Tisztelt Legfelsőbb Bíróság! Ikt.sz..: ……………./2010.

A Determin Hitelcentrum Zártkörűen Működő Részvénytársaság (H-1034 Budapest, Seregély u. 9.) felperes képviseletében, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete – PSZÁF (H-1013 Budapest, Krisztina Krt. 39., levelezési cím: H- 1535 Budapest 144., Pf.: 777.) alperessel szemben, az alperes 2007. augusztus 21. napján kelt, és felperes által 2007. augusztus 28. napján kézhez vett E-I-794/2007. sz., felperesi álláspont szerint jogszabálysértő határozatának bírósági felülvizsgálata iránt a Fővárosi Ítélőtábla előtt indított 4.Kf.27.360/2009. sz. eljárásban meghozott 4.Kf.27.360/2009/7. sz. jogerős, álláspontunk szerint jogszabálysértő ítélettel szemben, az eljárás során tett valamennyi jognyilatkozatunkat változatlanul fenntartva, az alábbi

felülvizsgálati kérelmet

terjesztjük elő.

Kérjük a T. Legfelsőbb Bíróságot, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.27.360/2009/7. jogerős ítéletét a Pp.275.§ (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezni, a felperesi kereseti kérelemnek helyt adni és az alperes E-I-794/2007. sz. határozatát hatályon kívül helyezni szíveskedjen tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint a jogerős ítélet nem körültekintően felderített tényálláson, és hibásan levont jogi következtetéseken alapul, ezért jogszabálysértő.Kérjük a T. Legfelsőbb Bíróságot, hogy az alperest a perköltségekben marasztalni szíveskedjen a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet szerint azzal, hogy felperesi képviselő Áfa-körbe tartozik.

Kérjük a T. Legfelsőbb Bíróságot, hogy a fenti ügyben tárgyalást tartani szíveskedjen.

Kérjük a T. Legfelsőbb Bíróságot, hogy a jelen felülvizsgálati kérelem elbírálásáig a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.27.360/2009/7. sz. jogerős ítéletét a jelen eljárásban megtámadott közigazgatási határozatra kiterjedő hatállyal a végrehajtását felfüggeszteni szíveskedjen, figyelemmel arra, hogy a határozat végrehajtása esetén az eredeti állapot helyreállítása lehetetlen, a végrehajtás felfüggesztésének elmaradása jelentősen súlyosabb kárt okozna, mint a végrehajtás elmaradása.

A végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem indoklása:

Hogy a felülvizsgálati kérelemben egyáltalán lehet még jelentősége egy felfüggesztési kérelemnek is, annak az az oka, hogy a végelszámolás még nem kezdődött el és így nem is fejeződhetett be. A végelszámolás megindíthatóságának előfeltétele, hogy a cégbíróság azt a cégközlönybe közzétegye. Jelen esetben ezt a közzétételt függesztette fel a cégbíróság a megtámadott közigazgatási határozat jogszerűségének jogerős bírósági elbírálásáig. Ha a Cégbíróság nem tett volna így, akkor ma a Felperesről mint megszűnt társaságról, csupán múlt időben beszélhetnénk. Az elmúlt mintegy 30 hónapban a Felperes csupán kihelyezett hiteleit szedte be szerződésszerűen, új hiteleket nem helyezett ki mivel ehhez hiányzott a felügyeleti engedélye. A Felperes és tulajdonosa továbbiakban sem kíván új hitelek kihelyezésével foglalkozni, csupán annyit szeretne, hogy tulajdona feletti rendelkezési és tulajdonosi jogosítványai ne sérüljenek.

A Pp. 332. § (3) bekezdése alapján a végrehajtás felfüggesztéséről szóló végzés meghozatala során a T. Bíróságnak figyelemmel kell lennie arra, hogy a végrehajtást kővetően az eredeti állapot helyreállítható-e, vagy a végrehajtás elmaradása nem okoz-e súlyosabb károsodást, mint amilyennel a végrehajtás felfüggesztésének elmaradása járna.

1. Elsőként vizsgáljuk meg az eredeti állapot helyreállíthatóságának kérdését abban az esetben ha a végelszámolás megtörténik. A végelszámolás egy egyirányú folyamat, ami az adott gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnését jelenti. Jogutód nélküli megszűnés után pedig nincs jogi lehetőség a végelszámolt szervezet működésének helyreállítására.

A végelszámolónak a jogszabály által biztosított hatáskörében meghozott intézkedései a végelszámolás kezdő napját követő akár első napon is eredményezhetnek olyan visszafordíthatatlan, az eredeti állapot helyreállítását kizáró jogkövetkezményeket, amelyek eleget tesznek az eljárásjog, illetve a joggyakorlat által a végrehajtás felfüggesztésének ezen törvényi feltételeinek. Ilyen lehet például a kölcsönszerződések felmondása, a kölcsön-portfolio részbeni, vagy egészbeni értékesítése. Ezeknek az eseményeknek a bekövetkezését valószínűsíti önmagában a Gt.-ben, a Ctv.-ben és Hpt.-ben a végelszámolónak biztosított jogkör és az érintett kölcsönszerződések hosszú futamidejének ellentmondó, a végelszámolás befejezésének határidejére vonatkozó törvényi előírás. Ezekből pedig egyenesen következik, hogy jelen esetben teljesül a törvény által előírt egyik felfüggesztési feltétel.

2. Károsodások vizsgálata. A közigazgatási határozat semmilyen a Felperesnek felróható károkozást, károsodást határozatában nem rögzített. A bírósági ítéletek pedig szintén azt erősítették meg, hogy nem történt felperesi károkozás, sem a közigazgatási határozat előtt, sem pedig utána. Arra vonatkozólag pedig még csak utalást sem tartalmaznak a határozatok, hogy milyen károsodás történne akkor, ha tovább működne a Felperes. A gyakorlat is azt támasztotta alá, hogy 30 hónapos részleges felperesi üzemelés során a felperes részéről károkozás illetve károsodás nem történt. Ebből adódóan nincs sem tényleges, sem pedig vélelmezett károkozás, illetve károsodás a Felperes további működéséből. A felperes további működése tőkepiaci kockázatot azért sem jelent, mert betétgyűjtési tevékenységet nem végez, kizárólag a saját, illetve tulajdonosai pénzeszközeit kockáztatja, refinanszírozó hitelintézet sincs mögötte. Kockázatot tehát a működéssel kizárólag saját maga illetve tulajdonosok vállalnak.Ellenben a Felperesre nézve jelentős mértékű kár keletkezett már abból is, hogy pénz kihelyezési tevékenysége szünetel. Továbbá éppen a határozat végrehajtása felfüggesztésének elmaradása jelentene tőkepiaci kockázatot. A végelszámolási eljárás azonnali megindítása jelentene az ügyfelek, a társaság és a tulajdonosai számára megfordíthatatlan joghátrányt. Állítjuk, a végrehajtásnak a T. Legfelsőbb Bíróság döntését megelőző megkezdése a felperes teljes tönkremenetelét, a hosszú évek alatt kialakított ügyfélkörét, munkajogi kapcsolatait, a felhalmozott tudást, szakértelmet, munkatársi hálózatát visszafordíthatatlanul tönkreteszi. Nem túlzás, a jogsértő határozat végrehajtása több százmilliós, de akár milliárdos kárt okozhat a felperes ügyfeleinek, a felperesnek és tulajdonosainak. Ezt utóbb egy, a felperes számára kedvező bírói döntés sem tudná reparálni. Ismételten hivatkozunk arra, hogy a felperesi működés semmilyen tőkepiaci, állami költségvetési, adójogi kockázatot nem jelent, ellenkezőleg, éppen előbbiek biztonságát szolgálja. A felperes tulajdonosait, illetve a finanszírozó kapcsolt vállalkozásokat rendszeresen átfogóan ellenőrzi az APEH, és ezen vizsgálatok során semmiféle adómegkerülést, adóügyi jogsértést, akár az alperesi, megtámadott határozat által sugallt adósértést sem találtak revíziók, nincsenek is ilyenek. A felperes számottevően hozzájárul az állami adóbevételekhez, hiszen éves adózás előtti nyeresége az elmúlt években 150-200 millió forint között mozgott. A felperes adómorálja kiemelkedő, a költségvetéssel szembeni fizetési kötelezettségeinek, alapítása óta maradéktalanul eleget tett csakúgy, mint a rendszeresen vizsgált, kapcsolt tulajdonosi, finanszírozói gazdasági társasági kör. A leírtak szerint a határozat végrehajtása jelentős mértékű károsodást okoz, míg annak felfüggesztése nem jár károsodással.

3. A felülvizsgálattal támadott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatának jogerős lezárásáig a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság a végelszámolási eljárás megindításának cégbejegyzését jogerős határozatával felfüggesztette. A közigazgatási bírósági jogorvoslat jogerős lezárására figyelemmel a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság a cégeljárást folytatta, majd haladéktalanul ismét felfüggesztette arra való figyelemmel, hogy az alperesi határozat súlyos anyagi jogi jogszabálysértéseket tartalmaz, hiszen nem rögzíti a végelszámolás kezdő napját, a végelszámolás megindításának, illetve a végelszámoló személye kijelölésének kezdeményezését és nem pedig az erről való döntést tartalmazza. A cégeljárás ismételt felfüggesztésével egyidejűleg a bíróság felhívta az alperes figyelmét a fenti jogszabálysértésekre, illetve felhívta a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalára. Amennyiben az alperes tehát kész és képes a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalára,

2

várható a cégeljárás folytatása, és így a végelszámolás megkezdésének, valamint a végelszámoló kijelölésének cégbejegyzése, mely esetben a végelszámoló az 1. pontban írt hivatkozásunknak megfelelő, visszafordíthatatlan és eredeti állapotában helyre nem állítható intézkedéseket tehet meg, gyakorlatilag a végelszámolás kezdő napján is akár.

4. A felperes ügyfelei, az egyszerű emberek, az adósok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az alperes jogsértő határozata folytán és annak köszönhetően, hogy a közigazgatási határozat felülvizsgálatának gyakorlata sajnálatos módon kezd kiüresedni. A közigazgatási határozat jogszabálysértő voltát ugyanis a legritkább esetben állapítja meg a rendes bíróság (nyilván abban a téves feltevésben, hogy az adott szakmai közigazgatási szerv, mint az adott szakmában legjártasabb szerv, nem hozhat jogsértő határozatot). Ezt igazolja az a statisztika is, miszerint a Fővárosi Ítélőtábla a fennállása óta gyakorlatilag soha nem helyezett hatályon kívül PSZÁF határozatot (ill. egyetlen esetben, eljárási szabálysértés miatt) annak ellenére, hogy a PSZÁF eljárása bizonyíthatóan következetlen a joghátrányok alkalmazása során és számos esetben sérti meg a mérlegelés szabályait, ahogy a jelen esetben is. Amennyiben feltételezzük azt, hogy az alperesi közigazgatási hatóság eljárása mindig és teljes tartalmában megfelel az anyagi és eljárásjogi jogszabályoknak, addig következetes és helyes ez a gyakorlat, sajnos a tapasztalati tények azonban azt mutatják, hogy senki sem tévedhetetlen, a közigazgatásban eljáró szervek sem azok, ezért a kialakult közigazgatási bíráskodási gyakorlat jogsértéseket legalizálhat.

A leírtak alapján a felfüggesztési feltételek mindegyike teljesült, így a Felperes kéri a T. Bíróságot hogy a hivatkozott határozat felfüggesztését szíveskedjen elrendelni.

II. Az érdemi felülvizsgálati kérelem indoklása:

Tényállás:A felperes Hpt. 6.§ (1) bekezdés szerinti pénzügyi vállalkozás. A társaság fő- és egyedüli tevékenységi köre a TEÁOR’03 szerinti 6522 Egyéb hitelnyújtás, ezen belül leginkább a jelzálogfedezet mellett nyújtott hitelezési tevékenységet folytat.

A felperes nem végez – az egyébként csak kizárólag hitelintézetek által végezhető - a Hpt. 5.§ (1)-(2) bekezdései szerinti tevékenységet, így különösen

- nem végez betétgyűjtést, illetve - nem fogad el nyilvánosságtól más visszafizetendő pénzeszközt,

tevékenységét alapvetően tulajdonosi tőke bevonásával, azaz saját tőkéjének kockázata mellett végzi.

A felperesi társaság pénzügyi vállalkozásként történő megalapítása és működése a Hpt. 14.§ előírásaira tekintettel hatósági engedélyköteles, azt az alperes 2003. február 27-én kelt I-275/2003. számú határozatával engedélyezte. Ezt követően, 2003. május 27. napján került sor a társaság cégbírósági bejegyzésére. A hatósági engedélyköteles tevékenységre tekintettel a felperes tevékenységét a cégbírósági bejegyzését követően kezdte meg.

Az alperes a felperesi társaság 2003. május 27-i bejegyzésétől és tevékenységének ezen időpontban történt megkezdésétől kezdve a jogszerűségében vitatott és jelen eljárást megelőző rendes bírósági eljárásban megtámadott közigazgatási határozat meghozatalát megelőző célvizsgálat megkezdéséig, azaz 2007. februárjáig egyetlen helyszíni vizsgálatot sem folytatott le. Az alperes folytatott néhány egyéb, nem helyszíni vizsgálatot (így különösen különböző iratokat kért becsatolni), ezek során azonban a felperesi társaság működésével, tevékenységével kapcsolatban semmilyen jellegű kifogás nem merült fel. A periratok részévé tettük az alperes 1622/5/2005. sz., 2005. július 8. napján kelt határozatát, melyben az alperes megállapította, hogy „a felperes szervezeti felépítése, működése a vonatkozó jogszabályokkal való összevetés alapján megfelelő, azzal szemben érdemi kifogás nem merült fel”.

3

A felperesi társaság tevékenysége során az alapítástól kezdődően folyamatosan jóhiszeműen és jogszabálykövető módon járt el. Az előírt, a működésére vonatkozó negyedéves és éves jelentéseket határidőre teljesítette, észrevételt, kifogást ezekkel kapcsolatban az alperes soha nem tett. Egy ízben, 2006. június 22-én az alperes magyarázatot kért az értékvesztés elszámolásának mértékére, és felhívta a felperesi társaságot néhány szabályzat becsatolására, amely megtörtént. Többszöri írásbeli egyeztetés és a kapcsolattartó felügyelővel való személyes egyeztetést követően a felperesi társaság az alperes kérésének megfelelően módosította az értékvesztés elszámolásával és a céltartalék-képzéssel foglalkozó szabályzatokat, és az alperes részére megküldte. Az alperes a szabályzatokat be- és elfogadta. További kifogás az alperes részéről ezzel kapcsolatosan sem érkezett.

A felperesi társaság működése során, tőkeátcsoportosítás céljával 2006. decemberében nyilvános kötvénykibocsátás engedélyezése iránti kérelemmel fordult az alpereshez. Az alperes a kérelemmel összefüggésben – a felperesnél első ízben - 2007. február 27. és március 07. között helyszíni célvizsgálatot tartott. Időközben felperesi társaság a kérelmet visszavonta, így a célvizsgálat okafogyottá vált, az alperes azonban hivatalból tovább folytatta a vizsgálatot.

A felperesi társaság a célvizsgálat eredményeként meghozott és a jelen kereseti kérelemmel megtámadott E-I-794/2007. számú alperesi határozatot 2007. augusztus 28-án, a legnagyobb megdöbbenéssel vette kézhez. A megtámadott határozat rendelkező részében – figyelmen kívül hagyva a felperesi társaság által a vizsgálat során becsatolt észrevételeket is - az alperes a felperesi társaság pénzügyi szolgáltatás végzésére jogosító engedélyét – álláspontunk szerint jogszabálysértő módon, mérlegelési jogkörével visszaélve - visszavonta, egyúttal kezdeményezte a felperesi társaságnak egy, az alperes által választott végelszámoló kijelölését. Tette ezt jó fél évvel azután, hogy megállapította a felperes jogszerű és prudens működését! Mi történt, mi változott a felperes működésében ez alatt az alig félév alatt? Semmi. A felperes az eredeti szervezeti felépítéssel, a gyakorlatán semmit nem változtatva működött. Ez a szervezeti felépítés, ez a finanszírozási és működési gyakorlat fél évvel korábban a PSZÁF szerint prudens és jogszabályszerű volt. Nyilvánvaló tehát, hogy a felperes egyébként visszavont kötvény-kibocsátási szándékát kívánta az alperes ilyen durván megtorolni.

A közigazgatási határozat és a jogerős bírósági ítélet jogszabálysértő volta általában:

A PSZÁF E-I-794/2007. sz., mérlegelési jogkörben hozott határozata a Pp. 339/B.§ értelmében jogszabálysértő, tekintettel arra, hogy a tényállást nem tisztázta kellőképpen, ezáltal megsértette az eljárási jogszabályokat, ezen kívül a mérlegelés szempontjai nem állapíthatóak meg és a felperesi nyilatkozatokat, bizonyítékokat, így különösen a felperes által felkért szakértők szakvéleményeit figyelmen kívül hagyta döntéshozatala során.

Az első- és másodfokú bíróság nem tisztázta a felperes által becsatolt szakvélemények és szakmai álláspontok, valamint az alperes állításai közötti ellentmondást, hibásan alkalmazott jogszabályhelyeket, nem támasztotta alá jogszabályhelyek megjelölésével, hogy az alperesi mérlegelést miért tartotta helytállónak, így téves jogkövetkeztetést vont le. A jogerős bírósági ítélet ezen felül téves megállapításokat is tartalmaz, tévesen állapította meg a tényállást. Mindezekre tekintettel a jogerős bírósági ítélet álláspontunk szerint jogszabálysértő.

Ténybeli tévedések, téves jogértelmezések, anyagi és eljárási szabálysértések

1.) A felperes tevékenységének meghatározásaA jogerős bírósági ítélet már a felperesi működés célját, a tevékenységi körét is tévesen határozza meg. A felperes – a jogerős ítélet állításával szemben – nem cégcsoporton belüli finanszírozásra jött létre, hanem tulajdonosi tőke bevonásával végzett, saját tőke kockázata mellett harmadik személyek részére történő, elsődlegesen jelzálogfedezettel biztosított hitelnyújtási célra. Óriási a különbség, ezért – mind az alkalmazott jogszabályhelyek (a másodfokú bíróság az alperessel egyetemben felhív, vagy analógiaként használ fel olyan jogszabályhelyeket, amely a felperesre nem irányadó), mind az alkalmazott szankció (a

4

másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt, hogy a mérlegelési jogosultsága ellenére az alperes olyan aránytalanul súlyos joghátrányt alkalmazott, amely nem csupán a felperesnek, de a tőkepiac más szereplőinek, így elsődlegesen az ügyfeleinek kiemelkedő, egyes esetekben ellehetetlenülést eredményező hátrányt okoz) vonatkozásában téves és helytelen a másodfokú bíróság azon megállapítása, miszerint a felperes tevékenységének vizsgálata irreleváns! A társaság működésének közvetlen megkezdésekor, a piacszerzés időszakában más induló vállalkozásokhoz hasonlóan nyilvánvalóan jelentéktelen ügyfélállománnyal rendelkezett, ezért a mainál jóval kisebb forgalom mellett valóban 90% körüli volt a csoporttagok részére nyújtott finanszírozás. A társaság elsődleges célja azonban a harmadik ügyfelek részére történő hitelezés volt. Jól mutatja ezt a tény, hogy a jelen eljárás megindulásakor, jóval nagyobb forgalom mellett (adózás előtti eredmény: 150-200 millió forint) már 70% körüli volt a harmadik személyeknek nyújtott hitel. (Forrás: alperesi vizsgálati jegyzőkönyv)Tévesen állapítja meg tehát a jogerős ítélet, hogy a későbbiekben a kihelyezés döntő hányadban, de nem kizárólagosan a csoporttagok részére történt. Sajnos ebből arra lehet következtetni, hogy a többszöri bíróváltásnak és az akták részbeni, bírósági kezelőirodán történt elveszése miatt a másodfokú bíróság már nem látta tisztán a felperesi tevékenység lényegét sem.

Ezt a körülményt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a döntés során, hiszen az alkalmazható jogkövetkezmények kiválasztása során nem lehet figyelmen kívül hagyni az intézkedésnek a piacra, az ügyfelekre gyakorolt hatását. Nem is hagyta figyelmen kívül a jogerős ítélet ennek a körülménynek a vizsgálatát és mérlegelését, de a levont jogkövetkeztetése téves. A jogerős ítélet szerint „irányadónak azt tekintette, hogy a felperes a működése során külső tőkét is bevont, és külső személyek részére is nyújtott hiteleket.” De vajon irányadónak tekintette-e azt is, hogy a felperes külső tőkét minimálisan vont be, 95%-ban (2007. vége óta 100%-ban) saját magát finanszírozta, illetve nem egyszerűen „külső személyek részére is nyújtott hitelt”, hanem kb. 70%-ban nekik nyújtotta azt. Ezért nem tudjuk, hogy az előbb idézett megállapítás mit jelent és nem tudjuk, hogy mihez tartotta irányadónak, mert indoklásában nem ad rá választ. Megjegyezzük, a jogerős ítélet ezen a ponton is iratellenes, hiszen a következő, a 10. oldalon már azt írja, hogy „nem kellett értékelni, hogy a felperes kiknek a pénzeszközeit hová helyezte ki.”

2.) A bíróság tévesen alkalmazta a Pp. 339/A.§-t, nem vizsgálta a határozathozatalkor fennálló tényeket. (Pp. 339/A.§ A bíróság a közigazgatási határozatot – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a meghozatalakor hatályban volt jogszabályok és fennálló tények alapján vizsgálja felül.) A jogerős ítélet szerint „irreleváns”, hogy a felperes milyen intézkedéseket tett az alperes határozatának meghozatala után. A jogerős ítélet ezen megállapítása a Pp. 339/A.§-ba ütközik, ráadásul egyértelművé teszik, hogy a másodfokú bíróság sem értette meg a felperesi kereset lényegét.

Leegyszerűsítve a felperes a keresetlevelében és azt követően folyamatosan azt sérelmezi, hogy az alperes az elkövetett jogsértések mérlegelése nélkül, minden előzmény nélkül úgy hozott engedélyt visszavonó határozatot, hogy a felperesnek lehetőséget sem adott a hibák, hiányosságok kijavítására. Már a határozathozatal időpontjában nyilvánvalóan megállapítható és látható tény volt, hogy a hibáknak - az elismert és az el nem ismert hibákat is beleértve – a jelentős többségét (ezek gyakorlatilag adminisztratív hibák, hiányosságok voltak) a felperes a határozat meghozatalát követő akár 1 héten belül ki tudja javítani, és a fennmaradó néhány más hiba kijavítása sem igényelt volna többet, mint 1 hetet. Ezt az alperes sem cáfolta, a felperes pedig bizonyította azzal, hogy a hibák jelentős többségét ki is javította egy-két napon belül! Az elkövetett jogsértések tehát korántsem bírtak olyan jelentőséggel és súllyal, hogy azok az engedély visszavonását indokolták volna!Ezek a tények azért nem hagyhatók figyelmen kívül a bíróság általi felülvizsgálat során, mivel ezek a tények nem csupán az alperesi határozat meghozatalakor, hanem azt megelőzően, a

5

hibákat, hiányosságokat feltáró vizsgálat során láthatóak voltak az alperes számára. Ezt a körülményt az alperes szándékosan hagyta figyelmen kívül, a „cél szentesíti az eszközt” jegyében.

Összefoglalva: Nem tekinthető tehát irrelevánsnak az a körülmény, hogy egyébként már a határozathozatal időpontjában felismerhetően különösebb erőfeszítés nélkül 1-2 hét alatt orvosolható hibák, hiányosságok kerültek ilyen súlyos szankcióval büntetésre, különös figyelemmel arra is, hogy milyen súlyos érdeksérelmet okozott az alkalmazott szankció nem csak a felperesnek, hanem ügyfeleinek is. Nem vizsgálta a bíróság a határozat felülvizsgálata során a határozathozatal időpontjában fennálló tényeket, így határozata jogszabálysértő.

A fentieket figyelembe véve a PSZÁF működése sem nevezhető az engedélyesek és a velük szerződésben állók, illetve egyáltalán a tőkepiaci szereplők számára körültekintőnek, megbízhatónak, de legfőképpen kiszámíthatónak és jogszerűnek, ha a piac szereplői – a kogens jogszabályi előírások ellenére – sem tudhatják előre, hogy a PSZÁF milyen szankciót alkalmaz. Ezt csak tetézi, ha a bíróság utólag nem létező fogalmakat alkotva próbálja legitimálni a PSZÁF jogellenes döntését.

3.) A bíróság nem tudta - jogszabályhellyel alátámasztva - indokolni, hogy miért fogadja el arányosnak és szükségesnek, szükségszerűnek az alkalmazott szankciót és a javító célzatú szankciók mellőzését. A bíróság tévesen értelmezte a prudens működés fogalmát, illetve új, a jogban nem létező fogalmakat alkotott, kiszámíthatatlanná téve ezáltal a jogalkalmazást. Megsértette ezáltal a Hpt. 29.§ és 151.§ rendelkezéseit.

Alperes felülemelkedve a törvényeken, az egyszerűen javítható szabálytalanságok javítását nem engedélyezte, helyette a Felperes kivégzéséről döntött. Határozatában semmivel nem indokolta miért is mellőzte a törvény által számára kötelezően előírt javító célzatú szankciókat.

Jogszerű indoklást a másodfokú ítélet sem tartalmaz.A jogerős ítélet a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja és a Hpt. 151.§ (1)-(3) bekezdései jogellenes kiterjesztő értelmezésével kíván magyarázatot adni.A jogerős ítélet szerint a Hpt. 29.§ (1) bekezdésének e) pontja nem ad lehetőséget mérlegelésre. A jogerős ítélet szerint a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja szerinti, a Hpt.-nek, vagy más prudens működésre vonatkozó jogszabályi rendelkezésnek való meg nem felelés a „prudens működés átfogó hiányát” jelenti. Úgy fogalmaz, hogy „a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja … a prudens működés átfogó hiányának figyelembe vételét írja elő” azzal, hogy a jogszabályhely nem „egyes rendelkezések”, hanem „rendelkezések” szót használ. A másodfokú bíróság szerint a prudens működés hiánya „az engedély visszavonásával jár”.

Ezzel szemben úgy vélekedik, hogy a Hpt. 151.§ sérelme csupán a prudencia keretein belüli sérelem még akkor is, ha a jogszabálysértés jelentős és súlyos; úgy fogalmaz, „az intézkedés akkor alkalmazható, ha a kifogásolt magatartás még csak sérti a prudens működés egyes szabályait, de a pénzügyi intézmény még a prudenciális kereteken belül van, még akkor is, ha a sérelem súlyos”. A prudens működés sérelme pedig megítélése szerint a 151.§ szerinti intézkedéssel, vagyis az elkövetett jogszabálysértések javítását célzó szankcióival jár.

A nyelvtani értelmezés szerint mindez mit jelent? A bíróság – általunk táblázatba rendezve - az ítélet 11.oldalának 2-3. bekezdésében az alábbiakat állítja (keverve a szabálysértések besorolását az értük alkalmazandó szankciókkal):

Vizsgált jogszabályhely

Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pont Hpt. 151.§

A kifogásolt magatartás ?

A prudens működés egyes szabályainak sérelme„egyes rendelkezések” sérelme

Következmény A prudens működés átfogó A prudencia sérül, de a jogsértés a

6

hiánya prudencia „keretein” belül mozog Cél/következmény A prudens működés már

egyáltalán nem állítható helyreA működés teljes helyreállítása

Mérlegelési lehetőség

Mérlegelés nélkül Mérlegeléssel

Alkalmazott szankció

Engedély visszavonása Jelentős jogsértés esetén Hpt. 151.§ (2) bekezdésSúlyos jogsértés esetén: Hpt. 157-168.§§

A fenti táblázat rávilágít a másodfokú ítélet értelmezési hibáira és ellentmondásaira:Nem több állapítható meg, hogy a bíróság - maga sincs tisztában a prudens működés fogalmával, - nem tudja megmagyarázni a maga által alkotott fogalmakat, így a „prudencia átfogó hiányát”

és a „prudencia keretein belüli jogsértéseket”- nem tudja meghatározni, hogy mi vezet a „prudencia átfogó hiányához”- maga sem tud különbséget tenni a „prudenciális kereteken belül” mozgó akár súlyos, vagy

jelentős jogszabálysértések és a „prudens működés átfogó hiányát” eredményező jogsértések között,

- nem tud jogszerű indokot adni arra, hogy mikor nem állítható helyre a prudens működés és mikor van lehetőség a működés helyreállítására,

- nem tud jogszerű indokot adni arra, hogy miért zárja ki a mérlegelési lehetőséget a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja esetében

- és mindezt nem tudta de nem is próbálta a jelen eset konkrét körülményeire vonatkoztatni,

vagyis, a jogerős ítélet jogszabályba ütközik, nevezetesen éppen a magyarázni kívánt, a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontjába és a Hpt. 151.§-ba, az alábbiak szerint:

a.) A bíróság szerint a Hpt. 151.§ a prudens működés egyes szabályainak sérelmét szankcionálja, olyan jogsértéseket, amelyek „belül vannak” a „prudenciális kereteken”. Nem véletlenül maradt ugyanakkor üresen a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontjára vonatkozó oszlop ezen cellája, hiszen a bíróság nem tudta, nem is akarta megmagyarázni, hogy mi eredményezi a „prudens működés átfogó hiányát”, mint következményt. Nem határozza meg a szerinte ide vezet(het)ő jogsértés jellegét, mindössze annyit mond: a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja a „rendelkezéseknek” fordulatot és nem „egyes rendelkezéseknek” fordulatot alkalmazza, amely szerinte a „prudens működés hiányának figyelembevételét írja elő”. A következő bekezdésben pedig „prudens működés hiányát megalapozó tényállás”-ról beszél. Ebből vezeti le következményként, hogy a „prudens működés hiányát megalapozó tényállás” esetén el kell venni az ítélőtábla szerint az engedélyt.

Ebből két következtetés vonható le:aa) Az ítélőtábla nem létező fogalmakat alkotott, és próbált meg tartalommal megtölteni.

Ezek utólag kitalált kategóriák, amelyet a felperes, és általában a felügyelt szervek, sőt még a jogalkotó sem ismer, tehát ezek számonkérése jogellenes. A helyzetet súlyosítja, hogy maga a másodfokú bíróság sem tudta meghatározni ezen, általa alkotott fogalmak pontos jelentéstartalmát. Eközben téves értelmet adott a prudens működés fogalmának sőt, aközött sem tudott jogszerűen indokolt különbséget tenni, hogy mikor szükséges a Hpt. 151.§ és mikor a 29.§ rendelkezésének alkalmazni, hogyan viszonyul egymáshoz a két jogszabályhely, még a saját értelmezése szerint sem.

i.) Sajnálatos módon a bíróság prudens működés fogalma lényegi eltérést mutat a prudens működés törvény szerinti értelméhez képest, amely eredményeképpen olyan, jogszerűnek egyáltalán nem nevezhető ítélet született, amely az ítélkezés alapvető elveit, a kiszámítható jogalkalmazás követelményeit és egyáltalán az

7

Alkotmányt sérti. A másodfokú ítélet tehát nem egyszerűen jogsértő, hanem Alkotmánysértő.A „prudenciális keretek” fogalom jogi feltételként való alkalmazása jogszerűen több okból sem lehetséges. Egyrészt azért nem, mert ez a szófordulat nem tartozik a magától értetődő fogalmak körébe, másrészt azért nem, mert a tisztelt Ítélőtábla nem adta jogszerű magyarázatát a hivatkozott szófordulatnak, harmadrészt pedig a szófordulat nemcsak semmilyen jogi feltételrendszer részét nem képezi, de még csak meg sem található egyetlen jogszabályban sem, azaz nem jogi kategória. Hogy mik azok a prudenciális keretek, hogyan lehet a prudenciális kereteken kívülre kerülni, mit kell a kereteken kívül kerüléshez a jog szerint elkövetni - mindezt jogszabályokkal nem támasztotta alá ítéletében a másodfokú Bíróság, hiszen ezek a fogalmak semmilyen jogi normában nem jelennek meg. Csupán azt rögzítette indirekt módon a Táblabíróság, hogy a felperes már kívül van a „prudenciális kereteken”. Lévén, hogy a felperes valamennyi elismert és el nem ismert szabályszegése belül van a Hpt. 151. §-ában felsorolt szabályszegéseken, és mivel a felperesi szabályszegések a bírósági értelmezés szerint kívül esnek a prudenciális kereteken, ebből az következik, hogy a bírói értelmezés szerint a Hpt. 151. §-ában felsorolt szabálysértések kívül esnek a prudenciális kereteken. Ezeknek megfelelően azonban a törvény azt mondja ki, hogy javítani kell a szabálytalanságokat, a Bíróság ezzel szemben állítja, hogy tilos őket javítani, vissza kell vonni az engedélyt. A törvényi előírás azonban magasabb szintű, mint a bírói állítás, így a törvényi előírás alkalmazása jogos elvárása a felperesnek.

A hivatkozott ítélet ezen az apróságon továbblépve adja jogszerűtlen magyarázatát a prudens működésnek, miszerint a „jogszabályi előírásoknak való megfelelés… a.. prudens működés kizárólagos szempontja.” Nem állapítható meg, hogy a bíróság valójában mit tekint prudens működésnek. (Hangsúlyozzuk, a bíróság, hiszen álláspontunk szerint a Hpt. rendelkezéseiből egyértelműen meghatározható a prudens működés feltételrendszere.) Nem derül ki, hogy a jogszabályi előírásoknak való megfelelés az összes hatályos jogszabálynak való megfelelést jelenti-e, vagy a semmilyen jogszabály által meg nem határozott, „prudenciális jogszabályok”-ra utal.

Ez az érvelés akkor válik igazán veszélyessé, amikor mindezt ráerőlteti a másodfokú bíróság a Hpt. 151.§-ra és a Hpt. 29.§-ra és annak nem létező jelentéstartalmat tanúsítva von le belőle általános érvényű megállapítást.

ii.) A bíróság téves jogértelmezésével szemben a „prudens működés” fogalmát maga a Hpt. határozza meg. A felperes a per során irataiban és nyilatkozataiban részletesen bemutatta a prudens működés Hpt.-ben megfogalmazott szabályrendszerét, amit a bíróság nem létezőnek tekintett, így figyelmen kívül hagyta azt. Felperes rámutatott arra is, hogy a jogalkotó a prudens működésnek nem csupán szimpla feltételrendszerét határozta meg, hanem a feltételrendszer betartásának célját is. Ez a cél fogalmazódik meg a Hpt. 70.§-ában, általános és egyben legfontosabb követelményként: „A hitelintézet a prudens működésre vonatkozó előírások betartásával úgy köteles a rábízott idegen és saját forrásokkal gazdálkodni, hogy folyamatosan fenntartsa azonnali fizetőképességét (likviditását) és mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját).” A fenti definíció alapján a prudens működés legfontosabb követelménye a hitelintézetekkel szemben fogalmazódik meg. Azonban annak ellenére, hogy a Felperes NEM hitelintézet, hanem pénzügyi vállalkozás, mégis maradéktalanul megfelel ennek a követelménynek, mert saját forrásból hitelez.

8

A jogalkotó ezzel a paragrafussal a jogalkalmazó tudomására hozta, hogy a prudens működés nem önmagáért való, arra meg különösen nem alkalmazható, hogy rá történő mutogatással, a hatóság és az érdekében eljáró Bíróság önkényesen visszaéljen értelmezésével. A Hpt. a prudens működés feltételrendszerét a továbbiakban 27. §-on keresztül taglalja, amiből a Felperes csupán egyet sértett meg bizonyítottan, a kockázatvállalás korlátozását meghatározó Hpt. 77. § (1) bekezdését, azonban jelezte, rövid időn belül ezt a hibát is orvosolni tudja!Az 1/27-ed résznyi prudens működésbeni sérelmet a prudens működés átfogó hiányának tekinteni több, mint értelmezési bravúr. Így tehát ebben a bírói megközelítésben, mivel a prudens működés átfogó hiánya nem áll fenn, ezért az engedély visszavonási szankció alkalmazása fel sem merülhet.

Továbblépve, ha a prudens működés jogszerű feltételeinek nem a hivatkozott 27 db, a prudens működésre vonatkozó szakaszt tekintjük, hanem a Bíróság által preferált „Hpt.-t és egyéb prudenciális jogszabályokat” vesszük alapul akkor még jobb az az arány, amely a Bíróság álláspontját cáfolja. Ez esetben ugyanis akár több, mint 1000 paragrafus, mint prudenciális feltétel áll szemben a legfeljebb 10 db, pont vagy bekezdés szintű szabályszegési jogszabályhellyel. (a 23 szabályszegés közül több azonos jogszabályhelyre sorolható be). Ez a megközelítés a prudens működés hiányát 10/1000 alattira, azaz egy százalék alá mérsékelte. Így ebben az értelmezésben a vonatkozó feltételrendszer egy százalék alatti sérelme jelenti a prudencia átfogó hiányát, a Bíróság szerint. Ez az értelmezés azonban nyilvánvalóan nem lehet helytálló.

Ha a törvények általános érvényűek és vonatkoznak minden jogalkalmazóra, akkor a fentiek alapján a prudens működés átfogó hiányának megállapítása felperes terhére csupán a törvények ellenében, önkényes értelmezéssel lehetséges. Így nem áll fenn az a feltétel, amely lehetővé teszi a Hpt. 29. §. (1) e) pontjának bíróság szerinti alkalmazhatóságát.

ab) A Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontjában foglalt lehetséges jogkövetkezmény vonatkozásában kizárta a döntési lehetőséget, kötelező jogkövetkezményként határozta meg az engedély visszavonását, amely jogsértő, hiszen a törvényhely jogalkotó szándékával és a nyelvtani értelmezéssel ellentétes értelmezését jelenti, másrészről ellentmond az alperes szándékának is, hiszen maga az alperes is úgy fogalmazott határozatában, hogy a Hpt.29.§ (1) bekezdés e.) pontja alapján úgy határozott, hogy elveszi az engedélyt.

A Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja és a Hpt. 151.§ nem bír az ítélőtábla által megfogalmazott fenti jelentéstartalommal. A Hpt. nem szabályoz két jogsértési kategóriát, a „prudencia súlyos, vagy jelentős sérelmét” és külön a „prudencia átfogó hiányát”, ezeket a fogalmakat a Hpt. nem ismeri. Az ítélőtábla nem mást állít a fentiekkel, mint hogy létezik kicsit prudens és nagyon prudens működés, illetve kicsit nem prudens és nagyon nem prudens működés. A Hpt. ilyen kategóriákat nem ismer. Ezek a fogalmak nem léteznek, maga az ítélőtábla sem tudta tartalommal kitölteni azokat.A „rendelkezéseknek” fordulat szövegkörnyezetből történt kiemelése mindenféleképpen téves következtetésre vezet. A Magyar nyelv általános szabályai szerint azonban semmi esetre sem arra, amit az ítélőtábla kitalált, legfeljebb arra, hogy kizárólag az összes, a prudens működésre vonatkozó jogszabályhely megsértése szankcionálható az engedély visszavonásával (amely nyilvánvalóan szintén téves). A „rendelkezéseknek” fordulat szövegkörnyezetből kiemelése tehát jogellenes. Ebből pedig egy logikai bukfenccel arra jutni, hogy ezzel a szóval a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja a „prudens működés átfogó hiányának figyelembevételét írja elő” több, mint jogsértés. Főleg figyelembe véve, hogy a prudens működés átfogó hiányának jelentését,

9

tartalmát nem tudjuk és az ítélőtábla sem tudta értelmezni. (Csak úgy odadobta, kezdjünk vele, amit akarunk.)

A Hpt. két kategóriát ismer, a prudens működést és annak sérelmét és attól függően, hogy mi a kifogásolt magatartás és az milyen súlyú, ad lehetőséget a Hpt. 153-168.§§-ba foglalt szankciók alkalmazására azzal, hogy a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja lehetőséget teremt arra, hogy bizonyos jogszabálysértéseket a hatóság döntésétől függően az engedély visszavonásával szankcionáljon.Minden ettől eltérő jogértelmezés jogellenes, a jogalkotó szándékával ellentétes.Az ítélőtábla konkrét ügyre és jogszabályra ráerőltetett jogsértő értelmezésével szemben nincs kicsit prudens, vagy nagyon prudens működés, ahogy nincs kicsit nem prudens (prudenciát kicsit sértő) és nagyon nem prudens (prudenciát nagyon sértő) működés sem. A működés vagy prudens, vagy – akármilyen kicsi a jogsértés – nem prudens. Amennyiben nem prudens a működés, úgy szankcionálni lehet, illetve kell a jogsértés jellegétől függően azzal, hogy még akkor is választási lehetőséget biztosít a jogalkotó a jogalkalmazó számára az alkalmazható intézkedések, mint szankciók között, amikor az intézkedési kötelezettséget ír elő (Hpt. 151.§ (2) illetve (3) bekezdés).

Ezt az értelmezést támasztja alá maga a PSZÁF is; a jelen eljárásban támadott határozatában a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontjának idézését követően maga is úgy fogalmaz, hogy „a fentiekre figyelemmel a … engedélye visszavonásáról .. határoztam, … jelen határozatom a már hivatkozott jogszabályhelyeken, valamint a Hpt. 151.§ (1) bekezdés a.), b) és j) pontjain, a 151. §(2) bekezdés f) és j) pontjain, ezen túlmenően a … Psztv. 11/S.§ (4) bekezdés a), b) és i) pontjain alapul.” (PSZÁF E-I-794/2007. sz. határozat 8. oldal 4., 7. és 8. bekezdése). Az ítélőtábla tehát nem volt tisztában a döntése meghozatalakor a PSZÁF megtámadott határozatával. A PSZÁF határozati indoklását a bíróság nem értelmezheti kiterjesztően és nem magyarázhat bele olyan indoklást, amelyet a határozat valójában nem, illetve ellenkezően tartalmazott. Az ítélőtábla mégis ezt tette. Nem más ez, mint egy szakmailag és jogilag elhibázott hatósági döntés védelme, bármi áron. (Utalunk itt a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiüresedéséről írtakra.)

b.) Amíg az ítélőtábla a Hpt. 151.§ vonatkozásában kiemeli, hogy cél a működés teljes helyreállítása, a Hpt. 29.§-nál elérni kívánt célt már nem tud megfogalmazni, mindössze annyit mond, hogy a működés már nem állítható helyre.Ez az értelmezés szintén jogsértő, hiszen ebben az esetben a jogalkotó sem úgy fogalmazott volna, hogy „a hatóság az engedélyt visszavonhatja”. Az ítélőtábla fenti értelmezése ugyanis azt jelentené, hogy a hatóság olyan esetben sem lenne köteles az engedélyt visszavonni, ha a prudens működés már nem állítható helyre. Valójában a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja a hatóságra bízza annak eldöntését, hogy a prudens működés helyreállítható-e, vagy sem, és ettől függően bízza rá a döntést az engedély sorsáról, visszavonásáról, vagy más intézkedés alkalmazásáról, a törvény szabta kereteken belül. A fenti értelmezés az a.) pontban kifejtettek szerint is hibás, hiszen nincsen a két jogszabályhely között az ítélőtábla által erőltetett, egymást kizáró viszony sőt, ellenkezőképpen a két jogszabályhely csak együtt értelmezhető.

Az ítélőtábla fenti értelmezése a jelen konkrét ügyben azért sem alkalmazható, hiszen – ahogyan a jelen beadvány egy másik pontjában részletesen kifejtjük – a jelen esetben megállapított, kifogásolt magatartások mindegyike néhány nap, legfeljebb 1-2 hét alatt kijavítható hiányosság, illetve hiba, nincs tehát szó arról, hogy jelen esetben a működés már ne lenne helyreállítható sőt, könnyűszerrel orvosolhatók a feltárt hibák.

c.) A fenti táblázatra visszatérve az ítélőtábla a Hpt. 151.§ és 29.§ (1) bekezdés e) pontja vonatkozásában azt állítja, hogy „a prudencia sérelme intézkedéssel, hiánya az engedély visszavonásával jár”. Amennyiben a fenti állítását önmagában, jogszabályhelyre utalással írná az ítélőtábla, még el is tudnánk fogadni, azt azonban már nem, hogy a két hivatkozott

10

jogszabályhely ilyen jelentéssel bírna. Az erre vonatkozó álláspontunkat az a-b) pontok tartalmazzák, amit annyiban ismételnénk meg, hogy a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja a fentiek szerint nem a prudens működés teljes és tökéletes hiányát szabályozza, hiszen ez eseten a jogalkotó nyilván nem adna mérlegelési lehetőséges a jogalkalmazó számára az alkalmazható jogkövetkezmények vonatkozásában. Márpedig a jogalkotó a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontjában az ítélőtábla jogellenes értelmezésével szemben igenis biztosított mérlegelési lehetőséget, sőt maga az alperes is úgy fogalmaz, hogy a fenti jogszabályhely alapján határozott az engedély visszavonásáról, tehát a határozat mérlegelési jogkörben meghozott határozat, vagyis igenis, van helye a Pp. 339/B.§ alkalmazásának.

Szükséges tehát részletesebben reflektálni a másodfokú ítéletnek a mérlegelési jogkör vonatkozásában tett kijelentéseire.A jogerős ítélet azon megállapítása, miszerint a jelen esetben nem alkalmazható a Pp. 339/B.§ rendelkezése ugyanis téves és jogsértő, valójában mind a Hpt 29.§, mind a Hpt. 151.§ mérlegelési lehetőséget biztosít a hatóság számára:ca.) A megtámadott közigazgatási határozat alapját képező (egyik) jogszabályhely az

előbbiekben idézett, a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja egyszerű nyelvtani értelmezéssel megállapíthatóan mérlegelési lehetőséget ad a PSZÁF számára az alkalmazható jogkövetkezmények vonatkozásában. A Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja – a jogerős ítélet téves állításával szemben – nem mond se többet, se kevesebbet annál, hogy a Felügyelet „visszavonhatja” az engedélyt, ha a felügyelt szerv már nem felel meg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek. Amíg tehát az intézkedések alkalmazása a törvényi megfogalmazás miatt lehet kötelező érvényű, addig az engedély visszavonása csupán lehetőség.

A mérlegelési lehetőség következik egyrészről a szakasz nyelvtani jelentéséből: „visszavonhatja”. A mérlegelési lehetőséget bizonyítja, hogy ugyanezen szakasz (2) bekezdése már kifejezetten mérlegelési jogkör nélkül írja elő az alperes számára a visszavonás kötelezettségét. Nyilvánvalóan nem minősül tehát mérlegelés nélküli intézkedési kötelezettségnek az (1) bekezdésben szereplő eset, ellenkező esetben nem lett volna szükség a (2) bekezdésre, az abban foglaltak kiemelésére.

A jogerős ítéletbe foglalt megállapítással szemben a hivatkozott jogszabályhely nem írja elő az engedély mérlegelés nélküli visszavonását jogszabálysértés esetén. Eszerint a logika szerint ugyanis valamennyi jogszabálysértés esetén, függetlenül annak súlyától, az alperesnek jogában állna az engedélyt visszavonni. Ez olyan súlyos jogbizonytalanságot eredményezne, amely rendkívüli mértékben sértené az engedélyes felügyelt szervek és a velük szerződéses kapcsolatban állók jogos érdekeit.Nem azt írja ugyanis a jogszabály, hogy amennyiben bármely felügyelt szerv jogszabályt sértő mulasztást követ el, akkor azonnal el kell venni az engedélyét, hanem azt, hogy – a Psztv. 11/S.§ szempontja alapján – mérlegelje, hogy visszavonja az engedélyt, vagy más szankciót alkalmaz. A Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja választási lehetőséget teremt a prudens működésre vonatkozó jogszabályok megsértése esetén arra, hogy a körülmények mérlegelésével döntsön a hatóság az engedély visszavonásáról, vagy annak mellőzéséről. Ezt tükrözi a PSZÁF honlapján megismerhető gyakorlata, amely szerint a PSZÁF először felszólítja az érintett felügyelt szervet a prudens működés helyreállítására, majd ennek eredménytelensége esetén alkalmaz súlyosabb szankciót. És ezt igazolja a PSZÁF jelen eljárással támadott határozata is, amely a fent idézettek szerint Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontjának idézését követően maga is úgy fogalmaz, hogy „a

11

fentiekre figyelemmel … engedélye visszavonásáról .. határoztam, … jelen határozatom a már hivatkozott jogszabályhelyeken, valamint a Hpt. 151.§ (1) bekezdés a.), b) és j) pontjain, a 151. §(2) bekezdés f) és j) pontjain, ezen túlmenően a … Psztv. 11/S.§ (4) bekezdés a), b) és i) pontjain alapul. (PSZÁF E-I-794/2007. sz. határozat 8. oldal 4., 7. és 8. bekezdése).

cb.) A Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontjában megfogalmazott lehetőség, az engedély visszavonása, vagy más intézkedés alkalmazása ugyanakkor nem önkényes választási lehetőség, hanem egyéb jogszabályhely, nevezetesen a Psztv. 11/S.§ figyelembe vételével meghozható, mérlegelés körébe tartozó döntés azzal, hogy a döntéshozónak indokolással és jogszabályhelyekkel kell tudnia alátámasztania a meghozott döntését. Tudomással bír erről az alperes is, hiszen határozatában maga is hivatkozik arra, hogy a határozatát többek között a Psztv. 11/S.§ rendelkezései alapján hozta meg. (PSZÁF E-I-794/2007. sz. határozat 8. oldal 8. bekezdése).Ennek ellenére jelen esetben a mérlegelés szempontjait – annak ellenére, hogy hivatkozott a Psztv. 11/S.§ rendelkezéseire - az alperes – a felperes többszöri és határozott kérése ellenére - nem tudja tényszerűen a bíróság és a felperes elé tárni, azaz nem tudja a jogszabályoknak megfelelően indokolni a döntését, az alkalmazott szankció kiválasztásának szempontjait, ezért azt sulykolja a bíróság felé, hogy tulajdonképpen ő nem is mérlegelhet, neki gondolkodás nélkül el kell vennie a tevékenységi engedélyt, akárcsak a legkisebb jogsértés esetén. Ezzel az alperes a demokrácia alkotmányos alapelveit felrúgva súlyos jogbizonytalanságot teremtett, amelyet a másodfokú bíróság alaptalan és a perbeli ügyre ráerőltetett, jogszabálysértő értelmezésével tovább súlyosít.

cc.) A bírósági ítélet jogszabálysértő módon nem állít kevesebbet, mint azt, hogy az enyhébb besorolású szabálysértések javító célzatú szankcionálásánál az Alperesnek kötelező figyelembe vennie egy 9 pontból álló szigorú feltételrendszert (Psztv. 11/S § (4) pontja), míg egy végzetes (engedély visszavonási) szankció esetén ezt tilos megtennie, sőt semmilyen mérlegelési szempontrendszer figyelembe vételére sincs lehetősége.A Psztv. 11/S. § (1) bekezdése ezzel szemben azt mondja ki, hogy a Felügyelet intézkedést, kivételes intézkedést alkalmazhat, bírságot szabhat ki. Az intézkedések alatt a Psztv. 3. §-ában taglalt törvényekben, többek között a Hpt-ben meghatározott intézkedések értendőek. Mivel a Psztv. az intézkedéseket - ellentétben a bírósági ítélettel - nem szűkíti le az intézkedések cím alatt felsorolt tevékenységekre, ezért az intézkedések sorába beletartozik valamennyi olyan felügyeleti előírás, eljárás, tevékenység, amelyet a felügyeltekkel szemben foganatosíthat a Felügyelet. Ebbe a körbe tartozik az engedély visszavonása is. Mindez az intézkedés szó nyelvtani értelmezéséből és ellentétes törvényi rendelkezés hiányából következik.Hogy a felperesi értelmezés helytálló a bírósági ítélettel szemben, azt az alperes is megerősítette. Ennek megfelelően határozata utolsó előtti bekezdésében rögzítette, hogy határozata meghozatalakor, ahol szankcióként alkalmazta a Hpt. 29.§. (1) e.) pontját, tekintettel volt a Psztv. 11. § (4) bekezdésére (PSZÁF E-I-794/2007. sz. határozat 8. oldal 8. bekezdése). Míg a Felügyelet csupán formálisan hivatkozott rá, de ténylegesen nem alkalmazta a határozata meghozatala során, addig az ítélőtábla minden jogalapot nélkülözve, a törvényben meghatározott és a Felügyelet számára kötelezően előírt mérlegelési szempontrendszer alkalmazását elméletileg zárta ki. Abban az esetben, ha a tényeknek és a törvényeknek megfelelően veszi figyelembe az alperes a Hpt. 29.§. (1) e) pontja döntésre vezető, és egyben elégséges feltételeit, azaz a Psztv. 11/S. § (4) bekezdését, úgy fel sem merülhetett volna az engedély visszavonása.

12

A Psztv. 11/S.§ rendelkezéseit a jogalkotó éppen azért alkotta, hogy az alperesre ruházott mérlegelési jogkörnek biztosítsa a törvényi korlátait, biztosítsa a döntés törvényszerűségét, közvetetten a jogbiztonságot. Ez a rendelkezés tartalmazza ugyanis a mérlegelés kötelező szempontjait, így „(4) A Felügyelet az intézkedések alkalmazásánál tekintettel van:a) a szabály megsértésének, illetőleg a hiányosság súlyosságára,b) a cselekménynek a biztonságos működésre, a piacra gyakorolt hatására,c) a cselekménynek a pénzügyi szervezetre és annak tagjaira, ügyfeleire gyakorolt hatására,d) a cselekménynek a pénzügyi intézményrendszer tagjaira gyakorolt hatására,e) a szabályszegéssel vagy a mulasztással előidézett kockázatra, kár mértékére, illetőleg

kárenyhítési hajlandóságára,f) a felelős személyek által a Felügyelettel kapcsolatban tanúsított együttműködésre,g) az intézkedéssel érintett személy jó-, illetve rosszhiszeműségére, az általa a

szabályszegéssel vagy a mulasztással elért vagyoni előnyre,h) az intézkedés alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolására, illetve annak

szándékára,i) a szabályok megsértésének ismétlődésére, illetőleg gyakoriságára.”

Az alperes mérlegelési jogkörben hozott határozata ugyanakkor nem tartalmazza, hogy mely konkrét körülmények tették indokolttá a felperes működési engedélyének visszavonását, mint a lehető legsúlyosabb jogkövetkezmény minden előzmény nélküli alkalmazását, bizton állíthatóan azért, mert nem is tudott volna jogszerű indokot felhozni. Ez a tény megállapítható abból, hogy a PSZÁF nem a vonatkozó jogszabályhelyek szerint járt el, amelyek iránymutatása egyszerű nyelvtani értelmezésével megállapítható, hanem érvek, indokok és jogalap nélkül a legsúlyosabb szankciót alkalmazta. A másodfokú bíróság sem tudta - jogszabályhellyel alátámasztva - indokolni, hogy miért fogadja el arányosnak és szükségesnek, szükségszerűnek az alkalmazott szankciót és a javító célzatú szankciók mellőzését.

Jelen esetben a PSZÁF határozat teljes egészében figyelmen kívül hagyta a Psztv. 11/S.§-ban előírt mérlegelési szempontokat, szándékosan nem értékelte a felperes együttműködését, korábbi jogszabálykövető magatartását, a feltárt hibák és hiányosságok súlyát, az azok kiküszöbölése érdekében tett erőfeszítéseket, nem értékelte azt sem, hogy a feltárt hibák, hiányosságok nem gyakoroltak a pénzügyi piacra hatást, hogy a szabálysértésként értékelt cselekménynek a biztonságos működésre, a piacra, a pénzügyi szervezetre és tagjaira, vagy az ügyfelekre semmilyen káros hatással nem volt, senkinek kárt, vagyoni hátrányt, de még csak kockázatot sem okozott, hiszen saját forrás igénybevételével történt a hitelnyújtás. Nem volt tekintettel arra, hogy a felperesi társaság mind a vizsgálat során, mind a vizsgálati megállapítások jegyzőkönyv formájában történt közlését követően együttműködött, fennállása során mindvégig jóhiszeműen és jogkövető módon járt el, mindent megtett a jogszabályok betartása, illetve az esetlegesen feltárt hibák kiküszöbölése, a prudens működés helyreállítása érdekében. A gyakorlatával ellentétesen jelen ügyben nem is adott lehetőséget a felperesnek a prudens működést befolyásoló hibák, hiányosságok helyreállítására, megszüntetésére, minden előzmény nélkül megvonta az engedélyét. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az alperesi határozatban és az arra építő ítéletben hivatkozott számos hiba és hiányosság olyan, amely nem érinti, nem befolyásolja a prudens működést (pl. értékvesztés elszámolásának Sztb. 3.§ (3) bekezdés 5. pontja szerinti lényeges hibánál kisebb mértékű eltérése; a fedezetek nem független, de hivatalos ingatlanszakértői vizsgával, képesítessél rendelkező munkatárs általi végzése stb.)Igenis – a mérlegelés körében – van jelentősége a körülmények mérlegelésének, sőt kötelező a körülmények számbavétele, hiszen mérlegelés esetében – az elsőfokú

13

határozat megállapításával szemben – több jogszerű közigazgatási határozat hozható, függően a konkrét eset összes körülményeitől és annak gondos mérlegelésétől.

A felperes - minden egyes felhozott hiba és hiányosság esetére igazan - KIKÜSZÖBÖLHETŐ működési hiányosságain túl figyelembe kell venni azt is, hogy a PSZÁF döntése milyen hatással bír a piac egyéb szereplőire, elsősorban az adósokra. Arányba kellene állítani a kiküszöbölhető, többnyire adminisztrációs hiba, vagy hiányosság miatt alkalmazott szankciót a szankció összes lehetséges következményeivel. Ha az utóbbi jelentősen súlyosabb, akkor el kellene gondolkodni a jogalkalmazás helyességén. Főleg azon indokból, hogy az ítélet szellemiségével ellentétben a prudens működés nem a jogszabályoknak való megfelelőséget jelenti. Ez esetben ugyanis a jogalkotó nem alkotta volna meg a prudens működés fogalmát. A prudens működés megítélése során figyelembe kell venni a piaci szereplők, így az adósok érdekeit – ami nyilvánvalóan nem az, hogy a hitelezőt minden előzmény nélkül részben megalapozatlan, részben megalapozott, de a prudens működés nem érintő, részben a prudens működést is érintő, de kiküszöbölhető hiba miatt minden előzmény nélkül eltöröljék a pénzügyi piacról – és ezt is figyelembe véve kellene megítélni az elkövetett hibák és hiányosságot súlyát. Ha tehát az ítélet kötelező erővel nem bíró, egy teljesen más tényállás mellett hozott másik eseti döntés alapján nem létezőnek tekinti a mérlegelés követelményét ezekben az esetekben, akkor megfelejtkezik az ilyen esetekben érintett összes adósról is, akik pedig ott vannak akkor is, ha ebben az eljárásban nem „látszanak”.

Ekörben hivatkozunk arra, hogy jogsértő az ítélőtábla azon megállapítása, miszerint a kifogásolt magatartás esetleges következményeit, az esetleges érdeksérelmet vizsgálni nem kell, mivel ez nem képezi a prudens működés feltételét. Valójában éppen a Psztv. 11/S.§ (4) bekezdése írja elő ezen körülmények vizsgálatát.

cc.) A Hpt. 151.§ (1) bekezdése vonatkozásában egyértelmű a mérlegelés lehetősége, de a fentiek fényében a Hpt. 151.§-t sem lehet úgy értelmezni, hogy a (2)-(3) bekezdésben írt esetekben mérlegelés nélkül vissza kell vonni az engedélyt. Valójában a rendelkezés arról szól, hogy ezen esetekben mérlegelés nélkül meg kell tenni a szükséges intézkedést. Ezen belül azonban mérlegelni kell az alkalmazható intézkedések között.

Összefoglalva a c.) pontot: mivel a PSZÁF a megtámadott határozatának alapjául nem Hpt. 29.§ (2) bekezdés, hanem az (1) bekezdés, továbbá többek között a Psztv. 11/S.§ szolgál (ld. PSZÁF E-I-794/2007. sz. határozat 8. oldal 4. bekezdés), egyértelműen megállapítható, hogy a PSZÁF a határozatát mérlegelési jogkörben hozta. Téves tehát a jogerős ítélet azon megállapítása, miszerint az alperes nem mérlegelési jogkörben hozta volna a határozatát, vagyis, téves az ítélőtábla azon megállapítása is, miszerint a Pp. 339/B.§ alkalmazásának nem lenne helye. Helyesen: az alperes mérlegelési jogkörben eljárva döntött úgy, hogy visszavonja az engedélyt. A jelen eljárás tárgya éppen az, felperes éppen azt sérelmezte az eljárás kezdete óta, hogy az alperes nem tudja indokolni az engedély visszavonásának szükségszerűségét, továbbá az, hogy a felperes perben bizonyított álláspontja szerint ez a mérlegelési jogkörben meghozott döntés durva aránytalanságban áll az elérni kívánt céllal!

d.) Alkalmazható és alkalmazott szankciók. Először vizsgáljuk meg, mit követelnek meg a jogszabályok a Hpt. 151. §-ában hivatkozott, a 153-168.§-ban részletezett szankciók alkalmazása tekintetében. A pénzügyi intézmények szabálytalanságainak, hiányosságainak alperes általi kezeléséről egyrészt a Psztv.

14

„Intézkedés” cím alatt a 11/S §-ában rögzített eljárása, valamint a Hpt. „Az intézkedések, a kivételes intézkedések és a bírság alkalmazásának közös szabályai” cím alatt, a150-168 §-aiban lefektetett eljárása az irányadó.

Az intézkedések alkalmazhatóságának konkrét jogi feltételeit határozza meg a Hpt. 151. §-a, amelynek (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy „A Felügyeletnek mérlegelnie kell az intézkedés szükségességét, ha a pénzügyi intézmény, valamint a pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb jogi személy, ezek vezető állású személye, illetőleg tulajdonosa megsérti az e törvény, az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint az MNB tv., a pénzforgalomról szóló jogszabályok előírásait, illetőleg tevékenységét nyilvánvalóan nem elvárható gondossággal végzi, így különösen….”

Míg a (2) bekezdés szerint „A Felügyeletnek e törvény, továbbá a prudens működésre jogszabályok, valamint az MNB tv., a pénzforgalomról szóló jogszabályok előírásainak jelentős megsértése esetén - a rendelkezésére álló adatokat és információkat mérlegelve - meg kell tennie a szükséges intézkedést (153. §, 155-156. §), ha a pénzügyi intézmény…”

A (3) bekezdés megfogalmazását tekintve hasonló a (2) bekezdéshez, eszerint a prudens működésre vonatkozó jogszabályok súlyos sérelme esetén meg kell tennie a szükséges intézkedéseket.

A Hpt. 151. §-a mindhárom bekezdésében jól kivehető módon jogszabályok megsértését írja elő a benne hivatkozott szankciók alkalmazásának feltételéül.

A jogalkotó az általános megfogalmazáson túl meghatározta azt is, hogy mit kell értenie jogalkalmazónak a jogszabályok és a prudens működésre vonatkozó jogszabályok megsértésén. A Hpt. 151. § (1)-(3) bekezdésének 35 db pontjában több, mint 50 db prudenciális és nem prudenciális jogszabálysértésről rendelkezett, amelyek elkövetésekor a Hpt. 153-168. § szerinti szankciók alkalmazásának van helye a szabálysértések elkövetőivel szemben.

A szankcionálást illetően pedig a Hpt. 151.§ (2) bekezdése „A Felügyeletnek …meg kell tennie a szükséges intézkedést (153. §, 155-156. §)” szófordulata kötelező erejű rendelkezést ad arról, hogy az adott pont alatt felsorolt szabályszegések szankcióját a Felügyeletnek minden körülmények között alkalmaznia kell. Azt is pontosan meghatározza a zárójelben lévő §-ok megjelölésével - nem hagyva kétségek között a jogalkalmazót -, hogy milyen szankciók közül választhat a Felügyelet. A Hpt. 151.§ (1) bekezdése az alap szabályszegések szankciójaként pedig „mérlegelés után” és legfeljebb írja elő a vonatkozó intézkedések alkalmazását. Nincs viszont olyan jogszabályhely a Hpt. 151. §-ában felsorolt szabálysértések elkövetésére vonatkozólag, ami a hivatkozott szankciók alkalmazását tiltaná, vagy kizárná. Különösen nem létező feltétel a vizsgált szankciók alkalmazásának kizárására a „prudencia hiánya” megfogalmazású bírói fantazmagória. Ez a szófordulat nemcsak semmilyen jogi feltételrendszerben, de egyetlen jogszabályban sem szerepel és nem is következik semmiből. A hatósági és bírósági eljárás roppant furfangos. Esetenként olyan szófordulatokat generál és támaszt feltételként, amiknek magyarázata nemcsak a köznyelvből és a jogszabályokból hiányzik, hanem azt maga sem tudja, vagy akarja megadni. Nem árulja el, mit kell ahhoz tenni, hogy az általa generált titkos feltételnek megfeleljen valaki, avagy megsértse azt. Ilyen furfangos és titkos szófordulat a „prudencia átfogó hiánya” is, aminek megléte a bírósági értelmezés szerint kizárja a Hpt. 153-168.§-ok alkalmazását.

A furfang ellenére a fentiekből azonban az következik, hogy ha egy pénzügyi intézmény a Hpt. 151. §-a által meghatározott szabálysértéseket követi el, akkor azok szankciója a szabálysértések besorolásától függően a Hpt. 153-168.§-ában meghatározottak szerinti kell,

15

hogy legyen. Helyesen ítélte meg így tehát a Bíróság azt, hogy bizonyos jogszabályok megsértése, vagy sérülésének következménye a Hpt. 153-168.§-ában meghatározott intézkedések alkalmazása. Ezek után már csak az vizsgálandó, hogy a felperesi jogszabálysértések belül vannak-e a jogszabály által kijelölt jogszabálysértéseken.

A felperes szabálysértéseit elsőként határozatában az alperes minősítette és sorolta be a Hpt. 151. §-a alá. Ezt a besorolást akként tette meg, hogy határozatának utolsó előtti bekezdésében rögzítette, hogy határozata a Hpt. 151.§ (1) bekezdés a), b) és j) pontjain, a 151. § (2) f) és j) pontjain alapul. Ezt a felsorolást ismételte meg, illetve egészítette ki a (2) h) ponttal beadványaiban a felperes, ami ellen az alperes nem tiltakozott. A besorolás helytelenségét az eljáró bíróságok sem állapították meg, így az, mint a jogszabályoknak megfelelő vehető figyelembe. Az eljáró Bíróság így indirekt módon elismerte azt, hogy a felperesi szabálytalanságok mindegyike jogszabálysértés, amiért mind a törvény, mind a bírói megítélés szerint a szankciók alkalmazása indokolt. Ellenben nem adta konkrét jogi alátámasztását annak, hogy miért is nem alkalmazható ez a szankciócsoport a felperesre nézve. A jogalkotó sem direkt, sem indirekt módon nem korlátozta a szabálysértések elkövetésének számát a Hpt. 153-168. §-ában meghatározott szankciók alkalmazása tekintetében, így az erre való hivatkozás is csupán jogszerűtlen lehetne.

Összegezve a tényeket: nincs olyan szabálysértése a felperesnek, ami ne lenne besorolható a Hpt. 151. §-a alá, így kizárólag jogszabálysértésekről, illetve a prudens működés sérüléséről lehet csupán szó felperes tevékenysége kapcsán. Összegezve a vonatkozó jogszabályhelyeket, nincs olyan törvényhely, ami kizárná, vagy korlátozná a Hpt. 153-168. §-ainak alkalmazását a felperes szabálysértései tekintetében, ellenben a Hpt. 151. § (2) bekezdése, amit a felperes 2 pontban is megsértett, kötelezően előírja azok alkalmazását. Ebből pedig az következik, hogy a felperes szabálysértéseinek jogszerű szankcionálása csak és kizárólagosan a Hpt. 153., 155-156. §-aiban megfogalmazottak szerint történhet. Ezeket a tényeket és törvényi előírásokat hagyta figyelmen kívül mind az alperesi, mind pedig a bírósági határozat, amivel mindketten törvényt sértettek.

Nem arról van tehát szó, hogy a felperes szabadulni akar a felelősségrevonás alól, csupán arról, hogy a törvényeknek megfelelő szankciót alkalmazzák vele szemben. Az engedély minden előzmény nélküli visszavonása könnyűszerrel kiküszöbölhető jogsértések esetén, tehát ha a tökéletesen prudens működés könnyűszerrel helyreállítható, egyértelműen aránytalan, szükségtelen, jog- és érdeksértő.

4.) ElfogultságNem értünk egyet a jogerős ítélet azon megállapításával, miszerint az elsőfokú bíróság nem alkalmazta a 4.Kf.27.532/2008/6. sz. ítéletet. Amennyiben a bíróság az álláspontjának megerősítésére, indoklására hozza fel az ítéletet, akkor az az ítélet „alkalmazása”. Olyannyira alkalmazásra került a hivatkozott ítélet, hogy a jelen ügyben is – hasonlóan a határozat tárgyát képező ügyben – a bíróság a Hpt. 29.§ (1) bekezdés e.) pontja szerint „visszavonhatja” szót az engedély visszavonásának kötelezettségével azonosítja. Ebben a körben hivatkozunk arra, hogy nyilvánvalóan nem várható el a másodfokú bíróságtól azon ítélet hatályon kívül helyezése, amely az általa korábban meghozott határozatra hivatkozik megállapításai alátámasztására (és nyilvánvalóan nem fog a saját korábbi ítéleti indoklásával ellentétes határozatot hozni), így továbbra is fenntartjuk, hogy a másodfokú bíróság nyilvánvalóan nem tudott elfogulatlanul dönteni.Az elfogultsági kérelmünk elutasítása álláspontunk szerint kiüresítette a felperes számára a jogorvoslat lehetőségét, hiszen már az eljárás kezdetén borítékolni lehetett a fellebbezés elutasítását.

5.) Törvénysértő az értékvesztés elszámolásának alperesi és bírói értelmezéseSúlyos anyagi jogszabálysértést követett el a másodfokú bíróság az értékvesztés elszámolására és a kintlévőség tartósnak minősítésére vonatkozó megállapításai során.

16

A másodfokú bíróság hatósághoz való kóros alkalmazkodási kényszere az értékvesztés elszámolásának témakörében is tetten érhető. Az ítélet 13. oldalának utolsó bekezdésében ez olvasható: „a kintlévőség tartósnak mutatkozik, ha már az előző negyedéves zárlat során is fennállt: az Alperes helytállóan vette figyelembe a 90 napon túli késedelmes tételeket az értékvesztés elszámolása során”. Ezt követően az ítélet hosszan taglalja, hivatkozván a 250/2000 (XII.24.) számú kormányrendelet 12. § (2) bekezdésének d) pontjára, hogy miért kellene a felperesnek, mint pénzügyi vállalkozásnak negyedévente értékvesztést elszámolnia. Sajnos a tisztelt Bíróság nem olvasta tovább a hivatkozott kormányrendeletet, mivel a 28. §-ban taxatív felsorolást talált volna arról, hogy a szóban forgó kormányrendelet mely pontjai vonatkoznak a pénzügyi vállalkozásokra. A tételes felsorolásban nem szerepel a 12. § (2) bekezdésének d) pontja, így az a pénzügyi vállalkozásokra nem vonatkozik. Ebből pedig az következik, hogy a pénzügyi vállalkozásoknak évente egy alkalommal kell értékvesztést elszámolniuk, amint az egyébként a rendelet 13. § (1) bekezdésében is szerepel.

Mindebből pedig az következik, hogy – amennyiben elfogadjuk a Bíróság által sugallt, de egyébként jogalkotó által sehol nem kodifikált metodikát, mely szerint „a kintlévőség tartósnak mutatkozik, ha már az előző (…) zárlat során is fennállt”, - akkor a 365 napon túli lejárt kintlévőségek számítanak tartósnak, így a felperes által alkalmazott 180 napos határ nemcsak hogy megfelelőnek, de bizonyos szempontból még túl óvatosnak is mutatkozik.

A megfelelési kényszer újabb manifesztációja: „a Fővárosi Ítélőtábla nem tekintette eltúlzottnak az Alperes által alkalmazott 30%-os mértékű értékvesztés elszámolást”. Csakhogy ezen mérték alkalmazása semmilyen hatályos jogszabályból nem következik! Azaz … a pénzügyi vállalkozásokra nem vonatkozó 14/2001 (III.9.) számú PM rendelet véletlenül éppen ekkora mértékű értékvesztés elszámolást ír elő a hitelintézetek számára. Látható tehát, hogy a Felügyelet következetesen a hitelintézeti (banki) követelményeket kéri számon egy pénzügyi vállalkozástól, a másodfokú Bíróság pedig kritika nélkül, a jogszabályok ellenében átveszi az Alperes érvelését. Teszi ezt annak ellenére, hogy a jogerős ítélet 10. oldalán maga is megállapítja, hogy „az alkalmazandó jogszabályok körében a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a PM rendelet hatálya valóban nem terjed ki a felperesre”. Hiába hangsúlyozza, mégis alkalmazza a PM rendeletet.A valós tények tudatosan téves elferdítése annak állítása, hogy a felperes önként alkalmazta volna a szabályzataiban a PM rendelet előírásait, legalább részben. Ilyen rosszhiszemű állításnak jogerős ítéletben nincs helye. Szeretnénk e körben most már sokadszorra felhívni a T. Ítélőtábla figyelmét, hogy a pénzügyi vállalkozásoknak eszük ágában sem lenne rájuk nem kötelező jogszabályi előírásokat alkalmazni, azonban a PSZÁF erre gyakorlatilag rákényszeríti őket azzal, hogy az engedély kiadása iránti és a későbbi ellenőrzési eljárásaiban közvetetten, vagy közvetlenül KÖTELEZŐEN ELŐÍRJA a PM rendelet egyes előírásainak átvételét!

A Felperes az értékvesztés elszámolási gyakorlatát a 2009. július 20-i keltezésű fellebbezésének 6-12. oldalán igen részletesen ismerteti (3. Értékvesztés elszámolása, 4. Követelésminősítés). E helyen nem ismételnénk meg részleteiben az ott leírtakat, bár a másodfokú Bíróság azt a beadványunkat sem olvasta el (ti. már ott szót ejtettünk a fenti kormányrendelet 28. §-áról). Az alábbiakban csak a lényeges pontokat emeljük ki.

1. A Felperesre a kintlévőségek minősítése és az értékvesztés elszámolása/visszaírása tekintetében kizárólag a számviteli törvény és a 250/2000 kormányrendelet, valamint a vonatkozó belső, alperes által jóváhagyott szabályzatok előírásai vonatkoznak. E két jogszabály és a vonatkozó belső szabályzatok előírják a kintlévőségek évenkénti minősítését, valamint a minősítés változása esetén az értékvesztés elszámolását/visszaírását. Az értékvesztés elszámolásának/visszaírásának mértékére vonatkozóan kizárólag a számviteli törvény tartalmaz támpontot (tartós és jelentős eltérés esetén).

17

2. A Felperes minden mérlegkészítéskor minősítette valamennyi kintlévőségét. A minősítés alapja a saját szabályzata volt, a hatályos jogszabályoknak megfelelően.

3. A minősítés (és annak változása) alapján a felperes értékvesztést számolt el (vagy írt vissza) a minősített kintlévőségeinél. Az értékvesztés elszámolásának/visszaírásának alapja a saját, alperes által jóváhagyott szabályzata volt, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Az értékvesztés elszámolásának mértéke a számviteli törvény előírásaihoz igazodott (tartós és jelentős eltérés esetén könyv szerinti érték mínusz követelés várható megtérülése). Minden más mérték ellentmond a számviteli törvény előírásainak, így a Felperesre vonatkozó egyetlen olyan jogszabálynak, amely az értékvesztés elszámolásának mértékére bármilyen előírást is tartalmaz!

Kérjük, hogy egyet nem értés esetén a tisztelt Legfelsőbb Bíróság nevezze meg azt a konkrét jogszabályhelyet, amelynek a Felperes fenti értékvesztés elszámolási gyakorlata ellentmond.

Maga a jogerős ítélet is megállapítja, hogy a felek között nem az alap vonatkozásában volt az eltérés. Ezek után kifejezetten rosszhiszemű a 2004-es értékvesztés alap meghatározását ítélete alapjává tenni, mivel annak tárgyában a felek korábban egyeztettek és közös álláspontot alakítottak ki. Sajnálatos módon a jogerős ítélet megalapozatlan megállapításokat tesz a 12-14. oldalakon végig.

III. BefejezésAz Alkotmány 57. § (1) szerint „A Magyar Köztársaságban a Bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan Bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”

Az Alkotmány hivatkozott szakasza ellenére az eljáró Bíróságok mindegyike nem pártatlan és nem igazságos módon bírálta el a felülvizsgáltatni szándékozott ügyet. A törvény által előírt feladatuk az lett volna, hogy a támadott közigazgatási határozat törvényekhez való viszonyát megítéljék. E helyett a támadott határozatot, ha kellett kiegészítették, ha kellett kijavították, valamint megalapozatlan magyarázatát adták a közigazgatási határozat jogszerűségének. A Felperes által hivatkozott törvényhelyeket egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Nem tekintették jogszabálysértőnek azt, hogy az Alperes fittyet hányt törvény által előírt szankcionálási kötelezettségére, valamint szerintük az is teljesen összhangban állt a jogszabályokkal, ha olyan szankciót alkalmazott az Alperes, ami nemcsak saját általános gyakorlatával, de a törvényekkel is ellentétes. Ezekben az iratokban a Felperes rámutat, mind a közigazgatási, mind a bírósági határozatok törvénysértéseire.

Felperes fontosnak tartja megjegyezni, hogy a másodfokú ítélet több olyan körülményt is tartalmaz, ami nem kapcsolódik az ügy érdeméhez, ugyanakkor Felperest rossz színben próbálja meg feltüntetni. Például:1. Az Alperes vizsgálati jegyzőkönyvében foglaltakat tényként közli, holott Felperes éppen annak

tartalmát vitatja (legalábbis részben).2. Egy másik jogi személy megalapítása iránti engedélykérelem többszöri elutasításáról tesz

említést.3. A tárgyhoz nem tartozó büntető feljelentéseket említ és azokban minden jogi alapot nélkülözve

előre megpróbál állást foglalni (értékvesztés elszámolás).

Felhívjuk a figyelmet, hogy ezek a körülmények nem erősítik egymást, mivel mindegyik az Alperestől indul ki. A fenti körülmények mindössze annyit jelentenek, hogy az Alperes, vagy valamelyik képviselője a Felperes tulajdonosát jogalap nélkül ki akarja tiltani és/vagy nem akarja beengedni a pénzügyi szolgáltatások piacára.

Ellenben elgondolkodtató az a tény, hogy egy olyan pénzügyi intézményt próbál meg bezárni az Alperes, amely nem tartozik senkinek, nem okoz hátrányt senkinek, köztartozásainak maradéktalanul eleget tesz, biztonsága kiemelkedő.

18

A másodfokú Bíróság kettő tényezőre próbálta alapozni a közigazgatási határozat jogszerűségét. Megkísérelte magyarázatát adni annak, miért nem volt lehetséges a Felperes által elkövetett szabálysértések javítása, illetve miért volt szükségszerű az Alperes általi engedély visszavonás, mint szankció alkalmazása.

Kettő, de legfeljebb három héten belül javítható adminisztratív hiba sehol a nagyvilágban nem eredményezi egy pénzügyi intézmény likvidálását, főleg akkor nem, ha az főként saját és tulajdonosi forrásból gazdálkodik. Ezt az utóbbi lényeges elemet csak az Alperes és a Bíróság nem akarta megérteni. Ez bizony nem kicsit szomorú, hanem nagyon.

A működő és működni akaró pénzügyi intézmények pénzügyi felügyeleti engedélyének visszavonása szerte a nagyvilágban általánosan akkor következik be, amikor a pénzügyi intézmény a vele szembeni követelések irányába történő fizetésképtelensége nyilvánvalóvá válik. A fizetésképtelenség persze nem egyik pillanatról a másikra valósul meg, hanem az egy folyamat eredménye, amit egy valamire való pénzügyi felügyelet követ és az engedély megvonása, mint legvégső eszköz alkalmazása előtt megteszi a megfelelő javító célzatú felügyeleti lépéseket. Példának okáért intézkedéseket ír elő a kockázatok csökkentése érdekében a tőkemegfelelés helyreállítására, avagy felügyeleti biztost nevez ki addig, amíg a felügyelt intézmény pénzügyi stabilitása helyre nem áll, vagy ki nem derül menthetetlensége. Nincs ez másként Magyarországon sem, kivéve azt az esetet, amikor a pénzügyi intézményt úgy nevezik, hogy Determin Hitelcentrum Zrt. Ez a pénzügyi vállalkozás abban a „szerencsétlen” helyzetben volt és van, hogy pénzügyi megingása elméletileg 100%-ban kizárható, mivel nem mások pénzét, hanem a sajátját helyezte ki. Ha pedig egy pénzügyi vállalkozással szemben de facto nincsen követelés, akkor annak pénzügyi megingását legfeljebb egy törvényesség látszatát keltő hatósági eljárással lehet megvalósítani, de azzal is csak nehezen. A Felperes hatósági és bírósági megítélését tekintve legnagyobb bűne az, hogy működése nem elég prudens. Ez a bűn pedig abban öltött testet, hogy nem megfelelően töltött ki néhány táblázatot, illetve nem volt makulátlan minden szabályzata. Ezzel szemben mérhetetlenül óvatos és körültekintő volt, mivel nem vett igénybe csupán jelentéktelen külső forrásokat. Biztonsága pedig a pénzügyi intézmények közül párját ritkította azzal, hogy saját és tulajdonosi tőkéből hitelezett. Ezekből pedig vas logikával arra következtetett a hatóság és a Bíróság, hogy ezt az intézményt meg kell semmisíteni.

A PSZÁF gyakorlatában a támadott határozatot kivéve még nem fordult elő az, hogy az első felügyeleti ellenőrzés után olyan pénzügyi intézményre tegyen előzetes figyelmeztetés nélkül lakatot, amely a feltárt adminisztratív hibákat könnyűszerrel, vagy egyáltalán képes lett volna javítani.

A Felügyelet honlapján ellenben százával találhatók olyan felügyeleti határozatok, ahol a Hpt. 29. § (1.) e) pontja szerint a pénzügyi intézmények nem feleltek meg a Hpt. előírásainak, engedélyüket azonban a Felügyeletnek esze ágában sem volt visszavonni. Példaként bemutattunk néhány esetet. Így kellett volna eljárnia a Felügyeletnek a támadott határozatában is.

A jogszabályoknak továbbá az általános felügyeleti gyakorlatnak is megfelelően a Hpt. 29.§. (1) e) pontja alapján az engedély akkor vonható vissza, ha a felügyelt intézmény annak ellenére nem képes már megfelelni a Hpt. és az egyéb prudenciális jogszabályok előírásainak, hogy a szabálytalanságai javítására adott határidő lejárt. Itt nem arról van szó, hogy ne lehetne visszavonni egy pénzügyi intézmény felügyeleti engedélyét akár egyetlen szabálytalanság, pl. a tőkekövetelmények nem teljesítése okán. Csakhogy előtte lehetőséget kell adni a javításra, hogy kiderüljön, hogy tényleg nem tud megfelelni a követelményeknek. Ha pedig kijavította a szabályszegését, akkor természetesen működhet tovább.

A prudens működésnek, a szabályzatok és táblázatok gyártásának nyilván teljes mértékben eleget tett pl. a Postabank is, amelynek óvatos, körültekintő és megbízható működése „csak” 160 milliárdjába fájt az adófizetőknek. A MÁV Biztosító sok-sok hónapig tartó pátyolgatása is nyilván a makulátlanul prudens működésének eredménye volt. Hasonló mérce alkalmazása esetén a Felperes engedélyének visszavonása fel sem merülhetett volna.

+++

19

Budapest, 2010. április 27.

Tisztelettel:

Determin Hitelcentrum Zrt. felperesKépv.megh.:

Dr. Maschefszky Etele ügyvéd

20