a gazdaságot is fellendíthetik

1
A gazdaságot is fellendíthetik ZALAI MIHÁLY, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke szerint hosszú távon nem csak a szak- mai színvonal emelkedhet a no- vember 6-i avatóünnepség után. A mesteroklevelesek a megye se- gítségére is lehetnek: ha új vál- lalkozásokat hoznak létre, több embert foglalkoztathatnak, így fellendítik a gazdaságot. – Úgy gondolom, az, hogy ennyi szakember vette át mes- terlevelét, annak köszönhető, hogy a kormány hathatós se- gítséget nyújtott ebben. A kép- zési költségek nyolcvan szá- zalékát vállalta át, ezzel segít- ve a vizsgára készülőket – fo- galmazott az elnök az avatóce- remónia alkalmával. Zalai Mi- hály azt is hozzátette: helyes lé- pésnek tartja azt, hogy ezután csak mesterokleveles szakem- berek vehetnek részt a fiatalok gyakorlati képzésében, hiszen ez lehet az alapja a szakképzés megújításának is. A Békés Megyei Önkormány- zat elnöke úgy fogalmazott: a mesterek a megye segítségére lehetnek abban, ha olyan vál- lalkozásokat indítanak, ame- lyekben lehetőség nyílik továb- bi dolgozók foglalkoztatására. – A kamarával a megyei ön- kormányzat már eddig is szoro- san együttműködött, ezért úgy gondolom, hogy azok a pályá- zatok, fejlesztések, amelyek a közeljövőben megvalósulnak, a kis- és középvállalkozásokat erősítik majd, így egész Békés megyére pozitív hatással lehet a folyamat. Folytatnák a sikeres programot MÉSZÁROSNÉ SZABÓ ANNA, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparka- mara (BMKIK) szakképzési osz- tályvezetője, a „Dolgozva tanulj” projekt irányítója, rendkívül sike- resnek nevezte a pályázatot. Mint mondta, bíznak a folytatásban. Az országos program célja az volt, hogy biztosítsa a szak- képzésben a minőségi okta- tói feltételeket, növelje a gya- korlati képzés színvonalát, elő- segítse a végzett tanulók el- helyezkedését. A projekt há- rom fő téma köré szerveződött. Az elsőben 25 olyan Békés me- gyei gyakorlati oktató része- sült pedagógiai, pszichológi- ai, jogi- szakmódszertani és tanügy-igazgatási oktatásban, akik gyakorlati képzést bizto- sítanak tanulóknak. A B alprojektben valósult meg a Békés megyei szaká- csok, pincérek, ipari gépészek, gépi forgácsolók, hegesztők, kőművesek, hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szere- lők, autóelektronikai műsze- részek, karosszérialakatosok, női szabók, gázfogyasztóbe- rendezés- és csőhálózat-szere- lők mesterképzése, majd vizs- gáztatása. – Úgy gondolom, hogy sike- resnek tekinthető a projekt, hi- szen 97-en szereztek mesterle- velet. Nagyon bízunk benne, hogy jövőre lesz folytatás. Idén olyan sokan jelentkeztek a kép- zésre, hogy magyar támogatás- sal további 103 főt vizsgáztat- tunk le, emellett jövőre arra készülünk, hogy még 50 főnek segítsünk a mesterlevélhez ju- táshoz – tudtuk meg Mészáros- né Szabó Annától. A harmadik alprojekt részét képezte a „Gyakornoki prog- ram a tanulószerződés kere- tében tanult pályakezdők tá- mogatására a konvergenciaré- giókban” program. Az ebben részt vevő vállalkozások részé- re nyújtott a BMKIK szakmai szolgáltatást és módszertani segítséget, mellyel jó néhány Békés megyei vállalkozás élt. Az egyszerűsített pályázattal nemcsak a pályakezdő fiatalok bérére és azok járulékaira kap- hattak forrást, hanem eszköz- beszerzésre és mentori díjra is. Fontos a képzés, mert utódokat kell kinevelni A MESTERLEVELET szerzett szak- emberek közül sokak célja az volt, hogy szakmunkástanu- lókat képezhesse- nek, így nevelve ki a következő ge- nerációt – tudtuk meg a projekt rész- leteiről. Zsjak Zoltán a kondorosi Lak-Alarm ügyve- zetője. Családi vállalkozásu- kat 1998-ban alapították, ta- karmányipari feldolgozó- és anyagmozgató gépek javításá- val, karbantartásával, gyártá- sával és beüzemelésével fog- lalkoznak. – A mesterok- levél megszer- zése átgondolt lépés volt, egy másik munka- társammal vé- geztük el a tan- folyamot. Az a célunk, hogy saját tanulókat képezve a dol- gozói állományunkat gyara- pítsuk, így az általunk kine- velt munkatársak azzal a spe- ciális tudással rendelkeznek majd, amit ez a szakterület igényel – mondta el az ügyve- zető. Márta Attila sza- kácsmester a mező- kovácsházi Arany Kacsa Éttermet ve- zeti. Mint mondta, nagy kihívást jelen- tett a mester cím megszerzé- se, de számára is a tanulók képzése miatt volt szükség az oklevélre. – Eredetileg vendéglátó-ipa- ri szakközépiskolában érett- ségiztem, így sem szakács, sem felszolgáló, sem cuk- rász nem vol- tam teljesen. Épp ezért is volt fontos, hogy önállóan is megszerez- zem ezeket a címeket. A szakma elismerése kell ahhoz, hogy valaki mes- terré váljon, az egész képzést ebben a szellemben végeztük – árulta el a szakácsmester. a megyei iparkamara Dolgozói állományukat gyarapítanák. A szakma elismerése is fontos. Mészárosné Szabó Anna összegezte a tapasz- talatokat Zalai Mihály a gazdaság fellendülését várja a mesterképzéstől

Upload: danielgecs

Post on 02-Feb-2016

1.042 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

-

TRANSCRIPT

Page 1: A gazdaságot is fellendíthetik

A gazdaságot is fellendíthetik ZALAI MIHÁLY, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke szerint hosszú távon nem csak a szak-mai színvonal emelkedhet a no-vember 6-i avatóünnepség után. A mesteroklevelesek a megye se-gítségére is lehetnek: ha új vál-lalkozásokat hoznak létre, több embert foglalkoztathatnak, így fellendítik a gazdaságot.

– Úgy gondolom, az, hogy ennyi szakember vette át mes-terlevelét, annak köszönhető, hogy a kormány hathatós se-gítséget nyújtott ebben. A kép-zési költségek nyolcvan szá-zalékát vállalta át, ezzel segít-ve a vizsgára készülőket – fo-galmazott az elnök az avatóce-remónia alkalmával. Zalai Mi-hály azt is hozzátette: helyes lé-pésnek tartja azt, hogy ezután csak mesterokleveles szakem-berek vehetnek részt a fiatalok gyakorlati képzésében, hiszen ez lehet az alapja a szakképzés megújításának is.

A Békés Megyei Önkormány-zat elnöke úgy fogalmazott: a mesterek a megye segítségére lehetnek abban, ha olyan vál-lalkozásokat indítanak, ame-lyekben lehetőség nyílik továb-bi dolgozók foglalkoztatására.

– A kamarával a megyei ön-kormányzat már eddig is szoro-san együttműködött, ezért úgy gondolom, hogy azok a pályá-

zatok, fejlesztések, amelyek a közeljövőben megvalósulnak, a kis- és középvállalkozásokat

erősítik majd, így egész Békés megyére pozitív hatással lehet a folyamat.

Folytatnák a sikeres programot MÉSZÁROSNÉ SZABÓ ANNA, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparka-mara (BMKIK) szakképzési osz-tályvezetője, a „Dolgozva tanulj” projekt irányítója, rendkívül sike-resnek nevezte a pályázatot. Mint mondta, bíznak a folytatásban.

Az országos program célja az volt, hogy biztosítsa a szak-képzésben a minőségi okta-tói feltételeket, növelje a gya-korlati képzés színvonalát, elő-segítse a végzett tanulók el-helyezkedését. A projekt há-rom fő téma köré szerveződött. Az elsőben 25 olyan Békés me-gyei gyakorlati oktató része-sült pedagógiai, pszichológi-ai, jogi- szakmódszertani és tanügy-igazgatási oktatásban, akik gyakorlati képzést bizto-sítanak tanulóknak.

A B alprojektben valósult meg a Békés megyei szaká-csok, pincérek, ipari gépészek, gépi forgácsolók, hegesztők, kőművesek, hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szere-lők, autóelektronikai műsze-részek, karosszérialakatosok, női szabók, gázfogyasztóbe-rendezés- és csőhálózat-szere-lők mesterképzése, majd vizs-gáztatása.

– Úgy gondolom, hogy sike-resnek tekinthető a projekt, hi-szen 97-en szereztek mesterle-velet. Nagyon bízunk benne, hogy jövőre lesz folytatás. Idén

olyan sokan jelentkeztek a kép-zésre, hogy magyar támogatás-sal további 103 főt vizsgáztat-tunk le, emellett jövőre arra készülünk, hogy még 50 főnek segítsünk a mesterlevélhez ju-táshoz – tudtuk meg Mészáros-né Szabó Annától.

A harmadik alprojekt részét képezte a „Gyakornoki prog-ram a tanulószerződés kere-tében tanult pályakezdők tá-

mogatására a konvergenciaré-giókban” program. Az ebben részt vevő vállalkozások részé-re nyújtott a BMKIK szakmai szolgáltatást és módszertani segítséget, mellyel jó néhány Békés megyei vállalkozás élt. Az egyszerűsített pályázattal nemcsak a pályakezdő fiatalok bérére és azok járulékaira kap-hattak forrást, hanem eszköz-beszerzésre és mentori díjra is.

Fontos a képzés, mert utódokat kell kinevelni

A MESTERLEVELET szerzett szak-emberek közül sokak célja az volt, hogy szakmunkástanu-lókat képezhesse-nek, így nevelve ki a következő ge-nerációt – tudtuk meg a projekt rész-leteiről.

Zsjak Zoltán a kondorosi Lak-Alarm ügyve-zetője. Családi vállalkozásu-kat 1998-ban alapították, ta-karmányipari feldolgozó- és anyagmozgató gépek javításá-

val, karbantartásával, gyártá-sával és beüzemelésével fog-lalkoznak.

– A mesterok-levél megszer-zése átgondolt lépés volt, egy másik munka-társammal vé-geztük el a tan-

folyamot. Az a célunk, hogy saját tanulókat képezve a dol-gozói állományunkat gyara-pítsuk, így az általunk kine-velt munkatársak azzal a spe-

ciális tudással rendelkeznek majd, amit ez a szakterület igényel – mondta el az ügyve-zető.

Márta Attila sza-kácsmester a mező-kovácsházi Arany Kacsa Éttermet ve-zeti. Mint mondta, nagy kihívást jelen-tett a mester cím megszerzé-se, de számára is a tanulók képzése miatt volt szükség az oklevélre.

– Eredetileg vendéglátó-ipa-

ri szakközépiskolában érett-ségiztem, így sem szakács, sem felszolgáló, sem cuk-

rász nem vol-tam teljesen. Épp ezért is volt fontos, hogy önállóan is megszerez-zem ezeket a

címeket. A szakma elismerése kell ahhoz, hogy valaki mes-terré váljon, az egész képzést ebben a szellemben végeztük – árulta el a szakácsmester.

a megyei iparkamara

Dolgozói állományukatgyarapítanák.

A szakma elismerése is fontos.

MészárosnéSzabóAnna

összegeztea tapasz-talatokat

Zalai Mihálya gazdaságfellendülésétvárjaa mesterképzéstől