A tudomány jövője - a jövő tudománya(6. rész)

Az emberek jelentős része mára kiábrándult a tudományból. Elegük lett az egymásnak homlokegyenest ellenkezőt állító szakértőkből, a tudomány kreálta, élelmiszerként, gyógyszerként, kozmetikumként ránk zúduló mérgekből, a szőnyeg alá söpört problémákból, a hazudozásból. Egyre többünkben merül fel a kérdés: van-e jövője a tudománynak? A mindenkori hatalmat elvtelenül kiszolgáló, jelenleg kifejezetten életellenesen erőként működő elitklubok helyett létre jöhet-e az emberiség valós céljait segítő, az életet és csak az életet szolgáló társadalmi mozgalom: az új tudomány?

Melyek a szabályai, mik a korlátai, milyen erkölcsökre épülhet a jövő tudománya? Lehet-e egyszerű, mindenki által érthető? Képes-e választ adni az emberiség valódi kérdéseire? Segít-e az előttünk álló nehéz idők túlélésében? Új sorozatunkban ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ, és aki keres - talál! (GG)

Bad Land - rossz föld. Az ember által lepusztított növényzetű kiterjedt vidékek sci-fi- és westernfilmek hátteréül szolgáltak. A világ leghíresebb badlandjei Észak-Amerika középső

területein találhatóak. Európában Spanyolország és Olaszország déli vidékein terpeszkednek/terjeszkednek badlandek. (fotó: Badlands National Park, Dél-Dakota)

„Arra születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk!” (folytatás)

Paul Moray a favető ember

Paul Moray - Jean Painhez hasonlóan - véletlenül fedezte fel a nagyon lerombolt ökorendszerek ujjá építéséhez szükséges megoldások egyik kulcsát. Mint francia irodalomtanár, a fák neveinek ó-francia és kelta eredetű szófejtéseivel foglalkozott. A helyi hagyományok elmélyítésében megismerte a kelta druidák (a magyar táltosoknak megfelelő személyek) fákhoz kötött hiedelmeit a különböző varázslatok és gyógyítási eljárások tükrében. Tanulóival gyakran rótta a Dél-Franciaországi hegyvidéket, ahol a fákhoz kötődő legendák hangulatát idézte fel.

Egy völgyben, bőségesen öntözött gyümölcsöskertek mellett haladtak, ahol az egyik gazda a kis csoportnak elmagyarázta, hogy barack, őszibarack és szilvafák, az aszályos nyarat csak állandó öntözéssel élik túl. Ezután a csoport útja hegynek fel vezetett, ahol már csak a szárazságot jobban tűrő fenyő, cédrus és tölgyfák voltak, azok is egyre gyérebben. A rendszeresen visszatérő tüzek által elpusztított erdők helyén, magasabb vidékeken már csak szilarepedésekben növő gyér bokrokat lehetett látni. Ekkor pillantott meg az egyik tanuló, egy magas sziklafal tetején viruló, egészséges gyümölcsökkel megrakott őszibarackfát. A fa egy sziklarepedésből nőtt ki, és minden öntözés nélkül szépen zöldellt.

Magától kikelt nyírfa a téglafal tetején. Lehetetlen helyen felnőtt fák mutatják az élet erejét.

A tanuló természetesen felvetette a kérdést: hogyan éli túl ez a fa az aszályos nyarat, minden öntözés nélkül akkor, amikor a völgyben ugyanolyan őszibarackfák öntözés nélkül elpusztulnak? Erre a fogas kérdésre Paul Moray nem tudott mit válaszolni, csak annyit, hogy a kérdéses fa feltehetően egy eldobott gyümölcsmagból kelt ki a sziklarepedésben. Ezután franciatanárunk egyre figyelmesebb lett ezekre a lehetetlen helyeken növő fákra. Gyümölcsökkel tele szilva- és barackfákkal találkozott középkori várromok bástyáinak a tetején, de látott kőerődítmény falrepedéséből magasan növő tölgyet, mandula és diófát is.

A csodálatos magoncok

Ezeket a fákat senki sem ültette. Mind magról kelt, un. „magonc” volt. Emberünk, minden erdőgazdasági tudás és képesítés nélkül elkezdett kísérletezni. Facsemetéket ültetett komposzttal teletömött sziklarepedésekbe. Egyetlen ültetett csemete nem vert gyökeret, még öntözés árán sem. Ekkor gyümölcsmagokat helyezett el nedves homokkal teli műanyag dobozokba. Megfigyelte, hogy a magok akkor csíráznak könnyebben, amikor a homokba az „egyenlítőjük” vízszintesen lett elhelyezve. Ekkor a mag, mint egy száj, kinyílik, s belőle nem egy, hanem két csíra bújik ki. Az egyik lefelé, a másik felfelé növekedik. Meglepetésére, először a lefelé növő csíra fejlődik ki, a másik növekedése néhány milliméter után megáll.

A néhány milliméteres csírával rendelkező magot Paul Moray egy néhány maroknyi komposzttal teli kis mélyedésbe helyezte (néhány cm mélyre), ügyelvén a kikelt csírák eredeti irányára. Ha a magot megfordította, a csírák egymást keresztezve vették fel eredeti irányukat. A pisztácia maggal gyors eredményre jutott. A lefelé növő csíra néhány hónap alatt több méter mélyre hatolt. Ezalatt a másik csíra meg sem mozdult. A másik csíra kikelésére néha két vagy három teljes évet kellett várnia.

A kísérleteket Paul Moray földszakadék mentén végezte, ahol két – három éves magoncokat temetett ki. A hajszálvékony függőleges gyökér egy év után már több mint tíz méteres mélységben volt. Szakkönyvekben kutatva, megtudta, hogy az ilyen magoncok központi gyökerének a hossza a száz métert is elérheti. Ez a gyökér addig nő, amíg vízzel nem találkozik. Ekkor kel ki a fiatal magonc.

A magból két csíra indul: az egyik a föld felé, a másik az ég felé. Amíg a lefelé induló csíra nem talál vizet, nem indul társa sem az ég felé.

Faiskolákat rendszerint olyan helyekre telepítik, ahol a talajvíz csak néhány méter mélyen van. Az elvetett magok így gyorsan kikelhetnek. Átültetéskor a csemete központi gyökerét az ásó elvágja. Átültetés után a fa ezt a központi gyökeret már nem tudja pótolni. A nem mélyre hatoló új gyökerek, száraz talajban csak öntözéssel tudják a fát életben tartani..

A magonc gyümöcsöskert

Hosszú kísérletezés folyamán Paul Moray a csíráztatás és a magoncnevelés magasiskoláját hozta létre. Tudását egyre nehezebb kihívások elé állította. Egy sziklás, kopár hegyoldalon, még kecskelegelőnek is alkalmatlan földdarabot vásárolt (igaz, igen olcsón). Telkén a nyarakra egy esővíztároló fölé egy kis faházat épített. Amikor a néhány km-re eső faluban megtudták, hogy

emberünk ott egy gyümölcsöskertet szándékozik telepíteni, mindenki „városi bolondnak” nézte és nyíltan kinevették.

A sziklás alapot mezőgazdasági robbanószerrel (amit egyes vidékeken szőlőtelepítésre is használnak), kis robbantásokkal lazította fel. Néhány méter mélységig a sziklák megrepedtek. Az előre csíráztatott magokat csákánnyal kivájt, néhány literes, komposzttal megtöltött mélyedésekbe vetette. Minden elvetett mag fölé, „üvegháznak”, aljzat és kupak nélküli két literes ásványvizes műanyagpalackot helyezett. Ebben várta a mag kikelését. Ismervén a gyenge kikelési arányt, sokkal több magot vetett el, mint amennyi fára szüksége lett volna.

Az első évben a komposztból kikelő gyomnövények megjelenésén kívül semmi nem történt. A gyomnövényeket rendszeresen eltávolította. Az első őszibarackfa a harmadik év tavaszán kelt ki. Ezután a többi magonc is lassan kibújt a komposztból. Az elvetett magok alig egy harmada kelt csak ki. A kikeléshez a központi gyökérnek, feltehetően egy lefelé menő repedést kellett találnia. Ha ilyen nem volt, a mag belepusztult.

Amikor a fiatal csemeték elérték a műanyagpalack nyakát, ezt utóbbit el kellet távolítani és az új fát szöges drótból készült ketreccel körülvenni. Ez a nyulak miatt volt szükséges. Ezután a fák egyre gyorsabban nőttek. A kikelést követő harmadik évben a magoncok egy részét Paul Moray beoltotta.

Nemi és nemtelen, vagy növényi szaporítás

Ezen a ponton van Paul Moray második felfedezése. Faiskolákban a gyümölcsfákat vad magoncokra oltják be. A kívánt gyümölcs pontos fajtáját és különleges tulajdonságait az oltó ág határozza meg. Rózsafára lehet barackot vagy szilvát oltani. Paul Moray rájött arra a kézenfekvő tényre, hogy ezek az oltások olyanok, mint az élő testbe ültetett idegen szervek. Állatoknál és az embernél az ilyen átültetés csak az immunrendszer teljes leépítésével lehetséges. Ezzel szemben tudott dolog, hogy a saját szövet átültetése minden esetben jól működik: az arcukon megégett személyek bőrét a fenekükről, vagy hátukról levett bőrrel, minden immunreakció nélkül, pótolni lehet. A fáknál, bizonyos mértékig, hasonló a helyzet.

A magonc beoltásával az új fa nem a saját-, hanem az oltóanyagot adó egyed gyümölcsét fogja termelni. A mag genetikai tulajdonságait a gyümölcsöt adó virágnak a beporzása, tehát a „véletlen” határozza meg. Egy fa gyümölcseinek minden magja más öröklött tulajdonságokkal rendelkezik. Természetesen, vannak kivételek is. Pl. az elvetett dióból gyakorlatilag azonos gyümölcsöt hordó diófa kel ki. Alma esetében a nem beoltott magonc egészen más almát ad, mint az anya-fa.

A faiskolák kínálatában általában nemtelen(vegetatív úton) szaporított alanyokat árulnak, néha egész erdők genetikai állománya azonos.

Paul Moray fáinak egy részét nem oltotta be. Ezeken a fákon a magot adó gyümölcstől eltérő gyümölcsök teremtek. A nemesítő szakemberek ezzel a módszerrel teremtenek új fajtákat. Ez az un. «nemi jellegű» szaporítás: a nőnemű virágot a hímnemű virágpor termékenyíti meg. A beoltással ezt a folyamatot kiiktatják.

A nem beoltott magoncok első termése a legtöbb esetben érdekes meglepetést tartogat. A kapott gyümölcs lehet nagyobb, vagy kisebb méretű, savanykás vagy mézédes, magba váló vagy nem, stb. Ha pontosan azt a gyümölcsöt kívánjuk termelni, mint amelyik a magot adta, akkor az anya fáról kell egy ágat oltásra levágni. Ez az ág genetikailag a magonchoz igen közel áll. Oltásnál, mintha saját ágát ültetnénk át.

Az ilyen oltásoknál vadhajtás soha nem nő. A nyert beoltott fa betegségekre sokkal kevésbé érzékeny, mint a vad alanyra beoltott csemete.

A magoncok gyümölcsei

Nyolc - tíz év után Paul gyümölcsösében megjelentek az első gyümölcsök. A fákat soha locsolni nem kellett, még akkor sem, amikor több, mint három hónapig egy csepp eső nem esett. A gyümölcsök kisebb méretűek lettek, mint az anyafák gyümölcsei, de magasan ízletesebbek. A különbség főleg a gyümölcsök sokkal erősebb illatán és magasabb cukor tartalmán volt érezhető.

A falu több lakója, az eredmény láttán bocsánatot kért Paul Moray-tól.

Az eredményen felbátorodva, Paul Moray elhatározta, hogy a magról keltetést a lehető legnagyobb nyilvánosság elé viszi. Ennek érdekében egyesületet alapított, amely főleg az elemi- és középiskolás tanulókat célozta meg. Munkatársai kirándulások szervezésével vitték a gyerekeket a természetbe magokat gyűjteni, amiket azután az osztályban csíráztatták és egy másik kirándulás alkalmával a természetben elvetették.

Olyan kopár hegyoldalakat keresett fel, amelyeken erdőt csak a vidék legöregebb emberei láttak valaha - néha még azok sem. Ilyen helyekre mentek ki az egyesület kirándulói, ahová főleg tölgyeseket telepítettek makkok elvetésével. Meggyőződve tevékenységük rendkívüli hasznosságáról mind a közösség, mint a környezet javára, nem sokat törődtek a bevetendő területek tulajdoni viszonyaival.

Erdő a képzeletünkben…

Ez a hozzáállás végzetesnek bizonyult. Minden esetben évek óta teljesen elhagyott területeken dolgoztak. Magánterületek esetén a tulajdonosok visszajelzése mindig nagyon kedvező volt: a vetésekből kikelő erdő a terület értékét csak növelte... és ingyen munkával. Az állami tulajdonban lévő területek esetében az „Administration des Eaux et Forêts” (Viz- és Erdő Hivatal) hivatalnokai addig nem reagáltak, amíg az elvetett fák el nem kezdtek nőni. Kiderült ugyanis, hogy a vetett tölgyesekben a sugárba szökő egyedek aránya magasabb volt, mint a szakemberek által ültetett, hasonló területeken.

…és a valóságban.

Ha hozzáadjuk azt a tényt, hogy a faiskolai és átültetési költségek a favetés esetén eltűnnek, Paul Moray megoldása sokkal kedvezőbbnek bizonyult. Ehhez jön még a magonc fák sokkal nagyobb ellenálló képessége. Egy osztálynyi iskolás gyerek játszva sokkal hatásosabban - és ingyen - telepített tölgyeseket, mint az államilag fizetett szakemberek.

Viszont az állami hivatalnokok egészen más szemszögből nézték az egyesületet tevékenységét, köztulajdon rongálásával vádolták meg és pénzbüntetéssel sújtották. Az évekig elhúzódó pereskedés folyamán Paul Moray egészsége tönkrement. A per folyamán jutott tudomására, hogy az iskolásai által telepített, több tízezer, 2 - 4 méter magas sudár tölgyet, fizetett állami alkalmazottakkal az utolsó darabig kitépették. Ezt a csapást az akkor már beteg Paul nem bírta ki.

Paul Moray, a Favető ember a szakemberek közönye és ellenséges magatartás miatt önmagával meghasonulva, teljes elhagyatottságban és nyomorban halt meg

Az érdeklődőknek ajánljuk: http://www.eautarcie.org

Kelt Belgiumban, az Úr 2011. évében, Jégbontó havában

Országh József nyugalmazott egyetemi tanár

MAG közösség