· web viewa q. cikk a korábbi alkotmány 6. és 7. paragrafusát váltja fel. az első bekezdés...
TRANSCRIPT
X. Nemzetközi közjogi kollízió
X. Nemzetközi közjogi kollízió
Magyar alkotmányosság az európai integrációban
Dezső, Márta
Vincze, Attila
Magyar alkotmányosság az európai integrációban
írta Dezső, Márta és Vincze, Attila
Publication date 2014
Szerzői jog © 2014 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Tartalom
Előszó 0
Technikai bevezető 0
1. I. Bevezetés: az Európai Unió alkotmányos jelentősége 0
1. 1. Az európai jog és alkotmányjog kapcsolata – variációk egy témára 0
2. 2. Az Európai Unió sajátosságai 0
2.1. 2.1. A szupranacionalizmus normatív oldala 0
2.1.1. a) Közvetlen alkalmazandóság 0
2.1.2. b) Elsőbbség – a Frankenstein-dilemma 0
2.2. 2.2. A szupranacionalitás eljárásjogi oldala 0
3. 3. Az egyes fejezetek – avagy miről is szól majd ez a könyv 0
2. II. Csatlakozás: csatlakozási klauzulák és a magyar csatlakozási klauzula 0
1. 1. A csatlakozás alkotmányos és nemzetközi jogi előfeltételei 0
1.1. 1.1. A nemzetközi és belső jog viszonya 0
1.2. 1.2. Problémák az uniós joggal 0
1.3. 1.3. Demokratikus legitimáció 0
1.3.1. a) Az EU sajátosságai és a demokratikus legitimáció 0
1.3.2. b) Tartalmi legitimáció 0
2. 2. A magyar csatlakozási klauzula 0
2.1. 2.1. Áttekintő körkép 0
2.2. 2.2. A csatlakozási klauzula tartalma 0
2.3. 2.3. Az európai egység mint államcél 0
2.4. 2.4. A csatlakozás formális feltételei 0
2.5. 2.5. A csatlakozás materiális feltételei 0
2.5.1. a) Előkérdés: hatáskör „átruházása” 0
2.5.2. b) Az Alkotmányból eredő egyes hatáskörei 0
2.5.3. c) Az Alkotmányból eredő hatáskörök és a „szükséges mérték” kérdése 0
2.6. 2.6. A csatlakozás feltételei az Európai Unió jogában 0
3. 3. A csatlakozás egyes nemzetközi jogi kérdései 0
3.1. 3.1. Jogalanyiság 0
3.2. 3.2. A tagállamok, mint a „Szerződések urai” 0
3.3. 3.3. Szerződésmódosítás – egyszerűsített szerződésmódosítás 0
3.3.1. a) Az egyszerűsített szerződésmódosítási technikák 0
3.3.2. b) Nemzeti álláspontok az egyszerűsített szerződésmódosítás kapcsán 0
3.3.3. c) Az egyszerűsített szerződésmódosítás és a magyar jog 0
3.3.4. d) Összefoglalás 0
3.4. 3.4. Kilépés az Unióból 0
3.5. 3.5. Kizárás az Unióból 0
3.6. 3.6. Az Unió megszüntetése 0
3. III. Jogforrási rendszer 0
1. 1. Az uniós jogforrási rendszer 0
1.1. 1.1. Uniós és közösségi jog 0
1.2. 1.2. Az európai jog forrásai 0
1.3. 1.3. A jogforrási hierarchia 0
2. 2. Az elsődleges jog 0
2.1. 2.1. Alapító szerződések 0
2.2. 2.2. Jegyzőkönyvek 0
2.3. 2.3. Csatlakozási szerződések 0
2.4. 2.4. Nyilatkozatok 0
2.5. 2.5. Az uniós jog általános elvei 0
3. 3. Nemzetközi jogi megállapodások és az Uniós jog 0
4. 4. A másodlagos európai jog 0
4.1. 4.1. Rendelet 0
4.2. 4.2. Irányelv 0
4.3. 4.3. Határozat 0
4.4. 4.4. Ajánlások és vélemények 0
4.5. 4.5. Egyéb jogi aktusok 0
4.5.1. a) Intézményközi megállapodások 0
4.5.2. b) Sui generis határozatok 0
4.5.3. c) Állásfoglalások 0
4.5.4. d) Egyoldalú nyilatkozatok 0
4.5.5. e) Az EKB sajátságos jogi aktusai 0
5. 5. Az európai jog jellemzői 0
5.1. 5.1. Közvetlen alkalmazandóság 0
5.1.1. a) Fogalmi alapvetés: közvetlen alkalmazandóság, közvetlen hatály, közvetlen alkalmazhatóság 0
5.1.2. b) A közvetlen alkalmazandóság közösségi jogi alapjai 0
5.1.3. c) Közvetlen hatály, de kivel szemben? 0
5.1.4. d) A másodlagos jog közvetlen hatálya 0
5.1.5. e) Az irányelv szellemében történő értelmezés 0
5.1.6. f) Államfelelősségi igény 0
5.1.7. g) A nemzetközi szerződések közvetlen alkalmazhatósága 0
5.2. 5.2. Az uniós jog elsőbbsége 0
5.2.1. a) Alapok 0
5.2.2. b) Mire terjed ki az elsőbbség? 0
5.2.3. c) Mi az elsőbbség joghatása? 0
5.3. 5.3. Az uniós jog közvetlen alkalmazandóságának és elsőbbségének következményei 0
4. IV. Az uniós jog a tagállamok jogában 0
1. 1. Bevezetés 0
2. 2. Németország 0
3. 3. Franciaország 0
4. 4. Egyesült Királyság 0
5. 5. Spanyolország 0
6. 6. Csehország 0
7. 7. Magyarország 0
7.1. 7.1. Alapok 0
7.1.1. a) Rendes bírósági gyakorlat 0
7.1.2. b) Az alkotmánybírósági keretek 0
7.2. 7.2. Az alkotmánybírósági gyakorlat 0
7.2.1. a) Termékkészletezés – 17/2004. (V. 25.) AB határozat 0
7.2.2. b) Lőfegyvertartás – 744/B/2004 AB határozat 0
7.2.3. c) Népszavazás az Európai Alkotmányszerződésről – 58/2004 (XII. 14.) AB határozat 0
7.2.4. d) Szerencsejáték – 1053/E/2005 AB határozat 0
7.2.5. e) Orvosi ügyeleti díj – 72/2006 (XII. 15.) AB határozat 0
7.2.6. f) Európai elfogatóparancs – 32/2008 (III. 12.) AB határozat 0
7.2.7. g) Lisszaboni Szerződés – 143/2010 (VII. 14.) AB határozat 0
7.2.8. h) Köztisztviselők, kormánytisztviselők – 8/2011. (II. 18.) AB határozat, 29/2011. (IV. 7.) AB határozat 0
7.3. 7.3. Összefoglaló és értékelés 0
5. V. Demokratikus legitimáció és a nemzeti parlamentek helyzete 0
1. 1. Alapvetés 0
2. 2. A demokráciadeficit formái 0
2.1. 2.1. Demokráciadeficit a nemzetközi kapcsolatokban 0
2.2. 2.2. Demokráciadeficit a szupranacionális szinten 0
2.2.1. a) Az uniós jogalkotás vázlata 0
2.2.2. b) A demokráciadeficit megjelenési formái 0
2.3. 2.3. Demokráciadeficit az infranacionális szinten 0
3. 3. A demokráciadeficit okai és indokai 0
4. 4. A demokrácia és legitimáció 0
5. 5. Demokratikus elvekre vonatkozó rendelkezések az uniós jogban 0
5.1. 5.1. Képviseleti demokrácia 0
5.2. 5.2. Nemzeti parlamentek 0
5.2.1. a) Információs jog 0
5.2.2. b) A szubszidiaritás elve 0
5.2.3. c) Részvétel az ellenőrzésben 0
5.2.4. d) Szerződések felülvizsgálata 0
5.2.5. e) Csatlakozási kérelmek 0
5.2.6. f) Parlamentek közötti együttműködés 0
5.2.7. g) Értékelés 0
5.3. 5.3. Az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködése 0
5.4. 5.4. Deliberatív demokrácia 0
5.5. 5.5. Részvételi demokrácia 0
5.6. 5.6. Helyi választások 0
6. VI. Hatáskörök, a hatáskörök megosztása és hatásköri bíráskodás 0
1. 1. Alapvetés 0
1.1. 1.1. Hatáskörök fogalma 0
1.2. 1.2. Vertikális hatáskörmegosztás – a szövetségi paradigma 0
1.3. 1.3. A hatáskörök megosztása egy föderális rendszerben 0
1.3.1. a) A hatáskörök jellege 0
1.3.2. b) A hatáskörök értelmezése 0
1.3.3. c) A hatáskör kijelölésének hatásköre (Kompetenz-Kompetenz)? 0
2. 2. Az uniós hatáskörök 0
2.1. 2.1. A korlátozott eseti felhatalmazottság elve 0
2.2. 2.2. A hatáskör-alapítás a közösségi jogban 0
2.2.1. a) Írott hatáskörök 0
2.2.2. b) Íratlan hatáskörök 0
3. 3. A hatáskörök jellemzői 0
4. 4. Kizárólagos, konkuráló és párhuzamos hatáskörök 0
4.1. 4.1. Kizárólagos hatáskörök [EUMSZ 2. cikk (1) bekezdés] 0
4.2. 4.2. Megosztott hatáskörök [EUMSZ 2. cikk (2) bekezdés] 0
4.3. 4.3. Komplementer hatáskörök 0
4.4. 4.4. Párhuzamos hatáskörök – Támogató hatáskörök [EUMSZ 2. cikk (5) bekezdés] 0
4.5. 4.5. Összehangoló hatáskör [EUMSZ 2. cikk (3) bekezdés] 0
4.6. 4.6. A védelempolitikai hatáskör [EUMSZ 2. cikk (4) bekezdés] 0
4.7. 4.7. A hatáskörök szabályozása [EUMSZ 2. cikk (6) bekezdés] 0
5. 5. Hatáskörmegosztás és a magyar Alkotmánybíróság 0
6. 6. A hatáskörök gyakorlásának feltételei: a szubszidiaritás és az arányosság elve 0
6.1. 6.1. A szubszidiaritás elve 0
6.2. 6.2. Az arányosság elve 0
7. 7. Ki legyen a hatáskörök őre? 0
7.1. 7.1. Az adattárolási irányelv (C-301/06 sz. ügy) 0
7.2. 7.2. A terrorizmus pénzügyi forrásainak befagyasztása (C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek) 0
7.3. 7.3. Kartellbírság kérdéses jogalappal – C-352/09. P. sz. ügy 0
7.4. 7.4. Összegzés – tagállami alkotmánybíróságok lehetséges szerepe 0
7. VII. Alkotmánybíróságok és alkotmánybíráskodás az Európai Unióban 0
1. 1. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 0
1.1. 0
1.1.1. a) Az eljárás rövid történeti vázlata 0
1.2. 0
1.2.1. b) A Bíróság szervezete 0
1.3. 0
1.3.1. c) Az eljárás 0
1.4. 1.1. Az ítélet joghatásai 0
1.4.1. a) Az inter partes hatály 0
1.4.2. b) Az erga omnes hatály 0
2. 2. Az Európai Unió Bírósága 0
2.1. 2.1. A Bíróság felépítése 0
2.2. 2.2. A Bíróság funkciói a hatáskörei alapján 0
2.2.1. a) Alkotmánybíróság 0
2.2.2. b) Közigazgatási bíróság 0
2.2.3. c) Polgári bíróság 0
2.2.4. d) Büntetőbíróság 0
2.2.5. e) Egyéb funkciók 0
2.3. 2.3. Az Európai Bíróság előtti fontosabb eljárások vázlata 0
2.4. 2.4. A különféle keresettípusok 0
2.4.1. a) A tagállami kötelezettségszegés megállapítására irányuló kereset 0
2.4.2. b) A megsemmisítés iránti kereset 0
2.4.3. c) Az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset 0
2.4.4. d) Az előzetes döntéshozatali eljárás 0
3. 3. Az alkotmánybíróságok és az európai integráció – az előterjesztési jog 0
3.1. 3.1. Kooperáció vagy konfrontáció? 0
3.2. 3.2. Az Alkotmánybíróság előterjesztési joga – az együttműködés intézményi oldala 0
3.3. 3.3. Mikor lett volna és lehetett volna helye előzetes kérdésnek? 0
3.3.1. a) Termékkészletezés – 17/2004 (V. 25.) AB határozat 0
3.3.2. b) Lőfegyvertartás – 744/B/2004 AB határozat 0
3.3.3. c) Népszavazás az Európai Alkotmányszerződésről – 58/2004 (XII. 14.) AB határozat 0
3.3.4. d) Szerencsejáték – 1053/E/2005 AB határozat 0
3.3.5. e) Orvosi ügyeleti díj – 72/2006 (XII. 15.) AB határozat 0
3.3.6. f) Európai elfogatóparancs – 32/2008 (III. 12.) AB határozat 0
3.3.7. g) Lisszaboni Szerződés – 143/2010 (VII. 14.) AB határozat 0
3.3.8. h) Köztisztviselők, kormánytisztviselők – 8/2011 (II. 18.) AB határozat, 29/2011. (IV. 7.) AB határozat 0
3.3.9. i) Összefoglalás 0
8. VIII. Alapjogok, Alapjogi Charta és az Európai Emberi Jogi Egyezmény 0
1. 1. Bevezetés 0
2. 2. Alapjogok az Európa Tanácsban 0
3. 3. Alapszabadságok az uniós jogban 0
3.1. 3.1. Az alapszabadságok mint alanyi közjogok 0
3.2. 3.2. Az alapszabadságok mint a megkülönböztetés tilalma 0
3.3. 3.3. A személyek gazdasági tevékenységtől független szabad mozgása 0
3.4. 3.4. Alapjogi dogmatika – módszertani megoldások 0
3.4.1. a) Magánszemélyek közötti alkalmazhatóság 0
3.4.2. b) Állam objektív védelmi kötelezettsége 0
4. 4. Az uniós polgárság 0
5. 5. Alapjogok kialakulása az Európai Közösségben 0
5.1. 5.1. Az alapjogok hiánya az alapító szerződésekben 0
5.2. 5.2. Az Európai Bíróság kezdeti gyakorlata 0
5.3. 5.3. Az alapjogok elismerése 0
6. 6. Alapjogi bíráskodás elvei 0
7. 7. Az uniós alapjogok alkalmazhatósága 0
7.1. 0
7.1.1. a) A Bizottság végrehajtási cselekményei 0
7.2. 0
7.2.1. b) Az uniós jog tagállami végrehajtása jogalkotás révén 0
7.3. 0
7.3.1. c) Az uniós alapszabadságoktól való eltérés 0
7.4. 0
7.4.1. d) Az alapszabadságok korlátozása 0
7.5. 0
7.5.1. e) Alapjogok alkalmazása és az eltérő nemezeti standardok 0
7.6. 0
7.6.1. f) Az EU nemzetközi kötelezettségei 0
7.7. 0
7.7.1. g) Összefoglalás 0
8. 8. Az uniós alapjogok írásba foglalása 0
8.1. 8.1. A bírósági gyakorlat hatása 0
8.2. 8.2. Az Alapjogi Charta 0
9. 9. Az EU csatlakozása az emberi jogi konvencióhoz 0
10. 10. Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az európai jog 0
10.1. 10.1. Az elsődleges jog és az EJEB, a Matthews-ügy 0
10.2. 10.2. A másodlagos jog és az EJEB 0
11. 11. Három úr szolgája? – a közhatalom három jogrend keresztmetszetében 0
9. IX. Európai közigazgatási jog 0
1. 1. Az igazgatási szervezetrendszer 0
1.1. 1.1. Az európai adminisztráció 0
1.2. 1.2. A tagállami igazgatási szervezet 0
1.3. 1.3. Igazgatási hálózatok 0
1.3.1. a) Az 1/2003/EK rendelet 0
1.3.2. b) 2006/123/EK irányelv 0
2. 2. Az eljárási típusok 0
2.1. 2.1. A közvetlen uniós végrehajtás 0
2.2. 2.2. Tagállami végrehajtás 0
2.2.1. a) „minden tagállam maga” az európai közigazgatás tagállami alapmodellje 0
2.2.2. b) „egy tagállam először” – a tagállamok elismerési kötelezettsége 0
2.2.3. c) „egy tagállam mindenki helyett” – transznacionális eljárások 0
2.3. 2.3. Párhuzamos végrehajtás 0
3. 3. Transznacionális közigazgatási aktus 0
3.1. 3.1. A kiváltott joghatás alapján transznacionális aktusok 0
3.2. 3.2. A címzetti kör alapján transznacionális aktusok 0
3.3. 3.3. A határon átnyúló hatósági tevékenység alapján transznacionális 0
4. 4. Az európai közigazgatási jog komponensei 0
4.1. 4.1. A nemzeti közigazgatási jog 0
4.1.1. a) A tagállami közigazgatási autonómia elve 0
4.1.2. b) A tagállami autonómia határai 0
4.1.3. c) A tagállami jog, mint az európai közigazgatási jog forrása 0
4.2. 4.2. Az uniós jog 0
4.2.1. a) Az uniós önigazgatás joga 0
4.2.2. b) Uniós követelmének a tagállami joggal szemben 0
4.3. 4.3. A kooperációs jog 0
4.4. 4.4. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 0
5. 5. A közösségi közigazgatás hatásai és problémái 0
10. X. Nemzetközi közjogi kollízió 0
1. 1. Bevezetés 0
2. 2. A kollízió fogalma, a nemzetközi közjogi kollízió 0
3. 3. A közjogi kollízió létrejötte 0
4. 4. Közjogi kollíziós tényállások 0
4.1. 4.1. Látszólagos nemzetközi kollíziós helyzetek 0
4.2. 4.2. Külföldi határozatok elismerése 0
4.3. 4.3. Transznacionális jogi hatású közigazgatási aktusok 0
4.4. 4.4. Az idegen jog hatásainak részleges elismerése 0
4.5. 4.5. Idegen jog belföldi végrehajtása külföldi hatóság által 0
4.6. 4.6. Magyar jog alkalmazása külföldön 0
4.7. 4.7. Belföldi jog extraterritoriális alkalmazása 0
5. 5. Egy- és többoldalú kollíziós normák 0
6. 6. Joghatóság és főbb kapcsoló elvek 0
6.1. 6.1. Jursidiction to prescribe 0
6.1.1. a) Kapcsoló elvek 0
6.1.2. 6.1.1. A joghatósági elvek ütközése 0
6.2. 6.2. Jurisdiction to enforce 0
7. 7. A betudhatóság 0
7.1. 7.1. A szuverenitási jogok átengedése – a szuverenitás vertikális megnyitása 0
7.2. 7.2. A szuverenitási jogok korlátozása – a szuverenitás horizontális megnyitása 0
7.3. 7.3. Az eljárás feletti uralom és az eljárásért viselt felelősség 0
8. 8. A törvényi fenntartás elve 0
Magyar alkotmányosság az európai integrációban
Magyar alkotmányosság az európai integrációban
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Előszó
Jelen könyv első kiadása óta számos alapvető változás történt, melyek egy új, lényegesen átdolgozott és jelentősen bővített kiadást indokoltak.
Az Európai Unió a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével számos tekintetben megváltozott. Ez a változás nemcsak formai jellegű, tehát nemcsak a szerződések elnevezése és számozása változott, hanem tartalmi tekintetben is megfigyelhető, és érinti a kötet több pontját: a nemzeti parlamentek helyzetét, az EU jogalkotási mechanizmusait, a hatásköri rendszert és nem utolsósorban az alapjogokat, az Alapjogi Charta kötelező joganyaggá válásával. Önmagában a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése és az ennek kapcsán kibontakozott akadémiai vita és alkotmánybírósági eljárások is megalapoztak volna egy mélyreható átdolgozást.
Továbbá a magyar alkotmányos rendszer sem ugyanaz, ami az első kiadáskor, 2006-ban volt. A magyar Alkotmány helyébe az új Alaptörvény lépett, az Alkotmánybíróság pedig egyre több az európai joggal foglalkozó vagy azt befolyásoló határozatot hozott.
Ezenfelül az első kiadás óta eltelt immár 5 évnyi oktatási tapasztalat fényében világossá vált, hogy mely fejezetek sikerültek jobban és melyek kevésbé. E tapasztalatok alapján nemcsak tartalmi kiigazítások, hanem a megközelítésbeli változások is szükségesnek mutatkoztak. Igyekeztünk egy olyan könyvet írni, amely egyesíti egyrészt az angolszász jogi szakkönyvek részben esetorientált, részben kontextuális megközelítését, másrészt a német típusú könyvek dogmatikai felfogását.
A megközelítésben és az ismeretek kombinált közreadásában a könyv egyben úttörő vállalkozás is. A könyvhöz egy weboldal kapcsolódik, amelyen az egyes fejezetekhez kapcsolódó jogirodalom és joggyakorlat érhető el. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy könyv írását nem lehet befejezni, legfeljebb abbahagyni, és ezért a honlap arra is szolgál, hogy a kötet által érintett területeken bekövetezett legfontosabb változásokról is értesíteni tudjuk a kedves olvasót.
A honlapon a következő információk lesznek elérhetőek: teljes terjedelemben olvashatóak rajta a kötetben részletesen elemzett, de csak kivonatosan közölt ítéletek, valamint az egyes vitatott kérdésekhez megjelent jogirodalmi álláspontok. Az olvasó kedvére szemezgethet ezekből az írásokból, ha egyes kérdések felkeltették az érdeklődését, és jobban meg kívánja ismerni az egyes részleteket, vagy adott esetben a mienktől eltérő felfogású nézeteket is teljes terjedelemben olvasni szeretné. Számos a jegyzetapparátusban idézett vagy az egyes kérdésekhez ajánlott szakcikk elérhető lesz. Ez nagyban javíthatja a könyv kézikönyv jellegét és egyben felsőoktatási alkalmazhatóságát is. A honlap frissülni fog, és igyekszünk ott a könyv által érintett kérdésekben megjelent legfrissebb ítéleteket és egyéb fejleményeket elérhetővé tenni.
A jelen kötet megírását nagyon sokan segítették.
A kötet egyes fejezetei a „Lisszaboni Szerződés hatása a magyar jogrendszerre” című, az OTKA által 76488 számon támogatott projekt részeként kerültek megírásra. Az osztrák jogra vonatkozó kutatásokat a bécsi Collegium Hungaricum támogatta.
Az új kiadás alapjául szolgáló kutatás a TÁMOP 4.2.1.B – 09/1/KMR, Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE – Kultúrák Közötti Párbeszéd Alprojekt keretében valósult meg.
Vincze Attila kiemelt köszönettel tartozik továbbá:
Prof. Dr. Armin von Bogdandynak, hogy lehetővé tette a heidelbergi Max Planck Institut für ausländisches öffentliches Recht und Völkerrechtben töltött kutatásokat;
Prof. Patrick Birkinshaw-nak, az angol és európai közjog megértéséhez nyújtott fáradhatatlan segítségéért a hulli egyetemen;
Prof. Dr. Alina Lengauernek, a bécsi egyetemen folytatott kutatások elősegítésért;
Prof. Dr. Rudolf Streinznek és Prof. Dr. Dagmar Coester-Waltjennek a bizalmáért és támogatásáért a müncheni egyetemen;
Prof. Dr. Vörös Imrének, hogy lehetővé tette előtanulmányok folytatását és egyes fejezetek elkészítését a 76488 számú OTKA projekt keretében;
Dr. Jakab Andrásnak a könyv egyes fejezeteihez nyújtott értékes észrevételeiért;
és nem utolsósorban feleségének, Dášának és lányának, Emmának a támogatásukért és szeretetükért.
Előszó
Előszó
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Technikai bevezető
A köteben számos szimbólum található:
Ł$k00001
jogszabályszövegekből vett idézeteket jelöl
Ł$k00002
bírói ítéletekből vett idézeteket jelöl
@
a lábjegyzetekeben található, és azt jelöli, hogy az adott cikk, ítélet vagy jogszabály teljes szövege megtalálható a könyvhöz tartozó honlapon
Ł$k00004
az egyes szövegrészek végén található, és azt jelöli, hogy az adott szövegrészhez, milyen ajánlott cikkek, ítéletek vagy jogszabályok találhatóak a könyvhöz tartozó honlapon
Ł$k00003
az egyes szövegrészek végén található, és azt jelöli, hogy az adott szövegrészhez, milyen cikke(ke)t, vagy könyve(ke)t ajánlunk azoknak, akik az adott kérdéssel részeletesen szeretnének foglalkozni
Technikai bevezető
Technikai bevezető
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. fejezet - I. Bevezetés: az Európai Unió alkotmányos jelentősége
„European integration not only challenges national constitutions [...] it challenges constitutional law itself”
– Poiares Maduro: We, The Court...
A fejezet rendeltetése
E fejezetben azt tárgyaljuk, hogy milyen jellemzők azok, amelyek az Európai Uniót (EU) és annak jogát alkotmányos jelentőségűvé teszik. Ennek során bemutatjuk, hogy:
– mit ért(het)ünk európai jog alatt és az milyen formákban befolyásolja a nemzeti jogot,
– mit jelent a szupranacionalitás, milyen elemei vannak és ezek miért fontosak a nemzeti alkotmányjog szempontjából,
– mit fognak tartalmazni az egyes fejezetek.
1. 1. Az európai jog és alkotmányjog kapcsolata – variációk egy témára
„s nem sejtvén, kire ül, hátára került a bikának”
– Ovidius: Átváltozások, Europa
Az európai jog különböző formában hat a közjogra, a közigazgatási és az alkotmányjogra, attól függően, mit értünk az európai jog alatt.[footnoteRef:1]1 [1: 1 Lásd áttekintően Patrick Birkinshaw European Public Law (London: Butterworths 2003) összefoglalóan Patrick Birkinshaw: „Does European Public Law Exist?” Queen’s Papers on Europeanisation No 9/2001, http://www.qub.ac.uk/schools/SchoolofPoliticsInternationalStudiesandPhilosophy/FileStore/EuropeanisationFiles/Filetoupload,38429,en.pdf]
A) A legintenzívebb hatást kétségkívül az Európai Unió joga gyakorolja a tagállamok jogára és elsősorban közigazgatási jogára: közbeszerzések, adatvédelem, versenyjog, külgazdaság területén jelentős anyagi jogi joganyagot alkotott az Unió, amelyet a tagállamok közigazgatási apparátusának kell alkalmaznia általában saját nemzeti közigazgatási eljárásjoga segítségével. Ennek az együttélésnek a legtöbb tagállam jogára általában komoly hatása van.
B) Az európai jog értelmezhető egy közös európai alkotmányjogként is (common law of Europe, Ius Publicum Europaeum),[footnoteRef:2]2 ami tagállamok közös alkotmányos hagyományaira alapul. Ez az erősen jog-összehasonlító szemléletű irányzat kétségtelenül megjelenik egyes országok felsőbírósági, illetve alkotmánybírósági gyakorlatában, melyek egyes problémák megoldásához szívesen merítenek más országok gyakorlatából.[footnoteRef:3]3 Ettől a gyakorlattól a magyar alkotmánybíróság sem zárkózik el[footnoteRef:4]4, és ebben a formában állítható, hogy van egy, az európai államokat összekötő közös alkotmányjog, még akkor is, hogy ennek pontosan mi a tartalma, az egy további kérdés. [2: 2 Lásd pl. ebben az értelemben pl. a Max-Planck-Institut für ausländisches öffentliches Recht und Völkerrecht „Handbuch Ius Publicum Europaeum” projektjét.] [3: 3 Ez az öszehasonlító megközelítés azonban nem minden problémától mentes Lásd Cheryl Saunders: „The Use and Misuse of Comparative Constitutional Law” 3 Indiana Journal of Global Legal Studies (2006) 37., Otto Kahn-Freund „On Uses and Misuses of Comparative Law” 37 Modern Law Review (1974) 1; Ran Hirschl: „The Question of Case Selection in Comparative Constitutional Law” 53 American Journal of Comparative Law (2005) 125. o. Az amerikai gyakorlatból: Roper v. Simmons, 543 U.S. 551 (2005); Lawrence v. Texas, 539 U.S. 558 (2003); Printz v. United States, 521 U.S. 898 (1997).] [4: 4 Lásd 184/2010. (X. 28.) AB határozat, az adóztatás kapcsán, 32/2010. (III. 25.) AB határozat az azonos neműek élettársi kapcsolata kérdésében. Elég szerényen, ugyanakkor a Lisszaboni Szerződés kapcsán, lásd 143/2010. (VII. 14.) AB határozat. Ezzel szemben például igen intenzíven használt összehasonlító érveket a cseh Alkotmánybíróság a saját Lisszabon határozataiban, lásd ezekhez @ Vincze Attila: „A cseh Alkotmánybíróság határozata a Lisszaboni Szerződésről” Európai jog 2009/4. sz. 3–10. o.]
C) Az Európai Emberi Jogi Egyezmény[footnoteRef:5]5 – elsősorban a védelmére rendelt bírói szerv, az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának köszönhetően – megkerülhetetlen dokumentummá vált az alapvető jogok védelme területén. Ez a dokumentum részben – bár kulturális, illetve földrajzi értelemben igen rugalmasan – definiálja is Európát, hiszen ahhoz csak európai államok csatlakozhatnak. Kétségtelen, hogy az európaiság egyik meghatározó attribútuma ezen egyezményhez való viszonyulás, melynek a nemzetállami alkotmányjogra gyakorolt hatása elsősorban az alapjogok értelmezésében jelenik meg. Az Emberi Jogi Egyezmény ugyanakkor az Európai Unió joggyakorlatára is kiemelkedő befolyással bír.[footnoteRef:6]6 [5: 5 1993. évi XXXI. Törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről. Az utolsó módosításokat kihirdette a 2005. évi CXXIV. törvény.] [6: 6 Lásd az Alapjogok, Alapjogi Charta és az Európai Emberi Jogi Egyezmény című VIII. Fejezetet.]
D) Az európai közjognak van egy további értelme is, az európai közjog alatt érthető egy olyan joganyag is, amely az említett három réteg, az Európai Unió, az Európai Emberi Jogi Egyezmény és az EU tagállamainak nemzeti alkotmánya, egymásra hatásából fejlődik ki. Ez a folyamat számos példán szemléltethető.
Az Európai Bíróság, amikor megállapította a Köbler kontra Ausztria ügyben[footnoteRef:7]7, hogy a tagállamokat kártérítési felelősség terheli, ha felsőbíróságaik az uniós jogot sértő ítéletet hoznak, akkor – bár módszertanilag megkérdőjelezhető módon – azzal érvelt, hogy a bíróságok jogszerűtlen ítéleteiért viselt felelősség bevett a tagállamok és az Európai Emberi Jogi Egyezmény jogában.[footnoteRef:8]8 [7: 7 @ C-224/01. sz. Köbler-ügy.] [8: 8 Lásd Vincze Attila: „A bíró szerepe az állam nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítésében – néhány frisebb fejlemény” XLI Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarium Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominata 2004, 165–181. o.]
A magyar Alkotmánybíróság, amikor a res iudicata – ítélt dolog – újraértelmezését végezte el, felülvizsgálva és korrigálva korábbi gyakorlatát a 35/2011. (V. 6.) AB határozatban[footnoteRef:9]9, akkor részben egy az Európai Bíróság által hozott ítélettel érvelt, mely a tagállamok rendes bíróságai és az Európai Bíróság közötti viszonyt elemezte.[footnoteRef:10]10 [9: 9 Lásd hozzá Vincze Attila: „Az Alkotmánybíróság határozata az alkotmányellenes parkolási rendeletek alkalmazhatóságáról. Az alkotmánybírósági határozatok res iudicata jellegéről” Jogesetek Magyarázata 2011/2 12–19.] [10: 10 @ C-210/06. sz. Cartesio-ügyben hozott ítéletet, lásd hozzá @ Osztovits András: „Köddé fakult délibáb – a Cartesio ügyben hozott ítélet hatása a magyar polgári eljárásjogra” Európai jog 2009/2, 26–30. o.]
Az angol jogban az injunction (kb. az előzetes intézkedésnek megfelelő jogorvoslat) sokáig nem volt igénybe vehető a Koronával (Crown), vagyis az angol állammal szemben. Ugyanakkor, miután az Európai Bíróság ezt az uniós jogba ütközőnek minősítette a Factortame-ügyben[footnoteRef:11]11, a Lordok Háza kisvártatva lehetőséget adott ennek igénybevételére a Koronával szemben olyan esetekben is, amikor nem az uniós jog megsértéséről volt szó.[footnoteRef:12]12 [11: 11 Factortame Ltd v Secretary of State No 2 [1991] 1 All ER 70] [12: 12 Lásd M v Home Office [1993] 3 All ER 537 (HL).]
Jelen könyv alapvetően az európai jognak a magyar közjogra gyakorolt hatásáról szól. Ennek során a fent említett valamennyi nézőpontot igyekszik érvényesíteni. Bár alapvetően a témánk az Európai Unió jogának hatása a magyar közjogra, ez nem érthető meg más európai jogrendszerek összehasonlító vizsgálata és az Európai Emberi Jogi Egyezmény figyelembevétele nélkül.
Ez a kötet értelmezési keretet kíván adni az európai jognak a magyar jogra gyakorolt hatásához. A szükséges mértékben minden információt meg kívánunk ehhez adni, de nem tekintjük az alábbi munkát enciklopédikus feldolgozásnak.
BlutmanLászló – Chronowski Nóra: „Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában (I.)” Európai jog, 2007/2, 3–16. o., „Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában (II.)” 2007/4, 14–28. o.
Sári János: „Rekviem a magyar alkotmányjogért (A csatlakozás után)” Magyar Jog 2005. 385–393. o.
Ł$k00003
Patrick Birkinshaw: European Public Law (London: Butterworths 2003)
Vincze Attila: „Osztott szuverenitás – többszintű alkotmányosság” In: Kocsis Miklós – Zeller Judit (szerk.): A köztársasági alkotmány 20 éve (Pécs: PAMA, 2009) 363–376. o.
Vincze Attila: Policentrális alkotmányozás, multi-level constitutionalism… avagy, kell-e temetni a magyar alkotmányt? In Dezső Márta – Kukorelli István (szerk.): „Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére” (Budapest: ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék – Rejtjel Kiadó, 2008) 423–441. o.
2. 2. Az Európai Unió sajátosságai
„Die Epoche der Staatlichkeit geht jetzt zu Ende”
– Carl Schmitt: Der Begriff des Politischen
Az Európai Unió egy nemzetközi szerződésen alapuló nemzetközi szervezet. Kétség sem férhet hozzá, hogy az alapító szerződések számos fontos területet érintenek, mint a nemzetközi és európai áruforgalom, a pénzügyek vagy a környezetvédelem, ugyanakkor ez önmagában még nem magyarázná meg az EU alkotmányos jelentőségét. Hasonlóan fontos kérdésekkel számos nemzetközi szervezet és nemzetközi szerződés is foglalkozik, mint például a nemzetközi kereskedelem esetén a Kereskedelemi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) és az annak keretén belül elfogadott egyezmények, a nemzetközi pénzügyek kapcsán a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) vagy védelmi kérdések kapcsán az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organization, NATO). Ezek a szervezetek – és még bizonyosan sorolhatnánk párat – fontos hatással vannak az államok életére ugyanakkor nincsenek az alkotmányjog érdeklődésének homlokterében.[footnoteRef:13]13 Tehetjük hozzá, hogy az EU, pontosabban annak jogelődei, az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK, 1951), az Európai Atomközösség (Euratom, 1957) és Európai Gazdasági Közösség (EGK, 1957), nem is vetettek fel alkotmányjogi problémákat alapításuk időpontjában. Az alapító országok – Belgium, Hollandia, Németország, Franciaország, Luxemburg és Olaszország – alkotmányai nem tettek különbséget az európai integráció és a nemzetközi együttműködés más formái között, Ugyanazok az alkotmányos szabályok rendezték a kooperáció különböző formáit, így pl. a német alaptörvénynek ugyanazon 24. cikke tette lehetővé a hatáskörök átruházását államok közötti intézményekre, függetlenül attól, hogy milyen jellegű együttműködést jelentettek. Az európai gazdasági integráció, a NATO-n belüli katonai együttműködés, az Európa Tanács keretében elfogadott Emberi Jogi Egyezmény mind azonos alkotmányos szabályok szerint minősültek. [13: 13 Itt kell megjegyezni azonban, hogy kialakulóban van egy irányzat, mely a nemzetközi jog és a nemzetközi szervezetek alkotmányjogával foglalkozik, vagyis a nemzetközi jogrendre igyeksezik az állami alkotmányjog fogalmait átemelni. Lásd Ulrich Haltern: „Internationales Verfassungsrecht? Anmerkungen zu einer kopernikanischen Wende” Archiv des öffentlichen Rechts 128 (2003), S. 511–557. o.; Armin von Bogdandy: „Constitutionalism in International Law: Comment on a Proposal from Germany 47 Harvard International Law Journal 2006, 223–242. o.; Ernst-Ulrich Petersmann: „Constitutionalism and International Organizations” 17 Northwestern Journal of International Law & Business 1996/97, 398–469. o. Lásd szintén Juliane Kokott főtanácsnok indítványát a @ C308/06. sz. ügyben, The International Association of Independent Tanker Owners és társai. Ebben amellett érvel, hogy az Egyesült Nemzetek 1982. december 10-én Montego Bayben aláírt tengerjogi egyezménye természetét tekintve a „tengerek alkotmánya”.]
Ugyanakkor manapság megnézzük az EU tagállamainak (jelenleg 27) alkotmányait, szinte mindegyik foglalkozik valamilyen formában az európai integrációval és elismeri, hogy egy sajátságos együttműködésről van szó.[footnoteRef:14]14 [14: 14 Az együttműködés egyedisége már korán megjelent az irodalomban, lásd Paul Guggenheim: Das Jus Publicum Europaeum und Europa, NF 3. JöR (1954), 1. o.]
Az Európai Bíróság szavai szerint „[a] hagyományos nemzetközi szerződésektől eltérően az [EU]-Szerződés létrehozott egy […] saját jogrendszert”[footnoteRef:15]15. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi az, ami ezen önálló jogrendszer sajátosságát adja. Ez a tulajdonság a szupranacionalitás[footnoteRef:16]16, a nemzetekfelettiség. [15: 15 6/64 sz. ügy, Costa kontra ENEL, lásd a jogforrási rendszert tárgyaló III. fejezet 5.2 pontját.] [16: 16 Lásd a fogalomhoz Koen Lenaerts – Piet van Nuffel: Constitutional Law of the European Union (London: Sweet and Maxwell, 22004) 1-013–1-020]
A szupranacionalitás fogalmát nehéz definiálni[footnoteRef:17]17, ugyanakkor vannak kritériumai: egy nemzetközi szervezet akkor nemzetek feletti, ha rendelkezik azzal a képességgel, tagállamait azok akarata ellenére is meghatározott cselekvésre kötelezheti. Ez a kötelezés megközelíthető akképp is, mint a szuverenitás átruházása és elvesztése. Azáltal, hogy egy nemzetek feletti szervezet kötelező döntéseket hozhat egy állammal szemben, azzal együtt ez az állam bizonyos értelemben elveszíti azt a képességét, hogy teljesen önállóan döntsön, amely képesség ugyanakkor elengedhetetlen a vesztfáliai békékkel létrejött klasszikus nemzetközi jogi felfogás szerinti szuverenitáshoz és államisághoz.[footnoteRef:18]18 [17: 17 Joseph Weiler: „The Community System: the dual character of supranationalism” Yearbook of European Law 1981, 267. o. (268–271. o.).] [18: 18 Áttekintően Georg Jellinek: Allgemeine Staatslehre (Berlin: O. Häring, 31914), 736. o. A klasszikus szuverenitás teoretikusa Thomas Hobbes: Leviathan, The Matter, Forme and Power of a Common Wealth Ecclesiasticall and Civil (1651), magyarul: Leviatán (vagy az egyházi és világi állam formája és hatalma) (Budapest: Kossuth, 1999). Ő az államot mint Leviatánt írta le, mely oly erős, hogy Jób könyve szerint nincs hozzá fogható a földkerekségen (Jób 41, 25) Iob, 41, 25 „Non est super terram potestas, quae comparetur ei”. Vagy Hobbes szavaival (Leviathan, 17. fejezet): „This is the generation of that great LEVIATHAN, or rather, to speak more reverently, of that mortal god to which we owe, under the immortal God, our peace and defence. For by this authority, given him by every particular man in the Commonwealth, he hath the use of so much power and strength conferred on him that, by terror thereof, he is enabled to form the wills of them all, to peace at home, and mutual aid against their enemies abroad.”]
A szupranacionalitás több formában is megjelenhet: jelentheti a tagállamoktól független jogalkotó vagy jogalkalmazó szervet, jelentheti a nemzetközi szervezeten belüli többségi szavazást, szemben a tagállami autonómiát óvó egyhangúsággal, illetve szupranacionális jogrendként értelmezhető az is, ha a nemzetközi szervezet által alkotott jog közvetlenül – tehát a tagállam közrehatása nélkül is – joghatást vált ki az adott állam jogrendszerében. Ezeket az elemeket csoportosíthatjuk és nevezhetjük, Weiler után, a szupranacionalizmus döntési, illetve normatív oldalának.[footnoteRef:19]19 Az is világos, hogy ezek az elemek egymást erősítik, és ha a szupranacionalitás minél több eleme figyelhető meg, annál inkább nemzetek felettivé válik az adott nemzetközi szervezet. [19: 19 Lásd Joseph Weiler: „The Community System: the dual character of supranationalism” Yearbook of European Law 1981, 267–306. o.]
Az alábbiakban röviden áttekintjük a szupranacionalitás ezen elemeit és hatásukat az uniós jogrend nemzetek felettivé válására. Reméljük, ennek segítségével világosabbá válik, miért is olyan jelentős az uniós jog hatása az alkotmányjogra.
2.1. 2.1. A szupranacionalizmus normatív oldala
2.1.1. a) Közvetlen alkalmazandóság
„Dritter Definitivartikel zum ewigen Frieden.
Das Weltbürgerrecht soll auf Bedingungen der allgemeinenHospitalität eingeschränkt seyn.”
– Immanuel Kant: Zum ewigen Frieden
Alapvetően az Európai Bíróság gyakorlatában kialakult elvek mentén az európai jog egy új jogrendet hozott létre, amelynek javára az államok korlátozták a szuverenitásból fakadó jogaikat, és amely jogrendnek nemcsak a tagállamok, de azok állampolgárai is alanyai. Az így létrehozott közösségi jogrend alapvető jellemzői különösen, hogy a tagállamok jogával szemben elsőbbség illeti meg, és hogy rendelkezéseinek tekintélyes hányada közvetlen hatállyal alkalmazandó.[footnoteRef:20]20 [20: 20 Az Európai Bíróság 1/91 sz. véleménye „Megállapodás-tervezet az Európai Gazdasági Térség létrehozásáról egyrészről a Közösség, másrészről az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagjai között”]
A közvetlen alkalmazandóság (direct effect vagy self-executing treaty) azt jelenti, hogy az adott nemzetközi szerződés közvetlenül vált ki joghatást az adott állam jogrendjében anélkül, hogy ehhez valamilyen állami átültető (általában törvényhozási) aktus lenne szükséges. Az Európai Bíróság megfogalmazásában ez azt jelenti, hogy az Unió tagállamainak polgárai az uniós jogra közvetlenül hivatkozhatnak a tagállamok bíróságai előtt, vagyis a tagállamok jogszabályaitól független uniós jog „amellett, hogy a magánszemélyekre kötelezettségeket állapít meg, arra is szolgál, hogy számukra jogokat keletkeztessen, amelyek az őket megillető jogok összességének részévé válnak”[footnoteRef:21]21. [21: 21 @ 26/62. sz. ügy van Gend & Loos kontra holland adóhatóság, lásd a jogforrási rendszert tárgyaló III. fejezet, 5.2 pontját.]
A közvetlen hatályt igen frappánsan akképp foglalta össze John H. Jackson, hogy ha egy nemzetközi szerződés közvetlen hatállyal bír, akkor joghatásai lényegében ugyanazok, mint az adott állam egyéb törvényeinek („statute-like effect”).[footnoteRef:22]22 Bár a közvetlen hatály nem teljes mértékben ismeretlen egyes államok jogában, így pl. az osztrák alkotmány ismeri ezt[footnoteRef:23]23 és a magyar Alkotmánybíróság is elfogadta ennek létét[footnoteRef:24]24, ugyanakkor ezek inkább kivételesek voltak. A legtöbb állam – különösen akkor, ha kiemelkedő jelentőségű szerződésekről van szó – nagyon ellenőrzi, mely nemzetközi szerződésnek lehet közvetlen hatálya, vagyis olyan hatása, mint egy a saját törvényhozás által elfogadott törvénynek.[footnoteRef:25]25 A nemzetközi szerződések tipikusan nem változtatták meg a belső jogot, ha nemzetközi jogi kötelezettséggel ellentétes belső jogszabályok kerültek elfogadása vagy maradtak hatályban, akkor ennek általában csak nemzetközi jogi következményei voltak és csak korlátozottan belső jogi konzekvenciái.[footnoteRef:26]26 Ennek politikai okai is voltak. A nemzetközi szerződések megtárgyalása és megkötése a végrehajtó hatalom kezében volt, és erre a területre az uralkodó meghatározó befolyást gyakorolt. A parlament ezt azzal egyensúlyozta ki, hogy nem fűződtek a nemzetközi szerződésekhez a belső állami jog hatásai, csak akkor, ha a parlament ezt kifejezetten elrendelte törvényhozás útján. Erre tekintettel, nyilván érdekes, hogyan alakul a parlament és a kormány viszonya egy intenzív nemzetközi együttműködésen alapuló szervezetben, amelyben szervezeti és hatékonysági okoknál fogva nem – illetve csak igen nehézkesen – lehet minden egyes kötelezettségvállalást törvényhozási jóváhagyástól függővé tenni. [22: 22 John H. Jackson: „Status of Treaties in Domestic Legal Systems: A Policy Analysis” 86 The American Journal of International Law 1992, 310–340. o.] [23: 23 Az osztrák szövetségi alkotmány 50. cikk (2) bekezdése, amely a teljesítési fenntartás (Erfüllungsvorbehalt) intézményét rögzíti. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy mikor nem áll be a közvetlen hatály.] [24: 24 A 7/2005. (III. 31.) AB határozat elismerte, hogy egyes nemzetközi szerződések self-executing, vagyis önvégrehajtó jellegűek, tehát közvetlenül kötelezhetnek további átültető aktus nélkül is.] [25: 25 Lásd pl. 19 Usc Chapter 22 – Uruguay Round Trade Agreements Sec. 3512. Relationship of agreements to United States law and State law: „a) Relationship of agreements to United States law (1) United States law to prevail in conflict. No provision of any of the Uruguay Round Agreements, nor the application of any such provision to any person or circumstance, that is inconsistent with any law of the United States shall have effect.”] [26: 26 Tipikusan Anglia, McWhirter v Attorney-General [1972] C.M.L.R. 882, per Lord Denning MR, Cheney v Conn (Inspector of Taxes) Chancery Division [1968] 1 W.L.R. 242.]
A klasszikus modellhez képest forradalmi változás, hogy az Európai Bíróság kinyilvánította az európai jog közvetlen alkalmazandóságát.[footnoteRef:27]27 Ezzel létrejött egy masszív és egyre bővülő joganyag, amely azonos hatással bír, mint a tagállami törvények. A helyzet az uniós jog esetén nem annyira egyszerű, mint a nemzetközi szerződések esetén. Hiszen itt nem csupán arról van szó, hogy maga a nemzetközi szerződés közvetlenül alkalmazandó belső állami joggá válik, hogy mi alapján és milyen problémákkal terhelten, arról később írunk, hanem arról is, hogy az Európai Unió szervei maguk is jogot alkotnak, ami szintén állami joggá válik. [27: 27 @ 26/62. sz. ügy van Gend & Loos kontra holland adóhatóság, lásd a jogforrási rendszert tárgyaló III. fejezet, 5.2. pontját.]
Ezzel ugyanakkor számos probléma is felmerül. Az alkotmányos monarchiák korában fejlődésnek indult klasszikus jogállami alkotmányjog ugyanis éppen azzal tünteti ki magát, hogy a jogszabályokkal szemben komoly követelményeket támaszt: ki alkothatja meg azt (elsősorban a demokratikus választással legitimált nemzeti parlament, mely bizonyos esetekben delegálhatja a hatáskörét); milyen eljárásban fogadják el ezeket, és annak tartalmilag is meg kell felelnie a jogállamiság és az alapvető jogok diktálta bizonyos tartalmi követelményeknek. Amennyiben egy nemzetközi szervezet alkotja a jogszabályokat, akkor kérdéses, hogy ezek a követelmények hogyan érvényesíthetőek. Elvárhatóak-e e szervezettel szemben demokratikus alapelvek? Ha igen, milyen formában? Ha nem mik a következményei a demokratikus felhatalmazás hiányainak? Milyen tartalmi követelmények vethetőek fel? Mi a következménye, ha az egyes tartalmi követelmények tagállamonként eltérnek? Mi a tagállami bíróságok feladata ebben a kontextusban? Megtiltható-e az alkalmazás magasabb szintű, pl. alkotmányos parancsra hivatkozással?
2.1.2. b) Elsőbbség – a Frankenstein-dilemma
„You are my creator, but I am your master; – obey!”
– Mary Shelley: Frankenstein
Bár a közvetlen alkalmazandóság önmagában is problémákat vet fel, ezek a problémák megsokszorozódnak azzal, ha a nemzetközi jogi kötelezettség elsőbbséget is élvez. Ebben az esetben ugyanis a nemzeti jog szabályai háttérbe szorulnak, ha egy azonos tartalmú uniós jogszabályt kell alkalmazni.[footnoteRef:28]28 Ha ez az elsőbbség kiterjed az alkotmányra is, ahogy az Európai Bíróság szerint igen[footnoteRef:29]29, akkor ezzel az alkotmány és az alkotmányosság léte kerül zárójelbe. Elképzelhető-e az, nemzetközi jogi szempontból nézve a kérdést, hogy egy nemzetközi szervezet, melynek létezése és hatáskörei, illetve hatásköreinek terjedelme az azt alapító országok akaratától és hozzájárulásától függ, fölébe nőjön ezen államok akaratának? Belső jogi szempontból, az alkotmány testesíti meg a legfelső szuverén akaratot, bármi legyen is annak tartalma, és ha ennek ellentmondó jogi parancsok elsőbbséget élveznek, akkor az a szuverenitás és függetlenség megszűnéseként is értelmezhető. Logikusnak tűnhet a következtetés, hogy az önálló tagállami szuverenitás a függetlenség hiánya és az alárendeltség miatt nem értelmezhető. A tagállamok azon közös, az örök béke keresése hitéből életre hívott entitás önálló életre kelhet, és alkotója ellen fordulhat. Ezt az EU kapcsán felmerült klasszikus dilemmát Mary Shelley a Frankensteinben[footnoteRef:30]30 bravúrosan foglalta össze: „You are my creator, but I am your master; – obey!” [28: 28 @ 6/64. sz. ügy, Costa kontra ENEL, lásd a jogforrási rendszert tárgyaló III. fejezet, 5.2 pontját.] [29: 29 @ 11/70. sz. ügy, Internationale Handelsgesellschaft mbH kontra az Einfuhr- und Vorratsstelle für Getreide und Futtermittel, 3. pont.; lásd továbbá többek között C-285/98. sz. ügy, Tanja Kreil kontra Németország;] [30: 30 A hasonlat talán annyiban is helytálló, hogy Victor Frankenstein is az örök élet keresése során alkotta meg a szörnyet, a tagállamok pedig az örök béke keresése közben az Európai Uniót.]
A szupranacionalitás normatív oldalát az Európai Bíróság a következőképpen foglalta össze: „Az így létrehozott közösségi jogrend alapvető jellemzői különösen, hogy a tagállamok jogával szemben elsőbbség illeti meg, és hogy az állampolgárokra és magukra az államokra alkalmazandó rendelkezéseinek egy része közvetlen hatállyal bír.”[footnoteRef:31]31 [31: 31 A Bíróság 1/91. sz. véleménye „Megállapodás-tervezet az Európai Gazdasági Térség létrehozásáról egyrészről a Közösség, másrészről az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagjai között” 21. pont.]
Ez alapján előáll – Blutman László és Chronowski Nóra szóhasználatát követve – egy alkotmányjogi paradoxon:[footnoteRef:32]32 „Az Európai Unióhoz való csatlakozásból fakadó alkotmányjogi paradoxon lényege abban foglalható össze, hogy a tagállami alkotmány felhatalmazást ada csatlakozásraegy olyan nemzetközi rendszerhez, amelynek normái feltétlen érvényesülést kívánnak a tagállam belső jogával, így a felhatalmazást adó alkotmányának szabályaival szemben is. Ezt a feltétlen érvényesülést a közösségi jog elsőbbségének fogalmával szokták jelölni.” [32: 32 Lásd Blutman László–Chronowski Nóra: „Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában” Európai Jog 2007/2, 3 (3)]
2.2. 2.2. A szupranacionalitás eljárásjogi oldala
„Britain has had the same foreign policy objective for at least the last five hundred years: to create a disunited Europe”
– Sir Humphrey Appleby, in The Writing on the Wall
Az elsőbbség és a közvetlen alkalmazhatóság bár komoly beavatkozást jelent a tagállami szuverenitásba, még magyarázható lenne akkor, ha az uniós kötelezettségek létrejöttéhez a tagállam jóváhagyására volna szükség. Másképp megfogalmazva, ha a tagállam megvétózhatja a közösségi jogalkotást, akkor semmi nem történhet az akarata ellenére.
Ugyanakkor az európai integráció modellje nem teljesen az önként vállalt kötelezettségek modelljére épült. A döntéshozatal már kezdetektől fogva egy szupranacionális elit döntéshozatalára épült. A nemzetek feletti szervezet eszméjét, mint a második világháborúban tomboló nacionalizmusra adott választ, Robert Schuman francia külügyminiszter[footnoteRef:33]33 fogalmazta meg 1950. május 9-i nyilatkozatában (ún. Schuman Nyilatkozat). Ebben amellett érvelt, hogy a „francia és német szén- és acéltermelést együttesen egy közös Főhatóság ellenőrzése alá helyezzék, egy Európa más országai előtt is nyitva álló szervezet keretein belül”. E szervezetben – a későbbi Európai Szén- és Acélközösségben – a Főhatóság Franciaországra, Németországra és a csatlakozó országokra nézve a szén- és acéltermelést érintően a kötelező érvényű döntéseket hozhatott. Ez a modell a francia csúcsbürokrácia modelljére alapított, egy elit által irányított fokozatos integráció példaképét követte.[footnoteRef:34]34 Ez a modell sokáig kifejezetten sikeresnek bizonyult és ennek jó okai voltak. A háború borzalmaiból való felépülés tipikusan bürokratikus döntéshozatalt követelt meg, gyors, megalapozott és felkészült döntéseket, a tipikus demokratikus vitának ebben a mezben nem volt túl sok helye. Ezt a folyamatot tovább generálta az USA által folyósított Marshall-segély kezelése. Az integrációt tovább erősítette korábbi nem szupranacionális modell, a Népszövetség látványos bukása egyrészről, illetve a hidegháború és Szovjetunióval kiéleződött konfliktus másrészről. A fennálló objektív tényezőket segítették a személyes faktorok is, egy katolikus, konzervatív elit, amely a háború borzalmait saját bőrén tapasztalta.[footnoteRef:35]35 [33: 33 Nemessányi Zoltán: „Robert Schuman élete” Európai jog 2003/1, 37–40. o.] [34: 34 „elite-led gradualism” lásd Paul Craig: „Integration, Democracy, and Legitimacy” in Paul Craig – Gráinne De Búrca (szerk.): The Evolution of EU Law (Oxford, OUP, 22011) 14–17. o.] [35: 35 Összefoglalóan, Ulrich Haltern: Europarecht (Tübingen, UTB, 22007) msz. 52.]
Ez a megoldás egy gazdasági jellegű integrációra épített, előbb a szén- és acélipar közösségiesítésével (1951, ESZAK), majd a közös belső piac kialakításához szükséges szabad áru, szolgáltatás és munkaerő-áramlás, egységesített versenyszabályok, valamint integrált külgazdasági politika megteremtésével. Ennek az elsősorban gazdasági jellegű együttműködésnek az volt a rendeltetése, hogy hozzájáruljon egy politikai egység megteremtéséhez (spill-over effect). Az elitista megközelítésnek azonban politikai szempontból ott van a határa, ahol a döntések jellege egyre inkább eltolódik a diplomáciai és bürokratikus döntések hatóköréből és áttolódik az értékválasztások és erőforrás-elosztás demokratikus döntést kívánó mezejébe. Bizonyos döntések esetén ugyanis kevésbé azok objektív alkalmassága és ésszerűsége alapozza meg a legitimációjukat, vagyis azt, hogy az adott döntést helyesnek – sajátunknak – fogadjuk el, hanem a döntési folyamat demokratikus volta az irányadó. A döntések minél inkább belevágnak a politikai közösség húsába, annál kevésbé fogadja el a közösség a feje felett hozott – bármilyen okos – döntést és annál inkább fontos az eljárás demokratikus jellege. Ez egyre élesebben merült fel az integráció elmélyülésével, ezt mutatják az uniós állampolgársággal kapcsolatos viták, az Európai Alkotmányszerződés bukása a francia és holland népszavazáson, a görög államcsőd kezelése, melynek során az uniós polgárok nem igazán akarnak szolidaritást vállalni a görögökkel, míg a politikai elit igyekszik kimenteni a görög államot.
Az Európai Unió, illetve annak jogelődjei, az Európai Szén- és Acélközösség és Európai Gazdasági Közösség, a kezdet kezdetén, az egyhangúság elvén kezdték meg a működésüket, vagyis a jogalkotási hatáskörrel felruházott Tanácsban gyakorlatilag bármely tagállam megvétózhatta a jogalkotási javaslatot. Ez bár óvja a tagállam, mint állam szuverenitását, ugyanakkor a demokratikus legitimáció oldaláról már ez is számos kérdést vet fel. Először is a döntéshozó testület tagjai miniszterek (illetve államtitkárok), akik – a közvetlen alkalmazandóság elve alapján – a tagállamok törvényeivel azonos joghatású jogot alkotnak. A demokratikus legitimációjuk ehhez ugyanakkor sokkal kevésbé van meg. Ha az uniós jog elsőbbségének elvét is figyelembe vesszük, akkor nagyon veszélyes vizeken kezdünk hajózni. Ez a demokratikus legitimáció szempontjából önmagában is érzékeny kérdés annál inkább hatványozódik, minél inkább több területre terjed ki az EU hatásköre, illetve minél inkább kérdéses jogalapokon terjeszti ki az EU a hatásköreit.
Az egyhangúságon alapuló eljárás – mely bár a szuverenitás szempontjából képviselhető – ugyanakkor már az eredeti hat ország esetén sem működött problémamentesen. Ezt igen jól mutatja a Luxemburg-kompromisszum is[footnoteRef:36]36, melyet azért fogadtak el 1966-ban, mert Franciaország bojkottálta a tanácsüléseket, annak érdekében, hogy bizonyos agrárkérdésekben ne történjenek számára hátrányos változások. Mivel hat alapító tagállam sem tudott lényeges kérdésekben megegyezni az ellentétes érdekeltségeik miatt[footnoteRef:37]37, és az ellentmondó érdekek száma csak nőttön-nőtt az újabb és újabb tagállamok csatlakozásával, ami egy egyhangúságra alapuló döntéshozatali modellben stagnációra és ezzel párhuzamosan erősen korlátozott együttműködésre ítélte volna az integrációt[footnoteRef:38]38, a szervezeti megoldás egyértelműen a többségi döntéshozatalra való áttérés[footnoteRef:39]39. Tagállami szempontból ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy kifejezett tiltakozása esetén is – nem szavazat – lehetőség van egy kötelező – közvetlenül alkalmazandó és elsőbbséget élvező – döntés elfogadására. Ezzel kiélesednek azok a kérdések is, hogy vajon az uniós szervezet rendelkezik-e a szükséges demokratikus legitimációval, kit is képvisel az EU, lehet-e demokrácia az államon túl, mit várunk el egy döntéshozatali modelltől – nyers többségi elvet, vagy egy finom egyensúlyt –, és mi a helyzet, ha a meghozott döntés valamely állam alapvető érdekeivel vagy értékeivel ellentétes. [36: 36 Lásd Paul Craig: „Institutions, Powers, and Institutional Balance” in Paul Craig – Gráinne De Búrca (szerk.): The Evolution of EU Law (Oxford, OUP, 22011) 44–45. o.] [37: 37 A különböző érdekekről jó áttekintést ad Trevor C. Hartley: European Union law in a global context: text, cases and materials (Cambridge: CUP, 2004) 14–19. o.] [38: 38 A stagnáció időszakához, a hetvenes–nyolcvanas évekhez lásd Ulrich Haltern: Europarecht (Tübingen, UTB, 22007) msz. 78–82. o.] [39: 39 A töbségi döntéshozatal ugyanakkor nem ismeretlen más nemzetközi szervezetek esetén sem, pl. a WTO szerződéseinek módosításához elegendő a kétharmados többség, lásd a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakeshi Egyezmény X. cikkét.]
A demokratikus legitimáció sajátságos éllel jelenik meg a Főhatóság szerepét átvevő Bizottságra is, különösen a delegált jogalkotás (komitológia) kapcsán. A delegált jogalkotás nagyon érzékeny terület és szükséges rosszként éli meg az alkotmányjog[footnoteRef:40]40, mint számot vetést azzal, hogy a modern parlament az életviszonyok hihetetlen bonyolódása miatt fizikailag nem képes minden egyes részletkérdéssel foglalkozni és ezért ezek egy – egyre inkább tetemes – részét a végrehajtó hatalomra bízza. Ennek a delegálásnak általában komoly – bár államonként eltérő – feltételei vannak. Nyilván különös optikával merül fel a kérdés, hogy az EU legfontosabb döntéshozó szervében, a Tanácsban helyet foglaló miniszterek, a végrehajtó hatalom alkotmány és törvények által korlátozott képviselői vajon delegálhatják-e tovább a jogalkotó hatalmukat. Szervezetileg a logika itt is ugyanaz lenne, mint a belső tagállami szervezetrendszerben: megnövekvő munkateher, ésszerű racionalizálás. A probléma az, hogy a jogalkotó szerv maga is csak származtatott, delegált hatáskörökkel bír, és nem saját jogon, közvetlen választással megerősített legitimációból eredezteti azokat. Vajon ebben az esetben is ugyanolyan feltételekkel lehet delegálni a jogalkotói hatásköröket? [40: 40 Átetkintően Paul Craig: Adminsitrative Law (London: Sweet and Maxwell, 62008) 714–719. o.]
3. 3. Az egyes fejezetek – avagy miről is szól majd ez a könyv
Az EU sajátosságait és ezek közjogi következményeit kérdésszerűen felvillantó fentebbi rövid elmélkedés után az olvasó már valószínűleg képet is kapott arról, hogy mit tartalmaz ez a könyv. Igyekszünk választ adni az említett dilemmákra, vagy legalábbis válaszvariációkat kidolgozni ezekre.
Megkerülhetetlen lesz az uniós jogrendszer rövid bemutatása (III. fejezet), különösen az egyes jogi aktusokhoz fűződő joghatások elemzése, a szupranacionalitás normatív oldalának alapos kibontása. Ugyanígy megkerülhetetlen lesz a jogalkotási eljárás tanulmányozása, a szupranacionalitás eljárásjogi oldalának áttekintése. Ezzel ugyanakkor még nem mentek tovább egy szokásos európai jogi tankönyv keretein.
Mit jelent mindez a közjog és különösen a magyar közjog számára? Hogyan dolgozták fel a szupranacionalitásból fakadó követelményeket az egyes nemzeti jogok és mit kezdett a problémával a magyar Alkotmánybíróság? Ezt fogjuk megvizsgálni a IV. fejezetben.
Ennek a megválaszolása érdekében a következő kérdéskörökre koncentrálunk: ha az EU nem írható le a szokásos nemzetközi jogi fogalmakkal, akkor vajon a csatlakozás ehhez a szervezethez történhet-e ugyanazon szabályok mentén, mint amely más nemzetközi szerződések ratifikációjához szükséges, és ha nem, akkor mik a csatlakozási klauzula követelményei (II. fejezet).
A döntéshozatal demokratikus legitimációja(V. fejezet) láthatóan különösen kényes kérdés. Vizsgálni fogjuk, hogyan kell értelmezni a demokratikus legitimációt az Európai Unióban, miben áll a demokráciadeficit, és utána kell járjunk, mi a helye és szerepe a nemzeti parlamenteknek.
Mihez van joga az Uniónak, mire van hatásköre (VI. fejezet)? Ezt a kérdést is érintettük fentebb. A hatáskörök megosztása egy szövetségi szint és egy tagállami szint között bevett a föderális államokban (pl. USA, Kanada, Németország, Ausztria), ugyanakkor ez ismeretlen probléma a magyar jogban. Ennek érdekében bemutatjuk ezt a problémát egyes szövetségi államok példáján, majd ismertetjük a hatáskörök megosztásának szabályait és elveit az Unión belül. Végül pedig a hatásköri bíráskodással foglalkozunk, azzal a kérdéssel, hogy vajon a tagállamok vagy az EU őrködjön-e a hatásköri korlátok betartásán?
A szuprancionális jogrend elsőbbsége és közvetlen hatálya, ahogy azt írtuk és valljuk, egy sajátos alkotmányos rendet alakított ki az Európai Unióban. Vajon tekinthető-e az Európai Bíróság e szervezet alkotmánybíróságának, vagy ezt a szerepét megosztja-e az Emberi Jogok Európai Bíróságával? Mi a szerepe és helye a nemzeti alkotmánybíróságoknak és milyen intézményesített kapcsolat áll fenn a nemzeti és az európai alkotmánybíráskodás között. Ezekre a kérdésekre keressük a választ az alkotmánybíróságokkal és alkotmánybíráskodással foglalkozó VII. fejezetben.
Az alapjogok nyújtotta garanciák az alkotmányosság egyik meghatározó területe, ezek biztosítása az állam elsőrendű kötelezettsége (Alaptörvény I. cikk). Hogyan viszonyulnak ezek a nemzeti jogban oly kiemelkedő értékeket megtestesítő alapjogok az európai joghoz? Mi a teendő, ha ezek ellentétesek az uniós jog követelményeivel vagy hátráltatják annak hatékonyságát? Mit tett az Európai Bíróság és a tagállami alkotmánybíróságok ebben a helyzetben? Mi indokolta az Alapjogi Charta elfogadását és mi ennek, illetve az európai jognak a viszonya az Európai Emberi Jogi Egyezményhez? Ezt igyekszünk bemutatni az Alapjogok, Alapjogi Charta és az Európai Emberi Jogi Egyezmény című VIII. fejezetben.
Mivel a közjog bemutatása nem lehet teljes a közigazgatási jog, mint az európai jog végrehajtásában leginkább érintett terület, vázlatos ismertetése nélkül, ezért a IX. fejezetet az európai közigazgatás alapvonalainak szenteltük.
Az utolsó fejezet inkább elméleti jellegű, de meggyőződésünk szerint komoly gyakorlati problémák megoldását segítheti. Az európai jog hatására alapvetően megváltozott tagállami közjog egyre inkább eloldódik a korábbi területi kötöttségétől, és egyre több olyan konstelláció jelenik meg, amelyek korábban csak a nemzetközi magánjogban voltak ismertek: a közjog területen kívüli alkalmazása, idegen jog alkalmazása, külföldi határozatok vagy közhatalmi aktusok elismerése és a különböző közjogi rendszerek közötti – legalábbis potenciális – ütközése. Ezekre a gyakorlatban is releváns kérdésekre igyekszünk elméleti alapokat adni a nemzetközi közjogi kollíziós jogot tárgyaló X. fejezetben.
I. Bevezetés: az Európai Unió alkotmányos jelentősége
I. Bevezetés: az Európai Unió alkotmányos jelentősége
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
2. fejezet - II. Csatlakozás: csatlakozási klauzulák és a magyar csatlakozási klauzula[footnoteRef:41]1 [41: 1 A fejezetnek az egyszerűsített szerződésmódosítátásról szóló része az OTKA által 76488 számon támogatott a „Lisszaboni Szerződés hatása a magyar jogrendszerre” című projekt keretében készült. A fejezet osztrák jogra vonatkozó részei alapjául szolgáló kutatásokat a bécsi Collegium Hungaricum támogatta.]
„The Common Market: We went into it to screw the French by splitting them offfrom the Germans. The French went in to protect their inefficient farmers from commercial competition. The Germans went in to purge themselves of genocide and apply for readmission to the human race.”
– Sir Humphrey Appleby in The Devil You Know
A fejezet rendeltetése
E fejezetben a csatlakozási klauzulát tárgyaljuk. Ennek során:
– bemutatjuk a nemzetközi és belő jog viszonyát, mint az önálló csatlakozási klauzula létének előkérdését,
– indokoljuk, miért volt szükség a csatlakozási klauzulára,
– áttekintjük más államok csatlakozási klauzuláit,
– részeletesen elemezzük az Alaptörvény E. cikkét,
– megvizsgáljuk a szerződésmódosítások lehetőségét az Alaptörvény E. cikke fényében.
1. 1. A csatlakozás alkotmányos és nemzetközi jogi előfeltételei
A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz – több más állammal együtt – történő csatlakozása az erről szóló szerződés 2003. április 16-i athéni aláírásával, valamint annak a 2004. évi XXX. törvénnyel[footnoteRef:42]2történő kihirdetésével történt meg. A Csatlakozási Szerződés 2. cikkének (2) bekezdése a hatálybalépésnek egy később teljesült feltételt szabott, azt, hogy 2004. május elsejéig valamennyi megerősítő okiratot letétbe helyezik. [42: 2 Magyar Közlöny 2004/60. száma. @ Kecskés László: „A csatlakozási szerződés és aláírása Athénban 2003. április 16-án”, Európai Jog 2003/3. 41–42. o.]
E szerződés megkötésének alapja a magyar Alkotmány 2/A. §-a volt (amelyet felváltott az Alaptörvény E. cikke). Kérdés az, hogy miért kellett e szakasszal az Alkotmányt kiegészíteni, és miért nem volt megfelelő jogalap a nemzetközi és belső jog viszonyát szabályozó 7. § (Alaptörvény Q. cikk) az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz.
A tagállami és európai jog viszonyának közjogi kiindulópontját Magyarországon a 30/1998. (VI. 25.) AB határozat adja.[footnoteRef:43]3 [43: 3 A lisszaboni szerződést vizsgáló határozat is ebben az értelmezési keretben mozog 143/2010. (VII. 14.) AB határozat.]
Kecskés László megfogalmazásában[footnoteRef:44]4 „[i]gazából az Alkotmánybíróság ezen határozataiban megfogalmazott dogmatikus okfejtések adtak alapot ahhoz, hogy valós súlyánál nehezebb kérdéskörként jelenjen meg a magyar politikai szféra és az alkotmányozás előtt Magyarország európai uniós csatlakozásának jogi összefüggésrendszere. Ezek az alkotmánybírósági határozatok vitték el a magyar közjogi gondolkodást olyan irányba, amelyből az a jogi látszat keletkezett és az a helyenként mereven kezelt vélemény körvonalazódott, hogy Magyarország EU-csatlakozása kapcsán a magyar Alkotmány módosítására feltétlenül szükség volt.” [44: 4 Kecskés László: „Az EU-csatlakozás magyar alkotmányjogi problémái” Magyar Tudomány 2006, 1081. o.]
Ez a határozat azt vizsgálta, hogy vajon alkotmányos-e, ha a Gazdasági Versenyhivatalnak a Magyar Köztársasággal aláírt Európai Megállapodás alapján már az uniós csatlakozást megelőzően is közvetlenül alkalmaznia kell olyan európai versenyjogi szabályokat is, amelyek megalkotásában Magyarország nem vett részt. A kérdés alkotmányjogi magva abban összegezhető, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdése (Alaptörvény Q. cikk (2) bek.) alapján volt-e mód a jogalkotói hatáskörök, illetve általánosságban a szuverenitás átruházására?
Ezt a kérdést két lépcsőben lehet megválaszolni. Először is mi a viszonya a belső és a nemzetközi jognak a magyar Alkotmány szerint? Másodszor pedig kérdés az, hogy rendelkezik-e az európai jog olyan sajátossággal, amely az általános szabályoktól való eltérést igazolja, vagy azt egyenesen megköveteli?
1.1. 1.1. A nemzetközi és belső jog viszonya
A nemzetközi jog és a belső jog viszonyára alapvetően két elméleti megoldás létezik: a dualista és a monista.[footnoteRef:45]5A gyakorlatban ugyanakkor leginkább ezeknek bizonyos elegye figyelhető meg, és az országok attól lesznek inkább monista vagy inkább dualista jellegűek, hogy melyik összetevőből figyelhető meg több. [45: 5 Lásd áttekintően Jakab András: A magyar jogrendszer szerkezete (Pécs–Budapest, Dialóg Campus, 2007) 158–163. o.]
A monizmusa nemzetközi és a belső jogegységétjelenti, a dualizmus e kettő elválasztását. Ennek hatása van arra is, hogy egy állam által vállalt nemzetközi jogi kötelezettség milyen módon válik a belső jog részévé. A monista államok jogában a nemzetközi szerződés annak megkötésével az állam jogrendjének része lesz (adopció vagy inkorporáció). A dualista államok jogában ezzel szemben a nemzetközi szerződés csak az államot, mint a nemzetközi forgalom alanyát köti, de a belső jogban nem vált ki joghatást mindaddig, amíg azt valamilyen belső jogforrás formájában át nem ültetik (transzformáció). Ekkor nem a nemzetközi szerződés, hanem az annak tartalmilag megfelelő (vagy meg nem felelő – az adott állam választása szerint) jogszabály lesz a kötelező.
Az adopció (inkorporáció, recepció vagy abszorpció) esetén tehát a nemzetközi jog mint olyan, lesz része a belső jognak, és nem veszíti el nemzetközi jogi jellegét, a transzformáció esetén azonban a nemzetközi jogból egy transzformáló aktussal nemzeti jog lesz, és a kérdéses nemzetközi jogforrás a belső jogban aszerint minősül, hogy az milyen konkrét nemzeti jogforrási formát ölt.
Így pl. ha a kihirdető aktus kormányrendelet, de az alapvető jogokat érint, vagy kizárólagos törvényhozási tárgyakat szabályoz, akkor az ellentétes lesz az Alaptörvénnyel, például nem lenne tekintettel az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének arra a parancsára, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, illetve azokra az alkotmányos szakaszokra, amelyek kizárólagos törvényhozási tárgyköröket állapítanak meg, amelyekben általánosan kötelező magatartási szabályt csak az Országgyűlés alkothat. Ennek természetesen a vonatkozó átültető szabály megsemmisítése lenne az eredménye.[footnoteRef:46]6 [46: 6 Lásd hozzá a 7/2005 (III. 31.) AB határozatot.]
A transzformáció mindamellett lehet általános transzformáció, pl. a nemzetközi jog általános elvei, illetve lehet egyedi, pl. egy nemzetközi szerződés kihirdetése.
A magyar alkotmányjogban a nemzetközi és a belső jog viszonyának központi szabálya az Alaptörvény Q. cikke.
Alaptörvény Q. cikk
(1) Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.
(2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.
(3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.
A Q. cikk a korábbi Alkotmány 6. és 7. paragrafusát váltja fel. Az első bekezdés egy államcélt fogalmaz meg, az együttműködést a világ valamennyi népével. Jogilag sokkal fontosabb a (2) és (3) bekezdés, mely a nemzetközi és a belső jog viszonyát szabályozza.
A (2) bekezdés világosan megfogalmazza, hogy a nemzetközi kötelezettségek teljesítése érdekében kell az összhangot biztosítani. Ez inkább az Alkotmány korábbi 7. §-ának fényében mond újat, mely szerint „a Magyar Köztársaság jogrendszere […] biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját”. E szabály nem tette egyértelművé ugyanakkor, hogy mit kell mihez igazítani, a belső jogot a nemzetközi joghoz avagy fordítva. Az Alaptörvény ezt már világosan kimondja.
A (3) bekezdés különbséget tesz két jogforrástípus között:
– a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai,
– nemzetközi jog más forrásai.
A 7/2005 (III. 31.) AB határozat összefoglalta a korábbi gyakorlatot, mely még most is kiindulópontként szolgálhat.
7/2005 (III. 31.) AB határozat
A jogállamiság alkotmányos elve jelenti egyrészt a jogalanyok belső jognak (az Alkotmánynak és az alkotmányos jogszabályoknak) való alávetettségét, másrészt a magyar állam által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeknek való megfelelést. Az Alkotmány [jogállamiság elvét kimondó] 2. § (1) bekezdéséhez képest speciális alkotmányos rendelkezés az Alkotmány 7. § (1) bekezdése, amely a belső jogi rendelkezések és a vállalt nemzetközi kötelezettségek egymáshoz való viszonyát rendezi. Eszerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
A nemzetközi szokásjogot és az általános jogelveket e rendelkezés első fordulata transzformálja a hazai jogba. A nemzetközi jogi kötelezettséget vizsgálva végső soron az Alkotmánybíróság jogosult dönteni arról, hogy annak a belső jogba való átültetése az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének első fordulata [Alaptörvény Q. cikk (3) bek. első mondat] alapján megtörtént-e. [53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 323.]
Jelen ügy tárgya [...] nem azonosítható[...] a nemzetközi jog általánosan elismert szabályaival. Ezért ahhoz, hogy a [...] belső jogban alkalmazható legyen, szükség van annak megfelelő szintű jogszabályban való kihirdetésére.
Az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének második fordulata a bármely formában megjelenő (például a nemzetközi szerződéssel) vállalt nemzetközi kötelezettség belső joggal való összhangját írja elő. Ennek biztosítására végső soron az Alkotmánybíróság hivatott, amely egyrészt a megkötendő, valamint a már jogszabályban kihirdetett nemzetközi szerződés (és a kihirdető jogszabály) Alkotmánynak való megfeleléséről, továbbá a nemzetközi kötelezettségvállalás hatásköri, felhatalmazottsági és eljárási kérdéseiről hoz mindenkire nézve kötelező határozatot. [4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 41.]
Az Alaptörvény Q. cikk (3) bek. első mondata tehát általános és absztrakt módon transzformálja a hazai jogba a nemzetközi jog általános szabályait, vagyis a nemzetközi szokásjogot és az általános jogelveket.[footnoteRef:47]7 [47: 7 Lásd továbbá 53/1993 (X. 13.) AB határozatot.]
Egyéb jogforrások kihirdetéssel válnak a magyar jogrendszer részévé. Ezek érintik a nemzetközi szerződéseket és az egyedi aktusokat is (ENSZ Biztonsági Tanácsi határozat, valamely bírósági döntés stb.) Ezek nem hatolnak át a szuverenitás páncélján, amíg azok átültetése nemzeti szabály megalkotásával meg nem történik, ami ezután szintén állami jog lesz.
Ez persze nem ennyire egyszerű. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény illetve ennek később elfogadott Jegyzőkönyveit a Magyar Köztársaság a 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdette ki, és mint ilyen, elvben bármilyen más törvénnyel azonos rangban áll. Ténylegesen nem ez a helyzet, hisz többek között az Alkotmánybíróság maga is más törvények alkotmányosságának vizsgálatába bevonja[footnoteRef:48]8,ami azt jelzi, kiemelkedő szerepe van a magyar jogrendszerben, és nem pusztán egy a többi törvény közül. [48: 8 Az újabb gyakorlatból példálódzva lásd 43/2005. (XI. 14.), 17/2005. (IV. 28.), 18/2004.(V. 25.), 7/2004. (III. 24.), 5/2004. (III. 2.), 32/2003. (VI. 4.), 22/2003. (IV. 28.), 33/2002. (VII. 4.) AB határozatok.]
Drinóczi Tímea: „A nemzetközi jog beszűrődése a magyar jogforrási rendszerbe”
Magyar jog 2005, 599–608. o.
Berke Barna: „A nemzetközi szerződések alkotmányossági vizsgálatának megalapozásához. A magyar jog szabályai és a dualista modell alapjai”
Magyar jog 1997, 449–461. o.
7/2005 (III. 31.) AB határozat
53/1993 (X. 13.) AB határozat
2005. évi L. törvény a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
Molnár Tamás – Sulyok Gábor – Jakab András: 7. § [Nemzetközi jog és belső jog; jogalkotási törvény] in Jakab András: Az Alkotmány kommentárja (Budapest: Századvég, 2009)
Molnár Tamás: „A nemzetközi szervezetek határozatainak beépülése és helye a magyar jogban, különös tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataira” Jogtudományi közlöny 2011, 339–351. o.
1.2. 1.2. Problémák az uniós joggal
Lássuk újra az Európai Megállapodás kapcsán az Alkotmánybíróság által a 30/1998 (VI. 25) AB határozatban megállapítottakat.
Ezen egyezmény kihirdetéséről rendelkező 1994. évi I. törvény 2. §-ában foglalt 62. cikk (1)–(2) bekezdései a magyar versenyhatóság által közvetlenül alkalmazandó szabályok közé sorolták az EK alapító szerződésének bizonyos versenyjogi és állami támogatásokra vonatkozó szabályait. Ezek a szabályok átfogták volna az Európai Megállapodás hatálybalépését követően elfogadandó jogszabályokat is, amelyek tartalma az Európai Megállapodás elfogadásakor még ismeretlen volt, és amelyek tartalmára Magyarország semmilyen formában sem tud hatást gyakorolni, továbbá ezek a magyarországi jogalkalmazásban közvetlenül érvényesítendőek lettek volna anélkül, hogy azokat hazai jogforrás tartalmazná.
E mögött a tényleges alkotmányjogi kérdés, hogy mennyiben és milyen módonengedhető át a Magyarországon alkalmazandó jog megalkotásának hatásköre egy nemzetközi szervezetre.
30/1998 (VI. 25) AB határozat
Az alkotmányossági kérdés eszerint az, hogy egy másik nemzetközi jogi jogalany, egy másik önálló közhatalmi rendszer és autonóm jogrend saját belső jogának azok a normái, amelyek közjogi jogviszonyok szabályozására szolgálnak, érvényesíthetők-e közvetlenül a magyar versenyhatóság által, anélkül is, hogy ezek a külföldi közjogi normák a magyar jog részévé válnának.
Hogyan kell ezt megítélni?
30/1998 (VI. 25) AB határozat
Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy a közvetlen alkalmazási mechanizmus sajátos jellegzetessége a Közösség jogrendszere és az EU-tagállamok kapcsolatának. [...] azonban az alkotmányossági vizsgálat soránarra tekintettel kell megítélni, hogy a Magyar Köztársaság nem tagállama jelenleg az Európai Uniónak.
A kérdés, az hogy vajon az Alkotmány 7. §-a (Alaptörvény Q. cikke) alapján, melyet a klasszikus nemzetközi jogi kapcsolatokra modelleztek, alkalmas-e olyan közvetlenül alkalmazandó normák fogadására, melyek megalkotásában Magyarország nem vett részt.
30/1998 (VI. 25) AB határozat
A [...] hivatkozott közösségi jogi kritériumok megjelenése a magyarországi jogalkalmazásban nem illeszthető a nemzetközi szerződések érvényesülésének rendjébe. Alapvetően azért, mert a vonatkozó kritériumok utalásként jelennek meg. Az utalás pediga nemzetközi jog egyik alanyának belső jogszabályaira és belső fórumainak (EK Bizottság, EK Elsőfokú Bíróság, EK Bíróság) joggyakorlatára történik. A hivatkozott közösségi jogi kritériumok tehát a nemzetközi szerződések belső érvényesüléséhez a magyar jog szerint szükséges megerősítés és inkorporáció vagy transzformáció, illetőleg hazai jogszabályban történt kihirdetés nélkül igényelnek alkalmazást a GVH eljárásában. Már itt rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének második fordulata [Alaptörvény Q. cikk (3) bekezdés második mondata] éppen erre az utaló szabályozásra tekintettel nem teremti meg a kifogásolt rendelkezések alkotmányos alapját.
[...]
2. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a Közösség belső jogának hivatkozott kritériumai a hazai jogalkalmazás szempontjából külföldi jognak minősülnek, minthogy a Magyar Köztársaság nem tagállama az Európai Uniónak. Az alapulfekvő közjogi-hatósági jogviszonyok, amelyekben a közösségi jogi kritériumok szerinti elbírálás kötelezettsége áll fenn, az állami szuverenitással közvetlen kapcsolatban állnak [...] tartalmánál és érvényesítésénél fogva az állami főhatalom kizárólagos joghatósága alá tartozik.
[...]
A territorialitáshoz kötődő állami főhatalom kizárólagossága pedig azt is jelenti, hogy az állam nemzetközi kapcsolataiban a főhatalmi jogosítványairól rendelkezhet. A szuverenitás korlátozása természetszerű velejárójaannak, hogy az állam nemzetközi kapcsolatokban szerepel, nemzetközi kötelezettségeket vállal. Azonban a nemzetközi kapcsolatok alakítására is vonatkozik az, hogy az Országgyűlés – és értelemszerűen az állam más szervei – hatalma nem korlátlan hatalom. [...]. Ezért [...] kifejezett alkotmányi felhatalmazás nélkül az Országgyűlés alkotmányosan nem jogosult az állami főhatalom kizárólagos joghatósága alá tartozó jogterületen a territorialitás elvén nemzetközi szerződésben túlterjeszkedni. [...]
3. Az Alkotmány [...] szerint: a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé [...]
A népszuverenitáson alapuló demokratikus jogállam egyik követelménye, [...] hogy közhatalom kizárólag demokratikus legitimáció alapján gyakorolható. A közhatalom-gyakorlás körébe tartozik [...] a jogalkotás és jogérvényesítés [...] is. A közhatalom gyakorlásának demokratikus legitimációja [...] alkotmányi követelmény a [...] nemzetközi kötelezettségvállalást eredményező közhatalmi aktusokat illetően.
Az Alkotmány szerint a népszuverenitáson és a demokratikus jogállamiságon alapuló demokratikus legitimáció [...] alapján tehát általánosan irányadó követelmény, hogy a hazai jogalkalmazásban a hazai jogalanyokkal szemben érvényesíthető minden közjogi jogi norma a népszuverenitásra visszavezethető, demokratikus legitimáción alapuljon.
[...]
[A] Közösség intézményeinek jogalkotásában és joggyakorlatában képződő jogi normák, a magyar állami közhatalom végső forrására nem vezethetők vissza. A Közösség ugyanis egy önálló és a Magyar Köztársaságtól elkülönülő közhatalmi rendszer, saját autonóm jogrenddel és nemzetközi jogi jogalanyisággal.
4. Azok a közjogi normák, amelyek egy másik közhatalmi rendszer – ebben az esetben a Közösség – saját belső jogát alkotják, és amelyek megalkotására a Magyar Köztársaságnak semmilyen befolyása nincs, mert Magyarország nem tagállama az Európai Uniónak, az [...] a szuverenitás sérelme nélkül nem jelenhetnek meg alkalmazási kötelezettséggel a magyar jogalkalmazó szervek gyakorlatában.
Ehhez ugyanis külön alkotmányi felhatalmazás volna szükséges. [...] Teljesen más egy nemzetközi szerződésben történt konkrét és pontos állami kötelezettségvállalás, és megint más egy másik közhatalmi rendszernek történő alávetése bizonyos jogterületnek [...]Egy nemzetközi szerződés megkötésével, illetőleg kihirdetésével az Országgyűlés nem tehet burkolt alkotmánymódosítást.Az Alkotmány rendelkezései abban a vonatkozásban is korlátozzák a közhatalom gyakorlásában eljáró szerveket, hogy nem adható felhatalmazás „kormányközi nemzetközi megállapodás” vagy „államközi szerződés” megkötésére, illetőleg nem érvényesülhet a magyar jogban olyan nemzetközi kötelezettségvállalás, amelynek tartalma következtében az Alkotmány sérelme bekövetkezne.
[...]
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy azok a jogszabályi rendelkezések, amelyek a jövőben születő közösségi jogi kritériumoknak a közvetlen hazai érvényesülését eredményezik, alkotmányellenesek, mert ezeknek a kritériumoknak forrása nem a magyar Alkotmány szerinti legitim közhatalom, illetőleg annak valamely intézménye.
Az Alkotmánybíróság szerint tehát a nemzetközi és a belső jog viszonyát rendező szabály (az Alaptörvény Q. cikke) nem alkalmas önmagában a közvetlenül alkalmazandó idegen jogszabály fogadására.[footnoteRef:49]9 [49: 9 A későbbi joggyakorlat ennek azonban majd némiképp ellentmond, amikor bizonyos szerződéseket self-executing, vagyis önvégrehajtó szerződésnek tekint, amely – a kihirdetést követően – közvetlenül kötelezi és jogosítja a magánjogi jogalanyokat, és amelyekhez nem teszi szükségessé az Alkotmány módosítását. Lásd 7/2005. (III. 31.) AB határozat.]
Egyrészt azért, mert a Közösség közvetlenül alkalmazandó belső joga közjogi jogviszonyokat érint és a hazai jogalkalmazás szempontjából külföldi jognak minősül, mivel a Magyar Köztársaság nem tagja az Európai Uniónak.
Másodrészt az Alaptörvény Q. cikkét nem lehet olyan módon értelmezni, hogy ezáltal az Alaptörvény más, szintén feltétlen alkalmazást kívánó szabályai ne jussanak érvényre, vagyis nem lehet egyetlen alkotmányos passzus alapján az alkotmányos rendszer egészét érintő változásokat legitimálni. Jelen esetben ez a demokratikus jogállam követelménye, mely – összefüggésben a népszuverenitás elvével – azt kívánja, hogy közhatalom kizárólag demokratikus legitimáció alapján legyen gyakorolható. Ennek körébe tartozik vitathatatlanul a jogalkotás és jogérvényesítés is. A demokratikus hatalomgyakorlás azt feltételezi, hogy az alkalmazandó jogszabályok megalkotása a közhatalom végső forrására visszavezethető legyen, a jogi norma a népszuverenitásra visszavezethető, demokratikus legitimáción alapuljon.
Mivel az integrációs szervezte által kibocsátott normákra a Magyar Köztársaságnak semmilyen befolyása nem volt, hiszen Magyarország nem volt tagja az Európai Uniónak, a demokratikus legitimáció és a szuverenitás sérelme nélkül nem lehetne ezeket alkalmazni.
Ha ez mégis lehetséges lenne, akkor gyakorlatilag az Alaptörvény Q. cikke segítségével az Országgyűlés egyszerű törvényalkotói minőségében, egy nemzetközi szerződés kihirdetése útján is módosíthatna Alapt