Várt egy órát, nagyapa általában ennyi ideig szokott reggelente Misuval sétálni, és újra telefonált. Nagyapa vette fel a kagylót.Mina nagyapja magas, kellemes megjelenésű, ősz hajú nagyapa volt, akivel mindig lehetett beszélni, mert nem sok dolga volt, többnyire csak ült az asztalánál és írogatott, nem is volt igazi foglalkozása, csak könyveket írt. Soha nem tette le a telefont, és mindig tudott tanácsokat adni, méghozzá tök jó tanácsokat, bár a többi felnőtt rossznak tartotta őket. Ismert néhány kakis viccet, vacsora közben pedig néha pukizós történeteket mesélt, és ezek nagyon mulatságosak voltak. De Mina mamája, Jenny ilyenkor majdnem mindig nagyon dühös lett, megfogta nagyapa karját, és kivezette nagyapát a vécére, hogy a gyerekek tanulják meg, hogyan kell rendesen viselkedni. Nagyapának büntetésből majdnem egy óra hosszat kellett ülnie a vécén. A malac történetek mesélése miatt vécébe zárt nagyapával nem volt szabad beszélgetni. Mina azonban ilyenkor be szokta csapni anyát. Kilopózott a vécéhez, és a kulcslyukon át azt suttogta nagyapának, hogy ne sírjon. Kis idő múlva nagyapa abba is hagyta a sírást, mert örült neki, hogy Mina sajnálja és együtt érez vele. Mina azt szokta suttogni ilyenkor a kulcslyukba, hogy juj meg jaj, mert ezt kell mondani, amikor valaki szomorú. Nagyapa pedig a kulcslyukon át visszasuttogott neki egy rövid és vicces kakispukis történetet; egyszer azonban anya rajtakapta őket, és nagyon dühös lett. Minát a hajánál fogva elhúzta a kulcslyuktól, nagyapának pedig egész éjszaka a vécén kellett ülnie, vagy majdnem egész éjszaka, erre Mina szinte teljesen tisztán emlékezett.Nagyapa volt a legaranyosabb és legokosabb ember az egész családban, pedig nem is volt becsületes foglalkozása, csak írt, de ezt nem mindenki értette meg, csak Mina és talán még Moa is, bár ő még nagyon kicsi volt. Azt legalábbis még nem értette meg, amit Murrkó beszélt.

Nagyapának volt egy kutyája, akinek Misu volt a neve.Okos és szép kutya volt, szerette a gyerekeket, bár külsőre leginkább farkasra hasonlított. Mindenkinek csak terhére volt, kivéve nagyapának: ő volt az egyetlen, aki sétálni vitte, s aki a tilalom ellenére néha egy-egy finom falatot csúsztatott neki az asztalnál. Misu a szibériai tundrán született, a távoli Oroszországban. Szülei szánhúzó kutyák voltak, s ő maga már betöltötte a tizenhetedik évét. Vagyis a kutya-időszámítás szerint már a száztizenkilencedik évében járt, s így voltaképpen idősebb volt nagyapánál. Misu nagy, mint egy farkas, és szelíd, mint egy elefánt, szokta mondani nagyapa, és Misu kint lakott Waxholmon nagyapával és Gunillával, és néha, amikor nagyapa eljött látogatóba, és csúnyán beszélt, és bezárták a vécébe, Mina lefeküdt a földre, Misut használta párnának, és neki mondta el suttogva, hogy rajta és nagyapán kívül mindenki milyen ostoba. Ez nagyon jó volt, de csak akkor lehetett megtenni, amikor nagyapa eljött látogatóba.Nagyapa egyébként Gunillával élt. Gunilla rendes nő, soha nem zárta be nagyapát a vécébe, és noha felesége volt nagyapának, mégsem volt Mina nagyanyja. Van ez így néha! – szokta mondani Gunilla.Nagyapa egyszer azt mondta Minának, azért vette feleségül Gunillát, mert jó sörénye van, és amikor Mina legközelebb elment hozzájuk, alaposan megnézte a kertben körbefutó sövényt, és azután azt mondta Gunillának, ő semmi különöset nem lát a sövényében, és nem érti, mi tetszik benne nagyapának, és miért kellett ezért Gunillát feleségül venni. De Gunilla mindebből mukkot sem értett, elképedve nézett rá, nem tudta, minek kellene itt különösnek lenni. Mina még egyszer rámutatott a kertben körbefutó sövényre, és kijelentette, hogy nagyapa kizárólag emiatt vette Gunillát feleségül. Ő maga mondta. Gunilla erre azt felelte, hogy nagyapa költői lélek, s azért beszél olyan sokat a természetről, például az ő sövényéről is, mert szereti a természetet.

Gunilla feminista, magyarázta nagypapa, ami azt jelenti, hogy nagyapának kell takarítania, és soha nem kérdezheti meg, hogy “segíthet-e” a háztartási munkában, mert ez annyira magától értődik, hogy nem szabad megkérdezni sem.Gunilla néha azonban megmakacsolta magát. Nem akart például másik kutyát. Nagyapa szeretett volna venni még egy kiskutyát, hogy Misu ne legyen egyedül, de az még nagyobb terhet jelentett volna nekik. Aznap reggel is erről vitatkoztak, amikor Mina felhívta nagyapát, és elmondta neki, mi történt a krokodillal.– Hát ez elképesztő – mondta nagyapa. – És a mihaszna szüleid? Nem csinálnak semmit?– Nem – felelte Mina. – Abszolút semmit. Mats bácsi is csak aludni akart.– Mit mondott? – kérdezte nagyapa.– Azt mondta: “értsd meg”. Ennyit. Meg hogy őt nem szabad felébreszteni.– Megáll az ész – mondta nagyapa. – Kerítened kell valakit, aki megvéd.– De kit? – mondta Mina. – Téged egyszerűen bezárnak a vécébe. Ők meg csak azt hajtogatják, hogy “értsd meg”, és mindig aludni akarnak. Te azt mondtad, hogy az embernek, ha nagy bajban van, Jótevőre van szüksége.Szinte hallani lehetett, hogy nagyapa erősen töri a fejét.– Rendőrség – mondta.– Manapság nincsenek sehol rendőrök – felelte Mina. – Neked ott van Misu, ő megvéd téged. Nekem csak Murrkó van itt, de ő most haragszik rám, és nem akar megvédeni.– Jótevő kutyára volna szükséged – mondta nagyapa. – Akit krokodilok támadnak meg, annak Jótevőre van szüksége. Például egy ügyes kis kutyára. Vagy valami hasonlóra.Mina töprengeni kezdett. Emlékezett rá, hogy nagyapa milyen nehézségek árán tudta csak megtartani Misut, akit mindenki csak nyűgnek tekint, pedig már száztizenkilenc éves, idősebb nagyapánál is.– Kutya kellene – mondta nagyapa. – Aki mindig melletted lehet, mint a Jótevőd. Én nem lehetek mindig melletted. Ha például disznó vicceket mondok. Vagy pukizós történeteket. Akkor bezárnak a vécébe, és ha a krokodil éppen akkor jön, nem tehetek semmit.– Félek – mondta Mina. – De igazad van. Keresned kell valakit, aki megvéd. Rossz előérzetem van.– Mitől félsz?– Hogy valami szörnyűség történik.– Na na! – mondta nagyapa. – Na na.Recsegett a telefon, nagyapa annyira törte a fejét.– Tudod mit? – mondta. – Holnap Gunillával, Misuval, Iával és Marcusszal kimegyünk a värmlandi házunkba. Két hétre. Mi volna, ha ti is kijönnétek? Ott volna időnk kieszelni valamit. Talán még kutyát is vehetnénk neked, aki megvédene a krokodiloktól. De főként azért, hogy tervet készítsünk, amivel segíthetnénk rajtad.Mina lehunyta a szemét, és erősen elgondolkodott. Micsoda nagyszerű ötlet! Elutazni Värmlandba az unokatestvérekkel. A kocsi hátuljában ott ülne Misu is. És milyen fantasztikus volna, ha nagyapa venne neki egy kis Jótevőkutyát. Akkor ketten is védenék: Misu és az új kiskutya, akit nagyapa vesz neki, s akiről anya és apa nem is tud.– Tervet? – kérdezte Mina.– Tulajdonképpen két tervet. Először arra, hogy egy västeråsi tenyésztőtől megszerezzük a Jótevőkutyát, egy középméretű schnauzert, aki még csak három hónapos.– És aztán?Nagyapa hallgatott, hümmögött, gondolkodott.– Tényleg két terved van, nagyapa? – kérdezte Mina suttogva, miután meghallotta, hogy apa és anya már kinn járkál a konyhában. – De csendesen beszélj, nehogy meghallják, nagyapa!

– Tudom – felelte nagyapa. – Van egy másik tervem is. De arról nem szabad beszélnünk. Nem szabad senkinek sem elmondanunk, hogy veszünk egy Jótevőkutyát. Anyának sem, apának sem, Mats bácsinak sem, és talán még… nem. Gunillának talán el kell mondanunk.– Mi a másik terved? – kérdezte Mina. – Bökd már ki, nagyapa. Ugye most nem csak a költő beszél belőled?– Nem – mondta nagyapa.– Hát akkor ki vele!Nagyapa mély lélegzetet vett.– Első pont. Szereznünk kell neked egy kutyát, aki megvéd. A neve legyen Elza. De ez hosszú távú terv. A második pont a fontos. Második pont. El kell mennünk a värmlandi házba, és meg kell terveznünk egy expedíciót. Ha az ember krokodilok támadásától tart, akkor nagy tetteket kell véghezvinnie. Hogy mellette a krokodiltámadás annyi legyen, mint egy szúnyogcsípés. Például részt kell venni egy expedícióban. És akkor össze kell fogni mindenkinek. És le kell győzni valami nagy nehézséget. Comprendo?Nagyapa néha különös szavakat mondott, de ha az ember ilyenkor bólintott, és úgy tett, mintha értené, nagyapa megnyugodott, és folytatta.– Tudok egy expedíciót – mondta nagyapa. – Fel a Három Barlang Hegyére, a három barlanghoz. Aki ezt végigcsinálja, soha többé nem fog félni. Semmitől sem.– Veszélyes? – kérdezte aggódva Mina.– Ha összetartunk, akkor nem. És aki egyszer végigcsinálja, az semmitől sem fog félni.– Még a krokodiltól sem?– Attól különösen nem.– Apa és anya is jön expedíciózni?– Nem. Csak mi. Ia és Marcus és Moa. Más nem.– És Gunilla?– Természetesen. Már mondtam. Gunilla velünk jön. Őt nem zavarják a malac történetek, mert feminista. Velünk jöhet, de csak a bázisig, a házig.– És Misu?– Még szép. Misu velünk jön. Erős csapatra van szükségünk. Gyors és bátor kutyákra, okos és szívós gyerekekre.– Mi azok vagyunk?– Igen. És együtt csináljuk meg az expedíciót.Mina érezte, hogy erősebben dobog a szíve.– Ez igen, nagyapa – mondta. – Ez már valami.

De volt itt még valami, amit nagyapa nem mondott el neki. Mégpedig az, hogy nagyapa már régóta szeretett volna megmászni egy hegyet, mely kelet felé feküdt, nem messze a värmlandi házuktól, s melynek a Három Barlang Hegye volt a neve. Egyedül nem mehetett.Misu, a fekete és fehér színű, kelet-szibériai lajka, nagyapa kutyája pedig tudott valamit július óta, amikor utoljára ott jártak, amit nem tudott senki más. A Három Barlang Hegyén, az erdő sűrűjében valami titok lappangott, de az is lehet, hogy valami fenyegető veszély.Misu tudott valamit. Talán figyelmeztetni akart rá.