xx. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24....

8
2015. szeptember 24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa Attila, amint átnyújtja a régi malom kulcsát Szabadics Attilának. – Az itt elénk táruló épület nem pusztán tégla, kõ, fa átgon- dolt rendszere, hanem a ter- mészet–ember–teremtõ akarat hármasságát magában összponto- sító szimfónia. Egy kisebbfajta csoda – fogalmazott az átadáson Ódor László, Zalamerenye polgár- mestere. Ahogy mondta: mai világunk a gyorsaságról, az egyszer használa- tos és újra hasznosítható produktu- mokról, gazdaságosságról és érde- kekrõl szól, melyben elvesznek a ré- gi idõk értékei. – Itt, a Sásréti Birtoknál meg- fordult a világ kereke. Emberek egy kis közössége a pozitív akarat mellé állt, amely megfogant Szabadics Atillában, mert mellette állt a családja, akik erõsíthették benne az elképzelést. Mellé állt egy tervezõ-mûvész Józsa Attila, aki az álmot áthozta a realitás vi- lágába, s mellette állt a J-Terv Kft. csapata és alvállalkozói, akik a pa- pírlapról a térbe emelték munká- juk által az álmot. S az álom meg- valósulását elõsegítték még Tamás Péter malomépítõ szakember, Mayer József kertész, s Tóth Al- bert, akinek köszönhetjük a birtok tavát. Név szerint szeretném meg- említeni dr. Karlinszky Balázs le- véltárost, aki a Veszprémi Érseki és Fõkáptalani Levéltár igazgató- ját, aki kutatómunkájával meg- õrizte az utókornak a zala- merenyei pálos malom emlékét méltatta a malom újjáépítésében részt vállalók munkáját a polgár- mester. Az építmény nem csupán külsõ- belsõ megújuláson esett át: a tulaj- donosok arra is törekedtek, hogy életet leheljenek az épületbe, ezért a malmot õrlésre is alkalmassá tet- ték. Az elsõ õrléshez a zsilipeket a környezõ települések polgármeste- rei: Novák Ferenc Zalakaros, Koma László Garabonc és Ódor László Zalamerenye elsõ emberei nyitot- ták meg. A lezúduló víz mûködésbe hozta a malomkerekeket, melyek- nek segítségével az õrlõ berende- zés dolgozni kezdett. Az elsõ zsák búzát a tulajdonos, Szabadics Attila öntötte fel a garatra. (Folytatás a 4. oldalon.) Megújult a pálos malom AZ UTOLSÓ ELÕTTI PILLANATBAN MENTETTÉK MEG A három tarka macska még beszerzés alatt ugyan, a malom azonban már teljes pompájában áll, sõt újra õröl is – mindezt Szabadics Attila jelentette be szeptember 12-én (utalva a népszerû gyermekdal szö- vegére is), amikor a zalamerenyei pálos malomnál megtarthatták a malom felújításának végét jelzõ ava- tási ünnepséget. Zalakaros számos for- mában – úgynevezett tele- pülési támogatási módok- kal – segít a rászorulóknak, a bajban lévõknek. Ezek kö- zött van anyagi juttatás és szolgáltatás egyaránt. Most a legfontosabbakat vesszük számba. A rendelet rögzíti: a tá- mogatások csak akkor biz- tosíthatók, ha az egyének önmagukért és családjukért kellõ felelõsséget vállalnak, és elvárható módon közre- mûködnek anyagi és szociá- lis helyzetük jobbításáért. A szociális ellátásokat a csalá- di segélyezés elvének érvé- nyesítésével kell biztosítani. Zalakaros, a törvényi elõírásoknak megfelelõen, ezeket a települési támoga- tásokat nyújthatja: iskoláz- tatási, beteggondozási, gyógyszerköltség, „hazavá- runk”, Babakelengye és la- kásfenntartási támogatás. Ezek mellett lehetõség van rendkívüli települési tá- mogatásra is, ezek: temeté- si és eseti támogatás, illet- ve a kamatmentes kölcsön. (Folytatás a 3. oldalon.) TÁMASZ ÉS SEGÍTSÉG A BAJBAN

Upload: others

Post on 08-Sep-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

22001155.. sszzeepptteemmbbeerr 2244..

Zalakaros város lapja

XXXX.. éévvffoollyyaamm 1166.. sszzáámm

Az Avatás pillanata. Fent: Józsa Attila, amint átnyújtja a régi malom kulcsát Szabadics Attilának.

– Az itt elénk táruló épületnem pusztán tégla, kõ, fa átgon-dolt rendszere, hanem a ter-mészet–ember–teremtõ akarathármasságát magában összponto-sító szimfónia. Egy kisebbfajtacsoda – fogalmazott az átadásonÓdor László, Zalamerenye polgár-mestere.

Ahogy mondta: mai világunk agyorsaságról, az egyszer használa-tos és újra hasznosítható produktu-mokról, gazdaságosságról és érde-kekrõl szól, melyben elvesznek a ré-gi idõk értékei.

– Itt, a Sásréti Birtoknál meg-fordult a világ kereke. Emberekegy kis közössége a pozitív akaratmellé állt, amely megfogantSzabadics Atillában, mert mellette

állt a családja, akik erõsíthettékbenne az elképzelést. Mellé álltegy tervezõ-mûvész Józsa Attila,aki az álmot áthozta a realitás vi-lágába, s mellette állt a J-Terv Kft.csapata és alvállalkozói, akik a pa-pírlapról a térbe emelték munká-juk által az álmot. S az álom meg-valósulását elõsegítték még TamásPéter malomépítõ szakember,Mayer József kertész, s Tóth Al-bert, akinek köszönhetjük a birtoktavát. Név szerint szeretném meg-említeni dr. Karlinszky Balázs le-véltárost, aki a Veszprémi Érsekiés Fõkáptalani Levéltár igazgató-ját, aki kutatómunkájával meg-õrizte az utókornak a zala-merenyei pálos malom emlékét –méltatta a malom újjáépítésében

részt vállalók munkáját a polgár-mester.

Az építmény nem csupán külsõ-belsõ megújuláson esett át: a tulaj-donosok arra is törekedtek, hogyéletet leheljenek az épületbe, ezérta malmot õrlésre is alkalmassá tet-ték. Az elsõ õrléshez a zsilipeket akörnyezõ települések polgármeste-rei: Novák Ferenc Zalakaros, KomaLászló Garabonc és Ódor LászlóZalamerenye elsõ emberei nyitot-ták meg. A lezúduló víz mûködésbehozta a malomkerekeket, melyek-nek segítségével az õrlõ berende-zés dolgozni kezdett. Az elsõ zsákbúzát a tulajdonos, Szabadics Attilaöntötte fel a garatra.

(Folytatás a 4. oldalon.)

Megújult a pálos malomAZ UTOLSÓ ELÕTTI PILLANATBAN MENTETTÉK MEG

A három tarka macska még beszerzés alatt ugyan, a malom azonban már teljes pompájában áll, sõtújra õröl is – mindezt Szabadics Attila jelentette be szeptember 12-én (utalva a népszerû gyermekdal szö-vegére is), amikor a zalamerenyei pálos malomnál megtarthatták a malom felújításának végét jelzõ ava-tási ünnepséget.

Zalakaros számos for-mában – úgynevezett tele-pülési támogatási módok-kal – segít a rászorulóknak,a bajban lévõknek. Ezek kö-zött van anyagi juttatás ésszolgáltatás egyaránt. Mosta legfontosabbakat vesszükszámba.

A rendelet rögzíti: a tá-mogatások csak akkor biz-tosíthatók, ha az egyénekönmagukért és családjukértkellõ felelõsséget vállalnak,és elvárható módon közre-mûködnek anyagi és szociá-lis helyzetük jobbításáért. Aszociális ellátásokat a csalá-di segélyezés elvének érvé-nyesítésével kell biztosítani.

Zalakaros, a törvényielõírásoknak megfelelõen,ezeket a települési támoga-tásokat nyújthatja: iskoláz-tatási, beteggondozási,gyógyszerköltség, „hazavá-runk”, Babakelengye és la-kásfenntartási támogatás.

Ezek mellett lehetõségvan rendkívüli települési tá-mogatásra is, ezek: temeté-si és eseti támogatás, illet-ve a kamatmentes kölcsön.

(Folytatás a 3. oldalon.)

TÁMASZ

ÉS SEGÍTSÉG

A BAJBAN

Page 2: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

2015. szeptember 24.2

Egyelõre még zajlanakaz átalakítások, a tervekszerint azonban októbervégére már birtokba vehe-tik a mûvészeti együttesekés közösségek a Hegyaljautca 40. szám alatti épüle-tet.

Az épület átépítésére ésfelújítására a testület koráb-ban hozott döntést, azzal,hogy az épületet a gyógy-helyközponti fejlesztésekután is mindenképpen kö-zösségi térként kívánjákhasználni. A lakás berende-zésére, többek közöttkonyha és társalgó kialakí-tására, bebútorozására ma-ximum 2,5 millió forintotbiztosítanak, a belsõépíté-szeti munkákhoz szakem-ber segítségét is igénybe vettékazért, hogy a kialakítás és elrende-zés a lehetõ legjobban szolgálja azitt tartózkodó csoportok céljait ésa késõbbi közösségi együttlétekszámára is megfelelõ színtérkéntszolgáljon.

A mûvészeti együttesek egy ré-sze próbáit a strandfürdõ bejáratafeletti helyiségekben oldja meg. AHegyalja utcai építkezés jelenleg avízvezeték szerelések fázisábantart, a telet azonban már biztosanitt tölthetik a csoportok.

RövidenCSATLAKOZNAK

AZ ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATHOZ

Az önkormányzat ez évbenis csatlakozni kíván a hátrányosszociális helyzetû felsõoktatásihallgatók, illetõleg felsõoktatá-si tanulmányokat kezdõ fiata-lok támogatására létrehozottBursa Hungarica FelsõoktatásiÖnkormányzati Ösztöndíjrend-szer 2016. évi pályázati fordu-lójához – az erre vonatkozódöntést a szeptember 10-i so-ros ülésen hozták meg. A városkötelezettséget vállalt arra is,hogy a beérkezett pályázato-kat és a pályázatokról hozottdöntését az EPER-Bursa rend-szerben rögzíti.

ALAPÍTVÁNYI BESZÁMOLÓK TERÍTÉKEN

Több alapítvány, így a Zala-karos Új Templomáért, a Zala-karos Sportjáért és a ZalakarosKözbiztonságáért KözhasznúKözalapítvány munkájáról isbeszámolót hallgattak meg aképviselõk a soros ülésen.Amellett, hogy az alapítványokeddig végzett munkáját és tá-mogatását megköszönték, azaz elhatározás született, hogya beszámolókat a jövõben ko-rábban kérik be a kuratóriumielnököktõl. Elhangzott az is: azobjektív tájékozódás érdeké-ben a beszámolók részleteseb-ben térjenek ki a jövõben azaddig elvégzett feladatokról –ezzel az alapítványok munkájais közelebb kerülhet a döntés-hozókhoz.

PEDAGÓGUS ASSZISZTENSTALKALMAZNAK

A nyár folyamán Zalaka-rosra költözés, illetve átjelent-kezés miatt történt óvodai be-iratkozások okán engedélyeztea képviselõ-testület, hogy azóvoda a 2015/2016-os tanév-ben az óvodába felvehetõ ma-ximális gyermeklétszámot10%-kal megemelhesse. A tes-tület ugyanakkor engedélyezteazt is, hogy napi négy órás idõ-tartamban a Zalakarosi Óvodaés Bölcsõde intézménye peda-gógus asszisztenst alkalmaz-zon. A szükséges személyi jut-tatást és ennek járulékait pót-elõirányzatként az általánostartalék terhére biztosítják.

Több napirendet zárt ülés ke-retében ismert és vitatott meg aképviselõ-testület a szeptember10-i ülésén.

A képviselõk elé került aZalakarosi Közös Önkormányzati Hi-vatal átvilágítását, illetve a ZalakarosiBölcsõde, Óvoda, Közösségi Ház ésKönyvtár gazdálkodásának felülvizs-gálatát bemutató anyag. A képvise-lõ-testület a jegyzõasszony által a hi-vatal átvilágításáról készített anya-got megismerte és az átszervezésrevonatkozó javaslatokat megvitatta.Végleges döntés meghozatalára a2015. szeptember 29-i együttes ülé-sen kerül sor Zalakaros, Zalaszabarés Zalamerenye települések önkor-mányzatainak véleményezése alap-ján.

Döntöttek arról, hogy a GránitGyógyfürdõ Zrt. 50 éves jubileumaalkalmából megrendezésre kerülõrendezvény költségeihez – figye-lemmel az egy idõben megrende-

zésre kerülõ Fürdõvárosok Szövet-ségének Közgyûlésére – annak40%-nak megfelelõ összeggel já-rulnak hozzá.

A testület egyetértett azzal,hogy a 2014-2020-as évekre vonat-kozó Terület- és TelepülésfejlesztésiOperatív Programnak több alprog-ramjához is csatlakozni kíván a vá-ros. Így a Zalakaros Zöld Szíve Prog-ram, a fenntartható közlekedés fej-lesztése Zalakaroson és környékén,a zalakarosi közintézmények ener-giaracionalizálása, valamint integ-rált egészségügyi központ kialakí-tása témában kíván fejleszteni éselõrelépni a város.

Elbírálták a Zalakarosi kerékpár-út-hálózat fejlesztése címû projektkeretében a gépek, eszközök be-szerzésére beérkezett ajánlatokat.A beérkezett ajánlatok közül a fótiszékhelyû Agrolánc Kft. 9.999.980forint összegû ajánlatát fogadták

el. Az önkormányzat a vételárat aNemzeti Fejlesztési Minisztérium100%-os támogatásából biztosítja,amelyet a Minisztérium utófinan-szírozással térít meg. A testület apolgármestert hatalmazta fel a gé-pek, eszközök megrendelésére, azadás-vételi szerzõdés aláírására.Ugyanennek a pályázatnak kapcsána projektmenedzsment feladatokés kommunikációs tevékenység el-látására beérkezett ajánlatokat iselbírálták. A pénzügyi menedzserifeladatok ellátására beérkezettajánlatok közül Radics Bálint aján-latát, a projekt asszisztens és mû-szaki menedzser feladatok ellátásá-ra beérkezett ajánlatok közül aZalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.ajánlatát, a kommunikációs tevé-kenység ellátására beérkezett aján-latok közül pedig a Jankó Kerékpá-ros Csapata Bt. ajánlatát fogadtákel. Az itt felmerülõ költségeketszintén a minisztérium finanszírozá-sával oldhatják meg.

Zárt ülésen történt

Ebzárlat2015. 10. 09.-tõl2015. 10. 30.-ig

A Zala Megyei Kormányhi-vatal Nagykanizsai Járási Hiva-tal Járási Állat-egészségügyi ésÉlelmiszer-ellenõrzõ Hivatala2015. október 9. – 2015. októ-ber 30. között a jegyzõségheztartozó önkormányzatok terü-letén ebzárlatot és legeltetésitilalmat rendelt el.

A ZALAKAROSI VÁROSI

ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁR

NYITVA TARTÁSA

Hétfõ: 12.00–16.30Kedd: 12.00–17.00

Szerda: 9.30–10.30, 12.00–17.00Csütörtök: 12.00–17.00

Péntek: 12.00–16.30Szombat: 9.30–11.30

Zalakarosi Közösségi Ház ésKönyvtár – Zalakaros

Liget út 28.

Elérhetõsége:Telefon: 06-30/631-1526

E-mail: [email protected]

Átalakítás alatta közösségek tere

Annak ellenére, hogy az engedélyezési eljárás nem a tervek sze-rint alakult és így a munkákhoz jóval késõbb foghattak hozzá, rövididõn belül elkészül a volt fogorvosi lakás.

Page 3: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

(Folytatás az 1. oldalról.)

AZ ISKOLÁZTATÁSI TÁMOGA-TÁS a tanköteles, illetve rendszeresiskolai oktatásban részesülõ gyer-mekek részére adható, évente egyalkalommal, amennyiben a család-ban az egy fõre jutó havi nettó jö-vedelem az öregségi nyugdíjmini-mum kétszeresét nem haladja meg,és a család nem rendelkezik a ren-deletben meghatározott mértéketmeghaladó vagyonnal. A támoga-tás igényléséhez a rendszeres isko-lai oktatásban való részvételt iga-zolni kell. A támogatás összege ál-talános iskolai oktatásban részesülõgyermek esetén legfeljebb az öreg-ségi nyugdíjminimum 50%-a, kö-zép- és felsõfokú oktatásban része-sülõ gyermek esetén legfeljebb azöregségi nyugdíjminimum 60%-a.

A BETEGGONDOZÁSI TÁMO-GATÁS csak annak adható, aki hoz-zátartozóként 18. életévét betöl-tött tartós beteg személy gondozá-sát, ápolását végzi, és az ápoló csa-ládjában az egy fõre jutó jövede-lem nem haladja meg az öregséginyugdíj mindenkori legkisebb ös-szegének 150 %-át, egyedülállóesetén 200 %-át.

Az állandó és tartós gondozástényének vizsgálata céljából az ön-kormányzati hivatal a támogatásmegállapítása és felülvizsgálata so-rán környezettanulmányt készít.

Nem jogosult beteggondozásitámogatásra a hozzátartozó, ha azápolt személy két hónapot megha-ladóan fekvõbeteg-gyógyintézeti,valamint nappali ellátást nyújtóvagy bentlakásos szociális intézmé-nyi ellátásban részesül vagy felsõ-oktatási intézmény nappali képzés-ben részt vevõ hallgatója, ha rend-szeres pénzellátásban részesül, ésannak összege meghaladja az ápo-lási támogatás összegét, illetve hakeresõtevékenységet folytat ésmunkaideje - az otthon történõmunkavégzés kivételével - a napi 4órát meghaladja.

GYÓGYSZERKÖLTSÉG TÁMO-GATÁSRA az jogosult, akinek csa-ládjában az 1 fõre jutó jövedelemaz öregségi nyugdíjminimum 200,egyedülálló esetén 250 százalékátnem haladja meg és a közgyógyel-látásról szóló szabályok szerint köz-gyógyellátásra nem jogosult, iga-zolt havi gyógyszerköltsége meg-haladja a nyugdíjminimum összegé-nek 15 százalékát.

A támogatás összege az igazoltgyógyszerköltség fele, de legfel-jebb havi ötezer forint. A támoga-tást 12 hónapra állapítják meg,amely után ez a pénzbeli ellátás is-mételten kérhetõ.

A „HAZAVÁRUNK” TÁMOGA-TÁST az önkormányzat a felsõok-tatásban tanuló zalakarosi fiatalokszámára a lakóhelyükhöz való kö-tõdés céljából és az oktatási intéz-ménybe történõ eljutás költségei-nek enyhítésére biztosítja. Támoga-tási kérelmet az a zalakarosi állan-dó lakóhellyel rendelkezõ hallgatónyújthat be, aki lakóhelyén kívül, ál-lamilag elismert magyarországi fel-sõoktatási intézmény nappali tago-zatán, elsõ diploma megszerzéseérdekében folytat tanulmányokat.

A támogatásra való jogosultságmegállapítása két egymást követõtanulmányi félévre, azaz 10 hónap-ra, havi egy alkalomra (oda- vissza-út) szól. A kérelmeket a hallgatókaz Önkormányzati Hivatalban azott igényelhetõ adatlapon mindenév szeptember 30-ig nyújthatják be.

A BABAKELENGYE TÁMOGA-TÁST az önkormányzat a gyermekfogadásának elõkészítéséhez kap-csolódó kiadások mérséklése céljá-ból vezette be. Azok a szülõk jogo-sultak erre, akiknek újszülöttjének

elsõ lakóhelye Zalakaros város terü-letén található és vállalják a gyer-mek születését követõen legalább5 évig tartó helybenlakást. A gyer-mek fogadásának elõkészítéséhezkapcsolódó támogatás iránti kére-lem a gyermek születését követõ60 napon belül terjeszthetõ elõ, sez a határidõ jogvesztõ. A támoga-tás mértéke a tárgyév január 1-jénérvényes mindenkori kötelezõ leg-kisebb munkabér (minimálbér) ösz-szege, amelyet a helyhatóság vásár-lási utalvány formájában biztosít.

A LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMO-GATÁST az önkormányzat a szoci-álisan rászoruló háztartások részérea lakás fenntartásával kapcsolatos

rendszeres kiadásaik viseléséheznyújtja. E támogatás a villanyáram-,a víz- és a gázfogyasztás, a csator-nahasználat és a lakbérhez vagy azalbérleti díjhoz, a lakáscélú pénzin-tézeti kölcsön törlesztõ részletéhez,a közös költséghez, illetve a tüzelõ-anyag költségeihez nyújtott támo-gatásnak minõsül.

Lakásfenntartási támogatásrajogosult az a személy, akinek a ház-tartásában az egy fogyasztási egy-ségre jutó havi jövedelem nem ha-ladja meg az öregségi nyugdíj min-denkori legkisebb összegének 250százalékát és a háztartás tagjaiegyikének sincs vagyona. Az egyfogyasztási egységre jutó havi jöve-delem megegyezik a háztartásösszjövedelmének és a fogyasztásiegységek összegének hányadosá-val.

TEMETÉSI TÁMOGATÁSBANrészesíthetõ az a személy, aki az el-hunyt személy eltemettetésérõlgondoskodott és a temetési költsé-gek viselése a saját, vagy családjalétfenntartását veszélyezteti. A jo-gosultság feltétele, hogy a kérel-mezõvel közös háztartásban élõközeli hozzátartozók egy fõre jutó

nettó jövedelme ne haladja meg azöregségi nyugdíjminimum minden-kori legkisebb összegének három-szorosát.

ESETI RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSITÁMOGATÁST kaphat az, aki lét-fenntartását veszélyeztetõ rendkí-vüli élethelyzetbe került. Például haa kérelmezõ vagy a kérelmezõ csa-ládjában élõ személy tartósan be-teg vagy súlyosan fogyatékos ésemiatt a kérelmezõnél, illetõleg akérelmezõ családjában jelentõs al-kalmi kiadások merültek fel, vagy akérelmezõt, illetve a kérelmezõ csa-ládjában élõ személyt elemi kárvagy súlyos baleset érte, esetlegbûntény áldozata lett, vagy ha

olyan alkalmitöbbletkiadástteljesít, amelymiatt magavagy családjalétfenntartá-sáról más mó-don nem tudgondoskodni.

Az eseti tá-mogatás egynaptári évenbelül ugyan-annak a sze-

mélynek legfeljebb hat alkalommaladható, amelynek mértéke az öreg-ségi nyugdíjminimum ötszörösétnem haladhatja meg.

Az eseti támogatás KAMAT-MENTES KÖLCSÖN formájában isnyújtható. A kölcsön összege azöregségi nyugdíjminimum 12-szere-sét nem haladhatja meg. A kölcsönvisszafizetésének ideje legfeljebb 1év.

A kölcsön felhasználható lakás-felújításra, korszerûsítésre, a családlétfenntartását veszélyeztetõ anya-gi nehézségek esetén: különösenhoszszantartó és /vagy súlyos be-tegség, háztartási berendezésekmeghibásodása, elemi kár, rendsze-res pénzellátás folyósítását megelõ-zõ ellátatlan idõszak, betörés, lo-pás, közlekedési vagy egyéb balesetmiatti anyagi nehézségeknél.

Kamatmentes kölcsön ugyan-azon család részére akkor állapítha-tó meg ismételten, ha a korábbi tá-mogatásról az elõírásoknak megfe-lelõen bizonylatokkal elszámolt

Ezeken túlmenõen vannak aszemélyes gondoskodást nyújtó el-látások, mint az étkeztetés, a házisegítségnyújtás és a családsegítés.

– pá –

2015. szeptember 24. 3

A VÁROS TÖBBFÉLE TÁMOGATÁST IS NYÚJTHAT

Támasz és segítség a bajban

ÁLLÁS – PEDAGÓGIAI ASSZISZTENST KERESNEKA Zalakarosi Óvoda és Bölcsõde

pedagógiai asszisztens munkakör betöltésére állást hirdet.A közalkalmazotti jogviszony idõtartama:

határozott idejû 2016. július 02-ig.Foglalkoztatás jellege: részmunkaidõ

Munkavégzés helye: Zalakaros, Liget u. 37/b.Elbírálásnál elõnyt jelent a Zalakarosi lakóhely.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. 10. 08.A pályázat elbírálásának határideje: 2015. 10. 09. /péntek/

Munkába lépés idõpontja: 2015. 10. 12. /hétfõ/

Érdeklõdni lehet: Szenyéri Lászlóné Mb. intézményvezetõnél Telefonszám: 93/340-317, 06-30/693-2639

Page 4: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

2015. szeptember 24.4

– Attilával közös szenvedé-lyünk a sportok közül a síelés;egyik síelés alkalmával sokat em-lítette a zalamerenyei pálos mal-mot, kérte, hogy egyszer nézzemmeg mint építész szakember, mi avéleményem az épületrõl. Az épü-let átvizsgálása és bejárása utánszakmai véleményem az volt,hogy az épület olyan rossz álla-potban van, hogy ez az utolsó éve.Ha meg akarja vásárolni Attila,azonnal állagmegóvást kell végez-ni rajta, illetve nagy anyagi ráfor-dítás kell ahhoz, hogy az épületmegújuljon. Attila rögtön azt fe-lelte: „egy álommal kevesebb”….és csalódottan indultunk haza.

Másnap délután megszólalt a tele-fon, Attila jelentkezett és kérdez-te, elvállalom-e a malom ter-vezését… ekkor tudtam, hogynagy dolog részese lehetek, hiszenaki ismeri Attilát, az tudja hogyamibe belekezd, azt ha törik, haszakad, befejezi – elevenítette felaz elhatározás körülményeit JózsaAttila.

A tervezési munkák 2013 év vé-gén kezdõdtek. A tervezési feladatnagyon speciális volt, napi rutinnalnem lehetett hozzáfogni. Szakágitervezõkkel egyeztettek, akiknekugyancsak kihívás volt az építtetõáltal megfogalmazott tervezésiprogram végrehajtása.

– A tervezés során talán arrakellett a legnagyobb hangsúlytfektetni, hogy az épület meglévõtömegét, megjelenését meghagy-va a belsõt úgy alakítsuk, hogy ab-ba az építtetõ által kért funkciókbekerüljenek, ám a korabeli meg-jelenést is vissza tudjuk állítani.

Józsa Attila példaként említette

az elõtetõt, melyet lebontottakugyan, nyomai azonban a homlok-zaton felfedezhetõek voltak. Mind-ezek mellett a tervezést hosszabbkutatómunka és tanulmány készíté-se elõzte meg: korabeli fellelhetõfotók felkutatása, idõsebbzalamerenyei lakók felkeresése,meghallgatása a malom külsõ ésbelsõ elrendezésével kapcsolatban,s több hasonló, még mûködõ ma-lom felkeresése.

Az építészeti és szakági terve-zésnél a fõ elv az volt, hogy mo-dern anyagokat használva minélkomfortosabb legyen az épület, abelsõépítészeti koncepcióban a ve-zérlõ elv volt a modern anyagok el-rejtése, a korabeli, vagy ahhoz iga-zodó, többségében fa és téglaanyagok használatával.

– Köszönettel tartozom Attilá-nak, hogy rám bízta a tervezéstkövetõen ennek a nem egyszerûépületnek a teljes kivitelezését is,hisz ilyen speciális szakértelmetigénylõ építést nem mindenki tudelkészíteni. Egy kivitelezõ-építészéletében nem sokszor adatik megegy ilyen épület megalkotása –hangsúlyozta Józsa Attila.

– A kivitelezés 2014 augusztuselején kezdõdött. Az épület állagaazonban oly mértékben megrom-lott, hogy minden bontási munkátcsak statikus elõzetes hozzájárulá-sa alapján végezhettünk. Nagyproblémát okozott a nagy men-nyiségû talajvíz és források fel-bukkanása, bárhova ástunk, min-

denhol víz jött fel. A bontás sorántöbbször egy hajszálon múlott,hogy nem dõlt össze az épület. Azépület új beton alapot kapott a facölöpök helyett, valamint további3 réteg beton aljzatot és 3 rétegvízszigetelést, a jelentõs mennyi-ségû víz miatt. A falak alatt is utó-lagos vízszigetelést kapott az épü-let. A falazat több helyen cserérekerült, illetve új falazatot kapott.A tetõszerkezet teljesen új fa-anyagból készült, a korábbi tetõ-szerkezet méretei alapján legyárt-va. A szerkezet építés speciálisanyagok használatát követeltemeg.

– Rengeteg idõt emésztett felaz asztalos munka, volt idõszak,amikor 3 asztalos brigád dolgozotta malom belsõ munkáin, csak a bel-sõ burkolásokhoz, nyílászárókhoz,lépcsõkhöz, padozathoz közel 60köbméter faanyagot használtunkföl. A belsõ kialakításánál fontosszerepet játszott a régi malomgé-pészet beépítése, Tamás Péter ma-lomépítõ szerezte be a gépeket er-délyi és hazai malom bontásokbólés került beépítésre jelenlegi he-lyére. A malomgépészetet teljesegészében õ és csapata készítetteés építette be, a malomkerékkelegyütt. Nélkülük hiányzott volna amalom mûködés közbeni monotonhangja, a malom „lelke”.

Józsa Attila elárulta: a malomtervezését követõen és építéseközben már több megkeresés érke-zett hozzá hasonló épület tervezé-

se és régi épületek felújí-tása tárgyában. Jelenlegszintén Szabadics Attilamegbízásából a malomszomszédságában lévõrégi kúria épület kivitele-zését végzik, a tervezõimunkákat itt is õ és a cé-ge készítette.

Az aprólékos munkákmellett és ellenére pedigarra is jutott ideje, hogymagát a tulajdonost ismeglepje: a malom pad-lásán talált, 150 éves fa-kereszt felújításával, illet-ve a malompatakban ta-lált, feltehetõen a régimalmot nyitó kulcs fel-újításával. Utóbbit az ün-nepségen nyújtott átegyik Attila a másiknak.

– aa –

Megújult a pálos malomAZ UTOLSÓ ELÕTTI PILLANATBAN MENTETTÉK MEG

A környéken élõk nagyon isjól tudják, hogy a vízimalom épü-lete rendkívül rossz állapotbanvolt, s ha úgy tetszik: SzabadicsAttila és Szabadicsné MadarasKatalin, az új tulajdonosok azutolsó elõtti pillanatban mentet-ték meg az agártörténeti kurió-zumot az enyészettõl.

A munkálatokban oroszlánré-sze volt Józsa Attila tervezõ-épí-tésznek, aki nemcsak a tervezési,de a kivitelezési munkákat is ve-zette. Ki gondolná, hogy az elsõ,ám annál meghatározóbb dönté-sek egy síelés alkalmával fogal-mazódtak meg.

Az elsõ zsák búzát a tulajdonos öntötte fel a garatra.

A falazat több helyen cserére került, speciális anyagokat is felhasználva. Atetõszerkezet teljesen új faanyagból készült, a korábbi tetõszerkezet mé-retei alapján legyártva.

A helyreállításban a korabeli fotók és a helyi-ek elbeszélései nagy segítséget nyújtottak.

Page 5: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

2015. szeptember 24. 5

ZALAI KÖZMÛVELÕDÉSÉRT-DÍJAT KAPOTT HORVÁTHNÉ NAGY ELVIRA

– Hihetetlenül jó érzés, nagyonjólesett, hogy gondoltak rám – fo-galmazott Horváthné Nagy Elvira,amikor a díj átvételét követõen be-szélgetésre invitáltuk. – Jól tudom,hogy a díjakra a települések terjesz-tik fel a szerintük arra érdemeseket,még akkor is, ha sokunk munkájáttermészetesen megyei szinten is lát-ják. Ha most az enyémrõl beszélek, aMóra-napok megyei rendezvénykönyvtári játék versenye, az õszikönyvtári napjaink, vagy épp az író-olvasó találkozóink kivívták a me-gyei figyelmet is. De az, hogy mi ittmivel foglalkozunk, hogyan munkál-kodunk, az igazán helyi szinten vanszem elõtt. Ezért is mondtam azt,hogy köszönet azoknak, akik felter-jesztettek.

– Két évtized könyvek között,könyvtári munkával, no és mellettea tanítás…nem egyszerû munka, ésnem is kevés idõ. Mindig ugyanaz-zal a lelkesedéssel vetetted magadbele?

– Nem is lehetne másként! Taní-tó szakon végeztem, ám az olvasás,annak megszerettetése mindig is ér-dekelt és nagy kihívást jelentett szá-momra. Így amikor 1997-ben közsé-gi és iskolai könyvtárként már az is-kolában mûködött a könyvtár, vál-laltam a könyvtárosi teendõk ellátá-sát. Elõttem Benkõné Gulyás Editdolgozott könyvtárosként, akitazonban az igazgatói teendõkkelbízták meg ekkor. Így kerülhetett áthozzám a feladat. Nagyon fontos-nak éreztem, hogy a képesítést ismegszerezzem hozzá, így két és félév alatt elvégeztem a könyvtárosszakot. Ha már „mély víz”, akkor le-gyen még mélyebb „alapon” pedigezzel párhuzamosan részt vettem aKönyvtárak Dél-Zalában címû könyvszerkesztésében, ahol a zalakarosirész megírása várt rám. Nem voltegyszerû, már csak azért sem, mertekkor vártuk Aliz leányunkat, akiúgy döntött, három héttel elõbbszületik meg. A szakdolgozatom

megvédése így nem is volt olyankönnyû. Attila, a férjem, rengetegetsegített nekem, sok-sok feladatotátvállalt, és teszi ezt ma is. Az õ tá-mogatásának sokat köszönhetek.Soha nem volt probléma, hogy haegy rendezvény miatt itt kellett ma-radnom a tervezettnél tovább, vagya hét végi nyitva tartás miatt be kel-lett jönnöm; õ otthon ellátta a gye-rekeket, sokszor a háztartást. Most,hogy a lányok már nagyok, sokszorsegítenek õk is. Réka leányom pél-dául a szerkesztésben, tördelésbenjáratos, több feladat „háttérmunká-sa”, Aliz pedig sokat segít a háztar-tásban.

De a pedagógus kollégáktól isóriási segítséget kapok: a diákokat

kutatómunkára biztatják, soha nemakadályozzák a könyvtári búvárko-dásukat, számos programra õk ma-guk hozzák le a gyerekeket, és ma-radnak is velük; ha kézmûveske-désre invitáljuk az olvasókat, akkoris jönnek õk is, vágnak, ragasz-tanak… Az iskola igazgatónõje,Grófné Csatos Andrea mindenbenpartner, ugyanígy Novák Ferenc pol-gármester úr és a testület is.

Az elmúlt években több kiállí-tást is tarthattunk, melyhez a teretaz iskola biztosította, több olyanelõadót hívhattunk meg, melyhez

a támogatást az önkormányzattólkaptuk. Ez nagyon nagy dolog. Agyerekek így olyan írókkal, köl-tõkkel, elõadó mûvészekkel talál-koznak, akiknek a könyveit addigcsak olvashatták, vagy akikkel le-het, hogy késõbbmár nem lesz mód-juk találkozni.

– Mennyire befo-gadóak a gyerekekegy-egy programotilletõen?

– A kézmûvesfoglalkozásaink fe-lettébb népszerûek,sokszor ugyanabbana témában több fog-lalkozást is kell tarta-nunk, mert olyan szí-vesen jönnek. Horváth Zita könyv-táros társam remek munkatárs, azõ kreatív ötletei, rendkívüli oda-adása, elhivatottsága igen nagy se-gítség.

Az író-olvasó találkozóink ésverses-zenés koncertjeink is rendresikeresek, jó nézni a csillogó gye-rekszemeket, hallgatni késõbb,hogy miket mesélnek egy-egy jólsikerült délutánról.

– Több rendezvényt szervez-tek a felnõtt lakosságnak is. Ezekfogadtatásával elégedett vagy?

– A felnõtteket sokkal nehezebba könyvtárba csábítani. Ebben hatal-mas segítség nekünk az Ezüst klubés a Karosi Civilek Egyesülete, mely-nek tagjai mind a „mozgósításból”,mind az elõkészítõ és lebonyolítómunkákból alaposan kiveszik a ré-szüket. Azok, akik eljönnek a kiállí-tásokra, a koncertekre (a felnõttek-nek mindig más témájú elõadásokatszervezünk, mint a gyerekeknek),vagy a könyvtári napok foglalkozá-

saira, nagyon jól érzik magukat, ésez nekem pozitív megerõsítést je-lent.

– Divat ma olvasni? Hogy látod?– Azt tapasztalom, hogy a gyere-

kek szívesen járnak ide be, de nemfeltétlenül a szépiro-dalmi, sokkal inkábbaz ismeretterjesztõmûvek érdeklik õket.Szeretnek kutatni,szeretik lapozni akönyveket, képeket,ábrákat tanulmányoz-ni. Az olvasásra in-kább a sikerkönyvekbuzdítanak, a HarryPotterre például elõ-jegyzéseket kellett fel-vennünk. Egy-egy pá-

lyázat, verseny kapcsán nagyon szí-vesen olvasnak, kutatnak, ez mindigarra sarkall, hogy érdemes újat ésújat kitalálni.

– Mekkora könyvállománnyalrendelkezik most a könyvtárunk?

– Közel 13 ezer könyvünk van,egy sikeres pályázatnak köszönhetõ-en online katalógust tudunk vezet-ni. Amikor indult a könyvtár, 4 - 5ezer kötetünk volt, és a nagykani-zsai könyvtár fejlesztette az állomá-nyunkat.

– Pályázatok: figyelemre méltó-an sok sikeres pályázatot tudhat-tok magatokénak. Melyek a legki-emelkedõbbek?

– Közel 10 millió forint pályázatiforrást tudtunk eddig lehívni. Van,amelyik önálló, van olyan, amit a pe-dagógiai intézettel vagy a megyeikönyvtárral közösen. Az egyik legje-lentõsebb, hogy e-Magyarországpont lettünk, számítógép állomá-nyunkat a 2001-es Széchenyi pályá-zatnak, s az új gépeinket már afenntartónknak is köszönhetjük.Tudtunk pályázni szolgáltatás fej-lesztésre (online katalógus, szóró-lapok), író-olvasó találkozók szerve-zésére, kézmûves bemutatókra (ko-sárfonás). Elnyertük a könyvtárpár-toló önkormányzat címet a várossalközösen, ennek köszönhetõen javít-hattuk tárgyi feltételeinket.

– Van-e valamilyen különlegesvágyad, amit szeretnél elérni, meg-valósítani?

– Sok tervem van, némelyik meg-valósulás elõtt, de ez egyelõre ma-radjon titok. A nagy álmom azon-ban az, hogy sikerül egy könyvtárosutánpótlásnak kinevelõdnie itt,Zalakaroson…. – aa –

Álma az utánpótlás kineveléseA közmûvelõdés, különösen az olvasóvá nevelés terén végzett több

évtizedes kiemelkedõ és sokrétû tevékenysége elismeréséül Zalai Közmû-velõdésért-díjat adományozott a Zala Megyei Közgyûlés Horváthné NagyElvirának, a Móra-iskola igazgatóhelyettesének, a városi és iskolai könyv-tár vezetõjének közel húsz éve végzett könyvtárosi munkája elismerésé-ül. A díjat a megyenapon dr. Pál Attila, a megyegyûlés elnöke adta át.

Eddig a hivatalos hír, melyet olvasva azt hiszem, szinte mindenkinekugyanaz jutott eszébe: Elvira nagyon is megérdemelte ezt a kitüntetést.Ezt az érzést csak erõsíti, hogy a legnagyobb közösségi portálon a híralatt megjelent kommentekben is kivétel nélkül hasonló hozzászólásokolvashatók.

Horváthné Nagy Elvira

Page 6: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

2015. szeptember 24.6

Helyi kézmûves termékeket,házi finomságokat tettek köz-szemlére városunkban a napok-ban az Innovatív Dél-Zala Vidék-fejlesztési Egyesület szervezésé-ben tartott helyi termék fesztivá-lon.

A Gyógyfürdõ téren és a piac te-rületén sok-sok õstermelõ, kör-nyékbeli kistermelõ és kézmûvesmutatta be remekeit.

Ahogyan az eseményt megnyitóKovácsné Kocsi Zsuzsa, az innovatívegyesület tanácsadója megnyitójá-ban is fogalmazott: a rendezvényjól mutatja, hogy mind nagyobb azérdeklõdés és a kereslet a helybenkészült termékek iránt, melyek fon-tos szereppel bírnak az egészségeséletmód lehetõségeinek megte-

remtésében is, emellett azonbanhelyi munkaerõre alapoznak és afenntartható vidék szerepét hang-súlyozzák.

Szörpök, lekvárok, savanyúsá-gok, sajtok, mézek csábították anézelõdõt, de a fafaragások, a fa-

zekas termékek, a csipkébõl készültterítõk, a horgolások, mézeskalá-csok is népszerûek voltak. A kirako-dóvásár rávilágított arra, hogy tér-ségünkben számos kézmûves érté-ket lelhetünk fel, érdemes tehátelõször mindig itt, helyben körül-

nézni, ha vásárolni akarunk, legyenszó élelmiszerrõl vagy ajándéknakszánt kézmûves termékrõl.

A helyi termékek seregszemléjétjó hangulatú mûsorok is színesítet-ték, az est sztárvendége pedig aKutyakölykök formáció volt.

FOLYTATJA

MÛKÖDÉSÉT

AZ EZÜST KLUBA nyári szünet után foly-

tatja mûködését az EzüstKlub, mely a közelmúltbanmegtartotta elsõ összejöve-telét. A tagság az elmúlt idõ-szak klub programjairól ké-szült videó összeállításokattekinthette meg. Bár többenmegfeledkeztek a nyitó nap-ról, a megjelentek remekülérezték magukat a régi fel-vételeket látva.

A szépkorúak következõösszejövetelükön a készülõöko-tavat tekintik meg, majda klub ajándékaként közösfagyizásra is sor kerül. A tag-díjak egyébként nem változ-tak, azok beszedése is elkez-dõdött. A tagság találkozói-ra egyelõre a Móra-iskolábankerül sor, a Hegyalja utcaiépület elkészülte után azon-ban a „székhelyét” ide tesziát az Ezüst Klub.

Szüreti SzõlõkapkodóVidám felvonulással, sok-sok tánccal, zenével, minõségi borkínálat-

tal és rengeteg finomsággal indította a szüreti szezont Zalakaros.A hagyományos Szüreti Szõlõkapkodó rendezvényt ez évben is a

mûvészeti együttesek lovaskocsis felvonulásával kezdték, a vidámmenet bejárta a város egész területét, valódi szüreti hangulatot lop-va az utcák mindennapi életébe.

A menet a Gyógyfürdõ térig meg sem állt. A téren már nagy tö-meg várta a „szüretelõket”, akik énekkel és néptánc mûsorral kö-szönték meg a közönség lelkesedését. A mulatság egész este folyta-tódott, a Bottal-fogó, a Zöld Ág Táncegyüttes és a Dalárda lépett fel,s természetesen meg lehetett kóstolni a finom hazai borokat is.

Közszemlén a helyiTERMÉKFESZTIVÁLT TARTOTTAK

Page 7: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

2015. szeptember 24. 7

Kiadja: Zalakaros Önkormányzatának támogatásával a Zalai T-MA Kiadói Kft. � 8749 Zalakaros, Liget u. 22/B.Felelõs kiadó: Seres Péter � Szerkesztõ: Péter Árpád � Telefon: 30/3980-045 � E-mail: [email protected]ás: Asperján Nyomda, Zalaszentgrót

Három hegyháton ívelt át amost elsõ alkalommal megrende-zett pince futás verseny. Azindulókat erõsen próbára tettéka dombok, és bár a látvány és aboros gazdák szívélyes fogadásajelentõsen kárpótolt mindenkit, afutók alaposan elfáradtak a ver-seny végére.

– Az I. Pince Futás nem titkoltcélja, hogy népszerûsítése környé-künk bortermelõ vidékeit, borásza-tait, ugyanakkor a sportot, azegészséges életmódot is – mondtaa rendezvényrõl annak szervezõje,Krégár Hajnalka.

A futóverseny útvonala azalavári várszigettõl indulva azalaszabari Öreg-hegyen, a nagy-radai Szelemi-hegyen át a garabon-ci Bajkos-tetõig vezetett.

Menet közben a Baán-pincénélSzabadics Zoltán, Nagyradán Ko-vács Ottó, Garaboncon pedigKránicz László borászok, szõlõbirto-kosok várták a futókat. A verseny-zõknek remek frissítésben volt ré-szük, s a komoly emelkedõk meg-futása után bizony jól is esett min-denkinek egy rövid pihenõ. A futóka frissítõ állomásokon természet-földrajzi és történelmi kérdésekbõlálló feladatlapokat is kitöltöttek,így a vidékrõl szerzett ismereteiketis bõvíthették.

A nehéz, ám jó hangulatú futásvégén a befutókat gulyással és bor-ral várták. Minden versenyzõ okle-velet és apró ajándékot kapott, a

pincefutás gyõztese a nõk kategó-riájában Antal Anita (ZalakarosiFutrinkák), a férfiak közül pedigGerlinger Sándor (Csapi) lett.

A szervezõ reményei szerint a pin-cefutásból hagyományt tudnak te-remteni, s jövõre már családi túrával ésváltófutással is bõvülhet a rendezvény.

A zalaegerszegi Aquacity-benrendezte meg a Magyar TriatlonSzövetség a Zala Megyei NyíltDuatlon Bajnokságot, melyen aKaros Sprint Úszóklub tagjai isképviseltették magukat.

A versenyen profi és amatõrversenyzõk egy kategóriában indul-tak, s nemcsak gyermek, de felnõttküzdelmeket is láthattak az érdek-lõdõk.

A versenyzõknek futás, kerék-

pár és ismét futás volt a feladatuk,korcsoportonként meghatározotttávokkal. A szeles, esõs idõjárásnem tette könnyebbé a verseny-zést, pedig önmagukban a pályakerékpáros részének emelkedõisem voltak egyszerûen teljesíthe-tõk, fõként a legkisebbeknek.

A fiatalok derekasan helytálltak,ahogy az az eredményekbõl is jóllátszik.

Az I. korcsoport abszolút férfikategóriájában 2. helyen végzettBertók Botond, 11. lett HorváthBenjámin, 19. helyet szerzett HadiKristóf. A fiúk csoportban másodikhelyen végeztek. A nõi kategóriá-ban 5. lett Strobl Anna, 9. DeutschRéka.

A 3. korcsoportban 6. NovákLázár Ernõ, 7. Novák Máté Ákos, 10.Marton Bálint, 11. Balogh Levente,12. Strobl Áron.

Novák Lázár, Novák Máté ésMarton Bálint csapatban elsõ he-lyen végeztek.

A 4-5-6. korcsoportban abszolútférfi kategóriában 4. lett BertókOlivér, 15. Koma Bence.

A versenyzõket Stégli János ké-szítette fel, aki ezúton is köszöni agyerekek helytállását, lelkiismeretesfelkészülését, valamint a szülõktõl aszállítás és felkészítés során kapottsegítséget.

Három hegyháton átPINCEFUTÁS A BORVIDÉK ÉS A SPORT NÉPSZERÛSÍTÉSÉÉRT

Duatlon megyei versenyA KAROS SPRINT ÚSZÓKLUB VERSENYEZÕI IS RAJTHOZ ÁLLTAK

MEGHÍVÓ!Tisztelettel és szeretettel

invitáljuk településünk 62 évenfelüli lakóit

a 2015. október 11-én(vasárnap), 14 órakor

kezdõdõ, az ÁLTALÁNOS

ISKOLÁBAN TARTANDÓ IDÕSEK NAPJÁRA

Novák FerencpolgármesterRajtolnak a harmadik korcsoportos fiúk.

Page 8: XX. évfolyam 16. szám 2015. szeptember24. Megújult a … · 2016. 5. 12. · 2015. szeptember24. Zalakaros város lapja XX. évfolyam 16. szám Az Avatás pillanata. Fent: Józsa

Ha megkérdezünk bárkit is, hogy egy er-dõgazdaság mivel foglalkozik, a válaszokközött biztosan olyanokat lelünk fel, mint:erdõsítés, fakitermelés, vadgazdálkodás.Valóban, az erdészeket jobbára errõl az ol-dalukról ismerjük, holott ennél sokkal szer-teágazóbb tevékenységet folytatnak, smind több olyat, aminek mi magunk is ré-szesei lehetünk.

Hivatalos szóhasználattal élve: az er-dõgazdaságok egyre több közjóléti feladatotlátnak el, ha úgy tetszik, nyitnak az emberekfelé. Megyénk állami tulajdonú erdõiben aZalaerdõ Zrt. gazdálkodik, melynek alap fel-adatai valóban a fent felsoroltak. Ugyanakkorrengeteg, számunkra is igazán élvezhetõ,jobbnál jobb programmal várják a természet-szeretõ közönséget.

– Nem titok, hogy a tulajdonosijogokat gyakorló FöldmûvelésügyiMinisztérium elvárása is többek kö-zött, hogy az állami erdõgazdálko-dók fokozott közjóléti szerepetvállaljanak – mondta el lapunknakSteyer Edina, a Zalaerdõ Zrt. PR-ügy-intézõje, sajtókapcsolatokért felelõsmunkatársa. – Ez az elvárás azon-ban jellemzõen találkozik munka-társaink elképzeléseivel is. Nekünkis fontos, hogy az erdõk világát, azta munkát, amit kollégáink végez-nek, közelebb hozzuk, jobban meg-ismertessük. Fõként a gyerekekkel,hiszen közülük nagyon sokan márnincsenek szoros kapcsolatban atermészettel, keveset vannak szabadban. Anövényeket, állatokat gyakran csak a tan-könyvekbõl ismerik. Túraútjaink, tanösvé-nyeink, erdei tornapályáink, az erdei iskolák,az erdei vasút azonban páratlan lehetõségetnyújtanak számukra és szüleik, pedagógusaikszámára is, hogy valóban testközelbõl figyel-jék meg az õket körülvevõ természetet.

– Az sem titok, hogy az utánpótlásról is

szeretnénk gondoskodni a gyerekeken ke-resztül – így Gál Sándor, a Zalaerdõ Zrt. kerü-letvezetõ erdésze. – Kiváló, lelkes és elhiva-tott szakemberekre van szükség az erdõgaz-dálkodásban; a gyerekekben szerencsés elül-tetni az érdeklõdést, a természet szeretetétigazán.

Városunk is közvetlen élvezõje lehet aZalaerdõ elképzelései megvalósításának. Ko-rábban már olvashattak lapunkban a Csiga-tú-ra tanösvényrõl, melyet a Zrt. készített, az ös-vény segítségével bemutatva a parkerdõ nö-vény- és állatvilágát. Sok játékos feladatot, tor-na- és pihenési lehetõséget iktattak be a kétkilométer hosszú útba, s a jelek szerint a tan-ösvény hatalmas népszerûségnek örvend.

– Elõzetes egyeztetést követõen túrave-zetést is szívesen tartunk iskolai csoportokszámára. A karosi iskolások, sõt az ovisok is

ellátogattak már a Csiga-túra tanösvényre,igen lelkesek voltak a gyerekek, rengetegkérdést tettek fel, és láthatóan jól érezték ittmagukat – mondja Gál Sándor.

A Zalaerdõnek Zalakaroson kívül Lentiben,Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Körtvélyesenés Zalacsányban is található hasonló tanösvé-nye, aki arra jár, annak bátor szívvel ajánljuk atúrázást.

Vezetett túrákat ezek mellett is gyakranhirdet meg a Zalaerdõ. Gál Sándor szerint na-gyon népszerûek a gomba-túrák, amikor agombászás idõszakában szakmai segítséget,gombaismereti tudnivalókat is kaphatnakszakember segítségével a lelkes gombászok. Avezetett túrák és az erdei iskolai foglalkozásokmellett népszerûek a Csömödéri Állami ErdeiVasút menetrend szerinti, illetve különjáratai is.

– Újdonságunk a Magyar Termék Nagydí-jas Zakatoló Erdei Iskola – jelezte Steyer Edi-na. – A Zakatoló Erdei Iskola 2015 tavaszánnyitotta meg kapuit Csömödérben. Különle-gessége a kifejezetten az erdei iskola számá-ra épített oktatókocsi, mely egyfajta gurulóosztályteremként mûködik, így nyújtva le-hetõséget a diákoknak, hogy a különbözõadottságú helyeken kijelölt megállóknálszakember segítségével tanulmányozhassák

az erdõk, rétek és vizek élõvilágát.Az erdei iskoláknál tartva:

Csömödéren, és immár két év ótaObornakon is mûködtet a ZalaerdõZrt. erdei iskolát. Az obornakiNyitnikék Erdészeti Erdei Iskola ese-tében jó hír, hogy a jövõ nyárra már„ott alvóssá” is tehetõek az itt szer-vezett táborok, épül ugyanis az is-kolához tartozó, negyven fõ befo-gadására alkalmas szállóépület is.

Az erdei iskolákban képzettszakemberek várják az ovis és isko-lás csoportokat, rengeteg program-mal, játékkal, kreatív foglalkozással.

Hihetetlenül sok lehetõséget,családi, iskolai kikapcsolódást tarto-

gatnak megyénk erdei! Most, az õszi idõszak-ban pedig különösen jó lehetõség nyílik erdeikirándulásokra, s érdemes körülnézni aZalaerdõ Zrt. honlapján (www.zalaerdo.hu), il-letve facebook-oldalán is, ahol rengeteg han-gulatos fotóval (ezeket többnyire a cég mun-katársai készítik), programajánlóval várják a le-endõ erdõ-látogatót.

(x)

A ZALAERDÕ ZRT. NYITOTT A KÖZÖNSÉG FELÉ

Erdõ és ember szorosabb kapcsolatban

A 2 kilométeres Csiga-túra tanösvény tartalmas idõtöltést ígér. Kitûnõ túracélpont az obornaki kilátó is.

A Zakatoló Erdei Iskola 2015-ben nyitotta meg kapuit.