nagykanizsai maraton - 2014. 10. 24

12
nagykanizsai maraton Ingyenes városi és város környéki hetilap 2014. október 24. • XIX. évfolyam, 41. szám Az önálló életkezdésért Hamarosan lezárul a Remény program, amely a Családok Átmeneti Otthona munkatársainak nyújtott segítséget. 3. oldal Vidáman szólt a nóta Kisbíró dobolta ki a szombati nagy esemény hírét, a hagyományőrző szüreti felvonulást és mulatságot, amelyet a Palini Sport és Kulturális Egyesület hatodik alkalommal rendezett meg. A korábbi évekhez hasonlóan ünnepelni gyűltek össze az emberek, megálltak egy kicsit, koccintottak egymás egészségére, valamint a fáradságos munkával teli elmúlt hónapok eredményére. Beszámolónkat lapunk 4. oldalán olvashatják. A TARTALOMBÓL: Az ütősöktől az arab lantig… Horváth Kornél Kossuth- díjas ütőhangszeres mű- vész 1979-ben járt először Kanizsán a Tomsits együt- tessel. 2.o. Lego Klubot indítanak Az AmCham Alapítvány Mi leszek, ha 25 leszek? El- nevezésű pályázatán 900 ezer forint támogatást nyert a nagykanizsai szék- helyű Alapítvány az Autis- ta Gyermekekért. 3.o. A kiválóságok ünnepe Pénteken ünnepélyes ke- retek között, a HSMK-ban adták át az idei Zalai Prima Díjakat. 4.o. Tabellavezető sörgyáriak A Gejzír-Kanizsa Kft. Kani- zsa Sörgyár SE női és férfi csapatai továbbra is len- dületben vannak. Az NB I-es női pontvadászatban és az NB II-es férfi bajnok- ságban a sörgyáriak egy- aránt 10-8-ra győzték le ellenfelüket. 8.o. HAMAROSAN... • utánfutó bérbeadás, értékesítés • autószállítás • autómentés KANIZSA UTÁNFUTÓ 30 9363 452 • 20 9865 225 www.kanizsautanfuto.hu 4000 Ft /naptól AUTÓSISKOLA KRESZ TANFOLYAM AKÁR 1 NAP ALATT! Személyautó /B/ 16.5 éves kortól Motor /A1, A2, A/ Segédmotor /AM/ 13.5 éves kortól INGYENES ELMÉLETI OKTATÁS INGYENES ELMÉLETI OKTATÁS 8800 Nagykanizsa, Csengery út 4. Tel.: 06 (93) 314 496, 06 (30) 2261 760 OKÉV: 01-0103-03 Akkreditációs lajstromszám: 0776 2014. október 28-án /kedden/ 17 órakor november 11-én/kedden/ 17 órakor - süteményét, tortáját rendelje meg nálunk! Viszonteladóknak a kiszállítás díjtalan! KÖNIG CUKRÁSZÜZEM KÖNIG CUKRÁSZÜZEM s s s e e e e e e e e ás ás ás s s s Esküvőre, családi, baráti és vállalati rendezvényre Kőnig Cukrászüzem 8800. Nagykanizsa, Űrhajós u.1. Tel: 06 93/314-471 Nyitva tartás: H-P: 8-16, Szo: 8-12 óráig. Facebook oldalunkon nézze legfrissebb információinkat!

Upload: maraton-lapcsoport-kft

Post on 06-Apr-2016

222 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

© Maraton Lapcsoport

TRANSCRIPT

Page 1: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

nagykanizsai

maratonIngyenes városi és város környéki hetilap2014. október 24. • XIX. évfolyam, 41. szám

Az önálló életkezdésértHamarosan lezárul a Remény program, amely a Családok Átmeneti Otthona munkatársainak nyújtott segítséget. 3. oldal

Vidáman szólt a nóta

Kisbíró dobolta ki a szombati nagy esemény hírét, a hagyományőrző szüreti felvonulást és mulatságot, amelyet a Palini Sport és Kulturális Egyesület hatodik alkalommal rendezett meg. A korábbi évekhez hasonlóan ünnepelni gyűltek össze az emberek, megálltak egy kicsit, koccintottak egymás egészségére, valamint a fáradságos munkával teli elmúlt hónapok eredményére. Beszámolónkat lapunk 4. oldalán olvashatják.

A TARTALOMBÓL:

Az ütősöktől az arab lantig…Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres mű-vész 1979-ben járt először Kanizsán a Tomsits együt-tessel. 2.o.

Lego Klubot indítanakAz AmCham Alapítvány Mi leszek, ha 25 leszek? El-nevezésű pályázatán 900 ezer forint támogatást nyert a nagykanizsai szék-helyű Alapítvány az Autis-ta Gyermekekért. 3.o.

A kiválóságok ünnepePénteken ünnepélyes ke-retek között, a HSMK-ban adták át az idei Zalai Prima Díjakat. 4.o.

Tabellavezető sörgyáriakA Gejzír-Kanizsa Kft. Kani-zsa Sörgyár SE női és férfi csapatai továbbra is len-dületben vannak. Az NB I-es női pontvadászatban és az NB II-es férfi bajnok-ságban a sörgyáriak egy-aránt 10-8-ra győzték le ellenfelüket. 8.o.

HAMAROSAN...• utánfutó

bérbeadás, értékesítés

• autószállítás• autómentés

K A N I Z S A U TÁ N F U T Ó

30 9363 452 • 20 9865 225w w w . k a n i z s a u t a n f u t o . h u

4000 Ft/naptól

AUTÓSISKOLA

KRESZ TANFOLYAMAKÁR 1 NAP ALATT!Személyautó /B/ 16.5 éves kortólMotor /A1, A2, A/Segédmotor /AM/ 13.5 éves kortól

INGYENES ELMÉLETI OKTATÁSINGYENES ELMÉLETI OKTATÁS8800 Nagykanizsa, Csengery út 4.

Tel.: 06 (93) 314 496, 06 (30) 2261 760

2013. december 17-én (kedden, intenzív)és 2014. január 7-én (kedden)

17 órakor

OKÉV: 01-0103-03 Akkreditációs lajstromszám: 0776

2014. október 28-án /kedden/ 17 órakor

november 11-én/kedden/ 17 órakor

-

süteményét, tortáját rendeljemeg nálunk!

Viszonteladóknak a kiszállítás díjtalan!

KÖNIG CUKRÁSZÜZEMKÖNIG CUKRÁSZÜZEM

sss

eeeeeeee

ásásássss

Esküvőre, családi,baráti és vállalati

rendezvényre

Kőnig Cukrászüzem8800. Nagykanizsa, Űrhajós u.1.

Tel: 06 93/314-471Nyitva tartás: H-P: 8-16, Szo: 8-12 óráig.

Facebook oldalunkon nézzelegfrissebb információinkat!

Page 2: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

nagykanizsai

maratonA MARATON LAPCSOPORT TAGJA

Szerkesztőség, hirdetés felvétel: Nagykanizsa, Ady Endre út 12. Tel./fax: (93) 516 120, e-mail: [email protected]ó: Jeszenői Judit • Főszerkesztő: Heffler György • Felelős szerkesztő: Lendvai Béla • Kiadó: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók • A lap 2014. év 41. számát szerkesztette: Lendvai Béla http://www.maraton.hu • E-mail: [email protected] • http://issuu.com/maraton • Tel.: (88) 583 266; Fax: (88) 583 264; Maraton Lapcsoport Kft. Veszprém, Házgyári út 12. Nyomdai munkák: Danubia Web Kft. 2014. október 24. • Megrendelés száma: N41/2014 • A lap megjelenik 26.000 példányban • A lap ingyenes Terjeszti a Savaria Post Kft. Terjesztési területek: Nagykanizsa, Letenye, Zalakaros, valamint 17 környékbeli településen. • ISSN 1789-7149

2014. október 24.KULTÚRA - PROGRAMAJÁNLÓ maraton

VÁROSI ÉS VÁROS KÖRNYÉKI HETILAPA MARATON LAPCSOPORT TAGJA

Filmajánló

Soha nem szabad feladni

Olvasóink figyelmébe ezúttal a Szavak nélkül című lengyel filmdrámát ajánljuk, amelyet a Cinema Nagykanizsában október 30-tól novem-ber 5-ig vetítenek.

Mateusz egy fiatal fiú, aki 26 éve tolószékben él, és nem tud kommunikálni senkivel, mert agyi sérülése miatt a beszédre képtelen. Egy orvos ki is mondja róla az ítéletet: nem érdemes foglalkoz-ni vele, mert nem több ő, mint egy növény. Ám Mateusz belül mindent átél. Ugyanolyan érzel-mei, indulatai vannak, mint bárkinek. Nem adja fel a küzdelmet, próbál kommunikálni a környe-zetével, és be akarja bizonyítani, hogy ő nem egy növény, hanem nagyon is ember.

2

JÁTÉK

Mit akar bebizonyítani Mateusz?Válaszoljon helyesen a kérdésre, és nyerjen belépője-gyet a film nagykanizsai vetítésére! Megfejtéseiket október 27-én éjfélig várjuk a [email protected] címre. Kérjük, az e-mailben tüntessék fel nevüket és telefonos elérhetőségüket is! A helyes megfejtést beküldők között két darab mozi-jegyet sorsolunk ki, ezek november 5-ig a film bárme-lyik vetítésére érvényesek a Cinema Nagykanizsában.Előző heti játékunk nyertesei Szabó-Thomka Mátyás és Peller Krisztián. Nyereményük egy-egy mozijegy, amely október 29-ig, a Harag című film bármely vetítésére érvényes. A jegyeket a Cinema Nagykanizsa pénztárában ve-hetik át.

MOZIMŰSORCinema Nagykanizsa – 8800 Nagykanizsa Európa T. u. 2. (Kanizsa Plaza épületében)Okt. 23-29 15.00, 19.30 A BÍRÓ (’141) Kh.: 12 Amerikai film Fsz.: Rober Downey Jr., Robert DuwallOkt. 23-29 16.00, 20.30 AZ ISMERETLEN DRAKULA (’93) Kh.: 16 Szinkr., amerikai fantasy-kalandfilmOkt. 23-29 16.30 BOGYÓ ÉS BABÓCA 3. (’70) Kh.: Kor-határ nélküli Magyar animációs filmOkt. 23-29 17.30 DOBOZTROLLOK (’97) Kh.: 12 Szinkr., amerikai animációs filmOkt. 23-29 18.00 HARAG () Kh.: Szinkr., angol kalandfilm Fsz.: Brad PittOkt. 23-29 22.00 ANNABELLE (’94) Kh.: 12 Amerikai horrorfilm

Családi HétvégeHevesi Sándor Művelődési

Központ

Október 24.14.30: Az ÉN HOBBIM - kiállí-

tás Némethné Rádi Éva quilling (papírcsík) techni-kával készített munkáiból.

15 óra: PÖTTÖM KUCKÓ JÁT-SZÓHÁZ

17 óra: ALMA EGYÜTTES vidám, interaktív koncertje.

Móricz Zsigmond Művelő-dési Ház

Október 25.16.30: KEREKÍTŐ - mondókás

móka 0-3 éveseknek17 óra: GYERMEK TÁNCHÁZ18 óra: KÉZMŰVES FOGLAL-

KOZÁS 19 óra: FELNŐTT TÁNCHÁZ

SzínházHevesi Sándor Művelődési

Központ

Október 29., 19 óraHevesi bérletMárai Sándor: ESZTER HAGYA-

TÉKA - érzéki megemléke-zés egy részben, a Spirit Színház előadása. Főbb szereplők: Huszárik Kata, Zsurzs Kati, Király Attila

Arra a kérdésre, hogy mi-ként sikerült elérni az évek alatt, hogy az ütőhangszer úgymond fő hangszerré avanzsálódjon, a virtuóz muzsikus elmondta: a kézi ütőhangszerek - a dob és a percussion -, amelyeken ő játszik, tulajdonképpen kí-sérő hangszerek, de termé-szetesen rengeteg lehetőség rejlik bennük. Nagyon sok-

színűek, hiszen az ének-hang után a második hang-szerről beszélünk, ami egy-általán megjelent az emberi-ség történetében. Hozzátet-te: fantasztikus új hangsze-reket lehet találni a piacon. Mostanában például egy HANG nevű hangszeren ját-szik, ami tizenöt éve jelent meg, és örül annak, hogy mindig nagyon nagy sikere

van az efféle új hangzások-nak a közönség körében.

Horváth Kornél az elmúlt húsz évben több duó formá-cióval is közönség elé lépett, köztük Lantos Zoltán hege-dű-, illetve Orosz Zoltán harmonikaművésszel, vala-mint Dörnyei Gábor dobos-sal. Nagykanizsán kvartett-ben is játszottak és a közön-ség meggyőződhetett arról, hogy mindhárom muzsikus a nemzetközi zenei élet ki-válósága, akikkel nagyon jó együtt muzsikálni.

Az idei kanizsai fesztivál egy másik sztárvendége volt Omar Basir iraki szárma-zású lantművész, akinek apja és nagybátyja is világ-

hírű muzsikus, nagyapja ha ng szerkészítő volt Moszulban. Édesapja volt az első arab lantművész, aki szólóhangszerként használ-ta a lantot világszerte a színpadokon. Omar Basir gyermekkora óta próbálja közelebb hozni egymáshoz kelet és nyugat zenei értéke-it sajátos lantművészetében, amelyre nagy hatással van a világzene, a jazz, az indiai muzsika, nemkülönben a vérpezsdítő flamenco dalla-mok. Művészi munkásságá-nak meghatározó élményei közé tartozik találkozása Quincy Jones-szal, akinek közel ezer (!) lantművész kö-zül esett a választása Omar

Basirra, hogy meghívja a nevével fémjelzett spanyol-országi Paralada fesztivál-ra, amelyet a Barcelonához közeli település kastélyában rendeztek.

Omar Basir sokszor talál-kozott Paco de Lucia gitár-művésszel is, akit az egyik mesterének tekint mind a mai napig. 2013-ban UNESCO díjat kapott a Kö-zel-Kelet legjobb CD-je elne-vezéssel, az idei évben pedig az egyik legnagyobb ameri-kai hangszermúzeumban (MIM) állították ki a lantját (arab elnevezése: oud) Ari-zonában, John Lennon és Elvis Presley zongoráinak társaságában. GG

Az ütőhangszerektől az arab lantig...Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangsze-res művész 1979-ben járt először Kanizsán a Tomsits együttessel. Mint újságolta, azóta töretlen a viszonya a várossal, ugyanis há-rom-négyévente fellép a jazz- és világzenei fesztiválon.

Page 3: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

2014. október 24.VOLT ÉS LESZmaraton 3

www.aquamart.hu

8800 Nagykanizsa, Csengeri út 113/aTel.: +36 93 510 223, Fax: +36 93 510 224

E-mail: [email protected]

Vezetô hazai és európai szaniter gyártók termékkínálata3D fürdôszobai látványtervezés

Egyedi igényekre szabott árajánlatSzaktanácsadás

Igény esetén házhozszállításSzéles csempe és járólap választék

Hamarosan lezárul a magyar-, illetve dán Vörös-kereszt, valamint a Velux Alapítvány által támoga-tott Remény program, amely segítséget nyújtott a Családok Átmeneti Ottho-na munkatársainak, hogy az intézményben élők min-dennapjait színesebbé te-gyék, valamint fejlesszék a gyerekek készségeit, ké-pességeit - tájékoztatta szerkesztőségünket az in-tézmény szakmai vezetője.

Turi Renáta elmondta, szintén a program jóvoltá-ból három család albérlet-ben kezdhet önálló életet.

A kézműves foglalkozá-sok, közös sütés-főzések mellett tréningeket is szer-veztek az elmúlt hónapok-ban. Az otthonban élő gye-rekek pedagógusai Ábra-hám Angéla pszichológus vezetésével bővítették tu-dásukat, az összejövetelek a bölcsődék, óvodák, isko-lák közötti együttműkö-dést is erősítették. A Csalá-dok Átmeneti Otthona munkatársai is részt vet-tek képzéseken, így sok más mellett elsősegély-nyújtó, valamint csecsemő-gondozói tanfolyamon. Lesz még gyermekjogi kép-

zés, november 14-én pedig a Kanizsa Centrumba vár-nak minden érdeklődőt. Ki-csik és nagyobbak őszi ter-mésekből készíthetnek öt-letes tárgyakat és tököt is lehet majd faragni. M

Az önálló életkezdésért

Az AmCham Alapítvány Mi leszek, ha 25 leszek? el-nevezésű pályázatán 900 ezer forint támogatást nyert a nagykanizsai szék-helyű Alapítvány az Autis-ta Gyermekekért. Az ösz-szegből egy Lego Klubot hoznak létre, ami amellett, hogy tartalmas szabad-idős elfoglaltságot nyújt, fejleszti a gyerekek képes-ségeit is.

- A Lego a motiváció fenntartásának és az isme-retek hatékony átadásá-nak egyik kitűnő csatorná-ja. A gyerekek játéknak

fogják fel, pedig segítségé-vel gyakorlati tapasztala-tokat szerezhetnek a ko-operáció, a tervezés, az egyszerű gépek működése és a robotika területén - hangsúlyozta Győrfy Ani-kó. A kuratóriumi tag hoz-zátette: az ismereteken túl a közös építés, játék nagy-ban elősegítheti az autis-ták nyelvi és együttműkö-dési képességeinek fejlő-dését. A klubban emellett szeretnék felkelteni a gye-rekek érdeklődését a mű-szaki tudományok iránt, és ezzel közvetetten elősegí-tenék a pályaválasztást.

Az alapítvány életében nagyon jelentős ez a siker, hiszen országosan a mint-egy 100 projektötletből mindössze öt szervezet el-képzelését támogatták. M

Lego Klubot indítanak

A meghirdetett képzé-seket és az eljárás tudni-valóit tartalmazó felsőok-tatási felvételi tájékoztató kizárólag elektronikusan érhető el a www.felvi.hu oldalon - áll az Oktatási Hivatal szerkesztősé-günkhöz eljuttatott sajtó-közleményében.

A keresztféléves eljá-rás során meghirdetett önköltséges alapszakok-ra, osztatlan képzésekre és felsőoktatási szak-képzésekre azok jelent-kezhetnek, akik már ren-del keznek leg a lább érettségi bizonyítvány-nyal. A 2015 februárjá-ban induló állami ösz-töndíjas és önköltséges mesterképzésekre azok felvételizhetnek, akik rendelkeznek a szüksé-ges felsőfokú végzettség-gel, vagy 2015 januárjá-ban szerzik meg azt.

A felvételi eljárás során maximum 5 jelentkezési hely jelölhető meg. A je-lentkezés alapdíja 9 ezer forint, amelyért összesen három helyet lehet megje-lölni. A további, legfeljebb 2 jelentkezési helyért 2-2 ezer forint kiegészítő dí-jat kell fizetni.

Jelentkezni idén is ki-zárólag elektronikusan lehet, a www.felvi.hu ol-dalról elérhető E-felvételi keretében. A rendszerben az adatok elmenthetők, így nem szükséges egy-szerre minden informáci-ót megadni, az űrlapok kitöltése bármikor foly-tatható. A végleges jelent-kezéseket november 15-ig kell rögzíteni, a jelentke-zés hitelesítésének határ-ideje november 23-a. A ponthatárokat előrelátha-tólag 2015. január 22-én hirdetik ki. M

Elindult a keresztféléves felvételiMár lehet jelentkezni a 2015 február-jában induló felsőoktatási képzésekre. A diákok november közepéig dönthetik el, melyik egyetemi, főiskolai szakon szeretnének továbbtanulni.

Page 4: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

maraton4 MAGAZIN2014. október 24.

VENDÉGEK:

Apostol, Csordás tibi (FiestA), Fásy ádám,

Fásy Zsüliett, Nótár mAry, sláger tibó,

tAjtyboy, VArgA Viktor,

Zámbó krisZtiáN, ZoltáN erikA

november 8.19 óra

Z A L A E G E R S Z E G

ZalaegersZeg, sportcsarnok

ZeneexpressZFásy mulató

K O N C E R T E K

Jegyek kaphatók ügyfélszolgálati irodáinkban:

zalaegerszeg, kossuth u. 45–49., tel./fax: 92/312-580

zalaszentgrót, eötvös u. 2/a, tel./fax: 83/362-373

nagykanizsa, ady e. u. 12., tel./fax: 93/310-226

keszthely, pláza, rákóczi tér 20., tel./fax: 83/312-360

lenti, takarék köz 9. (sugár út), tel./fax: 92/351-804

Megyekártyával rendelkező

előfizetőink kedvezményes áron,

2690 ft-ért vásárolhatják

meg a belépőjegyet elővételben.ajánlatunk a készlet erejéig érvényes!

Jegyár: 2990 ft

része a szórakozásnak is

Kos: Nehezen viseli a munka-helyi kötöttségeket. Gyakran rúg fel szabályokat, a következ-ményekkel nem foglalkozik. Töltsön több időt kedvesével!

Bika: Hangulata ingadozó. Ál-talában nyugodt és kedves, de ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné, könnyen düh-be gurul. Próbáljon meg ural-kodni indulatain.

Ikrek: A megszokottnál lassab-ban halad munkájával. Gondo-latai gyakran elkalandoznak, hi-bát hibára halmoz. Rák: Lelkiismeretesen dolgo-zik. Odafigyel arra, hogy minő-ségi munkát adjon ki a kezei közül. Magánéletében több szabadságra vágyik. Oroszlán: Semmi kedve ahhoz, hogy a napi feladatokat megbe-szélje kollégáival. Estére elfárad, mégis mindent megtesz, hogy derűs hangulatot teremtsen.

Szűz: Feszült, nem tud maxi-málisan odafigyelni a munká-jára. Feladataival nem készül el határidőre, kollégái, felette-sei nem értik, mi történik. Nyugalomra, pihenésre vá-gyik, ám otthonában is nagy a felfordulás.

Mérleg: A napokban kifejezet-ten idegesítik munkatársai. Úgy érzi, nem tud velük hosszú tá-von együtt dolgozni. Nyuga-lomra, meghittségre vágyik, mindezt otthonában megkapja családja körében.

Skorpió: Összekuszálódnak munkahelyi és baráti kap-csolatai. Csalódik néhány olyan emberben, akiben ed-dig vakon megbízott. Szíve-sen vonul vissza otthonába, ahol harmónia uralkodik.

Nyilas: Új feladatot kap a munkahelyén. Úgy érzi, végre kamatoztatni tudja szakmai tudását. Szárnyal, kedvét még az sem szegi, hogy túlóráznia kell. Pár-kapcsolata kiegyensúlyo-zott.

Bak: Kreatív ötleteit ossza meg feletteseivel! Főnökei az újítások iránt mindig nyitot-tak voltak.

Vízöntő: Tele van energiával, rugalmas és mozgékony. Céljai elérése érdekében minden kö-vet megmozgat.

Halak: Tettre kész, a hegyeket is meg tudná mozgatni. Mun-kahelyén nem tudják olyan fel-adattal megbízni, amelynek megoldása gondot okozna.

Pénteken ünnepélyes kere-tek között, a HSMK-ban ad-ták az idei Zalai Prima Díja-kat. Az elismerést a VOSZ megyei szervezete az orszá-gos Prima Primissima Díj mintájára, a szűkebb pátri-ánkban alkotó, dolgozó, a kultúra és a tudomány terüle-tén kimagasló teljesítményt nyújtóknak adományozza.

- A Prima-díj olyan közü-lünk való, a mindennapja-inkban jelen lévő emberek és vállalkozók elismerését szolgálja, akik munkássá-gukkal kivívták mások tiszteletét, akik hivatásuk-ban példamutató módon hozzájárultak és hozzájá-rulnak a megye és így e lo-kális kultúra fejlődéséhez, értekeinek gyarapodásá-hoz - hangsúlyozta az ün-nepségen Dénes Sándor. A polgármester szerint a kö-zöttünk élő tehetségek és az elkötelezett hivatástu-dattal rendelkező emberek, vállalkozók tisztelete, kö-zösségteremtő tevékenysé-gük példaképpé emelése egyben a mi közösségün-ket is a magasba emeli.

Doucha Ferenc, a VOSZ Zala megyei elnöke el-

mondta, büszke arra, hogy megyénkben is élnek jelet hagyó, közösségükért dol-gozó példaemberek. Úgy látja, ha nincsenek példa-képeink, nem élhetünk bol-dog életet, ezért is fontos a területi Prima-díj, amely valójában a lokális maxi-mum elismerése.

A rangos elismerést idén oktatás és köznevelés kate-góriában a zalaegerszegi Kiss István néptáncoktató, közművelődés kategóriá-ban Hella Ferenc kanizsai református lelkipásztor, zeneművészet kategóriá-ban pedig a hévízi Musica Antiqua Együttes kapta. A közönségdíjat szintén Kiss István nyerte el.

A gálaműsoron átadták az Év Zalai Vállalkozója dí-jakat is, az elismerést az Irodaplusz Kft., a Murasó-der Kft., a Kanizsa-Bau Kft., a Metál Légtechnika Kft., Simon Péter ortopéd-cipész-mester, a László Pincészet, az M.T.E. Gép-járműalkatrész Kft., a Spiller 2000 Kft., a Tóth 95 Kft. és az Eurowild Kft. képviselői vehették át.

M

„Eljött az ideje a szüreti mu-latságnak. Itt mulat Palin ap-raja és nagyja, búját és bána-tát, mindenki otthon hagyja.” Kisbíró dobolta ki a szombati nagy esemény hírét, a hagyo-mányőrző szüreti felvonulást és mulatságot, amelyet a Pali-ni Sport és Kulturális Egyesü-let hatodik alkalommal rende-zett meg. A korábbi évekhez hasonlóan ünnepelni gyűltek össze az emberek, megálltak egy kicsit, koccintottak egy-más egészségére, valamint a fáradságos munkával teli el-múlt hónapok eredményére. Igaz, az idei termés nem volt

éppen jó, elázott a kukorica és a búza, s ahogy a kisbíró fogal-mazott, bizony a szőlőtőkék között is folyt az esővíz.

A szüreti mulatságra érke-zőknek kulturális műsorral kedveskedtek a szervezők a palini focipályánál, innen in-dult a fogatokból, lovas kocsik-ból és traktorokból álló vidám menet, ami bejárta a település-rész utcáit. Nótaszóból és mu-zsikából nem volt hiány, a kí-váncsiskodókat borral kínál-ták a népviseletbe öltözött asz-szonyok, legények. A progra-mot hajnalig tartó bál zárta.

M

Vidáman szólt a nóta

A kiválóságok ünnepe

Page 5: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

52014. október 24.maraton

VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSAKÖTÉLTECHNIKÁVAL

Nagy TiborTelefon:

(30) 253 7128, (30) 364 [email protected]

Megyes Ernő Tel.: 06 30/9460-704

Március 1-től megkezdtük papír-, műanyag-,üveg-, fa csomagolási hulladékok, valamint elektronikus és elektromos berendezések átvételét!!!

Szaktanácsadás Árajánlat-készítés Helyszínre szállítás

NYUGAT KERESKEDELMI KFT.Nagykanizsa, Magyar út 162/ATel.: 93/310-126, 315-569, Fax: 93/322-005E-mail: [email protected] www.nyugatker.hu

GEWISS új moduláris kialakítású SMART [4] LED power lámpatestcsalád.Smart [4] az új LED-lámpatestsorozat, amely szükség szerint le-het reflektor, mélysugárzó vagy mennyezeti lámpa a különféle al-kalmazási környezetekben - üzletek, raktárak, csarnokok, hom-lokzatok, térvilágítás, sportpályák stb. megvilágítására. Európai gyártás, CREE LED-ek verhetetlen áron, vízszintes és függőle-ges modularitás párosul a könnyű telepítés és karbantartás le-hetőségével és az olasz design összetéveszthetetlen stílusával.Energiahatékonyság, a megvilágítás minősége, azonnali meg-térülés, könnyű használat és gyors telepíthetőség jellemzi a SMART [4]-et.

25

VALÓBAN FENNTARTHATÓ VILÁGÍTÁS

Ipari környezetek Logisztikai központok

Bevásárlóközpontok, nagyáruházak Alagutak

Innovatív POWER LED rendszer

Könnyû telepítés / csere

Teljeskörû termékskála

LED RENDSZEREK IPARI-, KERESKEDELMI- ÉS EGYÉB VILÁGÍTÁSI FELADATOKRA

Smart [4] Az új LED lámpatest sorozat, amely

lehet reflektor, mélysugárzó vagy mennyezeti

lámpa szükség szerint, a különféle alkalmazási

környezetekben megkívánt különbözô foto-

metriai jellemzôktôl függôen.

A vízszintes és függôleges modularitás pá-

rosul a könnyû telepítés és karbantartás

lehetôségével, és az olasz design összetéveszt-

hetetlen stílusával.

Az energiahatékonyság, a megvilágítás minô-

sége, azonnali megtérülés, a könnyû hasz-

nálat és a gyors telepíthetôség: ezek azok a

jellemzôk, amelyek a SMART [4]-et igazán

intelligens termékké teszik. www.gewiss.com

25

VALÓBAN FENNTARTHATÓ VILÁGÍTÁS

Ipari környezetek Logisztikai központok

Bevásárlóközpontok, nagyáruházak Alagutak

Innovatív POWER LED rendszer

Könnyû telepítés / csere

Teljeskörû termékskála

LED RENDSZEREK IPARI-, KERESKEDELMI- ÉS EGYÉB VILÁGÍTÁSI FELADATOKRA

Smart [4] Az új LED lámpatest sorozat, amely

lehet reflektor, mélysugárzó vagy mennyezeti

lámpa szükség szerint, a különféle alkalmazási

környezetekben megkívánt különbözô foto-

metriai jellemzôktôl függôen.

A vízszintes és függôleges modularitás pá-

rosul a könnyû telepítés és karbantartás

lehetôségével, és az olasz design összetéveszt-

hetetlen stílusával.

Az energiahatékonyság, a megvilágítás minô-

sége, azonnali megtérülés, a könnyû hasz-

nálat és a gyors telepíthetôség: ezek azok a

jellemzôk, amelyek a SMART [4]-et igazán

intelligens termékké teszik. www.gewiss.com

Zala megye meghatározó villamossági kereskedője.Villanyszerelési szaküzlet

Nagykanizsa, Kanizsa Centrum, a

TISZTÍTÓ SZALONBAN! (DM mellett)

Táborhely u. 4. Tel.: 06 30 708 3242Nyitva tartás: h-szo.8-19 óráig

vasárnap 10-18 óráig

Várjuk kedves régi és új Megrendelőinket!

Itt a téli kabátok tisztítási ideje!

Kedvezményekről érdeklődjön az üzletünkben.

Megjelenéstől Visszavonásig érvényes.

Generálkivitelezés, műszakivezetés, tervezés, dugulás-,

csőtörés elhárítása éjjel-nappal.

Kanizsa Gumi Kft.8800 Nagykanizsa, Vár u. 12/b.

Tel.: (93) 950-748, 06 (70) 629-8800

Gumiabroncsok értékesítése, javítása,futóműbeállítás, alu-és lemezfelnik

értékesítéseMOBIL AUTÓMENTÉS.

Kanizsa Gumi Kft.8800 Nagykanizsa, Vár u. 12/b.

Tel.: (93) 950-748, 06 (70) 629-8800

Gumiabroncsok értékesítése, javítása,futóműbeállítás, alu-és lemezfelnik

értékesítéseMOBIL AUTÓMENTÉS.

Gumiabroncsok értékesítése, javítása,futómű-beállítás, alu- és lemezfelnik

értékesítése

A hagyományos izzók-nál vagy halogén spotlám-páknál kevesebb hőt ter-melnek és kevesebb ener-giát is igényelnek. Fontos pozitív tulajdonságuk, hogy az izzókkal szemben, amelyek teljes felületen vi-lágítanak, gyengébb fény-hasznosítással, a LED-

fényforrások irányított fé-nyek. 60-150 fokos szögben világítanak, de ha nem síkra, hanem hengerre ül-tetik, a 180 fokos szöget is meghaladhatja a világító-képességük. A fény így oda irányítható, ahol szük-ség van rá.

Melyek a legfontosabb tulajdonságaik a LED-eknek? Energiatakaréko-sak, mert nem egy fémszál felmelegedéséből, izzásá-ból érik el a fény kibocsátá-sát, hanem elektronok sza-badulnak fel, így nincs hőveszteségük. A hagyo-

mányos izzók az áram nagy részét melegítésre használják, nem pedig vilá-gításra, ezért igen ala-csony a fényhasznosításuk.

A hőtermelésük mini-mális, ezért felhasználha-tók olyan helyeken is, ahol a melegedés veszélyforrás lehet. A hagyományos iz-zók megközelítőleg ezer üzemórát bírnak, a halo-gén izzók 3-5 ezret, a kom-pakt fénycső 8-12 ezret, a LED pedig 30-100 ezret. Hosszú élettartalmuk mi-att szinte csak egyszeri beruházást igényelnek. Nem vibrálnak, ezért nem bántják a szemet, sőt, a sok ki-be kapcsolás miatt sem rövidül le az élettar-tamuk. LB

LED-del könnyebbKevesebb energiát fogyasztanak, nem termel-nek nagy hőt és hosszabb az élettartamuk. Ez csak néhány előnye az egyre ismertebb LED-lámpáknak, amelyek ma már a háztar-tások minden területén terjedőben vannak.

OTTHON

Page 6: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

2014. október 24.MAGAZIN maraton6

Auftragsnummer: 0000155837AuftragsPosition: 1

Betét akció!Lakossági és vállalati ügyfelek részére 90, vagy 180 napos

egyszeri lekötött forint számlabetét esetén új betétreévi 3% kamatot (EBKM: 3,0%)

lakosság részére továbbá takarékszelvénybenelhelyezett új betétre

évi 2,8% kamatot (EBKM: 2,8%) kínálunk. A kamat összeghatártól független! A betétkötéshez nem kell egyéb szolgáltatást igénybe vennie! Nem kell a bankbetét mellé más befektetést eszközölnie!

Az akciós betét további feltételeirôl érdeklôdjönZala megyei fiókjainkban:

Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 15. Tel.: 06-93/510-101Zalaegerszeg, Tompa Mihály utca 1-3. Tel.: 06-92/511-328

Jelen tájékoztató nem minôsül ajánlattételnek.A szerzôdések részletes leírását az üzlet-és termékszabályzatok tartalmazzák!

* Betét akció szeptember 22-tôl visszavonásig érvényes.

1558

37-Z

Auftragsnummer: 0000155837AuftragsPosition: 1

Betét akció!Lakossági és vállalati ügyfelek részére 90, vagy 180 napos

egyszeri lekötött forint számlabetét esetén új betétreévi 3% kamatot (EBKM: 3,0%)

lakosság részére továbbá takarékszelvénybenelhelyezett új betétre

évi 2,8% kamatot (EBKM: 2,8%) kínálunk. A kamat összeghatártól független! A betétkötéshez nem kell egyéb szolgáltatást igénybe vennie! Nem kell a bankbetét mellé más befektetést eszközölnie!

Az akciós betét további feltételeirôl érdeklôdjönZala megyei fiókjainkban:

Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 15. Tel.: 06-93/510-101Zalaegerszeg, Tompa Mihály utca 1-3. Tel.: 06-92/511-328

Jelen tájékoztató nem minôsül ajánlattételnek.A szerzôdések részletes leírását az üzlet-és termékszabályzatok tartalmazzák!

* Betét akció szeptember 22-tôl visszavonásig érvényes.

1558

37-Z

ÉVI 3% KAMATOT (EBKM: 3,0%)

ÉVI 2,8% KAMATOT (EBKM: 2,8%) KÍNÁLUNK.

Az akciós betét további feltételeiről érdeklődjönZala megyei fiókjainkban:

Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 15. Tel.: 06-93/510-101Zalaegerszeg, Tompa Mihály utca 1-3. Tel.: 06-92/511-328

Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek.A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák!

*Betét akció szeptember 22-től visszavonásig érvényes.

A Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány a 2014/15-ös tanévre 3 - 8. osztályos általános iskolás

diákoknak hirdet matematika szakkört.

A szakkörvezetők: Balázs Margit, Zsovár Anita, Tolnainé Horváth Ágnes,Lábodi Gyöngyi, dr. Pintér Ferenc, Erdős Gábor. A szakköri időpontok a www.zalamat.hu honlapon megtalálhatók.Érdeklődni az [email protected] címen, vagy a 93/502-903-as telefonszámon lehet.

Nagykanizsa, Erzsébet tér 20.Telefon: 30-218-6225 fax: 93-786-212

e-mail:[email protected], www.dh.hu

VÁLASSZON ÖN IS A DUNA HOUSEPÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSAIBÓL:

Miért a Duna House? Magyarország legnagyobb ingatlanközvetítőjeként, a pia-con található lehetőségeken felül célunk olyan pénzügyi megoldásokat is kínálni, amelyek kondíciói és feltételei jobbak a piacon megtalálható minden lehetőségnél.

TEVÉKENYÉGÜNK AZ ÖN SZÁMÁRA:– Teljesen ingyenes– Banksemleges– Biztonságos– Naprakész– Időt, pénzt takarítunk meg önnek– Minden ügyfelünknek kínálunk egyedi lehetőséget

FavoritAutósiskola

A k

edve

zmén

yek

a m

egje

lené

stől

a

tanf

olya

m k

ezdé

sig

érvé

nyes

ek.

Motor-, személygépkocsi-vezetőitanfolyam indul.

“B” elmélet+gyakorlat 102 000 Ft. Hétvégi: október 25-én, 8-kor,

Hétközi: október 28-án, 16-kor.Tehergépkocsi-vezetői tanfolyam indul

október 29-én, 8-kor.(elmélet+gyakorlat 114 000 Ft)

GKI szaktanfolyamra jelentkezési határidő: 11. 20.

Vizsga: 2014. 11. 29., 10-kor Jelentkezni:

Nagykanizsa, Sugár u 8.Tel: 93/310-466,

mobil: 30/865-4456

OK

ÉV

nysz

: 003

83-2

009

Az elmúlt 3 évben egyetlen hónapban sem adtak fel annyi új hirde-tést, mint idén szeptem-berben. Miután minden-ki visszatért a nyári sza-badságról, a vállalatok új lendülettel igyekez-nek feltölteni a megüre-sedett pozíciókat.

A legtöbb új munka-vállalót az értékesítés, kereskedelem szektor-ban keresik, a második legnépszerűbb kategó-ria az IT-fejlesztés, prog-ramozás. Bár a legtöb-ben továbbra is olyan munkát keresnek, ahova nem szükséges felsőfokú végzettség, az új pozíci-ók 71 százaléka megkö-veteli ezt.

A munkakere-sők közül a leg-többen admi-nisztratív, iro-dai munka után néztek, második

helyre került az értékesítés és a ke-

reskedelem, a har-madik legnépszerűbb

csoport pedig a pénzügy-gyel, számvitellel, me-nedzsmenttel kapcsolatos munkakörök voltak. To-vábbra is nehéz a helyzete azoknak, akik részmun-kaidőben szeretnének dolgozni, az új pozíciók 93 százaléka teljes munka-időre szól. Elenyésző szá-mú hirdetés volt azok szá-mára is, akik távmunká-ban, otthonról szeretné-nek dolgozni vagy meg-változott munkaképessé-gűek.

Zala megyében július-hoz képest 36,3 százalék-kal nőtt az új hirdetők száma szeptember végé-re. A tendenciák azt mu-tatják, hogy itt is nagyon fontos a diploma. M

A Profession.hu legújabb felmérése szerint továbbra is határozott ütemben növekszik az álláshirdetések száma.

Az EU 2020 stratégia egyik fontos célkitűzése az oktatás minőségének javí-tása. A cél elérése érdeké-ben speciális figyelmet kell fordítani az egyes területe-ken kiemelkedően tehetsé-ges, valamint a lemaradó tanulók képzésére, nevelé-sére. A tehetség korai felis-meréséhez, gondozásához, a tehetség többszintű fej-lesztéséhez széles társa-dalmi összefogásra van szükség, ezért 2011. de-cember 7-én 42 taggal megalakult a Nagykani-zsa és Térsége Tehetség-segítő Tanács (NTTT), a Zalai Matematikai Tehet-ség ekér t A lapít vá ny (ZALAMAT) akkreditált kiváló tehetségpont kez-deményezésére.

Az NTTT a Nemzeti Te-hetségprogramban foglal-tak szellemében felkarolja a tehetséges fiatalok ké-pességeinek kibontakozta-tását, segíti azok társadal-mi hasznosulását. Felada-

ta képzési programok szer-vezése az óvodástól a fel-nőttkorig, egyéni (általá-nos iskolai, középiskolai, felsőoktatási, felnőtt), haté-kony térségi tehetségsegí-tő programok generálása, tehetségbarát társadalmi környezet kialakítása és az ehhez szükséges helyi erőforrások megszervezé-se, bővítése. A tanács szak-mai munkája a logikai-ma-tematikai, nyelvészeti, tér-beli-vizuális és zenei tehet-ségterületekre terjed ki. A komplex tehetséggondozó program kidolgozására eredetileg négy - óvodai, általános iskolai, középis-kolai és felsőoktatási-fel-nőtt - munkacsoportot ho-zott létre. 2014-ben a fiata-lok hatékonyabb bevonásá-nak szándékával egy újabb, az ifjúsági munkacsopor-tot is létrehozták.

Az NTTT megalakulása óta két alkalommal meg-rendezte a térségi tehet-ségnapot, az első évben a

zene és matematika, a má-sodik évben a tánc volt a kiemelt téma. A tanács ma-gas szintű tevékenységét igazolja a két Bonis Bona-díjas szakember és a Ki-emelt Mentor Tehetségse-gítő Tanács cím elnyerése.

Az NTTT és a ZALAMAT a 2014/2015. tanévben Nagykanizsa és környéke matematika iránt érdeklő-dő általános iskolai tanuló-inak 3. osztálytól 8. osztá-lyig logikai-matematikai, az informatika iránt érdek-lődőknek a 7-8. évfolyamon indít tehetséggondozó szakköröket. A szakkörök-re vonatkozó részletes in-formációk a www.zalamat.hu honlapon találhatók. Szervezés alatt áll és no-vemberben indul a „kreatív szakkör”, továbbá a közép-iskolásoknak szóló, emelt szintű matematika érettsé-gire és a felsőoktatásban eredményes szereplésre felkészítő szakkör.

M

Tehetségeket segítve Diplomások előnyben

Page 7: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

72014. október 24.maraton UTAZÁS-GASZTRONÓMIA

Forró, fűszeres gyömbérteaHozzávalók: 1 hüvelyk-

ujjnyi gyömbér (friss, 2x3 cm-es), 3 db fahéjrúd, 4 db szegfűszeg, 1 evőkanál méz, 0,5 l víz.

Elkészítés: A gyömbért gyorsan

meghámozzuk, jó véko-nyan felszeleteljük, a fő-zőedény aljára pakoljuk.

Rádobjuk a fűszereket és a mézet, majd az egészet felöntjük fél liter vízzel. Felfőzzük és pont fél óráig forraljuk az egész egyve-leget, utána leszűrjük. Ha tovább forralnánk, vagy hagynánk túl sokáig áll-ni, túlságosan csípőssé válna.

Forró, fűszeres gyömbértea

A gyömbér, más néven kí-nai gyömbér, illetve a jávai sárga gyömbér - kurkuma - közeli rokonok. A gyömbért emberemlékezet óta ter-mesztik Kínában, Malajziá-ban és Indiában. Elsősor-ban fűszerként kereskedtek vele, de gyógyhatásai is régóta közismertek.

A gyömbér gyöktörzse illóolajat, valamint csípős vegyületeket - shagaolt és gingerolt - tartalmaz. Az illóolaj nyugtatóan hat a központi idegrendszerre,

segít megszüntetni a fejfá-jásos tüneteket. Mivel az említett vegyületek fokoz-zák a vérkeringést, javítják az immunrendszer műkö-dését, így a gyömbér haté-konyan veszi fel a harcot a légúti betegségekkel is.

A növény csípős vegyüle-tei nemcsak a nyálelvá-lasztást, de a gyomor- és epeváladék kiválasztását is fokozzák, így jelentősen javítják az anyagcsere-fo-lyamatokat. Ezen kívül a shagaol és a gingerol ser-

kentik a gyomor nyálka-hártyájában lévő hő recep-torokat, tovább fokozva ez-zel a bélműködést. A fű-szernövény tehát megbíz-ható társ lehet a diétában. A gyömbérgyökér erős gyulladásgátló és antioxi-dáns - szabadgyök ellenes - tulajdonsággal bír. Hasz-nos vegyületei nemcsak a rákos sejtek ellen lépnek fel, hanem visszafogják az új véredények képződését is, akadályozva ezzel az át-tétek kialakulását. A gyömbérből készült tea a sugárterápia okozta rosz-szullét tüneteit is enyhíti.

BB

Csípős csodagumó

Utazási IrodaNagykanizsa, Király u. 31/b

Tel.: (93) 340 969, 06 (30) 274 5611Nyitvatartása: H-P: 9-17-ig

Velencei Karnevál non-stop15.900 Ft/fő helyett 10.900 Ft/fő,

amennyiben január 31-ig foglalja.

Retro Szilvesztera Nagykanizsai Egylet pincébenKorlátlan svédasztalos étel–ital fogyasztással,

(csapolt sörök Cézár borok,márkás tömény italok, pezsgők),

értékes tombola fődíjjal, retro-video disco Gulyás Attilával.

Ezúton is kívánunk minden kedves jelenlegi ésleendő utasunknak, békés boldog karácsonyt

és nagyon sikeres új évet!

Engedélyszám: U000941

Várjuk Önöket: a Nagykanizsai Dóm Tours csapataVárjuk Önöket: a Nagykanizsai Dóm Tours csapata

www.domtours.huVárjuk Önöket: a Nagykanizsai Dóm Tours csapata

Advent Bécsben Schönbrunni kastélypark-látogatással

Időpontok:Nov. 29., Dec. 6., Dec. 13., Dec. 20.

Előfoglalási akció: 4.990 Ft(december 5-ig érvényes ár)

December 6-tól a részvételi díj: 5.490 Ft/főA megadott ár nem tartalmazza a balesetbiztosítást,

amit irodánkban 15% kedvezménnyel köthet!

Page 8: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

2014. október 24.maraton8 SPORT

A dunaújvárosi főiskolás csapat tűnt az eddigi ered-mények alapján a kanizsai-ak legnagyobb riválisának. Jakab Gábor személyében egy igazi klasszis játszik az idei évben náluk, mellette Mayer Tamás is kellemet-len ellenfélnek számít, talán a két cserejátékos tűnt gyengébbnek, de közülük Ármos József kiemelkedő játékra képes.

A két párost a kanizsaiak nyerték, majd az egyéni mérkőzések után is bizto-san vezettek a vendégek. Két váratlan kanizsai vere-ség után feljöttek a hazaiak és újra szoros lett a mérkő-zés. A vendégcsapatban Berdár Norbert hozta szo-kásos klasszis teljesítmé-nyét, hozzá hasonlóan a sze-zon legjobb játékát nyújtotta Kahotek Kristóf, aki a há-

rom győztes meccsén még szettet sem veszített. Hor-váth Dávid remekül ját-szott a páros mérkőzésen.

Jakabfi Imre csapatve-zető szerint a mérkőzés sima vendéggyőzelemnek indult, a végén egy kicsit szorossá vált, de végül a jobb csapat győzött. A győ-zelemmel már két pont előnnyel áll az élen a kani-zsai csapat.

Dunaújvárosi Főiskola DSE I. - Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE 8:10. Győztek: Berdár Norbert 3, Kahotek Kristóf 3, Szuha-nyik József 2, Berdár-Szuhanyik, Horváth-Kahotek.

A Kaposvár-Nagykani-zsa mérkőzések mindig rangadónak számítottak, bár az utóbbi időben mindig kanizsai sikerrel zárultak.

A Kaposvár Körmendi Orsi visszatérésével alaposan megerősödött, de így is a vendégcsapat volt az esélye-sebb. A párosok után egál volt az eredmény. Az egyéni mérkőzések során végig a kanizsai csapat vezetett, de néhány váratlan vereséggel felzárkóztak a hazaiak. Szerencsére az utolsó há-rom mérkőzésen csak sör-gyári diadal született, így ha nehezen is, de megszüle-tett a kanizsai csapat ne-gyedik győzelme. Négy mér-kőzésen négy győzelemmel áll a tabella élén holtver-senyben a nagy rivális Szekszárd II. csapatával. Tóthné Szász Kinga ezen a mérkőzésen is hibátlan ma-radt (12 mérkőzésből 12 győ-zelem), míg Ladányi Dóra első vereségét szenvedte el a szezonban, mutatója így is kiváló, hiszen 16 mérkőzés-ből 15 győzelmet ért el.

Kaposvári AC-Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sör-gyár SE 8:10. Győztek: Tóth-né Szász Kinga 4, Ladányi Dóra 3, Bicsák Bettina 2, Tóthné-Ladányi. BB

Tabellavezető sörgyáriakA Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE női és férfi csapatai továbbra is lendületben vannak. Az NB I-es női pontvadászatban és az NB II-es férfi bajnokságban a sörgyáriak egyaránt 10-8-ra győzték le ellenfelüket.

Rádpusztán rendezték meg a duatlon diákolimpia orszá-gos döntőjét, amelyen a ver-senyzőknek korcsoporton-ként különféle távokon kellett bizonyítaniuk tudásukat. A viadalon 1038 induló állt rajt-hoz, akik a duatlon szabályai-nak értelmében futásban, majd biciklizésben mérték össze felkészültségüket. A kanizsai iskolák képviseltet-ték magukat a B, vagyis a Ma-gyar Triatlon Szövetségnél nem igazolt kategóriában. Közülük a legjobban a Kőrösi-

Péterfy iskola tanulója, a 2002-2003-as születésűeknél induló Kurucz Levente szere-pelt, aki egy kilométer futást, négy kilométer kerékpáro-zást, majd fél kilométer futást követően aranyérmes lett, míg a rozgonyis Süle Tamás közvetlenül mögötte a máso-dik helyen végzett.

Ugyanebben a korosztály-ban a lányoknál a rozgonyis Varga Laura negyedik lett, míg a Varga Laura, Varga Nóra, Kálovics Adél és Vörös Vanda Boglárka összeállítá-

sú csapat a harmadik helyen végzett. A 2004-2005-ös szüle-tésűeknél ugyanezen a távon a miklósfai Kiskó Réka is di-cséretet érdemelt negyedik helyéért. A legkisebb, 2006-2008-as születésű fiúknak fél kilométer futásban, két kilo-méter kerékpározásban, va-lamint negyed kilométer fu-tásban kellett bizonyítani. A Kőrösi-Péterfy iskola fiú csa-pata, Zámbó Mihály, Pirbus Domonkos, Tóth Kleon és Pölcz Máté Ákos összeállítás-ban negyedik lett. BB

Az idén 50 éves születés-napját ünneplő Nagykani-zsai Judo Szakosztály a Kanizsa Centrum Mozgásközpont-jában rendezte meg a hagyományos Kanizsa Baj-nokság 3. fordulóját. A ver-senyre 51 versenyző neve-zett. A szervező NTE 1866 judoszakosztályának viada-la rendkívül népszerű, ezt mutatja, hogy a saját ver-senyzőik mellett többen ér-keztek Zalaegerszegről, Nagyatádról és Csokonyavi-sontáról is.

A bemelegítést követően a fiatalok különféle korosztá-lyokban léptek tatamira, hogy összemérjék tudásu-kat. A kanizsaiak ezúttal is kiválóan szerepeltek, hiszen 6 arany-, 8 ezüst- és 8 bronz-érmet szereztek. A sorozat

utolsó fordulóját december 12-én szintén ezen a helyszí-

nen tartják, ahol ki-derül, az NTE ver-senyzői közül ki lesz Kanizsa bajnoka.

Eredmények, Nagykani-zsai TE, 1. helyezettek: Szeghy Tamás, Garai Nimród, Benei-Balassa

Bendegúz, Garamszegi Bá-lint, Kovács Olivér, Kulik Balázs. 2. helyezettek: Hor-váth Patrik, Musztács Iza-bella, Garai Emese, Csetneki Barnabás, Grabant Máté, Széll Brigit-ta, Kovács Zoltán, Köves-káli Regő. 3. helyezettek: Farkas Bálint, Horváth Csongor, Orosz Regő, Musztács Medárd, Kőrösi Balázs, Paizs Mercédesz, Jankó Krisztofer, Ludnik Máté. BB

Harmadik alkalommal szervezték meg a Péterfy is-kolában a Kime-Seigi Karateversenyt. A viadal alapvető célja a két karate egyesület közötti megméret-tetés. A karateversenyt Sensei Feszt Norbert 3. Dan (Nagykanizsa) és Takács Krisztián 2. Dan (Zalaeger-szeg) klubvezetők szervezték és vezették le. Ezúttal három kategóriában indultak karatékák, egyéni Kata, cso-port Kata és egyéni Kumite versenyszámban.

Kanizsai eredmények, egyéni kata, 5-7 éves vegyes Kata kategóriában: 1. Ács Ri-chárd, 2. Söjtör Roland, 3. Söjtör Réka. 9-11 éves ve-gyes Kata kategóriában: 1. Erdélyi Kristóf, 2. Varga Re-gina, Darabos Martin, 3. Botfai Beatrix. 11-13 éves haladó vegyes Kata kategóri-ában: 1. Horváth Filip, 2. Vi-dák Anna Vivien, 3. Mészá-ros Ákos. 12-15 éves vegyes

Kata kategóriában: 1. Kiss Dominik, 3. Ulián Angelina. Junior Kata kategóriában: 1. Szokoli Bence, 2. Szűcs Re-nátó. Csoport Kata verseny-számban: 1. Mészáros Ákos - Hermán Zoltán - Szűcs Re-nátó, 2. Söjtör Roland - Söjtör Réka - Ács Richárd, 3. Erdélyi Kristóf - Kiss Alex - Kiss Do-minik. Egyéni Kumite ver-senyszámban, 10-13 éves le-ány Kumite kategóriában: 1. Ulián Angelina, 2. Botfai Beatrix, 3. Varga Regina. 14-15 éves leány Kumite kategó-riában: 1. Jakab Nikolett. 5-7 éves vegyes Kumite kategóri-ában: 1. Ács Richárd, 2. Söjtör Réka, 3. Söjtör Roland. 9-11 éves vegyes Kumite kategóri-ában: 2. Erdélyi Kristóf, 3. Darabos Martin. 11-13 éves fiú Kumite kategóriában: 1. Horváth Filip, 2. Kiss Alex, 3. Kiss Dominik. Junior Kumite kategóriában: 2. Szűcs Rená-tó. 3. Orsós Tibor.

BB

Karatékák remekeltek

Arany- és ezüstérmek

Az NB II-es férfi tekebaj-nokság hetedik fordulójában a Soproni Turris otthonában 6:2-es vereséget szenvedett a Nagykanizsai Teke SE csapa-ta.

A kanizsaiaknál ezúttal csak Tóth Tibor és Bende Zsolt szerzett pontot, így to-vábbra is nehezen megy a já-ték a tekézőknek. A jelenleg

10. helyen álló kani-zsaiak legközelebb október 26-án, va-sárnap 9 órakor me-gyei rangadón ja-víthatnak. A szin-tén gyengén szereplő tabella-szomszéd, Bá-zakerettye ven-dégei lesznek. BB

Éremeső a judosoknál

Gyengélkednek

Page 9: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

92014. október 24.

APRÓHIRDETÉSmaraton

INGATLAN

AKKUMULÁTOR

Csónakázó tónál 3 szobás 72m2-es igényes kialakítású cse-répkályha fűtéses lakhatóhétvégi ház nagy terasszal,kültéri medencével, parkosí-tott 900 m2-es telekkel eladó.Iár: 8,5 MFt NY/500 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Homokkomáromi (Alsócsinga)hegyen rendezett birtok (6sor lugas, gyümölcsfák), pin-cével, teljes felszereléssel ela-dó. Érd: 06-30-357-1873

SORHÁZNAGYGARÁZZSALELADÓaz északi vr-ben, keresett helyen! 80m2-es, napp+2 szobás lakás, sajátterülettel, garázzsal, tárolóval. Felújításután azonnal költözhető! Iár: 10,5MFtgarázzsal!. L/2170.

Belvárosban,erkélyes (8m2), cirkós,76m2-es, nappali + 3 szobás, igényeslakás, liftes, újabbházbaneladó! Zártudvarban kocsibeállóval (300 e Ft), házalatt garázzsal (2,2MFt)! Iár: 16,9MFt!L/2175.

Keresetthelyen2szobás, 52m2-es, I.em-i, erkélyes, azonnal költözhető, egyedifűtéses (új kémény) lakás,panelprogra-mosházbaneladó! Iár: 5,5MFt.L/2183.

Nagykanizsán80m2-es,2szobás,cirkófűtéses,azonnalköltözhetőcsaládiházgarázzsal,műhellyel, tárolókkal, igényszerintbútorzattal iseladó!Csak irodánknál!Iár:10,5MFt!CS/589.

ÁRCSÖKKENÉS!Palinban, tetőtérbeépíté-ses, 145m2-es, napp+3 szobás, jó állapotú,cirkó és cserépkályhás fűtésű családi ház,980m2-es telken, aknás, 60m2-es garázzsal(padlás, pince) eladó! Iár: 19,9MFt! CS/587.

Belvárosban,napp+3 félszobás, 82m2-es, III. em-i, kitűnő állapotú lakás, újabbépítésűházban, igényesburkolatokkal,beépített szekrényekkel, garázzsaleladó! Ár: 14,8+ 2MFt. garázs! L/2150.

Nk-Palinban 90m2-es, felújítást igény-lő földszintes családi ház 1200m2-estelken eladó! Újítsa ízlése szerint! Iár:7,5 MFt. CS/595.

Katonaréten, 80m2-es, földszintes, részbenfelújított (külsőszigetelés, tetőfedés,cirkófűtés,stb.),nappali+2vagy3szobássáalakítható,bővíthetőcsaládiházszéptelekkel,garázzsaleladó!Csak irodánknál! Iár:16,5MFt.CS/593.

KÖNYVELÉS

CSALÁDI HÁZ

Murakeresztúron 2 szoba +nappalis cs.ház étkezővel,gardróbhelységgel eladó. Fel-újított tető, új homlokzati hő-szigetelés, új műanyag abla-kok, új vezetékek, új közp.fű-tés, új konyha, új fürdő. Iár:7,4 MFt CS/1633 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

13,5 MFt helyett 12,6 MFt irány-áron eladó Sáncban 2 szobásfelújított családi ház. Új homl.hőszigetelés, központi fűtésvízteres kandallóval, 32 m2-esgarázs-műhely. CS/1588 Tel:06-30-957-3104, 93-310-504

Belvárosban 4 szobás 121 m2-es elegáns polgári lakóház160 m2-es beépíthető padlás-térrel, 150 m2-es boltíves pin-cével eladó. Iár: 16 MFt CS/1256 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Nagykanizsához közel 3 szobás95 m2-es központi fűtésescsaládi ház garázzsal, mellék-épületekkel 3200 m2-es telek-kel eladó. Iár: 7,9 MFt CS/1632Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Katonaréten 3 szobás 90 m2-esfelújítandó családi ház 450m2-es telekkel eladó. Iár: 8,5MFt CS/1614 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

ÁLLAT - NÖVÉNY

Fagyal sövény és tuja csemeteeladó. Érd: Kiskanizsa, Nagy-rác utca, 06-70-267-4590, 06-30-402-9024

Smaragd és oszlopos tuják,puspángok termelői áron ela-dók. Érd: 06-30-376-1123

Nagykanizsán 2 db 10 m-es tu-ja kivágásért elvihető. Érd: 06-30-937-9517

Elöregedett fenyőállomány ésminden lábon álló fa fajtát vá-sárolnék. Érd: 06-30-218-2021

WWW.PANORAMA.INGATLAN.HU

Keleti városrészben felújított 2 szobás53 m2-es kp. fűtéses földszinti lakás el-adó.Új vezetékek, új radiátorok, új kony-ha, új fürdő, új burkolatok, padlóvilágí-tás. Iár: 4,2MFt L/3854Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Berzsenyi utcában teljes körűen felújí-tott 2 szobás erkélyes 57 m2-es egyedigázos 4. em. lakás eladó. Új ablakok, újvezetékek, új fürdő, új konyha, új bur-kolatok, leválasztott háló-sarok. Iár:6,2MFt. L/3857Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

LAKÁS

Családi házas környezetben2+1 félszobás 80 m2-es teljeskörűen felújított egyedi gázoskertes társasházi lakás ga-rázzsal, pincével, szép telek-kel eladó. Új ablakok, új kony-ha, új fürdő, terasz kapcsola-tos nappali, emeleti erkély.Iár: 12,4 MFt L/3802 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

1. em. erkélyes 1 szobás 41 m2-es Teleki utcai közp. fűtéseshőmennyiségmérős lakás ela-dó, vagy Eötvös tér, Huszti térkörnyéki 1+2 félszobás cir-kósra cserélhető értékegyez-tetéssel. Iár: 4,2 MFt L/3826Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Városkapu körúton igényesenfelújított 1+2 félszobás 56 m2-es, 3.em. hőmennyiségmérőslakás új ablakokkal, panelpro-gramos házban eladó. Közösk. 25000 Ft, panelprog. lejára-ta után cca. 15000 Ft! Iár: 6,3MFt + garázs 1,5 MFt L/3815Tel: 06-30-957-3104

Eladó, vagy 2-3 szobás közp. fű-tésesre cserélhető belvárosi1,5 szobás egyedi gázos felú-jított nagyon jó helyen lévőudvari lakás. Új vezetékek, újburkolatok, új fürdő, új kony-ha. Iár: 4,95 MFt L/3628 Tel:06-30-957-3104, 93-310-504

Platán soron 1,5 szobás e. gázosigényesen felújított 3.emeletilakás eladó. Új ablakok, új ve-zetékek, új konyha, új zuha-nyozós fürdő, új külön WC, újkémény, új redőnyök. Iár: 5,6MFt L/3835 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Nagykanizsa belvárosában 20m2-es magasföldszinti, egye-di gázas garzonlakás eladó.Főzőfülke, WC és fürdő külön.Pincerész tartozik hozzá.Fenntartása kedvező. Iár: 3,2MFt. Érd: 06-30-245-7593

ÁLLÁST KÍNÁL

Komoly gyakorlattal rendelkezőkonyhai dolgozót felveszek.Érd: 06-30-500-9955

Péterfai utcában 1. emeleti 1+2félszobás 68 m2-es cirkófűté-ses erkélyes lakás felújítottkonyhabútorral, mosogató-géppel, új kombi kazánnal el-adó. Iár:10,6 MFt L/3855 Tel:06-30-957-3104, 93-310-504

Herman utcában cirkófűtéses 2szobás erkélyes 57 m2-es ma-gasföldszinti felújítás alatt ál-ló lakás eladó. Új ablakok, újvezetékek, friss festés, mázo-lás. Iár: 6,9 MFt L/3856 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Sürgősen, áron alul beköltöz-hető állapotú erkélyes lakás 3szobás + étkezővel, melléké-pülettel, hozzá tartozó ga-rázzsal, műhellyel, pincével ésnyári konyhával eladó Becse-helyen. Érd: 06-30-235-6733

1. em. 2 szobás, erkélyes 54 m2-es közp. fűtéses lakás eladóa Keleti városrészben hőszi-getelt homlokzatú négyeme-letes házban. Iár: 4,3 MFt L/3852 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Eladó, vagy kanizsai családiházra cserélhető Teleki utcai2. emeleti 2 szobás erkélyesközponti fűtéses jó állapotúlakás négyemeletesben. Iár:5,9 MFt. L/3834 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Csokonai utcában 2 szobás 49m2-es e. gázos jó állapotú la-kás eladó. Felújított fürdő, újkonyhabútor, új kémény, szo-bákon új ablakok. Iár: 4,9 MFtL/3612 Tel: 06-30-957-3104,93-310-504

4,5 MFt irányáron eladó szépenfelújított 2 szobás erkélyes 57m2-es központi fűtéses 4. em.lakás a Keleti városrészben,liftes házban. L/3722 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Hunyadi utcában 3 szobás 80m2-es nagy étkezős, erkélyes,cirkófűtéses azonnal beköl-tözhető lakás eladó. Iár: 10,5MFt L/3836 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Katonaréten 4 szoba + nappalis2 fürdőszobás 140 m2-es 2 er-kélyes kertes társasházi lakáspincével, garázzsal. Iár: 12,5MFt L/2668 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Erzsébet téren jó állapotú 45m2-es belső két szintes föld-szinti lakás eladó. Iár: 5,5 MFtL/3853 Tel: 06-30-957-3104,93-310-504

Belvárosban 3 szobás 92 m2-es2 erkélyes egyedi gázos lakásfelújított konyhával eladó. Iár:8,5 MFt L/3474 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

Nagykanizsán Nagyváthy utcá-ban 75 m2-es cirkófűtésesenergiatakarékos lakás sorga-rázzsal eladó. Iár: 9,2+1,2 MFt.Érd: 06-20-578-9147

1. emeleti 2 szobás erkélyes 54m2-es 2 erkélyes jó állapotúközponti fűtéses lakás eladó.Iár: 4,8 MFt L/3858 Tel: 06-30-957-3104, 93-310-504

A Fa-MesterKanizsa Kft.

munkatársakatkeres

Jelentkezés:6-15 óráig

Érd.: NagykanizsaVámház u. 42.(Ipari Park)

Tel.: 06 30/577-0585

-- tt losss váz-össze-

állító munkakörbe

TELEK

Kámáncspusztán 996 m2-esépítési telek eladó. Közműveka telek előtt. Iár: 1,5 MFt Tel:93/310-504 T/308

Nagykanizsán és közigazgatási területén,Letenyén, Zalakaroson valamint

23 környékbeli településen.

Hetente 28.380 példányban

Hirdetésfelvétel: 8800 Nagykanizsa, Csengery út 1-3.

megújuló újságok,megújuló lehetőségek

Hirdetésfelvétel:8800

NagykanizsaAdy Endre út 12.

Telefon: (93) 516 [email protected]

Page 10: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

2014. október 24.ÉLETMÓD maraton10

ATLASPROFILAX R

dr. Varga ImreAtlasprof specialista

ATLASPROFILAX R

dr. Varga ImreAtlasprof specialista

Nagykanizsa

Király u.29.Bejelentkezés:

06-30/959-3080

Nagykanizsa

Király u. 29.Bejelentkezés:

06-30/959-3080Program:

meditáció, jóga, gyógyfürdős lazítás, önismereti tréning,

kirándulás, szaunázás, masszázs, pezsgőfürdőzés.

Ellátás: szállás + félpanzió

Időpontok: 2014. 11. 14-16.2014. 12. 12-14.

„Légy jóban Önmagaddal!”Test & Lélek Wellness Hévízen

Jelentkezés, érdeklődés:[email protected]

06-30/997-2795

BELGYÓGYÁSZAT

dr. Pataki Zsoltbelgyógyász szakorvos

Nagykanizsa, Honvéd u. 29.Tel.: 06 (30) 3610 311

Rendelési idő:H: 16.30-18.30-ig, Sze: 16.30-18.30-ig.

dr. Bazsó Juditbelgyógyász, kardiológus főorvosRendel: Bíbor Business Center

(Petőfi u. 1., földszint)Rendelési idő: H: 16.00-19.00,

P: 15.30-18.00Tel.: 06 (20) 481 6029

Dr. Horváth Csababelgyógyász osztályvezető főorvos

szív-érrendszeri szűrésPerfect Med Gyógycentrum, Nagykanizsa

Bejelentkezés:06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

BŐRGYÓGYÁSZAT

Dr. Szij Gáborfőorvos, bőrgyógyász szakorvos

Perfect Med Gyógycentrum, NagykanizsaBejelentkezés:

06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

FOGÁSZAT

dr. Mádé Andrásfogszakorvos

8800 Nagykanizsa Csengery u. 8. 1. em.Ingyen hívható Tel.: (93) 318 887

Mobil: 06 (30) 9467 922,06 (30) 339 1289

www.madedent.come-mail: [email protected]ászat altatásban,

fogbeültetés,laserkezelés, esztétikus

fogpótlások,CT diagnosztika.

dr. Pálfi KatalinfogszakorvosBejelentkezés:

06 (30) 369 7071Új helyen:Nagykanizsa, Csengery út 6.

dr. Buzási FerencFogszakorvos

Rendelési helye:Nagykanizsa, Fő út 10.Bejelentkezés: (93) 321 151Rendel: H-Sz-Cs 15-18-ig, K-P 9-12-ig

Dr. Igazi ErikaFogszakorvvvr os

Jogi szakokleveles orvvvr osRendelési idő: H.: 15.00-17.00-igBejelentkezés: 70/304-3471

Nagykanizsa, Király u. 31/EAutóbusz-pályaudvarral szemben

Dr. Boldizsár Eszterfogszakorvos

Perfect Med Gyógycentrum, NagykanizsaBejelentkezés:

06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

dr. Kuzma Ibolyafog- és szájbetegségek szakorvosa

Rendeléshelye:Nagykanizsa,AdyE.u.4.I. em. (Vasemberház-Árkádok)

Bejelentkezés:(93) 321 026, 06 (30) 9395 600

Dr. Polgár JózsefFogszakorvos, főorvos

Rendel: Nagykanizsa, Sugár u 51.Hétfő, szerda: 16-18 óráig.

Bejelentkezés:06 93 311-925, 06 93 313-134

FOGLALKOZÁS- EGÉSZSÉGÜGY

dr. Rácz ErzsébetHázi- és foglalkozás-egészségügyi szakorvos

Hivatásos jogosítványhoz orvosi alkalmassági vizsgálatRendel: Nagykanizsa, Kisberki 9.

E-mail: [email protected].: (93) 516 475, 06 (30) 9584432

Rendelési idő: H-K-Cs-P: 7.30-12 Sze.: 7.30-10, 14-18Várom páciensek és cégek jelentkezését!

FOGYÓKÚRÁS RENDELÉS

dr. Simon AttilaBelgyógyászati és fogyókúrás magánrendelés

túlsúlyos anyagcsere betegeknek.

NEMZETKÖZI VÉDŐOLTÁSOK BEADÁSA.www.premiumhealth.hu

Bejelentkezés: 06 (30) 3530 166

FÜL-ORR-GÉGÉSZET

Dr. Gál Helgafőorvos

Fül-orr-gégész audiológus szakorvosRendelési idő: csütörtök 16-17-ig.Helye: Kórház, Fül-orr-gége osztály,

ambulanciaBejelentkezés: (93) 502 010.

Fül-orr-gégészet,allergiavizsgálat.

Rendelési idő: kedd 16.00-18.00-ig8800Nagykanizsa, Szekeres J. u. 2-8.Tel:06(30)2273931;(93)502010

dr. Mihalecz Károly

GASZTROENTEROLÓGIA

dr. Bárány LászlóGasztroenterológus, belgyógyász főorvosGyomor- és vastagbéltükrözés

fájdalommentesen.Rendelés:

Helye: Bíbor Business Center8800 Nagykanizsa,Petőfi u. 1. sz. II. em.

Ideje: kedd és csütörtök17 h – 18 h-ig

Telefon: 06 (30) 6132 970

Dr.Vizer Gáborbelgyógyász, gasztroenterológus főorvos

Gyomor és vastagbéltükrözésPerfect Med Gyógycentrum, Nagykanizsa

Bejelentkezés:06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

GYÓGYCENTRUM

Perfect MedGyógycentrumNagykanizsa, Erzsébet tér 8.

Tel.: +36 93 311 718, +36 30 594 2312E-mail: [email protected]

Honlap: www.perfectmed.hu20 szakrendelés

és egynapos sebészetiműtétek

Egészségpénztári és SZÉP-kártyaelfogadóhely

Több ezer társkereső a megyéből

TALÁLD MEGA TÁRSAD!

Randizz online

Ön miről olvasna szívesen az újságban?E-mail:maratonkanizsa@ maraton.plt.huTelefon: 93-516-120

Page 11: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

2014. október 24.maraton 11GYÓGYÁSZAT

Dr. Spengler Ellenradiológus főorvos

hasi, lágyrész, nyak, emlő, izületi, végtagi vénásultrahang

Perfect Med Gyógycentrum, NagykanizsaBejelentkezés:

06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

Gyógyászati KatalógusGYERMEKRADIOLÓGIA

Dr. Györkös Beátagyermekkardiológus főorvos

magzati és gyermek szívultrahangPerfect Med Gyógycentrum,

NagykanizsaBejelentkezés:

06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

KÉZSEBÉSZET

dr. Peterka Csabakézsebész főorvos

Rendelés helye: Nagykanizsa KórházRendelőintézet I. emelet, 19 ajtó

Rendelési idő: Cs: 16-17-igBejelentkezés: 06 (30) 2310 729

KINEZIOLÓGIA

Varjaskériné Molnár ÉvaLELKI ÉS TESTI PROBLÉMÁK

KEZELÉSE, KÉPESSÉGFEJLESZTÉS8800 Nagykanizsa, Kórház u. 2.

Tel.: 06 70 3898 224

NEUROLÓGIA

Dr. Huszár Péterneurológus-idegsebész főorvos

fejfájás ambulanciaPerfect Med Gyógycentrum, Nagykanizsa

Bejelentkezés:

06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

dr. Vass Leventeneurológus szakorvos, elektrofiziológia

(ENG, EMG)Bejelentkezés: 06 (20) 4152 089

Ideje: szerda 16-17óraHelye:KórházRendelőintézet

Neurológiaszakrendelés(27/aajtó)

dr. Varga Zsuzsannaneurológus főorvos

Rendel:kedd1600-1700-igHelye:NagykanizsaKórházNeurológia

Szakrendelő I.Bejelentkezés:06(30)3510266

dr. Gerócs ZsuzsannaNeurológus adjuntus

elektromos ideg-izom vizsgálatBejelentkezés: 06 (30)8299 100

Szerda: 16 órátólHelye: Bíbor Business Center

Nagykanizsa, Petőfi u. 1.

ORTOPÉDIA

dr. Moll Károly MarcelA Zala Megyei Kórház ortopédia szakorvosa

Rendel: Nagykanizsa, Király u. 29.Minden csütörtökön 16.30-18.00 h között

Időpont-egyeztetés telefonon: 06 (30) 2631 457

PSZICHOLÓGIA

Cs. Sipos EditKlinikai gyermek-

és ifjusági szakpszichológusRendel:

Bíbor Business CenterNagykanizsa, Petőfi u. 1.

Bejelentkezés:

06 (30) 4604 499

ÉLETVEZETÉSITANÁCSADÁSéletútbeli elakadások esetén

PAPP ERIKAcoach

Bejelentkezés:06(20)357 9853www.zalaicoach.hu

REUMATOLÓGIA

Dr. Horváth Józsefreumatológus-immunológus

osztályvezető főorvosPerfect Med Gyógycentrum, Nagykanizsa

Bejelentkezés:06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

dr. Kertész Mónikareumatológus, geriáterHétfő 16-18 óráig

Helye:Bíbor Business CenterNagykanizsa, Petőfi u. 1.

Telefon:06(30)4688353

dr. Gaál Katalinreumatológus szakorvos

Nagykanizsa, Honvéd u. 29

Telefon: 06 (30) 3610 311Rendelési Idő:

kedd-csütörtök 17,00-19,00-ig

dr. Fliszár Máriareumatológus osztályvezető főorvos

Időpont: szerda 15.30-17.30-igHelye: Vital Stúdió

8800 Nagykanizsam Kórház út 2.Telefon: 06 (30)9768 201

dr. Lenkovics AnnaReumatológus szakorvos

Komplex mozgásszervi rehabilitációRendel: csütörtök 16-18 óráig

06 (70) 311 4652Helye: Nagykanizsa, Csengery út 13.

9839

778

SEBÉSZET

Dr.FüleAttilasebész osztályvezető főorvos

Dr.PetőháziAntalsebész, érsebész főorvos

PerfectMedGyógycentrum,Nagykanizsa

Bejelentkezés:06(93)311718,

06(30)5942312

Dr. Tripkovics Zsoltsebész, proktológus főorvos

végbél betegségek, aranyeres panaszokkezelése

Perfect Med Gyógycentrum, NagykanizsaBejelentkezés:

06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

dr. BertusMihályplasztikai sebész főorvosRendelés: csütörtök

15-17 óráig Nagykanizsa, Csengery út 13.Bejelentkezés: 06 (30) 9274 256

www.plasztikabertus.hu

dr. KOLONICS GYULAáltalános és plasztikai sebész adjunktus

Helye: Nagykanizsa, KórházRendelőintézet, Általános Sebészet

(21. ajtó);Ideje: kedd: 16–17 óra

Bejelentkezés: 06 (20) 4551 100

SHIATSU-GYÓGYÁSZAT

Bejelentkezés:

Shiatsu-gyógyászNagy Tünde

06 (30) 2699 9869839

730

masszázsteráppia

SZEMÉSZET

8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 23.Tel.: 06 (93) 310 434 és 06 (30) 4645 065

A vizsgálóban rendel:DR. SZALÓCZYNATÁLIAszemész adjunktus, gyermekszemészcsütörtök: 15-17Konzulens orvos:DR. PRÓKAY EDITszemész főorvos, gyermekszemész(bejelentkezéssel)Látszerész mester: SZŐKE SZILVIA

A vizsgálóban rendel:DR. SZALÓCZY NATÁLIAszemész főorvos, gyermekszeméscsütörtök: 15-17DR. PRÓKAY EDITszemész főorvos, gyermekszemésszerda: bejelentkezéssel

dr. Takács Ibolya

dr. Szalóczy Natália

dr. Kiss Annamária

szemész főorvos

dr. Prókay Editszemész főorvos, kontaktológus,

gyermek szemészHórusz Optika, Nagykanizsa, Király u. 32.

Időpontegyeztetés:

06(30)5872150

SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZ

dr. Gőgös Péterszülész-nőgyógyász főorvosRendel: H, Sz: 16.00-18.00

Nagykanizsa, Arany J. u. 7/2 Fsz. 2.Bejelentkezés:

Tel: 06 (30) 2049 108

Dr. Vizer Miklós PhDszülész-nőgyógyász egyetemi főorvos

magzati genetikaiUH, komplexnőgyógyászati vizsgálatPerfect Med Gyógycentrum, Nagykanizsa

Bejelentkezés:06 (93) 311 718, 06 (30) 594 2312

TERMÉSZETGYÓGYÁSZ

dr. Fekete ÁgostonnéBIO CO. DOKTOR KFT.

több diplomás eü. szakember,természetgyógyász

FitoterapeutaBiopatika (Vasemberház)

Tel.: 06 (93) 336 010Vásárcsarnok

Tel.:06 (93) 310 619

Kamilla Masszázs KuckóKamilla Masszázs KuckóKamilla Masszázs KuckóNagykanizsa , Kodály Z. u. 2/BNemesi Nikoletta masszőrgyógynövényes kezelésekTelefon: 06-30/88 42 966Kérésre házhoz megyek !

[email protected]

ULTRAHANG

dr. HómanMártaradiológus főorvos

3D, 4D UH babavizsgálatGyermek, újszülött, UH vizsgálat

Hasi, alhasi, lágyrész(pajzsmirigy, nyirokcsomó)

Izületi UH, végtagi vénás rendszerekNagykanizsa, Csengery út 13.

Rendelés:K:15.00-18.00, Sz: 16.00-19.00, P: 15.30-18.00

Bejelentkezés:06 (30) 5283 339,06 (30) 9698 175

Dr. ADEL RASHEDRadiológus főorvos

Ultrahang magánrendeléshasi, alhasi, lágyrész,

(pajzsmirigy, nyirokcsomó, ízületi)vénák, artériák vizsgálata.

Helye: Bíbor Bussines Center,Nagykanizsa, Petőfi u.1.

Bejelentkezés:06 (30) 4652 467

dr. Nagy Évaradiológus főorvos

3D, 4DUHbabavizsgálatHasi, lágyrész, nyak, emlő, izületi,

végtagi vénásUH vizsgálatok.

Nagykanizsa,Kórház u. 2.Ideje: kedd – csütörtök – péntek

Bejelentkezés alapján:

06 (30) 5265 944

UROLÓGIA

Dr. Cserháti Istvánadjunktus

vizelettartási panaszok kezelése, prostataszűrés,urológiai vizsgálat gyermekeknek is

PerfectMedGyógycentrum,NagykanizsaElőjegyzés:

06(30)3730 108,06(30)5942312

dr. Vargovics Eszterradiológus szakorvos

Hasi, lágyrész, nyak, emlő,végtagi vénás UH, 4Dterhességi vizsgálatok

Nagykanizsa, Kórház RendelőintézetI. em. 25-ös ajtó

Ideje: Szerda 16.00 – 17.30

Időpont-egyeztetés:06 (30) 288 5757

dr. Flórián Zoltánfőorvos

prosztataszűrés (PSA mérés)Helye: Nagykanizsai Kórház Rende-

lőintézeteIdeje: Hétfő 17.00-18.00;

Tel.: 06 (30) 3858 830

Tüske Ágnespedagógiai szakpszichológus

Tehetségszűrés, tehetséges gyerekekfejlesztése.

Szülőknek életvezetési, nevelési tanácsadás.30/216-9104,

www.mitcsinaljakagyerekkel.hu

Gyógyszertári ügyeletek

2014. október 25. REMÉNY2014. október 26. SALVIA2014. október 27. KANIZSA CENTRUM2014. október 28. SZENT KRISTÓF2014. október 29.ZSÁLYA 2014. október 30. ARANYSZARVAS2014. október 31.BELVÁROSI

2014. november 1. KANIZSA CENTRUM2014. november 2. FAGYÖNGY2014. november 3. KATONARÉTI2014. november 4. KELETI2014. november 5. KIRÁLY 2014. november 6. REMÉNY2014. november 7. KIRÁLY

Page 12: Nagykanizsai Maraton - 2014. 10. 24

2014. október 24.maraton12

Festék ServiceKínálatunk:-hőszigetelési anyagok, vakolatok-kül- és beltéri fal-, zománcfestékek-bordűrök, polisztirol szegőlécek, álmennyezetek-csemperagasztók, falazó- és vakolóhabarcsok-beton esztrichÜzletünkben Caparol és Casatiszínkeverő rendszer működik

Nagykanizsa, Dózsa Gy. 132. Tel./Fax: (93) 325 898, 06 (30) 2176 333E–mail: [email protected]; Nyitva: H-P 6-17; Szo. 6-13 óráig

Nagykanizsa, Csengery út 89. Tel.: (93) 536-223, Nyitvatartás: H – P 9-17 óráig, Szo 9-12 óráig,

www.vargobutor.hu

(a r

ész

lete

kről t

ájé

kozó

djo

n a

Cse

ng

ery

torb

oltb

an

)

Már most gondoljon a karácsonyra!

Ha most rendeli meg kárpitos garnitúráját, karácsonyra még elkészül!

A Csengery Bútorbolt ajándéka: november 15-ig a megrendelt bútorokra is

10% kedvezményt adunk.

SZERELVÉNY ÁRUHÁZ ÉSFÜRDŐSZOBA SZALON

SZERELVÉNY ÁRUHÁZ ÉSFÜRDŐSZOBA SZALON

Keszthely, Epreskert út 2. Tel.: (83) 505 160; Tel./Fax: (83) 505 162e-mail: [email protected] • web: www.gencsi.hu

Nyitva tartás: hétfő - péntek: 8-17, szombat: 8-12 óráig

OKTÓBERI ÁRZUHANÁS!OKTÓBERI ÁRZUHANÁS!CSÖKKENTETT ÁRAINKKALCSÖKKENTETT ÁRAINKKAL

2013. OKTÓBER 7-TŐL2013. OKTÓBER 7-TŐL

Várjuk kedves vásárlóinkat! Kérjen komplett árajánlatot értékesítő kollegáinktól!Várjuk kedves vásárlóinkat! Kérjen komplett árajánlatot értékesítő kollegáinktól!

30 km-es körzetben díjtalan házhoz szállítás!30 km-es körzetben díjtalan házhoz szállítás!

• Csaptelepek• Fürdőszobabútorok• Kiegészítők

• Burkoláshoz szükséges segédanyagok• Csempék, járólapok

• Szaniterek• Zuhanykabinok, kádak• Masszázskádak, gőzkabinok

213500 Ft

192150 Ft

165500 Ft

148950 Ft

173500 Ft

156150 Ft

155500 Ft

139950 Ft

156465 Ft

140815 Ft

VUW 240/3-3kombi

kéményesgázkazán

VUW 240/3-3kombi

kéményesgázkazán

CombiTek F24zárt égésterű

kombi gázkazán

CombiTek F24zárt égésterű

kombi gázkazán

ZWA 24-2 Kkéményes,

24 kW, kombi gázkazán

ZWA 24-2 Kkéményes,

24 kW, kombi gázkazán

Mainfour24 kW kombi,

kéményesgázkazán

Mainfour24 kW kombi,

kéményesgázkazán

AnteaCTFS 24 AFkombi, turbós

gázkazán

AnteaCTFS 24 AFkombi, turbós

gázkazán

SZERELVÉNYÁRUHÁZ ÉSFÜRDŐSZOBASZALON

Keszthely, Epreskert út 2. Tel.: (83) 505 160; Tel./Fax: (83) 505 162e-mail: [email protected] • web: www.gencsi.hu

Nyitva tartás: hétfő - péntek: 8-17, szombat: 8-12 óráig

Díjtalan házhoz szállítás 30 km-es körzetben!A MÁR AKCIÓS TERMÉKEKRE TOVÁBBI KEDVEZMÉNY NEM VEHETŐ IGÉNYBE

Az árak magyar forintban értendők, és az ÁFÁ-t tartalmazzák. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak 2014. 10.24-31-ig illetve a készlet erejéig érvényesek.

BOMBAÁRON!

Gázkészülék akció!(2014. 10. 24-31-ig)

A k

ép

ek

illu

sztr

áci

ók.

Raktáron lévő termékek

20-30-50 %-oskedvezménnyel!

Saunier Duval Semia F24 turbós kombi

Ariston Genius Premium System 18F kondenzáci-ós fűtőkazán

Ariston Class 24FF turbós fűtőkazán

Ariston Class 24CF kéményes fűtőkazán

180.950 Ft

164.500 Ft375.050 Ft

337.500 Ft178.000 Ft

160.200 Ft165.000 Ft

148.500 Ft