0. Bevezetés

A II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikai konstitúciója több ízben is

felvetette azt a gondolatot, hogy az egyház az üdvösség szentsége, és megmagyarázza már a

bevezetőjében, hogy az egyház „Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze

az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének” (LG 1). Az

egyház egyszerre látható és láthatatlan, Krisztus alapítása nyomán egy egység, kegyelmi,

lelki közösség és látható társaság vagy szervezet; ebből a szempontból hasonlít magára a

megtestesült Igére, amelynek embersége „az üdvösség élő eszköze volt”. Ez a szervezet egész

történelme során – amely a világ üldözéseinek és Isten vigasztalásainak közepette zajlik –

arra hivatott, hogy „felfedje az Úr misztériumát”. Az egyház ige, az egyház jel a világ

számára. A dicsőséges Úr működik benne Lelke által, hogy egyre növelje testét, az egyházat.

A Lumen gentium konstitúció 48. pontjában az egyházban betöltött hivatásunk

eszkatológikus jellegére hívja fel a figyelmünket: „Krisztus mindenkit magához vonzott,

amikor felemelték a földről (vö. Jn 12,32). Amikor pedig föltámadt a halálból, elküldte

tanítványaira éltető Lelkét, és általa saját testét, az egyházat, az üdvösség egyetemes

szentségévé tette; az Atya jobbján ül, de folyamatosan munkálkodik a világban, hogy

elvezesse az egyházba az embereket s általa szorosabban kapcsolja magához.”

Az elhangzottakban azonnal észrevehető a krisztológiai jelleg: Krisztus szüntelenül úgy

van jelen, mint a kezdet, amely mindent magába foglal, a Szentlélek pedig, mint olyan

hatóerő, amely együttműködik az egyház apostoli szervezetével, hogy hatékonyan

megvalósítsa a világban azt, amit Krisztus üdvözítő misztériuma jelent az ember számára.

Így behatárolva az Egyház és üdvösség kérdéskört, a II. Vatikáni Zsinat tanítására

hivatkozva olyan kérdésekre szeretnék választ keresni, mint például: mi az egyház küldetése,

mit jelent ekkleziológiai szempontból az üdvösség „szentsége”, mit kell üdvösség alatt

értenünk?1

1. Az egyház küldetése

A Hittani Kongregáció 2000. Szeptember 5-én tette közzé a Dominus Jesus kezdetű

nyilatkozatát, amelynek fő tárgyalási témája Jézus Krisztus és az egyház, mint egyetlen és

egyetemes üdvözítő valóság. Elsősorban nem egyháztani, hanem krisztológiai kérdésekről

van szó a dokumentumban, bár ezekhez kapcsolódnak egyháztani megfontolások is. A

dokumentum hat részből áll, ebből témánkat tekintve három fejezet figyelemre méltó,

nevezetesen a negyedik, ötödik és a hatodik.

1 vö. CONGAR, Yves: Szeretem az egyházat, Budapest, 1994, 28sk.

1

A negyedik fejezet az egyház egyetlenségét és egységes voltát emeli ki azzal a

meggyőződéssel, hogy Krisztus egyetlen egyházat alapított, és történelmi folytonosság van a

Krisztus által alapított egyház és a katolikus egyház között. Ez az egyetlen egyház „Péter

utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus egyházban létezik

(susbsistit in)”. (16. p.)

Az ötödik fejezet az egyház szempontjából tekint Isten Országára és Krisztus Országára.

Az egyház maga is misztérium és nem választható el sem Jézus személyétől, sem az ő

Országától, de nem is azonos Isten Országával, hanem annak csak a csírája, tehát az egyház

Isten Országa szolgálatában áll.

Végül a hatodik fejezet az egyház és a vallások viszonyát elemzi az üdvösséggel

kapcsolatban. Az egyház szükséges az üdvösségre, „az üdvösség egyetemes szentsége” (LG

48), de ez a tanítás nem állítható szembe Isten egyetemes üdvözítő akaratával, „aki azt akarja,

hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4). Mindazok

számára, akik nem tartoznak formálisan és láthatóan az egyházhoz, a kegyelem erejével

nyitva áll Krisztusban az üdvösség. Ez a kegyelem Krisztusból árad és minden ember

számára lehetővé teszi, hogy saját közreműködésével szabadon elérhesse az üdvösséget.2

Az egyház teljes mértékben a krisztusi üdvösség szolgálatában áll, ám ez nem jelenti azt,

hogy az egyház önmagában üdvözít, hanem azt, hogy az egyedüli üdvözítő Jézus Krisztus, ő

a principium, a via salutis, az üdvösség oka, forrása, kezdete és útja.

Már Jézus is ilyen értelemben adott küldetést és felhatalmazást első tanítványainak; „ő az,

aki azt jött keresni és üdvözíteni, ami elveszett” (Lk 19,10). Más volt Jézus, mások

tanítványai, de lényeges különbség volt közöttük, azonban küldetésüknek egy és ugyanaz volt

a célja: a rosszat minden vonalon visszaszorítani és mindezzel a végső üdvösség ígéretét

hirdetni (Mk 3, 14). Olyannyira közös lett a hirdetési cél, hogy Jézus ki merte mondani ezt a

kockázatos mondatot: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16).

Az ősegyházi idők különösen az apostolokban és azok munkatársaiban látták

megtestesítőit ennek a közös küldetésnek: „Krisztus követségében járunk” – mondja Szent

Pál (2Kor 5,20). A II. Vatikáni Zsinat azonban egy még tágabb körét jelölte meg azoknak,

akik a nagy küldetésben részt vesznek: „A vándorló egyház lényegében misszionárius, mert

már eredetét is a Fiú és a Szentlélek küldetésében leli, az Atyaisten szándéka szerint”, írja az

Ad gentes az egyház missziós tevékenységéről (AG 2). A Lumen gentium egyházról szóló

konstitúcióban továbbá olvashatjuk, hogy „minden világira ránehezedik tehát ez a nagyszerű

2 vö. Székely Dénes: A Dominus Jesus és az üdvösség misztériuma. In: Studia Theologia Transilvaniensa 3 (2002), 121–142, 121–127.

2

teher: munkálkodni, hogy az isteni üdvrend egyre jobban eljusson minden idő és minden hely

valamennyi emberéhez” (LG 33/4). Mindezek tudatában még egy szempontot kiemelhetünk

az egyház küldetését illetően: Krisztus egyháza nem csak egyszerűen jelen van mindenütt,

hanem egy egész különös módon képes jelen lenni: nincs kötve egyetlen fajhoz, egyetlen

kultúrához, politikai vagy gazdasági rendszerhez sem, előbb-utóbb megtalálja a helyét

minden időben és minden helyen, mert elvfeladás nélkül képes alkalmazkodni egyéni,

nemzeti, kulturális és történelmi sajátosságokhoz. Az indiainak nem kell európaivá lennie, az

afrikai és az ázsiai is megtarthatja a maga életformáját, mégis alkalmas az evangélium

befogadására. Krisztus egyházának ezt a csodálatos rugalmasságát perszonális katolicitásnak

nevezzük. Az elnevezés alapja az, hogy amint a kegyelem kinek-kinek egyéniségéhez

alkalmazkodva fejti ki hatását, úgy működik a világban a kegyelmek legfőbb eszköze, az

„egyetemes szentség”, Krisztus egyháza.3

Ha az egyházat úgy tapasztaljuk meg és értelmezzük, mint Isten Lelkének teremtői

művét, akkor világossá válik bensőséges, szabad és nyitott jellege. Az egyház egész

intézményes oldalának, az egész „apparátusnak” csak akkor van értelme, ha a Szentlélek

tevékenységéből indul ki és abba kapcsolódik (LG 8).4

2. Mit értünk üdvösség alatt?

Nyilvánvaló, hogy az egyes lelkek puszta megmentésének gondolatán túl kell lépnünk,

anélkül, hogy elvetnénk azt, ami igaz volt belőle. Ez a szemlélet nem venné számításba sem

az ember helyzetét és szerepét a világban, sem Isten tervének és művének az egységét, sem a

Szentírás tanúbizonyságát a Megváltás kozmikus jellegéről. A megváltás egy új kapcsolat

Istennel, aki mindennek kezdete és vége. Olyan helyzet és kapcsolat, melyben az ember nem

csak létezik, hanem valóban és teljesen létezik, létezése teljes és igaz az értékek terén, az

ember eléri célját, és teljességében birtokolja létezésének értelmét. Ez az üdvösség, melynek

forrása számunkra a Jézus Krisztus által a kereszten megvalósított tökéletes fiúi szeretet,

melyet az Atya Krisztus feltámadásában és megdicsőítésében hagyott jóvá és fogadott el. Ez

a mi abszolút beteljesedésünk, Isten önközlése által, amit mi szabadon elfogadunk. A

kárhozat lényege ezzel szemben az, hogy elszalasztjuk a létezés értelmét, s ez kimondhatatlan

szenvedést okoz, mivel a létnek értelmétől megfosztva kell fennmaradnia. Amikor tehát azt

mondjuk, hogy elsősorban Krisztus, azután az egyház az üdvösség egyetemes szentsége, ezt

úgy értjük, hogy ők jelei és eszközei a teremtés ezen abszolút beteljesülésének; kezdve az

3 ELŐD István: Vallás és egyház. Budapest, 1981, 261.4 WIEDENHOFER, Sigfried: Ekkleziológia. Az egyház, mint a Szentlélek temploma. In: A Dogmatika Kézikönyve (szerk. Theodor Schneider), Budapest, 1997, 98sk.

3

emberiség tökéletes beteljesedésén az Istennel kötött szövetség által. Ez a szövetség, amelyet

megistenülésnek nevezhetünk, csak azért lehetséges, mert fennáll Isten részéről ez a belőle

fakadó új és kegyelmi kommunikáció.5

2.1. Az egyház üdvösségszerző szerepeA legelső kérdés, amely felmerülhet bennünk az egyház üdvösségszerző szerepével

kapcsolatban az, hogy vannak-e, és ha igen, akkor kik az egyház kedvezményezettjei? Ezzel

kapcsolatban legelőször azt kell letisztáznunk, hogy az egyház tevékenységének

kedvezményezettjei nem kizárólagosan vagy akár elsődlegesen maguk az egyház tagjai.

Sokkal inkább a világ minden táján élő testvérek, akik egy vigasztaló vagy bátorító szót

kapnak az egyháztól, vagy akiket az egyház tiszteletteljesen meghallgat. Az egyház küldetése

elsősorban nem az, hogy saját soraiba új tagokat toborozzon, hanem inkább, hogy minden

embernek segítsen, bárhol legyen is. Az egyház különleges szakterülete, hogy életben tartsa

az emberekben a reményt és a vágyat az Isten Országa és annak értékei iránt. Ennek a

reménynek a fényében az egyház meg tudja vizsgálni az idők jeleit és fel tudja kínálni

iránymutatását. Így elősegíti az emberek közötti kölcsönös kiengesztelődést és különböző

utakon elindítja őket Isten Országa felé.

A modern világnak nagyon is szüksége van valamire, amit csak egyedül az egyház tud

megadni: Krisztusban való hitre, Isten Országának végső eljövetelében való reményre, a

béke, az igazságosság, és az emberi testvériesség értékei iránti elköteleződésre, amelyek mind

központi bibliai fogalmak.6

2.2. Az egyházon kívül nincs üdvösség?„Extra ecclesiam non est salus!” Ez volt Karthágói Cipriánusznak kijelentése, mely

hosszú évszázadokra szűkre szabta az üdvözülés lehetőségét. Még szigorúbbá tette ezt az

elvet Ruszpei Fulgenciusz, akinek egy mondatát az 1442-es Firenzei Zsinat is magáévá tette:

„A szent római egyház (…) erősen hiszi, vallja és hirdeti, hogy senki sem részesülhet az örök

életben, aki a katolikus egyházon kívül él, sem pogány, sem zsidó, sem eretnek, sem

szakadár; az örök tűzbe jutnak azok, hacsak haláluk előtt nem vétetnek fel az egyházba (DB

714).7

Hogyan egyeztethető össze tehát ez a kijelentés például az újszövetségi misszionárius

vallomásával: „Azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden

5 CONGAR, Yves: Szeretem az egyházat, Budapest, 1994, 31sk.6 DULLES, Avery: Az egyház modelljei. Budapest, 2003, 112sk.7 DB - Decreta concilii Basileensis

4

embernek, elsősorban a hívőknek, üdvözítője” (1Tim 4,10). E vallomásból a még nem

Krisztus-hívők számára legalábbis egy másodsorbani üdvösség lehetőségét véljük kiolvasni.

A dogmafejlődés szemszögéből érdekes, hogy IX. Piusz pápa 1836-ban megpróbálta

mindkét tételt fenntartani, hiszen egyrészt azt állítja, hogy a katolikus egyházon kívül senki

sem üdvözülhet, másrészt kibővíti azzal, hogy aki a keresztény vallás „leküzdhetetlen nem

ismeretében” szenved, de követi a „természettörvényt és annak követelményeit, amelyeket

Isten mindenkinek szívébe vésett bele”, és „becsületes és helyes módon él”, részesülhet az

örök életben, hiszen Isten jósága nem szenvedheti, hogy ártatlanok bűnhődjenek (DB

1677/2).

A II. Vatikáni Zsinat túl akar jutni ezen a könnyen kétarcúnak tűnhető állásponton. Oka

erre nemcsak visszatérés a forrásokhoz, amely a fent idézett újszövetségi tételnek nagyobb

figyelmet szentel. A krisztusi hit szempontjából magától értetődik, hogy Krisztus az

„üdvösség útja”. Amennyiben tehát az egyház Krisztus Teste és megjelenésének helye,

„szükséges az üdvösséghez”. Ezen kívül már maga az újszövetségi hagyományok tükrében

megnyilatkozó Jézus is kijelentette, „hogy szükség van a hitre és a keresztségre”. (vö. Mk

16,16) Ebből két következtetés vonható le. Az első: „nem üdvözülhetnek azok az emberek,

akik nem akarnak belépni az egyházba, vagy nem akarnak megmaradni benne, noha tudják,

hogy Isten Jézus Krisztus által a katolikus egyházat szükségesnek alapította meg” (LG 14). A

második: „nem üdvözül, aki beiktatódik ugyan az egyházba, de „nem tart ki a szeretetben”

(LG 14).

A zsinat látóköre kiterjed a nem katolikus keresztény testvéregyházakra is, és kijelenti:

„azoknak hit- és imaélete is eszköz az üdvösség elnyerésére” (LG 15). Ezen túlmenően

leszögezi, hogy „még azoktól sem tagadja meg az isteni Gondviselés az üdvösséghez

szükséges támogatást, akik önhibájukon kívül még nem jutottak el az Isten kifejezett

megismeréséhez (LG 16).

Nem lehetne világosabban mondani: Isten egyháza kötelékén kívül is üdvözít, mint ahogy

az apostolok idejében is nemegyszer megelőzte a Szentlélek a keresztség kiszolgáltatását.

(vö. ApCsel 14,44-48).8

2.3. Az egyház az üdvösség egyetemes szentsége

Az egyház az üdvösség egyetemes szentsége, mert a Jézusban egyszer és mindenkorra

végbement megváltás eseményének szervezete és szerve, életformája és operátora, mert Jézus

Krisztus megváltó tettének eleven üdvösségszerve, az egyetlen közvetítőé, aki által az

igazság és kegyelem mindenkire kiárad. Csak akkor lehet a létrehozandó egység egyetemes

8 vö. GANÓCZY Sándor: Az egyház, Róma, 1980, 105–107.

5

eszköze, ha egyben az üdvösség egyetemes szentsége is, amely az egész emberiség, és ennek

Istennel való egységének eszköze. (LG 1,1). Az egyház ugyanis az egység, a remény és az

üdvösség elpusztíthatatlan csírasejtje kell legyen az egész emberi nem számára: „Isten

összehívta azoknak a gyülekezetét, akik hittel tekintenek fel Jézusra, az üdvösség szerzőjére,

az egység és a béke alapjára; belőlük egyházat alapított, hogy ez látható szakramentuma

legyen ennek az üdvösségszerző egységnek az egész emberiség és minden egyes ember

számára” (LG 2,9).9

Az egyház misztérium, de csak másodlagos misztérium. Misztériumnak nevezzük, mert

Istentől jön és teljesen Isten szándékainak megvalósítására van rendelve. Csak azért lehet az

üdvösség eszköze, mert teljesen Krisztusnak van alávetve, vagyis egyedül Krisztus által kapja

a létet, az értéket, a hatékonyságot.10

3. ÖsszegzésAz embernek szüksége van az egyházra, hiszen Isten végtelen hatalmában akár az égre is

felírhatta volna a megváltás üzenetét, hogy mindenki elolvashassa. De Isten útjai sohasem

voltak ilyenek. Gyengéd emberségében azt akarta, hogy az örömhírt emberi hangon

közvetítsék, ezért volt szüksége a tizenkettőre és hetvenre és az eljövendő ezrekre és

milliókra. Biztos, hogy az egyház titok: létezik, mert Isten úgy akarja, s nemcsak mert úgy

akarja, hanem azért is, mert szüksége van rá. Ez az emberi méltóságunk titka.

Forrásjegyzék:

CONGAR, Yves: Szeretem az egyházat, Vigilia, Budapest, 1994.

9 CSERHÁTI Ferenc: Az egyházzal vagy nélküle. München, 2004, 147.10 vö. Székely Dénes: A Dominus Jesus és az üdvösség misztériuma. In: Studia Theologia Transilvaniensa 3 (2002), 121–142, 136 sk.

6

ELŐD István: Vallás és egyház. Szent István Társulat, Budapest, 1981.

GANÓCZY Sándor: Az egyház, Teológiai Kiskönyvtár, Róma, 1980.

ŐRSI László: Elmélkedés az egyházról. Isten Lelke betölti a világot. In: Távlatok 1

(1993).

WIEDENHOFER, Sigfried: Ekkleziológia. Az egyház mint a Szentlélek temploma. In: A

Dogmatika Kézikönyve (szerk. Theodor Schneider), Vigilia, Budapest, 1997.

CSERHÁTI Ferenc: Az egyházzal vagy nélküle. Szent Maximilián Lap- és Könyvkiadó,

München, 2004.

DULLES, Avery: Az egyház modelljei. Vigilia, Budapest, 2003.

SZÉKELY Dénes: A Dominus Jesus és az üdvösség misztériuma. In: Studia Theologia

Transilvaniensa 3 (2002).

Tartalomjegyzék:

0. Bevezetés............................................................................................................................1

1. Az egyház küldetése...........................................................................................................1

2. Mit értünk üdvösség alatt?..................................................................................................3

2.1. Az egyház üdvösségszerző szerepe.................................................................................4

2.2. Az egyházon kívül nincs üdvösség?...............................................................................4

2.3. Az egyház az üdvösség egyetemes szentsége.................................................................6

3. Összegzés............................................................................................................................6

7