Z A T H U R E C Z K Y G Y U L A

E R D É L Y AMIÓTA MÁSKÉP HÍVJÁK

1 9 3 9M A G Y A R É L E T K I A D Á S A

M I N D E N J Ο G F E N N T A R T V A

»Magyarhonban is — fájdalom! —számosan vannak, kik előtt Erdélyéppen olyan terra incognita, mint akülföld előtt egész honunk.«

WESSEL ÉNY I

B E V E Z E T É S

Megdöbbent és szomorodott lélekkel láttam több, mint egyévtizeddel ezelőtt, Erdélyből Magyarország földjére lépve,azt a tájékozatlanságot, nemtörődömséget és fölényességet,amellyel neobarokk társadalmunk az erdélyi kérdést kezelte.Azóta örvendetesen változott a helyzet és egyre szaporodottazoknak a száma, akik komolyan és lelkesen foglalkoznak Er-dély és Románia problémáival. A magyar sajtó is felismerteazóta egyik legfőbb és legnagyobb hivatását és állandóannapirenden tartja a határainkon túl élő magyarság oly sokszenvedéssel és megpróbáltatással telt ügyét. Társaságok ala-kultak, amelyek az élő szó erejével tudatosítják, hogy amagyarság egyetemes és bármely országba szakadt, vagykényszerült részének jó- vagy balsorsa, kihat a nemzet egészegyetemére.

Mégis úgy éreztem, az emberek csak részeket; ismernek ahatárokon túli problémákról és a közönség nem tud sokkaltöbbet mindarról, ami igen véges határaink közvetlen közelé-

8

ben a magyarok számára életet, vagy pusztulást jelent, mintarról, ami a földteke ellenkező oldalán történik. A rózsaszínűés fekete messzianizmus kísért ma is Magyarországon és atömegek, a nagyközönség, eltávolodott a valóságoktól és azazokból fakadó örök törvények megértésétől.

Romániára és az ott élő magyarokra szűkítve le ezeket amegállapításokat, a közvélemény két pólus között ingado-zik: »Úgyis vissza szerezzük Erdélyt és akkor úgy lesz min-den, mint régen volt!« — mondja az egyik, míg a másik esettfejjel károgja a »Soha többé«-t. Az igazság pedig a kö-zépen van. Erdély szellemében és lelkiségében magyar voltés magyar marad. De az élet irtózatosat változott benne. Azállamalkotó magyarság kisebbséggé lett és éli a kisebbségeknehéz, de mégis magasztos életét. Az egykori, román nemzeti-ségből pedig román nemzet lett, amely minden szűzi erejéta küzdelembe vetve, igyekszik a maga arcára formálni aztaz országot, amelynek birtokosa. Az idők változnak és miváltozunk bennük ! Erdély problémája nem a kard jogánfog végleg eldőlni. Mérhetetlen erőpróbája ez a két nem-zetnek: a magyarnak és a románnak. Az fog győzni, amelyiktöbb erőt, több méltóságot, bölcseséget, hidegvért, kitartást,akaratot és szervezett egységet fog felmutatni.

Szerény munkámban ennek a küzdelemnek a pillanatnyihelyzetét igyekeztem rögzíteni és az örök bizonyosságok fel-tárásával kíséreltem meg ismertetni a küzdelem lehetőségeit.

Tudatosan a legfontosabb számszerű adatok közlésére szo-rítkoztam és kerültem a statisztikák ismertetését amelyek kö-zelebbről csak a szakembereket érdeklik. A könyv középpont-jában természetesen a magyarság ügyét állítottam és igyekez-tem azt az adott nagyromán keretben ismertetni. Részlete-sebben ezért csak azokkal a román, szász, stb. vonatkozások-kal foglalkoztam, amelyek a magyarságot közvetlenül érintik.

9

Nem »szakkönyv« ez, amit szeretettel és tisztelettel adokaz olvasó kezébe és ezért kérem, ne botránkozzék meg, hahelyenként nem hatolok a részletekbe, vagy a jogi vonatko-zások szövedékébe. Emberen, lelken, múlton, hagyományon,tájon, erkölcsön, jellemen, vágyakon és munkán keresztül,képekben igyekeztem nyújtani azt, amit Erdély jelent, —amióta máskép hívják.

Kelt Budapesten, 1939. tavaszán.

Z A T H U R E C Z K Y G Y U L A

FALVAK A HEGYEK ALJAN

„Boldog hajó a vén gálya IsHa hátán gyermekek Is fúrnakS nincs ott pokol és nincs ott HalálAhol dalolni és szülni tudnak.”

(ADY)

Csendesen húzódnak meg a falvak az erdélyi havasokalján. Magyar, székely, román, szász falvak. Csak a Lemplo-mok tornyáról ismeri meg őket messziről az utas. Karcsúnés kecsesen mosolyognak az égre a faragott székely fa-templomok apostolos tornyai és az évszázados kálvini Isten-házak vakítóan fehér tornyán aranykakas csillog. Lőréses kő-fallal körülvett irdatlan gótikus szász templomok állanak szi-lárdan és önhitten, mint a nép, amely ünnepi napokon Lu-ther szavait hallgatja a hűvös ívek alatt. Kicsiny, misztikusromán bisericák váltják egymást, kéttornyú, vadonatúj ortho-dox katedrálisokkal, amelyek mélyén még frissen csillog azikonok aranyozása.

De a tornyok harangjai egyszerre kondulnak meg, reg-gel, délben, este. A hangjuk végigzeng a falvak sáros, vagyporos utcáin, ahol bocskoros, tüszős románok lépegetneklassan az ökrök vagy bivalyok előtt, — vállas kékbeli szászokrázódnak a nehéz, fényesszőrű lovaktól vont, festett szekereken,

12

— vagy szikár székelyek hajtják derűs szemmel, inas hegyilovaikat. Emberek kapják fel fejüket a harang szaváraasszonyok és gyermekek. Harangszóval indulnak meg a ház-ból és azzal térnek meg oda. A harangok szavára hallgat azélet Erdélyben, a harangokéra, amelyek munkára és imádságrahívnak, életet hirdetnek és halált. A harangszó végighöm-pölyög a réteken, a búza- és tengeriföldeken, felkap a hegy-oldalba, átrepül a havasok felett, találkozik a többi harangszavával, hogy vélük egyesülve, mint egyetlen hang kongassaaz Úristen zsámolya előtt a magyarok, székelyek, románokés szászok imádságát, akik egyforma gyermekei az Úristennek,aki Transylvániában is egy és egyedülvaló.

A testvériség azonban már csak az Úr színe előtt és aszívek elrejtett mélyén van meg. Itt lenn a földön, a sárten-gerbe vesző utcákon, a szalma-, vagy zsúp-, cserép-, vagynádfödeles házak között, a sárral tapasztott, vesszőfonatú ro-mán kerítések, a faragott székely palánkok és a nehéz szászkőfalak mögött egyenetlenség van és gyűlölet, harag és két-ségbeesés, kapzsiság és istentelenség. A békességet meg-bontja a rikítóra festett községházán basáskodó jegyző ésa laktanyában bőszködő őrmester, aki idegenből jött ésidegen marad »felszabadított testvérei« között. És megbont-ják a furulyanadrágos urak, akik autón döccennek ki válasz-tások idején a faluba és a községháza, vagy a bolt előttharagot prédikálnak és gyűlöletet. És az ő munkájukat nemtudja legyőzni a kopott és éhező pap, akinek az állam nemifizet kongruát és aki csak a hívek adományából él, a híve-kéből, akiknek sokszor maguknak sincsen betevő falatjuk ésfiaikat és leányaikat elküldik messze idegen országba, aholörök kivetettség vár reájuk és pusztulás.

Kétféle mértékkel mér az állam magyaroknak és romá-noknak, szászoknak és székelyeknek. Az egyiknek csak jogotád, a másiknak csak kötelességet Erdély népe már csak azÚristen előtt egyforma. Pedig még nemrégiben a román pa-raszt így nyilatkozott magyar sorstársáról: Traim impreuna cafrati: úgy élünk együtt, mint a testvérek.

13

A »történelmi igazságszolgáltatás műve« mérföldes csiz-mákkal halad előre. A városokra mázolt sok piros-sárga-kékszín lefolyik a falakról és láthatatlan utakon csorog a falvakfelé. Mindenütt románok a fel írásoki a kis falusi boltok ajtajaifelett, mintha a falu népe nem éppen úgy a »Mózsi«-hoz, a»zsidó«-hoz, vagy a »bótos«-hoz küldené a gyereket gyufá-ért, vagy petróleumért, sóért, vagy cukorért... hitelbe ...mint régen és minden időkben. De a cégtábla román és apalánkokon román nyelvű plakátok szólítják a népet szavazásra,újraoltásra, ebzárlatra, árverésre. Románok a hirdetések, ame-lyek szappant, vagy suvikszot ajánlgatnak. Román a községneve és a natárban románnyelvű tábla hirdeti az idegennek,hogy hová visz az útja. A községháza homlokán is P r i m a r i aáll fekete betűkkel és a csendőrlaktanya előtt magas, festettrúdon lengeti a szél a román trikolort. »Sanatate«-val kö-szöntik a gyermekek az iskola kapujában várakozó tanítót,vagy tanítónénit és a községházán nagy nyomtatott karto-nok figyelmeztetik a belépőt: »Vorbiti romaneste« — beszél-jetek románul! A messze földről jött idegennel elhitetik a»történelmi igazságot«, elhitetik vele, hogy — Erdély román!Elhitetik velük, hogy itt évszázadokon keresztül mérhetetlenigazságtalanság történt egy néppel, amely most »igazságot«szolgáltat magának. Az idegen nem gondol arra, hogyez az igazág szemben áll más népek igazságával, jogával,akaratával, hivatásával és szemben áll a szerződésekkel éstörvényekké is.

»Sünien in Romania Mare« — Nagyromániában vagyunk,— mondják előszeretettel az idegennek és az el is hiheti ezt,mert Váradtól—Tighináig, Csernovicztól—Turnu-Severinig ésSulinától—Tamesvárig egyformán piros-sárga-kék az ország,egyformák a felírások és egyformán eláraszt mindent egyláthatatlan áradat, amely húsz esztendeje ömlik Bukarest felől.Valamilyen furcsa keveréke ez a parfőmillatnak és szennynek,hangos szónak és rendetlenségnek, a legújabb divatnak ésa rongyokba burkolt nyomorúságnak, amelyet távoli nyugatitájakon úgy hívnak, hogy Balkán és úgy, hogy... bizanti-nizmus.

Óh, hogy mossa alá ez az áradat az életet Transylvániá-ban. Hogy omlanak belé eszmék és gondolatok, jellemek, va-gyonok és... emberek. Mert lassan megszokottá válik! A

14

fül hozzászokik a szavakhoz, a szem a színekhez és a léleka légkörhöz. Nincsen egyenes út? Keressük a görbét! Be-csapnak bennünket? Nekünk is hazudni kell! Nem lehet bol-dogulni? Boldogulnunk kell!

Nagy úr a feketeruhás jegyző és a cicomás őrmester.És nagy úr a pópa és a dászkál is. Az asszonyaik a váro-son festetik a hajukat, a fülükben csillogó hamis butonokcsüngnek és vérpirosra festik a körmüket, mint a hölgyekodalent Bukarestben.

A kérvényekbe bankjegyeket kell csúsztatni. Mindennekkülön taksája van: a szerződéseknek, az anyakönyvi kivonat-nak, amelybe románosan írják a gyermekek névé:... »Nagy-romániában vagyunk« ... az iskolai felvételnek, 3 kényszer-fuvarnak, mindennek... ha kiürül a ládafia, ha elvittékadóba az utolsó tehénkét, az utolsó párnát is, akkor jönneka feljelentések, irredenta perek, pofonok és rúgások, megtiprá-sok és meggyalázások és az új urak nem nézik, hogy kitütnek vagy kit nyúznak: magyart, székelyt, szászt, vagy ro-mánt! Kicsiny és nagy szerencselovagok eldorádója lett Er-dély, akik a nemzeti eszme palástjába burkolva űzik játé-kaikat! Óh, ez több, mint korrupció, több, mint erkölcstelen-ség, több, mint h ó d í t á s . Kevesek deszpotizmusa, kevesekkapzsisága, kevesek istentelensége, új fanarióták uralma, ame-lyet egyformán gyűlöl és amely alatt egyformán szenved,magyar, székely, román és szász.

A hegyek lágy hajlatain márciusban kizöldül a vetés ésa házak végében rügyet vetnek a szilvafák. A hólé már el-csorgott a szakadtpartú vízmosásokon és az éjszakánkéntüvöltő toportyánféreg felkullog a havasba a falvak alól, aholvastagbundás báránykákra és gödölyékre lesett. Emberek bal-lagnak ki a hegyek közé és a fényes ekevas nyomán soványbarázdákat vet az anyaföld. A kérges tenyerekből hull amag a földbe, hogy nyárban új életet adjon, új kenyeret,amely lágyan omlik szét az áhítatos parasztszájakban.

Nyáron suhog a kasza és az aratóleányok furcsa, züm-mögő dalokat dalolnak, amelyeket már anyáik és nagyanyáikis énekeltek, amikor még az ő keblükön is megfeszült a

15

gyolcsing és amikor még az ő húsukba is belecsíptek azévődő legények. És ősszel, ha a dér megcsípte a kökény-bokrok kék gyümölcseit és hab verődik az új bor hátán, aifalu népe lassan elkészül a télre, amely hosszú és hideg ésamelyben a nappalok vakító fehérségét az éjszaka vaksö-téte, vagy a havas világon ragyogó holdvilág váltja fel.A tengerihántás és guzsalyozás következik, szép egyetér-tésen, kalákában, mint tették minden időkben Transylvá-niában.

Éss a legények bált is rendeznek, vagy mulatságot, ha azőrmester úr megengedi. Van úgy, hogy nem engedi meg,de máskor és mások sem engedték volt. Vénemberek me-sélnek osztrák svalizsérokról, akik talán még rosszabbakvoltak, mint a mai urak és a ködös emlékezetben öntudatlanulél a parasztok történelme, amely évezredes megtiportságés évezredes szolgaság volt.

Az urat mindig szolgálni kell, ha jó, ha rossz, —mondták a falvakon. — Legyen meg a mindennapi, amelyetolyan úr ád, aki úr minden urak felett és hagyják békén aszegény kétkezi embert, hadd éljen úgy, ahogy tud. — A fal-vak népe mindig a valóságokban él és abban él az erdélyimagyar falvaké is. Nem » r e z o n é r o z « az urakkal szemben,mert tdja, hogy ő húzza a rövidebbet, de szépen süvegelés megy a maga útján, amelyet ősi hagyományok szabtakmeg a számára. Bólint a parancsra és ha nem tetszik neki,csak úgy tesz, mintha végrehajtaná. Nem törődik az idegenfelírásokkal és az idegen színekkel. Erdélyben megszokták,hogy mindig mások hajszolják a népet. Ijedten próbálja törniaz idegen nyelvet, mert úgy parancsolják, de ha maguk köztvannak, az Istennek sem ejtenének egyetlen idegen szót. Ígymarad meg magyarnak, székelynek, szásznak. Tudja, hogy akisebbségi sors kényszerűség, amelyet el kell viselni, máskényszerűségekkel együtt. Tudja, hogy nincsen alóla szaba-dulás, tdja, hogy csak egyféle szabadulás lehetne... deaz már nem tartozik reá. És töretlen derékkal hajlik megminden parancs előtt, mert számára egyetlen nagy parancs van,amelyet mindúntalan és örökké hall, fától és fűtől, állattól ésvirágtól, ügytől és csókból: élni kell! És tudja, hogy az élet:Isten ... s az életnek nincs soha vége!

16

Veszendő-e ez a másfélmillió magyar paraszt a nemzetszámára, amely így él a hegyek alján, csendes falvaiban,fák, virágok, búzaföldek, a városokból lecsorgó színek ésa megtipró idegen urak között? Vagy Széchenyi népe na-radt-e, amely »hű jobbágy és milyen hű! — jó katona smily jó! — szóval, ki minden tehernek türelmes viselője smelynek oly nagy része a magyarság utolsó záloga, re-ménye, fenntartója!«

Úgy vélem, hogy Széchenyi szavai sehol jobban nemiga-zolódtak be, mint Erdélyben. És sehol jobban nem figyeltekfel ezekre a szavakra, mint ott. A kisebbségi lét, — melyoly végzetesen magyar lét, — megnyitotta a szemeket és hamegkésve is, de mégsem elkésve, munka kezdődött a falumagyar népéért. Talán méltán vetheti fel valaki a kérdést,miként lehetett itt, ezen a legfontosabb téren meglesni?Hogyan lehetséges az, hogy a magyarság vezetői csak majdkét évtized elteltével ébrednek arra, hogy a magyarságlétének egyetlen alapja, nem a jog és a szerződés, rem apolitika és a parlamenti, vagy parlamenten kívüli harc,hanem a magyar falu! Miért nem siettek már régen, miértnem siettek azonnal és elsősorban a magyar falu segítségére?Miért volt a sok meddő küzdelem, amelynek ideje alatta falu — a magyarság e legdrágább kincse, — pusztult éssorvadott. Óh, hány falu sodródott el ez alatt a húsz esztendőalatt. Mennyi magyar vér pusztult el idegenben! Mennyi erőtpocsékoltak hiába, — mindhiába!

De vájjon, lehet-e embereket okolni történelmi kényszerekteljesüléséért? Lehet-e bűnbaknak odaállítani valaki, vagyvalakiket, talán egy avitt társadalmi réteget, azért, mert nemvolt bölcsebb az időknél, amelyben élt? Utólag könyű kri-tikát gyakorolni és könnyű tanácsot adni. Bizonyos, togy sokminden, talán minden másképen lehetne Erdélyben, ha an-nak idején egyesek és sokak nem vétik el a történehi pilla-natokat, ha összébb lettek volna forrva a nemzet ecetemé-vel, ha a formák és formalizmusok széttörésében nem az életpusztulását látták volna, ha annak idején bár egyetlen em-ber, valamilyen földöntúli csoda révén, megvilágosodni volna!Ha nem pusztított volna húsz éven át erőt és hite, békes-séget és összefogást a fekete és rózsaszín messianizmus,ez a szörnyű rákfenéje minden magyar életnek.

17

A problémák, amelyek az erdélyi magyarok elé tornyo-sultak, nagyobbak voltak, mint az emberek, akiknek sorsuk,parancsuk és tragédiájuk volt: megbirkózni azokkal!

A többségi emberből, a milléniumi Magyarország embe-réből, Rákosi harmincmilliós magyarjából máról-holnapra, min-den átmenet, minden előkészület, minden ismeret nélkül, ki-sebbségi ember lett. A kisebbségi lét sokáig nem jelentettszámára egyebet megtiportságnál, megszégyenülésnél, meg-kisebbítettségnél. Pedig a kisebbségi lét nem csupán eny-nyiből áll! De erre csak későn ébredtek. Kisebbségnek lenni,életformát jelent, amely örök, amióta az emberi társadalomvan és amíg az lesz. Életforma, amelyben élni nemcsak kény-szerűség, hanem fenséges kötelesség is, mert tisztaságot,akaratot, becsületet és bátorságot követel. De idő kellett,hogy elteljék, amíg az az ember, aki Magyarországot bok-rétának hitte az Isten kalapján, megértette, hogy magyarnaklenni véres és izzadságos valóság, de egyben az élet leg-szélesebb és legszebb formája is, telve szent hagyományok-kal és mérhetetlen emberi lehetőségekkel.

A paraszt számára egyszerű, talán egyenesen az Úristen-től jövő törvények szabják meg az életet. Az erdélyi ma-gyar paraszt nem ütközik meg sorsa elnehezülésén, tudja,hogy az Isten egyformán ád esőt, mind az igazaknak, minda hamisaknak földjére és tudja, hogy a nappalt éjtszakákváltják és az éjtszakát napok... mindörökké. Él tehát jól-rosszul, ahogy tud és egyetlen nagy parancs számára magaaz élet, melyet élnie kell és — mert annak született... ma-gyarul!

Más a művelt magyar. Könyvek és tudományok gátoljákés verik béklyóba, tanulságok a politikából és a történelem-ből, hit a papirosban és abban, ami arra írva van.

Hihetetlen hosszú volt a szellem útja, amíg a többségiéletszemlélettől elérkezett a kisebbségiig.

Λ KOLLÉGIUM KARCERÉBEN

,,Itt valahol, ott valaholEsett, szép, szomorú fejekkelNégy-öt magyar összehajolS kicsordul gúnyos fájdalmukból

Egy ifjú-ősi könny, magyar könnyMiért is?”

(ADY)

Több, mint egy évtized pergett le az idő rokkáján, hogya kolozsvári Iskola-utcában, boltíves öreg szobában együttültem néhány fiatal magyarral. Különös emberek voltak ésakit Pestről sodort közéjük a sors, idegennek és másnakérezte magát. Lelkesek voltak és szegények, reményteleneka maguk jövőjéért, de hittek a nemzet jövőjében. Fanyarok,kritikusok és lelkesek voltak egyszerre és egyidőben vetet-tek meg és irigyeltek bennünket... magyarországiakat. Csakakkor enyhültek meg, amikor elmondottam nekik, hogy kö-zülük szakadtam ki és elmondottam, hogy a mi álmainko d a á t ugyanazok, mint az övéik itten és egy a panaszunk,-keserűségünk és akaratunk. Elmondtam, hogy mi is egy-formán és oszthatatlanul látjuk a magyar életet minden hatá-rok ellenére és egyetlen megoldást ismerünk: az egyetemeset!

A boltíves folyosó széles deszkapallóin apró fikák fut-kostak hangos kiáltozással és a gyermekzaj beszűrődött az

19

egykori karcer vasveretes ajtaja mögé. Az ősi templom körül,amelynek tornyát a nagy tűz óta nem építették újra, kizöl-dültek már a fák és harmatos levelek ragyogtak a tavaszireggel napsütésében az öreg utcában, ahonnan annyian in-dultak el az erdélyi élet felé.

Tavasz volt Kolozsváron és kerestük a tavaszt a szíveink-ben is, de nem találtuk. Csak vágyakozás élt bennünk,kimondhatatlan vágyakozás a napos oldal, a bátorság, az erőés a cselekedet felé. De a régi karcer mély ablakán csakhomályosan törtek át a napsugarak. És mégis beragyogtákaz összehajló ifjú fejeket, amint gyóntak önmagukról, azéletről és az ő szavaikon keresztül gyónt az ősi kollégiumkarcerében, a százados protestáns falak között, az erdélyimagyar falu. Itt találkozott össze a komor és mégis mosolygónagy falak között, szűzi szent, tiszta ölelésben ifjú karokkikötőjében, a falu és a város.

Bármennyire a szívekből fakadt, az ölelés mégsem voltegészen önzetlen. A várost már birtokba vette az új állam,amely nem ismer kegyelmet a kisebbség számára, amelynem ad kenyeret néki és az ifjúságot, amely diplomáértküzködött a román egyetemeken, már meggyőzte a zordbizonyosság, hogy hiába minden küzdelem, osztályrésze csaka legszűkösebb, vagy annyi sem lehet.

Mint gyermekét az édesanya szólította őket a falu és haérdemük van, az annyi volt, hogy meghallották a hívó anyaiszót. A bizonytalanság nehéz óráiban felébredt a lelkükbena nosztalgia, az egyetlen bizonyos: az anyaföld iránt ésaddig bámultak végig táguló szemekkel a búzaföldekbe veszőutcákon, amíg egyszer megindultak rajtuk.

Amit cselekedtek, azt úgy hívták, hogy: falumunka, falu-mozgalom, falukutatás. Megértették és meglátták, hogy azerdélyi magyar falut fel kell emelni, meg kell erősíteni, hogye! tudja őket is tartani, őket akik jelentették és jelentik amagyar értelmiségi középosztályt, amely nélkül nincsen ön-tudatos nemzeti élet. Az egyén és a nemzeti közösség érde-kei elválaszthatatlanul fonódtak egybe és egybefonódtak atársadalmi osztályokéi is. Erdélyben megszületett az egy-osztályú magyar nemzet és külön osztályba csak azok azöregek tömörültek, akik már nem tudtak változtatni önma-gukon. A kisebbségi sors első évtizedében megszűnt a kü-

20

lönbség úr és paraszt, diplomás és írástudatlan között. Aválaszfalak, amelyek megmaradtak, vékonyak lettek, mint alehellet és szétrombolja őket az idő. Csak néhányan, kevesekbújtak meg az omladozó régi bástyák mögött, amelyekéitmoha lep el, és mint a kriptákat: az emlékezés.

A kollégium régi karcerében különös szavakat mondottaknekem azok a fiatalok. Mondották, hogy irtózatosan elhagya-tottak és magánosok. Más népek megtaposottjai ők, az egy-kori urak gyermekei. Saját népükben sem találnak testvé-riségre. Világok feküsznek közöttük és apáik között, a sza-vuk pusztába kiáltott szó . . . Mégis beszéltek a népről,amelyért élni és cselekedni akartak és Európáról, amely aztsem akarja tudni, hogy ők( a világon vannak. A horizontjukmessze tágult, túl az erdélyi hegyek ormain és az életértelme egyszerű volt előttük, mint a paraszt előtt, akinekegyetlen parancsa, hogy: élni kell! De míg a falu csendesparaszti megadással követi az élet és az Isten parancsait,a fiatalok a boltíves ódon szobában lázasan követelték abeteljesedést. Mennyire illettek rájuk Kleist szavai, amelyeketH. Schwarcz drámájában intéz az ifjú Louis Ferdinándhoz:

»Hivatásunk volt és nem találtunk zászlót! Azt hittük,hogy a láz betegség és nyomorultaknak éreztük magunkat— és most megéljük, hogy a láz egészség, amelyet a szü-lés fájdalmai okoznak! Királyi fenség — és ha az emberilyenkor zárt szívvel csatangol a nagyvilágban és látja, hogymások büszkék a hazájukra, akkor mindennap üresebb ésmeredtebb lesz az élet és az ember csodálkozik, hogy azasszonyok még szülnek ési a fák virágba szöknek — akkor...szegény lesz az ember. És akkor mindent romba akar dönteni,ami szilárd! És akkor... a forradalom tisztítótüzén rohankeresztül, amely megtisztulva bocsátja el ismét magából!«

Forradalmat követeltek a fiatalok is a kollégium hagyo-mányokkal telt falai között is és... észre sem vették, —észre sem vettük —, hogy benne vagyunk a forradalomkellős közepén: az erdélyi magyar társadalom spirituális for-radalmában, amelynek — talán öntudatlan — megindítói afiatalok voltak.

21

Könyveket raktak elém és folyóiratokat... a maguk írá-sait. A faluról szóltak és a népről, amely éppen olyan el-hagyottan, értetlenül és megtiport reménytelenségben élt, mintők: az erdélyi magyar fiatalok. Döbbenetes erővel írta egyi-kük a faluról:

»Mindenünk amink van, őáltala van — mindenünk aminklehet, őáltala lehet!« A sorskérdést Transylvániában ennélvilágosabban és félreérthetetlenebbül aligha lehetett volnakifejezni. De a program amellyel ezek az ifjak akkoriban mun-kára hívták társaikat ugyanilyen világos volt és minden szavátigazolta az azóta eltelt idő.«

»A romániai magyarság gazdasági alapja a magyar falu.Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániaimagyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a ma-gyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince amagyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is.

De a magyar falu a romániai magyarság kulturális alapjais. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulását őőrizte meg és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokbóltudjuk kialakítani a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amelyúj szín, új emberi érték az egész világ számára.«

Ilyen szavak hullottak azon a tavaszi reggelen. Lázasvágyakozó szavak, amelyekben hittek hitetlenül1 is, mert hinniakartak és mert hinniök kellett a jövendőben, amelyről tud-ták, hogy kizárólag az övék. Túlzás volna talán és igazság-talanság azt állítani, hogy ők: a fiatalok terelték új utakraa magyar életet Erdélyben. Az élet az Isten kezében vany

aki maga formálja azt ezernyi szerszámával. De bizonyos,hogy ezek a fiatalok láttak először tisztán Transylvániában ...talán csak azért mert fiatalok voltak. Ők hirdették először azegyszerű valóságokat, amelyek azóta jórészt »hivatalos« prog-rammá lettek és ők indították meg azt a munkát, amelyetmost karöltve végeznek az »öregekkel«, akik akkoriban nemakartak tudomást venni róluk. És mégis milyen szörnyűségesenlassan halad ez a munka. Hol tartunk ma még az »önösérdekűgazdaságtársadalmi élet« megteremtésétől, hol van a magyarszövetkezetek megálmodott sűrű hálózata, hol van a magyarhitelélet, hol a magyar tőke, hol a szervezett gazdatársadalom,hol van a kulturális szervezettség és hol az ütőképes poli-tikai szövetség? És hol van mindaz kultúrában, civilizációban,

22

méltóságban, egészségben, nemzeti öntudatban, ellenálló ké-pességben, erőben, hitben... amit az »önösérdekű gazda-ságtársadalmi élet« megteremteni hivatott?

És mégis, ha a vándor az erdélyi magyar falvak utcács-káin bolyong, más kép fogadja, mint tíz, vagy akár csakhárom-négy évvel ezelőtt. Pedig még milyen kevés helyreért el a munka. De a híre már eljutott mindenüvé es alankákon dolgozó magyarok várakozva tekintenek a városfelé, ahonnan végre feléjük is vetnek pillantást. Az erdélyimagyar falvakban tudják, hogy már nemcsak rosszat kellvárjanak a várostól, nemcsak áldozatot követelnek onnantőlük, tudják, hogy megfordult a sor és jönnek már teletarisznyával is emberek a nagy kőházak felől. És nemcsakszavakat hoznak a tarisznyában, hanem cselekedeteket is....cselekedeteket őérettük, a falvak népéért, amely magánosvolt, elhagyatott és kihasznált minden időben.

ÁRVÍZI HAJÓSOK

„Nincs más remény és nincs más feladatMint összeszedni, ott ahol a nyájat!”

(VÉGVÁRI)

Aki az elmúlt húsz év alatt Nagyromániát járta, az nemtud szabadulni a benyomás alól, hogy a románokat hisztériásbizonytalanságérzet gyötri. Az ország állandó belső forron-gása, amely legutóbb királyi diktatúrára vezetett, az évekóta ingadozó külpolitikai rendszer, amelyre a Berlin—Rómaitengely egyik súlyos csapást a másik után méri, Magyaror-szág gyors megerősödése és területi megnagyobbodása, pszi-chózist teremtettek, amelynek hatása alatt a románok márévekkel ezelőtt elvesztették nyugalmukat és magabiztossá-gukat. Az első évek spontán magyargyűlöletét tudatos kisebb-ségüldözés váltotta fel, mert az előbb elmondottak alapjártegyetlen cél lebeg előttük: az országot bármi áron egységesí-teni és hatalommal fenntartani!

Szép és bölcs szavak nem egyszer hangzottak el azelmúlt két évtized alatt az ő részükről is. Pop Ghita voltkisebbségi alminiszter néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy:»Nem azért kell megoldani a kisebbségi kérdést, mert akisebbségeket szeretjük, hanem azért, mert a hazánkat sze-retjük. Az ország szá

m

ára életkérdés ennek a problé

m

ának

24

a megoldása.« Azonban ezúttal éppen úgy, mint számosmás esetben, a szavaknál maradtak és legfeljebb ígéretekigjutottak el. A magyar-román kibontakozás nagy állomásai —Gyulafehérvár, Csucsa, a Goga-paktum — végállomások vol-tak, ahonnan csak visszafelé lehetett utazni. A jórészt mes-terségesen szított közhangulat, az egyéni érdekek állandóelőtérbe helyezése, a habzó szájjal hirdetett »hazafiság« arománság legjobbjai számára is lehetetlenné tette, hogy aPop Ghita által leszögezett országos román érdekből, nyug-vópontra vihessék ezt a súlyos kérdést, amelynek súlya alattugyan a kisebbség szenved, de amely egyúttal Romániarákfenéje is... és ha idejekorán meg nem oldják, mindenbizonnyal halálthozó betegsége lesz.

Ilyen körülmények között hiába hirdettek egyfelől jó-akaratot, másfelől együttműködési szándékot és hűséget azállammal szemben, mindez megbénult a félelemszülte gyű-lölködés szörnyű nyomása alatt. Azaz magyarul: a kisebbségijogok csak papírformában léteztek és azok érvényesítéseérta magyarság hiába küzdött a vele szembefordult álparla-mentarizmus eszközeivel. Románia nem recipiálta a kisebb-ségi szerződést, azaz nem iktatta tételes törvényei közé,amire pedig a szerződés elsői pontja kötelezte. A NemzetekSzövetségéhez benyújtott panaszt »illojalitásnak« minősítetteés az onnan érkező döntéseket szabotálta. De mindezen felülRománia húsz éven át nem volt jogállam, mert a törvényekhatályossága soha sem volt biztosítva. A kisebbségiekkelszemben elkövetett törvénysértést pedig a román közhangulathazafias cselekedetnek is minősítette. Ez ellen a rendszerellen meddőnek bizonyult a nyílt sisakkal folytatott jogi éspolitikai küzdelem. Szörnyűséges és alig jóvátehető az apusztítás, amit a románok ilyen körülmények között a magyarkisebbség számbeli, vagyoni, kulturális és nem utolsó sor-ban erkölcsi erejében végeztek.

Ennek a pusztításnak eredménye a magyar társadalomteljes megváltozása, elszegényesedése, de egyúttal egysé-gesebbé tétele lett. Az egykori arisztokrata, köznemes és városipolgári elemekből összetett vezetőréteg szétporlott és a nem-zet fenntartásának minden terhe a proletársorsba jutott ma-gyar falvakra nehezedett. A falvak magyar népének jelentőshányada kivándorolt, vagy az exisztenciavonalon jóval alul

25

élő városi proletárok soraiba süllyedt. De ami megmaradtaz egészséges és életerős. A romániai magyarság tömegeita virulens kisgazdaréteg képviseli, amely hosszú éveken átteljes gazdasági és kulturális elhagyatottságában küzködötta mindennapiért. A magyarság vezetői tehát ennek a réteg-nek a segítségére siettek elsősorban, hogy azt erejében fo-kozzák és később a mentési munkába, mint tevékeny elemetbekapcsolhassák.

Bármennyire is felemelő ez a munka, az ember nemvonhatja ki magát a benyomás alól, hogy az árvízi hajóso-kéhoz hasonlít, akiknek jelszavuk: menteni azt, ami menthető!Valóban, mintha szörnyű erejű szökőár söpört volna végigErdélyen, mindent, ami magyar volt romba döntve. De akikélni akarnak nem ülhetnek Máriusokként a romok felett ésnem mélázhatnak az elmúláson. Az erdélyi magyar parasztszámára a legnagyobb parancs: élni kell! És Erdély leg-hívebb magyar poétája legutóbb arról írt, hogy a romonvirág is nő és hordani kell a karszti sorsot is... ahogylehet!

Néhány évvel ezelőtt az »árvízi hajósok« e szomorú ésmégis örömteljes munkáját együtt kezdte meg az E r d é l y iG a z d a s á g i E g y e s ü l e t a szövetkezetekkel. »Ahogy le-het« volt a jelszó és e jelszó mellett sok szép sikert értekel. A román állami és gazdasági élet teljes átformálása erősenkihat erre a két szervezetre is, amelyeket a NemzetiÚ j j á s z ü l e t é s F r o n t j á b a iktattak be. A ténylegeshelyzet csak hosszabb idő elteltével lesz áttekinthető, dekétségtelen, hogy ha ezek a szervezetek igen sokat veszíteneknemzetiségi önkormányzatukból, a remény mégis feltétlenülmegvan, hogy eredeti és legfőbb' célkitűzésüket: a romániaimagyarság gazdasági megerősítésének munkáját változatlanulszolgálhatják és az eddig rájuk háramló kulturális munkátaz új alkotmány értelmében engedélyezett önálló kulturálisszakosztály végezheti el. Egyelőre azonban mindez csak pa-piros és ígéret, amelyek valóraváltásához annyira nem va-gyunk szokva Romániában. Mindez azonban az aktuális po-litika anyaga és ezért talán helytelen volna vele szembeneleve állást foglalni.

26

Az EGE rövid néhány évvel ezelőtt mint az OMGE iker-testvére az egykori erdélyi nagy- és középbirtokosok érdek-képviselete volt. Az egyesületből rezsimváltozás következ-tében a helyzetnek megfelelően tipikus kisgazdaegyesületlett és meglepően gyors ütemben szívta fel a magyar kis-gazda tömegeket, akiknek megfelelő befolyást biztosított avezetésben is. Az EGE mezőgazdasági politikáját egyik ve-zetője a következőkben szögezte le:

»I. Figyelembe véve a román törvényhozás által irá-nyított mezőgazdasági politikát, igyekeznünk kell azzal olyankapcsolatokat találni és teremteni, hogy népünk gazdaságiérdekei figyelembe vétessenek. Mezőgazdasági szakembere-inknek pedig bele kell kapcsolódniuk abba a munkakörbe,amely Románia gazdasági életét vezeti és irányítja.

II. A második alapvető szempont a magunk felé valómegszervezés, a mezőgazdasági intézmények megfelelő ki-építése, a tömörülés és azoknak} az elveknek a kikristályosí-tása, pontos meghatározása, amelyek mezőgazdasági életünk-ben hivatva vannak az alaphangot megadni, azaz iránytszabni.

Belső mezőgazdasági életünk leglényegesebb szempont-jai: 1.) a mezőgazdasági intézményeink megerősítése, ki-építése: a szervezés, 2.) a gazdasági nevelés. Mindkét mun-kának egymással párhuzamosan kell haladnia.«

Ezen az elvi alapon indult meg az EGE munkássága éssikerült is aránylag igen rövid idő alatt nagyjelentőségű ered-ményeket elérnie. A maga gazdasági politikáját és érdekeitsikerült összeegyeztetnie az országéval és így a közhatóságok,illetve az állam részéről ha nem is részesült erkölcsi, vagyanyagi támogatásban, működését nem akadályozták, sőt szá-mos esetben jóindulatúan kísérték figyelemmel.

A legsúlyosabb feladat, a nevelés kérdésének megol-dása volt. A magyar kisgazdatömegek mezőgazdaságilag tel-jesen képzetlenek voltak és csak az apáról-fiúra szálló is-meretekkel felfegyverkezve folytathatták nehéz életküzdelmü-ket. Ha itt tekintetbe vesszük! azt, a legtöbbször maradiságbatorkolló konzervativizmust, ami a magyar parasztságot jel-lemzi, úgy könnyen képet alkothatunk magunknak arról, hogymiképpen festett a magyar kisgazda üzeme Erdélyben ésmilyen feladatokkal kellett e téren az EGE vezetőségének

27

megküzdenie, ha a modern kisgazdaságok megszervezéséttűzte ki maga elé célul. A körülbelül másfél milliós magyarkisgazdatársadalom rendelkezésére mindössze négy földművesiskola állott, amelyek közül azonban hol egyiknek, hol má-siknak vonták meg működési jogát. Az anyagi eszközökkelalig rendelkező, állandó életharcot folytató iskolák termé-szetesen nem vonzhatták a tömegeket és így igen kevés fiatalgazda kerülhetett ki padjaikból. Új iskolák engedélyezéseérdekében indított akció kilátástalan lett volna és így az EGEaz iskolánkívüli mezőgazdasági oktatás módszeréhez nyúlt,amelynek segítségével azonnal és jelentős eredményeket si-került elérnie. Ezenkívül a magyar teológiákon a növendékekújabban mezőgazdasági oktatásban is részesülnek, úgy, hogya fiatal erdélyi magyar papság ezen a téren is szakértőkéntsiethet a falun hívei segítségére.

A módszer, amellyel az EGE a mezőgazdasági iskolán-kívüli szakoktatást kezdeményezte és végrehajtotta igen fi-gyelemreméltó. Diplomás gazdákat keresett, akik mint szak-előadók ingyen vállalkoztak a tanfolyamok megtartására. Máraz első évben több mint ötven fiatal diplomás magyargazda vállalkozott a nem könnyű munkára. Az EGE veze-tősége ekkor olyképpen jelölte ki az előadókat, hogy min-denki olyan helyen tartsa meg a tanfolyamot, amelynek vi-szonyait már alaposan ismeri. Ezután következett a tanfolya-mok kihirdetése rendszerint központi fekvésű falvakban,amelyet a környékbeli érdeklődők is könnyen megközelít-hettek. Az előadó valamelyik »hallgató« vendége. Nem apapnál, vagy éppen az »uraságnál« száll meg, hanem azegyik gazdánál. Természetesen a többi »hallgató« is sorrameghívja az előadót, aki így alaposan megismerheti vala-mennyi tanítványának magánviszonyait és rögtön tanácsok-kal szolgálhat azoknak. A két-három hétig tartó elméletitanfolyamot gyakorlati órák teszik változatossá, amelyeket azelőadó együtt végez el tanítványaival. A tanfolyamot »ünne-pélyes vizsga« zárja le, amelyen megjelenik az EGE veze-tősége. A tanfolyamot végzettek »oklevelet« kapnak és őkaz Egyesület szervezkedésének falusi előőrsei. A vizsga al-kalmával minden hallgatónak be kell jelentenie, hogy a ta-nultakból mit akar megvalósítani gazdaságában. Az előadóazután évenként több ízben meglátogatja kerületét, felül-

28

vizsgálja a tanítványok munkáját és kijavítja az esetlegeshibákat. Egy-egy tanfolyam részvételi díja 200 lei (cca 6pengő) amelyben azonban bennfoglaltatik az EGE tagságbelépési díja. Az EGE tagoki a tagdíj fejében ingyen kapjákaz Erdélyi Gazda című szakfolyóiratot, amely kitűnő szer-kesztésével nemcsak a mozgalom céljait szolgálja, hanemállandóan tanácsokat ad, problémákat világít meg és fel-hívja a figyelmet, valamint közérthetően ismerteti a külön-böző törvényeket és rendeleteket, amelyek a gazdaközön-·séget érintik. A nevelés munkája, azonban távolról sem zárulitten le. Az EGE a helyes mezőgazdasági üzemtanra ésszámvitelre is meg akarja tanítani kisgazda tagjait. Ezt acélt igen elmés módon szolgálja. Az igényt tartó tagok egykönyvet kapnak, amelynek megfelelő rubrikáiba be kell ve-zetniök birtokuk nagyságát, minőségét, állatállományukat, tőké-jüket, adósságukat stb. más szóval anyagi helyzetük teljes ké-pét kell hogy nyújtsák. A következőkben be kell számoljanaka tervről, amellyel üzemüket folytatni kívánják, végül pontoshavi elszámolást kell készíteniök. A könyv minden másodiklapja perforált és arra indigóval másolódik le az első oldalbejegyzése. A kisgazda ezt a másodpéldányt beküldi azEGE központjához, ahol felülvizsgálják, kijavítják, megjegy-zéseket vagy tanácsokat fűznek hozzá és úgy küldik vissza.Ezzel — a kétségkívül nem csekély fáradtságot jelentő mun-kával — az EGE elérte azt, hogy tagjai állandó központiellenőrzés alatt állanak és megtanulják a helyes gazdálkodást.Ilyen eszközökkel igyekszik az EGE a nép nevelésétszolgálni. Egyetlen pillanatra sem szabad ugyanis elfelejteni,hogy az államhatalom húsz éven keresztül minden eszközzeligyekezett a falusi nép magyar nevelését megakadályozni ésa magyar gyermekeknek csak kisebb hányada járhat »ma-gyar« iskolába, ahol azonban az összes főtárgyakat románulkénytelen tanulni. Ma már tudjuk, hogy az iskolán keresz-tül nem lehet egyetlen nemzetet sem elnemzetleníteni, vagyéppen asszimilálni, de igenis a minimumra lehet csökkenteninemzeti öntudatát és ezzel együtt nemzeti erejét. Az isko-lákért egyházi és politikai síkokon folytatják a harcot az er-délyi magyarok... sajnos kevés eredménnyel, de annál többáldozattal. Az EGE nevelő munkája tisztán gazdasági jel-legű ugyan, de mivel magyarul folyik, egyben fontos és nagy-

29

jelentőségű tényezője az általános magyar kultúra emelé-sének is Erdélyben. Hiszen a szorosan vett tanfolyamok mel-lett az EGE vita- és vándorgyűléseket tart, kiállításokat ren-dez, gazdakönyvtárakat létesít és a katolikus vagy protestánslegény- vagy leányszövetségekkel karöltve, a háziipar ésa háztartás különböző problémáit ismerteti előadások és tan-folyamok keretében a falvak asszonyaival és gyermekeivel.Az EGE sokoldalú tevékenységéből készakarva emeltemki a nevelés ügyét, mert a mód, ahogy azt végrehajtjákvalóban nevelést és nemcsak oktatást eredményez. A tanfo-lyamok megtartásának fentebb vázolt módja a legalkalmasabbeszköz arra, hogy az Erdélyben amúgy is omladozó válaszfa-lakat végleg lerombolja az egyes társadalmi osztályok között ésmegteremtse az »egyosztályú« nemzetet, amely az egyetlenelképzelhető egészséges életformája valamely kisebbségi nem-zetnek. A vezetők és vezetettek közötti közvetlen, mondhat-nám bajtársi modor és viszony, végleg eltörölte az emléke-zetből is azt a szomorú és a magyar nemzet számára jolytragikus következményekkel járó képet, amely oly gyakrantárul elénk, ha »urat« láttunk beszélni a »paraszttal«. AzEGE kolozsvári székházába derűs és öntudatos arccal lépnekbe a csizmás-harisnyás tagok és barátságosan paroláznak az»urakkal«. Tanácsért jönnek és ötleteket hoznak. Megfontoltanmagyarázzák kéréseiket és szívesen használják a »műnk«szót és e többes szám alatt a vezetőket és önmagukat éritik,akik együttesen végzik a munkát valamennyiükért. Nem for-gatják félszegen a levett kalapot a kezükben és nem teszikaz asztal alá sem és ha hellyel kínálják őket rá mernek ülnia székre is, nem úgy mint azelőtt, amikor csak a szék egyikcsücskén »illedelmeskedtek«. Itt és ilyenkor látja meg azember, hogy mennyire »úr« a magyar paraszt! Tisztelettu-dók és illedelmesek és ha nincsen nyoma a múlt sanda alá-zatának, úgy nincsen nyoma annak a kihívó viselkedésneksem, amelyet a forradalmak idején és jó darabig azokután is tapasztalni lehetett. A közösségi érzés és tudat, amelyévszázadokon át el volt nyomva, hogy csak háborúk, vagyveszélyek idején éledjen fel, amikor tiszt és legénység, úrés paraszt ugyanannak a veszélynek és ugyanannak a szen-vedésnek volt kitéve és egyforma felelősséggel végezteegyformán fontos feladatát, most a kisebbségi életharcban

30

is teljes mértékben érvényesül. Hiszen kisebbségnek lennisúlyos és szakadatlan harcot jelent, amelyet akarva, nemakarva meg kell vívni, még a győzelem kilátása nélkül is,az élet egyszerű és kérlelhetetlen parancsaiból.

A nevelés természetesen csak egyik része az EGE mun-katerületének. De a nevelés alapja a szervezésnek és csakegyöntetű nevelésben részesült tömegeket lehet szilárd szer-vezetbe tömöríteni. A szervezett társadalom minden egyestagját közösségi tudat kell áthassa és minden egyes tagszámára ki kell hogy jelölve legyen a hely, ahol munkájátvégzi. De bármilyen kitűnően nevelt és szervezett legyenis egy társadalom, öntudatos kiállásra és öncélú munkáracsak akkor képes, ha anyagilag is megszervezett és hagazdasági exisztenciája biztosítva van. A romániai magyarkisebbség számára ismét Széchenyi tétele vált jelszóvá: előbbmegerősödés, azután szabadság! Az EGE minden politizálástelhárítva magától a magyar gazdatársadalom anyagi meg-erősítését tűzte ki legfőbb feladatául. A nevelés elsősorbanarra irányul, hogy a birtokolt, vagy szerzett javakkal a gaz-datársadalom megfelelően gazdálkodjék. Éppen ezért előzmeg minden anyagi akciót — tenyészállat, vetőmag, gép, piacstb. — szellemi akció, azaz tanfolyam, amelynek során akiosztandó anyagi segélynyújtással való helyes bánásmódraoktatják a kedvezményezetteket. Így például, ha valamelyközség mondjuk tenyészbikát kér az EGE-től, akkor előbbszakértők mennek ki a faluba és kijelölik a tenyésztésrealkalmas teheneket és a többi becseréltetik, -vagy eladatjáka gazdákkal. Ugyanígy a vetőmagakciónál, a kiosztásra ke-rülő magra becserélik a gazdák gyengébb minőségű vető-magkészletét és így akadályozzák meg, hogy a nemesítettmag, silány minőségűvel keveredjék. Párhuzamosan az ilyenakciókkal, az EGE gondoskodik arról, hogy tagjai jutányosáron részesüljenek tűz-, jégkár stb. biztosításokban, ingyenszolgál tagjainak jogi tanáccsal, szóval az élet minden terü-letén segítségére siet azoknak.

A nép nevelése, gazdasági megerősítése, a kollektíveszme terjesztése — egyszóval az öntudatos nemzeti tár-sadalom kiépítése — az a cél, amelyet az EGE maga elétűzött. A munka párhuzamosan haladt a Romániai MagyarPárt munkájával és betöltötte annak legfontosabb kereteit.

31

Amikor 1938-ban bekövetkezett Romániában a nagy belpo-litikai válság és a pártok működését betiltották, az EGEvette át a romániai magyar kisebbség vezetésének túlnyomórészét és a maga szervezett tömegeivel megfelelő súllyaltudott később az új politikai formáció kereteibe lépni. Avezérelv, amelynek alapján az EGE működött és működik:a semmiből, a kisemberek filléreiből megteremteni a gaz-dasági lehetőségeket és kiépíteni a szervezetet, fényes ered-ményt hozott, mert a kisgazda tömegek, annak ellenére,hogy »urak« sőt »grófok« irányítják, a maguk szervezeténektekintik az EGE-t és így annak működése igazi népmoz-galmat és igazi népi politikát jelent.

Az Erdélyi Gazdasági Egyesület munkájával együttesenjelentkezik a falvak életét kialakító munkában a szövet-kezetek tevékenysége. A szövetkezeti eszme nem újkeletűErdélyben és az első szövetkezetek még, a régi boldog béke-időkben születtek meg. A változott helyzet azonban ezen atéren is új feladatok elé állította a magyarságot. A békeévekszövetkezeteit felülről szervezték meg, állami támogatássalés nagyszabású hitelek igénybevételével. Az erdélyi magyartőke katasztrófája és csődje után a közben kiépült szövet-kezetek vették át a bankok szerepét a hitelnyújtás és atőkeképzés terén. A magyar paraszt — sajnos igen érthetőokoknál fogva — mindig erősen bizalmatlan volt a bankokt-kal szemben és a romániai »magyar« tőke magatartása százszázalékos indokoltsággal még csak fokozta ezt a bizalmat-lanságot. Mint egyebütt, úgy az erdélyi bankéletben is a»kapital« törvényszerűségei domináltak és a banktőke nemkapcsolódott bele abba a népi politikába, amelynek érdekeita magyarság többi erőforrásai szolgálták. A túlzott nyereség-vágy és az adósokkal szembeni kíméletlenség jellemezteezeknek a bankoknak túlnyomó többségét. Míg a román ésszász bankok a legnagyobb konjunktúra idején is bizonyosmértéket tartottak a kamatszedés terén, addig nem egy »ma-gyar« bank 16—18 %-os betét és kölcsönkamat különbözet-tel dolgozott és 38—42 % s kamatot szedett a kihelyezetttőke után. Nem kellett túlságosan bölcsnek lenni ahhoz, hogymár a konjunktúra idején tisztában legyen bárki azzal, hogy

32

ez a tőkepolitika katasztrófához fog vezetni. A katasztrófaa harmincas évek táján következett be, amikor a mezőgaz-dasági árak hirtelen zuhanni kezdtek és az eladósodott gaz-dák a kamatokat sem tudták fizetni. Az akkori román kormánykénytelen volt a konverzió eszközéhez nyúlni, ami a magyartőke majdnem teljes pusztulásával és a hitelélet tökéletesmegbénulásával járt, miután a magyar pénzintézeteket nemrészesítették azokban a kedvezményekben, mint a román,vagy szász bankokat.

Ezek a szomorú körülmények adtak lökést a magyarszövetkezeti mozgalomnak. A bankoknál lényegesen stabilabbhitelszövetkezetek kiheverték a nagy tőkekrachot és így anép bizalma feléjük fordult. Gombamódra kezdtek szapo-rodni a szövetkezetek és lassan felölelték a romániai magyargazdasági élet legfontosabb területeit. A meglepően lendü-letes fejlődésnek az új román törvények vetnek gátat, ame-lyek nacionalizálják a szövetkezeteket és így azok kisebbségijellege megszűntnek tekinthető. Ennek ellenére azonban meg-van a remény arra, hogy ha szigorúan gazdasági térrekorlátozva is, de folytathatják működésüket és legalább má-sodlagosan továbbra is kihathatnak a nép társadalmi és kul-turális szervezésére és életére is.

A szövetkezetek ugyanis hármas — gazdasági, társadalmiés kulturális — szerepet töltenek be a magyar falvakban.Gazdasági jelentőségüket úgy hiszem nem kell külön mél-tányoljam. Társadalmilag ápolják és terjesztik a közösségiszellemet és ezzel elősegítik a kisebbségi társadalomnak akollektív életformákra való átnevelését. A mozgalom és aza világnézet, amelyet képvisel, középutat jelent a kollekti-vizmus és individualizmus között és éppen ezért termő talajratalál a magyar nép lelkében. A szövetkezeti mozgalom ön-segélyt és kölcsönös támogatást, egyéni kezdeményezést ésközös erőfeszítést, önállóságot és önkormányzatot követel.Mindennek megvalósítása az egészséges kisebbségi élet leg-főbb követelménye, szinte sine qua non-ja minden kisebb-ségi eredménynek. A szövetkezeti mozgalom hozzájárul egymagas értelemben vett tiszta demokrácia kialakításához, amelyaz öntudatos és erős központi vezetés alatt álló kollektiviz-mus korlátai között valósul meg.

A falusi szövetkezet a falusi élet középpontja. A pap,

33

vagy tanító vezetésével a falusiak maguk irányítják itt gaz-dasági életüket. Ők maguk döntenek a hitelnyújtás vagyhiteligénylés felől, maguk igyekeznek piacot teremteni, áruvátenni addig parlagon heverő gazdasági értékeiket. A szövet-kezet vezetői a falu vezetői, akik gondoskodnak a gyengéktámogatásáról és az erősek érvényesüléséről. Maguk intéziksorsukat és természetesen és szívesen veszik a központiirányítást és ellenőrzést. A szövetkezet az ő ügyük és az őbüszkeségük és érdemük ha eredményesen működik. Itt foroga falu pénze és a falvak népe nem feledkezik meg ebbőla pénzből a szellem számára is juttatni. Alig van olyanszövetkezet, amelynek ne lenne könyvtára és amelynek tagjaine alakítottak volna különböző kulturális egyleteket, olvasó-köröket, dalköröket sőt a fiatalság sportegyleteket is. Mígtehát az EGE a mezőgazdasági téren siet a falvak népéneksegítségére, addig a szövetkezetek1 ezzel a munkával teljesenpárhuzamosan az ipar, kereskedelem és tőke terén szer-vezik meg egy eljövendő önérdekű gazdaságtársadalom szá-mára a magyar tömegeket.

A magyar kisebbségi szövetkezetek két központba tömö-rültek. A hitel-, tej- és gazdasági szövetkezetek a Kolozs-várott lévő gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségébe,a fogyasztási szövetkezetek pedig a nagyenyedi »Hangya«Fogyasztási Szövetkezetek Központjá-ba tartoznak. A két köz-pont mellett külön Ellenőrző Unió működik, amelynek tagjaiaz összes szövetkezetek. A Gazdasági és HitelszövetkezetekUniójához és Szövetségéhez tartozó szövetkezetek száma az1938. év elején 304 hitel-, 133 tej- és 39 mezőgazdasági,ipari, valamint speciális rendeltetésű szövetkezet volt. A 478szövetkezet közül 206-nak saját ingatlana van. A hitelszövet-kezetek közül 68-nak hetibetétes, 36-nak állatbiztosító, 18-nek értékesítő, 42-nek temetkezési csoportja, illetve alosztályavan, 166-nak pedig népkönyvtára és olvasóköre. A központ-nak és a marosvásárhelyi vajgyárnak összesen 42 tisztvise-lője és alkalmazottja van, az ellenőrzést pedig kilenc vizs-gázott revizor végzi. A Hangya Fogyasztási SzövetkezetekKözpontjához ugyanebben az időpontban 320 szövetkezet tar-tozott. A központnak, a vidéki tranzitó raktáraknak és azUniónak összesen 96 alkalmazottja van. A szövetkezetek közül196 saját székházzal, illetve ingatlannal rendelkezik.

34

A szövetkezetek közül talán legérdekesebb és legfigye-lemre méltóbb típus a tejszövetkezet, amely a harmincas éveknagy gazdasági válsága alkalmával kezdett fejlődni. Míg 1930-ban mindössze három magyar tejszövetkezet működött Er-délyben, nyolc évvel később a számuk már 130 volt. Aszövetkezetek túlnyomó része Maros- és Udvarhely megyék-ben működik. Marosvásárhelyen 1936-ban napi 20.000 literkapacitású tejfeldolgozó telepet létesítettek, amely külföld(Anglia és Palesztina) felé is jelentős exportot bonyolított le.Hasonló telep létesült két évvel később Székelykeresztúron.Ezek a tej szövetkezetek szinte felmérhetetlen szolgálatot tesz-nek a falu népének, mert állandó és biztos jövedelem-hez juttatják és ezenfelül áldásosán hatnak ki az állattenyész-tés fejlesztésére is.

A hitel-, fogyasztási- és tej szövetkezetek mellett nagyszámban vannak speciális rendeltetésű szövetkezetek is. Kü-lönös említést érdemelnek a vidék mezőgazdasági, valamintkis- és háziipari termékeit a városi fogyasztó közönséghezjuttató szövetkezetek, mint amilyen a brassói Ágisz, a tordaiÁve, a kolozsvári Pitvar és Méhkas szövetkezetek. Ezenfelülfőleg Csíkmegyében erdőszövetkezetek alakultak, egyebütt pe-dig mezőgazdasági gépek beszerzésére, valamint gyümölcs,baromfi, tojás, gyógy- és ipari növények feldolgozására, te-nyésztésére és értékesítésére alakultak szövetkezetek.

A magyar szövetkezeti mozgalom fejlődését az alakulópolitikai berendezkedés fogja megszabni, amelynek megte-remtésén most vajúdik Románia. A jövő titkokat rejt magá-ban és nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Egyetlen állam-hatalomnak sem lehet azonban célja, a gazdasági szervezeteklerombolása és így reméljük, hogy ha talán némi fennaka-dásokkal, de a magyar szövetkezetek változatlanul folytat-hatják működésüket, ha mindjárt az eddiginél esetleg nagyobbarányú állami beavatkozás mellett is.

Az a munka, amelyet az EGE a szövetkezetekkel karöltveés azonos célkitűzések mellett kifejt, természetesen igen nagyvonzóerőt gyakorol a kisgazda és a falusi tömegekre, hi-szen elsősorban és azonnal érezhetően, anyagi érdekeiketszolgálja. Kétségtelen, hogy az önérdek viszi a tömegeket

35

e gazdasági szervezetek felé, de a lényeg az, hogy vanvégre Erdélyben olyan szervezet, amelyhez tartozni: önér-dek! Hiszen egyéb célja nem is lehet semmiféle tömörülés-nek, minthogy tagjai számára olyan feltételeket teremtsen,amelyek igénybevétele mellett haszonhoz jutnak, önzetlen-séget ritkán tapasztalunk embereknél és önzetlenségre, vagyéppen áldozatra alig lehet valamilyen akciót felépíteni. Szintenaivitás volna feltételezni, hogy egy gazdaságilag leszegé-nyedett, politikai és erkölcsi téren, valamint emberi mivoltá-ban megtiport társadalmi osztály, puszta önzetlenségből heroi-kus cselekedetekre volna kapható, ha — éppen Erdély ma-gyar népe részéről nem találkoztunk volna ezzel minduntalan.Igaz, hogy ennek mély nemzeti rugói vannak, de mégistény, hogy a romániai magyar1 parasztság két évtizeden ke-resztül önzetlenül támogatta a Magyar Pártot, a választásokidején a legsúlyosabb terrorral is megküzdve, vállalva üldö-zést és nem egyszer börtönt és puskatust, vagy éppen szu-ronyt, hogy szavazatát oda adhassa le, ahová erkölcsilegkötelezve érezte magát leadni: a Magyar Pártra. Pedig apárttól anyagi támogatást semmiféle formában nem várhatott.A magyar parasztság számára ez becsület dolga volt éstalán egy kissé virtusé is.

De a parasztság, — tartozzék bármiféle nációhoz —amelyet a századok folytán számtalanszor kisemmiztek ésamelyet később mondvacsinált politikai jogokkal felruházvakülönböző pártok és politikusok használtak fel saját cél-jaikra, olyan mély ellenszevvel viseltetik minden politikummalszemben, hogy még kisebbségi sorsban sem képes igényeités érdekeit egy politikai vagy szellemi közösségben biztosí-tottnak látni és e belső gátlásaink fogva még kevésbé kép-pes arra, — némely ügyeskedő kortestől eltekintve — hogyegy ilyen közösségben, amely kizárólag a szellem eszközei-vel folytat küzdelmet, tevékenyen részt vegyen.

Az erdélyi magyar paraszt hűséges tagja volt a MagyarPártnak, de ősi gátlások tartották vissza attól,· hogy olyan köz-vetlen kapcsolatot keressen és találjon annak irányításával, mintazt a gazdasági szervezetek felé teszi. A falu népe jogi és kul-turális sérelmeit a párton keresztül igyekezett orvosoltatniés az úgynevezett jogvédő irodák a nép részéről állandóostrom alatt állottak. De a sérelmek orvoslása csak igen

36

csekély hányadban sikerült és akkor is hónapokat, sőt éveketvett igénybe. A román állami egyre ellenségesebben fordultszembe a magyarsággal és az utóbbi években alig jelentmeg törvény, vagy rendelet, amely valamilyen vonatkozásbanne sértette volna érdekeit. Az ezek ellen folytatott harc mellettaz apró egyéni sérelmek tízezreit volt kénytelen a párt aközhatalommal szemben képviselni. A kis vidéki potentátoka saját szakállukra és főleg a saját zsebükre dolgoztak ésa túlzó nacionalizmus fergetegében, sokszor korlátlan hatal-mukat a kisebbség megnyomorítására fordították. Egyes ese-tekben évek teltek el, amíg a pártnak sikerült állásából el-mozdítattnia egy-egy prefektust, vagy szolgabírót, aki min-den jogot és törvényt felrúgva, olyan mérhetetlen pusztítástvégzett a magyarság vagyonában és erkölcsi erejében, hogyazt később már nem lehetett pótolni. Köteteket tenneki annak a harcnak leírása, amelyet a párt az egyházakkalkaröltve az iskolákért folytatott, sajnos oly kevés eredménnyel.Bukarestben a legfleggánsabb jogsértések felett egy-egy köny-nyed ígérettel tértek napirendre és ha valamelyik minisztermégis jobb belátásra ébredve elrendelte a sérelem orvoslá-sát, a rendeletnek senki sem engedelmeskedett és a pártúj akcióba kezdhetett, hogy annak érvényt is szerezzen. Azatrocitások és brutalitások sorozatával szemben húsz évenát szinte teljesen tehetetlen volt a magyarság és keserűenmerül fel a kérdés, hogy vajon szabad-e jobbat várnia?Mint fekete árnyék borult a magyar falvakra a közhatalom,amelynek végrehajtói kevés kivétellel halálos ellenségei, zsar-nokai és kiszipolyozol a magyarságnak. Az új román közép-osztály a parasztság vérén nevelkedik és az ő verejtékénszerzi vagyonát.

Hányszor vetődött fel a vezetők lelkében a kérdés, hogyérdemes-e tovább folytatni a harcot, van-e egyáltalán ér-telme a további küzdelemnek. Hányszor állottak azon a pon-ton, hogy letegyék mandátumaikat és kivonuljanak a törvény-hozásból, ahol a hangjuk pusztába kiáltott szó volt, amelyértcsak újabb megítéltetés járt. És ha nem tették, úgy köte-lességből nem tették, hanem folytatták a harcot, hacsak mind-járt a maguk lelkiismeretének megnyugtatása végett is. Mertbármennyire is csak nevében volt politikai párt az OrszágosMagyar Párt, hogy a valóságban a romániai magyarság uni-

37

verzitása legyen, a gyakorlatban kifelé — az államhatalomfelé — csupán mint politikai éspedig jelentőségében éserejében szűkre szabott párt szerepelt. Hiába hangoztattáktehát a párt vezetői, hogy a párt tulajdonképpen a legfőbbmagyar népközösségi szervezet és a romániai magyarságnépi szuverenitásának letéteményese, — ezeket a szavakata magyar falvak népe nemi értette és nem érthette meg.

A parasztság lelkében még túlságosan élénken élt a múltpártpolitikájának emléke, amelyet a kortesek a választásiberbécstokány, csapra ütött hordó és egyéb »úri huncfutság«perspektívájából ismert és túlságosan hangosan viharzott kö-rülötte a román pártok bizantin harca ahhoz, hogy a sajátpártjában többet láthasson éppen egy pártnál, amelytől egykörmönfont és céltudatos román propaganda is minden esz-közzé! igyekezett őt elidegeníteni. A szuverenitás pedig aparaszttól olyan távol eső fogalom, hogy azt nemcsak közös-ségi, hanem egyéni értelmében is alig képes felfogni. Aparasztréteg soha nem volt szuverén, legfeljebb a terhek ésszolgáltatások viselésében. És ez paraszti sors volt, nemcsakMagyarországon, hanem a világ minden táján. Évszázadokkellettek, amíg a dán, holland, német, vagy angol parasztazzá lehetett ami ma és ki a megmondhatója, mennyi időkell még elteljen, amíg a Duna tájain az ő színvonalukhozérkezik a parasztság. Ady Endre »szégyenkalodájában« sohanem volt népi felemelkedés, soha nem folyt igazi népi po-litika. Ami az erdélyi magyar parasztot, az erdélyi magyarfalut a párthoz fűzte, az a magyarság és a becsület dolgavolt. Az értelem, a szűkre szabott és mégis az egész életetés világmindenséget olyan tisztán látó paraszti értelem, agazdasági szervezetek felé vitték a népet és a közösségiérdek megteremtette a lelki kapcsolatokat is. Így halad aromániai magyarság egyre öntudatosabban a gazdatársadal-mi öncélú politika felé, amely biztos és rendíthetetlen alapjalehet minden további életnek és minden eljövendő magyar-ságnak. A párt feloszlott és megindult a nagy szervezkedésaz új életforma kialakításáért.

AΖ IGAZI HÉROSZOK

„Lenyesik szárnyamat, lábamon járok; levágják lá-baimcf, kezemen fogok járni; kiszakítják kezeimethason fogok mászni. Csak használhassak.”

(SZÉCHENYI)

Bármilyen nagyra értékeljük a párt húsz éves mun-káját, amelyet a magyar kisebbség érdekében kifejtett, bár-mennyire becsüljük az ifjúság törekvését, amely egy új életkialakítására irányul és bármennyire örömteljesen állapítsukis meg a gazdasági szervezetek munkásságának eredményeit,amelyek nemcsak anyagilag erősítik a magyar falvak népét,hanem erőteljesen alakítják ki bennük a kollektív érzést ésezzel bátorságot és méltóságot adnak neki, mégis meg kellállapítanunk, hogy a magyar élet igazi tartópillérei a magyarfalun változatlanul az egyházak. Nem mintha a magyar egy-házak nagyobb, bölcsebb, vagy csodálatosabb cselekedete-ket hajtottak volna végre, mint a világi szervezetek, hanemmert ha az élet igen súlyossá válik, ha nagyon Isten közelé-ben érzi magát az ember, akkor a templomba menekül. Azüldözöttek és megítéltek menedéke a Krisztus marad mindenidőkben, a szerető, megbocsátó, igazságos Krisztus, aki vi-gasztalást és erőt tud nyújtani az esett embernek, akármiféleceremóniával imádja is őt. Milyen csodálatosan tért meg a

39

magyar paraszt a forradalmak istentelenségei, a háború bor-zalmai, az első kálváriás esztendők után vallásához.

De a vallás egyben többet is jelent ennél Erdélyben.Katolikusnak, vagy protestánsnak lenni magyarságot jelent.A kettő eltéphetetlenül összetartozik. És az egyház jelenti amagyar falvakon a magyar szót. És ha a magyar szót min-denütt eltiltották, a magyar pap magyarul mondhatja el aMiatyánkot, Ezért mélységesebb és szorosabb a lelkit kapcsolataz egyház és a nép között Erdélyben, mint bármely másboldogabb táján a világnak. A faragott székely, a puritán kál-vinista és a díszes katolikus templomok — mint annyiszor —ismét utolsó menedékei lettek az erdélyi magyar léleknek.Az Ige ismét közel férkőzött az emberek szívéhez és akeserű gondokkal küzködő papok ismét az apostolok erejévelhirdetik a hitet, amely nemcsak Istenfélelmet, erőt, alázatot,bátorságot, megtisztulást, — hanem talán mindenek felett ésmindent egybevéve — a román orthodoxia tengerében ma-gyarságot jelent. Oh, csak egyetlen erdélyi magyar pappalkell beszélni meghitt órákban és kitárja a maga felsebzettlelkét a magyar falu. Ök„ a magyar papok, akik ott állanaka születésnél és a koporsónál, akiknek gyón a falu, akik-hez elér minden szépség és erő és minden szenny ésemberi alávalóság, ők tudják, hogy mi az erdélyi magyarfalu. Látják és hallják, percről percre megélik és átszenvedika falu életét. Látják a szörnyű keserű vergődést, amellyela falu küzködik az elsöprő ár ellen, látják mint vesznék ela legjobbak, mint törnek meg szálfaemberek, mint üldözitestvér a testvért, szülő a gyermekét és gyermek a szülőt,mint hunynak ki lelkek a pányván, amelynek végét idegemhatalom szorítja gyilkoló markában, — ők, a magyar papoklátják mint habzik fel a megkergetett lelkekben a gyűlöletés aljasság, ők a tanúi a hitehagyásnak, a nemzet megtaga-dásának, az irtózatos kényszereknek és a becstelen önfeladá-soknak, a kapzsiságnak és úrhatnámságnak, az erkölcstelen-ségnek és az állandó szörnyű, feltartóztathatatlannak látszópusztulásnak. Az erdélyi magyar papok, látják, hogy az ócskamatrikulákba bejegyzett ősök gyermekei mint lettek románok,mint mentek át a másik, »szebb« templomba, mint változtat-tak nevet, vagy mint változtatták meg a nevüket. Látják mintveti ki hálóját a másik pap a lelkekre, mert az orthodoxia

40

románságot jelent, ők látják és élik meg mint süllyed el aszórványokon egyik magyar ház, egyik magyar család amásik után a románságban, ők látják a falu irtózatos szen-vedéseit, ők temetik a csecsemőket, ők vigasztalják a halnikészülőket, akiket orvos és orvosság megmenthetne, az őtemplomukban köhécselnek a mellbajos asszonyok és gyerme-kek, az ő tanítványaik arcáról rágja le az élet rózsáit ο be-hurcolt vérbaj. Óh, aki így látja, így is látja az erdélyi ma-gyar falut, az magát a szörnyű, csodálatos életet látja, azigazi életet, amelyet élni... hősiesség!

A romániai magyar papok ezt a szörnyűséges, cso-dálatos életet élik. A békésarcú falusi plébániák és lelkész-lakok, mind-mind a magyar szellemiség, a magyar élet apróempóriumai, menedékei és végvárai, amelyek minden időkzivatarával dacolni tudnak. Az esett, sokszor éhező és min-denkor nyomorgó magyar pap innen indul a faluba, innenmegy házról-házra, innen a templomba. Nemcsak az Istenigéit hirdeti, hanem gyámolítója, orvosa, barátja a népnek.. .és jaj annak a falunak, ahol nem így van. Ott biztos éselháríthatatlan a pusztulás. Ott könnyedén hódít a román!És ahol a pap — és így van majd mindenütt — szembe fordula falu bűneivel, ahol oktatja; és vezeti a népet, ott szembe;kerül a hatalommal is. Hány, de hány magyar pap vándo-rolt csendőrszuronyok között őrsről őrsre, hány állott súlyosfőbenjáró vádakkal terhelten a bírák előtt és hánynak a fejéremondottak ki ítéletet alaptalanul. És; a pap elítélése az egy-ház elítélését is jelenti. Az elítélt pap templomát bezárjákés az ő »bűnéért« a falunak is szenvednie kell. A soviniz-mus őrjöngésétől elragadott csendőr, vagy jegyző, adóins-pektor vagy renegát, irredentát lát a paplak kertjében fehérkaróhoz kötött piros rózsatőben, a szószéket borító székelyvarrottasban, a kiejtett magyar szóban. A feljelentést követia lelkész sokszor évekig tartó kálváriája, amely bíróságról-bíróságra, ítéletről-ítéletre vezet.

És így él a pap mellett a tanító is, aki szolgája az egy-háznak. Folt hátán folt a rektor uram kaputja, a gyermekekszeme köré sötét karikákat rajzol az éhség és a rektornéasszony horpadt mellel verekszik a mindennapiért. A sze-

41

génység fogalma nem kifejezés arra, amiben az erdélyi tanító-ság él. És az irtózatos nyomorúság keserű gondját tetézi anyelvvizsgák réme. A nyomorult férfi esett vállakkal magoljarémületes hónapokon át a román nyelvet és félőrülten hajto-gatja az igeragozást, mert jajj . . . megbukik a vizsgán és ak-kor …. azt a kicsiny darabka kenyeret is elveszik tőle és el-veszik a nyugdíjat is — és a kkor . . . ? Gorkij vagy Doszto-jevszkij tollára volna szükség leírni azt a szörnyű anyagiés lelki nyomorúságot, amiben ezek az emberek élnek. Ésmégsem lesznek öngyilkosok, mégis kevesen keresnek kö-zülük menedéket az ivásban. Réveteg lépésekkel vánszorog-nak az iskolába, tanítják betűvetésre és román nyelvre agyermekeket, imádkoznak a királyért, aki minden alattvaló-jának egyformán jó és bölcs atyja és rémülten kapják fel öfejüket minden kocsizörgésre, hátha az inspector érkezik, vagya román kolléga úr látogat át. És egy, az asztalfiókban fe-ledt régi térkép, egy régi ABC könyv, egy kopott kötetPetőfi elég, hogy a pap után a tanító is meginduljon acsendőrök között.

Ha heroizmust jelent a kisebbségi élet, úgy ezek afalusi papok és tanítók az igazi héroszok, akik elhagyatot-tan és üldözötten, sokszor a mindennapi betevő falat híjjánis, papok, tanítók, és magyarok tudnak és mernek maradni.Ők, akik így látják és élik a magyar falvak életét, tudják,hogy hol és miként lehetne és kellene segíteni. És mindenkeresztek legsúlyosabbika, ami vállaikra nehezedik, a tehetet-lenség. Az egyházi főhatóságok a városon vívják a magukharcait, ott folytatják széles síkokon politikájukat. Hozzájuknem érnek el a mélységes nyomorúságok, az irtózatos tö-rések és szörnyű pusztulások olyan leplezetlenül, olyan döb-benetes mezítelenségben, mint azt a falu papja és tanítójalátja és éli. Mennyi keserű panasz szakad fel ezeknek azembereknek ajkán. Hiszen olyan kevéssel lehetne segíteni,hiszen a semmivel is tudnak segíteni... miért olyan elha-gyatofit a magyar falu? Amikor a gazdasági szervezetek meg-kezdték munkájukat, a papok és tanítók állottak be azelső sorba. Ők lettek a szövetkezetek vezetői, ők támogatjákaz EGE munkásságát, ők igyekeznek gazdaságilag megerősí-teni a falvak népét, mert tudják, hogy a szegénység, anyomorúság, a kiszolgáltatottság szüli a bűnt, a pusztulást,

42

az erkölcstelenséget, a hitehagyást és a renegációt. Tudják,hogy ott, ahol nagyobb a bizonyosság a földiek felől, ottnagyobb a hit ereje is, mert a háladatosság teremti meg.Emberi, krisztusi és talán a legmagyarabb sors pap-nak, vagy tanítónak lenni Erdélyben. Élni a sokszor fojto-gatóan szűkre szabott és mégis mérhetetlenül széles síkúéletet, a legmegítéltebb, legkisebbségibb módon. És mégistudnak vezetni a legutolsó sorból is, mégis tudnak az élenállani dekórumok és méltóságok nélkül és mégis tudják vi-selni a felelősséget az egész népért, amelyet, mint súlyosélő keresztet vettek a vállukra, mert így parancsolta a lelki-ismeretük.

Így élnek a magyar falvak az erdélyi hegyek alján.Más és másképpen kondul meg a harang a templomokban,de az imádság, amelyet az Isten felé repít, egy és Ugyanaz:segíts meg bennünket Uram! A görbe utcákon évezredesparaszti léptekkel bandukolnak az emberek és megsüvegelika szembejövő idegent, úgy mint régen és mindenkor. A vá-rosok máza végigcsorog a falvak szűzi fehér falain és rikítvakiáltja az emberek szemébe: kisebbségek vagytok, szolgákvagytok, elítéltek vagytok! Az emberek meghajtják fejüketés mennek tovább az utakon, amelyen apáik, nagyapáik ésminden elődjük járt és amelyeken minden ivadékuk járnifog — a templom felé és a búzaföldekre, a havasba és avíz partjára. És mennek a temető felé, ahol régen behor-padt sírhantok évezredekbe vesző sora várja őket, magya-rokat, székelyeket, szászokat és románokat egyformán, ahon-nan nincsen visszatérés, ahol nincsen többség és kisebbség,és nincsen úr és szolga sem.

Szeretnek, születnek és meghalnak az erdélyi hegyekalján, mint mindenütt másutt ai világon és a lelkekben hatal-masan él a parancs: élni kell! És mert élni kell, dolgoznakés vergődnek, szervezkednek és tanulnak, győznek és el-buknak. Véghetetlen egyszerűséggel és bizonyossággal teltaz életük, amely mélyen gyökeredzik az áldott anyaföldben,amely itt mindenkit ápol és eltakar.

Aki magyar lélekkel látogatja Erdélyt, az a katasztrófákföldjén jár. Sehol ennyi pusztulás, sehol ennyi »soha többé«,

43

sehol ennyi lanyha vétek, bűnös restség és magyar átoknincsen talán, mint ott. Az erdélyi havas bérceken holdfényalatt viaskodó árnyak magyar árnyak is, amelyek egymássalvívnak késő unokáikban. Milyen szörnyű törések és pálfor-dulások színhelye húsz esztendő óta Transylvania! Mennyitestvérharc, mennyi áskálódás folyt itt két évtized alatt! Hány-szor mondott irtózatos csődöt a magyar géniusz és a szemekhányszor nem tudtak túltekinteni a magyar glóbuszon!

De aki az erdélyi magyar falu ölelését érezte, aki magais végigment a sáros és görbe utcácskákon, aki betért azapró házikókba és a tiszta szemekbe nézett, annak a lel-kében a jövő új hozsannája éled és ujjongva szeretnievilággá kiáltani, hogy nincs itt halál és nincs itt pokol! Ésaz megtudja... az erdélyi magyar falvak megtiport népé-tő! tudja meg, hogy miképpen vagyunk... miképpen lehe-tünk mi még magyarok! Az megtalálja azt a véghetetlen erőt,amely minden időkben megtartott bennünket és amely mindenidőkben meg fog tartani és amelynek egyetlen záloga éshordozója... a magyar paraszt!

Emberek járnak az utcákon és asszonyok. Küzködnek afölddel és keményen élik »karszti sorsukat«. És gyermekekjátszanak a kertek végében és őrzik a libát és az apró.bárányt, vagy szakadékok szélén a kecskét, öklömnyi le-génykék ballagnak öreges léptekkel a behemót bivaly előttés kicsiny leánykák ülnek a padkán guzsallyal barna ke-zecskéikben. És az iskolában riadtan hallgatják az idegenszót és vetik az idegen betűt. De amit úgy tanulnak ottan,hogy »Tatai nostru«, azt úgy mondják otthon, hogy... Mi-atyánk ...

MEGSZÓLALNAK A KÖVEK

,,Νοn omnis moriar”

Mint a falvak, a városok is csendesek Transylvániában.A völgyekben húzódnak meg ők is... védekezően és erő-sen. Hirtelen bukkannak fel az utas előtt a más és másarcú városok és a sínpárak enyhe kanyarulata ismét elrejtiőket a szem elől. Nincsenek messziről hívogató tornyok ésmagukat a szántóföldekbe maró elővárosok. Az erdélyi vá-rosok arca befelé fordul és a város magában, önmagáértél. Egyszerre nyújtja magát az idegennek, vagy fordul eltőle maradéktalanul. Az erdélyi városok köve történelemmévált, amely a nap hevén, vagy a lámpák fényében fehérenragyog, mint az emlékezet. Vér és könny és verejték freccsentrájuk, de a lélek, amely belőlük kisugározva új lelkekettáplál, mély és örökkévaló, mint maga Transylvania. Kimond-hatatlan harmóniában olvadnak belé a más és más arcúvárosok Erdélybe, amelynek magában is ezernyi, de mégismindég ugyanaz az arca van! És sehol ennyi szín. Annviellentét, ennyi változatosság!

Zihálva kaptat át a nemzetközi express a Királyhágón.Várad tornyai és kupolái már régen elmaradtak a szőlő-hegyek alján. Az Alföldbe táguló Körösvölgy egyre szű-

45

kül. Még egy-két perc és sötét alagutakon csattognak át akerekek. Sziklák és szakadékok között kanyarognak a sínekés a mélyben tarajos hullámokat vet a játékos folyó, amintkőről kőre táncolva siet a lapály nyugalma felé. Jobbról-balról letarolt erdők megbarnult csonkjai emlékeztetnek amúltra. De a part mentén, ma is mint valaha, hegyes tetejűházikók állanak, kémény nélkül és gyermekek és kecskékjátszanak körülöttük. A mezőkön katrincás fáták és menyecs-kék gyűjtik könnyű favillával a szénát és nevetve integetneka vonat felé. Gatyás, tüszős legények és emberek állanakmeg egy percre a munkával és némelyikük megemeli szal-mából font pántlikás kalapját.

Kopottan és némán áll Kalotaszeg kapuja: Bánffyhunyad.Hatalmas templom, néhány irdatlan épület váltja egymást apróházikókkal a kanyargó, rázós utcák szélén kaputos embe-rek keverednek a póri néppel az állomáson és tisztelettel-jesen pislogva a drága expressre várják a mocskos vegyes-vonatot.

A Gyalui-havasok enyhe nyúlványai között, falvak éspatakok mentén vágtat tovább a vonat. Az utas már aligemlékszik a sziklaszoros mélyén csobogó Körösre, a Zichy-barlang vízesésére, a meredek hegyek tövében keskeny csík-ban elnyúló Csúcsára, a Boncza kastélyra, ahol Ady Endretalán utoljára tudott örvendeni az életnek és ahol nemrégibenegy másik, idegen poéta, Goga Octavian szedegette románrímbe az Ember tragédiáját.

A Szamos ezüst szallagja mentén áll az Urbs: Kolozs-vár. Foltozott, szakadt ruhájú hordárok rohamozzák meg afényes kocsikat. Az express kalauza operett-tábornoki egyen-ruhájában bőszen lépeget közöttük. A lakk- és disznóbőrtáskáktaxiba vándorolnak, vagy a rozoga autóbuszokba, amelyeksorban állva éhesen várják az utast. Hangos tülköléssel vág-nak neki a régi Ferenc József útnak, keleties nyugalommalállanak még a sarkokon integető utasok előtt, égnek ágas-kodó rúdú vásáros szekerek között kanyarognak, átimbolyog-nak a vashídon és zökkenve állanak meg a Főtéren, a PiataUniriin. A nagytemplom előtt ma is úgy áll Mátyás szobria,mint valaha. Az utas görnyedten száll ki az autóbuszból ésmohón issza be az elébe táruló képet. A régi paloták ko-moran tekintenek reá. Nem, nem változott semmi ... a temp-

46

lom tövében szőttest és szőnyeget, varrottast és korondimázos korsót árulnak ma is, átellenben a New-York terrasz-szán ma is újságírók ég vigécek ülnek a kávé mellett, csak,. . óh Uramisten . . . suntem in Romania Mare ... Nagyromá-niában vagyunk...

A sarkon barna egyenruhás, lapossapká/ú rendőr küz-ködik a forgalommal és idegen nyelven ordítozik a lógvabefogott, mokány lovak száját rémülten rángató condrás em-berekre. Emberek hullámzanak fel s alá a járdán, nevetgél-nek és kiabálnak. Tisztek csillogtatják lakkcsizmáikat és suj-tásos, zsinóros egyenruhájukat. Rikítópirosra festett női aj-kakról hangosan csilingel az ingerlő kacagás. Behemót, pá-risi divat szerint öltözött férfiak invitálják egymást pohársörre, vagy tuicára. Diákok verődnek suttogó csoportokbaés rebbennek ismét széjjel.

A zsibongó nevetgélő tömegbe másforma emberek isvegyülnek. Más szabású a férfiak ruhája és régimódi azasszonyoké. Révedezve, vagy keményre vont szájjal vágnakkeresztül a sokaságon. Nem korzóznak. Messziről rájuk lehetismerni: magyarok. És a járdák szélén, mezítlábas, rongyok-ba burkolt gyermekek ácsorognak és kéregetnek, vagy fül-süketítő visongással árulják az újságot. Munkanélküli nap-számosgyerekek, akik hajnalra bebandukolnak a környező fal-vakból és este az országút mentén, valamelyik kilométer-kőnél számolják meg a fényes lejeket. Nem... semmi semváltozott,... csak a lélek és az emberek.

De ha az utas a szűk sikátorokon áthalad és befordula Farkas utcába, vagy megáll Mátyás szülőháza előtt, vagyvégigbandukol a Kossuth Lajos, vagy a Monostori úton, úgyérzi mégis, hogy hazaérkezett. Akkor megszólalnak a kövek,amelyek már történelemmé váltak és fehérek, mint az em-lékezet. A farkasutcai toronytalan templomi falait ma is a régicímerek díszítik és a kollégiumi udvarán ma is úgy játszanakmétát a gyermekek, mint valaha. Az unitárius kollégium ki-csorbult vakolattal mered méltósággal a Kossuth Lajos utcára(és a téren ott áll a régi Nemzeti Színház épülete, fimely'^ben most a román Opera székel, szemben az új románkatedrálissal, amelynek fehér falán hosszú repedés fut vé-gig. És áll a megyeháza is, csak a folyosókat piszok lepteel és a peckes huszár helyett, mogorva és gyanakvó portás

47

fogadják a belépőt. És állanak mind a régi boltíves házaik,a furcsán kanyargó lépcsőkkel és a vasrácsos felsőkapukkal.A ripsz és az atlasz már megkopott és fesledezik a régibútorokon, a régi képek még egy árnyalattal sötétebbeklettek és a vitrinekben egyre több a kicsorbult porcellán ésrégi címeres kristály. És ha emberek gyűlnek össze ezek-között a falak között, akkor az utas úgy érzi, hogy sohanem ment el innen és semmi sem igaz a korzón zsi-bongó idegen tömegből, az idegen felírásokból, az idegenújságokból és mindabból, ami élet és valóság odakint. Csakha a régi lakás lezárt ajtaira tekint, amelyek mögött szoba-urak tanyáznak és ha halkan elsuttogott tízlejes gondok ütikmeg a fülét. . . akkor érzi, hogy itt mégis valamilyen szörnyű-séges változás történni De erről a változásról csak a régiszobákban kiejtett halk szavak, az utcák zaja és a rikítószínek beszélnek. Ami ezeken túl van, ami örök és mara'r-dandó, az változatlan: az kő és hagyomány, emlékezet éslélek. A kövek igét hirdetnek, ami pedig nincsen beléjükvésve: non omnis moriar!

Ugyanez a kép, ugyanez a hangulat kíséri végig azutast, ha ismét gőzösre ülve tovább utazik a havasok világafelé, vagy kanyarog északnak, délnek, keletnek, nyugatnak.A szamosfalvai repülőtér mögött halkan elhajolnak a sinekés Kolozsvár eltűnik a kutató szem elől. Új városok jönndkés új falvak, hegyek, völgyek és folyók. Bizarr hegykon-turokhoz simulnak Medgyes tornyai és mint egy álmodozóleány ölelkezik a röpke síksággal Segesvár. Balázsfalva ko-moran és zárkózottan áll ősi magánosságában. A holdfényalatt vakon bámulnak a messzeségbe az orthodox teológiafeketéiő épületének ablakai, mintha semmi közük sem lenneahhoz a mai világhoz, amelyet emberek teremtettek, akikhosszú évtizedekkel ezelőtt parázsló szemekkel tekintettekki mögülük a rengetegbe vesző oláh falucskák felé, amelyeksorsteljesen küldöttek ide őket. És olykor, titokzatos éjsza-kákon a nyurga vékonypénzű papnövendékek összebújtakés egy idegen messzi országról beszélgettek a balázs-falvi falak között. Akadtak közöttük, akik már megjárták ezt

48

az országot és szorongó, de mégis repeső szívvel tértekmeg onnan. Arról a messzi országról beszéltek, amely va-lahol a Bucses égbetörő szirtjei mögött kezdődött és tunyánterpeszkedett a Duna deltája felé.

A régi gimnáziumba, amelyet valaha magyar urak emel-tek az esett hegyi nép számára, ma is bőrtüszős gyermekekjárnak a gyermekei román uraknak. De ezeknek más atekintete, mint az apáiké volt egykoron. A nevetésük végig-zeng a keskeny balázsfalvi utcákon és végigcsilingel azországon, amely mostan az övék és a méhében rejti az őjövendőjüket. Boldog ifjúság! A balázsfalvi kis gimnazistákma éppen olyan értetlenül és idegenül bámulnak kolozsváriés enyedi társaik árnyékba borult arcába, mint annak idejénazok apái az ő apáikéba. Számukra nincsenek talányok ésválasztalanul maradt miértek és széles ellenzőjű sapkáikatvígan lengetik a tovarobogó vonatok felé, amelyek beljebbviszik az idegent az országba... az ő országukba.

És így a többi erdélyi városok. Völgyeket, folyókat, síksá-gokat zárnak el és védelmeznek, nekitámaszkodnak a nagyhegyek lábának és szembenéznek az idegennel, mint min-denkor, hosszú évszázadok óta.

Méltósággal áll a Cenk tövében Brassó. Fekete templo-mának harangjai betöltik szavukkal a Barcaságot és a szé-kely hegyek koszorújáról verődnek vissza. Változatlanul állSepsiszentgyörgy és Udvarhely és a székelyek legészakibbfellegvára: Marosvásárhely, Szatmár, Nagykároly, Mármaros-sziget arca alig változott. Aradon ma sem múlott el a ti-zenhármak emléke. Csak a Bánság metropolisa, Temesvár nö-vekedett szédületes iramban az elmúlt húsz esztendő alattés Brassó, amely a Bucsecs tövében szélesre tágulva ural-kodik a Barcaság felett. Őrt áll ma| is a predeáli szoros előtt,mintha Paris környékén sohasem vették volna el a régi határt.A fekete templom és a Honterus gimnázium úr ma is aváros felett, de regáti gazdagok villákat és palotákat építet-tek, a gyárak mentén meghúzódó új erdélyi proletárvis-kók fölé. Egyebütt, mintha megállott volna az élet, hogyhelyet adjon a pusztulásnak, a csökkenésnek, a megkisebbe-

49

désnek, az elmaradásnak, a kisebbségi sorsnak, amelybenlakóikkal, együtt osztoznak a kövek.

Ha egy éjszakán, valamilyen csodálatos kéz lemosnáaz idegen színeket az erdélyi városokról, ha visszacserélnéa régi cégtáblákat és utcaneveket, ha a laktanyákban, a kor-zókon és a cukrászdákban meginti a régi katonák jelennénekmeg és a jövevény hivatalnokokat hosszú repatriáló vonatokszállítanák a magas hegyeken túlra... az élet olyan volna,mint volt immár egy emberöltővel ezelőtt és aki végighaladnaa reggeli verőfényben a régi utcákon, azt hinné, hogy mindaz,ami húsz év alatt valóság! és fellebbezhetetlen törvény volt,csupán mint lidérces álom nehezedett rá egy éjszakára,és mély, keserű barázdákat hagyva az arcon, eltűnt az elsőkakaskukorékolásra.

A túloldalról, azok oldaláról, akik most birtokon belülvannak és bizonyságot hirdetnek mások felé és, önmaguk felé,bizonyára azt mondják erre, hogy amit állítok, az újabb»magyar illúzió«, amely örök »irrealitásunkból« fakad.

Bizonyos, hogy megváltoztak az emberek, akik a városok-ban laknak, de bizonyos, hogy maguk a városok nem változ-tak meg és nem változott a köveikből áradó hagyománysem, amely Erdély hagyománya. Sokan és sokat vitatkoztakafölött, hogy van-e önálló erdélyiség, valóság-e, vagy sem, atransylvanizmus? Lelki kérdés ez, amely szinte megmagya-rázhatatlan, de létezik és hogy létezik, azt bizonyítják akövek, feleletet ad reá a táj és az utas reádöbben, hadélfelé átkel Erdély határán és ugyanabban az országbanmás világ tárul ki előtte.

„KELET PÁRISA

,,Összevissza tarkabarkánÁllnak új és régi házak.” (PETŐFI)

Ha a nemzetközi express átkapaszkodott a Kárpátokon,új és más világ nyílik meg az utas szemei előtt. A csodá-latosan szép Prahova völgye, Sinaia vadregényes uvertürjeután hívogatóan tárul az idegenek elé. A hegyek lassan el-maradnak és a sínek mentén végtelenül terül el az ilfovisíkság homokja. Lassan forog a táj, a vágtató vonat ab-laka előtt. Nyomorúságos viskók suhannak el a telefonpóznákközött és gyorsan váltják egymást a gazdagok épületeivel.Itt egy lapostetejű betonvilla, ott egy két-három szobás barokk»kastély«, furcsa tornyokkal, és árkádokkal, majd öklömnyi re-naissance palota következik, rikító színekkel bemázolva, hogya másik pillanatban helyet adjon e bizarr kaleidoszkópbanegy csőszkunyhó nagyságú gótikus »vár«-nak. A gazdagoke hétvégi építményei között némán és szégyenkezve húzód-meg a földbevájt cselédházak, trágyafalas istállók és nyo-morúságos kis paraszttanyák. »Gyárak» is tünedeznek fela homokon, amelyek lényege, úgy látszik, a vonat felé kiabálóhatalmas reklámtábla. Falut, hosszú-hosszú tízkilométereken ke-resztül, nem látni sehol. A messzeségben keshedt fajú szon-

51

dák meredeznek az égnek. Egyik a másik mellett, szűkebb-tágabb csoportokban. A táj olyan, mintha óriási tüskékkellenne teleszórva.

A Prahova völgyében az olaj az úr, és ezek a szonda-tüskék ontják az ország legnagyobb kincsét, belső életénekegyik főirányítóját, külpolitikájának döntő faktorát: a naftát.Az olaj dominál akkor is, amikor a borostás állú vidék mármessze el maradit a vonat mögött és Bukarest szélesen elnyúlóelővárosai között csattognak a kerekek. A holtvágányokon,mindenütt zsúfolva állanak a ciszternás kocsik és óriási táb-lákon hirdetik öles betűkkel a különböző cégek és részvény-társaságok az olajat és a benzint, a kátrányt és a petróleumot.Mennyivel más minden, mint Transylvániában!

Bukarest mohón terpeszkedik a síkságon. A nagyrésztbarakképületekből álló elővárosokat amerikai stílusú, egyenesutcák osztják kockákra. Rongyos emberek ténferegnek a fe-kete és feneketlen sárban, amelyben az eső és a hó levekeveredik a kiszórt szeméttel és az állati hulladékokkal.Félmeztelen, rosszul táplált gyermekek kergetőznek a sárbanés a sarki kocsmák körül asszonyok visítoznak pálinkagőzösférjeikkel. Hajnalonként megindulnak az emberek a gyárakés a »város« felé, hogy munkát keressenek, de sokan, igensokan nem találnak közülük és az elővárosok népe menthe-tetlenül hull a nyomorba, a fertőbe, a politikai szélsőségekbeés az alkohol halálos ölelésébe. A kikötők alvilága produkálcsak ilyen arcokat és alakokat, mint amilyenekbe az idegenlépten-nyomon ütközik az elővárosokban. És jaj ! ... mennyiközötte a magyar!

Az express simán gördül be az új bukaresti főpálya-udvarra. Hatalmas üvegtető borul a vonat fölé és szélesjárdák vezetnek nikkelezett korlátok között a kijárathoz. Acsarnokban valóságos kis üzletnegyed van, fényes kis helyi-ségekkel, fodrásszal, cipőtisztítóval, mosdóhelyiséggel, étte-remmel, drogériával, ruhásbolttal... keleti kényelemmel ésnyugati komforttal. A pályaudvar előtt elegáns bérautók vár-ják az utast. A legmodernebb márkák sorakoznak egymás után,angol, francia, amerikai, német, olasz kocsik. Vadonatújakés kínosan tiszták. A jólöltözött soffőr elegáns kézmozdulattal

52

tessékeli be az utast és bekapcsolja a rádiót, amely a bu-karesti adó igen kitűnő műsorát közvetíti az álmélkodó utasszórakoztatására, aki kissé szégyenkezve gondol arra, hogy»balkáni állapotokra« készült elő a román fővárosban. Nem,távolról sem! Az autó villámgyorsan és hangtalanul siklik el apályaudvar épülete elől és ekkor... bakugrásokkal lódul neki avárosnak, az irgalmatlanul rázó macskaköveken. Az utas ré-mülten kapaszkodik, hogy a fejét a mennyezetbe ne verje és... rektifikál! De aztán ismét aszfaltra érnek, tehát vissza .. .Európába. Zegzugos mellékutcákon cikázik végig a kocsi.Nem tülköl sehol. Néha hirtelen fékez és barátságosan ol-dalba bök egy-egy aluszékony járókelőt, aki köszön és mo-solyogva áll odébb. A soffőr nem káromkodik. Egészen Eu-rópa! Aztán megállanak! a hotel előtt és a soffőr kijelenti, hogya borravaló nem elég, mert négy gyermeke van és a gaz-dája rosszul fizeti. Baksist kér! Tehát mégis Balkán! A ho-tel új és »összkomfortos«. Kiderül, hogy tényleg nincsenbenne poloska. Semmi baj, csak az egyik portás képe nemegészen bizalomgerjesztő. Az ember tűnődik, hogy vájjonszigurancabesúgó-e, vagy polgáriasult betörő. De a kollégájaerdélyi magyar fiú. Valaha egyetemista volt. És erdélyi aszobainas és a takarítóasszony is.

A Calea Victoriein, amely furcsa keveréke a pesti Váciutcának és a Várnak, pezseg az élet. Középen metszi kettémajdnem teljes hosszában a fővárost. Az elején, a »réginegyedben« van a miniszterelnökség főúri palotája. Régibojár urak képei díszítik a falakat és nehéz bútorok árasz-tanak magukból méltóságteljes atmoszférát, amely idegenülhat a nyüzsgésben és kiabálásban, amely elmaradhatatlan ott,ahol románok verődnek össze nagyobb számban. Pedig nem-régiben még a pátriárka őszentsége uralkodott a palotában,aki maga fejedelmi jelenség volt, selymes, fehér szakállávalés átható, tiszta szemeivel. De a dolgok lényegén ő sem'változtatott.

Lennebb, a város szívében, kissé megkopott aranyozás-sal áll az Athene Palace, szálló. A fényes előcsarnokban or-szágos és nemzetközi előkelőségek adnak egymásnak talál-

53

kát. A külföldi delegációk, nagy üzletemberek itt szállnakmeg. Olyan, mint a pesti Ritz, a bécsi Sacher, vagy a berliniAdlon. Az ország e legelőkelőbb szállodája a nemzeti pa-rasztpárt fellegvára volt. Ha Maniu Gyula elhagyja badacsonyimagányát, itt száll meg és innen szövögeti titokzatos politikaiszálait.

Az óriási Lafayette árúház, az Athenaeum palotája, majdszemben vele a királyi palota, a Morgan telefontársaságifelhőkarcolója és vele átellenben a Capsa-cukrászda, — Bu-karest Gerbeaudja, — néhány szédítően elegáns mulatóhelya Calea Victoriei nevezetessége. A helyenként ijesztően szűk,majd ismét terekké táguló utca a Piata Victorieinél belefuta bukaresti Stefáni-útba, a híres Kiszeleff sosszéba, amelyen,mint a múlt század Pestjén, ma is divatos a kocsikorzó. Csupafény, csupa ragyogás Bukarest néhány utcája. Az előkelőCalea Victoriei couleur localját, talán legerősebben a királyipalota előtt álló, poroszos őrség adja meg. Hatalmas — Fri-dericus Rex gránátosaira emlékeztető — legények állnak őrta palota két bejáratánál és lassú lépésekkel mérik keresztbenaz utat, egyik kapuoszloptól a másikig. Lassan, ütemesenlendül minden lépésnél magasszárú fehér keztyűbe bujtatottkezük, mintha valahogy nem is tartozna hozzájuk. Aztán meg-állanak és, német mintára; szétvetett lábakkal merednek vi-gyázzba. Magasszárú, a térdet is borító lakkcsizmájuk, erősensujtásos és cicomás zubbonyuk, ezüst sisakjuk a veres róka-farkkal, éles kontraszt a közvetlenül előttük loholó hétköznapitömeggel és a mögöttük sárgálló U-alakú palotával szem-ben, amelynek üvegajtajai mögött francia harisnyás inasokjelennek meg néha, egy-egy pillanatra. Az idegen nem tudmagához térni az ellentétek kavargó benyomásai elől.

A Calea Victorieivel párhuzamosan fut a Bulevardul Bra-tianu. A hatvan-nyolcvan méter széles út teljesen germán jel-legű. Különösen, mióta a hársfákat kivágták, az e(nber egypillanatra bízvást az Unter den Lindenen képzelhetné magát.Óriási üzletházak sorakoznak egymás mellett, üvegből ésvasbetonból. Néhány renaissance szobor díszeleg az út kö-zepén. Rettenetesen ócska villamosok kanyarognak érthetet-len módon a széles úton, hol a szélén, hol a közepéncsilingelve. Gyufaskatulyákra emlékeztető rikító sárgára, vagyveresre festett autóbuszok rohangálnak zsúfoltan fel s alá

54

az autók, parasztszekerek, elmaradhatatlan konflisok és fiákkerekközött, amelyek bakján hosszú orosz kabátba bujtatott ko-csisok, a birjarok ülnek.

A Bulevard Elizabeta keresztben metszi a Calea Victo-rieit. Mozi-mozi és mulatóhely-mulatóhely mellett sorakozik.Az ezernyi bodega éjjel-nappal tömve emberrel. Isszák a köny-nyű, egyszer főzött, aromás szilvapálinkát, a tuicát és más-linát, olívabogyót esznek hozzá. Kaviáros szendvicsek, tengerihalak, különböző ciorbák és piláfok csiklandozzák az emberínyét. A bodegák közepén nagy üvegszekrényben áll a nyershús és a véres hal. Nyáron légyrajok nyüzsögnek a húskörül, de ez, úgy látszik, nem zavar senkit. A vendég tetszésszerint vágat le magának egy szelet húst, vagy halat és ezta szeme előtti nyitott tűzhelyen sütik meg nyárson, vagyroston, bőven csepegtetve rá közben az olajat. Francia salátáktömege áll a másik üvegszekrényben és előkelőbb helyekenkis »zsúrkocsin« tofja a »garçon« a vendégek között a nya-lánkságokat.

Az éjszakai élet a hihetetlenül elegáns bárokban zajlikle. Csupa csiszolt üveg, drága porcellán, az egész falat bo-rító metszett tükrök, finom bútorok szédítő pompája fogadjaa belépőt. De az igazi nagyvilági stílus ide sem tudott mégbejutni. A ragyogó lokálokban csak a legnagyobb nehézségekárán kapható cigarettában vagy italban világmárka. Nem tart-ják a közismert angol whiskiket, francia pezsgőket ésholland pálinkákat. Havanna szivart csak hírből ismernek ésaz egyetlen kapható angol cigaretta a brit soffőrök kedvence,a Chesterfield. Az előkelőséget jelentő nyugat csak széria-árukban jelentkezik Bukarestben és Romániában. A nőköntucatszámra látni ugyanazt a »legújabb párisi« kalapot, bi-zonyos utcák ugyanattól a »legdivatosabb« parfőmtől illato-sak.· Az újonnan és rendszerint hirtelen meggazdagodottak,palotát és villát építtetnek maguknak és azt berendeztetik.A lakberendező szállít mindent: bútort, képeket, szőnyeget,edényt, asztalneműt, toilettcikkeket, könyvet, írószert és le-vélpapírt és a maga ízlése szerint rendezi be a lakáist,amelyben az ember úgy érzi magát, mintha kiállításon járna.A bukaresti, vagy plojestii, crajovai vagy targul-ocnai zúg-utcából, a poloskás, piszkos sötét lakásból, az újgazdag,vagy új előkelő beköltözik valamelyik! üvegpalotába és Sina-

55

ián vagy Mamaién építtet magának villát. A »villa« legalábbtizenkét szobás, paliszander faburkolattal, öltözőkkel, vendégappartementekkel, több kocsira való garázzsal és mindenegyéb elképzelhető luxussal ellátva. A régi lakásból egyet-len meghitt darab sem költözik át az új otthonba, még ruhasem, hiszen Romániában »sikk« vadonatúj cipőben és ruhá-ban járni.

A cipő... talán ez a régi romantikus poéták által annyi-szor megénekelt női cipő tudja a legjellemzőbb történetetelmondani. Az egyik nagy erdélyi cipőgyár, az impérium·változás után, ki akarta terjeszteni üzletkörét az Ókirályságraés elsősorban Bukarestre is. Üzletet nyitott tehát a fővárosegyik legelőkelőbb helyén és rövidesen leküldte az elsőszállítmány női cipőt, A gyár igazgatósága elképedve érte-sült arról, hogy hetek alatt sem sikerült néhány pár kivételévelcipőt eladni. Kiderült, hogy a regáti hölgyek lába az évszá-zados mezítlábjárás következtében egészen más formájú, sok-kal húsosabb, mint például az erdélyieké. A gyár kénytelen,volt ismét becsomagolni az egész rakományt és visszahozniErdélybe, majd pedig új kaptafákat készítettek az ókirályság-beli hölgyek számára.

FELEMÁS VILÁG

„Megvan itten az a szép is,Hogy különvált s nem vegyesA bagaria s a kutyabőr,A paraszt és a nemes.”

(PETŐFI)

Ha az idegen a ragyogó bukaresti bulevardokról vala-melyik mellékutcába fordul be, néhány lépés után merőbenmás világ kellős közepén találja magát. Alacsony, földbe-süppedt házikók állanak egymás mellett, kimondhatatlanul pisz-kosan és elhanyagoltan. Közöttük apró »palotácskák« húzód-nak meg, elmaradhatatlan gipszszobrokkal, filagóriákkal, sze-cessziós homlokzattal, gótíves ablakokkal és barokk kapuzá-békkal, A világ valahány stílusa és stílustalansága egymáshegyére hátára van vetve ezekben a palotákban" és az embercsodálkozik afölött, hogy a lakók hol férnek el a rengeteglcifraságtól és érthetetlen cafrangtól. Ha kifelé halad valakiezeken az elképzelhetetlenül kacskaringós utcákon, nehezenvergődik át a homokbuckákon és malteres teknőkön, amelyekmind új építkezést jelentenek. Az új épületek kivétel nélkülbauhaus-stílusúak és úgy ütnek el a környezettől, minthavalamelyik gyarmati hatalom a benszülöttek városát kezdenéa maga szája íze szerint átépíteni.

A fény és ragyogás, a gazdagság és jólét jelei egyre

57

messzebb maradnak el az idegen mögött és hirtelen,minden átmenet nélkül találja magát szemben a nyomorolyan iszonyatával, a bűzzel, szennyel, ronggyal, amilyennelcsak a legszörnyűbb nyomorregényekben találkozik az ember.Túl a Dambovitán, vagy a Parcul Carolon, a Crivitán, a hatmég ma is él a véres zendülés emléke, amikor katonafegy-verek sortüze vágott rendet a felbőszült nyomorultak között,Cotroceniben, ahol a királyi kastély néz farkasszemet a nyo-morral, vagy Dudestin, ahol mindég mozgolódnak a mun-kások és Vacarestin, amely felett a hatalmas börtönépülefuralkodik, mind mind kiáltó ellentétei annak, mit az idegena Galea Viktoriein, vagy a bulevardokon tapasztalt. Az egyikoldalon mérhetetlen gazdagság, kényelem, pazarlás... a má-sikon reménytelen nyomorúság, éhség, kiszolgáltatottság, be-tegség, fertő, erkölcstelenség, bűn, elkeseredés. Más metro-polisokban is megvan ugyanez, de nem ilyen szorosan egy-más mellett, nem tőszomszédságban, alig néhány lépésreegymástól. Ember és ember között mérhetetlen és áthág-hatatlan falak emelkednek és nincsen talán a világon, Indiátkivéve, olyan hermetikusan zárt kasztrendszer, mint itt, Európae délkeleti csücskében, ahol húsz éven át »demokrácia«és liberalizmus uralkodott, hogy végül helyet adjon a »rendialkotmánynak«.

Ez az ellentét ragadja meg vasmarokkal az utast ésnem engedi el, bárhová vigyen az útja. A búzatermő Ölté-niában ma is a feudumi az úr. Sokezer holdas bojárok tartjákváltozatlan jobbágysorsban a parasztot, amelynél esettebbés szegényebb alig akad az országban. A végtelen búzamezőkközött városok viaskodnak valamilyen jövőért. De a városlakókjavarészt görögök, zsidók, vagy más idegenek. Keleties arccalállanak ezek a városok. Nagy templomaik, néhány piszkosközépületük, csenevész parkjuk körül görögös és törökösházikók állanak, az üzletek végtelen tömegével, ahová azéhbéren tartott segéd erőszakkal vonszolja be a járókelőt.Macskaköves vagy éppen kövezetlen utcákon zörögnek azökrös fogatok, emberek igyekeznek tova kosarakkal a fejü-kön és asszonyok csirkével, tojással megrakodva. Ragyogógépkocsik kívánkoznak ki az aszfaltozott országútra a várostengelytörő hepehupáiból.

A Duna sárgán hömpölyög a beláthatatlan síkságon a

58

delta felé. A Vaskapun még rohanó ár meglassul és szélesen,méltóságteljesen mossa a víz az alacsony partokat. A Dunaitten éppen úgy a sors folyója, mint Kínában a Yang-Cse-Kiang. A búza kövér szemeket ont az ármosta televénybjől,de ha a folyam megharagszik, óriási területeket önt el ésa tarajos hullámok tetején kazlak, bútorok és állati hulláktáncolnak. A vész után visszamaradt ingoványból járványokatsodor magával a szél.

Titokzatos ország a Regát. Dobrudzsa óriási területei mais műveletlenül állanak és a kétkezi nép halat fog a Dunaikiöntéseiből, hogy valamivel fűszerezhesse az örök mama-ligát: a sóbanfőtt tengeridercét. Betegségek pusztítanak kö-zöttük és borzadályos mértékben a vérbaj. A katonasághozbesorozott kisebbségi orvosokat ide küldik néhány szanitéc-cel egészségpolitikát csinálni. Az orvos végigcsutakoltatja afalu népét, tetvetleníti őket és a kutakat betemeti. De a tífusz,skorbut, malária, luesz, pellagra változatlanul szedi áldoza-tait. Itt van Thigilesti, a leprások szörnyű telepe, ahol éhez-nek a halálraítéltek és néha kitörnek a táborból, mit sémfélve a katonagolyóktól, amely csak megváltást jelent szá-mukra. Ilyenkor elcsapják a telep igazgatóját, aki ellopta azélelmezési pénzeket és másikat raknak helyébe, aki megintellopja. Á* leprások fellázadnak és kezdődik elölről az egész.

Délen örök a harc. Komitácsik látogatnak át a Bulgáriá-tól elszakított területre. Néhány fegyver dörren és vérükbenfetrengenek a román granicsárok. A veres kakas felszáll aromán telepes községek tetejére és órák alatt üszök éshamu marad a román nacionalista terjeszkedés helyén. De-marsok jönnek és mennek, bizottságok vizsgálják ki az ügyet.De megy minden tovább a maga rendes medrében. Délenmacedón módszerekkel intézgetik a »kisebbségi kérdést« ésezzel feszegetik a békediktátumokat. Vis vim repel lere!

Keleten még idegenebb minden. Besszarábia, a mindégidegen uralom alatt nyögő Besszarábia nem változott semmit.Mint az atyuska idején, ma is nyomorog a nép és rémültenrejtőzik, ha egyenruhát lát. A városok teljesen orosz jelle-gűek, hagymakupolás templomaikkal, kopott aranyozásukkal,beesett arcú muzsikjaikkal és töméntelen kaftános, pajeszeszsidajukkal, akiknek száján habzik a jiddis. Itt az orthodoxiaés a mogendovid az úr és Európát csak a német telepesek

59

jelentik, akik mint mindenütt egyebütt, itt is öntudatosanés önmaguknak élnek. A Dnyeszter balpartja mögött kimond-hatatlan messzeségben nyúlik el a minden titkok országa: aSzovjet. A folyó két partján katonák állanak és éber szemek-kel figyelik a vizet. Néhai sötét éjszakákon ladik lökődik elhalkan a parttól és remegő ajkú emberek menekülnek rajta.Ide, vagy oda. Élesen ugatnak fel a fegyverek és a víznéhány hullát sodor magával tovább. Sokszor nem veszikészre őket. Jönnek és mennek. A csekától, vagy a sziguran-cától üldözött emberek és néha titkos agitátorok. A kato-nák lőnek rájuk és a golyók kísértetiesen sípolnak az éj-szakában.

Nappal kihalt a Dnyeszter partja. Néhány halász hú-zódik le a bokrok tövébe és órákon át bámulja a vizet. Amagasban gémek úsznak szélesen körözve és mint a me-teor csap le a réti héjja az elálmélkodó ürgékre, egerekre,vagy az üregi nyúlra,

Bucuresti Nord-ról talán éppen most indult el Románia»Train bleu«-je a »Carol Rapid« Constanza felé. A sza-lonkocsikban finom urak és hölgyek várják, hogy a garçonjelentse a table d'haut-t. A kikötőken zsong az élet. Ra-gyogó klubbok terraszáról nézik elegáns párok a tenger1

holdvilágos csodáit és szerelmes szavakba próbálják ön-teni a dalát. Csiszolt poharak csendülnek és a jazz halkritmusára párok siklanak a parketten. Kőhajításnyira tőlüksötét arcú emberek hajolnak össze és a Dnyeszterentúli országról beszélnek. Az egyetemek internátusaiban diákokosonnak ajtóról ajtóra és a halott kapitány nevében osztjákelfojtott hangon a parancsot. Bratu rector a füle helyérefésüli a haját, de hosszú veres csík jelzi az állától Β nyak-szirtjéig, hogy egyszer egy ilyen halk parancsra néhány diáka fülével együtt majdnem a fejét is levágta. És a másikrector, Stefanescu-Goanga, a kolozsvári klinikán vergődötthosszú hónapokon át élet és halál között, mert a Gárdaígy akarta. Bombák robbannak és házak tetején hirtelenkicsapnak a lángok. A rendőrség fegyverraktárakra bukkan,és összeesküvőket leplez le. A kivégzett kapitány szelleme;kísért. Dübörgő rotációsok újságokat ontanak magukból ésaz emberek eltemetkeznek a lepedő nagyságú lapokba. Jobbnem beszélgetni.

60

A királyi palota előtt szétvetett lábakkal állanak az őr-szemek és feszesen tisztelegnek a palota elé gördülő minisz-teri gépkocsi előtt. Kint az országban emberek zarándokol-nak vételen utakon Maglavit felé, hogy meghallgassák Pet-reche Luput, az Istenlátó csodapásztort, aki magával az Úr-istennel beszélgetett a román nép érdekében.

MAGYAROK TEMETŐJE: REGÁT

„Viqyázzatok és Imádkozzatok!"(MÁTÉ EV.)

Erdélyben ma is szívesen mesélgetnek egy régi anek-dotát, amelyet az összeomlás előtt mondott valamelyik há-romszéki, vagy csíki atyafi. Amikor az egyesülés aktusa fé-nyes és országra szóló ünnepségek között lezajlott, a miszékelyünk elmélázva így szólt:

— Mindég es tudtam, hogy megnyerjük a háborút, dehogy egész Romániát hozzánk csattóják, meges nem hittemvóna !

Pedig a keserűen tréfálkozó székelynek valamelyes igazavolt, mert a dolog tényleg így, vagy legalább is ilyenformántörtént. A gazdaságilag, szociálisan és kulturálisan elmaradtRegát, hirtelen igyekezett meggazdagodni, kulturálódni és ci-vilizálódni. Gazdagságot kultúrában és civilizációban pedigErdély nyújtott neki. Nyugat felé lezárultak a sorompók, azország regáti szerencsefiak gyarmata lett és Transylvania arc-cal kelet felé fordult. Ontotta magából a kincseket és a munkáskezeket a Regát felé. Erdélyben csak kizsákmányolás folyt,a Regátban csak építés. Az erdélyi magyar falvak leszegé-nyedett lakói, az erdélyi magyar iparosság sűrű rajokban

62

özönlött délnek, ahol kenyér és munka akadt számára aprosperity nagy esztendeiben. A felosztott nagybirtokokon nemakadt munka, a mezőgazdasági munkásfelesleg régen el-árasztotta az erdélyi ipartelepeket és; a székely legények ésleányok megindultak Bukarestbe, Constanzába, Giurgiuba, Jas-siba, Ploiestibe, hogy szolgálók, kocsisok, pincérek, építésimunkások, gyári napszámosok és ... a szó átfogó és ször-nyű értelmében ... perditák legyenek.

Megint felhangzott a Kárpátok peremén a Rákóczi ko-rabeli vegyes magyar-román ének, amelyet a Nagyságos Fe-jedelem vitézei — magyarok és románok — együtt énekeltek,amikor a majtényi síkon letörött a zászló:

Mare-i tara Moldovene (Nagy Moldva ország)Fuss HavasalföldnekStraita are, pita n'are (Tarisznyád van, kenyered nincs)Jaj szegény lelkednek.Húsz éve vándorolnak a magyarok és székelyek Erdély-

ből Moldova és Havasalföld felé. Román kézre kerül a ducosházikó, a maradék jószág és; a maradék föld és esett szép-fejű magyarok bandukolnak lefelé a Prahova vadregényesvölgyén, végig a petróleumvidék furcsa szondái között. Alábuk alatt porzik az ilfovi síkság homokja és aztán elnyeliőket — legtöbbjüket örökre elnyeli — az éhesen tágutóváros, amelyet ők építenek a szűkös mindennapiért.

A magyarok szivárgása a mai Regát felé, a honfogla-lás óta tart. Moldovában Kr. után 830-tól kezdve soha nemiszűnt meg a magyar lakosság. Politikai üldözöttek, a törvényelől menekülők és kalandvágyók, mind délnek vették Er-délyből útjukat. 1717-ben Bercsényinek a Bukarest mellettiVacarestin táborzó serege a török-osztrák kibékülés folytánszétoszlott és a Bukarestben letelepedett református magyarvitézek alapították meg az első protestáns egyházat. 1815-ben a szászok kimarták a magyarokat az egyházból, amelyettől kezdve német evangélikus lett és a magyarok, SükeiImre lelkésszel az élen, megalakították az első reformátusegyházközséget a Regátban. Az 1800-as évek gazdasági nyo-morúsága, az 1848—49-i szabadságharc leverése, a Regát1854-től 1857-ig tartó osztrák megszállása, az 1859—61 éviemigránsmozgalom, az 1886 évi magyar-román vámháború,a székelyföldi tagosítás és az erdőtörvény, mind-mind egy-

63

egy magyar rajt lökött ki a Regátba. Ha mindez a népönmagában és utódaiban megmaradt volna magyarnak, akkorma a Regátban többmillió magyar élne... 1919 után a ma-gyarság olyan áradata indult a Regát felé, amilyenre atörténelem során nem volt példa. Sajnos statisztikai adatoknincsenek és a kínos verejtékkel összeszedett egyházi fel-jegyzések csak hozzávetőlegesek. Mégis az olteniai, mun-téniai, dobrudzsai, besszarábiai, moldvai és bukovinai ma-gyarságot egybevéve, számukat legkevesebb 200.000-re te-hetjük. Ez a Romániában élő magyarságnak 12 százalékátjelenti! Ebből a számból mintegy 65.000-et tesz ki az egy-séges tömbben élő moldvai, illetve bukovinai csángó nép,körülbelül ugyanennyire rug a dobrudzsai, munténiai és ol-teniai római katolikus magyarok száma, míg a Regátbanélő református magyarok száma az 1934-es számlálás adataiszerint körülbelül 51.000-re tehető. Néhány ezer lutheránusmagyar származott le Brassó vidékéről, míg a többi magyarvallásilag megoszlik az unitáriusok, görög katolikusok és aszektások között.

Kétszázezer pusztulásra, talán biztos nemzethalálra ítéltmagyar! Úgyszólván minden segítség, minden támogatás, min-den erkölcsi közösség, minden nemzeti és társadalmi szerve-zet nélkül! Ami összetartja őket, az az ellenük megnyilvánulógyűlölet, lekicsinylés, kigúnyolás, megvetettség. Szolgák, nyo-morultak, prostituáltak szörnyű közösségét jelenti: magyarnaklenni a regáti városokban. Olyan szörnyű infériorités ez,amelybe csak elpusztulni lehet, vagy amelyből minden áronvallás, nemzetiség és nyelv feladása árán is, menekülni...kell!

A békevilágban erős szervezetei voltak a romániai ma-gyarságnak. Egyházak, iskolák, társaskörök tartották fenn amagyar öntudatot. Dúsan segélyezett szervezetek támogattákaz elesetteket, de még így is ijesztő volt az asszimiláció.A szórványokra került magyarok menthetetlenül elpusztultaka román tengerben. Beleszédítette és belekényszerítette őketaz elhagyatottság szörnyű érzése a templom és a magyar szóhiánya, az egyéni érdek, amelynek kedvéért házasságra lép-

64

tek románokkal, a román iskola és nem utolsó sorban amisztikus, füstölős és ikonos orthodox templom nagyszakállúfanatikus papjaival és lassan a tovatűnő hit, amelyet a Regátidegen és pezsgő világa iszonyú erővel préselt ki a leikük-ből. Csak ahol tömegeiben élt akkoriban a magyarság, tu-dott megmaradni magyarnak. Közülük csak egyeseket sodortel a sors, mint száraz falevelet a szél.

Ha az idegen Bukarestbe kerül, meglepődik, hogy rneny-nyi magyar szót hall. Magyarok a hordárok az állomáson, akocsisok és taxisoffőrök, magyarok a pincérek, portások, ho-telszolgák, árusok és koldusok. Az épülő házak tövében ma-gyar munkások beszélgetnek a déli pihenő alatt és kint afőváros szörnyű perifériáin, a Grivitein és a Mahalában afenékig sáros és szennyes utcákon a kiszórt szemét, ki-éhezett macskák és kutyák között, beesett arcú, rongyokbaburkolt gyerekek csavarognak és ijesztő szomorú nyelven,félig magyarul félig románul kiáltoznak egymásnak. Ezek alegelesettebbek, a kétkezi napszámosok gyermekei, akikreaz Úristenen kívül senki sem vigyáz, akikkel senki semtörődik, senki sem törődhet. Még egy-két esztendő és alélek lassan kialszik bennük, és elfelejtik azt a néhány ma-gyar szót is, ami ritkán látott apjuktól, vagy anyjukról ragadtrájuk... és az is legtöbbet káromkodás. Menthetetlenül hul-lanak bele a legalsóbb román rétegbe, a cigányok és huli-gánok közé és a szörnyűséges mélységből nincsen kiút ésnincsen menekvés.

Beljebb a városban sok a magyar iparos és sok közötteaz önálló is. De ez a munkás, és derék réteg osztályöntudatraébredt és annak minden erejével igyekszik menekülni aszegénység és megvetettség bélyegétől és foltjától: a ma-gyarságtól. A cégtáblákon román nevek állanak rikító betűk-kel festve. Szabó Györgyből—George Sabau, Kissből—Chis,Nagyból—Naghi lesz és ha a nevet nem lehet románosí-tanni, akkor keresztnévből formálnak román nevet és ígylesz Géczi Istvánból Stefanescu Stefan. És mégis ez aziparosréteg az, amely fenntartja a magyarságot a Regát-ban. Ez az a réteg, amely még áldoz az egyházra, a pusz-tuló magyarság utolsó mentsvárára. Az ő soraikból jut pres-biterre, gondnokra és templomba járó hívőre. De a szo-ciális emelkedés a románságba torkollik és nagy a bátor-

65

sága annak, aki mégis magyar marad. Mégis sokan marad-nak azok.

Néhány ezer intellektuel magyar is él a Regátban. Mér-nök, orvos, ügyvéd, kereskedő, vállalkozó. Ezek törődneka legkevesebbet népükkel, holott vezetői és istápolói kellene,hogy legyenek. Az amerikai ütemben rohanó élet magávalragadja őket, mind gyorsan akar meggazdagodni, hogy az-után hazatérjen és a hazai rögön kezdjen új és tiszta életet.Mert az élet beszennyeződik odalent! Más az erkölcs, mása mentalitás, más a munka és más a pénzszerzés módja.Néhányan közülük nemes példával járnak elől, áldoznak ésdolgoznak, de követőjük kevés akad. Szétesett, önző, ridegtársadalom!

Így bontakozik ki az idegen előtt a regáti magyarság-képe. Döbbenetesebb, ijesztőbb és ... szégyenteljesebb be-nyomást soha semmi nem gyakorolt rám. Soha-soha nernfelejtem el annak a kálvinista papnak az arcát, akitől infor-mációt kértem a regáti magyar viszonyokra nézve. Erdély-ből utasítottak hozzá. Ö ennek a kérdésnek legjobb ismerçjede egyúttal igazi apostola és harcosa is.

— Mit akar tőlem, szerkesztő úr? Hagyjon békén, nin-Jcsen nekem érkezésem arra, hogy a magunk nyomorúságávalszórakoztassam az urakat!

Amikor a szokatlan fogadtatástól megdöbbent arcomatlátta, megenyhült egy kissé.

— Kérem annyian jártak már nálam. Eleinte azt hittemmunkát végzek és kötelességet. Elvittem őket magammal ésmegmutattam nekik mindent. Órákon át magyaráztam. Aztánlegtöbbjük néhány nagyképű és ostoba tanácsot adott ésmég annyi fáradtságot is sajnált, hogy egyetlen cikket írjonrólunk. Higyje el szerkesztő úr, mi nem vagyunk »szenzá-ció« a maguk számára! Nem törődik mivelünk az Úristenenkívül senki és odafent talán azt sem tudják, hogy a világonvagyunk...

A szikár, aszkétaarcú protestáns pap lassan tűzbe jött.Lázas szavakkal beszélt az elesett népről, amelyen nem tudsegíteni, eredendő ősi magyar bűnökről, pusztulásról és épí-

66

tésről. A feje felett kis fekete kartontáblán ezüstösen világítot-tak Máté evangélista szavai:

— Vigyázzatok és imádkozzatok!Ennek a papnak a szavaiból értettem meg, hogy miért

tudják prédikátorok az életüket feláldozni, hogy milyen mér-hetetlen ereje van a hitnek,, hogy mit jelent az a Magyar-országon alig ismert szó, hogy: szórványmisszió!

Magyar római katolikus egyházi élet nincsen a Regát-ban. Hatvan-hetvenezer regáti katolikus magyar számára csakBukarest egyetlen templomában tartanak magyar istentiszte-letet Cisar érsek meg akarja teremteni a román római ka-tolikus egyházat.

Pedig a békevilágban a katolikus volt a legerősebb ma-gyar egyház Romániában. A reformátusoknak nyolc egyház-községe és hatvan szórványa van. Az 51.000 főnyi reformá-tusság lelki gondozását 11 lelkész kellene elvégezze. De areformátusság megoszlik egész Óromániában. Sokszáz kiló-méter választja el egymástól a kis csoportokban, vagy ma-gánosan élő reformátusokat. Csak Bukarest területe 130 négy-zetkilóméter és 2600 utcája van. Bejelentőhivatala nincsenés így az eklézsia csak azokról tud, akik maguk jelentkez-nek. Az evangélikusok még gyengébb helyzetben vannak.A regáti református gyülekezetet 1921-ben az erdélyi egy-házkerülethez csatolták, megszüntették missziójellegét és egy-házközségnek nyilvánították. Ez gyakorlatilag annyit jelent,hogy a regáti egyházközségeknek sajátmagukat kell el- ésfenntartani ok, iskolákkal, templomokkal, tanítókkal és lelké-szekkel egyetemben. Azelőtt a regáti misszió közvetlenül amagyarországi református egyházközség egyetemes konventjealá tartozott és mint az ország egyetemes egyházának kül-missziója volt nyilvántartva. A konvent viselte az összes költ-ségeket és ennek az egykori gondoskodásnak köszönhető,hogy a regáti egyházközség még egyáltalán fenn tudja ma-gát tartani.

De a békeidők négy iskoláját ma már csak egyetlenegy pótolja, holott a hívők száma azóta sokszorosára emel-kedett. A kültelekről ócska gépkocsin hozták be egy időbena gyermekeket, de ezt is be kellett szüntetni, mert a nafta

67

hazájában nincsen benzinre pénz. ötezer regáti reformátusgyermek közül mindössze ötszázat sikerül magyar (?) isko-lába járatni, ahol azonban legalább az anyanyelvet megtanul-hatja. Négyezerötszáz magyar iskolásgyerek a teljes elro-mánosodás örvényébe került. Még Lajcsinak, Sanyinak, Jan-csinak hívják őket, de már nem tudnak magyarul. Egy-kétszó csendül még a lelkünkben az anyanyelvből. Az Erdélybőllevándorolt szülők gyermekei menthetetlenül elrománosodnak.Pedig csak pénz kérdése az egész. Kultúrházra, körre, egye-sületre, iskolára, segítségére.

De csak Máté evangélista szavai őrködnek felettünk!— Vigyázzatok és imádkozzatok!

GYERMEKEK A FERGETEGBEN

„S a rossz úton, mert minden ellovan,Felüti néha fejét a lovamÉs megkérdi, míg szép feje kigyúl:Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?”'

(ADY)

Azt a nemzedéket, amelyet Szekfű Gyula »utánunk kö-vetkezőknek« nevezett és amely ma már a férfikor küszö-bét átlépve, lassan deresedő halántékkal kezdi átvenni anemzet és országvezetés súlyos terhét és feladatát, csakhalvány gyermeki emlékek fűzik a béke korához. A gyer-mekkor emlékei mindig hófehérek. Derű, kacagás, gondtalan-ság az, amit a békevilág emlékezésként hagyott ennek anemzedéknek a lelkében.

Az első nagy, szörnyűségesen nagy élmény számára aháború volt. Ki nem kísért ki közülük apát, vagy bátyát,a felvirágozott vonathoz, amely harsogó zeneszó mellett gör-dült ki az állomásokról, hogy aztán rövidesen sóhajtozó ésvéres hősökkel térjen vissza oda. Hősökkel, akik üres sze-mekkel és sápadtan bámultak a semmibe, amely tele voltszámukra irtózásokkal.

A háborút ez a nemzedék az anyái könnyén, a ke-nyérjegyen, a szénszüneten, a koplaláson és síráson ke-

69

resztül ismerte meg. A többi megismerés csak mítosz voltszámára, a hősiesség mítosza, telve csodálatos kalandokkalés csodálatos cselekedetekkel. Mohón itta magába ez anemzedék a háborút és pillanatig sem· gondolt arra, hogya háború pusztulást, halált jelent és vereséget jelenthet. Csakakkor szorult össze a torkuk a háború gyermekeinek, ha azelesettek listáján futtatták végig az ujjukat — nincsen-e kö-zöttük apa, vagy testvér. Soké közötte volt. De az apa hősihalott volt és a hősi halott fiának nagy tisztelet járt ki akko-riban.

Az összeomlás ennek a nemzedéknek a sorsára volta legdöntőbb hatású. Akkor még nem tudott önálló ítéle-teket alkotni és nem volt sem1 az életről, melyet élt és avilágról, amelyben élni kényszerült, maga alkotta képe. Ezeketátvette az idősebbektől, az apáktól és tanítóktól és a fenn-álló rendet egyedül üdvösnek, rendíthetetlennek és igaznakítélte meg, mert mást el sem tudott képzelni. A nemzeti érzésta kiegyezés utáni kor fellengős és habzószájú modorában,gyermekversikéken keresztül kezdték beléoltani. A középisko-lák is óva-óvták az ifjúságot attól, hogy reális történeleim-és nemzetszemlélethez jusson. Mindezt az irrealitást fokoztaaz a nacionalizmusában és patriotizmusában túlhangos, neo-fita városi középosztály, amely frissen felvett magyarságátúton-útfélen igyekezett világgá harsogni, hazaárulónak kiált-va ki mindenkit, aki a; magyar életet egyes vonatkozásaibankritizálni, vagy éppen ostorozni merte. Így hallgattak Szé-chenyiről, így került indexre Ady Endre, így vontak hamisglóriát Kossuth feje köré, így nem értették meg Rákóczimagyarságát.

Az összeomlás mindezek következtében olyan maradéktalanpusztulást jelentett e nemzedék számára, hogy az mindenéletalaptól megfosztottnak és sarkaiból kivetettnek érezte ma-gát. Minden amiben addig hitt, tökéletesen és maradék-talanul semmivé lett. Elveszett az ország, lehullott a korona,odalett a dicsőség felbomlott a hadsereg, a rend, a tár-sadalom, az apák kezéből kihullott a vezetés, tanácstalanés úttalan volt mindenki. Kisebb-nagyobb becstelenségek, áru-lások és gyávaságok habzottak az élet felszínén és akiben

70

volt erő és erkölcsi bátorság a cselekedetre, az az összeomlásborzalmas kataklizmájában nem tudott mit cselekedni. A fe-kete és rózsaszín messzianizmus lett úrrá a lelkek felett ésmíg egyesek halálmadarakként járták ismerőseiket, hirdetvea »soha többé«-t, mások fontoskodva lopóztak házról-házraés közölték »pontos értesüléseiket« a titokban már újbólfelszerelt magyar hadseregről, amely ezen és ezen a naponés órában fog bevonulni a városba, mások Wilson szemé-lyes látogatását harangozták be, mert az elnök a helyszínenakar érvényt szerezni pontjainak, ismét mások a románokönkéntes kivonulását hirdették egyenesen »az antanttól«kapott értesüléseik alapján. És voltak, akik éltették a kom-munizmust, mint a jövő boldogító életformáját, voltak, akikörvendeztek a király menekülése felett, mások »inkább ha-lál, mint változás« jelszavát kiáltották, de végeredménybensenki sem tudta, hogy mi van, senki sem csinált semmit,de mindenki tudott valamit, amit mások csinálnak.

Közben a kiéhezett és rongyos román hadsereg meg-szállta egész Erdélyt, majd bevonult Budapestre és kifosz-totta az országot. A politikusok teljesen tehetetlenek voltak.Pestre szaladtak, vagy Szegedre, de legtöbbje meghúztamagát négy fal között. A hatalom gyakorlását mindenüttrománok vették át, katonák és kétes polgári elemek, akikijesztően gyorsan lettek románokká. De Erdély legtöbb he-lyén már régen előkészítették a hatalom átvételét, már régenki voltak osztva a szerepek és a magyarság csak akkordöbbennt rá az évek óta folyó ördögien ügyes készülődésre,amikor már minden későn volt. A bécsi, aradi és szegedieseményekről Erdélyben úgyszólván semmit sem tudtak. Me-nekülők hoztak csak egymással merőben ellenkező híreket.A káosz tökéletes volt és a régi Magyarország minden bűneés minden hiányossága ezerszeresen bosszulta meg magát.

Hogy a bekövetkezett eseményeket meg lehetett-e volnaakadályozni, azt ma — amikor még nem állanak rendelke-zésre megfelelő dokumentumok — nemi lehet megállapítani.De bizonyos, hogy ha a magyar középosztály egységesebb,öntudatosabb és a világ valamint a maga dolgai felől tájé-kozottabb lett volna, nem kellett volna akkora veszteségeketelszenvedni, mint amekkorákat a magyarság ezekben az idők-ben elszenvedett. Igaz, hogy a rohanó események egyik

71

nagy meglepetést és csalódást a másik után hozták ésrendkívüli képességekre lett volna szükség, hogy bárki ered-ménnyel kísérelje akkoriban meg a szembeszállást velük,

A helyzetet talán jellemezni fogja, ha röviden ide iktat-juk azokat a legkimagaslóbb eseményeket, amelyek Erdély-ben az összeomlástól, a trianoni szerződés aláírásáig tör-téntek. Ezekből is világosan kitűnik, hogy a »politizálás«lehetőségének ideje lejárt és csak a nagyobb erő parancsolt.A magyarság ezekben az időkben minden erőnek hijjánvolt.

1918 október 31-én Kolozsvárt is kitört a forradalom.Másnap, november 1-én megalakult az Országos MagyarNemzeti Tanács Erdélyi Bizottsága, Apáthy István elnökle-tével. A Bizottság tagjai a függetlenségi és baloldali pár-tok soraiból kerültek ki. November 22-én ugyancsak Kolozs-várt alakult meg az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács, SándorJózsef elnöklésével. December 1-én a románok Gyulafehérvártmegtartják nemzeti gyűlésüket, amelyben kimondják Erdélyegyesülését a román királysággal és meghozzák híres re-zolucióikat. Ugyanezen a napon Kolozsvárt megalakul a Szé-kely Hadosztály. December 2-án Gyulafehérváron megala-kul a Consiliul Dirigent, a Román Nemzeti Tanács, ManiufGyula elnökletével. December 7-én Apáthy Istvánt a buda-pesti kormány megbízza a keletmagyarországi főkormánybiz-tossággal, de Károlyi Mihály nem ad teljhatalmat számára.Közben a román csapatok folytatják előnyomulásukat. De-cember 22-én a magyarság nagygyűlést tart Kolozsvárt, ame-lyen a világ népeihez fordulva, önrendelkezést követel. Kétnappal később, december 24-én a román csapatok Gherescutábornok parancsnoksága alatt megszállják Kolozsvárt. De-cember 30-án a román hivatalos lapban megjelenik I. Ferdi-nánd király dekrétuma, amely a román királysághoz csatoljaErdélyt.

1918 január 8-án a szász népszervezet kibővített köz-ponti választmánya kimondja, hogy a szászok Romániáhozkívánnak tartozni. A szászok állásfoglalása villámcsapáskéntérte a magyarságot. Megindultak a tanácskozások a RománNemzeti Kormányzótanáccsal, amely Erdélyben ideiglenes kor-

72

mányjelleggel bír, de nemi sikerült eredményt elérni. Köz-ben a románok elveszik a magyar közintézményeket, bezár-ják az egyetemet és a színházat, országszerte ostromállapotés előzetes cenzúra van, rémhírek keringenek román katonákfosztogatásaikról és kegyetlenkedéseikről, kényszerbérletbe ad-lak a magyar birtokokat, kiveszik az esküt a tisztviselőktőlés kidobják az állásából azt, aki megtagadja. Augusztus 10-éna bánsági svábság óriási lelkesedéssel lezajlott gyűlésén ki-mondja, hogy Romániához kíván tartozni. November 6-ána Sachsentag, miután fordulattól már nem kellett tartania,jóváhagyja a január 8-án Medgyesen hozott határozatokat.December 9-én Vaida-Voivod Sándor miniszterelnök meg-bízásából Coanda tábornok Parisban aláírja a kisebbségi szer-ződést, de a magyarok erről csak 1920 augusztus 19-énvehetnek hivatalosan tudomást, amikor megengedik a szer-ződés magyar nyelven való ismertetését.

1920 január 1-én szabadlábra helyezik az 1919 január17-én letartóztatott Apáthy Istvánt. A király két ízben islátogatást tesz Erdélyben. Április 6-án a hadbíróság Temes-váron letárgyalja a híres levente pert, amely a túlnyomó résztkiskorú vádlottak súlyos büntetésével végződött. Közben bal-káni módszerekkel és irtózatos korrupcióval folyik a még megsem szavazott törvény alapján a földosztás. A májusi válasz-tásokon a magyarság nem vesz részt. Teljes a kiszolgálta-tottság. Június 1-én a trianoni palotában a magyar békede-legáció aláírja a békediktátumot. Erdélyben Románia az úr.

Az így, hirtelen kiragadott események talán világosanjellemzik azt a légkört, amelyben az összeomlást követő elsőkét esztendőben az erdélyi magyarság élt. A fiatal nemzedékaz idősebbekkel együtt kábultan zuhant a káoszba és vala-milyen kiutat keresett. Talán nem volt magyar ember, Erdély-ben, aki az eseményeket a maguk teljes súlyában felfogta ésvalóságukban hitt volna. Az a szellemiség, amely a ferenc-józsefi aranykorban uralta az embereket, egyszerűen képtelenvolt a valóságok felismerésére, és ami történni, azt csakszörnyű igazságtalanságként volt képes felfogni, amely nemtarthat sokáig. Az erdélyi románság öntudatos fellépése, majda szászok határozata, amelyet másfél évvel a békekötés előtt

73

hoztak és amelyet a magyarság teljes joggal hazaárulásnakminősített, ébresztette elsőízben a tragédia tudatára az em-bereket. Nemcsak a háborút vesztették el, hanem elvesz-tették az országot is és cserben hagyattak mindazok által,akik hűségére számítottak. Az embereken, a kétségbeesés ésaz elkeseredés vett erőt. Fantasztikus tervek kavarogtak alevegőben, mint »egyedüli megoldások«. A fegyveres felke-lés, forradalom szítása, a kommunizmushoz való csatlakozás,az antant befolyásolása a legképtelenebb utakon és módokon,a magyar követelések óriási méretű propagálása ... mind-mindtervek voltak, amelyek néha csak órákig éltek, de állandóizgalomban és idegfeszültségben tartották az embereket. —Mindenki hitt valamiben, mert hinnie kellett, ha a tébolyt elakarta kerülni. És mindezek tetejébe a szörnyű, önmarcangolókérdés... miért? Miért a magyarságnak kell a szörnyű kál-váriát, a szörnyű megcsonkítást elszenvednie egy háborúért,amely nem hozhatott számára gyümölcsöket, amelyet idegenmonarchikus érdekekért vívott.

A legifjabb nemzedék hihetetlenül finoman reagált. Azinternátusok diákszobáiban éppen úgy főzték a titkos ter-veket, mint a felnőttek romantikus összejövetelein. A fiatalságmérhetetlen és csorbíthatatlan önbizalmával ezek a gyermekekúgy vélték, hogy amit a felnőttek nem tudnak megtenni, aztők hajtják végre. A gyermekek keresztes hadjáratának esz-méje óriásivá nőtt a lelkükben és a mesék miszticizmusávalhittek a maguk küldetésében. Az események mély sebeketszakítottak a lelkükben, amelyek talán sohasem gyógyulnak be.

A legnagyobb szabású ilyen terv Temesváron születettmeg, amely a szomorú emlékezetű leventeperben ért véget.Néhány lelkiismeretlen fantaszta vezetésével diákgyerekek tö-mörültek titkos alakulatba, amelynek az volt a célja, hogy fegy-vert szerezve, a kívülről várt magyar támadással egyidőbenzavart keltenek a városban, vagy ha a román csapatok harcnélkül vonulnának ki, akkor őt tartják fenn a rendet a ma-gyar hadsereg bevonulásáig. Az ügy természetesen kipat-tant és a hatóságok összefogdosták a gyermekeket, akikközül a legidősebbek sem töltötték be a tizennyolcadik évü-ket. Hónapokig voltak ezek a fiúk letartóztatásban és közbena legbrutálisabban bántak velük. A főbb vezetőket napontaelverték és a bikacsök, revolveragy és puskatus állandóan

74

zuhogott a szerencsétlen gyermekemberek testén. A hadbí-róság több halálos ítéletet hozott, az elítélteket azonban ki-cserélték magyarországi román foglyokkal. De bármennyireesztelen és rosszul szervezett, mégis csak tett és hősi tettvolt az, amit ezek az ifjak végrehajtottak és a fogság szen-vedéseit olyan férfias hősiességgel viselték, hogy a románokbanis tisztelet ébredt irántuk és végül már emberségesebbenbántak velük.

A fiatalok kis universumában: az iskolában a bomlásnagy eseményei talán még leplezetlenebbül és brutálisabbande mindenesetre a lelkeket jobban átformálóan robbantak ki,mint a felnőttek világában. A béke és a háború éveiben méga legvegyesebben lakott vidéken sem igen fordult elő nem-zetiségi, vagy vallási villongás a diákok között. A helyzet azelső román betörés alkalmával változott meg. A magyarok,román társaik szemére vetették az árulást, amelyet Romániaa Monarchiával szemben elkövetett és csúfos véget jósoltaka román hadseregnek; míg a románok, hogy visszavágjanak,a nagyromán törekvéseket kezdték emlegetni, amelyek sze-rintük rövidesen meg is valósulnak. Komolyabb összetűzésreazonban sehol sem került sor, sőt amikor a román csapatokatkiverték az országból és a központi hatalmak seregei Buka-restet is elfoglalták, a magyar fiúk megelégedtek azzal, hogygúnyos megjegyzéseket tegyenek a röviddel előbb még fenhé-jázó román társaikra. De a gúnyban már több volt a sajnál-kozás a románok szégyene felett, hogy oly nevetségessé tet-ték magukat. De amikor a második román invázió megtör-tént és a román csapatok birtokukba vették Erdélyt, sőt be-vonultak Budapestre is, az addig sötét arccal félrehúzódó ro-mán diákok kerekedtek ismét felül. Sok csúf jelenet játszódottle akkoriban az erdélyi iskolák falai között, de talán a romá-nok mentségére hozható fel az a körülmény, hogy a magyar-ban nemcsak ellenséget láttak, hanem társadalmilag és anya-gilag is fölöttük állót. A »bocskoros oláh« szemével láttákaz »urat« és így többszörösen édes volt számukra a meg-alázás bosszúját gyakorolni. De röviddel a román csapatokbevonulása után a román fiúk kimaradtak az iskolákból ésaz újonnan felállított román iskolákba» iratkoztak át, ahol ele-

75

jétől fogva minden tárgyat románul tanítottak. Ezzel megnyílta szakadék a két nemzet fiai között, amelyet mind a mainapig nem sikerült betemetni és kérdés, sikerül-e valaha is.A románok kivonulása az iskolákból azonban természetesfolyamat volt és mindenki magától értetődőnek vette, éppenúgy, mint azt, hogy a konfiskált állami iskolák magyar diákjaifelekezeti iskolákba iratkoztak át. Így megszakadtak a gyer-mekbarátságok és azok megszakadása kitörölhetetlen nyomokathagy az emberi lélekben. Megszakadtak, mert a barátok éspajtások különböző nemzetek fiai voltak. Sokkal súlyosabbkövetkezményekkel járt azonban a fiatal magyar nemzedéklelki fejlődésére nézve a németség és a zsidóság magatartása.

A liberális nemzetszemlélet, amelyet ennek a nemzedék-nek a lelkébe már a gyermekkor küszöbért oltottak, a magyarnemzetiséget mindenek fölé emelte, és abban a hiszembenvolt, hogy a »másajkú magyarok« meghatározása fedi avalóságokat és tényeket. A medgyesi határozatok óriási meg-lepetést és kiábrándulást keltettek. Senki sem hitte volnavalaha is, hogy a szászság még a békeszerződések aláírása,tehát az előtt, hogy Románia de jure megalakult volna,hűségnyilatkozatot tesz az új államhatalom felé és kinyilatkoz-tatja akaratát, hogy kívánja az új impériumot. A XIX. századközepe táján és az unió, valamint a szász önkormányzat ésuniverzitás körül dúlt összeütközésekre alig emlékezett valaki,és azokról a fiatal nemzedéknek — az oktatási rendszer jó-voltából — halvány fogalma sem volt. A századfordulótólkezdve a szászoknak semmi panaszuk sem volt és teljesszabadsággal élték nemzeti életüket a magyar állam szuve-renitásának maradéktalan élvezete mellett.

Drámába illő téma megírni azt a mélységes megdöbbe-nést és felháborodást, az árulás felett érzett megvetést, mely-lyel a magyar diákok fogadták német társaikat a nagy szín-vallás után. A szászok azonban; a svábokkal együtt hangosankezdtek agitálni Magyarország és a magyarság ellen és pél-dátlan elnyomásról panaszkodtak, amiben a magyar uralomalatt volt részük. Nem kis mértékben járultak így hozzáErdély és ezzel Magyarország sorsának a beteljesedéséhez.A német diákok természetesen még apáiknál is hangosabban

76

adtak kifejezést azoknak a nézeteknek, amelyekkel otthonmegismerkedtek. Előfordult, hogy olyan német eredetű ember,aki a háború utolsó évének március idusán vezérszónok voltés kijelentette, hogy életének egyetlen szégyenfoltja, hogysváb szülőktől származik, kiállt a nagyközönség elé és bele-rúgott abba a magyarságba, amelyet az előző évben mégharsogó szavakkal a saját nemzetének ismert el.

Hasonlóképen viselkedtek a zsidók is. Igaz, hogy a ma-gyarságtól való elfordulásuk körül nagy szerepet játszottaka kommün utáni magyarországi viszonyok, de tény az is,hogy nem voltak hajlandóak elismerni, hogy a »fehér ter-rort« vörös rémuralom előzte meg, amelyben zsidók vittéka vezetőszerepet és zsidók voltak az irányítói annak a »ma-gyar« politikának, amely az ország összeomlásához vezetett.Az erdélyi zsidók tömegesen csatlakoztak a cionista mozga-lomhoz, külön nemzetiségnek vallották magukat és hosszúéveken át nyílt ellenségei voltak a »reakciós« magyaroknak.A hangulatot rontották a Romániába menekült magyarországizsidó emigránsok, akik bevették magukat a sajtóba és mind-azokba a pozíciókba, ahonnan Magyarország ellen agitálni,a magyarságot destruálni és dezavuálni lehetett. Azok a tény-leg magyar érzésű zsidók, akik akkor és részben azóta iskitartottak magyarságuk mellett, a kettős kisebbségi sors terhétcipelve, súlyos támadásoknak voltak kitéve saját fajtestvéreikrészéről is. A románok örömmel ismerték el a zsidókatkülön nemzetiségnek, hiszen ezzel a magyarság számarányátronthatták és azokat is zsidó nemzetiségűeknek minősítették,akik kitartottak magyarságuk mellett. Külön líceumokat állí-tottak fel a zsidó ifjak számára, akik ott héberül és románultanultak. Teljes volt a szakadás.

Amikor a lapok hírül hozták, hogy a magyar delegációTrianonban aláírta a békediktátumot, az erdélyi magyarságmár tudta, hogy végzetesen és iszonyatosan egyedül maradt.Apák és fiúk más és más utakon indultaik el, felfedezni eztaz országot, amelyet immár hazájuknak kellett tekintsenek,hogy útjuk egyszer később mégis találkozzék.

AZ ARÉNÁBAN

„Más országokban azt az embert aki hazájánakszolgál, egyszerűen becsületes embernek tartják;nálunk hősnek, vagy szentnek kell lennie."

(SZÉCHENYI)

A román kormány hivatalos lapja, a. Monitorul Oficial 136.Számában, 1920. szeptember 21-én, a 3702.f számú királyidekrétumot közölte, kihirdetve a trianoni békeszerződést, ame-lyet a szenátus augusztus 17-én, a képviselőház pedig au-gusztus 26-án ratifikált. A magyarság ebben a törvényho-zásban még nem volt képviselve, mert sem az 1919. november2. és 8. közötti, sem az 1920. június 3. és 7. közöltt tartottválasztásokon nem vett részt és így a választói névjegyzékeita magyarság mellőzéséve! állították össze.

A trianoni szerződés aláírása és ratifikálása után a hely-zet gyökeresen megváltozott. A Romániába került magyar-ság nem folytathatott tovább passzív rezisztenciát. A »meg-szállás« de jure megszűnt és a magyarok Nagyrománia állam-polgárai lettek, aminek következtében állampolgári és ezen-felül kisebbségi jogok illették meg őket. Meg volt tehátadva a mód arra, hogy a magyarság a jog és alkotmányeszközeivel harcoljon igazáért.

A parlamentáris és demokratikus Romániában a jogi harc

78

kilátásokkal biztatott és az a nemzedék, amely akkor vezetőjelett a magyar kisebbségnek, jogi és közjogi harcokban ne-velkedett és jogállamban élve megszokta és másképen nemis tudta elképzelni, mint, hogy az ilyen küzdelem sikerre vezet,ha azt az igazság és jogszerűség eszközeivel vívják meg,az igazságtalansággal és a jogtalansággal szemben. 3e kelltehát kapcsolódni az államéletbe és törvényes utakon kella magyarságot megillető jogokat biztosítani, — volt akkor ajelszó, amely húsz éven keresztül jelszava maradt a magyar-ságnak.

Ilyen körülmények között már 1920 december 5-én el-határozta a magyarság, hogy a politikai aktivitás terére lép,és a harc megszervezésére Kolozsvárt ötös bizottságot kül-dött ki, amelynek tagjai Grandpierre Emil, Paál Árpád, RóthHugó, a kolozsvári ügyvédi kamara utolsó magyar ügyésze,Sándor József és Zágoni István hírlapíró voltak. Az ötösbizottság munkájának eredményeképen a vezetők 1921. január9-én Kolozsvárt, a katolikus gimnázium dísztermében össze-ültek és Sándor József elnöklésével elhatározták a magyar-ság politikai megszervezését.

Igen súlyosan merült fel a kérdés, hogy melyik lenne alegalkalmasabb formája a politikai szervezetnek. Annak elle-nére, hogy a régi magyar párttagozódás szelleme még erő-sen kísértett, a vezetők felismerték annak szükségét, hogy aromániai magyarság számára olyan szervezetet; kell felépíteni,amely annak egyetemét képviseli és amelyben minden romá-niai magyar helyet foglalhat. Így merült fel rögtön a MagyarSzövetség gondolata, de a Szövetség megalakulására csakjúlius 6-án kerülhetett sor. A Szövetség elnökévé Jósika Sá-muel bárót, a magyar felsőház utolsó elnökét, titkárává pedigKós Károlyt választották. Ezt megelőzően azonban Kós Ká-roly, aki már akkor is népi és transylván politikát hirdetett,Bánffyhunyadon, hatalmas népgyűlés keretében, megalakítottaa Magyar Néppártot, amely Kecskeméthy Istvánt választottaelnökévé. A Néppárt megalakulása volt az első lépés a po-litikai aktivitás terén.

A Magyar Szövetség, a kolozsvári Unió szabadkőmívespáholy helyiségében 1921. augusztus 15-én kezdte meg mű-ködését. A románok azonban nemi jó szemmel nézték anemzeti alapon történő szervezkedést, egyrészt, mert tisztában

79

voltak azzal, hogy egy ilyen szövetség ereje lényegesen na-gyobb, mint bármely politikai párté; másrészt, mert nemakarták, hogy a »román nemzetállam» oszthatatlanságát nem-zetiségi alapon történő szervezkedések bontsák meg. Az ilyenirányú törekvéseknek főleg a magyarokkal szemben későbbis mindig útját vágták. Az első alkalmat felhasználva, Metheiskolozsvári prefektus már október 30-án felfüggesztette a Szö-vetség működését. Különböző kilincselések következtek ez-után, melyek közel egy évig tartottak, de nem vezettekeredményre. December végén ugyan a Take Jonescu kor-mány ugyan újból engedélyezte a Szövetség működését ésa hatóságok január 31-én tudomásul is vették a december28-án érkezett távirati utasítást és visszaadták a Szövetséghelyiségét és irattárát. 1922 október 28-án azonban a Bra-tianu kormány végleg betiltja a Szövetség működését.

Közben 1922. február 12-én a kolozsvári Redoute nagy-termében Ferencz József unitárius püspök elnöklésével meg-alakult a Magyar Nemzeti Párt. Február elején a kormányválasztásokat írt ki, de a benyújtott 38 magyar ajánlás közül34-et a legtörvénytelenebb kifogásokkal visszautasítottak. Amárcius elején tartott törvényhatósági választásokon ennek elle-nére sikerült hat mandátumot szerezni, amely szám a későbbi,időközi választások során gyarapodott. Április 10-én BernádyGyörgy nagy beszédet mondott a kamarában és kijelentette,hogy »a magyarság beletörődött abba, hogy örök időkreNagyromániához kell tartoznia. Ennek ellenében azonban kö-veteli a tárgyalások felvételét a magyarság vezetőivel, prob-lémáinak megoldása érdekében.«

Ebben az időben a magyarság érdekeit a Magyar Szö-vetség és két párt: a Magyar Nemzeti Párt és Magyar Nép-párt képviselte. A Magyar Szövetség' a romániai magyar ki-sebbség népi szuverenitásának volt letéteményese és csúcs-szervezete és mint ilyennek, a két párt között a kiegyenlítésszerepét kellett volna betöltenie. A Szövetség október 28-ántörtént végleges feloszlatása azonban ezt a politikai elképzeléstlehetetlenné tette és új megoldást kellett keresni. A felosz-latás napján a két párt vezetői tanácskozásra ültek össze éslétrejött közöttük a megegyezés az egyesülésre. Két hónap-

80

pal később a megegyezést végrehajtották és a kolozsváriiparosegyelet dísztermében a Néppárt és a Nemzeti Pártösszeolvadásával megalakult az Országos Magyar Párt, amelyelső elnökévé báró Jósika Sámuelt választotta. A román bom-lasztó törekvések így meghiúsultak a magyarság összetartásánés erős politikai érzékén és sikerült a nemzeti alapon tiltottszervezkedést politikai síkon megvalósítani.

Báró Jósika Sámuel azonban rövidesen — 1923 július 3-án— meghalt. Utódjául a párt Ugrón Istvánt választotta meg1924. december 14-én, aki addig helyettes elnöki minőségbenvezette a párt ügyeit. Helyettes elnök gróf Bethlen Györgylett. Ugron István azonban a csúcsai paktum felmondása miatt1926. április 1-én lemondott és a párt nagygyűlése október10-én gróf Bethlen Györgyöt választotta elnökévé, aki ezta tisztet tizenkét éven át, a párt feloszlatásáig, betöltötte.

Gróf Bethlen György elnökké választásával új korszakfiyílt meg a romániai magyarság életében. Az első esztendőkbizonytalanságai lassanként megszűntek, a magyarság tisztábajött helyzetével és erejével és megindult azon az egyenesúton, amelyen haladva minden lépés áldozatba és megpróbál-tatásba került, de amely végül" is elvezetett ahhoz a magyaregységhez és öntudathoz, amely egyre több sikerrel állja aharcot az ellenséges többségi akarattal szemben. A MagyarSzövetség, amely a nemezetközi jogrend alapján a magyarságotmegillető csúcsszervezet és ezzel a népkisebbség univerzitásalett volna, nem valósulhatott meg a románok ellenállása miatt,az Országos Magyar Párt azonban, amely de jure ugyancsak politikai párt volt, de facto betöltötte a Magyar Szövet-ség feladatait.

Az impériumváltozás után azonnal megindult rendszer-telen kisebbségüldözés rövidesen rendszerré vált és azt a ro-mánok szervezett eszközökkel folytatták. Bratianu Jonel —aki a román történelem kétségkívül egyik legzseniálisabbalakja, — kérlelhetetlenül végezte azt a munkát, amely anemzeti Nagyrománia alapjait rakta le. Az 1923. évi alkotmánylosztatlan nemzetállamnak mondotta ki Nagyromániát, és a(kisebbségi szerződés rendelkezéseit semmibe sem véve, —egyetlen szóval sem emlékezett meg arról, hogy Romániában

81

kisebbségek is élnek, akiket speciális jogok illetnek meg, holottazok lélekszáma a lakosság harminc százalékát teszi ki. Ez azalkotmány megadta a lehetőséget, hogy egyre nagyobb mér-tékben és egyre leplezetlenebből építsék fel a román nemzet-államot, hogy azután az 1938. évi alkotmány nyíltan kimondjaa román faj szupremáciáját minden téren.

Amikor a romániai magyarság három évi passzivitás utánmegkezdte a politikai küzdelmet, már óriási volt a vagyoniés szellemi állagában végzett pusztítás. A románok, minthódítók viselkedtek és a laza, korrupt közigazgatási rendszer,szuverén hatáskörrel, vidéki kiskirályokra bízta az ügyek inté-zését, akik első feladatukul a kisebbségek üldözését tűztékki maguk elé.

Hosszadalmas és talán felesleges volna e helyütt részlete-sen ismertetni ezt a kisebbségellenes hadjáratot, hiszen annakanyaga valóságos könyvtárt tesz ki és ezért talán inkább csakaz »eredmények« vizsgálatára szorítkozzunk.

A romániai magyarság rövidesen megbizonyosodott afelől,hogy a románok szemében mindazok1 a szerződések, melyekkötelességet rónak rájuk, nem jelentenek egyebet papirron-gyoknál, míg ezzel szemben szentek; és sérthetetlenek mind-azok, amelyek javukat szolgálják. A trianoni szerződés ide-vágó és a kisebbségi szerződés pontjai soha, egyetlen pilla-natra sem voltak érvényben Romániában. A magyarságnaknem engedték meg a nemzetiségi! alapon történő szervezke-dést és politikai pártba kényszerítették. A prémiumos választóirendszer, amelynek lényege az, hogy a tiszta aránylagosságszerint kijáró mandátumok felét, annak a pártnak adomái-nyozza, amely eléri az összes szavazatok számának negyvenszázalékát, — amelyet bármelyik kormányon levő párt könnyenmegszerezhetett, — a többi párt számára állandó súlyosveszteséget jelentett, de katasztrofálisan nyilvánult meg a ki-sebbségi pártoknál, amelyek kénytelenek voltak az őket szám-arányuknál fogva megillető mandátumoknál lényegesen keve-sebbel beérni. Erdélyben természetesen a magyarsággal szem-ben érvényesült ennek a választói; rendszernek minden »elő-nye« és a magyarság, egy-két esettől eltekintve, kénytelen voltállandóan az őt megillelő mandátumok töredékével beérni.

A Bratianu Jonel által összehívott alkotmányozó nemzet-gyűlés ilyen körülményék között majdnem teljesen románok-

82

ból állott és arra a nemzetiségek semmiféle befolyást nemgyakorolhattak. A kamarai választásoknál éppen úgy, mint aszenátusiaknál, vagy törvényhatóságiaknál, állandóan a leg-példátlanabb módon tombolt a terror, és a korrupció, amelya csendőrség fegyverhasználatától kezdve, az urnák ellopásánkeresztül a választási eredmény skrupulus nélküli meghamisí-tásáig tartott. Aki egyetlen ilyen választást megélt Romániá-ban az tisztában lehet azzal„ hogy miképpen lehet megcsú-folni minden demokráciát, titkosságot és parlamentarizmustés miképpen lesz a demokráciából a valóságban diktatúra,(amelyet az elvek szegreakasztása mellett többséghez jutottréteg gyakorol, minden más akarattal és érdekkel szemben.Ugyancsak rövidesen ráébredt a romániai magyarság arrais, hogy nem él jogállamban, ahol a törvény a hatalom fölöttáll. A törvények egyszerű felrúgásával, kijátszásával, vagyfrivol félremagyarázásával hajtották végre a román hatóságiközegek az összes vagyoni kisajátításokat, elbocsátásokat, el-kobzásokat és atrocitásokat. Az agrárreform célja Erdélybena magyar birtokososztály tönkretétele és a román elembirtokfoglalása volt. Ezt a célt minden eszközzel szolgálták.A magánbirtokok mellett jogellenesen kisajátították az egy-házi birtokokat, sőt a magyar telepesek kisbirtokait is. Egy-másután zárták be a magyar iskolákat és ahol más jogalapotnem találtak, ott koholt irredenta vádak alapján fojtották mega magyar oktatás lehetőségét. Máról-holnapra dobták ki »azesküt nem tett« tisztviselőket, hogy azután a megmaradtakatmásfél évtizeddel később »a román nyelv nem tudása« cí-mén tegyék kenyértelenné és földönfutóvá. Az egyesülésijog körmönfont szabályozásával az egyesületi életet teljesenmegbénították és külön hatósági és kormányengedélyhez kö-tötték az egyesületek alapszabályszerű működését is. A régigazdag erdélyi magyar egyesületek működését véglegesen,vagy legalább is hosszú időre beszüntették, vagyonukat el-vették és helyiségeikbe román egyesületeket költöztettek. Újegyesületek alakítása lehetetlen volt. A megmaradt intézmé-nyek minden anyagi erő hijján látszatéletet éltek, amelyinkább a tetszhalálhoz, mint az élet valamilyen megnyilvá-nulásához hasonlított. Az egyházak vagyonukat vesztve, isko-láiktól megfosztva, terrorizált alsópapságukkal és béklyóbavert kezű vezetőikkel a puszta létért folytatnak elkeseredett

83

küzdelmet, önvédelmi lehetőségei a magyarságnak csak apárt keretein belül voltak megadva, de a románok itt is gon-doskodtak arról, hogy azok ne vezethessenek eredményre.

Magyarország ebben az időben külpolitikailag teljesenizolálva, anyagi erejében megtörve, forradalmi rombolás utánaz országépítés mérhetetlenül súlyos feladata előtt állott. Azegyetlen, amit tehetett, az volt, hogy az utódállamokbólmenekülő magyarok számára otthont és kenyeret nyújtott,abban a mértékben, amelyben módjában állott. A szociálisproblémák óriásiakká növekedtek és különösen az értelmiségiosztály szenvedett és vesztett felmérhetetlent. Az anyaországnem léphetett fel eréllyel az idegen impériumok alatt szen-vedő magyarok érdekében. De a társadalom megmozdult.Gomba módra szaporodtak a különböző hazafias egyesületek,ajmelyek a magyar kérdés egyetlen megoldását a revízió-ban: Nagymagyarország in integrum visszaállításában láttákés hirdették. De mintha ezzel be is érték volna és α »ma-gát álomhajókon ringatni szerető Hunnia« népe ebben éscsakis ebben látva megoldást és a régi szép idők vissza-tértét ... közben nem cselekedett jóformán semmit. így amagyar revizionizmusnak ez a formája végeredményben töb-bet ártott, mint használt az utódállamokbeli magyarságnak,mert a többségi népek fokozott gyűlöletét hívta ki ellenük.

Talán ma már végleg megállapíthatjuk, hogy a régi Európateljesen megsemmisült és a népek annyit nyomnak a latbanés annyit érnek el, amennyi a saját erejük. A jogra és igazs-ságra való hivatkozás éppen úgy csődöt mondott, mint magaa jog és igazság fellegvára:a Népszövetség és a dolgo-kat az erősebb primitív, de annál hatásosabb jogán intézik.Kétségtelen, hogy a revíziós propaganda igen figyelemre-méltó eredményeket ért el a magyar tragédiának a világ köz-véleménye előtt való megismertetése terén, de hogy Ma-gyarország ismét számottevő tényező Európában és hogyterületileg megnagyobbodhatott, azaz a trianoni szerződésrevízió alá vétetett, azt nem annyira a jog és igazság győ-zelmének, mint annak köszönhetjük, hogy Magyarországnakbelsőleg sikerült megerősödnie és hatalmas barátokra tettszert és így vitte győzelemre igazságát.

84

Amikor azonban az erdélyi magyarság nekivágott gö-röngyös útjának, Magyarországgal nem törődött senki sem.A kisantant vasgyűrűje úgy látszott, biztosítani tudja azt arendet, amelyet Paris környékén agyaltak ki. A központihatalmak megsemmisülték, és Genfben a győztes hatalmakdiktáltak. A romániai magyarok tehát kívülről nem várhattaksegítséget és az országban tehetetlenek voltak a hatalommalszemben.

Akik akkor harcba indultak, minden bizonnyal tudták,hogy a harcot a siker igen gyér kilátásával kell megvívniuk.Tudták, hogy a Magyar Párt alig számottevő tényező a ro-mán törvényhozásban, ahol hangját könnyű túlharsogni. Tud-ták, hogy sem Magyarországtól, sem pedig a »nemzetekítélőszékétől« nincs mit várniok. Tudták, hogy a demokráciaés a parlamentarizmus tiszta eszközeivel kényszerülnek harc-ba egy hatalmas áldemokrácia és álparlamentarizmus ellen,amelynek hordozói minden erejükkel vesztükre törnek. Lehet,hogy hősiesség volt, amikor mégis vállalták a kisebbségi har-cot. Az erdélyiek elhárították maguktól a hősiesség nimbu-szát és azt mondották, hogy csak kötelességet teljesítettek.Lehet, hogy nem tehettek egyebet. Szükség, kényszer, pa-rancs volt cselekedni és úgy cselekedni, ahogy cselekedtek.Lehet, hogy minden gáncsoskodóval és kritikussal szembentényleg nem volt más út és nem volt más adottság, milntígy harcolni, ilyen törékeny, gyenge és kilátástalan eszkö-zökkel. Lehet, hogy nem is lett volna jó másképpen cse-lekedni.

Talán más módszerek és eszközök több eredményre ve-zettek volna. Rengeteg módszert és eszközt ajánlottak. Devájjon esetleg amit így gáton nyertek volna, nem vesztettékvolna a réven el? Lám mennyi »ha« és mennyi »volna« tor-nyosul, ha ehhez a kérdéshez nyulunk. — Bizonyos, hogy sokhibát követtek el a vezetők, lehet sok súlyos hibát. De bi-zonyos, hogy nem követtek el végzeteset. A kortárs taláncsak ennyit állapíthat meg, és az utókor fogja elfogadni,vagy elvetni ezt a megállapítást. Mert valószínűtlen, hogya magyarság bármilyen eszközökkel is megállíthatta volna anagy román nacionalista törekvéseket. Nagyrománia túlságosannagy és erős volt ahhoz, hogy megvalósítási kísérletét azerőszakon kívül bármivel megakadályozhatták volna. Ereje

85

pedig nem volt senkinek és legkevésbé volt a magyarságnak.Ezért cselekedtek úgy, ahogy cselekedni kénytelenek voltak.Talán csak az élő lelkiismeret megnyugtatásáért folytattáka harcot a parlamentben és az európai nyilvánosság, anemzetek legmagasabb fóruma: a Nemzetek Szövetsége előtt.A tényleges eredmény, a részleteredmény igen kevésvolt. De a végső eredmény jelentőségteljes, talán nyugodtanmondhatjuk: történelmi jelentőségű. Mert tegyük vizsgálat tár-gyává, hogy a Magyar Párt mit ért el másfél évtizedösküzdelme során azonkívül, hogy mégis csak tudott segíteniegyeseken és sokakon, hogy mégis csak felszárított néhánykönnyet, hogy adott egy keveset ott ahol adhatott, hogyvigasztalt, bátorított, egységei tartott, hogy hangot adott aköveteléseknek, sérelmeknek, akarásoknak, hogy hitet cse-pegtetett a kétkedők és kétségbeesettek lelkébe. Hogy úgy,ahogy, kereteket tartott fenn, amelyeket jobb, vagy rosszabbidőkben élő tartalommal lehetett megtölteni, ha minden hibaés gyengeség mellett mégis védelmezője, istápolója, legfőbbfóruma, képviselője tudott lenni a magyarságnak az a párt,amely talán sok helyen avítt formákban, régen elhervadtattitűdökkel, a kelleténél talán merevebben, elzárkózottabban,kevésbé rugalmasan és néha és néhol eltunyultan, vagy öre-gesen is működött?

A romániai magyar politikai aktivitás első ideje úgy-szólván kizáróan az önvédelemre és a helyzet megismeréséreszorítkozott. Az önvédelmi harc ez első periódusában ter-mészetesen a legkülönbözőbb kísérletek történtek arra nézve,hogy miképpen lehetne azt a leghatályosabbá tenni. Azirredentizmus állandó vádja, amely magát a pártot is érin-tette, rendkívül megnehezítette a küzdelmet. A magyarságvezetői a hűtlenség vádjának pergőtüzében álltak, amelya legféktelenebb uszításig fajult. Közben román részről igye-kezték a magyarság sorait megbontani. A pártot reakciósnak,grófinak és feudálisnak mondották, amelynek egyetlen céljaa revízió, de csak azért, hogy az urak visszakaphassák föld-jeiket. Állandóan hallatszottak szirénhangok, amelyek sze-rint, ha a magyarság másra bízza vezetését, úgy meg-szűnnek a román támadások is és a románság hajlandó »test-

86

vériesülni« a magyarokkal, a magyar paraszttal, aki éppenúgy »jobbágya és rabszolgája volt a magyar uraknak, mint»román társa«. Közben irredenta perek lavinája indult mega falvak vezetői, a papok és tanítók ellen. Az ilyen perekrendszerint egy csendőrőrmesteri feljelentésből indultak kiés évek múlva a legfelsőbb bíróságon felmentéssel végződ-tek. De sikerült általuk a falvakat megfélemlíteni és olyanólmosan nehéz légkört teremteni, amelyben mindenki vissza-riadt az egyéni kezdeményezéstől, hiszen egy ártatlan egy-házi dal eléneklése, egy feltámadásról szóló halotti beszéd,egy ócska könyv, elegendő volt ahhoz, hogy meginduljonaz eljárás kálváriája.

A párt ezekben az esztendőkben, éppen úgy, mint ké-sőbb, rendkívül éles és bátor harcot folytatott. így 1923március 17-én Sándor József felolvasta a kamarában a Ma-gyar Párt deklarációját, amely az országgyűlést nem ismerteel alkotmányozónak és törvényes jellegűnek és az alkotmánytoktrojáltnak jelentette ki. Hasonlóan éles hangon küzdött apárt a jogsérelmek tömege ellen, amelyek mindegyike ma-gyar életerek elmetszését jelentette.

A meddő harc során azonban a magyarság mind erő-sebben érezte, hogy törvényen kívül áll Romániában és tel-jesen védtelen a román törekvésekkel szemben. így tör-tént, hogy a Magyar Párt abból a megfontolásból kiindulva,hogy egy nagy román párttali együttműködés enyhíteni fogjaa magyarság ellen irányuló támadásokat, elfogadta az Averescumarsall vezetése alatt álló Néppárt ajánlatát és vele válasz-tási együttműködésre lépett. A két párt vezetői a tanács-kozás színhelyéül a csúcsai Boncza kastélyt választották, aholannak idején Ady Endre élt fiatal feleségével Boncza Ber-tuskával. A kastélyt Goga Octavian vette meg és így nála,mint az averescánus párt akkori erdélyi exponensénél tör-tént meg az első megbeszélés. Magát az egyezményt, ame-lyet később Negulescu tábornok későbbi közoktatásügyi mi-niszter lakásán írtak alá Bukarestben, erről az első találkozó-ról nevezték el csúcsai paktumnak. A paktum 1923 október23-án jött létre. A megállapodás 28 törvényhozói helyet biz-tosított a Magyar Pártnak és a magyarság számára biztosí-totta csaknem az összes jogokat — így a nemzeti színekhasználatát is, — amelyeket a gyulafehérvári rezoluciók tar-

87

talmaztak. A paktum szövegét hosszú éveken át titokban tar-tották és az csak legutóbb került nyilvánosságra. A paktumkörül súlyos személyi ellentétek merültek fel. Bernády Györgyközben az uralmon levő liberális párttal folytatott tanács-kozásokat, amelyek eredménnyel kecsegtettek, úgy, hogy Ug-rón István akkori elnök egy bizottságot küldött le Bukarestbe,amely a liberális párttal külön megállapodást kötött a kü-szöbön álló közigazgatási választásokra. Ez a megállapodásrésze lett volna a később megkötendő általános megálla-podásnak. Ugrón István elnök e választási megállapodás alá-írása előtt, 1926 február 1-én udvarias levélben felmondtaAverescu marsallnak a csúcsai paktumot és erről a csele-kedetről a paktum- magyar aláíróit csak később értesítette,A politikai prognózis szerint, ugyanis akkor ismét Bratianukormányával kellett számolni és a magyar vezetők egy részehelyesebbnek látta, ha inkább a liberálisokkal egyezik meg,mint az ellenzéken lévő Averescuékkal. A csúcsai paktumotegyébként az erdélyi románság sem látta szívesen, hiszenAverescu volt az; aki Gogán keresztül megtörte az erdélyiromán egységet és megnyitotta az országot a »regáti sze-rencsefiak« számára. A prognózis tényleg bevált és BratianuJonel megalakította kormányát. Az ősz államférfi azonbanalig egy hónapos kormányzás után, 1926 március 27-én vá-ratlanul lemondott. A király Averescu marsallt bízta megkormányalakítással, aki új választásokat írt ki. Ugrón Istvána csúcsai paktum felmondásáért vállalta a felelősséget éslemondott a pártelnöki tisztségről. A párt ügyeinek intézé-sét gróf Bethlen György vette át, aki Gogán keresztül el-érte, hogy a kormányrajutott Néppárt, Ugrón István felmon-dó levelét meg nem történtnek tekintette és továbbra isvállalta a csúcsai paktumban foglalt megállapodásokat.

Talán nem érdektelen, ha ideiktatjuk Averescu marsall-nak, az Indreptrárea című bukaresti lap hasábjain, 1936-banközzétett cikksorozatának ©gy részletét, amelyben a csúcsaipaktummal foglalkozik:

»A Duce — mondja Averescu — amikor aláírtuk azolasz-román barátsági szerződést, két megjegyzést tett. Azegyik Franciaországra, a másik Magyarországra vonatkozott.Ez a második megjegyzés, az olasz-magyar barátsági szer-ződést érintette, amit akkoriban még nem ismertem. De egy

88

évvel később magam is kötöttem barátsági szerződést azországunkbeli magyarokkal, amely szerződés csúcsai paktumnév alatt ismeretes. Ez a paktum három példányban készült.Az egyiket személyesen nyújtottam át Ferdinánd királynak.Teljesen megbízható forrásból tudom, hogy ez a paktumnagy örömöt keltett budapesti hivatalos körökben.« (GrófBethlen István akkori magyar miniszterelnök, valóban örömétfejezte ki a paktumot neki Goga kérésére bemutató GyárfásElemér előtt, de hozzátette, hogy be kell várni annak ered-ményeit.) »Szerencsétlenségemre — folytatja Averescu — apaktum nem volt tartós, mert a nálunk megszokott politikaiintrika nyomban és biztosan olyan éket vert, amely ártalmáravált az országnak.«

Averescu tehát tisztában volt a paktum külpolitikai je-lentőségével és valószínűen azzal is, hogy a román-olaszviszony kifejlődésének egyik legfőbb akadályla a paktum végrenem hajtottsága volt.

A választásokon tényleg sikerült a kikötött 28 mandátumközül 27-et megszerezni, azonban a parlamentben a cuzis-ták és a román nemzeti párt féktelen támadásokat intézteka magyarság és rajta keresztül a kormány ellen, amelyetazzal vádoltak meg, hogy az »államellenes« magyarokkalszövetkezett. Goga türelmi időt kért a magyaroktól a pak-tumban foglalt ígéretek beváltására, azonban habozó és bi-zonytalan magatartásával még jobban elmérgesítette a hely-zetet.

I. Ferdinánd király betegsége, majd az 1927 július 20-ánbekövetkezett halála teljesen új helyzetet teremtett. Ismét aliberálisok kerültek uralomra, akik nem tartották magukra nézvekötelezőnek az Averescu kormány által tett ígéreteket ésújabb könyörtelen hadjáratot indítottak a magyarok ellen. AMagyar Párt a júliusi választásokon] a németekkel kisebbségiblokkba tömörülve vett részt. A Bratianu-féle választási mód-szer azonban példátlan erővel vetette rá magát a tiszta ma-gyar területekre, úgy, hogy a magyarság végül is mindössze,nyolc mandátumot tudott szerezni, míg kettőt a választásimegállapodás értelmében át kellett, hogy engedjen a németek-nek.

Ezzel tíz esztendőre meg is szűnt a magyarság pró-bálkozása más pártok felé. A következő — 1928 decemberi

89

— választásokon, amelyet a nemzeti parasztpárti Maniu kor-mány vezetett, példátlanul tiszta eszközökkel,, a Magyar Pártönálló listával indult és sikerült is 16 képviselőt és 6 szená-tort behoznia a törvényhozásba. A Magyar Párt önálló lis-tával indult, több-kevesebb sikert érve el a következő vá-lasztásokon is, Iorga, Vaida, Dúca, Tatarescu és végül Gogakormányai alatt.

A romániai magyarság tehát aránylag rövid idő alattrájött arra, hogy senkitől sincsen mit várnia és mint a Jör-ténelem minden időszakában, úgy most is végzetesen egye-dül maradt. Politikai vitatkozások során ma is gyakran hal-lani súlyos vádakat a magyarság ellen, hogy miért nem csat-lakozott a demokratikus és a Regáttal szemben álló erdélyirománsághoz, vagy másfelől, hogy miért nem igyekezett fo-kozott mértékben közeledést találni a többi kisebbségek feléegy közös kisebbségi front kiépítése érdekében. Hiszen aza néhány választási egyezmény, amelyet a Magyar Párt aregáti pártokkal kötött, a napnál világosabban bizonyította,hogy a regátiak csak a magyar szavazatokat használják felsaját érdekeik megerősítésére és a többi marad az ígéretek-nél.

Valóban reális politika lett volna az erdélyi népek ösz-szefogása a kizsákmányoló Regattái szemben! Azonban akikezeket a vádakat hangoztatják, elfelejtik, hogy ugyanakkorazt vetik a magyarság szemére, hogy miért nem csatlakozottaz erdélyi románokhoz, az 1918 december 1-i gyulafehérvárigyűlés alkalmával. Pedig a románoknak ez a lépése, amely-nek alkalmával kimondták Erdély Egyesülését a román ki-rálysággal, csaknem két teljes évvel előzte meg a trianoniszerződés hatályba lépését. A magyarok csatlakozása nyílthazaárulás lett volna. A szászok megengedhették maguknakazt, hogy bizonyos előnyök reményében — és ismerjük elnem hiú reményében — megtagadják a közösséget azzala nemzettel és azzal az állammal, amelynek toleranciájábólhét évszázadon keresztül nemzetiségük csorbítatlan fenntar-tása mellett szabadon és gazdagon élhettek Transylvániában.A nemzeti parasztpárt pedig évekért át csak a saját primá-tusáért küzdött Erdélyben és amikor ennek a harcnak med-

90

dőségét végül felismerve élesen fordult szembe a Regát-tal, már régen nem volt ura valamennyi erdélyi románnak,hanem csak mint egy kormányzásra imposszibilis párt, fely-tathatott bár bátor, de kilátástalan harcot. így bármekkorais a magyarság tényleges rokonszenve az erdélyi románságiránt, a hozzájuk való csatlakozás, mindkét fél számára csaksúlyos tehertételt jelentett volna. A magyarságnak a kisebb-ségi lét keresztje mellett, az éles ellenzékiség és ami mégsúlyosabb a dinasztiáéi lenesség minden ódiumát is cipelniekellett volna, egy olyan ellenzékiséget, amelyet a sovén ro-mánok, erdélyi fajtestvéreik részéről is nem egyszer hazaáru-lásnak minősítettek. A nemzeti parasztpárt pedig súlyosanterheltetett volna meg a magyarság által és a felségsértésés hazaárulás vádjai mellett az irredenta támogatásának vád-ját is viselnie kellett volna. Világosan látszott ez a csúcsaipaktum érvénye alkalmával, amikor az Averescu-Goga kor-mány semmit sem valósíthatott meg abból, amit szerződésilegigért az ellene megindult hajsza következtében, sőt Gogaegy későbbi időpontban saját személyének tisztázása végettarra kényszerült, hogy kijelentse, miszerint a csúcsai paktu-mot csupán azért kötötte meg a magyarsággal, hogy pre~cedenst teremtsen arra, hogy »a magyarok kevesebbel ismegelégszenek, mint amennyi a gyulafehérvári pontokban fog-laltatik.«

A román és német pártokkal való együttműködési kísér-letek kudarca után a magyarság elhatározta, hogy a magaútján, egyedül fog haladni. Miután meggyőződött arról, hogyegyetlen román párttal sem lehet olyan együttműködésrelépnie, amely érdekeit megfelelően biztosítja a párt azzal afelhívással fordult 1935-ben a parlamenthez, hogy küldjenekki egy pártközi bizottságot, a magyarság sérelmeinek éskívánságainak megvizsgálására és hozzanak létre megegye-zést valamennyi párt, azaz a románság és a magyarságközött. A Magyar Párt felhívását azonban senki sem méltattafigyelemre. Tatarescu kormányzata tudomást sem vett a ma-gyarság panaszairól és a pártnak emberfeletti feladatokkalkellett megküzdenie. A nyomás szinte kibírhatatlan volt ésalatta a magyarság belső egysége is töredezni kezdett. A

91

román szélsőjobb az állam ellenségeinek nyilvánította a ma-gyarságot és előfordult, hogy a sajtó a magyarok kiirtásárahívta fel a román népet. Magyarnak lenni elkerülhetetlensorsot és stigmát jelentett Romániában. A párt mégis talánebben az időben erősödött meg leginkább. Kritikusai is azépítő ellenzékiség álláspontjára helyezkedtek és ügyeltek arra,hogy kritikájukkal hozzájáruljanak a párt belső regenerálódá-sához és külső egységének megőrzéséhez. A közfigyelemugyanekkor a gazdasági kérdések felé fordult és az EGEvalamint a szövetkezetek ekkor kezdték meg lendületes mun-kájukat a magyarság gazdasági megerősítése érdekében.

Tatarescu kormánya azonban 1937 decemberében a vá-lasztásokon megbukott és Goga Octavian kormányalakításamerőben új helyzetet teremtett. A talaj és garnitúra nélküliGoga-kormány a magyarokhoz fordult segítségért, aminek el-lenében jelentős ígéreteket tett. A párt hosszas habozásés többször kategorikusan kimondott »nem« után megkötötteGogával az egyezményt, amelynek ratifikálására azonban Gogahirtelen bukása miatt már nem kerülhetett sor.

Ez az új egyezmény, amely irányváltozást jelentett amagyarság évtizedes politikájában, igen élénk1 és heves vitátváltott ki Erdélyben. Különösen a zsidóság sérelmezte, hogya Magyar Párt, amelynek számos zsidó tagja volt, a szélső-ségesen Goga-Cuza kormánnyal kötött egyezményt. De nagyfelháborodással fogadta az egyezmény megkötésének hírét aromán nemzeti parasztpárt erdélyi szárnya is és abban ademokrácia és az »erdélyiség« elárulását látta.

Az egyezmény megkötését azonban nem szabad loká-lis szempontok alapján megítélni, mert annak indítékai semvoltak lokálisak. Az 1937. év végén Európaszerte új szelekkezdtek fújni és a nemzetközi politika vezérszólama isméta kiegyenlítés, igazságszolgáltatás és a megbékélés lett. Ma-gyarország nemzetközi helyzete rohamosan erősödött és el-érkezettnek látszott az idő arra, hogy meginduljanak a tár-gyalások, vagy legalább is tapogatózások a dunavölgyi hely-zet rendezésére.

Az erdélyi magyarságnak ezúttal — mint annyiszor a

92

múltban — ismét európai szerepet kellett vállalnia. Úgy abelső, mint a külső helyzet megkívánta azt, hogy az er-délyi magyarság mentesüljön az irredenta állandó vádja alólés adja tanújelét annak, hogy becsületes feltételek melletthajlandó együttműködni a románokkal. Egyébként Goga is-mételt — és aktív miniszterelnöknél szokatlan formájú — sür-getéseit igen nehéz lett volna negligálni, annál is inkább,mert a román belpolitika mindenki által érezhetően nagy-jelentőségű fordulat előtt állt és a jobboldal közeli győ-zelme kétségtelen volt. Igaz, hogy a prognózisok nem váltakbe teljes egészükben, mert Goga után nem Codreanu Vas-gárdája következett, mint ahogy az akkoriban sokak meg-győződése volt, hanem a király új alkotmányt adott és nép-szavazás útján autoratív, egypártrendszeren nyugvó államfor-mát hívott létre.

A magyarság tehát — történelmi szemmel vizsgálva akérdést — végeredményben nyert a paktummal, amelynekvégrehajtására nem kerülhetett sor és ezzel elmaradt azaz igen valószínű következmény is, hogy az ígéretek be-váltása is elmarad. — A magyarság azonban dokumen-tálta a világ közvéleménye előtt, hogy nem foglal el múl-hatatlanul ellenzéki álláspontot a románokkal szemben, azaznem feltétlenül »izgató anyaga a nemzetközi politikának« —ha jogait tiszteletben tartják és kívánságait teljesítik. A ro-mán közvélemény felé pedig igen élénken jutott kifejezésreiaz a körülmény, hogy a romániai magyarság politikailag semelhanyagolható mennyiség, sőt adott esetekben az országéletében döntő szerepet játszhat.

Ami a zsidóságot illeti, a paktum hozzájárult a ma-gyar-zsidó kérdés tisztázásához Erdélyben. Megszüntette amagyar zsidóság fikcióját és éles határvonalat húzott a bármég nagyrészt magyarul beszélő cionista zsidóság és azokközött a zsidók között, akik minden áldozatot vállalva ma-gyarok maradtak az impériumváltozás után is. A két évtizedóta ebbe az irányba fejlődő kérdés végleg tisztázódott ésa magyarság egyetemlegesen elfoglalhatta a filo- vagy anit-szemitizmus helyett az aszemitizmus, számára egyetlen egész-séges álláspontját, azzal a zsidósággal szemben, amely azimpériumváltozás pillanatában leszakadt a politikai magyarnemzet testéről és amelynek sorai az idők folyamán részben

93

belső meggyőződésből, részben opportunizmusból, részbenpedig kényszerből állandóan szaporodtak.

Ami végül az erdélyi románságot illeti, Maniu és híveimeggyőződhettek arról, hogy a romániai magyarság tényle-gesen népi kisebbség lett. A kisebbség pedig adott elnyomotthelyzetében szükségképpen engedelmeskedik bizonyos kény-szereknek és erőknek, amelyekkel nem birkózhat meg. Mi-vel a magyarságot az elmúlt két évtized alatt megfosztottákminden hatalmi attribútumától és szuverenitása gyakorlásá-nak tényleges lehetőségétől, sőt életének elemi feltételeitis állandóan háborgatják, ez utóbbiak megtartása és biztosí-tása végett kénytelen küzdeni minden erejével és mindenrendelkezésre álló eszközzel. Az ezen kívüleső célokért azerdélyi magyarságra csak akkor lehet fegyvertársként szá-mítani, ha az említett feltételek, számára teljes mértékbenbiztosítva vannak. Hogy pedig ezek nincsenek biztosítva,ahhoz az erdélyi románság is tetemesen hozzájárult, amikorhagyta, hogy a gyulafehérvári rezolúciók írott malaszttá le-gyenek.

Az 1938 februári egyezmény megkötése volt az Orszá-gos Magyar Párt utolsó nagyjelentőségű ténykedése. Goga44 napos uralom után hirtelen megbukott és az uralkodóMiron Christea pátriárka elnöklésével »a vének« kormányátnevezte ki, amelynek feladata az ország zűrzavaros állapo-tának megszüntetése, az új alkotmány kidolgozása és a Vas-gárda letörése volt.

Az első, majd a második Miron Christea kormány ki-vételes eszközökkel kormányzott, a parlamenti választásokatnem tartotta meg, a pártokat feloszlatta, illetve működésüketbeszütette, majd meghozta az új alkotmányt és ezzel meg-teremtette az autoratív Romániát, amelynek tételes törvényei-ben van biztosítva, a román; faj szupremáciája. Élesen szem-befordult a zsidósággal, kíméletlenül üldözte a Vasgárdátés annak vezetőit kivégeztette. Megalakította a Nemzeti Új-jászületés Frontját és abban helyet adott a nemzeti kisebb-ségeknek is, népközösségi szervezetek létesítését engedé-lyezve számukra gazdasági, szociális és kulturális érdekeikvédelme és művelése érdekében.

94

Új és bizonytalan idők várnak a romániai magyarságraés az új megpróbáltatások és küzdelmek során fog eldőlni,hogy vezetői az elmúlt esztendők során milyen erős funda-damentumot építettek számára, vagy hol és mennyiben kö-vettek el hibákat.

Ha ebből — a talán joggal történelminek nevezhető —szempontból vizsgáljuk az Országos Magyar Párt questióját,azaz a romániai magyar népkisebbség két évtizedes politi-kai és jogi küzdelmeinek értékét, úgy a kortárs korlátozottítéleti lehetőségei mellett is megállapíthatjuk, hogy:

1. a pártnak sikerült teljes egészükben konzerválnia aromániai magyarságnak a trianoni békediktátum és a kisebb-ségi szerződés következtében előállott összes tételes jogigé-nyeit és követeléseit;

2. semmilyen vonatkozásban a párt egyetlen jogot, vagyigényt nem adott fel;

3. sem a maga egyetemében, sem egyes képviselőinkeresztül soha okot nem adott; a többségi nemzetnek a ma-gyar népkisebbség elleni támadásra;

4. sajtóján és szervezetein keresztül állandóan napiren-den tartotta a kisebbségi élet összes problémáit és sérelmeités szükség esetén azokat a nemzetek ítélőszéke elé vitte,ahol néhány esetben pozitív eredményt is tudott elérni;

5. ténylegesen a magyar népkisebbség szuverenitásánakiletéteményese, jogainak védője, érdekeinek képviselője volt;

6. megteremtette azokat a kereteket politikai, társadal-mi, gazdasági és kulturális téren, amelyeken belül a magyar-ság minden körülmények között aktivitást volt képes kifej-teni;

7. a romániai magyar népkisebbség képviselete mellett,hordozója volt a középeurópai magyar sorsnak és képesvolt arra ,hogy mindenkor és mindenütt — sokszor sajátérdekei ellenére — egyetemes magyar szempontokat szolgál-jon;

8. hidat jelentett a múlt és a jövő között, elfojtottaa kiforratlan törekvéseket és helyet adott a konstruktív fej-lődésnek;

9. tőle telhetően igyekezett szorosabbra fűzni a szála-kat a vezetők, az ifjúság és a nép között;

10. a román nemzettel, pártokkal és kormányokkal, va-

95

lamint a többi romániai népkisebbséggel szemben, mindenkorigyekezett olyan magatartást tanúsítani — anélkül, hogy amaga, valamint népe méltóságán csorbát ejtett volna — hogylekötelezzen egyeseket s ha mai a többségi nemzet részérőlérkezett ütéseket nem is tudta kivédeni, azon volt, hogyazok legalább letompítva és nemesebb szerveket ne sebezvehulljanak a meggyötört kisebbségi nemzettestre.

Az Országos Magyar Párt vezetői minden bizonnyal sokhibát követtek el, talán sokszor nem ismerték fel a pilla-natnyi helyzetet, de nem követtek el végzetes hibát és talánévszázadok óta a párt volt az erdélyi urak első olyan Ha-talmi csoportosulása, amely eleinte talán csetelve-botolva éskissé félszegen, de később egyre határozottabban a népértigyekezett népi politikát folytatni.

A MAGUNK REVÍZIÓJA

„Tőlünk függ minden, csak akarjunk!'”

(SZÉCHENYI)

A katasztrófa kettéválasztotta az apák és fiuk útjait Nagy-romániában, hogy azok hosszas és fájdalmas kanyargások'után ismét találkozzanak. Az apák nemzedéke vállalta apolitikai és jogi harcot a megmaradt megőrzése végett ésjelszavak volt: »menteni azt, amit lehet!«

A fiúk nem hittek a politikai és jogi harc sikerében.Érezték a kérlelhetetlen nyomást és a maguk szűkreszabottéletében érezték, hogy a hatalom erősebb a jognál. A ben-nük még csak bimbózó nemzeti illúziók pusztulása, mindenillúziót megölt bennük. Romnak látták maguk körül a világotés mert fiatalok voltak, érezték a nagy parancsot, hogy aromokon kell új világot építsenek. Amit Reményik Sándorkét évtizeddel később fogalmazott meg »Romon virág« címűörökszép versében, az már, bár költőien még kifejezetle-nül, de erősen élt a romániai magyar ifjúságban akkor, ami-kor elindult, hogy megismerje az országot és megkeressebenne a maga helyét. Világnézeti próbálkozásai során nemegyszer került szembe az apákkal, de Erdélyben mégsemlehet generációs ellentétekről beszélni, mint ahogy sehol a

97

világon nem voltak szorosan vett nemzedéki ellentétek. DeNagyromániában a magyarság számára élesebben és gorom-bábban ment végbe a két világ egymásra következése, mintEurópa más tájain. A régi, letűnt világ csak az emlékezeteben, az apák lelkében és vágyaiban élt, de a valóság az,új volt, amely máról holnapra, katasztrófa következtében lé-lépett a régi helyére. A romániai magyarság más csillagzatrakerült és míg az idősebbek! visszavágytak a régi csillagokra,addig a fiúk az újakon igyekeztek berendezkedni.

Talán mindennél jobban fejezi ki az erdélyi apák ésfiúk viszonyát Fülöp József fiatal székely poéta egyik ver-sének néhány sora, amelyet az apák sírfeliratának szánt:

Bölcs egyesek azt mondják, gyáva voltmert életére, midőn ráhajoltegy új világ árnya, pontot parancsolt.Az eskü amit tett, kemény parancs volt:feledni nyelvet, múltat, nemzetet,adottnak venni minden helyzetet,vén fejjel új nyelvet, rendet tanulni.

Talán erősebb volt a múlt, talánkísértett sok-sok szenvedések éves mindent, ami eljöhet még összevéve,beláttad, hogy már másképp nem lehet.Ki élni nem tudok, meghalni nem merek— erdélyi harmincas — sírod' falánén írom most: bátor voltál, apám!

Apák és fiúk közé nem emelődtek áthághatatlan falakés nem nyíltak meg közöttük áthidalhatatlan szakadékok sem.De az élet szörnyű erővel parancsolt és a parancsot mindenkiúgy teljesítette, ahogy lehetett. Az apák nemzedéke egyletűnt világ szilárdan kialakult képével a lelkében indult ela kisebbségi élet útjain, míg a fiúk előbb új világot óhatot-tottak maguknak. Hosszú, keserves vajúdásokkal telt esztendők

98

múltak el, míg eljutottak a kisebbségi nemzetszemléletig,amíg céljaikat és akarásaikat európai és magyar horizontomtudták leszögezni. A temesvári leventepertől mérhetetlenülhosszú volt az út a marosvásárhelyi találkozóig.

Az első kérdés, amelyre a romániai magyar ifjúság választkeresett, az volt, hogy miképpen történhetett mindaz, amimegtörtént. Hogyan volt lehetséges, hogy a Monarchia da-rabokra hulljon, hogy a Romániához csatolt területeken hir-telen a románok vegyék át a vezetést minden téren. Ho-gyan lehetséges — kérdezték — hogy egy évezredes állam-alkotó nemzet szervezetei az első támadásra széthullanak,hogy sehol ne találjon senki megtartó erőt a katasztrófában,hogy minden-minden elpusztuljon és mindent alapjaiban kell-jen újraépíteni? A második kérdés az volt, hogy hogyan·kezdjék meg az építést. Erre) a két kérdésre keresett választa romániai magyar ifjúság, amikor világszemléletek, politikaieszmék, hittételek és tévtanok közt vergődve kereste a mul-tat, a jelent és a jövendőt.

Amikor az utolsó repatriáló vonat is áthaladt a trianonihatáron, az otthonmaradottak tudták, hogy a sorsuk őketmindörökre Transylvania rögeihez köti. A magyar nemzetközösségéből kiszakított Erdélyben, az erdélyi múltban ke-resték életük értelmét. Erdély kövei hagyományokat sugá-roznak ki magukból és Erdély magyarjai igyekeztek megfej-teni a kövek jelbeszédét. A lelkükben gigászivá nőtt a feje-delmek kora, a történelm lapjai bearanyozódtak, Erdély szá-mukra a szabadság és testvériség országa lett és glóriásanragyogta be az utat, amerre elindultak. Erdélyiségnek, tran-sylvanizmusnak nevezték azt, ami több volt szemléletnél,több hittételnél és politikánál, mert maga a megfoghatatlanlélek volt az, ami életük formáit diktálta.

Később széleskörű vita indult meg afölött, hogy van-evalóban önálló erdélyiség. A döntés majdnem lényegtelen.Erdélybe, az erdélyiségbe vetett hittel indult el a magyar-ság a kisebbségi élet útján és az élen az ifjúság haladt.Eleinte szépítgették a múltat, meseországgá varázsolták azegykori Transylvániát, aztán boncolni és kutatni kezdték. Hi-bákkal, betegségekkel találkoztak és keresni kezdték azok

99

okait. Észrevették, hogy a jelen pusztító kórjainak csiráiévszázadokkal előbb telepedtek meg az erdélyi magyar életfáján. Egyre tudatosabbá vált előttük, hogy az ami történt,hosszú történelmi folyamatnak egy állomása, amely felé va-kon és végzetszerűen rohant a magyarság. És ráébredtekarra, hogy minden kiszolgáltatottság, megkisebbíttettség ésgyengeség ellenére is jórészt rajtunk múlik, — minden erő-szakkal és ellenséges hatalommal szemben, — hogy hogyanforogjon tovább a történelem szekerének és ezzel az ősorsuknak a kereke.

Ma nem tudjuk, hogy egy későbbi kor történetírói mi-ként fogják mint a nemzet életét befolyásoló tényezőt ér-tékelni a transylvanizmust. De ha| a kortárs szemével ítélünk,akkor meg kell állapítsuk, hogy bármilyen volt is az illú-ziók és a realitások viszonylagos aránya a transylvanizmus-nak nevezett új magyar kisebbségi szemléletben, kiindulás-nak jó volt és fel lehetett rá építeni a nemzetkisebbségiélet későbbi megtartó formáit. Bizonyos, hogy a transylváneszme számos téren több csalódást hozott magával, minteredményt és sikert, de ezek! a csalódások és sikertelenségekértékesek voltak, mert világosan jelezték a tilalomfákat, amerrea magyar kisebbségi életet nem szabad, vagy nem lehetvezetni.

A fiatalság megszépített történetszemlélete, amely úgy-szólván kizárólag a régi középiskolai tananyag száraz ésértékelésében egyoldalú megállapításain nyugodott, a régiErdélyt, mint három nemzet boldog és békés együttélésénekországát tárta az igazságra éhezők elé, akik nagyobbrésztnem is tudták, hogy a három nemzetbe a román nincsen!beleértve. Erdélyt mint a közszabadság és a szociális kiegyen-lítettség országát állították oda, amelyben mindenki vállvetvemunkálkodik a közjóért.

Ezt a szép, de valótlan történelmi illúziót csakhamar szét-oszlatta a kérlelhetetlenül rideg jelen. A románság történelmiigazságszolgáltatást követelt magának és homlokegyenest azellenkezőjét hirdette mindannak, ami a magyar ifjúság lelké-ben valóságként élt. Az erdélyi magyar nép sorsát vizsgálva,az ifjúság rájött arra, hogy a román »leleplezések« sok min-denben nem voltak hazugak. Megtudták, hogy az erdélyieszmék nagyobbrészt csak eszmék voltak, amelyek soha nem

100

valósultak meg. De az idő és a helyzet sürgetett és az ifjúságnem ért rá történelmi vitákat folytatni, hanem úgy vette adolgokat, ahogy adva voltak és igyekezett a régi, tiszta esz-méket megvalósítani.

Az ifjúság itt nem tévedett. Erdélyben boldog és meg-elégedett élet, csak klasszikus transylván eszmék alapján le-hetséges, amely mindenkinek megadja a jogok és kötelességekegyforma státusát.

Szinte magától értetődik, hogy a transszilván ideológiamaga után vonta a területi autonómiára vonatkozó elképzelé-seket is. A magyar ifjúság e téren meglehetősen gyakraneszmei támaszt talált az erdélyi románság megnyilatkozásaiban,amelyek, ha burkoltan is, de végeredményben félreérthe-tetlenül, híven a gyulafehérvári rezoluciókhoz, »közigazgatásiés gazdasági decentralizáció« címén, alapjában véve önkor-mányzatot követeltek Erdély számára és e cél érdekében nemegyszer a románság legkiválóbb és nagytekintélyű fiai ál-lottak sorompóba. Hogy ezt a célt az erdélyi románok nemérhették el, annak okait a román politika húsz esztendőstörténetében találhatjuk meg.

Ami a szászságot illeti, az erdélyi magyar ifjúság tisz-tában volt azzal, hogy tőle e téren sincsen mit várnia, de aszászok befejezett tények esetén éppen úgy csatlakoznánakaz autonóm Erdélyhez, mint ahogy skrupulus nélkül csatla-koztak még megalakulása előtt a mai Nagyromániához.

Harc és küzdelem e téren nem (indult meg sohasem, hiszenaz az állam egységének megbontását jelentette volna, éserre a magyar kisebbség nem vállalkozhatott. De a Regátáradatával szemben magyarok és erdélyiek maradtak, amimindig különös sorsot, különös feladatot és különös hivatástjelentett.

Mint a hegyek lábához simuló falvak és a völgyeketelzáró erdélyi városok, az erdélyi magyarság is az maradt,aki volt. Az idegen színek! és szavak, az idegen szellemiségés erkölcs nem változtatta meg belső habitusát, mert elsősor-ban erdélyi tudott, mert és akart maradni.

Az erdélyi magyar ifjúság szellemisége tehát a transylvánsíkon bontakozott ki. De az ideális életszemléleten túl csak-hamar felébredt a reális szemlélet kialakításának égető vágya

101

is. A magyar múlt megismerése, az adott helyzethez valóátértékelése hosszú időt vett igénybe és sok tévedésre ésmeddő vitára adott alkalmat, öröklött társadalmi ellentétekrobbantak ki világnézeti síkokon és volt idő,, amikor a magyarifjúság is a széthullás kétségbeejtő képét mutatta. De a külsőkényszer: a kisebbségi sors, új és új harcra kényszerítetteőket és az állandó küzdelemben lassan egybe kovácsolódotta különböző vágányokon megindult életszemlélet, míg végüleljutott a kisebbségiig. A kisebbségek életszemlélete pedigmerő realitás. Kisebbségek nem ringathatják magukat illúziók-ban és csak önmaguktól van mit várniok. örök küzdelem,örök életharc, örök megpróbáltatás kisebbséginek lenni. Ésközben a közerő állandóan apad, állandó a megkisebbedés,a veszteség ... lélekben, vérben, emberben, anyagban. A ki-sebbségi nép olyan, mint az utánpótlás nélküli sereg, amelyelőtt két lehetőség áll: győzni, vagy elpusztulni.

A magyar ifjúság teljes mértékben felfogta a harc sú-lyosságát és felelősségét. Az első cselékedet, amit végre-hajtott, a rendelkezésre álló erők felmérése volt. Még a rela-tive »jobb« időkben hozzáfogott a falu megismeréséhez,mert megértette, hogy a magyar nép az egyetlen erőforrása nemzetkisebbségi élet számára. Csak román és francia tu-dományos munkákra támaszkodva végezhették ezt a munkát,de kiterjesztették addig, hogy ha hiányosan és számos vo-natkozásban pontatlanul is, végül is sikerült megcsinálniok aromániai magyarság kataszterét. Elsősorban a gazdasági erő-forrásokat mérték fel, a magyar tőke és ingatlan állagát ésgazdasági értékét. Megvizsgálták a magyar középosztály ere-jét, az új társadalmi tagozódást, a kivándorlás kérdését, he-roikus munkát indítottak a szórványok megmentése érdekébenés a szórványkérdést a romániai magyarság egyik centrálisproblémájává tették. Meghatározták a nevelésügy helyzetét,az egyházakét és a közületekét, szóval igyekeztek a lehetőlegtisztább képet kapni a maguk belső helyzetéről. Folyóira-tokban, lapokban és előadások keretében ismertették az elértkutatási eredményeket. Természetes, hogy ezeknek a kuta-tásoknak a során fellebbent a fátyol a magyar múltról isés az ifjúság súlyosan elmarasztalta ezt a múltat. Talán elégi,ha egyik erdélyi fiatal magyar — Petrovay Tibor — idevágó)gazdasági vonatkozású sorait ismertetem:

102

»1867-től kezdve — írja — minden a liberalizmus jegyé-ben történt és mi liberálisok voltunk, önmgaunk érdekeinekfeláldozása árán is. A gazdasági erők szabad érvényesülésénekjelszava sokmillió magyar kisember vagyonának megsemmisü-lését, életlehetőségének elzárását és gazdasági érdekeinekfeláldozását jelentette, egy, csak önmagának élő, a nemzetilélektől és szellemtől jobbára idegen plutokrácia javára.Magyarország fejlődése nem jelentette a magyar tömegekanyagi és szellemi előrehaladását. Ez a fejlődés csenevész,sorvadt és szociális sebektől éktelenkedő magyar mezőgaz-daságot és egy öncélú vagyont, tőkét, befolyást, közszelle-met és kormányokat kezében tartó merkantil-liberál-kapitaliz-must eredményezett. A jobbágyi sorsból még alig felemelkedettnép a maga védtelenségében és kiszolgáltatottságában to-vábbra is jobbágya maradt az új hatalomnak, az ingó tőkeerejének. A feltörő magyar kapitalizmus útját az eladósodottbirtokok, a falvakon uralkodó hitel- és árúuzsora, a kiván-dorolni kezdő magyar tömegek, az egyre növekedő magyaragrárproletariátus, az ország szélein élő nemzetiségek foko-zódó térhódítása, egy szétesett és új elemekkel felhígítottmagyar középosztály és az új pénzarisztokrácia hatalma ésmohósága jellemezték.«

Igy látta a magyar múltat az erdélyi magyar ifjúság,amelynek kisebbségbe sodort romjain kell új magyar életetteremtenie. De a jelent serro látta kevésbé realisztikusan.

Hogy él ma a transylván magyar társadalom?« — kér-dezi 1936-ban ugyanez az erdélyi fiatal magyar. — »Kopottanés leszegényedve, máról-holnapra, tervek és célok nélkül, bi-zonytalanságban önmaga sorsa felől. Társasélete egyre szűkül,nyilvános életet nem él, igényeit teljesen lecsökkentette,sors kérdéseivel szemben fásult és közönyös. Társadalmi éle-tünk elevenség, mozgás és vezetés nélküli, szellemi életünka világnézeti széttördeltség képét mutatja. Az anyagi pusztu-lással jár az erkölcsi romlás. Népünk nemzeti megbízhatóságacsökken, erkölcse romlik a ránehezedő szegénység és meg-élhetési gondok súlya alatt. Egy önerejére utalt kisebbséginemzettársadalom, amely nem tudja tagjainak a szerves kö-zösségi élet adta erőt, védelmet, támaszt, bátorságot, öntuda-tot és biztonságérzetet nyújtani, más nem is lehet.«

103

A múlt mellett tehát elmarasztaltatott a jelen is. Sötéten,de nem kétségbeesetten látták; a fiatalok Erdélyben a magyarsorsot. Nem ringatták magukat illúziókban és a kezüket si-került a népi élet ütőerére helyezni. Látták a betegségeket, abajokat, a hiányosságokat. De ugyanakkor látták azt is, hogyhol és miképen kell segíteni, melyek a formái annak a kialakí-tandó életnek, amelytől több egészséget, erőt, méltóságot,öntudatot és magyarságot várhatnak. Lám, ugyanez az erdélyifiatal magyar, aki ilyen sötét színekben festette meg a multatés a jelent, programot is tud adni:

»Az élő és írott szó minden erejével tudatosítanunkkel! népünkben azt a gondolatot« — írja, — »hogy minden^népközösségünk valamelyik tagjához tartozó ingó és ingatlanvagyon jogilag ugyan magánvagyon, de faji értelmében vévenépközösségi vagyont képez, amelynek megtartása, megőrzéseés növelése az egyeseknek nemcsak önmagukkal, hanema nemzeti közösségükkel szemben való kötelessége is. Ahogykeresztény felfogásunk szerint a nagyobb vagyonnak nagyobbterhet és több szociális kötelezettséget kell viselnie, ennek anemzeti felelősségnek is elsősorban a nagyobb vagyonokonkell nyugodnia. A nemzeti közös vagyon e tudatának nemszabad eltűnnie még akkor sem, ha kényszerítő körülményeka vagyonok, vagy vagyonrészek elidegenítését teszik szük-ségessé, mikoris ez csak a nemzeti vagyonkeretek közöttiforgalmat jelentheti.«

Milyen szörnyűségesen távoli ez a szemlélet a liberálisgazdasági elvektől. Közösség, kollektivizmus, együttműködés aszó legszorosabb és legnemesebb értelmében az, amit azifjúság követel gazdasági vonatkozásokban is, mert tisztába jött— talán éppen a maga nyomorúsága következtében, — az-zal, hogy szabad és erős nemzet csak gazdag nemzet lehet·'De ugyanez az elvi program mutatkozott már meg évekkelezelőtt a kisebbségi élet minden más vonatkozásában és sík-ján is. Súlyos pántokkal lezárt kapukat döngetett az erdélyimagyar ifjúság, de az eresztékek lassan recsegni kezdtek ésegymás után szakadtak be a kapuszárnyak.

Az első feladat az ifjúsági számára a maga egységénekmegteremtése volt és erre az ifjúság hitével és bátorságávalvállalkozott.

104

A széthullás, megmerevedés, bénultság periódusában, melya romániai magyarság életét a Tatarescu kormányzat idejénjellemezte, a román államéletben óriási feszültségek kezdtékéreztetni hatásukat. Mindenki érezte, hogy nagy változásokállanak küszöbön és mindenki tisztában volt azzal, hogy ezeka változások a magyar népkisebbség számára újabb megter-helést és megpróbáltatást fognak jelenteni. Fel kellett tehátkészülni a nagy harcra, melyet a küszöbön álló új romár*impériummal: a szélsőjobbal kell majd megvívni.

A magyar ifjúság ebben az időben döntő lépésre hatá-rozta el magát: meg kell teremteni az egységes magyar nép-kisebbségi programot! A programot a fiatalság parlamentjevolt hivatott megadni, a parlamentarizmus tiszta eszközeinekigénybevételével.

Az ifjúság e parlamentjét 1937. nyarán Marosvásárhelyrehívták egybe, Marosvásárhelyi Találkozó néven. Meghívástkapott oda minden olyan fiatal magyar, aki számot tett Romá-niában. A Találkozón lélekben ott volt az egyetemes magyarifjúság.

Három napig tartott a Találkozó. A Magyar Párt, attóltartva, hogy ott a »baloldali« elemek jutnak túlsúlyra, nemképviseltette magát és személyi okok miatt távol maradtakaz Erdélyi Fiatalok csoportjához tartozóak. Ez a körülményazonban semmit sem vont le a Találkozó és az ott hozotthatározatok értékéből. Figyelemre méltó, hogy az akkoribanrendkívül ellenséges román sajtó sent ejtett egyetlen elítélőszót sem a Találkozóval szemben, holott az ifjúság ott alegintranzingensebb magyar nemzeti álláspontot foglalta el.

A fiatalok előadásokat tartottak, amelyeket vita követett,majd az így kialakult eredményeket határozatokba foglalták.A programot talán megfelelően megvilágítja, ha e határozatoknéhány mondatát ideiktatom:

»Az erdélyi magyar népkisebbségi élet irányítása, csakisa keresztény erkölcsi és demokratikus nemzeti követelményekszerint történhetik. Népkisebbségi életünket, annak minden in-tézményét és tagját a nemzeti egység gondolata és céljahassa at. Osztály, felekezeti, nemzetiségi ellentétek életünk-ből tűnjenek el. Addig is, míg népszervezeti eszménk a Ma-gyar Szövetség megvalósulhat, jöjjön létre, egy, az erdélyimagyarságot egységesen irányító szervezet... A Vásárhelyi

105

Találkozón megjelent magyar fiatalság az erkölcsi megigazo-dásban és a szellem megnemesedésében, a nemzeti ön-tudat fokozásában és az alkotó erők becsületes összefogásábanlátja jövőnk egyedüli útját... A földművességnek és mun-kásságnak kell alkotnia az erős nemzeti testete a nevelő értel-miséggel együtt.«

A határozat végül »a nemzeti álmaiban beteljesült ésGyulafehérvárt magas szelleméhez felemelkedni tudott románnéphez és irányítóihoz« fordul, hogy teremtse meg »a tör-ténelmi egymásrautaltságban élő két nép számára a szabadtestvéri együttélés lehetőségét«.

A záróülésen az egybegyűltek véghatározatot hoztak, »Hit-vallás« címen, amelynek megtartását a találkozón egybegyűl-tek megfogadták.

A Hitvallás kifejti, hogy a három napig tartó tanácsko-zások bebizonyították, miszerint az érett magyar ifjúság át-érzi a közös sors és nemzeti felelősség gondolatát. A Hitvalláskimondja, hogy az erdélyi magyar népkisebbség irányításacsakis a keresztény erkölcsi és a demokrata nemzeti követel-mények szerint történhet. Megállapítják, hogy a nemzetnevelésegyetemes kisebbségi feladat. Ennek első tényezője a családés ezért szükséges ennek| a szerepnek a magyar családokbanvaló öntudatosítása. Az irodalom! és a sajtó kérdéseiben fontos,hogy a magyar népkisebbség érdekeit érintő kérdésekbena magyarnyelvű sajtó teljesen azonos állásponton legyen. AVásárhelyi Találkozó Hitvallása kimondja, hogy az alkotmánytés a törvényt védi, amikor tiltakozik a cenzúra alkalmazásaés fenntartása ellen. A véghatározat szerint a gazdasági élet-lehetőségek biztosítása és a munka szabadsága a legelemibbjoga minden népnek. A Hitvallás tiltakozik azok ellen a moz-galmak ellen, amelyek arra irányulnak, hogy megakadályoz-zák az országban élő népek békés összhangjának kialakulását.A munkáskérdéssel foglalkozva, kimondja a véghatározat, hogya magyar munkás és kisiparos egyenlő jogú és szükségességeeleme a magyar kisebbségnek és éppen ezért a munkás-tömegek és kisiparosok erkölcsi és kulturális nevelése és anemzeti önvédelemben való szerepének betöltése érdekébenaz ifjúság vállalja a közvetítő szerepet a (munkásság és a többitársadalmi réteg között. A Hitvallás a fentebb ismertetetthatározat alapján foglalkozik a románság és a magyarság

106

közeledésének kérdésével, majd így fejeződik be: »Ezt aHitvallást, nemkülönben a Vásárhelyi Találkozó összes hatá-rozatait a magunkénak valljuk. Mint becsületes és egy népelőtt felelős férfiakhoz illik, fogadjuk, hogy mindazok, akika találkozón résztvettünk, azokat őrhelyeinken és munkaterü-leteinken szolgáljuk és megvalósításukért küzdeni fogunk.«

A Marosvásárhelyi Találkozó lényegében kevés újat ho-zott. Mindazt, amit az egybegyűlt ifjúság ott leszögezett,azt már egyebütt és régebben éppen ilyen világosan ésnyíltan vallotta. A magyar ifjúság első elhatározása, amely-nél fogva röviddel az impériumváltozás után beiratkozott arománná lett egyetemekre, már világosan mutatták felfogá-sának alaptételét: a sors által rendelt helyen kell megállania sarat és mert Erdélyben élünk, Erdélyben kell Erdélyértélnünk!

A későbbi lelki és anyagi vergődések, egyre szorosab-ban a néphez fűzték a tanult fiatalságot, amelynek centrálijsproblémája a nép lett. A Tizenegyek első írói összefogásátólkezdve az Erdélyi Fiatalok szociológiai és szociográfiai mun-káján keresztül, a legutóbb élre került fiatalokig, majd mássíkokon a különböző diákegyesületek, egyházi közületek éskésőbb az Országos Magyar Párt ifjúsági szakosztályaiban,sőt némely jelentős posztján működő fiatalok egytől-egyigkivétel nélkül a legmélységesebb népi öntudattal voltak ésvannak áthatva és a szó legnemesebb értelmében véve népipolitikusok, akkor is, ha a politikához közvetlenül semmikapcsolatuk sincsen.

Külön könyvet igényelne ennek a részben közösségekben,részben sporadikusan kifejtett munkásságnak az ismertetése,amelyet a romániai magyar ifjúság az elmúlt két évtizedsorán végzett. Különbözőképen lehet a munkájukat értékelni,és sok vonatkozásban minden bizonnyal el is lehet marasz-talni. De mint az apák, úgy a fiúk sem követtek el végzeteshibákat és ha az apák a jogok státusát tartották fenn csorbí-tatlanul, úgy a fiúk fenntartották a magyar élniakarás és élni-tudás teljes státusát. A transylvánizmus érája mély történelmiöntudatra nevelte őket, az anyagi nyomorúság, amelynek kivé-tel nélkül valamennyien részesei, közel hozta őket a legalsóbb

107

rétegekhez és a rájuk nehezedő szörnyű nyomás rugalma-sakká és mindig harcrakészekké tette őket. A jövő, talán mára legközelebbi jövő fogja megmutatni, hogy a felelősség)első vonalában miként és milyen eredménnyel munkáikodriaknépünkért, miként sáfárkodnak a rájuk bízott magyar lelkek-kel és mennyiben tesznek eleget annak a legfelsőbb köteles-ségüknek, amely az egyetemes és örök magyarság részérőlhárul reájuk.

Az új helyzet még »cseppfolyós« állapotban van. Az1938 február 24-i alkotmány alapján csak 1939 februárjábanindulhatott meg a magyar kisebbség új megszervezése. Amagyar kisebbség csatlakozott a Nemzeti Újjászületés Front-jához, aminek fejében megkezdhette Népközösségének meg-szervezését. Ε pillanatban lázasan folyik ez a munka. A ro-mán államhatalom képviselői sok és szép dolgot ígértekezúttal is, de maga az élet egyelőre változatlanul folyiktovább, a húsz éve kiépült medrekben. A harc nem eny-hült és ha jóslásokba szabad bocsátkozni, mindkét részrődmegnyilvánuló legjobb akarat ellenére is még sokáig fogtartani. Az elmúlt két évtized minden vesztességét, fájdal-mát, sebeit nem lehet egyetlen tollvonással jóvátenni ésmeggyógyítani. Húsz esztendő elfekélyesedett gyűlölködését,hazugságait, lelkiségét nem lehet máról-holnapra megváltoz-tatni. Jóakaratot hirdetnek és békességet az emberek között.De ez csak cselekedetekben valósulhat meg. A romániaimagyarság bizakodva várja ezeket a cselekedeteket.

Bármi történjék azonban, bizonyos, hogy a magyar kisebb-ség belső ereje megnövekedett. Az »árvízi hajósok« mun-kája eredményeket hoz. A fiatalság ott dolgozik a gazda-sági szervekben, ott van a kulturális élet minden területén,egyre sokasodik számuk az alsópapságban és mindenütt együttdolgoznak, vállvetve és egységesen az idősebbekkel. Lehet-enagyobbat, lehet-e szebbet és biztatóbbat mondani húsz esz-tendő kisebbségi élet kritikájának eredményeképpen, mint-hogy a szétszórt és kába) társadalomban a nagy közös népi,és nemzeti célokért való munkálkodásban az apák és fiúkútjai összeértek?!

Mert íme összeértek!

HOGY LÁTNAK MINKET?

„Élőrül, élők közt, nincs igazságos ítélet.”(SZÉCHENYI)

Úgy vélem Erdély és a romániai magyarság problémájátsoha nem ismerhetjük fel a maga valóságában és e fel-ismerés nélkül soha nem oldhatjuk meg, ha nem vetünkkutató pillantást abba a tükörbe, amelyet a románok tárta-,elénk. Hogyan látnak ők bennünket? Ez a kérdés alapja azirántunk tanúsított magatartásuknak és miután az életben több-ször döntő a látszat, mint a valóság és a lényeg, a romái-nők is nem a valóságok, hanem annak alapján ítélkeznekfelettünk, ahogyan bennünket szemük tükrében rögzítenek.

Sokszor megdöbbentő, sokszor kacagtató és sokszor el-gondolkoztató az arc, amelyet, ha belé pillantunk, a román-ság tükrében látunk. Naiv és kezdetleges hamisítások ke-verednek össze mélységes realitásokkal, egyes vonásokat aszívből fakadó rokonszenv, másokat a feneketlen gyűlöletvetett oda és mindez összekuszálódik az alapvető bizony-talanságba, amely valamelyes csökkentértékűségből, régi re-miniszcenciákból és a jelenlegi helyzet nem ismeréséből fa-kad. A kontúrok szétfolyóak és az adott helyzet szabja meg

109

mindenkor, hogy a románság szemléletének reflektorfényelelki arcunk melyik pontját világítja meg.

Talán döntően és örökérvényűen ki lehet mondani, hogyaz erdélyi román nép nemi gyűlöli a magyart és az erdélyiromán intellektuel megbecsüli, bár látja és elítéli mindenhibáját. Az évszázados együttélés folyamán az erdélyi romá-nok közelebb kerültek hozzánk, mint mi őhozzájuk. A job-bágy jobban ismeri urát, mint ő amazt és a későbbi jdők'nemzetiségi harcaiban a gyengébb félnek — a románnak— jobban meg kellett ismernie ellenfelét, mint annak őt,— a eredményesen akart küzdeni» Ha a múlt század írásaitolvassuk, megdöbbentő, hogy milyen ijesztően keveset tud-tunk »románajkú hű magyarjainkról« és mennyire tisztábanvoltak azok a mi értékeinkkel és gyengeségeinkkel, önteltmagabiztossággal éltünk akkoriban és ha valaki közülünkintő szót emelt, azt kikacagták. A magyar földesurak Wesse-lényi száz év előtti intő szózata ellenére gondtalanul fogad-ták fel a román cselédeket és adták el a földet |a románparasztnak, aki az Albinétól vett fel kölcsönt. Derűsen mű-ködött a közigazgatásunk szervezete és liberálisok voltunka végletekig, mert »a magyar szabadságszerető, vendégsze-rető és úr!« Csak önmagunkkal szemben nem voltunk libe-rálisok. Csak a mi értelmiségi osztályunk élt évtizedekenkeresztül rózsaszínű ködben, csak a mi parasztságunk szo-rult ki a román királyságba, Amerikába és szóródott széta világ minden tája felé, amikor a román egyre sűrűsödőrajokban kapaszkodott meg az erdélyi földön. A mi politi-kusaink közjogi vitákat folytattak, — kétségkívül szükség volterre is, — míg' a románok népükért küzdöttek s egy évtizeddela háború előtt már csak Bukarest előzetes hozzájárulásával éstudtával cselekedtek. A falvakon hosszúhajú pópák vonszoltákaz elhagyott magyar lelkeket a román templomok misztikushomályába és a magyarok bocskorban, burgyikban és kat-rincában jöttek ki onnan. »Egyleti« úton akartak gátat vetnia döbbenetes mérvű elnemzetlenítésnek és Kossuth azt írta,hogy »ezekből a magyarokból kiveszett a nemzeti öntudat«.Magyarosítani akartunk iskolapolitikánkon keresztül és nemadtunk iskolát a magyaroknak, hogy magyarok maradhassa-nak. Hunyadban, a Mezőségen tízezrével románosodtak ela háborút megelőző ötven év alatt a magyarok. Lépésről-

110

lépésre haladt előre a román; politika, amelyet a dákóroma-nizmus eszméje fűtött és kergetett, nagy realitások és illúziókfelé!

Bizonyos, hogy az összeomlás alkalmával egyetlen ro-mán katona sem tehette volna be a lábát Erdély földjére,ha csak néhány ezredünk állt volna ellent és ha végül hatúlról le nem döfték volna az ellenállókat. Ezt minden hő-siesség hirdetése mellett, minden »vérrel szerzett föld« állí-tása mellett a románok is tudják. De tudják egyúttal aztis, hogy évtizedeken át készültek és jól készültek Erdélyelfoglalására. Halálos biztonsággal csúszott ki a föld az er-délyi magyarok lába alól.

Az erdélyi román intellektüellek, a politikusok, ügyvédekés papok úgy érezték, hogy győzetek, amikor Erdély egye-sült a román királysággal. A győzők szemüvegén át néztéka magyarokra, akik a szörnyű tragédiában kábultan és útta-lanul állottak. A románok nemi lihegtek bosszúért. A gyula-fehérvári nagygyűlésen magasra tudtak emelkedni. De tuda-tosan és gyorsan folytatták a munkát, hogy Erdély románnálegyen. A középosztályt elsöpörték, a magyar földet szét-osztották s a magyar parasztot helótasorsba taszították. »Tör-ténelmi igazságszolgáltatás« volt a neve ennek a művelet-nek. Az erdélyi román intellektüellek és politikusok úgy haj-tották végre ezt a műveletet, mint egy operációt. Az er-délyi román paraszt sajnálkozással tekintett a kiebrudalt ma-gyar úrra, aki igazi úr volt és maradt a szemében, ésparaszti sorstársára, akit az ő fajához tartozó jövevényekrugdaltak meg. A román és magyar parasztok között hosszúéveken át nem voltak súrlódások és csak az utóbbi évekkiélezett sovén nacionalizmusa pálinkagőzös uszításai követ-keztében eshetett meg a sinfalvai rombolás és néhány ha-sonló eset. Néhány kivételtől eltekintve az erdélyi románértelmiség, bár erősen zárkózott, de sohasem volt gyűlöl-ködő a magyarokkal szemben. Ellenfélnek, lovagias ellen-félnek tekintette a magyarságot, amelynek ismerte és ismeriminden hibáját és erényét.

Az erdélyi román értelmiségi osztály tagjai túlnyomórészben — beleértve a fiatalokat is — beszélnek és jólbeszélnek magyarul, olvassák a magyar újságokat és köny-véket és élénk figyelemmel kísérik a magyarországi ese-

111

ményeket. Csak egyetlen és minden bizonnyal a leglénye-gesebb dolgot nem tudják, vagy nem akarják észrevenni.Nem látják, hogy a háború előtti felduzzasztott és idegenelemekkel szaturált magyar liberális társadalom Erdélybennemzetkisebbségi közösségé szűkült le, amely éppen olyanautochton, rugalmas, cselekvőképes és céltudatos, mint őkvoltak annak idején. És nem akarják észrevenni azokat amélységes változásokat, amelyek talán külsőleg nem is ve-hetők annyira észre, de lélekben már átformálták Magyar-országot. A rózsaszínű köd, amely annak idején a magyarokszemét homályosította el, most az ő szemükre von hályogot.De azért tudják, hogy a magyar és román nemzet végüilis csak egymás mellett, de nem egymás ellen élhet.

Nem így a regáti román. Kiesve a középeurópai kul-túra hatóköréből, évszázadokon át tartó idegen elnyomásalatt, teljesen kiszolgáltatva a maga urai kényének-kedvének,semmi tisztánlátást nem örökölhetett és újat sem teremthe-tett magának. Szellemiségét magyar vonatkozásban kizáróanaz uszító sajtó formálta és alapjait az iskola vetette meg,amely gyalázkodóan és gyalázatosan ismertette meg velüka magyarokat. Magyarokkal alig érintkeztek és akikkel érint-keztek: a Regátba vándorolt nincstelenekkel és szerencse-lovagokkal, azok iránt megvetést éreztek. Magyarország tra-gédiája az ő szemükben olyanforma, mintha egy nevetségeskártyavár omlott volna össze, amelynek semmi oka és joganem volt a létezésre. Nem! ismerik a magyar kultúrát, nemismerik a magyar erényéket, hanem a magyarságot ma israbló hordának tartják, amelyet grófok vezetnek és amelyfelett zsidók uralkodnak. Nem mernek Magyarországon ke-resztülutazni, mert bevallottan attól félnek, hogy a magyar»szoldateszka (?)« kezére kerülnek, ahol megölik és meg-kínozzák őket. (Ezzel indokolta előttem egyik román újság-író kollégám, az Universul munkatársa, hogy miért nem jönMagyarországra.)

Mint Erdélyről általában, az erdélyi magyarságról is édeskeveset tudnak. Az ő szemükben az erdélyi magyarság mind-össze néhány százezer nincstelen magyar parasztból és el-székelyesedett románból áll, akik felett ma is grófok ural-kodnak, akik »revíziót akarnak, hogy visszakaphassák föld-birtokaikat«. Szerintük Magyarországon is »csak grófok és

112

zsidók« az urak és ezért a Romániában élő magyarok»örülhetnek, hogy Romániában élhetnek«. A magyar katonaaz ő szemükben rossz... hiszen »olyan buta, hogy mégrománul sem tud!« Az egész magyar problémát rendsze-rint azzal a sztereotip mondattal »intézik el«, hogy »ha amagyarok sokat ugrálnak, a győzelmes román seregek me-gint bevonulnak Budapestre, de mégegyszer nem jönnek kionnan!« Ami barátságosabb részükről, az mindössze annyi,hogy tudják »hogy »Budapesta nagyon szép város és halljuk,hogy ott jól lehet mulatni!«

A regáti paraszt éppenséggel semmit sem tud a magya-rokról. Csak a hadseregben találkozik vele és ott az őrmes-terek a magyar legényeket nevetségessé teszik és mindenalantas munkát velük végeztetnek. Magyart, cigányt, zsidóta regáti román körülbelül egy kalap alá vesz és nemi tudjadhogy melyiket gyűlölje, vagy vesse meg jobban. Ködöselképzelései vannak Magyarországról, amelyről annyit tud,hogy »kicsiny és nyomorult ország, amely csak a hatalmasromán nemzet jóakaratából állhat fenn«.

Az a sovén propaganda, amelynek némely indító okairólnéhány bátor és becsületes román férfiú rántotta le orszá-gos botrány közepette a leplet, ilyen eredményéket ért el.Súlyosan terheli érte űzőit a felelősség, a jövő előtt és súlyosfeladatot állított azok számára, akik ezt a közszellemet ajózanság és valóság korlátai közé akarják szorítani. Ez apropaganda elsősorban az oka annak, hogy ilyen szellemi-séggel telített, nagyrészt műveletlen emberek, Erdélybe ke-rülve a legféktelenebb magyarellenes tevékenységet fejtet-ték ki és ha a saját fajtestvéreik emeltek magatartásuk ellenóvást, azokat minden skrupulus nélkül hazaárulással vádol-ták meg és a legelképesztőbb üldözésben részesítették.

Ezzel a közszellemmel, ezzel a lelki beállítottsággal1 kény-telen a romániai magyarság küzdelmet folytatni, amikor jogosigényeinek kielégítését, sérelmeinek orvoslását követeli. Hiábanyilvánul meg jóakarat a legmagasabb helyekről, hiába ad-nak ki miniszteri rendeleteket, hiába érkeznek távirati utasí-tások, a gyűlölködő szellemmel telített hivatalnoki kar nemtörődik velük, talán, mert el sem hiszi, hogy egy román m;i-niszter tényleg jót akarjon cselekedni az »áruló és illojálismagyarokkal«.

113

Ez ellen a gyűlölet ellen, amely egyik színe a RegátbólErdélyre zúduló áradatnak, hiába küzd a magyarság. Ezt hameg akarják szüntetni, akkor belülről kell megszüntetni, alelkek legmélyét kell megvilágosítsák, mert ez az ellenségességnem az, amelyből az igaz barátság fakadhat. És ez az ellen-séges magatartás, ez a gyűlölet, lassan megfertőzi az erdélyirománság legfiatalabbjait is, akik regáti könyvekből tanulnak,akik ezeket a lapokat olvassák, akik elkülönülve élnek a ma-gyaroktól és akik tapasztalatból tudják, hogy a magyarokkalibarátkozás csak tehertétel, csak kellemetlenséggel, és elítélés-sel jár.

MIHÁLY ARKANGYAL LOVAGJAI

„Hátráljatok a falig, aztán támadjatok ésgyőzzetek, vagy haljatok meg.

(ZELEA CORNELIU CODREANU)

Mint óriási nyitott könyv, hever az idegen előtt maga azország: Nagyrománia. Erdély lankái és égbeszökő hegyeiután lassan síksággá válik! a világ és megakad a Duna tükrén,mely mögött a Balkán hegyei kéklenek a messzeségben:Oláhország, Moldova, Bukovina, Besszarábia, Dobrudzsa, még-is mind-mind külön életet és életformát jelentenék. A gazda-sági erők csodálatos harmóniáján túl hiába keres az idegenegyéb harmóniát az országban. A kisebbségek, mint szigetekemelkednek ki a román tengerből és maguk a románok semegyformák. Piaci napokon, vagy vásárok alkalmával szikárerdei mócok keverednek nagydarab, szőke, földtúró oláhok-kal és az ókirályságbeli tömzsi, fekete románokkal. A falvakarca is más és más. A beszéd sem egyforma. Az erdélyiromán paraszt nehezen érti az ókirályságbeli fajtestvérét. La-tin, francia, olasz, orosz, török, magyar, német, bolgár, szerb,vlach és görög szavak keverednek egyenlőtlen arányban,vidékek és műveltség szerint. És a szellem is egyenlőtlenés bizonytalan. A magyar Szent Korona örök libertinizmusábanés a múlt évszázad európai liberalizmusában élő erdélyi

115

románság merőben más lelkiséget képvisel, mint a fanarióták,hoszpodárok, pasák és cárok alatt nyögő ókirályságbeli ro-mán. A szapora vlach pásztorok, akik a fekete hegyek orszá-gából szivárogtak le a síkságra, majd menekültek tovább északfelé, a szabadság és egyenlőség országába, szolgák, kizsák-mányoltak és üldözöttek voltak, hosszú századokon keresztül.

A szabadság és emberség maximuma számukra Erdélybenadatott meg, a jobbágyság patriarkális rendszerében. És ittébredtek először népi és nemzeti öntudatra. Humanista ma-gyar urak nyelvtant és bibliát nyomattak számukra és iskolá-kat adtak. A népek lelkében akkoriban szökött bimbóba az azöntudat, amelyből az élő nacionalizmus fakadt. Milyen éhesenvetették rá magukat közülük az olvasni tudóik a múltra, hogykeressék benne önmagukat. Az élethez hősiességre és ha-gyományra van szükség és így született meg a latin leszár-mazás legendája, így lettek a légiók, az aranysasok és im-perátorok utódai a vlach pásztorok. Ez a hősiességre éshagyományra való éhség, mint vörös fonál fut végig a románhistórián és a jelenlegi politikának is legerősebb alkotó-eleme. És hogy felfokozódott, hogy nem retten vissza a tör-ténelem meghamisításától, hogy magáénak akar vallani min-dent és mindenkit, ami, vagy aki hősiességet, fényes hagyo-mányt, ragyogó multat jelent, az érthető, mert amikor a románnép felszabadult az idegen jármok alól és Európa jóvoltá-ból idegen uralkodó alatt önálló államot alkothatott, akkor anyakára telepedtek a legidegenebb urak: a saját urai, akiksokszor talán gonoszabbak voltak azoknál, akik a kard és vérjogán uralkodtak felettük.

Ezért találkozik az idegen úton-útfélen a hősiesség jelei-vel: szobrokkal, zászlókkal, emléktáblákkal Romániában. Ezértvan annyi nemzeti ünnepük, mint kevés más nációnak a föl-dön. Ezért nem látnak tisztán, mert önmagukat sem látják,csak misztikus-heroikus pápaszemen keresztül.

Az évszázados sanyarú szolgaságból fakadó csökkent-értékűség és az állandó belső elnyomás ellen szállottak harcbaazok a románok, akik szabad országban, szabad népet akar-tak teremteni. Az első, legnagyobb ellenségnek a zsidóságottekintették, amely kizsákmányolója volt a népnek, és mint

116

a pók, vetette ki hálóját a nincstelen parasztság apró kincseire.Úgy látszott, hogy velük lehet legkönnyebben elbánni, merta másik ellenség, a bojár, még közvetlenül a háború előttis szuverén módon tartott minden hatalmat a kezében. Igyszülettek meg az antiszemita mozgalmak Romániában márazokban az időkben, amikor Európa a filoszemita liberaliz-mus éráját javában élte. Románia csak a berlini kongresszusnyomására adta meg a zsidóknak a polgári jogokat, de ugyan-akkor egyik antiszemita egyesület és párt a másik után ala-kult meg. A politikai választóvonal, amely ma az egész em-beriséget két táborra osztja: a jobb- és baloldal, előszörRomániában jelentkezett, mint politikai tényező. Az egyik ol-dalon a nacionalizmust és antiszemitizmust, a másikon a libe-ralizmust jelentette, amelyet a fiatal ország nyugatról igye-kezett átvenni éretlen életformái közé. Kisebb arányú pog-romok és nagy parasztforradalmak tették változatossá az utolsófél évszázad román históriáját, de a kibontakozás sehogy semakart sikerülni. Történt néhány földosztás, amelyek azonbancsak újabb forradalmakat okoztak. Az utolsót közülük Ave-rescu marsall 1906-ban verte le és ekkor közel harmincezerromán paraszt hullott el a katonafegyverek előtt.

A világháború után, a Goga-Cuza féle antiszemita ligaképviselte a jobboldalt, míg a vezéri pálca a liberális Bratianudinasztia kezében volt. Az ország megnagyobbodása olajvolt a heroizmusra vágyó lelkek tüzére. Különösen az ifjúságvágyott egy valóban erős, valóban nagy, igazán románRomániára. Érezték, ha nem is vallották be, hogy túl köny-nyen kapták az országot és érezték, hogy a megvont ha-tárok csak azt a pontot jelentik, amelyet ellenségnek nemszabad átlépnie, de nem azt a vonalat, ameddig a románlelkiség kisugárzása elhat. Érezték, hogy az új ország agyag-lábakra épült és bensőjében a gyökeréig rothadt, szúette éserőtlen. Érezték, hogy itt valóban hősi cselekedetre vanszükség: felrázni az évszázados, meddő és tunya álmokbazuhant népet, erőt, hitet, öntudatot és méltóságot kell nekiadni, munkára, cselekedetre, akcióra, pozitív életre kell ne-velni, példát és tanúbizonyságot adva neki. Az államot ro-mán tartalommal kell megtölteni és a passzív vegetáláson túlcselekvésre kell szorítani a nemzetet, hogy önfenntartási har-cán túlmenően legyen mit adnia az egyetemes emberiség

117

számára, mert tudták, hogy ez minden nemzetnek egyetlenlétjoga.

Bukarestben, Jassyban, Csernovitzban, Kolozsvárt a vi-lágháború után pezsdülő élet kezdődött az egyetemeken.A szédületesen megnagyobbodott ország számára növelni kel-lett a középosztályt és a vezetők mindent elkövettek, hogyaz egyetemekre csődítsék a román ifjúságot. Irtózatos hiányvolt köztisztviselőkben, bírákban, ügyvédekben, orvosokban,mérnökökben. Az egyetemek elkezdték ontani a diplomákat.Paraszti szülők gyermekei töltötték meg, sokszor még bocs-korosan és kihúzott inggel az egyetemek padjait. Magukkalho2Íák a falu nyers és szűzi életerejét és habzsolták atudományokat. A népből fakadtak és a nép számukra mégapát és édesanyát, testvért és szeretőt jelentett. Új, hatalmasés csodálatos világ bontakozott ki előttük, a szemhatáruk ki-tágult és a térképeken földszagú ujjakkal tapogatták a határt,amely egy nagy, és szép országot, az ő országukat jelen-tette. A lelkükben a kis falusi harang szava csilingelt és azorthodoxia misztikuma hívőkké és fanatikusokká tette őket.Az ifjúság és érintetlenség boldog naivitásával és lendüle-tével akartak mindent megoldani, máról-holnapra, késedelemés latolgatás nélkül. A román élet visszásságai, betegségei,aljasságai, mint mérges tövisek fúródtak a szívükbe és ki-ölte belőlük a faluról hozott méla jóságot és alázatos sze-rénységet. Harcot akartak és heroizmust, küzdeni és győzniakartak, azt akarták, hogy valóban az övék legyen az ország.

Cuza és Goga munkája termő talajra hullott az ifjú lel-kekben. 1922—23-ik tanévben a román egyetemi ifjúság egyteljes évig sztrájkolt, hogy kikényszerítse a zsidók ellen anumerus clausust. A sztrájk nem járt eredménnyel és adiákok egy év elvesztésével visszakényszerültek az egyetempadjaiba.

Néhány fiatal ember állott akkor az ifjúság élén. ZeleaCorneliu Codreanu volt a vezérük, aki gyerekfejjel szer-vezte meg Cuza professzor Keresztény Nemzetvédelmi Li-gáját. Codreanu vezérkarával együtt belátta a sztrájk hiába-valóságát és maga beszélte rá az ifjúságot, hogy térjenvissza az előadásokra. Ugyanakkor azonban elhatározta, hogy

118

hősi példát szolgáltat és kiirtja a román ügy árulóit. Fegy-vereket szereztek és megcsinálták a halálraítéltek névsorát.A névsoron hat liberális miniszter és néhány zsidó újságíró,valamint bankár szerepelt. Az összeesküvést egyik társuk el-árulta s Codreanuék a vacaresti fegyházba kerültek. A fe-gyencek közös életét élték, összeforrtak egymással a szenve-désben és a külvilág rokonszenvében. A fegyház templo-mának ajtaját Mihály arkangyal képe díszítette. Ez előtt imád-koztak naponta Codreanuék és ettől kezdve pátrónusuknaktekintették az arkangyalt.

Félév múlva tartották meg a tárgyalást, amelyet megelőzőnapon, Codreanu későbbi sógora, Mota, a fegyházban agyon-lőtte azt a társukat, aki elárulta őket. Codreanuék kiszaba-dultak és az ő agitációjuk eredményeképen az esküdtszék,a közvélemény nyomása alatt, kénytelen volt később Motátis felmenteni.

A »Vacaresti Csoport« óriási tekintélyre tett szert. A ro-mán ifjúság maradéktalanul Codreanu kezében, volt. Ungheniközségben 1924-ben megrendezték Európa első munkatábo-rát. Tovább folyt az antiszemita agitáció. Maguk építettekmaguknak otthont és kertészkedtek, hogy szegény társaikélelmezését elláthassák. A heroizmus valóságos glóriát vonta homlokuk köré. Tovább szervezkedtek és ekkor ismét meg-indult ellenük a hatósági hajsza. A hajsza élén Manciu jassi-irendőrprefektus állott, aki ok nélkül összeverette a diákokatés nem kímélte a diáklányokat sem. Codreanu is rendőrkézrekerült egyszer, de revolverrel védekezett. A dologból perlett és a tárgyaláson Manciu, és emberei rárohantak Codrea-nura, hogy összeverjék. Codreanu revolvert rántott és a nyílttárgyaláson agyonlőtte Manciu prefektust. Óriási felháborodástört ki országszerte és a román közvélemény maradéktalanulCodreanu mellé állott. A turnu-severini törvényszéken 19.300-aniratkoztak fel védőjéül. Az esküdtszék ismét felmentette avádlottakat. A felmentő ítélet után Codreanu hazament ésmegtartotta esküvőjét legbensőbb barátjának, Motának sógornő-jével. Az esküvőn közel százezer ember jelent meg és ha-talmas tüntetést rendezett a fiatal diákvezér mellett.

Három évvel később Codreanu úgy látta, hogy a Cuza-párt nem megfelelő keret többé politikai ambíciói céljaira. Tár-saival együtt kilépett a Keresztény Nemzetvédelmi Ligából

119

és megalapította Mihály Arkangyal Légióját. Mindössze öt-venen voltak, de összeforrasztotta őket a misztikum és a ka-tonai fegyelem, amelyet Codreanu vezetett be és követeltmeg. Négy alapelvük volt akkoriban: 1. Istenben való hit.2. Hivatásukról való meggyőződés. 3. Egymás közt való test-véri viszony. 4. Az éneklés.,

Folyóiratot indítottak: »Pamuntul Stramosesc« — Az ősiföld címen — és másfél hónap alatt 2586 előfizetőt gyűjtöttek.Apró egységekre, úgynevezett fészkekre — cuib-okra — osz-lottak. Minden cuib-nak 3—13 tagja volt. Ha valaki a Légió-hoz akart csatlakozni, annak meg kellett szervezni egy ilyencuibot. Ha sikerült neki, akkor fészekfőnök lett belőle és fel-adata volt a tagok nevelése és fegyelmezése. Ha nemi,úgy egyedül maradt. Minden cuib-nak valamilyen »hőstettet«kellett végrehajtania a román nemzet érdekében: kutat, árkotásni, utat javítani, házat építeni szegények számára, stb. Cod-reanu megírta a cuib statútumait: »Carticica sefului de cuib— A fészekfőnök könyvecskéje« című füzetében. A fészek-tagoknak hat törvényt kellett betartani ok:

1. A fegyelem törvénye. Légy fegyelmezett légionárius,mert csak így fogsz győzni. Kövesd a főnököt jóban ésrosszban.

2. A munka törvénye. Dolgozz, dolgozz minden nap. Dol-gozz jókedvvel. Munkád jutalma ne a nyereség legyen,hanem a megelégedés, hogy egy téglával hozzájárultál Lé-giód felépítéséhez és Románia felvirágoztatásához.

3. A hallgatás törvénye. Keveset beszélj, csak azt, amitkell, csak akkor, amikor kell. Beszéded a tett beszéde le-gyen. Te alkoss és cselekedj, hadd, hogy mások beszéjenek.

4. A nevelés törvénye. Mássá kell lenned. Hőssé. A fé-szekben végezd el ennek iskoláját. Ismerd meg jól a Légiót.

5. A kölcsönös segítés törvénye. Segíts bajba jutotttestvéreden és ne hagyd el őt.

6. A tisztesség törvénye. Csak tisztességes utakon járj.Harcolj, de soha ne légy aljas. Hagyd másoknak a becste-lenség útját. Jobb, ha becsületesen harcolva esel el, minthabecstelenség által győzöl.

Codreanu évente ünnepélyes keretek között avatta fela fészkekből kikerülő új légionáriusokat. Kicsiny zacskóbanföldet adott nekik, amelyet a román hősiesség különböző he-

120

lyeiről szedtek össze. Istentisztelet nyitotta meg az ünnepségetés a legionáriusok esküt tettek. Codreanu vasfegyelmet tar-tott közöttük és példát adott. Aszkéta módon élt és minder»erejét a mozgalomnak szentelte. A légionisták óriási menet-teljesítményeket tettek az ő vezetésével, télben, nyárban,súlyos terheket cipelve, hogy megedződjenek. Keresztülmenteka hallgatás legkeményebb iskoláin. Imádkoztak és énekeltek,az orthodoxiában keresve és találva meg mozgalmuk etikájátés a románság legmélyebb forrását.

Hosszú előkészület után Codreanu 1930-ban bontott zász-lót, hogy az ország meghódítására induljon. Ismét szembe-találta magát a hatóságokkal. De amikor Cahul besszarábiaivároskában gyűlést engedélyeztek számára, azon húszezerember vett részt és a forradalmi beszédek ellenére a tö-meg fegyelmezetten viselkedett. Codreanu néhány társávallóháton járta be a moldvai falvakat és így agitált, kikerülvecsendőröket. A mozgalom politikai ereje akkor már^ óriási volt.Ki kellett terjeszteni a szervezetet és ekkor alapították mega Vasgárdát, a zsidó kommunizmus leküzdésére. Michalachebelügyminiszter 1931-ben feloszlatta Codreanu szervezeteit, dea választások alkalmával Codreanu mégis 34.000 szavazatotkapott és képviselő lett. A következő választásokon, 1932-benmár hetvenezer szavazatot kaptak és öt vasgárdista képviselővonult be a parlamentbe. A képviselők 30.000 lejes fizetésük-ből 22.000 leit a mozgalom céljaira adtak le és folytatták avékonypénzű diákok életét. Közben feloszlatják, majd újbólengedélyezik a gárda működését. 1933-ban, a hitlerizmus ura-lomrajutása alkalmával, a román politikai élet teljesen jobbrafordul, de francia nyomásra a kormány kénytelen fékezni.Vajda Sándor szembefordul a gárdával, majd bukása utána liberális Dúca kormány rájuk uszítja a hatóságok teljes ön-kényét. Három vasgárdista erre a sinaiai pályaudvaron agyon-lövi Dúcát.

A miniszterelnök meggyilkolása után a kormány kímélet-lenül igyekszik elnyomni a mozgalmat. Tatarescu brutálisanlép fel velük szemben és a szervezet földalattivá válik. Egyikgyilkosság és merénylet a másikat követi. Cantacuzino-Grani-cerul tábornok Codreanu megbízásából megalapítja a »Tótulpentru Tara — Mindent a hazáért« nevű pártot, amely újkeretet ad a mozgalom számára. Egyik sikert a másik után

121

érik el. Az 1935. évi craiovai diákkongresszus nagyarányú vas-gárdista demonstrációvá lesz. Ebben az évben már ország-szerte tucatjával működnek a munkatáborok. A nép rajongCodreanuért. Mindenki vasgárdista! Amikor Codreanu sógora,Mota, a spanyol polgárháborúban Franco oldalán harcolvaelesik, a koporsóját valóságos diadalmenetben viszik végigaz országon. Minden állomás virágba és gyászba öltözöttenvárja, a tömeg és a papság teljes pompával kivonul. A bu-karesti temetésen hatszáz pap végzi a gyászszertartást.

Közben folytatódnak a gyilkosságok és merényletek. Az»áruló« Stelescut hat gárdista, köztük négy teológus, a kór-házi ágyon negyven revolverlövéssel megöli és fejét fej-szével veri szét. Fenyegető levelekkel árasztják el a poli-tikusokat. Senki sem bizonyos az élete felől. De növekszik amisztikum és a legenda.

Az 1937. decemberi választásokon Codreanu pártja 66mandátumot szerez. A parlament legerősebb pártja lesz ésmegnyílik előtte az út a hatalom törvényes átvételére. Lélek-zetvisszafojtva várja mindenki az eseményeket!

Az uralkodó másképen határoz. Codreanu helyett Gogáthívja kormányra. »I se va lua apa delà moara« — elvesz-szük a malomtól a vizet... Goga szélsőjobboldali programotad. A parlamentet nem hívják egybe. Codreanu vár és hall-gat. Goga megbukik és megszületik a királyi fasizmus. Acsendőrség és rendőrség adatokat gyűjt Codreanu ellen. Leve-leket és parancsokat fognak el. A pártokat feloszlatják. Egy-másután fogják el Codreanu vezérkarát. Codreanu nem szökik.Börtönbe kerül és a hadbíróság kényszermunkára ítéli, amiegyenlő a biztos halállal. A gárdisták koncentrációs táborbakerülnek. Codreanu a fegyházban várja, hogy mikor szállít-ják a targul-ocnai sóbányába. Közben titokzatos úton továbbosztogatja a parancsokat. A hangja áthallatszik a fegyházkőfalán. A király külföldi útra megy. Temesváron bombarobban a színházban, Kolozsvárt merényletet követnek el agázművek ellen és lelövik Stefanescu-Goanga rektort. A ki-rály hazaérkezik és Armand Calinescu helyettes miniszterelnökjelentést tesz. Két nappal később Codreanut és tizenháromtársát teherautón Vacarestibe szállítják. A fegyőrök a vaksötét

122

éjszakában »szökés kísérlete közben« mind a tizennégyüketagyonlövik. Egyetlen hang sem hallatszik az országban. Anép némán veszi tudomásul! a történteket. Calinescu Armandakkori helyettes miniszterelnök intervjút ad egy francia új-ságírónak. Az újságíró, a gárdisták felől érdeklődik. Cali-nescu mosolyog:

— A gárda nincs többé...!

1938. február 9-én a király hirtelen meneszti Goga Oc-taviánt és Miron Christea pátriárkát nevezi ki miniszterel-nökké. A pátriárka, az ország uralkodó vallásának első digni-táriusa, aki röviddel azelőtt eltiltotta; a( papságot a politizá-lástól, miniszterelnök lesz. A kormány meglehetősen különös.A miniszterelönk helyettese az előző választásokon megbu-kott liberális kormány feje: Tatarescu, belügyminiszter pedig anemrég még nemzeti parasztpárti Calinescu Armand, aki ve-zető szerepet vitt abban a pártban, amely antidinasztikus ma-gatartásával kormányképtelennek minősíttetett. Maniu és Gogakivételével helyet foglalnak a kormányban az összes voltminiszterelnökök, mint személyiségek, pártmegbízás nélkül. Többtábornok is tagja a kormánynak. Prefektusokká ezredeseketés tábornokokat neveznek ki, de a közigazgatás szaketm-berek kezében marad. Burkolt katonai diktatúra, szépségflastro-mokkal ellátott királyi fasizmus következik, ahogy az egyikfrancia lap megállapítja. Két hét alatt meghozzák az új al-kotmányt. Másolata a nyugati autoratív totális államok alkot-mányának. Ezt is idegenből vették át, mint Románia o'l'őzőhárom liberál-demokrata alkotmányát. A nemzet egyhangúanmegszavazza a nagy népszavazás alkalmával. Az egész oif-szágban ostromállapotot hirdetnek, működik az előzetes cen-zúra és a katonai hatóságok moccanni sem engednek senkit.

Románia első alkotmányát, a regulamentul organico-t Ki-seleff orosz cári tábornok dolgozta ki. Az első Hohenzollerntrónralépésekor kapta az ország 1866-ban a második alkot-mányt, mely hű másolata a francia és belga alkotmánynak.A harmadik alkotmányt Bratianu Jonel csinálta 1923-ban. Ezis csak kiegészítője az előző kettőnek. A negyedik — 1938.évi — alkotmány a jobboldalé. A király az alkotmány kihir-detése alkalmával beszédet mondott és új, becsületes és

123

munkás világ eljövetelét hirdette. Február 27-én a kormányfelesküdött az új alkotmányra, majd lemondott és ugyancsakMiron Christea elnöklésével újjáalakult. A »vének« kimarad-tak a kormányból és Tatarescu helyét Calinescu foglalta el.Télen megbetegedett Miron Christea és üdülésre külföldretávozott. A kormány tényleges, majd a pátriárka halála utánkinevezett feje Armand Calinescu, a »vaskezű« lett.

Lázasan folyik az ország átszervezésének munkája. Azúj alkotmány a román elem primátusát mondja ki és biztosítjaminden téren. Tetszés szerint szűkíthető, vagy tágítható ke-retek közá szorítja a kisebbségeket, akiknek ügyét félmon-datokban intézi el. Egy minisztertanácsi jegyzőkönyvet a kül-föld előtt kisebbségi statútumként ismertettek, de a jegyzőkönyvnem bír törvényerővel és nem jogforrás. Történtek enyhítésekés történtek megszorítások. Hosszú hónapok után megadtáka kisebbségek számára a szervezeti kereteket, a Nemzeti Új-jászületés Frontjában és a Népközösségi szervezetékben. Mostezek megszervezési munkája folyik. És szervezkedés folyik azegész országban. Új egyenruhák csillognak. Új titulosok ésrangfokozatok boldogítanak egyeseket. Újszínű lett az élet ésa szavak mögött nagy akarások húzódnak meg. »Az igaz-ságosság korszaka fog következni, melyben a múlt mindenhibáját a legnagyobb erélyességgel orvosolni fogjuk« — mon-dotta II. Carol király Goga távozásakor. A múlt tehát televolt hibával és igazságtalansággal. Vájjon, milyen lesz ajövendő?

A Vasgárda megszűnt, de nem szűntek meg a követe-lések, amelyeket képviselt. Az új rezsim minden erejéveligyekszik ezeknek a követeléseknek eleget tenni. A kormány-zat politikája nem anti minden idegennel szemben, hanemproromán. Csak a zsidók ellen fordul változatlan kíméletlen-séggel, akik pedig örömünnepet ültek Goga bukásakor. Újés becsületes, román életet hirdet. Felvette a totális állam-formát és munkára serkent mindenkit. »Romániát meg kellmenteni...« — mondotta a király, Miron Christea kinevezésealkalmával. A hazug pártélet a parlamenti váltógazdaság ál-szenteskedő játéka megszűnt. A nép érdekképviseleti alaponvesz részt a közügyek intézésében. Erősítik a hadsereget és

124

enyhíteni igyekeznek a régi, túlságosan lekötött külpolitikavonalvezetésén. Jóakaratot és jószándékot hirdetnek minden-felé. A munka élén maga a király áll. Szabad-e bizalmat-lanok legyünk az új Románia iránt?

Óriási és tragikus erőpróba előtt áll Románia. Eddigcsak a gárdisták akarták ezt a próbát, most az uralkodóvalaz élen az egész román nemzet akarja: megtölteni nemzetitartalommal az ország politikai határait. A román szellemnekel kell érnie ezeket a határokat és azokon túl is hatnia kell.Ez az emberiséggel szembeni hivatása minden népnek. Ve-szendő az, amelyik ezt a hivatást nem tudja betölteni! Ennekaz eszmének a bukása az ország összeomlását jelenti. Pedignehéz a vállalkozás, mert abban az országban akarják meg-valósítani az ultranacionális totalizmust, amelyben az ősi hagyo-mányokkal rendelkező, elpusztíthatatlan népi és nemzeti ön-tudatú kisebbségek az ország lakóinak harminc százalékátteszik ki és amely országot külpolitikája a demokráciákhozköt.

A halott »kapitány« hívei Mihály arkangyal képe előtttérdepelve imádkoznak. Petreche Lupu, a maglaviti csodal-pásztor, titkos éjszakákon beszélget az Úristennel. Mint szob-rok, állnak szétvetett lábakkal a Calea Victoriei sárga palotájaelőtt a gránátosok. Armand Calinescu autójának üvegablakátnem üti át a revolvergolyó.

Új Girond ez, vagy más Jakobinusok dala?

HONTERUSTÓL HITLERIG

„Du hasst in rechter Stunde nicht geschwiegen,Du liessesr hoch des Deutschtums Banner fliegen,Nun hebe stolz dein Haupt und sprich:

ich habs gewagt!In diesem hehren Zeichen sollst du siegen!“

(FREIDRICH WILHELM SCHUSTER)

Különleges, lényegében alig megfogható, merev és zár-kózott az arc, amely a Szászföldön fogadja az idegent. Komo-ran méltóságteljes városok, rendet, tisztaságot és jólétet, ma-gabiztosságot és minden idegennel szembeni elutasítást su-gárzó falvak, nehéz kőépületek, kemény arcok, amelyeken aszáj keskeny, éles vonal, átható, de mégis közömbös tekintet,parolára nehezen lendülő kéz az, ami az első benyomássummája és az, ami végigkíséri az idegent, bármeddig tar-tózkodjék közöttük. Büszke, öntudatos nép, amely elsőnektartja magát minden más népek között. A korona védelmére— ad retinendam coronam — jöttek a magyar királyok hí-vására Erdélybe. A király emberei voltak mindenkor és ele-get tettek a kötelességnek, mikor megvédték a gyepűt. Erdélyitörténelmüket mindenkor az elzárkózás, befelé fordulás, ide-genkedés jellemezte. Csak nagyritkán melegedtek fel a többierdélyi nemzetekkel szemben, de akkor is csak; rövid időre ésa felmelegedésüknek mindenkor megvolt a maga jó oka.

126

Amikor jöttek, germán volt a harci szervezetük és stra-tégiájuk ... merőben különböző a magyar és székely hada-kétól. A harc középpontjába, a várakat tették a könnyű fegy-verzettel vívott mozgóharc helyett és ez a körülmény merő-ben más életformát is teremtett. Privilégiumaikat, amelyeketaz »Andreanum« határozott meg, féltő gonddal őrizték, és aXV. század közepén megalakították az Universitas Saxorum-ot,amely a kilenc szász széket és a besztercei, valamint bar-casági területeket is magában foglalta.

A közjogi elkülönülés akkor már teljes volt és a lelkekelkülönülését hosszú időre betetőzte a protestantizmus. Azerdélyi magyarok Kálvin »magyar vallását« követték, míg aszászok a Németországból érkező reformátorok hatása alatta »német vallást«, Lutherét, vették fel. A két protestáns fe-lekezet közötti különbség azonban már ekkor oly mértékbentúlment a vallás szorosan vett határain, hogy az elsősorbannemzeti kérdéssé lett. Meggyőző példa erre, hogy a szásznép két nagy fia: Heltai Gáspár és Dávid Ferenc, a luthera-nizmustól elszakadva, unitárius és egyben magyar lett.

Honterus János 1534-ben visszatért külföldi útjáról Bras-sóba és, a valóban nagy emberek erejével tetőzte be a szászságreformációját. Könyveivel, nyomdájával, iskoláival, új szelle-met teremtett és megvetette alapjait az erdélyi szász evangé-likus egyháznak, a Siebenbürgisch-Sächsische Landeskirche-nek. Évszázadokra ez az egyház lett a szászság legerősebbvára, nemzeti elkülönülésének legnagyobb biztosítéka, de egy-ben magas kultúrájának bőséges forrása is. A magyar kálvi-nizmus és a román orthodoxia között az egyház volt leg-főbb őrzője a szász nemzetiségnek.

A vallási alapon történt elkülönülést rövidesen a maiértelemben vett politikai elkülönülés követte. A lutheri valláseltéphetetlen szálakat szőtt az erdélyi szászok és a németőshaza között. A nacionalizmus ébredezése idején ezek aszálak átszíneződtek és a mai »völkisch« ideológia alapsző-vedékévé lettek. Erdély felett az osztrák császárok uralkod-tak és a szászok Budat helyett Bécs felé tekintgettek. De ezosztrák császárok katolikus törekvései csakhamar csalódástokoztak számukra. Merev és elkeseredett küzdelem induitmeg a szászok részéről, régi jogaik fenntartása érdekében,

127

amelyek egyedüli biztosítékai voltak különállásuknak és népi,valamint vallási egységük megőrzésének.

A rohanó idők azonban másképen döntöttek. A XIX.században a végletekig konzervatív szászok régi bástyáikmögül merőben új világra voltak kénytelenek tekinteni. Aliberalizmus lerombolta a régi világot és ezért az övéknekis romba kellett dőlnie. A privilégiumokért vívott harc teljesennemzeti színű lett. A nagy magyar ébredés évtizedeibenaz új és a régi világ oldalán harcolva találta szemben magáta két nemzet: a magyar és a szász. A múlt század húszaséveiben a szászok már a nagynémet egységről álmodoznak,ami több, mint egy teljes évszázad múlva valósult meg, aHarmadik Birodalomban. Amikor a magyar szabadságharc ki-tört és magyar részről Erdély unióját követelték az anyaország-gal, a szászok mereven szembehelyezkedtek ezzel a magyarkívánsággal, mert általa faji egységüket és rendi kiváltságaikatlátták veszélyeztetve. A császárokkal és, a románokkal fogtak te-hát össze a »rebellis« magyarok ellen, majd a szabadságharcleverése után »nagyosztrák« politikát csináltak. Hogy ez azabszolutizmus, időszakában mit jelentett a magyarok számára,azt, úgy vélem, felesleges részletezni!

A kiegyezés után a magyarok, — (mindezek miatt nemindokolatlanul, — kevés rokonszenvvel fordultak a szászokügye felé és a korszellemnek megfelelően törölték el kivált-ságaikat. A magyar iskolai és egyházpolitikai törvények ellena szászok a legélesebb harcot folytatták és a Schulverein-moz-galom a legkeményebben helyezkedett szembe a magyar-sággal. Az óriási erőpróba, amelyet szellemi és gazdaságisíkokon vívott as szászság, eredményes volt ugyan számára,de a kulturális túltermelés meghozta a maga áldatlan gyü-mölcseit. A gazdasági helyzet elnehezedett, és megkezdő-dött a szászok kivándorlása. A század elején két év alatt több;mint tízezer lélek vándorolt ki közülük, azaz az egész erdélyiszász nemzet körülbelül öt százaléka. A szászok ezért a szá-zadfordulón új politikát kezdtek, mert észrevették, hogy amagyarokkal folytatott harc felmorzsolja legjobb erőiket. Ki-adták a jelszót, hogy keresni kell a közeledést a magyarokfelé.

A közeledésnek azonban meglehetősen súlyos akadályaivoltak. Az idősebb szász nemzedék az általa vívott harcok

128

résintementjében élt és nem tudott lelkileg feloldódni amagyarok iránt. A fiatalok némileg engedtek a merevségből,de csak állandó és sokirányú fenntartással közeledtek amagyarok felé. Megtanultak magyarul és magyar főiskolákatvégeztek. Azonban mindig és minden vonatkozásban szászokmaradtak. A múlt az ő lelkükben is kísértett és a magya-rokkal szembeni követelésük — modernebb műszóval kife-jezve — a népi autonómia volt. Az akkori Magyarországnem ismerhette ezt a fogalmat. A kellemetlen súrlódások éshangos harcok ideje mégis elsimult s ha a világháború nemkövetkezik be, talán hosszú századokra megteremtődött volnaa testvériség! a magyar és a szász nemzet között.

A világháború döntően befolyásolta a szászokat, éppenúgy, mint a kultúra és az önállóság alacsonyabb fokán állődélvidéki svábokat. A Monarchia eszméjéért indultak harcbaés ez a Monarchia a háborún keresztül német lett számukra.A háború megmozdította a birodalmat, fajok, nemzetek, tá-jak keveredtek egymással és ismerkedtek össze. Német volta császár, a hadvezetés, a szolgálati nyelv és a magyarságotcsak a honvédség reprezentálta, amellyel a szászok és svábokazonban sohasem kerültek közelebbi érintkezésbe. A harc-tereken megbecsülték a magyar katonát, azonban az nemvolt újság számukra, hogy a magyar jó katona.

A nagy és elhatározó élmény azonban számukra a né-metekkel történt érintkezés volt. A barcasági vagy beszterceiszász falvak gyermeke, a messzi harctereken találkozott agyőzelmes német seregekkel. Egy vér, egy faj, egy nyelv,egy eszme, egy cél! Megrázó erővel nyilvánult meg előttüka nagy német közösség. A maroknyi magyarok impériumasemmivé törpült a lelkükben a százmilliós hadbahívott né-met nemzet mellett. És nemcsak a harctereket jártak része-sültek ebben az élményben. A román invázió alkalmávalMackensen seregei vonultak át Erdélyen és a német katonákitt testvériesültek a sváb és szász néppel.

Az összeomlás idején a szászok és svábok már neméreztek semmi közösséget a magyarokkal. Minden elhomá-lyosult körülöttük, csak a nagy német közösség fényeske-dett a szemük előtt, csak azt tudták, hogy idegenben élő,

129

kötelességekkel terhelt tagjai ennek a nagyszerű közösségnekés legfőbb kötelességük tovább élni szabad német népi éle-tüket, így következett el 1919. január 8-a, amely napon aszász népszervezet kibővített központi választmánya Med-gyesen kimondta, hogy »a határozat fontosságának teljes tu-datában a szász nép a mai naptól kezdve a román biroda-lom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állampolgárainak. Kéri Istent, hogy vezesse jóra és adja áldásátehhez a felelősségteljes lépéshez, amelyet megtenni köteles-ségüknek érezték.« Augusztus 10-én a bánsági sváb nagy-gyűlésen csatlakoztak a medgyesi határozatokhoz, szeptem-ber 6-án az összes romániai német törzsek képviselői egy-séges választási programban állapodtak meg. November 6-ánpedig a szász nemzetgyűlés — a Sachsentag — jóváhagytaa medgyesi határozatokat és húsz pontban szögezte le azúj szász nemzeti programot.

A közös kisebbségi sors nem tudta közelebb hozni egy-máshoz a romániai németséget és. a magyarokat. A németekkülönösen az első esztendőkben gyűlölködve fordultak a ma-gyarokkal szembe. A sajtópolémiák napirenden voltak és asváb eredetű katolikus egyházi férfiak nagy része, — aholtehette, — németesítette az egyházat. Sok éles összetűzéstörtént és a két nép egyre jobban eltávolodott egymástól.A szász és a sváb sajtó minden alkalmat megragadott,hogy kritizálja a magyarországi állapotokat és az »elnyomott«magyarországi németek védelmére keljen ... legtöbbször hí-vatlan prókátorként.

Történtek ugyan közeledési kísérletek, is, úgy magyar,mint német részről és volt egy időszak, amikor megvolt ahalovány reménység arra, hogy a magyar és a német azerdélyi gondolatban találkozhatik. A német nemzeti szocia-lizmus eszméje azonban győzelmesen viharzott keresztül aromániai németség felett is. A fiatalok már semmit sem tudó-nak a magyarokról, Erdélyben már teljesen elkülönülve él-nek és ha Németországba utaznak, elkerülik Magyarországot.A fiatal lelkekben gigászivá nőtt a nagy német nemzetiszocialista gondolat és a romániai német Népközösség, most

130

már ennek a gondolatnak a kiteljesedésében a romániainémetségből Auslanddeutschumot csinált.

A kisebbségi politikai küzdelmek során, ha az érdekekmegkívánták, előfordult a német motto megvalósulása: ge-trennt marschieren, vereint schlagen... de ezen túl az el-múlt két évtized alatt soha nem jutott Romániában a ma-gyar és a szász. A román állarn vezetői is megtanulták aHabsburgok jelszavát: divide et impera... így nem alakul-hatott meg soha a magyar-német kisebbségi front!...

JEHOVA NÉPE

„A'kik pedig ti közületek megmaradnak, azoknakszíveikben félelmei· szerzek az ő ellenségeikneklakó földökben, annyira, hogy a' fának levelénekzördülése előtt fussanak, mint a szablya előtt ésel-hulljanak ha senki nem kergette is őket."

(MÓZES III. KÖNYVE. XXVI. RÉSZ.)

A múlt század második felében évtizedeken át az egészeurópai közvéleményt és diplomáciát lázban tartotta a ro-mániai zsidók kérdése. Interpellációk hangzottak el az angolalsóházban, demarsok jöttek és mentek, az európai hatal-mak tiltakoztak a zsidóüldözések ellen és végül a berlinikongresszus a zsidók jogainak elismerésére kényszerítette Ro-mániát. A jogok azonban csak papíron adattak meg számukraés a zsidó, Romániában változatlanul »vogelfrei« volt, akinem részesült semmiféle védelemben és nem volt birtokosasemmiféle jognak. Hazátlan pária volt,( amely ellen az egészrománság féktelen gyűlölete áradt. Zsinagógák felgyújtása,temetők szétrombolása, kisebb-nagyobb arányú pogromok vol-tak napirenden és a román kormány, a nagyvilág előtt váltighangoztatta, hogy »a román türelmes nép és Romániábannincsen zsidóüldözés«. A liberalizmustól átitatott Európábancsak a cári Oroszországban volt hasonló a sorsuk a zsidóknak.Onnan menekültek Románia felé.

132

A zsidóság üldözése nem újkeletű Romániában. BénaPéter moldvai fejedelem 1578-ban kergette ki elsőízben azsidókat az országból. Ugyanekkor megindult a Spanyol-országból kikergetett zsidók özönlése Konstantinápolyon ke-resztül a Havasalföldre. Vitéz Mihály herceg azonban 1595-ben példátlan uzsorájuk miatt Bukarestben valamennyiöketkiirtatta. A pogrom közel egy fél évszázadig távoltartottaa zsidóságot az oláh fejedelemségektől. Újabb zsidó hullámcsak 1648-ban öntötte el a fejedelemségéket, amikor Hmiel-nitzky Bogdán hetman kikergette őket Ukrajnából. Újabb pog-rom nem következett, de a román törvények éle mind a mainapig a zsidók ellen irányul«

Az 1832. évi moldvai alkotmány (94. §.) népellenes elem-nek minősíti a zsidóságot, amelyet ki kell kergetni az or-szágból. Egy 1839. évi moldvai törvény a zsidókat csavar-góknak minősíti. Ez a törvény — elvben — mindmáig ér-vényben van. A román királyság első, 1866. évi, alkotmánya(7. §.) megvonja a zsidóktól az állampolgársági jogot. Anemzetközi zsidóság hosszas küzdelmének eredményeképena berlini kongresszus eléri, hogy Románia 1879-ben egyé-nileg elismeri a zsidók állampolgársági jogát. A zsidók egyen-jogúságát csak az 1919. évi St. Germain-i békeszerződéstudta Romániára kényszeríteni. Ettől a pillanattól kezdve aromániai zsidóság bámulatos gyorsan hódította meg a romángazdasági élet legfontosabb pozícióit, ami ismét a legélesebbgyűlöletet váltotta ki ellene.

A romániai jobboldali mozgalmak minden baj okául azsidóságot jelölik meg. Propagandájuk ezért természetesena legdurvább módon uszít a zsidók ellen. Marin Popescu a»Jidovi demascati: Leleplezett zsidók« című röpirat szer-zője, többek között így ír: »Isten kiválasztott népe a való-ságban nem egyéb szemfényvesztő, nemzetközi bandita szer-vezetnél ... egy egészen különös maffia, amelynek az a célja,hogy összerombolja a kereszténységet és kirabolja az egészvilágot«. Zelea Codreanu szerint »a szabadkőmívesség fej-szenyél a zsidóság kezében. A zsidók a szabadkőmíveseksegítségével Romániát a külföldi, különösen a párisi banká-rok pénzügyi járma alatt tartják. Ezért revideálni kell a kül-politikát is«. Taterescu István, a volt miniszterelnök testvéröccse,1933-ban, a Coasa szeptemberi számában erélyesen köve-

133

teli, hogy »Románia szakítson a franciabarát politikával, merta zsidók Franciaországon keresztül gyarmatként kezelik azországot. A zsidókat ki kell űzni az országból...« fejezi becikkét.

Tatarescuék keresztény-nemzeti-szocialista pártja 1933. évszeptember 24-én tartott országos kongresszusán felszólítottaa zsidókat, hogy 1934. május 1-ig hagyják el az országot,különben nem felelnek a zsidó családok életéért. Ezt a ha-táridőt: »termenul national de gratie: nemzeti kegyelmi ha-táridő«-nek nevezték. Ha a zsidók nem vetik magukat aláa határozatnak, ez annyit jelent, hogy önmaguk mondanakle »a román nép jóindulatú támogatásáról« — mondja a ha-tározat szövege — »és akkor rosszul járnak! Ranva fideei!«Hat-hét évvel ezelőtt a román jobboldali pártok minden fog-lalkozási ágban numerus nullust követeltek a zsidókkal szem-ben. »A zsidókat és a zsidóbarát románokat« — mondottaGh. Cuza, 1933-ban pártjának resicai gyűlésén, — »a mun-katáborba fogjuk szállítani és a román korbács alá hajtjukőket. S ha majd ott levezeklik összes tolvajlásaikat és gazh-emberségük bűneit, átdobjuk őket a határon, mint valamidisznókat!« Halálbüntetés, vésztörvényszék, akasztófa, pog-rom: ezek a zsidóellenes jelszavak Romániában. A jobbol-dali kormányok ilyen közhangulat mellett fogtak hozzá azsidókérdés megoldásához.

Törvényszerűen merül fel a kérdés, hogy miért gyűlölika románok ilyen hihetetlen mértékben a zsidóságot?

Nem szabad elfelejteni, hogy Románia, amely önállóállami életét éppen csak élni kezdte, a múlt század köze-pén tömegesen kapta a keleti zsidó bevándorlókat. Mai szó-val élve, a zsidók akkori »beszivárgása« Romániába, óriásiméretű volt. Jöttek hernyókalapban, kaftánosan, a szájukonhabzott a jiddisch és a harisnyában hozták a pénzt. Elözön-lötték a vidéket és megkaparintották a tipikusan zsidó kere-seti forrásokat, a kocsmát és a közvetítő kereskedelmet.

A román nacionalisták, népi felemelkedést akartak ésazt látták, hogy a keleti- zsidóság ráfekszik az esett és mű-veletlen népre, kizsarolja és adósává teszi. Nem szabadelfelejteni, hogy zsidó középosztály, zsidó intellektüel nem

134

élt Romániában. A zsidó rabbik nem hasonultak és nemhasonulhattak a románsághoz és idegen maradt velük együttaz egész zsidóság. Döbbenetesen ugyanaz volt Romániábana helyzet, mint a mai Kárpátalján, amelyről Bartha Miklósnagyszerű könyve ad képet, leírva, hogyan nyomorította a»kazár« a szegény ruszin népet.

Ez ellen a zsidóság ellen szállt hadba a nacionalizmu-sában túlfűtött, erejében bizonytalan, illúziókkal és vágyakkaltelt románság. Természetes, hogy a kérdést durvábban fogtameg és durvábban akarta megoldani, mint a nyugatabbra esőállamok kereszténysége. Ez nem mentő körülmény, a tömén-telen embertelenségre, de megvilágítja az okokat és össze-függéseket.

Emberi jogokat a zsidók csak a világháború után kaptakaz új Nagyromániában. Mondani sem kell, hogy ezek ajogok semmivel sem értek többet azoknál, amelyek a többinemzeti kisebbségek életét kellene, hogy szabályozzák. Deugyanekkor a zsidóság száma megnövekedetett, az erdélyizsidósággal.

A régi Magyarországon a zsidók a legteljesebb mérték-ben egyenjogúak voltak, sőt olyan hatalomra tettek szert,amelynek túlzott kinövéseit éppen most igyekszik a magyarnemzet lenyesegetni. Az erdélyi zsidóság ennék a magyarliberalizmusnak szellemében és áldásai közt élt és természe-tesen a legmélyebb megdöbbenéssel és riadalommal fogadtaaz új impériumot, amelyről sejtette, hogy mit hoz számára.Valóban, alig rendezkedtek be a románok Erdélyben, márismegkezdték a zsidók jogainak megvonását. Az iskolatörvényekzsidó líceumokba kényszerítették a gyermekeket, kik románulés héberül voltak kötelesek tanulni. A többi kisebbségekfelé állandóan hangoztatott tétel, hogy: »legyetek jó romá-nok és testvérünk vagy!« — a zsidó kisebbségre nézve nemlehetett érvényben. Ezért csak az első esztendőkben tör-téntek részükről elrománosodási kísérletek.

A súlyos helyzetben az erdélyi zsidóság sorsdöntő kér-dés előtt állott. Ha magyarnak marad meg, akkor a kettőskisebbségi sors keresztjét kell cipelnie, és bizonytalan gyer-mekei jövője felől, akik már nem részesülhetnek magyar kul-

135

túrában. Románokká nem lehettek, csak »jó román állam-polgárokká«. Az út fajilag és népileg csak a cionizmus felémaradt nyitva számukra. Délkeletrománia »keleti« zsidói meg-indították a nagy zsidó nemzeti mozgalmat, amely 1923—24.táját már erősen virágzott az egykori Magyarország területénis. Elsőnek a mármarosi és határmenti zsidók csatlakoztakhozzá. Aztán a zsidó fiatalság. Magyarnak öntudatosan csakaz idősebb korosztály egy része vallotta magát továbbra is,amely számára a magyarság már életformát jelentett, ame-lyen nem tudott változtatni. A gyermekeik még beszélnekmagyarul is, de a magyar lélek és a magyar kultúra ide-gen számukra. Ez a nemzedék a zsidók hatezer éves ván-dorlása során újabb fedél alá került és igyekszik ott beren-dezkedni.

A magyar-zsidó viszony lassan formálódott át a maiRomániában. A kommün bukása után Erdélybe érkező zsidóemigránsok Magyarország és a magyarság ellen agitálnak.Mégis, a zsidóság a magyar kultúra nagy fogyasztója voltErdélyben. Ez a legfőbb érv, amellyel a zsidóik magyarsá-gukat és magyar szempontból való értékességüket alá szok-ták támasztani. Igaz! De melyik magyar kultúrát fogyasztják?Valóban magyar-e az a szellemiség, amelyet a beviteli enge-délyt megszerzett szellemi termékek sugároznak ki magukból?A határokon túlra csak kozmopolita, vagy színtelen művekjuthatnak. Mert itt nem arról van szó, hogy a magyar nyel-ven írott betű, vagy elmondott színpadi szerep közönségretalál-e, vagy sem, hanem arról, hogy az a betű és az ahang, valóban magyarságot, gyökeres népiséget, históriát ésezzel magyar jövendőt sugároz-e magából?! Jelent-e nem-zeti szempontból valódi értéket, vagy sem? És igaz az is,hogy ők olvassák az odalent írt könyveket, ők töltik meg aszínházat, ha magyar író darabját adják. De elegendő ennyi?Elegendő a kultúrigények magyar nyelven való kielégítése?Hogyan viselkedett a zsidó tőke, a politika, a szellem, amagyarsággal és az egyetemes magyarsággal szemben? Eza döntő itt!

De ne legyünk igazságtalanok! Erdélyben valóban vol-tak és vannak magyarul érző és gondolkozó és áldozatot

136

hozó zsidók. De az ő tiszteletreméltó magatartásuk csakannyi eredményt hozhatott, amennyi bekövetkezett: a romá-niai magyarság, távoltartva magát úgy az antiszemitizmus,mint a filoszemitizmus pólusaitól, asszemitává lett, mert meg-érezte, hogy a zsidóság levált a testéről és az idő, amelya természet törvényeivel pusztítja el a nemzedékeket, rö-videsen sírba fogja vinni azt a nemzedéket, amelynek egy-része ma még magyarul él és érez, és azt is, amely utánakövetkezik és még beszél magyarul. De azután? Nem vádez a zsidóság ellen, mert ez az örök zsidó sors törvénye,a diaspora élete!

Súlyosan nehezedik a romániai zsidóságra az évezredesátok. Az európai antiszemitizmus magas és kérlelhetetlenhullámokat ver Romániában és a román nemzet kegyetlenerővel igyekszik lerázni magáról a zsidóságot, amely rövidesztendők alatt el tudott terebélyesedni gazdasági életébenés szellemiségében. Hiszen elég csak annyit megemlíteni;,hogy az antirevizionista és a gyűlölködő sajtó szerkesztői!nagyrészt zsidók voltak. Már-már teljesen kézbe kapták aromán külkereskedelmet és óriási befolyásra tettek szert aromán iparban és bankéletben.

A galati és constanzai kikötőkből egymásután indulnakzsidó kivándorlókkal megrakott hajók, messzi világrészek felé.Az országban egyre szűkebbre szabják jogaikat és igye-keznek tőlük megvonni a munka és az élet jogát is. És Júdanépe tudja, hogy még súlyosabb idők következnek rá ...

ROMÁNIA EURÓPÁBAN

„A Duna-táj bús villámhárítóFél-emberek, fél-nemzetecskékSzámára készült szégyen-kalodája

(ADY)

Tájak, népek, fajok, nyelvek, akarások és tiltakozásokkeverednek Romániában, abban az országban, amelynek ural-kodó népe totális nacionalizmust és egyeduralmat akar. Er-dély ősi hagyományai töretlenül élnek, emberben, kőben,lélekben, szellemben és kultúrában. Mint gigászi kínai fal,metszi ketté az országot a Kárpátok vonulata. Két különbözővilág él a hegyeken innen és túl. A lomha Duna jobbpart-ján a megtagadott és mégis; soha meg nem tagadható múlt:a Balkán szökken új és modern életbe. A Dnyeszteren túl-ról a Szovjet titokzatos arca mered az országra. Nagy eu-rópai akarások ívelnek át a Kárpátok felett a végtelenSzarmata síkság és a Fekete tenger felé. Délnyugaton erősenés öntudatosan áll az új Jugoszlávia, a Tisza és a Marosfmentén pedig István király koronája ragyog egyre fénye-sebben és szemben vele, magasan száll újjászületett biro-dalma felett a fehér sas.

Óriásit fordult a világ kereke azóta, hogy Paris ra-gyogó palotáiban aláírták a békediktátumokat. Ismét magasra

138

emelkedtek a letört zászlók és megtiport milliók vívták kiismét maguknak az élet jogát és a méltóságot, amelyet agyőzelem őrült mámorában megtagadtak tőlük. A rendszer,amelyhez az új Nagyrománia szekerének rúdját kötötte, meg-ingott. Franciaország nem feltétlen ura többé Európának. ANépszövetség hamis talpkövei elmorzsolódtak és a genfi tópartján üresen kong a hatalmas és büszke épület. A brit bi-rodalom békét akar, de tudja és vallja, hogy béke csakegyféle van: igazságos! Élet-halál harcra gyürkőznek a de-mokráciák és diktatúrák, a jobb és a bal — és Romániát,amely lélekben és formában a diktatúrákhoz csatlakozott, po-litikájában és gazdaságában a demokráciákhoz fűzik a szer-ződések és a biztosítékok. Mint határain innen, úgy határaintúl is minden csupa ellentmondás, ellentét és kevertség.

Quo vadis, Románia?Minden népnek és minden országnak van hivatása, ön-

célú életén túlmutatóan az egész emberiség számára. Mihát Románia hivatása és mennyiben tölti be azt? A létre csakennek a hivatásnak a betöltése ad jogot!

A geográfiai hely, melyet Románia betölt, a régi Magyar-ország egyrészének hivatását ruházza rá: közvetítő legyennyugat és kelet, észak és dél között. De be tudja-e vájjontölteni ezt a hivatást, amikor saját határait sem tudja eddignépiségének élő tartalmával megtölteni? És adhat-e az embe-riség számára egy olyan nép, amely mereven és ellenségesenelzárkózik minden más népek elől, és a saját országábanelrúg magától minden »idegent«, ha az az idegen mindjártnálánál ősibb joggal is él azon a földön, amely mostan az övé?

De beszéljünk tán közérthetőbben! Példának okáért, tör-ténik-e magyar-román viszonylatban kultúrcsere? Azt mond-ják, hogy néhai Goga Octavián lefordította Madách örök-szép művét! Megjelent román nyelven néhány Petőfi ésAdy költemény. Bemutattak román nyelven egy-két magyarszíndarabot. De a határt húsz éven át hermetikusan lezár-ták minden magyar szellemi termék elől és csak olyan írásokjuthattak át, amelyek többet ártottak, mint használtak a kétnemzet megértésének. Vaskézzel fojtogatják az ő területükönvirágzott magyar kultúrát és ha közülük valaki közeledni

139

akar a magyarság felé, ha kiművelt román emberfők észre-veszik a magyar kultúra mérhetetlen kincseit, akkor hazaárulásibotránnyá dagad az ügy, vagy ha egy román karmesteregy magyar zeneszerző művét meri dirigálni, akkor azt ahalálba kergetik. És milyen vandál gyűlölettel rombolták lemindenkor a hidakat, amelyeket jószándékú magyarok igye-keztek építeni feléjük.

És más talán a helyzet német, szerb, horvát, bolgár, orosz,lengyel, ukrán, vagy zsidó viszonylatban? Nem! A román-ság csak önmagát látja és »latin« kultúrát akar terjeszteniott, ahol a régi Róma is megbukott és ahol Ovidius leg-szomorúbb elégiáit írta. Óh, igen! Szép és magas a románkultúra! A művészet minden ágában versenyre kelhetneka világ bármely nemzetével. Gyökeresen népi és román akultúrájuk. De kisugárzik belőle a lélek bizonytalansága és aféítő szeretet, amellyel őrzik, megközelíthetetlenné teszi másnemzetek számára, örökös körforgás, a fel-fel dobott kőtragédiája üli még a románi kultúrát, amely csak önmagábólmerít és csak önmagának ad a Duna-tájain.

És ugyanígy kezelik a politikát is. Hány, de hány nagypillanatot szalasztottak el a történelmi megegyezésre! Hány-szor adódott alkalom, hogy Románia hatalom maradjon aDuna völgyében és emberöltőkre biztosított békében virá-gozhassék. De nem! Azt hitte, hogy törhetetlen Francia-ország délkeleteurópai szövetségi rendszere, és nem számolterőkkel, melyek a természet örök törvényeiből fakadnak.

Nagyromániát ma három oldalról a revízió veszélye fe-nyegeti. Magyarország, Bulgária és a Szovjet súlyos terü-leti követeléseket állított fel megalakulása pillanatától kezdveRomániával szemben. Az 1938. év novemberi eseményei meg-mutatták, hogy van békés revízió is. És 1939. tavaszán ra-gyogó vértben mutatkozott be Európa előtt a magyar katona.A kisantant hármasszövetsége összeomlott, Csehszlovákia sorsabeteljesedett, Jugoszlávia a maga útján jár és a nagy barát:Franciaország, a nyugati nagypolitikával van elfoglalva. A Bal-kán-szövetség még nem ütőképes politikai alakulat és kérdés,hogy azzá lehet-e valaha?

Ilyen súlyos a külpolitikai helyzet Romániában. Az új

140

kormányzat, minden erejét megfeszítve igyekszik túljutni anehézségeken. Barátságos megnyilatkozások sorozata hang-zott el a felelős román államférfiak ajkáról és, úgy látszik,Románia új vizekre akar átevezni. De külpolitikai átváltásra,a katasztrófa veszélye nélkül, csak bensőleg kiegyensúlyozottés erős ország képes. Egész Európa feszülten figyeli, merrekanyarodik Románia útja?

A politikai helyzet kihat a gazdaságira is. Óriási kölcsö-nökkel kezdte meg Románia az államépítést. Az agrárreformpéldátlan módon visszavetette a termelést. A mezőgazdaságikonjunktúra bukása után az ország agrárlakossága eladóso-dott és csak a konverzió mentette meg a csődtől. A kon-verzió a tőke nagymérvű pusztulását vonta maga után. Ahitelforrások lassan elapadtak. Európa egyik leggazdagabbországa nem' egyszer állott az államcsőd előtt. Hányszor nemtudta fizetni hivatalnokait és nyugdíjasait. A pénz értékálló-sága ingadozott. Egyik krízis a másikat követte. Az iparbanidegen érdekeltségek dirigálnak. Mérhetetlen kincsek pocsé-kolódnak el. A fegyverkezés improduktív kiadásai ólomsúly-lyal nehezednek az államkasszára. De a föld kimeríthetet-lenül ontja kincseit.

Prin noi insine! Mindent a magunk erejéből! Ez a románcímer felirata. Valóban, óriásiak az erőfeszítések, amelye-iket a román nép és kormánya a jobb jövő érdekében tesz.De óriásiak a nehézségek és ellentétek is, amelyekkel kény-telen megküzdeni. A nagy belső újjászületés minden erőtigénybe vesz és az újjászülető Romániának más helyet kellelfoglalnia Európában, mint amelyet az eddigi elfoglalt. ADuna-táj szégyen-kalodájában nehéz nagyot cselekedni. Ne-héz megtalálni a pontot, amely életet jelent és amelybőlélet sugározhat a négy égtáj felé. Feltörő és alábukó népeknagy színpada volt mindenkor ez a táj. A káoszban megkell találni a kiegyenlítést, a mérsékletet, a mértéket és abölcsességet, amely mindenki számára egyforma. Vájjon, —Transylvania magas szelleme győzne, vagy az egymásnakfeszülő ellentétek gigászi ereje? A döntő történelmi pilla-nat közelít és abban Romániának kell döntenie!

T A R T A L O M :

old.

Bevezetés...................................................... 7Falvak a hegyek alján................................................ 11A kollégium karcerében................................................ 18Árvízi hajósok.............................................................. 23Az igazi héroszok...................................................... 38Megszólalnak a kövek................................................... 44»Kelet Parisa«.............................................................. 50Felemás világ............................................................... 56Magyarok temetője: Regát............................................ 61Gyermekek a fergetegben.............................................. 68Az arénában................................................................... 77A magunk revíziója .............................................. 96Hogy látnak minket?.................................................. 108Mihály arkangyal lovagja:........................................... 114Honterustól Hitlerig..................................................... 125Jehova népe.................................................................... 131Románia Európában...................................................... 137

Felelős kiadó: PÜSKI SÁNDOR

Nyomatott: »Jövő« Nyomdaszövetkezet könyvnyomdájában,Budapest, IX., Erkel-utca 17. Telefon: 182-278.