Szerkesztők: Hochbauer Gyula, Kovács Lehel István Független művelődési és helytörténeti havilap

Alapította és szerkesztette (1906–1911):dr. Fekete Endre és Kiss Béla

X. évfolyam 3. (515.) szám 2004. március 12. – péntek

* K i a d j a a H é t f a l u s i M a g y a r M ű v e l ő d é s i T á r s a s á g – © H M M T , 2 0 0 4 . * I S S N 1 5 8 2 - 9 0 0 6 *

L e v é l K o s s u t h L a j o s t ó l

Kossuth Lajos, a turini remete. Ismeretlen festő műve

A Hegyaljai ág. h. ev. magyaregyházmegye elöljáróságánakMiskolczon

Tisztelt Uraim!Bocsánatot kérek, hogy egyházme-

gyéjük július 28-iki közgyűléséből kelte-zett levelükre csak most felelek. Nagyonöreg ember vagyok, szemeim fáradnak,kezem megnehezedett, munkaerőmmegfogyatkozott, pedig nem csak szer-ződési kötelezettség, hanem szerény ne-vem becsülete is munkára kötelez, mely-nek még anyagi részét is magamnak kellvégeznem, mivel fiaimat, akik segítkez-nének, állásuk tőlem messze tartja, hát-rálékkal is vagyok munkámmal, ami na-gyon bánt, levelezésekre időt nehezenszakíthatok, mert az írótoll öreg kezem-nek súlyos szerszám, az írás lassan me-gyen, sok időmbe kerül. Szolgáljon ezkésedelem magyarázatául, ne mondjam,mentségül.

Sajnálattal értettem levelükből tiszteltUraim, hogy a tályai ág. h. ev. egyházvégínségre jutott: a temploma, melyben90 év előtt a szent keresztségben része-sültem, rommá lett, mint én magam is.Amit ember épített, az ha rommá lesz,ember megújíthatja, de az ember maga„por és hamu”, amint az ómagyar halottibeszéd szól. Ez a különbség köztünk, akét rom között.

Érdeklődéssel olvastam tudósításukata mozgalom felől, mely ama templom-rom megújítása végett már három év e-lőtt megindíttatott, hogy az eredmény avárakozásnak nem felel meg, hogy azországos közadakozások nem folynak beoly bőségesen, mint a mozgalom meg-indítói remélni vélték, hogy a kunyhó ésa polgári iparműhely többet adott, minta palota, az engem nem lepett meg, merttermészetes következése annak, hogy aközadakozási mozgalom megindításábanaz én keresztségem emlékezete beleve-gyíttetett. Ha ez nem történik, valószínű,hogy a rommá lett tályai templom meg-újítása is részesült volna magas helyrőla szokásos száz forint segítségben és ez

– szintúgy szokás szerint – visszahatottvolna a palotákra, az én keresztségemfelemlítése bevágta Önök előtt e segít-ség reményének ajtaját, s csak a kunyhóés polgári iparműhely kegyeleténekcseppforrásai maradtak fel, mert a pa-loták számítgatnak, a kunyhó és az ipar-műhely lakói keblüknek ösztönét köve-tik. Kövessék is, a nép ösztönei adnaktápláló nedvet a történelem talajának,melyre a röppenő percek opportunizmu-sával számítgatásnak szárító szele szik-kasztólag hat. De én sem próféta, semprófétának fia nem vagyok, hát hagyjukezt; hanem az tény, hogy nevem emlé-kezetének az üggyel kapcsolatba hozásaakadálynak bizonyult a mozgalomnak,melyet a tályai romtemplomnak az enyé-szettől megmentésére a hegyaljai ev.egyházmegye vallásunk hitével, remé-nyével, szeretetével megindított. Nemszemélyem miatt bizonyult akadálynak,mert én, a 90 éves kitagadott hontalanpária semmi sem vagyok, hanem az elvés irány miatt, melyhez igénytelen ne-vemet hozzáfűzte a megmásíthatatlantörténelem. Óhajtanám, hogy az ínségrejutott tályai egyházat kárpótolhassam aveszteségért, melyet neki nevem okozott,nincsen módomban, de esedezem Ö-nöknek tisztelt Uraim, engedjenek megnekem annyit, hogy a kunyhó és ipar-műhely becsületes munkával keresett fil-lérjeihez én is csatlakozhassam hasonlómódon keresett filléremmel, melynekRadványi István egyházmegyei felügyelőrészére szóló postautalvánnyal elküldésefelől a vevényt ide rekesztem. Meg va-gyon írva, hogy „az Úr a szíveket rostál-ja”, erre hivatkozva kérem elnézésüket.

A megújított tályai templom felava-tása, amint levelükből tudom, az én szü-letésem napjának kilencvenedik évfor-dulójára lett határozva. Kilencven év!Egy ember életében minő rettenetesenhosszú idő! Tizenegy ily életkor a ma-gyar embert Árpád korába vezeti vissza!Irtózat csak meg is gondolni, hogy én,célja fosztott örömtelen életem minden

más csapása mellettmég azon csapás el-viselésére is kárhoz-tatva legyek, hogyszületésem napjánakkilencvenedik évfor-dulóját megérjem, hacsakugyan megérem,mert bizony bizonymondom, énreám, akitagadott hontalanpáriára reá illenek aprédikátor azon sza-vai, hogy jobb az em-ber fiára az ő halálanapja, az ő születésé-nek napjánál. De le-gyen meg ebben is azÚr akarata.

Hanem Önök ke-gyeletet említenek,tisztelt Uraim, mintannak indokát, hogy egyházmegyéjük azta napot, mely reám nézve a hosszú lelkiszenvedésre visszaemlékezés napja,egyházi ünnepéllyé akarja szentelni. Hi-szen igaz, nagy idők voltak azok, ame-lyek emlékének ez a kegyelet szól, hagy-tak is maguk után elmosódhatatlan nyo-mokat Magyarország történelmében, smég jövend idő, midőn azon nyomai iselőtűnnek, melyeket most elmosódottak-nak hisznek, „a leányzó nem halt meg,csak aluszik”, de a korszakalkotó idők-ből, aminők minden nemzet életében e-lőfordulnak, az utódok kegyelete csak amártírok emlékét illeti meg, másokét csakigen szerény mértékben, mert a törté-nelem logikája nagy vágásokban mozog,a világrendnek maga magát ellenállha-tatlan erővel végrehajtó azon törvényé-nél, hogy ilyen ok, ilyen okozat. Egyesemberek csak mint a törvény exponen-sei, hogy úgy mondjam, csak mint óra-mutatók szerepelhetnek az idők óralap-ján, s az óramutatók jelzik az időt, denem csinálják azt. A közvélemény, a né-pek közértesülete csinálja, amely viszonta történelmileg kifejlett szükségnek szü-

leménye; azonban ha az Önök által em-lített kegyelet fénycsomójából, mely amanagy idők emlékére világít, egy haloványárnyéka az én szerény nevemre is reá-száll, én azt, mint becses kegyadományt,keserves életem hátralehető kevés nap-jainak kísérőjéül alázatos szívvel foga-dom és merem fogadni, mert ha sok min-dent elvettek tőlem, a sors – még hazá-mat is – annak öntudatától nem foszt-hatott meg, hogy tiszta lélekkel iparkod-tam hazafiúi kötelességemet teljesíteni.

Többet erről nem illenék szólanom azarcomat pirító magasztaló sorok miatt,melyekkel Önök tudósításukat kísérik, deválasszal tartozva azon kívánatukra,hogy a megújított tályai templomnak,születésnapom 90-ik évfordulójával kap-csolatos felavatásánál magamat egyikfiam által képviseltessem.

(Folytatása a 3. oldalon)

* S z e r k e s z t ő s é g : R O - 5 0 5 6 0 0 N é g y f a l u , G e o r g e M o r o i a n u u t c a ( N a g y ú t ) 8 7 . s z á m * Te l e f o n : 0 2 6 8 / 2 7 5 7 7 3 *

2. oldal H É T F A L U X. évf. 3. szám

T á j s z a v a k : N , N y , O, Ó, Ö, Ő

F a r s a n g b ú c s ú z t a t ó(Forgatókönyvszerű szövegecske)

Egy bármilyen nagyobbacska térre kistehertaxi érkezik kartondobozokkal, a-melyekbe ember is beleférhetne össze-kucorodva. A sofőr lepakol a térre nyílóutca sarkának napos oldalára, majd elhúz.

Nagyon öreg falusi anyóka tipeg el, svalami feltűnőt késve észlelve, vissza, adobozok feliratait betűzgetve: ÖRDÖG,EGÉR, BOLOND, KIRÁLY, CIGÁNY,ÚR, ANGYAL, MACSKA, ILUS. Anagyanyó kiveszi a surczsebéből a ki-tartóan csörgő maroktelefont, de beszél-getni már eltűnik a ház- s egyben utca-sarkon, s a játék közben, amikor nemkell dobozközelben lennie, egészen vá-ratlanul jelenik meg a tér különbözőpontjain.

Már a telefonhívásra kinyílik az ILUSkartondoboz, s kiszáll belőle Ilus, majd adobozt elfordítja arra az oldalára, amelyígy toronyóra. Egymástól 5-5 méternyitávolságra vonszolja-taszigálja a számá-ra hozzáférhetetlenül nagy dobozokat, sközben hol a toronyórára, hol a karórá-jára nézeget. Legalább egyszer az öreg-asszony is odaér az óra elé és játszado-zik a mutatóval. Ilus meg sem szusszan-hat a dobozrendezés végeztével, mikoraz utcasarkon megjelenik, kezében kré-tával, nyakában madzagon csüngő síp-pal, egy alak. Az utcasaroktól a tér kö-zéppontja felé tájékozódva startvonalathúz, majd eltűnik a sarok mögött. Ilus astartvonalhoz igazodik, s vár. A szom-széd kapualjból kijövő gitáros apród aző dobozára törökülve gitározni kezd. Azelső akkordra Ilus a saroktól legtávolabbi

dobozhoz szalad. Már mikor Ilus a start-vonalhoz görbül, visszaér az öregasszony,és rendre kicsomagol a dobozokból, ezekoldalára terítve a jelmezeket és álarco-kat. Miután az első dobozt kicsomagolta,akkor ér oda Ilus. Eszeveszett irambanölti magára a jelmezt, pukedlizik a térkö-zép felé, s máris tépi le magáról, hogy amásikat kapkodhassa fel s így tovább azutolsó dobozig. Közben az öregasszonya saját eredeti ruháját veszi fel, s azöregasszonyé a gitárosra kerül, aki az őátöltözéséig gitározott. Amíg ő öltöz-ködik, addig Ilus furulyál az óra alatt. Avénasszony-gitáros hol nagyon gyorsan,hol roppant vontatottan kezd pengetni,mire Ilus felemás, macska-egér, angyal-ördög, király-bolond jelmezekben pu-kedlizik a tér közepe felé. Az álruhás ö-regasszony kezdi vállfákra pakolgatni ajelmezek darabjait. A dobozokból pultotépít, a ruhákat elrendezi rajta. Az utca-sarok mögött eltűnik az egér. Utána amacska. A király visszalép a Képes kró-nika iniciáléjába. A gitáros kicseréli azöregasszony-jelmezt a bohócéval. A ci-gány csatornázni vonul. Az úr az ablak-ban könyököl. Ilus és az öregasszony isa maga ruhájába kerül. Az öregasszonyegy nagy kartonra ír.

Ilus tűnik el (lassított mozgással) az ut-casarkon a gitárossal. A sarok élén rá-gyújtanak egy-egy cigarettára, s a sarokmögül visszafújnak néhány alulról filme-zett füstkarikát.

Erre az öregasszony befejezi az írást, skifüggeszti a táblát: HASZNÁLT RUHÁKBOLTJA NYITVA MOSTANTÓL.

Hochbauer

• nagyház: díszszoba• nagykalapos: rossz szellem• nagyrova: nagykendő• nyákja van: ideges, zsémbes• ne, nesze, mesze: tessék• né: nézd• nedró: ügyetlen• nehésség: légzési nehézség, asztma• nem vëgyülök oda: nem avatko-

zom be• német: keringő• nërávás: makrancos ló• nesentok: gyáva („nesentok

gyermëk”)• nótárius: jegyző• nyad: fullad• nyári nyihogó: tavasszal született

csikó• nyihogó: csikó• nyűg: tehetetlen• nyüstye: szövőszék-kellék• oan: olyan• ódalló: hegyi mellékút

• ódarolni: járkálni• odor: a csűr hátsó része• ófok: rossz szellem• oltott: kocsonya• ondok: lehetetlen• ondokolni: haszontalanul

bíbelődni, lehetetlenkedni,nyugtalankodni

• ontok: átdobó fonal• ordaleves: ordából és kenyérszele-

tekből készített leves, amelyetgyermekágyasnak vittek

• orgonál: vonít• orotvány: irtovány• örömapa, örömanya: az esketés

előtti három napon a házasulandókszülei

• összeduccol: összetapossa• összeharagusznak:

megharagszanak egymásra• összetácskálni: szétverni• ösven, ösveny: ösvény• őszember: hiedelemlény

Borcsa Mihály-évA bácsfalusi százéves magyarpapilak búcsúja (1809–1909)

írta Id. Borcsa Mihály,87 éves ny. lelkész

Nyomatott Jancsó Jánoskönyvnyomdájában, Hosszúfalu, 1910.

1809–1909Magyar kőmívesek állnak itt mellettem,Készen a csákányok a munkás kezekben.Én édes Istenem! Mit akarnak ezek:Talán kivégezni gyászos életemet?

Megdöbbenve hallom: „Rontsuk le e házat,Végórája eljött, elég volt egy század.Kik felépítették, adnak neki helyetA föld kebelében néma sírjok mellett.”

Bácsfalu népétől tehát búcsút veszek,Öreg, ifjú hívem, az Isten veletek!Az új papi laknak, melynek nincsen párja,Örvendjen iskola, templom, községháza.E négy épületnek növekvő erejeÁrasszon bő áldást sok csángó kebelre;Én öreg papilak, végképp elgyengültem,De nem leszek soh’se lakóimhoz hűtlen.

Hét derék lelkész volt hajlékom lakója,Ezért lobogott itt műveltség zászlója.Dicsőn feláldozták keblöknek nyugalmát,Bátran biztosítva Csángóság hatalmát,Általok lettem én az egyháznak éke,Zsuppos és zsendelyes társaimnak fénye.

Magyar kőművesek! Kérem türelmetekEltemetésemmel, oh, ne siessetek!Emlékeim jobb részét hadd elősorolnom,Azután szemeim örökre lehunyom.

Látásom, hallásom, érzésim tárházaNyitva van előttem, nem szorulok másra.Falum s csángó népem érdeke kívánja,Nem feledni s tenni közérdek javára.

Első, amit tudok – mi nem tűnt fel újnak –,Én adtam tekintélyt szegény Bácsfalunak.A hét lelki vezér emléke hirdeti:Mily édes volt egykor bennem megpihenni.

Második, mit láttam: templom épülete –Nem kelle hallgatni igét idegenbe.Ez volt Hétfalunak egyik palotája,Szegény községünknek második csodája.

Harmadik, mit láttam, iskolánk két terme,Az Isten házának veteményes kertje,Növelt is gyermeket az Isten képére,A csángó becsület édes örömére.

Növelni gyermeket magyar iskolában,Hadd legyen ő boldog a magyar hazában.Ne feledje soha, magyarnak született,Magyar nyelven zengje: a sok szent éneket.

(Folytatása a 3. oldalon)

Koós Ferenc élete

Magyarrégen, 1828. október 18. (keresz-telő)–Brassó, 1905. február 18.1840–1848 között szolgadiák a maros-

vásárhelyi Református Kollégiumban. Aszabadságharc idején előbb nemzetőr, majdMátyás, huszár volt. A szabadságharc u-tán diák és köztanító Marosvásárhelyen,majd Szebenben, ahol románul tanult. Résztvett a Makk-féle összeesküvésben (1851),amiért letartóztatták, de szabadon enged-ték. Román tudása miatt 1855-ben buka-resti ref. lelkésznek nevezték ki. Közbentanított a bukaresti magyar iskolában.Lakása a szabadságharc bujdosóinak egyikmenedékhelye volt. Kiadta és részben írtaa Bukaresti Magyar Közlönyt (1860–61). Végigjárta a csángó falvak egy részét(1858), és kimutatást készített róluk. A ro-mán fővárosban templomot építtetett, mű-velődési házat, olvasóegyletet alapított.1878-ban kinevezték Brassó vidéki tan-

felügyelőnek, majd királyi tanácsosnak. Hét-falu iskolaügyeinek fejlesztésében nagy sze-repet vállalt. Kezdeményezte, hogy Apá-czai Csere János házát márványtáblávaljelöljék meg. 1881-ben készítette el Apáczaiéletrajzát. 1891. szeptember 27-énbeszédet mondott a csángó szobor leleple-zési ünnepségén. Sokat foglalkozott ZajzoniRab István emlékének ápolásával is.

Az EMKE brassói fiókjának elnöke(1885–94), több társulat, egylet, élete al-konyán a brassói magyar szabadkőművespáholy tagja volt. Több ezer cikket, tudósí-tást, napi jegyzetet írt, cigány és románnépmeséket, olasz elbeszéléseket fordított.V. Goldişsal tankönyvet írt az erdélyi romániskolák számára (1903). Emlékirataiforrásértékűek. A két világháború közöttKoós Ferenc Kör néven működött a bu-karesti magyar egyetemista ifjúság segély-ző és önképző egyesülete 1939-ig. A brassóireformátus temetőben nyugszik.

Kovács Lehel István

* K i a d j a a H é t f a l u s i M a g y a r M ű v e l ő d é s i T á r s a s á g – © H M M T , 2 0 0 4. * I S S N 1 5 8 2 - 9 0 0 6 *

2004. március 12. H É T F A L U 3. oldal

L e v é l K o s s u t h L a j o s t ó l(Folytatás az 1. oldalról)

Ne érjem engem, tisztelt Uraim, ne-heztelés amiatt, hogy tartózkodás nélkülbevallom, miként én e kívánság felettcsak azért nem csodálkozom, mert aztjóindulatból származottnak tekintem, dekomolyan értettnek nem vehetem. Havalaki legyen aggkora, legyen egy hosszúút fáradalmaira való tekintet, vagy másily nemű akadály által lehet tartóztatvavalamely ünnepélyen megjelenésétől,melyen jelenléte óhajtatik, ily esetbenvan értelme azon kívánságnak, hogy kép-viseltesse magát, ha maga nem mehet,de hiszen tudva lehet – mondhatom kö-zönségesen tudva van Magyarorszá-gon –, hogy minő tekintetek indítottakengem azon elhatározásra, hogy hahontalanul is kell meghalnom, én nemteszem lábamat Magyarország földjére,amíg az oly fejedelmet ismer el király-nak, aki egyszersmind Ausztria császárais, és közönségesen tudva van az is, hogyén e kettős minőségnek Magyarországállami függetlenségével összeférhetet-lenségét politikai religióm sarkalatos hit-ágazatának vallom, én e hitvallásommal,melyet a magyar nemzet egykoron azén indítványomra magáénak vallott, többmint egy negyed század óta ellentétbenállok nemzetemmel; nem vitatkozom, ajövendő fog ítélni ez ellentét felett, deén számot vetve nemzetem történelmé-nek tanulságaival, lelkiismeretemmel, sa tényleg fennforgó viszonyok kényszerűlogikájával, álláspontomhoz agyam min-den erejével, szívem minden melegévelmegtörhetetlenül ragaszkodom mindha-lálomig; s minthogy én múltamnál fogvaoly kivételes helyzetben vagyok, melyhezsenki másé nem hasonlítható, lehetetlenvolt azon meggyőződésre nem jutnom,hogy énreám e kivételes helyzet azonkivételes kötelességet is hárítja, hogy ne-kem tehetetlenül bár, de megtörhetetlenállhatatossággal egy élő tiltakozást kellönkéntes számkivetésemmel képeznemaz ellen, hogy a magyar nemzet megta-gadta álláspontomat. Emiatt tagadtamén meg magamtól szülőföldem viszont-látásának örömét, boldogságát, ez tettengem azon helyzetbe, minél fogva úgyén, mint fiaim Magyarország polgáraiközül kidobattunk.

Hát mit jelentene az, ha én most fel-kérném velem együtt kidobott fiaim e-gyikét, hogy menjen azon országba, a-melyből törvény által kidobattunk, en-gem egy oly ünnepélyen képviselni, a-melyet születésnapom évfordulójánakmegünneplésével szándékoznak jóaka-róim összekötni? A nevetségesség ha-tárát súrló hiúság mellett jelentené azt,hogy én megtagadom, meghazudtolom

magam magamat. Bizonyos vagyok ben-ne, tisztelt Uraim, hogy engem ilyens-mire felhívni Önöknek nem volt szán-dékukban, ezért mondám, hogy kívánsá-gukat komolyan érthetőnek nem tekin-tem; Önök e kívánság kijelentése általis csak azon jóakaratnak akarták jelétadni, mellyel csekély személyemet meg-tisztelni kegyeskednek; jóindulatukatnagyra becsülöm, hálás érzelemmelmondok érette köszönetet, s kérem Önö-ket, legyenek köszönetemnek és tiszte-letemnek egyházmegyéjük közgyűléseelőtt tolmácsai, de azon okokra hivatkoz-va, melyeket érintettem, remélem, ter-mészetesnek találandják, hogy kívánsá-guk teljesítésére még csak nem isgondolhatok.

Isten áldását kérve egyházmegyéjükre,maradok

tisztelő hitrokonuk, Kossuth LajosTurin, szeptember 4, 1892.Ui.: Az aranyban lefizetett 220 frankot,melyről a mellékelt vevény szól, az itteni pos-tahivatal száz forint értékűnek számította.

Borcsa Mihály-év(Folytatás a 2. oldalról)

Negyedik, mit tudok, csendes kis szobámba,Sok boldog örömnek voltam kútforrása,Pap, tanító, jegyző igaz barátsága,Bizony sok jót hozott a község javára!

A járásbíróság így jöhetett létre,Egész Hétfalunak emelkedésére.Ugye, ez intézmény óriási vívmány?Magasb állapotot ez a nép nem kíván.

Ötödik, aminek nagy öröme van itt,Hogy most nem egy, hanem öt tanító tanít.Lassan az egyházi iskolának neve,Szép egyetértéssel államivá leve.

Testvérnek tekintik egymást a gyermekek,Boldogan mondják, hogy: iskolába megyek,Bár jönne az idő, s a négy felekezetEgy akolba térve imádná az Istent.

Hatodik, mit tudok, láttam és éreztem,Mit szenvedett e nép vagyonban és vérben.E két szám (1848, 1849) tanúja hazafiságának,Tanúja az ellen honárulásának.

Hetedik, mit tudok: a tömösi csata,Hol betört hozzánk Oroszország hada,Kioltni e haza feltűnt szabadságát,S megtörni a magyar szent hazafiságát.

Tízszeres haderő rohant a magyarra,Sok vitéz honvédnek tündökölt itt kardja,Még a kősziklák is, ha kérded, beszélik,A magyar honvédség mily bátran vérzett itt.

Előkelő honlány kereste az apját,De orosz hóhérok őt is elrabolták.A csángó honvédek lerakták a fegyvert,Fogarasig küzdve a szabadság mellett.

Nyolcadik, mit tudok, egyházi szakadás,Mert harmóniában nem fért meg két dudás.„A magyar nemzetnek – mondták – nincs igaza,A csángó így mondá: szent neki a haza!”

Lám, ez elriasztó botlás eredménye:A tizenegy magyar egyház átlépése,Oda, hol nem simul senki az ellenhez,Hol az ellenség is hazaszerető lesz.

Tiszai kerület nagynevű püspökeTizenegy egyháznak lett erős vezére,Rég ápolt reményre édesb lett a helyzet,Mert nemzeti erő vívta a küzdelmet.

Én, öreg papilak, most már elhallgatok,Magyarok Istene legyen oltalmatok.Magyar kőmívesek kezet a munkára!Legyen az új hajlék újabb élet vára!A hívek javára!!!

Tőled is búcsúzom, oh, öreg lelkészem,Ki harminchét évet töltél keblemen,Siess, jer utánam, oh, nincs miért félnünk.Nekünk öregeknek nincs is miért élnünk:Az Isten vezérünk!!

Id. Borcsa Mihály

MegjegyzésA fent közölt Kossuth-levelet Mezei

István (1941–1981 között volt tatrangi ev.lelkész) leánya, Coltofeanuné MezeiTünde bocsátotta közlésre. Egyelőrenem tudhatni, miként került az értékesKossuth-ereklye Tatrangra.

Úgy érezzük, hogy a nagy férfiú halálaelőtt 17 hónappal fogalmazott szövegnekvan hétfalusi, barcasági, erdélyi, sőt össz-nemzeti időszerűsége is (kellő kegyelet-tel s alázattal olvasva).

A szerkesztők

Egyének áldozatkészségéből összeg-ződött a nemzet szabadságharca, s egyé-nek életébe oldódott haszna is: a sza-badság úgy, hogy közben épült a nemzet.A hozzájárulás értékelte fel kezdetbenaz eszmény jelentőségét a résztvevőkszámára, s ez az élmény a hősiességeta jellembe építette. Ezekből az idő ge-nerációváltásokkal koptatott, a politikumpedig gyakran jelszavakká ironizált.

Úgy gondolom, hogy a hajdani áldo-zathoz az méltóbb, ha a hajdani eszmék-ből próbálunk magunkba s körénk idő-szerűsíteni s nem elégedünk meg azzal,hogy ehelyett különböző tömeglélektanifogásokkal közönséget toborozzanak egynap pár órájára, eseményidegen tarta-lommal elterelve a figyelmet a lényegről.

Mi is a március 15-i ünneplésekbőlgyakran hiányzó lényeg? Úgy vélem,hogy az, ami meghatározta itt Brassó vi-dékén is március 15. megünneplését aXIX–XX. század fordító negyedszázad-nyi váltó-időben: az akkori szervezők aszabadságharc tartalmához kapcsoltáka részvétel élményét. Akkor arról szóltaz ünnep, hogy a résztvevők egy részehitelesíthette a történelmet (lelassítota akisajátítást), s ünneppé szentelte az ün-nepélyt azzal, hogy hitet erősített a részt-vevőkben. Azt a hitet, hogy részt lehetvenni a szabadság követelésében.

Igaz, hogy azóta eltelt közel száz esz-tendő, és ma divatos sok mindent úgyújraértékelni, hogy éppen a lényege nemaradjon, de március 15-ről, a ’48-asszabadságharcról azt elhitetni, hogy azünnep külsőségei a fontosak, azt jelenti,hogy hozzájárulunk a lényeg bábbá vál-toztatásához, melyen évről évre pompá-sabb gúny cifráll majd.

A Barcaság minden magyar ajkú la-kója részt vett a szabadságharc esemé-nyeiben: élte nemzete s a saját szabad-ságharcát – a körülmények és jellemeszerint. Sokan tudunk is akkori őseinkszerepéről valamicskét, sokan semmitsem. Miért hagytuk és hagyjuk, hogy fo-lyamatosan törüljenek, átfessenek olyanértékrendszert, ahonnan, ha ezt felis-merjük, a jövőnk indulhatna?

Hochbauer Gyula

M á r c i u s 1 5 .

H é t f a l u s i h í r e k• 2004. február 24-én, húshagyó-

kedden a Hétfalusi MagyarMűvelődési Társaság, valamint aZajzoni Rab István Középiskoladiákjai Hochbauer Gyula ceremó-niamester vezetésével farsangte-metést szervezett. A hangulatosrendezvény során a „gyászmenet”végigvonult Négyfalu utcáin.

• 2004. március 2-án zajlott le acsernátfalusi evangélikus temp-lomban az alpolgármester- ésvárosi tanácsos-jelöltállító elő-választás.

* S z e r k e s z t ő s é g : R O - 5 0 5 6 0 0 N é g y f a l u , G e o r g e M o r o i a n u u t c a ( N a g y ú t ) 8 7 . s z á m * Te l e f o n : 0 2 6 8 / 2 7 5 7 7 3 *

4. oldal H É T F A L U X. évf. 3. szám

K í v á n c s i s á g Bodola és Türkös 1848-as titkaiból

Kossuth, Táncsics, Petőfi–Istók János ’48-as sorozata1948-ból. 11,6 cm átmérőjű terrakotta érmék

1848 nyarán a Barcaságon kegyetle-nül pusztított a kolera. Bodolán is sokanhaltak meg „kolera nyavalyába”, azév júliusában László József (az akkoribodolai Oskola Mester) kétéves,Karolina nevezetű leánykája is.1848 november utolsó harmadának

váratlan barcasági hadmozgatása érin-tette a térség nagy részét, s a császár-pártiak azon törekvésén alapult, hogy át-vegyék a székelyektől az egyik fontoshatármenti átkelőhely, a Bodzai-szoroskatonai felügyeletét.

November 23-án Bodzára vonult Strá-va százados, egy gyalogos és lovas ön-kéntesekkel kiegészülő román határőr-szakasszal. Bodolán átvonulva magukkalkényszerítettek felfegyverzett bodolai ro-mánokat és magyarokat is. Ez a magya-rok számára keserű kényszerkivonulástöbbük számára tragikusan végződött.

Olvassuk erről a bodolai ev. ref. egy-házközség 1834–1875 közötti időszakravonatkozó anyakönyvét: „a bodolaimagyarok és oláhok felparancsoltat-ván a Bodzára, a székelyek helyei-nek elfoglalására, a többiek közöttid. Dudás József is felmenvén a szé-kelyek által megöletett, mely miánmeg is halt. A Bodzán temettetett el.(…) Egy oláh csoport Bodolára jö-vén, az oláhok is hatalommal kipa-rancsoltattak, hogy a Bodzára csa-tára a székelyek helyére menjenek.El is menvén, nagy romlása esett azoláh csapatnak, kik a magyarokat a-karták pusztítani s öldösni, de meg-fordult a koczka, a székelek vertékszéllyel az oláhokat, s halott lövéstkapott Krizbai János is, mely miánmeghalódott 8-ik Decembris és elte-mettetett 9-ik Decembris.”

December közepén „az oláhok ésSsászok a magyarok romlására, pusz-tulására fölkerekedvén, itten Bodo-lára a Béldi Albert és István urak ud-vari birtokaikot, házi bútoraikot, ga-bonaosztáskor pinczéjeket, marhá-jokat feldúlván, az hétfalusi és Bras-só Bolgárszegi oláhokkal elhordat-ták, pusztították. Hírét vévén a szé-kel atyafiak Nyénbe, Bodolára ésHétfaluba kiszállottak katonai erő-vel, magok mellé vévén a Hétfaluk la-kóit, embereit, mint nemzeti örökösbikfalvi születésű Sárosi Ferenc szá-zados vezérlete alatt.”

Ugyanúgy sodródott Bodola a decem-beri eseményekbe, vérengzésbe, mintHétfalu, csak ott pár nappal a hétfalusivéres karácsony előtt tetőzött a magyar-ellenes hangulat.

„17-ik Decembris: Barta György 19éves ifjú legény meglövetett, úgy Far-

kas György 29 éves nős ember és TarMihály 22 éves. Mindhárman temet-tettek 18-ik Decembris.18 Decembris: Ugyan meglövetett

Veres György ifjú 8 éves korában, Ve-res János fia, mely mián meghalód-ván, temettetett 19-ik Decembris.”

Ezeket kiegészítjük a türkösi római kato-likus plébánia 1848-as vonatkozású adataival:

Virág Katalin 40 éves bodolai cigánynő„nem élhetett a zenebona miatt, min-den szertartás nélkül temettetett el afalusiak által Bodolán.” És Farkas Jó-zsef római katolikus bodolai napszámos,valamint Dudás János 27 éves római ka-tolikus bodolai napszámos. „Mint nem-zetőrök és önkéntes honvédek kipa-rancsoltatva többedmagukkal Tat-rangra átmentek a zenebonás oláho-kat elfogni, hol is ezek ketten a nép-fölkelés alkalmával azon zenebonakövetkeztében ölettek.”

E kilenc bodolai ugyanannak a magyarszabadságkövetelő folyamatnak volt azáldozata, mint az 53 + 235 hétfalusi.

Ezek a szűkszavú anyakönyvi bejegy-zések események és szereplők viszonyá-ról is árulkodnak, sőt lejegyzőjükről is fel-fednek titkokat. A bodolai „krónikás” in-kább tragikusan szemléli az eseménye-ket, a türkösi lelkesen. „Éljen a Sza-badság, Jog-egyenlőség, a szabaddálett hazánkban!!!! Éljen a Magyar!!Áldás, Béke s Egyesség a Hazaiakközött!!” Mindkettő egyértelműen e-gyütt érez az áldozatokkal. A bodolaiszövegíró kötelességének érzi indokolni,hogy a halálba torkolló cselekedetet azáldozat kényszer hatására kezdte. A tür-kösi szövegben a gyilkos lázadást kö-vetkezetesen zenebonának nevezi a toll-forgató. Nehezebben értelmezhető azolvasó számára a türkösi, árulók kivég-zésére vonatkozó bejegyzés. EszerintVánczel János 40 éves, bodolai szüle-tésű, brassói kőműves és Imre Miklós40 éves, brassói születésű, hosszúfalusidarabont 1848. dec. 10-én „mind aketten kemény vád és nehéz gyanúalá esvén elfogattak és itten őrködőhadak előcsapatainak parancsnokarendeletéből és haditörvényszék dön-tése alapján rögtönítélet által kivé-geztettek Türkösön.” Ki minősítetteárulóknak őket, az akkor Brassót uralócsászáriak, vagy az ekkor már hétfalusimagyar testvéreik védelmére többszöridevonuló székely szabadságharcosalakulatok? Én a sorok között olvasva,s az események forgatagát ismerve, úgygondolom, hogy a császáriak ítélték előket. Eszerint nevük a többi hős nevemellé kell hogy kerüljön.

Hochbauer Gyula

Március 18-án hideg északi szél ka-varta a havat. Csak Bácsfaluból 32 sze-keret parancsoltak Brassóba a tisztek hol-miját futtatni s a muníciót a határon túlra.

– Akkor tizenöt éves voltam, és kí-váncsi. Érdekesnek tűnt a sürgölődés,bár az idegesen parancsolgató tisztekviselkedése elárulta, hogy az, ami körülöt-tünk készülődik, az nem díszfelvonulás.Mégis addig győzködtem Gossujt ésSimont, míg valahonnan téli subát nemkerítettek, s terv szerint kisurrantunk akapun, az utcán és a falun a Tatárcsigafelé, s onnan a Tatárhányás védelmébenle a Tömös menti ciherig. Ott az erdőiglopakodtunk, közben-közben félve, mikorúgy tűnt, hogy felénk hadonászik egyik-másik szekérről egy riadt alak. Elégrendetlen menet volt, s néhány irgal-matlanul megrakott szekeret nyikorogvavonszolt az igás. Sok szekér be volttakarva, s alig láthattuk, hogy mi van

széd szekeres, aki egy brassói szász öt-vös féltett munkáit menekítette a hatá-ron túlra, és mesélte, hogy az osztrá-kokat állásaik elhagyására kényszerítik.

Nem volt otthon maradásunk. Sorravettük a hazatérő szekereseket.

– Hamuvá égett a Ruzsa fogadója.– A háromszékiek az erdőben csa-

tárláncba fejlődve üldözték lövöldözvea védekezve menekülő osztrák–oroszsereget.

– Volt egy tűzmester, aki kilövette azágyút s máris vitte közelebb a menekü-lőkhöz, hogy közéjük durrantson. S o-lyan gyorsan ismételgette ezt, hogymessziről, ahonnan én követtem, egye-nesen mulatságosnak tűnt.

*Nem is tudom, ki mit mondott, mert

csak a hírekre figyeltünk, pedig a me-sélők is érdekelhettek volna, mert bizonydrukkolt volt nekik az egész falu, hogy

estére kelve elláttuk az állatokat, s e-gyéb dolgunk még azon az izgalmastavaszon nem volt.

*Másnap nem mehettünk menekülést

nézni, mert Gossujt a tiszteletes hívta elfát vágni, s a felnőttek közül néhányanránkcsodálkoztak, hogy miért érdeklő-dünk olyan buzgón a menekülésről. Har-madnapra már elfogyott a menet, sbosszankodtunk, hogy nem láthattuk a-zokat, a mulasztásért azonban kárpótolt,mikor megtudtuk, hogy huszonegyedikénéjjel másfél század gyalogság, egy sza-kasz lovas szekér székely ágyúval üldö-zőbe vette a menekülőket.

A tömösi vám felől órákig tartó lö-völdözés hallatszott, de odáig már nemmerészkedtünk. Este ért haza egy szom-

bántódásuk ne essék. Csak arra emlék-szem, hogy az alacsony, ősz hajú, fürgelengyel tábornokról a harangozó mesélt:„Mihelyt Bem Brassóban egy futártólhírül vette a csata kezdetét, kocsijábavetette magát és sebesen a Tömösre haj-tott. De hiába sietett, mert a csata máreldőlt, ő csak a vitézkedőkre tűzhette felaz eredményjeleket.”

*Azt már csk évek múlva olvastam a

Magyar Polgárban, hogy akkor a me-nekülők hadi pénztára is a győztes szé-kelyek kezébe került, s Bem elrendelte,hogy a zsákmányt osszák szét a katonákközött. Ám Bemnek ezt a parancsát so-ha nem hajtották végre, s a kincs legen-dás titkokba burkolózott.

Hochbauer Gyula

rajta. Pedig miazért jöttünk ide,hogy számbavegyük, hogyanmenekülnek análunk hatalma-sabbak. Másvolt ez, mint a mikarácsonyi Kő-ba-futásunk.

Akkor költö-zött belénk na-gyobb félsz, a-mikor a szászkertjénél fognikezdtek a ku-tyák, s tekinte-tünk gyors ta-n á c s k o z á s aután visszafor-dultunk. Otthonészre sem vet-ték, hogy hiá-nyoztunk, mert