Angel Milan

A hótündér szerelme

Judith, a szép, szőke síoktató beleszeret tanítványába, a jóképű Fabian ONeillbe. A helyzetet

bonyolítja, hogy a férfi csak azért iratkozott be a tanfolyamra, mert adatokat gyűjt egyik ügyfele

balesetének körülményeiről. A lány szenvedélyes vágyakozásában könnyelműen még arról is

megfeledkezik, hogy az ügyvéd a perben nem az ő oldalán áll...

1. FEJEZET

- Vigyázzon! - Az Istenért, álljon már meg! Judith Kerris nevetve figyelte azt a jóképű,

magas barna férfit, aki botladozva csúszott le a síiskola táblája mellől. Az ügyetlen kezdő csak

az egyik lécét csatolta fel, a másikkal vészesen hadonászott. A botokat a hóna alá szorította.

Szerencsére nem gázolt el senkit.

A sízők gyorsan félrehúzódtak. A férfi egy léccel a lábán visszabukdácsolt

kiindulópontjához, a táblához.

- Várjon, jövök! Segítek! - kiáltotta Judith, de hangját elnyomta a többiek kiáltozása.

A férfi megpróbált megállni a letaposott havon. Egy másodpercig sikerült is neki, de

megcsúszott, és teljes hosszában elterült. Hason csúszva érkezett Judith elé, és vigyorogva

nézett fel rá. A lány nem tudta elfojtani a nevetést.

- Elnézést - morogta a férfi.

- Nem történt semmi.

Judith barátságosan a kezét nyújtotta, hogy felsegítse.

- Előfordul az ilyesmi mifelénk. - A táblára mutatott, amelyen nagy betűkkel ez állt:

SÍOKTATÁS, és talpára segítette a férfit.

Az már majdnem megállt a lábán, de a lány elengedte a kezét. Egy pillanatig egyenesen állt,

aztán ismét elvesztette az egyensúlyát, és megint hasra esett volna, ha Judith el nem kapja. A

derekánál fogta meg, és a férfi bal karjával a lány vállába kapaszkodott. Judith még a vastag

kesztyűn át is érezte, milyen izmos a teste.

- Mindjárt! - mondta a kezdő magabiztosan. - Egy pillanat és elengedhet! Egy fejjel

magasabbról nézett le a lányra. Meleg lehelete Judith halántékát érte, és hunyorgott mélykék

szemével. A lány, minden különösebb ok nélkül, furcsán izgatott lett.

- Segíthetek, Mr. ...? A férfi még mindig görcsösen szorongatta az egyik sílécet. Judith

gyorsan elkapta, nehogy kárt tegyen vele valakiben. Kétméteres, nem kifejezetten kezdőknek

való léc volt. A lány jobbnak látta ezt most nem szóba hozni.

- ONeill, Fabian ONeill. Hívjon csak Fabiannek. Köszönöm kérdését, rám férne egy kis

segítség.

Judith letérdelt, lefektette a lécet, és tartotta, míg a férfi a bakancsát a kötésbe dugta.

- Most pedig tegye le a sarkát - tanácsolta. - Úgy, igen. - A lány megerősítette a kötést. -

Remélem, most már tartani fog - mondta, és felállt.

Most vette csak észre, milyen magas Fabian, több, mint egy méter nyolcvan. Judithnak

gyakran kellett a férfiakra lefelé néznie, mert magas lány volt. Megint úgy érezte magát, mintha

elektromos ütés érte volna.

- Igazán kedves. Még egyszer köszönöm. - Az idegen kétoldalt beszúrta botját a hóba, így

valamelyest szilárdan állt a lábán. Keresgélve nézett körül.

- Keres valakit? - A főnököt. Jónak hívják. 0 fog tanítani.

- Magát? Jo a legritkább esetben foglalkozik kezdőkkel - mondta Judith, de titokban

remélte, hogy Fabian ONeill egyike annak a három tanítványnak, akit aznapra neki szántak.

Fabian oldalra csúszott, kihúzta az egyik botot, majd visszaszúrta a hóba. - Én haladó

vagyok. Legalábbis hason csúszásban. - Igyekezett komoly arcot vágni, de két nevetőgödröcske

túnt fel az arcán.

Judith elmosolyodott. Ennek a vonzó férfinak még humorérzéke is van, gondolta.

- Ismeri ezt a Jót? - Lehetséges - válaszolta kitérően a lány. - Tudja, hogy néz ki? - A hölgy,

akinél beiratkoztam, azt mondta, magas és szőke.

Judith levette piros kötött sapkáját, és szőke haja a vállára hullt. - Azt mondja, szőke? -

érdeklődött ártatlan képpel.

Felhős volt az ég, de a lány haja úgy világított, mintha rásütött volna a nap. Néhány

hópehely gyémántként csillogott a selymes fürtökön.

- Nahát, micsoda szerencsés fickó vagyok! - Fabian elismerően méregette a lányt. - Mindjárt

az első napon... Azt hittem, Jo...

- Gyakran hiszik, hogy Jo férfi.

- Nem is hittem volna...

- .. .hogy a síoktatók vezetője nő - fejezte be Judith a mondatot.

- Nem erről van szó. Csak megtévesztett a neve. Talán Johannának hívják? - Judithnak.

Judith Kerris. - Kezet fogott a férfival. Fabian annak ellenére, hogy elengedte a botot, talpon

tudott maradni. A szükségesnél kicsit tovább szorította a lány kezét, aki ezt egy cseppet sem

bánta.

- Ezek szerint kénytelen lesz velem tölteni a napját - nevetett a férfi.

- Ne féljen. Majdcsak kibírjuk együtt.

- Remélem is - mondta elgondolkozva Fabian.

Volt valami ebben a mély férfihangban, ami könnyű borzongást idézett elő a lányban.

Ügyesen összefogta a haját, és ráhúzta a sapkát. Fabian összeráncolta a homlokát, úgy bámult

rá.

- Valami baj van? - kérdezte Judith.

- Én már láttam magát valahol. Talán a televízióban? Judithot mindenki ismerte a

környéken. A helyi tévéadó sokszor mutatta a sporthírekben. Népszerű volt ebben a körzetben,

sőt az adások Denverben is foghatók... Jólesett neki, hogy az idegen férfi felismerte.

- Igazán megtisztelő - mondta őszintén. - A keystone - i hírekben és a sportközvetítésekben

tényleg láthatott.

- Nem csoda, hogy ilyen népszerű ez a hely - mondta Fabian lágy, mély, behízelgő hangon.

- Köszönöm! - Judith csodálkozott, hogy a férfi kellemes hangja milyen szokatlan érzéseket

kelt benne. - Néhány perc múlva kezdődik az órája. Felkészült rá? Válasz helyett a férfi

megkérdezte: - Ezek szerint kezdőket is tanít? - Ritkán.

- Tehát többnyire olyanokkal foglalkozik, akiknek nem először van síléc a lábukon? A lány

bólintott.

- Kivéve a fogyatékos gyerekeket. Ők a kedvenceim.

- Fogyatékosokat is oktat? Remek! Akkor közös az érdeklődésünk.

Judith kérdően vonta fel a szemöldökét.

- Hallott már az Egymással egymásért mozgalomról? - Önkéntes csoport Denverben.

Énekelnek és játszanak a fogyatékos gyerekekkel.

- Nagyszerű gyerekek - mondta büszkén Fabian. - Gyorsan tanulnak, és vannak köztük

nagyon tehetségesek is. Festeni és barkácsolni tanítom őket.

- Szép magától. Nagyon jó dolog velük foglalkozni. A legkisebb eredmény is hihetetlenül

izgalmas sikerélményt ad.

- Én is így érzem - mondta komolyan Fabian, és mosolyogva hozzátette: - Ha őket meg

tudja tanítani síelni, akkor talán velem is boldogulni fog.

- Maga kisportolt férfi, Mr. O’Neill. Nem hiszem, hogy nehézségeink lesznek.

- Igyekezni fogok. És kérem, hívjon Fabiannek.

Judith odavitte a síléceit.

- Rendben van, Fabian. Kezdhetjük? Gyakorlottan belebújt a kötésbe, és lehajolt, hogy

ellenőrizze a kapcsokat. Könnyedén, akár egy táncosnő, elsiklott, és intett a férfinak, hogy

kövesse. A kezdőknek fenntartott lejtőre, az Ostábla - dűlőre vezette.

Két óra hosszat gyakoroltak. Fabian jó tanítványnak bizonyult. Ahhoz képest, hogy kezdő

volt, hamar megtanult a hosszú lécekkel bánni. Már elsőre sikerült lábfejét befelé tartva fékezni,

és a fordulás is jól ment. A végén már egész könnyedén siklott le a dombról.

Délben, amikor ebédelni mentek, Judith gratulált Fabiannek.

- Azt hiszem, délután már megpróbálhatjuk a Tanítónénit.

- Tanítónénit? - A kezdők lesiklópályáját hívják így. Elvezni fogja ezt a négy kilométeres

szakaszt.

- Igenis, tanárnő.

A hegyi kunyhó volt a Keystone - terep legnagyobb épülete. A síléceket és a botokat a ház

előtti állványhoz támasztották, és beléptek Phil Thompson éttermébe.

A vendéglő, a környék egyik nevezetessége, fényűzőnek tűnt csiszolt faburkolatával és a

rengeteg zöld dísznövénnyel. Az ablaknál ültek le, ahonnan csodás kilátás nyílt a Keystone -

hegységre. A lejtőkön nyüzsögtek a sízők. A hó éppen csak szállingózott. Nem is kívánhattak

ennél jobb időt, ilyenkor, január elején. Judith jól érezte magát Fabian mellett - talán túlságosan

is jól. Titokban remélte, lesz alkalma még jobban megismerni.

Amíg az étterem híres, fűszeres egytálételére vártak, kezüket a forró kakaós csészén

melengették.

- Remekül tanít, Judith. Látszik, hogy szereti a munkáját.

- Nem is tudnék nélküle élni. Szerintem a sízés a világ legszebb sportja - mondta lelkesen a

lány. - Az egész testet megmozgatja, és minden más sportágnál élvezetesebb.

Fabian nem vette le Judithról a szemét.

- Amikor így lelkesedik, még szebb...

A lány érezte, hogy elpirul. Fabian bókja őszintének tűnt, és kissé megzavarta, pedig

megszokta már az efféle udvarlást.

Első pillanattól fogva tetszett neki ez a szerény, kedves férfi. Kicsit csalódott volt, hogy nem

kérdez tőle olyanokat, mint mások, akik közeledni akartak hozzá.

Az ablak előtt egy fiú siklott el. Egyszer csak elesett. Fabian látta, hogy feltápászkodik, és

szégyenkezve körülnéz. Szerencsére nem nagyon ütötte meg magát.

- Biztosan sok itt a baleset.

- Előfordul, de nagyon jó mentőbrigádunk van. Orvosi kiképzést kaptak, és elsősegélyt is

tudnak nyújtani. Megtörtént, hogy a legrázósabb úton, a mentőszánon szívmasszázzsal hoztak

valakit vissza a klinikai halálból.

- Szinte hihetetlen.

- Én sem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom.

- Ma reggel hallottam egy különleges balesetről.

- Nagy sebességnél minden megtörténhet.

- Amiről ma hallottam, egészen szokatlan volt. Nem is értem, hogy történhetett meg. A

síbakancs szorosan tartja a lábat.

Judith - fogalma se volt, miért - kényelmetlenül kezdte érezni magát.

- Az a hölgy minden bakancsot szűknek talált a kölcsönzőben. Azt mondta, kényelmetlenek,

szorítják a lábát, és bement Keystone - ba, hogy ott vegyen magának megfelelő méretűt. Az

üzletben a legdrágábbat kérte. A többi vevő irigykedve nézte a luxusmodellt, amit az eladó

mutatott neki. - A lány jól emlékezett a szép, fekete hajú, csillogó szemű, barátságtalan, csípős

nyelvű fiatalasszonyra.

Kihozták a gőzölgő ebédet, de Judith hiába remélte, hogy az evés eltereli Fabian figyelmét a

kellemetlen esetről.

- Tehát megvette a bakancsot, visszajött, és mindjárt első alkalommal gödörbe akadt a

síléce. A lába kicsúszott a vadonatúj bakancsból. Nem mindennapos eset.

- Valóban. - Judith nem értette, miért érdekli mindez ezt az idegent.

Talán fél, hogy ő is így jár? Alany alaposan szemügyre vette a vele szemben ülő csupa élet

férfit.

Nem tartotta valószínűnek, hogy fél, de azért megnyugtatta: - Ilyen baleset most fordult elő

első ízben.

- Szóval emlékszik az esetre? Judith bólintott, Idegesítette Fabian makacssága. Most inkább

az evés foglalkoztatta.

- Ma különösen jó! Magának is ízlik? - Felnézett, és csodálkozva látta, hogy a férfi meg sem

kóstolta az étvágygerjesztőén illatozó ételt. - Miért nem eszik? Igazán finom. - Judith nem

szívesen beszélt rosszul végződő sítúrákról.

- Valóban jóízű! - Fabian mohón látott neki az ebédnek, de csakhamar letette a kanalat. -

Elmondaná, hogy történt? A lány figyelmesen nézett rá. Arcáról csak kíváncsiságot olvasott le,

félelmet nem. Mesélje el részletesen az egészet? Gyanús volt neki ez a nagy érdeklődés. Úgy

érezte magát, mint akit kihallgatnak. Végül is nincs semmi titok az ügyben, gondolta. Az

előzményekről csak másodkézből értesült Rolandtól, aki a kölcsönzőben dolgozik.

- Az a nő a múlt héten alaposan megizzasztotta Rolandot. Egyik bakanccsal sem elégedett

meg a kölcsönzőben. Mindet szűknek találta próbálta Roland meggyőzni, hogy a síbakancs nem

lehet bő, mert akkor nem tartja meg a bokáját. A hölgy nem hallgatott a jó szóra.

- Ezért aztán ott is hagyta a kölcsönzőt? - Igen, de előbb szidalmazta és sértegette Rolandot.

Én először a keystone - i sportboltban találkoztam vele. Látta, hogy ilyen dzsekit hordok -

mutatott a síoktatók világítóan piros egyenruhájára - , gondolta, értek a bakancsokhoz.

Megkérdezte tőlem, melyik a legdrágább márka.

- És maga megmondta.

- Igen. Remélem, egyszer még én is vehetek olyat magamnak - mondta vágyakozva a lány.

- És mi történt azután? - A barátom, Rick Szolgálta ki. Legalább egy tucatnyi bakancsot

hordott oda neki. Én éppen kesztyűt vásároltam, és hallottam a vitájukat.

Rick nem akarta eladni neki azt, amit kiválasztott. Azt mondta, ha eladja azt a bő lábbelit, ő

lesz a felelős, ha baj éri a hölgyet. Hiába érvelt, a nő nem hallgatott rá.

- Megvette? - Azt mondta, végre megtalálta a legkényelmesebbet. Rick megtette, ami tőle

tellett, de Keystone - ban a vendég kívánsága parancs.

- Megmutatta, hogyan kell felvenni és becsatolni? - kérdezte komolyan Fabian.

- Természetesen. Ez a munkája, és nagyon érti a dolgát. Nemcsak a felszerelésekhez ért,

maga is remekül síel. Minden hétvégén egy napot dolgozik önkéntesként a mentőbrigádban.

Mindenkinél többet tud a síbakancsokról.

Judith sietett befejezni az ebédet. Nemsokára kezdődik a délutáni oktatás.

Megkell hagyni, Fabian olyan beszélgetőpartner, aki nagyon odafigyel arra, amit a másik

mond, gondolta.

- Maga látta a balesetet? - kérdezte a férfi, és asztalkendőjét félig üres tányérja mellé tette.

A lány szívesebben beszélgetett volna valamivel kellemesebb témáról. Mindenben ilyen

kitartó ez az ember? - tűnődött, míg a kakaót iszogatta.

- A hölgy az Argentína - felvonón a Szajkó - lejtőre vitette magát. Én úton voltam a csúcson

lévő síkunyhóhoz, a mentőbrigáddal volt megbeszélésem. A nő az előttem lévő ülést foglalta el.

Amikor megérkezett, nem készült fel a kiszállásra. Nem rakta át a síjét a másik kezébe, és nem

oldozta ki a biztonsági szíjat a csuklóján, ezért aztán kizuhant az ülésről, közben majdnem fejbe

vágta a mellette ülő fiatalembert. Akkor már sejtettem, hogy baj lesz vele. Gondoltam, a Szajkó

- lejtőtől a Montezumalifthez tart, és nem ártana néhány tanácsot adni neki, hogyan kell

kiszállni a felvonóból.

- Együtt mentek tovább? - Sajnos, nem. Túl gyorsan siklott, de nem tudott fékezni. Elfordult

az Ericson - lift felé. A többit tudja. Körülbelül húsz méternyire előttem esett el. A segélykérő

telefon közel volt. Alice és Patrícia három perc múlva odaérkezett.

- Ezt nevezem gyors szolgáltatásnak.

- Híresek vagyunk róla - mondta büszkén Judith.

- És mit csinált maga? A lány körülnézett a zsúfolt étteremben.

- Jobb lenne, ha elindulnánk. Várnak a helyünkre. - Összeszedte a sapkáját, kesztyűjét,

síszemüvegét, és elindult. Fabian követte a példáját.

Egy fiatal pár rögtön a helyükre ült.

- Ideje volt felállni - állapította meg a férfi, és átkarolta Judith csípőjét, így léptek ki az

ajtón.

A lány feszült és ideges volt. Talán a makacs kérdezősködés okozta, vagy Fabian érintése? A

férfi a tulajdonos büszkeségével vezette át az előcsarnokban tolongó tömegen. Judith élvezte

arcvizének illatát. Sajnálta, hogy a férfi elhúzta a kezét.

- Tanárnő kérem, akkor most megpróbálkozhatok a Tanítónéni - lejtővel? - kérdezte Fabian,

miközben a lécekért és a botokért mentek.

- Miért ne? Segítsek felcsatolni? - Köszönöm, magam is elboldogulok vele.

Judith figyelmesen nézte, hogy erősíti meg Fabian a kötést. Hihetetlenül sokat tanult ma

délelőtt. Már nem kellett attól félni, hogy elesik. Még csak nem is ingadozott.

Az Argentína - felvonónál gyorsan haladt a sor, és csakhamar a hegy csúcsa felé tartottak.

Egymás mellett ültek a kétszemélyes ülésen. Judith pontosan, röviden elmagyarázta, hogyan

kell kiszállni az ülésből, ha megérkeznek, és Fabian hibátlanul követte az utasítását: a síbotokat

és a lécet a kifelé eső kézbe kell venni, az ülésről előre kell csúszni, a másik kézzel pedig ellöki

magát az ember az ülésről, és ami a legfontosabb, előre kell hajolni.

- Maga nagyon tanulékony, Mr. ONeill. Gratulálok! - Kifogtam a legjobb oktatót, Miss

Kerris. - Fabian szertartásos!! meghajolt, és arcán ismét megjelent a két nevetőgödröcske.

Judith szíve hevesen dobogott.

- Ezen a lejtőn történt a baleset? - kérdezte Fabian botjával a Szajkólejtőre mutatva.

A lány már bánta, hogy nem a Peru - liften jöttek fel.

- Igen, ez az.

- Mi lenne, ha itt siklanánk le? Judith megvonta a vállát.

- Ha akarja... De vigyázzon, ne túl gyorsan. A lába még nem szokta meg a megterhelést.

- Igenis, tanárnő! A baleset színhelyéig Judith egy vonalban maradt tanítványával, és

tanácsokkal látta el. Fabian meglátta a segélykérő telefont az Ericson - lifthez vezető szakasz

közelében, és szabályos, eltúlzott fékezéssel megállt.

- Ugye ez az a hely? Sosem hagyja abba? - töprengett a lány.

- Igen, ez az.

- Nem is olyan meredek itt a lejtő. - Az ember azt hinné, nem síelni jött, hanem

kérdezősködni, gondolta Judith. - Hogy lehet itt elesni? - Túlságosan felgyorsult.

- Pedig a terep veszélytelennek látszik.

Betelt a pohár. A lány elhatározta, inkább befejezi a történetet, csak ne essék több szó róla.

Akkor végre sor kerülhet a síelésre is.

- Mutatok valamit. - Judith a hegy lába felé fordult. - Nem megyek messzire, és megvárom,

míg odaér hozzám. Figyeljen! Egyenesen lefelé irányította a síléceit, és könnyedén előrehajolt.

Néhány métert siklott így, aztán jobbra fordult, és hirtelen megállt. Intett Fabiannek, hogy

kövesse. A férfinak percekbe telt az út, amit Judith másodpercek alatt tett meg.

- Azt hiszem, tudom már, hogyan történt.

- Menjünk a Montezuma - felvonóhoz? - kérdezte megkönnyebbülve a lány.

- Kérem, menjen előre.

A síliftről csodálatos kilátás tárult eléjük. A hegyláncot a növényhatár felett csillogó hósapka

fedte. A nyugati völgy felett néhány felhő sodródott, de itt, jóval a felhők fölött sütött a nap.

- Irigylem, hogy itt a munkahelye - törte meg a csendet Fabian, amikor már majdnem

felértek a hegycsúcsra.

- Nem is cserélnék a világon senkivel.

Fabian egy szót sem szólt, míg ki nem szálltak a felvonóból. A csúcson, háromezer méter

magasságban jól fűtött, kívül - belül fával borított hegyi kunyhó várta az átfázott vendégeket.

- Bemenjünk melegedni mielőtt nekiindulunk? - kérdezte Judith.

- Ha megengedi, meghívom egy pohár borra.

- Köszönöm. Inkább forró puncsot innék.

Leültek a hatalmas kandalló elé, és lassan kortyolták a fűszeres, gőzölgő italt. Egy darabig

szótlanul élvezték a kellemes meleget.

Fabian ott folytatta a beszélgetést, ahol abbahagyta.

- És mit csinált, amikor meglátta, mi történt? Judithnak minden izma megfeszült. Valami

megmagyarázhatatlan rossz érzése támadt. Már megbánta, hogy belekezdett ebbe a történetbe,

és valami azt súgta neki, jó lesz vigyázni.

- Nem elég, amit eddig elmondtam? - - kérdezte, és elégedetten állapította meg, hogy a

hangja nyugodtan cseng. - Hiszen már majdnem mindent elmeséltem.

- Kérem - makacskodott a férfi - , hadd halljam még azt is, ami hátra van...

A lány - talán Fabian kedves mosolyának a hatására - folytatta beszámolóját. - Ahogy már

említettem, éppen a telefon közelében voltam. Felhívtam a mentőőrséget, aztán megnéztem, mi

történt a hölggyel. Rögtön megismert, és szemrehányásokkal árasztott el. Azt állította,

megzavarodott, mert az útjelző táblát valaki átállította, és nem tudta, merre menjen.

Aztán minden bajért, ami valaha érte, engem tett felelőssé.

- Maga persze megharagudott rá.

- - Dehogyis! Szerencsétlen, elkeseredett teremtés volt, akinek ráadásul a bokája is fájt.

Próbáltam megnyugtatni, mondtam, hogy a mentőbrigád mindjárt jön. Amikor megérkeztek,

segítettem felrakni a szánra, és mellé tettem a sílécet és az új bakancsát. Ennyi az egész.

- Aztán ellenőrizte az útjelző táblát? Judith megint úgy érezte, mintha a bíróságon

hallgatnák ki, de ha már ennyit elmondott, az utolsó kérdésre is válaszolt.

- Már csak annyi időm volt, hogy odaérjek a következő órámra. Később megtudtam, hogy a

hegyi őrség egy tagja nem sokkal az eset előtt cserélte ki a megrongálódott útjelzőket.

Azóta nem is hallott semmit a dologról? - Nem. De miért kérdezi? Fabian először nem

válaszolt.

- Csak úgy - mondta aztán, és másról kezdett beszélni. - Gyakran hívják meg vacsorára a

férfi tanítványai? Judith mosolygott. Örült, hogy végre nem a balesetről van szó.

- Előfordul.

Fabian számított erre a válaszra.

Ilyen szép lányt... De ezt biztosan már sokszor mondták magának, És elfogadja a

meghívásokat? Néha. - Judith most döbbent rá, hogy nem bánná, ha Fabian is meghívná

vacsorázni.

A férfi nem kért találkát, csak ennyit mondott:.

- Nagyon élveztem ezt a napot. Maga igazán szerencsés, hogy ennyire szereti a munkáját.

Judith zavartan, csalódottan hallgatott. Talán mondott valamit, amivel megbántotta Fábiánt?

Vagy a fölényes tudásával félemlítette meg, és a férfi azt hiszi, nem érdekelheti őt egy olyan

ember, aki csak most tanul síelni? Lehet, hogy nős? Vagy barátnője van? Judithot elkeserítette

ez a gondolat. - Tjényleg fontos, hogy az ember szeresse a hivatását. Maga is elégedett a

munkájával? A férfi tétován mondta: - Sokszor igen. De néha... - félbeszakította a mondatot, és

elgondolkozva nézte a tüzet.

A lány meglepődött. Majdnem minden férfi, akit valaha tanított, közeledni próbált hozzá.

Meghívták, találkát kértek, s bár a legtöbb ajánlatot udvariasan elutasította, örült a bókoknak.

Fabian ONeilltől másféle elismerést kapott: megmondta, milyen jó síoktatónak tartja,

figyelmesen hallgatta, és megfogadta a tanácsait. Sok férfi hiúságát bántja, ha egy vadidegen nő

az oktatója. Arra gondolt, hogyan pottyant reggel eléje Fabian, még mielőtt tanítani kezdte

volna. A férfiak nem szívesen esnek hasra egy csinos nő jelenlétében.

Szótlanul iszogatták a puncsot. Fabian a tüzet bámulta, és Judith szemügyre vehette éles

metszésű profilját, erős állát. Azt kívánta, érintse meg újra a férfi, de igyekezett ezt a

nyugtalanító ötletet elhessegetni magától. - Nos, akkor visszamegyünk a pályára? Fabian

szórakozottan nézett rá.

- Hogyan? Persze. Bocsásson meg, elgondolkoztam. Mehetünk. - Letette a poharát, és

felállt, de látszott rajta, hogy még mindig töri valamin a fejét.

Az ajtón két viháncoló, fiatal lány viharzott be. Judith hátralépett, hogy beengedje őket, és

beleütközött Fabianbe úgy, hogy akaratlanul is egész testével hozzásimult.

- Köszönöm - mondta a férfi a lányoknak, akik erre még hangosabban vihogtak.

Judith megfordult, és látta, hogy Fabian őt nézi.

- Bocsánat! Fabian átölelte a vállát.

- Ezért nem kell bocsánatot kérnie. Sőt! Közelebb húzta magához a lányt.

Ideje lett volna már eltávolodni Fábiántól, de egy szikrányi kedve sem volt hozzá. A férfi

közelsége egészen megszédítette.

- Talán ez az az alkalom, amire vártam - szólt Fabian, és nem engedte el a lányt. - Lehet,

hogy még korai, de... - Elhallgatott, kereste a szavakat. - Szeretném magát újra látni.

Ez aztán nem hamarkodja el a dolgokat. Nem tolakodó természetű, gondolta Judith.

- Lehet róla szó? - Szívesen találkozom magával, Fabian.

A hegy nyugati oldalán a Tanítónéni - lejtőn indultak lefelé. Ahogy Judith előre megmondta,

itt nem volt nehéz lesiklani. Félúton éles kanyarral jobbra, a másik hegyoldalra tértek át. Lassan

haladtak, és a lány igyekezett tanítványa közelében maradni. Kis idő múlva rövid pihenőt

javasolt. A lankát szegélyező havas fenyőfák alatt fából ácsolt asztalok és padok várták a

kirándulókat.

- Hogy bírja egész nap ezt a kemény fizikai munkát? - kérdezte Fabian.

- Nem nagy dolog. Csak a fékezés fárasztó, az, amit most gyakoroltunk. Lábfej befelé,

sarkok kifelé - ez nagyon természetellenes testtartás.

- Magam is tapasztaltam.

- Ezt tanítjuk meg legelőször a kezdőknek. Csak így lehet megakadályozni, hogy

felgyorsuljanak. Ha ez jól megy, a többi már gyerekjáték.

- Fogok tudni úgy síelni, mint az a hölgy? - mutatott a férfi egy nőre, aki a szelíd lankán

könnyedén siklott lefelé. Léceit tökéletesen párhuzamosan tartotta.

- Persze.

- Nehéz lehet ilyen szabályosan tartani a síléceket.

- Higgye el, nem boszorkányság.

Fabian szemmel láthatóan nem nagyon hitt a lánynak. Bátortalan mosollyal nézett föl a

hegyre Judith mögé. A következő pillanatban felugrott, és egy gyakorlott síző ügyességével

másodpercek alatt ott termett egy kövér asszonyságnál, aki majdnem fejjel esett előre a lejtőn.

Fabian elkapta, segített helyreállítani az ijedt, vadul hadonászó asszony egyensúlyát, és

biztonságos, vízszintes helyre vezette.

Judith kővé dermedt a látványtól. Kezdőnek hitt tanítványáról most kiderült, hogy valójában

tapasztalt síző.

A férfi valamit mondott az asszonynak, és felfelé mutatott botjával hegyre. A hölgy két botja

fent maradt a lesiklópálya elején, és veszélyeztette az utánuk jövőket.

A lány oldalazva felment a botokért. Odavitte Fabianhez és a megmentett asszonyhoz.

- Nem esett baja? - kérdezte.

- Nem, hála ennek a kedves úrnak. - A hölgy rámosolygott Fabianre. - Úgy látszik,

öregszem. Megpróbálkoztam egy vészfordulóval, és elpotyogtattam a botjaimat... meg a léceket

is. - Lenézett a lábára és a zsinóron himbálódzó lécekre. - Képzeljék, tíz éve síelek, és csak

most szedtem össze annyi bátorságot, hogy megkíséreljem a vészfordulót.

Judith szerette volna megvigasztalni az idős hölgyet.

- Van olyan ismerősöm, aki tizenöt éve síel, és még nem próbálta.

- Köszönöm, gyermekem. Máris jobban érzem magam. Hiába, nem vagyok még tökéletes

síző...

- Nem úgy, mint némelyek. - A lány gúnyosan nézett Fabianre.

- Mit mondott, kedvesem? - Nem szóltam semmit. - A lány megsimogatta az asszony vállát.

- Adhatok egy jó tanácsot? - Természetesen.

- Máskor dugja be a kezét a szíjba. Akkor nem veszíti el a botjait.

A hölgy bánatosan nézett rá.

- Nem is tudom, hogy feledkezhettem meg róla. Majd máskor vigyázok.

Judith kételkedett ebben, de csak ennyit mondott: - Tovább tud menni? Talán jobb lenne, ha

leülne egy kicsit pihenni.

- Nem vagyok fáradt, aranyoskám. Nincs is időm. A férjem vár ebédre.

A lány a karórájára nézett. Már fél három volt. Az asszony megijedt, amikor megtudta,

milyen későre jár.

- Uramisten! - Kezét a szíjba dugta. - Az uram ugyan megszokta, hogy mindig elkések, de

most már tényleg sietnem kell. Még egyszer köszönök mindent - mondta, és óvatosan elindult

lefelé.

Judith dühösen, szó nélkül indult el. Fabian szorosan mögötte érkezett a pihenőhelyre. A

lány odafordult hozzá.

- Miféle játék ez, Mr. ONeill? - kérdezte szikrázó szemekkel.

- Megértem, ha mérges...

- Enyhe a kifejezés. Mi a csudának pazaroltam magára az egész délelőttöt? -

Megmagyarázom.

- Nem vagyok kíváncsi a magyarázatára. Biztosan megint át akar verni. Egész nap hazudott

nekem.

- Becsületszavamra megmondom az igazat. - Esküre emelte a kezét. - Ügyvéd vagyok...

- Annak a nőnek az ügyvédje! - Judith mélyet lélegzett. - Tudhattam volna! Alattomosan

viselkedett, Mr. ONeill és...

- Nagyon sajnálom, Judith. Ha tudtam volna...

- Ha mit tudott volna? Hogy ilyen könnyen át tud ejteni? Mi lett volna akkor? - Kérem,

Judith...

- Magának Miss Kerris vagyok! Maga... maga zugügyvéd! Hogy merészelt ilyen aljasul

szimatolni és közben tettetni magát? A kihallgatás véget ért. Nyugodtan hazamehet. Isten vele!

A lány megragadta a botjait, és elindult. Erezte, hogy Fabian követi, ezért balra fordult egy

meredekebb lejtőre, és felgyorsított. Fabian itt már nem tudta követni. Judith a hegyi kunyhó

keleti szárnyához, a mentőállomásra tartott. Az orvostól akart kérdezni egyet - mást. A kedve

nem volt éppen rózsás. Vesztesnek érezte magát.

2. FEJEZET

- Többet nem tudok a balesetről, Mr. Birmingham. Beszélt dr. White - tal? - Igen,

beszéltem. Shelly Sloan bokasérülése szokványos eset. A keze lés is a megszokott eredménnyel

zárult. Miss Sloan volt a hibás. Csakhogy az útjelző táblát tényleg rosszul állították fel, és lehet,

hogy Miss Sloan ügyvédhez fordul. Mindenesetre ezzel fenyegette az orvost, és azt mondta,

maga a felelős mindenért, Judith.

- Az ügyvédje majd kioktatja - mondta dühösen a lány.

Nem hiszem, hogy bepereli magát. Az ilyen ügy nem hozna neki sok pénzt a konyhára.

- Nincs is szüksége pénzre. Habozás nélkül a legdrágább síbakancsot vette meg.

- Az emberek sokszor nem is a pénz miatt pereskednek. Talán Shelly Sloannak sem a

kártérítés a fontos. Felhívom Frank Seagle - t. - Mr. Birmingham már tárcsázott is.

- Kimenjek? - kérdezte a lány.

A főnök a fejét rázta, és intett, hogy várjon. A rövid beszélgetés után letette a kagylót.

- Frank ma este átjön, és szeretne magával beszélni. Van ideje vele vacsorázni? Judith

bólintott.

- Ha magának megfelel, hétkor találkozhatnának a Bunyós Ryan dilloni éttermében.

- Rendben van. Ön is ott lesz? - Sajnos nem érek rá, de még mielőtt találkoznak, beszélek

Frankkel.

A részleteket majd maga mondja el neki.

- Értem, Mr. Birmingham. Megkell mondanom, az egész ügy szörnyen idegesít és

nyomaszt.

- Ne aggódjon. Ami a munkahelyét és az itteni jövőjét illeti, nincs félnivalója.

- Mégis félek. Még sosem volt ilyen ügyem. Az a nő... nem is tudom, de valahogy

bosszúszomjasnak tűnt. Nem értem, miért.

- Sok szerencsétlen ember szaladgál világszerte, Judith. Ne találgassa Shelly Sloan

indítékait és szándékait. Várjuk ki a végét.

A telefon megcsörrent. Mr. Birmingham felvette a kagylót, és összeráncolt homlokkal

hallgatott.

- Szó sem lehet róla, Miss Sloan - mondta határozottan, aztán megint hallgatott. - Jobb lesz,

ha ezt az ügyvédek tisztázzák. Keresse még az ügyvédje a mi jogászunkat: Mr. Seagle - a

Seagle, Ackermann és Rogers ügyvédi irodában. Igen, igen. Viszonthallásra. - Letette a kagylót,

és hátradőlt.

- Igaza volt, Judith. A nő tényleg bosszút forral. Azt akarja, mondjunk fel magának. Ha

kidobjuk, nem perel. Hallotta, mit válaszoltam.

- Köszönöm, Mr. Birmingham.

- Magának semmi köze a balesethez. A cég a maga oldalán áll.

A lány felállt.

- Még egyszer köszönöm. Este beszélek Mr. Seagle - lel.

- Viszontlátásra holnapig, Judith.

Sötét felhők borultak a hegyekre. Judith hangulatához illett ez a borongós időjárás.

Megpróbálta elrendezni magában a nap eseményeit. Amikor dr. White - tal beszélt, reszketett a

dühtől. Minél többet tudott meg arról, milyen felháborítóan viselkedett Miss Sloan az

elsősegélynyújtó állomáson, annál mérgesebb lett.

Megbocsáthatatlannak érezte azt is, hogy Fabian ONeill kezdőnek adta ki magát. Hallott már

egyet - mást az ügyvédek módszereiről, és ma megbizonyosodott arról, hogy a mendemondák

nem túloznak. Amikor szülei egy baleset során meghaltak, még fiatal volt ahhoz, hogy megértse

az ügyvédek és bírák jogfacsarásait. Mire jóváhagyták a végrendeletet, alig maradt valami a

szülők megtakarított pénzéből. Judith tízéves volt akkor.

Anyja nővére, Hally néni vette magához, aki egy coloradói kisvárosban, Goldenben élt.

Judith óvatosan vezetett hazafelé a jeges úton az erősödő hófúvásban.

Itt még magas fenyőfák szegélyezték az utat. Ezeket még nem vágták ki, hogy helyet

csináljanak az egyre szaporodó építkezéseknek.

Hally néni annak idején kedvezően fektette be azt a kevés pénzt, ami Judith örökségéből

megmaradt. Ebből vette a lány a kétszobás lakást a kis hegyi településen, Aspenwalkban.

Csodálatos táj vette körül a házat.

Judith nem szívesen élt volna egy dilloni lakótelepen. Háromemeletes épület földszintjén

lakott, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környező erdők re.

Keresztülment a tágas előcsarnokon, és megállt egy pillanatra kedvenc dísznövényénél. A

páfrány különösen gondos ápolást igényelt, de meghálálta a lány fáradozását, dúsan burjánzott.

Ilyen izgalmas nap után, mini a mai volt, Judithot egy kicsit megnyugtatta népies bútorokkal

berendezett otthonának csinossága, csendje.

A puha szőnyegek, amelyeknek színei a lehullott fenyőtűkéhez hasonlítottak, jól illettek a

nehéz tölgyfa berendezéshez. A fehér huzattal bevont heverőn és székeken rozsdabarna,

csokoládé - és barackszínű párnák hevertek. Minden sarokban ápolt szobanövény díszítette a

lakást.

A lány a nappaliból az üveg tolóajtón át a verandára ment, hogy behozzon néhány hasábot a

takarosan felhalmozott tűzifából. Az aprófát reggel már bekészítette a kandallóba. Most betette

a hasábokat, és egy hosszú gyufával meggyújtotta alatta a rőzsét, ami rögtön pattogva lángra

kapott.

Leült a vastag szőnyegre, és a tüzet nézte. Szívesebben maradt volna otthon, a barátságos

melegben, ahelyett, hogy Dillonba furikázna. Semmi kedve nem volt egy ismeretlen emberrel

vacsorázni, és arról a kellemetlen ügyről tárgyalni.

Csak egy csésze teára vágyott. A teafőzés szertartása mindig megnyugtatta az egész napos

fárasztó munka után. Illatos mentalevelet szórt a kannába, forró vizet öntött rá, és visszament a

kandallóhoz. Felszította a tüzet, és nézte a táncoló lángokat.

Fabian ONeill éppen úgy hatott rá, mint a piszkavas a tűzre. Ha hozzáért, szinte lángra

lobbant. Tetszett neki a férfi, hatott rá látszólagos igyekezete, hogy megtanulja a sízés

alapszabályait. Örült, hogy közös az érdeklődésük, hogy Fabian is fogyatékos gyerekekkel

foglalkozik. Kiderült, hogy becsapta, de mégis, mindennek ellenére, úgy érezte, becsületes

ember.

Judith a konyhába ment, csészébe töltötte a teát, és bevitte a hálószobába. Átöltözött. Fekete,

magas nyakú gyapjúpulóvert vett fel, rozsdaszínű kordbársony nadrággal és fekete

lakkcsizmával. Fabian mosolya nem ment ki a fejéből. Leginkább az kavarta fel, hogy a férfi is

szemmel láthatóan vonzódik hozzá. Erre a gondolatra szíve hevesebben vert. Felejtsd el,

parancsolta magának. Nem érdemli meg, hogy folyton rá gondolj. Vagy mégis? Mint a

síidényben mindig, a Bunyós Ryan éttermében még hétfő este is nagy volt a forgalom. Judith

belépett, és rögtön felfigyelt egy mindenkinél magasabb, szakállas férfira, aki egyenesen feléje

tartott.

- Judith Kerris? A lány bólintott, és kezet fogtak.

- Bili Birmingham adott ugyan magáról személyleírást, de nem mondta, hogy ilyen csinos!

Frank Seagle vagyok. Jöjjön, rendeltem asztalt. - Intett a pincérnek, aki az ablak mellé vezette

őket.

- Örülök, hogy megismerhetem - mondta Frank, amikor leültek, - Ha magát nézem, szinte

kedvem támad síelni. Még sor kerülhet rá! - Elgondolkozva nézte a lányt. - Én már láttam

valahol. Abban a sorozatban, mi is volt a címe? Jó tanácsok sízöknek? Persze! Judith

csodálkozott. Aznap már másodszor ismerték fel a televíziós műsoraiból.

- Ez igazán meglepő, Mr. Seagle. Öt kétperces adásom volt mindössze, és ha maga nem

síel... Miért nézte mégis? A férfi leplezetlen csodálattal mérte végig.

- Még kérdi? - Pajkosan rámosolygott, és hozzátette: - Bocsásson meg. Kicsit elragadtattam

magam. - A pincér az asztalukhoz lépett. - Mit iszik, Judith? A lány már majdnem azt mondta,

ásványvizet, de arra gondolt, talán nem árt meg egy szíverősítő. - Ha volna könnyű fehér bor...

- Akkor rizlinget iszunk! Ez a hely híres a rizlingjéről. Remélem, ízleni fog.

- Biztosan. Köszönöm. - Judith jól érezte magát az életvidám, nyílt tekintetű Frank Seagle -

lel.

A férfi még mindig Judithot bámulta.

- Szóval maga Judith Kerris - mondta ismét. - Meséljen magáról! - Nincs sok mesélnivalóm

- válaszolta a lány, de csakhamar azon vette észre magát, hogy az egész életrajzát elmondja

ennek a barátságos embernek. A pincér közben kihozta a bort, és Judith pohara egykettőre

kiürült.

- Meséljen még, ne hagyja abba - kérte Frank.

- Tizenhat éves koromban kezdtem Goldenből autóstoppal bejárni a sípályákat. Mindig oda

mentem, amerre éppen vittek. Csak az volt fontos, hogy síelni lehessen ott.

- És a nagynénje nem aggódott? Egy ilyen csinos lány, egyedül, stoppal... Biztosan akadt

néhány kellemetlen esete.

- Talán el sem hiszi, de sosem bántott senki. A sízők általában rendes emberek, és én csak

akkor szálltam be, ha láttam a léceket a kocsin. De lehet, hogy csak szerencsém volt.

- Szerencsés volt, de azt hiszem, tud is vigyázni magára. Látszik magán, hogy megáll a

lábán...

- Remélem. Szeretem a munkámat, és el sem tudom képzelni, hogy mást is csinálhatnék. A

mai napig soha nem volt semmi kellemetlensége in.

A pincér visszajött.

- Parancsolnak vacsorát? Frank az órájára nézett.

- Már nyolc óra van? Biztosan megéhezett! - Kinyitotta az étlapot.

- Nem lenne kedve valamije fűszeres ételhez? Mondjuk japán kappanhoz? Judith bólintott.

Már többször evett itt, és mindig minden nagyon ízlett.

Azt hitte, ma nem tud vacsorázni, most mégis farkaséhes lett. Félt ettől az estétől, de Frank

Seagle kedélyessé tette a megbeszélést. Mintha a bátyja volna ez a kedves, nyíltszívű férfi.

Mindig is szeretett volna egy idősebb fiútestvért. Jó ügyvéd lehet, gondolta.

A pincér salátás tálat hozott, hozzá meleg, illatos kenyeret. Nekiláttak az evésnek. Az ablak

előtti lámpa fényében lebegő hópelyhek olyanok voltak a bársonyfekete ég előtt, mint egy - egy

gyémánt ékszer. A lány megkérdezte: - Hogyhogy nem síel, Frank? Úgy tudom, maga denveri.

- Nincs rá időm. Más a hobbim. De most már sajnálom, hogy ez kimaradt az életemből.

- És mi a hobbija? - Nem fog kinevetni? - Megígérem.

- Súlyemelés. Vagyis inkább testépítés, tudja, a body building.

- Én is súlyzózok. Van egypár szerkentyű a hálószobámban. Nem sok, cs.ak egy tornapad és

néhány súlyzó. Maga otthon csinálja, vagy eljár egy olyan drága klubba, amit felszereltek a

technika minden vívmányával.

- Attól tartok, kicsit elkényeztetem magam. A technika vívmányai - ahogy maga mondja -

megvannak nekem odahaza. Nagyon megvet érte? - Inkább irigylem - nevetett a lány. -

Szerintem, aki teheti, kényeztesse magát. Ha mindenki ezt tenné, boldogabb hely lenne a föld.

Igazam van? - Igen. Értem, mire gondol. Sajnos, vannak másfajta emberek is. Olyanok, akik

élvezik a boldogtalanságot. Találkozott már ilyennel? Judith elgondolkozott.

- Shelly Sloant ilyennek képzelem.

Meghozták a kappant, és jó étvággyal hozzáláttak. Amikor jóllaktak, Frank a tárgyra tért.

- Mit tud Shelly Sloanról? Alany elmondott mindent, amiről Fabian ONeillnek aznap már

beszámolt. Frank Seagle ugyanazokat a kérdéseket tette fel, amiket Fabian: Emlékszik az

esetre? Hogy történhetett meg? Megmondta - e Rick, milyen bakancsot kell venni? Frank addig

kérdezősködött, míg úgy érezte, már mindent tud a dologról. Judith olyan kimerült lett, mire

beszámolója végére ért, mintha kifacsarták volna.

- Ha bíróság elé kerül az ügy, újból el kell mondania az egészet - figyelmeztette Frank.

Judith felsóhajtott.

- Pedig azt reméltem, most mondom el utoljára...

- Képzelem, milyen kellemetlen volt magának az egész.

- Már megszoktam, hogy néha történik egy - egy baleset, de ez más, mint a többi. Shelly

Sloan ügyvédjének a viselkedése felbosszantott. Nem szeretem az alattomos módszereket.

- Ne ítélje meg ilyen szigorúan, Judith. ONeillt azért fizetik, hogy a legjobb tudása szerint

teljesítse a megbízását. Ha maga tudta volna, mit akar, talán szóba sem áll vele, mert óvni

akarja a Keystone - terep jó hírét.

Igaz? A lány helyeselt.

- Maga nagyon megértő, Frank. Biztosan nincsenek ellenségei.

- Akad néhány. Több, mint gondolná. Az én szakmámban ez sajnos elkerülhetetlen.

- Mindenesetre örülök, hogy az én oldalamon áll. Maga az a fajta ügyvéd, akit szükség

esetén szívesen bíznék meg.

- Jó barátjának is elfogadna, Judith? - kérdezte komolyan Frank.

- Természetesen - válaszolta rögtön a lány, és csak aztán jutott eszébe, hogy a férfi talán

nemcsak barátságra gondolt. - Jobb barátot kívánni sem lehet - mondta, hogy az esetleges

félreértésnek elejét vegye.

- Mr. Seagle? - A pincér feléjük tartott. Judith nem bánta, hogy most megzavarják a

beszélgetést.

- Fáradjon a telefonhoz. Önt keresik.

- Rögtön jövök. Ha kedve támad valamire, rendelje meg! - Frank megsimogatta a lány

kezét, felállt, és a telefonhoz ment.

Judith kinézett a kavargó hóviharba. A hangulata is meglehetősen viharos volt ezen a

szokatlan napon. Pedig úgy kezdődött, mint bármelyik más hétköznap: új tanítvány jelentkezett

nála, az órák kellemesen teltek.

Annál is inkább, mert az újonc jóképű, kedves modorú és értelmes ember volt. Látszott rajta,

hogy érdeklődik oktatója iránt, és vonzónak találja. A lánynak is tetszett Fabian, elhitte

megjátszott ügyetlenkedését, és élvezte, amikor a férfi hozzáért. Rosszulesett, hogy becsapta, de

főleg az bántotta, hogy ő ilyen könnyen lépre ment. Hogy lehetett ilyen ostobán jóhiszemű? A

baleset - história is egyre bonyolultabbnak tűnt. Talán Frankben is csalódni fog? Vajon őszinte

volt - e, amikor felajánlotta a barátságát, vagy csak azért tette, mert a védelem fontos tanúját

látja benne? Judithot kételyek marcangolták.

- ízlett a vacsora, hölgyem? - kérdezte egy férfihang.

- Köszönöm, nagyon jó volt.

Az ablakban egy háttal álló férfi alakja tükröződött. Judith odafordult hozzá, és megérintette

a karját, Ha legközelebb erre jár, hozzon kérem egy kávét - mondta, - Tessék? - A lány szíve

nagyot dobbant. Nem a pincér állt ott, hanem Fabian ONeill.

A férfi odahúzott egy széket, és leült.

- Judith! - Arca csak úgy sugárzott az örömtől.

A lány hátratolta a székét. El innen! - gondolta. Meg akart szökni, de Fabian megfogta a

karját, és nem engedte felállni.

- Beszélnünk kell. Meg kell magyaráznom...

Judith haragosan nézett a férfira, és elrántotta a karját.

- Nem érdekel, amit mondani akar, Mr. ONeill. - Milyen öntelt alak! - gondolta. Elvárja,

hogy ezek után még szóba álljak vele.

- Tudom, mit gondol rólam, Judith, de...

- Ha tudná, nem hinné, hogy meghallgatom. - Érezte, hogy a hangja nem cseng őszintén.

Fabiannek még mindig hatalma van felette.

A férfi még közelebb húzta a székét, mintha testi közelségével akarná meggyőzni igazáról.

Megragadta a kezét. Judith nem nézett rá.

- Hallgasson meg, kérem! - Ujját a lány álla alá tette, és gyengéden maga felé fordította az

arcát. - Holnapután visszajövök. Találkozzunk munka után a hegyi kunyhóban. - Fabian hangja

érzékien lágy és mély volt.

Judith habozott, aztán kijelentette: - Nem akarok találkozni magával. - Próbálta elhúzni a

kezét, de a férfi szorosan fogta. A lánynak - hiába tiltakozott ellene a józan esze - jólesett a

szorítása.

- Ragaszkodom hozzá, Judith. Kérem, jöjjön el. Várni fogom.

A lány hűvösen nézett rá, de tudta, hogy a mérge máris elpárolgott.

Fabian megérezte, hogy gyengül az ellenállása. A másik kezét is Judithéra tette. A lány

elpirult, és remélte, a férfi ezt nem veszi észre.

Judith máskor meg tudta őrizni a nyugalmát. Még veszélyes helyzetekben sem vesztette el a

fejét. Nevetséges vagyok, gondolta. Honnan ez a furcsa, bizonytalan érzés? Lenézett

összefonódott kezükre, és most már tudatosan élvezte az érintést, amely forró vágyat ébresztett

benne. Ugyanezt érezte akkor is, amikor egymáshoz simulva álltak, és Fabian megkérte,

találkozzanak újra.

Megremegett, mert emlékezett rá, milyen boldog volt akkor.

A férfi a lány minden ujját külön - külön simogatta.

- Nem akarom látni, soha többé - mondta Judith suttogva, de közben tudta, nem mond

igazat, - Szerdán várom. Fabian makacsul hitt ebben a találkozásban. Még egyszer

megszorította a lány kezét, felállt, és az étterem belső helyisége felé indult.

Hogyan térhetne ki az útjából? És vajon igazán el akarja kerülni Fábiánt? Nem nézett a férfi

után. Megmagyarázhatatlanul vágyott rá, hogy mellette legyen, hogy érezze derekán a kezét,

hogy hallja gyengéd, mély hangját.

Összerezzent, amikor a nevét hallotta.

- Tessék! - Csak azt mondtam, sajnálom, hogy ilyen soká magára hagytam.

- Nem baj...

- Nagyon elgondolkozott. Csak nem mondtam valami olyat, ami nyugtalanítja? - Dehogyis.

- Fabian dúlt fel, gondolta.

- Jól van? - Nem - rázta meg a fejét a lány, aztán észbe kapott. - Nincs semmi bajom -

javította ki magát gyorsan.

- Akkor miért rázta a fejét? - Bocsásson meg. Másra gondoltam.

- Egyre erősebb a hóvihar. Legjobb lesz, ha maga mögött hajtok, hogy lássam, biztonságban

hazaér.

- Köszönöm, ne fáradjon. Megszoktam a hófúvást, és a kocsim már magától is hazatalál. -

Nem akarta, hogy Frank Seagle elkísérje. Pedig talán ő... de akad - e egyáltalán valaki, aki

mellett el tudná felejteni Fabian ONeillt? - Nyugodtabb lennék, ha megengedné...

- Higgye el, felesleges.

Fabian közeledett az asztaluk felé. Előtte Shelly Sloan küszködött a mankójával. Judith rájuk

meredt, és Frank követte a pillantását - Hiszen ez a mi ír barátunk! Megint úton van, Mr.

ONeilK? - Vrank hangjából olyan félreérthetetlen ellenszenv csendült ki, hogy Judith

megdöbbent.

- Jó estét, Miss Kerris, Mr. Seagle! - Fabian nem mutatta be Shellyt.

A mellettük álló asztalhoz vezette, mert másutt nem volt hely. Odahúzott egy széket, hogy a

nő felrakhassa rá a begipszelt lábát, és háttal Judithéknak ültette le.

Shelly közben leplezetlen haraggal nézett Judithra.

- Maga, kedvesem, még megbánja...

Fabian a vállára tette a kezét, mielőtt befejezhette volna a fenyegetőzést. A hölgy

engedelmesen elhallgatott, de látszott rajta, hogy nem szíve sen teszi. Halkan megkérdezte: - Ki

ez a férfi? Judith a kérdést is, a feleletet is hallotta.

- Ebben a kerületben ő Frank Seagle.

- És másutt? - Erről inkább ne beszéljünk - válaszolta Fabian. - Nincs kedvem rágalmazási

ügybe keveredni.

- Régi jó ellenségem - súgta Frank Judithnak, és átszólt a szomszéd asztalhoz: - Találkozunk

a bíróságon? - Biztosan. Ott majd megint hallgathatom a nagyképű szövegeit.

- Beképzelt pasas. - Shelly kurtán, rosszmájúan felnevetett.

Judith egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Úgy látszik, ez a két ember

engesztelhetetlenül gyűlöli egymást. Nem akarta tovább hallgatni a szópárbajt.

- Indulhatunk, Frank? - kérdezte halkan, de Shelly meghallotta.

- Elhúzza a csíkot, drágám? - Shelly hátra fordította a fejét, és győztes mosollyal nézett

Judithra, de amikor újra Fabian felé fordult, észrevette, hogy a férfí érdeklődve bámulja alanyt.

Judith megérezte, hogy az asszony féltékeny.

- Nálam találkozunk - szólt oda Franknek, aki felsegítette a kabátját.

Seagle meglepődött.

- Persze, megyek maga után. - Követte is - egészen a parkolóig.

Megálltak Judith kis fehér kocsijánál. A lány megmagyarázta, hogy nem gondolta komolyan,

amit mondott.

- Szóval egyedül akar hazamenni? A lány bólintott.

Frank nem értette a dolgot.

- Miért mondta, hogy...

- Nehéz megindokolni. Nem akartam tovább csevegni velük. Nem tudom, miért

haragszanak egymásra ONeil - lel, de nem is érdekel. Kínos volt az egész. Érthető? - Hát...

Tudja, azt hittem, jobban bízik bennem, hiszen közös csónakban evezünk. Nem hiszi, hogy

elbántam volna vele? Elég talpraesettnek ismernek.

- Én csak...

- Ne haragudjon, de azt hiszem, maga féltékennyé akarta tenni Fabian ONeillt. Csak nem...?

- Képtelenség! - Valóban?

3. FEJEZET

Képtelenség! Nevetséges! Még hogy féltékennyé akartam tenni Fábiánt? - gondolta Judith,

miközben hazafelé tartott.

Lefekvéskor még mindig azon töprengett, miért mondta Franknek, hogy majd otthon

találkoznak. Nem haragszik - e meg az ügyvéd a furcsa viselkedéséért? Talán fel kellene hívnia,

hogy bocsánatot kérjen tőle.

Almában elnézést kért Frank Seagle - től, aki hirtelen átváltozott Fabian ONeillé. Megfogta a

kezét, és akkor Judith - szorongva és vágyakozva - felébredt.

Kinyitotta a szemét, felült az ágyban, elsimította összegyűrődött lepedőjét, és igyekezett

megszabadulni az álombéli érintés okozta izgalomtól, de amikor újra elaludt, Fabian megint a

kezét fogta álmában, és magához húzta. Levegőért kapkodva ébredt fel. A telefon az

éjjeliszekrényen kitartóan csengett. Hally néni szokásos kedd reggeli hívása ébresztette fel. Ez a

nap volt Judith szabadnapja.

A lány hálásan nyúlt a kagyló után.

- Jó reggelt! - szólt bele vidáman. Nem akarta, hogy nagynénje megsejtse nyugtalanságát.

- Jó reggelt neked is! Jó hírem van. Hazaviheted a macskádat. Tegnap felhívott az

állatorvos. Nastar verekedésének az emlékei begyógyultak, és már nagyon vár téged.

- Felöltözöm, és rohanok. Ahogy én őt ismerem, már az egész állatklinika a feje tetején áll.

- Akkor nemsokára találkozunk. Vigyázz magádra! Judith nekilátott megszokott reggeli

tornájának: jógagyakorlatok, ugrókötél, súlyzózás. Ma valahogy nem tudta a figyelmét

összpontosítani.

Fabian járt az eszében. Feküdt a kipárnázott tornapadon, emelgette a súlyzót, de elfelejtette,

milyen gyakorlat következik ezután. A telefon ismét megszólalt. Szuszogva futott a

hálószobába. Frank Seagle hívta.

Együtt akart vele ebédelni, hogy megbeszéljék a Shelly Sloannal való pereskedés következő

lépését.

- Goldenbe kell mennem a macskámért, az állatklinikára.

- Akkor találkozzunk Goldenben.

Judith feldiktálta Hally néni butikjának a címét, letette a kagylói, és tovább tornázott. Azon

gondolkozott, hogy engesztelje ki Frankét. Remélte, amíg együtt lesz Seagle - lel, sikerül

megfeledkeznie Fábiánról.

Hally néni jogosan volt büszke a Denver melletti kisváros sétálóutcájában lévő, jól menő

üzletére. A vadnyugati stílusban berendezett kedélyes kis boltban az ötletes ajándékokat kereső

vevők mindent megtaláltak, amit csak kívántak.

- Nincs kedved visszajönni ide dolgozni? - incselkedett a néni unokahúgával, aki a kézi

festésű porcelánbabákat rendezgette a polcon. Judith már elmesélte neki előző napi

bosszúságait.

- Ne vigyél kísértésbe! - nevetett a lány. - Tudod mit? Gyere velünk ebédelni! Ismerkedj

meg Frank Seagle - lel. Rokonszerves ember. Tetszene neked.

- Ismerem Frankét. Tényleg nagyon aranyos. Lehet, hogy összejön köztetek valami? Én

csak helyeselném.

- Nem valószínű.

- Talán valaki más...? - Tulajdonképpen nincs más.

- Hát akkor? - kérdezte Hally néni kertelés nélkül.

A bejárati csengő vevő érkezését jelezte. Judith örült, hogy nem kell tovább beszélnie

tisztázatlan érzelmeiről.

A vevő Frank volt. A karcsú Hally néni szinte eltűnt a karjaiban, amikor a nagydarab ember

megölelte. Úgy látszik, régi jó barátok voltak.

Az ebédnél Judith megtudta, hogy nagynénje és a Seagle család már vagy harminc éve

ismerik egymást. Hally néni és Frank édesanyja együtt dolgoztak a jótékonysági egyletben.

Frank nyolcéves koráig azt hitte, hogy Hally néni is a családhoz tartozik.

Frank beszámolt Shellyvel való telefonbeszélgetéséről. Az asszony az ügyvédje tanácsa

ellenére reggel felhívta Frankét az irodájában. Közölte, hogy bepereli a vállalatot, és

ragaszkodik Judith elbocsátásához.

- Judith, van valami fogalma arról, miért haragszik Miss Sloan a Keystone cégre és

különösen magára? - El sem tudom képzelni.

- Csak nem féltékeny magára Shelly? - Hiszen nem is ismerjük egymást. Kire vagy mire

lenne féltékeny.

- Akkor ezt a lehetőséget kizárhatjuk. Úgy látszik, a hölgy viselkedésének mélyebb lelki oka

lehet. Pedig a féltékenység lett volna az egyetlen épkézláb magyarázat...

Milyen igaz, gondolta Judith.

- Ami a tegnap estét illeti... nagyon szégyellem a dolgot. Visszaéltem a kedvességével.

- Szóval bevallja.

- Mit vallok be? - kérdezte ártatlan képpel a lány.

- Csak azért mondta hangosan, hogy kísérjem haza, hogy felidegesítse Fabian ONeillt.

Judith most csapdába esett.

- Talán csak a kínos helyzet miatt mondtam.

Frank nem elégedett meg ezzel a válasszal.

- - Talán? - kérdezte makacsul. - Nem biztos benne? Ilyen lehet, amikor tanút hallgat ki a

tárgyaláson, gondolta a lány.

- Talán Shelly Sloan bőszített fel.

- Annyira dühös lett? - Ha tovább maradunk, begurultam volna...

- Miért nem bízik meg bennem, Judith? Még mielőtt a lány válaszolhatott volna, Frank

tovább kérdezősködött: - Azt hiszi, rossz véleményem lesz magáról? - Talán.

- Magánügye, amit Frank ÖNeill iránt érez. Senki nem bírálhatja érte. - Hangja

megnyugtatta a lányt.

Az étterem üvegfalán át csodálatos kilátás nyílt Denverre, de Judith gondolatai most másutt

jártak.

- Vannak dolgok, amelyek valóban nem tartoznak másra - mondta.

Nem tudta, miért, de képtelen volt rá, hogy őszintén beszéljen Frankkel.

Nem akarta megbántani az ügyvédet, de még önmagának sem tudta megmagyarázni

zűrzavaros érzéseit. - Szeretném, ha jő bárátok lennénk, Frank - mondta végül.

Bár Frank nyilvánvalóan nem így képzelte a kapcsolatukat, büszkesége nem engedte, hogy

kimutassa a csalódását.

- Egyébként a tegnap este miatt nem kell mentegetőznie. Nincs rá oka.

Judith hálásan nézett rá.

Nastar boldogan kapaszkodott gazdijába, míg a kocsi felé tartottak.

A szürke perzsa kandúr gyengéden dorombolt, és kedves macskapuszival adta Judith tudtára,

hogy megbocsátotta a cserbenhagyást. A lány örült, mert máskor, ha az állatklinikára hozta,

utána Nastar napokig duzzogott.

Otthon a kandúr gondosan végigjárta kedvenc helyeit. Mindent megszagolt, hogy

megbizonyosodjék, nem járt - e itt idegen betolakodó. Úgy vélte, a lakás az ő kizárólagos

tulajdona. Ellenőrző körútja után megnyugodva telepedett le uralkodói trónjára, a heverő

kandalló felé eső végére. Még mielőtt szunyókálni kezdett volna, halk nyávogással utasította

hűséges alattvalóját: Gyújts tüzet! Judith engedelmeskedett. A délután úgy telt el, mint minden

szabad napja. Alaposan kitakarította csinos kis lakását, mosott, és megöntözte pompás

szobanövényeit. Munka közben azon gondolkozott, sikerül - e Franknek valamit megtudnia

Shelly Sloanról. Kiderül - e, miért forral ellene bosszút ez a nő? Amikor este lefeküdt, Nastar

szorosabban bújt hozzá, mint máskor. A lány mélyen, álomtalanul aludt ezen az éjszakán.

- Nem értem, miért fáradt ide, Mr. ONeill. Nincs mondanivalónk egymásnak. - Judith olyan

határozottan beszélt, amennyire suttogva csak lehetséges.

Fabian szerda délután tért vissza Keystone - ba. A hegyi kunyhó előterében álltak, a síelők

között. A férfi világos teveszőr kabátja alatt sötétkék, csíkos, testre szabott öltönyt viselt,

tisztaselyem nyakkendővel.

A vendégek közül néhányan érdeklődve figyelték a vitát, és ez nagyon kínos volt Judithnak.

Fabian észre sem vette a kíváncsi pillantásokat.

- Megmondtam, hogy jövök. Majd ha jobban megismer, tudni fogja: mindig betartom a

szavamat.

- Nem akarom jobban megismerni. Elég volt annyi, amennyit eddig tapasztaltam. Vegye ezt

már végre tudomásul.

- Csak az ügyvédje jelenlétében áll velem szóba? - Igen, ha még lesz mit megbeszélnünk, -

Csakhogy én nem hivatalos ügyben jöttem.

Judith igyekezett közömbös arcot vágni.

- Mondtam már: nincs beszélnivalónk.

- Dehogynem! - Fabian közelebb lépett, és kezét a lány derekára tette. - Nem veszi észre?

Van köztünk valami, és erről beszélni kell! - Nincs! - Hiszen érzi! - Még közelebb lépett. -

Tudom, hogy érzi! - Nem érzek semmit - mondta Judith dühösen. Körülnézett, és látta, hogy

egyre többen figyelik őket. - Jobb lenne elmenni innen.

- Leghőbb vágyam! - A férfi átvezette Judithot a tömegen, és kiléptek a szabadba.

Alany egyenesen a kocsijához ment. Nem tudott már józanul, megfontoltan cselekedni.

Fabiannek igaza van: valami tényleg van köztük. Úgy érezte, minden összezavarodott körülötte.

Legszívesebben elszökött volna, de meggondolta megát. Essünk túl rajta, gondolta. Nem sok

kedve volt most vitatkozni, de meg akart szabadulni nyomasztó érzéseitől.

Ezt a kapcsolatot mindenesetre be kell fejezni, még mielőtt valójában elkezdődne, és a

parkoló alkalmasabb helyszín ehhez, mint a kunyhó előtere, ahol úgy érezte, mintha színpadon

állnának. Soha többé nem fog tudni megbízni Fabianben, ebben az egyben biztos volt. A

férfinak az a fontos, hogy az ügyvédi megbízását a lehető legjobban teljesítse. Ne ítélje meg

ilyen szigorúan. Frank Seagle szavaira gondolt, és ettől csak még idegesebb lett.

- Hol ülünk le beszélgetni, Judith? - Beszélhetünk itt is.

- Nem lehetne a Keystone - szállóban? Ott szálltam meg.

- Nem! - A szállodában mindenki ismerte Judithot. Annál már a hegyi kunyhó is jobb.

Fabian szobája persze szóba sem jöhet. - Itt, most.

- Nem vagyok úgy öltözve.

Judith erre nem gondolt. Fabian megfázhat ebben a városi öltözékben. - Akkor talán majd

máskor...

- Nem, most.

- Lehetetlen, Mr ONeill. Nehéz napom volt. Először is hazamegyek, és úszom egyet, még

mielőtt bármibe kezdenék.

- Csábító ötlet. Én is sokat dolgoztam ma, és van a bőröndömben fürdőnadrág.

- Nem úgy gondoltam, hogy magával...

- Miért ne? - szakította félbe Fabian. - Rám férne...

- Hogy maga milyen erőszakos! - A férfi válaszolni akart, de a lány folytatta: - Jó, nem

bánom. Lemondok az úszásról.

- Szó sem lehet róla! Imádok úszni, és egyetlen alkalmat sem akarok kihagyni.

, Judith ingerült lett.

- Igen? Es úszómesterre nincs szüksége? Úszásoktatást nem vállalok.

Maradjunk inkább itt.

Fabian kivette a kezéből a kulcsokat, és kinyitotta a kocsi ajtaját.

- Majd megyek maga után.

A lány megadóan ült be az autóba.

- Jó lehet ilyen szép helyen lakni - mondta Fabian, és végignézett a tájon.

- Valóban - válaszolta hűvösen Judith. Most, hogy ott álltak a nappaliban, már tudta, hogy

nagy hiba volt beengedni a férfit.

- Hát te? - Fabian lehajolt. - Gyönyörű vagy - suttogta, és megsimogatta Nastar puha, szürke

bundáját.

A kandúr hangosan dorombolt, és a férfi lábához dörgölőzött.

- Nastarnak hívják - mondta Judith.

- Biztosan a híres Nastar - versenyekről nevezte el. Illik rá a név. Olyan szürke, mint a

felhős égbolt.

A lány bosszankodott, hogy Nastar ilyen szívesen fogadja a betolakodó idegent, pedig

máskor nagy ívben elkerüli a vendégeket. Kényelmei len érzései támadtak. Talán Fabian

barátkozása Nastarral nem is őszinte.

Nem hitt már sem a szavainak, sem a tetteinek. Kezdett megint méregbe gurulni.

- Ne udvaroljon Nastarnak. Ezzel nem hízelgi be magát nálam. A legtöbb férfi nem is

szereti a macskákat.

- Én szeretem. Nekem is van otthon. Inkább magának udvaroljak? Judith nyugodtan

válaszolt.

- Ilyen körülmények között szó sem lehet udvarlásról.

- Milyen körülményekre gondol? - A férfi odalépett hozzá.

- Maga Shelly Sloan érdekeit képviseli azzal a céggel szemben, ahol dolgozom.

- Na és? A munkámnak semmi köze a magánéletemhez.

Judith mindenáron józan akart maradni.

- Eleinte rokonszenves volt nekem, de amikor fény derült a ravaszkodására, megváltozott

magáról a véleményem. Ha tárgyilagosan gondolkozik, belátja, hogy igazam van.

A férfi a lány derekára tette a kezét.

- Megértem magát. De...

Judith megpróbálta ellökni magától.

- Várjon. Hallgasson végig. Azt mondtam, megértem magát. Akkor dühös volt rám, és úgy

érezte, köztünk nem lehet semmi. De ha jól meggondoljuk, semmi sem lehetetlen. Ez az én

filozófiám, és a tapasztalataim bizonyítják, hogy igazam van.

- Úgy? Szóval igazoljam a filozófiáját? Mi vagyok én? Kísérleti nyúl? - Dehogy - válaszolta

nyugodtan Fabian.

- Tulajdonképpen mit vár tőlem? Újabb sikerélményt? Hallani akarja, milyen jóképű és

ellenállhatatlan? - mérgelődött a lány.

- Csak szeretném meggyőzni, hogy tévesen ítél meg - suttogta a férfi. - Jó lenne az egészet

előröl kezdeni.

- Azt nem lehet - ellenkezett erőtlenül Judith.

- Ne mondd ezt...

Megcsókolta a lányt, mielőtt az észbe kapott volna. Judith viszonozta a csókot.

Fabian kapott egy megbízást, és azt a lehető legjobban akarja teljesíteni, jutott eszébe

megint, amit Frank mondott. Valóban csak arra számított, hogy a férfi meghallgatja a

szemrehányásait, aztán szépen elmegy? Ha a csókja nem keltett volna benne ilyen szenvedélyes

vágyat, nem esne ennyire nehezére, hogy megmondja a véleményét.

A dolgok azonban másképp alakultak. Fabian levette Judith sapkáját, beletúrt a hajába, és

követelődzőén magához szorította a lányt. Most már nem szabadulhatott.

- Előröl kezdjük az egészet, Judith - suttogta a férfi. - Meglátod, minden jóra fordul.

- Nem hiszem... - A lány egész teste megremegett, amikor Fabian ajka lágyan a füléhez ért.

- De én igen - mondta a férfi, és nyelve hegyével a fülét becézte, miközben szorosan fogta a

derekát.

Miért nem tiltakozom? - gondolta Judith.

- Nem tehetünk mást - súgta Fabian, mintha kitalálta volna a lány ki nem mondott kérdését.

- Szoríts magadhoz, Judith.

A lány boldogan engedelmeskedett a szelíd parancsnak. Átsuhant a fejében vitájuk néhány

töredéke, de mindez elhalványodott, és nem volt már ereje rendszerezni a gondolatait. Csak az

volt fontos, ami abban a pillanatban történt, múlt és jövő már nem számított. Szerelmesen

simogatta Fábiánt, míg az fel nem sóhajtott a gyönyörűségtől.

A férfi hangja, testének érintése sóvárgó vágyakozással töltötte el a lányt. Most már

bevallotta magának: szeretné ő is előröl kezdeni.

Ölelésüket Nastar szemrehányó nyávogása zavarta meg. A vacsoráját követelte. Judith ettől

magához tért, de nem szívesen bontakozott ki Fabian karjaiból.

- Ne menj el! - tiltakozott a férfi.

Nastar győzött. Ő volt a ház ura, megszokta, hogy tudja mikor Judith hazaérkezik. Nem volt

hajlandó tovább várni.

Legalább abbahagyjuk ezt az esztelenséget, gondolta a lány. Bocsánatkérően mosolygott

Fabianre.

- Fárasztó tud lenni a lakótársad - mondta a férfi. Judith még kába volt a csóktól, és örült,

hogy elrejtheti zavarát. A megszokott mozdulatok, Nastar kedvenc macskaeledeles dobozának

kinyitása, tálkájának megtöltése visszazökkentette a valóságba. Fabian most már tudja, hogy

megbocsátott neki, és kész újrakezdeni a kapcsolatukat. Azok után, ami tegnap és ma történt,

nem lehetett Judith viselkedését igazán következetesnek nevezni.

Nastar elégedett morgással látott neki a vacsorájának.

- Adnál egy törülközőt kölcsön? - kérdezte Fabian.

- Minek? - A lány először csodálkozott, de aztán felfogta, hogy Fabian kitartott a szándéka

mellett. El akarja kísérni az uszodába.

- Úszni akartál, nem? Judith az ajtófélfának dőlt.

- Igen, de azt hiszem, nincs értelme. Mindent elmondtam, amit akartam.

- Még annál is többet mondtál - jegyezte meg kétértelműén a férfi. - Az ítélethozatalt

elhalasztjuk.

- Én már meghoztam az ítéletemet - mondta a lány meggyőződés nélkül.

- Méghozzá az én javamra. Ha akarod, elmondom a védőbeszédet is.

- Hát jó - egyezett bele a lány. Nem lehet könnyű a tárgyalóteremben elbánni vele, gondolta.

Amikor Judith kijött az öltözőből, Fabian már a medencében úszott, háttal a lánynak. Az

ablakokat belepte a gőz, a klub behavazott kertjéből alig látszott valami.

Kint a hatalmas fenyőket és nyárfákat vastagon belepte a nagy pelyhekben hulló hó. Az

uszoda párás levegőjében melegházi dísznövények burjánzottak. Judith a kellemes meleg

ellenére megborzongott. Csak nem szégyelli a testét Fabian előtt? Kicsit sokallotta a

mellbőségét. Mindig irigyelte a fiúsan sovány fotómodelleket. Mielőtt meglát, már benn is

leszek a vízben, gondolta.

Éppen a medencéhez ért, amikor Fabian megfordult, és feléje úszott.

Judith gyorsan a vízbe merült.

Szorosan tapadó piros bikinije alig takart el valamit a testéből. A víz éppen csak mellig ért,

és látni engedte, sőt kihangsúlyozta telt kebleinek szépségét. Fabian a lány karcsú derekára tette

a kezét, és leplezetlen csodálattal nézte. Más férfi is megcsodálta már Judithot. Miért érezte ezt

a tekintetet annyira másnak? - Éppen beleillesz a kezembe - mondta a férfi.

A meleg vízben lebegve Judith szobornak érezte magát egy művész kezében, akit elbűvölt a

saját alkotása. A lány meg sem moccant. Zavara eltűnt, helyette mindent elsöprő vágyat érzett,

de közben tudta, nem helyes, hogy mozdulatlanul áll. Amikor a pillantásuk találkozott, már

nem bánta, hogy ott maradt. Egyszerűen nem tehetett mást.

- Jó nézni és érezni téged, Judith.

- Köszönöm a bókot. - A lány hangja nyugodt volt, nem árulta el vágyakozását. Most kellett

volna gyengéden, de határozottan eltolni a férfi kezét, de Judith most már élvezte Fabian

közelségét, és hagyta, hogy egyre szorosabban vonja magához.

- Ugye már nem félsz tőlem? Egyáltalában, félt tőle valaha is? Mindkettőjük kérdésére

válaszolt, amikor azt súgta: - Nem. - Fabian megkönnyebbülten sóhajtott fel. A lány egészen

elgyengült, mert egyre nyilvánvalóbban érezte a férfi szándékát.

Fabian hozzásimult, a vállát csókolta, és fogával a bikini felső részének pántját húzkodta.

Szinte elviselhetetlen izgalom vett erőt mindkettőjükön.

A vékony pánt lecsúszott a lány válláról. Fabian felhördült. Lehajtotta a fejét és ajka forrón

siklott Judith meztelen mellének rózsás bimbójához.

- Ne! - könyörgött a lány.

- Ne mondj nemet! Judith még mindig megpróbált józan maradni.

- Ez nyilvános hely.

- Magánklub. Kulccsal jöttünk be, és bezártuk az ajtót. - Fabian körülnézett, és nem engedte

el a lányt. - Egyedül vagyunk! - De jöhet valaki! - Máskor is ilyen üres az uszoda esténként? -

A síoktatók munkaideje hamarabb végződik, mint a többieké, és én közel lakom. Amíg a

gondnok nem jön, enyém az egész medence, de...

Fabian sötét szeméből csak úgy sütött a vágyakozás. Judith reszkető kézzel húzta fel a

vállpántot.

- Nem úszni jöttünk? - kérdezte könnyedén. Csak nem akar Fabian itt szeretkezni? A lány

eddig nem vett tudomást a környezetről, de most hirtelen elszégyellte magát, hogy ennyire

elragadta a szenvedély. Játékosan ellökte a férfit, aki kibillenve egyensúlyából, elengedte.

Judith a víz alá merült, aztán néhány méternyire felbukkant.

- Úgy? Szóval inkább úszol, ahelyett hogy megcsókolnál? - nevetett Fabian.

- Maga nemcsak csókolózni akar, Mr. ONeill - nevetett vissza a lány.

- Te is azt akarod, amit én, Judith Kerris - mondta a férfi, és már alá is merült. Egyenesen a

lány felé úszott, és megragadta a bokáját. Addig húzta, míg át nem ölelték egymást a víz alatt.

Aztán Fabian felemelte és a víz színe fölé emelte a lányt, és visszaejtette. Judith most

játszadozó gyereknek érezte magát. Ritkán adódik ilyen pillanat a felnőttek életében.

Jó lenne megállítani az időt, gondolta, amikor visszapottyant a kellemes, meleg vízbe. Az

elmúlt nyomasztó napok után önfeledten élvezte a gondtalan hancúrozást.

Judith tisztelte és becsülte Fábiánt, amiért elszántan igyekszik jóvátenni, amit elkövetett, és

készségesen beismerte a hibáját. Tetszett a bátorsága, férfiassága, játékos kedve. Egészen más

volt, mint azok a férfiak, akiket eddig ismert. Igen, gondolta, talán még minden jóra fordulhat.

A lány végre talajt érzett a lába alatt, és megállt a vízben. Fábiánt sehol sem lattá, de sejtette,

hol lehet. A férfi keze Judith combjának belső felületén siklott felfelé, és ujjai a fürdőruhába

nyomultak. A lányt olyan forróság öntötte el, hogy a meleg víz szinte hűvösnek tűnt. Fabian

érzéki érintése nyomán minden ellenállása semmivé lett.

- Azt hiszem, még sosem láttam ilyen szép nőt - mondta a vízből kibukkanva a férfi, s a lány

csillogó, nedves mellét nézte. Már nem nevetett.

Judith mindenről megfeledkezett. Ha most gyorsan elmerülne, el tudna menekülni.

Megremegett, amikor Fabian erőteljes és mégis gyengéd mozdulattal magához ölelte, és

hüvelykujjával a mellbimbóit simogatta. Olyan elragadtatást érzett, hogy arról is

megfeledkezett, hol vannak.

Aztán kicsit megijedt, de eszébe jutott, hogy ilyenkor még nem jön a gondnok, és rajta kívül

senkinek sincs kulcsa a klubhoz.

Fabian felemelte, és ráfektette a vízre. Egyik kezével tartotta, a másikkal a haját simogatta,

és vadul, szenvedélyesen csókolta a száját.

Judith olyan szorosan ölelte a férfi nyakát, mintha attól félne, elveszíti.

Szerette volna, ha ezek a lopott másodpercek soha nem érnének véget.

Fabian előző napi viselkedését már nem érezte alattomos árulásnak. Hiszen csak a munkáját

végezte.

A férfi ajkával követte a lány állának hajlatát.

- Hol szerezted ezt a sebhelyet? - kérdezte, és csókokkal borította a fülétől majdnem az

álláig érő vékony heget.

- Egyik túlbuzgó növendékem emléke, aki nem tudott bánni a síbotjával.

- Mindent tudni akarok rólad. - Fabian hangja rekedt volt a vágytól.

- Hosszú történet.

- Akkor majd máskor mondod el - suttogta a férfi, és száját a lány újra lemeztelenített,

merev mellbimbójára tapasztotta.

Nem, ez nem lehet igaz. Ez a hihetetlen epekedés, ez az újfajta, soha nem érzett vágy.., De

hiszen Judith már az első találkozásukkor sejtette, hogy ez a barátság ide vezet majd. Ezt akarta

akkor is... és most is.

A gyönyör, melyet Fabian szájának érintése okozott, szinte az elviselhetetlenségig

fokozódott. Vágyott a közelségére, egész testével érezni akarta a férfit. Hozzásimult, és Fabian

a medence széléhez állította. Judith a hátán érezte a hűvös csempe érintését.

Alany végigsimította Fabian mellét, lapos hasát egészen a fürdőnadrág széléig.

- Ne hagyd abba, kérlek! Judith habozott.

- Folytasd! - A férfi tekintete elsötétedett a vágytól.

A lány lejjebb csúsztatta a kezét, és Fabian felhördült.

- El kellene mennünk innen - lihegte Judith, de semmi mást nem akart már, csak a férfi

egész testét.

- Már késő! - Fabian hangja rekedt volt. Keze nem nyugodott. Ujjai a bikini nadrágja alá

kúsztak.

A lány szíve viharosan dobogott, de józanságának maradéka arra késztette, hogy

megpróbáljon kitérni. Fabian a lábával eközben szétválasztotta hosszú combjait egymástól, és

szorosan tartotta ebben a helyzetben. Lesodorta róla a könnyű bikini nadrágot, és kutató ujjaival

belehatolt. Judith testét csodálatos, ellenállhatatlan varázserő kerítette hatalmába.

Zavartan, sóvárogva hunyta le a szemét.

- Abba kellene hagynod, Fabian - súgta, de szavából hiányzott a meggyőződés. Lábait a

férfiéhez szorította, és vágyakozása ettől csak fokozódott. - Fabian, ne csináljuk ezt! - Hanem? -

suttogta a férfi. - Mit csináljunk ehelyett? Judith újra lehunyta a szemét.

- Semmit - mondta halkan.

- Azt most már nem lehet... - Fabian nehezen lélegzett. Szája a lány érzékeny fülcimpáját

érte. - Segíts, Judith - kérte, és száját a lány ajkához szorította.

A beteljesülés annyira közel volt, hogy Judith nem tudta már megtagadni magától. Úgy

érezte, belehalna, ha most Fabian elengedné. Érzékeny ujjhegyei a férfi szép, izmos testének

sóvárgását tapintották. Fabian lélegzetét visszafojtva várta, hogy megtegye, amire kérte.

Boldogan segített hát, és kéjesen megvonaglott, amikor Fabian elragadtatva nyomult a

testébe, hogy eddig még soha nem tapasztalt gyönyörűséghez juttassa.

4. FEJEZET

- Nem is tudom, mit mondjak - suttogta Judith. - Én még soha...

- Tudom - vágott a szavába a férfi. - Csak azt ne hidd, hogy hibát követtünk el! Mind a

ketten akartuk.

Lágyan, gyengéden fogta Judith arcát, és a lány most arra gondolt, milyen szeretettel és

megértéssel bánhat Fabian fogyatékos gyerekeivel.

Mélységesen megbízott ebben az emberben.

- Igazad van - suttogta.

A férfi megint átölelte.

- Olyan élmény volt ez nekem, amilyenről eddig csak álmodtam.

Felülmúlhatatlan... - mondta elgondolkozva.

- Nem kellene felöltöznünk? - kérdezte Judith. Kibontakozott a férfi karjából, és magára

húzta a bikinijét.

- Ahogy gondolod. Itt te vagy a főnök.

- Nem vettem észre - nevetett a lány. Eltolta magától Fábiánt. - Indulnunk kell.

- Hozzád? Az jó lesz.

Judith a medence túlsó szélére úszott.

- Kezdj el számolni.

Fabian követte a lányt.

- Száztól visszafelé? Judith megfordult, és bólintott, majd kiszabadította magát, mindkét

kezét a medence szélére tette, és kecsesen kinyomta magát a vízből.

Judith az előcsarnokban várakozott. A férfi komoly ügyvédhez méltó előkelő kabátjában és

öltönyében nem illett ebbe a klubba ahová melegítőbe öltözött sportolók jártak. Kiléptek a

csendes éjszakába. Most sokkal erősebben havazott, mint amikor jöttek.

- Vigyázz, nehogy eless! A bőrtalpú cipő nagyon csúszik.

- Ne félj, én... hopp! - Fabian jobb lába megcsúszott, és a férfi elesett volna, ha Judith el

nem kapja.

- Talán gyaloglásból is órákat kellene vennem tőled - nevetett a férfi.

- Ahogyan síelésből? - kérdezte tettetett szemrehányással a hangjában Judith, és

megigazította Fabian gallérját. - Ebben a szerelésben inkább tárgyalóterembe illesz.

- Úgyis ott kötünk ki - válaszolta kelletlenül Fabian.

- Hogy érted ezt? A férfi nem válaszolt rögtöni.

- Shelly Sloan nem enged.

Judithnak eszébe jutott Mr. Birmingham telefonvitája Shellyvel.

- Azt akarja, hogy dobjanak ki az állásodból.

- És el fogja érni a célját? - kérdezte Judith félve a választól.

- Ne beszéljünk most erről - mondta rosszkedvűen Fabian.

- Nem én kezdtem.

A férfi hallgatott. Judithnak olyan érzése támadt, mint akinek becsapnak egy ajtót az orra

előtt.

- Hivatali titok? Fabian előrement, és kinyitotta a kaput.

- Úgy is lehet mondani.

Judith levette a dzsekijét, és a heverőre dobta.

n. - Meggyújtom a tüzet. Add ide a fürdőnadrágodat, kiterítem száradni... Fabian? - kérdezte

ijedten, mert a férfi még mindig mozdulatlanul állt az ajtóban. - Valami baj van? A férfi

elkínzott arccal rázta a fejét, és hallgatott.

- Figyelj, én nem akartalak kifaggatni...

- Tudom, de... - Fabian még mindig nem mozdult az ajtóból. - Judith, egyre többen perelik a

síoktatókat.

- Tudok róla.

- Fel kell rá készülnöd, hogy Shelly Sloan megnyerheti a pert.

- Persze, mert a jogászok hallgatnak a sajtóra. Az újságírók szeretik felfújni az ilyen

eseteket. Nem értem, miért utál engem annyira az a nő.

Fabian felgyűrte a kabátja gallérját. Judith nem értette, miért, de nyilvánvaló volt, hogy el

akar menni. A történtek után nem végződhet ez az este így, gondolta. Lehetséges, hogy mindaz,

amit ő két felnőtt ember kölcsönös vonzalmának hitt, csak Fabian ügyvédi fondorlatának egy

része volt? Ügyes játék, akárcsak a beiratkozás a kezdőknek való síoktatásra? - Miért jöttél

hozzám ma este, Fabian? - kérdezte gyanakodva.

- Judith...

- Ne, ne is válaszolj. - A lánynak képtelen gyanúja támadt. Oktalan feltételezés? Talán.

- Fabian, miért leplezted le magad már az első napon? - Elhallgatott, majd folytatta: - Azt

hiszem, szándékosan tetted.

- Szándékosan? - Én háttal álltam, nem láttam azt az asszonyt. Miért nem szóltál? Én is

segíthettem volna rajta, és akkor nem derül ki, hogy becsaptál.

Fabian a lányra bámult. Az arcán nem látszott semmi, de a keze ökölbe szorult. Megfogta a

kilincset.

- Mennem kell.

Judith megdöbbent.

- Csak így? - Sajnálom.

Nem úgy hangzott, mintha valóban sajnálná.

Az ajtó becsapódott mögötte.

Egy könnycsepp gördült le a lány arcán, melyet sűrű könnyáradat követett. Meg sem

próbálta abbahagyni a sírást. Szipogva szedegette össze a növény romjait. A kandúr

odadörgölődzött hozzá.

- Szép kis zűrzavar, Nastar - panaszkodott Judith. - És mindennek én vagyok az oka.

Megmutatta a macskának az összeszedett leveleket. - És mindez miért? Nem tudom, mi

bántotta Pabiant, és lehet, hogy sohasem fogom megtudni, de azt hiszem, a hivatás és a

magánélet összeütközéséről lehet szó. Judith leült a szőnyegre, és nekitámaszkodott a

heverőnek. - Ennyi lett volna az egész? Mit gondolsz, beletörődik a szakításba? - Nastar

dorombolt.

- Gyere ide - ütögette a lány a térdét. - Már nem haragszom. - Csak magamra, tette hozzá. -

Jobban tettem volna, ha tartom a számat, és nem mondom, hogy szándékosan leplezte le magát.

Miért tehette? Te érted? Nastarnak túlságosan bonyolult volt ez az ügy.

- Egy biztos. - Judith megfogta a macska fejét, és a szemébe nézett. - Nem azért jött hozzám

ma este, hogy újabb értesüléseket csalogasson ki belőlem. - Nastar hátrált. - Pedig erre

gondoltam, amikor megint Shelly Sloant hozta szóba. Azok után, ami az uszodában történt... Ö,

a fene egye meg! - Nagyot csapott a szőnyegre, és a kandúr ijedten elsomfordált. - Már végleg

nem értek semmit.

Nagyot sóhajtott.

- Micsoda férfi!... de elég furcsán viselkedik. Ugye, Nastar? - A macska félig lehunyta nagy,

aranybarna szemét, mintha sajnálná, és azt mondaná: Ti emberek túl sokat töritek a fejeteket.

Felesleges. Felejtsd el, és élvezd, ami jó.

- Tudom, hogy neked teljesen mindegy. Bárcsak olyan lennék, mint te! Szeretnék túl lenni

ezen a zűrzavaron. - Megpróbált megszabadulni szomorú gondolataitól, de megint csak

potyogni kezdtek a könnyei.

A szerdán este kezdődő hóvihar nem állt el. A sízők örültek a friss porhónak. Judith hiába

várta, hogy Fabian felhívja. Sokat bajlódott a kezdőkkel, mert két oktató megbetegedett, és neki

kellett helyettesíteni őket.

Eltelt egy hét, és a lány már nem bánta volna, ha a mesebeli anyóka nem rázná tovább a

dunnáját. Csütörtökre legalább ez a kívánsága teljesült. A felhők feloszlottak, kitisztult az ég.

Judith úgy tervezte, ebéd helyett napozni fog, de délre mégiscsak megéhezett.

Egész délelőtt haladókkal foglalkozott, és kicsit elfáradt. A gyakorlottabb sízőket

felbátorította a szép idő, és nagyobb túrákra vállalkoztak.

A hegyi kunyhóban viharos volt a hangulat. A hátsó helyiségben valami történhetett. Judith

éppen a gondnokságra indult, hogy megtudja az izgalom okát, amikor, az üvegajtón Shelly

Sloan rontott ki. Észre sem vette a lányt, elrohant mellette. Az iroda ajtajában Bili Birmingham

állt, és intett Judithnak, jöjjön be.

- Maga talán segíthet tisztázni a dolgot. Ez a nő őrjöngött. Azt állítja, valami van az

ügyvédje és maga között. Azzal vádolja magát, hogy összeesküszik ellene Fabian ONeil - lel.

Elmesélné, mire alapozza Shelly Sloan a vádjait? Judith szíve nagyot dobbant, de sikerült

megőriznie a nyugalmát.

- Azt hiszem, tudom, miről beszél. ONeill a múlt héten itt járt, és beszélgettünk. Csak...

- Ne is folytassa. Képzelem, milyen gondolatai támadtak Miss Sloannak, amikor együtt látta

magukat.

- Nem értem, miért nem az ügyvédjét kérdezi Miss Sloan. Miért rohangál önhöz? Mr.

Birmingham megvonta a vállát.

- Nem tudom. Talán már nincs is ügyvédje.

- Gondolja, hogy visszavonta a megbízást Fabian ONeilltől? - Ez csak egy futó ötlet

részemről. Nem tudok semmi biztosat, és nem is nagyon érdekel. Frank Seagle érti a dolgát.

Mindjárt értesítem, és majd megkeresi magát.

Judith felállt, és menni készült.

- Ne aggódjon. Seagle majd mindent elintéz. Rendben? Egész délután nem ment ki az ügy

Judith fejéből. Amikor utolsó tanítványával is végzett, síbakancsát csizmára cserélte az

öltözőben. Alig várta, hogy otthon legyen.

- Csak nem mondanak fel neki emiatt? - hallotta egy nő hangját az öltöző másik végéből.

- Ebben egyáltalán nem vagyok biztos - válaszolta valaki.

Judith felállt, hogy megnézze, kik beszélgetnek, amikor odaért a kolléganője.

- Ó! - Sandy zavarba jött. - Szép időnk van ma - mondta, és rámosolygott.

- Remélem, így is marad. - - Judith is igyekezett mosolyogni. Vajon róla beszéltek? - Hát

akkor, kellemes estét! - Neked is, Sandy.

Már csak ez hiányzott! Sötét gondolatai támadtak. Rengeteg erőfeszítésébe került, míg

felküzdötte magát idáig. Nem veszítheti el az állását! Egész Colorado államban nincs még egy

síoktató, aki nő létére ennyire vitte, gondolta Judith. Nem hagyhatom, hogy Shelly Sloan - vagy

bárki más - tönkretegye azt, amit eddig elértem.

Beszállt a kocsiba, és elfordította az indítókulcsot. A motor lustán berregett, de nem ugrott

be. A lány halkan szitkozódott.

- Segíthetek? - kérdezte egy idősebb úr, akinek a kocsija az övé mellett állt.

- Azt hiszem, nem tud...

Amíg a férfi levette a bakancsát, Judith tovább próbálkozott. A kocsi nem indult be.

A lány kiszállt.

- Az akkumulátor vadonatúj. Fogalmam sincs, mi lehet a baj. Segítene megtolni? - Szívesen.

Pár perccel később Judith úton volt Goldenbe a javítóműhely felé.

Senkinek sem kívánt olyan pocsék napot, amilyen ez volt. A sok munka, az állását

veszélyeztető per, a bedöglött kocsi - mindez semmi volt ahhoz képest, mennyire fájt, hogy

Fabian faképnél hagyta. Fáradt volt, és úgy érezte, semminek nincs értelme.

Nem tudta megmagyarázni Fabian viselkedését, de a saját érzéseit sem. Két nap elég volt

ahhoz, hogy egy idegen ember fontosabb legyen számára mindennél és mindenkinél. Ez a férfi

olyan érzelmeket keltett benne, mint még soha senki. Szinte az első perctől kezdve közelinek,

ismerősnek érezte. Tetszett, hogy nem sajnálja az idejét azoknak szentelni, akiknek szükségük

van rá. Judith feltétel nélkül megbízott benne, és odaadta magát neki. Még most sem értette,

hogy végződhetett ilyen siralmasan az a boldog nap.

- Szóval itt maradsz nálam. Jack megmondta, mikor lesz kész a kocsi? - kérdezte Hally néni.

- Szerinte a vezetékekkel lehet baj. Csak holnap tudja beszerezni az alkatrészeket. Csókoltat

téged. Azt mondja, rég nem látott.

- Hála Istennek. A kocsimnak az utóbbi időben nem volt semmi baja.

Egyébként hogy jutsz el holnap Keystone - ba? Miben maradtál Mr. Birminghammel?

Felhívtad? - Azt mondta, holnap úgyis megy hozzá Frank Seagle, és útközben felvesz engem.

- És hogy áll a dolog Frankkel? Semmi sincs köztetek? - Semmi.

- Milyen kár! Azt hittem, több eszed van - nevetett Hally néni.

- Na, idefigyelj...

- Jól van, csak vicceltem. Tudom, ha nem szikrázik köztetek a levegő, nem ér semmit az

egész.

Judith kinézett Hally néni nappalijának hatalmas ablakán, de most nem tudott gyönyörködni

a kilátásban. Néha hiába szikrázik a levegő, gondolta.

Megszólalt a telefon. Hally néni felvette, beszélt, és visszajött.

- Mr. Birmingham hívott. Azt üzeni, a házmester ad enni Nastarnak, és Frank reggel fél

hétkor jön érted. Mit vacsorázzunk? Dél óta Judithnak nem volt étvágya.

- Előbb inkább zuhanyoznék. Talán később éhes leszek. Megvársz? - Persze, drágám. Érezd

magad otthon.

A lánynak ez nem esett nehezére. Régi gyerekszobája még most is rá várt. Itt tartotta néhány

ruhadarabját, fehérneműjét és pipereholmiját.

Máskor is előfordult, hogy a nagynénjénél éjszakázott.

A zuhanyozás felüdítette és mire felvette sötétkék kordbársony nadrágját és élénkpiros -

sötétkék mintás pulóverét, kicsit megéhezett. Hosszú haját a tarkóján puha kontyba tűzte.

Éppen elkészült, amikor Hally néni átszólt a nappaliból.

- Téged keresnek telefonon.

Judith nem hallotta a csengetést.

- Ki az? - Nem jegyeztem meg a nevét. Rokonszenves hangja van.

- Halló! - Nem, ez lehetetlen! Fabian kereste. Randytől, az aspenwalki házmestertől tudta

meg, hol találhatja Judithot. Feltétlenül beszélni akart vele.

Talán most kiderül, miért viselkedett a múltkor olyan furcsán.

Mindent meg fog magyarázni, ígérte a férfi.

Miért nem mondja el most, a telefonba? Személyesen akar beszélni vele.

- Félóra múlva? Jó, lent leszek. - Judith reszkető kézzel rakta le a kagylót.

Hally néni mosolygott.

- Vacsorameghívás? - Vacsoráról nem volt szó.

- De ki volt az? - Bocsáss meg, szórakozott vagyok. Fabian ONeillnek hívják.

- Ismerem? Judith a fejét rázta. Magam sem ismerem igazán, gondolta.

Fabian Denver belvárosának egyik előkelő negyedében, egy tizenkét emeletes épület

tetőterében lakott, közel a zártkörű Denver Country klub hoz. A drágán és ízlésesen berendezett

tágas, kényelmes lakás otthonos volt, és hívogató.

A látvány csak megerősítette azt, amit Judith már az első találkozásukkor érzett: ez a férfi

nem akárki.

Az ebédlőből szép kilátás nyílt a fényárban úszó Denverre, de Judith figyelmét egy szokatlan

kép terelte el. A festő a kéknek és a szürkének szinte minden árnyalatát felhasználta, a mély

tintakéktől a halvány égszínkékig, a sötétszürkétől az ezüstszínig. A sötét éjszakai ég előtt egy

magas, érzéki idomú nőalak állt fátyolszerű ruhában, mintha viharfelhőbe öltözött volna.

Karjait kinyújtotta, és két tenyerét lefelé fordítva egymásra tette. A kecses kezekből kavargó

hópelyhek hullottak.

- Gyönyörű ez a festmény. Csak nem te festetted, Fabian? - kérdezte a lány. Ez a kép nem

származhatott a férfi fogyatékos tanítványaitól, akiknek művei az előszoba falát díszítették.

Fabian bólintott.

- Évek óta most festettem először. Csak most jött az ihlet - mondta mosolyogva.

- Modell után festesz? - Általában inkább fejből.

- Skandináv a nő? - Judith a nőalak hosszú, világos hajára mutatott.

- Te Skandináviából származol? - Az anyám norvég volt, és... - A lánynak elállt a lélegzet.

Ezek szerint ő a modell! - Fabian? ...

A férfi úgy nézett rá, hogy torkán akadt a szó. Fabian ismét bólintott.

Egy darabig szótlanul álltak a kép előtt.

Judith nem tudta, mit mondjon. A férfi szemébe nézett.

- Igazán megtisztelő - suttogta. - Köszönöm, Fabian.

- En köszönöm - mondta halkan a férfi, és átölelte a lányt. - Már attól féltem... nem, ki sem

merem mondani.

- Ezen a héten csináltad? - kérdezte Judith meghatottan. A kép ren5 geteg idejét vehette

igénybe Fabiannek. Látszott rajta, milyen műgonddal festette.

- Igen. Muszáj volt... Annyira hiányoztál. Azt akartam, hogy velem legyél.

Judith csókkal fojtotta belé a szót. Nem tudta, hogy alakul majd a kapcsolatuk, de most a

szíve mélyéig megindította a férfi, aki a karjában tartotta. Együtt nézték a képet.

- - Köszönöm - mondta újra a lány.

Fabian erősebben szorította magához.

Várj! Dolgom van a konyhában. Sietek vissza.

A lány közelebb lépett a festményhez, és megdöbbenve fedezte fel Fabian nevének halvány

ezüstszürkével írt kezdőbetűi fölött a kép címét: Hótündér.

Judith mindig hótündérnek képzelte azt a jóságos hatalmat, amely megajándékozta a téli

tájjal., amely életének legfontosabb része volt. Nem emlékezett rá, hogy mesélt volna

Fabiannek erről az elképzelt mesealakról. Mostanáig azt hitte, a hótündér csak az ő

képzeletében él. Zavartan, elfogódottan fordult el a képtől.

A lány Denver fényeit nézte az ablakból. Ez az este egészen másképp alakult, mint ahogy

hitte. Elmaradt a magyarázkodás, nem esett szó Fabian hirtelen távozásáról. Judith nem tudta,

hogy viselkedjen. Hangulata folyton változott. Fábián olyan sokoldalú, színes egyéniség, hogy

talán sosem fogom magam kiismerni rajta, gondolta.

Eddig csak a csodálatos kilátást és a festményt látta. Most szemügyre vette az ebédlő

berendezését. Ahalvány zöldesszürke tapétához jól illettek a sötét keményfából, vastag

üveglapokból és csillogó krómból készült bútorok. Az asztal három személyre volt megtérítve.

Mit jelenthet ez? Fabian mintegy végszóra érkezett. Bőrhuzatú ülőkét tartott a kezében, és

állával az egyik székre mutatott.

- Légy szíves, told arrébb - mondta, és az asztal mellé tette az ülőkét. Észrevehette, hogy

Judith csodálkozik, mert mosolyogva magyarázta: - Máskor a konyhában eszünk.

Eszünk? Hát nem egyedül lakik itt Fabian? - töprengett a lány.

- Gyere, segíts behozni a vacsorát.

Judith követte a férfit a ragyogóan tiszta konyhába. ínycsiklandozó illat áradt a grillsütőből.

Fabian friss salátával teli kristálytálat nyomott a kezébe. A lány bevitte az ebédlőbe. Mire

visszament a konyhába, a férfi elkészítette a pecsenyét, zöld borssal és hagymával fűszerezte.

- Remélem, éhes vagy.

- Megéheztem a jó illatoktól - mondta Judith. - Ez ünnepi vacsora? - Annak szántam.

A lány nem kérdezősködött tovább. Gondolta, kivárja a végét.

Fabian sült burgonyát tett az ebédlőasztalra és egy üveg vörösbort.

- Hozom a vajat - mondta, és visszament a konyhába, ahonnan egy kékesszürke szőrű

perzsamacska társaságában tért vissza.

- Blue - nak hívják - mutatta be.

- Csodaszép! - Fabian igazat mondott. Valóban szereti a macskákat.

Blue felugrott az ülőkére, és mint egy udvarias vendég, várta, hogy eléje tegyék a vacsorát.

- Majd összebarátkoztok - mondta a házigazda. Leültek, és a kandúr türelmesen nézte, amíg

a tányérjukra szedték az ételt, aztán ő is kapott egy darab apróra vágott húst.

- Jól megvagyunk Blue - val, ha betartom a játékszabályokat.

- Nekem mondod? Láttad Nastart. Nálunk ő az úr a házban.

- Nem kényeztetjük el egy kicsit őket? - kérdezte komoly képpel Fabian.

- Mondjuk inkább: engedékenyen bánunk velük.

- Engedékenyen - nevetett a férfi. - Ez jó. Mégiscsak más, mint elkényeztetni valakit.

Evés közben nem beszéltek komoly dolgokról. Fabian főzési tudománya kellemesen

meglepte a lányt. Olyan férfinak nézte, aki étterembe jár. Most egy újabb jó tulajdonságát

ismerte meg. Elbűvölte, hogy Fabian milyen gyakorlottan mozog a konyhában is. Vacsora után

átmentek a nappaliba, és leültek a kandalló elé. Fabian tüzet gyújtott, és Blue szorosan Judith

mellé kucorodott a szürke bársony kanapén.

Amikor már jól égett a fa, Fabian nekidőlt a kandalló párkányának, és kijelentette: -

Visszaadtam a megbízást Shelly Sloannak.

A lány előrehajolt.

- Mit csináltál? Miért adtad vissza? 7 - Az nem fontos. Fő, hogy nincs hozzá többé semmi

közöm. Nos, ezt ünnepeltük meg ma este.

Judith azt sem tudta, mit kérdezzen előbb. Mi késztette erre? Hogy fogadta Shelly a hírt?

Megváltozik - e az ő helyzete a perben ezek után? Fabian szemmel láthatóan örült, hogy így

döntött. De kinek az érdekében tette? - Mit szólt Miss Sloan? - Nem nagyon izgatta magát -

válaszolta a férfi, de a hangja nem volt túlságosan meggyőző.

- Tudsz róla, hogy ma délután a főnökömnél járt? - Micsoda? - Fabian úgy ült a kanapéra,

hogy jól láthassa Judith arcát. - Biztos vagy benne? Shelly volt az? - Hát persze.

- Mit akart? - Engem vádolt, hogy befolyásollak. Azt állította, meg akarom fúrni az ügyét.

Követelte az elbocsátásomat.

Fabian felemelte Blue - t, és a padlóra tette. Közelebb húzódott a lányhoz, és megfogta a

kezét.

- Nagyon sajnálom, Judith. Bár egyáltalában nem vagyok meglepve.

Hogyhogy nincs meglepve? Ilyen jól ismeri Shellyt? Talán az asszony tud valamit a szerda

estéről, és attól lett ilyen ingerült, hogy elrohant Mr. Birminghamhez? - tépelődött a lány.

- Ne aggódj. Meglátod, minden jóra fordul. Elhiszed? - Felemelte Judith állát, és a szemébe

nézett.

Nem győzte meg igazán, pedig a hangja és a tekintete őszinte volt. A lány rábólintott.

- Nem kellett volna szerdán elrohannom. Meg tudsz nekem bocsátani? - Azért, mert

elmentél? - Teljesen összezavarodtam. Övön aluli ütésként ért, amikor megkérdezted,

szándékosan árultam - e el magam ott a sípályán. Az első pillanattól kezdve odavoltam érted!

Ereztem, hogy sokat jelenthetnénk egymásnak...

Alaposan meg akartam fontolni, mit válaszoljak.

- Tehát jogos volt a kérdés? - Dühítő volt, hogy ilyen ostoba viselkedést feltételezel rólam.

Ezért rohantam el. Képtelen voltam értelmesen gondolkozni. Életemben először neífi tudtam... -

Fabian kereste a szavakat - nem tudtam a hivatásomat a magánéletemtől elválasztani. -

Lehunyta a szemét, és a fejét rázta, mint aki elégedetlen azzal, amit mondott, aztán folytatta: -

Ahogy ott álltál, olyan szép és ellenállhatatlan voltál, annyira ártatlan... és meggyőző...

Meggyőző? A lány most a visszaadott megbízásra gondolt. Mr. Birmingham megmondta,

mekkora kártérítést követel az a nő. Ezek szerint Fabian jókora ügyvédi jutalékról mondott le.

Meggyőzött! - gondolta elégedetten Judith.

5. FEJEZET

Minden, amit csak Judith kérdezni akart, elveszítette a jelentőségét, amikor Fabian

megcsókolta. Lehet, hogy nem jelentek többet Fabiannek, mint érzéki vágyainak beteljesülését,

gondolta. Mégis biztonságban érezte magát a karjaiban. Most elég volt neki annyi, hogy a férfi

kívánja őt. Megremegett, amikor Fabian a nyaka érzékeny bőrét csókolgatta, és keze a pulóver

alá siklott.

- Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de még jobban kívánlak, mint a múltkor.

- Fabian... - A pillanat nem volt a legalkalmasabb, mégis megkérdezte: - Nagyon nagy

áldozatot hoztál értem? - Szerette volna hozzátenni: egy kis szenvedélyért és gyönyörért? De a

férfi nem hagyta tovább beszélni. Gyengéd csókokkal adta tudtára,,hogy ez a perc nem a szavak

ideje.

Keze a pulóver alatt feljebb vándorolt, és megállapodott a lány mellén.

Hüvelykujjával finoman simogatta a mellbimbóit. Judith kéjes sóhaja elárulta, amit már

sejtett: a lány is kívánja őt. Egész teste a beteljesülést sóvárogta.

Fabian felhúzta a pulóvert.

- Szép vagy - suttogta.

Judith kigombolta Fabian ingét.

- Te is szép vagy nekem - mondta halkan. Megtapintotta a merev mellbimbót, és odahajolt,

hogy megcsókolja.

Fabian egy darabig élvezte a gyengédségét, aztán elengedte a lányt.

- Vetkőzz le, drágám! Judith engedelmesen felállt, és vetkőzni kezdett. Fabian mindkétkezét

a csábos domborulatokra borította.

A lány teste még az érzéki formáit megvilágító, táncoló lángnyelveknél is forróbb lett most.

Kezét a férfi térdére tette, és combjának belsején egyre feljebb csúsztatta, míg az Öv csatjához

nem ért.

- 0, igen - suttogta Fabian. Hangja rekedt volt a vágytól.

Judith segített Fabiannek megszabadulni a ruháitól. Aztán megfogta a kezét, letérdelt a

vastag szőnyegre a kandalló elé, és magához húzta a férfit.

- Milyen bolond is voltam, hogy nem maradtam nálad akkor este - súgta Fabian.

- Nagyon fájt, hogy elmentél - vallotta be a lány.

- Nem tehettem mást... Ez volt a legjobb... - egy pillanatig habozott - mindkettőnknek, - A

legjobb? - Judithnak más volt a véleménye. Fabian elviselhetetlen űrt hagyott magaután azon az

estén. Még soha életében nem hiányzott neki ennyire senki. Voltak barátai, akadt, akivel

meghittebb, bizalmasabb kapcsolat is kialakult, de egy sem volt ilyen sokat ígérő, és ilyen

kölcsönös szenvedélyt sem tapasztalt még eddig soha.

Fabiannek az a döntése, hogy visszaadta a megbízást, elsöpört minden akadályt közöttük. A

férfi keze most a combjai közé siklott, és ez olyan gyönyörrel töltötte el Judith - ot, hogy szinte

az eszét vesztette.

- Már nem tudok meglenni nélküled.

A lány kénytelen volt bevallani önmagának, hogy ő sem tud meglenni Fabian nélkül. Most

már biztos volt benne, ha a férfi nem tette volna meg az első lépést, félretéve büszkeségét, ő

hívta volna fel.

- Hozzád akarok tartozni - suttogta Fabian. - Csak ez fontos, semmi más...

Egyek voltak ebben a csodálatos pillanatban. A közös gyönyör mindkettőjüket elragadta.

Többé nem hagyják el egymást.

Judith felébredt. Elalvás előtt Fabian pehelypaplant borított rá, és párnát tett a feje alá. Aférfi

feléje fordulva aludt. Egyenletesen lélegzett, egyik keze a lány vállán nyugodott. Judith

óvatosan kibújt a paplan alól, összeszedte a ruháit, és lábujjhegyen kiosont a fürdőszobába.

Öltözködés közben úgy döntött, hogy taxit hív. Legalább egyikük aludja ki magát.

Felébreszti majd Fábiánt, és elköszön, aztán a férfi alhat tovább.

A telefonhoz ment, és megrendelte a taxit. Húsz perc múlva már indulhat is. Amíg telefonált,

Blue az ágyra ugrott, s helyet foglalt a párna kellős közepén.

A lány hirtelen arra gondolt, vajon elviseli - e egymást Blue és Nastar? Egyelőre kár ezen

törnöm a fejemet, intette magát. Nem ígértünk semmit egymásnak.

Most megint ugyanazt az űrt érezte, amit azon az estén, amikor Fabian elhagyta. Pedig nem

akart azon tűnődni, honnan ez a furcsa, kellemetlen érzés, amikor látszólag minden rendben van

közöttük. Semmi oka nincs rá, hogy csalódott legyen. Fenntartás nélkül, szenvedélyesen

szeretkeztek. Talán több Fabian vonzalma puszta testi vágynál. Hiszen olyan sok mindenben

hasonlítanak egymásra. Van időm bőven, ráérek még ezeken a dolgokon tépelődni, hessegette

el magától a kínzó gondolatokat.

Felvette a kabátját, és visszament a nappaliba. Az asztalon forró, illatos tea várta. A férfi a

kanapén, a kandalló előtt ült. Judith most újra megcsodálta Fabian karcsú testét. Csak egy

sötétszürke nadrág volt rajta. A lány képtelen volt kivonni magát az érzéki látvány hatása alól.

- Már felöltöztél? - mosolygott Fabian. - Igyál meg egy csésze teát, mielőtt elindulunk.

- Van még negyedórám.

- Nem változtatnál kivételesen az órarendeden? Judith felnevetett. Lágyan szájon csókolta

Fábiánt.

- Aludd inkább ki magad. Már megrendeltem a taxit.

Belekortyolt a teába, és látta, hogy a férfi már nem mosolyog.

- Csak azt ne mondd, hogy mindenáron szerettél volna hazafuvarozni engem a hideg

éjszakában.

- Még sok megbeszélnivalónk van - válaszolta komolyan Fabian.

- Nem hiszem, hogy beszélgetésre gondoltál, amikor azt mondtad, változtassak az

órarendemen.

Judith szerette volna, ha visszatér az előbbi hangulat. Azt várta, Fabian nevetve bevallja,

milyen szándékai voltak vele valójában. De a férfi arca komoly maradt.

- Judith - mondta - , fel kellene mondanod.

- Viccelsz? - Komolyan mondom.

A lány szembefordult Fabiannel.

- , Eszemben sincs felmondani. Egész Colorado államban én vagyok a síoktatók közül az

egyetlen nő, aki vezető beosztásban van. Keményen dolgoztam, amíg idáig eljutottam. Nem is

értem, hogy jut eszedbe ilyesmi...

- Figyelj, Judith...

- Miért kellene felmondanom? Egy idegbeteg nő szeszélye miatt? Vagy mért egy ügyvéd

keresni akar az ügyön? Ugye Shellyt továbbra is a te irodád fogja képviselni? - Kérlek, ülj

mellém, és hallgass meg.

- Szóval eltaláltam - mondta Judith látszólag nyugodtan, de egyre idegesebb lett. - Nem is

tagadod.

A lány letette a csészét. Fabian felállt, és megfogta Judith kezét.

- Érthető, hogy felizgatod magad. Mégis fel kell készülnöd rá, hogy a céged esetleg nem áll

ki melletted. A perben nagy pénz forog kockán.

- A Keystone Vállalat ragaszkodik hozzám - jelentette ki Judith dacosan.

- Ebben az ügyben te vagy a kulcsfigura.

- Remek! Úgy érzem magam, mintha túsz lennék. Shelly Sloan a pénzével mindent elérhet?

- Most nem vagy sportszerű, Judith.

- Én nem vagyok sportszerű? Nevetnem kell. - Ellépett Fábiántői. - Sajnos nem tehetem

meg, amire kér, Mr. ONeill. - Felvette a kabátját. Még volt egy kérdése. - Mit akar még Shelly

Sloan? Nem elég neki a kártérítés? - Judith...

- Ha valóban nem vagy már az ügyvédje, talán felvilágosíthatnál, miért akar mindenáron

kirúgatni az a nő. Vagy ez is hivatali titok? - Felvette a sálját, és vállára akasztotta a táskáját. -

Ugye, te tudod, mi baja velem? Fabian a fejét rázta, de Judith biztos volt benne, hogy tudja,

csak nem akarja megmondani.

- Miért nem mondod meg nekem? - Egy pillanatig habozott. - Talán nem is adtad vissza a

megbízatást? - A lány hangja remegett. - Persze.

Még mindig az ő oldalán állsz. Sejthettem volna.

Fabian hallgatott. Érezte, hiába érvel. Judith haragja elnémította. A lány az ajtóhoz sietett.

Nem törődött vele, követi - e a férfi. Félmeztelenül úgysem mehet utána az utcára.

- És maga ezt elhitte? - kérdezte dühösen Frank Seagle. Bosszúságát csak fokozta a csúszós

út és a hófúvás.

- El.

- Hiszen már egyszer becsapta! Másodszorra is bedőlt neki?, - Nem olyan egyszerű a dolog.

Még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy hazudott. - A lány persze nem számolt be

Franknek a Fabianhez fűződő, önmagával sem tisztázott érzelmeiről.

- Egy percig sem kételkedett? - Csak akkor kezdtem gyanakodni, hogy mégis Shelly oldalán

áll, amikor azt javasolta, mondjak fel.

- És ő tagadta? - Nem válaszolt semmit.

Frank Judithra nézett.

- Ez meglep. - A hangja most kicsit nyugodtabban csengett.

- Miért csodálkozik ezen? - Talán mégsem megrögzött hazudozó - mondta elgondolkozva az

ügyvéd.

- Nem értem magát, Frank.

A férfi megvonta a vállát.

- Elég bonyolult ez az egész ügy. Sikerült megtudnom néhány érdekes dolgot.

- Mégpedig? - Judith izgatott lett. Hátha most fény derül erre a rejtélyes históriára.

- Shelly Sloan szülei hét évvel ezelőtt baleset áldozatai lettek. Svájcban történt, ott töltötték

a szabadságukat. Shelly akkor huszonnégy éves volt és három éve tánctanárnőként dolgozott.

Szerette a mesterségét, és komoly karrier előtt állt... de az öccse csak tizenöt éves volt, és

Shelly pótolni akarta a szülőket.

- Feladta a hivatását? - Igen. Anyagilag jól álltak. Az apjuk bankár volt. Megtarthatták a

személyzetet: a házvezetőnőt, a szakácsnőt, a kertészt. De a lány úgy gondolta, az öccse még

fiatal, szüksége van valakire, aki gondoskodik róla.

Úgy hallottam, a fiú nehezen nevelhető kamasz volt. Talán a szülők halála viselte meg.

Afféle lázadó tizenéves lett belőle, aki mindent ki akart próbálni.

Nem volt hálás Shellynek, aki apja és anyja akart lenni egy személyben. Sok baja volt az

öccsével, de elszánta magát, hogy embert farag belőle.

Jtídith most már egészen más színben látta Shelly Sloant. Kezdte megérteni, miért ilyen

keserű ez a nő. Az öccse jelenlétében nyilván uralkodik magán, és rosszkedvét másokon tölti ki.

Feladta ígéretes pályáját, és feleslegesen fecsérelt el hét évet az életéből.

- A fiú most huszonkét éves - mondta elgondolkozva.

- Meghalt.

- Jaj, Frank, ez iszonyú! Azok után, hogy Shelly mindent feláldozott érte! Mikor halt meg? -

Másfél éve.

- Beteg volt? - Baleset érte síelés közben.

- Szegény Shelly! Ebbe bele lehet őrülni...

- Aznap, amikor a baleset történt, azt sem tudta, hol van az öccse.

Máskor is eltűnt anélkül, hogy közölte volna, hova megy, és mikor jön vissza. A nővére csak

másnap, az újságból értesült a tragédiáról.

- Borzasztó! - Hát, ejég szörnyű. Ez sok mindent megmagyaráz. Talán ezért is viselkedik

ilyen furcsán.

- Nagyon sajnálom szegényt. De még mindig nem értem, miért ilyen ellenséges velem.

- Én sem értem, de még tovább nyomozok. Hátha kiderül még valami, amitől okosabbak

leszünk. Egyébként, legyen erős:... - Frank a lány szemébe nézett. - Fabian ONeill volt a szülők

végrendeletének végrehajtója és a vagyon gondnoka.

Judith kibámult a csendesedő hóesésbe. Az ablaktörlő ütemes surrogása szinte elkábította. A

fekete Mercedesben egy darabig nem is hallatszott más, mint ez a tompa zaj.

Frank megveregette a lány görcsösen ökölbe szorult kezét.

- Ne vegye ennyire a szívére. Ennek már hét éve, és valószínűleg nem függ össze a mostani

üggyel.

Hét évvel ezelőtt kezdődött Judith pályafutása, akárcsak Shelly Sloané. Csakhogy neki

sikerült karriert csinálni. Vajon ő is ilyen önzetlen lett volna? Ő is feladta volna a hivatását?

Egyetlen gyerek volt, ezért nem tudott válaszolni a magának feltett kérdésre.

Fabian akkor, harmincévesen, már befutott ügyvéd volt? Vagy becsvágyó kezdő, aki

bizonyítani akarta rátermettségét? Mindenképpen sikernek könyvelhette el, hogy a gazdag

bankár rábízta a végrendeletét. Talán még mindig Shelly elkötelezettjének érzi magát? Judith

fontolgatott: Frank Seagle talán azért volt az előbb annyira ingerült, mert féltékeny Fabianre?

Hiszen a két ügyvéd hivatalból is ellensége egymásnak.

Amíg meg nem érkeztek Keystone - ba, Judith úgy érezte, egyre mélyebbre süllyed a

mocsárba. Túlságosan bonyolult volt a múlt és a jelen, a pénz és az érzelmek zavaros

összevisszasága...

- Köszönöm, hogy elhozott, Frank. És a többi fáradozását is köszönöm.

- Elnézést, amiért dühbe gurultam. Legyünk jő barátok.

- Örömmel - válaszolta Judith. Kezet fogtak.

- Egy darabig itt maradok a Keystone szállóban. Ha szüksége van rám, hívjon fel. Mi van a

kocsijával? - Jack szerint nincs komoly baja. Este talán már el is hozhatom.

- Szívesen odaviszem.

- Köszönöm, de az egyik kollégám Goldenben lakik. Felajánlotta, hogy elvisz.

- Nyugodtan hívjon fel, ha valamiben segíthetek.

- Még egyszer köszönök mindent. Viszontlátásra.

Judith mégsem ment aznap Goldenbe. Felhívta a javítóműhelyt, és kiderült, hogy Jack még

mindig nem találta meg a hibát.

Kénytelen volt kocsit bérelni a közeli Silverthorne szállodában, de nem ez volt a legnagyobb

gondja. Az az üzenet aggasztotta, amit Fabian hagyott neki a hegyi kunyhóban.

Nem tudta rászánni magát, hogy felhívja. Félt, hogy nem tud ellenállni az ékesszólásának.

Fabian azt mondta, Judith kulcsfigura az ügyben. Ha hallgat rá, valóban csak eszközzé válik a

férfi kezében. Elviselhetetlen volt számára a gondolat, hogy kihasználják.

A lakását most börtönnek érezte. A telefonkagylót a készülék mellé tette.

Szerdán, az órái után semmi kedve nem volt hazamenni. Egyedül vágott neki a havas

lejtőnek. Kelet felé, Keystone - tól kilenc kilométerre a Pallavicini lesiklópálya, a Sziklás -

hegység legnehezebb terepe tűnt alkalmasnak arra, hogy ott megfeledkezzen minden gondjáról

- bajáról.

Az út egy szűk hegygerincnél kezdődött. A majdnem függőleges lejtőt kétoldalt fenyőfák

szegélyezték. Ide csak a leggyakorlottabb sízők merészkedtek el, de nekik sem volt veszélytelen

a lesiklás. A megkeményedett hóban mélyedések jelezték, hogy nemrég itt többen is elestek. A

késő délutáni fényben olyan volt a lejtő, mint egy megdöntött tojástartó.

Judith minden figyelmét a lesiklásra összpontosította. Boldognak, felszabadultnak érezte

magát. Most csak arra kellett figyelnie, hogy a síléceit hegyükkel lefelé, párhuzamosan tartsa.

Átszelte a hómezőt, és odaért a hirtelen meredekké váló útszakaszhoz. Ekkor már nyolcvan

kilométeres sebességgel száguldott. Ide - oda cikázva siklott a hepehupás pályán. A szeme

sarkából egyszer csak egy magas, sötét ruhás férfit pillantott meg, aki feléje közeledett, és nem

tartotta be a követési távolságot. Jobbra kanyarodott, hogy kitérjen az útjából, de már késő volt:

a férfi nem tudott fékezni, és összeütköztek. Judith elvesztette az eszméletét.

- Judith? A lány hallotta az ismerős női hangot, de nem látta, ki szól hozzá.

- Én vagyok az, Cindy. A dilloni klinikára viszünk. Hallasz engem? Judith bólintott, és

lassan kinyitotta a szemét. Még az is fájt, ha oldalra nézett.

- Nyugi! Hamar rendbe fogsz jönni! - vigasztalta a kolléganője.

Legközelebb csak a klinika előcsarnokában tért magához. A fájdalom valamelyest enyhült.

Dr. White hajolt föléje.

- Hello, doktor! - Ugye még kába egy kicsit? - Nem is kicsit.

- Nem csoda. Szép kis karambol volt. A röntgenfelvételek szerencsére nem mutatnak sem

koponya - , sem gerincsérülést. Nem tört el semmije, csak agyrázkódása van.

Judith halványan emlékezett a röntgenhelyiségre.

- És mi van azzal az emberrel? - Annak több volt a szerencséje, mint az esze. 0 értesítette a

mentőbrigádot. Cindy ott volt a közelben. Ma éjszaka magánál alszik.

- Felesleges.

- Felébreszti majd néhányszor, zseblámpával a pupillájába világít, és beszéltetni fogja.

Tudnunk kell, tud - e értelmesen és összefüggően beszélni.

- Hűha! Izgalmas lesz! - Legalább annyira, mint a Pallavicini - lejtő. - Dr. White

mosolyogva tette hozzá: - Nemsokára kutya baja. Nem hiszem, hogy komplikációval kell

számolnunk. Holnap még ágyban marad, de pénteken valószínűleg már dolgozhat is. Előbb

jöjjön ide, és megvizsgálom.

Judith lehunyta a szemét.

- Szóval ma... szerda van? - Nagyszerű! Úgy látszik, máris jobban van. Az előbb még azt

sem tudta, hogy hívják.

- Örülök, doktor úr. De holnap nekem okvetlenül...

Az orvos félbeszakította.

- Semmit sem csinál holnap. Majd mi mindent elintézünk.

A lány tudta, hiába is vitatkozna. Hátha holnap, ha látja a doktor, hogy semmi bajom,

felkelhetek, gondolta.

Cindy másnap reggel fél hétkor indult munkába. Judithnak úgy tűnt, semmit sem aludtak az

éjjel. Cindy - legalábbis Judith így érezte - negyedóránként felébresztette. Ráadásul a telefon is

vagy kétszer felzavarta.

Miután a kolléganője elment, a lány megtalálta az éjjeliszekrényen hagyott cédulát. Az egyik

telefonáló - ahogy sejtette - Fabian ONeill volt.

A másik az a fiatalember, aki elgázolta. Azt üzente, elnézést kér az ügyetlenségéért, örül,

hogy Judithnak nem esett nagyobb baja, és jobbulást kíván.

A lány nem hívta fel Hally nénit. Nem akarta megijeszteni. Álmos volt.

Mellétette a telefonkagylót, és délig aludt.

Miután felébredt, zöldséglevest készített. Amíg a leves főtt, megfürdött, és beburkolózott

puha fürdőköpenyébe. Aztán megette a levest, és már sokkal jobban érezte magát. Nem bújt

vissza az ágyba, lefeküdt a kanapéra olvasni.

Két óra tájban kopogtak az ajtón. Egy egyenruhás küldönc állt ott, az arcát hatalmas

virágcsokor takarta el. Hosszú vázában fehér rózsákat és krizantémokat hozott. A virágok

között levélke lapult. Judith arra gondolt, a balesetet okozó férfi küldte.

Hótündér A szív néha nem fogad szót az észnek.

Fabian ONeill A lány még egyszer elolvasta Cindy céduláját: később újra felhív.

Biztosan megpróbált azóta telefonálni. Judith tudta, nem élhet örökké úgy, mint az elmúlt

héten. Előbb - utóbb vissza kell térnie a megszokott kerékvágásba, de félt, hogy Fabian iránti

bizalmának elvesztése maradandó nyomokat hagyott benne. Pedig a szív néha nem fogad szót

az észnek.

Nagyot sóhajtott, és visszatette a helyére a telefonkagylót. Megállt az éjjeliszekrény mellett,

és várta, hogy megszólaljon a csengő. Mindennek ellenére alig várta, hogy meghallja Fabian

hangját.

Egész délután a kandalló előtt, a kanapén pihent, olvasott. Nastar boldogan aludt a lábánál.

Judith nem volt olyan nyugodt, mint a macskája.

Várta a hívást, kínozta a csend, és egy idő után már nem tudott odafigyelni a könyvre.

- Szólalj már meg! - könyörgött a telefonnak.

6. FEJEZET

Judith halk kopogásra ébredt. Odakint már sötétedett. Arra gondolt, Cindy jött el megnézni,

hogy van.

Szíve nagyot dobbant, amikor meglátta, hogy nem Cindy, hanem Fabian áll odakint. A nagy

dobozból, amit a kezében tartott, isteni pizzaillat áradt. Egy üveg bort is hozott.

A lány hátralépett.

- Gyere beljebb, Fabian. Gyorsan rendbe hozom magam.

Fabian az étkezőasztalon álló virágokra nézett, és mosolygott. Judith a fürdőszobába ment.

Hideg vízre vágyott. Amíg fésülködött, igyekezett elrendezni a gondolatait. Belenézett a

tükörbe, és megnyugodva látta, hogy a tegnapi baleset nem hagyott még csak egy kis foltot sem

az arcán.

Az elmúlt hét szenvedése sem látszott rajta.

- Judith, jól vagy? - kiáltott be Fabian.

Mióta húzom már itt az időt? - tűnődött a lány.

- Semmi bajom. - Fabian aggódva nézte. - Tényleg jól vagyok.

A férfi kicsit megnyugodott.

- Meggyújtottam a tüzet a kandallóban, és megetettem Nastart. - Kezét Judith vállára tette,

így mentek át a nappaliba. - Most pihenj egy kicsit. Én majd mindenről gondoskodom. -

Betakargatta a lányt, és felszolgálta a vacsorát.

A kandalló kellemesen duruzsolt. Judith azt hitte, nem fog tudni enni, de amikor belekóstolt

a pizzába, éhsége felülkerekedett szorongásán, érzelmei összevisszaságán. Felemelte

borospoharát.

- Remélem, alkoholmentes.

- Persze. Cindy elmondta, mi történt. Szénsavas almaié... Úgy örülök, hogy nem esett bajod.

- Igazán kedves és figyelmes vagy, Fabian. - Belekortyolt az italba.

- Lehet, hogy figyelmes vagyok, de néha nagyon ostoba... Tudom, hogy nem érdemlem

meg, de szeretném, ha meghallgatnál.

Judith lenyelte az utolsó falatot, és hátradőlt a heverőn. Már délután kész volt rá, hogy

meghallgassa Fábiánt, amikor visszatette a helyére a telefonkagylót. így szemtől szembe talán

mégis jobb, mint telefonon... Kényelmesen elhelyezkedett. - Hallgatlak. De csak ha tudomásul

veszed, hogy nem vagyok hajlandó felmondani.

A férfi a homlokát ráncolta.

- Rendben van. Nekem csak az a fontos, hogy megértsd, miért javasoltam ezt neked.

- Nem javasoltad, hanem követelted. Szinte parancsnak hangzott.

- Ne haragudj. Tudom, mennyire szereted a munkádat. Én csak fel akartalak készíteni a

legrosszabbra.

- Például mire? - Például, hogy Shellynek minden kártérítésnél fontosabb, hogy téged

elküldjenek.

- Miért fontos ez neki ennyire? Fabian elengedte a füle mellett a kérdést, és folytatta: -

Lehet, hogy csereüzletet fog felajánlani a vállalatodnak. Nem pereskedik, ha felmondanak

neked. Ez a lehetőség ínyére lehet a Keystone - cég vezetőinek.

- Nem, ezt nem teheti! - Ennyire biztos vagy benne? Judith megértette, hogy nincs oka

haragudni Fabianre csak azért, mert tárgyilagosan ítéli meg a helyzetet.

- Egyre kevésbé értem ezt az egész ügyet. Szeretnék végre tisztán látni. Mi értelme az

egésznek, ha nem a pénzről van szó? - Én csak azt szeretném, ha megértenéd: ha te mondasz

fel, több esélyed van rá, hogy ugyanilyen beosztásba kerülj egy másik síiskolában.

Főnyeremény lennél bármelyik téli sporttelepen. De ha megvárod, míg elküldenek, nehéz

helyzetbe kerülsz. Sehol sem alkalmazzák szívesen vezető állásban azt, akit már valahonnan

kirúgtak.

- Ha kirúgnak. De miért tennék ezt velem? Soha nem bántottam Shelly Sloant. Ezt ő is

tudja. Remélem, idővel megnyugszik, és észre tér.

- Gondolod? Mire alapozod ezt a reményt? Judith hallgatott. Nem tudta, és nem is akarta

tudni, milyen kapcsolat volt - vagy van - Shelly és Fabian között. Frank Seagle sok - mindent

elmesélt erről a furcsa nőről, és talán még mást is kiderít róla. Nem akarta kifecsegni, amit

Franktői megtudott.

Csak azzal tudta valamennyire megmagyarázni önmagának Shelly viselkedését, hogy az

asszonynak nem sikerült a karrierje, és ezért irigykedik rá.

Fabian a lány válaszára várt.

- Csak reménykedem...

A férfi előrehajolt, és két kezébe vette a lány arcát.

- Judith, te drága, jóhiszemű gyerek... - Ujjával finoman körülrajzolta a lány szájának ívét. -

Még mindig nem érted, hogy meg akarlak védeni? - Szorosan magához ölelte. - Ne hidd, hogy

az emberek törődnek a te érzékenységeddel! De én segítek rajtad.

Judith már nem akart Shelly Sloanról és a pereskedésről beszélni.

Kénytelen volt bevallani magának, hogy szerelmes. Most már csak Fabian érdekelte.

Életében először nevezte szerelemnek azt az érzést, ami egy férfihoz fűzte. Hiába tagadta

eleinte, most már belátta, nem védekezhet tovább az érzelmei ellen.

Már kétszer tört pálcát Fabian felett, kétszer fordul el tőle, haragjában szenvedést okozva

mindkettejüknek. És mindig a férfi volt az, aki megtette az első lépést a kibékülés felé, vállalva,

hogy Judith visszautasítja. Mégsem hitte, hogy Fabian is szerelmes belé. Hiszen sosem engedte

magához egészen közel. Egy ajtót mindig zárva tartott előtte a lelkében.

Abban azonban biztos volt, hogy nem közömbös Fabiannek, aki valóban szívén viseli az ő

sorsát, és segíteni akar. A kérdés csak az: hogyan? - Valami azt súgja nekem, Fabian, hogy

várjunk. Talán nem lesz semmi baj.

- Nekem meg azt súgja az a valami, hogy lesz...

A lány szeretett volna másról beszélni.

- Köszönöm a gyönyörű virágokat.

- Azért küldtem, hogy békét kössünk - nevetett a férfi. - Napok óta szóba sem álltál velem.

- Butaság volt mellétenni a kagylót. Pedig nem szokásom kitérni a gondok elől. De

valahogy túl sok volt nekem mindaz, ami történt...

Megszólalt a telefon.

- Felvennéd? - kérdezte Judith.

- Persze. A hálószobában van? Fabian olyan sokáig nem jött vissza, hogy a lány elvesztette

a türelmét, és utána ment.

- Ki volt az? A férfi háttal állt, és elsimította az ágyterítőt.

- Cindy. Visszavitte a bérelt kocsit Keystone - ba. Egy Jack nevű pasas felhívta Mr.

Birminghamet, és közölte, hogy elkészült a kocsiddal, mehetsz érte. Cindy szerint nem lehetett

nagy baja, mert csak négy dollárt kért. Örülsz? - Nagyon. - Judith azon gondolkozott, miért

beszéltek ilyen soká. - Cindy értem jön reggel? - Nem. - Fabian végre a lány felé fordult. -

Megmondtam neki, hogy van, aki elvisz.

- De...

- Csak ha akarod.

Judith szeme kerekre nyílt. Ezek szerint Fabian nála akar maradni éjszakára. Ez volt az ő

szíve vágya is.

- Akarom - válaszolta.

- Akkor most feküdj le szépen! A konyhával meg a mosogatással ne törődj, majd én

elintézem. Pihend ki magad.

A lány a nappaliba indult.

- Nem hallottad, mit mondtam? Orvosi előírás.

- Miféle orvos írta elő? - Most én vagyok az orvosod. Mars az ágyba! Judith meghatódott

ettől a gondoskodástól. Amióta elköltözött Hally nénitől, senki nem viselte így a gondját, mint

most Fabian. Fogat mosott, felvette égszínkék, vékony hálóingét, visszabújt a köpenyébe, és a

nappaliba ment. A férfi éppen ágyazott magának a kanapén. Talált ágyneműt a szekrényben, a

kocsijából behozta kis fekete bőröndjét, és a kandalló mellé állította.

- Hozok párnát - mondta Judith. - De inkább neked kellene az ágyban aludnod. Én már

megszoktam a kanapét. - Egészen magától értetődött, hogy Fabian nála alszik.

- Szó sem lehet róla.

- A kanapét ki lehet nyitni.

- Ne törődj semmivel. Bújj be szépen az ágyadba. - Szorosan egymás mellett álltak. Fabian

megölelte a lányt. - Csókolj meg, és kívánjunk egymásnak jó éjszakát.

Judith készségesen átölelte a férfi nyakát, és szájon csókolta.

- Köszönök mindent, Fabian. Sajnálom, hogy félreértettük egymást. - Még egyszer

gyengéden megcsókolta.

- Máskor nem így csókolsz - mondta a férfi, és lehajolt hozzá.

A lány Fabianhez simult. Elbűvölte a férfi testének érintése. Már nem félt attól, mit hoz a

jövő. Egyre szenvedélyesebben, követelőbben csókolták egymást. Judith szerette volna, ha

Fabian nem a nappaliban tölti az éjszakát, de a férfi szilárdan kitartott elhatározása mellett.

- Ugye mondtam, tudsz te másképp is csókolni. De most aludnod kell, ha holnap dolgozni

akarsz. - Még egyszer megölelte, aztán a hálószobába kísérte. - Betakargassalak? - kérdezte

mosolyogva.

- Ne fáradjon, Mr. ONeill.

Amikor ágyba bújt, már megbánta, hogy ezt mondta. Csókjuk, ha nem is tartott soká,

leírhatatlan vágyakozást ébresztett egész testében - lelkében. Több volt ez, mint érzéki vágy.

Nehezen tudta volna szavakba foglalni ezt az érzést. Minden találkozásukkor újabb és újabb

oldaláról ismerte meg Fábiánt. Minden apró megnyilvánulása meghitten ismerős s egyben

talányos volt a számára.

Képtelen volt elaludni, pedig tudta, hogy pihennie kellene. A férfira gondolt, aki a nappali

kanapéján feküdt, és akitől csak egy ajtó választotta el. A csók emléke tűzbe borította. Oldalára

feküdt, felhúzta a térdét, megigazította a párnát, majd ismét a hátára fordult. Nastar

szemrehányóan nyávogott a lábánál, mert minduntalan felzavarta.

A sötétségbe bámult. Csend és nyugalom volt az egész házban, mégis feszültség vibrált a

levegőben. Az órára nézett. Már egy órája hánykolódott az ágyában. Kiszáradt a torka.

Óvatosan kibújt a paplan alól, nehogy felébressze Nastart, és a konyhába indult.

A nappaliban, ahonnan a konyha nyílt, csend volt, csak a kandalló tüze pattogott halkan.

Judith igyekezett csendesen eljutni a vízcsapig. Megtöltött egy poharat, és visszafelé megállt

Fabian mellett, aki felöltözve feküdt a heverőn. Be sem takarózott.

Judith egy pillanatig gondolkozott, betakarja - e, de a szobában kellemes meleg volt, ezért

úgy döntött, nem zavarja meg az álmát.

Nem tudott elszakadni a látványtól. A tűz halvány fényében szépnek, erősnek látta Fábiánt.

Nehezen állt ellen a kísértésnek, hogy megérintse.

Közelebb lépett hozzá, és amikor a férfi megmozdult, összerezzent, pedig tudta, hogy nem ő

ébresztette fel.

Mit szólna, ha felébredne, és meglátná? Haragudna? El kell innen tűnnöm, még mielőtt

valami butaságot követek el, gondolta.

- Ne menj el, Judith.

- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.

- Nem ébresztettél fel. Gyere ide! - Beljebb csúszott, hogy helyet csináljon a lánynak. - Nem

tudsz aludni? Judith nem vallotta be, miért van ébren. - Túl sokat aludtam napközben - mondta,

és a kanapé szélére ült. - És megszomjaztam.

- A konyha nem erre van - mutatott a nappali túloldalára mosolyogva Fabian.

- Láttam, hogy nincs rajtad takaró.

- És miért nem takartál be? - Féltem, hogy felzavarlak...

- Most felzavartál. - Megsimogatta Judith nyakát, aki megborzongott az érintésétől.

- Fázol? - Nem, egy cseppet sem - mondta a lány, de Fabian érezte, hogy reszket. A lány

vállára, a vékony hálóing pántjára tette a kezét. - Nem csoda, ha fázol. - A másik keze már

Judith combján volt.

A lánynak most inkább melege lett.

- Fel kellett volna vennem a fürdőköpenyt - mondta rekedten.

- Énmiattam kár lett volna. - Megsimogatta a bársonysima bőrt a lány térdéig és vissza,

combjának belső oldalán felfelé. - így jobban tetszel.

- Gyengéden félretolta Judith egyik lábát, és keze a csipke alá kúszott.

- Jaj! - Judith elejtette a poharat zavarában, vágyakozásában.

- Majd később feltöröljük. - A férfi ajka követte kezének útját. A lány megfeledkezett a

pohárról, a víztócsáról. Belekapaszkodott Fabian hátába, ujjait a gyapjúpulóverbe vájta.

Szorosan magához ölelte a férfit, és várta, hogy az lecsillapítsa az egész testét megrázó vihart.

Segített lehúzni Fabian pulóverét, és türelmetlenül nézte, amíg a férfi levetkőzik.

- Gyere hozzám, Fabian - sóhajtotta, és kinyújtotta a karját utána. - Miért vagy ilyen szép? -

kérdezte, és arcával a férfi testéhez simult.

Megfogta a csípőjét, és magához vonta.

- Judith - hördült fel Fabian.

- Jó, hogy megszomjaztam - mondta kétértelműén a lány. Szájával végigpásztázta és

nyelvével kóstolgatta a férfi egész testét. Fabian megfogta a vállát, és eltolta magától. Félig

térdelve feküdt előtte, a szeme elhomályosodott a vágytól. Levette a hálóinget a lányról, és

óvatosan a heverőre fektette Judithot.

A lány érezni akarta Fabian egész testét. Alig várta, hogy ismét a karjaiba vegye.

- Nem tudok betelni veled - hallotta a férfi hangját két csók között.

Pillanatok múlva Judithot elragadta a beteljesülés csodálatos örvénye.

Szenvedélyesen ölelték egymást, míg a gyönyör csúcspontjára nem értek.

Csendesen feküdtek, lélegzetük megnyugodott, szívük lassabban vert.

Fabian gyengéden megcsókolta a lányt.

- Milyen jó, hogy nem tudtál aludni - súgta.

- Pedig maga mondta, doktor úr, hogy pihennem kell.

- Az orvos is tévedhet néha. Beperel műhibáért, Miss Kerris? - A férfi Judith mellét

simogatta.

A lány lefogta a kezét.

- Holnap felhívom az ügyvédemet - mondta nevetve.

- Megnyered a pert. Abíró csak neked fog hinni, szépségem. Remélem, reggelig még

eltéríthetlek a szándékodtól.

- Majd meglátom...

Fabian felsegítette Judithot a kanapéról, és a hálószobába kísérte.

- Most már tényleg aludnod kell. Holnap minden erődre szükséged lesz.

- Hogy érted ezt? - Idejövet hallgattam az időjárás - jelentést. Hóvihar lesz, a legrosszabbik

fajtából.

- Már megszoktuk idefent az ilyesmit.

Judith és Fabian még békésen aludt, amikor a vihar elkezdődött. Reggeli után a lány elhúzta

a veranda függönyét, és látta, hogy a hóvihar félig betemette az ablakokat.

Lapáttal, jégtörő szerszámmal, vastag kesztyűben ásták ki Fabian sportkocsiját. Judith

hóláncot akart a kerekekre szerelni, de a férfi azt mondta, felesleges. A kocsi négykerék -

meghajtású, és jó téli gumija van.

Bár Judith megszokta a hóviharokat, délre nagyon elfáradt. Kezdőkkel kellett foglalkoznia.

A hófúvás és a mínusz húszfokos hideg megnehezítette a dolgát. A tíz főből álló csoport fele

gyerek volt. A lány minden alkalommal elcsodálkozott azon, hogy a gyerekek mit sem törődnek

az időjárás viszontagságaival.

A felnőtteket annál jobban megviselte a csontig hatoló, jeges szél. Még az Ostábla - dűlő

szelíd lankáján sem boldogultak. A síliftet többször le kellett állítani, mert a kezdők még nem

tanulták meg, hogyan kell kiszállni belőle.

- Pocsék időnk van ma - mondta a liftkezelő. - A Nyereg - lift már háromszor állt le, de nem

a kezdők ügyetlenkedése miatt.

Judith a felvonó felé nézett.

- Nem lehet kellemes ilyenkor fent rekedni.

A fiatalember bólintott.

- Ilyen hidegben... Úgy látszik, komoly baj van a lifttel.

Ebéd előtt Judith összefutott Rachellel, aki egész délelőtt a Nyereg - liftnél segítette a

beszállókat. 0 is azt mondta, a felvonóval valami komoly baj lehet.

Rachel egy tizennégyéves - forma fiúra mutatott a hegyi kunyhóban.

- Ezt a gyereket le kellene tiltani a liftről. Azzal szórakozik, hogy himbálózik az ülésen.

Alaposan ráijesztett a kiszállásnál dolgozó fiúkra. Egész úton hintázott, aztán amikor ki akart

szállni, hirtelen megállt a lift, és a fiú orra bukott. Az ülés kilendült, és fejbe vágta.

Judithnak erről Shelly Sloan jutott az eszébe.

- Nem történt baja? - Szerencsére nem. A mentőbrigád mindenesetre megvizsgálta. De a

többiek nagyon megijedtek. Az ilyesmi nem jó reklám Keystone - nak. - Nagyot sóhajtott. -

Rám fér már egy kis pihenés. Együtt ebédelünk? Persze.

Mégsem ebédelhettek együtt. Alighogy Judith belépett a hegyi kunyhóba, a főnök behívta az

irodájába. Még csak ez hiányzott egy ilyen fárasztó délelőtt után, gondolta a lány, és leült az

íróasztal előtti székre.

Mr. Birmingham arca komor volt.

- A Shelly Sloan - féle pert intéző ügyvédi iroda ma reggel megkereste Frank Seagle - t.

Egyezkedni akarnak.

A lány feszülten figyelt.

- Miss Sloan nem perel, ha magát elbocsátjuk. Miután elég magas kártérítési összegről van

szó, az ajánlat csábító.

Uramisten! Ugyanazt mondja, amit Fabian! Ő csereüzletnek nevezte, és csak mint

lehetőséget említette.

- Komolyan gondolja ezt Shelly Sloan, Mr. Birmingham? - Igen, Judith. - A férfi

kényelmetlenül feszengve csúszkált a székén.

A lányon úrrá lett a harag és a kétségbeesés, de igyekezett nyugodt maradni. Hiszen a főnök

nem tehet semmiről, nem befolyásolhatja Miss Sloant. Fabian viszont talán még meg tudná

győzni.

- Mit tegyek, Mr. Birmingham? Egyelőre semmit. - A férfi megvonta a vállát. - Meg kell

várni a vezetőség döntését. Aztán... nem is tudom.

- Köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával - mondta Judith, és felállt. - Nem adom fel a

reményt. Hátha szerencsém lesz.

- Én nem vagyok ilyen derülátó - mondta bánatosan Mr. Birmingham.

7. FEJEZET

Judithnak minden erejét össze kellett szednie, hogy csak a legközelebbi feladataira

összpontosítson, és hogy az ebédszünet után kipihent, tettrekész tanítványai ne lássák meg rajta

súlyos gondjait. Az időjárás nem kedvezett a sízőknek. Délutánra még néhány fokkal hidegebb

lett, és a hó sűrűbben hullott. Ráadásul a Nyereg - lift is makrancoskodott. A legszívesebben

leállíttatta volna aznapra. Az anyagi kár nem lett volna akkora, mint annak a veszélye, hogy a

sízők az akadozó felvonó miatt legközelebb más terepet választanak.

Az aznapi utolsó lesiklás után elbúcsúzott fáradt növendékeitől. Az esti programja még

bizonytalan volt, de félt, ha találkoznak, nem tudja majd eltitkolni Fabian előtt a haragját.

Máskor jól tűrte a hideget, de most vacogott a foga. Nem akart az állását veszélyeztető

fenyegetésre gondolni.

Kikapcsolódásra vágyott, hogy utána nyugodtan átgondolhassa a helyzetet. Nem bánta

volna, ha történik valami, ami eltereli a figyelmét gondjairól.

Mintha a kívánságát akarná teljesíteni, a Nyereg - lift megint megállt.

Judith látta, amint a liftkezelője a telefonhoz rohan. Gondolta, megkeresi Rachelt, hátha

segíthet neki.

- Elegem van - mondta Rachel. - Több bajt nem tudok ma elviselni.

- Mindjárt megindul a lift - vigasztalta Judith. - Nézd csak, Johnny már a helyén van.

- Az még nem jelent semmi jót - jegyezte meg Rachel. Borúlátása beigazolódott. Johnny

megállapította, hogy ez volt az utolsó fuvar aznapra.

Befagyott a fék.

A heves széllökések csak fokozták a hideget. A lift ülésein függő utasok türelmetlenkedni

kezdtek.

- Hé, mi lesz már! Fázunk! - Indítsák már meg ezt a rozsdás masinát! - Legyek csak lent,

majd én megmutatom...

Judith tudta, az utasok hamar észreveszik, hogy a lift végleg bedöglött.

Ilyenkor tanakodni kezdenek, lemásszanak - e, vagy esetleg leugorjanak. A mentőbrigádot

már értesítették, de amíg azok megérkeznek, a fent rekedteknek bőven van idejük, hogy egyéni

terveken törjék a fejüket. A lány tapasztalatai szerint ezek az ötletek végzetes

következményekkel járhatnak. A félelem és a hideg gyakran megfontolatlan tettekre készteti az

embereket.

- Felmegyek az Ostábla - liften, és megnézem, tudok - e valamiben segíteni - mondta

Rachelnek.

Amíg a felvonón lebegett, arra a mentőakcióra gondolt, amit oktatói vizsgájának másnapján

élt át.

Ö maga is a megmentendő utasok egyike volt akkor. A sílift akkor is megállt, és ő ott

lebegett az ég és a meredek havas lejtő között. Tudta, hogy ilyen magasról nem ugorhat le.

Negyedóra múlva mégis úgy tűnt, mintha a távolság egyre csökkenne. Már olyan közelinek

érezte a havas lejtőt, mintha egy kis ugrással el is érhetné. Jól emlékezett: akkor azt hitte, csak

az ő idegei mondták fel a szolgálatot, de megdöbbenve látta, hogy egy férfi egyszer csak fogta

magát, és leugrott. Még most is a fülében csengett a jajkiáltása. Az érzékcsalódás áldozatának

mindkét lába eltörött. Judith akkor még nem sejthette, hogy pályája során hányszor lesz még

része ehhez hasonló élményben.

- Gyerünk már! Siess! - biztatta a felvonót.

A mellette ülő lány csodálkozva nézett rá.

- Tessék? - kérdezte. Judith megfeledkezett róla, hogy nincs egyedül.

- Ö, bocsánat. Nem szóltam semmit.

Mikor végre megérkeztek, végignézett a veszélyes Ördög - lejtőn. Itt kellett lesiklania, hogy

a Nyereg - lift pályája alá érjen.

Igyekezett elkerülni a száguldó sízőket, és cikcakkban átvágott a fenyőerdőn. Néhány perc

múlva már láthatta a feje fölött, a magasban kétségbeesetten himbálózó utasokat.

A meredek hegyoldalon akkor már ott volt Miké, a mentőbrigád vezetője. Vastag

kötéltekercset és egy fém ülőkét cipelt. Felnézett az utasokra, és odakiáltotta: - Indulunk

magukért! Maradjanak ott, ahol vannak! Őrizzék meg a nyugalmukat! - Az egyik kábeltartó

toronyhoz ment, és letette nehéz terhét.

- Ez akar lehozni bennünket? Egy szál maga? - kiáltotta fentről valaki.

- Hol vannak a tűzoltók? - Tűzoltólétra kellene! - Hallgass, Hector - visította egy nő.

Miké megint felszólt: - Néhány perc türelmet kérek! Maradjanak nyugodtan ülve! Judith

tudta, hogy a percek óráknak tűnnek annak, aki ott lebeg ég és föld között a jéghideg szélben.

Kéz - és lábujjaik fájdalmasan megmerevednek, és úgy érzik, arcbőrük lepattan, mint egy jéggé

fagyott maszk. Már tíz perce ültek ott, és még legalább tíz perc kell ahhoz, hogy Miké

visszatérjen a brigád három másik tagjával. Azt is tudta, valahogy meg kell akadályoznia, hogy

kitörjön a pánik.

- Hé, fiatalasszony! Jöjjön fel hozzánk! Ismerkedjünk meg! - kiáltotta egy fiatalember,

miközben előrehajolt az ülésén.

- Üljön vissza rendesen, uram! - Judith igyekezett hangosan, de mégis barátságosan

beszélni. Látta a fiatalember mellett ülő nőt, aki görcsösen markolta az ülés karfáját.

A férfi, aki lekiáltott, megfogadta a tanácsát. Alany lecsatolta és a hóba szúrta síléceit.

Lassan elindult felfelé.

Az egymás mellett ülők megpróbáltak beszélgetni, de alig hallották a másikat a süvöltő

szélben. Legtöbbjük szerencsére tapasztalt síző volt, és az Ördög - lejtőn szándékozott lesiklani.

Judith főleg azokért a kezdőkért aggódott, akik a Tanítónéni - lejtőre tartottak.

Az út legveszélyesebb szakasza felett csüngtek, és a lesiklás gondolata legalább olyan

félelemmel töltötte el őket, mint mostani helyzetük.

- Van valakinél kártya? - kiáltotta a jókedvű fiatalember, aki az előbb leszólt Judithnak.

Farmernadrágot viselt a sídzsekijéhez és cowboy - kalapot, amely szabadon hagyta a fülét.

Hangoskodásával nyilván az idegességét vezette le. Judithnak rokonszenves volt, hogy így

próbálja elterelni figyelmét nyomorúságos helyzetéről.

- Fogd be a szád! - kiáltott rá valaki. Úgy látszik, nem mindenkinek voltak kötélből az

idegei.

A fiatalember hátranézett a mögötte függő ülésre.

- Mi baja, uram? Próbálja a dolgot a humoros oldaláról felfogni. - Hangosan hevetett, hogy

mindenki hallja.

- Idefigyelj, te...

- Csak nem fél? - Nyugalom, uraim - kiáltott Judith. Hangját a zúgó szélben is meghallották.

- Uralkodjanak magukon.

- Magának könnyű ott lent - kiáltott le gorombán a dühös ember. - Nem azért fizettem ki

egy kalap pénzt, hogy itt csücsüljek! Ingerültsége érthető volt. Talán nem először állt meg vele

aznap a lift.

Viselkedésével mégis rontotta az amúgy is rossz közhangulatot.

- Megpróbálok lejutni innen - hallotta a lány ismét a férfi hangját.

- Ne! - kiáltotta a mellette ülő nő.

Judith felnézett, és látta, hogy egy síléc már zuhan is lefelé.

- Vigyázat, síléc! - Alany olyan hangosan kiabált, ahogy csak a torkán kifért.

Ha két lépéssel arrébb áll, a lövedékként felgyorsult léc a fejére esik.

Nézte, amint a síléc a lejtőn lefelé bukfencezett, és remélte, nem sebesült meg senkit

útközben. Szerencsére megakadt egy fa törzsénél.

- Uram! - kiáltotta Judith udvariasan, de határozottan. - Nehogy ledobja a másikat is! - Úgy

érezte, ő a felelős ezekért az emberekért a mentőbrigád megérkezéséig. Odaállt a férfi ülése alá,

hátha ezzel megakadályozza, hogy a másik lécét is ledobja.

- Félre az útból, kislány! Ki akarok mászni ebből az átkozott kelepcéből. Tűnjön el onnan! -

Csak még néhány perc türelmet kérek, uram! - Nem várok tovább - mondta a férfi, és

előrehajolt, hogy lecsatolja a másik sílécet is.

- Ne! - A léc az élére esett, aztán a talpára fordult, és egyenesen a lány felé tartott. Judith

kénytelen volt előrevetődni. Sikerült a feléje rohanó veszélyes lövedékre zuhannia. Most ott

feküdt a hóban, teste alatt a síléccel. Mindenki megtapsolta.

A veszélyes helyzet okozója elképedve nézte. Judith legszívesebben megfojtotta volna a

fickót, akin látszott, hogy valóban le akar ugrani. Gondolkozásra nem volt idő, azonnal

cselekedni kellett.

Felállt, megfogta a lécet, és a hóba szúrta. Felnézett, és látta, hogy az asszony a férfi síbotjait

szorongatja, és izgatottan beszél, miközben az előrecsúszik az ülésén. Judith csak egyet tehetett

most. El kell hitetni vele, hogy a szabadulás már csak percek kérdése.

- Várjon! Segítek! A nyűgös utas rámeredt. A lány a legközelebbi kábeltartó toronyhoz

rohant. Talán elhiszi, hogy egyedül is meg tudom menteni, gondolta.

Judith a vállára emelte a nehéz kötéltekercsre erősített mentőülést.

Elindult felfelé a toronyba. Szándékosan lassan mozgott, húzni akarta az időt. Remélte,

közben megérkeznek a mentők. Félúton a pihenőn megállt, és a férfira nézett, akinek az

arckifejezése nem félelemről, inkább indulatról árulkodott.

Megigazította vállán a köteget. A szeme sarkából odapillantva azt is megállapította, hogy az

az ember nem öltözött fel megfelelően erre a kirándulásra. Kötött gyapjúkesztyűt viselt, amely

már nyilván átázott, és keményre fagyott. Dzsekije inkább sífutáshoz lett volna megfelelőddé itt

a magasban csekély védelmet nyújthatott a metsző hideg ellen. Az arca és az orra kipirult.

Nagydarab, erős ember volt. A mentőknek nem lesz könynyű dolguk vele.

- Mit álldogál ott? Nem látja, milyen bajban vagyunk? Judith az ajkába harapott. Ijedt

emberekkel könnyebb szót érteni, mint ilyen dühöngőkkel, akik könnyen elveszítik a fejüket.

Aki csak fél jobban hallgat a jó szóra.

A lány tovább mászott felfelé. A magával cipelt felszerelés látványa és a gyors cselekvés

megtette a hatását. Amióta vállára vette a kötelet, és elindult, a férfi nem követett el több

ostobaságot.

Megérkezett a torony tetejére. Valakinek lent is tartania kell majd a kötelet. Húzta az időt.

Percekig tartott, míg letekerte a megfelelő hosszúságot, aztán felhúzta az ülést a kábelre. Egy

pillanatig nem fogta elég erősen a kötelet, és az ülés lezuhant. Egy asszony ijedten felsikoltott,

Judith elkapta és visszahúzta a mentőülést, de ügyetlenségével eljátszotta a kellemetlenkedő

férfi bizalmát.

- Ezzel ugyan nem boldogul! - kiáltotta. - Csak nem képzeli, hogy ráülök arra a vacakra! -

Megint ugrásra készen előrecsúszott.

- Állj! Várjon! Végre megérkezett Miké a mentőbrigád három másik tagjával és az

elsősegélynyújtó csoporttal. Judith boldogan sóhajtott fel.

Miké rögtön átlátta a helyzetet.

- Nyugalom, emberek! Még néhány perc és biztonságban lesznek. - Intett Judithnak, hogy

dobja le a kötél végét az egyik emberének, és a dühös férfi alá állt.

- El az útból! Ugrok! Judith most megérezte, hogy az utasok pánikba esnek. Ha ez most

leugrik és megsebesül, hátráltatja a mentés munkáját. Az embereket már a megfagyás

fenyegette.

- Hé, uram! Maradjon a fenekén! - kiáltotta a cowboykalapos fiatalember.

A többiek is kiáltozni kezdtek.

- Ne tartsa fel a mentőket! Judith lenézett. A kötél végét az egyik hegyimentő a derekára

kötötte, és intett a lánynak.

- Uram, az ülés mindjárt odaér! Akkor majd lejjebb engedem - magyarázta hangosan Judith.

A férfi gyanakodva nézett rá. A fémülés odalibegétt hozzá, és a lány kíváncsi volt rá, vajon

előreengedi - e a mellette ülő asszonyt. Persze esze ágában sem volt udvariaskodni, de a nő nem

is bánta.

Örült, hogy megszabadul tőle, még ha tovább is kell fent maradnia.

Judith odakiáltott a férfinak, hogy üljön át, és rövid vezényszavakkal utasította, mit tegyen

azután. De a zsémbes ember már nem figyelt rá, és hirtelen, anélkül hogy előre szólt volna,

nagy lendülettel ellökte magát a sílifttől.

A mentő, aki lent tartotta a kötelet, nagy, erős ember volt, de a váratlan rázkódás kibillentette

az egyensúlyából, a kötél majdnem kicsúszott a kezéből. Emberfeletti erőfeszítéssel tudta csak

megakadályozni, hogy az ülés lezuhanjon, de kérdéses volt még, meddig tartja meg a kötél a

nehéz terhet.

Judith ekkor már lefelé indult a toronyból. Figyelte, amint a férfi ülése csúszik, majd zuhanni

kezd.

A lány tudta, hogy ha egy nagyot ugrik, elérheti a kötelet. Ha nem hibázza el, és erősen

megmarkolja, testsúlyával megakadályozhatja a zuhanást. Ösztönösen cselekedett. Nem

törődve a saját testi épségével, átlendült a korláton.

Szorosan fogta a kötelet. A tenyere égett. Az utasok megtapsolták. Addigra már hárman is

tartották a kötelet. Az akció sikerült, a sok bajt okozó utas biztonságban állt a havon. Anélkül,

hogy köszönetet mondott volna, síléceit hátrahagyva káromkodva indult lefelé az Ördög -

lejtőn. A mentőbrigád most folytathatta a munkáját. Judithra sem volt már szükség.

Az utasok lelkes ünneplése közepette felcsatolta síléceit, és eltűnt a fák között.

Csak a hegyi kunyhó felé menet tudatosodott Judithban, mekkora kockázatot vállalt az

előbb. Akármennyire edzett volt, a szerencse is hozzájárult a sikeréhez. Elmosolyodott, amikor

eszébe jutott, mennyire vágyott valami eseményre, ami eltereli a figyelmét a maga bajáról.

Ez a mai délután is csak azt bizonyította, mennyire elhivatott a munkájára. Ezek után nem

küldhetik el, gondolta, de mire a lifttel az alsó állomásra ért, elbizonytalanodott.

Lassanként dühösebb lett, mint az az ember, akit megmentett. Méghogy engem kirúgjanak! -

füstölgött magában.

Minél hamarabb otthon akart lenni. A bérelt autó jól bírta a csúszós utat. Minden baj nélkül

érkezett Aspenwalkba, de otthon sem tudott megnyugodni. Miközben tüzet gyújtott a

kandallóban, és teavizet forralt, arra gondolt, hogy minden gondja akkor kezdődött, amikor

Fabiannel megismerkedett. Világéletében maga döntött a sorsáról, de most mindaz, ami fontos

számára, Shelly Sloantól, Fabian ONeilltől és Frank Seagle - től függ. Elhatározta, hogy a

sarkára áll, és ismét maga veszi kezébe sorsának irányítását.

Enni adott Nastarnak, könnyű vacsorát készített magának, és közben terveket kovácsolt. Ha

megtarthatja az állását, a munka teljesen betölti majd az életét. Ami pedig a magánéletét illeti,

mindent el fog követni, hogy megtörje a varázst, amely fogva tartja.

Úgy döntött, nem várja meg a reggelt, míg Fabian idehozza a kocsiját.

Maga megy érte, még ma este.

Huszonhét évig egészen jól megvolt Fabian nélkül. Talán eleinte nehéz lesz, de ezentúl is

meglesz nélküle. Még egyszer megköszöni a figyelmeztetést Mr. Birminghamnek, és

megkérdezi, számíthat - e a támogatására, amit a jó híre és a munkája alapján talán jogosan

várhat el tőle.

Frank Seagle - nek pedig felajánlja a segítségét a Shelly Sloannal kapcsolatos nyomozásban.

Ha Frank nem egyezik bele, akkor a saját szakállára fog szimatolni. Egyelőre nem volt semmi

ötlete, hogyan fogja kezdeni, de elszánta magát, hogy valahogyan kideríti az asszony

viselkedésének igazi okát.

Átöltözött, és felhívta Jacket az autójavítóban, hogy biztosán ott találja.

Lassan hajtott. Még tombolt a hóvihar, és az utat tükörsimára csiszolták az előtte haladó

járművek. Mire Goldenbe ért, elállt a havazás.

- Egy férfi telefonált. Azt mondta, holnap jön a maga kocsijáért. Másképp határozott,

Judith? - kérdezte Jack.

A lány bólintott.

- Hívja fel innen, nehogy hiába jöjjön.

- Köszönöm. Majd később értesítem. - Kezdte magát kényelmetlenül érezni. Kénytelen lesz

mégis felhívni Fábiánt. Jobb minél hamarabb túlesni rajta. - Meggondoltam magam, Jack.

Mégis innen hívom.

Fabian csodálkozott, de megörült, amikor meghallotta a hangját, és meghívta egy pohár

borra.

Judith remegett az izgalomtól, amikor kiszállt a kocsiból a goldeni étterem előtt. A férfi tíz

perccel később érkezett. Judith egy eldugott kis asztalnál várt rá. Már megrendelte és ki is

fizette a két pohár fehérbort.

Fabian leült, és megfogta a kezét.

- Úgy örülök, Judith. Tudod, hogy amióta ismerjük egymást, most hívtál fel először? A lány

elhúzta a kezét.

- És attól tartok, utoljára, Mr. ONeill.

- Nem értem... Miért? - Mindjárt megérti. Utálom, ha hazudnak nekem. Tegnap azt állította,

nem tudja biztosan, mi a szándéka Shelly Sloannak. Ma délben kiderült, hogy a feltevése helyes

volt. Talán nem is feltételezésről volt szó. - Amikor ezt kimondta, kissé megkönnyebbült.

- Mi történt?.

Judith nem hitte el, hogy Fabian nem tud semmit.

- Ne játssza meg a tudatlant. Már nem hiszek magának. Nem is adta vissza a megbízást -

mondta alany gorombán, és örült, hogy kimondta a véleményét.

- Miből gondolod, hogy hazudtam? - Miss Sloan ma felajánlotta a főnökömnek azt a

csereüzletet, amit említettél. Nem perel, ha engem menesztenek.

- Judith, én tényleg csak feltételeztem, hogy ez fog történni. Gondolkodj csak. Egy ügyvéd

nem árulja el az ügyfele szándékát. Hivatali titok kifecsegése a diplomámba kerülhet.

- Talán csak ma reggel döntöttetek így. Ez esetben este még nem fecsegtél ki semmit.

- Csak a te érdekedben tanácsoltam, hogy mondj fel.

- Ha felmondok, Shelly eléri a célját. Nincs csereüzlet, és továbbra is perelhet. Ehhez mit

szól, Mr. ONeill? - Igazad van - válaszolta nyugodtan Fabian.

- Persze hogy igazam van. Csak azt ne higgye, hogy boldog vagyok ettől...

- Nem mondhatok mást: nem tudtam az egészről. – A férfi mély hangja sértődötten csengett.

- Hogy győzhetnélek meg? - Ne fáradjon, nem fog menni. Nem is lesz rá alkalma. Azt mondta,

kulcsfigura vagyok. Nos, ez a kulcs már nem a maga kezében van. Nem hagyom magam

kihasználni. Sajnos még találkozunk a bíróságon, de figyelmeztetem: maga és Shelly Sloan nem

teszi tönkre az életemet. Ha ok nélkül felmondanak, munkaügyi döntőbírósághoz fordulok.

- Judith, nem akarom, hogy bántsanak! - Már eddig is eleget bántottak, de az fáj a

legjobban, hogy becsaptál.

Most, hogy mindent elmondott, ami a szívét nyomta, azt kívánta, bárcsak mégse neki lenne

igaza.

Fabian elnémult. Judith szerette volna, ha legalább dühös lenne.

A férfi némán forgatta a borospoharát.

Mégis tévedtem volna? - tépelődött a lány. Talán mindig is igazat mondott? Elhamarkodtam

az ítéletet? Igazságtalan voltam? A szerelme és az egész jövője forgott kockán. Árulással

vádolta Fábiánt, és az nem magyarázkodott, nem tagadott tovább.

- Mennem kell. - Judith felállt. A borhoz hozzá sem nyúlt. Belebújt bélelt dzsekijébe. -

Megyek. Viszontlátásra.

Fabian olyan hirtelen pattant fel, hogy a lány összerezzent.

- Nem mehetsz így el - mondta. Karon fogta Judithot, és a kocsihoz kísérte.

- Értse meg, Fabian. Köztünk vége mindennek.

A férfi most megrázta a lányt.

- Nem. Nincs vége. Nem értesz semmit. És most menj... - Elengedte, és sarkon fordult.

Judith utána bámult. Fájt, hogy Fabian ilyen kurtán - furcsán elküldte.

- Viszontlátásra! - kiáltotta a sötét éjszakába. - Viszontlátásra, szerelmem! - suttogta sírva.

8. FEJEZET

A Dillonba vezető gyorsforgalmi út egyre csúszósabb lett. Judith kis kocsijának fényszórója

előtt hókristályok táncoltak. Nehezére esett a figyelmét a vezetésre összpontosítani, mert

folyton Fabian szemrehányó tekintetét látta maga előtt.

Csak akkor tért vissza a valóságba, amikor megérezte, hogy a kocsi kormányozhatatlanná

vált, a hátsó kerék felpörgött. A következő pillanatban az autó megpördült a saját tengelye

körül.

A lány óvatosan a gázpedálra lépett. Örökkévalóságnak tűnő másodpercekbe telt, míg

sikerült az első kerekeket visszafordítani a helyes irányba.

Judith reszketett az idegességtől. Úgy érezte, mintha nemcsak a kocsija, de egész élete vált

volna irányíthatatlanná. Óvatosan a leállósávra gurult, bekapcsolta a vészvillogót, és fáradtan

ráborult .a kormánykerékre.

Ez a néhány félelmetes másodperc elég volt ahhoz, hogy ismét átérezze, micsoda érték az

élet. Ekkor határozta el, hogy terveit minél hamarabb megvalósítja.

A hamu alatt még izzott a parázs. Csakhamar vidáman pattogott a tűz a kandallóban. Jó volt

megint itthon lenni. Nastar elkísérte Judithot a telefonhoz, és az ölében ült, míg a lány Mr.

Birminghammel beszélt.

- Gratulálok a sikeres mentőakcióhoz! - hallotta a főnöke hangját. - Ennek a Forrester nevű

pasasnak nagy szerencséje, hogy maga éppen ott volt.

- Köszönöm - mondta a lány, és hozzátette: - Szeretném még egyszer megköszönni, hogy

olyan őszinte volt hozzám.

- Ez a legkevesebb, amit tehetek magáért.

- így legalább nem derült égből ér majd a villámcsapás.

- Maga nagyon bátor lány, Judith.

- Kénytelen vagyok tudomásul venni a tényeket, de még reménykedek. Talán mégsem

veszítem el az állásomat. Szeretném a támogatását kérni. Ön is tudja, vannak érdemeim az

oktatáson kívül is. Sokan ismernek a televízióból, és ez jó reklám a Keystone - cégnek. Ha sor

kerülne rá, talán ezt is megemlíthetné.

Néhány másodperc hallgatás után Mr. Birmingham megfontoltan válaszolt: - Igaza van. Ez

valóban sokat nyom a latban. Okvetlenül szóba hozom.

Ne felejtse el, én a maga oldalán állok, de nem biztos, hogy hallgatnak majd rám - tette

hozzá.

- Köszönöm, Mr. Birmingham. Ennél többet nem is kívánhatok. Holnap találkozunk.

Viszontlátásra! Mielőtt újra tárcsázott, főzött egy csésze teát.

- Frank Seagle lakása - jelentkezett egy idős férfi hangja, és rögtön odahívta Frankét.

- Hallottam a hőstettéről - mondta köszönés helyett az ügyvéd. - Bili mesélte. Gratulálok,

remek volt, amit csinált! - Köszönöm. Kérdezni szeretnék valamit.

- Rajta! - Létezik olyan munkajogi törvény, ami alapján perelhetem a vállalatot, ha

felmondanak nekem? Frank hosszan hallgatott. Judith ezalatt rájött, mekkora hiba volt ezt

kérdezni. Seagle a Keystone ügyvédje. Ha perre kerül a sor, természetesen nem az ő érdekeit

fogja képviselni, hanem a vállalatét.

, A megfontolt válasz is ezt igazolta: - Ebben, sajnos, nem adhatok tanácsot, Judith. -

Gyorsan hozzátette: - A véleményem persze nem változott magáról.

- Butaság volt feltenni ezt a kérdést éppen magának - mondta a lány.

- Azért talán segíthetek. Tudom, hogy érdekli, miért viselkedik ilyen furcsán Miss Sloan.

Hívjon fel, ha tehetek még valamit ennek a kiderítéséért. Szívesen állok rendelkezésére...

- Köszönöm. Lehet, hogy szaván fogom. Viszontlátásra, Frank.

Judith tudta, hogy úgysem kér többet semmit Frank Seagle - től. Lehet, hogy már döntöttek

is az elbocsátásáról. Elhatározta, hogy akkor is utána jár, miért üldözi őt Shelly Sloan. Hétfőn

ez lesz az első dolga. Most már csak önmagára számíthat.

Másnap reggel, amint belépett a hegyi kunyhóba, körülvették a kollégák. Mindnél ott volt a

dilloni napilap aznapi száma. Mindenki egyszerre beszélt és gratulált Judith tegnapi hőstettéhez.

Valaki a kezébe nyomta az újságot.

A síliften két ülésnyire Harris Forrester mögött egy fényképész vesztegelt. Az egész mentést

lefényképezte, és a képeket elvitte a napilap szerkesztőségébe. A legnagyobb fotó Judithot

ábrázolta, amint a toronyból a kötélre ugrik. A cikkben részletesen ecsetelték a mentőakciót. Az

újságíró állásfoglalása nélkül is kiderült a tényekből Mr. Forrester durva, magát és a többieket

is veszélyeztető magatartása. Judith szerette volna látni Mr. Forrester arcát, amikor a cikket

olvassa.

A Denveri Hírek is hozott egy tudósítást, a lapot az ebédszünetben adta oda neki az egyik

növendéke.

A lány a Jó tanácsok sízőknek sugárzása óta nem volt ilyen népszerű, mint most. Jólesett

neki az elismerés.

Munka után megkapta főnöke üzenetét, hogy fáradjon az irodájába.

Felkészült a legrosszabbra, de Mr. Birmingham széles mosollyal és meleg kézfogással

fogadta.

- Nagyszerű volt, amit tett, Judith! Mindenki Keystone - ról és magáról beszél. Jöjjön,

foglaljon helyet! Ekkora reklámot a legdrágább propagandaügynökség sem találhatott volna ki

nekünk.

Odahajolt a lányhoz.

- Ide figyeljen! Holnap reggel kilenckor jönnek a denveri tévések, és tudósítást készítenek

az esti hírekbe. Magával akarnak interjút csinálni.

Mit szól hozzá? Judith örült, hogy a főnöke büszke rá, de nem tudta, hogy fogadja ezt a hírt.

- Megtisztelő - válaszolta lelkesedés nélkül. Az agya lázasan dolgozott. Hasznára lesz - e ez

a szereplés a felmondással kapcsolatban? - Úgy látom, nincs elragadtatva - jegyezte meg Mr.

Birmingham.

Pedig nagy hatalom ám a sajtó. Az esti adást rengetegen nézik. Óriási reklám ez Keystone -

nak! És magának is! - Nem is tudom...

- Csak nem utasítja vissza? A lány elgondolkozott. Most nagyon észnél kell lennie.

Mindenesetre bólintott beleegyezése jeléül. Sok mindent elmondhat egy interjú során.

Holnap reggelig lesz ideje gondolkozni rajta.

- Sokáig tart? - kérdezte.

- Legfeljebb egy óra hosszat.

- Rendben van. Itt leszek.

- Judith, ez nagyon fontos a vállalatnak. - A főnök aggódva nézett a lányra. Eszébe jutott,

hogy Judithnak most alkalma lesz a saját történetét is elmondani a szenzációhajhász riporterek

legnagyobb örömére Megijedt ettől a lehetőségtől. - Remélem, csak a tegnapi eseményekről

akar beszélni - mondta.

- Majd meglátjuk.

Később már tudta, mit fog mondani. A Keystone - cég mindenesetre a mennybe megy majd,

úgy, ahogy Mr. Birmingham kívánja, de a dicsőségből Judith Kerrisnek is kijut, gondolta

elégedetten.

A felvétel nem tartott tovább egy negyedóránál. A hegy lábánál forgatták, a Nyereg - lift

hajtóműve közelében. A felvevőgép végigpásztázott a hegyoldalon és az újra teljes gőzzel

működő sífelvonón. Dennis, a riporter és Judith már régről ismerték egymást. Rövid

megbeszélést tartottak, mielőtt a felvétel megindult. Dennis lelkesen helyeselte, amit a lány

mondani szándékozott.

A mentésről szóló beszámoló remekül sikerült. Miké és a brigád többi tagja olyan

meggyőzően ecsetelte Judith halált megvető bátorságát, hogy a nézők megtudhatták: Mr.

Forrester testi épségét - és talán az életét is - Miss Kerrisnek köszönheti. Dennis olyan ügyesen

kérdezett, hogy a válaszokból kiderüljön, milyen biztonságos síparadicsom a Keystonetelep.

- Kedves nézőink, láthatják, hogy a Keystone - cég minden alkalmazottja hivatásának a

magaslatán áll. Judith, mi már három éve ismerjük egymást. Emlékszem, amikor kinevezték a

síoktatók vezetőjévé. Ellenezte ezt akkor valaki? - Igen, Dennis, többen is.

- Nehéz dolog síiskolát vezetni? - Alapos edzés és kemény munka kell hozzá. De aki szereti

csinálni, annak megéri... mégha vannak néha kritikus időszakok is.

- Mi volt eddig a legnagyobb nehézsége? - Meg kellett győzni a feletteseimet arról, hogy

alkalmas vagyok erre a posztra.

- Azt hiszem, ez most sikerült.

- Remélem. Hiszen a vezetőség komoly kockázatot vállalt, amikor nő létemre kinevezett

erre a feladatra.

- És most bebizonyosodott, milyen jó fogást csináltak. Büszke vagyok a barátságára, Judith.

- Kezét a lány vállára tette. - Meséljen valamit még magáról, Judith. A rajongóit minden

érdekli.

- Már mindent elmondtam. - A lány felvillantotta legelbűvölőbb mosolyát. Teljesítette Mr.

Birmingham óhaját. Most majd kiderül, megérte - e.

- Köszönöm, Judith, és magának is, Miké, hogy tudósíthattuk nézőinket erről az izgalmas

eseményről. - A kamera egészen közelről mutatta Dennist. - Most pedig bemutatjuk önöknek

ezt a gyönyörű tájat, a keystone - i síparadicsomot.

A felvevőgép zümmögése leállt.

- Megvan minden, ami kell? - kérdezte Dennis az operatőrt.

- Készen vagyok.

- Hát akkor mehetünk is. Még egyszer köszönöm, Miké - mondta Dennis, és kezet fogtak. -

Magának is, Judith. Ha előbb nem, a Jó tanácsok sízőknek felvételén találkozunk.

A sízők ellepték a helyszínt, mindenki Judithot ostromolta, tőle akartak órát venni. Minden

csoda három napig tart, gondolta a lány. Ez a népszerűség is hamar elmúlik. Eszébe jutott az a

nap, amikor csak egyetlen tanítványa volt. Hiába vették körül a rajongók, nem tudta kiverni a

fejéből Fabian ONeillt.

9. FEJEZET

A nap besütött a szobába. Judith jó hangulatban ébredt. Most úgy érezte, minden rendbe jön.

Elvégezte a szokásos reggeli tornagyakorlatokat, sietve megreggelizett, lezuhanyozott, és

felöltözött. Gondolatai már az aznapra magának kitűzött feladaton jártak: Denyerbe megy a

városi könyvtárba, hogy tanulmányozza a régi újságokat. Remélte, talál majd valamit, ami

Shelly Sloannal kapcsolatos.

Frank azt mondta, Shelly szülei jómódú és ismert emberek voltak. Az újságok biztosan írtak

a svájci balesetről. Nem tudta, Shelly mostani viselkedése összefügg - e a szülők halálával, de

ösztönösen érezte, hogy valahol itt kell elkezdenie a nyomozást.

Csak annyit tudott, hogy hét évvel ezelőtt történt a dolog. Felkészült rá, hogy talán az egész

napját a könyvtárban kell töltenie. Ha több ideje van, órák hosszat olvasgatta volna az érdekes

tudósításokat, de most a halálozási híreket kellett áttanulmányoznia. Már egy egész évfolyamon

átrágta magát, amikor eszébe jutott, hátha az asszony szüleit nem is Sloannek hívták. Talán

mostohaapja volt, vagy időközben férjhez ment, és a Sloan az asszonyneve. Megpróbálta

felidézni mindazt, amit Frank mesélt az ügyről. Shelly a szülei halálakor huszonnégy éves volt,

és akkor kezdte meg tánctanárnői pályafutását. Feladta a hivatását, hogy minden idejét tizenöt

éves öccsének szentelhesse. Judith nem tudta a fiú nevét. Kérdezze meg Frankét? Semmi kedve

nem volt felhívni őt.

A gyerek nehezen nevelhető, lázadó, vad kamasz volt. Szabadon utazgatott, sosem mondta

meg a nővérének, hova megy. Síbalesetben halt meg.

Hogy is mondta Frank? Amikor az eset történt, Shelly nem tudta, hol van az öccse. Csak

másnap értesült a tragédiáról, az újságból.

Elolvasta az évfolyam minden halálozási hírét. Megszállottként kereste az S betűvel kezdődő

neveket. Talált Smith - eket, Smathersöket és Singletonokat, de csak az idejét fecsérelte. Délre

már egészen kimerült.

Kedvét szegte a hiábavaló keresgélés. Mégis felhívom Frankét, gondolta.

Elkezdett tárcsázni, aztán meggondolta magát, és visszatette a kagylót. Félt, hogy az ügyvéd

erre a kérdésre sem fog válaszolni. Ha az elbocsátását már eldöntötték, és Frank ezt közli vele,

nem tudná most elviselni a rossz hírt. Nyugalomra vágyott. Felhívta Hally nénit. Meghívatta

magát vacsorára, és elhatározta, hogy ott fog aludni.

Aztán visszament az olvasóterembe, hogy folytassa a kutatást. Két fárasztó és eredménytelen

órát töltött még így el. Elege volt már a halálozási hírekből. Pihenésképp beleolvasott a

sportrovatba.

Talált egy cikket a Nastar - versenyekre készülő amatőr sízőkről. Két okból is érdekelte a

tudósítás: Keystone - ban is tartottak Nastar - versenyeket, és ő maga is részt vett néhányon. A

cikk arról szólt, hogyan segítik a sportolók munkáját a videófelvételek, és megemlítette azt is,

mennyire alkalmas terep az edzésre Keystone.

Lapozott, és egy képen ismerős arcot fedezett fel. John Raynaldot ábrázolta a felvétel, két

héttel huszonegyedik születésnapja előtt. Az írás a fiatalember halálát adta hírül.

Judith döbbenten meredt az újságra. Ez hihetetlen, gondolta. John Raynald meghalt? A

fiatalember aznap volt húszéves, amikor Judith megismerte. Síórákat venni jött Keystone - ba.

Szikrázóan sütött a nap azon a novemberi délelőttön. John ismerte a sízés alapszabályait,

csak a stílusán akart csiszolni. Elmondta Judithnak, mennyire szereti ezt a sportot, és mesélt a

szüleiről is, akikkel együtt élt, és akik eltartották őt, de ellenezték, hogy síeljen. Azt mondták,

túl veszélyes sport ez egy tehetséges ifjú hegedűművész számára. A fiú a Zeneművészeti

Főiskolán tanult. Nem akarta, hogy otthon aggódjanak érte, ezért ha síelni ment, kénytelen volt

valamit hazudni.

A lány jól emlékezett rá, mennyire együtt érzett a fiúval, amiért húszéves fejjel hazudozni

kényszerül a szüleinek. Kedvelte a jóképű fiatalembert, mintha az öccse lett volna. Jól érezték

magukat, mind a ketten rajongtak a síelésért. Három hónap elteltével történt valami, ami véget

vetett a barátságuknak.

John szerelmet vallott a lánynak, aki nem viszonozta az érzelmeit. Ettől kezdve a fiú

mindent elkövetett, hogy felhívja magára Judith figyelmét. Minden erejével arra törekedett,

hogy elérje, a lány ne kezelje őt úgy, mint egy gyereket. Be akarta bizonyítani, hogy szerelme

mély és őszinte.

Elhanyagolta főiskolai tanulmányait, hogy felkészülhessen a Nastarversenyre. Mindenkit,

aki csak hajlandó volt, gyorsasági versenyre hívott ki. Szilárdan hitte, hogy így felkeltheti

Judith érdeklődését. Ő volt a legvakmerőbb síző egész Keystone - ban.

Judith eleinte büszke volt tanítványa ügyességére és bátorságára, de hamar rájött, hogy

mindez csak az ő meghódítása érdekében történik. Ha versenyeztek, nyerni hagyta a fiút, de ez

csak olaj volt a tűzre. John a sítudásával akarta elkápráztatni tanárnőjét. Alany mindent

elkövetett, hogy észre térítse, de kísérletei kudarcba fulladtak, és kénytelen volt végleg

megszakítani kapcsolatukat.

John Raynald nem tért vissza Keystone - ba. Vakmerőségéről még sokáigbeszéltek a

környéken, de a tavaszi síidény után Judith nem hallott róla többé.

Hosszan nézte a képen a fiú csinos arcát, aztán elolvasta a cikket. Egy nem hivatalos

versenyen történt a baleset. Judith sejtette a tragédia előzményeit. John remekül értett hozzá,

hogyan kell másokat sértegetéssel, hencegéssel versenyzésre ösztökélni.

Élete utolsó versenyére a Copper - hegy rendkívül veszélyes lesiklópályáján került sor.

Majdnem nyolcvan kilométeres sebességgel száguldott lefelé, amikor elvesztette

egyensúlyát. Szinte belefúródott a hóba, és eltört a gerince.

Azonnal szörnyethalt.

Olvasás közben Judith megtapogatta az állkapcsán a vékony heget.

Utoljára akkor gondolt John Raynaldra, amikor Fabian az uszodában megkérdezte, mikor

sebesült meg.

Hirtelen meglátta az újságban: ...gyászoló nővére, Shelly Sloan...

Végre összeállt a kép. John csak annyit mondott a szüleiről, hogy kötelezettségei vannak

velük szemben, mert bőven ellátják pénzzel. Alany azt hitte, John neheztel rájuk. Pedig azért

nem beszélt szívesen róluk, mert gyászolta őket. A nővére is biztosan gyakran hánytorgatta fel,

mekkora áldozatot hozott érte.

Shelly, amikor baleset érte, minden bajáért Judithot tette felelőssé.

A lány - ahogy Fabiannek is elmondta - fájdalmának és ijedtségének tulajdonította ezt a

dühkitörést. Vajon tudta - e Fabian,már akkor, miért viselkedett így Shelly? Judith

kétségbeesett. Nem, ez lehetetlenség, gondolta.

Még egy óra hosszat maradt a könyvtárban. Újra felfedezte a fiú nevét a gyászjelentések

között. Az újságban megemlékeztek a szülők balesetéről is. Raynald úr és felesége hét éve,

novemberben haltak meg, John tizenötödik születésnapján.

A lap a fényképüket is közölte, és Judithnak feltűnt, mennyire hasonlít Shelly az

édesanyjára. John is hasonlított Shellyre, talán ezért tűnt neki a nő annyira ismerősnek.

A Raynald házaspár a tudósítás szerint minden télen néhány hétre Svájcba utazott síelni.

Legtöbbször a lányuk is velük tartott, de arra a bizonyos útra más elfoglaltsága miatt nem

kísérte el őket. Szülei sífutó túrára indultak egy csoporttal. Rajtuk kívül még hat turistát

temetett el a lavina. Mind a nyolcan meghaltak.

Mielőtt hazament, Judith fénymásolatot készített a cikkről. Még nem tudta, mire lesz jó, amit

megtudott, mégis kicsit megnyugodott. Most már sejtette, mi lehet az oka Shelly Sloan különös

viselkedésének.

Zuhanyozás után felvette kedvenc pongyoláját, és segített Hally néninek elkészíteni a

vacsorát. Amikor még együtt laktak, gyakran szorgoskodtak így a konyhában. Judith szerette

ezeket a meghitt órákat. Arra gondolt, bárcsak ilyen nyugodt, biztos és problémamentes lenne a

kapcsolata a férfival is, aki közel áll a szívéhez...

- Miért a televízióból kell megtudnom, hogy mi történik veled? Mindenki rólad beszél a

városban, és te még csak fel sem hívtál.

- Ne haragudj, Hally néni. Nagyon elfoglalt voltam, és... gondjaim voltak.

Egy darabig mindketten hallgattak. Judith elmélyülten kapargatta a sárgarépáját.

- Elmeséled, mi a baj, vagy találgassak? - Elmondom. Csak nekifogni nehéz.

- Ügye, Shelly Sloanról van szó? Ott tartottunk, hogy perel, és azt akarja, rúgjanak ki az

állásodból.

- Még mindig ott tartunk.

- Mi baja lehet veled? - Eddig senki sem tudta. De én ma rájöttem valamire.

- Mesélj! - kérte izgatottan a nagynéni.

Judith mindent elmondott, de vigyázott, nehogy felkeltse Hally néni érdeklődését Fabian

ONeill iránt.

Beszámolóját vacsora közben folytatta. Beszélt a tévéinterjúról. John Raynaldról és a

szüleiről. Mindent elmondott - kivéve a Fabiannel való összetűzését.

Hally néni elgondolkozva hallgatta.

- Most már mindent értek. Én találkoztam egyszer ezzel a John Raynalddal. Csinos fiú volt,

de kissé zavarodottnak, kiegyensúlyozatlannak látszott. Amit te ma megtudtál róla, sok mindent

megmagyaráz...

- Akármilyen hihetetlennek is hangzik, az az érzésem, Shelly is megtudta, hogy én

tanítottam az öccsét, és engem okol a haláláért.

- Azt hiszem, igazad van. Akármennyire is szerette volna, nem tudta pótolni az anyját. Talán

arról is tudott, hogy John szerelmes beléd. Akkor már férjes asszony volt. Szörnyű lehetett neki,

hogy nincs semmi tekintélye a fiú előtt.

- Talán még most is férjnél van.

- Lehet. De az is lehet, hogy elvált. Különben miért hívatná magát Miss Sloannak? Azt

hiszem, John lehetett a mindene. Szegény asszony a szülei után még az öccsét is elvesztette.

Nem csoda, hogy összeroppant, így már érthető, miért gyűlöl téged. Csak azt nem tudom,

változtat - e a helyzeten az, hogy most már tudod.

- Fogalmam sincs. Néha úgy érzem, ártatlan vagyok, máskor meg furdal a lelkiismeret.

Megértesz, Hally néni? - Nagyon is értelek. - Az idős hölgy megfogta Judith kezét. - Nem

tehetsz semmiről. Csak az a baj, hogy ha felhasználod mindazt, amit ma megtudtál, iszonyú

fájdalmat okozol vele Shellynek, és ezt biztosan nem akarod. Ha megvádol majd téged John

halála miatt, előbb - utóbb valóban bűnösnek fogod magad érezni, pedig csak az a szegény fiú

tehet arról, ami történt.

Judith szomorúan lehajtotta a fejét, és hallgatott. Hally néni bölcs asszony. Már most kicsit

bűnösnek érzi magát, ha arra gondol, talán megakadályozhatta volna John versenyőrületét, ha

azt hazudja neki, szereti.

De lelkiismeretlenség lett volna félrevezetni.

- Értsd meg, nem tehetsz John haláláról. Semmivel nem szolgáltál rá Shelly bosszújára. - A

néni megsimogatta Judith kezét. - Most pedig beszéljünk a jövődről. Főzünk egy jó erős teát,

bevisszük a nappaliba, és meghányjuk - vetjük a teendőket.

Judith igyekezett megszabadulni nyomasztó érzéseitől. Kényelmesen elhelyezkedtek a

kandalló előtt.

- Egyelőre nincs mit tenni - mondta a lány. - A vállalattól most nem küldenek el, legalábbis

addig, amíg ez a felhajtás körülöttem feledésbe nem merül. Talán tévedek, de úgy láttam, Mr.

Birmingham tartott tőle, hogy nem leszek hajlandó nyilatkozni a televízióban.

- Inkább attól tartott, hogy kitálalsz majd a kamerák előtt, és boldoggá teszed a riportereket,

akik mindig örülnek egy rázós kis sztorinak.

- Azt elhiszem - nevetett Judith.

- Okos voltál, hogy nem tetted. A per még sokféleképpen alakulhat.

Shelly is meggondolhatja még magát. Azt sem tudjuk, milyen álláspontra helyezkedik a

Keystone - cég. Legjobban teszed, ha vársz.

Judith idegesen felneveti.

- Még abban sem vagyok biztos, hogy Shellynek valóban az az indítéka, amit feltételezek...

- Ó, feltételezésben én világbajnok vagyok - mosolygott Hally néni sokat sej tetőén.

- Mit akarsz ezzel mondani? - Eláruljam, mi a véleményem? Szerintem te félsz, hogy Fabian

ONeill miatt utál téged Shelly.

- Ugyan már! - Judith elpirult.

- Hallgass meg szépen. Mesélek valamit. Javíts ki, ha tévedek.

Amit, Hally néni elmondott, az utolsó szóig igaz volt. Mindent tudott Judith ml és Kabianről,

a kételyekről, a félreértésekről - és kapcsolatuk jövőjéről 1 határozott véleménye volt.

Judith - napok óta először - átaludta az éjszakát. Kipihenten ébredt, aztán hazament, hogy

megetesse Nastart. Most már elég erősnek érezte maflát ahhoz, hogy szembenézzen a jövőjével.

Csak egyetlen dologban nem értett egyet nagynénjével: Hally néni szerint nincs rá oka, hogy

végleg elfelejtse Fábiánt. Judith kilátástalanabbnak érezte ezt a kapcsolatot, mint nagynénje.

Szíve mélyén azonban mégis remélte, hogy a férfi felhívja, és mindent megmagyaráz. Fabian

azonban nem telefonált. Eltelt egy hét, és Frank sem jelentkezett. A perről nem beszélt senki. A

következő hét keddjén Judith már úgy érezte magát, mint aki időzített bombán üldögél.

10. FEJEZET

- Nastar! Azonnal hagyd abba! A kandúr nem fogadott szót. Mellső mancsával a kandalló

hamujában kotorászott.

- Mindig ezt csinálod, ahányszor kihamuzok! Megérdemelnéd, hogy kizárjalak a lakásból. -

Judith felemelte a macskát, és a konyhába vitte. - Te aztán értesz hozzá, hogyan vond magadra

a figyelmet! Kopogtattak az ajtón.

- Tessék! - kiáltotta a lány. - Nincs bezárva! Hallotta, hogy valaki nyitja az ajtót.

- Mit szólna ehhez a Közegészségügyi Hivatal, Miss Kerris? Ez Fabian! A férfi mosolyogva

a piszkos macskára mutatott, aki a konyhaasztalon gubbasztott.

Judith azt sem tudta, sírjon, vagy nevessen.

- Bejöhetek, vagy visszamenjek, és kopogjak még egyszer? - Gyere beljebb - mondta halkan

Judith, és visszafordult Nastarhoz.

- Segíthetek? - Fabian tartotta a kandúrt, míg a lány megtisztogatta a mancsait. - Úgy

látszik, szereti, ha mosdatják.

- Imádja - válaszolta Judith, és lerakta a doromboló macskát a konyhakőre.

- Látom, nem nagyon örülsz nekem - állapította meg Fabian. - Majd ha meghallod a

híreimet...

- Miféle híreket? - Előbb kérek egy csókot.

- Fabian... - Judith örült, hogy nem mondta ki, amit gondolt. Akkor talán a férfi nem zárta

volna le a száját csókjával. Most már csak ez a csók volt fontos, semmi más.

Aztán mégsem tudta megállni, és megkérdezte: - Miért jöttél ide? Elfelejtetted, mit

mondtam, amikor utoljára találkoztunk? Fabian átfogta a lány derekát.

- Minden szavadra emlékszem, mégis eljöttem, mert a szívemre hallgattam. Üljünk le, és

figyelj jól rám.

Judith már egy hete erre várt, most mégis félt attól, amit hallani fog.

- Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, amíg sikerült átadni a kollégámnak a Sloan - ügyet.

Shelly és én ugyanis...

- Fabian - szólt közbe Judith - , inkább ne mondd el.

A férfi elhallgattatta. Gyengéden a szájára tette az ujját.

- Tévedsz, Judith. Arról van szó, hogy Shelly apja állandó ügyfele volt annak az ügyvédi

irodának, ahol dolgozom. Amikor meghalt, én lettem végrendeletének a végrehajtója és

vagyonának a gondnoka. Shelly a balesete után természetesen hozzám fordult. Az ő elbeszélése

alapján azt hittem, jogosan perel. Mindenesetre magam akartam meggyőződni róla, hogyan

játszódott le a dolog.

- Ezért iratkoztál be sítanfolyamra Keystone - ban.

- Igen, és tőled egy egész más történetet hallottam... Amíg te tanítgattál, Shelly elhatározta,

hogy követelni fogja az elbocsátásodat.

- Felhívta Mr. Birminghamet. Éppen akkor, amikor ott voltam az irodájában - mondta

Judith.

- Tudok róla. Nem értettem a dolgot, és igyekeztem lebeszélni Shellyt erről a nevetséges

szándékáról. - Fabian a vállánál fogva közelebb húzta magához a lányt. - Hallgass meg,

drágám. Higgy nekem. Tudom, nem hitted el, hogy valóban visszaadtam a megbízást. Azok

után, ami történt, meg is tudlak érteni.

- Előre megmondtad, mit tesz majd Shelly.

- Én csak jót akartam neked. Az ügyvédi gyakorlat megtanított rá, hogy minden

elképzelhető lehetőségre fel kell készülni. Nincs annál kínosabb, mint amikor a

tárgyalóteremben derül ki, mire készül az ellenfél.

Ettől akartalak megkímélni. Akkor még mindig Shelly vagyonának gondnoka voltam, és ez

kötelezett. - Szorosabban magához vonta Judithot. - A helyzet azóta megváltozott. Átadtam a

gondnokságot, és már semmi közöm a perhez. Érdekel, miért tettem? - Mondhatok előbb én is

valamit? - Persze.

Judith elmesélte mindazt, amit Shelly Sloanról és a családjáról a könyvtárban megtudott.

- Lehet, hogy tévedek, de azt hiszem, Shelly engem okol John haláláért.

- Judith, éppen ezt akartam elmondani.

- De én nem tehetek róla, hogy a fiú meghalt...

- Hát persze, hogy nem tehetsz róla - szakította félbe Fabian halkan. - Egyébként Shelly az

öccse halála után depressziós lett. A férje, Darrel Sloan mindent megtett érte. Egy évig

kezeltette pszichiáterrel. A depresszióból kigyógyult, de az eszelős bosszúvágy megmaradt.

Nem érdekelte már a férje, a házassága, megszállottan bosszút forralt. Darrel nem bírta tovább,

három hónap múlva elhagyta.

- Biztosan ezért is engem tesz felelőssé.

Fabian rábólintott.

- Darrel próbálta rábeszélni, gyógyíttassa magát, de nem hallgatott rá. Shellynek még nem

volt kialakult terve. A bokatörés kapóra jött neki.

- Te mikor tudtad meg mindezt? - Most a héten, amikor lemondtam a

vagyongondnokságról. Shelly dühében kitálalt nekem mindent.

- Egész idő alatt az én pártomon álltál? A férfi megint bólintott.

- Segít az rajtunk, ha tudjuk az indítékait? - Remélem, mert.

Megszólalt a telefon. Judith átment a hálószobába.

- Ki volt az? Történt valami? - kérdezte Fabian aggódva, amikor a lány visszajött.

- A főnököm telefonált. Shelly most már akkor is perel, ha engem elküldenek. Még mindig

fáj a bokája, és újra meg kell operálni. Magasabb kártérítést követel, de ha nekem azonnal

felmondanak, megelégszik annyival, amennyit a Keystone biztosítója fizet. Nem egészen

értem...

- Én értem! Fütyül a pénzre. Bosszút akar állni. Intézkednem kell.

- Fabian a telefonhoz ment, és Judith hallotta, hogy elmondja az egész történetet Shelly

férjének, és a segítségét kéri.

- Reménykedhetek? - kérdezte a lány, miután Fabian befejezte a beszélgetést.

- Remény mindig van. - A férfi hangja nem volt igazán meggyőző.

Csodálatos éjszaka volt, éppen sífutásra való. A telihold megvilágította a magas fenyők és

nyírfák szegélyezte utat.

Amióta Mr. Birminghamtől megtudták a legújabb fejleményeket, Judith és Fabian nem volt

éppen virágos kedvében.

Shelly, amikor elmondta, miért gyűlöli Judithot, megkérte Fábiánt, hogy bosszúhadjáratáról

ne szóljon a férjének. Szeretett volna kibékülni Darrellel, és tudta, hogy az nem helyesli a

szándékát. Úgy képzelte, ha megvalósul a követelése, utólag már könnyű lesz meggyőzni a

férjét az igazáról. Fabiannek más volt erről a véleménye. Biztos volt benne, hogy az asszony

győzelme végleg tönkretenné ezt a házasságot. Azért hívta fel Darrelt, hogy ő beszéljen a

feleségével, mielőtt Shelly mindent elrontana.

Judith és Fabian éjszakai kirándulása egyfajta menekülés volt a gondok elől. A varázslatos

téli éjszaka, a hideg, tiszta levegő - ha nem is tudta feledtetni a bajokat - egy kicsit

megnyugtatta őket. Gyógyírként hatott rájuk a tökéletes csend. Hatalmas fák mélyfekete

árnyéka vetődött a holdfényben gyémántként szikrázó hóra. Félóra hosszat lassan, szótlanul

siklottak egymás mögött. Judith az állását fenyegető veszélyre gondolt, de Fabian közelsége

most megnyugtatta.

Képzeletbeli jótevője, a Hótündér biztosan megmosolyogta volna, amiért a férfihoz fűződő

ellentmondásos érzéseit hóviharhoz hasonlította.

Azon az éjszakán mégis úgy érezte, megtalálja a kivezető utat, és a rossz hírek ellenére

sikerül átvészelni ezt a zord telet. Egy héttel ezelőtt még álmodni sem mert az új tavaszról.

Megállt, és magához hívta Fábiánt. Kezét a férfi ajkára tette. A behavazott réten egy őzpárt

pillantottak meg.

- Csodaszépek - suttogta Fabian. A válluk összeért.

Egymásra néztek, és szavak nélkül megértették, mennyire kívánják egymást. A kecses

állatok eltűntek az erdő sűrűjében. A két éjszakai sífutó hazaindult.

A csípős, hideg levegőn, a téli erdőben eltöltött órák után jólesett elnyújtózni a puha

szőnyegen, a kandalló melegében. Judith kényelmesen elfészkelte magát Fabian karjaiban, és

érezte, a férfi mennyire élvezi a közelségét.

Fabian szorosabban vonta magához a lányt.

- Szeretlek, Judith Kerris, amióta csak megláttalak. El tudnád felejteni a félreértéseket, a

vitáinkat? - Még kérded? - Szeretném hallani, hogy már nem haragszol rám.

A lány most már szégyellte magát, ha arra gondolt, hogy valaha kételkedett Fabian

őszinteségében.

- Most már belátom, mindig azt tetted, amit tenned kellett. Tisztellek érte... és még jobban

szeretlek.

- El sem tudod képzelni, mennyire vágytam rá, hogy ezt halljam tőled.

Mindén nap, amikor nem láthattalak, kínszenvedés volt nekem.

- Nekem is. ígérem, soha többé nem fogok kételkedni a szavaidban.

Biztonságban érezte magát Fabian erős karjában, mégsem tudott megszabadulni kínzó

gondjától. Nem tudta elképzelni az életét a munkája nélkül.

Fabian most elterelte erről a figyelmét. Lassan lehúzta pulóverén a cipzárat.

- Milyen célszerű megoldás - jegyezte meg.

Judith elnevette magát.

- Mindjárt más lesz a véleményed, ha meglátod, mi van alatta. - A gyapjúpulóver alatt

testhezálló garbót viselt.

- Erre nem számítottam - vallotta be Fabian. - Akármi van rajtad, mindenben izgató vagy -

súgta a fülébe. Megsimogatta a lány feszes kebleit. A megmerevedő mellbimbók kirajzolódtak

a magas nyakú pulóveren keresztül.

Fabian feltolta a garbót, és keze a lány mellére simult. A másik kezének ujjaival Judith

szájának ívét rajzolta körül, aztán megcsókolta.

A lány a nevét suttogta, közben Fabian pulóvere alatt a hátát simogatta. Nem elégedett meg

ennyivel. A férfi egész testére vágyott.

Már nem tudott tovább várni. Fabian engedelmesen hagyta, hogy levetkőztesse. Judith

élvezte, hogy újra és újra megérintheti Fabian testét.

Kezei szerelmes, gyengéd felfedező útra indultak. Szeme még szenvedélyesebben csillogott,

amikor ujjaival megérezte a férfi erős vágyát.

- Megőrjítesz - suttogta Fabian. Felemelte, és a szőnyegre fektette a lányt. - Most én vagyok

soron - súgta, és megragadta a garbót.

- Erőszak? - nevetett Judith. A férfi áthúzta a pulóvert a fején. Erősen fogta a csuklóját, és

nyelvével körülcirógatta gömbölyű mellét.

- Abbahagyjam? - incselkedett. Elengedte a lány csuklóját, és ugyanúgy becézgette egész

testét, ahogyan az előbb Judith tette vele.

A lány a vállába kapaszkodott. Egész teste lángolt.

- Kérlek, Fabian - lehelte. - Kérlek...

- Erre gondoltál? - kérdezte a férfi, és ráereszkedett a reszkető lányra.

- Igen! Igen! Fabian lassan hatolt belé, egyesülésük minden pillanatát élvezte. A szenvedély

ritmusa elragadta mindkettőjüket. Judith tudta, bármit hoz a jövő, most már örökké Fabianhez

tartozik.

- Édesem - suttogta a férfi. Fáradtan feküdtek egymás mellett. - Légy a feleségem, Judith!

Soha többé nem akarok megválni tőled! A lány úgy ölelte, mintha attól félne, elveszíti, ha nem

fogja szorosan.

- Nem lehetek a feleséged - mondta szomorúan. - Fabian felült, és a szemébe nézett. - Mit

mondtál? - - Próbálj megérteni. Tudom, hogy szerencsétlen és rosszkedvű leszek a munkám

nélkül. Előbb - utóbb meggyűlölnél.

- Képtelenség. Hogy mondhatsz ilyet? Nem tudhatod előre, mit hoz a jövő.

- Ismerem magamat. Kérlek, ne beszéljünk erről! - Judith szeme könnyes lett. - Tudod, hogy

szeretlek. Elégedj meg ennyivel.

- Soha! Judith megkapta Mr. Birminghamtől a kéthetes felmondási idővel járó elbocsátó

levelet.

Kétségbeesetten érkezett haza, otthonában csak Nastarral tudta megosztani fájdalmát. A

gyomra görcsbe szorult. Úgy érezte, nem éli túl ezt a napot. Az ágyán ült, és a szoba sötétjébe

bámult.

Nem tudott sem enni, sem aludni. Jövőjét sötétnek, fenyegetőnek látta.

Minden elvesztette jelentőségét. Még Fabian iránti szerelme is.

Kínzó gondjai nem hagyták nyugodni. Szólt a telefon, de nem vette fel.

Csak reggel vetkőzött le. Lezuhanyozott, és újra felöltözött. Semmi kedve nem volt ma

dolgozni menni. Úgy érezte, aznap a tanításban sem fogja örömét lelni. Nem tudott semmi

olyasmit elképzelni, aminek örülne.

A fogyatékos gyerekekkel foglalkozó oktatók már javában dolgoztak, mire Judith

megérkezett. Tanítványa, a tizenhárom éves Janice türelmetlenül várta.

- Rosszkedved van ma - mondta a kislány, míg Judith segített felcsatolni a külön neki

készített sílécet.

- Semmi bajom - válaszolta Judith idegesen.

- Jól van, na! Azért ne egyél meg! - Bocsáss meg - mondta Judith - nincs éppen jókedvem,

de nem te tehetsz róla. - Megsimogatta a gyerek haját. - Indulhatunk? Janice - nek enyhe

agybénulása volt, de vasakarattal és önfegyelemmel csodálatos eredményeket ért el. Most már

egész ügyesen síelt. Judith eleinte sokat bajlódott vele. Janice hevesen tiltakozott, nem akart

síelni, és tanárnőjének rengeteg türelmébe és kitartásába került, míg hetekig tartó kemény

munkával megszerettette a kislánnyal ezt a sportot. Janice önbizalma végül úgy megnőtt, hogy

most már alig várta a síórákat.

- Állj fel! - kiáltotta Judith, és odasiklott tanítványához, aki teljes hosszában elterülve feküdt

a havon.

- Hagyj egy kicsit pihenni! - Ha sokáig fekszel itt, elfelejtesz mindent, amit eddig

megtanultál - próbálta Judith eljátszani a szigorú tanító néni szerepét.

A kislány megmakacsolta magát.

- Menj, hagyj itt! Nem érdekelsz.

- Elfáradtál? - Nem. Csak unom a rosszkedvedet.

Judith megdöbbent. Azt hitte, mostanra már sikerült eltitkolni a hangulatát Janice előtt.

Talán mégis baja esett a kislánynak? Letérdelt melléje a hóba. - Megütötted magad? - kérdezte,

bár tudta, hogy ezt Janice nem vallaná be szívesen.

- Nem - válaszolta gyorsan a gyerek, és megdörzsölte a lábát a bakancs fölött. - Csak itt egy

kicsit.

- Mutasd! - A lány meglazította a bakancs fűzőjét. Ha eltört volna a lába, nagyon fájna.

Talán megrándult a bokája, gondolta. Ügyet sem vetett a kislány tiltakozására, és felhívta a

mentőbrigádot.

Dr. White megvizsgálta Janice bokáját. A kislány mellett egy kilenc - tíz éves fiú ült a

hordágyon, felkötött karral. Kíváncsian bámulta Janice - t, és csodálkozva kérdezte: Te tudsz

síelni? Hogy csinálod? Janice már megszokta az efféle kérdéseket.

- A fejemre csatolom a lécet.

A kisfiú megdöbbent, aztán kapcsolt.

- De igaziból mondd meg! Dr. White zavartan nézett Judithra.

- Jobb lenne, ha kint várnál, Tommy.

- Hagyja csak, doktor bácsi - szólalt meg Janice. - Maradjon csak. Ebből is tanulhat.

- Tényleg síelsz? - érdeklődött tovább Tommy.

- Még szép.

- Nem is igaz! - Mit keresnék különben kint a hidegben? Tommyt meggyőzte ez a válasz.

- És miért csinálod? - Mert ha ez sikerül, akkor minden más is sikerülni fog az életben. -

Janice Judithra mosolygott, aki ráismert a saját szavaira. Már sokszor bátorította így a kislányt.

- Értem - mondta bölcs képet vágva Tommy, és kiment a rendelőből.

- Ez most tényleg okosabb lett - állapította meg a kislány.

Az orvos és Judith elégedetten nézett össze.

- Kutya baja a lábadnak - mondta Dr. White.

- Akkor most megint ki kell mennem a hidegbe? És fel kell másznom a hegyre? - nevetett

Judith. Mindenki tudta, hogy csak viccel. - Már reménykedtem, hogy lesz egy szabadnapom.

- Gyere, síeljünk! - rángatta a kezét Janice.

- Máris. Telefonálhatok egyet? - kérdezte Judith az orvost.

- Hamuszáj...

- Muszáj.

A telefon az előszobában volt.

- Itt ONeill.

- Elveszel feleségül?

- Ki beszél? - bolondozott Fabian.

- A Hótündér.

- Ismerem én magát?

- Jobban, mint én önmagamat.

- Egyetértek. Az indítványt elfogadom.

- A tárgyalást ezennel felfüggesztjük. Folytathatnánk este?

- Igen, ott leszek.

- Hozzál pezsgőt.

- Oké.

- Pezsgő? - Mr. Birmingham rontott a rendelő előszobájába. - Honnan tudja, hogy ma

ünnepelünk?

- Eljegyzésről van szó, Mr. Birmingham. - Judith sugárzó mosollyal ment az ajtó felé.

- Egy pillanat! Nem érdekli a jó hír?

- De, természetesen. - Judith esze már Janice - en járt. Boldoggá tette, hogy a kislány ilyen

talpraesetten felülkerekedett a kisfiú sajnálatári.

- A felmondása érvénytelen. Visszavonták a feljelentést.

Judith nem akart hinni a fülének.

- Shelly Sloan meggondolta magát?

- Meg. Frank üzeni, hogy ő sem nagyon érti a dolgot, de Darrel Sloan csodát művelt.

A lány a főnöke nyakába borult.

- Köszönöm, Mr. Birmingham! Gyerünk a pályára! - szólt oda Janicenek.

- Már nincs is rosszkedved!

- De lesz, ha nem sietsz. Indulás! - Lesegítette a kislányt a hordágyról, és homlokon

csókolta.

Otthon Nastar nyávogva üdvözölte. Csodálkozva nézett körül. Alig ismert rá a nappalijára.

Színes léggömbök díszítették a helyiséget, mintha ünnepi vendégsereget várnának ide. Az

ebédlőasztalon hatalmas virágcsokrot és vagy egy tucat pezsgősüveget látott. A kanapé melletti

kis asztalon egy pár méregdrága, márkás piros síbakancs várta.

Csak állt a küszöbön, és bámult. A heverő támlájához festményeket támasztottak. Egyik

szebb és ötletesebb volt, mint a másik, és mindre rá volt írva a cím: Hótündér.

- A tanítványaim küldik nászajándékba.

Judith megfordult, amikor meghallotta Fabian hangját. A férfi egész idő alatt a konyha

melletti sarokban állt.

- Honnan tudták a gyerekek?...

- Megmondtam nekik.

- De ilyen szép képeket nem lehet egy fél nap alatt...

- Egy hónapig dolgoztak rajta. - Fabian átölelte a lányt.

- De Fabian! Én csak ma délelőtt kértem meg a kezedet! - Én erre már régóta számítottam.

A Hótündér elárulta.

- Nekem is - nevetett Judith.