Cseri Kálmán

Szeressétek egymást!

Házasságról, gyerekekről

Budapest, 2003

® Budapest-Pasaréti Református Egyházközség, 1026 Budapest, Torockó tér 1.

Minden jog fenntartva. „All rights reserved" Nyomdai előkészítés:

Dr. Czifferszky Istvánné, Gulyás Pál és Kerti Tibor

Borító: Gaál Éva Felelős kiadó: Cseri Kálmán

Nyomtatás: MA-Print Bt. Telefon: 424-5958 ISBN 963 212 969 5

2

Előszó

Egyre kevesebb a harmonikus házasság és az egymást segítő, derűs család. Ennek az okát abban látjuk, hogy egyre messzebb kerülünk at-tól, amit Isten, a házasság alkotója, erről a fontos közösségről mondott. Ezért gondoltuk, hogy megvizsgáljuk, mit tanít a Szentírás a házasság és a család kérdéseiről.

Minderről az utóbbi években sok alapos, rendszerezett evangéliumi könyv jelent meg, kiváló szakemberek tollából. Ezeket igen hasznos ta-nulmányozni. Az én célom most az volt, hogy a pásztori munka során leggyakrabban előkerülő bajok orvosságát keressem. Ami ebből sikerült, azért legyen egyedül Istené a dicsőség.

Az első nyolc igehirdetés 2003-ban hangzott el, a további három ko-rábban, de témája miatt a munkatársak kérésére együtt közöljük.

Budapest, 2003. adventje

Cseri Kálmán

3

1 .

Ketten — hármasban

En vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

Jn 15,5

Olvasandó még: Mt 14,15-33

Ha Isten segít minket, néhány vasárnapon most arról lesz szó, hogy mit tanít a Szentírás a házasságról és a családról. Azért kell erről be-szélni, mert egyre ijesztőbb állapotba kerülnek a házasságok. Ez a hely-zet rohamosan romlik, emiatt a gyerekek mérhetetlenül sokat szenved-nek, és olykor gyógyíthatatlan lelki sérüléseket kapnak. Mivel rossz min-tát látnak, felnőve hatványozottan újratermelődik a nyomorúság. Ez pe-dig kimondhatatlan károkat okoz a társadalomban.

A népnek, a nemzetnek az alapsejtje a család. Ha a sejtek betegek, beteg az egész szervezet. A család jó légköre pedig elsősorban a há-zasság stabilitásától és minőségétől függ. Ezért fontos odafigyelnünk erre, mégpedig nem bölcselkedve, hanem Isten igaz igéjére figyelve és ahhoz igazítva az életünket.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy azt az általános romlást és zül-lést, ami a Krisztus második eljövetelét megelőző időt, ezt a mi időn-ket jellemzi, nem tudjuk megállítani. Viszont minél sötétebb lesz, an-nál nagyobb szükség van fényforrásokra. Isten a benne hívőket a világ világosságává akarja tenni. Erre kell nekünk törekednünk, és ehhez ad segítséget nekünk az Ő igéje.

Néhány számmal szeretném szemléltetni azt az általános romlást, ami ezen a téren tapasztalható. 1960 óta, tehát 40 év alatt a megkötött há-zasságok száma a felére csökkent. Ugyanez alatt az idő alatt a válások aránya 18%-ról 38%-ra nőtt. Folytonosan növekszik a házasság nélküli

5

együttéléseknek a száma, amiből az is következik, hogy a nem házas-ságban született gyermekeknek a száma is. Ez az összes élve születés-nek az 5%-a volt 40 évvel ezelőtt, ma a 30%-a. Minden harmadik gyer-mek nem házasságba születik. Mivel ezek a kapcsolatok a tapasztalat szerint sokkal kevésbé stabilak és a minőségük is gyengébb, mint a megkötött házasságoké, ezért ezek a gyerekek többszörösen hátrányos helyzetbe születnek. Kevésbé lesznek képesek harmonikus személyi-séggé fejlődni. Sokkal több gondot okoznak a családnak, az iskolának, a társadalomnak, és ismét mondom: mivel nem látnak jó mintát, felnö-vekedve legtöbben a rossz példát fogják követni.

Mostanában sok jó könyv jelenik meg a házassággal kapcsolatos kérdésekről. Sok itt a mi iratterjesztésünkben is kapható. Ajánlom a testvérek figyelmébe ezeket. Én ezeken a vasárnapokon kevéssé fogok támaszkodni ezekre a könyvekre. Szeretnék elsősorban arra szorítkoz-ni, hogy Isten igéje mit tanít nekünk ezekről a fontos kérdésekről. Sze-retném mindezt szemléltetni majd azzal, amit a gyakorlati lelkigondo-zás során tapasztalunk. A leggyakoribb hibákkal és azoknak az igei meg-oldásával foglalkozunk.

Ma bevezetésképpen négy egyszerű, gyakorlati kérést szeretnék tisz-telettel a gyülekezet elé terjeszteni.

1. Az első kérés így hangzik: aki még vagy már nem házasságban él, az is figyeljen mindarra, amit Isten igéje erről a kérdésről mond nekünk. Egyrészt azért, mert sosem lehet tudni..., másrészt azért, mert az egye-dül élők sokat segíthetnek és sokat árthatnak a körülöttük levő házassá-goknak. Hadd mondjak erre egy szép példát.

Egy magányos hölgy keresztmama volt egy családban. Utóbbi láto-gatásai során feltűnt neki, hogy valami nincs rendben a házasfelek között. Mivel hívő ember volt, elkezdett imádkozni ezért. Az egyik látogatása alkalmával a férj kicsit furcsán viselkedett és egy kis hóvirágcsokrot akart neki adni. O kedvesen megkérdezte: vettél a feleségednek is? Hát, neki most nem. Akkor add ezt neki, bizonyosan örülni fog — mondta ő. Azután gondolkozott tovább ezen a jeleneten is, meg mindazon, amit ott látott és hallott, és Isten egy különös gondolatot adott neki.

A legközelebbi látogatásnál felajánlotta a házaspárnak, hogy egy hét-végére elvállalja a gyerekeket — a gyerekek szerették őt, jó kapcsolatban voltak pici koruk óta —, a házaspár pedig költözzön át az ő lakásába. Te-kintsék azt szállodának, aludjanak, sétáljanak, beszélgessenek. Megle-pődtek rajta, de elfogadták.

6

Ő mindent szépen elkészített, tudta, mi a kedvenc ételük, az benn volt a hűtőben. Péntek este helyet cseréltek. Egy levelet talált a házas-pár az asztalon: csak azt kérem tőletek, hogy beszéljetek sokat maga-tokról egymásnak, és maradjatok egészen vasárnap estig. Gondom lesz arra, hogy minden gyerek a hétfői leckéjével is kiválóan elkészüljön.

így történt. Vasárnap este úgy tért haza ez a házaspár, mint egy sze-relmespár. Sokat beszélgettek, sok minden napvilágra jött. Sok minde-nért bocsánatot kértek, sok mindent megbocsátottak egymásnak, és új erőre kapott a házasságuk.

Megtehette volna ez a magányos hölgy, hogy elfogadja ennek a férfinek az óvatos érzelmi közeledését. Átveszi a hóvirágot, és végig-hallgatja, ahogy elmondja neki a feleségével szembeni panaszait. Aztán elkezdi vigasztalni. Ezt sokan így csinálják, sőt még ígyebbül. Ő azon-ban megmaradt annak, aki volt: a gyerekek keresztanyjának. De észre-vette a bajt. Mivel hívő ember volt, Isten elé vitte azt. Törte a fejét, nem mondott le arról, hogy segíteni kellene, nem törődött bele abba, hogy a szeme láttára romlik egyre jobban egy házasság. De nem ő akart be-lépni harmadiknak, hogy majd segít, hanem Jézust hívta be segítség-nek. Amikor kapott egy ilyen gondolatot, akkor habozás nélkül enge-delmeskedett. Ez áldozat volt a részéről. Feláldozta egy hétvégéjét. Be kellett vásárolni, megfőzni a finom ebédet. Mindent elkészíteni. Azon a hétvégén le kellett mondania a pihenésről, de megújulhatott egy há-zasság. Megérte.

Ez nem recept. Azonban olyan jó példa, amihez hasonlót többen követhetnénk, ha engedjük, hogy Isten irányítson. És nemcsak magá-nyosok tehetnek ilyen ajánlatot, hanem egy baráti házaspár is felajánl-hat ilyet másoknak.

Az első kérés tehát az: senki ne kapcsoljon ki, aki nem házasságban él, hogy most nem rólam lesz szó néhány hétig, és nem nekem szól az ige. Mindnyájunknak szól az ige.

2. A másik kérés ilyen egyszerű: akarj változni! Ne hidd magadról azt, hogy tökéletes vagy és nem kell változnod, fejlődnöd, tisztulnod. Ne hidd azt sem, hogy reménytelen eset vagy, reménytelen eset a há-zasságotok, és azon már nem lehet változtatni, javítani, tisztítani. Isten igéje azt ígéri nekünk, hogy a benne bízókat haláluk pillanatáig for-málja, tisztogatja, gazdagítja. De neked kell elkezdened. Ne a másiktól várd, ne amiatt keseregj, hogy nem tud, nem akar változni. Te akarj változni.

7

Mi kell ehhez? Kell ehhez bizonyos hibaérzék. Érzékelje valaki, hogy baj van, és ke-

resse meg, mi a baj. Ő mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy baj van a há-zasságukban.

Kell hozzá reménység, hogy ezen lehet segíteni. Holnap jobb lehet, mint ma. Holnapután még jobb lehet, mint holnap. Erre nézve is van sok ígéretünk a Szentírásban.

Kell hozzá bátorság, hogy legyen valakinek mersze odaállni Isten igé-jének a világosságába, és legyen kész felismerni, elismerni, beismerni a hibáit — bibliai szóval: a bűneit. Legyen kész a bűnbánatra, a bűnval-lásra és a bűn elhagyására. Aki ettől fél, annak valóban reménytelenné válhat a jövője.

Kell hozzá alázat. Annak a józan, becsületes beismerése, hogy ne-kem is vannak hibáim. Én sem vagyok tökéletes, akármilyen meglepő ez a megállapítás. Aki minderre nem kész, aki mindig csak a másik hi-báit tartja számon és sorolja neki meg a kívülvalóknak, az módszeresen tönkreteszi a saját házasságát, és ne másokat vádoljon. Aki erre kész, az meg fogja tapasztalni, hogy milyen az, amikor a bűneinket megbo-csátó Isten belép két ember kapcsolatába, és az megújulhat újra és újra.

Akarj változni — ez a második kérés. 3. A harmadik: segíts a párodnak, hogy tudjon változni. Mert vannak

hibák, amiket nem lehet egyedül kijavítani. Mivel a házasságban a leg-több hibát együtt követjük el, akkor is, ha az arányok eltérőek lehetnek, a legtöbbet csak együtt lehet helyrehozni. Segíts a másiknak, hogy vál-tozhasson. Nem lehet egymás háta mögött megjavítani egy elromlott há-zasságot. Azt csak együtt lehet. Vannak feladatok, amiket egyedül lehe-tetlen megoldani.

Bocsánatot kérek, ha most egy egyszerű, régi emlékemet mondom el, de mélyen belém vésődött, hogy ott állok egyedül, és kellene még egy ember, mert így nem tudom megoldani. Segédlelkész koromban a főnököm azt mondta egy készülő nagy gyűlés előtt, hogy az irodából az egyik nagy asztalt vigyem át a gyülekezeti terembe. Ehhez azt az asztalt néhány olyan ajtón kellett keresztülvinni, amely ajtók keske-nyebbek voltak, mint amilyen széles volt az asztal. Ettől nem kell megijedni, ilyenkor az ember az asztalt oldalra fordítja, két lábával be-ügyeskedik, azután utána fordítja az egészet, lehetőleg úgy, hogy a festék az ajtótokon maradjon. Ezt azonban nem tudtam egyedül lebo-nyolítani. Megemelni is nehéz lett volna egyedül, és ezt a mozdulatot

8

csak két ember tudja megcsinálni úgy, hogy ott épségben maradjon minden.

Sehol nem volt senki, akinek kérhettem volna a segítségét. A főnök pedig ott állt és nézte, hogy milyen tehetetlen vagyok. Még azt is emle-gette, hogy diplomám is van, még sem tudom megvalósítani. Bennem pedig ott volt a jó szándék, meg az ötlet, hogy ezt hogy kell, de kellett volna valaki, aki a másik végét megfogja az asztalnak. Kínomban kimen-tem az utcára, ami meg néptelen volt, végre jött egy áldozat és elmagya-ráztam, hogy bocsánatot kérek, de ez a helyzet, tessék már segíteni.

Mert vannak dolgok, amiket egyedül nem lehet megoldani. Nem nagy dolgok, könnyű a másiknak segíteni, de kell egy másik. És ez a házas-ságban majdnem mindig így van.

Mit jelent az, hogy segíts a másiknak változni? Azt jelenti, hogy hidd el, hogy ő valóban változni akar, mert megígérte. Hidd el neki. Aztán azt jelenti, hogy vedd komolyan, hogy egyedül nem fog tudni, vagy na-gyon nehéz lesz neki. Aztán örülj annak, hogy együtt dolgozhattok a kö-zös boldogságotokon, ami biztos, hogy megjön, ha ezt együtt megold-játok. Vedd észre, ha már változott, egy kicsit is. A bátorítás, biztatás mindannyiunknak kell, és megsokszorozza az erőnket és elszántságun-kat. És ha mégis visszaesett, nem kell azonnal szidni. Teremts olyan körülményeket, hogy könnyebb legyen neki megváltoznia. Egyszóval: számíthasson rád. Számíthassunk egymásra. Ha senki másra nem szá-míthatunk, házaspárok egymásra minden helyzetben számíthassanak.

Ha valaki kajánul nézi, hogy na, hogyan sikerül neki, azzal bele-nyomja szegényt a maga erőtlenségébe. De ha nagy megértéssel, gyön-gédséggel segít neki, akkor néha egészen különös változások következ-nek be. Ez tehát a harmadik.

Az első az volt, hogy mindenkire érvényes az, amit az ige erről mond, az egyedül levőkre is.

A második, hogy akarj változni. A harmadik, hogy segíts a párodnak, hogy változzék. 4. És itt érkezünk meg a felolvasott igéhez. A negyedik kérés így

hangzik: engedjétek be Jézust a házasságotokba, vagy a magányodba. Vagy az ige alapján még inkább így mondom: hívjátok be Jézust a há-zasságotokba. Mert van, amiről nyilvánvaló, hogy egyedül kevés va-gyok a megoldásához. De a legtöbb házassággal kapcsolatos kérdés olyan, hogy ketten is kevesen vagyunk a megoldásához. Kell egy ha-talmas harmadik, aki viszont ott van készen, és tud s akar segíteni.

9

A legtöbb bajnak, ami bekövetkezik egy házasságban, az az oka, hogy Jézus nélkül tettünk valamit. Amit viszont nélküle csináltunk, azt nem lehet nélküle helyrehozni. Ahhoz feltétlenül szükség van Őreá. Aki Őt behívja, az megtapasztalja, hogy Ő ma is valóságosan cselek-szik. Ugyanazzal a hatalommal és szeretettel, amivel ezekben a bibliai történetekben cselekedett.

Az elmúlt héten többen olvastuk bibliaolvasó kalauzunk szerint Máté evangéliumából ezeket a jól ismert történeteket. Tipikus helyze-tek, amik újra és újra ismétlődnek a házasságokban is. Támad valami nagy szükség. Ott van közel tízezer ember, mert csak a férfi ötezer, éhesek, nincs mit enniük, és valamit kellene csinálni. Mit tegyünk? Azt mondja az egyik tanítvány: küldd el őket, hogy gondoskodjanak ma-gukról. Azt mondja Jézus: nem, adjatok nekik ti enni. Fülöp elkezd szá-molni: egy dénár, két dénár... kétszáz dénár kellene, de se ennyi dénár, se ennyi kenyér nincs, amennyit vegyünk. Megoldhatatlan. Mit tegyünk? Akkor mondja Jézus: hozzátok ide azt, ami van. Öt kis lángosforma kenyérke, meg két szárított, füstölt hal. Mondja az egyik tanítvány: de mi az ennyinek?! Aztán Jézus elkezdi osztani, és elég lesz ennyinek. Még gondot okoz, hogy a maradékot miben gyűjtsék össze. Több lesz a maradék, mint a kiindulási mennyiség. Mert behívták a szükségbe Jézust.

Vagy: ott van a vihar. Mennek a tanítványok gyanútlanul. Fáradtak, este van. Érjünk át a túlsó partra minél előbb. Egyszer csak vihar támad a tengeren. Részint elkeseredetten küzdenek az elemekkel, másrészt ami-kor Jézust meglátják, kísértetnek vélik, elkezdenek értelmetlenül jajve-székelni felnőtt férfiemberek. Csuromvizes már mindenki. Akkor Jézus belép a hajóba, és ott van egy egyszerűségében is gyönyörű mondat: elállt a szél és nagy csend lett. Csak attól, hogy Ő belépett.

A másik történetben úgy olvassuk, hogy felébresztik álmából, Ő megdorgálja a vihart, eláll a szél, és nagy csend lesz. Péter felkiált: Uram, ments meg, mert elveszünk! Jézus megmenti őket, hogy ne vesz-szenek el.

Az első esetben a nagy szükségbe hívják be Jézust, és ad eleget. A másik esetben életveszélyben kiáltanak hozzá, és az Ő szavára elcsen-desedik a vihar.

A Biblia ezt nevezi hitnek, amikor valaki így kinyújtja a kezét Jézus felé. Uram, van itt egy kevéske, de mi az ennyinek? Adjátok ide nekem. Odaadják, Jézus visszaadja, és viszik azoknak, akiknek kell, és elég.

10

Vagy amikor Péter kinyújtja a kezét: ments meg, mert elveszünk! És nem vesznek el, mert megmenti őket.

A hitnek a bátorsága ez, hogy akármilyen nagy a nyomorúság, Jé-zushoz akkor is nyújtom segítségért a kezemet. Ha a házasságra gon-dolunk, már a másik felé is hiába nyúlok ki, mert legutóbb ráütött. Jé-zus nem fog ráütni, hanem segíteni fog. Olyan sok szükség támad a há-zasságokban is, meg az egyedül élők életében is. Valóban úgy van, hogy „éhe kenyérnek, éhe a szónak, éhe a szépnek", éhe a jó szónak, az el-ismerésnek, a bátorításnak, a megértésnek, a megbocsátásnak, éhe az értelmes, tartalmas szexnek, éhe a biztatásnak, a reménységnek... Olyan sokszor azt kell mondanunk: Uram, van itt valamicske, de mi az ennyi-nek? Az öreg szülők is akarnak valamit, a gyerekeimnek sincs anyjuk, apjuk, mert nem érek rá velük foglalkozni. Egymást is elhanyagoljuk, mindenki éhes körülöttem, és van nekem néhány gondolatom, meg egy kicsi türelmem, de mi az ennyinek ...? Behívni Jézust ebbe a szükségbe, és fog adni annyit, hogy elég lesz.

És behívni a viharok közé. Néha olyan félelem-vihar dúl emberek szívében. Elbocsátások idejét éljük, háborúra készülődik a fél világ. Tele van sok megnevezhetetlen meg nagyon is konkrét félelemmel a szívünk. Ebben a viharban felébreszteni Őt.

Vagy sokszor betegségvihar vonul végig egy családon. Az egyiknek még vége sincs, már a másik kezdődik. A múltkor mondta valaki: három kórházba kellene elmennem most munka után, de a kicsik meg otthon várnak este.

Vagy indulatviharok dúlnak otthon úgy, hogy még az ajtót is csap-kodják. Nem a huzat vágta be, hanem a családfő. Pedig azzal nem ol-dott meg semmit.

Uram, ments meg, mert elveszünk! Behívni Jézust. Vegyétek komolyan testvérek, hogy sok probléma megoldásához

egyedül kevesen vagyunk. Meg kell keresni a társunkat, és hagyjuk egymást megkeresni. De sok gond megoldásához ketten is kevesen va-gyunk, és akkor sem kell kétségbe esni, mert lehet ketten — hármas-ban élni. Ezzel a nagy Harmadikkal, akit úgy hívnak: Jézus. Nála nél-kül semmit sem cselekedhetünk.

Sokszor tapasztaljuk mi is, hogy a szél szembe fuj. Sokszor tapasz-taljuk, hogy az éjszaka közepén vagyunk — mint ahogy itt olvastuk. Sokszor megijedünk, ha arra gondolunk, micsoda mélység lehet a kis csónakunk alatt, vagy milyen magasak azok a hullámok, amelyek ép-

11

pen most csapnak össze a fejünk felett, és milyen gyengék vagyunk mi. El ne felejtsük azonban ilyenkor, hogy milyen erős Ő! És Ő maga bíz-tat: hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítalak, akármilyen az a nyomorúság, és te dicsőítesz engem. (Zsolt 50,15)

Milyen hatalmas Ő? Az az ige, amit újév napján kaptam itt, az Ézsai-ás könyvéből volt. „Hívják nevét csodálatos tanácsosnak, erős Istennek, örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének." Őnélküle akarjuk meg-oldani azt, amit összekuszáltunk? Amikor ott van készen, és Ő ma is tud cselekedni.

Most már a házasság mindenféle problémájától függetlenül a megte-rített úrasztala körül erre a kérdésre adjunk őszinte választ: akarok-e vál-tozni? Kész vagyok-e megkérdezni az én Uramat: most miben kell vál-toznom, mi az, ami neked utálatos? Mi az, ami miatt szenved a környe-zetem, meg néha már én is? Készek vagyunk-e ezzel a bűnbánattal jönni hozzá, abban a bizonyos tudatban, hogy Ő bővölködik a kegyelemben és gazdag a megbocsátásban.

Készülés közben újra és újra bennem muzsikált az egyik ének, amit az ádventi énekkari délutánunkon itt a kórusunk énekelt:

Hogyha jársz útadon egymagad, S elfog a fájdalom, hogy egyedül vagy, Jézus így szól: veled vagyok.

(A házasságban is lehet egyedül valaki, az még rosszabb.)

Hogyha már azt hiszed, nincs irgalom, Mert azt ütötted meg, ki szeret nagyon, Jézus adhat bocsánatot.

Ó el nem küldi azt, ki keresi. Ad néki új erőt, ad néki örömöt, Ad néki életet, örök életet.

Próbáljátok ki!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy ennyire valóságosan számíthatunk rád. Köszönjük, hogy te ma is élsz és ural-kodsz. Néked adatott minden hatalom mennyen is földön. Köszönjük,

12

hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért, és te ezt tetted. Áldunk téged ezért.

Köszönjük, hogy nem nézed közömbösen a mi sokféle szükségünket. Nem engedted, hogy tanítványaidat elborítsák a hullámok, hanem ide-jében léptél be a bárkájukba, és ajándékoztad meg őket csenddel és biz-tonsággal.

Ezzel a bizalommal hozzuk eléd most szükségeinket. Bátoríts meg min-ket, hogy merjük hinni, hogy nálad van szabadítás, megoldás, kiút, bo-csánat minden nyomorúságunkra és bűnünkre.

Bátoríts minket, hogy tudjunk hittel kiáltani: Uram, ments meg, mert elveszünk!

így hívunk be most mindnyájan az életünkbe, a házasságunkba. így szeretnénk reád bízni az igazi megoldást. Elfogadni először téged és utá-na ajándékaidat, amiket kínálsz.

Ajándékozz meg most a bűnbocsánat bizonyosságával is. Ajándékozz meg bűn-látással és konkrét bűnbánattal. Segíts, hogy megkapaszkodjunk ígéreteidben, és tapasztalhassuk azoknak valóra válását.

Könyörgünk hozzád azokért, akik most különösen is nehéz helyzet-ben vannak. Kérünk, adj igazi vigasztalást azoknak, akik az elmúlt na-pokban álltak meg ravatal mellett. Hadd lássanak téged, aki legyőzted mint utolsó ellenségünket, a halált is.

Könyörgünk egy kicsi gyermekért, akit alighogy megszületett, már a halál erői támadtak meg. Te tartsd meg őt, és dicsőítsd meg magadat annak a családnak az életében.

Könyörgünk azokért, akik különösen nagy felelősséget kell, hogy hordozzanak. így könyörgünk hozzád egyházkerületünk új püspökéért is. Adj neki felülről való bölcsességet. Engedd megtapasztalnia, hogy mindenre van ereje a Krisztusban. Legyen a te igéd az ő lábainak szö-vétneke és ösvényének világossága.

Segíts minket is, hogy igédhez igazítsuk mindig a gyakorlatunkat. Ve-zess és bátoríts minket azzal ezen a héten is. Segíts most ebben a csend-ben őszintén beszélnünk veled.

Ámen.

13

2. Alkotok segítőtársat

Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.

Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, min-denféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek neve-zi; mert miden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az ember-ből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az em-berhez. Akkor ezt mondta az ember:

Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszony-ember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

lMóz 2,18-23

Múlt vasárnap az a jó hír csendült ki az igéből, hogy Isten azt akar-ja, hogy minden házasság tartalmas, harmonikus, boldog legyen. Nincs olyan jó házasság, ami ne lehetne még jobb, és nincs olyan elrontott kapcsolat, amit Jézus Krisztus ne tudna egészen újjáteremteni. Erről nem szabad lemondanunk. Ebben makacsul bizakodnunk kell, mert Isten igéjében van erre ígéret. Ő a langyos, megszürkült, unottá vált, kiürese-dett házasságokat is újra fel tudja melegíteni, áttüzesíteni, és tartalom-mal megtölteni. Sok szép példát lehet erre látni.

Négy kérés hangzott el múlt vasárnap: az első azokhoz, akik nem házasságban élnek, hogy ők is figyeljenek ezekre az igékre, mert sokat segíthetnek, vagy sokat árthatnak a házasságoknak. Azután elhangzott, hogy akarj változni. Utána, hogy segítsd a párodat, hogy megváltozzék. Végül a legfontosabb: hívjátok be Jézust a házasságotokba, mert Ő ma is ki tud elégíteni minden szükséget, mint annak idején az ötezernek az

14

pedig felismeri, akkor lép. Megszólítja, nevet ad neki. Egy idő múlva eb-ből lesz a házasság. Egy idő múlva ... Ezt szeretném ma hangsúlyozni.

Nem azonnal fekszenek le egymással. Nem azzal kezdődik, az majd a végén jön. Legközelebb látni fogjuk, hogy mi a menetrendje Istennek ahhoz, hogy tartósan boldog házassághoz vezessen az út. Mert mihelyt lefekszenek, kényszerpályára kerül a kapcsolatuk. Attól kezdve minden kétesélyes, minden bizonytalanná válik. Le lehet szakítani egy gyümöl-csöt, ami két hónap múlva érett, ízes, zamatos lenne, korábban is. Meg lehet enni zölden is a barackot. Aztán lesz belőle gyomorrontás, és so-ha nem tudja meg az ember, milyen lett volna az éretten.

Ilyen gyomorrontásos fiatalok rohangálnak itt körülöttünk. Sose tud-ják meg, milyen az igazi szexualitás beleágyazva egy megalapozott sze-retetkapcsolatba, egy egész életre szóló, visszavonhatatlanul vállalt kö-zösségbe. Egészen más. Legalább olyan a különbség, mint az érett gyü-mölcs, meg az apró, ízetlen zöld barack között. Isten ettől a lelki gyomor-rontástól akar minket megőrizni. Attól, hogy a fűre rakjuk a falakat és azután az első vihar összedönti a házat. Isten megtanít minket alapozni.

Mit jelent alapozni? Megismerni egymást. Beszélgetni minél többet. Megismerni a másik gondolatait, ízlését, múltját, hitét — ha van. Ha meg nincs, akkor megint egyértelmű, hogyan tovább. Elolvasni közösen egy könyvet, és elcsodálkozni, mennyire mást vett észre benne. Hát hogyne! Ő nő, én meg férfi vagyok. Másra áll rá a szemünk. így lehet majd jól kiegészíteni egymást. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik vagy a másik buta, hanem azt jelenti: van valami sajátossága. Pontosan az hi-ányzik belőlem, ami neki egyszerű és természetes, és fordítva. így aján-dékoz meg Isten egymással két embert.

Látni a másikat mérgesnek, elkeseredettnek, vidámnak. Hogyan éli át a sikereket és kudarcokat. Ezeket előre meg kell tanulni. És közben is fi-gyelni Istenre, mert ez még nem házasság, ez csak az alapozás. Ez az is-merkedés. És lehet, hogy tévedtünk, mert a hívő is tévedhet. És akkor szép csendesen abba lehet hagyni, és ez nem tragédia. Az, hogy megszó-lított, nem azt jelenti, hogy megkérte a kezemet. Meg akar ismerni. Van-nak elkötelezettség nélküli szakaszai a kapcsolatnak, de nem felelősség nélküliek. Ne szórakozzunk egymással, mert a másikban könnyen tövist hagyhat az, amin az egyik könnyedén túlteszi magát. Ez, hogy abbama-radhat az ismerkedés, nem azt jelenti, hogy havonta váltogatom a partnert, hanem azt jelenti, hogy tévedtem. És még mindig jobb idejében abba-hagyni, mint bizonytalanul vagy a rossz bizonyosságával továbbmenni.

17

A jegyesség sem házasság. Jobb egy felbontott jegyesség, mint egy rosszul megkötött, boldogtalanná váló házasság. A hívő ember itt is mindig Istenre figyel. Ehhez kell az alapozás időszaka. Ehhez idő kell. Ez időigényes, munkaigényes dolog. Sok türelem kell hozzá, de olyan befektetés, ami azután később kamatozik.

Itt szeretném megjegyezni, hogy sokkal nagyobb vállalkozás a há-zasság, mint ahogyan azt sokan gondolják. Hála Istennek, viszonylag még mindig sok fiatal pár jön ide és kéri Isten áldását a házasságára egy-egy esküvő alkalmával. Előtte többször beszélgetünk, és rémülten látom azt, hogy sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mire vállalkoznak. Milyen komoly és gondos előkészületek kellenek ahhoz, hogy aztán majd évtizedeken át jól üzemeljen valami.

Ha csak egy lakáscserébe belekezd valaki, megnéz több lakást, mert vannak szempontjai. Azután egyet kiválaszt. Ott sem mindjárt az adás-vételi szerződést fogalmazzák, hanem elmegy, és nem az a döntő szem-pont, hogy milyen kilátás van az ablakból. Egyszer fültanúja voltam annak, hogy egy család lakást nézett, és a család egyik tagja elkezdett lelkesedni. Ezt vegyük meg, mert gyönyörű rézkilincsek vannak. Az-tán láttam a családfő megbocsátó mosolyán, hogy őt kevéssé érdeklik most a kilincsek, hanem megkérdezte, miből épült a ház. Meg is nézte. Kívülről hámlott le a vakolat, lehetett látni. Megkérdezte, volt-e csőcse-re, a vezetékek hány évtizedesek, csőben vannak-e. Azután mikor volt utoljára tatarozva. Egy kicsit érdeklődött a szomszédok felől. Milyen messze van ilyen-olyan megálló. Van-e láthatáron belül üzlet. Meg néz-zük csak azt a tulajdoni lapot. Milyen kilincsek? Milyen haja van? Ez a kilincs. De mi van ott belül? Nemcsak a fejben, hanem a szívben is. Van-e szíve, van-e érző szíve? Megesik-e a szíve a másik nyomorúsá-gán, a vadidegenén? És így tovább ...

Ezt mind előtte gondosan megvizsgálja az, aki tudja, mire készül. Alapozni mindenképpen kell. Viszont ha azután felismeri a másikban, vagy felismerni véli azt, akit Isten vezet hozzá, akkor lépni kell. Ettől a lépéstől félnek a fiúk. Olyan sok rossz példát látnak maguk körül, hogy ez bénítja őket. Szeretném bátorítani a hívő fiúkat, hogy ha az az egész nagy vállalkozás, amit házasodásnak neveznek, imádságba van ágyazva, ha ez ott van Isten előtt, és benne bíztok, akkor amikor elétek hozza Évát, akkor merjétek megszólítani. Valahogy el kell kezdeni. Ádám nevet adott neki. Megszólította. És közben is, meg utána is Is-tenre figyelni. Ezt az első lépést mindig hittel kell megtenni.

18

Van egy jó barátom, aki még évtizedekkel ezelőtt, abban az időben kapott külföldi ösztöndíjat, amikor nagyon kevesen kaptak. Amikor itt-hon még kevésbé fejlett technikánk volt. Első este telefonálni akart a kollégium előtti fülkéből. Belépett oda és kereste a villanykapcsolót — gondolván, hogy itthon ugyan sötétek a fülkék, de a fejlett nyugaton biz-tos van villanykapcsoló. Nem találta, de egyszer csak magától felgyul-ladt a villany. Ilyet még nem látott. Látta ezt az egyik tanára, aki hívő ember volt. Megvárta, s amikor kilépett a fülkéből azt mondta: ja, fiatal-ember, az első lépést mindig sötétben kell megtenni, hittel.

Ez valahogy így van a párkeresésnél is. Egy ideig várok, kérem, s amikor Isten valami módon elém hozza az én Évámat (nem egy nőt, hanem a nekem szánt ajándékot), akkor viszont lépni kell. Az első lé-pést sötétben, de Istenbe vetett hittel megtenni. Aztán majd világos lesz. Egyre inkább megismerjük egymást, és hálás lesz az ember egy életen át.

Az alapozást tehát ne spóroljuk meg, és hadd mondjam azt idősödő vagy öreg házasoknak is, hogy törekedjetek egymást megismerni. El-képesztő, hogy mennyire nem ismerik egymást sokszor olyanok sem, akik évek, évtizedek óta együtt éltek. Ennek a következménye sok kese-rűség, fásultság, beletörődés, legyintés. Meg kell ismerni, hogy ő mi-nek örül, neki mi fáj, és miért fáj az. Milyen emlékeket juttat eszébe. És ami fájdalmas emlékeket juttat eszébe, és amiben nekem nem volt ré-szem, nem értem ennek a jelentőségét, azzal ne okozzak neki fájdalmat. Megjegyzem, hogy mi szerez neki örömöt, és mi okoz neki fájdalmat. Én pedig örömöt akarok szerezni neki. Mert szeretem.

Néha olyan pici dolgokkal boldoggá tudnánk tenni egymást, ha is-mernénk igazán egymást és megtanulnák egymást megismerni. Megje-gyeznénk, hogy mi vezetett odáig, hogy ő ilyen. És ott lenne a boldog érzés, hogy a párom legalább megért engem. Lehet ezt pótolni később is, ne legyünk restek.

Ez tehát az egyik, hogy Isten azt mondja: én szerzek neki ... De akinek szerzett, annak lépnie kellett adott esetben, és azután az egészet Isten áldása kísérte tovább.

2. Hogyan szerezte Isten a férfinek az asszonyt? Hogyan történt ez? Ezt olvastuk: „Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre,

és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját (...), asszonnyá for-málta és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett." Nagyon jó ez a fordítás, mert az

19

eredeti héber szövegben a férfi azt jelenti: „ís", az asszony pedig ugyan-ez a szó, csak hozzá van téve egy nőnemű képző: „issá". Lényegileg ugyanaz, csak az egyik férfi, a másik nő.

Isten tehát munkához lát és ennek a csodálatosan szép jelképes le-írásnak minden mozzanata sokat mond. Isten teremtette, alkotta Ádá-mot is. Ott olvassuk előtte: formálta őt a föld porából és aztán a saját lelkét lehelte bele, így lett élőlénnyé. És Ő alkotja a párját is. Ez min-dig Isten műve. Azt már belőle alkotja. Kivesz egyet a bordái közül.

Ezzel buta tréfálkozásokat szoktak űzni, mert nem értik az emberek, miről van szó. Nem a fejéből vesz ki egy darab csontot, hogy az asz-szony a fejére nőjön. Nem a lábából vesz ki, hogy megalázza és taposson rajta, hanem egy bordáját veszi ki. A szíve közeléből vesz ki valamit. Az oldalából, mert nem fölé és nem alá rendelte, hanem mellé. Egymás mellé. Egymáson nem szabad uralkodniuk. A felelőssége a férfinek na-gyobb. (Pál apostol így magyarázza: mert őt teremtette Isten elsőnek.) De ez nem azt jelenti, hogy uralkodhat az asszonyon, hanem azt, hogy gondoskodnia kell róla, védenie. A mindenkori Éváknak meg úgy kell élniük, hogy örömmel gondoskodjék róla, és könnyű legyen róla gondos-kodni. És ha ez a kölcsönösség megvan, akkor van mindenki a helyén.

A Bibliában nincs értékkülönbség férfi és nő között. De hangsúlyoz-za a Biblia a funkcionális különbséget. Nem több az egyik, mint a má-sik, de más a feladata, és ehhez a más feladathoz kaptak sajátos adott-ságokat. És ha mindenki tudja, hogy mi az ő feladata, és azt végzi, nem cserélik fel, akkor nem lesz baj a házasságban. Ha nem tudja (és ma na-gyon sok ilyen férfiatlan férfi és nőietlen nő van), nem vállalja, nem vég-zi, vagy felcserélődik, abból mindig súlyos bajok származnak.

Világosan és szépen benne van ebben a tömör leírásban, hogy mi volt Isten eredeti gondolata. Valami hiányzik mindnyájunkból, és ezt a valamit éppen az a másik egészítheti ki. Ha nem tartjuk rangon aluli-nak, hogy rászorulunk egymásra, és nem tagadjuk büszkén, mintha nem hiányoznék belőlünk valami, akkor illeszkednek a házastársak.

Ha egy házasságban a szív szerepét az asszony tölti be, a fej szere-pét a férfi, akkor szeretném, ha valaki megmondaná, melyik hiányozhat ahhoz, hogy az egész még jól működjék. Nincs értékkülönbség, butaság ezen vitatkozni, de sajátos feladatok vannak.

Egészen egyszerű, profán képpel hadd szemléltessem: szombat van, takarít a házaspár. A házaspár, nem az asszony. A férfi kirázza a sző-nyegeket, mert az az ő funkciója. A nagy szőnyeghez is van ereje. A he-

20

lyét felmossa, feltörli, attól függ hogyan szokás, kiporszívózza. De azt lehetőleg ne kívánják tőle, hogy utána a polcon a mütyürkéket ő kezdje el törölgetni, meg a kis terítőcskéket, vázácskákat idébb-odébb rakosgat-ni. Ehhez sokkal több készsége van a feleségének, aki közben meglátja azt is, hogy ezt ki kell cserélni, mosásba küldi. Amikor minden kész, mind a ketten gyönyörködnek abban, hogy egy kicsit más lett. Változa-tosabb, hangulatosabb, otthonosabb.

Aztán jönnek a váratlan feladatok: délután el kell menni még a nagy-szülőkhöz, de az autó elromlott. Az a férfi feladata. De mielőtt könyé-kig olajos lesz, eszébe jut, hogy a feleségének közben ebédet is kell főz-ni, ráadásul most két napra. Akkor ne ő menjen már a boltba. Vagy va-lamelyik gyerekkel megbeszéli, vagy ő még elszalad oda. Mindez úgy magától megy, mert mindenki a helyén van. Akinek erősebb a fizikuma, a nehezebbet végzi, akinek könnyebb a kezecskéje a könnyebbet végzi, de tudnak egymásról, hogy ki mit csinál, és mindez az egészért, meg egymásért történik jó esetben. Mindenféle külön szervezés nélkül, sze-retetbe ágyazva. Ha a funkcióját mindenki érti.

Ha meg traktorra ültetik a nőket, meg mozdonyra, mint az én gyer-mekkoromban, a nagy emancipáció jegyében, akkor utána százával lesz-nek meddő asszonyok, sérülten született gyerekek, mint ahogyan ez gye-rekkoromban elkezdődött. Lehet így is, hogy nem veszem tudomásul, Isten kit, mire teremtett. Majd mi megoldjuk! Emancipáció, feminizmus, kibontani a zászlót. Lehet, — aztán oda jutunk, ahol vagyunk. Vagy pe-dig lehet elfogadni magunkat meg a másikat, és helytállni ott, ahova Is-ten állított.

Olyan szép ebben a leírásban az is, hogy amíg Isten Évát megalkot-ja, addig Ádám alszik. Elaltatja. Mély narkózisban van. Készen kapja a feleségét. Semmit nem tett érte. Mint ahogy mindnyájan készen kap-juk egymást. Emlékszem, évekig meg voltam hatódva, hogy készen kap-tam Istentől egy asszonyt, akit nehéz körülmények között a szülei fel-neveltek, kitaníttattak, aki fiatal leánykora óta egyedül főzött, mosott három férfira, mert az édesanyja korán meghalt, akit felkészített Isten egy nehéz szolgálatra, és én ezért semmit nem tettem. Itt van előttem készen. Jaj, de meg kell becsülni! Jaj, de hálásnak kell lennem annak az Istennek, aki ekkora ajándékot készített. Nem szabad elfelejteni, hogy el kell számolnom vele. Kivé lesz mellettem, és kivé lesz miattam?

Jó lenne, ha ma ezt a kérdést, akik házasságban élünk, mindnyájan feltennénk: kivé lett a párom mellettem, vagy miattam? És meg lehet

21

ezt bánni és bocsánatot kérni, ha kell. Vagy kivé lettem én mellette? És sokkal jobban kell vigyáznunk egymásra, mert el kell ezzel mind-nyájunknak számolnunk.

Azt olvastuk: Isten magára vállalja azt, hogy Ő szerez nekünk se-gítőtársat, de adott esetben nekünk kell lépnünk és meg kell szólítani.

Ő maga viszi oda Évát Ádámhoz és nem bízza a véletlenre, hogy majd esetleg találkoznak, és nekünk hívő embereknek ebben bizakodnunk kell. Egymás mellé rendelt minket, és nem alá vagy fölé. Segítő-társként adja egyiket a másiknak, de őrizőként adta a férfit az ő segítőtársának. És ha esetleg nem így indult valakinek a házassága, mert sokan vannak itt, akiknek nem így indult, csak menet közben ismerték meg Istent, akkor utólag is Istentől kell elfogadni a párunkat.

Egy házasságkötés után már nincs spekulálás azon, hogy hátha még-sem ő lett volna. Ő az. Ez adottság. Őt fogadom el Istentől, és a házas-ságban egyébként is érvényes az, amit Jézus így mondott: új parancsot adok nektek, hogy egymást szeressétek. Akármilyen furcsa, itt parancs-ra kell szeretni. Előzőleg nem, amikor bontakozik a szerelem, ott ne szól-jon közbe érdek, számítás, parancs, rokonság ajánlása, semmi. Ott az le-gyen a döntő, amiről itt szó volt. Ha azonban már összekötöttük az éle-tünket, attól kezdve ez érvényes: ahogy én szerettelek titeket, úgy sze-ressétek ti is egymást. És Ő úgy szeretett minket, ahogy voltunk, elfo-gadott, és áldozatot hozott és hoz azért, mert szeret minket. Mindehhez egyedül Ő adhat erőt és képességet. Ő csak olyan parancsokat ad a ben-ne bízóknak, amikhez megadja a képességet is, hogy azokat teljesítsük.

Olvassuk el ezt a szakaszt otthon szép nyugodtan, az lMózes 2. fe-jezetét, kiegészítve a 24. résszel, hogyan működött ez a gyakorlatban Izsák esetében. És engedjük, hogy Isten alkalmazza ezt mindannyiunk életére.

Istenünk, dicsőítünk azért, mert egyedül te tudod, hogy mi jó és mi rossz. Egyedül te tudod azt is, hogy mi igazán jó nekünk, és mi az, ami ártana.

Köszönjük, hogy azt is te tudod, hogy melyikünket akarsz használni és megáldani házasságban, és kit akarsz használni és áldássá tenni há-zasság nélkül. Köszönjük, hogy nem a házasság tesz boldoggá, hanem a veled való közösségünk és az, hogy ha a helyünkön vagyunk, és azt végezzük el, amit reánk bíztál. Engedd ezt is megértenünk, és hadd szi-várogjon ez le a szívünkbe, hadd kerüljön a helyére az életünkben, hogy

22

hadd kerüljünk mindnyájan a helyünkre. Hadd legyen bátorságunk és örömünk ott helytállni, ahova te helyeztél minket.

Kérünk, bocsásd meg, ha megvetettük bölcs és igaz rendelkezéseidet, és könnyedén túltettük magunkat a te parancsaidon. Bocsásd meg, ha a házasságunkat nem a tőled kapott „hasztiálati utasítás" szerint éljük meg, és ezért van benne annyi nyomorúság. Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk ma ezeket a nyomorúságokat. Köszönjük, hogy mindegyikből van gyógyulás.

Kérünk, Urunk, használj minket mások házasságának a gyógyításá-ban is. Őrizz meg minket okoskodástól, fontoskodástól, tudálékoskodás-tól. Őrizz meg attól, hogy kioktassunk bárkit. Attól még inkább, hogy ítél-kezzünk mások felett. De taníts meg minket tőled kapott bölcsességgel, nagy szeretettel, a te élő igéddel szolgálni, gyógyítani, utat mutatni.

Könyörgünk hozzád azért, hogy hadd jusson el minél többekhez a te írott igéd, a Szentírás is. Szentlelked vezesse azokat, akik a fordítás nehéz munkáját végzik. Te irányítsd azokat, akik terjesztik a Szentírást. Indíts sokakat anyagi áldozatra, hogy legyen miből nyotntatni és terjeszte-ni. Könyörülj meg mindnyájunkon, hogy ne halott szöveg maradjon a számunkra. Nyisd meg előttünk az ige ajtaját, és nyisd meg a szívünket és értelmünket a te igéd előtt. Olyan nagy csoda az, Urunk, hogy noha nem a mi gondolataink a te gondolataid, mégis megérthetjük azokat. Szentlelked nagy csodája ez, és kérjük tőled alázatosan.

Könyörgünk azokért, akik most különösen nehéz helyzetben vannak. Adj igazi vigasztalást azoknak, akik a héten álltak meg ravatal mellett. Nehéz ravatalok, nehéz búcsúk voltak ezek. Segítsd őket, hogy valóban ne a láthatókra nézzenek, hanem a láthatatlanokra, legfőképpen pedig tereád, a hit elkezdőjére és bevégzőjére.

Könyörgünk betegeinkért. Különösen könyörgünk most egy súlyos beteg asszonyért meg egy nagyon beteg leányért. Dicsőítsd meg magad az ő életükben. Még van annyi erejük, hogy hozzád kiáltanak. Köszön-jük, hogy mikor még ajkunkon sincs a szó, te már érted azt.

Megállunk előtted mindnyájan, és tőled kérünk útmutatást, fizikai erőt, helyes döntéseket az előttünk levő napokra és feladatokra.

Hozzád kiáltunk, Urunk, hogy az emberi bűn és őrültség ne okozzon újra tűzvészt a világon. Engedd, hogy csendes és nyugodalmas időket éljünk, noha nem érdemeljük meg, és így végezhessük a munkánkat. így tanuljuk meg tőled, hogyan lehet és kell egymást úgy szeretni, ahogy te szerettél minket.

Ámen.

23

3. Elhagyja ...

Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.

lMóz 2,24

Olvasandó még: lKor 13,1-8

Két héttel ezelőtt arról volt szó, hogy mit tanít a Szentírás a házas-ság alapjairól. Láttuk egyrészt azt, hogy Isten készített hozzá illő se-gítőtársat Ádámnak, de Ádámnak kellett megszólítania és néven nevez-nie Évát. Másrészt láttuk, hogy Isten egymás mellé rendelte a házastársa-kat. Nem uralkodhat egyik sem a másikon, de Istentől kapott sajátos férfi, illetve női adottságaikkal sajátos funkciókat, feladatokat kell be-tölteniük, elvégezniük.

Az alapozza meg tehát jól a házasságát, aki Istentől kéri és fogadja el a társát, és utána Istentől kapott hivatása magaslatán állva, a tőle ka-pott sajátos adottságokkal a tőle kapott sajátos feladatokat végzi el. A múltkori képpel élve, hogyha a férfi valóban feje a házasságnak és a családnak, az asszony pedig igazán szíve. Nincs értékkülönbség a kettő és a kétféle szolgálat között, de jó, ha nem egymás helyett akarják el-végezni, és ha nem marad ki egyik sem a közösségből.

Ha az alapok megvannak, akkor rakni kell a falakat, és előbb-utóbb tető alá kell hozni az épületet. Ma a falakról lesz szó. Ebben az igé-ben, amit olvastunk, három egymást követő, sorrendben fel nem cse-rélhető lépést említ Isten. „A férfi elhagyja apját és anyját, ragasz-kodik feleségéhez, és lesznek egy testté." Olyan fontos isteni ren-delkezés ez, hogy háromszor is előfordul a Bibliában. Jézus is idézi ezt a mondatot, amikor a házasságról tanít (Mt 19), és Pál apostol is említi így szó szerint, amikor a házasság titkát próbálja megvilágí-tani (Ef 5).

24

Ma csak az elsővel foglalkozzunk: Mit jelent az, hogy a „férfi el-hagyja apját és anyját"?

Abban az időben úgy történt a házasságkötés, hogy a menyasszony minden ingóságával átköltözött a vőlegény, vagyis a férje házába és családja közé. Attól kezdve nem az apjának, hanem a férjének a fenn-hatósága és egyben a védelme, gondoskodása alatt állott. És ez az átköl-tözés az egész nagy közösség szeme láttára történt. Tanúi voltak annak, hogy két ember attól a naptól kezdve összetartozott, és hogy pontosan az a két ember tartozik össze mindaddig, amíg mind a ketten élnek.

Több fontos igazság is kiábrázolódik ebben az egyszerű tényben. Először is az, hogy a házasság soha nem volt magánügy, hanem a kö-zösségre tartozó nagy esemény. Az egész nagy család, vagy a települé-sek kialakulásával az egész falu szeme láttára történt ez az átköltözés. Olyan mértékű változás a házasságkötés, ami mindkét ember életében messze ható következményekkel jár, és ami mindkettőjükre nagy fele-lősséget ró. És ha ennek a felelősségnek nem tesznek eleget, akkor ez az egész közösségre nézve káros lehet — lásd, hogyan mérgezi meg az egész társadalmat ma az az összevisszaság és sokféle hűtlenség, ami a házasságokban van —, és éppen ezért a közösség is felelősségre von-hatja azokat, akik nem felelősen kötöttek házasságot.

Ennek a bizonyos átköltözésnek a mai megfelelője a polgári házas-ságkötés. Mert nemcsak a szerelmesének fülébe súgva kell valakinek kö-zölnie, hogy együtt szeretné eltölteni vele az életét, és nemcsak a szü-leitől kell kellő tisztelettel megkérni a kezét, hanem a hatóság előtt is ki kell jelentenie felelősségének teljes tudatában, hogy a világon élő több mint hatmilliárd ember közül ez az egy az, akivel attól az órától kezdve ők összetartoznak. Ennek sokféle jogi, gazdasági, emberi követ-kezménye van. Ezért hat ki az egész közösségre, ezért kell ennek a kö-zösség tudtával és tanúskodása mellett végbemennie. Ebből is látszik, hogy sokkal komolyabb és felelősségteljesebb vállalkozás a házasság és a házasságkötés, mint ahogy azt sokan gondolják.

A másik, ami kitűnik ebből az egyszerű képből, amiről itt szó volt, hogy a házasság minden korábbi kapcsolatot átminősít. Az esküvőjétől kezdve másként viszonyul az ember a barátaihoz, kollegáihoz, az édes-testvéreihez, és — amint olvastuk — a szüleihez is. Egy új egység jött létre, és ez az egység csak akkor működik jól, ha totális és kizárólagos. Totális — vagyis az élet minden területén érvényesülnie kell, kizáróla-gos — mert olyan közösségre senki mással nem léphet az ember, mint

25

a házastársával. Ez lett a legfontosabb kapcsolat az életében. A házas-társa a hozzá legközelebb álló másik ember. A házastársa pedig jó esetben barátja is, bajtársa is, — ha hívő emberek: lelki testvére is.

Ez nem azt jelenti, hogy attól kezdve nem ápolja a barátságot, nem törődik a kollegákkal, közömbös lesz a testvéreivel vagy a szüleivel szem-ben. Egyáltalán nem. De az biztos, hogy a legbensőbb dolgait egy fia-talasszony nem a barátnőjével fogja megbeszélni. Ha pedig igen, és vele olyanokat is megbeszél, amiről a férje nem tud, az a Biblia szerint már házasságtörés. Ez hajszálrepedés ezen a közösségen, aminek pedig to-tálisnak és kizárólagosnak kell lennie.

Azért kell annak lennie, mert az élő Isten és az O szövetséges népe közti szövetséget, közösséget tükrözi, és ez a szövetség Isten részéről mindig totális és kizárólagos.

Itt érkezünk meg a harmadik megfigyeléshez, amiről részletesebben szeretnék szólni, hogy külön kiemeli Isten, milyen mélyrehatóan meg-változik a házas ember kapcsolata a szüleivel. Elhagyja ... ilyen radikális kifejezést olvasunk itt. Elhagyja a férfi apját és anyját. Ebben az a meg-lepő, hogy a férfinek, a férjnek mondja ezt Isten. Nem a menyasszony-nak, aki szegény kénytelen volt elhagyni apját és anyját, mert át kellett költöznie az akkori szokások szerint a férjének a családjához, hanem aki otthon marad, annak parancsolja, hogy el kell hagynod apádat és anyádat, ragaszkodnod a feleségedhez, és csak így lesztek igazán ketten egy testté.

Olyan fontos bibliai szempont ez, hogy akkor is nagyító alá kell ten-nünk, ha esetleg vannak közöttünk, akiket ez közvetlenül most nem érint. (Majd meglátjuk, hogy közvetve érint mindnyájunkat.)

Sok házaspár szenved amiatt, és igen sok házasság megy tönkre ami-att, hogy Istennek ezt a világos rendelkezését nem veszik komolyan sem a szülők, sem a fiatal házasok. Különösen a fiús anyákat fenyegeti a ve-szély, kivált, ha egyetlen fiuk nősült meg, hogy nem akarják elengedni. De a leányos anyák is arra törekszenek, hogy mintha nem történt volna házasságkötés, továbbra is úgy igazgassák a lányuk háztartását, gazdál-kodását, egész életét, mint az esküvő előtt. Még a hálószobai események-ről is szeretnének pontosan értesülni, és kényesen vigyáznak arra, hogy az uralmuk ne szenvedjen csorbát, és változatlanul ők uralkodjanak a há-zasságban s majd a kis családban, és ne a vejük, akinek Isten ezt a fela-datot adta.

Márpedig Istennek e világos rendelkezése ellen vétkezni, még ha a szeretetre hivatkozik is valaki, bűn, és ennek a bűnnek sajnos megvan-

26

nak a szomorú következményei. Meg kell tanulnunk Isten igéjének en-gedelmeskedve elengedni a szüleinket, a szülőknek pedig teljesen sza-badon engedni a gyermekeiket. S megint mondom, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük többé egymást, hanem azt jelenti, hogy másként szeretjük egymást. Egyszerűen azért, mert a szülő-gyerek kapcsolat elé került egy olyan új kapcsolat, amit a Biblia a legfontosabb emberi kö-zösségnek nevez, és ez a házasság. A szülő-gyerek kapcsolat ideigle-nes, a házasság halálig szóló. Isten külön kiemeli az összes emberi kap-csolat közül a házasságot, mert ebben tükröződik az Ő szövetsége a benne hívőkkel. Ezért másként szeretjük egymást a házasságkötés után. Mást jelent tisztelni a szüleinket (tisztelni kell), és más jelent szeretni a gyer-mekeket, ha megházasodtok.

Hadd mondjak erre néhány szép példát és néhány elrettentőt. Az egyik szép példát egy idős, bölcs lelkipásztortól hallottam. Ne-

vezzük most őt Nagy Jánosnak. Szerette az özvegy édesanyját. Annyi-ra szerette, hogy az esküvője napján is bement a mama szobájába és megkérdezte tőle: ugye tudja édesanyám, hogy mennyire szeretem. Tu-dom, édes fiam. Akkor szeretnék ma mondani valamit. Én továbbra is szeretni fogom, de mától kezdve ebben a házban két Nagy Jánosné fog élni, és én mindig az ifjabbik mellett fogok állni. Akkor is, ha nem ne-ki lesz igaza.

Anyuka sírdogált egy darabig, elgyászolta egyetlen fiát, akit íme ilyen kegyetlenül elrabolt egy jött-ment fehérnép, de aztán tapasztalnia kellett, hogy igaz, amit mondott a gyerek. Valóban szereti. Nem töltött ugyan annyi időt nála, mint korábban, és nem számolt be neki minden-ről, de sok mindenről beszámolt, és sokféleképpen éreztették, hogy fon-tos nekik, hálásak neki, tisztelik és szeretik. Az iíjú feleség is megpró-bálta a nénit anyjaként szeretni. S egyszer az anya egy látogatónak ezt mondta: tudod milyen jól jártam, hogy megnősült a fiam: azóta ketten szeretnek.

így is lehet ezt tenni, de ehhez egyszer kellett egy kemény mondat. Az, hogy mától kezdve a feleségem is itt lesz, és én vele tartozom ösz-sze és nem anyukával. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük, azt je-lenti, hogy ketten szeretjük. Esetleg azt, hogy kétszeresen szeretjük.

Létrejött egy új egység, és ez az egység funkcionál a továbbiakban. Ezt egyszer keményen meg kellett mondani. Ez a fiatalember nem őr-lődött két malomkő között, mint ahogy sok, kevésbé bátor fiatalember, és amikor az anyukánál ül, az szidja az ifjú feleséget, amikor otthon

27

van, a feleség panaszkodik az illető anyukájára, és ebben tönkre lehet menni. Egyszer meg kellett mondani, hogy minden megváltozott, csak az nem, hogy szeretjük anyukát, de másként.

Ezt neki ki kellett mondani, a néninek pedig szintén el kellett őt en-gednie, hogy könnyű legyen szeretni. Meg lehet könnyíteni azt, hogy va-lakit szeressenek, és lehet folyamatosan nehezíteni.

Most nem sorolom el, milyen sok tragédiának vagyok tehetetlen szemlélője amiatt, hogy ezt a határozott isteni parancsot nem veszik idejében komolyan az emberek. Nem kell, hogy a szülőknek kulcsuk le-gyen a fiatalok lakásához, ha csak ők nem kérik tisztelettel és nem ad-nak. Nem kell, hogy ott üljenek, hogyha nem hívták őket oda. Nem kell a fiatalok távollétében terepszemlét tartaniuk. Másik egység, más válla-lat, más vállalatvezetője van, a férfi, akit Isten ezzel bízott meg. Ebbe nem szabad belerontani, mert ezzel valóban Isten ellen való bűnt követ el az ember.

Az ifjú férj ne az anyukához menjen először, amikor munkából ha-zajön. Ne az ő főztjével lakjék jól, amikor a felesége várja otthon. En-nek egészen evidensnek kell lennie. Valamint annak is, hogy az iskolá-ból hazatérő unokák ne a nagymamához menjenek először, hacsak nem így szól a családi egyezség, és nem ez a nagy segítség a nagyszülők ré-széről. Ne ott tömjék meg őket édességekkel, hogy aztán főzeléket so-ha életükben ne egyenek otthon. Ne ott lehessen nézni akármit a tv-ben és mérgezni a kicsi lelküket mindenféle kontroll és ellensúlyozás nélkül, mert ezzel sokat ártanak a kicsiknek is, a szüleiknek is, meg keresztben-kasul mindannyiuk kapcsolatának.

Hallottam egyszer egy borzasztó mondatot. Isten őrizzen meg ennek még a közelétől is bennünket. Azt mondta valaki: Ertek hozzá, hogyan kell megvennem az unokáim szeretetét, hogy jobban szeressenek engem, mint az anyjukat. Milyen gondolkozás ez? Egyáltalán miféle üzletelés ez családon belül? Tisztában van, aki így gondolkozik, hogy milyen nagy árat kell ezért a többieknek fizetniük? Elhagyja ... — azt mondja a Szentírás, a szülő meg elengedi, akármilyen nehezére is esik, ha Is-ten igéje szerint akar élni.

Egyébként is rendkívül egyenlőtlen harc — egyáltalán ha van ilyen harc, az már borzasztó. Egyenlőtlen küzdelemben maradnak felül így a nagyszülők, mert minden hálátlan feladatot viszont a szülőnek kell el-végeznie. Nagymamánál mindent szabad, de a leckét otthon kell meg-írni, a tv elől otthon kell felállni, a fürdést otthon ellenőrzik, ágyba ott-

28

hon parancsolják, a testvérek közti viszályban a szülőnek kell igazságot tennie. Minden hálátlan feladatot nem a nagyszülők, hanem a szülők kell, hogy elvégezzenek, és ez így is van rendjén. Csak akkor ebben tá-mogassák őket, ha tudják az idősebbek, és ne nehezítsék ezt a feladatot.

Nagyon sokszor rászorulnak a fiatal szülők a nagyszülők segítségé-re. Ilyen nyomorult lakáskörülmények között, amiben élünk, ilyen sze-rény fizetésekkel, meg ha összejönnek a betegségek, ó, de nagy ajándék, ha van egy szeretetteljes, kedves nagymama, nagypapa, aki segít, és úgy segít, ahogy senki más nem tudna. Csakhogy éppen ilyenkor kell tudni azt, hogy neki már úgy kell segítenie, mint aki komolyan vette, hogy el-hagyta őt a gyermeke, és a házastársához kapcsolódik. Nem szabad ezért a segítségért benyújtani a számlát.

Tehát ha hazavitte a kicsiket az óvodából, akkor ne telepedjen rá a családra, hanem csendesen hagyja őket magukra akkor is, ha esetleg egyedül kell már hazamennie, és nem várja otthon az idős párja. Akkor is örüljön annak, hogy legalább azt a rövid esti időt együtt töltse a kis család, és mindenki a maga szerepében a maga feladatát tudja végezni, és ne telepedjen rájuk egy ellenőr, aki akarata ellenére is úgy van ott jelen sokszor. Mert ha arra vágyik valaki, hogy a segítség fejében be-nyújtja a számlát, és uralkodni is akar azokon, akiknek segített, akkor nem tudja, milyen nagy árat követel, és ez szinte mindig a házasság las-sú megromlásához vezet.

Ezért kell világosan látnunk, mik a cselekedeteink indítékai. Mi a motiváció. Szeretetből segít valaki, vagy számításból? Lásd az előbb idézett szörnyű mondatot: tudom, hogyan kell megvenni az unokák sze-retetét. Szolgálni akar, vagy uralkodni? Adni akar valóban, vagy kapni? Azt akarja, hogy boldogok legyenek a fiatalok, vagy ő akar boldog lenni és kiélni bizonyos ambíciókat? Ezekre a kérdésekre kíméletlenül vála-szolnunk kell.

Röviden szólva: aki azt akarja, hogy boldogok legyenek a fiatalok, az hagyja magukra őket. Akkor is, ha több mindent el fognak rontani, akkor is, ha sok mindent másként csinálnak, mint ahogy a szüleik csi-nálnák. Lehet, hogy jobban fogják csinálni. Még ez is előfordulhat. Ha meg nem, akkor a maguk kárán majd tanulnak. Segíteni azt jelenti, hogy ameddig szükség van rám, ott vagyok, s utána csendesen elmegyek. Mint az irgalmas samaritánus. Ő megállt a bajba jutott ember mellett úgy is, hogy nem kérték. Áldozatot hozott érte, mert a bor és olaj a leg-drágább áru volt abban az időben. Még a fogadósnak is fizetett, hogy

29

legyen gondja rá, de nem akaszkodott a nyakába. Nem nyújtott be neki semmiféle számlát. Amiben segíthetett, elvégezte, s utána eltűnt.

Ismerek egy ilyen nagymamát, biztos, hogy van több is, legyen ál-dott ezért Isten. Ő mindig megjelenik, különösen finom érzékkel, ha baj van, vagy ha szükség van rá. Mosolyogva elvégzi, amit tud, s utána olyan csendesen, ahogy jött, eltűnik. Lánya, veje, unokái rajongnak érte. És sokszor meghívják olyankor is, amikor nincs baj és nincs szükség rá, mert örülnek, hogy együtt lehetnek vele. Más nagyszülők meg keserű szemrehányást tesznek azért, hogy nem kapják meg, amire vágynak.

Ezt kell komolyan vennünk, amit a Szentírás tanít, hogy a házasság új egység. És olyan egység, ami sérülékeny. Különösen egy ilyen bo-lond világban, amiben mi élünk. Naponta támadások érik, éppen ezért naponta erősíteni, mélyíteni, tisztítani, ápolni kell, és nem rombolni, akár még családon belülről is.

Tudom, hogy ezek kemény szavak, de a Biblia nekünk azt tanítja, hogy a szeretet sokszor kemény, főleg a saját önzésünkkel szemben ke-mény. Mert a szülői önzés és értetlenség, vagy a gyermeki gyengeség és határozatlanság sok kárt tehet a házasságokban. Az igazi szeretet a má-sikat mindig az ő szabadságában szereti. Aki magához akarja láncolni a másikat, az nem szeret, hanem önző.

Legyen áldott Isten, hogy nemcsak olyan nagyszülők, idős család-tagok vannak, akik nem veszik figyelembe az igének ezt a mondaniva-lóját, és sok rosszat okoznak. Vannak hűséges, valóban másokat szerető, csendesen szolgáló, áldott öregek is. Legyen áldott Isten értük! Nem sza-bad visszaélni a szeretetükkel és sokszor erejükön felül vállalt szolgá-latukkal, hanem szeretni, tisztelni kell őket, nekik hálásnak lenni, és róluk gondoskodni.

Most a végén, félretéve a házassággal kapcsolatos gondolatokat, azt kérdezzük meg magunktól, hogy kinek könnyű elengedni bármit és bár-kit. Mikor könnyű az, hogy engedjem el azt, ami addig az enyém volt és nekem fontos volt? Ebben az esetben szülőknek a gyerekeiket, gyere-keknek a szülőket.

Kinek könnyű elengedni? A Biblia azt tanítja és a tapasztalat ezt bi-zonyítja, hogy annak könnyű, aki komolyan veszi azt, hogy semmi nem a mienk, hanem ezen a világon mindennek a tulajdonosa a teremtő Is-ten, aki reánk bíz egy időre értékeket, személyeket, hogy legyünk az Ő munkatársai. És ha úgy mutatja is be valaki a szüleit, a feleségét, a gyermekeit, hogy az édesanyám, a feleségem, a gyerekeink — ott van

30

a birtokos személyrag a végén, de tudnia kell azt, hogy nem pontos ez a megjelölés, mert nem a tulajdonom. Tehát nem birtokolhatom. Én mint sáfár, feladatként kaptam a szüleimet, a gyermekeimet, a házas-társamat is. Isten a tulajdonos.

Tehát ha történetesen el kell engedni, vagy esetleg végleg visszave-szi tőlem, akkor nem az enyémet veszi el, hanem a sajátját veszi vissza. És ez nagy különbség. Nekem gyakran kell szenvedő, gyászoló, beteg, veszteséget szenvedett emberekkel találkoznom. Látom, hogy ég és föld az a különbség, ahogyan azok élik meg ezeket a nehéz élményeket, akik ezt komolyan veszik, s akik nem. Még a hívők közt is kevesen vannak, akik konzekvensen komolyan veszik, hogy semmi nem az enyém, még én sem a magamé vagyok. Áron vétettetek meg, nem a magatoké vagy-tok — ez bibliai idézet. Jézus Krisztus fizette ki az árat értem. Nem az enyém az időm, amit kapok, mert nem is tudom, mennyit kapok. Aján-dék. Életem ideje is kezedben van — mondja Dávid. Minden lehetőség, minden találkozás, mindenki, akiért felelőssé tesz Isten egy időre, az Övé. Nagy felelősség, hogy kikké lesznek mellettem azok az emberek, akik nem az én birtokom, hanem Isten drága tulajdonai, de megajándé-kozott engem egy időre azzal, hogy tehetek értük valamit. Megtettem-e, amit kellett? Nem miattam mennek-e tönkre? Nagy felelősség, miköz-ben nagy öröm. Szabad élvezni egymást, az egymással való közösséget. De tudni kell, hogy Isten a tulajdonos. És ha egyszer el kell engedni, akkor nekem semmi alapom nincs arra, hogy okoskodjam, meg haladé-kot kérjek, meg csak a felét engedjem. Engedjem el, mert az Övé. Ad-jak hálát, hogy eddig úgy élvezhettem, hogy reám bízta, most pedig el-engedem. Sokkal könnyebben megy azoknak az élet mindenféle terü-letén — mert ezt sokféle formában kell próbálgatnunk —, ha ezt komo-lyan vesszük.

Jó lenne, ha ma megkérdeznénk magunktól, mi az, vagy ki az, akit nagyon szorongatunk, akihez tíz körömmel ragaszkodunk, és nem ad-juk Istennek sem ... Ezzel ártunk neki is, megkeserítjük magunkat is, és szembe kerülünk Istennel, mert azt hisszük, hogy Ő ellenség, aki meg akar fosztani valamitől. Pedig sokszor, amikor kivesz valamit a kezünkből, valami mást, néha még értékesebbet ad a helyére. Csak eh-hez bízni kellene Őbenne. Ehhez komolyan kellene vennünk azt, hogy „jól tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk." Szent kíváncsisággal kellene várnunk: mi lesz. Most ezt elengedtem, mert elkérte, de mit ad a helyébe?

31

Megint csak azt mondom, hogy akik ezt is komolyan veszik és gyakorolják, soha nem válik üressé az életük. Soha nem magányosod-nak el. Soha nem lesz céltalan és értelmetlen a jövő. Más feladatot kap-nak attól az Istentől, aki kimondhatatlanul szeret minket.

Egyébként a mindenható Istenre ez jellemző. A szeretet azt jelen-ti, hogy elenged és ad. A szeretet azt jelenti, hogy a másik fontosabb, mint ő. Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő legdrágábbját, egy-szülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isteni vonás az a szeretet, amiről olvastunk az imént az IKor 13-ból. Egy valakihez kell nekünk ragaszkodnunk, és ez a mi mennyei Atyánk. Akkor minden körülmények között gazdag marad az életünk.

E földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait, Maradjon meg mellettem szerelmed és a hit. Csak azt el ne veszítsem, mi benned, ó Úr Isten Remélni megtanít.

Akinek ott van a szívében ez az imádság, az nem lesz szegényebb, amikor el kell engednie valakit, aki neki drága volt, vagy valamit, ami sokat jelentett. De el kell döntenünk, hogy mit akarunk: valóban sze-retetből, vagy számításból teszünk dolgokat. Csakugyan szolgálni aka-runk-e, vagy be nem vallottan uralkodni? Szívesen megteszünk szolgá-latokat, ha uralkodhatunk. A bűnbe esett ember uralkodni akar, birto-kolni akar, és maga akar boldog lenni a másik boldogtalansága árán is. Ebből akar kisegíteni a mi Urunk, és felszabadítani arra, amit Ő tett, amíg itt volt a földön. Ő valóban szolgálni akart, az életét adta oda má-sokért. Ő mindenről lemondott az érdekünkben. Ő azt akarta, hogy bol-dogok legyünk. Még ha ezért nagy árat kellett is fizetnie.

Isten segítsen minket abban, hogy felszabaduljunk erre a boldog szemléletre és gyakorlatra, és meg tudjuk ragadni, amit Ő ad a ke-zünkbe, — de el is tudjuk engedni, amit Ő elkér!

Edesatyánk, köszönjük, hogy oly sokféle ajándékot adsz nekünk. Bo-csásd meg, hogy sokszor észre sem vesszük ajándékaidat. Bocsásd meg, ha sokszor természetesnek tartjuk, hogy kincsekkel halmozol el. Oly so-kat ezek közül elherdáltunk már. Oly sokszor nem látjuk, milyen felelős dolog neked szolgálni.

32

Köszönjük azt a nagy tisztességet, hogy egyenesen munkatársaiddá teszel minket. Könyörülj rajtunk, hogy valóban azokká váljunk, és ne élősködők legyünk, hanem bízhass bennünk.

Könyörgünk minden emberi kapcsolatunkért: ami a feladatunk, hadd tudjuk azt elvégezni. Könyörgünk hozzád a megromlott házasságokért. Te légy a gyógyítójuk, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Könyörgünk a házaspárok közötti lelki szolgálatokért. Legyen azon a te áldásod.

Könyörülj mindannyiunkon, akármilyen családi állapotban élünk is, hogy azt, amit reánk bíztál, örömmel tudjuk elvégezni. Hogy valóban fontosabbak legyenek nekünk mások, mint magunk. Hogy tudjunk ön-feledten és szívesen szolgálni. Hogy ne számításból tegyünk semmit, ha-nem tiszta és igaz szeretetből. Hogy ne uralkodni akarjunk, hanem el tudjuk mondani, Jézus Krisztus azt, amit te mondtál: olyan vagyok kö-zöttetek, mint aki szolgál.

Köszönjük neked azokat, akik a történelmünk során ilyen lelkülettel éltek. Köszönjük azokat, akik újra és újra felkeltek a szabadság érdeké-ben. Ezen a vasárnapon hálát adunk neked mindazokért, akik az életü-ket is odaáldozták ezért.

Könyörgünk hozzád, hogy ajándékozd meg népünket és ezt az em-bervilágot igazi, tőled való szabadsággal. Szabadsággal minden gonosz késztetéstől. Szabadsággal arra, hogy engedelmeskedjünk neked és sze-ressük egymást.

Könyörgünk azokért, akik ennek az ellenkezőjén munkálkodnak, sza-badítsd meg őket ebből a lelki sötétségből. És mutass utat mindnyájunk-nak, hogy mit tehetünk azokért, akik között élünk. Akár vér szerinti ro-konaink, akár csak oda helyeztél minket közéjük.

Kérünk, Urunk, most a szó igazi gazdag értelmében: áldj meg min-ket, hogy áldássá lehessünk.

Ámen.

33

4. Kinek telik elengedni?

Akkor magához hívta őt ura és így szólt: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?

Mt 18,32-33

Olvasandó még: Mt 18,21-35

Böjti úrvacsorára készülünk, és közben a Bibliának a házasságról és a családról szóló tanításait tanulmányozzuk. Mi sem lehet időszerűbb ma, mint arról szólni, milyen fontos éltetője a házasságnak és mellette min-den egyéb emberi kapcsolatnak is az, ha a házasfelek folyamatosan ké-szek felismerni és beismerni hibáikat, bűneiket. Tudnak őszintén bocsá-natot kérni egymástól, s úgy, ahogy itt Jézus szavaival olvastuk: tudnak szívből megbocsátani egymásnak. Közben pedig tudatosan törekednek arra, hogy a reájuk jellemző hibáktól és bűnöktől meg is szabaduljanak, és azok lehetőleg ne ismétlődjenek.

Ez a fontos tehát, hogy ki-ki a saját hibáit, bűneit lássa és lássa be. Legyen kész a folyamatos bűnbánatra, tudjon bocsánatot kérni, és tud-jon szívből megbocsátani. A házasságban egymást is segíteni kell ebben a változásban.

A lelkigondozói tapasztalat mutatja, hogy mérhetetlen sok nyomorú-ság származik abból, ha ez hiányzik az emberekből. Mutatja azt is, hogy Jézus Krisztussal igazi kapcsolatban élő, élő hitű keresztyéneknek sok-kal könnyebb bocsánatot kérni, és bocsánatot adni.

Mi lehet ennek az oka, és egyáltalán mit tanít erről nekünk Isten igéje?

Ha van ellensége a harmonikus, boldog házasságnak, akkor az a ha-rag, haragtartás, sértettség, keserűség. Hiszen minden bűn, amit Isten és

34

egymás ellen elkövetünk, elválaszt minket Istentől és egymástól. Sok-szor észre sem vesszük, hogy mennyire elszigetelődünk bűneink miatt, sőt milyen könnyen szembe kerülünk egymással emiatt. Sokszor apró-ságokkal kezdődik.

Fáradtan mond valami olyat az ember, ami a másiknak bántó. Ha nem tisztázzák azonnal, vagy minél előbb, akkor nő a keserűség, mint a hólabda. Lehet, hogy a másik éppen olyan állapotban volt, hogy túlsá-gosan érzékeny, igazán nem kellett volna a szívére venni. Sokszor meg az az oka, hogy évek, évtizedek után sem ismerik egymást igazán a há-zastársak. Még mindig nem tanulták meg, vagy nem jegyezték meg, hogy mi szerez örömet a másiknak, és mi okoz fájdalmat neki. Néha pe-dig nagyon is durvák, komiszak, önzők, szeretetlenek vagyunk még azokhoz is, akiket pedig állítólag a legjobban szeretünk ezen a világon. Olyan könnyen megalázza egyik társ a másikat. Kibeszéli titkait, meg-szégyeníti mások előtt. Sokszor meg egyszerűen közömbösek vagyunk egymással szemben.

Sok bajnak a forrása az is, amikor felborul az Istentől rendelt rend a családban, a gyermek kerül az első helyre, a házastárs meg ki tudja hányadikra. Vagy a pénz kerül első helyre, vagy a munka. Ráadásul szép ideológiával: tiérettetek teszem, — csak közben amiatt megy tönkre há-zasság és család. Fajulhat ez egészen odáig, hogy ténylegesen is meg-csalja egyik ember a másikat.

Mi ennek a következménye? Az, hogy fáj minden ilyen sérelem. Azután feszültség támad, egyre magányosabbnak érzi magát az ember a házasságban. Becsapottnak, elhagyottnak, kiszolgáltatottnak, hiszen abban csalódott, aki egyszer megígérte neki, hogy holtodig hűséges gondviselőd vagy segítőtársad leszek. Mindenképpen úgy érzi az ember, hogy elvettek tőle valamit, vagy nem kapott meg valamit, ami neki jár-na. Mindenképpen tartozik a másik, adósa lett, és az adósságot mi kímé-letlenül be szoktuk hajtani.

Azzal kezdődik, hogy büntetjük adósainkat. Nem szólok hozzá, vagy nem teszem meg azt, amiről tudom, hogy örülne neki. A büntetés min-den formája Biblia-ellenes. Az is, amikor a nemi közösséget tagadja meg valaki a házastársától.

És hova vezet ez? Mindenképpen repedés keletkezett a házasság épü-letén, és ezek a repedések egyre nőni szoktak, aztán egyre nagyobb kárt okoznak maguk körül a többiekben is. Ezért szükséges — mint ahogy egy házat folyamatosan tatarozni, karbantartani, felújítani kell —, minden

35

házasságot is folyamatosan tatarozni, karbantartani, felújítani. Ellenke-ző esetben hamarosan úgy járunk, hogy a padlásról néz be az ég, a szél egy darab födéllel már ki tudja, hol szalad.

Az a nagy baj, hogy sokan úgy tesznek, mintha nem lenne baj. Vagy ténylegesen nem is érzékelik, mégpedig a maguk által okozott bajokat nem érzékelik, mert bűnvakok, nincs látásuk arra, hogy mivel ártottak, vagy úgy gondolják, kényelmesebb, ha nem beszélnek róla. Aztán meg-merevednek a frontok, és észre sem veszik, hogy frontok keletkeztek ott, ahol békességnek és szeretetnek kellene uralkodni. Vagy hideghá-borús légkör telepedik a családra és teszi tönkre a gyerekeket is (sok szo-morú példát tudnék erre mondani), vagy nagyon is melegháború van, és lőnek állandóan egymásra apróságok miatt is.

Mit tanácsol a Szentírás ebben az esetben? Azt, hogy tanuljuk meg elengedni az adósságokat. Nem kell mindent feljegyezni. Nem kell min-den tartozást számon tartani és végrehajtani. Van egy ilyen lehetőség is, hogy elengedjük az adósságot. Vagyis meg kell tanulnia kinek-kinek a saját hibáit és bűneit néven nevezni. Nem védőbeszédeket tartani, és nem szakadatlanul egymást vádolni. Nem mesét mondani, hogy mi mi-attjutott ő oda, hanem leleplezni.

Amikor valaki leleplezi, néven nevezi bűnét, akkor elvált tőle. Ak-kor mintegy benyúlt a kabát alá és kitette az asztalra. Ebben vétkeztem. Ettől a pillanattól kezdve már nem tartozik össze. Amíg rejtegeti a za-kója alatt, meg a szíve mélyén, addig fojtogatja őt a bűn. Addig össze-tartozik vele, addig szolidaritást vállal a bűnével. Amikor megvallotta, azzal megtagadta. Ez az én ellenségem, és nem vállalok vele többé kö-zösséget. Ezért van nagy jelentősége a bűn-vallásnak a Biblia tanítása szerint. Bűn-tudatra sok ember eljut. Aztán gyötri, és megpróbálja el-hallgattatni a lelkiismeretét. Rendkívül fejlett technikáink vannak ezen a téren. A bűnvalláshoz kell bátorság, és megoldást csak ez ad.

Ez tehát a Biblia tanítása: meg kell tanulnunk elengedni egymás adós-ságát, és ahogy itt Jézus mondta, szívetekből megbocsátani egymásnak. Mert a megbocsátott bűn nem választ el többé a másiktól. Ha eszünkbe jut is olykor, már nem szerez keserűséget a szívünkben. Nem él, nem érvényes. Elveszítette az erejét.

Igen ám, csak az a nagy baj, hogy igen nehezünkre esik ez az elen-gedés. Miért olyan nehéz elengednünk, megbocsátanunk? Mert szegé-nyek vagyunk. Nem telik elengedni. A szegény ember ragaszkodik min-den fillérhez és igyekszik behajtani minden kölcsönt és minden tarto-

36

zást. Mi szegények vagyunk lelkileg. Nem telik. Számon tartjuk évek-re, évtizedekre visszamenőleg is a tartozásokat, és alig várjuk, hogy azt végrehajthassuk.

Mi segít ebben a nyomorúságban rajtunk? Az, hogy ha gazdagok le-szünk. Hogy lehet gazdag valaki lelkileg? Úgy, ha Istentől minél több megbocsátást fogad el. Ide hogy juthat el? Úgy, hogy ha minél több bű-nét viszi Isten elé, hogy az ellensége neki, megvallja és elhagyja. Átéli, hogy mennyire igaz, amit a Szentírás Istenről mond, hogy Ő gazdag a kegyelemben és bővölködik a megbocsátásban. Aki sok bocsánatot kap, annak lesz könnyű sok bocsánatot adni.

Péter itt azt kérdezte: hányszor lehet vétkeznie ellenem az én atyám-fiának úgy, hogy megbocsássak neki? Még hétszer is? Péter itt nagy számot mondott, mert a korabeli írástudók háromszori megbocsátást tartottak illendőnek. Péter itt felemeli a normát több mint a duplájára. Még hétszer is? Azt mondja Jézus: nem, hetvenszer hétszer is. Ami azt jelenti: végtelen sokszor. Ahányszor csak szükség van rá, annyiszor — ha telik. Ha meg nem telik, akkor először magunkba kellene nézni és odaborulni Isten elé, és tőle kérni minél több bocsánatot.

Jézus ebben a példázatban rendkívüli módon kiélezi ezt a kérdést, amikor azt mondja, hogy ennek a királynak ez az adósa tízezer talentum-mal volt adós. Ez leírhatatlanul nagy összeg. Heródes király évi jövedel-me kilencszáz talentum volt. Tehát egy király tizenegy évi jövedelmét je-löli itt meg. Egy jó rabszolga ára azt mondják, 0,1 talentum volt. Tehát a tízezer talentumért százezer rabszolgát lehet vásárolni. Jézus szándéko-san mond ilyen nagy összeget. Százezer rabszolga ára az akkori ember számára teljesen elképzelhetetlen, felfoghatatlan és megfoghatatlan volt.

Nem tud fizetni ez az ember. De nem is kell. Miért hívja akkor ma-ga elé a király? Nem azért, hogy fizessen, hanem számot kezdett vetni az adósaival. Számba vette, hogyan állnak a pénzügyek. Jön ez az adós is, és kiderül: nem tud fizetni. Akkor meglebbent előtte a király egy ilyen megoldást, hogy eladják az egész családot rabszolgának, meg minden ingó és ingatlan vagyonát is. Egy töredékét ennek a nagy összegnek ab-ból lehet törleszteni. Erre leborul előtte, és kegyelemért könyörög.

Jézus azt mondja: látjátok, ilyen az Isten. Aki kegyelmet kér, annak kegyelmet ad. És itt van ez a csodálatos súlyú mondat: minden tartozá-sát elengedte. Minden további nélkül, minden feltétel nélkül.

Nem tudom, ha számba vennénk, hogy mi mindennel tartozunk Is-tennek, akkor eljutnánk-e oda, hogy körvonalazódik, hogy az is ilyen

37

tízezer talentum körüli törleszthetetlen összeg. Hiszen mindnyájan tar-tozunk Istennek a tisztelettel, az imádattal, amit nem adunk meg folya-matosan, az Ő dicsőítésével, ami helyett magunk dicsekszünk. Tartoz-nánk neki, ha csak egyetlen parancsolatra gondolunk: minden vasárnap megszentelésével. Hány vasárnapot loptunk el Istentől, töltöttük és tölt-jük egészen mással, mint amire azt adta, mint ahogyan Ő az igéjében rendelkezett. Tartozunk neki a teljes jövedelmünkkel. Még a tizedet is kevesen adják meg. Tartozunk neki önmagunkkal, hiszen Jézus Krisz-tus megvásárolt minket testestől-lelkestől. Az ige azt mondja: „Nem a magatokéi vagytok. Dicsőítsétek azért az Istent testetekben és lelketek-ben, amelyek az Istenéi." (lKor 6,20)

Nem tudok fizetni. Kezdődik ez a folyamat a számvetéssel, folyta-tódik a kétségbeeséssel, hogy nem tudok fizetni, és beletorkollik a ke-gyelembe. Minden adósságomat elengedi.

Akkor mit csinál ez a szolga? Kimegy az utcára, ott szembe jön egy a-dósa, aki száz dénárral tartozik neki, és elkezdi fojtogatni. Az ember nem érti. Mindjárt itt kell kezdeni, fojtogatni, hogy add meg, amivel tartozol? A tízezer talentumnak a száz dénár egy milliomod része. Körülbelül ilye-nek az arányok. Amivel én Istennek tartoztam és elengedte, és amivel ne-kem a párom, a szomszédom, a főnököm, a beosztottam, az ellenségem tartozik, mert azt mondta, azt csinálta, mert elvette, mert ő miatta... Ez az egy milliomod része legfeljebb annak, amit nekem Isten elengedett.

Tudatos ez bennünk? Elhisszük-e ezt egyáltalán? Jézus nem vélet-lenül mond a példázatban ilyen számokat. Nem véletlenül mondta egyál-talán ezeket a példázatokat, hogy világos legyen előttünk, miről van szó. Mit jelent és mennyire nem magától értetődő az, hogy Isten kegyelmes, és kész minden adósságunkat elengedni. Milyen égbekiáltó gazemberség ezek után, ha mi egymásnak nem vagyunk hajlandóak megbocsátani. Ha nem is akarunk megbocsátani. Vagy ha szeretnénk, de nem tudunk, az meg a hihetetlen lelki szegénységünkről bizonyítvány. Akkor meg azon kell segíteni, mert Ő azt akarja, hogy gazdagok legyünk, és teljék nekünk is megbocsátani egymásnak.

Továbbadni azt a bocsánatot, amit mi is úgy kapunk. Két kicsi szó-ban össze tudnám foglalni ennek a példázatnak a mondanivalóját. Ez a két szó így hangzik: vedd és add. Boruljunk le végre Isten előtt úgy, mint ez a szolga. Annak a tudatában, hogy reménytelen eset vagyok.

Nem tudom törleszteni, nem tudom megadni már neki — most ma-radjunk csak a vasárnapoknál — azokat a vasárnapokat, amiket évtize-

38

dek alatt beszennyeztem. Nincs megoldás. Reménytelen. így viszont jön a halálos ítélet. De Ő minden adósságomat elengedte. És akkor most jö-vök és fojtogatom... Talán még a páromat is a szó átvitt, de néha még szoros értelmében is? Milyen ember vagyok? Tízezer talentumot elen-ged, és száz dénárért filléreskedem? Követelem, mégpedig most, azon-nal, haladék nélkül. Még kegyetlen is vagyok.

Vedd és add! Aki abból él naponta, hogy Isten elé járulva néven ne-vezi a bűneit és újra és újra hálát ad, hogy erre is bocsánatot kaptam Jé-zus érdeméért, annak sokkal könnyebb lesz megbocsátani. Annak telik. Az lelkiekben gazdag lesz.

Azt szeretném kérni, hogy akik ma úrvacsoráznak, azok őszintén válaszoljanak az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Mi fáj neked most e te-kintetben? Ki bántott meg? Kinek a neve hallatán szorul össze azonnal a gyomrod, vagy ugrik ökölbe a kezed? Mi az, ami miatt keseregsz, hogy nem kapod meg tőle? Akár házastárstól, akár mástól. Mi az, amit annyira számon tartunk, hogy tartozik vele? Mi az, amit szakadatlanul egymás szemére vetünk, és ezzel is csak mérgezzük az otthoni légkört? Mi az, amit takargatunk, amit nem akarunk kitenni az asztalra, és né-ven nevezni: ez az én bűnöm, amitől most elválok, hanem bedugjuk a belső zsebbe, a szívünk mélyére, hogy tovább mérgezzen minket és el-válasszon Istentől is meg egymástól is. Mi az, amit nem tudunk elen-gedni? Amit nem tudunk szívből megbocsátani?

Többször tapasztalom, hogy egy-egy régi, gyerekkori emlék hogyan kíséri végig egy ember életét, mint tartozás, amivel tartoznak neki. Ha a szülők elkövették azt a bűnt, hogy különbséget tettek gyerekeik kö-zött és volt egy bezzeg gyerek, meg egy másik, vagy a többi, hihetetlen károkat tudnak vele okozni. Öregségében is arra emlékezik, hogy amazt mindig jobban szerették, úgy érzi, hogy tartoznak neki. Valahol ezt le kell perelni, ha előbb nem, az örökösödésnél. Azért van oly sok kegyet-lenség olyankor.

Egyáltalán nem könnyű nekünk a nemzeti sérelmeinket, a nemzeti keserűséget és haragot sem így elengedni, szívünkből megbocsátani. És lehetne sorolni ezt hosszú, hosszú listában. De akármi az, Isten ma azt mondja nekünk: van egy ilyen lehetőség, ahogy az Isten elengedte nek-tek, úgy elengedhetitek egymásnak. Nemcsak a házasságban, de ott is. És akkor valami egészen új dolog kezdődne. Hadd mondjak erre most két történetet a szereplők engedelmével. Két házasságnak a története. Ne-vezzük a házasfeleket most mindkét esetben Jánosnak és Juliskának.

39

Az első János és Juliska hosszú ideig békességben élt, azután egyre gyakrabban veszekedtek. A gyerekek már féltek az estétől, amikor min-denki hazajött, mert apróságokon is összezördültek. Különösen Juliska hangját lehetett hallani, mert ha valamit elkezdett, azt elmondta három-szor-négyszer, és emiatt már mindenki szenvedett. A férje egyre hallgata-gabb lett. Semmi nem volt jó, amit a férje tett. Mindenben hibát talált, akár a gyerekek, akár a férje csinálta.

A férje ezt általában hosszú ideig hallgatagon tűrte, aztán amikor nem bírta tovább, rá egyáltalán nem jellemző módon ordítozott. A gyerekek et-től is szenvedtek. Az asszony azt mondta: így már templomba járni sem ér-demes, ha ennyire nem változol meg. Ő maga többször otthon is maradt.

így történt ez azon a vasárnapon is, amikor a férfi megint egyedül indult el a gyerekekkel. Már szombaton elhatározta, hogy a buszon jó-kedvű lesz, cseverészni fog velük, ne szenvedjenek szegények ennyit, de nem sikerült. Ráült a bánat, a keserűség, mint őszi tájra a köd.

Az az istentisztelet azonban mély nyomot hagyott benne. Érdekes volt számára, hogy amikor még csak közeledtek a templomhoz, nagy vágyakozás ébred a szívében. Ő itt most Istentől szeretne kapni valamit. Amikor felolvasták a Bibliából az igét, már az mélyen érintette. Az ige-hirdetés közben pedig, mintha egy listát tartottak volna elé, nyilvánvaló-vá váltak számára a bűnei. Mindaz, amivel hozzájárult ahhoz, hogy el-romoljék a házasságuk meg az otthoni légkör. Elhatározta, hogy még ma ezekért bocsánatot kér a feleségétől.

Hazamentek, megebédeltek, és ebéd után János átölelte Juliska vállát és azt mondta: Szeretnék mondani valamit neked. Juliska csípőre tette a kezét s így válaszolt: halljuk, mi kifogása van ellenünk a ház urának? Mire János csendesen azt mondta: nem ellenetek, hanem magam ellen. De nem lehetne leülnünk egy kicsit? Leültek — ilyen már régen volt. S akkor minden kertelés nélkül a férfi elkezdte mondani, hogy ma délelőtt meglátta, milyen türelmetlen itthon, ezzel milyen sok kárt okoz. Meny-nyire szeretetlen, és így tovább, sorolta minden szépítés nélkül a bűneit. Mire a felesége: végre, látod, hogy mindennek te vagy az oka, ami itt-hon baj. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül majd megváltoznod, de lehet, hogy ezt az egészet csak számításból tetted. — Azzal belemélyedt a mű-sorújságba és azt tanulmányozta.

A gyerekek csak annyit láttak, hogy amikor az apjuk késő este fel-jött a műhelyből, a szeme nagyon piros volt, és egész este nem szólt me-gint egy szót sem.

40

Egy másik János és Juliska szintén ide jutott. Ők nem ordítoztak, ők finom kultúremberek voltak, és kultúremberek módjára magukban for-tyogott a keserűség, és kialakult a családban az, hogy mindenki éli a maga életét egyedül, egymástól függetlenül. így kevesebb az összeüt-közés. Ők ritkán jártak templomba. Főleg korábban fordultak elő ott néha, az utóbbi időben nem. Most azonban egy ismerős baráti házas-pár hívta őket egy evangélizációs hétre. Már az elnevezéstől is meg-ijedtek: egy hétig, munkanapokon, minden este ők templomban ülje-nek? Ez elképzelhetetlen.

Illendőségből elmentek az első este, aztán utólag mondták el, hogy nem tudják miért, de minden este szépen ott ültek egymás mellett. A hét elején már jelezték, hogy a hét végén úrvacsora lesz, — azt elhatá-rozták, hogy nem úrvacsoráznak. Ki tudja, mikor vettek utoljára úrvacso-rát. Meg nincs arra idejük, hogy még egy órával később menjenek haza.

Aztán szombat este történt, hogy ez a János is átölelte Juliskájának a vállát, és azt mondta: szeretnék mondani neked valamit. Gyere — mondta. Ők is régen ültek már egymással szemben. Akkor a férfi el-kezdte mondani: ezen a héten rájöttem, hogy tulajdonképpen hosszú ide-je már egyáltalán nem érdekelsz engem. Teljesen magadra hagytalak a gyerekekkel. Sokszor gondoltam arra, hogy jobb lett volna, ha nem te vagy a feleségem. Még azzal a gondolattal is eljátszottam, ki lett volna náladnál jobb. Most tudom, hogy ez ugyanolyan paráznaság, házasság-törés volt, mintha lefeküdtem volna valakivel, bár eddig nem jutottam el. Szeretnék bocsánatot kérni, és újat kezdeni. Tulajdonképpen én még min-dig nagyon szeretlek.

Az asszony szeme megtelt könnyel és ezt mondta: én meg úgy lá-tom most így a hét végén, hogy miattam jutottál olyan állapotba, ami-ben vagy. Mert sosem érdekelt őszintén a munkád. Sokszor megszé-gyenítettelek a gyerekek előtt is. Néha még így is kedves és figyelmes voltál hozzám. Úgy emlékszem, soha semmi kedves gesztust vagy szót nem adtam neked. Ha beszélgetni akartál, nem értem rá. Ha szeretted volna, hogy együtt legyünk az ágyban, mindig fáradt voltam. Szeretnék én is bocsánatot kérni. Próbáljunk meg együtt újat kezdeni.

Másnap mind a ketten úrvacsoráztak. A lelkész csak jóval később tudta meg, hogy miért volt könnyes az arcuk. Hogy ezek az örömnek és hálának a könnyei voltak. Az úrvacsora után az ebédnél hosszú idő elteltével ismét imádkozott apuka, és vidám beszélgetés folyt az asz-tal körül.

41

Fel is tűnt a gyerekeknek és megkérdezték: mi történt veletek? Olyan mások vagytok. Mire az apjuk csak ennyit mondott: Isten megbocsá-totta bűneinket, és mi is megbocsátottunk egymásnak. És újra belesze-rettem anyátokba. — Előbb is megtehettétek volna — summázták a ka-maszok.

Ez így működik a gyakorlatban. Amíg valaki a saját bűneiről nem tud beszélni, addig nem lehet segíteni rajta. Addig még a másik is csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud segíteni a házasságon. Mert amit ket-ten rontottunk el — és mindent ketten rontunk el, ha az arányok változ-nak is, azt csak ketten tudjuk helyrehozni.

Sőt, láttuk néhány héttel ezelőtt, hogy ketten is kevesen vagyunk. Kell hozzá egy hatalmas Harmadik, az a Jézus Krisztus, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Vele azonban mindent helyre le-het hozni, akármit romboltunk is magunk körül. Mert Ővele nemcsak újra kezdeni lehet, hanem újat lehet kezdeni, és erről nem szabad le-mondanunk. Ez viszont azzal kezdődik, hogy nevén nevezem a saját bűneimet, és nem a másikét sorolom, és nem arra várok csípőre tett kézzel, hogy ő majd hogyan változik meg. És azzal folytatódik, hogy kijön a számon az: bocsánatot kérek, és azzal fejeződik be, amit Jézus itt így mondott, hogy „szívetekből megbocsátotok egymásnak."

Vagyis, csak az a megoldása mindennek, ha megtanulunk elengedni. Elengedni minden tartozást. Erre viszont csak az képes, aki átéli egy-szer a szíve mélyéig, mi is történt akkor, amikor valaki minden adós-ságunkat megfizette. Valaki, aki semmivel nem tartozott az Atyának. Az egyetlen, aki semmilyen bűnt nem követett el ezen a földön. Ő oda-állt az adósok helyére, a mi helyünkre, és kifizette minden tartozásunkat. Péter apostol így írja: nem arannyal vagy ezüsttel, hanem az Ő drága vérével. (1 Pét 1,19)

Aki egyszer hittel átéli, mit jelent az, amit Pál apostol a Kolosséi gyülekezetnek ír boldogan, hogy az ellenünk szóló adóslevelet Jézus oda-szegezte a keresztre, eltörölvén ezzel minden bűnünket. Aki ezt átéli, mit kaptam én az irgalmas Istentől, az fog tudni elengedni és szívéből megbocsátani. Ezen a két szón gondolkozzunk: vedd és add. Aki nem tud elengedni, az nem fogadta még el hittel a kegyelmet. Az nem tudja elmondani, mire kapott kegyelmet.

Boldog ember az, aki Dáviddal együtt vallja: „boldog, akinek bűne megbocsáttatott és vétke elfedeztetett. Boldog ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít." (Zsolt 32).

42

Istenünk, nem gondoltuk, hogy ilyen nagy a kegyelem. Fogalmunk sincs nekünk arról, hogy mibe kerülhetett neked ez az elengedés. Dicső-ítünk azért, mert bővölködsz a megbocsátásban és gazdag vagy a kegye-lemben.

Bocsásd meg, ha koldusszegények vagyunk. Bocsásd meg kicsinyes számontartásunkat, számonkéréseinket. Bocsásd meg, hogy a régieket is újra és újra nagy élvezettel felemlegetjük, és bocsásd meg, ha bűn-vakok vagyunk és a magunkét nem látjuk.

Nyisd meg a szemünket. Kérünk, nyisd meg a szívünket is, hogy tud-junk ugyanolyan irgalmasak lenni egymáshoz, amilyen irgalmas te vagy hozzánk. Segíts ezt elkezdeni már ma. Kérünk, segíts újat kezdeni a há-zasságunkban, a családban, az egyedüllétünkben, szomszédokkal és mun-katársakkal, és legfőképpen a haragosainkkal.

Dicsőítsd meg magadat az életünkben. Segíts erről most őszintén beszélni veled.

Ámen.

43

5. Elkána családja

Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek Ura! Ha rész-véttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólá-nyodnak, akkor egész életére az Úrnak adom!

lSám 1,11

Olvasandó még: lSám 1,1-11

Egyházunk vezetői arra kérték a gyülekezeteket, hogy jövő vasárnap különös felelősséggel és komolysággal imádkozzunk a családokért. Saj-nos nagy szükség van erre. Elképesztő állapotban vannak a házasságok és a családok. Ezt le lehet mérni azon, hogy gyermekeink nemcsak a körülöttünk levő pogány világból kapnak nap mint nap olyan hatásokat, amik torzítják a szemléletüket, hanem sokszor otthon látnak leginkább rossz példát, negatív mintát arra, amire azt kell mondani: így ne tedd, így ne élj, így ne gondolkozz, így ne beszélj, ahogy otthon hallod és látod.

Ez a példa sokkal jobban hat rájuk, mint ahogy gondoljuk. Oly nagy dolog az, amikor Isten Szentlelke kinyitja egy szülőnek a szemét és meg-látja, hogy miben okozta ő gyermekeinek, a reá bízottaknak a torzulását. Tud bűnbánatot tartani és újat kezdeni.

Nagy szükségünk van erre mindnyájunknak, akár vannak vér szerinti gyermekeink, akár nincsenek, mert a példánk hat. Nagy szükség van ar-ra, hogy lássuk, mit tanít a Szentírás a családról.

A házasságról szóló sorozatban előbb-utóbb úgy is szó lett volna ar-ról, hogy mit tanít a Biblia a családról, ezért a jövő vasárnapi felszólí-tásnak kezdjünk engedelmeskedni már most, és nézzünk bele egy bib-liai család életébe.

Múltkor azt mondta egy kisgyerek: olyan „izgis" belelátni mások ott-honába. Ez lehet, hogy „izgis", de nekünk most nem kell leskelődnünk,

44

inert ez a szentírási szakasz kinyitja előttünk egy családi otthon ajtaját. Hallhatjuk a két asszonynak a veszekedését is. Láthatjuk gondjaikat, és láthatjuk azt is, hogy hol, hogyan keresték és találták meg sok nehéz-ségükre a megoldást.

Ennek a bibliai családnak az életébe pillantsunk bele most, és egészen egyszerűen olvassuk le a jelenségekről azt, hogy mi felé irányítja Isten a figyelmünket, törekvésünket. Mi lenne az, ami valóban megoldást je-lentene sokféle problémánkra?

Mindenekelőtt kiderül ebből a rövid leírásból is, hogy nem érde-mes Isten rendjén könnyedén túltenni magunkat. Isten rendje tudniillik az, hogy egy férfinek és egy nőnek a kizárólagos, totális, életre szóló szö-vetsége a házasság. Ott mindenki más, aki ebbe belekotnyeleskedik, csak zavart és kárt okoz.

Szépen megmagyarázhatjuk, hogy persze, abban a korban úgy volt szokás, és nem kell Elkánát elítélnünk amiatt, hogy két felesége volt, mert ez egyben a rangot is jelentette. Salamon király azért vett több száz asz-szonyt feleségül meg ágyasul, hogy a külföld előtt is növelje a maga sú-lyát és tekintélyét. Ez bizonyos korokban így volt, ma meg másként van. Ma nem egyidejűleg élnek poligámiában emberek, hanem egymás után váltogatják a partnerüket. Sokféleképpen el tudjuk torzítani azt, amit Isten megteremtett, de ebből mindig csak baj lesz. Mint ahogy itt is baj volt.

Milyen szép egység és békesség volt Elkána és Anna között, de hogy megzavarta ezt sokszor annak a bizonyos Peninnának, a másik feleség-nek a jelenléte meg a nagy természete. Jobb, ha ragaszkodunk Isten rend-jéhez. Ki-ki mondjon azt, amit vérmérséklete és ideológiája szerint óhajt. Nevezzen konzervatívnak, maradinak, akárminek, — boldogok akkor leszünk, ha az Isten által teremtett rendhez ragaszkodunk mindenféle korban és körülmények között.

A másik, amit mindjárt az elején megfigyelhetünk, hogy egy isten-félő ember csak egy másik istenfélővel tud igazi lelki egységre jutni. Elkána istenfélő ember volt és Peninnával, az egyik feleségével, nem ér-tik egymást. Sehogy sincsenek közös hullámhosszon. Más az értékrend-jük, mások a mércéik, a szempontjaik. És milyen tökéletes egységben tud élni Annával, aki szintén istenfélő volt. Ez is Istentől adott rend. Egy hívő meg egy hitetlen is sok mindenben egyetérthetnek, sok mindent megbocsáthatnak, sokáig elmehetnek a közös úton, de az az igazi, tel-jes egység, amit a Szentírás a házastársak számára kilátásba helyez, is-meretlen marad a számukra.

45

Az ő nagy nyomorúságuk pedig az volt, hogy nem volt gyermekük. Abban az időben még normálisabban gondolkoztak az emberek a gyer-mekáldásról, mert azt áldásnak tekintették. Akkor egy asszony nem „terhes" volt, hanem várta az anyaméh gyümölcsét, amiről azt mondja a Biblia: jutalom. Megjutalmazott volt, ha Isten gyermekkel áldotta, aján-dékozta meg. Ahol pedig nem volt, ott egy akkori torz gondolkozás alapján arra következtettek, hogy ez valami nagy bűnnek a büntetése. Jézus kiigazítja ezt a téves gondolatot és azt mondja, hogy nem így van. De mindenesetre ezt gondolták, és ezért alázták meg, szégyenítették meg, bántották a gyermektelen asszonyokat és házaspárokat.

Itt is olvastuk, hogy Peninná állandóan Annán köszörülte a nyelvét, és lehetőleg, amikor mások is hallották, a nyilvánosság előtt megalázta, megszégyenítette. Szemére vetette azt, amiről pedig nem tehetett. An-na pedig csendesen tűrte.

Ezek szerint hívő emberek házasságában is lehetnek gondok és ne-hézségek? A Biblia erről teljes józansággal ír. Hogyne lennének! Ugyan-úgy, mint mindenki másnál. Itt is vannak, csak másként hordozzák, és másként keresik a kiutat belőle.

Ők például hogy keresték? Úgy, hogy elkezdtek imádkozni gyerme-kért. Miért, hát ez olyan vallásos kérdés, hogy valakinek születik gyer-meke vagy nem? Az ilyen kérdéseket nem értik Elkánáék. Mi az, hogy vallásos kérdés? Az egész életük az Istennel való közösségbe van be-ágyazva. Ha valami hiányzik, akkor nem az a legtermészetesebb, hogy mennek mennyei Atyjukhoz és elmondják, akiről biztosan tudják, hogy jól tudja, mire van szükségünk, és amire valóban szükségünk van, azt meg fogja adni? Amit pedig Ő nem ad meg, azt elfogadjuk tőle hiányként. Ez nem változtat azon, hogy továbbra is Őt imádjuk mint Istent, mert az, hogy Ő van, Ő jó, Ő szeret, nem attól függ, hogy mely kéréseinket teljesíti és melyeket nem! Az Istent igazán ismerő ember számára ez magától értetődik.

Sajnos sokan vannak, akik mintegy ettől teszik függővé, hogy Isten Isten-e, meg Ő megérdemli-e, hogy tiszteljük, hogy teljesíti-e a kívánsá-gainkat. Aki Őt igazán ismeri, mélyen, a valóságnak megfelelően, az úgy viselkedik, mint ahogy Jób tette azt. Aki ki tudta mondani: az Úr adta, most pedig az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Pedig nem akármit vett el, hanem mind a tíz gyermekét. Meghaltak a gyerekei. Az-után elveszítette a vagyonát, az egészségét — és nem ezért áldotta Is-tent, hanem azt mondta, hogy ennek ellenére, ettől teljesen függetlenül

46

Ő az Isten és egyedül neki jár az imádat. Minden körülmények között Őt imádom, és imádom Őt. Ha áld, ha sújt karod — ahogy az egyik szép énekünk mondja. (272).

Ezt azért volt fontos tudniuk Elkánáéknak, mert ők már hosszú ideje imádkoztak gyermekért, és nem született gyermekük. Nem ettől függött az, hogy a továbbiakban is dicsőítik-e Istent és bíznak benne, hanem at-tól függött, hogy Istent megismerték, és tudták, hogy egyedül Ő Isten, és egyedül Őt illeti meg minden dicséret, és a bizalmukat továbbra is nyugodtan belé vethetik.

Hol keresték tehát a nyomorúságukra a megoldást? Istennél. Egészen természetes módon. Nem hitbeli kérdéssel fordultak hozzá, hanem gyer-mekáldásért könyörögtek. Nemcsak otthon kettesben, hanem a gyüle-kezet közösségében is. Kiderül a leírásból, hogy ők minden áldozatot meghoztak azért, hogy részt vegyenek a gyülekezeti alkalmakon, amikor sokakkal együtt is dicsőíthetik Istent, és megvallhatják, kinek hiszik Őt.

Abban az időben napokig kellett gyalogolniuk az embereknek, hogy egy közös istentiszteleten részt vegyenek. Sokkal ritkábban volt erre le-hetőség. Ez volt az esztendőnek a nagy eseménye, amikor az akkori silói kicsi templomba, mint hívő izraeliták, egy évben egyszer elzarándokol-tak és ott áldozatot mutattak be, mert azt csak ott lehetett. Imádkozni otthon is lehetett, de más az több száz, több ezer emberrel együtt, egy szájjal, egy szívvel dicsőíteni Istent és ott megvallani és elmondani ne-ki a személyes problémákat is, mint otthon kettesben.

Olyan szépen kirajzolódik ez is Annáék életében, hogy van olyan, hogy egyedül imádkozik sírdogálva. Van olyan, hogy ketten egy akarat-tal az istenfélő férjével. S van olyan, hogy a nagy gyülekezet közössé-gében, mint az Isten népe, együtt magasztalják Őt.

Gyakoroljuk-e ezt mindegyiket? Magányosan, csendesen is. Néha talán sírdogálva, tudva azt, hogy Isten — így mondja a zsoltáros — tömlőjébe szedi könnyeinket, számon tartja, hogy mi fáj nekünk. Kere-sünk-e valakit, akivel meg tudjuk osztani dolgainkat és egy szívvel, egy hittel tudunk egy akaraton is imádkozni, ha az nem is a házastársunk, de valaki, aki Isten gyermeke? És van-e rangja számunkra a gyülekezeti istentiszteletnek? Nem tudom, ki szokott készülni egy-egy vasárnapi alkalomra? Ki öltözteti ünneplőbe a szívét — ahogy ezt a szállóigévé vált mondatot néha idézzük. Ki készül az Isten színe elé, amikor ide jön, úgy, hogy elhallgattatja a hangforrásokat és szeretné befogadni mindazt, amit Isten mond vételre állítva a szívét?

47

Elkánáék így jártak templomba. Ők sajnos egy évben csak egyszer mehettek el, de hónapokig készültek rá, és hónapokig éltek abból, amit ott, az Istennel való közösségben, a gyülekezetben kaptak. így volt ez ez alkalommal is, amiről itt olvastunk, és ezeket az istentiszteleteket az öröm hatotta át. Örültek az istentisztelet részének, de örültek egymás-nak is. Barátok, egymástól távol lakó rokonok ilyenkor találkoztak, és beszámolhattak egymásnak. Amikor kijöttek a templomból, még órá-kig ott voltak és beszélgettek. Sőt napokat töltöttek a városban, és sok más egyebet is elintéztek.

Ebből az általános örömből egész furcsa képként jön elénk Annának a szomorúsága. Ő ott is szomorú, sír és semmit nem eszik. Miért? Mert Peninná ott is akcióban van és ott is megalázza őt mások előtt: Mert az Isten nem adott neked gyereket, mert biztos valami nagy bűnt követtél el.

Akkor Anna nem bírja tovább. Felugrik, elkezd futni, vissza az üres templomba, ahol az ajtófélfánál már csak az öreg Eli főpap ült a karos-székében. Egyedül akar lenni Istennel. Bemegy a templomba, ott vala-mit csinál. Eli figyeli. A következőkben le van írva, hogy még arra is gondol, hogy talán nem egészen józan, mert az ajka mozog, de hang nem jön ki a száján. Mi baja van ennek az asszonynak? Most mentek ki a templomból. Nem tudta akkor elmondani Istennek, amit akart, vagy min-dig imádkozni akar? Nem lehetne kint is elmondani ezt az imádságot?

Aki nem ismeri a dolgokat, akár még aggódhat is Anna elmebeli ál-lapota miatt. De ne bántsuk őt, mert ez teljesen normális viselkedése egy istenfélő embernek. Hiszen, aki valóban rábízta Istenre az életét, az min-dent vele akar megbeszélni. Aki Őt teljes szívéből szereti, annak min-dig rövid az az idő, amit vele tölthetett. Aki komolyan meg akar kapni tőle valamilyen ajándékot, az állhatatosan szokott ezért könyörögni. Ez egészen normális dolog, amit itt Anna tesz.

Elmondott egy különös imádságot. „Seregek Ura! Ha megtekinted a te szolgálóleányod nyomorúságát, és nem feledkezel el szolgálólányod-ról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, én őt egész életére az Úrnak szentelem!"

Milyen különös imádság! Már maga a megszólítás is: Seregek Ura! Többször említettem már, hogy ez egy zsidó hitvallás volt, ami azt je-lentette, hogy az illető hiszi, hogy Isten mind a mennyei seregeknek, az angyaloknak, mind a földi seregeknek, a hadseregeknek, mind a Sátán démoni seregeinek teljhatalmú, szuverén parancsnoka, és ezek azt te-szik, amit Isten tétetni akar velük. Vagyis, aki azt mondta, hogy a Se-

48

regeknek Ura az én Istenem, az komolyan vette, hogy Istennek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Nem dogmatikai tétel volt, hogy Ő mindenható, hanem ezt komo-lyan vette, ebből indult ki. Ezt Isten tudja magáról, nem neki van szük-sége az ilyen megszólításra, hanem az imádkozónak van szüksége arra, hogy tudatosítsa magában, kivel beszél. Nekem kell újra és újra meg-győznöm magamat, kishitűt, hogy a Seregek Urához imádkozom most.

A másik, amit megfigyelhetünk Anna imájában, hogy milyen mély alázattal áll meg Isten előtt. Aki előtt felragyog Isten nagysága, az vi-lágosan látja a maga kicsinységét. Egy mondaton belül háromszor így nevezi meg magát: a te szolgálóleányod. Ebben benne van az, hogy ne-kem tőled nem jár semmi. Én nem úgy állok ide, mint akinek követei-nivalója van. Én semmit sem érdemlek tőled, de te a Seregek Ura vagy, azon kívül az én szerető mennyei Atyám egy személyben. És ha akarsz, bármit megadhatsz. Benne van ebben az alázatos hangban az is, hogy rászorulok a te segítségedre.

Ugyanakkor benne van harmadszor az a bizalom is, hogy egyedül Istentől vár mindent. Nem kapkod fűhöz-fához. Ő vagy megadja, vagy nem lesz gyermeke. Ez a teljes bizalom is megszólal itt, különösen eb-ben: ha. Ez nem a hitnek a bizonytalansága, hanem az Isten szuvere-nitásának az elismerése. Ha megtekinted a te szolgálólányod nyomorú-ságát... Ha adsz nekem gyermeket... Mert ezt te döntőd el, sőt már el-döntötted. Én most csak tartom a kezemet. Ha érdemeim nélkül mégis csak akarsz nekem adni ajándékot, itt vagyok, és csodálkozó hálával elfogadom. Ez az igazi imádkozó alaplelkület.

És mindezt betetézi azzal, hogy azt mondja: ha adsz nekem gyer-meket, én őt egész életére neked szentelem. Nem magamnak akarok játékszert. Nem csupán én akarom élvezni ajándékodat, azt is, termé-szetesen, de tudom, hogy amit tőled kapok, az a tied, és én ezt komo-lyan akarom venni. Örülni akarok neki. Látni szeretném a te szeretete-det ilyen formában is, meg elegem van már a sok hántásból, de nem akarom kisajátítani, amit nekem adsz. Én ezt már most visszaadom ne-ked. Kölcsön kérem a gyermekemet.

Nagynak látta Istent, kicsinek magát, és ezért alázatos, de bízott Is-tenben, és amit kért, azt mindjárt felajánlotta Istennek.

És itt most be is lehetne fejezni a történetet. Milyen szép: valaki imádkozik, bízik Istenben, Isten majd eldönti, hogy meghallgatja vagy nem, és az illető hazamegy békességgel. Mert úgy ment haza. Ha to-

49

vább olvastam volna az első fejezetet, ott van egy gyönyörű mondat: Amikor Anna kijött a templomból, arca nem volt többé szomorú. Ez azt jelenti, hogy addig az volt. Oda bement egy szomorú arcú, keserű szívű, szorongásokkal teli asszony, és kijön egy boldog ember. Ez így van megírva a Bibliában, hogy vessed az Úrra a te terhedet, és bízzál benne, majd Ő gondot visel rólad. Csak ezt komolyan kellene venni. Az Újszövetségben meg úgy olvassuk: „Minden gondotokat Őreá (Isten-re) vessétek, mert neki gondja van reátok." (lPét 5,7)

Figyeljük meg, hogy legtöbbször nem a munka fáraszt ki bennün-ket igazán, és nem a feladatok terhelnek meg, hanem a gondok. Mert még ha imádságban elmondtuk is Istennek, mintegy Őreá vetettük, azu-tán visszavesszük, és tovább is nyomaszt az, amit pedig elmondtam ne-ki. Nos, Anna otthagyta a templomban Isten előtt a gondját, a terhét, és arca nem volt többé szomorú.

Helyes megoldás volt-e ez, érdemes-e imádkozni? Annyira érdemes volt, hogy a következő évben már nem tudott felmenni az ünnepre Si-lóba, mert otthon kellett maradnia szoptatni egy kisfiút. El is nevezték ezt a kisfiút Sámuelnek, Sömu-Él azt jelenti: Isten meghallgatott. Hogy akárhányszor kimondja a kicsinek a nevét, mindig a nagy Isten jusson eszébe: érdemes volt imádkozni, benne lehet bízni, Ő válaszolt, Ő meg-hallgatott.

Addig is bízott Istenben, amíg nem hallgatta meg éveken keresztül, mert nem ettől függ — mint ahogy láttuk. De amikor meghallgatta, ak-kor viszont zendüljön fel a hála és a dicséret, és akkor vallja meg min-denki előtt, hogy ez a kisgyerek: meghallgatott imádság. Ez a gyerek az Isten válasza a hívő könyörgésére. Ez a gyermek az Istené. Ezért folytatódott a történet azzal, hogy amikor a kis Sámuel három éves kö-rül volt, akkor valóban elvitte őt a szó szoros értelmében a silói templom-ba. Egy ideig ott maradt vele, és amikor már megszokott ott a kisfiú, akkor otthagyta, és attól kezdve egész életén át valóban Istennek szol-gált. Mert Anna tudta, hogy ennek a gyereknek csak akkor van bebiz-tosítva a jövője, ha megismeri a Seregek Urát, az élő Istent, rábízza ma-gát ugyanúgy, mint a szülei, és neki fog szolgálni.

Valóban nemcsak ő akarta élvezni az Istentől kapott ajándékot, ha-nem azt mindenestől Istennek szentelte. Egész életére — ezt mondja.

Ilyen furcsák az istenfélő szülők, és egyáltalán az istenfélő embe-rek. Elfogadják Istentől a hiányaikat is. Nem menekülnek ki a nehéz hely-zetből. Csendesen hordozzák a terheiket, de imádságban Istentől kérnek

50

megoldást. Imádkoznak akkor is, ha hosszú ideje nem érkezett válasz az imádságukra. Minden áldozatot meghoznak azért, hogy a gyülekezet közösségében is imádják az Urat. És ahogy azt a hozzá nem értők mon-dani szokták: túlzásba viszik a vallásosságot. Mert akkor is imádkoznak, amikor már úgy tűnik, nincs értelme. Meg akkor is imádkoznak például a gyermekükért, amikor még meg sem született. Amikor meg végre meg-kapták, visszaadják Istennek. Ki érti ezt? Csak az, aki tudja, hogy Isten a seregek Ura, és aki így rábízta magát, a gyermekeit és egész életét.

Érdekes, hogy Anna nem kérdezte a három éves Sámuelt, hogy akar-e hinni Istenben, mint ahogy nemigen szoktuk a három éves gyerekünket kérdezni, hogy óhajt-e téli kabátot felvenni mínusz tíz fokban. Tudjuk, hogy arra van szüksége, és ráadjuk. Tudjuk, hogy neki is Istenre van szüksége, és mihelyt a pici értelme nyiladozik már, lehet neki beszélni az élő Istenről. Mihelyt nyiladozik, ő már észreveszi, hogy valóban tisz-telik-e a szülei meg az otthon levők azt az Istent, aki felé mutatják neki az utat.

Mert Anna nem azt mondta: majd, ha felnő, ő eldönti. Mit dönt el, ha nem is ismeri Istent? Hogy dönthetne Isten mellett? Pici korától meg kell vele ismertetni. Minden szülőnek Istentől kapott felelőssége, hogy bemutatja-e az élő Istent gyermekeinek úgy, hogy mire azok döntőké-pesek lesznek, ismerhetik azt, hogy kit utasítanak el, vagy kit választa-nak életük Urául.

Anna nem azt mondta a kis Sámuelnek, hogy arra van Siló, menjél oda, mert jó templomba járni és a gyülekezettel együtt énekelni, hanem azt olvassuk: az egész család együtt ment az istentiszteletekre. Nem azt mondta, hogy apádnak meg nekem annyi dolgunk van, hogy nem érünk rá istentiszteletre menni, mert érted dolgozunk, fiam, hanem azt mond-ta: akkor tudunk érted dolgozni, meg mindent megtenni, ha együtt hall-gatjuk Isten igéjét, és együtt imádjuk Őt.

Annának nem volt probléma az sem, hogy mikor kezdje el a gyer-meke hitben való nevelését. Egyáltalán a hívő emberek nem értik az ilyen probléma felvetését. Hogyhogy mikor? Aki istenfélő ember, az hitben él. Az nem is tudja másként nevelni a gyermekét, csak hitben. Mert hittel vette tudomásul a gyermek hiányát, hittel imádkozott érte, hittel hordozta a szíve alatt kilenc hónapig, hittel vette a karjára először, most meg hittel viszi vissza Istennek. Mindent ez határoz meg, hogy ő az élő Istennel közösségben él, és minden, amit gondol, mond és tesz, ennek a jegyében zajlik. A hívő élet nem valahogy külön történik, vagy

51

évente egyszer Silóban, a nagy ünnepen, a szürke hétköznapokat meg éljük Isten nélkül. Ez nem így van.

A szürke hétköznapok is Isten színe előtt zajlanak, a munka is is-tentiszteletté válik. Az istenfélő ember mindig az Urat kérdezi, hogy mit akarsz, hogy cselekedjem. S ha már van gyereke, akkor, mint Sámson édesapja, hozzáteszi: és mit cselekedjék a gyermekünk, mert mi nem tudjuk. Nem arra akarjuk kényszeríteni, hogy azt pótolja be, ami nekünk nem sikerült, hanem azt szeretnénk, hogy az valósuljon meg az életé-ben, amit te terveztél, mert te tervezted a gyermekünket is. És csak ak-kor lesz boldog, csak akkor lesz a helyén, ha azt teszi, amivel te bíztad meg. De én a szülő honnan tudjam, hogy te mivel bíztad meg, Istenem? Kérdezlek hát téged.

Ez így működik az igazán istenfélő családokban. Mert vagy az egész az Isten szentségének a légkörében történik, és akkor, ha vannak is gon-dok, nehézségek, ha kizökken is néha az idő, mindig visszazökkenti ez a közösség, és Isten rendbe hozza, amit elrontunk, és áldást ad. A gye-rekeink pedig áldást örökölnek — csodálatos kifejezés ez a Bibliában. Vagy pedig, ha kimarad Isten, akkor csak magunkra számíthatunk, és azután magunkra vessünk.

Éppen ez a nagy ígéret a Tízparancsolatban, amikor Isten azt mond-ja: irgalmasságot cselekszem ezer nemzedéken keresztül azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsaimat megtartják. Ezer nemzedéken keresztül — ami azt jelenti, hogy megszakítás nélkül, amíg Őt szeretik és az Ő parancsolatait megtartják.

Adjunk hálát ma azért, ha istenfélő családban nőhettünk fel. Ha talán a születésünk előtt már hangzott értünk imádság. Ha pici korunkban már hallhattunk Istenről. Nagy ajándék ez. De senki ne keseredjék el, ha nem ilyen családból indulhatott el, mert egyáltalán nem ez voltjellem-ző otthon. Akkor most ugyanez elkezdődhet vele. Ő lesz az első lánc-szem, innen számítják az ezer nemzedéket, és jön az Isten áldása min-dazokra, akik Őt szeretik és az Ő parancsolatait megtartják. Aki pedig Őt gyűlöli, az maga ellen hívja ki az ítéletet.

Ha már korábban elkezdődött, meg ne szakadjon nálunk, legyen folytonos az áldás. Vegyük és adjuk tovább. Ha meg nem kezdődött el, legyünk mi a elsők, akik elkezdjük ezt a komoly istenfélelmet, ezt az őszinte imaéletet. így bízzuk rá magunkat és szeretteinket a Seregek Urára, akinek ma is minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehe-tetlen, és akkor tudunk áldást továbbadni.

52

Gondolkozzunk még délután is ezen az igén. Olvassuk el az egész fejezetet: Olyan szép az is, ahol röviden utal arra, hogy egyszer csak jelentkezik a kis Sámuel, Anna első gyermeke, hogy most már várhat-ják őt — és engedjük, hogy Isten alkalmazza ezeket a dolgokat reánk, hogy ami nem Isten szerint való, az megváltozzék, ami szerinte törté-nik az életünkben, abban meg megerősödjünk.

Úr Jézus Krisztus, áldunk téged azért, hogy amikor itt jártál emberi testben a földön, gyógyítottál minden betegséget és erőtlenséget. Alá-zatosan kérünk, gyógyítsd a beteg házasságokat, a mérgezett levegőjű családokat. Könyörgünk, taníts minket megbocsátani és bocsánatot kér-ni. Taníts minket tőled kapott szeretettel szeretni egymást.

Könyörgünk gyermekeinkért. Könyörgünk a gyermekeket vállaló szü-lőkért. Adj nekik bátorságot ehhez és örömöt ebben. Engedd megtapasz-talniuk a te gondviselő szeretetedet.

Könyörgünk hozzád azokért, akik család nélkül nőnek fel. Különö-sen is imádkozunk a nevelőotthonokban növekedő fiatalokért. Könyör-günk azokért, akik egyedül nevelik gyermekeiket és nincs kontroll, és nincs kivel megosztani a felelősséget. Már csak ez is hadd vigye őket még közelebb tehozzád.

Könyörgünk hozzád a tegnap elballagott fiatalokért. Add, hogy mi-nél többen legyenek közöttük, akik téged kérdeznek, mit akarsz, hogy cselekedjenek. Tedd könnyűvé a pályaválasztást, a te akaratod felisme-rését és cselekvését. Segítsd őket, hogy egész jövőjüket a te kezedbe te-gyék le.

Könyörgünk hozzád azokért az otthonokért, ahol nincs békesség. Ahol hidegség van. Kérünk, minden keserűség és kegyetlenség helyére ajándékozd minél többeknek a te békességedet és szeretetedet.

Kiáltunk hozzád Urunk, ebben a nagy szárazságban esőért. Egye-dül te tudsz megajándékozni minket termékenyítő idővel, korai és késői esőkkel is. Ne bűneink szerint cselekedj velünk. Légy irgalmas nékünk.

Kérünk, add meg mindenkinek a mindennapi kenyeret, a minden napra szükséges igét, a mindennapi békességet.

Segíts folytatni az imádságot ebben a csendben. Ámen.

53

6. A gyermek helye

Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És imádták ott az Urat.

ISám 1,27-28

Olvasandó még: ISám 1,21-28

Öt alkalommal volt szó eddig arról, hogy mit tanít a Szentírás a házasságról és a családról. Legutóbb ennek a hívő ószövetségi csa-ládnak az életébe pillantottunk be, amelyről most is olvastunk. Ta-lán még emlékszünk arra, hogy Elkánának és Annának az volt a bá-nata, hogy nem született gyermekük. Mivel istenfélők voltak, Isten-től kértek gyermekáldást. Amikor megszületett a kis Sámuel, azért adták neki ezt a nevet, hogy még az is emlékeztesse őket mindig ar-ra, hogy Isten meghallgat, Isten imádságot meghallgató Úr. Amikor pedig felcseperedett a gyermek, akkor egészen odaadták őt Isten szol-gálatára.

Ma egyetlen kérdésre keressünk választ: mit tanít a Biblia arról, hol van a gyermekek helye a családban. Hol jelöli ezt ki Isten?

Először két végletet hadd említsek, amelyek messze távol vannak a Szentírásból kapott isteni utasítástól, de amelyekkel sajnos elég gyak-ran lehet találkoznunk.

Az egyik ilyen véglet az, amikor a gyermek teher, felesleges. Csak gondot okoz. Minek is van? Jobb lenne, ha nem lenne. Vagy: jobb len-ne, ha később jött volna. Sok szülő ezt meg is mondja a gyermekének: téged nem akartunk ám, csak úgy lettél. Korábban jöttél, mint ahogy sze-rettük volna. Szerettünk volna még tanulni, gyűjteni, utazni, élni.

Ki kell mondani: rettenetes lélekgyilkosság az, amikor valaki ilyes-mit mond. Már az is baj, ha ilyet gondol. De ha kimondja, az szülői

54

szörnytett. Olyan sebeket okoz ezzel, amiket egy életen át hordoznak ezek a gyerekek. Minden alap nélkül rossz lelkiismeretük lesz, mintha ők lennének az okai a szüleik boldogtalanságának. Mintha miattuk nem valósulhatott volna meg sok jó dolog. És sok más lelki görcs is születik abból, ha valaki nem érzi magát várva vártnak, elfogadottnak, fontos-nak, értékesnek.

Sose tegyetek ilyet! És sose kövessétek el azt a bűnt se, amikor a szülők nem fogadják el a gyermekük nemét. Amikor ilyeneket mon-danak: ha már lettél, legalább fiúnak születtél volna. Vagy amikor a kamasz fiukkal küszködnek, azt mondják: bárcsak egy aranyos kis-lányt kaptunk volna. Ez is múlhatatlan sebeket okoz a gyermekek lel-kében.

A lelkigondozó tudja, hogy sokszor ezeket a sebeket csak az igazi újjászületés gyógyítja meg. Csak a gyógyító Jézus Krisztus és az újjá-teremtő Szentlélek tudja begyógyítani.

Mert ezek a gyerekek lelkileg egész gyermekkorukat magányosan töltik el. Van, amikor fizikailag is, mert ha sosem érnek rá a szülők ve-lük játszani, vagy ha csak kötelességből teszik azt néha úgy, hogy játék közben is örökké az órájukat nézik, mert sietnek valahova, ha soha nincs idejük arra, hogy nyugodtan, elengedetten beszélgessenek, vala-mit együtt dolgozzanak, együtt megfejtsenek, együtt nevetgéljenek, akkor megint csak azt élik át: fölöslegesek, terhet jelentenek. Jobb lenne, ha nem lennének.

Vagy keresnek maguknak más társaságot, aztán foghatja a fejét a szülő később, hogy kik közé keveredtek és milyen lejtőn indultak el. Annak, hogy utcagyerek, sokféle változata van, és ez a helyzet űzi oda sokszor a gyerekeket.

Ez tehát az egyik véglet: a gyerek senki, teher, minek van. Menjen innen, hagyjon békén.

A másik véglet pedig az, amikor bálványozzák a kicsikét. Többnyire drága játékokból építenek egy emelvényt neki, arra felhelyezik őt, és istenként tisztelik. Körülötte forog minden és mindenki. Ő szabja meg a szülők időbeosztását is, a programjaikat. O szabja meg az étrendet a családban, a családi költségvetést. Csakugyan imádják a drágát.

Ezt azután meg is szokja, egy idő után meg is követeli, és torzó lesz belőle. Nemcsak a nagyszülőknek a kísértése ez, hanem némely anyukáknak is, és elkezdik már az áldott állapot közepe táján. Egyre kevesebbet törődnek a férjükkel meg önmagukkal is, és csak a várva

55

várt kicsike tölti be a gondolataikat. Vége van mindennek, vége a há-zaséletnek, vége mindenféle gyengédségnek és figyelmességnek, mert jön a császár, már készen van a trónja.

És ha ez állandósul, miután hazajöttek a kórházból, és szintén so-kadrangúvá válik minden és mindenki, csak ő a fontos személy, akkor a legbiztosabb úton haladnak a házasságuk meg a gyermekük tönkreté-tele felé. Ez a másik véglet.

És mit tanít nekünk Isten igéje? Hol van a helye a gyermeknek a családban?

Megkérdeztem többeket, hogy milyen sorrendbe raknák a követke-ző három dolgot egy család értékrendjén belül: házasság, gyermek, Is-ten? Mi a helyes rangsor?

A legtöbben a gyereket tették az első helyre, utána a legtöbben a há-zasságot másodikra, és Isten a sor végére került. A vallásosabbak Istent tették a második helyre és a házasság került a sor végére.

Mit tanít nekünk a Szentírás? Isten igéje egyértelműen és határozottan azt mondja, hogy ennek a

háromnak az Istentől rendelt sorrendje, ami nekünk és gyermekeinknek a legjobb, ha első helyen Isten van, a másodikon a házasság és a har-madikon a gyerekek.

Az, hogy a harmadik helyre kerülnek ők, nem azt jelenti, hogy ők az utolsók, hanem azt, hogy az a legvédettebb hely. Mert ha egy csa-lád fölé borul az élő Isten gondviselő szeretete, és ezen belül a szülők mindvégig szeretik egymást, akkor ebben a kettős burokban van legin-kább védve a gyermek. S amikor ez így van, ott általában többes szám-ban lehet beszélni: a gyermekek. Ebben a védettségben fejlődnek har-monikus személyiséggé, egészséges jellemmé. Ebben a biztonságban vál-hatnak a szó eredeti, bibliai értelmében emberré. Amikor pedig kisza-badulnak majd, és önállóak lesznek, akkor ebből a védettségből kike-rülve tudnak helyesen élni a szabadságukkal. Mert ez a biztonság fel-készítést is jelent az önállóságra és a szabadságra.

Isten igéje tehát azt mondja, hogy ha jót akarunk a gyerekeinknek, akkor legyen az életünkben az abszolút első helyen mindig az élő Isten, akit egy szívvel, egy szájjal tiszteljünk mint szülők. Utána következzék a házastársunk, akit minden élethelyzetben a legelsősorban szeretünk, és szintén tisztelünk, segítünk. így fogjuk tudni helyesen együtt szeret-ni a gyermekeinket. Nem majomszeretettel, hanem azzal a szeretettel, ami azt adja nekik mindig, amire éppen szükségük van. De ha ő ül a

56

trónon és kis istenné tesszük, vagy ha senkinek tekintjük, átnézünk rajta, egy tárgy, akkor tönkretesszük.

Elkána és Anna életében ez volt a sorrend. Amikor valami gondjuk volt, azt Istennek mondták el. Gyermeket is tőle kértek. Amikor megkap-ták, neki köszönték meg. Amikor már nagyobbacska volt, neki ajánlot-ták fel és adták vissza. Isten megbízásából próbáltak a kis Sámuelnek meg a testvéreinek (született még öt testvére) jó szülei lenni, de Isten volt az abszolút tekintély. Őreá néztek mind a ketten, utána egymásra való tekintettel hoztak döntéseket. Ezért mondhatjuk el: jól járt a kis Sámuel, hogy éppen ilyen családba született!

Hogyan működik ez a bibliai család-modell, ha valóban Isten van az első helyen a családban, azután a házaspár következik, és utána a gyer-mekek a legnagyobb biztonságban. Hogyan működik ez?

Most csak a vázlatát lehet elmondani annak, amit erről a Szentírás tanít, de talán ez is segítség lesz sokunknak.

1. Isten van tehát az első helyen az istenfélő családokban. Itt fontos látnunk, hogy ezt nem mi döntöttük el. Nem mi tesszük Istent az első helyre. Ő tőlünk és a magas vélekedésünktől teljesen függetlenül az el-ső helyen van, mert Ő az Isten, akárhogyan vélekedik róla bárki is. A hívő ember csak felismeri és elismeri, hogy Ő az Isten, és így viszonyul hozzá. Ezért lesz a valóban istenfélő családoknál természetes az, hogy ki az Úr a házban. Az Úr az úr a házban. Az az Úr Isten, aki előtt tisz-telettel borul le apa és anya. És látva tőlük a gyerekeik a jó mintát, talán majd ők is eljutnak oda, hogy ők is szívükből tisztelik Őt.

Ezt a hívő csak felismeri és elismeri. És akkor kerül a helyére és tel-jesedik ki az élete. Mivel felismerte és elismerte, hogy Isten az Úr, ezért nem akar uralkodni sem a házastársán, sem a gyerekein, sem az örege-dő szülőkön. Senkin, mert az Úr uralkodik, és együtt akarnak engedel-meskedni ennek az Úrnak. így is van akaratuk, de közös imádságuk az, amit Dávid így mondott: taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem. Nem a gyerek a kis isten. Nem a zsarnok apa pró-bál uralkodni. Nem a furfangos anya, vagy egy anyacsászárnő nagyma-ma akarja az uralkodói pálcát a kezében tartani, hanem az Úr az Isten, és mindnyájan készek meghajolni előtte.

Mennyi felesleges veszekedésnek elejét veszik így! Nem egymással mérkőznek a hatalomért, hanem komolyan veszik, hogy „Tied a hata-lom", mi pedig egymást segítve szeretnénk a te akaratodat teljesíteni. Az ilyen családban sokkal könnyebb megbocsátani, hiszen Isten bocsá-

57

natából élnek a hívők. Sokkal könnyebb egymásnak és másoknak is se-gíteni, hiszen Jézus Krisztus nagy segítségét kaphatták és ez adott ne-kik új életet. Sokkal könnyebb egymást szeretni, mert az Isten örök sze-retete élteti őket, és az árad rajtuk keresztül.

Az egész családi menetet meghatározza az, ha tudatosan az Úr az úr a házban, Őt istenítik, Őt imádják, neki akarnak engedelmeskedni.

2. Ezután a második helyen a házastársam van. Nem a szüleim töb-bé — ezt láttuk —, nem is a gyerekeink, nem ők parancsolnak, az Úr parancsol mindnyájunknak, és Őelőtte leborulva mi ketten egymást szeretjük a legjobban.

Azok a szülők tesznek a legtöbbet a gyerekeikért, akik egymást iga-zán szeretik. Nagy igazságot mondott az, aki egyszer ezt mondta: az az apa teszi a legtöbbet a gyerekeiért, aki szereteti az anyjukat, és fordítva is. Ezt nekünk komolyan kell vennünk. Nem lehet rövidre zárni a dol-gokat, illetve ha megpróbáljuk, ott mindenki sérül, és senki sem kapja meg azt, amire szüksége lenne.

Mert ebben a kettős burokban vannak igazán védve a gyerekek. Ez ad olyan fészek-meleget, ahol kibontakozhatnak, s ahonnan majd szár-nyukra engedjük őket, és öröm lesz nézni, hogy repülnek, mert jó irányba repülnek.

A Biblia egyébként is azt tanítja, hogy a gyermek nem végső célja és értelme a házasságnak, hanem gyümölcse. Fontos a gyümölcs, fon-tos, hogy minél több gyümölcs legyen, fontos, hogy egészséges gyümöl-csöt teremjen egy fa. De a házasságnak nem a gyermek a végső célja, hanem az, amit Isten így jelölt meg: lesznek ketten egy testté. Van en-nek biológiai jelentése is, bele van sűrítve ebbe a szexuális élet, de ben-ne van ebben az is, hogy két egymást szerető ember között olyan külö-nös lelki egység jöhet létre a házasságban, ami egyetlen más emberi kapcsolatban sem jöhet létre. Szinte egy új személyiség valósul meg: a házasság személyisége. Ez a végső cél.

így érthetjük meg azt, hogy ha egy házasságba nem adatik gyermek, pedig szeretnének, akkor annak a házasságnak is van értelme, az emi-att még nem válik értelmetlenné. S amikor az utolsó gyermek is kirö-pült és önálló lett, akkor a két otthon maradt szülőnek a házassága nem vált céltalanná, ha addig is fontosak voltak egymásnak és ápolták az egymással való közösségüket.

Azért kerül válságba sok házasság, amikor megint magukra marad-nak, nem tudnak mit kezdeni egymással, mert addig sem ők voltak a leg-

58

fontosabbak egymás számára ezen a földön. Erre tudatosan törekedni kell minden házasságban.

- Megint csak azt kell mondanunk, hogy Elkána és Anna házassága szép példa erre. Elkána akkor is látta értelmét a házasságuknak, és sze-rette feleségét, amikor hosszú időn át nem született gyermekük. Akkor sem fordult el a szíve tőle, amikor végleg otthagyták a kis Sámuelt Éli főpapnál a silói templomban, mert nem a kis Sámuel kötötte őket ösz-sze. Nem ő volt a házasságuknak a tartalma.

Hogyha így van, csak akkor következik be az is, hogy nem lesz fél-tékeny Istenre egyik házasfél sem. Ez is azért fordul elő, mert egymás-sal nincs meg az Istentől rendelt kapcsolatuk. Nem kell félnünk attól, ha házastársunk szereti az Úr Jézust, és engedelmeskedni akar neki. Tegyük ezt együtt! Szeressük együtt az Urat! Ebben a szeretetben lesz igazán masszív, teherbíró az egymás iránti szeretetünk is. így fogjuk okosan szeretni a gyerekeket is.

3. Ha így lesz harmadik helyen a gyermek, akkor soha nem lesz feleslegessé, de soha nem fogjuk bálványozni őt. Akkor nem fogjuk imádni, hanem szeretni. Szeretni pedig azt jelenti a Biblia nyelvén, hogy megadom a másiknak azt, amire szüksége van.

Néha arra van szüksége, hogy kiporoljuk a fenekét. Erről is beszél a Szentírás: a kemény szeretetről. Nem azért, mert engem feldühített a főnök és megverem a gyerekemet, hanem azért, mert neki akkor arra van szüksége. Ehhez kell Istentől kapott bölcsesség. De ez is csak ak-kor működik jól, ha mindenki a helyén van. Isten is a helyén van, aki-re ilyenkor feltekintünk, hogy Uram, mit kell most tenni, mert ilyen helyzet még nem volt, még négy éves nem volt, még tizenhárom éves sosem volt, húsz éves sem volt soha. Minden feladat új a nevelésben. És egészen másként tizennégy éves az egyik, mint a másik.

Nem is lehet Istentől kapott bölcsesség nélkül helyesen nevelni őket, helyesen szeretni őket, megadni nekik azt, amire szükségük van. De ha ki-ki a helyén van, akkor Isten csodálatosan megadja ezt, és sokszor maga a szülő csodálkozik azon, hogyan tudtam most így eltalálni, hogy ez volt a helyes az ő érdekükben. Isten vezet ebben is minket.

De a gyerekek nem kultuszra vágynak, hanem arra, hogy gyermek-ként szeressük őket. Ahogy nőnek, egyre több szabadságra neveljük őket. Nem, hogy szabadon eresszük, és csinálj, amit tudsz a nagy életben, hanem felkészíteni arra, hogy legyen iránytűje, amivel eligazodik az élet dzsungelében. Hogy legyenek szempontjai, amik alapján dönt majd egy

59

számára meglepő helyzetben. Hogy hasznosítsa az otthon látott sok-sok jó példát arra, mikor mit kell tennie. Nem biztos, hogy úgy fog viselked-ni, mint ahogy a szülőktől látta, de ha az alapokat leraktuk, akkor azokra az alapokra fog építeni, amik igaznak bizonyultak a szülők életében is.

Ilyenkor bosszulja meg magát az, ha valaki bálványozta a gyerekét. Mert aki bálványozza, az magához igyekszik kötni. Képtelen elenged-ni, sose lesz igazán önálló, a szabadsággal helyesen élni tudó felnőtt, érett személyiség a gyermeke. A szülő önzése értéktelenebbé teszi a gyermeket.

Ahol egy szülőpár imádja az Istent, aki az első helyen van, igazán szereti egymást, az így tudja nevelni a gyermekét, és így tudja majd el-engedni, ahogy itt Anna és Elkána tette a kis Sámuellel. Ők nem tekin-tették saját tulajdonuknak ezt a gyermeket, mint ahogy nem is az. Min-den gyermek Isten tulajdona, aki teremtette őket, csak ránk bízza egy időre. Mondom Jézus Krisztus szép szavát: sáfárokká teszi a szülőket egy időre, hogy lehetőleg ne tegyenek kárt a gyerekeikben, hogy ne csak az atyáiktól örökölt hiábavaló életet vigyék tovább, hanem Istentől kapott kincseket is tudjon továbbadni nekik a szülő, és amíg a szülő nevelheti őket, addig hadd ismerjék meg a gyermekek azt, akinek a tulajdonai ők. Hadd ismerjék meg a szülőtől az élő Istent. Ez gyönyörű papi feladata minden szülőnek, és mindenkinek, akire Isten gyermekeket bízott.

Ez tehát a bibliai sorrend: Isten, házasság, gyermek. Akkor járnak jól a gyerekeink, ha ezt komolyan vesszük. És ha egy családban nem istenfélők a szülők, akkor is ez a sorrend: előbb a házastársam és utána a gyermekeink. Ez nem a gyerekek elhanyagolását, mellőzését jelenti.

Mond-e valamit a Biblia azokról és azoknak, akiknek nincs házas-társuk, és akiknek nincsenek vér szerinti gyermekeik? Mond bizony.

Valaki, aki egész életében egyedül élt, nem házasodott meg, nem születtek gyermekei, ezt írja az egyik levelében: „Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)

Pál apostol egyedül élte le az életét, de mivel az életében az első helyen az élő Isten állt, ezért szenvedélyes vágyat érzett arra, hogy le-gyenek lelki gyermekei. Hogy bábáskodjék emberek újjászületésénél. Hogy sokakat odavezessen az Úr Jézushoz. És ennek érdekében sok mindenre képes volt. Képes volt minden áldozatra. Amíg kiskorúak vol-tak lelkileg, tejjel táplálta őket, amikor már „kinőtt a foguk" és egy ki-csit érettebbek lettek, keményebb eledellel táplálta őket (ott van a le-

60

veleiben a nyoma ennek). Név szerint számon tartotta őket. Volt úgy, hogy naponta imádkozott értük. Amikor leveleket ír nekik, a levél elején biztosítja őket erről. Sok-sok nevet felsorol és érdeklődik: ez hogy van? és azok kibékültek-e már? és azok meggyógyultak-e már? mert naponta hordozta őket Isten előtt. Szenvedélyesen szerette lelki gyermekeit és egy-re többeket hívott az Úr Jézushoz, hogy új életet kapjanak. Ez nemcsak a nagy Pállal volt így, ez ma is így van sok hívővel.

Akinek az életében csakugyan úr az Úr, aki Jézus Krisztust mint Urát tiszteli és követi, annak a szívében szenvedélyes vágy ébred, hogy sokakat hozzá vezessen. Ahogy az ő életét Jézus oldotta meg, sok nyo-morult embernek a nyomorúsága hadd oldódjék meg igazán, és legyenek boldogok. Ahogy minden szülő szíve vágya, hogy a gyermeke boldog legyen, minden hívőnek a szíve vágya, hogy legyenek lelki gyermekei, és azok boldogok legyenek.

Ilyen értelemben érvényes az Ézsaiás 54,1, ahol ezt mondja Isten „Ujjongj te meddő, aki nem szültél, vígan ujjong! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! — mondja az Úr."

Isten segítsen mindnyájunkat, hogy akármilyen a családi állapotunk, akárhogyan alakult az eddigi életutunk, akármilyen a sorsunk, kerüljön az első helyre a feltámadott dicsőséges Jézus Krisztus. Tudjuk Őt igazán tisztelni, Istenként magasztalni, Megváltónkként hálát adni neki, tanít-ványaiként követni.

Ezután legyen a szívünkben ez a vágy és engedjünk ennek, hogy akár vannak vér szerinti gyermekeink, akár nincsenek, legyen minél több lelki gyermekünk, akiket sokszor fájdalommal szülünk meg újra és újra, mert visszaeshetnek, elbukhatnak, megcsúfolnak bennünket, hálát-lanok lehetnek. De nekünk makacsul szabad hinnünk, hogy akiben Is-ten elkezdte a munkáját, azt be is végzi. Nem mi szüljük újjá őket, az édesanyjuk csak megszülni tudta őket. Isten Szentlelke teremti újjá az életüket. De mi tudjuk mutatni azt az utat, ami Jézushoz vezet. Tudunk előttük járni és elmondani azt, amit Pál le mert írni: legyetek az én kö-vetőim, miképpen én a Krisztusé (lKor 11,1).

Ebben akar minket megújítani Isten. Akármilyenek a körülménye-ink, sokakat vezethetünk hozzá. Azután rábízhatjuk őket a mi hű Jézusunk-nak a kezére, aki nem feledkezik el róluk, s ha mi lehunyjuk a szemün-ket, és nem tudunk értük imádkozni, Ő akkor is szüntelen él, hogy ese-dezzék érettük. És Ő, aki elindítja őket az úton, célba is fogja vezetni őket.

61

Köszönjük, dicsőséges Urunk, hogy hűséges kézzel vezeted azokat, akik bíznak benned. Bocsásd meg, ha sokszor bántottunk téged bizal-matlanságunkkal. Bocsásd meg, ha nem merjük igazán nagy békesség-gel reád bízni gyermekeinket sem. Bocsásd meg, ha szüntelenül aggó-dunk lelki gyermekeinkért, ahelyett, hogy dicsőítenénk téged bennük vég-zett munkádért.

Kérünk, növeljed a hitünket. Bocsásd meg azt a sok bűnt, vétket, hi-bát, amit ezen a téren elkövettünk. Itt is, ott is, ahogy hallottuk igéd ta-nítását, magunkra ismertünk. Kérünk, hozd helyre, amit elrontottunk, és segíts másként folytatni.

Adj bátorságot újat kezdeni a házasságunkban, a családunkban, az egyedüllétünkben. Mutasd meg, hogy mik azok a feladatok, amiket te bíztál ránk. Nem mással akarjuk tölteni ezt a rövid földi életet. Segíts minket a helyünkre állni, hogy elvégezzük tőled kapott feladatainkat. Add, hogy hű és bölcs sáfárok legyünk.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért. Könyörgünk a felnövekvő nem-zedékért, hogy minél többen megismerjenek téged. Neked köszönjük meg a most befejeződött tanévet. Kérünk, készíts pihenést a pedagógusok-nak, és add, hogy az ifjúság is tisztán és értelmesen töltse a nyarat.

Könyörgünk hozzád: adjál sok lelki áldást azon a sok konferencián, csendeshéten, ami előttünk van. Könyörgünk gyülekezetünk kicsinyeiért is, akik éppen tegnap indultak el ilyen csendeshétre, hadd ismerjék meg minél előbb a te örök szeretetedet, megváltó Urunk Jézus Krisztus.

A te Szentlelked vezessen minket a tanítvánnyá tétel szolgálatában is. Hadd legyenek nekünk lelki gyermekeink, akik majd ha megállunk előtted ama napon, csendesen reánk mutathatnak, hogy mi vezettük őket tehozzád. Legyen azért is egyedül tied a dicsőség, hogy ezt végezhet-jük. Vezess minket ebben a szolgálatban.

Amen.

62

7. Mire van szükségük

gyermekeinknek?

Miután megmosta a lábukat, és felvette a fesőruháját, ismét letele-pedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom néktek: a szol-ga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki el-küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.

Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én sze-rettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni min-denki, hogy az én tanítványaim vagyok, ha szeretitek egymást!"

Jn 13,12-17; 34

Olvasandó még: IThess 2,1-12

Két héttel ezelőtt azt vizsgáltuk, hogy a Biblia tanítása szerint hol a gyermek helye a családban. Láttuk, hogy milyen helytelen, ha sehol nincs megbecsült helye, ha tehernek, nyűgnek érzik a gyermeket, és ezt még meg is mondják neki nagyobb épülésére. De nem helyes sem-miképpen az sem, ha ő van a középpontban. Úgy lehet tönkretenni, ha körülötte forog minden, ha az első helyre teszik őt és bálványozzák.

Láttuk, hogy a Biblia szerinti rangsor ez: Isten, a házastársam, a gyer-mekeink. Ez a harmadik hely pedig nem a legutolsó, hanem a legvédet-tebb, a legbiztonságosabb hely, ahol egészséges felnőtté fejlődhet min-den gyermek.

Folytassuk ma a Szentírás kérdezgetését, és arra keressünk Isten igéjében választ, mire van feltétlenül szükségük a gyermekeknek. Egy

63

gondos szülő itt most hosszú listát tudna elsorolni, és bizonyára a leg-több, amit említene, megfelelne a valóságnak.

Amit a Biblia mond, abból most három olyan dolgot szeretnék ki-emelni, ami banálisnak és magától értetődőnek tűnik, és mégis igen sok gyermek nélkülözi ezeket a fejlődéséhez szükséges feltételeket.

A Biblia hangsúlyozza, hogy minden gyermeknek szüksége van szü-lőkre, testvérekre és olyan pozitív mintára, példára, ami formálja őt, hogy valóban teljes értékű felnőtté növekedjék fel. Mit jelent ez?

1) Fontos, hogy minden gyereknek legyenek szülei, mégpedig két szülője legyen: egy anya, egy apa, akik egymást szeretik és az ő egymás iránti szeretetük, megbecsülésük, egymáshoz való mindvégig tartó hűsé-gük az a közeg, amiben megfelelően fejlődhet a gyermek.

Sajnos ma már ott tartunk, hogy még azt is meg kell jegyezni, hogy minden gyermeknek két különnemű szülőre van szüksége, akik házasság-ban élnek — ez a Biblia tanítása. Ez nem valami ókonzervatív rögesz-me, hanem Isten úgy alkotott meg minket, hogy erre van szükség az egészséges fejlődéshez.

A Szentírás nem tud arról, hogy két egynemű ember összeállhat, és szülői szerepet játszhat úgy, hogy örökbe fogadnak gyermekeket. A gyermeknek látnia kell, hogy milyen egy igazi édesanya, hogy milyen egy hivatása magaslatán álló, olykor tévedéseket elkövető, de azokat megbánó édesapa, és akkor lesz előtte példa.

Kellenek tehát a szülők, de ilyen feltételekkel. Olyan szülők, akik-re a gyermek feltétlenül számíthat. Akik mindketten a maguk helyén, a maguk sajátos feladatait egészen természetesen és folyamatosan végzik. Akik megadják a gyermekeiknek éppen azt, amire szükségük van a testi és lelki növekedésükhöz is. Akiktől a gyermek kap: időt, érdeklődést, törődést, oktatást és nevelést is, biztatást és fenyítést, dicséretet és intést. Akiktől megismerhetik azt is, hogy ki a teremtő és gondviselő Isten, ki a mi megváltónk, Jézus Krisztus. Mit tett értünk, miért van szüksége a gyermeknek is Őreá, és hogyan lehet odatalálni hozzá. Ezek feltétlenül kellenek ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek gyermekeink.

Ha azonban valakinek ez nem adatott meg, akkor ne legyen a szí-vében keserűség, és ne tegyen szemrehányást senkinek, mert Isten cso-dálatosan tudja pótolni ezeket a hiányokat is. Sok szép példát tudnék említeni arra, amikor valaki mindettől, amit itt most röviden felsorol-tam, elesett, vagy ennek egy részétől, és mégis értékes, lelkileg-szelle-mileg érett felnőtté nőtt fel, mert megismerte menet közben az Úr Jé-

64

zus Krisztust, és megismerte szerető mennyei Atyját, és a vele való kö-zösségben megkapta pótlásként azt, amit emberileg nélkülöznie kellett.

Úgy megmelegedett a szívem, amikor a mai napra kijelölt 68. zsol-tárt olvastam reggel, és abban ott van ez a csodálatosan meleg biztatás is: „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten.". Ha tehát valakinek még-sem adatott meg az, hogy két szerető szülő gondoskodjék róla mindvé-gig, annál inkább keresse a mennyei Atyával való közösséget, és Isten pótolja azt, amitől így elestünk.

Ha pedig valaki úgy látja, hogy nem adta meg a reá bízott gyerme-keknek azt, amit meg kellett volna, és még pótolhatja, akkor lásson munkához még ma! Ha pedig már nem pótolhatja, akkor annál inkább átéljük Isten kegyelmének a nagyságát, hogy O azokat a megbánt bű-nöket is kegyelmesen megbocsátja és eltörli, amiket már soha nem tu-dunk jóvátenni. Ilyen gazdag a Biblia tanítása Isten kegyelméről.

2) Azután szükségük van a gyerekeknek testvérekre. Minél többre. Az a torz gondolkozás, ami ma széltében-hosszában dívik, teljesen távol áll a Szentírástól, és le lehet mérni azt a sok kárt, amit okoz. Ha egy gyer-meknek vannak testvérei, akkor tanul meg alkalmazkodni, és az alkal-mazkodás létfeltétel, különösen az élet nehéz helyzeteiben. Akkor tanulja meg, milyen öröm valakinek segíteni. Akkor lesz természetes neki, hogy megtanul lemondani, várni, esetleg a másikat előre engedni, örömöt sze-rezni, áldozatot hozni, együtt örülni a másik sikereinek, és együtt bánkód-ni — esetleg együtt sírni — a sírókkal úgy, ahogy a Szentírás mondja.

Az ilyen gyermek tanulja meg, hogy nem ő a világ közepe, és nem a többiek vannak őérte, hanem ő van másokért. Miközben ez életgya-korlattá lesz a számára, aközben bontakozik ki igazán gazdag emberség-re. De akinek testvérei vannak, az tanulja meg azt is, hogy adott eset-ben számíthat mások segítségére, nincs egyedül. A gyermekéért vagy gyermekeiért igazán felelősséget érző szülő vállalja a gyermeket, a to-vábbi gyermekeket — azok érdekében.

Most megint nem lenne helyes, ha mondanám a példákat, hogy mi-lyen torzulásai vannak annak, ha ez hiányzik valahonnan, és milyen ál-dások kísérik azt, ha mindezt komolyan veszi egy szülőpár, egy csa-lád. De megint mondom: ha valakinek ez nem adatott meg, ne legyen szemrehányás a szívében senkivel szemben, és ne tápláljon keserűséget magában. Mert Isten ezt is ki tudja pótolni. Isten tud adni mindnyájunk-nak olyan jó barátokat, olyan lelki testvéreket, akikkel sokszor közelebbi és mélyebb kapcsolatba kerülünk, mint a vérrokonainkkal.

65

A gyülekezetnek egyebek között ez is áldása, hogy senki nem marad egyedül. Kereshetünk, találhatunk, Istentől kérhetünk maguknak lelki test-véreket. És ezt szeretném is mondani: keressünk, fogadjuk el. Egyik sem lesz hibátlan, talán még mi sem vagyunk azok. Fogadjuk el azt, aki van, akit Isten ajándékoz és becsüljük meg. Megint az a feladat: ha valaki pótolhat még ezen a téren, tegye meg, ha pedig nem, hálásan fogadja el a helyzetét.

3) A harmadik, amiről a Biblia sokféle összefüggésben beszél, hogy minden gyermeknek és mindnyájunknak szükségünk van olyan pozitív mintákra, példaképekre, akiket ha nem is minden tekintetben követ az ember, de akik mégis útmutatóként ott vannak: így is lehet élni. Eset-leg én is szeretnék ehhez hasonlóan élni.

Nagy a veszélye annak, hogy a negatív példaképek magasodnak fel egy gyermek szeme előtt, és akkor azokat fogja követni. Általában azt követi, aki ott van előtte. Csak később tud szelektálni és alakul ki egy bizonyos szűrője.

Elnézést kérek az összehasonlításért, de ahogyan az állatok a köly-keiknek nemcsak táplálékot visznek, hanem megtanítják őket táplálékot szerezni, és erre az önállóságra úgy jutnak el, hogy látják, hogy a szülők hogyan csinálják, meg játékosan gyakorolják annak egyik-másik mozza-natát, ugyanígy minden embergyermeknek látnia kell, hogyan lehet helytállni, amikor összejönnek a bajok. Hogyan kell egy döntést meg-hozni, amikor ellene és mellette is szólnak szempontok. Hogyan kell be-osztani a pénzt, időt, rangsorolni a feladatokat. Hogyan viselkedik egy érett felnőtt, ha megalázzák, ha bánat éri. Hogyan éli át az örömét. Ho-gyan kell szeremi, simogatni. Hogyan kell egymásnak segíteni, egymást bíztatni. Hogyan lehet bocsánatot kérni és megbocsátani, becsületesen élni, hogyan kell imádkozni.

Sorolhatnánk még. Fontos, hogy akinek Isten megadta, hogy gyer-mekek között, gyermekek szemeláttára élhet (és szinte kivétel nélkül ilye-nek vagyunk, mert a szomszédot is látják, meg a nagybácsit is lefény-képezik a lelki fényképezőjükkel, amikor együtt van a család). Nagy fe-lelősség felnőttnek lenni, és aki ezzel a felelősséggel mint lehetőséggel is tudatosan él, az nagyban hozzájárulhat a felnövő nemzedék egészsé-ges, jó irányba történő fejlődéséhez.

Ezért fontos az is, hogy hiteles keresztyén legyen az, aki a szájára meri venni az élő Isten nevét, vagy azt gondolja magáról, hogy hívő, vagy akár csak vallásos. Mit látnak? Azt látják-e a gyerekek az életében,

66

amiről beszél? Úgy él-e, ahogy a gyerekeknek javasolja, vagy esetleg tőlük megköveteli? A megszentelt, Istennek engedelmes, tiszta jézusi élet mindennél meggyőzőbben prédikál. Akkor is, ha nem azonnal lehet lemérni ennek a hatását, hosszú távon beépül a gyerekeink életébe.

Jézus Krisztus többször is beszél ennek a fontosságáról. Talán a leg-ismertebb történet ez, amiből olvastam ezt a részletet. Amikor az utol-só vacsora után leveti a felsőruháját, egy edénybe vizet tölt és megmossa a tanítványok lábát. Ezt valamelyik tanítványnak illett volna megtennie a vacsora elején. De ez nekik rangon aluli volt. Erre nem volt hajlandó egyik sem, vagy talán eszükbe sem jutott. Pontosan ez prédikál, hogy Jézusnak eszébe jut, mi esne jól másoknak. Nem rangon aluli neki ez az egyébként rabszolgákkal végeztetett szolgálat, hanem nekigyürkőzik és szó nélkül, csendes szeretettel végig mossa a tanítványok lábát. Ami-kor látja az értetlenséget az arcukon, akkor megmagyarázza nekik. Ti engem így szólítotok: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az va-gyok. Ha én, az Úr és a Mester, meg tudtam mosni a ti lábatokat, akkor nektek is meg kell tanulni egymás lábát megmosni, most a szó minden átvitt értelmében is.

Mert, és itt mondja a minket érdeklő mondatot: példát adtam nek-tek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. A végén mondja: ha tudjátok ezeket, boldogok akkor lesztek, ha cselekszitek is ezeket. Ezután mondja az új parancsolatot, azt a csodálatos megbízatást: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Példát adott arra, hogyan kell szeretni. Ha lábmosásra van szükség, akkor azt végzi el, ha valami olyat tehet értünk, amire csak Ő képes, akkor azt teszi meg, mert nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (Ján 15,13).

Amikor valaki azt mondja a másiknak: szeretlek, akkor erre is kel-lene gondolnia, hogy ez azt jelenti, hogy kész vagyok az életemet oda-adni érted. Úgy szépen lassan, néhány esztendő vagy évtized alatt. Duzzogás, keserűség nélkül, örömmel. Miért? Mert szeretlek. Megéri? Ilyen butaságot nem kérdez az, aki valóban szeret. Pontosan ez hitele-síti a szeretetét, hogy ez eszébe sem jut.

így lett Jézus pozitív mintává minden idők emberei számára. Pál apostol komolyan vette ezt, és ebben is követte a Mester példáját, mert levelei tele vannak az erre való buzdítással, illetve az erről való csen-des bizonyságtétellel. A korinthusiakat így bíztatja: legyetek az én kö-vetőim, miképpen én a Krisztusé. Thesszalonikába részletesen megírja,

67

hogy emlékezzetek vissza, hogyan éltünk közöttetek, és kövessétek a példánkat. Nem voltunk terhetekre, nem voltunk erőszakosak, de mint a dajka dajkálgatja a gyermeket, úgy dajkálgattunk titeket. Mint ahogy az apa gondoskodik a fiáról, úgy gondoskodtunk rólatok... Ti vagytok a tanúim és az Isten milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek. (IThess 2)

Ez nem dicsekvés és nagyképűsködés. Ő ezt tényekkel támasztja alá. Mivel a thesszalonikaiak tanácstalanok voltak, hogy is kell élni igazá-ban egy hívőnek, azt mondja Pál az egyszerűség kedvéért: úgy, ahogy minket láttatok, mert minket Krisztus formált ilyenekké. Titeket is Ő fog formálni, nem a mi példánk, ez csak minta arra, hogy valahogy így, ebbe az irányba kell elindulni.

Amikor utolsó levelét írja a börtönből szeretett lelki gyermekének Timóteusnak, akkor egyebek közt erre is figyelmezteti őt: Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak (mert még azt is ismerted, mert engedtem, hogy a szívembe láss, hogy mi-lyen szándékok vezérelnek engem), láttad a hitemet, türelmemet, sze-retetemet, állhatatosságomat, ismered üldöztetéseimet, szenvedéseimet — kövessed ezt a példát. (2Tim 3,10)

Végső soron nekünk nem emberek példáját kell követnünk, azok jó esetben csak igazítanak minket az Úr Jézushoz, hanem annak a Jézusnak a példáját, akinek a szavait most olvastuk, hogy példát adtam néktek.

Ha viszont egy gyermeknek rossz példát adunk, akkor mérhetetlen károkat okozunk az életében. Nem lehet következmények nélkül, hitvány módon élni gyermekeink előtt. Viszontlátjuk az életükben azt, amit mi Isten nélkül, a bűnben követünk el. Akármennyire nem szeretnénk, hogy kövessék a rossz példát, követni fogják, mert a példa hat. Minden em-bernek kisugárzása van, és az sugárzik ki belőle, ami benne van. Ezért fontos, hogy éljen bennünk Krisztus, és ne mi éljünk többé. (Gal 2,20)

Itt szeretnék most elmondani valamit, amire nézve egyre gyakrab-ban lehet találkozni azzal, hogyan rontja meg a házasságokat és milyen rossz példa lesz a gyermekek számára is.

Aki az Interneten anyagot gyűjt, mondjuk egy tudományos dolgo-zatához, vagy a munkájához szükséges, hogy használja és így dolgoz-zék, az tudja, hogy ott időnként felvillannak reklámok, és azok csábít-ják az embert. Például megtudhatja, hol ismerhetné meg a horoszkóp-ját. Vagy megjelenik két félmeztelen hölgy és megtudja, hova kell kat-tintani, hogy pornóképeket láthasson.

68

Ennek a csábításnak sokan engednek, főleg férfiak és fiúk. Aztán — ők mondták el, nem én találtam ki — csak bele akarnak kukkantani, de ottfelejtik magukat, s utána bosszankodnak, hogy elment az idő, nem végezték el a munkájukat, semmi nem lett abból, ami miatt leül-tek a képernyő elé, viszont alig várják, hogy legközelebb megint bele-nézhessenek ezekbe a dolgokba. Rövid idő alatt megkötözöttséggé, egy-fajta szenvedéllyé válhat ez. Ezeknek a többsége derék ember. Ők nem mennek el bordélyházba, sőt esetleg itt ülnek a templomban, de titok-ban szívesen nézik ezeket a képeket. Ez pontosan olyan, mint a zugivók. Ilyenek is vannak itt közöttünk. Valami miatt elkezdi, aztán megkötözi az, szenvedélyévé válik, szégyelli ő is, szeretné, ha senki sem tudná. Előbb-utóbb feltétlenül kiderül. Ő is szenved miatta, de egy idő után már nem tud szabadulni. Ugyanez érvényes egyébként a pornóújságok olvasására is, meg az ilyen filmek nézegetésére.

Mi minden lesz ennek a következménye? A következményekkel már elsősorban a családtagok meg a lelkigondozó találkozik. Mik a követ-kezmények? Az, hogy megfertőzi a gondolatait. Akkor is eszébe jutnak ezek a képek, amikor végképp nem szeretné. Lekötik a figyelmét, egy-fajta igézetbe kerül. Ezért tartja fontosnak Isten igéje, hogy figyelmez-tessen minket, miről szoktunk gondolkozni.

A Filippiekhez írt levélben Pál apostol részletesen felsorolja: „Ép-pen ezért, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, a mi jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, arról gondolkozzatok!" (4,8) Azt azért némiképpen tudatosan tudjuk irá-nyítani, hogy miről gondolkozzunk. Azt, hogy mi jut eszünkbe, nem. De hogy azon elkezdünk-e gondolkozni, az már tőlünk függ. Na, de ami nem tőlünk függ, annak nem szabad kiszolgáltatnia magát az embernek. Ha ilyeneket néz, akkor az jut eszébe, és mindegy, hogy tehet róla vagy nem, beszennyezi, elrabolja az idejét, megzavarja a lelki életét is.

Aztán súlyos következmény, hogy megrontja a házasságot. Mert ami-kor a feleségével van együtt, akkor is azokra gondol, akiket a képeken látott, tehát tulajdonképpen nem vele van együtt, és a Biblia ezt házas-ságtörésnek nevezi.

Aztán szomorú következménye, hogy megnehezíti a nősülést. Két okból is: Egyrészt mert az az egészséges erotikus és szexuális igény, ami ott van minden férfiemberben, ilyen torz módon és csak részlegesen elégül ki, de valamelyest kielégül. Másrészt pedig sokan tudat alatt is ilyen bomba nőt keresnek feleségül, amilyenek nincsenek csak ott a

69

képernyőn, és ezek a fiatalemberek elfelejtik, hogy nekik nem „bom-bázót" kell feleségül venniük, hanem azt a hozzájuk illő segítőtársat, akit Isten elkészített nekik.

Elnézést kérek, hogy erről most ilyen nyíltan beszélek, de a hívő fiainkat is fenyegeti ez a veszély, hogy csak egy kicsit belenézek, mert érdekes, és minél erkölcsösebben nőttek fel, annál nagyobb a kíváncsi-ság bennük, és rövid idő alatt megkötözheti őket. Kemény erkölcsi tartás kell ahhoz, hogy valaki, amikor a reklám feltűnik, akkor azt mondja: nem, ha máskor feltűnik, akkor is azt mondja: nem, holnap is azt mond-ja: nem, jövőre is azt mondja: nem, mert a Biblia erre bátorít bennün-ket, hogy a hit harcában mindarra, ami Istentől idegen és alulról jön, Isten gyermeke nemet mond. Ráadásul ezeket a reklámokat le is lehet tiltani, és akkor nem kell küszködni vele. Csak ehhez is elhatározás kell, hogy egyszer és mindenkorra kizárom.

Erre az elhatározásra bátorít minket mindig Isten igéje. Akiben ez megvan, az meg fogja tapasztalni, hogy Jézus Krisztus nemcsak példát ad nekünk a jóra, hanem erőt is ad annak a megvalósítására, mert egyi-künkben sincs meg az. O azonban nemcsak felragyogtatja: így csinál-játok, hanem aki vele a hit által életközösségben van, az megtapasztalja, hogy mindenre van ereje a Krisztusban, aki minket megerősít.

Zárójelben említem meg, hogy a pszichológusok és kriminológusok azt mondják, hogy a pornóképek intenzív nézegetése agresszivitást is ter-mel az emberben, mert bizonyos feszültség felhalmozódik, és ezt úgy vezeti le a legtöbb ember, hogy ideges, feszült lesz, kiabál, üt, lő akkor is, amikor arra egyébként semmi oka nem lenne, mert benne van ez a felgerjesztett és csak félig levezetett feszültség.

Valaki, akit ilyen bűncselekmények miatt halálra ítéltek, elmondta, hogy tizenöt-tizenhat évesen kezdte el olvasgatni ezeket a folyóirato-kat. Amikor rajta kapta magát, hogy ezeknek a rabja, szerette volna abbahagyni, de nem tudta. Ez ferde irányba vitte őt és ebből olyan bűncselekmények születtek, aminek halálos ítélet lett a vége. — Ugyan-akkor az egyik amerikai államban betiltották a pornó folyóiratokat, és azt állították a szakemberek, hogy utána jelentősen csökkent az erősza-kos bűncselekmények száma. Van összefüggés a kettő között, és ha példát akarunk adni az utánunk következő nemzedéknek, akkor az ilyen modern csapdákra és kísértésekre is ügyelnünk kell. Nem beszél-ve arról, hogy az ilyen megkötözöttség az igazi megtérésnek is akadá-lya lehet.

70

A gyerekek előbb-utóbb mindent megtudnak. Azt is, hogy apuka éjszaka mit szokott nézni vagy milyen film előtt alszik el a fotelben, és ha csak teheti, ő is olyanokat fog nézni, mert a példát, főleg a rossz példát, szívesen követik. Az csak ritka kivétel, hogy egy hívő fiú azért imádkozik, hogy a vallásos apja, aki éjszakánként ilyesmiket néz, és ő ezt megtudta, szabaduljon meg ebből a megkötözöttségből. Ritka kivé-tel, legyen áldott Isten, hogy ilyen is van!

Ma tehát arról volt szó, hogy gyermekeinknek szükségük van szü-lőkre. Egymást szerető és róluk megfelelően gondoskodó igazi szü-lőkre. Szükségük van testvérekre, mert a jellemük nemes kiformáló-dásához ez feltétlenül kell. Szükségük van jó, pozitív példákra, ami-ket elsősorban azokról vesznek, akik hozzájuk a legközelebb állnak, akikkel egy fedél alatt élnek, akikkel nap mint nap találkoznak, de má-sokról is.

Adjunk hálát Istennek, ha nekünk ilyen szülőket adott. Adjunk há-lát neki, ha minden erőtlenségük ellenére is megközelíthettük, hogy ilyen szülőkké válhattunk. Itt a megterített úrasztalánál legyen bátorsá-gunk bűnt vallani. Amiatt is, ha keserűség van a szívünkben, hogy nem kaptuk meg azt, amit megkaphattuk volna, amiatt meg még inkább, ha nem adtuk meg azt, amit csak tőlünk kaphattak volna meg azok, akiket Isten ránk bízott. Amit lehet pótolni, pótoljuk, és engedjük, hogy Isten változtasson, megtisztítson minket.

Ahol pedig bárki, bármi hiányzik ebből (nem sorolom még egyszer, hogy mi) akár úgy, hogy nem kaphattuk, akár úgy, hogy nem adhattuk, az meg annál inkább vigyen oda minket Istenünk elé. Ő az egyedül tö-kéletes Atya, aki mindent megad gyermekeinek, amire szükségük van. És Jézus Krisztus az egyedül tökéletes testvér, elsőszülött sok testvér között, ahogy olvassuk a Római levélben, aki nem szégyelli a benne hí-vőket testvérének nevezni, és Ő tud minket átformálni úgy, hogy pél-dát adott, és úgy, hogy erőt is ad.

Köszönjük, Urunk, hogy nemcsak biztatsz minket, milyenek legyünk, hanem előttünk jársz, és a követésedre buzdítasz.

Köszönjük, hogy oly sok mindent tudhatunk arról, hogy mi-mindent tettél, és mi-mindent nem tettél meg semmi körülmények között sem, amíg itt voltál közöttünk emberi testben.

Köszönjük, hogy kiszolgáltattad magadat minden kísértésnek, szen-vedésnek, amiben nekünk osztályrészünk van, és így arattál győzelmet,

71

és így maradt neked tiszta életed. Köszönjük, hogy van példa, amit kö-vethetünk. Köszönjük, hogy vagy te, akit követhetünk.

Segíts ebben megújulni most. Szeretnénk sokkal közelebb kerülni hoz-zád, és közelebb maradni ennek a világnak mindenféle vonzása ellenére is. Szeretnénk téged jobban megismerni. Kérünk, te növekedj bennünk, a csábítható, hitvány természetünk pedig legyen egyre erőtlenebb. A te szereteted töltse be a szívünket, és a te tisztaságod, Szentlelked szent-sége hassa át gondolatainkat, indulatainkat, határozza meg vágyain-kat, és legyen ott indítékként minden cselekedetünk mögött.

Szeretnénk eléd hozni most az elhangzottakkal kapcsolatos bűnein-ket is. Minden mulasztásunkat, szégyenfoltot a múltunkban bánunk és megvallunk neked. Kérünk, adj nekünk ne csak bocsánatot, hanem sza-badulást mindattól, ami megkötöz, ami lehúz, ami tőled akar elszakíta-ni, vagy tőled tart távol. Hisszük, hogy minden akadályt félre tudsz tenni az útból. Nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át. Hadd tapasztaljuk ezt mindnyájan, boldogan.

Rád bízzuk jövendőnket és könyörgünk hozzád most a jövendő nem-zedékért. Gyermekeinkért, akik sokkal több fenyegető veszély között nő-nek, mint ahogy mi idősebbek növekedtünk. Köszönjük, hogy ezek a ve-szélyek sem haladják meg a te oltalmazó szereteted nagyságát, és kérjük számukra a te védelmedet. Add, hogy minél előbb megismerjenek té-ged, és a veled való közösségben legyenek védve minden gonosz erőtől.

Segíts a mai napunkat megszentelni. Őrizd meg az igét azoknak a szívében, akik tegnap jöttek haza csendeshétről. Hintsed gazdagon az ige magjait most azoknak a szívébe, akiknek megadatott, hogy ezen a héten hallgassák azt.

Ajándékozz meg minket minden nap a te igéddel, hogy tudjunk ah-hoz igazodni, annak a világosságában járni.

Ámen.

72

8. Neveljétek őket!

Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

Ef 6,4

Olvasandó még: Zsid 12,1-11

Múlt vasárnap azt kezdtük vizsgálni, hogy a Szentírás tanítása sze-rint mire van szükségük gyermekeinknek ahhoz, hogy egészséges, ér-tékes felnőttekké nőjenek. Hármat emeltünk ki a múltkor: szükségük van szülőkre, testvérekre és olyan pozitív példaképekre, akik emelik őket.

Szeretnék egy kis kiegészítést a múltkorihoz hozzáfűzni több szo-morú tapasztalat alapján. Ez pedig az, hogy engedjük a gyerekeket gye-reknek maradni addig, amíg az életkorukból követezően valóban azok. Itt sokszor megtéveszti a szülőket az, hogy egy-egy gyermek lelkileg érettebb vagy előbb érik, mint a többi. Sokszor meg nem is vagyunk tekintettel a gyerekekre, csak magunkra. Amikor szüksége lenne vala-kinek egy bizalmasra, támaszra, akkor a legkomolyabb, a legmegbízha-tóbb gyermekére próbál támaszkodni.

Ne kövessük el ezt a hibát, mert ha például egy gyermekeit egyedül nevelő anyuka kislányát a barátnőjének és bizalmasának tekinti, és önti rá az életének terheit, akkor túlterheli őt, és ezzel torzítja.

Vagy amikor egy hívő szülő az egyetlen hívő gyerekét lelki testvéré-nek, szinte lelkigondozójának is akarja előléptetni, akkor sokat árt neki, mert a túlterhelés mindig sérüléseket okoz. Ne őbennük keressük a lel-kigondozót meg a barátnőt. Legyen olyan hívő barátnőnk, akivel együtt állhatunk Isten elé, akinek kiönthetjük a szívünket.

Persze, hogy be kell vonni a gyerekeket is a családi gondokba, akár a pénzbeosztásba, a nyári tervek elkészítésébe, de fokozatosan, és az élet-

73

koruknak megfelelő módon. Semmiképpen nem idő előtt, mert azzal so-kat ártunk nekik.

Ennyit még a múltkorihoz. Azt láttuk tehát, hogy szülőkre, testvérekre és pozitív példaképekre

van szükségük ahhoz, hogy jó irányban növekedjenek. Mai igénk még valamivel kiegészíti ezt a sort. Azt mondja, hogy nevelésre van szük-ségük a gyermekeknek. Azzal kezdődik ez a szakasz, hogy ti gyerme-kek legyetek engedelmesek a szüleiteknek. Egyszerűen azért — így in-dokolja —, mert ez Isten akarata. Idézi a Tízparancsolatot, amelyben az első olyan parancs, amihez ígéretet is fűz Isten az, hogy tiszteld apá-dat és anyádat.

Ugyanakkor mindjárt a szülőkhöz is szól, hogy ők meg könnyítsék meg a gyerekeiknek az engedelmeskedést, mert azt meg lehet nehezí-teni, és meg lehet könnyíteni. Ha egy szülő maga sem él úgy, ahogy azt gyermekeitől megkívánja, ha kicsinyes módon kötözködik velük, ha visszaél helyzeti előnyeivel és hatalmaskodik rajtuk, akkor megne-hezíti nekik az engedelmeskedést. Akkor az történik, amit itt olvastunk: elkeseríti őket, és haragra ingerli.

Hogyan neveljük a gyerekeket, hogy az Isten akarata szerint tör-ténjék? Ehhez ad alapigénk két fontos szempontot.

1) Az egyik így hangzik: „Ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket..."

Miért az apáknak mondja ezt? Nyilván azért, mert a legtöbb édes-anya ösztönös szeretettel gondoskodik gyermekeiről. Pici korukban a legtöbb időt ő tölti velük, ő táplálja, öltözteti őket. Az apukák ezekből a gondokból nagy előszeretettel ki is vonulnak. Egy hízelgő megjegy-zéssel igazolják mulasztásaikat: anya úgyis jobban ért hozzá. Márpedig a nevelés sokkal több, mint a gyerekek etetése és ruházása. Sokkal több, mint a taníttatásuk, amire szenvedélyesen ráállt ebben az időben minden szülő és tölcsérrel töltenénk a gyerekek fejébe mindent, amit csak lehet, ha belepusztulnak is. De a nevelés ennél több, mert a ne-velés a gyermek egész személyiségére kihat és az egész jövőjét meg-határozza.

A nevelés olyan, mint a fiatal gyümölcsfáknál a metszés. Kevés, hogy a táplálékot odahordjuk a fához, de fiatal korában kell kialakítani a ko-ronáját, és fiatal korában kell különösen ügyelni arra, hogy irányítsuk a növekedését, mégpedig a természetének megfelelő növekedést. (Hiába próbál valaki egy szomorúfüzet arra kényszeríteni, hogy fölfelé nőjenek

74

az ágai, annak nem olyan a természete. A jegenyét meg nem tudjuk le-felé kényszeríteni.)

Meg kell ismerni, hogy melyiknek milyen a természete, és ha gyü-mölcsfáról van szó, mindent elkövetni azért, hogy hosszú időn át bőven teremjen majd. De fiatal korában dől el, hogy az megvalósul-e. Most kell kialakítani azt a termőfelületet, amiről aztán majd lehet szüretelni. A metszés egyik célja az, hogy a fát, ami nőne vadul, visszaszorítom, azért vágom el az ágát, és ez a visszaszorított erő kijön majd az ágak oldalán termőrügyek formájában. Magától csak nőne, aztán hol lesz rajta gyümölcs, hol nem. A nevelés azt jelenti, hogy irányítom a ter-mészetének megfelelően, és rászorítom arra, hogy majd teremjen.

Ugyanezt mondja nekünk Isten igéje a nevelésről is. Ezzel az is-kolákban egyre kevesebbet törődnek. Sok oka van ennek, de most nem az a feladatunk, hogy ezt elemezzük. A Szentírás viszont ezt elsősorban az édesapák feladatává teszi. Az édesapák szép feladatává. Néha nehéz, de gyönyörűséges és hasznos feladatává.

Ez nem azt jelenti, hogy az édesapa időnként megszidja a gyerme-két, vagy naponta nógatja, hogy tanuljon. Ezzel csak elkeseríti és inger-li, úgy, ahogy itt olvastuk. Ez azt jelenti, hogy mindig kész megadni a gyermeknek azt a lelki segítséget is, amire éppen szüksége van. Ehhez ismernie kell a gyermekét, követni őt a fejlődésében, és szeretnie kell. A szeretet pedig időigényes magatartás és igen sok önmegtagadást is követel tőlünk.

Ha valaki csak szidja a gyermekét vagy még ennyire sem törődik vele, az azt cselekszi, ami neki magának jól esik. Aki neveli a gyerme-két, az arra figyel, hogy a gyermeknek mire van szüksége, és azt igyek-szik kielégíteni. A szidás vagy éppen a lágy elnézés a szülők állapotá-ból következik. A nevelés pedig a gyermek mindenkori szükségeit tart-ja szem előtt.

Az előbbinek többnyire az oka hangsúlyos, a nevelés mindig a célra néz: Mit szeretnék elérni ennek az emberpalántának az életében. Vigyáz-zunk arra, hogy nevelésünkben soha ne csak az ok domináljon, hanem mindig a cél legyen a fontosabb. Ne felejtsük el, hogy a szülő minden-nel nevel, amikor nem is gondolja, amikor nem is szeretné, akkor is ne-vel. A puszta létével, magatartásával, hangsúlyaival, arckifejezésével, nemcsak a szavainkkal, amikor nagy okosakat mondunk a gyerekeink-nek, hanem azzal, akik vagyunk. Nemcsak azzal, amit mondunk, hanem akik vagyunk. A pedagógusok szintén.

75

Ezért is fontos, hogy a hívő szülő növekedjék a megszentelődésben és növekedjék bennünk Krisztus, a mi apáinktól örökölt hiábavaló ter-mészetünk pedig legyen egyre kisebb és szoruljon háttérbe. Mert a pusz-ta megszentelt lényünk is nevelőerővé válik.

2) Ezért egészíti ki alapigénk az előbbieket ezzel: „... neveljétek őket az Úr tanítása szerint . . ."

Mi mindnyájan úgy születünk, hogy neveletlenek vagyunk. És ne-veletlen szülő hogyan tudna helyesen nevelni gyermekeket? Nekünk mindnyájunknak arra van szükségünk, hogy mielőtt helyesen nevelni akarunk, nevelődjünk az Úr Jézus Krisztus iskolájában. Őt kell megis-mernünk először, hogy Ő irányíthasson és formálhasson minket, aztán majd helyesen tudjuk irányítani és formálni a reánk bízottakat.

Csakugyan az történik minden nevelésben, hogy tanulva tanítunk, formálódva formálunk másokat, Isten iskolájában alázatosan alakulva vá-lunk egyre alkalmasabbakká arra, hogy alakítsuk azokat, akikért felelő-sekké tett minket. Ehhez pedig igen sok alázatra és kitartásra van szük-ség. De ez a fáradozás gazdagon gyümölcsözik majd a gyerekek életében.

Ez a kifejezés, hogy az Úr tanítása szerint, azt is világossá teszi, hogy nem a magunk feje szerint, még csak nem is a tapasztalataink alap-ján, végképp nem a mindenkori korszellemnek megfelelően, vagy az ép-pen uralkodó divat szerint, hanem az Úr Jézus Krisztus tanítása szerint, ami azt jelenti, hogy a bibliai nevelés egyértelműen tekintélyelvű. Akár-mit mond ez a modern világ, meg lehet nézni, hogy hova vezet az, aho-va a tekintélyek szétrombolása útján elindul valaki. A keresztyén szülő az Úr Jézus Krisztus abszolút tekintélyét komolyan véve igyekszik ne-velődni előbb, azután nevelni a gyermekeit.

Ezt pedig így részletezi alapigénk: „az Úr tanítása szerint: fegyelem-mel és intéssel." Két sokat mondó fontos kifejezés ez. Fegyelemmel és intéssel. Az előbbi valóban a fegyelmet, sőt a fenyítést is jelenti. A má-sik pedig azt jelenti: bíztatás, bátorítás, buzdítás, lelkesítés, elismerés, dicséret. Minden, ami bíztatja, bátorítja, buzdítja a gyermeket.

Ha csak vagy nagyrészt fenyítésben, fegyelmezésben van része, ak-kor könnyen félénkké és riadttá válik, vagy megkeményedik és ellenál-lóvá lesz. Ha meg csak dicsérik és szabadjára engedik, akkor alkalmat-lanná válik a közösségi életre. Telhetetlen, követelőző, erőszakos fel-nőtté válik, aki nem tud és nem is akar alkalmazkodni.

a) Fegyelmezésre azért van szükség, mert ahogyan a folyó gátak között, mederben folyik, s még a hatalmas óceánnak is van partja,

76

ugyanúgy mindannyiunk életének vannak határai a szó sokféle értel-mében.

Fegyelmezéssel nevelni egyebek között azt jelenti, hogy megtanít-juk a gyermeket a határaira, és arra, hogy milyen következményekkel jár az, ha azokat átlépi. Ezeket a következményeket következetesen fo-ganatosítani is kell. Meg kell tanítani őt, hogy uralkodjék az indulata-in, az ösztönein, a vágyain, az igényein, még az érzelmein is.

Természetessé kell tenni számára, hogy nemcsak jogaink vannak, hanem kötelességeink is. Az emlegetheti a jogait, aki teljesítette a köte-lességeit. Meg kell tanítani arra, hogy egymásra vagyunk utalva. Egye-dül senki sem élhet. Rászorulunk egymásra, de egymás számára aján-dékká is válhatunk. Ez azt jelenti, hogy alkalmasint sok mindenről le kell mondanunk mások, a közösség érdekében.

Ez a fegyelmezés azzal is jár, hogy sok mindentől óvnunk kell őt, esetleg tiltani is. Sok mindenre figyelmeztetni kell, esetleg fenyíteni is. Fel kell hívni figyelmét a reá jellemző hibákra, tévedésekre. Meg kell tanítani, hogy folyamatos önkritikával éljen. Meg kell győzni arról, hogy mindez az ő érdekében, meg a közösség érdekében van, amelyiknek ő is egy tagja. E nélkül fegyelmezetlen és fegyelmezhetetlen felnőttek-ké nőnek, akik nagy gondot jelentenek a társadalomnak és sok felesleges kiadást azoknak, akik nem ilyenek. Sajnos egyre több ilyen ember él körülöttünk. Élősködők lesznek, könnyen válnak szenvedélyek rabjai-vá, teherré válnak mások számára.

b) Ugyanakkor viszont sok biztatásra is szükségük van gyermekeink-nek. Bátorításra, buzdításra. Arra, hogy a lelkükre beszéljünk, hogy meggyőzzük őket, mi jó nekik. Nemcsak pillanatnyilag, hanem hosszú távon. Ami pillanatnyilag kellemetlen, lehet, hogy hosszú távon az lesz hasznos. Érdemes ezt vállalni a jövő érdekében. Az értelmére hatni — ez van ebben a szóban.

De benne van ebben a magatartásban az is, hogy engedjük őket hi-bázni, azután együtt törekedjünk a hibák kijavítására. Engedélyezzünk újrakezdést sokszor egymás után, türelmesen. S ahogy nőnek, engedjünk nekik egyre több szabadságot, mert akkor válnak önálló, felelős, döntés-képes, teherbíró felnőttekké.

Ha azonban egy anyuka a gyermekének minden lépését figyeli, örökké a sarkában van, mindent szóvá tesz, mindent észrevesz, min-dent meghatároz; ha az apja soha nem dicséri meg és mindenben talál valami hibát; ha a gyerek sose veheti fel magától azt, amit szeretne,

77

nem ehet azt, amit kíván; nem mehet el oda, ahova szeretne, és egyál-talán, ha nem tud semmi olyat tenni, ami mindenestől jó lenne, akkor nemcsak hogy nem érzi otthon magát, hanem bekövetkezik az, amitől itt óv minket az ige: elkeseredik és haragra ingereljük. De legfőképpen nem lesz önálló emberré.

Az ilyen szülői magatartás nem a gondoskodó szeretet jelenlétére utal, hanem a szükséges bölcsesség hiányára. Hadd mondjam el ezt még egy-szer, hogy azok is meghallják, akik nem akarják: ez a kicsinyes, erősza-kos, fejlődésképtelen nevelési magatartás nem a szeretet meglétét mu-tatja, hanem a szükséges bölcsesség hiányát. Ezzel pedig sok kárt oko-zunk, mert ennek a mélyén mindig gőg van. Az a szülői gőg, hogy én mindent jobban tudok, és csak úgy jó, ahogy én megszoktam. Ami nyil-vánvalóan nem igaz. Az ilyen szülő azt akarja bizonyítani, hogy ő mi-lyen fontos, sőt nélkülözhetetlen. Márpedig minden nevelés célja, hogy előbb-útóbb kiderüljön, hogy feleslegesekké váltunk. Már egyedül is tudják csinálni, — esetleg jobban, mint ahogy tőlünk látták. Ehhez azon-ban az az út vezet, amit Isten igéje ad elénk.

Segíteni kell tehát, hogy önállóságra jussanak a gyerekek, mégpedig már akkor, amikor még otthon vannak. Nem majd akkor, ha anyagilag is függetlenekké válnak a szülőktől.

És akkor mi a szülő feladata ilyenkor — kérdezte kétségbeesve vala-ki? Az, hogy csendes készenlétben ott álljon. Félszemét a gyerekeken tartja, és ha szükség van a segítségére — főleg, ha kérik is —, akkor szívesen segítsen.

A kacsáknál lehet azt megfigyelni, hogy amikor először vezeti víz-re a kacsa a piciket, akkor lassan, fokozatosan száll vízre ő. Mindig hát-ranézeget és nyilván kacsanyelven, valami furcsa hangon bátorítja őket, hogy ne féljenek a víztől, ez az ő elemük, menjenek csak utána. Ami-kor megtanultak úszni és nagyobbak, akkor sokszor a parton napozik a kacsamama, és néha-néha nézeget oda, hogy nincs-e baj a vízen.

Ez a cél, hogy egyedül is tudják csinálni, esetleg jobban, mint ahogy mi, mert még ez is előfordulhat.

Természetesen a fegyelmezésnek és a biztatásnak az aránya és for-mája változik a gyerekek életkorával együtt. A négyévesnek egyszerű-en a fejére húzom a sapkát, amikor hideg van, legfeljebb vidám be-szélgetés közben. Ha nem akarja, meggyőzőm őt, hogy a mikulásnak is volt sapkája. Józsika a mikulás bácsi és észre sem veszi, hogy sap-kában léptünk ki a hidegbe. A tizenkét évesnek már nem mondok ilye-

78

neket, de figyelmeztetem, hogy ma hideg van. A húsz évesnél meg tu-domásul veszem, ha sapka nélkül megy el. Nem értek egyet, hogy mí-nusz tíz fokban miért nem lehet felvenni, lehet, hogy ő fizeti meg majd az árát, de ott már nem okoskodom.

Ellenkező esetben oda fogunk jutni, amit az első szolgálati helye-men hallottam, hogy egy kilencvenhárom éves déd-mama kikiabált a szobából a hetven éves fiának: Pistike, vettél fel sálat? Ez nem növelte a bácsinak a tekintélyét előttünk.

Aki az Úr tanítása szerint neveli gyermekeit, az tudni fogja a fegyel-mezés és biztatás helyes arányát. Az mindkettőt gyakorolja, és annak mindig a reá bízott gyermekek vagy unokák valóságos szükségei vannak a szeme előtt, és azoknak megfelelően igyekszik segíteni. Ez azt jelenti, hogy ne azért és akkor fenyítsük a gyerekünket, amikor felmérgesített bennünket a főnök. Neki nem ugorhattunk, akkor a gyereken verjük le a mérgünket. Ne akkor legyünk lágyak és elnézőek, amikor estére ha-zatérve semmihez nincs erőnk meg kedvünk, hanem mindig az legyen a szemünk előtt, hogy használjunk a gyereknek. Ezért mondtam, hogy ne az oka, hanem a célja határozza meg a nevelésünk gyakorlatát.

Befejezésül hadd irányítsam tekintetünket a mi mennyei Édesatyánk-ra. Hogyan nevel Ő minket? Ugyanezt mondja el a Szentírás Istenről.

A Zsidókhoz írt levél 12. részében többször egymás után előfordul ez a szó: fenyítés. Ő fenyít minket, de ez az Ő bölcs szeretetének az egyik megnyilvánulása. Ennek határozott célja van. Mi a célja Isten fenyíté-sének? így olvassuk: „... hogy szentségében részesüljünk." (Zsid 12,10) Ő adni akar valami nagy kincset a gyermekeinek. Aki bizalommal fo-gadja tőle a fenyítést is, aki komolyan veszi azokat a határokat, amiket Ő kijelöl, aki teljesíti azokat a követelményeket, amiket Ő ad, azt Ő nagy gazdagsággal ajándékozza meg: az O szentségében részesül.

Ugyanakkor a Szentlélek munkájáról újra és újra azt olvassuk, hogy Isten azért küldte az Ő Szentlelkét, hogy biztasson, bátorítson, buzdít-son, lelkesítsen, vigasztaljon, erősítsen bennünket. Adjon kedvet az új-rakezdéshez, adjon erőt a teherhordozáshoz, az állhatatossághoz. A fe-nyítés és a buzdítás, ha valakinek a pedagógiájában, a mi mennyei Atyánk pedagógiájában tökéletes egyensúlyban van.

Engedjük, hogy Isten neveljen minket! Tanuljuk meg a gyermekein-ket úgy nevelni, ahogy az az Úr tanításából következik! Vegyük komo-lyan ma az intésnek ezt a részét: „Ti apák ne ingereljétek gyermekeite-ket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel."

79

Ne azt mondogassuk újra és újra, hogy ki mennyiben nem teljesíti azt, amit az ige előír neki, tehát a gyermek mennyiben nem engedel-meskedik, a szülő mennyiben nem helyesen neveli, hanem sokkal in-kább könnyítsük meg egymásnak az engedelmeskedést is, meg azt is, hogy nevelődjenek, formálódjanak. Jussunk el erre a helyes gyakorlatra, miközben magunk is kérjük és engedjük, hogy formáljon minket a mi mennyei Atyánk.

Edesatyánk, mindenekelőtt türelmedet köszönjük meg. Magasztalunk téged azért, mert kezedbe vetted az életünket, mert most is a lelkünkre beszéltél, mert a te Szentlelkeddel folyamatosan meggyőzöl minket.

Köszönjük, hogy még nem mondtad azt: elég, ilyenekkel nem fog-lalkozol tovább. Áldunk téged végtelen hosszú tűrésedért. Nem akarunk visszaélni ezzel. Szeretnénk formálódni. Szeretnénk tanítható tanítványa-iddá válni, Urunk Jézus Krisztus. De még erre sem vagyunk képesek ma-gunktól. Add ehhez is a te kegyelmedet és a te Szentlelkeddel, az enge-delmesség Lelkével támogass minket.

Kérünk, bocsásd meg mindazt a bűnt, amit ezen a téren elkövettünk. Akár keserű szemrehányás van bennünk, hogy nem kaptuk meg ezt a szü-léinktől, akár mint szülők vagy nagyszülők követtünk el ilyen mulasztáso-kat és bűnöket.

Köszönjük, hogy van mihez tartanunk magunkat. Köszönjük, hogy is-merhetjük, és egyre jobban megismerhetjük az Úr tanítását. Adj ebben nekünk állhatatosságot. Szeretnénk téged magadat egyre jobban megis-merni, megváltó Urunk Jézus Krisztus. Szeretnénk nevelődni, formálód-ni, tisztulni a te iskoládban. így szeretnénk alázatosan, neked engedel-meskedve nevelni a reánk bízottakat.

Könyörgünk hozzád minden családért, különösen azokért, ahol ez egyáltalán nincs a helyén. Kérünk, segíts nekünk is újat kezdenünk. Abbahagyni a régi beidegződéseket, és valóban az Úr tanítása szerint berendezni egész életünket, különösen a családi életet.

Könyörgünk a gyermekeinkért. Kérünk, legyen a te áldásod most a kis hittanosok csendeshetén. Te kísérd el a kis konfirmandusokat Kölked-re. Adj mind a két helyen hozzájuk illő eledelt. Aldd meg azokat, akik szolgálnak körülöttük, és add, hogy higgyék, hogy a mi munkák nem hi-ábavaló az Úrban.

Könyörülj meg rajtunk is, hogy legyen hiteles mondanivalónk a család-ban, és az életünk legyen megerősítő illusztrációja annak, amit mondunk.

80

fW-ftf, föwWÁj mf&Víff ff-Hatók. MAkí'ffiM & Stffatkftfc a? mW

tiw rt^ttí * wmtfárfi &

l i ^ j ^ ^ k iudxfaubt ' M u A ^ i

Jm-.

9. A gyermekek jogai

Ezt mondta nekik Jézus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. "

Jn 14,6

A nemzetközi gyermekév alkalmából sokat írnak most a gyerekek jogairól. Jogok emlegetése helyett én szívesebben mondom ezt: mire van szükségük a gyerekeknek ahhoz, hogy teljes életre jussanak. Legutóbb láttuk, hogy „joguk van" megszületni, hogy édesanyjuk, édesapjuk és testvérük legyen. Még két fontos feltételt említek ma: szükségük van ar-ra, hogy hitelesen tájékoztassák őket a valóságról, és szükséges, hogy a lehető legjobban felkészítsük őket az életre.

1. Az előbbi azt jelenti, hogy sose vezessük félre őket. Ne csapjuk be, ne mondjunk mást, mint ami a valóság. Nyilván mindig a koruknak meg-felelő nyelven kell elmondani az információt, de tanuljuk meg ezt a nyel-vet, és igazat mondjunk nekik. Segítsünk nekik felfedezni a világot, és eligazodni benne. Ne kerüljük meg a kérdéseiket, ne bújjunk ki az érdemi válasz elől. S ha nem tudjuk a választ, valljuk be becsületesen és nézzünk utána. Nem az a szégyen, ha ez kiderül, hanem az, ha mellébeszélünk vagy megtévesztjük őket. Lehet együtt is keresni a megoldást, és eköz-ben igazi, meleg közösség formálódhat gyermek és szülő között.

Az őszinteség nem csökkenti, hanem növeli a tekintélyt. A kényes kérdéseik hallatán ne jöjjünk zavarba, és ne szidjuk meg őket. Ne mond-juk, hogy a kisgyerek káposztában születik, mert ez nem igaz. Hiteles tájékoztatást adni azt jelenti, hogy szembenézek a valósággal, és szem-benézek a gyermekemmel, s örülök, hogy kérdez, hogy engem kérdez. Nem szabad visszaélni a bizalmukkal. Tehát ne mondjuk, hogy a kará-csonyfát a kulcslyukon hozták be az angyalok, mert ez nem igaz.

A karácsonyi ajándékokon túl is mutassunk rá Isten ajándékozó sze-retetére.

82

A Újszövetség eredeti nyelvén az igazság és valóság ugyanaz a szó. Aki szereti a gyermekeit, az egyre mélyebb belátásra segíti őket. Nem akad el a felszínen, a látszatoknál, hanem túlmutat azokon. Gyermeke-inknek joguk van ahhoz, hogy a természetről, a világról, a történelem-ről, az emberről, a születés és halál nehéz kérdéseiről, s amennyire ez lehetséges: Istenről a valóságnak megfelelően tájékoztassuk őket.

Ez azért is nehéz, mert minden információ torzul egy kicsit, amikor átengedjük magunkon. De törekedni kell mégis valósághűen beszámolni, s ugyanakkor gyakorolni a régi bölcsességet, hogy docendo discimus, vagyis miközben másokat tanítani igyekszünk, magunk is tanulunk. Aki gyermekekkel foglalkozik, tudja, hogy az ő finom igazságérzetük, kímé-letlen logikájuk, oknyomozó kemény kérdéseik milyen nagy segítséget jelentenek abban, hogy mi is pontosabban ismerjünk és fogalmazzunk.

Ha viszont mi valóban hitelesen szeretnénk a gyermekeinket tájékoz-tatni, akkor tudnunk kell, hogy mi az igazság, a valóság. Pilátus is ezt kérdezte Jézustól, pedig Ő előbb már válaszolt erre. „Én vagyok az iga-zság" — mondotta. Aki tehát az igazságot akarja megismerni, annak Jézust kell egyre jobban megismernie. S őt hogyan lehet megismerni? A János evangéliuma ezt mondja: „Aki ismeri az én parancsaimat és megőrzi azokat, az szeret engem. Én is szeretem azt és kijelentem ma-gamat annak" (14,21).

Bármilyen szokatlanul hangzik is: a helyes, igényes, felelős neve-lés feltétele az is, hogy a nevelő (szülő) egyre mélyebb személyes lelki közösségben éljen Jézus Krisztussal. Ő fog majd bölcsességet adni egy-egy nehéz helyzetben, egy-egy kényes kérdés elhangzásakor. S nagy öröm tapasztalni, amikor Jézus ad szavakat a szánkba, Ő nyitja meg gyermekeink értelmét, kis szívét az igazság előtt, az Igazság — vagyis önmaga előtt. S felnőve így lesz majd helyes válaszuk az élet sok ne-héz kérdésére.

A gyerekek sok féligazságot kénytelenek hallani. Olykor azért, mert mi magunk sem mérjük a véleményünket Isten igaz igéjéhez, s nem a valóságnak megfelelő ismereteink vannak. Igazodjunk először minden tekintetben Isten igéjéhez, s utána könnyebb lesz majd gyermekeinket eligazítanunk — a valóságnak megfelelően.

2. Mert gyermekeinknek joguk van ahhoz is, hogy a lehető legjob-ban felkészítsük őket az életre. Ez nemcsak azt jelenti, hogy tanuljanak nyelvet, szakmát, tudjanak verekedni az életharcban — ahogyan ezt so-kan gondolják —, hanem azt jelenti, hogy belsőleg, lelkileg is érleljük,

83

formáljuk, csiszolgatjuk őket. Képpel szólva: metszeni is kell őket, mint ahogyan Isten is megmetszi az övéit (Jn 15). Nem nyesni, hanem met-szeni, mindig valamilyen céllal. Nem akkor kell fenyíteni, amikor mér-ges vagyok valakire, hanem amikor őt a megfelelő fenyítés segíti el va-lamire.

Szüksége van a gyermeknek bizonyos korlátokra, gátakra, hogy az életerőinek sodrásuk legyen. Gátak nélkül árvíz lesz, vagy szétterül a fo-lyó és elmocsarasodik. Nevelés nélkül erőszakos lesz a gyermek, vagy erőtlenül szétterül és elposványosodik. Meg kell tanulniuk talpon maradni kudarcok közt is, feldolgozni a próbákat, alázatosan továbbdolgozni a sikerek és eredmények idején is.

A felkészítés ezt is jelenti: elsegíteni őket helyes önértékelésre. Ne gondolja magát se többnek, se kevesebbnek, mint ami. Ki vagyok én Isten előtt? Porszem-ember, nyomorult, tehetetlen bűnös. De ki vagyok én Isten számára? Fontos érték, akit név szerint számon tart, akiért meg-halt Krisztus, akit újjászületése után gyermekévé, sőt örökösévé tesz.

Legyen a gyermeknek kötelessége is. Már kis korában érezze, hogy szükség van rá, hasznos lehet. A családi munkamegosztásban helye van. És a tetteinek vagy mulasztásainak következményük van.

Szükségük van igére, mert „nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik" (Mt 4,4). És szükségük van arra, hogy lássanak maguk körül élő hitű, Istennek engedelmes Krisz-tus-tanítványokat, akiknek a példája bátorítja őket.

Ellenkező esetben bekövetkezik az, amit a Grimm mesében ol-vastunk: Amikor az öregapó már nem tudott illedelmesen enni, a me-nye a sarokba ültette, és cseréptányérból kellett kanalaznia. Aztán egy napon remegő kezéből kicsúszott a tányér és darabokra tört. A kis unoka gondosan összeszedte a törmeléket, és megpróbálta össze-ragasztani. Miért? — kérdezte az anyja. — Azért, hogy legyen miből adnom nektek, ha nagy leszek, ti pedig megöregedtek, és a sarokban esztek majd.

Legyünk becsületesek: a gyermekeink sok rosszat is örököltek tő-lünk, és sok olyasmit is láttak és hallottak, ami nem jó irányba formálta őket. Legyen bátorságunk ezért bocsánatot kérni Istentől, és esetleg tő-lük is. És segítsük őket abban, hogy megismerjék azt, aki mindenben csak jó példát ad nekik: az Úr Jézus Krisztust. Ezzel készítjük fel őket iga-zán az életre, sőt az örök életre. Hiszen Ő maga nemcsak az igazság, hanem az egyedül helyes út és maga az Élet is.

84

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy megismerhetünk téged, és meg-ismertethetünk a gyermekeinkkel is.

Köszönjük, hogy te segítesz el helyes valóságlátásra, te készítettél nekünk utat vissza az Atyához, és te magad vagy a teljes, az örök élet. Téged akarunk követni, s a reánk bízottaknak alázatosan ezt mondani: Legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé.

Amen.

85

10. A szülők tartoznak...

„ íme harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek ter-hetekre; mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. "

2Kor 12,14

Az utóbbi hetekben sok minden a gyerekekre irányította a figyelmün-ket. Új tanév indult, mindenki egyengette gyermeke előtt a megfelelő is-kolába vezető ösvényt. Mi is hívogatjuk hetek óta a hitoktatásra, a gyer-mek-istentiszteletre, konfirmációra a gyülekezet fiataljait. Nyáron pe-dig újra megengedte Isten, hogy több csendeshéten is egy hétig együtt lehettem a gyülekezet egy-egy gyermekcsoportjával, úgy, hogy lakva is-mertük meg egymást, vagyis sokkal mélyebben, mint ahogy itt egy-egy órán, vagy futó beszélgetések során.

Ez sok tanulsággal szolgált. A velük folytatott beszélgetés mintegy tükröt tartott elém, s mint szülő is láthattam jellegzetes szülői mulasz-tásokat, és azoknak a sokszor végzetes következményeit. Valamit ebből szeretnék most elmondani.

A felolvasott Ige szavaival élve, ma csupán arról hadd legyen szó: mivel tartoznak a szülők gyermekeiknek?

Senki ne vonja ki magát most mindjárt az igehirdetés alól, ha ő még nem szülő, hanem gyermek, vagy ha neki nincsenek gyermekei, mert a Biblia nagyon világosan szól arról is, hogy a gyermekek is tartoznak a szüleiknek — majd erről is lesz szó valamikor, és még hangsúlyosab-ban szól arról, hogy mi mindannyian adósok vagyunk. Csak egy mon-datot hadd idézzek Pál apostoltól: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek!" Az „egymás" nemcsak vér sze-rinti rokonokra vonatkozik. A szeretet a Biblia nyelvén azt jelenti, hogy megadom a másiknak mindig azt, amire éppen szüksége van. Mi ezzel

86

tartozunk egymásnak. Vagy pedig jelentsem ki: nem akarok és nem tudok szeretni. De aki a szeretetről szaval, az vegye komolyan, hogy adós. Isten minket mindannyiunkat egyszer és mindenkorra eladósított, mert amit Ő adott nekünk és értünk, az visszafizethetetlen és meghá-lálhatatlan. Úgy törleszthetjük, hogy egymásnak igyekszünk megadni azt, amire éppen a másiknak szüksége van. Ha történetesen az ellensé-günk, akkor is. Aki Jézus Krisztus tanítványának vallja magát, az tud-ja, hogy ez is a kötelességei közé tartozik: szeressétek ellenségeiteket.

Most tehát csak egy szeletéről lesz szó az egésznek, de jó lenne, ha mindannyian úgy hallgatnánk, mint akik tükörbe néznek: mivel is tarto-zunk? Ma azonban ezt szeretném kiélezni, hangsúlyozni, hogy mivel tar-toznak a szülők a gyermekeiknek.

Tartozni azt jelenti: valamit meg kellene adnom a másiknak, ami neki jár. Meg kellett volna adni, és lehet hogy még pótolhatom, lehet, hogy már soha többé nem, vagy lehet, hogy éppen most van annak az ideje, hogy amivel tartozom, azt adjam oda, mert azt senki mástól nem kaphatja meg, és Isten rajtam kéri számon, hogy amivel tartoztam, azt törlesztettem-e, megadtam-e?

Azt mondotta valaki, hogy olyanná lett ez a világ, mint amikor egy éjszaka valaki egy nagy kirakatban kicseréli az árcédulákat, és reggelre kelve a járókelők csodálkozva látják, hogy egy télikabát 25 Ft-ba kerül, egy műanyag vállfa pedig 10.000 Ft-ba, s lehetne még tovább sorolni az összevisszaságot. Összecsereberélték az árcédulákat. És ez valóban így van. Az egész élet alapját képező erkölcsi értékeknek sok ember sze-mében nincs becsük. Haszontalan hitványságokért ugyanezek az embe-rek néha hihetetlen áldozatokat hoznak.

Egy egész nemzet jövőjét meghatározó eszmei értéket a tömegek semmibe vesznek, és beígért, aztán meg sem tartott anyagi értékeket nagy áron megvásárolnak, esetleg a jövővel fizetve érte. Összecserélték az ár-cédulákat. Emberek tömegei nem érzékelik: minek van valóban értéke, és mi az, ami csillog-villog, de kacat. Mire van múlhatatlanul szükség ah-hoz, hogy éljünk, és ennek érdekében inkább lemondunk sok minden más-ról, és mi az, ami pillanatnyilag lehet, hogy kellemes lenne, de nincs iga-zán hosszú távon értéke, és ezért nem érdemes érte olyan árat fizetni, amilyet kérnek.

Nos, a szülők tartoznak azzal, hogy a gyermekeiket megtanítsák arra, minek van valódi értéke és minek nincs. És tartoznak azzal a gyerme-keiknek, hogy igazi értékeket gyűjtsenek nekik. „Nem a gyerekek tartoz-

87

nak a szülőknek, hogy kincseket gyűjtsenek, hanem a szülők a gyerme-keknek".

Abban az értékzavarban, amiben élünk, minden a gyermekét sze-rető és érte felelősséget érző szülőnek kötelessége valódi értékeket gyűj-teni neki, olyan áron is, hogy csillogó kacatokat eldob, vagy belülről kiépíti benne azt az ítélőképességet, hogy ő maga is vesse meg azt, ami után mindenki más kap, de ő tudja, hogy annak nincs igazi értéke, és erről lemondva, igazi értékeket gyűjt, azokat becsüli meg és azokat ápolja.

Hogy ez mennyire nem így van, arra nézve hadd mondjak egy-két tapasztalatot az említett nyári élményeimből.

1. Igen sok szülő igyekszik a gyermekét megkímélni minden fizikai megterheléstől, de egyáltalán nem kíméli olyan lelki túlterheléstől, ami-be sokszor belenyomorodik a gyereknek az idegrendszere. Hányszor le-het látni olyan anyukákat az utcán, akik viszik a két-három szatyrot a kezükben, plusz a gyermek iskolatáskáját. A gyerek meg baktat mel-lette minden csomag nélkül. Annak a hátitáskának a kicsike hátán len-ne a helye, akár hány éves is, és esetleg a három szatyor közül még egyet ki is vehetne az édesanyja kezéből. Mégpedig úgy, hogy ez le-gyen neki természetes, magától értetődő. Mert, ha ez most nem válik beidegződéssé, amíg ő kicsi, akkor ő később is gátlástalanul át fogja dobni a munka terheit másoknak a vállára, és fel lesz háborodva, ha nem veszik át tőle.

Olyan világosan beszél erről a Biblia. A Galata levélben olvashat-juk ezt: „ki-ki a maga terhét hordozza." Itt a porció szó van, görögül: fortion. Minden katonának a hátizsákja. Azt neki kell vinni. Néhány mondattal később olvassuk: „egymás, terhét hordozzátok, és úgy tölt-sétek be a Krisztus törvényét". Itt meg egy egészen más kifejezés van, amelyik a hajóterhet jelenti. Amikor akkora teher zuhan valakinek a vállára, hogy az alatt csak összeroskadni lehet, akkor álljak oda mellé, az én vállamat is igazítsam az ő terhe alá, és hordozzuk együtt. De a porcióját meg kell tanulni mindenkinek magának vinni. Hegynek felfelé is, amikor nehezebb, meg iszonyatos hőségben is, amikor csurog a ve-rejték. A másiknak is megvan a porciója, és arról is csurog a verejték. Meg kell tanulni mindenkinek, milyen az: hegynek fölfelé nagy hőség-ben súlyt cipelni.

Mert ha ettől megkíméli a szülő a gyermekét, azzal megszegényíti őt. Teljesen hamis az az elképzelés, hogy szeretni azt jelenti: minden szen-

88

védéstől megkímélem. Vagy szenvedek helyette. Szeretni azt jelenti: vele együtt szenvedek, szenvedünk — mindnyájan. Mert akkor fog majd tud-ni sírni a sírókkal és mellé állni annak, aki rászorul a segítségre.

Most azonban nem is ezt akarom fejtegetni, ez csak az egyik része tehát, hogy a fizikai terhektől lehetőleg igyekszik megkímélni sok szülő a gyermekét úgy, hogy közben esze ágában sincs a gyereket ténylegesen megterhelő és megnyomorító lelki terhektől megkímélni. Amiktől vi-szont meg kellene. Esze ágában sincs, hogy megkímélje olyan tv-fil-mektől, amiket nem tud feldolgozni, és emészthetetlen gombócként ott marad benne, és kárt okoz neki. Esze ágában sincs vigyázni arra, hogy a gyerek előtt ne szidjon olyanokat — egyáltalán senkit sem —, akiket ő szeret: a nagyszülőket, a szomszédokat, az unokatestvéreket, az el-vált apukát vagy anyukát, vagy keresztbe-kasul mind a kettőt a másik helyen. Ezt nem tudja megemészteni. Úgy megterheli, hogy éjszaka ki-abál, tizenévesen is bevizel, és nem tud elaludni. Mert olyan iszonya-tos teher szakadt ezzel rá, hogy abban nem hogy segítene a drága szü-lő, hanem ő tette rá a gyerekére, nem beszélve arról, hogy az egyedül maradt szülő a gyermekével osztja meg a belső gondjait, terheit, válsá-gát, vagy még a bűneit is. Iszonyatos terhet tesz a gyermekre, s az bele-nyomorodik.

Miközben fizikailag teljesen feleslegesen, rossz pedagógiával, sze-retetlenül meg akarja kímélni mindentől, aközben lelkileg felelőtlenül megterheli és túlterheli. Nem tudja, minek mi az ára. Összekeverték az életében az árcédulákat.

2. Egy másik példa. Mindent elkövet sok szülő, hogy a betegsé-gektől védje a gyermekét, de semmit nem tesz azért, hogy lelki fertő-zésektől védje. Pedig olyanok is vannak. Mivel Isten minket úgy terem-tett, hogy lelkünk is van, s a lélek épp úgy élni akar, az élethez felté-telek kellenek, vagy az életét megnehezítheti és lehetetlenné teheti sok minden. Némelyek betegesen félnek a betegségektől. A testitől. És mint-ha lelki betegségek nem lennének, és a gyermekeink lelkét nem fenye-getné semmi. Nem is gondolnak arra, hogy egy-egy társaságban mi-lyen lelki fertőzést kaphat, s ha azt kap, akkor nem engedem oda. Vagy egy-egy televizió-műsor vagy rémtörténeteket leíró könyv olva-sása során milyen fertőzést kaphat. Ennek a fertőzésnek megvannak a tünetei. Tapasztalni lehet a következményeit.

Volt, aki hangosan kiabált álmában, dobálta magát, vagy néhány percig tudott csak nyugton feküdni, állandóan forgolódott, hangosan és

89

nyugtalanul. Normális dolog ez? Ez valaminek a következménye. Ki-derült később, hogy ezek a gyerekek nagyon sok kemény zenét hall-gatnak, okkult témájú könyveket olvasnak, aminek a kapcsán lelki fer-tőzést kaptak.

De kit érdekel ez? Ennek nincs jelentősége sok szülő számára. A testi egészség nagyon fontos, a lelki egészség eszébe sem jut sok szü-lőnek. Az első hírt megkapjuk: influenzajárvány közeledik. Kapjon in-fluenza elleni védőoltást, de lelkileg nem védem a még súlyosabb, még veszedelmesebb hatásoktól. Már pedig ennek a közvetlen következmé-nyei: agresszió, félelmek, kényszermozgás, kényszergondolatok jelent-keznek, és mindnyájan szenvedünk tőle.

Amerikában van most egy szörnyű gyilkosság-sorozat, és azt írják, pontosan úgy követik el a gyilkosságokat, ahogyan egy most játszott, nagyon népszerű filmben azt szemlélni lehet. De azért nem fogják be-tiltani a filmet. Fognak még sok hasonlót gyártani, és bemutatni, és a kedves szülők nézik a gyerekeikkel együtt, vagy engedik nyugodtan nézni, mert ők már nem bírják a napi munka után és lefekszenek, elal-szanak, a gyerek meg hadd nézze! Kit érdekel az, hogy közben milyen lelki fertőzést szed össze, hogyan ficamodik ki emiatt az egész érték-rendje, hogy deformálódik a kis lelke, amelyik még puhább, mint a mi-enk, még nem olyan kemény, cserzett. Közben a szülő elhiteti magával, hogy mindent megtesz a gyermekéért és mindent megad neki, s meg-védi a fúvó széltől is. Az lehet, csak a lelki baktériumoktól nem, amik kikezdik az egészségét és tönkreteszik már fiatalon.

3. Nem tudtam, hogy ennyire szokássá lett, hogy a kedves szülők tömik a gyerekeiket édességekkel. Volt gyerek, aki — mint a szenve-délybeteg — nem bírta ki egy napig sem édesség nélkül. Mint a kábí-tós. Ugyanakkor egyáltalán nem volt étvágya az egészséges táplálékra, a jól elkészített főzelék nem kellett, csoki kellett volna mindig. De ugyanígy a lelki étvágy sem jött meg. Nincs hozzászokva normális lel-ki táplálékhoz, ahhoz, hogy lelkileg is eszünk, hogy életben maradjunk. Hogy Isten Igéjének a tiszta vízét isszuk, mert víz nélkül elpusztul minden élet. És naponta isszuk, mert az az egészséges. Hogy a tiszta és hamisítatlan tejre vágyakozzunk — ahogy Péter apostol írja. Vagyis az Isten szeretetéről szóló tanításra, amit nem kevernek össze semmi-vel. A maga egyszerűségében isszuk, esszük, faljuk, és közben erősö-dünk, növekszünk lelkileg, és teherbíró, viharálló, — másoknak is szolgálni tudó — emberekké válunk. Ez ismeretlen.

90

Ismeretlen az is — s nem árt, ha tudjuk és szégyelljük magunkat —, hogy idejáró gyerekek többségénél is szokatlan otthon az asztali imád-ság. Hát nem Istentől fogadjuk el a napi élelmet? Olyan természetes, hogy jóllakhatunk naponta többször, miközben sok ezren éhen halnak naponta ezen a világon?

Tehát tömjük őket édességgel, vitaminokkal és ugyanakkor a lel-kük táplálása egyszerűen kimarad. Nincs a családban ige-olvasás, nem tartozik a hetirendhez, hogy együtt megyünk templomba, és ott az fon-tos: mi hangzik el, s tudjuk, hogy azt Isten mondja nekünk. Nem tar-tozik a mindennapokhoz, hogy együtt elcsendesedünk a nagy zűrzavar-ban, és csöndes imádságban megszólítjuk Istent. Ismeretlen a gyüleke-zet közösségében való növekedés és a rászorulók iránti szeretetteljes segítőkészség és a nekik való szolgálat. Ez nem tartozik hozzá.

4. Volt egy félelmetes mondat, ami még máig is belehasít a szívem-be. Valami apró szívességet kért egyik gyerek a másiktól az asztalnál. Nem ért el valamit, amit az odaadhatott volna. ímmel-ámmal odaadta. Nem sokkal ezután egy másik hasonló kérést is bátorkodott az illető mondani, mire amaz az öklével az asztalra csapott és azt mondta: nem vagyok én a te szolgád!

Lehet, hogy nem erre nevelték otthon, de hogy ezt látja maga kö-rül, az valószínű. Vagy, ha állítjuk, hogy nem ezt látja, akkor honnan hozta? Akkor viszont be kell ismernünk, hogy így születünk. A bűnt nem megtanuljuk, hanem velünk születik. Velejéig romlott a természetünk. Akkor minden olyan pedagógiai, szociológiai és egyéb feltételezés ha-zug, amelyik az ember ősi jóságáról mond szólamokat. Akkor innen kell kiindulni: ilyen vagyok. Nem vagyok én a te szolgád, egy pohár vizet sem adok neked. Ott pusztulj el. Te szolgálj nekem!

Látjuk-e ezeket a deformitásokat a gyermekeink lelkében, s vajon néha nem tőlünk látnak-e, hallanak-e effélét? Nem mentség, hogy fá-radt voltam, egész nap az idegeimen tapostak és akkor még otthon is az fogadott. . . Törekszünk-e arra, hogy ők ne ilyenek legyenek? Ne így nőjenek fel, hogy segítsük ki őket ebből, segítsük oda őket ahhoz a Jé-zus Krisztushoz, Aki egyedül tud megszabadítani bennünket ettől a vég-zetes deformáltságtól, amit a Biblia bűnnek nevez, s egyedül tud új ter-mészetet, új szívet adni nekünk.

* * *

91

Nem sorolom tovább. Hadd olvassak el egy zsoltárból néhány ver-set, ami egyszer, amikoi; apai bűneimmel viaskodtam, Isten ajándéka-ként elém került. Akkor volt napi ige a 112. zsoltár.

„Boldog az az ember, aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak gyermeke a földön; és a hívek utódai meg-áldatnak. Gazdagság és bőség lesz annak házában, igazsága mindvégig megmarad. Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól, Aki irgal-mas, kegyelmes és igaz."

Miről van itt szó? Azt mondja az ige: ha egy szülő féli az Istent, ha egy szülőnek szent a mindenható Úr Isten, és ezzel a tisztelettel figyel rá, ezzel a komolysággal engedelmeskedik neki — az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, így tanulja meg egyre jobban, mi Isten akarata, és igazítja újra és újra ahhoz az életgyakorlatát, ez a szülő teszi a legna-gyobb jót a gyerekével. Mert az ilyennek a gyerekét Isten megáldja.

Mi az áldás? Az áldás az a többlet, amit Isten ajándékként ad valaki-nek, amiért nem dolgozott meg, amit nem érdemel meg, amire nem szol-gált rá, amit nem vásárolhat meg sehol, semmi pénzért, amit nem tud ő maga megtermelni, amit csak elfogadni lehet. De ami mindannál töb-bet ér, amire áldás nélkül magától eljutott. Az áldás olyan értékek ösz-szessége, amik már itt valóban gazdaggá tesznek lelkileg egy embert, igazán boldoggá teszik nehéz körülmények között is, és ami megmarad a halál után is.

Az áldás az igazi érték. Ezt csak Istentől lehet kapni ajándékba. Ezt mi nem tudjuk a gyerekeinknek adni. Ezt tőlünk nem örökölhetik. Hát akkor hogy juthatnak hozzá? Úgy, hogy én mint szülő teljes szívemmel Isten felé fordulok, szent komolysággal Neki engedelmeskedem, és egy-szer csak a gyerekem áldást kap Tőle. Itt van leírva: az az ember, aki fé-li az Urat, az Ő parancsolataiban gyönyörködik, hős lesz annak a gyere-ke a földön, és a hűségesek utódai megáldatnak.

Ezzel egyebek közt azt is érzékelteti velünk Isten, hogy nem mi adunk meg a gyerekeinknek mindent. Mi legfeljebb keserű önmagun-kat tudjuk adni, néhány tapasztalatot, amire ők sokszor oda se figyelnek, mikor nagy előadást tartunk a nagyon gazdag tapasztalattárunkról, de áldást és életet csak Isten tud nekik adni.

Aki valóban jót akar a gyerekének, és mindent meg akar neki adni, az maga forduljon oda Istenhez, és alázza meg magát előtte, vallja be a maga szegénységét, mulasztásait és tartozásait, amit fel sem tudunk so-rolni, (mennyi mindent, amivel tartoztunk, nem adtunk meg a körülöt-

92

tünk élőknek), és engedjük, hogy Isten újra és újra meggazdagítson min-ket, hogy aztán legyen mit adnunk másoknak. És azt adjuk, amire ép-pen szükségük van. Ne zavarjon az minket, hanem legyen életprogram-má, hogy senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egy-mást szeressétek. így tudunk majd igazi értékeket adni azoknak, akik-nek tartozunk értékeket gyűjteni.

Mert egyszer, testvérek, mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor mindaz, amiért itt futottunk, amiért az egészségünkkel — talán még a becsületünkkel is — fizettünk, semmivé válik. Értéktelen kacat-tá. Olyan lommá, amiket itt az elmúlt napokban kiraktak a lomtalanítás során, még annál is használhatatlanabb lomokká. És egy valami fog számítani: van igazi kapcsolata valakinek az élő Jézussal vagy nincs? Mert abban a pillanatban semmire nem lehet hivatkozni. Sem a diplo-máinkra, sem az aranyérmeinkre, sem a szép testünkre, sem a nagy tudományunkra, akkor mindez egy pillanat alatt semmivé válik ezzel az egész világmindenséggel együtt. Egy valami számit: Jézussal állha-tunk-e oda az élő Isten elé vagy egyedül reszketünk ott. És hogy me-lyik valósul meg a gyerekeink életében, az itt dől el, és nagyrészt raj-tunk múlik.

A szülők tartoznak gyűjteni kincseket a gyermeknek és nem a gyer-mekek a szülőknek. Olyan kincseket adunk-e nekik tovább, vagy úgy élünk-e, hogy Isten olyan kincset adjon majd nekik, amik már itt gaz-dagokká teszik őket akkor is, ha sok nehézség lesz az életükben, vagy szerény anyagiak között élnek, és ami kincs marad a halál után is.

Gyűjtsünk hát oly kincset, amely már itt is az, és odaát is az marad. Jó lenne, ha ezt ma elkezdenénk, s nem maradna elmélet, vágyálom, hanem elindulna egy csendes, megváltozott gyakorlat. Úgy élünk, hogy Isten megáldhassa azokat, akiket ránk bízott.

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, Te nem tartoztál senkinek és mé-gis önmagadat adtad értünk, helyettünk, miattunk. Áldunk és magaszta-lunk Téged ezért.

Köszönjük, hogy gazdag lévén szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a Te szegénységed által meggazdagodhassunk. Bocsásd meg Urunk, ha még mindig nem ezt a gazdagságot keressük szenvedélyesen. Bocsásd meg, ha sok minden előbbre való. Bocsásd meg, ha csak a maradék fi-gyelmünkkel, maradék időnkben, maradék erőnkkel próbálunk keresni Téged. Könyörülj rajtunk, hogy teljes szívből tudjunk keresni.

93

Köszönjük, hogy nem is nagyon kell Téged keresni, itt vagy elér-hető távolságban. Te magad kerestél meg minket, és kínálod nekünk Ön-magadat, a bűnbocsánatot, azt a békességet, amit ez a világ egyikünk-nek sem tud adni. Azt az életet és reménységet, ami megmarad ebben az életben és a halál után is. Kínálod nekünk az örök életet, a teljes életet már itt, és odaát.

Bocsásd meg, hogy olyan sokszor egyáltalán nem tűnnek valós ér-tékeknek ezek a számunkra. Bocsásd meg, ha össze van keverve minden árcédula az életünkben is. Segíts rendet tenni, segíts ezt elkezdeni már ma. Bocsásd meg azt a sok tartozást — sokszor már pótolhatatlan mu-lasztást, — ami terhel bennünket. Jövünk Hozzád koldusokként. Adjál nekünk tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdagok legyünk. Add ne-künk a Te igazságod fehér ruháját, hogy ne legyünk meztelenek, és szem-gyógyító írral kend meg a szemünket, hogy lássuk végre, minek mi a valódi értéke, s ne kacatokkal telítsük az életünket, hanem örökkévaló mennyei gazdagságot tudjunk továbbadni másoknak is.

Köszönjük, hogy Rád bízhatjuk mindannyian a gondjainkat, terhe-inket, és köszönjük, hogy nem kell tovább vinni a bűneinket, mert meg-ígérted, hogy ha megvalljuk azokat, megbocsátod és leveszed rólunk bűneinknek terhét.

Köszönjük, hogy Eléd hozhatjuk betegeinket, a gyászolókat, a ma-gányosokat, a szenvedőket, a kétségbeesetteket, az élet- és halál mezs-gyéjén vergődőket. Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy ne akkor kapkodjunk majd, amikor már késő, hanem amíg időnk van, addig tegyünk félre mindent azért, hogy örökkévaló gazdagsággal ajándékozhass meg minket.

Amen.

94

11. Mit adunk gyermekeinknek?

Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

Ef 6,4

Olvasandó még: Ef 6,1-9

Csaknem egymillió általános iskolásnak és ötszázezer középiskolás diáknak fejeződött be a tanév az elmúlt héten. Ők holnap már nem men-nek a munkahelyükre. Elkezdődik számukra a szünidő: tíz olyan hét, amit nekünk kell megtöltenünk tartalommal. Tíz értékes drága hét, ami alatt nagyon sok mindent lehet csinálni: sok hiábavalóságot, hitványsá-got, káros dolgot is, de sok hasznosat, szépet, Istentől megáldottat is. Hogy fog eltelni a szünidejük?

Egyáltalán hogy nézünk a felnövekvő nemzedékre? — akár vannak saját vér szerinti gyermekeink és unokáink, akár nincsenek. Mindnyájan felelősek vagyunk értük. Jó lenne végre komolyan venni, hogy mindnyá-jan folyamatosan neveljük őket. A magunkét is, a másokét is, akár akar-juk, akár nem. Amit hallanak tőlünk, ahogyan beszélünk másokról, aho-gyan öltözködünk, ahogyan a munkához viszonyulunk, ahogy az elöl-járóinkat emlegetjük, ahogyan Istenről beszélünk, vagy egyáltalán nem beszélünk, az formálja, neveli őket, és olyanok lesznek, amilyeneknek minket látnak, vagy amit tőlünk hallanak.

Jó lenne, ha úgy hallgatnánk ma Isten igéjének az üzenetét, mint ami mindannyiunkhoz szól. Nemcsak szülőkhöz, pedagógusokhoz, nagyszü-lőkhöz, de szól ez keresztszülőkhöz, szomszédokhoz. Szól olyanokhoz is, akik egyedül élnek és szerették volna, ha lesznek gyermekeik, de nem lettek. Mindannyian formáljuk a következő nemzedéket, és Isten igéje szerint felelősek vagyunk értük.

Ugyanakkor nemcsak a felelősség terhe kell hogy roskasszon min-ket, hanem azzal a nagy örömmel élhetünk előttük, hogy óriási lehető-ség, hogy akarva akaratlanul nevelünk. Lehet sok jót így továbbadni,

95

kicsi szívekbe vagy lázadó kamaszokba, vagy a felnőtt élet problémái-val küszködő felnőttekbe elültetni. Használhat minket így sokaknak a javára Isten.

Használhat-e bennünket? Erről szól ez a mai ige. Röviden valamit arról, hogy milyen ma diáknak lenni. Nehéz. Sok-

kal nehezebb, mint az előző nemzedék számára volt. Jelentős részük ezek-nek a fiataloknak magára hagyatva küszködik a problémáival. Ezért szánják el azután magukat olyan sokan végzetes lépésekre olykor, s ezek-ről a szomorú történetekről olvashatunk a sajtóban is.

Régen közös terepen zajlott szülők és gyerekek, felnőttek és fiata-lok élete. Jól emlékszem még arra, amikor falun szolgáltam, hogy ott a más gyerekét is úgy tekintette a legtöbb ember, mintha a sajátja lett volna. S ha hallatszott az iskolába menők vagy onnan hazafelé tartók vi-dám zsivaja az utcáról, egy pillanatra felnéztek a munkából az embe-rek. Miért? Mert szemmel tartották őket. Vigyázó szemeik előtt nőtt fel a következő nemzedék, és ha a más gyereke volt is, rászólt, ha illetlen dolgot tett, vagy megvédte, ha bajba került, vagy megelőzte, hogy eset-leg bajba kerüljön. Mert az a mi gyerekünk... A közösség színe előtt nőtt fel a következő nemzedék. A közösség adta át az értékeket, a tapasz-talatokat, az ismeretek nagy részét is. Közös terepen zajlott az élet.

Ezzel szemben ma a legtöbb gyerek kikerül a szülők látóteréből és külön életet él. Egész nap nem látja a szüleit. Vagy azért, mert csak úgy él meg a család, ha két kereső van, vagy azért, mert egyedül neveli va-laki a gyermekeit. A hajsza is egyre nagyobb, és ha ugyanannyit haza akar vinni értékben, akkor lényegesen több időt kell ott töltenie a mun-kahelyén.

Ez a tudásközpontú és versenyelvű oktatás pedig, ami elhatalmaso-dott, ami pedagógust és diákot egyaránt megnyomorít, oda fajult, hogy a gyerekeknek a munkájukkal iskolában töltött ideje, óraszáma vetek-szik a felnőttek munkahelyen töltött óraszámával, és még ahhoz jönnek a különórák, felvételire való előkészítők, edzések, és szegény nyomorult diákok csak éppen élni nem tudnak. Abban a rövid szabadidőben, amit mégis felszabadít önvédelemből, nem mindig építő dolgokkal foglal-koznak.

Két külön világ lesz tehát egyre jobban a felnőttek és gyerekek, szü-lők és gyerekek világa. A gyerekek azt érzékelik, hogy egyre inkább át-járhatatlan ez a két világ. Nem is értik egymást. Sokszor nem értik a szü-lők, miről beszélnek a gyerekek, olyan sajátos nyelvük alakult ki. Két

96

külön nyelven érintkezik ez a két világ, de egymással vajmi ritkán és egyre ritkábban. Ezért aztán magukra hagyatva kell megküzdeniük sok mindennel a gyerekeknek.

Ők úgy élik ezt át, hogy: nem segít nekem senki. Ez sokszor így is van, s ebből aztán vagy az következik, hogy bezárkóznak, és ez is kó-ros torzuláshoz vezet, vagy az, hogy pótolják azt, amit nem kapnak meg otthon, de amire éhes a lélek.

Tegnap reggel valamit el kellett végeznem, és bekapcsoltam a rádi-ót. Egy szívfacsaró szövegű dal hangzott benne éppen. Sajnos a munka miatt nem tudtam gyorsan leírni a szövegét, de tartalmilag erről szólt: Bárcsak lenne valaki, aki megfogná a kezem és vezetne engem, s egy-szer azt mondaná nekem: fontos vagy. Érezzük ezt az SOS jelzést?

Eszembe jutott, micsoda kiváltság az, ha valaki elmondhatja, hogy nekem van, aki megfogta a kezem és vezet engem. Nem mindig köve-tem Őt, de legalább tudom, hogy merre kellene mennem, s van, aki nekem néha azt mondja: fontos vagy. Eszembe jutott az is, micsoda ki-váltság hívő fiatalnak és hívő felnőttnek lenni, hiszen azt mondja a hí-vő ember: Uram, te fogod az én jobb kezemet, és tanácsoddal igazgatsz engem. Isten pedig azt mondja a benne hívőnek: én szeretlek és becses vagy az én szemeimben. Ne félj, neveden hívtalak, megváltottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1-6.) A hívő embernek nincs az a hiányérzete, de embe-rileg akkor is sokan szenvednek a fiatalok közül emiatt.

Nehezíti a helyzetüket az is, hogy sok rossz példát látnak. Van, aki csak rossz mintát lát. Sok a rossz házasság, ami a szemük előtt zajlik. Sokszor a szó szoros értelmében zajlik. Sok a kusza család. Nyári csen-desheteinken újabb és újabb probléma, hogy a lányoknak el kell ma-gyarázni, milyen a Biblia szerinti, az Isten terve szerinti igazi nő. A fiúk-nak meg még inkább, hogy milyen az igazi férfi. Nem attól férfi a férfi, hogy tud üvöltözni otthon, meg minden nap berúg, meg már tizenéve-sen cigarettákat szív, hanem más ismérvei vannak ennek, és lehet olyan-ná válni. De nem lá ilyet maga előtt. Kinek a példáját kövesse? Követi azokét, akiket lát, a nyomorúság úji atermelődik. Az ő gyerekei ugyan-olyan példát fognak látni, és megyünk lassan egyre mélyebbre.

Mivel sok fiatal nem kapja meg a neki szükséges igazi figyelmet otthon, ezért benne sem fejlődik ki a mások iránti figyelmesség. Aztán csodálkozunk, amikor olyan sok romboló megnyilvánulással találkozunk, amikor minden érdek és haszon nélkül is rongálnak, amikor kínozzák a kisebbeket meg az állatokat, amikor nem tudják, mi az, hogy köteles-

97

ség és felelősség. Sőt bűncselekményeket is elkövetnek úgy, hogy nincs is miattuk bűntudatuk. Hiszen kitől tanulták volna meg a jó és rossz közötti különbségtételt? A jó utáni vágyat és a rossznak a megvetését? Nem volt rá példa, legalábbis nem volt hiteles példa. Lehet, hogy szö-veget hallottak erre nézve, de látták a szöveg ellenkezőjét azoknak az életében, akik mondták nekik.

így aztán valóban az történik, amit most egy közvélemény-kutatás eredményeként közöltek. Középiskolásokat kérdeztek meg erről, hogy mi fáj nekik leginkább? Azt mondták, két dolog: az egyik, hogy az éle-tet általában meg a maguk életét is céltalannak látják, a másik az, hogy nem meggyőző számukra az az értékrend, amit az előttük járók át akar-nának adni. Elsősorban azért nem, mert ők sem aszerint élnek.

Jó lenne magunkba szállni és elgondolkozni: vajon mennyit véthet-tünk ezen a téren? Mert ha nem kérdez meg a gyereked vagy a tanítvá-nyod, vagy az unokád az alapvető életkérdésekkel kapcsolatos mérkő-zéseiben, vergődéseiben, akkor annak valami oka van. Akkor lehet, hogy azért nem kérdezi, mert nem tartja érdemesnek. Mert hallott néhány kérdésre választ, de az nem a feltett kérdésekre adott válasz volt. Mert mellébeszéltünk, vagy nem volt őszinte. Vagy azért nem volt őszinte, mert nem mertük bevallani, hogy nekünk sincs válaszunk arra, és mi is vergődünk abban a kérdésben. Vagy nem voltunk becsületesek: vizet prédikáltunk és bort ittunk. A képmutatástól irtóznak a fiatalok, meg-vetik azt, és igazuk is van!

Ó de sokféleképpen ismétlődik az, amit ez a tragikomikus anekdota mond el. Apuka ül a fotelban, olvassa az újságot. Mit sem törődik az-zal, hogy anyuka kinn a konyhában dolgozik. Az egy szem gyerek meg elkezdi kérdezni apukát. És ez hogy volt? Ez miért van? És ha ez így van, akkor abból miért nem az következik? És te hogy csináltad? Vá-lasz nem hangzik el. Anyuka beszól a konyhából: apjuk, felelj már neki, nem hallod, hogy téged kérdez? Mire apjuk: hadd el, úgy tanul a gye-rek, ha kérdez.

Hányszor volt az, hogy oda sem figyeltünk a kérdésekre. Hányszor volt, hogy megijedtünk a kérdésektől, s bebújtunk valamiféle újság mö-gé, besüppedtünk valami fotelbe ahelyett, hogy belenéztünk volna abba a tükörbe, amit a gyerekek egy-egy kérdéssel vagy kritikai megjegyzés-sel, vagy a puszta magatartásukkal elénk tartottak, amiben kénytelenek voltunk önmagunkat látni, ha hajlandóak vagyunk belenézni, és önma-gunkat meglátni.

98

Egy másik történet: A hétvégi apuka beszélget a fiával. A fiából ömlik a beszámolás. Beszél mindenféléről, apuka pedig közben a mun-kahelyi konfliktusain gondolkozik. Egyszer csak illendőnek tartja meg-kérdezni: na és mostanában nincs szükséged valamire? Ne vegyek va-lamit? A gyerek megörül, hogy végre konkrétumokról lehet beszélni, s azt mondja: dehogynem. Minden zoknim sarka szétment, egy-két pár zokni jó lenne. Jó, majd a héten elfaxolom — hangzik a válasz. A gye-rek elhallgat, s apuka csak arra lesz figyelmes, hogy nagy kerek szemek merednek rá és több beszámoló, több kérdés nincs. Mert egy ilyennek nem érdemes. Ha még ott is önmagával van tele... Ha neki csak saját maga fontos... Ha csak úgy tesz, mintha figyelne. Ha ennyire nem ér-dekli az, akivel egy héten egyszer találkozik, akkor nem érdemes. Ma-rad magában, s jönnek a különböző divatos betegségek: a bulémia meg az anorexia. Vagy pedig majd megkérdez mást, akitől kap olyan szem-pontokat, hogy tönkreteszi az életét. Aztán apuka ne a feleségét hibáz-tassa emiatt, meg fordítva.

Temérdek mulasztást, bűnt, hibát követünk el ezen a téren mindany-nyian, és jó lenne, ha a jövő vasárnapi úrvacsorára készülve engednénk, hogy Isten Szentlelke leplezze le ezeket a hibáinkat, és valóban az tör-ténne, amit az előbb az igéből hallottunk, hogy aki eltakarja a bűneit, az nem lesz boldog, de aki megvallja és elhagyja, az irgalmasságot nyer. Mert itt van mit megvallanunk és van miben változnunk. Ne mondjuk azt, hogy már késő, mert továbbra is nevel és formál a magatartásunk. Lehet, hogy sok mindent már nem tudunk pótolni, Isten kipótolhatja azt is a gyerekeink, unokáink életében, de előre kell néznünk és a további lehetőségeket megragadnunk.

Azért olvastam fel ezt a mondatot az Efézusi levélből, mert éppen most olvastuk sokan az elmúlt napokban. Ma fejeztük be ennek a le-vélnek a tanulmányozását. Pál apostol sorra veszi itt a legfontosabb em-beri kapcsolatokat. Csodálatos mély, konkrét, világos dolgokat mond a házastársak egymáshoz való kapcsolatáról. A mai szakaszunkban a gye-rekeknek a szüleik iránti viselkedéséről. Kiterjed a figyelme még a rab-szolgák, meg a rabszolgatartók magatartására is, és eközbe iktatja be ezt a mondatot: „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel."

Több olyan hely van a Szentírásban, ahol amikor apákat olvasunk, szülőket kell érteni. Mint ahogy a testvérben is benne van a férfi meg a leány testvér is. Itt is sokszor mindkettőt lehet érteni. Itt nyugodtan ért-

99

hetjük: ti szülők... Sőt a mai témánk miatt egy kicsit ki is bővíthetjük s mondhatjuk: ti felnőttek. Mond egy nagy netn-et és egy hangsúlyos igen-1. Mit ne tegyetek a reátok bízott gyermekekkel, és mit tegyetek.

Ne ingereljétek őket. Rendkívül gazdag tartalmú szó ez a Biblia ere-deti szövegében. Azt jelenti: ne bosszantsátok, ne keserítsétek, ne ha-ragítsátok őket. Ne provokáljátok semmivel. Tudnotok kell, mik az ér-zékeny pontjaik. Ha azokhoz kell nyúlni, feltétlenül a megfelelő tapin-tattal nyúljatok. Benne van ebben az is, hogy nem szabad megalázni a gyerekeket, mások előtt különösen nem. Nem szabad megszégyeníteni. Ne éljen vissza a felnőtt semmivel: se a fizikai erejével, se a tapaszta-lataival, se a helyzetével. Ne tegyen úgy, hogy amit megkövetel a kö-vetkező nemzedéktől, azt ő maga sem veszi komolyan. Ne legyen erő-szakos. Egyszóval: tisztelje a gyermeket.

Ezt sokan nem értik. Milyen gondolat ez? Csak felfelé jár tisztelet — mondják —, az előkelőbbnek, a rangosabbnak, az idősebbnek stb. A Bib-lia szerint nem. A Biblia szerint a másik embernek jár a tisztelet. Az egy-éves is ember. Ugyanolyan, mint mi, csak még nem nőtt nagyra és nem követett el ennyi bűnt. Ugyanaz a tisztelet illeti meg. A szenilis, teljesen magatehetetlen öreg is ember, s ugyanolyan tisztelet jár neki a Biblia tanítása szerint, mint bárki másnak. Nincs különbség ezen a téren. Tisz-teld a gyermeket. Éppen ezért ne ingereld, ne légy vele erőszakos soha!

Van egy megrendítő amerikai regény, bizonyos Edna Ferber írta. Címe: Az óriás. A főhőse egy farmer, aki óriásnak képzeli magát; kis-istennek a maga világában, és így neveli a maga gyerekeit is. A három-éves fiát teljes cowboy szerelésben felültette a lóra, mert ő is sokat ült lovon, és csodálkozott és felháborodott, amikor a gyerek csak kiabált: vegyék le. Apját elfogta az undor és a harag. „Én előbb lovagoltam, mint jártam — mondta. Igen — válaszolta a felesége szelíden. — Te nagyon ügyes voltál, de az te voltál. Ez egy másik ember. Lehet, hogy ő nem is szereti a lovakat. — De ő is Benedict — mondja a vezetékne-vét az apa. Lovast faragok belőle akkor is, ha oda kell kötöznöm a ló-hoz. — Mindig istennek képzelted magadat — mondja a felesége. Azt, hogy tőled forog a világ. — Amennyi az enyém belőle, az tőlem forog. — De ő nem a tiéd. Ő a tied és az enyém. Sőt nemcsak a mienk, ő önmaga, ezt kellene komolyan venned."

Ha ez a regénybeli anyuka hívő asszony lenne, akkor azt is mon-daná: ő az Istené, aki reánk bízta ezt a gyereket néhány évre, hogy ne tegyünk kárt benne. Nem a te álmaidat kell megvalósítanod benne úgy,

100

hogy ha kell, odakötözöd a lóhoz, hanem azt vizsgáld, mire teremtette őt Isten. Mire vannak adottságai, hol lesz ő boldog, és hol tud másokat boldogítani. Erre kaptad a szülői hatalmat.

„...ne ingereljétek..." Hanem mit csináljatok? „...neveljétek őket az Úr tanítása szerint..." Ez a neveljétek is gazdag és több jelentésű szó. Jelenti azt is: táplálni, gondozni. Érdekes, hogy itt néhány mondat-tal előbb ezzel a jelentéssel használja az apostol, amikor arról beszél, hogy a férfiak legalább úgy szeressék a feleségüket, mint a saját testü-ket, és akkor mondja itt: „Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza..." (5,29) Ugyanez a szó szerepel itt is, hogy neveljétek őket az Úr tanítása szerint. Tápláljátok őket, gondozzátok. Olyan kedves, ahogy Kálvin ízlelgeti a görög szó jelentését és próbálja visszaadni. Azt mondja, azt jelenti: szeretettel dédelgetni, bánjatok gyen-géden a gyermekekkel.

Táplálni és gondozni, mégpedig az egész gyereket, nemcsak a tes-tét, mert lelke is van. A lélek tápláléka meg az ige. Amikor olyan büsz-kén mondják a szülők: pedig én mindent megadtam neki, akkor ked-vem lenne megkérdeni: a lelkének is? Vagy csak a legújabb cuccokat anyagi erején felül is megvette, hogy csendben legyen a gyerek, meg igyekezett vitamindúsán táplálni, de közben a lelke éhen halt. Mert ige nem hangzik otthon, imádkozni sose hallotta a szüleit. Isten-dicsérő ének — az minek, az a templomba való, ráérő hívők elmondják. A csa-lád nem lett gyülekezet, mert a lélek nem kapott táplálékot. Szétesett. Ki-ki jár a maga útján. Időnként integetnek — mint a mozgólépcsőn ellenkező irányba közlekedő ismerősök, és úgy érzi, magára van ha-gyatva. A felnőtt is, meg a gyerek is.

Neveljétek, gondozzátok. Adjatok meg mindent neki az Úr tanítása szerint. Ez azt jelenti: úgy, ahogy azt Jézus tanította, meg úgy, ahogy mennyei Atyánk minket, az Ő gyermekeit szeret. Előttünk van pozitív modell, hiteles minta. Milyen Atya az Isten, bárcsak azt megközelít-hetnénk mindnyájan, akikre Isten gyermekeket bízott! És megközelít-hetjük, tanuljunk tőle. Ő nem felelőtlenül kényezteti az Ő gyermekeit, de nem is zsarnok módon kegyetlenkedik rajtuk.

Aki Istentől tanul atyaságot, szülői szeretetet, az nem a maga han-gulata szerint bánik a gyerekkel, hanem a gyerek valóságos szükségle-teit igyekszik kielégíteni. Esetleg eljut oda, hogy nem tudja kielégíteni, mert ő is szegény, nincs neki: bölcsessége, türelme, tapasztalata, de ak-kor megy a gazdag Atyához, s így lesz igazi sáfár. Kap Istentől értéke-

iül

ket, és ezeket adhatja tovább a következő nemzedéknek. Micsoda gyö-nyörű hivatás ez! Miközben ugyanazok az értékek gazdagítják a közve-títőt, a sáfárt is. Erre hívott el minket Isten. Ezt kellene mindenkinek ko-molyabban vennie, akinek lehetősége van gyerekekkel találkozni, foglal-kozni, értük bármit tenni.

Hogyan történik ez a gyöngéd táplálás, ez a gondozás? Két újabb, gazdag tartalmú szó van: „... neveljétek az Úr tanítása szerint, fegyelem-mel és bíztatással."

A fegyelem szó jelenti a Bibliában a fenyítést is. Amikor a Biblia Isten fenyítéséről szól, ugyanez a kifejezés van ott. Azt jelenti, hogy meg kell tanítanunk a reánk bízottakat rendre. Nem körülötte forog a világ, nem őérte van az egész világ. O fontos, de meg kell tanulnia, hogy né-ha önmagánál is fontosabbnak tartson másokat. Főleg, ha azok őreá szo-rulnak, ha valamit továbbadhat nekik. Meg kell tanulnia alkalmazkod-ni, tekintettel lenni másokra. Élvezze mindazt, ami élvezhető ebben az életben, de legyen neki fontos, hogy másoknak is élvezetes legyen az élet, és nehogy őmiatta legyen kevésbé élvezetes. Vagyis tanuljon meg szolgálni. Az önuralom, a mértékletesség, a másokért örömmel hozott áldozat velejár az Isten gyermekeinek a magatartásával. Mindez benne van ebben: fegyelemmel tanítsátok őket.

Ma olyan világban élünk, ahol ezeket tudatosan kihagyják. A tekin-tély, a fegyelem, a fegyelmezés hiányzik a legtöbb úgynevezett neve-lésből, ami azt jelenti, hogy nevelés nincs. Mert ez a nevelésnek fontos része. Márpedig csak a vadonban nőnek ilyen értelemben szabadon a növények. Minden kultúrnövény akkor lesz hasznos, ha megtanulunk gyomlálni, meg azokat a növényeket megfelelő módon kezelni is. Ah-hoz, hogy fegyelemmel és fegyelemre tudjuk nevelni a reánk bízotta-kat, nekünk is fegyelmezett felnőttekké kell válnunk.

A másik, amit mond: ... és biztatással, bátorítással, buzdítással. Mert elakadt szegény, nincs önbizalma. Kudarcok is érik, és kell is hogy ér-jék. Meg kell tanítani a kudarcokon átlépni. Lesznek sikertelen vállalko-zásaik, lesz olyan, hogy kinevetik. És... azzal nincs vége a világnak, megyünk tovább. Most nem sikerült, gyere, próbáljuk másodszor, ak-kor már fog sikerülni. Látod, ugye, hogy sikerült! Még vannak benne hibák, de az ember biztatja, bátorítja, buzdítja. Elismerést is kell hogy kapjon, meg dicséretet is.

Érdekes ez a szó, ami itt van, mert betű szerint lefordítva azt je-lenti: valakinek az értelmére hatni. Beszélek a fejével. Azt jelenti: tisz-

102

telem, megbecsülöm. Nemcsak parancsokat osztogatok, hanem meg-magyarázom, miért ez az, ami jó neked, meg jó lesz másoknak is. Tisz-tázzuk az okokat, meg a dolgok következményeit. Hadd értse, hogy mit is kell cselekedni és miért azt. Aztán majd az ő belső meggyőződése, ha eljut arra, sokkal erősebb motiváció lesz, mint a külső parancsom. Oda kell elsegíteni.

Fontos, hogy ez a kettő együtt zajlik. Ugyanúgy, mint a természet-ben. Egy gyümölcsfát akkor lehet olyanná nevelni, hogy az folyamato-san sokat teremjen, ha metszik is, meg táplálják is. Ha csak táplálják, odaviszik a gyökereihez, amire szüksége van, akkor nő veszettül, és itt-ott lesz rajta gyümölcs. Egy méteres hajtásai is lesznek egy évben, sű-rű lesz, áttekinthetetlen, s lehet keresni rajta, hol van gyümölcs. Ha csak metszik, akkor meg nem tud fejlődni, s egy idő után nem lesz mit met-szeni. De ha táplálják, és ami felesleges rajta, azt levágják, akkor nem méteres hajtások lesznek, hanem oldalt kijön az erő termő rügyek for-májában. Visszaszorítja az erőt, hogy abból gyümölcs legyen. Ez sen-kinek sem tetszik, mikor visszaszorítják, de utána édes gyümölcsöt te-rem sokaknak a hasznára. Fegyelemmel és buzdítással neveljétek őket. Ezért mondja ezt Isten igéje.

Mit kap tőlünk a körülöttünk felnövekvő nemzedék? Mivel fogjuk megtölteni a gyerekeink nyári tíz hetét? Micsoda lehetőség! Egy nagy edény, tíz hét. Mivel fogjuk megtölteni? Vagy majd ők gondoskodnak róla, hogy valamivel mégis kitöltsék? Egyáltalán mit látnak tőlünk? Vajon érvényes miránk ez a gyönyörű kifejezés: az Úr tanítása szerint? Az Úr tanítása szerint beszélünk, így viselkedünk, így öltözködünk, így nyilatkozunk másokról, így osztjuk be a pénzünket, így viszonyu-lunk az öregeinkhez, a rászorulókhoz, a kicsinyekhez, az idegenhez, az ellenséghez? Az Úr tanítása szerinti helyen van Isten személye, Is-ten igéje a személyes életünkben meg a család életében? Nekünk kell és lehet elkezdenünk a bűnbánatot és a változást. Aki megvallja és el-hagyja... óh mely boldog az! Akkor Isten használni fog minket mások javára. Akkor sugározni fog az életünk, mert ha nem kezdünk nevelni és oktatni, akkor is jó hatással leszünk másokra, és akkor megkívánják a Krisztus-követést tőlünk mások, mint ahogy erre is van példa.

Olyan aranyos volt egy tizenkét éves fiú, aki teljesen hitetlen csa-ládban nődögél. Egy ideig egy hívő házaspárnál volt, és a végén azt kér-dezte: hogy csináljátok ti ezt? Csak nektek lehet ez, vagy én is lehetnék ilyen? Milyen logikus kérdés. Bizonyos kiváltságosok a keresztyének,

103

vagy ez mindenki előtt nyitva van? Ha nyitva van, szeretnék belépni ezen a kapun. Semmi gyomrozás nem volt, nem akarták megtéríteni, csak látta az ő megszentelt életüket. Ilyen-e a mi életünk? Akarjuk-e, hogy egyre inkább ilyenné váljék?

Isten segítsen minket, hogy ez az ige is, meg minden ige a szívünk-ben gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen, és így használhasson ben-nünket Isten a fiataloknak is áldásul!

Edesatyánk, sokkal pontosabban látod minden ezzel kapcsolatos mu-lasztásunkat és bűnünket, és látod azt a vágyat is, ha éppen a mi szívünk-ben van ilyen sóvárgás, hogy jó lenne, ha valaki azt mondaná: fontos vagy nekem. Vagy valakinek igazán kiönthetnénk a szívünket azzal a reménységgel, hogy megért és talán még segíteni is tud. Köszönjük, hogy nálad van bocsánat minden bűnünkre és mulasztásunkra. Mindannyian kerülhetünk veled ilyen közösségbe, hogy elmondhatjuk: fogod a jobb kezemet, és tanácsoddal igazgatsz engem.

Bocsásd meg, ha nem érdekel minket a te tanácsod. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, nélküled is élhetünk úgy, hogy az hasznos lehet mások-nak, hogy igazán boldogok lehetünk mi magunk is.

Kérünk, nyisd ki a szemünket a valóság meglátására. Adj a szívünk-be igazi hitet és bizalmat benned. Oltsd belénk azt a vágyat, hogy ne akarjunk ilyenek maradni, amilyenek vagyunk. Köszönjük, hogy most is azért beszéltél a szívünkre, mert megváltozhatunk, és te egészen másokká tudsz formálni. Olyanokká, akik miatt soha nem lesz békétlenség, akik miatt senki nem marad szegényebb, akik áldott közvetítő szolgálatot végezhetünk közted és azok között, akik közé helyeztél. Segíts ezt a sá-fár szolgálatot elkezdeni és sokkal hűségesebben végezni.

Könyörgünk azokért, akiknek különösen is nagy szükségük van most a te megértő, biztató bátorításodra. Szeretnénk mindnyájan bizalommal fogadni tőled a fenyítésedet is. Kérünk, te adj bizonyosságot a kétkedők-nek, békességet, reménységet a csüggedőknek.

Készíts nekünk még ma olyan csendet, amikor eléd állhatunk, és be-szélj velünk ezekről a kérdésekről. Szeretnénk valóban újat kezdeni, se-gíts ebben a te Szentlelkeddel!

Amen.

104

Könyvajánlat

Cseri Kálmán:

Varga Róbert:

Földvári Tibor:

Ki a mi Istenünk? Foltozni, vagy átöltözni? Taníts imádkozni Szeressétek egymást! Mit hoz a jövő? Isten kérdez Jónás Pál életútja Jósáfát „Amikor eljött a pünkösd napja..." Mit ünnepelünk húsvétkor? Minek az ünnepe karácsony? A Törvény betöltése... Újonnan kell születnetek Öregen is gyümölcsöző A házasság válságai Tudom, kinek hittem (Kálvin Kiadó) Református hitünk (Kálvin Kiadó) Pál apostol (Kálvin Kiadó) A Tízparancsolat (Harmat Kiadó) Fürödj meg és megtisztulsz (Harmat) József (Harmat Kiadó) Mit tanít a Biblia a szenvedésről? Noé Istennel járt Fölkelvén hazament Hogyan ad Isten győzelmet?

Kik a boldogok? Sámson Lázár feltámasztása

Jézus imádságai Kísértés