nyári szünet?nyári szünet? kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a...

16
Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program, de nekünk, Bohémeknek az idei nyár csendesebb, mint a tavalyi, s egy kicsit a közönségnek is. Legalábbis a bánki jazzfesztivál hiányával mindenképpen kiesett egy jelentõs esemény az idei kínálatból, bár kisebb eseménnyel azért jelen lesz Bánkon is a jazz, de jövõre már a tervek szerint fedett nézõtérrel jöhet a tizedik fesztivál. A szokásos nyári fesz- tiválokból a siófoki és a hajdúszoboszlói esemény él és virul, elõbbi júl. 12-14-én tizedik alkalommal kerül megrendezésre, utóbbira augusztus elsõ hétvégéjén kerül sor, mi pont Louis Armstrong születésnap- ján, augusztus 4-én játszunk ott, tehát Oh Yeah Day koncert lesz. Ha már Oh Yeah Day: augusztus 3-án, szombat este Kecskeméten a Kecskefõzõ Fesztiválon játszunk, persze Lajos Arm- strong tiszteletére, ha már Amúgy csen- desebbek vagyunk (végül is válság van, vagy mi a szösz), de egyénileg azért a legtöbb csapattagnak igen aktív a nyara. Zenekarilag Külföldre csak augusztus közepén megyünk (a cél ismét Anglia), de a háttérben történik egy s más. Például az idei Bohém Fesztivál felvételeibõl jelentetünk meg néhányat, mellékelem is a nagy sikert aratott Marco Marchi & the Mojo Workers DVD-borító- tervének képét (változtatás nélkül az egész koncertjük kijön DVD-n, õk kértek meg minket a kiadásra). De ugyanez a helyzet Ken Aokival, a Bohémekkel, és ahogy ígértük, a vasárnapi jam session-t is megje- lentetjük valamilyen formában. Csak egy kis idõ kell, mígmindezeket technikailag és egyéb szempontból végigzongorázzuk. A Bohém JazzMagazin mostani számában is foglalkozunk még egy kicsit a Bohém Fesztivállal, mégpedig statisztikai szemmel, az utolsó két oldalon. Fesztiválszervezõként számomra nagyon érdekesek és tanulságo- sak az ott felsoroltak, de talán az érdeklõdõ zeneszeretõknek sem unalmas. Ha igen, át lehet ugrani (pontosabban, mivel ez az utolsó cikk ebben a számban, nem kell elolvasni). Ezt viszont állandó rovataink elõzik meg. Füstös-Simon Zsuzsanna ezúttal a Buda- pest Ragtime Band régi vezetõjét, a napok- ban szegedi zenekarigazgatóvá avanzsált Lukácsházi Gyõzõt interjúvolta meg. Vajda Gyöngyvér és Janicsek Gábor jazztánc-so- rozata befejezõdött, illetve most indul újra, de innentõl nem táncokról, hanem tánco- sokról lesz szó. Korb Attila ismét kitett magáért, cikkét a szokásos digitális (a Jazz- Magazin honlapján található) melléklettel együtt érdemes olvasni/hallgatni. Matisz László cikkének világos elmével érdemes nekifogni, Simon Géza Gábor már megint lemezbeszerzõ körúton járt (és leginkább big bandeket hallgatott). Fodor Laci szokás szerinti házimuzsikáját kínálja, hárman pedig igazi aktualitást választottak témául: Fritz Józsi a születésnapos Pete Fountainrõl írt, Zipernovszky Kornél a Bécsben fellépõ Brian Ferry tradicionális jazz projektjérõl (amiben a Louis Armstrongnak gyerekként játszó angol Enrico Tomasso is szerepel), Szalóky Béla pedig májusi New York-I útjáról számol be. Ja, és ettõl a lapszámtól kezdve digitális formában színesek vagyunk. Jó szórakozást! III. ÉVF . 3. SZÁM 2013. JÚN . IMPRESSZUM: Bohém JazzMagazin Bohém VIP-tagok és elõfizetõk részére Elõfizetés, lapszámonkénti vásárlás a Bohém Webáruházban: http://bohem.shoprenter.hu Felelõs szerkesztõ: Dr. Ittzés Tamás Cím: 6001 Kecskemét, Pf. 652. Telefon: 0620/336-4620 E-mail: [email protected] www.bohemragtime.com/jazzmagazin/

Upload: others

Post on 07-Aug-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Nyári szünet?

Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jönel a jazz-zenészeknek a szezon. Ez

igaz is, meg nem is: egyrészt valóban vanjónéhány szabadtéri program, de nekünk,Bohémeknek az idei nyár csendesebb, minta tavalyi, s egy kicsit a közönségnek is.Legalábbis a bánki jazzfesztivál hiányávalmindenképpen kiesett egy jelentõs eseményaz idei kínálatból, bár kisebb eseménnyelazért jelen lesz Bánkon is a jazz, de jövõremár a tervek szerint fedett nézõtérrel jöheta tizedik fesztivál. A szokásos nyári fesz-tiválokból a siófoki és a hajdúszoboszlóiesemény él és virul, elõbbi júl. 12-14-éntizedik alkalommal kerül megrendezésre,utóbbira augusztus elsõ hétvégéjén kerülsor, mi pont Louis Armstrong születésnap-ján, augusztus 4-én játszunk ott, tehát OhYeah Day koncert lesz.

Ha már Oh Yeah Day: augusztus 3-án,szombat este Kecskeméten a KecskefõzõFesztiválon játszunk, persze Lajos Arm-strong tiszteletére, ha már� Amúgy csen-desebbek vagyunk (végül is válság van, vagymi a szösz), de egyénileg azért a legtöbbcsapattagnak igen aktív a nyara. ZenekarilagKülföldre csak augusztus közepén megyünk(a cél ismét Anglia), de a háttérben történikegy s más. Például az idei Bohém Fesztiválfelvételeibõl jelentetünk meg néhányat,mellékelem is a nagy sikert aratott MarcoMarchi & the Mojo Workers DVD-borító-tervének képét (változtatás nélkül az egészkoncertjük kijön DVD-n, õk kértek megminket a kiadásra). De ugyanez a helyzetKen Aokival, a Bohémekkel, és ahogyígértük, a vasárnapi jam session-t is megje-

lentetjük valamilyen formában. Csak egy kisidõ kell, mígmindezeket technikailag ésegyéb szempontból végigzongorázzuk.

A Bohém JazzMagazin mostani számábanis foglalkozunk még egy kicsit a BohémFesztivállal, mégpedig statisztikai szemmel,az utolsó két oldalon. Fesztiválszervezõkéntszámomra nagyon érdekesek és tanulságo-sak az ott felsoroltak, de talán az érdeklõdõzeneszeretõknek sem unalmas. Ha igen, átlehet ugrani (pontosabban, mivel ez azutolsó cikk ebben a számban, nem kellelolvasni).

Ezt viszont állandó rovataink elõzik meg.Füstös-Simon Zsuzsanna ezúttal a Buda-pest Ragtime Band régi vezetõjét, a napok-ban szegedi zenekarigazgatóvá avanzsáltLukácsházi Gyõzõt interjúvolta meg. VajdaGyöngyvér és Janicsek Gábor jazztánc-so-

rozata befejezõdött, illetve most indul újra,de innentõl nem táncokról, hanem tánco-sokról lesz szó. Korb Attila ismét kitettmagáért, cikkét a szokásos digitális (a Jazz-Magazin honlapján található) melléklettelegyütt érdemes olvasni/hallgatni. MatiszLászló cikkének világos elmével érdemesnekifogni, Simon Géza Gábor már megintlemezbeszerzõ körúton járt (és leginkábbbig bandeket hallgatott). Fodor Laci szokásszerinti házimuzsikáját kínálja, hármanpedig igazi aktualitást választottak témául:Fritz Józsi a születésnapos Pete Fountainrõlírt, Zipernovszky Kornél a Bécsben fellépõBrian Ferry tradicionális jazz projektjérõl(amiben a Louis Armstrongnak gyerekkéntjátszó angol Enrico Tomasso is szerepel),Szalóky Béla pedig májusi New York-Iútjáról számol be.

Ja, és ettõl a lapszámtól kezdve digitálisformában színesek vagyunk. Jó szórakozást!

III . É V F . 3 . S Z Á M � 2013 . J Ú N .

IMPRESSZUM:Bohém JazzMagazin

Bohém VIP-tagok és elõfizetõk részére

Elõfizetés, lapszámonkénti vásárlása Bohém Webáruházban:

http://bohem.shoprenter.hu

Felelõs szerkesztõ: Dr. Ittzés TamásCím: 6001 Kecskemét, Pf. 652.

Telefon: 0620/336-4620E-mail: [email protected]

www.bohemragtime.com/jazzmagazin/

Page 2: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

R�� H��������� R��� � Füstös­Simon ZsuzsannaSorozatunkban Füstös­Simon Zsuzsanna beszélget olyan jazz­zenészekkel, akik korábban mindennapi résztvevõivoltak a magyar klasszikus jazzéletnek, de mára eltûntek a mûfaj kedvelõinek szeme elõl. Emlékek, emberi sorsok,tanulságok�

Egy örökmozgózenélõenergiabombabeszélgetésLukácsháziGyõzõvel, aBudapest RagtimeBand voltvezetõjével

Van valami megnyugtató atekintetében, amitõl az ember úgy

érzi, biztonságban van. Valószínûleg eztérezhetik a gyerekek is, amikor csillogószemekkel hallgatják elõadásait. A zenész-népmûvelõ egykori tubás, Nívó-díjjal éseMeRTon-díjjal jutalmazott Gyõzõ bácsiakkora energiabomba, hogy egy kisebbvárost biztosan fel tudna robbantani.

� Valószínûleg genetika, mert amikorratudatos lettem, a pozitív kisugárzás mármegvolt.

� Talán a sztálinvárosi miliõ lehet a ludas,mert nagyon jó zenei általánosba jártam.

� Ötlet helyett inkább szándékot monda-nék, ami a figyelemfelkeltés volt a hang-szerek iránt. A cél, hogy sikerüljön felkelte-ni a zene iránti érdeklõdést.

� Ez egy másik projekt volt, ahová engemmûsorvezetõnek hívtak, de ez a dolog há-rom és fél év után sajnos idén tavasszalmegszûnt.

� A látni- és hallanivalót igyekszem össze-kapcsolni bizonyos elõadásainkon. Rész-ben az árnyjáték eszközével tesszük ezt,másutt pedig az elõadást kísérõ élõ rajzolássegítségével. Nagy örömömre kiváló fiatalemberek csatlakoztak hozzám az elmúltesztendõben, akikkel színpadra állítottuk aKoldus és királyfi címû elõadásunkat. Lét-rehoztuk az �élõrajzos� ötletünket is,amely új dimenziót nyitott a zene befoga-dására. Egyébként a számítógéppel nemtudunk harcra kelni, inkább az ésszerû fel-használásra próbálnánk felhívni a gyerekekfigyelmét.

� Az otthon nélkül nagyon nehéz elkép-zelni a sikert. A zenei nevelés zenehall-gatással kezdõdik, amit a legintenzívebbena családban kaphat a gyerek. Egyszerûencsak arra kell odafigyelni, hogy milyen zeneszóljon a lakásban, az autóban stb.

� Elképesztõen sok képességet fejleszt azene, különös tekintettel a hangszertanulássorán felmerülõ zenei képességekre; a kon-centrációra, a kézügyességre, a hallásra, ajátékosságra gondolok.

� A gyerekekkel nincs semmi gond. A fel-nõtteket kell rávenni arra, hogy éljenek aBonbon matinék és a hasonló lehetõségekkínálta alkalmakkal és tegyenek is azért,hogy gyerekeik megismerhessék ezeket.

� Az IBS-t mondhatnám szerencsés vélet-lennek is, felkértek egy alakuló színházzenei vezetõjének. Ma már tudom, hogy eznem volt véletlen, inkább úgy jellemeznéma történteket, hogy sorsszerû volt.

� Mindegyiket nagyon szerettem, minde-gyikben volt kihívás. De ne felejtsük el,hogy ebben közel hatvan esztendõ van. Haelõ is fordult, hogy fel lehetett fedezni azidõben átfedést egyik vagy másik munkámközött, a kapcsolódást is észre lehet venniköztük.

� Ennek a kapcsolatnak a kezdete még a�80-as évekbeli ragtime-idõszakomra esik,amikor együttesemmel részt vehettünk azakkoriban induló kecskeméti ragtime fesz-tiválon. Azután folytatódott rádiósként, hi-szen sokat tettem azért, hogy felvételekkészüljenek az aktuális márciusvégi koncer-tekrõl. Személy szerint is tisztelem azegyüttes tagjait, figyelemmel követem sike-reiket. Tamást kiváló muzsikusnak és nagy-szerû szervezõnek tartom.

� Egész pontosan 1983-tól 1991-ig vezet-tem a bandát, amit egy �akadémista� barátitársaság hozott létre 1980-ban, ez azt jelen-ti, hogy a kezdeteknél én még nem voltama közelben, nem vagyok alapító tag.

� Kontra Zoltán � zongora, SzúnyogXavér � hegedû, Farkas Gábor � klarinét,Kovács Ferenc � trombita, Széki József �

Page 3: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

dob, Kiss Gábor � bõgõ, Balogh Sándor �harsona, Lukácsházi Gyõzõ � tuba.

� A jó hangszerelések és profi elõadásmódmellett az egyéni stílusban, ami Spike Joneselõadásmódjára hajazott. Ismertem aszámait, a humorát, így az én hatásomrabekerült a zenekarunk repertoárjába is.

� Egy amerikai zeneszerzõ, eredetilegLindley Armstrong, aki ismert dalokatadott elõ szatirikus stílusban. Nem csakakusztikus élményt nyújtott, hanem vicceslátványt is.

� Más felé kanyarodtam. Balogh Sanyivallétrehoztunk egy fõként gyerekszórakozta-tást célzó projektet Brass ad Libitum, majdBA-LU EUfórikusok néven, ami még mostis szárnyal.

� Zenekarban hangszeren nem játszom, amûsorvezetés és a mesélés tölti ki a szín-padi életemet. A Bartók Rádióban pedigvasárnap délelõttönként jelen vagyok a Tó-biás Matiné, a Partitúra és a Gyõzõ bácsivalHangszer-országban címû mûsoraimmal.

� Napi rendszerességgel úszom és tenisze-zem. Meggyõzõdésem, hogy mozgás nélkülnem volnék képes ilyen intenzitással dol-gozni, ahogyan azt teszem. További hob-bim a mûsorkészítés, szervezés, vagyis az atevékenység, amit a munkámnak is neve-zünk.

� Is-is. Az biztos, hogy sokszor vagyokhangadó, de szeretem az �ejtõzést� is.Azért jól esik, ha néha más szervez megegy-egy programot.

� Akkoriban a Magyar Rádió KönnyûzeneiProdukciós Szerkesztõségét vezettem, a mifeladatunk volt a díjkiosztó gálamûsorokmegszervezése. Szép élmény volt, de annakis már vagy tíz-tizenöt esztendeje! Sajnosma már nincs eMeRTon-díj.

� No, ezen még nem gondolkodtam! Talánaz �örökmozgó� kifejezés a legjellemzõbbarra, ahogyan az életemet élem. Szeretem akacagást, a jó hangulatot, a profizmust.Állandóan �ötletelek� és persze ezeketigyekszem mind megvalósítani. Megpályáz-tam egy vidéki nagyzenekar igazgatói állá-sát. Eredmény csak a hónap végén lesz,ezért nem szeretnék most konkrétabbanírni róla, de ez is kifejezi, hogy hosszú távratervezek!

N�� C��� Z���, T��� I�! � a cake walktól aswingig � Vajda Gyöngyvér, Janicsek GáborGyöngyvér és Gábor együtt nyertek párban swingtánc­világbajnoki címet. A 25éves Bohém­gálán isszínpadon voltak. Mindketten foglalkoznak tánctörténettel is, tanítanak a Táncmûvészeti Fõiskolán.

Bill �Bojangles�Robinsonaz amerikaisztepptánclegmeghatározóbbalakja

Bill �Bojangles� Robinson 1878.május 25-én született a virginiai

Richmondban. Szülei korán meghaltak, ígytestvérével együtt nagyanyjuk nevelte felõket, aki erõsen vallásos asszony volt és igenrossz szemmel nézte unokája � Bill � táncosszenvedélyét. A gyermekmunkát ekkor mégnem tiltották, így �Bojangles� öccsévelEggie-vel a piacon borsót- és cipõt pucolt,és amikor nem volt kuncsaft, a szembenlévõ Ford-épület elõtt táncoltak. Bill márekkor is saját specialitását táncolta, amelyszûk tartású gyors tánclépésekbõl, elõretartott nyakból, karok és lábak madárszerû

mozgásából állt és különbözõ neveketkapott: és vagy

.

[...]

1907-ben Bill jól keresõ, népszerû mûvészvolt és folyamatosan turnézott. Akkoribana feketéket nem engedték szállodákba, ígya legkényelmesebb megoldásnak a kocsibanvagy a szabad ég alatt alvás helyett a feketékszámára fenntartott fogadóház volt. Ekkormár nagyon vágyott családra és egy ilyenfogadóházban ismerte meg elsõ feleségét.Házasságuknak hamar véget vetett egyhamis vád, melynek elsõ ítéleteként másod-fokon 11-15 évig terjedõ szabadságvesztés-re ítéli a bíróság. [�]

Page 4: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

BOHÉM HÍRADÓ

2013. június 14-én este megszületett aBohém-asszisztens Erdész Fanni harmadikgyermeke, Szabó Ilona.

Mindenki egészséges, Fanni szándékaszerint hamarosan ismét teljes intenzitássalveti bele magát a Bohém-munkába.

Ilonáról (aki egyelõre még Pötyi) az alábbikép szûk kéthetes korában készült, amikoréppen kedvenc tevékenységével foglalatos-kodik.

Fanni bevethetõ, elérhetõ, a Bohém Ügyfél-szolgálat rajta keresztül ismét mûködik amegszokott számon: 20/336-4620.

Fanni mellett néhány adminisztratív dolog-ban a jövõben Erdõs Heni is segít, az õnevével is lehet majd találkozni ügyfélszol-gálati ügyekben, de telefonon továbbra isFannit kell keresni.

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 5: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Adrian Rollini

Adrian Rollini (1903-1956) BixBeiderbecke-hez hasonlóan zongo-

rista csodagyerekként kezdte karrierjét (sõtszületésük éve is megegyezik). Négyévesena kis Adrian 15 perces zongorakoncertetadott, ahol az egyik mûsorszám

volt. Ezt a számot sokkal ké-sõbb swing triójával is repertoárra tûzte( )� de ne ugorjunk eny-nyire elõre, hiszen Rollini elsõsorban, minta hot jazz korszak emblematikus basszus-szaxofonosa szerzett magának örök hírne-vet.

A mester és hangszere találkozását homályfedi, annyit tudunk, hogy a CaliforniaRamblers tagjaként (1921/22-tõl) használtaelsõ ízben a hangszert, illetve ebben acsapatban fejlesztette ki egyéni játékmódját.Van, aki szerint a Ramblers menedzsere (EdKirkeby, aki Fats Waller menedzsere is volt)ösztönözte Rollinit a hangszeren valójátékra � egyfajta opcióként a tuba helyette-sítésére. Mások szerint a zenekar bendzsósaemlítette elõször a hangszert Rollininek,

miután meglátta egy kirakatban� ArthurRollini (Adrian öccse, aki késõbb a BennyGoodman big banddel is játszott) így emlék-szik vissza: �Egyszer csak hazajött egybasszusszaxofonnal, elkezdett gyakorolni éskét héten belül már felvételre játszott vele.�

[...]

M������� M������ C������� � a klasszikus jazzstílusjegyei � Korb AttilaAttila, a Bohémekhez egykor 13 évesen kerülõ harsonás, kornettes, zongorista, énekes a magyar jazzpaletta egyiklegtehetségesebb figurája. Segítségével érthetõbbé válik a klasszikus jazz és más füllel hallgat majd zenét az olvasó.

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 6: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

BOHÉM HÍRADÓ

A Kecskemét Jazz Orchestra (Korb Attilavezetésével) június 22-én megnyerte a cseh-országi Èeská Kamenicében rendezett 14.Nemzetközi Big Band Versenyt. Gratulá-lunk!

A zenekar Blue Chip címû CD-je 3.500Ft-os áron kapható a Bohém Webáruház-ban: http://bohem.shoprenter.hu/

Az együttes legközelebb Szulák Andreávalhallható Dánszentmiklóson 2013. Július27-én este 7 órakor.

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 7: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Lapszemle(2013 június)szerkesztette:ZipernovszkyKornél

George Benson új lemezeGeorge Benson is hangszeresként

kezdte a pályáját, mint Nat King Cole,emlékeztet az honlapjának kriti-kája a gitáros június negyedikén megjelentlemezét bemutatva. Ezért sem tekinthetõaz ,Benson új albumának (Concord) koncep-ciója meglepetésnek. Párhuzam bõven akadpályájukon, a pop sikerlisták tetejéig jutottakbársonyos tenorjukkal. Benson abban azévben született, amikor Cole befutott, a

volt az elsõ sikere1943-ban. Persze Benson nem kívánja ma-gát vagy hangját nagy elõdjéhez hasonlítani,de azért Cole jellegzetes örökzöldjei közülsimán mûsorra tûzte a Mona Lisát. Sõt, mégazt is megengedte magának, hogy saját,nyolcévesen (!) készült archív felvételévelindítson, amivel egy versenyen díjat is nyertannakidején, és hogy ezek után ugyanebbõlegy friss letétet tegyen a lemez végérecsattanónak. Hallható továbbá a

és a mostanában PaulMcCartney által is mûsorra tûzött

. Nemmaradhatott ki a és az AM szerintjól sikerült az . Ez utóbbinWynton Marsalis-szal kezdõdik a vendég-ként felvonuló sztárok sora, és folytatódikTill Brönnerrel, a Henry Mancini IntézetNagyzenekarával, stb. Az album készülésé-nek hátteréhez egyébként az is hozzátar-tozik, amint errõl Benson honlapja árulko-dik, hogy év elején õ is afféle elõfizetõifelhívást tett közzé a -on,ahogy sok zenész például a közös-ségi portálon teszi. Ígért dedikált nagyle-mezt, nyomtatott köszönetet a lemezborí-tón, aláírt Benson típusú Ibanezt, stb.-t,azoknak, akik elõrendelnek az anyagbólvagy nagyobb adományt küldenek. Ebbenma már semmi rendkívüli nincs, de hát azértne felejtsük el, hogy a világon õ az egyiklegkelendõbb énekes, aki a felnõtt piaconaz egyik legsikeresebb, a nagyokat lekörözõlemezmárkával dolgozik hosszú ideje.

Natalie Cole spanyol albumaBenson lemeze a piacon Nat King

Cole lányáével fog versenyezni � bár NatalieCole lemezcége, a Verve ugyanahhoz azistállóhoz tartozik legújabban, a Universal

csoporthoz, mint a Concord. Natalie újdon-ságán kizárólag spanyol nyelven énekel régislágereket � tudósít a . A június25-én megjelenõ lemezen Natalie ismét csakapja nyomába ered, aki az ötvenes évekmásodik felében Havannába utazott, hogyragadjon rá valami a spanyol kiejtésbõl.Mint a Billboard is emlékeztet rá, a NelsonRiddle hangszerelésével (Bensonéknak is azõ arranzsai voltak a pulton) készült elsõspanyol nyelvû lemez ( ) 1958-bannagy siker volt, és Cole további két lemezenát próbált spanyolul megtanulni. A kétnyel-vû kritikusok szerint ez azért nem sikerültneki teljes mértékben. Natalie ugyan tíz évepróbálkozik a �hispán� közönséget célzóötletével, de csak most jutott el a megvaló-sításig, miután az a David Foster lett aVerve igazgatója, aki az címûhíres, Natalie + posztumusz Nat duett ésaz azonos címû album producere volt1992-ben. Az új Natalie-lemezen is hallha-tunk egy, a keverõasztalon megvalósultduettet a néhai papával ( ), és azõ spanyolnyelvû repertoárjából továbbihárom darab származik az összesen tizen-kettõbõl, ha jól számoltam. De a Vervetovábbi nagyágyúkat is felvonultat a roman-tikában dúskáló lemezen: például AndreaBocelli csatlakozik a -ban. ABillboard szerint Natalie, aki jobban meg-tanult spanyolul apjánál, túl van már azokona problémáin, melyek káros szenvedélyeibõladódtak, és amelyek két önéletrajzi könyvés egy tévés életrajzi film alapjául is szol-gáltak. Sajnos Natalie fellépését az idénnyári bécsi jazzfesztiválon lemondták, hon-lapján lapzártakor viszont még fent vannaka zürichi, ciprusi és varsói júliusi idõpontok.

Elhunyt Ed Shaughnessy84 éves korában meghalt a híres

jazzdobos, Ed Shaughnessy, tudósít a rádió honlapja. Shaughnessy a legna-

gyobb ismertséget a címûamerikai országos tévémûsor házi zeneka-

rának dobosaként érte el. (A képen a BohémFesztiválon 2011-ben szereplõ JenniferLeitham társaságában látható). A JerseyCitybõl származó muzsikus elõször zongo-rázni tanult, dobosként autodidakta. Anegyvenes években több világsztár is szer-zõdtette, köztük George Shearing, JackTeagarden és Charlie Ventura. Az ötvenesévekben szerepelt Benny Goodman Euró-pában turnézó szextettjében, valamint aTommy Dorsey zenekarban, és volt a CBStévéállomás stúdiózenésze is. Innen kerülta Tonight Show csapatába, ahol 1963-1992-ig dolgozott. Közben játszott Duke Elling-ton és Charles Mingus vezette együttesek-ben is, és hallható öt különbözõ CountBasie-lemezen. Los Angelesbe, ahol sajátbig bandet is vezetett, a hetvenes évekbenköltözött.

A legendás fotó jazzfesztiváltihletett

Tovább él a világ leghíresebb jazzfotójánakhagyománya, derül ki a Downbeat honlap-ján olvasható Dan Oullette-tudósításból.Mint ismert, címmel1958-ban készítette Art Kane azt a fotót,amelyen egyszerre 57 világhírû jazzmuzsi-kus látható. Ezt idézi címében az idõs éselesett zenészek javára tevékenykedõ ala-pítvány fesztiválja, amelyet

címmel szerveznek évek óta. Amájus közepi három órás gálát, amelyentöbb mûfaj kiválóságai is megjelentek, HalWillner rendezte és Steven Bernstein vezé-nyelte a Kansas City Bandet, mint házigaz-da zenekart. Oulette különösen jellemzõ-nek találta Charles Gayle szaxofonos sze-replését, aki fantasztikusat zongorázott (!) agálán, és azt is elmesélte a színpadon, hogyhogyan került kapcsolatba az alapítvánnyal.A Sandy hurrikán pusztítása után, az áram-szünet idején az Alapítvány önkénteseikopogtattak az ajtaján, és kérés nélkülhoztak neki egy sültcsirkét. A sztárparádéna 11-éves világtalan zongorista csodagye-rek, Matthew Whitaker, az azerbajdzsánizongorista Isfar Szarabszki, Babi Floyd ésLong John Hunter blues-zenészek, vala-mint James Carter, Don Byron, NicholasPayton, Jerry Dodgion és Henry Butler isközremûködött. Quincy Jones pedig barát-ja és példaképe, Clark Terry érdemeit mél-tatta, valamint megemlékezett a MontreuxJazz Festival idén év elején elhunyt alapítóigazgatójáról, Claude Nobs-ról.

Page 8: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

St. Louis BluesSok szeretettel köszöntelek kedvesdixie-t kedvelõ olvasó! Ebben a

számban az egyik legnépszerûbb amerikainótát, a St. Louis Bluest találod, melynekszerzõje William Christopher Handy. Akompozíció 1914-ben született. Az eljátszásmódja több érdekességet is tartogat szá-modra.

Elõször is a dal bevezetõje (vamp) nemdixie, swing stílusban van, hanem egy lati-nos lüktetésû hangzás, melyben nem kellúgymond �nyújtani�, hanem a leírt rövid és

hosszú hangokat (a hangjegyek alatt pontés vonal) kell betartani. A zongora szólam-nak helytakarékossági okokból csak a balkeze került be a partitúrába, azonban a jobbkéz is feladatot kap a bevezetésben, de ezugyanaz, mint a bal kéz, csak egy oktávvalfeljebb. Aztán a style swing felirattól jöheta jól bevált swinges lüktetés, feszes basszus-hangokkal, a fúvósokban betartott kötõ-ívekkel.

Másodszor: ez a nóta speciális a hangszere-lés szempontjából is oly módon, hogy amelódia latinos részét, valamint az impro-vizációt (ezt akkor tudod megnézni, hamegrendeled az egész számot) a mély szóla-

mok játsszák. A bevezetés utáni latinos�verse� (verze) a harsonáé, míg az improvi-záció a basszusé. Apropó, basszus: a kottatubára, vagy esetleg csellóra készült, habõgõvel adjátok elõ, bizonyos hangokat egyoktávval feljebb kell játszani, de azt hiszem,ezt a hangszerjátékos fogja tudni, hiszennem lesznek rajta a hangszerén a leírthangok. Jó kísérletezést kívánok!

Figyelem!A Bohém Webáruházban elérhetõ a teljesszám is, elõre meghangszerelt szólókkal,befejezéssel, komplett hangszereléssel,koncertkész állapotban:http://webshop.bohemragtime.com

H���������� M���������� � Fodor LászlóLaci a Hot Jazz Band klarinétosa, a Bohémekkel 1990 és 2000 között 10 évig muzsikált, Gödöllõn fiatalokból állódixieland­csapata is van. Az utóbbi adta az ötletet, hogy amatõr zenekaroknak is használható kottamellékletet (háromfúvós, basszus akkordokkal) produkáljon minden számba � ha a VIP­tag nem zenél, a rokonok, ismerõsök között biztosakad egy­két hangszeres.

Page 9: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,
Page 10: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Bécs, a big bandekvárosa

Sok hónapos szervezés után hosz-szabb útra indultam Bécs városába,

hogy találkozhassam forgalmazónkkal, vala-mint régi cserepartnereinkkel, akik vala-mennyien azon munkálkodnak, hogy minéltöbb magyar vonatkozású jazzlemezhezjussanak, illetve azokat azután megfelelõpéldányszámban Magyarországra is eljuttas-sák. Ezen szakemberek gyûjteményénekhanghordozó-állománya minimum tizenöt-ezer darabos, könyvtáruk nagyobb szobá-nyi, idõnként még külön raktárt is bérelnekaz eurojazz hangzó és olvasható relikviái-nak. Ezekbe a szentélyekbe járok immártöbb mint negyedszázada. A szálláshelyenönálló polca van, illetve polcaik vannakvalamennyi európai nemzetnek, de szépszámmal szerepelnek az ázsiai és más népekis. Ezúttal elsõsorban orosz, kazah, tatár,azeri, török jazzanyagokat tanulmányozhat-tam. Elolvashattam többek között a számosmagyar vonatkozást is tartalmazó EddyRosner életrajzi kötetét, amelyrõl majdmáskor külön is írok. Újabb amerikaiszakkönyv taglalta, hogy ideje felülvizsgálnia jazz kialakulásának New Orleans-i legen-dáját, mert az újabbkori kutatások nagybanellentmondanak a korábbi PR-írásmûvek-nek. [�]

Bécs a jazz big bandek városa � ezt márkorábban is tudtuk, de most aztán kapkod-hatta az ember a fejét. Mindjárt a nyitóesténkét, egymástól sok-sok kilométernyi helyszí-nen bécsi big bandek tartottak parádésbemutatót, majd a további napokban is voltlehetõség a helyi big bandek abszolút profielõadásának megtapsolására. A bécsi Porgy& Bess Jazz & Music Club éppen az érkezé-sünk elõtti napokban került a világ tízlegjelentõsebbnek tartott jazzklubja közé.

[...]

Bécsben ezután 27 zenekar (!) a jazz európaiõskorszakát idézte, amikor minden rendûés rangú zenekar a keringõtõl a ragtime-iga legkülönbözõbb zenei stílusokban utazott:marching bandek, tûzoltó-, katona- és ren-dõrzenekarok, helyi zeneegyletek összesenközel másfél ezer tagja játszott trombitán,kornetten, szárnykürtön, pozanon, klariné-ton, szaxofonon, fuvolán, fagotton, tubán,helikonon, dobokon. Felvonulásuk, kon-certjük igen magas színvonalú osztrák zene-életet reprezentált, amelyben valamennyizenefajta egyformán képviseltette magát.Külön érdekesség volt, hogy az összeshangszeren hölgyek is játszottak, sõt egy nõikarmester is feltûnt.

[...]

P����� J���V���� � Simon Géza GáborSGG elsõsorban diszkográfus, 1964 óta kutatja a magyar jazz történetét, a Magyar Zenetudományi és ZenekritikaiTársaság alapító tagja, a www.jazzkutatás.eu címû lap fõszerkesztõje, jónéhány Bohém­album kiadója. Legkedvesebbtémájából, a magyar klasszikus jazz (nagyközönség számára szinte teljesen ismeretlen) történetébõl szemezgetcikkeiben, a magyar ragtime­tól a magyar swingig. Csemege!

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 11: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Élet a Roxy után

A utánújabb film kelt divathullámokat a

jazzkorszak vizein. , F. ScottFitzgerald leghíresebb regényének legújabb,harmadik (!) filmes feldolgozása már láthatóa magyar mozikban is. Fitzgeraldnak nagyonsok köze van a jazzkorszakhoz, ugyanis õ akeresztapja, ez a regény pedig döntõ módonhatározta meg az utókor képét a húszasévtizedrõl. Itt most nem következik film-kritika a , ilyet szinte bármelyik másújságban lehet olvasni, én csak a zenéjérõlakarok szót ejteni. Ha valaki azért nézi mega filmet, hogy a jazzkorszak zenéjét multi-médiálisan élvezhesse, nagyot fog csalódni.Ugyanis a zenei fõnök a híres rapper-producer, Jay-Z aki persze nem hazudtoljameg magát, és a trailertõl kezdve egy csomó

dalt a saját stílusában, maga és neje(Beyoncé) elõadásában tett a filmzenébe. Afilm szerelmi szálát viszont hagyományosvonóskari filmzene támasztja alá, a kompo-nista Craig Armstrong. Bryan Ferry észenekara is felkérést kapott, hogy vegyen fela filmhez néhány számot. Általuk szólal mega húszas évek zenéje, de csak idézõjelben ésinkább csak a háttérben. A rendezõ, BazLuhrmann csak röpke pillanatokat engedé-lyezett a diegetikus zenének, vagyis amikorlátjuk is, hogy hogyan adják elõ a zenét amuzsikusok, de ezekre a jelenetekre isrányomja a bélyegét a 3D-ben forgatottfilmet általában jellemzõ, a koktélba min-denféle színû italokat keverõ hatásvadászat.

Brian Ferry igazán különleges figurája arockvilágnak, akinek �pálfordulása�, hogypár éve klasszikus jazz-zenekart alakított,valójában nem is olyan meglepõ.

[...]

T������� �� K���������� � Zipernovszky KornélKornél jazzújságíró (a transzformátor feltalálójának, Zipernowsky Károlynak a leszármazottja), alapítója és rovat­vezetõje volt a Gramofon jazzrovatának, a Fidelio jazz­ és világzenei rovatát vezette. Nyakig benne volt jópár jazz­világsztár magyarországi turnéjának lebonyolításában és a Bohém Fesztivál sajtós tevékenységeibõl is bõven kivette arészét. Meggyõzõdése szerint T. S. Eliot esszéje Hagyomány és egyéni tehetség kölcsönhatásáról a jazzre is érvényes.

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 12: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

A hang igazsága

A puszta hangban, ezáltal a zené-ben is megbúvó, nem verbalizálha-

tó igazságról a muzsikusok többsége hajla-mos megfeledkezni. Szakmaiságra, mûfajiszabályokra, jobb esetben pedig a kisséködösítve definiált mûvészetre hivatkozvagondolják legtöbben, hogy ilyen szempontnincs is�

Pedig hogyne lenne. Minden más mûvészetesetében evidencia a rejtõzködõ, sokszorgyötrõdve megtalált igazság feltárása és aszembesítés. A klasszikus zene alkotói olda-láról közelítve talán nem kérdés, hogy akésztetések mögött mindig is volt egyletisztult értékrendre alapozott hit, meggyõ-zõdés, vagyis igazságérzet, melybõl a meg-formálandó tartalom � összefüggések felis-merése, intuíció, gondolat � fakadt. Viszontaz elõadói oldalra ez az igény már koránt-sem olyan egyértelmûen jellemzõ. Vajon azegyszerre alkotó és elõadó jazzmuzsiku-sokban megvan ez a szempont (tekintettela mûvészethez tartozás igényére is)?

Michelangelo híres gondolata, mely szerinta márványtömbben ott van a szobor, csakle kell faragni róla a fölösleget. Nos, ez azenét illetõen is hasonlóképpen van.

[...]

D������������ � Matisz LászlóMatisz László jazzújságíró (sõt, visszavonult jazz­zenész is: szaxofonos­fuvolista), a Gramofon jazzrovatánál dolgozott,a Sziget jazzprogamjait szervezte, közremûködött rengeteg jazznagyság magyarországi turnéjának lebonyolításában,évekig  a  Bohém  Fesztiválnak  is  sajtósa  volt.  Esztétikai  tárgyú,  esztétikai  megközelítésû  cikkeiben  nagyon  fontosdolgokat mond ki. Figyelni kell rá!

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 13: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Pete Fountain,a New Orleans­ifrancia

Amerikai tartózkodásom alatt megkellett bizonyosodnom róla, hogy

a jazztörténet és a jazzben népszerûvé váltemberek személye teljesen különbözõ. Ami-kor játszom egy helyen és dixieland hatásúlesz a zene, a nép egyszerû gyermekeibõlálló közönség sosem Benny Goodman vagyArtie Shaw nevét emlegeti, hanem egyjazztörténeti könyvekbõl teljesen mellõzöttklarinétost, Pete Fountaint.

Ennek okai után kutatva jöttem rá, mekkorafoltok vannak a jazz ismerete terén, még alegelvetemültebb lemezgyûjtõk esetében is.

Pete Fountain New Orleansban született1930-ban, és gyerekkorában igen betegesvolt. A doktor javasolta a szülõknek, hogyegy teljesen rendhagyó gyógymódot válasz-szanak és a gyerek tanuljon fúvós hangsze-ren. Így került a kis Pete kezébe a klarinét.

Fiatalon bekerült Lawrence Welk zenekará-ba, ahol megalapozta karrierjét. És itt amagyarázata ismertségének. Ugyanis aWelk-zenekar rendszeres TV-show szereplõvolt, késõbb pedig saját show-t is kaptak,így Pete Fountain heti rendszerességgelszerepelt a TV-adásban, mindezt 1957-tõl.

E��������� N�������� � Joe FritzA mindig kifogástalan eleganciájú Fritz Józsi 1997­ben Bohém­tag is volt. Rendkívül népszerû, minden szempontbólegyéni stílusú klarinétos, jelenleg saját zenekarával (Joe Fritz Band) és különbözõ formációkkal hallható, fõkéntBudapesten. Rengeteget tud a jazzrõl zenész és történész szemmel egyaránt, rovatában egy­egy kevéssé ismert kiválózenésszel foglalkozik.

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 14: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

J���K�������� K�������� � Szalóky BélaBéla a legsokoldalúbb magyar jazzmuzsikusok egyike. Eredetileg harsonás, a Benkó Dixieland Band kornettese, aPolice Big Band vezetõ karmestere ("civilben" ezért rendõr õrnagy). Megjárta nagy fesztiválok, híres jazzklubok sorát,mindenütt ott volt, ahol egy világsztár felbukkant, rendszeresen játszik jazznagyságokkal. Elsõsorban a velük közösélményeit, sztorijait osztja meg cikkeiben.

New York, NewYork

Még ki sem hevertem legutóbbikalandomat, máris egy újabb felé

repülök. Szó szerint. A Lufthansa járatánSzófia felé utazok éppen (a repülõnpötyögöm a cikket), végcél a bulgáriai StaraZagora városa, ahol a hétvégén zajló �Haddjátsszanak a trombiták� elnevezésû jazzfesz-tiválon leszek az egyik szólista, egyrészt ahelyi big band, másrészt egy dixieland AllStars élén. Rajtam kívül Gerard Presencer�De ez még csak lesz, ha érdekes lesz,megírom.

Most azonban rátérek jelen cikkünk témájá-ra, múlt havi kalandjaimra, amiket � ahogya címbõl kiderül � a jazz (és a világ)fõvárosában éltem át. New Yorkban jártam,ahol két fellépésem volt, illetve egy harma-dik, amit az elõzõ kettõbõl az egyik szült.De kezdjük az elején.

[...]

Az itt hiányosan közölt cikkek teljes terjedelmükbenletölthetõk a Bohém Webáruházban 190 Ft­ért!

Ha a Webáruházban nem találna meg egyes cikkeket,töltse le a Bohém JazzMagazin aktuális számát

teljes egészében, ugyanott 490 Ft­ért!

A Bohém JazzMagazin elõfizethetõ a Bohém­honlaponévi 2.490 Ft­ért (összesen 6 szám)!

Page 15: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Bohém Fesztivála látogatóistatisztikatükrében

A XXII. Bohém Fesztiválon hosz-szú évek után ismét készült egy

viszonylag részletes statisztika a látogatók-ról. Ezúttal nagyobb súlyt fektettünk akérdõívekben a gazdálkodással összefüggés-be hozható kérdésekre, tehát elsõsorbannem arra voltunk kíváncsiak, hogy hogy érzimagát a fesztiválon a közönség. Azt úgyistudtuk: jól :)

Kérdõíveket írtam, többesszámban, nemvéletlenül: nem csak a fesztivál látogatóiközött végeztünk felmérést, de utólag azokközött is, akik nem jöttek el a fesztiválra..A helyszínen 166 fõ töltötte ki a kérdõíveket(52%-ban nõk, 48 %-ban férfiak), a feszti-válra el nem jövõk közül a Bohém-hírlevél-ben közzétett kérés alapján pedig 127 fõválaszolt a kérdésekre (56% nõ, 44% férfi).Ez a létszám már elegendõ ahhoz, hogy astatisztikai hibahatáron belül lévõ következ-tetéseket vonhassunk le a teljes közönsé-günkre vonatkozóan.

A kérdõíveket CSAK magyarokkal töltettükki, tehát a statisztikából hiányzik az a közel40 külföldi jazzrajongó, akik a fesztiválraérkeztek. Róluk a cikk végén esik majd egykis szó.

Nézõszám:Ez nem a kérdõívekbõl, hanem a jegyeladá-sokból kiderülõ statisztika. A fesztivál ötkoncertjén összesen 2295 belépõvel rendel-kezõ látogatónk volt. A 325 bérletest érte-lemszerûen ötször számoltuk, akkor is, hakihagytak egy-két koncertet. Egyedi jegybõl670 darab fogyott. Ez azt jelenti, hogystatisztikailag mintegy 2000 fõ jelent meg(ez 1000-1200 különbözõ embert jelent),ami a helyszín 600 fõs befogadóképességéttekintve az eddigi évekhez képest minden-képpen nagy javulás.

A közönség életkora:Nézzük rögtön a kérdõíveket kitöltõk élet-korát, hiszen többé-kevésbé ugyanez amegoszlás jellemzõ a közönségünkre min-denütt, nem csak a kecskeméti fesztiválon.A diagramokon kékkel (fekete-fehérbensötéttel) jelöltük a helyszíni kitöltõket, ssárgával (fekete-fehérben világossal) azokat,akik nem voltak ott a fesztiválon, s utólagtöltötték ki a kérdõívet. Úgy tûnik, azidõsebbek közül maradtak többen otthon�Viszont õk már interneteznek, nem úgy,mint pár éve.

A közönség iskolai végzettsége:Itt ért minket az elsõ meglepetés: a közön-ségünk mintegy háromnegyede diplomás.Ráadásul az általános- és középiskolai vég-zettséget megjelölõk nagy része még tanul,tehát közülük is a többség vélhetõen diplo-mát fog szerezni. Ez persze a rétegmûfajoksajátja, de a kommunikációs csatornákat,illetve a kommunikáció módját is ennekmegfelelõen kell megválasztani.

A közönség lakhelyeEz is fontos adat. Kiderült, hogy a fesztivál-közönségnek csupán fele kecskeméti, to-vábbi 20% 80 km-es körzeten belülrõl jön,közel 30% 80-200 km közötti távolságból(zömében Budapestrõl), s a maradék mesz-szebbrõl, vagy külföldrõl. De ezek csak amagyarok. A kérdõívet utólag kitöltõk kö-zött természetesen nagyobb arányban van-nak a távolabb élõk.

Ez a statisztikai adat annyiban csalóka, hogynincsenek benne a külföldiek, akik a teljesközönségnek mintegy 8%-át tették ki (hi-szen õk aztán tényleg ott ültek mindenkoncerten). Ha velük kiegészítjük a statisz-tikát, akkor kiderül, hogy csupán 45% körülia kecskeméti látogatók aránya. Igaz, hogyegyedi látogatókat tekintve magasabb ahelyiek aránya, mert a kecskemétiek több-sége csak egy vagy két koncertre vált jegyet,bérletet fõként a vidékiek vesznek.

Társasági találkahely:Kiderült a felmérésbõl, hogy a közönségnektöbb, mint a fele legalább háromfõscsapattal jön. A látogatóknak csupán 11%-ajön egyedül, párosan is csak 36%. Meglepõ,de 27% jelölte meg, hogy 5 fõs, vagy annális nagyobb társasággal érkezik a BohémFesztiválra!

Vendégéjszakák:A felmérésbõl az is kiderült, hogy a magyarfesztivállátogatók mintegy 27%-a tölt Kecs-keméten legalább egy éjszakát kereskedelmiszálláshelyen (tehát kb. ugyanennyien utaz-nak). A külföldiekkel együtt számolva ez aztjelenti, hogy a közönségünk kb. egyharmadafizet kecskeméti hoteleknek. A szállodáktólkapott tájékoztatás szerint összesen mini-mum 400 vendégéjszakát generált a feszti-vál (ebbõl 60-at Budapesten).

Addicionális költés:Persze nem csak szállodára lehet költeni,megkérdeztük, ki mire ad ki pénzt a belépõnfelül. Itt persze több választ is meg lehetettjelölni, íme az eredmény:� Étel-ital helyben: 62%� Étel-ital másutt: 22%� CD/DVD/póló (JazzButik): 46%� Szállás: 23%� Útiköltség: 33%� Egyéb: 13%Az útiköltséggel és szállással kapcsolatosszázalék alacsonynak tûnik ugyan, de azelõzõ kérdésben a válaszok a társaságokravonatkoztak, itt meg mindenki csak sajátmagára nézve adott választ, ezért lehet azeltérés. A gazdaságilag legfontosabb kérdés,hogy mennyit költöttek a belépõn felül(vagyis szaknyelven mennyi volt az egy fõreesõ addicionális költés). A legtöbben ugyana 2-5 ezer Ft közötti összeget jelölték meg,de az 50 ezer Ft fölött költõkkel együtt ez9500 Ft/fõ átlagot eredményez csak amagyar vendégek esetében!

Page 16: Nyári szünet?Nyári szünet? Kitört a nyár, s elvben ilyenkor jön el a jazz-zenészeknek a szezon. Ez igaz is, meg nem is: egyrészt valóban van jónéhány szabadtéri program,

Az elõzõ oldal alján látható diagramot akülföldiek költéseivel kiegészítve természe-tesen még jóval magasabb számot kapunk,hiszen 23 vendég nem csak a fesztiválhétvégéjére, hanem egy egész hétre érkezettMagyarországra, s ha a repülõjegyüket nemis számoljuk (merthogy azt nem is költhet-ték el itt, mióta nincs Malév), akkor isfejenként legalább 200 ezer forintot fizettekki magyar vállalkozásoknak. A vendégek(magyarok és külföldiek) tehát kb. a feszti-válköltségvetés másfélszeresét, mintegy12-15 millió forintot fizetnek ki a belépõkönfelül, kb. 15 ezer forint/fõs addicionálisátlagköltést produkálva. Ez nemzteköziviszonylatban nem kimagasló statisztikaugyan, de mindenképpen olyan adat, amirelehet építeni a jövõben.

Honnan tud a közönség a fesztiválról?

Ez a kérdés meglepõ válaszokat hozott. Ittis több választ lehetett megjelölni. A vártnáljóval kisebb volt a postai vagy az emailesBohém-hírlevélre hivatkozók aránya (afesztivállátogatóknál 14 és 22%, az otthon-maradóknál értelemszerûen magasabb, 22és 88%), de azért az meglepõ, hogy azemailes hírlevélbõl való tájékozottság azotthonmaradóknál négyszerese a fesztivállá-togatókénak. Ezek szerint elolvassák ugyan,de nem elég hatékony a kommunikációnk?Mindkét csoportnál elenyészõ arányú ahagyományos médiát (rádió, TV, újság)megjelölõk aránya. Ez részben annak kö-szönhetõ, hogy ott valóban kevesebbetkommunikáltunk (és a magas költségekmiatt elsõsorban barterben, vagy ingyenesmegjelenéseket kihasználva), másrészt (ésszerintem ez a fõbb ok) a tömegmédiánálolyan magas megjelenésszámot kelleneprodukálni, hogy az érdeklõdõ belebotol-hasson a hirdetésbe, riportba, interjúba,amit csak a multik engedhetnek meg ma-guknak. Rétegmûfaj esetén még a viszony-lag magas megjelenésszám is vajmi kevéstényleges hírverésre. Jól mutat egy sajtó-gyûjtemény a végén, de a hír közönséghezvaló eljuttatásában ez csepp a tengerben. Azinternet, plakát és mûsorfüzet szerepe 20-

20% körül mozgott (otthonmaradóknálpersze alacsonyabban), az igazán meglepõaz ismerõsök megjelölése volt. Hihetetlen,de a fesztivállátogatók 63%-a jelölte be,hogy ismerõstõl hallott a fesztiválról, s aváalszadók közül 73-an (44%) CSAK azismerõst adták meg információforrásként.Úgy látszik, végre szájról szájra terjed a jóhírünkJ Most már csak meg kell ezt õrizni,s persze ki is kell használni jövõre. S azt istudjuk, hogy a jazzrajngó külföldiek is szintekizárólag az emailes és postai híradásainkmiatt voltsak itt. Bár volt, akit az ismerõseirángattak el magukkal, s nem bánta meg.

Hányadszor van Bohém Fesztiválon?A válaszok szerint csupán 22% volt az�elsõévesek� aránya, 8% másodszor, s 70%legalább harmadszor vett részt a kecskemétirendezvényen! Ez azt jelenti, hogy aközönség nagyrésze visszajáró, viszontegyben feladatot is ad nekünk a jövõrenézve: meg kell találnunk az új közönséget.Egyébként az otthonmaradók válaszaiszerint is 62% volt már Bohém Fesztiválon,s azon belül a 51% (az összes válaszadó kb.egyharmada) legalább három alkalommal.

Hány koncerten vett részt?Egy ötkoncertes fesztiválon nekünk, szerve-zõknek két célunk lehet: minél többenjöjjenek és minél több koncertet nézzenmeg mindenki. A két cél némileg kioltjaegymást, hiszen gazdaságilag az lenne alegjobb, ha mindenki csak egy koncertetnézne/hallgatna meg, és mindenütt teltházlenne, így nem csak statisztikai, hanemegyedi látogatószámban is maximálizálnitudnánk a közönséget. Ez egyrészt eléglehetetlen vállalkozásnak tûnne, de ennélfontosabb, hogy minél nagybb dózisbanfertõzõdjön meg a közönség minél többtagja. Tehát belül mégiscsak annak örülünka legjobban, ha bérletet vesznek az emberekés el is jönnek az összes koncertre. Aválaszadók 46%-a be is jelölte, hogy 5koncerten vesz részt, ezt követte szorosana 3 és 2 koncert (19 és 18%), majd a 4 és 1koncert (9 és 8%). Az arány tehát egész-ségesnek mondható, most már azon kelldolgozni, hogy egy koncerten se maradjonüres hely jövõre. Na, majd az ismerõsöksegítségét vesszük igénybe a hírveréshezJ

Mik a fesztivál erõsségei, gyengeségei?Felsoroltuk, megkérdeztük. Mindkét kate-góriában ugyanaz volt a lista

de a legtöbb opció nem érteel a válaszadók ingerköszübét, alig-aligjelölgettek. A fesztivál legfõbb erõsségekéntegyértelmûen a et (vagyis a zenészfel-hozatalt) jelölték meg a válaszadók, 92%-ban! Ezután a következett (52%), a

36%-ot kapott, a és a szorosan egymás mellett van

24 és 23%-kal, utóbbi Tordai Róbert mun-

káját dicséri, aki 2005 óta dolgozik velünk,tehát a jövõ évi alcímûBohém Fesztivál lesz a tizedik éve. A többilehetõség 20% alatt kapott, az kategó-riát senki nem jelölte be. (Természetesen ittis több választ lehetett bejelölni.)A gyengeségeknél a legtöbben semmit nemjelöltek (elfogult hangulatban volt a közön-ség a fesztivál alatt, de azért köszönjük),legmagasabb arányt hiányosságként aérte el, de ezt is mindössze 8% gondolta így.A a és az kategóriaszavazatot sem kapott. Meg is hatódtam�De azért elkényelmesedni, ígérem, nemfogunk.

Melyik fellépõ érdekelte a közönséget?Ezt a fesztiválon jelenlévõktõl, és az otthon-maradóktól is megkérdeztük. A fesztiválonaz volt a kérdés, hogy elõzetesen ki érde-kelte a legjobban. Ez az egy szócska azértvolt fontos, mert egyrészt nem tudtuk, hogyki mikor tölti ki a kérdõívet, illetve egy-általán ki mindenkit hall (ha pl. csak egykoncertre jön), másrészt így többé-kevésbéki tudtuk szûrni a fesztivál okozta élményt.A válaszokból kiderült, bölcs döntés voltígy feltenni a kérdést. (Több választ lehetettmegadni, persze.)A pálmát egyértelmûen a nõk vitték el: afesztivál sztárvendégének szánt (és ezt aszerepet szerényen, de biztosan hozó)

éneklésére voltak elõzetesena legtöbben kíváncsiak, 57%. Ez egy kicsitalacsonyabb az általam vártnál, de az mégmeglepõbb, hogy a már ötödször fellépõ

szintén 57%-ot kapott. Õketkövettük mi, ok (49%), majd(45%) és a (32%). Az eddig amagyar közönség számára ismeretlen

mindössze aközönség 22%-át villanyozta fel elõzetesen.A helyszínen viszont talán õk aratták alegnagyobb sikert. (Bár úgy tûnt, mindenki-ért megõrült a nép.) Az otthonmaradókviszont a magyarokat részesítették volnaelõnyben ( 89%, 58%),utána változatlan a sorrend, hasonló ará-nyokkal. Talán épp azért nem jöttek el, merta magyarokat hallhatják máskor is. Elvben.Persze a notórius otthonülõk nem járnaksehová, de a mi kérdõív-kitöltõink 53%-ajövõre jönni akar, 5%-a nem, 43% még nemtudja. Õket pedig még meggyõzzükJ