krisztusi elvek reneszánszát

s amint azt művemben előadom: a világbéke alapelveit.

Miért kellene tehát az összes keresztény államok között

épen csak nekünk elvállalni a megtűrt nemzet szerepét

továbbra is, amit Schlőzerék osztottak ki számunkra

valamikor?

Miért kellene épen csak a magyarságot elkorcsosi-

tani folyton idegen befolyások utánzásával, miért kellene

épen csak a magyar nemzeti eszmétől a lélekzetet is

elfojtani, úgynevezett taktikai

tekintetekből, pillanatnyi

sikerekért? E sikerek Horvátországban örökre elbuktatták

a magyar nemzeti eszmét, az összetartozandóság, testvéri

béke ügyét. Bizonyos immár, hogy a magyar törvény-

hozás teljesen elhibázott ösvényen kereste a nemzetiségi

kérdés megoldását, mert nem ismerte fel elsőbben a saját

történelmi hivatását sem. Miután tehát ezt félreismerte,

ferde helyzetbe került hamarosan. A béke helyett, a horvá-

tok hálája, szeretete helyett meggyülöltelte magát. És ma

a magyar nemzeti eszmét úgyszólván maga a magyarság

8

is kezdi kikapcsolni pártpolitikai érdekekből. Megunta

balsikereit. Ez ellen emelem fel szavam.

Művemnek alapgondolata nem kölcsönvett elmélet.

Ellenkezőleg, évtizedeken át folytatott történelmi kutatá-

saimnak; fáradságos munkámnak eredménye az a leszürő-

dött meggyőződés, mely szerint a magyar nemzeti eszme

diadalát egészen más utón kell keresnie a törvényhozás-

nak. Évszázadok történelmének tanúságai folytán határo-

zottan állithatom, hogy a valódi magyar nemzeti eszme

a korrupczió halálát, a nepotizmus megszüntetését, a

Verbőczy-féle néppusztító elvek

bukását, ellenben a

Krisztusi elvnek, a testvéri összetartozandóságnak, a hon-

alapítók eme fenséges eszméjének, igazságos Mátyás,

népsegitő Széchenyi, Bezerédj, Wesselényi elveinek fel-

támadását, reneszánszát jelentené.

Talán nincs ezekre szükségük a magyar állam

összes polgárainak? Azt tapasztaltam, hogy igen. Láttam

a nemzetiségi agitácziók elleni küzdelmeimben, hogy épen

az oláh, orosz és ruthén nép az, mely lelkesedéssel

csatlakozott a magyarság mellé, mikor a ruthén-akczió

bevezetéseként, ezeket az eszméket hirdettem köztük. Az

alföldi fajmagyarságnál pedig szintén azt tapasztaltam,

mikor az úrgyűlöletet hirdető demagógiát letörtem.

Csongrád megyében s az értelmiséget a népsegités esz-

méjének megnyertem, hogy mily gyorsan megváltozott

a helyzet. Öröm volt látni, hogy mily szeretettel köze-

ledtek egymáshoz a nemrégen még halálos ellenfelek,

amikor a közjövedelmek ellenőrzése, a községi pótadók

leszállítása, a földnélküli magyar községeknek bérlethez

juttatása s főleg az emberséges bánásmód kérdéseit sike-

rült napirendre tűzni. Minő áldásos munkát teljesítene a

magyar társadalomnak egy ilyen, gyakorlati irányú nép-

segítő szervezkedése! A kirendeltségek ezt a nagy fel-

adatot, az egész magyar társadalom közönyével szemben,

nem teljesíthetik azzal a sikerrel, amire egy országos

szervezet volna csak képes.

9

A nemzetiségi kérdést nemcsak elméletekből, de az

őstörténeti kutatások alapján és a gyakorlati életből, a

néppel való foglalkozás, érdekeiért folytatott hosszas

küzdelmek útján tanultam megismerni. Tehát a törvény-

hozás eddigi nemzetiségi politikájával, alkudozó irányá-

val szemben, határozottan állíthatom, hogy ez a nép-

segitő, történelmi alapon álló irány hamarább vezetne

czélhoz.

Azt is állíthatom, hogy az ország népeinek lelke

mélyén ott rejtőzik a békés összetartozandóság vágya,

amit még a legizzóbb fajgyűlölet tüze sem bírt meg-

semmisíteni.

Egy csöppje a béke forrásának, ennek az égi

harmatnak, a legfanatikusabb magyar demagóg, vagy

nemzetiségi agitátor szívében is ott reszket. A pokol

tüzével sem bírta megsemmisíteni ezt a gyűlölet, a párt-

szenvedély. Mily háládatos feladat lenne ezt a tiszta

forrást-hatalmas folyammá növelni s ezzel a közélet

sivár területén virágzó kultúrát teremteni. Nem kívántatik

ide égi csoda, hanem csak annyit kellene megcselekedni,

hogy felfedezzük az annyiszor kipellengérezett magyar

közigazgatásban rejlő óriási energiaforrást, amely fel-

használatlan maradt még ma is a gyakorlati élet számára.

Fel kellene fedezni és használni a magyar közigazgatás

reformjánál. Még pedig a következő feltételek és irány-

elvek mellett. Hogy visszaállítsuk az egységes, magyar

nemzeti közigazgatást úgy, amint honalapító őseink

tervezték, akik nagylelkűen lemondtak az önző családi

uralomról, a törzsszerkezeti közigazgatás előnyeiről, elő-

jogairól. Hogy felemeljük a magyar közigazgatást az

emberkultusz ama magaslatára, amelyre igazságos Mátyás

és népsegitő Széchenyi fajszeretete, szocziális érzéke

tudott felemelkedni, már oly nagy idővel megelőzve a

mai nemzedék közjogászait. Hogy a telepítés országos

szgrvezésénél el ne feledkezzünk a községek, városok

felsegitéséről, a közjövedelmek szaporításáról, pótadók

10

leszállításáról, továbbá, hogy az iparfejlesztéssel, nemzeti

eszmével és magyar közművelődéssel kapcsolatba hozzuk.

Hogy gyakorlati férfiak kezeibe is juttassuk a közigazga-

tás vezetését, nem csupán közjogászok kezeibe. Így ők

a nemzeti állam kiépítésénél hasznos szolgálatokat tehet-

nének. Hiszen elég volt már a szürke elméletekből,

szónoklatokból, amelyek a legtöbbet Ígérők önkényének

szolgáltatták ki eddig a magyarságot is, a nemzetisége-

ket is egyaránt.

A történelem, az élet mestere, amellett tanúskodik,

hogy csakis azon az úton lehet megoldani a nemzetiségi

kérdést, amely ut a magyarság történelmi hivatásának

felismeréséből indul ki. Érre az útra az emberkultusz,

a fajszeretet rávezet minden gondolkodó, érző embert,

holott a szólamok kultuszából, a sok ellentétes irányból

nem tudja a kivezető utat megtalálni végre a leggyakor-

lottabb kalauz sem.

Engem a szürke theoriák, melyek békét, szeretetet,

testvériséget, világszabadságot hirdetnek, de politikai

harczokat szítanak, mások szívéből vértengereket állíta-

nak a testvérnemzetek közé, akikkel ez úton közlekednek,

a fajgyűlölet hajóin, – bevallom – sohasem tudtak

érdekelni.

Ellenben elszakithatlan rokonszenv fűzte lelkemet

a legtávolabb élő s legkisebb emberek sorsához is.

Különösen érdeklődtem az ősi hazában maradt emlékek

s véreink felkutatása iránt, attól a percztől fogva, amint

olvastam, hogy ezek annyiszor és oly szívreható üzene-

teket küldtek Európába költözött testvéreikhez, hozzánk,

hogy ne feledkezzünk meg róluk végkép, látogassuk

meg őket.

Ép így a szívemhez fűzte ifjúkorom óta a részvét,

veleérzés a jobb sorsra érdemes, szegénységben élő

felsőtiszai ruthén, orosz és oláh nyelvű magyar honfi-

társaimat, akik Rákóczi emlékéhez époly rajongó szere-

tettel ragaszkodnak, mint az alsó tiszamelléki fajmagyar

11

nép, akiknek felsegítéséről, boldogabb jövőjéről, testvéri

összetartozandóságáról annyi szép tervet szőttek a leg-

nagyobb magyar államférfiú két leghűségesebb apostola:

néhai való Hieronymi Károly, Magyarország kereskede-

lemügyi volt minisztere és Vadnay Andor dr., Csongrád

vármegye volt főispánja. Áldva legyenek még haló poraik-

ban is, mert forró szívük, tele volt szeretettel, hittel,

lelkesedéssel a magyar nemzet történelmi hivatása iránti

Az ő jóságos, Árpád fejedelemre emlékeztető arcz-

vonásaik, gyakorlati tanácsaik, nagyszabású, népsegítő

terveik elevenednek meg lelkem előtt, mikor e sorokat

írom s könyek tolulnak szemeimbe, mikor tőlük kapott

megbízatásaimról nekik beszámolandó, igénytelen mun-

kámat sírjukra helyezem. Mikor a magyar fajszeretet

apostolainak haló poraira áldást kívánok.

... Mikor könyvemet a közönség elé útjára bocsá-

tom, azzal az óhajtással, hogy bár legalább én is hozzá-

járulhatnék az egységes magyar nemzeti állam kiépítésé-

hez, a testvéri összetartozandóság és béke megvalósításá-

hoz néhány homokszemmel. Csak néhány homokszemmel

legalább, amelyeket fáradságos, hosszas kutatások mun-

kájával magam szereztem, könyeimmel és szívvéremmel

tapasztottam egybe, a meggyőződés sziklakemény anyagává.

I.

Magyarország őslakói.

Ezer év óta él a magyarság itten, anélkül, hogy

nemzeti eredetének, fajrokonságának s az emberiség nép-

családai között való viszonyának kérdését megállapította,

rendezte volna. Ez a nagy, valóban ázsiai közöny azt

eredményezte, hogy helyzetünk az európai nemzetek

között még mindig idegenszerű. Jövőnk bizonytalan, sőt

a velünk lakó fajtestvéreinkkel, az oláhokkal, horvátokkal

szemben épen aggodalmat keltő.

Tagadhatja-e valaki

Magyarországon, hogy köteles-

ségünk lett volna régóta a nemzeti és nemzetségi kérdé-

seket tisztába hozni?

Ránk nézve a történettudományok ápolása e kérdé-

seknek kutatása, felderítése egy jelentőségű nemzetünk

életfajának megmentésével.

De hát azt látjuk, hogy iskoláink, hírlapjaink, tudo-

mányos intézeteink szolgai módon követik és hirdetik

ellenségeink tévtanait. A világért sem merik kiirni a

szittyák és jászok nevét, hanem csak a jazyges és szkytha

neveket használják. Iskoláinkban azt tanítják, hogy itt

csupán szláv, latin és germán népek voltak az őslakók

a honfoglalás előtti időben, elfeledkezvén arról, hogy

a föld nem nyelte el sem a hun, sem az avar nemzete-

ket, akikről ma már nem tagadják ellenségeink sem, hogy

fajrokonaink voltak.

Ezek a szomorú tapasztalatok eredményezték, hogy

sokáig azt hitte a magyar nemzet, miszerint ő a világon

14

rokontalan faj. Pedig most már, amikor a szláv néptenger

elpusztítással fenyeget, mikor a hajdani Kun, Havasalelve

és Moldova, szóval Kis Szittyaország egykori területéről

az a tévtan hallatszik, hogy a dáka nép latin nyelvű

utódokat hagyott maga után a mai rumun népben, egy

perczig sem lett volna szabad haboznunk abban, hogy

kötelessége-e a magyar kultúrának, tudományos intézetek-

nek és a társadalomnak általában, állást foglalni e tév-

tanokkal szemben s fölemelni kezünket a nemzetünk élet-

fáját pusztító fejszecsapások ellen.

Nemzetünk életfáját a germán és szláv néptenger-

áradat között – szerény véleményem szerint – vérrel,

vassal nem menthetjük meg a kipusztulástól, elkorhadás-

tól, hanem a történettudomány hódító igazságaival,

amelyek törzsébe új életet önthetnek, letördelt ágai

helyébe új hajtásokat növelhetnek. Különben is csak a

történettudomány képes eldönteni, hogy vannak-e rajtunk

kívül más nemzetnek is történeti jogai ehhez az ország-

hoz, vagy senkinek sincs és nem is volt soha. Legyen

eldöntve végre-valahára ez a kérdés.

Ebben a nagy perben, amelyet a szomszéd államok

ellenünk, a horvátok és a többi nemzetiségek pedig az

anyaország ellen folytatnak, fel kell kutatni tehát a rég

elfeledett kelta, jász, dáka, pannon és sármás nemzeteket.

Ezeknek tanúvallomásai egyszersmindenkorra eldöntik

majd az ezer év óta húzódó nagy pert, a mi győzel-

münkkel.

Hiszen ide ők ültették be a szittya-fajok államainak

életfáját, ők voltak az első államalkotók itt a nagy duna-

medencéjében, le az adriai egei és Fekete-tengerig. Tehát

nekünk, mint az ősszittya-néptörzs legnemesebb hajtásai-

nak, egyenes leszármazóinak, nemcsak jogunk van őseink

életfájának gyümölcseihez, hanem megkövetelhetjük a

velünk élő, de csak később kialakult fiatal testvér-

nemzetektől a tiszteletet, Kelet és Nyugat összes államai-

tól pedig az elismerést.

15

Mert, amint a múltban a jász, dáka, pánd, sármás,

hun és avar, szittya őseink kardjai képezték a védőfalat

keleti testvéreink számára a római légiók ellen sokáig:

viszont a félhold támadásaival szemben, Nyugatnak mi

voltunk védőbástyái. Sőt a jelenben is, két világrész élet-

halál harczában, mi fogjuk eldönteni újra a küzdelem

sorsát, bár a legnagyobb áldozatok árán is, amikért eddig

soha nem részesült fajunk elismerésben, sem a keresz-

ténység, sem a németség részéről.

De a mások hálátlansága nem von le őseink érde-

méből semmit. Annál szebben jutalmazta meg a Gond-

viselés, az örök igazság, nemzetünket. Egy világtörténeti

hivatást juttatott számunkra: a világbéke megalapozását,

amelye tisztán attól függ, vajjon képesek leszünk-e a régi

magyar szövetségi politika elveivel, az általunk kezdemé-

nyezett hármasszövetséghez megnyerni a turáni-, iráni-

és hindiszittya népeket is egy világszövetség eszméjének.

Ezen esetben az eddig semmibe sem vett magyarságban

e világszövetség főtényezőjét ismerné el és tisztelné a

békének örvendő egész emberiség, az idők végéig.

Nem ok nélkül való föltevés tehát ama reményünk,

hogy amennyiben a magyar nemzetnek önmaga iránt való

legnagyobb érdekei követelik meg az őstörténelmére,

más nemzetekkel való faj rokon ságára vonatkozó adatok

felkutatását, most már a magyar közönség is érdeklő-

désének egész melegségével fogja ezeket a kérdéseket

felkarolni, jól tudván, hogy a magyar nemzeti állam

ügyének és ezzel a világbékének, a nemzetek testvéri-

ségének ennél üdvösebb szolgálatot senki sem tehet.

Ez a tudat lelkesít engem is, másokat is, bizonyosan

számtalan olyan férfiakat, akik egymás hasonló törekvé-

seiről mitsem tudva dolgoznak. Ez az elszigeteltség

nagyon hátrányos. Nem lehet tehát kérdés tárgya sem az,

hogy kell-e az egész magyar társadalmat bele vonni az

őstörténeti kutatások munkájába? Épen itt van nagy

jelentőségük a történelmi, néprajzi és közművelődési

16

társaságok feladatának. Mert gyakorlati irányba terelhetik

a történeti kutatásokat, néprajzi tárgyak gyűjtése, utazások

stb. által. És mert ezekben a feladatokban részt vehetne

a laikus nagyközönség minden tagja, akik külföldön

utaznak vagy külfölddel érintkezésben vannak, sőt a

tanári kar révén az egész magyar ifjúságot is bele-

vonhatnák a kutatások munkájába s ezzel megnyerhetnék

a nagyfontosságú nemzeti ügynek.

Mert eddig sajnos, csak a nyelvészek foglalkoztak

e kérdéssel.

Kétségtelen, hogy az összehasonlító nyelvészet bizo-

nyító erővel bir, tehát nagyfontosságú. Azonban a sze-

münk előtt folyó eloroszítás, eloláhosítás, elnémetesítés

példái megdönthetlen tanuságtételök értékét nagyon

leszállították. Sőt az sincs kizárva, vajjon nem épen az

ellenkezőt bizonyítják, mint az elszlávositott kozák, vend,

polovcz, bolgár népek példái igazolják. Ezek vették át

a szanszkrit nyelvben is máig fenmaradt ama magyar

szavakat, amelyekkel tudósaink épen azt akarják bizonyí-

tani, hogy itt germán és szláv népek lettek volna az

őslakók. Szerintök ugyanis mi a szlávoktól vettük át

azokat a szavakat, holott épen megfordítva van a dolog:

azok vették át e szavakat őseinktől s aztán elferdítették

később.

Csak néhány példát idézek erre a rendszerre vonat-

kozólag, amelyek a magyar nemzet önérzetét mostani

fagypontjára leszállították. Ugyanis az összehasonlító

nyelvészet a következőleg bizonyítja, hogy az itteni

őslakók germán és szláv népek voltak.

A Garam szó, szerintük, a grün szóból származik,

mert Marc Aurél valamikor Kruomi néven említette a

rómaiaknál szokásos elferdítéssel, azt a kelta szittya szót,

amely kelta nyelven annyit tesz: szelíd. Pedig ez a név

ma is él a hajdani Baskiria, a későbbi nagy Magyar-

ország helyén, vagyis a mai Nagarában. Sőt a Garonne-

folyó, a Navarra, Touron és Tours nevek szintén élnek

17

a spanyol, franczia, baszk népnél is. A Garam név tehát

inkább a hindi és iráni kelta népek ősiségét, jogait

bizonyítja a Kárpát- és Pyrenee-hegyvidéken is, nem

pedig a grün szó tolvajkulcsán, a germán eredetet.) Bihar

vármegye őslakosságát Hunfalvyék szintén «szlávoknak»

és «germánoknak» mondják. Mivel bizonyítják? Azzal,

hogy ez a szó Bihar a «Bjela és hóra» szláv szavakból

keletkezett, amint szerintük a Béla is a Bjelából került

a magyar nyelvbe. És megkoczkáztatták ezt az állítást is,

hogy a honfoglalás idejében itt Marót fejedelem Markold-

tól kölcsönözött germán név, Gyelo rumán név, Szálán

pedig szláv név, holott Ceylon (Szálán) félsziget jés

Majrota (Marót) néptörzs ma is élő nevek Hindiország-

ban. Azonkivül maróti 18 millió, pándsábi 17 millió,

bihari 37 millió, telugu 20: millió van Hindiországban,

akiknek népéletét angol-, franczia-, olasz-, sőt még cseh-

országi ethnografüsok, festők is sűrűn tanulmányozzák.

Pedig a magyar festőket sokkal szitfesjäbben látnák hindi-

szittya testvéreink, akik büszkén emlegetik a velünk való

atyafiságot és Attiláról, mint ősi dicsőségünk kimagasló

alakjáról emlékeznek meg a Mándi, Gonda, Csohán, Csik

s nemzetségek.

De ott van Bihar, Tibetnek egyik tartománya ott

van az őskori Béla néptörzs, BéÍudisztán, Bélavár, Béla-

spur stb., Balogh-, Kun- Avar- tartományok, a hindiszittya

népek hazájában. Tehát kétséget sem szenved az, hogy

nem a turáni- és hindiszittya népek kölcsönöztek a később

felserdült germánok és szlávok nyelvkincseiből, hanem;,

ellenkezőleg áll a dolog.

Ép ilyen jogon követeli a rumán közvélemény

Erdély átadását nekik, azon a czímen, hogy Erdély nevét

is tőlük vettük át, mely szerintük a latinos Ardelea volt.

Aztán nagy meglepetéssel látjuk, hogy a perzsa Ardel,

a kelta szittya Árgyél, végre a Kaffkáz vidékén és Perzsa-

országban ma is élő Árgyelán család-név, ellenkezőleg

azt igazolják, hogy a latinos Ardelea nevét nem a légiók

18

csinálták, hanem a tőlünk átvett Erdőely, vagyis Erdőn (túl)

szóból faragták ki a légiók és az újabb idő rumánjai is,

az ő ősi jogaik bizonyítására, előbb a Transsylvaniát,

utóbb az Argyél szót, végre az Ardelea nevet.

Sajátságos, hogy el lehetett hitetni a magyar közön-

séggel azt is, miszerint a költözködő (matenasta) jászok

és sármások az úgynevezett «jazig sauromaták» szlávok,

az uzok, vendek pedig germán eredetűek lettek volna,

holott élő czáfolattal szolgál ellenkezőleg Csinországnak

egyik tartománya: Csungár-tartomány, mely a régi nagy

Magyaroszág közelében áll ma is, a nomád népek

vándorlásai daczára. Csungár-tartomány őslakosai a

csunguzok, uzzurok vagy uzzunok voltak, akik turáni

népek és nem germánok voltak. Néptörzseik közül

kiemeljük a Telszky. Dancsó Csicsó, Csángó Dankó,

Donogó, Dongán, Uzon nemzetiség neveket. Fővárosuk

a 100.000 lakossaí bíró Cziczikár vagy Zicsikár (Csicsi-

kár) rendkívül érdekes történelmi és néprajzi anyaggal

épúgy megérdemelné a magyarok legnagyobb érdeklő-

dését, mint a szomszédságában levő Mandsur-tartomány,

amelyről köztudomású, hogy lakposai, a Khun-Kusák,

szintén nem indogermánok még eddig. De majd ezekre

is ráfogják, hogy germán

eredetűek és nem a mi

rokonaink. Mert hát az ősi nembánomságnak az lett

végzetes következménye, hogy az ősi magyar csalá-

dok elszlávosodtak, elnémetesedtek, eloláhosodtak, a

tőlünk elkobzott neveket kiforgatván minden magyar-

ságukból.

Csattanós példa arra Csongorád (Feketevár) neve és

a hozzáfűzött monda: hogy a szlávoknak tartott jászok és

sármások elferdített jazyg-sauromata nevét ne is említsük.

Csongorádot szintén szláv megyévé és várossá változtat-

ták át, egy c betű kihagyása segítségével. Anonymus

ugyanis azt mondja, hogy Árpád vezér a magyarok

sclávjait összegyűjtvén, velük építette fel azt a földvárat,

amelyet a magyarság Feketevárnak, a sclávok pedig Surun-

19

grádnak neveztek.

Látjuk, hogy már Anonymus idejében

a Garam, Garád s hasonló szavakat már idegen hatás

kezdte elferdíteni s később mikor a balkáni népek átvet-

ték a garád szó használatát, átment a köztudatba az a

tévhit, hogy szláv volt ez a szó is} sőt szláv volt Cson-

gorád népe már a honfoglalás előtt is. Pedig ma sincs

ott más szláv nép, mint az az egynéhány család, akiket

a Károlyi grófok a múlt század elején betelepítettek.

A többi a legtisztább hun, avar, jászkun és magyar

ivadék, még pedig abból a halász népből, amely Tur-

kesztánban az Oguz torkolatánál, máig is él s amely az

ottani Kungorád város népében, valószínűleg nemcsak

névrokonait, de fajrokonait bírja. Ugyancsak az Oguz

melléki Kungorád közelében is állott egyik Tábé (Tápé),

mint a Tisza melléki Csongorád melleit. Mert van japán-

országban is, Csinországban is Táipé és Tápa város.

Tápé és Csilla a kisázsiai szigetek között is előfordul-

nak, ami azért fontos, mert a «tab» szanszkrit nyelven tüzet

1 Árpád magyar hadseregéhez földműveléssel, állattenyésztés-

sel, kőműves mesterséggel, erdő- és bányamunkával foglalkozó

magyar nyelvű családok is tartoztak. Ezeket mivel nem harczoltak,

félig szolgáknak, félig szabadoknak tartották, mint a gótok, germá-

nok, akik «lasz» névvel nevezték, a szittyák ellenben «alács» vagy

«alaczon» névvel illették. A magyar hadseregek várépítő kunjait,

várkunjait Olup mester vezette a munkában s mikor Anonymus

szerint Komáromot és a fekete hunok várát, Czur-hun-gorádot a

magyarok várépítő szolgái építették s magok a «fekete hunok»,

vagyis «czur-hunok» a saját nevükről nevezték el Czurungorodnak a

várat, a magyarok pedig Fekete-várnak nevezték el azt, ezzel nem

szláv névre keresztelték a várat, mert a fekete hun nép neve

Ázsia népeinél ma is khun-ugor, vagy «czur-ungor». Csungárország,

Kungorád város és a tiszamelléki Csongorád város nevei tehát szin-

tén azt igazolják, miszerint ezt a várost sohasem nevezte az ott

lakó nép más kiejtéssel, mint Csongorád, épugy mint Hindiország

Madaras városát és tartományát sem ejtették ki Madrasnak, csak

újabb idő óta irják így ki. Végül megjegyzendő, hogy szumir nyel-

ven gor = ország, gorodr garad = vár, várad. Tehát Czur-hun-gorád

jelentése Feketehunvár, vagyis Feketevár, mert Fehérvárát sem mond-

iák Fehérugorvárnak.

20

jelent. Herodot szerint, a tűz istenét Tabétnak (ma is élő

családnév az alföldön) nevezték. Csilla név pedig hasonló-

kép a tüzfénnyel kapcsolatos.

Anonymus Feketehunvár nevét, Csurungorádot nem

hívenadta vissza és abban is tévedett, hogy a magyarok

szolgái szláv nevet adták volna Feketevárnak. Mert a

Csongorád néy is megvolt őseinknél előbb is. Ma is él

még az ősi magyar hazában. Tehát nem kellett azt köl-

csön kérnünk szlávoktól, akikről kiderül, hogy nem

népfaj, csak szolgák voltak Magyarországon, a honfog- laláskor.

Ilyen eredmények után azt hiszem, hogy ezentúl

nem fogják az összehasonlító nyelvészek minden ős-

magyar szóra ráfogni (ha annak elferdített alakja ott dísz-

lik az ujabban kialakult szláv nemzetek nyelvében), hogy

mi vettük át azt is tőlük. Mert ma már ráczáfolhatunk,

hogy az ellenkező az igaz. És micsoda bizonyítékkal

állottak elő? Például a Teketurkoman nemzetségben ma

is élő Teke fejedelem (Baál) nevét: Decebalusnak írták a

felületes latin irók. Erre az oláhok és olaszok kezdették

a dákoromán elméletet gyártani, mert szerintök a Dece-

balus név latin. A németek sem hagyták abban a dolgot.

Engel az állította, hogy se nem Teke Baál, se nem Dece-

balus, hanem Dietzelbach volt igazi neve a dáka nemzet

királyának s mivel az általa adott Dietzelbach név német

hangzású, tehát szerinte germán eredetű népnek kellett

lennie a dáka nemzetnek. Így fogták rá a germán erede-

tet a Kaffkáz vidéki cserkesz, kabárd, avar, adighe stb,

népre is, akik vérrokonaink, bennünket pedig egyedül a

jegestenger melléki lappok társaságába soroztak. Végre

aztán kiderül, hogy a Perzsaországban, a régi Ackerman-

ban, Iránban élt, sőt maigjis élő kermán néptörzsben

találták meg a germánok őseit és a mai atyafiait. Eszerint

nem ősapja az európai népcsaládoknak, nem főtörzse,.

az emberiségnek mint a hogy hirdették a nagyralátó

germán tudósok, hanem csak az iráni törzsnek egyik

21

ága. Tehát az összehasonlító nyelvészet tolvajkulcsával

ezután már bajos lesz kisajátítani keleti testvéreinket és

megdézsmálni történelmünk kincsesházát. De ez csak

negativ eredmény. Szeretné minden magyar hazafi, hogy

pozitív eredménye is legyen az őstörténelmi kutatások-

nak? Az a kérdés tehát:

Van-e lehetőség a szittya nemzetek faj rokonságának

megállapítására? Ha van, mik annak feltételei?

Annyit már megállapíthatott a tudomány, hogy a

fajrokonnemzetek nyelve, ha egyszer elválnak egymástól

– teljesen átváltozik évszázadok alatt. Ezer év még

nagyobb idő arra, hogy Ázsiában maradt testvéreink

közt velünk egy nyelvet beszélő népre akadhassunk Még

ezelőtt évszázadokkal Julián barát, Gegő Elek és Bandin

Márk találtak keleten velünk egy nyelvet beszélő kuno-

kat, tatárokat, bessenyőket, de ma már ez lehetetlenség.

Hiszen csak a Kaffkázban 36 nyelvet beszélnek az

ottani különböző néptörzsek, testvér nemzetek, akik a

velünk való atyafiságot büszkén hirdetik, de alig értik

meg egymás beszédét is. Még Déchy Mór is emliti,

hogy egykabárd.és egy tatár herczeg tudott a velünk

való atyafi s ágról, sőt emlegették, hogy őseik érintkezés-

ben állottak ógyallai Besse János Károlyival is, akitől

«nagy könyhullatások közt búcsúztak el», azzal az ígéret-

tel, hogy egy társasággal ismét meglátogatja őket.

Ha tehát sem az összehasonlító nyelvészel nem adhat

biztos útmutatást, sem azt nem remélhetjük, hogy egymás-

tól messze távoli világrészben élő két testvér nemzet,

ugyanazon nyelvet beszélve, szolgáltasson bizonyítékot:

akkor mik lehetnek útmutatók ebben a kérdésben?

Azok a vonások amelyek nehezen változnak a nem-

zeteknél, vagy majdnem változhatlanok.

Ilyenek először – amint K. Csorna is említi – a

családi, topográfiai nevek, a földmívelési, háztartási esz-

közök nevei. De amint óvatosan kerülni kell az erősza-

kosságot, viszont nem kell szem elől téveszteni, hogy a

22

főúri családoknál hosszabb ideig fentmarad változatlanul

a név, ellenben a szegényebb sorsú családok nevei köny-

nyebben alá vannak vetve az idők viszontagságainak,

elferdítéseknek.

Így például a Zichy expedicziónál a hajdani Zichi,1

Zechi néven nevezett néptörzset már mint nemzetet nem

találták, amint ahogy már nem találhatják a Szapári, Czi-

ráki, Madács stb. néptörzseket sem, akikről az őstörténet

beszél. Az expedíczió egy tagja azt erősítgette, hogy a

Zichi nemzet, ma csak a Zájcsek szláv család, vagy

nemzetség tagjaiban él, holott Zajcsek és Zichi között

igen sok a különbség. És ha a Zichy név megsemmisült

volna végkép: akkor is akár a Zách, akár a Csics nem-

zetség nevek közelebb állanak a Zichi névhez, mint a

esek végződésű szláv családnév, a Zajcsek, amely ott

olyan elterjedt, mint a Kis és Nagy nálunk. Sajnos, hogy

csak 8 napra volt tervezve az expediczió és így nem

volt idejük Czungárországban, Csicsikárban és a Kaffkáz

más vidékén is tanulmányokat tenni.

A nemes gróf azonban nagyon helyesen megmaradt

ama nézete mellett, hogy az ősi Zichi nemzet ma már

a Kaffkázban csakis mint főúri nemzetség él, még pedig

egy herczegi családban, amelynek tagjai nagy szeretettel

fogadták a magyarországi rokont.

Ha nem 8 napig, hanem tovább marad az expe-

diczió a Kaffkázban és kutat levéltárakban, nem pedig

bogarak után, akkor bizonyosan találtak volna sok Zichi

nevű polgárcsaládot. De ezt a keresést lehet végezni

kényelmesebb utón is. A példát megmutatta Fischer

Antaj KároJy érdemes tudósunk, mikor a fekete hunok

és fehér ugorok elnevezésének értelmét meghatározta.

1 Zichy Jenő gróf ázsiai expedícziójára az impulzust, szerző-

nek eddig megjelent tanulmányaiból merítette, mint ezt Munkácson

tartott milleniumi emlékbeszédében elmondotta s a «Munkács» ezt

leközölte. Azért nagy sajnálattal vettem tudomást arról, hogy az.

expedíczió behunyt szemmel kutatott.

23

Hogy mennyire hasznos lenne, ha pl. a földrajz és

történelemmel foglalkozó tanárok felkarolhatnák Fischer

Antal Károly módszerét, csak azt a tényt említem fel,

miszerint a legfanatikusabb dákorumán agitátor családjá-

ról derült ki, hogy egy hindiszittya nemzetség nevét

viseli, amely ma is él Ázsiában. A Juriga nevű rumán

család ősei ugyanis, Juriga és Jurka néven ma is ott

élnek, Hindiországban, a Bud, Boda Bálya, Drágos, (Thrá-

kos) Bafizán, Giltán, Csicso, Pap, Kozma, Ondián,

Ángyán, Argyil, Argyelán stb. ősi iráni- és hindiszittya

családok között. ArdelánMs egy perzsa tartomány neve,

erdőséget jelent. A dáka nemzet tehát a folyók, hegyek

neveit nem kölcsön vett nevekkel látta el, hanem ellen-

kezőleg, nekünk volna jogunk az egész Kun, Havasalföld,

Bessenyő és Moldvaországban, a magyarság nagy teme-

tőiben, visszaállítani a magvat szó uralmát és kutatni,

vajjon tényleg valósáig volna-e az, hogy az oláhok és a

székelyek valamikor ugyanegy magyar nyelvet beszéltek

a kunok földjén is, mint a Kaffkázban maradt testvéreik,

amíg a külön egyház szét nem választotta őket?

A második fontos útmutató a ruhaviseletek alak-

jainak összehasonlítása. Ε tekintetben Fischer Antal

Károly igen nagy fontosságú, évezredek óta megfejtetlen

kérdést oldott meg egészen eredeti módon. Magyar-

ország összes vidéki lelkészeihez válaszos leyjele zolapokat

küldött, arra nézve kérve felvilágosítást, vajjon a föld-

mivelő magyar nép ott milyen subát visel? A beérkezett

válaszok meglepő bizonyságot tettek arra nézve, hogy

egyes vidékeken Fejérmegyében csakis fehér subát, a széke-

lyek és fekete hunok maradékai pedig mindannyian fekete

subát viselnek. Most már tisztába lett hozva az a kérdés,

hogy a fehér ugorok, fekete hunok, fekete kirgizek, vörös

szittyák, russzok, oroszok és ruthének azért neveztetnek

ezen színek szerint, mivel előbbiek fehér, fekete subát,

utóbbiak a ruthének, orosz szittyák vörös zekét és

nadrágot viseltek, holott az ókori írók azt hitték, hogy

24

ezeknek az általában barna arczbőrü embereknek az arcz-

bőrük volt fehér, fekete és vörös szinü. Vámbéri ellen-

ben, látván, hogy ez képtelenség, azt vélte, miszerint a

fehér ugoroknak fehér volt a csontjuk, a fekete hunok-

nak pedig fekete volt a csontjuk.

Látjuk tehát, hogy a néprajzi tárgyaknak, viseletek-

nek gyűjtése is lehet czéltudatos, ha szervezni tudjuk,

holott egyszerű múzeumi beállítása, nem sokat magyaráz

meg. Ha például a fejkötők, kendők alakjait ily módon

csoportosítva be lehetne szerezni, sőt a külföldi népek

köréből is bírnánk ilyen csoportokat, ha épigy a palócz,

kun, üzbég, kirgiz, kozák, csungár, csin, mongol nép

subáit, bundáinak, sapkáinak, kalapjainak alakjait össze-

gyüjtenők, meglepő hasonlatosságokra találnánk, amelyek

világosabban szólanak, mint az összehasonlító nyelvészet

adatai.1 A magyar festőművészeknek valóban érdemes

lenne a keleti testvérnépek tanulmányozásával foglalkozni.

Ebben a törekvésökben eddig csak a turáni társaság

adott támogatást, holott a kormánynak is támogatnia

lehetne őket.

Harmadik módja az adatgyűjtésnek – a népek

életmódjának, gazdaságának, háziiparának, házieszközei-

1 Elszász-Lotharingia festői szép nőalakjait s bámulatosan

ízléses fejdiszeit, ruhaviseleteit mindenki úgy tekintette, mintha

semmi rokonsága lenne e népnek a többi németekhez. És ime a

következő városok neveit találjuk térképeiken; Hunawair, Hunkirch,

Huntingen, Hunspach, Hunnique, Hundlingen. Ez elég érthető

útmutatás. Pedig volna mit keresni. Így például míg a budapesti

kereskedők közraktáraknak nevezik ujmagyar nyelven az elevátorokat,

Normandiában mai napig is hangároknak nevezik a gallok utódai

ezeket. Egyik legnagyobb kikötő városuk: Calais most adta ki

monográfiáját s dicsekedve emliti fel az ottani kurgain néptörzset,

mely ruhaviseletében, szokásaiban, fajjellegében megtartotta a ma-

gyarhoz való hasonlóságát. A «kurgan» temető-halmokat jelentett

a szittyáknál. Ez a kurgain név elferdített neve lehet valamelyik

szittya gall néptörzsnek. Ptolomaeus és Plinius említenek ugyan

egy kourgia nevű várost – de ez nem elég bizonyiiék. Több

adatot nem találtam.

25

nek, üzleti, vagyis kereskedelmi szokásainak megismerése,

összegyűjtése, amivel a magyar kereskedelem számára

nagy szolgálatokat tehetne a Kereskedelmi Múzeum.

Erre nézve mennyire jellemző például a csinországi

és a magyarországi népeknél divatozott kalpag és kivágott

ujjas hasonlósága. A turkesztáni és az alföldi juhászok

subájának hasonlósága, a paprika kedvelő spanyol básk

és a vasmegyei, vagy alföldi konyha hasonlósága. Még

jellemzőbbek a népszokások, intézmények hasonlóságai.

Ε tekintetben az országos közművelődési tanács újabb

akcziója, a mozi-előadások rendszeresítése tárgyában,

igen nagy jelentőségű lesz ezen a téren, de hogy teljes

sikere legyen, kívánatos lenne, hogy a kulturegyesületek

é;s az irodalmi s tudományos társulatok sürgessék a

helyi hatóságokat, városokat, községeket és első sorban

a belügyminisztériumot is, hogy tegyék a kommunitások

kötelességévé a mozi-előadások monopóliumának szerve-

zését. Ez igen jövedelmező monopóliumot képezne

a községek számára, a magyar kultúrának pedig óriási

előnyöket nyújtana.

Nem kevésbé fontosak háztartási berendezéseik,

edényeik, tálaik, ivó- és evőeszközeik, sótartóik, táskáik,

tarisznyáik alakjainak összegyűjtése és egybehasonlitása,

oly módon, mint ezt Fischer Károly Antal cselekedte,

aminek tovább fejlesztését a képes levelezőlapok formájá-

ban, a néprajzi felvételekkel lehetne megkísérelni, az illető

helyi hatóságok támogatásával. Ily módon aztán a nép-

rajzi motívumokat be lehetne szerezni és aztán ki lehetne

cserélni az egész világon most alakuló, e czélra törekvő

társulatokkal. Oly érdekes tárgy az, amelylyel az állami

postahivatalok mindenütt nagy jövedelmet csinálhatnának,

mert ezt többen gyűjtenék mint a levélbélyegeket. Album-

szerü gyűjteménynek ennél hálásabb tárgyat el sem kép-

zelhetek.1

1 Aki érdeklődik e kérdés iránt, akár Ráth Mór könyvkeres-

kedése, akár szerző szívesen szolgálnak felvilágosítással.

26

A legérdekesebb volna mindenesetre a népfajok

közül felvett arczképek, az arczvonások összehasonlítása,

amely egyes családoknál, nemzeteknél évszázadokon át

megmarad az erkölcsökkel jellemvonásokkal együtt. Így

például ógyallai Besse János Károly említi, a múlt

század elején, a Kaffkázban tett utazása alkalmával, hogy

az ott élő Aphoni család egy tagja fordította le az újtesta-

mentum egy részét, ami fényes bizonyíték amellett, hogy

az Apponyi család öröklött fő jellemvonása a vallásosság.

Nem lenne érdekes tehát az őshazában így feltalált s

nálunk élő törzscsalád néhány tagjának arcztipusait az

egyes családok tagjai között összegyűjteni és kicserélni?

Számtalan magyar család van, amelynek őstörzsei ott

élnek keleten, akiket jobban érdekelne az, hogy meg-

ismerkedjenek keleti testvéreinkkel, mint akár a tudóso-

kat, akár az utazókat. Mert Keleten a rokoni kapcsolat

felújításának értéke van az itthon pusztulófélben lévő

magyar nemesi családokra nézve. A hazai kereskedelem

jövőjére nézve kiszámithatlan fontosságú lenne a magyar

családoknak érdeklődése keleti testvéreik iránt

A népdalok zenéje talán a legkifejezőbb sajátsága

minden nemzetnek, a magyarnak csodaszép zenéje pedig

egy olyan specziálitás, amelynek hasonló alakjait össze-

gyűjteni (pedig a Keleten van alkalom és példa rá, pl. a

csongárok zenéjéről rendkívül érdekes feljegyzéseket írnak)

s nemes feladata lehetne a művelt magyar társadalom

gazdagabb tagjainak.

Ily feladatokkal felkészülve, a keleti utazások, expe-

dicziók aztán kutathatnák a közös történeti emlékek,

hagyományok feljegyzéseit is, amelyeket biztos iránytű

kalauzolna, hogy hol keressenek a múltban. Nem úgy

mint eddig cselekedték, mikor az összehasonlító nyelvé-

szet útvesztőjében hasonlóképen jártak, mint akik a

sivatag homoktengerében a rég eltemetett nemzetek em-

lékeit vélték, az alig két napos lábnyomokban. A pánszláv,

pángermán és indogermán lábnyomok, akár a rumán

27

túlzok naivsága olyan nyomokon vezetett eddig. Ideje

hogy a turáni-, iráni- és hindiszittya népek maguk vegyék

kezökbe őstörténelmük felkutatását, vérségi kapcsolatuk,

nemzeti összetartozandóságuk kérdéseit a világ nép-

családai között.

Az nem lehet kérdés tárgya sem, vajjon a turáni

népek külön-külön, vagy együttesen törekedjenek-e erre?

A szittya népek közös feladatai nem valósithatók

meg csak egyesek törekvései által. Olyan óriási az anyag,

olyan rendkívül nagy a távolság, hogy ennek beállítására

a magyar társadalom minden tagjának közre kellene

működni, sőt hasonló akczióra buzdítani iráni- és hindi-

szittya testvéreinket. Még pedig egy közös sajtó orgánum-

ban a turáni- és hindiszittya világszövetség kezdeménye-

zésével, amelyet előkészíteni lenne főczélja az expedicziók-

nak. Így aztán pár év múlva meg lehetne tartani Buda-

pesten, a turáni-, iráni- és hindiszittya testvérnemzetek

egyesületének alakuló közgyűlését, az ő nemzetközi

történelmi és néprajzi kiállításuk keretében, amely világ-

történeti eseményt képezne. Miután tehát vázoltam, a

történeti kutatások azon módszerét, amelyhez segédkezet

nyújthat mindenki, sőt kell is, hogy nyújtson az adat-

gyűjtéssel s e czélra jó lenne nyilvánosan felszólítással

fordulni a magyar, a turáni, az iráni és hindi nemzetek

társadalmához – most már foglalkozhatunk azzal a kérdés-

sel, hogy milyen irányban kellene a kutatásokat, az adat-

gyűjtéseket folytatni, keleti és nyugati fajtestvéreink közös

erejével? Szerény véleményem az, miszerint abban az irány-

ban, hogy kétségtelen világosság derüljön a kelta, a dáka,

jász, sármás és pánd (pannon) fajnak nemzetiségére.

Ha ugyanis az a történelmi igazság, hogy ezek

germán és szláv eredetű népek voltak, akkor velünk -

akik örökségüket bírjuk – leszámolhatnak a pángermán

és pánszláv nemzeti törekvések. Mert ebben a kérdésben

dől el sorsunk, vagy jobbra vagy balra, és nem a csata-

téren, ahol csak az eredményeket intézik el a mérkőzések.

28

Ha ellenben az a történelmi igazság, hogy ezek az

ős nemzetek szittya eredetűek, amelyeket egymáshoz és

velünk szoros fajrokonság kapcsol össze, évezredek multán

is, akkor a turáni-, iráni- és hindiszittya nemzetek szövet-

sége, öntudatra ébredése egy fönséges világtörténelmi ese-

mény lesz. Akkor miénk a jövő, amelyben a hősi fajok

békeszövetsége meg fogja valósítani az emberiség leg-

fönségesebb czélját, Buddha és Krisztus politikai esz-

méjét, amit sem a germán, sem a latin, sem a szláv

keresztény kultúra, sem Tibet, Japán és Csinország budd-

hány népei nem voltak képesek sem felismerni, sem meg-

érteni.

Amiről nagy Széchenyi fajszeretete álmodott, mindaz

valóságra válhat.

Mert az bizonyos, hogy amíg sem a latin-görög,

germán és olasz keresztény kultúra nem volt képes meg-

érteni Buddha és Krisztus politikai eszméjét, a nemzetek

összetartozandóságát, addig a szittya fajok világszövet-

sége képes lesz erre, sőt a régi magyar szövetségi politika

felújításával megteremtheti az emberi elme legfönségesebb

alkotását is – a világbékét.

Boldognak érzem magam tehát, hogy ifjú korom

óta, folytatott kutatásaim eredményét (Körösi Csorna

Sándor kutatásai alapján), a következőkben felmutathatom,

arra vonatkozólag, miszerint a dáka, jász, sármás és pánd

(pannon) népek Magyarország őslakói, szittya népek

voltak.

II.

A dáka nép szittya nemzeti jellege, az ókori írók

tanúsága szerint.

Ránk nézve az a legnagyobb fontosságú kérdés,

mielőtt a szittya népek összetartozandóságáról beszélnénk,

hogy megemlékezzünk a hindi szent (zend) könyvek

tanuságtételéről, a szittya nemzet létezése mellett. Hiszen

29

sokan azt állítják, – mint a szumirok ellen felhozták –

hogy a szittya név csak földrajzi fogalom volt. Ezzel

szemben az ős Hindiország szent könyvei azt bizonyít-

ják, hogy a Kusha1

szittyák királyának fia Csákja Muni,

a legszentebb Buddha, akinek anyja Shárika,2 apja

Tishya, szittya nemzetből, még pedig annak a Licsapi

törzséből származott.

A Licsapi név, mely a Körösi Csorna Sándor dol-

gozatának 286., 331-ik lapján fordul elő, megérdemli a

figyelmet. Először is megállapitható, hogy a kelta szittyák

törzsei között Julius Caesar de belle gallico czímű művé-

ben a 3. 9. II. 17. 75. lapjain és Plinius ismeretes föld-

rajzában a 4. és 107-ik lapon is említik a Lecsovi nép-

törzset. Strabo Lécsobioi néven jegyzi fel őket. Ptole-

maeus pedig Lecsubioi néptörzset emlit, valamennyien

arról a népről írván, amely a mai Tours vidékén lakott, a

Turoni Arvii (Erve) népek mellett. Hogy pedig a hindi szent

könyvek valóságot irtak (a szittyákról és azoknak Lecsapi

törzséről emlékezvén meg): bizonyítja az is, hogy a

Lecsapi nemzetség mai napig is él, az alföldi magyarság

közt, a szittya név pedig a Kaffkáz vidéki oszeta nép-

törzs nevében fönnmaradt. Tehát a szittya törzs nemzeti

léte nem volt csak földrajzi fogalom, hanem olyan tör-

téneti igazság, amelynek kultusza nemzeti kötelességünk,

ha a szlávok, rumánok és germánok nemzeti törekvései-

vel szemben őseink hazájában tovább is élni akarunk.

Nézzünk tehát most szét a turáni szittya nemzetek közt.

A szittya nemzeti eszme körében talán a legelső

helyet érdemel a dáka szittya nép, már csak azért is,

mert a dákorumán nemzetségi törekvések ennek teljes

félreértésén alapszanak, oláh testvéreink részéről.

Bizonyítani fogom, hogy a történeti igazság az,

miszerint a dáka nép a turáni szittya nemzet egyik fő-

1 Gush annyit jelent szumir nyelven – hős. 2 Sárig és Sáriga. Sárika szanszkrit nyelven szőkét jelent.

30

törzse volt. Tehát nekünk nincs okunk a meghunyász-

kodásra, az alkudozásra, mert jogos örököseik vagyunk.

A rumán nemzetiségi per a magyarság ellen a világ

előtt 1883. év óta folyik, mikor Európa összes államai-

hoz emlékirattal fordultak, anélkül, hogy e nagy per el-

döntése iránt legalább érdeklődést mutatott volna a

magyarság. A Memorandum porig, 1894-ig, csakis a kassai

esküdtszék, mint sajtóbiróság volt az egyedüli fórum,

amely 1886. év május hó 11-12 és 13-ikán tartott tár-

gyaláson foglalkozott, az akkor általam szerkesztett Köz-

érdek czímű lap czikkei kapcsán, a nagyszebeni emlék-

irattal. Pedig elég anyagot gyűjtöttem össze annak be-

igazolására, hogy magának a törvényhozásnak kellett

volna már azóta egy revizori és népsegitő intézményt

létesíteni, a kivándorlást és nemzetiségi viszályokat elő-

idéző okok felkutatása és orvoslása czéljából. Sajnos, nem

így történt... Az említett nagy perben a kassai esküdt-

szék, mint sajtóbiróság csak felmentett a rágalmazás

vádja alól, de a néppusztító korrupczió és nemzetiségi

tévtanok ellen nem emelte fel szavát az eljáró törvény-

szék sem, hogy hivatalból orvosoltatta volna a magyar

nemzet testén pusztító legnagyobb két sebet.

Magyarország kormánya és társadalma akkor is oly

mélységesen hallgatott a horvát és erdélyországi korrup-

czió, valamint nemzetiségi bujtogatás kérdéseiben, mint

ma, mikor már megüszkösödtek a sebek s már csak idő

kérdése, hogy mikor csonkítják meg újból az ország tes-

tét, a beteg testrésznek, Horvát- és Erdélyországnak el-

vesztésével, ha nem sietünk az orvoslással.

Itt ugyanis az az első kérdés most már, hogy

Erdély és Magyarország egész keleti része, valamint

Moldova, Kun, Havaselve és Bessenyőország mai terü-

lete, a dákaszittya nemzetnek hagyatéka, kiket illetett

volna meg elsősorban, a vérrokonság jogán? Vajjon a

magyar nyelvű szittya utódokat-e, vagy a részben magyar,

részben szláv, részben latin nyelvű rumán nemzetet,

31

amely elfeledkezett arról, hogy a hajdani jász, kun, bes-

senyő, csángó és dáka nemzetben közös őseinket birjuk.

De halljuk leghitelesebb tanúit e világtörténeti pernek,

akik egybehangzóan mellettünk tanúskodnak, a követ-

kezőkben.

Herodot görög történetíró Kr. e. 488-ban született

Kis-Ázsia Halikarnassus városában. Beutazta, Egyptom,

Kisázsia, Feniczia partvidékét és Szittyaország egy részét,

tehát adatai személyes tapasztalatokon nyugszanak bizo-

nyos határig, ahol a szittya népek jellemzését rajzolja

egyéni felfogással. Heródot a legnagyobb forrásmű a

szittyákról az ókori görög irók közül s azért nagyon

becses adat az, hogy a Historiarum Liber IV. könyvében

a szittya népekről írott tudósításában arról tanúskodik,

miszerint a kunoknak vagy massagétáknak is nevezett

dáha törzs egyik legkiválóbb nemzete volt a szittya nép-

családnak, amelylyel ugyanegy nyelvet beszélt.

Strabo görög földrajz író sz. Kr. e. 63 évvel. Sokat

utazott, Beutazta Szardiniától Arméniáig és a Pontus

vidékétől Indiáig terjedő államokat, vagyis a szittya népek

legtöbb országát. Földrajzi és néprajzi adatai tehát leg-

nagyobb részben hitelt érdemlők.

Strabo de situ Orbis czimú művének I. fejezetében

azt írja, hogy valamennyi görög író amellett tanúskodik,

miszerint a tőlük északra eső országokban élő kelta,

géta (vagy a latin irók szerint dák) nevezetű, továbbá

sarmata (valódi néven sármás) nemzetek, mindnyájan

szittyák voltak, sőt Strabo a korazmini szittyákat, mások

a partus szittyákat is a dáha törzstől származtatják.

A XI. fejezetben azt bizonyítja, hogy a Pontusmel-

léki népek nagy részét dáha, avar vagy massagéta vagy

hun nemzetnek mondják az idegenek, általában pedig

szittya népeknek nevezik. Egymást azonban nemcsak dáha,

massagéta és szittya néven, hanem számtalan más és

különböző elnevezésekkel is jelzik. Épen mint ma is,

amikor a hajdani dáha szittyák földén, Dáhásztánban

32

35 néptörzs lakik alig különböző nyelvi eltérésekkel.1

Ez azért fontos, mert majdnem általános szokása ma is

a szittya eredetű népeknek, hogy egy néptörzsnek több-

féle neve van, nem is említve a rájuk ragadt gúnyneve-

ket. Pl. az oguzokat kusa, kosa néven is nevezték a

magyarok, az arabok Ghuz, a csinaiak Ossi és Ási (ásia)

a szumirok Gush, más szittya népek Uzzur (Ozora) néven

is hívták, Perzsa és török irók pedig kun és hun néven

említették őket.

Felemlítendő még, miszerint Strabo az Oxus mel-

letti dáha népet a Pontus vidéki dáha-avar nemzet elsza-

kadt törzsének tartja, akik a Pártus szittyáknak (talán

Bartos) voltak ősei, sőt fejedelmeiket is a dáha-avar nem-

zetből választották, amint azt legnagyobb uralkodójuk

Nagy Árcsák folyton hangoztatta, a vérségi kapcsolat

bizonyítékául, a két nemzet között.

Xenofon görög történetíró született Athenben Kr. e.

434-ben, meghalt 359 körül. Ifjú korában Sokrates tanít-

ványai közé lépett, később ifj. Kyrosnak szolgálatába,

katonai pályára lépett s ekkor ösmerkedett meg az északon

lakott dáha szittya népekkel.

Xenofon Anabasisa negyedik fejezetében a dáha

népről szintén megemlékezik. De ő már nem h, hanem

kh betűvel irja le nevüket, a h betű kihagyásával, az a

és ο betű közül, ily alakban «taokh». Többes számban

«taochi» Xenofon a Kolchis (Koltán) tartomány mellett

létezett Dákaországról, nem hallomásból tett említést,

hanem személyes tapasztalatai alapján irta le följegyzéseit,

a káldi és a dáka népről. Megemlítem, hogy Bizánti

Tstván, De urbibus in voce Taokhoi czim alatt, szintén így

irja le a dáka nép nevét, ami azért fontos, mert a csin-

és japánországi elnevezések szintén a h betű kihagyásá-

val hangzanak, mint: tao-csi és tai, vagy tahy.

1 Sajátságos, hogy a Zichy Jenő gróf expedicziója a 35 nép-

törzs között épen az adighe népet nem is említette fel. Tehát nem

kereste fel.

33

Diodorus Siculus, minthogy szicziliai születésű volt,

azért nevezték el siculusnak. Született Julius Caesar idejé-

ben, Siculiának Argirius nevű városában. Történelmi

munkáin 30 évig dolgozott, még pedig oly lelkiismere-

tességgel, hogy a művében tárgyalt tartományokat sze-

mélyesen utazta be. Tehát adatai hitelt érdemelnek, ami

azért fontos dolog, mert ő is az illető nemzetektől sze-

rezte be tapasztalatait, nem pedig hallomásból.

Diodorus Siculus a dáha nép nevét már következe-

tesen mindig latinosan írja le Bibliothecae Liber XVI-ik

fejezetében, azt mondván, hogy a Phasis (mai Rión) folya-

mon átkelvén a dákok országába «in regionem Dacorum

(Dahorum)», továbbá «Cadusorum terrae nee non Dacis, Hircanis, et Parthis est Pontus». Tehát fényes bizonyíték ez

a tanúvallomás arra nézve, hogy a dáha és dák, vagy

helyesebben dáka, elnevezés ugyanazon egy nemzetre

vonatkozott.

C. Quintus Curtius római történetíró, valószínűleg

Claudius korában élt, de életkörülményeiről keveset tud

az irodalomtörténet.

Historiae Alexandri magni czímű művében írja,

hogy Nagy Sándor az ő makedón hadait figyelmeztette,

miszerint a dáha és csak szittyák egy nemzetbeliek. Sőt

ő is, N. Sándor velük rokonnak tartotta magát, anyja után,

aki a dáha király leánya volt. És büszkén hivatkozott

arra, egy zendülés alkalmával, hogy a szittya népek az

adott szót, a szövetségi esküt, soha nem szegték meg,

mint a többi nemzetek. Ha tehát egész serege el is hagyja

őt, bizonyos abban, hogy a dáha szövetségesek kitarta-

nak mellette végsőkig. Historiorum Liber czímű művében

azt írja Curtius is, hogy a dáha, csak és massageta

szittyák ugyanegy nyelvet beszélnek.

Plinius, született Rómában Kr. e. 23 évvel. Mint

lovas katona Germániában szolgált, később Hispániában,

Afrikában és a Duna mellékén is utazgatott, tudományos

kutatások végett.

34

Naturalis Historiae Libri VI. fejezetében azt állítja,

hogy a leghíresebb szittya nemzetek a csak, a dáha és

és a massageta törzsek voltak. Megjegyzendő, hogy a

perzsáknál a csákókat turkoknak, a massagetákat pedig

hunoknak nevezték kelet népei. Menander Evergius,

Byzanti Faust, Chorenei Mózes, Agathangelos, Elizeus és

mások tanúsítják ezt egyhangúlag. Plinius pedig azt

állítja, hogy a csak dáha és massageta nép a parthusok-

kal1 egyenlő törvényeket és szokásokat követett.

Solinus Polihistoria czimü művében ugyanezt vallja,

hogy a dáha nép szittya volt, a csak és massageta népek-

kel ugyanegy nyelvű nemzetet képezvén, akik a pártusok

ősei voltak.

Justinus római történetíró, született Kr. e. a máso-

dik, vagy harmadik században.

Historiorum Liber XL. fejezetében azt állítja, hogy

az Oxus melletti dáka, a csak és hun népek nemcsak

szittya faj voltak és a Pontus vidéki dáhákkal vérrokonok,

hanem az Oxus melletti dáha nép volt a pártus szittya

nemzetnek is őse s tőlük szakadt el délkeletnek a pártus-

szittya nemzet.

Valamennyi szerző tehát egyhangúlag amellett tesz

tanúbizonyságot, hogy a Pontus és Oxus vidéki dáha

dáka, vagy taoch nemzet szittya volt, sőt a pártus, bartos

avar, csak és görögösen massageta néven említett hun

népekkel rokon és velük egy nyelvet beszélt.

A keleti kútfők még érdekesebb dolgokat bizonyí-

tanak. Saint Martin azt írja pl., hogy a csín nemzet írói

a pártus szittyákat tahy, taochi, tádsik, kusán vagy kusl·

csáng néven nevezik. A japánok szintén a táhy nemzet

révén tartják a velük való fajrokonságot s minthogy élő

nemzetek, az érdeklődő magyar tudósoknak nyitva áll az

ut hozzájuk a kutatásokra.

1 Azt vélem, hogy érdemes lenne kutatni, vajjon az úgy-

nevezett partus nép neve nem elferditése e a Hindiországban élő

baráta és barátos, magyarul Bartos, Barátos nemzetség névnek?

35

Mert amíg a német és a görög papságnak elég volt a

magyar Oaram és Csongorád neveit elferdíteni, hogy

ezer éven át fentartsa magát az a tévhit, miszerint az

őslakók itt a germánok és szlávok voltak – addig ma

megkövetelik tőlünk, hogy az ókori írók tanuságtételeit

más adatokkal is bizonyítsuk.

Ugyanis azt mondják, hogy elismerik miszerint az

Oxus és Pontus vidéki dáhok, szittya népek voltak, de

a Kárpátok alatt és Erdélyben élt dáka nép nem volt

velük rokonságban. Mert ezek szerintök indogermán

eredetű (?) thrák népek, vagy talán latin, sőt inkább meg-

engedik, hogy szláv népek lehettek. Csak azt nem tűrik,

hogy a dáhaszíttyák elágazott törzsének, tehát a magyar-

ság fajrokonainak tartsa őket az utókor. Már pedig azok

voltak. Ezt könnyű lesz tisztába hozni, mert csalhatatlan

mód áll rendelkezésünkre. Ez pedig nem más, mint a

három országban lakott dáka és dáha nevezetű nemzet-

ségek törzseinek összehasonlítása. Ez rögtön világosságot

dérit az évezredek óta homályban hagyott kérdésben.

Nézzük meg tehát, hogy hol laktak a dákaszittyák?

Diodorus Siculus már említi, hogy a dáka vagy dáha

népek 3 helyen laktak: hazájuk volt az Oxus folyam

melletti állam, Harcania (Harkányország, Bárkányország,

Várkunország) saca (a csákók), massageta (a hunnok),

baktriani (barkók) és parthii (bartosok) országai között.

Továbbá másik lakkelyük a meotis fölötti állam, a későbbi

Dáhasztán, ahonnát Strabo szerint eredtek. És végre, har-

madik hazájuk az európai Dákia volt. Az ókori népeknél,

amikor folytonos vándorlás, kalandozás volt a fegyveres

és pásztornépek élete, több példát találunk erre.

Így volt ez a hunnok, avarok (ibérek), albánok

(fehér ugorok), pelazgok (palóczok), bolgárok, jászok, sár-

másoknál is, akik Ázsiában és Európában is alkottak

hazát, a fenicziek (punok, pannonok, fennik, finnek) pedig

három világrészben szerveztek államokat. És daczára

elváltoztatott különböző neveiknek, mai nap már kétség-

36

telenné vált ugyan azonosságuk. Csak éppen a dáka-

szittyáknál lenne ez kivétel? Vizsgáljuk csak meg

közelebbről az úgynevezett Dakia nemzetségeit és meg-

győződünk arról, hogy ezt az országot is ugyan az a

szittya dáha faj birta, amely az ősi hazának nevet adott.

Az Oxus folyam melletti dáha néptörzsek között a

következőket említik fel Strabo, Diodorus, Plinius és más

történetírók: a massageták (hunok), avarok, jászok,

magyarok, szirákenok (az elgörögösített Cziráki nem-

zetség neve lehetett valószínűleg). Fővárosuk volt, Strabo

szerint, Syrinx (Szerencs) és Kungorád (Csungorád) Tábé

szintén az Oxus mellékén állottak.

A Pontus vidéki dáha népre nézve sincs kételye

senkinek, hogy azok nem lettek volna szittya népek, csalc

Dakia dák népeit nem akarják a szittya nép egyik ágának

elismerni. Ε tekintetben annyira megy elfogultságuk, hogy

még Lukácsi Kristóf is, aki az örménykutfők alapjain a

dáhaszittya népről sok új adatot felderített, azt mondja

«A magyarok őseiéi» czímű művének II. r. 4-ik lap-

ján – Pinkerthon után, hogy a «Kárpát alatt lakott dák

nép, a gótokkal, trákokkal és vandálokkal együtt az indo-

germán népcsaládokhoz tartozott». Holott most már az

ibérek, normannok, észtek, írek, bolgárok és albánokról,

vendekről is kezd kialakulni a köztudat, hogy nem az

indogermán, hanem a hindiszittya népcsaládban keresik

nemzetük eredetét. De hát volt idő mikor, még a jászo-

kat sem merték a jázygokkal, a hunnokat a kunokkal és

magyarokkal, székelyekkel legalább rokon nemzeteknek

tartani. Ebben a bizonytalanságban megbecsülhetlen szol-

gálatot tesznek a nemzetségnevek, családnevek, a topo-

gráfiai nevek, amelyek fényes világot vetnek őstörténel-

műnk kérdéseire. Nézzük csak meg tehát, hogy a rómaiak

által Dakia néven nevezett országot milyen dák nem-

zetségek lakták?

Először is az összes ókori irók tanúsága szerint

itt is, épúgy, mint az Oxus melletti őshazában a jászok,

37

akik Jászvásárt, a mai Jassyt alapították. A jászokra még

eddig nem fogták rá, hogy germán vagy szláv nép, tehát

a dáka nemzet nagy százalékáról megállapítható, hogy

szittya volt.

Ott voltak továbbá a Teke, Borostyáni és Geiza

nemzetségek. Tekeháza és Teke Baál nevei teljesen

összevágnak a Teke turkomann-néptörzsek neveivel, akik

ma is ott laknak a hajdani szittya dáhaország helyén, a

barkók, magyarok, matyók, táhok helyén. A mai Amu

Darja és Kungorád vidékén van a Teke turkomannok

hazája, Perzsaország és Afganistan között. Mert dáhok,

tájik, táok laknak a következő államokban. Afganistán-

ban, Hérát vidékén, 1 millió tajk él. Siamban 2 millió tahi

vagy tái él. Perzsaországban 6 millió táji él, a parthus,

vagy bartos, vagy barátos néven nevezett dákaszittya nép

őshazájában. Dáhásztánban, Csin-és Japánországban szintén

élnek a dáka nemzet utódai adighe, taokki, táocsi, tákái

stb. néven. Hindiországban a géta, zseta és dákká név

alatt és Datia tartományban szintén élnek a táho népek

utódai. Spanyolországban a Tajo (így ejtetik ki: Tahó)

folyam nevén kívül igen sok magyar családnév (Garay

stb.) feljogosít arra, hogy szintén kutassunk ebben az

irányban. Ezeknek az élő nemzeteknek a felkutatása a

legérdekesebb feladata lenne a magyar ethnografiának,

mert a magyarsággal való kapcsolatnak számos példáit

tárják fel az utazók előtt, sőt maguk az Ázsiában élő

luráni csin és japán testvéreink is emlegetik a velünk

való rokonságot.

Ezzel szemben a görög, latin irók egy része, Strabo

után indulva, megtagadták azt is, hogy a dunamelléki

dáka és az oxusmelléki dáha nemzet egymással rokon

volna. Miért? Mert távol esnek egymástól.

Strabo ugyanis azt irja, hogy a dák és geta nemzet

ugyanegy, sőt Attikában dáva néven is nevezik a getá-

kat, de szerinte ez a dáka vagy dava név nem az oxus-

melléki daha nemzet nevétől származott, bár elismeri

38

hogy «Daos Antiquitas Dacos dictos esse». Miért? Mert

a két nemzet messze lakott egymástól. Ez a tagadás nent

szorul czáfolatra.

Strabo tehát tagadja, hogy a pontusvidéki és az

oxusmelléki dáha nép a tiáza-dunamelléki dáka néppel

rokon lenne, bár azt elismerik valamennyien, hogy a géta

és a dáhá név alatt ugyanazon egy nemzet értendő. Már

pedig a getáknak a massagetákkal (hunokkal), pártosok-

kal, avarokkal, magyarokkal s általában a szittyákkal való

összetartozandóságát sohasem tagadták a latin és görög

irók. Csak Dacia meghódítása után kezdték félrevezetni

a dáka nép nemzeti öntudatát, szándékos politikai czél-

ból, mint ma is szokás, a meghódított nemzetekkel szem-

ben, mikor a géta-dáka nemzet őseit a szomszéd thrák

(dragos) népekben keresték. Pedig ma is élő néptörzs

a géta, Hindiország Datia-tartományában s elszórtan is

élnek a zséta, kóborló néptörzsek. Maga a szanszkrit

geta szó, ugyanis egy jelentőségű a kóborlás, járás,

kalandozással s amint nálunk a kabard vágy az arab

eredetű vandal és türk, úgy a hindi népeknél a géta szó

jelentette a vándorló nemzet fogalmát. Az a körülmény, hogy az alig számottevő s ifjabb dunamelléki, mai Bolgár-

ország területén lakott thrák nemzetben akarták látni a

dáka nemzet Őseit a rómaiak: csak nem segít a római

írók furfangjának. Mert hiszen épen a thrákok helyért

volt Kis Szittyaország is, a massageták kisebb hazája, akiket

hunoknak is neveztek, a drág nemzetség név pedig ősi

magyar eredetű.1

1 Kis szittya ország elsőbirtokosai Strabo VII. és Dion Cas-

sius LI. 22 szerint a thrák (drág) néptörzs volt, amely a dáka szittya,

nemzetséghez tartozott s azokkal egy nyelvet beszélt. Ezt mutatják

országuk neve, nemzetségeik nevei (Odrys-Odry) stb. és családneveik

pl. (Kavaros király) stb. Herodot (Liber IV.) a thrák (drág) nem-

zetségről megjegyzi» hogy a föld leghatalmasabb nemzete lehetnének,

ha egyetértenének, de mivel széthúznak, s valamennyien autonó-

miára torekesznek, nincs jövőjük. Ez a jellemvonás is amellett

bizonyít, hogy szittya nép volt a thrák nemzet, mint a magyar,

39

Mert hiszen a drag nemzet maga is, mint a sármás

nemzet, – amelyről Ovidius azt irja, hogy a gétákkal egy

nyelvet beszéltek – szittya volt. Tehát Körösi Csorna

Sándor dolgozatainak 52-ik lapján jogosan irja, hogy a

getáknak Ősi anyanyelvük a hindi-szánszkrit volt, amiről

tanúskodnak a dáka nép által lakott hazai föld számtalan

topográfiai névazonossága a hindi-szánszkrit szavakkal,

ami már nemcsak neki tűnt fel, de köztudomású dolog.

Ezek után a latin írók szándékos ferdítése kétség-

telenné válik azonnal, mihelyt egybevetjük azt a tényt

hogy míg Ázsiában a géta népeket dáka-szittyáknak tart-

ják valamennyien, ellenben a tisza-dunamelléki gétákkal

szemben elfeledkeztek erről. Ezeket már igazi nevüktől

s még őseik emlékétől is megfosztották, olyan kegyetlen-

séggel, amelyhez hasonlót a pun nemzet kiirtásánál látott

a világtörténelem a rómaiak részéről, akiket a szittya

népáradat végre mégis csak semmivé tett.

Azonban a latin írók szándékos feledékenységének

ellensúlyozására jöttek a görögök, akik szakadatlanul

getáknak nevezik a latin irók által dáknak nevezett

duna-tiszamelléki népet, sőt a latin irók között is van-

nak, akik mint Ovidius, getáknak nevezi őket, a görögök

elnevezését követvén.

Így például Engel Kristóf adatai szerint Suidas,

Krisztus után 960-ban élt görög lexiconista leírja, hogy

a duna-tiszamelléki dáka népet nemcsak getáknak

amelyet, ha Szt. István meg nem bírt volna fegyelmezni a keresz-

ténységgel, amennyire lehetett – már régen, mint a drág állam is -

felvette volna a néhai nevet. De az újabb sumirologia adatai azt is

sejtetik, hogy a thrák elnevezés alatt nemcsak szittya eredetű nemzet,

hanem épen a dáka nép egyik ága szerepelt. A szumir Szárukán,

hunszittya Sárkány, Tárkány, keltaszittya Drágos és Drág nemzetség

nevek egyjelentőségüek voltak. C. öoos pedig (Studien zur geogr.

und Geschichte Dacien 71-ik lapon azt állítja, hogy a szabad dáka

nemzetnek és a thrák (Drág) nemzetnek is ugyanegy jelvényük volt:

a sárkányfejű géniusz. Már pedig tudjuk, hogy a családokat is,

nemzetségeket is jelvényeikről nevezték el az ókorban.

40

mondják, hanem geiza néven is említik, főleg annak egy

néptörzsét.

Engel elmondja, hogy Suidas hosszas leírásban adja

képét a duna-tiszamelléki dáka nép kiváló fejedelmének,

Zamolcsunak, akinek neve a Szabolcscsal egy jelentőségű,

mint a Kaffkáz vidékén máig is élő Beszlényi nemzet-

ség viszont a Meszlényi család névvel azonos.

Hogy Szabolcs fejedelem neve a germán vagy szláv

nemzethez való atyafiság mellett tanúskodnék, azt époly

kevéssé fogja bárki is elhinni ezek után, mint amily lehe-

tetlenség volna elhitetni velünk, hogy Szabolcs vagy

Szamolcs nem magyar nyelvű dáka-szittya nép fejedelme

volt, hanem latin lett volna a nemzeti, kormányzati nyelve.

III.

A jász-sármás szittyák.

A geiza, teke és borostyáni néptörzseken kívül a

Kárpátok alatt is, mint a pontusvidéki dáka államban, a

dáka nemzetnek alkotó részét képezték még a jászok és

a sármásszittyák. A Sármás és Sarmaság helyrajzi és

családnevei mai napig is tanúsítják azt, holott a sármá-

soknak szittya voltát épugy tagadták eddig, mint ahogyan

a jászokat sem akarták az ókori, ugynezett jazyges-

sarmata néppel azonosítani.

Pedig a sármás, jász és dáka nép szoros rokon-

ságban állott egymással, mint például ma a német álla-

mok. Látható ez nemzetségeikből, amelyek ugyanazok

voltak, mint a pontusmelléki, pannóniai és a mai magyar

szittya nemzetben élő családok és népfajok. Ezek a

következők:

1. Herodot, Strabo, Diodor, Arrian, Plinius, Tacitus,

Ovidius és a többiek tanúságai szerint a Tauro Scythae

és Tauri néven nevezett túri nemzetség. Ezek tehát nem

Árpáddal jöttek be.

41

2. A Ptolomaeus, Plinius, C. Tacitus, Ammianus

tanúságai szerint a roxalánoknak nevezett vörös szittyák,

a palóczok egyik törzse. A jászokat mindenik történetíró

felemlíti a sármások között, sőt együtt emlegetik őket a

jazyg-sarmata nemzet neve alatt. Ezek is itt laktak már

Attila előtt.

3. A Touragetai és Tourangetai név alatt a turáni

geták nemzetsége.

4. Herodot, Plinius és Ammianus tanúságai szerint

Attila előtt itt éltek már a Tyssagéták (Tisza) és Tussa-

geta (Tussai), a Turcsa (Turk), Thally és Sinda nemzet-

ségek is, amelyekről nem mondhatja el senki, hogy nem

szittya-magyar eredetű törzsek.

5. Ptolomaeus, Strabo, Tacitus stb. azt is bizonyít-

ják, hogy a Tisza-Duna és Mátra vidékén lakott sármá-

sok között (akiket a keresztény német és görög papok

rögtön elsikkasztottak a világtörténet leltárából), a követ-

kező nemzetségek voltak: Khuni, vagyis a hun, vagy

hun nemzet. Továbbá a fenni vagy finni, a Guthoni

(góth), Sabaci (sabácsi), Alauni (alánpalócz), Borúséi

(Porosz). Jornandes szintén nem a germánoktól, de

a jászoktól származtatja a poroszokat, amint Moldva-,

Bukovina, Halics, Lengyel- és Poroszország is tele van-

nak a hun, dák és jász népek emlékeivel, amely nemzet-

ségek törzsei már Attila előtt is őslakói voltak a mai

Magyarországnak.

6. De igen fontos az is, hogy Herodot, Ammian,

Plinius, Solinus, Byzanti István amellett tanúskodnak,

miszerint az agathurzók, Erdély őslakói és a vendek,

karantánok is sármaszittya néptörzsek voltak, akik a

gétákkal együtt az ősi szittya (magyar) nyelvet beszél-

ték. Tehát sem a szlávok, sem a rumánok nem épít-

hetik rájuk, mint állítólagos őseikre, jogaikat Magyar-

országhoz.

Nézzük most az ázsiai Dáka és Sármásország nem-

zetségeit, mert ezekből is átjöttek sokan a Tisza-Duna,

42

Mátra vidékére a honfoglaló (?) magyarok előtt már év-

századokkal. Ázsiai Dáka- és Sármásországok őslakói

ezek voltak:

1. Arrian, Ptolomaeus, Brocopius és Strabo tanú-

ságai szerint a Zichi nemzetség.

2. Siciliai Diodor, Strabo, Ptolomaeus, Byzanti István

és Plinius tanúságai szerint a «kergető» szittyák nemzet-

sége, amely a mai cserkesz néptörzs őseire vonatkozik,

akiket így említettek: «kergetai» vagy kergetioi, vagy

kergetaioi. Nem messze tőlük a Sura (Fekete) város, a

suráni néptörzs lakhelye (Surányi). Tehát Anonymus

tévedett, mert Surungorád nevet nem kellett kölcsön

venni a szláv népektől őseinknek. Ellenkezőleg a szlávok '

vették őseinktől a Csorna, később Cserna szót.

3. Herodot, Xenofon, Strabo tanúságai szerint a

Makrones (magyarok), Sannoi (Csányi), Mares (Maries),

Mosynoci es Mosunoikoi (Mosinóczi), Khalybes (Káldi,

Kolta, és Mar Ibas Katina szerint, Keltái, Heltai nem-

zetségek).

4. Strabo tanúsága szerint a Bosporani, mely név

a bask, bessenyők hajdani nemzetségének felelt meg. .

5. Ptolomaeus szerint az Asturikhanyi, vagyis Tur-

csányi nemzetség.

6. Ptolomaeus, Strabo, Tacitus (Annales 12., 15.,

16. fej.) szerint a Siraci (Cziráky) nemzetség.

7. A Kaspi-tenger partjánál, Ptolomaeus szerint

Honda vagy Alonda és Isonda közelében, a pásztorkodó

Oulai vagyis oláh szittya nemzetség.

8. Ugyancsak Ptolomaeus és Plinius tanúságai

szerint a Sirboi vágy Serbi nemzetség is – a szerbek

ősei – a sármásszittyák egyik ágát képezte, mint a

vend és a jászszittyák.

9. A Ptolomaeus, Plinius és Strabo tanúságai szerint

a Thyssa és Thyssageta, Souranoi (Surányi) néptörzsek,

továbbá a Toski (Tuskai, Toskánia mai népe), az Apsáros,

a Vali, Sacanoi (Csákány és Zákány), Zakatai (Csagatai)

43

nép; Sármásország legészakibb részén pedig görögösen

a Modakkoi, vagyis Madách nemzetség ősei, akikről

Agathangelos is megemlékezik. Madács nemzetségnek

mondván a sármások egyik néptörzsét.1

Ezekből is láthatjuk tehát, hogy itt mindig magya-

rok, szittya nemzetségek laktak. Ez a tudat elevenen élt a

nép lelkében, egészen addig az ideig, amig a keresztény-

ség felvétele után, az olasz, német és görög egyház

papjai kezdték letörni a magyar nemzeti eszme szárnyait.

Kiirtották az oltár mellől a magyar szót, az ősi Szittya-

ország határán túl is mindenütt. Mindenütt, ahol kunok,

bessenyők, csángók, avarok, magyarok laktak még a köz-

életből is. És sajátságos, hogy Drágos épen a magyar

oltárnyelv miatt vált ki a magyar államból s lett az oláh

állam alapítója! Bizony kár volt kiirtani a magyar oltár-

nyelvet.

Mi lett az eredmény? Az, hogy épen a római egy-

ház vesztette el az egész Keleten jövőjét, holott ha a

magyar oltárnyelvet nem utasítja vissza: ma északon,

délen és keleten, a görög-szláv egyház íjelyett, a római

egyház uralkodik a lelkek felett.

A magyar kulturegyesületeknek – szerény vélemé-

nyem szerint – nem lenne talán hálátlan feladat egy

emlékirattal kifejteni a magyar oltárnyelv jelentőségét, ha

a keleti népeknek megnyerését, áttérését tervbe fogja

venni a római kúria. Hiszen csak idő kérdése, hogy

japán, csin és török testvéreink is kövessék honfoglaló

őseink példáját s néhány évszázad alatt ők is belépjenek

a keresztény államok sorába.

1 Diodorus Sculus Liber II. 197. és Herodot Liber IV. írják,

hogy «mikor a mádaiak megtámadták a szüriek országát, Tarajos

és Körös királyok előtt 80 évvel» akkor egy Maduch nevű szittya

király a mádaiakra rontott és őket leigázta. Agathangelos pedig

Szent Gergely élete czimű művének 1 kötet 62. lapján írja «A Ma-

dácsok városától a vizmelléki hunok határáig.» A Madács néptörzs,

nemzetség Ptolomaeus szerint ott lakott, az alán-palóczok mellett.

44

IV.

A kelta ibérek szittya néptörzsei.

Ha nem lennének egybekapcsolva a mi nemzetiségi

kérdéseinkbe ezek a szomorú tapasztalatok, a hálátlan

latin és germán népek részéről, akiket vérünk hullásával

védelmeztünk meg évszázadokon át, ha nem látnák azt

a fenhéjázó álláspontot, amelyet folyton éreztetnek velünk,

nem kellene foglalkoznunk a keltaibér és keltagall

népeknek a turániszittya népekhez és hozzánk való

rokonságával.

A kelta név a khaldeus, káldi, keltái alakban, Már

Ibas Karina szerint pedig Kholtán vagy Kaledon stb

nevek alatt fordul elő. Kholtán a pontusvidéki Dáka-

ország mellett feküdt. Lakosai szittyák voltak, mint általá-

ban a többi pontusmelléki népek is. A káldi vagy kelta

nép egész Spanyol-, Skót-

és Írországig s a balti tenger

partjáig kalandozta be hóditóként Európát. A kelta-

normannok két elszakadt ága, a svédek1

és a franczia-

1

Svéd-Eszt országban, Dágo

környékén, kertvelieknek is

hívták az őslakó dáka-géta (gót) népet, akiknek nyomai máig is

feltalálhatók Kertveli város nevében. A dáka-géta őslakók mellett

bizonyít még Göteborg neve is, aminek jelentése Géta vár, vagyis

dáka vár. Göteborg épen Bohus tartomány fővárosa Észt országban,

ahol a magyarokkal való fajrokonságot számos néprajzi adat és

emlék bizonyítják. Érdemes lenne kutatni, vajjon

a kertveli, cserkésző,

határőrző néptörzseknél Észt országban és a határőrző csíki székelyek

között nincs-e valami kapcsolat? Épen úgy, mint ahogy a Kaffkáz

vidéki Georgia, a dunaparti Gyurgyevó valamint a székelyföldi

Gyergyó nevei között vajjon

van-e összefüggés?

Örömmel látjuk

a finnek, észtek mellett most már a svédek érdeklődését is a magyar

őstörténetem iránt, amely rávezeti a vérségi kapcsolatra svéd test-

véreinket is. Így

épen a napokban közölték a lapok, hogy Ram

Axel Göteborgban, Svédország legnagyobb kikötővárosában, ahol ő

számvevőségi elnök, Magyarországról s nemzetünkről előadást tartott.

A svédek a géta szittyák egy törzsét képezik.

Dáka és szánkszrit

nyelven sived-sifet szavak fehéret jelentenek. Innét keletkezett el-

nevezésük.

45

országi normandia lakói most két éve megható jelene-

tekkel manifestálták testvériségöket, a svéd uralkodóház

jubileumának ünnepsége alkalmából. Mennyivel több joga

lenne a magyar nemzetnek felkarolni a nemzetek össze-

tartozandóságának ügyét és nagyszabású ünnepségekkel

manifestálni az iráni-, turáni- és hindiszittyanépek világ-

szövetségét, a nemzetek testvériségét!

Az Ibéria (avar), a perzsa hangzású Ispahánia (His-

pánia), a dáka Táho (Tájo), a hajdani Holies, Vandaluzia,

Navara (Nogara), Bask (Gascogne), Eszth-tartományok,

a spanyolországi Huszkai, Kállai, Garay stb. nemzetiségek

magyar nevei szintén megkövetelik a magyar tudományos

világtól, hogy foglalkozzunk a spanyol ethnografiával és

őstörténelemmel, épúgy a mint Lengyelország, Halics,

Bukovina, Bessarabia, Moldva rendkívül sok magyar

vonatkozású emlékei megérdemelnék a tanulmányozást.

A napokban a B. H. emlékezett meg arról, hogy

a kelta (feni) nép nemzeti öntudatra kezd ébredni, nyel-

vét, amely topográfiai elnevezésekben a magyarral és az

iráni szittya nyelvekkel annyira összevág, visszaállítja

jogaiba.

Még érdekesebb dolgot irt múlt évben a Pestr

Hírlap ama czikke, amely azt állítja, hogy a «Spanyol-

ország melletti baszkok nyelve határozottan rokon az

egyik amerikai indiántörzs nyelvével, a görög Theözos

és Zeus azonosak a mexikói Teo és Zeo gyökökkel és

annak a maya nevezetű indiánus népnek, mely magát az

anditisiektől származtatja, egy harmadrészben ugyanoly

szavai vannak, mint annak. A görög nyelvek betűi közül

pedig 13 teljesen azonos az egyiptomiak hasonló betűket

jelentő hieroglifáival». Ennek megértéséhez tudnunk kell,

hogy Siamország hindi népe közt is él a tahi nép;

szanszkrit nyelven pedig az Isten neve = Deo, Istennő

Déva.

Ez a két név «siam» és «hindi» feltűnően hasonlít

az amerikai sziju és indián névhez.

46

De tudnunk kell azt is, hogy Amerikában épen a dakota

államban is élnek ezek a sziu-indíán törzsek, amelyeknek

ágai az apsároka, hidácsa, minitári, omáha stb. kóborló nem-

zetek, de ugyancsak a Siám hindi népek közt is él 2 millió

dáka (tái), akik között f enmaradt az apsárok törzsének emléke.

Ha ezekhez hozzávesszük azt, hogy a néphit azt

tartja a dakota indiánok között, miszerint kóborló őseik

sok-sok évszázaddal Colombo előtt a behringi szoroson

már átjöttek Amerikába és ott államot alkottak, nem

tartjuk kizártnak, hogy az ősi dákota-állam kihaló félben

levő sziu indiánjai ugyan egy vérből származtak Sziám

hindi népével, illetve ennek tajik törzsével. Mindenesetre

feltűnő az a sok ősmagyar hangzású topográfiai név,

amely a régi Amerikában található.1

Ugyancsak a P. H. 1912. évi decz. 29-ik számában

elégtételt szolgáltat az elhunyt Horti Pálnak és Horváth

Istvánnak, elmondván, hogy a japán tudósok Mexikóban

egyre több mongol emléket fedeztek fel, úgy hogy az

indián és mongol nép közös kapcsolatát a hindi szittya

ó'sökkel, mindenütt hirdetik.

Visszatérve tehát Spanyolország kelta ibéreihez, az

ókorban a következő szittya nemzetségek képezték tagjait:

1. Ptolomaeus, Marcianus, Plinius stb, tanúságai

szerint a Vask vagy Bask (Casceoni vagy Oasçoni),

s akiket bessenyőknek, baskíroknak hívtak Keleten.

1 Amerikai szittya dáka nevek: Dáka folyam, Kvanada és

Knada (a Kaffkázban még ma is él a kvanada néptörzs). Ameriká-

ban van Kuba szigeten is, Dakotában is van két Magár város.

A tolteke valamint azteke népek nevei erősen emlékeztetnek ben-

nünket a teketurkomann néptörzsre, a dáka nemzet utódaira. A

sziu-hindiánok között van továbbá az absaro néptörzs, a pontus-

vidéki dáka nemzetnek is volt egy apsarus néptörzs. A messageta-

<vizmelléki getta) név rendkivoí hasonlít a Massadsuzet névhez,

Amerika legrégibb államainak egyikéhez. Ránk, magyarokra nézve

kiszámíthatatlan nagy kereskedelmi fontossága volna annak, ha

foglalkoznánk az amerikai őslakoknak a velünk és a turáni szittya

népekkel való rokonságával s ezt átvinnők a köztudatba.

47

2. Ugyancsak az említett irók tanúságai szerint az

Ojáson nemzetség (jászok), a Cosetani nemzetség (fel-

tűnő hasonlósága a Kossutányi családnévhez), Turduli

nemzetség (Törteli névhez hasonlít), Astures nemzetség

feltűnő hasonlóság az Ostoros névhez, (Kallaioi nemzet-

ség a Kállai névhez hasonlít), Gallaeci nemzetség (a

Gálócs, Gálics és Halics tartomány név, nálunk is élnek),

Baccaei és Vaccaei nemzetség (Baksai családnévhez ha-

sonlít). A Lamin nemzetség neve is él a magyar Lámi

családnévben az alföldön. Az Oretáni, Balsa, Bas teli,

Durtosan ,BeIli, Perkáni, Houskai, Telbis, Baeti, Kher-

tán, Alán, Avar, Vandal néptörzsek nevei nálunk is élnek

az Ártándi, Bolza, Pásztélyi, Turdosán, Párkány, Bély,

Huszkai, Telbis, Beöthy, Csertán családnevekben, vala-

mint a palócz, avar és pánd vagy vend népben.

Navarra-tartomány neve szintén ma is él a hajdani

nagy Magyarország egyik vidékének nevében, amely ma

is számtalan magyar családnevű törzszsel bir.

A Hispániai Juncuria – a mai neve Junquera –

oly tisztán, világosan bizonyít, hogy nem szorul magya-

rázatra. (A J betű «h» betűnek hangzik a spanyoloknál.)

De még egy érdekes dolog említésre méltó arra

nézve, hogy ezek között a szittya törzsek között ott

látjuk ismét a szittya oláhokat, amint előbb már a sármás-

szittyák között szintén ott szerepeltek. Ugyanis az osto-

ros szittyák tartományában, Ptolomaeus említése szerint,

a mai Velucha meg Veluche helyén, ott állott a hajdani

Velukka. Ugyancsak figyelemreméltó körülmény ez, mert

a normann szittyák között Walesben, továbbá a hajdani

pelazgok földjén, végre a Pindus-hegy alatt, a Fekete-

(Rum) tenger melletti szittya népek között, a kirgizek,

perzsák, jugarok földjén – mindenütt, ahol szittya népek

laktak – ott találjuk mindenütt a vadászattal, harczokkal

és halászattal foglalkozó nemzetségek között, a pásztor-

kodó oláhokat is, akiket még mai napig sem sikerült

megfosztani teljesen magyar családneveiktől, ősi magyar

48

nyelvüktől. Majdnem 800 évszázados elszlávosítás és

latinositás daczára is, nyelvük nagy része csupa magyar

szóból áll, családneveik pedig hangosan bizonyítják őst

szittya eredetüket.

A kelta gallok szittya néptörzsei.

Míg Anonymus kedvét találta abban, hogy az ősi

szittya helységneveket elszlávositotta, a Garam vizét

Gramnak, Csongorádot pedig Csongrádnak irta, amiből

a késő kortörténetirók szláv városnak keresztelték el és

Árpád bejövetelekor Pannoniában meg római hadserege-

ket vezényelt: addig azt látjuk, hogy a római irók Gallia

leírásánál arról tudósítanak bennünket, miszerint a szittya

kelták a folyamok neveit az ősi hazának folyamneveiről

nevezték el. A báskvidéki főfolyam neve Garumna vagy

Garonna volt, épugy mint a szittya magyarok Garam-

folyama vagy a pun Garama neve Afrikában.

Ha tovább lapozunk a gallok őstörténetében, még

szembetűnőbb a kép Anonymus hátrányára. Míg Anony-

mus úgy adja elő a dolgot, hogy Árpád bejövetele előtt

itt csupa szláv és egyéb nemzet, sőt római katonaságai s,

szóval mindenféle nép lakta e földet, csak a pogány

szittya népeket nyelte el a föld: addig a latin irók tudó-

sításaiból épen azt látjuk, hogy a kelta gallok nemzeti-

ségeit ott nem úgynevezett «indogermán, vagyis germán»,

hanem szittya néptörzseknek tartották.

Az Avar1, Valkay, Vellav vagy Vellaj (fellah, oláh),

Kabar, Sebusi (Sebes), Hajdusi, Hajdúi nemzetségek, Strabó

szerint utóbbiak Hajduoi, Byzanti István, Tacitus, Ptolo-

maeus, Orelli, J. Caesarnál. Hajdusioi, Haedui és Hajdues

néven szerepelnek. A magyarországi Hajdúság kétség-

telenül ezzel a néptörzszsel rokon. Ott éltek továbbá a

Karuntus (Karantán), a Touronnes vagy Touránni, az

1 Az Avar nemzetiség fővárosa Avaricum, a kabar és bessenyő

nemzetségé Besunna (Bessenyő) volt.

49

Andes (Antos), Andi nemzetségek, amelyek Erve néven

szerepeltek, fővárosuk Árva város volt.

Ott élt a híres Lexovici vagy Lechapioi néptörzs,

a mai Lisieux mellett, a hajdani Növi Mágus helyén,

ahol sok régi érmet és emlékeket találtak meg.

A Veneti (Vend), Hont, Visonti, Bizantion (ma

Besancon), Zekány, a verekedő hajdúk néptörzsének

ellenfelei. A Zékány néptörzs az ókorban hires sertés-

kereskedők voltak, sózott disznóhúst ők szállítottak

Rómába legnagyobb mennyiségben.

A Leuci (Lőcse neve feltétlenül ebből eredt), a

Németes (a Német), a Cara-khathes (fekete Csatok), a

Segni (Szönyi), az Oromansaci (Ormánysági), a Bellakioi

(Bellákok)r a Rémi, a Cebennoi (Szebeni) és Moráni

(Murányi) nemzetségek mind szittya törzsek és velünk

vérrokonok voltak.1

Ezekről az itt maradt s máig köztünk élő szittya

nemzetségekről a hitbuzgó Anonymusnak mélységesen

hallgatnia kellett.

1 A kelta, gall és dáka-géta nemzet összetartozandóságára

nézve értékes bizonyítékot szolgáltat Tomaschek Les restes de la

langue Dace. 1883. czimű művében. Ő ugyanis szanszkrit nyelven

megfejtette azoknak a dáka és gall szavaknak értelmét, melyeket

Dióskundes Neron idejében feljegyzett, a dáka és gall népek hely-

iség-, személy- és gyógynövény neveit összegyűjtvén. Így például az

Oluta, Olt, magyarul gyors. A Maris (Maros) magyarul csillogó,

Samos, magyarul csendes. Tisza magyarul tiszta, Debebalus, hatal-

mas király stb. A Galliából a Balkánba költözött galaták az ős kelta

gall nyelvet beszélték, Strabo XII. könyvének tanúsága szerint, de

később beolvadtak a hellén nyelvű népek közé, mint a frank földön

a latin nyelv szívta fel őket magába. Szent Pál idejében már Galatia

hellén nyelvű állam lett. A hellének előbb keltáknak nevezték, a

rómaiak galloknak irták, de már Polybius óta galatáknak hívták a

gallokat és a skordiskokat, a mai horvátok őseit. A galaták neveit

a jászok Gáli, a dákák, ibérek, gótok Gálics vagy Halics néven

nevezték s rendkívül érdekes néprajzi adatokra akadnának a magyar

Gallok, ha kutatnának a román Galatz s a spanyol és ruthén

Halics történetében és etnográfiai adataiban.

50

Ha Anonymus felsorolja az itt talált magyar nyelvű

pogány őslakókat, szittya nemzetségeket, ezzel a keresz-

tény magyar egyház jövőjét is veszélyeztette volna, de

a magyar nemzet összetartását is gyengítette volna az a

tudat, hogy egyik részük, mint őslakók, szembehelyez-

kedhettek volna a beköltözött magyar nemzetségekkel.

De más körülmény is megérdemli figyelmünket.

Az ugyanis, hogy a germánokat szittya németeknek

nevezték, sőt a szittya néptörzsek között szerepeltek.

Ez tehát azt bizonyítja, miszerint a germánok nem gyö-

kereit képezik a hindi nemzetnek, hanem csak egyik ágát

képezték a szittya nemzet életfájának, amivel egyszer s

mindenkorra jó lesz tisztába jönni az indogermán tévtan

híveinek.

A pánd szittyák nemzetisége.

Amint ezer éven át alig törődtünk a jász, sármás

és dáka őseink nemzetiségével, époly közönyösséggel

viseltük magunkat a pándszittyák múltja iránt is. Igen

nehéz lesz kihámozni, hogy tiszta magyar kiejtéssel mikép

nevezte magát ez a szittya nép, amelyet a latin irók

pannon, Makedoniában paon, Kárthágóban pun, Kis-

ázsiában phoenici, britt Kaledoniában bannatii és feni,

Afrikában vandal, Közép-Ázsiában bandává, európai

Sármásországban, vagyis Közép-Magyarországban pándi,,

ázsiai Sármásországban finni néven neveztek. Ma végre

tudjuk, hogy e nép őseit Hindiországban, a hajdani Béla

és Bannita népek utódai között, Pándjábban pánd néven

nevezték.

Mert hogy e sok különböző elnevezés ugyanazon

egy nemzetre vonatkozik, azt el nem vitathatja senki.

Itt csak az a kérdés, hogy szittya-faj voltak-e az úgy-

nevezett pannonok, tehát a magyar faj rokonai, vagy

pedig hozzánk idegenek?

A pánd népeket az illyr-kelta törzshöz számítják,

úgymint az illyr-thrák népeket. Miután tehát a kelta-

51

ibér, kelta-gáll és kelta-normán népekről kétségbevonhat-

lanul megállapítható, hogy szittyák voltak, nem lehet

kérdés tárgya eszerint az sem, hogy vajjon akkor is

szittyák lehettek-e a pannonok, ha az ifjabb illyr-törzsből

eredt volna a pánd nemzetség, amelynek mai napig is él

neve az ős Hindiországban, a pandjáb nemzet 17 millió

tagjában, akik Attila nevét mai napig is a fajrokonság

kegyeletével emlegetik.

A latin irók közül Dio Cassius azt állítja, hogy a

pannon név eredete egy sajátságos ruhaviselet. Ezt csak

hosszas kutatások lennének képesek eldönteni: vajjon a

panyókaviseletről nevezték-e el őket pannon népnek, vagy

ellenkezőleg a félvállra vetett ruhaviseletet nevezték el a

pánd népről, így szólván: panyókára venni a felső ruhát.

De ezt a reflexiót nem vehetjük egyébnek, mint Dio

Cassius egy odavetett ötietének, ami magában semmit

sem bizonyít.

A pánd név eredete egészen más forrásból kelet-

kezett, amint azt a kuczó oláhokról szóló fejezetben fogom

előadni.

Azonban a pánd nemzetségnevek már határozottan

bizonyítanak amellett, hogy velünk egy közös szittya

törzsből eredtek, mert a máig is élő családnevekben fen-

maradtak őseik nevei.

Ugyanis a pannon nemzetségek a következők vol-

tak: Az «Azalai» nemzetség. Ptolomaeus és Plinius szerint

Azali nemzetség, amely a magyar Aszalai és Szálai csalá-

dokban máig is él. Szála különben szanszkrit szó.

A latinosan elferdített «Kutnoi», Kuthenoi nemzet-

ség a Kuthénok családjában. A jászok (jassii, jassioi)

nemzetsége, akikre nézve megemlítendő, hogy mai napig

is ott áll még emlékeik a Dráva és Száva között, Jászka

város nevében, aminthogy Jászka volt a pánd-jász nem-

zetség fővárosa.

A Kollátok nemzetsége, akiknek emléke a Góliát-

családban és a muravidéki Kollátszegben él.

52

A «Varciani» Plinius által említett nemzetség a mai

Várasd vidékén élt s fenmaradt emléke a Varcsányi-család,

a Vázsonyi család (Vasonii) és Varasdmegye nevében.

A «Scordisci» és Scordus, valamint Kárp néven

nevezett nemzetség a mai horvátok ősei.

Sabarii néven nevezett Szápárd nemzetség, amely-

nek emléke Szittyaország őstörténetében és a Szápáry-

családban mai napig is él. De a helységnevek szintén

ékesen szóló bizonyítékokkal szolgálnak. Így például Dio

Cassius és Probus említik, hogy a Dráva mellett egyik

hegyet Mons Alma, Almus (Almás) néven nevezték.

Egyik fejedelmük Bató volt, ami tiszta magyar családnév.

Ptolomaeus említi, hogy a Drávát Dravos és Zava-

rios, Szávát pedig Zaos (Zajos) néven nevezték. Városaik

közül elég legyen csak néhányat felemlíteni, hogy beiga-

zoljuk, miszerint nemzetségeik és városi lakosaik is a

többi szittya őseinkkel ugyanegy nyelvet beszéltek.

Ilyen városnevek Zala, Kurta, Ptolomaeus szerint

Zala és Kourta, Budalia (Budaija), ami azért is érdemes

felemlitésre, mert Közép-Ázsia őstörténetében a Buda,

Béla és Bannita nemzetségek egymás szövetségesei gya-

nánt szerepeltek. Felemlítem még Szalova, Visontium

(Visonta) és a Vázsony nevet, amelyet Vacontiumnak

ferdítettek el a latin írók pár száz évig tartó uralmuk

alatt, a pánd nemzet államalkotása után.

Ezek a magyar nemzetségek kétségbe vonhatlanul

bizonyítják azt, hogy Attila és Árpád előtt, itt nem szlá-

vok és germánok, hanem magyarok voltak az őslakók.

A germánok és quadok nemzetiségei.

Meg kell még emlékeznünk a germánok és úgy-

nevezett quadokról is, akiknek szintén a szittya nép-

törzsekhez való rokonságát mutatják egyes nemzetségei.

Ugyanis az ókori irók tanúságai szerint a következő

néptörzsek voltak tagjai Germania nemzeteinek:

53

A Jazy (jász), az Os (Uz), a Sala vagy Sali (Szálai),

a Kimmeri (Gömöri), Sedini (Zsedényi), Mattia (Matyó),

Frank stb. Sajátságos, hogy a gallok németeknek nevez-

ték a germán testvértörzseket, a germánok pedig frankok-

nak, a köztük élő testvér gall törzseket. Khazuar (Kazár),

Chatti, Chaitai és Chattai (Csáth és Csatái), Khauka

(Kaffka), Ari (Ary), Buri (Bori),Tabán, Kheruski (Kereskény),

Peuce (Pécs) és végre a quad nemzetség, amely alig

lehetett más, mint a Kovádi nemzetség. Hiszen a tűz-

imádó népek között a kovatüz mesterséges előállítása

nem lehetett jelentéktelen foglalkozás. De nem kerülheti

el figyelmünket még egy körülmény. Az t. i., hogy a

szittya népek pásztoraival, mint mindenütt, ahol a har-

czokkal foglalkozó szittyáknak nyoma van a történetben,

ismét találkozunk, de nem oláh, hanem lesk, lazika vagy

Iázz néven, ami a cserkésző szittyák, cserkeszek szom-

szédságában élő és élt, leskelődő vagy ólálkodó szittyák

nevéből vette eredetét. És lett belőlük a lesk, lezg, laz,

valamint oláh, ulaj, fellah, velach, velueha, blaha elnevezés,

amely mindenütt a szittya nemzetek paßztoraira vonatko-

zott, épugy mint a kergető, vadászattal, cserkészettel fog-

lalkozó szittyákat cserkészeknek nevezik évezredek óta.

Mielőtt befejezném ezen fejezetet, legyen szabad még

egy érdekes feladatra rámutatnom, amelylyel előre segít-

heti bárki is az ethnografiai kutatásokat..

Ez a topográfiai elnevezések gyűjtése. Mondhatom,

hogy rendkívül meglepő adatokra találunk az össze-

gyűjtött anyag gondos egybeállítása mellett. Én például

egyszerű mesének tartottam a sziu hindi nép ama legen-

dáját, amely Colombust megelőzőleg a dákaszittyáknak

tulajdonitja a mai Amerika felfedezését, de amint láttam,

hogy mily sok ősmagyar hangzású nevet találtak a spanyo-

lok s a mexicói kormány ásatásai Amerikában, meggyőződ-

tem arról, hogy ebben az irányban érdemes lenne kutatni.

De még érdemesebb a japán, csin, hindi nemzetek-

nél, amelyeknél meg van a velünk való atyafiság, testvéri

54

kapcsolat öntudata, ami reánk nézve megbecsülhetetlen

kincset képez – kutatni.

Ε tekintetben egy rövid példával szolgálok a japán-

országi topográfiából.

Japánországban a következő topográfiai nevek fordul-

nak elő: Ugura, Kungur, Lendva, Mosha (folyam), Kuncsán,

Kunicshi, Kinicsi, Kunikan, Kunja (tartomány), Kunsán,

Majza, Taipé Baighara, Daisháka, Dákok, Dáka (folyam).

(Nálunk van alsó- és felső-Dáka.) Semere, Taichu, Tákó,

Takao, Takayoma, Takayu, Takaja, Takai-shi (Takai-hegy),

Togay (Szibérországban). Ezek csak apróságoknak látszó

semmiségek, amelyek mellett elhalad az utazó, a kutató,

anélkül, hogy ügyet vetne rája. Épugy nem nyújtana

kellő felvilágosítást, mintha valaki az utasnak az éj

sötétjében messziről néha-néha gyújtana egy-két szál

gyufát, amelynek fényét elnyeli már néhány lépésnyire

a sötétség.

Néhány név, családnév, helységnév mitsem bizonyít.

Ha ellenben ezer és ezer legkisebb adatot is gondosan

összegyűjtenének majd s erre érdemes volna az állam-

nak is áldozni, akkor hatalmas fényt lehetne deríteni

őstörténelmünk sötétében hagyott kérdéseire.

Óhajtandó lenne tehát a szittya nemzetek össze-

tartozandóságának eszméjét a világsajtóba, a szittyaturárti,

iráni és hindi testvérnépek köztudatába belevinni: ennek

a törekvésnek s épen Magyarországon, Budapesten egy

tudományos és kereskedelmi (utóbbi a lényeges) Múzeum,

tehát állandó kiállítás szervezésével, központot teremteni

keleti és nyugoti testvéreink számára. Ekkor Budapest

főiskoláiba, internátusaiba küldenék ifjaikat Nyugat népei,

ha Keleten akarnának élethivatást tanulni. Viszont Kelet

népei ide küldhetnek ifjaikat, hogy a nyugati kultúrával

megismerkedjenek. Szóval Budapest igazán világváros

lenne: a nemzetközi kereskedelemnek metropolisa végre,

aminek a természet rendelé. Egy ily szervezetű nemzet-

közi kereskedelmi Múzeum a magyarság kezében, mint

55

azt a japánok is felismerték, nálunk hatalmas előmozdítója

ienne a nemzet gazdasági fejlődésének.

Ámde ennek első feltétele az, hogy értsük meg

végre a legnagyobb magyar államférfit, aki azt hangoz-

tatta folyton, hogy a magyar nemzeti eszme kultusza, a

magyar faj szeretete nálunk a szabadságnál, az alkotmány-

nál, sőt mindennél a világon elsőbbrendü kötelességünk.

Egyenesen életkérdés ránk nézve, akik ezer év mulasz-

tásai után a legutolsó balkáni népek mögött is messze

elmaradtunk a nemzeti érzés bámulatos fejlődésében.

V.

Az oláh nemzet eredete.

A balkáni szlávok ellen immár Európához fordulnak

védelemért a Makedoniában lakó kuczó-oláhok. Első

Útjuk Magyarország fővárosába vezette őket, ahol panasz-

kodtak az oláh iskolák bezáratása, nemzetiségük meg-

semmisítése ellen, amely módszert épen a hajdani Kis

Szittyaország magyar nyelvű utódaival szemben, a rumá-

nok maguknak nemcsak megengedtek, hanem Magyar-

országon is folytatni akartak.

A magyar nemzet azonban nem követte a rumán

túlzókat a nemzetiségi politikában, a fajgyűlölet terén.

A magyarság részvéttel van a kuczó-oláhok panaszai

iránt is, minden szemrehányás nélkül, mert a magyar

mindig hü és jó testvére volt az oláhnak.

Hiszen Rákóczy György magyar jezsuitáinak köszön-

hetik egyházuk önállóságát, nemzeti államuk alapját, külön-

ben azóta már őket is elnyelte volna a görög-szláv kultúra

s a jász-sármás szittya népekből alig ezer éve kialakult

szlávság, mint bolgár, vend, rácz, szerb, horvát test-

véreinket. Nincs okunk megbánni Rákóczy György elha-

tározását, bármennyire rosszul esik a görög katholikus

hajdudorogi magyar püspökség ellen tanúsított hálátlan

magatartásuk: mert mentségükre szolgál, hogy ők ama

56

tévhitben élnek, mintha itt a magyar szó csak Árpád óta

uralkodnék, holott az elferdített szavakkal nevezett pan-

nonok, jazyg-sármáták, dákok, hunnok és avarok a magya-

rokkal egy nyelvet beszélő nemzetek voltak. Sőt beigazol-

juk, hogy maguk a Máramarosból Moldvába telepedett

oláhok is, valamint Anonymus oláhjai, magyarul beszélő·

nép voltak, a görög-szláv kereszténység felvételéig.

Akár mily gyűlölettel vannak is eltelve tehát a

magyar nyelv ellen a túlzó rumánok, mi fentartjuk velük

szemben is azt az álláspontot, hogy ők fajtestvéreink,

akiknek panaszai figyelmet érdemelnek. De remélhető,

hogy most már maguk a Rumánországban lakó fajtest-

véreink is befogják látni, miszerint a szlávok terjeszke-

dései ellen, melyet a francziák is támogatnak, csakis a

magyarokban találhatják meg jövőjük biztosítékait.

Viszont nekünk is tisztába kell hoznunk azt a kér-

dést, hogy nem vagyunk itt betolakodó és megtűrt idege-

nek, mint a nemzetiségi törvény alkotói képzelték, hanem

beigazolhatjuk, miszerint itt már harmadfélezer év óta

magyar nyelvű népek voltak az őslakók. A józan belátás

parancsolja tehát, hogy tisztába hozzuk, miszerint testvér-

népek és természetes szövetségesek vagyunk.

Maga a kuczó szó is magyar eredettt, mint az elfer-

dített pannon, sarmata, jazyg, dak szavak eredete magyar,,

mint látni fogjuk.

Szittya őseink ugyanis a vándorlást sokféleképen

tudták kifejezni.

A magyar koczog szó a lassú menetű vándorlást

fejezi ki. A pásztorkodó szittyák tényleg csak koczogva

követték nyájaikkal a lóra termett szittya fegyvereseket,,

akik béke idején vadászattal foglalkoztak.

A kalandvágyó, messze elcsatangoló szittyákban, az

ókori irók a kalandor (kajlandor), kóbor (kabárd), géta

(dsita, szkytha) jelzőket alkalmazták. A pannon elnevezés

eredetileg a szittya pánd nemzetnek volt a neve, akiknek

utódait az ős Hindiországban, Pándsábban ma is pánd,

57

pandává néven nevezik.1 (Pánd község nálunk is van.)

Pándsáb lakosai még most is büszkén hivatkoznak Atti-

lára, a szittya ősök egyik legnagyobb történeti alakjára,

A pánd szó jelentését, magyarságát a bandukol és ván-

dorol, (vándol-vándál) szavak igazolják. Hindi nyelven a

dsita, gyita, (gyi te fakó) szó jelentése a lóháton való,

vagy szekerén való kóborlást jelenti. Kérdés vajjon nincs-e

összefüggésben a hajdani pándor elnevezés, amely a

lovasrendőrök kóborlását, czirkálását jellemzően adja

vissza, ezzel a szóval? És ha tudjuk, hogy a gétar

dáha, dáka, massagéta és hun nemzetségnevek ugyanegy

népcsalád tagjai, akik valamennyien és ugyanegy nyel-

vet beszéltek, akkor a pánd név alatt, a vendek őseiben

is magyar nyelvű hindiszittya nemzetet kell találnunk.

(Hiszen bizonyítják ezt a pánd nemzetségek családnevei.

Strabo szerint ugyanis ezek a néptörzsek képezték a pánd

1 Pand, Pánt, Pandvölgy, Pándorf és Pánád magyarországi

helységnevek, valamint Pándi, Penti, Andor, Andalgó, Bandi sze-

mély- és családnevek is mutatják, hogy a pannon nemzetség név

igazi alakja a Pánd volt a szittya őslakóknál Magyarországon. De

Cosmas Indopleustes, Kr. u. 6-ik századbeli író már feljegyezte,

hogy Pándsáb tartománynak, Hindiországban a mongolok, a fehér

hunok voltak lakói, évszázadok óta, Kr. e. ötszáz évvel már szittya

népeké volt Hindiország. Eszerint minthogy Pannónia szápárd-hun,

szőnyi, vázsonyi, Széchenyi stb. néptörzsei szintén Hindiországból,,

illetve Csóngár és Hunánországból származtak a Dunántúlra, így

megérthetjük, hogy miként történhetett az, miszerint Attila előtt

is hun néptörzsek laktak itt, az őslakó, magyar nyelvű többi szittya

nemzetségek között, ebben az ősi hazában. A mongol-hun néptör-

zsek közül elég legyen csak a Csongár és Koshiot (Kossuth) nem-

zetségeket felemlíteni. Talán Kossuth Ferenczben több szív, több

művészi érzék lesz, mint sok történelmi család tagjaiban, akik nem

érdeklődtek az ősi hazában maradt véreik iránt. Persze ehhez több

is kell, mint a születés. Az ethnografusok pl. azt irják, hogy a

csungár nemzet népdalai rendkívül szívreható s bámulatosan hason-

lók a magyar népdalhoz. A zene nemzetközi nyelv, tehát érdemes

lenne a világ minden népzenéjét képes levelezőlapok alakjában ki-

adni, még pedig állami monopólium alakjában, nemzetközi meg-

egyezés szerint, az Esperanto szöveg magyarázatával.

58

nemzetet. A khun, szápárd (sabir), fenni, vagy finni stb.

néptörzsek. Hindiországban ma is élnek a dseta nevű

néptörzsek, amelyek most is kóborló életet folytatnak s

maga a dseta, géta szó is kóborlást jelent.)

Arra nézve, hogy miért nevezték a római, latin írók

a pándsábi néptörzs Európába vándorolt tagjait pannonn

névvel – elég tudnunk, hogy a latin nyelvnek ez volt a

megfelelő eljárás, de a kemény hangzású, pattogó beszéd-

hez szokott szittyák akkor is úgy ejtették ki ezeket a

szavakat, mint unokáik, a mai magyarok. Vasmegyében

pl. mai napig is az «innen-onnan» és «fenn, lenn» szavakat

így ejtik ki «innend-onnand és fend, lend».

De a sabir hunokat, a kóbor szittyákat is szápárd-

hunoknak és kabárdszittyáknak mondták, sőt így nevezik

mai napig is utódaikat keleten, a Kaffkáz és Ural hegység

vidékén, ahol az ősi magyar nemzetségek visszamaradt

törzsei hiven megőrizték velünk való atyafiságuk emlé-

keit. Nem úgy mint a vendek, akik vándál, pánd őseikről

elfeledkeztek.

De nemcsak a magyar nyelv nem használja szívesen

a «fenn» vagy «lenn» hangzást, a szó végére s inkább

a «fent» vagy «lent» alkalmaz, hanem más nemzeteknél

is a kettős «nn» betű helyett, szó végén az «nt» betűket

iátjuk egymás mellé állítva, pl. «Hyacint». A magyar

szokás tehát nem áll egyedül és szebben is hangzik,

mint a latin nyelvjárás.

Azonban nemcsak a kuczó szó eredete magyar,

hanem az «oláh» elnevezés is. Annak daczára ugyanis,

hogy az össze hasonlító nyelvészet a honfoglalás idejében

itt csupa szláv és germán népeket vélt látni, (az eről-

tetett szóficzamitásokból következtetvén) épen ellenkezőleg

áll a dolog. Mert az itt lakott ősi szittya néptörzseknek

magyar szavaiból kölcsönözték a keresztény, görög-szláv

egyház folytán elszlávosodott népek is, ma már szláv és

rumán hangzású szavaikat. Így tehát az «oláh» név,

amely keleten tatár, török és perzsa testvéreinknél mai

59

napig is pásztor-szolgát jelent, s mely az összes szittya

népeknél szintén pásztort jelentett – nem szláv, de

magyar eredetű.

Ám az iskolai könyvekben még mindig jazyg-

sarmata, a valóság szerint ellenben jász-sármás nemzet-

ből kialakult szlávságnak még az embriója sem létezett

akkor, mikor á pontusmelléki szittya nemzetek pász-

toraikat általánosan oláhoknak nevezték már mindenütt,

amerre csak jártak a világon. Pedig fogjuk látni, hogy

sok földet bejártak s mindenütt nyoma van annak, mi-

szerint pásztoraikat is magukkal vitték, akik a csatavesz-

tések után ott bujdostak s ott maradtak.

Az ókori történetírók ugyanis elmondják, hogy a

szittyák nemzetségeiket nemcsak törzsfőnökeikről, de fog-

lalkozásuk szerint is nevezték el. Plinius és Ptolomaeus

ugyanis azt irják, hogy a szittya népek közt a «kergetioi»

vagy «kergetaioi» és «oulaioi vagy oulai» szittyák laknak,

akik közül előbbiek az ellenség kutatásával, kergetesevel,

utóbbiak pásztorkodással foglalkoznak. Ezek a görögök s

rómaiak által «oulai» néven említett pásztorkodó szittya

néptörzsek voltak a magyar nyelvű oláhságnak is ősei,

akik részint a honfoglaló magyarokat követvén, mint a

magyar nemzethez tartozó pásztorok telepedtek le, még

a Dunán túlra és Dunán inneni megyékbe is, részint

pedig az erdős vidékeken meghúzódva, élő maradékai

voltak a káldi (keltai), pándi, dáka, jász-sármás, hun és

avar nemzeteknek. Mert ezek sem tűntek el a föld színé-

ről, hanem fegyverviselő tagjaik is itt éltek tovább, más

név alatt, ugyanazon szittya nyelvet fentartva, amelyet

ó'seik beszéltek s Árpád megmentett az elszlávosodástól.

Az oláh szó eredetére nézve dr. Sebestyén Gyula

már azt állítja, hogy ez a név az olálkodásból ered,

amennyiben azon a helyen, az ókori Lazica helyén, a

mai lezg, lázg, kertveli, cserkész földön, a leskelődő,

kertelő, cserkésző, tehát vadászattal és pásztorkodással

foglalkozó népek elnevezései a magyar nyelv szavaiból

60

erednek. Ha tehát a cserkésző, a leskelődő, a kertelő

kergető kifejezések s a harczokkal foglalkozó kusa, kusár

(huszár) szittyák lecsapi elnevezése magyar nemzeti

eredetre vallanak – sa magyar nyelv ősi jogai mellett

tanúskodnak kétségbevonhatlanul – akkor miért lenne

kivétel épen ez az «oláhi» elnevezés egyedül, mikor ez a

szó épen csakis a magyar és a turáni nyelvekben fordul

elő eredeti ős alakjában, úgy amint azt a ókori történet-

írók feljegyezték?

De lássuk az ókori feljegyzéseket arról is, hogy

minő kapcsolatban állottak az oláhok a többi szittyákkal?

s minő szerepet játszottak a szittya nemzetek történeté-

ben? Először is figyelemreméltó dolog, hogy az oláhok

mindenütt magyar nyelvű neveket adtak helységeiknek,

folyóiknak, családjaiknak az ókorban. Őshazájukat, mely

a mai Georgia (Gyergyo?) mellett volt, az Ölti és Csorog

folyók öntözték. A Pindus hegy alatt lakó kuczó-oláhok

ősei is Isonda és Alonda néven nevezték el két leg-

nagyobb helységüket, mikor a bányaművelő «Turzó»

vagy agathurzó vagy agathyrzó szittyákat kis Szittya-

országba, a Balkánba kísérték. Déli Kaffkázban a mai

Anatóliában feküdt a leskelődő, pásztorkodó, nyájőrző

oláhok őshazája, amelyet lesk, lezg, vagy lázg néven, a

görög-római történetírók pedig Lazica néven említenek.

Ez a vidék ma is tele van magyar vonatkozású emlékek-

kel. Ibn Rosteh például írja, hogy a X-ik században a

Rum tenger partján a Kacskár hegység oldalán, szittya

pásztornépek laknak, nyájaikkal az erdőkben bujdosván.

Ez a vidék buja legelőiről volt ismeretes már abban az

időben is. Ibn Rosteh leírása tehát az erdők sűrűjében

ólálkodó szittya pásztorokat említvén, ez alatt az oláh

szittyák értendők, mert a többi szittyákat vadászat, halá-

szat, cserkészet, fegyverkovács mesterség, földművelés stb.

foglalkozások után nevezték el. A kergető szittyák alatt

a székelyek őseit, a szittyák előcsapatait értik némelyek.

Az oláh, vagyis pásztorszittyák azonban nem képeztek

61

soha sem külön nemzetet a szittyáknál, épugy mint a

földművelő (georgiai, gyergyoi) s előharczos (székely)

szittyák sem, hanem követték törzsfőnökeiket, a harczos

szittyák seregeit, akik viszont fegyvereikkel védelmezték

az ő pásztornépeiket, oláh testvéreiket.

Es ez a legérdekesebb meglepetés a szittya nemzet

történelmével foglalkozók számára, hogy a szittya népek

vándorlásainál mindenütt feltalálhatók az őket követő

pásztorszittyák, vagyis oláhok nyomai. Így pl. az emberi-

ség bölcsőjében, Hindiországban, s hindiszittya népek

között is fennmaradt emléke a pásztorszittyáknak, néhány

város nevében. Ugyanis Bihar tartományban létezik még

ma is egy Oláh nevű város, Tibetben, a Csanak hegy

közelében szintén van egy Oláh nevű város. Azonkívül a

hindi szigeteken van egy Uláh és Uláh-Muar nevű város.

Csinországban, (iskolai elnevezéssel Chinában), ahol

Hunan, Vay, Szecsuan, Csáng, Csongár és Tahy-Yuen

tartományok tele vannak magyar vonatkozású emlékekkel

és családnevekkel, egy rendkívül érdekes kapcsolatban

fordul elő az oláh szittyák emlékezete. Ula-Tahy város

neve ugyanis magyarul oláh-táhó (oláh-dáka) névnek

felel meg, ami azt jelenti, hogy pásztordáka.

Sumir nyelven is «U» annyi mint legelő, «lab» pedig

pásztor.

Az ma már nem szorul bizonyításra, hogy Hunan

22 millió lakosa, Szecsuan 65 millió lakosa, Tahy-Yuen

10 millió lakosa, akik a turáni szittya népek törzséhez

tartoznak, velünk rokonok.

A Kaffkázban élő népek között szintén élnek még

a Zichi-Olá, Oláh, /uláh, Uláh, névnek emlékei. Turkesz-

fánban Oláh-Dágh, Olai-Dágh nevű hegyek nevei s az

oláh név használata jelzik, hogy a szittya népek pász-

torait nevezték ezen a néven. Sőt Turkesztánban az oláh

elnevezés ma is pásztort jelent és család nevet is.

Perzsa országban Oláh és Ulád nevű topográfiai

nevek sűrűn fordulnak elő. A pásztorcselédet pedig

62

szintén «oláh» néven nevezik. Családnév gyanánt is elő-

fordul.

A pánd és avar, vagy később Baján vezérről paeonok-

nak elnevezett szittyák emlékei mellett, ott látjuk Make-

doniában az oláhok nyomait, akik már Ptolomaeus szerint

a Pindus (Pandus?) hegy oldalain legeltették nyájaikat,,

a hajdani Ulaj, vagy Elaios helység és Saján folyó mel-

lett, mint Oulai nevezetű néptörzs. Ezeknek utódaik a

mai kuczó-oláhok. A keltái (káldi, kaledon) vitézek mellett

ott látjuk továbbá a dél Walesben pásztorkodó szittyákat

is, akik blach (vlach) sea, az az oláh tenger néven neve-

zik a fekete tengert.

Tudjuk, hogy a dáka néppel egy nyelvet beszélő

géta vagy gót nemzet a Kaffkáz melléki Ibér és Ispahan

tartományokból elkalandozott a mai Hispániába is. És

csakugyan ott látjuk a vasműves káldi (baskír), a fegy-

veres dáka, nagara, kalóz stb. szittyák mellett a pásztor-

szittyák nyomait is. A mai Velucha és Veluche helyén

ugyanis Ptolomaeus szerint már ott állott a hajdani

Velucha, a hajdani Juncaria, mai Junquera vidékén.

A Ouellalol, vellai és Civitas Vellaiorum pedig a mai

Vellay helyén állva, bizonyítja az oláh ott létét, a dáka-

szittyák társaságában. Erre mutat a Táho folyam (Tája

úgy ejtetik ki = Táho). A kalóz szittyákat Halles, SL

a Nagara szittyákat Navarra fent maradt nevei szin-

tén bizonyítják, számtalan magyar hangzású család-

neveiben és szokásaikon kívül. Spanyolországban és Por-

tugalliában van még egy Olaja és egy O/a-zogutia nevű

város is.

A kelta gallok is a szittyáktól származtatják erede-

töket, mint a normándok, bretonok és svédek. Rendkívül

érdekes adatokra találunk ősi nemzetségeik nevei között

A Hajdú, (Strabo szerint Hajdues, mások szerint Hajdúi

vagy Ajduii) Kabar, Avar, Turáni (Touronni) Andos, Erve

vagy Árva, Valkal, Német, Sebus (Sebes) nevezetű fegy-

veres szittya nemzetségek mellett ott találjuk ismét a

63

pásztorszittyákat is, a vellai, vellav, fellah és oláh elneve-

zések alatt.

A germán nemzetségek törzsei közt, a harczokban

vitéz Uz, Ari, Makrai, Csáth, Frank, Kazuár (Kazár)

Bari, Quad és Gimmeri-Matiáki elnevezés alatt felismer-

hetők az Uzon, Ari, Makrai, Csáth, Kazár, Bori, Kovádi

és Gömöri-Matyó szittyák. De ugyancsak ott találjuk

ismét a frank és germán törzsek között a szittyák pásztor-

népét, az oláhot is, amelyet itt már láz, lászi és lázz név-

vel neveztek a germánok, akiknek egyik törzsét «német»

névvel nevezték szittya őseink, a szlávok ebből később a

«nyemetz» szót csinálták. A gömöri matyók közt épugy

laktak oláh szittyák is, azaz szittya pásztorok, mint Ger-

mania gimmeri és teutonjai között. Gömörmegyében létező

Oláhpataka, Beregben Oláh Csertész, Vasmegyében Oláh

Cziklen, Szatmárban Oláhgyűrű, Trencsénben Oláh-

Dubrova és a Dunántúli megyékben számos oláh előnevü

magyar helység azt bizonyítják, hogy a szittya gall és

germán népeknél is, valamint a szittya magyaroknál, a

pásztorkodó családokat oláhoknak, vagy lázzoknak hivták,

még pedig ugyanegy jelentőség mellett. Azonban a ger-

mánoknál az oláhság, vagy lázság, a (lásziak) nem voltak

szolgák, de egészen szabadok sem lehettek: mert félig-

meddig cselédei «sklavjai» félig-meddig osztályrészesei

voltak, Tacitus, Wiarda és Grim szerint a harczos tör-

zseknek. A kimmeri-szittyákat és teuton-, jász-sármás

szittyákat, uzokat, kovádokat az őshazában is együtt

említik a történetírók: és így nem véletlen, hogy észak-

nyugati Magyarországon is együvé kerültek. A gömöri,

kimmeri, gimiri szittyák ugyanis a Pontus vidékén laktak,

akkor még a női ági leszármazás rendjét követték, mint

vadász nép, mielőtt a királyi szittyák őket tovább űzték

Kr. e. 670-ben, Európába. Eredeti nevük a lezg, georgjai

(gyergyói) és kabárd nép szerint, akik örökségükben

laknak, bátort, komort,, hőst jelentett s egyáltalában téve-

dés volt azt tartani, hogy az uzok, kovádok, kimmerek

64

és teutonok germán népek lettek volna,, mert azok is,

valamint a hozzájuk tartozott oláhok (lázzok) is szittyák

voltak.

Afrika történetében is szerepeltek hajdan a hyksos

szittyák és a pánd nemzethez tartozott fenniek. íme ott

látjuk a magyar vonatkozású emlékeik mellett az Oluki

és Olluki Waddy = oláh vápa nevű helységet és hegy-

séget. Ez a Waddy-szó annál jelentősebb, mert ez ősi

magyar szó, amely ma már alig fordul elő s annyit tesz

mint «legelő» tehát «oláh legelő». A pásztorcselédeket

ma is veláchok, fellákok néven nevezik az arabok Afrikában.

Oroszországban, a jász-sármások hazájában Riga

mellett Olaj, Yugoriában, a magyarok őseinek egyik

lakóhelyén, Olá nevű város és hegy mutatják,. hogy

ott élő szittya őseink pásztoraikat mindenütt oláhoknak

nevezték.

Finnországban szintén érdekes nyomokra akadunk.

Ott van Uláharma = Oláhöböl, Ulátha helység, Gajár

és Hunán nevű hegyek közelében. Ott van Ulaja triiszk

(etruszk) ami szintén azt bizonyítja, hogy a szittya aga-

thurzók, akiket etruszkoknak és agathyrzoknak is nevez-

tek a latin és görög írók – pásztorkodó törzseiket épúgy

oláhoknak, oláh etruszkoknak, pásztor etruszkoknak nevez-

ték, mint ahogy a Csinországban élt szittya táhyk, oláh-

táhynak hívták, a köztük lakott pásztor foglalkozású test-

véreiket.

Ezek után nem fogják vádolni Anonymust azok,

akik meg nem értették őt, mikor fordításaikban a szol-

gákról, a magyarok kőműves és földmívelő alácsairól,

sclávjairól, valamint pásztorokról, oláhokról tett említést.

Bizony tudniok kellett volna, hogy sem az agatburzó-

bányaművelő (turzó) szittyákat, sem a pánd, jász, sármás,

dáka, hun és avar népeket nem nyelte el a föld. Vala-

mint azt sem kellett volna ölbe tett kezekkel nézni, hogy

állítólag az oláhok miként pottyantak le az égből az

avarok bukása után következő tiz év alatt, Árpád bejöve-

65

teléig? Nekik oda kellett volna menni a történetírók mű-

helyébe és kutatni – vajjon hol voltak eddig ezek az

oláhok? És hová tűntek el a szittyák hadviselő törzsei –

hogy utódaik (még most is magyar családneveik daczára)

a Titus, Flavius, Cornelius neveket veszik fel, akik a

szittya dáka népnek nem ősapái, de hóhérai voltak?

Nem is az oláh történetírók szégyene ez csupán – de

a miénk, magyaroké is, hogy nem kutattunk, e nagyon

is érthetetlen dolog megfejtése után.

Ma már tisztán áll a dolog, hogy ezek az Árpád

bejöveteléig itt bujdosó oláhok nem lehettek mások, mint

a szittya birodalmak bukásai után visszamaradt, magyar

nyelvű szittya pásztortörzsek. Mert tagadhatlan, hogy az

oláhok nemcsak a Kaffkáz vidéki őshazában egy kenye-

rén éltek, tehát egy nyelvet beszéltek a magyarokkal,

jászokkal, kimmeri (gömöri), kelta, pánd, dáka, hun és

avarszittyákkal, hanem vándorlásaikban is mindenütt hű-

ségesen követték hadviselő szittya testvéreiket. Sőt a haj-

dani Nagy Magyarországban, Baskiriában is velük együtt

éltek őseik, a feltalálható emlékek tanúságai szerint. Még

ma is együtt élnek ott utódaik, amint ezt az ethnografiai

feljegyzések adatai a következőkben bizonyítják.

Ezek a feljegyzések franczia tudóstól erednek, mert

mi bennünk nincs semmi érzék a nemzeti eszme szép-

ségei iránt s Kelet népeivel szemben az előkelő idegen

szerepében hivalkodunk Nyugat előtt, amely egészen be-

fészkeli magát keleti testvéreink piaczaira. Pedig nekünk

is, az oláhoknak is volna mit keresni. D. Onville franczia

orientalista ugyanis irja «Mémoires de Littérature tires

de registres de l'Académie Royale des Inscriptions et

Belle Lettres» czímű művében (Tom XXX. p. 237-261.)

a következő nagy fontosságú feljegyzéseket.

«Már Strabo szerint is Dákaország egy részét, az egy-

kori Havasalföldet alánok lakták, a Fekete vagy Rum tengerig.

(Az alánokat a későbbi írók palóczoknak vagy bessenyők-

nek neveztek.) Ezek között a későbbi palóczok és bessenyők

66

között szittya pásztorok is laktak, akiket oláhoknak nevez-

tek. Ebből tehát az következik, hogy a palócz vagy

bessenyő és oláh ugyanegy nyelvet beszélő szittya nemzet.

Azok a tudósok – így folytatja a jeles franczia

tudós szavait – akik eddig az oláhokról írtak, mit sem

tudnak a teketurkomán tatárföldi oláhságról sem.

Pedig Edrisi világosan tanit róluk és közvetlenül a

mai Baskírok mellé, a régi Nagy Magyarország közelébe

helyezi őket.»

Tehát ugyanoda, ahol Plinius, Ptolomaeus, stb.

szerint, a sármás szittyák olaj, ulaj nevezetű törzse, (Olaj-

bég elődei) Kr. e. 500 év körül laktak, mikor a bessenyők

a Kaspi- és Aral-tó vidékén, vagyis a fehér kazárok, arab,

hun ugorok, jászok és kunok szomszédságában laktak.

Akkor még valamennyien a szittyák magyar nyelvét beszél-

ték, amint azt magyar hangzású családneveik kétség-

telenül bizonyítják mai napig is.

Az összehasonlító nyelvészet hiába igyekezett meg-

fosztani a szittya nemzeteket attól, hogy testvéri kapcso-

latuknak öntudatára ébredjenek. Immár időszerűvé vált a

XX. században az általános emberi érdekek korszakában,

a szittya népek testvériségének megértését hangoztatni.

De nézzünk csak szemébe annak a ráfogásnak is,

vajjon lehetséges volt-e Árpád előtt teljesen kipusztítani

a magyar nyelvet az alig 146 éves római és alig 10 éves

frank-germán uralomnak úgyannyira, hogy az oláhok már

latinul, az uzok, kovádok, gömöriek, matyók, jász-sár-

mások, tahók (dákok) és szabad dákok1 germánul vagy

1 A gepida név alatt a szabad dákokat értették a római irók.

Egy Alsókosályban talált feliratból azt következteti Hunfalvy, (az

oláhok története I. kötet 91. lap) hogy a határontuli «regio trans-

vallum» alatt a «gyepüntúli» tehát szabad dákok országa értendő.

Ezek a gyepűntúli dákok, a gepidák a római uralomtól függetlenül

éltek, a jászok mellett s a római uralom bukása után, Erdélyt a

dáka nemzet számára viszaszerezték. Mert hát Hunfalvy is el-

ismeri, (Goos Károly után), hogy Trjánus győzelmei által az európai

dáka nép nem semmisült meg. (Az oláhok története I. kötet 105. lap.)

67

szlávul beszéltek volna, mikor Árpád vezér a szittya ősök

birtokába lépett?

Erre nézve mértékadó, hogy mennyi ideig uralkod-

jak ott a magyar nyelvű szittya népek és meddig bito-

rolták az uralmat a rómaiak és frankok?

A bányamivelő szittya Thurzó (földet feltáró) nem-

zet Erdélyt és Kis Szittyaországot már a történelem leg-

régibb idejében bírta. Tehát a legrégibb őslakók a thurzó

szittyák voltak, akiket thyrzó, agathyrzó, agathurzó néven,

görögösen pedig etruszkoknak neveztek s magyar nyelvű

népnek mondanak az ujabbkori történetírók.

Magyar nyelvű nemzet lakott a Duna-Tisza között

is, a nagy alföldi síkságon, a Kárpátokig, amennyiben

a jászokat már a Rig Védák, a Zend-Aveszta, sőt a leg-

régibb csin és arab kútfők is említik a görög írókkal

együtt, Jád, Ját, Jazyg, Japyg, Gászi, Jászi, Jászu nevek

alatt. És egész a Balti-tengerig találjuk nyomaikat, a len-

gyel krónikák adatai szerint. A jász nép ma is a magya-

rokkal egy nyelvet beszél, akkor is egy nyelvet beszélt

a közvetlenül körötte lakott szittya népekkel.

A bányaművelő thurzók után jöttek a tahó- vagy

dákaszittyák az aranytermő Erdélybe. A dáka nemzetnek

Európába került törzséről, s Zamolcs szereplésével tesz

említést a görög történelem, aki Krisztus születése előtt

580-ban született a dáka királyok családjában. Herodot

szerint Pythagoras tanítványa volt s kormányzata a dáka

nemzet erkölcseire, az igazságszolgáltatás tisztaságára,

szóval a közélet nemesítésére fektette a fősúlyt. S tény-

leg eredménynyel. Mert az ókori írók – Herodot is –

a dáka nemzetet úgy említik, mint a szittya népcsalád

leghatalmasabb, legigazságosabb és legkiválóbb tagját,

így értjük meg aztán Nagy Sándor makedón királynak

kijelentéseit, mikor azt hangoztatta sokszor, hogy büsz-

kén vallja magát dáka eredetű makedónnak, a dáka nem-

zet tagjának anyai ágon, mert abból a fajból származik,

amely az adott szót soha meg nem szegi, mint más

68

nemzetek a szövetségi esküt, hanem szentnek tartja. Tud-

nunk kell ugyanis, hogy Gothila dáka király az ő leányát,

Medopát, makedón Fülöphöz adta nőül s így anyai ágról

Nagy Sándor csakugyan a dáka szittya nemzethez tarto-

zott, mint Jordanes irja.

De visszatérve a legbölcsebb dáka királyra, Za-

molcsra, meg kell említenünk, hogy e név egyjelentőségü

a Szabolcs névvel, amit felesleges letagadni a pánszláv

tudósoknak, mert a dáka nemzetnek Ázsiában fenmaradt

utódai közt, épen a Teke turkománok közt él a Zamolcs

nemzetség, mint zabolcs nevű néptörzs. A dáka népek

hegyvidéki őshazájában pedig, a pontusmelléki Dáhász-

tánban, szintén él (az Apponi, Szombati, Karácsai, Kosa,

Csebi stb. nemzetségek között, akik Besse Károly János

előtt könyekig meghatva hivatkoztak a magyarokkal való

atyafiságukra) a Beszlényi nemzetség, amely nem lehet

más, mint a hazai Meszlényi család ott maradt ága.

Ógyallai Besse Károly János, József nádorhoz felterjesz-

tett jelentéseiben leírja, hogy ezek az ott maradt véreink

mennyire óhajtják a velünk való rokonság emlékeinek

felújítását, felkutatását: ámde sem Besse jelentései, sem

Körösi Csorna tudósításai nem bírták megmozdítani a

magyar társadalom szívét néhány pályadíj erejéig sem,

miután bennünket ez a kérdés sem lelkesít annyira, mint

az angolokat, norvégeket az északi sarkvidék felfedezése.

A többi dáka fejedelmek között megemlítendő Sár-

más (Sármisnak írták a latin írók), Durban és Teke király

(Decebalus = Tekebáál). Teke király Rómát 17 évig

hűbéresévé, adófizetőjévé tette, azonban Kr. u. 105-ben

Traján császár viszályt támasztott a szittya törzsek között,

akiket aztán meghódított, még ma is borzalmas kegyet-

lenséggel alapítván meg a római uralmat azon a földön,

amelyen, a történelem tanúsága szerint, addig mindig

szittya népek laktak, tehát szittya volt a közélet nyelve.

Ám Kr. u. 105. évtől fogva a római nyelv lett úrrá a

közéletben, de valóban pünkösdi királyság volt dicsősége

69

mert nem tartott tovább 146 évnél. És ez idő alatt is a

leigázott szittya népek ifjai előtt iskolák hiányában nem

lehetett megkedveltetni a latin nyelvet, bizony nem lehe-

tett oly módon latinosítani, mint ma a rumánok teszik,

akiknek még sem sikerült a magyar emlékeket teljesen

kipusztítani a hajdani Dáka és Kis Szittyaországból.

A pünkösdi királysághoz hasonló római uralomnak

azonban Decius császár alatt, Kr. u. 251. évben, örökre

vége szakadt. Ismét szittya népek birtokába került az ősi

haza s mai napig is abban maradt. Ugyanis a pontus-

vidéki dákaszittyák törzse, a gótok, akik Priscus Rhetor

szerint a kunokkal egy nyelvet beszéltek, a későbbi

bessenyő, kun és palócz, azelőtt pedig géta vagy dáka

nevek alatt szereplő harczias, kalandvágyó nemzet, fel-

kerekedtek erdős hazájukból és megboszulandó a faj-

testvéreiken elkövetett kegyetlenségeket, ráütöttek a római

légiókra. És mire magukhoz tértek a dicső légiók, ismét

adófizetőivé lettek a szittya népeknek, míg aztán 274-ben

Kr. u. egészen megtisztult tőlük Dákia, mely ismét Erdő-

elve (Erdőn tul) lett. A római uralom tisztviselői épugy

találták magukat, mint a Bach-korszak német beamterei,

akik közül azok jártak legjobban, akik itt maradtak, be-

házasodtak és megmagyarosodtak. Anonymus ugyan még

Árpád bejövetelekor is – a római egyház iránti hódo-

lata folytán – a rómaiak birtokának mondja Pannoniát,

ahol római hadseregeket lát még az avarok utáni korszak

«lején is. Oóth testvéreink azonban csak 134 évig birták

a hatalmat, mert a sokkal hatalmasabb hun népet is ide-

hajtotta a kényszerűség és Kr. u. 385-ben Balambér hun

király kezére került az ősi haza.1

1 A gót és géta elnevezés ugyanegy nemzetre vonatkozott,

amely magyar nyelvet beszélt és a szittya a népcsaládhoz tartozott.

Igazolja ezt a massageta elnevezés is, mely tatár nyelven sa – «víz»

és ma = «mellék» szavak összetételéből alakult és vízmelléki geta

népet jelentett, amely nép a vizigót névvel egy jelentőségű. Azon-

kívül a geta-gót, nép alatt, még több szittya nép is szerepelt. Így

70

A thurzó, jász, sármás, dáka, gót-géta szittyák örök-

ségét 385-től 564-ig, azaz 179 évig bírták s így érthető,

hogy miért mondotta magát Attila a rómaiak előtt Isten

ostorának és miért éltek a gótok és hunok testvéri közös-

ségben, de egymással versengésben, viszálykodásban,

mint azt a valódi magyar természet megkívánja, ha vas-

kezű emberek, mint Attila és Mátyás nem zsarnokoskod-

nak felette. A szilaj vérű magyarok máskép nem kormá-

nyozhatok. A parlamentarizmus elméletei csak igen

voltak tyragetták, thyssageták, jazigeták = (jász-szittyák), akik a

hindi nyelven = dsita, görög nyelven = szhytha, magyar nyelven

= szittya nemzet tagjai voltak és nyelvét beszélték. Épugy mint az

izraelitáknál Rubens, Simeon, Levi, Juda stb. nemzetségek is külön-

böztek ugyan egymástól, de ugyanegy atyának fiai és egy nyelvű

nemzet voltak. A geták és gótoknak nemcsak a szittya nemzethez,

való tartozandóságát, de sőt a hunokkal való ugyanazonosságát

igazolja Procopius is, De bello gallico Liber IV. és Pincerthon.

Recherchez sur les Scythes ou goths. .. pag. 176. Procopius

ugyanis azt irja: «Massagetae, quos nunc Hunnos, Apellamus.

Igor idejebeli, XIII. századbeli orosz énekekben, a polovcz

vagy alán leányokat gót szüzeknek hívták. Az oroszországi polovcz

nép, a hajdani bessenyők, kunok ivadékai, a magyarországi palo-

czokkal ugyanegy nép. Érdemes lenne a két néptörzs tagjainak egy-

mással a philokartikus egyesületek – képes levelezőlapok – révén

megismerkedni, később aztán továbbfejleszthetnék a néprajzi adatok

gyűjtését.

Priscus Rhetor szerint Attila hunjai és gótjai egy nyelven

beszéltek.

Michaeles Mátyás Lengyelország Chronikájában 1582-ben,

a palóczok nyelvével megegyezőnek mondja a krimi vizmelléki vagyis

vizigótok nyelvét.

Aeneas Sylvius pápa 1570-ben Széchy Dénes esztergomi

érsekhez irott leveleiben az Ázsiában maradt góthoknak megtérítésére

buzdítja a magyar klérust, a góthokat a magyarok rokonainak

állítván.

Zittaui Péter a Monumenta Boemiae czimű művében, 1784-ben

a góthokat a magyar nemzet tagjainak mondja.

Az avar, dáka, hun, massageta, geta népeket ugyanegy nyelvű

nemzeteknek mondják. Strabo Liber VII, Plimus Lib. IV. Cop. 12,

Justinus Lib. XXXII.

71

bölcs nemzetnek ajánlhatók. A hun és gót szittyák versen-

gése is végzetessé lett volna a szittya uralomra nézve,

ha nem lépnek nyomukba azonnal az avarok, akik nem

engedték közprédává lenni szittya őseik hagyatékát,

hanem azt birtokukba vették s nemcsak megtartották Kr.

u. 564-től 870-ig, azaz 306 évig, hanem megadták a

kegyelemdöfést is a római imperiumnak s ezzel befejez-

ték a latin és szittya nyelvű két állam közt is a leszámo-

lást. De ők sem élvezhették hódításaiknak gyümölcsét

sokáig. Belső viszályaik ismét az államiság felbomlását

idézték elő. Ekkor aztán tiz évi időköz múlva, tiz évvel

az avarok bukása után, megjelentek a kereszténység örve

alatt kegyetlenkedő frank-germán szomszéd nemzetek,

akik a hittérítés czége alatt a rómaiakat is felülmúló

embertelenséggel igyekeztek a magyar szót kiirtani a föld

színéről. Szinte provokálták a megtorlást, amely nem is

maradt el a honfoglaló magyarok részéről, akik nap-nap

mellett hallhatták az itt talált avar testvérek ajkáról

elmesélni a frank-germán népek borzalmas kegyetlenkedé-

seit. Mert valószínű, hogy Árpád népe már az ősi hazá-

ban értesülést nyert a testvéreiken elkövetett kegyetlen-

kedésekről s ez magyarázza meg azt a tényt, hogy az itt

lakó népek mint szabadítót üdvözölték és zsarnokaikat

cserben hagyva, Árpád elé siettek, aki azonnal megjelent,

mihelyt az avar birodalom bukásáról értesült. Elképzel-

hető-e tehát, hogy az avarok, jászok, sármások földjén

tiz év alatt szlávokká alakult volna át a magyar nyelvű

őslakosság?

A magyarok aztán ezer évnél tartósabb időre birtak

itt államot szervezni a magyar nemzeti eszme uralmának

Nem kegyetlenséggel, nem elavult ókort elméletekkel, de

a legemberségesebb, a legtestvéribb, a legtartósabbnak

bizonyult államszervezettel, megelőzvén a kereszténységet

a jogegyenlőség, testvériség, türelmesség elveinek meg-

valósításával, amelyeket Európa még mai napig is csak

frázisaiban ismer és hirdet.

72

Ha tehát a rómaiak uralma 146 évig, a hunoké 180

évig, az avaroké 306 évig, a gótoké 134 évig tartott, a

magyaroké 1017 év óta tart, az őslakó jász, thurzó és

dáka népek pedig Krisztus előtt is már ezer éven át itt

uralkodtak, akkor minő jogon követelik a latin szerzők,

hogy épen a rómaiakról nevezzék el a dákaszittyák, hunok,

avarok egyik tartományát Dakiának ma is, mikor ennek

a kincses földnek, mint a rómaiak nevezték, a dákaszittyák

nyelvében is Erdőelv volt az igazi neve? Hiszen Perzsa-

országban ma rs Árdeálnek hivják az egyik erdős tarto-

mányt, ahol mintegy 6 millió tádsi él, a hajdani dáka-

szittyák második ázsiai törzsének utódai, a teke-turkomá-

nok szomszédságában. Mert nemcsak a mai Erdélyben

és Dáhásztánban laktak dáka-táhó népek, hanem Hindi-,

Csin- és Japánországban is.

A japáni és csinországi történetírók jól tudják, hogy

a tahy vagy tay, czungár stb. néptörzsek velünk való

atyafisága bebizonyított igazság. Hindiországban Dacca

és Datia nevű város és tartomány szintén a dákaszittyakra

emlékeztetnek bennünket, a pánd-sáb, hun-avar, Bihar,

Balug (Baluch) Pécs-avar tartományokat és népeit nem

is említve.

De hát nálunk csak a lappokat keresték, aztán a

finneket is kezdték látogatni. Vámbéry pedig kutatott

a törökök között is, anélkül, hogy sejtelme lett volna a

magyar nyelvű szittyák őstörténetében nagy szerepet ját-

szott dáka és pánd nemzetről. Így aztán csak a legújabb

korban kezdték Horti Pál és mások megérteni Körösi

Csorna Sándor kutatásainak nagy jelentőségét és útmuta-

tását, mikor már a külföldi tudósok kutatásai a szumirok-

ról teljesen igazolták a kigúnyolt, meg nem értett Horváth

Istvánt, akit egyik munkájának kiadásában a magyar kiadó

maga engedett pellengére állíttatni Kollár által, helyet

adván «A történet kiigazítása czimen» egy olyan Zárszó

megírására, amely az összes itt élt honfoglalás előtti dáka

vagy géta, thurzó, avar és jász-sármás népeket mind szláv

73

nyelvű népeknek hirdette, elferdített szláv szavak segít-

ségével. Ezt az iskolát az összehasonlító nyelvészek

páratlan sikerrel alkalmaztak a magyarság ellen egész a

legújabb időkig.

És íme a Bjela-hora és Szvatopluk stb. nevekről

most derül ki, hogy ezek az ősi szláv nevek csak újabb-

kori hamisítványok, mert nem szláv neveket viseltek az

itt élt népek és városok Árpád bejövetelekor, hanem

magyart. Bihar nevű Hindi-tartomány emlékére nevezték

el szittya őseink a magyarországi Bihart még Árpád

bejövetele előtt. A Szvatopluk nevet is hiába faragták ki

Szvente-polugból a krónikások, akik a XIII. században

már az addig Szentepolug nevet így írták: Szvatopluk.

Kollár hiába dicsekedik tehát, hogy Felső-Magyarországon

szlávok voltak az őslakók, lévén Szvatopluk szláv hang-

zású név. Mert ime Hindiország ethnografiai adatai azt

bizonyítják, hogy a Baluch név ott ma is él. Balugisztán

és Bihar-tartományok a bihari, valamint balugi népek élő

czafolatok arra is, hogy hindiszittya törzsbeliek voltak

őseik is, amint a Zend, Szenté, Szende, Szentes nevektől

semmiféle szláv nyelvészet nem fogja eltagadhatni, hogy

azok ősmagyar szavak.

Mikor volt tehát ez az ország szláv, germán, latin

népek őshazája? ezt kérdem tisztelettel a nemzetisé-

gektől.1

1 Az oláhok két-három, nemrég eloláhosított helységnév alap-

ján, maguknak követelik s az összehasonlító nyelvészek és választó-

jogi korifeusok az oláhoknak oda ítélik egész Erdélyt és Magyar-

ország nagy részét. Az André-féle nagy térképkiadó műintézet, már

úgy is tünteti fel Magyarországot. Mi megfordítjuk az összehason-

litó nyelvészet fegyverét és néhány szó helyett 234 magyar helység-

nevet sorolunk Jel annak bizonyítására, hogy a mai Rumánország

őslakói magyar nyelvű kunok, bessenyők, jászok, csángók voltak.

Magyar nyelvű nép lakta a következő helységeket még a múlt szá-

zadban isj Aczél most Oczél, Aczélfalva most Oczelén, Ocsúd

most Ocsuduíj, Akna m.., Okna, Alfalu m. Albulest, Almási

elpusztult. Angyalos m. Angelest, Änkucza, Aradfalva m. Horo

74

Bizony érdemes lenne a bőkezű alapítványt tevő

magyar, honfiaknak verses drámák mellett arra a kér-

désre is jutalmakat kitűzni, hogy tényleg mikor voltak

itt szláv, germán és rumán nyelvű államok és nemzetek?

Hiszen látjuk, hogy csak az összehasonlító nyelvészet

csinált szittya népekből szláv, germán és latin nyelvű

népeket.

Mindig magyar nyelvű nép lakott itt az ősidőktől

fogva. Leszámítva a rómaiak pünkösdi királyságát, a frank-

germánok 10 évi portyázását és a törökök táborozását

a magyar nyelv itt mindig uralkodó államnyelv volt

egészen addig az ideig, amíg az olasz és osztrák bújto-

distye,.. Árpás m. Horpázsu, Babos m. Babusa, Babosfalva m.

Bjibjusénj Bácsfalya m. Bacsest, Baja m. Bogata még 1647-ben

6000 magyar r. kath. lakossal, akiket az olasz papok beleolvasztottak

a latinizált rumánságba,amely végül elszakadt Rómától. Bakótm.;

Baku. (Ennek magyarjakosságát István vajda és leánya magyar

Margit buzgón védelmezték. Margit 12 magyar szerzetes számára

kolostort is alapított, a bakói magyar püspöki székesegyház szom-

szédságában. Sőt Vazul vajda és Puha, Moldova főpapja megintet-

ték atmagyar egyház engesztelhetlen ellenségeit, az olasz papokat,

hogy ne latinosítsák, ne rumanizálják a magyar népet s ne

üldözzék a magyar papságot. Banka, Balamer m. Balaimirest,

Barát m. Bäräcz, Barátos m. Brátos, Bárd m. Bárdul, Boriád

m. Berlát, Barlicsfalva m. Barticseszt, Bacsa m. Basau,

Bozga, Becsetfalva m. Beeseszt, Békás m. Bikazul,, Belcseszt m.

Holocseszt, Bene, Benefalva m. Benest, Berendfalva m. Berendest,

Berkenyés m. Berhenest, Berkes m. Berbécsül, Berkó m. Berku,

Berkofalva m. Bergován, Bérlést m. Horlest, Berzencz m. Berzunez.

Besefalva m. Besest, Besnyős m. Bizigest, Bócsfalva m. Bucsest,

Boda, Bodfalva m. Budest, Bogáta, Bogdánfalva m. Bogdánest, Bor-

> dás m. Borde, Borzfalva m. Borzest, Botosfalva m. Botosát}, Bozó

m. Buzeu, Bozofalva m. Bosotén, Buda 3 helység volt e néven.

Budafalva m. Budest, Bugacz m. Bogicze, Busafalva m. Búsén,

Burjánfalva m. Burjanest, Büdöskő m. Bidesku, Csakló m. Csokién,

Csalános m. Csalonest, Csatárfalva m. Csatáres, Cser m. Csernal,

Cseh, Csurgó m. Csumbul, Csürgés, Darabfalva m. Darabán, Dédes,

m. Dedest, Derecske m. Dereczka, Diósfalu m. Diószén, Diókeszi

m. Diókecze, Diószeg, Doftyán m. Doftiána, Doftor, Donafalva m.

Rekitén, Dormánfalva m. Dormános, Dsidafalva m. Dzsudén, Éleskő

75

gatóknak sikerült a félrevezetett magyarságot az ön-

gyilkosság tervének mewgnyerni 1849-ben, amit 1867-ben

követett a másik végzetes tévedése, a magyar nemzeti eszme

megtagadása, elalkuvása, a Bach-korszak állambölcsé-

szeinek nemzetiségi babiloni elméletét elfogadván.*

Pedig mily nagy kár volt alku tárgyává tenni a

magyar nyelv jogait ebben az ősi, magyar dicsőséggel

teljes szent hazában! Hiszen történeti tény, hogy az itt

íakott oláhok is magyar nyelven bészeltek, mint ahogy

a velünk lakott gömöri, csángó, tahó, jász stb. nép-

törzsek is magyarul beszélő népek voltak mindig, daczára

jazygjsramjita és dac torzneveiknek.

m. Heuliska, Erdőfalva m. Ardeván, Eresztő m. Hereszteul, Esz-

korczen, Eszperecz m. Speriecz. Farkas m. Farkasa, Farkasfalva rru

Farkasén,, Fedelesfalva m. Fedelesén}/ Feketefalva m. Fiketest,

Feredő m. Feredén, Foksány m. Foksán; Fonofalva m. Fonoán,

Kajtár m. Gajdár, Galocz ma teljesen laíinizált rumán, Godrafalva

m. Godra, Gorzafalva m. Gorzest, Gyalu m. Gyűlést, Gyulafalva m.

Dsulest, Halas m. Halaucsest, Halastó rh. Helestin, Halom m.

Holmi, Hong m. Hongul, Hártyán m. Hartiona, Hasznosfalva m.

Hasznosén, Helta vagy Kelta m. Helteu, Herló m. Herlocsest,

hires szépségű magyar temploma volt, Hidegkút, Hilib, Hodora,

Horgos m. Horgyest, Horka, Magyar Korni m. Korni Ungar,

Huszárfalva elpusztult, Jakabfalva m. Jakubest, Janók, Jánosfalva m.

Jánosén, Jászvásár m. Jassy-Jeromosfalva elpusztult, Kakasfalva m.

Kakasén, Kálmánfalva m. Kálmánest, Magyarkelő m. Vád-Ungur,

Magyar kerület m. Czinut-Ungar, Magyar Mordisen m. Mordsineni

Unguri, Magyarok Szabadja m. Slobozia Ungurén, Majsa m. Mojsa,

Mánfalva m. Monest, Mátéfalva m. Matien, Matkó megszűnt, csak

Pestmegyében él emléke a Matkó puszta nevében, Medelén, Méra

m. Mira, Mérefalva m. Mirest, Mérges m. Merdest, Milko magyar

püspöki székhely volt, Mojnest, Mojnespataka, Nádas m. Nadasin,

Nagypatak m. Nalemare, Nővér, Nyáras m. Nyerucza, Nyires rn.

Nerezsul, Ócsa m. Ocse, Onfalu m. Onest, Óriásokhalma m. Modzilla

oriasilor, Pávafalva m. Pavanest, Pobolpatak m. Valeare, Ponczfalva

m. Ponczest, Pusztina m. Pusztian, Reese, Rekedttó m. Rakatan,

Rekettyó m. Reketosza, Rekettyés m. Rékélest, Rebécze, Répa,

Kalugyerpataka m. Kalugyermásé, Karácsonkőm. Piatra, Kászonm.

Kaszinul, Ketris m. Ketrisu, Klézse m. Klézsa, Komán, Kománfalva

m. Kamanest, Komántéb m. Kománderest. Korád m. Korádul Kod-

76

Tudjuk ugyanis, hogy a

középkori Oláhország

nevét azoktól az állampolgároktól vette, akik Drágó s

vezérlete alatt költöztek ki Magyarországból, akik épen a

latin oltár nyelv elől akartak menekülni a bessenyők,

kunok üressé vált otthonába, miután a tatárok Jázsvásár

közeléről kiűzték az, ott élt lakosságot, kardélre hányták.

Már most azt kérdezzük, ugyan miért menekültek a Mára-

marosban élt magyar állampolgárok a magyar oltárnyelv

elől, ha az oláhok latin nyelvű nép, román utódok lettek

volna? Ezt jó lesz azoktól a lelkészektől megkéraezrii,

akik a magyar görög kátHőliküs püspökség felállítása

ellen olyan eíkeseredetlen tiltakoznak s a nemzetiségi

törvényt még több hibával akarják megtoldani.

nár-, Kovászna-, Kozló m. Kozleu, Kővár m. Kovárlni, (Attila

korában Hunnivár volt a neve), Kövesd m. Kujesdu, Küsten, Küs-

Bikk, Lakosfalva m. Likosen, Lápos m. Lopus, Léczfalva m. Léczest,

Lélfalva m. Lélest, Leontinfalva m. Leontinest, Léva m. Leova,

Ludas m. Ludasa, Lukácsfalva m. Lukacsest, Lunka, Macskás,

Madaras m. Madaraest, Máglya, Magosfalva m. Magosest, Magyar-

falva m. Ungurén/Magyarfalva m. Madsirest, Magyari m. Unguri,

Románvásár m. Román, mind magyar nyelvű székelyek lakták.

Sófalva, Solymár m. Sojmarest, Somlyó, Sóspatak, m. Sorata, Sóviz

m. Szoviza, Szabócs m. Szabosia, Szabófalva m. Szabván, Szalánk

m. Eszlenek, Szaloncza/m. Szalonczul, Szamos m. Szomucz, Százkut

m. Százkutul, Szébel m. Szebul, Székelyfalu m. Szabujen, Székely-

patak m. Szekulyáska, Szépváros m. Tirgulfrumoz, Szeredvásár/

püspöki székhely, hires búcsújáró temploma volt, Szikla, Szőlőhegy

m. Tiszeszt, Szucsáva (Engel szerint hajdan a dáka nép korában.

Szűcsök névvel bírt).

Szűcs, .két falu a mai Suczáva mellett, ma már nem léteznek:

Talpas m. Talpiczi, Talpa, Tamásfalva m. Tamásén, Torko, Tázlo

m. Tazloul, Teczkófalva m. Teczhán, Terebes, Tolvajpatak m. Petri-

csik, Törtetfalva m. Turtujest, Turló m. Turlni, Üléskő m. Ileszkó,

Ürményes m. Urminésul-Valén, még 1840-ben mind a 3300 csángó

lakosa tudott magyarul beszélni, Jerney tanúsága szerint. Varuncs

m. Vranes, Vazló m. Vazlu, Visonta m. Vizantia, Völcsög An. Bel-

csugul, Zapold, megszűnt létezni. Összesen tehát 234 magyar nyelvű

helységről tudott még 1840-ben beszámolni Jerney János. Néhány

évszázaddal azelőtt az egész mai Rumánország lakossága magyar

nyelvű népek voltak.

77

Bizony magyarul beszélő nép voltak ám a mára-

marosi oláhok akkor, amit 'bizonyítanak helyiségeik és

családjaik tiszta magyar nevei.

A Bálk, Igefi, DrágoFcsaládok nevein kívül, a többi

család is mai napig magyar nevet visel, még pedig ősi

magyar családneveket, mint azt körösi Csorna Sándor

óta számosan konstatálták. Így pl. a Jurka, Jorga család-

név is à hajdani Jurika, Yurka ősi szittya nemzetség

nevét viseli. Helységneveik nemcsak M áram árosban

(Gyulafáivá, Budfalva) a hindiszittya őskori emlékekre

vallanak, hanem történeti tény, miszerint a Máramarosból

akkor kivándorolt oláhok összes községeinek magyar

nevük volt. Hidegkút, Sópatak, Bedőháza, Nádaspatak,

Magasmart, Egrespatak, Kőkút, Tövismező, Kopácsfalva,

Bükkös, Deszefalva, Sugatag neveiket csakis magyar

nyelvű lakosságtól kaphatták. Mert akkor nem avatkozott

bele a kormány nálunk is abba, mint az oroszoknál és

rumánoknál régóta szokás, hogy milyen legyen a község

neve? Maga a nép adta községének a nevet s ha magyar

nevet adott, azt adták tehát, amilye volt. Ez azt jelenti,

hogy abban a községben magyarok, illetve magyar nyelvű

népek laktak.

De oklevelek is bizonyítják, hogy a magyarok,

kunok, székelyek és oláhok nemcsak egy kenyéren éltek,

hanem egy nyelven imádták az Istent is, ugyanabban a

templomban. Sőt épen az oláhok tiltakoztak legerősebben

az ellen, hogy a holt latin nyelvet erőszakolják rájuk,

miután Gyula vezér alatt elfogadták a kereszténységet s a

görög nyelvű egyházi rítust már inkább szabadelvűbbnek

tartották, mint a latint, amelyet gyűlöltek az összes

szittya nemzetek. Előttem legalább határozottan rokon-

szenyes az akkori máramarosi oláhok tiltakozásábaJatin

nyelv ellen, amely nagyban hasonlít a Vatha nemzetség-

tiltakozásához a gyűlölt római nyelvnek térfoglalása ellen.

A latin nyelv aztán, amint otthonra lelt itten, rettenetes

kíméletlenséggel pusztította el minden emlékét a magyar

78

nemzet őstőrténelmének... Ez az oka, hogy a magyar

társadalomból végkép kihalt a nemzeti eszme iránt való

érzék Ez az oka, hogy az elkorcsosult magyarság hűtelen

a nemzeti eszméhez, kigúnyolta Széchenyit, Horváth

Istvánt, Körösi Csorna Sándort, ellenben az oláhok rajon-

gással tudnak lelkesedni hóhéraik emlékén is. gyermekei-

ket Titus, Flavius, Trajanus névvel róluk nevezik el,

őseiknek képzelvén őket. A magyar alföldön ellenben

nem találunk egyetlen magyar lelkészt sem, aki figyel-

meztetné a szülőket, miszerint az olasz és német szentek

keresztneve mellett, talán megérdemelne honalapító Árpád

is egy kis helyet, a magyar nép szívében.

Elszomorodva láttam pl., hogy a legmagyarabb al-

földön a színmagyar nép sehol sem adja fiának Árpád

apánk nevét, hanem még ma isÍ csupa Rókus, Henrik és

efféle neveket kapják a magyar anyák fiúgyermekei, mint

akkor, amidőn tűzzel vassal pusztították a nemzetünk

múltjára, őstörténelmére vonatkozó emlékeket.

Azért kellett majdnem egy évezrednek elmúlni, amíg

hosszú kábultságából kezd felébredezni a magyarságban is

végre a szittya nemzeti öntudat, hogy egymásban és az őt

környező nemzetekben felismerje a fajtestvért. Az oláhok

és magyarok kétszeres érdeke kölcsönösen kutatni e kérdés-

ben a valóságot, ajmi nemι nehéz dpjog, ha helyes nyomon

járunk. Mert vannak adataink bőségesen, csak össze kell

azokat gyűjteni. Ε helyen csak néhányat említek meg.

A leleszi barátok az oláhokat és székelyeket, egy

1300 év táján kelt oklevelükben határozottan egy nem-

zetnek mondották, ami azt jelenti, hogy egy nyelvet is

beszéltek. A magyarok között, Zala-, Gömörmegye lakosai

között, az Árpádok alatt léteztek olyan falvak, amelyik

oláh névvel állanak kapcsolathan. Az is tény, hogy Mára-

marostól kezdve egészen az Olt vizéig s le a Dunáig,

Gyorgyevóig, Jászvásárig mindenüt magyar helység és

családnevekre találunk, amelyeket latinul beszélő nép nem

iürt volna meg a körében, amint az osztrák uralomnak

79

is az volt első teendője, hogy egy 1850, évi márczius

8-ikán kelt körrendeletben megparancsolta az erdélyi

lapoknak, miszerint az oláhokat ezentúl ne oláhoknak és

nimánoknak, hanem románoknak kell nevezniök, nehogy

eszükbe találjon jutni a gyulafehérvári káptalan iratai közt

utána kutatni valamelyik újságírónak, vagy történetirónak

a Havaselvi oláh vajdák levelei után. Ε levelek egyikében

pL Péter oláhországi vajda 1584-ben arra kéri az erdélyi

helytartóságot, hogy olyan embert küldjenek ő hozzá,

aki vele magyarul beszéljen. Sőt még 1655-ben is Kon-

stantin havasalföldi (havaselvi) oláh vajda magyar levelet

ír Rákóczy Györgynek, Illés Sándor moldvai oláh feje-

delem pedig 1668-ban Apaffy Mihálynak az akkor még

magyar nyelvű Jászvásárból magyar leveleket küld.

Amikor tehát a kuczó-oláhok küldöttsége itt jár nálunk

és itt panaszolja el a szerb és görög testvérektől szenve-

dett sérelmeit, a magyar nemzet önmagának tartozik azzal

az elégtétellel, hogy eszébe juttassa oláh testvéreinknek

közös múltjának emlékeit, amelyek világtörténeti jelentős-

séggel bírnak, mert a szabadságot, a testvériség ügyét

szolgálták közösen, a fajgyűlöletet, szolgaságot terjesztő

római és szláv törekvések ellen. Az már aztán csakugyan

a jó izlés dolga, hogy ha saját érdekeik ellen a jövőben is

álrómai néven akarnak ellenünk fellépni, vagy pedig vissza-

térnek a történelmi oláh névhez, a magyar oláh testvériség

elvéhez, amelyet mind a két nemzet ősei követtek.

Annyi tény± hogy mind a két állam vezető egyénei-

ben meg van a hajlandóság erre, sőt számottevő munkák

jelentek meg a rumán sajtóban is, amelyek a két faj köze-

ledését sürgetik.1 Ámde a jóakarat nem elég, ha az nem

1 Rendkívül érdekes és bennünket közelről érdeklő értékes

munka jelent meg nemrég a romániai könyvpiaczon. A könyv czime

«Rumania és a Balkán félsziget.» Szerzője Secca György, a rumániai

birói kar egyik legtekintélyesebb tagja, aki nemrég még a rumániai

külügyminisztériumban teljesitat diplomácziai szolgálatot.

A könyv Rumania külügyi politikájának feladatát veszi sorra

80

nyilatkozik tettekben. Pedig alkalom lett volna elég

mikor a rumán túlzók, akik magyar állampolgárok, nem

átallották megvádolni a magyar nemzetet egész Európa

előtt. Mert amíg a hazafias oláhság részéről nem látják

semmi jelét sem a közeledésnek, sőt hallgatnak akkor, mikor a megbántott magyarság előtt tisztán állott a

helyzet, hogy «aki nincs mellettünk az ellenünk van»

addig kétszeresen meggondolandó, vajjon ne helyezked-

jünk-e mi is a hallgatólagos, tétlen jóakarat álláspont-

jára, mint a hazafias magyar oláhság? Ha pedig a cse-

lekvés ideje bekövetkezik, vajjon nem lenne-e helyesebb

tőlünk a makedón állam visszaállításához nyújtani segítő

kezet, hálából Nagy Sándor emléke iránt, aki büszkén

vallotta magáról, hogy ereiben a szittya-dáka ősök vére

folyik ... De talán kiábrándulnak oláh testvéreink is a

latin-római eredetnek anyáikra nézve megszégyenítő mesé-

jéből ... Mert hiszen az ősi szittya vér az ő ereikben

sem válhat vizzé.

A kuczó-oláhok küldöttségének tehát köszönettel

tartozunk, hogy felfedezték bennünk a régi jó testvért.

jielyes nyomon járnak. És ha az angol, norvég, svéd

s szerzője kifejezést ad annak a véleményének, hogy Rumániának

ápolnia kell a Magyarországgal való baráti viszonyt.

Szerző szerint ma is igen nagy azoknak a rumán állam-

férfiaknak a száma, akik a legnagyobb hódolattal emlékeznek meg

Andrássy Gyula|érdemeiről, magas politikai erényeiről és nagyszerű

diplomáciai tapintatáról.

A szerző azután annak a véleménynek ad kifejezést, hogy a

két ország közötti alliancenak tartósnak és erősnek kell lennie.

A balkáni helyzet s a folytonos zavarok is szükségessé teszik e

szövetség fentartását. Ám nem elég csupán a hivatalos szövetség

hanem arra kell törekedni, hogy ez a szövetség a két ország uépeit

is közelebb hozza egymáshoz. A magyarok és a rumaniaiak őszinte,

barátsága alapja lehet egy új hatalmi erőnek.

Gyűlölség helyett szeretet; ellenséges és harczias indulat

helyett őszinte kívánság a közeledésre: ezek az utak, melyek a

teljes barátságra vezetnek Secca szerint.

81

nemzetek expedicziókat küldenek az északi és déli sark-

vidékek felkutatása végett, a magyar és oláh nemzetnek

is önmaga iránti kötelessége lenne tisztázni ősi eredetük,

fajrokonságuk kérdését, az őstörténeti kutatások nyomain,

Ha a magyar újságírók egyesületének illustris elnöke e

ezélból megtenné a kezdeményezést s az összes hazai

lapokban az egyesület felhívást bocsájtana ki, nemcsak a

magyar közönség áldozna erre a czélra, hanem talán

Rumánország társadalma is követné a példát. Sőt az sem

lehetlen, hogy a két testvér-nemzet művészei kölcsönösen

támogatnák a közös törekvést, a két együttműködő expe-

diczió költségeit igyekeznék beszerezni. Valamikor a Kaff-

Jcázban az oláhok és székelyek ősei s még Kunországban

is egy templomban, egy nyelven imádkoztak. Miért ne

működhetnének Budapesten és Bukarestben együtt, egy-

egy előadáson a két nemzet művészei, az ősök szép templo-

maiban? Az olasz és német zeneirodalom kitűnőségeinek

hazafias példáját követhetnék a magyar művészek is. S

ha az olasz és német zene nagyban hozzájárult az olasz

és német egység győzelméhez, a nemzeti lélek nélkül

gyötrődő Ausztria felett, azt hiszem, hogy a magyar ön-

álló vámterület megalkotása, a magyar állam tekintélye,

elismerése, lobogóinak tisztelete érdekében íróink és

művészeink munkássága, több sikerrel járna, mint köz-

jogászaink nagyképüsködése.

Hiszen külföldön nem ismernek el bennünket önálló

nemzetnek, holott a legkisebb balkán államok is bőven

ellátják a külföldi sajtó-orgánumokat anyagi támogatással,

hogy informáczióikat ne az ellenséges érzelmű osztrák

lapjakból vegyék. Önálló vámterület nem lenne szükséges

jó érzelmű szövetséges állam társaságában: ellenben az

osztrák állammal szemben csakis ezen az utón biztosit-

hatjuk anyagi érdekeinket a belső piaczokon és Keleten,

ahol épen az osztrákok miatt bennünket is gyűlölnek.

Keleti testvéreink segítségével ellenben a magunk

érdekeit hathatósabban védhetjük meg. A magyar és

82

rumán állam egymással egyetértve, a Balkánon és Keleten

nagy befolyással érvényesíthetnék érdekeiket – holott

egymás ellen foglalva állást – veszélyeztetik létérde-

keiket.

Adja Isten, hogy ajobb sorsra érdemes két nemzet

egymásban ismét testvérre, hü szövetségesre és megbíz-

ható bajtársra találjon, mint a dáka ősök korszakában.

VI.

Mi a magyarság világtörténeti hivatása?

Legendás idők rég letűnt korszakából, élő valóság-

ként, közeledik felénk az egyetemes emberiség szocziális

politikájának eszméje. (Avatag régmúlt évezerek három

korszakalkotó eseményének mozgalmas jelenetei mutatják

e fönséges eszme megszületését, kibontakozását és be-

lépését a világtörténelembe.

Megelevenedik lelkünk előtt a remetévé lett Buddha

királyfi alakja, aki – mint Körösi Csorna Sándor kutatá-

saiból tudjuk – magát a szittya törzsbeli Csákja nemzet-

ség tagjának vallotta. Harmadfélezer év harczi lármájából

kiábrándulván, kezdjük megérteni az ő szelíd hangját.

– «Minden embert, – így szólt – legyen az bár-

milyen fajtájú vagy nemzetbeli, legyen akármilyen vallású,,

testvéretek gyanánt tekintsetek, akiknek ellenkező vallású

meggyőződését tiszteljétek, hogy boldogok lehessetek:

ezen a földön. Mert a nemzetek minden nyomorúsága

az emberek elkülönzéséből, boldogságuk pedig testvén

összetartozandóságukból származik.»

Íme ott látjuk az elkülönzés országában keresztfán

haldokolni az emberiség örök békéjének, összetartozan-

dóságának prófétáját, aki vérével pecsételte meg hűségét

ezen isteni eszme iránt, amelynek megvalósítását leg-

buzgóbb hivei is csupán a túlvilági élet számára tud-

ták elképzelni, nemzete pedig egyenesen hazaárulásnak

tekintette.

83

És 900 évvel, később a világtörténet színpadján

megjelennek Árpád fejedelem és honszerző őseink, akik

vérükkel erősítették meg már a szent fogadást, hogy a

nemzetek testvéri összetartozandóságának új politikájával

hazát szereznek és államot alkotnak, két világrész leg-

szebb, legdúsabb földjén, de egyúttal legfélelmesebb

érdekharczainak ütköző pontján... Ám látjuk azt is, hogy

amint beékelték magukat őseink, az egymás iránt ellen-

séges indulatú keresztény államok közé s megalkották a

legdemokratikusabb szocziális államot: tapasztalniok kel-

lett, hogy az akkori keresztény nemzetek sokkal távolabb

állottak az emberkultusz, jogegyenlőség és testvéri össze-

tartozandóság eszméitől, minf lovagias érzelmű és türel-

mes gcmdolkodásu, embe becsülő őseink.

Ámulva látjuk, hogy a Krisztusi politika eszméihez

Hadurimádd őseink sokkal közelebb állottak, mint az

elkülönzési elvvel, a hűbéri szolgasággal megbénított

államok, mert őseinknél sem a vallás, sem aszületés,

sem a vagyon nem képezett választófalakat, korlátokat a

nemzet tagjai között. A közjogok élvezetét: nem osztá-

lyozták vallás, születés és vagyon szerint, hanem az

egyéni derekséget, az erkölcsi értéket vették figyelembe,

aminek becsét a hadviselésben és államéletben már akkor

felismerték őseink, megelőzve ezer évvel a nyugati álla-

mokat, amelyek a választójog gyakorlásánál még mindig

nem bírják megtalálni a helyes alapot.

A keresztény államok tehát akkor is mindig csak

a Krisztusi morál «betűit» követték, holott őseink, mint

politikailag legérettebb gondolkozású népe a világnak, a

buddhány és keresztény moráljrjolitíka eszméit fogadták

szívükbe, amikor a gyakorlati életben alkalmazták a szö-

vetségi politikát.

És honszerző őseink megalapozták ezzel a világ-

béke nagy művét, az eljövendő harmadik évezred számára.

A leghatalmasabb nemzetek ma a régi magyar szövetségi

politika hű követőinek mutatkoznak s nem messze van

84

az idő, amelyben a béke fentartását, védelmét az emberi-

ség közös érdekének fogja elismerni minden állam, tehát

ezt jelszavak helyett valamelyes közös intézménynyel

fogják biztosítani is, követvén a mi példánkat. Mert a

nemzetek békéjét sem írásbeli szerződés, sem bírói intéz-

mény nem biztosíthatja. Az irott szövetségi szerződéseket

az ultima ratio akkor tépheti rongygyá, mikor neki tet-

szik. A békét a szövetséges államok között csakis a véd-

erő szervezetének valamelyes közössége biztosíthatja.

*

Az emberiség közös érdekeivel szemben közös

kötelességek is vannak. Ezek előtt el kell némulni annak

a kifogásnak, hogy a külön-külön önálló hadseregek nem

fognak az egyes parlamentek akaratától, inkább szeszé-

lyeitől függni, hanem valóban a béke érdekeit fogják

biztosítani, közös erővel s aránytalanul kevesebb költség-

gel, mint ma, mikor a társulás századában a külön had-

seregek óriási fegyverkezései úgyis ellentétben állanak a

valláserkölcsi elvekkel és a népjólét szocziális követel-

ményeivel.

Az ipari, kereskedelmi és munkásvilágban minde-

nütt a társulás, a kartell eszméje lépett előtérbe. A szö-

vetkezés elve mindenütt hódit, az önállóságnak, függet-

lenségnek képzelt széthúzás, elkülönzés, egymás elleni

verseny helyett. Ma már belátja mindenki, hogy a régi

Robinson-féle romantika lejárta magát, sőt az egyedüliség

épen nem önállóság,hanem kizáratás az emberiség nagy

Í5MCsolaíából. Azt látjuk továbbá, hogy minél nagyobb

az ipari és kereskedelmi kultúra, annál inkább vészit

durvaságából a verseny. Minél nagyobbak lesznek a

hadseregek s fejlettebbek a hadi tudományok, annál

hamarább fognak a kartell és szindikátus példája után

a nemzetek is rájönni arra a tapasztalatra, hogy a véderő

közösségével s a régi magyar szövetségi politika felújí-

tásával a hármasszövetségnek s ezzel Európa békéjének

85

alapvető munkáját teljesítették uralkodónk és Andrássy

Gyula gróf, akitől ezt az érdemet maga Bismark sem

tagadhatja meg.

És valóban lehetetlen, hogy a gondviselés tervszerű

intézkedése elkerülje figyelmünket, látva azt a tényt, hogy

amikor nemzetünk a sir szélére jutott, első ezer évének

utolsó korszakában s mikor a Habsburgok utolsó ments-

várai is szétbomlás előtt állottak: akkor találtak rá a

nemzet és korona világtörténeti hivatásuk valódi útjára

és felvirágzásukat annak köszönhetik, hogy egy Árpád-

Habsburg uralkodó nagy szíve, lángeszű magyar minisz-

terével együtt, a két birodalom között felújították és

betetőzték Árpád szövetségi politikáját a véderő közössé-

gével. Sőt erre ráépítették a hármasszövetséget is.

Az események aztán megmutatták a világnak, hogy

ezzel a teljesen új, de a modern időnek megfelelő, sőt

nagyszabású szocziálpolitikai eszmével, a véderő közös-

ségével, ha ezt tovább fejlesztenék az európai államok:

a világbékét Örök időre lehetne biztosítani a nemzetek

között. Mert hiszen, ha az európai államok szövetsége,

a magyarság kezdeményezésére, megalakulna és közös

fővezérlet alatt ez a szövetség rendelkeznék nyolcz-tiz

millió főből álló hadsereggel: úgy ezzel senki se meré-

szelne szembe állani.

Biztos vagyok benne, hogy az összes nemzetek a

szocziális és kommunális közös tőketermelés ábrándja és

egyéb szürke elmélet helyett nagy örömmel üdvözölnék

a béke és jólét közösségének megvalósítóját, a véderő

közösségének magyaros gondolatát, amely a régi magyar

szövetségi politikának betetőzése.

Annyi bizonyos, hogy a szövetséges nemzetek béké-

jét ez sokkal jobban biztosítaná, mint a drága és külön

hadseregek, amelyek megkövetelik, hogy folyton verse-

nyezzenek egymással a vér- és pénzáldozatok árán. Mert

mihelyt egyik szövetséges lemaradna a versenyből, az

írott szerződés daczára, nem mentené őt meg semmi

86

attól a sorstól, hogy szövetséges társai ne örüljenek

pusztulásának és ne tekintsék őt közprédának, ha bel-

zavarokkal küzd.

Ha ellenben a véderő közössége pecsételi meg a

szövetséget, akkor teljesen ki van zárva az az eset, hogy

a béke megzavartassék valamelyik szövetséges állam

részéről. Külső megtámadásról pedig szó sem lehet egy

olyan szövetség esetén, amely több millió főből álló had-

sereget egy vezénylet alatt tudna a támadó féllel szembe-

állítani.

Azért tehát a magyar parlamenti ellenzék ne úgy

tekintse a véderő kérdését, mint egyszerű államjogi kér-

dést, hanem a magyar nemzet világtörténeti hivatásának

szempontjából nézzen szembe azzal a feladattal, vajjon

a világbéke gyakorlati megvalósításának volt-e, van-e és

lehet-e helyesebb módszere a régi magyar szövetségi poli-

tika betetőzésénél, a véderő közös szerzeténél?

Van tehát közös ügye az emberiségnek, a nemzetek

politikájának, amint ez Grotius Hugó óta kifejezésre is

jutott a nemzetközi jogban.

Az elkülönzés korszakában ez ellen felháborodással

tiltakoztak volna az összes államok. Különösen azok,

amelyek az elzárkózás elvére, a gyűlöletre építették politi-

kájuk bölcsességét.

Ma azonban más időket élünk. A sajtó és a közle-

kedési eszközök egyre közelebb hozzák a nemzeteket

egymáshoz. Egészen észrevehetőleg kezd átalakulni a

politikai jelszavak iránti hódolat. Széchenyi iskolája (az

emberkultusz) még Magyarországon is kezd terjedni és

kezdik észrevenni az emberekben levő értéket. Ezeket eddig

bizony könnyelműen pazarolták azokért az exigentiák tudo-

mányának vélt ókori elvekért, bálványokért, amelyekről

azt képzelték, hogy mindenható Istenek.

így vagyunk például az önálló, inkább csak külön-

álló hadseregek elméletével is, amelyet az ókori politika

inventáriumából örököltünk. Az ókorban és a közép-

87

korban, mikor az emberek elzárkóztak még honfi-

társaiktól is, mert csak a rombolás, pusztítás, öldöklés

rablás czéljaiból gyülekeztek egybe, amennyiben akkor

iparszerü foglalkozás, keresetforrás volt a rablással egybe-

kötött háboiuskodás: akkor tényleg az államok üdve, a

lakosság élet- és vagyonbiztonsága megkövetelte úgy-

szólván, hogy ne csak az államok, de a nagyobb birtokot

élvező főurak is, külön, önálló fegyveres erővel rendelkez-

zenek, miután kizárólag az ököl képviselte a jogot és

igazságot.

Ma azonban, ahol egyeseknek, valamint nemzetek-

nek ezerféle más eszköz áll rendelkezésül, jólétük bizto-

sítására, nem épen legbiztosabb módja a sikernek a

hadseregekre bizni sorsukat, mert a legerősebb hadsere-

get is érhet balszerencse. Valóban nagyon is égető szük-

ség, hogy gondolkozzanak e kérdés fölött az összes

államok parlamentjei, hiszen egymástól való félelmükben

a végletekig felcsigázzák a katonai költségeket, bár ez

még mindig olcsóbb, mintha vereséget kellene szenved-

niük készületlenségük miatt. Ez így tehát nem maradhat.

Az összes polgárosult államok lakosai érzik, hogy

a tulmagas katonai terhek veszélyeztetik a megélhetési

viszonyokat, anélkül, hogy biztosítékot nyújtanának arra

nézve, miszerint megtámadtatás esetén, hadseregeik fel-

tétlen győzni fognak-e?

Nekünk, mint akiket két világrész ütköző pontjára

kihelyezett a sors és kisszámú nemzet vagyunk: két-

szeresen fontos, hogy foglalkozzunk e kérdéssel, hogy

lássuk tisztán, vajjon melyik az élet útja és melyik a halál

ösvénye? A szövetségi politika, a véderő szövetségével?

Vagy Kis-Magyarország szerepére lesülyedni, a balkáni

államocskák mellé? Egy olyan önálló hadsereggel, amelyik-

nek a nagyhatalmak parancsolnának, amig hamarosan

Lengyelország sorsára jutnánk, az első belforrongás hírére?

Vigyáznunk kell, nehogy úgy járjunk, mint az önálló had-

seregeik vereségével elpusztult nemzetek.

88

Hiszen a sémi népet is az vezette a megsemmisülés

örvényébe, hogy a farizeusok elfogultsága nem látta tisz-

tán, miszerint ők nem a függetlenség felé, de a vég-

pusztulás útjára vezették rajongással szeretett hazájukat.

Ε tekintetben rendkívül hasonlók voltak akkor az

ottani viszonyok a mi állapotainkhoz. Ma Magyarorszá-

gon is, mint hajdan Júdeában volt, kétféle függetlenségi

politika van. Elszakadni, mint Egyptom, Júdea, China és

Tibet cselekedték, minden nemzettől, sőt még a megyé-

ket is szétválasztani egymástól. Ez volt a régi Egyptom

és Júdea függetlenségi politikája. Felbontani minden érdek-

közösséget a többi nemzetekkel, sőt még hazájuk egyes

tartományaival is kerülni az érintkezést, minél magasabb

válaszfalat emelni a gyűlölködéssel közöttük az életben:

ezt tartották a régi Júdeában hazafias nemzeti poli-

tikának.

Szakasztott ilyen a mi 49-es függetlenségi politi-

kánk, a Habsburgok többi országaival szemben, jóllehet

a magyar lélek minden porczikája a szövetkezésre, barát-

kozásra, a testvériségre van teremtve.

Mikor a világbéke Messiása a földön járt, láttaf

hogy Júdeát szolgaságba vezdte már a farizeusok politi-

kája, az autonómiáról és függetlenségről alkotott téves

felfogásuk. Hazafias lelke előre látta nemzete pusztulását s

könyek között jövendölte meg, hogy kő kövön nem fog

maradni Jeruzsálemben, ha nem szakítanak helytelen ön-

kormányzati és függetlenségi politikájukkal, amelyek csak

az önkénykedésnek, meg az öngyilkosságnak kínját érez-

tdik a nemzdtel, a képzelt nemzeti nagyság helydt.

És bátran hirdette, bár tudta, hogy kinos halállat

kell megszenvednie szavaiért, hogy a nemzetek boldog-

ságát, függetlenségét, szabadságát a népfajok testvéri szö-

vetsége fogja megteremteni, mert ennek életereje nagyobb,

elevenebb lesz a római fegyverek hatalmánál.

Úgy is történt, mert ámbár a farizeusok a hazafiat-

anság, hazaárulás vádját zúdították Krisztusra: kétezer

89

évnek összes, rettenetes tanulságai végre meggyőzik bizo-

nyosan a zsidóságot is arról, hogy a Krisztusi függet-

lenségi politika, a nemzetek testvéri összdartozandósága

lett volna Júdea ujjáteremtője és nem a farizeusoké, akik

magukat és nemzetöket is végromlásba vezették, bár a

maguk meneküléséről valószínűleg gondoskodtak.

Sajátságos ismétlődése a történelemnek Magyar-

ország legközelebbi múltja.

Nálunk is hazaárulásnak bélyegezték nagy Széchenyi

függetlenségi politikáját, mikor a Habsburgok többi orszá-

gaival való szövetség szétbontásának rettenetes következ-

ményeitől meg akarta menteni vegyes ajkú nemzetét,

amelynek minden csöpp vérét kímélni kellett volna.

A rettenetes következmények a nagy államférfiúi igazol-

ták. De azért a kiábrándulás még mindig késik.

A hiúság visszatartja Deák és Kossuth követőit a

Széchenyi fölényének elismerésétől s az ő hibájuk be-

vallásától, amely nagyon is menthető, hiszen az egész

nemzet osztatlan lelkesedésének ki bírt volna ellentállani,

mikor arról volt szó, hogy a velünk együtt elnyomott

olaszok ellen adjunk vagy ne adjunk segélyt a megtáma-

dott osztrákoknak, akik négyszáz év óta kínoztak, szi-

polyoztak bennünket?

Széchenyi élesen látó szemét, lelki erejének nagy-

ságát mi sem jellemzi erősebben, mint az a megalkuvást

nem ismerő határozottság, amelylyel szembe merészelt

szállani az egész nemzettel, mely elvakultan az olasz

bujtogatóktól, a szövetségi hűség megszegését követelte

s hazaárulásnak bélyegezte épen az 1848-iki törvények-

hez való ragaszkodást, jóllehet e törvények a pragmatika

szankczió elvén állottak.

Hiszen a közvélemény félrevezetésében oly ügyesek

voltak ellenségeink! Mi pedig annyira jóhiszeműek voltunk

s vagyunk a külföldről kapott jó tanácsokkal, elvekkel szem-

ben. Csak azt nem becsüljük, ami magyar kéz alkotása,

amiben a magyar szellem ámulatba ejtő ősereje nyilatkozik.

90

Így pl. a Mester később megtért legkedvesebb tanít-

ványának, Andrássy Gyula grófnak hatalmas s minden

elméletet semmivé tevő alkotását a szövetségi politika

intézvényes biztosítását, a véderő közösséget nem képesek

közjogászaink megérteni, korszakalkotó jelentőségében,

hanem csak az ókori elméletek mértékével bírálgatják.

Holott ez a nagy alkotás épen az ókori, elavult politikai

dogmákat tette semmivé. Azonban annyira túlszárnyalta

kortársait, hogy még a saját fia is a szépséghibákat

keresi benne és azokhoz csatlakozik, akik a nagy mú

szétbontását még ma is hazafias feladatnak tartják. Miért?

Mert Deák és követői szintén úgy vélekedtek, hogy csak

mérsékellni kell a nemzeti követeléseket – nem látván

be, hogy a nemzeti követelés legelső pontját, a nemzet

életét, békéjét és régi nagyságát a külön magyar had-

sereg már nem biztosithatja többé, hanem csak a régi

magyar szövetségi politika és az erre épített közös véd-

erő. Ezt igyekezzünk fejleszteni, erősíteni, a parlamentek

utján örök időre állandósítani, megnyerni az orosz

birodalmat is, mely esetben az összes balkán államok

csatlakozása is biztosítva lenne: és ebben az esetben töb-

bet használtunk a nemzeti érdekeknek, minden önálló

hadseregnél.

Az idő fényesen beigazolta, hogy a közjogi elvek-

nél sokkal nagyobb hivatása van a hadseregek közössé-

gének, a világbéke megalapozásában s hogy Andrássy

Gyula gróf az emberiség legnagyobb jóltevői közé

tartozik.

Ma még csak kevesen vannak, akik tisztán látják,

hogy nem jog feladás, nem lemondás a pragmatika szankczió

álláspontja, s a közös véderő intézménye, hanem az

Árpádok és Hunyadiak szövetségi politikájának felújítása

és zseniális tovább fejlesztése, ami Európa összes álla-

mait elképzelhetetlenül hatalmas arányokban összehozná

egy táborba: az egyetemes emberiség közös érdekeinek

zászlaja alá.

91

És ha egyszer ez a meggyőződés eljut Esztergomba,

Rómába is, áthatja majd az egész kereszténység szívét,

ha elementáris erővel felrázza majd valamennyi nemzet

lelkét: akkor a mai ellenzék is be fogja látni, hogy ez

a valódi függetlenségi politika. Ezen az ösvényen talál-

ják meg ideáljaikat: nemzetünk nagyságát, boldogságát,

függetlenségét, ami mindnyájunk közös eszménye.

*

A magyar nemzet a politikai iskolázottság tekinteté-

ben mindig legelső helyen járt.

Őseink már az Árpádok alatt kiábrándultak a szocziális,

kommunális theoriák képzelt boldogságából, mert hiszen

maga a honalapítás is a szocziálizmusnak ma külföldön

divatban lévő, úgynevezett modern elveire épült.

A szövetségi politikában pedig, amely ma szintén

első helyen áll a nagy nemzetek életében, épen őseink

voltak tanító mesterei két világrésznek.1 Míg ugyanis a

békekongresszusok, naiv tapasztalatlansággal, azt kép-

zelik, hogy irott szerződéssel, holt betűkkel, papiroson

maradt ígéretekkel a világot békére kötelezhetik: addig

nagy Széchenyi lelke előtt, de már a Habsburgok előtt

is tisztában állott a pragmatika szankcziónak s minden-

féle államjogi szerződésnek értéke, ha a papirosokon kívül

nincs egyéb biztosítéka. Mert tapasztalniok kellett, hogy

azt a felbonthatlan szerződést Debreczen ép úgy szét-

tépheti, hitvány rongy gyanánt, akár csak Bécs. Szét is

tépték, amint a legnagyobb magyar államférfiú előre meg-

jósolta. Intelmül hagyta tehát a kiegyezés megvalósítójá-

nak, valamikor legkedvesebb tanítványának, miszerint a

pragmatika szankcziónak, a kölcsönös ígéretek helyett,

1 Maga az ugor szó is szövetkezést jelent, a Hindiországban

élő barátha (Barta, Barátos) nép elnevezése is arra vall, hogy

fajunknak alapvonása volt a barátkozás, szövetkezés, az ember-

kultusz.

92

reális biztosítékot kell nyújtani, a véderő közösségében.

így született meg a közös véderő eszméje.

Gróf Andrássy, az eszme megvalósítója, miután a

szabadságharcz rettenetes csalódásai bünbánólag vissza-

vezették a legnagyobb magyar államférfi korszakalkotó

eszméinek megismeréséhez és követéséhez: 1889. évi

április hó 5-én mondott nagy beszédében hivatkozott

arra a tapasztalatra, hogy a német államok szövetsége is

csak papíron maradt, bár ez az olaszok és görögök el-

járásához képest, akik rendesen megcsalták szövetségesei-

ket, még megbocsátható dolog volt. A német Bund szö-

vetséges államai szintén legtöbbnyire cserben hagyták

egymást egészen addig az ideig, amig meg nem mutattuk

nekik, az 1867-iki törvényekben, hogy élő intézményekkel

hogyan biztosíthatják ők is a közös védelem eszméjét.

Mert mi már 1867-ben megcsináltuk azt, amit a német

államok szövetsége csak később utánzott Bismarck akadé-

koskodása daczára, a dicső emlékezetű Frigyes Vilmos,

akkor még trónörökös lelkes kezdeményezésére.

És az eredmények mutatják, hogy gyakorlati érzé-

künk nem csalt. A szövetségi szerződésnek élő intézmény

által való biztosítása bevált, sőt egész Európában békét

teremtett. új korszakot nyitottunk meg, az emberiség szá-

mára, a politikában.

Tehát nincs miért szégyenkeznie érte a közös véd-

erő híveinek, sőt nevetséges ha azzal állanak elő, miszerint

az önálló hadsereg eszméje ma elérhetlen hiúság, meg-

valósithatlan ábránd. Hát nem veszik észre, hogy ma már

nem a hadsereg a legfőbb állami czél, hanem a nép

jóléte, békéje, a nemzet függetlensége, amit csak ideig-

óráig biztosit, rettenetes sulylyal, áldozatokkal, a had-

sereg, szövetség nélkül? Hát nem veszik észre, hogy a

hadseregek különválása esetén az egész közös védelem

értékét csak egy rongygyá téphdő papiros biztosítaná

ismét, ha megtámadtatnánk és csak egy különálló had-

sereggel rendelkeznénk: amelynek megtámadtatását a

93

másik hadsereg kárörömmel kihasználná s feltételekhez

kötné segítségét újból, mint 1848 júniusban tette a

magyar parlament, cserben hagyván májusi álláspontját,

az olaszok javára, a maga elpusztítására.

Azonban még hatalmasabbak a nagy államférfiunak

többi érvei, amelyeket bámulatosan szép beszédében egy-

más mellé sorakoztatott.

Azt mondja ugyanis, hogy mikor még Európában

alig volt olyan nagyobb hatalom, amely ellen nem birtunk

volna egyedül is megbirkózni és a közlekedési eszközök

hiánya miati a harcztér kis körre szorult: addig egy

külön magyar hadsereg megfelelhetett rendeltetésének.

Ámde ma, amikor a tiroli havasoktól egész Jászvásárig

és Krakkótól Mostarig nyúlnak el védelmi határvonalaink,

a nàgy germán és szláv birodalmak közé pedig úgy be

vagyunk ékelve, hogy nemcsak az ellenséges érzületű

apróbb államok, hanem a velünk élő nemzetiségek is

fenyegetőleg viselkednek velünk szemben, akkor egy

kicsiny, szövetséges nélküli magyar hadsereg sorsa meg

lenne pecsételve.

De mások ma a védelmi viszonyok is a közleke-

dési eszközök fejlettsége folytán, mert a háborúban gyors

cselekvésre és nagy erőfeszítésre van szükség. Ma már

nem szorul magyarázatra, hogy a két állam csak mint

nagyhatalom képes helyt állani, egységes vezénylet alatt,

Európa legveszedelmesebb pontján.

Azt is megmagyarázza aztán, hogy mint nagy hata-

lomnak, kevesebb áldozatba kerül közös védelmünk,

mintha külön akarnók berendezni államéletünket, kisebb

rangú államocskák gyanánt. Mert míg egy kisebb állam,

ha érdekeit akarja érvényesíteni másokkal szemben, vagy

egy nagyhatalom által kell érdekeit érvényesíteni, ami

nem mindig szokott ingyen történni vagy pedig egy ki-

látás nélküli harczot kénytelen megkísérelni: addig a

katonai nagyhatalmak ép olyan hatást gyakorolnak a kis

államokra és kis seregekre, mint a nagy tőke a kis tőkére.

94

Külön magyar, külön osztrák hadsereg, béke idején

is többe kerülne, bár az önvédelemre minden áldozatot

meg kell hoznunk, tehát ez nem lenne ok a külön magyar

hadsereg megtagadására. Azonban háború esetén a két

külön hadsereg szinte provokálná a vereséget, a lehetet-

len szervezet miatt, amely minden lépésében sántítana.

Először is mindjárt kerékkötője volna a két állam két

külön parlamentje egymásnak, mint volt a magyar par-

lament 1848-ban az olasz háború idején. Ha aztán hosszú

vitatkozások, esetleg obstrukczió után – mely idő alatt

az ellenség kardja eldöntötte a nemzet sorsát s villám-

gyorsan az egyik ország szívébe hatolt – a két parla-

ment meghozta határozatát a költségekre nézve is: akkor

még ott lenne a másik akadály. A két külön hadsereg

vezérkarának féltékenysége, versengése, az elkövetett hibák

szemrehányása, ami itt is arra a tapasztalatokra vezetne,

hogy a két hadsereg sok áldozattal kiállított ágyutáp-

lálék lenne csak, az egymással versenyző két vezérkar

kezében.

Hogy ilyen két államot, amelyeknek külön had-

seregeiket csak azután lehetne használni, mikor a két

külön parlament, sok huza-vona és érdekharcz után meg-

szavazná a költségeket, elfogadná-e bárki is komoly szö-

vetségesek gyanánt? az nem lehet kérdés tárgya sem.

De az sem lehet kérdés, hogy ha szövetségesek nélkül

maradnánk: akkor sikerülne-e végre a nemzetiségeknek

kimondatni a politikai csődöt ellenünk, az európai álla-

mok Ítélőszéke előtt?

Mert azzal tisztában kell lennünk végre, hogy nem-

csak Európának, de az egész emberiségnek teszünk szol-

gálatot s magunknak előnyöket biztosítunk, ha itt a békét

megőrizzük. Ámde, mint dáka, sármás, pánd, hun és avar

rokonainkkal cselekedte a sors, irgalom nélkül elsöpörné

államiságunkat is erről az exponált helyről, ha itt idegen

elméletek kedvéért, folyton veszélyeztetjük a két világrész

békéjét.

95

Jól jegyezzük meg tehát, hogy ha a Habsburgok

és mi nem vagyunk ezek után sem képesek belátni azt,

miszerint csak a régi magyar szövetségi politika felújítá-

sával és továbbfejlesztésével, felbonthatlan biztosításával

lehet nekünk is, valamint az ugyanerre a czélra törekvő

Habsburgoknak is, Európa előtt jövőnket biztosítani, szám-

talan ellenségeinkkel szemben:

akkor el lehetünk készülve arra, miszerint végpusz-

tulásunknak és a Habsburgok bukásának egyformán,

kölcsönösen, a dinasztia és magunk leszünk okozói, mert

nem bírjuk egymást sohsem megérteni.

Pedig minő kedvező alkalom lett volna erre 1848-ban,

ha akkor Deák hü marad ahhoz a jelszavához, mely

szerint a «hazáért mindent meg kell koczkáztatnunk».

Azonban ő ridegen félre állott, miután végül, előbbi

álláspontjával szemben, kijelentette, hogy ő is az olaszok

ellen «csak feltételesen» hajlandó a hadi segélyt megadni

Osztrákországnak, holott ez nem képezhette vita tárgyát,

mert kötelezve voltunk a szövetséges segitésésére, feltételek

nélkül.

Később pedig, mikor a debreczeni nyilatkozat

elhangzott s csak a fiatal Sennyei Pál báró tiltakozott

ellene, neki a trónfosztási határozat ellen egyetlen szava

sem volt, holott mennyi könyhullatástól, mennyi halálnál

keservesebb gyásztól menthette volna meg a nemzetet,

ha kényelmét nem helyezi mindenek fölé és épen a leg-

kritikusabb helyzetben nem hagyja magára a nemzetet.

Soha meg nem bocsátható mulasztásai ezek Deák

Ferencznek a történet ítélőszéke előtt, mint azt már

Kovács Lajos is megállapította «A békepárt a forradalom-

ban» czimü művében. A sors igazságos volt, mikor

viszont megtagadta Deáktól azt, hogy az uralkodót és a

nemzetet, a függetlenségi, illetve elszakadási pártot is tel-

jesen kibékítse egymással a 67-iki kiegyezésben, amelybe

az erkölcsi és eszmei tartalmat fölséges uralkodónk nagy

szíve, valamint Andrássy Gyula gróf lángelméje adták

96

És a nagy művet megalkották anélkül, hogy akár Deák,

akár Kossuth vagy akár csak egyetlen magyar törvény-

hozó sejtette volna, miszerint a magyar parlament a

közös hadseregben1 a világbékének rakta le örök időre

alapjait, az akkori függetlenségi párt tiltakozása mellett.

Ez a tiltakozás azóta egyre váltakozik. A párt egyre

közeledik a Széchenyi józan, gyakorlati függetlenségi

politikájához, minél jobban kezdjük szemeinket felnyitni

s belátni, hogy a forradalmi elvekkel 1848. évi június

21-ikétől mai napig csak az olasz, meg a német és osztrák

érdekeknek tätünk megbecsülhetlen szolgálatokat önmagunk

kárára. Vakon hitelt adtunk a külföldi tanácsadóknak,

hogy ne hallgassunk Széchenyire, hanem ő reájuk, akik

meztelen kezünket a forradalom tüzébe csalogatták, hogy

számukra kikaparjuk a sült gesztenyéket. Könyek között

kellett meglátni aztán az emigránsoknak (a tragédia végső

jeleneteiben) tanácsadóik szereplésének rugóit, mikor

kijelentették, hogy már nincs szükségük a magyar forra-

dalomra, a francziák, olaszok, poroszok már kibékültek

osztrák ellenségeinkkel, a naiv magyarok hazamehetnek,

míg újra szükségük lesz rájuk.

Természetes tehát, hogy ez a kiábrándulási folyamat

ellenállhatlanul terjed a forradalmi- függetlenségi elvek

hivei között is. Még 1849-ben, az olaszok tanácsára, az

volt a jelszó, hogy a magyar koronát is, Magyarországot

is el kell szakítani a Habsburgok többi országaitól és

koronájától, sőt a felbonthatlan szövetséget szét kell

szakítani, addig 1857-ben már az oláh, szerb, bolgár,

bosnyák szövetséggel való kísérletezés volt a független-

ségi politika – az olasz, franczia és nagy német tanács-

adók útmutatásai szerint.

Tíz évvel később, miután az olasz, franczia és nagy

német államférfiakban a könnyen hivő magyar forradal-

1 Mert a vám- és bankközösségben ő is az önállóságot tette

a jövő nemzedék kötelességévé.

97

marok keservesen csalódtak s miután 1867-ben nem bír-

ták gróf Andrássy Gyulát megbuktatni ama törekvésében

hogy az uralkodót és a nemzetet kibékítse, legalább

annyira, miszerint vissza állítsa az 1848-iki törvénye-

ket, akkor már azt hirdették Magyarország boldogulásá-

nak alapfeltételéül, hogy maradjon a magyar korona a

Habsburgok fején, azonban mondjanak le ezek az örök-

lött osztrák tartományokról. Ezt a tanácsot végre már

csak néhai Csanády bátyánk vette komolyan, mert mi

magyarok annyiszor csalódtunk Fiúméban, hogy beláttuk,

miszerint ha az irredentának fáj a foga Trentinóra, a nagy-

németek pedig szívesen kebeleznék be az osztrák néme-

teket, akkor hálátlan munkát teljesítenénk, ha a mór szere-

pére vállalkoznánk továbbra is. Végre aztán a 48-as

függetlenségi párt-programm a perszonal unióra tért át,

de a fokozatos elszakadás elve alapján, amely kikapcsolt

lassanként mindent, ami az 1723-iki, 1848-iki és 1867-iki

törvényekkel ellentétben áll.

Így aztán amióta Kossuth Ferencz hazaérkezett, a

párt, az európai viszonyok mérlegelésével, végre teljesen

a gazdasági fegyverekre fektette a fősúlyt, nagyon helye-

sen belátván, miszerint ebben rejlik függetlenségünk biz-

tositéka. És sajátságos, hogy minél jobban eltávolodott

az elkülönzési elvtől, annál közelebb jutott a sikerhez,

amelyet Széchenyi elvei képviselnek. De így is a léghajó

szereplésére emlékeztet mindenkit a függetlenségi pártok

története e félszázad alatt. Minél több téves elvet kapcsol-

nak ki, annál magasabbra emelkednek a hatalom birtoká-

ban, de végre üresen le kell szállaniok, vissza a bizony-

talan és veszedelmes régiókból, az ábrándok hónából a

biztos talajra, a földre.

De hát most hová vezetik a nemzetet az elszaka-

dási elv követői? Mikor Kossuth Ferencz a Széchenyi

által kezdeményezett 1848-iki törvények népsegitő hagyo-

mányaihoz akarta újra rávezetni a 48-as pártot, amikor az

osztrákok rémülve látták, hogy a közgazdasági téren kez-

98

dünk megerősödni s a külön vámterület és külön bank

ügyében a nemzet és korona kezd egymáshoz közeledni;

akkor elővették megint ellenségeink az ő régi, ravasz

praktikájukat, mint 1848-ban, mikor az udvar végleg a

magyar fővárosba akarta a két birodalom székhelyét

áttenni. 1848-ban a függetlenség jelszavát, most pedig a

magyar vezényszót beledobták a közvéleménybe s azr

izzó szenvedélyek viharával úgy felkorbácsolták a kedé-

lyeket hogy egy évtizeden át a parlamenti élet az örökös

válságok miatt munkaképtelenné lett.

Az örökös válságoknak nem is lesz vége mind-

addig, amig nem hozzák tisztába azt a kérdést, hogy az:

1723-iki, 1848-iki törvényekben foglalt felbonthatlan állam-

szövetség kötelező-e a magyar parlamentre vagy nem?

Ez itt a kérdés. Ez nagyobb fontosságú dolog, mint

a szocziális, jótékonysági s más egyéb kérdések, amelyek-

nek tárgyalására a hazai r. k. főpapság immár a tizen-

egyedik nagygyűlést tartotta meg s amelyben a magyar

katholikus közönségnek lelkiekben vezérei is rendesen

megjelennek.

Kétségtelen, hogy e sok nagygyűlésnek mindig

kiváló diszt kölcsönözött a leköszönt esztergomi herczeg-

primás megjelenése, akinek fönséges szárnyalású beszé-

dét a millenium kimagasló eseménye gyanánt őrizte meg

minden hazafi szívében. De ha egyszer a Krisztusi elvek-

hez hű, az adott szó szentségét megtartó s a honalapító

hagyományaihoz, emlékéhez ragaszkodó katholikus magyar

nép lelki tanácsadójához – aki egyúttal első közjogi

méltóság – fordult volna: nem hiszem, hogy ő elutasította

volna hű magyar népét és megtagadta volna a felvilágo-

sítást, a jó tanácsot, az útbaigazítást. Mily kár, hogy erre

nem adtak alkalmat neki nagyszámú hívei.

Mert utóvégre nem lehet mindig közjogi perlekedés-

sel elfoglalva a nemzet, hiába szeretnék ezt külföldi ellen-

ségeink. Egyszer véget kell szakítani ennek s ezért jó

lenne, ha tisztába jönne az egész nemzet azzal, hogy

99

melyik a hazafiság útja? melyik utat kövessék a jó

hazafiak?

Azt-e, amelyre a testvéri összetartozandóság, a nem-

zetek szövetsége, a régi Árpádkori magyar politika s a

Krisztusi tanok és az ősi buddhány emlékek, valamint a

haza és emberiség békéje iránt való kötelességei utalják

és kötelezik a magyar nemzetet? Vagy azt-e, amely az

elszakadás szomorú ösvényére akarja újra rákényszeríteni?

A nemzetek széthúzására, elválasztására, elkülönzésére

és aztán a divide et impera elvével a népek leigázására

törekszik? Mint az ókori farizeusok tették, akik e sze-

rencsétlen útra kény szeritették egykori Júdea hiszékeny

népét, romlásba vezetvén magukkal együtt nemzetüket is?

Ezzel a kérdéssel szükséges lenne foglalkozni a

magyarországi főpapságnak is,1 amelyet első szent kirá-

lyunk bőkezűsége oly magas polczra helyezett s amelynek

ma oly kiváló nagy szellemű férfiak a tagjai.

Azt hiszem, hogy ha a nemzetek összetartozandó-

ságát, a Krisztusi elv politikáját gyakorlati alkalmazásban

a korona és nemzet közös törekvéseiként fogják meg-

ismertetni és hirdetni: bizonyosan megérti ezt a hangot

a nép lelke.

Megérti az Árpád emlékéhez hűséges magyar ellen-

zék is. Megérti a korona, a legnagyobb békeapostol is.

És valóra váltja végre azt az ifjúkori tervét, hogy hű

magyarjai közé tegye állandóan családja székhelyét, mint

1848-ban óhajtották az uralkodó család tagjai.

*

Ezer éven át csak védó'gátul szolgáltunk két világrész

néptengerének hullámverései ellen az európai kultúrának.

1 Tudományos szempontból a magyar katonai köröknek is.

Hiszen első sorban ők vannak hivatva megbírálni ezt a kérdést.

A véderő közösségének kérdését érdemes lenne a világsajtóban,

katonai szaklapokban és egy európai katonai kongresszuson meg-

vitatni.

100

Mi lett volna a kereszténységből, ha ahelyett, hogy

annak elveit fölvéve, azt hódító útjában megállítva,

a turáni népáradathoz csatlakoztunk volna, a vérségi kap-

csolat folytán?

Ámde a Krisztusi politikai eszmét, habár ez még

csak mindig a betűkben él, 900 éven át hűségesen meg-

védelmeztük s ezzel bizonyságot tettünk erőink és erkölcsi

megbízhatóságunk értékéről is. Azonban hála helyett még

annyi elismerésben sem részesültünk, hogy a magyar

oltárnyelv jogait elismerné Róma. Viszont nem tagadhatja

meg nekünk senki, hogy ezután már ne a szolgai szere-

pet játszuk az emberiség békéjének, összetartozandóságá-

nak nagy munkájában, amelyért eddig is mi áldoztunk leg-

többet, Róma ellenben csak e nagy alkotás előnyeit

élvezte.

És hiába hirdeti Apponyi Albert gróf, hogy Ameri-

káé a vezérszerep ebben a világbékében, mert vaknak

kellene lennie annak, aki be ne látná, miszerint Európa

békéje az uralkodónk és törvényhozásunk által 1867-ben

felújított régi magyar szövetségi politikán s ebből ki-

folyólag a magyar és osztrák államokban, valamint erre

a mintára a német államok szövetségében fényesen bevált

közös véderőn alapszik.

Magyarország társadalmának ebben a kérdésben

vezető szerepe lehetne, ha legalább öntudatával bírna

ebbeli eredményeinek, amelyekért nem kért eddig sem

jutalmat. Épen úgy, mint koronás uralkodónk sem ke-

reste az elismerést, Európa békéjeért, a békét élvező

államoktól.

Nemzetünk tehát minden túlzott szerénysége mellett

is kénytelen megszerezni önmaga és az utódok számára

az emberiség egyetemétől e vezető szerep fényes elisme-

rését. Sőt meg kell szereznie ezt a legnagyobb béke-

apostol részére, a magyar korona számára, kire a békét

sóvárgó európai nemzetek és a magyar nép annyi hálá-

val és szeretettel tekintenek fel. A magyar imperiális

101

politika számára meg kell szereznünk a Habsburgok

elismerését is, hogy a császári koronát a magyar impé-

rium czimén s ne a két kis osztrák provinczia czimén

viseljék. A magyar korona számára az elismerést oly

világtörténelmi jelentőségűvé tehetnők, épen most, amikor

nyilvánvaló Itália keresztényellenes politikája, Osztrák-

ország jelentéktelenségét pedig oly kézzelfoghatólag bizo-

nyithatnók be, hogy ez kedvező alkalmat nyújtana arra

nézve is, miszerint végre Budapestre helyezzék a Habs-

burgok országaik központját.

Kelet és Nyugat nemzetei között az összekötő

kapcsolatot ugyanis mi képezzük. Hiába hivatkozik a

spanyol, olasz, franczia, belga, német, angol Kelet népei

előtt a testvéri összetartozandóság elvére, a Krisztusi

eszmére: mert kitörölhetlen emlékei örökre élni fognak

lelkükben az irtózatos kegyetlenségeknek, amelyeket a

spanyol, olasz, német, angol gyarmatalapitók és hódítók

elkövettek Kelet népeivel.

Ámde a magyar nemzet szavára megmozdulna egész

Kelet. A testvéri szív hangját megértenék Ázsia és Európa

összes nemzetei. És egy Budapesten tartandó világ-

kongresszusnak (a keresztény-buddhány béke és hadi

történelmi kiállítással kapcsolatban) olyan jelentősége,

olyan hatalmas eredménye volna: amely Magyarországot

egyszerre felemelné a vezető kulturállamok sorába. Ez a siker

a budai királyi palotát a világbéke templomává avatná fel,

amelyre az összes emberiség sokkal nagyobb hálával,

imádattal és szeretettel tekintene fel, az új évezredekben,

mint ahogyan valamikor Róma és Stambul felé nézett

a felekezeti gyülölségtől égő fanatizmus, onnét remélve

minden áldást és boldogságot, de csak maga számára.

A magyar Géniusz szívében talált egyedül igazi

otthont a buddhány1 és keresztény politikai eszme s a

1 A buddhaismus és buddhaista, rósz latinsággal buddhismus

és buddhista helyett ezt az ősmagyar szavat használom mindig.

A Bottyán, Batthyányi és Buttyán családnevek is ebből származtak.

102

magyar lélek az egyetlen kapocs tehát, mely Kelet és

Nyugat nemzeteit egymáshoz képes lesz végre össze-

fűzni.

Nemzetünknek ez a világtörténeti hivatása. És talán

a béke apostolának, a magyarok ősz királyának is azért

adott a sors oly hosszú életkort, mert azt akarja, hogy

a világbéke nagy művét ő és kedves magyar nemzete

felépülni lássák, miután azt már megalapozták és bizto-

sították annak szilárdságát.

... A Gondviselés utjai kifürkészhetlenek.

Ki hitte volna, hogy a leglelkesebb magyar barát

főherczeget egy vértenger fogja egykor elválasztani az ő

kedves magyarjaitól, nagy terveitől? És ime, mikor aztán

emberekben, elvekben csalódva s az igazságot meg-

ismerve életének végéhez közeledik, akkor kezdi észre-

venni, hogy ifjúkori álmai megvalósulásnak indultak, tes-

tet öltöttek s ő végre mégis a nagyra hivatott magyar

nemzettel együtt irja be nevét a halhatatlanság könyvébe.

... Ezelőtt 65 évvel egy ifjú főherczeg tűnt fel a

bécsi udvarban, a magyarok iránt való rajongó szere-

tetével.

Nyíltan hangoztatta számtalan alkalommal, hogy a

Habsburgok kettős birodalmában egyetlen nemzet sem

közelíti meg a magyarokat, akár katonai vitézség, akár

politikai érettség, akár bámulatosan finom erkölcsi érzék

tekintetében. És aztán úgy tudnak lelkesedni a magyarok

azok iránt, akik jó szívvel vannak hozzájuk, hogy lehe-

tetlen őket nem szeretni! Ezek voltak a szavai. Egész

lelkét betöltötte tehát az a forró vágy, hogy ha trónra

jut: e nagyra hivatott nemzettel egyetértve, együtt küzdve

kivívhassa majd a késő utókor háláját, valamelyes nagy-

szabású dolog megvalósítása által.

Mikor 1847. évi október 16-ikán, István nádor

beiktatására Budára érkezett az ifjú főherczeg, Pest vár-

megye közgyűlésén kijelentette, hogy ő maga akarta meg-

ünnepelni azt a napot, amelyen életének első politikai

103

szereplésével a magyar nemzethez való élénk ragaszko-

dásának nyilvános jelét adhatja. Az egész nemzet benne

látta a boldogabb jövő reményét és Kossuth a leg-

nagyobb lelkesedéssel adott a nemzet rajongó szereteté-

nek kifejezést.

Akit azonban Isten kiválaszt nagy feladatok véghez-

vitelére, annak a nagy eszmék kálváriáját végig kell

járni előbb.

Az ifjú uralkodó csakugyan trónra jutott. De micsoda

égszakadás, földindulás között? Az általa bálványozott

magyar nemzetre nem lehetett ráösmerni. Üdvözlet helyett

egy erőszakos kisebbség épen akkor mutatott neki és

családjának ajtót, az olaszok kedvéért. Épen akkor dobta

ki őseinek trónját, gonosz bujtogatóknak felülve, mikor

a Habsburgok a magyarok fővárosát akarták, az ő taná-

csára, sürgetésére, a két birodalom központjává tenni.

Ám ravasz ellenségeink és még ravaszabb osztrák-

barátaink, mikor belekényszeritették és becsalogatták a

forradalomba és aztán a trónfosztási nyilatkozattal még

a béke reményétől is megfosztották nemzetünket – czél-

jaikat elérték. Az udvar Bécsben maradt. Mai napig is ott

áldoz az osztrákok kapzsiságának. Olaszország pedig,

vérünk és jóhiszeműségünk árán megszerezte Nápolyi,

Lombardiát és Velenczét. Mi ellenben a sir szélére jutottunk.

Miért? Mert az olaszokért rajongtunk, akiknek fellépése

1848-ban felforgatta a Habsburgok és a magyar állam

között a viszonyokat s nemzetünk minden reményét,

valamint az ifjú Ferencz Józsefnek fényes álmait, terveit

semmivé tette. *

* *

De nem örökre! Ezek a fényes álmok, nagy remé-

nyek talán valóra válhatnak, még pedig sokkal szebb

alakban.

A Gondviselés, úgy látszik egészen más, minden

képzeletet túlszárnyaló fényben akarja valóra váltani az

104

ifjú uralkodó és a magyar nemzet együtt szőtt, együtt

álmodott nagy terveit. A nemzetek sorsát intéző Gond-

viselés a nagy tragédiát azzal vezette be, hogy először

is elszakította végkép egymástól a két nagy reformátort,

Széchenyit és Kossuthot. Aztán eltépte egymás szívétől az

ifjú uralkodót és a még fiatalabb magyar parlamentet

(nemzetet) hogy félszázad múlva, annyi félreértés, keserű

csalódás után, végre a teljes megértés utján, mind a négyen

(vagy utódaik és követőik), összetalálkozzanak. És össze-

találkozhatnak a legszentebb helyen, a legfölségesebb mun-

kában.

Mikor az elkülönzési elméletekre alapított, harczokbarc

született, tehát öröklött belviszályokban kimúlt régi parla-

mentarizmus roncsait eltemetni készülünk... Mikor hon-

alapító Árpád gyakorlati, szövetségi politikájának felújí-

tásával, a buddhány – keresztény eszme renesszánszával,

a béke óhajtásával születendő magyar parlamentarizmus-

nak új szervezetet készülnek adni. Mikor az emberkultusz-

nak, a testvéri összetartozandóságnak, a világbékének

eddig sehol nem létező templomát óhajtjuk felépíteni,

Isten országának kapuit akarjuk megnyitni szíveinkben,

az egész emberiség számára.

Itt volna a fényes alkalom a korona és a nemzet

(a parlament) minden pártja között a legteljesebb össz-

hangot visszaállítani. Vajjon vannak-e oly magyar állam-

férfiak, akik képesek lennének e nagy feladatra a mai

viszonyok között? Hátha a Gondviselés predesztinált

erre a fönséges feladatra oly férfiakat, akiknek, az ural-

kodó előtt rendkívül kedvelt személyiségökkel feltétlenül·

sikerülne megnyerni a korona hozzájárulását egy olyan

tövényjavaslathoz, amely az összes pártokból alakítandó

békebizottság kezdeményezésére kimondaná a követ-

kezőket:

«Amennyiben az európai világbéke alapjait Árpád feje-

delem szocziális, szövetségi politikája vetette meg, amennyi-

ben dicsőségesen uralkodó királyunk, honalapító Árpád

105

szövetségi, nemzetközi politikáját, a nemzetek szocziális

összetartozandóságának Krisztusi elvét újította fel, sőt

fejlesztette tovább, a modern szocziális állameszme egy

új alakjának, a kommunis haderőnek megalkotásával és

a hármasszövetség létesítésével: ennélfogva a magyar

nemzet (beleértve úgy a koronát és a Habsburg család

összes tagjait) együttesen örök időre arra kötelezi magátr hogy a világbéke ezen két alapkövét épségben fentartjar

fejleszti, sőt ennek a két elvnek a többi államokat is

igyekezni fog megnyerni.*

«Ezen közös elhatározásuknak intézvényes bizto-

sítékot kívánván adni, a magyar parlament, hódolat-

teljesen arra kéri az uralkodóház tagjait, hogy a család

összes tagjai méltóztassanak felvenni az anyai ágon

őket megillető Árpád előnevet, a Habsburg Lotharingi

név mellé.»

«A magyar törvényhozás viszont elhatározza, hogy

honalapító Árpád nemzetközi politikájának és a legna-

gyobb békeapostol: Árpád Habsburg Ferencz József

érdemeinek megünneplésére, Budapesten a világ összes

parlamentéi meghívásával, egy nemzetközi békekongres-

szust és ez alkalommal egy béke és hadtörténelmi nem-

zetközi kiállítást fog rendezni, annak bebizonyítására, hogy

valamennyi vallás alapelve a béke: a háború pedig a

vallás elveinek megtagadása.

Hogy az uralkodók minő alakját fogják választani

tiszteletük kifejezésének, Budavárában, az ősz fejedelem

magas személye iránt: az a szövetséges német birodalom

kezdeményezésétől függ. Azonban okunk van hinni, hogy

olyan fényt fog árasztani a magyar királyságra ez az

ünnepség, amilyen Szent István koronáján még soha

sem ragyogott.

A magyar törvényhozás ugyanis felkérhetné az ösz-

szes külföldi parlamenteket, hogy vegyenek részt azon

1 A buddhány és keresztény vallású japán és magyar társa-

dalomnak itt főszerepük lenne.

106

a világkongresszuson, amelynek ez a két kérdés lenne

tárgya:

1. Hogyan lehetne megvalósítani a nemzetek össze-

tartozandóságának Krisztusi politikáját, a hármasszövet-

ségnek kiterjesztése, vagyis egy békés világszövetség

kialakulása által.

2. Mily formában lehetne, a közös véderő

intézményének szervezése által, lehetetlenné tenni a

háborút a szövetséges államok között, vagy valamennyi

szövetséges állam és bármelyik szövetségen kívüli állam

között. S miként lehetne a hadseregekben rejlő óriási

energiát közművek, utak, csatornák, gyümölcserdők

stb. létesítésére fordítani, mint a római légiók csele-

kedték.

A béke és hadtörténelmi kiállítás tartama hosszabb

idejű lévén, ez alkalmat nyújtana arra is, hogy a világ

összes vallásfelekezeteit, a világ összes hadseregeit, tudo-

mányos akadémiáit, tudományos, ipari, kereskedelmi, mű-

vészeti, irodalmi jótékony, szabadkőműves és szocziális

szervezetett meghívják, hogy e kérdésekben adjanak véle-

ményt. De egyúttal alkalmat nyújtsanak arra is, hogy elis-

merjék, miszerint a világbékének ezer év óta nemzetünk

volt legbiztosabb, leghűségesebb védelmezője sőt Árpád és

Ferencz József személyében megalapozója s hódolatukat

kifejezhessék a magyarok királya, Európa békeapostola

iránt.

Hogy Magyarország ipari tellendőlésére és nemzeti

önérzetére mily áldásos lenne – azt nem kell fejtegetnem.

Ha ezt az eszmét olyan békeünnep keretében, ami-

lyenről Vörösmarty prófétai lelke álmodott, megvalósítaná

a parlament, úgy nemcsak a korona és az egész nemzet

örökre egybeforrnának, hanem valóban az egész világ

számára felidéznék a béke, boldogság korszakát a magyar

koronával egyetértő magyar parlament.

Volt-e, lehet-e a földön ennél szebb hivatása ural-

kodónak és parlamentnek?

107

VII.

A történelmi magyar családokhoz.

Magyarország vármegyéi és városai czimü gyűjte-

mény ezt az országot úgy

mutatja be, mintha itt csupa

szláv és germán népek laktak volna. És mivel bizonyí-

totta ezt? Elég bizonyíték volt az, ha valamely várme-

gyében egy-két szót kificzamitottak. Például Bihart azzal

gyanúsították, hogy a «Bjela és hora» szavakból lett

összetákolva, tehát Bihar a szlávoké volt. Marót nevét,

úgy

vélték, a germán Markhold szóból ferdítették el

őseink. Tehát ebből az következik, miszerint kérjünk

bocsánatot a germánoktól, hogy a szászok mellett mi is

élni bátorkodunk Európában.

A pánszláv és pangermán törekvéseknek ily módon

a magyar történetírók is segédkezet nyújtottak, anélkül,

hogy hazafiságukat kétségbe lehetne vonni. Sőt épen a

Hunfalvy testvérekben ezt erősen kifejlődni láttuk. De a

germánizálás szenvedélye az idegenek utánzása, ez az

évezredek óta köztünk pusztító magyar betegség, még

erősebb volt náluk. Ez ellen ma sem, akkor sem bírt

védekezni a magyar nemzeti eszme. Pedig módjában jett

volna hivatkozni az ókori írókra

az újabb

szumir kuta-

tók adataira... Ma már nem csak ezt a mulasztást kell

pótolnunk;

de meg kell fordítani a pánszláv és pangermán

áramlattal szemben épen ezen harczosok fegyvereit. Elle-

nük fordíthatjuk a panskythaizmus érdekében a ránk

«melt fegyvereket. Bebizonyíthatjuk az ősi családnevek-

kel, helyrajzi nevekkel, történelmi emlékekkel a magyar

nemzeti eszme ősi jogait ebben a hazában, amely már

Attila és Árpád előtt az ősi magyar nemzetségeké volt.

Ezeket a nemzetségeket vérségi kapcsolat szálai fűzik

az ókori nagy nemzetekhez és a mai Kelet nagy nép-

családaihoz. íme egy kis szemelvény.a családi és helyrajzi

nevekből:

108

I.

A) Az ókori Pontusvidékén a Dáka, Kelta Ibér

és Szumir államokban a következő magyar családnevek

és helyrajzi nevek fordulnak elő a történetíróknál. A Tahy

család Dahi néven. A Kaffka család Kaukha néven..

A Csányi család Sanni néven. A Mossuly család Mossoul

néven. A Kosa család Kusha néven. Szumir nyelven

«Kus» annyit tesz = hős. Az Apponyi család Apponi

néven. A Mossinóczi család Mossynoki néven. A Hunkár

család Hungár és Hunankár néven. Orbeli István ugyanis

Sium (Szöny) tartománytörténeteiben azt írja, hogy «Azon

gyakori háborúk egyikében, amelyeket a Kunok, a Persák

királya, Záporos ellen vétettek, előálla a Hunok közül

bizonyos Hunankár nevű bajnok és a perzsákat a háború

sorsának lovagi torna által való eldöntésére felszólítá.

A Solymossy család Solymoi néven. A Marich család

Mares néven. A Lászy család Lázi néven. Az Apáczay

család Abaskoi néven. A Csángó néptörzs Sannigoi

néven. A Ghillány család Gelani néven. A Sóján és Seján

család Soani néven. A Cziráky család Zirakoi és Syrakén·

néven. A Koltai család a Koltán, Káldi, Kaledon és Keltői

néven. A Szüry család Zürii (így) és Syrii néven. A

Mály család Curtiusnál Mally és görög íróknál Malloi

néven. A Gyulay család Gulai néven. A Gelei család

Gelai néven. A Lyka család Lékai néven. A Maszák csa-

lád Mazák néven. A Hatala család Satala néven. A Szinnyei

család Synneus néven. Az Andrássy család Ondrus néven,.

A Homonna család Homonades néven. A Korzán család

Khorzáne néven. A Marina család Marinai néven. A

Murányi család Mouráni néven. A Surányi család Sourani

néven. A Kampis család Cambyses néven. A Várnay csa-

lád Ouarnoi néven. A Szabady család Sabadioi néven. A

Kátai család Kátai néven. A Kardos család Kardukki

Ijnéven, mert az s hangzóra nem volt betüjök. A Majthényi

család Maténé néven. A Korányi család Khorane és

109

Khoréni néven. A Csáky család Ciaki néven. Az Ibrányi

család Ibráni néven. Az Ábrányi család Ábráni né-

ven. A Kürty család Kürtioi néven. A Korondi család

Karonth és Corinthii néven. A Magyar és Megyer

nemzet Megarai és Makherai néven, mert a «gy» hang-

zót nem tudták sem kiejteni sem jelezni. A Páskuj és

Páskai család Páskai néven. A Kandra és Kondrai család

Kondaroi néven. Az Okányi családnév Okiáni néven.

A Kassai és Kossey család Cossaei és Kassaii. A Búza

család Búza néven. A Szaloky család Zalóky néven. Az

Ary család Arii néven. Az Azary család Azara néven.

A Mossonyi család Mossiani néven. A Muszka család

Muskoi néven. A Kadocsa család Kadovsioi néven. A

Busa család Busái néven. A Morandiny család Moran-

dinoi néven. A Szörényi család Zuréni. A Szőnyi család

Siuni néven. A Csanády család Sunadii néven.

B) Ókori helységnevek a következők: Csobó folyó

(Khobó). Halas-folyó (Halus). Sólyma (Sólyma). Halmi

(Holmi). Galantha (Galántha). Csiszár (Cizár). Lúgos

(Laugusa). Tandari, Gondos (Gondusa). Zárah, Csorbás

(Khorbusa). Tattá. (maTuzla). Baris, Bubon, Selpy (Selpe).

Csorna (Chôma). Galandócz (Galandos). Hodod (Adad).

Berkei, Mylassin. Csanád (Sunada). Kalocsa (Kolossae).

Tompa (Tomba). Zsitva (Sitva). Darányi (Daranni). Zilah

(Zilien, Ziela). Magyari (Mogori). Zsedényi (Sidéné).

Modrus (Mogrus). Zalka (Zalca). Mosón (Mosum). Szőny

(Siun).

C) A mai Kaffkáz hegyvidék országaiban mai napig

is élő magyar családnevekre vonatkozólag, ma már bárki

tehet kutatásokat, ha az ottani névtárakat beszerzi stb.

Ε tekintetben a tanári kar, az iskolai értesítők kicserélésé-

vel is szolgálatokat tehetne a magyar nemzeti eszmének.

Ha pedig évente egy 8-10 napra terjedő tanulmányútra

vállalkoznának a jelesebb tanárok ennek még nagyobb

jelentősége lenne. Hogy a magyar külkereskedelemre,

önálló vámterületünk, nemzeti jogaink, állami független-

110

ségünkre nézve, minő lélekemelő szereppel működnék

közre egy ilyen állandó expeditió: felújítom a nagynevű

József nádornak kezdeményezését, aki már 1829-ben azt

óhajtotta, miszerint a magyar társadalom és törvényhozás

felkarolja ős történelmünk kutatásával foglalkozó tudó-

sainkat, mint ezt a Turáni társaság most csakugyan

megérdemlené.

Ógyallai Besse Károly János 1829. év nagyán a nagy

nádor erkölcsi és anyagi támogatása mellett a Dahasz-

tán vidéki népek fölkeresésére indult azzal a megbíza-

tással, hogy utazásának eredményéről fenséges megbízó-

jához jelentéseit beküldje. Utazásai közben a dáka-szittyá

nemzet őshazájában összetalálkozott Emanuel György

orosz tábornok expedicziójával, aki épen az Elbrus hegy-

vidékre indult. Mikor az expediczió a Kubány, Kuma,

Teberde folyamokon átkelt, Besse az ott lakó Karácsai,,

Tigorcz, Dugur, Kabard, Avar, Beszlényi (Meszlényi),

Csebi (Csebi, Pogány), Barakai, Tiga (Tege), Csala, Gi-

lánta, Bittó, Balkány, Abaszéki, Abáczi, Maszák, Szombati,

Kólán, Aruszpi stb. nemzetségekkel találkozott, akik közül

a tábornok üdvözletére jöttek többen.

«Ezek, – irja Besse egyik jelentésében a nádorhoz

– az egész orosz társaság hallatára, magukat a magya-

rok maradékainak vallottak, és midőn megértették volt

hogy én Magyarországból jöttem ide, nagy örömet mutat-

tak, kezeimet szorították és atyafinak neveztek.»

Az expedicziótól elválván, Besse Nalcsikba utazott,

ahol érkezésének hírére harmadnapi járóföldről is számo-

san jöttek el látogatására azok, akik a magyarok ivadé-

kainak vallják magukat. «Kimondhatatlan örömmel szem-

léltek engemet – irja negyedik jelentésében – és hall-

gatták beszédemet. Ők viszont elmondották, hogy atyáik-

tól szájról-szájra elbeszélni hallották, számtalanszor, hogy

a magyar nagy nemzet, a Kaffkáz-hegyeit elhagyván, nap-

nyugat felé ment és hogy ők az elköltözött magyaroktól

akkor elváltak és itt maradtak. Minekelőtte elbúcsúztak

111

volna tőlem, meg kellett ígérnem, hogy jövő esztendő-

ben két magyar ifjú nemzeti öltözetben erre fog jönni

óhajtott látogatásukra. Megemlíti végül, hogy az ott lakó

Apphoni-család egy tagja fordította le Szent Dávid zsol-i

tárait és egyházi énekeit georgiai nyelvre, amit csak azért

említek fel, hogy még jellemre nézve is mennyire meg-

tartották a beköltözött családok és az ott maradt törzsek

hagyományos erkölcsi, jellembeli vonásaikat, amelyeket

ezer év viharai sem voltak képesek lelkűkről letörölni.

Azonban ez volt Bessének utolsó jelentése. Főúri család-

jaink nem lelkesedtek a nagy nádor eszméjéért.

D) A mai Kaffkáz hegyvidék országaiban mai napig

is megtartották magyar neveiket a többi közt a követ-

kező helységek: Alatson, Balta, Balat, Balassa, Berecz

heul (Bereczelve), Hajdúk, Madaras folyó, Madaras hegy,

Maku, Zicha, Zacsu, Mámai, Bursha, Borsh, Borshi,

Ághy, Álmush, Bolyi, Árpa, Agajár, Agocs, Csanak (Per-

cent mellett), Madsar, Mad sárvár, Goda Ketzel, Márma-

rossi (Béla meitett), Kunság, Korda, Szaloke, Csúcsa

(Susa), Ozora stab. városok. Kabárd, Avar, Osszéta tarto-

mányok, amelyek még a múlt században önállók voltak,

de ma már felszívta őket is a szláv kereszténység. Mert

sem Róma, sem a Habsburg-ház nem ismerték fel a

magyar egyház nagy szerepét keleten. Sajnálatos, hogy

közjogászaink még rövidlátóbbak voltak. Hiszen ha

1848-ban, mikor a Habsburgok Buda várát akarták a két

birodalom központjává tenni, az előre látó, a legnagyobb

magyar államférfit nem hagyja cserben Deák, be más

szellők fújdogálnának ma, Bukarest, Belgrád és végre még

a kis Czettinje felől is, hogy Zágrábot s a hálátlan Fiumét

ne említsük, ahol még

a magyar czégtáblákat sem tűrik

meg.

II. A) Az ókori Sármás és Nagy Szittyaország nemzet-

ségei között a következő magyar családnevek és helység-

nevek fordulnak elő: A Rumy-család Ptolomaeus

szerint

112

Rummoi néven. A Szemnec-család Samnit néven. A Sághi-

család Saka néven. A Sárdy-család Sárdi néven. A Har-

kányi-család Harcani néven. A Sejebi-család Sejebii néven

A Szirmay-család Syrmoi néven. A Dubay és Dobay-

család Doubai néven. A Tuskai-család Tuskoi néven. A

Tisza-család Thyssa-géta néven. A Jurka-család Jurkai,

Urgai néven. A Szobonya-család Soubenoi néven. A Sze-

beny-család Cebennoi néven. A Szücs-család Zuaces né-

ven. A Becsey-család Bechei néven. A Turcsi és Török-

család Turkhoi és Turki néven. A Móczár, Mózer, Mócz,

Mácsay, Mucsay-család a Machues, Muzaei, Mkhoi stb,

néven. A Makrai-család Makrai néven. A Selyp-család

Selypé néven. A Pálóc-család Byzánt Faust szerint Pala-

ses és Palaz néven (a Pelazg-néptörzs). A Vajna-család

Aino néven, amely népben lanánország őseit tiszteli. A

Szörény-család Zuren néven. A Bakács-család Bacas né-

ven. Bakácsot, mint a partusok főnökét említik az ókori

irók. A Thurzó-család Thurzoi és Agathurzoi néven. Az

ókori írók az u és y betűket felcserélik rendesen. A Thurzd

névről neveztek el Skótországban is, Svédországban is

néhány kikötőt, a Tyrheni tengert pedig Siculia lakosai

szintén az etruszkokról nevezték el, a lágyabb hangzású

h betűvel felcserélvén a keményebb z betűt. A Horgosi

Kárász-család Horgosi – Coraxi néven. Az Aruspi-család

az Aruszpi cserkesz nemzetség, akik közül néhányan

1829-ben Ogyallai Besse Károly előtt a magyarok vérei-

nek mondták magukat. A Seres-család Zeres és Seres

néven. A Fiala-család Piaía néven. Az Izdenci-család

Issedon néven. Az Esperit-család Asparata néven. A

Patay-család Batai néven. A Nadányi-család Nadánnoi

néven stb.

B) Ókori helységnevek: Abara (Zemplénben Abara

puszta). Almás. Országhalom. Árpád. Árpás. Arpavár

(ma Abrikerm – kerm várat jelent). Arácsa (nálunk is

van több Arács nevű helység). Ardea (nálunk Ardó),

Árgyelán tartomány. Azara. Babilon (nálunk Bábolna),

113

Batána (nálunk Batlona). Bassán (nálunk Bossányi). Chala

(Kalló). Kalna (Kálna). Khàrcsa(Karcsa).Kazu(Kaza), Korotna.

Khung, Khundava, Csingilla (Csengelle). Koeros (Kőrös).

Daruvar (Daruvár). Dura és Dur (nálunk is Túra és Tur),

Eros (nálunk Erős). Felek (nálunk Felek és Fülek). Gends

(nálunk Gencs). Gindes (nálunk Gyöngyös). Holum (nálunk-

Halom). Haram (nálunkarégi szép Harám vármegye Jasonius

mons. Herka folyam Kurdisztánban (nálunk Kerka patak

Zalamegyében és Herkencsalád). Kéve. Khabar. Kinis (ná-

lunk két Kinyis nevű falu és Kinizsi-család). Kislak (a kir-

giz tatároknál ma is így hívják a tanyákat). Konka vár

(Ugocsában Kankó vár, Konka-család, szürkankó). Kürt.

Munkascht (Kurdisztánban Kuhbalavan – kőbálvány). El

Mazar. Mazirah, Mazar az Eufrát partján a régi Magyar

vár helvén. ahol régóta kellett, volna ásatásokat eszközöl-

tetni. (Lz több szolgálatot 'tett volna a magyar nem-

zeti állam ügyének, mint a szánalmas sérelmi politika!)

Majorfalu. Ispahan és Kunság városok között. Náta (ná-

lunk Nátafalva Zemplénben). Bilis (nálunk Pilis). Rjmá

(nálunk Gömörben számos helység viseli e nevét). Sárd

Kurdisztánban (nálunk Sard, Szegszárd, Sárd és a Sarcli

jiemzetseg). Tiensánban is élnek sárdi népek mai napig

fs. Nálunk SzarHmbnostora, Szárdhegy, Szârdtiefy-Szefîaa-

hely. Az olasz Sardinia és Toskania etruszk lakosai is a

szittya sárdi és tuskai néptől származnak. ZemereésSu-

mere, ma Samara vagy Samrah varos neve az eszki-bagdadi

romolc"mellett. Sári. Iránban ma is létezik egy Sári (Sárga)

folyam. Saruds tartomány vagy Tsarmellék. nálunk Sáros-

megye és Sármellék Zalában. Sawar, nálunk Sóvár. Sele

nálunk Szeje Semena. nálunk Semjén. Sinne nálunk

Szinnye, Salok, nálunk Szalók. Siroc, nálunk Szirák. Tar-

jana, nálunk Tarján nevű számos helység van. Torna

Tyba folyam, nálunk Gömör- és Ungmegvében. Zalka

nálunk Szálka. Zárdavár. Zaitha. Márvirrad (ma Marverad)

Mosum. Dana. Mogor. Durán. Suron. Koromba. Magas·

lak az alán palócz nemzet fővárosa volt. Zitna. Tomes

114

(a mai kunság régi fővárosa). Kallós. Sármán. Bothos.

Erkel. Tebenda. Csulah, Dudua, Karima, Ulai, Telbis.

Kassa vagy Koscha. Szőny (Orpeli István érsek «Summa

törtenetei» czjmű és1280-ban megjelent művében

a magyar őstörténetre vonatkozólag igen becses adatokat

közöl. Az Orbelián herczegi család mai napig is él

Tullisben és hihetőleg szívesen támogatná a magyar

expedíciók törekvéseit, mert hogy az örmények., és

japánok – Ázsia legkiválóbb nemzetei – tárt karokkal

fogadnák magyar testvéreiket, erről határozott tudo-

másom van.1

C) Az Urálaltája országaiban mai napig is megtar-

1 A Rákóczi hamvainak hozatala is mindaddig csak frázis,

jámbor óhajtás maradt, míg 1892-ben néhai Amberboy Mózes

konstantinápolyi örmény érsek, rokonom és az akkor «Tarik» néven

megjelent hivatalos lap örmény szerkesztője, megírták nekem, hogy

kieszközölték a lazarista atyák részéről és a török hatóságok részéről

az engedélyt arra, miszerint a szent hamvakat exhumálhatja és

hazaszállíthatja a nemzet, vagy – ha erre még most sem hajlandó

– úgy Máramaros vármegye közönsége, amelynek közgyűlésén

Ruttkay Gyula és Munkácsy Mihály kabárdszittya eredetű gör. kath.

(ma úgynevezett ruthén) lelkészek aláírásával adtam be az erre

vonatkozó indítványomat Azért írattam velük alá, hogy bizonyságot

tegyek arról, miszerint az akkor is pánszláv hajlamokkal gyanúsított

gör. kath. papságnak milyen magyar eredetű és szívvel-lélekkel

jhazafias papsága van. A máramarosi oláhságra és oláh papságra

nézve pedig elég legyen annyit megjegyeznem, miszerint leghűsé-

gesebb támogatóim voltak a népsegitő törekvések mellett és az

erdőrablások elleni küzdelmeimben. Soha sem fogom elfelejteni, mi-

kor a Rákóczi fejedelem zászlajával jöttek, a hozzájuk érkezett magyar

polgárok üdvözletére. Mert úgy van bizony, hogy Máramaros megye

egyik kis faluja őrizte meg csak mai napig is a Rákóczi fejedelem

zászlaját. A Konstantinápolyból kapott levelekre visszatérve meg kell

említenem, hogy azokat Kolozsváron, a Sándor József elnöklete alatt

Rákóczi hamvainak hazaszállítása czéljából csöndben működő bízott-

ságnak beszolgáltattam... És amikor aztán erről tudomást szerzett

Thaly Kálmán, akkor adtuk rendelkezésre a fontos leveleket s így lett

a sok frázis helyett végre valóság a szent hamvak hazahozatalából.

Az expediczió tervével szintén évtizedek óta foglalkozom s ma már

akár meghívást is kaphatunk a látogatásra.

115

tották magyar neveiket a következő helységek és folyók:

Majsán, Majsu (nálunk Majsa) Jászkicsu, Jazygesem, Jászy,

Kungorád, a teketurkommannok, karakalpagok (feketekalpá-

gosok) fővárosa Tábé, ma Tayi. Volt Siciliában is egy Tabae

s Tissa nevű város.Van Hátsó Hindiországban Tápa, lapán-

országban a Formosa-szigeten van Tajpék nevű város mais.

Tavas. Teke. Karajos, Samsum. Enderes. Kestelek (Kis-

telek). Erki. Shögöd (így van írvya ö betűvel) vagy Shugut

a hajdani Dakota helyén. Ez a név teljesen azonos az

amerikai Dakota indián állam és néptörzs nevével. Borút.

Morgetta. Oszek. Khuenlun. (Van Kendilona. Barczelona.

Aranyoslona, Lászlona és Nagylonya, ami bizonyosan

valamelyes kapcsolatot jelent a spanyol, magyar és a

turáni őshaza népei között.) Déva. Sarkad. Avas. Kara-

bugacz. Bittó. Belág. Bakus. Seregh. Kis-Avar. Szegvár

(Zekvár). Budales stb.χ

III.

A) Az ókori Hindiszittyaországban a következő

magyar családi és helyrajzi nevek fordultak elő: A Kun

és Hun nemzetség, Khunni és Hunni néven. A Garai-

család Gourai néven. A Bessenyő szittyák Bessingitai

néven. A Dabasi-család Dabasai néven. A Kaczoba-család

Kakhobae néven. A Patócs nemzetség Padokha néven.

A Bátin-család Báti néven. A Hagara-család Agara néven.

A Pándi nemzetség Pandion néven. Az Aszalay-család

Asalai néven. A Nánásy-család Nanichi néven. A Szápári-

család Sabari néven. A Szalacz-család Salacenoi néven.

A Bittó-család Bittoi néven. A Barna-család Barna néven.

A Tábori-család Topuri néven. A Székely nemzetség és

Szekula-család Siculi néven. Rendkívül érdekes Diodor

Siculusnak (Lib. 5., 6. cap.) és Strabo (VI. Liber) ama föl-

jegyzése, mely szerint a Siculus nemzetséget Sécani néven is

nevezték. Már most kutatni kellene, vajjon Sékáni néven a

Zékány vagy az araboknál Szichen (Széchen) a csin íróknál

116

pedig Szecsuen néven jelzett nemzetséget kell-e érteni? Ez

elsősorban a Széchenyi-családot érdekelné, valamint a szé-

kelyek nemzetségét is. De még eddig nem nagy érdeklődést

mutatnak gr. Széchenyi Béla törekvései iránt. Ókori Hindi-

ország családnevei között ott találhatók továbbá a magyar

Darida-család Dravida néven. A magyar Drág-család Drák

néven. A Sigmondi és Simándy-család Simundi néven.

A Szálán és Zalán-család Selán (mai Ceylon) néven. A

Szálai-család Zalai néven. A Bokányi-család Bokáni néven..

A Ghillány-család Ghilláni néven. A Giltán-család Giltani

néven. A Galiba-család Galibái néven. A Majthényi-család

Mathéni néven. A Nyitray-család Nitrai néven. A Szegedy

nemzetség Sogdi néven, Sogod szanszkrit nyelven =

tiszta. A szent Avesta Sogodu néven említi a hajdani

Marakhand vidékét, amelyet a szumirok később Szumir-

kandnak neveztek. A Barta, Bartos, Barátos, Bárdos, Baráti-

családok Partus, Barathi és Barta néven (mint azt Zenob és

Chorenei Mózes ókori történetírók följegyezték.) A mai

Baratha tartományban élő baratha néptörzsről általánosan

el van ismerve, hogy jellemvonásuk ugyanaz, ami az

ugoroké. A szövetkezés, barátkozás. Ez a szó ugor, szin-

tén annyit tesz, mint szövetkezni, a baratha pedig barát-

kozni ... Hunfalvyék valamikor azt állították, hogy a hun

nemzet rég elpusztult, a hun-székely és hun-magyar atya-

fiság csak mese és körösi Csorna Sándor, Horváth István

álmodozók lettek volna... Azt hiszem, hogy ma ők is

elismernék, miszerint Horváth Istvánt és körösi Csorna

Sándort igazolták az újabbkori kutatások eredményei és

nem a panszlávok, pangermánok elméleteit.

B) A Himálalja tartományaiban mai napig fent-

maradt magyar családnevek: Kandó, Bod, Bála, Bálya,

Buda, Boda, Barta, Bede, Binde, Vájna, Varsa, Vida, Bar-

dócz, Hári, Csórja, Sánta, Jászkun, Jász, Szekula, Béldi,

Maróti, Mándi, Gonda, Csura, Mátrai, Katlan, Karád,

Herány, Dalosa, Batsa, Babari, Bobori, Hollós, Sajó, Dar-

vas, Lassú, Mara, Bihari, Teleku, Csik, Gajaráti, Madarasig

117

Balugh, Toda (Tóth), Teleky (Teluga), Teling, Tuluvai (Tolvaj),

Pécsi nemzetség Pésh-Avar tartományban. És végül a

Batthyányi, Bottyán (Buddhán) nemzetség.

Bodogár, Bihari stb. Hogy mily nagy számban

élnek ott még magyar eredetű családok, véreink, arról

Tóth Jenő festőművész mondott el a Turáni Társaság-

ban tartott felolvasásai alkalmával érdekes adatokat. Mint-

egy 900 magyar családnevet gyűjtött össze néhány, évi

ott tartózkodása alatt, a Himalalján élő néptörzsek között.

Ma már nyitva áll az út festő-, szobrász-, építő-, zené-

művészeink és tudósaink, kereskedőink, iparosaink

számára.

*

* *

A Balkán államokban szintén el kell foglalnunk he-

lyünket. A magyar ipar, kereskedelem, művészet, tudo-

mány nem idegen területeken óhajtana ott tért szerezni

magának, az osztrák, olasz, orosz, német, stb. mellet

hanem őseinek földjén. Még bizonyosan élnek ott azok a

magyar eredetű néptörzsek, családok, amelyeknek neveit

az ókori írók feljegyezték, s amelyek nálunk mai napig

büszkeségeit képezik a magyar nemzetnek.

A) Az ókori Boeotiában, (Hellasban) Bithyniában

(Kisázsiában), Beoticában (a római Hispániában) és végre

Boiotiában (Germániában) a szittya eredetű Beöthy nem-

zetség alapított államokat. Csak a Kisázsiában létezett

Bithinyáról jegyezzük fel a következő családi és hely-

rajzi neveket.

A Boeothy nemzetség, mely a Beöthy család őseivel

azonos.

A Sangarius néptörzs, mely a magyar Csongár

családdal, a Thouniaki, mely a magyar Tunyogi családdal,

az Ártándi néptörzs, mely a magyar Ártandi családdal

azonos. Van még több is. Városaik közül Erekli (Erekli

= Ereklye és Erkel, hegységeik közül az Ormaneum

nevét említem. Folyóik közül az Chelae (Csele) Etheleum

118

(Etele), Platoneus (Balaton?), Arcos (Árkos) nevüek

fordulnak elő. A spanyolországi Beotica (Beöthy tartomány

latin neve), valamint Hellas Boeotiája és Bajorország

ethnografiája megérdemelnék a kutatást. A m. kir. keresk.

Múzeum egy kiállítást tervez Spanyolországban, alkalma

lenne ebben az irányban is adatokat gyűjtenie

B) Az ókori Illyirában szintén számos magyar csa-

ládnév fordul elő, annak daczára, hogy Kollár óta már

Illyrország őslakóit is szlávoknak vélik. Ellenkezőleg,

mielőtt a szerbek és horvátok ősei oda behúzódtak volna,

a pánd, hun és avar nemzet után századokkal később;

már magyar nemzetségek voltak ott az őslakók. Közülök

csak néhányat említek fel: A Partényi nemzetség Parthéni

néven. A Bölönyi nemzetség Bullini néven. A Pókai nem-

zetség Phokai néven. A Molecz nemzetség Molosci né-

ven. Az Ákontz nemzetség Acontius néven. A Kryza

nemzetség Chryza néven. A Krüzselyi nemzetség Chry-

seli néven. A Korondi nemzetség Korinthi néven a mai

Karantániának és a görögországi Corinthiának adtak ne-

vet. A Sárdi nemzetség a mai Sardiniának adtak nevet.

A Megyeri nemzetség (Megarei) Megarának adtak nevet,

amit a szumir felfedezések óta ma már maguk az olasz,

franczia és angol tudósok is erősítenek. Elég legyen csak

Mártha tanár művére hivatkoznunk.

C) Bolgár és Makedón földön tele vannak magyar

vonatkozású emlékekkel a családnevek és helyrajzi neg-

yek. Csak a következő magyar nevű városokat említem

fel: Kapros (Strab. 7.) Thorma. (Thukydides 1.) Mende

és Argil (Herodot 7.) Szintai (Thukidides 2.) Berta (Ptolo-

maeus 1.)

Drágh földön a hajdani magyar nyelvű bolgá-

rok közt a következő nemzetség nevekkel találkozunk az

ókori íróknál: Muzsai (Musai) Mácsay, Móczár, Dárdáni,

Tárkánv, Sárkány, Pécsi (Peucsi) Kapus (Koupus), Gelei,

Szobi (Soupi) Zichi (Zichidava volt székhelyük, mai

119

Említést érdemel, hogy 1356-ban jöttek be a Drág

földről Magyarországba a Drágfy család megalapítói:

Balk és János. Viszont Drág földre épen akkor vándo-

roltak ki az olasz Anjouk erőszakos latinositásai folytán,

az ősi mgyar egyházi nyelv védői: Bogdán máramarosi

vajda és hű pásztornépe. Még jelemzőbb a magyarság

teljes érzéketlenségére1 a nemzeti eszme iránt, hogy in-

kább engedte kivándorolni a magyar egyházi nyelvhez

ragaszkodó hű pásztor népet, mintsem Rómánál közben-

járt volna a magyar nyelv érdekében. Nem tették.

Mindezeket az adatokat azért gyűjtöttem össze, hogy

most már a magyar társadalom tisztán lásson két nagy

tanulságot. Először, hogy történelmi hivatása a béke,

vagyis a kereskedelem, ipar, művészet és tudományok

kultusza. Másodszor, hogy minden képessége bőven

meg van ehhez, mert ősei voltak a világkereskedelem

történetében a legvállalkozóbb szellemű nemzetségek. Ma

pedig az a rendkívüli előnye van a magyar külkereske-

delemnek, hogy – amint bizonyítottam – vérségi kap-

csolat fűz bennünket Kelet és Nyugat legtöbb nemzeté-

* A magyar hírlapírók Egyesületének illusztris elnökét legyen

szabad arra kérnem, hogy vegye egy közgyűlésen tárgyalás alá a

következő kérdést: kötelesek vagyunk-e mi az osztrák zsurnalistákat

utánozni ama közjogi tévedésben – rosszakaratú tévedésben – hogy

Magyar és Osztrák monarchiák, vagy kettős monarchia helyett

Ausztria-Magyarországot, és Osztrák-Magyar monarchiát írjunk

folytonosan, s ezáltal beleringassuk a külföldet is ama tévhitbe, az

osztrák impérium javára, hogy itt csak egy császári monarchia van,

amelynek a magyar királyság amolyan kiegészítő része, mint a gács,

lodomér, dalmát, és cseh névleges királyságok? De ugyanekkor a

magyar hírlapírók egyesülete abban is állást foglalhatna, hogy köte-

lesek vagyunk-e mi India, Dánia, Szerbia, Bulgária elnevezéssé

utánozni az osztrákokat, holott nekünk magyarul is szabad lenne

Hindi országot, Dán országot stb. elnevezni.

120

hez. Hallatlan könyelműség volna tehát, ha ezeket a rend-

kívüli előnyeinket, az önálló vámterület visszaállítása czél-

jából nem használnók fel. Igaz, hogy ennek nagy aka-

dálya van még: a Bosnyák-Herczegvócz tartományok

tulajdonjogának megállapítása, azonban a szittya nemze-

tek összetartózandósagának ápolásával, a lengyel, dalmát

és cseh társadalomnak megnyerésével, a Habsburgokkal

való felbonthatatlan kapcsolat erősítésével, ez a kérdés

is meg lenne oldható. A függetlenségi párt is szíveseb-

ben venné a personal unió helyett, a magyar császárság,

magyar birodalom kiépítését, Hunyadi Mátyás terve sze-

rint. A csehek, lengyelek, dalmaták hozzájárulását könnyű

volna megszereznünk. Dr. Brabek Ferencz prágai egyetemi

tanár, a magyar irodalom előadója, egy időben e kér-

désről eszmecserét folytatott velem, de aztán abba maradt

a magyar és cseh társadalom közeledésének ügye. A Habs-

burgok és a Hohenzollerek épen nem tiltakoznának a

magyar császárszág eszméje ellen, hiszen Savoyai Jenő,

Gentz Frigyes és József nádor tanácsára már 1848-an

meg volt erre a Habsburgokban a hajlandóság, Bismark

és Vilmos császár pedig csakis a magyarok hűségében,

erejében látják a hármas szövetség alapját, amint ezt

számtalanszor kimondották.

Hiszen a történelmi igazság azt kívánja, hogy a

hatalmas német császársággal, Habsburgi Rudolf unokái,

mint a magyar császárság uralkodói, álljanak szövetség-

ben. A két kis osztrák kerületről nevezett mozaik csá-

szárság neve igazán frivol játék a magyar, lengyel, cseh

nemzet önérzetével s a Habsburgok jövőjével. De ennek

a frivol játéknak, mely folytonosan beleavatkozik állam-

ügyeinkbe, sőt ellenünk ingerli a horvátokat is, azonnal

vége szakadhat, amint a három nagy nemzet társadalma

felismeri közös történeti hivatását és egymással egyet-

értőleg lép fel.

Ezzel azonban még nincs kimerítve a magyar tár-

sadalom szerepe. Ez csak arra szolgálna, hogy a külföld

121

és főleg Kelet piaczain visszaszerezzük cselekvő képessé-

güket, nevünket, hogy megvédhessük iparunkat, kereske-

delmünket a négyszáz év óta bennünket szipolyozó osz-

trák kapzsiságtól. Ámde itt bent kell a hazai ipart, keres-

kedelmet földművelést, tudományokat, művészeteket, főleg

pedig a nemzetiségekkel és kelet népeivel a testvéri vi-

szonyt ápolni.1

És a magyar társadalom mindezeknek a kötelességek-

nek nem képes eleget tenni. Ipart kell például fejleszteni.

De lehet-e ezt védegyletekkel, míg maguk a hatóságok, a

közigazgatás is, mellőzik következetesen a hazai iparosokat,

míg a közigazgatás csak közjogászok kezeiben van?

Mindenki tudja, hogy a magyar birtokpolitika, a

telepítés, parczellázás ügyének rendezése, mennyire égető

kérdés az Alföldön, Erdélyben, Muraközben, Horvátor-

szágban, a földnélkül szűkölködő magyarság megmenté-

sére. De Máramaros és Csongrád megyék egyformán

nem találták szükségesnek a kincstári és hitbizományi

nagy birtokok bérleteit a községeknek, városoknak meg-

szerezni és két évtized alatt hiába való volt minden

sürgetésem az általam kezdeményezett Schönborn

uradalmi parczellázás követése iránt, hogy a nagy jöve-

delmű feladatokat a vármegyék, községek, városok vegyék

kezükbe, az iparfejlesztés és pótadók leszállítása, kiván-

dorlás megszüntetése czéljából. Hogy országos pályázat

1 A nagy nevű József nádort is az a gondolat vezette, mikor

a keleti expedíciók útjait egyengette, hogy miért ne lehetne felújí-

tani II. Endre és Leó örmény király tervét, akik az Árpádház tagjai

számára akarták megszerezni az örmény koronát, hogy védelmet

biztosítsanak a mohamedánizmus pusztításai ellen, az elszigetelten

álló keresztény örmény államnak... Ázsiai Örményország előbb-

utóbb felszabadul szintén a török uralom alól. Nem lehetne-e gon-

doskodni arról, hogy amint a pártus szittya Nagy Árcsák családjá-

ból választotta uralkodóit a pártus és örmény nemzet, ismét az

Árpád-Habsburg család tagjai közül válassza uralkodóit magának

az örmény nemzet, mielőtt az orosz-szláv ráteszi a kezét a sokat

szenvedett nemzet török uralom alatt álló területére is.

122

útján csakis azok közt a bérlők közt legyen kiosztva a

bérlet, 5 holdas parczellákban, akik háziipari szövetkezete-

ket létesítenek, kertművelésre kötelezik magukat. Hieronymi

Károly és Vadnay Andor eszméit a magyar alföldön az

ősi szumir népek kertművelő kultúráját felújítani... mai

napig sem veszi programmjába a törvényhozás. A váro-

sok, vármegyék, községek pedig el vannak foglalva a

homouision és homousion kérdésével, hogy t. i. választás

vagy kinevezés útján legyen a közigazgatás újjáteremtve,

ahelyett, hogy egyhangúlag magyar nemzetivé tennék,

és a nép segítés feladataira képesítenék.

Mindenki hirdeti, hogy a magyar művészetet pár-

tolni kell. De hát képes-e erre a magyar társadalom, mi-

kor a családi közigazgatás nem szolgálatot tenni, hanem

uralkodni akar a drámai művészet kérdéseiben is, amihez

époly keveset ért, mint a mérnöki, orvosi, kereskedelmi

szaktudást igénylő kérdésekhez. Mikor a városok kon-

gresszusát kezdeményeztem 1896-ban, akkor megjelent

művemben már sürgettem a közegészségügyi és műszaki-

ügyi ministeriumok felállítását, a közegészségügynek, vala-

mint műszaki ügyeknek kizárólag orvosok és mérnökök

kezeibe leendő utalását, amelyet Dr. Fodor József professor

is magáévá tett. Azonban a magyar orvosok, mérnökök

és kereskedők még 17 év múlva, ma is szó nélkül álla-

nak a közigazgatási reformmal szemben, jóllehet a pol-

gármesterek egyesülete határozatilag kimondotta, miszerint

azt óhajtja, hogy a városok kormányzata továbbra is az

államtudományi képesítéssel bíró egyének kezeibe tétes-

sék, az egész világgal ellentétben, ahol a gyakorlati élet

embereit helyezik a polgármesteri állásokra.

A kivándorlást kellene megakadályozni. De lehet-e

ezt a hatóságoktól várni, mikor sok helyütt épen a csa-

ládi közigazgatás részvétlensége, a földnélküli munkás-

népnek földbérletek iránti kérelmeivel szemben tanúsított

elutasító magatartása, a közvagyon elpusztítása, a köz-

terhek emelése okozták a kivándorlást.

123

Hogy ez nem a tisztviselők hibája, hanem a rend-

szeré, azon lehet vitatkozni, de hogy, fájdalom, még néhol

ma is fönt maradt ez a családi rendszer, azt a gyakor-

lati élet szomorú tapasztalataiból bizonyíthatom.

Én ugyanis ifjú koromban a Domitius Corbulókra,

családunk őseire vonatkozó adatokat kutatván, az ókori

történetíróknál*) felismertem a dáka nemzetnek a magyar-

sághoz való vérségi kapcsolatát. Már akkor foglalkoztam

azzal a gondolattal, hogy ennek bebizonyítására nem volna

alkalmasabb eszköz, mint az, ha a Kaffkázban és Turkesz-

tánban máig is élő utódaikból néhány családot lehetne be-

telepíteni valamelyik kincstári birtokra. Ezzel a kincstár is

nyerne, mert a Turkesztánban élő s kertészettel, dinye

termeléssel foglalkozó dáka ivadékok (a csányi néptörzs

is ott él) élő bizonyságai volnának őseinknek és nekik,

hozzánk való rokonságuk mellett. Azonkívül pedig a

hazai kertészetnek, dinnyetermelésnek is nagy előnyére

válnék a telepítés. Épen akkor 1882-ben jelent meg

László Mihály ismertetése, a bukovinai csángók nyomoru-

ságáról, egyik lapban s én rögtön levelezni kezdtem a

bukovinai lelkészekkel, sőt Münchenből, Hollósy Simon,

testvéröcsém, Istensegíts r. kath. templomának egy oltár-

képet is ajándékozott. Boldogult Lónyay János főispán

szintén nagy szeretettel karolta fel az eszmét. S mikor

Máramarosszigeten megindítottam a gyűjtést, épúgy lelke-

sedéssel felkarolta a magyar társadalom ezt az eszmét,

mint ahogy remélem, felkarolná a keleti expedicziók esz-

méjét is, ha frázisok helyett megkezdené valamelyik

lap a gyűjtést, adakozást.

*) Lukácsy Kristóf «Az örmény magyar családokról» című művé-

ben is említi, hogy Cnejus Domitius Corbuló, Caligula császár

feleségének testvére Kr. e. 47-ben a Khaukák (Kaffka szittyák)

földjén, a mai Német alföldön építette a légiókkal az Elba és Odera

csatornát. Aztán a dáka és pártus nemzet ellen viselt háborút, de

Néró, elismerés helyett, haza hivatta s halálra ítéltette a győzedel-

mes hadvezért, aki öngyilkossággal megelőzte a kivégeztetést.

124

Csakhogy a telepítés sikeréhez más egyéb is kellett

volna, nemcsak pénz. Mikor Odescalchy Arthur herczeg

és a Budapesti Hírlaptól Rákosi Viktor, dr. Szádeczky

Lajos és Benedek Elek megérkeztek Andrásfalvára, én

már azt a szomorú tapasztalatot szereztem, hogy ezek a

szegény csángók rettenetesen csalódni fognak, ha azt

hiszik, hogy nálunk majd olyan emberségesen fognak

velük bánni, mint például az osztrák hatóságok a közön-

séggel és a szegény emberekkel. Meg is mondtam ezt

a herczegnek s megkoczkáztattam azt a kérésemet, hogy

talán jó lenne, ha ő a törvényhozás figyelmébe ajánlaná,

miszerint a közigazgatás reformjánál kötelezzék a tiszt-

viselői kart emberséges bánásmódra a szegény emberek-

kel szemben. A herczeg úr azt felelte, miszerint ez feles-

leges, mert ő el sem képzelheti, hogy csángó testvéreinkkel

mostohán bánjanak.

Természetesen a herczeg úr nem volt szegény ember,

ő soha életében nem tapasztalt mást, mint előzékenységet.

De engem elszomorított kérelmem elutasítása s nem

reflektáltam arra a kitüntetésre, hogy egyik csoportnak

én legyek a vezetője, hanem szomorú balsejtelmek között

hazautaztam Andrásfalváról.

Nemsokára aztán egymásután kerestek fel a Buko-

vinába visszavándorló csángók, keservesen panaszkodtak

egyik magyar tisztviselőre, aki úgyszólván kiüldözte őket

a hazából. Az osztrák tisztviselők emberségesebben bán-

tak velük, mint itthon az említett magyar közigazgatási

tisztviselő, akit a családi összeköttetések néhány szegény

község és egy nagy járás élére állítottak. Mi lett tehát

eredménye a csángók visszatelepítésének? IV. Béla,

Hunyadi Mátyás és József nádor eszméjének: az ősi

hazában maradt véreinkből néhány törzsnek betelepítésé-

ből? Meghoztuk a visszatelepítési törvényt, de elfeled-

keztünk arról, hogy hozzáidomítsuk a közigazgatást. Így

aztán épen a csángók keserű csalódása, visszavándorlása

indította meg a kivándorlást Magyarországból is.

125

Kell-e ennél elevenebb példa arra nézve, hogy a

népsegítés feladataira ráutalni a magyar közigazgatást,

elmulaszthatlan kötelessége a magyar társadalomnak?

Azonban a magyar társadalom sokáig nem volt

hajlandó ezzel a feladattal foglalkozni. Például Kossuth

Lajos a szegedi nagy árvízkatasztrófa után, azzal az inte-

lemmel fordult a felsőtiszai magyar társadalomhoz, hogy

az erdőrablások megszüntetése végett követelje a köz-

igazgatás purifikacioját, különbem az alföldi magyarság

folyton-folyvást ki lesz téve az árvízkatasztrófáknak...

Én az intelem utasítását az értelmiség figyelmébe aján-

lottam, de senki sem akart a hatalmas vármegyével

szembehelyezkedni. Nehéz feladatra vállalkoztam tehát,

mikor Kossuth szavait szívembe véstem és a magyar faj

iránt való szeretetből, életemet koczkára téve, semmi

akadálytól vissza nem riadva, vállalkoztam arra, hogy a

magyar társadalom helyett, egymagam fogom Kossuth

népsegítő intelmeit teljesíteni, nem számítva semmi hálára,

semmi elismerésre.

A földmívelésügyi kormánynak, a szegény községek-

nek, a Teleki grófoknak erdőségeit, milliókat érő nem-

zeti vagyont megmentettem, az addig rendszeresen és

háborítatlanul űzött erdőrablásoknak véget vetve, amint

ezt bizalmas körben kijelentették, hivatalnokaik előtt, az

akkori vaskezű országos főerdőmester, Bedő Albert és

a Teleki grófok.

Én azonban nem kerestem a legcsekélyebb elisme-

rést, jutalmat sem. Boldog voltam, hogy a magyar társa-

dalom helyett egymagam eleget tehettem Kossuth intel-

mének, óhajtásának. És amidőn id. Erdélyi Sándor a

millenniumi ünnepségek alkalmával a kárpátvidéki emlék-

oszlop leleplezéséről hazautaztában, Máramarosszigetre

érkezett, megragadtam az alkalmat, hogy megismételjem

kérelmemet, amelyet Odescalchy Arthur herczeghez ter-

jesztettem. Rövid üdvözlő szavaim befejezése után Mára-

marossziget város nevében az évszázadok óta elhagyott

126

hegyvidéki ruthén és oláh nép fölsegítését jóságos szívé-

nek pártfogásába ajánlottam. Sohasem felejtem el azt a

szívből fakadt, meghatottsággal teljes hangot, amelylyel

felkarolta a magyar város kérelmét, sőt kijelentette, hogy

az egész magyar nemzet kötelességének tartja fölsegíteni,

a pusztulástól megmenteni, az európai ember előtt szinte

hihetetlen nyomorúság között élő s Rákóczihoz még

mindig hűséggel ragaszkodó népet. Az ideális gondol-

kodású államférfiú megígérte, hogy amint a fővárosba

visszaérkezik, a legelső ministeri tanácsülés alkalmával

szóvá teszi tapasztalatait, a kárpátvidéki ruthén nép fel-

segítésének ügyét és minden erejével rajta lesz, hogy ezt

a hű népet megmenthessék a magyar hazának. De ez

sem sikerült. A ruthén akczió eszméje is a bürokráczia

jegyében született meg, mert – fájdalom – akkor még

hiába való volt néhány kiváló államférfiú törekvése, hogy

€ költséggel a közigazgatást a népsegítő feladatok telje-

sítésére felhatalmazzák, képesítsék. Az egyszerűsítés is

csak azokon a nyomokon haladt, mint az 1886-ik évi

reform. Csak a külsőségekre szorítkozott. Külön irodákat

csináltak a népsegítő kirendeltségeknek és külön dolgo-

zott tovább a közigazgatás, míg végre most Nyegre

László, a máramarosmegyei gazdasági egyesület elnöke,

javaslatba hozta, hogy czélszerűbb volna, ha a kirendelt-

ség közelebbi érintkezést keresne az együttműködésre a

közigazgatással.

A magyar társadalomnak tehát a közigazgatás szel-

lemét át kell alakítani nemzeti irányba és magához kell

kapcsolni. A gyakorlati élet feladatainak megvalósítására

képessé kell tenni, az aktagyártás helyett. Ma csak néhány

papírgyárnak tesz a bürokráczia szolgálatot: ha ellenben

az intenzív agrikultura, az iparfejlesztés, és kereskedelem

érdekeit szolgálná: megkétszerezhetné a nemzeti vagyon

gyarapodását, ami milliárdokra menő hasznot hozna.

Ha ezt a tervet meg akarja valósítani a magyar

társadalom: úgy követelnie kell, hogy a közigazgatási

127

reformot, a községi jegyzők államosításáról szóló törvény-

javaslatot is egy olyan bizottságban tárgyaltassa le a kor-

mány, amely bizottságba orvosok, mérnökök, kereskedők,

iparosok, gazdák, művészek, tudósok és munkások is

részt vegyenek, ne csupán közjogászok. Boldogult emlékű

Vadnay főispán alakított egy ilyen vegyes bizottságot

Szentes város pótadóinak leszállítása czéljából, javasla-

tomra: és egész gyönyörűség volt látni, milyen egyet-

értéssel, kölcsönös tisztelettel viseltettek a meghívottak

egymás iránt. (Azóta már szépen felemelkedett a pótadó

majdnem 100 perczentre ottan ismét.)

De még a közigazgatás reformjával nincs kimerítve

a magyar társadalom akcziójának programmja. Alkotnia

is kell azon a téren, amelyen az angolok, francziák, néme-

tek, olaszok már régen előrehaladtak a nemzeti termelés

munkájával, a kereskedelem és ipar fejlesztésével.

Gróf Zichy János volt kultuszminister egy hatásos

szónoki képben templomot akart emelni a magyar kultú-

rának, olyan templomot, amely az égig érjen ... Ez igen

szépen hangzik. Szinte elképzelhetlen. Pedig nem az.

Sőt elképzelhetőbb ennél még egy szebb, vatikánszerű

templom is. Egy olyan, amely magas kőszikla tetején áll,

égbe nyúló tornyaival, alatta a hömpölygő folyam, előtte

pedig egy bámuló, csodálkozó, hódolatteljes világváros,

amelynek népe áhítattal tekint fel a fönséges, új Va-

tikánra, mert ebben látja nemzetének békéjét, üdvét,

kincseit, jövendő nagyságának értékeit, amelyek biztosít-

ják jövőjét az idők végéig, miután felismerte végre, hogy

a magyar kultúra – főleg a reális tudományok terén -

képviseli a nemzetek összetartozandóságának eszméjét, a

Béke Istenét.

Ha elhatározná tehát magát a nemzet, hogy meg-

valósítja a Lánczy Leó eszméjét és megünnepli a hármas-

szövetség alapítójának érdemeit, akkor a világkiállítás

csarnokait nem kellene eldugni a Rákosra, hanem a

városligetnél sokkal nagyobb kiterjedésű Gellért-hegy

128

fensíkjára lehetne, vatikán-stylben, középen templomszerű

főcsarnakával, elhelyezni.1

A világbéke temploma, az igazán nemzeti Pantheon

mellett aztán helyet találnának a kiállítás épületeiben, a

kiállított tárgyak elhordása után a tudomány, művészet

többi múzeumai, könyvtárai, képtárai is a vatikáni stylus-

ban beépítendő háttérben. Az egyes nemzetek múzeumai,

állandó export és import kiállításai, a konzulátusi hiva-

talokkal együtt, mind ott volnának elhelyezhetők külön-

külön pavillonokban, a hegy lejtős oldalain, ami festői

külsőt adna a Gellért-hegynek. A sok különböző stylus-

ban tartott s parkszerűleg elhelyezett épület rendkívül

szép látványt nyújtana.

Hogy a konzuli hivataloknak a Kereskedelmi Múzeum-

mal való kapcsolata, sőt az egész intézménynek állandó

export és import cikkek kiállításával való gazdagítása, busá-

san megtérülne a magyar kereskedelem javára és dúsan

jövedelmezne, az kétséget nem szenved. Mert hiszen ma

a konzulátusi hivatalokat a magyar export érdekében alig

lehet igénybe venni.2

1 A magyar püspökséggel hogyan tesz a magyar társadalom

közönye? Ahelyett, hogy homlokára, keblére tűzné ezt a virágot,

hátra dugja, ahol az oláh agitátorok kiüthetik kezéből, lépten-nyomon

és rátaposhatnak. Ahelyett, hogy megköszönné a magyar társadalom

Rómának ezt a jóindulatát, szó nélkül eltűri, hogy csak az oláh

klérus tüntessen ellenünk ott is. A magyar püspökségnek a magyar

fővárosban lenne méltó helye.

2 Erre vonatkozólag az Esti Újság f. é. április 3-iki számában

a következő közlemény jelent meg:

Hol a konzulátus?

Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Valamilyen üzleti ügyben el

kellett mennem Csile köztársaság budapesti konzulátusára. Meg-

néztem az idei Budapesti Czím- és Lakásjegyzéket. Ott a Konzulá-

tusok Budapesten czímű rovatban ez áll: Csile (Muzeum-körút 10.).

Konzul: Hajduska Emil dr. ügyvéd. Elmentem a Múzeum-körút 10.

alá. de ott semmiféle Csilét nem találtam. Végre a házfelügyelőtől

129

Nem szónoki frázisnak veszem tehát gróf Zichy

János szavait. Sőt arra is gondolok, hogy ha a millen-

niumi kiállítás egyik épületét megtartották a magyar

Mezőgazdasági Múzeum tárgyai számára: akkor miért

ne tehetnék meg ugyanezt a magyar ..világkereskedelem

Múzeumával is, abban az esetben, ha a magyar társa-

dalom tudna lelkesedni a világbéke alapvetőjének, Árpád-

nak és hűséges követőiének érdemei iránt Ha a Gellért

hegyen építendő világbéke-temploma mellé elhelyezendő

egyik csarnokban helyet kapna a magyar kereskedelem és

ipar Múzeuma is. Ott aztán lenne hely a magyar ipar

remekeit mindig kiállítani és eladni. Az idegen államokba

való export czéljából is, ott lehetne kiállítani az idegen

államok import czikkeit s viszont export czikkeit is.

Ott lenne hely egy olyan nemzetközi könyvtár és a keres-

kedelem történetére vonatkozó Múzeum részére, amely-

nek hasznát vehetné az egész magyar és külföldi közön-

ség, mert azon a helyen úgyszólván az ország szeme

előtt állana a magyar világkereskedelem és ipar tem-

ploma, holott most azt sem tudják a magyar és idegen

kereskedők nagy része, hogy létezik-e és hol található

a Kereskedelmi Múzeum, a magyar iparkiállítás. és; házi-

ipari kiállítás? Ezek most mind szét vannak szakítva

egymástól, a háziipari kiálítás pedig, amelyet az ide-

genek leginkább kerestek, és ahonnét legtöbbet vásá-

roltak, most a Magyar Bank vadász-utczai pinczéibe

van eldugva.

megtudtam, hogy Hajduska dr. hat évvel ezelőtt Budára költözött,

Krisztina-körút 49. alá. Átmentem Budára. A jelzett czim alatt egy

elegáns öreg úr fogadott, aki kijelentette, hogy ő már nem konzul,

az új konzul Salgó Kornél, Gorove-utcza 4. Rendben van. Vissza-

jöttem a pesti oldalra. A Lipótvárosban megtaláltam a Gorove-utczát

és benne a négyes számot. Ott azonban azt mondták, hogy ez

magánlakás. A hivatal a Kálmán-utcza és Hold-utcza sarkán van.

Odamentem, már be volt zárva, mert közben beesteledett. Kinek

számítsam fel azt a summát, amit a kocsisnak fizettem? Tisztelettel

egy budapesti iparos.

130

A külföldi államok konzulátusi hivatalai szintén

elhelyezhetők volnának ottan. Sőt csakis így felelhetné-

nek meg hivatásuknak, ha a Kereskedelmi Múzeum épü-

letében helyezné el hivatalukat ingyen az állam.

De ezen a téren a magyar társadalomnak is sürgetnie

lehetne a Magyar Kereskedelmi Múzeum és a kapcsolatba

hozandó külföldi konzulátusok támogatását. A Kereske-

delmi Múzeum már eddig is dicséretes buzgalmat fejtett

ki a külföldön rendezett iparkiállításaival, de ezen akcziók-

kal kapcsolatosan kezdeményezhetné az illető államokkal

fentartandó kereskedelmi összeköttetés czéljából, az illető

külföldi konzulátusokkal együtt, a magyar-bolgár, magyar-

albán, magyar-oláh, magyar-görög, magyar-spanyol, magyar-

orosz,1 magyar-örmény, magyar-cseh, magyar-japán és

magyar-hindi2 egyesületek megalakítását.

1 A magyar társadalom el sem képzeli az orosz társadalom

nagy rokonszenvét a magyarság iránt.

3 Már művem sajtó alatt állott, mikor az Est április 18-iki

számában a következő érdekes sorok jelentek meg, amelyek bizo-

nyítják, hogy minő hálás feladat várna a magyar iparra keleten, ha

a finn-ugor és török atyafiság mellett tudósaink a hindiszittya

fokonság kérdésével is foglalkoznának. Az érdekes közlemény így szól:

A maharadzsák magyar czipésze.

- Az Est tudósaójától. -

Néhány nappal ezelőtt az utczán egy zöldszínű «röpczédulát»

nyomtak a kezünkbe, amely így kezdődött: «Itt a tavasz, sok ur és

hölgy nem tudja kihez menjen, ha szép és tökéletes czipőt akar

vásárolni vagy rendelni».

Ha azonban tovább olvassuk a felhívást, egyebeket is meg-

tudunk róla. Megtudjuk, hogy minden évben kimegy Indiába, minden

részében megfordul és megbízásokat fogad el bármilyen üzleti dolog-

ban, így szobadísznek való tigris, párducz, leopárd, óriáskígyó, pápa-

szemes kígyó és másfajta kígyók és állatok bőreire, azután vállal-

kozik indiai kézimunkák, aranyhimzések, kasmeri és ramporei selymek,

nyers kínai selyem, szőnyegek, elefántcsonttal kirakott bútorok, ötvös-

munkák, festmények, régi fegyverek, drágakövek, tibeti és perzsiai

türkiszek, bélyegek és indiai teák beszerzésére.

131

Ezeknek, valamint a már létező magyar-bosnyák,

magyar-török, magyar-lengyel, magyar-szerb egyesületek

számára egy központi iroda létesítését, épen a Kereske-

delmi Múzeumban igen üdvös dolognak tartanám, mert

a Kereskedelmi Múzeum hivatalos lapját a központi iroda

közleményei is gazdagíthatnák s az egyesületek tagjai

díjtalanul kapnák. Ebben az esetben a hirdetések bőven

fedeznék a kiadások egy részét.

Budapesten a Nagytemplom-utcza 18. I. 11. szám alatt lakik

Iván József, az indiai magyar suszter. Gyakori indiai látogatásai

alatt elsajátította a hinduk behízelgő, megnyerő modorát. Mikor

kinyitja lakásának ajtaját, mindjárt a dologra tér:

– Az itteni emberiséggel üzletet kötni, – mondja – nagy

szomorúság. Ezért én már egész fiatal koromban kimentem Parisba,

Londonba, Berlinbe. Innen az összes iparostársaim nyugat felé

vándoroltak, én pedig kelet felé vettem utamat. 1901-ben voltam

először Indiában. Most 39 éves vagyok és mindig józan ember

voltam, 1892-ben voltam részeg utoljára . . .

Iván Józsefnek három szobából áll a lakása, egyik a konyha,

másik a czipészműhely, harmadik a hálószoba. A műhelyben több

mint ezer pár kaptafája van készen a mesternek, a ki Indiában a

legelőkelőbb főuraknak is dolgozott. Vevői közé tartozik a kolha-

puri, a ratlami, a nabhai, a nashiporczi maharadzsa is, számos

herczeg és számtalan excellencziás úr.

– Bizony gyönyörűséges ország India – meséli a kincses

suszter. – Van ott minden, amit ember csak megkívánhat. Én

sokat tapasztaltam. Rájöttem arra, hogy az ősmagyarok bölcsője

Indiában volt. Vannak hindu szavak, amelyek megegyeznek

tökéletesen a megfelelő magyar szóval. De nemcsak ez szól

nézetem mellett, hanem az indiai ételek is, mert a pörkölthöz

tökéletesen hasonló ételük van és a paprikást egyáltalában nagyon

szeretik.

Itt rosszul megy a népeknek és én ezen csodálkozom, mert

itt annyi jó iparos van, hogyha ezek külföldre mennek, ha tiz kezük

volna, az is kevés lenne. Én megmutattam, hogy a magyar iparos

különb, mint a német, franczia, olasz, angol. Mikor kikerültem

Indiába, azt mondták nekem, hogyan akarok Magyarországból ipar-

czikket szállítani, a hol még vadlovak szaladgálnak? Persze leintettem

az illetőt. Nemcsak czipőket szállítok Indiába, hanem igen sok ló-

szerszámot is, még a delhii koronázásra is szállítottam.

132

Gelléri Mór, az Országos Iparegyesület illusztris

igazgatója kezdeményezését az osztrák és angol nagy-

iparosok, kereskedők is utánozták, sőt maga a német

császár sürgette, hogy a német nagyiparosok is kövessék

a magyarok jó példáját, Keleten tanulmányutazásokat ren-

dezzenek és a keleti ifjakat a német ipari műhelyekben,

iskolákban alkalmazzák. Az említett központi iroda szin-

tén foglalkozhatna az illető államokba rendezendő tanul-

mányutak szervezésével s az ottani ifjaknak magyar mű-

intézetekben való kiképzésével.

Már azért is szükség volna ennek a központi irodá-

nak szervezéséről gondoskodni, mert a keleti államok

ifjai közül sokan óhajtanának megismerkedni az európai

kultúrával, az orvosi, technikai pályán kiképzést nyerni.

De a magyar társadalom nem érintkezik a külföldi álla-

mokkal. Külföldön lévő közös konzulátusaink pedig az

osztrák főiskoláknak csinálnak reklámot, holott a világ

legkitűnőbb műszaki főiskolája a budapesti s épen oly

kevéssé van okunk az orvosi fakultás terén is átengedni

Wiennek az elsőbbséget. A magyar egyetemek jövőjére,

fejlődésére nézve igen nagy jelentőségű az az eszme

tehát, amelyet Gallovich Jenő, a DMKE. fáradhatlan

alelnöke valósított meg Debreczenben s most a főváros-

ban kezdeményezett, az egyetemi városokban egy-egy

internátus létesítésével. Ezeknek igen nagy jövőjük

van: mert a balkáni és keleti államok ifjainak kedvező

alkalmat nyújtanak arra, hogy tanulmányaikat Magyar-

országon végezzék el. A magyar ifjaknak pedig lehetővé

teszik, hogy megismerkedjenek a külföldi államok ifjai-

val s az idegen, keleti nyelvek ismeretét elsajátítsák.

És miután az ifjak nevelése a DMKE. védszárnyai,

vezetése, felügyelete alatt, határozottan biztosítja a tanul-

mányokban való előmenetelt, a magyar városoknak, vár-

megyéknek, községeknek is támogatniok kellene ifjaik

érdekében, a DMKE. rendkívül nagyfontosságú törekvését

ezen a téren.

133

És mostan befejezem egy óhajtással igénytelen

soraimat.

Épen ma van 61 éve annak, hogy nemzetünk egyik

legnagyobb apostola, 1842 április hó 11-ikén Tibetország

Kun-Avar tartományában, ennek egy kis falujában, elhunyt.

Kőrosi Csorna Sándor szelleme az egész művelt világ

hódolatát kiérdemelte már.

Pedig ő csak hozzánk intézte távolból óhajtását, búcsú-

szavait: «Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen

nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására,

mint a magyar társadalom, az ős hindi kultúra tárházában».

Lelki szemeink előtt íme elvonultak évezredek távo-

lából a szittya magyar nemzetségek nagy birodalmai.

Előttünk fénylik a magyar fajszeretet három nagy

apostolának alakja. És ezek a fényes alakok valamennyien

szomorú intelemmel mutatnak rá a nyitott sírra, amely

bennünket készül eltemetni, ha nem szüntetjük be a

testvérharczot.

Forró óhajtásom, hogy bár értené meg végre mind

a két politikai párt azt az ősi buddhány erkölcsi igazsá-

got, hogy «tüzet olajjal» nem lehet eloltani.

A magyar társadalomnak és a magyar egyházaknak

is vannak kötelességeik a béke létrehozása körül. Meg-

kérdezhetnék önmaguktól községenként, egyházanként,

vármegyénként és aztán egymásnak hírül adhatnák, hogy

vajjon nem volna-e üdvösebb, ha az egymás elleni küz-

delmek helyett gróf Tiszát és Apponyit, Beőthyt és

Andrássyt, Kossuthot, a világ legkoncziliánsabb pártvezé-

rét és Justh Gyulát, a világ legegyenesebb jellemű párt-

vezérét, arra kérnék a nyomorúsággal küzdő magyar kis-

iparosok, kereskedők, eladósodott községek, városok, a

föld- és munkanélküli kivándorlók, hogy ne egymás ellen,

de egymás mellett harczoljanak. Értsék meg történelmi

hivatásukat, amelynél szebbet nem adott még soha ezen

a földön egyetlen kiválasztott nemzetnek sem az isteni,

örökké való, Gondviselés.

TARTALOM.

Lap

Bevezetés

............................................

............................

..................

5

I. Magyarország őslakói …………………………………………….

13

II. A dáka nép szittya nemzeti jellege az ókori írók tanúsága

Szerint……………………………………………………………. 28

III.

A jász-sármás szittyák…………………………………………….

40

IV.

A kelta ibérek szittya néptörzsei..

......................

........................

44

V. Az oláh nemzet eredete……………………………………………

55

VI. Mi a magyarság világtörténeti hivatása? ... .

...............................

82

VII. A történelmi magyar családokhoz………………………..

...........

107