az ofi története narratívák tükrében · az intézet eredetileg – hasonlóan számos...

Az OFI története narratívák tükrében

Oktatáskutató és Fejlesztô IntézetBudapest, 2009

Mayer könyv VÉGSÔ 09/12/10 10:00 PM

Szerkesztette és az interjúkat készítette:

Mayer József

A kötetet lektorálta:

Spohn Beáta

Tördelés:

Illovszky Gyöngyi

Borítókép:

sara®

ISBN: 978-963-682-651-2

Felelôs Kiadó:

Farkas Katalin

Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet

1051 Budapest, Dorottya utca 8.

Nyomdai munkálatok:

Érdi Rózsa Nyomda2030 Érd, Törökbálinti út 34. Felelôs vezetô: Juhász László


Tartalomjegyzék

Szubjektív elôhang (Farkas Katalin) .................................... 5

Elôszó (Mayer József) ............................................................. 9

I. rész – Végjáték a Fasorban ............................................ 11

Csoma Gyula: „…a problémát a rendszerváltás hozzamagával” ............................................ 13

Benedek András: „Az OPI szimbolikusan is egy olyan intéz-mény volt, amelynek az átalakítása elen-gedhetetlennek bizonyult.” ................. 19

Trencsényi László: „…ô kikötötte, hogy az intézet jogutódnélkül szûnjön meg, mert személyi kérdé-sekben szabad kezet akart kapni.”...... 29

II. rész – Kutató-fejlesztô intézet a Dorottya utcában ..... 39

Zsolnai József: „Amikor elvállaltam az igazgatást, akkorén úgy gondoltam, hogy egy kutató-fej-lesztô intézetet hozok létre.” ............... 41

Mihály Ottó: „Szakmailag azért volt nagyon izgalmasez az idôszak, mert érdekes módon abbanmindenki egyetértett, hogy a tartalmi irá-nyítás rendszerét át kell alakítani.”.... 57

III. rész – Interregnum ........................................................ 71

Horváth Attila: „Az biztosnak látszott, hogy engem nemakarnak kinevezni. Ennek nyilván sok okavolt, de ezt nem tudom felsorolni. Sem azintézetben nem akarták, sem a minisztéri-umban.”............................................... 73

Mátrai Zsuzsa: „Az OKI akkori gazdasági vezetôivel aminisztériumi állítások többségét megcá-foltuk. Ennek a problémának a megoldá-sára akkor én rengeteg idômet áldoztamfel.”...................................................... 79

Báthory Zoltán: „A pedagógiai intézet jövôjét – e háromfunkció jegyében – képzeltem, képzeltükel.”....................................................... 85

Környei László: „A szerepem lassanként olyan mediátor-féle lett.”.............................................. 89

3


IV. rész – Konszolidáció és megújulás ............................... 95

Halász Gábor: „…olyan K+F+I típusú intézetben gon-dolkodtam, amely nem egyszerûen az aka-démiai kutatóközösségnek vagy a tudo-mánynak dolgozik, hanem kifejezetten agyakorlatnak, az iskolai és a kormányzatigyakorlatnak a támogatását végzi.” ... 97

V. rész – Integráció és hangsúlyeltolódás,

uniós fejlesztések ........................................................... 119

Farkas Katalin „Egyfajta nagyon intenzív disszeminációspolitikát vártak tôlünk, ahol az intézetegyik fô tevékenységévé az eredményekterjesztése válna.”............................. 121

Névmutató ........................................................... 155

Függelék ........................................................... 163

4


5

Szubjektív elôhang

Az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet fôigazgatói megbízásánakátvétele óta eltelt közel három év alatt számos változás történtabban a Dorottya utcai épületben, amelyet immár Oktatáskuta-tó és Fejlesztô Intézetnek neveznek.

Vezetôi munkámban mindig törekedtem az együttmûködés-re, a konszenzusra és az elôdeim által képviselt értékek, hagyo-mányok tiszteletben tartására, továbbvitelére. Emellett azonbanigyekeztem az eseményeknek olyan irányt is adni, amelyek azúj intézetet markánsan megkülönböztetik elôdjétôl, elôdeitôl.

Az általam irányított intézet tevékenységérôl készített„számvetés”1 közben merült fel az a gondolat, hogy az ne csakaz intézet jelenét, hanem valamilyen módon azt az utat is bemu-tassa, amely elvezetett az OFI történetéig, addig, hogy hogyanvált az OFI fontos, meghatározó jelentôségû uniós fejlesztésekletéteményesévé.

Talán ez is motivált arra, hogy Mayer József kollégámatmegkérjem, készítsen interjúkat azokkal, akik az intézet koráb-bi fôigazgatói, meghatározó munkatársai voltak. Mindenképpenköszönet illeti ôt és azokat a válaszolókat, akik idôt, energiátszántak rá, hogy visszaemlékezésükkel hozzájáruljanak ahhoz,hogy áttekinthessük az OFI-t narratívák tükrében; az intézetegyfajta, sajátos nézôpontokból elmesélt történetét.

A kötetben olvasható interjúk hosszú idôtartamot ölelnek át.A történet a rendszerváltást megelôzô „pillanatokban” kezdô-dik, és napjainkban ér véget. Jól látható az egyes szövegek kap-csán, hogy milyen szempontok mentén rajzolódik ki az, hogykorszakról korszakra hogyan változik az intézet szerepe és fel-adatköre abban a kettôs dimenzióban, amelyet a mindenkori mi-nisztériumok számára nyújtott tudományos támogatás „háttérin-tézet”- szerepe és a közoktatás oldaláról érkezô egyre erôtelje-sebb felhasználói igény jelöl ki.

A kötetben az interjúk szövegén keresztül az elmúlt közelhárom évtized számos olyan szereplôje megjelenik, akik kisebb

1 Mérlegen OFI, 2009. szerk: Tolnai József


vagy nagyobb szerepet töltöttek be a közoktatásban és az inté-zet életében. Az olvasó a megszólalók szubjektivitása alapjánalkothat képet róluk/rólunk és a velük/velünk kapcsolatos ese-ményekrôl. Az idô és a szisztematikus kutatások bizonyosan ár-nyalni fogják ezt a képet.

A 2007-2009 közötti OFI lehetôséget kapott arra, hogy többnagyjelentôségû uniós fejlesztést megtervezzen és megvalósít-son. Büszke vagyok rá, hogy a lehetôséggel tudtunk élni és márkedvezményezettjei vagyunk több, mint két milliárd forint költ-ségvetésû programoknak („21. századi közoktatás-fejlesztés,koordináció” címû program K+F modulja az Educatio Kft-velkonzorciumban; „Minôségfejlesztés a felsôoktatásban” címûprogram; „A felsôoktatási szolgáltatások rendszerszintû fejlesz-tése” címû program – az Educatio Kft-vel konzorciumban – Or-szágos Képesítési Keretrendszer alprojektje és ValidációsRendszer alprojektje; a „Tudásdepó-Expressz” keretében „ANevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez és a digitális kom-petenciák fejlesztéséért” címû program; EGT / Norvég Finan-szírozási Mechanizmus által támogatott „Az Országos Pedagó-giai Könyvtár és Múzeum épületének felújítása, gyûjteményé-nek bôvítése, gondozása” címû program), valamint nevesítettpályázói vagyunk az „Átfogó minôségfejlesztés a közoktatás-ban” címû programnak.

A magam részérôl azonban fontosnak tartottam azt, hogy azáltalam irányított intézetrôl történeti aspektusból is szülessenértékelés, arról és azért, hogyan tudtam felhasználni és tovább-építeni azokat az értékeket, amelyek az elôdök munkálkodásanyomán rendelkezésemre álltak.

Nem lényegtelen számomra azonban az sem, hogy milyenszakmai és emberi kapcsolatot tudtam kialakítani a kiadvány-ban szereplôkkel és fontosnak tartom megemlíteni, hogy van-nak a kötetben nem szereplô, de számomra meghatározó jelen-tôségû vagy említésre méltónak tartott szakemberek is.

Az interjúk sorrendjében: Trencsényi Lászlóval, mint a Ma-gyar Pedagógiai Társaság ügyvezetô elnökével közösen dolgo-zunk az Új Pedagógiai Szemle kiadásán, ô a Szerkesztô Bizott-ság tagja is. Tagja annak az Oktatási és Kulturális Minisztériumáltal létrehozott „Biztonságos iskoláért bizottságnak”, amelyikmeghatározza és értékeli az OFI egyik legismertebb és elismer-

6


7

tebb projektjét, „az erôszakmentes iskola mozgalmat”. Vele,mint a MAB Minôségfejlesztési Bizottsága elnökével rendsze-resen egyeztetünk a „Minôségfejlesztés a felsôoktatásban”programunkban is.

Zsolnai József jelenleg kutatói státuszban, témavezetôkéntsegíti a TÁMOP 3.1.1 „21. századi közoktatás-fejlesztés, koor-dináció” címû programot és tagja a program tanácsadó testüle-tének.

Mihály Ottó a TÁMOP 3.1.1 „21. századi közoktatás-fej-lesztés, koordináció” címû program tanácsadó testületének atagja, közel egy éve állandó fôigazgatói tanácsadói megbízásavan.

Mátrai Zsuzsa a TÁMOP 3.1.8 „Átfogó minôségfejlesztés aközoktatásban” címû program tanácsadó testületének tagja ésjelenleg újból tárgyalunk vele arról, hogy milyen kutatói szere-pet tudna nálunk vállalni.

Báthory Zoltán a TÁMOP 3.1.1 „21. századi közoktatás-fej-lesztés, koordináció” címû program tanácsadó testületének atagja.

Halász Gábor fôigazgatói tanácsadói státuszban témaveze-tôje a TÁMOP 3.1.1 „21. századi közoktatás-fejlesztés, koor-dináció” program „Az oktatásügy K+F+I rendszer elemzése ésstratégiai fejlesztése” címû projektjének és az OFI-t képvisel-ve a Közoktatási Vezetôképzô Intézet intézeti tanácsának el-nöke.

A kötetben említett kutatók – Vágó Irén, Lukács Judit, Ba-lázs Éva, Imre Anna, Mártonfi György – jelenleg valamennyienpillér-, illetve témavezetôk az új programokban.

Sáska Géza a TÁMOP 3.1.8 „Átfogó minôségfejlesztés aközoktatásban” címû program tanácsadó testületének tagja, je-lenleg is állandó fôigazgatói tanácsadói megbízása van.

Az interjúkötet készítôje Mayer József örömömre elfogadtafelkérésemet: így ebben az idôszakban ô vállalta az Új Pedagó-gia Szemle fôszerkesztôi feladatait és vezetésével tervezzük azÚj tanulási utak címû programot.

2007-ben Vass Vilmos fôigazgatói tanácsadóként velemkezdte az intézet átalakítását, de néhány hónap múlva más fela-datra kapott és fogadott el felkérést – azóta a 3.1.1 szakmai ta-nácsadó testülete elnökeként vállal nálunk szerepet.


A tudományos fôigazgató-helyettes felelôsségteljes, nagykihívásokkal teli, szép és nehéz feladatára – nem túl könnyen,de a „régi” ismeretségem, szeretetem és tiszteletem okán – Szi-lágyi Klárát tudtam megnyerni. Ma ezt a személyi döntésemettartom olyannak, ami nélkül nem tudtam volna ezt a három évetilyen – bizton állíthatom – eredményesen „menedzselni”.

Budapest, 2009. november 30.

Farkas Katalin

8


9

Elôszó

Az Országos Pedagógiai Intézet létrehozása olyan történet volt,amely nem tartalmazott sok meglepetést. Az intézetet az 1961.évi III. számú oktatási törvény alapján szervezték meg oly mó-don, hogy két, korábban alapított intézetet vontak össze e célra.Az Országos Pedagógiai Intézet – ahogy majd gyakrabban neve-zik, az OPI – a Pedagógiai Tudományos Intézet és a KözpontiPedagógus Továbbképzô Intézet jogutódjaként kezdte meg mû-ködését 1962-ben.

Az intézet eredetileg – hasonlóan számos fôiskolához – tan-széki jelleggel mûködött, de ezt a helyzetet egy 1976-os minisz-tertanácsi határozat megszüntette. Ez egyúttal azt is jelentette,hogy az OPI „hivatalosan” is a minisztérium „háttérintézményé-vé” vált. Valószínûleg ez is szerepet játszhatott abban, hogy so-kan a minisztérium „meghosszabbított kezének” tartották az in-tézetet. A tudományos és az országos igényeket kielégítô szol-gáltatási tevékenység az intézet történetének egyes korszakaibaneltérô arányokban valósult meg. Tény azonban, hogy az intézet-ben született K+F jellegû produktumok nélkülözhetetlenek vol-tak az oktatáspolitikai döntések kidolgozásában.

Az 1989/90-ben lezajlott rendszerváltás során a történetmajdnem megismétlôdött. Az OPI – jogutód nélkül – megszûnt,és az intézetbôl – az Oktatáskutató Intézet munkatársainak egyrészét is beolvasztva – 1990. október 1-jén létrejött az OrszágosKözoktatási Intézet (OKI), illetve a Nemzeti Szakképzési Inté-zet.

E két utóbbi intézet közül ezúttal az OKI (késôbb Oktatásku-tató és Fejlesztô Intézet) történetét igyekszünk végigkövetni. Je-lenleg nem állnak rendelkezésre azok a feltételek, amelyek lehe-tôvé tennék a sokrétû módszertant alkalmazó klasszikus intéz-mény, egy OKI/OFI-monográfia – történeti kutatásokra épülô –elkészítését. Arra viszont van lehetôség, hogy elôsegítsük a ké-sôbbi kutatásokat oly módon, hogy megszólaltatjuk e korszakkulcsszereplôit. Az alábbi kötetben részben az intézet történeté-nek elsô számú vezetôit kérdeztük, részben pedig olyan szemé-lyeket, akik akkori helyzetüknél fogva fontos információkkal lát-hatják el e szövegek olvasóját.


Ugyanakkor ez a szempont kölcsönözhet bizonyos egyolda-lúságot a történetnek, hiszen kivétel nélkül olyanok szólalnakmeg, akik az adott idôszakban az intézet dolgozói voltak. Egyteljességre törekvô monográfia szerzôje majd hozzáilleszthetiazokat a külsô nézôpontokat, amelyek a dolgok természeténélfogva árnyalhatják azt a képet, amelyet e kötet interjúinak elol-vasását követôen az olvasók majd kialakítanak magukban.

A kötetben felhasználunk néhány, az intézet egy-egy korsza-kának jobb megértését elôsegítô dokumentumot is. Sok esetbenezek ma már szinte hozzáférhetetlenek. Minden esetben a be-szélgetôpartnereim voltak azok, akik hozzásegítettek ahhoz,hogy a szövegek e kötetben (is) megjelenhessenek.

A kötet elkészítéséhez – számos ok miatt – kevés idô állt ren-delkezésre. Ahhoz, hogy végül idôben megjelenhetett, elenged-hetetlen volt, hogy mindazok, akiket megkerestem, örömmel ésrövid idôhatárokkal vállalták a beszélgetéseket. Ezért külön kö-szönet illeti ôket.

Budapest, 2009. november 10. Mayer József

10


I. rész

Végjáték a Fasorban


Csoma Gyula:

„…a problémát a rendszerváltás hozza magával”


– A rendszerváltást megelôzô egy-két évben vajon lehetett-esejteni, hogy mi lesz az Országos Pedagógiai Intézet sorsa, ho-gyan alakul a jövôje?

– Csoma Gyula: Nem lehetett sejteni. Egy dolgot lehetetttudni, nevezetesen azt, hogy Szabolcsi Miklós, az intézet akkorifôigazgatója nyugdíjba megy. Ezt azt jelentette, hogy új fôigaz-gató kerül az intézet élére. Ugyanakkor azt is lehetett sejtenivagy inkább feltételezni, hogy Gazsó Ferenc támogatásával kia-lakulhat egy olyan intézet, amelynek lefaragják a centrális funk-cióit. A legjellegzetesebb ellenérv az OPI-val szemben éppen azvolt, hogy túlságosan központosított irányítást valósít meg aközoktatásban, sok mindent a kezében tart. A tartalmi irányítás,amely az OPI-ból kisugárzik, gátolja az iskolák autonómiatörek-véseit.

– Nem volt ez logikus következtetés, hiszen a mából tekintvesokszor úgy tûnik, hogy az intézet akkor is a „háttérintézet” sze-repét töltötte be? Vagy ezt csak most látjuk így?

– Csoma Gyula: Nem volt így, mert az a kérdés, hogy kell-e egy háttérintézet a minisztérium számára, még nem vetôdöttfel. Ezt a problémát a rendszerváltás hozza magával. A legfon-tosabb kérdés az volt, hogy már készültünk a nemzeti alaptan-tervre, ami egy „OPI-karakteres” feladat volt, és felmerült a he-lyi tantervek kérdése is, amelyek elkészítéséhez – lévén, hogy ezhelyi feladat – valamilyen szakmai támogatást amúgy is biztosí-tani kell. Ezzel párhuzamosan várható volt a szakfelügyeletirendszer leépítése és a szaktanácsadói rendszer kialakítása,amelynek a mûködtetéséhez valamilyen áttételes szakmai kondi-cionálásra biztosan szükség lesz. De úgy gondolták, hogy eznem az a közvetlen modell lesz, ami korábban az OPI és az isko-lák között fennállt.

– A NAT-os ügyek már ekkor szervezôdtek? Ez lehetett volnaa következô idôszak legfontosabb intézeti tevékenysége?

– Csoma Gyula: Igen, ez már erôteljesen napirenden volt. Ésvolt még egy fontos vonatkozása a dolognak. A kérdés az volt,hogy kiszélesedik-e vagy visszaáll az OPI kompetenciája? Teháta szakképzés, a gyermekvédelem, a kollégiumi ügyek, a gyógy-pedagógia, a roma kérdés vagy éppen a nemzetiségi oktatás meg-maradnak-e a nagy intézetben, vagy pedig valamilyen formábanleválnak, és más keretek között folytatják a mûködésüket. Tudnikell, hogy a Szabolcsi-érában már valóban hatalmas intézet mû-ködött.

– Ez a nagy intézet Szabolcsi koncepciója volt? Egyáltalán,mi volt az ô koncepciója?

15


– Csoma Gyula: Ezt nem tudom. Átfogó koncepcióról, ha er-re gondolsz, sohasem beszélt az intézettel kapcsolatban. Ô egy ér-telmiségi jellegû intézetben gondolkodott, amely nyomán a tudo-mányos vonalak, a tudományos tevékenység jelentôsen megerôsö-dött, és ezzel együtt valamelyest erôsödött az intézet tudományostekintélye is. Az fontos volt, hogy egy akadémikus „fôigazgatta”az OPI-t, amelyet kívülrôl is méltányolni kellett. Volt egy erôtel-jes neveléstudományi koncentráció, amely kihatott a tantárgyaktudományos hátterére is. Ezt Szabolcsi kitûnôen megcsinálta. Dearról, hogy az intézet megszûnik, arról szó sem volt. És arról sem,hogy ez a háttérintézmény szerep hogyan alakul, mert Szabolcsivezetésével az intézet egyenrangú partnere volt a minisztérium-nak. Ô – akadémikusként – mindenkivel, a mindenkori miniszte-rekkel is szembe tudott szállni, ha erre volt szükség. Óriási politi-kai reputációja volt természetesen. Az ô személye stabilizálta azintézetet. Amikor nyugdíjba ment, akkor a dolgok labilisabbá vál-tak. Az új fôigazgató, Benedek András megpróbálta kézben tarta-ni a dolgokat, de a lassú eróziót nem tudta feltartóztatni.

– Hogyan került az intézet élére Benedek András?– Csoma Gyula: Benedek András volt az intézetben a szak-

képzésért felelôs fôigazgató-helyettes. Én voltam az általánoshelyettes. Alattam álltak az igazgató, Báthory Zoltán, MihályOttó és az András. A helyettesek közül tehát, pályázat útján ô ke-rült az élre. A három helyettes pályázott, és ô nyerte. Azt, hogya személyi döntésnek mi volt a háttere, azt nem tudom. Az biz-tos, hogy Gazsó Ferenc volt a döntnök ebben a dologban. Így az-tán ô lett az a fôigazgató, akinek a vezetése alatt jogutód nélkülmegszüntették az intézetet.

– Te hogyan értesültél errôl?– Csoma Gyula: Hivatalosan közölték. De a levegôben volt.

Az intézet ekkor már több épületben volt szétszórva, mert a Gor-kij-fasorban található épületet vissza kellett adni az egyháznak.Ebben az átadásban én is közremûködtem. De volt egy idôszak,amikor Szabolcsi és Benedek között én voltam a megbízott veze-tô, mint miniszteri biztos. A költözés egy részét irányítottam, mega pályázatokat kezeltem. Én iktattam be az új igazgatót. Ez nagyonérdekes volt, mert akkor már pártok is voltak, és hát ez sok talál-gatásra adott alkalmat. De a helyzet nagyon bizonytalan volt. Azegyik probléma abból adódott, hogy az emberek úgy látták, hogya minisztérium nem vonja be ôket a döntésekbe, és egyébként semállt az eseményekrôl elegendô információ a rendelkezésükre. Úgylátták, hogy egy igazi demokráciában, amely felé haladunk, ezmegengedhetetlen. Azt mondták, hogy a dolgozóknak kell eldön-

16


teni azt, hogy ki legyen a vezetôjük. Egyébként az egyes döntéseknyomán én mindig adtam tájékoztatást, gyûléseket tartottunk.

A döntés után így joggal érezhették, hogy a dolog a fejük fe-lett történt. Éppen zajlik az átadás, amikor Trencsényi László ve-zetésével bejött a terembe 20-25 ember, és tiltakoztak. Az átadásceremóniája félbeszakadt, de a kedélyek idôvel lecsillapodtak.Két tendencia volt. A liberális vonal szerint nem kell háttérintéz-ményt létrehozni, mert ennek olyan „pártállami” jellege van. Atartalmi irányítást nem így kell megoldani, hanem úgy, hogy au-tonómiát adnak az iskoláknak. Az MDF más mondott. Ôk akar-ták ezt, de ideológiai szempontból akarták átalakítani az intéze-tet. Az átszervezés elôtt én írtam Antall Józsefnek egy félhivata-los magánlevelet. Jól ismertem ôt korábbról. Ebben a levélbenarra kértem, hogy ha az ideje engedi, és a közoktatással is tudmajd foglalkozni, akkor tegye lehetôvé, hogy én is elmondhas-sam megfelelô fórumon a véleményemet. Ebbôl nem lett semmi.De amikor megkaptuk a hivatalos értesítést arról, hogy az inté-zetet át fogják szervezni – arról még ekkor sem volt szó, hogyjogutód nélkül – akkor megjelent Timkó Iván egy tájékozódó be-szélgetésre. Megmutatta a levelemet, így hát kiderült, hogy ôvolt az, akivel el lehetett beszélgetnem. Elmondtam az érveimet,amelynek az volt a lényege, hogy szükség van háttérintézetre. Ezésszerûnek tûnt, mert abban az idôben zajlottak az érettségi bot-rányok. Akkor már annyira központosították az érettségit, hogyminden ezzel kapcsolatos ügy már az intézethez tartozott. Ké-szültek a tételek, amelyeket titkosítani kellett, meg persze sok-szorosítani. Ez sok problémával járt.

Egy alkalommal behívatott magához minket Glatz Ferenc, ésazt mondta: „Ide figyeljetek, azt mondták nekem, ha hosszú életûminiszter akarok lenni, két dolgot kell csinálnom. El kell küldenema Knoppot, és meg kell szüntetnem az OPI-t. A Knoppot2 már el-küldtem, de titeket még nem szüntetlek meg, mert rendbe kell ten-ni az érettségit.” Ekkor találta ki az András a televíziós tételhirde-tést, kialakítottuk a zárt rendszert a tételek kézbesítéséhez. De az,hogy maga a döntés hogyan született, azt nem tudom. Nem tudom,hogy pontosan ki kezdeményezte, és azt sem, hogy ki írta alá...

– Ki mondta meg ezt a munkatársaknak?– Csoma Gyula: Volt egy gyûlés, ahol ez elhangzott. Kap-

tunk erre egy kölcsön termet. De ebben az idôben már több he-lyen mûködött az intézet, ezért nem volt könnyû megfelelô he-lyet találni.

17

2 Knopp András


– Hogyan kerültetek a Dorottya utcába?– Csoma Gyula: Már Zsolnai Jóskával jártunk épületek után.

Sok minden szóba került, például a mátyásföldi szovjet laktanyais. Jóska akkor nagyon ügyesen mozgott.

– Mi történt az intézet megszüntetését követôen? Hogyan ke-rült Zsolnai József az új intézet élére?

– Csoma Gyula: Ez jó kérdés. Az egyik alapkérdés az, hogymiért hoztak létre két intézetet. A szakképzés is kapott egy inté-zetet, amelynek Benedek András lett a fôigazgatója. A háttérbenott volt Andrásfalvy Bertalan, akivel Zsolnainak jó kapcsolatavolt. Errôl az idôszakról érdemes Schüttler Tamást megkérdez-ni, aki ekkor veszi át a Pedagógiai Szemlét és csinál belôle ÚjPedagógiai Szemlét. De az eseményekben nagy szerepe volt Bá-thory Zolinak és Mihály Ottónak is.

– Amikor kiderült, hogy lesz egy új intézet, akkor Te ott ma-radtál Zsolnai mellett?

– Csoma Gyula: Ez egyszerûen történt, mert felhívott, ésmegkérdezte, hogy vállalnám-e tovább a munkát? Azt nem tu-dom, hogy miért én rám esett a választás. Nem tudom, hogy volt-e ennek valamilyen politikai elôzménye, és azt sem, hogy milyenalkufolyamatok játszódtak le, ha voltak ilyenek.

– Ki döntötte el, hogy ki jöhet az új intézetbe vagy intézetek-be?

– Csoma Gyula: Ez úgy mûködött, hogy volt egy létszámke-ret, és volt Zsolnainak egy OKI-s struktúrája. Ehhez kereste megaz embereket. Kiválasztotta a vezetôket, akik megkapták a lét-számkereteket. Ôk döntöttek, hogy kiket hoznak. Nemcsak azintézetbôl, hanem kívülrôl is kerültek ide emberek. Akik nemkerültek be az intézetbe, azok vagy nyugdíjba mentek, vagy el-helyezkedtek valahol.

– És akkor Te beköltöztél a Dorottya utcába?– Csoma Gyula: Igen. Én kaptam a Kulturális Kapcsolatok

Intézetének fôigazgatói termét, amelyben egy szép könyvtár volttalálható. Jóska egy kisebb szobába költözött. Idôvel kiürítettüka többi épületet, és mindenki beköltözött a Dorottya utcába.

– A Zsolnai vezette intézet teljesen eltért a korábbiaktól? Mivolt itt a koncepció?

– Csoma Gyula: Ez menetközben derült ki. Elmondta a teó-riákat, és aztán elkezdôdött a részletek megvalósítása. Mindigtöbbet mondott, mint amit megcsináltunk, de így volt jól. A töb-bi szervezet élére Mihály Ottó, Báthory Zoltán és Kocsis Mihálykerült.

18


Benedek András:

„Az OPI szimbolikusan is egy olyan intézmény volt, amelynek az átalakítása elengedhetetlennek bizonyult.”


– Mikor kerültél az OPI-ba, és mi volt, vagy inkább mi lettaz intézetben a feladatod?

– Benedek András: 1983 végén kerültem az OPI-ba úgy,hogy Szabolcsi Miklós keresett meg azzal a szándékkal, hogy aszakképzési igazgatóság átalakítását fontolgatják, és szeretnénekerre a területre kutatókat is bevonni. Ennek az lehetett az oka,hogy az Oktatáskutató Intézetben oktatástervezéssel és a munka-erô-fejlesztés kérdéseivel foglalkoztam. Némi töprengés után„igent” mondtam, és tudományos tanácsadóból tudományos fô-tanácsadóvá léptem elô. Kutatóként már korábban is ismertemezt a terepet, így ezt a helyzetet szakmai kihívásként fogtam fel.

– Mi lett a konkrét feladatod?– Benedek András: Viszonylag hamar kiderült, hogy egy

olyan szerkezeti és vezetési helyzet van, amelyben azt kérték tô-lem, hogy tegyek javaslatot a szakképzési igazgatóság átalakítá-sára. Néhány hónap eltelt, 1984 közepén én lettem a szakképzé-si igazgató az OPI-n belül. Elindult ezzel egy fiatalítás. Akkorharmincnégy éves voltam, éppen túllépve a krisztusi koron,nagy lendülettel vágtam neki a feladatnak, amelyhez sikerült újkollégákat megnyernem. Emellett az intézet vezetésének a struk-túrája is átalakult. Akkor voltunk éppen a végén egy olyan folya-matnak, amikor kormányzati szinten is elkezdtek a szakképzésügyével komolyabban foglalkozni. A szakközépiskolák szerepeebben az idôben felértékelôdött, részben azért is, mert az általá-nosan képzô karaktert mi is, a szakképzésben dolgozó szakem-berek is fontosnak tartottuk. Ettôl azt reméltük, hogy szélesebbalapozású szakképzés fog megvalósulni. Elindultak akkor olyantartalmi munkálatok, amelyek túlléptek az ún. „taccson”, a tana-nyagcsökkentés görcsösségén. A megoldást, a szakképzés fej-leszthetôségét egy integrált középiskola kialakításának az irá-nyában keresték egyfelôl, másfelôl pedig a szakmunkásképzésvisszaintegrálódott látszólag az oktatási tárcához, azonban aNyár utcában egy külön helyen, elszigetelten mûködött. Ezt arészleget néhány hónap alatt sikerült behozni a Berzsenyi utcá-ba, és így egy jóval dinamikusabb, az intézetbe integrálódó szak-képzési igazgatóságot megteremteni.

– Kik alkották ezt a szervezeti egységet?– Benedek András: Én nem úgy érkeztem egy kutatóhelyrôl,

hogy hoztam vagy hozhattam volna másokat is. Azokból a fiata-labb kollégákból igyekeztem kiválasztani a meghatározó embe-reket, akik már korábban is ott dolgoztak. Ismertem ôket, hiszene megbízás elôtt már vagy nyolc hónapot az intézetben töltöttem.Láttam a szervezet mûködését belülrôl, és nem az elôzô vezetô

17


kritikájaként mondom, de egy régebbi típusú, még a tekintélyel-vet is túlságosan kihangsúlyozó formális szervezet mûködött. Azakkori fiatalok közül Veszelovszky Zoltán nevét említhetem, akikésôbb országgyûlési képviselô lett. Néhányan úgy kaptak jelen-tôs vezetôi megbízást – például Horváth Károly –, hogy korábbannem volt vezetési gyakorlatuk. Schüttler Tamás, az Új Pedagó-giai Szemle késôbbi fôszerkesztôje is egyik vezetôje volt annaka szakképzési igazgatóságnak, ami akkor kialakult. Mellettük az-tán számos fiatal került ide, nem feltétlenül vezetôi posztra. Haa késôbbi éveket nézem, akkor vált kollégámmá Jakab János, akikésôbb a minisztériumban egy ideig a szakképzést is irányította,és volt olyan is, aki a késôbbiekben iskolai karriert futott be,mint például Szenes György.

– Az teljesen természetesnek tûnt a ’80-as években, hogy azOPI-n belül helyezkedik el a szakképzés?

– Benedek András: Számomra igen, az elôzményeket meg-élôk számára nem. Én a magam kutatói hátterével és a nemzet-közi kitekintés lehetôségével élve úgy láttam, hogy a szakkép-zésnek az egyik legnagyobb gondja az izoláció. Az csak látszat-megoldás, ha külön alrendszerben kialakítunk normákat vagy hi-erarchiákat, igazán az integrációban van helye azokkal a speci-fikumokkal, amelyek a szakképzésre jellemzôek. Elsôsorbanazokra a kollégákra tudtam támaszkodni, akik az olyan típusúszembenálláson az általános és szakmai képzések között, amelyóhatatlanul mind a mai napig jelen van a pedagógiai gyakorlat-ban, túl tudnak lépni. Úgy képesek szakmai fejlesztéseket végre-hajtani, hogy ezek egy szerves közegbe illeszkednek, amely aziskolában nagyon nehezen szétválasztható. Úgy ítélem meg,hogy az integrálódás nehézségein túlléptünk, s akár a vezetéssel,akár az OPI többi szervezeti egységével megfelelô kapcsolatunkalakult ki. Szabolcsi Miklósról csak jót tudok mondani. Támo-gatta a fiatalokat, nyitott volt az új elképzelésekre. Nagyon tájé-kozott volt a világban, erre példák sorát említhetném. Lehetôvétette a külföldi utazásokat, illetve azt is, hogy külföldi szakkép-zési modelleket, vállalatokat megismerhessünk. Az, ami a ’90-esévekben Magyarországon robbanásszerûen megtörtént, az a ’80-as évek OPI-jában általános gyakorlat volt. Bár nem mi voltunka legjobban ismert központja az intézetnek, hiszen például Bá-thory Zoltánék IEA3-kapcsolata komoly nemzetközi beágyazó-dást jelentett, vagy az akkor már nagyon fontossá váló iskolakí-sérletek, amelyeket Mihály Ottó irányított, mégis azt kell mon-

22

3 International Association for the Evaluation of Educational Achievement


danom, hogy sok szempontból fel tudtuk venni velük a versenyt.Például a ’80-as években még Amerikába is eljutottam, módomvolt megismerni a Világbank szakképzésfejlesztéssel kapcsola-tos törekvéseit. A fôbb fejlesztési tendenciákat így viszonylaghamar képes voltam a hazai közeg számára közvetíteni. Akkormég az UNESCO4 nevelésügyi szervezete, a BIE5 is évrôl évrerendezett nemzetközi konferenciákat, ezek közül is kettôre elju-tottam Bernbe. Ez azt jelentette, hogy két hét intenzív, mai szó-használattal élve „továbbképzésen” vehettem részt. Ott módomvolt felismerni azt, hogy milyen különbség van a szegény és amintának tekintett gazdagabb országok problémái között. Lát-tam, hogy melyek azok a szakmai kérdések, amelyek leginkábbizgatják a nemzetközi szakmai közvéleményt.

– Amikor Szabolcsi Miklós nyugdíjba vonult, az egy korszakvégét jelentette az intézet számára. Hárman pályáztatok a helyé-re, Mihály Ottó, Báthory Zoltán és Te. A jelöltek közül téged vá-lasztottak. Mi volt a pályázatodnak a szakmai tartalma? Hogyangondolkodtál az intézet jövôjérôl?

– Benedek András: Kezdjük azzal, hogy Szabolcsi Miklósakadémikusként is, politikai kapcsolatait tekintve is nagyon erôsfôigazgató volt. Ez a helyzet a maival nem vethetô össze. AzOPI akkor egy oktatáspolitikai centrumként mûködött, amelynem a pártpolitikai direktívák mentén végezte a munkáját. Az in-tézetben egy olyan szellemiség volt, ami részben Szabolcsi mi-att, részben pedig a nyitottság miatt jöhetett létre, amely a ’80-asévek második felének Magyarországát is jellemezte. Azok a ve-zetôk, akik Szabolcsit támogatták az intézetben, mindezt pozití-van élték meg, ha úgy tetszik, szakmai haszonélvezôi voltak. Eza légkör hozzájárult azokhoz a szakmai innovációkhoz, amelyekabban az idôben az OPI-ból indultak ki. Ne felejtsük el, hogyKöpeczi Béla személyében a miniszter is akadémikus, aki, haúgy alakult, az apparátussal szemben a szakmának adott igazat,néha pedig, amikor a konfliktusok természete úgy kívánta – hi-szen a miniszter is a pártközpont kontrollja alatt mûködött -, ak-kor az OPI az adott helyzetbôl vesztesen került ki. Így az OPI azoktatásirányításban sajátos helyet foglalt el. Olyan partnere volta minisztériumnak, amelyet egy-egy kérdésben meg kellettgyôzni, vagy éppen meg kellett nyerni, esetenként az is elôfor-dult, hogy az intézet markánsan más álláspontot fogalmazott

23

4 United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (Egye-sült Nemzetek Szervezetének Nevelésügyi, Tudományos és KulturálisSzervezete)

5 Bureau International d’Éducation (Nemzetközi Oktatási Hivatal), Genf


meg. Ilyen helyzet adódott például a mûveltségtartartalmakrólfolyó viták idején. Abban, hogy Szabolcsi Miklós távozott, nemszakmai vagy politikai okok játszottak közre. Olyan személyvolt, aki rendkívül széles érdeklôdéssel rendelkezett, nem úgyhagyta el a pályát, hogy szakmai tevékenységét lezárta, hiszenezenkívül számos szakmai érvényesülési lehetôsége volt. Errerészben készült, és így az elválás nem volt tragikus számára.

– Ô alapvetôen azért irodalmár volt, József Attila-kutató…– Benedek András: Igen, egyfelôl József Attila-kutató volt,

és az mindenki számára egyértelmû volt, hogy az irodalomhozvaló kötödése rendkívül erôs. Humanista volt abban az érte-lemben, hogy ô az enciklopedikus mûveltséget is becsülte, azene, a képzômûvészet iránt is hallatlanul nyitott volt. Nagyonmozgékony volt, sokat járt külföldön, és saját szakmájában isvégig tartotta a szakmai kapcsolatokat. Számára annak idejénnyilván komoly dilemma volt, hogy elvállalja-e egy 450 fôs in-tézetnek a vezetését, annak minden nyûgével, szakmai problé-máival, politikai konfliktusaival együtt. De elvállalta, és ez egyjelentôs szakasza volt az intézet történetének. Amikor a válto-zás érlelôdött, akkor már látható volt, hogy az egyház komolytárgyalásokat folytat az épület visszavételérôl. Ezt, az épületát-adást késôbb jómagam fejeztem be. Az is új helyzet volt, hogypályázatot írtak ki. Ezt megelôzôen nem pályázattal kerültek bea vezetôk, hanem az arra a rendszerre jellemzô kinevezési gya-korlattal. A három pályázat nem mutatott nagy különbséget,mert senki sem kívánta az intézetet megszüntetni, ilyet tehátsenki sem írt le, nem kívánták az egyes központokat önálló pá-lyára állítani. Inkább arról volt szó, hogy a pályázók tudomá-nyos pályafutásuk egy szakaszán úgy érezhették, hogy irányí-tani szeretnének egy olyan szakmai szolgáltató/fejlesztô inté-zetet, mint az OPI. Én annyi strukturális változást javasoltam,hogy az intézet szerkezetében kevésbé kifejezôdött iskolafoko-zatok kérdésében történjen meg egy – mai szóhasználattal élve– mátrixszervezet kialakítása. Ebben kiemelt szerepet kapottvolna az általános iskola. Az új parlamenti képviselôknek,akiknek több mint az ötven százaléka pedagógus volt, de lega-lábbis ilyen diplomával rendelkezett, küldtünk egy olyan anya-got, amelyben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy egy egészen újáltalános iskolai nevelési koncepciót kellene alkotni. Ebben azvolt az új elem, hogy alulról képzeltük el a közoktatás megújí-tását. Én egy olyan integratív jellegû pályázatot nyújtottam be,amely koncepcionálisan megpróbálta az intézet különbözô pó-lusait egyben tartani.

24


– Ki hozott döntést a pályázatról? – Benedek András: Feltehetôleg a minisztérium. Hozzá kell

tenni, hogy az intézetben a legkevésbé kényes terület a szakkép-zés volt. Bár már elindult egy emancipációs folyamat a szakkép-zéssel kapcsolatban. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogya miniszter személye idôközben megváltozott, Köpeczi BélátCzibere Tibor váltotta fel. Ôt inkább a szakapparátus támogatta,a közoktatást ugyanakkor még mindig Gazsó Ferenc felügyelte.Ô is számos kérdésben vitában állt az OPI-val. Az egyik problé-ma éppen az esélyegyenlôség kérdése volt, amelyre az OPI fej-lesztései nem az ô elképzelései szerint reagáltak. Visszatérve apályázatra, a belsô pályázat érthetôen megosztotta az OPI-t, ésezért komoly feszültségek is elôfordultak. Ma már nehéz aztmegállapítani, hogy ha más nyert volna, akkor azzal mindenkiegyetértett volna-e? A lényeg az, hogy a minisztérium hozta mega döntést.

– Érdekes, hogy gondolkodtak egy új fôigazgató személyén,meghozták a döntést, kineveztek, és nem sokkal késôbb mégis fel-merült, hogy megszüntetik az intézetet…

– Benedek András: Az, hogy megszüntetik az intézetet, aminisztériumtól független döntés volt. Abban a korhangulatban,ahol az Úttörôszövetségtôl a Nôszövetségig mindent megszün-tettek, az OPI nagysága és hatalmi pozíciója szemben állt azzala kettôs fronttal, amely egyrészt a minisztériummal való szem-ben állásból, másrészt pedig az iskolai gyakorlattal kapcsolatoskonfrontációkból eredt. Az OPI szimbolikusan is egy olyan in-tézmény volt, amelynek az átalakítása elengedhetetlennek bizo-nyult. Különösen 1990 nyár elején, amikor az új kormány dekla-rált bizonyos elveket, amikor Székesfehérvárott AndrásfalvyBertalan és Gyôriványi Sándor egy hatalmas tömeg elôtt el-mondták, hogy néhány héttel késôbb bevezetik a nemzeti alap-tantervet, olyan érvek, olyan hangulat és szándékok fogalmazód-tak meg, amelyek mellett a régi intézménynek nem volt túlélésiesélye. Ez az az idôszak, amikor Beke Kata például a szakkép-zés részbeni felszámolásáról beszél, s amelyrôl utólag is jól lát-szik, hogy semmiféle realitása nem volt. Ebben a hangulatbannem meglepô tehát, hogy – sok-sok intézmény mellett – az OPIfelszámolása mellett döntenek. Többé-kevésbé ez akkor márvárható volt. Bennem nem alakult ki ezzel kapcsolatban görcs.Párhuzamosan lezajlott az épület-visszaadás is. Bár az OPI szim-bolikusan kötôdött a Gorkij-fasorhoz, de emellett hat vagy héthelyen voltak részlegei. A legnagyobb egység éppen a Berzsenyiutcában volt, de a Nyár utca is mûködött, a Könyves Kálmán

25


körúton volt az iskolakutatás, Budán az Arany Jánosban a fel-nôttképzés, Esztergomban is volt kihelyezett részlegünk. Én aBerzsenyi utcában voltam, és talán tudatosan is, de abban a né-hány hónapban, amikor a tárgyalások folytak, én már a régi ve-zetôi irodába be sem mentem, nem foglaltam el Szabolcsi Mik-lós irodáját. Az intézet felszámolása végül egy konszolidált áta-lakulás formájában zajlott le.

– Az intézet megszüntetését követôen volt valahol valakinekvalamilyen jövôképe? Vagy nem lehetett még hetekre sem elôrelátni az események alakulását?

– Benedek András: Azt bizonyos volt, hogy valamit kezde-ni kell azzal a szakmai kapacitással, ami ott létrejött. Nem arrólvolt szó, hogy az új hatalom el akarja bocsátani az embereket.Nem arról volt szó, hogy ebben az intézetben olyan munkákfolytak, amelyeket most tökéletesen el kell felejteni. A politikavolt a döntô, és ez azt igényelte, hogy az OPI-t, mint olyan intéz-ményt, amely rendkívüli módon kötôdött az elôzô korszakhoz, kikell iktatni. Az volt az elképzelés, hogy a minisztériumon ke-resztül fogják az elképzeléseket kialakítani, és kézben tartani azirányítást. Az új miniszterben megvolt azért a kellô óvatosság.De nem mindenki gondolkodott így. Timkó Iván személyébenolyan törekvések jelentek meg, amelyben a politikai elégtételigényei fogalmazódtak meg. Ez sem vált azonban dominánssá.Végül tárgyalások indultak, és ezek eredményeképpen a szakmaimûhelyek megmaradtak. Jól látszott, hogy a hatalom nem tudjanélkülözni azt a szolgáltatást, amelyet az OPI nyújtott. Az egyOPI-ból végül is három intézmény lett. Egyrészt a Varga Mártaáltal vezetett OKSZI, amely szolgáltatásokat nyújtott, létrejött aZsolnai József körül szervezôdô OKI, amely egyértelmûen agyakorlati pedagógia felé fordult, és végül a szakképzés nemzet-közi szintû konstrukciója is megvalósult, hiszen a piacgazdaság-ban elôrébb járó országok mindegyike már korábban létrehoztaa maga szakképzési intézeteit. Gyorsan elfogadták a NemzetiSzakképzési Intézet tervét, és a létrehozása után hamar felvetô-dött az a kérdés, hogy vajon a szakmunkásképzés miatt mi me-lyik minisztériumhoz is tartozunk. Kaptam egy levelet, hogymegbíznak ennek az új intézetnek a vezetésével, ami jelezte,hogy alapvetôen nem a személyekkel volt problémájuk, hanemaz intézményi konstrukcióval. Jellemzô, hogy a minisztériumbais sok olyan kolléga került, akik elôzôleg vagy az OPI-ban dol-goztak, vagy a társintézetekbôl mentek át a minisztériumba.

– Az OPI öröksége alapvetôn mégis csak kettôtök között osz-lott meg…

26


– Benedek András: Ha szellemiségben nézzük, akkor egyér-telmûen. Késôbb kiderült, hogy ez a megosztás jó döntés volt. Akét intézet megszilárdult, megerôsödött. Ehhez képest az elôzômunkahelyem, az Oktatáskutató Intézet „Canossát járt”, és aztánmegszûnt.

– Az önálló szakképzési intézet a te ötleted volt? Ki volt azvagy milyen fórum, amely ezt elfogadtatta a politikával?

– Benedek András: Ez jó kérdés. Amíg az OPI-t csináltam,addig ez nem volt szempont. De a világot látva megkerülhetet-lennek éreztem, hogy ha már megindult egy ilyen polarizációsfolyamat, és a munkaügy élén egy pedagógus állt, aki kifejezet-ten pártolta ezt, akkor esélyes egy ilyen konstrukció. Az átalaku-lást szinte mindenki támogatta, ha nem is mindig politikai ala-pon, de a realitásokat elfogadva. Javaslatom a történelmi hagyo-mányok alapján egy német típusú intézményrendszer létrehozá-sa volt. A német intézményben dolgozó magyarok sok támoga-tást adtak ehhez. Elôre jelezték, hogy milyen szakképzési struk-túrákat célszerû kialakítani, ráirányították a figyelmünket arra,hogy gondolkodjunk el a jövendô szakképzési törvényen. Az öt-let és a szándék talán már korábban, csírájában megjelenhetett,de a feltételek csak akkor értek meg erre. Kevés dolog történtolyan gyorsan, mint ez. A két intézet gyorsan megalakult. Én jóhelyzetben voltam, mert mind a két minisztérium támogatott.Ugyanakkor tudtam a Bibliából, hogy egyszerre nem lehet kéturat szolgálni, ám a kinevezésemet mind a két miniszter aláírta.Néhány hónap múlva ugyanakkor az események alakulásaegyértelmûvé tette, hogy nekünk a Munkaügyi Minisztériumhozkell tartoznunk.

27


Trencsényi László:

„…ô kikötötte, hogy az intézet jogutód nélkül szûnjön meg,

mert személyi kérdésekben szabad kezet akart kapni.”


– Szabolcsi Miklós nyugdíjba vonulását követôen hármannyújtottak be pályázatot a fôigazgatói posztra. A gyôztes Bene-dek András lett. Mit jelentett ez az intézet munkatársai számára?Sejtettétek-e hogy mit hoznak magukkal a következô hónapok?Ne felejtsük el, hogy ebben az idôszakban már a levegôben ló-gott a politikai változások elkerülhetetlensége, az igazi kérdésmár nem az igen vagy a nem körül, hanem sokkal inkább a ho-gyan körülforgott. Vagy ezt csak utólag látjuk így?

– Trencsényi László: Mielôtt erre válaszolnék, szeretnémelmondani, hogy az OPI története is „duplafenekû” történetvolt. Egyfelôl ugyanis ott van a közvéleményben az OPI hivata-los közleményeinek egyhangú borítói nyomán csak „OPI-kék”-nek nevezett nevezetes intézet, amelyet sokan a mindenkori mi-nisztériumok kinyújtott karjaként aposztrofáltak. E felfogás je-gyében a munkatársak végrehajtó bürokratákként tûntek fel,még akkor is, ha az intézetben tanszéki szervezetben végeztéktevékenységüket. Ezzel egy idôben azonban – és ez különösenigaz a Szabolcsi-idôszakra – érvényesülni kezd egy másfajta in-tézményfelfogás, amely szerint az OPI nem egy kiszolgáló,vagy ha úgy tetszik, nem egy szolgáltató intézet, hanem egy fej-lesztô mûhelyrendszer, amelyben a fôigazgató az elsôsorbanIEA-kultúrán nevelkedett csoportra, Báthory Zoltánra, MátraiZsuzsára, Vári Péterre és a Mihály Ottó körül lévôkre támasz-kodott. E két részleg számos ok miatt egyre nagyobb szakmaiönállósággal bírt. Ez utóbbi csoport földrajzilag is távol volt azintézettôl, mert a Könyves Kálmán körúton volt a székhelye.Volt ennek bizonyos elôzménye, mégpedig a rövid életû Akadé-miai Pedagógiai Kutatócsoport képében. Errôl az volt a közfel-fogás, hogy ez volt a neveléstudomány mindmáig egyetlen füg-getlen kutatói mûhelye. Ez akkor is fontos volt, ha a „független-ségnek” a ’70-es években más volt a jelentése és tartalma, mintmost.

Az is fontos még a késôbbiek miatt, hogy az OPI úgy jött lét-re, hogy az összes háttérintézetet összesöpörték, beleértve aszakképzési intézetet is. Sokak szerint a tehetséges és koncepci-ózus Hollós János ebbe az összevonásba roppant bele és lett ön-gyilkos. Így tehát Szabolcsi Miklós is komoly áldozatok után ju-tott az új intézet élére. Az új intézetben persze számos feszült-ség volt, de ahogy haladt elôre az idô, ezek egyre inkább enyhül-tek. Belsô összevonások is történtek, amelyek bizonyos értelem-ben tompították a Báthory- és Mihály Ottó-féle csoportok radi-kalizmusát. Ez az új intézet már nem követte feltétlenül a mi-nisztérium stratégiáját, hanem volt saját koncepciója az oktatás-

31


ról. Nagy újdonság volt az is, hogy az iskolákkal közvetlenül ke-resték a kutatók és fejlesztôk a kapcsolatot.

Ebben a helyzetben történt az új vezetô megválasztása. Akérdéssel az OPI pártszervezete foglalkozott, mert akkor még lé-tezett az ún. hatásköri lista, és ezért bizonyos kérdésekben megkellett kérdezni a helyi MSZMP- szervezetet. Ez a megkérdezéselmaradt, mert Gazsó Ferenc nyilván a saját stratégiájához keres-te a megfelelô embert. Lehetséges, sôt biztos, hogy a pártveze-tésben Mihály Ottónak nagyobb volt a támogatottsága és mi eztpróbáltuk úgy megjeleníteni – ôrület, hogy 1989-ben, amikormár minden mállott! – hogy a Központi Ellenôrzô Bizottsághozfordultunk. Ez a korábban nagyhatalmú szervezet kezdett volnafoglalkozni azzal a beadványunkkal, amelyben azt nehezmé-nyeztük, hogy a minisztérium megsértette a hatásköri listát. Eb-ben a ma már mosolyt keltô lépésben akkor is volt valami báj.Fogadott minket egy idôs, könyökvédôs elvtárs, és megkért min-ket, hogy vázoljuk számára a problémát, mert neki errôl egy ak-tát kell felvezetnie. Én akkor már láttam, hogy itt sok eredménytnem fogunk elérni. Elmondta egyébként, hogy az általa elkészí-tett akta elindul a maga útján, és érzékeltette, hogy ebben a kér-désben ôk már semmit sem tehetnek. Ezek után nem akartunksemmilyen aktát megnyittatni. A következô lépés lett az érdekes,történetesen az, hogy az OPI MSZMP-szervezete – megelôzve akort, legalább fél évvel az MSZMP önfeloszlatása elôtt – ki-mondta önmaga feloszlatását. Tény az, hogy – ezt ironikusanmondom – így a rendszerváltozásban érdemeket szereztünk,mert az intézetben elôbb szûnt meg a pártállam, mint országo-san.

– Ki volt a párszervezet vezetôje?– Trencsényi László: Vizy Istvánné, aki a környezetvédelmi

oktatás kérdéseivel foglalkozott, és Cserjési Margó volt függet-lenített apparátus, akit a VII. kerület finanszírozott valamilyenpártpénzbôl. Én magam is benne voltam a pártvezetésben, aszakképzés oldaláról pedig Kovács László. A közoktatás és aszakképzés egymástól eltérô súlya is szerepet játszhatott a párt-szervezet állásfoglalásban. Lehet, hogy ezért állt a párt vezetéseOttó mellé. De az is igaz, hogy a kinevezés alkalmával, amely aGorkij fasorban történt, a Könyves Kálmán körútról demonstrá-ciót is szerveztünk. Bekiabáltunk az ablakon, de ettôl függetle-nül Gazsó beavatta Andrást. Gazsó annyit mondott, hogy „Igaz-gató úr, ez már a Te dolgod, hogy elrendezd!”. András pedigannyit mondott, hogy „Menjetek szépen haza!”, és ezzel a tünte-tés véget ért az intézet folyosóján.

32


– Végül is hogyan derült ki, hogy meg akarják szüntetni azintézetet?

– Trencsényi László: Az biztos, hogy júniusban Géczi Jánoscsinált egy nagy életútinterjút Zsolnaival a Holmiban. Volt egymondata Jóskának, hogy tudniillik ô már azért is igazi rendszer-váltó, mert ô már a ’70-es években nem engedte a törökbálinti is-kolában az úttörôcsapatot mûködni. Ezt én rosszul éltem meg, ésírtam neki egy levelet, mert nem tudtam mit kezdeni ezzel a ki-jelentéssel. Korábban ugyanis felkért, hogy dolgozzam ki a kí-sérleti úttörôcsapat terveit. Az tagadhatatlan, hogy ô ott más he-lyet képzelt el az úttörôcsapatnak, mint ahogy az akkor általábanszokásos volt. De volt tehát ott úttörôcsapat. Válaszából az tûntki, hogy nem tartja magát hibásnak, az interjúszöveg jelent megpontatlanul. A kollégáim közül többen megjegyezték, hogy „te isjól kezded, hogy belekötsz a jövendô fônöködbe!” Ez a kérdéstehát ’90 nyarán rendezôdött. Andrásfalvy Bertalan berendezke-dett a minisztériumban, megtalálták az utódot Jóska személyé-ben, aki akkor a karizmatikus nemzeti pedagógus személyébentündökölt. Arról volt nevezetes, hogy a képességfejlesztô iskola-programját úgy hirdette meg, hogy ideológiamentes programlesz, szemben például a bolsevik-jellegû Gáspár-féle kísérlettel.A magyar irodalomtankönyvben a Himnusz után/mellett BellaIstvánnak a Don-kanyarban elpusztult apja emlékére írt versétközölte. Ez akkor nyilvánvaló módon bátorságra vallott, hiszenezen a helyen a bolsevik kánon valamely fontos darabjának kel-lett volna szerepelnie.

– Zsolnai József így akkor Törökbálintról érkezett a formá-lódó intézetbe?

– Trencsényi László: Igen. Ennek megfelelôen ô kikötötte,hogy az intézet jogutód nélkül szûnjön meg, mert személyi kér-désekben szabad kezet akart kapni. Ebben az idôben történt,hogy a Beke Kata által megörökített legendás Timkó Iván, aki aminiszter jobbkeze volt afféle komiszárszerepben, kijött a Köny-ves Kálmán körútra, és minden szobát végigjárt, megnézte, hogyaz asztalokon milyen könyvek vannak! Vekerdyt megdicsérte,hogy nála német szerzôk mûvei voltak az asztalon. Azért e láto-gatás nyomán számos humánpolitikai következtetés látott napvi-lágot. Világossá vált, hogy az új intézetbe Zsolnai József aztvesz át, akit ô akar. Lehet, hogy a miniszter is, ô is azt gondolta,hogy valóban – ahogy akkor ezt több helyen tették és mondták–, a tavaszi nagytakarítás jegyében komoly változtatásokat kellvégrehajtani, de menetközben más lett a helyzet. A szakképzôrészleg közben levált, és András az új Nemzeti Szakképzési In-

33


tézet élére került. Ez jó döntés volt, mert a szakképzés ügye isegy másik minisztériumhoz került. De a többiek maradtak. Egyhosszú ôszbe nyúló, emberrôl emberre haladó alkudozássorozatnyomán születtek meg a döntések a személyi kérdésekben. ABáthory és Mihály Ottó csapata gyakorlatilag teljes egészébenátkerült az új intézetbe, még a szervezet nevét sem változtattákmeg különösebben. A tantárgygondozó részleg kikerült az inté-zetbôl, és lett a késôbbi OKSZI, az Országos Közoktatási Szol-gáltató Iroda, amelynek Varga Márta lett vezetôje. Zsolnai nemtantárgygondozókat, hanem úgymond fejlesztôket szerettet vol-na az intézetben látni, szemben az „OPI-kék”-kel. Erre a helyrehozta be a törökbálinti fejlesztô csapatát. Ekkor került ide KocsisMihály és Kamarás István, és helyettesnek Deme Tamás. Ô egyérdekes figura volt, mert szerintem a tehetsége nagyobb volt,mint a teljesítménye. Azt hitte, hogy tényleges hatalom van a ke-zében, de ez nem volt így. A vezetés egy kézben volt. Ugyanak-kor Jóska azt is megértette, hogy ôt is kézivezérléssel kívánjairányítani a minisztérium, amelynek igyekezett keményen ellen-állni. Jellemzô a korra és a helyzetre például, hogy amikor ké-szült az SZMSZ, akkor a demokratikus átalakulásnak megfelelô-en, a közvetlen demokrácia jegyében számtalan konstruktív ja-vaslatot fogalmaztunk meg ebben a dokumentumban. Páratlanulaktív lett a közéletben Hábermann Gusztáv, akit addig klasszi-kus szobatudósnak tartottunk. Ô volt az egyetlen, aki a számító-géphez értett. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjainakaz eredményeit vetette össze szociális helyzetükkel. Tíz év alattjutott el oda, hogy a független változókat kiiktatta a rendszerbôl,ami igazolta azt, hogy ô valóban a tisztán empirikus tudományremetéje. Szóval ezen a vitán állandóan újabb és újabb javasla-tokkal állt elô. Már ott tartottunk, hogy a dolgozói értekezletnekegyetértési joga lesz számos kérdésben – persze ebben bennevolt a TUDOSZ6-os lelkületünk, mert sokan úgy gondolták,hogy a diktatúra után majd a közvetlen demokrácia kora jön el –,szóval ekkor Jóska felállt, és azt mondta, hogy most már abba-hagyhatjátok, mert ebbôl én semmit sem fogok megvalósítani.Ezek után csinált egy olyan SZMSZ-t, amelyben valóban magá-hoz koncentrálta a döntéseket. De az látszott, hogy sok esetbenkomoly küzdelmet kellett vívnia a minisztériummal, mert gyak-ran akarták ôt olyasmire kényszeríteni, amellyel ô nem értettegyet. Két éven belül helyreállt az az állapot, ami a Szabolcsi-korszakra volt jellemzô, hogy az egyes szervezetek maguktól

34

6 Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete


tették a dolgukat, Jóska pedig ehhez egy ernyôt biztosított.Olyat, amelyet az erôforrások lehetôvé tettek. Idôvel szerintemfel is hagyott azzal, hogy az OKI-t tekintette stratégiai színtér-nek.

– Ez volt a PSZM-projekt7 idôszaka?– Trencsényi László: Ezt Kupa Mihállyal csinálta. Ez volt az

elsô nagy innovációs projekt a rendszerváltozás után, hatalmaspénznek tûnt ez akkor. Ami érdekes volt benne, hogy ezt kivon-ta a minisztérium fennhatósága alól, és önálló irodát hozott létrea projekt mûködésének a támogatására. A PSZM fölött Jóskaemberei ôrködtek. Hihetetlen tananyagfejlesztés indult meg. Eb-ben az idôszakban Jóskát az OKI már érezhetôen nem izgattaannyira.

– Az elmondottak fényében azért érdekes, hogy az OKI veze-tésében szinte mindenki helyet kapott, aki az OPI-ban is már ha-sonló szerepet töltött be.

– Trencsényi László: Igen. És ez egy érdekes következ-ménnyel járt, nevezetesen azzal, hogy az új emberek ebben az„opis” világban nem tudtak annyira hatékonyan mûködni. DemeTamás például lemondott. Nem voltak hazai pályán.

Dokumentum I.

1990. augusztus 10-én sordöntô értekezletet tartottak az OPI In-tézeti Tanácsának az ülésén. Honti Mária, aki a minisztériu-

mot képviselte, a következôket mondta:

„A miniszter úr rendelkezése érvénybe lépésének napján, makell közölnöm azt, amire felhatalmazást kaptam. Ennek lényegea következô: a minisztériumnak természetesen a jövôben isszüksége van olyan fajta intézményekre, amelyek a magyar köz-oktatással, iskolafejlesztéssel kapcsolatos kutatás és – ebbehangsúlyozottan beleértem az alapkutatásokat és rendszerkuta-

31

7 A MKM által 1992-ben létrehozott, kormányzati forrásokat és saját be-vételeket felhasználó pénzalap, amely pályázatok révén támogatta peda-gógiai programok, taneszközök, tankönyvek, segédkönyvek, interdisz-ciplináris háttéranyagok kidolgozását, széles körı terjesztését, továbbá especiális pedagógiai szerepekre való felkészítés tanfolyamait. A Pedagó-gus Szakma Megújítása Projekt 1995 ôszétôl átalakult; a JanusPannonius Tudományegyetem tanárképzô intézményének szervezetiegysége a pedagógusképzés, a posztgraduális képzés megújítását szolgá-ló programok és kiadványok támogatására. (http://www.kislexikon.hu/pedagogus_szakma_megujitasa_projekt.html)


tásokat – fejlesztés mûhelyei, s amelyek egyúttal pedagógiaiszolgáltatásaikkal állnak az iskolák rendelkezésre. Az OPI min-dig nehéz helyzetben volt, mert jelentôs szakértelemmel rendel-kezett ugyan, de hatáskör nélkül. A minisztérium pedig azértvolt furcsa helyzetben, mert sok tekintetben hiányzott a szakér-telem, de övé volt a hatáskör. A minisztériumot természetesennem lehet teljes egészében feltölteni szakemberekkel. Ott rész-ben államigazgatási munkát végeznek. A szakmai döntéseket vi-szont ott kell megalapozni, ahol együtt van az ehhez szükségesszakértelem. A tárca szándéka az utódintézetek, illetôleg a Köz-oktatási Tanács létrehozásával nem egyéb, mint megteremtenisaját szakmai hátterét, s egyben létrehozni önmaga szakmaikontrollját.

Az OPI korábbi struktúrájával és régi megnevezésével meg-szûnik, munkáját a jogutódok folytatják. Az utódintézményekmegalakulásnak pillanatában is az lesz a lényeges kérdés, hogyaz új szerkezetû, új irányítású , új szervezeti szabályzattal mû-ködô intézmények milyen módon lesznek képesek megtalálni amaguk arculatát, szakmai tevékenységét. Minthogy a kutatást, afejlesztést, az egész értékelési rendszert új alapokra kell helyez-ni Magyarországon, nagyon fontos mind az intézet megalakulá-sa pillanatában, mind mûködésekor, hogy kikbôl fog állni azIgazgató Tanács. Az irányítást semmiféle minisztériumi mege-gyezéssel, beleszólással nem kívánjuk szabályozni. Az intézetetmegszervezô fôigazgató hatásköre, hogy a fentieket végiggon-dolva megtárgyalja mindazokkal a munkatársakkal, akikre eztartozik.”

Zsolnai József, az Országos Közoktatási Intézet fôigazga-

tója ezt követôen az alábbiakat jegyezte meg:„A magam részérôl olyan intézményben tudok csak gondol-

kodni, ami fejlesztéscentrikus, de a fejlesztést kutatásokkal ala-pozza meg. Olyan intézmény képe rajzolódik ki elôttem, amelykutatást, fejlesztést, értékelést végez, és ezek között igen szoroskoordinációt tételez fel. Technikáját nem kívánom elmondani.Pluralista, alternatívákra épülô közoktatási rendszerre van szük-ség. Minôséget kell az OKI-nak vállalnia és produkálnia. Pro-duktum orientáltnak kell lennie. Ez a programom.

Végül Benedek András, az OPI utolsó fôigazgatója, az

újonnan alakult Nemzeti Szakképzési Intézet fôigazgatója azalábbi bejelentést tette:

36


„A mai napon határnaphoz érkeztünk. Megszûnt az OrszágosPedagógiai Intézet… a jogutód intézetek a volt OPI állományá-ból is olyan munkatársakat »örökölnek«, akikkel a »haladó ha-gyomány« megôrizhetô, de a megújulás lehetôsége is adott… ANemzeti Szakképzési Intézetnek is van értékes öröksége a meg-szüntetett OPI-tól… Az új intézet változatlanul a kutatást, fej-lesztést, szolgáltatást tekinti fô feladatának olyan kontextusban,hogy abban a szakképzô iskola és a gazdaság viszonya minél za-vartalanabb, minél európaibb legyen.”8

37

8 Az idézett szövegek forrása: OPI Értesítô 90’ • Információk az intézetéletérôl, 6. szám.


II. rész

Kutató-fejlesztô intézet a Dorottya utcában


Zsolnai József:

„Amikor elvállaltam az igazgatást, akkor én úgy

gondoltam, hogy egy kutató-fejlesztô intézetet hozok létre.”


– Szabolcsi Miklós után Benedek Andrást bízták meg az OPIvezetésével. Kinevezésekor még nem lehetett sejteni, hogy az in-tézet hónapjai meg vannak számlálva. S valóban, a kinevezéstkövetôen nem sok idô telik el, s az új fôigazgatónak már az inté-zet megszüntetésével kapcsolatos teendôkkel kell szembenéznie.Az OPI megszüntetését követôen Benedek András egy új, a szak-képzéssel foglalkozó intézetnek lesz a fôigazgatója. Ezzel párhu-zamosan létrehoznak egy másik intézetet, amelynek Te leszel avezetôje. Mikor és hol formálódott meg ez a koncepció? És kidöntött arról, hogy az Országos Közoktatási Intézetnek te leszela fôigazgatója?

– Zsolnai József: A választ visszafelé kezdem. A döntésAndrásfalvy Bertalané volt, az új kormány miniszteréé. Itt is vanmindjárt egy rövid szöveg: „Dr. Zsolnai József, Budapest. Ked-ves Zsolnai Úr! Megbízom Önt az Országos Közoktatási Intézetmegszervezésével. Dr. Andrásfalvy Bertalan. Bp. 1990. július9.” Ez egyébként túl a tartalmán, nagyon érdekes dokumentum,mert jól mutatja a rendszerváltás körüli állapotokat. Olyan bé-lyegzô van rajta, hogy üres a bélyegzô, mert nem tisztázták még,hogy milyen címert kell alkalmazni. Ugyanakkor a lap tetejénmég ott van a régi címer, a Mûvelôdési és Közoktatási Miniszté-rium által a népköztársaság, a Kádár-rendszer idején használt cí-mer. Július 9-én ez már nem volt forgalomban, de a fejléces pa-pírok még használatban voltak. A két intézet kialakítása szoro-san összefügg a rendszerváltással. Van már új kormány, és vanúj miniszter. A probléma gyökere oda vezet vissza, hogy a nagyOPI szimbóluma volt a szocialista pedagógiának, a centralizáltirányításnak. Ott, abban az intézetben együtt voltak a közoktatástés a szakképzést támogató fejlesztô mûhelyek. Szóval ez egy ha-talmas mamutintézmény volt. Én ebben az idôben az Oktatásku-tató Intézetben vagyok, a Victor Hugo utcában. Az én két akció-kutatásomnak, a nyelvi-irodalmi-kommunikációs és az Érték-közvetítô Képességfejlesztô Programnak az eredményeit, ame-lyet már sok helyütt használtak itthon és a határokon túli magyariskolákban is, nagyon féltettem. Nem akartam intézetet, eszemágában sem volt az, hogy fôigazgató legyek. A személyemetérintô döntés pontos körülményeit nem ismerem, csak sejtem.Az OPI és az OPI környezetében lévô pedagógiai elit – én nemtartoztam oda, mert én nyelvész vagyok, ennek megfelelôen –engem periférikus emberként tartott számon. Egy szûk kutató-csoportot irányítottam az Oktatáskutató Intézetben, néhány mamár vezetô kutató, Vágó Irén, Balázs Éva, Kocsis Mihály és KissÉva tartozott oda jómagamon kívül. Mi a kutatásainkat féltettük.

43


Kocsis Mihálynak volt kapcsolata Andrásfalvy Bertalannal. Ôrégi munkatársam volt. Lehet, hogy ô ezt jobban el tudná mon-dani. Az ÉKP-programban ô a tárgyi és szellemi néprajzért voltfelelôs, és mellesleg ebben a minôségében volt kapcsolataAndrásfalvyval, de nem a miniszterrel, hanem a néprajzkutató-val. Andrásfalvy nagyon nagyra tartotta az én két programomat,noha személyesen nem ismertük egymást. De annyit hallottam,hogy Budapest és Pécs között Andrásfalvy elôadásokat tartott avonaton utazva, hogy van kibontakozás, megvan az a magyar pe-dagógiai modell, amely a hagyományokat nem rúgja szét, hanema néprajzon keresztül a magyarság identitástudatát erôsítendô, aziskolába beemelte és tantárgyiasította a néprajzot. Így tehát ne-kem ô távoli tisztelôm volt, de persze ez fordítva is így volt. Ô anéprajztudományok akadémiai doktora volt, én pedig a nyelvtu-domány kandidátusa. Akkor még nem voltam pedagógiából mi-nôsítve, mert engem a pedagógiai elit abban az idôben annyirakivetett, hogy nekem nincs valójában minôsítésem, mind a mainapig. Az akadémiai minôsítést minden bizonnyal életmûvemértkaptam, a 65. életévemben. Azért helyeztem a történetet ebbe akontextusba, hogy a személyes viszonyokat jobban lehessen lát-ni. Andrásfalvy antibolsevista, antikádárista, antiszocialista, pe-dagógiaellenes magatartású ember volt, s miután megtudta, hogyminiszterjelölt lett Antall József személyes felkérésére, örömmelelvállalta a miniszterséget, mert meglátta azt a lehetôséget, hogymeg lehet tisztítani a magyar pedagógiát azoktól a nehezékektôl,amelyeket ez a szakmai elit képviselt. Itt volt egy epizód abbanaz idôszakban, amikor a Nemzeti Alaptanterv készült, a NAT-nak az elsô hulláma: Antall József, aki tantervelméleti és -törté-neti kérdésekkel is foglalkozott, és egyébként jóban volt BáthoryZolival, ebbe nem tudott belefolyni, mert elvitte a nagypolitika.Nem hiszem, hogy ráért volna azzal foglalkozni, hogy mi lesz amagyar pedagógiának a sorsa. Rábízta azt a miniszterére.Andrásfalvy feltehetôleg a döntésekben szabad kezet kapott. Ab-ban, hogy hány intézet legyen, meg hogy azokat kik vezessék.Kocsis Mihály tehát személyesen ismerte a minisztert. ÉnTörökbálinton vagyok még ebben az idôben iskolaigazgató, ab-ban az iskolában, ahol kísérletek zajlottak. Ott egy új ÉKP-s is-kolamodell kidolgozására kísérleti iskolát hoztam létre tizenkétévvel azelôtt, ellensúlyozva az akkor már Szentlôrincen mûködôGáspár László-féle szocialista nevelôiskolai modellt. Itt GazsóFerenc is képbe kerül, de azt, hogy miért, szerintem csak én tu-dom. Nekem Gazsó Ferenccel jó kapcsolatom volt, mégpedigonnan, hogy Gazsó nem kedvelte a szocialista pedagógiát és nem

44


kedvelte az azt képviselô elitet. Pozsgay Imre, még a rendszer-váltás elôtt, az 1985-ös törvény elôkészítésének az idején Gazsótbízta meg intézetszervezéssel. A kérdésben szereplô két intézetmellett valójában három intézetrôl kellene beszélni, ugyanis ere-detileg az OPI mellett létezett az Oktatáskutató Intézet. Az nemúgy volt háttérintézet, ahogy a háttérintézeteket megszoktuk, ha-nem tényleg kutatóintézet volt, ahol a pedagógiát lényegileg énképviseltem, de nyelvészként. Gazsó engem a NYIK miatt vittoda. Ez azért annyira lényeges ebben a döntési szakaszban, mertamikor a személyes döntéseknek a végsô változata megszületett,akkor ezek a korábbi kapcsolatok számíthattak. A pedagógiaielit a szentlôrinci kísérlet mellett állt, én pedig élveztem a nyel-vészek, a néprajzosok és a szociológusok támogatását. A peda-gógiai elit velem nem tárgyalt, én pedig nem tárgyaltam a peda-gógiai elittel. Ezt az idôszakot egyébként a Maratoni reformbanBáthory Zoltán is említi úgy, hogy ebben az idôszakban szapo-rodnak az alternatívák, amelyek mutatták, hogy a rendszer bom-lásnak indult. A Pozsgay minisztersége és Gazsó intézetvezeté-se, majd miniszterhelyettessége teljesen új szeleket hozott azzal,hogy a rendszerváltást ki lehetett mondani. Amit – bár ezt ígynem szokták mondani – az oktatáspolitikai elit csinált meg,vagyis az a szociológusi gárda, amelyet Gazsó Ferenc képviselt.De hangsúlyozom, hogy Gazsóval nagyon jó kapcsolatban vol-tam. Gazsó még Köpeczi idején otthagyta a minisztériumot, mertGrósz Károly mindenféle emberrel próbálkozott ott, akiketminduntalan Gazsó fölé helyeztek. Ô nagyon autonóm és szuve-rén gondolkodó, aki nem tudta és nem tudja elviselni, hogy a fe-je felett hozzá nem értô emberek legyenek, ezért tehát inkább le-mondott a miniszterhelyettességrôl. A törvény elfogadásra ke-rült, s annak a szellemében kezdôdött a megyei pedagógiai inté-zetek hálózatának a kiépítése. A centralizációt ez a törvény meg-csinálta ezekkel az intézetekkel. Az alternatív pedagógiai gon-dolkodás lefuttatása is megtörtént, mert a NYIK csak kutatásivégtermék lehetett. Gazsó ezt a törvény elfogadása után alterna-tív, tehát választható pedagógiai programmá minôsítette át. En-nek alapján tudtak csatlakozni ehhez a programhoz az iskolák.Ez akkor nyerô programnak számított.

– De a választásokat az MDF nyeri meg…– Zsolnai József: Igen, de erre akkor senki sem számított.

Éppen errôl szól Beke Kata nevezetes könyve, a „Jézus Mária,gyôztünk!”. És ekkor mi legyen? Az MDF kormány lehetôségetkapott arra, hogy sírba küldje a szocializmus utolsó szellemi ma-radványait, többek között a szocialista pedagógiai hagyatékot,

45


amit én sem kedveltem. Szerintem én azért szorultam a periféri-ára, mert sohasem írtam le, vagy nagyon kevésszer írhattam leazt a szót, hogy szocialista pedagógia. Én egészen más, autonómpedagógiában gondolkodtam, és ezt a két kidolgozott programigazolja.

– Megvan tehát a döntés…– Zsolnai József: Nem hiszem, hogy ez kormányszintû dön-

tés volt, ezt Andrásfalvy maga dönthette el. Kormányszintûannyiban, hogy néhány ember, informális úton, abban döntött,hogy az OPI-t meg kell szüntetni. Embereket kell felszabadítani,de ekkor már az is kérdésként jelent meg, hogy mi legyen az Ok-tatáskutató Intézettel. Abban az intézetben az erôs ember KozmaTamás volt, a szó jó értelmében. Azt hiszem, hogy az ô tervei-nek a középpontjában az oktatáskutató elôtérbe helyezése állt,vélhetôleg a többiek rovására. Én, hangsúlyozom, hogy minde-zekbôl semmit sem akartam csinálni, csak a saját két kutatáso-mat. A Nemzeti Szakképzési Intézetet azért kellett különválasz-tani, mert a munkaügynek, a munkaerô-utánpótlásnak miniszté-riumi szintû képviselete volt. Ez tehát logikus lépés volt. Az Ok-tatáskutató Intézetet nem akarta senki sem felszámolni. Tehát ezis lehetett volna az egyik jogutód. Benedek András személyérôlnem lehetett vita, mert ahhoz a területhez nemzetközi szintû hoz-záértése volt. De térjünk vissza Törökbálinthoz. Egyszer egy ké-sô délután, amikor még tanítás volt, felhívott a miniszter, hogynincs radikális szakembere egy új, magyar pedagógia és oktatás-ügy kidolgozásához, és vajon vállalnám-e a segítséget, a közre-mûködést ebben a dologban. Mondtam, hogy attól függ, mirôlvan szó... Kért tôlem egy találkozót. Tudni kell, hogy nem voltegy határozott vezetô, és vidéki ember volt. Nem nagyon tudotteligazodni a pesti viszonyok között. A kabinetfônöke, egyTimkó Iván nevû ember keverte a kártyákat a háttérbôl.

– Ôt szinte mindenki említette, sôt az említett Beke Katakönyvben is nagy teret szentel neki a szerzô.

– Zsolnai József: Vele én nem akarok foglalkozni, de aztény, hogy ô nagyban képes volt irányítani Andrásfalvy gondo-latmeneteit. Tény, hogy amikor én a miniszterrel beszéltem, ak-kor már két intézetrôl esett szó, arról, hogy az OPI-t, ezt a vízfe-jet mindenképpen le kell bontani, ez a miniszterelnök úrnak is aszemélyes kívánsága. Az volt a kérdés, hogy én vállalnám-e en-nek az új intézetnek a vezetését. Ezzel, mondta a miniszter, meg-oldódna az én problémám is, mert a programjaim biztonságbakerülhetnének. Nekem ennyi kellett, és erre én azonnal igentmondtam a felkérésre. Timkó Iván vezetésével, a nagy káosz kö-

46


zepette, a dolgok azért nehezen mentek elôre. Az ad hoc jellegûdöntéseket én úgy szerettem volna kivédeni, hogy feltételeketszabtam a munka részemrôl történô elvállalásához. Két feltéte-lem volt. Az egyik, hogy Gazsó Ferenc kerülhessen vissza a mi-nisztériumba. Gazsó, ez közismert, Aczél Györgynek volt azembere. Andrásfalvy ezt a kérésemet teljesítette úgy, hogy tudo-mányos tanácsadó címet konstruáltak a számára. Szerintemazért, mert nem ismerte a viszonyokat. A tartalmi alternativitásmár futhatott Gazsó óta, de az intézményfenntartói alternativitásnem; ahhoz tehát, hogy magánszemélyek vagy egyházak iskola-alapítási joggal rendelkezhessenek, módosítani kellett az 1985-ös törvényt. Gazsónak ez volt a feladata, ezt kellett megoldania.A másik feltételem az volt, hogy én az OPI-ból kit tartok meg éskit nem, az olyan szakmai kérdés, amelyhez én jobban értek,mint a minisztérium. Ebbe nem engedtem beleszólást. Tehátnem egyeztem bele, hogy diktátumként mondják meg nekem azt,hogy a jövôben kikkel kell együtt dolgoznom.

– Valójában ez a magyarázata annak, hogy jogutód nélkülszûnt meg az intézet?

– Zsolnai József: Így van, ezért szûnt meg jogutód nélkül.Amikor elvállaltam az igazgatást, akkor én úgy gondoltam, hogyegy kutató-fejlesztô intézetet hozok létre. Számomra nem voltkérdéses ez, mert már akkor lehetett látni azt, hogy ez annyira lé-nyeges dolog, illetve mára már azzá lett, hogy kitérni sem tu-dunk elôle. Az egész életem ebben a miliôben mozgott. De mu-tatok egy ehhez kapcsolódó dokumentumot. A szövegben az áll,hogy a „mûvelôdési és közoktatási miniszter megbízta hazai pe-dagógiai életünk egyik kiválóságát, Zsolnai Józsefet az OrszágosKözoktatási Intézet irányításával. E szép nevû intézmény az Or-szágos Pedagógia Intézet és az Oktatáskutató Intézet átszervezé-sével jön majd létre”. Érdemes ehhez egy megjegyzést hozzá-fûzni. A levélben egyébként nem helyes a dátum, de ami inkábbérdekes, az egy sajtóban megjelent cikk, s ebben az újságírónô,a „népszavás” Török Katalin iróniája.9 Az idézett cikk, amely a„Tizenegy parancsolat” címet viseli, azt írja le, hogy én közread-tam egy olyan listát – én ezt követelménylistának tartom –, hogymelyek az én szempontjaim ahhoz, hogy az OPI-ból kik kerül-hetnek át az OKI-ba. Mellékelték az én szövegemet. (Lásd lej-jebb, Dokumentum II.) Nincs ebben semmi rendkívüli, mind amai napig vállalható szempontok ezek. Ez a cikk támadás volt

47

9 Török Katalin: Tizenegy parancsolat. Népszava, 118.évf. (1990). 226.sz.(szept. 26.) p. 7.


ellenem, és mind a mai napig nem tudom, hogy ki vagy kik szer-vezték, kezdeményezték. A cikk megjelent, leközölték, de ez in-kább az OPI közoktatás területén dolgozó nagy létszámú dolgo-zóját érintette. Ott azért sok felkészületlen ember volt. BenedekAndrás kutatási ügyekben valószínûleg nem volt olyan szigorúember, mint én. Én mániákusan szigorú kutatói és fejlesztôi be-állítottsággal rendelkezem. Azt hiszem, ez talán abból is követ-kezik, hogy nyelvész vagyok. De mindegy, ezek a szempontoklehetôséget adtak ahhoz, hogy támadást indítsanak ellenem. Eb-bôl tehát nagy botrány lett, mert az emberek féltették az állásu-kat. De ezt tudomásul vették, és a miniszter még Timkó Ivánnaksem engedte meg, hogy a saját listáikat érvényesítsék. Ôk ugyan-is hoztak listákat nekem arról, hogy kivel nem akarnak együttdolgozni. Közölték név szerint, hogy kik nem dolgozhatnak azOKI-ban. Én erre azt mondtam, hogy ha ebben nem tartja a mi-nisztérium a szavát, akkor én visszalépek, és nem vállalom ezt amunkát. Végül mégiscsak a 11 kritérium és érték alapján történtmeg a leválasztás. Így a Mihály Ottó-féle Iskolafejlesztési Köz-pont, a Báthory-féle Értékelési Központ átjöhettek. Nem lelke-sedtek ezekért a döntéseimért, de én azt mondtam, hogy a ma-gyar pedagógiai elitet nem lehet politikai, pártpolitikai szempon-tokra való tekintettel lefejezni. Azt nem tudom megítélni, hogyez az én részemrôl jó döntés vagy nem jó döntés volt. Nem vol-tak nagyon hálásak azok az emberek, akiknek az érdekében eztmegtettem.

– Azok a munkatársak, akik az OPI-ban tantárgygondozássalfoglalkoztak, nyilván nem fértek el az elképzeléseidben. Ôk ke-rültek végül az Országos Közoktatási Szolgáltató Irodába, azOKSZI-ba?

– Zsolnai József: A tantárgygondozók ügye volt a gyengepont az én felfogásom szerint. Ezt azért látom másképpen, merta nyelvi-irodalmi-kommunikációs program kidolgozása során afô szempont a nyelvi-kommunikációs kultúra meghonosításavolt. Ez a ma szemszögébôl is tökéletesen érthetô. Az, hogy aprogramban nem a nyelvi és az irodalmi, hanem a kommuniká-ció volt a meghatározó elem, igen lényeges, s ezt indokolta, hogyabban az idôben nálunk még nagyon rosszul mûködô kommuni-kációs kultúra volt. Ehhez olyan tantervet kellett kidolgozni éskísérleti programmal megtámogatni, amelyhez az akkori tan-tárgygondozó irodalmároknak és nyelvészeknek nem volt meg-felelô felkészültségük. Belülrôl láttam az akkori tantárgygondo-zóknak a szaktudományos hátterét, adott esetben hiányosságait.Ez részben azért volt így, s ezt nem gyôzöm hangsúlyozni, mert

48


fô hivatású nyelvész voltam. Közben azt láttam, és ez volt a na-gyobb probléma a számomra, hogy ezek az emberek pedagógiaiszempontból is felkészületlenek, annak mutatkoznak. A pedagó-giai muníciót, amelyet már a szocialista pedagógia is felhalmo-zott, nem vagy csak részben sajátították el. Az OPI-n belül ezértvolt egy nagy szakadék. A tantárgygondozók kezében voltak atantárgyi-módszertani lapok. Abban az idôben minden tantárgy-nak volt egy módszertani kiadványa a matematikától kezdve azidegen nyelvig. Ennek ellenére, én ezt a csoportot tartottamgyengének. Nem akartam nagyon mellényúlni, ezért ebben ahelyzetben Csoma Gyulára támaszkodtam. Ô az intézetben „örö-kös” fôigazgató-helyettes volt, akivel korábban közelrôl nem is-mertük egymást. Mégis ôt kértem fel fôigazgató-helyettesnek.Névrôl névre haladva elmondta a véleményét az intézet munka-társairól, aztán meghoztam a személyeket érintô döntéseket. Jólismerte a tantárgygondozói ügynek ezt a tantárgy-pedagógiai,metodikai mûveltségnek a kritériumrendszerét. András a szak-képzés embere volt, így ôt ebbe a folyamatba nem lehetett be-vonni. De nekem ezen a területen magas mércém volt, és éppenezért az OPI-ban lévô tantárgygondozók az általam felállítottkritériumrendszernek nem feleltek meg. A tudományosan mega-lapozott szakszerûségben a szakszerûség ugyan ment, s eljutottegy módszertani szakszerûségig, de ehhez a tudományos mega-lapozottság hiányzott. Gyakorlatilag akiknek el kellett szenved-niük az átalakítást, a létszámleépítést, azok a tantárgygondozókvoltak. Nem teljesem magam döntöttem végül, mert kaptam bel-sô támogatást a döntésekhez. Csoma Gyula elfogadta az általamfelállított kritériumrendszert, és magára nézve kötelezônek tar-totta. Ezt jelzi az is, hogy végig, amíg én voltam az elsô számúvezetô, ô volt a fôigazgató-helyettes. A másik fôigazgató-helyet-tes Halász Gábor lett. Gábor jelentette a tudományosság garan-ciáját, Gyuszi a helyismeretet, és azt a nagyon jó szándékot ésmegértést, amellyel ezt a helyzetet kezelni lehetett. Az akkoribeszélgetések során merült fel az, hogy a tantárgygondozói fela-datra egy külön intézményt kellene létrehozni. Ezt lett azOKSZI…

– …amelynek az élére Varga Márta került.– Zsolnai József: Így van. Márta Gyuszi jó embere volt, és a

korábbiakban sok mindent csinált az intézetben. Ezekre nekemnem volt rálátásom, és a személyét illetô döntésekben CsomaGyulára támaszkodtam. A legfontosabb dolgok tehát elhangzot-tak, ami az alapítás körülményeit illeti. A két feltételem tehát tel-jesült, ezért elvállalhattam ezt a munkát. A két intézet szétvá-

49


lasztása gyakorlatilag úgy történt, hogy Andrásnál volt a nagylista, és errôl a listáról válogattuk az embereket. Ez már nem voltnehéz, mert aki szakképzéssel foglalkozott, ment Andrással, akipedig nem oda tartozott, azt nem vitte magával. Én ebben hely-zetben, ezt már említettem, tájékozatlanabb voltam, de Gyuszisegített a döntésekben. Ennek a folyamatnak az eleje azért nehe-zebb volt, mert akkor még Gyula ezeken a megbeszéléseken nemvehetett részt, nem volt kinevezve. A korábban említett cikk isarról beszélt, hogy még meg sincs alapítva az intézet. A létszá-mok szétosztása és a nagy létszámlefaragás még az alapító oki-rat kiadása elôtt történt meg. Itt csak néhány négyszemközti kon-zultációban kaphattam még Gyulától segítséget. Mire az alapítóokirat elkészült, addigra már a baloldali lapok komoly támadástindítottak ellenem, mert egyértelmûen Andrásfalvy emberénektartottak. De én nem voltam senkinek sem az embere, én legin-kább Zsolnai József voltam, magamat képviseltem. Ezért nemtudtak sohasem a döntéseimen eligazodni, sem Ottóék, sem pe-dig Báthoryék. Nem kerültünk egymással közeli kapcsolatba ko-rábban, mert én el voltam foglalva Törökbálinttal és a progra-mok menedzselésével. Nekem tehát az OKI arra volt jó, és ez avégsô mondatom e fejezethez, hogy meg tudtam menteni a kétprogramomat, a NYIK-et és az ÉKP-t.

– Az elmondott történetben az egyik legérdekesebb elem az,hogy mind a Báthory-, mind pedig a Mihály Ottó-féle csapatgyakorlatilag érintetlenül átkerült az új intézetbe. Így ôk adták agerincét az OKI-nak. Emellett természetesen odakerültek a teembereid is. Kikrôl van szó?

– Zsolnai József: Nekem nagyon kevés emberem volt. Öt fô-vel rendelkeztem, akik eredetileg az Oktatáskutató Intézetbendolgoztak. A többiekhez képest ez valóban elenyészô létszámvolt.

– Az elmondottak alapján az is prognosztizálható, hogy az újintézetben vitákkal terhes, konfliktusokkal megterhelt idôszakkövetkezett.

– Zsolnai József: Valóban, igaz, hogy konfliktusokkal terheltidôszak következett. Ezt az idôszakot a „Vesszôfutásom a peda-gógiáért”10 címû kötetemben már jellemeztem. Ottóék nem ismer-ték a háttérösszefüggéseket, azt, hogy én ôket nagyon sokra érté-keltem – s ezt komolyan mondom –, és nem hagytam, hogy lefe-jezzék ôket, csak azért, mert valaha az OPI-ban a szocialista pe-

50

10 Zsolnai József: Vesszôfutásom a pedagógiáért: Egy pedagógus-életút si-kerei és botrányai. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2002.


dagógia háza táján is tevékenykedtek, és azt sem tudták, hogyezért komoly szemrehányásokat kaptam a minisztertôl. Arrólmég nem beszéltem, hogy Andrásfalvy helyzete egyáltalán nemvolt stabil a minisztériumban. Volt ugyanis egy belsô ellenzéke,mert az MDF-esek eredetileg nem ôt akarták miniszternek. AntallJózsef ezekkel a véleményekkel nem sokat törôdött. Mivel ô na-gyon elkötelezett magyarságtudattal vezette az országot, így Ber-ci személye fontosabb volt, mint más szempontok. Késôbb máslett a helyzet. Már Antall betegsége idején került sor a minisztermenesztésére. A következô miniszter Mádl Ferenc lett, akinek aszemélyében egy nagyon higgadt, szakterületét tekintve nemzet-közi magánjogász képzettségû szakemberrel kellett együttmû-ködnöm. Ô jó miniszter volt, s bár ez már késôbbi történet, a mi-nisztersége alatt sikerült az intézetet stabilizálni. A probléma ab-ban az idôben is az volt, hogy a miniszter távozása jelentôsen át-alakította a minisztérium és a háttérintézetek szakapparátusát. Deaz új miniszter nem menesztett engem, végigszolgáltam az idô-szakot. Visszatérve az eredeti kérdéshez, ez az idôszak drámaivolt az életem szempontjából. Ezt úgy írtam le a szóban forgókönyvben, hogy akkor mi mint kormány és ellenzék mûködtünkaz intézetben. Olyan kínos értekezletek voltak, hogy úgy is ültünkle a tárgyalóasztalhoz, mint kormány és ellenzék, noha Ottó ésBáthory Zoli közt is voltak feszültségek. Tudni kell azt is, hogy ahelyzetet bonyolította, hogy az – oktatáskutatóból – érkezett ötember mellett áthoztam a Vitányi-féle intézetbôl Kamarás Istvántés Deme Tamást. Ez jelentette az ún. kormányzói társaságot. Fô-leg Deme Tamás szélsôségesen MDF-es beállítottságú embervolt, Kamarás Pista pedig vallásszociológiai kutatásokkal foglal-kozott, és ekkor már dolgozott az – Embertan – címû programján.Ôk sem tudtak engem abban befolyásolni, hogy szakítsak Ottó-ékkal. Nem értették, hogy ez miért nem következik be. Az volt azálláspontom továbbra is, hogy nem lehet lefejezni a magyar peda-gógiát szeszélyes és személyes sértettségbôl és érdekekbôl. Ez ahelyzet pont olyan volt, mint egy rossz házasság.

– Te végig azt mondod, hogy szuverén döntéseket hozol. Úgylátom, hogy ez egy egyszemélyes vezetés volt, amely a döntések-be nem engedett beleszólást. Ezt a Trencsényi László által elme-sélt történet is igazolni látszik. Te egy erôs vezetô voltál.

– Zsolnai József: Igen. Ezt mai szóval úgy mondanák, hogynem voltam demokratikus vezetô. Én meghallgattam mindenkit,de végül valóban erôs kézzel vezettem ezt az intézetet. Néha akiéheztetésig mentek ezek a háborúságok, de azt el kell monda-ni, hogy tisztességes volt a küzdelem, mert minden konfliktus el-

51


lenére sem fúrtak kifelé engem. Belül zajlottak ezek az öldöklé-sek, de azt mindenki tiszteletére el kell mondani, hogy kifelésenki sem járatta le az intézetet. Mondták-mondták a dolgokat,néha mozgósították a lapokat, s ez jó téma volt az újságíróknak.A vezetési stílusom nem itt alakult ki. Amióta vezetô vagyok,márpedig szinte mindig az voltam, így vezettem.

– Csoma Gyula említette, hogy a Dorottya utcai épületet teszerezted meg az intézet számára. Hogyan történt ez?

– Zsolnai József: Harminc épületet ajánlott fel annak idejéna minisztérium. Én ebbôl megnéztem huszonkét vagy huszonhá-rom helyet. Ezt követôen megfogalmaztam egy elvet. Azt mond-tam, hogy a magyar pedagógia, ha újra akar éledni, akkor megkell adni neki azt a méltóságot, hogy a fôváros kellôs közepénkapjon helyet. A nehézséget az okozta, hogy erre az épületre leg-alább húsz pályázó volt. Amikor ezt az épületet megláttam –em-lékszem, hogy úgy szöktünk be – azt gondoltam, hogy ez jó lesz.Noha számos más cég mûködött itt, mégis, a miniszter megértet-te a szándékomat. Azt mondta, hogy ha Zsolnai azt tartja fontos-nak, hogy itt legyen a pedagógiai elit, és itt foglalkozzanak a pe-dagógiával, akkor ennek így kellene lennie. Nem kisebb riváli-sok voltak, mint például az Alkotmánybíróság. Végül ôk An-gyalföldön kaptak helyet. Tehát én nem akartam kimenni a Bel-városból, és mivel abban az idôben az Antall-kormány is autok-rata módon intézett el dolgokat, így érvényesülhetett az akara-tom. Ez az épületszerzés persze más miatt is fontos volt. Koráb-ban már az OPI is szerteszéjjel mûködött, az egyes szervezetiegységek földrajzilag is távol helyezkedtek el egymástól. Eztmegörököltem természetesen. A legfôbb törekvésem ennek ahelyzetnek a felszámolása volt, és ez sikerült. Mind a hét köz-pont beköltözött a Dorottya utcába. Ez a tettem, ha lehet ilyetmondani, egy darabig enyhítette a feszültséget. Azt látták, hogynemcsak a magam kezére játszok, hanem tényleg vannak elveim.Ezekbôl az elvekbôl ôk is jól jártak.

– Ennek az idôszaknak a konfliktusait mi mozgatta? Új hely-zet volt. Mi képezte az alapproblémát az intézetben?

– Zsolnai József: A tizenegy követelmény, mert én ragasz-kodtam ahhoz, hogy ezek sorban megvalósuljanak. Én egy öntu-datos kutató voltam, akinek komoly eredményei voltak. Ezért anyelvészektôl kaptam meg az elismerést, nem a pedagógiától.Ezért elôször így álltunk szemben. A másik ok az volt, hogy ôkúgy élték meg, hogy nagyobb európai kitekintéssel rendelkez-nek, mint én. Nem szabad elfelejteni, hogy ekkor mentek aNAT-nak a munkálatai. Abban a csapatban dolgozott Szebenyi

52


Péter, Mátrai Zsuzsa, Báthory Zoltán. Ôk az intézetet demokra-tikusabban és nagyobb európai kitekintéssel akarták mûködtetni.Én viszont ragaszkodtam a saját eredményeimnek a megbecsü-léséhez. Ilyen szempontból én ma is ilyen makacs vagyok. Azttartom, hogy a magyar pedagógia ott rontott el sok mindent azéletébôl, hogy ahelyett, hogy jó megoldásokat kidolgozott volnaitthon, nagyon sok mindent vesz át, külföldi innovációval él. Hakellett, akkor Moszkvából, késôbb Londonból. Én nem szeret-tem ezt a megoldást, ezt az „európaiságot”, bár tudomásul vet-tem. Ez látszik a hatodik pontban is. Most a kulcsszó az „együt-tes méltánylás”. Hagytam, hogy inkább „levidékiezzenek”, denem engedtem. Nem szerepelt ez így napirenden, de a SZMSZ-es megoldásokon keresztül gyengíteni akarták a fôigazgató auto-nómiáját. Nem volt elég számukra az, hogy én nem szóltam be-le a központok mûködésébe. Mihály Ottó a felettem lévô emele-ten dolgozott, de én ott nem jártam. Nem akartam a jelenlétem-mel sem zavarni ôket. Az autonómia számomra elsôsorban aztjelentette, hogy ôk ne szóljanak bele az én dolgaimba. BáthoryZolival volt egy konfliktusunk, amelynek a kapcsán írt nekemegy elkeseredett hangú levelet. Azt írta, hogy „vedd tudomásul,hogy nem vagyok hajlandó részt venni az ország eltörökbálinti-asításában”. Lehet, hogy ez nem szó szerinti idézet, de a hely-zetre teljesen jellemzô. Tehát a viták nemcsak az értekezletekenzajlottak, hanem más módon is. Szerintem volt elég demokrácia,szerintük ez kevés volt, ezért törekedtek arra, hogy még lazább-ra fogják a kötelékeket. Én másképpen viszonyultam a kutató-fejlesztô munkához. Ez azért volt vízválasztó, mert én fütyültemazokra a kutatásokra, amelyek papírmunkákat eredményeznek,és nem tudnak a gyakorlatba behatolni. Csak azt tartom a peda-gógiában adekvát kutatásnak, amelyik azért térképezi fel a tere-pet, hogy arra azonnal kész programokkal adjon választ. Ezt hív-ják akciókutatásnak. De ehhez taneszközöket, tanterveket kellfejleszteni, írni. Karl Popper és Kurt Lewin ötlete volt az, hogya társadalomtudományok lényegileg ne leíró kutatások legyenek,hanem akciókutatások. De hát ezek a szerzôk már meghaltak,így én maradtam meg ezeknek a nézeteknek a képviselôjének.Valójában arról volt szó, hogy ôk túl gyakorlatiasnak érezték,amit csinálok, én meg túl terméketlennek azt, amivel ôk foglal-koztak. Ezt a problémát egyébként késôbb Halász Gábor is érez-te. Ô is világosan látta, hogy „csak” kutatóintézet már nem leszelég. El is mozdult az intézet ebben az irányban.

– Ezek az általad említett konfliktusok járultak hozzá ahhoz,hogy – s ezt én így látom – te elkezdtél nem perspektivikusan

53


gondolkodni saját intézeti pályafutásodat illetôen. Elkezdtélmást csinálni. Az, hogy létrejött a Pedagógus Szakma Megújítá-sa – ma azt mondanánk, hogy megaprojekt – már ennek a jele?Tehát itt arról van szó, hogy te már más eszközöket, más megol-dásokat keresel a céljaid eléréséhez?

– Zsolnai József: Itt háromféle probléma van egyszerre. Azegyik probléma nyilván ez a projekt, ami az egész magyar peda-gógusszakma megújítását vette célba. Ezt az OKI-ban nem lehe-tett megcsinálni, mert ehhez pénz kellett, s az OKI-nak nem voltpénze. Készítettem egy 610 oldalas, nagyon részletes tanul-mányt, ami minden tantárgyra és mûveltségterületre tartalmaztaa fejlesztés koncepcióját. Halász Gábor ezt akkor úgy minôsítet-te, hogy ilyen analitikus fejlesztési koncepciója nincs senkinek.A koncepciót szétküldtem sokfelé, többek között Kupa Mihály-nak is, akitôl késôbb ezért kaptam a 250 milliót. Ezt a pénztszánták a pedagógusszakma megújításra.

– Ez akkor nagyon sok pénz volt… – Zsolnai József: Nagyon sok volt. Én csak 200 millót kér-

tem, de Kupa, aki egy nagyon okos ember, látta, hogy a munka-erô fejlesztése szempontjából nagy szükség van az ilyen típusúprojektekre, és ezektôl nem szabad sajnálni a forrásokat. Ezazért volt érdekes, mert Kupa nem tárgyalt Andrásfalvyval, ve-lem viszont szóba állt. A tartalékkeretbôl biztosította ezt a nagyösszeget. A másik dolog a pedagógusképzés megújítása volt. Ezrégóta mániám volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem gondol-kodtam ekkor már hosszabb távon az OKI-ban, mert nyilván en-nek a kapcsán, de hívtak Pécsre, az egyetemre. Ehhez a fejlesz-téshez akartak ott számomra terepet biztosítani. A harmadik okpedig az volt, hogy láttam, ha a NAT elkészül, akkor az ottmegjelenô mûveltségterületek és az általam kidolgozott fejlesz-tések, a teljes iskolai koncepció, az ÉKP-program nincsenekszöges ellentétben egymással. De ennek a terjesztését valaho-gyan meg kellett oldani. Ehhez nyújtott segítséget az, hogy lét-rehoztuk az ÉKP központját, Törökbálinton. Tehát három irány-ban mozdultam el, mert az OKI-n belüli állapotokat ekkor márreménytelennek láttam. Nem volt kérdéses, hogy valamit tennikell, s én a három ismertetett cselekvési irányt dolgoztam ki. Amásodikról még annyit, hogy kihúzhattam volna az igazgatóiciklust az OKI-ban, de nem tettem, mert négy hónappal elôtte,hogy lejárt a kinevezésem, átadtam Ottónak a helyet. BáthoryZoli ekkor már miniszterhelyettes, vele könnyû volt ebben akérdésben megegyezni. Így elmehettem Pécsre tanszék-, ké-sôbb pedig intézményvezetônek. Ottó megkapta az OKI-t, a

54


többi már az ô felelôssége volt. Én akkor már nem hittem abban,hogy a rendelkezésre álló intézményi szerkezet mûködtethetô.Látva a késôbbi hányattatott sorsát az intézetnek, ebben a do-logban lehet, igazam volt.

– Hogyan történt mindez? Összehívtad a munkatársakat, ésmondtad, hogy akkor te elmész?

– Zsolnai József: A sajátjaimat igen. Azt mondtam, hogy ér-telmetlen ez a háborúskodás. Aki tud és akar, velem jöhet Pécs-re. Kamarás István, Deme Tamás, Kocsis Mihály, Géczi János,Takács Viola velem jöttek Pécsre. Számukra ez nem volt kény-szer, mert az egyetem egy más karrierlehetôséget jelentett, minta Közoktatási Intézet. Bár meg kell jegyezni, hogy Pécsett is ol-dottunk meg közoktatási feladatokat. Annyi eszem volt, hogy azIskolakultúrát magammal vittem. Erre a fórumra szükségemvolt, mert az Iskolakultúra az OKSZI által gondozott módszer-tani lapok tudományos hátterét volt hivatva biztosítani, amely ottszerintem hiányzott. A közvetlen munkatársaim ezt jó néven vet-ték, Báthory Zoli sem ellenezte, mert ô viszont Ottóval tudottegyütt dolgozni. Mindenki jól járt, ha szabad a helyzetet így jel-lemeznem.

– Nemcsak az Iskolakultúra, hanem az Új Pedagógiai Szem-le is ott volt az intézetben…

– Zsolnai József: Igen, de én még a Pedagógiai Szemlét vet-tem át, amelynek Balogh László11 volt a fôszerkesztôje. Ô na-gyon jól szerkesztette ezt a lapot, amelybe egyébként én is íro-gattam néhány alkalommal. Ezt a lapot, mert akkor ez volt a di-vathullám, ellátták az „új” jelzôvel. A lapot a Magyar Pedagógi-ai Társaság és az OPI, illetve késôbb az OKI jegyezte. Az új fô-szerkesztô Schüttler Tamás lett, akit Báthory Zoltán erôsen tá-mogatott. Ezt én nem elleneztem, bár Tamást nem ismertem ko-rábban. Ôt nem lehetett azzal vádolni, hogy „zsolnaista” lett vol-na. Azt szerettem benne, hogy filozófiai érdeklôdése volt, és igé-nyesen próbálta a dolgokat megoldani. A két lapot úgy mûköd-tettem,12 hogy azok korábban létezô lapok jogutódai voltak. Énvoltam mind a két esetben a kiadó, de nem avatkoztam a szer-kesztôk munkájába. A szerkesztôk attól boldogok, ha a kiadónem kotyog a munkájukba. A szerkesztôségek munkájában semvettem részt, nem toltam magamat elôre. Ezekben a lapokban

55

11 Balogh László (1932-2009) 1973 és 1990 között volt a Pedagógiai Szem-le fôszerkesztôje

12 Az Iskolakultúra elôdje a Pedagógiai Technológia volt, amelyet Géczi Já-nos szerkesztett


nem jelentek meg írásaim. Szerintem tehát én egy ideális kiadóvoltam. S a lap, ahogy látom, mind a mai napig az intézetbenvan, s nem igazolódott az a félelmem, hogy a lap Schüttler Ta-más nyugdíjba vonulását követôen hatalmi és pénzügyi küzdel-mek áldozatává válik.

Dokumentum II.

Az Országos Közoktatási Intézet által preferált értékek

1. Tudományosan megalapozott szakszerûség.2. Az interdiszciplinaritás gyakorlása a kutató, a fejlesztô és

az innovációs munkában.3. Az alternativitás, a pluralizmus és a demokratikus értékek

elfogadása az oktatáspolitikában.4. Produktivitás, mint a munkateljesítmény egyedüli mutató-

ja.5. Eredetiség a kutatásban, a fejlesztésben, az innovációban

és a marketingben.6. Európaiság: azaz az egyetemes és a magyar tudományos-

ság értékeinek együttes méltánylása.7. Idegen nyelven történô kommunikáció és tájékozódás.8. Megértô magatartás tanúsítása a társszakmák, a pedagó-

gusok és az intézeti munkatársak tevékenysége és eredmé-nyei iránt.

9. Felelôsség a munkavégzésben és a szakmai kommuniká-cióban.

10. A demokratikus szervezeti viszonyoknak a személyes ér-dekek és motívumok fölé emelkedô igenlése; a belsô kri-tikai kommunikáció fenntartása.

11. Az Országos Közoktatási Intézet törekvéseinek ismerete sa velük való azonosulás.

56


Mihály Ottó:

„Szakmailag azért volt nagyon izgalmas ez az idôszak,

mert érdekes módon abban mindenki egyetértett,

hogy a tartalmi irányítás rendszerét át kell alakítani.”


– Amikor Szabolcsi Miklós nyugdíjba vonult, akkor hármanpályáztak a helyére. Az egyik pályázatot te adtad be. Nem az ál-talad készített pályázat lett a nyertes, hanem az, amelyet Bene-dek András készített. Te azonban továbbra is ott maradtál az in-tézetben. Az új helyzetben gondoltál arra, hogy néhány hónapmúlva már nem a jövôbeli terhek, hanem az intézet várható meg-szüntetése lesz a munkatársak közötti beszélgetések legfontosabbtémája?

– Mihály Ottó: Nem lehetett ezt tudni. Az is bizonyos, hogyegyik pályázó sem arra készült, hogy egy intézet megszünteté-sét fogja levezényelni. De ez egy nagyon érdekes és izgalmashelyzet volt, mert valójában az intézet dolgozói választottakmaguknak vezetôt, s ez abban az idôben nem volt még szokvá-nyos dolog. Jó érzéssel emlékszem vissza erre a dologra. Való-jában három koncepció fogalmazódott meg, és arra is voltsansz, hogy én és Báthory Zoli – kiegyezve – egy tábort fogunkalkotni, és együtt indulunk. De alapvetôen volt itt egy alap-konstrukciós probléma, amely késôbb éppen ennek a jegyébenoldódott meg –, hogy ti. létrejött két egymástól független inté-zet. A szakképzés önálló intézeti profilt kapott, és az OKI létre-hozása is azt igazolta, hogy az eredeti konstrukció kialakításanem volt a legszerencsésebb. A döntést követôen azonban na-gyon jól együtt tudtunk mûködni, én is, meg Zoli is az új fôigaz-gatóval. Akkor az OPI, ma úgy látom, hogy szakmai fénykorátélte. Nem mennék vissza a második világháborút követô idô-szakhoz, de akkor egy erôs és izgalmas szakmai élet zajlott azOPI-ban. Nem volt egyikünkben sem valamiféle „vesztesél-mény”.

– Milyen intézetkoncepciót vázoltál fel a pályázatodban?– Mihály Ottó: Én akkor már azt gondoltam, és ezt hirdettem

is, mert ott kiálltunk és kortesbeszédeket tartottunk, hogy a szak-képzést az intézeten belül is önállósítani kell, s ezért nem volt tá-mogatandó az Andrásnak a koncepciója, mert ô a szakképzésigényeit húzta rá az intézetre. Azt gondoltam abban az idôszak-ban, hogy a magyar közoktatás alapvetô problémáját az általánosképzés és az iskolaszerkezet, tehát az iskola tartalmának a radi-kális megújítása jelenti. Az intézetben elsôként csináltunk olyankonstrukciókat, amelyekben az iskola megkapta az önálló entitá-sát. Azt kell ehhez tudni, hogy a klasszikus szocialista közokta-tási rendszerben az iskolának nincs önálló entitása. Mindent ve-zényelve kaptak az iskolák, bemeneti tényezôként rendelték eze-ket hozzájuk, s ezekkel kellett dolgozniuk. Másképpen fogal-mazva mindent megkaptak, és gyakorlatilag végrehajtották az

59


utasításokat. Tehát az önállóság ekkor minimális volt. Volt rend-tartás és igen részletes tanterv, voltak kötelezô tankönyvek. Úgylehetne az iskolákat jellemezni, hogy szakaszokat alkottak egyhadseregen belül. Ebben a konstrukcióban nem volt lehetôségszinte semmiféle önállóságra. Mi éppen azzal kezdtünk foglal-kozni, az iskola önállóságával. Nem véletlen az sem, hogy ekkorfogalmazódott meg az iskolaelmélet mint diszciplína, az iskola-kutatás mint kutatási terület. Adtunk is ki ilyen folyóiratot azOPI-ban, és létezett az Iskolakutatási Központ is. Ez volt azalapkonstrukció. Az, hogy a tennivalókat meghatározzuk, és arendelkezésre álló erôket a fôcsapásban, az iskolaszerkezet áta-lakításában tudjuk felhasználni.

– Trencsényi László téged és a Báthory-féle csoportot radiká-lis csoportokként jellemzett. Tehát nem nyertél a pályázattal, vi-szont nem sokkal késôbb sor került az intézet felszámolására. Azúj fôigazgató Zsolnai József lett. Sokan azt gondolták, hogy ônem fogja átvenni az „OPI-s” munkatársak többségét. A törté-net azonban úgy folytatódik, hogy éppen a legradikálisabbnaktartottak átkerülhettek az újonnan formálódó Országos Közokta-tási Intézetbe.

– Mihály Ottó: Ez azonban nem volt egyszerû, inkább bo-nyolult történetnek mondanám. A történethez az is hozzátarto-zik, hogy Zsolnai Jóska saját iskolafejlesztési programjának ahelye az általam vezetett Iskolafejlesztési Fôosztályon volt. Ômásod- vagy harmadállásban onnan intézete az ÉKP-nek, akkormár hálózattá kidolgozott fejlesztését, illetve ennek a program-ját. Ebben az értelemben mi már együtt dolgoztunk. A radikaliz-musnak éppen az volt az egyik alapeleme, hogy pluralista módongondolkodtunk. Minden, ami addig nem volt a magyar közokta-tásban, azt mondtuk, hogy az jó, mert lazítja ennek a közoktatás-nak a borzasztóan bemerevedett és blokkoló rendszerét. Ezértannak ellenére, hogy sok mindenben hihetetlenül tudtunk vesze-kedni, együtt is tudtunk mûködni. Szerintem ô tudta, amikor fô-igazgató lett a közoktatás vezetô intézményében, hogy számol-nia kell velem és Báthory Zolival. Nehéz lett volna a szakmávalelfogadtatni azt, hogy létrejött egy most már a szakképzéstôl el-különült intézet, és abban nincs helye ezeknek az embereknek.Szerintem ezt ô sem gondolta. A feltételekrôl azonban keményharc zajlott, tehát arról, hogy hány ember és miképpen kerülhetaz új intézetbe. A tét az volt, hogy én például kiket és milyen tar-talmakat hozhatok át a mûhelyembôl. A végén ez az átmenetelcsekély veszteséggel zárult, mert egy-két ember kivételével min-denki átkerülhetett.

60


– Zsolnai József azt az idôszakot, amikor ô fôigazgató volt,konfliktusos idôszakként jellemezte. De azt is mondta, hogy akáraz általad, akár a Báthory Zoltán által vezetett központoknakvolt szuverenitása. Ô nem akart belefolyni az ott zajló szakmaitevékenységbe. Hogyan és mennyiben tudtad te az OKI-ban foly-tatni azt a tevékenységet, amelyet az OPI-ban magad mögötthagytál?

– Mihály Ottó: Az elsô idôszak, ahogy szokott ez lenni, a ha-talom, a szakmai hatalom leosztása körül zajlott, valóban nemcsekély konfliktussal. Jóska sem volt konfliktuskerülô ember, énsem. Voltak olyan elemei az intézet szervezeti struktúrájának akialakításakor, amelyek körül kemény csaták zajlottak. Azt kellmondanom, hogy az egymás iránti tisztelet megvolt közöttünk.Ezt, ahogy a visszaemlékezéseibôl kiolvasom, ô is így láthatta.Ketten vagy hárman azt hiszem, úgy gondoltuk, hogy nekünkvaló ellenféllel küzdünk. Nagyon érdekes, hogy Jóskában meg-volt a modern intézetszervezésbôl fakadó, a mai menedzserekreemlékeztetô kemény hajlam az irányításra. De az is kiderült,hogy ebben az intézetben számos szuverén ember, komoly szak-mai háttérrel, pusztán csak kézi vezérléssel nem irányítható.Ezért fellépett az a kompromisszum, amelyben megkaptunkminden szakmai szabadságot ahhoz, hogy folytassuk, sôt, ha úgytetszik, sokkal hatékonyabban, nagyobb térben és nagyobb erô-forrásokkal csináljuk azt, amit az OPI-ban magunk mögött hagy-tunk.

– A kezdetekkor az volt a konstrukció, hogy Zsolnai Józsefvolt a fôigazgató, és a két helyettes pedig Csoma Gyula és Ha-lász Gábor. Te szervezetiegység-vezetô lettél?

– Mihály Ottó: Igen, központok jöttek létre, amelyeket Jós-ka tulajdonképpen átvett az OPI utolsó idôszakából. Ezek a köz-pontok jól elhatárolódtak egymástól a feladatrendszereket tekint-ve, de azért arról, hogy szakmai kérdésekben ki határoz, ki dönt,késôbb is sok vita folyt. Igaz ez az Alapító Okiratra és a Mûkö-dési Szabályzatra is, mert ezekrôl is számos vita zajlott. De megkell mondanom, hogy annak ellenére, hogy Zsolnai Jóskának na-gyon jó kapcsolata volt az akkori miniszterrel és a minisztérium-mal, mégis, hamar kiderült, és ez nagy kohéziós erôt adott az in-tézet számára, hogy az akkori minisztérium vezetése nem min-dig állt a helyzet magaslatán. Úgy gondolták, és ezt meg is fo-galmazta az egyik tisztviselô, hogy az a dolgoknak a rendje,hogy „vegyék tudomásul, hogy itt a kottát mi írjuk, és maguk aztlegfeljebb lejátsszák!” Úgy gondolták, hogy kell nekik egy hát-térintézet, amelybe odatelefonálgatnak, hogy ki és mit csináljon.

61


– Ettôl a fôigazgató is szenvedett…– Mihály Ottó: Természetesen. De az Zsolnai Jóska számá-

ra is világossá vált, hogy köztünk lehetnek viták, de ahhoz, hogyaz intézet mûködni tudjon, szakmai önállóság kell. Miközbenharcoltunk az iskolák szakmai önállóságáért, elképesztô lett vol-na, ha számunkra mások írják a kottát. Akkori szarkazmussal je-gyezem meg, hogy ahhoz legalább a kottát kellett volna ismerni.Abban az idôben volt egy komoly szakmai szintkülönbség is azintézet és a minisztérium között. Nem nagyon szaladgáltak a mi-nisztériumban szakmailag elfogadható emberek. Ez az MDF-esidôszak, de azért e téren sem ilyen egyszerû a képlet. Ennek azidôszaknak is számos, egymástól sokban különbözô korszakavolt. Késôbb már más emberek jöttek, akikkel sokkal jobban le-hetett együtt dolgozni. Ilyen volt például az új törvény vagy ép-pen a Nemzeti Alaptanterv elôkészítése. Ekkor már szakmai har-cok zajlottak.

– Az általad vezetett központnak mind az új közoktatási tör-vény, mind pedig a NAT kimunkálásban volt szerepe?

– Mihály Ottó: Szakmailag azért volt nagyon izgalmas ez azidôszak, mert érdekes módon abban mindenki egyetértett, hogy atartalmi irányítás rendszerét át kell alakítani. Ennek az volt azalapvetô eleme, hogy kell egy nemzeti alaptanterv, ami egy alap-konstrukcióját megadja annak, hogy a tudás elosztását hogyankell megoldani az iskolarendszerben, azon belül. A kérdés azvolt, hogy hova és milyen módon kerüljenek a közvetített tudá-sok. Idáig tehát egyetértés volt, s zajlott, elsôsorban Báthory Zo-li vezetésével egy elôkészítése a NAT megfogalmazásának,amely munkának különbözô területei voltak. Az alapkonstrukci-óban az volt a probléma, hogy megjelent benne egy ideológiailagleírható, központosító átszellemült törekvés, amely általánosalapelvekben megfogalmazta volna azt, hogy tulajdonképpen mia magyar közoktatásnak az állam által megfogalmazott ideológi-ája, erkölcse. Ez nem volt új dolog, mert igaz, hogy más ruhában,de az tért vissza, amelyet a szocializmusból már ismertünk. Báritt megint elôtérbe került az állam által irányított centralizáció, deemögött azonban a tartalmi kérdésekben már új helyzet állt elô,mert ott már megjelentek a mûveltségterületekkel kapcsolatosgondolatok. Itt tehát nagy konfliktusokkal, kemény szakmaiösszecsapásokkal ugyan, de mindenki megtalálhatta a maga szak-mai kiteljesedését. Az volt a leosztás, hogy mi ennek a szakma-politikai részével, az iskola és az új rendszer hatásaival foglalkoz-tunk, illetôleg azzal, hogy ez nem lehet olyan elképzelés, amely anevelési tervekkel szemben megy. Ez a munka sokáig tartott, egé-

62


szen a kormányváltásig. Közben elkészültek a NAT-variációk.Ma nagyon jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy milyen ke-mény összecsapások zajlottak a variációk vitáin. Gondoljuk meg,hogy három-négyszáz ember elôtt kellett ezeket ismertetni, és azálláspontokat megvédeni. Ma nem tudjuk, hogy a döntések holszületnek, az elmondottak értelmében a terepen lévôknek kevésbeleszólásuk van az eseményekbe. Akkor az események a felszí-nen, nyíltan zajlottak. Az már más kérdés, hogy ki és mennyi se-bet kapott ezekben az összecsapásokban. Én jól éltem meg, sze-rettem azt a világot. Akkor kristályosodik ki az, amit a mai köz-oktatás tartalmi irányításának nevezünk. A NAT, a sok kerettan-terv, amelyet én annak idején úgy hívtam, hogy „mintha-tanter-vek” lennének, amelyekbôl sok kell ahhoz, hogy ez a fajta szabá-lyozás jól mûködjön. És persze a helyi tantervek, amelyekben aziskola megfogalmazza azt, ahogyan e rendszerhez kapcsolódik.Ez biztosítja az iskolának a szakmai önállóságát, integritását. Eztehát akkor alakult ki. Nem volt könnyû szülés.

– Kikkel dolgoztál együtt abban az idôszakban?– Mihály Ottó: Én akkor két mezôben dolgoztam. Volt egy

szakmapolitikai mezô. Tagja lettem a NAT Hetes Bizottságának,ami tulajdonképpen a NAT-ot konstruálta meg. Ez szakmapoli-tikai, néha politikai mezô volt. A másik terület az iskolafejlesz-tés volt, amit az OPI-ból hoztunk magunkkal. Abban az idôbentöbbféle fejlesztési program mûködött, de a NAT-tal kapcsolatosfeladatok miatt ezek úgy jelentek meg, mint helyi programok,helyi tantervek és mint ajánlat jellegû kerettantervek. Ez az isko-lafejlesztési központ – ez volt egyébként a neve – azt a feladatotkapta, hogy valamilyen módon a NAT életbe lépését, mûködô-képességét segítse úgy, hogy elôállíttat kerettanterveket. Az ele-jén ezekrôl még számos vita zajlott, mert nem tudtuk eldönteni,hogy ezeket egész iskolára, az egyes tantárgyakra vagy esetlegiskolaszakaszokra vonatkozóan kell megfogalmazni. Ennek amunkának az lett az eredménye, hogy elkészült hatszáz tan-terv…

– Ez a gyûjtemény alkotta az ún. „tantervi bankot”…– Mihály Ottó: Igen. Itt rengeteg emberrel kellett dolgozni,

és az egyes központok munkája több ponton is érintkezett egy-mással. A kormányváltást követôen Zoli bement a minisztérium-ba szakmai államtitkárnak, de az alapelve, hogy a tanterv, minttananyagstruktúra, a tudás kiválasztásának egy eszközrendszere,és az, amit mi errôl saját központunkban gondoltunk, továbbra ismeghatározó maradt. A szakmai alapmunka tehát ez a tantervké-szítés volt. Ha volt szakmapolitikai hiba, akkor az épp az volt,

63


hogy ez a munka nem folytatódott. Ez ugyanis nem volt kész,nem arról volt szó, hogy ezzel megoldódott a kérdés. Az igaziproblémát az jelentette, hogy a kormányváltás után megvalósí-tották az egyetlen kötelezô kerettanterv idôszakát. Ez visszave-tette a fejlesztéseket, mert igaz ugyan, hogy más néven, demegint abba a helyzetbe hozta a pedagógusokat, hogy megkap-ták azt a tantervet, amellyel dolgozniuk kellett. De ebben a fo-lyamatban sok emberrôl kiderült, hogy tudnak tananyagot fej-leszteni. Képesek arra, hogy csoportokban tanterveket készítse-nek. Megjelent itt egy komoly tantervelméleti problematika is,az, hogy milyen legyen az a konstrukció, amelyben el lehet he-lyezni a számos kerettantervet, hogyan alakítsuk ki azt az adat-bankot, amely ezt a nagy mennyiségû anyagot megfelelôen tud-ja kezelni. A tantervek gyûltek, de önmagában ez nem tette vol-na ôket használhatóvá. Az volt a lényeg, hogy a sokféle tanterv-nek találjunk egy közös konstrukciós alapot. Azt meg kellett ha-tározni, hogy mitôl kerettanterv egy kerettanterv. Ezt végül meg-oldottuk. Ma már ebben a dologban én megengedôbb vagyok,mint azokban az idôkben voltam. Sokkal lazább konstrukciót isel tudok ma fogadni. A kerettanterveket jóváhagyó bizottság kri-tériumrendszere ebben az értelemben meg sem közelíti formaikövetelmények tekintetében azt, amit mi az adatbank esetébenfelállítottunk. De akkor volt bennünk egy félelem attól, hogy eza dolog hogyan fog majd mûködni... A háttérben több hullámbanis zajlott vita arról, hogy a pedagógusok képesek-e tanterveketfejleszteni. Bár volt támogatás, de a tartalmi írányítás új rendsze-rének fejlesztése hihetetlen ellenszélben zajlott.

– Úgy tûnik, hogy egy idô után – és ezt Trencsényi László ismegerôsíti – Zsolnai József számára, több ok miatt is, nem azOKI lett a fô stratégiai irány. Az intézettôl való eltávolodását to-vább erôsítette a PSZM-megaprojekt létrehozása. Az ott zajlófejlesztések és az intézeti tevékenység nem lett volna összekap-csolható, nem tudták volna ezek egymást erôsíteni? Ez két különcsatornát jelentett? Vagy volt közeledési törekvés?

– Mihály Ottó: Ez két külön csatorna volt. Mi ezt annak ide-jén szóvá is tettük, hogy az intézetben minimális forrásokból fej-lesztünk. Valójában nagyon korán felmerült az a kérdés, hogy azintézet munkatársai mit is csinálnak a fizetésükért? Nagyon nehézvolt megértetni, hogy mi effektív munkát akkor tudunk végezni,ha a fizetésünkön kívül rendelkezésre állnak a fejlesztésre szán-ható források. A fizetésünkért semmit sem tudunk csinálni, leg-feljebb annyit, hogy magunk elé tesszük a papírt, és mindennapteleírjuk ôket. A pénzt azonban ez az intézettôl függetlenített pro-

64


jekt kapta meg. Ô ezt arra használta, hogy az egész közoktatás te-rületén megkerülhetetlen tényezô legyen. Ez azt is jelentette,hogy az OKI óhatatlanul is háttérbe szorult. Azért is, mert Jóskaott nem ütközött ellenállásba, a dolgot úgy szervezte, ahogy ôakarta. De az OKI esetében neki is kemény küzdelmet kellettfolytatnia a különbözô szakmai csoportokkal. Ott sokkal jobbanmeg tudta oldani, hogy olyan emberekkel dolgozzon, akiket ô vá-logatott ki és vont be a munkába. Ez okozott belsô feszültséget is.A két fejlesztés alapvetôen azért nem tudott találkozni, mert az afejlesztés, ami az Iskolafejlesztési Központban zajlott, az a helyiinnovációkra ráépülô, azokból kifejlesztett produktumokat ered-ményezett. Jóska pedig nagy országos programokban gondolko-dott, látványosabb volt és hatékonyabbnak tûnt. Ott arra is voltpénz, hogy azonnal tankönyvrendszereket is ráépítsenek a fej-lesztésekre. A mi esetünkben, akár a szolnoki Varga KatalinGimnáziumot, akár az ÁMK-k rendszerét, akár a pécsi NevelésiKözpontot nézzük, ezek mind önmagukat felfejlesztô, önmagukatmegfogalmazó fejlesztések voltak. Ez a két típusú fejlesztés nemtudott találkozni. Ebben persze az is közrejátszott, hogy Jóska ésköztem milyen volt éppen a személyes kapcsolat. A két fejleszté-si stratégia inkább szembement egymással, elméletileg is meggyakorlatilag is. Annyiban azonban mégis ugyanabba az iránybamutatott, hogy mind a kettô szétmorzsolta, szétzúzta vagy éppencsak kapargatta a meglévô rendszert. Az más kérdés, hogy konk-rét együttmûködés csak egy-két esetben alakult ki.

– Viszont számos ok miatt Zsolnai József nem töltötte ki a ve-zetôi ciklust, és néhány hónappal elôtte elment a pécsi egyetem-re. Ezt követôen te lettél a fôigazgató. Erre készítettél egy újabbpályázatot?

– Mihály Ottó: Nem. Ez a folyamat úgy zajlott – részben akormányváltással összefüggésben –, hogy Jóska úgy gondolta,bár én nem tudok az ô fejével gondolkodni, az a típusú program,amit ô csinált, az OKI-ban nem fér meg. Arra is voltak jelek,hogy sokan nem ôt képzelték el az intézet élén. Ezért én kaptammeg június elején a fôigazgatói megbízást, és elindult a szoká-sos átadás és átvétel. Az OKI-ból öt státust vitt magával, amikonkrét embereket is jelentett. Az általa kezdett projekt akkormár sok mindenben átalakult, mert Jóskát kezdte izgatni a peda-gógusképzés. Ehhez az egyetem jobb hátteret nyújtott a számá-ra. Az együttmûködés köztünk késôbb folytatódott, mert példáulrészt vettünk a sárospataki pedagógusképzés reformjával össze-függô programjában. De ezt az átmeneti idôszakot számos konf-liktus terhelte. Ilyenkor mindig megjelenik az, hogy az admi-

65


nisztráció szeretné a dolgokat rendbe tenni, az elôzô idôszakbólfakadó sérelmek orvoslásától kezdve a mindig felszínre kerülôpénzügyi problémákig. De azt gondolom, hogy korrektül oldot-tuk meg ezt a dolgot Jóskával. Ma már ezekben a helyzetekbentalán egyszerûbb eljárni. Elég csak arra gondolni, hogy ma márvilágosabb a helyzet például a szakmai termékek tulajdonának akérdésében. Szerintem Jóska jól jött ki ebbôl az idôszakból,mert meg tudta erôsíteni további szakmai karrierjét.

– Tehát te lettél a fôigazgató. Úgy tûnik, hogy ezzel az intézetjelentôsen megerôsödhetett, mert a szakmai államtitkár BáthoryZoltán volt. De ettôl függetlenül nem gondolom, hogy ebben ahelyzetben neked nem adódtak gondjaid a minisztériummal. Sike-rült-e megoldani a munkabérekkel kapcsolatos problémákat, azt,hogy az intézet munkatársai mit is csinálnak munkaidejükben, afizetésükért? Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy a fizetés azintézetben tulajdonképpen egyfajta „készenléti díj”. Valószínûlega minisztérium ezt nem így látta. Milyen elképzelésed volt arról,hogy az állandóan jelen lévô forráshiány hogyan válik megszün-tethetôvé? Mindez nem jelentette azt, hogy az intézetben zajlóprogramok támogatása körül is számos nehézség adódott?

– Mihály Ottó: De. Ez az idôszak ráadásul egy nagyon for-rásigényes idôszak volt, de nem egyszerûen a kutatás szempont-jából, hanem a K+F típusú tevékenység miatt. Hiszen ekkor zaj-lott a NAT betelepítése a rendszerbe. Ezt nem lehetett megcsinál-ni pénz nélkül. Tehát én azt mondtam, hogy hiába ül ott egy ku-tató, és elolvas könyveket, könyvtárba és levéltárba járva infor-mációkat gyûjt, és utána ebbôl csinál egy tanulmányt. Erre eléga fizetés. Akkor kellett hozzá ceruza és papír, ma egy mûködôkomputer. Itt arról van szó, hogy az eredményeket elô kellett ál-lítani, ráadásul azt is meg kellett nézni, hogy mûködnek-e. Ennekmind-mind költsége van, ráadásul nem is kicsi. Tehát a fizetés azarra elég, hogy a kutató és a fejlesztô rendelkezésre áll, de ekkorô még nem tud semmit csinálni. Abszurd dolog a K+F területenazt gondolni, hogy azt a fizetések folyósításával lehet mûködtet-ni. De ez, úgy látom, hogy örök probléma. Az volt a szerencse,hogy különbözô okok miatt én erôs pozícióba kerültem. Jóskáhozképest itt az változott meg, hogy a központ igazgatását én akkoris megôriztem, amikor fôigazgató lettem, mert azt mondtam,hogy nem akarok hadsereg nélküli tábornok lenni. Ôt, vagy in-kább az intézeti pozícióit érdekes módon gyengítette a PSZM-projekt. Azzal, hogy Zoli lett a szakállamtitkár, azzal, hogy Fo-dor Gábor lett a miniszter, olyan helyzet állt elô, amelyben sze-rencsésen elválasztódott a szakmai és a politikai szándék. A mi-

66


niszter nem akart szakmát csinálni. De a minisztérium nem egy-séges intézmény. Van egy szakmai profilja, és van egy másik,amely mindig pénzügyi szempontból vizsgálja a dolgokat. Mi-közben az egyik oldalnak az volt az érdeke, hogy támogassonminket forrásokkal, addig a másik abban volt érdekelt, hogy mi-nél több forráshoz jusson, akár tôlünk elvonva is. Így nem voltkönnyû aztán a forrásokat megszerezni. Nagyon keményen kel-lett ezekért dolgozni. A NAT-ra azonban volt forrás. Amikor akormány elfogadta, akkor egy nagy szakmai dilemma eldôlt. At-tól kezdve ebben az idôszakban nôtt a forrás. De még egyszermondom, hogy ettôl függetlenül a minisztérium másik arca ekkoris elkövetett mindent, hogy lehetôség szerint ezekbôl a pénzekbôlminél többet visszaszívjon. Ebben az idôben szakmailag az OKIhihetetlenül erôs pozícióban volt. Volt ekkor egy erôteljes gyôze-lemérzés, ami a NAT-tal függött össze. Egy sor dolog eldôlt, amiminket, vagy pontosabban szólva a fejlesztés pozícióit erôsítettemeg. Tovább erôsítette az intézetet a Területi Oktatási Központokmegszüntetése, amelyek az OKI-hoz kerültek, mint utódintéz-ményhez. Ennek elônyei is voltak. Szakmapolitikailag nagyonsok konfliktusom volt, de az intézet szalmailag jól mûködött.

– Kikre tudtál ebben az idôszakban az intézetben támaszkodni?– Mihály Ottó: A központ vezetése úgy nézett ki, hogy

Trencsényi volt a helyettesem, és nagyon sok mindent levett anyakamról. Az egyes központok, és ez már az OPI-ban is ígyvolt, nagy erôsen ragaszkodtak saját szuverenitásukhoz. Így voltez Halász Gábor, vagy éppen Báthory Zoli és Mátrai Zsuzsa köz-pontjainak esetében is. Ezeket a szervezeti egységeket nem lehe-tett „csak úgy” irányítgatni… Két fôigazgató-helyettes volt, akikvelem együtt jöttek. Az egyik Horváth Attila, a másik pedigPôcze Gábor. Nekem csak az jelent meg a fôigazgatói feladatokközül, amit kifele kellett csinálni. Valójában az intézet és a mi-nisztérium között álltam, ezért a helyetteseknek ezekkel a dol-gokkal nem kellett foglalkozniuk. Azt elértem, hogyha valakiakart valamit, azt tôlem akarhatta. A legfontosabb itt az volt,hogy a szakmapolitikával összefüggô dolgokat kellett képvisel-nem. A feladatok elhatárolása világos volt. Azt hiszem, hogy vé-gig, még a késôbb bekövetkezô nagy konfliktus idején is, élvez-hettem a támogatásukat. Azt sikerült elfogadtatni, hogy most egyideig csekély esély marad arra, hogy mindenki maga találhassonki magának fejlesztéseket, hanem azt kell tenni, hogy mindenkimenedzseli a kerettantervek elkészítését. Tehát ebben az idô-szakban ez volt a fô produktuma az intézetnek. Komoly szakmaisikernek érzem, hogy ebben támogatást kaptam, holott sokak

67


számára ez a munka nem volt feltétlenül testhezálló feladat. Ittmindenkinek, szinte formálisan, le kellett tenni az asztalra vala-mennyi kerettantervet. Persze, ezt nem nekik kellett megírni, ha-nem meg kellett szervezni azokat a stábokat, akik ezt megcsinál-ták. Én most úgy látom, hogy ez nem okozott belsô feszültséget.

– Közben minisztercsere történt. Fodor Gábort felváltottaMagyar Bálint. Vele már nem volt olyan harmonikus az együtt-mûködés?

– Mihály Ottó: Két különbözô felfogású miniszterrôl vanszó. Fodor Gábor nem akart a szakmába beavatkozni, a MagyarBálint viszont aktivista volt, aki állandóan programokban gon-dolkodott. Megpróbált bizonyos dolgokra rámenni, és akkor aztpróbálta minden erôvel keresztülvinni. Ô egészen másképpen vi-szonyult az OKI-hoz.

– Mi volt a töréspont?– Mihály Ottó: Az, hogy közvetlenül próbált irányítani.

Mondok egy konkrét példát. Az OKI a TOK-oknak a megszün-tetését követôen sikeresen tudott integrálni és mûködtetni többolyan szervezeti egységet, amelyek korábban az elôdintézmé-nyekben mûködtek. Ilyen volt a gyôri, ahol a közoktatás infor-matikai fejlesztése zajlott. El kellett dönteni, hogy kikkel akarokegyütt dolgozni. Környei Lacival is nagyon jó együttmûködésalakult ki, holott politikailag nem voltunk egy nevezôn. De ab-ban igen, hogy a dolgot, a fejlesztést az új feltételek mellett isfolytatni kell. Tehát az OKI-n kívül voltak központjaink, ame-lyek közül volt olyan, amely már korábban is létezett, de olya-nok is, amelyek a TOK-ból alakultak. Magyar Bálint hamar fel-ismerte, hogy miért szükséges a közoktatás informatikai fejlesz-tése, de ezzel egyúttal el akarta venni az OKI-tól a finanszíro-zást. Az OKI pontosan tudta, hogy a közoktatásban mit kell fej-leszteni, önmagát úgy identifikálta, hogy „csinálja” a közokta-tás-fejlesztést. Ez Fodor idôszakában mûködött, Magyar Bálintalatt igen hamar nem. Konfliktusossá vált, hogy valójában kidiktál. Ez már az éves pénzügyi tervezésnél elkezdôdött. Tehátitt néhány dolog elkerült az OKI-tól. Az informatikai fejlesztés-nél elôbb vagy utóbb el kellett dönteni, hogy az adott területnekki lesz a következô években a gazdája. Ezek az összeütközésekegyre erôteljesebbek lettek. A dolognak az az érdekessége, hogyemellett oktatáspolitikai kérdésekben hasonlóan gondolkodtunk,nem voltak egymástól jelentôsen eltérô alternatíváink.

– Mi volt az oka annak, hogy elhagytad az intézetet?– Mihály Ottó: Engem Magyar Bálint az OKTAT-ügy kap-

csán felmentett.

68


– Az idô téged igazolt? Ma már ez egy tiszta ügy?– Mihály Ottó: Jó, de ezt akkor nem lehetett látni. Rajtam kí-

vül mindenki csak hihette, hogy tiszta ügy. Vagy hitte, vagy nemhitte. Én tudhattam, meg persze azok is, akik ebben részt vettek.Minden akkor a hívésen alapult. A miniszter számára ez presz-tízsügy volt, mert azt gondolta, hogy ha engem felment, akkor azegész ügyet a minisztérium felôl át tudja tolni az OKI-ra. Ezt énmegértettem, de persze nem fogadhattam el. Az egész ügy márnem az ô minisztersége alatt fejezôdött be, hanem a FIDESZkormányzása alatt.

– Úgy tûnik, mintha te itt a bûnbak szerepét játszottad volna.– Mihály Ottó: Nézd, ezt nem tudom megítélni. De azt tu-

dom, hogy ebben a dologban nem próbált a döntéskor mérlegel-ni. Ezért mondom, hogy megértem, mert oktatáspolitikusként aminisztériumtól el kellett hogy tolja a problémát. Az is kétségte-len, hogy nem volt velem egyszerû együtt dolgozni. Nagyonhosszú idô telt el, számos bonyodalommal. A felmentésem vagykirúgásomat követôen a Munkaügyi Bíróság visszahelyezett.Mire beértem az intézetbe, újból kirúgtak. Persze eközben szá-mos eljárási hibát elkövetett a minisztérium. Ez az idôszak nemtartozik az életem kedvenc idôszakai közé. De számomra az afontos, hogy a szakmában – egy-két kivételtôl eltekintve – neméreztem semmiféle bizalmatlanságot. Szakmai utamon ez abbanértelemben nem jelentett törést, hogy ezt követôen teljes állás-ban lettem tanszékvezetô Miskolcon, ahol a Bölcsész Intézet(majd Kar) egyik alapítójaként már több éve dolgoztam. AzOKI-t sajnáltam, de azt is be kellett látnom, hogy az OKI-nak aza fejlôdési dinamizmusa az új helyzetben már olyan konfliktus-forrássá vált, amely kezelhetetlenné vált a minisztérium számá-ra. Lehet, hogy az OKI túlságosan eltakarta a minisztériumot. Ek-kor az OKI-ban a feladatok elvégzéséhez sok pénz volt jelen, ésvalószínûleg már ez sem felelt meg a minisztérium érdekeinek.

– Mi történt azt követôen, hogy eljöttél azzal a szervezeti egy-séggel, amelyet vezettél?

– Mihály Ottó: Az eljövetelem azért hosszabb idôt vett igény-be. Noha mint fôigazgatót felmentettek, a szervezeti egység veze-tôjének megmaradhattam. Ez bonyolult ügy volt, mert a minisztermint fôigazgatót felmenthetett, de tovább már nem volt munkálta-tói jogköre. Furcsa volt ez, mert amíg nem volt kinevezett fôigaz-gató, addig engem sem lehetett felmenteni. Amíg fôigazgató vol-tam, akkor felmenthettem volna saját magamat. Végül lemond-tam. Az OKI-ból már az új kormányzati ciklusban jöttem el.

– De nemcsak te hagytad el az intézetet?

69


– Mihály Ottó: Ez bonyolult idôszak volt. Az átmenet idejénPôcze Gábor és Horváth Attila is volt fôigazgató, majd minisz-teri biztosként itt volt Báthory Zoli, és aztán Mátrai Zsuzsa lett amegbízott fôigazgató. Ezek az emberek nem tették egyszerûvé aminisztérium helyzetét ebben a konfliktusban. Tehát nem akar-ták gyorsan kitalálni azt, hogy például hogyan lehet engem telje-sen ellehetetleníteni. Volt ennek tehát egy bírósági része is,amely idôként engem visszahelyezett, és akkor a dolgok kezdôd-tek elölrôl. Ma már nehezen elképzelhetô, de volt olyan is, ami-kor két fôigazgató állt az intézet élén. Ekkor még nem követke-zett be szakmai törés az intézet munkájában. Késôbb „takarék-lángra” állították az OKI-t. A kerettanterv és a NAT-implemen-tációhoz kapcsolódó fejlesztés például lekerült napirendrôl az-zal, hogy egy kötelezô kerettanterv lépett a kerettantervek helyé-be. Ez teljesen más konstrukciót hozott létre.

– Részben ezzel függ össze az, hogy ebben az idôben több ne-ves kutató elhagyta az intézetet?

– Mihály Ottó: Részben. De voltak más okok is. Az biztos,hogy sokan felismerték, hogy az OKI dinamizmusa megállt, ésezért másutt próbálták megtalálni a szakmai érvényesülés lehe-tôségeit. Akkor volt lehetôség arra, hogy sokan a piaci alapokrahelyezett fejlesztések világába léphessenek át, Kft.-ket alapítot-tak vagy más munkahelyekre mentek el. És voltak, akikkel újramegteremtettük a „mûhelyünket”, a Miskolci Egyetemen.

– Ennek a korszaknak a végét az jelenti, hogy az intézetet egybüntetôjogász, Gellér Balázs miniszteri biztosként próbálja kon-szolidálni…

– Mihály Ottó: Ez mindenképpen furcsa helyzet volt. Szá-momra nevetséges és irritáló. Nagyon hamar felismerte, hogy azáltala elképzelt konszolidáció megvalósításának egyik akadályaén vagyok. A minisztérium is a távozásomat akarta. Lemondtama központ igazgatóságáról, majd késôbb felmondtam. De miköz-ben a minisztérium „konszolidált”, az is világossá vált a számuk-ra, hogy az intézetnek vissza kell adni a szakmai irányítást. Afejlesztés azonban ebben az idôszakban, ab ovo, zárójelbe került,mert új helyzet alakult ki az oktatáspolitikában is. A kutatás te-rülete volt az, ami akkor biztonságosnak látszott. Nem véletlen,hogy Halász Gábor látszott a legalkalmasabb személynek ahhoz,hogy betöltse a szakmai vezetô szerepét. Ô, nem kis nehézségekárán, egy szervezetileg jól mûködô, belsô kohézióval is rendel-kezô OKI-t hozott létre, de ez már egy másik OKI volt. Az EU-s pénzek megérkezésével aztán megint új helyzet alakult ki, és azaz idôszak, ahogy én látom, ismét másféle intézetet igényelt...

70


III. rész

Interregnum


Horváth Attila:

„Az biztosnak látszott, hogy engem nem akarnak kinevezni.

Ennek nyilván sok oka volt, de ezt nem tudom felsorolni.

Sem az intézetben nem akarták, sem a minisztériumban.”


– Azt olvastam tôled egy honlapon13, hogy Mihály Ottó ellenkoncepciós per zajlott az OKI-ban. Miért mondtad ezt?

– Horváth Attila: Azért gondolom, mert az OKTAT-ügy el-indításában és következményeiben olyan jeleket láttam, ame-lyek messze túlmutattak a konkrét történéseken. Mondok erreegy példát, és ez érthetôvé teszi, amirôl beszélek. Felhívott en-gem abban az idôben a Magyar Rádiótól valaki, hogy valamiszakvéleményt szeretnének hallani vagy interjút szeretnénekkészíteni. Azt mondtam, hogy ebben az ügyben fordulnak a Mi-hály Ottóhoz, mert ebben a dologban ô az, aki kompetens. Akérdés erre az volt, hogy „Hát vele szabad interjút készíteni?”Több forrásból is értesültem arról, hogy Ottó „indexre” került.Ez korábban sohasem fordult elô. Még ’89 elôtt sem. Olyan je-lenségek mutatkoztak itt, amelyeket nem lehetett érteni. Amikorbizonyíték, valóságos érvek helyett elindult egy büntetô folya-mat, mert valakit kellett találni arra, akire rá lehetett húzni eztaz ügyet.

– A Mihály Ottóval folytatott beszélgetésbôl kiderült, hogy ezvalóban bonyolult és komoly konfliktusokat generáló ügy volt,amely nem maradt szûk szakmai keretek között, s a szemben állófelek a bíróságokat is megjárták. Végeredmény az lett, hogy aMihály Ottót felfüggesztették, végül elbocsátották. Az eseményekmég zajlottak, amikor az intézet élére új vezetôt neveztek kiPôcze Gábor14 személyében. Ezzel kapcsolatban azt is mondtad,hogy Gábor megkért téged arra, hogy együttesen irányítsátok azintézetet.

– Horváth Attila: A dolog ott kezdôdött, hogy amikor Ottó-nak a vezetôi megbízását megszüntették, mi is elég sajátos hely-zetbe kerültünk. Maradjunk-e vagy sem az intézet vezetôségé-ben? Felmerült az, hogy itt egy demonstratív lemondás legyen.Ottóval konzultálva azonban úgy döntöttünk, hogy mindenkimarad a helyén. Az akkori SZMSZ szerint az intézetnek két fô-igazgató-helyettese volt. Az egyik én voltam, a másik PôczeGabi. Ezek meg voltak számozva, de hogy ez a dolog hogyantörtént, arra már nem emlékszem. Amikor történt, akkor annaknem volt jelentôsége. Az SZMSZ-ben az volt, hogy a fôigazga-tót helyettesítô „rangidôs” helyettes kapja az egyes számot. Ezebben az esetben én voltam. Nem aspiráltam erre a címre. Fel-hívott engem Magyar Bálint. Soha elôtte nem telefonált. Aztmondta, hogy Gábort nevezné ki megbízott fôigazgatónak, és

75

13 http://www.fszek.hu/szociologia/szszda/eletr_pg.html14 Pôcze Gábor (1955-2002)


hogy én mit szólok hozzá? Azt mondtam, hogy ez szerintemnem egy helyes döntés. Ez nem a várt válasz volt valószínûleg.Elmondtam, hogy én jövök a sorban, de ezt ô is nyilván tudta.Többet nem beszéltünk errôl a dologról, ô pedig kinevezte Gá-bort. Akkor egymással beszélgetve mi úgy gondoltuk, hogynem szabad egymást elengedni, mert akkor baj lesz. Abban ma-radtunk, hogy együtt csináljuk az intézet vezetését, gyakorlati-lag mindegy, hogy melyikünk a megbízott fôigazgató és melyi-künk a helyettes. Baráti viszonyban voltunk, ezért ez a helyzetnem jelentett problémát.

– Mit tudtatok és akartatok ebben a helyzetben csinálni?– Horváth Attila: Ez volt az az idôszak, amikor a NAT-

implementáció zajlott. Ezer támadás érte az OKI-t különbözôszakmai és nem szakmai körök részérôl, okkal és ok nélkül. Ittazonban volt egy olyan mértékû fejlesztés, amelyre addig a ma-gyar közoktatásban nem volt példa. Az elsô eredmények ekkormár kezdtek mutatkozni. Persze voltak belsô problémák. Az in-tézet mûködési módja, a bürokratív megoldások sokszor ered-ményeztek csúszásokat. A közalkalmazotti státusok miatt nemmindig azok foglalkoztak a feladatokkal, akiknek dolgozni kel-lett volna azokban. Néha még ellenérdekeltségek is mutatkoztak.De valamennyire azért a dolog mûködött, és sikerült egy orszá-gos szolgáltatói hátteret kialakítani. Munka tehát volt bôven. Deközben párhuzamosan zajlott az OKTAT-ügy. Errôl mi kevesettudtunk. Nem voltunk ebbe beavatva, ez Ottó bölcs elôrelátásamiatt alakult így. Minket soha nem vontak be az eljárásba. Deidônként Gábornak nyilatkoznia kellett errôl az ügyrôl is, és eb-ben a helyzetben ô két tûz közé szorult. Az egyik oldalon ott volta lojalitása az intézményhez és Ottó személyéhez, a másik olda-lon pedig az a nyomás, amit Magyar Bálint gyakorolt rá. A mi-nisztérium számára az lett volna a legjobb megoldás, ha a balhétaz OKI viszi el. Ebben a kettôsségben ôrlôdött, míg végül aztmondta, hogy most már csináljátok egyedül, és lemondott amegbízott fôigazgatói címrôl.

– Mi történt a lemondást követôen?– Horváth Attila: Amikor Gábor lemondott, akkor „hoppá!”

volt. Az biztosnak látszott, hogy engem nem akarnak kinevezni.Ennek nyilván sok oka volt, de ezt nem tudom felsorolni. Sem azintézetben nem akarták, sem a minisztériumban. Ennek megfele-lôen maradtam fôigazgató-helyettes és így miniszteri biztost ál-lítottak az intézet élére. Báthory Zoli lett ez a személy, aki ebbenaz idôben helyettes államtitkár volt. Mindez nagyon sajátoshelyzetet idézett elô. Ez azt jelentette, hogy nem volt önálló dön-

76


tési jogköröm, nem volt aláírási jogköröm, de a napi ügyeket ésaz intézet mûködtetését nekem kellett csinálni. Idôként Zoli el-jött, aláírta a dolgokat, mondta, hogy „igen” vagy azt, hogy„nem”. Így mentek a dolgok.

– A legnagyobb gondot ekkor is az intézet finanszírozása je-lentette?

– Horváth Attila: Ezzel nem volt akkora baj. Projektfinan-szírozásban voltak az intézetnek feladatai. Nem ez volt az el-sôdleges probléma. Az intézet gazdasági szervezetének a mûkö-désével volt a gond, nehezen mentek a kifizetések, nagy csúszá-sok voltak. Ezt nem tudtuk megoldani. Bizonyos szempontbólaz is probléma volt, hogy az ott dolgozó pedagógusok nem vol-tak hozzászokva a projektszemléletû intézet mûködtetéséhez.Munkaidôben dolgoztak, a munkaidô pedig szabad, illetve kö-tetlen munkaidô volt. A kutató urak és hölgyek vagy bent vol-tak, vagy nem. Se a munkaidôvel, se a teljesítménnyel nem kel-lett elszámolni. A végén lett valami, de hogy az jó vagy nem jó,azt nem értékelte senki sem. A projektekben viszont meg kellettcsinálni a dolgokat, voltak indikátorok, amelyeket teljesítenikellett.

– Ezért egyre inkább külsô szakértôkkel dolgoztatok?– Horváth Attila: Persze, nagyon sok külsôst kellett bevon-

ni. De ez inkább az elôzô idôszakra volt a jellemzô. A tantervfej-lesztési idôszakot jellemezte ez, amikor a produktumok az OKItantervbankjába kerültek. De ez így is van rendjén, mert sok,egymástól eltérô szemléletû anyag került be a tantervbankba. Eztnem tudtuk megoldani házon belül. Az nem jó megoldás nyil-ván, hogy írok egy tantervet, aztán átülök az asztal másik olda-lára és írok egy másik szemléletût.

– Így egy ideig te együttmûködtél Báthory Zoltánnal? Med-dig tartott ez?

– Horváth Attila: Közben megtörtént a kormányváltás, és újminiszteri biztos került az intézet élére, Gál András Levente. Ônem értett a közoktatáshoz, ami nem lett volna baj, de irányítot-ta az intézetet. Nekem egyre kevesebb feladatom és jogkörömmaradt. Így azt gondoltam, hogy ez nekem nem megfelelô. Eztkövetôen mondtam fel. Ez 1998-ban volt. Az intézetbe, illetveelôdjébe egyébként 1986-ban kerültem, és még a Könyves Kál-mán körúton dolgoztam, az Iskolafejlesztési Központban.

– Ebben az idôben mások is eljöttek az intézetbôl!– Horváth Attila: Igen, de ez nem egy átgondolt vagy meg-

szervezett koncepció mentén alakult úgy, ahogy. Romlott a han-gulat az intézményben, amely azóta tartott, amióta Ottóval foly-

77


tak a dolgok. Ô egy karizmatikus egyéniség volt, aki össze tud-ta fogni az embereket. Utána maradt egy légüres tér, amelybenott voltak azok a sztárok, akik inkább a saját maguk dolgát akar-ták csinálni. Én ahhoz kevés voltam, hogy ezeket az embereket,Mihály Ottót helyettesítve, összefogjam. Elindult egy erózió,amely késôbb csak fokozódott, különösen akkor, amikor ismétegy nem szakmabeli miniszteri biztos érkezett az intézet élére.

– Mi történt ezt követôen?– Horváth Attila: A miniszteri biztosok idején ex-lex állapot

volt. Kiírtak egy vezetôi pályázatot, amit én megpályáztam. Ez1997 körül lehetett, de erre a pályázatra mind a mai napig nemkaptam választ. Tehát mintha nem is létezett volna. Több évvelkésôbb írtam egy levelet a minisztériumba, hogy mikorra várha-tó a miniszter úr döntése a benyújtott pályázatommal kapcsolat-ban? Ugyanaz az osztályvezetô válaszolt, aki végig ott volt,hogy „hamarosan”. Igaz, közben legalább öt év eltelt. A részem-rôl ez vicc volt, a részérôl viszont nem, mert hivatalos fejlécespapíron válaszolt. Késôbb újra kiírtak pályázatokat erre a helyre,és azt Halász Gábor elnyerte.

78


Mátrai Zsuzsa:

„Az OKI akkori gazdasági vezetôivel a minisztériumi

állítások többségét megcáfoltuk. Ennek a problémának

a megoldására akkor én rengeteg idômet áldoztam fel.”


– Többen úgy jellemezték a Mihály Ottó utáni idôszakot, hogyaz „zûrzavaros korszak” volt az OKI történetében. Te hogyan él-ted meg ezt az idôszakot?

– Mátrai Zsuzsa: Én Horváth Attila után következtem, fôi-gazgató-helyettesi minôségben. Elsô számú fôigazgató-helyetteslettem, ami azt jelentette, hogy addig, amíg nem áll kinevezettfôigazgató az intézet élén, addig nekem kellett az intézetet irá-nyítanom. A másik helyettes ekkor Halász Gábor volt. BáthoryZoltán felkérésére vállaltam el ezt a megbízatást, de hozzá kelltennem, hogy ekkor ennek, tehát a személyemnek nem volt va-lós alternatívája. Nem akarta senki sem vállalni. Nem volt kön-nyû idôszak ez, mert miniszteri biztosok váltották egymást az in-tézet élén. Az egyik ilyen személy Honti Mária kabinetfônökevolt. Neki is és az ôt követôknek is az egyik legfôbb törekvéseaz volt, hogy Mihály Ottónak, aki akkor már talán megnyerte azellene indított pert, adjanak egy újabb fegyelmit. Volt egy igaz-gatótanács, ahol a minisztérium képviselôje elnézést kért MihályOttótól, és azután lemondott. Ezután Báthory Zoli volt kénytelena biztosságot elvállalni, de ez nem jelentett akkor függôségi vi-szonyt. A választásokat a FIDESZ nyerte meg, és ekkor KörnyeiLászló lett az államtitkár, aki nem keménykedve, megpróbálta ahelyzetet konszolidálni. Ô korábban is jó kolléga volt, mind amai napig jó véleménnyel vagyok róla. Felmerült, hogy adjak bepályázatot a fôigazgatói posztra. Korábban már volt egy pályá-zatom, amelyet beadtam, de azt Magyar Bálint és Horn Gábornem támogatta. Az új helyzetben sem volt esélyem, függetlenülattól, hogy Környei Lacival jó kapcsolatom volt, mert az akkoriminiszter, Pokorni Zoltán sem támogatott engem. Ôszintén szól-va mind a két esetet meg tudom érteni. A helyzet akkor kezdettstabilizálódni, amikor Szemkeô Judit lett az adminisztratív ál-lamtitkár. Itt nemcsak Mihály Ottó ügye jelentett problémát, ha-nem az is, hogy ekkor már nyolc hónapja zajlott egy pénzügyivizsgálat az intézet ellen, amelyet a miniszter részérôl Sebes Jó-zsef vezetett. Született egy nagyon negatív jegyzôkönyv, amely-ben volt igazság is, meg természetesen túlzások is. Azzal vádol-tak minket, hogy negyvenvalahány milliót elsikkasztottunk,amelyrôl aztán kimutattam, hogy számolási hiba volt. Ugyanak-kor volt egy 63 milliós hiány, amelyet, bármilyen furcsán hang-zik is, nem vettek észre. Erre a válaszlevelemben felhívtam a fi-gyelmet. Rámutattam arra, hogy ez azért keletkezett, mert a tan-tervi adatbankot, amelyet egyébként a minisztérium rendelt meg,késve finanszírozták, és ez okozta a hiányt. Voltak ugyanis átvettpénzeszközeink, így ezt a helyzetet lehetett menedzselni. Az

81


OKI akkori gazdasági vezetôivel a minisztériumi állítások több-ségét megcáfoltuk. Ennek a problémának a megoldására akkorén rengeteg idômet áldoztam fel. Olyan vádak értek minket,hogy a TOK-ok megszüntetését követôen eladtuk azoknak az in-tézeteknek a személyautóit. Igazoltuk, hogy korábban erre fel-szólítottak minket. Azt is a szemünkre hányták, hogy a TOK-okelbocsátott munkatársainak végkielégítést fizettünk, holott nemvoltak állományban. Igazoltuk, hogy korábban állományba vet-tük ôket, tehát jogosan fizettünk a számukra. Ezek a dolgok ak-kor kulmináltak, amikor már az új kormány idején kaptam egylevelet, hogy az intézet költségvetésébôl leemeltek, ha jól emlék-szem 25 millió forintot, és a számlán mindössze néhány milliómaradt. A problémát az okozta, hogy ez csütörtökön történt, és akövetkezô hét elején bért kellett volna fizetnünk, de ez a pénz er-re már nem volt elég. Felhívtam az adminisztratív államtitkárt,aki megígérte, hogy utánanéz az ügynek. Erre azonban nem voltidô. Ezért berohantam a minisztériumba Stark Antalhoz, aki sza-bályszerûen bujkált elôlem, míg végül egy olyan szobában kö-töttünk ki ahonnan nem volt más kijárat. Mondtam neki, hogyaddig nem megyek el, amíg ezt el nem intézzük. Ô nyugodtanfogadta mindazt, amit elmondtam, és azt kérdezte, hogy miveltudom a dolgokat alátámasztani? Elôvettem három korábbi leve-let, amelyek igazolták, hogy a végkielégítések jogosak voltak.Erre ô is azt mondta, hogy rendben, intézkedni fog. Végül is aztmondtam, hogy addig nem megyek el innen, amíg ezt a dolgot elnem intézzük. Végül Stark Antal ott írt egy feljegyzést, hogyazonnal vonják vissza ezt az intézkedést. Még aznap mindenérintettel beszéltem, és a dolognak az a lényege, hogy hétfôre eza válság megoldódott, visszakerült a pénz az intézethez. Azértmeséltem el ezt a történetet, mert nagyon jól jellemzi, hogy ab-ban az idôszakban mi jellemezte a minisztérium ügykezelését,valamint azt is, hogy milyen volt a minisztérium és az intézet kö-zött a kapcsolat. Azt hittem, hogy ez volt a csúcspont, de nem.Felhívott a Szemkeô Judit, hogy egy miniszteri biztos érkezik azintézet élére. Kérdeztem, hogy ki lesz az? Azt válaszolta, hogy„nem ismered”. Erre én meg azt mondtam, hogy az nem lehet,mert húsz éve vagyok a szakmában, és én mindenkit ismerek.Kiderült, hogy nem szakmabeli személyrôl van szó. Jött tehátBalázs…

– Gellér Balázs…– Mátrai Zsuzsa: Igen, Gellér Balázs, akit valóban nem is-

mertem, mert ô büntetôjogász volt. Az államtitkári indoklás úgyhangzott, hogy ôrá azért van szükség, mert fegyelmit kell adni

82


Mihály Ottónak, és erre én nem voltam hajlandó. Ez akkor volt,amikor Ottót visszahelyezték, és aztán ismét leváltották. Én eb-ben a helyzetben azt mondtam, hogy szeretnék lemondani, ésvisszamenni a saját központomba közalkalmazottként dolgozni.Judit megígérte, hogy ezt a kérésemet támogatni fogja GellérBalázsnál. A miniszteri biztos arra kért, hogy hívjak össze egyigazgatótanácsot. Ô ott megjelent, és bejelentette, hogy átvesziaz intézet vezetését. Engem arra kért, hogy az utasításait hajtas-sam végre. Az elsô kérése az volt, hogy az intézet munkatársaiírják le, hogy a következô hetekben pontosan mivel is foglal-koznak. Erre én jelentkeztem, és azt mondtam, hogy ha megakarja tudni, hogy mivel foglalkozik az intézet, ennek van értel-mesebb módja is. Ebben a konfliktusban nem mindenkitôl kap-tam meg az intézetben a támogatást. Aznap délután végigvezet-tem a Balázst az épületben, egyébként barátságos hangulatban.Másnap viszont megírtam a felmondólevelemet három minô-ségben. Lemondtam a közalkalmazotti státusomról, lemondtama fôigazgató-helyetteségrôl, lemondtam mint központigazgató,és kiléptem az intézetbôl. Pénteken adtam ezt be, mert akkorvolt a miniszteri értekezlet. Gellér Balázs kétségbe volt esve, ittállt egy ilyen helyzetben 27 évesen, szakmai támogatás nélkül.Ennek az egész ügynek az volt az elôzménye, hogy Ottót sik-kasztással vádolták. Az igazgatótanácson sokféle hozzászólásvolt, de én csak az enyémet szeretném most elmondani. Azt kér-deztem, hogyan lehet technikailag azt megoldani, hogy MihályOttó, mint az OKI fôigazgatója, kiutaltat a minisztériumbólennyi pénzt? Ez a dolog azért volt kulcskérdés, mert ez azösszeg sohasem került az OKI számlájára. Hogyan tudta ezt Ot-tó elintézni? Magyar Bálint akkor friss miniszter volt, tanácsta-lanná vált, ránézett Honti Máriára, aki azt mondta, hogy telefo-non. Ezt azért fûzöm hozzá az elmondottakhoz, hogy érthetôvéváljon az, hogy az én személyem miért nem felelt meg fôigaz-gatóként a minisztériumnak.

– Ebben az idôszakban többen elmentek az intézetbôl…– Mátrai Zsuzsa: A többiek elmenetele nem velem volt

összefüggésben. Ottót nem hagyták békén, és kiderült, hogynincs semmiféle védelem az intézetben. Én ideig-óráig jelentet-tem valamilyen megoldást. Az én felmondásom és Halász Gá-bor idôszaka között lehetetlen helyzet alakult ki. Ennek az ve-tett véget, hogy Gábor kétségkívül ügyesen konszolidálta ahelyzetet. A konszolidációhoz annyit érdemes hozzáfûzni, hogyaz intézetben több vonatkozásban lett volna mit vizsgálni, denem azt vizsgálták. Amatôr módon zajlott ez az egész, ezt még

83


Sebes is elismerte. A 63 milliós hiányból negyven-egynéhánymilliót ledolgoztunk. Ez részben azért volt lehetséges, mert kap-tunk pótlólagos finanszírozást, ami Környei Lacinak volt kö-szönhetô. De az is igaz, hogy a gazdasági igazgató sok fontosdologra nem figyelt oda. Volt egy épületünk például Debrecen-ben, amelyet bérbe adtunk úgy, hogy nem keletkezett abból be-vétel, viszont mi fizettünk évente kétszázezer forintot. Az Álla-mi Biztosító bérelte ezt. Amikor én ezt megtudtam, azonnali ki-rúgással fenyegettem meg ôket, ha nem fizetnek négymilliót ha-vonta. Azt azonban még el kell mondanom, hogy Környei támo-gatásával betettünk bázisként az OKI költségvetésébe 150 mil-lió forintot kutató-fejlesztô tevékenységre. Soha nem volt ko-rábban erre ekkora összeg. De ez az összeg a következô évek-ben az állandó minisztériumi elvonások miatt nullára apadt. Eztonnan tudom, hogy a következô években tagja voltam annak aSzakmai Egyezetô Testületnek, amely az OKI éves feladatairóldöntött, és ebben a minôségemben volt módom nyomon követ-ni a költségvetést.

84


Báthory Zoltán:

„...az intézet vonatkozásában az volt a célkitûzésem, hogy a

pedagógiai kutatási fejlesztési és értékek színvonala

emelkedjen. A pedagógiai intézet jövôjét – e három funkció

jegyében – képzeltem, képzeltük el.”


– Hogyan láttad a minisztériumból az OKI helyzetét és jövô-beli szerepét?

– Báthory Zoltán: A minisztériumi munkára való felkészü-lés idején – az intézet vonatkozásában – az volt a célkitûzésem,hogy a pedagógiai kutatás, fejlesztés és értékelés színvonalaemelkedjen, e három funkció mûvelésének összhangja növeked-jen, személyi és tárgyi feltételei javuljanak (egy nagy intézettöbb kicsi helyett). Más szóval az oktatáspolitikai és a pedagógi-ai funkciók egymásrautaltságát akartam erôsíteni (kis miniszté-rium – nagy intézet). A revíziós területen – ha jól emlékszem –hetenként tartottunk olyan megbeszéléseket, amelyen a fôosz-tályvezetôk és az intézet mindenkori fôigazgatója részt vettek anézetek és a reformcélok megvalósításából adódó teendôk tisz-tázása érdekében. Ezek általában nagyon fontos döntések elôké-szítésére vezettek. A pedagógiai intézet jövôjét – e három funk-ció jegyében – képzeltem, képzeltük el. Az OPI-ban hosszú idônát kialakult tantárgyközpontú tradíciót persze csak lassan, lépés-rôl lépésre lehetett ennek a pedagógiai szemléletnek az irányá-ban alakítani. Sokat segített, hogy a Mihály Ottó által irányítottIskolafejlesztési Központ és az általam irányított Értékelési Köz-pont között már korábban jó munkakapcsolat alakult ki. ZsolnaiJózseffel is – a kezdeti problémák megoldása után – jól alakult akooperáció.

– Hogyan próbáltátok megoldani az intézet irányítását?– Báthory Zoltán: Igen, az intézetkoncepció operacional-

izálása, amirôl az elôbb beszéltem, nehéz helyzetbe került, denem akadt el. A miniszter Pôcze Gábort bízta meg az intézet ve-zetésével, aki Horváth Attilával (mint a helyettesével) együtt ké-pes volt az együttmûködésre. Késôbb megbízást kaptam, hogyminiszteri biztosként irányítsam az intézetet. Ez nekem nem jötttúl jól, hiszen ebben az idôben rengeteg feladatom volt. Csak rö-vid és nem teljes felsorolásként: az oktatási törvény módosítása,a NAT bevezetése, a standardizált és kétszintû érettségi koncep-ciójának bemutatása, országos megvitatása stb.

– Egy korszerû, modern szemléletû intézet kialakításához ne-ked rendelkezésre álltak a korábbi nyugati tapasztalataid…

– Báthory Zoltán: Az IEA-vizsgálatok lehetôvé tették szá-momra, hogy több nyugati pedagógiai intézet struktúráját és mû-ködését tanulmányozhassam. A látottakat szerettem volna hazaitalajba ültetni. A minták többnyire angolszász országokból ered-nek, Új-Zélandtól Kanadáig. De módomban állt a különösen ér-dekes svéd és finn helyzetet is tanulmányozni. Ezekbôl az orszá-gokból komoly muníciót hoztam magammal.

87


Környei László:

„Az én szerepem lassanként olyan mediátorféle lett.”


– Amikor helyettes államtitkárként a minisztériumba kerültél,milyen szervezetnek láttad az OKI-t?

– Környei László: Az én helyzetem azért érdekes, mert énaz OKI-ból kerültem a minisztériumba. Korábban az OKI Infor-matikai Irodájának voltam a vezetôje. Ez a szervezeti egységakkor Gyôrben volt. Az intézet abban az idôben a csôd szélénállt, rendkívül nehéz volt a pénzügyi helyzet. Mihály Ottó utánPôcze Gábor és Horváth Attila igazgatta az intézetet, már nememlékszem, hogy ezt milyen megosztásban tették. Az elsô egy-két hónapban Mátrai Zsuzsával és a közigazgatási államtitkár-ral, Szemkeô Judittal hármasban próbáltuk meg az OKI-t meg-menteni a pénzügyi összeomlástól. Ez akkor sikerült is. Nemkerült sor egy új fôigazgató kinevezésre, hanem Gellér Balázsvolt az, aki miniszteri biztosként vezette az intézetet. Ô nemszakmabeli volt, hanem jogász. A pénzügyi káosz közepette azintézetet mûködôképes állapotban tartotta. A gondot az jelentet-te, hogy ô sem érezte magáénak ezt a munkát. Az új tartalmiprogramok ebben a helyzetben nem tudtak megfelelô módonszervezôdni.

– Mátrai Zsuzsa említette, hogy neked a pénzügyi stabilizációmegvalósításában kulcsszereped volt…

– Környei László: Ez nem ilyen egyszerû dolog, mert egy tá-mogatási szerzôdésen van „harminckét” aláírás. Ha ezeket azembereket is megkérdeznéd, valószínûleg mindegyik azt monda-ná, hogy neki hasonlóan fontos szerepe volt ebben. Én, aki azOKI-ból jöttem, közelebb éreztem magamhoz az ügyet. ASzemkeô Judit inkább hivatalból járt el.

– A pénzügyi problémát mindenki említi. Mirôl van itt alap-vetôen szó?

– Környei László: Ebben az idôben nem volt egy világos,konszolidált, finanszírozási rendszere az OKI-nak. Volt egyalapfinanszírozás, és voltak különféle helyekrôl történô projekt-finanszírozások. Ez a rendszer átláthatatlan volt. Az OKI gazda-sági vezetése is gyenge lábakon állt. Az átláthatatatlanság egyikkövetkezménye az volt, hogy amikor néha leültünk és igyekez-tünk egy tiszta papírra felírni azt, hogy kinek milyen érdekelt-ségei vannak, akkor mindig komoly problémákkal szembesül-tünk. Összeadtuk a számokat az egyik és a másik oldalon, és azeredmény mindig mínusz volt. Arról van szó, hogy a szervezet-lenség, az intézeti pénzügyi gazdálkodási stratégia teljes hiányamellett a minisztérium is hibás volt. Elhangzott az, hogy –mondjuk – kaptok 200 milliót. A munka elindult az intézetben,megkötötték a szerzôdéseket, aztán nem jött a pénz. Nem arról

91


van itt szó, hogy valaki vagy valakik elloptak volna pénzeket. Aminisztérium és az OKI rendezetlen kapcsolata, a gazdálkodásifejetlenség együtt okozta ezt.

– Gellér Balázs elment…– Környei László: Igen. Én úgy emlékszem, hogy rábeszél-

tem Halász Gábort, vállaljon el egy kvázi megbízott fôigazgatóifeladatot, azzal a feltétellel, hogy a tényleges fôigazgató felada-tot megosztja egy miniszteri biztossal. Így kerültem én oda,hogy Pokorni Zoltán megkért erre. Ez egy jó és sikeres konst-rukció volt, közel két évig tartott. Az érdekesség kedvéért mon-dom el, hogy ezért én nem kaptam semmiféle fizetéskiegészítéstvagy valamilyen bónuszt. Gáborra könnyû volt együtt mûködni.Ô precíz vezetô volt. Hetente jött szerdánként, és két-három óraalatt átbeszéltük az intézet dolgait. Ezeknek a beszélgetésekneka során alakult ki a finanszírozás, amely az alapfeladatok mel-lett sztenderd projektekben és ún. lebegô projektekben gondol-kodott. Ez azt jelentette, hogy volt egy biztos finanszírozása azOKI-nak, finanszíroztuk a mûködést is, és szakmai viták soránderült ki az, hogy milyen igények merültek fel a minisztériumrészérôl. Ez példa értékû volt. Amíg ez mûködött, addig nemvolt nagy gond. Együttmûködtünk a vezetôk kiválasztásában is.Így került oda Wolf Jutka, aki késôbb fôigazgató-helyettesekéntjól betartotta ezt a finanszírozási rendet.

– Mindig az volt az alapkérdés, hogy az intézet dolgozói mitcsinálnak a fizetésükért.

– Környei László: Ezzel ez megszûnt, és a mind a két félszámára elônyös lett az új helyzet.

– Mennyiben változott meg akkor a helyzet, amikor Gábormegkapta a kinevezését?

– Környei László: Kevesebb rálátásom lett a dolgokra. Aszerdai találkozók ritkultak, de nem szûntek meg. A feladatot,amit kaptam, elvégeztem, amit ez a helyzet is igazol. Gábor sa-játjának érezte ezt, és jól mûködtette. Késôbb, 2002 után, ami-kor már nem a minisztériumban dolgoztam, akkor is azt tapasz-taltam, hogy a mûködés rendje túlnyúlt a kormányzati cikluson.

– Itt tehát arról van szó, hogy a te személyedben egy olyanszemély került a minisztériumban pozícióba, akit az intézet kife-jezetten érdekelt. Ez tekinthetô a siker egyik kulcsának?

– Környei László: Lehet. Az együttmûködés azért nem voltzökkenômentes, mert sokszor nagyon kemény vitáink voltak.De tudtuk, hogy meddig lehet feszíteni a húrt. Mindig megálla-podásra jutottunk. Az OKI ott követett el hibát, hogy késôn esz-mélt fel azon a téren, hogy neki olyan terméket kell elôállítania,

92


amely az egyszerû iskolaigazgató és a minisztérium számáraegyaránt hasznos. A Jelentés köteteirôl például senkit sem kel-lett meggyôzni. De voltak olyan projektek, amelyre csak a pénztköltöttük, és semmi eredményt nem hoztak. Az intézetben isvoltak olyan személyek, központok, akik és amelyek nem jólmûködtek. Ha bátrabb vagyok, akkor sok embert elküldtem vol-na.

– Nem volt könnyû ebben a helyzetben megfelelô megoldáso-kat találni…

– Környei László: Nem. Az én szerepem lassanként olyanmediátorféle lett. A miniszter nyelvére lefordítottam azt, amitaz OKI kutatói mondtak, de a miniszter óhajtásait is, azt hiszem,meg tudtam fogalmazni mind Gábor, mind pedig a központigaz-gatók számára. Magyarul, voltak olyan dolgok, amelyek feles-legesek voltak és sokba kerültek. De tudomásul kell venni, hogya minisztérium az intézet fenntartója. Ez nem olyan kutatóinté-zet, mint az Akadémia intézetei. Itt a gyakorlatban azonnal jólalkalmazható termékeket kell létrehozni. Itt van például a nemszakrendszerû oktatás. Ez egy jó gondolat, de nem jól valósítjákmeg az iskolákban, nem volt jól elôkészítve. Talán az lett volnaa jó megoldás, hogy az OKI-ban ezt az egészet kipróbálják, mo-dellezik, és csak ezt követôen vezetik be. Itt különösen fontoslett volna egy kutatóintézet szerepe, amely odaadja a terméketaz iskoláknak, ezzel is támogatva a törvényi szabályozást. Dehasonló példát lehetne mondani a kétszintû érettségivel kapcso-latban is. A Lukács Judit vezette központ koherens fejlesztésthajtott végre, mégis a késôbbiekben az történt, hogy nem az in-tézet munkatársai nyújtották a legfontosabb támogatásokat ezena területen.

93


IV. részKonszolidáció és megújulás


Halász Gábor:

„…olyan K+F+I típusú intézetben gondolkodtam,

amely nem egyszerûen az akadémiai kutatóközösségnek

vagy a tudománynak dolgozik, hanem kifejezetten

a gyakorlat, az iskolai és a kormányzati gyakorlat

támogatását végzi.”


– Az Országos Pedagógiai Intézet megszüntetése idôszaká-ban ha nem is pályakezdô, de a pályája elsô felében dolgozó ku-tató voltál. Hol dolgoztál és mivel foglalkoztál ebben az idôben?

– Halász Gábor: Az egyetem befejezését követôn, 1978 utána Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Kutatócsoportjá-nál voltam, majd amikor megtörtént annak az átszervezése, ak-kor másokkal együtt az éppen megalakuló Oktatáskutató Intézet-be kerültem. Itt hosszabb idôszakot töltöttem el, és csak 1990-ben váltottam újra munkahelyet. Ennek a váltásnak az volt azoka, hogy létrejött az Országos Közoktatási Intézet, amelynektehát így a kezdetektôl fogva munkatársa lettem. Érdeklôdésemközéppontjában ekkor már jó ideje az oktatáspolitika kérdéseiálltak.

– Kutatóként neked milyen rálátásod volt az OPI-ra, s arra,hogy ott milyen szakmai tevékenység zajlik?

– Halász Gábor: Elég intenzíven együttmûködtünk, részbenmár a ’80-as évek elején. Akkor szoros, személyes kapcsolatokalakultak ki a különbözô intézményekben dolgozók között, s ígyegyütt dolgozhattam az akkor még ott dolgozó Sáska Gézával, sha az emlékeim nem csalnak, az egykor szintén OPI-s LukácsPéterrel. A ’80-as évek elejétôl a Gazsó Ferenc által vezetett Ok-tatáskutató Intézet és a Szabolcsi Miklós által vezetett OPI kö-zött az akkori oktatáspolitikai stratégia megalkotásában sokrétû,intenzív együttmûködés alakult ki. Kiemelt kapcsolataim voltakolyan emberekkel, mint Báthory Zoltán, aki az ottani ÉrtékelésiKözpontot vezette. Rendszeresen részt vettem az osztályértekez-leteiken. De ugyanez mondható el Mihály Ottóékkal kapcsolat-ban is. Túl a formális intézményi kapcsolatokon, volt egy aktívszervezôdése a neveléstudománnyal foglalkozó kutatóknak. Anyolcvanas évek végén alakult meg a Neveléstudományi Kuta-tók Országos Egyesülete, amely az együttmûködések újabb ke-reteit jelentette. Az OPI-ban dolgozók közül például Mihály Ot-tó az MTA pedagógiai csoportjából került az intézetbe, így a miismeretségünk abból az idôszakból eredt.

– Hogyan láttad az OPI jövôjét? Lehetett tudni, hogy a meg-szüntetés lesz a sorsa, vagy voltak ezzel kapcsolatban más(féle)forgatókönyvek is? Vagy nem volt ezzel kapcsolatban semmilyenérzésed?

– Halász Gábor: Nem, nem lehetett ilyen érzésem, mert jólismertem a közelebbi és a távolabbi országok oktatásirányításirendszereit. Láttam, hogy olyan típusú intézmények, mint azOPI, minden országban vannak, és tudtam, hogy ezeket nem le-het megszüntetni. Azt, hogy ezeket az intézményeket átszervezik,

99


néha radikálisan átalakítják, azt persze jól láttuk. Ezek az átala-kítások folyamatosan zajlottak, s ez nem okozott sehol sem kü-lönösebb meglepetést. Ilyen értelemben az, hogy „megszüntetik”az OPI-t, számomra inkább azt jelentette, hogy elôbb vagy utóbbbekövetkezik egy radikális átszervezés.

– A jogutód nélküli megszüntetés volt a radikális átalakítás? – Halász Gábor: Az átszervezések gyakran jogutód nélküli

megszüntetéseket jelentenek. Én magam is átéltem ilyet. Nemtudom, hogy a PKCS-nak jogutóda volt-e az Oktatáskutató Inté-zet, de gyanítom, hogy nem. Én például nem úgy kerültem azOktatáskutatóhoz, hogy az új intézet mint jogutód átvett engem.Az történt, hogy a teljesen új intézmény megkeresett, akarok-eott dolgozni.

– Az Oktatáskutató Intézetbôl „váltottál” az OKI-ra. Mi en-nek a lépésednek a magyarázata?

– Halász Gábor: Két oka volt, bár ez a két dolog lehet, hogyegy dolog két oldala. Az egyik egy praktikus ok volt, a másik át-fogóbb, szakmai szempont. Én olyan kutatások iránt vonzódtam,olyanokra vágytam, amelyek a lehetô legdirektebb módon kap-csolatban vannak a gyakorlattal, ahol a kutatói tevékenységemolyan eredményeket produkál, amelyeket direkt módon tud agyakorlat használni. Nem vontam éles határt már akkor sem akutató és fejlesztô tevékenység között. Tehát azt szerettem vol-na elkerülni, hogy ne pusztán a hozzám hasonló kutatók alkos-sák azt a közösséget, amely hasznosítja a produktumaimat. Aztlehetett érzékelni, hogy az alakuló OKI inkább ebbe az iránybamozdult el. Sokkal kevésbé jelentett izolált világot ez az intézet,mint a Victor Hugo utca. A gyakorlati ok az volt, hogy én na-gyon intenzíven benne voltam abban a szakmai a csoportban,amely Gazsó Ferencnek az irányításával a késôbbi, 1993-as ok-tatási törvény létrehozásában szerepet vállalt. Abban az idôszak-ban volt egy határozott feszültség a csoport és az OktatáskutatóIntézet között. A szakmai csoport alapvetôen az újonnan létrejöttintézetre támaszkodott. Nem is volt lehetséges 1991-ben, hogyvalaki az Oktatáskutató Intézet munkatársa legyen s ugyanakkora Gazsó által vezetett törvény-elôkészítô munkacsoportnak le-gyen meghatározó tagja. A kettô együtt nem volt elképzelhetô.

– Úgy látszik, hogy Zsolnai József személye garanciát jelen-tett arra, hogy ebben az intézetben olyanfajta kutató-fejlesztôitevékenységet lehet folytatni, amelyre te gondoltál?

– Halász Gábor: Zsolnai személye meghatározó garanciavolt, de én nemcsak ôhozzá kötném. A többiek, akik az OPI-bólodakerültek, azok is garanciát jelentettek, de tény, hogy Zsolna-

100


iról lehetett tudni, hogy mint én, elô akarja segíteni azt a folya-matot, amelynek eredményeként létrejön egy oktatási törvényazon keretek között, amelyet Gazsó vezetett.

– Mi lett a szereped ebben az új intézetben?– Halász Gábor: Zsolnai úgy hívott engem, hogy fôigazga-

tó-helyettes legyek, aki a kutatási és nemzetközi területekért lesza felelôs. Talán egy éven keresztül ez így is volt. Amikor aGazsó-féle bizottságnak a mûködését felfüggesztették, akkor le-mondtam errôl. Ez a lemondólevelem még meglehet valahol.

– Mi történt ezt követôen? Akkor lettél a Kutatási Központ ve-zetôje?

– Halász Gábor: Nem, mert két funkcióm volt. Zsolnai úgyhívott ide, mint említettem, hogy az egyik feladatom a kutatásiés nemzetközi ügyek felügyelete, de ezzel egy idôben létrejött aza szervezeti egység, amelyet Kutatási Központnak nevezett el.Ennek már akkor én voltam a vezetôje.

– Ez a központ „adott” volt, vagy te szervezted meg? Volt-emozgástered abban, hogy ebben a szervezeti egységben kivel,kikkel fogsz együtt dolgozni, vagy ilyen lehetôséged nem adó-dott?

– Halász Gábor: Én úgy emlékszem, hogy ezt én szerveztemmeg. Javaslatot tettem azokra a személyekre, akiket ide akartamhívni.

– Kik alkották abban az idôszakban ezt a központot?– Halász Gábor: Itt két csoport volt. Voltak olyanok, akik az

Oktatáskutató Intézetbôl jöttek ide, mint például Vágó Irén, Ba-lázs Éva, Mártonfi György, késôbb Imre Anna, és voltak olya-nok, akik kívülrôl érkeztek, mint péládul Lannert Judit.

– Hogyan alakult azt követôn az intézet irányítása, hogy te le-mondtál a fôigazgató-helyettességrôl?

– Halász Gábor: Ez az intézet központokból állt, amelyekélére igazgatókat helyeztek. Így volt itt Báthory Zoltán és MihályOttó, de voltak egyéb központok is. Volt például egy marketing-központ is, amelynek Kalapács János lett a vezetôje. A szervezetrendkívül decentralizáltan mûködött, ahol az egyes központokolyanok voltak, mintha önálló kis intézetek lettek volna. Az OKIszinte ernyôszervezetként mûködött. Volt olyan idôszak, amikorezt kifejezetten pártolta a minisztérium. Zsolnai József centrali-zálni akart, erôsebb egységes irányítást akart létrehozni, de eznem tetszett az egyes szervezeti egységek vezetôinek. Ehhez a tö-rekvéseihez Zsolnai nem is mindig kapott megfelelô támogatást aminisztériumtól. Ez azt jelenti, hogy az egyes szervezeti egysé-gek vezetôi közvetlenül tárgyaltak az Oktatási Minisztériummal.

101


Ráadásul ez egy olyan idôszak volt, amikor a köz- és a magán-szférának a relációi átrendezôdtek. Közvetlenül hoztak létreolyan megoldásokat, amelyek során a magánszférán belül is te-remtettek megbízásokat, és ennek nyomán végeztek munkákat.Elég konfliktusos volt ez az idôszak. Én úgy emlékszem visszaerre az idôszakra, mint egy folyamatos belsô szervezeti háborús-kodásra, ahol az energiák egy óriási hányada ment el ezekre. Te-hát nemcsak kutató-fejlesztô munkát folytattunk, hanem folya-matosan szervezeti kérdésekkel foglalkoztunk. Szabályzatokat,SZMSZ-eket alkottunk hosszú-hosszú hónapokon keresztül.

– De a szervezetnek olyan elemei, mint például az Igazgató-tanács, ezek azért mûködtek? Volt valamiféle belsô szakmaikommunikáció?

– Halász Gábor: Igen. A szervezeti egységek vezetôibôl ál-ló testületben komoly viták zajlottak, nem volt könnyû konszen-zust létrehozni, de azért ezek mûködtek.

– Az általad vezetett központ is a minisztériumtól kapta amegrendeléseket?

– Halász Gábor: Igen, ez minden egység esetében így volt.A megrendelések döntô hányada a minisztériumból érkezett.Akkor még nem volt világos, hogy ezek közvetlenül az inté-zetnek szólnak vagy az intézeten csak keresztülmennek. Aztény, hogy hihetetlen nagy önállóságunk volt. Én magam isúgy tudtam részt venni nemzetközi együttmûködésekben,programokban, vagy úgy hozni nemzetközi pénzeket az inté-zetbe, hogy a vezetés ezekre csak rábólintott. Nem lehet aztmondani, hogy ezek egy intézeti stratégia mentén megvalósu-ló lépések voltak.

– A késôbbieket ismerve én úgy gondolom, hogy neked pontoselképzeléseid voltak arról, hogy az általad vezetett szervezeti egy-ségnek mivel kell foglalkoznia. Volt neked itt, ahogy ma monda-nánk, koherens jövôképed az elvégzendô tevékenységekrôl?

– Halász Gábor: Igen, egyértelmûen. Az oktatáspolitikai, aközponti döntéshozatalt segítô kutatásokat akartuk csinálni. Az aterület ahol például igen aktívak voltunk, az oktatás helyi irányí-tásával kapcsolatos kérdések köre volt. Ez volt az az idôszak,amikor az önkormányzati közoktatás-irányítás kialakult és ehhezképest pozícionálni kellett magát a központi irányításnak is. Ezjellegzetesen ilyen terület volt. De idetartoztak azok a kutatásokis, amelyek az oktatás finanszírozásával foglalkoztak. A SurányiBálint, aki meghatározó személy volt itt ebben az idôben, a de-mográfiai hullám középiskolai levezetésével kapcsolatos kutatá-sokat végezte.

102


– Az egyik legfontosabb produktum, amit a te személyedhezkötnek, azok a „Jelentés” kötetek. Ezek hogyan születtek meg?

– Halász Gábor: Maga a dolog úgy indult, hogy amikor1993-ban elkezdôdött a magyar oktatáspolitika OECD átvilágí-tása, akkor mi csináltuk meg a Magyarországról szóló elemzést,amelynek eredményeként született egy könyv, amely a magyarközoktatás állapotát mutatta be. Az OECD egyik ajánlása azvolt, hogy kellene rendszeresen a közoktatás állapotát bemutatóelemzést csinálni, aminek nem csak az a funkciója, hogy tények-re tudja alapozni a döntéshozatalt, hanem az is, hogy e „jelentés”az elfogadása során hozzájárulhat az oktatás nyelvezetének akorszerûsödéséhez, fejlôdéséhez, általában a konszenzus-kere-séshez. Erre a gondolatra rendkívül fogékony volt Báthory Zol-tán, aki abban az idôben a közoktatásért felelôs helyettes-állam-titkár volt, és ô adott nekünk erre megbízást. Azért volt enneknagy jelentôsége, mert nemcsak egy egyszeri, hanem folyamato-san megismétlôdô dologról volt itt szó, amit a következô évekkötetei igazolnak.15

– Térjünk egy pillanatra vissza oda, hogy Zsolnai Józsefneklejárt a megbízatása, és elhagyta az intézetet. Ezt követôen újhelyzet alakult ki. Történt-e változás az intézet mûködésében?Hogyan mûködtetted a saját szervezeti egységedet?

– Halász Gábor: Az, hogy az intézet mûködésében zavarokmutatkoztak, az oktatáspolitikában jelen lévô viták leképezôdé-seképpen fogható fel. Ez nem is történhetett másképpen, mert azintézet volt felelôs például olyan dolgokért, mint a Nemzeti alap-tanterv megalkotása és implementálása. Ez nem csak a ZsolnaiJózsef periódusa után volt jellemzô, hanem már korábban is. ANAT-variációk megjelenése idején hasonló helyzet volt. A bel-sô viták tükrözôdései voltak a külsô dolgoknak, részben pedigarról is szó volt, hogy a közintézmények, a közszféra státusával,gazdálkodásával kapcsolatos kérdések is egyre erôteljesebbenvetôdtek fel. Ez volt az az idôszak, amikor lezajlott az a botrány,amelynek a során az intézet elveszített 150 millió forintot, mertegy olyan bróker cégnél helyezte el a pénzt, amely azt rosszulkezelte. A közintézmények státusza, gazdálkodása korántsemvolt olyan szabályozott és rendezett, mint ami kívánatos lett vol-na.

– Ebben a bizonytalan helyzetben több vezetô is váltotta egy-mást az intézet élén. Ha jól látom, akkor a te kinevezéseddel kö-vetkezett be hosszabb idôszak után stabilitás.

103

15 Jelentés a magyar közoktatásról, 1995, 1997, 2000, 2003, 2006


– Halász Gábor: A probléma bonyolult, mert elég hosszúidôszak volt az, amikor nem volt kinevezett vezetôje az intézet-nek. Zsolnai megbízása lejártát követôen kinevezett vezetô letta Mihály Ottó, de ez nem tartott hosszú ideig. Ekkor volt az in-tézet életében a második nagy botrány, az ún. OKTAT- ügy. Ez-zel kapcsolatban ôt leváltotta miniszter, és ezt követôen nemvolt kinevezett vezetôje az intézetnek hosszú-hosszú idôn ke-resztül. Elôször a Pôcze Gábor vezette az intézetet, majd ôt isleváltották, majd a Horváth Attila lett a vezetô, ezt követôen mi-niszteri biztosként mûködött a Báthory Zoltán, aki közben he-lyettes-államtitkár is volt. Mátrai Zsuzsa fôigazgató-helyettes-ként lett megbízott fôigazgató, és végül 1998 után miniszteribiztost neveztek ki Gellér Balázs személyében. Ôt a KörnyeiLászló követte, mint miniszteri biztos, de közben ô is helyettes-államtitkár volt. Tehát itt az a fontos, hogy nem volt kinevezettvezetô. Én úgy emlékszem vissza erre az idôszakra, mint amit aszervezeti anarchia kategóriájával lehet leírni. Az anarchia nem-csak a szervezeten belüli viszonyokra vonatkozott, hanem aszervezet és a szervezet tulajdonosa, fenntartója közötti kapcso-latra is. Tehát nemcsak a szervezeten belül voltak átláthatatlanviszonyok, hanem az Oktatási Minisztérium és az intézet kap-csolatában is.

– Érdekes, amit mondasz, mert ezekben az években néhánydolog, így például a Jelentés elôkészítése és kiadása mégiscsakmûködött. Ez arra utal, hogy az anarchiában voltak kiszámítha-tó elemek…

– Halász Gábor: Én ezt nem így éltem meg. Azt láttam,hogy permanens bizonytalanságban vagyunk, és fogalmunknincs arról, hogy a költségvetés, amely ehhez a munkához szük-séges, vajon rendelkezésünkre áll-e, vagy sem. Olyan korszakvolt ez, ahol a bizonytalanság menedzselése alkotta a tevékeny-ségünk jelentôs részét. Ez rengeteg feszültséggel, aggodalom-mal járt, nem volt ez biztonságos idôszak. Nem voltam mindigbiztos abban, hogy ezek a kötetek napvilágot látnak.

– Ebben a korszakban tehát alapvetôen a Jelentés munkála-tai zajlottak a Kutatási Központban. A többi feladat ad hoc jel-leggel érkezett a minisztériumból? Mitôl függött az, hogy mit kellmég csinálni?

– Halász Gábor: Ennek az idôszaknak az volt az egyik leg-fontosabb jellemzôje, hogy nem volt az intézetnek szinte soha-sem rendesen kidolgozott, rendesen letárgyalt és elfogadott,költségvetéssel megtámasztott munkaterve. A mûködési módjellemzôje az volt, hogy amikor a minisztériumban felmerült

104


valamilyen információnak, kutatásnak az igénye, vagy valame-lyik kutató-fejlesztô meg tudta gyôzni valamelyik döntéshozótarról, hogy neki van egy olyan kezdeményezése, amelyre érde-mes forrásokat adni, akkor ad hoc jelleggel keleteztek projek-tek, amelyeken keresztül történt a dolgok finanszírozása. Talánegy vagy két nagyobb kivétel volt. Ilyennek gondolom a Nem-zeti alaptanterv implementáláshoz kapcsolódó feladatokat, bárhozzá kell tennem, hogy a NAT implementálásra vonatkozó ter-vek is olyanok voltak, hogy miközben jóváhagyta a minisztéri-um, aközben a részfeladatok megoldásra vonatkozó konkrétszerzôdéseket nem kötötték meg. Ehhez kapcsolódott a sok bot-rány egyike, hogy olyan feladatokat hajtottunk végre, amelyneknem volt költségvetési feltétele a minisztérium részérôl. AzOKI vezetôi joggal hivatkoztak arra, hogy jóváhagyott munka-tervet hajtanak végre, de erre a minisztérium vezetôi meg aztmondták, hogy jó, de mi nem kötöttük meg azokat a konkrét,specifikus szerzôdéseket, amelyek e feladatok finanszírozásárólszólnak. Akkor olyan zûrzavaros idôszak volt, hogy ha meg iskötôdött egy szerzôdés, attól még nem volt biztos, a szerzôdés-nek megfelelô pénzügyi támogatás megérkezik az intézetbe.Azaz még szerzôdéssel a kezünkben sem érezhettük magunkatbiztonságban.

– Felmerül a kérdés, hogy ilyen feltételek mellett miért tar-totta fenn a minisztérium az intézetet? Miért fizették az embe-reket? Erre a kérdésre tudott volna akkor valaki választ adni?

– Halász Gábor: Igen, ezek a kérdések sokakban megfo-galmazódtak abban az idôben. De egy ilyen intézmény nélkülnem tud mûködni az oktatásügy, és ezért ez nem volt kérdés,nem volt valós alternatíva erre. A nagy kérdés inkább számom-ra az, hogy miért nem tudott kiszámítható, transzparens módonszabályozott keretek közé kerülni a mûködésünk. Ennek nyil-ván sok oka volt, és ezeket még akkor is lehetett érezni, ezekmég akkor is hatottak, amikor én lettem a vezetô. Az OktatásiMinisztérium soha nem rendelkezett világos, egyértelmû el-képzeléssel, koncepcióval arra vonatkozólag, hogyan akarjamûködtetni és megszervezni a háttérintézményeit. Ez azonbannem magyarországi sajátosság, láttam ilyet más országokbanis. A szervezeti bizonytalanság legfôbb oka ebben keresendô.De van egy másik elem is, amelyet szeretnék nagyon erôtelje-sen hangsúlyozni. A 80’-as évek folyamán tulajdonképpen fel-számolódott az oktatásügyi vagy neveléstudományi kutatások-nak az a finanszírozási háttere, ami még a ’80-as évek elejénmegvolt. Tudok erre konkrét példát mondani: ilyen volt az, amit

105


annak idején „6-os fôiránynak”16 hívtunk. Nem csak a direktdöntés-elôkészítést szolgáló tevékenységeknek, hanem a tudo-mány, a kutatás világába tartozó tevékenységeknek sem voltintézményi hátterük, keretük. Ez azt jelenti, hogy a neveléstu-dományi- vagy oktatáskutatók a minisztériumi bürokráciának amindennapi feladatellátását szolgáló rendszerében dolgoztak.Ez nem tesz jót sem a kutatásoknak, mert nem tudják saját lo-gikájukat követni, és nagyon-nagyon rosszat tesz a minisztéri-umi operatív kormányzati irányításnak, mert „önfejû”, saját ku-tatói érdeklôdésüket is követô kutatókkal kellett megoldaniuksürgetô operatív feladatokat. Ez tehát egy megoldatlan dologvolt, amely strukturális feszültségként jelent meg és az egészidôszakban kivetítôdött a teljes intézményi rendszerre. Hamondjuk a 90’-es évek elején létrehoztak volna akadémiai ke-retek között egy olyan oktatáskutató szervezetet, amely a tudo-mányos kutatás, és nem a kormányzati-hivatali ügyintézésmindennapi mechanizmusának a logikáját követte volna, akkorezekbôl a feszültségekbôl rengeteg eltûnt volna. Azok, akik ku-tatók voltak, és nem direkt módon akartak volna az operatívkormányzati teendôkben részt venni, azok ott lettek, lehettekvolna. Ez létrejöhetett volna még az egyetemi, a felsôoktatásiszférán belül is, de nem így történt.

– Sok bonyodalom után végül a FIDESZ kormányzati ciklu-sában idehelyezték Gellér Balázst, aki végzettségét tekintvebüntetôjogász volt. Az egyik feladata az volt, hogy pénzügyileg„teremtsen rendet” az intézet dolgai között. Ezt a feladatot ô vé-gül megoldotta. Amikor a mûködése véget ért, akkor te lettél avezetô.

– Halász Gábor: Ez egy fokozatos folyamat volt, amelynektöbb állomásán kellett áthaladnom, úgyis mondhatnám, hogy„átzsilipelôdtem” ezeken a dolgokon. Elôször az történt, hogyGellér Balázs megkért, lássam el a fôigazgató-helyettesi teendô-ket, majd utána, amikor ô elment az akkori helyettes-államtit-kár, Környei László volt az, aki miniszteri biztosként irányítot-ta az intézetet. Ebben az idôszakban és továbbra is fôigazgató-helyettesként bekapcsolódtam operatív folyamatokba, majd egyidô után a minisztérium jogászai figyelmeztették a minisztériu-mot, hogy az nincs rendben, hogy a helyettes-államtitkár egyút-

106

16 „Hatos Fôirány” Az Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv(OTTKT) 6. számú fôirányaként jött létre kormányzati támogatással az aterv, amelynek céljaként a pedagógiai és közoktatási támogatásokat jelöl-ték ki.


tal a felügyelt intézménynek a miniszteri biztosa is. Ez jogilagteljesen összeférhetetlen dolog volt. Bár korábban volt erre pre-cedens. Akkor történt az, hogy megbízott fôigazgató lettem, dehozzá kell tennem, hogy ez nem a velem való egyeztetés soránalakult így. Egyszerûen kaptam egy levelet a minisztertôl,amelyben közölte velem, hogy én most már nem fôigazgató-he-lyettes, hanem megbízott fôigazgató vagyok. De még abban azidôben is csak úgy vállaltam ezt, hogy én személyi ügyekkel,munkáltatói ügyekkel nem foglalkozom, ezekben a kérdésekbennem döntök. Ezt a feladatot így megosztottuk a Környei Lász-lóval. Ez részben azzal függött össze, hogy az átszervezési fo-lyamatok során nem akartam elbocsátásokat és ehhez hasonlódolgokat felvállalni. Ekkor egy újabb forduló volt, immár a ne-gyedik állomás, amikor kiírták a pályázatot a fôigazgatói meg-bízásra. Ezt már megpályáztam.

– Térjünk vissza egy kérdés erejéig a Gellér Balázshoz. Ami-kor ô megkért, hogy vállald el a fôigazgató-helyettességet, akkorez – szerintem – részedrôl egy nagy döntés volt. Miért döntöttélúgy, hogy ezt elvállalod? Azt láttad, hogy rajtad kívül nincsenolyan tényezô az intézetben, aki ezt és a további, esetleg ebbôlkövetkezô feladatokat képes lenne sikerre vinni, vagy eleve arragondoltál, hogy ezt majd a fôigazgatói megbízás fogja követniszámodra?

– Halász Gábor: Nem tûnt ez olyan nagyon nagy döntés-nek, mert ekkor én már talán harmadszor lettem ebben az inté-zetben fôigazgató-helyettes. Amikor a Mátrai Zsuzsa volt amegbízott fôigazgató, akkor is helyettes voltam, de akkor minda ketten lemondtunk azért, hogy a miniszteri biztosnak szabadkeze legyen. Tehát egy levetett szálnak az újrafelvétele történt.Nem tudom már felidézni, hogy pontosan mi motivált ebben akérdésben. Nem tudom, hogy miért nem mondtam „nemet”.Szerintem praktikus megfontolások miatt, de azért biztosannem, mert úgy gondolkodtam, hogy én szeretnék lenni ennek aszervezetnek a vezetôje. Ilyen vágyam nem volt.

– Igen, de mégis így alakultak a dolgok. Amikor Gellér Ba-lázs elment, úgy látszott, hogy nincs más megoldás. Nem volt aszemélyednek alternatívája. Tehát elôbb vagy utóbb, de mégiscsak elkészült a vezetôi pályázatod.

– Halász Gábor: Ez egy fontos mozzanat itt, mert GellérBalázs a korábbi anarchikus szervezeti viszonyoknak a rendbe-tételére kapott mandátumot, és szerintem ezt ügyesen oldottameg. Nekem rokonszenves volt, ahogy ô jogi, pénzügyi ésmunkajogi értelemben átláthatóvá tette az intézeti folyamato-

107


kat. Ez logikus volt, hogy ha én ezeket a folyamatokat nem el-lenzem, akkor ebben részt vegyek.

– Ki formálta a szervezeti struktúrát, amellyel az intézet a tevezetésed alatt rendelkezett?

– Halász Gábor: Ehhez alaposan bele kellene nézni a kora-beli dolgokba. Azt, hogy milyen legyen az új szervezet, azt kül-sô és belsô tényezôk együttesen formálták. De azt hiszem, hogya Gellér Balázs alatt nagy horderejû szervezeti átalakulások nemtörténetek. Késôbb történtek azok a változások, amelyek soránaz intézetbôl elment az értékeléssel foglalkozó csoport, és akkorjött létre a Kiss Árpádról elnevezett háttérszervezet, aKÁOKSZI, korábbi OKSZI-ból. A másik változás az volt, hogyaz OKSZI-ból a felnôttoktatási és kisebbségi ügyek idekerültek.Ha már szóba került, érdemes egy pillantást vetni az OKSZI sze-repére. Ennek a szervezetnek a létrehozása kulcselem volt az in-tézet történetében, mert meglehetôsen hamar leválasztották akormányzati gyakorlatot közvetlenül szolgáló részlegeket. Az újszervezetnek a Varga Márta lett a vezetôje. Nálunk korábban ôvezette azt a szervezeti egységet, amely az érettségivel kapcso-latos operatív teendôket látta el.

– Te milyen intézetben gondolkodtál? Kívülrôl azt lehetettlátni – s az én esetemben ez a „kívülrôl” az asztal másik oldalátjelentette, mert általában szemben ültem veled az igazgatótanácsülésein – hogy Te mindazoktól a szervezeti egységektôl, amelyekszorosabb értelemben nem látnak el K+F tevékenységet, azoktólszeretnél megszabadulni. Nem a személyekkel volt problémád,hanem úgy tûnt, hogy az eltérô feladatoknak szeretnél optimális-abb közeget teremteni.

– Halász Gábor: Nagyon nehéz szétválasztani azokat a dol-gokat, amelyeket mi vagy én kezdeményeztem, vagy ami ugyanaz én örömömre történt, de teljesen külsô döntések nyomán kö-vetkezett be úgy, hogy azt egyszerûen tudomásul vettük. Ami azta kérdést illeti, hogy milyen intézetben gondolkodtam, hogy mivolt errôl a vízióm, azt leírtam a vezetôi pályázatomban, ami mais hozzáférhetô a személyes honlapomon. Az egyértelmû volt,hogy én csak kutató-fejlesztô intézetet, vagy ahogy ma monda-nánk, kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozó intéze-tet vagyok képes és hajlandó vezetni. A másik, ami legalábbilyen fontos volt, hogy olyan K+F+I-típusú intézetben gondol-kodtam, amely nem egyszerûen az akadémiai kutatóközösség-nek vagy a tudománynak dolgozik, hanem kifejezetten a gyakor-lat, az iskolai és a kormányzati gyakorlat támogatását végzi. Eza két tényezô egyformán fontos volt a számomra. Az sem érde-

108


kelt volna, hogy olyan szervezetet vezessek, amely része a mi-nisztériumi bürokráciának, bár ez az ötlet néha felmerült. Ez aztjelentett volna, számos más ország gyakorlatához hasonlóan,hogy az intézetet a minisztérium szervezetébe integrálják. De azsem érdekelt volna, hogy olyan kutatóintézet jöjjön létre, amelynem direkt módon akar a gyakorlattal együttmûködni, azt szol-gálni. Nekem egy olyan dolog volt a fejemben, ahol ez a két té-nyezô harmonizált egymással. Elég sok nemzetközi tapasztalat-tal rendelkeztem, sok országban dolgoztam tanácsadóként, – ésláttam, hogy az ilyen típusú intézmények esetében melyek azoka legjobb konstrukciók, amelyek hatékonyan képesek hozzájá-rulni az adott ország oktatási rendszerének a fejlesztéséhez. Azegyik ilyen nemzetközi network-be, amikor igazgató lettem, beis vittük az intézetet. Ez a kormányokhoz közeli európaioktatáskutató és fejlesztô intézeteknek a konzorciuma volt, aCIDREE.17

– Úgy látod, hogy az elképzeléseid megvalósultak?– Halász Gábor: Úgy látom, hogy igen. Ez sem volt egyszerû

és konfliktusmentes folyamat, hanem állandó feszültségekkel éskonfliktusokkal járt együtt. Amivé az OKI vált a kétezres évekelejére, arra egyértelmûen el lehet mondani azt, hogy megfelelazoknak az elképzeléseknek, amelyeket a pályázatban leírtam. ACIDREE alkotta környezetben az a dolog, amelyet én errôl az in-tézetrôl kommunikálhattam, ugyanaz volt, amelyet a társaim, atöbbi intézet vezetôi kommunikáltak saját intézeteikrôl számomra.

– Ahogy én láttam, az egyik legfontosabb törekvésed az volt,hogy szeretted volna kialakítani azt a rendet, amelyben az inté-zet rendelkezik éves elfogadott munkatervvel és az ezt alátámasz-tó költségvetéssel, valamint azt, hogy ezekre a dolgokra egy sza-bályozott, rendszeresen alkalmazott, egyeztetett ütemû kommu-nikáció mentén kerüljön sor. Korábban erre nem volt példa. Ho-gyan fogadták a minisztériumban ezeket a javaslatokat? Úgygondoltad, hogy a minisztérium majd alkalmazkodni fog ezekhezaz elvárásokhoz?

– Halász Gábor: Ez egy hallatlanul érdekes kérdés. Szerve-zetszociológiai, közigazgatás-szociológiai szempontból izgal-mas folyamat volt, amit érdemes lenne kutatni. Korábban – ésnekem a Gellér Balázzsal kapcsolatos együttmûködésem ezzelkezdôdött – a gyakorlat az volt, hogy a minisztériumban hirtelenfelmerült, hogy az OKI-nak nincsen kutatási terve, és ekkor le-

109

17 Consortium of Institucions for Development and Research in Education inEurope


szóltak, hogy holnapra csináljatok kutatási tervet. Ez igazi ko-molytalan dolog volt. Amikor kutatási terveket csináltunk, akkorabba beleírtunk mindenféle dolgokat, mert tudtuk, hogy ezeketsoha senki sem fogja komolyan venni. Ezért ez nem volt komo-lyan vett tervezési folyamat. Elôször azt csináltam, hogy próbál-tam megfogalmazni ennek egy procedúráját, eljárását. Ez a do-kumentum talán még ma is megvan. Késôbb ebbôl nôtt ki azOKI-ban az a tervezésifolyamat-leírás, amelyet aztán éveken ke-resztül követtünk. Ennek a lényegi eleme nem az volt, hogy ittvan egy terv, hanem az, hogy ennek a tervnek az elfogadtatásaegy olyan egyeztetési, tárgyalási folyamat eredményeként szüle-tett meg, ahol két egyenrangú fél egymás felé bizalmat mutatvamegpróbál megegyezni arról, hogy mi az, amire szükség van, ésmi az, amire lehetôség van. Ily módon egy olyan terv jön létre,amelynek van realitása, amely nem üres szöveg, és amely mö-gött ott van az, hogy aki finanszírozza, azt mondhatja, „én nemteljesen ezt finanszíroznám, ha teljesen szabadon döntenék, deén ezt így el tudom fogadni.” A másik oldalon pedig ott van,hogy ez az, amit leírtunk, és amit tényleg meg tudunk csinálni.Itt nem egyszerûen ígérgettünk. Ennek az volt a jelentôsége,hogy azt közvetítettük: hiába akarnak valamit, ha nincs rá erôfor-rás, nincs rá személyi kapacitás, akkor nem tudja az intézet meg-csinálni. A lényege ennek az egyeztetési-tárgyalási folyamatvolt, amely iteratív dologként jelent meg. Hogyan sikerült elér-ni, hogy az elmondottaknak realitása legyen? Hihetetlenül nehézmódon. A kormányzatnak, vagy a minisztériumnak a viselkedé-se ebben a dologban strukturális okokból, tehát nem személyiokokból, ambivalens volt. Szüksége volt arra, hogy a dolgok ter-vezhetôek legyenek, átlátható módon mûködjenek, ezért akarta,hogy legyen egy elfogadott terv. (Lásd errôl lejjebb: Dokumen-tum III.) A másik oldalról éppen a politika ugrálása, kiszámítha-tatlan természete miatt, az elôre nem látható események tömegemiatt kockázatosnak ítélték azt, hogy elkötelezzék magukat va-lami mellett, ami nem biztos, hogy fél év múlva is az eredeti for-májában válik szükségessé számukra. A munkaterv elfogadásaazt is jelentette, hogy a kapacitásokat száz százalékig vagy majd-nem száz százalékig lekötjük. Maga a procedúra azzal kezdô-dött, hogy a minisztériumnak meg kellett fogalmaznia, hogy azadott évben mit tekint prioritásoknak. Az esetek többségében ezegy kellemetlen dolog volt, amelyet úgy kellett belôlük kiprésel-ni. Oly módon kellett itt megfogalmazniuk prioritásokat, hogyegy évre elôre kellett gondolkodni. Nem volt ez magától értetô-dô dolog, mert ki tudhatta, hogy egy év múlva valóban azok

110


lesznek-e majd a prioritások, amelyek most megfogalmazásrakerültek. Nem szívesen tették ezt. Nehezítette a helyzetüket,hogy nem voltak oktatási kormányzati stratégiák, amely menténezt könnyebben meg lehetett volna tenni. A prioritásokat nemtudták mire építeni.

– De végül mégis ez történt, oly módon, hogy egy hárompó-lusú testület végezte el az egyeztetést. A két szereplô között a har-madik oldalt a független szakértôk képezték…

– Halász Gábor: Ez volt a másik érdekes és nagyon bonyo-lult dolog. Két kulcseleme volt ennek. Létrehoztuk a SzakmaiEgyeztetô Testületet, amely onnan indult, hogy amikor GellértBalázs azt a feladatot kapta, hogy csináltasson munkatervet azintézetnek, rájött, hogy ezt nem tudja koordinálni, mert nem érthozzá. Ezért kellett neki egy olyan testület, ahol olyan emberekvannak, akik ehhez értenek. Maga az elnevezés is tôle szárma-zott. Azért volt ez nagyon nehéz és bonyolult dolog, mert ami-kor egy kommunikatív negociációra épülô dologgá alakítottukaz egészet, akkor a minisztériumnak el kellett fogadnia azt, hogyaz intézetet egyenrangú partnerként kell kezelnie. Ezt nagyonnehéz megoldania egy kormányzati szervnek. Itt arról van szó,hogy egy utasításos logikából át kell állnia egy „letárgyalásos”mûködési módra. Ez ugyan hatékonyabb és stabilabb, de nem ezvolt a közigazgatási hagyomány. A másik fontos dolog volt aharmadik oldal jelenléte. A tárgyalások során ezek a személyekolyan mediátori szerepet töltöttek be, amely kizárta, hogy az uta-sításos megközelítés mûködni tudjon. Hozzá kell tenni, hogy aharmadik oldalhoz tartozó három személynek a kiválasztására aminisztériummal egyetértésben került sor. Soha nem az volt,hogy behívtunk olyat, akit a minisztérium nem fogadott el. Deôk függetlenek voltak, nekik nem kellett semmilyen módon semaz OKI-t, sem pedig a minisztériumot képviselni. Ez azt jelentet-te, hogy a tárgyalásos folyamat sokkal kiegyensúlyozottabb lett,mert egy háromszögben zajlott, nem pedig egy bipoláris helyzet-ben. Nem tehette meg a minisztérium ebben a helyzetben azt,hogy „fônök-beosztott” relációban utasít, mert olyan logikábakerült a folyamat, amelyben olyanok is szavaztak teljes joggal,akik tôlük függetlenek voltak.

– Szerintem is ez volt az intézet szilárdságának a legfôbb ga-ranciája. Abban az elképzelésben, hogy olyan intézetben gondol-kodtál, amely a közoktatás számára (is) nyújt hasznosítható tu-dást, kulcsszerepet töltöttek be az intézet által szervezett konfe-renciák. Miben hoztak ezek újdonságot? Korábban nem voltakhasonló rendezvényei az intézetnek?

111


– Halász Gábor: Ez valóban nagyon fontos ügy volt az inté-zet számára. Szintén szervezetszociológiai kérdés lehetne a kon-ferenciák létrejötte, mert ezek két perspektívában is érdekesek.Egyfelôl úgy, mint belsô szervezeti folyamatok, belsô szerveze-ti fejlôdéshez kapcsolódó dolgok, másfelôl pedig kifelé, úgy,mint a magyar közoktatási nyilvánosságnak szánt produktumok.Ezeknek az volt a legfôbb érdekessége, hogy a konferenciákszervezése csaknem egyéves folyamat volt, és maga az elôkészí-tési folyamat olyan fontos volt, hogy ha a végén nem csináltukvolna meg a konferenciát, akkor is az elôkészítési folyamatannyi tanulást jelentett volna a szervezetnek, a szervezeti kom-munikációnak egy olyan terepét alkotta, hogy utána már csak„ráadás”volt, hogy egy nyilvános esemény is kapcsolódott ehheza folyamathoz. AZ OKI-konferenciák a szervezeti tudás-menedzsmentnek alkották a kereteit. Nagyon komoly kontex-tuális vitákat folytattunk le ezzel kapcsolatban. Ez olyan módonzajlott, hogy az egyes konferenciák egyes szervezeti egységek-hez kapcsolódtak hozzá, ami azt jelentette, hogy a szervezetiegységek között versengés alakult ki. Mindenki számára fontosvolt az, hogy amikor ô csinálja a konferenciát, akkor az legalábbolyan jó legyen, mint az elôzô évi. Alapvetôen ezeket arra hasz-náltuk, hogy a szervezetben keletkezô tudást kivigyük, és ez atudás, éppen azért, mert hosszú érési folyamat eredményeképpenjött létre, különleges minôséget képviselt. Jól emlékszem arra,amikor a tanulásról szóló konferenciát csináltuk. Itt magának atanulásfogalomnak történt meg egy újraértelmezése, átértelme-zése, ahol az OKI áttért egy tradicionális iskolás tanulásdefiníci-óról egy jóval tágabb tanulásértelmezésre, ahol a kognitív folya-matok perspektívája vagy a felnôttkori tanulás problémái is elô-térbe kerültek.

– Az OKI ezekben az években valóságos tudásközponttá válta közoktatás szereplôi számára. Más, nem az intézet égisze alattzajló rendezvények esetében is megfigyelhetô, hogy munkatársaikomoly szerepet kaptak. Azt is lehetne mondani, hogy az OKI-ban keletkezô tudás nem vált megkerülhetôvé. De említhetô aKÖVI is, amelynek a programjában számos olyan elem jelentmeg, amely valamiféleképpen az intézethez köthetô.

– Halász Gábor: Én azt hiszem, hogy amikor valamilyenszokatlan, új megközelítéssel járó dolgot beviszünk a közokta-tásba, akkor az nagyon bonyolult és áttételes tanulási folyama-ton keresztül történik. Egy rendezvény, vagy egy konferencianem tudja betölteni ezt a funkciót. Ez volt az egyik oka annak,hogy szorgalmaztuk, konzorciális együttmûködések keretei kö-

112


zött csináljuk a konferenciákat, ahol arra törekedtünk, hogy azegyes konferenciák között hidak épüljenek. Erre nagyon jó pél-da az, amit a fejlesztô értékelésrôl rendeztünk, közösen a mi-nisztériummal és az OECD-vel, és akkor erre épült a lillafüre-di konferencia programja is. Erre a konferenciára az elôadóktöbbsége úgy ment oda, hogy már benne volt a kérdésrôl folyóaktív vitában, kommunikációban. Nem zéróról indult el a ren-dezvény, s így a tanulási folyamatok sokkal hatékonyabbá vál-tak.

– Biztos, hogy az általad vezetett intézmény egyik legfôbberénye a tudásmegosztás terén elért eredmény volt.

– Halász Gábor: A vezetôi pályázat egyik kulcseleme ahasznosításra vonatkozott. A disszemináció számomra a kutatás-ról való gondolkodásban erôs elem. De ez kiolvasható a pályá-zatomból. Annyira fontos volt ez, hogy készítettünk ehhez egydisszeminációs stratégiát. Ennek a területnek éppen te voltál azegyik kulcsszereplôje.

– A disszemináció kapcsán hallatlanul felértékelôdött az inté-zet honlapja. Te ennek mindig kiemelt figyelmet szenteltél.

– Halász Gábor: Ennek az egyik oka az volt, hogy nagyongyorsan változott az infokommunikációs technológia. Amikorvezetô lettem, akkor otthon még telefonos modemen keresztülzajlott az internetezés. Nem létezett a szélessávú adatátvitelitechnika. Az internetes kommunikációs lehetôségekben rejlôelônyöket együtt tapasztaltuk meg. Zajlott körülöttünk a kom-munikációs forradalom, és én ezeket a nemzetközi tevékenysé-gem kapcsán is megtapasztalhattam. Az Uniónak és mondjuk azOECD-nek rendkívül gazdag honlapvilága van, s ez is inspiráló-an hatott. Az OECD-belül, ennek az Oktatásfejlesztési és Inno-vációs Központjának az igazgatótanácsban voltam és vagyokbenn mind a mai napig, ott a disszemináció kiemelkedô figyel-met kapott. Ott benne volt a szervezeti kultúrában az, hogy sem-mit sem érnek az általunk létrehozott eredmények, ha azok beke-rülnek egy könyvbe, amit néhányan elolvasnak. Ez igazi nagykihívás volt, amelyet nemcsak én, hanem számosan megéreztek.Nem tudtam, hogy milyennek kell lenni egy „ideális” honlapnak,de volt bennem egy állandó elégedetlenség, hogy még mennyimindent csinálhatnánk ott. A vízió hiányától szenvedtem, és er-rôl a kérdésrôl szûkebb körben mindig egyeztettünk, és kidol-goztunk erre is egy stratégiát. Ebbôl számos konfliktus adódott.A kérdés az volt, hogy olyan portálunk lesz-e, amely mögöttnem is látszik, hogy egy intézet vagyunk, vagy csinálunk egyolyat, ami magát az intézetet mutatja be. Ez utóbbi esetében a

113


hangsúly nem a tudáson van, hanem a szervezeten. Nem voltkönnyû pozicionálni magunkat…

– Az elektronikus megjelenés mellett ebben az idôszakban ko-moly könyvkiadás bontakozott ki az intézetben…

– Halász Gábor: Igen. Ennek voltak arculati dimenziói,tudásmenedzsment dimenziói. Szinte nem volt olyan területe aszervezetnek, ahol ne csináltunk volna forradalmat. Ebben ko-moly szerepet játszott az intézet akkori fôigazgató-helyettese,Wolf Jutka. A vezetést megosztottuk, és neki hihetetlen nagycselekvési szabadsága volt. Mind a ketten egyformán kezdemé-nyezôek voltunk.

– Annak ellenére, hogy kialakult egy „európai normák” sze-rint mûködô intézet, mégis mindig érezhetô volt, hogy a minisz-tériummal számos területen – hol a háttérben, hol talán nyíltab-ban – az intézet, gyakorlatilag persze te magad, folyamatos konf-liktusban álltál. Ezeknek a többségét lehetôség szerint távol tud-tad tartani az intézettôl. Igaz, hogy volt létszámleépítés, voltakköltségvetési megszorítások, de ezeket valahogyan kezelni tud-tad. Mikor érezted azt, hogy elôbb vagy utóbb olyan problémákadódnak, amelyek lehetetlenné teszik a számodra, hogy ezt az in-tézetet vezessed?

– Halász Gábor: Az eddig elmondottakból az derülhet ki,hogy az intézet és a minisztérium között volt egy sok szempont-ból harmonikusnak tartható idôszak, ahol kialakult egy viszony-lagos egyensúlyi helyzet. De ez úgy is elmesélhetô, mint egyolyan korszaka az intézetnek, ahol az állandó vihar és egyensúly-talanság volt a meghatározó, a jellemzô. Ezek elég gyakran elér-ték a tûréshatáromat. Az egész idôszakban én több alkalommalvoltam nagyon közel ahhoz, hogy azt mondjam, nem akarom ezttovább csinálni. Tehát nem volt olyan korszak, amelyet ne lehe-tett volna úgy leírni, mint permanens költségvetési válságot.Egyik helyzetbôl bukdácsoltunk a másikba, ahol a leggyakrab-ban használt fogalom a megszorítás, a megtakarítás volt. A ma-gyar állam költségvetési politikájával, átfogó restrikciós beavat-kozásaival függtek ezek össze, amelyek közvetlenül nem a mitárcánkhoz, hanem a kormányzati struktúrákhoz kapcsolódtak.Nem a miniszter volt itt a kezdeményezô, ô is végrehajtott utasí-tásokat. Máskor meg kétségtelenül a minisztériumi apparátusonbelül léteztek olyan személyek, akiknek fogalmuk sem volt ar-ról, hogy mi történik ebben az intézetben. Mindig voltak olya-nok, akik nem mérték fel ennek az intézménynek a jelentôségét.Sokan úgy néztek erre az intézetre, mint valamiféle pénztárolóhelyre, és a szakmai tevékenységgel egyáltalán nem voltak tisz-

114


tában. Ezeknek az embereknek nem okozott volna semmiféleproblémát az, ha az intézetet egyik napról a másikra megszünte-tik, különösen abban az esetben, ha ezen pénzt lehet megspórol-ni. Tehát ha az a kérdés, hogy mikor értek el ezek a dolgok egyolyan pontot, amikor eldöntöttem, hogy nem csinálom tovább,akkor erre azt lehet válaszolni, hogy én tulajdonképpen végigcsi-náltam a vezetôi ciklust. Amikor az ötéves periódus lejárt, akkormég vállaltam egy hosszabbítást addig, amíg megtalálják a meg-felelô vezetôt. Tény, hogy a hosszabbítás hamarabb befejezô-dött, mint ahogy az elôírt idôszak, de ez a lényegen nem változ-tat, azon, hogy a ciklust kitöltöttem.

– Ezek szerint fel sem merült benned, hogy még egyszer be-add a pályázatot? Úgy láttad, hogy annyira megváltoztak a fel-tételek, az intézet fenntartói környezete, hogy az új helyzetbennem láttál esélyt a céljaid további megvalósítására?

– Halász Gábor: Két dolog van itt. Az egyik, hogy valószí-nûleg nem történt olyan radikális változás a külsô körülmények-ben, ami miatt azt mondhatnám, hogy én úgy döntöttem, eddigigen, de most már nem! Ha minden pontosan úgy maradt volna,mint abban az idôszakban, amikor én fôigazgató voltam, akkorsem pályáztam volna újra. Tehát nem a külsô körülmények drá-mai megváltozása miatt hoztam meg ezt a döntést. A másik do-log szerint viszont igen, történt itt olyan változás, amely miattezt a döntést kellett meghoznom. 2006 végén nem érzékeltemsemmiféle olyan pozitív jelzést az Oktatási Minisztérium részé-rôl, amikor bárki is azt mondta volna, hogy „jó, hogy te ezt csi-nálod, és jó lenne, ha tovább csinálnád”. Korábban voltak ilyenmegerôsítések, érzékeltem ilyet annak ellenére, hogy rengetegvitánk és konfliktusunk volt. Akkor érezhetô volt, hogy minde-zek ellenére fontos volt nekik az, hogy az intézetet én vezessem.Ez azt jelenti, hogy valami, amit az ember amúgy sem csinál tel-jes örömmel, tényleg értelmetlenné válik. Felmerül a kérdés,biztos, hogy ezt nekem kell csinálni? Ha van megerôsítés, akkoraz is elfogadhatóvá válik, hogy a másik azt mondja, „mi tudjuk,hogy neked nem ez a legjobb, de mi akarjuk, hogy csináld”. Mi-vel ez a plusz eltûnt, így már semmi sem késztetett arra, hogy pá-lyázzak.

– Amirôl beszélsz, az nyilván azzal is összefüggésben van,hogy Sipos János elkerült a helyettes államtitkári pozícióból,mert ahogy én láttam, ô élénken érdeklôdött az intézet dolgaiiránt. Több esetben személyesen is megjelent az intézet szakmairendezvényein, noha ez nyilván nem tartozott a munkaköri leírá-sába.

115


– Halász Gábor: Sipos János kifejezetten tisztelte azt a tevé-kenységet, ami az intézetben zajlott, ismerte jól az intézetet. Ôazt gondolta, hogy szakmailag nagyon jó, ami itt történik, és tá-mogatta ezt.

– A oktatásirányításban bekövetkezett változások és ezzelösszefüggésben az, hogy te nem pályázol, elôrevetítette, hogy azintézet nem tud változatlan módon továbbhaladni azon az úton,amit te kijelöltél.

– Halász Gábor: Azt azért látni kell, hogy egy K+F+I inté-zet fenntartása a korábbi idôszakban sem volt magától értetôdôkérdés. Ebbôl – és errôl beszéltünk – számos konfliktus adódott.Így merült fel az a kérdés, hogy érdemes-e egy ilyen konfliktu-sokkal terhelt együttmûködést tovább vinni, tovább mûködtetni?Tudjuk, hogy egy brutális és szakmai koncepciót nélkülözô át-szervezésre tettek javaslatot a kormányzati háttérintézetekkelkapcsolatban. Ez nemcsak az oktatási ágazatot érintette, másholis szembe kellett ezzel nézni. A törekvések mögött döntôen aköltségvetési források megspórolásának a szándéka állt. Ez a miterületünkön azt jelentette, hogy lényegében az volt a koncepció,hogy három intézmény jöjjön létre, egy olyan, ahol a köztisztvi-selôk, egy olyan ahol a közalkalmazottak, és egy olyan, ahol aMunka Törvénykönyve alapján dolgozók vannak. Ez az egész azátszervezés praktikus kivitelezhetôségének rendelôdött alá. Tar-talmi koncepcionális elemek rárakódhattak erre a dologra, de lé-nyegében az ismertetett szempontok alapján döntöttek. Ebben alogikában sokkal bonyolultabbá és nehezebbé vált az, hogy egyK+F+I intézetet mûködtetni lehessen. Ebben a logikában ugyan-is ezek az elemek mindenütt elôfordulhatnak vagy éppen seholsem jelennek meg.

– Utólag visszanézve ezt az idôszakot úgy látom, hogy a köz-oktatás egésze sokat profitálhatott mindabból a tudásból, ami azintézetben keletkezett.

– Halász Gábor: A közoktatás fejlesztésének folyamatai egysokszereplôs, komplex rendszert igényelnek. Ebben csak azegyik szereplô volt az intézet. Ez az intézet 2004 és 2006 között,amikor a Nemzeti Fejlesztési Terv elindult, töredékével rendel-kezett azoknak a fejlesztési forrásoknak, amellyel az akkorisuliNova. Így akkora hatást sem fejthetett ki, mint azok a szer-vezetek, amelyek a fejlesztési szervezetek nagyobb hányadátbirtokolták. Tehát azt gondolom, hogy ebben a komplex térbenmi az egyik szereplôként jelentünk meg, igaz, nagyon értékesszereplôként. Fontos jellemzôje volt az intézetnek, hogy koope-ratív szereplô volt, és ez például a HEFOP-os programokban jól

116


megmutatkozott. Ebben ugyan az intézet volt a legkisebb szerep-lô, de mégis olyan megközelítési módokat képviselt, amelyek azegészre képesek voltak komoly hatást gyakorolni. Nem tudom ésnem is akarom kiszakítani ebbôl a közegbôl ezt az intézetet. Biz-tos, hogy fontos szereplôk voltunk, mert olyan progresszív szer-vezeti, kutatási, oktatáspolitikai és gondolkodásmódbeli modelljellemezte az intézetet, amelynek a létrehozása azoknak az érde-me volt, akik az intézetben dolgoztak. Ez egyedülálló volt a ha-zai (köz)oktatási palettán. Ezeket az erényeket nyilván fel lehetidézni, és lehet hozzájuk „viszonyulni”.

117


V. rész

Integráció és hangsúlyeltolódás, uniós fejlesztések


Farkas Katalin:

„Egyfajta nagyon intenzív disszeminációs politikát vártak

tôlünk, ahol az intézet egyik fô tevékenységévé

az eredmények terjesztése válna.”


123

– Ön a Professzorok Háza élérôl került a Dorottya utcába.Milyen jellegû intézetet vezetett az Ajtósi Dürer sorban?

– Farkas Katalin: Igen, megpályáztam azt az állást, de eznem volt elôzmény nélküli, hiszen jelentôs felsôoktatási tapasz-talatokkal rendelkeztem. Szegeden, a Juhász Gyula TanárképzôFôiskolán tanítottam közel húsz évig, tehát az a terep, amelyetelfoglalni készültem, nem volt teljesen ismeretlen a számomra.Maga az intézmény, amelynek aztán a vezetôje lettem, nagyonsokszínû háttérintézet volt, ahol felsôoktatási szervezeti egysé-gek és felsôoktatási projektek voltak.

– Mikor merült fel az, hogy nemcsak egy – igaz, nagyonösszetett, bonyolult szerkezetû – intézet igazgatásban kell gon-dolkodnia, hanem abban is, hogy szerepet vállaljon azoknak azintézményeknek az összevonásában, amelyek, igaz különféleformában ugyan, de a minisztérium háttérintézményeit alkot-ták?

– Farkas Katalin: Nem gondoltam, de akár gondolhattamvolna, hiszen a Professzorok Háza egy nagyon érdekes „öszvér-megoldás” volt. Minden olyan feladatot, amelyet nem lehetett aminisztérium közszolgálati feladatkörében elhelyezni, azt vala-melyik háttérszervezet látta el. De a Professzorok Háza ezen be-lül is egy nagy gyûjtôszervezet volt, sok-sok kis önálló egység-gel, amelyek önálló koncepciókkal és önálló költségvetéssel ren-delkeztek. Az is érdekes volt, hogy ezek a szervezeti egységekmás és más, államtitkárságokhoz tartoztak. De, és ez még bonyo-lultabbá tette a helyzetet, minden olyan nemzetközi projekt is ittvolt, amelyek támogatták a köz- és felsôoktatás modernizációját.Ilyenek voltak például az ún. PHARE vagy Világbanki támoga-tások. Azt, hogy ezek a programok ebbe az intézménybe „kerül-hettek”, az tette lehetôvé, hogy a rendszerváltás után a Pro-fesszorok Házának az épületét megkapta a minisztérium. Ez tet-te lehetôvé azt, hogy az intézményeket el tudták helyezni, s ezkülönösen a felsôoktatással kapcsolatos intézmények esetébenvolt fontos. De nem kevésbé fontos az sem, hogy ennek az épü-letnek a minisztérium volt az üzemeltetôje. Valójában a felsôok-tatás „fellegvárát” kívánták itt kiépíteni. Fontos pillanat volt az,amikor megjelent a „2118-ként”18 megismert kormányrendelet,amely a háttérintézmények ésszerûsítését írta elô. Itt nem egy-szerûen arról volt szó, hogy egyes intézeteket meg kell szüntet-ni, hanem sokkal inkább és valóban ésszerûsítésrôl. Arra gondol-tak, hogy fel kellene számolni a párhuzamosságokat, és a fôfunkciók mentén szervezôdjenek újra a szervezetek. Tehát azértgondolhattam volna azt, hogy lesz ilyen feladatom, mert a Pro-


124

fesszorok Háza tipikusan olyan hely volt, ahol legalább 20, egy-mástól eltérô szerepû és funkciójú szervezeti egység mûködött.Ebben az idôszakban egyre több konzultációra hívtak be a mi-nisztériumba, hogy saját tapasztalataim alapján hogyan látommegoldhatónak ezt a helyzetet. Ezekbôl a konzultációkból és be-szélgetésekbôl alakult ki az, hogy akár léphetnék eggyel tovább,és nézhetném más perspektívából a közoktatás és a felsôoktatáshatárán lévô EDUCATIO-t, suliNovát, valamint a hasonló prob-lémákkal küzdô közmûvelôdési intézményeket. Közben össze-vonták az Oktatási és Kulturális Minisztériumokat. Látszott,hogy a problémák valóban mind a két területen azonosak és mi-után egyre több konzultáción ezeknek a kezelése vált a fôigazga-tói szerepem legfôbb elemév. Úgy látta a Miniszter úr, hogy ha-tékonyabb lenne az átszervezés akkor, ha az én korábban szerzetttapasztalataimat miniszteri biztosként kamatoztatnám. Így tehátMiniszter úr, akinek nagyon komoly feladatot jelentett az össze-vont minisztériumok vezetésének az ellátása, megbízott ezzel amunkával. Nehezen áttekinthetô volt azoknak az intézmények-nek a sora, amelyek érintetté váltak az átszervezés kapcsán. AMûvelôdési Intézettôl kezdve a múzeumokon keresztül, a Film-történeti Intézetig terjed a skála. Voltam ebben az idôszakban a

182118/2006. (VI. 30.) Korm. határozat az államháztartás hatékony mû-

ködését elôsegítô szervezeti átalakításokról és az azokat megalapozó in-

tézkedésekrôl Az államháztartás – konvergencia követelményeknek ismegfelelô – egyensúlyi helyzetének megalapozásához szükséges rövid éshosszabb távú intézkedések keretében, a közfeladat-ellátás hatékony szerve-zeti kereteinek kialakítása érdekében a Kormány a következôket határozza:

1. Felhívja az irányítása alatt álló fejezetek felügyeletét ellátó szervek veze-tôit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetôjét, az Országos Nyug-díjbiztosítási Fôigazgatóság vezetôjét, hogy a központi és a társadalombiz-tosítási költségvetési szervekre, a Kormány által alapított közalapítványok-ra, továbbá az állam vagy központi költségvetési szerv legalább többségibefolyása alatt álló közhasznú és gazdasági társaságokra vonatkozóan

a) hajtsák végre a jelen Korm. Határozatban meghatározott intézkedéseket,b) dolgozzák ki az a) alpont szerinti intézkedések folyó és tartós költség-vetési hatását,c) gondoskodjanak a határozatban foglaltak tekintetében az elôkészítés ésmegvalósítás feltételeirôl, beleértve a saját hatáskörükbe tartozó jogszabá-lyok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei – ágazati sajátosságokat érvé-nyesítô – módosítását,d) haladéktalanul tegyék meg az a) alpont szerinti szervezeti változásokalapján realizálható humán- és tárgyi kapacitás megtakarításával, így a le-hetséges létszámcsökkentéssel összefüggô intézkedéseket,e) számoljanak be a Miniszterelnöki Hivatalt vezetô miniszternek az a)-d)alpontokban foglalt feladatok végrehajtásáról, ebben az ütemezésrôl, a fel-tételek megteremtésérôl, a következmények bemutatásáról, s az idôközbenmeghozott egyéb összefüggô döntésekrôl.


Honvéd Táncszínházban, az Örökségvédelmi Hivatalban, az Or-szágos Idegennyelvû Könyvtárban stb. Ez a lista jelzi, hogy ittsokrétû, bonyolult feladatot kellett átgondolnom. Széles és szí-nes világ tárult elém.

– A kívülállók mindebbôl persze keveset láttak. Az emberekáltalában úgy gondolkodnak, hogy ha összevonásokra kerül asor, akkor az létszámleépítéssel jár, amely során nagyon sokembert el fognak bocsátani. Önnek nyilván ezzel is számolni kel-lett. Az új intézményi szerkezet kialakításában Ön szabad kezetkapott, vagy volt már korábbról koncepció, amelyet végre kelletthajtani?

– Farkas Katalin: Egy ilyen nagyszabású feladat átgondo-lása és a döntések meghozatala nem lehet egy ember feladata.Voltak irányelvek, de ezek jelentôs mozgásteret hagytak, fôlegaz oktatás területén. Utólag jól lehet látni azt, hogy nagyon sokkonszenzuson alapuló döntés született. Ha nevesítenénk a szer-vezeteket és a szereplôket, akkor azt látnánk, hogy az akkoridöntések nagy részét az élet igazolta. Az oktatás területén azvolt az egyik elv, hogy váljanak szét a hatósági feladatok, aklasszikus szolgáltatói és szakmai feladatok és a gazdasági tár-saságokban megoldható feladatok. Még ebben sem volt könnyûmegállapodni az egyes szereplôkkel. De úgy gondolom, hogyamikor ezeket a kereteket kialakítottuk, akkor nem az lebegett aszeme elôtt senkinek sem, hogy „jaj, csak valahogyan ússzammeg a létszámleépítést!”, hanem az, hogy legyen lehetôség azátszervezésben való közremûködésre. Akkor jött létre az Okta-tási Hivatal. Ez volt az elsô olyan vállalkozás, hogy egy szerve-zetben kapjanak helyet a köz- és felsôoktatásban egyaránt érin-tett területek. Például akkor került oda a pedagógus-továbbkép-zésben kulcsszerepet betöltô akkreditációs iroda és a Felsôokta-tási Ekvivalencia Központ. De ennek a folyamatnak lett végül aterméke az OFI is, amelyben az OKI és sok más mellett a Fel-sôoktatási Kutatóntézet is helyet kapott. Az már más kérdés,hogy az intézet feladatköre késôbb tovább bôvült. Azzal, hogya hatósági feladatok elváltak, egyre tisztábbá vált az is, hogymelyek lehetnek azok az európai uniós forrásokból megvalósít-ható feladatok, amelyek közintézményekhez vagy éppen gazda-sági társaságokhoz kerülhetnek. Itt az egyik legnehezebb prob-lémát a suliNova és az Educatio összevonása jelentette. Végülez is megoldódott, és közben a profiltisztást is sikerült megol-dani. Úgy gondolom, hogy a mi területünkön nagyon sok sze-replô, akik vagy vezetôi vagy minisztériumi támogatói lettek en-nek a konstrukciónak, azok sokat tettek annak érdekében, hogy

125


az új alapító okiratok konszenzussal jöjjenek létre. Ez abban azidôben nagy eredménynek számított.

– Mikor dôlt el az, hogy Ön ennek az intézetnek lesz avezetôje?

– Farkas Katalin: Nem úgy aspiráltam erre a feladatra, hogymindent megtettem – akár a „háttérben” – annak érdekében,hogy én ennek az intézetnek lehessek a vezetôje. De éppen az át-szervezés miatt nagyok sok kollégával találkoztam és nagyonsok mindent láttam már tartalmi tekintetben is. Amikor kiderült,hogy az akkori fôigazgató már nem tudja elfogadni a változás-nak azt a mértékét, ami bekövetkezett, azt, hogy azt a nagyon ko-moly kutatóintézeti státuszt, amelyet az ô vezetése alatt alakítot-tak ki, nem lehet változatlan formában fenntartani, akkor ezt afeladatot, egy újabb ciklust már nem vállalta el. Elsôként még afolyamatban lévô egyeztetések idején ebben a helyzetben kap-tam egy megbízást, hogy félévig még ebbôl a pozícióból, a töb-bi szervezettel egyeztetve vegyek részt az átszervezés lezárásá-ban. Sok elvarratlan szál volt még, így például nem zárult le azAlternatív Pedagógiák Központjának az ügye. Nem zárult lemég az Arany János Programirodával kapcsolatos egyeztetés, ésaz sem volt egyértelmû, hogy hova kerül a Közoktatás Minôsé-géért Díj. Maradtak feladatok, de a jogszabályok azt tették lehe-tôvé, hogy valaki csak kétszer félévig lehet miniszteri biztos.Ugyanakkor már nem látszott még egy félévnyi feladat. Ekkorabban állapodtunk meg a minisztérium vezetôivel, hogy innenfolytatom a munkát és kiírják a pályázatot. Egy pályázó voltama hatból. Az én pályázatom nyert s így megkaptam a lehetôségetaz intézet vezetésére.

– Melyek voltak a vezetôi koncepciójának a legfontosabbelemei?

– Farkas Katalin: Adta magát a helyzet. Elsôsorban arrólvolt szó, hogy ebbôl a nagyon sokszínû szervezetbôl kell egyolyan intézetet mûködtetni, amely összesimítja a korábbi OKI-skutatói filozófiát és egy ettôl eltérô, a felsôoktatásban érdekeltkutatók elképzeléseit. Ez volt az egyik legnehezebb feladat, mertmind a két oldalon rendkívül erôs szakmai egyéniségek, eltérôkarakterek álltak. Itt természetesen mindenki a saját érdekeit sze-rette volna érvényesíteni, ami egyébként teljesen érthetô. A kétkorábbi kutatási vezetô konzultációja, esetenként vitája nyománalakult ki az, hogyan lehet a késôbbiekben a kutatási és fejlesz-tési tevékenységet mûködtetni. A problémát elsôsorban az okoz-ta, hogy a Felsôoktatási Kutatóintézet korábban úgy dolgozott,hogy azokat a kutatásokat végezte el, amelyekre tudott forráso-

126


kat szerezni, míg az OKI-ban dolgozók éves, elôzetes megálla-podásokon alapuló munkaterveket hajtottak végre. Ez lehetôvétette az OKI számára azt, hogy a minisztériummal megkötöttmegállapodások birtokában, biztos forrásokra támaszkodva vé-gezhette a tevékenységét. Az egyik koncepció az volt, hogy min-den értékes kutatás támogatást kaphasson és lehetôség szerint akutatókat se kelljen elbocsátani. A másik, amit kimondva vagyéppen kimondatlanul kért a minisztérium vezetôsége az volt,hogy az intézetben jelen lévô, illetve majd megszületô értékekkerüljenek be a gyakorlatba. Egyfajta nagyon intenzív disszem-inációs politikát vártak tôlünk, ahol az intézet egyik fô tevékeny-ségévé az eredmények terjesztése válhat. Az már régi törekvésvolt, hogy a kutatási és fejlesztési eredmények minél több gya-korló pedagógushoz eljussanak, ezzel szerintem mindenki inté-zeten belül és kívül egyaránt egyetértett. Egy nagyon fontos kon-cepcionális elem volt az is, hogy az Országos PedagógiaiKönyvtár és Múzeum hogyan tud együttmûködni egy K+F típu-sú intézménnyel. Itt a szinergiáknak a meg- és felerôsítése volt alegfontosabb cél. Volt egy olyan elképzelésem, hogy minél többközös pontot kell találni a korábban egymástól – nem feltétlenülfizikai értelemben – távolabb mûködô intézmények között. Eh-hez megfelelô terepnek kínálkozott az OPKM. Ezzel párhuza-mosan elôtérbe került a tehetséggondozás kérdése, részben azArany János, részben pedig a Génius- programok kapcsán.

– Az már az elsô pillanatban látszott, hogy itt sokrétû, bonyo-lult feladat-együttesrôl van szó, amelynek a végrehajtásához na-gyobb vezetô apparátusra, menedzsmentre van szükség, na-gyobbra, mint amilyenekkel a korábbi szervezet rendelkeztek.Hogyan választotta ki ehhez a munkatársait?

– Farkas Katalin: Az új vezetôk kiválasztása fokozatosantörtént, és nem az a céllal vagy igénnyel, hogy aki „régi”, az nemjó, vagy nem lehet jó. Nem volt olyan szándék sem, hogy min-den területre új embert hozzak, nem fogalmaztak meg számom-ra ilyen jellegû elvárást. Amíg nem kaptam meg a kinevezést,addig lényegi lépéseket nem tettem. A kutatás területén a máremlített két vezetô közül kerülhetett volna ki az a személy, akiennek a területnek a vezetését a jövôben ellátta volna, de nem si-került konszenzust kialakítani, így ide új embert kellett találnom.Az Oktatási Szolgáltatási Központ tizennyolcféle részfeladatotkellett, hogy ellásson. Ilyen szervezeti egység nem volt koráb-ban, tehát itt eleve fel sem merülhetett, az, hogy az új ember va-lakinek a helyét fogja majd elfoglalni. A kiadói szervezeti egy-ség feladatai kibôvültek, a korábbi vezetô elment nyugdíjba. A

127


többi szervezeti egység vezetôi közül volt, akinek lejárt a veze-tôi megbízása, volt, akivel megállapodtam, hogy nem vezetô be-osztásban, de itt marad az intézetben. Utólag úgy értékelem,hogy akiket én kértem fel, azok új vagy új típusú feladatra jöt-tek.

– Az átszervezés legszembetûnôbb vonása az lett, hogy az in-tézet feladatkörében történt egy nagyon jelentôs hangsúlyeltoló-dás. Egy nagyon széles szolgáltatási portfólió jött létre…

– Farkas Katalin: Ez azzal volt tarkítva, hogy hoztuk ma-gunkkal az Ajtósi Dürer soron lévô épületet, amelyet éppen ak-kor értékesített a minisztérium. Ettôl kezdve hozzánk tartozotta vendégház. Van még vidéken ingatlanunk, illetve üzemelte-tôi vagyunk a Könyves Kálmán körúti épületnek. Ez komolyingatlangazdálkodást is igényel a vezetés részérôl. De érdemesmáshonnan is megnézni azt, hogy mit is jelent az intézet sok-színûsége! Arról van szó ugyanis, hogy minden egyes fô fela-dat más és más szakállamtitkársághoz tartozik a minisztérium-ban. Így öt terület felé tartozunk elszámolással. Azokat a nem-zetközi ügyeket, amelyeket hoztak az elôdszervezetek, azokatkellett a Nemzetközi Államtitkárságon összehangolni. Jellem-zô például az, hogy az OPKM két államtitkárságra, a közmûve-lôdési területen két fôosztályra, a múzeumira és közmûvelô-désre tartozik, amely természetesen két különbözô világ, demégiscsak egy államtitkárság. A közoktatási feladatok és a fel-sôoktatással összefüggô feladatok értelemszerûen válnak szétaz egyes államtitkárságok között. Ahogy az átszervezés meg-történt, akkor kezdôdtek el az európai uniós programokkal kap-csolatos szervezési munkálatok. Ezek a Fejlesztési és Gazdasá-gi Szakállamtitkársághoz tartoznak. Tehát itt nem egyszerûencsak egy feladatbôvülésrôl volt szó, hanem annak a megtanu-lásáról is, amelyet az öt államtitkársággal kapcsolatos együtt-mûködések jelentettek. Ez szép és jelentôs feladat volt. Mostvan az az idôszak, amikor a szinergikus hatások elkezdeneklátszódni. Az egyes területeken dolgozók kezdenek nemcsakérdeklôdni egymás témái iránt, hanem adott esetben részt vesz-nek az ott zajló munkában is.

– A létszámleépítést követôen hihetetlen nagyságú létszámbô-vülés következett be az intézetben…

– Farkas Katalin: Magunk között úgy szoktunk fogalmaz-ni, hogy a létszámleépítéstôl a létszámnövelésig tartó idôszakzárult most le. Akkor több mint félszáz kollégától kellett meg-válnunk és nagy jelentôségûnek tartom, hogy munkajogi pervagy botrányok nélkül zajlott le ez a folyamat. Ez nem volt

128


könnyû idôszak, de elmondhatom, hogy konszolidált létszám-leépítés történt. Akiktôl megváltunk, annak az volt az oka,hogy nem rendelkeztünk költségvetési forrásokkal. De aztmondtam nekik, hogy amennyiben a TÁMOP-os, illetve euró-pai uniós források megnyílnak, akkor visszafoglalkoztatjukôket. Elmondhatom, hogy mind a hat kolléga, akiknek annakidején erre ígéretet tettem, ma ismét az intézet alkalmazottai.Ez természetesen olyan személyeket érintett, akik korábbankutatói /fejlesztôi feladatokat láttak el az intézetben. De abbanaz idôszakban, mikor még nem lehetett embert felvenni az in-tézet erôsen csökkentett létszámmal, de megtervezte az uniósprogramokat. Ezek a források már lehetôvé teszik, hogy hatá-rozott idôre újabb kollégákat tudjunk alkalmazni. Most közelötven új munkatársat tudtunk felvenni projektekre, adott idô-tartamra. Hogy ez a helyzet mit jelent az intézet számára, ne-héz megítélni. Jó lenne, ha mindenkinek ugyanúgy tudnám anevét, mint akkor, amikor idekerültem, idekerültünk. De ezmár nem egyszerû feladat. Az új emberek érkezése nemcsaklétszámbôvülést jelent, hanem új filozófiáknak, új gondolko-dásmódoknak a megjelenését is. Mindez tovább színesíti az in-tézetet.

– Az intézet történetének bármelyik korszakát vizsgáljuk, jóllátszik, hogy volt egy olyan probléma, amellyel mindenkinekszembe kellett néznie. Ez pedig az intézet finanszírozásának kér-dése. Amikor Ön átvette az intézetet, tudta, vagy ha nem, akkorsejtette, hogy ez egy neuralgikus pont lesz? Vagy abban remény-kedett, hogy az összevonásokat követôen ezzel már nem kellszembenéznie?

– Farkas Katalin: Most azt gondolom, hogy akkor voltakkomoly problémák, de azóta, az elmúlt két évben a helyzetet si-került konszolidálni…

– Miért jobb most a helyzet?– Farkas Katalin: Ha most meg akarjuk mondani az OFI ar-

culatát, karakterét, nem biztos, hogy mindannyian hasonlóanlennénk ezzel elégedettek vagy éppen elégedetlenek. A költség-vetési támogatásunk alapvetôen megváltozott, és ezért az intézetegészét tekintve forráshiányos finanszírozás valósult meg. Így aza korábbi mûködési szisztéma, hogy egy éves, az öt szakállam-titkársággal egyeztetett munkatervet el tudunk végezni, mertrendelkezésre állnak a források, kezelhetetlenné vált. Az lett vol-na a legkényelmesebb, hogy megkapjuk a forrást, dolgozunk ésa végén elszámolunk. Ez a helyzet alapvetôen hozzájárult ahhoz,hogy az intézetnek új arculatot kellett formálni. Mit lehetett csi-

129


nálni? Azt, hogy más forrásokból, és itt a munkaerô-piaci támo-gatásoknak meghatározó szerepe volt, többlet-feladatokat éspénzeket hoztunk az intézetbe s ebbôl adódóan a likviditásiproblémák megszûntek. Azt ma kevesen értékelik, hogy a forrás-hiányos idôszak ellenére nem kellett senkitôl sem megválni. Aztis érdemes figyelni, hogy egyetlen szervezeti egysége sem szûntmeg az intézetnek emiatt. Az más kérdés, hogy az intézet alap-vetôen azt a tevékenységet végezte, amelyre pénzt kapott. A„makro-folyamatok” szintjén az intézet teljes mûködôképessé-gét sikerült biztosítani. Az intézet munkatársai bért kaptak, ésezért az elemi feladatokat elvégezték. Ezt részben a szakképzésterületérôl, részben a közoktatás területérôl érkezô támogatásokbiztosították.

– Mivel magyarázza azt, hogy Önt megbízzák, hogy vezessenegy intézetet, majd ezt követôen elkezdik – vagy folytatják – azintézet forráshiányos finanszírozását. Arra gondoltak, hogy Önmegszerzi a hiányzó forrásokat?

– Farkas Katalin: Ezt nem tudom, erre nagyon nehéz vála-szolni. Ez az idôszak azokkal a reményekkel volt tele, hogy azuniós források olyan helyekre érkeznek majd, ahol a szükségesszellemi kapacitások rendelkezésre állnak. Ezt mi garantálni tud-tuk. De az az idôszak akkor rövidebbnek tûnt. Nem gondoltuk,hogy ennyi ideig tart majd, amíg a források ideérkeznek. Abbanbíztam, hogy a forráshiányos idôszakból az elsô támogatásokmegérkezéséig át tudom vinni az intézetet. Ez megtörtént. Ab-ban mindenki partner volt az intézetben, hogy ebben támogatottengem. Másképpen szólva mindenki megértette azt, hogy rend-kívüli helyzet van, amely nem egy esetben olyan feladatok el-végzését követeli meg, amelyre más körülmények között nemkerülne sor.

– Ön végig élvezte a minisztérium támogatását?– Farkas Katalin: Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy ki a

„minisztérium”? Maga a miniszter nincs napi kapcsolatban aháttérintézetekkel. Én a hivatalos államtitkári szintû egyeztetése-ken, fórumokon arra törekedtem, hogy az intézetet a legjobbhelyzetbe hozzam, és lehetôség szerint ezért a legtöbb konszen-zusos megoldást érjem el. Az tény, hosszabb idôt vett igénybeaz, amíg szakállamtitkári szinten tudtam egyeztetni olyan kérdé-sekrôl, amelyeket egy szakállamtitkárság nem tudott valamilyenok miatt megoldani. Idôvel eldôlt az is, hogy a feladataink dön-tô többségével a közoktatási szakállamtitkársághoz kell fordul-nunk, ezért ez az államtitkárság lett a mi közvetlen felügyele-tünk.

130


– Az Ön mûködésére az a jellemzô, hogy igyekezett mindenüttmegteremteni azokat a szituációkat, amelyek az intézet zavarta-lan mûködését biztosíthatták. Így azt hiszem, hogy a konszen-zuskeresés lesz a kulcskifejezés…

– Farkas Katalin: Az intézeti programokat, projekteket irá-nyító, támogató, különbözô munkaterületen, különféle beosztás-ban dolgozó minisztériumi dolgozóval, vezetôvel igyekeztemezt a konszenzust megteremteni. De az is fontos volt, hogy ezttörekedtem mûködtetni a többi háttérintézettel kapcsolatban is.Azt soha nem csináltam, hogy az együttmûködô partnereinkkelkülön megoldásokkal éljek. Ha egy hajóban ültünk, akkor a si-kert csak a konszenzuskereséssel lehetett garantálni. A saját ön-értékelésem szerint én nagyon sok féle emberrel és sok féle szi-tuációban folytattam az elmúlt években tárgyalást, és ezek sze-rintem hozzájárultak ahhoz, hogy most az intézet a már jellem-zett helyzetbe kerülhetett.

– Sokféle feladatok kerültek az intézethez. Ezt a hatalmasfeladattömeget egy nagyszámú, intézményekre és személyekreépülô partnerhálózat támogatja.

– Farkas Katalin: A korábban kialakított partneri körök nemmindig kapcsolódtak egymáshoz. Úgy tûnik, hogy ezek egy-egykutatásra, egy-egy projektre épültek. Lehet, hogy ez nem így volt,vagy nem ennyire sablonosan. De az új feladatok generálták azt,hogy keressünk új partnereket. Az egyik ilyen volt az Oktatásü-gyi Közvetítôi Szolgálat kérdésköre, amelyet még a ProfesszorokHázából hoztunk magunkkal. Ez az iskolai konfliktusokkal és amediációs tevékenységgel függött össze. Mindebbôl az követke-zett, hogy éppen a probléma miatt nagyon sok intézménnyel kel-lett kapcsolatot teremtenünk. Erre az idôszakra esett a Biztonsá-gos Iskola Program19, amely szinte véletlenül „hullott az ölünk-be”. Az talán sokakat meglepett, hogy erre milyen fogékonyakvoltak a gyakorló pedagógusok. Az egyik program sikere gene-rálta a másikat. A regionális konferenciák vonzották az iskolákat,hiszen például ez volt az a hely, ahol jó gyakorlatokat megismer-hettek. Nem volt olyan megye, ahol nem jártunk. Fél év alatt kö-zel száz kisebb nagyobb rendezvényt szerveztünk, közel hárome-zer résztvevôvel. Ez jó irány volt, és ezt nemcsak mi, hanem abennünket felügyelô államtitkár úr is így látta. Így megkaptuk akövetkezô feladatot és ahhoz a forrásokat is.

– Itt a változás valóban jelentôsnek látszik, mert korábbanegy kétszemélyes iroda foglalkozott ezzel a területtel.

131

19 Lásd errôl alább a Dokumentumokat! (1.)


– Farkas Katalin: Ez itt egy természetes fejlôdés útján ala-kult ki. De szeretnék még egy példát mondani. Hasonlóan ala-kult a helyzet a Felsôoktatási Minôségfejlesztési Programmal is.A felsôoktatási intézmények közül szinte mindegyikkel kapcso-latba kerültünk az elmúlt két évben. A Felsôoktatási MinôségiDíjra közel húsz felsôoktatási intézmény adott be pályázatot.Ezeket a pályázatokat intézeti kutatónk elemezte, és a programindulásakor ô fog elôadást tartani a pályázatok eredményeirôl. Alegfontosabb itt az, hogy a partneri kapcsolatok is épüljenek bea kutatói tevékenységbe.

– Mit tart a legfontosabb, ha úgy tetszik, személyes eredmé-nyének?

– Farkas Katalin: Mindenképpen azt, hogy sikerült hat köz-ponti program esetében eljutni a támogatás-közeli állapotba,ebbôl négy esetben szerzôdést is kötni.20 Ez azt jelenti, hogy esé-lyt kaptunk arra, hogy nemcsak a köz – hanem a felsôoktatás te-rületén is a következô évek fejlesztéseiben az intézet érdemi te-vékenységet tud majd kifejteni. Ha az volt a cél, hogy a dissze-minációs tevékenység felerôsödjön, akkor azt mondhatom, hogyez biztosan megtörtént. Sokan szeretik az OFI-t. Ez persze nemazt jelenti, hogy a korábbi intézetet nem szerették. Az informati-kai fejlesztés terén is sokat léptünk elôre. Egy konszolidált álla-potot vélek magam körül, mert törekedtem arra, hogy a szakmaiautonómiáját mindenki élvezhesse. Magamat úgy definiáltam,mint egy szervezô-menedzselô fôigazgató, aki nem a tudományterületén tette le a legnagyobb teljesítményét. Ezt megelôzôen azelmúlt harminc évben a tudomány számos területén tudtam ered-ményeket elérni. A célom minden esetben az volt, hogy akár tu-dományos tevékenységet végzünk, akár a tudományszervezés te-rületén munkálkodunk, ne felejtôdjön el, hogy amit teszünk, azta gyerekekért tesszük.

– Feltehetôleg ezekért esett Önre a választás akkor, amikorelnyerte a fôigazgatói pozíciót!

– Farkas Katalin: Utólag úgy látom, hogy talán én voltamaz, aki erre a sokféleségre, erre a nagyon tarkának látszó, vagymás megközelítésben kaotikusnak tetszô, egymás mellé rakottintézmények helyzetére jó válaszokat (akartam) tudtam megfo-galmazni. Láttatni tudtam, hogy van lehetôség ezeknek az össze-rendezésére. Azt hiszem, hogy az volt a legfontosabb felismeré-sem, hogy tudtam, kinek kell hagyni azt, hogy saját szakterüle-tének a logikája szerint mûködjön, és azt is, hogy kik azok, aki-

132

20 Lásd alább a dokumentumokat! (2.)


ket integrálni kell egy másik vagy egy új szervezetbe. Abbanvolt tapasztalatom, hogy hol lehet eredményeket elérni kevesebbemberrel, és azt is láttam, hogy hol nem lehet kevesebb ember-rel operálni.

– Úgy tûnik, hogy itt is egy hasonló „ernyôszervezet” alakult,mint ami a Professzorok Házát jellemezte.

– Farkas Katalin: Azzal a különbséggel, hogy ott a költség-vetés másképpen alakult. Furcsa módon a költségvetésben so-ronként voltak nevesítve az egyes szervezeti egységek és azokközött volt olyan, amely részjogkörû szervezeti egységként mû-ködött, azaz költségvetése erejéig önállóan gazdálkodott. Ottmegtanultam, hogy konszenzus nélkül nem lehet élni. De voltakolyanok is, akiknek egy közös büdzsébôl volt költségvetése. Ottazt próbáltam meg, hogy a költségvetés kezelésre létrehoztamegy koordináló-központot annak érdekében, hogy ne folyhassa-nak szét a források. Ebben az intézetben ezt centralizáltabbanalakítottuk ki. Nem szerettem volna belemenni, hogy itt azegyes szervezeti egységek részjogkörûek legyenek. Itt nem cím-kéztük meg a pénzeket.

– Az Ön vezetési stílusa egy egyszemélyi vezetésnek látszik.Én úgy látom, hogy a döntéseket Ön hozza, és a vezetés ezt vég-rehajtja. Csekély lehetôsége van arra egy vezetônek, hogy sokdöntést hozzon.

– Farkas Katalin: Ezt nyilván példákon lehetne illusztrálni.Azt gondolom egyébként, hogy nagyon kevés döntést hozokmeg egyedül. Az nagy baj, ha nem így látszik. Van a döntések-nek egy szintje, amit a menedzsmenttel együtt hozunk meg. Ar-ra, hogy mit hozok meg egyedül, arra szívesen látnék példát.Szerintem kis dolgokban döntök egyedül, egyébként egyeztetniszoktam. Az a mechanizmus, hogy egy körben a gazdasági ve-zetéssel, egy másikban pedig a szakmai vezetôkkel történik azegyeztetés. Azért gondolom, hogy ez így van, mert azt meg ne-hezen tolerálom, ha olyan háttér-megállapodások vannak, ame-lyekben nem vettem részt, és amelyekkel nem értek egyet. Énilyet nem tennék meg a vezetôtársammal. Arra törekszem, hogya vezetôi értekezleten egy menedzsment-álláspontot ismertes-sek. Ha egy vezetôtársam igényli, hogy az elképzeléseirôl dön-tés szülessen, és ezt ô elôkészíti, végigvitatja, javaslatot tesz,akkor én ezekre nyitott vagyok. Aki tapasztalatokat szerzett azén gondolkodásmódomról, a más emberekhez való viszonyom-ról, a problémákhoz való viszonyomról, akkor tudhatja, hogyszét tudom választani azt, hogy mi a probléma, és mi az, ami aszemélyemnek szól. Tudok tolerálni konfliktusokat és más né-

133


zôpontokat. Tudok figyelni másokra, és ezt fordítva is elvárom.Nehezen tolerálják, hogy nyíltan azt mondom, amit gondolok.Az ôszinteséget nehéz tudomásul venni. Nem lehet úgy bejön-ni hozzám, hogy valaki a dolgot messzirôl kezdi ahelyett, hogyaz érdemi mondanivalóját fogalmazza meg.

– Hogyan alakul a jövô?– Farkas Katalin: Hétfôn21 59 éves leszek. Akár egy elôre-

hozott nyugdíjra is van lehetôségem. Nem leszek itt még tizenötévig. Az lenne a legszerencsésebb, hogy akik most felelôsségetéreznek az OFI-ért, vagy azok, akik úgy érzik, hogy majd fele-lôsséget akarnak érezni az OFI-ért, azok megpróbálnák megôriz-ni azt a logikát, amelyet itt felépítettünk. Ennek az a lényege,hogy eljutottunk az uniós forrásokhoz, és az itteni szakember-gárda tudására építve adott a lehetôség arra, hogy a feladatokatel tudják végezni. Az a közbeszerzési konstrukció, amely életretudott kelni, nem zár be kapukat. A megszerzett források nincse-nek elköltve, nincsenek lekötve, nincsenek elígérve, nincsenekmegcímkézve. Van egy olyan lehetôség, hogy egy konszolidáltszervezet rendelkezik aláírt támogatási szerzôdésekkel, és egyolyan konstrukcióval, amely alapján bárki bekapcsolódhat amunkába. Ha ezt valaki megértené, akkor azt látná, hogy hihetet-len lehetôségek állnak az intézet elôtt. Aki akar és tud dolgozni,annak a következô években itt biztosan lesz munkája.22 A vélet-lenek a nehézségeket és a lehetôségeket egyaránt magukkal hoz-ták.

Dokumentumok

1.

1.1.

Az „Erôszakmentes, egészségtudatos iskola” mozgalom meg-

bízott koordinátora az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet.

Az Ön 2009. május 15-i levelében kért, a 2008-ban meghirdetett„Biztonságos Iskoláért” program vizsgálatával kapcsolatban akövetkezô válaszomat fogalmazom meg, melyben kifejtem,hogy melyek az iskolai erôszak megelôzésének a lehetséges út-jai, az iskolán belüli erôszakos cselekmények kezelésének mód-jai, alternatívái. A visszajelzések alapján ígéretes a „Jó gyakor-

134

21 Az interjú 2009. október 22-én készült.22 Lásd errôl alább: Dokumentumok 3.


latok a biztonságos iskoláért” gyûjtemény, mely megoldási ja-vaslatokat hordoz magában.

Az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet intézkedései:

1. Biztonságos iskola program

Szakmai tanácskozások országszerte, párbeszéd az erôszakról ésa megelôzésrôl – több mint ezer résztvevôvel

• Konferenciák, amelyen a Bizottság tagjai és neves elméle-ti és gyakorlati szakemberek osztották meg tapasztalataikatközel ötven elôadásban az iskolai erôszakról, konfliktusok-ról 5 regionális konferencia keretében (Budapesten két al-kalommal, továbbá Pécsett, Veszprémben és Debrecenben)

• Fórumok az agresszióról, ahol nemcsak pedagógusok, ha-nem a helyi közélet szereplôi is véleményt nyilvánítottakannak érdekében, hogy összegyûjtsük azokat a valós prob-lémákat, amelyekre választ, megoldást kell adni.

Jó gyakorlatok összegyûjtése valósult meg az óvodákból, isko-lákból annak érdekében, hogy bizonyítsuk: nemcsak gondok,problémák vannak, hanem vannak olyan intézmények, akiktôlérdemes tanulni.

• Több mint ezer óvodástól érkezett gyermekrajz a „Kacagó,Duzzogi, Csibész és a többiek – Életképek az óvodából”pályázatra.

• 111 iskolából jó példák, jó gyakorlatok pályázat meghir-

detése és 24 intézmény díjazása, valamint 4 különdíjas

intézmény elismerése. A nyertes pályázatok megjelentekönálló kötetben és eljutnak az iskolákba.

Elméleti szakemberek megszólítása, bevonása történt meg az is-kolai erôszak pszichológiai és össztársadalmi okainak feltárásacéljából:

– „Veszélyes iskola” címmel Educatio különszám megjelen-tetése

– Új Pedagógiai Szemle állandó rovat a biztonságos iskoláról– a Mentor Magazinban folyamatos tájékoztatás a mozga-

lomról

135


(A „Biztonságos iskola” c. konferenciakötet eljuttatása aziskolákba)

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Oktatáskutató

és Fejlesztô Intézet a honlapján folyamatosan tájékoztatja az

érdeklôdôket. (A honlapon elméleti és gyakorlati tudnivalóknyújtanak segítséget az azt kérôk számára. A biztonságos iskola,a mediáció és az erôszakmentes iskola programok elérhetôségé-nek újratervezése, átrendezése, összerendezése a jobb elérhetô-ség érdekében folyamatosan történik.)

2. „Erôszakmentes, egészségtudatos iskola” mozgalom

A biztonságos iskola program eredményeinek értékelése nyo-mán 2009. február 5-én a Bizottság meghirdette az „Erôszak-

mentes, egészségtudatos iskola” mozgalmat kérve, hogy a ne-velési-oktatási intézmények vezetôi, pedagógusai és alkalma-zottai, a szülôk és tanulók, diákönkormányzatok, a fenntartókképviselôi és a civil szervezetek, valamint bárki, aki egyetért akonfliktusok erôszakmentes kezelésével, és részt kíván venniennek megvalósításában, csatlakozzon a mozgalomhoz. A fel-

hívás sikeres volt, hiszen ahhoz a mai napig 149 intézmény,

illetve számos magánszemély is csatlakozott. A mozgalomcélja, hogy „Az iskolák és a kollégiumok” – elsôsorban a szülôiközösségekre és a tanulói önkormányzatokra támaszkodva, va-lamint építve a társadalmi környezetre, bekapcsolódva a gyer-mek- és ifjúságvédelmi jelzôrendszerbe – létrehozzák, kiépítsékés mûködtessék azt az intézményi szervezeti formát, amely ké-pes megelôzni, csökkenteni az intézményi erôszakot kiváltóhelyzeteket, konfliktusokat. Javaslatunk az, hogy az Oktatási ésKulturális Minisztérium évenként adjon elismerést azoknak anevelési-oktatási intézményeknek, amelyek elismert erôfeszíté-seket tesznek annak érdekében, hogy az adott nevelési-oktatásiintézményben jelentôsen csökkenjenek az erôszakos magatar-tásformák, és megoldják azokat a helyzeteket, amelyekbôlkonfliktusok alakulhatnak ki, illetôleg szükség esetén pedig ke-zelik a konfliktushelyzeteket. A mozgalom életre keltése érde-kében létrehoztuk a [email protected] e-mail címet,melyre várjuk a mozgalomhoz csatlakozni kívánó jelentkezôkregisztrációját. A mozgalom tagjai számára márciusban „moz-

galomtámogató” tájékoztató napokat szerveztünk Szegeden,Miskolcon és Pécsett, ahol lehetôség nyílt, hogy a mozgalomtagjai megismerjék egymást, tapasztalatot cseréljenek arról, mi-lyen jó módszereik vannak, melyek a bevált gyakorlatok.

136


A szlogen és logó ötletpályázat eredményhirdetése megtör-tént. Összesen 44 pályamû született. Az I-II-III. helyezett pénz-jutalomban részesült, a többi pályázó elismerô oklevelet kapott,melynek átadása ünnepélyes keretek között egy OFI konferenci-án történt.

3. „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a

resztoratív technikák bevezetése a szakképzô intézmények

mûködési és nevelési gyakorlatába – az Oktatásügyi Közve-

títô Szolgálat programja”

2009. február 25-tôl él az OFI-ban az ingyen hívható telefon-

szám (zöldszám: 06-80-204-976), amit diákok, szülôk, igazgatókés pedagógusok is hívhatnak, ha problémás helyzetbe kerülnek.

A vonal túlsó végén szakemberek várják a hívásokat mindenhétköznap 8.00 és 16.00 óra között, ôk segítik azokat, akik úgyérzik, hogy nem tudják az adott konfliktus megoldása irányábanmegtenni az elsô lépéseket. Az OFI munkatársai tanácsot adnak,és amennyiben szükségesnek ítélik, oktatásügyi mediátorok

(közvetítôk) igénybevételét javasolják. Emellett már mûködik azOFI (www.ofi.hu) honlapján a mediáció menüpontra kattintvaegy chat-szoba „Segíthetünk? Segítünk” elnevezéssel. Itt re-gisztráció és jelszó nélkül, vagyis anonim módon kommunikál-hatnak egymással a résztvevôk.

Eredményesen megkezdôdött az a hároméves országos, szak-iskolai konfliktuskezelô program („Alternatív vitarendezés, azérdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése aszakképzô intézmények mûködési és nevelési gyakorlatába2008-2011” címmel), amelynek keretében kiépül egy segítô-ta-

nácsadó szolgáltatói hálózat, valamint sor kerül mintegy hat-

száz szakember felkészítésére, képzésére, továbbképzésére,

ebbôl jelenleg 228 fô kiképzése történt meg a válaszadásom kel-tének idôpontjában akkreditált pedagógus továbbképzés kere-

tében.

Az elkészült kommunikációs terv alapján rendszeresen tartot-tunk sajtótájékoztatókat, különbözô médiumokban sajtómeg-beszéléseken vettünk részt és különbözô szakfolyóiratokban

mutattuk be a projekt által megvalósítandó célkitûzéseinket,mindezt azért, hogy a jövôbeni partnerek érzékenyítését ezzelis javítsuk.

A program keretében az OFI három regionális irodát nyi-

tott Szegeden, Pécsett és Miskolcon a regionális irodák veze-

137


tôinek és az OFI Pontos kollégák közremûködésével – mind-három helyszínen, az ottani egyetemen –, és közvetlenül bizto-sítja a konfliktuskezelô szolgáltatásokat.

4. Mozgalom kiterjesztése

Az iskolai erôszakot visszaszorító (tanulói) intézményi tevé-

kenységek támogatására, valamint a 2009-2010 évekre az isko-la biztonságának erôsítése érdekében szükséges intézkedésekreprojekt és a „Gyermeknyelven az erôszakmentességrôl” projektsegítségével a megkezdett „Erôszakmentes, egészségtudatos is-

kola” mozgalom kiterjesztése tovább folytatódik. A projektek

további tevékenysége a következô témakörökben folytatódik:

– mûvészet és kreativitás

– sport és stressz oldás

– informatika és kommunikáció

– szimbolikus személy megformálása

A mozgalomba bekapcsolódó intézményeknek adandó elisme-rés (védjegy) eljárásrendjének, mûködésének kidolgozására pá-lyázati felhívás elkészítése („Védjegy” pályázat): Mitôl lesz egyiskola erôszakmentes; Mitôl erôszakmentes egy iskola?; A mag-yarországi erôszakmentes iskolahálózat és annak mûködése stb.

A vizsgálatra adott válaszon kívül, az OFI „Biztonságos isko-láért” programja és az Állampolgári Jogok Országgyûlési Bizto-sa Gyermekjogi Projekt esetleges együttmûködésének jelentôsé-gére hívom fel a figyelmet.

1.2.

AJB 1906/2009. számú jelentés

az iskolai erôszak megelôzésével kapcsolatos átfogó

vizsgálatról

(részlet a dokumentumból)

Hasonló következtetésre jutottam az Oktatáskutató és FejlesztôIntézettôl (a továbbiakban: OFI) kapott válasz feldolgozása so-rán is.

Az OFI az Oktatási és Kulturális Minisztérium „Erôszak-mentes, egészségtudatos iskola” elnevezés_ programjának,

138


mozgalmának koordinátori feladatait látja el 2009-ben. 2008-ban hasonló feladatkörben szerepelt a „Biztonságos Iskoláért”elnevezésû programban. Megfigyelhetô, hogy az elôzôleg meg-hirdetett program eredményei, tapasztalatai átfolynak, továbbhalmozódnak és érlelôdnek a második, 2009-es évi program-ban. Kiemelkedô eredménye az elsô kezdeményezésnek az úgy-nevezett „jó gyakorlatok” összegyûjtése. Jelentôséggel bírnamindezek összesített megjelentetése, hiszen nemcsak azt azüzenetet hordozná, hogy problémákkal és egyre erôsödô gon-dokkal szembesülnek mindenhol, hanem annak üzenetét is,hogy sok helyen a problémára szakmailag is megalapozott, ha-tékony megoldást találtak.

Megállapítható, és álláspontom szerint helyeselhetô is az,hogy mindkét programhoz önkéntesen csatlakozhattak az érdek-lôdô közoktatási intézmények, az egyes diák- és szülôszerveze-tek segítô munkájára nagymértékben támaszkodva. Az önkén-tesség szintén a pedagógustársadalom attitûd-változását jelziszámomra, ami mindenképpen üdvözlendô. Az esetlegesen fel-merülô kérdésre, hogy szükséges-e ezt az önkéntes csatlakozásalapján mûködô kezdeményezést „központosított” szabályalko-tással kötelezôvé tenni, álláspontom szerint a válasz nemleges.Kétségtelen, hogy a gyermekek esélyegyenlôségének szempont-ja szerint az lenne a kívánatos, hogy valamennyi közoktatási in-tézmény elhivatottan az erôszakmentesség jegyében képezze to-vább pedagógusait, ez azonban álláspontom szerint nem kény-szeríthetô ki felsô, központi akarattal. Megfontolandóak tartomazonban, hogy célhoz kötött pályázati lehetôségek és támogatá-si formák kialakításával ösztönözzék a programba még nemcsatlakozók vállalási kedvét, és tovább segítsék, tágítsák azok le-hetôségeit is, akik már elhivatottak.

1.3.

Az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet mediációs programjá-

nak bemutatása

Az oktatás, nevelés napi tevékenysége korábban is mindennapigyakorisággal teremtette meg a vitás helyzeteket, azonban az el-múlt idôszak több tekintetben is átértékelte ezeket a konfliktu-sokat. Az ágazat nagy átalakulásának folyamata (reformja) rái-rányította a figyelmet a változásokra és a változások következ-tében törvényszerûen kialakuló új problémákra. Mindemellett

139


az utóbbi idôszakban a médiában is egyre nagyobb teret nyertekaz iskolai erôszakkal foglalkozó riportok, szakmai beszélgeté-sek, mivel – sajnálatos módon – egyre szaporodnak az ilyen jel-legû cselekmények az oktatási intézményekben. Az oktatásmódszerei, az intézmények mûködésének követelményei is te-hát egyre erôteljesebben felvetik a „békés problémamegoldás”,a tárgyalásos (bizonyos esetekben akár „permegelôzô”, „perhe-lyettesítô” vagy hatósági beavatkozást kiváltó) eljárások alkal-mazásának különféle formáit. Ebben a megváltozott helyzetbenaz oktatásügy szereplôiben is egyre erôsebb igény mutatkozik agyors, hatékony és békés konfliktuskezelési megoldások iránt.

A fentiekbôl kiindulva az Oktatási és Kulturális Minisztéri-um támogatásával az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet (OFI)2008-ban indította el három éves programját „Az alternatív vi-tarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikákbevezetése a szakképzô intézmények mûködési és nevelési gya-korlatába” elnevezéssel.

A Program missziója: az alternatív vitarendezés egyes(mediációs[1] és resztoratív[2]) technikáinak bevezetése és in-tézményesítése (egységes protokoll, mérhetô eredményesség,kidolgozott képzési tartalom, mûködô támogató rendszer), há-rom régió (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország)szakképzést is folytató közoktatási intézményei és partnerei kö-rében.

A három évre szóló Program célja, hogy mérhetôen javuljonaz iskolák és a szülôk kapcsolata; a resztoratív (helyreállító) el-járások alkalmazásával érezhetôen visszaszoruljon az oktatásiintézményekben megjelent és egyre növekvô erôszak (tanulókközött, valamint tanulók, szülôk és tanárok között); a lemorzso-lódás csökkenjen; a hátrányos helyzetû gyermekek segítségetkapjanak beilleszkedésükhöz, elfogadásukhoz; valamint erôsöd-jön az iskolák és partnereik közötti kommunikáció és együttmû-ködés. Ezért a Program elsôdleges célcsoportjai: a dél-alföldi,dél-dunántúli és észak-magyarországi régiókban elhelyezkedô,szakképzést (is) folytató közoktatási intézmények pedagógusai,diákjai, intézményvezetôi, intézményfenntartói, szülôk–szülôitestületek, valamint egyéb oktatási, szociális, igazságügyi rend-szerben dolgozó szakemberek.

A Program elsôdleges szolgáltatásaként az oktatásügyi vitá-ban álló felek számára nyújt közvetítôi szolgáltatást speciálisan

140


képzett és több éves tapasztalattal rendelkezô közvetítôk bevo-násával. Emellett a Programba bekapcsolódó oktatási intézmé-nyek pedagógusai megismerik és elsajátítják a konfliktuskezelé-si technikák olyan szintjét, hogy képesek legyenek azokat napimunkájuk során a konfliktusos helyzetekben alkalmazni, ezt azismeretet tovább is adni.

A Program három szakaszból áll: referencia központok létre-hozása, „jó gyakorlatok” mintaintézményeinek kialakítása, majdezek regionális elterjesztése.

Az elsô szakaszban olyan képzési, konzultációs, esetkezelésiszolgáltatások válnak elérhetôvé, melyek során a regionális iro-dák és a bevont oktatási intézmények munkatársai külsô szakér-tôk segítségével tudják elsajátítani a megfelelô eljárások alkal-mazását, bevezetésük lépéseit.

A második szakaszban az intézmények beépítik az eljárásokatmindennapi mûködési gyakorlatukba, és kialakítják a szükségesismeretek átadásának formáit, gyakorlatát a tanulók és partnerek(szülôk, fenntartók, stb.) számára.

A harmadik szakaszban a Program szereplôi a régiók intéz-ményeiben terjesztik a módszert, mérik a Program eredményes-ségét, valamint kialakítják a fenntarthatóság kereteit.

Az OFI hosszú távú célja, hogy a tapasztalatok alapján a fen-ti szolgáltatások kiterjeszthetôk legyenek az ország további régi-óira és az oktatás egyéb típusú intézményei számára is, valaminthogy elkészüljön egy folyamatosan frissített közvetítôi névjegy-zék, amelynek tagjai megfelelô képzettséggel, tapasztalatokkalés referenciákkal rendelkeznek.

Amennyiben programunk felkeltette érdeklôdését, kérjük,forduljon bizalommal az OFI munkatársai felé a (06-1) 235-7258-as telefonszámon.

[1] A mediáció (közvetítés) olyan alternatív konfliktuskeze-lô, vitarendezô eljárás, amelynek célja, a vitában érdekelt felekkölcsönös megegyezése alapján, a vitában nem érintett, harma-dik személy (közvetítô) bevonása mellett a felek közötti vita ren-dezésének megoldását tartalmazó megállapodás létrehozása. Aközvetítô a folyamat gazdája, szakértôje, a tartalmi döntés a fe-

141


lek kezében marad.[2] A resztoratív (helyreállító) vitarendezés olyan alternatív

vitarendezési eljárás erôszakos és normasértô cselekmények ren-dezésére, ahol a két fél nem egyenrangú (egyikük a „sérelmet el-szenvedô”, másikuk a „sérelmet okozó”), és a köztük lévô konf-liktus rendezése céljából egy harmadik, független fél (facilitátor)kerül bevonásra.

Mindkét eljárás esetében a részvétel önkéntes, és a felek tel-jes titoktartásra számíthatnak a közvetítô részérôl

1.4.

Az OKM által létrehozott

„Az Iskola Biztonságáért Bizottság” tevékenységérôl

2009. február 09.

Az iskolai erôszak elleni intézkedésekkel kapcsolatban az Okta-tási és Kulturális Minisztérium 2009. február 6-án sajtóközle-ményt jelentetett meg.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium eddigi intézkedései aziskolai erôszak ellen

Az oktatási és kulturális miniszter által létrehozott „Az Isko-la Biztonságáért Bizottság” 2009. február 6-i ülésén megvitatta anevelési-oktatási intézményekben megjelenô erôszakos maga-tartásformákkal kapcsolatban a Bizottság által elfogadott állás-foglalás és javaslatok alapján az Oktatási és Kulturális Miniszté-rium által tett intézkedéseket.

A Bizottság megállapította, hogy megteremtôdtek a jogi és apénzügyi feltételek ahhoz, hogy kistérségi szinten, fokozatosankiépüljön az iskolai pszichológusi hálózat. Megjelent a szüksé-ges jogszabály ahhoz, hogy az iskolákban és kollégiumokbanmegszervezzék a fegyelmi eljárást megelôzô és helyettesítô vi-tarendezési eljárást. A regionális szinten megszervezett konfe-renciák keretében az érdeklôdô pedagógusok, intézményveze-tôk tájékoztatást kaphattak arról, hogy milyen módszerekkel ésgyakorlatokkal lehet megelôzni, szükség esetén kezelni az in-tézményi konfliktusokat. Az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet-ben megindult az a szakmai fejlesztés, amelynek keretei közötthozzáférhetôvé válnak mindazok a jó megoldások, amelyek máralkalmazásra kerültek az ország valamelyik nevelési-oktatási

142


intézményében. Az érdekelt iskolák és kollégiumok partnerikapcsolatot létesíthetnek az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézetközremûködésével olyan iskolával vagy kollégiummal, amely-ben már sikeresen alkalmaznak konfliktust megelôzô, konflik-tust kezelô eljárásokat.

A Bizottság szükségesnek tartja, hogy erôsödjön az a moz-galom, amelynek célja, hogy az iskolák és a kollégiumok – el-sôsorban a szülôi közösségekre és a tanulói önkormányzatokratámaszkodva, valamint építve a társadalmi környezetre, bekap-csolódva a gyermek- és ifjúságvédelmi jelzôrendszerbe – létre-hozzák, kiépítsék és mûködtessék azt az intézményi szervezetiformát, amely képes megelôzni, csökkenteni az intézményi erô-szakot kiváltó helyzeteket, konfliktusokat. Indokolt az is, hogyaz Oktatási és Kulturális Minisztérium évenként adjon elisme-rést azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek, amelyek elis-mert erôfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az adott ne-velési-oktatási intézményben jelentôsen csökkenjenek az erô-szakos magatartásformák, és megoldják azokat a helyzeteket,amelyekbôl konfliktusok alakulhatnak ki, illetôleg szükség ese-tén pedig kezelik a konfliktushelyzeteket.

A Bizottság kéri a nevelési-oktatási intézmények vezetôit,pedagógusait és alkalmazottait, a szülôket és a tanulókat, diák-önkormányzatokat, a közoktatási intézmények fenntartóit, a ci-vil szervezeteket, illetve bárkit, aki egyetért a konfliktusok erô-szakmentes kezelésével és részt kíván venni ennek megvalósí-tásában, hogy regisztráltassa magát a [email protected] címen.

2.

2.1.

TÁMOP 3.1.1 szakmai program

Jelen kiemelt projekt stratégiai célja az Új Magyarország Fej-lesztési Terv közoktatás fejlesztési programjainak központikoordinációja, menedzselése, a különbözô fejlesztési progra-mok harmonizációja, a közoktatási intézmények fejlesztéseités a központi fejlesztéseket, a területi-hálózati tevékenysége-ket irányító, összefogó központi intézkedés annak érdekében,hogy az ágazat szakmapolitikai elképzelései alapján minden

143


mûvelet és konstrukció az operatív programban meghatározottcélokat maradéktalanul meg tudja valósítani. A projekt meg-valósítási idôszakában elsôsorban a tevékenységek megkezdé-se és a mûködés kialakítása az elsôdleges cél, amelyre alapoz-va a célok maradéktalan megvalósítása a TÁMOP további 5éves szakaszának végére várható.

A „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” kiemelt

projekt tevékenységei 9 szakmai pillér mentén szervezôdnek,

melyek az alábbiak:

1. Fejlesztéskoordinációs hálózat, horizontális együttmûködé-sek támogatása

2. Tartalomfejlesztés támogatása

3. Pedagógiai és módszertani megújulás támogatása

4. Sajátos Nevelési Igényû gyermekek oktatási szolgáltatások-hoz való egyenlô hozzáférését biztosító tevékenységek

5. Komplex eTanulás, digitális pedagógiai, tartalomszolgálta-tó, IKT kompetenciafejlesztést támogató szolgáltató rend-szer fejlesztése

6. A versenyképesség és az esélyteremtés erôsítésével a köz-oktatási intézményi megújulást, valamint a tanulási környe-zet- és iskolafejlesztést támogató kutatás-fejlesztés

7. Az oktatásirányítás és az iskolarendszer hatékonyságánakjavítását szolgáló K+F tevékenységek

8. A tudásmenedzsment rendszerszintû fejlesztését támogatóK+F tevékenységek; az innováció támogatása

9. A közoktatás átfogó modernizációját központi adminisztrá-ciós oldalról támogató szolgáltató rendszerek fejlesztése,megvalósítása

A fenti pillérek közül az OFI a 6., a 7. és a 8. pillért valósítjameg, nagyrészt saját szakmai erôforrásaiból.

144


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szoci-ális Alap, az Európai Regionális fejlesztési Alap és a Magyar Ál-lam társfinanszírozásával valósul meg.

2.2.

Az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet a Társadalmi Megúju-

lás Operatív Program keretein belül a Felsôoktatási szolgál-

tatások rendszerszintû fejlesztése (4.1.3.) címmel indított

projektben két részterületen, az Országos Képesítési Keret-

rendszer és a Központi Validációs Rendszer kidolgozásában

átfogó fejlesztési feladatokat vállalt. A tervezett munkálatok

az alábbi célok elérésére irányulnak:

TÁMOP 4.1.3. Országos Képesítési Keretrendszer alprojektje

Az alprojekt célja egy olyan referenciakeret kialakítása,amely a megszerzett képesítéseket egységes, hierarchikus rend-szerbe rendezi. Ezzel egy olyan viszonyítási keretrendszer jönlétre, amely a hazai oktatási, képzési rendszerben, valamint azEurópai Unióban megszerezhetô képesítéseket összehasonlítha-tóvá teszi, és hozzájárul a képesítések kölcsönös elismeréséhez.Az Országos Képesítési Keretrendszer (OKKR) – kidolgozásielveiben és struktúrájában – kompatíbilis az Európai KépesítésiKeretrendszerrel, az összehasonlítás alapjául a tipikusan jellem-zô kimeneti tanulási eredmények szolgálnak négy területen (tu-dás, készségek és képességek, nézetek és attitûdök, autonómia ésfelelôsségvállalás). Az alprojekt a felsôoktatás három szintjéneka leírására vállalkozik. A projekt megvalósítója az Educatio Kht.és az OFI konzorciuma.

TÁMOP 4.1.3. Validációs Rendszer alprojektje

Az alprojekt célja egy olyan validációs (érvényesítési, elis-mertetési) modell kidolgozása és gyakorlati verifikációja, amely-nek alapján kialakítható a hazai oktatási intézmény- és jogrend-szer keretei között mûködô, az európai normákkal összhangbanlévô strukturált felsôoktatási validáció rendszere. Ez rendszer le-hetôvé teszi a felsôoktatásba jelentkezôk, illetve a felsôoktatás-ban tanulók számára elôzetesen megszerzett tanulási eredménye-ik (ismeretek, készségek, képességek, kompetenciák) felmérését,

145


dokumentálását, értékelését és beszámítását, tekintet nélkül arra,hogyan, milyen keretek között – formális, nem formális, informá-lis tanulás során – szerezték azokat. Az alprojekt tevékenységeikiterjednek a validációs rendszerben részt vevô oktatók, felsôok-tatási koordinációs szakemberek intenzív képzésére is. A projektmegvalósítója az Educatio Kht. és az OFI konzorciuma.

2.3.

TÁMOP 4.1.4. A „Minôségfejlesztés a felsôoktatásban” cí-

mû projekt a fejlesztési tevékenységeket, végrehajtó felada-

tokat pillérekhez rendelve valósítja meg.

I. Közvetlen szolgáltatásfejlesztés

I.1. Felsôoktatási minôségfejlesztési szaktanácsadás hátteré-nek megteremtése

I.2. Ágazatirányítás minôségfejlesztési eszköztárának megte-remtése

II. Humánerôforrás fejlesztés modul

II.1. Minôségfejlesztési ismeretek átfogó fejlesztésének támo-gatása

II.2. Felsôoktatási minôségfejlesztési szakemberképzés kifej-lesztése

II.3. Szaktanácsadói továbbképzések rendszerének kialakítása

III. Minôségfejlesztési rendszerek bevezetésének, tovább-

fejlesztésének támogatása

III.1. Felsôoktatási Minôség Díj fejlesztése, referenciamodellalkotása

IV. Minôségkultúra fenntartható fejlesztése

IV.1. Ágazati minôségfejlesztés központi koordinációs hátteré-nek megteremtése

146


IV.2. Jó Gyakorlatok Adattár

V. FEMIP disszemináció

V.1. Minôségportál létrehozása

VI. Hallgatók bevonása a minôségfejlesztési folyamatba

VI.1. Hallgatói közremûködés a közvetlen szolgáltatás-fejlesz-tésben

VI.2. Hallgatói közremûködés a HR-fejlesztésben

VI.3. Hallgatók aktív részvétele a minôségfejlesztési rendszerekbevezetésében, továbbfejlesztésében

2.4.

EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program

A Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet – Országos PedagógiaiKönyvtár és Múzeum pályázatát az EGT Norvég FinanszírozásiMechanizmus pályáztatói támogatásra érdemesnek találták. A tá-mogatás célja az európai kulturális örökség megôrzése és védel-me, ennek keretében az OPKM-nek otthont adó Tündérpalota(Könyves Kálmán krt. 40.) külsô-belsô felújítása, a múzeumi éskönyvtári gyûjtemény gyarapítása, a kulturális örökség védelmétszolgáló eszközök korszerûsítése, modern, akadálymentes szol-gáltató központ kialakítása. Ez lesz a Magyar Pedagógusok Háza.

A 2009-2011 között megvalósuló projekt keretében az alábbifejlesztéseket fogjuk végrehajtani:• A Könyves Kálmán krt. 40. sz. alatti mûemléképület (Tün-

dérpalota) teljes külsô homlokzatának felújítása, az eredetimûemléki állapot helyreállítása.

• Az épület belsô gépészeti rendszerének (fûtés, víz, elektro-mos hálózat) felújítása.

• 1345 négyzetméternyi új közösségi tér (múzeumi kiállítóte-rek, látványraktárak, múzeumpedagógiai foglalkoztatók, újolvasótermi férôhelyek) kialakítása.

• Az épület teljes akadálymentesítése. • A konferenciáknak és rendezvényeknek helyt adó díszte-

rem hang- és hôszigetelése, klimatizálása, technikai felsze-

147


relésének korszerûsítése. • A pedagógiai közgyûjtemény megfelelô tárolásához

szükséges eszközök, állományvédelmi berendezések be-szerzése.

• A múzeumi és könyvtári állomány bôvítése. • Mintegy 5000 dokumentum digitalizálása. • Az informatikai eszközpark korszerûsítése.

A projekt segítségével 2011 áprilisára a Tündérpalotában

felépül egy olyan komplex információs, kulturális, oktatási,

kutatási, szakmai szolgáltató és közösségi központ, amely

méltó szakmai otthona lesz a magyar pedagógus társadalom-

nak.

2.5.

OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében ………..Ft támogatást nyert.

A támogatás a Nevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez

és a digitális kompetenciák fejlesztéséért

címû projekt keretében kerül felhasználásra.

A projekt megvalósításának idôtartama: 2009. 07. 01. – 2011. 06. 30.

A Nevelési Tudásdepó projekt a közoktatási intézmények ésa könyvtárak együttmûködését támogató szolgáltatásaival erôsí-ti a közoktatásban részt vevô korosztály olvasási és digitális, in-formációszerzési kompetenciáit. Támogatja a nem formális ésinformális képzési programok kidolgozását, külföldi jó gyakor-latok adaptálását, összegyûjti és egységes szempontok szerintadatbázisokba rendezi a hazai jó gyakorlatokat, az Olvasás Por-tál és kiadványok révén disszeminálja a tartalmakat. A megszü-letô tudástárak közvetlenül használhatók a közoktatásban, alap-ját képezik a folyamatos fejlesztôi munkának. Az OPKM bizto-sítja a közoktatás számára az információs hátteret, nemzeti gyûj-teményei a teljesség igényével tartalmazzák a hazai gyermek- ésifjúsági könyveket, valamint a tankönyveket. A projektben meg-valósuló fejlesztéssel az országos lelôhely-nyilvántartás számára

148


elérhetô rekordok száma megduplázódik, valamint jelentôs mér-tékben bôvülnek a távoli felhasználók számára elérhetô szolgál-tatások.

2.6.

149


150


2.7.

151


152


3.

AZ INTÉZET KÜLDETÉS NYILATKOZATA

Az Oktatáskutató és Fejlesztô Intézet a magyar oktatás fejlesz-tése érdekében kutatási és fejlesztési tevékenységet végez ésezekkel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt. Aktív szerepet vál-

153


lal az oktatás teljes vertikumában alkalmazható tudományoseredmények létrehozásában, gyarapításában, terjesztésében.

Tevékenységében a tudományos normák, a közigazgatási-kormányzati szféra és az oktatási és intézményirányítási gya-korlat szempontjainak azonos súlyú figyelembevételével tö-rekszik az oktatás minôségének, hatékonyságának, eredmé-nyességének és méltányosságának javítására. Munkájávaligyekszik elôsegíteni azt, hogy Magyarország az oktatás mo-dernizálása érdekében hatékonyan kihasználhassa a nemzetkö-zi együttmûködésben és az európai integrációban rejlô lehetô-ségeket.

Az Intézet felkészült szakemberek közös munkájával, a ren-delkezésre álló erôforrások hatékony felhasználásával, tanulószervezetként valósítja meg feladatait, partneri együttmûködés-ben más kutató és fejlesztô intézményekkel, valamint az okta-tásban érdekelt szakmai és civil szervezetekkel, illetve egyébszereplôkkel.

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM)szakmai tevékenységének célja, hogy gyûjteményeivel és szol-gáltatásaival, múzeumi tevékenységével, információs és koor-dinációs munkájával elôsegítse a neveléstudomány és az okta-tásügy területén dolgozók széleskörû tájékoztatását, gyakorlatiés elméleti munkáját, szakmai továbbképzését, önképzését, apedagógiai kutatást, erôsítse a pedagógus identitást és a peda-gógusjelöltek felkészítését hivatásukra.

154


Névmutató


Aczél György (Bp. 1917 – Bp. 1991) építômunkás, kommu-nista ideológus, politikus 47

Andrásfalvy Bertalan (Sopron, 1931. novembet 17.) magyaretnográfus, egyetemi tanár, politikus, országgyûlési képviselô,1990 és 1993 között mûvelôdési és közoktatási miniszter 18, 25,33, 43, 44, 46, 47, 50, 51, 54

Antall József (Pestújhely, 1932. április 8. – Budapest, 1993.december 12.) Magyarország rendszerváltás utáni elsô minisz-terelnöke, tanár, könyvtáros, muzeológus, politikus 17, 44, 51,52

Balázs Éva (Budapest, 1952– ) szociológus, az OFI tudomá-nyos fômunkatársa 7, 43, 101

Balogh László (1932–2009) a Pedagógia Szemle fôsz-erkesztôje 1973 – 1990 között 55

Báthory Zoltán (Budapest, 1931– ) a neveléstudományokdoktora 3, 7, 16, 18, 22, 23, 31, 45, 53, 55, 61, 66, 77, 81, 85-87,99, 101, 103, 104

Beke Kata (1936–2009) író, publicista, 1990 szeptemberétôlaz MKM politikai államtitkára volt 25, 33, 45, 46

Bella István (1940–2006) Kossuth-díjas költô 33Benedek András (Gödöllô, 1950– ) professzor, az MTA

doktora, BME GTK Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia In-tézet Mûszaki Pedagógia Tanszék vezetôje 3, 16, 18, 19-27, 31,36, 43, 46, 48, 59

Czibere Tibor (Tapolca, 1930. 10. 16.) ex-miniszter, pro-fesszor emeritus 25

Cserjési Ferencné (Cserjési Margó), az OPI FelnôttoktatásiOsztályának volt munkatársa, egyben az intézeti MSZMP-szer-vezet szervezôje 32

Csoma Gyula (1932– ) oktatáskutató, az OPI, majd OKI fô-igazgató-helyettese 3, 13–18, 49, 52, 61

Deme Tamás (1946– ) kutató, egyetemi oktató 34, 35, 51, 55Farkas Katalin (Szôreg, 1950– ) az OFI fôigazgatója 3, 4, 8,

121–134Fodor Gábor (Gyöngyös, 1962– ) magyar jogász, liberális po-

litikus, 1994–1995 között oktatási miniszter, 2007–2008-bankörnyezetvédelmi és vízügyi miniszter, 2008. június 7-étôl 2009.július 12-éig az SZDSZ elnöke 66, 68

Gazsó Ferenc (1932, Békésszentandrás – ) szociológus, mû-velôdési-miniszterhelyettes 1984–88 között 15, 16, 25, 32, 44,45, 47, 99, 100, 101

Gál András Levente, dr. (1970– ) volt közigazgatási államtit-kár 77

157


Gáspár László (1937–1998) elméleti és gyakorlati kísérlete-zô-fejlesztô, alkotó pedagógus 33, 44

Gellér Balázs (1968– ) tanszékvezetô egyetemi docens(ELTE ÁJTK), büntetôjogász 70. 82, 83, 91, 92, 104, 106, 107,108

Géczi János (Monostorpályi, 1954. május 4. – ) író és képzô-mûvész, egyetemi oktató 33, 55

Glatz Ferenc (Csepel, 1941– ) Széchenyi-díjas magyar törté-nész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendestagja, 1996 és 2002 között elnöke, 1989 és 1990 között mûvelô-dési miniszter 17

Grósz Károly (Miskolc, 1930. augusztus 1. – Gödöllô, 1996.január 7.) magyar politikus, a Minisztertanács elnöke, azMSZMP fôtitkára 45

Gyôriványi Sándor (Pécs, 1927– ) egyetemi tanár, oktatáspo-litikus 25

Halász Gábor (1952– ) tanszékvezetô egyetemi tanár, azOKI utolsó fôigazgatója 4, 7, 49, 53, 54, 61, 67, 70, 78, 81, 83,92, 97-116

Hábermann Gusztáv pszichológus, kutató, a 80-as években azOPI munkatársa,évek óta külföldön él 34

Hollós János tanár, az egykori Szakképzési Intézet tehetségesvezetô munkatársa volt, az egyesítéskor öngyilkos lett 31

Honti Mária (Székesfehérvár, 1939– ) tanár, a rendszerváltástmegelôzôen, majd követôen az ágazati minisztérium felelôs ve-zetô munkatársa államtitkári rangban 35, 81, 83

Horn Gábor (Szombathely, 1955– ) politikus, közgazdász, aSzabad Demokraták Szövetsége a párt Országos Ügyvivôi Tes-tületének és Országos Tanácsának tagja, volt koalíciós egyezte-tésért felelôs államtitkár 81

Horváth Attila (Budapest, 1953– ) oktatáskutató, a Hor-váth&Dubecz Tanácsadó alapítója és vezetôje 3, 67, 70, 73-78,81, 87, 91, 104

Horváth Károly tanár, az OKI Szakképzési Központjánakvolt munkatársa 22

Imre Anna, az OFI tudományos fômunkatársa 7, 101Jakab János (1950– ) tanár és építômérnök, az OKI Szakkép-

zési Központjának volt vezetô munkatársa, majd rövid ideigszakképzési államtitkár, jelenleg a Belvárosi TISZK igazgatója22

József Attila költô (1905–1937) 24Kalapács János pszichológus, szociológus, az OKI megala-

kulásakor rövid ideig az ún. Vállalkozói Központot vezette 101

158


Kamarás István (Munkács, 1941– ) szociológus, mûvelôdés-kutató, író, a híres Népmûvelési Intézetbôl „igazolta át” ZsolnaiJózsef az OKI Pedagógusképzô Központjába. Nevéhez fûzôdika NAT-konform „Etika- ember- és társadalomismeret” elnevezé-sû komplex tantárgyi innováció 34, 51, 55

Kiss Árpád (1907–1979) neveléstudós, oktatáspolitikus 108Kiss Éva (1953– ) kutató, Zsolnai József számos kutatási és

fejlesztési programjának résztvevôje 43Knopp András tanár, oktatáspolitikus a kései Kádár-korban

17Kocsis Mihály, a pécsi egyetem tanszékvezetô docense, a

Zsolnai József munkatársa volt. 1990-ben az új OKI-ban létreho-zott Pedagógusképzô és -továbbképzô Központ vezetôje lett. Je-lenleg az OFI Kutatási, Kutatásszervezési és Elemzési Központ-jának igazgatója 18, 34, 43, 44, 55

Kovács László (Nagykanizsa, 1942– ) a fizika tudományokkandidátusa 32

Kozma Tamás (Budapest, 1939– ) oktatásszociológus, a deb-receni egyetem tanára, MTA Pedagógiai Bizottsága elnöke, azátalakulások idején az Oktatáskutató Intézetnek – az integráció-nak ellenálló – vezetô munkatársa 46

Köpeczi Béla (Nagyenyed [Aiud], Románia, 1921– ) mûve-lôdés- és irodalomtörténész, mûvelôdéspolitikus, az irodalomtu-domány kandidátusa (1959) és doktora (1965), a Magyar Tudo-mányos Akadémia rendes tagja, 1972-tôl 1975-ig fôtitkára 23,25, 45

Környei László (1950– ) tanár, az OKI gyôri InformatikaiKözpontjának volt igazgatója, a Pokorni-minisztérium államtit-kára, ma a Commitment szakmai vezetôje 3, 81, 89-93, 104, 106,107

Kupa Mihály (Budapest, 1941. április 3. –) közgazdász, poli-tikus, volt pénzügyminiszter 35, 54

Lannert Judit oktatáskutató, az OKI Kutatási Központjánakvolt igazgatója, jelenleg a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsmentés Oktatáskutató Központ Zrt. vezérigazgatója 101

Lewin;Kurt (1890–1947) német-amerikai pszichológus, azirányítási stílusokkal összefüggô klasszikus kísérlet fûzôdik ne-véhez 53

Lukács Judit, az OFI tudományos fômunkatársa 7, 93Lukács Péter (1948, Budapest –) oktatásszociológus, tszv. fô-

iskolai tanár (Wesley János Lelkészképzô Fôiskola), az egykoriOktatáskutató Intézet vezetô munkatársa volt 99

159


Magyar Bálint (Budapest, 1952. november 15.) politikus, ex-miniszter, az SZDSZ alapító tagja 68, 75, 76, 81, 83

Mádl Ferenc (Bánd, 1931– ) Széchenyi-díjas magyar jogtu-dós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendestagja 51, 163

Mártonfi György az OFI oktatáskutatója 7, 101Mátrai Zsuzsa (Debrecen, 1946– ) tanár, pedagógiai kutató,

egyetemi tanár (jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetemen),az OKI Értékelési Központját vezette Báthory Zoltán utódaként3, 7, 31, 53, 67, 70, 79-84, 91, 104, 107

Mihály Ottó (Miskolc, 1939– ) nevelésfilozófus, az MTA Pe-dagógiai Kutatócsoportnak volt osztályvezetôje, az Iskolafej-lesztési Központot igazgatója az OKI-ban, késôbb fôigazgató. AMiskolci Egyetem Pedagógia Tanszékének alapító vezetôje, azIskolafejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, az MTAPedagógiai Bizottsága és az OKNT tagja 3, 7, 16, 18, 22, 23, 31,32, 34, 48, 50, 53, 57-70, 75, 78, 81, 83, 87, 91, 99, 101, 104

Pokorni Zoltán (Budapest, 1962– ) magyar-történelem szakostanár, politikus, szakszervezeti aktivista, országgyûlési képvise-lô, volt oktatási miniszter, a Fidesz korábbi elnöke, 2006. októ-ber 1-jétôl Budapest XII. kerületének polgármestere 81, 92

Popper; Sir Karl Raimund (Bécs, 1902. – London, 1994.)osztrák származású angol filozófus 53

Pozsgay Imre (Kóny, 1933. november 26. – ) magyar politi-kus, egyetemi tanár, a hetvenes évek kulturális minisztere 45

Pôcze Gábor (1955- 2002) oktatáskutató, kutatásszervezô, azOPI-ban a Kísérleti Iskolák Felügyelô/Szakértô Bizottságánakvolt titkára, a Mihály Ottó vezette központ munkatársa volt, azOKI fôigazgató-helyettese, rövid ideig megbízott fôigazgatójavolt. A Qaly Co Pedagógiai Intézet alapító vezetôje volt korai ha-láláig. Elsô ciklusában az OKNT tagja 67, 70, 75, 87, 91, 104

Sáska Géza (1947– ) oktatáskutató 7, 99 Schüttler Tamás (Budapest, 1947– ) tanár, az Új Pedagógiai

Szemle fôszerkesztôje 1990–2007 között, korábban a Szakkép-zési Intézet integrációjával került az OPI Nevelési Tanszékére,majd az OKI-ba 18, 22, 55, 56

Sebes József, a OKM Ellenôrzési Fôosztályának vezetôje 81, 84Sipos János, volt közoktatási helyettes-államtitkár. Jelenleg a

bajai Magyarországi Németek Általános Mûvelôdési KözpontjaPedagógiai Intézet vezetôje 115, 116

Stark Antal (Budapest, 1932– ) közgazdász, egyetemi tanár,egy idôben az oktatási minisztérium gazdasági államtitkára 82

Surányi Bálint oktatáskutató 102

160


Szabolcsi Miklós (1921–2000) irodalomtörténész, kritikus,akadémikus 15, 16, 21, 22, 23, 24, 26, 31, 34, 43, 59, 99

Szebenyi Péter (1933–2001) tanár, az OPI/OKI munkatársa,a tantervfejlesztés szakembere, az FPI igazgatója, egyetemi tanár(Szegedi Tudományegyetem) a NAT munkálatainak szakmaiirányítója 52

Szemkeô Judit számítástechnikus-tanár, a Mádl Ferenc vezet-te minisztérium államtitkára, a váci Apor Vilmos Katolikus Fô-iskola fôigazgatója 81, 82, 83, 91

Szenes György (Budapest, 1947– ) iskolaigazgató, a MagyarSzakképzési Társaság fôtitkára, az OKNT tagja ennek megala-kulása óta 22

Takács Viola (1943– ) tanár, kutató 55Timkó Iván publicista, az Andrásfalvy-minisztérium kabinet-

fônöke 17, 26, 33, 46, 48Török Katalin újságíró 47Trencsényi László (Budapest, 1947– ) tanszékvezetô egyete-

mi tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezetô elnöke,1983-ban került az OPI-ba Mihály Ottó részlegéhez, az OKIProgramfejlesztési Központjának volt igazgatóhelyettese 1997-ig, a gyerekkultúra, az iskola és civil kapcsolatainak, a mûvésze-ti nevelésnek kutatója, iskolafejlesztô. Tagja az OKNT-nek, aKerettantervi Bizottsága elnöke 3, 6, 17, 29-35, 51, 60, 64, 67

Varga Lászlóné /Varga Márta/ tanár, (Kajal, 1949– ) azOKSZI elsô igazgatója 26, 34, 49, 108

Vári Péter (Nyíregyháza, 1946– ) értékelési és mérési szak-ember, oktatáskutató, a magyarországi PISA-vizsgálatok kulcs-személyisége, Az OPI Didaktika Tanszékének, majd az OKI Ér-tékelési Központjának vezetô munkatársa 31

Vágó Irén (Cegléd, 1950– ) az OFI tudományos fômunkatár-sa 7, 43, 101

Vekerdy Tamás, pszichológus, a Waldorf-pedagógia megho-nosítója. Az Európai Szervezet az Iskolázás Szabadságáért moz-galom alapító tagja. Tagja az OKNT-nek 33

Veszelovszky Zoltán az OPI, majd az OKI Szakképzési rész-legének vezetô munkatársa, egy ciklusban MDF-, majd FIDESZpolitikus, országgyûlési képviselô is volt 22

Vitányi Iván ( Debrecen, 1925– ) magyar szociológus, eszté-ta, politikus, országgyûlési képviselô 51

Vizy Istvánné (Szentendre, 1935– ) tanár, tantárgygondozó,az OPI környezeti-nevelési programjainak vezetôje volt, a 80-asévek második felében a helyi MSZMP szervezet választott titká-ra 32

161


Wolfné Borsi Julianna (1969– ) tanár, jogász, az OKI utolsókorszakának volt vezetô munkatársa, az intézet fôigazgató-he-lyettese 92, 114

Zsolnai József (Szeged, 1935– ) az OKI elsô fôigazgatója,oktatáskutató, innovátor, a nevével összeforrott Nyelvi IrodalmiKommunikációs nevelés, ill. az Értékközvetítô és Képességfej-lesztô Program koncipiálója, a pécsi, majd a veszprémi egyetemtanára 3, 7, 18, 26, 33, 36, 41-56, 60, 61, 62, 64, 65, 87, 100, 101,103, 161

162


Függelék


164

Oktatáskutató ésFejlesztô Intézet

(OFI)

NemzetiSzakképzési

Intézet(NSZI)

NemzetiSzakképzési

ésFelnôttképzési

Intézet(NSZFI)

2006

OrszágosKözoktatási

Intézet(OKI)

OrszágosPedagógiai

Intézet(OPI)

PedagógiaiTudományosIntézet (PTI)

Központi PedagógusTovábbképzô

Intézet

OrszágosPedagógiaiKönyvtár

és Múzeum

ProfesszorokHáza

OktatáskutatóIntézet(OI)

1990

Az intézet történetének

szerkezeti ábrája


az ofi története narratívák tükrében · az intézet eredetileg – hasonlóan számos...

Documents