kÖzÖssÉget a jÖvŐÉrt!

8
Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0017 KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT! kis hírek szájról szájra… 1. szám 2012. február A „Közösséget a jövőért!” projekt előzményei és akcióterülete A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. nyarán hirdette meg TÁMOP-5.1.3-09/2. jelzetű, „Kö- zösségi felzárkóztatás a mélysze- génységben élők integrációjáért” elnevezésű pályázatát. A kiírás szerint a „konstrukció alapvető célja az egymásba fonódó területi és társadalmi hátrányok követ- kezményeinek, a szegénység mé- lyülésének, újratermelődésének és területi terjedésének mérséklése, továbbá a mélyszegénységben élők integrációjának előmozdítása azzal az eszközrendszerrel, ame- lyet a szociális és közösségi mun- ka, a lakosság aktív részvételén alapuló tervezés együtt nyújthat. (Folytatás a 2. oldalon) A projekt szakmai vezetői Nagyné Messinger Tímea va- gyok, szociálpedagógus, adósság- kezelési tanácsadó, komplex rehabilitációs mentor és jelenleg a „Közösséget a jövőért!” elnevezé- sű projekt szakmai vezetője. Dombóváron születtem és jelen- leg is itt élek családommal. Az általános iskolát itt végeztem, majd a középiskolai évek alatt Csurgóra kerültem Pedagógiai szakközépiskolába. Érettségi után gyermek és ifjúság védelmi ügyin- téző és gyógypedagógiai asszisz- tens képesítéseket szereztem, majd a következő évben Sopronba mentem főiskolára. 2001-ben diplomát szereztem, mint szociálpedagógus. Még a diploma megszerzése előtt elmentem dolgozni és egy évet a Dalmandi Általános iskolában dolgoztam napközis nevelőként, majd Dombóváron a gyermekjólé- ti szolgálatnál helyezkedtem el családgondozóként. Közben meg- született gyermekem, akivel két évig otthon voltam. 2002-től dol- gozom a családsegítő szolgálatnál Dombóváron. Itt rengeteg tapasz- talatot és szakmai tudást szerez- tem, ennek köszönhetően több irányban is kipróbáltam ráter- mettségemet. 2003-ban munka- köröm az adósságkezelési tanácsadói feladatokkal bővült. Az adósságkezelés folyamatát egy kollégámmal közösen alakítottuk ki és jelenleg is működtetjük a városban, majd három települé- sen. Munkám során megismer- kedtem a pályázatokkal, az Európai Uniós pályázati elvárá- sokkal és lehetőségekkel. Az el- múlt 5 évben több pályázatban is részt vettem, mint szakmai veze- tő, mint megvalósító. (Folytatás a 3. oldalon) Ko pp ányszá n t ó Pári Magyarkeszi Nagyszokoly Som Nagyberény Bábonymegyer Tengőd Bedegkér Törökkoppány Dombóvár Tab Csibrák Kurd Döbrököz Simontornya Szakály Gyönk Regöly Pincehely Ozora Felsőnyék Tamási Nagykónyi Dalmand Szakcs Értény Fürged Iregszemcse Újireg Kocsola Gyulaj Kalaznó TÁMOP 5.1.3. akcióterület Tamási kistérség és környéke jogosultak (9) kiegészítők (2) Rácz Judit festménye

Upload: others

Post on 16-Oct-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0017

KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT! kis hírek szájról szájra…

1. szám 2012. február

A „Közösséget a jövőért!” projekt előzményei és akcióterülete A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. nyarán hirdette meg TÁMOP-5.1.3-09/2. jelzetű, „Kö-zösségi felzárkóztatás a mélysze-génységben élők integrációjáért” elnevezésű pályázatát. A kiírás szerint a „konstrukció alapvető célja az egymásba fonódó területi és társadalmi hátrányok követ-kezményeinek, a szegénység mé-lyülésének, újratermelődésének és területi terjedésének mérséklése, továbbá a mélyszegénységben élők integrációjának előmozdítása azzal az eszközrendszerrel, ame-lyet a szociális és közösségi mun-ka, a lakosság aktív részvételén alapuló tervezés együtt nyújthat. (Folytatás a 2. oldalon)

A projekt szakmai vezetői

Nagyné Messinger Tímea va-gyok, szociálpedagógus, adósság-kezelési tanácsadó, komplex rehabilitációs mentor és jelenleg a „Közösséget a jövőért!” elnevezé-sű projekt szakmai vezetője. Dombóváron születtem és jelen-leg is itt élek családommal. Az általános iskolát itt végeztem, majd a középiskolai évek alatt Csurgóra kerültem Pedagógiai szakközépiskolába. Érettségi után gyermek és ifjúság védelmi ügyin-téző és gyógypedagógiai asszisz-tens képesítéseket szereztem, majd a következő évben Sopronba mentem főiskolára. 2001-ben

diplomát szereztem, mint szociálpedagógus. Még a diploma megszerzése előtt elmentem dolgozni és egy évet a Dalmandi Általános iskolában dolgoztam napközis nevelőként, majd Dombóváron a gyermekjólé-ti szolgálatnál helyezkedtem el családgondozóként. Közben meg-született gyermekem, akivel két évig otthon voltam. 2002-től dol-gozom a családsegítő szolgálatnál Dombóváron. Itt rengeteg tapasz-talatot és szakmai tudást szerez-tem, ennek köszönhetően több irányban is kipróbáltam ráter-mettségemet. 2003-ban munka-

köröm az adósságkezelési tanácsadói feladatokkal bővült. Az adósságkezelés folyamatát egy kollégámmal közösen alakítottuk ki és jelenleg is működtetjük a városban, majd három települé-sen. Munkám során megismer-kedtem a pályázatokkal, az Európai Uniós pályázati elvárá-sokkal és lehetőségekkel. Az el-múlt 5 évben több pályázatban is részt vettem, mint szakmai veze-tő, mint megvalósító.

(Folytatás a 3. oldalon)

Koppányszántó Pári

Magyarkeszi

Nagyszokoly

Som

Nagyberény

Bábonymegyer

Tengőd

Bedegkér

Törökkoppány

Dombóvár

Tab

CsibrákKurdDöbrököz

Simontornya

Szakály

Gyönk

Regöly

Pincehely

Ozora

Felsőnyék

Tamási

Nagykónyi

Dalmand

Szakcs

Értény

Fürged

Iregszemcse

Újireg

Kocsola

Gyulaj

Kalaznó

TÁMOP 5.1.3. akcióterületTamási kistérség és környéke

jogosultak (9)kiegészítők (2)

cz

Ju

dit

fe

stm

én

ye

Page 2: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

Közösséget a jövőért! 2012. február

2. oldal

A „Közösséget a jövőért!” projekt előzményei és akcióterülete (Folytatás a címoldalról) A konstrukció eme alapvető célját a helyi közösségi kapcsolatok revitalizálásával és fejlesztésével, egyes közszolgáltatásoknak – ilyenek a szociális és egészségügyi ellátások, a gyermekek helyzetét és kitörési esélyeit meghatározó más humán szolgáltatások – a helyi szükségletekhez igazításával, továbbá az érintett települési kör, lakosság kistérségi fejlesztési fo-lyamatba való bekapcsolásával kívánja elérni.” A pályázaton kizárólag az ország 33 leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségének települései indulhattak, és most először lehe-tőség nyílt arra is, hogy olyan te-lepülések is csatlakozzanak a pá-lyázathoz, amelyek nem LHH-kistérségben, hanem annak köz-vetlen szomszédságában találha-tók, de nehéz társadalmi-gazdasági helyzetük indokolja a közösségi alapokon álló szociális fejlesztéseket, beavatkozásokat, a szociális segítő munka folyamatos biztosítását. A kiírás Tolna me-gyéből egyedüliként a Tamási Kistérséget érintette, az itteni nehezebb sorsú falvak közössége adhatta be a pályázatot. A projekt

ötlete azonban mégis a Dombóvá-ri Kistérséghez tartozó Gyulajról származik. Gyulajon a társadalmi problémák kiterjedtsége és mély-sége okán már régóta világos volt, hogy szükség lenne a faluban egy főállású szociális munkásra, aki az egyéni problémák megoldásának segítése mellett a közösségi aktivi-tást is növelni tudná. És mivel a TÁMOP 5.1.3 kiírása Gyulajt is nevesítette az érintett települések között, Dobos Károlyné, Gyulaj polgármestere, és Németh Nán-dor, a Gyulajért Alapítvány kura-tóriumi tagja kezdeményezték Barkóczi Józsefnél, a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás akkori elnökénél, Fürged polgármesterénél a pályázat be-nyújtását. A kezdeményezés értő fülekre és szíves fogadtatásra ta-lált, és néhány héten belül ki is alakult az a településkör, amelyik a projektet megtervezte és ma a megvalósítás helyszínét adja: Ér-tény, Fürged, Gyulaj, Iregszemcse, Kalaznó, Kocsola, Koppányszántó, Magyarkeszi, Nagyszokoly, Pári, Újireg. A pá-lyázatot a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás,

valamint a Tamási és Városkör-nyéki Önkormányzatok Szociális és Integrációs Központja által alkotott konzorcium nyújtotta be 2010. őszén, immár a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás új elnöke, Várkonyi Zol-tán, Nagyszékely polgármestere támogatásával és felelősségválla-lásával. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogató döntése egy évvel később, 2011. őszén szüle-tett meg, novemberben került sor a szerződéskötésre, a projekt pe-dig 2012. január 1-jével vette kez-detét. A projekt főbb adatai: Címe: „Közösséget a jövőért!” Időtartama: 2012. január 1. – 2014. június 30. Teljes támogatási összeg: 177 518 020 Ft Konzorciumvezető: Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás Konzorciumi partner: Tamási és Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális és Integrációs Központja A projekt szakmai vezetője: Nagyné Messinger Tímea

Tartalomjegyzék A „Közösséget a jövőért!” projekt előzményei és akcióterülete 1

A projekt szakmai vezetői 1

A projekt szociális munkásainak és közösségfejlesztő szakemberének bemutatkozása 4

Farsangi mulatság Kalaznón 6

Ültessünk együtt! 7

Tudta-e, hogy … 7

Impresszum Közösséget a jövőért! Kis hírek szájról szájra…

A TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0017 jelzésű EU támogatású projekt kéthavonta megjelenő ingyenes lapja. Szerkeszti: Pannon.Elemző Iroda Kft.

Cím: 7227 Gyulaj, Dózsa u. 45. Telefon: 30/376-72-06 E-mail: [email protected] A lap kereskedelmi forgalomba nem kerül!

A Tamási Innovációs Központ Nonprofit Kft. hirdetménye

A "Közösséget a jövőért!" projekt keretei között a Tamási Innová-

ciós Központ Nonprofit Kft. ingyenes pályázati tanácsadást nyújt az

érintett 11 település önkormányzatai, intézményei, civil szerveze-

tei és vállalkozásai számára mind az épp aktuális, mind a várható

kiírásokkal és forrásszerzési lehetőségekkel kapcsolatban. Elérhe-

tők vagyunk a 7090 Tamási, Nyírfa sor 15. címen, illetve

http://www.innovtamasi.hu/ weboldalon és a +36-74/570-300

telefonszámon. Kérjük, pályázati ötleteikkel, elképzeléseikkel,

problémáikkal forduljanak hozzánk bizalommal!

Szántó Zoltán ügyvezető

Page 3: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

2012. február Közösséget a jövőért!

3. oldal

A projekt szakmai vezetői (Folytatás a címoldalról)

A projektek során a tartós mun-kanélküliekkel, az ő fejlődésük és fejlesztésük érdekében új szolgál-tatások kialakításával, módszerek kidolgozásával és a gyakorlatba történő bevezetésével foglalkoz-tam. Nagyon szeretem ezt a tevé-kenységet: sokat tudunk adni az embereknek és sokat kapunk tő-lünk. Ez az, (és a szakmai pályáza-tokban eddig betöltött szerepem,

szakmai múltam) ami miatt az Önök településén megvalósuló „Közösséget a jövőért!” elnevezé-sű projektben dolgozni fogok. Ugyan a programokon résztvevők velem fognak a legkevesebbet találkozni, hisz én a háttérből irányítom a szakmai megvalósítók munkáját, mégis szeretném, ha megismernének… Majd megis-mernénk egymást…

Célunk, hogy a projekt nyújtotta lehetőségeket a településeken élő lakosok érdekében a legnagyobb hatékonysággal felhasználjuk és olyan fenntartható, fejlődő közös-ségek jöjjenek létre és működje-nek, melyek képesek egymás tá-mogatására.

Kovács Péternek hívnak, ozorai

származású va-gyok, így viszony-lag jól ismerem ezt a térséget. A

tanulmányaim miatt kollégium-

ban töltött éveimen kívül (Dom-bóváron és Dunaújvárosban jár-tam szakközép-, illetve főiskolára) itt éltem, és élek a mai napig. Közgazdászként végeztem a főis-kolán, és bizony utána jó ideig nem sikerült munkát találnom, de nem akartam elhagyni a környé-ket. Végül el tudtam helyezkedni a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulásnál területfej-lesztési ügyintéző munkakörben,

majd 8 hónap után a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nkft. alkalmazásába kerültem Tamási kistérségi koor-dinátorként. Itt ismerkedtem meg mélyebben az európai uniós pá-lyázatokkal, de 2010 végén orszá-gos szinten megszűnt a Kistérségi Koordinációs Hálózat. Ezt köve-tően 2011 őszén ismét a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulásnál kötöttem ki, és ebben az időszakban derült ki, hogy tá-mogatást nyert a társulás „Közös-séget a jövőért” című pályázata, mely programnak a projektmene-dzsere lettem. Ez azt jelenti, hogy a szociális munkásokkal ellentét-ben én jóval ritkábban jelenek

meg az érintett településeken, mivel hozzám elsősorban a pro-jekthez kapcsolódó irodai felada-tok tartoznak. Viszont remélem, a program befejeztével elmondhat-juk, hogy nem volt hiábavaló az egész, és tényleg pozitív változás következett be a résztvevők több-ségének életében, szemléletmód-jában, közösségi gondolkodásá-ban. Kicsit kitérve a civil énemre is, jókedélyű, sportszerető ember-nek tartom magam, akinél az ese-tek zömében „félig tele a pohár”.

Németh Nándor vagyok, 2000-ben végeztem az ELTE geográfus

szakán, terület- és településfej-lesztés szakirá-nyon. Tősgyöke-res gyulaji csa-ládból szárma-zom; egészen a közelmúltig én

magam is Gyulajon éltem, és ma is rendszeresen járok haza Gyulajra édesanyámhoz és idős nagyszüleimhez. Gyulajon jártam általános iskolába, majd a dom-bóvári Illyés Gyula Gimnázium-ban érettségiztem. A diploma megszerzése után kutatói pályára kerültem: három évig voltam ösz-töndíjas doktorandusz az ELTE Regionális Földrajzi Tanszékén, majd öt évet dolgoztam a Magyar Tudományos Akadémia Közgaz-daságtudományi Intézetében. Fő

kutatási témám Magyarország területi egyenlőtlenségeinek, gaz-dasági fejlettségbeli különbségei-nek és társadalmi folyamatainak regionális vizsgálata volt, doktori disszertációmat pedig arról írtam, hogy vajon az autópálya-hálózat képes-e hatással lenni az ország fejlettségi térszerkezetére, és ha igen, milyen mechanizmusokon keresztül. 2008-ban fejeztem be a disszertációmat, amit 2009-ben sikerrel meg is védtem, így ma már Ph.D. tudományos fokozattal rendelkezem. Időközben elhagy-tam a tudományos kutatói pályát, mert úgy éreztem, hogy sokkal konkrétabb, életszerűbb fejleszté-si feladatokkal szeretnék foglal-kozni. 2009-ben két társammal megalakítottuk a Pannon.Elemző Iroda Kft-t, ahol mind a mai napig dolgozom. A céget Gyulajra je-gyeztük be, ezzel is jelezve, hogy

fő küldetésünk a hátrányos hely-zetű térségek és a gazdasági, tár-sadalmi problémákkal küzdő te-lepülések segítése. Aktuális mun-káim ma leginkább egyrészt az Európai Uniós támogatások hatá-sainak értékeléséhez kapcsolód-nak, másrészt pedig a helyi gazda-ságfejlesztés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozom, minek okán egyre többet dolgozom együtt a Magyar Máltai Szeretet-szolgálattal. A „Közösséget a jövő-ért!” projekt részben az én kez-deményezésemre indult el, éppen ezért látom el én a projekt terület-fejlesztési feladatait. Segíteni sze-retném az érintett 11 falut abban, hogy helyi céljaik eléréséhez ren-delkezésükre álljanak a szükséges fejlesztési források, és azok össze-kapcsolódva és rendszert alkotva egymás hatásait erősítsék.

Page 4: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

Közösséget a jövőért! 2012. február

4. oldal

A projekt szociális munkásainak és közösségfejlesztő szakemberének bemutatkozása

Pálfi Ágnesnek hívnak, szociálpedagógus vagyok. Házas, egy 8 éves kislány édesanyja. 1978-ban születtem Siófokon. Gyermekkoromat Balatonszabadiban töltöttem, ott jártam általános iskolába is, majd Siófokon érettségiztem. Az érettségi után úgy alakult, hogy munkát kellett vállalnom. Voltam többek között gyorséttermi eladó, főpénztáros, szalagmunkás, minőségellenőr. Mivel szerettem volna még tanulni, ezért munka mellett beiratkoztam a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem főiskolai karára, szociál-pedagógus szakra. Azért erre a szakra, mert szeretek emberekkel foglalkozni, és olyan tudást akartam mellé, amivel hasznára lehetek embertársaimnak. A főiskolai évek alatt több szakmai gyakorlaton vettem részt, melyek során tapasztalatot szereztem a szociális szféra számos területén. Több hetes gyakorlaton voltam pl. a tamási Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál. 2009-ben sikeres államvizsgát tettem.

Közben sajnos munkanélküli lettem, ezért beiratkoztam a Munkaügyi Központ által szervezett Rehabilitációs Tevékenység Terapeuta képzésre, amit 2011-ben elvégeztem.Idén januárban elindult a „Közösséget a jövőért” elnevezésű program, melynek szociális munkásként én is a részese lettem. Pári, Újireg és Iregszemcse településeken dolgozom majd az elkövetkezendő 30 hónapban. Tudom, hogy ebben a világban – és főleg a kis falvakban – egyre nehezebben boldogulnak az emberek. Épp ezért most különösen szükség van az összefogásra, közösségekre. Egyfelől egymás segítése, másrészt pedig a közös szórakozás, a szabadidő hasznos és tartalmas eltöltése lehetne a cél! Ebben szeretnénk segíteni mindenkinek, hogy újra felfedezzék a közösségi élet szépségeit és ezen belül önmagukat!

Kissné Király Tímea okleveles szociális munkás vagyok. Tamásiban élek családommal, férjemmel és hatéves kislányommal. Egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem, majd felnőtt szakápolói képesítést szereztem Pécsen. Ezt követően Szekszárdra mentem főiskolára, majd diplomát szereztem, mint szociális munkás. Később a Pécsi Egyetemen okleveles szociális munkásként végeztem. Egyéb területeken is képeztem magam, diplomát szereztem általános és igazságügyi mediátor szakon a tavalyi évben. Közvetlenül a főiskolát követően foglalkoztatás-szervezőként dolgoztam a Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetében, majd született egy kislányom, aki most hat éves. Vele két évet töltöttem otthon. Négy éve a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság Nevelőszülői Hálózatában, nevelőszülői tanácsadóként tevékenykedem Tamásiban és környékén.

Mivel eredeti főiskolai végzettségem közösségszervező szociális munkás, ezért részt tudok én is venni a „Közösséget a jövőért!” elnevezésű projektben. Nagyon szeretek emberekkel, gyerekekkel foglalkozni.Szívesen szervezek közösségi programokat, mert úgy gondolom, hogy a kisebb településeken élőknek csak nagyon ritkán van lehetőségük arra, hogy a szabadidejüket hasznosan, szervezett formában töltsék el.

Orsós Anitának hívnak és szociális munkás vagyok. Jelenleg Tamásiban élek, itt végeztem el az általános iskolát, majd Szekszárdon érettségit szereztem. Az érettségi megszerzése után Pécsett tanultam tovább, ahol szociális gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző oklevelet szereztem. Az oklevél megszerzése után minden vágyam az volt, hogy főiskolára járhassak és diplomát szerezhessek egy olyan szakon, ami engem érdekel és egyben hasznos is a társadalomnak. Nagy örömömre felvettek a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karára és 2010-ben sikeresen diplomát szereztem, mint szociális munkás. A főiskolát levelező tagozaton végeztem el, hiszen dolgoznom kellett, hogy tanulhassak. Mosogattam üzemi konyhán, árultam lángost, fagylaltot, voltam pultos, bébiszitter. Szakmai gyakorlatom során a szociális munka szinte minden területét megismerhettem, hosszabb időt töltöttem Tamási Város Önkormányzatánál, Családsegítő Szolgálatánál.

A „Közösséget a jövőért!” című TÁMOP program keretében Kocsola, Értény és Koppányszántó települések tartoznak hozzám, szeretném, ha az emberek jobban megismernének, nyitottabbak lennének felém és a közösség felé egyaránt. Én az elkövetkező két és fél évben azon munkálkodom, hogy mindenki számára elérhető színes és hasznos programokat valósítsak meg a „településeimen”.

Page 5: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

2012. február Közösséget a jövőért!

5. oldal

Wolf Petra vagyok, szociális munkás és mediátor. Életem eddigi 30 évét kisebb-nagyobb kitérőkkel Tamásiban éltem le. Oda jártam általános iskolába, majd a középiskolát is itt végeztem el. Érettségi után Szekszárdra mentem főiskolára, majd diplomát szereztem, mint szociális munkás. A diplomát követően Szekszárdon sajnos nem sikerült a szakmámban elhelyezkedni; dolgoztam alkatrészraktárosként és recepciósként is. Szerencsémre munkát ajánlottak Tamásiban a munkaügyi központban. A munkaügyi kirendeltségen öt évig dolgoztam szerződéssel, és elsősorban munkanélküliekkel foglalkoztam, valamint iskolásoknak segítettem a továbbtanulásban. Miután a szerződésem lejárt, sikerült elhelyezkednem egy lakásotthonban, mint családgondozó. Három otthonban, összesen 33 olyan gyermekkel voltam kapcsolatban, akiket kiemeltek a családjukból, és átmeneti nevelésben mi gondoskodtunk róluk. Innen a jelenlegi munkám, a „Közösséget a jövőért!” program miatt jöttem el.

Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, és szívesen veszek részt közösségi programokon, legyen szó falunapról, sportrendezvényről vagy teadélutánról. A „Közösséget a jövőért!” elnevezésű TÁMOP 5.1.3-as projektnek köszönhetően kerültem Gyulajra; ebben a projektben Gyulaj mellett Kalaznó is hozzám tartozik, de főként Gyulajon leszek megtalálható. A program ideje alatt én is itt leszek a településen, és segítem az itt élő embereket, mint szociális munkás. Elsősorban közösségi programokat szeretnék megvalósítani a faluban. Tapasztalatok szerint a kisebb településeken élőknek csak nagyon ritkán van lehetősége arra, hogy a szabadidejüket hasznosan, szervezett formában töltsék el. Ezen szeretne a programunk változtatni. A fő célunk az, hogy segítsük az itt élőket abban, hogy KÖZÖSSÉGKÉNT tudjanak itt élni. Úgy gondoljuk, hogy ez a közösségi élet, egymás támogatása segít abban, hogy ezekben a nehéz időkben is tudjunk boldogulni.

Göttlinger Judit vagyok, szociálpedagógus. Kevés helybelinek lehetek ismerős, mivel csak két éve jöttem haza. Az általános iskola után Szekszárdra mentem gimnáziumba, ahol a kollégiumnak hála, több rendkívüli barátra tettem szert. Ebben az időben is tudtam már, hogy a későbbiekben itthon, Tamásiban szeretnék letelepedni és dolgozni, de előtte szerettem volna kipróbálni, milyen a magam lábán. Így elmentem Sopronig, hogy főiskolára járjak, egy barátnőm ajánlotta a szociálpedagógiát, ahol gyerekekkel és fiatal felnőttekkel tudok foglalkozni. Tanulás közben egyre jobban megszerettem a szakmámat. Már a főiskola alatt is dolgoztam több helyen és rájöttem, hogy a monoton, egyhangú munka nem nekem való, szeretem az új dolgokat és a kihívásokat. Hazaköltözésem után sokáig munkanélküli voltam, majd sikerül elhelyezkednem egy lakásotthonban, mint fejlesztőpedagógus átmeneti nevelt gyermekek mellett.

Nagyon szerettem ezeket a gyerekeket, de sajnos el kellett tőlük jönnöm. 2011 februárjában felvettek a TÁMOP 5.3.5 „Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében” elnevezésű programba, ahol, mint szociális mentor 35 ügyfélnek próbáltam segíteni, megoldani a mindennapi gondjaikat. Innen jöttem át a „Közösséget a Jövőért” című programba, ahol reményeim szerint sok színes programmal fel tudjuk pezsdíteni a települések életét. A hozzám tartozó települések Magyarkeszi, Nagyszokoly és Fürged, ahol az emberek már az első napokban szívélyesen fogadtak és a tájékoztatónkon mindenhol nagy számban mutattak érdeklődést a programjaink iránt, remélem hasznosan tudjuk eltölteni az elkövetkező két és fél évet mind a 11 településen.

János Alexandra Tünde vagyok, szociális munkás. 1989-ben születtem Pincehelyen és Tamásiban laktam szinte egész életemben. Itt jártam óvodába, általános iskolába, majd gimnáziumba is. Az érettségi után Budapestre mentem továbbtanulni. Örülök, hogy megtapasztalhattam, milyen a nagyvárosi élet, a nyüzsgés, de mindig szívesen jöttem haza, amikor csak tehettem. Nem voltak nagy szavaim, hogy miért is a szociális munkát választom hivatásomnak, mindössze ez volt az a szakma, amiről úgy gondoltam, hogy szívesen csinálnám életem hátralévő részében. Már a tanulmányaim során derült ki számomra, hogy jól döntöttem. Igazán közel a gyermekvédelem áll hozzám, hiszen mindig szerettem volna gyerekekkel foglalkozni, de szívesen próbálom ki magam a szakma különböző területein. Első munkahelyem a Kiút Kft. Tamási irodájában volt, ahova szociális munkásként vettek fel a „Foglalkoztatási menedzser képzés és gyakornoki program a Tamási kistérségben” című TÁMOP programba.

Nagyon élveztem az itt és velük töltött időt, szívesen gondolok vissza rá és csak remélni merem, hogy az érzés kölcsönös. Innen jöttem át a „Közösséget a jövőért!” programba, melynek keretén belül Iregszemcsén fogok dolgozni a továbbiakban. Heti 5 napot töltök majd itt, így remélem minél előbb és minél jobban be tudok majd illeszkedni a közösségbe. Hiszen a célunk az, hogy közösségként éljünk, ne pedig csak úgy, egymás mellett. Ehhez szeretnék munkatársaimmal én is hozzájárulni, hogy egy kicsit jobbá tegyük azt, amit lehet - együtt.

Page 6: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

Közösséget a jövőért! 2012. február

6. oldal

Farsangi mulatság Kalaznón 2012. február 19-én került meg-rendezésre Kalaznón a farsangi mulatság, ahol jelen volt a telepü-lés apraja-nagyja. A 37 fős ren-dezvényt a jelmezesek felvonulása nyitotta meg. A független zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen fantáziadús jelmezeket láthat-tunk. A zsűri különdíjban részesí-tette Székely Rolandot (királyfi) és Hohmann Stella Zoét (pici ör-

döglány). A jelmezverseny 3. he-lyezettje: Székely Tibike (király-lány), 2. helyezett Horánszki Ben-ce (Batman), és 1. helyezett: Létai Nikoletta (bohóc). A díjazottak emléklapot és ajándéktárgyat is kaptak. Az eredményhirdetést játékos vetélkedő követte, amelyet Wolf Petra, a „Közösséget a jövőért!” projekt szociális munkása veze-

tett. A játékokban a legkisebb gyerekek és szüleik, valamint idő-sebb testvéreik is részt vettek. A fantasztikus hangulatú játékot a mindenki által várt tombola-sorsolás követte. A Kalaznói Ön-kormányzat rengeteg játékot gyűj-tött össze, így egyetlen gyermek sem ment haza üres kézzel a far-sangi rendezvényről.

Page 7: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

2012. február Közösséget a jövőért!

7. oldal

Ültessünk együtt! Manyi néni rovata (Kalaznó) Már február végén, március elején érdemes a kertben munkálkodni, hiszen vannak olyan magok, ami-ket már ilyenkor érdemes elvetni. Mátyás napja után (február 24.) már a végéhez közeledik a tél, és felkészülhetünk a tavaszi mun-kákra. Ha elmúltak a fagyok, ala-posan fel kell gereblyézni a kertet, hogy a föld minél tovább megtart-sa a nedvességet. Február végén, március elején – a fagyok végeztével – elvethetjük a répákat. A felgereblyézett földben először kitűzzük a sorokat, melyek között 20-25 cm-es helyet ha-gyunk, hogy a terményünk elfér-jen, szépen fejlődjön. A sorokban 2 cm mély árkokat ásunk, és ebbe beleszórjuk az apró magokat,

majd vékonyan betakarjuk a föld-del. Megöntözni nem kell, mert akkor megkérgesedik a föld. Ha nagyon száraz a föld, akkor az árkokat kell picit megöntözni és utána beletenni a magokat, majd a földdel vékonyan letakarni. Gyakran kell kapálni. Nem csak a gazosodás ellen, hanem azért is, hogy a répák növekedését előse-gítsük. Március a vöröshagyma ideje. A vöröshagymának is kijelöljük a 25-30 cm sortávolságú sorokat, és 15 cm-es tőtávolságban kiültetjük a dughagymákat. Figyelni kell arra, hogy a hagyma csúcsa leg-alább 2,5 cm-el legyen a talaj fel-színe alatt. (100 m2 területre kb. 1 kg dughagyma kell). 2-3 hétre van

szükség a kikelésre. A 3. hét után szükséges az állományt megritkí-tani úgy, hogy a növények egy-mástól 5 cm távolságra legyenek. Könnyen gazosodik, ezért kéthe-tente érdemes kapálni a sorok között. Márciusban vethetjük el a borsót is. 25 cm-es sortávolságú sorokat jelölünk ki, felássuk 5-6 cm mé-lyen és kb. 0,5 cm-enként belepo-tyogtatjuk a magokat. Ezután le-takarjuk a földdel. A 3. hónap után már szedhető. Ugyancsak márciusban vethetünk retket. A magokat 20 cm-es sortá-volságokban vetjük el a magok 4-5 cm távolságra egymástól. Miu-tán visszatakartuk földdel, alapo-san öntözzük meg.

Tudta-e, hogy… Miért koccintunk? Farsang a mulatságok ideje. Ilyenkor nagy lako-mákat, mulatságokat ren-deznek, ahol az emberek nemcsak ételeket, hanem italokat is fogyasztanak.

Már-már megszokás, de ilyenkor mindig koccintunk az italunkkal. Tudja, hogy miért? Amikor észlelünk valamit, azt valamelyik érzékszervünkkel tesz-szük. Ahhoz, hogy maximálisan élvezni tudjunk valamit, minden érzékszervükre szükség van. Mit ér a finom sült hús illata, ha nem érezzük?! Mit ér egy csodálatosan szép virágcsokor, ha nem érezhet-jük az illatát?! Ha borral koccin-tunk: szem: látjuk a bor gyönyörű szí-nét; orr: érezzük a bor gyümölcsössé-gét, aromáját; tapintás: a pohár falán keresztül érezzük annak hűvösségét; nyelv: érezzük selymes ízét;

fül: … na igen, a fül. Azért koccin-tunk a pohárral, hogy a hallásunk is, mint az ötödik érzékszervünk, ki legyen elégítve, így maximáli-san kiélvezhessük a bor fogyasztá-sát. Egy másik forrás szerint – bár ez kevésbé romantikus, de talán ez áll közelebb a valósághoz – a régi időkben a koccintás valamilyen jogi eseményhez, szerződéskötés-hez kötődött. A hosszadalmas ügyeket közös ivással zárták le: „Igyunk rá!” – ezzel a felkiáltással pecsételték meg a jogi ügyeket. De miért éppen a poharak, kupák összeérintése, koccintása vált szo-kássá? A világ számos táján az érintésnek különleges varázserőt tulajdonítanak. Sokan úgy tartják, hogy az érintés átsugározza élet-erőnket, lelkünket arra, akit meg-érintünk. Ezért az érintkezés, a kézfogás vagy a csók következté-ben a két emberi lélek kicserélő-dik, tulajdonképpen testvérré

válnak. Ezt fejezi ki a poharak összeérintése, összekoccintása is, azt jelképezve, hogy a jogi ügylet, az egyezség testvéri megállapo-dás, minden vitát és háborúsko-dást kizár. Lényegében megpecsé-teli a felek közötti békét. Egy harmadik elmélet szintén a koccintás szokása a középkorig nyúlik vissza. Ezekben az időkben igen kockázatos volt vendégség-ben italt fogyasztani, hiszen ha valaki útjában állt vagy haragosa volt a vendéglátójának, könnyen meghalhatott mérgezésben. Ezt elkerülendő a vendég az őt vendé-gül látó poharába áttöltött a saját italából. Miután mind a ketten kiürítették a kelyheket, és egyikül sem lelte halálát, folytatódott a beszélgetés. Később a bizalom jeleként már nem öntöttek át ita-lokat, hanem csak összeérintették a poharakat – innen a koccintás.

Page 8: KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT!

Közösséget a jövőért! 2012. február

8. oldal

TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0017

„Közösséget a jövőért” című projekt

nyitókonferenciájának programja

9:45-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Köszöntő (Várkonyi Zoltán, Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás elnöke) 10:05-10:20 „Közösséget a jövőért” – a projekt rövid bemutatása (Kovács Péter projektmenedzser) 10:20-10:45 A projekt a szociális szakma szemszögéből (Nagyné Messinger Tímea szakmai vezető) 10:45-11:10 A program vidékfejlesztési vonatkozásai (Németh Nándor területfejlesztési szakember) 11:10-11:30 Sain Mátyás (TÁMOP-5.1.3-09/1 nyertes konzorciumának képviselője) 11:30-11:50 Peták Péter (Közösségfejlesztők Egyesülete) 11:50-12:00 Felmerülő kérdések 12:00- Ebéd

Időpont: 2012. március 23. (péntek) Helyszín: Tamási Innovációs Központ nagyterem (7090 Tamási, Nyírfa sor 15.)

ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Cím: 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület Tel.: +36 1/273-4250 E-mail: [email protected] www.esza.hu www.ujszechenyiterv.gov.hu