7) A t r á g y a t e h á t Ö s s z e g y ű j t ö t t n ö v é n y t á p -a n y a g o k b ó l á l l , m e l y e k e r e d e t i l e g l e v e g ő - é s t a l a j -a l k a t r é s z e k v o l t a k . Ennélfogva a trágyát is méltán tekint­hetjük növénytápanyagok forrásának, kivált nemes veteményeinkre nézve ; de nem szabad azt, ugy mikép a levegőt s a talajt k ö z v e t ­l e n tápforrás gyanánt tekinteni; mert ezen forrás a talajnak s a levegőnek köszöni az ő keletkezését.

Mind azokból, mik itt felhozattak, önként kiveheti a gazda, hogy a két fő tápforrás mily viszonyban áll a növényzethez és hogy melyik forrásnak fentartásához kelljen járulnia, hogy a földeknek tar­tós termékeknysége biztositva legyen.

Önként látjuk végre az itt mondottakból, hogy a trágyázás ok­szerű alkalmazása szükségkép a n ö v é n y e k t á p s z e r e i n e k é s t á p f o r r á s a i n a k a l a p o s i s m e r e t é t t é t e l e z i f e l — a mihez az itt előadottak által némileg hozzájárulni igyekeztünk.

Jövőre még a z e g y e s n ö v é n y t á p a n y a g o k é r t é k a r á ­n y á r ó l fogunk szólni. S. P.

Még valami a ternyő-tiszafáról. (Taxus baccata; — Eibe). Miután a III. füzetben e czim alatt: „Magyarország méregfája"

megjelent közlés által olvasóink figyelme a ternyőtiszafára irányozva lőn, időszerűnek tartjuk, ezen fanem teljesebb méltányoltatásához részünkről is még egy pár adattal járulni.

Hogy a tiszafa nemcsak nálunk Magyarhonban, hanem Német­országban is előbbi időkben nagyobb kiterjedésben előfordult, de jelenleg már ott is mindinkább pusztul: arról a következő, egy német szaklapban e czim alatt , ,Der Eibenbaum im Plesswalde" megjelent érdekes czikk tesz jelentést.

, ,Egyike a Pleszerdő legjelentékenyebb fanemeinek vala régibb időkben a tiszafa, mely je lenleg itt és a szomszéd erdőkben csak igen gyéren található. Pedig nagyon sajnálatos, hogy ezen sok tekintetben kitűnő fanem hajdan oly kevés gazdasági figyelembe vétetett és oly sokoldalú,a növedéket semmi tekintetbe nem vevő üldöztetésnek kitéve volt.

A tiszafának — hajdan úgynevezett „ördögfájának" — ezen elha­nyagolása és kíméletlen használata annálinkább feltűnő, minthogy gesztjének kitűnő tulajdonságait már rég ismerték és használni tud­ták. Az ácsmester igen jól tudta, hogy messze földön tartósabb épület-

fát nem találhatni, a tiszafáénál; asztalosok, esztergálosok, faragók szinte teljesen ismerték ezen gesztnek ritka szépségét s jóságát.

Magas szálakat nem képez ugyan a tiszafa ; 50 talán lefölebb G0 lábnyi magasságot csupán egyes kiváló törsek érhetnek e l ; de annyi bizonyos, hogy 3 1 ' hosszú épületfát már szolgáltatott a tiszafa. A törzs vastagodása is felette lassan halad ezen fanemnél; mert két három század szükséges arra, mig a tiszafa kedvező viszonyok közt is 18—24 hüvelyknyi átmérőt elérhet.

Jelenleg aPleszerdőségnek csak egyik részében,aHainbergnek déli lejtőjén, fordul első tömegesebben a tiszafa. Az itt tenyésző példányok ugyan csak vékony törzsek, jobbára egyenkint meghagyott tőhajtá-sok; de mennyiségők mutatja, mily nagy számban lehettek előbb ezen helyen. 1849-ben, az illető középerdei vágásnak letárolása után körülbelül 22 holdnyi területen 1584 tiszafa törzs találtatott, melyek legnagyobbrészt még je lenleg is léteznek. Ezek közül v o l t :

1453 törzs 1—2%" átmérő és 10' középmagassággal 129 „ 3 - 4 * 4 " „ „ 16'

2 „ 5 - 7 " „ „ 24 ' Legérdekesebb előfordulása a tiszafának Némethonban a Derm-

bach nevü, (nagyherczeg Weimarféle erdőben látható, a Rhön folyó partján, csigamészkő talalajon. Ezen erdőnek egyik, igen jellemzően „Ibengar ten" * ) nevezetű részén, sekélytalaju, kősziklás nyugoti lejtőn, középerdőüzemben, számos fiatalabb és vénebb, jobbára egész­séges tiszafák tenyésznek, és még folyvást természetes úton szaporod­nak. Ezen tiszafák közül 311 példánynak 1 lábnyi és nagyobb átmé­rője van; egyesek egész 2 ' / 2 láb vastagok ; az ottani sekély talajon magasra nem nőhettek ( legfölebb 30 lábig) de koronában annál in­kább kifejlődtek. Sötétzöld tülombos diszökben és piros bogyóikkal (a nőnemű törzseknél) igen szép látványt nyújtanak. Egyes 2 lábnyi vastag példányok levágatásánál 230—240 évgyűrű volt olvasható. Az öregebb törzsek fája bélrevesnek vagy különben szakadozottnak mutatkozott.

H o g y azonban a tiszafa sokkal nagyobb méreteket és igen ma­gas kort érhet el, azt egyes , még most is létező példányai meg ma­radványai világosan bizonyitják. Igy többi közt a Pleszerdőben most is látható egy tiszafatuskó, melynek átmérője 3V3 láb ; Drezda mellett Somsdorfon van e g y tiszafa, mely mellmagasságban 3 láb vastag; Mecklenburgban, Mönkhagen helységben egy telkes gazdának

*) Ibongarten-Eibongarton-tiszafakort.

kertjében egy tiszafa díszlik, mely 3 0 lábnyi magasság mellett 1 lábra a talajtól 3 8 " árnérőt. 3 ' magasságban 37 és 8' magasságban 2 3 " át­mérőt mutat; ágai közül vannak 18VJ, 15 és 14" vastagok ; végre Skóthonban a Tortingali temetőben létezik egy megrepedt tiszafa ős-tuskó 53 láb körülettel és 17 lábnyi átmérővel!

A tiszafának lassú növése és rendkivüli tartóssága teszi, hogy sem­mi más európai fa oly magas kort nem érhet, minőt a tiszafa. Vannak 5 0 0 — 8 0 0 éves példányok; sőt egyes, történeti nevezetességet elért tiszafa törzseknek — más példányok vastagsága és korávali analógia szerint a szakértők 2000 — 3000 esztendőt tulajdonítanak ; m e l y k o r mellett azonban sem ők sem mink jó t nem állhatunk.

A v a s t a g s á g i n ö v e k e d é s egyébiránt igen különböző mértékben halad a tiszafánál — leginkább a tenyészhelyi viszonyok különfélesége és a tapasztalt bánlás szerint. A z évgyűrűk egyik törzsnél (sőt időszakonként a z o n e g y törzsnél) majd oly keskenyek és íinomak, hogy csak górcsövei leolvashatók, majd ismét, egy má­sik esetben, az évgyűrűk oly kedvezők, miszerint alig maradnak nagyon hátra a teljes zárlatban nőtt bikkfa évgyűrűi megett. Ugyanezt mutatja fiatalabb tiszafa törzseknek egymássali összehason­lítása is.

A fennebb emiitett Hainbergen található 1584 db. tiszafa tör­zseknek (melyek nagyobbrészt 2 — 3 ' ' átmérővel birnak) átlagos kora körülbelül 60 évre tétetik. Ezek azonban kedvezőtlen tenyészviszonyok közt léteznek. Kedvezőbb viszonyok közt lévő törzsek hasonló korban már 7 — 8 " átmérőt mutatnak.

Közlőnek alkalma volt, 5 db. 4 — 1 3 hüvelyk átmérőjű tiszafa korongon az évgyűrűket megolvashatni és azt találta, miszerint e g y lábnyi törzs-átmérő: 133, illetőleg 143, 189, 260 és 313 esztendőt igényel; átlagban tehát 208 évi időszakot; a két elsőbb nevezett idő­szak (t. i. a 133 és 143 év ) egy 9 és 13 hüvelyk átmérőjű korongra jutott.

Továbbá, két vén de egészséges tiszafa épületfáról nyert szel­vényeken 1 láb átmérőn 144 illetőleg 189 esztendő vala leol­vasható.

Ezek szerint állítani lehetne, miként a t ö l g y f á n a k fordájá-ban, kedvező esetben, 1 láb átmérőjű tiszafákat lehetne felnevelni.

Ama, annyira különböző vastagsági növekedés részint a j o b b vagy roszabb tenyészhelynek, részint a nyert világosság nagyobb

vagy kisebb mértékének, részint pedig a netán szenvedett sérülés (ágnyesés) fokának tulajdonitható.

Ámbár a tiszafa, legalább első fiatalságában, feltétlenül szereti az árnyékot, sőt később is kedveli, legalább, az oldalas beárnyékolást; mindamellett (valamint a jegenyefenyő is) tartamosán erős nyomás által, ámbár az olyant eltűri, növekedésében visszatartóztatik. De az itt ott, kertekben, j o b b talajon és világosabb helyen álló tiszafáknak, valamint a csemetéknek j o b b növése után mégis azt szabad következ­tetni : miszerint a tiszafának növése nem mindig oly szerfelett lassú, mint jelenleg közönségesen felvétetik. Magassága és vastagsága ugyan jobbára csekély és mérsékelt, miután igen sok törzs már cse­kély magasságban is szétágzik ; de az itt ott feltalált régibb tiszafa-épületfa után e tekintben is előbbi kedvezőbb méretékre szabad kö­vetkeztetni.

Figyelemre méltó a tiszafának nagy v i s s z a p ó t l ó k é p e s -s é g e . A törzs igen jó l türia metszést és nyesést, és a kertészek vál­tozott alakokba hozzák ollóval. A sebek kitűnően beforradnak sőt a lecsapolt törzsecskék is beforrasztván sebeiket új csúpot vagy csomót hajtanak. Tőhajtásokat gyakorta láthatni és a tövek sarjadzó képessége u g y látszik a legmagasabb korban sem csökken; sőt a lenemvágott törzsek is gyakorta mutatnak hajlamot, tő- és tuskósarjakat hajtani.

A talajon fekvő egyes ágak gyakorta önként gyökeret vernek és bujtásokat képeznek. Letakart gyökerek szinte képesek sarjakat hajtani, melyek önállóan kifejlődhetnek. Sőt a törzs alján, az u. n. tőnyakán képződött sarjak, ha később földdel megtöltögettetnek vagy pedig a saját televényképződés által alól némi takarót kapnak — szinte hajthatnak gyökeret és később önálló egyedekké lehetnek. — A magon kivül tehát a tiszafának különféle módjai vannak a meg­újulásra.

Ezen rendkívüli ujulóképesség nélkül a tiszafa a mostoha elbá­násnak és a szenvedett sérülések sokaságának annyira ellen nem állha­tott volna, és ama képessége nélkül bizonyára még inkább, mint már is, füvészeti ritkassággá vált volna.

Ennyit tehát a tiszafa tenyészeti viszonyairól. Most még vala­mit annak hasznos és káros tulajdonságairól, valamint műveléséről.

A tiszafa gesztjének kitűnő hasznossága mindenféle asztalos, s esztergálos munkákra valamint építészi czélokra legrégibb idők óta elismerve és méltányolva volt.

A bútorokra s m. effélékre feldolgozott tiszafának szépségét valóban nem lehet félre ismerni; tömörsége és finomsága, vörös barna szine és sötét fénye, valamint gyakori erezete mellett minden más bel- és külföldi butorfával bátran kiállhatja a versenyt. Mindennemű faragványokra (péld pipákra) és esztergálos munkákra alig van nála kitűnőbb fanem.

Rugalmasságra nézve minden fanemeink közt első helyen áll ; a tiszafából készült íjakat a régiek nagy becsben tartották.

Az építésnél hajdan különféle czélokra alkalmaztatott; neveze­tesen oly helyeken, hol a fa a rendesnél nagyobb mértékben van rot-hadásnak kitéve, tehát különösen tartós fára szükség van, p é l d á u l : kü­szöbökre, pinczegerendákra, hidfákra, kerítésekre s. a. t. A tiszafa itt oly tartósságot tanúsít, mely bámulatra ragad és a tölgyfát meszsze túlhaladja.

Száraz helyen fekve, a tiszafa csaknem pusztulhatlannak lenni látszik ; vannak példák, hogy régi épületekből kiszedett, vagy szabad­ban századokig elhevert egyes gerendák vagy karók ( p é l d á u l vadász­karók) egészenépeknek találtatván, utóbb még asztalokra, ablakkere­tekre, vonalzókra vagy holmi faragványokra feldolgoztathattak.

Rég ibb időkben, különösen a tiszafa-tuskókat, tüzelésre is hasz­nálták és azt tapasztalták, hogy ezen fa élénk lánggal ég és rendki­vüli tűzerőt kifejt.

A tiszafa l e v e l e i é s m a g v a i r ó l sok roszszat mondanak ; ámbár amazok nem feltétlenül ártalmasok. Közbeve tő leg megjegyez­zük itt, miszerint a tiszafának sötétzöld tülevelei sok évekig kitarta­nak és e tekintetben fenyveseink egyik neme által sem éretnek utói.

H o g y a tiszafáról nyert t a k a r m á n y minden marhának ár­talmas lenne, nem áll. A gyakran emiitett Plesz-erdőség vidékén a legutóbbi évekig kecskének és szarvasmarhának adták és zabbal egyenértékű takarmánynak tapasztalták. Sem a marha nem érezte rosz hatását, sem teje nem volt ártalmas ; ámbár itt ott e g y tehén sőt kecske is elveszett ezen takarmány következtében — de, e g y ottani állatorvos állitása szerint ez csak akkor történt, midőn a marhának ilyen takarmány élvezése után mindjárt vizet adtak.

Wil ldenon szerint bátran lehet a marhának ezen takarmányból adni, hacsak kezdetben fokozatosan szoktattatik reá.

Az osztrák havasokban, Wesse ly szerint a tiszafalombot, mint igen tejelő takarmányt adják a szarvas marhának.

Lovaknak és szamaraknak azonban a tiszafalomb feltétlenül ár-

talmas és annak élvezése rajok nézve halálthozo. Ezt számos eset és kisérlet bizonyitja.

A t i s z a f a b o g y ó k a t , melyeknek édeses ize amúgy sem in­gerió, általán mérgesnek tartják; pedig Rhön vidékén Némethonban a gyermekek minden veszély nélkül eszik. Roszmöszler is állítja, hogy nem ártalmasak, ezen b o g y ó k .

Azon mérgezési eset, melyről Iulius Caesar tesz említést (de hello gallico, 6. könyv, 31 . fejezet) és mely szerint az Eburonok feje­delme Cativolcus, egy szerencsétlenül lefolyt Összeesküvés következ­tében magát a tiszafával önkint megmérgezte volna, inkább a tü-levelekre semmint a bogyókra értendő.

A tiszafának é r t é s é t illetőleg előre meg kell jegyezni , hogy ezen fanem szerfelett lassú növése miatt, erdei fáink között soha nagy jelentőségre nem vergődhet ik; de maga az értés is tetemes nehéz­séggel jár. Mind e mellett, tekintve ezen fának szépségét és egyéb ritka tulajdonait — némely kedvezőbb fekvésekben mégis hasznos lehetne, annak nevelése és ápolására több figyelmet forditani.

E tekintetben hasznát lehetne tán a következő figyelmezteté­seknek venni.

Ott hol még néhány tiszafa példányok léteznek, ezeket különös figyelemmel ápolni és kivált a botvágók ellen óvni kellene. Az őket netán erősen beárnyaló lombfákat ritkitani, illetőleg leágalni tanácsos. Hol számosabb fiatal csemeték mutatkoznak, ott azokat czélszerü át­ültetni, igyekezvén nekik szeliden árnyaló fanemek által (kőris, v ö ­rösfenyő s. a. t ) kedvező tenyészhelyet késziteni. Nem különben szükséges, kellő oltalom és ápolás alá venni az itt-ott keletkezett ser-dényeket. Legbiztosabban fog azonban a tiszafának mesterséges ér­tése, j ó l begyökerezett csemeték által czélhoz vezetni. A mennyire szükséges, az efféle csemetéknek kiültetése v é d f a alá történjék.

Már n é m i l e g f e l n ő t t v a d o n c z o k n a k átültetése nagy nehézséggel és bizonytalansággal jár, mintogy ezek, kivált köves altalajon közönségesen igen mélyen és szélesre elterjedő gyökereket képeznek, melyek erős zúzás és szakadozás nélkül ki nem emelhetők.

Egyébberánt a tiszafa csemetéknek m e s t e r s é g e s f e l n e ­v e l é s e szinte nem könnyű feladat. H o g y azonban megoldható, azt itt ott a magkereskedők faiskolái, valamint az alább következő közlés bizonyítják.

A b u j t á s o k b ó l és d u g v á n y o k b ó l való felnevelés több kevesebb sikerrel szinte alkalmazható. A bujtások általi csemete ne-

velés azonban nagyon lassan vezet czélhoz. A m a g b ó l i f e l n e v e ­l é s b e n — mag- és csemete-oskolákban — legtöbbet lehet bizni; feltéve, hogy a magot oly nőnemű törzsekről nyertük, melyek hím­nemű példányok közelében találtatnak.

Figyelemre méltók, a kérdéses tárgyban, azon közlemények és tapasztalatok, melyeket boldogult Cotta Ágost, volt erdészeti tanár, a tharandi évkönyek 12 kötetében feljegyzett, Vonatkoznak ezek a fia­tal tiszafáknak magbóli felnevelésére — mag- és csemete ágyakban a Tharand melletti Hintergersdorfi csemetekertben. — Ezen közle­ményből csak e következőket emeljük ki.

A nevezett csemetekertben a tiszafa magja, tavaszi vetés mel­lett is, két teljes évig feküdt a csirágyban, mig a mag nagyobb része kelésnek indult ; a többiek kelése egész a negyedik évig eltartott.

Különben, ama közlemény szerint, szintúgy őszi mint tavaszi vetést lehet alkalmazni; ámbár úgy látszik, az utóbbinak elsőbbséget adtak. A végrehajtandó tavaszi vetés czéljából a gyüm öcsöket h o ­mokkal keverten egy faedénybe fektették és evvel együtt tavaszig a földbe leásták. Azután barázdákba elvetve, 1 hüvelyknyire átszitázott komposztfölddel betakarták. Időközben a vetényágy elhalt nápiczfü-vel, egyrésze pedig fenyőággal sűrűen befödetett, h o g y ezáltal a gyom távoltartassék.

A megjelent tiszafa csemetéket mindjárt első őszön a csemete­ágyba ültették át. Min thogy azonban a napnak behatása ellen igen érzékenyeknek mutatkoztak, tehát be lettek tetőzve ; legjobb ered­ményt azon csemeteágyak mutattak, melyek deszkával befoglalva és akkép berendezve voltak, hogy más deszkákkal részben vagy egészen betakartathattak. Ezen körüldeszkázott ágyakban minden zord és hideg időnél, nem különben nagyobb meleg alkalmával befödve, télen át pedig folyvást elzárva tartottak. Az így ápolt csemeték meszsze túl­haladták azokat, melyek közönséges csemeteágyakban s z a b a d b a n kiültetve és télen át csak fenyőgallyal vagy lombbal letakarva voltak. Egyszersmind ezen szabadon álló (körülnemkeritett) ágyaknak őszszel való beültetése — a deszkával befoglat ágyakhoz képest teljesen kedvezőtlennek mutatkozott.

Azon óhajtással fejezzük be ezen jegyzeteinket , bár találkozná­nak t. olvasóink között többen, kik a tiszafára vonatkozó, különöseb­ben hazai viszonyaink közt gyűjtött tapasztalataikat e lapok utján közzé tenni szíveskednének. S.