A R U N Á C S A L A K Ö N Y V E K

Abszolút tudatosság SRI ' R A M A N A M A H A R S I T A N Í T Á S A I

V Á L O G A T T A : G R A C E J . M C M A R T I N

Filosz Kiadó Budapest, 2006

A kötet alapjául szolgáló mű: Absolute Consciousness

Second Edition Ramana Maharshi Centre For Learning Bangalore, 1997

© Ramana Maharshi Centre for Learning Bangalore Malik Tóth István © Hungarian translation, 1998

Fordította M A L I K TÓTH ISTVÁN

Lektorált VESZPRÉM I KRISZTINA ÉS FAJD E R N Ő

Második, javított kiadás

Kiadta a Filosz-Humán Bt 1066 Budapest, Oktogon tér 3.

Felelős kiadó: Sitkéry Zoltán ügyvezető A könyvet tervezte: Dessin Stúdió

Nyomta és kötötte: G-print Bt. Felelős vezető: Wilpert' Gábor

ISBN. 963 2 10 489 7 ISSN 1419-3515

ELŐSZÓ ........ 9

I. RÉSZ

A V É D Á K 1 7

A GURU BENNÜNK ÉL 1$

A GURU KEGYELME 19

N Á N JÁR? ( K I VAGYOK ÉN?) 2 2

B R A H M A N (AZ A B S Z O L Ú T ) 2 7

B H Ú M A (TÖKÉLETESSÉG) 2 9

A szív 30 V A L Ó S Á G 3 4

A z ÉBERSÉG 3 7

L É G Y CSENDES! 3 9

Az ÜDV 4 1 A KEGYELEM 4 3

A CSEND 46

A z EGYEDÜLLÉT 4 9

A BÉKE 50

A z Ö N V A L Ó 5 2

A z ÖNVALÓBAN TARTÓZKODÁS 5 7

A Z IDŐTLEN Ö N V A L Ó 6 2

A BOLDOGSÁG 64

I I . RÉSZ

A SZERETET 7 0

ISTEN 7 1

S Z A T 7 3

TUDATOSSÁG 7 5

LÉTEZÉS 7 7

L É T 7 9

Az 81

T a r t a l o m j e g y z é k

L É T E Z I K 8 3

A LÁTÓ 8.5

T U R Í J Á T Í T A 8 8

A DZSÁGRAT-SZUSUPTI 9 0

A HÁROM ÁLLAPOT 92

A DNYÁNI . 96

.BÖLCS .MOZDULATLANSÁG A 101

A Z Ú R LÁBAINÁL 1 0 2

A FELISMERÉS 1 0 7

Ö N V A L ÁLLANDÓA FELISMER T 1 1 0

I I I . RÉSZ

Ö S V É N Y 1 1 2

A Z Ö N V A L Ó R Ó L VALÓ ELFELEDKEZÉS 1 1 4

T U D A T L A N S Á G 1 1 9

M Á J Á . 1 2 2

A TEST 1 2 4

Ö N - K U T A T Á S 1 2 9

A .„ÉN"-GONDOLA T 1 3 2

Az ego 1 3 5 A z ELME 1 3 9

V Á S Z A N Á K 1 4 3

M A N T R A 1 4 5

T A P A S Z 1 4 7

Ú J R A S Z Ü L E T É S 1 4 8

A SZENVEDÉS 1 5 2

A R U N Á G S A L A 1 5 5

P R A D A K S I N A 1 6 1

N A M A S Z K Á R A 1 6 2

L A K S M Í TEHÉN 1 6 3

A BÖLCSESSÉG H A R M A T A . . . 1 6 5

FÜGGELÉK

S Z A V A K HITVESI V I R Á G F Ü Z É R E 1 7 3

IDEGEN S Z A V A K M A G Y A R Á Z A T A 1 9 5

A

NózA

z

Megjegyzés az első indiai kiálláshoz

1996 különleges év Ramana követőinek életében. Ez év jú-lius 17-én ünnepeljük Ramana megvilágosodásának 100. év-fordulóját, míg szeptember 1. annak centenáriuma, hogy a szent megérkezett az Arunácsalához. Hogy megünnepelje e korszakalkotó eseményeket, a Ramana Maharshi Centre száz könyvet szándékozik megjelentetni. Ez a könyv, az Abszolút tudatosság, áldott, hiszen az első a sorozatban.

Sri V. Sz. Ramanan, a Sri Ramanásramam igazgatója volt szíves engedélyezni az ásram anyagainak és fényképarchívu-mának használatát.1 A kaliforniai Grace J. Mc Martin hozzá-értőén és lelkes áhítattal végezte el a válogatást, ezenfelül a megjelenéshez szükséges anyagiakat is biztosította. A Centre mindenkinek szívből köszöni közreműködését, aki a könyv megjelenésének munkálataiban részt vállalt.

1996. február 17. A R. Natarádzsari

a bangalóri Ramana Maharshi Centre for Learning elnöke

1. A jelen kötetben és a borítón található képeket (technikai okokból) a for-dító válogatta, szintén az á.sram által közreadott képekből .

E l ő s z ó

E könyv bepillantást nyújt Bhagaván Ramana Maharsi érté-kes, közvetlen és mély tanításaiba, mely szerint az egyetlen va-lóság az abszolút, amely valós, állandó: és mindenütt jelenvaló.

Tanítása a spirituális bölcsesség lényege és kivonata. Az itt olvasható minden egyes szó és mondat Bhagaván ta-nításaiból származik, s ezek a követők által feltett kérdésekre adott válaszok. (Bárhol, ahol a szöveget megrövidítettük, zá-rójelet használunk.)

Tanításainak legnagyobb részét, amint azt már említettük, a keresők számára adott válaszok teszik ki. A kérdéseket el-hagytuk, helyesebben mondva nem közöltük, hiszen azok bi-zonyos tekintetben akadályozzák a tanítás közvetlen megra-gadását, eltérítenek berniünket attól. Még ha valaki nem is fogja fel azonnal az olvasottak teljes jelentését, az megnyilat-kozik majd számára a legmeghökkentőbb és legváratlanabb módon ülés, séta, evés, olvasás, sőt alvás közben. A jelentés feltárul, és az ember tisztán látja azt.

Bhagaván Ramana Maharsi sohasem tartott beszédeket. Ide-je legnagyobb részét csendben töltötte, hallgatásáról és üdvözítő tekintetéről volt ismert. A csend a kifogyhatatlan tanítás, mon-dotta. A csend örökké beszél, a nyelv örökkévaló áradása az. A csend - amint mondta - állandó, és az egész emberiség üdvét szolgálja... A hallgatás a meg nem szűnő ékesszólás: ismert volt, hogy tanítása a csenden keresztül történik. Csakis a csend az örökkévaló beszéd, az egyetlen szívtől szívig hatoló szó.

E könyv három részre tagolódik: a legfontosabb tanítással kezdődik, mely a Nán jár? (Ki vagyok én?), a közvetlen ösvény és tudatosság.

A második rész tárgya az örök, határtalan, változatlan tudatosság.

A harmadik rész az ön-kutatással, az egóval, az újraszüle-téssel és hasonló témákkal foglalkozik.

Az olvasó időnként ismétlődésekre bukkan a könyvben, ám ez nem puszta ismételgetés, hanem Bhagaván tanításának folytatódása. Szükséges az ismétlés, hogy az ellenkező elme befogadja a hallottakat (olvasottakat).

Bhagaván a következőket mondotta: Az a tudás, mely sze-rint én a test vagyok, az ego, s ez önmagunk hamis ismerete. Az önmagunkra vonatkozó igaz tudás az, ha tudatában va-gyunk annak, hogy nem különbözünk a határtalan Önvalótól.

Bhagaván Ramana Maharsi tanításának ismerete lényeges minden valódi kereső számára. Tanítása kivételesen értékes annak, aki ég a vágytól, hogy megismerje és felkutassa lényé-nek magját. A változatlan Önvaló, mely az ember legbelsőbb lényege, a szív. Az az Önvaló az abszolút Önvaló, ez az én a végtelen Én.

E könyvet alázatosan Bhagaván Ramana Maharsi

lábai elé helyezem Grace J. Mc Martin

Az ember Isten esszenciája. ( Bhagaván)

Kutatás Atyám után

Kutatás A t y á m után

Bhagaván Ramana Maharsi meglehetősen fiatalon, tizenhat éves korában elhagyta otthonát, hogy felkutassa Atyját. Az öt rúpiából, melyet nagynénjétől kapott azért, hogy fizesse be bátyja tandíját, mindössze hármat vitt magával. Sebtében pa-pírra vetett néhány sort, amelyet azután jól látható helyen ha-gyott, majd elindult a vasútállomás felé, hogy felszálljon a vo-natra, amely Tiruvannámalaíba viszi őt.

A papíron a következő állt:

Elindultam, hogy felkutassam Atyámat, utasításának meg-felelően. Ez csupán a kezdete egy nemes vállalkozásnak, senki ne szomorkodjon hát a történtek felett.

Ennek felkutatására ne szánjanak pénzt. A tandíj még nincs befizetve. Két rúpia mellékelve.

E z e n n e l : . . . .

Aláírás helyett csupán egy egyenes vonalat találunk az írás tdján. A szöveg megfogalmazása figyelemreméltó. Az „én" sze-mélyes névmással kezdődik,2 amely hamarosan a személytelen ezbe (ennek) fordul, mely utóbbi a Vénkataraman3 helyett etil. Az üzenet végül aláírás nélkül fejeződik be, mivel már nem léte-zett az, aki aláírhatta volna.

így hát... E könyv tartalma Atyja utáni kutatásának eredménye.

2. A m a g y a r nyelv , sajátos nyelvtani rendszerénél fogva , ezt nem szó szerint adja vissza. (A f o r d . )

3. B h a g a v á n családi neve. (A ford.)

A dnyáni4

Ki legyőzte az érzékeket, egyedül ő a dnyáni, a hős.

A forma nélküli

Annak számára, aki egy a forma nélküli Önvalóval, minden forma nélküli.

4. Az idegen s z a v a k m a g y a r á z a t á t lásd a szó jegyzékben . (Aford.)

I. RÉSZ

A guru és a kegyelem bennünk élnek

A V é d á k kijelentik: „Te vagy Az"

A Védákat srutinak hívják (a sru, hallani gyökből), mivel szóban hagyományozódtak tovább tanítóról tanítványra. Csak-is olyanok tanulmányozták, akik beavatást nyertek egy arra jogosult tanító által

A hinduk örökkévalónak, kezdet nélkülinek s nem ember al-kotta műveknek tartják a Védákat. A legnagyobb tisztelettel viseltetnek irántuk, s úgy ismerik azokat, mint az abszolút hangját, a „sabdabrahmant".

Sri Bhagaván szerint az egész védánta összefoglalható négy szóban:

Déham - A test Náham - nem én vagyok. Kóham - Ki vagyok én? Szóham - Én Ő [a Legfőbb Tudatosság] vagyok.

A Védák legfontosabb célja az, hogy a soha el nem múló Önvaló természetét tanítsák, s hogy tekintélyükkel kinyílvá-

nítsák: „Az vagy Te."

A guru bennünk él

Sri Ramana azt a végső és egyszerű igazságot tanította, hogy mindenki Önmagára ébredett, hogy a guru és a kegyelem bennünk élnek, s ezeket nem találhatjuk meg vagy teremthetjük meg máshol.

Nem létezik tanító és senki, aki tanításra szorulna, tanítás sem létezik tehát.

Semmi sincs, és senki sincs, aki megvilágosodna, mivel az Önvaló már megvalósult.

Az éberség, mely már most mindenkiben mindenütt léte-zik, múlhatatlan és változás nélküli.

A guru nem előidézi az Önvaló felismerését, egyszerűen el-távolítja annak akadályait.

A guru kegyelme

A guru kegyelme értékesebb a tanulmányoknál s a meditá-ciónál. Az az elsődleges, míg minden egyéb másodlagos.

A guru az Isten, a guru az Önvaló. Csupán azért jön el hoz-zád, hogy elmondja: Isten benned él, merülj önmagadba, s ismerd fel Őt!

Isten és guru valójában nem különböznek. Éppen úgy, a hogyan a tigris állkapcsai közé került préda nem szabadul-hat; azok, akikre a guru pillantása esett, biztosan megmene-külnek, s nem hagyatnak el. Az embernek azonban megingás nélkül kell járnia a guru által kijelölt ösvényt. Isten, kegyelem es guru szinonimák; örökkévalóak és immanensek is. Vajon nem él-e már bennünk az Önvaló?

A guru egyszerűen csak abban segít neked, hogy gyökeres ltől kiirtsd a tudatlanságot.

A guru kegyelme olyan, mint a segítő kéz, mely kiment a hullámok közül. Automatikusan működik: a tanítvány ponto-san olyan segítségben részesül, amilyenre szüksége van. A guru felettébb hatékony segítség az ösvényen, ám saját erő-feszítésed szintúgy kívánatos, lényeges.

A guru külső s belső is egyben. Ha az ember sóvárog a megszabadulás után, a belső guru befelé vonzza, míg a külső guru az Önvalóba taszítja őt. Ilyen a guru kegyelme.

Isten vagy a guru sohasem hagyja el azt a követőt, aki át-adja önmagát neki.

Isten, aki benne rejlik kegyelmében, megkönyörül követő-jén, és fejlettségi szintjének megfelelően megnyilvánul számára.

A guru, aki a megtestesült Isten vagy Önvaló, a bensőből működik, segítve a követőt, hogy meglássa önnön hibáit, s mindaddig vezeti őt a helyes ösvényen, amíg bensőjében fel nem ismeri az Önvalót.

A guru hallgatása a leghangosabb tanítás, és kegyelem is egyben, méghozzá annak legmagasabb rendű formájában. Minden egyéb beavatás a csendből származik, s ennélfogva másodlagos. A csend az elsődleges forma. Ha a guru csendben marad, a kereső elméje önmagától tisztává válik.

A csend a guru ajándéka, mely felfedi az Ön-ismeret fé-nyét, amely a fennmaradó valóságként ragyog. Az elhangzott szavak, legyenek bármilyenek, feleslegesek, ha a guru és a ta-nítvány szemei összetalálkoznak. A hallgatás a legjobb, a leg-hatásosabb beavatás. A csendes beavatás mindenki szívét megváltoztatja.

Felettébb nehéz dolog felismerni igaz állapotunkat vagy természetünket a guru kegyelme nélkül.

A guru nem mond egyebet, csak azt, amit én mondok most. Nem ad neked semmi olyat, amellyel már most ne ren-delkeznél. Senki sem szerezhet meg semmi olyat, amivel már most ne rendelkezne. Még ha el is ér bármi ilyet, az el fogja hagyni őt. Ami jön, az el is múlik. Ami mindig létezik, az ma-rad meg egyedül.

A guru semmi újat nem tud adni neked, semmi olyat, amellyel már most ne rendelkeznél. Megszabadulni a képzet

től, hogy nem ismertük fel az Önvalót: csupán erre van szük-ség. Mindig az Önvaló vagyunk, csak épp nem ismerjük ezt f e l

A guru egyaránt megtalálható kívül és belül. Tehát ő hozza létre azokat a körülményeket, amelyek befelé vezetnek téged, s előkészíti a bensőt, hogy az a középpontba húzzon. Ekkép-pen lök befelé kívülről s húz belülről, hogy megállapodhass a középpontban. A guru munkája bensőnkben történik.

A guru és Isten kegyelme ugyanaz, mivel a guru nem kü-lönbözik Tőle.

A guru kegyelme túl van a szavakon vagy a gondolatokon. Hasonló ez ahhoz az elefánthoz, mely arra ébred, hogy álmában oroszlánt lát. Éppen úgy, ahogy az elefánt felébred az orosz Ián puszta látványától, a tudatlanság álmából a tanítvány is bizonyosan az igaz tudás éberségébe lép a guru kegyelemtől áthatott tekintete által.

Az ego egy nagy erejű elefánt, s azt nem képes az ellenőr-zése alá vonni olyasvalaki, aki nem ér fel egy oroszlánnal. Az oroszlán ebben az esetben nem más, mint a guru, akinek te-kintetétől az elefánt megremeg, majd elpusztul.

A megfelelő időben megtudjuk majd, hogy dicsőségünk ott várakozik, ahol mi megszűnünk létezni. Hogy elérje azt az ál-lapotot, az embernek át kell magát adnia, mondván: „Uram! Te vagy az én menedékem!" A mester ezután látja: „Ez az em-ber megfelelő állapotban van ahhoz, hogy vezetésben része-süljön", s így vezetni kezdi őt.

(Ki vagyok én?) Bhagaván Ramana Maharsi tanítása

Vagyok, aki vagyok

jár?Nán

Ki vagyok én?

A „Ki vagyok én?" nem egy mantra. Azt jelenti, hogy meg kell találnod, hol születik meg benned az „én-gondolat", mely forrása minden gondolatnak. Fel kell tenned magadnak a kér-dést: „Ki vagyok én"?

Eme vizsgálódás végül elvezet majd egy olyasvalami felfe-dezéséhez, mely bensődben él s túl van az elmén. Oldd meg ezt a nagy problémát, s minden egyéb kérdést megoldottál.

Az elme az, ami „énként" megjelenik a testben.

A „Ki vagyok én?" vizsgálódásban az én az ego.

„Ki vagyok én?" Ily módon vizsgálódni valójában azt jelen-ti, hogy megpróbáljuk megtalálni az ego vagy az „én"-gondo-lat eredetét. Nem kell más gondolatokat elgondolnunk, mint például az „Én nem ez a test vagyok" stb. Az „én" forrásának felkutatása eszközként szolgál ahhoz, hogy minden egyéb gondolattól megszabaduljunk. A „Ki vagyok én?" kérdésben az „én" az egóra utal. Ha megpróbáljuk nyomon követni és megtalálni forrását, meglátjuk, hogy nincs elkülönült léte, ha-nem beleolvad a valódi „Énbe".

Aki felteszi magának a „Ki vagyok én?" s a „Hol vagyok én?" kérdést, bár mindeközben Önvalóként létezik, az úgy tesz, mint az önazonosságát és hollétét vizsgáló ittas ember.

Az „én" mindig jelen van: mély alvásban, álomban és éb-renlét idején. Aki alszik, megegyezik azzal, aki éppen beszél. Az én érzése mindig jelen lévő. Vagy tagadnád saját létezése-det? Nem, azt mondod: „Vagyok." Találd meg, ki létezik! Leld

meg a forrást, és érd el megingás nélkül! A hamis „én" eltűnik majd, s megismerszik a valódi „Én". Az előbbi nem létezhet az utóbbi nélkül.

Ez az „én' az ego vagy az „én"-gondolat csupán. Eme „én"-gondolat megszületése után születik meg minden egyéb gondo-lat, ennélfogva ez a gyökérgondolat. Ha a gyökeret kitépjük, ezzel egy időben az összes többit is kiirtjuk. Kutasd fel tehát a gyökeret, az „ént", tedd fel a kérdést: „Ki vagyok én?" Találd meg annak forrását, azután minden egyéb képzet szertefoszlik, s csak a tiszta Önvaló marad.

Az elme kizárólag a „Ki vagyok én?" vizsgálódás révén csil-lapodik le. A „Ki vagyok én?" gondolata, felszámolva minden egyéb gondolatot, végül önmagát emészti el, mint a halotti máglya tüzének piszkálásához használt bot.

Ha valakit elnyomott az álom a „Ki vagyok én?" kutatása közben, Bhagaván így szólt:

Tarts ki a vizsgálódásban az idő alatt, amit ébren töltesz! Ez éppen elég lenne. Ha folytatod a vizsgálódást, mialatt el-szenderedsz, az alvás közben sem marad majd abba. Kezdd el a vizsgálódást, amint felébredtél!

Tedd fel a kérdést önmagadnak: „Ki vagyok én?" Azt hal-lod, hogy összpontosíts bensődre, ahol az „én"-gondolat [min-den egyéb gondolat gyökere] megszületik. Minthogy az Önvaló nem rajtad kívül, hanem bensődben él, a feladatod az, hogy magadba merülj, ahelyett hogy kifelé indulnál. S mi lehet könnyebb annál, mint hogy önmagadba térj?

A „Ki vagyok én?" kutatása valójában az ember bensőjében való vizsgálódás, vagyis hogy a testen belül hol születik meg

az „én"-gondolat. Ha az effajta vizsgálódásra összpontosítod a figyelmed - lévén az „én" gondolat minden egyéb gondolat gyökere minden gondolatot kiirtasz, s ezután egyedül az Önvaló marad, amiképpen ez mindig is volt. Nem részesülsz semmi újban vagy érsz el olyas valahová, ahol azelőtt nem jártál. Amikor eltávolítasz minden egyéb gondolatot, mely elrejtette az Önvalót, az Önvaló önmagától felragyog.

„Ki vagyok én?' Amikor az ember elér a szívhez ekképpen kutatva az elmében, az egyéni „én" csüggedten lehanyatlik, s a valóság „Én-Énként" spontán módon megnyilvánul. Bár ily módon fedi fel magát, az nem az ego-„én", hanem a tökéletes lét, az abszolút Önvaló.

Ez egyedül az önmagától sugárzó valódi létező. Ennélfogva ez a „Vagyok", ez az éberség, ez a tudatosság mondható egye-dül valósnak, amely mindig létezik és ragyog anélkül, hogy bármiféle változás megérintené az ébrenlétben és az alvásban, s anélkül, hogy bármiféle külsődleges segítségre támaszkodna. Ez a valóság pedig benned él.

Mi megvalósítandó marad annak számára, aki elmerült az Önvaló boldogságában, mely az ego kihunyása után merül fel? Ő az Önvalón kívül semmi másnak nincs tudatában. Ki képes elgondolni az ő állapotát?

Eme tiszta „Vagyok" a szív, ez igaz létünk. Egyedül a „Va-gyok" valós.

Az ego nélküli „Vagyok" nem gondolat, hanem felismerés.

Egyedül az Önvaló az. Tehát az Önvaló után kutatni és eme „Vágyókká" lenni az egyetlen tennivalónk. A „Vagyok" a valóság.

„Ez vagy az vagyok" - ez valótlan. A „Vagyok" az igazság, az Önvaló másik neve.

Vagyok - ez a valóság. Az egyetlen változhatatlan valóság a lét. Amíg fel nem ismered a tiszta lét ezen állapotát, folytasd a vizsgálódást! Ha egyszer megszilárdultál abban, nem fogsz aggódni többé.

Létezni annyi, mint ráébredni. Ennélfogva „Vagyok, aki vagyok".5 A „Vagyok": Isten. Semmi egyéb nem létezhet Őnél-küle. Minden léte Istenben és Isten miatt van.

Kutasd tehát: „Ki vagyok én?" Merülj mélyen bensődbe, és maradj meg az Önvalóban! Az a létként létező Isten.

5. „Én a »Vagyok« vagyok . " A bibliai idézet így talán köze lebb állna Sr i R a m a n a gondolatmenetéhez (ford.)

Brahman (az Abszolút) Teljes tudatosság

A teljes tudatosság valójában az abszolút. Nincs más abszo-lút, csak a teljes tudatosság

Az abszolút egy, kettősség nélkül.

Egyedül az egy létezik.

A tudatosság az abszolút.

Az abszolút mindennek szemtanúja.

Az abszolút: tökéletes boldogság.

Az abszolút nem egy személyes Isten. 0 a forma nélküli lét, mely fenntartja a világegyetemet.

„Teljes az ott, és teljes ez itt, teljes a teljesből kiemelkedik. Teljes a teljestől elszakad, teljesként mégis megmarad."6

Csakis az abszolút létező valós.

Az abszolút valós, állandó, mindenütt jelenvaló.

Amit szívnek neveznek, az nem egyéb, mint az abszolút.

6. Részlet az Í sa-upanishadból (Tenigl-Takács László fordítása).

Mindenki szívének belső barlangjában egyedül a legfőbb Önvaló ragyog „Vágyókként". Bizony, ez az Önvaló. Lépj be a szívbe egyhegyű figyelemmel!

Az abszolút valódi formájában, mely túláradó Én-tudat, a legcsekélyebb tudatlanság sem lelhető fel.

Légy tisztában azzal, hogy minden törekvés valódi célja az abszolúttal való egybeolvadás. Ez egyúttal a megszabadulás állapota is, melyet egyesülésként is ismernek.

Az abszolút mindig veled van, benned van, s tenmagad vagy az.

Bhúma (tökéletesség) Egyedül a tökéletesség „létezik"

A bhúma a legfőbb.

A bhúma végtelen.

A bhúma leírhatatlan.

A bhúma meghatározhatatlan.

A legfőbb lét egy, s ez az Önvaló.

A tökéletesség „létezik" egyedül. Végtelen az - abból születik meg a véges tudatosság azáltal, hogy magára vesz egy korlátozó járulékot. Ez a visszatükröződés. Olvaszd be ezt az egyéni tuda-tosságot a legfőbbe! Ennek kell megtörténnie.

A bhúma a legfőbb [ahol az ember nem. lát semmi mást, nem hall semmi egyebet, az a tökéletesség]. Ez meghatározhatatlan és leírhatatlan. Akként van, amint van.

A bhúma létezik egyedül, semmi egyéb.

A legfőbb a szívben ragyog Önvalóként. A valódi Önvaló a vég-telen „Én". Ez az „Én" a tökéletesség. Örök, nincs kezdete s vége.

A nirvána a tökéletesség. A tökéletes állapotban nincs jelen sem alany, sem tárgy, abban nincs semmi látni- s éreznivaló, nincs semmi, amit tudni kellene. A látás és a tudás az elme működései.

A nirvánában nem létezik semmi, csupán az üdvös, tiszta tudatosság: „Vagyok."

A szív az Önvaló

legfőbb központja

Amiben mindezek a világok találhatók, amiből mindnyájuk ered, ami által azok [mindnyájan] létrejönnek, s amelyek ők valójában,

egyedül Az valós, egyedül Az az igazság, Az a szívben található kincs.

Ami mindennek forrása, Amiben minden él, s amibe végül minden feloldódik, az a szív.

A szívbarlang belsejében az egyetlen abszolút ragyog egyedül „Én-Énként", mely maga a tudatosság-Önvaló.

Amit szívnek neveznek, az nem más, mint az abszolút.

Illesd bármilyen névvel, Isten, Önvaló, a Szív vagy a Tuda-tosság székhelye - ez mind egy és ugyanaz.

A mindenütt jelen lévő abszolút a szívben az Önvalóként ra-gyog, mely az értelem tanúja. Mindenki számára felismerhető, hogy az isteni Önvaló az, amely a szívben „Én-Énként" ragyog.

A szív az Önvaló egyetlen, legfőbb központja. Az Önvaló maga a szív. Minden bizonnyal helyesebb azt állítani, hogy az

Önvaló maga a szív, mint hogy a szívben található. Valóban, az Önvaló maga a középpont. Mindenütt jelenvaló, „szívként" él önnön tudatában: ez az Én tudat.

A szív az Önvaló. Ismerd fel, s akkor saját magad fogsz meggyőződni erről. Nem szükséges tudni a szívről, hogy hol található s mi az. Meghozza gyümölcsét, ha elmerülsz az Ön-való utáni kutatásban. A szívben lévő Önvalóként létezni a legfőbb bölcsesség.

A szív egy másik neve a valóságnak, s nem a testen belül és nem is azon kívül található. Számára nem létezik bent vagy kint, minthogy egyedül az „létezik". Az ember saját valósága -mely mindenki bensőjében mint maga a szív ragyog - a zavar-talan boldogság óceánja.

„Áruld el nekem, miről mondják, hogy az a világ összes lé-nyének szíve, amelyben [akár egy nagy tükörben] ezt az egész világegyetemet visszatükröződésként érzékeljük!" Ekképpen kérdezve Rámát, a bölcs Vaszistha így szólt: „A vizsgálat után [megállapítást nyert, hogy] minden egyén, szíve kétrétű."

„Hallgass engem, és ismerd meg jól a két[fajta szív], az el-fogadandó és az elvetendő jellemzőit! Azt a szívnek nevezett szervet, mely a fizikai test mellkasán belül, egy bizonyos he-lyen található, bizony, azt kell elutasítani. Azt a szívet, mely az abszolút tudás formájával bír, bizony, azt kell elfogadni. [Bár] eme szív úgy belül, mint kívül megtalálható, mégis mentes belsőtől és külsőtől."

„Egyedül Az a legfőbb szív, s abban lel hajlékra az egész vi-lág. Az minden tárgy tükre s minden jólét lakhelye. Ennélfog-va minden élőlény számára az egyedüli tudásnak [melyben

minden nyugszik] a szívet tartják. Az nem a mulandó test része, mely érzéketlen, mint egy kő."

„Ha komolyan törekszünk rá, hogy az egót a tökéletes tisz-taság és az abszolút tudás szívében tartsuk, akkor az elme rejtőző hajlamainak elpusztítása, a légzés szabályozásával együtt, önmagától megtörténik."

„»Én vagyok az Úr Siva«, aki a tiszta tudás [formáját birto-kolja], mely mentes minden minőségi korláttól. E meditáció szakadatlan [gyakorlása] áítaí állandóan a szívben lakozva szá-mold fel az egóboz fűződő minden ragaszkodásodat!"7

A szív tiszta tudatosság, téren és időn túli. Légy tisztában azzal, hogy a szívben lévő tiszta és változatlan Én-tudat az a tudás, mely - az ego felszámolása által - elhozza a megszaba-dulást. A tiszta tudás, mely a szív, mindent magában foglal, s azon kívül semmi sem létezik. Ez a végső igazság.

A szív, mely az Önvaló székhelye, a mellkas jobb felén helyezkedik el. Különbözik attól az izomszervtől, mely a bal oldalon található.

Az ön-kutatás által elérve a szívbe az egyetlen, szakadatlan Én-tudat vagy „Én-Én" a tökéletes létként felfedi önmagát, amelynek következtében az „én" lecsillapodik, majd eltűnik.

Az Önvalóként a szívben élni a legfőbb bölcsesség. Minden vi-ta az Önvaló természetéről, létezéséről csupán a káprázat játéka.

7. Az idézet a Joga Vászistha c ímű szanszkrit műből származik . (A f o r d . )

A szív az ember létének lényegét, a középpontot jelenti, amely nélkül egyáltalán nem létezik semmi. Hogy meglássuk a szívet, ahhoz elegendő felé fordítanunk az elmét. Az elme el vész, s a szív felragyog.

Egyedül a szív, mit úgy szeretünk, a menedék, ahonnan az „én" felkél és ahol lenyugszik.

Légy tisztában azzal, hogy a szívben lévő tiszta és változatlan Én-tudat az a tudás, mely - az ego elpusztítása által - elhozza a megszabadulást.

A szív mindenek középpontja. Azt, amiből a létezők létre-jönnek, abszolútnak mondják. Ez a szív.

Az abszolút a szív.

Az Önvaló a szív.

A szív a középpont, amelyből minden fakad.

A szív „Isten királysága".

Tiszta létezés

A bölcs tudja: ő az Önvaló, az egyetlen valóság, amely belső és külső is egyben, s mely nem kötődik semmilyen formához vagy alakhoz.

A valóság egyetlen egy, s ez az Önvaló. [...] A bölcs számá-ra a valóság mértéke maga a valóság. A tiszta tudatosság eme valósága természetéből adódóan örök, s ennélfogva egyaránt fennmarad az úgynevezett ébrenlétben, álomban és [álom nélküli mély] alvásban is. Annak számára, aki egy a valósággal, nem létezik sem az elme, sem annak három állapota, és ebből adódóan nincs sem befelé, sem kifelé fordulás. Az övé az örök ébrenlét állapota, mivel ráébredt az örök Önvalóra. Az övé az örök álom állapota, mivel számára a világ nem értékesebb egy ismétlődően előforduló álomjelenségnél. Az övé az örök alvás állapota, mivel a „test vagyok" tudatosságától minden időben mentes.

A valóság az, ami „létezik". Akként „van", amint „van"'.

Ha felszámoljuk a tudatlanságot a tárgyakról való tudással együtt, akkor a puszta tudatosság marad, a valóság, mely egye-dül az Önvaló. Az abszolút eme valós formájában, amely túl áradó Én-tudat, a legcsekélyebb tudatlanság sem lelhető fel.

A valóság egyszerűen az ego elvesztése. Semmisítsd meg az egót azáltal, hogy felkutatod mibenlétét! Minthogy nem lé-tezik önállóan, automatikusan elenyészik majd, s a valóság önmagától felragyog. Nincs ennél nagyobb rejtély: valóság-ként a valóság elnyerésére törekszünk. Úgy véljük, létezik va-

Valóság

lami, ami elrejti valóságunkat, s hogy azt fel kell számolnunk, mielőtt a valóságot elérnénk. Ez nevetséges. Felvirrad majd a nap, amikor te magad kacagod ki múltbéli erőfeszítéseidet. Ami azon a napon ott lesz, itt és most is megtalálható.

A valóságot csupán megtapasztalni lehet, nem megmagya-rázható, nem ragadható meg a világ hálójával.

A valóságnak mindig valósnak kell lennie. Nem rendelkezik nevekkel vagy formával, hanem ezek alapját alkotja. Önma-ga, korlátlanként, minden korlát alapja. Semmilyen módon nem megköthető, minden valótlanság alapjául szolgál. Lé-vén önmaga valós, ő az, ami létezik. Akként van, amint van. Meghaladja a beszédet, s túl van az olyan szavakon, mint „lét" vagy „nemlét".

Az Önvaló az elsődleges valóság. Egyedül az Önvaló a va-lóság, így hát maradj mindig abban! A valóság ennélfogva lét-ként, tudatosságként ismert. Az a tiszta létezés, az az Önvaló. Csak az egyetlen Önvaló, az egyedüli valóság létezik örökké.

A valóság lét és tudatosság is egyben. Aki azt ismeri, az cik-ként él a szívben, meghaladva a gondolatokat.

A valóság egyetlen egy, s ez az Önvaló. Minden egyéb pusz-ta jelenség benne, számára s általa. Látó, [látott] tárgyak és lá-tás: mindez kizárólag az Önvaló. Láthat vagy hallhat-e valaki az Önvaló nélkül?

A létezés vagy tudatosság az egyetlen valóság. Egyedül az valós, ami önmaga által létezik, felfedi önmagát önmaga által, s örökkévaló és változás nélküli.

A valóság nem a testen belül található, hanem a test talál-ható a valóságban. Aki úgy vélekedik, hogy az Önvaló az élet-telen testen belüli, az hasonlatos ahhoz, aki úgy gondolja, hogy a vásznat, melyre a mozgókép kivetül, a kép tartalmazza. A vászon a mozgókép alapja, mely nélkül nem léteznek képek, így hát minden baj és zavarodottság akkor keletkezik, amikor elfeledkezünk az Önvalóról [a vászonról], s belegabalyodunk a névbe és a formába [a mozielőadásba], „tetőtől talpig" azonosítva önmagunkat egy, az egésztől elkülönült és független testtel.

Egyedül a valóság létezik mint tökéletes, osztatlan egész, s te itt és most megtapasztalod, akár úgy véled, tudatában vagy annak, akár úgy véled, hogy nem.

Hogy felismerd azt a valóságot, valami más valóságot akarsz? Egyedül ama valóság ébersége az igazság. Nincs egyéb valóság vagy egy másik elme, hogy megismerje a valóságot, hiszen az a tapasztalás formájában bensődben lüktet, s eme lüktetés az igazi Önvalód.

Bhagaván rá akart ébreszteni bennünket erre a bensőkben létező valóságra, amely ugyanaz, mint maga Ramana Maharsi

Az éberség a másik, neved

A tiszta éberség az Önvaló, mely szat-csit-ánanda.

Bhagaván a tiszta lét, a tiszta üdv állapotában élt.

Az Önvaló igaz ébersége örök.

A megszabadulást teljes éberségben kell elérni, hiszen .maga a valóság tiszta éberség.

Az éberség természete: létezés-tudatosság-üdvösség.

Az éberség Ön-ismeret, az Ön-ismeret bölcsesség. A bölcsesség örök és természetes.

Az éberség, amely már mindenki bensőjében, mindenhol ott él. elmúlhatatlan és változás nélküli.

Mindenki tudatában van annak: „Vagyok." Az ember el-hagyja ezt az éberséget, és Isten keresésére indul.

Csakis az ember tudatossága a közvetlen tudás, s az egytől egyig mindenki közös tapasztalata. Nincs szükség segítségre, hogy megismerjük saját Önvalónkat.

Éberség vagy. Az éberség egy másik neved. Minthogy az vagy, nem szükséges azt elérned vagy művelned. Mindössze

annyit kell tenned, hogy ne ismerj az Önvalótól különböző dolgokat. Ha megteszed ezt, egyedül a tiszta éberség marad, s ez az Önvaló.

Valódi természetünk az erőfeszítés és döntések nélküli éberség. Ha képesek vagyunk elérni ezt az állapotot, vagy ab-ban létezni, akkor minden rendben lesz.

Az emberek szeretik a létezést, hiszen az az örök éberség, mely saját Önvalójuk. Miért ne ragaszkodnál a tiszta éberség-hez most, míg a testben vagy, s miért ne szabadulnál meg?

Légy csendes! Csak légy, ahogy vagy!

Sri Bhagaván azt mondja, hogy kizárólag azáltal ismerjük fel az igazságot, hogy csendesek vagyunk, nem pedig ima vagy egyéb spirituális diszciplínák segítségével.

Az a kötelességed, hogy legyél, nem pedig hogy ez vagy az légy. Az eljárást úgy foglalhatjuk össze: „Légy csendes!"

Az Önvaló egyszerű lét. Csak legyél! A „Vagyok" tapaszta-lása: csendesnek lenni. Az Önvaló Isten. A „Vagyok" Isten. Az Önvaló felismeréséhez csupán ennyi szükséges: csendesnek lenni. Mi lehet ennél könnyebb?

Mire utal a csendesség? Annak jelentése: „Számold fel önmagad!", hiszen minden név és forma csak bajt okoz. Az „Én-Én" az Önvaló, az „én ez vagyok" az ego. Amikor az „én" egye-dül az „Énként" marad fenn, akkor az az Önvaló, ám amikor egy szempillantás alatt elkalandozik, s azt mondja: „ez vagy az, ilyen vagy olyan vagyok", akkor az az ego.

Légy, ami vagy! Csak az ego elveszítése szükséges. Ami lé-tezik, mindig létezik. Már most az vagy, nem vagy kívül rajta. Ha egyszer megszületsz, elérsz valamihez, s ha eléred azt, visz-sza is térsz. Hagyj hát el minden szószaporítást, légy, amint vagy! Lásd meg, ki vagy, és maradj az Önvalóként, születéstől, jövéstől, menéstől és visszatéréstől mentesen!

A Biblia úgy mondja: „Maradj csendben, és tudd: »Én vagyok az Isten.«" A csendesség az egyedüli kívánalom az Önvaló Istenként történő felismeréséhez.

„Maradj csendben, és tudd: »Én vagyok az Isten.«" Itt a csendesség a teljes önátadás, melyben az elkülönültségnek nyoma sem marad. Légy csendes, tudd, „Én vagyok az Isten", s eluralkodik majd a csendesség, és az elme nem lesz izgatott. Az elme izgatottsága az oka a vágynak, a cselekvőség érzetének és a személyiségnek. Ha annak véget vetettél, megjelenik a csen-desség. Ott a tudás létet jelent, nem pedig viszonylagos tudást, mely magában foglalja a megismerő, a megismerés és a meg-ismert hármasságát.

Csendesnek lenni azt jelenti, nem gondolsz arra, hogy el veszítetted önmagad. Fordulj befelé! Ha az elme forrását meg-leled, az eltűnik majd, s csak az Önvaló marad hátra.

Légy önmagad, és semmi több!

Az Önvaló felismerése: csendesnek lenni.

Légy csendes!

Az Önvaló mindig felismert, tekints befelé, és légy csendes!

A z üdv saját léted

Az abszolút: tökéletes üdv.

Az üdv olyasvalami, ami mindig jelen lévő.

Az Önvaló üdve mindig veled van, s ha komolyan kutatod, megtalálod önmagad számára.

Azt mondom: tudd, hogy valóban a végtelen, tiszta lét, az abszolút Önvaló vagy!

Mindig az Önvaló vagy, és semmi egyéb, csakis az.

Az egyetlen módja annak, hogy megszabadulj szomorúsá-godtól, ha felismered az Önvalót, és akként létezel. Hogyan le-hetne ez lehetetlen?

Légy az Önvaló, ez az egyetlen módja az üdv felismerésé-nek, mely örökké a tiéd.

Az üdvöt nem különböző helyeken és időszakokban talál-hatod meg. Annak állandónak kell lennie ahhoz, hogy hasz-nos lehessen. Ami állandó, az a te léted. Légy Önmagad, s ez az üdvösség. Te mindig akként létezel.

Az üdvöt nem természetedhez kapod, az csupán feltárul, mint igaz, természetes állapotod, mely örök és elmúlhatatlan. Az egyetlen módja annak, hogy megszabadulj szomorúságod-tól, ha felismered az Önvalót, és akként létezel.

Valójában nincs tudomásod üdvös állapotodról. A tudat-lanság közbelép, és fátylat von a tiszta Önvaló elé, ami maga az üdvösség. Mi az üdv, ha nem a saját léted? Nem állsz kívül a léten, amely ugyanaz, mint az üdv. Most azt gondolod, hogy az elme vagy a test vagy, melyek mindegyike változó és mulan-dó. Ám te változás nélküli és örökkévaló vagy. Ezt kell tudnod.

Az üdv olyasvalami, ami mindig jelen van, nem pedig olyan dolog, ami jön s megy. Az, ami jön s megy, az elme te-remtménye. Az üdv megnyilvánul, amint az ember beleolvad az Önvalóba.

Mi az üdv, ha nem a saját léted? Nem állsz kívül a léten, amely ugyanaz, mint az üdv. Most azt gondolod, hogy az el-me vagy a test vagy, melyek mindegyike változó és mulandó. Ám te változás nélküli és örökkévaló vagy. Ezt kell tudnod. Az üdv abban áll, hogy nem felejted el léted. Azt a szeretet szék-helyének is mondják. A szeretet üdvösség.

Az üdv a töretlen boldogság állapota.

„A városban, melyből kilenc hamis kapu nyílik, Ő ott lako-zik az üdv formájában."

(Bhagavad-Gítá)

A kegyelem örökké létező, örökké áradó

A kegyelem örökké „létezik".

A „túlnan" eme hatalmának több száz neve közül Bhagaván a „kegyelmet" használja.

A kegyelem örökké létező, örökké áradó. Ő így beszél róla.

Nektár-óceán, kegyelemmel teli.

A kegyelem az Önvaló, sohasem állsz annak hatókörén kí-vül. A kegyelem mindig jelen van. Teljesen eláraszt, mégis az-után esdekelsz. Olyan ez, mintha valakinek álláig érne a víz, s mégis szomjasnak érezné magát.

A kegyelem az, ami valóban létezik. Mindig jelen lévő, min-denki számára elérhető, és betölti az egész világegyetemet, minthogy az maga a létezés.

Ami örökké létezik, az a „Vagyok", s az minden legbelső természete, így hát mindenki számára bármikor elérhető. E mindnyájunkban jelen lévő tiszta „Vagyok" nem más, mint a kegyelem.

A kegyelem a kezdet, a közép és a vég. Az az Önvaló.

A kegyelem mindig „létezik", nem pedig megadatik. Isten, a kegyelem és a guru az egyetlen legbelső lényege az éberség-nek, ami megnyilatkozik vagy amit megtapasztalunk, amikor minden formához való kötődés elszakad.

Isten, kegyelem és guru szinonimák, melyek örökkévalóak és immanensek.

A kegyelem benned él. Ha külső, semmi haszna.

A kegyelem állandó, mindig jelen lévő. Sohasem állsz an-nak hatókörén kívül.

A kegyelem az Önvaló. Már elmondtam - ha emlékszel még Bhagavánra -: az Önvaló sarkall arra, hogy így tégy. Nincs már most jelen a kegyelem? Van olyan pillanat, amelyben ne mű-ködne benned? Amikor vissza emlékszel, az is a kegyelem előfu-tára. Ez a válasz, ez az ösztönzés, ez az Önvaló, s ez a kegyelem.

Az isteni kegyelem lényeges a ráébredéshez. Elvezeti az embert Isten felismeréséhez. Ám efféle kegy csak az igaz kö-vető vagy jógi számára adatik meg, csak azok részesülnek ab-ban, akik szilárdan és szakadatlanul igyekeznek a szabadság felé vezető ösvényen.

A kegyelem és Isten nem különbözőek.

Emberek jönnek hozzám, és kérik, árasszam el őket kegye-lemmel. Úgy tűnik, azt gondolják, hogy a kegyelem olyasvalami, amit lakat alatt tartok.

A kegyelem Isten másik neve. Mindössze annyit kell ten-nünk, hogy nyitva tartjuk szívünket, ami által a guru kegyelme beáradhat, mint napfény a nyitott ablakon.

A kegyelem mindig „létezik", nem pedig megadatik.

A kegyelem az Önvaló, mely szintén nem valami elsajátí-

tandó. Azt szükséges tudnod csupán, hogy létezik. A kegyelem már benned él, az az, mi mindig létezik.

A kegyelem benne él minden emberben. Ez az igaz lét, a másság nélküli igaz éberség állapota: az Önvaló.

Hasonlóan az anyához, aki táplálja alvó gyermekét anél-kül, hogy annak tudomása lenne róla, a tiszta isteni Önvaló kegyelme oly módon lép szívünkbe, mely számunkra nem megismerhető, még akkor sem, ha a legfinomabb és leghatal-masabb értelemmel bírunk is. Ezáltal kegyelme megújít min-ket, és előidézi az elme megsemmisülését. Óh! Az Ő kegyelme minden határon túli, és senki által nem felmérhető.

A csend az Önvaló

A csend örök

Csakis a csend az örökkévaló beszéd, az egyetlen szívtől szívig hatoló szó.

A csend a guru ajándéka, mely felfedi az Ön-ismeret fé-nyét, amely a fennmaradó valóságként ragyog. Az elhangzott szavak, legyenek bármilyenek, feleslegesek, ha a guru és a ta-nítvány szemei összetalálkoznak.

A csend a munka leghathatósabb formája. A guru csen-des, és béke uralkodik el mindenen. Hallgatása hatalmasabb és nagyobb súllyal bír, mint az összes szent irat együttvéve. Valójában a guru mindig bensődben él. A guru hallgatása a leghangosabb tanítás, s egyben kegyelem is, méghozzá annak legmagasabb rendű formájában. A csend az igaz, a tökéletes tanítás. Csak a legfejlettebb kereső számára alkalmas, mások képtelenek tökéletes ösztönzést meríteni belőle, ezért az igaz-ságot magyarázó szavakra vágynak. Ám az igazság szavakon túli, magyarázatok nem férnek hozzá. Legfeljebb utalni lehet rá.

A csend a legjobb és a leghathatósabb beavatás. A csend beavatás mindenki szívét megváltoztatja. A csend-beavatás a legtökéletesebb, magában foglalja a tekintet, az érintés és a tanítás [általi beavatást]. Minden módon megtisztítja az egyént, és megszilárdítja őt a valóságban. A csend az elme-beli tevékenység nélküli meditáció. A belső csend önátadás, melynek jelentése: az ego érzete nélkül élni.

A csend akkor kel életre, amikor az egyén tökéletesen men-tes az egótól, amikor teljesen átadja önmagát az Úrnak.

A csend igazság, a csend üdvösség, a csend béke, s ennélfogva a csend az Önvaló.

A csend állapota meghaladja a beszédet és a gondolatot.

Az, ami létezik, a csend.

A bölcsek úgy mondják, hogy az az állapot, amelyben az „én" gondolata [az ego] a legkevésbé sem bukkan fel, az Önvaló, amely csend. Egyedül ez a csend, ez az Önvaló Isten, egyedül az Önvaló az egyéni lélek, egyedül az Önvaló ez az ősidők óta fennálló világ. Kizárólag a csend tapasztalata a valós és: töké-letes tudás.

A lét tiszta állapota a kegyelemhez [Önvalóhoz] kötődik, mely mentes minden ragaszkodástól. Egyedül ez az ember sa-ját csendes állapota, mely mentes minden egyébtől. Légy tisz-tában azzal, hogy az egyedüli igaz istentisztelet ekként a csend-ként időzni, miután megtapasztaltad, miként létezik. Tudd, hogy a szakadatlan, igaz és természetes istentisztelet bemuta-tása - amelyben az elme engedelmesen megállapodik az egye-düli Önvalóként, miután az Urat a szív trónjára emelte - a csend, minden istentisztelet legtökéletesebbike. A megszaba-dulás egyedül a csend, mely mentes az öntelt egótól. Az ember egyedül akkor nem adja át önmagát, amikor elfeledkezik az Önvalóról, s emiatt kikerül e csendből. Légy tisztában azzal, hogy akkor adod át önmagadat igazán Istennek, ha csendként időzöl, az Önvalótól nem különböző, lecsillapodott elmével.

A belső csend önátadás, s ez az ego-érzet nélküli élet. A beszédet és a gondolatot meghaladó állapot a csend, mely meditáció elmebeli tevékenység nélkül: az elme leigázása a meditáció, a mély meditáció az örök beszéd. A csend örökké beszél, a nyelv örök áradása az. A beszéd megtöri a: csendet, mivel a szavak akadályozzák e néma „nyelvet". Előadások órákra leköthetnek embereket anélkül, hogy azok fejlődését elősegítenék. A csend másfelől állandó, és az egész emberiség javát szolgálja. [...] A csend nem más, mint ékesszólás; a szóbe-li előadások nem oly ékesszólóak, mint a hallgatás. A csend szakadatlan ékesszólás, [...] a legtökéletesebb nyelv. Létezik egy állapot, amelyben a szavak elhalnak, és a csend uralkodik.

Vajon abból áll-e az igehirdetés, hogy dobogóra állunk és buzdítjuk a körülöttünk lévő embereket? A prédikáció a tudás egyszerű közlése, mely valójában csak csendben történhet. Miképpen vélekedsz arról az emberről, aki egy órán keresztül hallgat egy szentbeszédet, majd anélkül távozik, hogy az olyan benyomást gyakorolt volna rá, amelynek következtében megváltoztatja életét? Vesd össze őt egy másikkal, aki egy szent jelenlétében ül, s némi idő után úgy távozik, hogy élet-szemlélete teljesen megváltozott. Melyik jobb: hangosan pré-dikálni mindenféle hatás nélkül, vagy belső erőt sugározva csendesen ülni?

Milyen erősnek kell lennie a csend általi prédikációnak! Ám az emberek nem értik ezt az egyszerű, mezítelen igazsá-got, mindennapjaik igazságát, az örökké jelen lévő, örökké tar-tó létezést. Az igazság az Önvalóé. Létezik-e bárki, aki nincs tudatában az Önvalónak? Ám az emberek még csak hallani sem szeretnek eme igazságról, ugyanakkor nagy buzgalom-mal szeretnének tudni mindarról, ami e világon túl található, mennyországról, pokolról és újraszületésről.

Az egyedüllét az Önvalóban tartózkodás

Az Önvalóban tartózkodni egyedüllét, mivel az Önvaló szá-mára semmi sem idegen.

Minthogy az Önvaló mindent áthat, nem egy adott helyen kell tartózkodnunk ahhoz, hogy egyedül legyünk. Az elmebeli fogalmaktól mentes állapotot nevezik „egyedüllétben való tartózkodásnak".

A magány az ember elméjében létezik. Aki mentes a kötő-désektől, az mindig egyedüllétben él.

Lehetséges, hogy valaki a világ forgatagában él, mégis fenntartja elméjének tökéletes higgadtságát. Az ilyen ember mindig egyedüllétben él. Más talán az erdőben lakozik, még sem képes uralkodni az elméjén. Az ilyen emberről nem mondható el, hogy egyedüllétben tartózkodik. Az egyedüllét egyfajta elmeműködés.

Az olyan ember, aki ragaszkodik a világ dolgaihoz, nem lel-het egyedüllétre, bárhol tartózkodjon is.

Egy kötődésektől mentes ember mindig egyedüllétben él. A ragaszkodással elvégzett munka bilincs, míg a ragaszkodás nélkül elvégzett munka nem befolyásolja a cselekvőt. Ő még munka közben is egyedüllétben időzik.

A béke örökké jelen lévő

A tökéletes béke az Önvalóé, az természetes állapotod.

Béke ott uralkodhat csupán, ahol nincs zavar, s a zavar az el-mében megszülető gondolatok következménye. Az elme távol-létében tökéletes béke honol. Ha az ember nem semmisítette meg elméjét, nem nyerheti el a békét, s nem lehet boldog.

A béke az ember belső természete. Ha megtalálod önma-gadban, megtalálod mindenütt.

A békét, amelyet időleges spirituális élményeidben fedez-tél fel, Önvalódban találtad meg, nem pedig kívülről kaptad.

Az elme a természetes állapot akadálya. Ha nem tapaszta-lod meg a békét, az azt jelenti, hogy ön-kutatásod csupán az elmében történik. Vizsgáld meg, mi az elme, s az el fog tűnni Amikor ekképpen elenyészett, felismered az örök békét.

Az elme békéje a különféle gondolatok következtében fel-lépő izgatottság hiánya. Az elme békéjét egyedül a meditáció teremti meg.

A béke a zavar hiánya. A zavarodottság az egyénben fel-merülő gondolatok következménye, s az egyén nem más, mint a tiszta tudatosságból kiemelkedő ego.

A csendesség vagy a béke ráébredés. Nem létezik Önvaló nélküli pillanat.

Megteremteni a békét annyi, mint mentesnek lenni a gon-dolatoktól és így a tiszta tudatosságban tartózkodni. Ha az ember békében marad, csakis béke honol mindenütt. A béke mindenhol jelen lévő. Szabadulj meg az azt megzavaró ténye-zőktől! E béke az Önvaló, a zavaró tényezők a gondolatok. Amikor mentes vagy ezektől, te vagy a végtelen értelem, [az-az] az Önvaló. Létezik tökéletesség és béke.

A béke olyasvalami, amire mindenki vágyakozik, s ami nem elérhető semmiféle módon, senki által, sehol és semmikor, hacsak az elme csendességét el nem érjük a guru kegyelmé-nek segítségével. Mindig keresd hát a kegyelmet egyhegyű elmével!

A tökéletes béke az Önvaló.

Az létezik egyedül, s az tudatosság. A tudatosság mindig Ön-tudatosság.

A békés tudatosság belső tisztaság.

Az Önvaló a legfőbb létező

Az Önvaló tiszta tudatosság, az minden világosság forrása.

Egyedül a tiszta éberség az Önvaló.

Az Önvaló az egyetlen valóság.

Az Önvaló örökké jelen lévő.

A legfőbb létező egy, s az az Önvaló.

A legfőbb létező az Önvalóként ragyog a szívben.

A valódi Önvaló a végtelen „Én".

Ez az „Én" tökéletesség, s örökkévaló.

Isten nem más, mint az Önvaló.

Egyedül az Önvaló létezik valóban.

Az Önvaló az „én"-gondolat teljes hiánya. Ezt nevezik csendnek. Maga az Önvaló a világ, maga az Önvaló az „én", maga az Önvaló Isten: minden maga az Önvaló.

A bölcsek úgy mondják, hogy egyedül az Önvaló [az igaz forma] - amely maga a csend - az az állapot, amelyben az „én" gondolata [az ego] a legkevésbé sem bukkan fel. Egyedül ez az Önvaló Isten,, egyedül az Önvaló az egyéni lélek, egyedül az

Önvaló ez az ősidők óta fennálló világ. A világ, az egyéni lélek s Isten megjelennek benne, mint az ezüst a gyöngyházban: ez a három egyidejűleg jelenik meg, s egyidejűleg tűnik el.

Ismerd az Önvalót, s ismered Istent. Az Önvaló létezik. Az Isten.

Az Önvalót ismerni annyi, mint az Önvalónak lenni. Az Önvaló kegyelem. Az Önvaló csakis egy, s a guru elmondja ne-ked, hogy egyedül az létezik.

Az Önvaló - lévén az abszolút tudás - se nem tudás, se nem nemtudás. Sohasem állhat fenn tudatlanság.

Te valóban a végtelen, tiszta létező, az Önvaló vagy. Min-dig ezen Önvaló vagy, és semmi egyéb. Ezért valójában sohasem lehetséges, hogy ne lennél annak tudatában. Tudatlanságod pusztán képzeletbeli. Te az Önvaló vagy, mindig létezel. Nem lehet többet megállapítani az Önvalóról annál, mint hogy léte-zik. Látni Istent vagy az Önvalót nem más, mint az Önvalónak lenni. A látás lét. Te, Önvalóként, tudni akarod, hogyan lehet elérni az Önvalót.

Minthogy az Önvaló egy és egyetemes, a különbözőség isme-rete nem egyéb tudatlanságnál, mely szintén nem az Önvalón kívül létezik.

Egyedül az Önvaló a valóság, mely tudás is egyben. A kü-lönbözőség ismerete nem egyéb hamis tudásnál. Ez utóbbi, mely nem más, mint tudatlanság, nem létezik az Önvalón kívül, amely maga tudás, a valóság. A sokféle díszítmény valótlan, s létezik-e vajon az arany, a szubsztancia nélkül?

Az „én" természetére vonatkozó vizsgálódás során kide-rül, hogy a különbözőség ismerete nem egyéb tudatlanság-nál, mely az „énre" támaszkodik. Ezután mint az egyetlen valóság, felragyog az egyedüli Önvaló.

Egyedül az ébredt rá az igazságra, ki a szívben felismerte az Önvalót. Aki meghaladta a kettősséget, azt sohasem gyöt-rik kételyek.

Az Önvalót ismerni annyi, mint annak lenni. Az Önvaló minden. Te azon kívül lennél? Az ego-önvaló mulandó: meg-jelenik, majd eltűnik; míg az igaz Önvaló állandó. Bár valójában ez vagy, hamisan azonosítod az igaz Önvalót az ego-önvalóval. Ez utóbbi egyáltalán nem is létezik. Számold fel az egót, és a nemtudásnak vége. Keresd, s az ego elenyészik, majd egyedül az igaz Önvaló marad. A tudatlanságot valló ego nem látható, a valóságban nem létezik tudatlanság.

Egyedül az Önvaló létezik, kizárólag az igaz. Valójában egyedül az Önvaló a világ, az „én" és Isten. Mindezek tulajdon-képpen a Legfőbb Lét megnyilvánulásaként léteznek.

Nincs olyan, aki akár egyetlen pillanatra is elmulasztaná tapasztalni az Önvalót, mivel senki sem állíthatja, hogy bármi-kor kívül állna azon. Ó az Önvaló. Az Önvaló a szív.

Nincs olyan pillanat, amikor az Önvaló tudatosságként ne létezne. Eme tudatosság az örök és egyetlen létező.

Az Önvaló egy, s csak az Ön-ismeretre jellemző, hogy a megismerő Önvaló maga a megismert önvaló. Az sohasem válhat egy ismert vagy ismeretlen tárggyá.

Az Önvalóként a szívben élni a legfőbb bölcsesség. Minden szóbeli pörlekedés az Önvaló természetéről és létezéséről csu-pán a káprázat játéka.

A bölcs, aki felismerte az Önvalót, meghaladja úgy a sza-bad akaratot, mint a végzetet, melyekkel pusztán a tudatlanok foglalkoznak.

Az Önvaló önmaga által, fény és sötétség nélkül ragyog, s az a valóság, mely önmaga által megnyilvánult. Az Önvaló színtiszta lét. Az emberek arra vágynak, hogy lángoló fény-ként lássák, ám az nem fény vagy sötétség. Csupán van, amint van; nem meghatározható. A legjobb meghatározás rá a „Va-gyok, aki vagyok."

Egyszerűen csak létezni: ez az Önvaló. Ez a lét tudatosság, s e tudatosság mindegyikünk élő alapelve.

Légy tisztában azzal, hogy valóban te vagy a végtelen, tisz-ta lét, az abszolút Önvaló. Mindig az Önvaló vagy, és semmi egyéb, csak az. Szabadulj meg attól a képzettől, hogy „az alan-tas test vagyok". Gondold át újra, és ismerd fel az örök boldog-ság Önvalóját! Az Önvaló megismerésére törekedni, mialatt a tested dédelgeted, olyan, mint tutajként megragadni egy kro-kodilt azért, hogy átkelj a folyón.

Isten nem más, mint az Önvaló. Az Önvalót meglátni, mi-után felszámoltuk az egót, annyi, mint meglátni Istent. Min-den más csupán az elme látomása.

Keresd a keresőt! Találd meg a kérdezőt, s megtalálod, megismered az igazságot, ami megoldja minden problémádat és eloszlatja minden kétségedet.

Nem létezik olyan érzés, gondolat vagy cselekedet, mely ne az Önvaló alapján nyugodna.

Keresd hát az Önvalót mindenben, minden pillanatban, minden körülmények között! Nincs olyan pillanat, amelyben az Önvaló ne létezne, az mindig jelen lévő. Légy az Önvaló, az maga az üdv! Te mindig az vagy.

Az Önvalóban tartózkodás Az egonélküliség állapota

Egyedül a dnyáni áll felül a dicséreten és a gyalázkodáson, ki örökké az abszolút Önvalóban időzik, s mentes a másság-érzésétől.

Ki létezik az Önvalón kívül, ha az ember mindörökké csakis Önvalóként időzik, anélkül hogy eltávozna ebből az elsődleges állapotból s megkülönböztetné önmagát másoktól?

Az Önvalónak lenni maga az Önvaló ismerete, hiszen az Önvaló az, amely nem kettő. Ez a valóságként történő időzés.

Ezen állapotot, amikor az Önvaló vagy, nevezik az Önvaló-ban való tartózkodásnak vagy a valóságként való idézésnek.

Ha az ember felismeri saját természetét, akkor ami fenn-marad és ragyog, az a kezdet és vég nélküli, töretlen létezés-tudatosság-üdvösség.

Tartózkodj az Önvalóban, az egyetlen, legfőbb valóságban!

Az Önvalóban való tartózkodás örök, töretlen, természetes állapota a bölcsesség.

A nagy jógi számára, aki az elme-forma halálának köszön-hetően a valóságként megállapodott, nincs [elvégzendő] csele-kedet, mivel elérte önnön természetes állapotát, az Önvalóban való tartózkodást.

Az Önvalónak ezen állapotában tartózkodni, miután elértük a legfőbb üdvöt, mely mentes rabságtól és megszabadulástól, annyi, mint Isten szolgálatába szegődni vagy Isten parancsa szerint tenni.

Kötöttség és megszabadulás: mindkettő puszta gondolat, ennélfogva azok kizárólag a tudatlanság, nem pedig az Önva-lóban való tartózkodás állapotában létezhetnek.

A kiváló önmegtartóztatás egyedül az, amit akkor tapasztal az ember, amikor tudja, mi marad az „én" létezésének meg-szűnte után. Ekképpen mondotta az Úr Ramana, aki az Önvaló.

Ha az ember ismeri az igaz Önvalót és akként időzik, akkor azt az állapotot tapasztalja, amely fennmarad az egyéni „én" vagy ego megszűnte után. Ez az állapot, amikor az ego nem bukkan fel többé, egyedül a valódi önmegtartóztatás.

Amint azt Sri Bhagaván meghatározta, semmi más, csak az egonélküliség, az énről való tökéletes lemondás állapota létezik, amelyben az ember megismeri az igaz Önvalót és abban időzik, ahelyett hogy egyénként kiemelkedne ebből az állapotból, hogy megtegyen vagy elérjen valamit. Ennélfogva örökké az Önvaló-ban időzni Önvalóként - ahelyett, hogy egyénként újra megszü-letnénk - annyi, mint valóban Isten szolgálatába szegődni.

Sri Bhagaván egy ízben elmagyarázta, hogy az isteni szó, amelyet a szanszkrit változatban használt, arra szándékozik utalni, „akinek cselekedetei Isten cselekedetei", hiszen aki elérte a legfőbb üdv állapotát, az elveszítette különállóságát, s így nem különbözik Istentől, az egyetlen, legfőbb valóságtól. Akik az Ön-valóként időznek, azok elveszítették azt az érzést, hogy ők lenné-nek a cselekvők, minthogy belső kötődéseik felbomlottak. Maga Isten lakozik szívükben, s hajtja végre minden cselekedetüket.

Az Önvalóban időzni egyedüllét, mivel az Önvaló számára semmi sem idegen. Az embernek ekképpen kellene hát időznie.

A bölcs számára, aki felismerte az Önvalót azáltal, hogy önmagába merült, nincs egyéb, amit ismernie kellene, csupán az Önvaló. S hogy miért? Mert eltűnt az ego, amely a test for-máit „énként" azonosítaná, s a bölcs a forma nélküli létezés-tudatosságként él.

A tiszta Önvalót nem ismerhetjük meg, amíg az elme el nem csendesedett. Az elme nem más, mint gondolatok kötege, s a legelső gondolat az elsődleges „én"-gondolat. Ennélfogva csakis az ön-kutatás - Ki vagyok én? - által csillapodik le az elme. Megtartani az elmét a folyamatos befelé fordultságban és ekképpen az Önvalóban maradni az egyedüli ön-kutatás.

Kutasd: „Ki vagyok én?" Merülj mélyen bensődbe, és időzz az Önvalóként!

Az elme akarja felszámolni önmagát? Az elme nem végez-het önmagával. A te dolgod tehát, hogy megtaláld valódi termé-szetét. Ekkor megtudod majd, hogy valójában nem is létezik. Amikor az Önvalót keresed, az elme sehol sincs. Az Önvalóban időzve az embernek nem kell aggódnia az elme felől.

Aki egyetlen tárgyon meditál, annak az elméje egyhegyűvé válik, s az elme egyhegyűsége az Önvalóban való időzéshez vezet. Aki meditál, az eléri az Önvalóban időzés állapotát anél-kül is, hogy vágyna rá. Másrészről a kereső, tudva ezt, az Ön-valóban időzik.

Amikor az elme megsemmisül, a többi vágy szintén eltű-nik. Az Istenben való időzés az egyetlen valódi ászana.

Ami mindig megmarad, sohasem változik és minőségektől mentes, az az Önvaló. Felszámolni az egót és az Önvalóként létezni a megérkezés legfőbb módszere. Az Önvaló nem külső tárgyakban található. Fordítsd tekinteted befelé, és merülj alá! Az Önvaló leszel. Az ego megjelenik és eltűnik, s mulandó, míg az igaz Önvaló állandóan, folyamatosan fennmarad.

Ki létezik az Önvalón kívül, ha az ember mindenkor csakis az Önvalóként időzik, anélkül hogy eltérne ettől az elsődleges állapottól s megkülönböztetné önmagát másoktól? Mit szá-mit, hogy mások mit állítanak róla? Mit számít valóban, ha az ember egyedül önmagát magasztalja vagy bírálja?

Minthogy Isten valójában nem más, mint az igaz Önvaló, amely a lét állapota, ebben az állapotban időzni anélkül, hogy valaha is elhagynánk azt, maga a legfőbb önátadás Istennek.

Az időtlen Önvaló Az örökkévaló

Az igaz Önvaló a végtelen „Én". Ez az „Én" a tökéletesség, s örök. Nincs kezdete és nincs vége.

Az Önvaló örökké jelen lévő. Örök, s mindenkor ugyanaz marad.

A legfőbb létező egy, s ez az Önvaló.

A változ,ás nélküli, végtelen Önvaló meghaladja az időt és a teret, melyek a testre és az elmére vonatkoznak.

Az örök mostban nincs hely a gondolatok számára.

A bölcs nem ismeri sem a múltat, sem a jelent, sem a jövőt. Ő felette áll az időnek, mivel az időtlen Önvalóban él.

Az idő képzete csupán az elmédben létezik, az Önvalóban nem. Számára idő nem létezik. Az idő mint képzet azután bukkan fel, hogy az ego felmerült. Ám te az időn és téren túli Önvaló vagy. Idő és tér nem lehet hatással az Önvalóra, azok abban léteznek. Tehát mindaz, amit magad körül látsz, ben-ned található.

Nem létezik sem múlt, sem jövő, csakis jelen. A tegnap je-len volt számodra, amikor megtapasztaltad, s a holnap szintén az lesz, amikor átéled. Ennélfogva a tapasztalás a jelenben tör-ténik, s a tapasztaláson túl semmi sem létezik.

Igen, még a jelen is puszta képzelődés csupán, mivel az idő képzete tisztán elmebeli dolog. A tér hasonlóképpen mentális. Ennélfogva születés és újraszületés, mely időben és térben tör-ténik, nem lehet más, mint képzelődés.

A múlt és a jövő a jelenre támaszkodik. Amikor éppen tör-ténnek, szintén jelen idejűek. Kizárólag a jelen létezik.

Minthogy a múlt és a jövő sohasem létezhet a jelen nélkül, most ismerni az örökkévalót annyi, mint ismerni az igazságot.

Csakis a jelen vonatkozásában létezhet a múlt és a jövő. Azok, amikor éppen történnek, szintén nem különböznek a jelentől. Ha a jelent mellőzve akarjuk meghatározni a múlt és a jövő természetét, úgy teszünk, mintha megpróbálnánk szá-molni az egység, az egy nélkül.

Rajtunk kívül hol van az idő és a tér? Ha test vagyunk, be-lebonyolódunk azokba. De vajon a test vagyunk-e? Egyek és ugyanazok vagyunk most, ezután és örökké, itt, amott és min-denütt. Ennélfogva egyedül mi létezünk, mentesen tértől és időtől.

Idő és tér bennünk él.

A boldogság az Önvaló természete

A valódi természetünk a boldogság. Ez a boldogság nem függ attól, hogy milyen dolgokat birtokolunk vagy hogy milyen teljesítményekre vagyunk képesek.

A létezés ugyanaz, mint a boldogság, s a boldogság ugyanaz, mint a lét.

Az létezik egyedül, amit boldogságnak neveznek. Tudd ezt a tényt, és időzz az Önvaló ezen állapotában - s élvezd az üd-vöt örökké!

Az abszolút tökéletes boldogság.

A tökéletes béke az Önvalóé.

Ez létezik egyedül, s ez a tudatosság.

Az Önvaló nem más, mint tökéletes boldogság.

Amit boldogságnak neveznek, az pusztán az Önvaló termé-szete.

Az ember saját valósága, mely szívként mindenki bensőjé-ben ott ragyog, maga a zavartalan üdvösség óceánja.

Az ember valódi természete a boldogság. Tudatosan vagy öntudatlanul, de kivétel nélkül mindenki azt kutatja. Örökké boldogságra vágyik, melyet szomorúság nem árnyé-kol, boldogságra, mely nem ér véget. Ez egy igaz ösztön.

Csakugyan, a boldogság keresése öntudatlan kutatás az igaz Önvaló után.

A boldogság utáni vágy az Önvaló örökké létező boldogságá-nak bizonyítéka. Máskülönben hogyan születhetne meg benned ez a vágy? Ha a fejfájás általános lenne az emberek között, senki sem próbálna megszabadulni attól. Ám mindenki, aki szenved tőle, így tesz, hiszen emlékszik arra az időre, amikor nem gyötörte a fájdalom. Arra vágyik csupán, ami természetes számára. Ehhez hasonlóan, csak az után a boldogság után vágya-kozik, ami természetes számára. A természetességet nem kell el-sajátítanod.

Amikor kellemes dolgokat kínálunk az elmének, akkor megjelenik a boldogság. Ez a boldogság az Önvalóban rejlik. Más boldogság nem létezik, s ez nem valami tőlünk idegen vagy távollévő dolog. Amikor valamit élvezetesnek tartasz, az Önvalóba merülsz, s ez az alámerülés az önmaga által létező üdvhöz vezet. De a képzetek társítása felelős azért, hogy a bol-dogságot más dolgoknak vagy eseményeknek tulajdonítod, noha valójában ez a boldogság benned él. Ilyenkor, bár öntu-datlanul, de az Önvalóba merülsz. Ha tudatosan teszel így azzal a tapasztalaton alapuló meggyőződéssel, mely szerint azonos vagy a boldogsággal, ami valójában maga az Önvaló, az egyet-len valóság, akkor azt ráébredésnek nevezed. Azt szeretném, hogy tudatosan merülj el az Önvalóban, azaz a szívben.

Ha valaki úgy véli, hogy eme boldogság külső okoknak és bir-tokoknak köszönhető, ésszerű lenne akképpen következtetni, hogy boldogsága szükségszerűen növekszik birtokainak gya-rapodásával, és arányosan csökken azok csökkenésével. En-nélfogva ha nincsenek birtokai, egyáltalán nem lehet boldog. A mély alvásban az ember mentes birtokaitól, ideértve saját

testét is, ám ahelyett, hogy boldogtalan lenne, kimondottan jól érzi magát. Mindenki vágyik a mély alvásra. A végkövet keztetés tehát az, hogy a boldogság az emberben benne rej-lik, nem pedig külső okoknak köszönhető. Az embernek fel kell ismernie az Önvalót, hogy feltáruljon előtte a zavartalan boldogság tárháza.

A boldogság a valódi állapotunk. Amikor boldogok vagyunk, nem kutatjuk a boldogtalanságot. Amikor egészségesek va-gyunk, nem törekszünk annak ellenkezőjére, ám mikor betegek vagyunk, egészségesek akarunk lenni, egészek, minthogy az egész-ség, a boldogság a valódi természetünk.

A boldogság vagy üdv akkor kel életre, amikor az individu-alitás teljesen elveszett. Abban az állapotban csupán a zavar-talan boldogság létezik. A boldogság utáni vágy a nem-teljesség érzetének eredménye. Amikor a részleges elme beleolvad az Önvalóba, csak a teljesség, a tökéletesség marad, s ez az üd-vösség állapota.

Gyönyör és fájdalom az elme arcai csupán. Lényegi termé-szetünk a boldogság, ám elfeledkeztünk az Önvalóról, és azt képzeljük, hogy a test vagy az elme az Önvaló. Ez az a hamis önazonosítás, amely a nyomorúságot eredményezi. S hogy mi a teendő? Ezen elmebeli hajlam igen ősi, megszámlálhatatlan múltbéli születésen át folytatódott, amelyek során erőre kapott. Ennek távoznia kell, mielőtt a lényegi természet, a boldogság érvényesítené jogait.

Nyomorúságod okát nem a kívüled található életben kell keresni, hanem benned van - az egóként. Határok közé szorí-tod magad, majd kilátástalan küzdelmet kezdesz azért, hogy meghaladd korlátaidat. Minden boldogtalanság oka az ego, az hoz rád minden bajt. Mit segít az, ha az élet történéseinek tulaj-

donítod a nyomorúság okát, amikor az valójában benned ta-lálható? Ha elutasítanád az egót, és megperzselnéd azáltal, hogy tudomást sem veszel róla, szabad lennél. Ha elfogadod, határokat szab neked, és hiábavaló küzdelemre késztet, melyet azok meghaladásáért folytatsz. Ismerd fel az igaz Önvalót, ez minden, ami szükséges.

Miféle boldogsághoz juthatsz külső dolgok által? Nyomo-rúság nem létezik a valóságban, csupán a képzeletben, mint-hogy az ember saját valósága - mely a bölcsesség napja, amit a tudatlanság sötét tévedése meg sem közelíthet - maga ra-gyog boldogságként. A nyomorúság nem egyéb, mint káprázat, melyet az elkülönültség valótlan érzete okoz. Igazából soha sen-ki nem tapasztalt olyasmit, amely ne lett volna valótlan.

Ha az ember alaposan megvizsgálja saját Önvalóját, amely üdvösség, életében egyáltalán nem lesz jelen a nyomorúság. Szenvedsz az elképzelés miatt, mely szerint a test - amely soha-sem önmagad - az „én". A szenvedést ez a tévedés okozza. Miért és kinek a számára létezik ez a szenvedés? Ha ily módon felteszed a kérdést, úgy találod majd, hogy az „én" különbözik az elmétől és a testtől, s hogy az Önvaló az egyetlen örök léte-ző, az örökké tartó üdvösség. Ez a bölcsesség.

II. RÉSZ

A szeretet Isten alakja

Az igazi önátadás Isten szeretete pusztán a szeretetért, még csak nem is a megszabadulásért.

Amikor a szeretetről beszélsz, ott a kettősség, nem így van? Egyfelől ott van az, aki szeret, másfelől ott az Istennek nevezett létező, akit szeretsz. Az egyén nem különálló Istentől, ennélfog-va a szeretet jelentése: az ember szeretete saját Önvalója iránt.

Maga a szeretet Isten tényleges alakja. „Nem szeretem ezt, nem szeretem azt." Ha ezt mondva mindent elutasítasz, akkor az Önvaló igaz alakja marad, amely a tiszta üdvösség. Nevezhe-ted tiszta üdvösségnek, Istennek, Önvalónak vagy aminek aka-rod. Ez az önátadás, ez a ráébredés, ez minden.

Ha ekképpen elutasítasz mindent, egyedül az Önvaló marad. Ez a valódi szeretet. Aki ismeri e szeretet titkát, az úgy találja, hogy maga a világ egyetemes szeretettel teli.

Egyedül a tudatosságról való nem elfeledkezés tapasztalata az önátadás. Ez a nem halványuló valódi szeretet kapcsolata, mivel az Önvalónak - amely mint maga az osztatlan, legfőbb üdvösség ragyog - az igaz ismerete a szeretet természeteként árad ki.

Csak ha ismeri az ember a szeretet igazságát, ami az Önvaló természete, akkor fog az élet kusza hálójából megmenekülni Csak ha eléri a szeretet magasságait, akkor szabadul meg. Az Önvaló tapasztalása kizárólag szeretet, mely csupán szeretetet lát, hall, érez, ízlel és szagol-, s ez maga üdvösség.

Isten

Isten mindenben benne rejlő és forma nélküli. Ő tiszta lé-tezés és tiszta tudatosság.

A megnyilvánulás Őbenne jelenik meg, az Ő ereje által,.ám annak nem Ő a teremtője. Isten sohasem cselekszik, Ő létezik csupán. Nincs benne sem vágy, sem akarat.

Az elkülönültség az az illúzió, mely szerint nem vagyunk azonosak Istennel. Amikor a káprázat eloszlik, nem marad más, mint Isten.

Isten, guru és az Önvaló azonosak. A guru Isten emberi alakban, és ezzel egyidejűleg ő az Önvaló is minden követő szívében.

Isten létezik. Benned van. Isten mindig az egyes szám első személy. Az Önvaló Isten. A „Vagyok" Isten.

Az abszolút létező létezik. S hogy mi az? Az Önvaló. Isten.

Isten és Önvaló szinonimák a bennünk élő valóságra, ame-lyet az Ön-felismerés által fedezünk fel.

Ekképpen az Önvaló felismerése Isten felismerése. Ez nem Isten megtapasztalása, hanem inkább annak megértése, hogy az ember Isten.

Ismerve az Önvalót ismerjük Istent. Valójában Isten nem más, mint az Önvaló.

Istent látni annyi, mint Istennek lenni.

Nem létezik „minden" Istenen kívül, amit Ő áthatna. Ő lé-tezik egyedül. Isten mindig az egyes szám első személy, az „Én", mely örökké előtted áll.

Minthogy előnyben részesítjük a világi dolgokat, úgy tűnik, Isten a háttérbe húzódott.

Ha feladsz minden mást, és egyedül Őt kutatod, Ő marad majd egyedül az „Énként", az Önvalóként.

Isten nem lakozik más helyen, csupán a szívben. Légy biztos-abban, hogy a szív Isten királysága.

Isten nem csupán benne él mindenki szívében, hanem Ő mindennek támasza is egyben. Ő mindennek forrása, hajléka és végcélja.

Minden Belőle ered, Benne létezik, végül Benne tűnik el. Ő nem különálló tehát.

Szat

Csak az egyetlen létező a valós. S hogy mi ez az egyetlen? A szat, a létezés, mely a világként jelenik meg.

A szat igaz létezés vágy létező. A szat maga a lényeg, a szat a vasztu. A vasztu a valóság vagy végső lényeg.

A valóságot ennélfogva szat-csitként, lét-tudatosságként is-merik, és sohasem pusztán az egyikként a másik kizárásával.

A Brahman szat-csit-ánanda.

Az, ami létezik, csakis szat. Ezt nevezik az abszolútnak. Az abszolút tökéletes üdvösség.

A szat fénye csit [tiszta tudatosság], s annak természete üd-vösség. Ezek nem különböznek a szattól. Hármójuk együtt szat-csit-ánandaként ismert.

E három aspektus - szat-csit-ánanda - egységként, egész-ként, nem pedig az Önvaló elkülönült tulajdonságaként ta-pasztalható. Ugyanúgy elválaszthatatlanok, mint ahogy a nedvesség, az átlátszóság és a folyékonyság a víz egymástól elválaszthatatlan tulajdonságai.

Az Önvaló mindig szat-csit-ánanda.

A szatszanga jelentése: szanga [együttlét] a szattal.

A szat egyedül az Önvaló.

Minthogy az emberek az Önvalót nem szatnak tekintik, számukra a bölcs társasága keresendő, mivel ő az Önvalót akképpen fogja fel. Ez a szatszanga, mely befelé fordulást eredményez. Ezután az Önvaló megnyilvánul. A szat az „én"-ek Önvalój a.

A tudatosság mindig Ön-tudatosság. Ha tudatában vagy bárminek, lényegileg önmagadnak vagy tudatában. Öntudat nélküli létezés: ez a kifejezés önellentmondó, ez egyáltalán nem létezés, pusztán tulajdonított létezés, míg a valódi létezés, a szat nem egy tulajdonság, hanem maga a lényeg. Az a való-ság. A valóságot ennélfogva szat-csitként, lét-tudatosságként is-merik, és sohasem pusztán az egyikként a másik kizárásával.

Tudatosság

Csupán egyetlen állapot létezik, a tudatosság, éberség vagy létezés állapota.

A tudatosság valóban állandóan velünk van. Nincs olyan pillanat, amelyben az Önvaló tudatosságként ne létezne.

Ez a tudatosság az örök és egyetlen létező. Nem tagadhatod saját létezésedet. Ez a létezés a tudatosság, az Önvaló.

Csak ha az örökké jelen lévő tudatosságot felismered, lesz az állandó.

Az Önvaló tiszta tudatosság, soha senki sem távolodhat el attól. A tiszta tudatosság állapotában nem létezik kettősség. Az igazat megvallva a tiszta tudatosság oszthatatlan, részek nélküli. Nincs alakja, sem külseje, sem belseje. Számára nem létezik „jobbra" vagy „balra".

A tiszta tudatosság, mely maga a szív, mindent magában foglal, s azon kívül semmi sem létezik. Ez a végső igazság.

A tiszta tudatosság mentes minden gondolattól, az az Ön -valód vagy inkább a lét igaz, töretlen ébersége. Amikor tiszta, nem lehet összetéveszteni semmivel.

Az Önvaló tiszta tudatosság, az mindenfajta káprázat forrása.

Az abszolút tudatosság, mely Ön-éberség, felszámolja az egót és elhozza a megszabadulást.

A tudatosság az Önvaló.

A tudatosság tiszta tudás. Az elme abból születik, s gondo-latokból áll.

Az elme esszenciája kizárólag éberség vagy tudatosság.

A tudatosság mindig Ön-tudatosság. Ha tudatában vagy bárminek, lényegileg önmagadnak vagy tudatában.

Egyedül az Önvaló - mely tudatosság - valós, semmi egyéb.

Minden olyan [úgynevezett] tudás, mely sokrétű, tudatlanság csupán. Ez a tudatlanság valótlan, minthogy nincs saját léte-zése, mely kívül állna a tudatosságon, az Önvalón, hasonló-képpen az aranyból készült ékszerhez, amelynek nincs léte a valódi arany nélkül.

Te egyedül tudatosság vagy, te vagy egyedül a tudatosság. A tudatosság az, ami mindig létezik, anélkül hogy megszületne vagy meghalna.

Ez a tudatosság tiszta, s nem különbözik az Önvalótól, amely örök és változás nélküli.

A tiszta tudatosság határokon túli és kutatás által érhető el.

A vizsgálódás vezet el a tiszta tudatossághoz. Nincs olyan pillanat, amelyben az Önvaló tudatosságként ne létezne.

Akárminek mondják, csakis tudatosság az, akár nyugalom-ban van, akár tevékeny. A legfőbb tudatosság az, ami létezik.

Létezés

A létezés vagy tudatosság az egyetlen valóság, azaz az Önvaló.

Csupán egyetlen állapot létezik, a tudatosság, éberség vagy létezés állapota. Az Önvaló mindent áthat.

Ismerni az Önvalót annyi, mint annak lenni, a lét pedig lé tezést jelent, az ember saját létezését.

Valódi természetükben - mely a létezés - Isten és lélek egy szubsztancia. Csupán [járulékos] ismeretük [vagy járulékos tu-datosságuk] különbözik.

Mivel nincs másik tudatosság, mely ismerné a létezőt, a szat valósága tudatosság. Maga e tudatosság a „mi", az igaz Önvaló.

Ami mindig jelen van, az a tiszta létezés. Annak nincs múlt-ja vagy jövője. Ismerd fel a mostani és örökké jelen lévő létezés valódi természetét!

Nincs olyan pillanat, amelyben az Önvaló tudatosságként ne létezne, vagy amelyben a látó kívül állna a tudatosságon. Ez a tudatosság az örök s az egyetlen létező.

Azt állíthatod magadról: „Létezem." Tehát nem pusztán vagy, hanem ezt tudod is magadról. Valójában olyan létezés ez, mely azonos a tudatossággal. Nem tagadhatod saját létezésed. Ez a létezés maga a tudatosság, az Önvaló.

Nem tehetsz fel kérdéseket, hacsak nem létezel. El kell hát ismerned saját létezésedet. Ez a létezés a már felismert Önvaló.

Egyedül az Önvaló létezik, nincs semmi külső. Bármiből, ami az ember számára külső, a belső figyelő létezése következik.

Egyedül a látó közvetlen, egyedül az valós és örök.

Lét

Látni Istent vagy az Önvalót mindössze annyi, mint az Ön-valónak vagy önmagadnak lenni.

A látás létezés. Te, Önvalóként, tudni akarod, hogyan érd el az Önvalót.

Részedről mindössze az szükségeltetik, hogy add fel azt a gondolatot, mely szerint ez a test vagy, továbbá add fel a külső dolgok vagy a nem-Önvaló gondolatát.

Ismerni az Önvalót annyi, mint annak lenni, a lét pedig lé-tezést jelent, az ember saját létezéséi. Csak az egyetlen Önvaló, az egyedüli valóság létezik örökké.

A valóság lét és tudatosság is egyben. Aki ismeri, az akként él a szívben, meghaladva a gondolatokat.

Az Önvaló egyszerű lét. Ez a lét tudatosság, mindannyiunk éltető eleme.

A tudatosság tiszta lét, s az maga a szív. A tiszta lét az igaz természeted..

Mi az üdv, ha nem a saját léted? Nem állsz kívül a léten, ami ugyanaz, mint az üdv. Légy az Önvaló, s ez az üdvösség.

Amikor az ember igaz természetét felismeri, akkor feltárul a kezdet és vég nélküli lét. Ez töretlen tudatosság-üdv.

Annak számára, aki felismerte a tökéletes lét állapotát - mely

valóban az abszolút Önvaló mindenben benne rejlő, leírhatatlan üdve -, nem marad semmi megvalósítandó.

Ne ez vagy az légy, legyél csupán! Természeted a tiszta lét.

Az egyetlen változhatatlan valóság a lét. Amíg fel nem is-mered a tiszta lét ezen állapotát, folytasd a vizsgálódást!

Nem igényel erőfeszítést, hogy az légy, ami már vagy, mivel a lét állandóan jelen van és folyamatosan tapasztalod.

Az Önvaló az egyedüli örök létező, s ez örökké tartó üdvösség. Ez a bölcsesség.

Légy tisztában azzal, hogy valóban a végtelen, tiszta Önvaló vagy!

Mindig az Önvaló vagy, és semmi egyéb.

Amikor az ember igaz természetét felismeri, akkor feltárul a kezdet és vég nélküli lét. Légy az Önvaló úgy, hogy egyszerűen csak az vagy, ami mindig is vagy és mindig is voltál!

Illesd bármilyen névvel, Isten, Önvaló, a Szív vagy a Tudatos-ság székhelye - ez mind egy és ugyanaz. A lényeg, melyet meg kell érteni, a következő: a szív az ember létének magját jelenti, a középpontot, amely nélkül egyáltalán semmi sem létezik.

A z

A valóság lét és tudatosság is egyben. Aki ismeri, az akként él a szívben, meghaladva a gondolatokat.

Én nem a fizikai test, nem az érzékek, nem az elme, s nem is az alvásban megjelenő tudatlanság állapota vagyok. Ami egyedül megmarad, miután az előbb említetteket elutasítjuk, az vagyok „én". Ez a tiszta tudatosság, az Önvaló, amely létezés -tudás-üdv.

„Vagyok, aki vagyok": ez magában foglalja azt a metafizikai kijelentést, mely szerint a létezés bizonyítéka maga a létezés.

A szent iratok kinyilvánítják: „Az tenmagad vagy." Miért ne vizsgálnád meg, mi vagy valójában és időznél akképpen?

„Az vagyok én, nem pedig ez." Ez az egyszerű kontempláció erős elmét kíván csupán. Valóban, az ember örökké Az.

Az, ami üdvösség, valóban az Önvaló. Üdv és Önvaló egy s ugyanaz. Egyedül az valós, egyedül az a valódi igazság. Az a szív.

Az, az Önvaló, csakis egy. Ez az igazság mindenki tapasz-talásában jelen van.

Abban az állapotban, amelyben az „én" nem merül fel, Az vagyunk. Hogyan valósíthatná meg az ember saját kioltását, amely után az „én" nem éled fel újra, ha nem kutat ezen álla-pot után, s nem éri el azt?

Ennek elérése nélkül hogyan volna lehetséges saját állapo-tunkban időznünk, amelyben Az vagyunk?

Éppen úgy, ahogy a szent iratok kijelentik, mindig is Az vagy és Az voltál.

Időzz akként tehát! Ehelyett pusztán az „én" természetén meditálni mentális gyengeséged beismerése csupán.

Az alvó „én" a valós „Én", ami minden körülmények között fennmarad. Ez a tudatosság.

Az éntelenség Ön-tudatos léte az ember igaz állapota. Ezt azáltal valósítja meg, hogy az ön-kutatás segítségével felszá-molja az egót. Légy tisztában azzal, hogy az ego elpusztul, s Az maga az Önvaló. Csak az abszolút tudatosság marad meg.

„Kikutatva minden állapot [természetét, az ébrenlétét, az álomét és a mély alvásét] s szívedben állhatatosan ragaszkodva ahhoz a legfőbb állapothoz, mely mentes a káprázattól, játssz a világban, óh, Rághava, te hős!

Felismerted a szívben azt, ami minden látszat igazságának alapja.

Anélkül tehát, hogy bármikor megválnál attól a [helyes] né-zőponttól, játssz a világban, ahogy csak jólesik! Az, amely mindennek forrása, amelyben minden él s amelybe végül minden visszatér, a szív.

Létezik

Az Önvaló létezik, az Isten. Az Önvaló egyetlen, és a guru elmondja neked, hogy egyedül az létezik.

Isten létezik. Benned van. Isten mindig az egyes szám első személy. Isten nem cselekszik, létezik csupán. Egyedül Ő létezik.

Az abszolút létező létezik. S hogy mi az? Az Önvaló. Isten.

A tudatosság az Önvaló, s az Önvaló tiszta tudatosság. A tu-datosság mindig Ön-tudatosság, ez az örök létezés. A létezés tudatosság, ez az Önvaló. A legfőbb tudatosság az Önvaló.

Az egyetlen változatlan valóság a lét. Nem igényel erőfeszí-tést, hogy az légy, ami már vagy. A lét mindig jelen lévő. Az Önvaló egyszerű lét.

A kegyelem az Önvaló. A kegyelem mindig létezik, nem pe-dig megadatik. Az, ami örökké létezik, a „Vagyok". A „Vagyok" mindegyikünk, az a kegyelem.

Az, ami létezik, csend. Ez a csend - Önvaló - az Isten. A csend az Önvaló, a csend az üdvösség, a csend a béke.

A valóság az, ami létezik. A valóság tiszta létezés, akként van, amint van.

A tiszta éberség az Önvaló, amely szat-csit-ánanda. Az Ön-való egyszerű lét, az minden.

Egyedül a tökéletesség létezik, az a legfőbb. A nirvána a töké-letesség.

Ha az Önvalót ismered, Istent ismered. Valójában Isten nem más, mint az Önvaló.

A látó

Mindaz, amit látsz, a látótól függ, azon kívül nincs látott.

A látó nélkül nem léteznek látott tárgyak. A látót találd meg, nincsenek tárgyak, amelyeket látnod kellene! A látót ta-láld meg, s abban benne van az egész teremtés.

Nincs látás. Látni annyi, mint létezni. Az úgynevezett Ön-felismerés állapota nem valami új dolognak vagy távoli célnak az elérése, hanem egyszerűen annak lenni, ami mindig is vagy és voltál. Ekkor az önvalót Önvalóként ismered fel. Más sza-vakkal: „Légy az Önvaló!"

Az az állapot meghaladja a látót és a látottat. Nem létezik látó, s nincs semmi, amit látni kellene. A látó, aki most mind-ezt látja, megszűnik létezni, s egyedül az Önvaló marad. Ha tudod, hogy a látó nélkül nincs semmi, ami látható - éppen úgy, mint ahogy képek sincsenek vetítővászon nélkül -, akkor nem leszel tévedés áldozata.

A dnyáni tudja, hogy a vetítővászon és a kép egyedül az Önvaló.

A világot látva a bölcs az Önvalót látja, mely minden látha-tó alapja. A tudatlan, akár érzékeli a világot, akár nem, nincs tudatában igaz létének, az Önvalónak.

Egyedül a látó valós és örök.

Jelenjen meg Isten akár millió nap fényeként, de közvetlen ta-pasztalás-e ez? Hogy látomásod legyen Istenről, ahhoz szükséged.

van a szemedre és az elmédre. Ez közvetett tudás, míg a látó a közvetlen tapasztalat. Egyedül a látó közvetlen tapasztalat.

A valóság egyetlen egy, s ez az Önvaló. Minden egyéb pusz-ta jelenség benne, belőle és általa. Látó, [látott] tárgyak és látás: mindez kizárólag az Önvaló.

Az isteni látása az Önvaló, a látó látása nélkül nem egyéb, mint elmebeli képzet. Az, aki az Önvalót látja, az istenit látja. Egyedül az találta meg az istenit, aki, miután teljesen elveszítette az egót, látja az Önvalót, hiszen ez utóbbi nem különbözik az abszolúttól.

Az Önvalót látni annyi, mint az istenit látni. S hogy mikép-pen láthatjuk az Önvalót? Ha, mivel egyetlenek vagyunk, a látás nem lehetséges, hogyan lássuk az istenit? Úgy, hogy feláldozzuk önmagunkat Neki.

Az isteni megvilágítja az elmét, s felragyog annak belsejében. Fordítsd befelé az elmét, s rögzítsd az istenire. Hogyan ismerhet-néd meg Őt másképpen az elmén keresztül?

Fordítsd az elmét befelé, s kutasd fel a látót! Azt fogod ta-lálni, hogy az te vagy, s hogy a tárgyi világ nem létezik.

Az elme alanyra és tárgyra, látóra és látottra osztja fel önma-gát, így a nevek és formák külső világának nincs független léte.

Az egyén az abszolút visszatükröződése az elmében. Nem lé-tezik a látótól különálló látott.

A látó és a látott alkotják együtt az elmét. Győződj meg arról, létezik-e olyan, hogy elme! Ekkor az utóbbi elmerül az Önvaló-ban, s nem lesz látó, sem látott. Egyedül az Önvaló marad, ahogy

ez mindig is volt. A látó nem tagadhatja az Önvaló létezését. Nincs olyan pillanat, amelyben az Önvaló tudatosságként ne lé-tezne, s a látó sem maradhat a tudatosságon kívül. Ez a tudatos-ság az örök abszolút s az egyetlen létező.

A látott nem különbözik a látótól. Ami létezik, az az egye-düli Önvaló, nem pedig az előbbiek. A látott, ha Önvalóként tekintünk rá, valós.

Turíjátíta

Túrija a legfőbb valóság. A hindu filozófia a viszonylagos tudatosság három váltakozó

szintjét írja le: az ébrenlét, az álmok és a mély alvás szintjét. Bhagaván Rarnana Maharsi a következőket mondotta:

Csupán egyetlen állapot létezik, a tudatosság, éberség vagy létezés állapota. Az ébrenlét, az álom és a mély alvás nem lehet nek valósak, mivel azok jönnek és mennek. A valós mindig léte-zik. Az „Én" vagy a létezés valós, s ez egyedüliként marad fenn mindhárom állapotban. Ez utóbbiak nem valósak, tehát nem le-het azt állítani, hogy ilyen és ilyen valóságfokkal rendelkeznek.

A létezés és a tudatosság az egyetlen valóság. A tudatosságot és az ébrenlétet ébrenlétnek nevezzük, a tudatosságot és az al-vást alvásnak, a tudatosságot és az álmot pedig álomnak hívjuk.

A tudatosság a vetítővászon, amelyen a képek jönnek-men-nek. A vászon valós, a képek pusztán árnyékok azon.

A túrija a legfőbb tudatosságot jelenti, megkülönböztetve azt a három másik állapottól, az ébrenléttől, az álomtól és a mély alvástól. A negyedik állapot örökkévaló, míg a másik há-rom abban jön s megy.

A túrijában jelen van annak tudatossága, hogy az elme bele-merült forrásába, a szívbe, s ott elcsendesedett.

Akik az ébrenlétet, az álmot és az alvást tapasztalják, azok az ébren alvás állapotát, mely túl van a három állapoton, túrijának [a negyediknek) nevezik.

A

Minthogy egyedül eme túrija létezik, s mivel a három látszó-lagos állapot nemlétező, légy bizonyos afelől, hogy ez a túrija . maga a turíjátíta [az, amely meghaladja a negyediket]!

Az Önvaló a szemtanúja ezen állapotoknak, azt hívják a ne gyediknek [túrijának]. Amikor ez ismert, a három tapasztalás el-tűnik, akárcsak az az elképzelés, mely szerint az Önvaló a szem-tanú, s hogy az a negyedik.

Ez az oka annak, hogy az Önvalót úgy jellemzik, mint ami a negyediken túli [turíjátíta],

A dnyáni, meghaladva a három állapotot, pusztán mint tisz-ta tudatosság időzik, s nem érintik őt a test és az elme állapotai.

Számára a turíjátíta azonos a túrijával és a másik három álla-pot nem létező. Az igazsághoz ragaszkodva s a három állapotot meghaladva, az élet tevékenységeit tekintsd lilának!

Mély alvás mindig lehetséges úgy is, hogy közben teljesen ébren vagy.

Amíg az alvás tudatlansága áthatja az álmot és az ébrenlétet, addig kutasd magad ezekben az állapotokban, így folytatva szüntelenül az Önvaló keresését.

A dzságrat-szusupti üdv és örökkévaló

Ezt az állapotot ébren alvásnak nevezik, s ez szinonimája teljes üdvösséggel jellemezhető igaz természetünknek.

A hétköznapi alvásban nemcsak a gondolatok nincsenek je-len, hanem az éberség sincs. Az ébren alvásban [dzságrat-szusuptiban] egyedül a tiszta éberség létezik, ezért nevezzük azt éber alvásnak. Eme transzcendentális állapotban a végső igaz-sággal való azonosság miatt az ember mindennel összhangba kerül, s abban [az állapotban] semmi sincs, mi különálló lenne az Önvalótól.

A anyáni számára mindhárom állapot egyformán valótlan, hiszen neki a valóság mértéke maga a valóság. Ez a valóság tiszta tudatosság, természetéből adódóan örök, s ennélfogva egyaránt fennmarad az úgynevezett ébrenlétben, álomban és alvásban.

A dzságrat-szusupti a dnyáni állapota. Az alvásban egónk alámerül, s érzékszerveink nem tevékenyek. A dnyáni egója elpusztult, s ő nem kezd semmiféle tevékenységbe önszántá-ból vagy azzal a képzettel, hogy ő a cselekvő. Alszik tehát. Ez-zel egy időben azonban nem öntudatlan, mint az alvásban, hanem teljesen éber az Önvalóban. Ekképpen állapota ébren alvás. Ez az ébren alvás, alvás nélküli alvás - illessük bármi-lyen névvel - az Önvaló túrija-állapota, amelyen, mint a vásznon, az ébrenlét, az álom és az alvás állapotai fel-, majd el-tűnnek, érintetlenül hagyva a vásznat.

A dnyáni megállapodott a túrijában, a legfőbb valóságban.

Eme dzságrat-szusupti a teljes tudás állapota, amelyben a tevékenység automatikusan s tökéletes rendben megy végbe, minthogy abban a világegyetem, nem pedig a test az „én". A gondolkodást nem az elme-hold végzi, hanem a szív-nap.

A bennünk lévő tiszta éberség sugárzó fénye, szilárdan megmaradva egy középpontban, az egész testet bevilágítja, amiképpen a Nap beragyogja a világot. Miután e fény a test-ben szétterjed, az ember a testében tapasztalatokra tesz szert.

A kisugárzás e központja a szív. Ez a tiszta éberség, a dzságrat-szusupti állapota ragyog örökké a belső fényként, a szívként.

A három állapot nem lehet valós

A három állapot - ébrenlét, álom és mély alvás - természete:

Az alvás nem tudatlanság, az az ember tiszta állapota.

Az ébrenlét nem tudás, hanem tudatlanság.

Teljes éberség van jelen az alvásban, míg az ébrenlétben tö-kéletes tudatlanság van.

Valódi természeted mindkettőt felöleli, sőt még többet is magában foglal. Az Önvaló meghaladja úgy a tudást, mint a tu-datlanságot.

Álom, alvás és ébrenlét csupán az Önvaló előtt elhaladó kü-lönböző állapotok, melyek tovahaladnak, akár tudatában vagy nekik, akár nem.

Úgy mondják, az álom nélküli alvás, a mély alvás az abszolút üdve. A mély alvás nem egyéb, mint a tiszta lét tapasztalása.

Az ember valódi természete a boldogság. Az alvás és az éb-renlét állapota az egész emberiség tapasztalata, sőt az állatok és a növények birodalmai is részesülnek benne. S hogy mi az al-vás? Olyan állapot, amelynek naponta önszántunkból alávetjük magunkat, s amelyben nincsenek gondolatok, nincsenek tár-gyak, nincs világ és nincsenek különbségek. Ez a boldogság természetes állapota. Mindenki szerét aludni térni, s ennek eléréséhez megfelelő előkészületeket tesz, mivel az alvásban zavartalan boldogságot tapasztal.

A mély alvásban az ember mentes birtokaitól, ideértve saját testét is, ám ahelyett, hogy boldogtalan lenne, kimondottan jól érzi magát. Mindenki vágyik a mély alvásra. A végkövetkeztetés tehát az, hogy a boldogság az emberben benne rejlő.

Csupán egyetlen állapot létezik, a tudatosság, éberség vagy létezés állapota. Az ébrenlét, az álom és a mély alvás nem lehet-nek valósak, mivel azok jönnek és mennek. A valós mindig lé-tezik. Az „Én" vagy a létezés valós, és ez egyedüliként marad fenn mindhárom állapotban. Ez utóbbiak nem valósak, tehát nem lehet azt állítani, hogy ilyen és ilyen valóságfokkal rendel-keznek. Hozzávetőlegesen valahogy így mondhatjuk. A létezés vagy a tudatosság az egyetlen valóság. A tudatosságot és az ébrenlétet ébrenlétnek nevezzük, a tudatosságot és az alvást alvásnak, a tudatosságot és az álmot pedig álomnak hívjuk. A tudatosság a vetítővászon, amelyen a képek jönnek-mennek. A vászon valós, a képek pusztán árnyékok azon.

Nincs különbség az álom és az ébrenlét állapotai között azt leszámítva, hogy az előbbi rövid, míg az utóbbi hosszú ideig tart. Mindkettő az elme teremtménye, s mivel az ébrenlét álla-pota hosszú ideig tart, azt gondoljuk, hogy az a valódi állapo-tunk. Ám valódi állapotunk - amelyet időnként túrijának vagy negyedik állapotnak neveznek - mindig akként van, amint van, és semmit sem tud a három állapotról, az ébrenlétről, az álom-ról vagy az alvásról.

Az „én" mindig jelen van: mély alvás, álom és ébrenlét idején egyaránt. Az, aki alszik, megegyezik azzal, aki éppen beszél. Az „én" érzése mindig jelen lévő. Netán tagadnád saját létezésedet?

Az alvás, az álom és az ébrenlét állapotai az Önvalóban meg-jelenő puszta jelenségek. Maga az Önvaló állandó, s az egyszerű éberség állapota is. Maradhat-e bárki távol az Önvalótól akár csak egy pillanatra is? Az Önvaló tiszta tudatosság, soha senki sem lehet attól távol. A kérdés csak akkor lehetséges, ha van ket-tősség, ám a tiszta tudatosság állapotában nem létezik dualitás. Ugyanaz a valaki alszik, álmodik s ébred fel. Az ébrenléti álla-potról azt tartják, hogy csodálatos és érdekes dolgokkal teli. Az effajta élmények hiánya mondatja az emberrel azt, hogy az al-vás állapota unalmas. Mielőtt továbbhaladnánk, tisztázzuk ezt a kérdést! Nem ismered el, hogy létezel alvásod idején?

Ugyanaz az ember vagy akkor, mint aki most ébren van, vagy nem így lenne?

A mély alvás a nem-kettősség állapota. Az alvás magában foglalja minden különbözőség elfelejtését. Egyedül ebben áll a boldogság. Figyeld csak meg, az emberek milyen gondosan elő készítik ágyukat, hogy elérjék e boldogságot. A puha párnák, ta-karók s a többi egyéb mind a mély alvást hivatottak elősegíte-ni, azaz véget vetni az ébrenlétnek. A puha ágy és a többi dolog az alvás állapota idején még sincs segítségünkre. Ebből arra kö-vetkeztethetünk, hogy minden erőfeszítés arra irányul csupán, hogy véget vessen a tudatlanságnak. A helyzet az, hogy igaz ál-lapotunk az üdvösség, amint azt a mély alvásban élvezzük.

Az álom az ébrenlét és a mély alvás ötvözete, mely az éb-renléti állapot benyomásaiból fakad. Az álomban csak azzal azonosítod magad, aki most ébren vagy. Azon kívül, hogy az ébrenlét egy durvább, míg az álom egy finomabb állapot, nincs jelentős különbség közöttük.

Az ébrenlétben a durva test durva neveket és formákat, míg az álomban a mentális test mentális neveket és formákat érzé-kel. A mély alvásban - minthogy a testtel való önazonosítás nincs jelen - nincsenek érzékletek.

A hétköznapi alvásban nemcsak a gondolatok nincsenek jelen, hanem az éberség sincs. Az ébren alvásban [dzságrat-szusuptiban], a „dnyáni állapotában" egyedül a tiszta éberség létezik, ezért nevezzük azt éber alvásnak.

Hogy miképpen érjük el az éber állapotot? Az eszközöket, me-lyek által megvalósíthatjuk, Bhagaván világosan megadta.

Az ébrenlét és az alvás állapota közötti egyetlen különbség a testhez kötődő „én" felbukkanása. A test-tudatosság a különbség. S hogy miképpen jelenik meg ez a test4udatosság? Bhagaván a következőképpen írja ezt le:

A test érzéketlen, nem mondja: „én". A tiszta lét nem kél fel vagy nyugszik le. A test határain belül mégis felbukkan egy „én" a test és az Önvaló között. Ezt hívják anyag és szellem kö-zötti kötésnek, illetve elmének.

Bhagaván ekképpen fejti ki az elme felbukkanásának folya-matát: Az alvás és a teljes ébrenlét állapota között létezik egy át-meneti állapot, melyben az „én"-gondolat a szívből előbukkan. Ez az „én"-gondolat egy titokzatos erő, minthogy teljes egészében sem a testhez, sem az Önvalóhoz nem tartozik.

Az ébrenlét állapota az „én"-gondolat és a test ötvözete, az egyéni ego. Az elme nem más, mint gondolatok kötege. Ami megkülönbözteti az ébrenlétet az álomtól, az ez a titokzatos erő, az elme.

A dnyáni az abszolút

A hőséget enyhítik a Hold sugarai, a kalpaka-fa felszámolja a szűkölködést és a nyomorúságot, míg a bűnöket a Gangesz szent vize mossa el. Mindezen csapásokat együttesen száműzi a páratlan bölcs puszta darsanja.

A bölcs puszta darsanja felszámol minden szenvedést és bajt.

A zarándoklat szent vize, istenségek agyagból és kőből ké-szült képmásai nem állhatják ki az összehasonlítást a bölcs üdvös tekintetével. Azoknak számtalan napra van szükségük, hogy megtisztítsák az embert, de légy tisztában vele, hogy a bölcs mihelyt ráveti valakire kegyes pillantását, azonnal meg-tisztítja őt.

A bölcsek társasága elvezeti az embert a megszabaduláshoz, ápold tehát az effajta kapcsolatot! Az ilyen társaság az ön-kuta-tás végzésével együtt hatásosabb bármely más spirituális gya-korlásnál.

Mert az üdvös pillantás, amelyben a bölcs részesít, azonnal megtisztít.

A bölcs valódi természete maga a szív, az abszolút.

A bölcs valódi természete maga a szív, hiszen ő egy és ugyan-az, mint a nem elkülönült, tiszta tudatosság, a teljes tudatosság Ez utóbbi valóban az abszolút, s nincs más abszolút, mint a tel-jes tudatosság

Az átlagember az agyában él, s nincs önmagának tudatában a szívben. A dnyáni a szívben él. Amikor mozgásban van és embe-rekkel, valamint dolgokkal áll kapcsolatban, tudja, hogy amit lát, az nem különül el az egyedüli, legfőbb valóságtól, az abszolúttól, amelyet saját Önvalójaként, a valóságként szívében felismert.

A dnyáni senkit sem lát tudatlannak, szemében mindenki dnyáni.. A bölcsesség állapotában semmit sem lát az Önvalótól elkülönültnek. Az Önvaló mindenütt ragyog, és tiszta bölcses-ség. A dnyáni nem kit semmit az igaztól, a valóstól elválasztott-nak, amellyel egy.

A dnyáni az Önvalót látja, Számára a tudatosság mindhá-rom állapota egyaránt valótlan. Ám a tudatlan képtelen ezt fel-fogni, hiszen számára a valóság mértéke az ébrenlét állapota, míg a dnyáni számára a valóság mértéke maga a valóság. A tisz-ta tudatosság eme valósága természetéből adódóan örök, ennél-fogva egyaránt fennmarad az úgynevezett, ébrenlétben, álom-ban és alvásban is. Annak számára, aki egy a valósággal, nem létezik sem az elme, sem a három állapot, és ebből adódóan nincs sem befelé, sem kifelé fordulás. Az övé az örökké tartó éb-renlét állapota, mivel éber az örök Önvalóra. Az övé az örök álom állapota, mivel számára a világ nem értékesebb egy ismét-lődően előforduló álomjelenségnél. Az övé az örök alvás állapo-ta, mivel „a test vagyok" tudatosságától minden időben mentes.

A dnyáni tudja, hogy ő az Önvaló, s hogy semmi, sem a teste, sem más egyéb nem létezik, csakis az Önvaló. Egy ilyen ember számára milyen különbséget jelent a test jelenléte vagy annak hiánya? A világot látva a dnyáni az Önvalót, látja, mely minden látható alapja. A tudatlan, akár látja a világot, akár nem, nincs tudatában igaz létének, az Önvalónak. A dnyáni szá-mára egyedül az Önvaló „létezik", semmi egyéb.

A dnyánik ugyanolyanok bármilyen állapotban vagy bármi-lyen körülmények között, minthogy ők ismerik a valóságot, az igazságot. Megszokott napi cselekedeteikben, mint amilyen az evés, a mozgás és a többi, csupán másokért cselekszenek. Egyet-len cselekedetük sem önmagukért történik. Mindenki érzi a fáj-dalmat, ha megcsípi egy rovar vagy megvágja magát, nem úgy a dnyáni, akinek elméje elmerült az üdvben, s úgy érzi azt, mint-ha álom volna. Olyan ő, mint azok a szerelmesek, akiket együtt kínoztak, ám ők nem éreztek fájdalmat, mert elméjük elragadta-tásban volt, amint egymás arcát nézték.

A dnyáni elméje tiszta harmónia, és forma nélküli. A tudás finom burkában működik, amely által fenntartja a kapcsolatot a világgal.

Egy bölcs (dnyáni) pusztán azzal, hogy pamlagján üldögél, emberek ezreit vonzza magához a világ minden sarkából, akik közül százak változtatják meg régi életmódjukat, sőt néhányan az isteni állapotot is elérik.

Azáltal, hogy az ember kapcsolatban marad a bölcsekkel, fo-kozatosan felszámolja tudatlanságát, amíg az teljesen el nem tűnik. Az örök Önvaló ekképpen tárul fel. A felismerés örök, s azt nem a guru idézi elő újonnan, csupán a tudatlanság eloszla-tásában segít.

Az Igazságot felismert bölcsek társasága felszámolja az anya-gi kötődéseket. Ezek felszámolásával az ember megszabadul az elme ragaszkodásaitól. Azok, akik elméjük kötődéseitől ekkép-pen megszabadultak, eggyé válnak Azzal, ami a mozdulatlan alapelv. Még életükben elérik a megszabadulást. Ápold [tehát] az ilyen bölcsekkel való kapcsolatot!

Ez az itt és most elért legfőbb állapot a bölcsek társaságában tartózkodás eredménye, és az ön-kutatás szívet megérintő mély meditációja által valósul meg. Ezen állapot nem érhető el pusztán egy tanító segítségével, sem a szent iratok ismeretei révén, sem spirituális érdemek által, sem egyéb eszközök igénybevételével.

Ha a bölcsek társaságában tartózkodunk, mi értelme akkor az önfegyelem számos módszerének? Mondd, miért használnál ventillátort, amikor a lágy, hűs déli szellő lengedez?

Az embernek magának is dnyáninak kell lennie ahhoz, hogy megértsen egy másik dnyánit. Mindazonáltal az elme békéje, mely betölti a szent környezetét, az egyedüli eszköz, amely ál-tal a kereső felismerheti a szent nagyságát.

Az „én a test vagyok" elképzelést meghaladva az ember dnyánivá válik. E képzet hiányában nem létezhet sem cselekvő, sem cselekvőség, így hát egy dnyáninak nincs karmája, azaz egy dnyáni nem hajt végre cselekedeteket. Ez az ő tapasztalata, máskülönben nem dnyáni. A tudatlan [adnyáni] a testével azo-nosítja a dnyánit, amit a dnyáni nem tesz meg.

A rádió beszél és énekel, ám ha belenézel, senkit sem találsz benne. Ehhez hasonlóan, létezésem olyan, mint az űr: bár e test beszél, akár a rádió, senki sincs benne, aki cselekedne.

Hogyan él és cselekszik a dnyáni elme nélkül, noha ahhoz, hogy éljük az életünket és cselekedjünk, szükség van az elmé-re? Miután az edény elkészült, a fazekas korongja még tovább forog, pedig a fazekas nem hajtja már. Ez a ventillátor hasonló-képpen tovább forog még néhány percig, miután kikapcsoltuk. Az eleve elrendelt karma által, mely a testet megteremtette, a test keresztülmegy a neki szánt cselekedeteken, legyenek azok

bármilyenek. Ám a dnyáni mindezen tevékenységeket a cselek-vő képzete nélkül viszi véghez.

A dnyáni elméje feloldódott és elveszett a tudatosság fényé-ben. A tiszta tudatosság e valósága örök. A dnyáni nincs meg-szabadulásnak vagy kötöttségeknek tudatában. Kötöttség, meg-szabadulás, illetve a megszabadulás különböző fokozatai a tudatlanok számára léteznek avégett, hogy a tudatlanságot eloszlassák. Megszabadulás létezik csupán, semmi egyéb.

Amikor az asszonyok vizeskorsóval a fejükön gyalogolnak, képesek arra, hogy társaikkal beszélgessenek, s mindeközben a fejükön lévő edényre figyelnek. Ehhez hasonlóan, amikor a dnyáni tevékenységekbe merül, azok nem zavarják őt, mivel ő az abszolútban időzik.

A dnyáni elméje az abszolút. Bizonyossággal állítható, hogy az abszolút nem különbözik a dnyáni elméjétől.

Még egy művelt embernek is fejet kell hajtania a tanulatlan bölcs előtt. A tanulatlanság tudatlanság, a tanultság tanult tu-datlanság. Mindkét féle ember tudatlan valódi célja felől, míg a bölcs nem az, hiszen számára nem létezik cél.

A végső cél: felismerni az abszolút tudatosságot.

A bölcs mozdulatlansága Ő az összesség

A bölcset az örök és heves aktivitás jellemzi. Az ő mozdulat-lansága olyan, mint egy gyorsan pörgő búgócsiga látszólagos nyugalma, amelynek gyorsaságát a szem nem képes követni, így hát mozdulatlannak tűnik. Ilyen a bölcs látszólagos tétlen-sége is. Ez némi magyarázatra szorul, mert az emberek általá-ban összetévesztik nyugalmát a restséggel. Ám ez nem így van: nincs intenzívebb aktivitás a nap alatt a dnyániénál, mivel ő az összesség, a tiszta tudatosság, mely a világegyetemben lévő összes energia tárháza.

A dnyáni tökéletesen tudatában van annak, hogy a lét igaz állapota rögzített és mozdulatlan, s hogy minden tevékenység körülötte megy végbe. Természete nem változik, s állapota a legkevésbé sem befolyásolható. Mindenre egykedvűen tekint, és derűs marad. Övé az igaz állapot, a lét elsődleges, természe-tes állapota. A dnyáni és a tudatlan [adnyáni] közötti különbség nem viselkedésükben, hanem látásmódjukban rejlik.

Az Úr lábainál

Helyezd terhedet a világegyetem Urának lábai elé, aki min-dent megvalósít! Maradj mindig állhatatos a szívben, a transz-cendentális teljességben! Isten ismeri a múltat, a jövőt és a je-lent. Kijelöli számodra a jövőt, és elvégzi a munkát. Aminek meg kell lennie, az meglesz a megfelelő időben. Ne aggódj! Lakozz a szívben, és ajánld fel cselekedeteidet az isteninek!

Kartá: ez a szó cselekvőt jelent. Itt Istenre utal, aki a cseleke-detek gyümölcseit elrendeli.

A Gítá azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy nem a test vagy, s ennélfogva nem te vagy a cselekvő. Ez azt jelenti, hogy anélkül kel-lene cselekednünk, hogy magunkat vélnénk a cselekvőnek. A cse-lekedetek még az ego nélküli állapotban is tovább folytatódnak.

A dnyánival mindezek a tevékenységek anélkül történnek meg, hogy azt képzelné, ő a cselekvő. Minthogy ő nem a cselek-vő, nevetséges lenne prárabdha karmát tulajdonítani neki [múltbéli cselekedeteket, melyek gyümölcsét ebben az életben kell megtapasztalnia].

A tudatlan, bár nem ő a cselekvő, mégis annak képzeli magát. A test cselekedeteit sajátjáénak gondolja, s úgy véli, hogy a dnyáni is hasonlóképpen tesz, amikor a teste tevékeny. Ám a dnyáni ismeri az igazságot, és nincs benne zavarodottság. Ha ő a cselekvő, akkor ő az, aki meghatározza a cselekedetei természetét.

Az Önvaló nem lehet a cselekvő. Találd meg, ki a cselekvő, és az Önvaló megnyilvánul.

A nehézség abban rejlik, hogy az ember azt gondolja, ő a cse-lekvő. Ám ez tévedés. A magasabb erő az, amely mindent vég-rehajt, az ember eszköz csupán. Ha elfogadod ezt a helyzetet, megszabadulsz a bajoktól, ha nem, magadhoz vonzod azokat.

Amíg nem szabadulsz meg attól az érzettől, hogy te vagy a cselekvő, addig megmarad a vágy. Ez egyben a személyiség is, mely ha távozik, megtalálod az Önvalót, s az tisztán felragyog. A cselekvőség érzete a kötöttség, nem maguk a cselekedetek. „Maradj csendben, és tudd: »Én vagyok az Isten.«" Itt a csendesség a teljes önátadás, ahol elkülönültségnek nyoma sem marad. A csen-desség eluralkodik, és az elmén nem lesz úrrá izgalom. Az elme iz-gatottsága az okozója a vágynak, a cselekvőség érzetének és a sze-mélyiségnek. Ha annak véget vetettél, megjelenik a csendesség.

Ameddig az „én teszem" érzése jelen van, addig az ember-nek meg kell tapasztalnia cselekedetei eredményét, legyenek azok jók vagy rosszak. Amikor az „én teszem" érzése elhalt, akkor semmi sincs hatással rá. Ha az ember nem ismeri fel az Önvalót, az „én teszem" érzése sohasem múlik el. Aki a cselek-vőnek gondolja magát, az a szenvedő is egyben. Ha úgy a jó, mint a rossz cselekedetek az övéi, akkor miért gondolnád, hogy az élvezet és a szenvedés nem egyedül őt illeti meg? Az, aki jót vagy rosszat tesz, örömben és szenvedésben is részesül.

Ha te nem a test vagy, és nem képzeled azt, hogy „én va-gyok a cselekvő", akkor a jó vagy rossz cselekedeteid következ-ményei nem lesznek rád hatással. Miért mondod azokról a cse-lekedetekről, amelyeket a test hajt végre, hogy „ezt teszem" vagy „azt teszem"? Amíg ekképpen azonosítod önmagad a test-tel, a cselekedetek következményei befolyásolnak téged, azaz ameddig azonosulsz a testtel, cselekedeteket halmozol fel.

A cselekvés lényege az, hogy ismerd önmagad igazságát az-által, hogy kutatod: „Ki vagyok én, a cselekvő, aki cselekedetek-be fog?" A vizsgálódás megsemmisíti az egót. Elérhető a legfőbb üdv békéje, amely a karma jóga eredménye.

Ha az ember a cselekvőnek véli magát, a háromrétű karma gyümölcseit is le kell aratnia. Amikor az ego az ön-kutatás ál-tal megsemmisült, nincs sem cselekvő, sem háromrétű karma. Egyedül a megszabadulás örökké jelen lévő állapota marad.

A cselekvőség érzete, az „én hajtom végre ezt a cselekedetet érzése csak addig létezhet, ameddig az elme létezik, melynek formája az „én ez és ez vagyok" érzése.

Amíg el nem éred a bölcsesség állapotát, és ily módon fel nem ébredsz ebből a káprázatból, szolgálnod kell a társadalmat azáltal, hogy enyhíted a szenvedést, bárhol is látod. Ám még ak-kor is az ego nélkül kell tenned ezt, azaz az „én vagyok a cselek-vő" érzete nélkül. Érezd azt: „Eszköz vagyok az Úr kezében." Ha-sonlóképpen, az ember ne legyen öntelt és ne képzelje azt: „Egy alattam álló emberen segítek. Szüksége van erre, s én olyan hely-zetben vagyok, hogy segíthetek. Én felsőbbrendű vagyok, ő alá-valóbb nálam." Oly módon kell segítened azt az embert, mintha Istent imádnád benne. Minden ilyesfajta szolgálat csupán érted, az Önvalóért történik, nem másvalakiért. Senki máson nem se-gítesz, kizárólag önmagadon.

Ellenkezőleg, mindenkit szeretned és segítened kell, mivel csak ily módon segíthetsz önmagadon. Amikor azt keresed, ho-gyan enyhítheted valamely teremtett társad szenvedését, spiri-tuálisán fejlődsz, akár sikerrel jár az erőfeszítésed, akár nem. Fej-lődsz, ha a szolgálatodat érdek nélkül végzed, nem az „én teszem azt" egoisztikus érzésével, hanem abban a szellemben, hogy

„Isten tesz engem e szolgálat eszközévé, Ő a cselekvő, én pedig szerszám vagyok."

Ha az ember ismeri azt az igazságot, hogy amit másoknak ad, azt önmagának adja, akkor vajon nem lesz-e valóban eré-nyes, s nem ad-e ily módon másoknak is? Minthogy mindenki saját Önvalója, bárki bármit cselekszik valaki mással, csakis ön-magával teszi azt.

Add át magad Istennek, és időzz akarata szerint! Őbenne kell bíznod csupán. Ő tudja, mi a legjobb, és hogy mikor s hogyan kell azt megtenni. Hagyj mindent teljesen Rá! Az Övé a teher, neked nem kell többé semmiről sem gondoskodnod. Minden gondod az Övé - ilyen az önátadás.

Amíg a cselekedetek végrehajtójának érzed magad, addig kénytelen vagy azok gyümölcseit is élvezni. Ám ha megtalálod, kinek a cselekedetei azok, azt ingod látni, hogy nem te vagy a cselekvő. Ekkor szabad leszel. Ehhez Isten kegyelme szükségel-tetik, amelyért meditálnod kell Őrajta.

Add át magad, s minden rendben lesz! Háríts minden felelős-séget Istenre, ne te viseld a terhet! Mit tehet a sors? Ha valaki át-adja magát Istennek, nem lesz oka aggodalomra, semmi sem érinti meg, ha Isten védelme alatt áll. Az enyhülés érzete az Is-tenbe vetett bizalomtól függ és azzal arányos. Amíg az elkülö-nültség jelen van, addig az ember az élvező és a cselekvő. Ám ha az megszűnt, az isteni eluralkodik, és irányítja az események fo-lyását. Még ha a halál közeleg is, ne csüggedj: tudd, hogy min-dent Isten végez, s légy tétlen az Önvaló gondtalan állapotában!

Mindenkivel prárabdhája [azaz sorsa] alapján játszatja el a szerepét Ő, annak Elrendelője, ki mindenütt jelen van. Az, ami-nek nem kell megtörténnie, sohasem fog megtörténni, bármi-lyen eltökélten próbálkozzon is az ember; s nem állhat az útjába annak, aminek meg kell történnie, emeljen bármekkora akadá-lyokat. Ez bizonyos. Ennélfogva a legjobb: csendben maradni.

Aki végzi a kötelességét, ám nem gondolja: „én teszem" vagy „én vagyok a cselekvő", az helyesebben jár el még annál is, aki lemond mindenről. Legyen akár szannjászin, ha azt gon-dolja: „én szannjászin vagyok", akkor nem igaz szannjászin az ember. Míg egy családapa, aki nem úgy gondolkodik, hogy „családapa vagyok", valójában szannjászin. A nehézség abban rejlik, hogy az ember azt gondolja, ő a cselekvő. Ám ez tévedés. A magasabb erő az, amely mindent végrehajt, az ember eszköz csupán. Ha elfogadod ezt a helyzetet, megszabadulsz a bajok-tól, ha nem, magadhoz vonzod azokat.

Lábaid: Óh, Legfőbb! Én vagyok a legutolsó mindazok közül, akik

nem rendelkeznek azzal a kiváló megkülönböztető képességgel, mellyel feladják minden világi ragaszkodásukat, hogy örökké lá-baidnál időzzenek. Sajátodként átvállalva minden terhemet, ren-deld el, hogy az „enyém" minden cselekedetből eltűnjék! Mi lehet valójában súly a Te válladon, aki az egész világegyetemet tartod? Óh, Uram, elég már a gondból, melyben azért van részem, mert elhagytalak téged, és fejemen viselem e világegyetem terhét! Óh, Arunácsala, aki tenmagad vagy Isten! Ne legyen többé olyan gon-dolatod, hogy távol tartasz engem lábaidtól!

(Sri Ramana Maharsi: Sri Arunácsala Pathikam, 9. vsz.)

A felismerés már jelen van

A felismerés természetes állapotunk, nem pedig valami új dolog, amit el kellene érnünk. Ami új, nem lehet örök, ennél-fogva semmi szükség kétkedni afelől, hogy esetleg elveszíte-nénk vagy megszereznénk az Önvalót.

Az úgynevezett Ön-felismerés állapota nem valami új do-lognak vagy távoli célnak az elérése, hanem egyszerűen annak lenni, ami mindig is vagy és voltál. Csupán le kell mondanod arról, hogy igaznak ismered el a valótlant. Mindannyiunk azt tekinti valósnak, ami nem az. Pusztán fel kell adnunk e gya-korlatot, s ekkor az Önvalót Önvalóként ismerjük fel. Más sza-vakkal: légy az Önvaló!

A ráébredésnek nevezett állapot csupán annyi, hogy önma-gunk vagyunk, anélkül hogy valamit tudnánk vagy valamivé válnánk. Havalaki ráébredett, akkor ő egyedül az, ami „létezik", s ami mindig is létezett. Az ember nem írhatja le ezt az állapo-tot, csak akként létezhet. Természetesen pontatlanul beszélünk Ön-felismerésről (Ön-megvalósításról), ám ez csak a helyesebb kifejezés hiánya miatt van így. Milyen módon lehetne „meg-valósítani" vagy felismerni azt, ami az egyedüli valóság?

A ráébredés nem valamiféle új dolog elérése, az már jelen van. Mindössze annyi szükséges, hogy megszabaduljunk a „nem va-gyok ráébredett" gondolatától. A felismerés már jelen van. A gon-dolatoktól mentes állapot az egyedüli valós állapot. Nem létezik olyan cselekedet, hogy megvalósítás (felismerés). Ha felismerés-ről beszélünk, az két dologra utal: a felismerőre és a felismeren-dőre. Annak felismerésére törekszünk, ami még nem felismert.

A felismerés nem valami újfajta szerzemény s nem is egy új képesség, csupán megszabadulás minden álcától.

A helyzet az, hogy nem vagy üdvös állapotod tudatában. A tudatlanság fátylat borít a tiszta Önvalóra, amely üdvösség. Távolítsd el a tudatlanság e fátylát, mely pusztán hamis tudás! A helytelen tudásnak, a hamis önazonosításnak meg kell szűn-nie, s akkor egyedül az Önvaló marad.

Az Önvaló mindig felismert. Nem szükséges törekedni an-nak felismerésére, ami már felismert, s ami mindig is az volt, hiszen nem tagadhatod saját létezésedet. Ez a létezés a tuda-tosság, az Önvaló.

A felismerés csak az Önvalóban és az Önvalóé lehet, soha-sem lehet azon kívül. Az Önvaló Isten. Mindaz, ami az Önvaló felismeréséhez szükséges: csendesnek lenni. így az Ön-isme retet a legkönnyebb elérni.

Bármilyen névben és formában imádja is az ember az ab-szolút valóságot, ezek csak eszközök arra, hogy felismerje a név és forma nélküli tökéletes létezőt. Egyedül ez az igaz fel-ismerés, melyben az ember ismeri saját, e valósággal kapcso-latos létét, és ráébred az ezzel való önazonosságára azáltal, hogy feloldódik benne.

A kettősségek és a hármasságok sohasem léteznek valami-lyen egyetlen dolog támasza nélkül. Ha az ember, eme egyedüli valóság után kutatva, bepillantást nyer önmagába, akkor azok [a kettősségek és a hármasságok] elillannak. Akik látják ezt, azok a bölcsesség látói. Őket sohasem háborgatja zavarodottság.

A megszabadulás természetére vonatkozó kérdések addig merülhetnek fel csupán, amíg az elkülönültség fennáll. Ezen elkülönültség feloldódása az egyedüli igaz, örökre elnyert megszabadulás.

Az Önvaló állandóan felismert

Az Önvaló felismerése után semmi sem marad, amit még tudni kellene, hiszen az a tökéletes üdv, az minden.

Az ember saját Önvalója örökké az „Énként", az egyetlen, osztatlan és tiszta valóságként ragyog. Az erre irányított figye-lem az egyedüli tutaj, amellyel az egyén - akit az „én a test vá-gyók" gondolata félrevezet - a véget nem érő születések óceán-ján átkelhet.

A valóság egyszerűen az ego elvesztése. Semmisítsd meg az egót azáltal, hogy felkutatod mibenlétét! Mivel az ego nem valós létező, elenyészik majd, és a valóság önmagától felragyog. Ez a közvetlen módszer, míg minden egyéb eljárás az ego megtartá-sával történik. Ezeken az ösvényeken számos kétely merül fel, s végül a „Ki vagyok én?" örök kérdésével kell szembenézni. Ám az előbbi módszerben a végső kérdés az egyetlen, s ez már kez-detben felvetődik. Semmiféle spirituális gyakorlás nem szüksé-ges ahhoz, hogy elmerülj e keresésben.

Nincs ennél nagyobb rejtély: valóságként a valóság elnyeré-sére törekszünk. Úgy véljük, létezik valami, ami elrejti előlünk igaz természetünket, melyet fel kell számolnunk, mielőtt a való-ságot elérnénk. Ez nevetséges. Felvirrad majd az a nap, amikor te magad kacagod ki múltbéli erőfeszítéseidet. Ami azon a na-pon ott lesz, az itt és most is megtalálható,

A megszabadulás természetes állapotunk, mely az „ego" eltűné-sével ragyog fel. Ego nélküli, Ön-tudatos élet a megszabadult lélek élete. Az ilyen ember az igazság, a szív mélyéből cselekszik és él, s nem befolyásolják a tudatlanságban lévő világ megrázkódtatásai.

III. RÉSZ

Ö s v é n y Nem létezik ösvény

Ösvényről beszélsz, de hol vagy most? S hová indulnál? Ha ezeket tudod, beszélgethetünk az ösvényről. Először azzal légy tisztában, hogy hol és mi vagy! Nincs semmi, amit el kellene nyerni, nincs elérendő cél, nem kell megszerezned semmit. Az az elképzelés, hogy létezik cél és ahhoz vezető út, téves. Mi magunk vagyunk a cél és a béke. Te az Önvaló vagy, s mindig létezel.

Ha létezik elérendő cél, akkor az nem lehet állandó. A cél-nak már jelen kell lennie. Az egóval törekszünk eljutni a cél-hoz, ám az már az ego előtt létezett. Ami a célban van, az még születésünknél, azaz egónk születésénél is előbbi. Mivel mi lé-tezünk, az ego szintén létezni látszik.

Az Önvalót nem elérjük. Ha elérendő lenne, az azt jelente-né, hogy nincs itt és most jelen, s hogy el kellene nyerni. Amit újonnan kapsz, azt el is fogod veszíteni, ennélfogva nem állan-dó. Ami nem állandó, arra nem érdemes törekedni, tehát én azt állítom, hogy az Önvalót nem elérjük. Te vagy az Önvaló, te már most Az vagy. Mindig létezel, állandóan akként élsz, ami valójában vagy, csakhogy nem ismered ezt fel. Ez minden.

Az ön-kutatás a módszer, s úgyszintén a cél is. A „Vagyok" a cél s a végső valóság. Erőfeszítéssel ragaszkodni ehhez ön-kutatás, míg amikor önkéntelen és természetes, akkor ráébre-dés. Ha az ember nem veszi figyelembe az ön-kutatást, a leg-hatásosabb spirituális gyakorlatot, akkor nincs más megfelelő eszköz az elme elcsendesítésére. Ha másféle eszközzel csilla-pította le az elmét, az úgy tesz, mintha elnyugodott volna, ám

újra felbukkan majd. Az ön-kutatás az egyedüli csalhatatlan, az egyetlen közvetlen eszköz a feltétel nélküli abszolút létező felismerésére, ami valójában vagy.

Az Önvalóról való elfeledkezés (amíg jelen van a gondolat)

Amikor valaki elfelejti, hogy ő az abszolút, aki valós, állan-dó és mindenütt jelen lévő, s becsapva önmagát azt gondolja, hogy ő csupán egy test a mulandó testektől hemzsegő világ-egyetemben, és ebben a téveszmében él, akkor emlékeztetned kell őt arra, hogy a világ valótlan s káprázat. S hogy miért? Mert látomása, melyben elfeledkezett az Önvalóról, a külső, anyagi világegyetemben jelenik meg. Az nem fordul önmagát elemezve befelé, hacsak nem nyomatékosított számára, hogy ez az egész külső, anyagi univerzum valótlan. Ha egyszer fel-ismeri saját Önvalóját, tudni fogja, hogy nincs más, csupán sa-ját Önvalója, és az egész világegyetemre úgy tekint majd, mint az abszolútra. Nem létezik univerzum az Önvaló nélkül.

Amíg valaki nem látja az Önvalót, mely mindennek erede-te, hanem csak a külső világot tekinti valósnak és állandónak, el kell mondanod neki, hogy ez az egész külső univerzum káp-rázat. Nem tehetsz másképp.

Az Önvalóról való bűnös elfeledkezés, amely miatt az em-ber kikerül a csendből, a nem-önátadás egyedüli formája.

Akármikor merüljön fel gondolat, az ne ragadjon magával téged. Akkor válsz tudatossá a testedre, amikor elfeledkezel az Önvalóról. De vajon elfeledkezhetsz-e az Önvalóról? Önvaló-ként hogyan feledkezhetnél meg Arról?

Két én kell ahhoz, hogy az egyik megfeledkezzen a másik-ról. Ez képtelenség. Az Önvaló nem kedvetlen s nem is töké-letlen. Nagyon is boldog. Az ezzel ellenkező érzés pusztán

gondolat, amely tulajdonképpen nem tartós. Légy mentes a gondolatoktól! Az ember, lévén az Önvaló, állandóan ráébre-dett. Csak légy szabad a gondolatoktól!

A tudatlanság az Önvalóról való elfeledkezés. Létezhet-e sötétség a Nap előtt? Hasonlóképpen, lehet-e tudatlanság a magától értetődő és önmagától ragyogó előtt? Ha ismered az Önvalót, nem lesz sötétség, tudatlanság, sem nyomorúság. A szamszára - a születés és halál körforgása - egyedül a tisztátalan elme, melynek működése: gondolkodás és felej-tés. Egyedül, a valódi „Én", amelyben a gondolkodás és a felej-tés abbamaradt, az igaz megszabadulás. Az nem feledkezik el az Önvalóról. A feledékenység a születés és a halál oka.

Ami a feledékenységet illeti, amíg jelen van gondolat, fele-dékenység is jelen lesz. Először ott az „én az abszolút vagyok" gondolata, ezután a felejtés következik. Feledékenység és gon-dolat az „én"-gondolat számára léteznek csupán. Ragadd meg, s az eltűnik majd, mint egy kísértet. Ami fennmarad, az a va-lódi „Én", s az az Önvaló.

Aki elfeledkezik az Önvalóról, összetévesztve azt a fizikai testtel, és számtalan születésen keresztülmegy, az éppen olyan, mint aki álmában átvándorol az egész világon. Ezután felismer-ni az Önvalót olyan, mint felébredni az álombéli vándorlásból.

Gyönyör és fájdalom az elme arcai csupán. Lényegi természe-tünk a boldogság, ám elfeledkeztünk az Önvalóról, és azt képzel-jük, hogy a test vagy az elme az Önvaló. Ez az a hamis önazonosí-tás, amely a nyomorúságot eredményezi. S hogy mi a teendő? Ezen elmebeli hajlam igen ősi, megszámlálhatatlan múltbéli szüle-tésen át folytatódott, amelyek során erőre kapott. Ennek távoznia kell, mielőtt a lényegi természet, a boldogság érvényesítené jogait.

Addig járkálunk körbe az Önvalót keresve és kérdezgetve, „Hol van, hol található az Önvaló?", míg végül a tudás meglá-tásának hajnala felvirrad, és azt mondjuk: „Ez az Önvaló, ez va-gyok én." Magunkévá kell tennünk ezt a nézőpontot. Ha egy-szer ezt elértük, nem fogunk többé ragaszkodni semmihez, még akkor sem, ha elvegyülünk a világ forgatagában. Ha egy-szer felvetted a cipődet, nem érzel fájdalmat, akárhány kőre vagy tövisre lépsz is útközben. Félelem vagy gond nélkül köz-lekedsz, még ha hegyek is keresztezik az utadat. Ugyanígy, minden természetessé válik azok számára, akik eljutottak a tu-dás meglátásához. Mi létezik az ember saját Önvalóján kívül?

Ha az elme lecsillapodik, az egész világ elnyugszik. Az el-me mindezen dolgok oka. Ha elnyugszik, a természetes álla-pot megmutatja önmagát. Az Önvaló mindenkor „Én-Énként" nyilvánítja ki magát. Önmagától ragyog, itt van, mindez ő ma-ga. Mi kizárólag abban vagyunk, s benne lévén miért keres-nénk? A régiek azt mondják: aki a látványt az Önvaló ismere-tébe merülve szemléli, az az abszolútként látja a világot.

Az egyéni lélek, amely az elme, a valóságban a tiszta Önva-ló. Ám elfeledve ezt az igazságot egyéni léleknek képzeli magát, és az elme alakjában kötöttségeket vesz magára. így hát kutatá-sa az Önvaló után, ami tulajdonképpen ő maga, olyan, mint; amikor a pásztor keres egy birkát. Ám az egyéni lélek, mely el-feledkezett az Önvalóról, mégsem válik azzá pusztán közvetett tudás segítségével. Az akadályok miatt, amelyeket a korábbi születésekben összegyűlt, fennmaradt benyomások okoznak, az egyén újra és újra elfeledi azonosságát az Önvalóval, és téve-désből a testtel azonosítja önmagát. Vajon válhat-e valaki ma-gas rangú hivatalnokká azáltal, hogy egy hivatalnokra tekint? Hát nem a céltudatos, kitartó erőfeszítés által válik azzá? Hasonlóképpen, az egyéni léleknek, amely kötöttségektől szen-

ved a testtel való elmebeli önazonosítás miatt, erőfeszítéseket kell tennie az Önvalón történő fokozatos és hosszan tartó elmél-kedés formájában. Amikor az elme ily módon megsemmisül, az egyéni lélek az Önvalóvá válik.

Az ekképpen végzett folyamatos elmélkedés az Önvalón megsemmisíti az elmét, majd önmagát emészti el, mint a fa-darab, amellyel lángra lobbantják a halotti máglyát. Ezt az ál-lapotot nevezik kioltásnak.

A feledékenység az egyén valódi természetéből ered, s mint az elfátyolozás ereje ismert. A fátyol nem tökéletesen rejti el az egyéni lelket, csupán az „én" Önvaló-természetét leplezi el, és kivetíti az „én a test vagyok" képzetét. Ám nem rejti el az Ön-való-létet, amely az „Én", s amely valós és örökké tartó.

A feledékenység sohasem kerekedik felül az Önvalón. Az Ön-való a természeted, csak te most összekevered a nem-Önvalóval, és emiatt beszélsz feledésről. Az Önvaló örökre felismert.

Mivel Isten mindig Önvaló-természetű marad, „Énként" ra-gyogva a szívben, s mivel a szent iratok kijelentik, hogy maga a gondolat a kötöttség, a legmegfelelőbb gyakorlat csendesnek maradni. Miután - mindegy, milyen módon - feloldottuk Őben-ne az elmét, amelynek formája az „én"-gondolat, maradjunk csendesek anélkül, hogy elfeledkeznénk Őróla, Istenről, az Ön-valóról. Ez a lényege annak, amit a szent iratok tanítanak.

Azok közül, kiknek elméjén eluralkodott az Önvalóról való elfeledkezés, azok, akik megszületnek, meg is fognak hal-ni, s akik meghalnak, újra megszületnek. Ám légy tisztában azzal, hogy akiknek elméje megsemmisült, s megismerték a dicsőséges legfőbb valóságot, a valóságnak csakis ebben

az emelkedett állapotában maradnak majd, mely mentes úgy a születéstől, mint a haláltól. Elfeledkezni az Önvalóról, össze-téveszteni azt a testtel, számtalanszor megszületni s végül fel-ismerni az Önvalót és azzá lenni éppen olyan, mint felébredni egy álomból, amelyben keresztülvándoroltunk a világon.

„Ardzsuna így szólt: - Uram, tévedésem a múlté. Kegyelmed által újra elértem

az igaz tudást, és az ismét megszilárdította visszaemlékezése-met, a helyes megértés erejével együtt."

(Bhagavad Gitá)

Tudatlanság Hamis tudás

Az Önvalót nem eléred, te magad vagy az, csupán nem vagy üdvös állapotod tudatában. A tudatlanság fátylat borít a tiszta üdvösségre. Minden kísérlet csak e tudatlanság elosz-latására irányul, amely hamis tudás csupán. A hiba az Önva-lónak a testtel, az elmével történő téves azonosításában rejlik. E téves azonosításnak az ön-kutatás által távoznia kell, s akkor ott az Önvaló.

A tudatlanság káprázat, „az, ami nincs". Ennélfogva a kér-dés a következő: mi a tudatlanság? A tudatlanság tudatlanság, és alany és tárgy létét feltételezi. Légy az alany, és akkor nem lesznek tárgyak!

Az Önvaló egyszerű lét. Legyél, s ekkor a tudatlanságnak vége szakad! Az „Én" folyton jelenvaló, azt nem lehet tudni, nem egy elsajátítandó új ismeret. Van egy akadály, mely meg-gátolja a felismerését, s ezt tudatlanságnak nevezik. Szabadulj meg ettől! Tudatlanság és tudás az Önvaló számára nem léte-zik. Az előbbi csak egy kísértet: ha felfedezted valótlan termé-szetét, úgy mondják, elűzted.

Ne fáraszd magad azzal, hogy megpróbálod legyőzni a káprá-zatott Időzz valódi állapotodban, és az illúzió magától távozik Ha megkísérled legyőzni, számtalan akadályt gördít az utadba.

Számold fel az egót, és a nemtudásnak vége. Keresd, s az ego elenyészik, majd egyedül az igaz Önvaló marad. A tudatlanságot valló ego nem látható, a valóságban nem létezik tudatlanság. Az összes szent irat a tudatlanság létezését hivatott cáfolni.

Hogyan létezhet tudatlanság az ego jelenléte nélkül? Ha vizsgálódásba fogsz, a tudatlanságot - amely már most sem lé-tezik - nem fogod megtalálni, vagy azt mondod majd, elillant.

A tudatlanság az egóhoz tartozik.

Miért gondolsz az egóra és szenvedsz is egyben? S még egyszer, mi a tudatlanság? Az, ami nem létezik. Mindamellett a világi élet megkívánja a tudatlanság feltételezését. A tudat-lanság csakis a mi tudatlanságunk, semmi egyéb, s ez tudat-lanság vagy elfeledkezés az Önvalóról.

A tudatlan számára az „én" az Önvaló. Amikor az ember keresni kezdi, nem találja ezt az egyéni „ént", mivel az nem valós. Ennélfogva a káprázattal és a nemtudással rokon értel-mű. Minden spirituális tanítás célja, hogy megtudjuk: a tudat-lanság sohasem létezett. A tudatlanság nem lehet más, mint hogy tudatlanok vagyunk afelől, aki tudatos. A tudatosság ből-csesség, a bölcsesség örök és természetes, míg a tudatlanság természetellenes és valótlan.

Találd meg, ki az, aki nem ébred rá, s hogy mire nem éb-red rá! Ekkor nyilvánvalóvá lesz, hogy tudatlanság nem léte-zik. A tudatlanság jelen állapota annak köszönhető, hogy a tudatosságot az érzéketlen testtel azonosítod.

Olyan, hogy tudatlanság nem létezik, soha nem is keletke-zik. Mindenkinek a bölcsesség a természete. A tudatlanság el-oszlatása a bölcsesség, mely állandóan létezik.

Tudatlanság sohasem keletkezett, annak nincs valós léte. Az, ami létezik, csakis tudás.

Tudás nem létezik tudatlanság nélkül, tudatlanság nem lé-tezik tudás nélkül. Az az egyedüli igaz tudás, amelyben az em-ber felismeri az Önvalót azáltal, hogy megvizsgálja, kié a tu-dás és a tudatlanság.

Vajon nem tudatlanság-e minden mást ismerni anélkül, hogy önmagunkat, a megismerőt ismernénk? Ha az ember ismeri önmagát, tudás és tudatlanság alapját, ez utóbbiak el-enyésznek.

Egyedül az tudás, ami se nem tudás, se nem tudatlanság. Amit tudsz, nem igaz tudás. Mivel az Önvaló minden más megismert vagy megismerendő nélkül ragyog, egyedül az a tudás. Nem hiányos az.

Egyedül az Önvaló, mely tudás, a valóság. A különbözőség ismerete nem egyéb hamis tudásnál. Ez utóbbi, mely nem más, mint tudatlanság, nem létezik az Önvalón kívül, amely tudás, valóság. A díszítmények a maguk sokféleségükben valótlanok, s léteznek-e vajon az arany, a szubsztancia nélkül?

A tudatlannak az „én" a test által korlátolt önvaló, míg a bölcs számára az „Én" a végtelen Önvaló.

A tudatlan számára a világ az egyedüli, önmaga által létező valóság, míg a bölcsnek az a forma nélküli, végtelen létező az egyetlen valóság, amely a világ alapját alkotja.

Májá és valóság: egy és ugyanaz

Az, aki az „én a test vagyok" tévedésében él, mentálisan szenvedni fog a ruházkodás, az étel s az ehhez hasonló dolgok miatt. Az, aki az „én a test vagyok" tévedését eloszlatta, nem fog megszenvedni a fentiekért. Ez az „én" a káprázat vagy a tudatlanság szinonimája. Te az Önvaló vagy. Minthogy az em-berek tagadják az Önvalót, a szent iratok májáról, liláról stb. beszélnek. Mindez az elme, vagyis májá.

Mi a májá természete? A májá az, amelynek hatására nem-létezőnek tekintjük az Önvalót, amely mindig és mindenütt jelen lévő, mindent átható, önmaga által fénylő, és az egyéni lélek, a világ és Isten létezésének alapja, mely utóbbiak a fen-tiek alapján soha sehol nem létezőnek bizonyulnak.

Májá és valóság egy és ugyanaz. A májá nem hamisság - bár úgy tűnhet -, hanem a valóság tevékeny oldala. Ez hozza létre a formákat a tudatosságban, a formák pedig különbözőséget je-lentenek. A különbözőség okozza a káprázatot. Ne feledd: mindezen különbözőség a tudatosságban létezik csupán, sehol másutt, csakis az elmében. Az egyéni lélek más egyént látva elfeledi azzal való azonosságát, és arra mint magától el-különültre gondol. Ám abban a pillanatban, amikor figyelmét a saját természetére mint tudatosságra és nem mint formára fordítja, a sokféleség vagy az elkülönültség káprázata eloszlik, mint ahogy egy álom megszakad a felébredéssel.

Bírálták Sankarát a májáról vallott nézeteiért, anélkül hogy megértették volna. Sankara azt állította, hogy (1) az abszolút valós, (2) a világegyetem valótlan, és (3) az abszolút a világegyetem.

Nem állt meg a második kijelentésnél, hiszen a harmadik megmagyarázza az első kettőt. Azt fejezi ki, hogy az univer-zum valós, ha azt az Önvalóként fogjuk fel, és valótlan, ha az Önvalón kívüliként érzékeljük. Ennélfogva májá és valóság egy és ugyanaz.

A spirituális kereső szintjén azt kell állítanod, hogy a világ káprázat. Nincs más megoldás. Amikor valaki elfelejti, hogy ő az abszolút, aki valós, állandó és mindenütt jelen lévő, s becsapva önmagát azt gondolja, hogy ő csupán egy test a mulandó testek-től hemzsegő világegyetemben, és ebben a téveszmében él, cik-kor emlékeztetned kell őt arra, hogy a világ valótlan s káprázat.

Ha az igazságot, és egyedül az igazságot keresed, nincs számodra más választás, mint hogy valótlanként fogadod el a világot.

Ha nem adod fel azt az elképzelést, miszerint a világ valós, az elméd állandóan azt óhajtja majd. Ha a látszatot valóságos-nak tartod, sohasem ismered fel magát a valóságot, bár egye-dül az létezik.

A máját, amelyet semmilyen másféle cselekedet nem szá-molhat fel, tökéletesen eloszlatja a csendnek [mauna] nevezett intenzív tevékenység.

A test érzéketlen

A test, az elme és az ego alkotják együtt az embert. Az em-bernek rá kell ébrednie arra, hogy a test és az elme az isteni Önvaló kifejezései.

A jelen születés egyedüli hasznos célja, hogy befelé fordul-junk, és felismerjük az Önvalót. Nincs más teendő.

Fedezd fel, ki vagy! Üdvösség vagy, ám szenvedésed abból ered, hogy azonosítod magad a testeddel.

A test működései, melyekhez egy mozgatóra is szükség van, az elméből származnak: minthogy a test érzéketlen, szük-séges egy érző mozgató. Mivel az emberek individuumoknak gondolják önmagukat, Krisna úgy fogalmazott, hogy Isten az egyének mozgatójaként a szívben lakozik. Valójában nincsenek egyének és nincs azokon kívüli mozgató. Az Önvaló foglal magában mindent.

A test nem az „én", s nem létezhetne saját létezésünk nélkül. Miért kellene az Önvalótól különbözőnek látnunk?

Amikor azonosítod önmagad a testtel, akkor csak formák és alakok léteznek. Ám ha meghaladod a testedet, a többiek is eltűnnek a test-tudatosságoddal együtt.

Az „én"-gondolat hasonló a szellemhez, mely, bár nem érezhető, a testtel egy időben keletkezik, tevékenykedik, és az-zal együtt tűnik el. A test-tudatosság a hamis „én". Add fel eme test-tudatosságot! Ezt az „én" forrásának kutatásával tehe-

ted meg. A test nem mondja: „Vagyok", te állítod azt, hogy „Én a test vagyok." Találd meg, ki ez az „én"! Ha forrása után ku-tatsz, elenyészik majd.

A test és a test-tudatosság együtt kél fel s merül alá. Úgy is mondhatnánk, hogy nem léteznek határok a mély alvásban, nem úgy, mint az ébrenlét állapotában. Ezen határok jelentik a kötöttséget. A hibát akkor követjük el, amikor teret enge-dünk annak az érzésnek, hogy „én a test vagyok". Az „én" e té-ves érzetének távoznia kell. A valódi „Én" állandóan jelen van, itt és most. Sohasem bukkan fel újból, s tűnik el ismét. Ami létezik, az örökké fenn is marad, s ami újból felbukkan, az el is múlik majd. Vesd össze a mély alvást az ébrenléttel! Az egyikben megjelenik a test, míg a másikban nem, ennélfogva a test egyszer el fog múlni. A tudatosság már korábban létezett, és túléli a testet.

A testben, mely érzéketlen, mulandó és élettelen, felmerül az éberség érzete, az „én" érzete, amelyet elmének neveznek. Az embernek tudnia kell, hogy elme és ego egy és ugyanaz.

Maga a test nem létezik az igaz Önvaló nézőpontjából, csakis az elme kifelé forduló szemszögéből, melyet a káprázat ereje félrevezet. Ennélfogva az Önvalót a tudatosság terének, a test tulajdonosának hívni tévedés. Először önmagadat kell meglátnod, ezután tekints az egész világra mint az Önvalóra. Ha a testnek tartod önmagad, a világ külsőnek tűnik, míg ha te az Önvaló vagy, a világ az abszolútként jelenik meg. A világ nem létezik a test nélkül, a test sohasem létezik az elme nél-kül, az elme sohasem létezik a tudatosság nélkül, a tudatosság pedig sohasem létezik a valóság nélkül.

Minden későbbi hamis önazonosítás elsődleges forrása az „én a test vagyok" elképzelése, és annak eloszlatása az ön-kutatás legfőbb célja.

Élettelen testünk nem mondja, hogy „én", valóság-tudatosság sohasem bukkan fel benne. A kettő között és a test korlátaihoz szabottan valami „énként" felmerül. Ez az, ami a tudatos és az élettelen, a rabság, a szellem, a finomtest, az ego, a szamszára, az elme stb. közötti kötésként ismert.

Egy formát megragadva létrejön, s míg egy formát megőriz, fennmarad. Egy formát birtokolva táplálja önmagát, és nagyra nő, majd ezt feladva egy másikat ölt magára. A keresés elől me-nekül ez a saját formával nem rendelkező kísértet, az ego.

Ha az ego létezik, minden más is létezik. Ha az ego nem lé-tezik, semmi egyéb sincs. Valóban, az ego minden, ennélfogva egyedül az ego mibenlétére vonatkozó vizsgálódás a feladása mindennek.

A test élettelen, mint egy agyagedény. Minthogy nincs én-tu-datossága, s mivel a mély alvás [állapotában] - testetlenül -ter-mészetes létünket tapasztaljuk, a test nem lehet az „én". [Akkor] ki az én-ség okozója? Hol van ő? Azok szívének barlangjában, akik ilyenformán vizsgálódnak, ezt tudván az Önvalóként időz-nek, maga az Úr Arunácsala Siva ragyog az „Az vagyok én" tu-datosságaként.

Vesd el az „én a hitvány test vagyok" képzetét! Töprengj el, és ismerd fel az örök üdvösség Önvalóját!

Ha elfogadjuk az „én a test vagyok" elképzelését, az ön-valók megsokasodnak. Az az állapot, amelyben ez az elképzelés

eltűnik, az Önvaló, minthogy abban az állapotban nincsenek egyéb tárgyak. Emiatt tekintik az Önvalót egyetlen egynek. A dnyáni tudja, hogy semmi sem létezik, csakis Az. Mi különb-séget jelentene hát számára a test megléte vagy annak hiánya?

A testtel történő hamis önazonositás az „én a test vagyok" elképzelése. Ennek távoznia kell, mielőtt a jó eredmények megjelenhetnének.

Születés és halál a test sajátossága. Te az Önvalót a testtel azonosítod: ez téves azonosítás. IJgy hiszed, hogy a test meg-született és elenyészik majd, s összezavarod a jelenségeket, a testtel, nem pedig az Önvalóval hozva összefüggésbe azokat. [...] Ismerd meg az Önvalót, és ne zavarjanak össze kételyek!

Most azt gondolod, hogy a test vagy, ennélfogva össze-téveszted önmagad annak születésével és halálával. Ám te nem a test vagy, nem születsz s halsz meg.

Az ego a gondolat forrása, az teremti meg a testet és a világot.

A test az ötrétű burokhoz tartozó forma, ennélfogva a test szó mind az öt burkot magában foglalja. Vajon a test nélkül létezik-e a világ? Vannak-e olyan emberek, akik látták a vilá-got test nélkül?

A világ nem több, mint az öt érzékszerv által érzékelt tár-gyak testet öltése. Minthogy ezen öt érzékszerv segítségével egy elme érzékeli a világot, a világ nem egyéb, mint az elme. Létezik-e a világ az elmén kívül?

A világ akkor jelenik meg, amikor felébredsz. Hol van te-hát? Nyilvánvaló, hogy a te gondolatod. A gondolatok a te ki-vetítéseid. Először az „én" jön létre, azután a világ. A világot az „én" teremti meg, amely viszont az Önvalóból ered. A világ teremtésének rejtélye ekképpen megoldódik, ha megfejted az „én" teremtését. Azt mondom tehát, találd meg Önvalód!

Ha a testnek tartod önmagad, a világ külsőnek tűnik, míg ha az Önvaló vagy, a világ az abszolútként jelenik meg.

A világról való ismeret a világ ismerőjéről való ismeret. Mindkettő eltűnik az alvásban.

Bár a világ és annak ismerete együtt kél fel és nyugszik le, egyedül az ismeret teszi a világot láthatóvá. Az egyedüli való-ság az a tökéletesség, amelyben a világ és annak ismerete felkél és lenyugszik, s amely anélkül ragyog, hogy felkélne vagy lenyugodna.

Ön-kutatás Önmagunk ismerete

Az ön-kutatás az egyetlen tévedhetetlen, az egyedüli köz-vetlen eszköz, hogy felismerd a feltételek nélküli, abszolút lé-tezőt, aki valójában vagy.

Az ön-kutatás nem keresés. Hogyan is kereshetünk olyas-valamit, ami mindig jelen van, még most is, s amely mi ma-gunk vagyunk.

Egyedül az ön-kutatás tudja felfedni azt az igazságot, hogy sem az elme, sem az ego nem létezik, s teszi képessé az em-bert, hogy felismerje az Önvaló - vagy az abszolút - tiszta, kü-lönbözőségek nélküli létét.

Az ön-kutatás a közvetlen ösvény, a többi ösvény mind köz-vetett. Az előbbi az Önvalóhoz vezet, az utóbbiak máshová. Miért vesztegetnéd az idődet?

Ha nem ön-kutatással, hanem más spirituális módszerek se-gítségével kíséreljük meg felszámolni az egót vagy az elmét, az éppen olyan, mint amikor egy rabló elmegy pandúrnak azért, hogy elfogja a rablót, azaz önmagát. Minden dolog forrása az Önvaló, olvaszd hát az elméd abba az ön-kutatás segítségével!

Az ön-kutatás nem üres szólam, s több bármiféle mantra ismételgetésénél. Ha a „Ki vagyok én?" kutatása pusztán men-tális kérdésfeltevés lenne, értéke sem volna nagy. Az ön-kuta-tás valódi célja a teljes elmét saját forrására összpontosítani. Ennélfogva tehát nem az egyik „én" kutatása egy másik „én" után. Még kevésbé egy üres szólam, mivel maga után vonja a

teljes elme intenzív tevékenységét, hogy azt tartósan egyen-súlyban tartsa az Önvaló tiszta tudatosságában.

Ellenőrzés alatt tartott légzéssel és beszéddel, egyhegyű el-mével kell mélyen magunkba merülnünk és elérnünk a for-rást, ahonnan az „én" felmerül. Ekképpen magunkba merülni: egyedül ez az ön-kutatás. Azt hívják ön-kutatásnak, ha állan-dóan az Önvalóra rögzítjük az elmét.

Ha létezik az egyes szám első személy, az én, akkor a má-sodik személy, a te, és a harmadik személy, az ő is létezni fog. Egyedül az abszolút lét az ember természetes állapota, amely ben az én elvész az önmaga utáni kutatás közben, s azzal együtt a te és az ő szintúgy elenyészik.

A test nem mondja: „én". Senki sem állítja, hogy az „én" ne lenne jelen még a mély alvás állapotában is. Ha egyszer felmerül az „én", minden egyéb megjelenik utána. Lelkes el-mével kutasd fel, honnan ered!

Az egyedüli vizsgálódás, mely az Önvaló ismeretéhez ve-zet, ha befelé fordított elmével kutatod, honnan ered az „én", anélkül hogy kiejtenéd az „én" szót. Bár lehet ahhoz vezető segédeszköz az „Ez nem én vagyok, Az vagyok én" töprengés, az nem maga a vizsgálódás.

Ám az ön-kutatás valójában akkor kezdődik el, amikor ön-magadhoz ragaszkodsz, és már elszakadtál az elméd mozgásá-tól, a gondolathullámoktól. Az ön-kutatás abban áll, hogy megtartod az elmédet az Önvalóban.

Miközben az ön-kutatás segítségével elérjük a szívet, az egyedüli, folyamatos Én-tudat a tökéletes létezőként, az „Én-

Énként" felfedi önmagát, amelynek következtében az „én" el-nyugszik, majd eltűnik.

Az „én"-telenség Én-tudatos léte az ember igaz állapota, amelyet azáltal valósít meg, hogy az ön-kutatás segítségéve] felszámolja az egót.

Az Önvaló utáni kutatás a lét kutatása vagy zavartalan ébersége.

Annak számára, aki megvalósította a tökéletes lét ezen ál-lapotát, amely valóban az abszolút Önvaló lényegi, leírhatat-lan üdve, semmi egyéb elérendő nem marad.

Az ön-kutatás belső keresés.

Az elme megragadása és vizsgálata a kezdőknek ajánlott. Ám végül is mi az elme? Az Önvaló kivetítése. Figyeld meg, kinek jelenik meg, s honnan ered! Az „én"-gondolatot találod majd a gyökéroknak. Hatolj mélyebbre! Az „én"-gondolat el-tűnik, s egy végtelenül kiterjedt „Én"-tudatosság marad.

Az „én" -gondolat a gyökér

Az elme nem más, mint az „én"-gondolat. Az elme és az ego egy s ugyanaz. Az individuum nem egyéb, mint ez a lélek vagy ego.

Minden gondolat közül az „én"-gondolat a gyökér, ennél-fogva az elme nem egyéb, mint az „én"-gondolat.

Az elme nem más, mint gondolatok [sokasága]. Mindezek közül [a gondolatok közül] az „én"-gondolat [az „én a test va-gyok" érzése] az egyedüli gyökér. [Ennélfogva] amit elmének neveznek, az az „én" [-gondolat, a gyökérgondolat].

Te az elme vagy, vagy legalábbis úgy véled. Az elme nem más, mint gondolatok. Minden egyes gondolat mögött meg-húzódik egy általános gondolat, amely az „én", azaz tenmagad. Hívjuk ezt az „én"-gondolatot az első gondolatnak! Ne engedd el, és vond kérdőre, mi is ő! Amikor ez a kérdés magával ragad, nem tudsz másra gondolni.

Hol van az „én" valódi otthona? Amikor az ember bensőjé-ben ekképpen vizsgálódik, az „én" elenyészik. Ez az ön-kutatás.

Ha a gondolatokat érték szerint rangsoroljuk, a legfonto-sabb közülük az „én"-gondolat. A személyiség elképzelése vagy -gondolata szintén a gyökere vagy a törzse minden egyéb gon-dolatnak, minthogy minden egyes elképzelés vagy gondolat csakis valaki gondolataként merül fel, és nem tudunk arról, hogy az egótól függetlenül létezne. Az ego tehát gondolati ak-tivitást mutat. A második és a harmadik személy [te, illetve ő,

az stb.] nem jelenik meg, csak az egyes szám első személy [én] viszonyában. Ennélfogva azok csupán az egyes szám első sze-mély megjelenése után bukkannak fel, így hát úgy látszik, mindhárom személy együtt merül fel és tűnik el. Találd hát meg az „én" vagy a személyiség végső okát!

Honnan ered az „én"? Keresd bensődben, és elenyészik majd. Ez a bölcsességre való törekvés. Amikor az elme szünte-lenül vizsgálja saját természetét, akkor kiderül, hogy olyan, mint elme nem létezik. Ennélfogva az csupán az „én"-gondolat.

Ez az „én" csakis az ego vagy az „én"-gondolat. Miután az „én"-gondolat megjelenik, azután bukkan fel a többi gondolat, ennélfogva ez a gyökérgondolat. Ha eltávolítjuk a gyökeret, akkor azzal egyidejűleg minden mást kigyomláltunk. Keresd tehát a gyökeret, az „ént", tedd fel önmagadnak a kérdést: „Ki va-gyok én?" Találd meg forrását, akkor minden egyéb elképzelés eloszlik, s egyedül a tiszta Önvaló marad.

Az „én"-gondolat felbukkanása után megjelenik az „én" testtel, érzékekkel, elmével stb. történő hamis azonosítása. Az „ént" tévesen társítjuk ezekkel, s az igaz „Ént" elveszítjük sze-münk elől. Azért említjük itt meg az elvetés módszerét, hogy a tiszta „Ént", mintegy rostálva, elkülönítsük a beszennyezett „éntől". Ám itt egészen pontosan írem a nem-önvaló egyenes elvetéséről, hanem az igaz Önvaló megtalálásáról van szó.

Az „én"-gondolat nem tiszta. Te most a hamis „énnel" azo-nosítod önmagad, mely az „én"-gondolat. Ez felbukkan és el-merül, míg az „Én" valódi jelentősége ezeken túl van. Figyeld meg, ki számára jelenik meg a probléma! Az „én"-gondolat az, ragadd hát meg! Ekkor a többi gondolat eltűnik majd.

Az „én"-gondolat megszületése az ember saját születése, halála az egyén halála. Szabadulj meg az „én"-gondolattól! Amíg az „én" életben van, ott a szomorúság; amikor megszűnik létezni, a szomorúságnak is vége szakad.

Különbséget kell tenned az önmagában tiszta „Én" és az „én" gondolat között. Az utóbbi - lévén pusztán gondolat - alanyt és tárgyat lát, alszik, felkel, eszik és iszik, meghal és újraszületik. Ám az igaz „Én" tiszta létező, örök létezés, mentes a tudatlanság-tól és a gondolat káprázatától. Ha „Énként", egyedüli létedként időzöl gondolat nélkül, az „én"-gondolat eltűnik, és a tévedés örökre eloszlik majd.

Az igaz Önvaló a végtelen „Én". Ez az „Én" tökéletesség. Örök, nincs kezdete vagy vége. A másik „én" megszületik, s így meg is hal; nem állandó. Figyeld meg, kihez tartoznak a változó gondolatok! Azt fogod találni, hogy az „én"-gondolat után bukkannak fel. Ragadd meg az „én"-gondolatot, s a többi is lecsillapodik. Kövesd vissza az „én"-gondolatot forrásához, és egyedül az Önvaló marad.

Azon a helyen, ahol az „én" [az elme vagy az ego] feloldódik, az egyetlen [létezés-tudatosság] spontán módon „Én-Énként [vagy „Én Én vágyókként"] jelenik meg. Ez maga a teljesség.

Az „én" szó jelentése mindig ez [az „Én-Én"], az egész, hiszen még az alvás ideje alatt is létezünk, mely mentes az „éntől" [az .„én" gondolattól. az elmétől] [szó szerint: nemlétünk hiánya még ott is jelen van].

Ha az ember ismeri saját természetét, akkor [ami fennmarad és ragyog, az csakis] a kezdet és vég nélküli, töretlen létezés-tudatosság-üdvösség.

Az ego az „én"-gondolat

Mi az ego?

Az ego az „én" gondolata.

Az ego-önvaló egyáltalán nem létezik.

Az elme és az ego egy s ugyanaz.

Honnan ered az „én"? Keresd bensődben, s elenyészik majd. Ez a bölcsességre való törekvés.

Az „én"-gondolat merül fel elsőként. Az ember felfedezheti, hogy az a szívből ered, ott az elme forrása. Ha valaki folyama-tosan azt gondolja: „Én-Én", akkor is azon a helyen fog kikötni. Az elmében felbukkanó összes gondolat közül az „én" az első. Csak annak felmerülése után jelenik meg a többi.

Mi az ego?

Ami jön és megy, felkél és lenyugszik, megszületik és meg-hal, az az ego. Ami állandóan fennmarad, sohasem változik és minőségektől mentes, az az Önvaló. Felszámolni az egót és az Önvalóként létezni a legfőbb módszer a cél elérésére.

Ez az érzéketlen test nem mondja, hogy „én", valóság-tuda-tosság sohasem bukkan fel benne. A kettő között és a test korlá-taihoz szabottan valami „énként' felmerül. Ez az, ami a tudatos és az élettelen, a kötöttség, a szellem, a finomtest, az ego, a szamszára, az elme stb. közötti kötésként ismert.

Egy formát hordozva létrejön, s míg egy formát megőriz, fennmarad. Egy formát birtokolva táplálja önmagát és nagyra nő, majd ezt feladva egy másikat ölt magára. A keresés elől menekül ez a saját formával nem rendelkező kísértet, az ego.

Az ego-önvaló megjelenik, majd eltűnik, hiszen mulandó, míg az igaz Önvaló folyamatosan fennmarad. Bár te valójában ez utóbbi vagy, tévesen az ego-önvalóval azonosítod az igaz Ön-valót. Ki az, aki számára létezik probléma? A gond szintén kép-zelt, öröm és bánat csupán az ego számára létezik. Szabadulj meg tudatlanságodtól, amely az ego! Az ego tökéletlenség és tudatlanság. A tudatlannak az „én" a test által korlátolt önvaló, míg a bölcs számára az „Én" a végtelen Önvaló.

Ha az ego létezik, minden más is létezik. Ha az ego nem lé-tezik, semmi egyéb sincs. Valóban, az ego minden, ennélfogva egyedül az ego mibenlétére vonatkozó vizsgálódás a feladása mindennek.

Minden gondolat a valótlan „énből", azaz az „én"-gondolat-ból származik. Az ego nem a test, s nem is az igaz Önvaló. A gondolat gyökere az ego. Az egyéni lélek nem más, mint ez a lélek-ego. Ragaszkodj önmagadhoz, azaz az „én"-gondolat-hoz! Amikor érdeklődésed ehhez az egyetlen elképzeléshez köt téged, akkor a többi gondolatot automatikusan elutasítod, s azok eloszlanak.

Kutasd bensődben a forrását az „énnek", mely nem tartóz hat a testhez, de amellyel együtt minden más dolog felmerül.

Figyeld meg, kihez tartoznak ezen gondolatok, s azok el fog-nak tűnni. Gyökerüket az egyetlen „én"-gondolatban találod. Ragadd meg ez utóbbit, s eloszlanak. Az „én"-gondolat hasonló

a szellemhez, mely, bár önmagában nem létezhet, a testtel egy időben keletkezik, tevékenykedik, és azzal együtt tűnik el. A test-tudatosság a hamis „én". Add fel e test-tudatosságot! Ezt az „én" forrásának kutatásával teheted meg. A test írem mond-ja: „Vagyok", te állítod azt, hogy „Én a test vagyok." Találd meg, ki ez az „én"! Ha a forrása után kutatsz, elenyészik majd.

Az ego jelenségszerű létét túlhaladod, amikor abba a for-rásba merülsz, ahonnan az „én"-gondolat ered.

Az ego valójában egy kísértet, mely nem rendelkezik saját alakkal, hanem azon a formán hízik, amelyet felölt. Amikor kutatsz utána, elmenekül.

Minthogy minden egyéb az ego felmerülésével jelenik meg, s annak lecsillapodásával minden lecsendesül, az egyedüli igaz lemondás az ego felszámolása az ön-kutatás segítségével.

Hogy felszámold az egót, ragadd meg először, majd tedd fel a kérdést: miképpen lehet megsemmisíteni? Ám ki kérde-zi ezt? Az ego. Ez a kérdés biztos útja az ego táplálásának, s ily módon nem fogsz végezni vele. Ha kutatsz az ego után, úgy találod majd, hogy nem létezik. Ez a módja a felszámolásának.

Az Önvaló azáltal érhető el, hogy kutatunk az ego eredete után, s hogy lemerülünk a szívbe.

Az ego a finom kötelék az ön-tudat nélküli test és az abszolút Ön-tudatos valóság között.

Légy tisztában azzal, hogy amikor az ego meghal, akkor az Önvaló, s csakis az Önvaló marad, amely az abszolút tudatosság.

Az abszolút tudatosság, amely Ön-éberség, felszámolja az egót, és elhozza a megszabadulást.

A töretlen „Én-Én" a végtelen óceán. Az ego, az „én"-gondo-lat csupán egy buborék azon, s azt egyéni léleknek nevezik. A buborék szintén víz, mivel amikor szétpattan, az óceánnal ve-gyül. Akkor is az óceán része, amikor buborékként úszik rajta.

Ha az Önvalóra úgy tekintünk, mint egóra, egóvá, ha mint elmére, elmévé, ha mint testre, testté válunk. A gondolat az, ami a burkokat oly sokféle módon felépíti. Úgy látjuk, hogy az árnyék remeg a vízen. Megállíthatja-e bárki az árnyék mozgá-sát? Ha megszűnne remegni, a vizet nem vennéd észre, csupán a fényt. Hasonlóképpen, ne végy tudomást az egóról és tevé-kenységeiről, csak az azon túli fényről. Az ego az „én" gondo-lata. Az igaz „Én" az Önvaló.

Az elme nem egyéb, mint gondolatok

Sohasem találhatod meg az elmét az elme által. Haladd meg, hogy ráébredj: nem is létezik!

Nincs különbség az elme és az Önvaló között. Az elme, ha befelé fordul, az Önvaló, míg ha kifelé irányul, az egóvá és az egész világgá válik.

Ám az elme nem létezik az Önvalón, kívül, nem bír függet-len léttel. Az Önvaló létezik az elme nélkül, míg ez utóbbi soha-sem létezik az előbbi nélkül.

Az elme megfoghatatlan, valójában nem is létezik. A legbiz-tosabb módja annak, hogy uralmunk alá vonjuk, ha felkutatjuk. Ekkor tevékenységei abbamaradnak.

Ami „énként" a testben felmerül, az az elme. Ha az ember felkutatja, hol merül fel először a testben az „én" gondolata, úgy fogja találni, hogy az hely a szív. Ez az elme és az elme-forrásának a helye. Ha valaki folyamatosan azt gondolja: „Én-Én", akkor is azon a helyen fog kikötni.

Az elme csupán addig létezik, amíg külső dolgokra gon-dolsz. Amikor azoktól visszavonod, s arra készteted, hogy az el-mére vagy az „énre" gondoljon, más szavakkal befelé fordítod, megszűnik létezni.

Ha az elme befelé, a megvilágosodás forrása felé fordul, a tárgyi tudás megszűnik létezni, s egyedül az Önvaló ragyog a szívként.

Amikor befelé fordul, a megvilágosodás forrásába merül, mely önmaga által ragyog. Ekkor az elme olyan, mint a Hold napközben.

Az elme nem végezhet önmagával. A te dolgod tehát az, hogy megtaláld az elme valódi természetét. Ekkor ráébredsz majd, hogy nem létezik. Amikor az Önvalót keresed, az elme sehol sincs. Az Önvalóban időzve az embernek nem kell ag-gódnia az elme felől.

Ám végül is mi az elme? Az Önvaló kivetítése. Figyeld meg, kinek jelenik meg, s honnan ered! Az „én"-gondolatot: ta-lálod majd a gyökéroknak. Hatolj mélyebbre! Az „én" gondo-lat eltűnik, s egy végtelenül kiterjedt „Én"-tudatosság marad.

Te az elme vagy, vagy legalábbis úgy véled. Az elme nem más, mint gondolatok. Minden egyes gondolat mögött meg-található egy általános gondolat, amely az „én", azaz tenma-gad. Hívjuk ezt „énnek", az első gondolatnak! Ne engedd el, és vond kérdőre, mi is ő! Amikor ez a kérdés magával ragad, nem tudsz másra gondolni. Az elme pusztán gondolatok összessége. Minden gondolat közül az „én"-gondolat a gyökér, ennélfogva az elme csupán az „én"-gondolat.

Az ego és az elme ugyanaz. Az ego a gyökérgondolat, amely-ből minden egyéb gondolat ered. Merülj magadba! Folytass állhatatos és folyamatos vizsgálódást az elme természetét illető-en, s az azzá változik, amire az „én" vonatkozik. Ez valójában az Önvaló. Anélkül, hogy kiejtenéd az „én" szót, kutasd befelé fordított elmével, honnan ered ez az „én": ez az egyedüli vizsgálódás, mely az Önvaló ismeretéhez vezet.

Éppen úgy, ahogy alámerülne egy vízbe hullott tárgyért, úgy kellene mindenkinek egyhegyű elmével buzgón önmagába merülnie, szabályozva a beszédet és a légzést, s megtalálni azt a helyet, ahonnan az „én" ered.

„Ki vagyok én?" Amikor az ember elér a szívhez ekképpen kutatva az elmében, az egyéni „én" csüggedtei) lehanyatlik, s a valóság „Én-Énként" spontán módon megnyilvánul. Bár ily módon fedi fel magát, az nem az ego-„én", hanem a tökéletes lét, az abszolút Önvaló.

Az elme nem egyéb, mint a tudatosságon áthaladó gondo-latok folyama. Mindezen gondolatok közül az első az „én a test vagyok". Ez téves, ám minthogy igaznak tartjuk, meg-születik az összes többi gondolat. Az elme miatt merül fel min-den gondolat. A gondolatokon kívül olyan, hogy elme, nem létezik, ennélfogva a gondolat az elme természete.

Az elme csupán a gondolatok összessége. Gondolat csakis az ego számára létezik, tehát az összes gondolatot áthatja az ego. Kutasd fel, honnan ered az „én", s a többi gondolat eltűnik majd.

Az elme az egóból születik. Az ego az Önvalóból ered. Kutasd az ego forrását, s az Önvaló megnyilvánul. Nincs különbség az elme és az Önvaló között. Az elme nem létezik az Önvalón kí-vül, s nem bír független léttel.

„Ha komolyan törekszünk rá, hogy az egót a tökéletes tiszta-sággal és abszolút tudással rendelkező szívben tartsuk, akkor az elme rejtett hajlamainak elpusztítása, a légzés szabályozásával együtt, önmagától megtörténik."

Az isteni megvilágítja az elmét, és annak belsejében ragyog Hogyan ismerhetnénk meg másképpen Őt az elme által, mint hogy befelé fordítjuk és az istenire összpontosítjuk az elmét?

Amikor az elme beleolvad a szeretetbe, és eléri a szív bar-langját, amelyben az üdvvel teli legfőbb lakozik, akkor a tuda-tosság szeme megnyílik, és megismered az igazságot, mivel az nyilvánvalóvá válik.

Vászanák Az elme indíttatásai

A vászanák az elme szokásai

Erőfeszítést kell tennünk azért, hogy felszámoljuk az elme-beli hajlamokat. A tudás csak azután lesz megingathatatlan, miután minden mentális hajlamot gyökerestül kiirtottunk.

Szembe kell szállnunk az évszázados elmebeli hajlamok-kal. Mindannyiuk el fog tűnni. Csak azok esetében történik ez viszonylag gyorsan, akik korábban már végeztek spirituális gyakorlatokat, akik nem, azoknál ez lassabban megy végbe.

Ahhoz, hogy elűzd a sötétséget egy barlangból, ahová év-ezredekig nem hatolt be fény, nem szükséges újabb ezer év; egyetlen gyertya elég! Amikor a fény bejut a barlangba, a sű-rű sötétség, amely oly hosszú időn keresztül uralkodott, egy pillanat alatt szertefoszlik. Hasonlóképpen tűnnek el az elme-beli hajlamok, évek és születések ezreinek felgyülemlett gon-dolatai, mintegy a guru kegyelmének fénye által. Az egyetlen erőfeszítés, ami szükséges ahhoz, hogy fényt vigyünk a sötét-ség barlangjába, annyi, hogy a mester lábainál imádkozzunk kegyelemért! Ha egyszer a sötétség eloszlik, akkor a tudatlan-ságból eredő összes szenvedés szintén távozik, és az élet azzá válik, aminek lennie kellene, s így a célját elértük. A guru ke-gyelme igen egyszerű, s mégis felettébb hatalmas!

Ha az „én"-gondolat forrását kutató vizsgálódás által az el-me befelé fordulóvá válik, akkor az elmebeli hajlamok kialsza-nak. Az Önvaló fénye a mentális hajlamokra vetül, és létrehoz-za a visszatükröződés jelenségét, amelyet elmének nevezünk.

Ennélfogva ha az elme hajlamai kialszanak, az elme szintén eltűnik, beleolvadva az egyetlen valóság, a szív fényébe.

Ez a lényege és alapja mindannak, amit egy törekvőnek tudnia szükséges. Ami feltétlenül szükséges részéről, az a ko-moly és egyhegyű kutatás az „én"-gondolat forrása után.

Mantra Aham!

A mantra egy szent szó, amelyet a guru ad a tanítványnak dzsapa, azaz ismételgetés céljából.

Az „Én" minden mantra közül az első és leghatalmasabb.

Az „Én" guru-mantra is. Isten első neve az „Én". Még az „Óm" is később következik. Az igaz Önvaló mindig az „Én-Én". Nem létezik mantra azon személy nélkül, aki a dzsapát, azaz az ahamot ismételgeti.

Az aham dzsapa bensőnkben állandóan folyik.

Maga az „aham" szó igen sokatmondó. A két szótagja - az A és a HAM - az első és az utolsó a szanszkrit ábécében. A szó azt is kifejezi, hogy mindent magában foglal. S hogy miképpen? Úgy, hogy az aham magát a létezést jelenti.

Az „én"-gondolat megsemmisítésével maga a szív ragyog fel ahamként, s ez a Legfőbb Önvaló, amely mindent áthat.

Semmiféle tanulás vagy ismeret nem szükséges ahhoz, hogy megismerjük az Önvalót, éppen úgy, ahogy az embernek nincs szüksége tükörre, hogy meglássa önmagát. Végül min-den tudást fel kell adnunk, mint nem-Önvalót. A házimunka vagy a gyermeknevelés sem szükségszerűen akadály. Ha nem vagy képes többre, akkor legalább elmédben folyamatosan mon-dogasd: „Én", „Én", amint az a Ki vagyok én?-ben is olvasható. [...] Ha szüntelenül arra gondolsz: „Én", „Én", akkor ez elvezet ahhoz az állapothoz [az Önvalóhoz], Ne hagyd abba az ismételgetését,

bármilyen munkát is végzel, ülsz, állsz vagy sétálsz! Az „Én" Isten neve. Ez az első és leghatalmasabb minden mantra közül Még az „Óm is csak másodlagos hozzá képest.

Az Önvaló a leghatalmasabb minden mantra közül, önma-gától és örökké ismétlődik. Ha nem vagy tudatában a belső mantrának, akkor tudatosan dzsapaként kell végezned. Erő-feszítésre van szükség ehhez, hogy minden más gondolattól megszabadulj. Azáltal, hogy folyamatosan erre figyelsz, vé-gűi éberré válsz a belső mantrára, mely a megvalósítás állapota, s erőfeszítés nélküli. Ha szilárdságra teszel szert ebben az éberségben, az folyamatosan és erőfeszítés nélkül benne tart majd az áramlásban, bármennyire is elfoglalod magad más tevékenységekkel. Az Önvaló önmagától fogja szüntelenül ismételgetni: „aham, aham", „Én, Én".

„Minthogy minden létező szívében »Aham, Aham «-ként táncolsz, A szívként ismernek Téged, óh, Arunácsala!"

(Sri Ramana Maharsi: Arunácsala Pancsaratnam)

Tapasz Önmegtartóztatás

Amit Sri Bhagaván Ramana határozottan ajánl számunkra, hogy a legkiválóbb és legerőteljesebb tapaszként gyakoroljuk, csupán ennyi:

Légy csendes, és nincs semmi kötelesség (meditáció, jóga stb.), amit az elmének el kellene végeznie

Annak felismerése, ami fennmarad, miután az „én" nyom-talanul eltűnt, a megfelelő tapasz.

Amikor az ember figyeli, honnan ered az „énnek" ezen képzete, az elme beleolvad Abba. Ez a tapasz.

Amikor mantrát ismételgetsz, s a figyelmedet a forrás felé irányítod, ahonnan a mantra-hang származik, az elme beleolvad Abba. Ez a tapasz.

Mentesnek lenni a ragaszkodástól, békésnek lenni és minden terhet Istennek, a Mindenhatónak átadni: ez a legfőbb tapasz.

Újraszületés A vágyak kielégítése

Születés és halál

Csupán a test számára van halál és születés, s ez káprázat. A valóságban nem létezik sem születés, sem halál.

Mi a születés, és mi a halál? S ki születik vagy hal meg?

Miért fordulnál a születéshez és a halálhoz azért, hogy meg-értsd azt, amit mindennap megtapasztalsz az alvásban és az ébredésben? Amikor alszol, akkor ez a test és a világ nem létezik számodra, s te mégis létezel; ezek a kérdések nem aggasztanak, s te mégis vagy. Ugyanaz a te, aki most ébren van, létezik. Csak amikor felébredsz, akkor van tested és látod a világot. Ha helye-sen megérted az ébrenlétet és az alvást, érteni fogod a születést és a halált is. Csakhogy a felébredés és az alvás naponta megtör-ténik, s így az emberek nem veszik észre a csodáját, csupán a születés és halál felől érdeklődnek.

Az, aki aludt, ugyanaz, mint aki éppen beszél. Alvás köz-ben nem a test voltál. Most az vagy? Válaszold meg ezt, és az egész problémát megoldottad.

Ami megszületik, annak meg is kell halnia. Ki született meg? Te születtél? Miképpen érinti születés és halál az örök Önvalót? Gondold át, ki számára jelennek meg ezek a kérdések, és tudni fogod mindezt.

Újraszületés

Újraszületés csupán addig létezik, amíg a tudatlanság fennáll.

Valójában egyáltalán nem létezik újratestetöltés, sem most, sem ezelőtt, sem ezután. Ez az igazság.

Születés és halál a test sajátossága. Te az Önvalót a testtel azonosítod: ez téves azonosítás. Úgy hiszed, hogy a test meg-született és elenyészik majd, s összezavarod a jelenségeket, a testtel, nem pedig az Önvalóval hozva összefüggésbe azokat. Is-merd igaz létedet, és ezek a kérdések nem merülnek majd fel.

A születést és az újraszületést csak azért említettük, hogy a kérdés megvizsgálására késztessen téged, s hogy felfedezd: nem létezik sem születés, sem újraszületés. Ezek a testtel kap-csolatosak, nem pedig az Önvalóval. Ismerd az Önvalót, és ne zavarjanak kételyek!

Találd meg, ki születik, és ki bajlódik most a létezéssel! Amikor alszol, akkor vajon gondolsz-e az újraszületésre vagy akár a jelen létezésre? Találd hát meg, honnan erednek ezek a jelenlegi problémák, s azon a helyen megleled a megoldást is. Azt fogod felismerni, hogy nem létezik születés, s nem létezik a jelen gond vagy boldogtalanság sem.

Ha létezik születés, akkor nem csak egy újraszületésnek, hanem születések egész sorának is léteznie kell. Miért és mikép-pen részesültél e születésben? Ugyanazon okból és ugyanolyan módon részed kell hogy legyen születések sorozatában. Ám ha felteszed a kérdést: ki születik meg, s vajon te születsz és halsz-e meg vagy valaki más, akkor felismered az igazságot. Ez elégeti az összes karmát, és megszabadít téged minden születéstől.

Találd meg, ki az, aki megszületett, s vajon létezik-e valódi születés és halál! Arra fogsz ráébredni, hogy a születés az ego sajátja, amely pusztán az elme káprázata.

A valódi újraszületés az egóból az Önvalóba halni. Bármikor áll fenn a testtel történő önazonositás, egy test mindig elérhető, akár ez, akár egy másik. Ez addig tart így, amíg a test-érzet el-tűnik azáltal, hogy elmerülünk a forrásban, az Önvalóban.

Bhagaván azt állította, hogy nem is létezik olyasvalami, mint újraszületés, csupán az egyik testet öltjük fel a másik után, a vágyak kielégítése céljából.

A megszületés oka a vágy. Le kell győznöd a vágyat, hogy az egybe olvadj, s ekképpen véget vess az újraszületésnek.

Az igaz Önvaló szakadatlan és semmi által sem befolyásolt.

Az újra testet öltő ego az alsóbb síkhoz, nevezetesen a gon-dolathoz tartozik. Azt az Ön-felismerés által haladjuk meg.

Az ego ugyanaz, ám új testek bukkannak fel és ragadják meg őt Az ego mindeközben változatlan marad.

Ha az Önvaló magasságos teréből nézzük a születések káprá-zatát ebben a délibáb jellegű, hamis világban, akkor úgy találjuk, hogy az nem más, mint a test énként történő azonosításának egoisztikus tudatlansága.

Elfeledkezni az Önvalóról, összetéveszteni azt a testtel, számtalanszor megszületni s végül felismerni az Önvalót és azzá lenni éppen olyan, mint felébredni egy álomból, amely-ben keresztülvándoroltunk a világon.

Igen, még a jelen is puszta képzelődés, mivel az idő képzete tisztán elmebeli dolog. A tér hasonlóképpen mentális. Ennél-fogva születés és újraszületés, mely időben és térben történik, nem lehet más, mint képzelődés.

Ki születik meg? Légy tisztában azzal, hogy egyedül az szü-letik meg, aki a brahmani forrás után kutat, ahonnan [valójá-ban] megszületik. Ő örökké a legfőbb, folytonosan megújuló.

Azok, akiket heves halálfélelem gyötör, menedékükként csak az Úr lábait keressék, aki nem születik s hal meg. Önma-guk és tulajdonaik számára holtan, vajon megjelenhet-e ben-nük újra a halál gondolata? Halhatatlanok ők.

A szenvedés okozója a tévedés csupán

Ismerd fel az Önvalót, ez minden, ami szükséges. Nem létezett olyan kor, és nem is lesz soha, amelyben mindenki egy-formán boldog, gazdag, bölcs és egészséges. Valójában ezen kifejezések egyikének sincs jelentése, csupán addig, míg ellen-tétük létezik. Ám ez nem azt jelenti, hogy ha szembetalálkozol valakivel, aki nálad boldogtalanabb vagy sanyarúbb a sorsa, akkor ne indítson meg az együttérzés, vagy ne keresd, mikép-pen tudnál enyhülést nyújtani neki. Ellenkezőleg, mindenkit szeretned és segítened kell, mivel csak ily módon segíthetsz önmagadon.

Amikor azt keresed, hogyan enyhítheted valamely terem-tett társad szenvedését, spirituálisán fejlődsz, akár sikerrel jár erőfeszítésed, akár nem. Fejlődsz, ha szolgálatodat érdek nélkül végzed, nem az „én teszem azt" egoisztikus érzésével, hanem abban a szellemben, hogy „Isten tesz engem e szolgá-lat eszközévé, Ő a cselekvő, én pedig szerszám vagyok."

Ha az ember ismerné azt az igazságot, hogy amit mások-nak ad, azt önmagának adja, akkor ki ne viselkedne erényes emberként és ne adna kegyesen másoknak? Minthogy min-denki saját Önvalója, bárki bármit tesz valakivel, azt csakis önmagával teszi.

Amíg el nem éred a bölcsesség állapotát, és ily módon fel nem ébredsz ebből a káprázatból, szolgálnod kell a társadalmat azáltal, hogy enyhíted a szenvedést, bárhol is látod. Ám még cik-kor is, amint említettük, az ego nélkül kell tenned ezt, azaz az „én vagyok a cselekvő" érzete nélkül. Érezd azt: „Eszköz vagyok az Úr

kezében." Hasonlóképpen, az ember ne legyen öntelt és ne kép-zelje azt: „Egy alattam álló emberen segítek. Szüksége van erre, s én olyan helyzetben vagyok, hogy segíthetek neki. Én felsőbb-rendű vagyok, ő alávalóbb nálam." Oly módon kell segítened azt az embert, mintha Istent imádnád benne. Minden ilyesfajta szol-gálat csupán érted, az Önvalóért történik, nem másvalakiért.

A szenvedésnek vége szakad, amikor az individualitás el-enyészik.

Az ember saját valósága - mely mindenki bensőjében mint maga a szív ragyog - a zavartalan boldogság óceánja. [...] Az ember szenved az elképzelés miatt, mely szerint a test - amely sohasem önmaga - az „fen". A szenvedést ez a tévedés okozza. [...] Felismered majd, hogy az „én" nem azonos az elmével és a testtel, hogy az Önvaló az egyetlen örök létező és az örökké tar-tó üdvösség. Ez a bölcsesség.

Alvás közben nem voltál tudatában a világnak és az abban je-len lévő szenvedésnek - nem úgy az ébrenlétben. Maradj tovább-ra is abban az állapotban, amelyben azok nem érintettek meg! Más szavakkal, amikor nem vagy tudatában a világnak, akkor an-nak szenvedései sincsenek hatással rád. Tekints hát befelé, lásd meg az Önvalót! Ekkor véget ér a világ, nyomorúságaival együtt.

A világ nem kívül található, de minthogy tévesen a testtel azonosítod önmagad, a világot kívül észleled, s annak fájdalmát nyilvánvalónak látod, ám az nem valós. Keresd a valóságot, és szabadulj meg ettől a valótlan érzéstől!

Az úgynevezett világ nem más, mint gondolat. Amikor a vi-lág eltűnik, azaz amikor nincsenek gondolatok, az elme üdvöt tapasztal, míg amikor a világ megjelenik, nyomorúságot él át. Csupán egy módon menekülhetünk el a világ nyomorúságai tói: úgy, hogy semmiféle körülmények között sem veszítjük szem elől az Önvalót. „Ki vagyok én?" Ekképpen vizsgálódni az egyetlen orvosság a világ betegségeire. Az tökéletes boldog-ság is egyben.

Arunácsala A bölcsesség hegye

Vénkataraman: Nem olvasott semmiféle szent iratot, s guruja sem volt

Vénkataraman, Sri Ramana egy csendes dél-indiai faluban született 1879-ben. Bhagavánt az Arunácsala hegy-ereje vonzotta magához, s a 16 éves fiú már mint önmagára ébredett bölcs ér-kezett meg a dél-indiai szent hegy lankáihoz.

Sri Ramana Maharsi: Az önmagára ébredett bölcs

Bhagaván Ramana Maharsi sohasem hagyta el az Arunácsalát, mégis ezrek jöttek el hozzá, hogy kifejezzék hódolatukat, s hogy kortyoljanak a béke mélységes folyójából, amely szüntelenül áradt belőle mindenki felé, egy formán, megkülönböztetés nélkül.

Miképpen vonzott ide az Arunácsala engem? Az erő ellen-állhatatlan. De az Arunácsala belül, nem pedig kívül található. Az Önvaló az Arunácsala.

Arunácsala A bölcsesség hegye

„Mint mágnes a vasat vonzza, Húzz engem magadhoz, S légy velem egy, Óh, Arunácsala!"

(Szavak hitvesi virágfüzére, 16. vsz.)

„Mint jeget, mely vízben olvad, Olvassz be a szeretetbe, Amely a te formád, Óh, Arunácsala!"

(Szavak hitvesi virágfüzére, 10 1 . vsz.)

„Óh, Arunácsala! Abban a pillanatban, amelyben hívtál engem, testem-lelkem birtokoddá lett. Mi másra vágyhat-nék ezután? Minthogy érdem és méltatlanság nem létezhet nélküled, nem gondolok azokra, csakis Rád. Óh, [valódi] lelkem, tégy, amint kívánod, de add meg számomra, óh, kedvesem, hogy szeretetem egyre erősödjön lényed iránt!"

(A kilenc drágakő nyaklánca, 7. vsz.)

„Óh, Arunácsala [...] óh, szeretetből született üdvösség! Mit mondhatnék? Akaratom a te akaratod, s ez egyben a boldogság számomra."

(Arunácsala Pathikam, 2. vsz.)

Szeretet és bölcsesség, önátadás és belátás, melegség és ra-gyogás tölti be a következő drágakőhöz hasonlatos himnuszt, amelyben a világegyetem üdvössége szeretetként tükröződik vissza a szív-lótuszban:

„Óh, Arunácsala!

Benned ölt formát A világegyetem képe, Benned lakozik, S benned is oldódik fel. Ez a magasztos igazság.

Te vagy a Belső Önvaló, Ki az »Énként« táncol a szívben. A szív a te neved, óh, Uram!"

(Öt drágakő az Arunácsaláról, 2. vsz.)

„Legyen az akaratod az én örömem! Óh, Arunácsala! Abban a pillanatban, amelyben hívtál engem, testem-lelkem birto-koddá lett. Mi másra vágyhatnék ezután?

(A kilenc drágakő nyaklánca, 7. vsz.)

Aruna: vörös, fénylő, mint a tűz. Ez a dnyánágni (a bölcsesség tüze), mely se nem forró, se nem hűvös. Acsala: hegy (mozdulatlan). Az Arunácsala jelentése: a „Bölcsesség Hegye". A: szat, ru: csit, na: ánanda. A: Siva, ru: dzsíva, na: ezek egyesülése. így az Arunácsala: tat tvam aszi. A szent név minden szótagja jelentést hordoz. Pusztán az Arunácsalára gondolni - már ez elhozza a megszabadulást.

„Az emberek érzéketlen hegynek vélik, De honnan tudják ezt? Az maga az Önvaló, A Hegy alakjában. Fülelj!... Ráébredtem, hogy jelentése a tökéletes csendesség!"

(Astakam, 1. vsz.)

Pradaksina Szamádhi mozgás közben

Járd egyszer körül a hegyet, s meglátod, vonzani fog téged.

Körüljárni ezt a hegyet jó dolog. A pradaksina szónak jellem-ző az értelme:

á „pra" szótag mindenféle bűntől való megszabadulást, a „da" a kívánságok beteljesülését, a „ksi" a jövőbeli születésektől való mentességet, a „na" a bölcsesség által elért megszabadulást jelenti.

Az Arunácsala körüljárását olyan hatásosnak tartják, mint egy világ körüli utat. Ez azt jelenti, hogy az egész világ bele van sűrítve ebbe a hegybe.

Nincs jobb a giripradaksinánál, ez önmagában elégséges. Ha egy helyben ülsz dzsapázva vagy meditációt végezve, az elméd elkószálhat, míg giripradaksina közben a végtagok mozgásban vannak, ám az elme nyugodt. A séta közben, min-den egyéb gondolat nélkül végzett dzsapát vagy meditációt nevezik mozgás közbeni szamádhinak. Ez az oka annak, hogy régen a sétát felettébb fontosnak tartották.

Valóban nehéz leírni azt az örömet és boldogságot, ame-lyet a giripradaksina okoz. A test elfárad, az érzékszervek elveszítik erejüket, s a test minden tevékenysége a bensőbe merül. Ekképpen lehetségessé válik számunkra, hogy elfeled-kezzünk önmagunkról, és elmerüljünk a meditáció állapotá-ba. Emellett számos gyógynövényfajta is honos a hegyen, s a szellő, mely lengedez közöttük, az egészségre jótékony hatású. A giripradaksina rendkívül fontos.

Ñamaszkára Az ego lecsendesedése

A lebomlás az ego „lecsendesedését" jelenti. Mi a „lecsen-desedés"? Elmerülni az eredetének forrásába.

E namaszkára az ősi bölcseknél eredetileg az Istennek va-ló önátadás eszközéül szolgált. A cselekedet máig fennmaradt, ám a mögötte lévő szellemiség eltűnt. A namaszkárát végző tettével félre akarja vezetni imádatának tárgyát. Ez nagyon őszintétlen és félrevezető dolog. Ezzel próbálják elleplezni számtalan bűnüket, de félre lehet-e vezetni Istent? Az ilyen emberek azt gondolják, hogy Isten elfogadja namaszkáráju-kat, s ők maguk szabadon folytathatják régi életüket. Nekik nem szükséges eljönniük hozzám, nem örülök ezeknek a na-maszkáráknak. Az embereknek az elméjüket kellene tisztán tartaniuk, ehelyett meghajolnak vagy leborulási' színlelnek előttem. Nem vezetnek félre ezekkel a cselekedetekkel.

Az egyetlen igaz namaszkára az „én"-érzet feladása, azaz az ego felszámolása.

Istent nem lehet félrevezetni külsődleges térd- és főhajtá-sokkal vagy lebomlásokkal. Ő azt nézi, jelen van-e az indivi-dualitás, vagy sem.

Laksmí tehén

Nem fedi a valóságot, hogy embernek születni szükség-szerűen a legmagasabb rendű, s hogy a ráébredési csak emberi létből lehet elérni. Akár egy állat is elérheti az Ön-felismerést.

Sri Bhagaván számos esetet mesélt el Laksmí életéből, hogy bi-zonyítsa annak majdnem emberi inteligenáciját. Azt mondta, hogy bár Laksmí nem tudott beszélni, mégis értett mindent, s olyan értelmesen cselekedett, mint egy ember.

Laksmí még csak néhány napos borjú volt, amikor már rendkí-vüli módon viselkedett. Mindennap eljött hozzám, s fejét lábamra hajtotta. Azon a napon, amikor a tehénistálló alapjait lefektették, igencsak örvendezett, s értem jött, hogy a szertartáshoz vezessen.

Úgy határoztak, hogy az istálló ünnepélyes felavatásának nap-ján Laksmí lesz az első, aki oda belép. Megfürdették és feldíszítet-ték abból az alkalomból, hogy beköltözik új otthonába, ám ő el-szökött, Bhagavánhoz tért, majd leült előtte. Addig nem mozdult, míg Bhagaván vele nem tartott, s így ő volt az első, aki az új épü-letbe belépett, nyomában Laksmíval.

Az ásram növekedésével a tehénállomány is gyarapodott. Ma-ga Laksmí kilenc utóiddal járult hozzá ehhez, s figyelemreméltó, hogy három borja pontosan Bhcigaván hindu naptár szerinti születésnapján született

1948. június 17-én Laksmí megbetegedett, s a következő nap reggelén úgy tűnt, hogy nem sokáig él már. Délelőtt tíz óra tájban Bhagaván elment hozzá Megsimogatta őt, s így szólt: „Ammá [anya], szeretnéd, hogy a közeledben legyek most?" A szemébe né-zett, kezét a fejére helyezte, mintha beavatást adna. Ezután a szí-vére tette a kezét, majd úgy dédelgette őt, hogy állát az arcához

szorította. Amikor megbizonyosodott arról, hogy Laksmí szíve tisz-ta, mentes minden olyan hajlamtól, mely maga után vonzaná az újraszületést, s egyedül Bhagavánra összpontosít, magára hagyta őt, és visszatért a csarnokba. Halála előtt Laksmí szemei nyugodtak és békések voltak. Egészen végig öntudatánál maradt, majd délelőtt 11 óra 30 perckor csendesen elhagyta testét.

Sírja fölé kőből emlékművet emeltek, melyre a Bhagaván által írott sírverset vésték. A sírfelirat nyilvánvalóvá teszi, hogy Laksmí el-érte a megszabadulást:

„Ám hónap 5-én, pénteken, a hónap világos felében Visákha Naksatra Dvádasí napján, Szarvadhárí évében, azaz 1948. VI. 18-án Laksmí tehén elérte a muktit [megszabadulást]."

Amikor az elme a forrásba, az egyetlen egységbe merül, az az egyedüli igaz namaszkára.

Kötelességedet végezni az egyedüli igaz namaszkára, s Isten-ben tartózkodni az egyetlen igaz ászana [testtartás].

Laksmí tehén napi

namaszkárája

A bölcsesség harmatcseppjei

Érd el az alvás állapotát [szusuptit] az ébrenlétben [dzságrat-ban], s bölccsé [dnyánivá] válsz.

A tudatosság egyedül te vagy, te egyedül vagy a tudatosság; egyedül a tudatosság az, amely anélkül létezik, hogy megszü-letne vagy meghalna.

Él olyan ember, aki ne tudná, hogy a test megszületik? Ám vajon van-e olyasvalaki, aki ismeri a tudatosság születését?

Egyfolytában arra gondolj, mi a valódi természeted, s ne más egyébre.

Mindennek forrása az Önvaló. Olvaszd az elméd abba az ön-kutatás segítségével, akkor képes leszel boldogan élni ebben a világban.

Amikor az ego elvész az Önvalóban, az utóbbi felragyog teljes dicsőségében. Az Önvalónak lenni - ami valójában vagy - az egyetlen eszköz annak az üdvösségnek a felismeréséhez, amely mindig is a tiéd volt.

Isten nem más, mint az Önvaló. Az Önvalót meglátni, mi-után felszámoltuk az egót, annyi, mint meglátni Istent, minden más csupán az elme látomása.

Amikor az „én" meghal, akkor és ott spontán módon „Én-Énként" felragyog az Egy. Egyedül Az a teljes [púrnam].

Az Ön-felismerés a legnagyobb érték, az emberi létezés végső célja.

Maradj, amiként vagy! Ez a cél. A végső cél az, hogy fel-ismerd az abszolút tudatosságot.

A mester belül él. A meditáció célja az, hogy eloszlassuk azt a tudatlan elképzelést, mely szerint ő csupán kívül található.

A meditációhoz egy tárgy szükséges, amin meditálunk, míg az ön-kutatásban csak alany létezik, tárgy nem.

A szádhana magában foglal egy megszerzendő tárgyat és azt, ami állal elérjük. Mit kellene megszereznünk, ami még nincs birtokunkban?

Az Önvalót nem azáltal ismerjük fel, hogy valamit teszünk, hanem úgy, hogy tartózkodunk a cselekvéstől, csendesek ma-radunk, és azok vagyunk, amik valójában vagyunk.

Ne meditálj! Legyél!

Ne gondold, hogy létezel! Legyél!

Az Önvalót ismerni annyi, mint az Önvalónak lenni, mint-hogy nem létezik két elkülönült önvaló.

Az a valódi tudás, amely meghaladja úgy a tudást, mint a tudatlanságot. „Ott" nincs megismerendő tárgy.

Amikor az ember igaz természetét felismeri, akkor feltárul a kezdet és vég nélküli lét. Az a töretlen éberség-üdv.

A legfőbb üdvösség eme állapotában maradni, kötöttség és megszabadulás minden gondolatán túl, annyi, mint a Legfőbb szolgálatába szegődni.

A nagy jóginak, kinek elméje ellobbant, s ki az abszolút-ban pihen, nincs karmája, minthogy elérte igaz természetét [az abszolútot].

Amint azt a világban láthatjuk, a karma, a tett, azaz a vágy-ból született tevékenység sohasem juttat el minket a célhoz.

A karma és az általa elnyert örömök véget érnek, méghozzá felettébb hamar: nem biztosíthatják azt a tartós üdvöt, amelyet egyedül Isten adhat meg nekünk.

A bölcs elme nélküli.

Az elme legkisebb rezdülése szamszára, csendben léte pedig a megszabadulás.

A szamszára csupán az elmédben létezik.

A szamszára kötöttség, a mukti megszabadulás.

Bármi is irányítsa az elmédet kifelé, az a szamszára, s bármi vezeti azt vissza önmagadba, az a megszabadulás.

Fogság és megszabadulás: mindegyikük puszta gondolat, ennélfogva azok kizárólag a tudatlanság állapotában létezhet-nek, a bölcsességében nem.

A gondolatok pusztán vászanák, melyek a megszámlálha-tatlan korábbi születések során halmozódtak fel. A cél ezek megsemmisítése.

Mindenki tudatában van az örök Önvalónak, s még ha ren-geteg haldoklót lát is, örökkévalónak véli magát, hiszen ez az igazság. A természetes igazság akaratlanul érvényesíti jogait. Az embert az vezeti tévútra, hogy a tudatos Önvalót össze-téveszti az érzéketlen testtel. Eme tévedésnek véget kell vetni.

Semmi sem egyszerűbb, mint az Önvalónak lenni. Nincs szükség hozzá semmilyen erőfeszítésre, segédeszközre. Az em-bernek fel kell hagynia a hamis önazonosítással, s örök, termé-szetes és önmagában rejlő állapotában kell élnie

Az Önvaló mindig létezik, te vagy az. Nincs más, csak te. Semmi sem létezhet tőled elválasztottan.

A visszavonulás az Önvalóban való időzést jelenti, semmi többet.

A csend az örök beszéd.

A bölcsek nyelve: a szív, mely a csend szavain keresztül be-szél a szívhez.

A hallgatás ékesszólás, a kegyelem állapota, mely a benső-ben születik meg.

Az egyetlen eszköz a halhatatlanság felismerésére a tökéle-tes önátadás a legfőbb Úrnak, amely által az „én" s az „enyém eltűnik.

A legfőbb létező, a világegyetem végső oka, mely egyetlen, számosként nyilvánítja meg Önmagát, azonban ez a sokféleség nem létezhet Tőle elkülönülten.

A legfőbb létező egy, s ez az Önvaló.

Az Önvaló tiszta tudatosság, az minden világosság forrása.

A legfőbb létező az Önvalóként ragyog a szívben.

Illesd bármilyen névvel, Isten, Önvaló, a Szív vagy a Tuda-tosság székhelye - ez mind egy és ugyanaz. A lényeg, melyet meg kell érteni, a következő: a szív az ember létének magját jelenti, a középpontot, amely nélkül semmi sem létezhet.

Kéretlenül adni vagy tenni a szeretet teljessége.

(Bhagaván)

A Bhagavánról készült utolsó fotók egyike

F Ü G G E L É K

A fordító megjegyzése a Szavak hitvesi virágfüzére elé

Jelen magyar fordításban azt a célt tűztem magam elé, hogy a Szavak hitvesi virágfüzére (Aksara Mana Málai) az eredeti tamil dallamra énekelhető legyen. Ehhez két angol átültetést használtam fel. Az egyik Br. Szarvátma Csaitanja műve, mely Szvámi Sri Szádhu Óm prózafordítása alapján készült. Tudomá-som szerint ez az egyetlen olyan angol nyelvű változat, amely az eredeti dallamra énekelhető. A másik felhasznált fordítás Arthur Osborne-é.

Sri Ramana Maharsi: Szavak hitvesi virágfüzére

Bevezető versszak Sr i Muruganartól

Ezt az örvendetes Szavak hitvesi virágfüzérét, mely a fel-kelő Nap sugaraihoz hasonlatos, a nemes bölcs, Ramana, a Kegyelem Óceánja énekelte imaként, hogy a megvilágosodást kutató derék követők tudatlansága eloszoljon. Azok, akik az Arunácsala éberségével a szívbe merülnek s eme Hitvesi vi-rágfüzérhez fordulnak segítségért, uralkodni fognak Siva vilá-gában (azaz eggyé válnak magával az Úr Sivával).

Invokáció

Óh, Ganapati, a Kegy megtestesülése! Védj meg, és nyújtsd segítő kezed, Hogy e hitvesi virágfüzér Felérjen a vőlegényhez: az Arunácsalához!

Refrén

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

1. Kiirtod az egóját Azoknak, kik szívükben Nálad időznek, Óh, Arunácsala!

2. Te és én legyünk egyek S elválaszthatatlanok, Mint Alagu és Szundara, Óh, Arunácsala!

3. Belépve otthonomba Elcsábítottál onnan, S szív-barlangodba zártál, Óh, Arunácsala!

4. Kiért tetted mindezt? Ha most elpártolsz tőlem, A világ megfedd Téged, Óh, Arunácsala!

5. Menekülj meg ettől! Miért hívtál magadhoz, Hogy hagyhatlak el most? Óh, Arunácsala!

6. Szereteted áthatóbb Az anyai érzésnél, Ekképpen szeretsz Te, Óh, Arunácsala!

7. Ragadd meg az elmém, Nehogy az elrohanjon Megtréfálva Téged, Óh, Arunácsala!

8. Fedd fel a szépségedet! Azt látva az elme Megpihen a békében, Óh, Arunácsala!

9. Miután megszöktettél, És nem ölelsz kebledre, Milyen vőlegény vagy? Óh, Arunácsala!

10. Mondd, miért alszol, Mikor mások bántanak? Illik-e ezt tenned? Óh, Arunácsala!

1 1 . Amikor az érzékszervek Tolvajként betörnek hozzám, Te nem vagy szívemben, Óh, Arunácsala!

2. Ez is a Te fortélyod, Ki léphet be kívüled, Hisz Te létezel egyedül, Óh, Arunácsala!

3. Lényege az Ómnak, Páratlan és egyetlen, Ki érthet meg Téged? Óh, Arunácsala!

4. Köteles vagy megadni Anyaként a szeretetet, Gondoskodjál rólam! Óh, Arunácsala!

5. A szemek szeme vagy Te! Ki pillanthat meg Téged, Ki szemek nélkül is látsz? Óh, Arunácsala!

6. Mint mágnes a vasat vonzza, Húzz engem magadhoz, S légy velem egy, Óh, Arunácsala!

7. Irgalomnak óceánja, Könyörülj meg rajtam, Mozdulatlan Hegy, Óh, Arunácsala!

18. Lángoló ékkőként Beragyogsz Te mindent, Rombold le a bástyám, Óh, Arunácsala!

19. Gurumként világítasz, Hibáimat felszámolod, S erényessé teszel engem, Óh, Arunácsala!

20. Ments meg a hívogató Asszonyok csapdájától, S egyesülj velem, Óh, Arunácsala!

2 1 . Noha én könyörgök, Nem ereszkedsz le hozzám, Hogy azt mondd: „Ne félj!" Óh, Arunácsala!

22. Kéretlenül adakozol, Erről vagy Te híres. Ne hazudtold meg magad! Óh, Arunácsala!

23. Gyümölccsel a kezemben Hadd kortyoljam lényedet, S legyek részeg üdvödtől, Óh, Arunácsala!

24. Hogy élhetném túl, hiszen Átöleltem azt, ki Megöli imádóit, Oh, Arunácsala!

25. Haragra ki sosem gerjedsz, Kivívtam a rosszallásod, De mit tettem én? Óh, Arunácsala!

26. Könyörület nagy hegye, Kit Gautama dicsőített, Tekints rám és irányíts, Óh, Arunácsala!

27. Világot elnyelő napfény Kápráztató sugarai, Lótusz-szívem nyisd ki! Óh, Arunácsala!

28. Táplálékért jöttem Hozzád, De a prédád lettem, És most itt a béke, Óh, Arunácsala!

29. Kegyelemnek holdja! Enyhet adó sugaraid Fedjék fel a nektárt, Óh, Arunácsala!

30. Szabadíts meg ruháimtól, S takarj be a glóriáddal, Kegyelmed fényével, Óh, Arunácsala!

3 1 . Csendesen pihenjünk, Áradjon az üdv tengere, Ahol szó nem hallik, Óh, Arunácsala!

32. Ne tégy próbára többé! Hadd lássam fény-alakodat, Nyilvánulj meg, kérlek, Óh, Arunácsala!

33. Vess véget a káprázatnak, S taníts nékem bölcsességet Örök élet titkát, Óh, Arunácsala!

34. Ha nem egyesülsz vélem, Elveszek a könnyekben, S elolvad a testem, Óh, Arunácsala!

35. Ha megtagadsz engem, Eléget a karmám, S nem marad reményem, Óh, Arunácsala!

36. Szavak nélkül szóltál: „Maradj csendes!", és magad Csendes maradtál, Oh, Arunácsala!

37. Mondd meg, mi lesz vélem, Ha Te lustán elpihensz Üdvösségbe térve? Óh, Arunácsala!

38. Csendes maradsz, mintha A veszély elmúlt volna Bátorságod által, Óh, Arunácsala!

39. Ki kutyább az ebnél, Hogyan kutathatnálak S érhetnélek el? Óh, Arunácsala!

40. Fedd fel a bölcsességet, És elhagy majd az óhaj, Hogy megismerjelek, Óh, Arunácsala!

41 . Hogy mondhatod előttem Méhecskeként lebegve: „Nem nyíltál még ki!" Óh, Arunácsala!

42. „Felismerted Önvalód Anélkül, hogy tudnád E szavakkal szólj, Óh, Arunácsala!

43. Igazán az Önvaló A legfelsőbb valóság. Nyilvánítsd ezt ki, Óh, Arunácsala!

44. „Tekints mindig Magadba, És a belső szemeddel Megleled majd" - mondod, Óh, Arunácsala!

45. Bátortalan elmével Kerestem az Önvalót, S nem is leltem, segíts, Óh, Arunácsala!

46. Tudás nélkül mi haszna Eme születésnek? Jöjj, és teljesítsd be, Óh, Arunácsala!

47. Igaz Önvalódba Engedj elmerülnöm, hol Csak a tiszták laknak, Óh, Arunácsala!

48. Mikor hozzád tértem, Egyetlen Istenemhez, Megsemmisítettél, Oh, Arunácsala!

49. Kéretlenül feltárult Isteni kegy kincstára, Állítsd meg az elmém, Óh, Arunácsala!

50. Bátran hozzád jönni, Semmi más nem szükséges. Ilyen a kegyelmed, Óh, Arunácsala!

5 1 . Karodat ha nem tárod, S nem ölelsz meg, végem. Könyörülj meg rajtam, Óh, Arunácsala!

52. Hogy az üdv legyen örök, Lakozz a szívemben! Szeplőtelen, tiszta, Óh, Arunácsala!

53. Ne űzz gúnyt belőlem, Ki menekült Tehozzád! Ékesíts kegyeddel, Óh, Arunácsala!

54. Mikor hozzád tértem, Mozdulatlan maradtál. Hát nem szégyen ez? Óh, Arunácsala!

55. Árassz el a kegyelmeddel, Mielőtt a vágyam Hamuvá eléget, Oh, Arunácsala!

56. Hozd el az örök üdvöt, Es egyesülj vélem, Ne legyen „én" és „te", Óh, Arunácsala!

57. Mikor áll meg az elmém, Hogy elérjelek Téged, Ki finomabb a térnél? Óh, Arunácsala!

58. Nem ismerek szent írást, S nincsen bölcsességem. A káprázatót űzd el, Óh, Arunácsala!

59. Olvadva a vágytól Menekültem Tehozzád, S ott álltál lepel nélkül, Óh, Arunácsala!

60. Szenvedélyt ébresztettél, Pedig nem szerettelek. Ne hagyj hát el most, Óh, Arunácsala!

61 . Kiszáradt gyümölcsnek Többé haszna nincsen. Fogyaszd el éretten, Óh, Arunácsala!

62. Add magad, és végy engem Kínzatásom nélkül! Ne legyél halálom, Óh, Arunácsala!

63. Érintésed, tekinteted S gondolatod által Legyek a Tiéd, Óh, Arunácsala!

64. Májá mérge megfertőz, S átjárja a testem, Ha nem nyújtasz kegyelmet, Óh, Arunácsala!

65. Ha Te nem pillantasz rám, Elűzve a káprázatot, Ki áll ki mellettem? Óh, Arunácsala!

66. Egyik őrületből A másikba estem. Gyógyítsál meg, kérlek, Óh, Arunácsala!

67. Félelemtől mentes! Mért nem mersz elvenni, Ki bátran jött Tehozzád? Óh, Arunácsala!

68. Hol a tudatlanságom, Mondd, ha megáldottál S kegyedet megkaptam? Óh, Arunácsala!

69. Keljél egybe vélem, Hogy világi elmém Egyesüljön Véled, Óh, Arunácsala!

70. Pusztán Rád gondoltam, S ez elhozott Hozzád, Ki mérhet fel Téged? Óh, Arunácsala!

7 1 . Őrült kísértetként Tulajdonod lettem. Ne kelljen bolyongnom! Óh, Arunácsala!

72. Nyújtsál nékem támaszt, Nehogy elhajoljak, Mint egy gyenge repkény, Oh, Árunácsala!

73. Porral megbabonáztál, Elloptad az énem, S megmutattad valódat, Óh, Árunácsala!

74. A kegyelem harcát Fedd fel az éterben, Ami mozdulatlan, Óh, Árunácsala!

75. Ragyogásod által Hadd vessem el béklyóját Az elemi testnek! Óh, Árunácsala!

76. Minden zavar gyógyíré, Miért habozol átadni Gyógyszerét bajomnak? Óh, Árunácsala!

77. Éntelenül ragyogsz te, S leigázod egóját A büszkén kérkedőnek, Óh, Árunácsala!

78. Én bolond nem imádkozom, Csak ha itt a bánat, Mégse ábrándíts ki, Óh, Arunácsala!

79. Ha nem védsz meg, olyan leszek Mint hajó a viharban Kormányosa nélkül, Óh, Arunácsala!

80. Anyaként nem feladatod Felnevelni Abban, Melynek nincsen vége? Óh, Arunácsala!

81 . Ne légy olyan, mint egy Tükör a torzszülöttnek! Emelj fel, és ölelj át! Óh, Arunácsala!

82. A test lakában élő Elme virág-ágyban Merüljünk a létbe, Óh, Arunácsala!

83. Hírneved lett azáltal, Hogy egyesülsz azokkal, Kik érettek s szerények, Óh, Arunácsala!

84- Elűzted a káprázatot Kegyed gyógyírével, S birtokoddá tettél, Óh, Arunácsala!

85. Leborotváltad fejem, S eltáncoltad táncod A teljes szív-térben, Óh, Arunácsala!

86. Teljesítsd a vágyam: Űzd el a káprázatot! Megőrülök Érted, Óh, Arunácsala!

87. Igaz hallgatás-e Kőként nem felelni? Illik e csend Hozzád? Óh, Arunácsala!

88. Ki vetett sárdarabot Elém eledelként, Tönkretéve éltem? Óh, Arunácsala!

89. Senki nem ismeri Őt. Ki ragadott el engem Elrabolva elmém? Óh, Arunácsala!

90. Te vagy az én kedvesem, Beszédem hát ne sértsen! Örvendeztessél meg, Óh, Arunácsala!

91 . Gyere mulatozzunk Az űr üres házában, Mely napszakoktól mentes, Óh, Arunácsala!

92. Megcéloztál engem Kegyed sugarával, És elnyeltél élve, Óh, Arunácsala!

93. Mondd, mit kaptál általam, Ki nem ért el semmit Sem itt, sem más világban? Óh, Arunácsala!

94. Hát nem Te hívtál engem? Most szenvedd a végzeted: Gondoskodjál rólam, Óh, Arunácsala!

95. Amint szívembe léptél, Nekem adtad élted, S én elvesztettem sajátom, Óh, Arunácsala!

96. Ha elhagysz, nekem végem, Ne engedj el engem, Mikor lejár éltem! Oh, Arunácsala!

97. Elragadtál titokban Szív-lakomba lépve, S felfedted azt Tiédként, Oh, Arunácsala!

98. Elárultam tetteid, De harag helyett védj meg, S kegyelmedet áraszd rám, Óh, Arunácsala!

99. A Védáknak lényegét, Amely egyként tündököl, Adományozd nékem, Óh, Arunácsala!

xoo. Rágalmam dicséretként Fogadd, s vezess engem! Imádkozom Hozzád, Óh, Arunácsala!

10 1 . Mint jeget, mely vízben olvad, Olvassz be a szeretetbe, Amely a Te formád, Óh, Arunácsala!

102. Arunaként Rád gondoltam, S kegyelmed hálója Elereszt-e valaha? Óh, Arunácsala!

103. Tőrbe csalva áldásodba Pókként elejtettél, S táplálékod lettem, Óh, Arunácsala!

104. Hadd legyek tisztelője Azoknak, kik nevedet Szeretettel hallják, Óh, Arunácsala!

105. Megmentve a gyengét, Hozzám hasonlókat, Tündökölj örökké, Óh, Arunácsala!

106. Szívlágyító dalokat Énekelnek Hozzád, De fogadd kis dallamom, Óh, Arunácsala!

107. Türelemnek nagy Hegye! Hallgasd silány szavaim Magasztaló himnuszként! Óh, Arunácsala!

1o8. Arunácsal'-Ramana!

Nyújtsd hitvesi koszorúd, S fogadd eme verset! Óh, Arunácsala!

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

Dicsőség az Arunácsalának! Dicsőség tisztelőinek! Dicsőség e Hitvesi virágfüzérnek!

Idegen szavak magyarázata

adnyáni: Tudatlan személy, aki a testtel azonosítja önmagát.

aham: Én

Alagu v. Azhagu és Szundara: A „szépség' tamil, illetve szanszkrit megfelelője, Sri Ramana Maharsi édesanyjának és -apjának neve.

Arunéicsala: Szent hegy Tamil Náduban, Dél-Indiában, melyet Siva (mint a forma nélküli Abszolút) megnyilvánulásának tartanak.

ásram(a): Szent ember és tanítványai lakhelye, a spirituális gyakorlás és elvonulás hagyományos helye Indiában.

ászana: Testtartás (jógagyakorlat vagy meditáció során).

Átma(n): „Önmaga". A védántában az ember halhatatlan, igaz Önvalója, mely azonos a végső valósággal, Brahmannal.

bhúrna: A Tökéletes, az Abszolút (mint mindennek az alapja, összessége).

Brahman: A hinduizmusban a személytelen abszolút valóság, a végső igazság, az egyetlen, forma nélküli, nem kettős Abszolút, minden létező alapja. Azonos az Atmannal, vagyis az Önvalóval.

darsan(a): 1. Szent embert látni, illetve szent emberrel találkoz-ni, különösen ha szemkontaktus is létrejön; egy szent jelenlété-ben lenni, annak fogadtatásában részesülni. 2. A hinduizmus hat vallásbölcseleti iskolája, melyek elfogadják a Védák igazságát.

dnyána v. dzsnyána: Bölcsesség, az Abszolútra vonatkozó, két ségbevonhatatlan tudás, tapasztalat.

dnyáni v. dzsnyáni: Olyasvalaki, aki dnyánával bír; megvilágo-sodott lény.

dzságrat-szusupti: Ébren alvás. A mély alvás fogalmaktól mentes állapotának éber átélése.

dzsapa: Szent szótagok, szavak (mantra) vagy Isten nevének ismételgetése.

dzsíva: Egyéni lélek.

Ganapati: Siva fia, elefántfejű isten, minden akadály eltávolítója.

giri: Hegy.

guru: Szellemi tanító, mester, aki bevezeti a tanítványt a szel-lemi hagyományba, és képes az élő Tudás átadására.

Jóga Vászistha: Szanszkrit mű, mely Vaszisthának, Ráma gu-rujának tanítványa számára adott, megszabadulásról szóló ta-nításait tartalmazza.

jógi: A jóga gyakorlója, illetve szellemileg előrehaladott vagy megszabadult lélek.

kalpaka-fa: Kívánságteljesítő fa,

karma: A visszaható cselekedet törvénye, mely - a végrehaj-tott cselekedetektől és az indítéktól függően - a cselekvőre jót vagy rosszat hoz ebben vagy egy jövőbeli életben.

karma jóga: A vágy nélküli, önzetlen cselekvés jógája.

kartá: A cselekvő, aki a cselekvést végzi.

lílá: A megnyilvánult világ teremtése mögött meghúzódó isteni kedvtelés, játék.

maharsi: „Nagy látó" vagy „nagy bölcs". A legendák szerint a rísikhez szállt le a Védák tudása isteni kinyilatkoztatás formájában.

májá: Káprázat, a világ illuzórikus természete, nemtudás, mely elfátyolozza a valóságot.

mantra: Szent szótag, szó vagy kifejezés.

mukti: Megszabadulás, a létforgatagból való kiszabadulás.

namaszkára: Üdvözlés, üdvözlet.

nirvána: A végső valóság, a megszabadulás, az egyéni lelket újramegtestesülésre késztető vágyak ellobbanása.

Óm: A hinduizmus szerint az őshang, melyből minden terem-tés ered; a legtöbb mantra fontos, ismétlődő eleme.

pradaksina: Szent ember vagy hely körbejárása.

prárabdha karma: A jelenben megnyilvánuló karma, vagyis a múltbéli cselekedetek jelen életünkben megérő gyümölcse.

Sankara (Adi Sankarácsárja) (788-820): Nagy hindu tudós-szent és reformátor, az advaita védánta (nem-kettősséget vagy abszolút egységet hirdető tan) legnagyobb hatású tanítója.

Siva; A hindu szentháromságban a pusztítás istene. A saivák (Siva követői) Istene. Ilyen értelemben az Abszolút, mely el-pusztítja az égőt vagy tudatlanságot, és ezáltal elhozza a meg-szabadulást.

sruti: Szent szöveg, szóbeli hagyomány útján átadott szent tu-domány.

szamádhi: „Az egység állapota". Intenzív boldogsággal járó ál-lapot, a tudatosság legmagasabb rendű formája.

szamszára (v. szanszára): „Létforgatag". A halál és az újra-születés szakadatlan körforgása, melynek a dzsíva megszaba-dulásáig alávetett.

szannjászin: A világról lemondott vándorló kolduló-szerzetes.

szat-csit-ánanda: „Létezés-tudatosság-üdvösség", Az Átman (Önvaló) és a Brahman (Abszolút) lényegi természete.

szatszang(a): Megvilágosodott szent társasága és/vagy a vele folytatott beszélgetés.

tapasz: Önsanyargatás vagy aszketikus gyakorlat.

túrija: A tudat negyedik, változatlan állapota, mely meghaladja és egyben lehetővé teszi az ébrenlét, az álom és a mély alvás állapotait.

turíjátíta: „A negyediken túli". A túrija lényege, megnevezhe-tetlen tudatállapot.

vászanák: Az elme szunnyadó, megvalósulásra törekvő hajlamai.

vasztu: Lényeg.

Védák: A hinduk legfőbb, legrégibb és legnagyobb becsben, tartott szent iratai, a világ legrégebbi vallásos szövegei.