a daiázsíészekben -...

1
Korszerűsítették a kecskeméti vasútállomást Nemrég fejeződött be a nagy forgalmú kecskeméti vas- útállomás korszerűsítése. A pályaudvaron kicserélték a vágányokat, űj váltókezelő tornyot építettek és automata forgalomirányító berendezést szereitek fel, amelyek kikü- szöbölik a hibás váltóállítást. A képen: Az új váltókezelő toronyból Kosztolányi János már az automatikus beren- dezéssel, vezérlőasztal tói állítja a váltókat Tojásgyárak épülnek Az MSZMP Központi Bi- zottságának a mezőgazdaság helyzetéről hozott határozata kimondja, hogy a következő három év alatt 2,5 millió to- jótyúk részére kell nagyüze- mi tojóházakat építeni. Az első négynek a tervei már elkészültek, s a tavasszal megkezdődik az építkezés a Bolyi és a Nagymiskolci Ál- lami Gazdaságban, a földesi Rákóczi Tsz-ben és az Or- szágos Baromfiipari Vállalat nagyvenyimi telepén. Az el- négy tojásgyár nevelő te- lepei őszre, a tojótelepek a jövő év elejére készülnek el, s éppen egy esztendő múlva, 1965 márciusában megkezdik a tojőstermelést. A Földművelésügyi Minisz- térium beruházási irodájá- ban rövidesen megkezdik a következő 12 tojásgyár terve- zését is. Hetet állam i gaz- daságban, ötöt termelőszövet- kezetben építenek, az elsők- hös hasonló kapacitással és be rendezéssel. A kivitelezés a tervek szerint a jövő ta- vasszal megkezdődik, a ter- melés pedig 1966 elején. A 16 tojásgyár összesen 640 000 tyúk részére biztosít majd valóban nagyüzemi fé- rőhelyet, s évente 128 millió tojást ad. (MTI) lorszerttt, korszerű Hatalmas erejű gáznyomás Űllésen Az ország legerősebb zárszerkezetével tartják féken a kitörést Üllés határában a csaknem két éve tartó szénhidrogén- kutatások nyomán mind tel- jesebb kép bontakozik ki a vidék homokja alatt rejlő olaj- és földgázkincsről. Hingl József, az üllési kuta- tásokat irányító mérnök el- mondotta, hogy most a he- tedik kút fúrásánál tartanak, s csaknem mindegyik oko- zott valami meglepetést a kutatók számára. Például az egyikből az ország legkitű- nőbb olaja buzog immár öt hónap óta, atmoszférányival sem csökkenő nagy nyomás- sal, s vizesedést sem tapasz- taltak eddig. Minőségére jel- lemző, hogy a hazánkban megszokott 18—40 százalék helyett 75 százalékban tartalmaz ben- zint, illetve más, könnyen lepárolható anyagokat. További két kútnál mint ismeretes — körülbelül egy éve nagyarányú gázki- törés következett be. Most a legutóbbi fúrásnál sincs hiány "izgalmakban*. Ugyanis nem- régiben. a kritikus 2016 mé- teres kitörési zónában szinte hajszálon" függött egy újabb, hatalmas arányú gázkitörés bekövetkezése. A kutatók ar- ra lettek figyelmesek, hogy a belső nyomás ellensúlyozá- sára szolgáló, s a szokott- tál is nagyobb fajsúlyú iszaposzlop mozgásba len- dült, a gáznyomás kezdi ki- lökni a csőből az iszapot. Rendkívül gyors intézkedéssel elejét vették a kitörésnek: at iszap fajsúlyát barit nevű " n yag "hozzáadásával 1,54-ről "Z eddigi maximumra, 1,70- re növelték. Emellett soron mviil külföldről olyan toló- zárat hozattak, amely 350 at- moszférás nyomásnak is el- lenáll. Ilyet eddig nem is tartottak az országban, mert nem volt rá szükség. Ugyan- ® az eddigi hazai fúrások történetében példátlan a kút- 'ejen most mért 274 atmosz- fás gáznyomás. Ugyanitt 1 föld mélyében levő nyo- más pedig meghaladja a 320 atmoszférát. A kitörési veszély teljes ® lh áritására többszörös biz- tonsági rendszert építettek nevezett rétegenergiát, tehát a tervezett többi kútnak csökkenne a nyomása. Ehe- lyett a "sapka* szélein te- hát a gáz- és olajmező pe- remén folytatják a kutatá- sokat, ott kisebb a belső nyo- más. Ezen a területen az idén további négy kút fúrását tervezik. Ezenkívül megkezdik Sze- ged közvetlen környékén és Kiskundorozsmán is a kuta- tófúrásokat. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt külön kirendeltséget létesít az idén ezen a területen. A szénhidrogén-kutatásokat ki- terjesztik Bécs megye terü- letére is, még az első fél- évben Szánk és Soltvadkert határában fúrnak egy-egy kutat. Dobó Balázs V ilágszerte, ismert sze- gedi gyártmányokról, korszerű. gépekről, üzemszervezésről beszélget- tünk néhány napja a Szegedi Falemezgyár vezetői- vel. Nem kis. büszkeséggel állapítottuk meg, hogy Sze- ged hírnevét a szabadtéri já- tékokon, a sokat emlegetett halpaprikáson kívül az egész világot bejárt márkás gyárt- mányaink is öregbítik. Vi- lágszerte ismertek, de vajon dicsekedhetünk-e gyártmá- nyaink világszínvonalával? E beszélgetés óta, ha ex- portterméket gyártó üzem- ben járok, önkéntelenül is keresem a választ. Nem sok eredménnyel, mert a gazda- sági vezetők, a műszakiak alig ismerik készítményeik- kel, az üzemükben alkalma- zott technológiával kapcsola- tos világszínvonal paraméte- reit. Olyan üzem is van, ahol úgy gondolják, terméke- ik elérik a világszínvonalat, mert külföldön 'is keresik, j vásárolják. Ez a megállapítás | éppen olyan szegényes, mint | amikor exporttevókenysé- i günkről időről időre megál- ! lapítjuk, hogy általában si- | kerek, eredmények jellemzik. | Ez a dicsérő megállapítás ugyanis többnyire csak a terv mennyiségi teljesítésére vonatkozik, figyelmen kívül hagyva a termelés korszerű- ségét, gazdaságosságát. Ez sem tekinthető mérpének a világszínvonal elérésében. Azok járnak nyomon, akik azit vizsgálják, hogy korszerű, jó minőségű termé- ket gyártanak-e és mennyi- re korszerű termelési eszkö- zökkel, technológiával egy kissé tágabb értelemben —, üzemszervezéssel. Ezek a tényezők többé-kevésbé tük- röződnek a termelékenység színvonalában. Mindezen túl a termelékenység színvonalát természetesen befolyásolja a dolgozók szakképzettsége és sok más tényező is. A szegedi vállalatok ed- dig nem foglalkoztak a műszaki színvonal számszerű mérésével. Több- nyire nem is ismetik ipar- A daiázsíészekben ki: rtar öt tolózár tartja fé- ken az elemá erővel feltö- rekvó földgázt A biztonság I S 'gy sem százszázalé- kos, a rendkívüli nyomást Is sza tartó acélszerkezetek esetleges "kifáradása* még wozhat veszélyt. A kutatók feltevése szerint hatalmas, föld .alatti Suzsapka tetejébe fúrtak, azert ilyen nagyerejü a n J"omás. A : kitermelésre belátható kon belül nem keiül sor, ez csökkentené az ügy- Sándor Ferdinándot, az üllési Árpád Tsz főkönyve- lőjét két évvel ezelőtt, ami- kor kiment Üllésre, inkább sajnálták, mint irigyelték. A vezetőségnek nem volt tekintélye. Högyis lett vol- na, amikor már a közös vagyontárgyak leltára is el- veszett. A tsz tartozott az SZTK-nak, a tsz-nek vi- szont a gazdák tartoztak, akik a saját kezelésükben levő szőlő- és gyümölcsös után esedékes üzemfejleszté- si százalékokat — 350 ezer forintot "elfelejtették* befizetni. A munkában is hátul kullogtak. Ebből kö- vetkezett, hogy 1961-ben 4.97 forintot ért itt egy munka- egység, s még a következő évben. 1962-ben is 420 ezer forint volt a mérleghiány. A jósolgatok Ez az ember a fejére esett! Hát nem volt ennek szeme, amikor ebbe a da- rázsfészekbe lépett? saj- nálkoztak egyesek Sándor Ferdinándon. No, majd belebukik 6 is — mondták mások, látva, hogy az újdonsült főköny- velő Szegedről utazik min- den reggel a korai busszal, este pedig a legkésőbbivel tér haza. Délben még főtt étel mellé sem ülhet, mert a tsz öt kilométerre van a falutól, a vendéglőtől. A családja sem tűri ezt so- káig ... A tsz kasszája üres volt, értékesíteni még semmit sem tudtak, viszont dolgoz- ni kellett, hogy minden mag idejében a földbe ke- rüljön. A munkáért előleget kellett fizetni. • De miből?* tűnődött ezen a főkönyvelő is. A bankban volt egy kis spó- rolt pénze, 27 ezer forint. Házépítésre gyűjtögette. Hogy mi ment végbe a lel- kében akkor este, s mikép- pen vette fontolóra a dol- gokat, azt nehéz lenne utó- lag visszapörgetni. Tény, hogy másnap magához vette a betétkönyvet, a hónap végén pedig készpénzzel fizetett előleget. Tehát volt már mit elkönyvelnie. Hogy erre miből jutott, azt csak egy-két ember tudta körü- lötte. H| Nem kint a földön — Jól kezdi! Ez már be- széd! — mondogatták, akik eddig sajnálkoztak rajta. , A pénzét később vissza- kapta, csakhogy akkor újabb probléma adódott. Ott ma- radtak mezőgazdász nélkül, mert Dzsipov Demeter be- vonult katonának. Az új gond mellett maradt még a régiből is, hiszen a zilált pénzügyeket, a nyilvántar- tásit rendbe kellett hozni. A munkafegyelem se szilár- dult meg egycsapásra. A ve- zetőség nem volt minden- ben egy véleményen, vi- szont abban egyetértettek, hogy többféle ösztönző jö- vedelemelosztási formát kell kidolgozni és alkalmazni. Lévén vegyesművelésű a tsz. a közös munkában tel- jesítményhez kapcsolt óra- bért és normákat alkalmaz- tak. Így mindenki tudta, hogy munkájáért mit kap maid. Egyesek viszont fel- szisszentek, amikor termé- szetbeni járandóságukat a betakarítás után nem kint a földön, hanem a központban kapták meg. Azelőtt nem tudták pontosan, hogy a termé3ből mennyit vittek haza és mennyit takarítottak be a közös javára. Az új módszer bevezetése nem tet- szett mindenkinek, megszűnt a lehetőség arra, hogy bárki is csáki szalmájának tekint- se ezután a tsz vagyonát. P Kapjon 300 forinttal többet A főkönyvelő nem ijedt meg a népszerűtlen felada- toktól. S éppen ezzel vált a többség előtt népszerűvé. A gazdák saját érdekük őszin- te képviselőjét látták sze- mélyében. Annak idején ha- vi 1200 forint fizetést kapott és 1100 forint állami támo- gatást. Nem is kérte, a köz- gyűlés később mégis meg- szavazott a fizetéséhez 300 forint emelést. Megérdemli, mert rendet teremtett, mond- ták. S ennek a példamuta- tásnak az lett a következ- ménye, hogy most már nem nézik el az emberek más vezető gyengeségét sem. Le- váltották az ellenqrző bi- zottság elnökét is. Most egy határozott, magabiztos fia- talember, Simon István töl- ti be ezt a tisztséget köz- megelégedéssel. Miként gyarapodott eköz- ben a közös vagyon? 1962-ben a fel nem oszt- ható szövetkezeti alap 871 ezer forint volt, a tiszta va- gyon pedig 1 millió 176 ezer forint.. Az előbbi most 1 mil- lió 206 ezerre, az utóbbi pedig 1 millió 782 ezer fo- rintra emelkedett. A mos- tani mérleghiány mór csak 34 ezer forint. Máról hol- napra nem lehet kilépni a korábbi, rossz vezetésből eredő bajokból, viszont a tavalyelőttihez képest meg- duplázták gazdálkodási ered- ményüket. Ez most 1 millió 285 ezer forint. \ |g§ Ismét nekivágnék Sándor Ferdinánk úgy vé- li: elég lesz hozzá az új gazdasági év, s akkor vég- érvényesen egyenesbe jut a szövetkezet Búcsúzóul mondta: — Látva, hogy mit hagy- tunk magunk mögött és meddig jutottunk, ismét ne- kivágnék a két év előtti ne- héz útnak. Azért vállaltam a munkát, hogy végre bol- doguljanak áz emberek. Most rajtam volt a sor, más- hol más tette ugyanezt. S higyje el, nincs ebben sem- mi rendkívüli, amit tettem, kötelességem volt. L. F. águkban a világszínvonalat reprezentáló üzemek termé- keit, gyártástechnológiáját. Éppen ezért, ha most azt mondjuk, hogy üzemeinkben d világon ismert legmaga- sabb színvonal megközelíté- sére kell törekedni, ez ha- sonló ahhoz, amikor bekötött szemű embernek azt mond- ják, ugorj, mert árok van előtted, s csak így tudsz to- vábbhaladni. Talán a hagyományos, nagy hírnevet szerzett termé- kele felelnek meg leginkább városunkban a világpiaci kö- vetelményeknek. Ilyen a téli- szalámi, a fűszerpaprika-őr- lemény, a pozdorjábetétes bútorlap, s a kenderrost. Az utóbbi is talán azért, mert hazánkon kívül jelenleg csak Jugoszlávia exportál kender- rostot. Sokan keresnek vá- laszt arra a kérdésre is, hogy mit jelent a gyártmány kor- szerűsége. Az exporttermé- kekkel kapcsolatban jelenti azt, hogy az áru versenyké- pes, keresett és gazdaságo- san gyártható konstrukció legyen, s jelenti a jó, meg- felelő minőséget. A hazai, felhasználásra kerülő terme- lési eszközöknél a jó minő- ség és a gazdaságos gyártás mellett az is számottevő, hogy gazdaságosan lehet-e felhasználni. Fogyasztási cik- keknél követelmény, hogy a lakosság szükségletének meg- felelő, és ezt a szükségletet gazdaságosan kielégítő ter- mék legyen. Ha üzemeink- ben a gyártmányok korszerű- ségét és minőségét értékelik, soha ne hagyják figyelmen kívül a gyártás ós a felhasz- nálás gazdaságosságát Sokszor halljuk üzemeink- ben: nem érhetünk el világ- színvonalú gyártást öregapá- ink gépedvei. A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat gépi berendezésének korszerűsé- gével nem dicsekedhetünk, sőt itt vannak legöregebb gépeink. Nem csoda, hogy elmarad a gyártás és a gyár- tás színvonala is a világszín- vonalon termelő gyárakban készült termékektől. Egy gramm kenderfonal hossza 5,5 méter a légkorszerűbben termelő üzemekben. Tavaly a szegedi vállalatnál 2,4 mé- tervolt. 1000 orsóórára 1907 ki- lométer fonal jutott, Szege- den csak 491 kilométer. Ken- derponyvából amelyből igen sokat exportálunk, kü- lönösen a baráti országokba a KGST keretében — a vi- lágszínvonalon termelő gyá- rakban egy bruttó gépórára 7265 vetés jut, Szegeden 4829. Ugyanakkor az újszegedi üzemben készített egy négy- zetméter ponyva súlya 683 gramm, a világszínvonal 575 gramm. E zért üdvözlik nagy örömmel a Kender- fonó- és Szövőipari Vállalat vezetői és dolgozói a kenderfonógyár rekonst- rukcióját. Kétségtelen, hogy a világszínvonalhoz való iga- zodásban nagy lépés lesz elő- re a rekonstrukció. A mun- kaeszközöknek, gépeknek, berendezéseknek meghatáro- zó szerepük van a világszín- vonal elérésére vagy meg- közelítésében. Ezt látva és tudva a gyár műszaki dolgo- zói közül többen arról beszél- nek, ha már ilyen sok pénzt költünk a felújításra, miért nem a legkorszerűbb gépek- kel, esetleg automatizálással oldjuk meg ezt. Érdekes gondolatokat vet- nek fel ezek a műszakiak. Nemcsak ők, többen vannak Szegeden, akik úgy értelme- zik a világszínvonal eléré- sét, hogy nekünk minden té- ren olyan műszaki, technikai szinvonalat kell elérnünk, mint például a legfejlettebb országokban. Ez a szándék elismerésre méltó. De nem tehetjük minden esetben ma- radéktalanul magunkévá. A gazdasági számításokról ez esetten sem szabad megfe- ledkezni. Hosszan lehetne ezt elemezni, magyarázni. Nem kell hozzá nagy közgazdasá- gi ismeret, hogy megállapít- juk: beruházási lehetősége- ink nem végtelenek, s a gyá- rak "szakállas* berendezései- nek kiselejtezése is korláto- zott. A legmagasabb színvo- nalat egy régi üzemben meg- honosítani csak fokozatosan lehet — ha lehet. Mert nem biztos, hogy a mai üzemépü- letek lehetőséget nyújtanak erre. Az elmúlt években a szege- di élelmiszeripar fejlődött a legjelentősebben. Termékei- nek minőségét előírt szabt ú- nyok határozzák meg. Pél- dául a szegedi paprika tu- lajdonságai nemzetközi szer- vezet által elfogadott világ- színvonalat jelentő szabvány. Ez a minőség fokmérője a vi- lágpiacon. Itt könnyebb az eligazodás, a válaszadás a kérdésre és a cél megjelölé- se. Talán az a követelés is helyén való, hogy általában a legkorszerűbb technikát, technológiát valósítsuk meg ezekben az üzemekben. Itt elsősorban a paprikafeldol- gozó vállalatra, a szalámi- gyárra gondolunk. A korszerű és világszínvo- nalat jelentő műszaki szín- vonal megteremtése indo- kolt és helyén való új létesít- ményeink esetén. Itt már magasra, állíthatjuk a mércét. Az új gyárban, ahol meg tudjuk teremteni a korszerű technológia, üzemszervezés feltételeit, a leggazdaságo- sabbnak a legkorszerűbb technika alkalmazása lát- szik. Aki például a textil- művek bővítésénél olyan igénnyel lép fel, hogy töké- letesebb szövőgépeket is al- kalmazhatnánk, közel áll a realitáshoz. A szakemberek előtt ismertes ugyanis, hogy a Sulzer-féle vetélő nélkül há- rompályás szövőgépekkel fel- szerelt üzemeket tartják vi- lágszínvonalnak. A textilmű- vekben felszerelt szövőgépek vetésíeljesítő-képessége alig éri el a Sulzer-félék teljesít- ményének egyhatodát. De anyagi erőnkhöz mérten ez is lépés a világszínvonal felé. Nem teljes megoldás azon- ban az sem, ha egy gyár be- rendezése, mint például a szentesi erőtakarmánygyár távvezérlése, automatikája, adagolásmódszere, s a ho- mogeneitást biztosító keverő- berendezései a legkorszerűb- bek, elérik a világszínvona- lat, de az itt gyártott tápok hatásfoka elmarad a világ- színvonaltól. gy rakhatjuk egymás mellé a tényeket, s a gondolatokat, amelyek olyan műszakiakat, közgaz- dászokat foglalkoztatnak Szegeden, akik keresik az előrelépés módját, mert tud- ják, hogy erről nem elég csak beszélni, cselekedni kell, s minél többet. Igaz azonban, hogy nem tűzhetjük ki min- den üzemben, iparágban egy- szerre a világszínvonal el- érését, vagy megközelítését. Ez nem is valósulhat meg egyik napról a másikra. De alapos felméréssel megálla- píthatjuk, hogy. melyek azok az üzemek, ahol lehetséges kitűzni a célt, s a most kö- vetkező években el is érni. Ezért a tények és gondola- tok egymás mellé rakásán túl gyakorlati munkánkban is többet kell tennünk gyára- ink, termékeink korszerűsí- téséért, ahol lehet, a világ- színvonal eléréséért, vagy megközelítéséért. NAGY PÁL f Magyar—török árucsere-forgalmi jegyzőkönyv A Magyar Népköztársaság és a Török Köztársaság dele- gációi 1964. február 19 és március 3 között Budapesten kereskedelmi tárgyalásokat folytattak az 1964. évi áru- csereforgalmi megállapodás megkötéséről. A kedden alá- írt jegyzőkönyv az elmúlt évihez viszonyítva a két or- szág árucsereforgalmának mintegy 20 százalékos növe- lését irányozza elő. Magyar- ország többek között külön- féle vegyipari cikkeket, gyógyszereket, szerszámgépe- ket, műszereket, elektromos gépeket, fényképészeti anya- gokat, kerékpárt és motor- kerékpárt. híradás-technikai berendezéseket, továbbá hen- gerelt árut szállít. Szerda, 1964. március 4. DEL-MAGYARORSZAG 3

Upload: others

Post on 15-Jan-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A daiázsíészekben - u-szeged.hudigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01964/00053/dm_1964_053_003.pdf · ső nég tojásgyáy nevel ter- ő lepei őszre a tojótelepe, a k jövő év

Korszerűsítették a kecskeméti vasútállomást Nemrég fejeződött be a nagy forgalmú kecskeméti vas-útállomás korszerűsítése. A pályaudvaron kicserélték a vágányokat, űj váltókezelő tornyot építettek és automata forgalomirányító berendezést szereitek fel, amelyek kikü-szöbölik a hibás váltóállítást. A képen: Az új váltókezelő toronyból Kosztolányi János már az automatikus beren-

dezéssel, vezérlőasztal tói állítja a váltókat

Tojásgyárak épülnek

Az MSZMP Központi Bi-zottságának a mezőgazdaság helyzetéről hozott határozata kimondja, hogy a következő három év alatt 2,5 millió to-jótyúk részére kell nagyüze-mi tojóházakat építeni. Az első négynek a tervei már elkészültek, s a tavasszal megkezdődik az építkezés a Bolyi és a Nagymiskolci Á l -lami Gazdaságban, a földesi Rákóczi Tsz-ben és az Or-szágos Baromfiipari Vállalat nagyvenyimi telepén. A z el -ső négy tojásgyár nevelő te-lepei őszre, a tojótelepek a jövő év elejére készülnek el, s éppen egy esztendő múlva, 1965 márciusában megkezdik a tojőstermelést.

A Földművelésügyi Minisz-térium beruházási irodájá-ban rövidesen megkezdik a következő 12 tojásgyár terve-zését is. Hetet állam i gaz-daságban, ötöt termelőszövet-kezetben építenek, az elsők-hös hasonló kapacitással és be rendezéssel. A kivitelezés a tervek szerint a jövő ta-vasszal megkezdődik, a ter-melés pedig 1966 elején.

A 16 tojásgyár összesen 640 000 tyúk részére biztosít majd valóban nagyüzemi f é -rőhelyet, s évente 128 millió tojást ad. (MTI)

lorszerttt, korszerű

Hatalmas erejű gáznyomás Űllésen

Az ország legerősebb zárszerkezetével tartják féken a kitörést Üllés határában a csaknem

két éve tartó szénhidrogén-kutatások nyomán mind tel-jesebb kép bontakozik ki a vidék homokja alatt rejlő olaj- és földgázkincsről. Hingl József, az üllési kuta-tásokat irányító mérnök el-mondotta, hogy most a he-tedik kút fúrásánál tartanak, s csaknem mindegyik oko-zott valami meglepetést a kutatók számára. Például az egyikből az ország legkitű-nőbb olaja buzog immár öt hónap óta, atmoszférányival sem csökkenő nagy nyomás-sal, s vizesedést sem tapasz-taltak eddig. Minőségére jel-lemző, hogy a hazánkban megszokott

18—40 százalék helyett 75 százalékban tartalmaz ben-zint, illetve más, könnyen lepárolható anyagokat. További két kútnál —

mint ismeretes — körülbelül egy éve nagyarányú gázki-törés következett be. Most a legutóbbi fúrásnál sincs hiány "izgalmakban*. Ugyanis nem-régiben. a kritikus 2016 mé-teres kitörési zónában szinte hajszálon" függött egy újabb, hatalmas arányú gázkitörés bekövetkezése. A kutatók ar-ra lettek figyelmesek, hogy a belső nyomás ellensúlyozá-sára szolgáló, s a szokott-tál is nagyobb fajsúlyú iszaposzlop mozgásba len-dült, a gáznyomás kezdi ki-lökni a csőből az iszapot. Rendkívül

gyors intézkedéssel elejét vették a kitörésnek:

at iszap fajsúlyát barit nevű "nyag "hozzáadásával 1,54-ről "Z eddigi maximumra, 1,70-re növelték. Emellett soron mviil külföldről olyan toló-zárat hozattak, amely 350 at-moszférás nyomásnak is el-lenáll. Ilyet eddig nem is tartottak az országban, mert nem volt rá szükség. Ugyan-® az eddigi hazai fúrások történetében példátlan a kút-'ejen most mért 274 atmosz-

fás gáznyomás. Ugyanitt 1 föld mélyében levő nyo-más pedig meghaladja a 320 atmoszférát. A kitörési veszély teljes

®lháritására többszörös biz-tonsági rendszert építettek

nevezett rétegenergiát, tehát a tervezett többi kútnak csökkenne a nyomása. Ehe-lyett a "sapka* szélein te-hát a gáz- és olajmező pe-remén folytatják a kutatá-sokat, ott kisebb a belső nyo-más.

Ezen a területen az idén további négy kút fúrását tervezik. Ezenkívül megkezdik Sze-

ged közvetlen környékén és

Kiskundorozsmán is a kuta-tófúrásokat. A z Országos Kőola j - és Gázipari Tröszt külön kirendeltséget létesít az idén ezen a területen. A szénhidrogén-kutatásokat ki -terjesztik Bécs megye terü-letére is, még az első fél -évben Szánk és Soltvadkert határában fúrnak egy-egy kutat.

Dobó Balázs

Világszerte, ismert sze-gedi gyártmányokról, korszerű. gépekről,

üzemszervezésről beszélget-tünk néhány napja a Szegedi Falemezgyár vezetői-vel. Nem kis. büszkeséggel állapítottuk meg, hogy Sze-ged hírnevét a szabadtéri já -tékokon, a sokat emlegetett halpaprikáson kívül az egész világot bejárt márkás gyárt-mányaink is öregbítik. Vi-lágszerte ismertek, de vajon dicsekedhetünk-e gyártmá-nyaink világszínvonalával?

E beszélgetés óta, ha e x -portterméket gyártó üzem-ben járok, önkéntelenül is keresem a választ. Nem sok eredménnyel, mert a gazda-sági vezetők, a műszakiak alig ismerik készítményeik-kel, az üzemükben alkalma-zott technológiával kapcsola-tos világszínvonal paraméte-reit. Olyan üzem is van, ahol úgy gondolják, terméke-ik elérik a világszínvonalat, mert külföldön ' is keresik,

j vásárolják. Ez a megállapítás | éppen olyan szegényes, mint | amikor exporttevókenysé-i günkről időről időre megál-! lapítjuk, hogy általában si-| kerek, eredmények jellemzik. | Ez a dicsérő megállapítás ugyanis többnyire csak a terv mennyiségi teljesítésére vonatkozik, figyelmen kívül hagyva a termelés korszerű-ségét, gazdaságosságát. Ez sem tekinthető mérpének a világszínvonal elérésében.

Azok járnak jó nyomon, akik azit vizsgálják, hogy korszerű, jó minőségű termé-ket gyártanak-e és mennyi-re korszerű termelési eszkö-zökkel, technológiával — egy kissé tágabb értelemben —, üzemszervezéssel. Ezek a tényezők többé-kevésbé tük-röződnek a termelékenység színvonalában. Mindezen túl a termelékenység színvonalát természetesen befolyásolja a dolgozók szakképzettsége és sok más tényező is.

A szegedi vállalatok ed -dig nem foglalkoztak a műszaki színvonal

számszerű mérésével. Több-nyire nem is ismetik ipar-

A daiázsíészekben

ki: rtar öt tolózár tartja fé-ken az elemá erővel feltö-rekvó földgázt A biztonság I S 'gy sem százszázalé-kos, a rendkívüli nyomást

Issza tartó acélszerkezetek esetleges "kifáradása* még wozhat veszélyt.

A kutatók feltevése szerint hatalmas, föld .alatti

Suzsapka tetejébe fúrtak, azert ilyen nagyerejü a nJ"omás.

A:kitermelésre belátható kon belül nem keiül sor,

ez csökkentené az ügy-

Sándor Ferdinándot, az üllési Árpád Tsz főkönyve-lőjét két évvel ezelőtt, ami-kor kiment Üllésre, inkább sajnálták, mint irigyelték. A vezetőségnek nem volt tekintélye. Högyis lett vol-na, amikor már a közös vagyontárgyak leltára is el-veszett. A tsz tartozott az SZTK-nak, a tsz-nek vi -szont a gazdák tartoztak, akik a saját kezelésükben levő szőlő- és gyümölcsös után esedékes üzemfejleszté-si százalékokat — 350 ezer forintot — "elfelejtették* befizetni. A munkában is hátul kullogtak. Ebből kö-vetkezett, hogy 1961-ben 4.97 forintot ért itt egy munka-egység, s még a következő évben. 1962-ben is 420 ezer forint volt a mérleghiány.

A jósolgatok — Ez az ember a fejére

esett! Hát nem volt ennek szeme, amikor ebbe a da-rázsfészekbe lépett? — saj-nálkoztak egyesek Sándor Ferdinándon.

— No, majd belebukik 6 is — mondták mások, látva, hogy az újdonsült főköny-velő Szegedről utazik min-den reggel a korai busszal, este pedig a legkésőbbivel tér haza. Délben még főtt étel mellé sem ülhet, mert a tsz öt kilométerre van a falutól, a vendéglőtől. A családja sem tűri ezt so-káig . . .

A tsz kasszája üres volt, értékesíteni még semmit sem tudtak, viszont dolgoz-ni kellett, hogy minden mag idejében a fö ldbe ke-rüljön. A munkáért előleget kellett fizetni.

• De miből?* — tűnődött ezen a főkönyvelő is. A bankban volt egy kis spó-rolt pénze, 27 ezer forint. Házépítésre gyűjtögette. Hogy mi ment végbe a lel-kében akkor este, s mikép-pen vette fontolóra a dol-gokat, azt nehéz lenne utó-lag visszapörgetni. Tény,

hogy másnap magához vette a betétkönyvet, a hónap végén pedig készpénzzel fizetett előleget. Tehát volt már mit elkönyvelnie. Hogy erre miből jutott, azt csak egy-két ember tudta körü-lötte.

H| Nem kint a földön — Jól kezdi! Ez már be-

széd! — mondogatták, akik eddig sajnálkoztak rajta. ,

A pénzét később vissza-kapta, csakhogy akkor újabb probléma adódott. Ott ma-radtak mezőgazdász nélkül, mert Dzsipov Demeter be-vonult katonának. A z új gond mellett maradt még a régiből is, hiszen a zilált pénzügyeket, a nyilvántar-tásit rendbe kellett hozni. A munkafegyelem se szilár-dult meg egycsapásra. A ve-zetőség nem volt minden-ben egy véleményen, vi -szont abban egyetértettek, hogy többféle ösztönző jö -vedelemelosztási formát kell kidolgozni és alkalmazni.

Lévén vegyesművelésű a tsz. a közös munkában tel-jesítményhez kapcsolt óra-bért és normákat alkalmaz-tak. Így mindenki tudta, hogy munkájáért mit kap maid. Egyesek viszont fel -szisszentek, amikor termé-szetbeni járandóságukat a betakarítás után nem kint a földön, hanem a központban kapták meg. Azelőtt nem tudták pontosan, hogy a termé3ből mennyit vittek haza és mennyit takarítottak be a közös javára. A z új módszer bevezetése nem tet-szett mindenkinek, megszűnt a lehetőség arra, hogy bárki is csáki szalmájának tekint-se ezután a tsz vagyonát.

P Kapjon 300 forinttal többet

A főkönyvelő nem ijedt meg a népszerűtlen felada-toktól. S éppen ezzel vált a többség előtt népszerűvé. A

gazdák saját érdekük őszin-te képviselőjét látták sze-mélyében. Annak idején ha-vi 1200 forint fizetést kapott és 1100 forint állami támo-gatást. Nem is kérte, a köz-gyűlés később mégis meg-szavazott a fizetéséhez 300 forint emelést. Megérdemli, mert rendet teremtett, mond-ták. S ennek a példamuta-tásnak az lett a következ-ménye, hogy most már nem nézik el az emberek más vezető gyengeségét sem. Le-váltották az ellenqrző bi-zottság elnökét is. Most egy határozott, magabiztos fia-talember, Simon István töl-ti be ezt a tisztséget köz-megelégedéssel.

Miként gyarapodott eköz-ben a közös vagyon?

1962-ben a fel nem oszt-ható szövetkezeti alap 871 ezer forint volt, a tiszta va-gyon pedig 1 millió 176 ezer forint.. Az előbbi most 1 mi l -lió 206 ezerre, az utóbbi pedig 1 millió 782 ezer fo -rintra emelkedett. A mos-tani mérleghiány mór csak 34 ezer forint. Máról hol-napra nem lehet kilépni a korábbi, rossz vezetésből eredő bajokból, viszont a tavalyelőttihez képest meg-duplázták gazdálkodási ered-ményüket. Ez most 1 millió 285 ezer forint. \ |g§ Ismét nekivágnék

Sándor Ferdinánk úgy vé-li: elég lesz hozzá az új gazdasági év, s akkor vég-érvényesen egyenesbe jut a szövetkezet

Búcsúzóul mondta: — Látva, hogy mit hagy-

tunk magunk mögött és meddig jutottunk, ismét ne-kivágnék a két év előtti ne-héz útnak. Azért vállaltam a munkát, hogy végre bol-doguljanak áz emberek. Most rajtam volt a sor, más-hol más tette ugyanezt. S higyje el, nincs ebben sem-mi rendkívüli, amit tettem, kötelességem volt.

L. F.

águkban a világszínvonalat reprezentáló üzemek termé-keit, gyártástechnológiáját. Éppen ezért, ha most azt mondjuk, hogy üzemeinkben d világon ismert legmaga-sabb színvonal megközelíté-sére kell törekedni, ez ha-sonló ahhoz, amikor bekötött szemű embernek azt mond-ják, ugorj, mert árok van előtted, s csak így tudsz to-vábbhaladni.

Talán a hagyományos, nagy hírnevet szerzett termé-kele felelnek meg leginkább városunkban a világpiaci kö-vetelményeknek. Ilyen a téli-szalámi, a fűszerpaprika-őr-lemény, a pozdorjábetétes bútorlap, s a kenderrost. A z utóbbi is talán azért, mert hazánkon kívül jelenleg csak Jugoszlávia exportál kender-rostot. Sokan keresnek vá-laszt arra a kérdésre is, hogy mit jelent a gyártmány kor-szerűsége. A z exporttermé-kekkel kapcsolatban jelenti azt, hogy az áru versenyké-pes, keresett és gazdaságo-san gyártható konstrukció legyen, s jelenti a jó, meg-felelő minőséget. A hazai, felhasználásra kerülő terme-lési eszközöknél a jó minő-ség és a gazdaságos gyártás mellett az is számottevő, hogy gazdaságosan lehet-e felhasználni. Fogyasztási cik-keknél követelmény, hogy a lakosság szükségletének meg-felelő, és ezt a szükségletet gazdaságosan kielégítő ter-mék legyen. Ha üzemeink-ben a gyártmányok korszerű-ségét és minőségét értékelik, soha ne hagyják figyelmen kívül a gyártás ós a felhasz-nálás gazdaságosságát

Sokszor halljuk üzemeink-ben: nem érhetünk el világ-színvonalú gyártást öregapá-ink gépedvei. A Kenderfonó-és Szövőipari Vállalat gépi berendezésének korszerűsé-gével nem dicsekedhetünk, sőt itt vannak legöregebb gépeink. Nem csoda, hogy elmarad a gyártás és a gyár-tás színvonala is a világszín-vonalon termelő gyárakban készült termékektől. Egy gramm kenderfonal hossza 5,5 méter a légkorszerűbben termelő üzemekben. Tavaly a szegedi vállalatnál 2,4 mé-tervolt. 1000 orsóórára 1907 ki-lométer fonal jutott, Szege-den csak 491 kilométer. Ken-derponyvából — amelyből igen sokat exportálunk, kü-lönösen a baráti országokba a KGST keretében — a vi-lágszínvonalon termelő gyá-rakban egy bruttó gépórára 7265 vetés jut, Szegeden 4829. Ugyanakkor az újszegedi üzemben készített egy négy-zetméter ponyva súlya 683 gramm, a világszínvonal 575 gramm.

Ezért üdvözlik nagy örömmel a Kender-fonó - és Szövőipari

Vállalat vezetői és dolgozói a kenderfonógyár rekonst-rukcióját. Kétségtelen, hogy a világszínvonalhoz való iga-zodásban nagy lépés lesz elő-re a rekonstrukció. A mun-kaeszközöknek, gépeknek, berendezéseknek meghatáro-zó szerepük van a világszín-vonal elérésére vagy meg-közelítésében. Ezt látva és tudva a gyár műszaki dolgo-zói közül többen arról beszél-nek, ha már ilyen sok pénzt költünk a felújításra, miért nem a legkorszerűbb gépek-kel, esetleg automatizálással oldjuk meg ezt.

Érdekes gondolatokat vet-nek fel ezek a műszakiak. Nemcsak ők, többen vannak Szegeden, akik úgy értelme-zik a világszínvonal eléré-sét, hogy nekünk minden té-ren olyan műszaki, technikai szinvonalat kell elérnünk, mint például a legfejlettebb országokban. Ez a szándék

elismerésre méltó. De nem tehetjük minden esetben ma-radéktalanul magunkévá. A gazdasági számításokról ez esetten sem szabad megfe-ledkezni. Hosszan lehetne ezt elemezni, magyarázni. Nem kell hozzá nagy közgazdasá-gi ismeret, hogy megállapít-juk : beruházási lehetősége-ink nem végtelenek, s a gyá-rak "szakállas* berendezései-nek kiselejtezése is korláto-zott. A legmagasabb színvo-nalat egy régi üzemben meg-honosítani csak fokozatosan lehet — ha lehet. Mert nem biztos, hogy a mai üzemépü-letek lehetőséget nyújtanak erre.

Az elmúlt években a szege-di élelmiszeripar fejlődött a legjelentősebben. Termékei-nek minőségét előírt szabt ú-nyok határozzák meg. Pél-dául a szegedi paprika tu-lajdonságai nemzetközi szer-vezet által elfogadott világ-színvonalat jelentő szabvány. Ez a minőség fokmérője a vi -lágpiacon. Itt könnyebb az eligazodás, a válaszadás a kérdésre és a cél megjelölé-se. Talán az a követelés is helyén • való, hogy általában a legkorszerűbb technikát, technológiát valósítsuk meg ezekben az üzemekben. Itt elsősorban a paprikafeldol-gozó vállalatra, a szalámi-gyárra gondolunk.

A korszerű és világszínvo-nalat jelentő műszaki szín-vonal megteremtése indo-kolt és helyén való új létesít-ményeink esetén. Itt már magasra, állíthatjuk a mércét. Az új gyárban, ahol meg tudjuk teremteni a korszerű technológia, üzemszervezés feltételeit, a leggazdaságo-sabbnak a legkorszerűbb technika alkalmazása lát-szik. Aki például a textil-művek bővítésénél olyan igénnyel lép fel, hogy töké-letesebb szövőgépeket is al-kalmazhatnánk, közel áll a realitáshoz. A szakemberek előtt ismertes ugyanis, hogy a Sulzer-féle vetélő nélkül há-rompályás szövőgépekkel fel -szerelt üzemeket tartják v i -lágszínvonalnak. A textilmű-vekben felszerelt szövőgépek vetésíeljesítő-képessége alig éri el a Sulzer-félék teljesít-ményének egyhatodát. De anyagi erőnkhöz mérten ez is lépés a világszínvonal felé. Nem teljes megoldás azon-ban az sem, ha egy gyár be-rendezése, mint például a szentesi erőtakarmánygyár távvezérlése, automatikája, adagolásmódszere, s a ho-mogeneitást biztosító keverő-berendezései a legkorszerűb-bek, elérik a világszínvona-lat, de az itt gyártott tápok hatásfoka elmarad a világ-színvonaltól.

gy rakhatjuk egymás mellé a tényeket, s a gondolatokat, amelyek

olyan műszakiakat, közgaz-dászokat foglalkoztatnak Szegeden, akik keresik az előrelépés módját, mert tud-ják, hogy erről nem elég csak beszélni, cselekedni kell, s minél többet. Igaz azonban, hogy nem tűzhetjük ki min-den üzemben, iparágban egy-szerre a világszínvonal el-érését, vagy megközelítését. Ez nem is valósulhat meg egyik napról a másikra. De alapos felméréssel megálla-píthatjuk, hogy. melyek azok az üzemek, ahol lehetséges kitűzni a célt, s a most kö-vetkező években el is érni. Ezért a tények és gondola-tok egymás mellé rakásán túl gyakorlati munkánkban is többet kell tennünk gyára-ink, termékeink korszerűsí-téséért, ahol lehet, a világ-színvonal eléréséért, vagy megközelítéséért.

NAGY PÁL

f

Magyar—török

árucsere-forgalmi jegyzőkönyv A Magyar Népköztársaság

és a Török Köztársaság dele-gációi 1964. február 19 és március 3 között Budapesten kereskedelmi tárgyalásokat folytattak az 1964. évi áru-csereforgalmi megállapodás megkötéséről. A kedden alá-írt jegyzőkönyv az elmúlt évihez viszonyítva a két or-szág árucsereforgalmának

mintegy 20 százalékos növe-lését irányozza elő. Magyar-ország többek között külön-féle vegyipari cikkeket, gyógyszereket, szerszámgépe-ket, műszereket, elektromos gépeket, fényképészeti anya-gokat, kerékpárt és motor-kerékpárt. híradás-technikai berendezéseket, továbbá hen-gerelt árut szállít.

Szerda, 1964. március 4. DEL-MAGYARORSZAG 3