alessandro baricco haromszor hajnalban - .pdf

8/9/2019 Alessandro Baricco Haromszor hajnalban - .pdf

1/47


2/47

Alessandro Baricco

HÁROMSZOR HAJNALBAN

Alessandro Baricco: Tre volte all’albaCopyright © 2012, Alessandro Baricco

Fordította: Gács Éva

Caterina de Medicinek és a Camden Town-i mesternek.


3/47

MEGJEGYZÉS

Előző regényemben, a Mr. Gwyn ben szó esik egy angol-indiai – Akash Narayan – által ínyvről, melynek Háromszor hajnalban a címe. Ter mészetesen egy képzeletbeli műről van szógényben elmesélt képzeletbeli eseményekben e könyv szere pe a legkevés bé sem elhanyagolhatAz igazság az, hogy miközben azokat a bizonyos sorokat írtam, elfogott a vágy, hogy ezt a kis

is megír jam; egyrészt azért, hogy a Mr. Gwynnek egy bizonyos könnyed és távoli folytatást asrészt azért a puszta örömért, hogy a fe jemben körvonalazódó elképzelés nyomá ba eredhesseamikor befe jeztem a Mr. Gwynt, nekiálltam a Háromszor hajnalban megírá sának is, és ezt

vezettel tettem.A Háromszor hajnalban immár a könyves boltokban van, és talán nem felesleges felhívni ráelmet, hogy bárki elolvashatja, tehát azok is, akik a Mr. Gwynt sosem vették a kezükbe, hiszemagá ban megálló, kerek történetről van szó. Ez persze nem azt jelenti, hogy az első részben nnánk meg azt, amire a Mr. Gwyn ben ígéretet kaptunk, miszerint ez a könyv is hozzá járul majdr Gwyn egyedülálló tehetségének és különös történetének jobb megértéséhez.

2012. január Ales sandro Ba


4/47

Bár e könyv lapjai egy élet szerű történetről me sélnek, az a valóságban mégsem eshetne mténet ugyanis két emberről – egy fér firól és egy nőről – szól, akik ugyan három alkalommkoznak, mégis minden találkozásuk az egyetlen: az első és az utol só is egyben. Ez azért lehs, mert egy olyan rendhagyó Időben élnek, amelyet mi, hétköznapi világunkban, hiába is knk. Ezt az Időt, újra és újra maguk az elbe szélé sek hoz zák létre, és éppen ez kivált ságaik egy


5/47

EGY

Ott volt az a kissé megkopott eleganciá jú szálloda, mely egykor talán, a múltban, ké pes vogy bizonyos, luxusra és külcsínre vonatkozó ígéreteit betartsa. A be járata például egy szép, szült forgóajtó volt, és általá ban már egy ilyen kis részlet is hajlamossá teszi az embert a fanra.

Éppen ez volt tehát az az ajtó, melyen a nő belé pett, mindjárt azután, hogy azon a szokatlan éjsán a taxi ból kiszállt; szemmel láthatóan gondolatai másfelé kalandoztak. Sárga estélyi ruha vocsupán, meglehetősen nagy dekoltázzsal, meztelen vállát még könnyű kis sál sem fedte, ami

yan benyomást keltett, mint akivel történt valami. Bár mozgása elegáns volt, olyan színésznőrkeztetett, aki előadás után a színfalak mögé lép, és a szereplés kötelezettsége alól immár felslva, valamiképp ismét önmaga lehet; őszintébb. Megváltozott tehát a járása, kissé fáradtabb leogy apró táská ját fogta, az is olyan volt, mintha épp ki akarná engedni a kezé ből. Nem volt mán fiatal, de ez előnyére vált, mint ahogy az olyan nőkkel történik, akiknek nem szoktak kétségedni sa ját szépségük felől.

Odakint még a hajnalt megelőző sötétség honolt: már nem éjszaka, de még nem is reggel. A szál ja mozdulatlan; tiszta és lágy volt, s minden részleté ben elegáns. És csöndes is, a színei mel

visszaverődő fények által megvilágított falai magasak, mennyezete világos, a dohányzóasztadig könyvek, a kana pékon dagadó párnák feküdtek, a ké pek odaadó gondossággal bekeretezv, az egyik sarokban zongora, kevés, csak épp a legszükségesebb és tudatosan megválasztott bs felhasználásával készült információk, egy ingaóra, egy barométer, egy márvány mellszobor, akokon függöny, a padlón szőnyegek – és egy illat emléke.Mivel az éjszakai portás, miután a recepcióhoz közeli kis szobá ban zakóját egy szegényes szé

mlá jára fektette, éber álmát aludta – igazi mestere volt ennek –, senki sem láthatta volna a állodá ba belépni, csakhogy érthetetlen, legalábbis egy ilyen éjszakai órán érthetetlen módon, yik sarká ban elhelyezett fotel ban egy férfi ült, aki mégis meglátta. Akkor, különösebb ok nélküát keresztbe vetette a jobbon, miután előzőleg a jobb lába feküdt a balon. Észrevették egymás

– Úgy nézett ki, hogy mindjárt elered az eső, de végül mégsem kezdett esni – mondta a nő.– Igen, nem tudja elszánni magát – mondta a férfi.– Vár valakit?

– Én? Nem.– Hú de fáradt vagyok! Nem haragszik, ha egy pillanatra leülök ide?– Kérem.– Úgy látom, nincs itt semmi innivaló.– Nem hiszem, hogy hét előtt adnának reggelit.– Piára gondoltam.– Ja, az? Nem is tudom. Nem hiszem, hogy ilyenkor adnának.– Hány óra van?

– Négy óra tizenkettő.– Tényleg?


6/47

– Igen.– Sosem akar véget érni ez az éjszaka. Tisztára olyan érzés, mintha már három éve tartana. t csinál itt?– Épp indulni készültem. Dolgozni kell mennem.– Ilyenkor?– Ja.– Hogy csinál ja?– Semmi különös, szeretem.

– Szereti?– Igen.– Hihetetlen.– Gondol ja?– Van egy olyan érzésem, hogy maga az első érdekes ember, akivel ma este találkozom. Vagyaka. Szóval az, ami.– Nem is merek arra gondolni, milyenek lehettek a többiek.– Szörnyűek.

– Valami bulin volt?– Nem vagyok benne biztos, hogy jól érzem magam.– Idehívom a portást.– Ne, isten őrizz!– Talán le kéne dőlnie.– Leveszem a ci pőmet, ugye nem haragszik?– Nem, dehogy...– Mondjon valamit, bármit! Ha nem figyelek oda, elmúlik.– Nem is tudom, mit mondhatnék...

– Mesél jen a munká járól!– Nem éppen le bilincselő téma.– Próbál juk meg!– Mérlegeket árulok.– Folytassa!– Egy csomó minden mérésre kerül, és fontos, hogy az pontosan legyen elvégezve, ezért, szóvay gyáram, amelyik mérlegeket gyárt, a legkülönbözőbb fajtákat. Tizenegy sza badalmam vanegyek, hívom a portást.

– Ne, az utál engem... kérem!– Maradjon fekve!– Ha tovább fekszem, hányni fogok.– Akkor ül jön fel. Vagyis, akarom mondani...– Sok pénzt lehet mérlegek eladásával keresni?– Szerintem magának...– Sok pénzt lehet mérlegek eladásával keresni?– Nem túl sokat.– Folytassa, ne figyel jen rám!

– Az igazat megvallva, mennem kéne.


7/47

– Tegye meg nekem azt a szívességet, hogy mesél még egy kicsit! Aztán majd elmegy.– Elég jól lehetett keresni vele, néhány évvel ezelőttig. Most pedig, nem is tudom, valószínűlehol elszúrtam, de már semmit sem tudok eladni. Arra gondoltam, hogy a közvetítőimben van a

magam kezdtem el árulni, de kiderült, hogy a termékeim, azok, amik már nem kellenek, lehet,rszerűtlenek, vagy nem is tudom, talán túl sokba kerülnek... általá ban elég drágák, mert az zműves munka, maga el sem tudja képzelni, mit jelent az abszolút pontosság, ha valaminek a réséről van szó.– Mit mérnek meg? Almát, embereket vagy mit?

– Mindent. Az aranyművesek mérlegétől a konténerek mérésére szolgáló berendezésekig miártunk.– Tényleg?– Éppen emiatt kell most mennem; egy fontos szerződést kell aláírnom, igazán nem késhetekgem rámehet, ha ezt most nem ütöm nyél be... Az istenit neki!– A rohadt életbe!– Elkísérem a mosdóba.– Vár jon, vár jon!

– Jaj ne!...– A rohadt életbe!– Megyek, hozok egy kis vizet.– Ne haragudjon, tényleg, bocsásson meg!– Megyek, hozok egy kis vizet.– Ne, ne, maradjon itt, kérem!– Tessék, töröl je le a ruhá ját ezzel.– Elsüllyedek a szégyentől!– Semmi probléma, vannak gyerekeim.

– Hogy jön ez ide?– A gyerekek gyakran hánynak. Az enyémek legalábbis.– Igen? Tényleg, ne haragudjon!– Szóval nem ijedek meg. Mindenesetre most jobb lenne, ha felmenne a szobá já ba.– Nem hagyhatom itt ezt a disznóságot...– Majd én szólok a portásnak, maga csak menjen fel a szobá já ba. Van itt szobá ja, ugye?– Igen.– Akkor menjen! Majd én elintézem ezt itt.

– Nem vagyok benne biztos, hogy emlékszem a számára.– A portás majd megmondja.– NEM AKAROK TALÁLKOZNI A PORTÁSSAL, az az ember utál engem, mondtam már. Mk nincs itt szobá ja?– Nekem?– Magának.– Épp az előbb jelentkeztem ki.– Vigyen fel, kérem!– Mondtam, hogy már nincs meg a szobám.

– De hát miért, mielőtt kiment belőle, talán felgyújtotta? Most is ott van még, vagy nem?


8/47

– De, csak...– Tegye még meg ezt a szívességet nekem, kísér jen fel oda, és aztán nem zavarom többé!– Vissza kellene vennem a kulcsot.– És maga szerint ez talán tilos?– Nem, dehogy.– Akkor tegye meg, kérem!– Hát ha tényleg... Akarom mondani...– Igazán nagyon kedves!

– Na jó, rendben, jöj jön!– A ci pőm.– Igen, a ci pője.– Hányadik emelet?– Második. Menjünk lifttel.– Zavar, hogy ilyen kupit hagyok itt...– Ne gondol jon rá!– Tudja, most már egy kicsit jobb.

– Remek. De pihennie kell. Jöj jön...– Nem felejtettem itt semmit?– Jöj jön!– Mi a csuda ez a szag itt a liftben?– Gyöngyvirág és szantál.– Honnan tudja?– Ez a hobbim. Az illatok.– Tényleg?– Igen.

– Mérlegeket árul, és vacsora után a parfümökkel játszadozik?– Többé-kevés bé.– Készíti is őket?– Próbálkoztam vele. Nem könnyű. A mások által készített parfümöket tanulmányozom.– Magának kellene készítenie.– Megérkeztünk.– Fura egy ember maga.– Meglehet. Erre.

– Magánál van a kulcs, ugye?– Igen.– Ne haragudjon! De mindig azt hiszem, hogy mindenki olyan szórakozott, mint én.– Semmi probléma.– De ha valaki mérlegeket készít, nem túl valószínű, hogy szétszórt legyen, jól mondom?– Úgy is mondhatnánk, hogy elképzelhetetlen.– Na igen.– Tessék, fáradjon be!– Ó, de csodálatos szoba!

– Az igazat megvallva, valamennyi egyforma.


9/47

– Honnan tudja ilyen biztosan?– Tizenhat éve járok ebbe a szállodá ba. A fürdőszoba azon az oldalon van. Itthagyom magácsot, majd megmagyarázok mindent a portásnak. De most tényleg mennem kell.

– Elmegy?– Igen, elmegyek. Maga itt egyáltalán semmilyen szobát nem vett ki, ugye?– Hogyan?– Amikor belé pett, azt mondta, „csodálatos szoba”, de ha magának is lenne itt szobá ja, tudná,is pontosan ugyanolyan, mint a magáé. Minden szoba egyforma.

– A detektívregények is a hobbi jai közé tartoznak?– Nem. Csupán odafigyelek a részletekre. Mérlegek gyártásával foglalkozom. Maga csak be a szállodá ba, de semmiféle szobát nem vett ki.– Nem készült elmenni?– De igen, persze. Csak szeretnék megbizonyosodni róla, hogy...– Azért jöttem be, mert szeretem a szálloda hall jait éjszaka. És ezé itt gyönyörű; maga is észrMindenből épp annyi van, amennyi kell, se túl sok, se túl kevés. Már máskor is be jöttem; é

iatt utál ez a portás.

– És ha most nem találkozott volna velem?– Muszáj a mosdóba mennem. Tudna egy fogkefét adni? És fogkrémet is.– Most már tényleg elkések...– Igen, tudom, csak előbb adja még kölcsön a fogkefé jét; mibe kerül az magának?– A FOGKEFÉMET?!– Ne izgassa fel magát; még soha senki nem kérte kölcsön magától a fogkefé jét?– Senki olyan, aki előtte hányt volna!– Ja, erről van szó?– Igen, erről.

– Akkor most odaadja, vagy sem?– Utána tartsa meg magának, a fogkrémmel együtt. Tessék. Kérem, ne csinál jon majd túl nagylenséget; ha akar, aludjon egyet, de aztán mindent rendben hagyjon itt. Én ebbe a szállodá baskor is vissza akarok jönni. A viszontlátásra.– De jópofa fogkrém: dióízű!– Nem az.– De ide van írva.– Az a márkaneve. Az íze alulra van írva, kis betűkkel.

– Nohát! És maga mit csinált odalent?– Hogyan?– Mit csinált ott lent, egyedül, egy fotel ban üldögélve, hajnali négy órakor? Ha annyira sietetücsörgött ott?

– Akkor még nem siettem, most si etek annyira!– Na jó, de akárhogy is, mire gondolt? Nem haragszik, ha én – miközben maga mesél – elkesni a fogam?

– Nem hiszem, hogy bármit is mesélnék.– Miért?

– Nem is ismerem magát.


10/47

– Ja azért?– Igen, azért.– Úgy néz ki, mintha ebbe a fürdőszobá ba soha senki be se tette volna a lá bát. Vagy talán magn a törülközőket használ ja, visszahajtogatja, pontosan úgy, ahogy volt? Egy szállodá ban? Nemhogy van, akit itt épp ezért fizetnek?

– Én nem...– És az ágyat is rendbe teszi?– Ha nem tévedek, ez az én magánügyem.

– Oké, oké. Finom ez a fogkrém. Milyen, málna?– Ri bizli, egy csöpp ánizzsal.– Mmmm... Nagyon jó.– Ánizs nélkülit is csinálnak, de az sokat veszít az ízé ből.– Megbocsáthatatlan.– Nem hajtogattam össze a törülközőket. Csak éppen nem használtam őket. Semmit sem csinám tudtam elaludni. Egész éj jel csak ültem ott azon a széken, a kislámpa gyenge fényénél.

gykor lementem. De most már tényleg indulnom kell. Örülök, hogy megismertem. Tíz előtt hag

zobát, kérem. Viszontlátásra.– Mi a csudát csinál? Hé! Jöj jön vissza! Magához beszélek, mit gondol, így viselkedhet egy...– Ne kia bál jon, mindenkit felébreszt!– Akkor jöj jön vissza!– Kérem, ne csinál jon ilyen jelenetet itt a folyosón!– Rendben, akkor menjünk be a liftbe, és ott csinál juk.– Mezítláb van, a szá ján még ott a fogkrém habja, odalent pedig van egy portás, aki nem látntúl nagy örömmel ilyen álla potban.

– Ha már itt tartunk, magának meg le van hányva a ci pője.

– Jaj ne!– Jöj jön, majd én letisztítom.– Jaj, nem, nem!– Hagyja abba a kia bálást, mindenkit felébreszt!– Hát ez gyönyörű, éppen...– Gyerünk, na, majd én becsukom. Vegye le a ci pőjét. Nem így!– De hát ki kell előbb kötöznöm!– Majd én, maradjon ülve. Elvégre egész éj jel ott ült azon a széken; most már egy perccel

gy kevesebb...– Nagyon szellemes.– Anyám, de undorító...– Hagyja, kérem!– Ne is álmodjon róla, én hánytam le, én is tisztítom le. Tessék, már meg is van.– Most hová viszi?– Szé pen lemosom...– NE, NE VÍZZEL!– Miért? Meglátja, milyen hatásos.

– FEL KELL MÉG VENNEM AZOKAT A CIPŐKET, maga akar ja megmondani, hogy az ördö


11/47

– Maga veszi fel?– Mi van?– A telefon, csöng a telefon.– Az isten ver je meg...– Vegye fel!– De hát én már nem vagyok ebben a szobá ban, akarom mondani...– Én vegyem fel?– Nee!

– Nézze, milyen tiszta lett! Most szé pen megszárítjuk a hajszárítóval...– Halló?... Igen, én vagyok... Nem, csak közbe jött valami, egy pillanatra vissza jöttem a szobaz, igen... Kisebb rosszullét jött rám... Nem, már sokkal jobb, igazán sajnálom, hogy a szőnfizetnem kell érte valamit... Nem, komolyan... Mindjárt lemegyek... Nem, tényleg, semmire

ükségem... Lemegyek, már indulok is... Igen, köszönöm, nagyon kedves... Köszönöm.– Ki volt az?– Mennem kell, most azonnal!– Ki volt az?

– Az éjszakai portás. Hol van a ci pőm?– Utálom azt az embert.– Adja ide a ci pőmet!– Eszem ágá ban sincs! Ül jön le oda egy pillanatra, amíg megszárítom magának.– MENNEM KELL, MOST, RÖGTÖN!– Micsoda modor! Vegye el, ha annyira kell magának!– Azt mondtam a portásnak, hogy én voltam, hogy a hall ban én... Maga csak, csak annyit tg, hogy úgy megy el innen, hogy senki ne lássa. A franc ba, tönkre...– Miért nem hagyja a fené be?

– Na persze, majd mezítláb megyek el, igazán remek ötlet.– Mondom, miért nem hagy a fené be mindent, a szerződést, a mérlegeket, mindent.– Mi a csudát beszél?– Hány éves?– Hogy én?– Igen, maga.– Negyvenkettő.– Látja, elég fiatal még ahhoz, hogy mindent otthagyjon.

– De hát mi a csudát beszél?– Csak nem akar ja azt mondani, hogy még sosem gondolt rá? Mindent otthagyni, és elölről kezm is lenne rossz, ugye?– Maga megőrült!De a nő azt mondta, hogy az emberek nagy része arról álmodozik, hogy elölről kezd mindent,zzátette, hogy ez egyálalán nem őrültség, sőt szerinte még valami megható is van benne. Azt mhogy végül persze szinte senki sem kezdi igazán elölről, de hihetetlen, hogy az emberek m

őt töltenek azzal, hogy erről fantáziál janak, és gyakran épp a problémáik és életük kellős köeretnének otthagyni mindent. Ő is például világosan emlékszik rá, hogy miután született egy gye

lyen szorongás fogta el időnként a gondolatra, hogy egyedül maradjon vele, mármint a kicsiv


12/47

kor az volt az egyetlen dolog, ami segített, hogy arra gondolt, mindent otthagy és elölről keztét. Végiggondolta, hol fogja majd őt hagyni, a kisfiát, meg elképzelte, milyen frizurát fog csinmagának, és hová megy majd munkát keresni, hogy elölről kezdhesse. Az egyetlen dolog, andjárt jobban érezte magát, az volt, hogy a rá váró estékre gondolt és az éjszakákra. Úgy tervész estéket fog eltölteni azzal, hogy a kana pén ülve eszik, vagy hogy elmegy otthonról, lefekszkivel – és ezt nagy-nagy maga biztossággal tette volna –, hogy aztán mindenféle lelkifurdalás nkel jen, és holmi ját összeszedve hazamenjen. Azt mondta, hogy már csupán az a tény, hogy endolt, feloldotta a feszültséget benne, és olyan nyugalom fogta el, mintha valóban sikerült voln

mit megoldania. És akkor egyszerre jókedvű, a kisgyerekéhez pedig gyöngéd lett, igazi anya. Ais észrevette ezt – mint egy kis állatka, ösztönösen érzékelte –, és a mozgása, ahogy ott a kar

totta, lelassult, és a tekintete kíváncsisággal telt meg. Úgy tűnt, hogy egy csa pásra minden sbb lett. Hozzátette, hogy tizenhét éves volt akkor. Miközben a nő ezeket mesélte, ki bújt estélyi ól; először lehúzta hátán a cipzárat, majd a vállánál éppen csak mozdítva rajta egy kicsit, ha

gy a ruha a földre csússzon. Mivel selyemruha volt, a földön egy fénylő és könnyű kis halmot t, ami ből a lá bát – előbb az egyiket, majd a másikat is – picit megemelve kilé pett. Nem tulajdjelentőséget annak, hogy csak egy bugyi és melltartó maradt rajta, mesélt tovább; semmiféle

ándékot nem árult el, ami ne arra az egy gesztusra vonatkozott volna, melynek megtételét elhatÖsszeszedte a selyemkupacot – miközben elmesélte, hogy aztán végül, évekkel később, ténylegyta azt a kisgyereket –, egy székre rakta, majd az ágyhoz ment. Anélkül hogy abbahagyta voszédet, levette a piros ágytakarót, mire a férfi kis grimaszt vágott, mintha valami megszúrta va nő nem figyelt rá, hanem kivette a ha já ból a csatot, és be bújt az ágyba; talán ez volt az, amir

s vággyal gondolt attól a pillanattól kezdve, hogy abba a szobá ba belé pett, talán azért, hognt gyerekkorá ban, valamiféle menedéket vagy gyöngédséget talál jon. Kikapcsolta melltartóoba egyik sarká ba ha jította, megigazította a párnát, majd felhúzta a takarót, egészen az álláig. En arról mesélt, mi történt vele egyszer egy munkaközvetítő hivatalféleségben; igazá ból még

m tudja elhinni. Azzal az újrakezdéssel volt kapcsolatos. Remélte, hogy a férfi megérti őt, det könnyű kitalálnia, hogy valóban így van-e, mert a férfi mozdulatlanul, továbbra is állva hallközben kezé ben a kis útitáska fogantyúját szorongatta. Lá bán a vizes cipő volt. Időnként megta lábfe jét, idegesítette a cipő. Aztán egyszer csak megkérdezte a nőt, hogyan lehet valakinek évesen gyereke. Vagyis, hogy ő akarta-e, hogy legyen, vagy egyszerűen csak így alakult. A nő

t egyet a vállán. Nem valami csodás történet, mondta, és már jó ide je úgy döntöttem, hogy nemlok rá többé. Nem lehet túl könnyű dolog, szóval nem lehet túl könnyű elfelejteni, jegyezte mfi. A nő ismét megrándította a vállát. Új fe jezetet nyitottam, mondta. A férfi egy ideig csak

jd megkérdezte tőle, hogy úgy kezdte-e újra, ahogy akkor, kar já ban a gyerekével, megálmn, felelte a nő, és tudja, mire jöttem rá? A férfi nem válaszolt. Arra, hogy az ember igazá ból m változtatja meg az életét, nem lehet megváltoztatni; amilyenek gyerekkorunkban vagyunk, olyradunk egész életünkben, nem a változtatás az, amitől az ember elölről kezdi az életét. Hát ? – kérdezte a férfi. A nő egy kis ideig hallgatott. Nem vette észre, hogy a takaró lecsúszott ró

mellére, vagy csak nem érdekelte. Az is lehet, hogy éppen ezt akarta. Azért kezdi újra az emgy ekképp egy másik asztalt válasszon, mondta. Mindig úgy érezzük, hogy eltévesztettük a pelyhez leültünk játszani, azt gondol juk, hogy ha egy másik játékasztalt választottunk volna,

nkben tartott kártyákkal, ki tudja, mire lettünk volna ké pesek. Ő akkor az anyjánál hagyta a gye

egy másik város ban, másik munkával és más ruhákat magára véve kezdte újra. Valószínűleg


13/47

gött akart hagyni jó néhány olyan egyéb dolgot is, amit képtelen lett volna a helyére tenni. r nem igazán tud visszaemlékezni rá. De ami biztos, hogy belefáradt a vereségekbe. Ahogy m

m magának, tette hozzá, a leosztott la pokat nem változtathatjuk meg, így nem marad más hátrasik játékasztalt választani.– És megtalálta a magáét? – kérdezte a férfi.– Igen – felelte határozottan a nő. – És mondhatom, undorító asztal az; mindenki csal, a pénz ms, és az emberek semmit sem érnek.– Hát ez igazán csodálatos...

– Azokkal a kártyákkal, amiket a kezemben tartok, nem lehetnek túl nagy elvárásaim.– Miért, milyenek?– Rendetlen vagyok, nem valami intelligens, és túlságosan rossz. És életemben még soha sem fe jeztem be. Elég ennyi?– Mit jelent az, hogy rossz?– Hidegen hagy, ha az embereket szenvedni látom. Néha még tetszik is. Ül jön le, idegesít, ho.. kérem!

– Most már tényleg mennem kell.

– Az ágyra. Ül jön ide az ágyra. A végé be is leülhet, ha zavar ja a közelségem.– Nem zavar, csak arról van szó, hogy mennem kell.– Úgy... remek.– De csak egy pillanatra, aztán tényleg indulnom kell. Csak azt mondja még meg, hogy fog innnni holnap reggel.– Tessék?– Holnap reggel, amikor bárki megláthatja.– Mit tudom én. Majd kitalálok valamit. Például, hogy maga tegnap este felszedett, de aztán reeltűnt, mint szamár a ködben, és magával vitte a pénztárcámat is. Ilyesmi.

– Ez igazán nagyon kedves magától.– Igyekszik az ember.– Az az igazság, hogy el se tudja képzelni, mennyire nem érdekel ez az egész.– Komolyan?– Komolyan.– Vagy csak megjátssza?– Mit játszok meg?– Hogy olyan valaki, aki fütyül arra, mit gondolnak róla egy szállodá ban. Hogy egy ilyesféle n

ges alak.– Nem, valóban az vagyok. De most már tényleg késő van.– Na, ne legyen már ilyen, csak vicceltem, nem fogom baj ba keverni, nem fogják meglátni, ammegyek. Ha van valami, amihez értek, az az, hogy úgy hagyjak el egy szállodát, hogy senki sen észre, higgye el. Csak vicceltem.– Nem arról van szó.– Hát akkor miről?– Semmi. Csak már késő van.– Mihez.

– Hagyjuk.


14/47

– Ennyire fontos ez a munka?– Már korábban el kellett volna mennem, mielőtt még maga be jött. Csak egyszerűen képtelen

m felállni abból a fotel ból.– Valószínűleg nem volt hozzá kedve.– Lehetséges. De ez abszolút illogikus lenne egy olyan valakitől, amilyen én vagyok.– Miért, soha nem követ el semmilyen illogikus dolgot?– Nem.– Soha semmilyen hi bát?

– Gyakran, de soha nem illogikusat.– Miért, a kettő nem ugyanaz?– Egyáltalán nem.– Mondjon egy példát!– Lenne éppen egy tökéletes példám, meglehetősen újkeletű, de higgye el, ez most nem a legsabb pillanat arra, hogy ezt elmondjam.– Elmosolyodott.– Tessék?

– Az első alkalom, hogy mosolyog, amióta ismer jük egymást. Szép a mosolya, tud róla?– Köszönöm.– Gyakrabban kellene tennie, mármint mosolyognia, olyan melankolikus vonást kölcsönöz magi a nőknek általá ban tetszeni szokott.– Mi az, csak nem próbálkozik?– Hé!– Bocsásson meg, csak vicceltem.– Viccelt, viccelt. Azért remélem, ennél jobbra is ké pes!– Igen, jobbra is ké pes vagyok, de nem ma éj jel, igazán sajnálom.

– Mi a baja a ma éjszakával?– Nem a megfelelő éjszaka.– Itt ül egy meztelen nővel az ágyá ban, és beszélget, mi az, ami nem megfelelő ebben, akarom ni, ha nem számítjuk az alkohol sajnálatos hiányát.– Hát ha épp alkoholt akar, kell lennie itt egy bárszekrénynek.– Hogyhogy „kell lennie”? Tizenhat éve jár ide ebbe a szállodá ba, és még soha nem nézte men a bárszekrény?– Nem.

– Maga bolond.– Keveset iszom.– Egy kis ásványvizet, soha nem kívánt inni legalább egy kis ásványvizet?– Általá ban hozok magammal.– Úristen, maga tényleg bolond! Legyen olyan kedves és keresse meg nekem azt az átkozotkrényt! Általá ban a tévé alatt szokott lenni.

– Na igen, ez tűnik a leglogikusabbnak.– A leglogikusabb az lenne, ha az ágy mellé tennék.– Téved. A zaj nem hagyná aludni.

– De az alkohol annál inkább.


15/47

– Sör?– Sör?? Nincs valami más?– Semmi, ami ben alkohol lenne.– Micsoda ócska egy szálloda. Nincs ott esetleg egy kis pattogatott kukorica? Megőrülök a patt kukoricáért...– Nincs, semmi ennivaló nincs.– A franc ba. Na jó, akkor kénytelen leszek megelégedni a sörrel. Maga is igyon egyet.De a férfi azt mondta, hogy ő inkább nem iszik; sikerült egész éj jel megállnia, hogy ne igyo

ncs kedve elkezdeni éppen most. Azt mondta, szüksége van rá, hogy józan maradjon. Azután elágy felé, és miközben keresztülment a szobán, észrevette a függönyön átszűrődő fényt. Tett nést visszafelé, és egyik kezével a zsinórt kereste, amivel a függönyt elhúzhatná, és eszé be v

gy az ember törvényszerűen – bár ennek oka kész rejtély volt – mindig a másik zsinórt húzzaikor be akarná húzni, azt, amelyik elhúzza és viszont. Ezt a nőnek is mondta, igyekezve an

ellemesnek lenni, amennyire ké pességei ből telt, és eközben végül sikerült is résnyire elhúzggönyt. Hajnalodott. Nézte a távoli eget, valami kétértelmű fény világította meg, és már semmm volt biztos. A nő megkérdezte, hogy netán szándéká ban áll kitöltenie azt a sört, és akkor ő od

neki. Ül jön le, mondta a nő, de ezúttal valahogy gyöngéd hangsúllyal. Egy pillanat, mondta avisszament az ablakhoz. Ott volt az a fény. Arra gondolt, hogy valami hívogató van benne, dekomplikáltnak érezte annak megértését, hogy a hívás va jon neki is szól-e. Ránézett az ór

ntha ezzel némi esélye lenne rá, hogy valamiféle választ kapjon, de semmi hasznos informácm jutott, leszámítva azt a homályos érzést, hogy ez az időpont most egy csomó mindenhez nem elő. Talán továbbra is hinnie kellett volna abban a hívogatás ban, és kimennie a szobá ból, bes

kocsi já ba, felmenni az autópályára, és beleta posni a gázba. Vagy talán az lett volna a legkézebb, ha be bújik az ágyba, hogy felfedezze, a nő teste valóban olyan kívánatos-e, mint amilyszik. Erre azonban úgy gondolt, mintha valaki másnak az elképzelése lenne, nem az övé. Hall

nyitott fémdoboz kis pukkanását, majd a nő hangját, amint azt kérdezi tőle, hogy mindig ilyen vgy érti, hogy ilyen? Ilyen tökéletes, mondta a nő. A férfi elmosolyodott. Majd azt mondta, nemr a nő tudni akarta, mikor lett ilyen, ha ugyan egyáltalán emlékszik még rá, és ezért volt az, hfi ott maradt az ablak mellett, és azt felelte, hogy nagyon is jól emlékszik rá, tizenhárom évesaz egész egyetlen éjszaka alatt történt. Azt mondta, hogy akkor minden összetört. Azon az éjszelőtte azzal az égő házzal, azzal az értelmetlen tűzzel szemben állva, minden eltörött. Tizenh

es voltam, ismételte meg. Aztán találkoztam egy férfival, aki megtanította, hogy kell a dolgoyére tenni, és azóta egy pillanatra sem szűntem meg azt gondolni, hogy semmi más feladatunk

életben, mint ez. Mindig van egy ház, amit helyre kell állítanunk, tette hozzá, és ez hosszas kitnylő munka, amihez sok-sok türelem kell. A nő akkor megint azt mondta, hogy ül jön le az ágyérfi nem felelt, és gondolatainak sorát követve elmesélte, hogy az apja minden áldott este, egogatva hallgatta a rádiót, élete végéig. Ott ült az asztalnál, kirakta maga elé a pisztolyát, a sö

g mellé. A sört az üvegből itta, lassan, és eközben tilos volt zavarni, semmilyen ok miatt nemt őt zavarni. A pisztolyhoz soha nem nyúlt. Szerette, ha ott van előtte, csak ennyi. Azt mondta,on a bizonyos éj jelen is pontosan így volt, azon az éjszakán, amikor minden a tűz martalékávután megkérdezte a nőt, hogy van-e otthona.– Négy fal és egy ágy? Persze.

– Nem úgy értem. Egy igazi otthon. A fe jé ben.


16/47

– Nem vagyok benne biztos, hogy értem.– Valami, amit maga épít fel, ami a maga feladata.– Ja, az?– Igen, az.– Mondtam már magának, soha semmit nem fe jezek be.– Előfordult, hogy egyszer, legalább egyszer belekezdett?– Talán egyszer.– Hol?

– Egy férfi mellett.– Ez egy jó kiindulási pont.– Hát...– A gyerek apja?– Na hiszen, az egy nagy bunkó volt, aki a megfelelő pillanatban lelé pett.– Sajnálom.– Még csak munká ja sem volt. Vagy lehet, hogy volt, olyan autótolvaj-féleként melózott.– És az a másik férfi?

– Melyik?– Az otthoné.– Hát, az...– Volt benne valami különös?– Minden. Ő az egyetlen az egész világon...– Hogy érti?– Senki sincs olyan, mint ő.– Most hol van?– Már nincs velem.

– Miért?– Hagyjuk.– Nem szerette magát?– Ó, dehogynem, de még mennyire hogy szeretett.– Hát akkor?– Egy csomó zűrös dolgunk volt.– Mifélék?– Nem értené meg.

– Miért?– Van valami elképzelése arról, milyen az, megőrülni valakiért?– Attól tartok, nincs.– Na ugye.– Próbál ja meg elmagyarázni.– Viccel?– Próbál ja meg, legalább egy valamit mondjon!– Miért?– Nincs semmi dolgom. Kénytelen vagyok megvárni, hogy megszáradjon a ci pőm.

– Ez jó válasz volt. Mi az, amit pontosan tudni szeretne?


17/47

– Mit jelent az, megőrülni valakiért?– Nem tudja?– Nem.A nőnek csak az jutott eszé be, hogy minden szerelmes filmet megért az ember, valóban meet. De ezt sem könnyű elmagyarázni. És egy kicsit hülyén is hangzik. Akarata ellenére is rengeeretett férfi mellett megélt pillanat villant fel agyá ban, és olyanok is, amikor távol volt tőle,tő végül is tel jesen ugyanaz volt, már jó ide je az volt. Általá ban megpróbált nem gondolni most ott eszé be jutottak, és különösen jól emlékezett azon alkalmak egyikére, amikor végle

gyták egymást és arra, amit akkor, abban a pillanatban értett csak meg – egy kávézó kis aszta, és a férfi épp elment. Az, amit akkor, abszolút biztonsággal, megértett, az volt, hogy ezentúl az őnélküle élt élet lesz a legfőbb elfoglaltsága, és hogy a dolgoknak, attól a pillanattól kndig lesz árnyéka az ő számára, egy árnyékkal több lesz, még a sötétben is, sőt talán épp a sötéon gondolkozott, va jon ez megfelelő magyarázat lenne-e arra, mit is jelent megőrülni valakiéogy tekintetét az ablak mellett, utazótáská jával a kezé ben álldogáló férfira emelte, valahogy minek és véglegesnek látta őt, hogy tel jesen értelmetlennek érezte megpróbálni elmagyarázni

ból nem is volt valami nagy kedve hozzá, meg egyébként sem ezért volt ott. Így hát szomorkás

osolyodott, ami nem volt rá jellemző, és azt mondta, hogy nem, jobb lesz, ha inkább ejtik a trem, tegye meg nekem azt a szívességet, mondta a férfinak, hogy nem beszélünk többet rogy gondol ja, mondta a férfi. A nő kinyitott egy másik doboz sört, és egy kis ideig hallgatott. gkérdezte, hogy a csudá ba kezdett mérlegeket készíteni. Igazá ból nem érdekelte, de véget akara csöndnek vagy talán a szeretett férfival kapcsolatos emléknek. Ezért kérdezte meg, hogyan krlegeket árulni. A férfi azonban ezt fontos kérdésnek érezhette, mert nekiállt felidézni a pillaikor legelőször tanították neki, hogyan kell mérni. Jól mérni. Tetszett neki mindaz, amit kézzet csinálni ahhoz, hogy jól mér jen. Valószínűleg ekkor kezdte foglalkoztatni a gondolat, hogyoznak a megfelelő eszközök a méréshez, és éppen ez az oka valamennyi problémának. Meg k

rnie két doboz festéket, és összekeverni őket, megmérni pontosan, mennyi kell az egyikbnnyi a másikból. Ha ezt jól csinálta az ember, az ecset könnyedén siklott a fán, és a szín a re

nyben épp a megfelelő lett, a naplemente fényé ben pedig kissé még melegebb is. Szívesen elmta volna, hogy ez miképp függ össze azzal a mindegyikőnkre váró feladattal, hogy újraépítshonunkat, és hogy ez valamiképp éppen annak a kezdetét – a hajnalt – jelenti. De miközben a skereste, tekintetét lefelé, az útra fordította, és látta, hogy három rendőrségi autó áll a szállod

ata előtt, villogó kék fénnyel. Az egyik rendőr az autó nyitott ajta jára támaszkodva állt, és a n tartott adó-vevőbe beszélt. A férfi elhallgatott és a nő felé fordult. Csak ebben a pillanatban

zre, hogy a szeme szürke, és úgy világít, mint a farkasé, és akkor megértette, mi ből ered a szépllgatom, mondta a nő. A férfi tovább bámulta őt – azok a szemek! –, de aztán visszafordult ahoz, és folytatta az üveg mérőedénybe belefolyatott festékre meg a létre jövő sűrű masszára vzó emlékek felidézését.– Jó ideig eltartott, mire megtanulta – mondta végül.– Fura ember maga – mondta a nő. – Jöj jön ide!– Nem.– Miért?– Vége az éjszakának.

– Csak nem azon az átkozott megbeszélésen jár még mindig az esze? Már biztos rég eltemetté


18/47

.– Nem arról van szó.– Akkor miről? Attól fél, hogy majd holnap reggel meglátják egy estélyi ruhás nővel? Már mongának, hogy ké pes vagyok észrevétlenül lelépni innen.– Komolyan?– Persze.– Esetleg most kellene megtennie.– Eszem ágá ban sincs. Meg egyébként is miért tenném?

– Higgye el, jobb lenne, ha most tenné meg.– Ugyan már, miket beszél?– Semmi.– Sőt tudja, mit fogok most csinálni? Ide egy jó kis reggeli kell, felhozatom, hogy ünne pel jünsit.– Tegye le azt a kagylót!– Mi is a recepció száma?– Ne csinál ja, könyörgöm!

– Kilenc, na, mindig ott van a...– TEGYE LE AZT A TELEFONT!– Oké... oké, tessék, letettem.– Ne haragudjon!– Mi ütött magá ba?– Nem volt jó ötlet.– Dehogynem...– Higgye el, nem volt jó.– De hát eszem ágá ban sem volt kettőt kérni, csak egyet akartam, megfeleztük volna, és amiko

zták volna, el bújtam volna a fürdőszobá ban.Úgy látszott, mintha a férfi egy pillanatra arra gondolna, hogy talán működhetett volna is a digazá ból nem erre gondolt. Épp készült mondani valamit, amikor kopogtak az ajtón, háromszyosó felől egy hang azt mondta, „Területi Rendőrség”, minden indulat nélkül, ugyanakkor er

n, melyen a legkisebb ha bozás sem érződött. A férfi egy pillanatig hallgatott, majd hangosandta: „Rögtön jövök.” Megfordult, és a nőre nézett. Mozdulatlanul feküdt, a takaró a csí pőjé

úszott. A férfi levette a zakóját, odament az ágyhoz és a nő felé nyújtotta. „Takar ja be magndta. Megint kopogtak az ajtón. A nő felvette a zakót, a férfira nézett, és halkan azt mondta:

l aggódnia.” A férfi nemet intett a fe jével. Aztán hangosan azt mondta, „jövök”, és az ajtó fet. A nő a zakó zse bé be süllyesztette kezét, és érezte, hogy jobb keze egy pisztolyhoz ér. Tenyorította. A férfi kinyitotta az ajtót.– Területi Rendőrség – mondta a rendőr, jelvényére mutatva. Másik kezével a derékszí ján tztoly agyára támaszkodott.– Maga Malcolm Webster úr? – kérdezte a rendőr.– Igen, én vagyok – mondta a férfi.– Meg kell kérnem, hogy kövessen – mondta a rendőr.Azután az ágy felé fordult, és arcán semmiféle megle petés nem látszott, amiért a takaró alatt fe

t látja.


19/47

– A pisztoly? – kérdezte tőle.– Minden rendben – felelte a nő. – Nálam van.A rendőr helyeslően bólintott.Visszafordult a férfihoz.– Menjünk – mondta.


20/47

KETTŐ

A pár hölgytagja fiatal lány volt, aki felnőtt nőnek igyekezett mutatni magát, aminek aztán az ldménye, hogy még a koránál is fiatalabbnak látszott. Például a sminkje, még az is: a vörös r

á ján és az erősen kihúzott szeme – a szeme, ami szürke volt, mégis úgy világított, akár a farte kilenc táj ban érkezett, a barátjával, vagyis azzal a valakivel, aki értelemszerűen csakis a b

hetett, és aki jóval idősebb volt nála. Már meglehetősen sokat ihattak. Nem foglaltak előre sza szálloda portásának azt mondták, hogy az irataikat a kocsi ban felejtették. A portásnak, aki vanéves lehetett, a felettesei kiadták, hogy ne kötözködjön sokat, és előre fizettessen. Nem az volt, aki megengedhette volna magának, hogy sa ját feje után menjen, ezért gyorsan adott a py szobát a harmadikon, és kifizettette. A fiú egy köteg bankjegyet húzott elő a zse bé ből, és nzzel fizetett. Eközben néhány meglehetősen nyers megjegyzést is tett, mert fontosnak érezte meni a világnak, milyen kemény fá ból faragták. A lány semmit sem szólt. Csak állt ott, két lé pébb.Felmentek a szobá ba, de szinte azonnal le is jöttek, és köszönés nélkül kimentek a szállodá bó

orázni.Meglehetősen szegényes szálloda volt a város peremén.A portás, az éjszaka köze pén, miközben a tá bori ágyán aludt, valami zajt hallott a hall felől; mojtott hangok lettek volna. Felkelt, hogy megnézze, mi az, és az egyik falhoz támaszkodva meglrt, amint csókolóznak. A lány olyan benyomást keltett, mint aki jobb szeretne a szobá ba felmgis, miközben a fiú a falhoz préselve tartotta, két csók között nevetgélt. A fiú aztán egyik key szoknyá ja alá dugta, és akkor ő lehunyta a szemét, de a nevetést akkor sem hagyta abba. Akádves jelenet is lehetett volna, de a fiú viselkedésé ben volt valami, amit a legjobb indulattal se

ett volna szépnek nevezni. A portás halkan köhintett egyet. A fiú odafordult, majd folytatta aztgkezdett, mint akit egyáltalán nem érdekel, hogy nézik, sőt mintha még tetszene is neki. A portonban nem tetszett a dolog, ezért fogta a szobá juk kulcsát, és hangosan azt mondta, hogy nagyo

lenne, ha felmennének. A fiú káromkodott valamit, de kihúzta kezét a lány szoknyá ja alól, észította a ha ját. Végül elvette a kulcsot és felmentek. A szálloda portás ott maradt a pult mögö

p azon gondolkozott, mi az, ami olyan bá jos abban a kislányban, amikor a lány megjelent a haáradtságnak valami olyan árnyéka ült az arcán, ami az előbb még nem volt ott, és azt mondta,zobá ban nincs törülköző. A portás biztos volt benne, hogy van, de anélkül, hogy megkérdeztemi ez a mese, hátrament, hogy hozzon néhány törülközőt. Visszament a pulthoz, és odanyújt

ynak, aki nagyon kedvesen megköszönte, és elindult. Két lé pés után azonban megállt, és a férfdulva feltett neki egy kérdést úgy, mintha azt már jó ide je kitalálta volna, és olyan hangon, am

ak egyszerű kíváncsiság volt, és abból a bizonyos fáradtságból is egy kicsi.– Az éjszakai portások mikor alszanak? – kérdezte.– Éjszaka – felelte a férfi.– Á.– Töredékesen, természetesen.– Olyan értelemben, hogy összetörve érzi magát?

– Olyan értelemben, hogy előfordul, hogy többször is fel kell kelni és megpróbálni utána vdni.


21/47

– Nem lehet valami nagyon kellemes. Hogy lehet, hogy épp ilyen munkát választott?– Nem voltam olyan helyzetben, hogy válogathattam volna. De az igazat megvallva, nem is bán– Na persze, a rocksztárság például totál más lenne.– Biztosan nem rendelkeznék ennyi idővel és ilyen nyugalommal, mint amilyennel most szerenn rendelkezni.– Tessék?– Azt akarom mondani, hogy nekem jó így. Nyugodt körülményekre vágytam.– Hát ha magának jó... Szerintem csak nem volt hozzá mersze, hogy valami jobbat álmodjon m

k. Jó éjszakát!– Érdekes, én is pontosan ugyanezt gondoltam magával kapcsolatban.– Mi... hogy?– Amikor láttam ide be jönni, és aztán később, ott a hall ban, egy pillanatra arra gondoltam, m.– Mi kár?– Az a fiú. Maga azzal a fiúval. Maga, már megbocsásson, de igen bá jos lány; azonnal az eemé be ötlik.

– Micsoda baromságokat beszél?– Bocsásson meg! Jó éjszakát!– Na nem, most szé pen elárul ja nekem, mit akart ezzel mondani!– Nem fontos.– Nincsenek kétségeim efelől, de most akkor is elmondja!– A fiúja már vár ja a törülközőket.– Az az én dolgom. Mi ez a bá jos lány sztori?– A lá bait összezárva tartja, az egyiket szorosan a másik mellett. A lányok közül sokan nem tugy ha magas sarkú ci pőt viselnek, akkor az egy helyben állásnál az a leghelyesebb, ha a két láb

ymás mellé zár ják. Néha nem több, mint egy ujjnyi rést hagynak csak, de akkor az már nem ugy– Hát ez nem igaz...– Nem mindegyikük van ezzel tisztá ban, de maga igen, és a többi dolog is, ahogy... szóval, mie szempontból. Azon a fiún viszont minden el van fuserálva, nem?– Maga hall ja is azt, amit beszél?– És ezért gondoltam arra, hogy milyen kár. Arra gondoltam, hogy nem volt mersze valami jmodni magának.– Magának többet kellene aludnia. Valami baja lehet.

– Meglehet. De bizonyos dolgokat megért az ember.– Ugyan már, mit ért meg maga?– Bizonyos dolgokat.– Mi van, csak nem tanult? Nappal talán pszichológusként vagy jósként dolgozik?– Nem. Mindössze arról van szó, hogy már megértem egy bizonyos kort, és sok mindent láttam– Egy szállodai recepciós pult mögül?– Úgy is.– Ezt nevezem ta pasztalatszerzésnek!– Sok egyéb ta pasztalatot is szereztem.

– Például?


22/47

– Például olyan gyerek nemzésével kapcsolatban, amilyen maga is.– Na hiszen.– Azt hiszi, ez csekélység?– Mindenki ké pes gyereket csinálni.– Ez igaz. De börtönben is ültem. Ez már jobban tetszik magának?– Maga, börtönben?– Tizenhárom évet.– Hülyének néz?

– Nem lenne bátorságom hozzá.– Maga nem olyan börtöntöltelék fajta.– Hát nem, tényleg.– Tévedés ből került oda?– Egy sor jóvátehetetlen dolog és a véletlenek rendhagyó egybeesésének okán.– Nem értem.– Megöltem egy embert.– Ba’meg!

– Vár ja a barátja.– Megölt egy embert? Hogyan?– Lelőttem. Egy lövéssel, egyetlen eggyel.– Ezt nevezem célzásnak!– Egy méternyire volt; nem mondhatnám, hogy könnyű lett volna eltévesztenem. De az a tény,ak egyszer lőttem, a tárgyaláson végül segítségemre volt. Merthogy a támadás ban nem volt folgosság, tudja?– Az az ember érzése, hogy nem lelte kedvét benne.– Erről van szó.

– Olyan tiszta ügy volt.– Úgy is lehetne mondani.– Akkor miért ölte meg?– Hosszú történet.– Oké, rövidítse le.– Miért tenném?– Mit tudom én, érdekel.– Rendben, akkor úgy lesz, hogy...

– Jó, jó, de igyekezzen, mert muszáj felmennem!– Én elmesélem magának az esetet, de maga, cseré be, elmegy ebből a szállodá ból, rögtön, angy elköszönne attól ott fent.– Micsoda?– Azt mondtam, szívesen elmesélem, miért öltem, de cseré be szeretném, ha maga elmenne iza.– Mi a faszt beszél?– Hogy őszinte legyek, nem tudom. De valahogy ez az ötletem támadt. Nagyon örülnék, ha lmenni azon az ajtón, és tudnám, hogy valami jobb helyre ment.

– Mi nem tetszik magának ezen a helyen?


23/47

– Az a férfi.– A barátom?– Talán. Igen. Maga és az a fiú, igen. Az egész elhi bázott.– Nézzenek már oda!– Lehet, hogy tévedek...– Naná, hogy téved.– Biztos benne?– Naná, hogy...

– Akkor bocsásson meg. Itt vannak a törülközők! Jó éjszakát!– Ácsi, csak egy pillanatra...– Menjen már!– Egy pillanat. A történetet előbb.– Megmondtam, hogy örömmel elmesélem magának, de cseré be meg kell tennie azt a szívesség– De hát komplett maga? Csak nem gondol ja, hogy valóban megteszem? Hogy elmegyek, csak rt maga ezt szeretné!– Na igen, tényleg elég valószínűtlennek tartom.

– Nyugodtan kimondhatja: lehetetlen.– Miért?– Ez az én életem, mi köze magának ahhoz?– És túl ezen?– Túl ezen sem mehetnék el...– Miért?– Mert agyonverne.– Na ugye.– Most meg van elégedve?

– Nem. Egyáltalán nem. Hogy került ilyen helyzetbe?– Mit tudom én.– Óriási.– Tetszett... vagyis tet szik , csakhogy az van...– Mi tetszik?– Hát a barátom.– Jó, de mi tetszik rajta?– Micsoda egy hülye kérdés, ő maga tetszik, az, amilyen, tetszik, hogy őrült, tetszik, amilyen az

n. Érti, miről beszélek?– Ha nagyon igyekszem, el tudom képzelni.– Tessék, akkor tegye azt.– Nem talált valaki olyat, aki kevés bé hajlamos az erőszakra, a közönségességre?– Hogy a franc ba beszél?– Miért nem keres magának olyasvalakit, aki kedves magával, és nem veri?– Miért, talán létezik ilyen férfi is?– Maga csodálatos lány!– Hagyjuk ezt. Adja már ide azokat a törülközőket!

– Tessék.


24/47

– Azt hiszem, rám férne egy jó kis zuhanyozás.– Valószínűleg.– Úgy látszik, kénytelen leszek megtenni anélkül, hogy megtudhattam volna, hogy egy olyan bnt maga, hogyan vált gyilkossá.– Menjen haza, zuhanyozzon le, és megtudja.– Haza? Magának halvány elképzelése sincs semmiről.– Biztosan van valahol lakhelye.– Nem az enyém, az anyámé.

– Az egyre megy... általá ban...– Vegye fel, biztosan ő az!– Recepció, jó estét!... Igen, itt van... Fogalmam sincs... Igen, adom.– Halló... Mindjárt ott vagyok... Egy pillanatra leálltam dumálni... A portással... Igen, dumálngyfaterom lehetne, Mike... Jaj, az az én dolgom... Nem, figyelj... Mondtam, hogy mindjárt ook... JAJ, BÉKÉN HAGYNÁL MÁR EGY KIS IDŐRE? Mondtam, hogy mindjárt ott leszek..ABÁLSZ!... ugyan már, fél óra, öt perc, ha lehetett... tudom is én, a táska al ján lesz... könyöüvölts... BAZMEG, NE ÜVÖLTS... MONDTAM, HOGY NE... menj a picsá ba.

– Sajnálom, én tehetek róla.– Mi a faszt...– Menjen.– Nem megyek..., legyen szíves, hívja vissza!– Telefonon?– Mi máson? Gyorsan.– Azt hiszem...– Gyorsan, különben még ké pes lesz le jönni!– Tessék.

– Halló?... Halló? Bocsáss meg, ne haragudj, kérlek, ne haragudj... Mike... oké... azonnal jöküszöm... csak fölka pom a törülközőket... Szeretlek... igen... mondtam... igen, jövök.– Most menjen!– Igen... megyek.– Jó éjszakát!– Nem vágott át, ugye?– Hogy érti?– Hát szóval, hogy... tényleg volt börtönben.

– Tizenhárom évig.– Tizenhárom?– Sokat olvastam. Eltelt.– Én megőrültem volna ott bent.– Maga fiatal, az más. Na menjen.– Maga szerint hány éves vagyok?– Tizennyolc. Maga írta a szállodai be jelentőre.– És maga elhiszi?– Nem.

– Hát akkor?


25/47

– Mondja meg maga!– Tizenhat.– Húha!– Mindenki azt mondja, hogy különleges kor.– Igen, úgy látszik, tényleg így van.– Maga elhiszi, hogy ez egy különleges kor?– Nem tudom, sosem voltam ilyen korú.– Miért, tán átugrotta?

– Úgy is mondhatjuk.– Kár.– Az is kár, hogy maga meg úgy dobja el, ahogy.– Egyáltalán nem dobom el.– Ne haragudjon, igaza van, én végül is semmit sem tudok erről.– Miért mondja azt, hogy eldobom?– Nem is tudom. Az arca.– Mi van az arcommal?

– Nagyon szép...– És akkor mi van?– Nagyon szép lenne, ha nem látszana rajta valami gonoszság.– Gonoszság?– Magának gonosz arca van.– Fantasztikus!– Hát...– Én va gyok gonosz.– Hát ha magának ez jó...

– Igen, jó, szeretek gonosz lenni, megvéd a világtól, és pont ennek köszönhetem, hogy nemmmitől. Mi nem tetszik magának a gonoszságban?A férfi egy kis ideig elgondolkozott. Azután azt mondta, hogy vigyázni kell, amikor fiatal az ert a fény, amelyben fiatalkorá ban él, az a fény lesz, ami ben egész életé ben élni fog, és ez v

yan okból kifolyólag van így, amit neki soha nem sikerült megértenie. De tudja, hogy így vanndta, hogy sokan például fiatalkorukban de pressziósak, és ennek az lesz az eredménye, hogy tükben azok maradnak. Vagy pedig félárnyékban nőnek fel, és ez a félárnyék egész életükben kfogja őket. Ezért kell vigyázni a gonoszsággal is, mert fiatalkor ban olyan luxusnak érezheti a

r, amiről azt hiszi, hogy megengedheti magának, de az igazság máshol van, mert a gonoszság deg fény, amelyben minden elveszíti a színét és ráadásul örökre. Azt is mondta, hogy ő példáuak és tragédiák fényé ben nőtt fel, és be kell vallania, hogy egy sor tényező miatt soha többé nett kilépni ebből a fényből, annak ellenére, hogy általánosságban elmondhatja, élete során mindgezte a dolgát, azzal az eltökélt szándékkal, hogy az épp aktuális dolgot helyére tegye, és lénn sikerült is megvalósítania ezt, de tagadhatatlanul valami olyan fényben, ami soha nem tudottlyen lenni, mint tragikus és erőszakos, néhány szép pillanatot leszámítva, és amelyeket mellha nem felejtett el. Aztán meglátta, amint a lift a harmadikról ereszkedik lefelé, a földszint fezrevette, hogy a lány arcvonásai ban valami megmerevedik, valami, ami kisebb félelemgörcsr

nlított. A férfi ösztönösen mozdult, hogy a portásfülké be menjen, de aztán arra gondolt, hogy


26/47

gyhatja ott a lányt, és akkor azt mondta neki, „Jöj jön velem, gyorsan!”, és ő furcsa módon köhagyta, hogy a szolgálati szobá já ba vigye, ahol a férfi intett neki, hogy maradjon csöndbe

özben keresni kezdett valamit a helyiségben, de nem tudta volna megmondani, micsodát. Haogy a lift ajta ja kinyílik, majd a fiú hangját, amint a lányt hívja. A férfi várt egy pillanatig, maett a helyiségből, és a pult mögé ment. A fiú alsónadrágban volt és pólóban. A férfi olyan sze

en szelídséggel nézett rá, amilyen csak kitelt tőle.– Szeretném megkérni, hogy ne kia bál jon! – mondta.– Akkor kia bálok, amikor akarok. Hová tűnt?

– Ki?– A csa jom.– Nem tudom. Elvette a törülközőket.– És hová tűnt?– Nem tudom, azt hiszem, felment.– Mikor?– Azután, hogy maga telefonált, fogta a törülközőket, de aztán nem tudom.– És ezek itt micsodák?

– Ezek?– Mi az, megvakult? Ezek itt, EZEK, vagy talán ezek nem törülközők?– Úgy látszik, itt maradtak. Nem tudom, nekem dolgom volt, bementem a...– Mi a faszt...– Valószínűleg itt felejtette.– Hová lett?– Talán egy pillanatra felment a teraszra.– Miféle teraszra?– Mondtam neki, hogy az utolsó emeleten van egy terasz, ahonnan éjszaka nagyon szép a ki

szik az egész kivilágított város. Lehet, hogy kedvet ka pott hozzá és...– Terasz?– Nem is tudom... ha nem ment vissza a szobá ba...– Hogy lehet fel jutni arra a kurva teraszra?– A lifttel felmegy az utolsó emeletre, és onnan még egy emelet gyalog. Az ajtó nyitva van.– Beszarok. Biztos, hogy nem ment ki?– A szállodá ból?– Kimenni a szállodá ból, igen, talán kínaiul beszélek?

– Lehetséges, de ahogy mondtam, nekem dolgom volt, úgyhogy bementem oda, és...– Ne próbál jon meg átverni, ha jót akar!– Csak a munkámat végzem.– Jó szar egy munka...– Velem is előfordult, hogy ezt gondoltam, igen.– Nagyszerű, időnként gondolj rá, nem fog ártani neked.– A törülközői.– Baszd meg.– Nem kell?

– Szenilis hülye...


27/47

A fiú ehhez aztán már semmit nem tett hozzá. Egyenesen a lifthez ment, de eszé be jutott valamcsőn indult el felfelé, miközben halkan káromkodott. A férfi nem mozdult. Csak ebben a pil

n vette észre, hogy remeg a keze, és örült, hogy a fiú nem vette észre. Egy kis ideig még ott mrt nem volt biztos benne, hogy a fiú nem jön-e vissza, és megpróbálta gyorsan végiggondolnl most tennie. Semmi sem jutott eszé be. Hülye vagy, gondolta, de nem a fiúra célzott. Visszam

obá já ba, ezúttal már tudta, hogy hívják a lányt. Mary Jo, mondta, most jobb lenne, ha felmorsan. A lány a tá bori ágyon ült. Lá bát összezárva tartotta, azon a rá jellemző szép módon. Nett a fe jével. Félek, mondta. Mitől? kérdezte a férfi. Felmenni.

– Menjen el akkor, de gyorsan! – mondta a férfi.– Attól is félek.– Elkísérem.– Semmi értelme.– Miért?– Fel kell mennem.– Maga most szé pen elmegy, ez a leghelyesebb dolog, amit tennie lehet; majd én elkísérem.– Magának itt kell lennie.

– Senki sem fogja észrevenni.– És aztán hová a franc ba megyek?– Most nincs időnk ezen vitatkozni. Jöj jön!– Felejtse el. Túl vagyok rajta.– Jöj jön velem, mondtam már!– Minek?– Nézzen ki, már hajnalodik.– És akkor mi van?– Ide je hazamenni aludni.

– Mi köze ehhez az időnek? Nem vagyok már gyerek.– Nem az idő kérdése, hanem a fényé.– Mi a fenéről beszél?– Ez a legmegfelelőbb fény ahhoz, hogy az ember hazamenjen, kife jezetten arra való.– A fény?– Nincs fény, ami ennél megfelelőbb lenne ahhoz, hogy az ember tisztának érezze magát. Indul j– Csak nem gondol ja komolyan, hogy...– De igen, azt gondolom. Jöj jön!

– Azt sem tudjuk, hová a picsá ba menjünk!– Majd improvizálunk. Esetleg a vasútállomás felé. Ott korán kinyitnak. Mindkettőnkre ráfér ekávé, nem gondol ja? Jöj jön, a hátsó ki járaton megyünk. Megtenné, hogy itt hagyja a törülköző

– Eszem ágá ban sincs. Ezeket magammal viszem.– Ahogy gondol ja, de igyekezzen már, erre!– Imádom ellopni a szállodai törülközőket.– Elég infantilis dolog.– Egyáltalán nem az. Mit hisz, azért viszem el őket, hogy kiszúr jak valakivel?– Nem látok más okot. Mint törülköző, nem valami nagy szám. Jöj jön, erre megyünk!

– Nem érdekel a minősége. Csak az, hogy aztán, már otthon, emlékeztetnek rá, hol voltam. K


28/47

felfogni?– Szuvenír?– Olyasmi.– Mint szuvenír, elég nagy.– Pontosan. Úgyhogy vinné őket? Köszönöm.– Ha lehet, egy kicsit gyorsabban, kérem!– Sietünk valahová?– Nem tudom.

– Egyébként tényleg, micsoda fények!– Mondtam magának.És valóban, azon a nyári reggelen a hajnal olyan maga biztossággal ter jedt szét a tiszta égen,g az egyébként minden ambíciót nélkülöző külvárost is mintha meglepte volna, annyira, hogy

n olyan, már-már szépségnek adták át magukat, melyre építésük során nem voltak rendeltetvakokat optimista fénysugarak világították meg, és a gyér fű, ahol netán volt, nem várt zöld sz

gyogott. Nagy ritkán autók suhantak el, de azok is, mintha valami fegyverszünet részesei lennfüggesztettek mindenféle sietséget. A férfi és a lány egymás mellett haladva elég furcsa lát

újtott, mert a lány szép volt, míg a férfi – túl azon, hogy öreg – tel jesen jelentéktelen. Nehélna kette jüket látva kitalálni a történetüket; a lány, magas sarkú ci pőben, határozottan lépkedetérfi, hóna alatt a fehér törülközőgarnitúrával, kissé görnyedten. Esetleg apa és lánya lehettek ván még az sem. Egy öreg sörgyár kerítése mellett, a földutat elhagyva befordultak, és a férft le elmagyarázni, hogy azért akar erre menni, mert még nem múlt el a félelme attól az alsónadtól, és mert biztos benne, hogy nem találta meg azt a teraszt, tekintve, hogy nem is létezett. Inkrgyárról akart mesélni valamit és a maláta szagáról meg a pubról, ami mellett elhaladtak, ésg mindig érezni lehetett azt a szagot. Elmesélte, hogy a tulajdonos a Kari bi-szigetekre menekü

m évvel azelőtt, és akkor egy kis ideig a munkások vitték tovább a gyárat, ráadásul nem is ro

aztán az történt, aminek történnie kellett. A lány megkérdezte, hogy ő ivott-e valaha abból a söa férfi azt mondta, hogy már évek óta nem iszik; nem engedhette meg magának, mert rendőryelet alatt áll, és bármiféle baromságot követne el, egy szempillantás alatt megint börtönben tagát. Úgyhogy inkább józan maradok, mondta. Ha mégis meggondolnám magam, szeretném, ha olyan baromságról lenne szó, aminek megtételét tiszta aggyal határoztam el, tette hozzá. L

gy valahol arra célzott, amit épp abban a pillanatban csinált. Valószínűleg a lány is erre gonrt mindjárt utána azt mondta a férfinak, hogy most már visszamehet a szállodá ba, el boldogul l is. De a férfi nemet intett a fe jével, anélkül hogy bármit is hozzátett volna. Nyugalmá ban an

yértelműen védtelen volt, hogy a lány, egy pillanatra, szeretetet érzett iránta. Csak ebben a piln fogta fel, hogy a férfi munká ja elvesztését kockáztatja azzal, hogy hajnal ban egy már kimúlár és egy bolond lány mellett lé peget, de az egészet, furcsa módon, nem bánta. Hirtelen fontzte, hogy ez a férfi ne szenvedjen, és gondolatai fonalát követve még az is megfordult a fe j

gy milyen jó lenne, ha soha többé nem kellene szenvednie. Ezért volt aztán, hogy egyszer csardezte a férfitól, hogy várt-e rá, mármint a családja, az alatt a tömérdek év alatt, amíg a börtö.– Többé-kevés bé – felelte a férfi.– Igen vagy nem?

– A feleségem többé-kevés bé. A gyerekeim közül pedig az egyik már nagy volt, és elköltözö


29/47

gra otthonról, a másik kettő pedig az anyjukkal maradt.– Azt akar ja mondani, hogy amikor ki jött, nem volt már otthona?– Próbálkoztunk egy kis ideig, de nem működött. Sok minden megváltozott.– Például?– Én magam... megváltoztam. Ők is. Mindenki. Nem könnyű ez.– Szégyellték magát?– Nem, nem hiszem, a szégyen nem a megfelelő kife jezés erre. Talán pontosabb lenne valami o aminek a megbocsátáshoz van köze.

– Nem bocsátottak meg magának.– Afféle. Kár, mert igazá ból értük tettem.– Mit?– Miattuk öltem meg azt a férfit.– Tényleg?– Igen. Magamért, értük. Hogy megvédjem a házamat.– Nem bírok lé pést tartani magával, ha ilyen gyorsan megy.– Ne haragudjon!

– Nem sietünk sehová, vagy igen?– Nem tudom.– A barátom?– Az.– Hm... Folytassa.– Mit?– Tartozik nekem egy történettel.– Jogos.– Szóval?

– Egy uzsorás volt. A férfi, akit megöltem, uzsorás volt.– Hú!– Tudja, miről beszélek?– Persze, nem vagyok hülye. Egy uzsorás.– Egy csomó pénzzel jöttem neki. A gyerekeimet akarta.– És ezért lelőtte.– Igen.– Micsoda baromság, azok csak fenyegetőznek, de aztán, amikor cselekedniük kéne, semmi

nálnak. Ez a módszerük.– De nem az én esetemben.– Honnan tudja?– Idegesítő dolgokkal kezdte; semmi erőszak, de azért kellemetlen dolgok. Figyelmeztetések.– És maga megijedt.– Nem. Nyugodt voltam. De nem tudtam pénzt szerezni, és az az alak csak tovább folytatta. Midott rólunk, ismerte a na pirendünket, a helyeinket, mindent.– Fel jelenthette volna.– Előbb-utóbb kiengedték volna, és akkor újra ránk talál. Ez így működik. Aki fel jelent va

gfizet érte.


30/47

– Micsoda szar alakok! Tudja, ugye, hová megyünk?– Többé-kevés bé.– Oké. Akkor folytassa.– Semmi különös, én kerestem a bajt, szükségem volt arra a pénzre, és végül ilyen zűrös helyzáltam magam.– És semmi más nem jutott eszé be, mint hogy lelője?– Nem volt más megoldás, higgye el! Ez volt az egyetlen lap, amivel ezt a partit lezárhattam.– És készített előtte valami tervet?

– Többé-kevés bé. Próbáltam megérteni, hogy van-e valami, ami ben én lennék az erősebb.– És megtalálta.– Igen. Nagyobb fantáziám volt, mint neki, és mindehhez gyáva ké pem.– Ezt hogy érti?– Sosem tudta volna elképzelni, hogy bármiféle bátor vagy erőszakos dolgot csinálhatnék. Úgymondtam neki, megvan a pénz, megegyeztünk a helyben, és ő még annyi fáradságot se vett,ami jó helyet válasszon, vagy hogy valakivel elkísértesse magát. Megérkezett, én odamentemés lelőttem. Ez volt az utolsó, amit tőlem várt volna.

– Hú, nem semmi!– Hát így történt.– Nem érzett... akarom mondani, nem izgult? A lövésre gondolok.– Olyan környezetben nőttem fel, ahol az emberek lövöldöztek. Az apám könyvelő volt, de ht, lőtt.– Tényleg?– Az olyan világ volt. Az emberek öngyilkosok lettek, és ezt normális dolognak tartották.– Hogyhogy normális?– Az egy másik történet, ezzel már nem tartozom magának.

– Úgy is jó. De akkor fe jezze be az enyémet!– Mit akar tudni?– Mit csinált utána? Elmenekült, a rendőrségre ment, mit csinált?– Beültem a kocsi ba, és két na pig csak keringtem mindenfelé. Első nap néhány kliensemmel kálkoznom, hozzá juk mentem. Aztán kész, csak köröztem céltalanul és annyi. Még csak nem is tetam haza többé.

– Elmenekült.– Nem. Csak lődörögtem ide-oda. De egy pillanatra sem bújtam el. Nem érdekelt, hogy elkapn

– Miért?– Még nálam volt a pisztoly. A ka bátom zse bé ben tartottam. Arra gondoltam, hogy előbbbb megölöm magam.

– Tényleg?– Ez volt az elképzelésem. Logikus volt...– De végül is nem tette meg.– Arra gondoltam, hogy majd akkor teszem meg, amikor a rendőrség megérkezik. De nagyon k voltak.– Hogyhogy?

– Gondolták, hogy valami ilyesmit akarok csinálni, és ezért nagyon ügyesek voltak. Egy kis


31/47

ssziről követtek, aztán választottak egy jó pillanatot. Épp egy szállodá ban voltam, és oda jgy ott kapjanak el hajnal ban, de nem durván vagy feltűnően, hanem finoman. Szerencsés voyan rendőrök voltak, akik értették a mesterségüket.– Szóval nem lőtte fej be magát.– Mint látja.– Lehet, hogy jobb lett volna, ha megteszi.– Ki tudja? De azt hiszem, ezt kizárhatom. Mindig jobb élni...– Akár börtönben is?

De a férfi nem válaszolt, mert egy fekete autó, néhány útkereszteződéssel odébb, hirtelen fékezatni kezdett. Ő az? – kérdezte a férfi, és a lány bólintott. Arca sá padt lett. Erre, mondta a férfiéles sugárút felé kezdett futni, ahol nagyobb volt a gépkocsiforgalom, és akadt néhány embery leha jolt, hogy levegye a ci pőjét, és aztán kezé ben tartva ő is rohanni kezdett. A férfinak a há ban lüktetett a szíve, próbált gondolkozni, valami megoldást akart találni. Biztos volt benne,iú meglátta őket, de valószínűleg annyira fel van húzva, hogy beletelik kis ide jé be, mire el tudni az utaknak abban a szövevényé ben. Talán lesz még néhány percük, még ha nem is volt vilt kezdhetnének vele. Ha elérnék a sugárutat, már az is valami, gondolta, és amikor elérték, me

t, hogy meggyőződjön róla, a fekete kocsi nem előzte meg őket. Észrevette, hogy egy autóbusedik, villogó indexszel. Megfordult, és látta, hogy a megálló húsz méternyire van tőlük. Erre, n, kiáltotta a lánynak, és már lendítette is a kar ját a magas ba, hogy az autóbusz tényleg megáaértek a megállóhoz, és az az idő, amíg a busz lefékezett és kinyitotta az ajtót, egy örökkéval

k tűnt. Száll jon fel, gyorsan, mondta a férfi. A lány felszállt, egy árva szó nélkül. A férfi ösztöse bé be nyúlt, hogy egy jegyet keressen, mert az a fajta férfi volt. De nem maradt elég ide je, mó becsukódott. A lány az üveg mögül kia bált neki valamit, és ő arra gondolt, hogy azt kérdezi, m száll föl. Csak nemet intett a fe jével. Az autóbusz elindult, és látta a lányt, amint integetve ön tőle. Úgy érezte, hogy ezt is olyan szép mozdulattal teszi, mint ahogy valószínűleg minden m

t.Azután csak állt ott tovább, dobogó szívvel. Gondolkodni se tudott.Egy perc vagy talán valamivel több, és a fekete autó megállt előtte. Kinyílt az ajta ja, és a fállt, kényelmesen, lassú mozdulatokkal. Már nem alsónadrágban és pólóban volt, fel volt öltegkerülte a kocsit, és odament a férfihoz. Terhes, te faszfej, sziszegte halkan, majd behúzott egfinak, a bordái alatt, és a férfi a földre zuhant. Összekuporodott a járdán, mint egy rovar, és körtönre gondolt és arra, mit kellene tennie, nehogy megint oda kerül jön. Semmit sem csinálnilta. A fiú belerúgott a hátá ba, és halkan megismételte: Faszfej. Aztán elővett egy cigarettát,

újtott. A férfi a földön sa ját szívét hallgatta. Megérezte, hogy a fiú néhány lé pést tesz, minthalodna. Utána megint közelről hallotta.– Hová ment? – kérdezte a fiú.A férfi úgy érezte, hogy az a sztori a lány terhességével kissé megváltoztatja a dolgokat.– Felszállt a buszra – felelte.A fiú kétértelműen bólintott. Dühödten szívta a cigarettá ját.– Állj fel onnan! – mondta.A férfi arra gondolt, hogy képtelen rá, de a fiú megint rászólt, hogy áll jon fel, és a hangjá baetlenség és türelmetlenség volt. Így hát a férfi, kezét a járdán megtámasztva, végtelen erőfeszí

ra állt. Fájdalmat érzett, ott bent a mellkasá ban, ami kétrét görnyesztette.


32/47

– Ülj be a kocsi ba! – mondta a fiú, továbbra is azon az ingerült hangon.A férfi felemelte a fe jét, és arra gondolt, va jon hová lett az a néhány járókelő, aki, ha jól emt, az előbb még sietősen ment az úton. Beszállt a kocsi ba, és akkor egy pillanatra az suhant át, hogy nem fog élve kiszállni belőle. De ostoba gondolat volt, valószínűleg.

A fiú a kormányhoz ült, és a férfi, a mellette lévő ülésen, hátradőlt. Semmi sem történt egy kiAztán a fiú beindította a motort, és lassan megfordult a kocsival, majd elindult a sugárúton

csikáztak, mintha semmi cél juk sem lenne, és talán nem is volt. De a fiú végül az egyik utcán, smert, bekanyarodott, és olyan ötven méter megtétele után megállt a szálloda előtt. Lekapcs

otort, lehúzta az ablakot, és rágyújtott egy cigarettára. Egy kis ideig hallgatott.– Azt sem tudom, hogy egyáltalán az enyém-e – mondta egy idő után. – A gyerek – tette hozzá.– Miért?– Mi miért? Nem láttad, miféle lány az?– Helyes.– Bolond.– De szép módon – mondta a férfi, majd köhögni kezdett, a miatt a valami miatt, ami oda bllkasá ban eltörött.

A fiú hagyta, hogy kiköhögje magát, aztán megkérdezte, van-e gyereke.– Többé-kevés bé – felelte a férfi.– Nem akarok olyan gyereket, amelyik nem az enyém – mondta a fiú.Aztán nem szóltak többet, egészen addig, míg a fiú azt nem mondta: – Szállj ki –, és ezt olyann mondta, mint akit már semmi sem érdekel.A férfi kinyitotta a kocsi ajta ját, és azt mondta: Sajnálom.– Tűnj el! – mondta a fiú. Szinte meg se várta, hogy a férfi kiszáll jon, és már nyúlt is az ajtógy becsukja, majd nagy gázt adva elviharzott.A férfi ottmaradt a szálloda előtt. Körülnézett, és csodálkozva látta a fényt, ami még mindig

i fény volt, mert valójá ban úgy érezte, hogy órák teltek el azóta, hogy a lánnyal kiment innenzdult, mert a fájdalom meggörnyesztette, de azért sem, mert valami olyan homályos érzés fogntha elfelejtett volna valamit. Eszé be jutottak a törülközők. Úgy képzelte, hogy ott vannak a föuszmegállóban. Látta, amint fehéren és vasaltan ott hevernek, és egy pillanatra arra gondolt, mhogy a fiú úgy verte meg, hogy nem vérzett utána. Nem tetszettek volna neki a fehér törülk

rtől mocskosan. Így viszont maga elé képzelhette őket, amint tisztán – az emberek kíváncsi teen indokolatlanul – ott hevernek.

Valaki majd felveszi és hazaviszi őket, gondolta.


33/47

HÁROM

A gyerek az ágyon feküdt, még a ci pőjét se vette le, és már jó ide je csak forgolódott a takarónr-olykor el is szunyókált, de ez nem volt igazi alvás. A szoba egyik sarká ban elhelyezett székeült, aki a gyereket figyelte és próbálta elhessegetni azt az idegesítő érzést, hogy nem helyesnálnak. A nő magán hagyta a dzseki jét, mert ebben az ócska szállodá ban a fűtés is kritikán

t. Ahogy a mocskos szőnyegpadló és a falon a bekeretezett puzzle is. Csak azok az idióta főndolhatták, hogy jó ötlet egy tizenhárom éves gyereket idehozni, azok után, ami azon az estén te. A rendőrök bunkósága. És mindez azért, mert nem sikerült egyetlenegy rokont sem felkuhez vihették volna. Csupán egy nagybácsit találtak, akinek azonban esze ágá ban sem volt enan, ahol volt, egy építkezésen, fent északon, egy eldugott helyen. Ezért kényszerült most őgy ennek a gyereknek a dadá ja legyen, ebben a hülye szállodá ban, mindaddig, míg aztán majd

valamilyen döntést nem hoznak. De akkor a fiú megfordult a takarón, és a nő úgy érezte, hogyen megemészteni azt, ahogy ez a gyerek magára maradt. Meg egyáltalán, milyen szomorú ész. Egyetlen gyerek sem érdemli meg, hogy ilyen áldatlan helyzetbe kerül jön. Felállt és odam

yhoz. Hideg van, mondta, bújj be a takaró alá. A gyerek intett a fe jével, hogy nem. Még csak ktotta a szemét. Korábban beszélgettek egy kicsit, a nőnek sikerült még megnevettetnie is. Vedd

gy a nagymamád vagyok, mondta akkor. Nem vagy olyan öreg, vetette oda a fiú. Jól tartom maszolta a nő, aki ötvenhat éves volt, és igazá ból valamennyi évnek a súlyát érezte is, az utolsó Aztán megpróbálta rávenni a gyereket, hogy aludjon, most pedig ott ült, és meg volt győződv, hogy ez az egész dolog, úgy, ahogy van, elhi bázott.Bement a fürdőszobá ba, hogy felfrissítse az arcát, mert fontosnak tartotta, hogy ébren maradjokor hirtelen hülye ötlete támadt, amitől azonban mindjárt jobban érezte magát. Kissé meghány

te, és rá jött, hogy minden részleté ben hi bázik, de talán éppen ezért – bár őrült és kényes doloetszett is neki. Visszaült a székre, de egy pillanatra sem hagyta abba a gondolkodást, és mierek tovább forgolódott az ágyban, egyszer csak azt mondta halkan: Bazd meg, majd felállt, fogy sportszatyrot, és felgyújtotta a villanyt a szobá ban. A gyerek kinyitotta a szemét és megfodulunk, mondta a nő. Szedd össze a cuccaidat, mert elmegyünk. A gyerek felült, letette a ládlóra és körülnézett. Hová? – kérdezte. Egy jobb helyre, mondta a nő.Kimentek a szállodá ból és beszálltak az épület mögött álló öreg Hondá ba. Nem látszott rajtaféle rendőrségre utaló jel, és nem volt valami jó formá ban. Egy lerobbant szolgálati kocsiit a rendőrka pitányságon egyedül ő használt. Megszerette. Betette a holmikat a csomagtartób

ette a gyereket, ő maga pedig a kormányhoz ült. Dőlj hátra, és próbálj aludni, mondta. Aztán lgördült a parkolóból, ellenőrizve közben, nincs-e rendőrségi autó a közel ben. Csak akkor siksé ellazítania magát, amikor rákanyarodott a város ból kivezető útra. A gyerek nem kérdezettt, és úgy látszott, nagyobb kíváncsisággal tölti el a műszerfalra szerelt adó-vevő, mint az éjszásnak az oka. A földek között vezető úton a kocsi ablaká ból az égvilágon semmi látnivalóadt; mindent beke belezett a sötétség. Miközben a nő szótlanul vezetett, a gyerek összekuporodsen, és lehunyta a szemét. Aludj, mondta a nő.

Egy bő órányit mentek, és a nő közben minden igyekezetével az útra koncentrált, mert nem sze

el vezetni, és félt, hogy el talál aludni. Nem volt semmi forgalom; azon az éjszakai órán márgy szó volt, ha az ember nagy ritkán egy-egy álmatlan kamionossal találkozott. De a nő szá


34/47

yébként is nehézséget okozott, mivel nem volt ilyen jellegű ügyekhez szokva, meg az a sötétgesítette. Így hát megörült, amikor látta, hogy a fiú felül és kör benéz, miközben úgy nyújtózk

ogy azt bármelyik más gyerek is tenné, akivel semmi ahhoz hasonló nem történt, mint vele. A nzte, hogy most kezdenek egy kicsit jobban menni a dolgok.– Jó na pot, fiatalúr! – mondta.– Hol vagyunk?– Már majdnem megérkeztünk. Kérsz egy kis vizet?– Nem.

– Kell lennie néhány palacknak az ülés alatt.– Nem kérek, jól vagyok így.– Emlékszel, ugye, ki vagyok?– Igen.– Pearson nyomozó.– Igen.– Neked nincs más dolgod, mint hogy pihenj, a többi az én dolgom. Megbízol bennem?– Hol van a dzsekim?

– Minden a táská ban van. Mindent elhoztam.– Miért nem maradtunk ott?– Az egy szörnyű pocsék szálloda volt. Nem lett volna jó ötlet ott maradni.– Haza akarok menni!– Malcolm... Malcomnak hívnak, ugye?– Igen.– Nem jó ötlet, Malcolm, hidd el nekem.– Látni akarom a házunkat!– Majd. De nem ma éjszaka.

– Miért?– Semmi szükség rá, hogy most erről beszél jünk.– Miért?– Másról is beszélgethetünk.– Például?– Fociról, kocsikról. Vagy bármit kérdezhetsz is tőlem, amit csak akarsz.– Ki vagy?– Egy nyomozó, tudod jól.

– Nyomozónő?– Nem tilos ám, tudod?– Igen, de... hogy jutott eszedbe?– Ó, hát az... Egyszer minden megváltozott az életemben, és akkor ez az ötletem támadt. Eartam kezdeni. Egy rendőrrel éltem együtt. Vizsgát kellett tennem, és sikerült.– Nehéz volt?– Semmiség.– Lőni is kellett?– Azt is.

– És lőttél is aztán, később?


35/47

– Csak az ele jén. Nem voltam soha az a tí pus, aki ebben élvezetet talál. Más dolgok sokkal joszettek.– Például?– Megérteni. Szerettem megérteni a dolgokat. Meg aztán szerettem a bűnözőket. Az őrültekettem megérteni őket. Egy idő után nekiálltam tanulni. Az egyetlen dolog, amit az életem során mm be fe jeztem. Azután erre használtak, ott a rendőrségen.– Mire erre?– Hogy segítsek megérteni a bűnözők és az őrültek gondolkodásmódját. Abbahagytam a löv

t, és egy csomó ideig más dolgokra használtak, olyanokra, amelyeknél nem volt szükség piszta fajta rendőr voltam, akit odaküldenek, amikor valaki le akar ja magát vetni egy párkányról,

szél jen az illetővel, érted, ugye?– Igen.– Akkor is engem hívtak, amikor valamelyik őrült levelét kellett elolvasni.– Menő.– Értettem hozzá, akkori ban.– Miért mondod mindig így?

– Hogy így?– Ezt csináltam, azt csináltam... már nem vagy rendőr?– Hát éppen most is az vagyok, de már jó ide je semmi jót nem tudtam összehozni.– Ki mondta?– Én, én mondom.– Miért?– Bocsáss meg, csak egy pillanatra... 3471, Pearson nyomozó... Igen, velem van a gyerek.m... Nagyon jól tudom... Nem volt jó ötlet... Tudom, hogy mi volt a parancs, de nem volt jó ért, te talán jó ötletnek tartod egy olyan undorító szállodá ban tartani egész éj jel, azok után, am

t vele? Ezt nevezed te jó ötletnek?... Tudom... Hát tudod mit tegyél az előírásaiddal?... Tőlemjatok, amit akartok, tudod, mit érdekel az engem... Itt van velem, már mondtam... Nem, azndom meg, de olyan hely, ami sokkal megfelelőbb lesz neki... Nyugodtan írj, amilyen jelentés

arsz, majd én is írok... ugyan már, emberrablás, de hát mi a francot beszélsz, csak elviszemm, nem fordulok vissza, fe jezzük be... Azt csinálsz, amit akarsz... Érdekel is engem... Menj a pStoner, vétel vége.

– Ne haragudj, fiatalúr!– Nem számít.

– Ne haragudj a csúnya kife jezés miatt!– Nem számít.– Semmit sem tehetnek velem.– Nem?– Még négy nap, és befe jeztem. Visszaadom a szolgálati igazolványt, és nyugdíj ba megyek. Sem tehetnek velem. Előfordulhat, hogy te leszel az utolsó munkám, úgyhogy jól akarom csinálnibbis amennyire tőlem telik.– A rendőrök is nyugdíj ba mennek?– Ha nem csinál ják ki őket előbb.

– Kicsinál ják?


36/47

– Megölik.– Ja?– Tudod, mit teszünk most? Nyomd meg azt a gombot, balról az elsőt, az adó-vevőt pedig kapÍgy nem zaklathatnak többé.

– Ezt itt?– Igen. Ügyes vagy.– Sziréna is van?– Igen, de rossz. De ott a kék fény, ha akarod.

– Az, ami a tetőn szokott forogni?– Igen. Ott kell lennie az ülés alatt. A vizes palackok mellett.– Jó lenne!– Gyerünk! Szedd elő!– Ez az?– Húzd le az ablakot, és tedd rá a kocsi tete jére!– Nem re pül el?– Remélem. Ha igaz, mágneses. De már egy jó ide je nem használtam.

– Megvan.– Húzd fel azt az ablakot, szörnyű hideg jön be! Oké, akkor most kapcsol juk be! Csiri bi-csenő, nem?– Igazi rendőrségi kék fény!– Tetszik?– Hát, nem is tudom.– Valami nem stimmel?– Ugyanilyen fények voltak ott, a ház előtt.– Ha akarod, levehetjük.

– Nem is tudom.– Nem tetszik neked, fiatalúr, úgyhogy levesszük!– Először volt az a tűz, azzal a vakító fénnyel, aztán meg jöttek az ilyenek, mint ez.– Vedd le!– Ne haragudj!– Miért haragudnék? Szörnyű ez a fény, igazad van.– Hová tegyem?– Dobd le oda, csak húzd már fel azt az ablakot!

– Mindenütt az a sok idegen arc, amiket még sohasem láttam, és mindegyiket újra és újra megotta az a kék fény. Meg az a szag is.– Beszél jünk másról!– Nem.– Majd beszélünk róla, amikor megérkezünk, ha akarod.– Nem, most!– Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet.– Valaki felgyújtotta a házat?– Nem tudjuk.

– Egy ház nem gyullad ki magától.


37/47

– De igen, előfordulhat. Egy sérült elektromos vezeték vagy egy égve hagyott kályha.– Valaki felgyújtotta. Az apám haver jai voltak?– Nem tudom. De mindenesetre rá fogunk jönni.– Te fogsz rá jönni?– Én nyugdíj ba megyek, Malcolm. Az a hülye Stoner veszi át. Bár hülye, de érti a dolgát.– Meg kell neki mondanod, hogy a házunk nem magától gyulladt ki!– Oké.– Ők gyújtották fel.

– Oké.– A tűz hirtelen, egyszerre csa pott fel, mindenhol. Én láttam.– Oké.– Az öregek veszekedtek. Amikor veszekszenek, én mindig kimegyek.– Igen, ez jó megoldás, én is éltem vele.– Épp a járdáról ugrattam le a bicaj jal a házunk előtt. És akkor egyszerre felcsaptak azok a láthagytam a biciklit, és közelebb mentem. Benéztem a nagy ablakon...– ...

– ...– ...– A legfurcsább az, hogy nem menekültek.– Kik?– Az anyám és az apám. Semmit sem csináltak, hogy megmenekül jenek. Az apám az asztalnál üeg söre és a mellé rakott pisztolya társaságá ban, mint mindig. Az anyám kiment a konyhá bak állt ott apám előtt. És kia báltak. De nem...– Oké, most beszél jünk valami másról, Malcolm!– Nem.

– Malcolm...– Kia báltak egymás sal . Egymást túlkia bálva szidták egymást. És ezalatt minden szénné égett.– Oké.– Nem haltak volna meg, ha ahelyett hogy egymást szidják, kimenekülnek. Miért nem ezt csinál– Nem tudom, Malcolm.– És ezért volt, hogy nem tudtam megmozdulni. Néztem őket. Képtelen voltam megmozdulni.n forró lett, és akkor elkezdtem hátrafelé tolatni. És amikor már nem égetett, megálltam. Nem

m nem nézni.

– Adj ide egy flakon vizet, Malcolm!– Rögtön. Meg fogják majd kérdezni tőlem, miért nem mentem be, hogy kimentsem őket?– Nem, nem fogják megkérdezni.– Mondd meg, hogy azért, mert láttam azt a...– Oké.– A pa pámat nem, de a mamámat láttam, amikor az egyik pillanatban meggyulladt, de még m próbált menekülni, csak égett ott, mint egy fáklya.A nő akkor levette egyik kezét a kormányról, és a fiú kezére tette. Erősen megszorította. Kissott, mert ritkán vezetett, és nem bízott magá ban; nem szeretett egy kézzel vezetni. Különösen

n, egy ilyen semmi be vesző úton. De kezét továbbra is szorosan a fiú kezén tartotta, és közbe


38/47

ázott, nehogy elrántsa a kormányt – szerette volna azt mondani a gyereknek, hogy hagyja abbkor sem fogja elengedni a kezét, ha mégis folytatni akarná. A fiú pedig még annyit tett hozzá, hgén már semmi sem maradt a házból, és megkérdezte, miképp lehet az, hogy egy házból semradjon azután, hogy az éjszaka sötétjé ben a tűz martalékává lett. A nő tudta, hogy a pontos válane, hogy abból a házból egy csomó minden meg fog maradni örökre, és hogy egy egész élet s lesz arra, hogy ő azt a fe jé ből kiver je, de ehelyett azt válaszolta, hogy igen, ha egy ház fá bóült, és egy éj jel a tűz – az éjszaka szalonjá ban lángra kapva – úgy dönt, hogy azt a házat elemkor lehetséges, hogy minden egy halom hamuvá változzék, bármennyire is furcsának tűnhet ez.

n füstölt, mondta a fiú. Nagyon sokáig fog még füstölni, gondolta a nő. És azt kérdezte magy va jon van-e arra esély, akár csak minimális is, hogy az ember újra messzire lásson, amikornk, valamennyiünk előtt, mindig ott van néhány füstölgő rom, és ez előtt a gyerek előtt itt, mind

inkább... Pocsékul vezetek egy kézzel, mondta. A fiú megfogta a kezét, és a kormányra tette. gyok, mondta. Azután sokáig hallgattak. Ott volt az az út, ami kelet felé vezetett, anélkül hogyl is kanyarodott volna, vagy ha mégis, éppen csak annyira, hogy egy-egy erdőt kikerül jön. A

mpáinak fényé ben, mint ahogy a nagy fontossággal bíró titkok, fokozatosan tárulkoztak fel. Csan találkoztak másik kocsival, de soha nem nézték meg. A fiú elővett egy palackot, kinyitotta, m

felé nyújtotta, de aztán eszé be jutott az az egy kezes vezetéssel kapcsolatos megjegyzés, ezértóbálta a nő szá jához tartani, mire ő elnevette magát, és azt mondta, hogy így nem, nem ké pes y csomó ehhez hasonló dolog van, amire nem ké pes, mondta. De tudsz éj jel vezetni, mondta ak. Most igen, mondta a nő.– De csak teérted – tette hozzá.– Köszönöm.– Szívesen teszem. Ezer éve nem csináltam semmit szívesen.– Tényleg?– Ilyen szí vesen, akarom mondani.

– Furcsa vagy, nem látszol rendőrnek.– Miért?– Kövér vagy.– A világ tele van kövér rendőrökkel.– Nem is vagy rendőrruhá ban.– Nem.– És ez a kocsi is pocsék.– Hé, fiatalúr, egy a birminghami rendőrség tulajdonát ké pező Honda Civicről beszélsz!

– Belül. Belül pocsék.– Ja, arra gondoltál?– Igen, arra.– A központban ki pucol ják és lemossák a kocsikat minden reggel, de nem az enyémet; én nemm.– Így szereted.– Ja.– Tele van pattogatott kukoricával.– Imádom a pattogatott kukoricát. De nem könnyű vezetés közben enni.

– Na igen.


39/47

– Meg egyébként is, te most ilyennek látsz, de valamikor nagyon vonzó nő voltam, tudod?– Nem azt mondtam, hogy csúnya vagy.– Na persze. Gyönyörű vagyok. De még ennél is szebb voltam. Nem azért mondom, de a mee Midlands valamennyi ka pitányságára el jutott.– Hú!– Csak vicceltem.– Ja?– De az igaz, hogy szép voltam; gyönyörű lány, aztán pedig nagyon vonzó nő. Most már máské

elyzet.– Ezt hogy érted?– Már nem érdekel.– Nem hiszem el.– Tudom, hogy nem hiszed el, amíg nem veled történik. Egy csomó más dologgal is így van.– Van fér jed?– Nincs.– Gyerekeid?

– Van valahol egy, de évek óta nem láttam. Nem voltam jó anya. Így alakult.– Rendőrnek jó voltál.– Igen, egy bizonyos ideig az voltam.– Aztán meghíztál.– Vegyük úgy.– Értem.– Nem vagyok benne éppen biztos, de jól van így.– De tényleg, megértettem.– Mit értettél meg?

– Olyan vagy, mint a szüleim, akik nem menekültek el, amikor kigyulladt a ház... Miért van ez k?– Hékás, miről beszélsz?– Nem tudom.– Én egy frászt maradtam volna bent a házban és vártam volna meg, hogy megpörkölődjek! Bhetsz benne!– ...– Ne haragudj, nem ezt akartam mondani!

– Nem érdekes.– Csak azt akartam mondani, hogy én mindig elmenekültem, amikor a ház kigyulladt, esküszömomószor megtettem, mást se csináltam, mint menekültem. Nem arról van szó.– Hát akkor miről?– Hékás, mennyi kérdés!– Csak szerettem volna tudni.– Akkor keress nekem pattogatott kukoricát, a hátsó ülésen kell még lennie.�

alessandro baricco haromszor hajnalban - .pdf

Documents