A rohanó világban a mennyiségi teljesítmények mellett fontos kellő időt szánni a lélek ápolására is. Ennek egy szép megnyil-vánulása volt – mint ezt sokan meg is tapasztaltátok- a nemré-giben általunk szervezett konferencia.

A Lélek ökológiája avagy Tegyünk együtt a Földünkért címet viselte, amit 2011. február 17-18-án tartottunk az Aba-Novák Kulturális Központban. A regisztráció alapján közel négyszáz érdeklődőt láttunk ven-dégül. Az ország minden részéről és városunk intézményeiből is nagy számban érkeztek kollégák, akik egy-egy előadáson vagy egy-egy szekción vettek részt. A konferenciára neves előadók érkeztek, még Erdélyből is. A hallgatóság körében Dr. Gyarmati Éva, Dr. Kulin Sándor, Dr. Bugán Antal, Dr. N. Kollár Kata-lin, Dr. Mező Ferenc, Csepregi András és Szalay Zsuzsanna előadásai voltak a legnépszerűbbek. Színes szekciókínálatunkból a leg-többen a Spiritualitás és pszicholó-gia; Testi, lelki táplálékunk; Csalá-dok a 21. században; Gyermek pszichodráma; Erősségközpontú diagnosz-tika és pedagógia; Meixner-műhely; Korai intervenció; Iskolapszichológia és a Mozgás szek-ciókra jelentkeztek. A Kerekasztalokon szakmai kérdéseket vitattak meg a résztvevők.

Szakértői Bizottsági Kerekasztal

Általában az oktatást is, de ezen belül a pedagógiai szakszolgá-latok közül a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabili-tációs bizottságok munkáját az oktatáspolitikai irányvonal direkt és indirekt módon is döntően befolyásolja. Ez a befolyá-solás szinte folyamatos, minden tanévben van változás, újabb és újabb jogszabályok, módosítások jelennek meg. Kinek jó, kinek nem a sajátos nevelési igényű kategóriába sorolás? Szegregáció vagy integráció? Milyen nemzetközi összehasonlításban az SNI arány Magya-rországon? Milyen változások sejthetők a közoktatási törvény tervezett változtatásával? Ezek a kérdéskörök kerültek továbbgondolásra a szakértői bizottsági kerekasztal megbeszélésen. A sajátos nevelési igényű kategóriába sorolás általában érdeke az intézménynek, érdeke lehet a gyereknek, ha ez által többlet-szolgáltatáshoz jut. Érdeke az oktatáspolitikának, a problémát a költségvetési több-let finanszírozás jelenti.

Fontos, hogy a sajátos nevelési igény ne címke legyen, ne megbélyegzést jelentsen a gyermek számára. Ez a többletszol-gáltatás hozzáféréséhez való jog. A diagnosztizálás változik időnként, a prioritások mások lesz-nek. Nem feltétlenül csak a biológiai, hanem a szociális meg-közelítés is figyelembe veendő szempont. A gyakorlati diag-nosztikában ezek elkülönítése viszont fontos, mert a más-más háttér közel azonos tüneti megjelenés mellett is, más beavatko-zást igényel a fejlesztésben. Távlatokban a sajátos nevelési igény nem feltétlenül fogyaté-kosságot jelent, hanem segítő kategóriaként jelenhet meg. A statisztikai összehasonlítások veszélyesek, nemcsak nemzet-

közi összehasonlításban, hanem Magyarorszá-gon belül is, volt rá példa, hogy a fo-

gyatékosság aránya 1-19%-nyi elté-rést mutatott megyénként. A közoktatási törvény tervezett

változásai még nehezen értel-mezhetők, mert csak a vitaanyag

került a köztudatba. Jellegében más várható, mint a jelenlegi szabályozás,

mert kerettörvényként jelenik meg, s a részleteket rendeletek szabályoznák.

Az integráció már nem prioritás, de a célok kö-zött megfogalmazódik.

A különleges bánásmód bővült tartalommal, a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdők, s a tehetséges gyermekek is ebbe a kategóriába tartoz-hatnak. Bővülni látszik a pedagógiai szakszolgálatok köre is, iskola-pszichológiai, fejlesztő pedagógiai szakszolgálatok is bekerül-tek ebbe az intézménytípusba. E tervezett változások hatását a közoktatásra, ezen belül a pe-dagógiai szakszolgálatokra, a sajátos nevelési igényű kategóri-ába sorolásra és az ehhez kapcsolt ellátó rendszerhez a közok-tatási törvény előterjesztésének megtárgyalása után tudjuk korrektül megítélni. A Kormány álláspontjának ismeretében tudunk legjobb szakmai tudásunkkal és becsületünk szerint alkalmazkodni a jogszabályi változásokhoz. A szekciót vezető Csepregi András a SzakÉrtelem Egyesület igazgatói munkaközösségének vezetője által választott mottó ezt jól szemlélteti:

„A világot nem tudod megváltoztatni, akkor önmagadat változtasd.”

2011. május – 34. szám

57%29%

8%1%

1%

4%

Mennyire volt elégedett a plenáris üléseken elhangzottak aktualitásával, hasznosságával,

szemléletformáló hatásával és az előadók felkészültségével?

teljes mértékbennagy mértékbenközepesenkis mértékbenegyáltalán nemnem válaszolt

83%

12% 2% 2% 1%

Mennyire volt elégedett a konferencia szervezettségével, a vendéglátással és a

technikai feltételekkel?

teljes mértékbennagy mértékbenközepesenkis mértékbennem válaszolt

33%

33%

15%

4%15%

Mennyire tudja a hallottakat hasznosítani a munkája során?

teljes mértékbennagy mértékbenközepesenkis mértékbennem válaszolt

A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, elismeréssel szóltak a jó szervezésről és a vendéglátásról, az előadók többségének színvonalas előadásáról, a szekciók jó légköréről és gyakorlatias, hasznos előadásairól, bemutatóiról. Az alábbi grafikonok mutatják, miként vélekedtek a részvevők a konferenciánkról:

Nagy örömünkre szolgált, hogy nagyon sokan megfogalmazták elégedettségüket. Íme, néhány vélemény: Magas szintű szakmai fel-

készültség, segíteni akarás és tudás, barátságos légkör, nyitottság. Jó volt itt lenni!

Érdekesek voltak a témavá-lasztások, széles körű szakmai merítés volt, jó ki-kapcsolódás, lehetőség más szakemberekkel való talál-kozásra, ismerkedésre.

Köszönöm a magas színvo-nalon megszervezett konfe-renciát illetve a meghívott előadók rendkívül színvonalas előadásait. Remélem jövőre is részt vehetek! Köszönöm!

Színes előadásokat hallottunk, amelyek érdekesek és lé-nyegre látóak voltak.

Érdekesek voltak az előadások, új ismereteket is adott, me-lyek továbbgondolásra érdemesek. Témában talán lehetne egységesebb, koncepciózusabb. Gratulálok a szervezőknek!

Kedves, kulturált fogadtatás. Otthon éreztem magam! Jó volt, hogy elrugaszkodott a szakmai sablonoktól, átfogó-

an tekintette az embert. Köszönöm, hogy itt lehettem!

Nagyon tetszett a konferencia, külön köszönet a művészeti tevékenységek bemutatásáért.

Melegszívű fogadtatás, emberi színvonal - szeretettel. Kö-szönöm!

Nagyon sokat tanultam a konferencián, mind pedagógus-ként, mind anyaként. Örülök, hogy itt lehettem!

Jó hangulatú, színvonalas előadások, kiváló előadók. Kö-szönöm. Gratulálok a szervezőknek!

Profi szervezés és környe-zet! Sok gondolatébresztő előadás (erősségközpontúság például)! A plenáris üléseknél kicsit kevesebb témával több időt lehetett volna hagyni. Színvonalas, tartalmas kon-

ferencia. Az időhatárok be nem tartása kisebb csúszást eredmé-nyezett. További sikereket, jó szakmai munkát kívánok. Gratu-lálok!

Nagyon örülök, hogy részt vehettem a konferencián, jó len-ne, ha a közeljövőben is lenne lehetőség hasonló rendez-vény megszervezésére.

Mi is bízunk benne, hogy így lesz! Köszönjük a részvételt, az elismerést!

Matuszkáné Barta Mária Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője

Koczok Ágnes gyógypedagógus

Kollégáimmal gyakran elgondolkodunk azon, hogy vajon miért nem változik a tanköteles korba lépő gyermekhez viszonyítottan a beszédhibá-sok aránya (50%±2%) annak ellenére, hogy az ellátó rend-szer évről-évre bővül, egyre elérhetőbbek a logopédiai szolgáltatások (szűrés- vizsgá-latok-fejlesztés). Számadatok bizonyítják, hogy az első osztályosok között nem csök-ken a beszéd –és nyelvfejlő-dési elmaradással küzdő tanulók száma. Az elmúlt tíz év adatait vizs-gálva láthatjuk, hogy az összes ellátott gyermek létszámához viszonyítottan, hogyan alakul az első és második osztályos

gyermekek aránya. Ennek magyarázata lehet, hogy nem elég-séges a segítő szolgál-tatások bővítése a

probléma kialakulásának keze-lésére, hanem egyre sürgetőbb a tágabb értelemben vett korai fejlesztés-preventív ellátás (a családtervezéstől kezdődően!) szolgáltatási rendszerének kialakítása a különböző profesz-sziók (orvostudomány, pszicho-lógia, pedagógia) együttműkö-désével. Ezen túlmutatóan nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a közoktatásban egyre emelkedik a

0

2

4

6

8

10

12

14

16

18

20 Ellátott gyermekek %-os aránya

2. osztályos

1. osztályos

diagnosztizált beszédfogyatékosok száma, akik a közoktatásból kike-rülve megszűnnek hátránnyal élők lenni, beszédfogyatékosságuk „eltűnik”. Ezekre az izgalmas és egyenlőre megválaszolatlan kérdésekre keres-tük közösen a választ a 2011. február 17-18-án megrendezett „A lélek ökológiája avagy Tegyünk együtt Földünkért„ című konferenciánk Logopédiai Szakszolgálatok Kerekasztala szekcióban, ahol az együtt-gondolkodást segítette Fehérné Kovács Zsuzsanna főiskolai docens. Nagy örömünkre az ország különböző pontjairól érkezett logopédus kollégák bár földrajzilag távol Tőlünk, de gondolataikban hozzánk

hasonló módon ugyanazokra a problémákra keresik a megoldást, ugyanazokkal a feltételezett megoldási módokkal. Nagyon jó érzés volt, ahogy erősítettük a szakma összetartozását, megtámogattuk és kitartásra ösztönöztük egymást utunk folytatásá-ban, ebben a törvényekkel átszőtt kesze-kusza ellátórendszerben, ahol a logopédiai szakszolgálatok mind szervezeti, mind szakmai szempontból számtalan formában működnek.

Gleviczky Marianna logopédus Logopédiai Szakszolgálatának vezetője

Szeretettel hívom Önöket egy kis közös gondolkodásra, melyet a fenti gondolat indított el bennem. Szülőként és pedagógusként is az elsődleges cél a gyermekek számára megkönnyíteni az óvodából az iskolába való átmene-tet, melynek alapja a biztonságos kötés-kötődés megsegítése azért, hogy a gyermekek nyugodt légkörben, képességeikhez mérten a lehető legjobb eredményességgel működhessenek. Nekünk, akik segítjük gyermekeinket, fontos feladatunk, hogy arra a papírlapra pozitív nyomokat hagyjunk, amelyek a gyer-mekek épülését szolgálják. „Ha az iskola minden gyermeket hozzá kíván segíteni ahhoz, hogy elérje az iskoláztatása során a kitűzött követelményeket, akkor ezeket, olyan eltéréseket megengedve kell kijelölnie, amilyen különbségek a gyermekek között fennállnak, és az iskolának minden gyermek számára azt a segítséget kell nyúj-tania, amelyet a gyermek egyedi tulajdonságai megkívánnak. Ezt az ideális iskolát nevezik ma „inkluzív” iskolának, mivel minden gyermeket egyediségének megfelelően képes nevelni és oktatni, és a teljes gyermeknépességet képes magába foglal-ni.” (Dr. Illyés S.) Általában azonban az a jellemző, hogy a követelmények szín-vonala és a követelményeket telje-síteni képes gyermekek száma között fordított arányosság van. Ha túl magas követelményeket tá-masztunk, akkor azok elérésére csak kevés gyermek lesz alkalmas, és nő azon gyermekek száma, akik külön segítségre szorulnak. Az iskolák sokszor teljesítmény-orientált szemlélete nem hat pozití-van minden gyermekre. A mi kultúránkban felnövekedni azt jelenti, hogy az ember legyen büszke arra, amit tud, és szégyellje a tudatlanságát. Ha ezt meg lehetne fordítani, ha a gyermekeket akkor dicsérnénk, ha megfogal-mazzák, mi az, amit nem tudnak, talán elindulhatna a megúju-lás és valóban megvalósulhatnának a régóta esedékes változá-sok. Minden gyermek érdekében alapvető fontosságú lenne az isko-larendszer átalakítására való törekvés. Éppen ezért egyre több kezdeményezés lát napvilágot a hátrányok csökkentése, a te-hetségek kibontakoztatása céljából, így például a kompetencia alapú oktatás, szabad tanulás vagy éppen a kooperatív techni-kák alkalmazása. Feldmár András az „Apró részletekben” című könyvében így fogalmaz: „A gyermekek vágynak a tökéletességre, a tudásra, az ügyességre-ebben bátran megbízhatunk.

Meg lehet engedni nekik, sőt segíteni lehet őket, hogy ők ma-guk találják meg értelmes elfoglaltságaikat. Nem lenne szabad a „saját érdekükben” kényszeríteni, kritizálni őket. Csupán az úton való elinduláshoz kellenek a szülők, pedagógusok. Ehhez nyitottságra van szükség, tudatos odafigyelésre és sok-sok beszélgetésre. Hiszen az a gyermek, akit megakadályoztak abban, hogy sok hibát kövessen el, meg az a gyerek, akit meg-szégyenítettek és bűntudatba hajszoltak, ha hibát követett el, egyaránt túlságosan félénk lesz ahhoz, hogy mohón, jó kedvvel tanuljon. Nem tanulhatunk úgy, hogy ne hibáznánk. Ha a gyermek leesik a fáról, és megsérül, az én dolgom megvigasz-talni és egészségessé ápolgatni, nem terhelhetem saját aggo-dalmaimmal, nem ijeszthetem meg saját bizonytalanságom-mal.” A gyermekeknek otthon, illetve az óvodában és iskolában is egyszerűen biztonságra, védettségre, szeretetre és megbecsü-lésre van szükségük. Arra, hogy engedjük őket létezni és gyö-nyörködjünk abban, ahogy személyiségük kibontakozik. „Ze-nében, művészetben, játékban gazdag környezetre van szüksé-gük, valamint örömteli, kreatív felnőttek társaságára, akik sze-retik a munkájukat, az életüket, a világot. A többi majd gon-

doskodik magáról.” (Feldmár And-rás) Pedagógiai Szakszolgálatunk Nevelé-si Tanácsadójában már hosszú évek óta működnek az óvoda-iskola átme-net megkönnyítése céljából az iskola előkészítő csoportjaink. Ezen fejlesz-tés gondolata és megvalósítása Kon-koly Jánosné fejlesztőpedagógus és kollégái vezetésével indult el. Mód-szertana Meixner alapokon nyugszik és a részképességek fejlesztését tartja a legfontosabbnak. Örömünkre szol-gál, hogy évről évre egyre több gyermek érkezik hozzánk szüleikkel

együtt. Hogyan is indultak el az iskola előkészítő csoportok? Hosszú évek tapasztalata, hogy az iskolaérettségi vizsgálatokon részt vevő gyermekek teljesítménye mögött, hol súlyosabb, hol kevésbé súlyos részképesség gyengeség, éretlenség húzódik meg. Ezeknek a gyermeknek még egy év óvodai fejlesztésben való részvételt javasolunk ilyenkor. A specifikus elmaradások-hoz, egyéni szükségletekhez kijelölünk speciális fejlesztéseket, pl. mozgásterápiát, logopédiai terápiát, pszichoterápiát, óvodai fejlesztőpedagógiai megsegítést vagy éppen iskola előkészítő fejlesztést. Az iskola előkészítő fejlesztés azon céllal jött létre, hogy ellássa azokat a gyermekeket, akik olyan részképesség gyengeségeket mutatnak, mint a téri tájékozódás, az auditív figyelem, a hallási

„Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.”

differenciálás és diszkrimináció, az auditív és vizuális emléke-zet, az auditív és vizuális szerialitás, a rövid távú emlékezet, a verbális kifejezőképesség, esetleg a vizuomotoros koordináció éretlensége, fejletlen működése, gyenge integrációja a képessé-gek rendszerében. Legtöbbször a képességek nem megfelelő működése olyan kombinációban áll össze, ami előre jelezheti, hogy a gyermek-nek az alapkészségek (olvasás, írás, számolás) elsajátításában nehézségei várhatók. Ezeket a jellemzőket az óvodában a pedagógusok is megtapasztalják, így vizsgálatokat kérnek. A részletes képességvizsgálatok felszínre hozzák, ha valóban probléma van a gyerme-kek képesség fejlődésével. A gyer-mekek nehézségei azonban nem „gyógyulnak", fejlődnek önmaguk-tól. Szükséges a célirányos megsegí-tés. Ilyen indíttatással, több évvel ezelőtt szerveződtek meg az első képesség-fejlesztő csoportokat, iskola előké-szítő jelleggel. A kezdeti időszakban az iskolaérettségi vizsgálatokon „kiszűrt" gyermekek alkották a csoportokat. Újabban a szülők is kezdik megismerni ezt a szol-gáltatásunkat és jelentkeznek vizsgálatra, kérik, hogy gyerme-kük is részt vehessen ebben a fejlesztésben. A fejlesztés csoportos formában történik, életkoruk miatt 3-5-7 fős csoportokat alakítunk ki. Heti egy alkalommal találkozunk szeptember végétől, május közepéig. A közös munkát egy szülői értekezlettel indítjuk, ahol megbe-széljük a szülőkkel a formai és tartalmi feladatainkat. Jó alka-lom ez a találkozás, beszélgetésre is, ahol a szülők megismer-kednek egymással. A gyermekek vizsgálatakor körülírt feladatok éves terve két nagy egységből áll. Az első részben, kb. 3 hónapos intenzív képes-

ségfejlesztés, a második részben prevenciós olvasástanulás történik. Az intenzív képességfejlesztés előkészíti, hogy a betű-tanulás, összeolvasás feladataival a gyermekek játékosan, fel-fedező módon ismerkedjenek meg. Nem az olvasástanulás a cél, hanem az odáig vezető út bejárása: mindazon részképességek fejlesztése, amelyek elengedhetetlenül fontosak az olvasás elsa-játításához. Ezt a sokrétű, színes és gazdag fejlesztő anyagot heti 45 perc-

ben nem lehet megismertetni, begya-koroltatni a gyermekekkel. A szülők segítő, együttműködő támogatása nélkül nem érnének el ilyen szép eredményeket. A szülők hétről-hétre a hazaadott házi feladatok (ezek játékok és munkalapok) alapján élik át a gyermekükkel együtt a tanulás örömét. Nagy örömünkre szolgál, hogy az iskolai tapasztalatok igen jó ered-ményeket mutatnak ezeknél a gyermekeknél. Sokkal könnyebb az iskolában az indulás, az átmenet megélése, a tanuláshoz való vi-

szony kialakítása, az otthoni tanulás rendjének megvalósulása, a tanulásban való előrehaladás - a csapat munkájában résztvevő gyermekeknél. Természetesen ez a munka sem küszöböli ki minden gyermek-nél egy esetleges tanulási nehézség megjelenését. Lehetőséget ad azonban korrekcióra, megsegítésre, s olyan további vizsgála-tok elvégzésére is, amivel az iskolában is biztosítani lehet a gyermekek számára a fejlesztőpedagógiai megsegítést. Örömmel tölt el, hogy ezen munkának a gyermekek, szülők mellett mi pedagógusok is aktív részvevői lehetünk. Egymástól nagyon sokat tanulunk: bizalmat, elfogadást, türelmet, kitartást.

Koczok Ágnes gyógypedagógus

Sokévi fejlesztőpedagógiai munkám tapasztalata, hogy azok között a gyerekek között, akik egyéni megsegítésre szorulnak anyanyelvi készséghiány miatt gyakran fellelhető a beszédész-lelés, esetleg a beszédértés nehézsége is. Kik ők? A már diagnosztizáltak: a megkésett beszédfejlődésű vagy diszlexiás, diszgráfiás esetleg olvasás-helyesírás nehé-zséggel küzdők. Prevenciós jelleggel végeztem ugyanakkor sok, „nem diag-nosztizált” gyermek GOH-féle beszédhallás és GMP-féle be-szédpercepciós vizsgálatát. Esetükben is előfordult eltérő beszédpercepciós fejlődésmenetű, ami megsegítést igényelt. Dr. Gósy Mária szerint: „a kisgyermekek mintegy 30 %- a olyan nehézségekkel küszködik, amelyeknek az észrevétele a min-dennapi életben csaknem lehetetlen.” Ők azok, akik a kudarcélmények sorozatát élik meg, amiről a felnőttnek sokszor fogalma sincs, és mire „megfoghatóan” jelentkezik a nehézség /olvasásban pl./már nem könnyű segí-teni. A beszédészlelés, beszédmegértés zavarai az anyanyelv elsajá-títás folyamatához, azaz gyermekkorhoz kötöttek, és segítség nélkül a felnőttkorban is megmaradnak, nehezítve a minden-napi kommunikációt. Minél kisebb mértékű a beszédészlelés, beszédértés zavara, annál kevésbé vehető észre, annál inkább

rejtve maradnak a hibák. Veszélyben leginkább az „okos” gye-rek van, aki sokáig kompenzál. Az anyanyelv elsajátítás második lépcsőfoka a beszédképzés

után a beszédfeldol-gozás, ami jelenti a beszédészlelést és a beszédmegértést. Erre épül a nyelv írott változatának megtanulása (olva-sás, írás). A beszédprodukció

zavara-feltűnő, szembesül vele a felnőtt közvetlen környezet, pl. meg-

késett beszédfejlő-dés, kiejtés zavarai.

A beszédészlelés, beszédértés zavarát rejtett működés miatt diagnosztizálni a hétköznapokban nehezített. Tünetek, figyelemfelhívó jelek óvodás-korban: • érthetetlen, "halandzsa" beszéd • kérdésekre nem megfelelő válaszok adása • nem veszi észre, ha a nevét mondják, szólítják (auditív alak-háttér megkülön-böztetés) • zavarja mások hangos beszéde (auditív inger felvételének zavara) • szereti, ha a TV hangosabban szól, illetve a környezete hangosabb • figyelmetlennek, feledékenynek tűnik • nem köti le a figyelmét a mesélés • nem tudja megismételni a hallottakat • nem képes megtanulni a verseket, dalokat • gyakran megkérdezi: "mi van?"; "mit mondtál?" • rosszul énekel, "botfülű" • hamar kifárad (a zajos környezetben) • diszgrammatikus mondatok jellemzik beszédét • beszédmegértése vizuális és mozgásos kíséret (segítség) mellett megfelelő • hosszabb szavakban felcseréli a han-gokat, szótagokat Iskolásoknál: • rendszeresen elfelejti, mi a házi fela-dat • nagyon lassan dolgozik, a másikat figyeli • sokat kérdez, visszakérdez • tollbamondásnál lassú, sokat hibázik, szavakat, hangokat felcserél, helyettesít • helyesírása gyenge, nem teszi ki az ékezeteket • nyugtalan, figyelmetlen, feledékeny • hallás után nehezen jegyez meg dol-gokat • fejszámolásban gyengébb, mint az írásbeliben Fentiek előfordulása esetén javasolt a GOH-féle beszédhallás és a GMP-féle beszédpercepciós vizsgálat elvégzése, valamint a vizsgálati eredmények alap-ján terápia indítása. Az olvasás- írás terápiája akár ki is vált-ható a beszédészlelés, beszédértés fej-lesztésével, amennyiben a tüneteket az előbbiek zavara okozza. A terápia sikerének kulcsa a szülő maga, aki otthon napi 10 percben végezheti a gyermek fejlesztését.

Hársfalviné Balázsi Katalin gyógypedagógus

Péter fiam petesejt stimuláció segítségé-vel, eseménytelen terhesség után időre, megfelelő paraméterekkel született. Bár szoptatni nem tudtam, törekedni próbál-tam arra, hogy a mesterséges táplálás körülményei hasonlóak legyenek a ter-mészeteshez. Nagyon mély anya-gyermek kapcsolat alakult ki. Csecsemő korára jellemző volt az ő általa diktált szoros napirend. Rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott gyerek volt. Első pillanattól fogva „elfoglalta magát”, az étkezések, alvások és fürdetés körüli babusgatáson kívül különösebb foglal-kozást nem igényelt. Természetesen mindig a közelemben volt, és énekeltem neki, beszéltem hozzá, de hagytam teret az önmegvalósításnak is. Elképesztően gyors mozgásfejlődése minden energiáját lekötötte. 6 hónapos korára mászott, ült, 7 hónaposan felállt és 8 és fél hónaposan megtette első önál-ló lépéseit. Szinte észre sem vettem, minden fázist a saját kitartásának kö-szönhetett. Beszédfejlődése kissé elma-radt, úgy két évesen kezdett el igazából beszélni, de néhány hét alatt behozta a „lemaradást”. Kisgyermek éveire is jellemző volt ez az elképesztő kitartás. A játék számára majdnem kizárólag a rajzolást, a botok-kal és kavicsokkal történő játékot jelen-tette. Sokat meséltem neki, kedvenc meséit rövid idő után kívülről tudta. Szerette a mondókákat, versikéket is. Szókincse messze meghaladta kortársai-ét. Az óvodás évei jobbára eseménytelenül teltek. Kis barátjával egész nap szereltek, autóztak. Az óvónő által kezdeményezett játékokban nem vett részt, szerepléseket nem vállalt. Kirívó magatartási problé-mái nem lévén, különösebben nem került a figyelem középpontjába, egyedül talán beszédkészségén lepődtek meg. Az évenkénti képességfelmérések eredmé-nyei jók voltak. Az iskolaérettségi vizsgálatot az óvodá-ban a csoportos óvónők végezték, ők is értékelték ki, majd minden szülővel külön megbeszélték az eredményeket. Fiam tesztje majdnem hibátlan volt, egy ponton vétett csak, amint mondták, a diszlexiát -diszgráfiát szűrő feladatban. A spontán játékok során többször tapasz-taltam, hogy dolgok sorba rakásakor a mintát nem tudja követni, számfogalma nemigen van, bizonyos mássalhangzó torlódásos szavakat nehezen ejt még 6 évesen is és még mindig használja mind a két kezét rajzolásnál, evésnél.

Óvó néni szerint ezzel nem kell foglal-kozni, a gyerek nagyon ügyes és külön-ben is még van hét hónap az iskolakez-désig; meg fogom látni, rengeteget fejlő-dik addig. Az iskolaválasztás bizonytalanságom miatt elég ostobán dőlt el. Egy ismerős javaslatát elfogadva beírattam a város egyik neves „verseny istállójába”. A tanító nénik szimpatikusak voltak ugyan, de az általuk támasztott követel-mények szerintem nem álltak összhang-ban a gyerek korával. A Zsolnai mód-szer pedig nem Petinek való volt… A fiam csúnyán és rendezetlenül írt, az olvasásnál a betűk felismerése még tűr-hető volt, de az összeolvasás már nagyon nehézkesen ment, a matematika pedig számára egy érthetetlen, bonyolult és felfoghatatlan világ volt. A rengeteg gyakorlás ellenére a gyerek nem hozta a kívánt eredményt, teljesen kimerült, és talán már ekkor kezdett kiégni. Magatartásával egyre több prob-léma lett. A fáradtsággal együtt kezdtek megjelenni nála különböző pszichoszo-matikus tünetek is. Legkomolyabb jel ekkor - a kisgyermekkorban szinte soha elő nem forduló - pikkelysömör megje-lenése és az éjszakai bepisilés volt. Ha a tanulási nehézségek okáról kérdez-tem a tanítókat, a válasz mindig az volt, hogy a gyerek értelmes, de nagyon lusta, nem figyel, és ezt csak még több gyakor-lással lehet egyenesbe hozni. Peti reggel nyolctól délután négyig iskolában volt, aztán fél öttől este hatig- hétig gyakorol-tunk, nem sok eredménnyel. A feladato-kat önállóan nem volt hajlandó elvégez-ni, állandóan ott kellett mellette ülnöm. Lemaradásait év végéig sem sikerült bepótolni. Rettenetesen kikészült az egész család. Nem értettem az egészet, szemmel látha-tóan értelmesebb volt társainál, rengete-get gyakorolt mégis ő volt a legrosszabb tanuló. A férjem szerint ki kellene venni ebből az iskolából és átírtatni a körzeti iskolánkba. A gyerek tiltakozott, ragasz-kodott társaihoz, tanító nénikhez. Én pedig az okokat kerestem egyfolytá-ban… Hol ronthattam el? Lehet, hogy autista vagy értelmi fogyatékos? A nyári szünet nagyon kellemesen telt, augusztusban pedig nekiláttunk gyako-rolgatni, a hiányosságokat pótolgatni. Nem volt könnyű, de szépen utolérte a többieket. A második osztály elkezdésekor minden év eleji dolgozata ötösre sikerült, én pedig bizakodni kezdtem. A siker nem

D i s z l e x i á s a f i a m

tartott sokáig. Elvittem egy pszicholó-gushoz, aki IQ-tesztet végzett nála. Megállapította, hogy kimagasló intelli-genciával rendelkezik, kedves, nyitott kisfiú, benne ne keressem a hibát. Az iskolaváltást nem javasolta, végül is itt jól érezte magát a gyerek. Az írási-olvasási nehézségek javítására pedig minden nap írjak le egy szöveget, tele helyesírási hibákkal, és ezt a gyerek javítsa ki. Mivel ez sem segített, jött minden, amit csak innen-onnan össze tudtam szedni. A rengeteg próbálkozás, gyakorlás elle-nére a helyzet változatlan maradt. Taní-tónőt fogadtam mellé. Ez sem járt siker-rel. Újabb nyári szünet, újabb gyakorlás, újabb felzárkózás, újabb visszaesés. Továbbra sem tudtam beletörődni a sorsomba, sorsunkba, és kerestem a kérdésemre a választ. Véletlenül találkoztam rég nem látott barátnőmmel, aki tanítónő. A gyerekekre terelődött a szó és megemlítettem, hogy fiam, bár viszonylag jól olvas, nagyon lassú, a betűket gyakran felcseréli, és ez az írásában komoly gondot okoz. – Nem akarlak elkeseríteni, de ez diszlexia-diszgráfia. Kérdezz rá a tanítónőnél, és ha ő is így látja, jelentkezz be a nevelési tanácsadóba. Sajnos, de ha tényleg az, nem sok mindent tudnak ezzel a prob-lémával kezdeni. – mondta a barát-nőm. A gyermek már harmadik osztá-lyos volt. A tanító nénink elmondta, hogy neki is ez a véleménye, és mivel másoddip-lomás képzésen fejlesztő pedagó-giát tanul, egy ideje külön foglalkozik a gyere-kemmel. Szervezni fog egy fejlesz-tő csoportot, amibe felveszi Petit is. Nyugodjak meg, segíteni fognak, nem kell a nevelési tanácsadóba rohangálni, semmi szükség nincs arra, hogy a gyereket minden mondvacsinált indokkal felmentsék az osztályzás alól, amikor okos, értelmes. Azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek. Végre megvan a probléma oka, ám szá-momra elfogadhatatlan volt a gondolat, Péter nem fog megtanulni normálisan írni, olvasni. A tanítónő kismama lett, és tudtuk, hogy már nem lesz csak az első félévben, ekkor arra kért, hogy mégis csak jelent-kezzek be a nevelési tanácsadóba és kérjek felmentést. Nem akartam, féltem, hogy a felmentés miatt a motiváltság is megszűnik. Megegyeztünk, hogy a fel-mentésről egyelőre nem fog tudni, így a motiváltság is marad.

A szakértői vizsgálat megállapította a diszlexia-diszgráfia tényét, felmentést adott a helyesírás értékelése alól és, mivel a gyerek rendkívül lassú volt, így javasolta matematikából a feladatok megoldására adott idő meghosszabbítá-sát. Nekem pedig végre elmagyarázták, hogy mi is ennek a problémának a lé-nyege. A dolog tulajdonképpen működött. Peti felengedett, eredményei javultak. Az új tanító néninek azonban első dolga volt a gyerekkel közölni, hogy fel van mentve. Olyan dolgokat tanított, ami egy olvasni épp csak tudó gyerek számára érthetet-len. Például elemezniük kellett a Him-nuszt. A gyerekeket kis felnőttnek tekin-tette, ők viszont ennek nem akartak, nem is tudtak megfelelni. Semmi tekintélye nem volt előttük. Fiamban ekkor kezdett megfogalmazódni a pedagógusok iránti ellenszenv. Semmivel nem tudtam már motiválni. Tanulmányi eredménye kezdett kataszt-rofálissá válni, a „disze” pedig olyan mértékben súlyosbodott, hogy már a nevét is alig tudta leírni. Az iskola által szervezett fejlesztő foglalkozásra

ugyan eleinte eljárt, de ez inkább korre-petálás volt, mint fejlesztés. Ekkor már kerestem a magánfejlesztés lehetőségét is. Amikor végre teljesen véletlenül sikerült találnom egy megfelelően kép-zett fejlesztő pedagógust, és elkezdtük a munkát, a fiam néhány foglalkozás után már kezdett összerendezetté válni. Saj-nos, ez nem tartott sokáig, mert a fejlesz-tőnek el kellett költöznie. Tovább keres-géltem. Felső tagozatban a tanárok a diszlexiát a gyengeelméjűség szinonimájaként hasz-nálták. Minden, a szakvéleményben szereplő kérést személyük elleni táma-dásnak éreztek, és még keményebben próbálták „úgymond” hagyományos

módszerekkel kezelni a problémát. Ve-gyem tudomásul, ez a gyerek lusta, nem-törődöm, nincs vele semmi baj, csak hatszor annyit kellene tanulnia, mint eddig. A motiváltság megteremtése ér-dekében pedig osztályozták a helyesírá-sát is. A fejlesztéseket már rendre ellóg-ta. Ötödik év végére már stabilan meg-fogalmazódott bennem az iskolaváltás. A gyerek ragaszkodott társaihoz és nem akart belemenni, végül engedtem neki. Nagyon el voltam keseredve. Egy isme-rősöm - aki félig-meddig szakmabeli - megsajnált, és adott egy telefonszámot. Ha az illető kérdezi, hogy tudtad meg a számát, ne mondd meg! Ha ő nem segít, akkor már tényleg nem tud segíteni senki – mondta. Gondolkodtam már egy ideje, hogy felhívom, de nem volt még erőm hozzá. Közben visszarendeltek a nevelé-si tanácsadóba. A felülvizsgálatot legna-gyobb megdöbbenésemre az a gyógype-dagógus vezette, akinek a számát néhány nappal előbb megkaptam. Éreztem, hogy ez nem lehet véletlen. Megkértem, pró-

báljon segíteni rajtam, en-gem csak egyetlen cél vezérel: a fiam tanul-jon meg írni,

olvasni. Ekkor már

hatodikos volt.

Hamarosan elkezdték a munkát, de a fiam nem volt túl lelkes, nem igazán érdekelte már ez az egész. Tanulmányi eredményei teljesen leromlottak, bukása matematikából borítékolható volt. Már

ő is elkezdte mondogatni, hogy szeretne más iskolába járni.

Mindenütt elutasítottak, hiszen kinek kell egy kettes maga-

tartású gyerek? Hiába bizonygattam, hogy semmi igazán kirívó dolgot nem csinál, de hát messziről jött ember azt mond, amit akar. Már ott tartottam, hogy nem engedem a gyereket iskolába, és akkor majd foglalkoznak a problémám-mal. Végre találtam egy olyan intéz-ményt, ahol nagyon hosszú könyörgés után, igen kemény feltételek mellett sikerült elérnem, hogy átvegyék a gyere-ket. Már hónapok óta nem is tudtunk vele kommunikálni, ha kérdeztük legföl-jebb igennel vagy nemmel válaszolt. Nagyon féltünk az iskolaváltástól. Bevit-tük a bizonyítványát az új iskolába és egy tüneményes tanárnő fogadott ben-nünket, bemutatkozott és elmondta, hogy ő lesz az osztályfőnöke. Személye hatá-rozott, de megnyugtató volt. Megbeszél-tük, hogy tiszta lappal indulunk, nem kell semmiféle előítélettől tartanunk.

Az első pillanattól befogadták a közös-ségbe, néhány napon belül bevették a kosárcsapatba is. Fél évig próbálták lemaradásait pótolni, minden erejükkel a jó tulajdonságait erősítették. Lassan elkezdett felengedni, barátokat talált magának. Többet nem bántották lassúsá-ga miatt. Próbáltunk olyan taktikákat kidolgozni a tanáraival, ami az óra me-netét nem zavarja, de mégis könnyebb-séget jelent. A tanulással szembeni el-lenállása kezdett alábbhagyni. Jó tanuló nem lett belőle, de visszanyerte a felnőt-tekbe vetett hitét. Az a két és fél év, amit itt töltöttünk nem volt éppen fáklyás menet, de a fejlesztés segítségével sikerült megtanulnia írni,

olvasni, és lassúsága is csak hajszállal haladta meg az elfogadható mértéket. Még ma is elszorul a szívem, amikor a történelem leckét nem engedte felolvas-nom. Nem merte azt mondani, hogy megtanultam olvasni. Kezébe kapta azt a képességet, amivel már el tud boldogulni az életben. A középiskola elkezdésekor ébredtem rá arra, mekkora jelentősége van annak, hogy nem adtam fel. Mennyivel köny-nyebb dolga van azokhoz képest, akik nem kapták meg a megfelelő segítséget. Még csak csatát nyertünk, a háború megnyerése hátra van. El kell érnünk, hogy önállóan is képes legyen dolgozni. Érezze az "értem" és a "tudom" közötti

különbséget, meg kell értenie, hogybármi is legyen a célja, azt csak tudással és szorgalommal érheti el. Eb-ben a középiskola is partner, például elindítottak egy tanfolyamot „Tanuljunk tanulni” címmel, melyet a nevelési ta-nácsadó munkatársai tartanak. Ma már tudom, mikor és hol hibáztam, tudom, mikor mit kellett volna tennem. Az idő kerekét visszaforgatni nem lehet. Ennek a történetnek a szereplői mind jót akartak a maguk módján, de tudjuk, a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve.

Egy édesanya

Kedves anyuka, először is nagyon jónak tartom, hogy minden este mesél a gyermekének. A rendszeres mesélés egyrészt egy jó lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermekével közösen töltse el az idő, vele foglalkozzon, akkor csak rá koncentrál. Jó, ha minden este, a nap lezárásaként ennek egy rituális folyama-ta (megszokott menete) van, mivel ez a gyermeket megnyugtatja, alvását segíti. Milyen meséket érdemes olvasni? A meséléskor inkább a szabadon elme-sélt, kitalált történeteket javasolnám, mivel ilyen szituációban a szülő gondola-ti tevékenységét (lassabban mondja, keresi a szavakat, el-elgondolkodik), mintegy átveszi a gyermek és ezzel is egy példát ad arra, hogy jó dolog gon-dolkodni, használni a fejünket és egyben meg is kell dolgozni egy-egy jó történe-tért. A gyermek ezekbe a történetekben akár a saját elgondolásait is javasolhatja, és a felnőtt beleszőheti azokat. A mesélés során jobb, ha szembe he-lyezkedik gyermekével, még ha nagyon csábító is eldőlni mellette az ágyban, de így szemkontaktust tud teremteni. A

mimikával, az arcon tükröződő érzelme-ivel nagyon sokat tud segíteni a mese átélésében, feldolgozásában, megtanu-lásában és nem utolsósorban a gyerek folyamatosan látja a száját, az artikulá-ciót és ez hozzájárul a tiszta beszéd kialakulásához, fejlesztéséhez. Milyen korban, milyen mese ajánlható? Kiscsoportos korú gyerekeknek a rövid-ke mondókák, verses, rímes mesék, láncmesék (pl.: A répa), állatos mesék, kiemelten kölyökállatok-ról szólók, míg középső korra a kicsivel hosszabb állatokról szólók és a népmesék a jók. Nagycso-portos korra a tündérmesék (Grimm) meg-értése kialakul (mesetudat: ez csak mese), nem valóság, magyar nép-mesék és más népek meséi is lehetnek. Andersent csak 9-10 éves korú gyerme-keknek ajánlott összetettsége, szöveg-használata, szimbolikája miatt (pl.: A fenyőfa). Az óvodapedagógusok által javasolt és az óvodában hallott mesékkel nyugod-tan lehet otthon kedveskedni a gyere-keknek. Higgyék el, nem fogják megunni a gyerekek. A gyermekeknek a mese ismétlése az, hogy minél többször hallja

az adott történetet, mondatokat, biz-tonságot ad. Kompetensnek érzi magát (már ismeri a következő részeket) és ő is velünk együtt mondja vagy kijavít min-ket. A népmesei elemek egy vázat adnak és így a gyermeknek, tagolva könnyeb-ben feldolgozhatók, elsajátíthatók, és az emlékezetükbe tudják vésni a történe-tet. Milyen mesekönyvet válasszon? A szabad mesemondás mellett sokszor

segítségünkre van a mese-könyv. Az utóbbi időben egyre gazda-gabb a kínálat a boltokban. A szülők termé-szetesen örül-nek a válasz-téknak (az áraknak ke-vésbé), a könyvek minő-ségét nézve nem lehetünk teljesen elége-dettek.

Gyakorló szülőként és pedagógusként gyakran jómagam is találkozom ezzel a problémával. Azt tapasztalom, hogy a sok túlszínezett, túlillusztrált könyv között ritkán akadnak olyanok, amelyek figyelembe vennék a gyermekek pszichológiai fejlődését és a mese szerkezetének, tartalmának szabá-lyait. A sok kép elsorvasztja a gyermekek belső képalkotó képességét, megkötik a

Szempontok a mese és mesekönyv kiválasztásához

A következő kérdést kaptam egy érdeklődő anyukától: „Gyermekem 4 éves és nagyon szereti a mesét. Esténként, lefekvés előtt mindig olvasgatok neki mesét, amit utána megbeszélünk. Főleg a meseköny-vekben található képek kötik le, de sajnos sokszor ezek nagyon ijesztő-ek számára. Milyen mesét, könyvet ajánlott olvasgatni a gyermekek-nek?”

fantáziát (kigondolja más helyette, ké-szen kapja a képeket), ennek eredmé-nyeként a gyermekek nem szoknak hozzá az önálló gondolkodáshoz, a tanu-lási, gondolkodási folyamatok csökken-nek. Ha a gyermek a saját fantáziáján keresz-tül dolgozza fel a történeteket, sokkal mélyebb, személyesebb élményben lesz része. Hasonló ez ahhoz, amikor mi felnőttek egy érdekes könyv után meg-filmesítve is látjuk a történetet és akkor, már nem annyira tetszik. A könyvekben lévő illusztrációk gyakran agresszív viselkedést, mutatnak, nem esztétikusak, adott esetben csúnyák, félelmet is keltenek. A mese csak akkor tölti be feszültségol-dó szerepét, ha a mesei motívumokat megfelelően alkalmazzák. A számoknak (3 testvér, 7 fejű sárkány), ismétlések-nek, kezdő és záró mondatoknak mélylé-lektani szerepük van. A modernnek nevezett mai mesék (Mese a piros kisau-tóról) nem töltik be a fenti szerepeket. Ne szégyelljük elővenni a népmeséket (Benedek Elek), amelyeknek hangulata, erkölcsi tanító szerepe a gyermekek

gondolatvilágához közelebb állnak. Az igaz, jó mesén elalszanak gyermekeink, feloldódnak, mivel elnyeri a jó és a rossz is a méltó jutalmát. Régebben a mese-könyvek végén olvasható volt, hogy milyen korú gyerekeknek ajánlott. Ma is sokat segítenének ezzel a szülők-nek. Tudom, hogy a piaci szempontok a kiadók számára nagyon fontosak, hogy kellessék áruikat, így a szülők sokszor nem mindig a gyermeküknek megfelelő irodalommal kedveskednek. Mit tehet a szülő és a pedagógus? Elsősorban a pedagógusok segítségét lehet kérni, hogy milyen meséket halla-nak a gyerekek szívesen az óvodában, melyik áll közel a szívükhöz? Jó, ha a pedagógusok javasolnak mese-könyveket. A szülői értekezleten be lehet mutatni ezeket és érdemes be-szélni a jó mesehallgatáshoz, mesélés-hez szükséges feltételekről. Minden nap beszéljünk és meséljünk gyermekeinknek, fejből vagy jó könyv-ből, a gyermek érdeklődésének, igényé-nek megfelelően. A jól kiválasztott mesekönyvek a gyer-mekeknek értékes, hasznos és élvezetes

élményt nyújtanak, megszeretik a me-séket, erkölcsileg fejlődnek, feszültsége-ik csökkennek, örömet jelentenek a gyermeknek. A mesélés által a magyar nyelv ismere-tét és használatát, az olvasás szeretetét ültetjük gyermekeinkbe.

Dr. Koncsek Andrea PhD pedagógus, pszichológus

Mikor már nagyon szerettünk volna: semmi. Tíz év és több kudarc után kiderült az ok is: autoimmun betegség. Kezelési terv és… Lettek. Ketten. Nagy aggodalmak, nagy várakozások nagy pocak, nagy álmok, nagy nehézségek. Gondolom, az Olvasó számára ebből e pár sorból is kiderült a lényeg, de az árnyalatok, a rész-letek, a hogyanok rejtve marad-tak. Hát én is ezt éreztem, mi-kor igyekeztem felkészülni az ikrességre. Persze, persze el-képzeléseink, terveink, okosabb-nál okosabb tanácsok voltak, de a valóság, higgyék el, egész más. Ikres barátainkra támaszkod-tunk hát információgyűjtésben, de valahogy a hiányérzetem megmaradt. Mert mi is a nehéz? Mitől nehéz? Mennyi ideig ne-héz? Milyen változás? Nem volt segítségük? Miért, kell? A vég-eredményt láthattuk- szép, egészséges gyermekeiket -, de az utat, melyen végigmentek, az idő megszépí-tette, fátyolossá, kevésbé kontúrossá tette. Na jó, belefért egy kis füllentés

is, hogy önnön nagyságukat, szívósságu-kat dicsőítsék. Ekkor jött a szakirodalom vad keresé-se. Egy, hangsúlyozom egy szakkönyvet

találtam. Sajnálatomra a hangsúlyt a gondozásra, ápolásra helyezte. Az ikrességből adódó speciális helyzetek-re – később írom- nem kaptam itt sem

választ. A bulvár, ötven oldalas, vicces, ikrekről szóló könyveket a gyerekek felnevelése utánra tartogatnám, ten-gerparton olvasva, koktéllal a kezem-

ben, és biztos nagyokat fogok én is mosolyogni a története-ken. A mai, favorit könyvet akkor tettem le végleg, amikor arról olvastam, hogy ha a cse-csemő ásít, valószínűleg álmos. Nahát! A módszerré avanzsált 4É-ből hármat, ha jól tudom, a babák többsége önállóan „vég-zi”. Szerettem volna alaposan fel-készülni a lányok fogadására. Fizikailag, pszichésen, gyakor-latiasan egyaránt. Nem tuti receptet akartam, csupán kor-rekt, széleskörű, gyakorlati útmutatót. Ami felkészít en-gem, az apát, a családot. Mire lehet számítani, melyek az ikresség gyönyörei, buktatói, milyen tipikusságok vannak stb.

Szerettem volna úgy fogadni őket, hogy sajátos helyzetüknél fogva a le-hető legkevesebbet nélkülözzenek, időben, odafigyelésben, babusgatásban.

● ● ● „Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint akik téged folytatnak majd.

De ne magad vágyait, emlékeid álmodd újra bennünk: ne kényeztesd,

ne ünnepeld, ne szidd, inkább szeresd s érdemük szerint

becsüld meg őket. Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder,

hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma,

hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak,

s ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok.„

/ Keresztury Dezső /

● ● ●

Szerettem volna megtudni, mikor és hogyan lehet napirendet kialakítani. Tájékozott akartam lenni, hogyan ér-demes őket etetni: tandemben vagy egymás után. És még annyi mindent szerettem volna megtudni. A feltételes mód maradt. Nincs más hátra, jöhet a virtuális anyaszoba. Fél óra után az összes ablakot bezártam, mert vagy zokogtam vagy röhögtem vagy fölhábo-rodtam. Túlzás, nagyítás, kicsinyítés, terelés. Hát akkor most mi lesz? Eddig csak a lányokról esett szó. Sem a férjemről, sem rólam. Nem véletlen. Azt is elfelejtik megemlíteni, hogy az ember addigi identitása – remélem ideiglenesen – megváltozik (háttérbe szorul? szétesik?), és az új kialakulá-sához idő kell. Mint ahogyan ahhoz is, hogy az anyává illetve apává válás meg-történjen, hogy az addigi kényelmes, autonóm, felnőtt élet - bízom benne, átmeneti – elhagyása ne okozzon nap, mint nap frusztrációt. Egy új család született, ahol mindenki keresi a he-lyét és szerepét. Ezek a változások önmagukban is terhelőek, feszültség-források lehetnek, főleg akkor, ha

hónapok óta órákat alszunk – na nem egyhuzamban –, ha anyagilag túlnyúj-tózunk azon a bizonyos takarón (el tudják képzelni mennyi két csöppség kiadása havonta), és távol vagyunk a férjtől, mert kell a segítség: a nagy-szülőknél lakunk, távol az otthontól. Sajnos, a nagyszülők még nem nyugdí-jasok. És hogyan is várhatnám el az újdonsült apukától, hogy napi 12-14 óra munka után, boldogan, nyugodtan, derű-sen vegyen részt legalább az esti szer-tartásban, mert én már addigra kipur-cantam. Ekkor jön, szalad a nagymama vagy a nagypapa, akiknek a szülői fele-lősség nem nyomja a vállát, teli vannak tapasztalattal, rutinnal, bölcsességgel és nem utolsó sorban türelemmel. Min-degyikre nagy szükség van! (Éljen az individualizált, több generáció nélküli dobozlét!) A lányok megszülettek. Egészségesek, gyönyörűek, jó étvágyúak. Mi lefogy-tunk, kimerültünk, ziláltak vagyunk. Nagyon kevés az az idő, amire azt tu-dom mondani, hogy boldogsággal, töké-letességgel teljes, miközben szinte szerelmes vagyok a lányokba. Mert hát

ketten vannak, így minden legalább dupla idő. Reggel, délelőtt, délben, este, éjszaka, éjjel és újra reggel, délelőtt,… És igen, arról sem olvastam, hogy mennyire monotonak, szabályo-zottak a hétköznapok – ami a lányoknak biztonságot, nekem korlátokat jelent -, hogy a test maradandó változásai a pozitív nőiség képét nem támogatják, hogy a feltörő pusztító fantáziákkal és rögtön megjelenő bűntudattal mi a teendő, hogy amikor az egyiket egy adott pillanatban közelebb érzem ma-gamhoz, kell-e azon pedáloznom, hogy a másikat kárpótoljam, hogy hogyan fogadjam el, hogy fogyatékkal élek, mert csak két kezem van, és mikor mindkettő sír,majd megszakad a szí-vem stb. És a megoldás? Az anyai ösztönök, a józan ész és a segítség! A sorrend helyzetektől függően felcserélhető. Köszönet mamának és papának. Mi, szülők pedig idővel egyre rutinosabban kezeljük az ikrességet. Remélem…

Farkas Veronika, anyuka

Éppen érlelődött bennem annak gondolata, hogy kollégákkal, pedagógusokkal megosszak egy számomra „csodaszerként” alkalmazható konfliktuskezelési technikát, aminek sajnos nap-jainkban egyre inkább aktualitása van, az iskolai agresszió terjedése miatt. Személyesen is megérintett, ahogy pár nappal ezelőtt egy tinilány esett áldozatául, egy vele egykorú fiú ag-ressziójának. Az eset ugyan iskolán kívül történt, de egyre több hírt hallunk, hogy kiskorúak esnek áldozatul, de arról is, hogy ők az elkövetők. A törvény szerint kiskorú lévén nem büntethető, de sok minden tehető… Mi jobb és hatékonyabb a büntetésnél, illetve mi az, amire a büntetés mellett is figyelemmel kell lenni? A közelmúltban volt szerencsém részt venni a szakképzés keretében egy fantasztikus tréningen, ahol a képző – Negrea Vidia - pozitív kisugárzása és tettrekészsége mindenkiben felkeltette a vágyat, sőt az igényt a változtatásra, hogy van lehetőség másképp megoldani a konfliktusokat, mint a régi, kijárt rögös utakat járni. Ehhez szemléletváltás szüksé-geltetik, hogy a konfliktus nem feltétlenül baj, hanem lehetőség. A megoldáshoz a recept, a reszto-rativitás, nem csupán egy technika, hanem egy új gon-dolkodási mód. A resztoratív (helyreállító, jóváté-teli) gyakorlatok gyökerei a resztoratív igazság-szolgáltatásból erednek. A szemlélet alapja, hogy a megtorlás helyett inkább egy „helyreállító lencsén” keresztül nézzük a történteket, vagyis az áldozatok jólétének visszaállítására kell összpontosítani. Míg a hagyományos eljárások során a bűnös-ség kérdésével és a büntetések kiszabásával foglalkoznak csu-

pán, addig a resztoratív igazságszolgáltatásban az embereket és kapcsolataikat ért sérelmek helyreállítása van a fókuszban. Hogyan is kerül egy ilyen technika az iskolába? Az iskolai közösségben is nap mint nap ütköznek különböző normájú egyének vagy csoportok, és gyakran találkozunk nor-

maszegőkkel is. Ilyen esetben a cél a már megtörtént normaszegés jóvátéte-te- lének kidolgozása, és a nem meg-

felelő viselkedésű diákok megvál-toztatása. „Az emberek boldogab-

bak, termékenyebbek és szívesebben változnak jó irányba, ha a felettük

lévő személy velük cselekszik inkább, mint ellenük vagy értük.” A „vele” mód

a leghatékonyabb, ez pedig nem más, mint a resztoratív eljárás. A csoportmegbeszéléseket resztoratív köröknek, illetve konferenciá-nak hívjuk. A konferencián való részvétel mindig önkéntes, az alapgondolata pedig

az együttműködés és a tettekért való felelős-ségvállalás.

A megbeszélő kör résztvevői az elkövető(k) és támogatói (szülők, barátok), a sértett(ek) és támogatói

(szülők, barátok) valamint a facilitátor, aki a konferenciát meg-szervezi és levezeti. A facilitátor mindig egy kívülálló, érzelmi-leg független személy.A problémafeltáró körben mindenki elmondhatja véleményét, gondolatait, érzéseit az adott esettel kapcsolatban.

R e s z t o r a t í v t e c h n i k á k a l k a l m a z h a t ó s á g a a z i s k o l a p s z i c h o l ó g i á b a n

Ajánlott irodalom:

Negrea Vidia: A resztoratív párbeszéd az iskolában Negrea Vidia (2011): Konfliktuskezelés és közösségépítés resztoratív gyakorlatokkal Negrea Vidia (2011): Mire jók a Konfliktusok? A resztoratív eljárások alkalmazása a nevelési munkában Ted Wachtel (1997): REAL JUSTICE Hogyan forradalmasít-hatjuk a normasértéshez való viszonyunkat? The Piper’s Kiadó. Pipersville, Pennsylvania

A forgatókönyv szerint mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket teszik fel egymást követően, sorban. A helyreállító (resztoratív) kérdésfelvetés: Mi történt? Kit érintett? Hogyan érintett? Mit kell tenni, hogy a dolgok rendbe jöjjenek?

A hagyományos, megtorló (retributív) kérdésfelvetés: Ki tette? Miért tette? Ki fog dönteni? Mit érdemel? (H. Zehr, 2002.)

Az oktatásban a csoportmegbeszélések alkalmat adnak a diá-koknak érzelmeik kifejezésére, kapcsolataik építésére, problé-máik megoldására. Az érzelmi következmények és azok fel-dolgozása igen hangsúlyos, mert ha nem foglalkozunk az ér-zelmi következményekkel az az elégedetlenség és a befejezet-lenség érzetét kelti – különösen a sértettben. A konferencia erejét az érzelmek adják. A csoport-konferencia során egy természetes átmenet figyelhető meg a negatív érzelmektől a szabad kifejezés által előmozdított pozitív érzelmek felé. Meg-figyelhető annak folyamata, ahogy a kezdeti dühből és az el-lenségességből hogy jutunk el az együttműködéshez és a közös elhatározáshoz. Az elkövető fiatalok az elégtétel nyújtásával és az okozott kár helyreállításával többnyire elnyerik az elfoga-dást és a megbocsátást.

A megbeszélés utolsó fázisában a sértettnek kell elmondania, hogy milyen jóvátétel lenne számára elfogadható, amire az elkövetőnek reagálnia kell. A megoldás kidolgozásában is mindenkinek lehetősége van aktívan részt venni. Pont ettől lesz a megoldás saját megoldásuk, aminek betartására lényegesen nagyobb az esély, mint ha egy felülről jövő döntés határozná meg a teendőket és esetleg a büntetéseket. A gyerekek aktív szerepet vállalnak a helytelen viselkedés meghatározásában és helyrehozásában. A konferencia a megállapodás leírásával zárul, melyet mindkét féllel aláíratnak, s a végén minden részt-vevő örül, hogy közösen döntöttek az elkövetett cselekmény utóhatásának és jövőbeni szerepének ügyében.

Szabó Anita pszichológus

Konkoly Jánosné 1989 óta dolgozott a Szolnok Városi Pedagó-giai Szakszolgálatnál, fejlesztőpedagógus, tanácsadó-tanár beosztásban. A kolléganő óvónő illetve szociálpedagógus alapvég-zettséggel rendelkezik, melyeket 1973-ban és 1994-ben szerzett. Szakmai pályafutását mindvégig az óvodás korosztályért érzett magas szintű elkötelezett-ség és fáradhatatlan mun-kálkodás jellemezte. A Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Tanácsadójában való elhe-lyezkedése előtt is az óvodás korosztályt segítette szakértel-mével. Előző munkahelyei: 1971- Városi Tanács 14. sz Óvoda, Szolnok- óvónő 1973- Tétényi Úti Óvoda Budapest- óvónő

1976- Városi Tanács 14.sz. Óvoda, Szolnok- vezető óvónő 1981- Szolnok Megyei Gyermekotthon – vezető óvónő 1985- Cukorgyári Óvoda- Szolnok- vezető óvónő A szülők és a gyermekek felé való közeledését páratlan emberi érzékenység jellemzi, amit folytonos tanulással, új módszerek elsajátításával és a gyakorlati kreativitásával tett még gazda-gabbá. Képzéseiben helyet kapott többek között a fejlesztőpedagógia, a szenzoros integrációs terápia, a Meixner-módszer, a család-terápiás képzés, az adleri individuálpszichológia pedagógiája. Kolléganőnk a nevelési tanácsadó közösségében kiemelkedő-en fontos emberi és szakmai értéket képvisel, köztiszteletben áll, követendő példát jelent a fiatal pályakezdő szakemberek számára. A majd 40 éve felhalmozott tudását, életszerű tapasztalatait, nem mindennapi lelkesedését önzetlenül és fáradhatatlanul átadta az őt követőknek. A prevenciós munkában városi szin-ten is kiemelkedő munkásságot végzett. Ő indította el a Városi Nevelési Tanácsadó és a város óvodái közötti rendszeres kap-csolattartás kiépítését, a helyszíneken való vizsgálatokat, szü-lői értekezleteken való ismeretterjesztéseket, az óvónőknek és a szülőknek való tanácsadást. A tanácsadóban folyó iskolaérettségi vizsgálatok gyakorlati lebonyolításának kidolgozása, az iskola előkészítő csoportok munkaanyagának összeállítása és intézményünkben való meg-honosítása szintén Marika érdeme. Általa került bevezetésre, majd a fiatalabb kollégák számára átadásra a szenzoros integ-rációs terápia. A terápia jótékony hatásait és sikeres terápiás eseteit számta-lan helyen publikálta és előadásaival a gyakorlati megfigyelé-seit, szakmai újításait közzé tette.

Arany Katedra Emlékplakett

A Magyar Kultúra napja alkalmából a Nemzeti Erőforrás Minisztere Arany Katedra Emlékplakettet adományozott Konkoly Jánosné és Zsemlyéné Soós Etelka kolléganők-nek. Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgár-mestere, az egész társadalom felelősségének nevezte, hogy a gyermekek normális, egészséges életet éljenek és így vigyék tovább a kultúrát. A díjazottakról kiemelte, hogy ők előbb adtak, és most kapnak, rájuk büszkén néz-het fel a város, hiszen bizonyították, hogy érdemes Szol-nokon élni és dolgozni.

Zsemlyéné Soós Etelka 1988.01.01 óta dolgozik a Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálatnál, így szakmai kollektívánk egyik alapító tagja. Alapvégzettsége: általá-nos iskolai tanító, szak-vizsgázott nyelv és be-szédfejlesztő pedagógus. Életútját folyamatos tanulás jellemezte. Egy pályamódosítás után, immár 31 éve dolgozik a fejlesztő pedagógia terü-letén, kezdetben a Szol-nok Megyei Nevelési Tanácsadóban (1980-1987), majd intézmé-nyünkben. Etelka a kez-detektől szívügyének tekintette a tanulási nehézségekkel, zavarokkal küzdő gyerme-kek sorsát. Fáradhatatlanul képviselte városi szinten is a fej-lesztőpedagógia létjogosultságát. Szakértelmével jó ideig segí-tette a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitáci-ós Bizottság munkáját is. Hitvallását és gyakorlati tapasztalatait mindig is önzetlenül megosztotta, előadásaival, publikációival jelentősen hozzájá-

rult a mai fejlesztőpedagógia arculatához, illetve a város fej-lesztő pedagógiai hálózatának kialakulásához. Módszereit a hosszú gyakorlati idő egyedivé tette, ezért számtalan főiskolai hallgató és fiatal kezdő kolléga tekinti őt mentorának. Közösségünk tudja róla, hogy szívós munkájával inkább a hát-térben, de szívvel-lélekkel mindig másokért és a legjobb ügyért tesz. Az oktatási-nevelési intézmények és a nevelési tanácsadó kapcsolatrendszerének megalapozója volt azzal, hogy a kezde-tektől a helyszínekre ment, törekedett a pedagógusokkal való személyes kontaktusra, a megoldandó problémák többszemé-lyes és többsíkú kezelésére. A gyermekek szeretetén kívül a kollégák, a közösség jó közérzete is rendkívül fontos számára. Hosszú éveken keresztül volt a közösség szakszervezeti vezető-je, munkáját mindenki megelégedésére, személyre szabott figyelemmel és odaadással végezte. Intézményünkben Etelka dolgozta ki a minőségirányítási prog-ramot, és a mai napig tesz érte, hogy közösségünk a legmaga-sabb szinten lássa el feladatait, a város lakosságának minél szélesebb körében. Szakmai munkájukon kívül emberi értékeik is kiemelkedőek, így büszkék vagyunk arra, hogy kolléganőink a mi közösségünk részei voltak. Nyugdíjas éveikben éljenek át sok boldog pillanatot családjuk körében, ehhez kívánunk jó egészséget.

Kedves Kollegáim az óvodákban, iskolákban!

Nagy megtiszteltetés számomra ez a magas szintű elismerés – köszönet érte a felterjesztőknek, hogy rám gondoltak. Több mint 35 éve dolgozom a Nevelési Tanácsadóban. A kezdetektől részese voltam a fejlődésnek, változásnak. A változó körülmények között is azon igyekeztem, hogy a gyermekek számára legjobb megoldást szem előtt tartva Veletek/Önökkel közös nevezőre jussunk az előrelépés érde-kében. Bízom benne, hogy nem csak én érzem így. A dolgos évek teltek egymás után, az utóbbi időben pedig már a napok számolódnak számomra. A lehetőséggel élve előrehozott öregségi nyugdíjba vonulok.

Köszönöm Mindenkinek a közös munkát, a szorosabb együttműködést ápoló iskoláimnak – Széchenyi Körút, Szandaszőlős, Szent Tamás, Ruhaipari, Egészségügyi, va-lamint a kistérségben Rákócziújfalu és Rákóczifalva óvodá-ja, iskolája – a mindig szívélyes fogadtatást, a jó együttmű-ködést, a jó szakmai és emberi kapcsolatokat. Tinektek - akik még a munkában maradtok - kívánok jó erőt, egészséget és kitartást a mindennapok nem könnyű feladata-inak emberi megoldásához

Zsemlyéné Soós Etelka A Születés Hete 2011. (május 1-8.) országos rendezvénysoro-zathoz csatlakozva intézményünk számos érdekes programmal várta az érdeklődőket: anyukákat, apukákat, nagymamákat, várandós kismamákat és kisgyermekeket. Az Anyák Napját megelőző pénteken a picik és nagyok az apukájukkal meglepe-tés ajándékokat készíthettek az édesanyáknak.

Szakemberek és várandós anyukák beszélgettek az anyává válás egyéni élményeiről, s lehetőségük nyílt a kapcsolatanalí-zis segítségével a magzatuk felé fordulni, így találkozhatott össze az anya és a baba lelke.

Születés Hete 2011.

A mandala szanszkrit eredetű szó, kört jelent. Az életünk is egy kör, egy életkör, és ebben a teljességben kíséreltük meg kifejezni, elhelyezni az anyaságot a mű-vészet eszközeivel.

Egy leánygyermek születésével egy anya, nagymama és dédmama is szüle-tik, s mögöttük is ott állnak az ősanyák. A fiúgyermek születésével ugyanúgy apa, nagyapa, dédapa jön a világra, de a nagymamaság csak nagyapasággal léte-zik, ezért gondoltuk, hogy a Születés Hetén az életkört bejárva a nagymamá-kat is meghívjuk.

Péntek kora délután egy interaktív fog-lalkozás keretében szó esett a különbö-ző nevelési szemléletekről, a gyerme-kekre gyakorolt hatásáról és a családon belüli közös nevező kialakításáról.

A hét záró rendezvényeként a Fecsegő Tipegők előadássorozatán pszichológu-sok, logopédusok és mozgásterapeuta segítségével áttekintettük a gyermeki fejlődés és a gyermeknevelés legfonto-sabb állomásait a fogantatástól az óvo-dáskorig. A picúrok szüleikkel átélhették a közös mondókázás és mozgás, ölbéli játékok örömét.

Hírek

A Nevelési Tanácsadóban 2011. május 16-ig fogadunk tanulási képesség vizsgálatra eseteket, az ezt követő vizsgálati kéréseket csak szeptembertől tudjuk teljesíteni.

2011. június 17-ig tudjuk a pszichés problémával bejelent-kezőket fogadni, ezt követően az eset sürgőssége dönt arról, hogy mikor kerül ellátásra.

Az iskolapszichológiai munka a közoktatási intézményekben 2011. június 17-én a nyári szü-net idejére befejeződik.

A Logopédiai Szakszolgálat a tanév rendjéhez igazodva 2011. június 15-ig tartja foglalkozása-it, így 2011. május 31-ig fogadja az új jelentkezőket. Ezt követő bejelentkezésekre már csak 2011. augusztus 20. után tudunk időpontot adni.

A Tanulási Képességet Vizsgá-ló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság a 2010-11-es tanév-ben az első és az esedékes felül-vizsgálatokat 2011. június végé-ig befejezi. Ha mégis előfordul, hogy nincs érvényesíthető felül-vizsgálati szakértői véleménye egy tanulónak (esetleg a meg nem jelenés miatt), akkor ezt jelezni fogjuk az intézmények-nek. Természetesen ezt csak akkor, ha a felülvizsgálati kére-lem rendelkezésünkre áll.

Kérjük az intézményeket, hogy a 2011-12-es tanévben a felül-vizsgálatra kötelezett tanulók-nak a névsorát és adatait, vala-mint a korábbi tanévek gyakor-latának megfelelően küldött Felülvizsgálati Kérdőíveket 2011. június 30-ig küldjék el részünkre.

Intézményünk 2011. július 11-től augusztus 19-ig zárva tart. Ügyeletet minden héten szerdán 9-12 óráig tartunk. Első munka-nap augusztus 22.

Felelős kiadó: Birizló-Szabó Irén Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat

Tel: (56) 421-113 www.szolnok-pedszakszo.hu e-mail: info@szolnok-pedszakszo.hu

Szerkesztő: Baloghné Bencsik Izabella Grafika: Benedek Péterné

Nyomdai munkák: Asztalos Mariann