289279664 trish doller majdnem normalis (1)

8/18/2019 289279664 Trish Doller Majdnem Normalis (1)

1/204


2/204

TRISHDOLLER

2

TRISH DOLLER

SOMETHING LIKENORMAL

2013.

rajongói fordítás


3/204


4/204

TRISHDOLLER

4

1. fejezetFordította: Mandy

A csoportosulás végén láttam néhány srácot a középiskolai

menetelő zenekarból, amint a Tengerészgyalogosok Himnuszát játsszák, és

néhány öregfiút - egyenruhájuk feszült derékban -, amint úgy viselkedtek,

mint valami díszkíséret. Jézus Krisztus, mondd, hogy az anyám nem bérelt fel

egy egész zenekart .

Anya karjai szélesre tárva, egy pom-pom lány élénkségű színekkelfestett transzparenst tartottak, ISTEN HOZOTT ITTHON, TRAVIS! felirattal.

Madzagok vannak a csuklójára kötve, amik rengeteg héliumos léggömböt

tartanak. Elég rossz volt, hogy vissza kellett jönnöm Fort Myersbe, de ez még

rosszabb. Nem tehetek úgy, mintha ez az őrült, köszöntő csoportosulás valaki

másnak szólna, mert én voltam az egyetlen tengerészgyalogos a repülőn.

A transzparens recsegett és közénk szorult, ahogy az anyám a nyakamköré lendítette a karját és lábujjhegyre állt, hogy elérjen. Léggömbök

sodródtak le és ütköznek lágyan a fejemnek. Másfél év értékű ölelés volt

ebben az egyetlen ölelésben, és az volt az érzésem, hogy ha lenne rá

lehetősége, akkor anyám soha nem engedne el újra.

- Hála Istennek, hogy itthon vagy - suttogta a mellkasomba, és a

hangja elfulladt a könnyektől. - Hála Istennek, hogy életben vagy.


5/204

SOMETHINGLIKENORMAL

5

Szarul éreztem magam. Részben azért, mert nem tudtam, mit

mondjak, de leginkább azért, mert életben voltam. - Jó… A hazugság a

torkomon ragadt, így újra kellett kezdenem. - Jó itt lenni.

Túl hosszan ölelt, miközben a mellettünk elhaladó idegenek

megérintették a hátamat és karjaimat, mintha azt mondanák, köszönjük és

üdv itthon. Kényelmetlenül éreztem magam ettől. A józan ész azt súgta, hogy

ezek az emberek az Ohio State pólójukban és New York Yankees baseball

sapkájukban, csak turisták. Átlagemberek. De az utolsó hét hónapot egyolyan országban töltöttem, ahol az ellenség beolvadt a helyiek közé, így soha

nem lehettél biztos abban, hogy kiben bízhatsz meg. A pozícióm sérülékeny

volt, és utáltam, hogy nincs nálam puska.

- El kell mennem a táskámért - mondtam, és megkönnyebbültem,

ahogy anyám elengedett. Köszönetet mondott a díszkíséret tagjainak és

megölelt néhányat a zenekari lányok közül, azután a mozgólépcső feléindultunk, a poggyászkiadóhoz.

- Milyen volt a repülőút? Adtak neked valamit enni? Éhes vagy? Mert

megállhatunk valahol ebédelni, ha éhes vagy. - Anyám gyorsan és túl sokat

beszélt, próbálta kitölteni a közöttünk levő csendet. Egy női géphang

bemondta a helyi időt és időjárást, így a turisták beállíthatták azt maguknak.

Az én órám még mindig az afganisztáni időre volt beállítva, noha már néhány

hete az Államokban voltam. Elfelejtettem, azt hiszem.

- A Clancy mindig a kedvenced volt - mondta anyu. - Szeretted a

pásztor pitéjüket, emlékszel?

Düh éledt a mellkasomban és rá akartam förmedni. A Clancy még

mindig a kedvenc éttermem, és nem felejtettem el, hogy szerettem a pásztor


6/204

TRISHDOLLER

6

pitéjüket. Bár a szándékai jók voltam, és nem akartam tiszteletlen lenni, így

megtiszteltem egy félmosollyal. - Emlékszem, de nem vagyok különösebben

éhes - mondtam. - Fáradt vagyok.

- Apád is itt akart lenni, hogy találkozzon veled ma, de fontos

találkozója van - folytatta anyu olyan hangon, ami elgondolkodtatott, elhiszi-

e azt, amit mondott. Talán valaki más apjáról beszélt. - És Ryan a

Wolkswagen kereskedésben dolgozik, amíg végez a főiskolán.

Mióta a profi futballista karrierje véget ért, apám vett három

autókereskedést. Mikor középiskolába jártam, a VW kereskedésben

dolgoztam ingyen, csak hogy hozzáférésem legyen a bolthoz és

alkatrészekhez a kocsimhoz. De mivel apám csalódást okozó fia voltam, végül

visszautasított, és egy parképítő csoport tagjaként végeztem, nyolc dollárért

óránként.

Apa adhatna Ryannak egy igazi munkát.

- És Paige… - anya ajkai helytelenítő ráncba torzultak, ahogy

elhallgatott. Anyám sosem kedvelte a barátnőmet - javítás, volt barátnőmet.

Azt gondolta róla, hogy olcsónak látszik. Szerintem Paige a Maxim borítójára

való fehérneműben, és pontosan ez az, amiért elsősorban vonzódtam hozzá.

A táskám aljába van téve az egyetlen levél, amit küldött nekem. Egy

gondozási csomagban jött cigarettával, gyertyával, kávéval és pornóújsággal.

Csak Paige tudta úgy csökkenteni a „Kedves John” levélének hatását,

hogy azzal a cuccal küldi, amit a bevetésen levő tengerészgyalogosok a

legjobban akarnak.

Nem volt egy hosszú levél:


7/204

SOMETHINGLIKENORMAL

7

Trav,

Úgy gondoltam, tudnod kell róla mielőtt hazajössz, hogymár Ryannel vagyok.

~ P

Nem voltam meglepve, hogy ilyen tisztán vetett véget ennek. Paigesoha nem volt diplomatikus. Általában kimondta, mi jár a fejében, még ha

fájdalmas vagy rosszindulatú is volt az. Egy másik dolog, amit mindig

értékeltem benne. Nos… a szex. Különösen, miután veszekedtünk, amit

gyakran tettünk.

Még mindig van egy halvány heg az arcomon, ahol hozzám vágott egy

sörösüveget, miután rajtakapott néhány random csajjal, néhány random

partin. Állandóan megcsaltuk egymást. Így volt ez velem és Paige-el, őrült és

mérgező, de mindig kibaszott lenyűgöző.

Mikor besoroztak, nem tettem úgy, mintha otthon ülne rám várva.

Nem ragasztottam a képét a sisakom belsejébe úgy, ahogy néhány haverom

tette a feleségeik és barátnőik képével. Mindig tudtam, hogy valaki mássalfog kavarni. Az egyetlen meglepetés, hogy az a valaki nem más volt, mint a

testvérem.

A helyzet? Nem igazán érdekelt.

Úgy értem, talán egy kicsit kíváncsi vagyok, miért érdekelné Paiget

Ryan. Nem tűnik az esetének, ami elgondolkodtatott, Paige vajon csak


8/204

TRISHDOLLER

8

szórakozik-e velem, vagy vele. Nem érdekelt, ha csak játszik, mivel csak

harminc napig leszek a városban. Ryan megtarthatja őt.

Nem is akartam Fort Myersbe jönni, de nem volt máshová mennem.

Inkább a barátaimmal szerettem volna lenni. Azokkal az emberekkel akartam

lenni, akik a legjobban ismertek.

Haza akartam menni.

Ahogy a gondolat kikristályosodott a fejemben, újra rosszul éreztemmagam. Különösen anyám miatt, aki mellettem állt a csomagszállító

szalagnál, és a mosolyok történetének legnagyobb mosolyát viselve arról

fecsegett, milyen boldog, hogy hazajöttem, mielőtt Ryan elhagyná a főiskolát.

Hogy megelőzzek egy okoskodó seggfej megjegyzést, körülnéztem a

teremben az ölelkező családok, és a vállukra akasztott laptop táskával

közlekedő üzletemberek között. A csomagjukra váró emberek csoportján túl

egy sötét hajú, sivatagi álcát viselő srácot vettem észre, aki épp egy

oszlopnak dőlt. Úgy nézett ki, mint a haverom, Charley Sweeney. Az újoncok

kiképzési tábora óta barátok voltunk, és ugyanabba a szakaszba küldtek

Afganisztánban is.

- Charlie? - Tettem egy lépést felé. Különös fajta boldogság pezsgettfel bennem, úgy, mint egy szódásüvegben, mert ha a legjobb barátom itt volt

Floridában, az azt jelentette, hogy nem…

- Travis? - mondta anyám. - Kihez beszélsz?

… halott.


9/204

SOMETHINGLIKENORMAL

9

A gyomrom kavarogott és a szemem felforrósodott a könnyektől,

amik soha nem jöttek. Charlie nem lehet Fort Myersben, mert megölték

Afganisztánban. Én meg egy zsúfolt poggyászkiadó közepén álltam, hangosan

beszélve egy üres hely felé. Minden boldogság elszivárgott, újra üresen

hagyva engem.

- Jól vagy? - Anya megérintette a ruhám ujját.

Kifújtam a levegőt és hazudtam. - Igen, jól.

Nem tudok túljutni rajta, mennyire megváltoztál - mondta anya,újra megölelve. Mindig magas voltam, de öt centit nőttem az elmúlt évben.Emellett majdnem vállig érő hajam volt, amiért anyám mindig szekált, hogyvágjam le. - Olyan jóképű vagy.

A fekete csapóajtó kinyílt, kilökve magából a táskámat a szalagra, és

megkönnyebbültem, hogy abbamaradt a beszélgetés. Egy kézzel

megragadtam a táskát és a vállamra emeltem, kis porfelhőket küldve a

levegőbe magam körül. Afganisztán hazáig követett.

- Isten hozott itthon, Tengerész. Egy idős férfi közeledett hozzám,

ingujja feltűrve, hogy megmutassa a Tengerészeti Alakulat EGA - sas,

földgömb, horgony - tetoválását a felsőkarján, megmutatva ezzel, hogy ő is a

testvériséghez tartozik. - Semper Fi1

.

- Mindig, uram. - Megrázom a kezét.

Megveregette a könyököm és elengedett. - Isten áldjon, kölyök.

1 Semper Fi: A latin Semper Fidelis rövidített változata, amely annyit jelent, hogy: Mindig

hűséges.


10/204

TRISHDOLLER

10

Anyám vég nélkül fecsegett az úton, főleg az iskoláról. Ő volt a

titkárnő a régi középiskolámban, így azt hitte, minden pletykát ismer. Nem

érdekelt, ki randizik kivel, vagy melyik tinit nem fogadják vissza a következő

tanévben, vagy, hogy a focicsapatnak vesztes éve volt, de hagytam őt

beszélni, mert így nekem nem kellett.

A ház pontosan úgy nézett ki, mint mikor elmentem, beleértve anya

kerámiabékáját az első lépcsők mellett. Egy pótkulcsot tartott alatta, arra az

esetre, ha kizárnánk magunkat. Minden barátom tudta, hogy a kulcs ott van,de Paige volt az egyetlen, aki valaha használta is. Az egyik éjszaka közepén

átvezetett és besurrant a szobámba. Vajon, Ryannel is ezt csinálta.

Anyám keresztülvezetett a házon a szobámba, mintha nem

emlékeztem volna az útra. Kinyitotta az ajtót - és mint a ház többi része -, és

úgy nézett ki minden, mintha megállt volna az idő.

Szürke falak? Megvan. Színes takaró? Megvan. Véletlenszerűen a falra

ragasztott koncert szórólapok, leplezve a festő hanyag munkáját? Megvan. A

végzős bálomon készült felhullámosodott fotó rólam és Paigeről, a tükör

sarkába gyűrve? Megvan. Még az éjjeliszekrényen levő könyv is ugyanaz volt,

amit akkor olvastam, mielőtt elmentem. Az egész dolog… hátborzongató volt.

- Úgy hagytam mindent, ahogy volt - mondta anyu, ahogy a padlóradobtam a táskám. - Így ismerős érzést kelt, hogy jó legyen itthon.

Nem mondtam el neki, hogy egyáltalán nem hat úgy. Eltéptem a

képet a tükörről, összegyűrtem a kezemben és ívben a szemetes kosárba

hajítottam.

- Miért nem pihensz? - javasolta anyu. - Szundíts egyet. Érted jövök,mikor apád és Ryan itthon lesznek.


11/204

SOMETHINGLIKENORMAL

11

Mikor elment, az ágyra zuhantam. Ez az egyetlen dolog, ami miatt

nagyon boldog voltam. A matrac puha és a takaró tiszta. Luxus, amit azóta

nélkülöztem, hogy elmentem a kiképzőtáborba. Kinyújtóztam a hátamon, a

csizmáim lelógtak az ágy alsó szélén, és becsuktam a szemem. Nem volt

kényelmes, így az oldalamra fordultam, majd hasra. A lábujjaim segítségével

megszabadultam a csizmámtól. Végül megragadtam a párnámat és a földre

löktem magam, magammal húzva a takarót is. Egy nyikorgó, fém, emeletes

ágy tetején aludtam, egy laktanyában Parris Islandnél. Egy függőágyban

Camp Bastionnál, ameddig arra vártunk, hogy megkezdjük a küldetésünket,és februárban a hőmérséklet annyira leesett egy éjjel, hogy meg kellett

osztanom egy hálózsákot Charlie-val. Mindent egybevéve, a vastag szőnyeg

kényelmesebb, és így aludtam el.

Egy úton sétálok lefelé Marjahban. Gyakran jártunk ezen az úton járőrözés közben. Elől megyek Charlie-val, Moss mögöttem jön.

Minden hideg, derült és csendes, kivéve a bakancsunk ropogását és azimádságok hangját, amit minden reggel hallunk. Az utca hamarosan életrekel a mecsetbe tartó, csatornában mosó vagy a szántóföldjeikre munkábamenő emberektől. Most azonban az utca üres. A tarkómon égnek áll a szőr,érzem, hogy valami rossz fog történni. Megállok és figyelmeztetni próbálomMosst és Charliet, de nem jön ki hang a torkomon. Jelezni próbálok akezeimmel, de nem tudom felemelni őket. Vissza akarok futni, hogy

megállítsam őket, de a lábaim nem mozdulnak, nem számít, milyenkeményen próbálkozom. Tehetetlenül figyelem, ahogy Charlie taposóaknáralép. Boom! Elborítja őt egy porfelhő. A fák alá rejtett bomba, repesszel borítjabe. Charlie mozdulatlanul esik a földútra. A végtagjaim feloldódnak és lassana teste felé megyek, ameddig felette nem állok. A világ elmozdul, és ahátamon vagyok, fájdalom sugárzik át a testembe, mintha én léptem volna ráaz aknára, és nem Charlie. Kinyitom a szemem és egy arc néz rám. Egy afgán

fiú, akit már láttam korábban, mosolyog rám, miközben arca elhalványul.


12/204

TRISHDOLLER

12

Egy lövés gyorsaságával pattantam fel a padlóról, a szemeim nyitva és

a testem riadókészültségben, de az agyam még mindig a rémálom és

ébrenlét közötti ködös térben volt. Az anyám rázott engem. A kezeim a

csuklója köré kulcsolódtak, annyira, hogy felkiáltott fájdalmában.

- Travis, hagyd abba!

Azonnal elengedtem és csak ültem ott, pislogva, a szívem őrülten vert.

Kissé remegtem. Anyám a homlokomra simította a kezét, úgy, ahogy

kiskoromban is tette, mikor lázam volt.

- Csak egy álom volt. Engedd el. Nem a valóság.

Teljesen éber voltam már és tudtam, hogy igaza van. Nem a valóság.

Ez a rémálom a legrosszabb félelmeimből tevődött össze, úgy, mint egy

patchwork2 takaró, és a képzeletem ebbe a takaróba burkolja magát, amikor

alszom. Hetek óta nem aludtam néhány óránál többet éjszaka. Ahogy

normalizálódott a szívverésem, néztem anyámat, ahogy a csuklóját dörzsölte.

El is törhettem volna őket.

- Sajnálom, hogy bántottalak - mondtam. - Nem akartam ezt tenni.

- Rendben van - nézett rám szomorúan. - Bárcsak el tudnám törölni,

bármi is zavarja is az álmaidat.

Kivéve, hogy a múltat nem lehet visszatekerni, és ez az életet, amit

választottam. Nem volt nemes célom a tengerészethez való csatlakozással.

Nem azért tettem, hogy megvédjem az amerikai szabadságot és nem a 9/11-

2 Patchwork: foltvarrással készített takaró. Különböző anyagdarabok összevarrásával készítik.


13/204

SOMETHINGLIKENORMAL

13

es terrortámadás inspirált. Általános iskolás voltam akkor, és a legnagyobb

prioritás az életemben a csengő volt, ami az iskolaidő végét jelentette.

Leginkább azért soroztattam be magam, mert el akartam menekülni

apám elől, aki pokollá tette az életem, mióta kiléptem a focicsapatból

másodéves koromban. Utáltam a focit. Nem azért, mert nem voltam jó

benne, vagy nem volt szórakoztató, hanem mert utáltam, ahogy uralkodóvá

vált az életemben. Apám beíratott a Top Warner Tiny Mitesba, mikor öt éves

voltam. Így ameddig más gyerekek kétkerekűn biciklizni tanultak, én alabdaátvételt gyakoroltam. Szórakoztató volt, mikor kicsi voltam - a játék

még mindig játék volt -, de ahogy idősebb lettem, utáltam a rám nehezedő

nyomást. Utáltam az „átmegy rajtam az úthenger” érzést, miután a meccsek

felvételét kritizálta. De amit a legjobban utáltam, hogy gyakorlatilag minden

hivatkozás rám - újságokban, játék kommentárokban, tv-s összefoglalókban,

a helyi hírekben -, egy rá való hivatkozás volt. Sosem voltam csak Travis

Stephenson. A korábbi Green Bay Packer játékos, Dean Stephenson fia

voltam. Másodéves koromban játékos megfigyelőkről és főiskolai ösztöndíjról

kezdett beszélni, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy fogok beleragadni

az apám által elképzelt életembe. Így mikor a szezon véget ért, kiléptem.

Ekkor röppályára tett, és senkivé váltam a szemében.

Azon a napon, amikor betöltöttem a tizennyolcat - három nappal aközépiskola befejezése után -, elmentem a Tengerészet toborzóirodájába és

feliratkoztam. Többé-kevésbé. A folyamat sokkal bonyolultabb, mint

egyszerűen aláírsz és felajánlod az életed az Egyesült Államok Tengerészeti

Alakulatának, de az eredmény ugyanaz: négy év aktív szolgálat, négy év

tartalékos. Talán nincs értelme átmenni az olyan életből, ahol edzők

kiabálnak az arcomba, egy olyanba, ahol kiképzők teszik ugyanezt, de


14/204

TRISHDOLLER

14

rájöttem, hogy lehet nagy különbség. A kiképzőtáborban nem a korábbi

Green Bay Packer játékos, Dean Stephenson fia lennék, csak saját magam.

Anya sírt, mikor elmondtam neki, mert az ő értelmezésében a

besorozás egyet jelentett egy idegen országban való biztos halállal.

Könyörgött, hogy iratkozzak be inkább az Edison Statere. - Tudom, hogy nem

a legjobb jegyeket kaptad - mondta. - De át tudod venni az alapokat, ameddig

szakirányt választasz. Kérlek, Travis, ne tedd ezt.

Apám csak hosszú ideig nézett rám, a szája egy keresztülszelő feszes

vonal volt az arcán. Ismerős kifejezés volt. Nekem fenntartott. Az ő világában,

ahol a győzelem jelentett mindent, nem volt haszna egy gyerekből, aki

megtagadta a játékot. Ha egy másik sportba kezdek, talán megbocsátott

volna nekem. De én nem tettem, és ő sem.

A nevetése ostorcsapás szerűen éles volt. - Emlékszel a motorra, amitújra akartál építeni? Vagy a zenekarra, amit te és a barátaid el akartatok

kezdeni? Vagy várj… mi van az ígéretes futball karrierrel, amit az istenadta

tehetséged ellenére úgy dobtál el, mint a szemetet? Mit gondolsz, Travis,

meddig fogsz kitartani, mielőtt a kiképzőtáborból is kilépsz? Nincs meg

benned a fegyelem, ami ahhoz kell, hogy tengerészgyalogos legyél.

Mintha többet tudott volna róla, milyen a katonaságban lenni, mintén. Három héttel később elhajóztam és nem jöttem vissza. Mostanáig.

Most már elismerhetem, hogy talán nem volt a legokosabb döntéseim

egyike, de nem akartam főiskolára menni és nem gondoltam, hogy

Afganisztánban fogom végezni, egyenesen a gyalogoskiképző táborból

kikerülve. Azt gondoltam, hogy beosztanak egy bázisra vagy kiküldenek

Okinawába. A helyzet az, hogy jó tengerészgyalogos vagyok. Jobb, mint


15/204

SOMETHINGLIKENORMAL

15

nagyjából bármi másban, amit valaha csináltam. Szóval annak ellenére, hogy

a Tengerészeti Alakulatnak vannak extrém szopás pillanatai, nem igazán

bántam meg a döntésemet.

- Trav? - Anyám bekopogott a fürdőszoba ajtaján, ahogy az utolsó

gombjánál tartottam a kék-fehér csíkos ingnek, amit a szekrényben lógva

találtam. Valami olyan, amit talán Ryan vagy anyám vett, remélve, hogy

viselném. Az ujjai szorítanak könyökömnél, mikor behajlítottam a karomat,

de ugyanazt a sivatagi álcaruhát viseltem hét hónapig. Elsorvadt adivatérzékem. - Vacsora öt perc múlva.

Letöröltem a párát a tükörről. Olyan sokáig nem láttam magam

tükörképét, hogy az arcom még mindig egyfajta meglepetés volt számomra.

Olyan, mintha egy idegent néznék. Valaki, aki kisebb, mint gondoltam, bár

egyáltalán nem kicsi, és nem visel harci egyenruhát vagy fegyverzetet.

Nélkülük már nem éreztem magam önmagamnak.

Marhasült illata köszöntött a folyosón, és esküszöm, ha Paige állna

előttem meztelenül, könyörögve hogy újra összejöjjünk, otthagynám őt, hogy

az asztalhoz menjek. A legutoljára akkor jutottam házias ételekhez, mikor

néhányan az Afgán Nemzeti Hadsereg katonái közül, megsütöttek egy egész

kecskét, amit helyi rizzsel és kenyérrel ettünk. Párszor volt csirkénk a falusi

vásárból is, de leggyakrabban MRE-t ettünk, ami a Meal, Ready-to-Eat3

rövidítése, vagy ahogy általában hívtuk, Menü, ami Ritkán Ehető.

- Travis. - Apám felállt az asztalfőről, ahogy beléptem az ebédlőbe, és

megrázta a kezem, mintha csak az üzlettársa lettem volna, vagy egy idegen,

3 Meal, Ready to Eat: Röviden: MRE csomag. Az Amerikai Haditengerészet katonáiszámára előre csomagolt, élelmiszer egységcsomagok, amelyeket akkor használtak,amikor a harctéren szervezett élelmiszer-szolgáltatások nem álltak rendelkezésre.


16/204

TRISHDOLLER

16

aki reményei szerint venni fog egy autót. Még mindig öltönyt viselt, sárga

nyakkendője meg volt lazítva a nyakánál. - Üdvözöllek itthon, fiam.

- Jah, kösz.

Anya Ryant noszogatta, aki szemben ült velem, ép üzenetet írt

valakinek a mobilján. Alig egy év volt közöttünk, de nagyon fiatalnak látszott.

- Hé, Trav. - A képernyőre mosolygott, majd egy szánalmas vállvonást

küldött felém. - Üdv újra.

Jézusom, ez kínos. A családom sosem volt különösebben az a meleg és

ölelkezős típus. Mindig anyám dolga volt elvinni bennünket az edzésekre,

odaadni a gyümölcsleves dobozokat félidőben, és minden meccsen a lelátón

ülni. Még esős napokon is ott volt, összehúzva magát a zöld-fehér esernyője

alatt. Apám csak a győzelmek után nyilvánított szeretetet, egy férfias

vállveregetés és egy büszke vagyok rád fiam, szöveg kíséretében. Rég volt

már, hogy ebben részesültem. És Ryan… mikor hét éves voltam és ő hat, a

nagyapánk adott nekem egy koreai háborús G. I. Joe figurát a

születésnapomra. Gyűjtői darabnak kellett volna lennie, de Papa azt mondta,

játszanom kell vele és kiélveznem. Néha megtettem, de leginkább a

polcomon tartottam, mert azt gondoltam, menő. Egy nap Ryan a

megkérdezésem nélkül elvette. Mikor beárultam apának, azt mondta,hagyjam a nyafogást és engedjem a testvéremnek, hogy játsszon a G. I. Joe

babával. Ryan kitépte a karját.

Ez elég jól összefoglalja a kapcsolatunkat. Az enyém. Ő akarja.

Megkapja. Tönkreteszi. De még így is, nem kellene jó érzésnek lennie, hogy

újra velük vagyok? Miért éreztem közelebb magam egy csapat sráchoz, akiket

kevesebb, mint egy éve ismertem, mint a saját családomhoz?


17/204

SOMETHINGLIKENORMAL

17

- Megkaptál minden csomagot, amit küldtem? - kérdezte anya,

átnyújtva nekem a krumplipürét.

Miután elfogadta, hogy az áldásával vagy a nélkül is be fogom

soroztatni magam, ugyanazzal a lelkesedéssel vetette bele magát a

Tengerészgyalogos anya szerepébe, mint amennyire Focis anya volt.

Regisztrált egy csomó internetes, Tengerészgyalogos szülőknek szóló

weboldalon, egy sárga, mágneses Támogassuk a Seregünket szalagot tett a

SUV-jára, és őrülten viselkedett a gondozási csomagokkal. Egyházi csoportokés a legkülönbözőbb szervezetek tagjai között nem volt szokatlan, hogy egy

srác tizenöt gondozási csomagot kap egyszerre. Küldeményt kapni olyan volt,

mint a Karácsonykor törökülésben ülni a földön és ajándékokat nyitogatni.

Anya általában minőségi cuccokat küldött nekem, azonnali hő csomagokat,

kávédarálót és ínyenc kávébabot, és egyszer egy tábori zuhanyt, amit az egyik

az Afgán Nemzeti Hadsereg katonája még azelőtt ellopott, hogy esélyem lett

volna használni.

- Igen anya, köszönöm. - Elég szörnyű voltam a kapcsolattartásban, de

a védelmemre szólva, el voltunk vágva a külvilágtól az első néhány hónapban,

amit ott töltöttünk. Majd kaptunk egy műholdas telefont és engedélyezték,

hogy néhány hetente hazatelefonáljunk, de csak körülbelül öt percet

egyszerre. Az egyik hívás alatt javasoltam, hogy talán csökkenthetné afogselyem és misztikus könyvek mennyiségét, helyette inkább küldhetne

némi tanszert a gyerekeknek, akik mindig megrohantak bennünket,

mindenért könyörögve. A gyerekek megőrültek a tollakért és zsírkrétákért.

Víz. Cukorka. Étel. Tollak. Nem tudom miért, de szerették a tollakat.

- Én, ööö… sajnálom, hogy nem telefonáltam többször.


18/204

TRISHDOLLER

18

Anyám szemei elkerekedtek. Talán azért, mert soha nem volt

szokásom a bocsánatkérés.

- Nos, úgy gondoltuk, valószínűleg nagyon elfoglalt vagy - mondta.

Afganisztánban ez igaz is volt, de nincs mentségem a kiképzőtáborra

vagy a gyalogos kiképzésre. Tonnányi levelet küldött nekem, de én soha nem

válaszoltam egyikre sem. Felhívtam őt a kiképzőtábor első napján, és

felolvastam a szavakat, amiket a falra erősítettek a telefon mellé: Itt

Stephenson újonc beszél. Biztonságban megérkeztem Parris Islandre. Kérlek,

ne küldj ételt vagy terjedelmes tárgyat nekem postai úton. Három-öt napon

belül felveszem veled a kapcsolatot egy levelezőlapon az új címemmel.

Köszönöm a támogatásodat.

És ennyi volt. Eltekintve az alkalmankénti öt perces telefonhívásoktól,

nem beszéltem vele, több mint egy éve.

- Ellen mindig felhívott, miután levelet kapott Charlietól - mondta

anya. - Így tudtam, hogy rendben vagy.

A kiképzőtáborban mindent ábécésorrendben csináltunk, így a két

másik újonc, akiknek a nevét először megtanultam, Lee Staples és Charlie

Sweeney volt. Egyikük mindig előttem vagy mögöttem volt, a kiképzőnkszeszélyétől függően. Staples engem piszkált, mert Charlie sírt, miután

leborotválták a fejünket. Úgy értem, oké, azt tudom, hogy ezt lehet

megalázónak is tekinteni, mert megfosztottak valamitől, ami elkülönít

mindenki mástól, de bassza meg, nem örökre szól. Visszanő. Mindenesetre,

mikor az első napon végre engedtek aludni - miután több mint huszonnégy

órán keresztül ébren voltunk -, Charliet és engem ugyanarra az ágyra


19/204

SOMETHINGLIKENORMAL

19

osztottak be. Stephenson a felső priccsre, Sweeney az aljára. Rövidnadrágra

és pólóra vetkőztünk, mikor Charlie így szólt.

- Hé, Stephenson, azt hallottam, hogy ha buddhista templomi

szertartásokra jársz vasárnaponként, akkor hagynak aludni.

- Hallottam - feleltem. - Ha zsidónak mondod magad, elmehetsz a

Sabbath szertartásokra, és így marad szabadidőd vasárnapra is.

Charlie nevetett. - Tetszik a gondolkodásmódod.

Nem mondhatom azt, hogy azonnal tudtam, hogy barátok leszünk, de

nem volt olyan nyafogós, mint Staples. Nem tudom miért, de Charlie volt az,

aki a legjobb barátommá vált. Nincs különösebb ok, amit meg tudnék

nevezni. Fedeztem őt. Ő fedezett engem. Újra és újra. Azt hiszem, Charlie

anyja és az enyém is, idővel barátok lettek.

- Olyan büszkék vagyunk rád. - Anya szeme könnyes lett, és apám

egyetértően bólintott, ami miatt azon tűnődtem, hogy az Apokalipszis Négy

Lovasa nem lehet messze tőlünk.

- Szóval, milyen volt ott lenni? - Apám szeme izzani kezdett valamitől,

amit évek óta nem láttam. Legalábbis nem, amikor engem nézett. - Megöltél

valakit?

Kíváncsi. Ki ne lenne az? De hogyan válaszoljak erre a kérdésre? Igen,

öltem, de ez nem olyan, mint leszedni a rosszfiúkat egy videojátékban. Az

első alkalommal, mikor lelőttem valakit, azt hittem, hányni fogok, de nem

tudtam, mert egy tűzharc közepén voltunk és nem hagyhattam abba. Nem

fogom elmondani az apámnak ezt, nem a vacsoránál, sohasem.


20/204

TRISHDOLLER

20

- Nem igazán akarok beszélni róla - mondtam.

Elhalványult a büszkesége, ahogy összeszűkült a szeme. - Miért? Aztgondolod, túl jó vagy.

- Travis, mondtam már neked? - szakította félbe anya. - Van egy

szervezet Tampában, ahol iskolaszereket gyűjtenek a gyerekeknek.

- Biztos vagyok benne, hogy nem akar hallani a kis kedvenc

projektedről, Linda - vágott közbe apám. Meglepett, ahogy hallottam őt, ígybeszélni anyával. Nem számít, milyen rosszul mentek a dolgok közte és

köztem, őhozzá mindig jó volt.

- Nem, apa - mondtam. - Nem hiszem, hogy túl jó vagyok ahhoz, hogy

Afganisztánról meséljek neked. Csak nem akarok emberek gyilkolásáról

beszélni a kibaszott étkezőasztalnál. Nem várva meg a válaszát, anyához

fordultam. - És szeretnék hallani a projektedről.

Anya szemei idegesen apám felé villannak. Ő szélesen megvonta a

vállát és megforgatta a szemét. Super Bowl gyűrűje villogott a kezén, ami egy

hatalmas emlékeztető volt arra, hogy ő egy Győztes.

- Én csak… - szólalt meg anya akadozva, és a fény eltűnt a szeméből. -

Csak azt akartam mondani, hogy beszéltem velük egy fióktelep indításáról

Fort Myersben.

- Ez nagyon klassz - mosolyogtam rá. A kolduló gyerekek először

rendesek voltak, mert féltek tőlünk, de egy idő után mohóak és követelőzőek

lettek. Mégsem mondtam el ezt neki. Nagyon izgatottnak tűnt. - A gyerekek

megőrülnek azokért a cuccokért. Tollak, papírok, focilabdák és azok ababzsákállatok, szinte eszüket vesztik miattuk.


21/204

SOMETHINGLIKENORMAL

21

- Kimenthetem magam? Ryan feltekerte a szalvétáját és a tányérjára

dobta. - Van egy, umm… A tekintete találkozott az enyémmel egy röpke

pillanatra, mielőtt idegesen elfordult. Egy randi. Randija volt Paige-el. -

Találkozom néhány emberrel.

- Talán Travis is menni szeretne - javasolta anya.

- Kihagyom. - A kép a fejemben, amelyiken öcsémet és a volt

barátnőmet látom, ahogy a kocsiban ténykednek, majdnem megnevettetet. -

Kimerült vagyok.

Ryan ellökte magát az asztaltól, mi hárman az étkezés további részét

kimondatlan dolgoktól, sűrű csendben töltöttük. Az egyetlen hang az

evőeszközök csengése volt. Utáltam, hogy egy külön töltött év nem volt elég,

hogy távol tartsa apámat attól, hogy a bőröm alá másszon. És utáltam, hogy

engedtem neki azt éreztetni, hogy még mindig tizenöt éves vagyok. Mikorvégeztem az evéssel, visszamentem a szobámba és bezártam az ajtót.

Néhány héttel ezelőtt tértünk vissza a Lejeune Táborba, és bevetés

utáni egészségügyi felmérésre kellett mennünk, hogy gondoskodjanak

minden fizikai problémáról, amit a harci övezetben szereztünk. Elsősorban

bőrproblémák a sáros csatornákban való mosástól, pattanások az állandóan

piszkos arc miatt, bogárcsípések és néhány srácnak lassú lefolyású köhögésevolt mellkasi fertőzésektől. Az értékelésnek fel kellett mérnie a mentális

állapotunkat is, de az egy vicc volt. Azt mondtuk, hogy minden rendben van,

mert a leggyorsabb módja annak, hogy tönkretedd a karrieredet az, ha

bevallod, hogy nem. Szóval nem meséltem senkinek a visszatérő

rémálmomról. Csak annyit mondtam az orvosnak, hogy alvászavarom van, aki

felírt nekem pár tablettát.


22/204

TRISHDOLLER

22

Csörögtek, ahogy kihúztam a borostyánságra üveget a táskámból,

majd három tablettát ráztam a kezembe. Víz nélkül nyeltem le őket,

elhelyezkedem a padlón és engedtem elhalványulni a világot.


23/204

SOMETHINGLIKENORMAL

23

2. fejezet

Fordította: Mandy

Egy hangos csattanás zökkentett ki az alvásból, és a puskámért

nyúltam. Néhány másodpercre pánikba estem, mert eltűnt, aztán

visszaemlékeztem, hogy Floridában vagyok, a puska pedig a fegyvertárban,

észak-Karolinában.

- Travis! Travis! - Anyám ököllel verte az ajtót, és eszeveszettnek

hangzott. Kinyitottam, ő meg rám vetette magát, majdnem megfojtott

közben.

- Ó, hála Istennek. Ébren vagy. - Valami nedves folyt végig a meztelen

mellkasomon. Anya sírt. - Anya, mi a baj?

- Tizenhat órát aludtál. - Remegő lélegzetet vett. - És az ajtód zárva

volt. Azt hittem… féltem, hogy túladagoltad magad.

Voltak pillanatok - ezernyi, minden egyes nap folyamán - mikor

elárasztott a bűntudat, hogy én élve jöttem haza, míg Charlie nem, de nem

volt halálvágyam. Megdörzsöltem a szememet, kiűzve ezzel a tizenhat órányi

alvás eredményét. - Csak ki voltam merülve. - Esetlenül megveregettem a

hátát. - Jó ideje nem volt már egy jó éjszakám. Nem akartalak megijeszteni.


24/204

TRISHDOLLER

24

A kézfejével megtörölte a szemeit, felmérte a takarófészket a padlón.

- Valami baj van az ágyaddal?

- Sok időt töltöttem a földön aludva. - Voltak éjszakák, mikor a földbe

ásott lyukakban aludtunk. Más éjszakákat elhagyott fogolytáborokban

töltöttünk. A járőrbázisunk egy elhagyott iskolaépület volt lyukakkal a tetőn

és a mennyezetben alvó madarakkal. - Nem szoktam még hozzá az ágyhoz.

Leült az ágyamra. - Szeretnél egy keményebb matracot vagy… Mi

történt a lábaddal?

- Azok, öhm… - Lenéztem a halványuló piros pontokra, amik

körbevették a bokámat és felkúsztak a vádlimra is. - Azok bolhacsípések.

- Bolhacsípések? - borzadt el.

- Igen. Nos, egy idő után minden nagyon koszos - magyaráztam. - Azembereknek ott vályogfalú udvarai vannak a házaik körül, ahol az állataikat

tartják. Néha ott aludtunk.

Charlie anyukája egyszer küldött neki egy bolhanyakörvet, amit ő a

bokája köré szíjazott, de nem működött. Utána Fidonak hívtuk őt egy ideig,

de ő csak visszaugatott és folytatta - Ördögi kutya! Oorah! - ami csak

megnevettetett minket minden alkalommal.

- Te aludtál… - A kezei felemelkednek a szájához. - Nem tudok… azt

sem tudom, mit mondjak. - A szemei újra megteltek könnyekkel.

Afganisztán szívás volt. Nyáron, a forró napon kiizzadtak a golyóink.

Télen, harcolnunk kellett a hypothermiával. A legnagyobb hideg volt, amit

életemben tapasztaltam, hidegebb, mint mikor Green Bay-ben éltünk.


25/204

SOMETHINGLIKENORMAL

25

Mérgező kígyók. Skorpiók. Legyek. Bolhák. Homokviharok. Tudni, hogy

minden alkalommal, mikor elhagyjuk a járőrbázisunkat, valaki lőni fog ránk.

Nem hiányzott, igazán, de olyan érzés, mintha, soha nem lehetnék teljesen

otthon újra. - Nem volt olyan rossz.

- Van egy buli ma este a Manorben. - Ryan dugta be a fejét a

szobámba, egy újabb kellemetlen családi vacsora után, kínos társalgással és

kimondatlanul hagyott dolgokkal.

Kicsomagoltam a táskámat. A szekrény fiókjai üresek voltak. Anya

nyilvánvalóan mégsem hagyott mindent ugyanúgy. Azelőtt mindig szekált,

hogy öltözzek jobban és kínosan érintette, hogy az Üdvhadseregnélvásároltam ruhákat.

Valószínűleg ünnepelt, mikor kidobhatta az összes vacak pólómat és

lyukas farmerjaimat. Nem számított. Úgysem lenne már jó egyik sem.

- Érdekel? - kérdezte Ryan.

A Manor egy rozoga bérház volt a parton, ami részben közösségi

házként, részben koncertek helyszíneként működött. A barátom, Eddie

Ramos érettségi óta ott élt, de már elsős korunk óta partiztunk. Nem voltam

biztos benne, hogy kész állok találkozni a régi barátaimmal, de nem akartam

az estét katonai bűntényműsorok nézésével tölteni a szüleimmel. Nem csak

azért, mert mindig egy tengerészgyalogos az, aki holtan végzi azokban a

műsorokban, de azért is, mert nem akartam még egy kényelmetlen percet


26/204

TRISHDOLLER

26

eltölteni a csendjükben. Nem tudtam, mi folyt közöttük. Mindig azt

gondoltam, hogy a kapcsolatuk szilárd. - Igen, persze.

Ryan az ujjain lóbálta a kocsi kulcsokat. - Akarsz vezetni?

Elragadtam a kulcsokat. - A kocsinál találkozunk.

Kint leengedtem magam a piros VW Corrado vezetőülésébe, ami

régebben az enyém volt, és végigfuttattam a kezem a kormánykeréken. A

halványuló, por szagával keveredő McDonald’s illat visszahozta mindenemlékét azoknak az óráknak, amiket ezzel az autóval töltöttem… dolgozva

rajta, céltalanul vezetve Fort Myers körül a barátokkal, Paige-el kavarva a

hátsó ülésen.

Az Interneten találtam az autót, mikor tizenöt éves voltam, és a saját

pénzemen vettem meg. Mindent én csináltam meg rajta. Zavart egy kicsit,

hogy Ryan úgy érezte, joga van kisajátítani, miután elmentem, de soha nem

szóltam semmit. Végül is nem használtam. Most… nem igazán éreztem a

sajátomnak többé.

Ryan esett be az anyósülésre, és a kölnije illata elárasztotta az autót.

Köhögtem és leengedtem az ablakomat. - A fenébe, Rye, megfürödtél abban

a szarban?

- Paige szereti - mondta. - A születésnapomra vette.

Felhúzódott a szemöldököm. - Tényleg?

Bólintott és pimaszul rám vigyorgott, amitől láttam a csorbulást az

első fogán, amit még a gördeszka pályán szerzett. Ebben a beszélgetésben


27/204

SOMETHINGLIKENORMAL

27

annyi sok rossz volt. Nem is tudtam, hogy hol kezdjem. Paige utálta, ha a

sajátomon kívül bármilyen illat volt rajtam.

Ha Kenny „Kevlar” Chestnut itt lenne most, előadná az elméletét az ő

tennesse-i vontatott beszédével, hogy a csajok természetesen vonzódnak a

seggfejek illatához. Ő egy szívós kis srác élénkvörös hajjal és dohánytól

állandóan duzzadt alsó ajakkal. Kevlarnak hívjuk, mert ő az egyelten az

osztagunkban, aki meg tudja emészteni a sertés bordás MRE-t, szóval úgy

véljük, a gyomra biztosan kevlárral van bélelve. Nagyon gyorsan beszél,mintha ha nem mondaná ki az összes szót egyszerre, azok eltűnnének.

Szarságokat beszélt a lányokról, annak ellenére, hogy nulla tapasztalata volt

velük és még kevesebb játszmája. Charlie soha nem hagyta békén ezzel.

- Ezt nevezem baromságnak, Kevlar - mondta egyszer, miután Kevlar

azt állította, szexelt egy pom-pom lánnyal, a Tennessee Egyetemről. - Csak

egy vörös hajú kis balfa…

- Fogd be a kibaszott pofádat. - Kevlar mindig ingerült lett, mikor

viccet csináltunk a hajából, vagy ha felhívtuk a figyelmét a tényre, hogy ő a

legkisebb srác a szakaszunkban. - Solonak is vörös haja van.

Az enyém közelebb van a barnához, mint a vöröshöz, de azt hiszi, ha

engem is bevonhat a nyomorába, az majd szavahihetőséget kölcsönöz neki.Nevettem és a válla köré kanyarítottam a karomat. - A hajad színe

lényegtelen, mikor olyan jóképű vagy, mint én.

Az emlék boldogságot és fájdalmat hoztak egyszerre.

Összeszorítottam a szemem és mély lélegzetet vettem.

- Rendben vagy, tesó? - Ryan hangja visszahozott a jelenbe. - Az egészdolog Paige-el, nem…


28/204

TRISHDOLLER

28

- Elcseszett? - néztem rá. A bozontos hajával és a kagylónyaklánccal,

amit azért viselt, mert azt gondolta, úgy néz ki tőle, mint egy szörfös, de az

arcát soha nem láttam még ilyen feszültnek. Igazán kedvelte Paiget. -

Teljesen, de… - keresztet rajzoltam a levegőbe, ahogy a pap szokta a

templomban, és beindítom a motort. - Áldásom rátok.

Még ki sem jutottunk a környékünkről, mikor észrevettem a jelentős

holtjátékot a kuplungban, ahogy sebességet váltottam.

- Mióta ilyen a kuplung? - kérdeztem.

- Milyen? - mondta Ryan.

- Kiégett.

- Nekem jónak tűnt.

Elengedem a kuplungot és az autó akadozott, ahogy felgyorsult. -

Jónak? Egy kibaszott VW kereskedésben dolgozol.

- Nem vagyok szerelő.

- Nem kell szerelőnek lenned, hogy tudd, mikor elromlott a

kuplungod. - Talán dühösebb voltam a kelleténél. Tudom, hogyan kell

kicserélni egy kiégett kuplungot, de ez az elve a dolognak. Semmi baja nem

volt a kocsinak, mikor elmentem. Ez a tipikus Ryan. És az autóm, a koreai

háborús G. I. Joe.

Nem kért bocsánatot. Egyáltalán semmit sem mondott, inkább

sértődöttnek látszott… mintha én volnék a rosszfiú, majd az ablak felé

fordította az arcát.


29/204

SOMETHINGLIKENORMAL

29

Ahogy a part felé tartottunk, észrevettem a különbségeket a város

ezen részén. Új üzletek, amik nem voltak ott tavaly. Régi üzletek, amik

eltűntek. Olyan, mintha egy nagy darab az időből csak úgy… eltűnt volna. A

dalok mások a rádióban. Az arcok a celeb magazinokon, a repülőtér

újságosstandjánál olyan emberekéi, akiket nem ismertem fel. Még új X

kibaszott Faktor is van.

Lefékeztem a Manor előtt, és arra számítottam, hogy ez is más lesz.

Kivéve a fehér víkendház a görbe tornáclépcsőkkel, ami sosem változik. Voltegy sörös doboz a tornác korlátján, ami azóta volt ott, amilyen régóta csak

emlékezni tudtam rá. Még a ritka alkalmakkor, amikor valaki úgy döntött,

hogy kitakarítja a helyet, akkor sem nyúlt senki a sörös dobozhoz.

Művészetté vált.

- Trav, haver, hol voltál? - Az első személy, aki köszöntött, Cooper

Middleton, félig leégve és elnehezült szemhéjakkal, piszkosszőke feje körülfüves cigi füstjének glóriájával. Ugyanabban a süppedős székben ült, amiben

akkor ült, mikor utoljára itt voltam. Talán itt volt egész idő alatt. Cooper

esetében ez nem volt valószínűtlen. Velem érettségizett, de amennyire én

tudtam, soha nem volt munkája… hacsak a marihuána árusítás nem számít

annak.

- Afganisztánban.

Egy pillanatra elrévedt egy mosoly szellemével az arcán, és meg

tudtam mondani, hogy máshol járt. - Ó, igen… édes.

A nappali egy Pogo gödör. Az összes, használt holmis boltban vett

bútor a falhoz volt tolva, hogy legyen hely táncolni, és egy zenekar - néhány

olyan emberből állt, akik a Manorben laktak - az ebédlőben melegített.


30/204

TRISHDOLLER

30

Ahogy átsétáltam a házon, emberek nyúltak felém, megrázták a kezemet és

üdvözöltek itthon. Ahelyett, hogy szívesen látottnak éreztem volna magam,

inkább bekerítve éreztem. Mint a repülőtéren. Idegesen. Kiakadva, hogy egy

tömeg közepén vagyok, a puskám nélkül.

- Kell egy sör - mondtam magamnak, és ahogy utat törtem a

tömegben a konyha felé, a mutatóujjam meghajlott. Paige a pultra volt

telepedve, egy műanyag pohárral és cigivel ugyanabban a kezében. Szélesen

gesztikulált, ahogy a lányok egy csoportjának beszélt. Paigenek mindenrőlvolt véleménye és néha nem is hallgatta el. De fekete haja márvány fényes

volt és bársonyos ajkát pirosra festette az a valami, amit ivott, szóval kit

érdekelt, mit mondott? A szemei elszakadtak a barátaitól és találkoztak az

enyémekkel. Éreztem a mágneses vonzást és emlékeztetnem kellett magam,

hogy ő többé már nem az enyém.

Mielőtt megközelítettem volna, Eddie bukkant fel. - Trav, ember, üdvitthon!

Hirtelen átölelt, amiről tudtam, hogy egy földre viteli kísérletben fog

végződni. Mindig ez volt. Leengedte a vállát és átfogta a derekamat a

karjaival, próbálva engem ezzel a földre birkózni. Régen kiegyenlítettebb volt

a meccs, de most már nem volt esélye. Kigáncsoltam és leejtettem őt.

- Haver, akár a végsőkig próbálkozhatsz. - Nevettem, ahogy talpra

húztam.

- Túl kibaszott hosszú volt. - Ezúttal ténylegesen megölelt. - Hogy

vagy?

- Jól. - Hazugság. - És te?


31/204

SOMETHINGLIKENORMAL

31

- Ugyanaz a szar, másik nap, tudod. - Eddie vállat vont. Fogalmam

sincs, milyen lehet a Taco Bell tizenkilenc éves éjszakai menedzserének lenni,

egy terhes barátnővel. Nem azt mondom, hogy Eddie rossz döntéseket

hozott - őszinte életet él és nem az én dolgom ítélkezni - de nem, nem

tudtam. Az év nagy részét, a bolygó másik oldalán töltöttem, ahol egy kissrác

mosolyogva kezet ráz veled, majd megy, felveszi az AK-47-esét és rád lő. Ahol

egy kisfiú követelni fogja - könnytelen szemekkel - hogy adj neki száz dollár

kártérítést, amiért véletlenül megölted az anyját, ami kevesebb, mint a

fennálló árfolyama a kutyája megölésének.

Paige leugrott a pultról, felém és az öcsém felé sétált. Láttam a piros

megkötős bikinijét a fehér trikó alatt, amit viselt. Már kötöztem ki azt a

bikinit korábban. Először Ryanhez ment, - nagyon furcsa volt - lábujjhegyre

állt, hogy összeborzolja a haját és megcsókolja. Az öcsém karjai a dereka köré

siklottak. Paige arca más volt, ahogy felnézett rá. Lágyabb. Kevésbé dühös. -

Jó illatod van.

Ryan nem nézett rám, de láttam „nem megmondtam” vigyorba

rándulni az ajkát.

Nevettem. Paige félrebillentette a fejét és rám mosolygott. - Nos, nem

más, mint G. I. Joe.

- G. I. Joe… - Elvettem az italát és egy kortyra lehúztam. Gyümölcsös,

de az alkohol erős. - … egy puhapöcs volt.

Füstös, szexi nevetést hallatott és arcon csókolt. A mellei - amit a

szülei a tizenötödik születésnapjára vettek neki - végigsöpörtek a karomon. -

Üdv itthon.


32/204

TRISHDOLLER

32

- Kösz a gondozási csomagot - mondtam. - Miss. Január sok srácnak

okozott örömet.

Megint nevetett. - Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem.

- Hogy van Bill? - kérdeztem.

Az apjának országos barikád vállalata volt, ami narancssárga hordókat,

cementbarikádokat, és kúpokat szállított építési munkálatokhoz. Minden

egyes barikádon rajta volt a neve. Ő és Paige anyja sosem kedveltek engem.

Vállat vont. - Még mindig utál téged.

- Gondoltam.

- Szóval meddig maradsz itthon, Trav? - kérdezte Eddie.

- Egy hónapig - válaszoltam.

Bólintott. - Az jó.

A parti zaja kitöltötte a helyet, ahol a beszélgetésnek folynia kellett

volna, de nem folyt, és Eddie azt az ideges kis nevetést hallatta, amit az

emberek akkor szoktak, mikor nem tudják, mit is mondjanak. Ez soha nem

történt meg Charlieval. Beszéltünk mindenről, a filozófikustól a nevetségesig,mint hogy ki nyerne harcban egy oroszlán-tigris keverék és egy grizzly-

jegesmedve hibrid közül. Majdnem össze is verekedtünk emiatt.

- Hogy van, öhm… hogy van Jenn? - kérdeztem.

- Jól. - Újra bólintott. - A baba szeptemberben érkezik. Lány.


33/204

SOMETHINGLIKENORMAL

33

- Ez fantasztikus, ember, gratulálok. - Ittam egy korty sört, kerestem a

kiutat. Eddie a legjobb barátom volt középiskolában, de most… Tudom, hogy

van egy részem, ami még mindig törődik vele - mindegyikükkel - de most

nem igazán találtam.

A zenekar játszani kezdett, és Eddig megkönnyebbültnek látszott.

Talán mindketten kiutat kerestünk. - Később beszélünk, tesó?

Bólintottam és elnyelte őt a táncoló emberek tömege a nappaliban. A

basszustól remegtek a falak és azon gondolkodtam, talán ez is egyike lesz

azoknak az éjszakáknak, mikor a szomszédok kihívják a rendőrséget. A tömeg

közepén egy sötét fejet láttam, mozdulatlanul állva, a csapkodó testek

közepén. Fekete hajtüskék álltak véletlenszerű rakoncátlan tincsekbe a fején,

mint… Charlienak. Rám bámult.

Pislogtam és eltűnt.

- Travis, jól vagy? - Ryan hangja húzott vissza a valóságba. -

Eltávolodtál egy pillanatra.

- Igen, jól vagyok. - De nem. Izzadtság folyt le a lapockáim között, az

ingem alatt. - Csak szükségem van egy sörre.

Cooper a hordónál volt, újratölteni a poharát. - Travis, az én

emberem! Hol voltál?

A srácnak komolyan vissza kell vennie a marihuánából. - Már túl

vagyunk ezen a beszélgetésen, Coop.

- Ó, igen - Egy részeg kuncogás tört ki belőle. - Afganisztán, ugye?

- Igen.


34/204

TRISHDOLLER

34

- Haver, láttál ott mákot?

Hagyom Coopernek, hogy a drogokról kérdezzen. - Mint Óz, a nagyvarázsló, ember - mondtam neki, mert tudtam, hogy boldoggá fogja tenni, de

mi nem pihentünk meg az afganisztáni mákmezőkön. A táliboktól vettünk

tüzet.

Megtöltöttem a poharamat és a nappaliba mentem, a belsőm még

mindig zűrzavaros volt a… még abban sem voltam biztos, hogy minek hívjam

azt, amit történt. Hallucináció? Kísértés?

A hátamat a falnak támasztva álltam, és figyeltem a partit körülöttem.

Néhány csaj apró miniszoknyában rám bámult, útban felfelé az emeleti

fürdőbe. Derek Michalski, aki a nem hivatalos felülmúlhatatlan, Legtöbbször

Randizott Kiskorú Lánnyal, címmel érettségizett, egy csajra nyomult, aki

körülbelül tizenkét vagy tizenhárom évesnek látszott. Cooper és a barátnője,April elmélyedtek azoknak az elszállt beszélgetéseknek egyikébe mély

bölcsességgel, amire holnap már nem is fognak emlékezni.

Régen a része voltam ennek. Most azon tűnődtem, hová, ha

egyáltalán beillek valahová. És hogy érdekel-e egyáltalán.

Néhány sörrel később visszatértem a konyhába, ahol Eddie, Paige,Ryan és még néhányan egy asztal körül ültek, visszaemlékezve a tavaly nyári

utazásukra. Paige Ryan térdén ült, akinek a kezei a csípője köré fonódtak.

Paige Ryan hajával játszott, ahogy Eddievel beszélgetett.

- … és mikor a kibaszott kocsi elromlott a semmi közepén, emlékszel?

És…


35/204

SOMETHINGLIKENORMAL

35

Ültem egy ideig, de nem igazán figyeltem oda. Az utolsó alkalomra

gondoltam, amikor részeg voltam. Rögtön, mielőtt kitelepítettek, Kevlar

becsempészett egy üveg olcsó, ocsmány tequilát a szobánkba és megittuk,

miközben a M*A*S*H részeit néztük Charlie régi tévéjén. Mikor Kevlar kidőlt,

horkolva és nyáladzva a párnámon, Charlie elmondta, hogy otthon, St.

Augustineban az anyjával és annak leszbikus partnerével élt, és hogy az apja

egy névtelen donor volt.

- Nem nagyon beszélek róla, mert nem akarok szarságokat kapnimiatta, tudod? - mondta. - Charlie-nak két anyucija van. Olyan szarságokat,

mint ez. - Talán gúnyt űztem volna belőle, ha nem lettem volna olyan részeg,

de a tequila érzelgőssé tett minket. Morbid.

- Ha valami történne ott velem, Solo, azt akarom, hogy menj és

látogasd meg, oké?

- Haver, ne legyél olyan kibaszottul hülye - mondtam. - Soha nem

fogok találkozni az anyáddal, mert az egyetlen dolog, ami valaha történni fog

veled, én vagyok, szétrúgva a segged.

Tévedtem. A legrosszabb dolog történt… és nem tudtam megállítani.

Ivásra emeltem a poharamat. Mocsok töltötte meg a kezem vonalátés az ujjaimat vér festette be. A pohár kicsúszott a szorításomból, sörrel

fröcskölve be az asztal tetejét. Paige kiugrott Ryan öléből, valamit visított

felém, de nem értettem, mit mondott. Összeszorult a mellkasom és nehezen

kaptam levegőt.

Ki kell jutnom innen.

Eldőlt a székem, ahogy felálltam.


36/204

TRISHDOLLER

36

- Trav, hová mész? - Ryan utánam kiáltott, de nem válaszoltam. Utat

törtem magamnak a nappaliban és kimentem a bejárati ajtón. A levegő

hűvösebb volt kint, tiszta, ahogy hatalmas zihálásokkal beszívtam a tüdőmbe,

ameddig a szívverésem vissza nem tért a normál ritmusba. A kezeimre

néztem. Tiszták voltak.

Lefelé mentem az utcán a Shamrock, a Delmar és Estelo sarkán lévő

motoros bár felé. A motorosoktól eltekintve csak a bőrruhás öreg tengerparti

patkányok és sprőd hajú nők mentek be oda, akik még mindig fiatalnak ésdögösnek hitték magukat. A zene Dirball rock, a padló ragacsos és a sört

műanyag poharakban szolgálják fel, de jók abban, hogy a más irányba

nézzenek, ha „megfeledkeztél” a személyidről.

Keresztül sétálva a nyitott ajtón, belefutottam Gage Darnellbe. Egy

évvel járt felettem az iskolában, de kimaradt, mikor tizennyolc lett. Egy

ismerősnek látszó, kamu barnított, hamis körmű és szőkített hajú,valószínűleg szilikonmellű lánnyal távozott. Úgy nézett ki, mint egy internetes

pornósztár, és nem feltétlenül a jó értelemben. Vele is együtt jártam suliba,

de nem jut eszembe a neve. Angel? Amber? Valami ilyesmi, azt hiszem.

- Hé, Travis, üdv itthon. - Gage összeütésre emelte az öklét, majd

továbbhaladt. A szőke bemutatott nekem, majd a karjába kapaszkodott.

Talán lefeküdtem vele.

Néhány korombeli lány volt a bárszékekre telepedve. Az, amelyik

rövid shortot és cowboy csizmát viselt, Lacey Ellison. Nem különösebben

dögös és túl sok smink volt rajta, de nem a semmiért hívtuk Easy-E-nek a

középiskolában. Egy bőrmellényén Hells Angels emblémát viselő és

piszkosszőke kecskeszakállú motorossal flörtölt. Lacey vihogott valamin, amita pasas mondott, és megérintette az alkarját díszítő kígyótetoválást.


37/204

SOMETHINGLIKENORMAL

37

Mellette egy, a rengeteg világosbarna haját szexisen rendetlen

kontyban viselő lány volt. Laceyhez hasonlítva túlöltözött volt. Az egyetlen

kilátszó bőrfelület keskeny csíkja, a viseltes Levi’s farmere és az agyonmosott

kék pólója között volt. Nem vett tudomást rólam - még egy kissé felemelt

állal sem -, ahogy elfoglaltam az üres széket mellette, és sört rendeltem, ami

valamilyen oknál fogva zavart engem. Valószínűleg azért, mert részeg voltam.

- Szép esténk van, mi?

Zöld szemei találkoztak az enyémekkel a bár mögötti Guinness

tükörben, ami olyan érzés volt, mintha az összes levegőt kiszívták volna a

szobából. Soha nem feküdtem le ezzel a lánnyal, de ő volt az első, akire

visszaemlékeztem, hogy akartam.

Harper Gray.

Az első alkalom, hogy megcsókoltam, egy középiskolai ottalvós bulin

volt, amit Paige tartott, mikor a szülei Key Westbe mentek, és egyedül

hagyták őt a hétvégére.

Nyár vége volt és én új voltam, mert apám akkor kezdett Tampa

Bayben üzletelni, de már összebarátkoztam a legtöbb sráccal a nyolcadikos

focicsapatból az előedzéseken. Az alkohol és a pizsamás lányok csábítása túlerős volt ahhoz, hogy ellenálljunk, így hívatlanul bezúztunk a bulira. A

bárszekrény kifosztása után Paige úgy döntött, itt az idő hét perc a

mennyországbant játszani. Én mentem elsőnek, egy régi társasjáték

pörgetőjét használva, és Harpernél állt meg.

- Indul a hét percetek… most - mondta Paige, ahogy Harper követett a

mosókonyhába. Becsuktam az ajtót és ő ijedtnek tűnve a mosógépnek dőlt.Emlékszem a fehérítő szagával keveredő tiszta ruha éles szagára.


38/204

TRISHDOLLER

38

- Travis vagyok.

- Tudom. - A tekintete félénken lefelé, a lábunk irányába villant, -mindketten megviselt, régi Converse-t viseltünk és ez jelnek tűnt - majd

vissza fel rám. - Harper vagyok .

Ezt már én is tudtam.

- Mint Harper Lee? - vágtam fel. Nem olvastam a Ne bántsátok a

feketerigót , de anyám könyvespolcán ott volt, így tudtam a szerző nevét.

- Nem - felelte. - Mint Charley Harper.

- Ó, öhm…

- Ő egy művész.

- Király. - A csevegési képességem teljesen kifogyott, ezért úgydöntöttem, menjünk a csókra. Az orrunk összeütközött az első alkalommal és

hallottam a bizonytalan idegességet a nevetésében. A második alkalommal

jól csináltuk, de elfelejtettem kivenni az almaízű rágót a számból, így a

nyelvem végig a helyén volt, ahogy egyszerre próbáltam csókolni őt és

rejtegetni a rágót. Felületesen és nevetségesen indult, de végül belejöttünk

és emlékszem, ahogy az ujjaim keresztül siklottak a haja hullámain.

Semmi más nem történt. Csak álltunk ott egymáshoz préselődve,

csókolózva. Ameddig Paige hangja nem tájékoztatott minket róla, hogy az

időnk lejárt. Nem akartam abbahagyni és azon voltam, hogy javasolom,

szálljunk ki a játékból, mikor kivágódott az ajtó. Paige megragadta Harpert a

csuklójánál fogva és kihúzta őt, vissza a partira.


39/204

SOMETHINGLIKENORMAL

39

Suttogó lányok csoportja vette körül, mikor kijöttem a

mosókonyhából. Minden barátom tudni akarta a részleteit annak, ami

köztem és Paige között történt. Valami jóra számítottak, így kiszíneztem a

dolgokat. Azt mondtam, engedte, hogy taperoljam. Hétfőre a hazugságom

önálló életre kelt. Az emberek azt mondták, Harper mindegyik fiúval szexelt,

aki beállított Paige partijára. Lekurvázták. Nem tudom, hogyan került ki

ennyire az irányításom alól, és elmondhattam volna mindenkinek, mi történt

igazából, de nem tettem meg. Amikor odajött hozzám az ebédlőben,

figyelmen kívül hagytam. Követező hétvégére Paige már a barátnőm volt.

- Hé, Charlie Harper, vehetek neked egy sört? - Nem a legegyenesebb

nyitó szöveg volt, amit valaha használtam, de nem is éreztem magam

egyenesnek. Egyenetlen voltam. És részeg.

Felemelte a majdnem teli poharát, de nem nézett rám. - Már van,

kösz.

Oké. - Talán nem emlékszel rám, de…

- Travis Stephenson - szakított félbe. A szavai olyanok voltak, mint egy

úttorlasz. - Üdv itthon. Most már hagyj békén.

A fenébe, barátságtalan. - Mi a problémád?

Harper egy pillanatig rám bámult és megigézett a szemei zöldje. Így

nem vettem észre, amikor behúzott nekem egyet. - Szórakozol velem?

- Jézus Krisztus… aú! - A szemgödröm lüktetett. Határozottan nem úgy

ütött, mint egy lány… ettől monoklim lesz. - Ezt meg miért volt?


40/204

TRISHDOLLER

40

- Tizenhárom éves voltam, Travis! - Harper kiabált velem és mindenki

felénk bámult, beleértve Laceyt és a mocskos motorosát. - Még mindig

Barbie babákkal játszottam titokban, mikor a barátaim nem voltak a

közelben. Senkivel nem szexeltem Paige partiján, de mindenkinek azt

mondtad, hogy megtettem. És mikor tagadni próbáltam, senki nem hitt

nekem. Tönkretetted a jó híremet, és most azt kellene gondolnom, aranyos,

hogy emlékszel, nem Harper kibaszott Lee után kaptam a nevem?

- Én nem…

- Mit nem? Nem tetted meg? Nem akartad? Tartsd meg a

kifogásaidat!

Meg akartam védeni magam, de ez a pillanat túlságosan olyan volt,

mint a kiképzőtáborban. Nem számított, hogy bűnös voltam-e vagy sem.

Éveket töltött abban a hitben, hogy egy seggfej vagyok, és az egyetlen dolog,ami helyre tudja hozni ezt, az egy bocsánatkérés.

- Harper.

A csapos jött oda. - Minden rendben van itt?

- Rendben - csattan fel Harper. - Elmegyek. Az ő számlájára írhatja a

sörömet.

Jézus, ez fasza megmozdulás volt. És bár utálta a pofámat, valahogy

be voltam gerjedve és azt kívántam, bár ne menne el. - Adjon hozzá egy

tequilát is - mondtam a csaposnak, de megrázta a fejét.

- Te már végeztél.


41/204

SOMETHINGLIKENORMAL

41

Ami szívás volt, mert még közel sem voltam elég részeg. Lehajtottam

a maradék sörömet és egy rakás bankjegyet dobtam a pultra, remélve, hogy

ez elég, helyrehozni a drámát, amit itt okoztam ma este. Megfordultam, hogy

elmenjek, de Paige állt ott, önelégült arckifejezéssel. Utáltam, ahogy ezt

csinálta.

- Rye keres téged - mondta. - Indulásra kész.

- Oké. - A tekintetem letévedt a seggére, ahogy követtem őt kifelé a

bárból. A szokás hatalma, azt hiszem. Ezen kívül jól is nézett ki, és pezsdítő.

- Szóval Harper Gray, mi? - kérdezte, ahogy az utca közepén jártunk.

- Tudatni fogom veled, mikor a te dolgod lesz.

Horkantva felnevetett. - Sokkal jobbat is kaphatsz nála, Trav. Ő egy

parti söpredék.

- Fogd be.

- Akarod, hogy átmenjek később? - kérdezte.

- Minek?

A fogai közé vette az alsó ajkát és a sötét szempillái alól nézett felrám. Ez egy ártatlan cselekedete volt, ami régen feltüzelt. Be kell vallanom,

még mindig működött. - Szerintem tudod.

- Szóval hadd tisztázzam ezt - mondtam. - Az öcsémmel kavartál a

hátam mögött, és most azt akarod, hogy én is tegyem ugyanezt vele?

Az éjszakai égbolt felé kapta jégkék szemeit. - Nem mintha jelentenebármit is.


42/204

TRISHDOLLER

42

Valahol sörrel átitatott tudatom mélyén azt gondoltam, ez azért van,

hogy megbántson engem, de nem így volt. Mikor arra gondoltam, mi volt

közöttem és Paige között, a szerelem soha nem jutott az eszembe.

- Ez olyan elbaszott. Tudod, hogy így van, ugye?

- Akarod, hogy átmenjek vagy nem?

- Nem.

- Háromra ott leszek.

Még mielőtt kinyitottam a szemem, megéreztem egy másik személy jelenlétét a szobámban, és a nyakamon égnek álló szőr riadókészültségbe

helyezte a testemet. A közelharc nem a tálibok stílusa. Ők inkább a helyi

vásárba vitték a pénzünket és arra használták, hogy fegyvereket vegyenek,

amikkel megölhetnek minket. Előnyben részesítették a lesben állást, az

útszéli bombákat és az ablakokból és háztetőkről való orvlövést.

De itt volt velem valaki a sötétben, és nem akartam megvárni, hogymegöljenek. Felemelkedtem, megragadtam a betolakodót a térdeinél és a

padlóra dobtam. Magam alá szegeztem, a késem hegye a torkánál volt. A

sötétítőn átvilágító hold fényénél rájöttem, hogy nem egy férfi. Paige. És az

első alkalom üóta, mióta ismertem őt, ijedtnek látszott.


43/204

SOMETHINGLIKENORMAL

43

- Ó, a picsába! - Eldobtam a kést, mintha megégetett volna, és

négykézláb az ágyam oldalának hátráltam. - Jézusom, Paige, mi a fa…

Bántottalak?

A félelme elmúlt, ahogy észrevette a meglepetésemet és nevetett,

mikor felvette a kést. - Mindig egy kicsit durván szeretted, Trav, de ez elég

extrém, nem gondolod? - A kést markolva felém mászott, és az ölembe ült. -

De… - Az ajka olyan közel volt az enyémhez, hogy éreztem a leheletét. - …azt

hiszem, tetszik.

Elvettem tőle a kést és az éjjeliszekrényre tettem, a könyv tetejére,

amit soha nem fogok befejezni. Paige levette a felsőjét.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem.

- Ennek… - kihalászott egy kotont az apró farmerszoknyája zsebéből -

… nyilvánvalónak kellene lennie. Kikötötte a piros bikinijét. Ez annyira nem

az, amit tennem kellene, de a bőre meleg, ismerős és itt volt…

Rég volt már, hogy utoljára együtt voltam valakivel, de egy sivatag

közepén éltem, ahol a nők burkák alá voltak rejtve. Emellett, a muszlim nők…

nos, a Korán szinte minden szórakoztató dolgot megtilt, szóval, még ha

láthatnád is az arcukat, nincs sok értelme még megszemlélni sem.

Megcsókoltam egy muszlim lányt, egyszer. Mikor Charlie és én

megérkeztünk a Lejeune Táborba, az egységünk többi része bevetés előtti

eltávozáson volt. A bázison kellett maradunk egy gyorstalpaló változatára

annak az összes kiképzésnek, amit a zászlóalj elvégzett, ameddig mi a

gyalogosiskolában voltunk. Közvetlenül a tervezett kitelepítésünk előtt

Charlie és én kaptunk néhány nap eltávozást, így haza tudtunk volna menni.


44/204

TRISHDOLLER

44

Ehelyett New York Citybe mentünk. Kevlar - nem ismertük őt túl jól, de új

volt, mint én és Charlie - meghívta magát az egészre.

Az első éjszakán egy klubban Charlie azzal a lánnyal kavart a Smith

Egyetemről. Ő mondta nekem, hogy a szobatársa épp most szakított a

barátjával és egy csók, egy dögös - az ő szava, nem az enyém -

tengerészgyalogostól helyreállítaná a barátnője hitét abban, hogy nem

minden férfi seggfej. Charlie szárnysegédjeként tudtam, hogy több mint átlag

esélye van annak, hogy a csaj barátja egy kutya, de részeg voltam éselkötelezett.

Kivéve, hogy a lány nem volt csúnya. Gyönyörű volt, sötét,

reménykedő szemekkel - noha próbált nem reménykedőnek kinézni - és nem

tudtam seggfej lenni, bár akartam.

Semmi mást nem engedett nekem a csókon kívül, - higgy nekem,megpróbáltam - de az együttlét istenei a hétvége hátralevő részében

lemosolyogtak rám. Ezután Kevlar - aki egy lánnyal sem jutott dűlőre, akivel

találkozott - arab-szeretőnek hívott, amiért megcsókoltam egy muszlim lányt.

Az Afganisztánba vezető utat végig az alsó ajkam ápolásával töltöttem.

Mikor véget ér, Paige legördült rólam és levegőért kapkodva

visszahanyatlott az ágyra. A saját lélegzetem is szapora volt és folyékonynakéreztem a csontjaimat.

- Jézus, Trav, elfelejtettem, milyen kibaszott jó is veled.

Igaza volt. Jó. Kivéve, hogy amikor az adrenalin kezdett elszivárogni,

utáltam őt. Az öcsémet is utáltam. De leginkább magamat.

- El kell menned.


45/204

SOMETHINGLIKENORMAL

45

- Miért? - A nyakamhoz dörgölőzött az orrával, mintha még mindig

együtt lennénk.

- Megkaptad, amiért jöttél.

- Ne legyél ilyen. - Felvette a bikinijét. - Te is akartad.

Megvontam a vállam. - Rendben. Lógjál itt. Te, és a barátod együtt

reggelizhettek néhány óra múlva.

Paige nevetett. - Féltékeny vagy. Milyen aranyos.

- Nem vagyok.

A helyzet az, hogy tényleg nem voltam az. Ha éreztem is valamit

egyáltalán, az a düh volt… amiatt, hogy ő nem változott, és a sok év, ameddig

együtt voltunk, csak hatalmas időpocséklás volt.


46/204

TRISHDOLLER

46

3. fejezetFordította: Mandy

A repedezett járdán álltam, egy apró, narancs-fehér házikó előtt

az Ohio Avenuen, azon tűnődtem mi legyen a következő lépésem, amikor egyférfi kijött a bejárati ajtón.

Még mindig sötét volt, így először azt hittem, nem is lát engem.

- Van valami jó oka annak, hogy hajnali fél ötkor a házam előtt állsz? -kérdezte egy bögre kávét támasztva egy ősrégi Land Rover motorháztetejére.

A kulcsai csörögtek, ahogy kinyitotta a vezetőoldali ajtót. Végigmérte azizzadtságtól átázott pólómat. Hosszú az út a házamtól Fort Myers Beachig…és egy hidat is magába foglalt. Egy kis önutálat hosszú utat tett meg.

- Csak itt kötöttem ki, uram. - Nem volt jó válaszom. Miután Paigeelment, felvettem a futócipőmet és leléptem. Még a mobilomat sem hoztammagammal. - Nem voltam biztos benne, hová máshová mehetnék.

- Érdekes úti cél választás.

Bólintottam. - Nem is valami jól átgondolt.

Kuncogott. - Elvigyelek valahová?

- Jól jönne egy fuvar hazáig.

A tornác világítása életre kelt. Harper lépett ki, majd a szúnyoghálósajtó becsapódott mögötte.

- Travis?


47/204

SOMETHINGLIKENORMAL

47

Mezítláb volt, és rövid pizsama shortot viselt, ami mélyen simult acsípőjére, és végtelenül hosszúvá tette az amúgy is kilométeres lábait. Félre

kellett néznem. Az utolsó dolog, amire most szükségem volt, hogymerevedésem legyen az apja előtt.

- Igen, um… szia.

Az apja felvonta a szemöldökét, de megjegyzés nélkül belekortyolt akávéjába.

- Mit csinálsz itt? - Lelépett a tornácról egy kis foltnyi homokos fűre,

alig kevésbé dühösen rám, mint korábban. - Nem kaptál még elég verést egyéjszakára?

Nyilvánvalóan nem. - Nem tudtam aludni, ezért úgy döntöttem, szívokegy kis friss levegőt.

- Pokolian nézel ki - mondta. - Egész úton futottál?

- Többé-kevésbé.

Tátva maradt a szája. - Az legalább…

- Hét mérföld. - Mindketten rám bámultak, de hét mérföld az semmi.Ami érdekesebb, az-az, hogy tudja, hol lakom.

- Nos, rendben. - Harper apja az órájára pillantott. - Munkába kellmennem, szóval miért nem teszel ki engem és viszed haza Travist?

- Hadd öltözzek át gyorsan - válaszolta.Bakker. Nekem tetszett a pizsama.

- Szép Rover, uram. - A Land Rover öregebb volt nálam és egy CDlejátszót leszámítva, amit valószínűleg maga szerelt be, nem volt kényelmifelszerelés benne. Az ablakok fogantyúval működnek, az ajtózárak semautomaták és a pótkerék a motorháztető közepére volt felszerelve.


48/204

TRISHDOLLER

48

- Köszönöm. - A vezetőoldali ajtó nyikorgott, ahogy becsapta. - Akkorvettem, mikor főiskolás voltam. Pár havonta ki kell cserélnem egy alkatrészt

vagy megjavítani valamit, de kemény az öreglány.

- Ha szüksége lenne egy segítő kézre… - Megálltam, hülyén éreztemmagam és úgy hangozhattam, mint egy seggnyaló.

- Kiismered magad a motor körül?

- Valamennyire.

Bólintott. - Linda Stephenson fia vagy, nem igaz?- Igen, uram.

Érdekes, hogy az anyámat említette, nem az apámat. Mintha lenneegy másik ember is ebben a városban, aki nem gondolta, hogy a nap, akorábbi Green Day Packer játékos Dean Stephensonnal kel és nyugszik.

- Szólíthatsz Bryannek az uram helyett - mondta. - Öregnek érzem

magam tőle.- Igen, u… - A régi szokások nehezen múlnak el. - Oké.

- Te olyan seggfej voltál régen.

Ő egyike volt azoknak az idősebb fickóknak, akik anélkül használhattakolyan kifejezéseket, mint a „seggfej”, hogy annak is nézett volna ki.Ugyanúgy, ahogy hordhatott Meat Puppets pólót anélkül, hogy nem tűnt, túl

keményen próbálkozik. Egyébként is, tekintetbe véve az utolsó két dolgot,amit tettem ma este, azaz, hogy pofon vágott a lánya, majd lefeküdtem azöcsém barátnőjével, biztos vagyok benne, hogy még mindig seggfejnekminősültem.

- Igen. Biztosan az voltam.

Harper újra felbukkant a házból, ezúttal ugyanabban a farmerben éskék pólóban, amit a bárban viselt. Ahogy bemászott a hátsó ülésre,


49/204

SOMETHINGLIKENORMAL

49

megfordultam, hogy ránézzek és észrevettem, hogy Elvis Costello arca van apólója elején. Nagyon király!

- Hé, elfelejtettem megmondani neked tegnap este - szólalt megHarper apja, ahogy röviden rápillantott a visszapillantó tükörből. -Kapcsolatba léptem online egy régi főiskolai barátommal. A nő azongondolkodik, hogy eljön látogatóba.

Harper a szemét forgatta. - Apám felfedezte a Facebookot.

- Mit dolgozik, hogy ilyen korán be kell érnie a munkába? - kérdeztem

Bryant.

- Én vezetem a reggeli műsort a Z88-on.

- Várjon. Maga Bryan, a Bryan és Joe Morning Z-ből?

- Igen - felelte.

- Rávettem a szobatársaimat, hogy hallgassák a műsorát az

Interneten.Nevetett. - És még szóba állnak veled?

- Viccel? Imádták. Mindenhol sugározniuk kellene.

A Morning Z a tökéletes műsor, mert nem tesznek úgy, minthamindent tudnának, mikor a dolgokról beszélnek, a vendégeik nem bénák éstöbb zenét játszanak. Mindenki, akit ismerek, azt a műsort hallgatta.

- Beszéltünk róla - felelte. - De ez olyan nyomást vonna maga után,amit nem biztos, hogy szeretnénk. - Rám pillantott. - Tudod, ha el szeretnél jönni, hogy Afganisztánról beszélj…

Elképzeltem, ahogy elmesélem egész dél-nyugat Floridának, hogyverte ki Kevlar a Wonder Woman képére. A rajzfilmesre, nem Linda Carterre.Nevetnem kellett a gondolattól. - Majd átgondolom.

Néhány perccel később a rádióállomáshoz értünk. Bryan meghívott,hogy körülnézzek, de visszautasítottam. Ez egy hosszú, furcsa éjszaka volt, és


50/204

TRISHDOLLER

50

úgy éreztem, talán elég fáradt vagyok már, hogy tabletták nélkül is aludnitudjak.

- Valószínűleg haza kellene mennem.

Eltűnt az épületben, és Harper átvette a vezetést.

- Éhes vagy? - kérdezte ráfordulva a Danielsre, ami a házammalellentétes irányban volt. Erre a kérdésre nem számítottam. Nem voltamkülönösebben éhes. Kimerült voltam, és még mindig éreztem Paiget abőrömön.

Hacsak. Azt hiszem, Harper arra kért, hogy töltsek vele több időt. Eztalán mohóvá tett a büntetésre, de nem akartam visszautasítani. - Éhenhalok.

Lehúzódott a Palacsinta Háznál az I-75-ről és beültünk egy ablakmelletti boxba. Miután rendeltünk néhány All Star reggelit, egyszerűentojással és szalonnával, Harper rám nézett.

- Miért vagy itt?

Egy kanállal kevergettem a fekete kávémat, csak hogy kezdjek valamita kezeimmel.

- Azt hiszem, bocsánatot akartam kérni. Hülye voltam tizennégyévesen és nyilvánvalóan azóta sem javultam sokat.

- Azt hiszed, egy bocsánatkérés elég lesz? - kérdezte. - Tudod, hánysrác fogta meg a fenekem vagy mondtak undorító dolgokat nekem, mert azthitték, az a fajta lány vagyok, aki ezt élvezi? Sohasem volt barátom. Sosemvittek el a bálba. Még csak soha nem is voltam igazi randin.

- Sajnálom.

- Paige…- Élesen kifújta a levegőt, mintha már a név kimondása ismegerőltető lenne a számára. Paige sok emberből váltott ki hasonló reakciót.

- Paige Manning végigfeküdte magát a végzős osztályon, beleértve az


51/204

SOMETHINGLIKENORMAL

51

öcsédet, amíg te nem voltál itthon, és engem tartanak ribancnak. De akarodhallani a legjobb részét?

Nem akartam. Elég rosszul éreztem magam már ettől is. Harperáthajolt az asztalon, az arca centiméterekre volt az enyémtől. Elég közel,hogy lássam a szeplőket az arcán és az orrán. Elég közel, hogy ha azthihetném, megúsznék egy csókot anélkül, hogy újra megütne, valószínűlegmegtenném.

- Soha nem feküdtem le senkivel. Soha.

- Én…

- Tudom. - Visszahúzódott a saját oldalára a boxban. A tekintete azenyémbe fúródott. - Sajnálod.

A pincérnő az asztalra csúsztatta tányérjainkat és Harper félrenézett.Csendesen a fasírtomban turkáltam, azt kívánva, bár tudnám, hogyan hozzamrendbe a dolgokat. Charlie tudná.

New Yorkban mondott édes dolgokat a lányoknak, amik mosolytcsaltak az arcukra és melegséget a tekintetükbe. Annak ellenére, hogy én iskivettem a részem, hiányoltam a ravaszságát.

Felnéztem és Charlie Harper mellett ült a padon, a karjaival a hátamögött. A teste olyan közel volt az övéhez, hogy azon gondolkodtam, Harpermiért nem érzi, miért nem látja őt.

- Jól elbasztuk, ugye, Solo? - kérdezte.Csak bámultam rá, ahogy átnyúlt az asztalon, és - mintha

visszatértünk volna a gyalogos iskolába - lenyúlt egy szalonnacsíkot atányéromról. Nem lebegett a levegőben, és Charlie mellett Harper, aki egyfalat pirítóst rágott, nem volt tudatában annak, hogy hárman vagyunk azasztalnál.


52/204

TRISHDOLLER

52

- Úgy értem… - Charlie az egész csíkot a szájába gyűrte és egypillanatig rágta. - Én halott vagyok, te olyan dolgokat látsz, amik igazából

nincsenek ott, és nincs senki, akit hibáztathatnánk.

- Beszélnünk kellett volna valakinek a gyerekről - mondtam, és Harperrám pillantott.

- Micsoda? - kérdezte.

Charlie elfordította a fejét, hogy ránézzen, és láttam a sebet a nyakaoldalán. A bőr felszakadt és sötét, megalvadt vér rakódott le a szélei köré.

A gyomrom kavargott és a villa csörömpölt, ahogy a tányérra esett. Amosdóba rohantam, alig értem el a fülkét, mielőtt szalonnát és tojástvisszaöklendeztem volna. A szemeim égtek és csöpögött az orrom. Afülkében álltam - a falra támaszkodva, hogy ne bukjak fel - ameddig ahullámzás megállt. A szám íze keserű volt és a szívem is túl gyorsan vert.

- Travis, jól vagy? - Harper dugta be a fejét férfimosdóba, ahogy hideg

vizet fröcsköltem az arcomra. Egy fél pillanatig utáltam őt, amiért így látott,de nem az ő hibája volt, hogy az agyam trükközött velem. Nem, nem vagyok jól. Elvesztem a kibaszott eszem.

- Mennem kell.

- Igen, persze. - Zavartnak tűnt, és nem hibáztattam érte. Előszörrányomultam egy lebujban, majd felbukkantam a háza előtt az éjszakaközepén. Most a Palacsinta Ház férfimosdójában voltam, ahol épp kihánytama reggelimet.

- Én, um… - A tükörképemre nézett és nem tudtam, mire gondolt. -Elintézem a számlát.

- Majd én - mondtam, de az ajtó már becsapódott mögötte.

Megveregettem a zsebemet, de üres volt. Még jó hogy nem hallott

engem. Elfelejtettem a tárcámat magammal hozni.


53/204

SOMETHINGLIKENORMAL

53

Nem beszéltünk a házam felé vezető úton. Addig legalábbis nem,ameddig be nem fordult a Land Roverrel a felhajtóra.

- Jobban vagy már? - kérdezte.

Nem mondhattam el neki, hogy láttam Charliet, hogy beszélt hozzámaz étteremben. Mert melyik tengerészgyalogos - melyik ember, komolyan -akarná beismerni, hogy összezavarodott az elméje? Melyik lány akarnarandizni egy ilyen sráccal?

- Azt hiszem. Köszi.

A furcsaságom ellenére valami megváltozott közöttünk. Mintha kiadtavolna magából azt, ami középiskola óta gyűlt benne. Nem hiszem, hogy mégmindig utál engem. Talán azt gondolta, hogy szánalmas vagyok és sajnálatotérzett irántam, ami nem túl ideális, de még mindig jobb, mint az utálat.

- Hé, Harper, kérdezhetek tőled valamit?

- Oké. - Az arca óvatos volt. Bizalmatlan.

- Egyenesen hazahozhattál volna, de nem tetted - mondtam. - Miért?

Nem nézett rám, csak kibámult a szélvédőn. - Mennem kell. El fogokkésni a munkából.

Nem erőltettem a kérdést, ahogy kiszálltam a Roverből.Megelégedtem most annyival, hogy nem válaszolt. - Később találkozunk,Harper.

Anya egyedül volt a konyhaszigetnél, mikor bementem, a kezei egycsésze kávé köré fonódtak. Fáradtan rám mosolygott, majd az órára

pillantott.- Egész idő alatt kint voltál?


54/204

TRISHDOLLER

54

- Valahogy úgy.

Régen szobafogságra ítélt volna, amiért egész éjjel kimaradtam. Mostmég csak meg sem kérdezte, hol voltam. A szemei szomorúsággal voltak tele.

- Kávét?

Olyan fáradt voltam, hogy alig láttam egyenesen, de úgy gondoltam,fenn maradhatok még néhány percig anyával. Végighúztam a kezeimet azarcomon. Borotválkoznom is kell.

- Igen, köszönöm.Felnyúlt a nyitott szekrényhez és észreveszem, hogy nem viselte a

gyűrűjét. A szappantartóban feküdtek, a mosogató szélén, ami elég furcsavolt. Levette őket, amikor mosogatott, de mindig azonnal vissza is vette.Megtöltött egy ’USMC Anya’ feliratú bögrét kávéval és odacsúsztatta nekem.

- Jól vagy? - kérdeztem.

Leszegett fejjel bólintott, így nem láttam az arcát, de mikor felnézett,könnyek voltak a szemében. Francba. Ez az éjszaka soha nem fog véget érni.Anya megtörölte az orrát egy zsebkendővel.

- Apád nem jött haza tegnap este.

- Mi a… ? Miért? Hol van?

- Nem tudom - felelte. - Hívtam a mobilját, de nem vette fel.

Itt valami nincs rendben.

- Anya, mi folyik itt?

- Ő… mi nem jöttünk ki jól az elmúlt évben. És, nem is tudom, talán azén hibám.

Átmentem a szigetnek arra az oldalára, ahol ő volt és átkaroltam.Nehéz gyengédnek lenni vele… és nem csak azért, mert olyan sokáig voltam


55/204

SOMETHINGLIKENORMAL

55

távol. Nem voltam hozzászokva. A mellkasomnak dőlt, a szavai és a zokogásaáradatként ömlöttek.

- Amíg Afganisztánban voltál, én… nos, őrülten viselkedtem egy kicsit -mondta. - Fogalmad sincs róla, mennyire aggódtam érted. Egész éjjel azInternet előtt voltam, a többi tengerészgyalogos szülővel beszélgettem, aGoogle-ben kerestem a nevedet, hogy megbizonyosodjak róla, még mindigélsz. Amikor híreket láttam arról, hogy megöltek amerikai csapatokat,rettegtem, hogy megszólal a csengő és valaki azt mondja nekem, halott vagy.Amikor nyilvánosságra hozták a neveket, megkönnyebbülten sírtam, hogynem az én fiam volt, aztán még többet sírtam azért, mert valaki másé igen.Rögeszmésen feltöltve tartottam a telefonomat és milliószor megnéztem egynap, így nem mulaszthattam el a hívásodat.

Anya megtörölte a szemét, de nem tudta megállítani akönnyáradatot.

- Annyira aggódtam érted, hogy nem is figyeltem rá, mikor apád

elkezdett tovább ott maradni az autókereskedésben. Legalábbis azt hittem,hogy ott van.

Ez nem anya hibája volt. Az enyém.

- Viszonya van - mondta.

Mind seggfejek voltunk. Én. Ryan. Apa. Mind ugyanabból az átkozottokból, még ha az, ami motivált minket, különbözött is. Az, hogy én itt vagyok

és vigasztalom, nem adott felmentést ez alól.

- Meg fogom ölni.

Anya taknyosan szipogott és elhúzódott. - Nem. Rendben van. Nemgondoltam… - Végighúzta a kezét a nedves pólómon. - Nem akartalak ezzelterhelni. Isten tudja, van már elég bajod e nélkül is.

Felnézett rám. - Travis, te verekedtél?

- Nem egészen. Hosszú történet - mondtam. - Aludtál?

289279664 trish doller majdnem normalis (1)

Documents