nostalgia shop lumiron kütéri lámpák

16
1 A mindennapok- ban hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a fény jelentőségéről, életünkben betöltött nélkülözhetetlen szerepéről. Pedig a fény már ősidőktől fogva az emberiség egyik fő lételeme. Ha jól belegondolunk, a körülöttünk levő világot a fény és az árnyék együttes játéka teszi érdekessé, különlegessé számunkra. Hiába tükrözi otthonunk ugyanis a leghíresebb lakberendező által meg- komponált színpárokat, hiába kértünk az építész tervezőtől jól belátható, tágas tereket házunkba, ha nem biztosítunk megfelelő fényforrást hozzá, egyszerűen nem fogjuk jól érezni magunkat benne. Miért? M ert ahogy a fenti Goethe idézet is alátá- masztja, tulajdonképpen a fény hatására válnak élettel telivé a színek, a gondosan kivá- lasztott lámpatestek fényében kapnak értelmet és hangulatot a külső- vagy belső terek. Ha helyte- len a megvilágítás, tönkre teheti az egész épület karakterét, stílusát. Azonban egy optimálisan megtervezett fényforrás újjávarázsolhatja a legát- lagosabb, legunalmasabb tereket is. Érdemes ezért körültekintőnek lenni a lámpatestek kiválasztásá- ban, hiszen lakásunk, kertünk hangulata és ezzel együtt életünk egyik legmeghatározóbb része, az otthon töltött idő minősége múlhat rajta. A Lumiron lámpatesteket ezért úgy alkottuk meg, hogy hosszú távon kellemes légkört tudjon biztosítani az Ön számára. Mindez első- sorban a kiváló minőségű alapanyagoknak és a gondos kézi megmunkálásnak köszönhető. Technológiánkban nem tűrjük el az olcsó, egy- nyári, gyenge alapanyagokat, lámpáink kizáró- lag masszív, kovácsolt acél, öntöttvas és sárgaréz felhasználásával készülnek. A Lumiron kültéri lámpatestek bírják az időjárás viszontagságait, hiszen anyagvastagságuk , dupla horganybevo- natuk és a tankhajóktól vett erős festékréteg erre garanciát biztosít. Mivel a lámpabúrák egyedileg szájjal fújt, 3–6 mm vastag két rétegű üvegek, szintén tartósak. Az elektromos szerelvények a CE európai előírásoknak és a VDE szabványnak felelnek meg. Kültéri lámpáinkat az IP44 vízálló- sági szabvány alapján építjük. E llentétben a nagy áruházak tucat terméke- ivel, a Lumiron lámpákat mesteremberek készítik. Olyan mesteremberek, akik rajonganak a szakmájukért, és annak minden apró részletét ismerik. Így az egyedi tervezés és a kézi előállítás után tökéletesre formált, első osztályú lámpatestet adnak ki a kezükből. A kézi gyártásnak köszönhetően lehetőség van arra, hogy figyelembe vegyük az épü- letek, kertek eltérő adottságait is, így a lámpák méretezése az Ön egyedi igényei szerint is történ- het. Ezenkívül az Ön elképzeléseinek megfelelően a lámpák fényezése is eltérhet a képeken látható- tól. A RAL színskála bármely színét választhatja, hogy így harmonizálja lámpája színét a többi kiegészítőjéhez. K ívánjuk, hogy a Lumiron lámpatestek fényei tegyék az Ön környezetét is hangulatos, élet- tel teli, vonzó otthonná!

Upload: admin-nostalgia

Post on 30-Mar-2016

225 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

TRANSCRIPT

Page 1: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

1

A mindennapok-

ban hajlamosak

vagyunk elfelejtkezni

a fény jelentőségéről,

életünkben betöltött

nélkülözhetetlen

szerepéről. Pedig a

fény már ősidőktől fogva az emberiség egyik fő

lételeme.

Ha jól belegondolunk, a körülöttünk levő világot a

fény és az árnyék együttes játéka teszi érdekessé,

különlegessé számunkra. Hiába tükrözi otthonunk

ugyanis a leghíresebb lakberendező által meg-

komponált színpárokat, hiába kértünk az építész

tervezőtől jól belátható, tágas tereket házunkba,

ha nem biztosítunk megfelelő fényforrást hozzá,

egyszerűen nem fogjuk jól érezni magunkat

benne. Miért?

Mert ahogy a fenti Goethe idézet is alátá-

masztja, tulajdonképpen a fény hatására

válnak élettel telivé a színek, a gondosan kivá-

lasztott lámpatestek fényében kapnak értelmet és

hangulatot a külső- vagy belső terek. Ha helyte-

len a megvilágítás, tönkre teheti az egész épület

karakterét, stílusát. Azonban egy optimálisan

megtervezett fényforrás újjávarázsolhatja a legát-

lagosabb, legunalmasabb tereket is. Érdemes ezért

körültekintőnek lenni a lámpatestek kiválasztásá-

ban, hiszen lakásunk, kertünk hangulata és ezzel

együtt életünk egyik legmeghatározóbb része, az

otthon töltött idő minősége múlhat rajta.

A Lumiron lámpatesteket ezért úgy alkottuk

meg, hogy hosszú távon kellemes légkört

tudjon biztosítani az Ön számára. Mindez első-

sorban a kiváló minőségű alapanyagoknak és

a gondos kézi megmunkálásnak köszönhető.

Technológiánkban nem tűrjük el az olcsó, egy-

nyári, gyenge alapanyagokat, lámpáink kizáró-

lag masszív, kovácsolt acél, öntöttvas és sárgaréz

felhasználásával készülnek. A Lumiron kültéri

lámpatestek bírják az időjárás viszontagságait,

hiszen anyagvastagságuk , dupla horganybevo-

natuk és a tankhajóktól vett erős festékréteg erre

garanciát biztosít. Mivel a lámpabúrák egyedileg

szájjal fújt, 3–6 mm vastag két rétegű üvegek,

szintén tartósak. Az elektromos szerelvények a

CE európai előírásoknak és a VDE szabványnak

felelnek meg. Kültéri lámpáinkat az IP44 vízálló-

sági szabvány alapján építjük.

Ellentétben a nagy áruházak tucat terméke-

ivel, a Lumiron lámpákat mesteremberek

készítik. Olyan mesteremberek, akik rajonganak

a szakmájukért, és annak minden apró részletét

ismerik. Így az egyedi tervezés és a kézi előállítás

után tökéletesre formált, első osztályú lámpatestet

adnak ki a kezükből.

A kézi gyártásnak köszönhetően lehetőség

van arra, hogy figyelembe vegyük az épü-

letek, kertek eltérő adottságait is, így a lámpák

méretezése az Ön egyedi igényei szerint is történ-

het. Ezenkívül az Ön elképzeléseinek megfelelően

a lámpák fényezése is eltérhet a képeken látható-

tól. A RAL színskála bármely színét választhatja,

hogy így harmonizálja lámpája színét a többi

kiegészítőjéhez.

Kívánjuk, hogy a Lumiron lámpatestek fényei

tegyék az Ön környezetét is hangulatos, élet-

tel teli, vonzó otthonná!

Page 2: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

2 3

ParisSzolid, de különleges fénnyel

ajándékozza meg kertjét a Paris

lámpacsalád. Azoknak ajánljuk, akik

szeretik az értékálló, örökzöld stílust

és a jellegzetes, letisztult formákat.

Masszív kialakítása és változatos

magassága miatt kapuoszlopnak is

beépíthető.

Paris 5001Höhe: 180 cmBriete: 26,5 cm

Fassung: 1 × E27 Max: 100 W

Glas: opal-matt

Paris 5000Höhe: 110 cm Breite: 26,5 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: opal-weiß-mattParis 5001

Paris 5000

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g P a r i s L e u c h t e n f a m i l i e

Page 3: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

4 5

Loire 3031Höhe: 51 cmBriete: 24 cmTiefe: 31 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: opal-weiß-matt

Loire 3031/2Höhe: 185 cm

Fassung: 2 × E27 Max. 2 × 100 W

Glas: opal-weiß-matt

Loire 3031 Loire 3031/2

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g L o i r e L e u c h t e n f a m i l i e

LoireAz opálos fényű, szemet

gyönyörködtető lámpa-

testek karakteres kiegészítői lehetnek

árkádoknak, udvaroknak, tágas tere-

knek. Látványuk romantikus érzéseket

szólít elő a kis esti sétákhoz.

Page 4: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

6 7

Loire 3032Loire 3034

Loire 3033

Loire 3034Höhe: 51 cmBriete: 24 cm

Fassung: 1 × E27 Max: 100 W

Glas: opal-weiß-matt

Loire 3032Höhe: 48 cm Breite: 21 cmTiefe: 11 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: opal-weiß-matt

Loire 3033Höhe: 170 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: opal-weiß-matt

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g L o i r e L e u c h t e n f a m i l i e L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g L o i r e L e u c h t e n f a m i l i e

Page 5: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

8 9

York 4001Höhe: 82 cm Breite: 30 cmTiefe: 60 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: antik Verglasung

York 4000Höhe: 70 cm Breite: 30 cmTiefe: 60 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: antik Verglasung

York 4000

York 4001

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g Yo r k L e u c h t e n f a m i l i e

YorkNagyapáink kertjére emlékeztető,

antik motívummal kidolgozott

histórikus lámpa azonnal meghitt, csa-

ládias légkört varázsol minden kertbe.

Antik üvegezése miatt fénye, hangulata

felejthetetlen élményt nyújt.

Page 6: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

10 11

Linz 3053

Linz 3003

Linz 3052

Linz 3051

Linz 3050

Linz 3050Höhe: 180 cmBreite: 45 cm

Fassung: 3 × E27 Max. 3 × 100 W

Glas: klar mit Blasen

Linz 3052Höhe: 120 cm Briete: 50 cm

Fassung: 2 × E27 Max. 2 × 100 W

Glas: klar mit Blasen

Linz 3053Höhe: 200 cmBreite: 65 cm

Fassung: 3 × E27 Max. 3 × 100 W

Glas: klar mit Blasen

Linz 3051Höhe: 110 cmBreite: 30 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Linz 3003Höhe: 40 cmBreite: 18 cmTiefe: 25 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g L i n z L e u c h t e n f a m i l i e

LinzA szépen megmunkált, antik

patinával díszített lámpacsalád

ideális választás a klasszikus stílus

kedvelőinek. Kivilágítva, lenyűgöző

eleganciával, kellemes családias légkört

kelt életre.

Page 7: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

12 13

Wien 4500

Wien 4520

Wien 4500Höhe: 105 cm

Breite oben: 13 cmBriete unten: 30 cmFassung: 1 × E27

Max. 100 W Glas: opal-weiß-matt

Wien 4520Höhe: 185 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: opal-weiß-matt

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g W i e n L e u c h t e n f a m i l i e

WienEz a karcsú, elegáns lámpa

mutatós dekoráció lehet az

Ön kertjében. A növények társaságában

hangulatos kompozíciót alkot, miköz-

ben opálos fénysávjai karakteresre

festik a teret.

Page 8: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

14 15

Wien 4570/SWien 4510

Wien 4570

Wien 4510Höhe: 70 cmBreite: 17 cmTiefe: 23 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 100 W

Glas: opal-weiß-matt

Wien 4570/sHöhe: 70 cm

Briete oben: 13 cmBriete unten: 30 cmFassung: 1 × E27

Max. 100 WMit 2 Steckdose 220 V IP 44

Glas: opal-weiß-matt

Wien 4570Höhe: 70 cm

Briete oben: 13 cmBriete unten: 30 cmFassung: 1 × E27

Max. 100 W

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g W i e n L e u c h t e n f a m i l i e L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g W i e n L e u c h t e n f a m i l i e

Page 9: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

16 17

Köln 80720 / 80620Köln 80520

Köln 80820

Köln 80820Höhe: 180 cmBreite: 26 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

Köln 80520Höhe: 51 cm Briete: 18 cmTiefe: 27 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

Köln 80720Höhe: 170 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

Köln 80620Höhe: 45 cm Briete: 20 cm

Fassung: 1 × E27 Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g K ö l n L e u c h t e n f a m i l i e

KölnA dekoratív, ízléses kialakítású

designlámpa jó választás a

modern építésű házak udvarán is.

Illusztris fénye mutatósság teszi

otthonát, mellyel méltán vívja ki a

szomszédok és a vendégek csodálatát.

Page 10: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

18 19

Donau 80600

Donau 80700 Donau 80501

Donau 80500

Donau 80600Höhe: 170 cmBreite: 18 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Donau 80800Höhe: 180 cmBreite: 28 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Donau 80700Höhe: 180 cmBreite: 28 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Donau 80500Höhe: 30 cmBreite: 22 cmTiefe: 11 cm

Fassung: 1 × E14Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Donau 80501Höhe: 40 cmBreite: 25 cmTiefe: 15 cm

Fassung: 1 × E25Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Donau 80800

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g D o n a u L e u c h t e n f a m i l i e

DonauEgy kertes ház minden külső

fényigényét megoldja ez a mod-

ellcsalád. Patinás, szépen kidolgozott,

hajlított formái az esti fényben külön-

leges hatást keltenek. Masszív kialakí-

tásának köszönhetően nem árt neki

sem jégeső, sem szélvihar.

Page 11: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

20 21

SchwarzwaldKastélyok, vidéki kúriák, nosztalgikus éttermek elma-

radhatatlan, vendéghívogató lámpásai ezek a míves,

kovácsolt dísztárgyak.

Schwarzwald 3013 3042 3008 3025Schwarzwald 3028

Schwarzwald 3013Höhe: 120 cmBreite: 20 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Schwarzwald 3042Höhe: 86 cmBreite: 38 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Schwarzwald 3008Höhe: 65 cmBreite: 20 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Schwarzwald 3025Höhe: 56 cmBreite: 20 cmTiefe: 30 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g S c h w a r z w a l d L e u c h t e n f a m i l i e

Schwarzwald 3028Höhe: 210 cm | Breite: 40 cm

Fassung: 1 × E27 | Max. 150 W Glas: klar mit Blasen

Page 12: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

22 23

Up & Down 22H: 22 cmB: 8 cm

2×GU10Max. 2×25 W

Up & Down 22

Up& Down

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g U p & d o w n L e u c h t e n f a m i l i e

Veneto 80410Höhe: 60 cm, Breite: 40 cmTiefe: 59 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Avignon 91Höhe: 25 cm, Breite: 12 cmTiefe: 24 cm

Fassung: 1 × E27, Max. 150 W

Glas: oben geschlossen, opal-weiß-matt

Nantes 4010Höhe: 210 cm, Breite: 40 cmTiefe: 60 cm

Fassung: 1 × E27Max. 150 W

Glas: antik Verglasung

Burg 3035 Avignon 91

Veneto 80410 Nantes 4010

Burg 3035Höhe: 65 cm, Breite: 25 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit Blasen

Page 13: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

24 25

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g F r i e s l a n d L e u c h t e n f a m i l i e

FrieslandMindegy, hogy modern városi vagy

régimódi vidékies környezetet

akarunk hangulatosan megvilágítani: ez

a skandináv jellegű lámpa univerzális és

értékálló eszköz lesz a feladathoz.

Friseland 81500Höhe: 36 cmBreite: 29 cmTiefe: 24 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Friseland 81600Höhe: 60 cmBreite: 29 cmTiefe: 24 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Friesland 81700

Friseland 81500 Friseland 81600

Friseland 81700Höhe: 90 cmBreite: 29 cmTiefe: 24 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Page 14: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

26 27

SyltA klasszikus formákat kedvelők

kedvence ez a modell. Sétányoknak,

szökőkutaknak, terasszoknak biztosít laká-

jos fényt ez az antik jellegű kandelláber.

Sylt 8001

Sylt 8001Höhe: 225 cmBreite: 45 cm

Glas: antik verglasung

DirettoLetisztult formák és érzéki fények

kedvelőinek szánt karakteres lám-

patest. Hangulata ellenállhatatlanul

vonzóvá tesz minden környezetet, design

elemként is kiválóan megállja a helyét.

Diretto 80830 / 80730 / 80630

Diretto 80530

Diretto 80830Höhe: 185 cmBreite: 12 cm

Fassung: 1 × E27Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

Diretto 80730Höhe: 125 cmBreite: 12 cm

Fassung: 1 × E27Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

Diretto 80630Höhe: 75 cmBreite: 12 cm

Fassung: 1 × E27Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

Diretto 80530Höhe: 38 cmBreite: 12 cmTiefe: 19 cm

Fassung: 1 × E27Max. 150 W

Glas: opal-weiß-matt

Page 15: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

28 29

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g B o u r g e o i s L e u c h t e n f a m i l i e

Bourgeois 12Höhe: 120 cm, Breite: 160 cm

Fassung: 12 × E27Max. 25 W

Bourgeois 06Höhe: 45 cm, Breite: 90 cm

Fassung: 6 × E27Max. 25 W

Bourgeois 02Höhe: 40 cm, Breite: 25 cm

Fassung: 2 × E27Max. 25 W

Bourgeois

Bourgeois 02Bourgeois 06

BourgeoisLorem ipsum dolor sit amet,

consectetuer adipiscing elit. Sed

consequat. In hac habitasse platea

dictumst. Morbi fermentum tempus

enim. Suspendisse varius, erat id

auctor fringilla, tortor purus hendrerit

erat, at blandit enim quam et mi. Nulla

in purus sed augue mollis dapibus.

Morbi mattis ipsum eget erat. Nulla

lorem. Integer facilisis commodo urna.

Donec vitae mauris. Nunc et magna sit

amet lectus egestas consequat. Nulla

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g B o u r g e o i s L e u c h t e n f a m i l i e

Page 16: Nostalgia Shop LUMIRON kütéri lámpák

30

Werra 3018Höhe: 55 cm, Breite: 20 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit blasen

Werra 3016

Werra 2008Höhe: 42 cm, Breite: 20 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit blasen

Werra 3016Höhe: 140 cm, Breite: 20 cm

Fassung: 1 × E27Max. 100 W

Glas: klar mit blasen

Werra 3018

Werra 2008

L U M I R O N L e u c h t e n K a t a l o g Ve r r a L e u c h t e n f a m i l i e