záhony város Önkormányzatának lapja néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf ·...

12
XXVIII. évfolyam 5. szám 2015. Szeptember A tartalomból: AKUSZTIKUS ZENÉS ESTÉK 3. oldal Új vezető a Záhonyi Járási Hivatal élén 6. oldal Működik a napelemparkunk 7. oldal Elkészült a műfüves félpálya a ZVSC-n 12. oldal Záhony Város Önkormányzatának lapja A rendezvény koradélután a táncosok felvonulásával vette kez- detét. Záhony utcáin végigtáncolva „toborozták” a közönséget. Nemzeti viseletük, látványos táncaik, a lovas kísérők és a „kisbí- ró” mondókái sok érdeklődőt csábítottak az utcára, majd a felvo- nulást kísérve a rendezvénytérre. Az Első Nemzetközi Néptáncfesztivált Helmeczi László, Záhony város polgármestere nyitotta meg. Megnyitójában köszöntötte a részvevő tánccsoportokat és énekeseket. Megköszönte Kádár Zsuzsa főszervező önzetlen munkáját, amelyet ebben a nagy- szabású rendezvény megvalósításában végzett. Ezt követően elmondta, hogy az önkormányzat és a képviselő testület elkö- telezett abban a tekintetben, hogy Záhony város új ékkövén, a rendezvénytéren minél több, és változatosabb programokkal te- remtse meg a város lakossága számára a gondtalan kikapcsolódás lehetőségét. Programját megszakítva Dr. Tilki Attila, térségünk ország- gyűlési képviselője is meglátogatta az Első Nemzetközi Néptáncfesztiválunkat. Rövid köszöntőjében kiemelte a hagyo- mányink megőrzésének fontosságát, és külön üdvözölte, hogy nemzetközi tánccsoportok, és énekes is fellépnek a rendezvé- nyen. - Folytatás a következő oldalon.- Az augusztusi hosszú hétvége érdekes színfoltja volt, a 21.- én pénteken, a záhonyi rendezvény téren megrendezett első Nemzetközi Néptáncfesztivál. A színes forgatagban hat nemzet, - Ukrán, Román, Szlovák, Szerb, Lengyel és ter- mészetes a Magyarország -néptáncából kaphatott ízelítőt a nagyszámú érdeklődő. Néptánc, népdal határtalanul Az első Nemzetközi Néptáncfesztivál Záhonyban A tánccsoportok felvonulását a kárpátaljai menyasszony és vőlegénye hintója vezette A fellépő csoportok a színpadon A néptácfesztiválon: középen Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselőnk és Kádár Zsuzsa főszervező, tőlük jobbra: Pócsik-Ádám Ilona jegyző, Helmeczi László pol- gármester és Dóka János. Balra : Lesku Miklós képviselő, Halászné Laskai Szilvia járási hivatal vezető, és Pócsikné Vakula Ágnes Zsurk polgármestere

Upload: others

Post on 06-Nov-2019

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

XXVIII. év fo lyam 5. szám 2015. Szeptember

A t a r t a l o m b ó l :AKUSZTIKUS ZENÉS ESTÉK 3. ol dal

Új vezető a Záhonyi Járási Hivatal élén 6. ol dal

Működik a napelemparkunk 7. oldalElkészült a műfüves félpálya a ZVSC-n 12. oldal

Zá hony Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja

A rendezvény koradélután a táncosok felvonulásával vette kez-detét. Záhony utcáin végigtáncolva „toborozták” a közönséget. Nemzeti viseletük, látványos táncaik, a lovas kísérők és a „kisbí-ró” mondókái sok érdeklődőt csábítottak az utcára, majd a felvo-nulást kísérve a rendezvénytérre.

Az Első Nemzetközi Néptáncfesztivált Helmeczi László, Záhony város polgármestere nyitotta meg. Megnyitójában köszöntötte a részvevő tánccsoportokat és énekeseket. Megköszönte Kádár Zsuzsa főszervező önzetlen munkáját, amelyet ebben a nagy-szabású rendezvény megvalósításában végzett. Ezt követően elmondta, hogy az önkormányzat és a képviselő testület elkö-telezett abban a tekintetben, hogy Záhony város új ékkövén, a rendezvénytéren minél több, és változatosabb programokkal te-remtse meg a város lakossága számára a gondtalan kikapcsolódás lehetőségét.

Programját megszakítva Dr. Tilki Attila, térségünk ország-gyűlési képviselője is meglátogatta az Első Nemzetközi Néptáncfesztiválunkat. Rövid köszöntőjében kiemelte a hagyo-mányink megőrzésének fontosságát, és külön üdvözölte, hogy nemzetközi tánccsoportok, és énekes is fellépnek a rendezvé-nyen. - Folytatás a következő oldalon.-

Az augusztusi hosszú hétvége érdekes színfoltja volt, a 21.-én pénteken, a záhonyi rendezvény téren megrendezett első Nemzetközi Néptáncfesztivál. A színes forgatagban hat nemzet, - Ukrán, Román, Szlovák, Szerb, Lengyel és ter-mészetes a Magyarország -néptáncából kaphatott ízelítőt a nagyszámú érdeklődő.

Néptánc, népdal határtalanulAz első Nemzetközi Néptáncfesztivál Záhonyban

A tánccsoportok felvonulását a kárpátaljai menyasszony és vőlegénye hintója vezette

A fellépő csoportok a színpadon

A néptácfesztiválon: középen Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselőnk és Kádár Zsuzsa főszervező,

tőlük jobbra: Pócsik-Ádám Ilona jegyző, Helmeczi László pol-gármester és Dóka János. Balra : Lesku Miklós képviselő,

Halászné Laskai Szilvia járási hivatal vezető, és Pócsikné Vakula Ágnes Zsurk polgármestere

Page 2: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

2. ol dal Néptáncfesztivál 2015. Szeptember

A fellépő tánccsoportok nemzetenként csokorba szedve:

Magyarország: - Záhonyi Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde- Hoksz Attila, és a Dombrádi Csűrdöngölők - Ricse - Botorka- Garabonciás citerazenekar – Tuzsér- Battonya - Szivárvány Néptáncegyesület- A Parapács zenekar kísérte a tánccsoportok egy részét.

Románia: – Pécska Búzavirág Néptánccsoport - Pastratorii Traditiei - Romaflores Szlovákia-felvidék:- Rimaszombat - Új Gömör Néptáncegyüttes- Terebes – Paricovcan Férfi kórus és zenekara

Szerbia -Vajdaság:- Martonos- Ördögszekér Néptáncegyüttes

Lengyelország : - Lodygowice Magurzanie néptánccsoport

Kárpátalja:- Schreiner Sándor – az Ukrán Népi Együttes tárogató művésze- Nagy Anikó, az Ungvári Filharmónia szólóénekese - Bálint Andrea, és Bálint István az Ungvári Filharmónia táncosai- Dercen - Gyöngyösbokréták - Nagydobrony - Hímes néptáncegyüttes

- Téglás - Csipkés Együttes- Nagygejőc – Kocsma - Band zenekar

Rendezvényünk külön érdekessége volt a kárpátaljai Gerber Anzselika, és Tóth Nándor, mint menyasszony, és vőlegény. A meghirdetett „hivatalos” programok után a fellépő csoportok este még visszatértek a rendezvénytérre, és kötetlen formában táncukkal, énekükkel fergeteges estét varázsoltak a kitartó kö-zönség számára.

A rendezvényt Záhony Város Önkormányzata és képviselő testü-lete és Helmeczi László polgármester támogatta.

A lovashintókat, lovas szekereket és lóhátasokat Mócsán Csaba, Nyíregyházi vállalkozó támogatásával tudtuk felvonultatni.

Sz.I.G.

Pécska város három tánccsoporttal érkezett

Estére a közönség soraiból is sokan táncra perdültek

Megtelt a rendezvénytér

Page 3: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

3. ol dalKulturális hírek2015. Szeptember

Első alkalommal adott helyett a Dr. Béres József szabadidő park a záhonyi akusztikus ze-nés esték program sorozatnak. A nyári hétvégi péntek esték gazdag és változatos program-mal várták a vendégeket. Ezen programsorozat nyitásaként Tolnai Szilvia városunk elis-mert énekesnőjének előadása, majd az őt követő CoverMe zenekar koncertje Mátészal-káról, valamint a „Refi Pro-dukció” műsorszáma tette varázslatossá a nyárestét. Fel-hőtlen szórakozást nyújtottak a zenés esték következő elő-adói, Majláth Kinga gitárjáté-ka, Kádár Gergőtől „a nézését meg a járását, a csípőjének a ringását” a mai slágert rocko-sított formában hallottuk gitár feldolgozásban. Ezt követte a Záhonyi lokálpatrióta Szema-for zenekar rendhagyó akusz-tikus koncertje, majd az Az-naposok zenekar Debrecenből popslágerekkel töltötte meg a pénteki koraéjszakát.

A programsorozat keretein belül ezután a Tiszabezdédi Általános Iskola növendékei következtek, énekszámaik, táncaik tették színvonalassá fellépésüket. A zenés esték rendezvénysorozat keretében szintén záhonyi lokálpatriótá-nak számító Németh–Kovács Akusztik előadásában, akusz-tikus dalkavalkáddal folytató-dott az esti műsor. Fergeteges dallamaikkal tette feledhe-tetlenné a péntek estét a Kis-várdáról érkező Henimetál zenekar. Az együttes alapkon-cepciója saját dalok, magyar embernek, magyar nyelven.Augusztusban tovább folyta-tódott a nyári esték rendez-vénysorozata bőséges prog-ramkínálattal. Nyíregyházáról érkezett a zenés esténkre a Tram-Buli'n együttes. A jó hangulat garantált volt, magas színvonalú előadásnak lehet-tünk részesei. A zenés esték fellépői között fellelhető volt a Szlovákiából érkező Sout-

hern Comfort zenekar is. Az előadásuk által egy barátságos, jó hangulatú bulin vehettünk részt.A Nyíregyházáról érkező Diamond Akusztik ismert előadók feldolgozásait ját-szotta, Koncz Zsuzsától, a Republictól és a Bikini együt-testől, de saját slágereikkel is nagy sikert arattak. Két arany-lemezzel büszkélkedhetnek. A záhonyi rendezvények el-maradhatatlan fellépője Ré-vész Eszter Sára ezen az estén is csodaszép hangjával káp-ráztatta el a közönséget. Ezt követően a 26 éve fennálló Főnix kórus műsorszáma tette hangulatossá az estét Vassné Oláh Ágnes vezényletével.

„A zene nem magánosok kedv-telése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden művelt nem-zet igyekszik közkinccsé ten-ni.” (Kodály)

A 40 éve alakult kórus eb-ben a szellemben fejtette ki tevékenységét. Kezdetben a Vasutas Szakszervezeti Mű-velődési Ház kórusaként mű-ködött, majd Záhony várossá avatásának évében 1989-ben azaz 26 éve Főnix Kórus Mű-vészeti Egyesületként szere-pel a hazai és külföldi közön-ség előtt.A ZUP zenekar is nagy siker-rel mutatkozott be az akuszti-kus nyári estéken. Záhonyból indult a zenekar. A két záho-nyi frontember jelenleg is Far-kas Krisztina és Farkas János.Zenei utazásunk tovább foly-tatódott az Aqueencum zene-karral. A régi rock legenda, a Queen legnépszerűbb dalait dolgozták át akusztikus hang-szerekre. Egy élmény volt ebben a formában hallani az örökzöld dallamokat.

Mindig óriási izgalom volt hétről – hétre várni a péntek estét, és mint minden jó do-log, tudtuk, hogy ez is véget ér egyszer, így eljött az utolsó péntek esti rendezvény is.Méltó befejezése volt a zenés estéknek a záhonyi származá-sú Pokol Gábor gitárművész előadása. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy elfogadta a meghívásunkat.Gábor 7 évesen kezdett a zá-honyi zeneiskolában gitárt tanulni. Már fiatalon több ver-seny díjazottja, mind kamara, mind szóló produkciókban. 12 évesen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára sikeres felvételt nyert a fiatal tehetsé-gek osztályába. Itt az évek során többször is megnyerte a helyi gitárver-senyt. 2012-től a Szegedi Tudományegyetemen foly-tatta zenei tanulmányait. Et-től kezdve Gábor Európában több helyen megfordult, fellé-pőként és klasszikus gitár ver-senyzőként egyaránt. 2014-től a Madridi Zeneakadémia hall-gatója volt, ahol gitárművész mesterképzésben vett részt, és még ebben az évben meg-nyerte a Madridi Rotary gitár-versenyt. Jelenleg Spanyol-országban él, rendszeresen fellép gitárfesztiválokon szó-ló, és kamarazenei felállások-ban. Mi, Záhony város lakosai méltán lehetünk rá büszkék.Talán nincs is olyan személy Záhonyban aki ne ismerné Daku Tünde énekesnőt. Az est folyamán musical betét-dalokkal és régi idők táncda-laival nosztalgikus hangulatot teremtett, illetve csodálatos hangjával kápráztatta el a kö-zönséget. További sok sikert kívánunk a fellépéseihez.

- Folytatás a következő oldalon.-

AKUSZTIKUS ZENÉS ESTÉK

„A művészetnek ereje van. Ez egy olyan fel nem fogható erő, ami elragad és észre sem vesszük. A zenének, mint sugárzó erőnek az a feladata, hogy elfeledtesse velünk életünk rohanó perceit”Egy csendes tavaszi estén, tavasz illatán elmerengve jött az ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól és Helmeczi Lászlótól a három agilis záho-nyi fiataembertől, mi szerint mi lenne, ha nyári zenés estéket szerveznének a városban élő összes korosztály részére. Az ötlet nyomán nagyszabású rendezvény indult el 2015. július 17-én.

KISCIPŐ együttes fellépése

Page 4: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

4. ol dal Kulturális hírek 2015. Szeptember

A táncdalok után más stílusú zenével örvendeztette meg a közönséget a Heni&Lui Akusztik.A két fiatal előadó visszatérő vendégei a péntek estéknek, populáris zenével mutatkoz-tak be ebben a felállásban.

A zenés esték záró rendezvé-nyének fellépői egy fiatal rock zenekar, a KISCIPŐ. A zenekar 2013 nyarán alakult abból a célból, hogy tovább vigye Bódi László „Cipő” örökségét. A Republic számok mellett rendszeresen játszák saját dalaikat is, 2015 végére tervezik az első nagylemezük megjelenését. A rajongók és a közönség széles tömegét moz-gatta meg a zenekar. Vidám-ságot, jókedvet teremtettek, különleges koncert élmények-kel tértünk haza ezen a péntek estén is.

A rendezvény zárásként ne fe-ledkezzünk meg a szervezők-ről se, akiknek köszönhetjük a színes és változatos progra-mokat:

Balázs Péter, Szabó Sándor, Helmeczi László és a műsor-vezető Palincsákné Doktor Edina. A szervezőknek sok sikert kívánunk minden jövő-beni rendezvényhez.

Személyes hangvételű, va-rázslatos, különleges atmo-szférájú estéknek lehettünk részesei.

Köszönetünket fejezzük ki a szponzoroknak, a támogatók-nak az önzetlen segítségért akik, hozzájárultak a rendez-vény színvonalához.

Kiemelt támogatók:Veres Ildikó, Dr. Tőkés Leven-te, BLI Kft, Csillag-Csemege, Helmeczi László

Támogatóink:Simon József, Gyénesi Béla, Dr. Mosolygó Gábor, Záhony Optika, 1000-féle áruk boltja, Fornetti Záhony, Ignéczi Jó-zsef és felesége, Papir-írószer bolt, Varázs Méterárú üzlet, Gyógynövénybolt, Födvári Attila-Ékszerbolt, Gazdabolt Záhony, Janicar Autósbolt és Szerviz, SZ.NY.I Kft, Balogh és Fia Kft, Betyár Csárda, Po-kol László, Ogreni Pékség, VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár.

Partnereink:T.I.R BüféCafe Lúcia

Tóth Istvánné

"Teltház" volt minden este a téren

www.zahony.hu

A Z.E.N. (Záhonyi Extrém Nap) Fesztivál egész napos kikapcsolódást biztosított mind kicsiknek, mind nagyoknak. A fesztivál helyszínén, a Hunalco telephelyén (régi vodkapa-lackozó) frissítő, hideg szomjoltók, helyben készült ételek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy kihívást jelentő vidámparki játékok és egyéb nyalánkságok várták a kedves kilátogatókat.

A fesztivált családi nappal nyitottuk, mely bővelkedett minden-féle színes programban. Óriás sakktáblán mérhették össze tudá-suk a fiatalabb generációk, az elmaradhatatlan arcfestés, nyári sláger tetkók készítése mellett. Rendezvényünk hangulatáról a Romwalter Duó zenés előadása, izgalmas rendőrkutyás bemuta-tó (keresés, fogás, intézkedés), mely program alatt belátást nyerhettünk a rendőrség egy kis részébe, majd Lulu bohóc műsora gondoskodott. Mindezek mellett finomabbnál finomabb és annál is színesebb palacsintákat kóstolhattak kicsik és nagyok a Záhonyi Rózsabimbók jóvoltából.

A délutáni programokat a Szemafor együttes indította el egy fergeteges koncerttel, majd őket a Henimetal együttes ugyan-csak kimagasló műsora váltotta a színpadunkon. A folytatásról a felvidéki Southern Comfort gondoskodott, akik a Záhonyi Akusztikus estéken is megmutatták már magukat.Műsoraink közben Sipos Zoltán alias „Sipi” húzta, azaz inkább pörgette és füstöltette a gumikat a színpad mellett kialakított

„rally pályán”. Nem kímélve sem a kocsit, sem a dobhártyákat, se az aszfaltot és aki elég bátorsággal rendelkezett az be is ülhetett, hogy megtapasztalhassa milyen az a „centizés”, milyen mikor igazán forog a világ.

Arcfestés, tetkó készítés, bohóc, almaa legfiatalabb fesztiválozóknak

Fotók: Csépke Csaba

Page 5: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

5. ol dalKulturális hírek2015. Szeptember

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat alel-nöke, Baracsi Endre úr is megtisztelte rendezvényünket és beült egy hajmeresztő körre Sipi mellé.Ezen idő alatt már szép szám-ban gyülekeztek a motoros társadalom képviselői, akiket ízletes babgulyással vártak a rendezvény szervezői. Azonban a motoros fenegyere-kek sem hiányozhattak a ren-dezvényünkről, akik streetfighter tudásukról tettek tanúbizonyságot. László Gábor és Deregi Roland két felvonásban is ámulatba ejtet-te a közönséget a határokat feszegető trükkjeikkel. Programunk színvonalát a híres AC/DC tribute bandája az AC/BC emelte ezek után. Amikor felhangzott a Highway The Hell, azok, akik épp nem a színpad előtt szórakoztak akár azt is hihették, hogy az eredeti AC/DC lép fel. Búcsúzásuk után fülünket nagy nevetések, csattanós szö-vegek ütötték meg, s mint kiderült megérkezett a Fish! a magyar „hardpop" együttes. A zenekar 1999-ben alakult meg, és néhány év alatt ismertté vált a magyar könnyűzenei életben. 2011-ben a zenekart jelölték a 2011-es MTV EMA legjobb magyar előadó kate-góriájában. Hallhattuk tőlük többek között a Gyere ki a rétre, a Konzervzene és a Majdnem Kalifornia című számokat. A srácok olyan kimagasló és házrengető bulit hoztak össze, amit nehéznek

tűnt felülmúlni. Ők megrajzolták azt a bizo-nyos „ i „ betűt, a pontot pedig a Ganxsta Zolee és a Kartel rakta fel rá. A Ganxsta Zolee és a Kartel formáció idén ünnepli 20. születésnapját, és nemcsak „gengszter-", de zenei szempontból is megadta a módját. Ezúton is szeret-nénk nagyon sok boldog szü-letésnapot kívánni nekik! Idén 365 napon át ünneplik jubileu-mi születésnapjukat és meg-tiszteltek minket azzal, hogy velük együtt ünnepelhettünk, mikor elfogadták a meghívá-sunkat a fesztiválunkra. Nem is kell igazán bemutatnom őket, hiszen mindenki közö-sen énekelte Zoleeékkal a

Bumm a fejbe, a Keleti oldal és a Szerb határ felé című örök klasszis remekműveket, hogy csak pár számot említ-sek. Ganxstáék közösen is fel-léptek a Fish! együttessel, mellyel ténylegesen is szét-szedték a házat és kirúgták az oldalát!

Köszönjük, hogy itt voltak! Felejthetetlen élmény volt!Még mindig nincs vége a fel-lépőink sorának, hiszen a nemrég megalakult ZHC rock

együttes is bemutatkozott a színpadunkon, akik őrült zúzással fokozták a hangula-tot.Az est egy nagyobb stílusvál-tással, és a Dj pultok megjele-nésével folytatódott. Az első lemezlovasunk, aki egyben a műsorvezetőnk is, Dj. PéGé volt. Az egész napi helytállás után még nagyobb lendülettel, még nagyobb odaadással és jobb-nál jobb számok mixelésével pörgette fel a kilátogató közönséget, őrületes hangula-tot gerjesztve a színpad előtt. Őt váltva állt a pult mögé Kevin Johnson, aki a classic house-t hozta el rendezvé-nyünkre egy fergeteges szett-ben és egyben felkészítette a közönséget a techno úttörő, a funky techno meghonosítója,

a Freee magazin alapítója Dj. Budai fellépésére. Budai hűen nevéhez és híréhez nagyszerű, kimagasló szettel érkezett, amely igencsak megmozgatta még azokat is, akik nem iga-zán ezt a műfajt keresték ezen a fesztiválon.Hajnali 4 órakor még javában folyt a buli, ez is bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló a sok befektetett munka és energia.Köszönet illeti a rendezvény megálmodóit és azokat is, akik végül létrehozták, vala-mint köszönetünket fejezzük ki a támogatóknak is.Főtámogató:Záhony Város ÖnkormányzataKiemelt támogatók:Zsurk Község Önkormányzata, Naracom Kft.Támogatóink:Adó-Ötlet Kft., Ogreni Pékség, Barna Medve Étterem, Burgman Kft., Gazdabolt - Csobay József, Ésik-Ker Kft., Euro-Pázsit Kft., Dr. Gere Sándor, G-Famker Bt., Dr. Ghanem Niyaz, Gyénesi Kft., Juhász Péterné, Klirintusz Bt., Kohán Kft., Köles Mihály, Öko-Agrár Kft. - Kulcsár Bertalan, Laczkó István, Lomex Kft., Magiszter-S Kft., MMV Zrt., Molnár és Társa Kft., Molnár István, Dr. Mosolygó Gábor, Papp Lászlóné, Pócsik László, Optika Photo-Szaküzlet, Rétköz Takarékszövetkezet, Szojka Mihályné, Vakula Ferencné, VHP Bt.

Varga János

Műsorok közben Sipos Zoltán alias „Sipi” húzta, azaz inkább pörgette és füstöltette a gumikat

a színpad mellett kialakított „rally pályán”

A színpadon egymást követték a színvonalas együttesek

Koraestére megtelt a Vodkagyár udvara

Page 6: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

6. ol dal 2015. SzeptemberZáhonyi Járási Hivatal hírei

Új magabiztos, szakmailag elkötelezett vezető került a Záhonyi Járási Hivatal élére

Hogyan alakult az élete, hol dolgozott ezelőtt?Vásárosnaményban születtem 1974-ben. Általános iskolai tanulmányaimat a Nyírkércsi Általános Iskolában, középis-kolai tanulmányaimat a Baktalórántházai Mező Imre Gimnáziumban végeztem.2004-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen igazgatásszervezőként diplo-máztam.Több mint 20 éve dolgozok a közigazgatásban.1993. január 1-jén a nyírkércsi Polgármesteri Hivatalban kezdtem dolgozni gyakornok-ként. 1999-ben a Baktalóránt-házai Polgármesteri Hivatal-ban ügyintézőként, 2003.02.16-tól Laskod Polgármesteri Hivatal köz-tisztviselőjeként a járási rend-szer felállásáig 2012. decem-ber 31.- ig. 2013. január 1-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Baktalórántházai Járási Hivatal hivatalvezető-helyet-tesévé neveztek ki, mely tiszt-séget a mostani kinevezésig 2015. június 15-ig láttam el.Házas vagyok, férjem mate-matika-fizika szakos pedagó-gus, két fiúgyermekünk van Ákos és Kristóf.

Milyen érzés a Záhonyi Járási Hivatal vezetőjének lenni?Örömmel, és egyben kihívás-ként fogadtam a kinevezése-met, 2015. június 15. napjától töltöm be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Záhonyi Járási Hivatalának hivatalvezetői posztját. A köz-szolgálat élethivatás számom-ra. Minden tudásommal és szakértelmemmel azon kívá-nok munkálkodni, hogy emberközpontú, ügyfélbarát közigazgatási szolgáltatást tudjunk nyújtani az illetékes-ségi területünkhöz tartozó 11 település polgárainak, vala-mint hogy a legmegfelelőbb módon szolgáljuk az ügyfelek igényeit. Úgy érzem kollégá-im hamar „rám hangolódtak” és hatékonyan tudunk együtt dolgozni, ez egy csapatmunka, melyben a vezető és a beosz-tott egymásra van utalva, csak közösen tudja céljait megva-lósítani a szakszerű minőségi közigazgatást az ügyfeleink érdekében.

Történt-e változás az ügyinté-zésben mióta Ön lett a veze-tő?Apróbb finomhangolások már történtek, járási hivatalunk

valamennyi ügyintézője azon munkálkodik, hogy az állam-polgároknak hatékony és szakszerű kiszolgálást nyújt-son. Jogszabályok alapján dolgozunk, melyek mindenki-re nézve kötelező érvényűek.

Mi az első egy hónap tapasz-talata?Az ügyiratforgalmat és az ügyfélforgalmat tekintve is elmondható, hogy számtalan feladatunk van. Kollégáim egy része már nem volt isme-retlen előttem, és az illetékes-ségi területünkhöz tartozó valamennyi település polgár-mesterét munkába állásom után nem sokkal felkerestem, a jó kapcsolat és a szoros együttműködés reményében. A hivatalban továbbra is azért dolgozunk, hogy az állampol-gárok a lehető leghatékonyab-ban intézzék a különböző ügyeiket.

Milyen feladatokat lát el a Záhonyi Járási Hivatal?Az újság hasábjain szinte lehe-tetlen felsorolni milyen sokré-tű a feladatkörünk, számtalan jogszabály alapján dolgozunk, és számtalan ügytípusban járunk el.

A Hivatal folyamatos műkö-dését a vonatkozó jogszabá-lyok, a közjogi szervezet-sza-bályozó eszközök, a Kormányhivatal SZMSZ-e, egyéb belső szabályzatok, az ügyrend, valamint vezetői uta-sítások határozzák meg. A Hivatal járási hatósági felada-tok körében ellátja azon ható-sági eljárásokkal kapcsolatos feladatokat, melyekben jog-szabály első fokon eljáró hatóságként a járási hivatalt vagy a járási hivatalvezetőt jelöli ki.

Az alábbiakban kiemelném a járási hivatal legfontosabb fel-adatait:

- Okmányirodai feladatok tel-jes köre (lakcímnyilvántartás, útlevél-igazgatás, gépjármű-nyilvántartás stb.)

- Szociális igazgatási felada-tok: a) ápolási díjra való jogosult-ság (súlyosan fogyatékos, tar-tósan beteg 18 év alatti sze-mély ápolását végző, valamint fokozott ápolást igénylő súlyos fogyatékos személy ápolása) megállapításával, megszüntetésével kapcsolatos feladatok, b) egészségügyi szolgáltatás-ra, időskorúak járadékára való jogosultság megállapításával, megszüntetésével kapcsolatos feladatok, c) közgyógyellátás megálla-pításával, megszüntetésével kapcsolatos feladatok, d) az aktív korúak (foglalkoz-tatást helyettesítő támogatásra való jogosultság; egészségká-rosodási és gyermekfelügye-leti támogatás) ellátására való jogosultság megállapításával, felülvizsgálatával, megszünte-tésével kapcsolatos feladatok, e) hadigondozottak ellátásá-val összefüggő feladatok.

- Gyámügyi igazgatási felada-tok

- Egyéb feladatok körében kiemelném az egyes környe-zetvédelmi, vízügyi, állatvé-delmi feladatokat, a temetke-zési szolgáltatási tevékenysé-gek engedélyezését, az okta-tással kapcsolatos feladatokat, a szabálysértési ügyintézéssel és a védelmi igazgatással kap-csolatos feladatokat.

Milyen tervei vannak a jövő-re nézve Járási Hivatal veze-tőként?Tervem a jövőre nézve, hogy a humánus, jogszerű, ügyfél-központú hivatali működés-hez kapcsolódó elvárások maradéktalanul érvényesül-hessenek.

- Folytatás a következő oldalon.-

Egy vezetői kinevezés örömteli esemény, azonban nagy kihí-vást is jelent. Új magabiztos, szakmailag elkötelezett vezető került a Záhonyi Járási Hivatal élére 2015. június 16-tól Halászné Laskai Szilvia személyében.

Halászné Laskai Szilvia a Záhonyi Járási Hivatal vezetője

Page 7: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

7. ol dal2015. Szeptember Hivatali hírek

Fontos, hogy az illetékességi területhez tartozó valamennyi önkormányzattal szoros együttműködést tartsunk fenn. Az ügyfélközpontúság az elsődleges szempont, igyek-szem minden rendelkezésem-re álló eszközzel azon lenni, hogy a városban élők és a járáshoz tartozó települések lakosai megelégedését szol-gáljam.Célom, hogy a lakosok számá-ra hatékonyan, de ügyfélbarát módon biztosítani a közszol-

gálati feladatok elérhetőségét, vagyis azt, hogy udvarias, segítőkész ügyintézővel talál-kozzon a lakosság.

Márai Sándor idézete szerint:„Az életnek értelemet csak a szolgá-lat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.”

Köszönjük szépen válaszait, munkájához és magánéleté-hez is jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Tóth Istvánné

TÁJÉKOZTATÓBeiskolázási támogatásról

Záhony Város Önkormányzati Képviselő-testületének Hu-mán Bizottság az iskolai tanévkezdéssel kapcsolatos ki-adások enyhítése érdekében, beiskolázási támogatásban részesíti azon gyermekek szüleit, nevelőszüleit, gyámját, akik gyermeke a Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tanul vagy nappali tagozatos középfokú oktatási intézményben vagy nappali tagozatos felsőoktatási intézményben folytat tanulmányokat és a ház-tartásban az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a nettó 65.000 Ft-ot.

Az beiskolázási támogatás összege:a) Általános iskolai tanulók részére 8.000.- Ft/tanuló, ingyenes tankönyvellátásban részesült általános iskolai tanulók részére 4.000.- Ft/tanuló. b) Középiskolai tanulók részére 15.000.- Ft/tanuló, ingyenes tankönyvellátásban részesült középiskolai tanulók részére 10.000.- Ft/tanuló.c) Felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók részére 20.000.- Ft/hallgató.

Nem támogatott azon tanuló aki:a) felsőoktatási szakképzésben /nem jogosult családi pótlékra/ vagy,b) felsőfokú szakképzésben /jogosult családi pótlékra/ vagy,c) érettségi után középfokú oktatási intézményben illetve esti tagozaton folytat tanulmányokat /nem jogosult családi pótlékra/.A beiskolázási támogatás iránti kérelmet szeptember 18. napjáig lehet benyújtani.A kérelemhez csatolni kell: a) a köznevelési intézmény 30 napnál nem régebbi igazolását arról, hogy az intézménnyel a jogviszony a kérelem beadásakor fennáll,b) háztartásban élők előző havi jövedelem igazolásait,c) a gyermek lakcímkártya másolatát,d) kérelmező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a gyermek életvitelszerűen Záhonyban lakik.A támogatást kérelmezők részére készséggel adnak felvilágosí-tást, segítséget a hivatali munkatársak.

Záhonyi Közös Önkormányzati Hivatal

Látogasson el web oldalunkra!

www.zahony.hu

Működik a napelemparkunk

Befejeződött a napelemes rendszer kiépítése az Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola villa-

mos energia szükségletének kiváltására Záhony Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014-ben döntött arról, hogy a KEOP-2014.4.10.0/N „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása” című pályázati felhívásra az Árpád Vezér Általános Iskola és Művészeti Iskola fotovoltaikus rendszerének kiépítésére támogatást igényel.

A pályázat benyújtásának feltétele a kivitelező kiválasztására irányuló, előzetesen lefolytatott közbeszerzési eljárás volt, mely eredményeként a SOLLIGHT Energia Esco Kft-vel (1033 Bu-dapest, Apát utca 6-8.) a vállalkozási szerződés aláírásra került.Az Önkormányzat üzemeltetésében lévő intézmény fenntartási költségének legnagyobb hányadát a villamos-energia számlák jelentik, így a pályázat keretein belül megvalósuló Háztartási Méretű Kiserőmű telepítésével ezen kiadások jelentősen csök-kenthetőek.A kivitelező az iskola épülete mögötti területen helyezte el a 192 db 250 Wp polikristályos napelem modult, az oktatási in-tézmény egyik tantermébe felszerelte a 3 db invertert. Az áram-szolgáltató a mérőóra cseréjét elvégezte, így a rendszer villamos energia termelése 2015. július 2. –án megkezdődött. A telepí-tett rendszerrel várhatóan megtermelhető energia mennyisége 44.600 kWh/év, amely az iskola jelenlegi energiafogyasztásának csaknem teljes része.Az energia elszámolása az elszámolási időszakon belül megmért fogyasztás és visszatermelés különbözete alapján történik, így a villamos energia költség minimalizálható lesz, a befektetett ön-erő megtérülése pedig 2 év.

Báthori KatalinZáhonyi Közös Önkormányzati Hivatal

Napelempark látja el zöldenergiával az iskolát

Page 8: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

8. ol dal 2015. SzeptemberNyáron történt...

A Gesztus Szolgáltató Központ nyári programjai

Ezen a nyáron sem unatkoztak a Gesztus Szociális Szolgáltató Központ ellátottai. A megszokott napi tevékenységeket szí-nesítették a közös szalonnasütések, a rendhagyó kirándulás és a nyári játszóház. Idén Diósgyőrbe látogattunk el, ahol részesei lehettünk a középkori reneszánsz hangulatának. Erdei kisvasúttal jutottunk el Lillafüredig és pihentünk meg a természet csöndjében. Felejthetetlen élményekkel feltöl-tődve, vidám hangulatban értünk haza.

Az egyhetes nyári játszóházban résztvevő gyerekek és gondo-zottaink is tartalmas programok részesei lehettek. Ellátogattunk a rendőrségre, reikis barátainkkal közös meridián tornával és zenéléssel töltöttünk el egy délelőttöt, Hegedűs Gyula jóvoltá-ból a gyerekek egy rendkívüli kalandparkban fedezhették fel a Gyuszi bácsi által készített játékok különleges világát. Jógáztunk Oláhné Ági nénivel és Bodnárné Marika nénivel, Nagy Kinga pedig hasznos tanácsokkal látott el minket a felelős és örömteli kutyatartással kapcsolatban. Jutott idő kreatív tevékenységekre, közösségi, csapatépítő játékokra, sporttevékenységekre, sőt fagyizásra is, a gyerekek igényei alapján. Jövőre is szeretettel várunk minden nyitott, érdeklődő gyermeket programunkra.

Nyár elején vendégül láttuk a vásárosnaményi Megoldás Ház ellátottait és dolgozóit, akik picit belekóstoltak mindennapjaink-ba a részükre szervezett programjaink által. Olyan jól érezték nálunk magukat, hogy mindenképpen szerették volna viszonoz-ni, ezért nyár végére mi kaptunk meghívást hozzájuk, ahol nagy-nagy szeretettel fogadtak minket.

Szeptember elején részt veszünk még a VOKE által szervezett „Őszköszöntő, hagyományőrző napon”, illetve ellátogatunk a Sóstói Vadasparkba, amit az ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete biztosít ellátottjaink számára évről – évre.A nyarat szeptember 11-én az immár rendhagyó „Nyárbúcsúztató” rendezvényünkkel zárjuk testvéregyesületünkkel a kisvárdai Megoldás Házban.

Gesztus Szociális Szolgáltató Központ

Diósgyőrbe kirándultunk

A képzőművészeti tagozat 15 tanulója egy 11 napos képző-művészeti szaktáborban vehe-tett részt Budapesten. A tanu-lók között több hátrányos helyzetű tanuló is volt.A programjaink között szere-pelt többek között: a Budapesti Operettszínház A Szépség és a szörnyeteg című musical elő-adása, ahol a látvány és a zene annyira megbabonázott ben-nünket, hogy igazi elvarázsolt kastélyban érezhettük magun-kat.A tábor részeként két egy napos kiránduláson is részt vettünk: Visegrádon, és Győrben. Utóbbi városban a Bazilikát és az ott őrzött Szent László hermát csodáltuk meg, majd bebarangoltuk az egyházi kincstárat, és az egyházi könyvtárat, ahol valódi közép-kori kódexeket is megtekint-hettünk. A Magyar Ispitában pedig Széchenyi Pál érsekre emlékeztünk.Visegrádon Mátyás Király palotáját csodáltuk meg, tanultunk reneszánsz táncot,

készítettünk kályhacsempét agyagból és részt vettünk egy középkori fegyver bemutatón is. Budapestre hajóval tértünk vissza. Több múzeum látnivalóival gazdagodtunk: Magyar T e r m é s z e t t u d o m á n y i Múzeumban egy ,,Múmiavilág” kiállításba csöppentünk, ahol különböző országok, kultúrák mumifiká-lásaival ismerkedtünk. Egy-egy hosszú nap után a Wikinger étterem vacsorái olykor még nagy adagnak is bizonyultak, pedig éhségben nem volt hiány.A megfáradt csapat a Hotel Venturában pihente ki a nap fáradalmait, de az esti szobai csevegések olykor éjfélig is eltartottak. Másnap bizony az ébredés kicsit nehezükre esett.

- Sok élményben volt részünk, és többféle tudással gazdagod-tunk, talán kicsit néha el is fáradtunk, de a következő élmény és tevékenység újra tettre buzdított mindenkit.

Szvák Enikő

A kirándulás egyik állomásán

„Korok, tárgyak, történetek meséi”

Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a 2015 január 23.-án a az Emberi Erőforrások Minisztériuma,Emberi Erőforrás Támogatás kezelő által kiír Nemzeti Tehetség Programon belül ,, Korok, tárgyak, történetek” címmel pályázatot nyújtott be, melyet Szvák Enikő készített. A pályázat eredményes-nek bizonyult, és 1.735.000 Ft vissza nem térítendő támo-gatást kapott.

Page 9: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

2015. Május 9. ol dalNyáron történt...

A Záhonyi Nők Egyesülete Székelyföldre szervezett négy napos kirándulást 2015. augusztusba, idén először határon túlra. Első utunk Kolozsvárra vezetett, ahol hosszabb kirándulást tettünk a város központjában idegenvezetővel. Megnéztük Mátyás király lovas szobrát, megtekintettük a Farkas utcai újonnan felújított református templomot, az idegenvezetőnk egyházi énekekkel fogadott bennünket valamint a csoport néhány tagja református énekkel dicsőítette az ott lévőket. Megnéztük Mátyás király anyjának, Szilágyi Erzsébetnek a szülőházát. Magyar napok alkalmából bementünk a Szépművészeti múzeumba. A Tordai hasadékig utazva néztük a tájat az erdővel borított hegyoldala-kat, számunkra szokatlan formájú házakat. Közben megnéztük a hasadékhoz fűződő legendákat, Szent László csodatételét.

Estére értünk Torockóra, a szálláshelyre a vendéglátóink kedve-sen fogadtak, némi pihenés után a bátrabbak felmásztak a Székelykő tetejére. Másnap a Parajdi sóbányába mentünk sok-sok falépcső vezetett a barlangterembe, ahol asztalok, sószobrok és sókápolna fogadja a látogatókat. A só jótékony hatását érez-hettük gyógytorna közben. A barlang falába kapaszkodók vol-tak vésve, kötelek kifeszítve, a gyerekek kedvükre mászhattak a falon. Szovátán sétáltunk a híres Medve tónál. Fejet hajtottunk Petőfi Sándor emlékműve előtt. Harmadik nap Gyulafehérvárra mentünk, megcsodáltuk az Ortodox székesegyházat. A Szent György kapunál láthattuk az őrségváltást, ami hagyományként maradt a városba és minden nap 12 órakor magyar ruhába lova-golva vonulnak a térre és ott történik meg a váltás.

Még aznap Vajdahunyad és Déva várát néztük meg. Vajdahunyad vára egyik bástyáján írta meg Petőfi Sándor Vajdahunyadon című költeményét.

„ Fogadjátok be, ti dicső falak,Fogadj magadba, híres ősi vár”

A vár belsejében Hunyadi család életét bemutató múzeumot tekintettük meg.Déva várának történetét Kőműves Kelemen balladájából ismer-tük. Megköszönve szállásadónk szeretetét, hagytuk el a szállást, reméljük, még találkozunk jelszóval. Tordai sóbányába látogat-tunk, ahol a sóbarlang modern változatát láthattuk.

Hosszú folyosón sétáltunk, körülöttünk fényesre alakított falak. Felsétáltunk a szegények és a gazdagok lépcsőjén. A bátrabbak lementek a harang alakú bányába, 70 méter átmérőjű és 8 méter mélységű földalatti tó található benne, továbbá 5 méter magas sósziget, valamint oltár lenyűgöző látványa fogadott bennünket.Szép és tartalmas út volt. Jó volt látni a hatalmas hegyeket, erdőket, Báthoryak, Rákócziak, tündérek, óriások és mesés földjét és látni azokat az embereket, akik szívükkel, lelkükkel, életükkel magyarok.

A kiránduló csoport köszönetét fejezi a szervezőknek Bigai Bélánénak és Tóth Ferencnének.

Tóth Ferencnéelnök

KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE - ZÁHONYI NŐK EGYESÜLETE

2015-ös PET kupa

A 2015-ös PET kupán nem csupán fogadóállomás volt kicsiny szomszédközségünk Zsurk, hanem saját hajót is indított

„ZSURK – az innovatív település fiataljai, akik eddig is tevé-keny részt vállaltak a szervezésből, most egy kis hajóval kive-szik részüket a szemétszedésből. Zsurk már jóval a PET Kupa előtt is kitüntetett figyelmet szentelt a hulladékfelhasználásnak, és a szelektív hulladékgyűjtésnek, úgyhogy a Kupán való rész-vétel jól illik a település zöld arculatába.” petkupa.hu

A kirándulás résztvevői

Falunap GyőröcskénAugusztus 1-jén falunapot rendeztek Győröcskén, amelyre a Vadvirág kórus is meghívást kapott. Több alkalommal is szerepeltünk már náluk. Örömmel tettük ezt, mert mindig szeretettel fogadtak.Minden elismerésünk Batári Ferenc polgármesteré, a képviselő-ké, valamint a szorgos asszonyoké. Reggeltől estig talpon vol-tak, főztek, vendégül látták a község lakóit, a környékről érke-zőket s természetesen a meghívott vendégeket.A szülők sportvetélkedőt szerveztek a gyerekeknek, s azt ügye-sen levezényelték. Meglepetésnek számított a fiatalok aerobic tánca. A jó hangulatot és a talpalávalót két tehetséges zenész, Szabó Bertalan és Rebenku József biztosították.Gratulálunk a szervezőknek és további eredményes munkát kívánunk! A Vadvirág kórus nevében: Németi Erzsébet

Page 10: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

10. ol dal 2015. SzeptemberIskolai hírek

Szaktárgyi versenyek:

1/a osztály:Révész SáraKis matematikusok versenye Komoró városkörzeti III. helyKékcse komplex tanulmányi verseny városkörzeti II. helyFelkészítő: Kovácsné Erdei BeátaKovács Dávid LászlóMóra matek megyei verseny megyei IV. helyRefi matek megyei verseny megyei II. helyFelkészítő: Kovácsné Erdei Beáta

1/b osztály:Balázs RékaKomplex tanulmányi verseny Kékcse városkörzeti I.helyFelkészítő: Leskuné Orosz Ágnes

2/a osztály:Aros AdriánKis matematikusok versenye Komoró városkörzeti II. helyRefi matek Kisvárda megyei IV. helyKékcsei Arany János Általános Iskola versmondó verseny városkörzeti II. helyFelkészítő: Székelyné Hozdik ArankaBalogh Márk

„Szépen, helyesen magyarul” Hermann Ottó Ált. Isk. Oros megyei IV. helyFelkészítő: Székelyné Hozdik ArankaRévész PatrikKékcsei Arany János Ált. Isk. komplex tanulmányi verseny városkörzeti II. helyFelkészítő: Székelyné Hozdik Aranka

2/b osztályKutasi ZsófiaKékcse Arany János Ált. Isk. komplex tanulmányi verseny városkörzeti I. helyFelkészítő: Pálykáné Pandula ZsuzsannaNapora VivienKékcse Arany János Ált. Isk. komplex tanulmányi verseny városkörzeti I. hely

3/a osztályCsobai GáborZrínyi Ilona megyei matema-tika verseny megyei IV. helyVértesi Gréta megyei matema-tika verseny megyei IV. helyApáczai megyei matematika verseny megyei II. helyDienes matematika verseny megyei IV. helyTeichmann Vilmos környezet-ismereti verseny megyei II. helyFelkészítő: Földi FerencUzonyi CsengeTeichmann Vilmos környezet-ismereti verseny megyei V. hely

3/b osztály:Dobrai DávidKis matematikusok versenye Komoró regionális III. helyTeichmann Vilmos környezet-ismereti verseny megyei V. helyFelkészítő: Lajos ErikaPalotás Kitti NóraKis matematikusok versenye Komoró regionális IV. helyKomplex verseny Kékcse I. helyFelkészítő: Lajos ErikaNagy SzabolcsTeichmann Vilmos környezeti verseny megyei II. helyFelkészítő: Lajos Erika

4/a osztály:Opálka LeventeKincskereső prózamondó ver-seny megyei III. helySzabó Lőrinc szavalóverseny megyei IV. helyArany János versmondó ver-seny Kékcse városkörzeti I. helyFelkészítők: Szabadosné Dicső Erika, Bernáth JózsefnéFintor PéterTeichmann Vilmos megyei biológia és környezetismereti verseny megyei II. helyFelkészítő: Szabadosné Dicső ErikaPócsik KendeTeichmann Vilmos megyei biológia és környezetismereti verseny városkörzeti II. helyFelkészítő: Szabadosné Dicső Erika

4/b osztály:Kutasi TamaraTeichmann Vilmos megyei biológia és környezetismereti verseny regionális II. helyFelkészítő: Pokolné Pisák GabriellaJászfai KataKomplex tanulmányi verseny Kékcse városkörzeti I. helyFelkészítő: Pokolné Pisák Gabriella

5/b osztály:Farkas FranciskaII. Bachát László megyei helyesíró verseny megyei V. helyFelkészítő: Barabás Beáta

6/b osztály:Beresnyák Antal Barna Alapműveleti matematika ver-seny 2015 városkörzeti III. helyAlapműveleti matematika ver-seny 2015 Sz-Sz-B megyei forduló III. helyDienes Pál megyei szintű matematika verseny megyei II. helyFelkészítő: Kollárné Pataki ErzsébetVágner GergőAlapműveleti matematika ver-seny 2015 városkörzeti II.helyAlapműveleti matematika ver-

seny Sz-Sz-B megyei II. helyAlapműveleti matematika ver-seny országos X. helyFelkészítő: Kollárné Pataki Erzsébet

7/a osztály:Nagy KrisztiánTIT megyei német nyelvi ver-seny megyei III. helyFelkészítő: Kulcsárné Palóczi MariannPecze PannaTIT megyei német nyelvi ver-seny megyei IV. helyFelkészítő: Kulcsárné Palóczi Mariann

7/b osztály:Csernyu LeventePolgárvédelmi vetélkedő városkörzeti II. helyFelkészítő: Pásztorné Koczka AndreaGörgicze AttilaZelk Zoltán megyei angol nyelvi verseny megyei IV. helyFelkészítő: Vargáné Vincze Tímea

7/c osztály:Iski Krisztián „Népek tavasza” országos történelmi vetélkedő országos X. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaBéres JúliaPolgárvédelmi vetélkedő városkörzeti II. helyFelkészítő: Pásztorné Koczka Andrea „Népek tavasza” országos történelmi vetélkedő országos VII. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaFarkas Dorka Hanna

„Népek tavasza” országos tör-ténelmi vetélkedő országos VII. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaSimonyi Zsigmond helyesírá-si verseny megyei III. helyBachát László helyesírási ver-seny megyei I. hely Felkészítő: Nagy Zsoltné

Versenyeredményeka 2014/2015-ös tanévben

Minden évben örömmel adunk helyet újságunkban, a kiemelkedő eredményt elért záhonyi gyerekek eredménye-inek közlésére. Ebben az évben is hosszú névsort kaptunk az iskolától, melyet folytatosan adunk közzé, azokról a gyerekekről akik az iskolapadban vagy versenyeken kíváló eredményeikkel öregbítették Záhony jóhírét.

Page 11: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

2015. Szeptember 11. ol dalIskolái hírek

Révész Eszter„Népek tavasza” országos tör-ténelmi vetélkedő országos X. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaRévész Viktória

„Népek tavasza” országos tör-ténelmi vetélkedő országos VII. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaSándor Boglárka

„Népek tavasza” országos tör-ténelmi vetélkedő országos VII. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaVeres Júlia„Népek tavasza” országos tör-ténelmi vetélkedő országos X. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaOlexa Csenge

„Népek tavasza” országos tör-ténelmi vetélkedő országos X. helyFelkészítő: Kutasiné Márkus OrsolyaZelk Zoltán nyelvi verseny megyei III. helyFelkészítő: Hadar ÉvaSárvári TiborAlapműveleti matematikaver-seny városkörzeti II., megyei I., országos IV. helyVarga Tamás matematikaver-seny megyei I. hely, országos döntőbe jutottZrínyi Ilona matematikaver-seny megyei II., országos XIV. helyBátaszéki matematikaverseny országos V. helyOrchidea Pangea matematika-verseny iskolai I. hely, orszá-gos döntőbe jutottDienes Pál matematikaver-seny megyei I. helyFelkészítő: Szkibákné Szenes AdélHevesy György kémia ver-seny megyei I. hely, országos döntőbe jutottCurie kémia emlékverseny területi I., országos XVI. helyFelkészítő: Béres ZoltánnéMegyei TIT angol nyelvi ver-seny megyei I. helyFelkészítő: Hadar Éva

Vári Emil Városkörzeti infor-matika verseny városkörzeti II. helyRUT-IN-FO megyei számítás-technika verseny 7-8 kcs. megyei I. helyXVIII. Alföldi Országos Számítástechnika verseny 7-8 kcs. országos IV. helyECDL-BASE szakvizsga 2 modulFelkészítő: Pályka JózsefJedlik fizikaverseny területi I. hely, országos IV. helyFelkészítő: Révész SzabolcsII. Bachát László megyei helyesírási verseny megyei VI. hely

8/a osztály:Péter MátéPolgárvédelmi vetélkedő városkörzeti II. helyFelkészítő: Pásztorné Koczka AndreaGörgicze FruzsinaKözépfokú „A” típusú angol nyelvvizsgaMóra Ferenc angol nyelvi verseny megyei II. helyFelkészítő: Hadar ÉvaPolgárvédelmi vetélkedő városkörzeti II. helyFelkészítő: Pásztorné Koczka AndreaKassai Gréta Móra Ferenc angol nyelvi verseny megyei II. helyZelk Zoltán megyei angol nyelvi verseny megyei III. helyMegyei TIT angol nyelvi verseny megyei III. helyLangwest országos tehet-ségkutató tanulmányi ver-seny országos VII. helyMegyei Móra Ferenc angol csoportos nyelvi verseny megyei II. helyFelkészítő: Hadar ÉvaKözépfok „A” típusú nyelvvizsgaSzabó PálmaMóra Ferenc angol nyelvi verseny megyei II. helyFelkészítő: Hadar Éva

8/c osztály:Lovácsi KristófVári Emil városkörzeti informatika verseny város-

körzeti II. helyRUT-IN-FO megyei számítás-technika verseny 7-8 kcs. megyei V. helyXVIII. Alföldi Országos Számítástechnika verseny 7-8 kcs. országos VI. helyECDL-BASE szakvizsga 2 modulFelkészítő: Pályka JózsefKurucz ÁdámITK középfokú angol szóbeli nyelvvizsgaTelc középfokú írásbeli nyelv-vizsgaFelkészítő: Vargáné Vincze Tímea

Beresnyák Anett RitaHevesy György kémia ver-seny megyei V. helyFelkészítő: Béres ZoltánnéAlapműveleti matematika ver-seny városkörzeti III. helyDienes matematika verseny megyei V. helyZrínyi Ilona matematika ver-

seny megyei VI. helyFekészítő: Bodnár Györgyné

Sportvesenyeken elért ered-mények:

Labdarúgó DiákolimpiaVároskörzeti I. hely, megyei döntő III. helyA csapat tagjai: Kovács Kornél, Márta Mendel, Szabó Sándor József, Szónok Soma, Dancs Gergő, Kabai Zsolt, Jőrös Levente, Ésik Ákos

Duatlon DiákolimpiaMegyei döntő I. helyA csapat tagja: Kovács Kornél, Márta Mendel, Kabai Zsolt, Ésik Ákos

z iskolásaink eredményeinek felso-rolását a következő számokban folytatjuk!-

Page 12: Záhony Város Önkormányzatának lapja Néptánc, népdal ...zahony.hu/zona/2015/1509.pdf · ötlet az akusztikus esték megálmodóitól Balázs Pétertől, Szabó Sándortól

12. ol dal 2015. SzeptemberSport hírek

ZÁHONYI ZÓNAZáhony Város Önkormányzat lapja.

Megjelenik időszakosan. Felelős kiadó: Záhony Város Önkormányzata, Szerkesztőség levélcíme:

4625 Záhony, Ady E. 35. Telefon:06 45 525-508www.zahony.hu E-mail: [email protected]ás: Fuzyon Nyomda, Nyíregyháza

X. ZÁHONYI STRANDRÖPLABDA TORNA

A hagyományokat ápolva immár tízedik alkalommal rendez-te meg Záhony Városunk Önkormányzata, TRV ZRT, a Záhonyi Vasutas Sport Club, és a Záhonyi Közlekedési DSE közös összefogással és finanszírozással a X. Záhonyi Strandröplabda bajnokságot.

Városunk augusztusi ünnepi eseménysorozatának lezárásaként került megszervezésre, lebonyolításra a röplabda torna, melyre hét csapat adta le a nevezését. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Záhonyi üzemmérnökség vezetői és dolgozói két pályát kifogástalan állapotban adták át a röplabdát szerető spor-tolóknak. Az időjárás nem igazán kedvezett a strandröplabdá-nak, hisz ezen a szombaton nagyon lehűlt a levegő, és szinte minden órában esett az eső.

A csapatokat két csoportba sorsolva kezdődtek el a körmérkőzé-ses csoport mérkőzések. A csoportokból az első két helyezett csapat jutott az elődöntőbe, ahol keresztbe játszással döntötték el a csapatok a döntőbe jutást, ahol három szettben dőlt el az első hely sorsa. A tornán a rossz időjárási viszonyokat legyőzve a csapatok jó hangulatban, jó színvonalú játékot mutatva a fair play szellemében játszottak végig a tornát. Az első három helyezett csapat az eredményhirdetésen díszes serleget kapott.

Végeredmény:1. TRV ZRT (Kantár József, Palotai István, Palotai Csaba)2. MITISZIK A ZENEKAR3. TANÁROK4. 4 KÉZ-LÁB5. PERFORM6. TIPLET7. BMM

A torna lezárásaként a megfáradt, éhes csapatok finom babgu-lyást, túrós bélest fogyaszthattak, melyet Varga Bertalannak és Margitics Csabának köszönhettünk.

Kovács Sándor

Elkészült a műfüves félpálya a ZVSC-n

Záhony Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013-ban döntött arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség felhívá-sa alapján pályázatot nyújt be műfüves félpálya 40x60 m (44x64 m) építésére, melyet az Újélet út 8. szám alatti Sporttelep salakos részén kívánt megvalósítani.

A sikeres pályázat eredményeként, a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező Bankó Kft-vel 2015. június 9. nap-ján a munkaterület átadás-átvétele megtörtént. A pálya építése folyamatos volt, elkészültek az alépítmények, a csapadékvíz elvezetés, a pálya világítása is és végül a műfű és a gumigranulátum is a helyére került.A kivitelezés folyamatos műszaki ellenőrzés mellett történt, melynek eredményeként 2015. július 28-án a műfüves félpálya műszaki átadás-átvételi és birtokbaadási eljárása is megvalósult.Városunk sportcélú infrastruktúráját kívánjuk fejleszteni az új létesítménnyel, amely reményeink szerint magas kihasználtság-gal fog működni. Várhatóan a pályát az oktatási intézményeink mellett a ZVSC labdarúgó szakosztályának csapatai (U-7, U-9, U-11, U-13, U-16, U-19 és a felnőtt csapat), a különböző sport-napokon és azokon kívül a város lakossága is igénybe fogja venni.

Záhonyi Közös Önkormányzati Hivatal

Az ünnepélyes átadáson

Véradás

Helye: Kandó Kálmán Szakközépiskolában.Időpont: 2015.09.22. 8:00-12:00 óra között.