IRIS JOHANSEN

AZ ARANYBARBÁR

Minden megvan benne, ami egy jó regényhez kell! Izgalmas, letehetetlen!

A fényűző palota csillogó börtönéből a végtelen sivatag perzselő homoktengerébe... Szerelem és kaland, aranyhegyek és háborúk,

vérszomjas törzsek és mesés királyságok kavargásában bontakozik ki a félelmet nem ismerő hercegnő és a barbár sejk lebilincselő története.

A nő, aki gyönyörűséges bábu a politika és a szenvedély időtlen játszmájában... Kihívóan, merészen, dacolva a Tamróvia királyságban reá

leselkedő nyomasztó végzettel, Theresa Christina Rubinoff hercegnő érzéki alkut köt a lenyűgöző barbár törzsfővel. Ünnepélyes fogadalmával részesévé válik a csábítás viadalának, aláveti magát a férfi akaratának, s közben mindvégig eltökélten küzd függetlenségéért egy olyan világban,

ahol a nők játékszernek számítanak csupán.A férfi, aki a sivatagi szenvedély és büszkeség űzte, harcos királya...Titokzatosan, mint a sivatagi éjszaka, gazdagon, akár maga Midász

király, Galen Ben Rasid magával ragadja Tesst egzotikus izgalmakat rejtő birodalmába, Szedikánba, s szabadságot ígér neki, ha házasságuk révén szövetségben egyesíthetik a két királyságot. Ellenségei gyűrűjétől övezve a férfi szenvedélyeinek rabszolgájává teszi a lányt, hogy magához kösse

mindörökre, de nem sejti még, hogy amikor elnyeri asszonyául, saját szívét ítéli önkétes, meghódoló rabságra.

A mű eredeti címe: THE GOLDEN BARBARIANCopyright © 1991 by Iris Johansen

Fordította: Földes GáborA borítón Szendrei Tibor festménye

Copyright © 1994 by ÚJ ESÉLY KIADÓ KFT.Hungarian edition and translation copyright © 1994 by ÚJ ESÉLY KIADÓ KFT.

All rights reserved!/Minden jog fenntartva!A könyv bármelyik részének sokszorosítása, akár elektronikus, akár mechanikus

módon, beleértve bármilyen információ tároló– és visszakereső rendszert a kiadó írásos engedélye nélkül tilos, kivéve a sajtóértékelés céljára idézett rövid részleteket!

Kereskedelmi és Könyvterjesztő Kft. 1072 Budapest, Akácfa u. 24. Telefon/Fax: 269–6768,269–6769 Hungary

ISBN 963 7828 24 9

1

Felelős kiadó; Varga László ügyvezető igazgatóFőszerkesztő: Varga Lászlóné

Felelős szerkesztő: Dr. Szigethy ÁgnesMűszaki vezető: Szentiványi András

Művészeti vezető: Szendrei TiborSzedés, tipográfia: ESÉLY Kiadó Kft.

Nyomta és kötötte: Alföldi Nyomda Rt. DebrecenFelelős vezető: György Géza vezérigazgató

A nyomdai megrendelés törzsszáma: 4574.66–14–1

2

Előszó

Tamróvia, Belajo városa 1797. április 8.

Meghal! Belefullad!Tess érezte, hogy másodpercek alatt egyre mélyebbre süllyed az

iszapba. Már válláig ért az undorító mocsok, és egyre feljebb kúszott. Szűz Mária, dehogy akar elpusztulni, örökre lemerülni a nyálkás felszín a Iá!

Olyan hirtelen történt minden–Apolló felnyüszített, és újra kapálódzni kezdett a mélységbe szívó, alattomos sárban.

Nem, nem szabad meghalnia, mert akkor odavész Apolló is, és semmi értelme nem volt az egész küszködésnek.

Tess közelebb cibálta magához a vadászkutyát, és megveregette hosszú orrát.

– Cs–s–s... Nyugalom, kisöreg! Mindjárt kitalálok valamit.– Kíváncsian várom, mi lesz az!Mámorító megkönnyebbülés lett úrrá a lánykán, amikor a válla fölött

hátrapillantott, és meglátta az unokabátyját, Sachát, lóháton ülve, alig pár lépésnyire. Ma tényleg vele van a szerencse! Nemcsak életben maradnak Apollóval együtt, hanem talán még verés nélkül is sikerül megúsznia. Sacha Rubinoff más volt, nem olyan, mint a többi felnőtt, akit ismert. Noha majdnem huszonöt éves volt már, míg ő maga csupán tizenkettő, soha nem nézett keresztül rajta, és a csintalanságain inkább nevetett, semmint szigorúan ráncolta volna a szemöldökét.

– Nem bírok kimászni, Sacha! Letört az ág, én pedig...– Mi a csodát találtunk itt?Sachához most egy másik lovas csatlakozott, és Tess türelmetlen

pillantást vetett a férfira. Nem látja, hogy ez most nem társalgásra való idő? Sacha új barátja érkezett, a barbár a határon túli, különös, idegen országból. „Sacha arany barbárja”, így emlegette az apja, hallotta jól, és mindannyiszor azon töprengett, vajon miért? Végtére is a férfinak olajbarna bőre volt, fekete haja és szeme, sokkal inkább bronzra emlékeztetett, nem aranyra. Tess megint az unokabátyjára nézett.

– Húzz ki miket innen, Sacha! – sürgette.– Azon nyomban! – vigyorgott Sacha. Odafordult társához, aki lovával

melléje léptetett.–Azt hiszem, Galen, még nem ismerkedtél össze a kis unokahúgommal. Galen Ben Rasid sejk, engedd meg, hogy bemutassam őfenségét, Theresa Christina Maria Rubinoff hercegnőt! Biztosíthatlak, hogy rendszerint nem ennyire mocskos. – Összehúzott szemmel, komolyan töprengeni kezdett utóbbi megállapításán. – Bár, ha jobban belegondolok...

– Sacha! – A sár már a kislány nyakáig ért, és egyre nehezebben tudta csak Apolló orrát a sűrű iszap fölött tartani. – Azonnal hagyd abba! Ne piszkálj!

– Jól van, jól van! – Sacha leugrott szürke kancájáról, és körülnézett, hol találhat valamiféle ágat. – El ne felejtsem lehordani majd a nevelőnődet, kuzin!–Galerihez fordult.–Tizenkét éves, és még mindig nem tudja elolvasni azt a hatalmas „Veszély!” táblát ott a fa mellett.

3

– De igenis, tudok olvasni! – méltatlankodott sértetten Tess. – És az erdőt is jobban ismerem nálad! Apolló az oka, mert előreszaladt, és amikor belegázolt, kapálódzni kezdett, és ettől még mélyebbre süllyedt, és én megkapaszkodtam a faágban, és...

– Utána akartál menni. – Sacha felsóhajtott, kézbe vett egy hosszú ágat, és meghajlította, hogy lássa, elég szilárd–e. – Nem volt okos dolog tőled, Tess!

– Hagytam volna belefulladni?! – A sár már majdnem a gyerek álláig ért, és torka összeszorult a félelemtől. – Nem tudnál... sietni egy kicsit?

Sacha az iszap fölött odanyújtotta a faágat. Egy lábnyi hiányzott hozzá, hogy elérje vele a kislányt.

– Sikerülni fog! Engedd el a kutyát, és próbálj lassan közelebb húzódni, hogy megfogd! Utána rögtön kihúzlak.

Az ág elég masszívnak látszott, és Tess tudta, milyen erős Sachia. Egyetlen pillanat, és máris biztonságban lehetne a parton. Vágyakozva nézte a faágat, de megrázta a fejét.

– Nem hagyhatom itt Apollót. Csapkodni fog, és lemerül. Találj ki valami mást!

Sacha arcáról eltűnt a mosoly.– Nincs rá idő! Ne legyél ostoba, Tess! Az csak egy kutya, te viszont

magad is néhány perc alatt elmerülsz!Páni félelem kerítette hatalmába a gyereket, érezte, ahogy csípik

szemét a könnyek. Mégiscsak oda kell vesznie...– Nem hagyhatom itt, értsd meg! Sacha halkan szitkozódni kezdett.– Maradj egész nyugodtan! – A másik férfi szólt hozzá. Galen Ben Rasid

kibújt elegáns, sötétkék brokátkabátjából, és a nyeregkápájára terítette, majd leugrott a földre. – Próbálj meg mozdulatlanul állni, amíg nem szólok! – Levetette ragyogó fekete csizmáját, és félrehajította.

–Csak nem be akarsz menni a makacs kölyke–ért?–csóválta a fejét Sacha.–Ez a feladat rám vár, barátom.

Galen elmosolyodott.– Ugyan, egy királyi herceg fülig sárosan?! Inkább majd én. Mit sem

számít némi kosz egy olyan civilizálatlan brigantin, mint amilyen én vagyok. Azért csak tartsd kéznél a faágat! – Galen rálépett az ingovány felszínére. Hatalmas ember volt, a súlya jóval nagyobb Tessénél, és azonnal térdig süppedt. Mire elérte a kislányt, már derekáig ért a sár.–Tartsd szorosan a kutyádat! – mondta, fél karjával lenyúlt az iszapba, és derékon ragadta Tesst. – Ne nekem akarj segíteni! – feljebb emelte a kislányt, és kikiáltott a partra: – Az ágat, Sacha!

Tess csitítóan suttogott a kutyának, miközben kezét nyakáról a mellső lábai mögé csúsztatta.

– Mi lesz, ha az orra lemerül? Akkor nem kap levegőt!Néhány pillanat, és kint leszünk. Törődhetnél inkább azzal, hogy te

magad lélegezz!–Apollóra nekem kell vigyáznom! – felelte a lányka, majd szórakozottan

hozzátette: – Énrólam pedig majd gondoskodik maga.– Csakugyan?– Persze! – Tessnek szemernyi kétsége sem maradt, hogy meg van

mentve. Abban a pillanatban, ahogy a férfi derekára kulcsolta a karját, és elkezdte húzni a szilárd talaj felé, nyomban átjárta a végtelen biztonság

4

különös érzése. Felnézett, és összeakadt a tekintetük. – Tudom, hogy úgysem eresztel.

A férfi karja ösztönösen megfeszült Tess derekán.–Nem, tényleg nem eresztelek. – Elfordította a pillantását. – Máris

túlságosan sok kényelmetlenséget vállaltam, semhogy itt hagyjalak. Még néhány ujjnyi, és elérem az ágat, azután a többit már rábízzuk Sachára, hadd dolgozzon ő is!

– Még mindig jobb, mint összemocskolni saját magamat abban az undorító iszapban! – kiáltotta vidáman Sacha. – Semmi kedvem a sárban játszadozni. Tulajdonképpen, ha belegondolok, szívességet teszek neked, Galen. Szedikánban effajta élményben soha nem lett volna részed. Na igen, nektek is vannak homokdűnéitek, de vajon mikor...

– Az ágat!Sacha még egy kicsit távolabbra nyújtotta a faágat, Galen pedig

megragadta a szabad kezével. Sacha hátrébb lépett, és két kezét fogásról fogásra lejjebb csúsztatva a fán, elkezdte maga felé húzni őket a sárban. Még egy pillanat, lehajolt, és kirántotta Galent az iszapból.

–Úristen! – kiáltotta Sacha. Fergeteges hahotára fakadt a látványtól: Galent szürkésbarna sárréteg borította az állától le egészen a harisnyás lábáig. –Hát ez pompás! Bárcsak így látnának a szépséges barátnőid! Akkor talán nem vágyakoznának rá olyan veszettül, hogy az ágyadba bújjanak.

– Vagy talán még inkább – vetette oda szárazon Galen, és hátrafordult, hogy kiemelje Tesst is a szilárd talajra. – Nem a jó külsőm miatt teszik szét a lábukat nekem.

– Micsoda cinikus alak vagy te! Egyáltalán nem is hiszel a szebbik nemben!

Galen jelentőségteljesen nézett Tessre.– Ez nem gyerekek fülének való!–Tessre célzói?–rázta a fejét Sacha.–Lehet, hogy gyerek, de nem

bamba. Az udvarban nőtt fel, és tudja, hogy mennek a dolgok. – Odafordult Tesshez. – Nem igaz, kölyök?

– Majd később csevegünk! – Tess javában küszködött, hogy kiráncigálja Apollót a sárból. – Inkább segíts!

Galen félrelökte a kislányt, megragadta vállánál fogva a kutyát, és az iszapból biztonságba emelte, maga mellé. Az orosz agár nyomban viszonozta jótéteményét. Megrázta karcsú testét, és vastagon fröccsentette szerteszét maga körül a sarat.

– Hálátlan bitang! – törölt le arcáról egy jókora sármaszatot Galen.– Nem tehet róla! – védte meg az állatot hevesen Tess. – Minden kutya

ezt csinálja. Nem várhatja tőle, hogy... – Megfordult, és indulatosan vágta oda Sachának: – Azonnal hagyd abba! Ne nevess tovább a barátodon! Ben Rasid úr nagyon bátor volt, és igazán nem ezt érdemli tőled!

Sacha kék szeme pajkosan csillant fel.– Íme, Galen, a legújabb hódításod! Egy cseppet ugyan még fiatal, de

pár év alatt szépen kifejlődik, és...– Ne is hallgasson rá! – mondta Tess Galen–nak lefitymálóan.– Nincs miért aggódnod – vetett megvető pillantást Sachára Galen –,

oda sem figyelek!

5

–Merre van Pauline, Tess?–tudakolta Sacha. – Remélem, nem egyedül kószálsz az erdőben?!

– Persze, hogy nem! – Tess rá sem nézett, hanem letérdelt Apolló mellé, és hiábavaló igyekezettel próbálta kivakarni hosszú szőréből a sár egy részét. – De most el van foglalva Mandle–lal. Lemaradtak, mihelyt beértünk az erdődbe, és egy darabig még nem hiányolnak engem.

– El van foglalva?– Paráználkodnak.Sacha felkuncogott, amint látta átsuhanni Galen arcán a

megdöbbenést.– Akkor most nyilvánvalóan tényleg nem ér rá. Pauline–nak az egy

annyi, mint a semmi.– Ki ez a Pauline? – kérdezte Galen.– Pauline Calbren a hűséges és erényes nevelőnője Tessnek – felelte

Sacha. – Mandle pedig drága nagybátyám egyik lovásza.– Ez nem használ. – Tess abbahagyta a küzdelmet Apolló bundájával,

felállt, és kezét belecsúsztatta Galen markába. –Jöjjön velem! A domb túloldalán van egy tó, ott lemoshatjuk magunkról a sarat. –A férfi lovához fordult, de megtorpant, és szeme tágra nyílt a gyönyörűségtől. – Jesszusom, milyen szép! – Elengedte Galen kezét, közelebb lépett a csődörhöz, de az félénken egy lépést hátrált előle. – Hogyhogy idáig észre sem vettem, mennyire csodálatos?

– Ez igazán érthető. Némileg el voltál foglalva azzal, hogy életben maradj – szólalt meg Sacha.

Tess ügyet sem vetett a nyegleségére.– Mi a neve?– Telzan – válaszolta Galen.–Ne félj, Telzan, nem bántlak! –búgta halkan a kislány, és egy lépéssel

közelebb húzódott. A ló bizonytalanul meresztette rá a szemét, de nem mozdult, és nyugodtan tűrte, hogy Tess megsimogassa homlokán a fehér csillagot.

– Hihetetlen! – suttogta a fiatal sejk. – Rendszerint nem engedi, hogy idegenek hozzáérjenek.

– Érzi, hogy szeretem. – Tess finoman megdörzsölte a ló két szeme közötti, különösen érzékeny pontot. – Már először sem hátrált volna tőlem, ha nem lennék ilyen undorítóan büdös a mocsártól.

– Most, hogy így felhívod rá a figyelmemet... – fintorgott Sacha –, azt hiszem, nekem sem ártana hátrálni egy keveset.

Galen kíváncsian elmosolyodott. –Jól tudsz bánni a lovakkal.–Amikor éppen nem potyog bele a mocsárba, a kölyök az ideje java

részét azzal tölti, hogy ha csak lehet, eloson a palota istállójába – jegyezte meg Sacha.

–De ez a ló nem volt az istállóban! – szögezte le határozott hangon Tess, és Galenra nézett. – Feltétlenül észrevettem volna.

– A városi szállásom közelében tartom. Csak ma érkeztem a palotába.– És ő is Szedikánba való?– Igen.– Sohasem láttam még ilyen erős és kecses lovat! Vannak még

hasonlóak...– Tess! – Sacha újra elfintorította az orrát. – Igyekezz!'

6

A lány bólintott.– Menjünk gyalog a tóhoz! Biztosan nem akar így felülni a lovára, és azt

is összesározni.– Isten őrizz, Galen, nehogy besározd a lovadat! – ismételte ünnepélyes

hangon Sacha.– Úgy látom, a kelleténél jobban élvezed a helyzetet–felelte Galen

behízelgően lágy hangon. – Esetleg jót tenne, ha téged is beledobnálak a mocsárba, hogy a rend kedvéért egyenlítsünk. – Könnyedén karjába emelte Tesst, felrakta a ló hátára, majd nyeregbe pattant mögötte ő is. – De csak miután én magam már elég tiszta leszek ahhoz, hogy élvezhessem a felsőbbrendűségemet.

– Teljesen összekenem a nyergét ezzel a ronda, zöld nyálkával!–tiltakozott Tess.–Mondtam, hogy gyalogoljunk.

Galen a sarkával vágtára ösztökélte a lovat, és egyenesen a domb felé tartott, amelyikre a lány mutatott. Apolló vidám ugatással vetette magát a nyomukba.

– Egy kis sár a hátán? Telzannak ez meg sem kottyan. Sokkal keményebb bánásmódhoz szokott.

A kislány megrovóan nézett hátra a válla fölött.– Csak nem használ sarkantyút?!– Nem, de az sem szokásom, hogy gyerekek parancsának

engedelmeskedjek.– Én nem parancsoltam semmit, egyszerűen csak annyit mondtam,

hogy jobb lenne!– Az majdnem ugyanaz. – Galen megkerülte a dombot, és nemsokára

megtorpantak a magas fenyők sorával körülvett kis tó mellett. – Mély itt a víz?

– Nem.– Helyes. – A férfi leemelte Tess a nyeregből, és egyenesen

belehajította a tóba.A hidegtől elakadt a kislány lélegzete, de nyomban a felszínre evickélt.

Galen még mindig a lova hátán ült, enyhe, várakozó mosollyal az arcán nézte a gyereket.

–Ó, ez jólesett!–kapkodott levegő után Tess. – Köszönöm! – A férfi mosolya elillant, tűnődve szemlélte a lányt.

–Úgy látszik, hálásabb természetű vagy, mint a kutyád. Arra számítottam, hogy dühöngeni fogsz érte.

Apolló beugrott gazdája után a tóba, vizet és sarat fröcskölt az arcába. A lány elnevette magát, és újra teljesen lebukott a víz alá. Majd felmerült, és kirázta hajából a vizet.

– Miért? – kérdezte a férfira tekintve, miközben arcán patakokban zúdult le a víz, és vidáman csillogott a nevetés. – Merő sár voltam, de maga ezt is megoldotta. Miért kellene haragudnom?

– Mondjuk azért, mert tapasztalatom szerint a tamróviai udvar hölgyeiből hiányzik a te józan eszed.

– De én nem is vagyok udvarhölgy! – Tess újra lebukott, majd fürgén kicsavarta a vizet dús, vörösesbarna fürjeiből. – Ráadásul még legalább négy évig nem is kell tartanom tőle, hogy odakerülök közéjük. Egyelőre tanulok.

7

– Értem – ugrott le lováról Galen. – Akkor tehát nem fogod sértésnek venni, ha veled együtt fürdők. – Beleugrott a tóba, és mélyebbre csörtetett, ahol a víz már az álláig ért. – Egek, milyen hideg!

– Mert még csak április van. – Tess alaposan átdörzsölte a haját, majd ismét lebuktatta fejét a víz alá. – A maga országában már nem hidegek a tavak?

– Ennyire nem. Tamróvia a tengerparti részét kivéve hegyvidék, Szedikán pedig főleg sivatagban fekszik. – A férfi is lemerült a víz alá, és ugyanolyan erőteljesen dörzsölte meg a haját, ahogy az imént Tess a magáét. – Igaz, Zalandan közelében, fenn a hegyekben, nem túl meleg a tavak vize.

A férfi nedves haja ébenfeketén csillogott a napfényben, s barnasága alatt is látszott, ahogy arca kipirul a hidegtől. A tűző sugaraktól bronzszínű bőre egy árnyalattal világosabbnak látszott, jobban hasonlított az aranyra, és Tess azon kapta magát, hogy elbűvölten bámulja Galent. A sejk arca nem volt olyan finom metszésű, mint Sacháé. Járomcsontjai merészen ugrottak ki, akár a tó, szélén felmeredő gránitsziklák, mélyen ülő, sötét szemét súlyos szemhéjak árnyékolták. Épp annyira különbözött a többi udvaronctól, mint amennyire a farkasok, amelyekre Tess apja szokott vadászni, szintén különböztek a kecses Apollótól: keményebb volt, erősebb, indulatosabb. Másféle embernek mutattak a cselekedetei is. Egyetlen pillanatig sem tétovázott, hogy belevesse magát a bűzlő mocsárba, mert ki akarta őt menteni, ahogyan Tess maga sem habozott rögtön Apolló után sietni. Lám, még Sacha is, aki pedig szereti, mindenáron el akarta kerülni, hogy bele kelljen gázolnia az iszapba.

Tesst megriasztotta Galen váratlan kérdése.– Miért bámulsz rám olyan komolyan, kilen?– Ez mit jelent?– Az én nyelvemen azt jelenti: „kicsi” vagy „kislány”.– Á... – Tess elfordította a tekintetét – Azon tűnődtem, hogy vajon a

bőre színe miatt mondják–e magára azt, hogy „arany”.A férfi nem válaszolt rögtön, csak keserű gúnnyal mosolygott.– Szóval még az iskolások között is suttognak rólam? Nem, azért

mondják rám, hogy „arany”, mert ilyen a színe annak is, ami az erszényemben csörög, és ráadásul akad belőle bőségesen.

Tess újra ránézett.– Nagyon gazdag?– Akár Midász király. Zalandan mellett a hegyek tele vannak arannyal. –

Galen elhúzta a száját. –Annyira gazdag vagyok, hogy barbár jelenlétemet eltűrik, sőt olykor még keresik is errefelé, a ti magasztos udvarotokban.

Szavai fájdalomról árulkodtak, Tess nyomban megérezte, és ösztönösen enyhíteni próbálta.

–A barbár az vadat jelent, ugye? Szerintem az nem is lehet olyan rossz. Az erdő tele van gyönyörű vad dolgokkal.

– Mindenesetre nem szokás meghívni őket a legdivatosabb szalonokba.– Márpedig úgy kellene! – szögezte le határozottan Tess.– Öt év múlva már te sem mondod ezt–De igen! A lány kigázolt a vízből, toccsanva leült a parton, Apolló

pedig utána kúszott. Tess mindkét cipőjét elveszítette, barna bársonyruhája jóvátehetetlenül tönkrement Minden valószínűség szerint

8

alaposan megvesszőzik majd a kalandjáért. Egyelőre azonban nem volt hajlandó még ezzel törődni. Ritkán adódott alkalma rá, hogy felnőttekkel társalogjon, és Galen Ben Rasid vitathatatlanul a legérdekesebb volt valamennyi közül, akivel eddig találkozott. – Nem fogok megváltozni!

– Az majd elválik. – Galen is kicammogott a partra, és letelepedett a kislány mellé.–Ha tényleg nem, akkor sikerül jókora meglepetést okoznod nekem. Az elbűvölő anyád például nemigen lelkesedik értem.

– Mert fél az apámtól, és az meg szerintem nem kedveli magát.– És miért fél az apádtól?A lány meglepetten nézett Galenra.– Hát azért mert megveri, ha elégedetlen valamivel.–Tényleg?–kérdezte a férfi, és fejét oldalvást billentette, hogy jobban

megnézze a lányt. – Megvesszőz téged is, ha nem a kedve szerint viselkedsz?

– Persze – válaszolta Tess magától értetődő hangsúllyal.–Anyám szerint minden apa ezt teszi a gyerekeivel. Maga nem vesszőzi meg őket?

– Nekem nincsenek gyerekeim – mondta Galen –, El Zalán népének egyébként sem szokása verni a családok női tagjait. Jobb módszereink is vannak a fenyítésükre.

– Miféle módszerek?– Nem érdekes.–Biztosan maguk is verik őket, csak nem akarják bevallani. Anyám azt

mondja, vannak férfiak, akik nem szeretik, ha az emberek tudják róluk, de azért valamennyien verik a feleségüket meg a gyerekeiket.

– Feleségem sincs – vonta össze a szemöldökét Galen. – Nem szokásom tehetetlen nőket ütlegelni!

– Jó, jó, csak ne legyen dühös! Többet nem is beszélek róla.–Tess megveregette Apolló csatakos bundáját. – Nem akartam megbántani. Igazából azt hiszem, kedvelem magát.

– Micsoda megtiszteltetés! – Galen kajánul elmosolyodott, és főhajtással köszönte meg.

– De igazán! – Tess elpirult. – Komolyan mondtam. Nem sok embert találok rokonszenvesnek, de magát, azt hiszem, igen. – Sután tette még hozzá: – Köszönöm, hogy nem hagyott belefulladni a mocsárba! Tényleg nagylelkű dolog volt vállalni értem a kényelmetlenséget.

–Kizárólag a saját önző érdekemben. Őfelsége kihallgatáson fogad, és romba döntötte volna az összes tervemet, ráadásul az egész napomat is tönkretette volna, ha itt kellene ácsorognom a mocsár partján, amíg az egészet átkutatják a holttested után.

– Most viccel... – mosolyodott el bizonytalanul Tess. – És megmentette Apollót is.

– Miért hívod Apollónak? Mert olyan szép?– Daphné miatt – rázta fejét a kislány. – Daphné? Az meg ki?–Nem ez az igazi nevük. Apám nagyjából egy éve vásárolta meg Apollót

és Daphnét egy orosz gróftól, aki Farkasnak és Sábának hívta őket. Apám azt akarta, hogy kicsinyeik legyenek, és vadászfalkát nevelhetne belőlük.–Felsóhajtott. –De Daphné nem tud mit kezdeni Apollóval.

Galenból kitört a nevetés.

9

– Te pedig arról a nimfáról nevezted el Daphnénak, aki inkább fává változott, csak hogy ne kelljen elviselnie Apolló udvarlását?

– Igen – bólintott rá Tess –, de remélem, Apolló hamarosan meggondolja magát. – Egyszer csak aggódva kezdte ráncolta a homlokát.–Apám egyre dühösebb már rájuk.

– És még dühösebb lesz, ha te nem sietsz vissza hamarosan a szolgálódhoz.

Mindketten hátrafordultak a közeledő patadobogásra. Sacha kényelmesen, lassan léptetett feléjük, és a földre ejtette Galen csizmáját.

– Most már egy kicsit jobban néztek ki, mint amikor utoljára láttalak benneteket.

– Sokkal jobban nézünk ki! – méltatlankodott Tess. – Tiszták lettünk, és nem is vagyunk már büdösek. – Kelletlenül állt fel. – Most már el kell mennem. – Tétovázott, semmi kedve nem volt otthagyni a két férfit. Sacha mindig megnevettette, ami pedig a barátját illeti... Nem is tudta pontosan megnevezni a különös érzést, amelyet felébresztett benne. A legtöbb embert egyszerű volt beskatulyázni, a sejk viszont zavarba ejtette. Olyan... olyan sötétség áradt a bensőjéből. Nem, nem feketeség, mint a gonoszból. Ő maga volt az éjszaka sötétje. De Tess mindig is jobban kedvelte az éjt a nappalnál. Ami; kor leereszkedett a homály, az unalmasan nyilvánvaló dolgok mind–mind átalakultak, titokzatossá, izgalmassá váltak. Pukedlizett, és bátortalanul rámosolyogott Galenra. – Viszontlátásra, uram! Sugárzó mosoly villant fel a férfi arcán.

– Nagyszerű élmény volt megismerkedni veled, kilen!A lányka megfordult, és szapora léptekkel az erdő felé sietett.–Várj!–kiáltott utána Sacha.–Hadd vegyelek fel a lovamra, és aztán...– Nem! – rázta a fejét hevesen Tess. – Jobb, ha egyedül megyek. Pauline

még azt mondaná, nem lett volna szabad abajgatnom téged. így is elég mérges lesz... – A következő pillanatban eltűnt a fák között, a sarkában Apollóval.

– Eredj utána! – szólt nyersen Galen. – Nem kóborolhat egyedül az erdőben! Eltéved vagy újra beleesik egy másik átkozott mocsárba.

– Túl jól ismeri az erdőt ahhoz, semhogy eltévedne–rázta a fejét Sacha.–Nem lesz semmi baja.

Galen szája megfeszült az indulattól– Egy olyan szolgáló mellett, aki a gyerek szeme láttára

paráználkodik?! Megmondod az anyjának?– Nem, mert azonnal elbocsátaná Pauline–t.– Nagyon helyes! Igencsak kívánatos lenne. Sacha ismét csak ingatta a

fejét.– Ahogy te tévedsz! Tessnek, ennek a szerencsétlen kölyöknek így is

alig van némi szabadsága. Találkoztál már a drágalátos nagybátyámmal, Axellel. Őfenségének az a különleges sajátsága, hogy a földkerekség legarrogánsabb fattyúja. Alig bánik valamivel jobban Tess–szel, mint valami tárggyal. – A férfi kelletlen grimaszt vágott. – Sőt, ha a gyerek felbosszantja, akkor még rosszabbul is. így viszont, hogy Pauline a szolgálója, ez a felelőtlen szajha, Tess legalább néha kiszökhet a tanteremnek nevezett börtönből. – Sacha kíváncsian pillantott Galenra. – De miért törődsz ezzel annyira? Nem jellemző rád, hogy a kiszolgáló

10

fehérnépek erkölcse miatt aggódjál. Hacsak nem éppen ez keresztezi a szándékodat, amikor a kedvedet akarod töltetű velük – tette hozzá kuncogva.

Galennak azonban éppakkora meglepetést okozott saját reakciója, mint Sachának. Talán Tess Rubinoff őszinteségében lehetett valami, ami meghatotta, vagy abban, amilyen természetességgel elfogadta maga körül a világot.

– Az unokahúgodban bátorság lakik, és ezt a tulajdonságot mindig is csodáltam. – Vállat vont, és felrángatta bal lábára a csizmát.–De nem tartozik rám, csak azért hoztam szóba, mért rokonod a gyerek. – Felnézett Sachára. – Habár úgy tűnik, a kelleténél tájékozottabb vagy ennek a Pauline–nak a laza erkölcsei felől.

Sacha elégedetten biccentett.– A múlt nyáron! – Kidüllesztette a mellkasát, és vígan büszkélkedett. –

Négy csodás héten át döfködtem éjszakánként, akár a bika, és élvezte minden egyes percét! Sikoltozott a gyönyörtől!

– És hol zajlott ez a híres döfködés?– A hálókamrájában.Galen felrántotta másik csizmáját is.– A gyerekszoba mellett?– Igen–vonta össze a szemöldökét Sacha. – Miért?– Semmi különös, csak kíváncsi voltam. – Nem csoda hát, hogy Sacha

ennyire fesztelenül beszélt az unokahúga előtt. Hiszen saját szereplése a ringyó ágyában éppúgy hozzájárult a gyerek világias neveléséhez, mint Pauline többi partnere. Galen felállt, belebújt selyemkabátjába, majd felpattant Telzan nyergébe. – Menjünk vissza a palotába! Kezdem kényelmetlenül érezni magam a vizes ruhában, és fel kell készülnöm a kihallgatásra atyádnál, amikor hármat üt az óra.

Sacha helyeslően intett.– Remélem, tudod, többet is segítenék, ha tehetném. – Megcsóválta a

fejét. – Egy monarchiában a második fiúnak nincs sok befolyása.Galen mosolyogva nógatta ügetésre a lovát.– Máris többet tettél, mint reméltem. Bemutattál az udvarnál, és

rábeszélted apádat, hogy hallgassa meg a szedikáni vadember mondókáját. Ha nem jársz közben az érdekemben, még ennyi jótéteményben sem lenne részed.

– Lehet, hogy nem is tettem vele akkora szívességet. Apám és a bátyám alig–alig veszik hasznomat... Az ízlésükhöz képest túlságosan léha vagyok.

Galen azonban jól tudta, hogy Sacha komolytalanságának felszíne alatt pengeéles értelem és jó szív rejtőzik. Nem sokkal azután, hogy megismerkedett Sacha Rubinoff–fal, Galen rájött, hogy az ifjú herceg javíthatatlan bolondozása és csínytevései mind az unalomból fakadnak. A világ, amelybe beleszületett, egyszerűen nem illett jókedvű természetéhez. Az utóbbi időben Galen el–eltűnődött, vajon miféle ember válhatott volna Sachából, ha kardforgatásra nevelik és csatában edzik meg.

– Rendkívül nagy szívességet tettél nekem. Pontosan azt kaptam tőled, amiért Tamróviába jöttem.

Sacha arcáról lehervadt a mosoly.

11

– Ne válj túl sokat ettől az audienciától! Manapság igencsak nehéz bármiféle határozott cselekvésre rábírni az apámat.

– Meg kell próbálnom. – A sejk igyekezett elfojtani keserűségének jeleit. – Rá kell ébresztenem apádat, hogy országaink érdekében előnyös lenne a szövetség.

Sacha hátralökte székét, és felállt, amint Galen kiviharzott az audenciák terméből az előszobába.

– Hogy sikerült... – kezdte, kérdésére azonban Galen dúlt arckifejezése önmagától is megadta a választ. – Sehogy.

– Nincs szövetség–vetette oda kurtán Galen. – őfelsége semmi előnyt nem lát abban, hogy szövetkezzen egy primitív törzzsel, amely a védelméért cserébe mindössze ígéreteket adhat. – Galen dübörögve haladt végig a csatlósok sorfala előtt, minden egyes lépéséből szinte robbant az energia.

– Bolond! Hát nem látja be, hogy az egyesült Sze–dikán többet nyújthat Tamróviának, mint ő minekünk?

– Magasztos és dicső atyámról beszélsz! – emlékeztette barátságosan Sacha, és lépteit hozzáigazította Galenéhoz.

– Akkor is bolond!– Az – helyeselt jóindulatúan Sacha, – Méghozzá igen makacs példány.– Feltétlenül szükségem lett volna erre a szövetségre, hogy egyetlen

központi kormányzat alá gyűjthessem a törzseket. Ha Tamróvia a szövetségesünk. El Zalán népe az idegen betörés fenyegetését használhatná arra, hogy összefogja a törzsfőket. Semmi sem egyesítheti inkább azokat, akik kedvüket lelik a szembenállásban, mint a külső erők veszélye.–Galen hangját élesen verte vissza a termek freskókkal borított, boltíves mennyezete. – Az ördögbe, nem folytatódhatnak vég nélkül a háborúk! Darabokra szaggatják Szedikánt! Amíg a törzsek továbbra is lecsapnak és gyilkolják egymást, nem juthatunk előbbre. – Sacha mindezt hallotta már korábban is, és most némán helyeselt. – Szedikán harcosainak erejéhez képest Tamróvia serege egyszerűen jelentéktelen! Holdkóros az apád, hogy nem hiszi el: igenis, segíteni tudnánk neki a határai védelmében.

Sachát cseppet sem bántotta az apjára vonatkozó újabb sértegetés, mert pontosan ugyanígy vélte saját maga is. Mégsem volt ínyére, hogy országa haderejét ilyen nyilvánvalóan lekicsinylik. Inkább témát váltott.

– Most akkor mihez kezdesz?–Hazamegyek – dünnyögte keserűen Galen.– Mi egyebet keresnék még itt? Visszatérek a há borúzásba, a

gyilkolásba, hogy megvédjem, ami az enyém. Szedikánban ilyen az élet.– Itt is maradhatnál.– Ahol mindenki csak barbárnak tart?–rázta a fejét Galen. – Nem,

barátom! Hamarosan belefáradnék a tréfákba, az ármánykodó rágalmazásba, és megmutatnám neki, hogy viselkedik egy valódi barbár. – Rápillantott Sachára. – De miért is nem jössz inkább te magad Szedikánba énvelem? Amúgy sem kedveled az udvari életet.

– Talán nem is rossz gondolat! Úgy hallom, az asszonyaitok igen szépek, és rendkívül nagy lelkűek hozzánk, szegény férfiakhoz.

– Gyere hát, és derítsd ki!

12

Sacha tekintete kalandvágytól csillogott.–Az ember nem töltheti minden idejét csupán ágybéli játszadozással.

Viszont ha te eltökélted magad, hogy Szedikánt mindenáron unalmasan békés világgá teszed... – Tűnődve méregette Galent. – Mindig is szerettem volna tudni, miért léptél erre az útra. –A sejk nem válaszolt.–Nincs hozzád méltó ellenfél, ha kardot fogsz a kezedbe, halott, akire csak ráemeled. Te azonban mégis...

– Mit számít ez?– Érdekel. Én például arra jöttem rá, hogy amit jól csinálok, azt újra

meg újra ismételném.– Azért... azért, mert túlságosan is szeretem... – válaszolta akadozva

Galen, és nem nézett a hercegre.Sacha csak bámult döbbenten. Hirtelen felfogott mindent. Micsoda

hatalmas érzelmek feszülnek Galen Ben Rasid látszólag nyugodt külsejének rejtekében! Amint Sacha bepillanthatott Galen gondolatainak felszíne mögé, nyomban rájött, hogy a sejkben ugyanolyan vakmerő, fegyelmezetlen természet lakik, mint amilyen a sajátja.

Vajon hogyan reagálna az ennyire megszelídítetlen lélek, ha szabadjára engedik egy olyan országban, mint most Szedikán, ahol a nyers erőszak korlátlanul, féktelenül kiélheti magát?

Galen figyelte, ahogy Sacha arcán egymást váltó érzelmek sora tükröződik.

– Igen – folytatta csöndesen –, még sokkal inkább vadember vagyok, mint amilyennek hisznek. – Összeszorította a száját. – De nem kell megmaradnom annak! Van eszem és akaraterőm. Az embernek nem muszáj civilizálatlanként élnie csupáncsak a születése vagy akár az ösztönei miatt.

Sacha együttérzően gondolta: ez a küzdelem Galen veleszületett kegyetlensége és higgadt értelme között viszont elkíséri a sírig.

– Mikor kelsz útra Tamróviából?– Holnap pirkadatkor. – Galen elnevette magát. –Ne ráncold

búskomoran a homlokod! Hiszen nem adtam fel semmit. Egyszerűen csak hazamegyek, hogy átcsoportosítsam az erőimet. Ha nem nyerhetem meg szövetségesül Tamróviát, talán Franciaországba megyek, és Napóleonhoz fordulok.

– Franciaország messze van Szedikántól.– Ráadásul Napóleon igen kapzsi. Lehet, hogy úgy dönt, hajlandó

„megvédelmezni” engem Zalandan minden aranyától. – Galen vállat vont. – Mindenesetre érdemes fontolóra vermi.

– Az anyád francia volt, ugye?– Igen – válaszolta kurtán a sejk, amint megtorpant a márvány

lépcsősor alján. – Francia és tamróviai.–Másra terelte a szót.–Most visszatérek a lakosztályomba, és szólok Szaidnak, hogy készítsen elő mindent az utazáshoz.

– Találkozunk még az este?Galen bólintott, és arcán vakmerő mosoly terült szét.–Feltétlenül! Gyere ide a csarnokba nyolckor! Összeszedünk jó néhány

szolgálatkész hölgyet, és megmutatom neked, hogyan tölti kedvét egy harcos El Zalán népéből.

Mielőtt Sacha szóhoz jutott volna, Galen fürgén felsietett a lépcsőn.

13

– Jó néhányat? – dünnyögte Sacha kíváncsian. Egyszeriben biztos volt benne, hogy a mai este felettébb érdekesnek ígérkezik.

Valaki nézi!Galen szeméből kirepült az álom, éberen figyelt. Izmai ugrásra készen

megfeszültek, ő azonban alig résnyire nyitott szemmel, mozdulatlanul feküdt. Tőre az ágy melletti asztalkán hevert, de hogy hozzáférjen, át kellene nyúlnia a bal oldalán összekuporodott nő teste fölött.

– Galen úr! – szólította egy hang. A férfi szeme felpattant. A vöröses gesztenyebarna fürtöktől keretezett, fehér, aggódó gyerekarcból szürke szempár meredt rá. Tess Rubinoff apró kezének ujjai összeszorultak a kezében tartott réz gyertyatartó fogantyúján. – Maga is túl sok bort ivott? – suttogta.

– Mi az ördögöt keresel te itt? – pattant fel a férfi, és ösztönösen a takaróért nyúlt, hogy elfedje meztelenségét.

Tess megkönnyebbülten felsóhajtott.– Mégsem részeg! Először Sacha hálószobájába mentem, de képtelen

voltam megértetni vele... – A lányka egy lépést hátrált. – Segítségre van szükségem. Egyedül nem tudom megcsinálni. Maga talán... – Tekintete a férfi túloldalán elnyúló meztelen nőre esett. – Mindjárt kettő is? Pauline–nak egyszerre mindig csak eggyel volt dolga. Maga miért...

– Hogy jutottál be ide? Nem voltam annyira részeg, hogy elfelejtsem bezárni az ajtót.

–Az öltözőszobán át. Létezik egy titkos folyosó, amelyik elvezet a palota rengeteg szobájához. Három éve fedeztem fel – felelte szórakozottan Tess, és továbbra is figyelmesen szemrevételezte a Galen közelébe húzódott aranyhajú nőt. – Ez itt Camilla úrnő, nem igaz? Mennyivel soványabbnak látszik ruha nélkül? Hát a másik kicsoda?

– Nem tartozik rád! – vonta össze szemöldökét a férfi. – Szaid ott alszik az öltözőszobámban.

– A szolgája? Nagyon csöndes voltam ám. Nem ébredt fel.–Tess megrándította a vállát, mint aki le akarja zárni a témát.–De ez most nem fontos. Szükségem van a segítségére! – A takaróra esett pillantása, amelyet Galen a derekára húzott – Fázik? – Megfordult lekapta a karmazsinvörös bársonyköntöst az ágy mellé tolt szék támlájáról. – Tessék, vegye fel ezt!

– Köszönöm... – morogta szárazon a férfi, miközben karjait belebújtatta a köntös két ujjába. – Figyelmes vagy, de nem túl óvatos.

Camilla megfordult és álmában nyöszörgött. Tess futólag rápillantott–Mélyen alszanak mind a ketten. Ők is berúgtak?– Ittak egy–két pohár bort.Tess kritikusan szemlélte az alvó nőket.–Egy–kettőnél mindenképpen többet. De gondolom, nem akarjuk

megkockáztatni, hogy felébresszük őket. Igazából nem is volna szabad itt lennem.

– Mintha ezt már én is megjegyeztem volna.– Megvárom az öltözőszobában. – A kislány megfordult, és elindult az

előtérbe vezető ajtóhoz.– Ha Szaid felébred, elvágja a torkodat, mielőtt odaérnék. A törzsem

férfiai nemigen kedvelik az éjszakai látogatókat.

14

– Megtanultam nagyon csöndesen járni. Nem ébresztem fel.– Akkor eredj vissza azonnal a saját hálókamrádba! Eszem ágában sincs

elmenni bárho... – Galennak elakadt a szava a gyerek hátát látva. A fehér hálóköntöst barnásvörös foltok borították. Vérfoltok.

Tess hátrapillantott a válla fölött.– Tessék?– Semmi. Menj, rögtön jövök én is!A lány kinyitotta a kazettás ajtószárnyat és eltűnt a szeme elől. Galen

szitkozódásokat morogva óvatosan átmászott Camilla testén, és felkelt az ágyból.

Semmi kedve nem volt efféle problémákhoz azután, hogy oly sok órán át sikeresen elmerült a testi élvezetekben. A feje alig volt tisztább, mint Sacháé, hangulata sem a legjobb. Ha a gyereket elverte az a brutális állat apja, Sacha gondja, nem az övé, Galené. Hiszen a lány nem rokona, és semmi oka ilyen fellobbanó dühöt érezni, amiért a hálóingén vérfoltokat pillant meg. A szerencsétlen kis jószág iránti aggodalma valószínűleg abból fakad, hogy ő maga mentette ki a mocsárból. Rendben, meghallgatja háta panaszáradatát, aztán visszaküldi a szobájába, és megígéri, hogy reggel beszél majd Sachával.

Galen kinyitotta az öltözőhelyiség ajtaját, és látta, hogy Tess türelmesen üldögél a túloldali fal mellett egy széken. Egek, milyen pici! Finom csontú, törékeny, és a földig érő, szemérmes hálóingjében inkább kilencévesnek látszik, nem tizenkettőnek. A gyertyát letette a széke közelében egy alacsony polcra, s imbolygó lángjának fényében aranyszínű szeplők tűntek elő apró orrán, dús, göndör fürtű sörénye pedig vörösesen csillogott. Szaid békésen alszik a Tess–szel szemközti ágyon, állapította meg magában elkeseredetten Galen. Hogy a pokolba nem ébresztette fel a gyerek?! Galen belépett.

– Szaid!Szaid Abdul felemelte kócos fejét, azonnal éber lett.– Mi az... – Nyomban elhallgatott, ahogy meglátta a tőle alig pár

lépésre ülő gyereket. – Kicsoda...– Ez most nem fontos! – Galen nemigen hibáztathatta szolgáját az

értetlen bambaságért. Amikor Szaid éjszakára visszavonult, a nőszemélyek, akikkel Galen lefoglalta magát, határozottan nem gyerekek voltak már. – Hagyj magunkra bennünket! Hívlak majd, ha szükségem lesz rád.

Szaid kábán rábólintott, kigurult az ágyból. meztelen teste köré csavarta a takaróját. Elbotladozott Galen mellett, át a hálószobába.

Tess jobban kihúzta magát a széken, amikor Galen becsukta az ajtót, majd háttal nekidőlt.

– Sietnem kell! Apa azt mondta anyámnak, hogy jobban kellene ügyelnie a nevelésemre, így aztán lehet, hogy éjszaka benéz hozzám.

– Mi van a hátaddal?A lányka értetlenül felvonta a szemöldökét.– Tessék? Á, már megint vérzik? Köszönöm, hogy szólt! Be kell majd

áztatnom a hálóingemet hideg vízbe, amikor visszamegyek a szobámba. – Megrázta a fejét. – Nem, anyám arra gyanakszik, hogy Pauline nem felügyel rám elég szigorúan.

15

– Mindenesetre az ittléted határozottan megerősíti ezt a feltételezést. – A férfi ajkai megfeszültek. – Örülök hogy legalább valaki törődik vele, az ágyadban vagy–e ilyenkor.

– Persze, hogy törődnek! – válaszolta meglepődve Tess. – Hiszen értékes vagyok a számukra. Fiuk nincsen, tehát nekem kell majd kitűnő házasságot kötnöm, hogy helyrehozzam az anyám kudarcát. Ha bármi történik velem, nem marad semmijük.

– Értem. – Az előre megszervezett házasságok hétköznapi dolognak számítottak Galen országában is, valami különös okból mégis feldühítette, hogy ezt a gyereket csupán úgy kezelik, mint értékes tárgyat. – És kihez fogsz hozzámenni?

– Azt majd később döntik el. Tulajdonképpen már el kellett volna, hogy jegyezzenek mostanra. – Tess fintorgott az orrával. – De apám azt reméli, hogy később csinosabb leszek még, és jobb ajánlatokat kaphat. – Tekintete a hálószoba ajtajára kalandozott. – Mint Camilla úrnő is. Sok kérője volt, mielőtt hozzáadták volna Evaigne grófhoz. Maga biztosan nagy megkönnyebbülést jelent a számára, azután, hogy egy ilyen vénemberrel kellett folyton paráználkodnia.

Galen tréfálkozva meghajolt.– Igyekeztem emlékezetessé tenni számára a velem töltött időt. Nem is

látszott elégé... – Elharapta a szót, mert hirtelen rájött, úgy beszél a gyerekkel, mintha tapasztalt udvarhölgy volna, nem pedig iskolás korú kislány. – Mindenesetre nem a hölgy hűtlenségéről kellene most csevegnünk.

Tess újra rápillantott kristályosan szürke tekintetével.– Miért nem? Senkit sem akartam megsérteni. Tudom, hogy mennek az

efféle dolgok. Először a házasság, azután következnek a fiatal, erős férfiak az ágyban. Pauline azt mondja, minden feleségnek van egy szeretője, sőt, néha kettő is vagy...

– Nem érdekel, miket beszél Pauline! – vágott közbe ingerülten Galen. – Miért vagy itt?

Tess mély lélegzetet vett.– Apolló miatt.Galen sok mindenre számított, de erre nem.– A kutya?Tess bólintott, apró kezeivel megmarkolta a szék karfáját.– Olyan buta voltam! Pauline dühös lett a ruhám miatt, én pedig

elmeséltem neki, mi történt Apollóval és a mocsárban. Ő szólt az anyámnak, anyám az apámnak, aki...

– Megvert.Tess döbbent értetlenséggel nézett fel a férfira.– Miért zavarna ez? Nem számítottam semmi egyébre. Egész másról

van szó, Apollóról. Az apám annyira dühös lett, hogy azt mondta, ez volt az utolsó csepp a pohárban. A szuka nem akar párzani, Apolló pedig majdnem felbecsülhetetlen kárt okozott neki. – A gyerek óriási szemét elfutotta a könny, arcán végiggördültek a gyertya lángjától fénylő cseppek. – Megparancsolta, hogy pusztítsák el mind a kettőt!

Galen ránézett Tessre, és úrrá lett rajta a gyengédség. Igen, ő is tapasztalatból ismerte a fájdalmat, amikor a halál megfosztja egy szeretett állattól.

16

– Kár, sajnálom.– Nem az együttérzéséért jöttem ide. Segítség kellene!–Tess a keze

hátával megtörölte a szemét. – Még nem hajtották végre, és nem hagyhatom, hogy bekövetkezzen. Mihelyt engem bezártak a hálókamrámba, kijöttem a titkos átjárón át, és az udvarban megkerestem a ketreceknél Simont, a falka–mestert. Ő jó ember, és azt mondta, halogathatja egy kicsit a kutyák leölését, de el kell tűrniük, mielőtt reggel az apám odamegy.

–És te éppen engem kérsz, hogy mentsem meg őket?– Nem, Sachát akartam rávenni, de be van... –Rúgva – fejezte be

helyette Galen. – Szóval én vagyok a második a sorban.– Hát nem érti? Nincs hová vinnem őket, ahol biztonságban lehetnének,

és igazság szerint maga sokkal jobban meg is felelne, mint Sacha – folytatta mohón a kislány. – Mert ha Sacha elküldi a kutyákat valamelyik vidéki birtokára, az apámnak még a fülébe juthat a dolog, és tehet valamit, Szedikánba viszont semmiképpen nem megy utánuk.

– Ez igaz. Ugyan, ki kívánkozna egy vad pusztaságba?A gyerek ügyet sem vetett a Galen hangjában megbújó gúnyolódásra.Maga ismeri Apollót, tudja, hogy milyen rendes, de még csak alig több

mint egy éves, és talán be lehetne tanítani vadászatra vagy házőrzésre. Daphné pedig...

– Amelyik nem akar párzani.– Esetleg használhatná valami másra őt is. – Tess hangja megremegett.

– Olyan jó természetű és kedves! Odajön, ha hívom, befúrja a fejét a kezem alá, és finom puha a bundája, és... – A kislány hangja elcsuklott, abba kellett hagynia. Amikor ismét megszólalt, szavait alig lehetett hallani. – Annyira szeretem őket... Nem hagyhatom, hogy elpusztuljanak... Kérem szépen, vigye el őket innen!

Galen szárazföldön készült hazaindulni, és a hosszú úton az állatikkal csak gondja lenne. őrültség volna megterhelni magát két olyan kutya felügyeletével, amelyek máris hasznavehetetlennek bizonyultak. Mégis azon kapta magát, hogy végtelenül megindította Tess könyörgése. Szívfájdítóan magányos gyerekről volt szó ráadásul, aki egész világából alighanem csupán ezt a két vadászkutyát szeretheti. Most pedig, lám, arra kényszerül, hogy neki könyörögjön, vigye őket magával. Galen lemondóan sóhajtott.

– Hol varinak?Tess arcán egyszeriben felcsillant a remény.– Megteszi? Igazán?!A férfi kelletlenül rábólintott.– Meg, habár fogalmam sincs, hogy boldogulok velük az úton hazafelé,

Szedikánba. Szaid meg én nem szoktunk olyan csinnadrattával és pompával utazni, mint a ti udvarotok nemesei.

Tess hátrahanyatlott a szék párnáira, ahogy végre felengedett benne a feszültség.

– Hála Istennek!– Nem akarok szentségtörő lenni, de a hálálkodásodba talán engem is

belefoglalhatnál. Az az érzésem, én leszek az, akinek az elkövetkező hetekben súlyos kényelmetlenségekkel kell megküzdenie.

17

– Köszönöm, nagyon köszönöm! – A kislány hangjában szinte vibrált a szenvedélyes őszinteség. – ígérem, hogy megtalálom a módját, és viszonzom majd!

A férfi kíváncsian méregette.– Csakugyan? Mégis, mi mindent termel meg azért, hogy kifejezhesd a

háládat?– Bármit! – válaszolta Tess egyszerűen. – Bármit a világon.Komolyan is gondolta, Galen pedig szinte kézzelfoghatóan átérezte a

kislány megkönnyebbülését, lelkének felbolydulását.– Fenntartások nélkül? – Különös, elfojtott kifejezés suhant át az arcán,

ahogy fejébe hirtelen szöget ütött egy gondolat. – Megeshet, hogy vala mikor még tényleg igénybe akarom majd vermi a nagylelkű ajánlatodat.–Keresztülvágott a helyiségen, és talpra emelte a gyereket. – De nem most! Hol az a titkos átjáró?

Tess a falra erősített gyertyatartóra mutatott, néhány lépésnyire tőlük.– Fordítsa el balra a gyertyatartót!Galen megtekerte, és kitárult a falba süllyesztett deszkalap mögötti

ajtó.– Siess vissza a szobádba! Felöltözöm, lemegyek, és megmondom a

falkamesternek, vigye ki a kutyákat a palota mögötti erdőbe, és ott várjon meg engem Szaiddal.

– De ha nem teszi meg?– Megteszi. Az arany igencsak ékesszólóan érvel.– Megvesztegeti?– Lépten–nyomon egyre csak nő az adósságod, nem igaz? – A férfi

odanyújtotta Tessnek a rézfogantyús gyertyatartót, és gyengéden kilökte a titkos folyosó sötétségébe. – Ha majd itt lesz az ideje, hogy megkérjem az ellenszolgáltatást, ne feledkezz el a tartozásodról!

– Nem fogok! – pillantott hátra gyorsan a lány. – Biztonságban lesznek? Tényleg?

– Tényleg – mosolyodott el Galen. – A szavamat adom rá.A következő pillanatban Tess eltűnt a sötétben. Bezárult a rejtekajtó,

Galen tűnődve függesztette rá a tekintetét, ajkán továbbra is ott játszott a kíváncsi mosoly.

Úgy látszik, maga a sors avatkozott közbe az érdekében,s bolond lenne visszautasítania váratlan adományt. Türelem kell hozzá, eltökéltség meg alapos tervezés, hogy elérje a célját, Szedikán egysége azonban minden másnál fontosabb.

Sarkon fordult, és visszasietett a hálószobába. Felöltözik, és megmondja Szaidnak, hogy rögvest indulnak Szedikánba.

Nem, mégsem azonnal.Először Sachára kell rátalálnia, s kijózanítania annyira, hogy képes

legyen egy hosszú beszélgetésre.

18

1. fejezet

Tamróvia, Diran kikötője 1803. május 3.

A dereglye alig pár evezőcsapásnyira volt már csupán a kikötőtől, amikor Tess észrevette Sacha magas, kecses alakját. A férfi hanyagul nekitámaszkodott egy jókora rakás faládának.

Sacha szemernyit sem változott! gondolta megkönnyebbülten Tess. Vöröses gesztenyebarna haja, amely annyira hasonlított az övére, élénken fénylett a napsugaraktól. Amint egyre közelebb értek a parthoz, Tess pontosan látta, hogy unokabátyjának karcsú, izmos testét most is, mint mindig, makulátlanul elegáns öltözék bontja. Ezúttal vajszínű őzbőr nadrágot és hozzá aranybrokát kabátot viselt, s az összhatást patyolatfehér ing és bonyolult módra megkötött nyakkendő tette teljessé.

– Sacha! – integetett lelkendezve Tess, és veszélyesen kihajolt a dereglye oldalán. – Sacha, itt vagyok! – Hallotta, hogy a kapitány dörmög valamit a csónak elején, de ügyet sem vetett rá, és tovább integetett. – Sacha!

A férfi ellökte magát a láda halomtól, és szélesen elvigyorodott.–Vigyázz, mert ha a tengerbe esel, hagylak ám belefulladni! – kiáltotta.

– Most van rajtam először ez a kabát, nem fogom tönkretenni miattad.–Olyan vagy benne mint egy páva!–kiabálta vissza a lány. – Párizsban

sokkal egyszerűbben öltözködnek.– Taknyos! Honnan tudod? Hat évig a zárdában laktál.– Szemem azért van! – A dereglye a parthoz siklott, Tess megragadta

Sacha feléje nyújtott kezét, és óvatosan felemelkedett. – Különben is, Pauline elmesélte.

– Á, igen, megfeledkeztem a derék Paulináról! – Sacha a lány derekára csúsztatta tenyerét, és biztonságosan kiemelte a szárazföldre. Hatalmasat nyögött, majd hátratántorodott. – Merde, hiszen te legalább egy mázsát nyomsz! Biztosan az a rengeteg tudás meg vallásosság teszi, amit beléd gyömöszöltek. – A férfi kék szeme pajkosan csillogott, ahogy tetőtől talpig végigmérte unokahúgát. – Hála Istennek, nem látszik, máskülönben sohasem kapnál férjet!

Tess boldogsága halványulni kezdett a házasság emlegetésére, de eltökélten száműzte agyából a gondolatot. Ezen az egyen kívül apjának semmi más oka nem lehetett rá, hogy hazahívja, Tessnek azonban nem volt szokása a távoli, sötét felhők miatt jajongani, amikor feje fölött még ragyogva süt a nap, és körülötte gyönyörű a világ.

– Nem is vagyok egy mázsa! – Gyakran kívánta, bárcsak súlyosabb lehetne. De bármennyit evett is, ugyanolyan jóvátehetetlenül apró termetű és túlságosan is vékony maradt. Alig ért Sacha finom vászoningének középső gombjáig. Felszegte az állát, és arcán megjátszott fennhéjázás kifejezésével mondta: – Te vagy az, aki vézna puhány lettél a kicsapongásoktól meg a tivornyázásoktól! Csodálom, hogy apám még egyáltalán bízik benned annyira, hogy veled kísértessen el Belajóba.

Sacha arcáról lehervadt a mosoly, elfordította tekintetét.– Okosabb lenne, ha máris indulnánk a fogadóba. A kocsi a sarkon vár.

19

– Egy pillanat! – Tess a kapitányhoz fordult, aki éppen a partra lépett, és odanyújtotta a kezét. – Viszontlátásra, kapitány! Köszönöm, hogy olyan kedves volt hozzám! Nagyon izgalmas utazás volt. Hamarosan el kellene jönnie hozzánk Belajóba.

Az őszülő hajóskapitány szájához emelte a lány kesztyűs kezét.– Izgalmas volt a mi számunkra is, fenség – válaszolta szárazon.–De

azért én sem bánnám, ha újra velünk hajózna.–Kis szünetet tartott. – Majd egy–két év múlva.

– Értem – bólintott rá a lány. Visszatért Sachához, és belekarolt. – Most már mehetünk!

Sacha kíváncsian pillantott hátra a kapitányra, amíg az utca felé lépkedtek.

– Nem látszik túl lelkesnek tőled. Mit tettél a szerencsétlennel?– Semmit az égvilágon! – Tess észrevette Sacha gyanakvó tekintetét, és

védekezően folytatta:– Jól van, na, hát ez volt a legelső alkalom, hogy amikor feljutottam egy

hajóra, senki nem állt ott a sarkamban, és nem mondta, mit csinálhatok és mit nem. Amikor hat éve Franciaországba vitorláztunk, velem volt Pauline is. Nem engedte, hogy felfedezzem a hajót. – Miután elkísérte védencét Franciaországba, és Tess bekerült a Szent Margit zárdába, Pauline hamarosan férjhez ment egy fiatal pékhez. –Most viszont nem került elő egészen a hajó indulásáig, a kedves nővéreknek pedig már nem volt idejük rá, hogy más kísérőt kerítsenek mellém.

– Aztán miféle részeit fedezted fel a hajónak?– Voltál már fent az árbockosárban?– Ott a tetején? Szent Isten, dehogy! Szédülök, tériszonyom van.– Pedig milyen messzire lehet onnan ellátni! – szólt álmodozva Tess. –

Belekap a hajadba a szél, és soha olyan gyönyörűt nem éreztem még, mint a só meg a tenger illata...

– Megkérdezhetném, hogy jutottál fel az árbockosárba?– Hát felkapaszkodtam. Le kellett vennem hozzá a cipőmet, de alig

különbözött attól, mint amikor odahaza az erdőben fára másztam. – Tess összeráncolta a szemöldökét. – Csak a kapitány ordítozása elvonta a figyelmemet.

– El tudom képzelni, hogy némileg aggódhatott az épségedért–jegyezte meg komolyan Sacha.

– Akkor is várhatott volna, amíg feljutok az árboc tetejére, mielőtt kiabálni kezd!

– Biztos vagyok benne, hogy ezt az orra alá is dörgölted.Tess helyeslően bólogatott.– De túl dühös volt, és nem hallgatott rám. – Áthatóan nézett Sachára. –

A kíséreted a fogadóban van?– Nem, csak holnap érkezik. Egyedül jöttem előre. – A fiatal inas

leugrott a hintó hátuljáról, és ajtót nyitott nekik. – Gondoltam, nem árt néhány napnyi pihenés, mielőtt elindulnánk a szárazföld belsejébe. Mégiscsak négynapos utazásról van szó.

– Hiszen a hajón mást sem tettem, csak pihentem! Megpróbáltam segíteni a matrózoknak, de nem engedték. – Ha az a sors vár rá Belajóban, amire gyanakszik, Tessnek esze ágában sem volt siettetni az utazást. – Vacsorázhatnánk abban a kocsmában?–intett fejével a közelben

20

himbálódzó festett cégér felé. Sziklára kuporodó sellőt ábrázolt. – Sohasem ettem még kocsmában, Sacha! Ugye odamegyünk? Mondd, hogy jó!

A férfi kelletlenül rábólintott.– Rendben van, benézhetünk valamelyik kocsmába, de nem a

tengerparton.Tess csalódott képet vágott.– Miért nem? A tengerészek olyan érdekesek! Nagyszerű, kalandos

történeteket mesélnek.Sacha felsegítette Tesst a hintóba. –Jóval kalandosabbak is, mint

amennyire igazak.– Szeretném a saját szememmel látni! – A lány előrehajolt, arcáról

sóvárgó kíváncsiság áradt.– Egyszer majd szeretnék elutazni keletre, Marco Polo nyomában! Az

sem lenne talán valódi élmény?Sacha tekintete ellágyult, ahogy ránézett.– De igen, nagyon is! – Beszállt Tess után a hintóba, és elhelyezkedett a

lánnyal szemközt.–A Sellőhöz címzett kocsmában viszont nem találnál egy fia Marco Pólót sem, és azok a helyek, ahová matrózok járnak, elképesztően rossz hírűek.

– Ugyan, mit számít? Hiszen te ott lennél vélem. – Tess búskomoran fintorgott. – Ha az erényemet félted, biztosíthatlak, hogy a kutya sem verme észre! Túlságosan kicsi vágyok. A hajón a matrózok úgy kezeltek, mint valami szellemileg visszamaradott gyereket. – Hátradőlt a párnázott ülésen, s a hintó döcögve meglódult a macskaköveken. –Ha a férfi, akit apám férjül választott nekem, meglát, könnyen lehet, hogy azonnal visszavonulót fúj. – A gondolattól Tess egészen felvidámodott. –Micsoda nagyszerű ötlet! Még egy kicsit rondábbá teszem magam, és évekbe telhet, amíg újabb jelentkezőt találnak.

Sacha félig leeresztette a szemhéját.– Nem lelkesedsz a házasság gondolatáért?– Mi a csodának tenném? – kérdezett vissza Tess, – Éppen elég rossz

volt a zárdában is, de az apácák legalább kedvesek voltak. Egy férj viszont...

– Hirtelen kinézett az ablakon.–Rossz rágondolni is...– Nem minden férfi olyan, mint az apád – szólt csöndesen Sacha.– Nem, de mindannyian csak a saját céljaikra akarják használni a nőket.

– Kihúzta magát, mosolyt erőltetett az arcára. – Nem szeretnék most többet beszélni erről! Mesélj inkább, mi mindent csináltál, amióta elmentem! Anyámtól alig néhány levél érkezett Tamróviából, és mindegyik tele volt prédikációkkal az alázatosságról meg az engedelmességről. Nem nősültél még meg?

– Az Istenért, dehogy! – tiltakozott rémülten Sacha.–Hogy sikerült elkerülnöd a sorsodat? Hiszen már betöltötted a

harmincat is!– Úgy, hogy igyekeztem minél távolabb maradni az udvartól, hátha a

nők megfeledkeznek a létezésemről. – Sacha összevonta a szemöldökét. – Egyébként is, harmincon túl még nem feltétlenül őskövület az ember.

Tess felkuncogott, szeme vidáman csillant. –Hiszen már megbeszéltük, hogy milyen vézna vagy.

21

– Te meg pimasz! – mosolygott a férfi. – Örülök, hogy az apácáknak legalább az életkedvet nem sikerült kinevelniük belőled.

A lányra függesztett tekintetéből átható figyelem sugárzott, és Tess rájött, hogy első benyomása félrevezette. Sacha igenis megváltozott!

Amikor útra kelt Tamróviából, a férfi még sokkal puhább volt, lustább, egy kicsit talán beképzelt is. Most viszont, akármilyen tunyaságot igyekezett színlelni, valamiféle meghatározhatatlan keménység áradt belőle, jóval nagyobb magabiztosság, mintha az elmúlt évek során szerzett tapasztalatok elnyomták volna a hajdani puliaságot.

– Még mindig nem feleltél! Szóval mit csináltál?A férfi éles tekintetét újra elkendőzte lehunyt szempillája.– Ezt is, azt is... Utazgattam... Új dolgokat tanultam...– És miféle új dolgokat? Sacha hátradőlt az ülésen.– Olyan vagy, mint egy kíváncsi cica. Ugyanezt kérdezhetném tőled én

is. Nos, mit tanultál meg a híres zárdádban?– Azt, hogy semmi pénzért vissza nem kerülnék soha!– Hát még? – nevetett halkan Sacha.– Varrást, szövést, gyertyakészítést Semmi valóban fontosat. Kivéve

persze a bibliaolvasást. – Tess félrehajtotta a fejét, és élesen tanulmányozta a férfi arcát. – Miért nem akarsz rendesen válaszolni?

– Mindent a maga idejében. – Sacha kipillantott az ablakon. – Majdnem ott vagyunk már a fogadónál. Megbeszéltem, hogy a fogadós lánya lesz majd a komornád, és a ládáidnak is meg kell érkezniük...

– Miért fogadtál fel nekem szolgálót? Nem tudhattad, hogy Pauline nélkül érkezem.

Sacha tétovázott egy pillanatig, majd csúfolódva elmosolyodott.– Talán az jutott eszembe, hogy egy fiatalabb, életerősebb nő

munkájára lenne szükséged. A mi bájos Pauline–unk ugyanis mostanra már túl van a harminckettőn.–Mogorván felsóhajtott. – Szóval még inkább őskövület, mint szerénységem.

Tess elnevette magát.–A férje szerint nem ártana, ha kevésbé lenne élénk. Alig több mint öt

éve vette el, és máris megviseltnek, fáradtnak látszik tőle.– Pauline soha nem érte be kevesebbel, kizárólag a leglelkesebb

odaadással..., még akkor is, ha neki kellett erőltetnie az ütemet. – A hintó megállt, és a lakáj kitárta előttük az ajtót. Sacha leugrott a földre, és kezét nyújtva segítette maga után Tesst. – Menj be a fogadóba! A gazda majd megmutatja a szobádat. Itt maradok, amíg megérkezik a másik szekér, és felküldetem a ládáidat.

– Szerintem a fogadós is megtehetné...Sacha azonban máris útnak eredt a kockaköveken az istálló felé, és

Tess pillanatnyi tétovázás után belépett a fogadóba.

– Minden rendben? – kérdezte Galen, amint Sacha az istállóba toppant.A férfi megállt az ajtóban, amíg szeme hozzá nem szokott a

félhomályhoz. Üres volt az istálló, egyedül csak Galen volt benn, az ajtótól balra lévő egyik bokszba kötött csődöre mellett térdelt. A sejk félrehajította kabátját, fehér ingének ujját könyékig feltűrte. Hatalmas üstben víz forrt az istálló hátuljában, a levegőben gyógyfüvek, széna és trágya szaga terjengett.

22

–Egyáltalán nem!–vetette oda kurtán Sacha. – Semmi sincs rendben. Úgy érzem, mintha én lennék Júdás.

– Pedig semmi okod rá, hogy árulónak tartsd magad. – Galen óvatosan rátekerte a meleg, nedves rongyot csődörének érzékeny, bal mellső bokájára. – A méreg szépen kiszívódik. Egy–két napon belül útra kelhetünk vele.

– Miért nem hagyod ezt Szaidra?– Azért, mert Szelik a sajátom, és magam vigyázok arra, ami az enyém.

– Felemelte fejét, Sacha szemébe nézett, és nyomatékosan ismételte: – Mindenre, ami az enyém.

Sacha nagyon is jól tudta, hogy ez pontosan így igaz, és kizárólag ez tette számára elviselhetővé a helyzetet.

– A szentségit, hiszen alig nőtt még ki a gyerekkorból!– Éppen elég nagy már, és sokáig vártam.– Tudom, de...– Nem fogok erőszakot alkalmazni.Mégis eléri a célját... Az eltelt hat esztendőben Sachának volt alkalma

megtanulni, milyen hatalmas lehet Galen akarata.– Szeretem ezt a kölyköt, mindig is szerettem. Nem érdemli meg, hogy

kihasználják.– Hacsak ő maga nem akarja, hogy pontosan ez történjen! – Galen

felállt, és megveregette lova orrát. – Parasztok vagyunk csak mindannyian a történelem sakktábláján.

Sacha borongva nézett rá.– Mit tennél, ha arra kérnélek, mondj le a tervedről?Galen keze mozdulat közben dermedt meg a ló homlokán.– Fontolóra venném. A barátom vagy, a nő pedig az unokahúgod.– Fontolóra vennéd, de nem teljesítenéd.– Tudod jól, mennyire fontos ő a számomra. Ismered Szedikánt. – Galen

tovább simogatta a paripát.Igen, Sacha nagyon jól tudta, mekkora szereppel bír Tess Galen

tervében, s ez csak tovább fokozta tépelődését a kétféle hűség hálójában. Savanyúan, féloldalasan elmosolyodott.

– Gyakran töprengtem rajta, vajon engem is ezért beszéltél–e rá, hogy menjek veled Szedikánba? Szintén egy paraszt vagyok, Galen? Zálog?

Galen halkan elnevette magát.– Persze, hogy ezért hívtalak az országomba. Azt várod, hogy

letagadjam? De az elmúlt években nem voltál egyik sem. – Halkan tette hozzá: – Nincs nálad jobb barátom a földkerekségen.

Igen, barátok lettek,fegyvertársak,nemegyszer többet jelentettek egymásnak, mintha fivérek volnának. Sacha lassan megcsóválta a fejét.

– A pokolba..., nem tudom, mit tegyek...–Semmit! – Galen elvette kezét a ló fejéről, és felkapta fekete kabátját.

– Övé a döntés. – Belebújt, és az ajtóhoz indult. – Jobb lesz, ha megyek, és megtudom, mit szól hozzá.

– Máris?– Eredetileg várni akartam vacsora utánig, de most úgy érzem, nem

hagyhatlak tovább kínlódni. Nyugodtabb leszel, mihelyt tudod, hogyan határozott. – Galen elhúzta a száját. – Ráadásul, mivel most bűzlök a lószagtól meg a gyógynövényektől, legalább tudni fogod, hogy semmi

23

mással, csakis józan érvekkel próbálom rábírni majd. – Félig kilépett az ajtón. – Ha lehűl a rongy, mártsd bele a forró vízbe, és tekerd rá újra Szelik bokájára! Visszajövök, mihelyt beszéltem Tess–szel.

A hálókamra nem volt éppen fényűző, de legalább tisztának látszott. Tess próbaképpen ráugrott az ágyra, és grimaszt vágott. Kemény, akár a priccse volta zárdában. Mindegy, nem számít! Nem hagyja, hogy szabad életének utolsó pár napját bármi is tönkretegye!

Elégedetten mosolyogva oldotta meg kalapjának szalagjait, levette, és széles mozdulattal repítette az ajtó melletti párnázott székre. így már jobb! Mindig is utálta a kalapokat, Pauline azonban ragaszkodott hozzá, hogy legalább tucatnyit rendeljen a számára ebből az undorító kellékből, amikor elutazása előtt Párizsban összegyűjtötték a ruhatárát.

Lehúzta hosszú, fehér kesztyűjét, összeborzolta a haját, szanaszét szórta a tűket és csatokat, mielőtt a mosdóállványhoz lépett volna, hogy a virágmintás kancsóból vizet öntsön a tálba.

Kopogtatás hangzott az ajtó felől.– Entrez! – kiáltotta Tess, és vizet locsolt az arcára. – Sokáig

elmaradtál, Sacha! Mindjárt besötétedik, én meg éhes vagyok. – Törölközője után nyúlt, és az érkezőhöz fordult. – És igenis vissza akarok menni a partra... – Szeme tágra meredt a döbbenettől.

Az ajtóban Galen Ben Rasid állt.– Bejöhetek? – Nem várt válaszra, néhány lépéssel közelebb jött, és

behajtotta maga mögött az ajtót. Könnyedén meghajolt. – Régen találkoztunk már. Fenséged közben ifjú hölggyé nőtt.

– Csak három hüvelykkel vagyok magasabb. –Micsoda ostobaság ilyesmit kibökni! – mondta magában bosszúsan Tess. De valahogy semmi értelmes nem akart az eszébe jutni.

A férfi tekintete lejjebb siklott a lány feszülő ingvállára.–Az a néhány hüvelyk olykor hatalmas változásokat okoz.Tess különös forróságot érzett, és tudta, hogy most bizonyára elpirult.– Sachát várom, épp most érkeztem Franciaországból, és... – Na, elég

ebből a hablatyolásból! – Hiszen ezt biztosan tudja maga is. Sachával jött? Nem is számítottam rá, hogy valaha találkozunk még azután, hogy elutazott Tamróviából.

– Nekem viszont feltett szándékom volt, hogy viszontlássam. – A férfi keresztülvágott a szobán, a szabadon élő vad kecsességével lépett közelebb a lányhoz. Magasabb volt, mint amilyenre Tess emlékezett, valóságos óriás, és Tess azon kapta magát, hogy megbénítja a férfi lábára simuló fekete nadrág alól minden lépésnél kifeszülő izmok játéka. Galen fekete selyemkabátot viselt, nyakkendőt azonban nem, fehér ingének legfelső gombját kigombolta, szabadon hagyta erőteljes, barna nyakát. Tess érezte a belőle áradó férfiasságot, s szinte megremegett tőle. Galen ugyanolyannak látszott, mint hajdanában, mégis valaminek meg kellett változnia időközben. Akkor régen nem érezte ezt a fajta idegességet a jelenlétében. – Sőt igen komoly erőfeszítéseket is tettem annak érdekében, hogy találkozzunk. – A férfi elvette Tess törölközőjét. – Nedves az arca. – Gyengéd mozdulatokkal leitatta róla a vízcseppeket.

24

A mozdulat akár szolgai is lehetett volna, Galen Ben Rasid esetében azonban semmi hasonlóról nem volt szó. Úgy törölte meg a lány arcát, mintha minden joga meglenne az ilyen bizalmas érintéshez.

Tess mozdulatlanul állt, felbámult a férfira, képtelen volt elfordítani a tekintetét Galen varkocsba fonva viselte csillogó fekete haját, arca keskenyebbnek és napbarnítottabbnak tűnt, mint hat évvel azelőtt. De az erő, amelyet kislányként érzett meg benne, most is ott robajlott önuralmának látszólag nyugodt felszíne mögött. Tess furcsa légszomjat érzett, és gyorsan másfelé nézett.

– Éppen megmostam az arcomat... – Már megint ilyen együgyű szavak! Mi történhetett vele?!

– Igen. – Galen könnyedén megtörölte a lány arcát, – Még mindig csodálatos a bőre. A legtöbb nőé elveszíti ezt a selymes fényt, amikor kinőnek a gyerekkorból.

– Tényleg? – Tess közel állt a férfihoz, megcsapta a ló, a bőr, a gyógyfüvek és a szappan illata, érezte testének forróságát. Visszavette a törölközőt Galentól, és a mosdóállványra terítette. Reszket a keze, állapította meg magában, de meg sem lepődött tőle. – Hogy vannak Apolló és Daphné?

– Kitűnő egészségnek örvendenek.– Akkor jó. Sokszor gondoltam rájuk. – Hátrált egy lépést, majd tovább

faggatózott.–Sachával jött?–Nem – mosolyodott el halványan a férfi. – Sacha jött énvelem. Hadd

tegyem hozzá rögtön: nem túl szívesen. Tele van a lelke kétségekkel és bűntudattal. – Galen odalépett az ajtó melletti székhez. – Leülhetek?

– Minden pillanatban várom Sachát. A férfi kíváncsian nézett Tessre.–Maga tart tőlem. Milyen különös! Egyáltalán nem így emlékeztem.–Badarság! Dehogy tartok magától. Csak meg vagyok lepve, ennyi az

egész. Nem számítottam rá, hogy találkozunk, és felkészületlenül ért.– Felkészületlenül? – ismételte meg a szót elgondolkodva Galen. – Tehát

mindig készenlétben van?–Kutató tekintettel fürkészte a lány arcát. – Igen, valószínűleg ez a helyzet. Mellesleg nem meglepő, ha figyelembe vesszük, milyen volt az élete. – Az ablak alatt álló székre mutatott. – Foglaljon helyet, kérem! Nem jelentek veszélyt a maga számára.

– Sacha…– Sacha nem jön ide, amíg nem végzünk a megbeszélésünkkel. – A férfi

szavai hallatán Tess bizonytalankodott még egy kicsit, azután átsietett a szobán, leült a székre, és két kezét összekulcsolta az ölében. Már–már Galen is leereszkedett, de megtorpant. – A magáé? – nyúlt le a székre, és kezébe vette a tollas kalapot Különösen ostobán és léhán hatott a fejfedő erőteljes, barna ujjai között. Szép keze van... – jegyezte meg magában szórakozottan Tess. Hosszú, kecses ujjai ritmusosan mozogtak, ahogy minden oldalról megnézve körbeforgatta a bársonnyal és tollakkal díszített kalapot – Nem illik magához.

– Pauline választotta. Azt mondta, ez a legdivatosabb.– És maga hitt neki?– Nem számított – rándította meg a vállát Tess.– Valóban nem. – Galen letette a kalapot egy kis asztalkára a közelében.

– Maga nem olyan nő, akit érdekelnének a cicomák és a tollak. Én

25

egészen másféle dolgokat választanék magának. – Leült, két kezét a szék karfáján nyugtatta.–Ha az enyém volna.–Tess pillantása a férfi arcára rebbent, izmai megfeszültek. – Újra megijedt! – mosolyodott el a férfi. – Csak nyelvbotlás. Tudja, mi, barbárok sajnálatosan primitívek vagyunk, és a birtoklási ösztön egyike a civilizálatlan vonásainknak. – Előrehajolt. –De azért nem kell megharagudnia érte. Tudok uralkodni magamon, úgyhogy csak akkor vagyok vadember, ha szándékosan akarom.

– Nem értem... – húzta fel a szemöldökét Tess.– Mindjárt! Nagyon egyszerű a dolog. Javaslatom van a maga számára.

– Tekintete fogva tartotta a lány pillantását. – Szükségem van rá, hogy hozzám jöjj ön feleségül.

Tess szeme tágra meredt, érezte, hogyan feszülnek meg hasán az izmok, mintha egy közelítő csapást próbálna kivédeni.

– Tessék?!– Megbonthatatlan köteléket akarok Tamróvia és El Zalán népe között.

Lionel király úgy látta jónak, hogy visszautasítsa a szövetséges ajánlatot. Szerinte El Zalán népe nem más, csupán egy a számtalan beduin törzs közül. A mi országunkban azonban a házasság köteléke éppolyan erős, mint a politikai szövetség. Testvér nem harcol testvérrel. A törzsek azt feltételeznék, hogy a tamróviai királyi ház egyik tagjával kötött házasságom katonai támogatást is jelent nekem. – A sejk keze megfeszült a szék párnázott karfáján, ujjpercei elfehéredtek. – Muszáj egyetlen jogar alatt egyesítenem Szedikánt, és ezt csakis úgy hajthatom végre, ha megmutatom a többieknek, erősebb vagyok náluk. Szedikánban az erő számít csupán, semmi más. A szövetség Tamróviával...

– Álljon meg! – rázta a fejét kábultan Tess. – Miért énhozzám jön ezzel? Semmi szavam sincs benne. Apám fogja kiválasztani a férjemet, és ő...

– Semmiképpen sem választana egy vad, szedikáni sejket – fejezte be helyette Galen.

Tess lassan bólintott.– Nem akartam megsérteni.– Nem is vettem annak! Pontosan tudom, hogyan tekintenek rám a

tamróviai udvarban, és éppen ezért fordultam magához. Holnap összeházasodtunk. – Elmosolyodott. – Az apját viszont nem fogjuk zaklatni a híradással addig, amíg már túl késő nem lesz, hogy közbelépjen,

Tess hitetlenül felnevetett.– Azt sohasem érjük meg! Hát nem fogja fel, hogy a tulajdona vagyok?

Ha az akarata ellenére kötök házasságot, elég, ha a pápához fordul a kérelmével, és máris érvénytelenítik.

– Magának is az a szándéka, hogy örökre a tulajdona maradjon?– Nincs más választásom.– Én viszont éppen ezt a választási lehetőségek kínálom most, és a

maga helyzetében lévő nőknek ritkán akad ilyen alkalmuk. – Galen hangja elmélyült a rábeszélés indulatától. – A szabadságot!

Tess érezte, ahogy lelke mélyén felkavarodik a remény.– A házasság nem jelent szabadságot.– De igen. A mienk igen! – mosolygott rá a férfi.–Gondolt már valaha is

rá, milyen érzés lenne szabaddá válni? Ha azt tehetné, amit csak akarna?– Ne... – Tess nem hagyhatta, hogy túlságosan belemélyedjen, mert

nagy fájdalmat okozott. – Lehetetlen.

26

– Én valóra válthatom.Tess felugrott, az ablakhoz lépett, és vakon bámult ki az odalenti

udvarra.–Maga sem különbözik a többi férfitól. A saját szavait idézem: birtoklási

ösztön.– De azt is mondtam, hogy tudok uralkodni magamon. Jöjjön hozzám

feleségül holnap, és három esztendő múlva elküldöm Párizsba, Londonba vagy ahová csak kedve tartja! Pompás házat kap tőlem, és minden kívánságát teljesítem. Eljátszhatja a nagyvilági hölgyet, saját szalonja lehet. Élhetné azt az életet, amelyet szeretne. – Kis szünetet tartott, csak azután tette hozzá: – Mindenféle kötelezettségeket jelentő férj nélkül. Természetesen én Szedikánban maradnék.

– A hagyományos szokásokat tekintve ez egyáltalán nem természetes.– Szerintem maga fikarcnyit sem törődik a szokásokkal.A lány szembefordult Galerinál.– Tényleg megtenné ezt? – kérdezte. A férfi igent intett. Túlságosan is

csodálatosnak tűnt, semhogy igaz legyen. Nem kellene visszamenni Belajóba soha többé! Nem kellene senki akaratának sem alávetnie a viselkedését, nem kellene eljátszania a lélek és értelem nélküli tárgyat, akár az anyjának. Ide–oda kezdett járkálni, kezét összekulcsolta a háta mögött.–Nem sikerülhet úgysem... Apám elfogna bennünket, mielőtt a határra érünk.

Galen a fejét rázta.– A határ csak egy napi lovaglás innen.– Utánunk eredne Zalandanba.–Igen, lehet, hogy kísértésbe esik–hagyta rá Galen. – De ha már egyszer

Szedikánba érünk, véleményem szerint nem lenne semmi probléma. Harcos nép vagyunk, hozzánk képest a maguk tam–róviai katonái puhányok.

A lány dacosan felszegte az állát.– Akkor meg miért van szüksége miránk a hatalma fitogtatásához?– A láthatatlan kard épp annyit ér, mint a valódi, ha az ellenség azt

hiszi, egyenesen a szívére irányul. ,–És nem bizonyulhat hiábavalónak, ha a többi sejk ráébred, hogy

Tamróvia ellenzi ezt a házasságot?Meglepődés suhant át a férfi arcán.– Igen okos gondolat! De, így lenne, csak éppen nem fog bekövetkezni.

Hat hónapra van szükségem mindössze, hogy lecsitítsam az apja dühét, és rábírjam, tűrjön el mint a vejét.

– Nem lesz rá hat hónapja!– De igen! Talán még több is. – Galen hallgatott egy keveset. – Attól

függ, mikor dönt úgy az apja, hogy üzenetet küld a zárdába, és hazahívja Tamróviába.

– Hiszen már... – Tess egyszeriben világosan értett mindent. – Sacha?– Meglátogatta a nagybátyját, és alkalmat talált rá, hogy levelet írjon a

zárda fejedelemnőjének, s rátette az apja pecsétjét.Tessnek eszébe jutott Pauline különös távolmaradása az utolsó

pillanatban.– Hát Pauline?

27

– Ő csak hátráltatott volna bennünket az úton Zalandanba. Biztosíthatom, hogy rendkívül elege dett volt a neki eljuttatott kárpótlással.

– Értem. Maga aztán igen alapos munkát végzett!– Viszont minden tekintetben civilizáltan csináltam! – válaszolta finom

gúnnyal a férfi. – Az apám még egyszerűen elrabolta anyámat, és kényszerítette rá, hogy a születésem után menjen hozzá feleségül. Én azonban nem az apám vagyok, és mindig az volt a véleményem, az önkéntes, szabad döntés jobb, mint az erőszak.

A lány szúrósan pillantott rá.– Egészen addig, amíg magának kedvez.– Ugyan, miért ne szolgálna mindkettőnk előnyére a házasság?Tess az alsó ajkát harapdálta.– Miért éppen engem szemelt ki?– Mert maga a tamróviai király fivérének egyetlen leánya.–Galen

egyenesen a lány szemébe tekintett. – Ráadásul olyan benyomást tett rám, hogy nem hiányzik magából a merészség és a céltudatosság, ezekre pedig feltétlenül szükség van a tervem végrehajtásához.

–Három év és szabad leszek? Galen igent intett.–Nem fogja elviselhetetlennek érezni az életet Zalandanban. Tudunk

gondoskodni bizonyos kényelemről.– Kaphatok egy lovat is? Olyan csodálatos, szép lovat, mint Telzan?Apró mosoly bukkant elő a férfi szája sarkában.– Kész szerencse hogy nem vagyok hiú, máskülönben még sértésnek

venném, amiért négylábú megvesztegetéssel tudom csak rábírni, hogy a feleségem legyen!

– Megkapom? – erőltette továbbra is Tess.– Igen – válaszolta komolyan Galen. – Nagyon szép lovat. Van otthon

egy aranyszínű arab kancám, tökéletesen illeni fog magához.Izgalom és félelem háborgott Tess bensőjében.– Nem is tudom...–Még valamit! – folytatta Galen. A lány óvatosan nézett rá. – Gyerekre

van szükségem, amilyen gyorsan csak lehetséges.Tess bizonytalanul meresztette a szemét.– Gyerekre?– Mintha meglepődött volna. Pedig azt hiszem, nem hangzik

mértéktelen óhajnak.– Nem, minden férfi azt akarja, hogy fia szülessen.– Nem muszáj fiúnak lennie. Csak egy gyerek legyen, aki megerősíti a

köteléket. Az apjának jóval nagyobb nehézséget okozna új férjjelöltet találnia a maga számára, ha már viselős egy másik férfi gyerekével. – Galen felállt. – Az én népem szemében pedig a gyerek a szövetség erejét bizonyítaná.

Kicsi gyermekkorától fogva azt sulykolták Tessbe, hogy kötelessége annyi gyereket szülni a férjének, amennyire csak képes, a lehetőség most mégis egyszeriben ugyanolyan zavarosnak tűnt előtte, mint a férfi, aki nemzené őket.

– Egy gyerek...

28

–A kisbaba semmi gondot nem okozna magának. Ott tartanám Szedikánban, amikor elmegy. – Különös, de a szavak nyomán bénító fájdalom hasított Tessbe. Galen az arcát figyelte. – Mi a baj?

– Nem tudom... – felelte akadozva Tess. – Annyira fájt, amikor magával vitte Apollót meg Daphnét... Mi lesz, ha... ha esetleg szeretném majd...

– Javaslom, hogy a gyerek sorsáról akkor diskuráljunk majd, ha aktuális lesz. – Galen elmosolyodott. – Amikor azt mondtam: „amilyen gyorsan csak lehetséges”, nem úgy értettem, hogy holnap. Hagyni fogom, hogy hozzám szokjon, mielőtt beteljesítjük a házasságot. Elég sokáig vártam, kibírom még egy kicsit. Azt hiszem viszont, hogy jobb lesz, ha most engedem töprengeni az ajánlatomon. – Az ajtóhoz indult, de hátranézett.–Szerintem jó üzlet. Megkap mindent, amit csak akarhat. Vagy jobban szeretne inkább hazamenni Sachával Belajóba? – Úgy látszik, kiolvasta a választ Tess arckifejezéséből, mert lágyan tette hozzá: – Akkor bátorság, kilen!

Bezárult mögötte az ajtó.Tess megpördült, és újra kinézett az ablakon.Bátorság!Sohasem hiányzott belőle ez a vonás, a mostani körülmények azonban

egészen rendkívüliek voltak, s az előtte álló lépés, amelyre Galen rá akarja venni, örökre meghatározná egész jövőjét. Dacolna az apjával, ha elutazna abba a vad országba egy férfival, aki maga is annyira idegen és barbár, akár Szedikán.

Csakhogy Galen teljesen józanul, tárgyilagosan és kulturáltan adta elő a javaslatát. Rábeszélni igyekezett, nem erőltetni. Akkor hát miért nevezi még mindig barbárnak?

Tess megpillantotta az istállóba tartó férfit. Sietség nélkül, majdnem komótosan haladt, mégis minden egyes lépése tökéletesen féken tartott, hatalmas erőről árulkodott. A lány egyszer csak rádöbbent, hogy éppen ez az acélos önuralom bűvölte el legjobban. Érezte Galenból a mélyben szunnyadó, kirobbanni készülő erőszakot, amíg előadta az ajánlatát, és végig arra számított, hogy hirtelen a felszínre tör.

Ostobaság! Ha durva természet rejtőzik is a férfiban, ő valószínűleg akkor sem tapasztalná soha, íme, most is választást adott neki. De mi történik vajon, ha visszautasítja az ötletet? Akkor is ennyire nyugodt és higgadt maradna?

Galen eltűnt az istállóban, s Tess váratlan megkönnyebbülést érzett, mintha kötelékből szabadult volna. Kötelék...? Milyen furcsa gondolat éppen most, amikor Galen a szabadságot kínálta! Elfordult az ablaktól, visszaült a székre. Állát a tenyerébe hajtotta, és álmodozva nézett maga elé.

Szabadság... Mézédes volta gondolat, a kísértés pedig szinte elviselhetetlen. Három év, és utána egész életében azt tehet, amit csak akar! Három év nem is olyan nagy idő. A zárdában hatot töltött el, s annál a lidércnyomásos helynél Zalandan csakis jobb lehet.

Szabadság...

– Nos? – kérdezte Sacha, amint Galen belépett az istállóba.

29

– Otthagytam, hogy töprengjen a javaslatomon. –Galen levetette kabátját, és visszaakasztotta korábbi helyére a boksz oldalán. Letérdelt Sacha mellé. – Majd én folytatom tovább.

– Nincs szüksége rám?Galen ferdén a magasba emelte fél szemöldökét, ahogy oldalvást

Sachára pillantott.– Nem tudom, miért ragaszkodsz mindenáron ahhoz a hiedelmedhez,

hogy durván rászedem az imádott unokahúgodat. Nagyon is úriember módjára viselkedtem és udvarias voltam vele!

– Akkor is csak gyerek még! Reméltem, hogy amíg távol van, egy kicsit...

– A zárdák nemigen járulnak hozzá a világi okossághoz. – Galen újra belemártotta a rongyot a forró vízbe. – Pontosan ezért tudtad rábeszélni az apját, hogy küldje el hazulról. – Gyógykenőcsöt kent a csődör lábára, és szorosan körültekerte. – Távolról sem gyerek már! Lehet, hogy nincs tapasztalata, de mindketten jól tudjuk, hogy semmiképpen sem tudatlan vagy naiv.

Sacha felidézte Tess csillogó tekintetét, amikor arról beszélt, mennyire szeretné követni Marco Polo nyomdokait.

– Álmodozik.–Ahogy én is. – Galen várt egy keveset, majd meglazította a kötést, és

kezdte lecsavarni. – Szedikánról.Sacha a rongyra pillantott.– Meddig akarod még ezt folytatni?Galen a forró vizes vödörbe mártotta a kötést.– Ameddig csak kell, hogy lássam az eredményt.– Egész éjszaka?–Ha szükséges, akkor igen.–Galen kicsavarta a rongyot, és ismét

kenőcsöt helyezett rá. Nem várt kényelmetlenség érzése töltötte el Sachát, amikor látta, mennyire eltökélt Galen még ebben az apró dologban is, amely pedig alig porszemnyi csupán nagyszabású tervéhez képest. – Miért nem figyelmezteted? – javasolta ekkor a sejk; anélkül, hogy hátranézett volna. –Úgyis ezt szeretnéd.

– Nem akadályozol meg benne?– Miért tenném? Jobban fogod érezni magad utána. – Szorosan

rátekerte a kötést a ló bokájára. – Mellesleg amúgy sem változtat semmin.– Azt hiszed, máris meggyőzted?–Nem–felelte halkan Galen –, nem hiszem, hanem tudom.

– Nem muszáj belemenned! –Sacha Tess mereven megfeszülő hátát nézte, ahogy a lány az ablaknál állt. – Csak annyit kell mondanod, hogy nem akarsz hozzámenni Galerihoz, és reggel máris indulunk Belajóba.

– Te intézted így, ugye? – kérdezte alig hallhatóan Tess. – Meglepődtem, amikor apám közölte, hogy Franciaországba kell mennem. Te álltál eléje az ötlettel, és rábeszélted, de miért?

– Galennak az volt a véleménye, hogy meg kell védeni téged, és úgy gondolta, erre az apácák a legalkalmasabbak.

–Mindig ezt teszed, amit Ben Rasid sejk mond neked?– Meggyőzött róla, hogy ez csak a javadat szolgálná.

30

– Igen, nagyon jó a rábeszélőképessége. – Tess hátrafordult, szembenézett Sachával.–Mégis meglep, hogy ennyire könnyen rá tud vermi téged, teljesítsd a kívánságait.

– Ez nem... – Sacha elhallgatott, és arca elkomorult. – Annyi igaz, hogy régen gond nélkül rábeszélhetett, engedjek az akaratának. Gondtalan piperkőc voltam csak akkoriban, akit jobban érdekelt a kabátja szabása, mint az, ami körülöttem történik.

Tess elgondolkozva figyelte Sachát.– Időközben viszont megváltoztál.– Szedikán változtatott meg. És Galen. – Sacha végigpillantott

aranybrokát öltözékén. – Bár elismerem, időnként ma is kedvemre van még némi csillogás és pompa.

– Nincs is semmi baj sem a csillogással, sem a pompával – mosolygott rá szeretettel Tess. – És az az üresfejű piperkőc mindig nagyon kedves volt hozzám!

– Nem, nem voltam az. Sokkal többet kellett volna tennem érted. Nem elég törődni, cselekedni kell!

– Ezt tanultad Szedikánban?– Ezt és még sok egyebet.– Akkor az igen érdekes ország lehet! Miért próbálsz lebeszélni róla,

hogy odamenjek?– Mert felelősséget érzek miattad.– És?– Bonyolult a helyzet... Nem akarom, hogy sebeket kapj.–Mégis beleegyeztél, hogy előidézd számomra ezt a mostani helyzetet.– Mert Galennak szüksége volt rád, és Szedikánnak is. Azt gondoltam,

nem lenne olyan rossz üzlet a számodra.– Megváltozott közben a véleményed? Sacha vállat vont.– Nem tudom... Galen... nem mindig... – Hosszú szünet után, halkan

folytatta: – Zalandanban Galen mindenható, és a népe rajong érte. Nagyobb a hatalma, mint akár az apámé.

– Azért az nem lehet olyan rossz, ha a népe szereti.–Nem érted. Galen vágya, hogy egyesítse Szedikánt, annyira erős

szenvedély, amely félresöpör bármi mást. – Komolyan nézett a lányra. – Nem akarom, hogy téged is elsodorjon, Tess!

– Miért lenne nekem közöm mindehhez? – nevetett a lány. – Csak vendégségbe mennék Szedikánba, három évre, talán még annyira sem.

Sacha látta, hogy Tess arca kipirul az izgalomtól, és úrrá lett rajta a nyomasztó érzés, hogy szavaival nem sikerült megingatnia.

– Három év nagyon hosszú idő lehet ám...– Csak egyetlen kérdésem van. Szerinted bízhatok benne, hogy Galen

betartja az ígéretét?– Igen.A lány közelebb lépett, és könnyedén arcon csókolta Sachát.–Jólesik az aggódásod, de minden tökéletesen fog sikerülni! – Parányi

levertség bujkált a hangjában, amikor folytatta. – Tudom, hogy csak zálogtárgy vagyok a barátod számára, de mikor voltam valaha is bármi más? Ha beleegyezem a feltételeibe, legalább némi esélyem lesz, hogy

31

elnyerjem a függetlenséget. Ilyen alkalmat soha többé nem kínál nekem senki. Mindkettőtöknek igazatok volt: nem olyan rossz üzlet.

– Tehát döntöttél?Tess bólintott, és egy lépést hátrált.– Jobb, ha rögtön meg is mondom neki. Hol van?– Az istállóban. Veled tartok!– Egyedül megyek! – A lány csibészesen rá–vigyorgott Sachára. Ne nézz

már olyan búskomoran! Pompásan sikerül minden!

32

2. fejezet

– Mit csinál? – kérdezte Tess az istálló ajtajában állva.Galen feléje fordult. A lenyugvó nap fénye élesen körülrajzolta a lány

karcsú alakját, s haját sötét lángokba borította.– Az úton Diranba megharapta a lovamat egy kígyó, és elfertőződött a

seb – magyarázta a férfi.– Sötétedik, lámpás kellene.– Éppen most akartam meggyújtani.– Ne hagyja ott a lovát! Majd én megcsinálom. – Tess fürgén az ajtó

melletti oszlopra akasztott lámpáshoz lépett. Alatta a polcon acél és kova hevert. Összeütötte őket, fellobbant a láng, és egy pillanat múlva már vitte is Galennak a világítószerszámot. A férfi látta, hogyan sejlenek elő finom tagjai a magas derekú, könnyű, kék batisztruha alól. Tess a vödör mellé tette a lámpást a földre, és a lóban gyönyörködött. Kezével megsimogatta az orrát.– Nagyon szép! Hogy hívják?

– Szeliknek.– Mi történt Telzannal?– Most fedezőménnek használom. Szelik is tőle származik.– Milyen békés! Csődörtől nem ezt várná az ember.A férfi érdeklődéssel nézett Tessre.– Mit tud a ménekről?– Nem eleget. Még sokat kell tanulnom. – Tess letérdelt Galen mellé. –

Mérges kígyó volt?– Igen, de csak könnyű sebet ejtett.– Milyen kenőcsöt használ?– Mustárfűből és rozsból készült.– Próbált már mentát keverni hozzá?– Nem.– Lehűti a bőrt, és így az állat elviseli, ha még forróbb a borogatás.– Honnan tudja?– Sok gyógyfűvel kísérleteztem, amikor a gróf egyik kancájának

megrándult a lába.– Kinyújtotta karját a férfi mellett, lecsavarta a rongyot Szelik bokájáról, és gyengéden megveregette a ló csüdjét. – Nézze csak! Látott már ennyire finom csontokat?

A lány csontjai ezerszer ilyen finomak, gondolta magában Galen. Úgy érezte, akár egy óvatlan simogatással is összeroppantaná. Csuklóján látta a halvány, kék ereket, s azt is, ahogy egy másik ott lüktet Tess halántékán, alig pár hüvelyknyire az övétől.

Egészen kivételes.– Kész csoda, hogy ilyen vékony bokák meg bírják tartani a teljes

súlyát! – Tess a vödörbe mártotta a rongyot, majd kicsavarta. – Még több forró víz kellene.

– Mindjárt hozok. – A férfi talpra emelkedett, az ajtóhoz lépett a vödörrel, kiloccsantotta belőle a vizet az udvarra, majd az istálló végében ment az üsthöz, és újratöltötte. – Miféle grófról van szó?

– Hm?– Tess a szemöldökét összevonva, erősen figyelt, miközben a ló lábára tekerte a kötést. – Ó, Sanvene grófról. Ő volt a zárda melletti birtok gazdája. Kitűnő istállót tartott, de egyik lova sem ért fel Szelikkel. –

33

A lány hátraereszkedett a sarkára, és csodálattal nézett fel a paripára.– Sok olyan lova van még, mint ez?

– Nincs két egyforma ló.– Igaz.– A nővérek hagyták, hogy meglátogassa a grófot?– Kezdetben nem. Úgy kellett elszöknöm – fintorgott Tess. – Meg sem

tudom mondani, hányszor csíptek nyakon, és cipeltek a főnöknő elé, hogy megdorgáljon.

– Milyen idős volt az az ember?– Nem tudom – rántotta meg a vállát Tess. – Sohasem kérdeztem.– Próbálja nagyjából megbecsülni! – Galen észrevette saját hangjában

az éles árnyalatot, s uralkodni próbált rajta, amikor a lány meglepetten fel¬pillantott.– Fiatal volt?

– Azt hiszem, már unokái is születtek – rázta a fejét Tess.Galen érezte, hogy némileg oldódni kezd a feszültsége. Odatette a

gőzölgő, forró vizet Tess mellé.– Maga kedvelte őt?– A lovait szerettem – felelte a lány. – Eleinte ingerült volt, de amikor

látta, hogy hasznomat veszi az istállóban, majdnem kedves lett.– Hogyhogy majdnem?– Például nem kiabált velem többé, és elment a fejedelemasszonyhoz,

hogy rábeszélje, engedjen át hetente kétszer. ,– Ezt meg mivel érte el?– Biztosította, hogy vigyázni fog rám, és azt mondta, különös

tehetségem van az állatok gyógyításához. Meg hogy Assisi Szent Ferenc is helyeselné, ha segítek szegény jószágokon. – Tess felkuncogott. – Ez volt az első alkalom, hogy valaha is egy szenthez hasonlítottak. A főtisztelendő anya alaposan meglepődött.

– Szóval a jeles grófnak sikerült még egy istállószolgát szereznie?– Engem nem zavart. Szerettem a lovakkal foglalkozni. Elviselhetővé

tették a zárdát. – Tess odafordult a férfihoz, arcán mohó lelkesedés csillogott. – Egyszer majd nekem is pompás istállóm lesz, és olyan lovakat fogok tenyészteni, mint Szelik és Telzan! – Szavait hallgatva Galen azon kapta magát, hogy tekintete végigsiklik a lány kecses nyakán, le egészen apró kebleinek felső, domború ívére, amelyet a ruha kivágása szabadon hagyott. Hófehér bőre hihetetlenül csillogott. Vajon milyen lágy lenne, ha megérintené a tenyerével.., mélázott Galen.

– Meg kutyákat fogok tartani, sőt talán postagalambokat is. – Tess levette a borogatás Szelik lábáról. – Nagyszerű élet lesz, nem igaz?

– Nincs szüksége divatos szalonra? Gyöngyözve buggyant elő Tess szájából a nevetés.

– Mi a csudát kezdenék egy szalonnal? El sem bírok képzelni unalmasabb dolgot, minthogy üldögéljünk, verseket olvassunk, Voltaire–ről és Rousseau–ról fecsegjünk! – A gyógynövények erős szaga elvegyült a lány testéből áradó levendula– és szappanillattal. Galen közelebb hajolt, hadd járja át minden érzékét a varázslatos aroma, ágyéka lüktetve megfeszült. Nem számított rá, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik. A teste máris készenlétben áll, hogy belehatoljon a lányba, aki viszont őt magát szinte észre sem veszi a ló mellett... Tess odapillantott rá.

– Holnap még nem indulhatunk Szedikánba. Szelik nem lesz elég jól.

34

A férfi mozdulatlanná dermedt.– Egy nappal később is megfelel. – Várt egy kicsit, majd mintegy

mellékesen kérdezte: – Gondolom, ez azt jelenti, beleegyezik a tervembe?– Persze! – tekintett rá meglepetten a lány. – Tudta jól, hogy így lesz!– Mondjuk, sejtettem, hogy jó esély van rá.– Mindegy, milyen szavakat használ. Tisztában volt vele, hogy nem

bírok ellenállni az ajánlatának. – Tess belemártotta a rongyot a forró vízbe.

– Azt hiszem, kezd kiszívódni a méreg, de még nem eléggé. Borogatnunk kell az éjszaka nagy részében, és mindig új gyógykenőcsre van szükség. Enyém az első forduló, maga menjen pihenni!

– Egyedül is meg tudom csinálni.– De miért tenné? Kettesben kényelmesebb.Galen nem vitatkozott. Elengedhetetlenül fontos volt a számára, hogy

minél erőteljesebben kötődjön hozzá Tess, és ez a mostani, közösen vállalt feladat alkalmas kezdetnek bizonyulhat. Mosolyogva állt fel.

– Igaza van, kettesben sok minden élvezetesebb. – Távolabb ballagott, és leült a Szelikével szemközti, üres bokszban heverő friss szénára. – Legyen hát magáé az első két óra, a következő kettő pedig az enyém. – Felhúzta térdeit, karjával átkulcsolta a lábát, tekintetét le sem vette Tess Rubinoff–ról. A lány könnyedén, finoman, kecsesen mozgott, minden egyes mozdulata céltudatos volt, életerőt sugárzott. Ruhájának rövid, puffos ujjai csupaszon hagyták szép vonalú karját, s apró, ügyes keze csodálni való gyengédséggel érintette meg a lovat. Az erő és a tűz micsoda ritka keveréke lakozhat a finom külső mögött! Galent soha nem vonzották a kis termetű nők, s a gyomra most mégis fájdalmasan összerándult, ahogy elképzelte, milyen szűk lenne férfiassága körül a lány öle, miközben ki–be csusszanna döfködve a testében...

Visszahúzódott az árnyékba, fejét az érdes falnak támasztotta, és igyekezett kiverni belőle az efféle gondolatokat. Nem akarta, hogy Tess máris tudatára ébredjen testi reakcióinak. A lányt most elborítják a hömpölygő remények, tervezgeti a jövőt..., pontosan ezeket az érzelmeket akarta felgerjeszteni benne.

Érezte, hogy felemelik az istálló szalmájáról, és megindulnak vele.– Sacha...? – susogta álmosan Tess.– Nem. Csitt, aludjon szépen! Felviszem a szobájába.Galen... A lány szemhéja mintha ólomból lett volna, nem bírta felnyitni.– És. Szelik...?– Rendbe jön. Már majdnem hajnalodik. Hűvös levegő csapta meg a

lány arcát, ahogyGalen kilépett vele a szabadba. Magához tért.– Most már hideg szorítókötéseket kellene feltennie, hogy visszamenjen

a duzzadás.– Elkezdtem a hideg vizes borogatást, amíg szundikált.– Nem akartam elaludni...– Nagyon sokat dolgozott, megérdemli, hogy nyugodtan alhasson. – A

férfi szavai hallatán Tess lassan, nehezen kinyitotta a szemét. Galen arca alig néhány ujjnyira volt csak az övétől. Álmosan bámult fel az éles metszésű arccsontokra, a keményen formált ajkakra. Hiszen eddig még

35

jóformán észre sem vette a száját, annyira uralkodott többi vonása fölött a hatalmas, sötét szempár. Biztosan észrevette, hogy nézi, mert most lepillantott rá, és elmosolyodott. – Aludjon, kilen! Nem lesz semmi baj. ígérem! Bízhat bennem.

A lány emlékezett Galen megingathatatlan el–szántságára, csöndes, gyengéd törődésére, ahogy az elmúlt órákban Szelikkel bánt. Igen, tudta, valóban megbízhat benne.

Lehunyta a szemét, és álomba merült Galen karjainak oltalmában.

A következő nap délutánjának harmadik órájában Tesst és Galent összeeskette Francis Desleps atya a Szent Megváltó katedrálisában. Galen az iszlám szokásait követte, hitében azonban keresztény volt, és hatalmas befolyással bírt Desleps atyára. Sikerült megszereznie á gyors esküvőhöz szükséges mentesítést, hogy elmaradhasson a háromszori kihirdetés és a máskor szokásos esküvő előtti formaságok.

Különös érzés töltötté el Tesst, ahogy Galennal az oldalán térdelt az oltár előtt. Ám persze mindez ugyanilyen különös lenne bármilyen más férfival, bizonygatta magában. A házasságkötés csupán egyszer fordul elő az ember életében, és igen valószínűtlen, hogy hozzászokhasson valaki. Elmosolyodott.

– Már egy ideje látom, hogy nevethetnéked van – jegyezte meg Galen, miután köszönetet mondtak a papnak, és kifelé indultak a padsorok közötti hosszú folyosón. – Megkérdezhetem, mi annyira mulalságos?

– Csak az jutott eszembe, természetes, hogy furcsán érzem magam. Végtére házasság az életben csak egyszer fordul elő.

– Olyan szavakat használsz, mintha természeti jelenség lenne – nevetett Galen. Karon fogta Tesst, és levezette a székesegyház lépcsőin az utca macskaköveire. – Egyébként távolról sem elképzelhetetlen, hogy újra férjhez menj. Szedikánban az élet korántsem a legbiztonságosabb állapot, és a jómódú özvegyeket igencsak sokán megkörnyékezik.

– Nem megyek többet férjhez! – szögezte le határozottan a nő. –Miért sétálnék saját jószántamból csapdába? Nagyon kellemes lesz az életem anélkül is, hogy az utamban lábatlankodna egy férj.

– Azoknak is megvan olykor az előnyük.– A védelemre gondolsz? Arra szolgákat is fel lehet fogadni.Galen a templom előtt várakozó hintóba segítette Tesst.– Nem a védelemre céloztam, inkább talán... a társaságra.– A legtöbb férj társnak is elviselhetetlen. Túlságosan is leköti őket az

elfoglaltság, hogy más nőket hajkurásszanak, nem foglalkoznak a saját feleségükkel. – Hátradőlt a párnázott ülésen.–Nem, sokkal jobb egy asszonynak, ha nincs a közelében férfi, aki zaklassa.

Galen is kényelmesen elhelyezkedett, s miközben a hintó rándulva meglódult, ajkán halvány mosollyal figyelte újdonsült feleségét.

– Majd meglátjuk, fenntartod–e ezt a véleményedet. Bizonyosan kell hogy legyen valamilyen oka, amiért a hitvesi kötelék intézménye máig fenn–maradt.

Tess meglepődve nézett rá.– Hogyne! A gyakorlati szempontok. A férfinak biztosnak kell lennie az

örökösei felől, az asszonyt pedig gyermekei apja már nem hagyhatja el, amikor lelohad a szenvedély első hulláma.

36

Galen higgadt, közömbös tekintettel figyelte.– Ez történik?Tess határozottan rábólintott.– Persze! Te is jól tudod! Fogadni mernék rá, hogy se Camilla nem

jutott az eszedbe többé, se az a másik nő, miután a kedvedet töltötted velük.

– Á, dehogynem gondoltam rájuk!–Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Tess. – És mikor?– Valahányszor csak a testem nőt kívánt. Tess elvörösödött, és sietve

másfelé fordult.– Ez még nem gondolkodás, csak kéjvágy. – Előredőlt, kibámult az

ablakon, és nyomban ismerős cégért pillantott meg. – Jaj, ott az az érdekes kocsma! Tegnap megkértem Sachát, menjünk el oda, de nem volt rá hajlandó. – Galerihoz fordult. – Te elvinnél ma este? – Sietve hozzátette: – Feltéve, hogy Szelik elég jól van.

– Magától értetődik, hogy a menyegzői lakomát el kell halasztani, ha Szelik nem örvend ragyogó egészségnek!

– Most miért nevetsz, Galen? Tisztában vagyunk vele mind a ketten, hogy ennek a ceremóniának semmi jelentősége.

– Felmérhetetlenül nagy a jelentősége! A nő türelmetlenül legyintett.– Pontosan tudod, hogy értettem! Csak a szövetség a fontos. Nos,

elviszel a kocsmába?– Miért ne? Tartozom neked egy vacsorával a Szelik melletti tegnap

éjszakai munkádért, és mellesleg hasznos tapasztalatokat is szereznél.

– Nagyon tetszik! – jelentette ki Tess, és pillantása körbesiklott a zajos kocsma teremben. Repedezett, nyikorgó deszkák borították a padlót, a fali–karokba állított fáklyák sötétfüstöt eregettek, amely csípte a szemet, és nyomában kékes felhő terjengett a levegőben. – Hát nem izgalmas, Sacha?

– Egyáltalán nem kellene itt lenned!– De még mennyire, hogy igen! – ellenkezett Tess. Állát felszegve, a

válla fölött pajkosan villantotta szemét Galenra, miközben helyet foglalt, és a férfi alája tolta a széket. – Férjes asszony vagyok, tehát jogom van oda menni, ahová csak kedvem tartja. Igaz, férjem uram?

– Bizonyos határok között. – Galen szenvtelen arccal nézett körül a helyiségben. – Mindenesetre nem látom okát, miért ajánlgatnám bárkinek is ezt a helyet.

– Hogy mondhatsz ilyet? – Tess az összekaristolt asztalra fektette kesztyűjét. – Egyszerűen ragyogó, és lefogadom, hogy kitűnő lesz az étel is.

– Ha csak nincsenek benne svábbogarak. – Sacha letelepedett Galen mellé, és intett a testes szolgálónak.

– A hajón sem találtam svábbogarat az ennivalóban. Kicsit unalmasan főztek, de a szakács tiszta volt, és biztos vagyok benne... Az ott egy szajha? – bámult Tess a piszkos zöld ruhás, szőke hajú nőre, az egyik matróz ölében. – Egész csinos, nem?

– Csinosabb, mint a fajtája általában – válaszolta Sacha, miközben a pincérnő minden udvariaskodás nélkül eléjük csapott három poharat, és teletöltötte vörösborral a nyakában szíjon lógó jókora bőrtömlőből.

37

– A fajtája? – komorult el Tess. – Nem szeretem ezt a szót! Úgy hangzik, mintha ló lenne vagy tehén.

Sachia egy legyintéssel elküldte a szolgálót, mi–után pillantásával felmérte az asszony hatalmas kebleit. Majd kibuggyantak a ruhájából.

– Elismerem, van is közöttük bizonyos hason–lóság.– Én viszont nem ismerek el semmi ilyesmit! Nőről van szó, nem

állatról! Csakis azért engedi így kihasználni magát, mert nincs más megélhetése.

– Hát a te Pauline–od? – kérdezte halkan Galen. – Ő miért engedi kihasználni magát?

– Pauline nem szajha, csak... – Tess kis ideig törte a fejét, gondolkozott. – Csak nem túl okos, és kevés dolog érdekli. Talán azért csinálja, hogy ne unatkozzon.

Sacha majdnem félrenyelt a szavak hallatán.– Ez nagyon is valószínű! Kétségkívül nem sajnálja a fáradságot, hogy...

hm... elszórakoztassa magát.Tess tudta, hogy most őrajta nevetnek, de nem érdekelte. Cseppet sem

tartotta fontosnak a testi örömök kérdését, legfeljebb enyhén kíváncsi volt. A környezet azonban sokkal érdekesebben bizonyult, semhogy efféle jelentéktelen dolgokra akarta volna pazarolni az időt.

– Éhes vagyok! Ehetünk?– Ó, hogyne! – Galen elhúzta a száját. – A férjnek kutya kötelessége,

hogy kielégítse a felesége... étvágyát.

– Hagyd abba, Sacha! – kacagott magatehetetlenül Tess, amíg az unokabátyja széles körben pörgette ide–oda a fogadó udvarán. – Teljesen berúgtál! Mindjárt a földön kötünk ki!

– Te sértegetsz! – mondta Sacha, és fontoskodóan nézett Tessre. – Azt hiszed, nem bírom a bort? Ez most rendkívüli ünnep, és egyszerűen vidám vagyok. Kimondhatatlanul vidám!

– És kimondhatatlanul részeg! – nevetett el–nézően Tess, és odatámogatta Sachát az ajtófélfához. – Akkora ünneplést csapsz, mintha a te eskü–vőd lett volna!

– Éppen azt ünneplem, hogy nem az enyém volt! – Sacha arcáról lehervadt a mosoly, szemét borongós könnyek futották el, és ujját gyengéden végighúzta Tess arcán. – Szegény kis kölyök...

– Mindenesetre egyelőre jobban tartja magát, mint te! – szólt Galen, amint utolérte őket. Kivágta az ajtót. – Gyere, feltámogattak a lépcsőn!

– Semmi szükség rá! – Sacha meglódult, és a lépcsőhöz támolygott. – Minden további nélkül képes vagyok... –A második lépcsőn megcsúszott a lába, és előrezuhant.

– Minden további nélkül képes vagy orra bukni.– Csak megbotlottam! – közölte méltóságteljesen Sacha.–Mégis, hogy

várhatod el az embertől, hogy könnyedén felsétáljon, amikor csak egyetlen nyavalyás gyertya világít?

– Furcsa, de én egész jól látok. – Galen talpra segítette Sachát, s fél karjával megragadta a derekát. – Alig végeztem még Szelik gyógyítgatásával, semmi kedvem újabb beteggel bajlódni!

– Szóval egy lóhoz hasonlítasz engem?

38

– Csak amikor józan vagy! Ha berúgsz, az értelmed határozottan egy napszúrásos tevére emlékeztet.

– Sértés, sértés után!– Mi egyebet várhatnál egy barbártól? – Galen megindult felfelé, és 6

cipelte barátjának legalább a fele súlyát.Sacha halkan dúdolni kezdett.– Hívjam a szolgáját? – kérdezte Tess.– Sacha már nem utazik személyzettel. – Galen megtorpant, jobb fogást

keresett, és Sacha karját a saját nyakába vette. – Ha úton vagyunk, Szaid gondoskodik mindkettőnkről.

–Tényleg? – Tess becsukta maguk mögött az ajtót, és figyelte, ahogy azok ketten felfelé kaptatnak. – Furcsa... – Az a Sacha, akit valaha régen ismert, mindig hatalmas szolgahaddal utazott, szakácsok, inasok, lovászok serege kísérte.

– Nem is olyan furcsa. A sivatagban csak útban lennének a szolgák. – Galen feljutott a lépcsősor tetejére, és visszanézett Tessre. – Menj a szobádba, hamarosan jövök én is.

A nő érezte, hogy ajkára fagy a mosoly, testén végighasított a döbbenet.

– Te is jössz?– Persze.– Hát persze... – motyogta Tess. Mi egyébre számíthatott volna?

Végtére is ez a nászéjszakájuk, nem igaz? A gyerek pedig szintén része az üzletnek, s ő sem kisbaba, akinek fogalma sem lenne róla, mitől jön létre a terhesség. Csakhogy a férfi azt mondta, időt hagy majd neki, ő pedig úgy hitte...

– Tess... – szólt hátra csöndesen Galen –, menj a szobádba!Tess idegesen bólintott, felszaladt a lépcsőn, megkerülte a férjét és

Sachát, hogy bejusson a hálóhelyiségbe. Nem lenne szabad csalódást éreznie Galen miatt... Tudta jól, hogy kevés férfi tartja be a saját háztartásában élő nőknek adott szavát. Maga mögött becsapta az ajtót, vadul dübörgő szívvel támaszkodott a deszkának, arca lázasan izzott. Ha majd hozzászokik, nem lesz már olyan szörnyű. Pauline kifejezetten szerette, ha meghágják. Tess gyakran hallotta, amint könyörög érte.

Csakhogy Tess nem volt Pauline.Mindegy, alkut kötött, és teljesítenie kell, amit vállalt.Levetkőzni... Igen, tudta, hogy ez is hozzátartozik. Ahhoz, hogy

felkészüljön az aktusra, meg kell válnia a ruháitól. Meztelennek kell lennie, mire Galen bejön.

Tess mély lélegzetet vett, és ellökte magát az ajtótól. Ujjai a tavasziasan élénkzöld ruha hátán hosszú sorban következő finom gyöngy gombokkal kezdtek bíbelődni.

Öt perccel később tökéletesen meztelenül feküdt a takaró alatt. Meleg volt a szobában, érthetetlennek tűnt, hogy miért remeg mégis. Hiszen minden simán lezajlik majd... Pauline szerette a dolgot, és a kocsmabeli asszony szemmel láthatóan szintén nem bánta, hogy a matróz gyömöszöli a keb...

Nyílt az ajtó. Galen belépett, megállt, és magasba emelte a kezében tartott gyertyát. Látta, hogyan kucorog Tess az ágy támlához húzódva, és elégedetlenül félrehúzta a száját.

39

– Minő öröm, ha az embernek Ilyen alkalmazkodó hitvese van! Beismerem, nem hittem volna, hogy ennyire szolgálatkész leszel.

– Egyáltalán nem érzem magam szolgálatkésznek! – Tess hangja reszketett, komoly erőfeszítésébe telt, hogy uralkodjon rajta. – Semmi kedvem hozzá.

A férfi arcáról eltűnt a komorság.– Akkor miért vagy ilyen engedelmes?– Nem engedelmesség ez, hanem becsület kérdése. Nyilvánvalóan nem

lehet gyerekünk, ha nem fogadlak magamba.– Értem. – Galen csak most csukta be maga mögött az ajtót. – Viszont

említettem már neked, hogy a beteljesítéssel tudok várni. – De azt mondtad... – Tess megkönnyebbült. Úgy hittem, meggondoltad

magad. –Meg szoktam tartani az ígéreteimet. Te leszel a legelső, akinek tudomására jut, ha meggondolom magam. – Galen letette az ónból készült gyertyatartót a legközelebbi asztalra, kibújt kabátjából, és a székre fektette. – Nem áll szándékomban, hogy kényszerítselek.

– Nem lenne kényszerítés, az üzlet az üzlet.– Tudod, az a különös rögeszmém van, hogy jobban szeretem a

lelkesedést a szenvedő beletörődésnél. – A férfi megoldotta csíkos nyakravalóját, és lehúzta. – Amúgy is lehetséges, hogy nem esel rögtön teherbe, és még a gondolata sem tetszik, hogy fogadat csikorgatva viseld el, valahányszor hozzád érek.

– Márpedig lelkesedést nem ígérhetek! – markolta még szorosabban a takarót Tess. – Nem hiszem, hogy túlságosan érdekelne az egész. Bár elismerem, kicsit zavarban vagyok. Pauline szereti, az igaz, de láttam már kancákat, amikor éppen meghágja őket a mén, és igazán nem úgy néztek ki, mintha... – keresgélte az odaillő szót –... mintha felettébb kényelmesnek találnák.

– Kényelmesnek? – mosolygott Galen. – Nem, azt valóban nemigen lehet mondani rá. És én sem ígérhetem meg neked, hogy nem fogsz fájdalmat érezni, de remélem, azért érdekesnek találod majd. – Kigombolta az ingét, levetette. – Amikor megmutatom neked, hogyan is történik.

Tess elbűvölten meredt a férfi izmaira. Domborúan, feszesen borították be széles vállát, karjait, mellkasát. Tekintetével követte a Galen törzsén háromszög alakban lefelé húzódó szőrzet vonalát, egész odáig, ahol eltűnt a fekete nadrágban. Olyan volt a bőre, mint a fényes bronz. Tess furcsa kis remegést érzett a hasában.

– Ha nem akarsz paráználkodni velem, minek veted le a ruhádat?– Mert lefekszem.– Velem? De miért? Van saját szobád! Galen elhúzta a száját.– A tamróviai nemesség szokásai mások. Zalandanban férjek és

asszonyaik nemcsak, hogy ugyanabban a szobában, de egyazon ágyban alszanak.

– Különös... Azt hittem volna, hogy a magánélet hiánya fárasztó lehet. – Tess megvonta a vállát. – Na, sebaj, majd biztosan hozzászokom.

– Őszintén remélem. Engedd le a takarót! A nő megdermedt, szeme tágra nyílt.

– Micsoda?!– Ülj fel, és told le magadról a takarót! Látni akarlak!

40

Tess érezte, hogy lángba borul az arca.– Nincs értelme, hogy nézzél, ha nem akarsz csinálni semmit.– Mindennek meg van az oka és a célja. Tedd szabaddá magad!Tess erőt vett félelmén, ellenérzésén, ellazította ujjait, és a takaró a

derekára hullott. Úgy érezte, mintha perzselne a bőre, dacosan felszegte az állát, és szúrósan nézett a férfi szemébe.

–Mi haszna lehet annak, hogy így közszemlére teszem magam? Nem vagyok olyan szépség, mint Camilla. Semmi örömöd nem lesz benne, ha bámulsz.

– Nem, Camilla tényleg nem vagy. – A férfi pillantása elidőzött Tess vállán, majd óvatosan lejjebb siklott a keblére. – Néha viszont az apróbb ékkő lapjai szebben csillognak a fényben.

– Máskor azonban annyira kicsik, hogy meg sem lehet mondani, csillognak–e egyáltalán vagy nem. – Tess alig kapott levegőt. Feszesnek érezte a mellét, mégis egyre tovább duzzadt a férfi tekintetétől. – Most már felhúzhatom végre a takarót, uram?

Galen lassan megrázta a fejét, tekintetét le sem vette Tess kebléről.– Inkább ne! Az az érzésem, hogy egész szépen haladunk.– Éspedig hová?– Hová? – mosolygott a férfi. – Afelé, hogy hozzászokjunk egymáshoz.

Mostantól fogva mindig meztelenül alszol majd az ágyamban, s én, ha úgy tartja kedvem, dédelgetni és cirógatni foglak. – Leült az ajtó melletti székre, és levetette bal csizmáját, majd a földre ejtette. – Térdelj fel az ágyra, és fordulj szembe velem!

Tess nem nézett rá, miközben félretolta a takarót, térdre emelkedett, majd Galennal szemközt a sarkára guggolt.

– Lehetetlen, hogy ebben élvezetedet találd! – Hallotta, ahogy a másik csizma is koppan a földön. – Szerintem csakis azért csinálod, hogy megszégyeníts.

– Nem szereted, ha nézlek?– Kényelmetlenül érzem tőle magam.– Pedig semmi okod rá! Rendkívül bájos vagy. A nő gúnyosan fújt egyet.– Ronda vörös a hajam, a szemem túl nagy az arcomhoz képest,

azonkívül...–Azonkívül neked van a leggyönyörűbb melled, legfinomabb karod és

lábad, amit valaha is láttam. – Galen szavai hallatán Tess éles, mély lélegzetet vett, és tekintetét szigorúan a falra szögezte a férfi válla fölött. – Nem hiszel nekem? – kérdezte Galen.

– Nem – nyelt nagyot Tess.– Ezek szerint ideje, hogy bizonyítékkal szolgáljak! Nézz rám! – szólt

Galen. Tess vonakodva fordította el tekintetét a fahól. Galen teljesen meztelen volt, könnyedén állt, enyhén szétvetett lábbal, feketébe és bronzba öltözött izmos szobortanulmány. A nő szeme elkerekült, ahogy pillantása lejjebb siklott a férfitesten, és meglátta ágaskodó merevedését. Galen követte a pillantását. – Íme, a bizonyíték! – ismételte halkan.

– Most valahogy... más vagy.– Más? Mint mikor?– Mint amikor azelőtt meztelenül láttalak.– Akkor még csak gyerek voltál – kuncogott a férfi. – Mellesleg azon az

éjszakán az aktus után láttál, nem pedig előtte vagy közben. Tudod, a

41

bizonyíték nem áll mindig kéznél. – Galen kis szünetet tartott. – Bár az igazat megvallva, pokolian nehezemre esett ma, hogy visszatartsam. – Felvette a gyertyatartót, és keresztüljött a szobán. Tess ösztönösen megfeszült, tekintetét mereven a férfi szemébe fúrta. – Hallgass ide jól! – mondta selymesen Galen. – Kívánatos nő vagy, annyira, hogy fájdalmat okoz nekem a vágy.–Megállt Tess előtt, és az éjjeliszekrényre tette a gyertyát. – Még mindig kételkedsz? – Tess szóhoz sem jutott. A férfi mérhetetlen gyengédséggel simított végig a haján. – Olyan kicsi vagy! – suttogta. – Múlt éjszaka, amíg néztelek, egyre csak az járt a fejemben, milyen szűk leszel majd, amikor rám feszülsz. Valahányszor csak eszembe jutsz, megkeményedek, és arra gondolok...

Tess úgy érezte, megfullad. A férfi alig–alig érintette csak meg, mégis szúró csiklandozást érzett a tenyerében, a mellbimbójában, a talpa közepén. Elkapta a tekintetét.

– Nem hiszem, hogy belém férnél.–Tudod te azt jól! A nő arra lett teremtve, hogy magába fogadja a férfit.

– Galen keze lejjebb csúszott, megérintette Tess nyakát. – Hogy kívánja a férfit. Lehet, hogy a kancák nem mindig élvezik a párzást, de mondd, nem láttál–e még olyat közülük, amelyik felveti a fejét, visszapillant, és farkával legyezve hátrál a csődör felé? – Galen hüvelykujja óvatosan megnyomta Tess nyakán a kulcscsontok közötti kis mélyedést, a finom bőr és az izmok alatt megérezte ereinek lüktetését. – Elbírod képzelni, mennyire szeretném, ha te is ezt tennéd nekem?

Tess összerezzent a döbbenettől.– Nem vagyok állat!–Tévedsz, eszem ágában sem volt, hogy megsértselek! Néha a szavak

nem eléggé tapintatosak. – Galen elengedte Tess nyakát, és maga mellé eresztette mindkét karját. – Még nem vagyok teljesen levetkőzve. Segíts! – A nő értetlenül bámulta. Miről beszél? Hiszen meztelen! Galen hátat fordított neki. – A varkocsomat összefogó szalag... Oldd meg!

Tess térdre emelkedett, és reszkető ujjakkal próbálta kibogozni a férfi haját összefogó fekete, bordázott selyemszalagot. Keble hozzáért Galeri forró hátához. Érezte, ahogy a férfi egész testében megrázkódik. Megpróbált hátrébb hajolni, ahogy a csomóval ügyeskedett, de újra hozzáért. Galen megremegett, de ezúttal Tess testén is végighasított a borzongás. Keble fájt, mellbimbója kemény lett, akár a kő, combjai között furcsa, ismeretlen lüktetés támadt. Mi történhetett vele...?!

– Úgy látszik, nem tudom... Talán jobb lenne, ha magad csinálnád!– Nem! – Galerinak torka mélyéből tört fel a hang. – A hagyomány

szerint Zalandanban ez a feleség dolga. Azt jelképezi, hogy csakis neki van joga szabaddá tenni a férfit, aki hozzátartozik.

Tess saját magát azonban egyáltalán nem tette szabaddá a feladat. Minden egyes tovafutó pillanattal egyre inkább érezte, hogy Galen mind jobban és jobban birtokolja, uralkodik fölötte. Végre, nagy nehezen sikerült kibontania a szalagot, és kihúzta a férfi hajából. Az ágy melletti asztalkára hajította, és megkönnyebbülten leült.

– Kész!Galen megrázta a fejét, még mindig háttal fordulva Tessnek. A gyertya

lángjának fénye megcsillant vállára hulló, fekete tincsein, izmainak játékán, Tess hirtelen vágyat érzett, hogy kinyújtsa a kezét, tenyerét

42

végigsimítsa a feszes bőrön, ujjaival beletúrjon Galen sörényébe, és hátrahúzza magához.

A férfi most szembefordult vele, hatalmasan, akár a szelídítetlen vad. Szeme ragyogva villogott, homlokába belelógott egy hajfürt, a többi keretbe foglalta arcát. Orrlikai kitágultak, azután két kezét lassan, félreérthetetlen hívogatással csúsztatta végig combjain. Tess levegő után kapkodott, hasizmai megfeszültek. Galen hozzá sem ért, mégis úgy érezte, mintha ezzel az egyetlen, érzéki mozdulattal valósággal odarántaná a saját testéhez.

– A gyönyör vágya bármelyikünkben felélesztheti az állatot, kilen. Remélem, hamarosan magad is rájössz erre! – Galen szaggatott, mély lélegzetet vett, és erősen összeszorította a szemét. – Egek, minél hamarabb!

Kinyitotta a szemét, hátralépett, majd lehajolt, és elfújta a gyertyát.Tess azt hitte, megkönnyebbülésnek kellene eltöltenie, a sötétségben

azonban csak még védtelenebbé vált. Látta maga előtt Galen sötét árnyékát, érezte a teste illatát.

– Feküdj le! – A férfi hangjában feszültség vibrált. – Nem bírom már tovább! Egyelőre befejeztük. – Hiszen még csak el sem kezdtek semmit..., gondolta kábán Tess. Galen csupán megsimította a haját, a nyakát, végignézte a testét, suttogott pár szót a kívánságról, a vágyról. Miért érzi hát úgy, mintha kötelék fogná össze kettőjüket? – Egyelőre!

Tess bemászott a takaró alá, és az ágy távolabbi szélére húzódott. Érezte, ahogy a következő pillanatban Galen súlya alatt lenyomódik a matrac.

A férfi odafeküdt melléje, de nem ért hozzá, bár minden izma görcsösen feszült.

Tess nem mozdult, csak a szíve dübörgött hevesen, és furcsán, érthetetlenül lüktetett az ágyéka.

– Nem értem ezt az egészet... – mondta bizonytalanul. – Miért csináltad?

Galen hangja fojtott volt, érdes, nehezen vette a levegőt–Mert úgy kell megkapnom téged, ahogy akarom, vagy sehogy.– Csak a gyerekért történik az egész. Ugyan, mi lehet a különbség?– Óriási! – Galen csak nagy sokára folytatta. – Civilizált emberek

vagyunk, nem leszek csődör, amelyik meghágja a kancáját. – Elnémult, és amikor ismét megszólalt, hangja indulatosan, keserűen csengett. – Mert Istenemre mondom, nem vagyok barbár!

43

3. fejezet

Mire másnap reggel Tess felébredt, Galen már nem volt ott, őt pedig csalódással vegyes megkönnyebbülés töltötte el. Felkavaró volt a férfi jelenléte, izgatta a lelkét, különös bizsergéseket gerjesztett a testében. Érezte, még mindig képtelen megérteni, felfogni a különös hatást. Zavarba ejtette a múlt éjszaka. Milyen rejtélyes, kiszámíthatatlan ember Galen Ben Rasid...

Tess gyorsan belebújt régi, sötétbarna lovaglóöltözékébe, amelyet Pauline minden könyörgése ellenére sem dobott még ki, és lefelé indult a lépcsőn. Éppen a fordulóba ért, amikor sötétvörös és krémszínű köntöst viselő fiatal férfivel került szembe. Lobogó fehér nadrágját hasított bőr csizmába tűrte, és az arca ismerősnek tűnt.

– Éppen a szobájába igyekeztem madzsira. – Udvariasan meghajolt. – A madzsiron egy órán belül indulni kíván. Megengedi, hogy most csomagoljam össze az útiholmiját?

– Nincs sok csomagolnivaló. Semmi értelmét nem láttam, hogy ilyen rövid tartózkodáshoz kipakoljak. – Tess elgondolkozva vonta össze a szemöldökét. – Maga Szaid, ugye?

A férfi ismét meghajolt.– Szaid Abdtil, madzsira.– Először nem ismertem meg. – Tess szeme vidáman csillogott. – Most

fel van öltözve.Szaid pislogott, láthatóan meglepődött.– Mehetek csomagolni, madzsira?Úristen, ez éppolyan merev és tartózkodó, mint a főtisztelendő anya

volt!– Feltétlenül! – válaszolta komolyan Tess. – Hol van a sejk?–Az istállóban. Szóljak neki, hogy látni kívánja?–Nem, menjen csak a dolgára!–Tess továbbindult lefelé a lépcsőn. –

Majd én megkeresem.– Kísérő nélkül? – Szaidon láthatóan döbbenet úrrá. – Az istállóban

férfiak vannak, madzsira!A nő türelmetlenül pillantott hátra.– És az mit számít?– Nem illendő! Maga a madzsira. Helytelen lenne, ha...– Majd én elkísérem, Szaid! – A lépcsősor alján Sacha bukkant elő. –

Menj csomagolni!– Ahogy kívánja, uram! – sóhajtott nyilvánvaló megkönnyebbüléssel

Szaid. Tess fejét csóválva nézte, ahogy a férfi távozik.– Semmi humora.– Szaid rendes fickó – mondta Sacha –, de rendkívül kényes érzéke van

a protokollhoz. Szedikán egy más világ.– Kezdek már én is rájönni. – Tess lement az utolsó néhány lépcsőfokon.

– Mi az a madzsira?Sacha elvigyorodott.– Nem mi, hanem ki. A madzsiron felesége. A tamróviai udvarban

„felséged” lenne a megfelelője.– Ezek szerint Galen a madzsiron?

44

– Ez is az egyik címe – bólintott Sacha. Fürkésző pillantással nézte unokahúga arcát, mosolya szertefoszlott. –Jól... jól vagy?

Tess elpirult, és kerülte Sacha tekintetét.– Valószínűleg jobban, mint te! Tegnap este szépen berúgtál ám!–

Elviharzott a férfi mellett, az ajtóhoz tartott. – Megyek, megnéztem Szeliket.

– Nem a férjedet?Tess pajkosan nézett hátra a válla fölött.– A férjem makkegészségesnek tűnt, amikor utoljára láttam. Szelik

viszont nem.– Most már sokkal jobban van – hallatszott Tess háta mögül. A nő

megpördült, és ott látta Galent állni az ajtóban. Kifejezéstelen arccal nézett rá a férfi, de szájának sarka árulkodóan megremegett–Egyébként örülök, hogy szerinted jól tartom magam.

Tess olyasfajta hangot hallott a háta mögül, ami gyanúsan emlékeztetett Sacha elfojtott nevetésére. Belepirult, ahogy felbukkant Galen emléke: ott áll előtte a maga ragyogó meztelenségében, fekete szeme izzik, fürtjei a vállára omlanak. Tess pillantása a férfi hajára röppent. Gondosan varkocsba fonta hátul, a tarkóján. Elegáns, fekete kabátot viselt, hozzáillő nadrágot, s nyakkendőjét ugyanolyan mesterkélt, bonyolult csomóra kötötte, akár Sacha. A tökéletesen civilizált külső segített, hogy összeszedje magát.

– Szelik alkalmas már az utazásra? A férfi bólintott.– Igen, de még nem cipelhet terhet. Néhány napig kötőféken vezérük.– Helyes – jegyezte meg Tess.– Örülök, hogy egyetértesz – hajtotta meg kissé a fejét Galen. –

Megvásároltam a fogadós egyik kancáját, hogy azon gyere Zalandanba. Elhányta már a csikófogát, igaz, de erre az útra megfelel. Most viszont, ha lennél szíves, menjünk reggelizni, hogy mielőbb útnak indulhassunk! A kíséretünk a határon túl vár ránk, az El Dabal oázisban.

Utazás Szedikánba... Kilútte volna, hogy valaha is eljut egy efféle barbár vidékre? Tess azon kapta magát, hogy hirtelen mohó vágy tölti el: vágjanak neki azonnal.

– Induljimk máris! Nem vagyok éhes.– Sebaj, ermi akkor is fogsz – felelte Galen. – Napnyugtáig nem állunk

meg, és vigyáznod kell az erődre. ,– Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem, uram! – ráncolta a

homlokát Tess.A férfi arcáról elillant a mosoly.– Még mindig jobb, ha én teszem, mint ha az . apád.– Ez igaz. –Szempillája alól Tess a férjére tekintett. – De ha

visszaemlékezel, rájössz, hogy rendszerint megtaláltam a módját, hogyan szeghetném meg a parancsait.

–Zalandanban erre nem lesz alkalmad.–Galen látta, ahogy a nő hirtelen megmerevedik, bezárul, és ettől azonnal megenyhült az arckifejezése.

– Az nem azt jelenti, hogy zsarnokoskodni akarok fölötted, csak a biztonságodra vigyázok.

–Apám is állandóan ezt hajtogatta, és például emiatt akarta legyilkoltatni Apollót, pedig a kutya szeretett engem. – Merően nézett Galen szemébe.

45

– Te is megtennéd?Galen némán figyelte a nőt, egy végtelennek tűnő percig, és csak

azután felelte, lassan:– Ha szükséges.Tess megdöbbent. Nem erre a válaszra számított. Hiszen Galen

megmentette Apollót! Most viszont kérlelhetetlen elszántság csillogott a szemében, ahogy ránézett. Semmi kétség nem maradt, hogy komolyan mondja. Tess mély, szaggatott lélegzetet vett.

–Talán nem volna baj, ha tisztáznánk valamit.– Türelmetlenül intett, amikor a férfi szólni próbált. – Tudatában

vagyok, hogy bizonyos értéket képviselek a számodra. Semmit sem fogok csinálni, amivel kárt termék magamban.

– Egyáltalán nem úgy értettem...– De még mennyire! Nem vagyok ostoba, tudom, mennyit érek neked. –

Tess a kocsmaterem felé indult. – Rendben van, reggelizek. Ilyesfajta apróság nem számít, és neked egyébként is kötelességed jól tartani engem. – Kihívó pillantást vetett a férfira. – De szabadságot ígértél nekem, és nem hagyom, hogy megszegd a szavad!

–A szabadságot majd akkor kapod meg, ami–Kor elhagysz – mosolygott a férfi. – És szeretem, ha Zalandanban úgy

mennek a dolgok, ahogy nekem tetszik.– Farkaséhes vagyok! – lépett előre gyorsan Sacha, megragadta Tess

könyökét, és könnyedén beférkőzött a nő meg Galen közé.–Ha netán végre mindketten túl lennétek már a kesztyűhajigáláson, ehetnénk talán? Gyere, Tess! Tudod jól, mennyire rosszat tesznek finom lelkemnek a viták! – Háta mögül hitetlenkedő horkantást hallott, és erre sértett képpel vetette oda: – Álszent! Sohasem törődtél a kifinomult érzelmeimmel! – Előrekormányozta Tesst.–Különben is, egyikőtök sem törődik velem, kezdek már unatkozni!

A sátrak számából ítélve Tess azt hihette volna, hogy kisebbfajta hadsereg szállta meg El Dabal pálmáktól árnyékolt oázisát. Ahogy ő, Galen, Sacha meg Szaid közelebb jutottak, legalább hetven lovas viharzott feléjük, mindannyian ugyanolyan sötétvörös és krémszínű, csíkos köntöst viseltek, mint Szaid.

– Szűz Mária! – fogta vissza kantárszárával a lovát Tess, amikor a zűrzavaros színkavalkádra nézett. – Még őfelsége sem utazik ekkora kísérettel!

– Lionel királynak azonban nem kell keresztülvágnia magát egy harcoló törzsektől szétszaggatott országon – válaszolta Galen. – Szedikánban a kíséret nemcsak dísznek való.

–Főleg nem akkor, ha Tamar magáénak követeli a határvidéket – tette hozzá fintorogva Sacha.

– Ki az a Tamar? – tudakolta Tess.–Tamar Hasszán sejk – felelte szórakozottan Galen, miközben levetette

gondosan szabott kabátját, maga elé terítette a nyeregkápára, leoldotta nyakkendőjét, azt is ráhelyezte, majd kigombolta ingének legfelső három gombját.

– Mit csinálsz? – faggatta Tess.

46

– Megszabadulok ezektől az ostoba béklyóktól. Otthon vagyok! – Galen könnyedén elmosolyodott, bronzszínű arcának sötétjéből elővillant hófehér fogsora. Tess elbűvölten nézte. A férfi most sokkal vadabbnak, felszabadultabbnak látszott, mint amilyennek valaha is látta. Homlokából forró szél libbentette félre fekete haját, szemében alig leplezett izgalom csillogott. Tess megértette, mennyire őszintén szólt Galen, amikor a harsogó kék égbolt alatt aranyló kopár homoktengerre azt mondta: „otthon”. Igen, a férfi szinte eggyé válni látszott ezzel a könyörtelen, egzotikusan gyönyörű vidékkel. – Hozd magaddal, Sacha! Előre kell sietnem hogy beszéljek Kalimmal.–Galen vágtára nógatta lovát, és Szaid dübörögve szegődött a nyomába.

Tess csak ült lova nyergében, és leste, amint Galen üdvrivalgás közepette belovagol az embertömegbe. Először mindenki mozdulatlanul állt, és éles, metsző hangokat hallattak. Azután hirtelen körülvették Galent, és Tess még a távolból is jól látta, ahogy a férfiak arcán szeretet és már–már a vallásos imádatra emlékeztető tisztelet tükröződik.

– Örülnek neki... – jegyezte meg elgondolkodva.– Persze! – helyeselt Sacha. – Neki köszönhetik, hogy El Zalán népe él

és virágzik.– Nem, szerintem többről van szó.Sacha komoly pillantást vetett a nőre.– Okos vagy, kölyök! Galen olyan, mint a kaméleon. Megtanulta, hogy

mindig az legyen, aminek lennie kell, hogy alkalmazkodjon bármilyen helyzethez, azt tegye, amit elvárnak tőle. El Zalán népének is megadja, amit kívánnak, és cserébe feltétel nélküli rokonszenvet és hűséget kap. Mondtam neked, hogy nagy a hatalma.–Ez volt a legelső alkalom, amióta csak útra keltek, hogy Tess némi kényelmetlen érzést tapasztalt. Ha Galen csakugyan olyan kaméleon, amilyennek Sacha leírja, akkor könnyen lehet, hogy a férfi, akit lassanként immár ismerni képzelt, valójában nem is létezik. Egyszerre nagyon egyedül érezte magát ebben a vad országban. – Most már késő, hogy meggondold magad – tette hozzá Sacha.

Tess felszegte a fejét.– Nem gondoltam meg magam! Na jó, legfeljebb egy kicsit... – Vágtába

ugratta a lovát. – Gyere, menjünk! Éhes vagyok.A harcosok elhallgattak, amikor Tess a közelükbe léptetett, ő pedig

kényelmetlenül érezte magát, és örült, amiért az oldalán ott van Sacha. Galen egy feltűnően jóképű fiatalemberrel beszélt éppen, aki gyönyörű, pej színű herélten ült. Annyira belemerültek a társalgásba, hogy Tess szinte idegennek érezte magát... és végtelenül magányosnak.

– Mi hír Tamarról? – kiáltotta oda Sacha, amint hallótávolságba ért a két férfihoz.

– Semmi nyoma – felelte komoran Galen –, de az még nem jelenti, hogy ne lenne itt, a közelben.

A szép fiatal férfi elpirult, és gyorsan mondta:– Mindent alaposan átkutattam, madzsiron.– Az nem jelent semmit. Tamar agyafúrt farkas. – Galen elfordult, és

halkan mondott valamit a férfinak.Tesst feldühítette, hogy Galen ügyet sem vet rá, de nyomban rájött,

mennyire ostoba érzés ez. A megállapodásukban sehol nem szerepelt,

47

hogy Galennak minden pillanatban mellette kellene maradnia, és nyilvánvaló, hogy neki kell gondoskodnia saját magáról. Merészen odalovagolt Galerüioz, és megállította lovát a férfi előtt.

– Fáradt vagyok, vizet és ennivalót óhajtok.Galen szórakozottan nézett rá, majd könnyedén a mellette álló férfira

intett.– Bemutatom a feleségemet, Kalim. Tess, ő Kalim Ranmir, a harcosaim

parancsnoka.Kalim nemes vonásain meglepődés és neheztelés suhant át. Udvariasan

meghajtotta a fejét.– Madzsira...– Üdvözlöm, Kalim úr! – biccentett Tess, és újra Galerihoz fordult. –

Mint már említettem, uram, éhes vagyok!A férfi kihallotta hangjából a dacosságot, és szeme összeszűkült.

Észrevette Tess szája körül a feszült vonásokat, nem kerülte el figyelmét, milyen mereven tartja karcsú testét a nő. Mosolyogva szólalt meg.

– Tehát legfőbb kötelességem, hogy kedvedben járjak, és gondoskodjak az étkezésedről. Ezt a témát már korábban is megbeszéltük, úgy tűnik. – Szaidhoz fordult. – Vezesd az úrnőt a sátramhoz, Szaid, és szolgálj fel neki mindent, amit csak kíván.

– Utánam jössz te is? – kérdezte Tess. Galen láthatóan meglepődött.– Ezt akarod?– Ahogy tetszik. – Tess megrándította a vállát, remélte, hogy sikerült

könnyed mozdulattal tennie. – Csak tudni akarom, számíthatok–e rád. – Mielőtt azonban még Galen válaszolhatott volna, megfordította a lovát, és egyenes derékkal, felszegett fejjel keresztüllovagolt a harcosok tömegén. – Ki ez a Kalim? – kérdezte Tess Szaidtól, aki mellette lovagolt Galen csíkos sátra felé, közvetlenül egy csillogó kis kék tó partján, amely mintha éppen az oázis közepe lett volna.

– A madzsiron után ő rangban a második a seregben. Kalim nagyszerű harcos, és rendkívül tisztelik.

– Azt hittem, Sacha következik Galen után.– Ó, dehogy! – rázta a fejét hevesen Szaid. – Az lehetetlen volna. Sacha

úr idegen, ő nem El Zalán népéből származik.Tess elhúzta a száját.– Nem túl sok egy idegentől, hogy barátja lesz a maguk

madzsiron]ának, és még harcol is az ügyükért?– Nem akartam megsérteni – ingatta a fejét Szaid. – Ő igaz barátja'El

Zalán népének, és Sacha urat mindenki szereti.Mégis nyilvánvaló, hogy nem fogadták el maguk közé tartozónak, ennyi

év után sem. Tessben továbbfokozódott az idegenség érzése.– Pompás lehet neki!– Mindenesetre úgy tűnik, jól érzi magát. – Egy futó pillanatra mintha

apró mosoly bukkant volna fel Szaid ajkán. – Az asszonyaink kiváltképpen kedvelik. – A mosoly szinte azonnal elillant, mintha Szaid maga is megdöbbent volna szavaik nyíltságától.–Bocsásson meg, madzsira, nem akartam tiszteletlen lenni.

– Szó sincs róla! – vetett elkínzott pillantást a férfira Tess. – Értsük meg egymást! Úgy látszik, elég sok időt fogunk együtt tölteni. Ennem vagyok olyan, mint a törzs többi asszonya, és nem is áll szándékomban ugyanúgy

48

viselkedni, ahogy ők. Sokkal inkább hozzászoktam az istállóbeli beszédhez, mint a női pletykálkodáshoz. Nem fogok megsértődni, ha olyan megjegyzést tesz, amit esetleg maga tapintatlannak tart. – Kis ideig hallgatott. – Sőt valójában, ha beszélgetünk, akkor kevésbé érzem magam... – Kereste a szót, amely nem árulja el védtelen sebezhetőségét. Végre kibökte: – ... egyedül.

Szaid tekintete ellágyult, amíg a sátor előtt leugrott lováról, és odalépett, hogy a földre segítse Tesst.

–Nem lesz egyedül! Az udvar asszonyai megtiszteltetésnek veszik mind, ha a madzsira barátnői lehetnek. A madzsiron nem is tűrne el semmi mást.

– Majd meglátjuk.–Szaid kezére támaszkodva Tess átvetette lábát a nyeregkápán, és lecsúszott a féloldalas, női nyeregből. – Mindenesetre azt hiszem, magamnak kell megvívnom a csatáimat, és nem támaszkodhatok a gazdájára.

Megfordult, belépett a sátorba.

Szaid vizet hozott a mosdáshoz, és miután Tess felfrissítette magát, nyomban nekilátott, hogy vacsorát szolgáljon fel úrnőjének. Megterített a bonyolult és gyönyörű mintájú perzsaszőnyegen, és zamatos, ízesen fűszerezett nyúlpörköltet tálalt. Összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint előző este a kocsmabéli vacsora.

– A madzsiron meg az unokafivérem nem csatlakoznak hozzánk?Szaid a fejét rázta.– Ők a férfiakkal étkeznek, a tűz mellett.– Csakugyan? – Most, hogy már pihent egy keveset, kezdtek oszlani

Tess első félelmei, hogy miféle különös helyzetbe került. – Akkor talán helyesebb, ha én megyek oda hozzájuk.–Felkapta tányérját, és már majdnem talpra állt, amikor észrevette, hogy Szaid döbbenettől rémülten rázza a fejét. – Ne tegyem?

– A madzsiron kimondhatatlanul megdühödne rám, ha engedném, hogy elhagyja a sátrat. Az nem lenne...

– ülendő – fejezte be helyette Tess. – Ahhoz képest, hogy ez egy barbár ország, kényelmetlenül szigorúak a szokásaik.

– Barbár? – Szaid láthatóan megsértődött. – El Zalan népe egyáltalán nem az! A többi törzs talán igen, de mi betartjuk a madzsiron törvényeit! – Összevonta szemöldökét.–Ugye nem megy oda a tábortűzhöz?

– Nem. – Tess túl fáradt volt ma este, semhogy megvívja a harcot a helytelenítéssel, ha szembeszegül a helyi szokásokkal. Azon kívül kezdte megkedvelni Szaidot, és nem akarta, hogy Galen rázúdítsa a haragját. – De nagyon meleg van idebent a sátorban.

A férfi gondolkodott egy keveset.– Leteríthetnék egy szőnyeget a bejárat elé, ott úrnőm is élvezni tudja

az esti szellőt. Eloltom a lámpást, akkor láthat is, de magát nem vehetik észre a férfiak.

– Nem szűk... – Tess elharapta a szót. – Kitűnő! Ahogy gondolja. Terítse ki azt a szőnyeget, kérem!

Valóban hűvös volt a szellő, ahogy arcát simogatta a sátor előtt, s Szaid védelmezőén telepedett saját szőnyegére, nem messze tőle, alig pár lépésnyire. Tess azonban nem a hűvöset kereste, elviselte volna akár a

49

sátor hőségét is, azt azonban alig bírta tűrni, hogy teljesen kizárják mindabból, ami vele szemközt, a tavacska túloldalán zajlik a tábortűz körül. Nevetés kúszott a levegőben, olyan férfiak könnyed, fesztelen beszélgetése, akik hozzászoktak, hogy együtt töltik az időt. Tess szemernyi félelmet sem érzett már, és kimondhatatlanul vágyódott, hogy elvegyüljön a férfiak között.

A tűz túloldalán Galen alakját pillantotta meg. Szeme elkerekült a hitetlenségtől. A férfi hátravetette fejét, és szívből jövően hahotázott valamin, amit Kalim mondott neki. Tess látta, ahogy Kalim elmosolyodik, a tűz körül ülő férfiak apránként közelebb húzódnak Galenhoz, mintha csak mágnes vonzaná őket. Mindeddig halvány elképzelése sem volt Galerinak erről az oldaláról. Vajon a lelkéből fakadó melegséget és nyíltságot csupán a sajátemberei előtt tárja fel? Nem, bizonyára Sacha is láthatta már ilyennek, hiszen Galenhoz szegődött, és hat éve harcol már a zászlaja alatt.

Keserédes, szinte emberi hangú sírás hangzott fel, és Tess meglepetten fordult arrafelé. Szaid játszott a nádfuvoláján, és a zene, amely szétáradt az éj sötétjében, elvegyült a homokkal, a tűzzel, kimondhatatlanul szívbe markoló volt, és tökéletesen illett a helyhez, az alkalomhoz.

– Szép volt, Szaid – jegyezte meg Tess, amikor a férfi végül elvette szájától a hangszert.

– A madzsiron nem bánja – nézett maga elé kissé zavartan Szaid. –Segít eltölteni az időt, habár a madzsiron testőre számára nem...

– Illendő – fejezte be Szaid helyett Tess. Kezdett torkig lenni ezzel a szóval. – Akkor hát illendőnek kell lennie! Minden az, ami szép! Játsszon tovább!

– Nem óhajt még bemenni?–Nem, még egy darabig itt maradok. – Gyorsan hozzátette: – Igaza volt,

kellemesen hűsít a szellő. – Ezen kívül figyelni akarta Galen arckifejezését, ahogyan társaival beszél a tábortűz körül. Vajon, ha elég sokszor tanulmányozhatja úgy, hogy a férfi nem tud róla, és ezért védőfalat sem emelhet maga elé, akkor beleláthat a lelkébe?

Szaid újra játszani kezdett a fuvolán, Tess pedig kényelmesebben elhelyezkedett a szőnyegen, és tekintetét elbűvölten függesztette urára.

Közel tízre járt már az idő, amikor Galen végre otthagyta a tüzet, és a tavacskát megkerülve sátrához indult. Meglepetten torpant meg Tess előtt.

– Azt hittem, mostanra már lefeküdtél. A nő feltápászkodott.– Fáradt voltam csak, nem álmos.– Szaid mindennel ellátott, amire szükséged volt?– Igen, kivéve a kellemes társaságot. – Csípősen folytatta: – Amitől

viszont te meg Sacha nyilvánvalóan nem tartóztattátok meg magatokat!Galen félrehúzta a sátor bejáratát takaró lapot, és Tess belépett előtte.

A férfi levetette burnuszát, és az alacsony kerevet párnáira hajította.– Majdnem két hétig voltam távol. Kalimnak sok mindenről kellett

beszámolnia.– Nem úgy néztél ki, mint aki éppen államügyekről tárgyal.A férfi odafordult Tesshez, és felvonta szemöldökét.– Ez pontosan úgy hangzott, mintha zsémbes feleség mondaná.

50

Tess elpirult.– Szó sincs róla! Csak kíváncsi voltam, és... és unatkoztam. Odamentem

volna hozzátok, de Szaid már a puszta gondolattól is kis híján elájult.– Érthető.–Miért? Ha a tamróviai udvar útra kel, a nőket nem zárják be egy

fülledt, zsúfolt sátorba.– Kényelmetlennek találtad a sátrat?– Nem. – Tess körülpillantott. Vastag, gyönyörűen mintázott szőnyeg

borította a földet, amerre csak a tekintete mozdult, mindenütt tarka selyempárnák hevertek, bonyolult formájú rézlámpások és drágakövekkel ékes ezüst gyertyatartók álltak. – Bőven láttam a palotában helyiségeket, amelyek távolról sem voltak ennyire gazdagon berendezve. – Tess visszatért alapvető bajához. – Mégsem szeretem, hogy be vagyok ide börtönözve.

– Majd gondolkodom rajta, hogyan tehetném kellemesebbé.–De én egyszerűen nem akarok itt lenni! Miért nem csatlakozhatom

hozzátok esténként a tábortűz mellett? Ha az udvarban nem...– A ti udvarotok férfiai nem voltak négy hete asszony nélkül–szakította

félbe nyersen Galen. – Mellesleg a tamróviai udvaroncok az én harcosaimhoz képest olyan szelídek, mint az egynapos kutyakölykök.

–Csak nem azt akarod mondani, hogy sértően bánnának velem? – meresztette nagyra a szemét Tess.

– Nem, mert hozzám tartozol, és semmiképpen nem viselkednének szemtelenül. De rád néznének, merevedésük támadna, és fájdalmat éreznének.

– Olyan durván beszélsz! – vetette oda Tess lángvörösen.– A tény maga durva, neked pedig meg kell értened! Nem engedhetem,

hogy az embereim fölöslegesen szenvedjenek.–Inkább én szenvedjek!–csattant fel Tess. – Azt hittem volna, hogy

megtanítod őket, hogyan uralkodjanak az ösztöneiken. Elvégre nem is vagyok olyan vonzó.

– Hogy az vagy–e, vagy sem – mosolyodott el halványan Galen –, azt hiszem, már tegnap este tisztáztuk.

Tess nem hitte volna, hogy az arca még ennél is jobban éghet, de rá kellett jönnie, hogy tévedett.

– Ki van zárva, hogy mindenki úgy odalenne értem. Szerintem neked kicsit furcsa az ízlésed.

A férfi halkan elnevette magát, arca éppolyan kisfiúslett, mint amikor harcostársaival tréfálkozott vidáman.

– Biztosíthatlak, hogy az ízlésem egyáltalán nem rendkívüli. Benned olyan tulajdonság lakik, amit még kevés nőben tapasztaltam.

– Mi lenne az? – kérdezte óvatosan Tess.– Maga az élet. – Galen fogva tartotta Tess pillantását, és arca hirtelen

elkomolyodott. – Soha nem láttam még asszonyt, akiben annyi élet lett volna, mint tebenned, kilen.

Tess apró remegést érzett a hasában, mikor a férfira nézett. Elkapta tekintetét, és a szőnyeg mintázatát tanulmányozta.

– Szóval a nőid unalmasak?– Nem unalmasak – válaszolta halkan Galen –, de a sátor sem borul

fénybe pusztán attól, hogy belépnek.

51

A remegés visszatért, és Tess alig kapott levegőt.– Szép szavak... De valójában azt akarod mondani, hogy muszáj itt

maradnom a sátorban.– Annyit mondok, hogy magamnak szeretném tartogatni a

fényességedet.Öröm áradt szét Tessben, kábítóan, csillapíthatatlanul. Nem szabad

hagynia, hogy a férfi így játszadozzon az érzelmeivel, gondolta elkeseredetten. Sacha is megmondta, hogy Galen mindig azt nyújtja, amit éppen elvárnak tőle. Talán azt hiszi, hogy ő maga hízelkedésre vágyik.

– Mondtam már, ezek csak tarka sallangok, cifra szavak. – Tess másra terelte a szót, és közben erőnek erejével férjére emelte a szemét. – Más vagy így, ebben az öltözékben.

– Még barbárabb?– Nem ezt mondtam! – tiltakozott gyorsan Tess.– De ezt gondoltad – mosolygott keserűen a férfi. – Sok mindent

elfogadtam a ti civilizált nyugati szokásaitok közül, de mindent nem vagyok hajlandó feladni. A mi ruháink anyaga vékony, kényelmes, a fehér szín pedig visszaveri a nap tüzét. –A sarokban álló kis ládához ballagott.–Erről jut eszembe, nagyon meleged lehet a lovaglóruhádban. Ezen változtatnunk kell. – Addig kutatott, amíg talált egy hasonló öltözéket, mint a sajátja. – Vedd fel ezt! – dobta oda a ruhát Tessnek. – Sokkal kényelmesebbnek fogod találni.

– A sajátom is kényelmes.– És éppen elég kevéssé vonzó, hogy még én is megfelelőnek találjam,

amikor kijössz a sátorból az embereim közé. De nem, amikor kettesben vagyunk! Vedd fel, amit adtam!

Át kell öltöznie, hogy kedvében járjon Galennak... Tess tudta, hogy ez a feleségek kötelessége, mégis annyira... bizalmaskodónak tűnt a helyzet. Megváltozott körülöttük a légkör, hirtelen sűrűbb lett. Érezte kezében a fínom pamutkelme anyagát, a sötétségen átszűrődött Szaid fuvolájának sírása, testét perzselte Galen tekintete. Nagyot nyelt.

– Jól van... – Tess elkezdte kigombolni barna ruhájának legfelső gombjait. A férfi nézte egy darabig, majd hátat fordított, és a sátor bejáratához indult. –Elmész?–kérdezte döbbenten Tess.–Azt hittem... – Elhallgatott, megnyalta az ajkát.

– Azt hitted, hogy megint nézni akarlak – mosolygott Galen. – Úgy is van. Csakhogy tegnap sokkal könnyebb volt a fogadóban, magunk körül a civilizáció ezernyi csapdájával. Itt szabadabb vagyok, és jobban kell vigyáznom. – Felemelte az ajtóul szolgáló sátorlapot, és megállt előtte. A holdfény körülrajzolta árnyékát az éjszaka sötétségében.

Nem, tehát mégsem megy el! Megkönnyebbülés lett úrrá Tessen, de az érzésbe zavar és félelem keveredett. Biztosan csak azért nem akarja itt hagyni, mert tudja, mennyire magányos ebben az idegen országban, bizonygatta némán. Pedig őt igazán nem is érdekelné, ha visszamenne bajtársaihoz a tűz mellé. – Dépeches–toi! – nógatta halkan a férfi, és hátra sem nézett. Siess...

Tess sietve kikapcsolta a csatokat, és néhány perc múlva meztelen testére öltötte a lágy, könnyű öltözéket. Túl nagy volt neki, szegélye a földet seperte, ujjai is nevetségesen hosszúnak bizonyultak. Apró termetén a ruha inkább nevetségesnek látszott, mintsem érzékien

52

csábítónak. A ládához sietett, és addig turkált benne, amíg egy hosszú, fekete selyempántot nem talált. Háromszor is körbeérte a derekát, mire végre csomót kötött rá, a ruha ujjait pedig könyékig feltűrte. Annyira bő volt az öltözék, hogy kényelmetlennek is érezhette volna, a kelme azonban könnyűnek és szellősnek ígérkezett, főleg a lovaglóöltözékéhez képest. Megrázta, és kissé összeborzolta a haját, mielőtt harciasan a sátor nyílásához lépett volna.

– Ostobán nézek ki! Ígérd meg, hogy nem nevetsz rajtam!– Muszáj? – Galen továbbra is a tó túloldalán lobogó tűz felé nézett. –

Pedig a világon olyan kevés a nevetnivaló.– Mindenesetre semmi kedvem, hogy éppen én szolgáltassam hozzá az

okot! – Tess megállt Galen mellett, és morcosan felnézett rá. – Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem úgy nézek ki, ahogy szeretted volna. De ez mind csak a te hibád! Megmondtam, hogy nem vagyok csinos.

– Meg, már többször is. – A férfi tekintete először Tess arcára esett, majd végigkúszott a testén. Száján kis mosoly bukkant elő. – Egy cseppet... hm... nagy neked. – Komolyan folytatta: – Mégis tévedsz, pontosan ezt akartam látni!

– Igazán? – ráncolta a szemöldökét kétkedően Tess. Hogy is lehetne elvárni tőle, hogy megértse a férfit, ha az pillanatról pillanatra változik? Múlt éjjel még ruhátlanul akarta nézni, most pedig azt szeretné, ha tetőtől talpig bebugyolálná magát. – Abban viszont igazad volt, hogy ez sokkal kényelmesebb, mint a lovaglóruhám.

– Örülök, hogy te is így gondolod! – Galen elmosolyodott.–Igazán kellemetlenül érintett volna, ha tévedek.

–Úgysem ismernéd be soha! A férfiak egyszerűen képtelenek rá. Az apám...

Galen bosszúsan ráncolta a homlokát.– Elegem van már belőle, hogy minduntalan az apádhoz hasonlíts

engem!Ezt Tess őszintén meg tudta érteni.– Bocsáss meg! – válaszolta őszintén. – Tudod, kevés férfit ismerek, így

aztán lehetséges, hogy igazságtalan vagyok. Igazad van, ha tiltakozol, amiért ugyanoda skatulyázlak be, mint az apámat, mert ő távolról sem rokonszenves ember.

Galen elhúzta a száját.– Tényleg nem az. – Kinyújtotta kezét, és óvatosan megsimította Tess

haját. – De neked már nem kell többé aggódnod miatta, kilen.– Nem aggódom én – rándította meg a vállát a nő. – Csak időpazarlás

lenne olyasmivel foglalkozni, amin az ember úgysem változtathat. Értelmesebb dolog tudomásul venni a rosszat, és élvezni a jót, amit az élet nyújthat.

– Igen, sokkal értelmesebb. – Galen ujjai lejjebb kúsztak, és megérintette Tess szeme alatt az árnyékokat. – Kegyetlen iramot diktáltam, amióta eljöttünk Diranból. Meghajszoltalak. Nagyon fárasztó volt neked ez a nap?

Tess bőrét csiklandozta az érintés, ugyanaz az izgalom és rémület járta át, mint előző éjszaka. Ügyelnie kellett mozdulataira, nehogy ösztönösen hátralépjen.

53

–Nem, de úgysem ismerném be, hogy ennyire gyenge vagyok. Nem aludtam túl jól az elmúlt éjjel.

– Megbánta, hogy a szavak csak így kibuktak belőle, és legszívesebben a nyelvébe harapott volna.

– Azt akarom mondani...– Pontosan tudom, mit akarsz mondani! Én sem aludtam jól. – Galen

megfordította Tesst, és gyengéden a sátor felé tolta. – Ezért siettünk ma ennyire. Azt akartam, hogy fáradt legyek, és aludni tudjak. Jó éjszakát, kilen!

– Te nem jössz?– Hamarosan. Menj, feküdj le!Tess vitatkozni akart, a férfi azonban máris hátat fordított neki, és

feszes tartása valamiért visszafojtotta az ellenkezést. Mégsem volt kedve otthagyni a férfit, Tess nem is tudta, miért.

– Mikor indulunk holnap?– Pirkadatkor.– Mennyi ideig tart az út Zalandanba?– Még öt napig.– Megfogunk...– Menj lefeküdni, Tess!A nő szinte ijedten ugrott a Galen hangjából felcsattanó indulattól, és a

sátorhoz sietett. – Jól van, jól van...Belépett, majd visszafogta lépteit, ahogy a függönnyel elválasztott

hálótérhez közeledett. Végtére is nincs mi elől futnia, főleg, ha Galen még csak nem is üldözi.

Elhúzta a vékony függönyt, és végignyúlt az alacsony, széles kereveten feltornyozott párnák között. Lenne még egy–két szava a barbárságról, gondolta, amikor befészkelte magát a selyempárnák közé. A kerevet ezerszer kényelmesebb volt, mint a fogadóbéli ágy...

Tess göndör haja sötét gránátszínű lángként terült szét a feje alá húzott halvány selyempárnán. Ruhája szétnyílt, szabadon látni engedte finom vonalú vállát, bársonyosan puha bőrét, amely még a párna selyménél is élénkebben csillogott.

Galen kitartó tekintetétől a nő megmozdult, félig arrafelé fordult, szép formájú lába előtűnt a köntös redői közül. Nem buján vastag, hanem erős, izmos comb tárult a férfi éhes szeme elé.

Elbűvölő... Galen fájdalmas görcsöt érzett az ágyékában, amint ott állt, és nézte Tesst, a feleségét. Szántszándékkal adott neki túlságosan is nagy ruhát, hogy ne kelljen öltözetlenül látnia, mint az előző éjszaka, de érdekes módon ez a mostani félmeztelenség még inkább felgerjesztette a vágyait.

Az az oka, hogy újra itthon van, Szedikában, bizonygatta magában Galen. Lehetetlen, hogy ez a félig–nő, félig–gyerek okozza testében a feszült kavargást. Mihelyt hazai földre tette a lábát, mindig háborgó, vad nyugtalanságot érzett. Túl élénken rajzottak még benne hajdani kicsapongásai és dorbézolásai, mihelyt visszatért a sivatagba. Ez a háborgás azonban soha nem volt még ennyire erős, a vágy, hogy magáévá tegyen egy nőt, ennyire nyersen felkavaró...

De képes uralkodni rajta! Muszáj uralkodnia rajta!

54

Miért? Hiszen ez is csak nő, akár a többi...Nem, nem fogható senki máshoz sem! Férfihoz illő az, amit a becsület

fogalmáról gondol. Üzletet kötött, s be is fogja tartani. Galen tudta, csak a kezét kellene kinyújtania. Rátehetné tenyerét a Tess ölét borító lágy, rugalmas szőrzetre, és megveregethetné, mint Szeliket. Addig simogathatná, dörzsölgethetné a nő testének gyönyört hozó titkos pontját, amíg csak fel nem kiált a kéj mámorában. Térdre emelhetné, és magáévá tehetné.

Magáévá tehetné... A kifejezés lehűtötte Galen lázát. Csak a valódi barbár folyamodik erőszakhoz nőkkel szemben.

Sietve levetkőzött, elfújta a sátorrúdról függő rézlámpás gyertyáját, és odafeküdt Tess mellé a párnákra, gondosan vigyázva, nehogy hozzáérjen a nőhöz. Görcsös fájdalom sajgott az ágyékában. Hátat fordított Tessnek, szíve úgy dübörgött, mintha rögtön ki akarna szakadni a mellkasából.

Úrrá lesz rajta! Nem vadember ő, aki...Érezte, hogy megmozdulnak mögötte a párnák. Levendula és

asszonyillat lengte körül, igyekezett könnyedén, felületesen lélegezni, hogy csökkentse a rázúduló hatást. –

Egyszer csak megérezte hajában a nő ujjait. Megfeszült az egész teste.– Tess! – szólt halkan. A nő félálomban motyogott valamit, keze a férfi

tarkóját simogatta. – Mit... csinálsz?–Galen izmain rángás futott végig, ahogy Tess ujjbegyével megérintette a vállát.

A nő kihúzta Galen varkocsából a szalagot, és ernyedt mozdulattal félredobta.

– Az asszony kötelessége...Tess ismét megmozdult, légzésének ritmusa azonban elárulta, hogy

máris alszik megint.Az asszony kötelessége? Galen legszívesebben hahotázott volna, ha

nem markolja össze torkát a tehetetlenség indulata. Mennyire szeretné megmutatni Tessnek mi is „az asszony kötelessége”! A combjai közé férkőzne, és mélyen az ölébe döfné magát. Kilovagolna véle a sivatagba, ott hágná meg, lovak módjára, tenyerével belemarkolna a farába, és gondoskodna róla, hogy Tess felejthetetlenül megérezze férfiasságának teljes nagyságát, ahogy tövig belecsúsztatja vágytól remegő nyílásába. Szeretné, ha... Jóformán erőszakot kellett tennie magán, hogy kiverje fejéből az efféle gondolatokat, és el bírja lazítani ökölbe szorított kezét.

Maga mögött kellene tudnia végre hajdani vad napjait... Nem kockáztathatja meg többé a felelőtlenséget. Gondolkodnia kell, mérlegelnie, várnia.

Isten az égben, mekkora kínnal jár is ez!

–Ha sikítasz, fültől fülig átvágom azt a csinos kis nyakadat!Torokhangú, rekedtes szavak ébresztették fel Tesst álmából. Kinyitotta

szemét, a sátor homályában azonban csupán egy árnyékba borult arcot látott maga fölött. És a torkára feszülő acélpenge csillogását!

Meg kell halnia! Ez nem igazság! Nem akar elpusztulni éppen most, amikor az élet kezd olyan izgalmassá válni!

–Hol van? – A férfi Galenról beszél, döbbent rá a heves megkönnyebbülés hullámában Tess. Tehát ez azt jelenti, hogy még nem

55

ölte meg. Bőrébe belemart a kés, érezte, ahogy melegség csurran végig a nyakán. – Hol van?

– Itt! – bukkant elő hirtelen egy sötét árnyék támadója mögött, és Tess látta az acéltőr villanását, amint hátulról előrenyúlva közvetlenül az idegen férfi torkára feszül. – Engedd el, Tamar!

A Tessre nehezedő férfi most megdermedt.– Elvághatom a nyakát, mielőtt egy lélegzetet vennél, Galen.– Minek tennéd? Tudod jól, nem élnéd meg, hogy a győzelmedet

kiélvezhesd.A férfi tétovázott kissé, majd teljesen hihetetlenül hátravetette a fejét,

és hahotára fakadt.–Á, Galen, mindig híres voltál a szavaid rábeszélő erejéről! – A tőr

lassanként eltávolodott Tess nyakától.–Tedd el a késed, azután tárgyalhatunk. Ennyi most elég is.

– Azt hiszem, az acéltőröm rábeszélő ereje lényegesen nagyobb, mint a szavaimé – felelte szárazon Galen. – Dobd el a tőrödet! – A férfi hanyagul a földre hajította kését. – Most pedig szállj le róla, de lassan!

– És egyáltalán nem szívesen! Mindig csodáltam, milyen jó ízlésed van a kadinék iránt. – Az idegen elengedte Tesst, felállt. – Gyújtsd meg a lámpást, hadd vegyem szemügyre alaposabban!

– Majd te világot gyújtasz. Azt akarom, hogy szabad legyen a kezem.– Gyanakvó, bizalmatlan fattyú! – A férfi, akit Galen Tamarnak szólított,

odament a néhány lépésnyire magasodó sátorrúdhoz, amelyen a csillogó rézlámpás függött. – Mondtam már, hogy egyelőre elég. – Felhangzott a kova és az acél csattanása, és rövidesen lobbant a láng is. Tess most már láthatta Tamar arcát. Fiatal volt, semmivel sem öregebb Galennál, fekete szakállát kurtára nyírta, lobogó fekete haja volt, sötét szeme. Kissé magasabbra nőtt az átlagosnál, és kellemes vonásain mosoly csillant, amikor visszafordult Galenhoz. – Nagyszerű! Amikor meghallottam, hogy asszony is van veled, biztosra vettem, hogy úgy alszol éjszaka, akár a hulla.

Galen belebújt fehér köntösébe, hogy eltakarja meztelenségét, tőrét azonban egy pillanatra sem tette le.

– Akkora zajt csaptál, amikor felhasítottad a sátor oldalát, hogy felébresztetted volna még a halottakat is, Tamar.

Tamar elfintorodott.– Kettőnk közül mindig is te voltál a párduc–léptű, nem én. –

Felkuncogott. – Emlékszel még arra az éjszakára, amikor belopództunk a háremébe annak a vén...

– Az már a múlt.Tamar gyászosan csóválta fejét.– Ó, mennyire hiányoznak azok a régi, szép napok! Micsoda időket

éltünk meg!– Mit keresel itt?– Mit? – vonta fel a szemöldökét Tamar. – Természetesen meglátogatni

jöttem régi barátomat, Galen Ben Rasidot.– Mit keresel itt? – ismételte meg előbbi kérdését Galen.– Kíváncsi voltam – vont vállat Tamar.– És meggyilkoltad valamelyik emberemet is, amíg keresztülosontál a

táboron, hogy kielégítsd a kíváncsiságodat?

56

– Senki sem került az utamba – rázta a fejét Tamar.– Csak az a kérdés, hazudsz–e vajon.–Feltételezed rólam, hogy hazudnék neked?!– Persze, ha érdekedben áll.– Igaz, de ezúttal szükségtelen. Nem öltem meg senkit. – Tamar

odapillantott Tessre. – Az őrszemeim azt mondták, vörös hajú.–Elmélyülten tanulmányozta a nőt.–Csodálatos a bőre, mégsem olyan, mint a szokásos kadinéid, Galen. Azt hiszem, meg kellene vizsgálnom alaposabban,hogy rájöjjek, mi vonzott hozzá téged.

Tess nehézkesen ülő helyzetbe emelkedett.– Megmondanád, Galen, ki ez az ember?–Idegen a beszéde – jegyezte meg Tamar. – Szedikánon túl portyáztál?–Ez a nő nemrég jött Franciaországból. Diranban bukkantam rá, egy

kocsmában.Tess döbbenten meredt Galenra.– Sejthettem volna! Mindig is kedvelted a franciákat. – Tamar közelebb

lépett Tesshez. – És ügyes?– Tűrhető – felelte Galen, ekkor azonban Tessre pillantott, és egész

testében megfeszült, ahogy észrevette a nő nyakát. – Megsebezted, te kurafi! – Odarohant a kerevethez, térdre rogyott Tess előtt, és úgy kérdezte: –Jól vagy?

Tamar a homlokát ráncolta.–Ugyan, mi baja lenne? Csak egy kis karcolás.Galen nem nézett rá.– Máris tovább maradtál itt a kelleténél, Tamar. – Óvatosan

megérintette Tess nyakán az apró vágást. – Ne félj!– Dehogy félek! – villantotta tekintetét harciasan Tamarra a nő. – Miért

is tartanék egy olyan férfitól, aki kígyóként surran az éjszakában, hogy alvó nőket támadjon meg?!

Tamar elvörösödött, szája görcsbe rándult.– Megtanítsalak a tisztességre, te kurva? – Elszántan meredt Tessre

néhány másodpercig, majd tompa hangon folytatta:–Ráfér még a nevelés. Jobban tennéd, ha nekem adnád, Galen.

–Mikor adtam neked bármit is, ami az enyém?– De hiszen ez csak egy nő! – nézett Galenra meglepődve Tamar. –

Osztoztunk már rajtuk máskor is.– Nincs nálam régóta, és egyelőre még elszórakoztat.– Helyes, alkut kínálok! Hadd töltsek vele két éjszakát, és

akadálytalanul átvonulhatsz a földemen.– Nem a te földed ez, Tamar.– De igen, ha azt mondom rá.– Kivéve,'ha én meg azt mondom: nem. A szavak mit sem jelentenek.– A vér azonban mindent... – jegyezte meg halkan Tamar. – És te igazán

jól tudhatod, mennyire kedvelem a vér ízét.– Igen, tudom.– De nálad nem jobban! – vágta rá Tamar. – Szinte megőrülsz, ha rád

tör a harci láz.–Akkor hát ezt vedd magad is figyelmeztetésnek, nehogy felébreszd

bennem a lázat! – felelte lomhán Galen.

57

Tamar rámeredt, és különféle érzelmek sokasága száguldott keresztül vonásain.

– Ej, barátom, hát kihívsz magad ellen?– Figyelmeztetlek csupán, Tamar.A jövevény tekintete a szőnyegen heverő tőrre villant.Galen combján megfeszültek az izmok, Tess érezte, ahogy a férfi

ugrásra készül.Tamar szélesen elvigyorodott, fogai csillogtak a gyertyafényben.– De nem ma éjszaka; Galen. Két nap múlva meg akarom támadni az El

Kabbarokat. – Csúfolódva meghajolt.–Tartsd hát meg a nődet! Találok épp eleget az El Kabbar táborban, akik majd elszórakoztatnak. – Körülnézett a sátorban. – Adj egy kupa bort, és magadra hagylak.

Galen rámutatott ujjával Tess nyakán a vágásra, és feszesre húzott szájjal válaszolt.

– Nem kaphatsz bort az én födelem alatt, Tamar.Tamar összevonta szemöldökét, azután rándított egyet a vállán.– Sebaj, nem számít, akkor elég, ha ideadod a tőrömet.– Megtalálod majd a tó melletti nagy pálmafa törzsében,, miután holnap

továbbmentünk. Nem kockáztathatom, hogy elvágd valamelyik emberem torkát pusztán csak azért, mert le akarod vezetni a tehetetlen dühödet.

– Milyen jól ismersz! – nevette el magát Tamar, de rögtön elkomolyodott újra. – Csak éppen saját magadat nem ismered, öreg barátom! Gyere át hozzám a táboromba, és ígérem, tanulhatsz valamit!

– Eredj, Tamar!– Akkor hát a viszontlátásra! – Tamar a fejével Tessre intett. –

Soványka, de én szeretem a kis termetű nőket. Hatalmas bikának érzi magát a férfi, ha ilyen kicsiket döfködhet.–Meghajolt Tess előtt. –Legközelebbi találkozásunkkor nagy örömömre szolgál majd, hogy tisztelettudóbb szavakra tanítsam a hölgyedet! – Kisietett a sátorból.

Tess mellkasából felszakadt a lélegzet. Észre sem vette, hogy idáig visszatartotta.

– Ez tényleg... izgalmas volt.– Izgalmas? Úgy látom, rajongsz ezért a szóért. – Galen meglepődését

azonban elnyomta a tisztelet.–De helyes, Tamarról ez valóban elmondható.

– Miért, te minek hívnád?– Gyilkosnak, erőszaktevőnek, rablónak. Nincs ádázabb sejk

Szedikánban, mint Tamar.– Úgy beszélt, mintha jól ismerne téged.– Mert együtt nőttünk fel Zalandanban. Egy ideig az ő apjának törzsét

és El Zalán népét szövetség fűzte össze. Amikor Tamar került hatalomra, a szövetség felbomlott, ő pedig visszament északra. – Galen talpra állt, a sátorrúdhoz lépett, elfújta a lámpást. – Próbálj meg aludni, most már nem jön vissza.

– De mit akart itt? Nem látom semmi értelmét az egésznek.Galen lerázta magáról a köntöst, és a kerevethez közeledett.– Senki sem tudhatja, mit miért csinál Tamar. Csak a saját szeszélyei

vezérlik. – Galen elhevert a párnákon, és kinyújtóztatta hosszú tagjait. – Féktelen, törvényt nem ismerő bandita, igazi vadember.

– Mégis barátok voltatok.

58

– Valaha.A férfi elhallgatott, Tess azonban érezte feszültségét.– Miért hazudtál neki rólam?– Mert így volt célszerű. Tamar nem akarja, hogy Szedikán egyesüljön.

Pontosan olyannak szereti az életet, amilyen az jelenleg. Bizonyára sokkal fontosabb lett volna számára, hogy megszerezzen téged, ha tudja, részed van a tervemben.

Tessnek hirtelen eszébe jutott egy szó, amelyet Tamar használt vele kapcsolatban.

– Mi az a kadine?– Kéjnő.–De nem mondhattad volna meg legalább azt, hogy a feleséged vagyok,

ha a kilétemet el is hallgatod?– Talán igen, de gyanút fogott volna. Tamar úgy tudja, hogy eszem

ágában sincs házasodni.Galen szavai nyomán különös fájdalom hasított Tessbe. Nagyot nyelt.– Hogyne, értem. – Mozdulatlanul feküdt, azon tűnődött, mennyi

különös dolog történt az elmúlt negyedórában. Kis idő múlva újra megszólalt. – Azt mondod, senki sem tudja, mit miért tesz

Tamar, de szerintem te pontosan tisztában vagy vele.– Igen, mindig kiszámítottam, mit készül cselekedni.– De hogyan?Galen olyan sokáig hallgatott, hogy Tess már azt hitte, nem is felel.– Ő az én tükörképem.– Micsoda?!– Tamar az, ami én voltam régen. És ami újra lehet belőlem.– De hiszen azt mondtad, hétpróbás rabló! – fakadt ki Tessből a

döbbenet.– Igen.– Es bandita meg erőszaktevő!– Az.Tess hirtelen tudatára ébredt, miféle érzelmek hullámai áradnak a férfi

testéből. Felfogta az erőszak hatalmát, amelyet Galen nagy erőfeszítéssel fojt el magában, ám nyomát sem találta a gonoszságnak, amely Tamarból szinte csak úgy sugárzott.

– Tévedsz, te sohasem lehetnél olyan, mint ő!– Nem, nem tévedek – mormogta alig hallhatóan a férfi –, de nem

hagyom, hogy bekövetkezzen! Erős maradok, küzdök ellene... Vigyázok...

59

4. fejezet

– Galen azt mondja, látogatótok volt az éjjel – jegyezte meg Sacha, amikor másnap hajnalban felsegítette Tesst a női oldalnyeregbe. – Ne félj, többé nem eshet meg. Kalim halálra rémült, hogy Tamar–nak sikerült átosonnia az őrszemek között.

– Galen lehordta?– Ritkán hord ő le bárkit is. Egyszerűen csak annyit mondott Kalimnak,

hogy csalódott benne.– Különösen intézte el akkor a dolgot szerintem.– Galennak ez a módszere, és mindig hatásosnak bizonyult A madzsiron

„csalódottsága” fájdalmasabb, mintha valamelyik másik vezér ^ sárga földig leteremtené az embereit. Tess elhúzta az orrát.

– Kalim most valószínűleg azt kívánja, bárcsak az az átkozott Tamar elvágta volna a torkomat. Nyilvánvaló, hogy nem kedvel.

Sacha félrenézett.– Képzelődsz! Miből gondolod, hogy nem kedvel, hiszen még

megismerni sem volt alkalma téged.Tessnek eszébe jutott a rövid időre feltűnt neheztelő pillantás Kalim

arcán, amikor Galen bemutatta neki, és megrázta a fejét.– Egyáltalán nem képzelődöm. – Ekkor pillantotta meg Galent, amint

kilovagol a táborból Kalim kíséretében. – Mit tudsz erről a Tamarról?– Nem sokat. Az elmúlt években akadt néhány csetepaté az ő törzse

meg El Zalan népe között, de Galen rendszerint igyekszik elkerülni.– Miért?– Fogalmam sincs – rándította meg a vállát Sacha. – Galen nem beszél

róla.–Együtt töltötték a gyerekkorukat. Talán még mindig kedveli a lelke

mélyén. Sacha legyintett.– Galen sohasem hagyná, hogy a barátság ellentétbe kerüljön a népe

javával. Valószínűleg arról lehet szó inkább, hogy nem akadnak egymás útjába, mert a törzsek annyira távol élnek.

Persze, gondolta Tess, majd ha fagy!– Igen, biztosan így van. – Megmarkolta a kantárszárat.–Induljunk!

Galen már kilovagolt az oázisból.– Nincs miért sietni–ugrott fel lova nyergébe Sacha is. – Neked hátul

kell jönnöd velem, amíg Zalandanba nem érünk.– Bírom tartani az iramot! – vágta oda sértődötten Tess. – Jobban

lovagolok, mint te.– Nem erről van szó. Galennak elöl kell haladnia Kalimmal, hogy

vezessék a csapatot, de azt akarja, hogy te maradj távol a tömegtől.– Istennek szent anyja! – feszültek meg Tess ujjai a kantáron. – Először

bezár a sátrába, most pedig arra kényszerít, hogy nyeljem a port! Kezdek már nagyon beleunni abba, hogy engem mindig...

– Meg vagyok sértve! – szakította félbe Sacha, és grimaszt vágott. – Évek óta nem láttál, és máris unod a társaságomat!

– Tudod jól, hogy nem erről...– Még öt nap – csitította a nőt Sacha –, és Zalandanban minden

megváltozik.– Szabad leszek? – ráncolta a szemöldökét morcosan Tess.

60

– Bizonyos mértékig.A nő ügetésre ösztökélte lovát.– Rendkívül nagy mértékig! – sziszegte összeszorított szájjal. – Cseppet

sincs kedvemre ez az állandó csitítgatás! Mihelyt Zalandanba érünk, nem is tűröm tovább.

– Madzsira, várjon! – A hang hallatán mindketten megfordultak, és észrevették a feléjük vágtázó fiatalembert. Az visszafogta lovát, széles mosolyt villantott rájuk, és udvariasan meghajolt a nyeregben. – Hódolatom, madzsira! Mivel maga nem tart a főcsapattal, Kalim hátraküldött, hogy védelmezzem, és legyek szolgálatára az út során. Juszef Benardon vagyok.

–Azt hiszem, magam is biztosíthatom unokahúgom számára a szükséges védelmet, Juszef! – jegyezte meg szárazon Sacha.

Juszef nyíltan nézett rá, kerek képében élénken csillogott fekete szeme,– Helyes, akkor téged foglak védelmezni, Sacha. Számomra egyre

megy.– Engem? – kérdezett rá tompán Sacha.Juszef félig leengedte a szemhéját, hogy leplezze vidáman fénylő

tekintetét.– Úgy véled, túl nagy megtiszteltetés ért? Elismerem, a legtöbb férfi

behúzná nyakát, és kóvályogna a feje, ha Szedikán legnagyszerűbb harcosa egyszer csak hirtelen a szolgálatába szegődne.

Sacha fáradtan lehunyta a szemét.– Kezdek rosszul lenni. Juszef könnyedén legyintett.– Na látod! A madzsirának igenis szüksége van rám, hiszen neked oly

törékeny az egészséged. – Tess elfojtotta a mosolyát, amikor látta, hogyan villan fel Sacha szeme a dühtől. Unokafivére készségesen tréfálkozott saját érzékeny természetéről bármikor, de nem bírta elviselni, ha más ugyanezt teszi vele. Szeme sarkából Juszef elkapta a nő röpke mosolyát, és azonnal békítően fordult hozzá.–Kérem, ne küldjön vissza Kalimhoz! Magányos lennék ott elöl nagyon, és végtelenül unnám magam, mert a többi férfi mind kimondhatatlanul féltékeny a vitézségemre és a bátorságomra. Mi itt sokkal jobban el fogunk boldogulni egymással hátul.

– Gondolja?A férfi ünnepélyesen elmosolyodott.– Sütkérezni fogok társaságának fénylő ragyogásában, és cserében

számtalan történettel szórakoztatom majd, hogy megismerje országunkat! Ígérem, repülni fognak az órák!

– Az bizony nem ártana – hagyta rá Tess.– Akkor meg is egyeztünk! – Juszef újabb lenyűgöző mosolyt vetett a

nőre. – Előremegyek egy kicsit, hogy megnézzem, biztonságos–e az út, de azért ne féljen! Nem hagyom az elkerülhetetlenül szükségesnél egyetlen pillanattal sem tovább kínlódni szerénységem nélkül az unalom hálójában! – Juszef kivágtatott az oázisból a harcosok csapata után.

Tess akaratlanul elnevette magát, amikor meghallotta Sacha fojtott szitkozódását.

– Semmi szórakoztatót nem találok benne...– Sacha elharapta a szót, és kelletlenül mosolyogni kezdett ő is. – Nem csoda, hogy Kalim eltávolította az útból. Ez a széltoló semmirekellő minden célzásával telibe talál. Az

61

ötödik nap végére alighanem sikerülne tökéletesen összeveszítenie Galen valamennyi emberét, és szétzilálná a kísérőcsapatot.

– Szóval mégsem akkora hős?– Ezt nem mondtam. Galen egyik legjobb harcosa. Csak sajnos igen jól

fejlett érzéke van a gazemberséghez is.– Nekem mindenesetre rokonszenves.– Ez nem lep meg. A nők java része elolvad Juszeftől. Íme, a másik ok,

amiért a férfiak nem túlságosan kedvelik.– Nőcsábász? – Tess meglepődött a gondolattól, mivel Juszef távolról

sem volt olyan szép és jóképű, mint Kalim vagy Sacha, Galen mágneses vonzereje pedig végképp hiányzott belőle. Középtermetűnél alig volt magasabb, s inkább inasnak és kitartónak tűnt, mintsem erőteljesnek. Tulajdonképpen a csillogó szemével, kerek, vidám arcával kedves majomra emlékeztette Tesst.

– Mondjuk úgy, hogy gyengéje a szebbik nem. Elég, ha rámosolyognak, és máris elfelejtkezik olyasfajta apróságokról, mint a férjek és apák. – Sacha vállat vont. – Azért ne aggódj, lehet, hogy hebehurgya, de nem bolond. Semmiképpen nem fogja megsértem a madzsirát, sőt talán még valóban el is szórakoztat. – Sacha borongva nézett maga elé. – Nem mintha szükségünk lett volna a gazfickóra.

Tessnek megrándult a szája.– Nem, persze, hogy nem. – Szavai ellenére máris jobb hangulatba

került, és ügetésre nógatta lovát. Bizonyosra vette, hogy Kalimnak nem állt szándékában az ő szórakoztatásáról gondoskodni, amikor hátraküldte kísérőül Juszefet. A férfi kaján természete viszont talán elviselhetővé teszi az utazást.

– Ott van, már látszik Zalandan! – integetett vidáman, lelkendezve Juszef. Vágtába ugratta a lovát, és a negyedmérföldnyire előttük haladó csapat nyomába eredt.

– Erre tényleg nem számítottam! – állapodott meg Tess a dombtetőn Sacha mellett, és letekintett a völgyben fekvő, hatalmas falakkal övezett városra. Aranyba mártott ecsettel színezte Zalandan fehér kőházait és türkiz színű minaretjeit a késő délutáni napsugár. A város szépségétől Tess szíve összeszorult. – Fenséges! Majdnem akkora, mint Belajo.

– Ezzel viszont már vége is a hasonlóságuknak – jegyezte meg szárazon Sacha. – Belajo a nyugat felé hajlik, Zalandan viszont határozottan maga a kelet.

– Mégis értelmét láttad, hogy itt töltsd az elmúlt hat évet.– Mert éreztem a vonzását.– Tessék? A vonzását? – kérdezte értetlenül Tess.– Majd meglátod a saját szemeddel. – Kanyargós úton ereszkedtek le a

dombtetőről a város felé. – Zalandannak sajátos varázsa van – mondta Sacha, amint belovagoltak a városkapun.

Keresztülvágtak a város zsúfolt utcáin, és Tess azormal megértette, mire célzott az unokafivére. A fűszerüzletek és selyemboltok között vándor árusok cipeltek hatalmas kalitkákat, tele galambokkal és fehér papagájokkal, most pedig letették terhüket, hogy lessék a piactéren keresztülvonuló csapatot.

Juszef visszalovagolt Tess és Sacha mellé, amint a piachoz értek.

62

– Milyen csodálatos végre itthon lenni! – sóhajtott elégedetten. Gyorsan hozzátette: – Nem mintha nem élveztem volna a társaságának minden egyes pillanatát, madzsira! Az elmúlt napok örökre beleégették magukat emlékezetem sziklájába, és ott maradnak az idők végezetéig, amíg csak...

– Elég, Juszef, elég! – állította le a szóözönt Tess, és mohón figyelte a kétoldalt sorakozó üzleteket és áruspultokat. Rámutatott az egyikboltra, ahol csillogó árnyalatokban pompázó, hosszúfogantyús cserépkancsókat látott. – Mit árulnak itt? Sohasem láttam még hasonló alakú vázákat, ráadásul mindnek pont egyforma a mérete.

Juszef odapillantott.– Azok nem vázák, hanem karobelek. Kamarnak van a legszebb

karobelüzlete egész Zalandanban. – Elvigyorodott. – És övé az egyik leggyönyörűbb lány is! – Vágyakozva lesett vissza az üzlet felé. – Amilyen gyönyörű az arca, olyan adakozó a szíve. Gondolom, most, hogy a madzsira már biztonságban Zalandanba ért, én tulajdonképpen akár...

Tess lemondóan intett. Gyanította, hogy Juszef azon nyomban megfeledkezik róla, mihelyt szeme elé kerül a boltos adakozó természetű, csinos lánya, de azért hiányozni fog neki ez a csibész... Hála az égnek, hogy Sacha meg Juszef mellette voltak egész úton, mert az első este után alig–alig látta csak Ga–lent. Nem mintha annyira hiányzott volna, kezdte gyorsan bizonygatni magában.

– Menjen csak a boltos lányához, Juszef! A férfi ránevetett.– AÜg várom már, hogy ismét a madzsira fényességében

melegedhessek!–mondta Juszef, azzal megpördítette lovát, és sebesen ügetett visszafelé.

– Legalább a városkapun belülre eljutott, mielőtt a kísértésnek engedett volna – jegyezte meg Sacha.–Rendszerint nem ennyire önmegtartóztató. Arra számítottam, hogy útközben itt–ott némi kitérőt tesz majd, hogy felkeresse egyik–másik nőjét a hegyi törzsek között.

Mihelyt kijutottak a bazárból, Tess azt hitte, hogy szegénységgel fog találkozni, akárcsak Belajó–ban vagy Párizsban, de bár a házak aprók voltak, valamennyi makulátlanul tisztának tűnt, a lakosság pedig jól tápláltnak és vidámnak. Galen megjelenését nevetéssel és üdvrivalgással fogadták, de mindenki tisztelettudóan hátrahúzódott, ahogy a lovasok oszlopa közelített.

– Ott van előttünk a palota – biccentett az utca végében elterülő hatalmas kert felé Sacha.

El sem lehetne téveszteni, gondolta kábán Tess. A palota egyemeletes volt csupán, de tornyokkal megtűzdelt, boltíves ablakú, csipkekorlátos erkélyek sorát felvonultató, álomszerűén kecses épületnek tűnt. Vajszínű kövekből rakták a falait, megvillant fájtuk a napsugár, s az építmény tömör drágakőként ragyogott a kert közepén.

– Elbűvölő...Sacha észrevette Tess ámulatát, és megértően bólintott.– Mondtam neked. Látod, ez az a bizonyos vonzás.– Isten hozott Zalandanban! – Galen már leszállt nyergéből, és feléjük

sietett. Tess megmerevedett, felocsúdott bódulatából. Galen kérdő pillantást vetett rá, ahogy meglátta arcán az óvatosságot.

– Remélem, tetszik az otthonom.– Tetszik, hogyne. Miért is ne? Nagyon szép.

63

– És meglep, ugye?–A férfi halványan elmosolyodott, leemelte Tesst a kancáról, és óvatosan az udvar mozaikcsempés padozatára segítette. – Mondtam már, hogy még a vad barbárok is magukénak mondhatnak bizonyos kényelmet. Tudod, arannyal a világon mindent meg lehet vásárolni.

– Tess pillantása Galen arcára röppent, és a férfi megrázta a fejét. – Nem, téged még azon sem lehetett volna megvenni, neked magasabb volt az árad. Mindenesetre az arany révén kellemesebbé tehetjük az itt–tartózkodásodat. – Szaidhoz fordult. – Vezesd fel lakosztályába a madzsirát, és Viane gondoskodjon a kényelméről!

– Majd én odakísérem! – szólt közbe gyorsan Sacha.–Amúgy sincs semmi dolgom.

Galen hátrafordult, barátjára nézett, és egy tünékeny pillanatig Tess mintha aggodalmat látott volna átsuhanni a férje arcán. Az megvonta a vállát.

– Ahogy jónak látod. – Tessre nézett. – Mondd meg Vianénak, hogy alkonyatkor nálad fogok vacsorázni.

– Hacsak nem leszel túl elfoglalt.Galen figyelmét nem kerülte el Tess hangjának enyhe gúnyossága.– Nem leszek túl elfoglalt.Elindult az istállóhoz, ahol Kalim már várta.Izgatottság és neheztelés kavargott Tess lelkében, amikor látta Galent

Kalimmal együtt belépni az istállóba. Az esküvőjük napján vacsoráztak együtt először és utoljára. Igazság szerint a Zalandanba vezető út során alig–alig látta csak Galent. Az többnyire a férfiakkal maradt a tábortűz mellett, csak akkor jött be a sátorba, amikor ő már elaludt.

– Tess!A hang irányába nézett, és látta, hogy Sacha szórakozott mosollyal a

száján figyeli. A férfi megjátszott előzékenységgel intett, és maga elé engedte a palotába vezető ajtónál. Tess felsietett a lépcsősoron, és jöttére nyomban kitárta az ajtót két hosszú köntösbe öltözött, feszes tartású őr.

– Ki az a Viane?– Galen féltestvére, a húga.– Nem is tudtam, hogy van húga. – Tess rájött, semmi oka meglepődni

saját tudatlanságán, hiszen valójában nem is ismeri a férjét.– Galen tizenkét esztendős volt, amikor meghalt az anyja, és az apja

nemsokára újranősült. Abból a házasságból már csak Viane volt az egyetlen gyerek. – Sacha gyorsan végigkalauzolta Tesst a csillogó folyosón, lépteit különös mohóság sarkallta. – Meg fogod szeretni Vianét!

Tess elhúzta a száját.– Többnyire nem egykönnyen barátkozom össze a nőkkel. Túl

merésznek tartanak.– Hogy miért, azt magam is látom! – vigyorgott Sacha. – A hölgyek

között kevesen akadnak, akik a bálteremnél jobban szeretnék az istállót, de nyugodj meg, Vianéval nem lesznek összeütközéseid.

– Szeret lovagolni?– Nem, eléggé tart a lovaktól, de ez nem lesz akadály.Tess gyanakodva mérte végig a férfit. El sem tudta képzelni, hogy

olyasvalakivel kerülhetnének közel egymáshoz, aki nem kedveli az állatokat.

64

Sacha megállt egy vésett mintás tikfa ajtó előtt, kitárta, majd oldalt lépett, hogy előreengedje Tesst.

Karcsú, sötét hajú nő sietett eléjük, testét lebegő világoskék kelme burkolta. Olajbarna arca mélyen elpirult, amikor udvariasan odabólintott Sachának.

– Isten hozott, uram! – Tesshez fordult, és kedvesén rámosolygott. – Alig vártam már ezt a pillanatot, amióta Galen megüzente az érkezésedet! Isten hozott, madzsira!

Viane Ben Rasid csak úgy árasztotta magából a melegséget. Mélyen ülő, sötét szeméből jókedv csillogott, szép vonásait szinte megvilágította jólelkű természete.

– Mindenki Tessnek hív, szólíts így te is! – mosolygott rá Tess. Aki Vianéra nézett, képtelen volt megállni mosolygás nélkül. – Biztosan én is nagyon vártam volna már a találkozást, ha egyáltalán tudok róla, hogy létezel. De senkiben nem volt annyi jómodor, hogy ezt közölje velem. Viane elnevette magát.

– Nagyon szókimondó vagy! – kacagta. – Az őszinteség csodálatos erény. Sajnos engem túlságosan köt az udvariasság, nem beszélhetek olyan nyíltan, mint te.

Most Tessből tört ki a nevetés.–Többnyire az emberek nem nyíltságnak tartják, hanem durva

neveletlenségnek.– Jaj, dehogy! – esett kétségbe látszólag Viane. – Én magam voltam

durva! Véletlenül sem akartam volna udvariatlan lenni. Úgy értettem...– Tudom, tudom! – emelte fel a kezét Tess, hogy megállítsa Vianét. A

fiatal nő gyengéd méltóságteljessége láttán először fel sem tűnt neki, hogy Galen húga alig lehet idősebb nála magánál. Erős kétségei támadtak, tudja–e vajon egyáltalán ez a fiatal lány, mi a durvaság. – Csak ttéfáltam, ahogy szoktam. – Unokafivérére pillantott, aki mind ez idáig le sem vette a tekintetét Vianéról. – Nem igaz, Sacha?

– Tessék? – A férfi csak nehezen bírta levenni pillantását Vianéról. – Igen, mindig is arcátlan perszóna voltál.

Tess szeme elkerekült a meglepetéstől. Soha nem látott még ilyen kifejezést Sacha vonásain, és észrevette, hogy Viane arca ismét skarlátvörösre gyúl.

– Szeretném, ha kényelembe tehetned magad! – hunyta le a szemét Viane, és gyorsan elfordult Sachától. – Talán, ha Sacha úr magunkra hagyna bennünket...

A férfi kurtán biccentett.– Viszontlátásra holnap reggel, Tess! – Sarkon fordult, és kiment a

helyiségből. Mihelyt becsukódott mögötte az ajtó, Viane megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Szerintem fürödj meg, és azalatt én majd keresek valamit, hogy felvedd.

– Az útiládáimban ott van minden saját ruhám.Viane megrázta a fejét, tapsolt a szolgálójának, és a szoba túlsó fala

mellett álló, gyöngyházberakású szekrényhez sietett.– Galen megüzente, hogy ma estére adjak neked néhányat a saját

öltözékeim közül. Később majd ő maga akarja kiválasztani mindazt, amire szükséged lesz.

65

Tess magasan záródó, hosszú, ezüsttel átszőtt sifonanyagból varrott köntöst kapott Vianétól, amely tökéletesen beborította egész termetét, semmit sem hagyva szabadon.

Galen tekintete elismerően siklott végig a nőn, amikor este belépett hozzá.

– Jobban áll rajtad, mint az én köpenyem – jegyezte meg tömören. – Holnap majd gondoskodunk a ruhatárad többi darabjáról is.

– Csodálkozom, hogy efféle apróságokkal foglalkozol. Nem hinném, hogy a női divat különösebben érdekelne.

– Mindig az volt a véleményem, hogy a kis részletek, ha nem törődnek velük, rendkívüli kényelmetlenségeket okozhatnak.–Galen halkan elnevette magát. – Mellesleg a feleségem öltözködése számomra végtelenül fontos.

–Még akkor is, ha eldugod a világ szeme elől? – kérdezte felszínes hangon Tess.

– Egyszerűen csak vigyázok arra, ami az enyém. – A férfi keresztülvágott a helyiségen, a kerevethez tartott. – Most egészen mások a körülmények.

– Hogyhogy?– Nem vesz körül bennünket más férfiak tömege. – Galen helyet foglalt

a párnákon, az alacsony asztalka előtt, amelyet a szolgák finom porcelánedényekkel és drágakövektől csillogó serlegekkel terítettek meg. – Könnyű vászon helyett most vastag kőfalak vesznek körül bennünket. Nagyon önző vagyok–tette hozzá csöndesen, és Tess szemébe nézett –, nem akarom, hogy rajtam kívül bárki más is hallja, amikor sikoltozol.

Tessnek arcába szökött a vér, és érezte, hiába próbálja elfordítani tekintetét a férfi szeméről.

– Értem... – válaszolta gyenge hangon. Pontosan tudta, miféle ösztönös sikoltásokra céloz Galen. Gyerekkora óta hallotta, hogyan visonganak Pauline és még sokan mások is a szenvedély hullámaitól. – Csalódni fogsz. Mindig is úgy véltem, hogy az nem... méltóságteljes.

Galenb ól kitört a nevetés.– Mintha éppen te annyira sokat adnál a formákra!– Lehet – pirult el Tess –, hogy időnként nem viselkedem túl nőiesen, a

méltóságot viszont igenis sokra tartom!A férfi nevetése elhalt, arcán azonban továbbra is ott ült a gyengéd

kifejezés.–Ez pontosan így van, ahogy mondod, és attól szép igazán, hogy a te

méltóságod nem büszkeségen alapszik, hanem az önbizalmadon.– Tényleg? – kérdezte furcsállkodva Tess. Galen bólintott.– Észrevettem már gyerekkorodban is, hogy méltóság és becsület lakik

benned. Tudtam, olyan nő leszel majd egyszer, akiben bízni lehet. ||Tesst meleg, édes, olvadozó érzés kerítette hatalmába. Nő, akiben bízni

lehet... Mintha hirtelen értékes ajándékot kapott volna.– Azt hittem, Viane velünk vacsorázik.– Ő az asszonyokkal étkezik.– Miért?Galen figyelmét nem kerülte el Tess megjegyzésének harciassága, és

elmosolyodott.

66

– Nem én akarom így. Vianét az anyja még a régi szokások és hagyományok szerint nevelte. Jobban érzi magát, ha a saját lakosztályában étkezhet.

– Akkor hát iparkodnod kellett volna, hogy megkedveltesd vele az új szokásokat!

– Ezt a küzdelmet minden áldott nap újra és újra megvívom.– Csak éppen nem a saját palotád falain belül.– Valóban nem, igaz. – A férfi arca elkomorult. – Nem viaskodhatok a

nap minden egyes percében.Tesst együttérzés kerítette hatalmába, és elűzte indulatos ellenkezését.

Közelebb lépett a féltéhez.– Sebaj! Most, hogy itt vagyok, majd én foglalkozom a dologgal.– Efelől nem is volt kétségem. De légy szíves, Vianét azért ne lökd bele

a mocsárba!– A világért sem tennék ilyet! Nagyon rokonszenvesnek találtam. – Tess

letelepedett a párnákra, szemközt Galennal. – Alig van európai bútor a palotában. Azt hittem, hogy mivel olyan sok időt töltöttél Tamróviában, magaddal hoztál...

– Tamróviába csak akkor megyek, ha elkerülhetetlen. Ez a hazám, ahová tartozom. – A férfi szavai egyszerűen csengtek, de határtalan meggyőződéssel. – Csak annyit veszek át más országoktól, amennyire El Zalán népének és nekem magamnak szükségem van, semmi többet.

– Szóval ebédlőasztalra például nincs szükséged?– A földön kényelmesebb – rázta a fejét Galen.– Miért?– Azért, mert az evés természetes folyamat, és minél közelebb van az

ember az anyaföldhöz, annál könnyebb és természetesebb minden. Szerinted talán nem kényelmesebb most a selyempárnádon ülni, mint ahogy a ti országotokban szokták, egy keményre tömött, merev széken?

Tess lassan rábólintott, és megértette, hogy a férfinak igaza van.– Abban hiszel, hogy az élet legyen egyszerű és természetes?– Amennyire csak lehetséges. Éppen elég baj és nyomorúság sújt

bennünket anélkül is, hogy az életünk hétköznapi dolgait saját magunk tennénk még nehezebbé. – Ránevetett a nőre. – Most már egyél! Eleget faggattál.

– Nem szereted, ha kérdezlek?– Szó sincs róla! A te jogod, hogy kérdezz, az enyém meg az, hogy ne

válaszoljak. – Bort töltött egy drágakövekkel kirakott kehelybe, és odanyújtotta Tessnek. A nő átvette, és a vöröslő folyadék csillogását nézte.

– Pedig van még egy kérdésem. – Éspedig?– Amikor a gondjaidba vetted Apollót és Daphnét, ígéretet tettem, hogy

bármit megteszek, amit csak akarsz. – Tess felnézett, és tekintetük összetalálkozott az asztal fölött. – Mégsem hoztad ezt szóba, amikor előadtad az ajánlatodat ott a dirani fogadóban. Miért?

– Két okból is. Először a bizalom miatt. Azt akartam, hogy szabad elhatározásodból gyere velem.

– És a második? Galen elnevette magát.

67

– Meg akartam őrizni a lehetőséget, hogy az ígéretedet majd egy kedvezőbb alkalommal hajtsam be rajtad. Hogy hozzám legyél kötve.

Megsűrűsödött körülöttük a levegő, érzékeik mintha hirtelen sokkal élesebben kezdtek volna reagálni a világ ingereire. Tess megérezte a sarokban álló hatalmas alabástromvázába tűzött gardéniák illatát, a kebleire feszülő sifon puhaságát, a férfi átható tekintetét. Sietve belekortyolt a borába, és forróság töltötte el, amint az ital lecsúszott a torkán.

– Nagyon őszinte vagy hozzám.–Mint mindig. – Galen figyelmesen vizsgálta Tess arcát. – Szeretnéd

látni Apollót?– Még ma este?A férfi megrázta a fejét.– Holnap. Érted jövök, ha végeztem a délelőtti kihallgatással. –

Hogyhogy érte jön? töprengett a szavak hallatán Tess. Ezek szerint nem akarja itt tölteni az éjszakát... – Nem – folytatta Galen, mintha olvasna Tess arcából. – Ami eddig történt, annak csak egy célja volt: szokd meg, hogy ott vagyok az ágyadban. Most viszont ideje, hogy egy darabig külön legyünk.

– Nem értelek – ráncolta a szemöldökét Tess. – Nem tetszik nekem ez a habozás.

– Én sem rajongok érte – futottak össze Galen szeme sarkában a nevetőráncok –, efelől biztosíthatlak! A „habozásnak” pedig véget vetünk, mihelyt lehet. – Lassan elmosolyodott újra. – Attól kezdve minden éjszakát az ágyadban töltök, sőt még a nappalból is, amennyit csak lehet.

Tess megint érezte a titokzatos bizsergést, kifulladást. Ivott a borából és hevesen bólintott.

– Hogy teherbe ejts.Galen arca zárkózott lett, és teletöltötte a maga serlegét is.– Természetesen! Hát nem ez a célja az ittlétednek?

– Azt hittem, Apolló a palotában lesz majd. – Tess bizalmatlanul méregette a kis fehér kőházat, amely előtt most Galennal megálltak a város keskeny, zegzugos utcáin tett hosszú lovaglás után. – Nem tarthattad volna magad mellett?

– De igen. – Galen leszállt Szelik nyergéből, és Tesst is leemelte a kanca hátáról. Odavetette a kantárszárakat Szaidnak, és karon fogta a nőt. – Mégis úgy döntöttem, hogy inkább máshová küldöm.

–Miért? Azt értem, hogy terhedre volt az úton Szedikánig, de azután...– Egyszerűen pokollá tette az utazásomat, amíg hazaértem Tamróviából

– vágott közbe Galen. – Más az oka, amiért itt van, nem a palotában.– Kitárta a díszes vaskaput, és maga elé engedte Tesst a kertbe. –

Azzal, hogy Daphnét és Apollót idehoztam, egyszerre több problémát is megoldottam. Sokat járom az országot, és nem szentelhettem volna nekik annyi figyelmet, mint te. Viszont ketrecbe sem akartam zárni őket. Gondolom, nem örültél volna, ha egyik rabságból a másikba jutnak.

– Nem... – válaszolta Tess, a neheztelő kifejezés azonban továbbra is ott ült az arcán. – Mégsem tetszik az egész. Valahányszor csak Apollóra gondoltam, mindig úgy képzeltem el, hogy melletted van.

68

–Rám bíztad őket, és nekem kellett döntenem, hogyan gondoskodjak róluk.–Galen a házat megkerülő ösvényhez irányította Tesst. – Amikor hazaértem Zalandanba, megtudtam,hogy lázongások törtek ki a hegyekben, meggyilkolták az egyik törzsfőnököt és a feleségét. Magára maradta tizenöt éves fiuk. Egyedül volt, kétségbeesett, magammal hoztam hát, és azt a feladatot adtam neki, hogy tanítsa be Apollót és Daphnét.

– Hogyan?! – nyitotta nagyra a szemét Tess.– Megpróbáltad betanítani Apollót?– Sikerült betanítani.– Vadászatra?– Nem, más a természete. Ebben tévedett az apád. Apollóból hiányzik a

gyilkolás ösztöne. Viszont megvolt benne a képesség, hogy kitűnő nyomolvasó legyen.–A férfi büszkén mosolygott. – Apolló most már a sivatagban is képes követni akármilyen ember vagy állat nyomát.

Tess hitetlenkedve pislogott.– Tényleg?– Hiszen végtére is nem maradhatott ugrándozó kölyökkutya egész

életére! Nem bánt vele rosszul senki, de a maga feladatát el kellett látnia.Mennyi, mennyi éven át úgy élt Tess emlékezetében a kutya, mint

bolondos, kedves, gyerekkori pajtása! Igyekezett egyetértően mosolyogni.– És Daphné? Sikerült az ő problémáját is megoldani?– Igen. Nem ugyanolyan jó nyomkereső, mint Apolló, de azért szereti

csinálni. – Galen kis szünetet tartott. – Egyébként mostanra Apollóból már többszörös nagyapa lett.

– Daphné tehát végül elfogadta?– Mihelyt a saját választásán múlt, és nem erőltették. Úgy tapasztaltam,

hogy az alkalom és a szabad döntés mindig sikeresebb.Az alkalom és a szabad döntés... Tess azonnal megértette az

összefüggést Galen iránta tanúsított viselkedése és a kutyákkal való türelme között.

– Értem...– Dehogy érted! Fogalmad sincs róla. Ezen a kettőn kívül még valami

kell: az, hogy a szuka tüzeljen.Tess elhűlt a durva szavaktól.– Meglep, hogy ezt nem akartad szabályozni! – vetette oda könnyedén.–Valamit azért a természetre is szabad rábízni – nevetett Galen.A férfi egész lényéből áradó érzékiség hatására Tess sietve elfordította

tekintetét. Néhány utcányival távolabb észrevette egy ház emeleti szintjét. Magasan a szomszédos épületek fölé tornyosult.

– Szép az a ház! Ki lakik benne?– Juszef Benardon.– Juszef? – ismételte a nevet Tess. – Ennyire jómódú?– Az apja Zalandan egyik leggazdagabb selyemkalmárja volt.– Akkor miért állt be a kíséretedbe?– A városi élet olykor meglehetősen unalmas tud lenni – rándította meg

a vállát Galen –, és a fiatal férfiak nemegyszer jobban kedvelik a kardot, mint a rőföt. – Elhallgatott, majd csendesen hozzátette: –Úgy tűnik, érdekel téged ez a mi Juszefünk. Rokonszenvesnek találod?

69

– Persze! – felelte szórakozottan Tess, és továbbra is az épületet kémlelte. – Miért ne? Hiszen megnevettet.

– Szerinted jóképű?– Azt hiszem, igen. – Tess elgondolkozott rajta. – Minél többet van vele

az ember, annál csinosabbnak látja.Galen szája keskeny vonallá préselődött.– Úgy látszik, hiba volt engedni, hogy így hozzászokjál a társaságához.Mielőtt azonban még a nő válaszolhatott volna, harsányat füttyentett. A

hangra nyomban felcsattanó ugatás érkezett válaszul, és két hatalmas, fehér villanás suhant elő a ház sarka mögül, egyenesen feléjük. Mohó lelkesedés kerítette hatalmába Tesst. Hat éve már...

– Apolló! – kiáltotta, térdre hullott, a két agár azonban ügyet sem vetve rá elszáguldott mellette, és tébolyult örömmel üdvözölték Galent.

– Feküdj! – nyújtotta ki a kezét Galen, a kutyák azonnal engedelmeskedtek, csak farkukat csóválták tovább boldogan. A férfi észrevette Tess csalódottságát, és halkan elkáromkodta magát. – Ne nézz már így, hiszen csak kutyák!

– Tudom... – felelte Tess, reszketve elmosolyodott, és szapora pislogással igyekezett szétoszlatni könnyeit. – Nem lett volna szabad azt várnom, hogy emlékezzenek még rám, de annyit gondoltam rájuk a zárdában... Újra meg kell ismerkednünk egymással!

–Az idő múlik, Tess – szólt gyengéden a férfi –, semmi nem marad változatlan.

A nő felállt, és leporolta ruháját.– Szemmel láthatóan rajonganak érted. Biztosan jól bántál velük.– Az Isten szerelmére, nehogy azt kezdd hinni, hogy meg akartalak

fosztani a szeretetüktől!– Ugyan, dehogy! Csak kölyökkutya korukban ismertem őket, és

kimaradt az életemből, amíg felnőttek. Értem én, hogyne! – Tess hősiesen mosoly t erőltetett az arcára.

Galen dörmögött valamit, de szavait nem lehetett érteni.– Most mégis fáj neked – mondta érdesen. – Sejthettem volna.– Nem vagy jós, honnan tudhattad vokia, hogyan viselkednek majd az

oktalan állatok? – Tess kinyújtotta a kezét, szeretettel megsimogatta Daphné selymes bundáját.–Én voltam az ostoba, hogy...

– Elhallgatott, mert a kutyák hirtelen felpattantak, és odarohantak a házból kilépő férfihoz. – Kicsoda...? – Kalim volt az, de nem a merev, szigorú viselkedésű férfi, akit megismert. Kisfiúsan nevetett, ahogy a kutyák örömmel, vidáman fel–felugráltak rá. Tess mozdulatlanná dermedt. – Mit keres itt?

– Ez az otthona. Én adtam neki a házat hat évvel ezelőtt, amikor az apja halála után magammal hoztam a hegyekből.

– Tehát az a fiú volt Kalim? – Tesst meglepte, mekkora szeretettel viselkedik Kalim a kutyákkal.

– Soha rá nem jöttem volna!– Minden kötelességét nagyon komolyan veszi. Előbb kellett férfivá

válnia, mintsem kinőhetett volna a gyerekkorból.– Kedveled? Galen igent intett.

70

– És megértem. Magam is csak a tizenhetedik évemben jártam, amikor meghalt az apám, és én léptem az örökébe, mint El Zalán sejkje. – Kalimhoz sietett az ösvényen. – Kár volt idejönnünk. Üdvözöljük Kalimot, és menjünk!

Kalim még mindig mosolyogva emelte fel a fejét, hogy Galenra nézzen.–Tudtam, hogy te vagy az. Apolló úgy rohant ki a házból, mint a... –

Észrevette Tesst, elhallgatott. Vonásai komolyak lettek, és távolságtartó udvariassággal hajolt meg. – Madzsira...

Tess érezte, hogy jeges borzongás fut végig rajta.– Hogy van, Kalim? Köszönettel tartozom magának, amiért olyan

kedves volt Apollóhoz és Daphnéhoz.– Semmi szükség nem volt kedvességre, madzsira. Egyszerűen

szeretem őket. – Újra Galerihoz fordult. – Szükséged lesz rám az elkövetkező napokban? Mert ha nem, fellovagolnék a hegyekbe, hogy meglátogassam a nagybátyámat.

– Eredj, de légy óvatos! Ma reggel hírnök érkezett, és újabb rajtaütésekről számolt be a Szaid Ababa–i határ mentén.

–Mindig vigyázok! – Kalim még egyszer barátságosan megveregette a kutyák fejét–Ahogyan tanítottál, madzsiron. A hét végére pontosan beszámolok neked a támadásokról. – Meghajolt mindkettőjük felé, majd visszasietett a házhoz vezető keskeny úton.

Galen aggódó pillantással kísérte.– Nem tetszik nekem, hogy egyedül megy.– Ezek szerint valóban őszintén szereted – jegyezte meg csodálkozva

Tess.– Nekem is vannak érzelmeim – válaszolta enyhén gúnyolódva Galen,

karon fogta a nőt, és a kapu felé indult vele. – Szeretem Vianét, Kalimot, Sachát és még sok–sok embert, akiket nem ismersz.

– De Kalim valahogy olyan... – Tess gyorsan másikat keresett az eszébe ötlő durva szó helyett – ...hidegnek látszik.

– Pedig nem az. Egyszerűen csak nem ismered.– Valószínűleg nem is fogom. Ellenszenvesnek talál engem.– Úgy van.Tess arra számított, hogy Galen éppúgy letagadja majd, ahogy Sacha

tette.– Miért? Azért, mert feleségül vettél?– Részben. – Galen kitárta a kaput. – Főleg azonban az az oka, hogy

nyugatról származol.– Nem értem.– Olykor–olykor Kalim is járt már Szedikán határain túl, és tudja,

mekkora vonzerőt képes gyakorolni a nyugat.– Terád? – kérdezte meglepődve Tess.– Nem, nem rám. – Galen felsegítette a női nyeregbe Tesst. – Mielőtt a

mostohaanyám meghalt, elrendezte, hogy Viane Kalim felesége legyen. Jövő nyáron kell összeházasodniuk.

– Viane egyetért vele?Galen összeszorított szájjal pattant fel Szelik hátára.– Máskülönben nem hagytam volna jóvá. Látom, mindenáron

ragaszkodsz a feltevésedhez, hogy zsarnok vagyok. A régi, hagyományos szokások közül némelyiket valóban jobbnak találom, ugyanúgy nem

71

zárnám kalitkába Vianét, ahogy Apollót és Daphnét sem fogságban őriztem.

– Most hová megyünk? – kérdezte Tess, és lovát nógatva igyekezett lépést tartani Galennal.

– Vissza a palotába – válaszolta röviden a férfi. – Hibáztam, de még helyrehozhatom.

Az istálló bokszában tizenöt markos, aranyszínű, arabs kanca állt, szőre fényesen csillogott az ablakon betűző napsugárban.

–Pavda a neve–veregette meg a ló homlokát Galen. – Csak az istállószolgák ültek még rajta, hogy belovagolják. Régebben Vianénak szerettem volna ajándékozni, de ő fél tőle.

– Fél? Ettől a tündértől? – lépett oda Galen mellé Tess is.–De hát miért? Nézz csak a szemébe! Akárki látja, hogy kezes, mint a bárány.

– Ezt talán inkább annak a lovásznak próbáld elmagyarázni, aki reggelenként kimegy vele.

– Egyszerűen csak rosszul tűri a bezártságot. –Tess kihívó pillantást lövellt Galenra. – Nagyon is meg tudom érteni!

– Ej, mire célozgatsz? – húzta el száját a férfi. –Nos, ha ennyire rokonszenvezel vele, nyilvánvaló, hogy csakis a tiéd lehet. Ha jól értem, elfogadod Pavdát?

Tess sóvárogva nézte a kancát.– Szeretem Vianét, nem lopnám el tőle ezt a szépséget.– Ami soha nem is volt az övé, azt nem lehet ellopni.– Képtelen vagyok felfogni! Tényleg nekem adod? – Tess arca kipirult

az izgalomtól, és gyengéden megsimogatta Pavda orrát. – Az enyém lehet?

– Miért, hát nem része volt ez is az alkunak?– Igen, de az apám... – Elhallgatott. – Minduntalan elfelejtem, hogy nem

szereted, ha hozzá hasonlítalak. – Tess türelmetlenül legyintett. – Te is ugyanúgy tudod, mint én, hogy nem sok férfi tartja be a nőknek adott szavát.

– Azért, mert kiszolgáltatottnak érezzük magunkat némely fegyvereitekkel szemben.

– Mesebeszéd! Minden hatalom a férfiak kezében van ezen a világon. – Tess szórakozottan beszélt, szemét le sem vette Pavdáról. – Igazán az enyém? Nem veszed vissza?

– A tiéd, persze! – Galen még halkan, gyengéden hozzátette: – És a szeretetéért sem kell megküzdened senkivel. Nem volt még úrnője rajtad kívül, és nem is lesz soha.

Boldog, meleg érzés öntötte el Tesst.– Az enyém... – suttogta. – Felülhetek rá máris?– Most nem. Elég hamar itt lesz a holnap.– De én azt akarom...– Holnap! – ismételte határozottan Galen. – Az elkövetkező néhány

órában dolgom van, nincs rá időm, hogy leckét adjak neked.–Leckét?!–kérdezte sértődötten Tess.–Nagyon is jól lovagolok, jobban

mint a legtöbb férfi!

72

– Női nyeregben, oldalvást. – Galen megragadta Tess karját, és finoman az istálló ajtaja felé indította.–Mostantól kezdve férfi módra kell megülnöd a lovat.

Tess először szóhoz sem jutott.– Komolyan...? – Az anyám úgy halt meg, hogy oldalnyeregben vágtázott. A lova

megbotlott, elesett, maga alá préselte és összezúzta–felelte zord hangon Galen.

– Mihelyt csak tehetem, megakadályozom, hogy újra felülj egy halálnyeregbe. – Tess arckifejezését látva elnevette magát. – Most miért nézel így rám? Azt hittem, odavagy a szabadságért.

– Soha... Mindig azt mondták hogy egy nőnek csak... – Tess szeme felcsillant, ahogy belegondolt.

– Nem hittem volna, hogy ez lehetséges.– Zalandanban sok minden lehetséges, ami a világ többi részében nem.

– Galen örömmel gyönyörködött a nő sugárzó arcában, – Éppen csak meg kell szabadulnod a régi gondolkodásmódtól.

–Te is kitartasz némelyik hagyomány mellett.–Önként–felelte Galen, de nem nézett Tess–re.–Pusztán csak azért, mert

megvan a lehetőség, még nem feltétlenül muszáj élni vele.– Nekem viszont mégsem hagyod, hogy magam döntsek, milyen nyerget

használok.– Az más!– Tipikus férfiválasz! Semmi logika benne. – Tess vidáman kacagott. –

De mivel nekem adtad Pavdát, hajlandó vagyok mindent megbocsátani.– Ó, köszönöm! – hajolt meg könnyedén a férfi.–Remélem, az

engedékenységed kiterjed arra is, hogy én választhatom meg a ruháidat. A kelmeárus meg a szabász délután kettőkor jelentkezik a lakosztályodban.

– Sokkal szívesebben mentem volna vissza az istállóba, hogy Pavdával barátkozzam...–szomorkodott Tess.

– Légy szíves fogadni őket! – szólt erre Galen.– Jól van – vonta meg a vállát Téss. – Úgyis kell valami ruha, amiben

lovagolhatok. Ez az öltözék csak az oldalnyereghez való.A férfi elfordult, de Tess még észrevette enyhe fintorát.– Á, persze, a lovaglás mindennél előbbre való!

Az istállóból Tess egyenesen visszasietett a palotába, hogy megkeresse Vianét, akinek a lakosztálya majdnem pontosan ugyanolyan volt, akár az övé. Egyetlen kivétellel: Viane teraszán hatalmas madárház épült, finom rácsozatú, fehér kőfalakból. Fák és dús bokrok zöldelltek benne, számtalan különféle fajtájú és hangú madár kavargott nagy zsivajgás közepette.

A röptető ajtaja résnyire nyitva volt, de Tess kívül maradt. .– Viane!– Gyere be, Tess! – kiáltotta odabentről Viane. – Etetem a madarakat.– Inkább megvárlak itt.–Tess óvatosan átkukucskált a rácsok között, és

látta, amint egy jókora papagáj egyensúlyozik Viane karján. – Szereted őket?

73

– Jaj, nagyon! – Viane magasba lendítette kezét, a papagáj felrepült a mellett álló fára. – Hát nem gyönyörűek?

– Nagyon szépek.Viane meglepődve pillantott Tessre, és az ajtóhoz jött.– Félsz tőlük?– Dehogy!– Pedig azt mondtad, szereted a lovakat – csodálkozott Viane. – Hogy

lehet félni ezektől a kedves és csodálatos állatoktól, ha nem tartasz azoktól az iszonyatos szörnyetegektől?

– A lovaknak nem szokásuk válogatás nélkül mindenkit megtisztelni potyadékukkal a levegőből.

– Ez igaz – kacagott Viane –, de azért én mégis inkább nézem, ahogy repülnek, mint felüljek egy dühös csődör hátára.

Tess összeszedte magát, és gyorsan kibökte:– Galen nekem adta Pavdát. Gondolom, tudnod kell róla.– Miért? – pislogott értetlenül Viane. – Eszem ágában sincs lovagolni

rajta.Tess értetlenül csóválta a fejét.– Ezt mondta Galen is, de képtelen voltam elhinni.Viane figyelmesen szemlélte Tess döbbent képét, majd kedvesen

rámosolygott.– Értsd meg, én nem vagyok olyan, mint te, sem a természetem, sem a

neveltetésem miatt. Nincs bennem merészség, és nem akarom átlépni a korlátaimat.

– Honnan tudod meg, merre vannak és mik a korlátok, ha meg sem próbálsz átjutni rajtuk?

– Látod, látod – nevetett Viane –, mennyire különbözünk! – Becsukta a madárház ajtaját, és kecses léptekkel végigment a teraszon. – Nagyon korán elmentél ma hazulról, hadd hozassak neked teát!

– Honnan tudod?Viane bűntudatosan elpirult.– Nehogy azt hidd, kémkednék utánad! Egyszerűen az a helyzet, hogy

amikor anyám meghalt, a személyzet énhozzám fordult, mint aki felügyelheti a palota életét, és Galen nem tiltakozott ellene. – Sietve hozzátette: – De mivel most már te vagy a madzsira, bizonyára...

– Én? – nézett rá értetlenül Tess. – Tréfálsz? Az Istenért, dehogy! Több időt szeretnék az istállóban tölteni, mint a palotában, amíg itt leszek Zalandanban.

– Hogyhogy amíg Zalandanban leszel? – bámult rá zavartan Viane. – Mit...

– Azok ott galambok? – vágott a szavába Tess. Viane bólintott. – A gróf is tartott galambokat. Betanította őket, hogy üzeneteket vigyenek az unokatestvérének Párizsba. Nagyon érdekes volt.

– Üzeneteket vittek?– Bizony! – felelte Tess. – A gróf azt mesélte, hogy már Krisztus

születése előtt ezerkétszáz évvel is használtak postagalambokat, sok száz, néha több ezer mérföldnyi távolságra. – Heves mozdulattal fordult Vianéhoz, arca izgatottan ragyogott. – Tudód, mi jutott eszembe? Mi is betanítjuk a saját galambjainkat!

– Nem hinném, hogy... – vonta fel a szemöldökét Viane.

74

– Dehogynem! – Tess nem hagyta, hogy befejezze, csillogó szemmel erősködött.

– Miért? – Igazán nagyszerű ötlet! Te megtanítasz nekem mindent a madarakról,

én pedig neked a lovakról. – Háta mögött összekulcsolta a kezét, és fel–alá járkált a teraszon. – Megjegyeztem, amit a gróftól hallottam. Állítólag a legtöbb galambban eleve megvan az ösztön, éppen csak a lehetőséget kell megadni nekik. Ha a grófnak sikerült, mi biztosan még jobban boldogulunk, mert ő igazán nem volt egy lángész. Mire elmegyek Zalandanból, mindent tudni fogok már, ami csak kell, arról...

– Elmész innen? De hát miért tennéd? Ez a férjed otthona!Tess nem akarta, hogy a lelkesedéstől így elragadtassa magát.– Az még nem jelenti, hogy örökre itt kell maradnom. A miénk másféle

házasság.– Csakis egyféle házasság létezik! – szögezte le határozottan Viane. –

Nem szabad ilyesmiket gondolnod. Galen különben sem engedné, hogy elhagyd – tette hozzá.

– Majd meglátjuk. – Tess hirtelen megtorpant, és odafordult a másik nőhöz.–Ha jól tudom, jövő nyáron magad is férjhez mész.

– Igen – színezte enyhe pír Viane arcát, ahogy hátrapillantott a galambokra, amelyek most egy borsfa alacsony ágára telepedtek. – Még anyám rendezte el így. Kalim jó ember, és nagyon kedves hozzám.

– Elégedett vagy?– Amennyire az ember az lehet... – felelte akadozva Viane. – Azt hiszem,

vannak olyan nők, akik nem feleségnek valók. Mindig elbátortalanodok, ha eszembe jut Kalim.

– Akkor hát ne gondolj rá! – mondta Tess. – Ki tudja, mi minden történhet még jövő nyárig? – Elnevette magát. – Közben pompásan eltöltjük az időt a galambok betanításával. Van nevük is?

– Alexander, vagyis Nagy Sándor és Roxán. Tess elnevette magát.– Na látod! Nagy Sándor igazán híres utazó volt. Biztosan előre

sejtetted a galambodról, mi lesz a sorsa.Viane búsan nézett maga elé.– Esküszöm, a legvadabb álmaimban sem jutott volna eszembe, hogy

madarakkal küldözgessek üzenetet– Miért, hát nem lesz izgalmas?Tess lelkesen ragyogó arca láttán Viane gyengéden elmosolyodott.– Igen, Tess, szerintem is nagyon izgalmas ötlet!

75

5. fejezet

– Válassz te, engem nem érdekel! – mondta Tess türelmetlenül. Közömbösen pillantott a székeken, az asztalon és a kereveten szétterített csillogó kelmék tömegére. – Belefáradtam már, hogy egymás után bámuljam őket.

– Igen könnyen elfáradsz – jegyezte meg a székén hátradőlve Galen, kinyújtotta lábát, és keresztbe tette. – Hiszen jóformán rájuk sem néztél.

– Nem számít, túlságosan sokáig tart az egész!– Bosszúsan tekintett a lenyugvó napkorong felé.– Azt hittem, lesz még időm, hogy vacsora előtt levigyek egy almát

Pavdának.– Ez a sötétkék brokát egészen különleges, madzsira – próbálkozott

hízelegve a szakállas kalmár.Tess közömbös pillantást vetett a padlón szétterített csillogó kelmére.–Igen, nagyon szép.–Azzal máris Galerihoz fordult. – Beszéltem már

neked a galambokról?– Kétszer is–válaszolta komolyan a férfi.– Még hogy szép! – dünnyögte maga elé megrökönyödve a kelmeárus. –

Ezt a brokátot egyenesen Kínából hozták, a gyöngyhímzés pedig hónapokig készült!

– Nagyon szép – vetette oda Tess türelmetlenül. –Semmi bajom a portékájával.

–A brokátot választja – állt fel Galen –, meg a zöld és az aranyszínű sifont.–Körbejárt a szobában, és fürge, határozott mozdulatokkal kiválasztotta vagy visszautasította az egyes anyagokat. – A madzsira méreteit ismeri már, és tudja, mi az óhajom az öltözékek szabásával kapcsolatban. Az első ruhának jövő hétre próbára késznek kell lennie!

– Feltétlenül, madzsiron!–A kis ember szemmel láthatóan megkönnyebbült. Pattintott az ujjával, és fiatal segédje hamarjában kezdte összeszedni a végeket. – A korábban megrendelt öltözékeket pedig holnap reggel nyolcra leszállítjuk.

Tess Galenhoz fordult.– Miről van szó?– Egyebek között a lovaglóruhádról. – Galen egy intéssel elbocsátotta d

kalmárt és segédjét, majd újra helyet foglalt. Észrevette Tess arcán a lelkesedést. –Á, látom, sikerült felkelterú az érdeklődésedet.

– Milyen szabású lesz? Nadrágot fogok viselni?– Olyasfélét – húzta el a száját Galen.–Mindenesetre semmi kedvem

ahhoz, hogy férfiruhában lássalak. Hosszú, de kettéosztott ruha lesz.– Bársonyból?– Ezen az éghajlaton? Ugyanolyan anyagból rendeltem meg, mint a

saját ruháimat.Tess elmosolyodott az emléktől, mennyire lágynak és kellemesnek

érezte testén a Galentól kölcsönkapott öltözéket. ;– Akkor jó, az kellemes.– Éppen ez volt a szándékom – mosolyodott el lassan a férfi. – Szeretnék

mindenféle kellemességet és kényelmet nyújtani neked. Természetesen a ruha alatt nem fogsz semmi egyebet viselni.

76

– Gondolod? – fintorgott Tess. – Egyáltalán nem biztos, hogy tetszik az ötlet. Pauline szerint Josephine császárnéról azt pletykálják, nem hord alsóneműt, de azt hiszem, az úgy nagyon huzatos lehet.

– Szedikánban sokkal melegebb van, mint Franciaországban.Tess ésszerűnek tartotta a férfi ellenvetését.– Majd meglátjuk.Galen a nőre tekintett, és élénken bólintott.– Igazad van! Miért is ne?– Mit miért ne?– Azt mondtad, majd meglátjuk. – Galen megoldotta derekán a széles,

fekete selyemövet, és levetette. – Miért ne lássunk hozzá már most, mielőtt a ruhád elkészülne? Vetkőzz le!

Tesst készületlenül érte a férfi hirtelen hangulatváltása szórakozásból érzékiségbe.

– Most...?– Azon nyomban! – Galen lazán tartotta a selyemövet, bal kezét

végighúzta rajta. – Végtére is nincs semmi egyéb dolgunk. – Tess megigézve bámulta a férfi szép formájú ujjait, amint erősen, kecsesen, lassú érzékiséggel kúsztak az éjsötét anyag redői között. Gyorsuló szívveréssel látta, hogyan simul bele Galen mutatóujja az egyik hajtásba, majd dörzsölgetni kezdi, előre-hátra. –Ahhoz meg már úgysincs elég időd, hogy vacsora előtt lemenj Pavdához.

Tess elkapta a tekintetét Galen kezéről, és meglepődve állapította meg magában, hogy teljesen elfeledkezett új paripájáról.

– Úgy látszik, nem tudod eldönteni, tulajdonképpen ruhában szeretsz-e jobban látni vagy anélkül – jegyezte meg csípősen. – Ez így egy kicsit zavarba ejtő.

– Talán éppen az a célom vele, hogy zavarba hozzalak.Tess reszkető, mély lélegzetet vett, és kezdte kigombolni ruháját.– Azért tudjad, felfogom ám, mit csinálsz!– Ó, tényleg?Tess igent intett, és ruhája a földre hullott.– Engem is ugyanúgy akarsz betanítani, mint Apollót és Daphnét. –

Komoran meresztette tekintetét a férfira. – Azért engedelmeskedem neked, mert állnom kell az alkunk rám eső részét. Állat viszont nem vagyok, és egyáltalán nincs ínyemre ez az egész!

– Mégis azt hiszem, meg fogod kedvelni! – mosolygott Galen. – Mihelyt rájössz, hogy nem számít, mennyi mindent követelek tőled, akkor is a te kezedben van a hatalom.

– Ezt már máskor is mondtad, és nem hiszem – lépett ki az alsószoknyájából is Tess.

– Ha egy kicsit jobban a lelked mélyére nézel, szerintem találsz még egy másik okot is, amiért hajlandó vagy engedni nekem.

– És mi az?–A kíváncsiságod. Tökéletesen illik egy olyan vibrálóan élénk nőhöz,

mint te vagy, hogy mindent ki akarjon próbálni az életben, amit csak lehet. – Galen tekintete végigsiklott Tess alakján.–Mellesleg rendkívül szép kebleid vannak! Kicsik, de tökéletesek.

77

Forrósághullám öntötte el a nőt, látta, milyen nyílt érzékiség árad a férfi egész lényéből. Megköszörülte a torkát, de szavai még így is rekedtnek hangzottak.

– Szóval vége a habozásnak? A férfi elnevette magát.–Erre is csak azt lehet mondani: majd meglátjuk. A várakozás

mindenesetre felgerjeszti a tüzet, nem igaz?Tess figyelmét nem kerülte el a szó enyhe nyomatéka, miközben utolsó

ruhadarabját is ledobta magáról.– Mondtam már neked, hogy nem vagyok szuka, mint Daphné!– Ha az volnál, most nem így állnál előttem, hanem négykézláb

térdelnél máris, én pedig javában ki s be járkálnék a testedben. – Galen kajánul elvigyorodott Tess döbbenetét látva. – Nagyon is önmegtartóztató viselkedést tanúsítok..., mármint saját magamhoz képest.

– Mit akarsz tőlem?– Azt hogy tűzbe gyere! – válaszolta érdesen, fojtottan a férfi. – Hogy

magadtól jöjj hozzám, mert már úgy kínlódsz, hogy képtelen vagy bármi egyébre.

Tess hasizmai megfeszültek, combja között nyirkos csiklandozást érzett.

– Jobb lenne, ha egyszerűen nekilátnál, mert könnyen lehet, hogy amire vársz, sohasem következik be. Én nem vagyok olyan, mint Pauline.

– Nem is szeretném, ha hozzá hasonlítanál. Gyere ide!Tess bizonytalankodott, nagy lélegzetet vett, azután keresztülvágott a

helyiségen, és megállt a férfi széke előtt.– Tessék, itt vagyok!– Helyes. – Galen nem mozdult, csak ült tovább, tekintete Tess mellein

kalandozott, amelyek egyre gyorsuló ritmusban emelkedtek és süllyedtek, ahogy mind sebesebben kapkodott levegő után.

– Most mi következik?– Hogyan? Már nem emlékszel? Megnézzük, elég kényelmes lesz-e

neked a ruhaanyag, amit választottam. – Galen kirázta a fekete selyemövet, körültekerte vele Tesst, és rásimította a keblére. A finom kelme hűvösen feszült rá a bőrére. – Kellemes?

– Igen.Galen hagyta, hogy az öv lejjebb csússzon, Tess melle alá, majd

erőteljes kézmozdulattal megfeszítette, hogy a nő keblei határozottan kifeszültek tőle.

– És így?Tess érezte, ahogy a melle duzzad, bimbói egyre keményebbek lesznek,

már-már fájdalmasan.– Nem kellemetlen... – válaszolta kissé elcsuklóan. Galen továbbra is

úgy tartotta, duzzadtan, felkínálkozóan, s csak azután lazította meg a csomót, és húzta le testéről a selyemövet kínzóan lassú mozdulattal. Semmi változás, Tess keblei ugyanolyanok maradtak, nagyok, feszesek, érzékenyek. – Ennyi... az egész? – kérdezte bizonytalanul.

– Nem – válaszolta a férfi csillogó szemmel, arca kipirult, lassan felemelkedett.–Van még egy hely, ahol ki kell próbálnunk. – Tessnek torkán akadt a lélegzet, ahogy Galen ujjai szétfeszítették a két combját. – Szétvetett lábbal fogsz lovagolni...

78

A férfi egyik karja körülfonta a derekát, s elkapta a Tess combjai közé besikló öv túlsó a végén. A nő ziháliú kezdett, tekintete Galen arcára rebbent.

– Mit...– Néha puha és könnyű lesz majd a ritmus - mondta, azzal gyengéden,

finoman húzogatni kezdte az övet, hagyta, hadd érezze meg Tess a kelme lágy redőit, amint szinte érzéki susogással futnak végig testének legérzékenyebb pontján. – De mivel te magad korántsem vagy túlságosan szelíd természetű, leginkább gyors lesz majd, és kemény. – Galen megemelte az öv két szárát, és erőteljesebben, határozottan húzta előre-hátra.

Tess felkiáltott, gerince ívben megfeszült a testén végigszáguldó érzés hullámaitól. Tudta, hogy Galen vigyáz, ne okozzon fájdalmat, a selyem finom dörzsölése azonban kimondhatatlan érzéki megrázkódtatást jelentett számára. Vakon nyúlt maga elé, belemarkolt Galen vállába, miközben az öv továbbra is ott siklott combjai között, puhán, mégis erőteljesen ráfeszülve ölére. Soha nem tapasztalt még hasonlót, úgy érezte, nem bírja tovább, minden porcikája mohó lázban égett, sajgott, duzzadt és feszült.

– Galen! – Tess az ajkába harapott, ahogy combjai között a súrlódás egyre erősebb lett, egyre gyorsabb. – Ne, ez már...

Az öv lecsúszott, eltűnt, Galen magához szorította, paskolta, simogatta, a hátát, a fenekét veregette.

–Jól van, jól van...–A férfi gyengéden lelökte Tess a kerevet párnáira. – Meg kellett ismerned.

Mit kellett megismernie? - mélázott kábultan Tess, és felnézett. Ez az érzés megőrjíti az embert, rabszolgává teszi, arra készteti, hogy birtokolni akarjon és odaadja magát, mohó vágyra, párosodásra ösztönzi... Levegő után kapkodott.

– De miért...?Galen melléje ejtette a fekete selyemövet.– Mert azt akarom, hogy én jussak az eszedbe valahányszor csak a

kelme megérinti a testedet. Azt akarom, hogy emlékezz rá, amit az előbb éreztél. – Komoran elhúzta a száját. – Látod, ez is egyike a kevésbé civilizált birtoklási hajlamaimnak. Nem fogod elfelejteni, ugye, Tess?

Hogy is lenne képes rá? Hiszen még mindig lüktetett az egész teste, zihálva szedte a levegőt, bizsergett minden tagja.

– Nem... – suttogta Tess.– Ha majd együtt lovagolunk, és rád nézek, eszedbe jut, hogy arra

gondolok, amit az imént csináltam veled. – Galen is szaporábban lélegzett, érdesen hangzott a helyiség néma csendjében. – És emlékszel majd rá, milyen érzés volt tűzbe jönni. – A férfi bronzszínű arca kipirult, tekintetében izgatott fények csillogtak, ahogy lenézett Tessre. Rekedten tette hozzá:–Azt hiszem, ma nem vacsorázunk együtt. Időre van szükségem, hogy... – Az ajtóhoz lépett. – Holnap reggel kilenckor várlak az udvaron. – Bezárult mögötte az ajtó.

Tess összeszedte magát, kihúzta a vállát, és határozottan sietett le a lépcsőn Galerihoz.

79

–Jó reggelt! – Ügyelt rá, hogy hangja hétköznapi természetességgel csengjen. A szökőkúthoz sietett, ahol Szaid tartotta a lovak kantárszárát. – Hogy van Pavda?

– Kitűnően érzi magát. – Galen felvonta a szemöldökét. – Továbbá Szelik is. És remélem, Apolló meg Daphné szintén ragyogóan érzik magukat. – Kis szünetet tartott. – Mellesleg én magam is jó egészségnek örvendek.

– Éppen kérdezni akartam. – Tess megállt a kanca előtt, és finom ujjakkal megsimogatta az orrát. – Habár ebben a tekintetben korántsem volt miért aggódnom. Úgy tűnik, megfelelően tudsz gondoskodni magadról.

– Neheztelsz rám – lépett közelebb Galen, és halkan mormolta: – Kiszolgáltatottnak érezted magad tegnap este, és zokon veszed.

– Igen.– Pedig nem én okoztam ezt az érzést, hanem a saját természeted.

Ellenkezhettél volna, csak annyit kellett volna mondanod, hogy elég, és én máris abbahagyom.

Tess elpirult.– Váratlanul ért. Nem számítottam rá...– Azt hitted, elveszem, amit akarok, de nem számítottál rá, hogy neked

is örömet akarnék szerezni? – Galen a fejét csóválta. – Az nem az én stílusom. – Hátralépett, és végigmérte Tesst, a bokájától fel egészen a hajára simuló könnyű csuklyáig. – Határozottan jól mutatsz az új lovaglóruhádban.

Tess igyekezett elkerülni a tekintetét.– Ez a kelme túlságosan csillog. Egyszerűbbre számítottam.– Így is éppen elég egyszerű. – Galen figyelmesen nézte Tess vonásait,

majd hozzátette: – És az az érzésem, nagyon is tetszik neked.Igaz volt, Tess azonban nem akart semmit sem beismerni Galen előtt,

amikor még mindig olyan védtelennek, kiszolgáltatottnak érezte magát. A ruha fehér nadrágszoknyája libegett járás közben, mégis soha nem ismert szabadság érzését keltette benne. A csípőig érő, bő, csuklyás felsőrészt gazdag aranyhímzés díszítette, és minden mozdulatára kecsesen megrezdült.

– Tűrhető. – Ujjait a nyakában viselt barbár aranyfüggőhöz emelte. – Vianétól kaptam egy jókora doboz ékszert, és ez is köztük volt. Azt mondta, ragaszkodsz hozzá, hogy mindig viseljem, valahányszor kimegyek a palotából. – Tess összeszorította az ajkait. – Nem szeretem a fityegő csecsebecséket.

– Mégis hordani fogod.– Ennem...– Ez nem ékszer, csakis a házam tagjai viselhetnek ilyen függőt.Tess úgy érezte, mintha billogot sütnének rá, a férfi éppúgy a

hatalmában tartotta ismét, mint amikor előző este meztelenül hevert lábainál a selyempárnákon.

– Hordja hát Viane!– Neki is megvan a sajátja, amit magára ölt, ha kimegy a városba. –

Galen fürkészve vizsgálta Tess lázadó arckifejezését.–Miért vitatkozol ezen? Meg fog oltalmazni.

80

– Majd még gondolkodom rajta. – Tess átment Pavda bal oldalára, és közben kikerülte Szaidot, aki kétségbeesett pillantással meredt a semmibe, és igyekezett úgy tenni, mintha láthatatlan volna.

–Vagy viseled, vagy nem léphetsz ki a lakosztályodból!Tess dacos képpel nézett a férfi komor szemébe.– Mondtam, hogy fontolóra veszem. Galen fejével a palota felé intett.– Hagyj magunkra bennünket, Szaid!A fiatalember megkönnyebbülten dünnyögött maga elé, és Galen

kezébe nyomta a kantárszárakat.– Igenis, madzsiron! – A következő másodpercben a lépcsőket

kettesével szedve felrohant a palotába.– Ebben a kérdésben nincs helye alkudozásnak, Tess – mondta

csöndesen Galen. – Tudom, most mindenáron arra törekszel, hogy csatát nyerhess velem szemben, de hidd el, nem ez lesz az! A függő védelmet nyújt neked, és igenis hordani fogod!

– Tessék? – kérdezte szórakozottan Tess, és a távolban éppen eltűnő Szaid után nézett, majd Galerira pillantott. – Miért küldted el?

A férfi szeme megrebbent a hirtelen témaváltástól.– Mondtam, hogy ebben a küzdelemben mindenképpen én fogok

győzni.– Es nem akartad, hogy Szaid tanúja legyen a vereségemnek? – Tess

meglepődve figyelte Galent. – Milyen különös! Apám sohasem törődött vele, hogy a szolgák látják-e anyám megaláztatását... – Gyorsan felemelte kezét, és folytatta. – Tudom, már megint azt csináltam, amit nem szeretsz. Igyekezni fogok jobban vigyázni a nyelvemre! Most viszont légy szíves, segíts fel Pavda hátára. Nem tudom, át bírom-e emelni a lábamat a hátán. Gondolod, hogy alkati okai vannak, amiért a nők oldalnyeregben lovagolnak?

– Nem fejeztük be az előbbi kérdést!–ráncolta a homlokát Galen.– Dehogynem! – vetett rá bosszús pillantást Tess. – Hát nem látod, hogy

még mindig rajtam van ez a rikító nyaklánc?– Hordani fogod, ahogy akarom? Tess arca kisimult.– Segíts fel Pavdára! – mondta. Galen közelebb lépett, felemelte, Tess

pedig ügyetlenül átvetette fél lábát a nyereg fölött. – Olyan... furcsán érzem magam.

– Majd elmúlik. – A férfi összehúzott szemmel nézett fel rá. – Miért nem vagy már dühös?

– Nem voltam dü... – Tess elharapta a szót, ahogy lepillantott, és összetalálkozott a tekintetük. – Igazad van, nem szeretem tehetetlennek érezrú magam, de amíg hagyod, hogy a büszkeségemet megőrizzem, ezt is el tudom viselni.

Galen elfordult, az istálló felé nézett.– A férfi is kiszolgáltatottá válik, amikor rátör az üzekedés vágya.

Fájdalom gyötri, nem bír aludni, és semmi mást nem kíván, csak hogy végre egy asszony ölébe döfhesse magát. Tegnap éjjel, amikor otthagytalak, legszívesebben bármilyen nőhöz elmentem volna.

– És meg is tetted? – feszült meg Tess.– Nem.– Miért nem?

81

– Még csak most házasodtunk össze.– Nem értelek.– Figyelik minden egyes mozdulatomat. Nem hagyhatom, hogy bárki is

azt higgye, nem talállak elég kellemesnek.Tess elpirult.– Hülye azért nem vagyok! Tudom jól, hogy egyetlen férfi sem hűséges.

Nem törődnék vele.– Én viszont igen.– Tényleg? – ingatta a fejét Tess. – Nagyon furcsa egy ember vagy te,

uram!– Beismerem, így van. Galen kajánul vigyorgott. –Amióta veled

találkoztam, magamnak is feltűnt, hogy a cselekedeteim még sokkal furcsábbak lettek.

–Szeretném, ha a kapcsolatunk egyértelműbb volna. Nincs kedvem a macska-egér játékhoz.

– Valóban? Egyáltalán nincs? Mondd, Tess, hát nem találod a helyzetet „izgalmasnak”? Nem dobog a szíved legalább egy kicsit hevesebben, amiért nem tudod, mire számíts tőlem legközelebb?

– Talán igen, de ez még ném jelenti, hogy kellemes lenne az érzés.Galen hahotázni kezdett.– Meglátod, könnyebb lesz! A testi vágy nem tart ki a nap huszonnégy

óráján át. Hullámzik, egyszer feltámad, máskor lecsillapodik.– Ez elég unalmas folyamatnak hangzik, te pedig szerintem nem vagy

valami türelmes fajta.– Csakis akkor, ha az a cél érdekében megéri. – Galen váratlan

mozdulattal a nő combjára szorította tenyerét.Tess elfulladt, szeme Galen arcára rebbent. A vékony anyagon át

megérezte a férfi kezének égető súlyát, újra felidéződött benne a tegnap esti intim érintés. Megnyalta az ajkát.

– Az őrök...–Nem látják. – Galen hatalmas termete valóban eltakarta a palota

kapujában álló őrszemek tekintete elől, ahogy kezével lassan masszírozta Tess combját, és közben egyetlen pillanatra sem engedte szabadon a tekintetét. – Türelmes ember vagyok – mondta rekedten –, de nem szerzetes! Ezért is kell, hogy néha erezzelek a kezemmel. – Ujjai alatt mintha átégett volna a selyem, Tess érezte, ahogy keblei megduzzadnak, bimbói keményen kidudorodnak a ruha finom anyaga alól. Galen levette róla a kezét, és hátralépett. – De megtanultam már várakozni. –Felugrott Szelik nyergébe. –- Sőt néha még élvezem is, ha nem tart túl sokáig.

– És ha igen? – kérdezte reszkető hangon Tess.Egy kurta pillanatra mintha az önuralom szigorú felszíne alatt

megpillanthatta volna a férfi határtalan vakmerőségét.– Akkor a természet valószínűleg diadalmaskodik az akaraterő fölött.

Reménykedjünk, hogy ez nem következik be!–Galen megfordította Szeliket, és elkapta Pavda kantárszárát. – Szorítsd meg a ló oldalát mindkét térdeddel, és húzd ki magad! Én vezetlek, amíg hozzá nem szoksz az új ritmushoz!

- Fogd vissza, a szentségit! – Szelik dübörögve meglódult, és gyorsan beérte Pavdát. – Húzd meg a kantárt, Tess!

82

Galen hangja nyers volt, és a nő sejtette, hogy engedelmeskednie kellene. Mégsem akart megállni. Ragyogóan kéklett feje fölött a reggeli égbolt, forrón tűzött a nap, hajába beletépett a szél, lobogtatta, tüdejét és arcát valósággal csípte a friss levegő. Hevesen lüktetett a vér egész testében, Pavda hosszan elnyúló léptekkel vágtázott, olyan érzés volt, mintha lágy, könnyű selymen suhannának előre.

Szelik egyszer csak megelőzte, és Galen kiragadta Tess kezéből a kantárt.

– Ne! Még ne! – tiltakozott a nő.Hallotta Galen elfojtott nevetését, ahogy lassan visszafogta, lépésre

kényszerítette Pavdát.– Még két mérföld, és félúton jársz Szaid Ababába! – Galen arca

elkomolyodott. – Azonkívül nem engedelmeskedtél nekem!Tess vidáman kacagott.– Pavdának ma reggel vágtázhatnékja volt! – Megveregette a kanca

nyakát. – És Szelik túl lassúnak bizonyult.– Érdekes, mégis az az érzésem, mintha sikerült volna utolérnie. –

Galen ajka megfeszült az indulattól. –Soha ne szegülj többé szembe az akaratommal, Tess! Különösen ne akkor, ha a városfalon kívül vagyunk!

– Hiszen nincs is itt semmi veszély! A múlt héten minden áldott nap ugyanezen az úton lovagoltunk, és véletlenül sem találkoztunk senkivel. –Tess körülpillantott a kopár tájékon, csak a távolban bukkant elő néhány kékeszöld domb. – Látod, most sincs itt senki, hosszú mérföldeken át! Megmondtam... – Elhallgatott, és egy magas, kerek építményre mutatott a második domb tetején, amit idáig még sohasem vett észre. – Mi az ott?

Galen is a szürke kőépületre nézett, és arca kifejezéstelenné vált.– Egy őrtorony. A nagyapám építtette, hogy az őrszemek onnan

figyelhessék a szekereket, amelyeken a hegyek közti bányákból Zalandanba szállították az aranyat. így megelőzhették a rablótámadásokat. Már jó ideje nincs használatban.

– Miért? Hová lettek a rablók?– Akadnak ma is bőségesen. Némely dolog sohasem változik.– Akkor miért nem...– Haza kell mennünk! – Galen olyan hirtelen fordította vissza Szeliket,

hogy Tess megriadt tőle. – Éppen elég időt elvesztegettem már ma reggel.Érdekes, ez egészen addig fel sem merült, amíg Tess észre nem vette a

tornyot.– Olyan... olyan magányosan áll ott. Pauline mesélt egyszer a

boszorkányról, aki bezárta a lányát egy toronyba, mert nagyon szerette, és meg akarta védeni a világ gonoszságától, nehogy bárki elrabolhassa tőle.

– Elég valószínűtlen történet ahhoz, hogy felkeltse annak a te kéjvágyó Pauline-odnak a kíváncsiságát.

Tess felkacagott.– A lány hosszúra növesztette a haját, hogy a szerelmese felkúszhasson

rajta. A férfi minden este kiáltott neki: „Rapunzel, engedd le a hajad!”. A lány kibontotta a haját, a szerelmese felkapaszkodott hozzá a toronyba, és együtt töltötték az éjszakát. Pontosan olyan cselszövés van benne, amilyenekért Pauline rajongott.

– Hogyan végződött a mese?

83

– Azt nem tudom. Pauline-t csak ez a része érdekelte, amit elmondott. – Tess kíváncsian pillantott hátra a toronyra. – Holnap bemehetünk?

– Nem! – csattant fel nyersen Galen. Hangszíne meglepte a nőt, és odanézett. Mély lélegzetet vett, ösztönösen meghúzta a kantárszárat, amikor meglátta a férfi arckifejezését.–Kerüld el a tornyot, Tess! – tette hozzá Galen.

– Miért?– Merde, hát nem elég, hogy azt mondtam?! – vágta oda indulatosan

Galen. – Muszáj vitatkoznod minden egyes parancsomon? Kerüld el a tornyot!

– Teljesen értelmetlen, hogy nem mondod meg, miért! – felelte sértődötten Tess. – Ha valamilyen veszély leselkedik ott, hadd tudjam!

– Igen, veszélyes – közölte határozottan Galen.– Rablók kószálnak arra?– Nem.– Rossz állapotban van a torony, és összeomolhat?– Nem tudom, már évek óta nem jártam benne.– Akkor nem látom semmi okát...– Egyáltalán nem is kell ismerned az okokat! –villámlott Galen szeme. –

Elég, ha annyit tudsz, hogy veszélynek tennéd ki magad.– De ha nincsenek ott rablók, akkor nem...– Rólam van szó, saját magamról! – dörrent Galen hangja mélyen,

fenyegetően.Lovaglóostorával rácsapott Szelikre, és elvágtatott Tess mellől,

Zalandan kapui irányába.

- Láttam tegnap egy őrtornyot a dombok között, Sacha. Nagy, komor építmény. – Tess ügyelt rá, hogy könnyedén csengjen a hangja, miközben a sakktáblát figyelte. – Galen azt mesélte, hogy a nagyapja építtette.

– Valóban? – Sacha lépett a lóval.Tess a bábúk állását tanulmányozta.– Miért nincs már használatban?– Nem kérdezted meg Galentól?– De igen.– Ha azt akarta volna, hogy tudjad, megmondta volna ő maga.–Jaj, milyen elviselhetetlen vagy! – nézett fel az unokabátyjára Tess,

mogorván és haragosan. – Miért nem szabad tudnom?-–Azért, kölyök, mert nem tartozik rád minden. – Sacha hátradőlt a

székében. – Az elmúlt héten úgy ráncigáltál ide-oda a városban, és egyfolytában szinte faltad a látnivalókat meg a történeteket, mint holmi torkos kislány!

– Zalandan egyszerűen érdekel! – helyezte ujját az elefántcsont királynő koronájának csúcsára Tess. – Semmi értelmét nem látom, hogy miért titkolódzik úgy Galen a toronnyal kapcsolatban.

Sacha arcáról lehervadt a mosoly. –Kerüld el a tornyot, Tess! Nem tetszene, amit ott találnál.

– Persze, pókhálót és egereket.– Meg emlékeket.–Emlékeket?–pillantott fel egyenesen a férfi szemébe Tess. – Ezek

szerint te mégiscsak tudsz róla valamit. Meséld el! – kérte Sachát. Az

84

csak a fejét rázta. Tess halkan szitkozódott. –Az emlékek nem jelentenek senkinek sem fenyegetést.

– Amiket Galen őriz, azok igen.– Miért?– Mert az ő emlékei keserűbbek és kegyetlenebbek á többinél.– Miről beszélsz?– Hiába próbálkozol kislány! – csóválta lassan a fejét Sacha. Kis

szünetet tartott, majd hozzátette: – Galenban mindig is két ember élt, és ezek még ma is küzdenek egymással. Amíg féken tartja az emlékeit, számodra sem jelent veszélyt.

Tess értetlen grimaszt vágott.– Jócskán eltúlzod a dolgot! Galen mindig uralkodik az érzelmein.Sacha érdeklődve elmosolyodott.– Te meg piszkálni akarod a tigrist, mi?– Ugyan, dehogy! Csak kíváncsi vagyok.– És türelmetlen is – egészítette ki halkan Sacha.Tess rájött, hogy mindeddig észre sem vette, mennyire átlátszó a

viselkedése. Szent ég! Remélhetőleg Galerinak sem tűnt fel. Az elmúlt héten rájött, hogy a férfi szándékosan egyensúlyozik vele a csúfondáros, szeretetteli gyengédség meg a nyers, érzéki valóság határán, hogy minduntalan meglepje, készületlenül érje. Bármilyen tréfa vagy beszélgetés kellős közepén hirtelen vetett rá egy olyan pillantást, megérintette vagy éppen kimondott egy szót, amitől Tess kóvályogva zuhant bele a vágyakozás sötétségébe. Mindegyre csak nőtt benne a feszültség, elakadó lélegzettel várta a férfi édes, kínzó szavait, pillantását. Szinte alig várta már, hogy Galen feléje nyújtsa a kezét, megragadja, és...

Tess elpirult, gyorsan felállt.– Fogalmam sincs, miről beszélsz! Elegem van ebből az ostoba játékból

is! Azt hiszem meglátogatom Vianét a madárházban. Jössz te is?Sacha lenézett a sakktáblára.– Inkább nem. Ma délután indulok Tamróviába.Tess megpördült, és tágra nyílt szemmel bámult rá.– Miért?– Galen tudni akarja, mikor jut el apádhoz a hír, hogy eljöttél

Franciaországból. Kézenfekvő, hogy én lehetek az, aki ott erről legkönnyebben értesül.

– Hiszen még csak három hete történt! Fogalma sem lehet róla, ugye?– Mindenesetre nem valószínű – lökte hátra a székét Sacha, és felállt. –

Galen azonban el akarja kerülni a meglepetéseket.Tess nyugtalan léptekkel vágott keresztül a terasz kövezetén, és

elnézett a távoli hegyek felé.– Olyan, mintha Belajo egy másik világba tartozna ... Jobban szeretek itt

élni, Sacha!– Én magam is.– Először nem hittem, hogy így lesz. Az emberek nagy része mereven

viselkedik, de szeretem Vianét, meg rokonszenves Juszef, Szaid és...– Kalim?- Hogy képzeled?! Miért kedvelném Kalimot? Úgy néz rám, hogy szinte

jéggé dermedek tőle. – Tess lebiggyesztette az ajkát. –Fel sem bírom fogni, hogy Viane hozzámegy feleségül.

85

– Én sem...A férfi hangszínéből kiszűrődő keserűség hallatán Tess visszafordult, és

figyelmesen ránézett. Felhúzta szemöldökét Sacha eddig számára ismeretlen arckifejezését látva.

– Te, Sacha...?A védtelenség elillant unokabátyja vonásairól, helyette borongás

telepedett rájuk.– Ne is törődj vele, Tess! Majd túl leszek rajta...– Vianéról van szó? – rázta meg a fejét hitetlenkedve Tess.–Nem

értem... Hiszen olyan különbözőek vagytok...– Talán éppen azért vonz ilyen nagyon. Úgy látszik, a nagy

szenvedélyeknek nem előfeltétele a hasonlóság. – Sacha megvonta a vállát. – Csak annyit tudok, hogy ha ránézek, békesség tölt el, és olyan nyugalmat érzek, mint soha azelőtt egész életemben.

– Nyugalmat? Te?– Talán igazából mindig is ezt kerestem. Tess kétkedve méregette a

férfit. Sacha és a nyugalom távolról sem jártak valaha kéz a kézben, de hát kicsoda ő, hogy szeszélyes unokafivérénél jobban akarja tudni, mi vagy ki tetszik neki?

– Akkor meg kell őt szerezned! – szögezte le Tess. – Nem lehet semmi nehézség, sokkal jobban nézel ki, mint az a mord képű Kalim.

Sacha felnevetett.– Szerinted olyan egyszerűnek tűnik minden! -– Mert az is! Csak ki kell

gondolnunk, hogyan érjük el! Galen nem ellenezné?– Ő nem, Viane azonban igen. Tess türelmetlenül legyintett.– Majd rávesszük, hogy meggondolja magát.– A természetet nem lehet mindig a maciink kedvéhez idomítani,

kölyök.– Azért még megpróbálhatjuk! Viane kedves és okos – morfondírozott

Tess – de hiányzik belőle a független szellem. Majd megpróbálom beleplántálni, amíg te Tamróviában leszel.

– Törődj inkább a magad dolgaival, Tess... – ingatta lemondóan a fejét Sacha.

– De ha egyszer segíteni akarok! – A nő érezte, hogy könnyek kezdik csípni a szemét, miközben unokabátyjára néz. – Azért, mert szeretlek, Sacha!

–- És úgy gondolod, át kell alakítanod a világot is, hogy az én kedvem szerint forogjon? – Sacha gyengéden végighúzta ujját a Tess halántékáról leomoló göndör fürtön. – Viane ennek a világnak a gyermeke, ide tartozik, ide kötik a gyökerei.

– És téged nem?Sacha megviselten legyintett.– Én nem az El Zalán törzsből származom, ők pedig nem fogadják be

készségesen az idegeneket Nem tartozom én már sehová...Ahogyan Tess sem... A nő különös, nyilalló fájdalmat érzett.– Te Tamróvia hercege vagy!– Ami itt. El Zalán népe körében fabatkát sem ér. Kalimot jobban

megbecsülik, mint engem. – Sacha lehajolt, és futó kis csókot nyomott

86

Tess orra hegyére. – Egy órán belül indulok. Majd üzenetet küldök, ha Belajóba értem. Szedd össze magad, Tess!

– Lejövök az udvarba, hogy elbúcsúzzak tőled. Isten óvjon!Az ajtóban Sacha még egyszer hátrafordult.– Kerüld el a tornyot, Tess!Kiment, Tess pedig megborzongott. Nem akarta mindenáron kielégíteni

a sötét, komor, tilalmas épület iránti kíváncsiságát. Őrizgesse csak Galen a titkait meg az emlékeit! Ő, Tess amúgy is csupán rövid ideig marad itt, és semmi kedve, hogy állandóan döntögetni próbálja a köréje állított korlátokat.

Abból azért még nem lehet baj, ha értésére adja Vianénak, milyen kitűnő férj lenne Sachából.

Sacha mint férj? Elvigyorodott, ahogy belegondolt, miféle határtalan ellentét lapul a képzettársítás mélyén.

Sebaj, ha Viane az a nő, akire féktelen unokatestvérének szüksége van, ő mindent megtesz, ami csak rajta múlik, hogy Sacha elérhesse célját.

87

6. fejezet

Egy órával később Tess lódobogást hallott a macskaköves udvarról, férfihangokat, de mielőtt még lejutott volna a főbejárathoz, Sacha máris kilovagolt az istállóból. Körülötte vagy harminc úti köpenybe öltözött lovas nyüzsgött. Galen odaléptetett Szelik hátán Tesshez.

– Te is elmész? – kérdezte a nő, s igyekezett, nehogy hangja elárulja meglepődését és csalódottságát. – Miért nem szóltál nekem?

– Mert nem szeretek búcsúzkodni. Szaidot magammal viszem, de Kalimot megkértem, hogy adjon át neked később egy cédulát.

– Milyen figyelmesség!Galen halkan elkáromkodta magát.– Mindössze a határig megyünk. Nem tetszett a jelentés, amit Kalim a

hegyi törzsek köreiből hozott. Sacha az én érdekemben megy vissza Tamróviába, gondoskodnom kell róla, hogy biztonságban átjusson Tamar területén.

– Fölösleges magyarázkodnod! Nem is vitatkozom veled. Örülök, hogy legalább azt tehetem majd, amit akarok!–Tess felszegte az állát.–Csak úgy vélem, udvariasabb lett volna, ha személyesen közlöd.

– Mondtam már, nem szeretek búcsúzkodni.– Meg nyilvánvalóan udvariaskodni sem! – Tess hangja enyhén

megremegett, de gyorsan összeszedte magát. – Mindannyiunknak olyan dolgokat kell állandóan csinálnunk, amelyek nincsenek kedvünkre. Mi egyébért lennék például én magam Zalandanban?

–Azért, hogy engem gyötörj és kínozz? Rendben van, udvariatlan voltam, de nem akartalak megsérteni. Nos, hajlandó vagy jó utat kívánni?

– Ó, hogyne! Jó és gyors utat, uram!Galen összegörnyedt, mintha viharos szél ellenében haladna.–Máris úgy érzem magam, mint a sivatagban. –Amikor Tess nem

válaszolt, folytatta: – Ha bármire szükséged van, fordulj Kalimhoz. A távollétemben ő parancsol.

– Biztos vagyok benne, hogy kitűnően helyettesít majd. A nagyképű arcátlansága máris felér a tiéddel.

– A szentségit, Tess, ha egyszer így helyes! – Galen feszült arcából haragosan csillogott sötét szempárja.– Fogytán a türelmem! Csak egy rövid időre leszek távol.

– A döntés viszont természetesen most is a tiéd, ugye? Azt akarod, hogy bábunak érezzem magam, amelyet ide-oda tologathatsz a sakktáblán! – Tess egyenesen Galen szemébe nézett. – Azt hiszem, legfőbb ideje, uram, hogy másféle játszmába kezdjünk!

– Tényleg? – Galen mozdulatlanná vált egy pillanatra, majd hányaveti vakmerőséggel lökte oda a szót: – Majd eldiskurálunk róla, ha egy hét múlva visszajövök. j

Tess a fejét rázta. '– Tamróviából az lehetetlen. Nekünk is öt napba telt, amíg a határtól

ideértünk.– Csakhogy akkor semmi sem volt, ami úgy kergessen, mint most! –

Galen szúrósan meredt Tessre. – Ezúttal viszont minden okom megvan a sietségre.

88

Forróság bizsergett végig a nő testén, torka elszorult, nem kapott levegőt.

– Igen...? – suttogta.– De még mennyire! – Galen fogva tartotta a tekintetét. – Sejted-e, mi

az?Tessnek kitűnő elképzelése volt róla. Visszatért belé a most már régóta

oly jól ismert feszültség, s érzéki palástként borította be mindkettőjüket. Meglepődve vette észre, hogy pontosan ez volt a reakció, amelyet ő maga is fel akart gerjeszteni Galen-ban. Talán Sachának igaza volt, és tényleg a tigrist akarja felpiszkálni? Nagyot nyelt, érezte, hogy homályos izgalom keríti hatalmába.

– Biztosra veszem, hogy azonnal megmondod.– Na látod, ezt eltaláltad! Használjam a saját szavaidat? – Galen

vigyorgott. – Elegem lett a habozásból!Sachával együtt kilovagoltak az udvarról, a férfiak csapata laza,

rendetlen sorban követte őket. Tess szíve hevesen dobogott, felkavarta a rá váró kaland okozta vidámság, szinte belekábult az izgalomba.

Ösztönösen egy lépést tett előre, de azután megtorpant. Nem mehet a férfi után, úgyis csak visszaküldené. Meg kell várnia, amíg hazatér.

Úristen, mennyire utálta mindig is a várakozást!Márpedig nincs más hátra, bele kell törődnie, és nem árt, ha talál

valamilyen elfoglaltságot addig is, hogy gyorsabban teljen az idő.Tess megfordult, felszaladt a palotába vezető lépcsőn, majd végig a

hosszú folyosókon, amíg csak oda nem ért Viane lakosztályához.A teraszon bukkant rá, és Viane csodálkozva nézett fel, amikor Tess

váratlanul, kapkodva betoppant, akár egy szél fújta falevél, pirosló arccal, izgatottan csillogó szemmel.

– Rájöttem, hogy túl kényelmesen bánunk Alexanderral és Roxánnal! – közölte Tess, és a madárházhoz igyekezett.–Legfőbb ideje, hogy végre megtanítsuk őket a dolgukra!

– Miért nem képes felfogni?! Mondom, hogy beszélni akarok a... – Tess a szolgáló háta mögé nézett, és látta, ahogy kitárni az ajtó. Juszef lesietett az előcsarnokba vezető lépcsősoron. – Mindegy, már itt is van! – Elviharzott a tiltakozó asszony mellett, egyenesen Juszefhoz, aki majd sóbálvánnyá vált a harmadik lépcsőfokon. – Örülök, hogy itthon találom! Képtelen voltam megértetni ezzel a nőszeméllyel, hogy azért jöttem, mert beszélnem kell magával! Biztos vagyok benne...

– Madzsira! – Juszef éles klaffanással csukta be tátva maradt száját. – Nem is hibáztathatom a szerencsétlent! Erényes nők nem látogatják meg a férfiakat Zalandanban.

–Nemcsak Zalandanban, hanem máshol sem! A nőket mindenütt vaskorlátokkal és értelmetlen, ostoba szabályokkal veszik körül, akárhol éljenek is. – Tess ingerülten legyintett. – Nem érdekel, rájöttem már, hogyan játszhatom ki a legtöbbet. Csak eltökéltség és kitartás kell hozzá.

– Értem... – motyogta Juszef. Intett a szolgálónak, hogy elmehet, és lejött az utolsó három lépcsőn. Döbbenete rémületté változott, amikor Tess háta mögé pillantott az előcsarnokba. –Szentséges Úristen! Hol a kísérete?

89

– Ne legyen már nevetséges! Nincs szükségem testőrökre, hogy meglátogassam.

– Nincs? – ismételte alig hallhatóan a szót Juszef. – Könnyen lehet, hogy nekem magamnak lesz szükségem jónéhányra, ha a madzsiron megtudja, hogy nélkülük keresett fel. Nem illendő, hogy...

– Pontosan úgy hablatyol, mint Szaid! – fintorgott bosszúsan Tess. – Szűz Máriára, mennyire kezdem már utálni ezt a kifejezést! Nem vagyok hajlandó állandóan elviselni magam körül egy csapatnyi kakas kotkodácsolását!

Mintha halvány mosoly ütközött volna át aJuszef képére ráfagyott döbbeneten és helytelenítésen.– Azt hiszem, a kakasok inkább kukorékolnak, nem kotkodácsolnak.– Lényegtelen! Még mindig nem kérdezte meg, mit keresek itt.– Csakis azért, mert elnémított a rémület. Tess halkan felnevetett,

Juszef azonban csak a fejét ingatta.– Látom, kissé zavarban van, úgyhogy kénytelen vagyok magamtól

előadni a jövetelem célját– közölte Tess. – Igénybe akarom vermi a háza tetejét!

– Tessék?!– Amikor Galennal meglátogattuk Kalimot, láttam, milyen magas ez az

épület. A teteje feljebb nyúlik bármelyik másik házénál a városban. Onnan akarom felengedni Alexandert.

– Alexandert? Az meg kicsoda?–A postagalambom. Illetve hát még nem egészen az, csak ha már

végeztem majd a betanításával. Vianénak meg nekem tulajdonképpen kettő is van, de Roxánból sajnálatos módon hiányzik a természetes ösztön, így aztán kénytelenek vagyunk teljesen Alex...

Juszef gyorsan közbevágott.– Ide semmiképpen nem jöhet! Az nem lenne illendő.– Azt akarja mondani, hogy keressek egy másik házat? Jaj nekem,

biztosan nem akad még egy alkalmas tető a környéken! És igencsak furcsa lesz, ha házról házra járok, hogy idegeneket kérdezgessek...

– Nem, nem! – szakította félbe ismét Juszef.– Nem tehet ilyet! – Látva a nő eltökélt arckifejezését elhallgatott, és

mélyet sóhajtott. – Mennyi ideig van szüksége a házam tetejére? Tess felvidámodott.

– Ó, nem sokáig, ez biztos! Talán néhány napig, ha minden délután eljövök.

– De mihelyt a madzsiron hazatér a városba, azonnal véget kell vetnie a látogatásainak!

Tess rábólintott.– Biztos vagyok benne, hogy mielőtt letelne a hét, Alexander már elég

ügyes lesz, és rájön a dolgára.– Ezt én is őszintén remélem... – sóhajtott ismét Juszef. – Elküldhetem a

szolgákat, nehogy szóbeszéd támadjon, és reménykedjünk, senki más nem veszi észre magát. – A férfi rápillantott Tess hajára, amely szinte lángolva izzott az előcsarnokba betűző napsugár fényében. – Bár ez aligha látszik valószínűnek.

– Biztos vagyok benne, hogy minden ragyogóan sikerül! – vetett rá sugárzó mosolyt Tess. – Köszönöm, Juszef! Tudtam, hogy számíthatok a

90

segítségére. – Sietve indult az ajtóhoz. – Holnap itt leszek, rögtön dél után.

Juszef vészterhesen horgasztotta le a fejét.– Tartok tőle, hogy valóban úgy lesz, ahogy mondja. Várni fogom,

madzsira.

A homokdűnék meglódultak, felemelkedtek, majd kecsesen megkavarodtak a holdsugár fényében. Kihaltnak tűnt a sivatag, de a látszat csalókának bizonyulhat Galen szemét meresztve figyelte a sötétséget.

- Gondolod, hogy Tamar errefelé lehet?A sejk hátrafordult, és Sachát látta feléje közelíteni a táborból.–Valószínűleg, hiszen az ő területén vagyunk.– Gondolod, hogy bajt akar keverni?–Nem feltétlenül, hacsak rá nem tör az őrület. –Galenmegvonta a

vállát.–Jó pár őrt kiállítottam éjszakára. Ha holnap átlépjük a tamróviai határt, tovább már nincs semmi veszély.

–Leszámítva azt, hogy jóvátehetetlenül kimerültünk. – Sacha fél szemöldökét felvonva nézett barátjára. – Soha nem láttam még, hogy így meg-hajszoltad volna az embereidet, mint most.

– Biztonságban akartalak eljuttatni a határig. A törzsek között gyorsan jár a hír, és megeshetett volna, hogy Tamar rájön a házasságom okára, azután nekiáll bajt keverni – felelte Galen, Sacha azonban továbbra is gyanakodva méregette. A sejk vállat vont. – Jól van.,. Türelmetlen vagyok, és minél előbb vissza akarok érni Zalandanba, – Megfordult, a tűz mellé terített pokrócához indult.–Az utóbbi hónapokban túl sokat voltam távol.

Sacha szájának sarka megrándult.– Ah, menyi felelősség és államügy súlya nyomasztja egy uralkodó

vállát! – Lehuppant saját takarójára, és háttal a tűznek összegömbölyödött. – Óriási megkönnyebbülés, hogy én magam csak egy üresfejű piperkőc vagyok, aki azt teszi, amihez kedve van.

Galen kelletlenül nyugtázta magában, hogy Sacha pontosan tudja, miért siet annyira haza. Túl sok időt töltöttek már együtt, semhogy ki ne ismerték volna egymást. Sacha most is látja rajta a vágyat, amely visszaűzi Tesshez. Galen elcsodálkozott, nem értette, miért nem válaszolt neki olyan földhözragadt, egyszerű nyíltsággal, ahogy egyébként szokásossá vált kettőjük között. Sacha tisztában volt vele, hogy neki, Galennak, gyakran van nőre szüksége, és bizonyára tudja azt is, hogy amióta hazaértek Zalandanba, nem kereste föl egyik kadinéjét sem, akik rendszerint kiszolgálták és a kedvében jártak.

Nem, nem egyszerűen csak az volt az oka, hogy szándéka ellenére megalázta volna vele Tesst, ismerte be Galen. Tényleg sok volt a dolga, rengeteg az elfoglaltsága. Nem jutott rá ideje, hogy...

Mégis, mennyi kellene ahhoz, hogy a férfi kielégítse testi vágyait egy engedelmes nővel?! Mer de, hiszen egyfolytában csak hazudik önmagának, ugyanúgy, ahol Tessnek és Sachának is! Egyszerűen nem kívánta a kadinékat, csakis és egyedül Tesst akarta.

Azóta, hogy legelső este megpillantotta az istállóban, egyfolytában vágyott rá, s a láz csak egyre nőtt, fokozódott, amíg már rá sem bírt nézni Tessre anélkül, hogy görcsös fájdalom ne nyilallt volna az ágyékába.

91

Ahogy most is merevedése támadt, pedig csupán rágondolt. Galen fojtottan káromkodott, és odafordult a tűzhöz. A lángok éppoly fényesen lobogtak, akár Tess vöröses gesztenyebarna fürtjei. Nem, Tess haja mélyebb, lágyabb fényt áraszt magából, mint a tűz.

Összeszorította a szemét, megpróbálta kiverni fejéből a nő képét. Minden más lesz, ha már magáévá tette. Enyhülni fog a hatás, amelyet rá gyakorol, lanyhul a kéjvágy, halványul a gyengédség...

Nem, nem szabad arra a gyengédségre gondolnia, amelyet Tess felkavart benne, sem pedig a belőle áradó ígéretek gyönyörére! Igazán természetes, hétköznapi dolog, hogy néhány órai távollét után máris újra szívesen lenne együtt vele. Hiszen csak úgy sugárzik belőle az életöröm, és nincs semmi csodálnivaló abban, hogy ez vonzza őt magát is. Mégis jobb, ha nem rágódik sokat saját testi reakcióin. A kéjvágyat ki lehet elégíteni, és az amúgy sem okozhat fájdalmat.

Ördögöt nem! Most is milyen pokolian kényelmetlenül érzi magát, gondolta bosszankodva Galen. Sebaj, a várakozásnak már-már úgyis vége. Mihelyt visszatér Zalandanba, azonnal kielégíti az étvágyát, éppen elég, hogy majdnem egy hónapig féken tartotta.

Eltökélten félresöpörte a gondolataiból Tesst. Holnap azonnal indul vissza Zalandanba, de milyen sokára lesz még, amíg odaér..., amíg együtt lehet Tess-szel...

Követik!Tess meggyorsította lépteit, és befordult a sarkon. Estebéd ideje volt

már, ilyenkorra elnéptelenedtek Zalandan utcái. Homályosan tátongtak kétoldalt a boltajtók. Tess megborzongott a félelemtől.

Tévedett volna? A léptek ugyanúgy lassultak és gyorsítottak, ahogy ő haladt. De miért követné bárki is? Tekintete ösztönösen a nyakában hordott aranyfüggőre siklott. Az elmúlt napokban rájött, hogy bár Zalandarmak is megvan a maga söpredék népsége, ő mégis zavartalanul mozoghat. A függő, igen. Biztosra vette, hogy annak köszönheti a szabadságát. Mintha láthatatlan páncél óvná, Galen vértje. .

Galen azonban már három napja elment. Talán a férfit, aki a nyomába szegődött, jobban érdekli mégis a nyaklánc maga, mint az ékszerből sugárzó figyelmeztetés...

– Megállni! – harsant Tess háta mögül a nyers, férfias parancs. Szaporán lüktetett a szíve, futásnak eredt. – Madzsira!

Ismerős a hang, ébredt rá megkönnyebbülten Tess. Hátrafordult, és meglátta a magas, köpenybe burkolódzott alakot. Kalim volt az.

– Rám ijesztett. Kalim! Nem számítottam... – Reszkető lélegzetet vett, és büszkén kihúzta magát, ahogy meglátta a férfi fenyegető arckifejezését.

– Nem lenne szabad egyedül kóborolnia az utcákon!– Semmi baj sem ért!– Én vagyok felelős a biztonságáért... és a viselkedéséért..., amíg a

madzsiron távol van! – mondta feszesre húzott szájjal a férfi. – Mostantól kezdve nem hagyhatja el a palotát!

Tessben fellobbant a düh.– Oda megyek, ahová csak akarok! Kalim komoran elvigyorodott.– És maga történetesen Juszef Benardon házába akar menni.

92

Tess elhűlt a meglepetéstől.– Merde, szóval maga kémkedik utána. Kalim?!– Csak a dolgomat végzem a madzsiron szolgálatában. – A férfi kis

szünetet tartott. Felkeltette a kíváncsiságomat, amikor az istállóban a lovászok arról számoltak be, hogy amióta csak a madzsiron elhagyta a várost, maga egyetlen egyszer sem vitte ki Pavdát.

– Ezért követett tehát ma.– Csakis a saját biztonsága érdekében. – Kalim lehajtotta a fejét.–

Természetesen feltételezem, hogy a bazárban járt, valamelyik különleges üzletben, hogy ékszereket vásároljon.

– No és ugyan miért feltételezné ezt?–Tulajdonképpen, ha figyelembe vesszük, kicsoda maga, nem is lenne

szükséges. A nyugati nőszemélyek fejében ritkán járnak ártatlan örömök, amikor kilépnek férjük házának biztonságából.

Tess szúrósan meredt Kalimra.– Ezt meg hogy érti?!– Tudja maga azt nagyon jól.– Azért csak mondja ki!A férfi gonoszul mosolyogva biggyesztette le szája sarkát.– Juszef fiatal és erős, valóságos bika. Mindig is kedvelték az

asszonyok.– Folytassa!– A madzsiron távol van, és a nyugati nők nemigen szeretnek várni az

örömökre.–Az az érzésem, maga édeskeveset tud a nyugati nőkről! – vágta oda

heves indulattal Tess.Kalim arcáról eltűnt a vigyor. A helyét zord kegyetlenség foglalta el.– Éppen eleget ahhoz, hogy ne engedjem sárba tiporni a barátom

becsületét El Zalán egész népének szeme előtt! Többé nem megy Juszef házába!

– Márpedig oda megyek, ahová kedvem tartja!– Hát csak rajta, de holtan találja! Tess szeme elkerekült a rémülettől.– Micsoda?!– Magához egy ujjal sem nyúlhatok a madzsiron engedélye nélkül, de

egyébként minden, hatalom az én kezemben van. Eltétethetem láb alól Juszefet. – Kalim elhallgatott, majd hozzátette: – Ugyanúgy, ahogy minden más fenyegetést is elhárítanék, amely a madzsiron ellen irányul.

Tess értetlenül csóválta a fejét.– Csak azért, mert meglátogattam?– Mert három teljes délutánt töltött vele kettesben. Elismerem,

tapintatosan viselkedett, de ha így folytatódik, előbb-utóbb a hír elterjed, és szégyen hull a madzsiron fejére.

– És maga szerint valakinek meg kell halnia, hogy ez ne következzen be?

–Errefelé nem ugyanúgy ítéljük meg a hűtlenséget, mint a maga országában! – villant meg szigorúan Kalim tekintete.–Magától sem fogja eltűrni Galen. Sok szabadságot engedett a feleségének, de hogy más férfit is elfogadjon, azt nem tűrheti.

Tess reszketve kapott levegő után, megpróbálta csitítani tomboló dühét.

93

– Maga sérteget! – vetette oda. Kalim azonban szótlanul, közömbösen nézett vissza rá.–Hinne nekem, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem lettem hűtlen?

– A nyugati nők szájára könnyen kúsznak a hazug szavak.–Hát ez már több a soknál! – emelte az ég felé két kezét Tess. – Nem

vagyok hajlandó több szót vesztegetni az aljas gyanúsítgatásaira! – Sarkon fordult, és továbbsietett az utcán.

– Nem mehet vissza többé Juszef házába! – kiáltott utána a férfi.– Azt teszem, amit akarok! – vetett hátra dühös pillantást Tess. – Nem

engedem, hogy beleavatkozzon az életembe. Kalim!– Ha újra felkeresi, kosárban küldetem el magának a fejét!Tess először értetlenül, megrökönyödve bámult a férfira, majd

váratlanul végigfutott hátán a hideg. Most hitte el csak először, hogy Kalim tényleg képes valóra váltani a fenyegetését.

– Lelketlen gazember!–Igen, az vagyok, ha kell! – válaszolta Kalim. – De ne felejtse, hogy

Galen tanított kisfiú korom óta! Őhozzá képest, ha feldühödik, én még egész szelíd maradtam.

- Itt van? – robbant ki a teraszra Tess, és a borsfa ágai közti árnyékokat kutatta tekintetével. Visszajött?

– Egy órával ezelőtt! – Viane arca sugárzott, ahogy kisietett a madárházból.–Már harmadszor!

– Adtál neki magokat? Viane bólintott.– Mihelyt letelepedett az ágra Roxán mellé.–Csak egy órája érkezett meg?–elégedetlenkedett Tess. – Ez bizony

nem valami jó idő! Több mint két órája bocsátottam fel Juszef házának tetejéről. Úgy látszik, elkóborolt.

Viane nevetett.– Mit számít az? Szerintem így is egyszerűen kész csoda, hogy

hazatalált!–Nem csoda, hanem ösztön–rándította meg a vállát Tess. – De talán, ha

mindig megetetjük, jobban fog igyekezni. A gróf szerint ez volt a betanítás titka. De kezdem már azt hinni, hogy a galambok rendkívül buták. Juszef háza csak egy óra járásnyira van. Majdnem gyalog is hazaértem, mielőtt Alexander megjött.

– Gyalog?! – tátotta el a száját Viane. – Gyalog mentél végig a városon? Tudod, hogy az nem illendő. Én sohasem...

– Nem történt semmi bajom. – Tess legszívesebben leharapta volna túl gyorsan pergő nyelvét. Nem akarta, hogy Viane tudja, nem Pavda hátán lovagolt végig a városon. A lány már azért is éppen eléggé aggodalmaskodott, hogy Tess Galen engedélye nélkül járkál a palotán kívül, ettől pedig végképp kétségbe esik majd.–Amikor először Pavdával mentem Juszef házához, a rázkódás teljesen megzavarta Alexandert, és mérhetetlenül hosszú ideig tartott, amíg meg tudtam nyugtatni, hogy elengedhessem.

Viane a fejét csóválta.– Hát, amíg veled van a lovász...– Azt hiszem, most már hosszabb próbát is tehetnénk Alexanderral –

vágott sietve a szavába Tess.

94

– Mit találtál ki már megint? – kérdezte óvatosan Viane. – Juszef háza már majdnem a városfalnál van!

– Akkor nyilvánvaló, hogy ki kell mennünk a kapun! – felelte könnyedén Tess.

– Nem lehet! A palota asszonyainak tilos kimenniük a városkapun!– Galen gyakran elvitt magával a városon kívülre.– Nagyon jól tudod, hogy nem engedne nélküle elmenni, még akkor

sem, ha valamelyik lovász elkísérne. Meg kell elégednünk Juszef házával, amíg Galen haza nem jön. Azután talán rábeszélhetjük...

– Rábeszélhetjük?! – fintorgott Tess. – Ez csak egy másik szó a könyörgésre, és utálom!

– Galen nagyon engedékeny volt hozzád, egyetlen más asszony sem élvez ekkora szabadságot – jegyezte meg tárgyilagosan Viane. – Meg kell értened, hogy nem szokás az asszonyoknak a városon kívül lovagolni még a saját férjükkel sem, nemhogy egyedül. Biztosra veszem, hogy már Galent is megszólták, amiért ilyen sok mindent rád hagy.

– Pedig úgy látszik, egyáltalán nem bánja.– Hozzászokott már az állandó harcokhoz – felelte Viane. –Amióta apám

meghalt, Galen igyekezett meghonosítani mindent Zalandanban is, amit nyugaton jónak talált. Sokan viszont nem szeretik, ha eltérítik őket a hagyománytól.

– Például Kalim.– Meg én magam.– Te?Viane biccentett.– Ebben hasonlítunk egymásra Kalimmal. Úgy véljük, hogy a régi

szokások méltóságteljesebbek és azonkívül ésszerűbbek is.– Hogy lenne az ésszerű, ha ugyanúgy bezárnak a lakosztályodba téged

is, ahogy te bezárod a madaraidat?– A röptetőjük szép, és soha nem fogják megismerni az éhséget.– De a szabadságot sem! Viane szaporán pislogni kezdett.–Alexander igenis tudja, mi a szabadság, érzi, valahányszor szabadon

engeded a szélben.– Még akkor is magunkhoz kötjük, mert élelemmel zsaroljuk, hogy

visszatérjen a kalitkájába! –ellenkezett Tess.–Ha nem volna ennyire ostoba, elszállna a világba, és gondoskodna saját magáról.

– Akkor viszont te lemondhatnál a postagalambokról.– Ez igaz... – Tess hirtelen elkomorult, ahogy eszébe jutott legutóbbi

találkozása Kalimmal. – Egyáltalán nem vagy olyan, mint Kalim! Az egy civilizálatlan vadállat!

Viane felvonta szép ívű szemöldökét.– Mintha dühös lennél rá. Kellemetlenséget okozott neked valamivel? 'Tess nem akarta elmesélni a vita részleteit.– Egyszerűen csak nem kedvelem... – felelte halkan.– Néha mogorvának tűnik, de megvan rá az oka. Az egyik vad, határ

menti törzsben nőtt fel, és egész életében mást sem ismert, mint a háborút meg a vérontást... Ha akarja, nagyon kedves is tud lenni.

– Viszont a legkevésbé sem szórakoztató! Mindig komoran néz, unalmas prédikációkat tart a helyes viselkedésről meg a kötelességről. – Tess oldalvást Vianéra pillantott. – Sacha soha nem untatna téged.

95

Viane elpirult, és másfelé fordította tekintetét.– Nem, szerintem 6 soha senkit nem untatna. – Ráadásul nagyon kedves

is tud lenni! – Tess becsületesen hozzátette: – Ha éppen kedve tartja.– Te jobban ismered őt, mint én.– És milyen jóképű! Minden nő bámulatosan csinosnak tartja.–Az is...–Viane a terasz mellvédjéhez lépett, lenézett a városra, majd

távolabb, a hegyek felé. – De miért beszélünk Sacháról, Tess?– Azért, mert rajong érted.– Tudom. V-– És mert te is kedveled.– Mindig felkavar... – Viane ujjai megfeszültek a korláton. – Olyan

zavarba ejtő...– Sokkal boldogabb lennél Sachával, mint Kalimmal, ő szabadságot

nyújtana neked.– Mondtam már, hogy számomra a szabadságnak nincs különösebb

értéke.– Pedig kellene, hogy legyen! – szögezte le őszintén Tess. – Ha tudnád,

milyen csodálatos az, ha...– Nem szeretnék erről többet beszélni! Túlságosan felizgat.Tess biztosra vette, hogy sikerült némi haladást elérnie, kísértést érzett

a folytatáshoz, de úgy döntött, egyelőre elég.– Ahogy óhajtod, de Csak jót akarok neked. Viane hatalmas szeme

fényesre csiszolt ónixként ragyogott, ahogy Tesshez fordult.– Remélem, nem bántottalak meg azzal, hogy elhárítottam a témát.

Nagyon megszerettelek...– Tényleg? – kérdezte csodálkozva Tess. – Pedig szentül hittem, hogy

túlságosan is nyersnek találsz. Tudom, hogy néha taszigállak, nógatlak egy kicsit.

– Még hogy nógatsz?! – nevetett halkan, a fejét rázva Viane. – Ez a te nógatásod pont olyan, mintha az embert odakötnék Szelik farkához, és teljes vágtában rángatná maga után. – Gyorsan hozzátette:–De semmi baj! Sokkal érdekesebbnek találom az életet, amióta te is itt vagy Zalandanban.

Tess nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy legalább még egyetlen gondolatot szóba hozzon.

– Sacha még nálam is sokkal érdekesebb ember ám! Csak annyit mondok... – Elhallgatott, és Viane megrovó pillantását látva sután mosolyogni kezdett.–Na mindegy, akkor is így van! Még nem vagyok elég idős ahhoz, hogy versenyre keljek Sachával, de alig várom már, hogy hamarosan túltegyek rajta. – Elkomolyodott, majd bizonytalanul folytatta. – Tudod, azelőtt soha nem volt még barátnőm, de te... – Közelebb lépett, és akadozva mondta tovább: – Szóval..., ha akarod..., ha nem bánod...

– De hiszen máris barátok vagyunk! – mosolygott rá sugározva Viane. – Barátok és nővérek! Rögtön tudtam, hogy így lesz, mihelyt legelőször találkoztunk!

–Akkor te... nagyon okos vagy...–Tess elfordult, a hegyek mögött lenyugvó napba nézett. Elszorult a torka, és tudta, hogy szavai rekedten hangzanak. –Soha nem vagyok biztos serüciben és semmiben. Csak azt remélem... – Megköszörülte a torkát, és sietve másról kezdett beszélni.–Térjünk vissza Alexander következő útjára! *

96

– Azt hittem, már megbeszéltük, hogy Juszef házából kell felbocsátani – jegyezte meg Viane.

– Nem, szerintem már éppen eléggé terhére voltunk Juszefnek így is. – Tess óvatosan kerülte Viane tekintetét.–Rájöttem, hogy talán furcsa lenne a számára, ha továbbra is igénybe vesszük a házát.

– Furcsa?Tess előtt hirtelen iszonyatos rémkép jelent meg: Juszef levágott, véres

feje a vesszőkosárban.– Nagyon..., valószínűleg. Holnap majd üzenetet küldök neki, hogy

nincs már többé szükségünk a házára. – És hozzábiggyeszt egy utóiratot is, hogy jobb lenne, ha Galen hazatéréséig Juszef eltűnne Zalandanból. Tess odapillantott Alexanderra, szokásos ágán ült a madárházban. – Hagyjuk pihenni néhány napig, azután nehezebb feladatot kap.

– Miféle feladatra célozgatsz? – tudakolta óvatosan Viane. – És mit találtál ki Juszef háza helyett?

– Még gondolkodnom kell rajta – tért ki a válasz elől Tess. Egyelőre semmi kedve sem volt elárulni vadonatúj tervét. Viane rendkívül meg tudta makacsolni magát, ha úgy érezte, veszély fenyegeti az illemszabályokat. Tess úgy vélte, jobb lesz, ha a következő két napot arra szánja, hogy csak apró morzsákban adagolja be elhatározását Vianénak, amíg maga mellé nem sikerül állítania. A horizontra nézett. Ekkora távolságból nem láthatta az őrtornyot, de erre nem is volt szükség. Könnyedén el tudta képzelni, amint ott áll, égbe törően, hatalmasan, titokzatosan, és ugyanolyan hívogatóan, mint amikor legelőször megpillantotta. – Biztosan eszembe jut majd valami jó ötlet.

Kalim azonnal Galen elé sietett, amint a sejk belovagolt a városkapun.– Gyorsan megtetted az utat, madzsiron.– Igen, tűrhetően haladtunk. – Galen a palotára tekintett, ágyékában

érezte a feszülést, de nem lepte meg, számított már rá. Különös, örömteli izgalom kerítette hatalmába. Nem, most még nem. Uralkodnia kell magán! Majd később. – Sebesen nyargaltunk. Minden rendben? – kérdezte. Kalim azonban nem válaszolt, csak hozzáigazította lovának lépteit Szelikhez. Galen gyanút fogott, és fürkész pillantást vetett a férfira. – Ezek szerint baj van?

Kalim nem nézett rá.– Semmi említésre méltó nem történt El Zalán népével. – Válasza

hallatán Galen tekintete a palotára villant. – Viane is jól érzi magát – folytatta Kalim –, a madzsiráról van szó.

Galen szíve hevesen megdobbant, elfojtott káromkodást dünnyögött.– A szentségedet! Megmondtam, hogy vigyázz rá! Beteg?– Kitűnő egészségnek örvend. – Kalim elpirult, ahogy kényelmetlenül

pillantott a körülöttük nyüzsgő tömegre. – Nem alkalmas ez a hely.Galen ügetésre fogta Szeliket, és a kíséret nyomban elmaradt

mögöttük. Meg sem álltak, amíg a palota udvarára nem értek. Ott közvetlenül a lépcsők előtt meghúzta a kantárszárat, földre ugrott a nyeregből, és farkasszemet nézett Kalimmal.

– Miért kell négyszemközt lennünk ahhoz, hogy elmondd, amit akarsz?Kalim nagyot nyelt, és rekedten szólalt meg.– Mert nem akartam, hogy megaláztatást szenvedj el a többiek előtt.

97

– Megaláztatást?! – dermedt mozdulatlanná Galen.– A madzsira ezen a héten háromszor is felkereste Juszef Benardon

házát, és órákig maradt nála. – Kalim kis szünetet tartott. – Egyedül.Galen úgy érezte magát, mintha acélos ököllel vágták volna

gyomorszájon.– Biztos vagy benne? Kalim bólintott.– Gyalog ment, még lovászt sem vitt kísérőnek. Beszéltem Juszef

szomszédaival, és azt mondják, elküldte hazulról a személyzetet, amíg a madzsira nála töltötte a délutánokat. – Kalim sietve fűzte tovább a szót.–Nem lesz semmiféle pletyka, mert megmondtam, hogy kardélre hányok bárkit, aki csak említi is ezt a szégyent.

A szégyen... Galen érezte, hogy primitív, ősi düh keríti hatalmába. Tess, amint kígyózva vonaglik Juszef ágyában a párnákon, Juszef pedig... Pattogva száguldott ereiben a vér, vörös ködbe borult előtte a világ. Erejét megfeszítve igyekezett tisztán gondolkozni.

– Néha a dolgok nem azok, mint aminek tűnnek.– A szemébe mondtam, és nem is próbálta tagadni. Nagyon... merészen

viselkedett.Igen, Tess feltétlenül merész lenne és kihívó. Szinte maga előtt látta,

amint kihúzza magát, és villogó szemmel mered KaÜmra.- Tehát kérdőre vontad?– Megmondtam neki, hogy ha folytatja, a szeretőjét lefejeztetem! –

közölte határozottan Kalim.– Nagy örömömre szolgált volna, ha elpusztíthatom helyetted,

madzsiron.Galen vigyázott rá, hogy hangja ne árulkodjon a bensőjében dúló

zűrzavarról. ■– Mégis meglátogatta újra? Kalim a fejét rázta.– Juszef szolgájától tudom, hogy a gazdája másnap üzenetet kapott, és

azonnal elhagyta a várost.– Milyen irányban?– A hegyvidéki törzsekhez igyekezett. – Kalim mély lélegzetet vett. – Azt

hittem, ezzel vége.Galen elfordult, hogy Kalim ne lássa az arckifejezését.– És tévedtél?Kaüm nyomorúságosan lehorgasztotta a fejét.– Ma, nem sokkal dél után, a madzsira kilovagolt a városból.

Kötelességemnek éreztem, hogy a nyomába szegődjek. – A férfi kis szünetet tartott.

– A toronyhoz ment.Galen megpördült.– A toronyhoz?– Nem hinném, hogy tudta volna, mennyire fokozza a szégyenedet,

uram, ha éppen oda megy találkára... – suttogta Kalim. – Bizonyára senki nem beszélt neki erről. .

– Ha ő nem is tudta, Juszef mindenképpen! – Galen arca könyörtelen kifejezést öltött. – Mint ahogy azzal is tisztában volt, milyen könnyű eljutni a toronyba a hegyi táborokból.

Kalim szeme bepárásodott.

98

–Hidd el, nem is akartam beszélni a történtekről neked! Magam szerettem volna elintézni mindent, mielőtt hazaérsz.

– Tudom, Kalim. – Galen tisztában volt vele, mennyire zaklatott Kalim, milyen gyötrelmeket áll ki, ezúttal azonban képtelen volt a vigasztalásra. Egész lényét meg kellett feszítenie, hogy úrrá lehessen a bensőjében ágaskodó dühödt vadállaton. Józanul kell gondolkodnia, nem engedheti szabadjára a féktelen indulatokat!

–Mit tegyek, madzsiron? Menjek utána, és hozzam vissza?– Ne! – pattant fel Szelik nyergébe Galen.– A többi már nem tartozik

rád. Kalim.– Hadd menjek veled! Abban az esetben, ha Juszef...– Remélem, hogy rátalálok! – mosolyodott el fagyosan Galen. – Akkor

legalább nem kell megkeresnem.Kalim keze ökölbe szorult.– Sejtettem, hogy a nyugati nő csak bajt hoz rád!– Én magam okoztam. Tudom jól, mennyire képesek unatkozni az

asszonyok. A hatalmunkban kell tartanunk őket! – Szent ég, hiszen pontosan úgy beszél, mint az apja! Na és, miért ne? Hiszen úgy is érzi magát. Elárulva, megcsalva, dühödten, miközben száguldva lüktet egész testében a vérszomjas osztón. – Magammal kellett volna vinnem. –Megfordította lovát.–Mondd meg Vianénak, hogy ma éjjel nem jövök haza.

Kivágtatott az udvarból, végig az utcákon, egyenesen a városkapu felé. Nem, ő nem az apja!

Mégis érzi magában a vérét, a vad indulatát. Tess nem becstelen!De Juszefet jóképűnek találta! Nevetett és tréfálkozott vele!Sok tekintetben még mindig gyerek csupán...Az elutazása előtti napokban szándékosan korbácsolta fel az érzékeit,

arra ösztökélte, hogy önként hívja az ágyába. Ott lent, az udvaron, búcsúzáskor milyen kihívóan viselkedett vele Tess! Igen, készen állt már, hogy befogadjon magába.

Bármilyen férfit?!Galen a fogát csikorgatta, marka megfeszült a kantárszáron. Vissza kell

nyernie az önuralmát! Nyugodtan,iózanulkell viselkednie! Igenis megadja a lehetőséget Tessnek, hogy kimagyarázza a történteket!

Az Isten szerelmére, bárcsak képes lenne megállni, hogy ne tegyen kárt benne!

Átnyargalt a kapu boltíve alatt, és Szelikkel a hegyek irányába kanyarodott.

Tess óvatosan kiemelte Alexandert a kalitkából.– Jól van, kispajtás, csináltunk már ilyet máskor is! Csak próbálj

gondolkozni! – Felegyenesedett, messzire kihajolt az ablakon, és fellökte a galambot a levegőbe. Alexander szürke szárnyai szaporán csapkodtak, lábán vidáman csilingeltek az apró harangok, ahogy felemelkedett az égbe, kecses kört írt le..., azzal nyílegyenesen elsuhant keletnek. – Nem arra, nem arra, te idióta! – jajdult fel Tess, és nézte, hogyan távolodik Alexander a toronytól. – Szaid Ababa felé repülsz! Ki fog neked ott enni adni? – A galamb boldogan szárnyalva távolodott a toronytól... és Zalandantól. Tess az ablakpárkányra könyökölt, állát a tenyerébe támasztotta, nyelvet öltött a gyorsan pici ponttá zsugorodó madár után,

99

amely nyílegyenesen tűzött a határ felé. – Úgy kell neked! Most aztán törheted a fejed, mit csinálj!

Szűz Mária! Ki a megmondhatója, mennyi időbe telik, amíg az a tökkelütött madár rájön a tévedésére? Közben pedig neki itt kell gubbasztania a toronyban, hátha a városi palota helyett ide tér vissza. Még csak sejteni sem lehet, mi következik. Lehet, hogy a féleszű galamb annyira összezavarodik, hogy soha nem is találna vissza Zalandanba.

Tess töprengő pillantást vetett a helyiségbe beszűrődő fénysugárra. Úgy becsülte, még legalább két órája van napnyugtáig, mielőtt Viane aggódni kezdene.

Ennyi ideig hajlandó hát ő is várni erre az undok nyavalyásra, hogy visszatérjen. Ha nem jön, nyomban hazaindul a palotába, és majd otthon kiderül, összeszedte-e magát Alexander, hogy tisztességes postagalamb módjára visszarepüljön az otthonába.

Addig elég tűrhetően érezheti magát itt a toronyszobában. Odalent az őrök helyiségében irgalmatlan káosz uralkodott, összetört, felborított asztalok és székek hevertek szanaszét, minden sarkot és zugot beleptek a pókhálók, itt fent azonban még érezhetőek voltak a hajdani kényelem utolsó nyomai. Nyilvánvalóan a tisztek, akik ebben a távoli őrségben parancsnokoltak, kedvelték a kényelmet. A szoba túlsó sarkában álló ágyat súlyos, kék bársonyfüggönyök fogták körül, hogy távol tartsák a sivatagi éjszaka hidegét, a kőpadlót borító kék és vajszínű mintás szőnyeg éppolyan vastag és finom volt, mint az, amely saját lakosztályát díszítette a palotában. Bármilyen gazdag volt is azonban a berendezés, vastag por és penészréteg takart mindent, és ha jól becsülte fel Alexander elmebeli képességeit, akkor bizony hosszú várakozásnak néz most elébe. Tessnek semmi kedve nem volt a mocskos ágyon heverni vagy a kőpadlón ücsörögni, amíg a madár visszaér.

Odaráncigált a hatalmas kandalló elé egy magas támlájú, trónusra emlékeztető karosszéket. A földre hajigálta róla a penészes párnákat, úgy-ahogy lefújta a port, majd köpenyét ráterítette, óvatosan elhelyezkedett a kemény ülőkén, hátradőlt, és nagyot sóhajtott.

Mindent összevéve a torony csalódást okozott. Semmi titokzatosat, rejtélyeset nem talált benne, olyasmit pedig végképp nem, ami megmagyarázta volna Galen tilalmát. Csak egerek és pókok lakták az építményt, máskülönben teljesen elhagyatott volt.

Hazudik magának, ismerte be türelmetlenül Tess. Nagyon is jól tudta, miért akart mindenáron idejönni. Az igazi vonzerőt nem a torony jelentette, hanem Galen reakciója, a viselkedése. Tess remélte, talál majd valamilyen nyomot, ami hozzásegítheti, hogy új oldaláról ismerje meg Galen jellemét. Annyira fegyelmezett, úgy uralkodik magán, hogy önként biztosan nem tárná fel, amit nem akar. A nő tudta, hogy mihelyt Galen visszatér, alapvetően megváltozik kettőjük kapcsolata, és úgy érezte, nagyobb biztonságban tudhatná magát, ha...

Biztonságban? Milyen különös, hogy éppen ez a szó jutott eszébe! Hiszen soha nem félt Galentól, nem is volt oka rá. Tudta, hogy a férfi veszedelmessé válhat a környezetére, de azzal is tisztában volt, hogy tökéletesen uralkodik önmagán, és soha nem vall kudarcot.

Ami azt illeti, itt, a toronyban semmivel sem tudott meg többet GalenróL Ki kell várnia, amíg hazaér, hogy tovább faggathassa. Még két

100

nap, legfeljebb három, otthon lesz Zalandanban, és új élet kezdődik. Tess elfojtotta remegő izgalmát, amelytől máris borzongani kezdett. Lázba jött már a puszta gondolatától, hogy szeretkezni fognak Galennal. Nem, másra kell figyelnie inkább, például arra a hülye madárra, amelyik javában Szaid Ababa felé száll.

A hosszú, keskeny ablakon betűző vékony napsugárban porszemek táncoltak. Sokáig tartott a hosszú út, amíg ideért a toronyhoz ebben a forróságban, mostanra viszont enyhülni kezdett már a hőség. Tulajdonképpen elég kellemesnek találta helyét itt a kör alakú szobában, ahogy arcát simogatta a napfény...

A lenyugvó nap vérvörös korongja előtt kirajzolódtak a távoli őrtorony körvonalai. Galen látta, hogy Pavda a rézveretes ajtó mellé kikötve várakozik.

Csak egyetlen ló. Tess ezek szerint egyedül van a toronyban.Lehet, hogy félreértés, és Kalim tévedett.Kalim azonban soha nem hazudna neki!Biztosan célja van, hogy Tess idejött.Persze hogy van célja! A szeretője azt mondta, hogy itt találkozzanak.Rapunzel, engedd le a hajad...A keskeny torony ablak sötétséget árasztott. Vajon azt várja, hogy a

szeretője megérkezzen, mielőtt gyertyát gyújtana?Galen érezte, ahogy a torony árnyai acélkarmokkal csapnak feléje, hogy

magukkal rántsák a sötétség mélyére.De nem, nem, ő akkor is civilizált ember! Gondolkodnia kell, meg kell

keresnie az okokat, saját lelkében kell elmerülnie, hogy megértse, ami történik.

Mégis, ahogy egyre közelebb ért a toronyhoz, mind zavarosabbá váltak gondolatai. Örvényleni kezdett az idő, a férfi, akivé vált, szétoszlott a semmiben. Helyébe előnyomakodott a vad, csupán ösztöneire hallgató fiú, aki akkor volt, amikor a kanyargós úton legutoljára nyargalt a torony felé.

Lángoló düh nyaldosta körül Galent, megperzselte, elemésztette, eggyé vált vele...

101

7 fejezet

Most meg kellene ijednie, gondolta álmosan Tess, amikor felnyitotta szemét, és az ablakrésen túl vöröslő égbolt keretében észrevette a hatalmas, sötétárnyékot. Lebegő köpenyében a férfi tűzben röppenő, vad sólyomra emlékeztette. Galen...

Tess nem ijedt meg, nem félt. Volt valami mérhetetlenül természetes abban, hogy felébred, és Ga-lent látja, amint éppen őt figyeli. Örült, hogy végéhez ért a várakozás. Olyan lassan múltak az évek, olyan sokáig tartott a magány...

– Galen...– Igen, és sajnálom, hogy csalódást okozok. – A férfi nyers hangja

azonnal teljesen magához térítette Tesst. – De hát az élet amúgy is tele van csalódásokkal, nem igaz?

A nő megrázta a fejét, hogy gondolatai végre kitisztuljanak, és feljebb húzódzkodott a széken.

– Nem is kellene még itthon lenned! Csak két nap múlva vártalak.– Melyik férj bírna ellenállni a leküzdhetetlen vádnak, amely visszaűzi

szerelmeséhez?–A Gálén szavaiból áradó féktelen gúnytól Tess összerándult. A férfi odalépett a kandallóhoz, és letérdelt előtte a kis szőnyegre. – Gondold csak el, mekkora csalódást érezhettem én, amikor hallottam, hogy megszöktél a mohó ölelésem elől!

– Nagyon jól tudod te is, hogy nem vagyok a szerelmesed! – Figyelte, ahogy Galen összeüti az acélt és a kovát, tüzet csihol, és kimondhatatlanul sajnálta, hogy sötét van a helyiségben, és nem láthatja a férfi arckifejezését. Tudatában volt a különös változásnak, amely Galen egész lényéből áradt, ott bujkált minden egyes hangsúlyában. – Haragszol rám?

– Először dühös voltam, igen, de most már elmúlt.Tess koránt sem nyugodott meg, és gyorsan újra beszélni kezdett.– Igen, tudom, azt mondtad, ne jöjjek ide, de muszáj volt. – Szöget ütött

fejébe egy gondolat. – Honnan tudtad egyáltalán, hogy itt vagyok?– Kalim követett.–Kalim...–Tess előrehajolt a széken, és a férfi árnyékoktól barázdált

arcára meresztette szemét. Kezdte már gyanítani Galen haragjának okát. – Gondolom elmondta neked azt az ostobaságot, amit...

– Nem akarok Kalimról tárgyalni veled! – Szikra pattant, és lángra lobbant a fa.–Az ő szerepe már lezárult.

– Márpedig meg kell beszélnünk Kalim dolgát, ha azt akarod... – Tessnek torkán akadt a szó, amikor meglátta a hozzá forduló férfi tekintetét. Vonásai ugyanolyanok voltak, arckifejezése mégis tökéletesen idegenné vált a számára. Fiatalabbnak tűnt, keményebbnek, a tűz fényében csillogott a szeme, szája vakmerő, hanyag és igen,.,, kegyetlen mosolyra görbült. – Azt hiszem, meg kellene beszélnünk... – motyogta Tess.

– Elegem van a beszélgetésből! – rázta le válláról a köpenyét Galen, és a szőnyegre ejtette a kandalló előtt. – És elegem van a várakozásból is!

A várakozás... Tess emlékezetét mozgásba lendítette a szó, olyan felismerés járta át, amelyet az előbb, félálomban még csak ösztönösen érzett.

102

–Most nem vagy önmagad! Menjünk vissza a palotába, és ott majd...– Ellenkezőleg, soha nem láttál még annyira önmagamnak, mint ebben

a pillanatban! – A férfi kigombolta ingét, levetette, és hanyagul a földre ejtette. Halkan Szólt, könnyedén, Tess mégis azon kapta magát, hogy izmai megfeszülnek, mintha támadó fenevaddal állna szemközt. Nagyon is találó hasonlat volt, mert Galen most leginkább valóban egy hatalmas, bársonyos léptű, ruganyos, őrjöngő-en érzéki macskafélére emlékeztette. A férfi az ablakpárkányhoz lépett, félig nekitámaszkodott, félig ráült, miközben lerántotta előbb a csizmáit, majd a nadrágját. – Vetkőzz! – Szinte közömbösen vetette oda a szót. – Azt akarom, hogy készenlétben várj! – Odapillantott Tessre, és enyhén lebiggyesztette száját, amikor látta, hogyan dermed meg a nő. – Mostantól fogva mindig készen kell lenned a számomra! A nap bármely órájában, és úgy, ahogy csak kívánlak! Nem lehetek biztos benne, hogy a gyereked tőlem való, becsapni azonban nem hagyom magam! Igenis, ez a gyerek El Zalán népe számára születik!

– Hogy nem a tiéd...? – Tess érezte, hogy vitába kellene szállnia, talán még félelemre is oka lenne, de mindezt felülmúlta a kíváncsiság, lenyűgözte a férfinak ez az új, mostanáig ismeretlen oldala.

– Majd az eredményben lelem örömömet, ha már az alkotásban úgyis hiába próbálnám. – A férfi meztelen volt már, és határozott lépéssel indult Tesshez. Tesshez, aki megint ugyanazt a vibráló, állati kecsességet látta benne, combjainak feszülő izmát, ahogy közeledett, keményen meredő férfiasságát. – Állj fel! – parancsolta Galen.

Tess elkapta tekintetét a férfi altestéről, és lassan felemelkedett. Elárasztotta az izgalom, ahogy Galenra nézett.

– Meg kellene hallgatnod, amit mondani akarok...– Idáig én is ezt hajtogattam magamban – mosolyodott el zordan a férfi

–, de rájöttem, hogy az ember csak elvakítja magát a logikával. Miért keressünk mentségeket arra, ami a nőnek alaptermészete, a vérében van? Egy szajha nevelt fel, oktalanság volt azt várnom, hogy más erkölcseid legyenek, mint őneki.–Galen elkezdte kikapcsolni Tess ruháját.–Rád tört a kéj vágy, és nem voltam kéznél.

hogy kielégítselek. – Vigyora még szélesebbre húzódott, és látta, milyen borzongás fut végig a nőn, amikor ujjai hozzáérnek a kebléhez. – Többé nem követem el ez a hibát! Mostantól fogva, bárhová utazom is, jössz velem! – Széttárta a ruha felső részét, és lepillantott Tess kebleire. Arca vöröslött, hangja érdesen csengett. – Te viszont meg fogod tanulni, hogy a testeddel csakis és kizárólag nekem merészelj örömöt szerezni! – Markába szorította a nő bal mellét. Tess az ajkába harapott, hogy elfojtsa sikoltását. Puha bőrén durvának, kérgesnek érezte a férfi tenyerét, mégis különös forróság borította el tetőtől talpig. Galen hüvelykujjának körme ide-oda siklott a mellbimbón, dörzsölte, kapargatta, figyelte, ahogy egyre duzzad és keményedik. – Ezt szereted, igaz? Mondd csak, jó szerető volt Juszef?

– Juszef nem... – Tess hangja elcsuklott, ahogy Galen hüvelyk- és mutatóujja közé csípte a mellbimbóját, nem durván, éppen csak annyira szorította meg, hogy perzselő lobogás hasítson végig a nő testén. Tess gerince megfeszült, és magatehetetlenül görnyedt a férfihoz. Soha' még csak nem is álmodott róla, hogy bőre ennyire érzékenyen reagálhat a

103

puszta érintésre. Nem kapott levegőt. Keblei fel-le hullámzottak, ahogy kétségbeesett erőfeszítéssel próbálkozott lélegzethez jutni.

– Azt hiszem, talán mégse beszéljünk Juszefről.– Nem én hoztam szóba! – vágta rá sértődötten Tess.– Tévedtem. Nem tudtam, mennyire feldühít majd, ha a te ajkadról

hallom a nevét.–Galen mély lélegzetet vett, szorítása ellazult, majd újra megfeszült Tess keblén. – És azt sem hittem, hogy törődnék vele, fájdalmat okozok-e neked, de most furcsa módon mégis undorítónak érezném.

Csak finoman morzsolgatta Tess mellét, a simogatás azonban titokzatos, ismeretlen, égető ürességet keltett a nő combjai között. Megnyalta az ajkát.

– Nem is engedném, hogy fájdalmat okozz!– Bizonyos helyzetekben a nők tehetetlenek... Feltett szándékom, hogy

valamennyit alaposan megismertetem veled! – Galen elhúzta a kezét, és hátat fordított. – Kezdek türelmetlen lenni! Vetkőzz le teljesen, ha nem akarod, hogy én tépjem le a ruháidat! Kell, hogy viselhess valamit, amikor visszamegyünk a palotába.

Tess bizonytalankodott, nem tudta eldönteni, mit tegyen. Ösztöne azt súgta, próbálkozzon tovább a magyarázattal, de Galen nyilvánvalóan nem szándékozott végighallgatni. Különben pedig, vajon nem ez az, amit ő maga is akar? A várakozás felkorbácsolta érzékeit, kívánságát, és lázasan tört rá a vágy, hogy megismerje az új élményeket, tudni akarta végre, mi következik. Miért tagadja le, amit szeretne, pusztán csak azért, mert a férfi szavai bosszantják?

Lecsúsztatta válláról a nadrágszoknyában végződő ruhát, az lábai körül a földre hullott.

– Miért nem szánta meg senki a boszorkányt? – kérdezte halkan Galen.– Tessék...? – pislogott Tess.– A boszorkány biztosan szerette Rapunzelt, ha biztonságban meg

akarta óvni a világ nyomorúságától. Mégis azok nyerik el a rokonszenvünket, akik elárulták.

– Nem értem, mit...– Nem érdekes, csak úgy eszembe jutott – válaszolta a férfi. Tess

kilépett ruhájából, a székre ült, lehúzta hasított bőr csizmáját és harisnyáját. Felállt. Most hogyan tovább? Vajon mit vár el tőle a férfi? Közelebb lépett, és megoldotta a Galen varkocsát összekötő szalagot. A férfi hátán megrándultak az izmok, ahogy Tess mellbimbója hozzá súrlódott.

– Mit csinálsz?– Hát nem ezért fordítottál hátat nekem?– Nem! – hangzott a rekedt válasz. – Azért, nehogy felkapjalak, és ott,

ahol állsz, nyomban beléd döfjem magam.Tess kíváncsisága azonnal felcsigázódott.– Úgy is lehet?– Igen! – felelte zihálva Galen. – De még mennyire!– Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna Pauline-t, amint... – Tess

elhallgatott, mert Galen hátrafordult. – Fájni fog?– Ha már készen vagy rá, hogy befogadj, akkor nem.– Honnan tudjam, mikor vagyok készen?

104

– Hogyhogy? Juszef igencsak ügyetlen lehetett, ha még mindig nem vagy tisztában vele... – Galen gúnyos vigyorral elhallgatott.–Helyes! Undorodom még a gondolatától is, hogy mindent tőle tanulhattál volna meg. Vagy éppenséggel bármit is.

– Összeszorította a száját, közelebb lépett, markába fogta Tess ölét, és dörzsölgetni, simogatni kezdte nőiességének oázisát. Két ujjával finoman belenyúlt, szétfeszítette. – Egek, milyen szűk vagy!

Tess fuldoklott az érzéstől, ahogy a férfi keze testébe hatolt.– Talán jobb lenne, ha nem is...– Jobb? A pokolba, dehogy! – mormogta Galen. – De nem így. –

Ledöntötte Tesst a földön szétterített köpenyre, és föléje térdelt. – Túl kicsi vagy.

Tess emlékezetében halványan felderengtek a nászéjszakájukon hallottak.

– Azt mondtad, a nőt arra teremtették, hogy magába fogadja a férfit.– Most már világos, hogy nem ilyen általánosságban kellett volna

fogalmaznom. Te arra születtél, hogy engem fogadj magadba. – Hangja szinte morgás volt csupán, ahogy hanyatt lökte Tesst, és szétfeszítette a combjait. – Ne mozogj, hadd nézzelek!

De távolról sem csak nézte... Ujjai az ölébe siklottak, feszegették, tágították testének érzékeny nyílását, tekintetét le sem vette Tess szemérméről. Zavart félénkség kerítette hatalmába a nőt, gyorsan összeszorította a szemét. Úgy érezte, mintha beleolvadna a teste alatt gyűrődő köpeny szövetébe. Keblei minden lélegzetvételnél fel-le hullámzottak, ahogy kitárulkozva, védtelenül feküdt Galen előtt, és forrónál forróbb hullámok járták át nyilallva a testét.

Galen tenyere feljebb siklott, kétoldalt megragadta Tess karcsú derekát.

– Merde, milyen pici vagy! Majdnem átérlek a két kezemmel! – Marka megfeszült, és Tess érezte kezének irdatlan erejét. – Összetörhetnélek, ha akarnám! – A férfi elengedte Tess derekát, tenyere továbbkúszott a hasára, majd beletúrt az ölét borító göndör szőrzetbe. – Őrült lennék, ha tönkretenném ezt a szépséget! – Ujjai csavargatták, fésülték, simogatták a puha, selymes szőrszálakat. – Nézz rám! – Tess szeme felpattant. A férfi föléje hajolt, tekintete vadul, sötéten csillogott kipirult arcában.

Keze tovább járt felfedező útján. – Látni akarom, ahogy élvezed, amit teszek veled! Fogalmad sincs róla, hányszor képzeltem már el, hogy az enyém leszel!–Megtalálta, amit keresett, hüvelyk- és mutatóujja összezárult az érzékeny pont körül. Tess szeme tágra meredt az ismeretlen érzéstől, egész teste összerándult a gyönyör forró hullámától. A férfi gyengéden, hozzáértőén szorongatta, dörzsölte, tekintetét le nem vette a nő arcáról, valósággal magába itta minden rezdülését. – Érzed már a tüzet, Tess?

– Igen... – Tess alig bírta kipréselni magából a szót, a kéj homályos imbolygása hatalmába kerítette Galen mozdulatai nyomán. A simító szorongatás ritmusa egyre gyorsult, Tess nem akart sikoltani, ismét az ajkába harapott. Érezte, ahogy hasizmai összerándulnak, gerince meghajolt, magatehetetlenül emelkedett a férfi felé. –Úristen, mit... mit csinálsz velem...?

105

– Nem akarom, hogy fájjon – mormogta Galen, még jobban széttárta Tess combjait, közéjük fészkelte magát, és óvatosan nekipréselődött öle kellős közepének. – Készen kell lenned, hogy befogadj. – Tess megfeszült, és nyomban érezte hasán a férfi simogató kezeit, lágyan, gyengéden, csitítóan. – Nyugodtan..., engedd el magad... – suttogta Galen.

Tess nem is sejtette, vajon a férfi tudatában van-e egyáltalán ennek az utolsó mozdulatnak, mert arckifejezéséből csak a mindent elsöprő, öntudatlan érzékiség áradt, szétszórtan, akadozva ejtette ki a szavakat. Melegség töltötte el Tesst a felismeréstől, hogy bármennyire haragszik is rá Galen, ösztönösen igyekszik az élményt kellemessé tenni

a számára. Nem lehet hát ő sem olyan gyáva, hiszen ugyanez megtörténik minden nővel, gondolta türelmetlenül. És pontosan ezt akarta ő maga is Galentól.

– Gyere! – suttogta. – Most már jó lesz...Nyers hang tört fel Galen torkából, ahogy hirtelen előrelendült. Tess

hangosan felkiáltott, amikor a férfi utat szakított magának az ölében, és mélyen a testébe hatolt. Hallotta még Galen döbbent szitkozódását, ahogy a férfi mozdulatlanná dermedt fölötte, de őt magát túlságosan is lefoglalta, hogy ölével alkalmazkodjon, hozzásimuljon a testét szétfeszítő erőhöz. Enyhült a fájdalom, egyre inkább érezte a csodálatos teltséget.

– Ördögöt voltál még készen! – mondta rekedten Galen. – Miért nem szóltál...

– Csitt... – Tess boldogan ringatódzott egyesülésük gyönyörében, de azonnal rájött, hogy mindez nem elég. A korábbról ismert sajgó üresség még nem elégült ki. -– Ne beszélj! Mozogj, érezni akarlak!

Galen még néhány pillanatig mozdulatlan maradt, azután szája csúfolódó nevetésbe húzódott.

– Na, azt fogsz is! Igazad van, most már nem csevegni kell! – Hátrahúzódott, azután döfködni kezdte Tess ölét, először lassan, majd gyorsabban, könnyedén, röviden, azután egyre mélyebben. – így gondolod? – Tess hevesen bólintott, feje ide-oda lendült a köpenyen, ahogy testében egyre tovább nőtt a feszültség. Galen megtorpant kissé, két kezével vakon tapogatta ki Tess kebleit – Merik, agyonszorítasz,.., megölsz!

Vajon ez most azt jelenti, hogy valamit rosszul csinált? De a férfin egyáltalán nem fájdalomlátszott.

Tess fölé hajolt, ki s be járkált a testében, sötét haja hullámzott a válla körül, szemét lehunyta, kínlódó gyönyörűség tükröződött az arcán.

Tess mozogni akart, hogy segítsen neki, de Galen már elveszítette önuralmát, csak döfte, rángatta, és minden egyes lendületével fel-felemelte a padlóról. Nem tehetett mást, csak belekapaszkodott a férfiba, és maga is elveszett az érzések kábulatában.

A férfi oldalra gördült, majd hanyatt fordult, elfojtott, vad szavakat morgott, magára húzta Tesst, és most már felfelé nyomakodott az ölébe, újra meg újra, erőteljes lendülettel. Azután újabb mohó vágyának engedett, megfordult ismét, felült, és csípője igazította Tess lábait.

– Nem bírok elég mélyen beléd jutni! – Galen arcán megfeszült a bőr, szemhéja súlyosan, nehézkesen mozdult az érzéki háborgástól, dereka lázasan rándult előre-hátra. – Érezni akarlak, hogy közel legyél, egészen befogadj...

106

– Igyekszem... – Tess nem tudta, hogy vajon Galen hallja-e egyáltalán. Nyoma sem volt már a férfi önuralmának, amelyet idáig megismert. Ez a szelídítetlen, vad élvhajhász, aki az érzékek útvesztőjébe rángatta magával, teljesen új volt előtte, idegen. Galen újra megmozdult, egyre másra váltogatta a testhelyzeteket, Tessben pedig mind újabb és újabb gyönyörhullámok száguldoztak forrón, perzselően.

Belevájta körmét a férfi vállába, ahogy a ritmus egyre gyorsult. Nem, többet már nem bír elviselni! Égette a forróság, mégis lázasan egyre tovább növekedett egész bensőjében.

Szépség, mohóság, kíváncsiság...A férfi beledöfött, erősebben, még mélyebben hatolt az ölébe. Tess

hallotta maga fölött nyers, szakadozott zihálását.– Közel vagyok... – Galen foga megcsikordult. – Nagyon közel... Már

nem tudom...Valahonnan a messzeségből Tess meghallotta a mély, állati üvöltést,

amely saját torka mélyéből tört fel. Egyesülés... ragyogás... beteljesülés...Hallotta maga fölött Galen mély nyögését, ahogy a férfi hátravetette

fejét, és hatalmas testét iszonyatos remegés rázta.– Milyen szép... – gondolta kábán Tess, ahogy felnézett az önfeledt

arcra. Galen látványa majdnem ugyanolyan gyönyörű volt, mint a feloldódás, a szabadság érzése, amely a csúcsponton őt magát hatalmába kerítette. Igen, ezt a fenséges gyönyört ő adta Galennak, értette meg Tess váraüan elégedettséggel.

A férfi előrezuhant, két könyökére támaszkodott Tess mellett, nehogy teljes súlyával nyomja a nőt. Mellkasa zihált, remegett, ahogy levegő után kapkodott. Nem is mozdult egy darabig, csak meg-megrándult Tess ölében, mind ernyedtebben, gyengébben. A nő érezte mellén Galen súlyos szívdobbanásait.

Azután a férfi lassan, nehézkesen ránduló mozdulatokkal felült, még mindig nehezen jutott levegőhöz. Halk szitkozódást dünnyögött, leszállt Tess-ről, és talpra emelkedett. Mezítláb a kandallóhoz lépett, felkapta a nő köpenyét a székről, majd visszatért hozzá a szőnyegre.

– Ülj fel!– Ne, még ne... – Tessnek semmi kedve sem volt, hogy mozduljon. Még

csak abban sem lehetett bizonyos, akar-e, képes-e valaha újra odébb húzód-

ni. Milyen csodálatos ez a bágyadtság, gondolta kábultan. Majdnem olyan gyönyörű, mint az előbbi élmények voltak. – Majd később...

– Fájdalmat okoztam neked? – nézett rá aggódva Galen.Tess megpróbált visszaemlékezni az érzelmi vihar ködén át, amelyet az

utolsó pillanatokban végigélt.– Azt hiszem... egy kicsit... először...–Az egész a te hibád! Micsoda ostobaság! Hát nem tudod, milyen kárt

tehettem volna benned?! – Galen nyers hangja meghazudtolta kezének gyengéd érintését, ahogy letérdelt Tess mellé, és óvatosan ráterítette a köpenyt.–Meg kellett volna mondanod, hogy Juszef hozzád sem nyúlt!

– Nent akartál végighallgatni.– Akkor is rá kellett volna venned, hogy odafigyeljek! – Galen leült

melléje a szőnyegre, két karját a térdeire fonta, vállán megfeszültek az izmok. – Ez kimondhatatlanul fontos!

107

– Miért, hittél volna nekem? A férfi hallgatott egy darabig.– Valószínűleg nem. Mert... mert nem voltam önmagam.Tess mégis szentül meg volt győződve róla, hogy a szenvedélyes

öntudatlanság, amelyet ma este felfedezett Galenban, a nemtörődömség, legalább annyira része ennek a fegyelmezett embernek, mint a többi, idáig megismert tulajdonsága.

– Akkor most miért vagy dühös?– Azt hiszem, inkább az a kérdés, miért nem vagy dühös te énrám,

amiért kényszerítettelek.– Egyszerűen azért, mert nem kényszerítettél! – Tess felült, és magára

csavarta a köpenyt. – Igazán tudhatnád már! Éppen elég sokáig igyekeztél felébreszteni a kíváncsiságomat! Galen a szemébe nézett.

– Remélem, nem csak a kíváncsiságodat sikerült kielégítenem.– Dehogy, dehogy – rázta a fejét hevesen Tess. – Nagyszerű volt,

istenien élveztem! Most már egyáltalán nem csodálom, miért szerette Pauline is annyira ezt a játszadozást.

Halvány mosoly bukkant elő a férfi ajkán.– Szóval úgy véled, nem csak azért foglalta el magát vele, mert nem

volt jobb dolga?Tess elgondolkozva húzta fel a szemöldökét.– Ez az egész valami... – keresgélte a szót – ... hatalmas dolog, ugye?

Soha nem hittem volna...– Tapasztalni kell. – Galen hallgatott egy keveset. – Fáj még?– Kicsit érzékeny. – Tess felhúzta az orrát. – De nem jobban, mint

amikor először lovagoltam férfi módra. Tulajdonképpen, amit te csináltál, még mindig sokkal gyengédebb volt a Pavda nyergében való zötyögésnél.

Galen álla leesett, majd hátravetette a fejét, és egetverően hahotázott.– Magasságos Úristen! Ha éppenséggel nem az apádhoz hasonlítasz,

akkor rögtön a lovaddal állítasz egy sorba!Tess nevetett.– Csak ne tiltakozz! Épp elég férfit hallottam már azzal dicsekedni,

hogy mekkora csődörök.– Szajhákkal lehet csődör az ember – komolyodott el Galen –, de aki

szűz, annak gyengédség jár.–Egyáltalán nem bántam! Sőt nagyon is izgalmasnak találtam. Ezek

szerint biztosan nem voltam tökéletes szűz.Galen szeme sarkában előbukkantak a nevető-ráncok.–A szűz csakis tökéletes lehet, különben máris nem lenne az.– Nagyon jól tudod te, hogyan értettem! – Tess elfordította a tekintetét.

– Szokás szerint már megint túl merész voltam. Rettentően is élveztem...– Ennek őszintén örülök. Tess ismét Galenra pillantott.– Tényleg?– Tényleg – hangzott a komoly válasz. – Nem is várhattam tőled semmi

egyebet.–Gyengéden végigsimította ujjai hegyével Tess hajtincseit. – Csupa élet vagy, kilen.

Öröm hasított végig Tessen, olyan erővel, hogy egyszeriben félresöpörte iménti lankadtságát. Sugárzóan nevetett rá a férfira.

– Örülök, hogy nem bánod, amiért hiányzik belőlem a jámbor szelídség. Nagyon utálnám, ha muszáj lenne...–Hirtelen elhallgatott, ahogy ismerős csilingelés nesze jutott a fülébe, száraz suhanás zaja. – Alexander!

108

– Micsoda?Tess félrehajította a köpenyt, feltápászkodott, és az ablakhoz szaladt.– Alexander! Visszajött!– Ki a nyavalya az az Alexander?Tess ügyet sem vetett a kérdésre, kihajolt az ablakon.– Gyere be, te idióta! Kész csoda, hogy nem tévedtél el a sötétben!Alexander beröppent az ablakon, és a kandalló fölötti párkányra

telepedett.Galen döbbenten meredt a galambra, amely most fel-alá totyogott a

széles kőpárkányon.– Egy madár?!– Nem csak egy akármilyen madár! Ez az én postagalambom! Már a

második napon beszéltem neked róla, azután, hogy ideértünk Zalandanba.

–Á, persze! Hogy is felejthettem el ilyen mérhetetlenül fontos tényt? – Galen figyelte, ahogy Tess felkapja a galambot, és az ablak alatti vesszőkalitkába helyezi. – Töredelmesen bevallom, mindenféle egyéb érdektelen apróság járt a fejemben. Rablók, törzsi háborúk, az egység... Ha jól sejtem, ennek a híres Alexandernak köze van ahhoz, hogy mit keresel itt, igaz?

– Hát persze! – pillantott meglepődve Galenra Tess. – Kalim le akarta nyisszantani Juszef fejét, azonkívül a Juszef háztetejéről való indulás már nem is volt igazi feladat Alexandernak. – Morcosan nézett a galambra.–Ne is várd, hogy enni kapj í Nem érdemled meg! Zalandanba kellett volna visszamenned! – Tess becsapta a kalitka ajtaját. – Torkig vagyok már vele! Ez a hülye madár valószínűleg egészen Szaid Ababába repült és vissza.

– Szóval te Juszef házát használtad arra, hogy betanítod a madaradat?– Ha egyszer annak a teteje a legmagasabb egész Zalandanban!

Alexander egyáltalán nem valami okos, és úgy véltem, jobb esélye van, hogy hazataláljon a palotába, ha látja a célt. – Lenézett a burukkoló madárra, haragos szemmel.–Hallgasd csak, hogy turbékol nekem! Valószínűleg még csak rá sem jött, hogy elrontott valamit! – Tess kivett három búzaszemet a kalitka melletti bőrzacskóból, és benyújtotta őket a vesszőfonat rései között. Szigorúan mondta: – Remélem, tudod, hogy ez nem jutalom! Egyszerűen csak nem akarom, hogy éhen halj!

– Miért nem mondtad el ezt Kalinmak? Tess oda sem pillantott Galenra.– Mert nem hitte volna el. Ellenszenves vagyok neki. – Megfordult és

dacosan felszegte az állát. – Egyébként is, miért magyarázkodtam volna neki?! Miért hagynám, hogy ő mondja meg, mit tehetek és mit nem?

– Azért, mert például ebben az esetben némi kényelmetlenségtől óvtad volna meg magad.

– Semmi ilyesmire nem emlékszem! – Tess homlokán összeszaladtak a ráncok. – Bár igaz, amikor először felébredtem, egy-két pillanatig olyan furcsa érzésem támadt. Nagyon különösen viselkedtél.

Galen a tűzhöz fordult –- Mondtam már, hogy nem voltam önmagam. Gyűlölöm ezt a helyet!

– Miért?– Mert arra emlékeztet, aki voltam. – Galen lebiggyesztette á száját. –

Azt hiszem, ma este egy darabig megint előtört belőlem a hajdani énem.– És az olyan szörnyű?

109

– Szerinted nem?Egy pillanatra Tess megérezte a férfi önfegyelme alatt rejtőző

bizonytalanságot és magányt. Segíteni szeretett volna rajta, meg akarta vigasztalni, de tudta, hogy Galen úgysem engedné. Mégis rájött, hogy akad valami, amit mindketten élveztek, mert örömöt szerzett nekik, és amit a férfi sem utasítana vissza.

– Énszerintem nem. – Bátran nézett a férje szemébe, odalépett hozzá, megállt előtte. – Egyáltalán nem szörnyű, csak különös és... izgalmas.

Galen a fejét csóválta.– Úgy látszik, neked az egész világ izgalmas. Tess bólintott.– Viszont ismerem a különbséget aközött, ami úgy izgalmas, hogy

gonosz, és ami izgalmas, de kíváncsi leszek tőle.– Például?– Tamar gonosz. Nem szeretném, ha megérintene. – Tess kinyújtotta

kezét, és ujjaival beletúrt a férfi mellén göndörödő sötét szőrzetbe. – De azt nagyon szeretem, ha te nyúlsz hozzám.

– Lám, milyen szerencsés fickó vagyok! – mondta rá Galen, és mozdulatlanná feszült.

– Nagyon szeretném, ha újra csinálnánk! Légy szíves!– Most?– Ha nem esik nehezedre... – Tessnek magának viszont igenis nehezére

esett, hogy egyenesen a férfi szemébe nézzen, úgyhogy inkább a karjai közé fészkelte magát, és mellére simította az arcát. –Csak rád nézek, és máris úgy érzem, hogy... hogy szeretném újra csinálni.

– Nem fáj túlságosan?– Nem.–Tess felemelte a fejét, és úgy suttogta: – Szeretném, ha

megcsókolnál... Eddig még sohasem tetted.– Igen, igen... – A férfi szája gyengéden simult Tess ajkára, miközben

hanyatt döntötte a szőnyegen. –Számtalan csók létezik, és az előbb mi az egyik legcsodálatosabbat élveztük. De azért örülök, ha még sokat, sokat megmutathatok neked! – Finom mozdulattal széttárta Tess combjait, és közéjük nyomult. – Feltétlenül gondoskodnunk kell róla, hogy továbbra is izgalmasnak találd az életet!

Tess a karjára hajtotta fejét, és elégedetten nézett a kalitkájában gubbasztó Alexanderra. A madár gyöngyszemeivel visszapislogott rá, és halkan felbúgott. Tess furcsa rokonságot érzett Alexanderral, ő is magasan szárnyalt ezen az éjszakán. Soha még csak nem is álmodott erről, amikor a toronyba jött délután, hogy itt fog heverészni, elégedetten, és csodálkozva mereng majd rajta, milyen kéjes gyönyöröket okozhat a testi érintkezés. Egyszerűen csupán a Galent övező rejtélyekből szeretett volna megismerni valamicskét. Mellesleg ez változatlanul fennállt, és talán jó is rá az alkalom, hogy szóba hozza a kérdést.

– Mondd, mi történt itt? – fordult a másik oldalára Tess, és Galenra nézett.–Miért nem akartad, hogy eljöjjek a toronyba?

Galen olyan sokáig hallgatott, hogy a nő már azt hitte, nem is fog válaszolni.

– Mert itt halt meg az anyám.–Itt, a toronyban? Azt mondtad, leesett a lóról és összezúzta magát.

110

– A toronyból menekült, amikor ez történt. – Galen a fahasábot nyaldosó lángokra függesztette tekintetét.–Apám megölte a szeretőjét odalent, az őrség termében. Erre anyám kirohant, lóra ugrott és megpróbált elmenekülni előle. – Kis szünetet tartott.–Negyedórával később holtan bukkantunk rá a lova alatt, a Szaid Ababába vezető úton.

– Bukkantunk? Ki az a mi? – döbbent meg Tess. Galen azt mesélte, tizenkét éves fiú volt még csak, amikor az anyja meghalt. – Te is jelen voltál?

A férfi nyaka megrándult, bólintott.– Amikor az apám megtudta, hogy anyám itt, ebben a toronyban

találkozik a szeretőjével, rögtön hívatott engem is. Azt mondta, kurva az anyám, elárult mindkettőnket, és ezért bűnhődnie kell. Meg azt is hozzátette, hogy egyikünket sem szeretett soha, és a szeretőjével Szaid Ababába akar menekülni.

– Nyers szavak...– És igazak. Tudtam, hogy soha nem szeretett. – Galen elhallgatott.–De

a halálát nem kívántam. Azt gondoltam, ha eljövök apámmal a toronyba, talán megmenthetem valahogy.

– Tévedhettél is... A legtöbb anya táplál valamiféle vonzalmat a gyerekei iránt.

– Az enyém nem. Mihelyt elég nagy voltam, hogy ne kelljen már törődnie velem, azonnal ráhagyott az apámra.

–Lehet, hogy éppen az apád akaratára történt. Galen a fejét rázta.– Nem, gyűlölt. Meg is mondta. Lehet persze, hogy oka volt rá – rántott

egyet a vállán Galen.Az apám mindössze fél órára látta Diran utcáin, elraboltatta, és

idehozatta magához Zalandanba, hogy az ágyasa legyen.– Ez az apád vétke, nem a tiéd.–Mégis őt látta bennem. Egyszer megmondta, hogy ha felnövök,

ugyanolyan barbár leszek, mint az apám, és azt kívánta, bárcsak már a méhében elpusztultam volna.

Tess megborzongott az undortól.– így már nagyon ellenszenvesnek tűnik. Biztosan jobban kijöttél az

apáddal.– Inkább a barbár, mint a kurva? Miért, ő barbár volt?–Az, és ráadásul még ezerszer rosszabb, mint Tamar. Az ő tanítványa

vagyok. Mire betöltöttem a tizenharmadik évemet, pontosan az a vadember lett belőlem, aminek az anyám tartott. – Galen tekintete a tűzről most Tess arcára ugrott.–Emlékszem, a tizenhatodik születésnapomon lerészegedtem, és elhoztam jó néhány szajhát meg egy pár barátomat ide, hogy lakomával ünnepeljük meg. – Látta, hogyan kerekül el Tess szeme. – Ronda, ugye? Igen, de akkor is ez az, ami voltam. Tamarral berúgtunk, ünnepeltünk, faltunk és orgiáztunk három napon át. Valami itt, ezen a helyszínen tébolyult őrületbe kergetett. – Az elkeseredés, a kétségbeesés... Tess nem mondta ki hangosan az eszébe ötlő szavakat, csak közelebb húzódott a férfihoz. –Tamar részeg dühében megölte az egyik szajhát. – Tompán koppant Galen szava, ahogy tekintetét a parázsra fordította. – Megfojtotta.

– Nem tudtad visszatartani?

111

– Én magam is részeg voltam. Másnap reggel felébredtem, és láttam, hogy ott fekszik kettőnk között az ágyon a halott nő. Egy pillanatig azt hittem, én tettem. Hányingerem támadt, kilelt a hideg az undortól. Azután Tamarra néztem, és azonnal megláttam, mivé leszek, sőt mi vagyok máris. – Galen hangja megkeményedett. – Hogy mik vagyunk mindannyian. Kell lennie más útnak is, nem folytatódhat örökké a vérszomjas pusztítás és a törvénytelenség. – Feltérdelt, fát dobott a tűzre. – Akkor jártam utoljára a toronyban.

Tess megborzongott, körülnézett a helyiségben. Most, hogy tudta már, miféle dőzsölő tivornyázás és durva erőszak helyszíne volt, feléje is baljóslatú komolyság áradt a falakból. Galen annyi fájdalmat tapasztalt, és annyi álmát veszítette el itt, hogy gyengébb férfi belepusztult volna. Ő azonban megedződött, csak még erősebb lett tőle. Érthető, ha ez a hely már a puszta látványával is újra feltépi a régi sebeket.

Tess felült, ledobta magáról a testét borító köpenyt.– Nem érdekel már, ami itt van. Elegem van a toronyból! – Talpra állt,

felkapta ruháját a padlóról, és belebújt bő szárú nadrágszoknyájába. – Menjünk haza a palotába!

– Most? – fordult hozzá Galen. – Azt hittem, kivárjuk a hajnalt.Tess csak a fejét rázta.– Úgysem tudnék aludni. – Lehuppant a hatalmas székbe, felhúzta

csizmáját. – Gonosz ez a hely.Galen a sarkára guggolva nézte a nőt, és halványan elmosolyodott.– Azért azt hiszem, fel tudnám kelteni még az érdeklődésedet, ha

megvárnánk a pirkadatot.Tess vidáman felkacagott.–Mi az hogy! Rájöttem, hogy nagyon is szeretek hancúrozni az ágyban,

te pedig tényleg jól értesz hozzá, nem igaz?–Mindenesetre igyekszem a kedvedben járni. – Galen tekintete lejjebb

siklott Tess keblére, a hangja elmélyült. – Közben persze nem feledkezem el saját magamról sem.

– Majd folytatjuk a palotában! – Tess felállt, megkereste Galen ruháit, és odahajította őket a férfinak. – Biztos vagyok benne, hogy kényelmesebbek lesznek a körülmények, és Alexander is jobban érzi magát a saját madárházában.

– A, a világjáró Alexander! – nevetett Galen. – Nehogy elfeledkezzünk róla!

– Egyáltalán nem világjáró! – fintorgott Tess.– Csak egy ütődött jószág, amelyik képtelen tisztességesen tájékozódni.

Sebaj, lassan majd belejön – vonta meg a vállát Tess. – Három évem van rá, hogy alaposan kiképezzem.

Galen mozdulatlanná vált, felemelt lábbal, ahogy éppen a csizmáját húzta.

– Ez a határidőd?– Persze. Nagyon megszerettem Vianét, és ha be tudom tanítani

Alexandert, levelezhetünk még azután is, hogy elmentem Szedikánból.–Tényleg? – rántotta fel hirtelen mozdulattal a csizmáját Galen, és

talpra állt. – Máris a távozásodat tervezgeted? Hadd emlékeztesselek rá, hogy bizonyos célokat még el kell érnünk, mielőtt elmehetnél Zalandanból.

112

– A gyerekre gondolsz? – Tess az ablakhoz lépett, lehajolt, hogy felemelje a vesszőfonatú madárkalitkát. –Arra biztosan nem kell sokáig várni, ha már ilyen jól kezdődik az indulás. Fiatal vagyok, egészséges, és ha Isten is úgy akarja, őszre teherbe is esem. – Galenra nézett. – Ha nem használhatom a tornyot, ki kell találnunk valamilyen más helyet, ahonnan felbocsáthatom Alexandert. Tudsz ilyet?

– Biztosan – dörmögte Galen, és az ajtóhoz indult. – Majd gondolkodom rajta.

Dühös, állapította meg magában kissé értetlenül Tess. Érezte a férfiból kisugárzó feszültséget és bosszúságot, még ilyen távolságból is.

– Egyáltalán nem kell azzal bajlódnod, hogy elkísérj! Egyszerűen csak mondd meg...

Galen heves mozdulattal fordult oda.– Jól figyelj rám! – szólt eltökélten, határozottan. – Ettől a pillanattól

fogva vagy mögötted leszek, vagy melletted, vagy benned! Ha most visszatérsz a palotába, az én lakosztályomba jössz egyenesen, az én ágyamba. Egyáltalán nem utazgathatsz többé a városon kívül akár egyedül, akár más férfi oltalma alatt! Lehet, hogy mindössze három évem van csupán, de azok az én éveim lesznek!

Mielőtt Tess szólhatott volna, Galen kivágta az ajtót, és rögtön utána már csak csizmáinak dübörgése hallatszott a kőlépcső felől.

Tess elbizonytalanodott, zavartan bámult utána. Alexander mély hangon felbúgott, ő pedig szórakozottan odanézett.

– Csönd legyen! Megyünk már!Vállat vont, és nekivágott a csigalépcsőnek. Galen viselkedése néha

zavarba ejtő, de végtére is mennyi jó dolog történt ma éjjel, nem beszélve a gyönyör mámoráról, amit megismertetett vele. Kezdte végre megérteni, milyen élmények, tapasztalatok formálták Galen jellemét, milyen csatákat vív meg állandóan, napról napra.

Nem, Tess egyáltalán nem bánta, hogy eljött a toronyba.

113

8. fejezet

Mormogás nesze hangzott, hirtelen érezni kezdte a melegség hiányát. Tess tiltakozva motyogott, ahogy Galen felült a kereveten.

– Nincs semmi baj! Aludj tovább!A nő kinyitotta fél szemét, és Szaidot látta az ágy mellett állni, a férfi

hősies igyekezettel küszködött, nehogy véletlenül rá találjon nézni.– Mi történt?– Szaid azt mondja. Kalim mindenáron beszélni akar velem. – Galen

kilendítette két lábát a padlóra.Tess a vékony lécekkel szabdalt ablakra pislantott. Épp csak a pirkadat

első, halványrózsaszín sugarai tűntek még elő. A palotába éjfél után érkeztek haza, alig alhattak összesen pár órát.

– Most?– Azt mondja, fontos.Tess fél könyékre emelkedett.– Hol van?– Az előszobában. – Galen kis szünetet tartott. – Ne félj, nem hagyom,

hogy eléd engedjék. Kimegyek hozzá.– Miért? – nézett a férfira meglepődve Tess. Nem szeretem, az igaz, de

éretlen kislány sem vagyok, aki elbújna előle.– Nem is erről van szó. Csak azt hittem, védtelennek éreznéd magad

vele szemben.– Úgy érted, legyőzöttnek? – rázta a fejét Tess. – Neked elment az

eszed! Engem senki nem győzött le, te sem. Kalim pedig még kevésbé! Betartottam az alku rám eső részét, és abban nincs semmi becstelenség. – Könnyedén intett. – Menjen, Szaid, és hívja be!

–Hálásan köszönöm, hogy rámutattál gondolataim súlyos tévelygésére! – morogta Galen. Biccentett Szaidnak, hogy tegye, amit a madzsira mondott, és magukra húzta a lepedőt. – Remélem, az ellen nem tiltakozol, hogy szeretném, ha a tested szépségében egyedül csak én gyönyörködhetnék. Tudod, az a bizonyos barbár ösztön, hogy az ember némely dolgokat csakis a magáénak akar.

Egy pillanat múlva Kalim már előttük termett, sietve, hosszú léptekkel szelte át a szobát. Tömör, határozott mondatokban számolt be a váratlan eseményekről. Hírnök érkezett a hegyekből, attól értesülték, hogy támadás érte az El Szabir tábort. Még nem bizonyos, ki ütött rajtuk, de valószínű, hogy Tamar. Mindenesetre Juszef, aki maga nem sokkal a támadás után érkezett a helyszínre, olyan leírást kapott a támadók vezéréről, amely leginkább Ta-marra illik. Nőket, lovakat, aranyat raboltak, és a főnök igen gondosan, hozzáértőén látszott válogatni a lovak között. Ez Tamar egyik jellemző szenvedélye volt. Juszef nevének említésekor Kalim igyekezett a semmibe nézrü.

– Nem kell annyira tapintatosnak lenned. Kalim! Biztosíthatlak, hogy Juszef nem volt a madzsirával tegnap.

– Sejtem, hogy ha így történt volna, most nem örvendene ennyire kitűnő egészségnek.

– Jól mondod! – állt fel Galen, és belebújt a köntösbe, amelyet Szaid máris készenlétben tartott a számára. – Mellesleg a feleségem nem

114

Juszefbe, hanem a házába szeretett bele, onnan eresztette fel a galambját.

Kalim pislogni kezdett.– Galamb? Nem értem...– Tulajdonképpen Viane galambja. Arra akarjuk betanítani... – kezdte

Tess, de hirtelen elhallgatott. Ugyan, miért magyarázkodna Kalimnak. Galerihoz fordult. – Hol van ez az El Szabir tábor?

– Az egyik őrhely fent, a hegyek között, az aranybányák védelmére. El Szabir törzse a mi népünk szolgálatában áll. – Galen ivott egy korty bort, majd ismét Karimhoz fordult. – Mekkora a kár?

– Elég nagy. Felgyújtották a tábort, hat halott van. Az egyik még kisgyerek volt.

Galen elkeseredetten szitkozódott.– Mikor lesz már vége?! Fél órán belül indulunk! Riaszd az embereket!

– Eltűnt az öltözőhelyiség ajtaja mögött, nyomában Szaiddal.Kalim a bejárathoz sietett, de megtorpant, visszanézett Tessre.– Tévedtem? – kérdezte bizonytalanul. Tess hidegen mérte végig, nem

válaszolt.–Védekeznie kellett volna, hogy megmondja...–Azt, hogy nem vagyok szajha? Miért bizonygatnék bármit is maga

előtt?! Nem érdekel, miket gondol! – Tess felszegte az állát. – Tudom, hogy nem a barátom.

A férfi elvörösödött.– Barátja talán tényleg nem vagyok, de nem bántottam volna meg egy

ártatlan asszonyt. – Kalim hűvösen meghajolt. – Bocsánatot kérek a sérelemért, amit okoztam!

Tess csodálkozva bámult a férfira. Kalim büszke volt, nem számított volna rá, hogy mentegetődzik. Valószínűleg mégis jóval összetettebb jellem, mint amilyennek hitte, s talán kevésbé arcátlan is.

– Ugye, nem csupán arról van szó, hogy nyugatról származom? Maga egyébként sem kedvel engem.

–Ahhoz nincs jogom. Maga a madzsira, nekem pedig...–Istenem, hagyja már abba! Az igaza t akarom hallani!Kalim kinyitotta a száját, újra becsukta, majd végül nehézkesen

megszólalt.– Nem kedvelem, mert félek magától. Mielőtt Tess még magához

térhetett volna a döbbenettől. Kalim eltűnt az ajtó mögött. Nyilvánvaló, hogy amióta ideérkezett Zalandanba, sokkal több időt töltött lovaglással, a galamb betanításával, mintsem hogy a helybéliek lelkét, gondolkodásmódját próbálta volna megérteni. Ezen változtatni kell!

Amikor néhány perc múlva Galen visszatért, immár felöltözve, és közölte, hogy csak másnap estére várható haza, Tess ragaszkodott hozzá, hogy ő is vele és a harcosaival tartson. Galen kezdetben ellenkezett, de végül belátta, alighanem mindkettőjüknek jobb, ha enged Tess makacsságának.

– Olyasféle dolgokat látsz majd, amelyek nemigen fognak tetszeni neked. De rendben van, gyere! Siess! Jogod van hozzá, hogy a saját szemeddel lásd, miért hoztalak Szedikánba. Öltözz fel! Fél óra múlva legyél az udvaron!

115

Tess már messziről érezte a füstszagot. A tüzet ugyan eloltották, de mindenfelé pernye, üszkös sátorrudak, félig elégett, megpörkölődött bőr- és szövetdarabok hevertek az El Szabir táborban. A szerencsétlenek megpróbálták a romhalmaz közül előkaparni utolsó, megmaradt értékeiket. A férfiak a hevenyészve rendbe hozott gyűléssátorban tanácskoztak, az egyik düledező kunyhóban pedig fiatal nő jajongott, sarkára kuporodott, és előre-hátra ingatta testét. Előtte ott hevert a földön halott kisfia. Szaidtól Tess már tudta, hogy a támadók lovai taposták agyon, ügyet sem vetve rá, mintha csupán értéktelen kutyakölyök került volna a dübörgő paták sokasága alá.

Tess mérhetetlenül sajnálta a gyereket, s legalább annyira a szerencsétlen asszony t. Segíteni szeretett volna, de egy darabig azt sem tudta, mihez kezdjen. Végül rájött, bizonyára a cselekvés az egyetlen használható gyógymód. Némi segítséggel sikerült arra ösztökélnie a fiatal nőt, hogy együtt mosdassák meg, és öltöztessék fel tisztességesen a gyilkosok támadásának szerencsétlen kis áldozatát. Valóban, mihelyt az asszonynak tennivalója akadt, kezdett magához térni, kevéske önuralom is visszatért belé.

Tess a gyűléssátorhoz sietett, Szaid ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje. Egész úton arról papolt, hogy egy asszonynak nem ülendő megzavarni a férfiakat, és Tessnek csak nehezen sikerült leállítania szóáradatát.

– Nem fogok rájuk törni a sátorba! – közölte. Legnagyobb meglepetésére Kalimot látta a sátor bejárata előtt üldögélni a földön.–Hát maga miért nem vesz részt a tanácskozáson?

– Itt születtem a hegyek között, és ennél a népnél nőttem fel. Galen tudja, hogy nem bírnám megőrizni a hidegvéremet.

– És ő?– Neki sem könnyű, de erősebb, mint közülünk a legtöbben.– Hívja ki a meghalt kisgyerek apját, és mondja meg, hogy a

feleségének szüksége van rá, menjen haza rögtön!Kalim eltűnt a sátorban, majd nemsokára újra előbukkant, félig

nógatott, félig taszigált egy komor képű fiatal férfit.– Mi a baj?Tess megfordult, és tekintete egyenesen Galen-ra esett.–Kalimmal hazaküldettem a megölt kisfiú apját! Az asszonynak támasz

kell. Most már kicsit jobban érzi magát, hogy a teendők némileg elvonták a figyelmét, de akkor sem lehet magára hagyni.

– Okos nő vagy... – jegyezte meg elgondolkodva Galen. – Sokkal rosszabb most itt a helyzet, mint sejtettem. Főzetek neked valami ennivalót, azután Kalimmal visszaküldelek Zalandanba.

– Először is, Szaid már gondoskodott ételről, másodszor pedig szó sincs róla, hogy visszamenjek! Hasznomat veszik még itt rám a temetéskor. Hasznossá akarom tenni magam! Küldj vissza néhány embert Zalandanba élelemért és tartalékokért, én pedig körbejárok minden családnál, hogy felmérjem, miben szenvednek hiányt.

– Milyen alaposan kiterveltél mindent! – Galen átható pillantását a nő arcára függesztette.–Ez nem a te problémád, fölösleges belebonyolódnod.

– Szükségük van rám!– Igen – bólintott Galen –, szükségük van mindarra, amit csak képes

vagy nyújtarü nekik.

116

– Gondolod, hogy rá tudod beszélni őket, ne eredjenek Tamar nyomába?

– Csak akkor, ha olyan ékesszóló leszek, mint Lucifer, és türelmes, akár Jób – felelte mosolyogva Galen.

– Óriási a veszteségük.– És még sokkal nagyobb lesz, ha üldözőbe veszik Tamart. Sokkal

gyakorlottabb náluk a harcban.– Te segíthetnél nekik... – szólt bizonytalanul Tess.– Igen, de nem fogok. Be kell fejeződnie egyszer a vérontásnak! –

válaszolta Galen. – Kell, hogy legyen más megoldás! Átkozott Tamar!– Ne térj vissza már a tanácsba ma éjjel! Fáradt vagy, várj holnapig!– Megható, hogy így aggódsz értem. Tess grimaszt vágott a férfira.– De azért nem változtatod meg a szándékodat.– Túl forróak még a kedélyek, le kell csillapítanom őket. Máris

visszamegyek közéjük!– Szó sem lehet róla! Majd ha ettél! Tessék leülni! – Tess megtaszította

Galent, hogy a tűz melletti farönkre telepedjen, és a lobogó lángok fölött himbálódzó kondérhoz sietett. – Hozok neked húst meg teát.

– Nincs időm rá, hogy...–Dehogy nincs!–vetett hátra bosszús pillantást Tess. – Pihenj!A férfi arcán egy kurta másodpercre gyengédség és vidám öröm

keveréke bukkant fel.– Ahogy parancsolod, madzsira.

Majdnem hajnal volt már, amikor Tess arra ébredt, hogy a takaró alá becsúszik melléje Galen.

– Minden rendben van? Jól sikerült? – kérdezte álmosan a nő.– Nem. – Galen kinyújtotta hosszú lábát, arcát Tess hajába temette. –

Aludj tovább!– Ne beszélj ostobaságokat! – ásított Tess, és a férfihoz fordult. – Ha azt

akartad, hogy tényleg aludjak, miért nem hazudtál? Ezek szerint Tamar után mennek?

– Beleegyeztek, hogy várnak három hónapot.Ha addig nem tudom elérni, hogy törvényt üljünk a támadó fölött,

lerohanják a táborát.– Törvényt ülni? Ki?– A szedikáni egyesült törzsek bírósága.– Három hónap alatt?! – meresztette nagyra a szemét Tess. – Azt

mondtad, akár évekbe is beletelhet...Galen gúnyosan lebiggyesztette a száját.– Éppen ezért érezték ők is megköthető kompromisszumnak a maguk

részéről. Eleget tettek az akaratomnak, mégis megrendezhetik a kedvükre való vérfürdőt.

– Most mihez kezdesz?– Megpróbálom egyesíteni az egész nyavalyás országot három hónapon

belül.Tess elbűvölten nézte a férfit, akarattal sem bírta volna kivonni magát

hatása alól.– Szélmalomharcba kezdesz? Galen a fejét rázta.

117

– Nem. Igyekszem rábeszélni őket, hogy hagyjanak fel végre az ellenségeskedéssel.

– Hogyan?– Először is sorra látogatom Szedikán kilenc legfontosabb törzsének

sejkjeit, és meghívom őket, hogy tárgyaljunk az egyesülésről.– Csak az a kérdés, eljönnek-e... – merengett Tess.– Á, afelől semmi kétség! Karobelt rendezek. A szó halványan

ismerősnek tűnt Tess előtt, de nem tudta hová tenni.– Az meg micsoda?– Nagy, ünnepi mulatság. Lakomákkal, zenével, tánccal és ezeket

követi a karobel verseny. Néhány sejk valószínűleg még beszélni sem lenne hajlandó az egységről, ha azonban ekkora mulatság a csalétek, ott lesznek mind. És akkor máris megkaptam a lehetőséget, hogy egységbe gyúrhassam valamennyiüket.

– Hol rendezed az ünnepséget?– A hegyek lábánál, Zalandan mellett. Ott a legközelebbi semleges

terület. – Galen homlokát ráncok barázdálták, ahogy megfeszítetten gondolkozott. – Lehet némi esélyem, ha egyenként sikeresnek bizonyul a látogatás a törzseknél. Talán előnyömre szolgál, hogy Tamar újabb támadásairól elterjednek a hírek. A legtöbb sejk szerint már eddig is túl messzire merészkedett, sok keserűséget okozott majdnem valamennyiüknek. Az őáltala előidézett fenyegetés meg a tamróviai hercegnővel kötött házasságom révén sikerülhet meggyőznöm őket, mennyivel hatalmasabbak lennénk, ha egységes volna az ország.

– Akkor viszont okosan termed, ha azt a bizonyos tamróviai hercegnőt magaddal vinnéd ékesszóló bizonyítékul! Hát nem azért vagyok itt?–könyökölt föl Tess. Arca kipirult a mohó várakozástól. –Veled akarok menni! Csak előbb üzenetet küldök Vianénak, és megkérem, hogy egyedül folytassa tovább Alexander betanítását. Nem szabad kijönnie a gyakorlatból.

– A világért sem! Feltétlenül gondoskodnunk kell a kitűnő Alexanderról! – mosolygott Galen. – Milyen lelkesnek tűnsz! Miért?

Tess nem volt biztos benne maga sem. Talán megindította a férfi kimerültsége, magánya, talán egyszerűen csak nem akart lemaradni az újabb kalandokról. De akármit mond is, mindenképpen kitárulkozik, ezt pedig nem akarta. Gyorsan elkapta pillantását a férfi szeméről, Galen nyakát nézte, ahol hevesen lüktetett egy ér.

– Alkut kötöttünk, üzletet, be kell tartanom a rám eső részt.Galen teste megfeszült.– Hogy szabad legyél, és minél előbb elmehess Szedikánból?Elmenni?! A gondolat még csak meg sem fordult Tess fejében. Sebet

kapott, érezte, de hűvösen válaszolta:– Pontosan!– Akkor nyilvánvaló, hogy velem kell jönnöd! – A férfi magához húzta,

vállára simította Tess arcát, és óvatosan ringatni kezdte a nőt. – Ki kell használnom a jelenléted minden egyes percét, amíg csak részem lehet benne.

Tess udvariasan mosolygott az öreg sejkre, de az viszonzásképpen Csak fennhéjázóan meresztette rá a szemét. Két perc a társaságából

118

tökéletesen elég volt, hogy Tess felmérje. Szarum Haklm sejk, az El Kabbar törzs vezére nem lesz valami elmondhatatlanul kellemes társaság. Továbbra is arcára erőltette az immár hűdött mosolyt, s az jutott eszébe, vajon mit szólna a vén sárkányfajzat, ha odalépne hozzá, és erősen megcibálná csimbókos, ősz szakállát.

– Egy óra múlva közösen ebédelünk a törzs véneivel, de addig beszélni kívánok veled – szólt a sejk, nyersen hátat fordított Tessnek, és kizárólag Galennal törődött. Pattintott az ujjával, s egy földig érő fekete köntösbe öltözött, lefátyolozott arcú nő sietve odalépett hozzá. – Vezesd a madzsirát a vendégek sátrába!

– Hoztunk magunkkal egy kisebb sátrat – szólt közbe Galen –, nem akarunk a terhedre lenni.

– Visszautasítod a vendégszeretetemet? Galen megrándította a vállát.– Nem állt szándékomban. Csak meg akartalak kímélni a fáradozástól. –

Elmosolyodott. – Természetesen köszönettel fogadjuk, ahogyan jónak látsz elhelyezni bennünket! – Galen biccentett Szaidnak, aki néhány lépéssel mögöttük haladt. – Nézz utána, hogy a madzsira mindent megkapjon, amire csak szüksége lehet!

A sejk barátságtalanul vigyorgott.– Ennyire kényezteted? El Zalán népe igencsak elpuhult, amióta

felépíttetted a szépséges városodat, és nem járjátok már táborozva az országot. El Kabbar törzse bezzeg más! Az asszonyok tudják, hol a helyük, és illő tiszteletet mutatnak uruk és parancsolójuk iránt! Korbáccsal tanítjuk őket engedelmességre! –Indulatos mozdulattal bökött Tessre. – Nézz csak rá! Még fátyolt sem visel!

–Tamróviából származik, és ott a nőknek nem kell eltakarniuk az arcukat.

–Úgy hallom, te sem követeled meg a magatok asszonyaitól Zalandanban. Bah, micsoda gyengeség!

–Jogod van hozzá, hogy így vélekedj – válaszolta kifejezéstelen arccal Galen.–Mindazonáltal úgy hírlik, öt asszonyt és hat legjobb lovadat veszítetted el, amikor két hónapja Tamar rátok támadt. Az erőtök nem volt képes ezt megakadályozni. – Galen szavait hallva Hakim tekintete felvillámlott, de nem felelt. – Talán másféle módszerekre lesz szükség, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő többé – tette hozzá csöndesen Galen.

– Már megint az egységről beszélsz? – A sejk tétovázott egy pillanatig, mielőtt elfordult volna, majd kihúzta hosszú, szikár alakját. – A szavak még nem okozhatnak bajt. Gyere!

Galen hozzáigazította lépteit a sejkéhez, és elindultak a közeli hatalmas sátor felé.

–Jöjjön, madzsira!–szólalt meg lágyan Szaid. – Órákba telhet, amíg...– Tudom! – legyintett türelmetlenül Tess. – Semmi kétségem afelől,

hogy Galent hajnalig úgysem látom. – Megfordult, és a táboron keresztül követte a lefátyolozott nőt. Érezte, hogyan perzseli arcát a forró napsugár. Körülötte minden asszony földig érő fekete ruhát viselt, az arcukat takaró fátyol fölött csak szemük csillogott, de azt is fekete festékkel mázolták körül. Tess soha még ennyire idegennek nem érezte magát egyetlen környezetben sem. Zalandan ehhez képest maga volt a szabadság földi paradicsoma. Pedig lassanként hozzászokhatna már,

119

gondolta, hiszen az El Kabbar törzs a hetedik volt a sorban, és majdnem ugyanilyen fogadtatásban részesült mindenhol. Rendszerint fenntartással kezelték, kíváncsian, nem ennyire ellenségesen. Ez volt csupán a különbség.

– A madzsiron azt mondja, csak egyetlen éjszakát maradunk itt. Tamar előző támadása miatta sejk nemigen tud majd vitatkozni vele. A következő törzsnél, amelyiket felkeresünk, nem bánnak ilyen szigorúan a nőkkel.

– Vagyis nem kell lefátyolozniuk magukat? Mennyire sajnálom ezeket a szerencséteknek, hogy állandóan térdelniük és hajbókolniuk kell az uraik előtt! Legszívesebben felráznám őket...

– Ne! – vágott közbe riadtan Szaid. – Nem szabad! Nagyon megnehezítené vele a madzsiron dolgát

– Nyugalom, nyugalom! – Tess beletúrt kócos hajába. – Én is tudom, hogy semmi értelme. Csak meresztenék rám azt a nagy szemüket... A saját anyám ugyanilyen. Ha az apám Szedikánban élne, biztosan kényszerítené, hogy ő is fátyolt viseljen.

A nő, aki idáig előttük sietett, most félrehúzta az egyik sátor bejáratát takaró lapot, majd lesütötte szempilláját.

Szent ég, ez még tőlem is tart! gondolta Tess. Belépett a sátorba, de nyomban megtorpant, valamennyi érzékszerve háborogva tiltakozott.

Forróság, félhomály, tömjénszag... Mindenfelé szétszórt tárgyak hevertek, asztalkák, párnák, de valamennyi furcsa, idegen. Kalitka volt ez, börtön, nem emberi hajlék.

Levegőt is alig kapott. Szíve hevesen dübörgött, rémület, már-már pánik kerítette hatalmába.

– Nem! – kiáltotta, sarkon fordult, és a szabadba rohant. Majdnem összeütközött Szaiddal.

– Rettenetesen sápadt! – rémült meg a hűséges szolga. – Rosszul érzi magát?

Tess a fejét rázta, igyekezett úrrá lenni borzongó remegésén.– Nem bírom ki ebben a sátorban! Hová tették Pavdát?Szaid a karámra mutatott, alig pár lépés távolságban.– Hívjam ide a madzsiront?– Nem, dehogy! Mindjárt jobban leszek. – Tess távolabb lépett a

sátortól, ügyet sem vetett a meredten figyelő asszonyi szempárokra.–Egyszerűen csak nem bírom itt tovább. Ellovagolok, és...

– Máris hozom a lovakat!– Hogyhogy most nem vitatkozik, Szaid? Azt hittem, az első szava lesz,

hogy ez nem illendő.– Néha szakítani kell a hagyományokkal. Tudom, mennyire nehéz volt

magának az utóbbi néhány hét. Ismerek egy kis oázist két mérföldnyire innen. Ott leülhet, hogy megnyugodjon, és ha megengedi, madzsira, én majd játszom a fuvolán.

Meleg rokonszenv érzése töltötte el Tesst, ahogy a férfi aggódó tekintetét észrevette. Szaid még mindig nem helyeselte sok cselekedetét, az utóbbi hetekben azonban lassanként kezdték megérteni és elfogadni egymást.

– Örülni fogok a társaságának, Szaid.

120

Feljött már a hold, mire Tess egy magányos lovast látott az oázis felé vágtatni. Galen!

A nő odapillantott Szaidra, aki néhány lépésnyire ült összehajtott takaróján, egy másik pálmafa alatt.

– Maga üzent neki, ugye, hogy hol vagyimk?– Természetes volt, madzsira. – Szaid tovább játszott a fuvoláján.Neki magának is eszébe juthatott volna, gondolta Tess, ha nem érez

olyan kétségbeesett menekülési vágyat abból a borzasztó sátorból..., a nyomorúságos, megalázott asszonyok közül.

Galen megállította Szeliket Pa vda mellett, leugrott a nyeregből. Dühös vajon? Tess nem tudta megállapítani, a férfi arckifejezését elrejtette a pálmafák árnyéka.

– Jól sikerült a megbeszélés?– Tűrhetően – térdelt le Tess mellé Galen. – Hogy vagy?– Nincs semmi bajom! Egyszerűen csak el akartam jörmi onnan... Most

már jobban érzem magam. Indulhatunk vissza, ha akarod.– Máris! – foglalt helyet kényelmesen Tess oldalán Galen, majd odaszólt

Szaidnak. – Menj a táborba, és ments ki a sejk előtt! Mondd meg neki, a madzsira nem érzi jól magát, és ezért csak holnap reggel tudok vele újra tárgyalni.

– Ne! Éppen az előbb közöltem, hogy semmi bajom! Mindjárt... – Szaid azonban ügyet sem vetett Tess tiltakozására, és a saját lovához sietett. Tess gyorsan Galerihoz fordult.–Ne légy ostoba! A sejk máris gyengének tart, amiért így dédelgetsz. Ez most nem okos lépés tőled!

– Fütyülök rá, mit gondol rólam Hakim. Nem aszerint élek, hogy másoknak mi a véleménye.

– De Szedikán egysége fontosabb! Nem akarom, hogy kudarcot vallj, azután, hogy ennyi mindenen keresztülmentem az elmúlt két hónapban.

– Tess feltérdelt a takarón. – Azonnal hívd vissza Szaidot, és mondd meg neki...

– Miért? Semmi szükségem a társaságára. – Galen elnyúlt a takarón, és két karját a feje alá tette.

– Azt hiszem, egész jól elleszünk itt egy darabig. Most először érzem magam szabadnak és nyugodtnak, amióta belevágtunk az utazgatásba.

– De a sejk...– A sejk legföljebb majd azt gondolja, hogy a nőket illetően gyengeséget

mutatok. – Galen lustán elmosolyodott. – De nem fog nehezemre esni, hogy meggyőzzem, egyéb téren sebezhetetlen vagyok. Valószínűleg rájön, nagyobb biztonságban érezheti magát, ha elfogadja a felsőbbségemet.

– Ez akkor sem volt szükséges – rázta a fejét Tess.– Ahogyan az sem, hogy te végigcsináld mellettem az egész fárasztó

utat, elviseld a magányt– válaszolta csöndesen Galen. – Azt sem, hogy némán állj, és elviseld a sértegetést, s közben látnod kell, ahogy otthagylak, meg sem próbállak védelmembe venni.

– Hiszen tudtam, hogy csak a tekintélyed rovására védhetnél meg!– Nem voltam biztos benne, hogy megérted. Galen felemelte két karját,

magához húzta a nőt, megszorította. – Egyszerre csak egy csatát vagyok képes megvívni. Ha majd elérkezik az egység, foglalkozom a többivel is.

Tess megkönnyebbülten simult oda a férfihoz, csodálatos bátorítást, erőt érzett az öleléséből.

121

–Azok a nők voltak... Mint a rabszolgák, megalázva, bebörtönözve... Ahogy abba a sátorba léptem, azt is csak ketrecnek éreztem. Féltem, azt hiszem – tette hozzá reszkető kis nevetéssel Tess.

– Féltél?– Attól, hogy velem is megtörténhet. Szabad akartam lenni egész

életemben, de tudtam, hogy a nők ezt sohasem érhetik el... Elég, ha egy aprót botlik csupán a sors, bezárnak engem is, és... – Elhalt a hangja, de nemsokára határozottan folytatta. – Ez becstelenség! A nőkkel nem lenne szabad úgy bármi, mint a tárgyakkal. Azok a szerencsétlenek ott, akik szinte csúsztak a porban, még a szemüket sem merték felemelni... Meg az anya, akinek megölték a gyerekét, és egyetlen szava sem lehetett benne, hogy milyen sorsot érdemel a gyilkos. Ez nem igazság, Galen!

– Nem, nem az.– Mindig tudtam, de beletörődtem, hogy ez a világ rendje. Úrjézus,

hiszen még a papok is mindig azt kántálták nekünk, hogy engedelmesek és szolgálatkészek legyünk!–Tess a sötétségbe révedt. – De ahogy most itt üldögéltem és gondolkoztam, rájöttem, hogy nem egyedül csak ti vagytok a hibásak. A saját bajunk, hogy rátok hagytunk mindent. Nincs bátorságunk harcolni, bebizonyítani az igazunkat. Ennek is meg kell változnia, Galen!

– Nézd, én készségesen elvállalom a saját bűneimet és hibáimat, de arra már nem vagyok hajlandó, hogy az egész emberiségét viseljem.

– Te sokkal jobb vagy a többieknél... – suttogta Tess.– Ó, mekkora dicséret! – nevette el magát Galen. –- Mondtam már,

hogy...– Miért nem hallgatsz rám végre? Nem kérek tőled semmit. Éppen

azért nem érdemeljük meg, hogy győzzünk a magunk harcában, mert mindig a férfiakra bíztuk, hogy ők vívják meg helyettünk.

– És te saját magad szándékozol küzdeni az igazadért?–Galen gyengéd mozdulattal kisimította Tess fürtjeit az arcából. – Akkor Isten óvjon mindannyiunkat!

– Isten éppen elég sokáig óvta a férfiakat ezen a világon! Legfőbb ideje, hogy ránk kerüljön a sor.

–No és mikor tervezed elindítani a hadjáratodat?– Még nem döntöttem el – fintorgott Tess. – Nehéz ügy.– Valószínűleg több időbe telik, mint amennyit adnál magadnak rá. –

Galen ujjai finoman tovább simogatták Tess halántékát, a tekintetét azonban másfelé fordította. – Feltéve, ha történetesen Szedikán asszonyait akarnád felszabadítani.

Szavai nyomán fájdalmas nyilallás hasított Tessbe. Tudta, hogy Galen emberfeletti élvezetét leli a testében, de azt is, hogy a férfi eléggé ismeri már, és tisztában van vele, mennyi gondot vett a nyakába azzal, hogy őt választotta feleségül. Hiszen idegen volt ezen a földön, s az utóbbi hetek élményei nyomán látnia kellett, milyen gyanakodva tekintenek itt mindenkire, aki máshonnan érkezett.

–Teljesen nyilvánvaló, hogy szabadság jár nekik! – Tess szántszándékkal igyekezett könnyed hangot megütni, és gyorsan témát váltott.–Hakim ' is eljön a karobelre két hét múlva?

Galen bólintott.

122

– Ráadásul valószínűleg az egységre szavaz majd. Túl sokat veszített az elmúlt időben, semhogy meg ne ragadna minden esélyt, amellyel javíthatná a helyzetét.

– Már csak két sejket kell meglátogatnunk. – Tess hallgatott egy kicsit. – Hacsak meg nem akarod hívni Tamart is.

– Nem őrültem meg! Hamarább kitörne a háborúság, mintsem odaérnénk a tanácskozósátorhoz.

– Nem lesz dühös, amiért nem hívtad meg? Megpróbálhatja feldúlni a mulatságot.

– Nem hagyom.– De hogy fogod...– Elegem van a beszédből... – Galen elkezdte kigombolni Tess

lovaglóruháját. – Isten látja lelkem, éppen elég lesz még az is, ami rám vár, amikor visszamegyek Hakimhoz.–Lehajtotta fejét, nyelve körbesiklott Tess mellbimbóján, úgy suttogta. – Hakim felajánlotta, hogy ad nekem egy kadinét ma éjszakára, akivel a kedvemet tölthetném.

Tess megfeszült.– És mit feleltél neki?– Mégis, mit mondhattam volna? Azt, hogy te a szerelem valóságos

istennője vagy, és azért kényeztetlek ennyire, mert egyenesen a paradicsomba röpítesz, valahányszor befészkelhetem magam a combjaid közé.

Tess ismerős, fájdalmas bizsergést érzett az ölében, ahogy a férfi gyengéden harapdálni kezdte mellbimbóját. Nagyot nyelt.

– Azért nem kellett volna hazudnod... Galen ráfeküdt, kibontotta ruhájából, és szétfeszítette a combjait.– Nem, egyáltalán nem hazudtam...

– Olyan, akár egy kis falu...–dünnyögte Tess, ahogy Galennal megtorpantak egy emelkedőn, és lenéztek az ünnepség alattuk elterülő helyszínére.

A völgyet több mint száz tarka sátor lepte be, csak úgy nyüzsgött a táborban az élet. Sátraik előtt az asszonyok hatalmas kondérokat igazgattak a tűz fölött, férfiak kószáltak szerteszét nevetve és beszélgetve, a tábor túlsó végében felállított karámban csillogó szőrű paripák kapáltak lábukkal nyugtalanul.

– Sehol egy gyerek... – jegyezte meg Tess. – Miféle ünnepség ez, ha ők nem lehetnek itt?

– A karobelen csak azok vehetnek részt, akik már betöltötték a tizenharmadik évüket. – Galen továbbindult lovával. – A gyerekek otthon maradnak, és az idősek vigyáznak rájuk.

– Miért?–Azért, mert a verseny meg a díjak is felnőttek számára valók, és

mindegyiket nagyon komolyan veszik. – Galen egy kis tisztásra mutatott a tábor nyugati oldalán. – Ott van Viane.

– Hol? – kérdezte Tess, de máris megpillantotta Viane kecses alakját, amint méltóságteljes, finom mozgással keresztülvág a tömegen.–Hagyd, látom már! – Vágtába ugratta Pavdát, és dübörögve száguldott az úton Galen előtt. – Viane!

123

, Viane körülnézett, arcán boldog mosoly csillogott. Állt, várta, hogy Tess megfékezze a kantárszárral Pavdát, és leugorjon hozzá a nyeregből.

– Olyan jó, hogy végre újra látlak! Nagyszerűen nézel ki!Tess szeretettel megölelte.– Elhoztad Alexandert? –Szinte tudtam, hogy ez lesz az első kérdésed! -

kacagott Viane,–Hát persze, hogy itt van! Nem te üzented három küldönccel is, hogy el ne felejtsem? A sátramban várja, hogy felengedjük, amikor csak akarod. Megmondtam a szolgálómnak, hogy etesse meg, mihelyt hazaér a palotába. – Felemelte a kezét, mert látta, hogy Tess a szavába akar vágni.

– Igen, nem felejtettem el gyakorolni vele! Kalim segített.– Kalim? – komorodott el Tess. Viane bólintott.– Minden este elvitte Juszef házába, és a tetőről szabadon engedte. –

Viane elhallgatott. – Az utolsó héten pedig körbejárta vele a várost, és a legkülönbözőbb helyekről bocsátotta fel. Alexander már egészen jól belejött, hogy hazataláljon.

– Kalim egyetlen szóval sem említette, hogy segít neked, pedig több üzenetet is küldött Galen-nak.

– Persze, hiszen ez nem állami ügy.– Igaz... – Meglepő figyelmesség volt Kalim részéről, hogy időt és

energiát szánt a tervük megsegítésére, de Tessnek mégis rossz érzése támadt.

– Ha Sacha itt lett volna, biztosan ő is ugyanezt teszi.Viane elfojtotta a mosolyát.– Lehetséges.– Egészen biztos! – ismételte makacsul Tess.– Eljött Kalim is?– Persze, a karobelen mindenki részt vesz. Hagyomány, hogy a jelesebb

férfiak mind próbálkozzanak a versenyen.– Galen is? Viane igent intett.– Szerinte nagyon fontos, hogy tiszteletben tartsuk az apróbb

hagyományokat, ha a nagyokat meg akarjuk szegni. Az utolsó négy karobelt mind ő nyerte meg. – Viane hirtelen elkomolyodott. – Nem itt kellene ácsorognom! Annyi a tennivaló még, mielőtt az ünnepség megkezdődik holnap reggel! Ételek tömegét kell elkészíteni, és gondoskodni kell különleges elhelyezésről a kadinék számára.

– Kadinék? Itt?– Hát persze! Nem tudtad, hogy szokás szerint minden egyes verseny

győztese eltölthet egy éjszakát az általa választott nővel? Eleinte mindig nagy vérontás volt, ha a győztes a többi versenyző feleségét vagy lányát választotta, így azután elhatározták, hogy a karobelekre mindig elhozzák a legszebb kadinéket. – Viane megvonta a vállát. – Habár, mielőtt az ünnepségnek vége lenne, ezek a nŐk kiszolgálják szinte valamennyi férfit a táborban. Nemcsak a lakoma meg a verseny vonzza ide a törzsfőket és az embereiket. Hagyomány, hogy amíg a mulatság tart, a férfiak legalább egyszer kedvüket töltik valamelyik kadinéval.

– Értem... – motyogta Tess. Nem lenne szabad így meglepődnie. Rájött már, hogy a kadinék szerepét tökéletesen elfogadták még a feleségek és az ágyasok is. – És megjöttek már Zalandanból?

Viane a fejét rázta.

124

– Majd holnap. De addig gondoskodnom kell róla, hogy a sátruk kényelmes legyen, és megfelelően berendezzék. Igen sok ám a látogatójuk.

– Azt el tudom képzelni.– Hoztam magammal egy ládát, tele neked való ruhákkal, meg egy

ékszeresdobozt is! – újságolta sietve Viane. – Nyilván te magad is növelni akarod Galen tekintélyét azzal, hogy minél gazdagabb öltözékben jelensz meg. – Helytelenítő pillantást vetett Tess lovaglóruhájára. – Szerintem máris öltözz át! A sejkeknek több mint a fele megérkezett.

– Van még időm – nézett elgondolkodva a kéjnők sátrára Tess. – Mondd, nagyon szépek?

– Hát persze! Magam válogattam ki őket! – felelte értetlenül Viane. – Máskülönben miért tekintenék őket értékes díjnak vagy nyereménynek?

– Nem is tudom... Valahogy olyan...– Üdv, Viane! – Galen megállította lovát, ahogy kettőjükhöz ért,

tekintete végigsiklott a tiszta, rendezett táboron. – Szép munkát végeztél!Viane elpirult örömében.– Jaj, még így is rengeteg a tennivaló! Éppen most magyaráztam

Tessnek is, de holnapra minden készen lesz.–Szúrósan nézett Tessre.–Öltözz át!

– Jól van, na! – fintorgott Tess. – De fátylat nem vagyok hajlandó felvenni, akármi lesz is Galen tekintélyével!

– Micsoda kár! – csillogott vidáman Galen szeme. – Biztos vagyok benne, hogy a vén Hakim hatalmas győzelemként könyvelné el a számomra, ha ilyen engedelmesen behódolnál.

– Semmi fátyol! – szögezte le határozottan Tess. Pillantása meg egyszer a kadinék sátra felé vetődött, majd könnyedén tette hozzá:–Mindenesette nem látom semmi okát, hogy miért ne öltöznék át tényleg.

– Igen hálás vagyok érte!–szólt Galen komolyan.– Igazság szerint torkig vagyok már a lovaglóruhákkal, hiszen az elmúlt

két hónapban jóformán mást sem viseltem. Ezenkívül megvan a magamhoz való eszem.

A magas derekú, kecsesen egyszerű öltözék aranybrokátból készült, egyetlen dísze a szögletes nyakkivágást keretező gyöngysor volt. Nem mintha olyan sok mindene lenne, amivel kitölthetné a ruha ingvállát..., gondolta búsan Tess, miközben a fényesre csiszolt bronztükörbe nézett. Az arany mindenesetre előnyösen kiemelte hajának csillogását.

Galen megmozdult a kereveten, állát a tenyerébe hajtotta, úgy figyelte a nőt.

- Egyszerűen ragyogó!- Van még hozzá egy rojtos sál meg valami ostoba arany napernyő is –

simította végig ujjait csupasz nyakán Tess. – Ez így nem elég szerény. Talán mégis fel kellene vennem a sálat. Hakim megint szúrósan fogja meregetni rám a szemét.

Galen kíváncsian vonta fel a fél szemöldökét.– Csak nem törődsz vele?– Viane azt mondta, nem szabad lerombolnom a tekintélyedet.–Tess a

tükörképét nézegette, és szinte mellékesen fűzte hozzá: – Úgy tűink, azt hiszi, te is követni fogod a karobel hagyományos szokásait.

– Igen, amiben csak lehetséges.

125

– Viane mesélte, hogy a legtöbb férfi ellátogat a kadinék sátrába.– Így igaz.–Te is odamész? – Tess még mindig elkerülte á férfi pillantását, sietve

folytatta. – Nem mintha számítana, csak éppen kíváncsi voltam,– Ha nem számít, akkor miért érdekel?– Mert... mert nem örülök neki... – fordult indulatosan Galerihoz Tess. –

Zavar...– Miért?– Hát honnan tudjam?! – kérdezett vissza Tess elkeseredetten. –

Egyszerűen csak nem szívesen képzelem el, hogy te egy másik...–Elhallgatott. – Szóval átmész hozzájuk?

– Megszegném a hagyományt, ha nem keresném fel őket. – Galen felállt, Tesshez lépett. – Az emberek kétségbe vormák a férfiasságomat.

– Badarság!– Hakim azt hinné, elment az eszem.– Ne játszadozz velem! Átmész hozzájuk, vagy sem?A férfi beleakasztotta mutatóujját a ruha nyakkivágásába, és

végigpergette a gyöngyöket.– Azért vetted fel ezt, hogy lebeszélj?– Szó sincs róla!– Nagyon helyes! Hiba lett volna.– Igen...? – nézett nagyot Tess. Galen bólintott.– Ha valóban rá akartál volna beszélni, akkor semmit sem lenne szabad

viselned! Sokkal jobban tetszel ruhátlanul! – Elnevette magát. – De azért • örülök, hogy nem szeretnéd, ha más nővel töltenem a kedvemet. Remélem, tisztában vagy vele, hogy ha meghozom ezt a mérhetetlenül nagy áldozatot, akkor az a legkevesebb, hogy te is különleges erőfeszítéseket tegyél, amikor a kedvemben akarsz járni? A kadinéknak számtalan buja módszert megtanítottak, hogy gyönyörűséget szerezzenek a férfiaknak. – Galen ujja mélyebbre siklott, és megdörzsölte Tess mellbimbóit.–Szeretnéd megtanulni őket?

Tess érezte, hogy teste felforrósodik, és akaratlanul közelebb húzódott Galerihoz.

– Gondolod, hogy izgalmasnak találnám én is?– Nemcsak gondolom, hanem garantálom. Tess megnyalta az ajkát.– Akkor nem látom semmi értelmét, hogy miért ne...– Galen, itt van Tamar!–robbant be a sátorba Kalim.– Tamar?! – Galen keze lehullott Tessről, izmai megfeszültek. – Biztos

vagy benne?Kalim bólintott.–Magam láttam, amikor belovagolt a táborba.– Hányadmagával?– Egyedül.Galenban mintha enyhült volna a feszültség.– Akkor jó. így nem jelent közvetlen veszélyt. Hozd ide!Kalim kisietett a sátorból.– Tamar... – suttogta Tess. – Szent Isten! Az ünnepség még csak el sem

kezdődött!

126

– Számítottam rá, hogy előbb-utóbb felbukkan. Jobb most, mint később. – Galen odafordult a nőhöz.–Menj át Viane sátrába! Nem akarom, hogy lásson...

– Ej, Galen, hogy lehettél ennyire barátságtalan? – sétált be a sátrukba Tamar. – Képes lettél volna karobelt rendezni anélkül, hogy engem meghívsz?

Galen kifejezéstelen arccal tekintett rá.– A támadásaid felettébb népszerűtlenné tettek a vendégeim többsége

előtt. Kétlem, hogy örülnének neked.– Hát azok a mocskos disznók tényleg nem! – Tamar megrándította a

vállát, odébb lépett, és kiemelt magának egy érett fügét a fa gyümölcsöstálból. – De te mindig szívesen látsz, nem igaz? – Erőteljes fehér fogai belemélyedtek a fügébe, és pillantása eközben Tessre siklott. – Milyen pompásan néz ki! Akár egy hercegnő. De hiszen az is! – Tamar hangja most csendesebb lett, lágy, behízelgő. – Igazán csúf dolog volt Galentól, hogy nem mesélte el nekem, milyen tervei vannak magával. Hallom, együtt járták be az országot az én régi, kedves barátommal. Nos, sikerült a félkegyelműeket elkábítania a csillogásával?

–Úgy hiszem, elértünk bizonyos sikert – felelte hűvösen Tess –, és talán a jelenlétem is hozzájárult.

Tamar újra beleharapott a szaftos gyümölcsbe.– Hú, de fennhéjázó!–Fehér fogai kivillantak sűrű szakáll borította

arcából. – Azt hiszem, Galen, rájöttem, miért tetszik jobban a hercegnő, mint a szajha. Megmondjam?

– Ne, azt viszont igen, hogy mit keresel itt! Tamar újra visszafordult Galerihoz.

– Még egy utolsó lehetőséget akarok adni neked, hogy lemondj az őrültségedről! Küldd vissza ezeket a birkákat a saját táborukba, és felejtsd el, hogy olyan egységre próbáltad rábírni őket, amelyik rajtad kívül a kutyának sem kell!

– Neked mindenesetre valóban nem.– Beismerem, nem volna kedvemre való. A természetem nem bírná

elviselni az egység bilincseit. –Tamar még szélesebben vigyorgott. – Egyébként a tiéd sem! Le merném fogadni, hogy fél évvel az egység létrejötte után, te magad is megszegnéd a pompásnak hitt törvényeidet!

– Tévedsz, Tamar! Tamar a fejét rázta.– Á, dehogy! Jól ismerlek én téged, barátom! A hóbortos ötleteid csak

addig élnek meg, amíg a kihívás nem túl nagy. – Tamar képéről eltűnt a vigyor. – Márpedig biztosíthatlak, hogy én majd erről is gondoskodom! Küldd el őket, Galen! Galen rezzenéstelenül állta a másik tekintetét.

– Mire innen elmennek, Szedikán egyesül! Tamar káromkodott.– Engem pedig törvényen kívül helyeztek, mi? – kérdezte. Galen

rábólintott, és Tamar szeme fenyegetően villant meg. – Egyre kevésbé szórakoztat a játékod! Túl messzire merészkedsz! Figyelmeztetlek... – Küszködött, hogy úrrá legyen dühén, végül merev mosolyt sikerült arcára erőltetnie. – Szerencsétlen a döntésed, Galen! – Elfordult, a sátor kijáratához indult. Mielőtt elment volna, hátranézett Tessre. – Nem voltál kíváncsi rá, de azért mégiscsak elmondom. Azért tetszik jobban a

127

hercegnő, mint a szajha, mert hercegnőt még sohasem hágtam meg. – Kis szünetet tartott. – Eddig!

A következő pillanatban már ott sem volt.Tess igyekezett elfojtani az egész testén végigszáguldó borzongást.

Most nem villant késpenge, de ez a találkozás elmondhatatlanul rémítőbb volt, mint amikor utoljára látta Tamart.

–Visszaküldelek Zalandanba – jegyezte meg tompán Galen.A nő megpördült.– Csak azért, mert Tamar undorító és arcátlan volt? – Tess megrázta a

fejét. – Nem megyek! Határozott célja van az ittlétemnek. Nem számít, hogy helytelenítik-e a viselkedésemet vagy sem, valahányszor csak azok a sejkek rám néznek, mindig eszükbe jut, milyen kapcsolat fűz téged Tamróviához.

– Holnap reggel indulsz! Szólok Kalimnak, hogy kísérjen el.– Mihelyt otthagy Zalandanban, tíz perc múlva a nyomába eredek, és

úgyis visszalovagolok ide! Jobban örülnél, ha egyedül, kíséret nélkül utaznék, mint ha a te védelmedben maradnék?

Galen keze ökölbe szorult.– Te nem ismered Tamart! Nem engedem... – A nő durcásan megfeszült

száját látva Galen elhallgatott, és halkan szitkozódott. – Egek, milyen csökönyös vagy! Hát nem bírod felfogni? Tamar nem fenyegetődzik vaktában, téged pedig súlyosan megfenyegetett.

– Ahogy téged magadat is.– Ez az én harcom, nem a tiéd! Tess nem válaszolt.Galen magasba emelte két kezét, és újabb átkot hadart el, mielőtt

sarkon fordult volna, majd kiviharzott a sátorból.Mekkorát téved! gondolta Tess. Még mindig nem jött rá, hogy osztozni

fog minden küzdelmében? Amíg csak él, mindig...Amíg csak él... Tess dermedten bámult a sátor nyílására, ahol a férfi az

imént eltűnt. Az ördögbe, mi nem jár a fejében?! Nem akarja hozzákötni magát soha egyetlen férfihoz sem!

Mégis, mégis hozzáfűzi valami Galen Ben Rasidhoz, nem az esküje, nem a, testi gyönyör, hanem egy sokkal mélyebb kötelék.

– Nem! – Tess nem akart semmiféle köteléket, amelyik Galerihoz vagy Szedikánhoz láncolná. Szabadságra vágyott, és ez ráadásul nem is szerelem. Csak fizikai gyönyör, amit érez, meg tisztelet egy olyan férfi iránt, aki rendkívüli tulajdonságokkal bír. Az együttélésük, azonos céljaik a szokásosnál közelebb hozták őket egymáshoz, de ez még nem lehet...

És különben is, Galen sem szereti őt...Fájdalom kábította el, és készületlenül érte ez az új érzés. Ha ő nem

szereti Galent, akkor viszont mi fájhat? Végig pillantott brokát köntösén, amelyet valóban azért öltött fel, hogy visszatartsa Galent, ne engedje más nőkhöz. Ráébredt, milyen veszélyes játék készül megindulni.

Á, semmi, csak a gyönyör szédítette el, amelyben Galentól részesült. Egyszer még Pauline is teljes kéthéten átilyen agyalágyultan viselkedett, amikor olvadozni kezdett valamelyik szerelmétől, és csak azután tért észhez.

128

Ő azonban Tess, nem Pauline, és nem is felejt könnyen. Jobb lesz, ha lefoglalja magát, s nem töpreng tovább a rejtélyes kapcsolaton, amely Galen-hoz láncolja.

Éjfél is elmúlt már, amikor Tess hallotta, hogy Galen belép a sátorba, és vetkőzni kezd. Könnyedén, felszínesen lélegzett, remélte, sikerül alvást színlelnie.

Galen melléje feküdt a kerevetre, és néhány másodpercig nem mozdult.– Nem alszol – fordult oda Tesshez a sötétben.– Nem...– Hamarább is visszajöttem volna, de Hakim meg akarta beszélni a

büntető törvényeinket...– Nem számít.Galen hallgatott egy darabig, majd akadozva szólalt meg újra.– Sajnálom..., hogy káromkodtam, és... durván beszéltem veled. Csak

annyira... féltettelek.– Nem olyan törékenyek az érzelmeim, hogy néhány kemény szó kárt

tenne bennük.– Biztos? – Galen megsimogatta Tess arcát. –Azt hiszem, mégiscsak

nagyon érzékenyek, kilen.Tess erősen összeszorította a szemét, hogy visszafojtsa könnyeit.

Ostobaság... Értelmetlen őrültség ez az érzelmi hullám is! Csak azért, mert Galen gyengéden nyúlt hozzá, még semmi oka úgy bömbölni, mint holmi kisgyerek, amelyik éppen csak totyogni tud. Távolságot kell tartania!

–Nagyon tévedsz! Csakis azért vagyok ébren, mert túl meleg van.– Milyen különös! Szerintem hűvös az éjszaka. – Galen a tenyerébe

fogta Tess keblét. – A tested nem forró–halkan elnevette magát, amikor megérezte tenyere alatt a keményedő mellbimbót –, de azért mintha tüzet éreznék.

– Jól betanítottál, nem igaz? Büszke lehetsz rá! – Tess eltolta a férfi kezét, és távolabb húzódott. – Nem hinném, hogy akár Daphné is ilyen gyorsan megtanulta volna a kötelességét.

– Miféle kötelességről beszélsz?– Hogy kielégítselek, és gyereket szüljek neked. Nem ez talán a

dolgom? – Tess hangja nyugtalanul rezgett, és gyorsan erőt vett magán. Határozottabban folytatta. – Gondolkoztam rajta, és úgy érzem, egyelőre már éppen eleget teljesítettem ahhoz, hogy bizonyítsam az alkalmazkodásomat.

– És? – dermedt mozdulatlanná Galen.– Nem akarom, hogy hozzám érj! A férfi elfojtott egy szitkot.– A szentségit, Tess, mondtam már, hogy sajnálom...– A szavaidnak semmi köze az elhatározásomhoz! Szórakoztató a

hancúrozás az ágyban, de belefáradtam a dédelgetésbe.Galen hitetlenkedve elnevette magát.– Bezzeg reggel nem voltál fáradt, amikor úgy lovagoltál rajtam, mint

démon a...– Nem akarok beszélni róla! – csattant fel Tess. Még csak magában sem

szerette volna felidézni az együttlétüket, mert egész testét nyomban átjárta tóle a bizsergés. – Majd szólok, ha meggondoltam magam.

129

– Ó, hálásan köszönöm! – Galen hangjában a csúfolódás szinte maró gúnnyal csengett.–Boldog leszek, ha méltatsz rá, hogy apró morzsákat vess nekem. Tisztázzunk valamit! Nem állt szándékomban... – Elhallgatott, és amikor újra megszólalt, hangja rábeszélően, biztatóan csengett. – Beszélj, Tess! Mondd el, mi a baj!

– Seműni. – A nő lehunyta szemét, és még távolabb húzódott.–Fáradt vagyok, aludni szeretnék.

–Aludni? Most?!–Kétségbeesés és düh viaskodott Galenban, félresöpörve gyengédségét. – Képes vagy így felzaklatni, és azután egyszerűen csak közlöd, hogy aludni méltóztatsz?!

– Igen.– Hát ez aztán...–kezdte Galen, és Tess szinte a testével érezte, hogyan

próbálja elfojtani indulatait a férfi, mennyire erőlteti az önuralmat. – Helyes, aludj csak! En várhatok.

Hiszen várt, várt egész életében. A szeretetre, amelyet sohasem kapott meg, a háborúk végére, ami egyre csak nem akart elérkezni, arra, hogy teljesítse végre feladatát.

Úrjézus, mennyire szerette volna Tess megérinteni, végigsimogatni a férfit, szorosan magához ölelni, ringatni, megmondani neki, hogy... Körmeit a tenyerébe vájta, nehogy megmozduljon. Nem szabad hozzáérnie! Ha túléli a mai éjszakát, a következő már könnyebb lesz.

Csak nem szabad hozzáérnie...

130

9. fejezet

Galen megállt Hakim sátra előtt, és rosszkedvűen nézte, ahogy Tess Viane társaságában, lelkesen gesztikulálva keresztülsiet a tisztáson. A nő reggel óta elfoglalta magát az ünnepség előkészületeinek szervezésével, vele azonban úgy viselkedett, mintha kicserélték volna. Távolságtartó volt és hűvös. Pedig mennyire nem illett ez a természethez! Galen talán soha nem is találkozott még Tessnél nyíltabb, őszintébb emberrel. Most pedig mégis megfosztotta őt a remélt gyönyöröktől. Alkut kötöttek, üzletet, nincs hozzá joga! Talán jobb lett volna, ha kényszeríti...

– Üzenet érkezett a hegyi törzsektől – szólalt meg mellette váratlanul Kalim.

– Tamarról van szó? – dermedt meg Galen. Kalim a fejét rázta.– Amint kilovagolt a táborból, nyoma veszett. Nem, Sacha Rubinoffról

érkezett hír. Fél napi járásra látták innen.– Sacha! – Alighanem bajt jelent, ha Sacha úgy döntött, otthagyja a

tamróviai udvart, és visszatér Szedikánba. Galen mégis örült, hiányzott barátjának fanyar humora.–Küldj eléje egy csapatot! Nem hinném, hogy Tamar messzire inalt volna.

– Már úton vannak – mosolygott Kalim. – Tudom a dolgomat, Galen. Vezessem hozzád, ha megérkezik?

– Nem, nekem a délután hátralévő részében Lomeddel és Kakimmal lesz megbeszélnivalóm. Küldd a madzsirához! Mondd meg neki, hogy vacsorára várom a sátramban, akkor majd beszélgetünk!

- Sacha! – Tess kirohant Viane sátrából, és egyenesen Sacha karjába vetette magát, majd sietve elhátrált, és kényeskedve húzta az orrát. – Szűz Mária, tiszta izzadság- meg lószagod van!

– Nahát, hogy sértegetik itt az embert! – lépett kissé távolabb a férfi. – Sietek hozzád, mert Kalim azt mondja, egészen kétségbeesnél, ha nem téged üdvözölnélek legelsőnek, te meg aztán szépen fogadsz!

– Kibírtam volna, amíg megfürdesz! Na mindegy, majd legfeljebb nem veszek levegőt. – Tess újra megölelte Sachát, és szeretettel átkarolta a nyakát. – Mi újság?

– Semmi jó! – komorult el Sacha arca. – A főtisztelendő zárdafőnöknő írt apádnak, azt tudakolta, hogyan utaztál, és tisztességesnek bizonyult-e a hajóskapitány.

– Ez bizony tényleg nem jó hír.– Azért nem is annyira tragikus, kölyök! – Sacha a mutatóujjával

megbökte Tess orrát.–Apád egy nappal azután akart indulni, hogy én útra keltem, hátha kikérdezheti a kapitányt. Talán szerencsénk van, és a jóember azóta már elvitorlázott Diranból.

– Vagy éppenséggel nem... – húzogatta két ujjával az alsó ajkát Tess. – Sejti az apám, hogy te is benne vagy a dologban?

– Még nem.– Nem is gyanított semmit, hogy olyan sietve eljöttél?– Tiszteletreméltó, felséges atyám és bátyám horgászkirándulásra

indultak a Zandar folyóra, és azt mondtam, utánuk megyek. – Sacha elhúzta a száját. – Elég ócska kifogás, ha valaki tudja, menynyire utálom az efféle uralkodói különcségeket, de egyelőre bevált.

131

– Nem sokáig. Diranban kevés a kocsma, és emlékezni fognak rád. Galerira még sokkal inkább.

–Egyik inzultus a másik után!–ingatta a fejét gyászosan Sacha. – Remélhetőleg csak te tolod annyival előkelőbb helyre Galent nálam.

– Ne haragudj... – jegyezte meg szórakozottan Tess. – Apám nem tökkelütött, végig fogja kérdezni egész Dirant, kiderül a házasság, és máris indul Zalandanba. – Elhallgatott, magában számolgatott. – Mennyi időnk van?

Sacha úgy döntött, rosszat tenne a fölösleges Vigasztalással, inkább megmondta az igazat.

– Egy hetünk. Lehet, hogy kevesebb. . Tess megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Azt hittem, már a sarkadban jár. Annyi elég lehet. A karobel verseny holnap reggel lesz, és utána következik a zárótanácskozás. Galennak sikerülhet egyesítenie a törzseket, mielőtt apám ideér.

– Felgyorsultak az események, amióta elmentem Szedikánból. Mi lehet az oka?–faggatta Sacha.

– Tamar.– Értem már! Minden törzs, amelyikkel csak találkoztunk útközben,

egyre a támadásairól panaszkodott. – A férfi megfordult, indulni készült. – Ahogy az imént olyan ékesszólóan javasoltad, megyek fürödni és átöltözni, mielőtt Galennal vacsorázom. Velünk tartasz te is?

– Nem. – Sahca meglepett kíváncsiságát látva Tess gyorsan hozzátette: – Rengeteg még a dolgom! Vianéval vacsorázunk együtt, és talán majd később csatlakozom hozzátok.

– Ahogy akarod – tanulmányozta elgondolkozva Tess arcát Sacha, majd vállat vont. – Hogy van Viane?

– Jól – ráncolta a homlokát Tess. – De azért legfőbb ideje már, hogy visszajöttél. Kalim túlságosan is készségesnek bizonyult a galambokkal kapcsolatban.

– Feltételezem, hogy ennek a megjegyzésnek rendkívül mély értelme van, de bevallom, halvány gőzöm sincs, miről beszélsz. – Sacha elindult, de még egyszer visszafordult. – Kalim is indul a karobelen?

– Igen. Hát te? – firtatta Tess.– Valószínűleg, mert rendszerint igen szórakoztató.– Szórakoztató? Tulajdonképpen mi a csoda ez az egész karobel?– Nem tudod? – csodálkozott Sacha.– Teljesen lekötött az ünnepség megszervezése. Galen csak annyit

mondott, hogy valamiféle verseny.– Az, mégpedig igen különleges! Több mint hat mérföldnyi lovaspályát

jelölnek ki a sivatagban és a hegyvidéken.– Akadályugratások is vannak benne? Sacha bólintott.– Összesen öt. Olyankor szokták összetörni a legtöbb karobelt.– A legtöbb micsodát?– A karobel egy kétlábnyi magas agyagedény, tele erős illatszerekkel

kevert vízzel, amit bedugaszolnak, és felkötöznek minden lovas hátára. A cserép szinte papírvékony, és csak a legjobb lovasoknak sikerül úgy visszatérniük a táborba, hogy nem törik el az edény, és ők maguk nem tocsognak az illatszerben.

– Nagyszerű kihívás! – csillant fel mohón Tess arca. – Izgalmas lehet!

132

– Nem neked való ez, Tessí – figyelmeztette komolyan Sacha.– Nem mondtam, hogy versenyezni akarok, csak annyit, hogy izgalmas.Sacha gyanakodva méregette az unokahúgát.–A többiek dührohamot kapnának, ha egy nő is indulna a versenyen.– Pedig lefogadom – szegte fel dacosan az állát Tess –, hogy túltennék

bármelyikükön! Talán nem is lenne akkora baj, ha megtudnák végre, egy nő is lovagolhat olyan jól, mint ők.

– Csakhogy te az El Zalán törzs madzsirája vagy! Felháborodást és zavart keltenél a sejkek között, és valószínűleg otthagynák a tanácskozást.

Tessen úrrá lett a csalódás.– Igaz... – Megvonta a vállát. – Mindegy, úgyis csak éppen felötlött

bennem. Nem számít.

Sacha már elment, mire aznap este Tess visszaért a sátorba, de a lámpás még égett. Galen teljesen felöltözve ült a kereveten.

– Azon töprengtem, hazajössz-e egyáltalán ma éjjel – jegyezte meg kifejezéstelen arccal.

– Nem hoználak ilyen kényelmetlen helyzetbe – lépett közelebb Tess. – Sacha beszámolt már az apámról?

– Igen, de nem számít. Mire ideér, vagy létrejön az egyesült Szedikán, amellyel nem szállhat szembe, vagy pedig...

– Vagy pedig?– Nem marad más belőlünk csak egy fenekedő farkashorda. – Galen

komoran felnevetett. –- Se így, se úgy nem lesz kedvére való a helyzet Szedikánban.

– Nem adsz oda neki?– Megígértem neked, hogy többé nem kell visszatérned hozzá.

Hányszor kell ismételnem, hogy nem olyan vagyok, inint az apád?– Azt hittem..., ha Szedikán egyesül, véget ér a szerepem.– Majd akkor, ha én mondom!– Ezek szerint még szükséged van rám? Galen az előtte heverő,

szétterített papírokat nézte.– Üzletet kötöttünk, nem emlékszel? Gyereket ígértél nekem, és nem

hagyom becsapni magam!Tehát még nem kell elhagyrüa... Tess rémületet érzett, rémületet,

amiért ekkora kő esett le a szívéről Félt a megkönnyebbüléstől. Sietve elfordult, és a lefüggönyözött benyíló felé indult.

– Most már nem lesz szükséged a gyerekre. ,– Hogy mire van szükségem, azt én döntöm el! – Galen hangjából

erőszakosság csendült ki. – És megszerzem magamnak, amit akarok!Hirtelen velőtrázó sikoltás hasított bele az éjszakába.Tess moccani sem bírt.Újabb sikoltás, egy asszony fájdalmas jajongása.Galen talpra ugrott, és a bejárathoz rohant.– Maradj itt! – kiáltotta vissza.Még hogy maradjon itt?! Csak várjon, és hallgassa, hogyan gyötrődik

egy szerencsétlen asszony? Szent Isten, és ha éppen Viane az?Galen már jó pár lépésnyire járt, amikor Tess kijutott a sátorból.Újabb sikoltás.

133

Félig öltözött férfiak siettek elő sátraikból, mindenfelé lámpások gyúltak. Tess egyenesen Viane sátrához futott.

– Mi volt ez? – kérdezte Viane, miközben szolgálója félrehúzta előtte a sátor bejáratát takaró lapot.

– Nem tudom.Galen azonban láthatóan tisztában volt vele. Egyenesen a tábor északi

végéhez sietett. Tess a nyomába eredt. Most már az El Kabbar törzs sátrai között jártak, itt azonban senki nem bújt elő.

Újabb sikoltás..., sokkal közelebbről.Tess befordult a sátrak sora közötti utcácskába, és majdnem

nekiütközött Galennak, aki csak állt némán, és figyelte a Hakim sátra előtt zajló eseményt.

– Mi folyik itt?Galen oda sem nézett a nőre.– Megmondtam, hogy ne gyere!A sátor előtti tisztáson vékony, fekete köntösbe öltözött női alak térdelt.

Le volt fátyolozva most is, háta azonban csupasz maradt, vérző sebek, felhólyagzó vörös csíkok borították. Hakim ott tornyosult fölötte, kezében a véres korbácsot lengette. Éppen ütni készült újra.

– Ne! – rohant feléje Tess.Galen elkapta Tess csuklóját, és visszarántotta.– Ne avatkozz bele!– Hát nem látod?! Ez a szerencsétlen nem...– Á, Galen! – nézett fel Hakim, és bosszúsan elhúzta a száját.–

Gondolom, az asszonyom sikoltozása ébresztett fel. Elnézésedet kérem a háborgatásért, de a lány nemcsak ügyetlen, hanem ráadásul híján van a bátorságnak is. – A sejk vállat vont. – Még csak tizenhárom éves, elég ideje lesz megtanulni.

Galen rá sem nézett a térdeplő lányra.– Mindannyiunknak pihenésre van szükségünk, ha jó formában akarimk

lenni holnap. Nem halaszthattad volna el a büntetést a verseny utárüg?Hakim megrázta bozontos, ősz fejét.– Összetörte a kedvenc karobelemet, és még három korbácsütés jár

neki érte. Az asszonynépet mindig akkor kell megbüntetni, amikor hibáztak, ha azt akarjuk, hatásos legyen. Olyanok, mint a lovak meg a kutyák, túl ostobák, sem hogy elég sokáig emlékezni tudnának.–Kurta pillantást vetett Tessre. – Végy példát a szavaimról meg a cselekedeteimről, és talán még te magad is tisztességes asszonyt faraghatsz ebből a nőszemélyből!

Tess majd szétrobbant a dühtől, fél lépéssel előre furakodott.– Ha nem venné őket, nem lennének még ügyetlenebbek a félelemtől,

mint...– Csönd legyen! – préselte tenyerét Tess szájára Galen. A nő hadakozni

kezdett, Galen azonban vállára kapta, és visszafelé indult vele a sátortáboron keresztül.

– Helyes! – kiáltotta utánuk Hakim. – Jól csináltad, Galen! Sohase hagyd, hogy az engedélyed nélkül megszólaljanak!

Tess öklével püfölte Galen hátát.– Azonnal tegyél le!Még hallotta Hakim szavait, ahogy a saját táborrészükhöz közeledtek.

134

– Ne félj, Galen, nem zavarunk már tovább! Betömöm a száját!Galen azonban nem tette le Tesst egészen addig, amíg be nem léptek a

sátorba. Ott rögtön a kerevetre hajította, majd a bejárathoz lépett, és összefűzte a takaró sátorlapokat.

Tess felugrott, és odarohant.–Állj meg! – fordult hátra Galen. – Ha megpróbálsz kimenni innen,

megkötözlek reggelig! – Vállánál fogva megragadta a nőt, és nagyot rázott rajta.–Figyelj rám! Ha közbeavatkozol, kénytelen leszek ugyanúgy megbüntetni téged én is, ahogy Hakim teszi azzal a szerencsétlen gyermekkel. Sértésnek venné, amit csinálsz, és a megtorlás lenne az egyetlen válasz, amit fel bírna fogni.

– Megkorbácsolnál?– Még mindig jobb, ha én teszem, mint ha Hakim. Most már nem

engedhetem meg a széthúzást!– Ez egy őrült vadállat! – Tess hangja reszketett a dühtől. – Úristen, egy

vacak cserépedény miatt!–Hakim mérhetetlenül büszke a lovaglótudományára és arra, hogy

milyen jó eredményeket ér el a karobel versenyeken.–Még képes vagy védeni?!– Nem, csak azt magyarázom, hogy a karobel nem egyszerű

cserépedény.– Megakadályozhattad volna!– Igen, ha romba akartam volna dönteni az egyesülés mindén reményét.

Szükségem van Hakimra, hogy befolyásolja a sivatagi törzseket.– Nekem egyszer azt mondtad, hogy a te népednél nem verik az

asszonyokat.–Az El Zalán törzsről beszéltem. Hakiméknak mások a szokásaik, a

törvényeik.– És nem tehetsz semmit?– Egység nélkül nem, csak ha már közös törvényeink lesznek.– Szóval a nőket egészen addig ütni, verni fogják, és eltapossák, mint a

férgeket?– Azt hiszed, nekem akkora öröm volt látni annak a szerencsétlen

lánynak a kínlódását?! – kérdezte indulatosan Galen. – Van róla fogalmad, hányszor kellett már, hogy szemtanúja legyek ilyesminek, és nem tehettem semmit? – Kis szünetet tartott, megpróbálta visszanyerni önuralmát. – Nem akarok hazudni neked. Még az egyesülés után is évekbe telhet, amíg megváltoztathatjuk az asszonyokkal való bánásmód törvényeit. Ami évszázadokon át fennállt, nem söpörhető félre egyetlen nap alatt.

– Nem vagyunk állatok! – szorította ökölbe a kezét Tess. – Valakinek meg kell büntetnie, hadd lássa végre ez a gazember is!

– Igen, igen... – Galen megviselten fordult el. – Az Isten szerelmére, hagyd már abba végre! Megmondtam, hogy egyelőre semmit nem tehetek. Talán még sokáig nem. – Elkezdte összeszedni papírjait, amelyek szétszóródtak a földön, mikor kirohant a sátorból. – Menj lefeküdni!

– Ó, hogyne! Természetesen most már jól fogok tudni aludni, hiszen nem hallom a sikoltozást, mert Hakim betömte a szerencsétlen száját!

Galen elfojtott káromkodást morgott, és újra szembefordult a növel.

135

– Miért vagy annyira oda tőle? A saját apád is véresre vert, de azt mondtad, tiltakozás nélkül elviselted az ütlegeket.

– Mert gyerek voltam, féltem, és azt hittem, nincs más választásom, mint a beletörődés. Azóta viszont megváltoztam.

– De az egész világot nem tudod megváltoztatni!– Miért ne? Hát nem ugyanezt akarod termi éppen te magad is?– Az más! Én...– Hogy te férfi vagy? Én pedig csak nő, akit verni kell, és ketrecbe

zárni, mint az állatokat?! – Tess az égre emelte két karját. – Szűz Mária, te is ugyanolyan barbár vagy, mint Hakim!–Tess dühe hirtelen alábbhagyott, lelohadt, amint meglátta a Galen arcára telepedő zord kifejezést. Megsértette! Azt a szót használta, azt az egyetlenegyet, ami valóban képes volt megsebezni...

Galen védtelensége azonban rögtön elillant, vonásai megkeményedtek.– Ha barbár volnék, nem hallottad volna meg annak a nőnek a

kiáltozását. – Hanyagul elvigyorodott, közelebb lépett, megállt Tess előtt, és úgy nézett le rá. – Te magad sikoltoztál volna a legjobban, ahogy ki-be járkáltam volna az öledben! – Ujjaival beletúrt Tess hajába. – A földre tepertelek volna, amint beléptél a sátorba ma este, és úgy lekötöttem volna a figyelmedet, hogy a gyönyörön kívül azóta sem bírnál másra gondolni!

– Nem hagytam volna magam!– Mit törődik azzal egy barbár? – rántott fel Tess fejét az állánál fogva

Galen, és egyenesen a képébe vigyorgott.–Nem az lenne inkább a jellemző, hogy a barbár fenékig kiélvezné a viaskodás gyönyörűségét? – Szabad kezével megragadta Tess nyakát, ujjait végighúzogatta rajta. – Akadt néhány pillanat, amikor én is szívesen láttalak volna téged térdepelni! Meglehet, Hakimnak igaza van, és az kellene, hogy... – Mély, szakadozott lélegzetet vett. Lassan elengedte a nőt, hátralépett.–Nem. – Megfordult, a bejárathoz lépett, és remegő kézzel kioldozta a sátorlap zsinórját.

– Most hová mész? – suttogta Tess.– Mit törődsz te azzal?! – húzta el a száját keserűen Galen. – Talán a

kadinék sátrába. Nincs kedved velem tartani? Akarod látni, hogyan viselkedik egy barbár, amikor valóban élvezrú akarja a kéjeket?

– Meggondolatlan szavakat használtam... motyogta bizonytalanul Tess. – Nem úgy értettem...

– Szerintem viszont pontosan azt akartad mondani! És ez sok mindent megmagyaráz. Magadra hagylak érre az éjszakára, mert hányingerem van az erőszaktól. De ez még nem jelenti azt, hogy holnap is ugyanígy fogok érezni!

Mielőtt Tess válaszolhatott volna, Galen kiviharzott a sátorból. A nő bódultan nézett utána. Vajon tényleg a kadinék sátrába megy, vagy csak azért mondta, hogy megbántsa vele?

De különben is, mit törődik ő véle, hová tart Galen?!Pedig bizony nagyon is törődött.Megbántotta, ugyanazt vágta a fejéhez, amit a tulajdon anyjától kellett

hallania. Galen egész életében azért küzdött, hogy legyőzze a bensőjében lakozó vadembert, és ő mostpontosan azt vetette oda neki, hogy nem sikerült, kudarcot vallott.

136

Ez mind annak az átkozott, démoni Hakimnak a műve! Ha nem lett volna ennyire dühös, soha nem mond ilyesmit Galennak. Tess most már kétszeresen gyűlölte Hakimot.

Bűnhődni fog érte! Csak egy kicsit kell törnie a fejét, és biztosan rájön, hogyan törhetne borsot az aljas vénember orra alá...

Galen meghúzta a hátára erősített sötétvörös karobel tartószíját, majd óvatosan fellendült a nyeregbe. Huszonhat lovas sorakozott már fel a kötélkordonnál, a sátortábor végében. Valamennyi férfi nadrágot és bő, lobogó inget viselt csupán, hátukon tarkán csillogva pompázott a karobelek sok-sok színes foltja. A megtiszteltetés, hogy a sárga selyemből készült kamozát leengedheti, az El Zalán törzs egyik öregének jutott, aki ifjúkorában maga is számos versenyen aratott diadalt. Most ünnepélyesen járkált fel-alá a kifeszített zsinór előtt.

Hakim mosolytalanul bólintott oda Galennak, amikor ellovagolt mellette. A mocskos fattyú nyilvánvalóan talált egy igényeinek megfelelő másik karobelt, gondolta keserűen Galen, ahogy észrevette a sejk hátára szíjazott égszínkék edényt.

– Sok szerencsét, Galen!Galen elfordult Hakimtól, és Sachát látta közelebb sétálni hozzá.– Te nem indulsz? Mintha tegnap este azt mondtad volna, magad is

részt veszel a versenyen.Sacha elkerülte Galen tekintetét, és megveregette Szelik nyakát.– Lusta vagyok ma reggel, kimerített az utazás. – Elhúzta az orrát. –

Különben is, soha nem sikerült még tovább jutnom a negyedik akadálynál anélkül, hogy eltört volna a karobelem, és mindig úsztam az illatszerben. Semmi kedvem a nap hátralévő részét a fürdődézsában tölteni, hogy leáztassam magamról a tömény szagot. – Hátralépett, és a lovasok mögött nyomakodó tömegre intett. – Itt maradok, és végignézem a többiekkel együtt. Mindjárt leengedi az öreg a kamozát Eredj, csatlakozz a versenyzőköz!

Galen mereven bólintott, és előreléptetett Szelik hátán. Tekintete a saját sátrára villant, és marka megfeszült a kantárszáron. Tegnap éjszakai veszekedésük után nem számított rá, hogy a nő kijön szerencsét kívánni neki, most mégis dühös lett. Mindegy, félre az érzelmekkel! Csak a viadalra figyelhet! Nem fontos, hogy győzzön, de határozott és erőteljes benyomást kell tennie a többi sejkre, ami azt jelenti, hogy a verseny végéig épen meg kell őriznie a saját karobeljét.

A tömeg izgatottan elnémult.A sárga kamoza lehullott a földre.

A második akadály egy hatalmas, kidőlt fa volt, jókora ágakkal. Odavonszolták az útra, és keresztbe fektették raja.

Szelik ugrott, földet éréskor megbotlott, de talpon volt ismét, és száguldott tovább. Kalim szorosan követte, de Galen hallotta a férfi káromkodását, ahogy karobelje meg-megcsúszott a hátán. Óvatosan megigazította, és tovább vágtázott. Nem mindannyiuknak sikerült átjutniuk. Az egyik ló már felbukfencezett, és kétségbeesetten kapálódzott, hogy újra talpra állhasson. Az El Zabor törzs fiatat sejkjének, badarnak a lova pedig megriadt, kitért, és gazdáját egyenesen nekicsapta

137

egy fának az ösvény oldalán. A karobel pozdorjává tört, émelyítően édeskés illat terjengett a portól sűrű levegőben.

– Olyan a szagod, Ladar, hogy ennyire büdös szajhát még az ágyamba se fogadnék! – harsogta vidáman Hakim, amikor lovával sikerült átugratnia a kidőlt fán, és hátán az edény sértetlen maradt. – Nézd csak, hogy csinálja egy igazi harcos!

Galen előrehajolt a nyeregben, és nyugodt szavakkal bíztatta Szeliket.– Hát ez meg mi?! – üvöltötte Hakim olyan felháborodottan, hogy Galen

kénytelen volt ismét hátranézni.Éppen időben, hogy még lássa, amint egy újabb lovas suhan át

könnyedén az akadályon, majd pillanatokon belül lehagyja Hakimot.Hátán az élénkvörös karobellel, Tess előrehajolt a nyeregben, úgy

nógatta Pavdát. Egymásután hagyta le Hakimot, majd Kalimot, és már-már beérte a Szelik hátán nyargaló Galent.

– Te meg mi a nyavalyát keresel itt?! – ordította Galen, amikor a nő hallótávolságba ért.

Tess csak ránevetett, mélyen lehajolt, vörös haja csillogott a napsütésben.

Galen hallotta Hakim dühös káromkodását, ahogy Pavda patája alól képébe fröccsent az út pora.

Tess csupán egy-két lóhossznyival lemaradva ugratta át a patakot Galen mögött. Két lovas felbukott, karobeljük összetört, a nehéz illatú, parfümös folyadék beleömlött a csermely vizébe. Kalim vesztett az iramából, és lassanként lemaradt. Hakimnak sikerült az ugrás, és egyre csak vágtatott a nyomukban.

Egy mérfölddel távolabb négy lábnyi magas, rőzsecsomókból emelt akadály tornyosult előttük.

Még mindig Szelik haladt az élen, de Pavda közvetlenül a nyomában volt, ahogy egyre közeledtek az ugratás helyéhez.

– Túl magas ez Pavdának! Kerüld ki, a szentségit! – kiáltotta hátra Galen.

Tess a fejét rázta, arca kipirult, tekintete lelkesen csillogott.Galen káromkodva fordult előre, mert máris rajta volt az ugratás sora.

Szelik sikeresen vette az akadályt, bár nem minden nehézség nélkül, és Galen ismét hátranézett, hogy lássa, amint Pavdának épphogy néhány ujjnyival sikerül átsuhannia a rőzsecsomók fölött.

Megkönnyebbülten sóhajtott, és furcsa érzések kavarogtak benne, büszkeség meg düh töltötte el, ahogy látta, mint egyenesedik ki Tess, szabályos testtartással, tökéletes egyensúlyban, érintetlenül őrizve hátán a karobelt.

Egek, ha nem figyel oda jobban a versenyre, ez a csibész még képes lehagyni, hadd nyelje utána a port, akárcsak Hakim!

Galen odaérintette lovaglóostorát Szelik véknyához. A ló meglódult, hatalmas erővel. Szelik és Pavda majdnem egyszerre suhantak át az utolsó, csalánnal borított akadály fölött, de azután Galen lova ismét az élre tört a sátortáborhoz vezető célegyenesben.

Galen hátrapillantott. Hakim, Kalim és még jó néhányan mások továbbra is versenyben voltak. Mintegy öt lóhossznyival Tess előtt süvített át a célvonalon. Hallotta a nézők rivalgását, de egyedül csak az érdekelte, hogyan fut be a célba Pavda.

138

Pavda hátán azonban nem ült senki. Tess elnyúlva hevert a homokban, mintegy négy lépésnyire a céltól, vörös karobelje összetört, ő maga mozdulatlanul feküdt a cserepek között.

Pánik hasított Tessbe, ahogy reménytelen igyekezettel próbált levegő után kapkodni. Nem számított rá, hogy ilyen kemény ütést kap majd a talajtól, és elakadt a lélegzete.

Hallotta, hogy Galen mond valamit, a férfi hangja különösen, fojtottan csengett, ő azonban túl kába volt még, nem bírta kivenni a szavakat. Bizonytalanul érezte, hogy lefejtik róla a széttört edény szíjait, azután Galen erős karja a teste alá siklott.

– Megsérült? – Ez már Sacha hangja volt, az ő aggódó arca jelent meg Galen feje fölött.

– Nem tudom – válaszolta nyersen Galen. – Meg sem mozdul.– Semmi... bajom... – nyögte Tess. – Csak nem kapok... levegőt...– Hála az égnek! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Sacha. – Mondtam

neked, kölyök, hogy veszélyes!Galen ádáz tekintetet vetett a hercegre.– Mégis te segítettél neki ebben az Őrültségben, ugye?! Egyedül nem

boldogult volna.– Alábecsülöd – felelte Sacha. – Szerintem véghezvitte volna nélkülem

is. Mindenesetté tényleg odaadtam neki a karobelemet és megmutattam, hol rejtőzzön el a bozótban, hogy megvárja, amíg a lovasok elhaladnak előtte.

– Majdnem sikerült vele meggyilkolnod! – vágta oda durván Galen. – Miért tetted?!

– Nehéz ellenállni neki, ha valamire rá akarja beszélni az embert... – vonta meg a vállát Sacha. – Egyébként mindig is tudtad, mennyire gyűlölöm Hakimot.

– Nem... Sacha hibája – ült fel küszködve a homokban Tess. – Muszáj volt...

- Megölni magadat? – csattant fel Galen.A legutóbbi karobel versenyen két férfi halt meg!– Meg akartam mutatni... Hakimnak. – Tess végre képes volt mély

lélegzetet venni. Nyomban fejbe kólintotta az illatszer tömény szaga. Úristen, hogy bűzlik! – Nem vagyunk... állatok... – Mereven kihúzta magát, ahogy Hakimot látta közeledni lova hátán.

A vénember megállt előtte, és gonosz önelégültséggel vigyorgott le rá.– Most már mindenki láthatja, mi történik az olyan nőszemélyekkel,

akik nem tudják, hol a helyük, és a férfiakat merészelik utánozni! A végén alázatosan csúszhatnak a porban! – Galerihoz fordult. – Remélem, megbünteted?

– Biztosíthatlak, hogy hallani fogod, amint sikoltozik! – felelte zordan Galen. – Lesz még rá időm, mielőtt délután újra összegyűlünk a végső szavazásra.

– Helyes! – A torzonborz sejk megfordította lovát, és az El Kabbar törzs sátraihoz indult.

Sacha közelebb lépett.– Nézd, Galen, tudom, mennyire dühös vagy, de ismerd be, hogy volt

némi igaza, és egyáltalán nem...

139

– Menj, szólj Vianénak – szakította félbe Galen –, hogy melegítsen vizet a fürdőhöz! – Undorodva fintorgott. – Micsoda szag! Tudsz járni? – kérdezte hidegen Tesstől.

– Persze! – Tess előbb feltérdelt, majd talpra állt. – Mondtam, hogy nincs semmi bajom.

– Akkor eredj a sátorba, és ott várj meg! – Galen megfogta Pavda és Szelik kantárszárát, s a két lóval a karámhoz indult. – Pavda több kíméletet érdemel, mint te magad! Meggyilkolhattad volna a negyedik akadálynál.

– Tudtam, hogy átviszi! Soha nem csinálnék olyasmit, amit Pavdának veszélyes lehetne!

Galen nem válaszolt, még csak hátra sem pillantott a nőre.Sacha halkan füttyentett. ,– Vigyázz magadra, kölyök! Ilyennek eddig még sohasem láttam!

Tess már kilépett a fürdőből, és Viane becsavarta egy hosszú törölközőbe, amikor Galen megérkezett. Kezében rövid lovaglókorbácsot himbált.

– Hagyj magtmkra bennünket, Viane! Viane rémülettel meredt a korbácsra.

– Nem lemie elég egy kisebb pálca is? Galen komoran felnevetett.– A korbácsot jó szándéka jeléül küldte Hakim, ezzel akar emlékeztetni

rá, hogyan kell fegyelemre tanítani az asszonynépet. Hát nem kedves tőle?

Viane tétovázott.– Biztos vagyok benne, hogy Tess nem akart bajt okozni, Galen! Nem

lehetne...– Pontosan akkora őrjöngést akart kelteni, amekkorát sikerült is neki! –

vetette oda pattogó hangon Galen. – Hagyj magunkra minket, a szolgálódnak pedig mondd meg, hogy kezdjen csomagolni. Szóltam Kalimnak, hogy állítsa össze a kíséretet, és vigyen vissza téged Zalandanba még ma délután!

– Igazán, Galen, nem akart semmi rosszat! Nem tudnál megbocsátani neki?

– Lehetetlen! Ezúttal túl messzire ment. Ha nem büntetem meg, elveszítem Hakim szavazatát, és oda az egység.

– Az a gonosz vénember! Mit törődsz...– Igaza van, Viane – szólalt meg csöndesen Tess! – Büntetést érdemlek,

ez az egyedüli megoldás. Menj, légy szíves!Viane aggódó pillantást vetett Tessre, és vonakodva elhagyta a sátrat.– Nem vártam volna, hogy ilyen megértő legyél–jegyezte meg

kifejezéstelenül Galen.–Megérte, hogy szégyenbe hozhattad Hakimot a versenyen?

– Igen! – szegte fel az állát Tess.– Nekem más a véleményem! – közeledett hozzá a férfi. – Semmi nem

érheti meg azt a pokoli érzést, amikor ott láttalak...–Elhallgatott, megtorpant közvetlenül Tess előtt. – Azt hittem, halálra zúztad magad, amikor leestél Pavdáról.

– Nem estem le! – tiltakozott sértődötten Tess. – Nem szoktam leesni a lóról!

140

– Micsoda?! – dermedt meg Galen.– Jó, most így volt, de csakis azért, mert szándékosan tettem. Csak arra

nem számítottam, hogy ilyen kemény lesz a föld. Gyerekkorom óta nem estem le a nyeregből, és azt hittem, a homok puhább.

– Esetleg lennél szíves megmagyarázni, miről beszélsz? – tudakolta óvatosan Galen.

– Mondtam már. Készakarva estem le Pavda hátáról! – Tess megrándította a vállát. – Nem akartam a teljes győzelemmel feldühíteni Hakimot vagy a többi sejket. Félbeszakították volna a tanácskozást, és elveszíted a lehetőséget, hogy egységbe fogd őket. Arra gondoltam, hogy ha a földre zuhanok, és összetöröm a karobelt, az elég lesz ahhoz, hogy kiköszörüljem a büszkeségükön esett csorbát. – Tess dacosan nézett Galen szemébe. – Akkor is bűnhődnie kellett! Ideje volt, hogy megtudja, még egy nő is legyőzheti!

– Mégsem tetted. Lemondtál a diadalról, pedig már a markodban volt.– Ennyi is elég! – Tess elkomorult. – Nem, ez nem igaz. Gyűlöltem,

ahogy ott kellett feküdnöm a homokban, és gúnyosan vigyorgott rám! De majd legközelebb...! – Elhallgatott, mélyet sóhajtott, reszketően.–Most ennyivel is beérem.–Tess újra a korbácsra pillantott. – Térdeljek le?

–Ne, csak fordulj meg!–Tess engedelmeskedett. – Engedd le a törölközőt!

Tess kibontakozott a törölközőből, és hagyta a szőnyegre hullani. Várt, összeszedte magát, hogy elviselje az első csapást.

Ám ekkor, hihetetlen módon, nem ütést érzett, hanem forró suhanást végig a gerincén.

Hátranézett, és látta, hogy Galen a szőnyegen térdel, ajkai pedig fel-le kúsznak a derekán. A korbács mellette hevert a földön. Tess szíve vadul megdobbant az örömtől.

– Mégsem büntetsz meg? – suttogta.– Egyetlen árva szóval sem mondtam, hogy megbüntetlek, csak azt,

hogy sikoltozni fogsz.Galen belemarkolt Tess fenekébe, és keményen megszorította. – Feltett

szándékom, hogy be is tartom a szavamat!Átkarolta a nő derekát, és térdelő helyzetbe maga elé húzta a

szőnyegre.– Azt hittem, dühös vagy rám...– Eltaláltad! – válaszolta rekedten Galen. Előrelökte Tesst, kezei

simogatva, kutatva, vágyak sokaságát gerjesztve barangolták be a testét. – Úristen, hogy rám ijesztettél! Meg is érdemled a büntetésedet, de nem korbáccsal!

Küzdenie kellene, érezte kóvályogva Tess, miközben perzselő borzongások öntötték el tetőtől talpig. Verésre számított, nem arra, hogy a férfi gyönyört keressen benne, és a váratlan fordulat készületlenül érte.

Galen szétfeszítette Tess combjait, három ujjával mélyen az ölébe nyúlt, és olyan gyors, lökésszerű ritmusokban simogattak, hogy a nő szájáról felharsant az első sikoltás, teste felfelé ívelt a gyönyör kábulatában.

Galen még jobban széttárta Tess tagjait, keze kisiklott belőle. Közelebb hajolt, amíg csak forró lehelete perzselni nem kezdte Tess combjának érzékeny bőrét.

141

– Léteznek még ennél is rafináltabb kínzások! – Galen megérintette nyelvével Tess ölét, és a nő összerándult. – Érzed? – Tenyere besiklott Tess feneke alá, megemelte, közel húzta magához. – Nem fog sok nehézségembe kerülni, hogy mindenki jól hallja a sikoltásaidat.

Alig néhány perc múlva Galen jóslata valóra vált.A szája...Tess nyöszörgött, kiáltott, nyöszörgött, majd ismét sikoltozott, ahogy a

férfi a hullámok völgyéből egy re feljebb hajszolta, a csúcsokra, és nem, nem engedte el. Alig egy-egy pillanatra hagyta csupán megnyugodni, mielőtt újra kezdte volna. Tess elveszítette az időérzékét, fogalma sem volt már, mióta vonaglik a mámorító kéjhullámok hátán. Csak annyit érzett, hogy újra meg újra felcsigázzák az érzékeit, és elérkezik az enyhülés, azután kezdődik minden elölről. Amikor Galen végre felemelte a fejét, és erőteljes mozdulattal a combjai közé döfött. Tess úgy remegett, hogy képtelen volt bármi másra, csak ernyedten belecsimpaszkodott a férfiba.

Galen sötét szeme villogva tekintett le rá, zihálva lélegzett, mellkasa úgy járt, akár a fújtató.

– Soha többé ne merészelj ilyen kockázatot vállalni! – mondta érdesen. Minden egyes szavát heves lökés kísérte. – Nem... bírnám... elviselni... újra...

Mélyre, egyre mélyebbre hatolt Tess ölébe, gyorsan, dühödten mozgott, és alig néhány pillanattal később ő is feljutott a gyönyör csúcsára.

Tess apró reménysugarat látott megcsillanni a testét elöntő kimerültség kábulatán át.

– Muszáj volt! Nem lehetett semmi veszély beime. Tudod, milyen jól lovagolok!

Galen férfiassága megfeszült Tess ölében.– Rajtam még jobban, mint Pavdán!– Ismerd be, hogy ügyesen csináltam!Galen lemosolygott rá, és gyengéden kisimított arcából egy hajtincset.– Amikor éppen nem mardosott a kísértés, hogy megállják, és alaposan

elverjelek, akkor büszke voltam rád.– Tényleg?– Tényleg. – Galen lehemperedett Tessről, és a törölközőért nyúlt,

amelyet a nő az ő parancsára ejtett a földre. – Most pedig, mivel szerintem a céltmkat elértük, és kellő idő is eltelt már, indulhatok a tanácskozásra.

Tess elvörösödött.– Gondolod, hogy hallották a hangomat?– Ahhoz a legcsekélyebb kéteég sem fér! Egyszer biztosra vettem, hogy

még Zalandanba is elhallatszik.Tess arca bíborszínűre változott.– Annyira... meglepődtem. Galen helyreigazította az öltözékét.– De többé már nem fogsz, igaz? – Kifelé indult. – Maradj a sátorban,

amíg véget nem ér a tanácskozás! – Hátrapillantott Tessre, aki még mindig a szőnyegen hevert. – Túlságosan is kielé-gültnek látszol, és feltűnően hiányoznak rólad a zúzódások. Parancsot adok, hogy senki ne jöhessen be, egyedül csak Szaid.

142

– Pedig nézd, igenis van rajtam sérülés! – érintett meg csípőjén egy halvány, kék foltot Tess, ahol a férfi hüvelykujja túl erősen markolt bele. Felkuncogott. – De ez, gondolom, nem számít? – Fél könyökére támaszkodott, úgy nézett Gaienra. – Ugye azt hiszed, hogy az egységre fognak szavazni?

– Nem is tudom, mit higgyek. Annyira közel vagyunk hozzá... – A férfi ujjai összeszorultak a sátorlap szövetén. – Talán félek reménykedni.

Tess érezte, hogy távol kellene tartania magát, de most, amikor Galen ennyire magányosnak látszott, nem tehette.

– Akkor majd én fohászkodom helyetted!– Igazán, kilen? – A férfi arcán sugárzó mosoly terült szét. – Akkor

minden úgy fog történni, ahogy kell! Nem szólhat közbe a balsors!

Tess nyomban tudta, mi lett az eredmény, amint Galen belépett a sátorba.

– Megvan az egység! – futott eléje, és a karjaiba vetette magát. – Ki az uralkodó?

– Szerénységem! – pörgette körbe a nőt Galen. –Azért a céltól még igencsak messze vagyunk! Törvényeket kell alkotnunk, és biztos, hogy hatalmas felzúdulás támad már a legelső vita alkalmával. Most, hogy egyesültünk, ki kell találnom, hogyan fogjam össze a szövetséget.

– Megcsinálod te azt, ne félj! Ki más lett volna képes annyit elvégezni, mint amennyit te máris felmutathatsz? Nem hagyhatod szétfoszlarü az eredményt.

– Valóban nem. – Galen lehúzta maga mellé Tesst a párnákra, karjába fogta, dédelgette, ringatta, s közben kisfiús öröm csillogott az arcán. – Szent Isten, megvan az egység! Bekövetkezett végre, Tess! – Tovább szorongatta a nőt.

– És Hakim?– Együtt szavazott a többiekkel, szintén az egyesülésre.– Most mi következik?– Visszamegyünk Zalandanba, és kitervelem, hogyan hozhatnánk olyan

törvényeket, amelyek az én elveimnek felelnek meg, és nem Hakimnak. A sejkek oda gyűlnek össze egy hónap múlva.

– Viane délután útra kel a kíséretével. Azt mondta, búcsúzzak el tőled helyette.–Tess fejével a sátor szögletébe intett.–Itt hagyta nálam Alexandert. Nem tudtam, hová megyünk a tanácsülés után, és így legalább üzeneteket küldhetünk egymásnak.

– Nem érdekel, ha akár az egész madárházát neked adta! Nem érdekel most semmi egyéb! – Galen csak futó pillantást vetett a vesszőkalitkába zárt madárra, és ismét magához szorította Tesst. – Létrejött végre az egység!

Ó, mennyire tudta most Tess imádni... Elmaradtak a lelkében zajló viták, szertefoszlott az önáltatás. Tisztán, világosan állt előtte a valóság, ragyogóan, félreérthetetlenül, ahogyan már a kezdet kezdetén. Galen méltó az érzelmeire, és ő szereti is, teljes szívéből. Mennyire egyszerű!

Egyszerű? Jaj, dehogy! Tess kétségbeesetten akarta elérni a szabadságot egy olyan országban, amely még csak morzsáit sem juttatta a nőknek, és a mostani közös örömük talán a végét jelenti egész

143

kapcsolatuknak is. Ha megvalósul az egység, az ő szerepe, jelenléte máris rengeteget veszít a fontosságából.

A gyerek... Galen gyereket is akart. Tess kétségbeesetten kapaszkodott ebbe az utolsó szalmaszálba. A gyerek, aki Gaienra hasonlít, és akit szerethet őhelyette is...

– Nagyon csöndes lettél... – Galen szája ide-oda súrlódott Tess fülén.Nem, ennyire nem lehet ostoba! Ki kell találnia valamit, hogy úrrá

legyen a veszedelmen! Tess hátrahajtotta a fejét, és szerelmesen nézett fel Gaienra.

– Szerintem ünnepelnünk kellene!– Csakugyan így gondolod?Tesshevesen bólintott, és máris kezdte kioldozni a szalagot Galen

varkocsából. Lehajította a párnára maga mellé.– Egészen különleges ünnepséget szeretnék! Azt ígérted, megtanítasz

rá, hogyan tudnak gyönyört okozni a kadinék...– Akkor feltétlenül itt az ideje, hogy szavamnak álljak! –Galen a

kerevetpárnáira fektette Tesst. – Milyen igazad van! Ez lesz csak a valóban méltó, pompás ürmeplés!

Tess beletúrt ujjaival a férfi dús hajába. Galen arca egyszerre árulkodott gyengédségről és vad, érzéki mohóságról.

– Sejtettem, hogy beleegyezel – suttogta Tess.A gyerek...

144

10. fejezet

Az éjszaka folyamán Tess számtalanszor felébredt a patadobogásra és a kocsik kerekének nyikor-gására. Hajnaltájban a tábornak szinte már nyoma sem volt, egyedül csak az El Zalán törzs sátrai maradtak a helyükön.

Sacha kérdőn vonta fel fél szemöldökét, amikor Tess előbújt a sátrából.– Micsoda ruganyos léptek, milyen csillogó arc! Figyelemre méltóan jól

tartod magad ahhoz képest, hogy milyen pokoli megpróbáltatásokon mentél át.

Tess nyugodtan mosolygott.– Úgy látszik, hamar gyógyulok.–De azért bizonyára maradt némi utóhatása a szörnyű élménynek. –

Sacha színlelt rémülettel emelte keze hátát a homlokához.–Azok a sikoltások, az a kétségbeesett kiáltozás!

Tess elpirult.– Hallottad?– Be kellett volna dugni a fülem, hogy ne halljam. Már éppen indultam

volna a megmentésedre, amikor rájöttem...– Mire?A férfi szélesen elvigyorodott.– Arra, hogy hallottam már azelőtt is ezt a fajta sikoltozást, és

szeretném rengetegszer hallani még a jövőben is, mielőtt szenilis, vén trotty leszek.

Tess gyorsan másra terelte a szót.– Mit keresel itt?– Galen küldött, hogy megnézzem, indulásra készen állsz-e. Hírnök

érkezett a hegyi törzsektől, és most azzal beszél.– Baj van? – rebbent Tess pillantása Sacha arcára.– Meg kell kérdeznünk Galentól – biccentett a férfi a közeledő alak felé.

– Mindenesetre nem látszik túl elégedettnek.– Csakugyan nem. – Galen arcáról zord aggodalom áradt. – Tamarról

van szó?Galen a fejét rázta.– Csapat közeledik Zalandanhoz, tamróviai színeket viselnek.– Az apám?– Feltehetőleg. Ki más volna?– Milyen messzire vannak innen?– Talán két napi járásra.Tess ösztönösen megborzongott, és egyszerre megint kisgyerekké

változott, aki reszket az apja haragjától.– Nos, akkor elébe kell mermünkl – Kihúzta magát. – Készen állok!Galen nemet intett.– Ki van zárva! – Odafordult Sachához. – Velem jönnél? A jelenléted

segíthet, de mindenképpen azt jelenti, hogy nyilvánosan szembeszegülsz a királyi házzal.

– Csak nem hiszed, hogy kihagynám az alkalmat, ha megcsavarhatom drágalátos nagybátyám méltóságteljes orrát?

– Egyáltalán nem félek a szemükbe nézni! – hazudta Tess.

145

– Ha ott vagy, minden csak még nehezebbé válik. Olaj lenne a tűzre – tiltakozott Galen. – Maradj itt Juszef védelme alatt, amíg érted nem küldök. Apád ostoba lenne, ha egy jóformán csak jelképes erővel megtámadná Zalandant. Itt most csupán fenyegetésekre kerül sor, nem csatára.

– Akkor meg miért rejtegetsz? Én nem...– Elég volt! – szólt rá a nőre élesen Galen. – Nem kockáztathatom meg,

hogy elvegyenek tőlem!Tesst majd szétvetette az öröm. Szemernyi kétség sem férthozzá, hogy

Galennem akar lemondani arról, ami az övé.– Jól van, tehát itt maradok.Sacha felnevetett.– Micsoda alázatosság! A fenyítésed végre kioltotta belőle az

ellenkezést, Galen. Talán a vén Hakimnak mégis igaza volt.Galen azonban ügyet sem vetett Sachára, hanem közelebb lépett

Tesshez, és végigsimította az arcát.– Azonnal érted küldök, mihelyt biztonságosnak találom a helyzetet!

Olyan fogadtatásban részesítem az apádat, amelyik egyszerre ártilkodik Zalandan harci erejéről és gazdagságáról. – Elmosolyodott. – Ne félj, egészen más dolog az ország uralkodójával tárgyalni, mint nekiesni egyetlen törzs sejkjének. Meg fogunk egyezni!

– Talán azon az alapon, hogy arannyal rakod ki az utat Axel előtt egészen Tamróviáig?–kérdezte s?árazon Sacha.

– Magától értetődik. De meg fogja érni! – Galenhomlokon csókolta Tess. – Juszef vezénylete alá rendelek egy egész csapatnyi harcost a védelmedre, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi butaságot!

– Én sohasem vagyok buta! – tiltakozott nyomban Tess, a férfi szeméből azonban olyan őszinte aggodalom áradt, hogy nem bírt úrrá lenni boldogságán. – Megígérem!

Sacha gyászosan, lemondóan ingatta a fejét.– Ez már csak egy eltiport virágszál, árnyéka annak a Tessniek, akit

valaha ismertem...– Csöndben légy, Sacha! – vetette oda Tess anélkül,hogy ránézett

volna.–Csak a józan eszemre hallgatok.– Ezt újabban így hívod? Szerintem pedig...– Gyere, Sacha, menjünk! – Galen megfordult, és a karámhoz indult,

ahol Szaid éppen felnyergelte a lovakat.Sacha búcsút intett Tessnek.– Ég óvjon, kölyök! – Arcáról elillant a mosoly. –Amit csak ember tehet,

mindent megpróbálunk, hogy biztonságban legyél.– Nehéz lesz ezek után visszatérned Tamróviába.A herceg vállat vont.– Nem nagy veszteség! Ritkán szórakoztatott az udvar élete. Amúgy

sem akadt egy árva lélek, aki értékelni tudta volna a ragyogó intellektusomat meg a brilliáns humoromat.

Alig néhány óra múlva Kalim lovagolt be a táborba.Érkezésenyomán mindenfelékiáltásokharsan-tak, és ez Tesst is

előcsalta a sátrából. Rémülten meredt a harcosra. Kalim fejét véres kötés

146

borította, fehér ingét a vállán szintén friss vér színezte vörösre. Láthatóan aHg bírt feim maradni a nyeregben.

Tess meglátta Juszefet, amint Kalim lova mellett szalad, sürgetve faggatja. Kalim azonban csak a fejét rázta, egyenesen Tess elé léptetett, és megtorpant.

– Kalim... – suttogta Tess. – Mi történt Via-néval?–Hagyj magunkra minket! –parancsolta Kalim Juszefnek, és leszálltlova

hátáról. Alig ért földet, megbicsaklott a térde, és a nyeregbe kellett kapaszkodnia, nehogy összeessen.

–KaHm, te megsebesültél! – lépett újra közelett Juszef. – Engedd, hogy...

– Menjél! – szedte össze magát Kalim, és elengedte a nyerget – Beszélnem kell a madzsirával.

Juszefhalkanmorgott valamit, majd kelletlenül visszahúzódott.– Mi történt? – kérdezte Tess.– Tamar volt az... Rátámadt a csapatunkra, amikor még csak négy

mérföldnyire jártunk a hegyekben. Nem lehetett semmi esélyünk, kétszeres túlerőben volt.

– És Viane?– Elfogta. Mindenki meghalt vagy fogságba esett.Tess élesen szívta be a levegőt.– Magának hogy sikerült elmenekülnie?– Nem menekültem – húzta el a száját keserűen Kalim. – Tamar

engedett szabadon, hogy hozzam el az üzenetét ide a táborba.– Galennak? Nincs már itt. Ma reggel ellovagolt Zalandanba.– Tudom, de tudja Tamar is. Egész idő alatt figyeltette a tábort.–Kalim

hallgatott, majd nehézkesen folytatta. – Magának szól az üzenet.– Énnekem?!A férfi rábólintott.– Tamarnak nem Viane kell. Úgy véli, maga sokkal jobb fegyver lenne a

kezében Galen ellen. – Kalim mereven nézett maga elé. – Hajlandó kicserélni Vianét magáért. Megígérte, hogy ha elviszem magát őhozzá, szabadon engedi Vianét, és hazakísérhetem Zalandanba.

– Szűz Mária...! – suttogta Tess.– Ha maga nem jön, Vianét először odaveti az embereinek, azután

megöli. – Kaüm továbbra is színtelen, tompa hangon beszélt.–Aztmondta,ezt az üzenetet adjam át.

Tess meghökkenten csóválta a fejét.– Most merrefelé van?– A hegyekben.– Talán maga benyargalhatna Zalandanba, hogy megmondja Galennak,

hol lelhet rá Tamarra, ő pedig meglepetésszerűen rajtaüthet.– Tamar gyakorlott harcos és nem ostoba. Minden éjszaka táborhelyet

fog változtatrú. Galen semmiképpen sem találhatja meg. – A férfi tekintete a messzeségbe kúszott Tess válla fölött. – Azt is mondta még, hogy a cserére vagy most délben kerül sor, vagy soha.

Tess mély lélegzetet vett, szakadozottan, nehézkesen.– Ezzel most azt mondja, hogy menjek. Kalim lehtmyta szemét egy

pillanatra, majd újra felnézett, és olyan fájdalom áradt belőle, hogy Tesst is szinte letaglózta.

147

– Csak azt mondom, hogy Tamar megteszi, amit ígért.– Márpedig kell lennie valami megoldásnak! –Tess öntudatlanulbeletúrt

a hajába, gondolkodni próbált. Tamar azzal fenyegette Őket, hogy rákényszeríti Galent, szegje meg ő maga a szövetséget. Még ha Galen nem is szereti őt, Tesst, a birtoklási ösztön olyan erős berme, hogy feltétlenül utána eredne. Miután pedig rábeszélte az El Szabir törzset, hogy ne támadják meg Tamart, ha bosszút akarna állrü, ezzel lehetetlenné termé a saját helyzetét, hiszen sutba dobja korábbi meggyőződését. – Nemcsak rólam van szó, hanem a szövetségről! Nem szabad Galent éppen most belekényszeríteni egy törzsi háborúba! – Kalim némán hallgatta a szavait. –Segítsen már! –jajdult föl elkeseredetten Tess. – Mit tehetnék?

– Nem segíthetek... Magának kell döntenie, egyedül.– De hát hogyan tehetném, ha...– Nem segíthetek! – ismételte határozottan Kalim. – Hát nem érti?

Megöli Vianét, és az én hibám lesz, mert nem tudtam megvédelmezni. Tamar úgy ragadta el tőlem, mint ha rogyadozó vénember lennék. El fog pusztulni! Nem mondhatom magának azt, hogy ne menjen, még ha ezzel hűtlen lennék is a madzsironhoz!

– Nem, valóban nem... – mondta Tess, és ahogy a férfi elkínzott arcába nézett, együttérzést érzett kiszolgáltatott tehetetlensége láttán. Álmában sem hitte volna, hogy a merev, szigorú Kalim ilyen mély érzelmekre képes.–Maga tényleg nem mondhatja, hogy maradjak, és nincs is semmi kétség, hogy oda kell mennem. Viane képtelen megbirkózni ezzel az alattomos kígyóval.

– Úgy van... Rettenetesen fél, megijedt, mert tudja, mire képes Tamar. Hiszen ismeri gyerekkora óta.

Éppenséggel Tess is félt, de nem engedhette, hogy ez befolyásolja a döntését.

–Sürgősen vissza keU szereznünk tőle!–Tess megfordult. – Jöjjön be a sátorba, hadd nézzem meg a sebeit, amíg azon gondolkodom, hogyan...

– Nem!– Tessék? – nézett vissza a férfira Tess.– Nem hagyom, hogy ápoljon! Nincs jogom a jóindulatára.A nő elcsigázottan bámult Kalimra.– Inkább itt áll, és elvérzik? Nem mondom, jókora segítséget jelentene

Vianénak holtan!Megragadta a férfi karját, és a sátor felé ráncigálta.Bosszúsan ráncolta a homlokát, miközben a kerevetre lökte Kalimot. – Szerintem legelőször is afelől kellene biztosnak lennünk, hogy a csere

lebonyolódik anélkül, hogy tőrbe csalnánakbermünket. Ma-gvmkkal visszük Juszefet és a többi férfit, hogy megvédjék Vianét, miután helyet cseréltünk, maga pedig biztonságban elkísérheti Zalandanba. Ott majd megmondja Galennak...

– Soha nem fog megbocsátani nekem.;. – suttogta Kalim alig hallhatóan. – Viane után ő állt a legközelebb hozzám, és anélkül cselekedtem, hogy...

– Merde, elhallgatna végre?! – csattant fel Tess.–Nem volt más választása. Meg kellett mentenie.

– De mi lesz magával...?

148

– Én nem vagyok olyan, mint Viane. – Tess elkezdte lefejteni a Kalim fejére tekert kötést. – Ennyire fontos ő magának?

– Az életemet is odaadnám érte – válaszolta tompán a férfi.–A becsületemet máris feláldoztam azzal, hogy erre a küldetésre hajlandó voltam.

– Nem is tudtam...– Azóta szeretem, hogy vad kölyökként lekerültem ide a hegyekből –

folytatta Kalim. – Nem bánok jól a szavakkal, a modorom és a viselkedésem sem olyan megnyerő, mint a maga unokabátyjáé. Csak egyszerű harcos vagyok, aki... – Elhallgatott, keze ökölbe szorult. – Nem halhat meg!

– Legyen nyugodt, nem is fog! – Tess megvizsgálta a sebet Kalim halántékán. – Nem vészes. A vállán csúnyább a seb?

– Csak karcolás.– Akkor jó. Habár valószínűleg úgyis hazudik. – Tess a sátor

bejáratához igyekezett. – Hívom Juszefet, hogy kötözze be a sebeit, és adjon magának egy kis ópiumot. Gyakorlottabban bánok a lovak sérüléseivel, mint az emberekével. –Megtorpant, Kalimra nézett, és folytatta. – Legyen szíves, hagyja már abba végre, hogy úgy bámul rám, mintha egyenesen a saját sírkamrámba készülnék be V onukii! Eszem ágában sincs hagyni, hogy Tamar legyőzze Galent! Egyszerűen csak ki kell találnom, hogyan akadályozhatnám meg. Nem lesz az olyan bonyolult!

Jól hangzó, merész szavak, gondolta megviselten Tess, miután a szabadba lépett, de hogyan óvja meg önmagát Tamartól, Galent pedig a törzsek közötti vérontástól? Ha Tamar erői valóban akkorák, mint Kalim állítja, akkor nehezen szökhetne meg tőlük, csakis Galenra számíthat. De megtalálja-e vajon a férje, ha Tamar minden éjszaka tábort bont?

Fegyver... Fegyverre van szüksége, amelyet Tamar ellen fordíthat! Talán rendelkezik egy olyan előnnyel, aminek mosthasznát veheti... Nyilvánvaló, hogy Tamar, akárcsak Hakim, előkelő származású buta libának tartja, aki csupán egy figura Galen óriási játszmájában. Talán, ha sikerülne... Megtorpant, szeme tágra nyílt.

– Szűz Mária! Lehetséges vajon? – Futva indult vissza a sátorba Kalimhoz. – Rájöttem! Megvan!

Tamar egyetlen pillantást vetett Tessre, aki mereven, büszkén ült a nyeregben, majd hátravetette fejét, és mennydörgőén hahotázott.

– Allah legyen irgalmas! Hát ez meg micsoda?! Képes volt elhozni magával az egész tábor holmiját?

– Nem látok semmi mulatságosat!–szegte fel az állát dölyfösen Tess, és tekintete végigsiklott a Tamar mögött sorakozó harcosok vigyorgó ábráza-tán. – Csak nem képzelni, hogy útra kelek a legszükségesebb holmijaim nélkül?! Hiszen még azt sem tudom, kinek a váltságdíjáért enged majd szabadon, és mikor.

– A legszükségesebbek?–Tamar végigmérte Tesst, számtalan smaragdból álló széles nyakékétől a bal kezében tartott aranyos napernyőig. A ló sörényét is hozzáillő aranyszalagokkal fonták be, s a mögötte baktató málhás vezetékló agyon volt pakolva súlyos ládákkal, csomagokkal, sőt még egy szalagokkal díszített vesszőforiatú

149

madárkalitka is billegett mindezek tetején. – Galen egy pávát vett feleségül!

– Tamróvia hercegnőjét vette el! – vágta rá fennhéjázóan Tess. – Amire még véletlenül sem került volna sor, ha sejtem, miféle barbár bánásmódban lesz részem, mihelyt idejövök! – Lebiggyesztette az ajkát. – Belajóban bezzeg soha nem kellett volna ilyen méltatlanságokat elszenvednem. – Kalimhoz fordult, és türelmetlenül szólt rá:– Legyünk már túl rajta! Fogja a lányt, és tűnjenek el, hogy leszállhassak végre erről az undorító állatról! Elviselhetetlen a hőség!

Kalim kérdőn nézett Tamarra. A sejk egyre csak Tesst figyelte, látszott, hogy jól mulat.

– Nem tetszik magának az országunk?– Zalandan még csak-csak tűrhető, de a sivatag kibírhatatlan! – Tess

megtörölte homlokát egy parfümös keszkenővel, és szúrósan tette hozzá: – Megvárakoztat!

– Ó, ezer bocsánat, fenség! – Tamar csúfolódva meghajolt. Pattintott az ujjával, s mögötte szétvált a lovasok sora. A csapat végén feltűnt egy karcsú, finom alak. – Viane!

Viane előrelovagolt Tesshez. A lány arca sápadt volt, nyúzott, fekete szemében fájdalom ült. Tesst elöntötte a düh Tamar iránt, s mivel tudta, hogy arcára is kiült az indulat, szántszándékkal Viane ellen fordította haragját.

– Ostoba leány, mennyi gondot okoztál nekem!– Bocsáss meg... – suttogta Viane. Tess megrándította a vállát.– Mindegy, talán nem is baj. Ha ennek a bri-gantinak van magához való

esze, a végén még egész jól kijöhetünk egymással. Lehet, hogy éppen a sors hozott össze minket.

– Csakugyan?–vetett rá érdeklődő pillantást Tamar.– Erről majd később! – Tess gőgösen intett Kalimnak. – Fogja Vianét, és

induljanak!– Tess... – állította meg a lovát Pavda mellett Viane. – Annyira sajnálom,

nem kellett volna...– Ha sajnálod, akkor tűnj el minél gyorsabban, hogy leszállhassak végre

erről a szörnyetegről! Jól tudod, mennyire utálom a lovakat.Viane szeme tágra meredt a döbbenettől.– De Tess, hiszen én...– Menjünk, Viane! – Kalim gyorsan megragadta Viane lovának

kantárját, és elvezette.Vajon Tamar hagyja őket szabadon távozni? Tess visszafojtott

lélegzettel figyelte a sejk mérlegelő pillantását, amellyel Kalimot és Vianét követte. Nem bízott benne, hogy Tamar becsülettel teljesíti a cserét, ha időközben számára előnyösebb elhatározásra jutott. Galen azt mondta róla, hogy kiszámíthatatlanul cselekszik.

El kell terelnie a figyelmét! Tess sietve előbbre noszogatta Pavdát, hogy eltakarja Kalimot és Vianét.

– Nos, van egy javaslatom a maga számára. Tamar újra őrá nézett.– Javaslata? – ismételte hitetlenkedve a szót. Tess biccentett.– Miért, egyébként ugyan minek egyeztem volna bele a cserébe?

Számomra ez egy lehetőség, hogy itt hagyjam ezt a förtelmes országot! Ha váltságdíjat akar értem, miért nem inkább az apámtól kéri

150

Tamróviából? – Ismét megtörölte homlokát, és duzzogva tette hozzá: – Feltétlenül muszáj itt tartania engem a tűző napon? Hát ebben a nyavalyás országban sehol nincs már árnyék? Induljimk! Menjünk vissza a maguk táborába!

– Á, szóval így gondolja? – Tamar elhúzta a száját.–Szerintem viszont egyáltalán nem, fenség. Már tábort bontottunk, és hosszú út áll még előttünk, mielőtt újra sátrat verünk. – Kalim és Viane után pillantott, akik már maj dnem eltűntek a szeme elől. Tétovázott egy kicsit, majd újra Tesshez fordult. – Azt pedig én döntöm el, hogy mikor pihenhet! Rá fog jönni, hogy ezúttal nem Galen Ben Rasiddal áll szemben! O mindig is túlságosan engedékeny volt az asszonyokkal. Az a szuka anyja tette tönkre, mert... – Tamar szeme felvillant, és harsányan elnevette magát. – A pokolba! – rácsapott a combjára.–Miért is ne?! Jöjjön, királyi fennhéjázóság! – Megfordította a lovát. – Ragyogó ötletem támadt, máris indulhatunk!

– De mi lesz a javaslatommal? – méltatlankodott Tess, s közben az út kanyarulatára sandított. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor látta, hogy Kalim és Viane már eltűntek. Tudta, hogy Juszef és csapata ott vár rájuk, biztonságba jutottak.

–- Legyen csak nyugodt, meghallgatom!–nevetett Tamar. – Maga sokkal szórakoztatóbbnak ígérkezik, mint hittem vokia! Amíg mulattat, aimyit beszélhet, amennyit csak akar. Végtére... – gonosz, sunyi pillantást vetett Tessre – ...el kell töltenünk valamivel az időt... addig is...

Tess gondosan vigyázott, hogy arckifejezése továbbra is ingerlékeny, szeszélyes maradjon.

– Maga éppen olyan durva, mint a férjem! Nem vagyok hajlandó eltűrrú tovább ezt a bánásmódot! Alig várom már, hogy végre otthon legyek a saját civilizált hazámban, ahol az úriemberek kedvesen és tisztelettudóan viselkednek!

Tamar értetlenül bámult rá, mintha valamiféle új, eddig ismeretlen állatfajtát fedezett volna fel.

– Hát még mindig nem fogja fel, hogy mit... – Hahotára fakadt. – Ez hihetetlen! – Röhögve sarkantyúzta meg a lovát. – Szinte sajnálom már Galent! Mit szenvedhetett, amíg az elmúlt két hónapban egyik törzstől a másikhoz hurcolta magát! Tu-lajdorűcéppen megérdemelném, hogy tisztes jutalmat adjon nekem, amiért megszabadítom a saját baklövése következményeitől. Magától!

– Szent Isten! Otthagytad nála?! – Galent olyan különös érzés kerítette hatalmába, mintha egész bensője darabokra akarna szakadni.–Átadtad neki Tesst?!

Kalim összerezzent.– Helytelenül cselekedtem, de nem tudtam, mi mást tehetnék. Viane

akkor már...Sacha előrelépett.– Hogy van Viane? Bántalmazta?– Nem, azt nem, csak rémült és nagyon fáradt. Alig szólt hozzám az

úton, amíg Zalandanba jöttünk – válaszolta rekedten Kalim. – Mihelyt odaért a palotához, felment a lakosztályába, én pedig idejöttem.

Galen az ajtóhoz indult.

151

– Hol zajlott le a csere?– A karobel tábora fölötti hegyekben.– Gyűjtsd össze a férfiakat! Azonnal indulunk!– Megsebesült, Galen – emlékeztette barátját csöndesen Kalim

állapotára Sacha.Galen villámgyorsan megfordult. Érezte, hogy düh marcangolja,

tomboló harag perzseli.– Azt hiszed, érdekel?! Ha képes lóra ülni, ő is jön! Mindenki jön!

Örüljön, ha meg nem fojtom! Ki kell szabadítanunk Tesst!Sacha a fejét rázta.– Nem mehetünk bele a világba csak úgy vaktában! Ismered jól Tamart,

olyan, akár az árnyék. Napokig kutathataárik utána a hegyekben.– Akkor azt fogjuk termi!– Nem... – szólt közbe Kalim.– Hogyhogy nem? – kérdezte szinte mézes-mázosán Galen, de tekintete

olyan volt, akár az edzett acélpenge, amikor Kalimhoz fordult. – Talán úgy véled, hagyjuk csak ott Tamarnál?! Mindenesetre igen készségesen juttattad a karmai közé!

Kalim halottsápadttá vált.– Nem tehettem... – Nagyot nyelt. – Jogos a haragod, megérdemlem, de

maga a madzsirá rendelkezett úgy, hogy itt várakozzunk.– Még hogy várjunk! Egyáltalán nem ismeri Tamart...– De ismeri! – vágott Galen szavába Kalim. – Azt mondta, megüzerü

neked, hol varrnak.– Éspedig hogyan?– Alexanderral. Magával vitte a galambot is, és azzal küld majd

üzenetet, hogy hová mentek. Van egy terve, hogyan teheti ártalmatlanná Tamart meg az embereit.

Galen meglepetten figyelt, és szívében megdobbant a remény. El sem tudta képzelni, miért reméli Tess, hogy ő, egyedül, magányos nő létére legyőzheti Tamar bandáját, a galamb viszont tényleg a megmentőj üknek bizonyulhat.

– Mikor váltatok el egymástól?– Délben.Galen az égboltot kezdte kémlelni.– Hamarosan lenyugszik a nap. Meg fognak állni, hogy tábort üssenek.

– Megfordult, az ajtóhoz sietett. – Nyergeltesd fel a lovakat, Sacha, és szólj az embereknek, hogy álljanak készenlétben! Kalim, te gyere velem, és mondd el, mi a madzsim terve! Viane lakosztályába megyek, ott fogom várni Alexandert.

Még mindig fojtogatta a rémület, hányingere volt, a hideg rázta. Milyen halvány is a remény sugara! Mégis ez az egyetlen, amiben bízhat, hogy kiszabadíthassa a nőt.

Egek, hiszen Tess azt mondta, a nyavalyás galambja még csak nem is elég okos! Mi van, ha netán tényleg fel tudja bocsátani, de a hülye madár nem Zalandanba repül vissza?

Édes Istenem, add, hogy ne megint Szaid Aba-bába menjen!

152

Tess figyelte, hogyan lengeti a szárnyait Alexander, amint elrugaszkodik a toronytól, majd egyenesen keletnek fordul. Szaid Ababába?

Hallotta, hogy valaki felfelé jön a lépcsőn, sietve elfordult az ablaktól, Alexander üres kalitkáját berúgta egy árnyékos sarokba. Éppen odaért a nyitott útüádájához a szoba túlsó végében, amikor Tamar kivágta az ajtót, és belépett.

– Nem találom az ékszeres dobozomat! – panaszolta nyomban Tess. – Tudtam, hogy azok a fajankók elhányják valahová!

– Ellenkezőleg, pontosan oda tették, ahová mondtam nekik!–vigyorgott Tamar. – A nyeregtáskámba!

– Nem lophatja el csak úgy az ékszereimet! – nézett rá dölyfösen Tess. – Különben is, mi egyéb jutott nekem ebből a házasságból? Homok, forróság, veszekedések, sértegetések tömege és... és szeplők! – Tess körbejártatta a tekintetét. – Ráadásul most maga is idehoz ebbe a mocskos toronyba! Egyáltalán, hol vagyunk?

– Egyszer régen, hosszú, hosszú évekkel ezelőtt Galennal jártunk itt. – Tamar pillantása az elfüggönyözött ágyra esett.–Kényelmes volt, és úgy gondoltam, megteszi most is.

Tamar részeg dühében megölte az egyik szajMt Tess úrrá lett a borzongásán. Galen hajdani szavai felidézték azt a rémséges éjszakát, amely örökre megváltoztatta a férfi egész életét. Tamar még mindig az ágyra meredt.

– Mellesleg Galennak eszébe sem jutna, hogy ide jöjjön. Az ő emlékei távokól sem olyan kellemesek erről a toronyról, mint az enyémek.

– A javaslatom... – vágott bele Tess. – Azt szeretném...– Most ne! – mondta szórakozottan Tamar, tekintete élénken csillogott

sűrű szakáll borította képében.–Ne zavarjon! Jó néha felidézni az elmúlt időket.

A levegő hirtelen megsűrűsödött, gonosz, vad indulat járta át.– Éhes vagyok! Még enni sem ad?! – követe lődzöttTess.Tamar ránézett.– Szent ég, micsoda erőszakos boszorkány!– És hol van az a láda bor, amit magammal hoztam?! Nagyon jó évjárat

volt!–Tess bosszúsan ráncolta a szemöldökét. – Egész meglepő, hogy olyan civilizálatlan népség, mint az El Zalán, eny-nyire finom bort tud egyáltalán készíteni.

– Az embereim azt mondták, tényleg nem volt rossz. Habár valószínííleg nem elég választékos az ízlésük ahhoz, hogy értékelni tudják. – Tamar gonoszan vigyorgott. – Az enyém azonban kifinomultabb, és majd megmondom, egyetértek-e velük.

– Azok a én palackjaim voltak! A borosláda kitartott volna nekem évekig, miután hazaérek Belajóba!

– Majd meglátom, vissza tudok-e szerezni magának egy üvegre valót. Vagy talán inkább mégsem... Azt akarom, hogy fürge és élénk legyen a játszadozáshoz.–Tamar gúnyosan mosolygott. – Remélem, részesít a kegyeiben, hercegnő?

– Fogalmam sincs, miről beszél, de az biztos, hogy gusztustalan! – Tess szeme harciasan villámlott. – Most viszont éhes vagyok! Adjon enni!

Tamar kifelé indult.

153

– Majd felküldetek valamit.- A saját ezüsttálamban! – vetette oda sietve Tess.A férfi mogorván vetette oda a válla fölött: – Örülhet, ha egyáltalán kap ételt!– A saját tálamban!Tamar nem bírta megállni harsány röhögés nélkül.– Jól van, a sajátjában!Becsapta maga mögött az ajtót, és Tess hallotta, amint a lépcsőn lefelé

mentében egyre csak hahotázik tovább.Úrjézus, mennyire félt! Szinte elgyengült a megkönnyebbüléstől, ahogy

nagy nehezen oldó-dottbenne a feszültség. Majdnem rossziil lett Tamar arckifejezésétől, amikor az ágyra nézett. Hogy is hihette Galen, hogy akár csupán szemernyit is hasonlítanak egymásra?! Tamar szörnyeteg!

Visszament az ablakhoz. Magában fohászkodott, hogy a szándékosan becsomagoltatott bor legalább egy időre lekösse Tamart és az embereit, mielőtt további szórakozásra támadna kedve. Nem hitte, hogy ekkora félelem keríti majd hatalmába. Bizonytalan volt benne, sokáig fenn tudja-e még tartani az ostobaság látszatát, amikor szinte megroggyan a térde a félelemtől, valahányszor Tamar a közelébe jön.

Az égboltot kémlelte, Alexandernak azonban nyoma sem volt. Elfordult volna mégis a keleti iránytól, hogy végül nyugatra repüljön?

– Ne menj Szaid Ababába! – suttogta Tess. – Könyörgök, Alexander, siess Zalandanba!

A következő két órában üvöltözés és harsogó röhögés hallatszott az őrök terméből, majd fokozatosan gyengült, és végül teljesen elhalt.

Tess feszülten figyelt, kezével úgy markolta a szék karfáját, hogy ujjpercei egészen elfehéredtek. Nem hallott semmit. Vajon Tamar elég bort ivott? Biztonságban érezheti magát végre?

Bizonytalan dobogás hallatszott a kőlépcsők felől. Nem, még nincs biztonságban. Tess gyorsan körülnézett.

Az ezüstkancsó az asztalon elég súlyosnak látszik, hogy fegyvernek használhassa.

Tamar belökte az ajtót, és tántorogva lépett a helyiségbe.– Nem kopogott!–csattant fel Tess, és erősen rászorította tenyerét a

karfára. – Ennek az udvariatlanságnak azonnal véget kell vetni! – Felállt, sietve az asztalhoz lépett, amelyen az ezüstkancsó állt. – És a birkapörköltet sem hozta, amit megígért!

– Elfogyott... A bor is... – Tamar szavai akadoztak kissé, ádáz tekintete valósággal átdöfte Tesst. – Az embereim különösen nehéz fajtának találták. Az jutott eszembe, vajon... – Közelebb tántorgott Tesshez.–Aztkérdezem, mitől tompult úgy el az agyuk, amikor pedig sokkal erősebb italokhoz szoktak?

Tess válla megfeszült, miközben továbbra is hátat fordított a férfinak. Bárcsak elérné a kancsót!

– Nagyon jó bor volt, akárki megmondhatja, hogy...Elnémult, ahogy Tamar marka súlyosan a vállára nehezedett, és durván

maga felé fordította.– Mit tett bele?!– Azt sem tudom, miről beszél! Kérem, engedjen...

154

Elfulladt a szava, Tamar olyan borzalmas erővel préselte össze a vállát.– Mit?! Mérget? – A szorítás tovább fokozódott, Tessnek az ajkába

kellett harapnia, hogy fel ne sikítson. – Mi volt az?!– Ópium...– Sok?– Nem tudom... Amermyit csak találtam a táborban.– És még megjátszotta nekem az üresfejű, előkelő szukát, hogy azt

higgyem, teljesen ártalmatlan, nincs miért tartanom tőle! – A férfi arcát düh torzította el, két keze Tess válláról egyenesen a nyakára csúszott. – Mocskos kurva!

Tamar részeg dühében megölte az egyik szajhát. Megfojtotta.Egy pillanatig Tess azt képzelte, a falak visszaverik körülötte a

szerencsétlen nő utolsó hörgését. Neki is itt kell elpusztulnia?–Azt hiszed, szükségem van rád?!–kérdezte halkan, suttogó sziszegéssel

Tamar, és ujjai egyre jobban összepréselték Tess gégéjét. – A halálod ugyanúgy a hasznomra lesz! Galen nem veheti semmibe a felesége meggyilkolását, még akkor sem, ha nem érdekli már. Kedvem lett volna eljátszadozni veled egy kicsit, de vesztedre túl ügyes voltál!

Szorításától Tess már nem is kapott levegőt. Vakon tapogatódzott maga mögött, hogy elérje az ezüstkancsót, de mielőtt még sikerült volna, a férfi elrántotta az asztaltól. Tess keze kétségbeesetten lendült a nyakához, le akarta fejteni magáról Tamar ujjait.

Fájt, nagyon fájt...Érezte, ahogy fülében ropogva zúgnak a vérerek, halántéka majd

szétpattan. Kiszaladt alóla a lába, megroggyant. Tamar azonban nem engedte összeesni, kegyetlenül szorította a torkát, úgy tartotta a levegőben.

Tess nem is hallotta sem az ajtó nyílását, sem Galen ordítását, Tamar azonban igen. A szorítása meglazult, de továbbra is erősen markolta a nő nyakát, ernyedten lógó testét magával rántotta, amint az ajtó felé fordult.

Galen... Meg Sacha...– Engedd el, Tamar! – A gyertya imbolygó fényében Galen szeme

éppolyan gyilkosan villogott, mint Tamaré.Tamar nagyot káromkodott, elengedte Tess torkát, de irtózatos ütést

mért az arcára, és az övébe dugott tőrhöz kapott. Tess megtántorodott.– Megállj! – Galen egyetlen ugrással keresztülszelte a szobát.Az arckifejezése... Volt benne valami, amire Tess egészen mostanáig

várt...De olyan végtelenül lassan mozgott... Tamar már előkapta a tőrét, és

egyenesen Tessre emelte.Galen... Galen... Elkéstél...El kell pusztulnia...Ne, csak most ne még...! Most amikor tudja, hogy Galen...A gyertya lángja megcsillant az acélon. Tess érezte, hogy sötét

mélységbe zuhan.

155

11. fejezet

Galen csak vitte, vitte erős karjában. Tess hallotta csizmájának dobogását a kőlépcsőkön.

– Ne... – borzalmasan fájt a torka, ahogy kipréselte magából a szavakat – ... ne hagyj meghalni...

– Csitt, Tess! – hallgattatta el Galen. – Nem szabad beszélned!Tess kinyitotta a szemét, felnézett Galen sápadt arcára. Hát nem érti?

Meg kell mondania neki, mennyire szeretne élni, élni..., hogy örökké együtt maradhassanak.

– Fontos...Hűvös levegő simította végig az arcát, a torony körül százával lobogtak

az El Zalán törzs lovas harcosainak fáklyái.– Nem fogsz meghalni! – mondta rekedten Galen.Másvalaki vette át tőle, amíg Galen felszállt Szelik nyergébe.Sacha az, igen, jött rá Tess, amikor bágyadtan felpillantott a jól ismert

kék szempárba.– Szólj neki...– Ne makacskodj, kölyök! – szakította félbe türelmetlenül Sacha. –

Éppen elég izgalmat okoztál nekünk már eddig is, ne gyötörj minket tovább ezzel a szívfacsaró békabrekegéseddel!

Megkörmyebbülés áradt szét Tessben. Ha éppen haldokolna, akkor még Sacha sem nevezné békának.

– Nem az én hibám... – nyögte ki annyira sértődötten, amennyire csak az erejéből telt.–Nem tudtam... befejezni mindent.

Sacha gyengéden mosolygott le rá.– Azért igyekeztél ám! Elkábítottad Tamar embereit, sőt még üzenetet

is küldtél. Alig hagytál valamicske lehetőséget, hogy bebizonyítsuk, milyen hősiesek vagy vmk. Tulajdonképpen még hálásak is lehetünk, hogy legalább Tamar nekünk maradt.

– Gsak azért, mert nem értem el idejében a kancsót.– Add föl nekem! – mondta Galen.Tess megintcsak Galen karjait érezte maga körül, a férfi bebugyolálta a

köpenyébe, szorosan átölelte.– Jól csináltam...– Nagyszerűen! – Galen megigazította a köpenyt, és kényelmesebben

elhelyezkedett a nyeregben. – Most aludj, és bízd ránk a többit!– Tamar...?Érezte, ahogy Galen izmai összerándulnak.– Meghalt.Meg kell mondania Galennak, milyen óriásit tévedett, amikor azt

mondta, hogy Tamar meg ő hasonlítanak egymásra...– Gonosz volt, nem olyan, mint te...– Csitt... – szorította oda a nő arcát a vállára Galen, megfordult

Szelikkel, és fél karját a magasba emelve jelt adott embereinek.–Maj d beszélgetünk később. i

Alig néhány másodperc múlton Szelik járásanak ritmusa már félálomba ringatta Tesst. Mélyen beszívta a nyirkos fű, a bőr és a citromfák illatát.

– Beszélnünk kell... Olyan sok a mondanivalóm...– Később.

156

Igen, ráérnek még. Most, hogy látta már Galen arcát abban az egyetlen pillanatban, amikor lelke mélyéig feltárult előtte, most már ráért várni a többivel.

–Később...–suttogta Tess, és befészkelte magát a férfi karjába.

Jó néhány órával ezután, amikor Tess magához tért, felébredt, vakító napsugár tüze záporozott be az ablakon, a kerevet melletti széken pedig ott ült Viane.

Arcán aggódó kifejezéssel hajolt közelebb, hogy megszorítsa Tess kezét.

– Ne akarj még beszélni!Tess megérintette zúzott nyakát, és összerándult.- Fáj...–Szörnyű sérülések vannak rajtad–suttogta Viane. – Jaj, mennyire

sajnálom! Az én hibám...– Badarság! – Tess felült, ledobta magáról a könnyű takarót. Te jó ég,

olyan a hangja, mint a varjúkárogás! – Hogy lehetne a te hibád? Tamar akart megfojtani. Hol van Galen?

– Éppen áz előbb ment ki. Itt ült melletted egész éjszaka.Ez jó jel, gondolta Tess, főleg azután, hogy mit látott tükröződni tegnap

éjjel Galen arcán.–- Beszélni akarok vele! - Tess felállt, először tántorogni kezdett, de

gyorsan visszanyerte egyensúlyát. – Segítenél felöltözrü?– Pihenned kellene inkább! – ingatta a fejét Viane. – Különben is, most

nem ér rá. Nemrég jött híre, hogy tamróviai csapatot észleltek egymérföldnyire a városkaputól.

Az apja! Jézusmária, majdnem el is feledkezett erről az újabb veszedelemről! Tess meglepődve érezte, hogy a hír már távolról sem kelt akkora félelmet benne, mint amikor először hallotta. A Tamar hatalmában átszenvedett éhnények mellett, eltörpült a fenyegetés, amit az apja jelentett.

– Hol van Galen? A szobájában? Viane bólintott.– Miért nem tudsz várni egy kicsit? Kalim itt van, kint az előtérben.

Vele is üzenhetnél neki...– Utálom a várakozást! Magam akarok odamenni! – Tess kérdőn

felvonta a szemöldökét – Kalim szintén egész éjjel itt volt? Viane elpirtdt, és igent intett.

– Nagyon kedves, de egyszerűen nem akart elmenni a közelünkből. Úgy látszik, azt hiszi, hogy megbocsáthatatlan dolgot cselekedett.

Az életemet is odaadnám érte... Igen, ezt mondta Kalim.– Biztosan Sacha is ugyanolyan... – Tess elhallgatott, megrázta a fejét.

A szavak valahogy rettentően sután hangzottak. Majd máskor alaposabban végiggondolja.

– Galen nem is fog megbocsátani neki. Kimondhatatlanul dühös Kalimra, amiért hagyta, hogy Tamar kezei közé jussál.

–Nem is Kalim hibája volt! Később majd megmondom Galermak is. – De most még nem, gondolta Tess, és türelmetlenül várta, hogy legelőször végre a saját életét tehesse rendbe. – Gyere, szót akarok váltani Galennal, mielőtt még az apám ideérne! – Az öltözőszobába igyekezett. – A smaragdszínű ruhámat veszem fel. Amíg megmosdok és belebújok, légy

157

szíves, keress nekem egy hozzáillő sálat, amivel eltakarhatom a zúzódásokat!

Az sem ártana, ha normálisan tudna beszélni. Nem szabad, hogy Galent befolyásolja a szánakozás! Akárhogy dönt is a férfi, akármit mond is neki, a szíve legmélyéről kell jönnie!

- Eredj vissza a szobádba! – vonta össze a szemöldökét Galen, amint Tess belépett hozzá. – Söt inkább egyenesen az ágyba!

– Miért? Itt a helyem! – Tess becsukta maga mögött az ajtót, és a férfira nézett. – Az ágyban pedig nagyon unalmas, amikor máshol csupa izgalmas dolog történik.

Egy kurta pillanatra vidámság enyhítette Galen komor arckifejezését.– Azt már észrevettem, hogy nem szoktál unalomra panaszkodni,

amikor az ágyban zajlanak izgalmas események! – Mosolya újra szétfoszlott. – Nem akarom, hogy itt legyél, amikor megérkezik az apád. Éppen elég csatát vívtál már meg.

– De ez most az enyém is! Merre van az apám?– Hamarosan itt lesz. Sacha kilovagolt eléje, hogy fogadja és a palotába

kísérje.– Akkor együtt fogjuk megvárni! – mosolygott Galerira Tess. – Itt kell

lennem, hogy megvédjem saját magam! Végtére is, én csak egy védtelen nő vagyok, nem? Honnan tudhatnám, hogy nem adsz vissza neki?

–Védtelen nő?! Te?! Tréfálsz! Egész Zalandan arról beszél, hogyan ejtetted csapdába Tamarékat. – Galen elkomorodott. – Megmondtam már neked, hogy nem foglak... Most meg mit nevetsz?

– Egyszerűen csak nevethetnékem van, mert olyan boldog vagyok!–Tess közelebb jött, megállt a férfi előtt. – Mondd, Galen, most már sokkal kisebb a szövetséget fenyegető veszély, amióta Tamar meghalt?

– Igen.– Akkor énrám sincs már tovább szükséged, hogy biztosíthasd az

egységet?Galen megmerevedett.– Ezt nem mondtam!– Hát mondjad! Az igazságot akarom hallani.– Nincs – préselte ki megfeszült ajkai között a szót nehézkesen Galen.Tess felkacagott.– Tehát szabad vagyok! Mihelyt az apám elmegy, utazhatok

Franciaországba! Gondolom, adsz mellém kíséretet.– Nem! – Galen megragadta Tess vállát, és villámló tekintettel meredt

rá. – Megígérted...– A gyereket? Hiszen már fölösleges!– Akkor is gyereket akarok!– Az egység miatt már nem kell.– Nem..., de mégis akarom!– Megígérted, hogy elengedsz, mihelyt nem lesz szükség rám az ország

egyesítése érdekében. Képes lennél visszavonni az adott szavadat?– Azt mondtam... Szükségem van rád!– Csak egy barbár követhet el szószegést – mondta halkan Tess.–Nem

akarsz civilizált ember módjára viselkedrü, Galen?

158

A férfi arcán kínlódó gyötrelem tükröződött, ujjai megfeszültek Tess vállán, hogy szinte össze-roppantották a csontjait.

– Nem! Nem törődök vele, még ha... Itt maradsz!– Meddig?– Örökre! – robbant ki Galenból a szó olyan indulattal, hogy zengett az

egész helyiség.Tess sugározva nézett fel rá.–Pompás! – Egyenesen Galen karjába vetette magát. – Attól féltem,

nekem kell majd kérnem téged, hogy hadd maradhassak, és ez bizony nagyon megalázó lett volna.

A döbbenettől Galen először szóhoz sem jutott. Kinyújtotta a karját, eltolta magától Tesst, hogy jobban lássa a tekintetét.

– Te velem akarsz maradni?! Úristen, remélem, tudod, mit beszélsz! – Hatalmas, erős kezével gyengéden fogta meg Tess arcát, és óvatosan felemelte, hogy zavartalanul gyönyörködhessen benne. – Nem engednélek el soha! – mondta rekedten. – Még akkor sem, ha erőszakkal kellene itt tartanom téged, ahogy az apám tette az anyámmal. – Galen lehunyta a szemét. – Magasságos ég, mi lettbelőlem?!

– Az a férfi, akit szeretek – válaszolta egyszerűen Tess. – És ha jó az Isten, akkor te is szeretsz engem...

Galen szeme felpattant, boldogság csillogott benne.– Igen, nagyon! – mondta fojtottan. – Azt hiszem, már attól a pillanattól

fogva szeretlek, hogy megláttalak Apollóval abban az istenverte mocsárban.

– Ez mindenesetre elég bíztatóan hangzik, tekintve, hogy csorgott rólam a zöld iszap, és pokolian bűzlöttem. – Tess újra befészkelte magát Galen karjaiba, arcát a férfi mellkasára szorította. – Kész szerencse, hogy a legrosszabbon hamar túlestünk! Azután, hogy abban az állapotomban láttál, nyü-vánvaló, hogy bármilyen más helyzet csak előnyömre szolgálhatott.

– Kivéve az elmúlt éjszakát... – szorította magához a nőt Galen.–Falfehér voltál, mozdulatlan... Jaj, a nyakad...! – Belefúrta arcát Tess hajába. – Megesküdtem, hogy ha az Isten megkíméli az életedet, utadra engedlek, de amikor most, az előbb bejöttél ide a szobámba... – Galen csak suttogya bírta folytatni: – Akár az üdvösségemet is kockára tettem volna, hogy magam mellett tartsalak! Minden porcikámban ugyanolyan barbár vagyok, mint, az apám.

– Nem igaz! – hajolt hátra Tess, és felnézett Galen szemébe. – Te nem vagy sem az apád, sem pedig Tamar! Barbár talán igen, de ha így van, akkor ezt is éppen annyira szeretem bermed, mint a többi tulajdonságodat. – Szavakat keresve ráncolta a homlokát. – Hátnem érted? Adott a természetünk, olyanok vagyunk, amilyenek. Én például túl lobbanékony és szókimondó, és mindig azt akarom, hogy a saját akaratom érvényesüljön. Mondd, kevésbé szeretsz engem azért, mert ilyen vagyok?

– Dehogy! – Halvány mosoly játszott Galen szája sarkában. – Mindenesetre őszintén remélem, hogy a jövőben kissé mérsékelni próbálod a lobbanékonyságodat.

– Lehet, hogy ez soha nem jön el, mint ahogy te is valószínűleg halálodig egy kicsit megmaradsz barbárnak. Csak a küzdelem számít, hogy jobbak legyimk, abban pedig egész életünkben versenyezhetünk

159

egymással. – Teljes erőből magához szorította a férfit. – Szerintem rém izgalmas lesz!

– Még akkor is, ha nem ígérhetem meg neked a szabadságot itt, Szedikánban, hiába szeretnéd annyira?

– Tudom, hogy meg fogod adni, ami módodban áll, a többit pedig kiharcolom én magam! – Tess eltökélten szegte fel az állát. – Miért, az is izgalmas lesz, nem?

Galen rettegést színlelve megborzongott.– Uramatyám, micsoda sors vár valamennyi-imkre?! Szegény Hakim!– Megérdemli! – legyintett körmyedén Tess. – Ahogy a többiek is.A férfi hátravetette fejét, mermydörgően hahotázott, arcán kisfiús

vidámság ragyogott.– Szegény én magam!– Nem! – ágaskodott lábujjhegyre Tess, és szerelmes csókot nyomott

Galen ajkára. – Téged védeni és szeretni foglak örökkön-örökké! Semmi okod nem lesz az önsajnálatra.

– Örökkön-örökké... – ismételte Galen, és tekintetével fogva tartotta Tess pillantását.

Fogadalom volt ez, világos, egyértelmű, és a felismeréstől boldog öröm töltötte el Tesst, úgy érezte, milliónyi darabra szaggatja a vidámság sziporkázó tűzijátéka.

– Jóformán hálás is lehetek Tamarnak, ha őmiatta jöttél rá, hogy tényleg szeretsz.

– Nem, már korábban! Akkor tudtam, amikor a versenyen leestél Favdáról, és azt hittem, meghaltál.

– Nem is estem le a lóról! Nagyon jól tudod, hogy szándékosan... – Tess elhallga tott, szeme tágra nyüt.–Igazán? Akkor miértnem mondtad meg?

– És te miért nem szóltál, hogy nem akarsz elhagyni?– Az üzlet, az alku miatt. Attól féltem, hogy...– Én is! – Galen látta, ahogy Tess szeme elke-rekül a meglepetéstől, és

halkan tette hozzá: – Soha életemben nem féltem még jobban semmitől! Nem mertem hinni benne, hogy velem maradsz, hacsak rá nem kényszerítlek.

Persze, hiszen az anyja sem törődött vele...– Soha nem foglak elhagyni! – mondta Tess, gyorsan, szeretettel

megcsókolta a férfit, majd hátralépett. – Egyelőre csak ennyit akartam megbeszélni. Most leülök oda arra a székre, és szerényen, alázatosan hallgatok, amíg ti az apámmal megtárgyaljátok... Légy szíves, ne nevess! – De a következő pillanatban már ő is kacagott. – Jól van na, tényleg igyekszem csöndben maradni!

Mindketten elhallgattak, amikor Sacha beviharzott a szobába, kopogtatás nélkül.

– Mi az ördög történt, Sacha? – kérdezte nyomban Galen.Tess hátrafordult az unokafivére felé, és rögtön megértette Galen

kérdésének okát. Sacha sápadt volt, a tekintete szétszórt, kábult.– Mit mondott? – kérdezte gyorsan Tess. – Nagyon dühös volt rád?– Kicsoda?!– Az apám – nézett Sachára értetlenül Tess.– Axel?! – Sacha megrázta a fejét. – Fogalmam sincs, hogy dühös-e vagy

sem. Ugyanis nem őjött.

160

Tess kissé bambán nézett a férfira.– Nem? Hát követet küldött?– Igen, azt. Axel jelenleg nem hagyhatja el Tamróviát.– Sacha! Mi történt veled?! – kérdezte idegesen Galen.Nyers hangja felrázta Sachát.– Meghaltak... Mind a ketten...– De kicsodák?– Az apám meg a bátyám. Felborult a csónakjuk a Zandar folyón,

elsodorta őket a zuhatag, mielőtt még a kíséret a mentésükre siethetett volna.

Vízbe fúltak. Két nappal azután történt, hogy eljöttem Tamróviából. Most Axel a régens. – Kihúzta magát, fejét felszegve nézett Galenra és Tessre. – Távollétemben ő kormányoz. Én vagyok Tamróvia királya! – Kirobbant belőle a nevetés. – Szentséges feten, hát nem nevetséges?! Én!

– Biztos vagy benne? – kérdezte Galen.– Mazlek gróf esküszik rá, hogy az udvar és a lakosság egyformán

mohón várja már, hogy visz-szatérjek Belajóba. - Sacha keserűen elhúzta a száját, mintha mosolyogna. – Ez a legelső alkalom, hogy az udvarban bárki is „mohón” kívánja a jelenlétemet – Kis szünetet tartott. - Azt hiszem, most nagyon szomorúnak kellene lennem, amiért meghaltak, nem igaz? – Vállat vont – Nem vagyok hajlandó ekkora képmutatásra! Soha nem tiszteltem vagy szerettem életükben egyiküket sem, nem fogok jajgatni a gyásztól a haláluk miatt.

– Most mi lesz..,?-–kérdezte Tess. Sacha üres tekintettel nézett rá.– Gondolom, rögtön vissza kell térnem Tam-róviába. Becsomagoltatom

az útiládáimat.. – Az ajtóhoz indult kinyitotta, de nem nézett vissza közben Tessre és Galenra. – Megparancsolom a te szolgálódnak is, hogy készítse el ládákba minden holmidat Tess! Mostantól számítva négy óra múlva várlak az udvaron!

– Az én holmimat?! – képedt el Tess, és minden izma görcsösen megfeszült

Sacha kimért pillantást vetett rá.-– Mint Tamróvia királyának, kötelességem gondoskodni róla, hogy

házasságot köss az ország arisztokráciájának valamely kiemelkedő tagjával.

– De Sacha! – kiáltotta a riadt értetlenségtől óriásira nyílt szemmel Tess.

Sacha pillantása azonban éppolyan fagyos volt, mint a hangja.– Sajnálom, de a királyi házban bekövetkezett halálesetek

elkerülhetetlenné teszik, hogy megerősítsük családi kapcsolatainkat! Ezt a házasságot semmissé nyilváníttatjuk, és egy éven belül kezedet nyújtod országunk valamelyik nemesurának!

–Micsoda?! – csattant fel Galen, és Tess érezte, ahogy karja védelmezőén megszorítja a derekát.

– Nos, nem engedhetjük, hogy Tamróvia királyi hercegnője holmi barbár sejk felesége legyen...

– Sacha nem bírta tovább, kitört belőle a nevetés.– Jézusmária, kölyök, hogy nézel! – Sacha nekitántorodott az

ajtófélfának, egéSz testében rázkódott a nevetéstől. - Képes voltál elhinni?!

161

– Disznó! – mosolygott rá Tess, kelletlenül, már-már dühösen.– Úgy látszik, szokatlanul jól sikerült utánoznom az apámat; – Sacha

megborzongott. – Fúj, micsoda undok gondolat! – Ravaszul elvigyorodott. – Galen már a tőréhez akart kapni, hogy leszúrja az átkozott gazembert, és téged maga mellett tarthasson.

– Egyáltalán nem voltál mulatságos!–ismerte be Galen, és még erősebben húzta magához Tesst.

– Első uralkodói ténykedésed háborúba sodorta volna Tamróviát!Sacha szeme kidülledt a meglepődéstől.– Merde, mindig elfelejtem, hogy most már állandóan a

következményekre kell majd gondolnom! Átkozottul tmalmas, nyomasztó egy ügy lesz... – Elcsigázottan vonta fel mindkét vállát, és végül tényleg kimenni készült. – Nem hiszem, hogy túlságosan rajonganék az egészért. Nem nekem találták ki az uralkodást.

Négy órával később Tess Galen oldalán állt a lépcsőn, és nézték, amint Sacha felugrik csődöre nyergébe, odalent az udvaron.

– Hiányozni fog... – motyogta elfúló hangon Tess.– Nem örökre megy el –- próbálta nyugtatni Galen, de mindketten

tudták, hogy Sacha élete új fordulatot vesz, mindenképpen távolabb kerül tőlük.

És valóban, minden méltatlankodása ellenére Sacha viselkedésén, tartásán máris látható volt a fensőbbség érzése, az újonnan birtokába jutott hatalom, amikor Mazlek grófhoz fordult, és türelmetlenül intett neki, hogy szálljon lóra.

– Hogy meg fog változni...– Mindannyiunkkal ez történik – csókolta meg körmyedén Tess

halántékát Galen. – Unalmas lenne ám az élet nagyon, ha ugyanolyanok maradnánk örökké. Azt sem tetszene, szerelmem.–Elengedte a nőt, és gyengéden, óvatosan megtaszította. – Eredj, búcsúzz el tőle!

Tess elindtilt lefelé a lépcsőn.– Te nem jössz?– Már korábban bementem a szobájába, hogy istenhozzádot mondjak.

Nem szeretem a hosszadalmas búcsúzkodás!Sacha rámosolygott Tessre, ahogy a nö keresztülsietett az udvaron, és

megállta lova mellett.– Ne nézz már olyan búskomoran, kölyök! Zalandan nem három

földrésznyire van Belajótól, és ismerem ám az utat visszafelé is!– Elköszöntél Vianétól?–Igen–hervadt le Sacha arcáról a mosoly. – Amennyire tudtam,

merthogy Kalim egyre ott sötétlett a háttérben. Viane nagyon... udvarias volt velem. – Sacha felsóhajtott. – Elszomorodtam tőle...

– Zagyvaság!Sacha értetlenül nézett az tinokahúgára.– Azt hittem, ennél azért megértőbb leszel.– Először tényleg azt hittem, hogy el kell nyerned Vianét, hiszen

annyira akarod. – Tess mélyen Sacha szemébe nézett. – Azóta viszont már rájöttem, hogy egyáltalán nem lenne hozzád való. Tudod, Sacha, te meg én nagyon hasonlítunk egymásra. Csak azért kellett neked Viane annyira, mert azt a biztonságot jelentette a számodra, azt a menedéket, amiben

162

egyikünknek sem volt részüiűc soha. Hidd el nekem, három hónapon belül az őrületbe kergetett volna! Sokkal jobb lesz neki így. Kalim egyszer azt mondta, hogy feláldozná érte az életét.

– Azért én sem vagyok éppen gyáva! – vonta össze a szemöldökét bosszúsan Sacha.

– A bátorságnak ehhez semmi köze! – legyintett türelmetlenül Tess. – Pontosan ezért nem illik ő tehozzád. Élveznéd, ha kockáztathatod miatta az életedet, jó, de azután? Nekivágnál, hogy új kihívásokat keress magadnak. Mondd, miért hagyod itt Szedikánt olyan engedelmesen hat esztendő után?

– Talán mert eddig még sohasem ajánlottak föl nekem királyi trónust – válaszolta szárazon a férfi, Tess azonban a fejét rázta. – Nem? Nos, hadd halljam akkor, hogy teszerinted miért!

– Semmi kedved hozzá, hogy király legyél! Egyszerűen azért mész el, mert a küzdelmek ugyan folytatódnak itt még egy darabig, de az állandó háborgásnak és a veszélynek vége, amióta létrejött az egység. Hát nem érted? Neked nem menedékre van szükséged, te kalandot keresel, új meg új kalandot! Aztpedig Viane mellett sohasem találtad volna meg, Sacha.

A férfi arca megenyhült, ahogy Tess őszinte pillantását figyelte.– És te Galen oldalán?– Ó, igen..., én igen! – válaszolta halkan Tess.– Mi lesz a felfedezőútból Marco Polo nyomdokain?– Talán egyszer majd arra is sor kerül! – Tess felkacagott.–De légy

nyugodt, hogy akkor Galent is magammal cipelem! Az én ízlésemhez képest itt, Szedikánban túlságosan is természetesnek veszik a kadinékat! – Tess felnyúlt, szeretettel megszorította Sachának a kantárszárat markoló kezét, majd hátralépett. – Isten vezéreljen, Sacha, és térj vissza hozzánk, mihelyt megteheted!

– Úgy lesz! – mosolygott le rá a férfi. – Ha egy-két év múlva eljössz Belajóba, jó néhány változást tapasztalsz majd az udvarban! – Sacha megfordította a lovát, és előreléptetett, hogy csatlakozzon Mazlek grófhoz meg a kísérőcsapathoz.–Mindig is az volt a véleményem, hogy alaposan fel kellene rázni ott az életet.

Tess kuncogva figyelte, ahogy Sacha kilovagol a palota udvaráról. Napfény csillant meg a férfi haján, tartásából, viselkedéséből fékezhetetlen nemtörődömség áradt. Tess előtt hirtelen megjelent a kép, amint Sacha hanyagul elterpeszkedik Tamróvia királyi trónusán, göndör, vörös fürtjein enyhén félrecsapva hordja a drágakövektől ragyogó koronát, szeméből hímcut vidámság sugárzik.

– Az ég óvja őket... – suttogta maga elé.– Tess! – kiáltotta Galen.A nő megfordult, látta, amint Galen ott áll a lépcső tetején,

feketehajátmeg-meglibbenti a szellő, arckifejezése kissé türelmetlen már, de így is szeretetet áraszt. Milyen bonyolult, összetett lelkületű férfi..., talán soha nem is fogja tökéletesen kiismerni, hiszen napról napra egyre változik... Tess alig várta már, hogy megtudja milyen újdonsággal szolgál Galen legközelebb.

– Jövök már! – válaszolta, és boldogan elmosolyodott.Futva indult saját életének nagy-nagy kalandja felé.

163

V É G E

164