DOBAYPAL
Az ember múltbeli tevékenysége a Pilisben Történelem előtti
idők Pilisünk már az őskőkor legelejétől
„lakott" terület. Nemcsak a tölgy, a bükk, a cser, a vaddisznó, a barázdált csenkesz stb., hanem az ember is „őshonos" e tájon,
A hegység barlangjai és sziklapárkányai kezdettől fogva „kényelmes" lakást biztosítottak a lassan két lábra álló, gondolkodni és összefüggéseket keresni kezdő őseinknek. A csobánkai Mackó-barlangban öt kultúrréteget tártak fel a régészek. Ezek közül a legalsó - tehát a legrégibb - arra enged következtetni, hogy ez a hely a kb. i.e. 500 000 évvel ezelőtt megjelent vér-tesszöllősi előember téli szállása lehetett. Hasonló leletanyag került elő Tokodon is. E legrégibb pilisi „lakos" összeszedte a körülötte termő gombát és gyümölcsöt, ehető gyökeret kapart ki egyszerű kőásójával, csigát és madártojást gyűjtött, hogy táplálékát biztosítsa.
Talán évszázezredek is elteltek, amíg lassan-lassan ügyesedve-okosod-va elfogta a környezetében élő kisebb állatokat, kikapta a patakokban úszó halat, kődobással „lelőtte" a futó vadat, repülő madarat, majd egyszerű lándzsájával, szigonyával, baltájával, később íjával tudatosan becserkészte és elejtette a körülötte élő állatokat. Ezt bizonyítja a pilisszántói kőftilke leletanyaga, ahol az i.e. 38 000 évből származó tarándszarvas-vadászok fegyvereire és használati tárgyaira bukkantak a régészek. Hasonló korú a bajóti Jankovich-barlang, a Klastrompuszta feletti Leány-, Legény- és Bi-vak-barlang eszközlelete is. A kőkorszak idejéből származó eszközmaradványokat - a folyamatos, néha ugyan meg-megszakadó, ám mindig újra induló emberi élet eme tárgyiasult jeleit - mindenütt megtaláljuk a Pilisben és közvetlen környékén, mivel a természeti adottságok kezdettől fogva nagymértékben kedveztek itt kőkorszakbeli elődeink megtelepedésének és megmaradásának.
A tüzet eleinte félve tisztelő, majd lassan szolgálatába állító ősember az
tán egyre nagyobb léptekkel haladt a fejlődés útján. Már nem volt elegendő számú - természetkínálta - barlang, sziklapárkány vagy -hasadék, pilisi ősünk elkezdett .jTiűbarlangot" építeni magának. Köveket hordott össze és ezeket egymásra téve-illesztve felépítette „családi házát", A házépítés célját szolgáló erdei szedelékkő vagy lelenc-kő gyűjtése mind a mai napig ismeretes a Pilisben. A szerszámkészítés, vadászat és halászat után ez a negyedik legrégibb, ma is gyakorolt pilisi tevékenység.
Az ember - a mindig jobbra, szebbre, többre törekvő - rájött e kövek sárral történő összeragasztására. Tüze mellett kiégett, majd eső hatására megoltódott mésszel ragasztotta össze köveit, így alakult ki az erdei mészégetés. A piliscsabai, piliscsévi, pilisszántói, pilisszentkereszti és pilisszentlé-leki mészégető iparos ma is ugyanazzal a módszerrel, ugyanolyan formájú kemencével és szerszámokkal dolgozik, mint több ezer évvel ezelőtti „jogelődje". Legfeljebb a mészkő, a szén, a tűzifa odaszállítása és a kiégetett mész elvitele történik traktorral vagy gépkocsival, a termelés számbavételét pedig rovás helyett golyóstollal és nyomtatványokon végzik.
A mészégetés kialakulásával nagyjából egyidős a pilisi kőbányák nyitása és művelése, ez a tévesen legújabb kori jelenségnek hitt tájrombolás. A Pilis legtöbb - ma is ismert - kőbányáját nemcsak a rómaiak, hanem az őket megelőző szkíták, illírek, pannonok és a kelta néptörzshöz tartozó eraviszku-szok is használták.
Pilisi ősünk csak az őskőkor vége felé, még inkább az újkőkor (i.e. kb. 9000-3000) elejétől kezdve épít magának kőkunyhót, ragasztja össze ennek köveit eleinte sárral, később mésszel, így nem volt már annyira az erdőhöz kötve.
Lassan kimerészkedett a hegyek lábánál elterülő nyílt mezőkre, és birtokba vette a Duna partszakaszainak egyes részeit is. Ezt bizonyítják a Dö-mös közelében és a pilismarón Öregek-dűlőben végzett ásatások.
Az újkőkor végén és az ezt követő rézkorszakban pilisi elődünk egyre tudatosabban hagyja el az erdőt, és figyelme a pásztorkodásra, majd a földművelésre alkalmas térségek felé fordul. A legkitűnőbb példa erre a basaharci lelet, ahol a sok edénytöredék mellett számos agyagból készített állatszobrocskát is találtak. Ez a régészet nyelvén az állattartás-állattenyésztés számottevő szerepét jelenti.
A bronzkor legjelentősebb leleteit a közeli tokodi ásatások hozták felszínre. E korabeli eszközök még inkább bizonyítják a bronzkori ember földművelő hajlamát, nagy kézügyességét, fejlett anyagismeretét és művészi érzékének további fejlődését.
A vaskor elején, a kora-vaskorban már jól elkülöníthető népeket találunk e tájon. A szkítákat az illírek követik, ezeket pedig a pannonok váltják fel. A Dera-patak völgyében - a Kisváci dűlőtől egészen a Kiskovácsi majorig -egész sor egykorú települést tártak fel a régészek. Ezek lakói - fejlett állattartó-földművelő tevékenységük mellett - kiváló vasolvasztók, kovácsok és szerszám- meg fegyverkészítők voltak. A Holdvilág-árok andezitsziklái közül valószínűleg mágnesvasércet - mag-netitot - termeltek ki, amit a közeli falvakban dolgoztak fel, alakítottak tovább. Ezért feltétlenül ismerniük kellett a szénégetést is, hiszen a szenített fa nagyon sokáig a vasolvasztás nélkülözhetetlen eleme volt.
Vaskori elődeink - noha legtöbbször a hegyek közötti vagy a hegyek lábánál lévő fátlan területeken bukkanunk nyomaikra - ismét „felfedezik" az erdőt, ahonnét vasércet, tűzifát és szenítésre alkalmas fát nyernek. Ellenséges támadás esetén ugyancsak az erdő nyújt nekik menedéket. Védelmi központjuk - „mentsváruk" - minden valószínűség szerint a Kő-hegy tetején állott. Itt ui. 1938-ban egy hatalmas, fából épült, földsáncokkal jól megerősített várat - bástyákkal és lakóépületekkel - tártak fel a régészek. A lenti lapályon szántó-vető vagy iparukat gyakorló emberek veszély esetén könnyen felmenekülhettek a biztos vé-
delmet nyújtó kő-hegyi várba. Még valami vonzotta vissza a vaskor emberét az erdőbe: a vadászat. Ennivalója és ruházata megvolt „virágzó" mezőgazdasága és állattartása révén. Nem szorult már rá a vadon élő állatok húsára, bőrére és csontjára. Pusztán kedvtelésből, az ősi ösztöntől hajtva, ügyességét és jó fenyvereit kipróbálandó ejtette el az erdei vadat.
Egy-egy korabeli vadászat terítéke változatosabb volt a mainál, hiszen „puskavégre" jött még az őstulok, amely valószínűleg a tatárjárás idején tűnt el. A já-vorszarvas a XVI. század közepéig élt, de elvétve még a XVIII. században is fel-felbukkant ezen a tájon. Az európai bölény a XVII. században pusztult ki. A hód nem sokkal élte túl a vízszabályozások idejét. Vele egy időben tűnt el végleg a farkas, a bütykös hattyú és a pelikán. Apáink, nagyapáink fogtak még a Dunából vizát és tokot. Nekünk legfeljebb már csak mutatóba marad egy-egy bizonyító példány. Századunkban a mérleg másik serpenyőjén mindössze egy vadfaj szerénykedik: a Korzika szigetéről idetelepített muflon.
Ókor Az írásbeliség kezdetétől - i.e. kb.
3000 - itt élt népek, néptöredékek legjelentősebb tagja a Dunakanyarban a keltákhoz tartozó eraviszkusz törzs volt. Az i.e. III. században meghódították a Duna mindkét partját Pomáztól Szobig. Központjuk - „fővárosuk" - a Gellért-hegy oldalában épült fel. Ők az első komoly pilisi építészek és városlakók. Falakkal körülvett városokban éltek. Legnagyobb-pilisi váruk a Nagy Csikóvár csúcsán állott. Magas színvonalú kézműiparuk, fejlett kereskedelmük el sem képzelhető az írás és számolás tudománya nélkül. Különösen kitűntek a fémek megmunkálásában. Legismertebb - és valószínűleg legnagyobb - településeik Esztergomban és Basaharcon kerültek feltárásra. Árutermelésük, iparuk és kereskedelmük megteremtette számukra azt a magas fokú jólétet, amely - a történelem tanúsága szerint - minden esetben egy nép legbiztosabb sírásója. Hatalmukat és erejüket eleinte csak a dákok gyengítették, akiknek pilisi megtelepedéséről Pomázon vannak adataink. Végső hanyatlásuk időszámításunk kezdete
tájára tehető, amikor a rómaiak vették át az uralmat tőlük.
Az egyre erősödő romai befolyás Vespasianus császár uralma (i.sz. 69 -79) alatt jut el odáig, hogy befejeződik a Dunántúl, majd az egész Pilis megszállása, és megkezdődik a Duna jobb partján a védelmi vonal - a limes - kiépítése. A Római Birodalom kultúr-, illetve hadmérnökei kiválóan oldották meg ezt az akkor sem könnyű feladatot. A Dunakanyar két végpontján -Aquincumban és Brigetioban (ma Ko-márom-Szőny) - erős, nagy létszámú, jól felszerelt légiós tábort létesítettek. Ezek között kisebb katonai objektumokat találunk: Ulcisia Castra (Szentendre), Cirpi (Dunabogdány), Visegrád-Sibrik domb, Szent Mihály-hegy Zebe-gény határában (ez kivételesen a Duna bal partján állott!), az Esztergom-Pilismarót közötti Hideglelős kereszt, Sol-va (Esztergom), Tokod, Nyergesújfalu, Almásfüzitő. Egy-egy ilyen erődített tábor között, fényjelnyi távolságra, kis őrtornyokat - burgusokal - építettek, illetve tartottak fenn. így biztosították a birodalom itteni határát több, mint három és fél évszázadon keresztül a szomszédos keleti-északkeleti quádok és szarmaták ellen.
A rómaiak azonban nemcsak a fenti - máig megcsodált - erődvonalrendszert építették ki, hanem evvel párhuzamosan - sőt valószínűleg ezt megelőzően - pompás hadiutakat is létesítettek: végig a Duna jobb partján, Aquincum-Dorog-Brigetio között és keresztül a Pilisen is. E legutóbbi egyik mellékága Pilisszántón leágazva, Pilisszentkereszten át felvezetett a Dobogókőre, ahol szintén őrtorony állott. A legnagyobb kultúrmérnöki-építészeti alkotás kétségtelenül az a Duna-híd volt, amely a mai Nőgrádverőcénél vezetett át a folyamon, összeköttetést teremtve a szomszédos barbárokkal, akikkel békeidőben kereskedtek is az itt élő rómaiak.
Az erődítményrendszer, a jól átgondolt úthálózat és e híd mögött elsősorban nyilván hadászati szempont hőzó-dott meg. Ám ne higgyük, hogy valamennyi itt élő római kizárólag csak katona lett volna. A termékeny völgyekben ugyanis egész sor mezőgazdasági jellegű település - villa rustica, vicus -épült fel. Tucatjával ismerünk ilyene
ket Pomáz (Tavan-dűlő, Dolina, Gyo-pár-forrási út melléke) vagy Szentendre (Sztaravoda és a mai tájmúzeum) határában.
A rabszolgatartó, tehát nem dolgozó, ezért fokozatosan enerválódó ro -mai társadalom ugyanarra a sorsra jutott, mint elődje, a kelta-eraviszkusz nép. Dunántúli - pannóniai - pozícióját eleinte csak gyengítette, majd végleg elsöpörte a hun előretörés. Az V. század derekára végleg elhagyták vidékünket a rómaiak.
Középkor, az önálló magyar állam megalapításáig A Római Birodalom bukása évében
- 476 - , amely egyúttal az ókor végét, illetve a középkor kezdetét is jelenti, már végérvényesen hun uralmat találunk a tájon. A lakosság természetesen nem cserélődött ki teljesen.
A nomád életvitelű, helyhez nem kötött, pásztorkodó-vadászó hunok tárgyi emlékeit' még nem ismerjük vidékünkről. A részben velük ide érkezett gótok szórványos sírjai azonban felfelbukkannak a római települések közvetlen közelében.
A harmadik „átutazó" nép - hiszen a történelemből ismert népvándorlás korát éljük - a keleü germán néptörzshöz tartozó longobárdok ezen a tájon. Itt-tartózkodásukról mindössze egy nagy temető tanúskodik Szentendrén (a pomázi bekötőút kezdeténél). A lon-gobárdoknak egyszerűen nem volt idejük tovább alakítani a Pilis térségein, mivel tőlük 567-ben az avarok vették át Pannóniát és ezzel együtt Pilisünket is. Kezük nyoma szintén nemigen maradt rajta a tájon, hiszen ők sem tanyát verő, gyökeret eresztő nép voltak. Megszállták a még mindig jó állapotban lévő római utakat, és vámot szedtek az errejárő kereskedőktől. Csupán temetőik bizonyítják hajdani ittlétüket (Pannónia telep, szentendrei Duna-part és Barackos út, Visegrád, Pilismarót Öregek-dűlő és Basaharc).
Az avar birodalmat Nagy Károly hadai semmisítették meg a VIII. század végén. E kor - Karoling-kor -szintén csaknem jeltelen a tájon, mivel rövidesen a szlávok következnek. Róluk - az írott történelem lapjain kívül -a nagy számban megmaradt falunevek is tanúskodnak. Csak egyetlen jellem-
ző példa erre: Bucmuu zopog (Viszsij gorád, jelentése: felsőbb vár) - Visegrád.
Honfoglaló őseink 895-97 között fokozatosan vették birtokukba az Alföldet. 900-ban foglalják el a Dunántúlt: részben az itáliai kalandozásból visszatért sereg, részben a Dunán átkelő seregek. Leverik a területre szintén számító morvákat, és kezdettől fogva együtt élnek az itt talált avarokkal, szlávokkal és morvákkal (e legutóbbiak régi magyar neve: marót, marótok).
Kezdetben Székesfehérvár volt a fejedelmi székhely, de a kalandozások kudarcai után az Árpádoknak új, meg
felelőbb „fővárost" kellett keresniük megalapítandó új államuk számára. Géza fejedelem - I. vagy Szent István királyunk édesapja - 970 után átteszi székhelyét Esztergomba. Az esztergomi Várhegy ugyanis jól védhető; gazdaságilag is, katonailag is, kereskedelmileg is fontos úthálózat mentén, illetve csomópontjában fekszik. Legelső, Európa-szerte ismert és elismert, mai napig számon tartott, királyunk kisebb legendájából - a Legenda minorból -tudjuk, hogy ő már Esztergomban, a Pilis tövében született. Ugyanitt koronázták királlyá 1000-ben, és itt rakta le az önálló magyar állam alapjait.
Önálló országot megteremtő, azt fenntartani, sőt gyarapítani képes pilisi magyar elődeink legnagyobb - máig ható - cselekedete kétségtelenül az államalapítás volt.
A magyar történelem - tanulmányainkból is jól ismert - diplomáciai, egyház- és társadalomszervezési, gazdasági, katonai, közigazgatási és politikai eredményei, valamint európai rangú építészetünk, művészetünk, tudományunk és technikánk mind-mind ebből a faji képességből következik.
Ez nemzeti önérzetünk és világhírnevünk alapja is.
Múltunk becsülése Sopron, Templom u. 4. Gyönyörűen felújított udvarbelső. A falon tábla hirdeti,
hogy itt található a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem múzeuma.
Néhai Antall József miniszterelnöki rendelettel sorolta az ország kiemelt műemlékei közé. Győr-Moson-Sopron megye 17 kiemelt műemléke közé tartozik.
A volt Eszterházy tulajdonban lévő épületben számlálták az 1921-es népszavazás szavazócéduláit. Jobb helre nem is kerülhetett volna a múzeum. 'Jelentős FM támogatással, az Egyetem segítségével 1993-ban sor kerülhetett az avatásra.
Az installációt Örsi András bányamérnök ajándékként készítette. Az, emléktárgyak elhelyezését dr. Ráczné Schneider Ildikó, a múzeum igazgatója és Kálmán Éva restaurátor készítette.
A gyűjtemény közel negyede az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatásra került. A kiállításon a selmeci Főiskola Erdőhasználat és Iparműtani Tanszéke aranyérmet nyert.
Az érdekesebb és fontosabb darabok: - megkövesedett, kovásodott farészek (20-25 millió éve
sek); - 2 db növényeket bemutató görög fólia; - görög gyalu (i.e. 3000 körüli időkből) másolata; - Leonardo da Vinci által tervezett vízhajtásos fűrész mo
dellje; - oklevelek a múlt század közepétől kezdődően a századfor
dulóig; - Európa legújabb erdőtérképe (1992-ben szatelit felvételek
felhasználásával készült); - egyenruhák, diáklapok, valétálási és diákélettel kapcsola
tos relikviák (Jakoby László grubenje, 1887-es üvegkorsó, 1914-es valétabot stb.), sportérmek;
- Krippel Móric szerkesztette szögfelrakó (1892) és az érte kapott oklevelek, plakettek;
- népszavazási emléklap; - atilla és erdészkard; - földmérő és térképkészítési műszerek, eszközök a múlt
századból; - Belházy-busszola (egészen ritka!); - 1808-as, 1811-ben záradékolt erdészeti üzemterv;
-Laz ius 1556-os Magyarország térképe; - magpergető ház modellje (Vadas könyv szerint); - selmeci, kb. 130 éves maggyűjtemény 6 darabja; - erdőművelési szerszámkészlet (századforduló körüliek); - 2 db selmeci rovargyűjtemény, kb. 120-130 évesek; - századforduló körüli erdővédelmi eszközök; - múlt század végi selmeci baltagyűjtemény és fűrészek; - az első egyszemélyes motorfűrészek (Druzsba és Stihl
Contra); - melléktermékeket bemutató rész (régi lőporszaruk, tapló
díszek, gyantázó eszközök stb.); - közelítő eszközök, modellek (ez utóbbiak a párizsi kiállí
tásról, sok mással együtt); - 4 nagyméretű terepasztal a Nagy-Magyarországon műkö
dő létesítményekről: úsztató, csúsztató, erdei vasút- és drótkötélpálya - készítette Budavári István formatervező iparművész;
- selmeci gépmodellek; - fából készült eszközök; - Magas-Tátra gyógynövényei két kötetben, bőrkötéses for
mában az 1850-es évekből; - Mária Terézia erdőrendtartása 1770-ből; - „A fáknak és erdőknek neveléséről és megtartásáról való
rendelet", Pozsonyban nyomatott 1770-ben. Fametszeten a vágások rendje;
- 10 db-ból álló madárgyűjtemény, 1842-ben Feichmann Rudolf vásároltatta (régebbi). Egészen jó állapotban van.
- 150 éves dendrológiai oktatási segédanyag. Könyv formájú. A doboz a fának minden irányú metszetét mutatja. Belül a mag, csíra, csemete, virág, fontosabb károsítok;
- Róth Gyula oklevele 1898. október 29-én készült. Erdészeti államvizsgálati bizonyítvány.
O O O O Aki szeret kalandozni a múltban, akit megnyugtat az em
lékek közötti csodálkozó barangolás, aki szereti a múzeumok semmivel össze nem keverhető „illatát" szívni, jöjjön, töltsön el egy órát a tárlók között, s lélekben levett kalappal tiszteleghet az elődök munkája előtt.
Köszönet a szervezőknek. Pápai Gábor
HORVÁTH ISTVÁN
Klastrompuszta - a pálos rend bölcsője (Adatok a pálos rend kialakulásához)
Az elmúlt években Esztergom környékének középkori településtörténetét tanulmányozva három monostor került vizsgálódásaink körébe. Ezek közül kettó - Dömös és Pilisszentlélek - a történeti források adataival egyértelműen egyeztethető, azonosítható volt, s ezt a korábbi kutatás már el is végezte. Harmadiknak, a Pilis-hegy nyugati oldalán, a mai Kesztölc-Piliscsév és Piliscsaba közt fekvő klastrompusztai rom azonosítása azonban a korábbi kutatások eredményeképpen nem volt végleges és egyértelmű.
Ezt a romot történetíróink és a néphagyomány több, a környéken egykor megtelepült szerzetesrend kolostorával próbálta már azonosítani. A múlt századi néphagyomány (1827) egyrészt a templomosok, másrészt (1864) a bencések monostorának tarotta. Fényes Elek, Hunfalvi János, Reiszig Ede, Ge-recze Péter, Osváth Andor, Genthon István stb. pálos kolostornak tartották, azzal a helytelen megjegyzéssel, hogy itt temették el II.Endre király feleségét, meráni Gertrúdot. Mások, mint Sinka István, Szepessy Géza és az újabb kori kesztölci néphagyomány a ciszterciták pilisi apátságával - Gertrúd királyné valódi temetkezési helyével - azonosították.
A XIX. században Klastrompusztán még látható romok a XX. század elejére eltűntek a föld színéről, s csak a puszta neve őrizte meg egy kolostor emlékét. A maradványok részletes feltárását 1961-ben Méri István végezte el; az ásatás során a kb. 80x80 m kiterjedésű, eredetileg kőfallal körülkerített lejtős hegyoldalban egy kis méretű, nyújtott szentélyű, gótikus szerzetesi templom, a templom északi falához csatlakozó monostor-épület falmaradványai és házikápolnájának szentélyrészlete került elő. A gótikus falak mellett és alatt korábbi falmaradvá-nyokat, illetve XIII-XVI. századi sírokat is találtak. A monostor egészének feltárására - sajnos - nem volt mód. A feltárt részletek, a régészeti leletek és történeti források alapján Méri István egyértelműen elvetette a cisztercita eredet lehetőségét, és bár mint lehető
séget felvetette, hogy a romok johanni-ta eredetűek is lehetnek, a kérdést - a további ásatások eredményeire számítva - nyitva hagyta.
Mivel az ásatások folytatására egyelőre nem került sor, a dorogi járás régészeti topográfiájának elkészítése során meg kellett vizsgálnunk a környék középkori településtörténetét és a rom eredetét. Régészeti terepbejárásaink eredményeinek a történeti forrásokkal valő összevetése során nyilvánvalóvá vált, hogy Klastrompuszta környékének települési képe a középkorban más volt, mint azt a ma meglévő települések alapján korábban gondolták.
A környező terület elpusztult középkori településeinek felkutatása, azoknak az okleveles adatokkal való azonosítása, a környék középkori birtoklástörténetének áttanulmányozása meglepő eredményre vezetett: kiderült ugyanis, hogy egyes - elpusztult, majd újratelepült - falvak (pl. Leányvár - a középkorban Valmód vagy Csév - ma Piliscsév) a közékorban mai helyüktől meglehetősen nagy távolságban feküdtek (a számukra fontosabb Csév például mai helyétől 5 km-nyire nyugatra). A hiteles középkori települési kép ismeretében másképpen kellett értelmeznünk az eddig is ismert történeti források határleírásait, birtokok, utak elhelyezkedésére utalő adatait.
Mivel a fentiek értelmében a mai Piliscsév helyén a középkorban nem állott település - azaz Kesztölc és (Pi-lis-)Csaba egymással határosak voltak - , egy 1393-ban kelt (és alább még részletesebben tárgyalt) oklevél leírásából arra lehetett következtetni, hogy a mai klastrompusztai romok az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálosok Szent Keresztről nevezett ősmonostorának maradványaival azonosak.
A pálos rend történetéről és kialakulásáról részletesen beszámol Gyön-gyössy Gergely pálos rendfőnök 1520 táján összeállított okleveles adatgyűjtése, illetve az 1530 körül írt „Vitae Fratrum" című kéziratos, valamint Eg-gerer András 1663-ban nyomtatásban is megjelent pálos rendtörténete. Ezek
Nap. Síel, Duna. es messze kitekintés: Nagy Lajos udvarából ennyi csak.
Körül feketecsipkés gyász-falak. Mily otthon ez? Mélabú otthona. Olyan, mint a darabokra tört gyűrő. Mim a megrepedezett korona.
0. eletünk, rom-eletünk. Lehettél volna te is korona.
Feketecsipkés gyász-falak között A varkut - mondjak: feneketlen mely. Vagy legalább is a szirt gyökeréig. Várhegy talpáig, Duna-szintig ér. A kút torkára kó káva szorul, A kő-kávát meg érc-lemez fedi. Rajta lakat. Tán jó, hogy nem lehet Múltunkba mélyen letekinteni.
Az érc-fedőn, a múlt érc-takaróján Egy kisfiú ül, és kacag, kacag... Lógatja lábát... Szinte hallani E himbálódzó víg harangokat. Nem sejt vidám ülőhelye alatt Várkutat, iszonyú mélységeket -Harangoz... E harangszó, há leér; Megcsiklandozza lent a nagy vizet. Mit neki repedések és romok! Csak Dunát érez, szelet és napot. És hátha elvisz nevető szemóbcít A Pilis kékjéből egy darabot.
Nézzük, és egybeölelünk vele Távol hegyet, szolét, napot, Dunát, Nézzük, és e látástól elfelejtjük Életünket, a tört rom-koronát. Lehet rom, és lehet reménytelen: Virág nő rajta mégis: friss virág!
a rend kialakulását a következőképpen mondják el:
A rendalapító Boldog Özséb Esztergomban született. Pappá szentelése után hamarosan esztergomi kanonok lett, s már ekkor szoros kapcsolatot tartott fenn a közeli pilisi erdőkben a XIII. század elején elszaporodott remetékkel, akik gyakran felkeresték őt Esztergomban. A tatárjárás után 1246-ban javadalmáról lemondott és Báncsa (Vancsai) István érsek hozzájárulásával a Pilisbe vonult remetéskedni. Itt, Szántó közelében, a „ hármas barlangnál" („non procul a Szanto, iuxta spe-luncam triplicem") maga köré gyűjtötte a remetéket. 1250 táján a barlangok közelében templomot és monostort alapítottak a Szent Kereszt tiszteletére.
Hogy a társulatnak szabályai legyenek, a Pécs melletti patacsi monostor szintén remete eredetű szerzeteseinek a pécsi püspöktől nyert reguláját kezdték használni, s rendjüket „Szent Pál első remete rendjének" nevezték. Az 1256. évi esztergomi zsinaton Özséb, már mint a rend főnöke (provinciálisa) jelent meg. 1262-ben Rómába ment, hogy a pápától a rend megerősítését (elismertetését) kérje, illetve megkapja számára Szent Ágoston reguláját. Bár a curiában, Aquinói Szent Tamás pártfogolta ügyét, csupán annyit sikerült elérnie, hogy Orbán pápa megbízta Pál veszprémi püspököt (akinek egyházmegyéjéhez tartozott a Pilis-hegység területe), hogy vizsgálja meg a remeték kérelmét, s ha úgy találja, hogy van miből fenntartaniuk magukat, engedélyezi nekik Szent Ágoston reguláját. Mivel azonban a társulat megfelelő vagyonnal nem rendelkezett, Pál veszprémi püspök 1263-ban - a pápa felhatalmazása értelmében - maga adott nekik regulát. Ebben megszabta böjtjeikét, az istentiszteletre vonatkozólag pedig a székeskáptalanok kanonokjainak szabályait írta elő nekik. Egyház-jogilag a megyéspüspökök joghatósága alá rendelte őket, kötelezve az egyházmegyei zsinaton való részvételre, illetve arra, hogy a megválasztott rendfőnököt a megyéspüspöknek mutassák be megerősítés végett. Végül meghatározta a monostorok számát, név szerint is megnevezve az egyházmegyéje területén állókat, Pál püspöknek ez a felsorolása azért érdekes számunkra, mert a rend akkori központját, a veszprémi egyházmegye területén álló szent Kereszt monostort nem említi. Ezt egye
sek azzal magyarázták, hogy a Szent Kereszt monostor ekkor még nem készülhetett el, holott csupán arról van szó, hogy az, bár a veszprémi egyházmegyében teküdt, egyenesen az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott. Ezt igazolja az a tény is, hogy például István rendfőnököt (1290-ben) az esztergomi érsek erősíti meg tisztében, és István 1294-ben az esztergomi zsinaton jelenik meg.
Ennyit röviden a rend kialakulásáról. Lássuk most, mely adatok támogatják a klastrompusztai rom pálos eredetét?
1. A rend történetírói Szántó mellett, illetve Esztergom közelében állónak említik a Szent Kereszt monostort: a klastrompusztai rom pedig Szántó közelében, Szántó és Esztergom között fekszik.
2. A monostort a remeték korábbi lakóhele, a „hármas barlang" közelében építették. - A romok közelében (kelet felől) emelkedő Csévi szirtekben 420-440 m tengerszint feletti magasságban, egymás mellett három barlang található: a Legény-, Leány- és a Bivak-barlang. 1968-ban - a remeték nyomainak kutatása céljából - kisebb ásatást végeztünk a Legény- és Leánybarlangban. A tágas, emberi lakás céljaira alkalmas barlangokból, illetve az előterükben lévő „hányókból" az Árpád-kori lakottságot bizonyító XII-XIII. századi edénytöredékek kerültek elő.
3. A pálosok Szent Kereszt monostorának birtokai a Pilis-hegy nyugati oldalán terültek el, és Kesztölc, Csév, illetve (Pilis-) Csaba falvak határához tartoztak. 1274-ben, 1308-ban, 1336-ban, 1376-ban kesztölci, 1307-ben, 1332-ben, 1358-ban, 1455-ben csévi, 1393-ban csabai birtokaikat említik.
Az 1393. évi - váci káptalan által kiállított - oklevSl, amely az esztergomi káptalan és a ... „Szántó melletti Szent Kereszt egyházban lakó remete testvérek" ... közti birtokpert tárgyalta, azzal a megjegyzéssel zárult, hogy a két fél közt vitatott erdő és szántóföld területet egy nagyjából északról dél felé meghúzott határvonallal kettéosztották úgy, hogy annak keleti fele a pálosok csabai birtokához, nyugati fele pedig a káptalan kesztölci birtokához tartozik. A határvonal leírása perdöntő bizonyítéka a klastrompusztai rom pálos eredetének, ezért ezt a részt szó szerint közöljük: „A határok (határje
lek) pedig, amellyel a fent leírt szántóföldet és erdőt egymástól elválasztják... ilyen rendben következnek: az első és legfontosabb az említett Kez-tewlch és Chabya birtokok felett emelkedő Kewrestőnek (Kőrismái) nevű nagy hegy lejtőjének - amelyet ti. Kewresmal-erezteye lejtőnek neveznek - közelében áll, itt két földhalmot emeltek, innét egyenesen dél felé halad és ezen hegyről leereszkedve egy bizonyos úthoz ér, amely mellett kél föld-jelet emeltek, innen az úton halad tovább, majd nyugat felé fordulva egy szántóföld végénél újabb föld-halmot emeltek. Innét ismét dél felé megy és átlépve egy bizonyos másik utat, amely az említett Keztewlch-ről a mondott Szent Kereszt egyház kolostorához vezet (pergendo ... aliam viam de dicta Keztewlch ad Claustrum dicte ecclesce sancte Crucis ducentem), az út mellett két föld-jelet készítettek. Innét balra fordulva jórészt az urdungkewehatha (azaz: Ördögköveháta) nevű hegy magaslatán halad tovább" ... majd érinti a Zeketarla nevű sáncot, a Kezepwanthe :evű bércet, a Gyurhegmegy, majd a
Mezewanthe nevű sík szántóföldeket, eléri az Esztergomból Budára vezető nagy utat (a későbbi Bécsi út!), ezen áthaladva egy Balwanhat nevű bérchez, majd a Mychelethrethe nevű mezőig halad és itt más, szomszédos birtokok (ti. csévi birtokok) határánál végződik. (Az egyezség ugyanis a csévi birtokosok: Csévi Sáfár István fiai és unokái hozzájárulásával történt meg.)
A fentiek szerint tehát a határvonal a Kesztölc és a mai Klastrompuszta közti területet osztotta ketté; a hegy lábánál vezető második út a pálosok Szent Kereszt monostorához, azaz a mai Klastrompusztára vezetett. S mivel Kesztölc- és Csaba (illetve Szántó) között más rom nem ismeretes, csak a klastrompusztai, ennek kell azonosnak lennie a pálosok első monostorának maradványaival. A határleírásból következik egyúttal, hogy a mai Klastrompuszta, illetve a Fekete-hegytől dél-délnyugati irányban meghúzott vonaltól délkeletre eső terület, azaz a mai Piliscsév teljes határa a középkorban lakatlan erdő és szántóföld volt és -mint pálos birtok - (Pilis-) Csabához tartozott. Az oklevélből levonható következtetést támogatja az a tény, hogy a mai Piliscsév egész területéről (egy a
keleti határában talált kisebb, kora Árpád-kori - X-XI. századi - nyomtól eltekintve) egyetlen középkori leletet, vagy lelőhelyet nem ismerünk. Kisebb középkori település nyomát találtuk viszont a klastrompusztai rom közelében, a tőle északra elterülő völgykatlanban, a ma „Simon halála" néven ismert hatalmas sziklatorony alatt. A kis középkori település minden bizonnyal azonos azzal a királyi hadak által elpusztított üres és lakatlan földdel, melyet IV. László király a Szent Kereszt monostort ért károk ellenértékeként 1289-ben adományozott a szentkereszti pálosoknak. Gyöngyössy Gergely Inventáriuma arról tudósít, hogy a monostor közelében fekvő és már IV. Béla által adományozott földet Ilewkew (Üllőkő?)-nek nevezték, s ezt 1289-ben IV. László ismét nekik adta, 1291-ben pedig III. Endre király megerősítette őket e birtokukban. Mivel az elpusztult település feletti, üllőhöz is hasonlítható sziklát még a XVIII. században is Üllőkőnek nevezték, a települést a Szent Kereszt monostor Üllőkő nevű birtokával azonosíthatjuk.
4. Fontos adatot szolgáltat a rom eredetére nézve az esztergomi szandzsák 1570. évi összeírása is. Mivel a monostor 1526-ban elpusztult, ebben az időben már csak romjai állhattak. Az adóösszeíró először Kesztölc falut említi meg, amelynek az első török pusztítást átvészelő - tehát a környéket is jól ismerő - magyar lakosait név szerint is felsorolja, majd a következőket írja: „Szen Kereszt puszta, az előbbifalu mellett. Nincs a defterben. Lakatlan. Birtokolja Merni aga." - Fekete Lajos tévesen a Bajót melletti Péliföld-Szentkereszttel azonosítja ezt a pusztát, holott a leírásból világosan következik, hogy „az előbbi falu (azaz Kesztölc) mellett" feküdt, s a helyben maradt lakosok a Szen Kereszt puszta névben az egykori Szent Kereszt monostor nevét őrizték meg. (Nem vonatkozhat ez az elnevezés a Kesztölc közelében, a Pilis-hegy túlsó oldalán, az egykori cisztercita monostor romjai mellett lévő mai Pilisszentkeresztre sem, mivel a Pilis-hegy keleti oldala nem tartozott az esztergomi szandzsákhoz.)
5. Végül a rom pálos eredetét igazolja a monostor és templomának jellegzetesen pálos alaprajza és elhelyezkedése is. A pálos építészettel foglal
kozó Ádám Iván nyomán a fő jellegzetességeket az alábbiakban összegezhetjük: a/ a monostor magányosan áll, többnyire völgy nyugati vagy déli oldalán (itt a déli oldalon), kissé emelkedett helyen; b/ a hegyi monostorok nem kiugró hegyfokon, hanem védett, takart dombnyúlványon, gerincek hor-padásaiban állnak, legtöbbször cl forrás mellett, s a közelben halastavat létesítenek (középkori eredetű halastó a klastrompusztai romok közelében északnyugatra fekvő, ma Királyné tavának nevezett duzzasztott tő); ál a templomok általában kicsinyek, kőből épültek, hosszú szentéllyel, többnyire sokszög-záródással, torony nincs a templomon, és £7 monostor mindig a templom északi oldalán fekszik.
Ezek a megállapítások a klastrompusztai romra mind ráillenek, és talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ezen alaprajzi és építészeti sajátosságok a helyi földrajzi adottságok miatt éppen itt, az első monostornál alakultak ki, és innét terjedtek szét az egész országban a pálos rend körében.
A Szent Kereszt monostor 1250-től 1304-ig a rend központja volt. Ebben az időben itt székelt a rendfőnök (generális), aki mellett a monostornak külön főnöke (prior vagy perjel) is volt. Özséb főnöksége (1250-1270) idején Benedek volt a monostor perjele, akit Özséb halála (1270. január 20.) után rendfőnökké választottak. 1285-ben királyi hadak égették fel a rendházat. (Talán e tűzvész utáni átépítés alkalmával kapta a templom jelenlegi gótikus alaprajzát.) 1287-ben a Szent Kereszt monostor szerzeteseivel népesítették be a Szent Lélekről nevezett pálos monostort. (Pilisszentlélek határában láthatók ennek romjai.) 1289-ben a korábban okozott károk megtérítésére IV. László király nekik adományozza a már említett Üllőkő földjét. Benedek 1290-ig kormányozta a rendet. Halála után Istvánt, Özséb kedves tanítványát választották az új generálisnak, aki megerősítését Lodomér esztergomi érsektől mint megyés püspökétől kérte, majd 1294-ben részt vett az esztergomi egyházmegyei zsinaton is. Ugyancsak István volt az, aki megbízta a Szent Kereszt monostor új priorját, Lőrincet, hogy az esztergomi egyházmegyében élő pálos szerzetesek (és a még jelentős számú remeték) ré
szére - a veszprémi, illetve a pécsi püspökhöz hasonlóan - külön szabályzatot kérjen az esztergomi érsektől. Lodomér érsek 1297-ben el is készítette részükre az új szabályzatot, amit azután az egri püspök is átvett egyházmegyéjében.
Ugyanebben az évben említik Péter esztergomi kanonokot (Pascasius nyit-rai püspök unokaöccsét), aki kanonok-ságáról lemondott és a szentkereszü pálosok közé lépett. István generális 1300-ban halt meg, s őt is - mint két elődjét, Özsébet és Benedeket - a Szent Kereszt monostorban temették el. Az új rendfőnök, a korábbi prior, a szintén esztergomi származású Lőrinc lett, aki 1304-ben új monostort alapított Buda mellett Szent Lőrinc tiszteletére, s hamarosan ez a monostor lett a pálos rend végleges központja.
A Szent Kereszt monostor korábbi jelentőségét és rendi központ szerepét nemcsak az a tény bizonyítja, hogy itt alakult meg a rend, hogy itt székelt és itt temetkezett az első három generális, hanem az is, hogy a pálosokat még a XIV. század első felében is gyakran a „Szent Kereszt remeléinek" nevezték, így hívta őket Gentilis pápai követ, de XXII. János pápa is egyik 1323. évi oklevelében: „fratres S. Pauli primi Eremite, alias dicti de S. Crusce in eremo" nevezi őket. 1308-1309-ben Lőrinc generális - Gentilis közbenjárásával - kieszközli a rend számára Szent Ágoston reguláját. Ezzel, illetve az 1309. évi constitutiókkal a rend kialakulása befejeződött, a központ pedig a budaszentlőrinci pálos monostor lett.
A Szent Kereszt monostor későbbi történetéről viszonylag keveset tudunk, mivel levéltára - a rend levéltárának jelentős részével - a török pusztítás áldozata lett. Legfőbb forrás itt is Gyöngyössy Gergely rendfőnök XVI. század eleji rendtörténete, illetve oklevél-kivonatai. Ezek szerint Lőrincet egy Márk nevű perjel követte Szentkereszten. 1336-ban Kilián, 1346-1353 között Miklós, 1368-69-ben Trisztián voltak a monostor perjelei.
Krampecher László szerint 1374 után nem említik Szent Keresztet. Ezzel szemben 1376-ban Gergely, 1393-ban István, 1396-ban Egyed, 1421-ben Lőrinc nevű perjeleiről hallunk. 1448 táján a Szent Kereszt és Szent Lélek monostor közös tulajdonát képező há-
zát említik Budán. 1445-ben a szentkereszti Jakab fráter (mint a szomszéd birtokos képviselője) részt vesz az esztergomi káptalan csévi birtokában való beiktatásán. Az épület átépítéséről a XV. századból is ismerünk adatot: 1471-72-ben Szántói Ambrus esztergomi prépost ámbitust építtetett a monostorhoz.
A Szent Kereszt monostort - a többi pilisi monostorral együtt - valószínűleg már 1526-ban felégette a török. A lassan pusztuló, omladozó romok 1570 táján még fenntartották emlékét a „Szen-Kereszt puszta" elnevezésben. A maradványokat utóbb meghódította a természet, bokrok, fák nőttek a középkori épületromok felett. Ezzel magyarázható azután, hogy a török kiűzése (Buda felszabadítása, 1686) után az elpusztult monostoraikat kereső, a környéket nem ismerő, idegen származású
pálos szerzetesek nem találták meg a Szent Kereszt monostor elrejtett maradványait. Helyette a jobban látható és könnyebben hozzáférhető, a Pilishegy keleti lábánál álló cisztercita apátság romjait vélték a Szent Kereszt monostor maradványainak. így került az egykori cisztercita rom és környéke a pálosok birtokába, és így. alakult ki róla az újkori pálos eredet-hagyomány, mellette pedig a mai Pilisszentkereszt község, holott a valóban pálos eredetű rom a hegy túlsó oldalán rejtőzött.
A XX. századra a hatalmas termetű, évszázados szilfák és tölgyek árnyékában csak néhol bukkant elő egy-egy kőfal részlete a földből, s csupán a hely „Klastrompuszta" elnevezése (az esztergomi káptalan majorsága) utalt az egykori monostorra a régészeti kutatások megindítása előtt. A feltáró munkák - sajnos - befejezetlenül ab
bamaradtak, s így továbbra is a föld mélye rejti az egyetlen magyar eredetű szerzetesrend, a pálosok első monostorának jelentős maradványait, melyek között valahol ott nyugszik Warsányi István pálos szerzetesnek a monostor alapításáról szóló, kőbe vésett, szép, hexameteres verse is:
Egykor az úttalan pusztáknak útjain járva /Nagy hegyek alján kis kunyhókban laktak atyáink, / s barlangok rejtették őket el a világtól. / Boldog Özséb, ez a szent ember, remete, pap, emelte / Itt a Keresztnek tiszteletére ezt a monostort, / Jöttek is ide hozzá a testvérek seregestől, / S elhagyva a magányt kezdtek közös életet élni. / Innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál / Rendje, amelynek hófehér a ruhája s a lelke. I Nagy folyamok is ilyen kicsi forrásból fakadoznak.
Kedves Olvasó! Hallott már a Visegrádi Füvészkert
ről? Keresse fel, ha még nem ismeri a
Dunakanyar e gyöngyszemét! Történelmünket idéző visegrádi
műemlékektől, a mogyorőhegyi kiránduló központtól csak néhány kilométerre van a 13 ha-os kis arborétum, az Apátkúti völgyben. Itt a magashegységi hangulatot árasztó fenyvesek között, mindenkiben belső muzsika szólal meg. Ezt a muzsikát szeretnénk fölsza
badítani és kiteljesíteni füvészkerti szabadtéri hangversenysorozatunk utolsó két hangversenyével.
Aki ide ellátogat, elfeledheti a hétköznapok gondjait, bajait, gyönyörködhet a tájban, a muzsikában.
Kerti muzsikálásunkra családokat, barátokat várunk - esetleg egy jó kirándulás után.
Hangversenyeinken a Dunakanyar településein élő, alkotó muzsikusok, együttesek mutatkoznak be. Beszélünk a művekről, a szerzőkről, az előadók
ról - oldott kapcsolatot teremtve Önnel, kedves Hallgató.
Koncertjeink előtt és után sétára -az arborétumunkkal való ismerkedésre - hívunk mindenkit. Már a bejárattól a hangverseny helyszínére is 15-20 perces sétával juthatunk el. Aki igényli, a kaputól mikrobusszal közelítheti meg az előadás helyszínét.
Rossz idő esetén hangversenyeinket a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola - Makovecz Imre tervezte - tornacsarnokában, illetve a római katolikus templomban tartjuk, a meghirdetett időpontban, mindig vasárnap 15.00 órakor.
Augusztus 28. Dunakeszi Zeneiskola fúvószenekara és mazsorett csoportja
Szeptember 25. „Fanfarok" quartett
Az elővételi jegyek erdészeü irodáinkban megvásárolhatók. További információk Visegrádon a Pilisi Parkerdő Rt. Visegrádi Erdészeténél és az ERDŐK A KÖZJÓÉRT ALAPÍT-VÁNY-nál kaphatók.
Cím: 2025 Visegrád,
Mátyás király út 4.
Telefon, fax: (06) - 26 - 398-025
i)> vijietrtltli rt*- 0* bu»imc;álM (5 l iU-Wcoií* • F Ü V É S Z K E R T
<t> Apal-kúli-patak * Mnuiln-rumi* í< .űvcsikcrti EV-, parkold
a F Ü V É S Z K E R T bejárni* <í> Telsarthy-rci *. Apál-kúti cuk-wha*
A Visegrádi Füvészkert hangversenyeken kívüli
látogatási rendje: kedd, csütörtök, szombat
9-15 óráig.
Látogatás szakvezetővel.
Csoportok indulása
9, II, 13 órakor.
Az erdészeti bemutatóterület
előzetes bejelentés
alapján látogatható.