Prof. Dr. David Gooding

Keresztyénség:

ÓPIUM vagy

IGAZSÁG?

EVANGÉLIUMI KIADÓ

2

Keresztyénség: ópium

vagy igazság?

Tapasztalatom szerint különböző okok miatt gondolják

az emberek, hogy a Bibliának nem szabad és nem lehet

hinni. Az egyik ok, sok ember szerint, hogy az

Újszövetséget létezésének első 15 évszázada folyamán

kézzel kellett másolni, ezért sok hiba és változtatás

kerülhetett bele, és nem lehetünk biztosak, mondják,

hogy amikor most olvassuk, valóban azt olvassuk-e, amit

az eredeti szerzők írtak.

Ezt a kifogást főként azok hozzák fel, akik nem tudják,

mennyire meggyőzőek az Újszövetség eredeti szövegének

bizonyítékai. Először is számos olyan kézirat van, amelyek

az egész Újszövetséget, vagy annak részleteit

tartalmazzák. Több mint 5000 van belőlük. Természetesen

mindezekben a kéziratokban vannak másolási hibák,

hiszen gyakorlatilag lehetetlen hosszabb dokumentumot

kézírással hibátlanul lemásolni. Nincs két olyan kézirat,

amely ugyanazokat a hibákat tartalmazná. Ezért, ha

valamennyi kéziratot összehasonlítják egymással, az

eredeti szöveget úgy lehet rekonstruálni, hogy 2

százaléknál is kevesebb bizonytalanság marad. Ennél a 2

százaléknál túlnyomórészt jelentéktelen nyelvészeti

különlegességekről van szó, amelyeknek nincs

jelentőségük a szöveg jelentését illetően. Azonfelül, mivel

egyetlen tanítási kijelentés sem alapul kizárólag egyetlen

versen vagy szakaszon, az Újszövetség egyetlen tanítási

kijelentése sem válik ezek miatt a csekély eltérések miatt

kérdésessé, bizonytalanná.

Azután az Újszövetség egyes kéziratai igen régen

íródtak. Az Újszövetség tekintélyes része egy olyan

kéziratban maradt ránk, amelyet Kr. u. 200 körül írtak. A

legrégibb meglevő kézirat, amely a teljes Újszövetséget

tartalmazza, nem sokkal 360 után íródott, sőt lehet, hogy

előbb. Gondoljuk csak meg, mit jelent ez. Vegyük azt a

kéziratot, amelyet Kr. u. 200 körül írtak. Ez ma közel 1800

éves. Milyen idős lehet az eredeti szöveg, amelyről

3

lemásolták, ezt természetesen nem tudjuk. De könnyen

lehet, hogy 140 éves volt, és ha igen, akkor abban az

időben készült, amikor az Újszövetség számos szerzője

még élt.

Egy hasonlat segíteni fog. Néhány híres latin és görög

szerző műve az ókorból - és itt úgy szólok, mint aki egész

életét az antik, klasszikus irodalom tanulmányozásának

szentelte - csak néhány jóval később (azaz Kr. u. 7-9.

században) keletkezett kéziratban maradt ránk. Ennek

ellenére a klasszikus irodalom egyetlen alapos tudósának

sem jutna eszébe, hogy megkérdőjelezze: megbízhatóan

adják-e vissza azt, amit az eredeti szerző írt. Ezekhez

hasonlítva az Újszövetség szövegének hitelessége sokkal

nagyobb. Ezért bizonyosak lehetünk abban, hogy amikor

ma az Újszövetséget olvassuk, mindig azt tudjuk meg,

amit az eredeti szerzők közölni akartak velünk. Ha a

bizonyítékokat még tovább akarja valaki tanulmányozni,

prof. F. F. Bruce: „Az Újszövetség megbízhatósága" c.

könyvét (Evangéliumi Kiadó) ajánljuk.

Természetesen a Biblia állításait a legnehezebb elhinni,

különösen azt, hogy Jézus az Isten Fia, a testet öltött

Teremtő, aki eljött hozzánk a földre, hogy közösséget

vállaljon velünk, és kijelentse nekünk Istent. Sok ember

képtelenségnek tartja, hogy hitelt adjon egy olyan

könyvnek, amely ilyesmiket állít. Különben sem hisznek a

Teremtő létezésében. Ezért eleve feltételezik, anélkül,

hogy az Újszövetséget olvasták vagy tanulmányozták

volna, hogy nem írhat le történelmi tényeket, ha azt

állítja, hogy Jézus egy-személyben Isten és ember is volt.

És visszatérnek ahhoz az elképzeléshez, hogy Jézus

Krisztus alakját úgy, amint az Újszövetség mutatja be, az

evangélisták találták ki.

4

Jézus nem kitalált

személy

Az érvelés kedvéért tegyük fel egy pillanatra, hogy az

evangéliumok szerzői nem a valóságosan élt Jézust írták

le, hanem kitalálták ezt a személyt. Kiindulási „mintájuk"

talán egy „parasztbölcs" volt, akiről kitaláltak mindenfélét,

akit szabadon, mindenféle túlzásokkal feldíszítettek,

átalakítottak, úgyhogy az eredmény végül egy eszményi,

emberfölötti, de kitalált alak lett, aki abban a formában

soha nem létezett. Nos, induljunk ki ebből a

feltételezésből, és lássuk annak következményeit.

Ha Jézus irodalmilag kitalált, akkor először is

elmondhatjuk, hogy ez majdnem csoda. Sokat tudunk

elképzelt irodalmi alakokról, és arról, hogy milyen nehéz

egy ilyen személyt meggyőző erővel „létrehozni". A

világirodalom tele van ilyen alakokkal, akiket hol jól, hol

kevésbé jól ábrázoltak. De még ha Jézus kitalált irodalmi

személy is, senki sem tagadja, hogy világhírt ért el. Ahhoz

hogy az evangéliumok szerzői ilyen híres alakot

kitaláljanak, kiemelkedő irodalmi lángeszeknek kellett

lenniük. Már pedig ilyen színvonalon alkotó irodalmi

lángeszek rendkívül ritkák: nem találkozunk velük minden

sarkon. Itt pedig egyszerre négyen bukkantak elő. Kik és

mifélék voltak ezek az emberek? Egyik halász volt, a

másik adószedő, a harmadik orvos, a negyedik egy

ismeretlen fiatalember. Elképzelhető, hogy ez a négy

egyszerű férfi valami csoda következtében ilyen szintű

zsenivé vált volna?

De menjünk tovább. Még a legragyogóbban ábrázolt,

legélethűbb alakok is kitalált személyek maradnak az

olvasó számára. Hogy úgy mondjam, nem lépnek le a

lapról, nem elevenednek meg, és nem válnak az olvasó

számára valóságosan létező személlyé, személyes

ismerőssé, akivel személyes kapcsolatuk lehet. Érthető

módon nem! Pedig éppen ez az, ami ezzel az állítólag

kitalált személlyel, Jézus Krisztussal történt. 20 évszázad

alatt embermilliók számára valóságos élő személlyé vált,

5

akivel - állítják - személyes kapcsolatuk van; akit annyira

szeretnek, hogy készek meghalni érte, mint ahogy ezrek

és ezrek meg is tették. Nos, tarthatod ezeket az

embereket őrültnek, amiért így gondolkoztak Jézus felől.

Pillanatnyilag nem akarom, hogy egyetérts. Egyszerűen

csak a vitathatatlan tényt állítom: Ha Jézus valóban

elképzelt, az evangéliumok szerzői által kitalált alak volt,

akkor ezek a szerzők egy olyan személyiséget formáltak,

aki milliók számára élő személlyé lett, akiről úgy érezték,

megérdemli, hogy szeressék, és aki minden odaadást és

áldozatot megérdemel. Ezzel olyan mesteri irodalmi

teljesítményt értek el, amely páratlan az egész

világirodalomban. A csoda nem lenne túl erős szó erre.

Ezért el kellene kezdenünk őket felmagasztalni?

Természetesen van néhány (rendkívül kevés) alakja az

irodalomnak, akik olyan hatással vannak ránk, mint

valóságos személyek, és akiket ismerünk és felismerünk.

Ezek egyike Szókratész, ahogyan őt Platón ábrázolja.

Platón Dialógusai nemcsak filozófiai művek, hanem a

világirodalomhoz is tartoznak. Mégis, a bennük megjelenő

Szókratész az olvasókra nemzedékről nemzedékekre

valóságos személy benyomását tette, akinek

jellemvonásait mindenütt felismerték, egészen odáig,

hogy egy-egy Szókratészről szóló apokrif vagy

másodrendű mű olvasásakor azonnal így szólnának:

„Nem, a valódi Szókratész soha nem cselekedett vagy

szólt volna így".

De Szókratész azért hat így ránk Platón Dialógusaiban,

mert nem Platón találta ki. Valóságos, történelmi személy

volt, aki valóban élt. Lehet, hogy Platón meglehetősen

finomítva ábrázolta Szókratészt, de Szókratész személye

és jelleme nem Platón szüleménye. A helyzet éppen

fordított: Szókratész jellemének hatására lett Platón

filozófus és „irodalom-művész".

Ez érvényes Jézus Krisztusra is, csak még inkább. Noha

az egész világ elismeri, hogy a Platón Dialógusaiban

szereplő Szókratész valóságos történelmi személy volt,

csak egy elmebeteg állítaná, hogy mint élő személyt

ismeri, illetve vele személyes kapcsolata van. Napjainkban

6

senki nem hal meg Szókratészért. De az Újszövetség

Jézusáért ma is vannak, akik a halálba mennek. Mert Ő

nem képzelt irodalmi vagy vallási alak, akit az

evangéliumok szerzői kitaláltak. Az evangéliumok

valóságos történelmi személyt írnak le, aki Tibériusz

császár idején Izraelben élt, meghalt, és ahogy a

keresztyének vallják, feltámadt halottaiból és ma is él.

Jézus: senki sem ilyennek képzel egy hőst

De ne siessünk. Maradjunk egy pillanatra annál a

feltételezésnél, hogy valaki kitalálta Jézus személyét, és

ezt a személyt bemutatta a világnak, ahol egészen eltérő

kultúrájú népekre azonnal annyira hatott, hogy vallási

eszményképükké tették.

Ez a feltételezés azonban az első akadálynál megbukik.

Minél többet tudunk az akkori idők legfontosabb

kultúráiról, annál világosabb számunkra, hogy ha Jézus

személye nem lett volna történelmi valóság, senki sem

találta volna ki, még ha képes is lett volna rá. Az

evangéliumok Jézusa senki hősökről alkotott

elképzelésének nem felelt meg. Mindannyian - görögök,

rómaiak és zsidók - pontosan az általuk elképzelt hős

ellentétét látták benne.

Vegyük elsőnek a zsidókat, mégpedig nemcsak azokat,

akik Jézus ellenségei voltak, és még mindig azok, hanem

azon viszonylag keveseket, akik első követői voltak. Ők

maguk mondják el nekünk - és ezt bizonyos, hogy nem

találták ki -, hogy volt idő, amikor ők is elhagyták Jézust,

oly éles ellentéte volt annak, amit egy hőstől elvártak

volna (Máté 26,47-56).

Hőselképzelésük egy messiási alak volt. Mint a

makkabeusok: erős, katonás típus, aki vallásos eszméktől

lelkesítve harcra kész (angyalok segítségével, ahogyan

7

sokan és buzgón hitték), hogy legyőzze a hódítót, amely

leigázta országukat, és elnyomta nemzeti vallásukat.

Ám amikor a feszültség Jézus és a felsőbbség közt a

tetőpontra jutott, és jöttek, hogy Jézust elfogják, Jézus

nem tanúsított ellenállást, nem engedte azt sem, hogy

tanítványai harcoljanak érte. Sőt, tudatosan hagyta, hogy

elfogják. Ezen a ponton minden követője megvetve

elhagyta. Ez nem az ő hősük volt! És sokan a ma élő

zsidók közül - kivált Izraelben - hasonlóképpen éreznek.

Szülővárosomban van egy zsidó barátom, akinek

éppencsak sikerült Hitler gázkamráitól megmenekülnie. Ő

őszintén mondja: „A te Jézusod egy gyönge ember. Ilyen

nem lehet az én Messiásom. Az én filozófiám, ha valaki

megüt, annak én visszaütök". És így gondolkoztak Jézus

első tanítványai is. Csak Jézus feltámadása tanította meg

őket valami másra, és tudta gyökeresen megváltoztatni a

Messiásról alkotott elképzelésüket.

Vagy nézzük a korabeli görögöket. „Hősképük",

legalábbis a gondolkodóké vagy a tökéletes epikureus1

volt, aki - amennyire lehetséges - került minden

szenvedést és örömet, amely nyugalmát megzavarhatná,

vagy az eszményi sztoikus2, aki mint az értelem embere

elnyomja érzéseit, és mind a szenvedéssel, mind a halállal

teljes nyugalommal néz szembe. Emlékszünk, hogy Platón

Szókratésze milyen rendíthetetlen derűvel és

nyugalommal itta ki a méregpoharat.

Mennyire más az evangéliumok Jézusa, a Gecsemáné-

kertben kíntól és haláltusától gyötörten, annyira, hogy

véres verejték hullott alá homlokáról, amikor kérte Istent,

hogy ha lehetséges, ne kelljen kiinnia a keserű poharat, és

aki a kereszten mindenki füle hallatára így kiáltott: „Én

Istenem, miért hagytál el engem?" Bizonyára nem az az

ember volt, akit a görögök hősnek ismertek volna el, vagy

akit egy görög filozófus eszményképének választott volna,

akire felnézhet.

1 Az epikureusok szerint a legfőbb érték az élet derült mértékletes

élvezése. 2 A sztoikusok szerint a megpróbáltatásokat bölcs belátáson alapuló

keménységgel és nyugodtsággal kell elviselni.

8

Ami a rómaiakat illeti, a filozófia iránt érdeklődők között

legtöbben a sztoicizmusra esküdtek, a politikusok és

katonák pedig, akik Jézussal kapcsolatba kerültek,

valóságtól idegen, zavarosfejű embernek tartották. Úgy

beszélt magáról, mint királyról, aki azért jött a világra,

hogy bizonyságot tegyen az igazságról. „Mi az igazság?" -

kérdezte Pilátus, akinek istene végső soron a hatalom volt

(János 18,33-38; 19,1-12).

Heródes komikusnak találta Jézus igényeit, és katonái

úgy gondolták, hogy az olyan „király", mint Jézus, a

legdurvább tréfákat érdemli.

Nyilvánvaló, hogy Jézus ellentéte volt mindannak, amit

az emberek eszményi hősnek tartottak politikai, filozófiai

vagy vallási téren egyaránt. Nem „kitalált" hős volt, és

még ha elképzelt alak is lett volna, sem gondolta volna

senki egy pillanatig sem, hogy olyan ideál lenne, aki

állandóan hatni fog nagy tömegekre. A keresztyénség

legnagyobb igehirdetője és misszionáriusa, Pál, megvallja

írásaiban, hogy a megfeszített Jézus hirdetése a zsidóknak

állandóan botránkozás, a görögöknek pedig bolondság

volt. Ha Jézus halottaiból való feltámadása nem lett volna

tény, az első tanítványok minden belé vetett hitüket

feladták volna. És az evangéliumokat soha nem írták volna

meg.

Természetesen mindez egészen másként fest, ha

kétezer éves történelmi távlatból tekintünk vissza. A

rómaiak, akik Jézust kigúnyolták, végül elveszítették nagy

birodalmukat és Tibériusz császár a nyugat nagy tömegei

számára eltűnt a történelem homályában. Ezzel szemben

ma sokmillió ember úgy tekint Jézusra, mint a legnagyobb

királyra, aki valaha élt, és önként engedelmeskedik neki.

Azonkívül az az elv, hogy a gonoszt ne viszonozzuk

gonosszal, amelyet Jézus személyes magatartásával

mutatott be, amikor ellenségeinek harc nélkül megadta

magát, sőt imádkozott azokért, akik Őt megfeszítették -

nos ez az elv kivívta magának a világ tiszteletét (még ha

nem is követik engedelmességét), és még ma is kihívás

értelmetlen brutalitásunk és agresszivitásunk számára. A

9

kereszt szégyenfa helyett a legnemesebb magatartás

kifejezője lett, amit valaki is tanúsíthat.

Nagy az ellentét Szókratész nyugalma és Jézus

félelmetes gyötrődése között a halál előtt, és vallomása,

hogy Isten egy időre elhagyta. Jézus nem görög filozófus

volt, ugyanakkor halála végtelenül többet jelent, mint egy

görög filozófusé. A Biblia nyelvén szólva itt Isten Báránya

hordozta el a világ bűneit, és az Ő szenvedése tette

lehetővé, hogy büntetésünk elmaradjon.

Erről még többet mondok később. Pillanatnyilag az első

fő érvem ez: ha feltételezzük, hogy Jézus Krisztus kitalált

személy, akkor az a megoldhatatlan probléma, hogyan

sikerült az evangéliumok szerzőinek mindezt kitalálniuk,

sőt miért találtak ki egyáltalán egy ilyen személyt?

Jézus Krisztus: emberré

lett Isten?

Sokak számára a leginkább azért nehéz elhinni, hogy az

Újszövetség igaz, mert azt állítja, hogy Jézus több, mint

ember, Ő testté lett Isten. Azt mondják, ez bizonyára

babona, amely abban gyökerezik, hogy régen az emberek

sok istenben hittek, és azt képzelték, hogy az istenek

gyakran rendkívüli emberi lények formájában

meglátogatták a földet.

Nos, kedves olvasó, gondolkodhatsz így, csakhogy a

tények egészen mást mutatnak. Régen a világ minden

népe hitt abban, hogy sok isten van, akik időnként

meglátogatták a földet - azaz minden nép - egy

kivételével. Ez a kivétel: a zsidó nép, amelyhez az

Újszövetség valamennyi szerzője majdnem kivétel nélkül

tartozott. Szigorúan egyistenhívők voltak. Megvetették a

többi népeket értelmetlen többistenhitük miatt, és amiatt,

hogy királyaikból és hőseikből isteneket csináltak. Isteni

tiszteletet igényelni valaki számára a teremtő Istenen

10

kívül, számukra olyan súlyos káromlás volt, hogy halállal

büntették. Vallási gyakorlatukban az ország minden

otthonában századokon át azt tanították, hogy naponta el

kell mondani hitük alapvető tanítását: „Halljad Izrael, az

Úr, a mi Istenünk egy Úr" (5Mózes 6,4). Ilyen emberek

soha nem hitték volna egy pillanatig sem, hogy a Názáreti

Jézus több, mint ember, ha megcáfolhatatlan bizonyítékok

nem kényszerítették volna őket erre.

A bizonyítékok közt az volt a legfontosabb, hogy maga

Jézus Krisztus, cselekedeteivel, azok kihatásával, valamint

egyértelmű kijelentéseivel kifejezetten állította, hogy

Istennel egyenlő. Ez arra indít engem, hogy megvalljam:

számomra az egyik legfőbb ok, amiért elhiszem, hogy

Jézus Isten Fia, hogy Ő MAGA MONDTA EZT. Tudom, hogy

ez reménytelenül naivul hangzik, de mielőtt hiszékeny

baleknak bélyegeznél, engedd meg, hogy

megmagyarázzam, mit értek ezen.

Tegyük fel, hogy egy napon szakvéleményt keresek

valami zenével kapcsolatos kérdésre. Nem fordulhatok

akárkihez, még a szomszédomhoz sem, aki jó orvos, de

nem zenei szakértő, hanem a legjelentősebb

zenetanárokkal kell tanácskoznom, akiket csak el tudok

érni. Ha fel tudnám támasztani Bachot vagy Beethovent,

természetesen velük tanácskoznám meg a dolgot.

Tegyük most fel, hogy nem zenei, hanem etikai

kérdéseim vannak. Nyilván ismét csak a legkitűnőbb

szakértőkhöz fordulnék tanácsért, akiket csak el tudok

érni. És ez természetesen Jézus Krisztushoz vezetne.

Senki sem tanított magasabb, tisztább etikát, mint Ő.

„Hegyi Beszéde" (Mt 5-7) felülmúlhatatlan mérték marad.

Ellenőrizd magad, kedves olvasó. Próbálj meg csak egy

hétig a Hegyi Beszéd szerint élni!

És ezzel elérkeztem a lényeghez. Ha végigkísérem a

Názáreti Jézust az Újszövetségen át, akkor erkölcsi

magatartásról szóló tanítása és szent élete leleplezi, hogy

bűnös vagyok. Nincs szükségem külső bizonyítékra, hogy

megállapítsam: igaza van - ösztönösen érzem ezt a

szívemben. És akkor jön a meglepő tény: ez a Jézus

Krisztus, akinek erkölcsi tanítása kifogástalan volt, élete

11

pedig megfelelt a tanításának, azt állította, hogy Ő

Istennel egyenlő.

Mit kezdjek ezzel az állításával, vagy inkább azzal, hogy

Ő volt az, aki ezt állította?

Mondjam azt, hogy a Hegyi Beszéd szerzője

szándékosan hazudott? Ha igen, akkor ő volt a legnagyobb

képmutató, a legmegvetendőbb csaló, a leggonoszabb

ámító, aki csak valaha élt a földön. Csakhogy, aki

gondosan elolvassa az evangéliumokat, az semmiképpen

nem juthat arra a következtetésre, hogy Jézus tudatos

csaló volt. Ha kételkedsz ebben, olvasd végig még egyszer

az evangéliumokat erre a kérdésre keresve a választ.

Bizonyára jól meg tudod ítélni a jellemeket, erre

szükséged van, hogy e világban boldogulni tudj.

Gyakorold ítélőképességedet Jézuson! Értékeld jellemét,

ahogyan az evangéliumok alapján látod. Meg vagyok

győződve arról, hogy akármilyen következtetésre fogsz

jutni, az nem az lesz, hogy Jézus szándékos csaló volt.

Erre te azt mondhatod, hogy Jézus tévedhetett anélkül,

hogy tudatosan csaló lett volna. De gondold csak meg,

hogy ez mit jelent. Azok az emberek, akik magukat

istennek tartják, nagyzási mániában szenvedő

elmebetegek. Ezek szerint Jézus elmebeteg volt? Ha igen,

akkor nagyon kevés ember volt valaha is normális. S ami

a nagyzási mániát illeti, lehetetlen Jézus magatartását és

szavait az Újszövetség híradása alapján vizsgálni, és ilyen

következtetésre jutni. Az a Jézus, aki meggyőződéssel

mondhatta: „Jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok, és

meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek.

Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg

tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok" - az nem

volt Hitler vagy Mussolini. Vagy ha valóban nagyzási

hóbortban szenvedett, bárcsak még több ilyet adna

nekünk Isten. Mert egyszerűen tény, hogy Jézus több

embernek adta vissza szellemi-lelki egészségét és

állhatatosságát, mint bárki más ezen a világon. Szavait

olvasván milliók találtak békességet. A belé és áldozatába

vetett hit milliókat szabadított meg a lelkiismeret-furdalás

gyötrelmétől. A vele való naponkénti közösség milliókat

12

oldott fel romboló szokásaik kötelékeiből, adott nekik

önbecsülést, új életcélt, és szabadított meg a

halálfélelemtől.

Természetesen Jézus Krisztus volt az, aki azt tanította

nekünk, hogy Isten szeretet. Ha az olvasó egyáltalán hisz

Istenben, valószínűleg magától értetődőnek tartja, hogy

az Isten szeretet. Talán még azt is feltételezi, hogy a

régiek fel tudták ismerni, hogy az Isten szeretet.

Csakhogy én akármennyit tanulmányoztam a görög és

latin szerzőket, egyetlen írót vagy filozófust sem találtam,

aki azt állította volna, hogy az Isten szeretet. Mindenható

- az igen; jó, tárgyilagos, abszolút értelemben, aki az

ember jó magaviseletét helyesli, és rossz tetteit

helyteleníti. De szeretet? Pozitív, melegszívű, együtt érző

és önfeláldozó szeretet az emberiség iránt? Soha senki

nem gondolt erre és tanított úgy, ahogyan Jézus Krisztus.

Senki sem tett ilyen szívet megindító közvetlen

kijelentéseket, mint pl.: „Ugye öt verebet adnak két

fillérért. Mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az

Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg

vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél

értékesebbek vagytok" (Lukács 12,6-7).

Vajon elmebeteg szavai ezek?

És azután természetesen senki nem fejezte ki még úgy

Istennek az emberiség iránti szeretetét, ahogyan Jézus,

amikor feláldozta önmagát a Golgotán. Bátor és nemes

férfiak és nők ezrei viseltek el gyötrelmeket és kínokat,

míg végül életüket is odaadták országukért, barátaikért,

vagy tiltakozásul egy gonosz uralom ellen. Joggal

nevezzük őket hősöknek. De egyáltalán nem értettük meg

a dolog lényegét, ha azt feltételezzük, hogy az

Újszövetség Jézusról nem állít többet, csak azt, hogy hős.

Amit róla állít, amit Ő állított saját magáról — az mind az

irodalomban, mind a vallás területén egyedülálló.

Nyilvános szolgálatának kezdetén (nem csak

megfeszíttetése után) hirdette előfutára, Keresztelő János,

hogy Jézus Isten Bárányaként jött, hogy elvegye a világ

bűneit.

13

„Másnap látta János Jézust, amint jön felé, és így

szólt: Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ

bűnét" (János 1,29).

A megnevezés, amelyet János itt használ, „az Isten

Báránya" megmutatja, hogy Jézus azért jött, hogy mint

bűnt eltörlő áldozat meghaljon. Vagy ahogyan Péter

apostol később kifejezte: „...nem veszendő dolgokon,

ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt

hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan

és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén" (1Péter

1,18-19).

„...bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy

miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak

éljünk" (1Péter 2,24).

„...Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az

igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen

minket..." (1Péter 3,18).

Jézus Krisztus értelmezése szerint ez volt világra

jövetelének legfontosabb célja. Ezt világossá teszi a

következő tény. A megfeszítése előtti éjszakán egy

ünnepélyes szertartást rendelt el, amellyel később

követőinek meg kell emlékezniük róla. Rendkívül fontos,

hogy ennek az ünnepélyes szertartásnak a lényegét

megismerjük. Nem arra kérte követőit, hogy

összejöveteleiken beszéljenek valamely látványos

csodatételéről, mert ezzel arra utaltak volna, hogy Jézus

fő szolgálata a csodatevés volt. Nem is arra kérte őket,

hogy válasszanak egy csokorravalót erkölcsi tanításaiból,

és olvassák fel a többiek előtt. Mert ezzel arra utaltak

volna, hogy életének legfőbb célja az volt, hogy filozófiát

tanítson. Nem, Jézus arra kérte őket, hogy az Ő megtört

testének és kiomlott vérének jelképeként vegyék a

kenyeret és a bort, és arra emlékezve fogyasszák el, hogy

Ő odaadja testét és kiontja vérét a kereszten, hogy

bűnbocsánatot szerezzen nekik (Máté 26,26-28).

Az első keresztyének megértették, hogy Krisztus

eljövetelének legfontosabb célja volt, hogy önmagát

áldozatul adja a bűneikért. Ez világossá válik abból a

14

tényből, hogy - a tudósítások szerint - kezdettől fogva

összejöttek, hogy végrehajtsák ezt az ünnepélyes

cselekedetet. Ez volt a központja és szíve mindannak,

amit Krisztus állított és amiért kiállt. Krisztusnak ez az

önfeláldozó szeretete győzte le az emberek ellenállását, és

nyerte meg a követők millióinak háláját és személyes

odaszánását. Ezek mindnyájan elmondják Pállal együtt:

„...azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten

Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát

adta értem" (Galata 2,20).

Mindez a kérdés magvához vezet minket. Jó és

nyilvánvaló oka van annak, miért nem állította más, hogy

azért jött el a világra, hogy a világ bűneiért meghaljon.

Aki ezt állítja, az azt jelenti ki, nem hős, sem nem mártír,

hanem több mint ember, a testté lett Isten. Mert csak az,

aki maga az örökkévaló Isten, hozhat megfelelő áldozatot

az egész világ bűneire.

Ezt az olvasó is rögtön belátja, ha elképzeli, hogy egyik

barátja komolyan azt állítaná: megszületésének egyetlen

célja, hogy a világ bűneiért meghaljon. Ebben az esetben

nyilván orvoshoz fordulna. Barátjának ezt az állítását az

őrültség jelének tekintené. Pedig Jézus Krisztus ezt

jelentette ki. Már fentebb láttuk, hogy ezt nem az

Újszövetség szerzői találták ki. Jézus magatartása pedig a

legkisebb mértékben sem utal arra, hogy nagyzási

mániában szenvedő elmebeteg lenne.

Valójában ez az állítása az egyik dolog - ha egy

pillanatra személyes lehetek -, ami meggyőzött arról,

hogy Ő valóban az Isten Fia, mert egyfelől diagnosztizálja

alapvető problémámat, mint emberi lényét, másfelől

felkínálja ennek a problémának az egyetlen elfogadható

megoldását. Hadd magyarázzam ezt meg.

Minden más vallás és filozófia a maga módján

szüntelenül azt tanítgatja, hogy legyek jó. Ez lehet, hogy

valamelyest segít, de nem érinti tulajdonképpeni

problémámat. Mert azt én is tudom, hogy jónak kellene

lennem. Nem kell, hogy a filozófia vagy a vallás mondja

meg ezt nekem. Problémám nem az, hogy ezt nem tudom,

hanem az, hogy számtalan esetben nem voltam jó. (És

15

ahogy látom, embertársaim hasonló helyzetben vannak.)

És ez hatalmas probléma. Mit kezdjek múltam bűneivel?

Amikor nemcsak Isten, de még a saját magam előírásait

sem tartottam meg. Megalkudtam, és saját értékeimet

sárba tapostam. Hogyan találhatok bocsánatot? Mert ha

arra a véleményre jutok, hogy a múltban elkövetett

bűneimmel nem törődöm, akkor ezzel együtt azt is

megállapítom, hogy saját értékeim nem számítanak. És ha

közönyös vagyok az iránt, hogy milyen a magatartásom,

akkor én, aki felelős vagyok, sem számítok végül. De

tegyük fel, nem közömbös számomra, hogy mi az én

mércém, és nem közömbös az sem, hogy mi Isten

mércéje, és Isten nem szállítja le mércéjét se nekem, se

másoknak. Akkor törődnöm kell bűneimmel. Hogyan

találhatok a múltamra megbocsátást, amely ugyanakkor

nem semmisíti meg saját értékeimet és jelentőségemet,

nem szólva másokéról. És ez éppúgy érvényes rád, kedves

olvasóm, mint rám.

És éppen ezen a ponton találkozik velünk Krisztus. Ő azt

állítja magáról, hogy van hatalma a bűnt megbocsátani

anélkül, hogy elnézné azokat, vagy leeresztené Isten

mércéjét. Nem állítja, hogy amit tettünk, nem számít. És

ragaszkodik ahhoz, hogy a büntetés ki legyen fizetve érte.

Azután azonban elmagyarázza, hogy ez a központi oka

annak, amiért a földre jött. Ő az Isten, aki kirója és

megköveteli a bűnért járó büntetést. Ő az, akinek a

törvényét megszegtük, és így megérdemeltük a büntetést.

Ugyanakkor azonban Ő a Teremtő, aki minket is

teremtett. Irántunk való szeretetéből és hűségéből

magára vette bűneink terhét, és szenvedésével a Golgotán

kifizette az érte járó büntetést. Ezáltal törvénye és a mi

értékeink megmaradtak, és mégis lehetővé tette

számunkra, hogy bűnbocsánatot nyerjünk, ha kérjük.

És pontosan ez az, amire nekem és neked szükségünk

van. Krisztus megértette nyomorúságunkat, és úgy

oldotta meg, ahogy senki más nem tudta volna. Ő ebben

egyedülálló. S ha találkozol állításaival, biztos lehetsz

benne, hogy ezt a kérdést csak egyszer az életben kell

eldöntened. Senki más nem jött és nem is fog soha azzal

jönni, hogy Ő a te teremtőd, aki téged szeret, aki emberré

16

lett Istenként eljött, hogy érted meghaljon, hogy neked

bűnbocsánatot szerezzen. Jézus Krisztus az egyetlen, aki

valaha is ezt állította. És állítása teljesen közvetlen és

személyes. Azt mondja, hogy meghalt érted. Ez azt

jelenti, hogy neked is egészen személyes választ kell

adnod neki erre az állítására.

Jézus Krisztus állításainak végső

értékelése

Krisztus állításainak érvényességét végső soron két tény

erősíti meg: feltámadásának objektív bizonyítéka,

másrészt az a szubjektív bizonyosságunk, hogy Isten a

szívünkben bizonyságot tesz, ha - az objektív bizonyíték

által meggyőzve - megnyitjuk Krisztusnak szívünket, és

befogadjuk, mint személyes Megváltónkat.

Első tehát a feltámadása. Ismeretes ugyanis, hogy az

Újszövetség valamennyi szerzője azt állítja: Jézus Krisztus

a halála és temetése utáni harmadik napon, valóságos

emberi testben, szó szerint feltámadt a halálból.

Talán ezen a ponton azt állítod, kedves olvasóm, hogy

mindazok, akik hisznek Krisztus feltámadásában,

bizonyára intellektuális öngyilkosságot követtek el, mert

tudjuk, hogy manapság nem történnek olyan csodák, mint

a feltámadás: a tudomány bizonyította ennek

lehetetlenségét.

Valójában azonban semmi ilyent nem tudunk, sem a

tudomány ilyesmit nem bizonyított be. És ha te úgy

gondolod, hogy igen, akkor nem vagy olyan jó

természettudós, mint amilyennek tartottalak.3

3 Ezeket a gondolatokat ti. egy természettudósok számára tartott

előadáson fejtette ki a szerző a Marseille-i Egyetemen (Franciaország).

17

Csakhogy - tiltakozol - a természettudomány törvényei

azt mutatják, hogy egy holttest semmiképpen nem kelhet

életre.

Pontosan ez az, amit nem tesznek, nem is tehetnek a

természettudomány törvényei. Mert a természettudomány

törvényei nem valamiféle abszolút törvények, amelyek

valahol az égben vannak felírva. A tudomány törvényei

mindössze leírások, amelyeket tudósok dolgoztak ki -

amiért őszinte elismerés és megbecsülés illeti őket-,

ahogyan megállapították, hogy a világmindenség

normálisan működik; vagyis annak az a parányi része,

amelyet eddig képesek voltak tanulmányozni és

megérteni.

De van két dolog, amit ebben az összefüggésben át kell

gondolnunk. Először is - ahogy ti nyilván nálam jobban

tudjátok - vannak napjainkban világűrkutatók, akik

komolyan állítják, hogy a világmindenségben vannak

úgynevezett fekete lyukak, és hogy ezekben a fekete

lyukakban a természeti törvények nem működnek. Ha

tehát a fizikai törvényeket visszafelé követjük, elérkezünk

egy olyan ponthoz, amelyen túl már nem tudjuk, hogy mi

történt, mert a fizikai törvények nem érvényesek.

Elérkeztünk tehát oda, amit a világegyetem

szingularitásának neveznek.

Nos, tudom, hogy nem minden világűrkutató fogadja el

ezt az elméletet. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy

azokat a természettudósokat, akik úgy gondolják, hogy a

világmindenségben vannak ilyen szingularitások

(egyedülálló jelenségek), nem vádolják intellektuális

öngyilkossággal. Az igazi természettudósok nincsenek

azon a véleményen, hogy a fizika törvényei előre

beigazolódnak, még mielőtt a bizonyítási anyagot

megvizsgálták volna, sem pedig azt nem állítják, hogy a

definíciók alapján a világmindenségben ne lehetnének a

szokásostól eltérő sajátosságok. Ahhoz, hogy eleve

kijelenthessük, hogy a világmindenségben soha nem

lehetnek a törvényszerűtől eltérő jelenségek, a

tudománynak először teljesen meg kellene értenie az

18

egész világmindenség minden részének működését. A

tudomány ezt aligha érte el.

És másodszor: mindig arra kell gondolnunk, hogy a

természettudományos törvények csak azt tudják velünk

közölni, ami normál körülmények közt történik, ameddig

semmiféle külső behatás nincs világunkban. Csakhogy a

természettudomány önmagában ezt nem tudja

megmondani, hogy ilyen külső hatás volt-e a múltban,

vagy lesz-e a jövőben. A történelemhez és nem a

természettudományhoz kell fordulnunk annak érdekében,

hogy megtudjuk, voltak-e ilyen külső behatások a

múltban. Természetesen mindnyájan - keresztyének és

nem keresztyének - egyetértünk abba, hogy ilyen külső

behatások rendkívül ritkák lehettek. A csodák a definíció

szerint ritkák. (És maga a világmindenség is csak egyszer

keletkezett. Ezért az ilyen esemény megtörténésének

valószínűsége nagyon csekély.) És mégis - hogy

visszatérjünk a témához: ha te eleve eldöntötted

magadban, hogy csoda pedig nem történhet, és nem vagy

hajlandó megvizsgálni a bizonyítékot, amely szerint

valamikor csoda történt, akkor magatartásod nem

természettudományos, hanem maradi.

Nos, ez alkalommal nem tudom részletesen tárgyalni a

feltámadásról szóló bizonyítékokat. Túlságosan sok van

belőlük, hogy ezt most megtehessem: legalább öt előadás

kellene hozzá, nem pedig ez az öt perc, ami most

rendelkezésemre áll. De hadd mutassak rá a

következőkre: ha nem vagy hajlandó hinni a

feltámadásban, akkor egész sereg probléma tornyosul

eléd, közülük különösen kimagaslik egy. Senki sem

tagadhatja a keresztyén gyülekezet létezését. Azt sem

vitathatja senki, hogy nem mindig létezett: volt kezdete. A

kérdés ez: mi hozta létre? Mi volt a célja? Ha az

Újszövetséget kérdezed meg, meg fogod állapítani, hogy

az első keresztyének valamennyien egyhangúlag így

válaszolnak: az első gyülekezet keletkezésének előidézője

Krisztus feltámadása volt, és keletkezésének egyedüli

célja és értelme a bizonyságtétel Krisztus feltámadásáról.

Az első keresztyének igehirdetése alig tartalmazott mást

(lásd az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvet).

19

Az első keresztyének kizárólag zsidók voltak. Heti

pihenőnapjuk a szombat volt, azaz a hét hetedik, utolsó

napja. Azután - a híradások szerint - hirtelen szombaton

kívül, elkezdtek vasárnap is összejönni, hogy kenyeret

egyenek és bort igyanak Jézus emlékére. Miért ez a

változás? Miért a hét első napja? Mert az első

keresztyének elmondják, hogy Jézus Krisztus a hét első

napján támadt fel a halálból. Az első keresztyéneket

üldözték, mert Jézus Krisztus feltámadását hirdették,

azért egyeseket megkínoztak, oroszlánok elé vetettek,

vagy más módon végeztek ki. Ha beérték volna azzal,

hogy a keresztyén erkölcsöt hirdetik, amely szerint az

embereknek szeretniük kell egymást, akkor senki sem

üldözte volna őket. Ők azonban állhatatosan ragaszkodtak

ahhoz a bizonyságtételükhöz, hogy Jézus, miután a

hatóságok kivégezték, feltámadt a halálból. És közülük

sokan meghaltak ezért. Azt gondolod, hogy meghaltak

volna egy olyan történetért, amelyet ők, az első

keresztyének találtak ki, és amelyről tudták, hogy

hazugság?

Bármit gondolsz is a keresztyénségről, az létezik. Ha

nem akarjuk letagadni a történelmi tényeket, akkor

kénytelenek vagyunk megkeresni az okot, amely

kielégítően megmagyarázza keletkezését. Egy ilyen dolog,

mint a keresztyénség, nem keletkezik csak úgy minden ok

nélkül a semmiből. Ha kitörlöd a feltámadást a

történelemből, akkor - miként C. F. D. Moule professzor

megjegyzi - ásító űr marad a helyén: a keresztyénség

keletkezésének megfelelő magyarázata nélkül.

Mi közöm nekem

mindehhez?

Talán most egyesek elkezdenek magukban tiltakozni:

„Mi közöm nekem mindehhez? Én biokémikus, mérnök,

20

fizikus vagyok. Senki sem várhatja el tőlem, hogy most

ókori történetekkel kezdjek el foglalkozni. Éppen elég

dolgom van a saját szakterületemen."

Nos, én csak arra a kérdésre akartam válaszolni, amit

feltettek nekem: „Intellektuális öngyilkosságot kell-e

elkövetni ahhoz, hogy a Bibliában higgyünk?" Ha neked

valóban nincs időd a kérdés megválaszolásához szükséges

bizonyítékok végiggondolására, az kár. De még akkor is

remélhetőleg eleget mondtam ahhoz, hogy megóvjalak

attól a kísértéstől, hogy mindenütt azt terjeszd: az

Újszövetség állításai nyilvánvaló képtelenségek. Ha ezt

teszed, anélkül, hogy a bizonyítékokat megvizsgálnád,

akkor talán te követtél el intellektuális öngyilkosságot.

De természetesen ennél többről van itt szó. Ha az

Újszövetség igazat ír, akkor Jézus Krisztus Isten, a mi

Teremtőnk Fia. Ehhez pedig neked is és mindenkinek köze

van. Ha Ő Isten Fia, akkor Őt bármilyen okból figyelmen

kívül hagyni tízezerszer rosszabb, mint az intellektuális

öngyilkosság. Bűnös közöny Teremtőnkkel szemben! Ezért

szólít fel bennünket az Újszövetség, hogy kijelentéséit

minden tőlünk telhető komolysággal tanulmányozzuk.

Aligha remélhetjük, a világmindenség fizikájának

megértését anélkül, hogy azokat a tényeket

tanulmányoznánk, amelyeket maga a világmindenség

szolgáltat. Hogyan akarjuk hát a világmindenség

Teremtőjét megismerni és megérteni, ha nem

tanulmányozzuk ugyanolyan komolysággal mindazokat a

kijelentéseket, amelyeket Önmagáról adott?

Az én országomban (Anglia) gyakran előfordul, hogy

egyébként rendkívül intelligens akadémikusok, fizikusok,

kémikusok, biológusok stb. hajlamosak arra, hogy a

Bibliát, mint értelmetlenséget, félretegyék. Ha válaszként

óvatosan megkérdezem tőlük, hogy olvasták-e a Bibliát,

azt felelik: „Természetesen!" Ha aztán azt is

megkérdezem tőlük, hogy mi a véleményük arról a

bizonyítékról, amelyet a Biblia ad Krisztus Istenségéről,

általában azt mondják: „Miféle bizonyítékról?!"

Azt mondom: vegyük pl. János evangéliumát. Szerzője

elmondja, milyen céllal írta az evangéliumot:

21

„Sok más jelt is tett Jézus a tanítványok szeme

láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a

könyvben.

Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek:

Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek

legyen az ő nevében" (János 20,30-31).

Ez az a bizonyíték, amelyről beszélek. Azután

megkérdem: Mi a véleményük erről?

És újra meg újra így válaszolnak: „Ó, a János

evangéliuma! Nos, azt nem olvastam. Az iskolában csak

Márk evangéliumát vettük át."

Nos, ezek ők - tudós professzorok az egyetemeken,

közülük sokan már középkorúak - akik iskoláskoruk óta,

felnőtt fejjel, soha nem tanulmányozták a Bibliát

ugyanazzal a komolysággal, mint a fizikát vagy bármely

más tudományt, és soha nem jutottak el odáig, hogy a

János evangéliumát elolvassák. Nem tudom, honnan

tudják, hogy annak bizonyítéka értéktelen, ha egyszer

soha nem olvasták. (És azt sem tudom, hogyan

tekinthetik magukat művelt férfiaknak és asszonyoknak,

ha nem olvasták el.) De egy ennél sokkal fontosabb

dologról van itt szó. János evangéliuma Jézus Krisztus

tekintélyével jön hozzánk. Ha kijelentései igazak, akkor itt

Isten, a mi Teremtőnk próbál meg hozzánk szólni, velünk

személyesen beszélni, Önmagát nekünk kijelenteni, hogy

Jézus Krisztus által személyes hit- és életközösségre

juthassunk vele. Ha nem érdekel bennünket az a

lehetőség, hogy módunkban lehet hallani, ahogyan

Teremtőnk beszél velünk, ez részünkről valami egészen

különleges, irracionális előítéletre utal.

„De várj egy pillanatra" - mondják nekem kollégáim -

„semmi értelme bennünket felszólítanod arra, hogy

olvassuk a Bibliát - hiszen nem hiszünk benne. Ha hinnénk

benne, akkor természetesen olvasnánk is. Azt kívánod

tőlünk, hogy higgyünk benne, és kezdjük el olvasni.

Természetesen, ha igaznak tartanánk, mielőtt

elkezdenénk az olvasását, akkor minden benne levő

kijelentést elhinnénk. De nem hiszünk benne, és ezért

semmi értelme nincs annak, hogy olvassuk."

22

Csakhogy ilyesmit mondani ostobaság. Természetesen

sem tőlük - sem tőled, kedves olvasó - nem kívánom,

hogy higgy a Bibliának, mielőtt elkezdenéd olvasni. Arra

viszont kérlek, hogy olvasd el a Bibliát, és azután döntsd

el, igaz vagy sem. Végül is ugyanígy olvasod az újságokat

is. Eleve tudod, hogy amiket írnak, azok közt van, ami

igaz, van ami nem. De mielőtt elkezded olvasni, nyilván

nem határozod el, hogy mindent, ami bennük van,

elhiszel. Ez azonban nem tart vissza attól, hogy elolvasd.

Bízol saját ítélőképességedben, hogy elolvasva, amit

mondanak, el tudod dönteni mi igaz, mi nem. Nos azt

kérem, tedd ugyanezt az Újszövetséggel.

És ha ezt teszed, maga Jézus Krisztus biztosít arról,

hogy Isten személyesen megmutatja neked állításai

igazak-e vagy sem. Ennek csak egy feltétele van:

„Ha valaki kész cselekedni az ő (ti. Isten) akaratát,

felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-

e, vagy én magamtól szólok" (János 7,17).

Meg fogod tudni, mert miközben olvasod és

tanulmányozod a Bibliát, és elgondolkozol Jézus tanítása

felett - Isten szól a szívedhez, és minden kétséget

kizáróan megmutatja, hogy Jézus szavai igazak.

Azt gyanítom, hogy a nehézséget ez a feltétel okozza:

„Ha valaki kész cselekedni az Ő akaratát". Még mielőtt

elkezdenénk olvasni a Bibliát, ösztönösen érezzük, hogy

ha Isten megmutat nekünk valamit, akkor az mélyreható

változásokat okoz egész életstílusunkban, és erre a

változtatásra nem biztos, hogy hajlandóak vagyunk. Ezért

inkább az egész dologhoz személytelenül közelítünk,

mintha valami fizikai kísérletet végeznénk, anélkül, hogy

azt várnánk, hogy annak valamiféle gyakorlati hatásai

lesznek. Csakhogy Istennel nem lehet így bánni. Nem

járulhatunk a Mindenható elé mondván: „Szeretném tudni,

hogy Te létezel-e vagy sem, és hogy Jézus Krisztus a Te

Fiad vagy sem. Kérlek, mutasd ezt meg nekem. De arra is

kérlek, értsd meg, hogy ha kijelented is magad nekem,

nem vagyok föltétlenül hajlandó mindazt megtenni, amit

kívánnál tőlem."

23

De ha komolyan veszed, és kész vagy Isten akaratát

cselekedni, amennyire ismered azt, akkor próbáld ki:

Olvasd el komolyan, és befogadásra kész értelemmel

János evangéliumát. Jézus Krisztus biztosít, hogy Isten

megmutatja: mi az igazság.

Valaki talán azt mondja: „Az én problémám az, hogy

még azt sem tudom, van-e egyáltalában Isten. S ha

elvégzem az ajánlott kísérletet, az a veszély fenyegethet,

hogy beképzelem magamnak: Isten szólt hozzám, holott

ez csak önszuggesztió volt. Honnan ismerem fel Istent, ha

szól is hozzám?"

Hadd feleljek erre azzal, hogy elmondom, Jézus egyik

csodatételének történetét (János 9). Te valószínűleg

minden csodatételt képtelenségnek tartasz. Nos ez most

ne zavarjon téged, mert az egészet csak szemléltetésnek

szánom.

A történet úgy szól: Jézus egyszer találkozott egy

emberrel, aki vakon született. Megkérdezte tőle, akar-e

látni.

Nos, nem tudom, megpróbáltad-e valaha egy vakon

születettnek elmagyarázni, hogy mi a látás, milyenek a

színek, sőt egyáltalán meggyőzni, hogy létezik fény és

szín. Ez elképesztően nehéz. Ezért nagyon is

megértenénk, ha a vakon született Jézusnak azt felelte

volna, hogy nem tudja, mi az, hogy „látni", és hogy ő

minden olyan állítást, amely szerint a látás létezik,

értelmetlenségnek tart. Legalábbis így reagál a legtöbb

ember manapság, ha meghallja, hogy Jézus Krisztus azt

mondja: Ő szellemi látást és örök életet tud ajándékozni

nekik, amely által Istent személyesen megismerhetik

(János 17,3).

A történet szerint ez a vak ember azt mondta, hogy ha

egyáltalában van olyasmi, hogy: „látás", akkor ő szeretne

látni. Ezért Jézus felszólítja ezt az embert, tegyen egy

kísérletet, ha hajlandó rá; és biztosította, hogy ha elvégzi,

látni fog.

Nos, a Jézus által előírt kísérlet sajátosnak tűnik, amit

megismerhetsz, ha elolvasod a történetet. De ez a vak

ember nem idegenkedett az újszerű dolgoktól. Hitt abban,

24

hogy Jézus nem szélhámos és nem is elmebeteg. Ha Ő azt

állítja, hogy van olyan, hogy „látás", és hogy Ő ezt

mindenkinek meg tudja adni, aki csak akarja, akkor

érdemes alávetni magát a kísérletnek. Végül is nem

veszíthet semmit, de mindent megnyerhet. Tehát:

kipróbálta, személyes tapasztalat útján meggyőződött

arról, hogy Jézus szava igaz, és a kísérlet elvégzése után

látóként tért vissza.

Hasonló kísérletet ajánlok. Olvasd el János

evangéliumát. S miközben olvasod, mondd el:

„Isten, én nem vagyok bizonyos benne, hogy Te

létezel. De ha létezel és Jézus a Te Fiad, aki azt

állítja, örök életet tud adni, bármi is az, szólj

hozzám, jelentsd ki magad nekem, mutasd meg,

hogy Jézus a Te Fiad. És ha megmutatod, kész

vagyok, hogy a Te akaratodat cselekedjem,

legyen az akármi."

Krisztus a garancia arra, hogy Isten kijelenti

magát neked.

Sokak számára leginkább azért

nehéz elhinni, hogy az Újszövetség

igaz, mert azt állítja, hogy Jézus

több mint ember, Ő testté lett Isten.

Azt mondják, ez bizonyára babona,

amely abban gyökerezik, hogy régen

az emberek sok istenben hittek, és

azt képzelték, hogy az istenek

gyakran rendkívüli emberi lények

formájában meglátogatták a földet.

Nos, kedves olvasó, gondolkodhatsz

így, csakhogy a tények egészen

mást mutatnak... S ez a könyv erről

szól.