tapolcai Újság iv. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. előny mindenkinek, hiszen a...

8
TAPOLCAI ÚJSÁG 2018. SZEPTEMBER 14. IV. évfolyam 29. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu Életet menthetnek E hónap második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja Elsősegélynyújtó tanfo- lyamon vehettek részt az önkormányzat dolgozói péntek délelőtt a hivatal Udvari Tanácstermében. Szeptember második szom- batja az Elsősegélynyújtás Világnapja. A kezdeménye- zés azért indult még az ez- redfordulón, mert több eu- rópai ország vöröskereszt szervezete kívánatosnak tar- totta, hogy a laikusok is szé- lesebb körű ismeretekre te- gyenek szert az elsősegély- nyújtás terén, ugyanis az időben és szakszerűen érke- ző segítség gyakran élet- mentő lehet, javíthatja a túl- élés esélyeit. Lapunkat Do- bó Zoltán polgármester tájé- koztatta arról, miért tartotta fontosnak, hogy a hivatali dolgozók is részt vegyenek egy ilyen egészségügyi ok- tatáson. - Nemrégiben tün- tettünk ki egy tapolcai pol- gárt, Töreky Ferencet azért, mert egy sikeres újraélesz- tést hajtott végre. Végiggon- dolva mindezt, úgy döntöt- tem, hogy évente legalább egyszer az én kollégáim is találkozzanak ezzel a témá- val. Azt gondolom, hogy ma az általános ismeretek mel- lett már szükség van ilyenre. Nem tudhatjuk, hogy mikor lesz erre szükség, reméljük, hogy soha, de amennyiben igen, akkor ne csak álljunk és mi is sokkot kapjunk, ha- nem próbáljuk meg hasznos- sá tenni magunkat és meg- tenni mindent az embertár- sunkért - fogalmazott a tan- folyam céljairól a pol- gármester, aki már több olyan szituáció részese volt, amikor újraélesztés folyt a közvetlen közelében, ezért ő maga is mélyebb ismerete- ket kívánt szerezni e téren. A délelőtt folyamán a hivatal dolgozói iránymutatást kap- hattak a következő helyze- tekre vonatkozóan: „végig kell gondolni, mit kell csi- nálni egy ilyen szituációban, kinek kell szólni, hogy kell a helyszínt biztosítani, hogy kell felhívni a mentőket, mit kell elmondani.” A polgár- mester Szalai László mentő- állomás-vezető segítségét kérte, aki Czár István és Csóka Ádám mentőápolók- kal érkezett. A dolgozók há- rom csoportra bontva vettek részt a képzésen, lehetőség volt bábun az újraélesztést gyakorolni, a stabil oldal- fekvést szakszerűen alkal- mazni, különböző kötési is- meretekre szert tenni, és ter- mészetesen kérdéseket fel- tenni a témával kapcsolat- ban. (sr) Valami elindult végre Adományok a kórháznak Akik látták, észlelték a vál- tozást, örömmel állapíthat- ták meg, végre valami elin- dult a Május 1. utcai, félbe- hagyott lakópark-beruhá- zásnál. Amint arról koráb- ban írtunk, a Csobáncház Kft. tulajdonosai úgy dön- töttek, a városban mutatkozó lakáshiány miatt felépítik, befejezik az épületet. Első lépésként az ott felgyülem- lett hatalmas mennyiségű szemetet szállítatták el, majd megérkezett az építőanyag. A beruházás alakulását ter- mészetesen a továbbiakban is figyelemmel kísérjük, s amikor lesz aktuális hír, be is számolunk róla . (szj) Többek között felnőtt és gyermek betegágyak, matracok, betegfigyelő műszerek, kamerák, szé- kek érkeztek adomány- ként Németországból a Deák Jenő Kórház és ki- sebb részben a helyi ren- dőrkapitányság részére a napokban. A nagy használati értékkel bíró adomány a városi kórházzal történt előzetes egyeztetések, valós igények alapján érkezett Tapolcára. Az adományozók és az adományozottak között Sán- dor László IPA tisztségvise- lő teremtette meg a kapcso- latot az elmúlt években, hó- napokban. Amint azt a nyu- galmazott rendőrtiszt la- punknak elmondta, a kami- onnyi speciális bútor és fel- szerelés Mönchengladbach IPA szervezetének közremű- ködésével, a Alsó Rajna ré- gió legnagyobb városának kórházi fejlesztésekor sza- badult fel. (Írásunk folyta- tását a 3. oldalon olvashat- ják „Működő német kapcso- lat” címmel) (tl) Szüretek havában Az idén korábban el- kezdődtek a szüretek régiónkban is, így a mulatságok egy része már leszedett táblá- kat talál. Persze nem ez a gond, ettől még lehet derűsen felvo- nulni, maskarába öl- tözni, ostorral csat- togtatni, táncolni. El- végre a szép termést, legalábbis ahol az volt, illik megünnepel- ni, a hagyományok őrzése jegyében. Az ünneplésbe kissé be- lerondítanak az ala- csony felvásárlási árak, úgy a szőlő, mint a bor tekinteté- ben. Sajnos szinte már erről is „hagyo- mányként” beszélhe- tünk, ráadásul maga a kifizetés is irreálisan hosszú idő után reali- zálódik. A kisebb gaz- dálkodók közül töb- ben már annak is örül- nek, ha nem veszte- ségesek. Ám még ez is borul, ha át sem ve- szik a termést . Szijártó János Most már látszik, van gazdája az ingatlannak. 39 új lakás és négy üzlethelyiség szerepel a tervben Fotó: szj. Szalai László mentőállomás-vezető az újraélesztésről tartott tájékoztatót Fotó: sr. Az adományozók és az adományozottak között Sán- dor László IPA tisztségviselő teremtette meg a kapcso- latot az elmúlt években Fotó: tl.

Upload: others

Post on 28-Dec-2019

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

TAPOLCAI ÚJSÁG2018. SZEPTEMBER 14. IV. évfolyam 29. szám TÉRSÉGI HETILAP www.tapolcaiujsag.hu

Életet menthetnekE hónap második szombatja az elsősegélynyújtás világnapjaElsősegélynyújtó tanfo-lyamon vehettek részt az önkormányzat dolgozói péntek délelőtt a hivatal Udvari Tanácstermében.

Szeptember második szom-batja az Elsősegélynyújtás Világnapja. A kezdeménye-zés azért indult még az ez-redfordulón, mert több eu-rópai ország vöröskereszt szervezete kívánatosnak tar-totta, hogy a laikusok is szé-lesebb körű ismeretekre te-gyenek szert az elsősegély-nyújtás terén, ugyanis az időben és szakszerűen érke-ző segítség gyakran élet-mentő lehet, javíthatja a túl-élés esélyeit. Lapunkat Do-bó Zoltán polgármester tájé-koztatta arról, miért tartotta fontosnak, hogy a hivatali dolgozók is részt vegyenek egy ilyen egészségügyi ok-tatáson. - Nemrégiben tün-tettünk ki egy tapolcai pol-gárt, Töreky Ferencet azért, mert egy sikeres újraélesz-tést hajtott végre. Végiggon-dolva mindezt, úgy döntöt-tem, hogy évente legalább egyszer az én kollégáim is

találkozzanak ezzel a témá-val. Azt gondolom, hogy ma az általános ismeretek mel-lett már szükség van ilyenre. Nem tudhatjuk, hogy mikor lesz erre szükség, reméljük, hogy soha, de amennyiben igen, akkor ne csak álljunk és mi is sokkot kapjunk, ha-nem próbáljuk meg hasznos-sá tenni magunkat és meg-tenni mindent az embertár-sunkért - fogalmazott a tan-folyam céljairól a pol-gármester, aki már több

olyan szituáció részese volt, amikor újraélesztés folyt a közvetlen közelében, ezért ő maga is mélyebb ismerete-ket kívánt szerezni e téren. A délelőtt folyamán a hivatal dolgozói iránymutatást kap-hattak a következő helyze-tekre vonatkozóan: „végig kell gondolni, mit kell csi-nálni egy ilyen szituációban, kinek kell szólni, hogy kell a helyszínt biztosítani, hogy kell felhívni a mentőket, mit kell elmondani.” A polgár-

mester Szalai László mentő-állomás-vezető segítségét kérte, aki Czár István és Csóka Ádám mentőápolók-kal érkezett. A dolgozók há-rom csoportra bontva vettek részt a képzésen, lehetőség volt bábun az újraélesztést gyakorolni, a stabil oldal-fekvést szakszerűen alkal-mazni, különböző kötési is-meretekre szert tenni, és ter-mészetesen kérdéseket fel-tenni a témával kapcsolat-ban. (sr)

Valami elindult végre

Adományok a kórháznak

Akik látták, észlelték a vál-tozást, örömmel állapíthat-ták meg, végre valami elin-dult a Május 1. utcai, félbe-hagyott lakópark-beruhá-zásnál. Amint arról koráb-ban írtunk, a Csobáncház Kft. tulajdonosai úgy dön-töttek, a városban mutatkozó lakáshiány miatt felépítik,

befejezik az épületet. Első lépésként az ott felgyülem-lett hatalmas mennyiségű szemetet szállítatták el, majd megérkezett az építőanyag. A beruházás alakulását ter-mészetesen a továbbiakban is figyelemmel kísérjük, s amikor lesz aktuális hír, be is számolunk róla . (szj)

Többek között felnőtt és gyermek betegágyak, matracok, betegfigyelő műszerek, kamerák, szé-kek érkeztek adomány-ként Németországból a Deák Jenő Kórház és ki-sebb részben a helyi ren-dőrkapitányság részére a napokban.

A nagy használati értékkel bíró adomány a városi kórházzal történt előzetes egyeztetések, valós igények alapján érkezett Tapolcára. Az adományozók és az adományozottak között Sán-dor László IPA tisztségvise-lő teremtette meg a kapcso-latot az elmúlt években, hó-napokban. Amint azt a nyu-galmazott rendőrtiszt la-punknak elmondta, a kami-

onnyi speciális bútor és fel-szerelés Mönchengladbach IPA szervezetének közremű-ködésével, a Alsó Rajna ré-gió legnagyobb városának

kórházi fejlesztésekor sza-badult fel. (Írásunk folyta-tását a 3. oldalon olvashat-ják „Működő német kapcso-lat” címmel) (tl)

SzüretekhavábanAz idén korábban el-kezdődtek a szüretek régiónkban is, így a mulatságok egy része már leszedett táblá-kat talál. Persze nem ez a gond, ettől még lehet derűsen felvo-nulni, maskarába öl-tözni, ostorral csat-togtatni, táncolni. El-végre a szép termést, legalábbis ahol az volt, illik megünnepel-ni, a hagyományok őrzése jegyében. Az ünneplésbe kissé be-lerondítanak az ala-csony felvásárlási árak, úgy a szőlő, mint a bor tekinteté-ben. Sajnos szinte már erről is „hagyo-mányként” beszélhe-tünk, ráadásul maga a kifizetés is irreálisan hosszú idő után reali-zálódik. A kisebb gaz-dálkodók közül töb-ben már annak is örül-nek, ha nem veszte-ségesek. Ám még ez is borul, ha át sem ve-szik a termést .

Szijártó János

Most már látszik, van gazdája az ingatlannak. 39 új lakás és négy üzlethelyiség szerepel a tervben Fotó: szj.

Szalai László mentőállomás-vezető az újraélesztésről tartott tájékoztatót Fotó: sr.

Az adományozók és az adományozottak között Sán-dor László IPA tisztségviselő teremtette meg a kapcso-latot az elmúlt években Fotó: tl.

Page 2: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

2018. SZEPTEMBER 14. KÖZÉLET2 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Véget ért a nyár, ám visz-szatekintve, az elmúlt hó-napok a város szempont-jából is számos említésre méltó eseményt, történést hoztak.

Mindezt Tapolca polgár-mestere mondta, minapi be-szélgetésünk alkalmával. Dobó Zoltán a II. Nemzet-közi Ikarus találkozót emlí-tette, majd szólt a Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét eseményeiről, a hadifeszti-válról, a napokon belül is-mét megrendezendő piszt-ráng fesztiválról, turizmus-ról, azon belül a sportturiz-musról, a strandról, tavas-barlangról.- A város adottságai, illetve a korábbi nagy foglalkoztatók megszűnése tulajdonképpen egyetlen meghatározó kitö-rési pontot adnak számunk-ra, ez a turizmus. Ami önma-gától persze nem működik, elébe kell menni, tervezni, fejleszteni, hogy érezhető hatása legyen. Nagyon jó dolog, hogy végre a tavas-barlang üzemeltetőjével is sikerült megállapodnunk az időre szóló belépők kap-csán. Ennek köszönhetően a több órás sorban állás he-lyett a látogatók sétálhatnak a városban, elfogyasztanak egy fagyit, kávét, vagy ép-pen ebédet, esetleg vásárol-hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban, másrészt a tapolcai vállalkozók is részesülhet-nek az idegenforgalom ho-zadékából. A turizmust erő-sítik a nívós helyi rendez-vények is, amelyek között ki kell emelnem az Ikarus ta-lálkozót. Óriási volt az ér-deklődés, így a szervezők már azon gondolkodnak, hogy hosszabb időtartamot céloznak meg a következő alkalommal. Ennek vélhető-en még komolyabb látoga-tottsága lenne, ugyanakkor a költségek nem emelkedné-nek különösebben. Mi pe-dig, akik a helyet adjuk, szervezhetnénk ide kézmű-ves vásárt, borral, gasztro-nómiával, szórakoztató programokkal, egyéb attrak-ciókkal. Azaz, mindegyik fél jól jár, a város több szeg-

A képeken a II. Nemzetközi Ikarus találkozó (ahol Dobó Zoltán éppen köszöntőt mond), a Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét, a hadifesztivál és a tavalyi pisztráng fesztivál egy-egy pillanata Fotók: Archív (szj-tl)

Fogadóórák a városházán:

- Dobó Zoltán polgármesterSzeptember 17. 14.00-16.00

használatával, a Közétkez-tető Kft. szolgáltatásainak igénybe vételével is bevétel-hez juttatták a várost. Volt itt kosárlabda csapat, akik a na-pi négy edzésükhöz, öt étke-zést kértek, sőt, még stran-doltak is. Jó érzés volt látni a Hungária Kupa nemzetközi tájfutó verseny résztvevői-nek több száz sátrát a Városi sportcentrumban, hiszen az-zal, hogy ők több mint ezren eljöttek hozzánk versenyez-ni, közvetve, közvetlenül tá-mogatták a várost, az itt élő-ket is. A kollégium épületé-ben kialakított szállónk fej-lesztésére egyébként 20 millió forintot különített el a képviselő-testület. Idekap-csolódik, a balatoni össze-köttetést biztosító, jó minő-ségű kerékpárút megépítése is, amellyel a bringás társa-dalom széles körét tudnánk a városba vonzani. Remélem, hogy a Tapolca, Raposka, Hegymagas és Szigliget ál-tal létrehozott konzorcium eredményes lesz ebben a te-kintetben, hiszen egyelőre az anyagi háttér, a pályáza-ton nyert 411 millió forint kevésnek tűnik. De dolgo-zunk az ügyön, amint arról a napokban a konzorcium ve-zetője, a raposkai polgár-mester is nyilatkozott. (szj)

Megjelenik a TAPOLCAI térségben hetente

Főszerkesztő: Szijártó János

Szerkesztőség:8300 Tapolca, Deák F. utca 21.Tel: 06 87/ 412-289e-mail: [email protected]: www.tapolcaiujsag.hu

Lapzárta: Kedd 12.00.

Kiadja: Tapolcai Kommuni-kációs, Kulturális és Média Kft.Ügyvezető ig.: Szijártó János

Megjelenik 7300 példánybanISSN 2498-4566 Nyomda: Kölcsey Nyomda Kft. 8300 Tapolca, Batsányi utca 1.

Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal

8300 Tapolca, Hősök tere 15.Központ: Tel.: 87/511-150e-mail: [email protected]: www.tapolca.hu

Polgármester: Dobó Zoltán

Alpolgármesterek: Lévai József

Kozma Henrik Alajos

Polgármesteri titkárság:87/510-125, fax: 87/511-164

Ügyfélfogadási rend:

Dr. Németh Mária Anita jegyzőminden páros héten hétfőn 14.00-16.00 óráigJegyzői titkárság:87/510-126, fax: 87/511-164

Gyarmati Tamás főépítészminden hétfőn: 13.00 – 16.00 Tel: 87/511-150, 136-os mellék Fax: 87/511-165

Valamennyi szervezeti egy-ség tekintetében egységesen:Hétfő: 13.00-16.00 óráig, kedd: nincs ügyfélfogadás, szerda: 8.00-12.00 óráig és 13.00-17.00 óráig,csütörtök: 13.00-16.00 óráig, péntek: 8.00-12.00 óráig

Tapolcai Járási Hivatal8300 Tapolca, Hősök tere 15.Tel:87/795-170, Fax: 87/795-129

Hivatalvezető-helyettes: Szabóné Szakács Judit

Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ

Balatonfüredi Tankerülete8230 Balatonfüred, Ady Endre u. 12.

Tankerületi igazgató:Szabó Lajos Konrád

Tel: 06/87-795-203, e-mail: [email protected] iroda: 8330 Sümeg, Deák Ferenc utca 6.

Orvosi ügyelet:88/412-104

Mentőszolgálat:8300 Tapolca, Ady utca 1-3.Tel: 112, 87/414-247

Tűzoltóság:8300 Tapolca, Hősök tere 11.Tel: 112, 87/510-352 Fax: 87/510-354

Rendőrség:8300 Tapolca, Ady E. utca 2. Tel: 112, 87/412-322 Gyepmester (elhullott állatok): 36 30/240-5054

INFORMÁCIÓ

mensen keresztül is bevé-telhez jut - hangsúlyozta a polgármester.Dobó Zoltán kifejezte re-ményét, hogy az Ikarus ta-lálkozó is kinőheti magát olyannyira, mint az a ma már országos hírnévnek ör-vendő hadifesztivál eseté-ben is történt. Mint mondta, az idei évben mintegy 17 ezer látogatót vonzott ide a produkció a két nap alatt. Megteltek a panziók, az ét-termek. Ráadásul a főszer-vező, Vitárius György vál-lalkozó területet is vásárolt az önkormányzattól, egy majdnem egész évben mű-ködő hadipark létrehozása céljából. A parkolást kell át-gondolni a későbbiekben, hiszen a város, illetve az érintett honvédségi, lakóte-lepi terület ekkora mennyi-ségű autót nem tud befo-gadni. Felmerült már annak a lehetősége, s talán ez a legvalószínűbb verzió, hogy

egy távolabbi ponton parkoltatják a látogatókat, s onnan buszokkal szállítják őket a hadifesztivál helyszí-nére.- Az Ikarus találkozó, a hadi-fesztivál, az ünnepi napok és a pisztrángfesztivál jelentős érdeklődést generál, amely meghatározó a város szem-pontjából. A közelmúltban befejeződött Ünnepi Napok és Borhét kapcsán meg kell jegyeznem, hogy szervezett-ségben, technikában, kíná-latban az eddigi legjobb volt. Mindenben sikerült előre lépni, s a visszajel-zések alapján a többség igé-nyeit kielégíteni. Muszáj szólnom a sporthoz kapcso-lódó turizmusról is. Az idei nyáron teljes kihasználtsá-got értünk el a kollégiumban kialakított szállóban, hiszen örömünkre, nagyon sokan edzőtáboroztak nálunk. Ők azon felül, hogy fizettek a szállásért, a létesítmények

Nagyon kellett az augusztusi jó idő Az idei nyarat felemásnak nevezte a polgármester a strand szempontjából. Ugyanis a szezon eleji esős, hű-vösebb idő nem igazán sikerült jól, ám az augusztusi jó idő helyrebillentette az egyensúlyt, vagyis teljesült a tervezett bevétel. Sok család látogatta a fürdőt, sőt egy jól sikerült úszótábort is rendeztek a gyerekeknek. Itt, amint az elhangzott, a jövőre nézve további fej-lesztéseket is terveznek.

Turizmus és sportSzínvonalas helyi rendezvények növelik a város vonzerejét

Page 3: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

Köszönet, kitüntetésA berlini IPA tagokat fogadták hétfőn Tapolcán a városházánA Berlini IPA küldöttséget és a nemzetközi szerve-zet tapolcai tagjait fogadta hétfőn a városházán Do-bó Zoltán. A város polgár-mestere emléklapok át-adásával köszönte meg az elmúlt időszakban Ta-polcára érkező adomá-nyokat, a baráti együttmű-ködést.

Az eseményen a nemzetkö-zi rendőr szervezet kelet-berlini frakciójának két ma-gas rangú tisztségviselője, Uwe Wöllner és Jörg Kie-bach vehette át a város el-ismerését. Dobó Zoltán az elmúlt években Tapolcára érkező értékes és hiány-pótló adományokra célozva hangsúlyozta, a magyar aka-rat és fogadókészség talál-kozott szerencsésen a német segítő szándékkal. A polgár-mester a jelenlévő Rig Lajos országgyűlési képviselő és Sándor László IPA tisztség-viselő nevét is említette. Hangsúlyozta, ők magyar részről a gyümölcsöző kap-

csolat motorjai. Rig Lajos szintén a köszönet hangján szólt, Sándor Lászlót méltat-ta, hiszen, mint elmondta, az ő IPA-s és személyes kapcsolatai révén, 2015-től többek között kórházi,

irodai bútorok sokasága és Mercedes buszok érkeztek Németország különböző vá-rosaiból ingyenesen, illetve a buszok esetében mérsékelt áron Tapolcára. A polgár-mesteri fogadáson jelenlévő

kelet-berlini IPA szervezet vezetőnek közreműködé-sével például használt, de minőségi irodai felszerelé-sekhez jutott hozzá a helyi rendőrkapitányság- tudtuk meg. (tl)

2018. SZEPTEMBER 14. HÍREK 3TAPOLCAI ÚJSÁG -

Az IPA szervezet és a város kapcsolata gyümölcsöző volt az elmúlt években Tapol-ca számára Fotó: Töreky László

Kamerákkal a közbiztonságért

Egy felmérésből azt derült ki, hogy a hazai egyete-mek padjait koptató leen-dő informatikusok egy ré-sze nem a tanult területen akar elhelyezkedni, írja a Bitport internetes hírpor-tál. Mint olvasható, az eNET idén májusban szondázta meg a magyar-országi informatikus sza-kokon tanuló diákokat a karrierjükkel kapcsolatos elképzeléseikről, illetve arról, hogy az iskola mel-lett hogy állnak a gyakor-lati tapasztalat megszerzé-sével. A több mint 1100 résztvevő válaszaiból ki-derült, hogy mi a leg-vonzóbb elhelyezkedési terület. A 18 hazai felső-oktatási intézményből ér-kező kérdőíveket legin-kább gazdasági informati-kusok és mérnökinforma-tikusok töltötték ki, ők ad-ták a valaszadók 37 illetve

26 százalékát. A harmadik helyre a programtervező informatikus szak hallga-tói kerültek a maguk 18 százalékos arányával. A válaszadók 12 százaléka még idén, legnagyobb ré-sze (több mint 57%) vár-hatóan 2019-ben vagy 2020-ban fog végezni. A többiek vagy nagyon az elején tartanak egyetemi éveiknek, vagy annyira önkritikusak, hogy meg sem merték tippelni, mi-korra teljesíthetik a diplo-mához szükséges feltéte-leket. Régóta téma, hogy milyen nehéz IT szakem-bereket szerezni a hazai vállalatoknak. Sajnos a fel-mérés sem biztat túl sok jóval, hiszen a megkérde-zettek közül minden ötö-dik játékfejlesztő szeretne lenni, míg azt megtippelni sem lehet, hogy mennyien mennek majd külföldre.

Heti Ötlet egészség környezet informatikaSzijártó János

újságíró

Térfigyelő kamerák üzem-beállításával, illetve töb-bek között bokrok, cserjék irtásával kíván rendezet-tebb, vonzóbb, bűnözés-től mentes állapotokat te-remteni a Malom-tó part-ján is a város polgár-mestere.

Dobó Zoltán elmondta, már folyik a kamerák működte-téséhez szükséges gerincve-zeték kiépítése. - Közép és hosszútávon a város egyéb részeit is be fogjuk kame-rázni, hiszen nincs más vá-lasztásunk. A jelenlegi vi-szonyok mellett, a rendőrség nem tud nagyobb erőket mozgósítani a város közbiz-tonsága érdekében, hiszen más szakmákhoz hasonlóan ők is létszámhiánnyal küz-denek. Tervünk az, hogy ka-merákkal felveszünk min-dent és komoly bírságokat szabunk ki a közrendet meg-zavaró, a város lakosságát irritáló, gyakran inzultáló deviáns alakokkal szemben. A biztonságot és a rend fenn-

tartását szolgálja az is, hogy az Alsó- tó környékén a bok-ros, rejtekhelyet adó nö-vényzetet visszavágjuk, il-letve egy-egy részen kiírt-juk. Megfigyelésünk szerint, ezek a helyek vonzzák a drogosokat, az utcán élőket, a szemetelőket és gyakran ürüléktől bűzlenek. Nem gondoljuk, hogy mindez rendben van, igyekszünk minden lehetséges módon elejét venni a bűneseteknek,

a tapolcaiakat zavaró jelen-ségeknek- világított rá az in-tézkedések hátterére a pol-gármester. - A mi dolgunk, hogy a tisztességes, normális em-berek érdekeit képviseljük, úgy, hogy saját eszköze-inkkel is csökkentjük az emberi együttélés írott és íratlan szabályait semmibe vevő alakok komfortérzetét- fogalmazott Dobó Zoltán polgármester. (tl)

A bokros, rejtekhelyet adó növényzetet visszavágják, ritkítják, illetve egyes részeken kiírtják a biztonság és a rend fenntartása érdkében Fotó tl.

Működő német kapcsolat(Folytatás az 1. olalról)A tapolcai kórház részéről dr. Szipőcs István főorvos még júniusban látogatott ki két napra Németországba, hogy az adományként felkí-nált eszközöket szemrevéte-lezze és kiválassza közülük azokat, amelyekre valóban szüksége van az egészség-ügyi intézménynek. - A né-metországi fogadtatás kife-jezetten pozitív volt, az ot-tani kórház vezetője nagyon örült, hogy a tárgyak nem megsemmisítésre kerülnek, hanem tovább szolgálják a gyógyítás ügyét, hiszen azok ma is jónak, használ-hatónak, modernnek számí-tanak- mondta el lapunknak Sándor László. Mint meg-tudtuk, a tapolcai kórház részére még hetven ágy van félretéve, amint arra szükség lesz, behozzák az országba. A „német kapcsolatnak” to-vábbi hozományai is lesznek még, hiszen néhány nap múlva a Batsányi tagintéz-mény számára is érkezik bú-toradomány. (tl)

Page 4: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

Aktívak az RC modellezőkVERSENYBEN - A két ta-polcai RC modell verseny-ző, Makkai Lajos és Sza-bados István lassan befe-jezi a bajnokságot. Az el-múlt év nemcsak verse-nyeket tartogatott szá-mukra, a Tapolcai Model-lezők Baráti Körével több sikeres közösségi rendez-vényt szerveztek, kiállítá-sokon szerepeltek, sok időt és energiát fektettek saját pálya kialakítására.

- Az RC (Radio Controlled) modellezés egy rádió távirá-nyítású modell irányítását jelenti, amely az eredeti jár-mű kicsinyített mása, teljes mértékben megegyező szer-kezettel, beállíthatósággal, formával – kezdte István az alapokkal. Megtudtuk, La-jos a modellezés terén nagy múltra tekint vissza, kisebb kihagyással közel tizenöt éve versenyez, míg István-nak ez a második szezonja. Helyi és környékbeli tár-saikkal a kapcsolat az elmúlt években vált napi szinten szorosabbá és forrta ki ma-gát a Tapolcai Modellezők Baráti Köre, melyet nem csak a sportág, hanem – ne-véből adódóan- a barátság is összeköt. Nyáron több kö-

zösségi rendezvényre is ösz-szejöttek helyiek és kör-nyékbeliek, ahol a sütés-fő-zés mellett természetesen az autózás sem maradhatott el. Remek pálya áll a gyako-rolni vágyók rendelkezésére a Dobó lakótelepen. - Ta-valy jött a gondolat, hogy nagyon hasznos lenne a ver-senyekre való felkészülés-ben, illetve hogy társainkkal közösen össze tudjunk jönni autózni, egy saját pálya. A régen oly sokat használt te-rületen manapság csak a fű nőtt, így Horváth Gábortól,

a Tapolcai Honvéd Kulturá-lis Egyesület elnökétől kér-tünk segítséget, amikor a sa-ját pálya ötlete felmerült. Dobó Zoltán polgármester zöld utat adott a kezdemé-nyezésünkhöz, és gondjaink-ra bízta a területet, amelyen létrehoztuk a saját pályán-kat. A korábban a közelben álló Cölöpvár után a Cölöp- ring nevet viseli a pálya, ahol tudtunk a versenyekre is készülni.- Idén is elindultunk a szé-kesfehérvári Kóla - Csoki Derbyn, mely nevét onnan

kapta, hogy kötelező beugró egy kóla és egy csoki, a verseny végén a kategória győztes pedig „mindent visz”. Ez egy kilenc fordulós versenysorozat, ahol min-den alkalommal hirdetnek dobogósokat, a végén pedig a legjobb öt eredmény alap-ján egy összesített listát is felállítanak. Tavaly a senior kategóriában a harmadik, míg előtte évben alap, „brushed” kategóriában az első helyen végeztem az összesítésben. Idén is voltak dobogós helyeim, de a ver-

Szabados István (balra) és Makkai Lajos a Tapolcai Modellezők Baráti Körének pályáján, a Cölöp – ringen Fotó: Májer Edit

Megújuló tapolcai múzeumA Wass Albert Könyvtár és Múzeum tavalyi és idei nyertes pályázatainak kö-szönhetően hamarosan kijavítják a városi múze-um tetőszerkezeti hibáit, illetve ugyanott a közeljö-vőben új, állandó helytör-téneti kiállítást rendezhet be az intézmény.

A tóparti múzeum épüle-tének főbejáratán belépve jelenleg egy első világhábo-rús kiállítás tárgyai, képei fogadják a látogatókat, kint a múzeum udvarán pedig rég-óta egy omlásveszélyre fi-gyelmeztető tábla áll. A kö-vetkező időszakban jelentős változások várhatók- mond-ta el lapunknak dr. Décsey Sándor igazgató. - A tapolcai könyvtár és múzeum még tavaly nyert a Kubinyi Ágoston programban kettő és fél millió forintot a mú-zeum tetőszerkezetének ja-vítására. Ez az összeg, vala-

mivel több, mint egymillió forint önrésszel kiegészítve, várhatóan szeptember-ok-tóber folyamán, a tetőszer-kezet lebontásához, újralé-cezéséhez, fóliázásához és a meglévő cserép visszaraká-sához, illetve az omlásve-szélyes kémények javításá-hoz biztosít fedezetet. „6000 év kőben, tárgyban és képben. Fejezetek Tapolca történetéből az újkőkortól a huszadik század elejéig” . Ezt a címet viseli az az állan-dó tárlat, amely a múzeum új büszkesége lesz az elkövet-kező években. A hamarosan megvalósuló átfogó helytör-téneti kiállítás nyolc temati-kai egységből áll majd, helyi vonatkozásban dolgozza fel az őskor, az ókor, a népván-dorlás kora, az Árpád- kor, Tapolca vára, a középkori végvári harcok, illetve a 18-19. század, továbbá az első világháború időszakait. Az állandó kiállítás berendezé-

Dr. Décsey Sándor igazgató és Hangodi László főmu-zeológus. Megújulhat a múzeum Fotó: Töreky L.

2018. SZEPTEMBER 14. MAGAZIN4 - TAPOLCAI ÚJSÁG

senynek még nincs vége. Ist-ván idén másodszor vágott neki a megmérettetésnek, ahol különösen nagy dicső-ség volt az éjszakai aszfaltos futamon megszerzett arany-érme - foglalta össze az idei verseny szerepléseket Lajos.A baráti körrel rendszeresen tartottak bemutatókat, vet-tek részt kiállításokon. Visz-szatérő vendégek a Tapolcai Hadifesztiválon. Elmond-ták, idén próbálták ki eddig legtöbben, gyerekek és fel-nőttek vegyesen, a rendez-vényen az RC modellezést.A helyi modellezők nem-csak autókkal, hanem repü-lőkkel is foglalkoznak. Ist-vántól, aki maga is űzi ezt a tevékenységet megtudtuk, hogy a laktanya mögötti régi reptéren heti rendszeresség-gel találkoznak azok, akik nemcsak a földön, de a leve-gőben is szívesen útjára en-gedik járműveiket.István hozzátette a triálo-zást, a „mászó autózást” is kipróbálta már, de ez egy ki-csit háttérbe szorult most az életében, mivel ennek a fő összefogója, Varga Balázs csak ősszel ér haza, akkor vi-szont tervben van a Csobánc megmászása autókkal. Májer Edit

séhez szükséges forrás el-nyerését a tapolcai múzeum területi státuszának közel-múltbeli visszaszerzése tette lehetővé. Korábban az intéz-ménynek állandó, átfogó helytörténeti kiállítása nem volt. Erre a célra nyertünk most négymillió forintot, amely közel félmillió forint-nyi önrésszel egészül ki. A templomdombi épületben ebből a pénzből új, méretre készített egyedi vitrinek készülhetnek a műtárgy-vé-delem előírásainak megfele-lő világítással, páratartalom és hőmérséklet szabályozha-tósággal. A jelen pillanatban raktárunkban pihenő hely-történeti tárgyak sokasága fog kikerülni a múzeumba, olyanok, amelyeket ez idáig a nagyközönség nem ismer-hetett meg. A pályázathoz nagyon komoly előkészítő munkát kellett végeznünk. Hangodi László főmuzeoló-gus kolléga készítette el a ki-

állítás forgatókönyvét, a ki-állításvezető füzet tartalmát, meghatározta a múzeumi tárgyak pontos helyét, a fő-szövegeket, a tárgyfelirato-kat, a vitrinek háttérképeit. Értelemszerűen felújítjuk magát a kiállító termet is, ki-

javítjuk, festjük a falfelüle-tet, parkettázunk, lakkozunk - tájékoztatta lapunkat a várható múzeumi fejleszté-sek részleteiről dr. Décsey Sándor a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igaz-gatója. (tl)

Page 5: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

2018. SZEPTEMBER 14. MAGAZIN - HIRDETÉS 5TAPOLCAI ÚJSÁG -

Hirdetés

Az idén lett tíz éves a Palmetta

Augusztusban lépett fel Tapolcán a Palmetta Fotó:sr.

Palmetta az Ünnepi ANapok és Borhét záró-napján szórakoztatta a tapol-cai közönséget.Lapunk az esti fellépés előtt készített interjút a zenekar két tagjával, Kima Norbert-tel és Szebeni Szilviával. Vá-rosunk azon települések kö-zé tartozik a zenekar életé-ben, ahol gyakori vendég-nek számítanak, ezen kívül favorit helyszínként tartják számon Tapolcát. Az ünnep alkalmával vegyes műsorral készültek, melynek első ré-sze akusztikus volt, majd rockosabb stílusba váltott át. A Palmetta zenekar tagjaitól megtudtuk, a csapat 11 főt számlál, igazi családként működnek, és ezen felül velük dolgozik, utazik a sze-mélyzetük is. A beszélgetés során a 10 éves jubileumról is esett szó, emiatt - Kima Norbert, a zenekar dobosa szavaival élve - sok min-denbe belevágták a fejszéjü-ket. Új nagylemez is készül, Kavalkád címmel, amely ősszel fog majd megjelenni. Egy jótékonykodási körúton is részt vesznek, Böjte Csa-ba atyához csatlakozva, tá-mogatói koncerteket szer-

veznek, a befolyt összeget pedig gyermekotthonoknak továbbítják. Ilyen úton-mó-don idén többször látogat-tak, látogatnak Erdélybe is, ahol többek közt a parajdi sóbányába szerveznek „gyermekkarácsony” néven műsort. Nem kisebb jelentő-ségű az a felkérés, amely le-hetőséget ad arra, hogy az Egyesült Államokba utazza-nak, azon belül is Sarasota-ba, a 12. Magyar Fesztiválra. A nyári fellépésekről is hall-hattunk beszámolót, legin-kább hagyományőrző feszti-válokon, falu-és városnapo-kon lehetett őket hallani. Sokszínűségük lehetővé te-szi, hogy szélesebb közön-ségük legyen, a zenekar ugyanis akusztikus, rock és interaktív gyermekműso-rokkal is készül, így kortól, nemtől függetlenül egyre tá-gabb körben vannak rajon-góik. Újdonság a zenekar életében a Kavalkád műsor, ami azt foglalja magába, hogy saját táncosaikon kívül helyi néptánccsoportokat is bevonnak produkcióikba, Tapolca esetében a Batsányi Táncegyüttes lépett fel ve-lük. (sr)

Csupa Tapolca, csupa Balaton

Németh István Péter költő egy tavalyi tapolcai kiállí-tás megnyitóján Fotó: szj.PORTRÉ

ngem személy szerint Eelsősorban gyermekko-ri „szavalóversenyes” emlé-kek, élmények fűznek Né-meth István Péterhez, ezen kívül irodalmi estek, író-ol-vasó találkozók és még so-rolni lehetne. Az egyetemről Tapolcára visszatérve, könyvtári rendezvényekre járva hiányérzetem támadt. Istvánt nem láttam többé, és, mint kiderült, ezzel nem vol-tam egyedül, a helyi lakos-ságból többen is érdeklődtek felőle, ezért az újság szer-

kesztőségében úgy döntöt-tünk, felkeressük és megkér-jük, számoljon be arról, mi-vel foglalkozik mostanság, mi az oka annak, hogy ritkán láthatjuk városunkban.Ahogy a költő fogalmaz, egy ideje csupán „hálni járó lé-lek” Tapolcán, ugyanis Keszthelyen a Balatoni Mú-zeum dolgozója hónapok óta. Mint megtudtam, mos-tanában nem szaval, renge-teg munkája van, jelenleg is egy tanulmányán dolgozik. Tevékenysége nem titkos, nyilvános, írásait továbbra is elérhetjük a városi könyv-tárban, elsősorban a helyis-mereti részlegen. Írásainak tárgya „csupa Tapolca és tá-ja”, kutatásaié pedig „csupa Balaton” - az ő szavaival él-ve. Volt szerencsém mun-kásságának néhány darabjá-val megismerkedni. Közü-lük egyik a Mészöly Dezső Balatonja címet viseli, és be-mutatja, miként viszonyul a

költő a magyar tengerhez, milyen élmények fűzik hoz-zá. Kiemelt szerepet kap költészetében Szigliget és környéke. A következő idé-zet is innen származik: „Oly otthonos e dombvidék,Hol ősz teríti bíborát.És mámoros fejünk felettLugassá nő a dús borág!”Tutajon című versében a Ba-dacsony jelenik meg: „Heverek hanyatt a tutajon,csak ringat, ringat a Bala-ton, s integet szemközt a koporsóhegy, Badacsony.”Mészöly Dezső verseit ol-vasva, úgy gondolom, lokál-patriótáknak és a Balatont kedvelőknek szinte kötelező megismerkedni költészeté-vel, aki kíváncsi azok elem-zésére, Németh István Péter neve alatt fellelhetők. Egé-szen friss munkája a „Búvópatak” polgári, kultu-rális és társadalmi havilap-ban megjelent Egy kérlelés mai parancsolata címet vise-

lő tanulmány. Ez Kisfaludy Sándor környékünkről szóló költeményeiről - melyekben kitüntetett helye van a Ba-dacsonynak és a Csobánc-nak,- valamint azok hatásá-ról szól. Szintén a Búvópa-takban jelent meg Arany-szín nyarak a felkéklő szür-ke bazalton című írása, 2018 júliusában. A költő továbbí-totta nekem Simon Erika ve-le készített interjúját, ami-ben vall életszemléletéről, vallásosságáról, Tapolcához való kötődéséről, arról, hogy milyen út vezetett első ver-seskötetéig, a műfordításai-ról, Baumberg Gabrielláról és Batsányi Jánosról, az itá-liai földeken eltöltött időről és az ottani élményeiről. Németh István Péter tehát nem tűnt el, munkái a könyvtárban, kutatásai pe-dig közösségi oldalán elér-hetők és nyomon követhe-tők. Szigetvári Réka

Page 6: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

2018. SZEPTEMBER 14.SZOLGÁLTATÁS6 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Ismét a haranglábrólReagálás a Tapolcai Újságban 2018. augusztus 17-én „Válasz a Véndek-hegyről” címmel megjelent írásáraKedves Vers Gyöngyi!Egy pillanatig sem volt szándé-kunkban vitatni azt az immár történelmi tényt, miszerint a Véndek-hegyi haranglábat 1868-ban a helyi szőlősgazdák önzetlen adományaiból emel-ték és gondozták hosszú- hosszú éveken keresztül. Ám állapota több mint száz éven keresztül meglehetősen lerom-lott. 1984-ben Bajnóczi György és az Ön által is felso-rolt szőlősgazdák kérésére a Tapolcai Városszépítő Egye-sület vezetésével renoválták. 2007-ben az akkor megalakult Tanúhegyek Egyesülete ismét csak egy elhanyagolt, méteres gazzal benőtt feljárót, omlado-zott vakolatot talált.Ekkor döntött úgy az akkori ve-zetőség és tagság, hogy gond-jaiba fogadja a haranglábat,és a hozzá felvezető utat. Azóta is minden évben a Péter - Pál tiszteletére szentelt egyházi építményt és környezetét a bú-csúra rendbe tesszük. Szerény anyagi lehetőségeinket figye-lembe véve, a tapolcai önkor-mányzat, illetve polgármester

úr segítségével gondoskodunk annak állagmegóvásáról.Tesszük ezt a legnagyobb lelke-sedéssel és örömmel. Igazán nem értjük, mi okozta felhábo-rodásának tárgyát, talán a mun-kában részt vevő tagjaink nevé-nek megemlítése? Higgye el kedves Gyöngyi, ezt nem hival-kodásból tettük, csupán a tény-szerűség kedvéért.Az elnök úr kérése a helyi gaz-dákhoz pedig csak a közösen megőrzött értékeink felett ér-zett, közös öröm elérésének óhaja volt. A jövőben szívesen

vesszük a helyi gazdák tevé-keny részvételét a fent említettmunkákban, ugyanis tagjaink-nak a környéken semmilyen ér-dekeltsége nincs. Már csak azt szeretnénk meg-jegyezni, hogy az erdőirtáshoz egyesületünknek végképp nin-csen köze.Ezzel a pár sorral az ügyet ma-gunk részéről befejezettnek te-kintjük.

Tisztelettel üdvözli Önt a Tanúhegyek Egyesületének Tagsága

A felújított, 1868-as építésű, ódon haranglábnál a Ta-núhegyek Egyesületének szorgalmas tagjai Fotó: Archív

Továbbra is várjuk olvasóink írásait, ötleteit, észrevételeit a [email protected] e-mail címre. A beérkezett írá-sok szerkesztett formában jelennek meg újságunkban a terjedelmi korlátok figyelem-be vételével.

Moziműsor

Tapolca Városi Mozi8300 Tapolca, Fő tér 1.

Telefon: 87/510-176Szeptember 13 - 19. csütörtök – szerda

15 – 16. szombat – vasárnap 14:00 1200,-Ft

Macskafogó (1986) Színes, magyar-kanadai-

NSZK animációs kalandfilmHossz: 94 perc

...15 – 16. szombat – vasárnap

16:00 1200,-FtMamma Mia! Sose hagyjuk

abba Színes, szinkronizált

amerikai zenés vígjátékHossz: 114 perc

...13 – 17. csütörtök – hétfő,

19. szerda 18:00 3D 1400,-Ft

18. kedd 19:00Predator – A ragadozó

Színes, szinkronizált amerikai akció/kaland/sci-fi

...13 – 17. csütörtök – hétfő,

19. szerda 20:00 1200,-Ft 18. kedd 21:00

Az apáca Színes, szinkronizált

amerikai misztikus thrillerHossz: 96 perc

Már igényelhető a támogatásA polgármesteri hivatal portá-ján már várja az ügyfeleket az a formanyomtatvány, amelynek kitöltése és benyújtása a szük-séges előfeltétele a téli rezsi-csökkentéshez szükséges 12 ezer forintot érő támogatás, természetbeni juttatás meg-szerzésének.A dokumentumot október 15-ig kell leadni az önkormányzat-nál. A támogatásra azok jogo-sultak, akik korábban kimarad-tak az állami rezsicsökkentő in-tézkedésekből- hangzott el a Tapolca jegyzőjének sajtótájé-koztatóján. Dr. Németh Mária Anita jegyző lapunknak el-mondta, a nyomtatvány nem hosszú, nem bonyolult, köny-nyen értelmezhető a kitöltés so-rán. - A támogatás tűzifára, szénre, fűtőolajra, pelletre, bri-kettre, illetve probán-bután tar-tályos és palackos gázra igé-nyelhető, csak az ilyen anya-gokkal fűtő háztartások töltsék ki és adják be az igénylőlapot! Az önkormányzat gyűjti össze és összesíti az igényléseket. Amennyiben a hivatali nyil-vántartásban távhő, vagy gáz-fűtés van bejegyezve az igénylő otthona estében, ott az önkor-mányzat nem fogadja be az

igénylést, a törvény szerint azonnal elutasítja azt. A tör-vényhozó szándéka szerint, kétszer senki nem kaphat tá-mogatást- figyelmeztet a város jegyzője. - Aki gázzal fűt és már jóváírták a számláján a támo-gatást, illetve aki távhő szolgál-tatással rendelkező házban la-kik, azoknak természetesen nem jár a mostani kiegészítés- tette hozzá. Mint megtudtuk, az önkormányzat a jogosnak ítélt igényléseket a Belügyminiszté-rium és a Magyar Államkincs-tár felé továbbítja. A belügy-minisztérium október 31-ig tá-jékoztatja a kormányt, hogy melyik önkormányzatnak, mekkora a költségigénye. Csak ezek után kapja meg a tapolcai önkormányzat is a támogatásra fordítható keretösszeget. - A tá-mogatás úgy történik, hogy az önkormányzat előzőleg kivá-lasztja a felsorolt fűtőanyago-kat forgalmazó vállalkozókat, velük szerződést köt. Az igény-lőknek egy igazolást adunk, az ügyfél ezzel az igazolással me-het el az önkormányzattal szer-ződött vállalkozóhoz, hogy a támogatás értékében megváltsa a fűtőanyagot- tájékoztatott dr. Németh Mária Anita. (tl)

Dr. Németh Mária Anita: A fűtőanyag támogatás igénylői-nek egy igazolást adunk, ezzel a dokumentummal mehet az önkormányzattal szerződött vállalkozóhoz megváltani a juttatást Fotó: tl.

Heti haiku: Vitorlás

Könnyed pilleszárny:hangtalan tovalibben

ha szél karolja.

Herczeg-Vecsei KatalinProgramajánló

• 2018. szeptember 15-én kerül megrendezésre a Diszeli Szü-reti Felvonulás. 14.30-kor indul a felvonulás, ami után színpad-ra lép többek között a Csobánc Népdalkör, a Basic Táncstúdió és a Tapolcai Ifjúsági Fúvósze-nekar is zenélni fog. Az estet szüreti bál zárja, melyen a Fair zenekar szolgáltatja a talpalá-valót.• Repülőmodell versenyt ren-deznek 2018. szeptember 15-16-án a tapolcai Repülőtéren.• 2018. szeptember 16-22. kö-zött rendezik meg Tapolcán az Európai Mobilitási Hetet és Au-tómentes Napot. Bringatúra, Street Workout verseny, brin-gás reggeli, futóverseny, in-gyenes spinning várja az érdek-lődőket.

A hirdetések tartalmáérta kiadó nem

vállal felelősséget!

A TVSE természetjáró szak-osztály szeptember 15-én a 17 km távú, Tapolca-Hegyesd- Sá-tormapuszta- Hajagos- Diszel útvonalon kirándul. Találkozó Tapolcán, a Spar előtt, szomba-ton reggel 7.30-kor. Az utazási költség teljes áron Diszelből 250 Ft.

Túra

Page 7: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

Ismét Balaton Kupa Hetvenen ültek asztalhoz az idén a rangos megmérettetésenSAKK - Negyvenhetedik alkalommal rendezték meg a CONSTRUCT Ba-laton Kupa – Nemzetközi Egyéni Rapid Sakkver-senyt szeptember első hétvégéjén.

A versenyt a TVSE sakk szakosztály korábbi vezető-je, Paréj József indította útjára, mely a kezdetekkor Közép – Európa legnagyobb megmérettetései között sze-repelt, még zánkai hely-színnel, és azóta is igen rangos helyet foglal el a sakkozók versenynaptárá-ban.Az ide megnyitón Dobó Zol-tán polgármester virágcso-korral köszöntötte Juhász Judit tapolcai versenyzőt, az Európa – bajnokságon nyúj-tott teljesítményéért. Ezután egy perces néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt dr. Zsiray Ferencre, aki a szakosztály tisztelet-beli elnöke volt huszonöt éven át. A két napos meg-mérettetésen négy ország, közel hetven versenyzője mérte össze tudását a Cser-

mák József Rendezvény-csarnokban. Első Vertetics Attila, második To Nhat Minh, harmadik Haszon Dá-vid. A helyi versenyzők közül Juhász Judit és Pász-tor Ferenc jutott be a legjobb nyolc közé. Szombat este öt perces, gyors partikkal egy kilenc fordulós villámsakk-versenyt is meghirdettek. A

dobogó első két fokára a ra-pid verseny érmeseit ugyan-abban a sorrendben szólí-tották, a bronzérmet viszont Margl Roland (TVSE) sze-rezte meg. Sok különdíj maradt Tapolcán. Juhász Ju-ditot a legjobb női, míg Nagy Zoltánt a legjobb senior ver-senyzőnek választották. To-vábbi siker még Gadó Zsom-

bor (U8) második, Tóth András Zoltán (U8) harma-dik, Tóth Barnabás (U10) első, Bodó Boglárka (U12) második, valamint Juhász Judit (U16) első helyezése. Az U18-as korosztályban első lett Érseki Tamara, a második helyet Érseki Áron, a harmadikat Bencze Balázs Dominik szerezte meg. (me)

A TIAC VSE felnőtt és U19-es labdarúgói folytat-ták, az U16-os, illetve az U14-es csapatai pedig megkezdték a bajnokság őszi fordulóit.

A harmadik forduló elsöprő sikerei után a megye első osztályában szereplő felnőt-tek 2:1 arányban kaptak ki hazai pályán a Balatonfüredi FC-től az ősz első napján. Gólszerző Pölczmann Mar-cell. Dobján Krisztián veze-tő edző szerint a rendkívül fegyelmezett és szervezett játékot bemutató fiatalok teljesen egyenrangú ellenfe-lei voltak a vendégeknek, megérdemelt pontszerzésük azonban elmaradt az adódó lehetőségek kihagyása és a bajnokaspiráns szinte maxi-mális helyzetkihasználása miatt. Az ötödik forduló sem hozott győzelmet, 6:1-re kaptak ki a vendéglátó De-vecser SE-től. Gólszerző Komjáti Gergő Imre. Az

n FOCI - A Megyei III. osztály Déli csoportjában hétvégén a Tapolcai Öreg-fiúk FC Viski László (2), Zsiborács László és Hor-váth Csaba góljaival 4:0-ra győzte le itthon a Bala-tonakali SE csapatát. Ed-ző Boczkó Gyula. A Disze-li SE 4:1-re kapott ki a vendéglátó Nemesvita SE együttesétől. Gólszerző Szilágyi Zoltán. (me)

n LOVAGLÁS - Két ta-polcai lovas is bejutott a Nemzeti Vágta budapesti döntőjébe, melyet szep-tember harmadik hétvégé-jén rendeznek meg. Pék László Tapolcát, míg Szám Lajos Vállust képviseli majd a megmérettetésen. A verseny után lapunk bő-vebb cikket is közöl. (me)

U19-es csapat a találkozót győzelemmel zárta, 6:1-re kerekedett felül a vendéglá-tókon. Gólt szerzett Leipczig Kristóf (2), Csonka Tamás (2), Szőke Dominik és Hor-váth Bence.A Megyei U16 Nyugati cso-portban a TIAC VSE labda-rúgói erős kezdéssel startol-tak a szezonban. 2:7-re győztek a házigazda Sümeg

A leggyorsabb tűzoltók közöttPfluger Attila a megye leg-kitartóbb tűzoltóival mérte össze erejét a III. Veszp-rém Megyei Lépcsőfutó Versenyen, augusztus vé-gén. Kategóriájában az el-ső helyet szerezte meg.

A Veszprém Megyei Ka-tasztrófavédelmi Igazgató-ság hagyományos megmé-rettetésén a Pannon Egye-tem Műszaki Informatikai Kar „I" épületének lépcső-házában, összesen tizenegy emeletnyi távot kellett a le-

hető legrövidebb időn belül leküzdenie a több mint har-minc indulónak. Teljes egyéni védőfelszerelésben, közel húsz kilogrammnyi plusz súlyt viselve, légzőké-szülékben teljesítették a tá-vot. A megmérettetésen a megye hivatásos, önkéntes és önkormányzati tűzoltói több kategóriában mérték össze gyorsaságukat és ki-tartásukat. Utóbbi kategória, IV. korcsoportjában a tapol-cai Pfluger Attila elsőként ért célba. (me)

VSE elleni mérkőzésen. Gólt szerzett Szőke Domi-nik (4), Pap Bence Mihály, valamint Lendvai Márk. Ve-zetőedző Kiss János. Dön-tetlennel zárta az ősz első mérkőzését a Megyei U14 Nyugati csoportban Tapol-ca. Sebők Róbert és Varga Ádám góljával 2:2 végered-ménnyel zárult hazai pályán a Sümeg elleni meccs. (me)

Két vereség egymás után

Rövid hírek

2018. SZEPTEMBER 14. SPORT 7TAPOLCAI ÚJSÁG -

Minden korosztály képviseltette magát a megmérettetésen Fotó: Májer Edit

Az U14-es csapat a bajnokság első mérkőzését döntet-lennel zárta hazai pályán Fotó: Helyszíni felvétel

Attila tavaly az Országos Lépcsőfutó Bajnokságon is elsőként ért célba kategóriájában Fotó: Májer Edit

Pék László Zarib P ne-vű lovával, Szám Lajos Vállus színeiben, Bin Sadi P nevű lovával

Page 8: Tapolcai Újság IV. évfolyam 29. szám · 2018-09-12 · hatnak. Előny mindenkinek, hiszen a várakozást a több-ség nehezen viseli, főleg, ha kisgyermek is van a csa-ládban,

Számítanak rájukA város megbecsült dolgozóit látták vendégül múlt péntekenAz önkormányzat város-üzemeltetésért felelős munkatársait, Tapolca parkjainak gondozását végző munkacsoport ve-zetőit és dolgozóit a strandfürdő büféjénél étellel, itallal látta vendé-gül a város pénteken.

A vezetők és a fizikai mun-kát végző kollégák többsége jelen volt a szezonzáró érte-kezleten, ahol a város pol-gármestere megköszönte az elmúlt időszakban végzett munkájukat. Dobó Zoltán jövő évre szóló ingyenes strandbérletet is felajánlott külön jutalomként a munka-társaknak, hiszen, mint azt kiemelte, a rájuk bízott mun-kát lelkiismeretesen, a jó gazda gondosságával végez-ték el az elmúlt időszakban. Hangsúlyozta, a fizikai dol-gozói állomány további bő-vítésére lesz szükség a jö-vőben. - A munka sok, és saj-nos kevesen vagyunk. Bí-zom abban, hogy az őszi szüreti munkákat követően

újabb kollégákat tudunk fel-venni. Számukra, számotok-ra pedig reményeink szerint, a korábbinál is vonzóbb munkahelyi feltételeket tu-dunk teremteni- ígérte a vá-ros polgármestere. Kozma Henrik, a városüzemeltetési

feladatokért felelős alpol-gármester lapunk kérdésére elmondta, a hazai városok többségéhez hasonlóan a parkgondozást saját munka-erővel és gépekkel, külső vállalkozók bevonása nélkül látja el a város. Számos ne-

hézség, például a körülmé-nyes közbeszerzések okán csúszó gépi eszközfejlesztés és a munkaerőhiány okozta problémák nehezítik a mun-kát, ezek feloldására kiemelt hangsúlyt kíván fektetni a vezetés. (tl)

SZEM - PONTNemcsak veszélyes, hanem a város látképét is rontja, az az omladozó épület, ami a Kossuth Lajos utca és a Kisfa-ludy utca kereszteződésénél található. A homlokzatot több helyen is kikezdte már az idő, vakolat- és tégla-darabok is hullottak a járdára. A házat, a turisták által gyakran látogatott – a Tapolcai – tavasbarlang Látoga-tóközponttól a belvárosba, illetve a Malom-tóhoz vezető - útvonal is érinti, belerondítva ezzel a város összképébe. A fotók az újság megjelenése előtt egy héttel készültek, lapzártánkig nem történt változás! (me)

n Családi - és sportnapot rendeznek a Kazinczy isko-lában ma (szeptember 14-én) 16-19 óra között. A gye-rekeket ugrálóvár, csillám-tetoválás, aszfaltrajz ver-seny, sportvetélkedő egész-ségsátor, tombola várja, de lesz játszótér és táncterem átadás, több sportbemutató, és nem utolsó sorban bog-rácsozás Bodor Tamás tag-intézményvezetővel. (szj)

n Egészség - Érték!? címmel rendez ismeretter-jesztő előadást Tapolca ön-kormányzata szeptember 18-án 17 órától a Városi Moziban. Az előzetesen kia-dott program szerint dr. Menyhárt Miklós Alzheimer szakértő az időskori demen-ciáról és az Alzheimer-kór-ról, Horváth András tűzoltó alezredes a mustgázról tart előadást. A részvétel ingye-nes. (szj)

n Biztonság - A Tapolcai Rendőrkapitányság munka-társai 2018. szeptember 27-én 15.00 órától Hegymaga-son, a Művelődési Ház és Könyvtár épületében tarta-nak előadást „Fókuszban a Biztonság” címmel a Veszp-rém Megyei Rendőr-főkapi-tányság vagyonvédelmi pá-lyázatának keretében. A dél-után kiemelt témái közt sze-repel a nyugdíjas korosztály tájékoztatása, különösen az idősek sérelmére elkövetett jogsértések kapcsán, vala-mint a termékbemutatók al-kalmával elkövetett csalá-sok ismertetése is. A helyszí-nen a rendőrség egyénre sza-bott bűnmegelőzési tanács-adással várja az érdeklődő-ket pavilonjában.

2018. SZEPTEMBER 14.MOZAIK 8 - TAPOLCAI ÚJSÁG

Az önkormányzat a napokban vendégül látta a városüzemeltetésért felelős dolgo-zókat a városi strandon Fotó: Töreky László

Vakolat és tégladara-bok a bel-városban. Nemcsak veszélyes, hanem a látképet is rontja

Fotó: me.

Piaci információk

Árak a tapolcai piacról:Tojás: 45-50 Ft/dbBurgonya: 180-238 Ft/kgSárgarépa: 360 Ft/kgZeller: 250 Ft/kgFokhagyma: 1600 Ft/kgLilahagyma: 298 Ft/kgFejes káposzta: 150 Ft/kgPaprika: 350-590 Ft/kgParadicsom: 360-540 Ft/kgTök: 199 Ft/kgKukorica: 140 Ft/csAlma: 279 Ft/kgKörte: 460-600 Ft/kgSzilva: 279-350 Ft/kgSzőlő: 540-600 Ft/kgMák: 1400 Ft/kgDió: 2600-3000 Ft/kgMandula: 4400-5000 Ft/kgMogyoró: 4000 Ft/kgNarancs: 540 Ft/kgNektarin: 740 Ft/kgCitrom: 980 Ft/kgBanán: 390 Ft/kg

Heti SÜTI

Piskóta tekercs

Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, csipetnyi sütőporElkészítés: A hozzávalókból pis-kótatésztát készítünk. A 6 tojás fe-hérjét a cukorral kemény habbá verjük (a cukrot fokozatosan adjuk hozzá, állandó keverés közben). Ezután beletesszük a tojások sár-gáját, és a habverővel tovább ver-jük. Majd beleszitáljuk a sütőpor-ral elkevert lisztet, amit már csak fakanállal óvatosan keverünk bele. Végül belekeverjük az olajat is. Majd sütőpapírral bélelt, vagy zsí-rozott-lisztezett nagy tepsiben süt-jük, 180 fokon, kb. 15-20 percig. Ha megsült, óvatosan lehúzzuk róla a sütőpapírt, és még melegen feltekerjük. Végül baracklekvárral megkenjük, feltekerjük és kihűlé-sig szorosan sütőpapírba csoma-goljuk. Szeletelés után vékonyan meghintjük vaníliás porcukorral!

Dobosné Szabó Márta, Székesfehérvár

Rövid hírek

Továbbra is keressük a legfi-nomabb süteményeket, hétről hétre! Akinek van olyan re-ceptje, amelyet szívesen osz-tana meg másokkal lapunk ha-sábjain, azt kérjük küldje el e-mailban elektronikus címünk-re: [email protected]

Predator – A ragadozó1987-ben került először filmvászonra a Predator, vagyis a ragadozó. Azóta már összecsaptak kétszer az Alienekkel (Alien vs Pre-dator), most pedig újra visszatérnek a mozikba. Ezek a földönkívüli lények pedig veszedelmesebbek, mint valaha. Más fajok DNS-ével módosították sa-ját génjeiket, így okosab-bá, erősebbé váltak. Őket vonzza akaratlanul a Föld-re egy kisfiú, és ismét meg-tesznek mindent az emberi-ség elpusztításáért. A fil-met 3D-ben vetíti a tapol-cai mozi szeptember 19-éig minden nap 18 órai kez-dettel. (szv)

FILMAJÁNLÓ