A Kelet-Európa Misszió Alapítvány hírlevele 2012/3

MISSZIÓK E L E T- EURÓPA

Lehetetlen küldetés?

Segélyezés

Nem ráztuk le a port...

Az Élet Szövetsége

Ifi -, tini-, Öcsi-KÉM tábor

Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánunk!

IMPRESSZUM

A Kelet-Európa Misszió Alapítvány hírleveleFelelős kiadó: Kelet-Európa Misszió AlapítványSzerkesztő: Fekete ImrénéTördelő: Bolla Zoltán

A Kelet-Európa Misszió egy keresztény karitatív szervezet, amely Magyaror-szágon 1992 júliusa óta működik alapítványi formában. Munkánk felekezetközi alapokon nyugszik. Célunk Jézus Krisztus evangéli-umának hirdetése bármilyen úton, amely előtt ünk megnyílik. Arra is törekszünk, hogy a szükségben levőket gyakorlati és anyagi segítségben részesítsük. Munkánkat kizárólag hit által végezzük, anyagi forrásaink szabad akaratból történő adományokból származnak.

Hírlevelünket díjmentesen küld jük meg minden érdeklődőnek.

A pénzadományokat az alább megadott bankszámlaszámokra lehet elküldeni:

Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.: 10200847-32413511-00000000

Örkényi Takarékszövetkezet:65500044-30060795-54000010

Adószámunk: 18012594-1-13

Címünk: 2365 Inárcs, Szőlőhegy 1.Levélcímünk: 2365 Inárcs, Pf. 26.

E-mail:info@misszio.eu

erzsebet.fekete@misszio.eu

Honlap: www.misszio.eu

www.facebook.com/misszio

Telefon: (+36 29) 570-010Fax: (+36 29) 570-012

2 XVIII. évf., 3. szám

Betlehem

MISSZIÓK E L E T- EURÓPA

könyvéből idézve, hogy: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4), a kenyér mellé mi is vittük és visszük magunkkal azt az üzenetet, amit a Betlehemben születettől kaptunk.

Miközben Jézus példáját követjük, és kenyeret adunk az éhezőknek, szó szerint megtapasztaljuk Isten Igéjének az áldását. Valóban igaz lett a mi életünkben is az, hogy ha engedelmeskedünk Jézus szavának, akkor Ő úgy megszaporítja azt, amit adunk, hogy még marad is. Bizony marad mindig annyi, hogy még népes családunk is eszik belőle.

A kenyérosztás a szegények konyhá-jával folytatódott tovább a csantavéri bérelt gyülekezeti házban. Ez a szűkös kis konyha az elmúlt négy év alatt sok éhező embert megelégített . Hála az Úrnak, most már két év óta a Kelet-Európa Misszió is havi rendsze-rességgel hozzájárul ahhoz, hogy az éhezők jóllakjanak testi és lelki táplálékkal. Ezt a konyhát Isten eszközül használja arra, hogy emberek térjenek meg, azaz megismerjék az élet kenyerét, Jézus Krisztust.

Lelki életünk növekedése során Isten próbára tesz minket, hogy mit választunk: a jót, vagy a jobbat? Kapni szeretünk vagy adni? Jó dolog, ha megtapasztaljuk ennek az igének az igazságát: „Kérjetek, és adatik nektek” (Mt 7,7a). Még jobb viszont az, ha megva-lósul az életünkben az az ígéret, amely így szól: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott , megrázott , megtetézett mértékkel adnak öletekbe” (Lk 6,38).

Teljes szívvel dicsérem az Urat, mert az Ő Igéje lélek és élet (Jn 6,63). Minden megva-lósul, amit mond. A betlehemi kenyér nem fogy el, mert aki abból a kenyérből eszik, amit Jézus ad, soha nem fog éhezni. Mi is ezt tapasztaljuk az életünkben. Övé legyen minden dicsőség!

Karácsony táján is gondoljunk az éhezőkre, adjunk nekik kenyeret, ez Jézus parancsa! Hiszen van kenyerünk, betlehemi: Jézus Krisztus.

Levél az Olvasóhoz

„Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.” (Mik 5,1)„Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és a ki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35)

Üdvösségünk dicső evangéliuma Betle-hemben kezdődik. Betlehem neve héberül Beit-lehem, azaz a kenyér háza.

Abban az időben, amikor bírák vezett ék Izraelt, éhínség támadt az országban. Mivel nem volt kenyér a kenyér házában, a betlehemi Elimelek családjával együtt Moáb földjére menekült, ahol élete végéig jövevényként lakott . Egy idő után azonban

„az Úr rátekintett népére, és kenyeret adott neki” (Ruth 1,6/b), így aztán Elimelek özvegye menyével, Ruthtal együtt visszatért Betle-hembe.

Annak idején, amikor Isten kihozta az Ő népét Egyiptomból, negyven éven át mannát, azaz kenyeret adott nekik a pusztában. Erről a kenyérről beszélt Jézus, amikor azt mondta a zsidóknak: „Atyáitok a mannát ett ék a pusztában, mégis meghaltak” (Jn 6,49), aztán pedig magáról beszélt, az életet adó kenyérről: „Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon” (Jn 6,50).

Isten kegyelméből néhány lelkes munka-társammal együtt nyolc éve szolgálunk a Kelet-Európa Misszióban szegények, nincs-telenek, romák, menekültek felé. Lépten-nyomon azt látjuk, hogy Jézus Krisztus szava igaz: „a szegények mindig veletek lesznek” (Jn12,8a). Egyik alkalommal, amikor egy többezres éhező tömeg vette körül Jézust, azt mondta a tanítványainak: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16).

Évekkel ezelőtt az Úr adott egy ötletet, hogy vegyek a pékektől olcsó kenyeret és péksüteményt, és ezzel segítsek a rászoruló gyermekeken és felnőtt eken, akik felé már korábban szolgáltunk Isten Igéjével. Eleinte nem volt erre támogatásunk, saját pénzünket áldoztuk e célra. Az Úr pedig megáldotta a kezdeményezést; támogatókat adott , akik mellénk álltak ebben a szolgálatban. Vitt ük a kenyeret missziós helyszínekre, romate-lepekre, éhező diákoknak, gyülekezetbe, és két éve a keletről jövő menekülteknek is. És ahogy Jézus Krisztus mondta Mózes

Varga Tibor missziós munkatárs,

Szabadka

32012. december

Betlehempercét élveztük, és minden fáradtságot megért. A rengeteg munkánk és a hetekig tartó hosszas készülődés meghozta a gyümölcsét.

A bibliai foglalkozások négy csoportban zajlott ak, a Bibliában olvasható kémtörténe-teket tanulmányoztuk. A kicsik egytől-egyig nyitott ak és érdeklődőek voltak. Óriási öröm volt átadni az isteni üzenetet, miszerint nem értelmetlenül élünk a világban, küldeté-sünknek célja van.

A csütörtök esti tábortűz mellett igazi szívből szóló gyermekimák hangzottak el. Szívszorító volt hallani, mennyire fontos sokaknak a mi kis táborunk. Nehéz volt a búcsú, de megegyeztünk a gyermekekkel, hogy még 360 nap, és újra találkozunk!”

Megosztanék egy élményt, ami rám nagy hatással volt. Eljött a tinitáborba egy kiskunmajsai srác, Károly, akit korábban nem ismertem. Nem keresztény környe-zetből érkezett . Látt am, hogy jól érezte magát, gyorsan beilleszkedett a csapatba. Ugyanúgy viselkedett , mint a többi tini, vagányan, lazán. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a véleménye a táborról a hét végén.

A tábor utolsó estéjén tüzet raktunk, körül-ültük, és elkezdtünk beszélgetni a délelőtt i foglalkozásokon hallottakról. Mondtam a tiniknek, hogy ha valaki szeretne dönteni Isten mellett , most megteheti. Pár másodperc múlva Karcsi felemelte a kezét. Megle-pődtem…, de Istennél nincs lehetetlen.

Másnap elbúcsúztunk egymástól és mindenki hazament. Aznap este felhívott engem Karcsi édesanyja, és megkérdezte, hogy a fia eljöhetne-e a soron következő táborba segíteni, mert annyira jól érezte magát

az elmúlt héten. Boldog voltam, mert látt am Isten fantasztikus munkáját, amit elkezdett ebben a fi atalemberben.

Ezzel még nincs vége a történetnek. Ahogy a táborok után visszacsöppentem a hétköz-napokba, elmentem családokat látogatni. Az egyik édesanya elmondta, hogy Karcsitól hallotta, mennyire jól sikerült a táborunk. Meglepődtem, mert nem tudtam, hogy ismeri Karcsit. Majd kiderült, hogy a testvére fi áról van szó. Amint Karcsi hazaért, felke-reste nagynénjét, és elújságolta, hogy talál-kozott Istennel a táborban, amitől megvál-tozott az élete.

Egy kicsit magamat látom ebben a fi atal-emberben. Amikor t izennégy évesen meghoztam ezt a komoly döntést, nekem is az volt a legfontosabb, hogy körülöttem mindenki megtudja, már Isten gyermeke vagyok. Hitemet először egy kocsmában vallott am meg, amit akkor a szüleim vezett ek. Bár mindenki kinevetett és jót szórakozott rajtam, mindez nem volt rám hatással, és nem futamodtam meg.

A táboraink résztvevőinek évente növekvő létszáma érdekében folyamatosan dolgozunk azon, hogy a petőfi szállási táborhely egyre ott honosabb és kényelmesebb legyen. Régi álmom volt, hogy építsünk egy kemencét; ebben az évben ez megvalósult, így volt hol pogácsát és pizzát sütnünk. Egy külső mosdó is elkészült. A táborozások költségei mellett ezeket a beruházásokat is a svájci Kelet-Európa Misszió támogatt a. Egy holland házaspár támogatásával egy hatszemélyes fedett kiülőt is sikerült készítenünk.

Szeretném megköszönni a svájci misszió anyagi és lelki támogatását, és hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult a tábor sikeréhez.

Kérészi Att ila

Ifi -, tini-, Öcsi-KÉM tábor

A

nyár elején még izgalommal vártam a táborok kezdetét, pár hétt el később

pedig, az íróasztalom mellett ülve azon tűnődöm, hogy milyen gyorsan véget értek. Gondolatban felidézem azokat az élményeket, amelyek megérintett ek a három hét alatt .

Az időjárás nekünk kedvezett, mert az esőfelhők végig elkerültek bennünket, és igazi – néha 41 fokos – afrikai hőségben volt részünk.

A három hét alatt három különböző korosztálynak tartott unk tábort. Az első héten a tizenhat év felett iek, a másodikon a tizenkét és tizenhat év között iek, a harmadikon pedig a gyermekek éltek át felejthetetlen napokat. Számos programot szerveztünk, melyek során a fi atalok megmutathatt ák tehetségüket. Volt éjszakai túra, bátorságpróba, akadályverseny, kézműves foglakozások és természetesen voltak sportversenyek is.

Évről-évre látom, hogy Isten milyen csodá-latosan hoz létre új barátságokat, és naponként megtapasztalom Isten gondviselését, szere-tetét, nagylelkűségét. Nagyon fárasztó volt a három hét, sok örömöt és nehéz pillanatot is hozott , de tudom, hogy a mag, amit vetett ünk, ki fog kelni a megfelelő időben.

„A 2012-es gyermektáborunk híre futótűzként terjedt a gyermekek között , hiszen nem mindennap jut el valaki Öcsi-KÉM táborba! A téma sejtelmes, izgalmas, fantáziát megmozgató” – meséli egyik a táborban velem együtt szolgáló testvéreim közül. „Elárulom, mindent megtett ünk azért, hogy felkeltsük mind a 45 kisgyermek érdeklő-dését. Öt napon át reggeltől est ig lehete t len kü lde-tések sorozata várt rájuk. Kémkedtek, megfigyeltek, lábnyomokat kutat ta k, kódokat fejtettek, álcákat kész íte t tek, k i ncsre és titkos fegyverre vadásztak, bombát hatástalanítottak, éjszakai küldetést teljesí-tettek, túszokat mentettek, kémfegyvereket készített ek… és még tovább sorolhatnám. Attila, a kémparancsnok, egy percig se hagyta békén kém-csemetéit.

Hihetetlenül élvezetes, vidám, felejthetetlen tábor áll a hátunk mögött . Minden

A

A gyermektábor résztvevői

Dritan, Elona és gyermekeik

4 XVIII. évf., 3. szám

z elmúlt években árvizek pusztított ak Észak-Albániában, ahol a Kelet-

Európa Misszió magyar és albán munkatársai több helyszínen segítettek a bajbajutottaknak. 2011 januárjában az észak-albániai nagyvárosban, Shkodrában egy partnergyülekezetet kerestünk, amellyel együtt működhett ünk a közeli Livadhe falu hatvan károsult családjának segélyezésében. A shkodrai Krisztus Szava Gyülekezet nyitott volt az együtt működésre, így aztán oda hívtuk meg az árvízkárosult családokat, és ott adtuk nekik át a segélycsomagokat. Akkor értesültünk arról a megpróbáltatásról, amely a gyülekezetet és lelkipásztorának családját érte.

Észak-Albániában mintegy 600 éve szedi á ldozatait a vérbosszú hagyománya. A negyvenhét évig tartó sztálinista diktatúra idején a vérbosszú szünetelt, de 1991-ben, a diktatúra bukása után eljött a szabadság, és ez a rossz szokás – amit a Biblia és a Korán egyaránt elítél – ismét feléledt. Az észak-albán régióban jelenleg több mint 3000 család érintett a vérbosszúban, akinek többsége Shkodrában és környékén él. A rendszervál-tozás óta eltelt húsz év alatt összesen 5200 ember lett vérbosszú áldozata. Az elmúlt évtized gyilkosságainak 38%-a vérbosszúban

elkövetett gyilkosság volt, és döntő mértékben ártatlanokat gyilkoltak meg.

A gyülekezet lelkipásztora, Dritan Prroj 1992-ben, fiatalon tért meg. Elvégzett egy bibliaiskolát, majd megházasodott; felesé-gével, Elonával boldog házasságban éltek. Ők alapított ák a Krisztus Szava Gyülekezetet. Két gyermekük van, a 10 éves Sarah és a 12 éves Gabriel.

2005-ben Dritan nagybátyja saját boltjának raktárában dolgozott , amikor megtámadták az üzletet. Önvédelemből rálőtt a támadókra,

melynek következtében egyik támadó belehalt sérüléseibe. Dritan nagybátyjának nem állt szándékában embert ölni, ennek ellenére a támadó rokonsága vérbosszút esküdött. A vérbosszú törvénye szerint az elkövető családjának valamennyi férfitagja arra kényszerül, hogy bezárkózzon ott honába, mert a meggyilkolt ember családja a házát elhagyó első férfi n áll bosszút, még akkor is, ha az teljesen ártatlan. A választás Dritan Prroj pásztorra esett , aki Isten szolgája volt, és akinek semmi köze nem volt a gyilkossághoz, mégis életveszélyben volt. Három évig nem hagyta el a lakását, ahova nem mehetett be a támadó. 2009-ben úgy döntött , hogy folytatja szolgálatát, és a szomorú események előtt i szokott módon fog élni. Elona, a felesége, így idézi fel a történ-teket: „Elfogadtuk ezt a helyzetet, mint a mi keresz-tünket, nem mondtuk Istennek, hogy miért történik ez velünk. Két hónapra Angliába költöztünk, ahol életemben először látt am a férjemet sírni. Istentől azt kérdezte: Milyen terved van velem és a gyüleke-zett el? Dritan semmitől sem félt, csak Istent akarta szolgálni, ezért hazaköltöztünk Shkodrába. Ott voltunk az árvízkárosultak mellett is, segített ük őket, és hirdett ük nekik az evangéliumot.”

Egy évvel később, 2010. október 4-én délután, amikor Dritan elindult az iskolába gyerme-keiért, száz méterre a lakásuktól hat lövéssel végzett vele a támadó, akit elfogtak, és most a börtönben ül. Az egész országban demonst-ráltak a keresztények, Tiranában a parlament és a kormány segítségét kérték, hogy védje meg állampolgárait. Shkodra lakóinak többsége korábban nem tudott a gyülekezetről, de a tragikus események miatt sokan tudomást szereztek róla.

„Tani elvesztése olyan fájdalmat okozott nekem és két gyermekünknek, amit nem lehet leírni vagy szavakkal elmondani” – mesélte Elona. „Azt mondtam az Úrnak: tartsd zárva a számat, állíts őrt oda, hogy soha ne beszéljek ellened! Nem kérdeztem Istentől, hogy mindez miért történt. Szeretném mindig szem előtt tartani az Ő kegyelmét, mert a Tanival eltöltött tizenkét év Isten ajándéka volt számomra. Szeretném, ha gyermekeim az Úrban nőnének fel, és Őt szolgálnák. Gabriel számára édesapja példakép volt, azt mondta az iskolában, hogy ő is lelkipásztor akar lenni, mint a papa.”

A tragédia után az egyedül maradt feleségnek két lehetősége volt: az egyik, hogy depresszióba essen és visszavonuljon, a másik hogy férje nyomába lépjen, és az Urat szolgálja. Az utóbbit választott a. Sógorával, Paulin Prroj-jal, aki presbiter, együtt vezetik a gyülekezetet, és szolgálnak az Úrnak, segítik az árvízka-tasztrófa áldozatait. A mi partneri segítségünk

is erősíti a gyülekezet misszióját, és Isten orszá-gának jó hírnevét a városban és környékén.

Elona és Paulin létrehozták az Élet Szövetsége Alapítványt, „Nemet a vérbosszúra, igent az életre” jelmondattal. A néhai Dritan Prroj lelkipásztor látását folytatva, tagjainak eltökélt szándéka, hogy megállítsák ezt a kegyetlen terrort, és segítséget nyújtsanak a vérbosszútól rett egő családoknak, ahol a férj a fenyegetés miatt nem léphet ki a lakásból. Ilyenkor a kimozdulni nem tudó vagy bujkáló családfő elveszti munkahelyét, a kieső keresete miatt családja anyagilag is nehéz helyzetbe kerül, napi megélhetési gondokkal küzd.

„Jelenleg negyven ilyen családdal vagyunk kapcsolatban, és próbálunk segíteni nekik, de minde-nekelőtt azért imádkozunk, hogy Isten használjon minket arra, hogy elvigyük számukra azt a remény-séget és békességet, amely egyedül Jézus Krisztusban található”, – mondja Leona.

Az Élet Szövetsége A

Árvízkárosultak segélyezése

Látogatóban egy vérbosz-szútól rett egő családnál

52012. december

Az egyik család konfliktusa 12 éve kezdődött az ellenséges családdal, azóta mindkét családból két férf i halt meg a vérbosszú miatt. Az első család szeretné a megbékélést, de a másik fél ezt nem akarja. Hat gyermekük közül a két legnagyobb fiú valahol a hegyekben bujkálva él a vérbosszútól rett egő édesapjukkal. Az ott hon maradt fi úk ritkán mennek iskolába és csak mellékúton, mert ha utcán közlekednek, esetleg autóval elütik őket. A család egy 6 éves kisfiút is nevel, akinek édesapja – még a fi ú születése előtt – szintén a vérbosszú egyik áldozata volt. Amikor a kisfiú megszületett, és édesanyja meglátt a, hogy fi ú, bánatában öngyilkos lett : arra gondolt, hogy nem tudná elviselni, ha gyermekét megölnék (lányokra ugyanis nem vonatkozik a vérbosszú törvénye).

Meglátogattuk azt a háromgyerekes családot, amelynek családfője örök félelemben él, nyolc éve a hegyekben bujdosik. Ritkán és titokban látogat haza; gyermekeivel alig talál-kozik.

A harmadik meglátogatott családnál a férj nyolc hosszú éve saját ott hona foglyaként él. Mivel nem mehet ki a házból, munkahelyét elvesztette, így az öttagú család anyagilag tönkrement. A férj gyötrelmét azonban – saját elmondása szerint – főleg az okozta, hogy nem volt lelki békessége, bár annyira szeretett volna megnyugodni. Októberi utam során a legnagyobb élményem az volt, hogy együtt imádkoztunk a családfővel, annak testvérével és feleségével. Bizonyságot tett ünk Jézus szabadító hatalmáról, akit befogadtak az életükbe. Örömmel fogadták a Szentírást, Isten Igéjét is, amit átadtunk nekik. Jó volt látni, hogy a sok nyugtalan év után békességet kaptak az Úrtól.

Hisszük, hogy ebben a helyzetben a bátorítás és az anyagi támogatás mellett a legnagyobb segítséget az jelenti az albán keresztények számára, ha imáinkban melléjük állunk. Imádkozzunk, hogy az albán nép felismerje, hogy Istenre van szüksége, akinek szeretete erősebb, mint a gyűlölet, és akinek az Élete erősebb, mint a halál.

„Ha megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utjaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2 Krónika 7,14)

Fekete Imre

Árvízkárosultak segélyezése

Ez a család is nélkülözi az édesapát

Elona szolgálatban

Elona sógorával együtt látogatja, próbálja segíteni ezeket a családokat, hogy alapvető élelmiszerekhez juthassanak, és elmondja nekik az evangéliumot. Szolgálatuk nyomán egyre több ember adja át az életét Jézus Krisz-tusnak, többségében olyanok, akik érintett ek a vérbosszúban. Azt tapasztalják, hogy akik Istennel megbékélnek, már arra is gondolnak, hogy az őket üldöző családdal is kezdemé-nyezzék a megbékélést.

„Néhány gyülekezeti vezetővel két ellen-séges családot látogatt unk meg. Az egyik érintett családnál az édesapát ölték meg. A másik helyen egy édesanya sírt, le volt sújtva a fi a halála miatt . Amikor vigasztalni próbáltam, azt mondta, hogy könnyű ezt mondani, hiszen én nem éltem át azt, amit ő érez. Amikor elmondtam neki, hogy az én férjemet is megölték, és a két gyermekemet egyedül nevelem, az asszony rám nézett , és onnantól kezdve másképp fogadta, amit mondtam neki”- írta egyik levelében Elona. Majd ezt üzente: „Kedves hazai és külföldi barátaink! Köszönjük imáitokat, és azt, hogy támogatt ok bennünket! Ez bátorít minket, és erőt ad a küldetésünkhöz.”

2012 májusában és októberében néhány munkatársammal együtt meglátogattuk a Krisztus Szava Gyülekezetet. Meghívtuk a 40 család nőtagjait és gyerekeit a gyülekezet által kifejezett en számukra szervezett összejö-vetelre, ahol bátorított uk őket és élelmiszercso-magokat adtunk át nekik.

Három családot ott honaikban meglátogatva közelebbről is bepillanthatt unk a vérbosszú által fenyegetett családoknak az életébe.

6 XVIII. évf., 3. szám

Nem ráztuk le a port...nekünk: „Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust...”. Aztán odafi gyelve, némelyek sírva hallgatják a bizonyságtételeket. Az arcukra van írva, ha egy-egy mondat eltalálja őket. Ezek az emberek még nem tanulták meg olyan profi n „fékezni magukat”, mint mi, magyarok, akik sokszor büszkék vagyunk rá, mennyire nem látszik rajtunk semmi, és úgymond urai vagyunk az érzelmeinknek. A romák pontosan úgy viselkednek, ahogy éppen érzik magukat. Ha valaminek örülnek, nevetnek. Ha valami fáj, sírnak. Az is előfordul, hogy az evangélizációs alkalom közepén mindegyikük elfut, ott hagyva bennünket: mint megtudjuk, verekedés tört ki a faluban, amit meg kellett nézniük. A bunyó végeztével persze szaladnak vissza hozzánk, mi pedig nem torkoljuk le őket, hogy micsoda dolog két faragatlan ember balhézását nézni inkább, mintsem az evangélium üzenetével törődni. Felhasználjuk az alkalmat, és szóba állunk velük az indulatok kérdésével kapcsolatban, rámutatva, milyen indulat volt Krisztusban, aki nem viszo-nozta az Őt érő ütéseket, hanem a kereszthalálig engedelmes volt Istennek.Elnézve ezeket az embereket, a körülmények lehetetlenségét, a szükség nagyságát, végig ott motoszkál bennem a kérdés: hát lehet ezen segíteni? Érdemes anyagiakat, időt és energiát befektetni olyan emberekbe, akik még a legjobb indulatú számítás szerint is elképesztően mélyen állnak, nem csak szellemi értelemben, de szociális-társadalmi szemszögből is? Az írástudatlanság, az alkoholizmus, a folyamatos munkanélküliség együttese szinte minden kaput bezár előtt ük, ami a kimenekedés lehető-ségét nyújthatná számukra.De éppen ez a helyzet az, amiben egyedül csak Istenhez lehet fordulni.Az egyik fárasztó nap végén Kisgalambfalva utcáján baktatt am le a folyóhoz, amikor mellém szegődött egy faluban lakó férfi . Beszélgetésbe elegyedtünk, mondtam neki, kik vagyunk és honnan jöttünk, amire elégedetten bólintott. Elmesélte, hogy amióta a missziótól folya-matosan kijárnak a faluba, sokat változtak a romák. Jelentősen csökkent az erőszakos események száma, a gyerekek már nem teljesen olyanok, mint szüleik voltak. Hangosan és előre köszönnek, többen közülük Istenről beszélnek az utcán is, és a hitük miatt tartózkodnak a lopástól, káromkodástól. Talán ez volt az a pillanat, amikor mélyebben megértett em, hogy egy missziós tevékenység eredményességét csak évek folyamatában érdemes vizsgálni. Ha az ember csak pár napot tartózkodik egy ilyen helyen, gondolhatja azt, hogy nem sokat tudott változtatni a helyzeten – és valószínűleg igaza is van. Azonban minden ilyen látogatás egy-egy

újabb apró előrelépéssel gazdagítja az addig megtett útszakaszt. Hosszabb távon visszate-kintve látjuk csak meg, mennyit léptünk előre.Sok szó esik manapság a romák felzárkózta-tásáról, melyet mindenféle intézkedéssel és programtervezettel igyekeznek megoldani. A magam részéről úgy látom, az evangéli-umnál jobb felzárkóztatási alternatíva nem létezik, s még azzal is csak nagyon lassú, viszont maradandó hatásokat lehet elérni. Hála Istennek!

Sytka

úliusban Székelyföldön jártam missziós úton egy remek csoporttal. Minden fáradtság és nehézség ellenére nagyon

szeretek ilyesmiben részt venni, mert pótolhatatlan és máshol nehezen megsze-rezhető tapasztalatokhoz jutt atja az embert

- arról nem is beszélve, hogy milyen sokat jelent azoknak, akikhez eljutunk. Még akkor is, ha néha megkérdőjeleztem, hogy értelmes munka-e az, amit éppen végzünk...

Háromnapos gyermektábort szerveztünk roma gyerekeknek, valamint több olyan cigánytelepre is eljutott unk, amit az egzisztenciális adott sá-gokról szóló koordináta-rendszerben a legfi-nomabb jelzővel is csak valahol a „brutális” és az „elképesztő” közé illene elhelyezni. Meztelen kisgyerekek, mocskos és szakadt ruhákban járó felnőtt ek bújtak elő végtelenül romos házaikból, hogy meghallgassák az evangélium számukra is jó hírét.Heti programunk során olyan településeken jártunk, mint a Nagy-Küküllő partján fekvő Kisgalambfalva, a nehezen megközelíthető Kápolnás vagy a hihetetlenül elmaradott Etéd. Mindenhol kedves emberekkel találkoztunk. Helyi munkatársunk, Boldizsár László, már évek óta jár hozzájuk, ott segít, ahol éppen tud; látszik is a romákon, hogy nagyon szeretik és fi gyelik őt.Nem mintha velünk ellenségesek lennének. Alig várják, hogy Istenről beszéljünk nekik. A zenét nagyon szeretik. Végtelen mennyiségben lehet énekelni nekik, de adódik olyan is, hogy átveszik tőlünk a stafétát, és egyszercsak mi kerülünk a hallgatók pozíciójába, mert most ők énekelnek

J

Készül az ebéd a táborozóknak.

Gyermektábor Kisgalambfalván

Etédi hallgatóság

Egy csángó családnál

72012. december

Lehetetlen küldetés?agyon örültem, hogy tagja lehett em annak a missziós csapatnak, amely szeptemberben székely- és csángó-

földi missziós útra indult. Az út célja székelyföldi rászoruló családok megláto-gatása és a Gyermektámogató Programban segélyezett családok bátorítása volt. Emellett szerettük volna felmérni, hogy miként tudna a Kelet-Európa Misszió a csángók szellemi és testi szükségein segíteni.

Szeptember 2-án Magyarországról indultunk, és hosszú utazás után érkeztünk meg Szentegyházára. Imádkozva beszéltük át a következő napok teendőit. Két csoportban szolgáltunk: a csapat egyik része Székely-földön családokat látogatott , a többiek pedig Csángóföldre mentek. Kétnapos csángóföldi utunk során három falut látogattunk meg: Pusztinát, Külsőrekecsint és Magyarfalut.Külsőrekecsinben késő estig beszélgett ünk házigazdánkkal, Ghiurca Valentinnal (Gyurka Bálint), aki művelődésszervezőként és magyartanárként dolgozik. Nagyon komoly kérdések kerültek szóba a tábortűz mellett . Mi Isten terve az emberrel? Mi végre vagyunk itt a földön? Mit kezdjünk a bűneinkkel…? A vöröslő tűz fényénél látt am házigazdánk mélyen elgondolkodó arcát. Másnap Valent in tanácsára megláto-gatt unk néhány családot, akik nagy anyagi szükségben vannak. Egy kislánynak, akinek tanszercsomagot vitt ünk, komoly problémája van a hallásával, de az ött agú családnak nincs lehetősége a kezelésére. Egy élelmiszercso-maggal is megajándékoztuk a családot, amely egy hat négyzetméteres, egyszobás házban lakik.Egy másik családnál csak három egészen kis gyermek volt ott hon; a szülők dolgoztak. Ők is kaptak tanszer- és élelmiszercsomagot. Délben továbbindultunk az egyik legkele-tebbre eső magyar faluba, melynek a neve is Magyarfalu. Itt Klári nénivel találkoztunk, aki próbálja összefogni a helybéli magyar-ságot. Jóízűt beszélgett ünk vele, átadtuk, amit neki vitt ünk. Este Székelyföldön találkozott a két csoport, és közösen szolgáltunk a szent-egyházi baptista gyülekezetben, ahol beszá-moltunk a csángóföldi útról is.Csángóföldön a magyarok elszigetelt kis közösségekben, falvakban élnek. Az utóbbi években a helyi magyar értelmiségi fi atalok egy része anyaországi segítséggel próbálja a magyar identitást és a csángó kultúrát megerősíteni. Az emberekkel való beszélgetés

során azt tapasztaltuk, hogy a fi atal generáció körében a magyar nyelv használata hátt érbe szorult, ösztönösen románul beszélnek, és csak végső esetben szólalnak meg tört magyarsággal, sok román jövevényszót használva. Találkoztunk viszont olyanokkal is, akik szépen, választékosan beszéltek magyarul. Ők magyarországi egyetemek elvégzése után tudatosan tértek vissza Csángóföldre.Csángóföld evangéliumi szempontból érintetlen, szellemileg sötét. Ez nem csak a magyar, hanem a többségi román közössé-gekre is igaz. Utazásunk során nem látt unk protestáns templomot vagy imaházat. A csángó magyarok katolikusok, de román nyelvű miséket hallgatnak, amit viszont az idős korosztály nem ért. Komoly feszültség alakult ki a román és magyar katolikus papok között , hogy milyen nyelvű legyen a mise. Az utcákat járva lépten-nyomon sok feszületet és Mária-szobrot láthatunk. Az emberek gondol-kozását is átitatja a formális vallásosság és a babona.Elszor ult a sz ívem a látot ta k miat t . Imádkoztunk és beszélgettünk az útitár-sakkal, hogy mi módon lehetne eljuttatni hozzájuk az evangéliumot. Azt leszögeztük, hogy utcai, vagy bármilyen más nyilvános evagélizációval nem lehet. Első lépésként a kapcsolatépítés a fontos, majd különböző keresztyén kulturális rendezvények, gyermek- és ifjúsági programok szervezése. Fontos feladat az anyagi szükségletek betöltése is, ezen a területen óriási az igény. A legfon-tosabb pedig a szeretet: szeretni őket és imádkozni értük!

Nagy Tibor, Csantavér

Hét bárány – egy imameghallgatás

Júliusban munkatársaim arról értesí-tett ek, hogy egy kedves, idős osztrák hölgy felajánlott hét juhot, amivel egy magyar családot szeretne támogatni. A felajánló azt kérte, hogy egy olyan család kapja meg az állatokat, amelyik nem vágja le, hanem tenyészteni fogja őket.

Amióta a missziónál dolgozom, még nem fordult elő, hogy valaki ilyen nagy értékű állatokat adományozott volna. Amikor ezt a jó hírt meghallott am, máris tudtam, hogy kit szeretnék megörven-deztetni ezzel a lehetőséggel. A Gazdik család mindig is tartott háziállatokat, és tisztában voltam vele, hogy Piroska néni t i sztességesen gondját v iselné a bárányoknak. Nagyon megörült, amint megtudta, hogy rájuk esett a választásom. Elmesélte, milyen nagy csodaként élte meg ezt az ajándékot. Piroska néni ugyanis pár hétt el korábban kezdett el imádkozni azért, hogy Isten tegye lehetővé számára, hogy vehessen két bárányt a tanyára. Alig tudta felfogni, hogy ilyen gyorsan válaszol Isten az imáira.

A család nemsokára megkapta a juhokat, és hogy biztonságosan tudják őrizni őket, az adományozó még egy villanypásztort is ajándékozott nekik.

Gazdikék őszintén hálásak Istennek és az adományozónak, mert a bárányok

– azon túl, hogy tejjel és tejtermékkel lát ják el őket – ha megszaporodnak, egyre inkább lehetőséget biztosítanak a családnak az önellátásra. Mivel Piroska néninek nincs állása, mindez abban is segíthet, hogy a szaporulat egy részét vagy a tejterméket értékesítve, egy kis bevételhez juthat, amit visszafordíthat a családi gazdaságba vagy a szükségle-teikre költhet.

Kérészi Att ila

N

Gyermektábor Kisgalambfalván

Piroska néni és a hét bárány

8 XVIII. évf., 3. szám

Segítségre várnak…A nyáron két nehéz sorsú család keresett meg minket. Meglátogatva őket láthattuk, hogy gyerekeiket nagy szeretett el nevelik.

A Rácz házaspár egy Jászberény melletti faluban lakik, és szegénységük ellenére négy éve nevel egy befogadott testvérpárt: a nyolcéves Nellyt és a hatéves Szandit. A mosolygós és csupaszív Szandika komoly egyensúly problémákkal küzd és középsúlyos

Péterrévei segélyezés2012. június 10-én a Kelet Európa Misszió segítségével lehetőségünk adódott, hogy Péterrévén élelmiszercsomagokat és mosóport adjunk húsz családnak.

A férjem, Gábor többnapos vajdasági tartóz-kodás után érkezett haza, és szomorúan mesélte, hogy megint több péterrévei család mélysze-génységben él; hiába dolgoznak, már több hónapja nem kapnak fi zetést. Sokszor átéltük, hogy együtt sírunk a sírókkal; nem könnyű, de Isten ad erőt. Vasárnap hajnali négykor keltünk, hogy a Péterrévén tíz órakor kezdődő istentisztelet előtt még be tudjunk vásárolni húsz rászoruló család részére. Istentisztelet után osztott uk ki a segélycsomagokat, és mondhatom, nagyon hálásak voltak; örültek, mert ezen keresztül is láthatt ák az Úr gondoskodását és szeretetét. Az egyik támogatott cigány családban szomorú esemény történt. A fiatal anyuka, Tamara, akinek már van egy három éves kislánya, elvetélt. Rendszeresesen jár gyülekezetbe, szereti az Urat, a férje is megtért. A történtek miatt fájdalom és szomorúság volt Tamarában. Mivel ők is mélyszegénységben élnek, nagyon örült,

hogy az élelmiszercsomagon keresztül kézzel-foghatóan tapasztalhatt a Isten gondviselését.Sorolhatnám a többi családot is, ahova élelmi-szercsomagot adtunk, de csak még egyet

Támogasson 5000 Ft-os ÉLELMISZERCSOMAGGALegy rászoruló nagycsaládot!

értelmi fogyatékos, ezért speciális fejlesztő óvodába jár, ami nagyon költséges. Hála Istennek azonban látszódik a fejlődés rajta, mert már tud járókerett el járni és képes pár percig magától megállni.

Gaspor Bett i egy dunántúli faluban egyedül neveli hétéves kislányát, Fannit. Szüleitől egy romos házat örökölt, az őt gyakran bántalmazó volt férjétől meg némi adósságot is. Bett i nagyon sok nehézségen ment keresztül. Postásként dolgozik; kis fi zetéséből alig tudja a számláit

kifi zetni, élelemre, tűzifára és téli holmikra vagy házfelújításra már nem marad semmi. Ez nem keseríti el, továbbra is szorgalmasan járja a falut és segít másokon, ahogy csak tud.

Mindkét családnál jelenleg a szükséges téli tüzelő előteremtése a legnagyobb gond. Imádkozzunk azért, hogy Isten töltse be a szükségleteiket, és ha valaki szeretne segíteni rajtuk, ezt a missziónak eljutt atott adománnyal megteheti.

Zsuzsi

INFO HAMAROSAN…

2013. JÚNIUS 24–29.

Zolika, a hős

emelnék ki közülük. Zolika tizenegy éves kisfi ú, igazi hős. Nagyon nagy szegénységben él családjával együtt , még villanyuk sincs. Egy szobában lakik a hétt agú család, nem tudnak rendesen tisztálkodni sem. Sajnos nemcsak a szobájukban van sötét, hanem a szülők szívében is: az alkohol és a szegénység annyira elnyomja őket, hogy már nem tudnak tisztán gondolkodni. Zolikát már négy éve csúfolják, amiért gyülekezetbe jár. A testvérei is gúnyolják, akik között ő a legkisebb. De egy dolog miatt mégis elengedik a gyülekezetbe, ez pedig az, hogy – a Kelet-Európa Misszió Gyermek-támogató Programján keresztül – Zolika miatt a család havi rendszerességgel támoga-tásban részesül. Az Ige itt is beigazolódott : „Az ajándék tág teret nyit az ember előtt ” (Péld 18,16). Mivel a szülők tőlünk veszik át ezt az anyagi támogatást, megengedik, hogy Zolika a gyüle-kezetbe járjon. Ennek a kisfi únak sokszor szó szerinti üldözést kell kiállnia az Úrért, de erősen áll, nagyon szereti Jézust. Nagy öröm számunkra, hogy áldás lehetünk a családjának, így volt az élelmiszertámogatással is. Nagyon köszönjük a Kelet-Európa Missziónak az anyagi támogatást, amivel a rászoruló csalá-dokat segíthett ük, akik ezáltal megtapasztal-hatt ák, hogy Isten jó!

Muzslai Etelka