sztárfellépők a madzagfalvi napokon · igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot...

8
Igen, egy a tábor, s a meg- szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép és a har- madik oldali csoportkép is ezt sugallja. A tábort a Jobboldali Összefogás Békésért Polgári Kör csapata jeleníti meg, mely túlnyomó többségében azokat tömöríti, akik a városunkat ed- dig is a megmaradás és a fejlő- dés vizein kormányozták, s az első fotó alapján mondhatjuk, hogy építették is. A közös zász- lót pedig Békés város lobogója jelenti, melynek tudatos hasz- nálatával, ismételt kitűzésével a csoportkép indulói azt az üzenetet fogalmazták meg jel- képesen, mely szerint nekik mindenek előtt és felett me- gyénk névadó településének a jövője, lakóinak jóléte a legfon- tosabb. Ezért szállnak harcba, ezért vágnak sutba minden önös érdeket, ezért vállalnak minden megpróbáltatást, fe- nyítést és rájuk vetett sarat, ezért sorakoznak fel a megren- dítő erejű közakaratra újból élükre állt polgármester és pol- gármesterjelölt Izsó Gábor mö- gé és mellé. Folyt. a 3. oldalon 2010. szeptember 8. XVIII. évfolyam 18. szám KÉTHETENTE MEGJELENÕ, INGYENES KÖZÉLETI FOLYÓIRAT MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken SZEPTEMBER 4-11. Jázmin Patika (Rákóczi u.) SZEPTEMBER 11-18. Turul Patika (Piac tér) SZEPTEMBER 18-25. Oroszlán Patika (Kossuth u.) Hétfőtől péntekig 18-20 óráig, vasárnap és ünnepnap 9-11 óra, valamint 17-18 óra között. Váltás mindig szombaton reggel fél nyolckor. Figyelem, egyes gyógyszertárak szombaton is nyitva tartanak. Orvosi ügyelet: 416-637 Gyógyszertári ügyeleti rend Melyik koncertet várja a legjobban a Madzagfalvi Napokon? USZODA NYITVA TARTÁSA: – hétfô-péntek: 6-20 óra – szombat: 8-20 óra – vasárnap 8-18 óra 39% Rúzsa Magdi 13% Hobo 48% Magna Cum Laude Szavazzon ön is! www.bekesiujsag.hu Újdonságként jelenik meg a Trabant Találkozó, amely Bar- ta István Zoltán ötletére került a programba. Az ország egész területéről várják a Trabant-tulajdonosokat, akik szombaton 11 órától gyülekez- nek a Csíkos utcán. A várost keresztülszelő felvonulásuk, rendőri biztosítással, fél kettő- kor rajtol, és a Barta udvarnál ér véget. A felvonulás elején kerékpárosok mennek majd. A járművekre a programfüzet- ben megtalálható szavazóla- pon lehet szavazni. A szavazó erre a lapra ráírja az adatait, és odaadja annak a trabantosnak, akinek szerinte a „legtraban- tabb Trabantja” van. A leg- több szavazatot összegyűjtött tulajdonos egy kupát nyer, a szavazók között pedig ajándé- kokat sorsolnak ki. A gyerekekre külön is fi- gyelnek az idei Madzagfalvin. Őket és a családokat ingyenes, kreativitásra épülő játékokra invitálják, melyek egy része az először meghirdetett „Ma- dzagfalvi Legek” részeként valósul meg. Fontos cél, hogy a családok pénz nélkül vagy kevés pénzből is jól érezzék magukat a fesztivál során. (A rendezvény programjait la- punk 4. oldalán közöljük). Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon ÚJDONSÁG A TRABANT TALÁLKOZÓ, ÉS A LEGEK VERSENGÉSE A lakosság szavazatainak megfelelően a 12. Madzagfalvi Napok esti fellépője pénteken Hobo, szombaton Rúzsa Magdi és zenekara, vasárnap pedig a Magna Cum Laude. A záró koncert után tűzijáték lesz. Az ezt megelőző két és fél nap során persze számos programra kerül sor. Egy a tábor a közös ég alatt Az elmúlt négy évben megvalósult beruházásokkal gyarapodott a város vagyona. Nagyszámú érdeklődő jelenlété- ben szeptember 5-én átadták ren- deltetésének a Békési Kistérségi Iskola Dr. Hepp Ferenc Tagisko- lájának központi épületét, amelyet az elmúlt 12 hónapban teljesen felújítottak. A munkálatokat a Strabag Kft. végezte el közel 600 millió forintból, melynek kilencven százalékát az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél- alföldi Regionális Operatív Program keretén belül meghirdetett Nemzeti Iskolafelújítási Programtól nyerték el. Megtörtént az 1981-ben átadott háromszintes épület több mint száz helyiségének felújítása, korszerűsítése, energiaracionalizálása. Parkolót épí- tettek, akadálymentesítettek, továbbá modern oktatási berendezések és esz- közök beszerzése is lehetővé vált. Mindezeket megtekinthették az ünnepélyes projektzáró és tan- évnyitó alkalmából oda sereglők, köztük a korábbi és mai diá- kok, szülők mellett volt és jelenlegi intézményvezetők, tanárok, országos és megyei sportszervezetek képviselői. A szalagot Izsó Gábor polgár- mester és Erdős Norbert alpolgár- mester vágta át. Izsó Gábor köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az iskola felújítása a magyar oktatáspolitika megújulásával esik egybe, ami nagy reményekre jogosít fel. Az iskolanévadó sportdiploma- táról állandó tárlatot rendeztek be az újonnan kialakított közösségi teremben, melyet a névadó fia, Dr. Hepp Ferenc méltatott. Elkészült az iskola hátsó, sportud- var felöli falát díszítő graffiti is, melyet két budapesti művész terve- zett. A 2010/2011-es tanév a Dr. Hepp iskola mintegy 580 növendé- kének szeptember 6-án megkezdőd- hetett. Szeptember 16-án minden érdeklődő körülnézhet az épületben, mert 9-18 óra között nyílt napot tartanak. Sz. K. Elkészült a Dr. Hepp Tagiskola épületfelújítása KÍVÜL-BELÜL MEGÚJULT A JÓZSEF ATTILA UTCAI KOMPLEXUM További fotók a kívül-belül felújított iskoláról honlapun- kon, a www.bekesiusjag.hu címen. FOTÓ: GAZSÓ JÁNOS

Upload: others

Post on 19-Feb-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatotfolytatva mondhatjuk azt is,hogy egy a zászló is, hiszen acímoldali mozaikkép és a har-madik oldali csoportkép is eztsugallja. A tábort a Jobb oldaliÖsszefogás Bé késért PolgáriKör csapata jeleníti meg, melytúlnyomó többségében azokattömöríti, akik a városunkat ed -dig is a megmaradás és a fejlő-dés vizein kormányozták, s azelső fotó alapján mondhatjuk,hogy építették is. A közös zász-lót pedig Békés város lobogójaje lenti, melynek tudatos hasz-

nálatával, ismételt kitűzésévela csoportkép indulói azt azüzenetet fogalmazták meg jel-képesen, mely szerint nekikmindenek előtt és fe lett me -gyénk névadó településének ajövője, lakóinak jóléte a legfon-tosabb. Ezért szállnak harcba,ezért vágnak sutba mindenönös érdeket, ezért vállalnakminden megpróbáltatást, fe -nyítést és rá juk vetett sarat,ezért sorakoznak fel a megren-dítő erejű közakaratra újbólélükre állt polgármester és pol-gármesterjelölt Izsó Gábor mö -gé és mellé. Folyt. a 3. oldalon

2010. szeptember 8. � XVIII. évfolyam 18. szám � KÉTHETENTE MEGJELENÕ, INGYENES KÖZÉLETI FOLYÓIRAT

MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken

SZEPTEMBER 4-11.Jázmin Patika (Rákóczi u.)

SZEPTEMBER 11-18.Turul Patika (Piac tér)

SZEPTEMBER 18-25.Oroszlán Patika (Kossuth u.)

Hétfőtől péntekig 18-20 óráig,vasárnap és ünnepnap 9-11 óra,

valamint 17-18 óra között. Váltás mindig szombaton

reggel fél nyolckor. Figyelem, egyes gyógyszertárakszombaton is nyitva tartanak.

Orvosi ügyelet: 416-637

Gyógyszertáriügyeleti rend

Melyik koncertet várja a legjobban

a Madzagfalvi Napokon?

USZODA NYITVA TARTÁSA:

– hétfô-péntek: 6-20 óra – szombat: 8-20 óra – vasárnap 8-18 óra

39%Rúzsa Magdi

13%Hobo

48%Magna CumLaude

Szavazzon ön is! www.bekesiujsag.hu

Újdonságként jelenik meg aTrabant Találkozó, amely Bar -ta István Zoltán ötletérekerült a programba. Az országegész területéről várják aTrabant-tulajdonosokat, akikszombaton 11 órától gyülekez-

nek a Csíkos utcán. A várostkeresztülszelő felvonulásuk,rendőri biztosítással, fél kettő-kor rajtol, és a Barta udvarnálér véget. A felvonulás elejénkerékpárosok mennek majd.A járművekre a programfüzet-

ben megtalálható szavazóla-pon lehet szavazni. A szavazóerre a lapra ráírja az adatait, ésodaadja annak a trabantos nak,

akinek szerinte a „legtraban-tabb Trabantja” van. A leg-több szavazatot össze gyűjtötttulajdonos egy kupát nyer, a

szavazók között pedig ajándé-kokat sorsolnak ki.

A gyerekekre külön is fi -gyelnek az idei Madzag falvin.Őket és a családokat ingyenes,kreativitásra épülő játékokrainvitálják, melyek egy része azelőször meghirdetett „Ma -dzag falvi Le gek” részekéntvalósul meg. Fon tos cél, hogya családok pénz nélkül vagykevés pénzből is jól érezzékmagukat a fesztivál során. (Arendezvény programjait la -punk 4. oldalán közöljük).

Sztárfellépők a Madzagfalvi NapokonÚJDONSÁG A TRABANT TALÁLKOZÓ, ÉS A LEGEK VERSENGÉSE

A lakosság szavazatainak megfelelően a 12.Madzagfalvi Napok esti fellépője pénteken Ho bo,szombaton Rúzsa Magdi és zenekara, vasárnappedig a Magna Cum Laude. A záró koncert utántűzijáték lesz. Az ezt megelőző két és fél napsorán persze számos programra kerül sor.

Egy a tábor a közös ég alatt

Az elmúlt négy évben megvalósult beruházásokkal gyarapodott a város vagyona.

Nagyszámú érdeklődő je lenlété-ben szeptember 5-én átadták ren-deltetésének a Békési KistérségiIskola Dr. Hepp Ferenc Tagisko -lájá nak központi épületét, amelyetaz elmúlt 12 hó nap ban teljesenfelújítottak.

A munkálatokat a Strabag Kft.végezte el közel 600 millió forintból,melynek kilencven százalékát az ÚjMagyar ország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Regionális Operatív Programkeretén belül meghirdetett NemzetiIskola fel újítási Programtól nyerték el.

Megtörtént az 1981-ben átadottháromszintes épület több mint százhelyiségének felújítása, korszerűsítése,energiaracionalizálása. Parkolót épí-tettek, akadálymentesítettek, továbbámodern oktatási berendezések és esz-közök be szerzése is lehetővé vált.Mind ezeket megtekinthették az ünnepélyes projektzáró és tan-évnyitó alkalmából oda sereglők, köztük a korábbi és mai diá-

kok, szülők mellett volt és jelenlegiintézményvezetők, ta nárok, országosés megyei sportszervezetek képviselői.

A szalagot Izsó Gábor polgár-mester és Erdős Norbert alpolgár-mester vágta át. Izsó Gáborköszöntőjében azt hangsúlyozta,hogy az iskola felújítása a magyaroktatáspolitika megújulásával esikegy be, ami nagy reményekre jo gosítfel. Az iskolanévadó sportdiploma-táról állandó tárlatot rendeztek beaz újonnan kialakított közösségiteremben, melyet a névadó fia, Dr.Hepp Ferenc méltatott.

Elkészült az iskola hátsó, sportud-var felöli falát díszítő graffiti is,melyet két budapesti művész terve-zett. A 2010/2011-es tanév a Dr.Hepp iskola mintegy 580 növendé-kének szeptember 6-án megkezdőd-

hetett. Szep tem ber 16-án minden érdeklődő körülnézhet azépületben, mert 9-18 óra között nyílt napot tartanak. Sz. K.

Elkészült a Dr. Hepp Tagiskola épületfelújításaKÍVÜL-BELÜL MEGÚJULT A JÓZSEF ATTILA UTCAI KOMPLEXUM

További fotók a kívül-belül felújított iskoláról honlapun -kon, a www.bekesiusjag.hu címen.

FOTÓ: GAZSÓ JÁNOS

Page 2: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

2 2010. szeptember 8.

Hírekröviden

A Békés Város Nyug dí -jasok Érdekvédelmi Egyesü -lete értesíti tagjait, hogy aBékési Idősekért Alapítványjótékonysági ebédje nem szep-tember 25-én, hanem október9-én, szombaton 12 órakor leszmegtartva az Eötvös JózsefÁltalános Iskola ebédlőjében.

––––––––––�––––––––––

Békésen rendezték meg aVI. Polgárőr Közlekedés -biz tonsági Verseny megyeidöntőt, ahol a csapatok kö -zött szarvasi győzelem szüle-tett, megelőzve a gyulai és abékéscsabai polgárőröket.Egyéni ben a szarvasi Plje -sovszki Já nos nyerte az elmé-leti és gyakorlati közlekedésivetélkedést. A békési csapat ésaz egyéni indulók nem kerül-tek be a legjobbak közé.

––––––––––�––––––––––

A következő időpontok-ban Békésen mér a traffi-pax: szeptember 2., 3., 4., 8.,9., 10., 11., 14., 15., 16., 20.,21., 22., 26., 27., 28. Pon to -sabb időpontot és helyszínt aBékés Megyei Rendőr-főkapi-tányság nem tesz közzé.

––––––––––�––––––––––

Békés Város Önkor mány -zata pályázatot hirdet a 2010.évi költségvetésében tervezettVállalkozói Alap felhasználásá-ra, egyéni vállalkozók, gazda-sági társaságok, ős termelőkrészére. A részletes pá lyázatikiírás letölthető a www.bekes-varos.hu honlapról, vagy átve-hetők a Polgármes te ri Hivataltitkárságán. A pályázatok bea-dásának határideje: 2010. szep-tember 30. 14 óra.

Ezekben a napokban egyhéten át hátrányos helyzetűgyermekeket lát vendégül Bé -kés mindkét testvértelepülé-séről, a romániai Gyergyó -szent miklósról és a szerbiaiMa gyarittabéről, köszönhető-en a szegénység és a kirekesz-

tettség elleni küzdelem euró-pai évében az „Európa a pol-gárokért 2007-2013” programkeretén be lül elnyert pályá-zatnak. A romániai, a vajdasá-gi és a bé kési pedagógusokegyüttműködve dolgozzák kiaz angol nyelvi képzés felada-

tait. Nap közben a Békési Kis -térségi Is kola három tagisko-lájában ül nek be a nehéz hely-zetben lé vő családok gyerme-kei a békési iskolapadokba,délutánonként a szituációsnyelvi képzés mellett hárombékési civil szervezet, a Békési

Városvédő- és Szépítő Egye -sület, a Békés és KörnyékeBiokultúra Egye sü let és a Ne -felejcs Kulturális és Hagyo -mány őrző Közhasznú Egyesü -let is részt vállal a programokgazdagításában. Lesz városbe-mutató séta, óriáspalacsinta-

sütés és kézműves foglalkozás.A programban részt vevő álta-lános iskolás gyermekek éspedagógusaik a XII. Madzag -falvi Napok kulturális, sportés hagyományőrző eseménye-in való részvétellel zárjákmajd itt-tartózkodásukat.

Hátrányos helyzetű testvérvárosi gyerekek Békésen

Bizonyára Önök is többfórumon hallották, a 2010-es önkormányzati választá-sokon új választókerületekés szavazókörök lesznek ér -

vényben Békésen is, így aválasztásra jogosult békési-eknek sok esetben új szava-zóhelyiséget kell felkeresni-ük szavazatuk leadásához. A

pontos tájékoztatásért len-tebb közöljük a 2010-esönkormányzati választásokidején városunkban kiala-kult nyolc új kerület határ-

vonalait, és a szavazóhelyisé-gek pontos címét.

Kérjük, fokozottan figyelje-nek a már korábban, az aján-lószelvényekkel együtt meg-

kapott értesítőjük átolvasásá-ra, mely tartalmazza, hogy kimelyik szavazókörbe tartozik,és a szavazóhelyiség pontoscímét is.

Hol kell szavaznunk október 3-án?

1. szavazókör 1. választóker. Idôsek klubja, Csallóközi u. 40.2. szavazókör 1. választóker. Szociális Otthon, Farkas Gyula u. 2.

3. szavazókör 2. választóker. Karacs Teréz Ált. Isk., Rákóczi u. 8.4. szavazókör 2. választóker. Karacs Teréz Ált. Isk., Rákóczi u. 8.

5. szavazókör 3. választóker. Zeneiskola, Petôfi Sándor u. 1.6. szavazókör 3. választóker. Idôsek Klubja, Dózsa u. 36.

7. szavazókör 4. választóker. Dr. Hepp Ferenc Ált. Isk., József A. u. 12.8. szavazókör 4. választóker. Dr. Hepp Ferenc Ált. Isk., József A. u. 12.

9. szavazókör 5. választóker. Óvoda, Csabai u. 30.10. szavazókör 5. választóker. Óvoda, Hunyadi tér 1/1.

11. szavazókör 6. választóker. Idôsek Klubja, Szarvasi u. 40/1.12. szavazókör 6. választóker. Óvoda, Móricz Zsigmond u. 44.

13. szavazókör 7. választóker. Eötvös József Ált. Isk., Jantyik M. u. 21-25.14. szavazókör 7. választóker.Eötvös József Ált. Isk., Jantyik M. u. 21-25.

15. szavazókör 8. választóker. Vadászház, Bocskai utca 18.16. szavazókör 8. választóker. Víz és Csat. Váll., Táncsics u. 33.

Page 3: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

– Békés Város Képviselő-testülete a közelmúltban egykiadványt juttatott el a béké-siekhez, amelyben az elmúltnégy év eredményeit és aváros állapotát mutatják be.Polgármester úr! A mérhetőeredményeken túl mit tart a2006 és 2010 közötti cikluslegnagyobb tanulságának?

– Először is azt, hogy Békésváros lakossága a 2006-os ön -kormányzati választásokonnem csupán szavazott, dedön tött is. Nem egy logót, egypártot, hanem egy alkotó,összefogáson alapuló helyiközösséget bízott meg a városirányításával. Egy olyan csa-patot, amely mögé a lakosságfel tudott sorakozni. Sohakorábban ennyi civil szervezetnem vett részt a városért folyómunkában, mint most,ugyan akkor kiemelkedő aBékés ügyét magánszemély-ként támogatók száma is. Ezaz összefogás az, amely lehe-tővé tette az említett kiad-ványban szereplő eredményekmegszületését. Békésen végreelkezdődött valami, amit azemberek a rendszerváltás ótahiányolnak. Ezt igazolja ahoz zánk eljuttatott ajánlószel-vények minden korábbinálnagyobb száma, amelyért ez -úton is köszönetet mondok.

– Polgármester úr függet-len jelöltként, ugyanakkor aJobboldali Összefogás képvise-lőinek támogatásával méretimeg magát az idei helyható-sági választásokon is, tehát acsapat együtt marad. Sokanvárták ugyanakkor, hogy aFidesz is önt jelöli majd.

– Így igaz, bíztam a jelölés-ben, de Békés jövője szem-pontjából ennek nincs jelentő-sége. Született békésiként

nem okoz gondot, hogy füg-getlen jelöltként indulok.Erdős Norbert szerint a városjövője Budapesten dől el, vé -leményem szerint azonban eza jövő a békésiek kezében van.Ezért történhetett meg, hogyszocialista kormányzás mel-lett, ellenzékben is meg tud-tuk valósítani a kitűzött fej-lesztéseket. Fontosnak tartomtehát, hogy minden békésiemelt fővel járjon, hiszen kö -zös eredményeink nem Bu -dapesten, tőlünk függetlenülszülettek, hanem valamennyi-ünk összefogása nyomán. Azországgyűlési választásokután végre kormánypárti kép- viselője van a városnak, ez iskomoly lehetőség. Nem sza-bad ugyanakkor elfelejte-nünk, hogy a képviselő úrmunkájára velünk együtt szá-mít Mezőberény, Tarhos, Ka -mut, Murony, Bélmegyer, Do -boz, Csárdaszállás és Kétsop -rony is. Jegyzői munkája is afővároshoz köti, Békésen pe -dig elvállalta a tűzoltóság és afutballklub vezetését is. Kü -lön kell tehát kezelni a telepü-lések parlamenti képviseletétés a polgármesteri munkát,hiszen mindkettő külön-kü -lön is egész embert kíván, ahét minden egyes napján.Nem hiszek tehát Erdős Nor -bert azon érvelésében, melyeleve hátrányos helyzetűkéntkezeli azokat a településeket,amelynek nem országgyűlésiképviselő a polgármestere.

– A jelöltek többsége a pár-tokra bízná a város képvisele-tét, önt azonban civil szerve-zetek támogatják.

– A Jobboldali Összefogásképviselői 2006 óta, a békésiekelsöprő többségének szavazatá-val a hátuk mögött szolgálják a

várost. Ez nem csak komolyfelhatalmazást, de komoly fele-lősséget, társadalmi bázist is je -lent. A frakcióból egyedül Er -dős Norbert döntött úgy, hogykülön in dul, saját jelöltekettoboroz. Köztudott, hogy en -gem is megkeresett, alpolgár-mesteri posztot ajánlott, hanem indulok. Mérle gelve azon-ban a helyzetet úgy gondoltams gondolom ma is, hogy még azalpolgármesteri szék sem dől-het el a választók megkerülésé-vel, politikai alkudozás sal. Fon -tosnak tartom to váb bá, hogy aJobboldali Össze fogás nem csu-pán egy, a választás miatt ver-buvált szövetség, ha nem évek,sőt évtizedek óta együtt dolgo-zó békési embe rek elkötelezettbaráti kö zössége. Tapasztala -tuk ra, to vább ra is szüksége van

a városnak. Amennyiben újrabizalmat kapok a békésiektől,a következő négy évben isvelük szeretném folytatni amegkezdett munkát. A város-nak nem pártkatonákra, ha -nem tenni és dolgozni akaróképviselőkre van szüksége. Va -lódi önkormány zatiságra. Akérdésében említett civil szférapedig nem más, mint magaBékés város al kotó közössége,lakossága. Büsz ke vagyok atámogatásukra.

– Milyen kampányra szá-mít 2010 őszén Békésen?

– Polgármesterként az el -múlt négy év eredményeit és amunka folytatását ajánlom abékésiek figyelmébe. Bizo nyá -ra lesz majd, aki a pártszim-pátiára, a százalékokkal valózsonglőrködésre alapozzamon danivalóját, s valószínű-leg elhangzanak nagy ígére-tek is. Ilyenkor gyakori, hogyúgynevezett suttogó propa-gandát folytatnak a jelöltek,azaz álhírek, pletykák terjesz-tésével próbálják gyengíteniaz ellenfelet, ez már Békésenis érzékelhető. Véleményemszerint a közvéleményt becsü-li alá, aki így akar szavazato-kat gyűjteni.

32010. szeptember 8.

Házasságot kötöttek: Pata kiImre és Nagy Margit Er -zsébet, Liszkai Sándor Atti laés Kis Anett Enikő, IllésTibor és Zsombok Éva Erika.Sok boldogságot kívánunk!

Elhunytak: Kocsor László(86 évesen, Bélmegyer), özv.Püski Lászlóné (85, Ka -mut), Csatári Mária (56),Bakucz Zsuzsanna (89),

Mike Istvánné (79), RáczIstvánné (66), özv. MolnárLászlóné (95, Murony),Dolog Györgyné (77, Tar -hos), Hornyák János (78),özv. Somlyai Imréné (90),Szűcs Lászlóné (87).Nyugodjanak békében!

Anyakönyvi hírek

Kicsit általános talán ez afenti kérdéssor, de ha szé-pen leszűkítjük a mai békésállapotokra, akkor mindjártmás megvilágításba kerül-nek a dolgok. Fogjunk ak -kor hozzá!

Mit tehet a közönségesbékési halandó, ha azt látja,hogy semminek sem nézik,ha még az utcán is nehezenköszönnek vissza neki, habalga szavazógépnek ala-csonyítják le, ki nem ésszel,gondolkodva választ, ha -nem plecsnire, logóra sza-vaz, ha rokonát, barátját,békési honfitársát az utcáratéve találja, miközben állá-sában már ejtőernyős ül.Vagy ha azt látja, hogy van,akiknek semmi sem elég,hanem még-még kell vala-mi a kalapra dísznek. Azazha elrettenve, borzadva né -zi, hogy van olyan, ki egy- maga legalább féltucat lo -von ül már, de mégis kelle-ne még a sokadik is.

Nos, mit mondhat erre afentebb emlegetett egysze-rű békési ember, kinek napmint nap azon jár az esze,hogyan ad ruhát, cipőt gye-rekére, hogyan és mit viszhaza ennivalót, vagy hogyegyáltalán jó volna már leg-alább egy, egyetlen egy ici-pici állás, egyetlen icipicimunkahely egyetlen mini-málbérecskével legalább.Hogy élni tudjon, léteznilegalább. Nem mondom el,mit mond. Nem írhatom le.Nem tűrne nyomdafesté-ket. De igaza van!

Elmondhatjuk viszontközösen, mi mindannyian, asok beszédhez, ékesszólás-hoz nem szokott embertár-sunk helyett is, hogy mittehet. Elmondhatja példáulvelünk együtt, hogy Béké -sen nem osztanak tituluso-kat, posztokat, koncokat,zsíros falatokat, hanem ki zá-rólag feladatot, munkát osz-togatnak, amit leggyakrab-ban önkéntesen végez el azember, s a legtöbbször sem-miért. Vagyis dehogy, a leg-drágábbért, ami adható,kapható: egy hálás tekinte-tért, egy meleg kézfogásért,egy halkan elrebegett kö szö-

nömért. Higgyék el, nincstorokszorítóbb, szemet elho-mályosítóbb érzés annál,mint amikor azt mondjákrebegő hangon, hogy: „AzIsten áldja meg azért, amittett!” Nem kell ide pénz,nem kell ide sem mi anyagi.Elég az emberi szó, sokszora ki nem mondott is.

Mint előbb észrevehet-ték, lohadóban a bennemfakadt indulat, s kicsit szé-gyellem is már magam érte.De mit leírtam, igaz, s bárezért néha betörik az emberfejét, mégis vállalom, merthiszem és vallom, hogy azigazat ki kell mondani, smert a ki nem mondottigaz ság megfojt, vagy ha -zugsággá keseredik ben-nünk. Édes jó Istenem! Milenne a világgal, ha mindenpolitikus csak igazat beszél-ne! Tán szétvigyorognánkma gunkat a nagy boldog-ságban... Komolyra fordít-va ismét a szót, tegyük fel akérdést, hogy meddig kellmég tűrni és miért? Aválasz egyszerű: semeddigsem kell, ha bárkit testben,lélekben bántanak. A töb-bit, a még elviselhetőt pe -dig október 3-ig. Akkor az -tán kész. Pont fel az i-re, sáldás, békesség, le is út, felis út. Ki hívatlan gyütt,me het. Mert ki mint vet,úgy arat, s ez vonatkozik azágyra is, ahová fejünkethaj tanánk.

Minden nap, a napi imámsorán mosolyogva gondolokellenségeimre, és szeretemőket teljes szívemből, teljeslelkemből, s kívánom nekik,hogy boldogok legyenek,igaz emberek. Legyen nekikkönnyű a lelkük, és ismerjékmeg a gyűlölködés keservehelyett a szeretet mámorító,édes ízét. Segítünk nekikeb ben, az út megtalálásá-ban. Addig csak egyet ké -rünk tőlük: ne akadályozza-nak ebben. S tán még egyvalamit tanuljanak meg: akávét lehet csorba csészébőlinni, lehet cifra porcelánból,de ami a lényeg, a kávé, amibelül van, az bármelyikbőlisszuk is, ugyanaz. Nem atalmi szépség a fontos tehát,hanem a belső tartalom. Nomeg, hogy szeretettel ké -szült-e, és hogy kivel isszuk.Mert barátok közt, jó em -berekkel kortyolgatva bi -zony teljesen más íze van.Teljesen más... Íze van.

Mit, miért és meddig?

Jegyz e t

PálmaiTamás

Interjú Izsó Gábor polgármesterrel

Folytatás a címoldalrólA város velük túlélte a

megpróbáltatásokkal, meg-szorításokkal teli négy évet,és mindezek ellenére mégépült, szépült is. Most, hogy apolgári kormányzat előrevetí-ti a kedvező szelek lehetősé-gét, végre nekilátnának an -nak is, ami a legfontosabbmin den település életében:annak lakóinak boldogulása,mindennapi életük segítése,nyomasztóvá váló egzisztenci-ális gondjaik megoldása. Merta szép megvalósítások mellékell a mindennapi kenyér, amunkahely, a létbiztonság, agyerekek várásának öröme, azalkotó élet kiteljesítése, a nyu-godt öregkor biztosítása is.

Ez a csapat jelenti Békéséletében a folytonosságot, azeddig elkezdettek továbbvite-lét, a megkezdett beruházások

folytatását, a szűk kis honunkanyagi fejlődése mellett annaktovábbi szellemi fellendülését,az igazi lokálpatriotizmust,azaz azt az önzetlen szeretetetBékés iránti szeretetet, ame-

lyet egyik jelöltünk kisgyerekefogalmazott meg, amikor párhetes távollét után hazatérve avésztői híd magasából megpil-lantotta a város templomtor-nyait, és így kiáltott fel: „Az én

kis Békéském!” Nos, erről vanmost szó. A mi városunkról.És ebben csak mi, békésiekdönthetünk felelősen. Mi, aváros közössége a közös égalatt.

Egy a tábor a közös ég alatt

A Jobboldali Összefogás Békésért Polgári Kör egyéni választókerületekben induló jelöltjei. Jobbról balra:Barkász Sándor (4. sz. választókerület), Pocsaji Ildikó (7. sz. választókerület), Balázs László (5. sz. választók-erület), Izsó Gábor (6. sz. választókerület), Dr. Pálmai Tamás (3. sz. választókerület), Vámos László (1. sz.választókerület), Mészáros Sándor (2. sz. választókerület), Mucsi András (8. sz. választókerület).

Page 4: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

4 2010. szeptember 8.

Hosszú évek óta, amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy„hogyan érzitek magatokat Békésen”, akkor nemes egyszerű-séggel csak annyit feleltem: békésen…

Az utóbbi napokban a fenti kérdésre már nem tudnám nyu-godt lelkiismerettel ezt a választ adni, hiszen a közelgő hely-hatósági választások miatt kialakult helyzet miatt sok mindenjellemzi korábban békés, nyugodt kisvárosunkat, csak éppennem a békés hangulat…

Nem tisztem a jelenlegi állapotot e rovat kapcsán elemezni ésértékelni, azt tegye meg mindenki saját maga. De tisztem ésfeladatom – hivatásomnál fogva is – arra rámutatni, hogy apolitika pillanatnyi érdekei miatt súlyos hiba lenne olyan hely-zetet teremteni bármelyik (érdek)csoportnak, amivel maradan-dó károkat okoznánk az itt élő emberek érzésvilágában, lelkiéletében. Így is van elég baj az örökségként hátramaradt gaz-dasági és társadalmi válság miatt. Miért tetéznénk még mind-ezt mondvacsinált problémákkal, egymás lejáratásával, emberiméltóságában való megsértésével?

Sokunk óhaja: legyen tisztességes a megmérettetés, s bízzaminden jelölt lehetséges megválasztását választói józan belátá-sára, emberismeretére, szimpátiájára! Addig pedig, ahogy erovat címe is sugallja: csendesüljenek le a ma még hangosko-dók, hadd legyen újra békés Békés városa!

Katona Gyula, lelkipásztor

Az új tanév pozitív változá-sa, hogy kívül-belül megújult aDr. Hepp Ferenc Tagiskolaépülete. Emellett megvalósul-tak a legszükségesebb felújításiés karbantartási munkálatok atöbbi tagiskolában is. A nyer-tes pályázatoknak és egyébbeszerzéseknek köszönhetőentovább bővült az iskola számí-tógép-, és taneszközparkja,megújultak az iskolabútorok.November elejére vár ható atanulói laptopok ér kezése. Az

Alapfokú Művé sze ti Iskolapályázati forrásból 1.777 ezerFt-ot költhet felújításra, hang-szer- és eszközfejlesztésre.

Az infrastrukturális fejlesz-tés maga után vonja az oktatástartalmi fejlesztését. A háromvárosi általános iskolábansportiskolai osztályok kezdikmeg működésüket az 1. évfo-lyamon, illetve az 5. évfolya-mon. A tantárgytömbösítettoktatás kivételével folytatódika kompetencia alapú oktatás,

projektek, témahetek színesí-tik a tanítási heteket.

Ebben a naptári évben (de -cember 31-ig) csökken a ta -nulók által fizetett étkezési

térítési díj. Az 1-7. évfolyamos,gyermekvédelmi támogatás-ban részesülő tanulók a2010/2011-es tanévben ingye-nesen étkezhetnek.

Becsengettek a kistérségi iskolábanCSÖKKEN A TANULÓK ÁLTAL FIZETETT ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ

Az iskolafelújítás és a pályázatok megvalósításamiatt mozgalmas nyári szünet után a BékésiKistérségi Iskolában is megszólalt szeptember 1-jén a 2010/2011-es tanév kezdetét jelző csengőszó.A kistérségi iskolában összesen 1547 gyermekkezdte meg a tanévet, közülük 163 elsős kisdiákült először az iskolapadba.

VÁLTOZÁSOK A CSALÁDI PÓTLÉK FOLYÓSÍTÁSÁBAN

A tanköteles korú gyermekek után járó családi pótlék neveiskoláztatási támogatás. Az iskola a tanuló első igazolatlanmulasztása után jelzi a szülőnek, hogy gyermeke igazolatla-nul mulasztott. 10 óra igazolatlan mulasztás után az intéz-mény igazgatója értesíti a jegyzőt, aki végzéssel felhívja aszülő figyelmét a következő jogkövetkezményre. A jegyző azigazolatlanul mulasztott ötvenedik kötelező tanórai foglalko-zás után elrendeli a tanuló védelembe vételét, továbbá a tel-jes összegű iskoláztatási támogatás folyósításának felfüggesz-tését. A felfüggesztés után a családi pótlék folyósítása termé-szetbeni formában, pénzfelhasználási terv alapján történik,amelyet a gyermekjóléti szolgálat készít el. A BékésiKistérségi Iskola kizárólag a tájékoztató füzetben, illetve azellenőrzőben fogad el orvosi és szülői igazolást.

A „Békési Fürdőért”Közalapítvány

ezúton köszönetét fejezi kia személyi jövedelemadók1%-ának felajánlásáért.

A közalapítvány javáraebből befolyt összeg

1.408.771,- Ft.

Adószám: 18386169-1-04Számlaszám:

11998707-06278340-10000001 Erste Bank

Szeptember 3-án lezárult azajánlószelvények gyűjtése azoktóber 3-i helyhatósági vá -lasztásokra. Az Országos Vá -lasztási Iroda honlapjánakada tai szerint Békésen négysze mélynek sikerült össze-gyűjtenie a kellő számú ko -pogtatócédulát, hogy indul-hasson, mint Békés város pol-gármesterjelöltje. A jelöltekbetűrendben: Erdős Norbert

(Fidesz), Izsó Gábor (függet-len), Molnár József (Jobbik),Pataki István (MSZP).

A képviselőtestület nyolcegyéni képviselői helyéértötvenhárman indulnak harcbaoktóber 3-án. Valamennyiválasztókerületben indít jelöl-tet a Fidesz – Magyar PolgáriSzövetség, a Jobboldali Össze -fogás Békésért Polgári Kör, aMagyar Szocialista Párt, a

Jobbik Magyarországért Moz -galom, és a Békési Ipar -testület. A Békési Kisgazda -kör hét, a Magyar Kommu -nista Mun kás párt négy, a CivilMoz galom Egyesület egy he -lyen szerzett elég kopogtató-cédulát, és egyetlen függetlentis találunk a listákon. A kép-viselőjelöltek névsorát követ-kező lapszámunkban részlete-sen közöljük.

Négy polgármesterjelölt közülválaszthatunk

ÖTVENHÁROM JELÖLT A NYOLC EGYÉNI KÉPVISELŐI HELYRE

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság külön-böző programjaival évek ótanagy hangsúlyt fektet agyermekek szabályos közle-kedésre való nevelésére. Fon -tos, hogy a gyermekek leg-alább az alapvető KRESZ sza- bályokat meg ismerjék, mi -előtt kíséret nélkül vesznekrészt a közúti vagy a gyalo-gos forgalomban. A Zebra-Zsaru programban ki válasz-tott gyerekek most szep tem-

berben az iskolába érkezésidő szakában, reggelenként7:15 órától 7:55 órá ig egyen-ruhás közterületi szolgálatotellátó rendőr se gít ségévelBékésen a Ze ne iskola mö -gött, a Széchenyi tér-Telekyutca kereszteződésénél lévőgyalogos-átkelőhelyen segítika gyalogosok, azaz iskolatár-saik közlekedését. Felszere lé -sük: piros jelző tárcsa, kékbaseball-sapka, és kék színűláthatósági mellény.

Iskolások segítik a közlekedést

Szeptember 8-án, szerdán 17órától Szíjártó István egyetemidocens, a Százak Tanácsának

ügyvivője tart előadást „Tra -dicionalizmus és liberalizmus –avagy mi őrzött meg bennün-

ket magyarokat” címmel a kul-turális központban. Szervezi aKÉSZ. A belépés díjtalan.

Történelmi előadás

A XII. Madzagfalvi Napok hivatalos programja

Page 5: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

ADJUNK ESÉLYT AZ ÉLETRE NEKIK IS!Telefon: 70/947-35-04, 30/981-76-54.

Honlap: www.bekesiallatvedok.hu Adószám: 18392607-1-04.

„Esély” Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület (Békés)

– Te voltál 2009-ben Az évtermelője. Miként is lettél emegtisztelő cím birtokosa?

– A békési Agrárcentrum hir-dette meg „Az év termelője, vál-lalkozója, stb.” címre a pá lyáza-tot a Madzagfalvi Napok alkal-mából. A cím várományosára aváros lakói, a rendezvények láto-gatói szavazhattak. A legtöbbenrám szavaztak, így lettem én„Az év termelője”. Nagyon örü-lök, hogy az emberek megtisz-teltek a bizalmukkal. Büszkevagyok rá, mert a virágkertésze-tet autodidakta módon sajátítot-tam el. Az egyetlen segítségem alányom volt, aki a kecskemétiKertészeti Főisko lán kertészmér-nökként végzett. Mindenki gra-tulált nekem, sokan a vásárlóimközül is, de legjobban persze acsaládom örült. Ez megerősítettabban, hogy jó irányban hala-dok. Még a forgalmam is nőtt azelőzőekhez képest. Idén termé-szetesen újra vállalom a megmé-rettetést. Szeretném megvédenia címemet. Mivel ez egy vándor-díj, szeretném újból elnyerni.

– Mesélj még a kezdetekről!– Sajnos engem is utolért a

munkanélküliség átka 1992-ben,s mivel valamiből élnünk kellett,először bazározni kezdtünk. Atöbb lábon állás hívei vagyunk,ezért mással is foglalkoztunk.

Mikor 1999-ben megjelent aTesco a piacon, lehetett látni,hogy a vásáros bazárárusítás leál-dozóban van, és ekkor álltunk átteljes mértékben a virágterme-lésre és -árusításra. 3600 cserép

árvácskával kezdtük, ami to -vább lépésre ösztönzött. Az egy-nyári virágok vi szonteladása letta folytatás, majd saját termelésűegynyáriak és évelő virágok ter-melése és árusítása. A tapasztalatsegített a gyakorlatban, ha pedigelméleti segítségre volt szükség,ott volt a lányom.

– Ahogy itt bejöttem, renge-teg gyönyörű virágot láttam azudvarokon. A gondozásuk alig-hanem sok időt vesz igénybe,hát még a termelés. Marad-eidő pihenésre?

– Bár ez a munka 24 óráslenne, de azért muszáj időt sza-kítani a magánéletre, a kikap-csolódásra is. Minden évbenkimegyünk legalább egy hetetpihenni Erdélybe a barátaink-

kal. Ha az idő engedi, akkormég egy-egy napos túrákra iskilátogatunk a Bihari-hegység-be. Imádunk túrázni, mertkikapcsol a mindennapi gon-dokból a táj végtelen nyugal-ma, szépsége. Az egésznek az alényege, hogy gondtalanul gyö-nyörködhessünk a háborítatlantermészetben, élvezhessük azembermentes végtelen csendet.A másik kedvtelésünk épp azellenkezője, mert nagy koncert-járók vagyunk. Egy együtteskedvéért bárhová elmegyünk,mert visszahozza a fiatalságun-kat. A rock terén mindenevőkvagyunk. A lányomék Kecs -kemé ten, a fiamék Tatabányánkeresik a megélhetést. Ennekellenére napi kapcsolatban va -gyunk velük. A telefon állandó-an csörög valamelyikünknél.Most született meg a másodikunokánk, az első szeptember-ben lesz két éves. Ők a mi sze-münk fényei. Jelen pillanatbanelégedett vagyok az életemmel.Csak azt szeretném, ha erővel,egészséggel bírnánk még egy jópár évig csinálni a kertészke-dést, a vásárlók teljes megelége-désére. Gugé

Következő interjúalanyunk Dur- kó Gábor, a Békési Újság Kalen -dáriumnak rendszeres szerzője, 90.születésnapja alkalmából.

52010. szeptember 8.

Amatőrből profiA tősgyökeres, 54 éves Hegyesi Gábor élete 180fokos fordulatot vett, amikor eredeti szakmáját,az autószerelést egészségügyi problémája miattnem folytathatta. Így eshetett meg, hogy elindultegy új úton mint amatőr virágkertész, s lett máraprofi. Miről is beszélek? Íme. A RÁKBETEGSÉG KEZELÉSE MÁSKÉPPEN

2. RÉSZSzakmai körökben az utóbbi időkben kezdenek beszélni ar ról,

hogy van más megoldás is létezik a rákkezelésben, mint a kemo-terápia vagy a sugárterápia, amelyek megmérgezik a gyorsannövekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a bél-rendszerben lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb szervek: a máj,vese, szív, tüdő károsodását is okozhatják. Ezekkel az immun-rendszer meggyengül vagy összeomlik, ráadásul a ráksejtek mu -tációval ellenállóvá válhatnak, ami megnehezíti elpusztításukat.

A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek kiéhez-tetése. A húsevéstől való tartózkodás vagy kevesebb húsfogyasztása több enzimet szabadít fel, amelyek megtámadjáka ráksejtek falát, ezzel lehetővé teszik a szervezetben lévő ölő-sejtek számára, hogy a rákos sejteket elpusztíthassák. Egyestáplálék-kiegészítők felsorakoznak az immunrendszerben,hogy lehetővé tegyék a szervezet saját ölősejtjei számára arákos sejtek elpusztítását. Más táplálék kiegészítők, mint pl.az E-vitamin, köztudottan programozott sejthalált okoznak.A rák a szellem, a test és a lélek betegsége. A pozitív szelle-miség segít a rák ellen harcolóknak, hogy túlélőkké válhassa-nak. A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint azelkeseredettség a szervezetünket a stresszel teli, savas környe-zetté teszi. Tanuljunk meg szeretetteljes, megbocsátó lelküle-tű emberré válni. Tanuljunk meg lazítani, és az életet élvezni.

Jeszenszky Attila, szakgyógyszerész

Az új oktatási kormányzat bő két hónap alatt lebontotta azelőző évek összes „reformját”. Látva az iskolákban mára ural-kodó állapotokat, ez dicséretnek is elmegy. Nagyon sok min-dent megfordítottunk, de attól még igencsak messzevagyunk, hogy elmondhassuk, az összes elrontott dolgotmegváltoztattuk – mondta Hoffmann Rózsa államtitkár. Azigazi építkezés azonban még csak most kezdődik. Újfentlehet évet ismételni az alsó tagozaton; ismét osztályozni kell agyerekeket. A pedagógusbántalmazó szülőt akár börtönbe islehet csukni. Aki nem járatja a gyermekeit iskolába, attólesetleg megvonják a családi pótlékot, és más formában kom-penzálják. Az ún. alkotó rend megteremtése nélkülözhetetlenaz iskolákban. Azokat az értékeket jelenítettük meg ezekbena törvénymódosításokban - a rend, a munka, a család - ame-lyek a kormányprogramnak is az alapját jelentik. Amire szük-ség van, az egy olyan szabályozó rendszer mind a köz-, minda felsőoktatásban, amely értékén kezeli az embert, és az okta-tást közfeladatnak, nem pedig szolgáltatásnak tekinti. Azoktatásügynek évezredek óta az az alapvető funkciója, hogyaz iskola falai közül olyan fiatalokat bocsásson ki, akik boldo-gulásukat és a köz érdekét egymással összefüggőnek is képe-sek látni – fejtette ki az államtitkár.

A nyári szünetben a fenntar-tó megyei önkormányzat általbiztosított 8,4 millió forintbóljelentős felújítási munkák foly-tak a Békés Me gyei FarkasGyula Köz ok ta tási Intézményközponti épületénél, Békésen aHőzső utca 39. szám alatt. Afőbejárat előt ti részen új tér-burkolatot tettek le, és parkosí-tottak. Vendégparkolót alakí-tottak ki, ahonnan az épületbeakadálymentesített közlekedé-si rámpa vezet. A földszintreke rült, immár egy komplexu-mot alkot és reprezentációscélokra is alkalmassá vált azigazgatási egység, a vezetőkirodáival, adminisztratív, tan-ügyi és gazdasági irodákkal,tanácskozó teremmel. Moder -nizál ták a vizesblokkokat is,me lyek közül az egyik aka-

dálymentesített. A beruházásré szeként az első emeleten kétmodern tantermet alakítottakki, és az itteni, diákok általhasznált vizesblokk szinténmegszépült.

A beruházás átadását jelzőnemzeti színű szalagot SzlotaJózsef, az intézmény megbí-zott igazgatója, Farkas Zoltán,Békés Megye Képviselő-testü-letének elnöke és Erdős Nor -bert országgyűlési képviselővágta át. Az ünnepségen Far -kas Zoltán köszönetet mon-dott azoknak a dolgozóknak,köztük karbantartóknak, mű -szaki munkatársaknak, és másszemélyeknek, akik a kivitele-zést teljes erőbedobással segí-tették. Munkájukat szerénytárgyjutalommal is elismerteaz iskolavezetés. Sz. K.

Akadálymentes iskola lett

Mentálhigiénés Mentálhigiénés EgyesületEgyesület

Békés, Borosgyán u. 1/1.Telefon: 66/643-991www.bekesmenta.hu

Fogadunk játék-, könyv- valamint

gyermek és felnôttruhaadományokat!!!

BÉKÉSI ÚJSÁG az interneten

www.bekesiujsag.huHírek, interjúk, fotók

Otthonában is szeret virágokkal foglalkozni.

Page 6: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

Tisztelt Olvasóink!Az apróhirdetésekben

szereplõ adatok hiteles -ségéért szerkesztõségünkNEM vállal felelõséget.Csak lakossági apróhir -detéseket adunk közre.

INGATLAN Békésen, négyszobás + nappalis, a ház -ba beépített garázzsal, melléképülettel, kö -vesút mellett családi ház eladó vagy ér ték-különbözettel kisebb kertes házra cserél-hető. Érd.: 70/576-91-44.Békésen padlásszobás, rendezett családiház két garázzsal, díszkerttel eladó. Ér -deklődni: 20/886-27-81Békés Szélső u. 72. szám alatt eladó két-szobás, összkomfortos, konvektoros pa -rasztház. Tel.: 20/619-33-57.Békésen régi típusú ház Attila utcában felújítva nagy portával családi okok miatt áralatt sürgősen eladó. Érd.: 30/406-86-93.Istenmezeje Fő út 17. alatt háromszobásnyaraló, közművesítve, hegyoldalban eladó.Érd.: 66/413-956.Szép környezetben, Fürdőtől, központtólnem messze, tehermentes, tetőtér beépí-téses családi ház új tulajdonost keres.Tel.: 20/346-77-00.A békési homokbányánál levő 3-as hor-gásztónál igényesen kialakított horgász-hely eladó. Érd.: 20/448-57-60.Kétszobás kertes ház eladó a Deák F. u. 11.alatt. Érd.: Deák F. u. 13. Tel.: 66/634-029.Háromszobás családi ház nagy udvarral,kerttel, a központhoz közel eladó. Tel.:66/410-323.Összközművesített telken komfort nélküliház eladó. Érd.: 30/320-60-71.Kossuth 23-ban háromszobás, ebédlőslakás garázzsal eladó, illetve budapesti 13.kerületi vagy békési másfélszobás lakásracserélhető megegyezéssel. 20/377-42-85.Lakás eladó vagy cserélhető családi ház -ra. Tel.: 70/365-03-43.A Karacson kétszobás, I. emeleti lakáseladó. 20/298-56-96.Békés-Dánfokon kétszobás, téliesítettnyaraló eladó. 20/95-84-167.Eladnám szép kertes, alsóépülettel is ren-delkező, légkondicionált, békési három-szobás házam. Tel.: 66/410-424.A Dankó u. 8. szám alatti ház áron aluleladó. Tel.: 70/317-61-69.A Legelő u. 29. számú ház eladó. Fél kom -fortos melléképülettel, nagy kerttel. Érd.:30/38-68-965. Békés, Summás u. 3.Ház eladó a Lorántffy u. 5. szám alatt. Tel.:66/634-214.Békésen főút mellett vállalkozásra három-szobás, 150 m2 ingatlan 860 m2 telken vá ros-központhoz közel eladó. Érd.: 30/367-83-04.Ház eladó a Zsilip u. 14. alatt. Tel.: 30/922-72-34, 30/420-46-72.Földszinti lakás igényesnek eladó. Fizetési

kedvezmény lehetséges. Érd.: 30/518-07-28.Kétszobás, fürdőszobás kisebb ház felújí-tásra vagy bontásra eladó a Keserű soron.Érd.: 66/414-087.Békésen, az Ady 6-ban 4. emeleti közép-ső lakás eladó illetve cserélhető. Tel.: 70/948-47-53.Eladó Békésen egy 100 m2-es, összkom-fortos családi ház. Csere is érdekel föld-szinti vagy I. emeleti lakás esetében. Érd.:20/770-73-40.Földszinti lakás igényesnek eladó. Fizetésiked vezmény lehetséges. 30/51-80-728.Összkomfortos kertes ház eladó vagykiadó Békésen. Érd.: Kemény u. 7.Eladó Békésen kétszobás + nappalis ker-tes családi ház igényesnek. 20/416-91-17.Központban háromszobás III. emeletilakás sürgősen, áron alul eladó. Tel.: 70/528-25-89.Békésen kétszobás téglaépítésű kockaházeladó. Tel.: 20/20-60-161.Két lakásból álló kertes ház eladó Béké sen.Ipari áram, ásott kút van. Vállalko zás ra,befektetésre alkalmas. Tel.: 30/252-30-32.Másfélszobás, ebédlős, összkomfortosház eladó reális áron. Érd.: 66/429-210,30/542-17-80. Első emeleti vagy földszintilakásnál csere is lehetséges.Eladó 750 m2 telken háromszobás, ameri-kai konyhás, teljesen felújított családi ház.Az udvar parkosított, kicsi konyhakert van.Értékegyeztetéssel tömblakást beszámí-tok első emeletig. Tel.: 70/31-08-807. Kétszobás, nappalis, téglaépítésű, hőszi-getelt, összkomfortos kertes ház eladó.Egy szobás tömblakást beszámítok máso-dik emeltig. 30/267-15-07.Borosgyánban, Békéshez 3 km-re ke men -cés tanya eladó vagy cserélhető négy mil-lióig ingatlanra. 1 hold föld van hozzá. Érd.:30/97-26-137.Két és fél szobás házrész eladó vagy el cse-rélhető. Garázs is van. Telefon: 634-984.Sürgősen eladó Békés, Mezei 3. számalatti padlástér beépítéses családi ház.Érd.: 70/227-12-70.Garázs eladó a Kossuth 23-ban. 20/377-42-85.Eladó 2,5 szobás kertes ház a Kert u. 4.sz. alatt. Tel.: 20/80-34-408.Eladó kétszobás kertes ház a Teleky u. 68.sz. alatt. Tel.: 30/257-36-81.

INGATLAN 2 MILLIÓ FORINTIG

Bélmegyeren komfortos parasztház aSzíksor utcában eladó. Ár: 800000 forint.Tel.: 20/541-90-11.

INGATLAN 2-5 MILLIÓ FT KÖZÖTT

Nagykertben kétszobás, nappalis, ebédlősház, gazdasági épülettel, 7 kvadrát földdeleladó 3,5 millió Ft-ért. Tel.: 20/57-15-125. Ház eladó Békésen Bocskai u. 16. Irányár:4 millió forint. Érd.: 66/416-642.Eladó Békésen a Tóth utcában komfortos,kétszobás, konyhás, fürdőszobás régi

parasztház 670 m2 telken 4,9 millió Ft-ért.Tel.: 70/558-34-34.Kétszobás, vegyes falazású, régi típusúkisebb ház eladó a Teleky utca 99. számalatt. Irányár: 5 millió Ft. Érd.: 30/262-43-57, 30/551-73-78.

INGATLAN 5-8 MILLIÓ FT KÖZÖTT

Békésen a Kossuth utca 23-ban, harma-dik emeleten egyszobás, erkélyes, 39 m2-es lakás eladó. Irányár: 5,3 millió Ft. Érd.:20/485-37-62.Vásárszél u. 7/B. I. em. egyszobás lakáseladó 5,5 millió Ft-ért. Érd.: 70/208-14-58,30/314-94-22.Társasház eladó az Irányi u. 51. alatt. Ár:5,5 millió Ft, vagy megegyezés szerint.Érd.: 70/77-68-833, 66/634-238.Békésen a Fáy utcában rendezett I. eme-leti egyszobás lakás eladó. Irányár: 5,7millió Ft. Érd.: 30/696-78-98.Békésen elcserélném 2,5 szobás 55 m2-es,egyedi gázkazános, erkélyes lakáso mat ha -sonló értékű, normál belmagasságú csalá-di házra. Fürdőszoba, fűtés szükséges.Irányár: 6,5 millió forint. Tel.: 30/476-93-80.Sürgősen eladó Békésen, a Pásztor u. 4.szám alatt háromszobás, vegyes falazatú,összkomfortos családi ház. Tel.: 30/69-21-934. Irányár: 6,8 millió Ft.Békésen kétszobás, összkomfortos, felújí-tott kertes ház sürgősen eladó. Irányár: 6,8millió Ft. Tel.: 70/215-45-77.Békésen eladó 2,5 szobás, II. emeleti, 65m2-es lakás. 6,9 millió Ft. 70/234-64-19.Az Ady utcában I. emeleti másfélszobás,erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 7,4millió Ft. Érd.: 20/249-50-36.Békésen a Petőfi utcában kétszobás, össz- komfortos kertes ház eladó 7,5 millió Ft-ért,vagy lakásra cserélhető. Érd.: 14 óráig a70/570-89-34-en, vagy 66/643-815-ön.

INGATLAN 8-10 MILLIÓ FT KÖZÖTT

A Hargita u. 28. számú háromszobás házeladó. 30/382-67-97.Békéscsabán, a piacnál téglaépítésű, fel-újított, egyedi fűtésű kétszobás, erkélyes,tehermentes lakás eladó. Irányár: 8,9 mil-lió Ft. Tel.: 20/377-04-00.Eladó Békésen a Fürdőhöz közel 1+2 félszobás összkomfortos családi ház. Elsőemeletig csere is érdekel. Érd.: Dózsa u.41. vagy 20/474-40-93. Irányár 9,5 millió Ft.

INGATLAN 10-15 MILLIÓ FT KÖZÖTT

Békésen a bánhidai részen 3,5 szobásház eladó 11 millióért. Tel.: 70/234-64-19.Békésen, a Dózsa utca 5. szám alatti há -romszobás + étkezős kertes magánházeladó 11 millió Ft-ért. Érd.: 66/634-258.Négyszobás nagy családi ház eladó vagyelcserélhető, kétszobás békési családiházra. Ár: 12 millió Ft. Érd.: 30/260-54-21.Dánfokon a Kökény u. 10. szám alatt igé-nyesen kialakított zsalugáteres, tetőtérbeépítéses épület, berendezve, szép telek-kel (361 m2) eladó 12 millió Ft-ért. Tel.:66/411-252, 66/414-685.Eladó Békésen az Árok u. 16. sz. alatti,összkomfortos, téglaépítésű családi ház.Irányár: 13,5 millió Ft. Tel.: 20/98-30-794.A Malomvégesi részen kétszintes, felújított3,5 szobás, két fürdőszobás, gáz + köz-

ponti fűtéses nagy családi ház eladó, vagycserélhető kisebb családi házra, lakásra.Irányár: 14 millió Ft. Tel.: 30/97-261-37.

INGATLAN 15 MILLIÓ FT FÖLÖTT

Békés központjában 128 m2-es sorházi la -kás: 3 szoba, nappali, tágas étkező-kony -ha, két fürdőszoba, terasz, udvari rész ésgarázs eladó. Irányár: 19 millió Ft. Érd.:70/65-56-032.

KIADÓ INGATLAN

Békésen kétszobás, összkomfortos kertesház albérletnek sürgősen kiadó. Érd.: 70/67-95-914, délután.Lakás gyermektelen nőnek kiadó. 30/243-92-84.Összkomfortos kertes házban albérletkiadó józan életű, dolgozó embernek. Ga -rázshasználattal is lehet. Megegyezésszerint. Tel.: 30/97-261-37.Kiadó félkomfortos épület lakásnak, üzlet-nek. Víz, villany, gáz van, külön mérők.Tel.: 70/408-50-14.Kertes ház kiadó havi 20 ezer Ft-ért. 20/386-51-53.Garázs kiadó, jó beállási lehetőség. Tel.:66/634-207.

KERTA Sebők kertben zártkert eladó. Ház, vil-lany, ásott kút, pince van. Érd.: 66/416-747. Kertet keresek megvételre a Malom -asszony kertben. Nem baj, ha nincs rajtasemmi. Tel.: 20/331-30-09.Siófokhoz közel szőlő termőföld borospin-cével kedvező áron eladó. 30/376-69-16.Nagykertben eladó 3 kvadrát jó termőföldkis szerszámos faházzal. 20/622-81-10.Nagykertben 5,3 kvadrát bekerített zártkertfúrt kúttal, gyümölcsössel eladó. 66/634-460, este.Malomasszonykertben 1050 m2-es bekerí-tett kert eladó. Víz, villany van. Érd.: 66/413-956.

JÁRMŰ, ALKATRÉSZSimson robogó kitűnő állapotban eladó.70/538-56-30.Karambolos, bontásra váró autót vásárol-nék ingyenes elszállítással. 20/553-03-09.2005. 05. Suzuki Ignis hitelátvállalássalsür gősen eladó. Érd.: 30/406-86-93.Eladó egy Yawa Babetta kismotor. Érd.:70/268-05-37.

ÁLLAT10 darab fehér tízhetes malac eladó. Ármegegyezés szerint. Tel.: 30/26-29-579.Kiscicák ingyen elvihetők. Érd.: 30/826-42-15.Két db labrador kiskutya eladó. Érd.: 70/647-39-49.Szép, jó állású Mopsz és Shih-tzu kannalfedeztetést vállalok. 30/260-54-21.Pecsenye és kövér kacsa eladó. 30/382-67-97.Malacok eladók. 30/537-87-35.Öthónapos Golden Retriver szuka kutyaeladó. Érd.: 70/615-21-36.Házi cicák ingyen elvihetők. 66/416-069.

Vágni való csirke, pecsenyekacsa, libaeladó. Békés, Raktár sor 24.Fekete szuka pulikölyök eladó. 30/382-67-97.

TÁRSKERESÉSKedves férfit keresek komoly kapcsolatra,40 éves nő vagyok. Kalandorok kíméljenek.Tel.: 30/558-71-26, SMS-re nem válaszolok. Őszinte, komoly, józan életű, családcentri-kus, finom lelkű úrral ismerkednék 55-65éves korig, aki szeretetre vágyik. Tel.:30/97-261-37.

MUNKÁT KERES, AJÁNLDolgozni szeretnék. Vállalnék: ügyintézői,adatrögzítői, takarítói, varrodai, állatgon-do zói munkát, gyermekfelügyeletet. Bármiérdekel, tanulékony, kreatív vagyok. Tel.:70/646-74-90.Betegápolási, idősgondozási gyakorlattal,referenciával munkát keresek. 66/634-384.

EGYÉBJó állapotban lévő vegyes tüzelésű kazánreális áron eladó. Érd.: Békés, Mátra u. 14.Tel.: 20/886-06-51. 2 db 15 colos monitor eladó. Keresek 17co los monitort. Érd.: 30/260-54-21.Ágyneműtartós, ágyazható 3+2+1-es ülő- garnitúra új állapotban családi okok miatteladó. Irányár: 180000 forint (új ára 230ezer). Tel. 30/533-36-53.Fürdőszoba ablak beüvegezve eladó.30/260-54-21.120 literes, 3 fiókos Zanussi fagyasztó szek- rény, megkímélt állapotban eladó. Irányár:17 ezer Ft. Érd.: 20/442-89-96.Eladó: 6-os jancsikályha, Rex asztal, 60-as évekből konyhaszekrény, rokka, fatek-nő, 2db régi rádió, 2 db régi vasaló, 210literes Electrolux fagyasztóláda, parabola-tányér, citera, garázsajtó, tükör, tégla,cse rép. Érd.: 30/834-55-20.Kukorica eladó. Tel.: 30/433-79-89.Régiségek, könyv, rádió, lemezjátszó, kisbí-ró dob, öngyújtók, stb. eladó. 30/260-54-21.Eladó fiú bébihordozó, 68-92-ig lányka ru -ha és cipő, fa rácsos ágy kókuszmatrac-cal, sportkocsi. Érd.: 30/696-79-01.500 m2 könnyűszerkezetű tüzihorganyzottszín eladó vadonatúj állapotban, csavarokkalés tartozékokkal együtt. Tel.: 20/553-03-09.Jó állapotban lévő IKEA-s két személyesheverő 10 000 Ft-ért eladó. 20/553-03-09.Vezetékes, üzemképes gáztűzhely 5 000Ft-ért eladó. Tel.: 30/467-13-39.Használt 1-2-3 ülő garnitúra jó árbaneladó. Érd.: 30/406-86-93.Eladó: heverő 2000 Ft-ért és rekamié6000 Ft-ért. 20/386-51-53.Békésen eladó: rekamié, 2 db fotel, vitri-nes tv-szekrény, polcos szekrény, ruhane-műk, egyebek. 70/234-64-19.Páncéltőkés, közepes méretű barna zongo-ra eladó. Bútordarabnak is mutatós. Irány -ár: 80 000 Ft. Tel.: 643-553, 20/56-47-186.Eladó: ágyneműtartós heverő két fotellel,festmény, könyvek, csillárok. 30/467-13-39.C-21 gázkazán eladó. Érd.: 30/406-86-93.Hajdu centrifuga és mosógép eladó. Érd.:30/406-86-93.Eladó 60 l üst, félig üvegezett ajtó. Tel.:66/634-207.Eladó Meinel Herold 4/4 hegedű tok +vonó. 66/412-797.Fedőző, simafűző, ötszálas varrógépeladó. 30/32-42-111.Újszerű állapotban lévő összecsukható

utazó babaágy eladó. 20/481-31-58.Eladók: régi szekrények, tükör, ágy, rekamié,heverő, asztalok, bontott csempekályha,vit rines szekrény, éjjeliszekrény, csillárok,régi fa függönytartók. Tel.: 70/97-70-441.Terménydaráló eladó. Érd.: 30/320-60-71.Lemez horgászcsónak 55 ezer Ft-ért, ku -tyabox 20 ezer Ft-ért, 20 l-es permetező 5ezer Ft-ért, kasza és egyéb kerti szerszá-mok eladók. Érd.: 20/36-29-690.Erdélyi kiránduláshoz útitársat keresek, 2-3 főt, október 21-25-re. Tel.: 30/94-55-433.Eladó: 2 db rekamié, 6 db fotel, háromfió-kos fagyasztószekrény. Érd.: 20/47-79-440.Eladó két db sózó teknő a Brassói u. 14.alatt. Tel.: 70/286-32-85.Palackos gáztűzhely tele gázpalackkaleladó. Érd.: 30/55-12-853.120 l-es hordó szilvacefre eladó. 30/25-80-469.Kisméretű hordozható cserépkályhát ven-nék. Tel.: 70/270-54-28.5 LE 3,5 kW-os háromfázisos 380 V-osvillanymotor eladó. Érd.: 70/286-76-53.Eladó egy műanyag 380X140 cm-es hor-gászcsónak, kabin és ponyva is van rajta,elektromos vezeték kiépítve. NégyüteműTrabantra vagy 800-as Marutira csereérdekel. Érd.: 20/770-73-40.631-es és 630-as Slavia légpuskák újszerűállapotban eladók. Rosszat, meguntat be -számítok 10 ezer Ft-ig. Tel.: 20/228-58-66.Eladó: tavirózsa, VW bogár karosszériaelemek, fateknő, vasvágó szalagfűrész,tizes gev-láda, szövőszék. 30/376-69-16.Textima varrógép 35 ezer Ft-ért eladó.20/416-91-17.Eladó: keverőtárcsás mosógép + centri-fuga kitűnő állapotban (10-10 ezer Ft-ért).20/416-91-17.Eladó 2 db újrarakott csempekályha, író-asztal, táskavarrógép, veterán bicikli. Érd.:30/59-26-465, 66/413-437.Szobakerékpár újszerű állapotban eladó.Irányár: 5 ezer Ft. Tel.: 20/331-30-09.Hőtartályos fekvő villanybojler jótállássaleladó. Tel.: 30/32-76-879.Eladó: harmonika, 4 db 100-as vasbak,Zsuzsi kötőgép, automata kötőgép, Robijárókerék, gyerek kisbicikli, s női kerékpár.Tel.: 30/381-37-27.Eladó: vitrines szekrény, kétajtós szekré-nyek, asztalok (dohányzó is), rekamié,heverő, bontott csempekályha, Dunatévé, régi rádió. Tel.: 70/977-04-41.26 részből álló Zsolnay étkészlet félároneladó, 85 ezer Ft-ért. Tel.: 30/252-30-32.Háromszálas ipari Interlock varrógép(Textima) 35 ezer Ft-ért eladó. Tel.:30/252-30-32.Eladó: 600 db hófogó cserép, 2 db kályha,Lehel tűzhely, 50S Simson. 20/770-73-40.Légpuskát keresek megvételre. Vételármegegyezés szerint. Tel.: 20/62-92-838.300 l-es Zanussi fagyasztóláda eladó. Tel.:30/652-63-29.Eladó: terménydaráló villanymotorral, ku -ko ricamorzsoló ládára szerelve, ágynemű-tartó, új szőnyegek. Tel.: 20/983-07-94.Eladó: 2,6 m-es szobafenyő, 2,2 m-esYucca pálma. Békés, Teleky u. 40.Lemezplatós féknélküli utánfutókat vásá-rolnék. Eladó 350 db hófogós bontott cse-rép, építkezési teherfelvonó 220 V-os. Tel.:20/775-97-25.Eladó: befont üvegek 15-25 l-ig, leánderek(rózsaszínű, fehér) minden méretben 1000-13000 Ft-ig. valamint virágzó kaktuszok is.Tel.: 66/416-144. Békés, Deák F. u. 39.

6 2010. szeptember 8.

INGYENES APRÓHIRDETÉS!

Apróhirdetések

INGYENES LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS LEADÁSA A KÖVETKEZŐ HELYEN LEHETSÉGES:

CERKA PAPÍRBOLT (PIAC TÉR).VALAMINT ELKÜLDHETŐ LEVÉLBEN ÉS E-MAILBEN:

5630 BÉKÉS PF. 61. VAGY [email protected]. MAXIMÁLIS TERJEDELEM 15 SZÓ.

MOBILTELEFONOKNÁL A SZÁMOK ELÉ EZ SZÜKSÉGES: 0036LEADÁSI ÉS BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: SZEPTEMBER 14. KEDD 12 ÓRA.

330,-1320 Ft/kg

100,-303 Ft/l159,-

318 Ft/l

298,-298 Ft/l

3990,-3990 Ft/l

Soproni sördobozos0,5 L Hohes C

- Narancs- Mild Juice

több ízben1 L

Tchibo FamilyClassic250 g

VIP energiaital0,33 L

Unicum1 L

Page 7: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

72010. szeptember 8.

Szeptember 10. péntek 10-16 óraSzalonnasütés a Békési Nyugdíjasok Egyesü le té nél. Nyugdíjasok Háza

Szeptember 10-12. péntek-vasárnapXII. Madzagfalvi Napok rendezvényei város-szerte. Programajánlat lapunk 4. oldalán.

Szeptember 11. szombat 16:30Békési FC – Szeghalmi FC bajnoki labdarúgómérkőzés. Sportpálya

Szeptember 12. vasárnap 17 óraErste-Békési KFC – FTC II. bajnoki kézilabdamérkőzés. Sportcsarnok

Szeptember 17. péntek 14 óraBékési Cukorbetegek Életmód Egyesülete foglalko-zása. Vendég: Szűcs Judit mentálhigiénés szakember.Nyugdíjasok Háza

Szeptember 18. szombat 18 óraErste-Békési KFC – Balmazújvárosi KK baj-noki kézilabda mérkőzés. Sportcsarnok

Szeptember 18. szombat 8-21 óraBiliárd verseny. Kulturális központ

Szeptember 18. szombatSzüreti mulatság. 9:30-tól fogatos felvonulás a vá -rosban a Spar parkolóból, 15 óra ugyanott szőlőlo-pás, 19 órától szüreti bál a Nyugdíjasok Házában.

BÉKÉSI PROGRAMAJÁNLATOK SZEPTEMBER 8-23. KÖZÖTT

TV

ÉG

E H

ÉT

GE

TV

ÉG

E

TV

ÉG

E H

ÉT

GE

TV

ÉG

E

Idén szeptember 18-19-éntartják országszerte a „Kultúr -házak éjjel-nappal” című ren-dezvénysorozatot. Békésen akulturális központ mindkétnapon rendhagyó módon 18órától 23 óráig tart nyitva. Azérdeklődők a bemutatókon in -gyenesen megismerkedhetnek aközpontban működő klubok-kal, szakkörökkel. Az év újítása,hogy a látogatók közösen elké-szíthetnek egy képzőművészetialkotást. A tervek szerint ajelenlévők árnyékát körberaj-zolják, majd együtt festik ki egyóriási vásznon, amely az emberilélek sokszínűségét jelképezi ésábrázolja.

A Kultúrházak éjjel-nappalelső napján, szeptember 18-ánszombaton 8-21 óra közöttnagyszabású biliárdversenyrekerül sor a Békés Városi Kul -turális Központ és a JóbarátBiliárd Klub szervezésében aszínházteremben és a kápolna-teremben. A versenyre előzetesnevezés alapján lehet bekerülni.

Éjjel is nyitvaa kultúrház

Sikerrel zárult az első alkalommal meg-rendezett Békési Rock Zenekarok Ta lál -kozója és Versenye elnevezésű rendezvényBékésen a kulturális központban. A szín-vonalas verseny végén a szakértő zsűri abékéscsabai Atonalic együttes nevezte meggyőztesként, második a füzesgyarmatiDeviant, míg harmadik a körösladányiDreadful Peace lett.

A Békés Városi Kulturális Központ külön-díját a me gyeszékhelyi Six és a szintén csabaiThe High Spirits zenekar nyerte. Továbbidíjakat is átadtak. Így a Darvasi Unity 2-2koncertlehetőséget biztosít a Deviant és aDreadful Peace zenekaroknak, a Rá dió17Rock’N Ride műsorában a Deviant és azAtonalic zenekar mutatkozhat be. Az elsőhárom helyezett bemutatkozási lehetőségetkap az országos Rock-Metal Őrület valame-lyik ál lomásán a Héjja Produkció zászlajaalatt. A közönségtől a legtöbb szavazatot aScore (Békéscsaba) és az Atonalic zenekarok

kapták, melyek így felléphetnek a MetalWeekend fesztiválon.

Hangszeres díjazottak: legjobb dobosBenedekfi Zoltán (Atonalic); legjobb gitárosMarksteiner Béla (Atonalic); legjobb basszusgi-táros Kősze gi Zoltán (Atonalic); legjobb énekesDunai Nóra (Six).

A verseny végén az IRON MAIDNEMTribute Band adott fergeteges koncertet.

Békéscsabai győzelem az első békési rockversenyen

További fotók: www.bekesiujsag.hu

FOT

Ó: G

AZ

SÓ J

ÁN

OS

Page 8: Sztárfellépők a Madzagfalvi Napokon · Igen, egy a tábor, s a meg-szokott szlogent, jelmondatot folytatva mondhatjuk azt is, hogy egy a zászló is, hiszen a címoldali mozaikkép

8 2010. szeptember 8.

BÉKÉSI ÚJSÁGhelyi információs,

közéleti és hirdetési újság

Megjelenik:1994. évtõl, minden második héten

Főszerkesztõ:Szegfû Katalin 30/432-20-30

Hirdetésszervezõk:Szelezsán Angéla 30/49-58-420

Kraszkó Ilona 20/32-34-247

Postacím: 5630 Békés, Pf. 61.

E-mail: [email protected]

[email protected]

Web:www.bekesiujsag.hu

Kiadó: Családért AlapítványNyomda:

Garmond Press Kft. (Békéscsaba)

HU ISSN 1218-4241

Lapunk megjelenésétBékés Megye

Önkormányzata támogatta.

ÉPÍTÉSI TELEK: BÉKÉSEN, Tavasz utcában 867 m2-es telek eladó. Irányár: 3,5 millió. • BÉKÉ-SEN, Szabó D. utcában 947 m2-es telek eladó. Irányár: 8,0 millió. • BÉKÉSEN, Dánfok - Révhajóutcában 313 m2-es telek eladó. Irányár: 1,3 millió.LAKÁS: BÉKÉSEN, Kossuth utcában negyedik emeleti,48 m2-es,1+1/2 szobás lakás eladó.Irányár: 6,9 millió. • BÉKÉSEN, Fáy utcában felújított második emeleti, 54 m2-es, 1+1/2 szobáslakás eladó. Irányár: 7,4 millió. • BÉKÉSEN, Széchenyi téren elsõ emeleti, 72 m2-es, 3 szobáslakás eladó. Irányár: 7,8 millió. • BÉKÉSEN, Karacs Teréz utcában elsõ emeleti, 58 m2-es, 2 szo-bás lakás ELADÓ. Irányár: 9,2 millió. • BÉKÉSEN, Fáy utcában elsõ emeleti, 64 m2-es 3 szobáslakás eladó. Irányár: 10,5 millió. • BÉKÉSEN, Fáy utcában elsõ emeleti, 59 m2-es, 2+1/2 szo-bás lakás eladó. Irányár: 10,5 millió.CSALÁDI HÁZ: BÉKÉSEN, Magyar utcában két utcára nyíló 70 m2-es családi ház eladó.Irányár: 3,0 millió. • BÉKÉSEN, Szécsénykertben felújított 2 szobás, 50 m2-es családi ház eladó.Irányár: 4,3 millió. • BÉKÉSEN, 100 m2-es, 2 + 1/2 szobás tanya eladó. Irányár: 4,8 millió. •BÉKÉSEN, Kereszt utcában 100 m2-es, 2 + 1/2 szobás családi ház eladó. Irányár: 5,3 millió. •BÉKÉSEN, Nyíri utcában 120 m2-es, +1/2 szobás családi ház eladó. Irányár: 4,7 millió. • BÉKÉ-SEN, Bocskai utcában felújított 3 szobás családi ház eladó. Irányár: 9,5 millió. • BÉKÉSEN, Csaputcában családi ház eladó. Irányár: 6,9 millió. • BÉKÉSEN, Petõfi utcában 85 m2-es, 2 szobás csa-ládi ház ELADÓ vagy lakásra CSERÉLHETÕ. Irányár: 7,6 millió. • BÉKÉSEN, Prágai utcában 125m2-es, 2+2x1/2 szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió. • BÉKÉSEN, Sodrony utcában új 80 m2-es, 5 szobás családi ház eladó. Irányár: 9,0 millió. • BÉKÉSEN, Csabai utcában 2 szobás polgáriház eladó. Irányár: 9,5 millió. • BÉKÉSEN, Szikszai utcában felújított 100 m2-es, 3 szobás csalá-di ház eladó. Irányár: 10,2 millió. • BÉKÉSEN, Mátra utcában 132 m2-es, 4 szobás családi házeladó. Irányár: 10,7 millió. • BÉKÉSEN, London utcában felújított 100 m2-es, 4+1/2 szobás csa-ládi ház eladó. Irányár: 10,0 millió. • BÉKÉSEN, Petõfi utcában 90 m2-es, 2 szobás családi házeladó. Irányár: 11,5 millió. • BÉKÉSEN, Lánc utcában 3+1/2 szobás családi ház ELADÓ vagy2+1/2 szobás lakásra CSERÉLHETÕ. Irányár: 11,5 millió. • BÉKÉSEN, Ó-temetõ utcában 2 szo-bás, 80 m2-es családi ház eladó. Irányár: 12,0 millió. • BÉKÉSEN, Munkácsy utcában felújított106 m2-es, 2+2x1/2 szobás családi ház ELADÓ vagy 3 szobás lakásra CSERÉLHETÕ. Irányár:13,0 millió. • BÉKÉSEN, Hargita utcában felújított 3 szobás családi ház. Irányár: 15,9 millió. •BÉKÉSEN, Piac téren 18 m2-es üzlet eladó. Irányár: 10,5 millió. Érd.: 70/366-2301. • BÉKÉSEN,Kossuthon 18 m2-es garázs eladó. Irányár: 2,2 millió. Érd.: 70/366-2301. • TARHOSON,Lakótelep utcában 50 m2-es, 1 szobás családi ház eladó. Irányár: 1,35 millió.

Kézilabdabérlet-játékunk győzteseiAhogyan a korábbi években, idén is játékra hívtuk sport-

kedvelő olvasóinkat. Sokan válaszoltak jól SMS-ben arra,hogy az előző szezonban negyedik helyen zárt NBIB-s csa-patunk. A helyes választ beküldők között Polgár Zoltán, aBékési Férfi Kézilabda Klub ügyvezetője jelenlétében sor-soltunk. A szerencse ezúttal Balogh Erika (Békés, Zsinórutcai) és Szabó Péter (Békés, Hajó utcai) olvasónknak ked-vezett, akik ajándékukat, egy-egy darab 4800 Ft értékű bér-letet már megkapták. A nyerteseknek gratulálunk, és a töb-bieknek is köszönjük a játékot. Találkozzunk az Erste-BékésiFKC bajnoki meccsein! Nyitóforduló szeptember 12-én,vasárnap 17 órától a Ferencváros II. ellen a Sportcsarnokban.A Békési Újság az Erste-Békési FKC médiapartnere.

A további meccsek során azErste–Békési FKC az észt SKTapa, a Szigetszentmiklós, alengyel Gorzow, a Pick Szeged,a Várpalota, a BudapestiElektromos SE ellen is fölénye-sen nyert, míg az Éles KézisuliSE ellen háromgólos vereségetszenvedett. A döntőt az ÉlesKézisuli SE és a Békés vívta. AVeszprémi Arénában 2500 né -ző előtt szoros csatában 15:11-

es vereség lett a vége, így csa-patunk ezüstérmes.

Az Erste–Békési FKC tagjai:Győri Kristóf, Horváth Zénó,Tóth Péter, Szász Bálint,Kocsor Sándor, Csorba Dávid,Kecskés Bence, Kiss Sándor,Gömbkötő Zsolt, Ásós Mik lós,Hursán Gergő, Pap Ró bert.Edző: Papp Bálint. A tor nalegjobb játékosának Tóth Pé -tert választották.

Nemzetközi tornán második a tízévesek csapataA Békési Férfi Kézilabda Klub 2000-es korosz-tálya a XIV. CELL Kupán vett részt Veszprémben.A Nemzetközi Tornán magabiztosan kezdett csa-patunk, első ellenfele a világhírű MKB-Veszprémutánpótlás csapatta volt, melyet a békésiek óriásifölénnyel győztek le, 31:6 arányban.

Korábban már olvashattaka Békési Újságban az aqua fit-neszről, arról a hatékony kon-dicionáló edzésformáról,amely januártól a városi uszo-dában is elérhető. A vízi tornalehet kőkemény kondicionáló,alakformáló, de végezhető la -zábban is, jó hatással van akeringési rendszerre, a vissz-eres lábakra, az izületek lazí-tására, az izmok nyújtására,gerinckímélő, és nincs életkor-hoz kötve. A gyakorlatok vég-rehajtásához speciális felszere-lést adok, és még úszástudássem szükséges! Az elmúlt hó -

napokban nagyon sokan meg-kedvelték ezt az új sportolásilehetőséget. Indul az új sze-zon, szeretném, ha minél töb-ben jönnének a foglalkozások-ra, és elégedetten, boldogantávoznának.

Szeptember 13-án kezdődikegy egyhetes intenzív kondicio-náló sorozat mindazoknak,akik már jól ismerik ezt asportot. Hétfőtől-péntekigmin den nap 17:30-kor és 18:30kezdődnek a foglalkozások,szombaton pedig 8 órától.Szeptember 13-án és 14-én,hétfőn és kedden 16:30-tól,

valamint szombaton 9 órátólazokat várom, akik szeretnékkipróbálni. Kizárólag e háromidőpontban az ismerkedés,kipróbálás ingyenes! Természe -tesen az uszodabelépőt megkell váltania. Hasz nálja ki azalkalmat, jöjjön egyedül, vagyhívja ismerősét! Szeptember20-tól a rendszeres foglalkozá-sokat hétfőnként 16:30-tól,szerdánként 17:30-tól és 18:30-tól tartom. További informá-ció: Lecz késiné Hőgye Ka -talin, Aqua-fitness trénertőltelefonon: 70/45-16-156, 66/352-853.

Próbálja ki ingyen a víz alatti kondícionálást

Horgászszemmel

A nyarat lassan elbúcsúz-tathatjuk, itt az évszakváltásideje. Számomra ilyenkor kez-dődik az igazi horgászszezon,amikor a vizek tetejét regge-lente a köd burkolja. Talánszeptemberben lehet a leg-szebb halakat zsákmányolni.Ennek az az oka, hogy a halakalkalmazkodnak a lehűlővizekhez, és megkezdik a fel-készülést a télre. Ekkor azooplanktonok száma is meg-csappan, és a halak kevesebbtermészetes táplálékot tud-nak kivonni a vizekből, ezérttudjuk az etetésünkhöz köze-lebb csalni őket, és azokkal acsalikkal megfogni, amikkelnyári kánikulában nem já -runk szerencsével. Lehűlő vi -zekben bátrabban lehet bánniaz aromákkal, illetve az attra-torokkal. Ezek a segédanya-gok fognak kapáshoz juttatnibennünket.

Szekerczés Sándor

LEHŰLŐ VIZEKRE

Idén mintegy 100 résztvevő-vel rendezték meg az Egy hajó-ban evezünk elnevezésű ví zitú-rát, amely korábban júniusravolt időzítve, de eb ben azévben a Körös kedvezőtlen víz-állása miatt au gusztus végérekerült. A szervezők szerint ezaz időpont kedvezőbb, ezértelképzelhető, hogy a későbbi-ekben is nyár végére teszik. Asztárvendég Wich mann Tamáskenu világbajnok, olimpiai do -bogós volt, de láthattuk azevezők között Pankotai Gá -bort, Békés egyetlen sportolóvi lágbajnokát, Izsó Gábor pol-gármestert és Er dős Nor bertalpolgármestert, országgyűlésiképviselőt is.

A kétnapos túra első napjánúj helyszínről, a sarkadi Ma -lomfoki Gátőrháztól startol-tak a sportolók, így mintegy 7km-rel hosszabb lett a túra, deennek fáradalmait a táj szép-

sége ellensúlyozta. Sza na zugipihenőt követően Bé késreérkezve helyben sütött kenyér-lángos várta a túrázókat, majdaz uszodában lazíthattak. Esteszinte már ha gyományosanWichmann Ta más gitáronszórakoztatta a vendégeket.

Másnap reggel a kishajóki-kötőt elhagyva a Bodoky Ká -roly Vízügyi Múzeumnál áll-tak meg a hajókkal, és megte-

kintették a kiállítást. Kö -röstarcsára érkezve a helyiekvendéglátása fogadta a sporto-lókat, akik lovaskocsikon kör-bejárhatták a települést.

Az Egy hajóban evezünk vízitúrát támogatta: Békés és Kö -röstarcsa Önkormányzata, Békésmegyei Önkormányzat, BékésiKishajókikötő, Kisfaló Büfé, Kö -röstarcsai Kishajókikötő, Százlá -bú Programszervezés.

Egy hajóban eveztek

Még több fotó: www.bekesiujsag.hu

FOT

Ó: G

AZ

SÓ J

ÁN

OS