móra ferencre emlékeztek miskol - a speedway miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf ·...

8
Harminchat éve nem volt akko- ra árvíz Miskolcon, mint most. Víz alá került a város zsolcai ki- hajtója, Diósgyõr és Bükkszent- lászló, házak, közmûvek men- tek tönkre, partfalak, dombol- dalak csúsztak meg. A magánkárokat egyelõre meg- becsülni sem lehet, a város kára óva- tos becslések szerint is meghaladja az egymilliárd forintot. Csak vasárnap kéthavi mennyi- ségnek megfelelõ esõ esett le Miskolcon és a megyében, de hétfõn és kedden is szinte folya- matosan esett. Emellett az is gon- dot okozott, hogy a talaj telítve volt vízzel a korábbi esõk miatt, így szin- te semmi vizet nem tudott elnyel- ni. A Szinva már Lillafüreden is nagy pusztítást végzett, de a várnál tel- jesen kilépett a medrébõl, és vé- gigsöpört a diósgyõri városrészen, mindent pusztítva, ami az útjába került. Bükkszentlászlót a Mexikó patak mosta el, a felsõzsolcai kör- forgónál pedig a megáradt Sajó oko- zott gondot. A kertekben, udvarokon már kora reggel vízben álltak a növé- nyek és a haszonállatokat is men- teni kellett. A tûzoltók egész nap dolgoztak, többek között homok- zsákokat szállítottak, szivattyúztak és az úttestre dõlt fákat hordták el. Diósgyõrben szinte nem volt olyan utca, amelyben ne állt volna esté- re a víz. De nem csak itt, hanem a város több pontján is gondot oko- zott a felhõszakadás és a hirtelen lezúduló, nagymennyiségû csapa- dék. A Szinva teraszt ellepte, Görömbölyön, Perecesen a ker- tekben állt, Hejõcsabán pedig uta- kat zárt el a víz. Dél-Kiliánban katasztrofálissá vált a helyzet, a Csóka utca végénél több tízemeletes lakóházba is betört a víz, volt, ahol a trafók veszélyeztetettsége miatt ki kellett kapcsolni az áram- szolgáltatást. Több helyen az utak- ban is károk keletkeztek, a Hámori- tó mellett és a Bükkszentlászlóra ve- zetõ úton is leszakadtak részek, a hét elején több helyen korlátozni kel- lett a buszforgalmat is, Bükkszent- lászlón még most sem állt helyre. Halálos áldozatot is követelt az esõzés Miskolcon, a Pacsirta utcán az egyik ház mögötti löszfal omlott le, a lehulló sár és törmelék pedig maga alá temetett egy középkorú férfit. Már vasárnap délután több száz ember dolgozott a mentésen és a védekezési munkálatokban, de a fel- hívásra még többen jelentkeztek a hét folyamán. Az önkéntesek mel- lett tûzoltók, rendõrök, rendészeti tanulók, katasztrófa- és polgárvé- delmisek vettek részt a munkában az ország minden részébõl, de a pol- gárõrök, közcélú munkások, a Városgazda dolgozói is mindenhol jelen voltak a városban. Káli Sándor veszélyhelyzet elren- delését kezdeményezte a város- ban, vasárnap este Varga Zoltán ön- kormányzati miniszter is Miskolcra érkezett, és támogatásáról biztosította a várost. Hétfõn az ügyvezetõ kor- mány elrendelte a vészhelyzetet Miskolcon és a megye 67 települé- sén, melyet Bajnai Gordon Miskolcon jelentett be a város és a megye ve- zetõjének beszámolója után. A hét végére némiképp javult a helyzet, így elkezdõdött min- denhol a károk felmérése, amely még napokat, ha nem heteket vehet igénybe. Salakmotor A Speedway Miskolc halasztási ké- relme ellenére is lesz vasárnap salak- szórás a Népkertben. Írásunk a 6. oldalon. Móra Ferencre emlékeztek Miskol- con, az Avasi Gimnázium könyvtára fel- vette az író nevét. Írásunk a 4. oldalon. Reneszánsz kavalkáddal kezdõdik a Diósgyõri Várfesztivál 2010-es programja a hétvégén. Cikk a 5. oldalon. Programok Névadás A Kaposvári Rákóczi FC ottho- nában játszott bajnoki fordulót a DVTK labdarúgócsapata csütörtök délután. Az elsõ félidõben két- gólos hátrányba került piros-fe- hérek a szünet után egyenlíteni tudtak a találkozón. A mérkõzés elsõ félidejében kétgólos hát- rányba került a DVTK, hiszen a hatodik percben Oláh Lóránt, majd a 36.-ban Szepessy Róbert talált be Ivan Rados kapujába. A szünet után viszont változás állt be a játék képében, ugyanis a mis- kolci játékosok hajtásának kö- szönhetõen sikerült az egyenlítés. Somorjai az 57., Lippai pedig a 83. percben rúgta a labdát a ka- posvári hálóba. A végeredmény így 2–2-es döntetlen lett. Egy csaknem százmilliós, uniós projekt nyitókonferen- ciáját rendezték szerdán a Miskolci Egyetemen. A beru- házás keretében az intézmény oktatási-tanulási módszereket fejleszt, digitális tananyag- modulokat dolgoz ki, s adat- bázisokat hoz létre egyes, kie- melt mûszaki területeken. SZ. S. Ezek, a régió fejlõdésének szem- pontjából kiemelt fontosságú te- rületek az anyagtudomány és na- notechnológia, az energiafelhasz- nálás, a korszerû vegyipari tech- nológiák és kémiai alapjaik, az ön- tészet és metallurgia, a gépipari technológiák, a logisztikai hálóza- tok, a termék- és gyártóeszköz-fej- lesztés, termékbiztonság, valamint a vegyipar és energetika. A témákról a modulvezetõk tartottak szakmai elõadást a konferencián. A projekt megvalósítása konzorciumban tör- ténik, ennek – a Miskolci Egyetem mellett – tagja a Nemzeti Tan könyv- kiadó Zrt. is, amely a kifejlesztett tananyagok digitalizálását, inter- aktív e-book formában való elké- szítését végzi. – A fejlesztés versenyképesebbé teszi az egyetemen megszerez- hetõ tudást, és az Észak-magyar- országi régió gazdaságát is – emel- te ki dr. Mang Béla stratégiai és fej- lesztési rektorhelyettes az esemény tájékoztatóján. Ezek a digitális tananyagok on- line, ingyenesen elérhetõk lesznek a projekt célcsoportjai számára. A projekt kidolgozásában mintegy 120 fõ vesz részt, zömmel a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, valamint a Mûszaki Anyag- tudományi Kar oktatói és kutatói. A megvalósítás tervezett idõtarta- ma 2010. március 1.– 2011. augusztus 31., a létrejött tananyagokhoz a www.tankonyvtar.hu oldalon biz- tosítják az ingyenes hozzáférést. Május 25-tõl a Zöld Nyíl Villamosprojekt keretében a Hunyadi utcán is elkezdõdnek a villamospálya bontási munkála- tai, ezért újabb forgalmi válto- zások lépnek életbe. A Hunyadi utca egyirányú lesz a Városház tér irányába a Rácz György utca – Szuperett ABC szakaszon, ezért tilos lesz a Rácz György ut- cáról balra kanyarodni a Hunyadi utcára, tilos lesz a Dayka Gábor ut- cáról jobbra kanyarodni a Hunyadi utcára, áthelyezésre kerülnek a ta- xiparkolók a Városház térrõl a Bartók térre (a Zenepalota elé). A villamospálya építésében is problémák merültek fel az elmúlt napokban, a rossz idõjárás miatt. A folyamatos esõzés és az áradás ha- tására felázott a munkaterület, és a bontáson túl az alépítmény építé- sét sem tudták elkezdeni a mun- kások. A betontömbök tárolásában is gondok merültek fel a hét elsõ felében, mivel a hivatalosan erre a célra kijelölt területek víz alá ke- rültek. Ugyanakkor kifejezetten „jól jött” a bontási munkálat az árvízi véde- kezésben. A Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium a városvezetés által meghatározott helyszínekre part- és rézsûvédelemhez szállítot- ta ki kamionszám a feltört beton- darabokat, és a villamossínek közül felszedett betonpaneleket. Ezekkel védekeztek többek közt a Fonoda utcán, illetve a Kiss Ernõ utca több partfalszakadását is ezekkel fogták meg. Együttmûködési megállapodást írt alá a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Nanotechnoló- giai Kutatóintézete, valamint a Szabolcs megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. A két szervezet közös tudomá- nyos kutatásokat végez majd a na- nomedicina területén, melyek a munkában részt vevõ orvosok szak- mai fejlõdését biztosítják, illetve az egészségügyi ellátást is javítják. A Nanotechnológiai Kutatóintézet már évek óta együttmûködik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházzal. Most az Egészségügyi Holdinghoz tartozó Sza bolcs me- gyei intézmények szakembereivel kezd közös munkába – tudtuk meg Pungor Andrástól, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Nanotechnológiai Kutatóintézet igazgatójától. Az együttmûködés keretében a tervek szerint a Borsod megyei után Szabolcs megyében is medicina- laboratórium épülne majd, mely- nek segítségével itt is kutatásokat folytathatnak a szakemberek. Regionális együttmûködés ÚJABB FORGALMI VÁLTOZÁSOK Árvízvédelemben a régi villamospálya A bontásból származó betonnak most jó hasznát vették. Pungor András (balról) és dr. Kiss Zoltán Tamás, a szabolcsi holding vezérigazgatója írták alá a megállapodást. VII. ÉVFOLYAM 20. SZÁM Térítésmentes 2010. MÁJUS 22. HÉTKÖZI DÖNTETLEN DIGITÁLIS TANANYAGOK AZ EGYETEMEN Képeinken: az elöntött Molnár csárda; harc a vízzel a Könyves Kálmán utcán; felelôtlen töltésátvágás Majláthon; a 3-as út közepén fogták meg az áradatot. TOMBOLT A VÍZ

Upload: others

Post on 26-Jan-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

Harminchat éve nem volt akko-ra árvíz Miskolcon, mint most.Víz alá került a város zsolcai ki-hajtója, Diósgyõr és Bükk szent -lászló, házak, közmûvek men-tek tönkre, partfalak, dombol-dalak csúsztak meg.

A magánkárokat egyelõre meg-becsülni sem lehet, a város kára óva-tos becslések szerint is meghaladjaaz egymilliárd forintot.

Csak vasárnap kéthavi mennyi-ségnek megfelelõ esõ esett leMiskolcon és a megyében, dehétfõn és kedden is szinte folya-matosan esett. Emellett az is gon-dot okozott, hogy a talaj telítve voltvízzel a korábbi esõk miatt, így szin-te semmi vizet nem tudott elnyel-

ni. A Szinva már Lillafüreden is nagypusztítást végzett, de a várnál tel-jesen kilépett a medrébõl, és vé-gigsöpört a diósgyõri városrészen,mindent pusztítva, ami az útjábakerült. Bükkszentlászlót a Mexikópatak mosta el, a felsõzsolcai kör-forgónál pedig a megáradt Sajó oko-zott gondot.

A kertekben, udvarokon márkora reggel vízben álltak a növé-nyek és a haszonállatokat is men-teni kellett. A tûzoltók egész napdolgoztak, többek között homok-zsákokat szállítottak, szivattyúztakés az úttestre dõlt fákat hordták el.Diós gyõrben szinte nem volt olyanutca, amelyben ne állt volna esté-re a víz. De nem csak itt, hanema város több pontján is gondot oko-zott a felhõszakadás és a hirtelenlezúduló, nagymennyiségû csapa-dék. A Szinva teraszt ellepte,Görömbölyön, Perecesen a ker-

tekben állt, Hejõcsabán pedig uta-kat zárt el a víz.

Dél-Kiliánban katasztrofálissá válta helyzet, a Csóka utca végénél többtízemeletes lakóházba is betört a víz,volt, ahol a trafók veszélyeztetettségemiatt ki kellett kapcsolni az áram-szolgáltatást. Több helyen az utak-ban is károk keletkeztek, a Hámori-tó mellett és a Bükk szent lászlóra ve-zetõ úton is leszakadtak részek, ahét elején több helyen korlátozni kel-lett a buszforgalmat is, Bükk szent -lászlón még most sem állt helyre.

Halálos áldozatot is követelt azesõzés Miskolcon, a Pacsirta utcánaz egyik ház mögötti löszfal omlottle, a lehulló sár és törmelék pedigmaga alá temetett egy középkorúférfit.

Már vasárnap délután több százember dolgozott a mentésen és avédekezési munkálatokban, de a fel-hívásra még többen jelentkeztek a

hét folyamán. Az önkéntesek mel-lett tûzoltók, rendõrök, rendészetitanulók, katasztrófa- és polgárvé-delmisek vettek részt a munkábanaz ország minden részébõl, de a pol-gárõrök, közcélú munkások, aVárosgazda dolgozói is mindenholjelen voltak a városban.

Káli Sándor veszélyhelyzet elren-delését kezdeményezte a város-ban, vasárnap este Varga Zoltán ön-kormányzati miniszter is Miskolcraérkezett, és támogatásáról biztosítottaa várost. Hétfõn az ügyvezetõ kor-mány elrendelte a vészhelyzetetMiskolcon és a megye 67 települé-sén, melyet Bajnai Gordon Miskolconjelentett be a város és a megye ve-zetõjének beszámolója után.

A hét végére némiképp javulta helyzet, így elkezdõdött min-denhol a károk felmérése, amelymég napokat, ha nem heteketvehet igénybe.

Salakmotor

A Speedway Miskolc halasztási ké-relme ellenére is lesz vasárnap salak -szórás a Népkertben.

� Írásunk a 6. oldalon.

Móra Ferencre emlékeztek Miskol -con, az Avasi Gimnázium könyvtára fel-vette az író nevét.

� Írásunk a 4. oldalon.

Reneszánsz kavalkáddal kezdõdik aDiósgyõri Várfesztivál 2010-es programjaa hétvégén.

� Cikk a 5. oldalon.

ProgramokNévadás

A Kaposvári Rákóczi FC ottho-nában játszott bajnoki fordulót aDVTK labdarúgócsapata csütörtökdélután. Az elsõ félidõben két-gólos hátrányba került piros-fe-hérek a szünet után egyenlítenitudtak a találkozón. A mérkõzéselsõ félidejében kétgólos hát-rányba került a DVTK, hiszen ahatodik percben Oláh Lóránt,

majd a 36.-ban Szepessy Róberttalált be Ivan Rados kapujába. Aszünet után viszont változás álltbe a játék képében, ugyanis a mis-kolci játékosok hajtásának kö-szönhetõen sikerült az egyenlítés.Somorjai az 57., Lippai pedig a83. percben rúgta a labdát a ka-posvári hálóba. A végeredményígy 2–2-es döntetlen lett.

Egy csaknem százmilliós,uniós projekt nyitókonferen -ciá ját rendezték szerdán aMiskolci Egyetemen. A beru-házás keretében az intézményoktatási-tanulási módszereketfejleszt, digitális tananyag-modulokat dolgoz ki, s adat-bázisokat hoz létre egyes, kie-melt mûszaki területeken.

� SZ. S.

Ezek, a régió fejlõdésének szem-pontjából kiemelt fontosságú te-rületek az anyagtudomány és na-notechnológia, az energiafelhasz-nálás, a korszerû vegyipari tech-nológiák és kémiai alapjaik, az ön-tészet és metallurgia, a gépiparitechnológiák, a logisztikai hálóza-tok, a termék- és gyártóeszköz-fej-lesztés, termékbiztonság, valaminta vegyipar és energetika. A témákróla modulvezetõk tartottak szakmaielõadást a konferencián. A projektmegvalósítása konzorciumban tör-

ténik, ennek – a Miskolci Egyetemmellett – tagja a Nemzeti Tan könyv -kiadó Zrt. is, amely a kifejlesztetttananyagok digitalizálását, inter-aktív e-book formában való elké-szítését végzi.

– A fejlesztés versenyképesebbéteszi az egyetemen megszerez-hetõ tudást, és az Észak-magyar-országi régió gazdaságát is – emel-te ki dr. Mang Béla stratégiai és fej-lesztési rektorhelyettes az eseménytájékoztatóján.

Ezek a digitális tananyagok on-line, ingyenesen elérhetõk leszneka projekt célcsoportjai számára. Aprojekt kidolgozásában mintegy120 fõ vesz részt, zömmel aGépészmérnöki és InformatikaiKar, valamint a Mûszaki Anyag -tudományi Kar oktatói és kutatói.A megvalósítás tervezett idõtarta-ma 2010. március 1.– 2011. augusztus31., a létrejött tananyagokhoz awww.tankonyvtar.hu oldalon biz-tosítják az ingyenes hozzáférést.

Május 25-tõl a Zöld NyílVillamosprojekt keretében aHunyadi utcán is elkezdõdnek avillamospálya bontási munkála-tai, ezért újabb forgalmi válto-zások lépnek életbe.

A Hunyadi utca egyirányú lesz aVárosház tér irányába a Rácz Györgyutca – Szuperett ABC szakaszon,ezért tilos lesz a Rácz György ut-cáról balra kanyarodni a Hunyadiutcára, tilos lesz a Dayka Gábor ut-cáról jobbra kanyarodni a Hunyadiutcára, áthelyezésre kerülnek a ta-xiparkolók a Városház térrõl aBartók térre (a Zenepalota elé).

A villamospálya építésében isproblémák merültek fel az elmúltnapokban, a rossz idõjárás miatt. Afolyamatos esõzés és az áradás ha-tására felázott a munkaterület, és abontáson túl az alépítmény építé-sét sem tudták elkezdeni a mun-kások. A betontömbök tárolásábanis gondok merültek fel a hét elsõ

felében, mivel a hivatalosan erre acélra kijelölt területek víz alá ke-rültek.

Ugyanakkor kifejezetten „jól jött”a bontási munkálat az árvízi véde-kezésben. A Miskolci Zöld Nyíl2009 Konzorcium a városvezetésáltal meghatározott helyszínekre

part- és rézsûvédelemhez szállítot-ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek közülfelszedett betonpaneleket. Ezekkelvédekeztek többek közt a Fonodautcán, illetve a Kiss Ernõ utca többpartfalszakadását is ezekkel fogtákmeg.

Együttmûködési megállapodástírt alá a Bay ZoltánAlkalmazott KutatásiKözalapítvány Nano tech no ló -giai Kutatóintézete, valamint aSzabolcs megyei EgészségügyiSzervezési és SzolgáltatóHolding Nonprofit Zrt.

A két szervezet közös tudomá-nyos kutatásokat végez majd a na-nomedicina területén, melyek amunkában részt vevõ orvosok szak-mai fejlõdését biztosítják, illetve azegészségügyi ellátást is javítják. ANanotechnológiai Kutató intézet

már évek óta együttmû ködik aBorsod-Abaúj-Zemplén Me gyeiKórházzal. Most az Egész ségügyiHoldinghoz tartozó Sza bolcs me-gyei intézmények szakembereivelkezd közös munkába – tudtukmeg Pungor Andrástól, a Bay ZoltánAlkalmazott Kutatási KözalapítványNanotechnológiai Kutatóintézetigazgatójától.

Az együttmûködés keretében atervek szerint a Borsod megyei utánSzabolcs megyében is medicina-laboratórium épülne majd, mely-nek segítségével itt is kutatásokatfolytathatnak a szakemberek.

Regionálisegyüttmûködés

ÚJABB FORGALMI VÁLTOZÁSOK

Árvízvédelembena régi villamospálya

A bontásból származó betonnak most jó hasznát vették.

Pungor András (balról) és dr. Kiss Zoltán Tamás, a szabol csiholding vezérigazgatója írták alá a megállapodást.

VII. ÉVFOLYAM 20. SZÁM � Térítésmentes � 2010. MÁJUS 22.

HÉTKÖZIDÖNTETLEN

DIGITÁLIS TANANYAGOKAZ EGYETEMEN

Képeinken: az elöntött Molnár csárda; harc a vízzel a Könyves Kálmán utcán;felelôtlen töltésátvágás Majláthon; a 3-as út közepén fogták meg az áradatot.

TOMBOLT A VÍZ

Page 2: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

Miskolcon és megyénkben jártBajnai Gordon ügyvezetõ mi-niszterelnök hétfõn, hogy ahelyi ár- és belvízi helyzetrõl tá-jékozódjon. A megyeházán tar-tott egyeztetésen bejelentette,hogy a polgármesterek kérésé-nek megfelelõen a megye 67 te-lepülésén és környékén vész-helyzetet rendeltek el.

A megyeházán tartott megbe-szélésén elõbb dr. Ódor Ferenc, amegyei közgyûlés elnöke tájékoz-tatta a miniszterelnököt a megyeihelyzetrõl, majd Káli Sándor pol-gármester a miskolciról. Dr. TatárAttila, az Országos Katasztrófa -védelmi Fõigazgatóság vezetõje a vé-delmi munkálatokról és az abbanrésztvevõk létszámáról tájékoztattaaz ügyvezetõ miniszterelnököt.

Bajnai Gordon azzal kezdte, em-beremlékezet óta nem érte ilyensúlyos esõ-viharkár ilyen rövid idõalatt az országot. Nagyon komplexhelyzettel kell a katasztrófavéde-lemnek megbirkóznia, de felada-tukat nagyon magas színvonalon lát-ják el. Az országban mindenkimegmozdult, így köszönetet mondazoknak, akik segítenek. Az ügyve-

zetõ miniszterelnök szerint a kor-mány ebbõl a szempontból nemérzi magát ügyvezetõnek, teljes ak-tivitással látják el a munkájukat éssegítenek. Bejelentette, hogy vész-helyzetet hirdetnek ki, ami azt je-lenti, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében érintett 67 te-lepülés és környéke védekezésiköltségét központi pénzbõl állják.Bajnai Gordon szerint azonban azország több pontján van még sú-lyos helyzet, számukra a vis majoralap nyújt segítséget, melyet a te-lepülések igényelhetnek. Aki kéri,annak a gyors segítségnyújtás ér-

dekében elõleget is kiutalnak, utó-lagos elszámolással. A miniszterel-nök hozzátette, találkozót kért aMagyarországi Biztosítók Szövet -ségétõl, arra kéri õket, hogy a le-hetõ leggyorsabban bírálják el a kár-igényeket és nyújtsanak segítségeta lakosoknak. Bajnai Gordon azzalzárta mondandóját, hogy összefo-gott, jól szervezett, szolidáris mun-kát lát, majd a tájékoztató után ki-látogatott Diósgyõrbe, ahol a hely-színen is megtekintette a károk mér-tékét, és több lakóval is beszélge-tett. Ezt követõen Boldvára utazott,hogy ott is tájékozódjon.

Az OTP Bank adományánakköszönhetõen rekord összeggyûlik a Magyar Vörös -keresztnél, melynek elnöke,Habsburg György Miskolcraés a megyébe látogatott csü-törtökön, hogy felmérje, hovákell a segítség.

� H. I.

Reggel Káli Sándorral találkozottHabsburg György a városházán,ahol a polgármester tájékoztatottarról, mi is történt a városban, mi-lyen károkat szenvedett Miskolcon,és mire lehet még számítani a kö-vetkezõ napokban. Az elnök kér-déseket is feltéve igyekezett pon-tos képet kapni arról, hová és mi-lyen segítség kell majd. A karita-tív szervezet számláján már többmint ötszáztíz millió forint gyûltössze, melynek jelentõs részébõlMis kolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szeretnéneksegítséget nyújtani.

Habsburg György azt mondja,ha a „sajtó már elment, õk akkoris maradnak, és segítenek.” Az eg-zisztenciájukat, értékeiket vesztettemberek számára hónapok kér-dése lehet, hogy feldolgozzák az

õket ért károkat. Ebben pénzzel,eszközökkel, de egyéb módon –akár a trauma kiheverésében is –,igyekeznek segíteni. Amint el-kezdtek érkezni az adományok,azonnal nekiláttak a szükségeseszközök és tárgyak megvásárlá-sának, amivel az azonnali prob-lémákat orvosolni tudják, de fo-lyamatosan mérik majd fel, mirevan szükség.

Káli Sándor szerint azért fontosHabsburg György látogatása, merta helyszínen tájékozódik, és köz-vetlenül az érintetteknek tudnakígy támogatást nyújtani. A pol-

gármester hozzátette, hogy ajegyzõ koordinálásával elindul akárok felmérése, az elsõdleges az

utak, hidak helyreállítása, a köz-mûvek biztosítása, de emellett azembereket ért károk enyhítése isfontos, ebben segíthet az adományés a Vöröskereszt. Nagy feladat leszmég a takarítás és a fertõtlenítésis, ami a védekezéshez hasonlómunka- és pénzigényes feladat.

A megbeszélés után HabsburgGyörgy Diósgyõrbe és Bükk szent -lászlóra látogatott, hogy a hely-színen tájékozódjon a károkról,Orosz Lajos alpolgármester ésAlföldi Attila, a Miskolci Tûzoltóságparancsnoka volt ebben a segít-ségére. Délután találkozott a me-gyei közgyûlés elnökével is, majda megye több települését is vé-gigjárta.

VII. évfolyam 20. számKÖZÉLET2

La pun kat rend sze re sen szem lé zi Ma gyar or szágleg na gyobb mé dia fi gye lõ je, az

»OBSERVER«BU DA PEST MÉDIAFIGYELÔ KFT.

1084 Bu da pest, VIII. ker. Au ró ra u. 11.Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu

Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében 85 000 példányban, térítésmentes. Kiadó: MIKOM Nonprofit Kft. Felelôs kiadó: Karosi Imre ügyvezetô.Felelôs szerkesztô: Horváth Imre. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Juhász Ákos, Mocsári László.

Marketingigazgató: Horváth Edit: 30/6634-425. Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/503-501/100. Tördelés: MiGraf. Nyomda: Egri Nyomda Kft.Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/503-506. Fax: 46/358-200. E-mail: [email protected]. Hirdetés: 46/503-509. ISSN 1785-6590

Cseh László, a 16-os számú választókörzet önkormányzatiképviselõje május 25-én (kedden) 17 órától lakossági tá-jékoztatót tart a Kiss Ernõ út, Dayka Gábor u. útfelújítá-sával kapcsolatosan. Helye: Zrínyi Gimnázium aulája

(Miskolc, Nagyváthy János u. 5.). A tájékoztatón részt vesznek a ter-vezõ és kivitelezõ cég munkatársai, illetve a Miskolci PolgármesteriHivatal illetékesei is. Minden érdeklõdõt tisztelettel várnak!

Lakossági fórum

Öt tonna, több mint másfél mil-lió forint értékû tartós élelmiszer,hárommillió forint rendkívüli ado-mány, 600 takaró, a mentési mun-kálatokat segítõ eszközök és szer-dától ismét él a 1749-es segélyvo-nal – így indult a hét elején aMagyar Vöröskereszt segítsége amájusi, rendkívüli idõjárás sújtottatelepüléseknek.

A miskolci Tesco Áruház öttonna, több mint másfél millió fo-rint értékû tartós élelmiszert és ás-ványvizet adományozott a MagyarVöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemp -lén megyei szervezete számára, aBorsodi Sörgyár Zrt. hárommillióforintos rendkívüli gyorssegély át-utalása mellett döntött, a Boschsaját dolgozói körében gyûjtéstkezdeményezett. A legnagyobbadományt azonban az OTP Bankutalta át a segélyszervezet számlá-jára – ötszázmillió forintot!

A Magyar Vöröskereszt továbbrais várja a felajánlásokat a K&H Bank10405004-00026547-00000000számlaszámra, valamint a háromhazai mobilszolgáltató összefogásá-nak köszönhetõen ismét mûködikaz 1749-es segélyvonal. A 1749-es szá-mot hívó vagy az erre a számra az„ARVIZ”, vagy „ÁRVÍZ” szót szöve-ges üzenetben küldõ ügyfelek 200forintot adományoznak, amely aMagyar Vöröskereszt közremûkö-désével jut el a mentési munkála-tok céljaira és a kárt szenvedettek-hez.

A Háziorvosi Egyesülés egyikalapítójaként, a „Miskolciak Egész -ségéért Alapítvány” is felhívást tettközzé. Az egykori háziorvosokbólálló alapítvány százezer forintotkülönített el a számláján, és várjáka további adományokat. A szám-laszám: K&H Bank: 10200139-27016864-0000000.

A miskolci árvíz károsultjainakmegsegítése érdekében Káli Sándor,Miskolc polgármestere arról ren-delkezett, hogy az önkormányzatnyisson két bankszámlát, melyrepénzbeli adományokat küldhet-nek a magánszemélyek és gazda-sági társaságok. Az egyik bank-számlára a belvíz károsultjainakmegsegítésére lehet adakozni, amásik bankszámlára pedig a bel-vízkárok helyreállítására vár pénz-beli segítséget az önkormányzat.

Számlaszámok: a belvíz káro-sultjainak: 10700086-42689106-71900003. Belvízkárok helyreál-lítására: 10700086-42689106-72000003.

Az elmúlt napokban már a kétbankszámlára összesen közel öt-millió forintot ajánlottak fel cégekés magánszemélyek. Az önkor-mányzat ezúton is köszöni a fel-ajánlásokat, és továbbra is várja asegítséget.

Azok, akik természetbeni fel-ajánlásokkal szeretnék segíteni azárvízi károsultakat, a MagyarVöröskereszt B.-A.-Z. MegyeiSzervezetét keressék személyesenMiskolcon, a Baross Gábor u. 13–16.szám alatt, vagy telefonon a 06-70/933-8241-es számon.

Az árvízkárok rendezése lesz azúj kormány elsõ feladata – jelen-tette be Pintér Sándor kijelölt bel-ügyminiszter szerdai, miskolci lá-togatásán. A politikus a megye-székhely után Edelényben ésÓcsanáloson tájékozódott az ár-vízkárok felõl.

Az elõreláthatólag május végénmegalakuló új magyar kormány ki-

jelölt belügyminisztere az árvíz el-leni védekezésben résztvevõ szer-vezetek képviselõit hallgatta megkora délelõtt a megyeházán, aholaz aktuális helyzetrõl is tájéko-zódott.

Pintér Sándor ezt követõenMiskolc határába, a részben vízalatt lévõ felsõzsolcai körforga-lomhoz látogatott. A politikus sze-rint az elkülönített 800 millió fo-rint nem lesz elég az árvíz okoz-ta károk rendezésére, hiszen csakMiskolcon 50 millió forint a vé-delmi munkák napi költsége. Ezértis lesz az új kormány elsõ teen -dõje majd az árvízkárok rende-zése – jelentette be.

Miskolci látogatása után az ára-dásoktól leginkább sújtott telepü-léseket, Edelényt és Ócsanálost ke-reste fel.

KÁRFELMÉRÉSRE ÉRKEZETTHABSBURG GYÖRGY

AZ ÖNKORMÁNYZATIS GYÛJT

SOKAN SEGÍTENEK

Megmozdultaz ország

PINTÉR SÁNDORSEGÍTSÉGET ÍGÉRT

A rendkívüli idõjárási viszonyok miatt kialakult vészhelyzetre te-kintettel, elmaradt a május 20-ára meghirdetett közgyûlésMiskolcon. A Szervezeti Mûködési Szabályzat 15.§-ában foglaltakszerint Káli Sándor polgármester május 27-én, 9 órára hívta összea képviselõ-testület tagjait.

Elhalasztottáka közgyûlést

KÖZPONTI FORRÁSBÓL FEDEZIK A VÉDEKEZÉS KÖLTSÉGEIT

Vészhelyzetet rendeltek el

Page 3: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

2010. május 22. KÖZÉLET 3

Bükkszentlászlón is jelentõs ká-rokat okozott a hétvégi felhõ-szakadás, illetve a megáradtMexikó patak, köz- és magánva-gyonban egyaránt. Szerda dél-után Káli Sándor polgármesteris bejárta a városrészt, hogy fel-mérje, miben kell a segítség.

� HORVÁTH I.

A legnagyobb problémája azutcán megkérdezett embereknek,hogy akadozott a tömegközlekedés,így nem volt egyszerû bejutni a vá-rosba, illetve onnan haza. Gya kor -latilag egy mikrobusz járt csupán ahét közepén, amely egyszerre tíz em-bert tudott szállítani. Ennek az okáthamar felfedezzük Bükkszentlászlófelé autózva, az utat ugyanis többhelyen úgy alámosta az egyébkéntnagyon szelíd patak, hogy vagy om-lásveszélyes, vagy le is szakadt. Hat-hét helyen is szalagokkal van elke-rítve a veszélyes rész, van, ahol kö-telekkel kötötték meg a szabadba

került közmûvezetéket, mert a le-vegõben lóg.

Beérve a városrészbe is, rögtön apusztítás nyomaival találkozik azember, a patak partfalát több helyenis alámosta az esõ. Van, ahol le isszakadt több méteres szakaszon,több helyen pedig kitámasztással, dú-

colással oldották meg ideiglenesen,hogy a helyén maradjon. Bükk -szentlászló sajátossága ugyanis, hogya házak a patakra épültek, és a part-fal a legtöbb helyen egyben a portakerítése is. Van olyan része is a part-falnak, ahol a gázvezeték került elõaz omlás miatt. Káli Sándor, szem-

revételezve a károkat, meg is jegyez -te, hogy a patak medrét mielõbb újrakell építeni, megelõzendõ a továb-bi bajt.

Bartha György, a terület önkor-mányzati képviselõje a kiliáni vá-rosrészbõl érkezett a homokzsákokpakolásáról, hogy megmutassa apolgármesternek, melyek a kritikusrészek. A károk kapcsán elmondta,már a két héttel korábbi esõ is többhelyen suvadást, repedést okozott,a talaj megtelt vízzel, a vasárnapi fel-hõszakadás után pedig a megáradtMexikó patak „ágyúgolyóként” ütöt-te, üti a partfalat és a gyenge pon-tokon azonnal megbontja.

Finczicki Miklósné is azt mondja,ilyen esõre és áradásra nem emlék-szik az elmúlt ötven évben. Hirtelenjött a víz, és nem tudtak ellene tennisemmit, elöntötte a pincét, a garázstés az udvart is. Néhány méterrel ar-rébb az egyik ház udvarára valósá-gos sárlavina ömlött, a tyúkudvart ésa nyári konyhát is letarolta. Két napjahordták teherautóval a sarat és föl-det az udvarról, de szerdán még min-dig alig lehetett közlekedni. Innen to-vábbhaladva két telekkel, egy ház elõttomlott le a partfal, bele a patakba,most nejlonnal takarták le a terüle-tet, hogy az esõ ne tudja áztatni. Aközvetlen szomszéd külföldön van,még nem is tudja, hogy a háza mö-gött hatalmas suvadás keletkezett ahegyoldalban, a házát veszélyeztet-ve. Ennél rosszabbul járt a következõcsalád, itt már be is omlott a hegy-oldal egy része az udvarra, letarolvaa garázst, ledöntve a kéményt, víz-zel öntve el a pincét, iszappal a házat.Félõ azonban, hogy továbbcsúszásesetén az egész házat elsodorja, ami-nek megvan a veszélye, ugyanis fo-lyamatosan folyik a hegyoldalból avíz és a sár az udvarra. A városrészezen környékén több családot is ki-költöztettek, illetve kiköltözött ide-iglenesen otthonából.

Káli Sándor a bejárás végén el-mondta, az elsõdleges feladat, hogyaz utat rendbe tegyék, és helyreál-lítsák a tömegközlekedést, a város-rész fõutcája azonban nem a város,hanem a közútkezelõ tulajdonábanvan. A patakmederre mielõbb meg-oldást kell találni, mert nagyon alá-mosott, és a hegyoldal suvadása istöbb házat fenyeget, így lépni kell,de folyamatos a további károk fel-mérése is.

Péntekre a tömegközlekedéstnormalizálni tudták, mint BraunCsabától, az MVK Zrt. marketing-csoportvezetõjétõl megtudtuk, mi-dibuszokat állítottak forgalomba,aminek a kapacitása már megfelelõ.

A mennyiség helyett a minõségmellett döntöttek a MIVÍZ szak-emberei, ezért leállítottakMiskolc hét kútja közül hatot.Ha a helyzet még egy-két napigígy marad, komoly vízhiányra isfel kellett volna készülni.

� H. I.

A vasárnapi felhõszakadás utána monitoring-rendszer szinte azösszes kúton bejelzett, mivel a za-varosság átlépte a határértéket, ígysorban leálltak a kutak. Az egyetlenmegmaradt forrás messze nem fe-dezte a város vízigényét, ami na-ponta mintegy 34–37 ezer köbmé-ter. A kutak kizárása után komolygondot okozott az, hogy az Észak-magyarországi Regionális Vízmûveksem tudta a megfelelõ mennyiségetszállítani, így hétfõ délutánra gya-korlatilag kiürültek a tárolók, ésazokat nem is tudták visszatölteni.Ennek megfelelõen harmadfokúvízkorlátozást vezettek be, ami aztjelenti, hogy csak szociális célra – ivás,fõzés, kézmosás – lehet használnia vizet. Illetve lehetne, hiszen mintDuzsik Gábor, a MIVÍZ Kft. általá-nos ügyvezetõ igazgatója elmond-ta, nem tapasztaltak csökkenést afogyasztásban – igaz, növekedéstsem. Kedd estére megoldódott a

probléma, hiszen az ÉRV is maga-sabb kapacitással – óránként 922-923 köbméter – tudta a vizet szol-gáltatni, és a Szinva forrást is elkezdtékvisszakapcsolni a hálózatba dél utánnem sokkal. Ennél a forrásnál a nyers-víz zavarossága az eltelt majd kétnap alatt határérték alá csökkent, agyorstesztek eredményei határér-tékhez közeli, de az alatti értékeketmutattak. Az ÁNTSZ javasolta, hogya Szinva forrásról ellátott területena lakosság egyperces forralás utánfogyassza a vizet.

Vojtilla László, a MIVÍZ Kft. szol-gáltatási igazgatója elmondta, ked-den dél után nem sokkal kezdtékmeg a forrástól az Elõhegyi me-dencéig tartó távvezeték átmosását,öblítését, légtelenítését, majd a fel-töltést. A rendszer este hét óra körülállt fel, éjjel már teljes kapacitássalmûködött. A vízben a biztonság ked-véért a klórmennyiséget is meg-emelték.

Péntek délelõttre már a tároló-medencéket is sikerült feltölteni, ésdéltõl a vízkorlátozást is feloldották.A város többi kútját várhatóan a jövõhéten kapcsolják vissza, ahogy csök-kent a nyersvíz zavarossága. Egy-kéthelyen, például Perecesen mégcsõtörés okoz kisebb problémát, dea hétvégén ezeket is kijavítják.

A Rotary Klub Miskolc szerve-zete is segíteni szeretne azárvíz miatt bajbajutottakon,ezért gyûjtést indítottak.

A rotarysok másként is segítõkezet nyújtottak, hiszen tagjaikrészt vettek az árvízi védekezés-ben. Emellett felvállalták, hogy amagyarországi rotaristák adomá-nyait összegyûjtik és az arra rá-szorult árvízkárosultak megsegíté-sére fordítják. Számlaszámuk:

„Takarék” Szövetkezeti Hitelintézet:54900048-10021749.

Az összegyûjtött pénzadományfelhasználásáról is döntöttek. Alöszfalomlás áldozata özvegyének340 ezer forint gyorssegélyt utal-tak, illetve antiszeptikus csomago-kat állítanak össze. Pénteken dél -elõtt a Szimbiózis Alapítvány ma-jorságában jártak a rotarysok, aholKasperkovics János, a Rotary ClubMiskolc elnöke 700 ezer forintotadott át.

Katasztrofális a helyzet a mis-kolci Szent Anna temetõben. Apartfal három helyen is meg-szakadt, a ravatalozó-kápolnamellett több sírkõ gyakorlatilaga levegõben lóg.

� HORVÁTH IMRE

A probléma nem újkeletû, mintSzarvas Péter, a Szent Anna RómaiKatolikus Egyházközség plébánosaelmondta, áprilisban a hóolvadásután már megszakadt a partfal alépcsõ fölött, a zebrával szemben.Akkor ideiglenesen aládúcolták,ám vasárnap az újabb szakadás adúcolást is magával rántotta és kétújabb helyen is megindul a partol-dal. A ravatalozó-kápolna mellett ötsír lóg félig a levegõben, de mellet-tük még öt van veszélyben, ám aplébános szerint, látva a helyzetet,még a kápolna is veszélybe kerül-het, ha nem sikerül gyorsan vala-mi megoldást találni.

Kedd délelõtt kint jártak a te-metõben az ÁNTSZ szakemberei,és felfüggesztették a koporsós te-metést, így meghatározatlan ideigcsak urnás búcsúztatásra van le-hetõség. Ugyanakkor döntés szü-letett arról is, hogy a veszélybe ke-

rült sírokat exhumálni kell, és az el-hunytakat áthelyezni. Ehhez a te-metõ ingyenesen biztosít új sírhe-lyeket, a hozzátartozókat már ér-tesítették, hogy intézkedjenek errõl,illetve a síremlékek mielõbbi fel-szedésérõl. Ezeket kedden egy ge-rendával akasztották meg, melyetacélsodronyokkal kötöztek a fákhozés a földbe betonozott gerendák-hoz. A lépcsõ elejét teljesen bete-mette a föld és a kidõlt fák, így jár-hatatlan, a föld csak azért nem csú-szott lejjebb, mert megfogta a védõ -fal, amely a távhõvezetéket takar-ja. Veszélybe kerülhet azonban acsõ, és a távhõaknát is több köb-

méter föld fedi. A megmaradt fákfolyamatosan dõltek ki, ahogy kiá-zott alóluk a talaj.

Durda Péter, a városüzemelteté-si osztály mûszaki ügyintézõje aztmondja, a korábbi szakadás kijaví-tására már korábban pályázatotnyújtottak be, ennek várják az el-bírálását, de szerdán az újabb kétomlásra is benyújtották. A megol-dás ugyanis csak a végleges partfal-megerõsítés lehet, ez azonban többtízmillió forintba kerül.

A napokban a támfal megerõsí-tése folyik, egy megtámasztó szik-lafalat alakítanak ki, mintegy három -ezer köbméter kõ felhasználásával.A helyreállítás ezen a szakaszon70-75 millió forintba fog kerülni, míga nyolcvan méterrel feljebb történtpartfalcsúszás költségei 80 millió fo-rintra rúgnak. Az ideiglenes hely-reállítási munkálatok várhatóan kéthéten belül befejezõdnek.

Méhész Katalin aljegyzõ május 26-án, szerdán 14 órától foga-dónapot tart, sorszámosztás 15 fõ részére május 25-én 8 órától aVárosház tér 8. sz. alatti portaszolgálaton.

Aljegyzôi fogadónap

Ágyúgolyóként tört utat a Mexikó patak

BÜKKSZENTLÁSZLÓNHATALMAS A PUSZTÍTÁS

Katasztrófahelyzet a temetõben

VÍZHIÁNY FENYEGETETT

Újra van elég víza rendszerben

A ROTARY IS SEGÍT

A Szimbiózis majorságában már át is adták az adományt.

Pénteken már munkagépek dolgoztak a támfal megerôsítésén.

Itt vasárnap reggel még nyárikonyha állt.

Page 4: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

Névadó ünnepséget rendeztekhétfõn az Avasi Gimnáziumszínháztermében: az intézménykönyvtára mostantól MóraFerenc nevét viseli. Ezt követõena Móra-pincénél emlékeztek ko-szorúzással az íróra tisztelõi ésdédunokája.

� SOÓS P.

Az Avasi Gimnázium új épület-együttesében található a VárosiKönyvtár egyik legfiatalabb fiók-könyvtára, mely eddig nem ren-delkezett névadóval. Május 16-tól azíró, muzeológus nevét viseli a bib-liotéka. Az oktatási intézmény szín-háztermében tartott ünnepi névadórendezvényen felléptek a berekal-jai és a mályi Móra Ferenc Általá-

nos Iskola, valamint a Herman OttóÁltalános Iskola és Munkácsy MihályAlapfokú Mûvészetoktatási Intéz -mény diákjai. Borkuti László, a

Miskolci Városi Könyvtár igazgató-ja elmondta, azért esett MóraFerencre a választás, mert a XX. szá-zad egyik legjelentõsebb prózaíró-ja ezer szállal kötõdik Miskolchoz,barátai révén gyakori vendége volta városnak. Az ünnepségen tiszte-letét tette Móra dédunokája, a film-rendezõ Vészits Andrea is (felvéte-lünkön jobbról a második).

A mûsor után a Nagyavas-Kö -zépsor 648. számnál, a Móra-pin-cénél folytatódott az ünnepség,mely Marjalaki Kiss Lajos pincéje voltegykor, és rendszeres fogadója voltaz írónak és miskolci baráti társa-ságának. Móra Ferenc nevét em-

léktábla õrzi, melyen Sassy Csabavisszatekintõ gondolatai, és a kö-vetkezõ sorok állnak: „Itt volt utol-jára gondtalan és boldog MóraFerenc – 1933. május 16.” A követ-kezõ évben, 1934. február 8-ánhunyt el Móra Ferenc.

Az idei megemlékezés rendha-gyónak mondható, hiszen a vasár-napi ítéletidõ egy nappal késõbbrehalasztotta. Elõ ször F. Tóth Géza, aDiósgyõrért Köz hasznú Alapítványelnöke, a Móra-kultusz ápolója mél-tatta az írót, majd a mórás diákokversei után következett a koszorú-zás: elsõként Móra Ferenc déd-unokája, Vészits Andrea helyezettel koszorút az emléktáblánál, majda Miskolci Önkormányzat részérõlÁdám Ibolya, a Miskolci VárosiKönyvtár, a Miskolci Város szé pítõEgyesület, a Vasasztal Tár sa ság és aDiósgyõrért Közhasznú Alapítványképviselõi emlékeztek az íróra.

Ezt követõen Borkuti László be-szélt a pince kultúrtörténeti jelentõ -ségérõl és elmondta, a könyvtár a„Szépírók az Avas alján” programkeretében a Móra-kultusz ápolójalesz. Végül a Kocsis Pál Kertbarát Körénekkarának mûsora után a déd-unoka emlékezett kedves anekdo-tákkal Móra Ferencre.

Meghosszabbították június 30-ig az ingyenes hallásszûrésreszóló felhívást Miskolcon aVárosház tér 22. szám alatt ta-lálható AmplifonHalláscentrumban. A hallás-romlásról és a hallókészülé-kekrõl számtalan tévhit keringmég napjainkban is.

Horváthné Kalló Alice audioló-gus szakasszisztens, a miskolciAmplifon Halláscentrum vezetõjea lapunk által összegyûjtött leg-gyakoribb félreértésekre ad vá-laszt.

1. tévhit: Az Amplifon hallásszû -résén kizárólag a hallásomat vizs-gálják.

A valóság: Az Amplifon hal-lásszûrésén nem csupán a hallás,hanem a felsõlégutak – száj, orr,torok, gége – területének a vizs-gálata is történik. A komplex fül-orr-gégészeti vizsgálat után kerül sorcsak a hallásszûrésre, ahol a hal-lásküszöböt és beszédértést ellen-õrizzük.

2. tévhit: A hallókészülék egynagyméretû doboz, ami jó látha-tó a fülön messzirõl is.

A valóság: Apáink, nagyapáinkidején ez még valóban így volt.Azonban napjainkban már apró,babszem nagyságú, szinte látha-tatlan, fülbe helyezhetõ készülé-kek is a rendelkezésünkre állnak,sõt a digitális programozási le-hetõségek következtében olyanhallásminõséget biztosítanak ezek,amely korábban elképzelhetetlenvolt.

3. tévhit: A hallókészülékek vi-selése szégyellni való dolog.

A valóság: Érdekes, hogy míg havalakinek romlik a látása, nemokoz különösebb problémát, hogyszemüveget vegyen fel. A hallásraviszont még nem fordítanak ele-gendõ figyelmet Magyarországon:míg Nyugat-Európában vagy azEgyesült Államokban teljesen ter-mészetes a hallókészülékek vise-lése, addig nálunk nehezebben fo-gadja el a páciens. Sõt, egyre in-kább a fül mögötti, azaz a jól lát-ható készülékek viselése felé haladpéldául Né metország, ahol a hal-lókészüléket viselõk 70%-a már in-kább ezeket a típusokat részesítielõnyben a fülbe helyezhetõ ké-szülékekkel szemben.

4. tévhit: A hallókészülék a na-gyothallást meggyógyítja, csodát vár-nak tõle.

Valóság: Sajnos, ez nem teljesenígy van. A fül-orr-gégész szakorvosalapos vizsgálat után dönti el, hogymi a halláskárosodás oka: javítha-tó-e a hallás gyógyszeres kezelés-sel (például felsõ légúti hurut, kö-zépfülgyulladás esetén) vagy szóbajöhet-e egyes esetekben mûtétimegoldás. Azonban a nagyothal-lások 80-90%-a idegi eredetû, amiaz elõbb említett módokon nemjavítható, kizárólag a készülék vi-selésével biztosíthatunk jó hallást,beszédmegértést. A jó hallás meg-õrzésének érdekében mindenki-nek javaslom, hogy használja ki alehetõséget, és jöjjön el az ingye-nes szûrésre. Telefonos bejelent-kezés: 46/382-796

VII. évfolyam 20. számKÖZÉLET4

„Bartók + Európa 2010”

Fesztiváljátékjegyekért

Júniusban ismét az opera fõvárosa lesz Miskolc tizenkét napig.A tizedik „Bartók +…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivált júni-us 9–20. között rendezik meg. A hagyományos Bartók-repertoármellett ezúttal is számos kiváló zeneszerzõt mutatnak be. A jubi-leumi operaünnepen az Európai Unió szinte minden tagállamá-nak kultúrájából adnak ízelítõt a zene nyelvén.

A MiNap és a fesztiválszervezõk játékra invitálják a zenét ked-velõ olvasókat. A helyes megfejtõk között jegyeket sorsolunk ki afesztivál elõadásaira.

II. forduló (május 22.)Hány operát írt Bartók Béla?

1. egyet 2. hármat 3. kilencet

A helyes választ május 26-ig kell beküldeni a Miskolci OperafesztiválNonprofit Kft. címére: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 40. Küldhetneke-mailt is: [email protected] címre.

A helyes megfejtők között 2 db jegyet sorsolunk ki június 12-re,a Wallenberg című operára. A jegyeket a színház jegyirodájábanlehet átvenni.

Elôzô játékunk nyertesei:

BÁTONYI ILONA, Miskolc, Dobozy u.SŰRŰ ANDRÁSNÉ, Miskolc, Kőporos u.

A miskolci Vasasztal Társaság aváros közéletének ismert lokálpat-riótáiból alakult öt évvel ezelõttazzal a céllal, hogy újjáélessze a sok-szor méltatlanul a feledés homá-lyába veszõ, már eltûnõben lévõmiskolci hagyományokat.

A Miskolciak az Avasért Ala pít -vány elnöke, Szarka Gábor a pin-céje elõtt fogadta a miskolci lokál-patriótákat, a Vasasztal Társaság tag-jait, akik összesen huszonkettenvannak, és sokat tesznek a város-hoz kötõdõ, országos jelentõ ségû

kulturális hagyományok megõrzé-séért. Például emléket állítottakLillafüreden Pávai Vajna Ferencnek,a hôforrások világhírû kutatójá-nak, a Palota szálló ban országos geo -lógiai konferenciát szerveznek,ápolják a nagy meseíró, MóraFerenc miskolci kötôdéseit, a ha-táron túli magyarsággal is kapcso-latot tartanak. A Vasasztal Társaságelnöke, Karosi Imre és F. Tóth Gézatitkár elmondta, hogy az általuk kez-deményezett programokhoz egyretöbb civil szervezet csatlakozik.

Nevet kapott a könyvtár

MÓRA FERENCRE EMLÉKEZTEK Hallásromlás:

tények és tévhitek

Ötéves a VasasztalTársaság

Képünkön Horváthné Kalló Alice és dr. Illés Krisztina.

Page 5: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

Tisztelt olvasó! Ismeri Ön a miskolci szobrok alkotóit? Hamarosan kiderül!Hat részes keresztrejtvény-játékunkban köztéri szobrok alkotóinak a nevét rej-tettük el! A megfejtéseket együtt, egy levelezőlapon, legkésőbb június 17-e éjfé-lig juttassák el a MIKOM Nonprofit Kft. címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9.,vagy a [email protected] címre. A helyes megfejtők között a Szinvapark má-sodik emeletén található Líra könyvesbolt felajánlásában könyveket sorsolunk ki!

ISMERI ÖN A MISKOLCISZOBROK ALKOTÓIT?

Igazságos uralkodónk, Mátyáskirály kora elevenedik megmájus 22-én, szombatonDiósgyõrben. Az impozánsvárat a korabeli krónikák a „ki-rálynék jegyruhája”-ként emle-gették, mivel a kor szokása sze-rint az ifjú ara fényûzõ jegy-ajándékaként szolgált.

� BÚZAFALVI T.

Sajtótájékoztató keretében is-mertette a diósgyõri Ady EndreKulturális és Szabadidõ Központ, va-lamint az Ifjúsági és Szabadidõházvezetõsége a most hétvégén indu-ló Diósgyõri Várfesztivál 2010. prog-ramsorozat részleteit.

Május 22-én, szombaton dél elõtt11 órakor, Corvin Mátyás ésAragóniai Beatrix látványos bevo-nulási ceremóniáját követõen élet-tel telik meg a királyi palota, kez-detét veszi az egész napos rene-szánsz kavalkád. A késõ délutánigzajló program az egész családnakkitûnõ szórakozást ígér. Lovagi be-mutatók, gólyalábasok, tarkaruhásugrólábasok, udvari zenészek gon-doskodnak a kitûnõ hangulatról. Azaprónépeket egész nap kézmûvesutca, vadászgörény-simogató, kö-zépkori játékok és „fegyvertapoga-tó” várja. A férfiembereket és a fe-hérnépeket a programok mellett ud-vari ínyencségek, hûs borok és ser -italok, különleges talján marcipánok

csábítják egy-egy kóstolóra. A ha-misítatlan reneszánsz hangulat meg-teremtésében közremûködik töb-bek között a Hollóének Hunga ri -ca zenekar, a Visegrádi Szent GyörgyLovagrend, a Diósgyõri Arany sar kan -tyús Lovagrend, a Szabir Lo vas íjá -szok, a Fresco Bello zászlóforgatók,a Felhõkarcoló Mutat vá nyosok ésa Borsodi Csepûrágók csapata is.

A sajtótájékoztatón a továbbinyári programokról is szó esett.Május 28–29–30. között MesésVárjátékok címmel a gyermekeknekkínálnak változatos mûsort. XIV.Borsodi Fonó Nemzetközi Folklór -fesztivál címmel rendezik meg jú-niusban a diósgyõri várban a márelmaradhatatlannak számító nép-

zenei találkozót. Július 21– au-gusztus 17. között rendezik meg aXIX. Diósgyõri Várszínházi Esté ket.Augusztus 3-án 20 órától Mis kolckultikus rockzenekara, a legendásEDDA ad koncertet a Rock le gen -dák a diósgyõri várban rendez-vénysorozat második állomásaként.Augusztus 7-én kerül megrende-zésre a Diósgyõri Vigas ságok, au-gusztus közepén pedig a XI. Kö zép -kori Forgatag. A Diós gyõri Várfesz -ti vál 2010. programsorozata szep-tember 10–11-én a Bükki Vadas-Boros Napokkal zárul.

További információ a progra-mokról a www.adymuvhaz.hu éswww.diosgyorivar.hu oldalon, illetveportálunkon, a www.minap.hu-n.

2010. május 22. MÛSOR/KÖZÉLET 5

HETI MÛSORA2010. május 24–2010. május 30.

Május 24., hétfõ

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Stílus,életmódmagazin (Hálózat TV) 17.30Képújság 17.55 Mûsorismertetés18.00 Dolhai Attila koncertje aMûvészetek Házában 20.00Némethi Zsófia komolyzenei kon-certje 21.00 Halálos testõrök, ame-rikai film (Hálózat TV) 23.00–06.00Képújság.

Május 25., kedd

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Szemeszter,fõiskolások és egyetemisták ma-gazinja (Hálózat TV) 17.30 Képújság17.55 Mûsorismertetés 18.00Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó,közéleti magazin 19.00 MiskolcMa (ism.) 19.25 Sportpercek, aMiskolc Televízió sportmûsora20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.25DVTK – MTK, Soproni liga labda-rúgó-mérkõzés 21.00 Gördülõkung-fu, hongkongi film (HálózatTV) 23.00–06.00 Képújság.

Május 26., szerda

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 A polgár-mester, portrésorozat (Hálózat TV)17.30 Képújság 17.55 Mûsoris mer -tetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor18.25 Kilátó, közéleti magazin19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25Iránytû, gazdasági magazin 20.00Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló(Hálózat TV) 21.00 Zsaru bõr ben,holland film (Hálózat TV) 23.00–06.00 Képújság.

Május 27., csütörtök

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 13.00 Miskolcváros közgyûlésének közvetítése17.00 Biztonsági zóna (Hálózat TV)17.55 Mûsorismertetés 18.00 Mis -kolc Ma, hírmûsor 18.25 Miskolcváros közgyûlésének közvetítése19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Ka -ted ra, oktatási magazin 20.00 Mis -kolc város közgyûlésének közve-títése 23.00–06.00 Képújság.

Május 28., péntek

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Öko-házak(Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55Mûsorismertetés 18.00 Mis kolc Ma,hírmûsor 18.25 Gyöngy kagyló, gyer-mek- és ifjúságvédelmi magazin19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25Múzsa, kulturális magazin 20.00Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló(Hálózat TV) 21.00 Ragadozó ma-darak, amerikai film (Hálózat TV)23.00–06.00 Kép újság.

Május 29., szombat

07.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 09.30 Képújság 17.00 VirágzóMagyar ország: Hódmezõvásárhely(Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55Mûsoris mer te tés 18.00 MiskolcMa, hírmûsor 18.25 Kilátó, közé-leti magazin (ism.) 19.00 Miskolc Ma(ism.) 19.25 Sport percek (ism.)20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30Hírháló (Hálózat TV) 21.00 HázibuliAttilával és vendégeivel – showmû -sor (Hálózat TV) 22.00 Sztá rok akonyhában (Hálózat TV) 23.00–07.00 Képújság.

Május 30., vasárnap

07.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 09.30 Képújság 15.00 DKC –Cegléd, NB I/B-s férfi kézilabda-mérkõzés 17.00 Bence-show (Háló -zat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mû -sorismertetés 18.00 Krónika, hetihírösszefoglaló magazin 18.25Kilátó, közéleti magazin (ism.)19.00 Krónika (ism.) 19.30 Múzsa,kulturális magazin (ism.) 20.00Krónika (ism.) 20.30 Hírháló (Há -ló zat TV) 21.00 Húzd a csíkot!,ame rikai film (Hálózat TV) 23.00–07.00 Képújság.

A mûsorváltoztatás jogátfenntartjuk!

RENESZÁNSZ KAVALKÁD A HÉTVÉGÉN

Nyári programok a várban

MozimûsorMûvészetek Háza, Béke-terem: május 27–jú-nius 2. között – kivéve 29–30-án – 15.30 órakorSzeszélyes szõke, portugál–spanyol–francia ro-mantikus vígjáték, 17.45 órakor Kém a szom-szédból, amerikai akciófilm, 20 órakor Made inHungaria, magyar zenés film, május 29–30-án15 órakor Csiribiri, magyar film.

Mûvészetek Háza, Uránia-terem: május 27–június 2. között 16,20.30 órakor Vigyázat, ehetõ! – a francia bioforradalom, franciadokumentumfilm, 18.15 órakor Szeszélyes szõke, portu-gál–spanyol–francia romantikus vígjáték.

Vasárnap, 23-án pünkösd, aSzentlélek kiáradásának ünnepelesz. Pünkösdhétfõn a helyilegmeghirdetett miserend érvényes.A Mindszenti plébánia Millenniumitermében vasárnap délután fél 5-tõl mocorgós szentmisét mutatnakbe a kisgyermekes családok szá-mára. Kedden, 25-én este 7 óra-kor a Forrás Kamarakórus ésZenekar ad májusi hangversenyta templomban.

A Minorita templomban pénte-ken, május 28-án, az este 6 óraiszentmisét Kelemen Didák bol-doggá avatásáért mutatják be. Ittjövõ vasárnap, 30-án, a fél 10 óraiszentmisén lesz a gyermekek elsõ -áldozása. Ezen a napon, a délután4 órakor kezdõdõ szentmisén szol-gáltatja ki a bérmálás szentségét a

diósgyõri plébániatemplomban dr.Berkes László fõesperes.

A szirmabesenyõi görög katoli-kus, római katolikus és reformátusegyházak szervezésében május24-én, pünkösdhétfõn 17 órakor,a szirmabesenyõi mûvelõdési házteraszán közös, ökumenikus utcaievangelizációt tartanak. Az alkal-mon részt vesznek a helyi keresz-tény vezetõk mellett Csiszér Lászlózenekarával Budapestrõl, VíghJános Debrecenbõl, illetve PrókaiÁrpád Borsodgesztrõl.

Gyermeknapi családi istentisz-teletet tartanak a Deszka temp lom -nál május 30-án, 16–18 óra között.Várják a nagyokat és a kicsiket, azidõseket és a fiatalokat, a kisgyer-mekes családokat is. Lesz éneklés,játék, igehirdetés, süti és tea.

HARANG-HÍREK

A MÛVÉSZETEK HÁZA MÁJUSI MÛSORÁBÓL:

Jegypénztár:Miskolc, Rákóczi u. 2.

Tel.: 46/508-844,30/846-3009

ÖTÓRAI TEA A MISKOLCI SZALONZENEKARRAL

Nem inna meg egy pohár finom, forró teát...?Ugye, máris ránk ismernek! A boldog békeidôket

idézô nyugodt, családi vasárnapok hangulatát próbálja a megújult MiskolciSzalonzenekar a Mûvészetek Háza aulájába varázsolni hónapról hónapra.

A zenekar: Nyíri Zsolt – hegedû, Tatai Dorisz – hegedû, Gyôri Ildikó – brácsaVass Eszter – cselló, Lôkös Péter – nagybôgô, Varga Zsuzsa – zongora

2010. május 30. vasárnap, 17 óraJegyár: 600 Ft

Page 6: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

Két forduló van hátra a férfi asz-talitenisz-csapatbajnokságból.Az NB I Keleti csoportban egye -lõre a Jászberény áll az elsõ he-lyen, de mindössze egyetlenponttal gyûjtött csak többet,mint az alföldieket üldözõBorsod Volán együttese.

A táblázaton jelenleg a Jászberényaz elsõ 26 ponttal. A miskolci köz-lekedési alakulatnak 25 pontja van.Az mindenesetre felettébb érdekes,hogy a legutóbbi fordulóban a Volánhazai környezetben valósággal le-taglózta a Szeged csapatát (13–5),amely minden csapatra veszélyes,jó erõket vonultat fel, és közvetle-nül a dobogósok mögött foglal he-lyet a táblázaton. Ugyanakkor aJászberény csak sovány, 10–8 ará-nyú sikert könyvelhetett el a kö-zépmezõny végéhez tartozó Apagyellen. Vasárnap újabb fordulórakerül sor, a sorsolás szeszélye foly-tán a Volán amolyan kötelezõ jellegûmér kõzésre utazik Szolnokra.

Ellenfele a táblázat nyolcadik helyénszerénykedõ, a kiesés ellen hada-kozó Szolnoki Tisza gárdája lesz,amely ellen kötelezõ a két pont meg-szerzése. A miskolci sikerhez nemigazán férhet kétség, legfeljebb a já-tékosok túlzott magabiztossága je-lenthet veszélyforrást.

– Ilyesmitõl egyáltalán nem félek,játékosaink tudják, mi forog kockán,ezért aztán az elbizakodottság leg -parányibb morzsáját sem engedikmeg maguknak – latolgatta a mérkõ -zésre készülõdõ Volán esélyeitFukker Bertalan, a szakosztály elnöke.

A Szolnoki Tisza – Borsod Volánösszecsapás egyébként vasárnap 11órakor kezdõdik. Ugyanebben azidõ pontban kezd pattogni a kau-csuklabda Nyírbátorban, ahol aJászberény vendégeskedik, a nyír-ségiek harmadikok a táblázaton. AJászberény pontvesztése a miskol-ciaknak kedvezne! A Volán egyéb-ként a Doros Szilárd, Kõvári Balázs,Lehoczki Gábor, Licsák Leventekvartettet küldi asztalhoz.

A hét végén a kézilabdázásmásodik vonalában véget ér aküzdelem. Az NB I B Keleticsoportban lesz izgulnivalójuka miskolci sportbarátoknak,ugyanis csak most, a huszon-hatodik játéknapon dõl el:aranyérmet szerez a férfiaknála DKC, vagy be kell érni azezüsttel.

� DOROS L.

Ezt megjósolni képtelenség,ugyanakkor tény, hogy két csapatfut óriási versenyt a célegyenes-ben. Az Orosháza a legutóbbi for-dulóban, hazai környezetben fö-lényes, 32–23 arányú gyõzelmetkönyvelhetett el a Nyíregyháza

ellen. Ugyanakkor a miskolciakerejébõl csak 24–24 arányú dön-tetlenre futotta házon kívül, aKiskunfélegyháza ellen. Ennek azlett a következménye, hogy azOrosháza 41 ponttal megerõsí-tette listavezetõ pozícióját a táb-lázaton, míg a DKC 40 ponttal ma-radt ugyan a második, de pont-hátrányba került.

Márpedig ezen az egyetlen apróponton rettenetesen sok múlhat!Többek között az, hogy melyik csa-pat nyeri meg a bajnokságot, éskerül fel a legjobbak közé, az NBI-be. Nézzük, milyen lesz a hétvégiprogram, milyen feladatok várnaka csapatokra!

Nos, a DKC élvezi a hazai kör-

nyezet elõnyét, így esélyesként fo-gadja a jelenleg nyolcadik helyenálló Cegléd (24 pont) gárdáját.Nem véletlenül jegyezte meg KunAttila, a miskolciak edzõje, hogyjöjjön ki a Generali Arénába minéltöbb szurkoló, mert most igazánelkél majd a buzdítás. Igen ám,csakhogy a DKC sorsa már nincsa saját kezében – és ezért fájdal-mas a legutóbbi pontvesztés.Kiskunfélegyházi siker birtokábanegyforma lenne az Orosházával amiskolciak pontszáma, és mind-össze azért kellene fohászkodni,hogy az alföldiek ne nyerjenek azáró napon.

Így viszont az a kérdés: kikap-eaz Orosháza Békésen? Való igaz,a Békési TE erõs, masszív gárda,nem véletlenül foglalja el a táblá-zaton a harmadik pozíciót 36ponttal. Ráadásul sokáig õk isharcban álltak a felkerülésért! Nos,

az a kérdés, maradt-e a gárda tag-jaiban elegendõ motiváció, hogylegyõzzék az Orosházát? Erre biz-tosat képtelenség válaszolni, azesély adott rá. A DKC ugyanis csakabban az esetben ünnepelhet baj-noki elsõséget, ha nyer, az Orosházapedig kikap. Amennyiben azOrosháza gyõztesen vonul le a bé-kési pályáról, az egymás elleni ered-mények miatt az elsõ helyen végez.

– Nincs kétségem, hogy a játé-kosok mindent megtesznek majda gyõzelem érdekében – mondtaKun Attila, a miskolci csapat ed -zõje. – A várhatóan zsúfolt nézõtéris hatalmas hajtóerõt jelent. Mimegtesszük, amit tudunk, aztánpedig várjuk a Békésrõl érkezõ hí-reket.

A DKC-Miskolc-MIVÍZ együtte-se szombaton 18 órától lép pályá-ra a Generali Arénában, ellenfelea Cegléd gárdája lesz.

VII. évfolyam 20. számSPORT6

Tudtad-e, hogy a Pitti Szépségházban új, hidegillesztéses hajhosszabbítási

technikával akár 30 perc alatt is elkészülhet a derékig érő hajad!

Hajkímélő, gyors, kényelmes, tartós!

HAIR CONTRAST – TAPE ON AND [email protected]

Nyitva tartás:hétfõtõl péntekig 7.00–20.00-ig,

szombat: 8.00–13.00-igTelefon: 46/353-114

Cím: Miskolc, Széchenyi út 12.

A Speedway Miskolc csapata a kialakult helyzetre tekintettelkérte a GTZ Grudzisdz csapa-tát, hogy a hétvégére esedékes fordulót halasszák el. A lengyel klub vezetõi azonban,a sportszerûség szabályait fi-gyelmen kívül hagyva úgy dön-töttek, nem mennek bele a ha-lasztásba.

A Speedwaay Miskolc így május23-án vasárnap 17 órától meg-mérkõzik a GTZ Grudzisdz alaku-latával. A miskolci vaspapucsosok aztmondják, ezt a hozzáállást elfogadninem tudják, de ha így alakult, min-

den erejükkel azon lesznek, hogy alistavezetõt „megleckéztessék”!

A jelszó tehát vasárnapra, hogymindenki hozza szomszédját! Kérika szurkolókat, töltsék meg a lelátót,és sportszerû szurkolással támogas-sák a csapatot, az újabb hazai sikerreményében!

Kapunyitás: 15.00, start 17.00 óra-kor. Jegyárak: állóhely 2000 Ft, ülõ -hely (start & pit szektor) 3000 Ft,12 éven aluli junioroknak és 70 évfeletti szenioroknak a belépés in-gyenes!

Jegyeket lehet elõfoglalni a www.speedwaymiskolc.com megújultweboldalon. Infovonal: 70/639-1070.

Vasárnap salakmotorZár a kézilabda NB I B

ARANYAT HOZ A ZÁRÁS?

BAJNOKESÉLYES A VOLÁN

Page 7: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

2010. május 22. HIRDETÉS 7

Az Önkormányzati Minisztérium által kiírt LFP - 2009 - LA- 9 kódszámú állami támogatási program és az arra épülő4/2010 (III. 10) önkormányzati rendelet alapján a pályázatlényeges feltételei:

Fontosabb támogatható felújítások, korszerűsítések:1. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szüksé-

ges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése2. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épü-

let hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztásáraalkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagyköltségmegosztók) beszerelése

3. Az épület fűtési rendszerének átalakítása

A pályázók köre:Miskolc közigazgatási határán belül elhelyezkedő társas-

házak és lakásszövetkezetek távhővel ellátott épületekkel pá-lyázhatnak.

Pályázni csak lakás céljára szolgáló teljes épületekkel, vagy di-latációval határolt épületrésszel lehet. Vegyes funkciójú épület ese-tén csak a lakásokra jutó költségekre igényelhető támogatás.

A támogatás mértéke:A támogatás mértéke nem haladhatja meg a teljes be-

ruházás támogatható költségének 20%-át, és lakásonkéntlegfeljebb 31 000 Ft lehet.A felújítás lehetséges finanszírozási szerkezete:� 30% saját erő � 20% önkormányzati támogatás,

de lakásonként legfeljebb 31 000 Ft � 50% állami támogatás, lakásonként legfeljebb 77 000 Ft.

Az állami támogatásra a pályázat önkormányzati támogatá-sa esetén a társasház, illetve lakásszövetkezet pályázik tovább.

Az LFP-2009-LA-9 kódszámú, 2010-ben benyújtott pá-lyázatok önkormányzati támogatására rendelkezésre álló ke-retösszeg:

25 000 000 Ft, azaz huszonötmillió Ft

A pályázat benyújtásának határideje, helye:A pályázat kizárólag a pályázathoz készített formanyom-

tatványokon nyújtható be.A pályázatot 1 eredeti példányban, valamint az 1. és 2.

számú mellékleteket CD lemezen is, kizárólag zárt borí-tékban/csomagban, ajánlott postai küldeményként a MIKZrt.-hez lehet benyújtani az önkormányzati támogatásrarendelkezésre álló keret kimerülésének közzétételéig,de

legkésőbb 2010. augusztus 23-ig.

MIK Zrt., 3530 Miskolc, Hunyadi u. 21.A borítékon feltüntetendő: ÖKOPÁLYÁZAT 2010

Épület címe:

A pályázatkezelő a nem postai úton – személyesen vagy meg-bízott által – kézbesített pályázatokat nem vesz át és nem dol-goz fel.

A pályázati formanyomtatványok az ÉMI Kft., az ÖM és aMIK Zrt. (www.emi.hu), (www.otm.gov.hu), www.mikrt.huinternetes honlapjairól tölthetők le.

Jelen hirdetmény nem tartalmazza a teljes pályázati fel-tételrendszert.

ÖKOPÁLYÁZAT 2010 HATÁRIDÔ-HOSSZABBÍTÁS

A MISKOLC Megyei Jogú Város Önkormányzata által az ÖKO Program keretébena távhővel ellátott lakóépületek fűtéskorszerűsítési munkálatainak ÖNKORMÁNYZATITÁMOGATÁSÁRA meghirdetett pályázat benyújtási határideje, az állami pályáza-ti határidő módosítása miatt automatikusan meghosszabbításra került.

A MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ: 2010. AUGUSZTUS 23.

Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.

Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. nyári ajánlata

VÍZIPÓK NYÁRI PROGRAMVÍZIPÓK-TÁBOR. A Kemény Dénes Sportuszodában 7–14 évesgyerekek részére

VÍZIPÓK-ÚSZÁSOKTATÁS. A Diósgyőri tanuszodában és aKemény Dénes Sportuszodában. Óvodáskortól felnőttekig.

Érdeklődni, jelentkezni a helyszínen a [email protected] és a 46/414-056 telefonszámon.

Bővebb felvilágosítás: www.misisportuszoda.hu

NNyyáárr ii sszzaannddááll --vváássáárrJól megválasztott cipő a járás öröme

Egyes termékek 2500 Ft-tól� női alkalmi szandálok� női szandálcipôk � női papucsok

Széles, problémás, fájós lábakra

NŐI GYÓGYBETÉTES BŐRSZANDÁLOK VÁLTOZÓ ÁRAKON!

Bokaproblémákra:erős tartású fűzős, tépőzáras, rugalmas lábbelik

Ha Önnek is fontos a kényelem,

jöjjön el.Bütykös, kalapácsujjas láb

nem akadály.Miskolc,

Technika Háza május 28. (péntek),

9–13 óráig

3-5 cm sarokkal,bőr béléssel

AKCIÓ! 2010. 05. 22-TÔL 2010. 05. 28-IG

Domestos fertőtlenítő 750 ml 558 Ft/l 419 FtDomestos WC-tisztító gél 750 ml 532 Ft/l 399 FtAriel mosópor 400 g 797 Ft/kg 319 FtAriel mosókapszula 16 db-os 87,40 Ft/db 1399 FtAriel Box (2 kg mosóp.+16 db kapszula) 2699 FtCif Brillant ált. tisztító 1 l 499 FtCif Creme súroló 250 ml 1036 Ft/l 259 FtTide mosópor 2 kg, gél 1,5L 499 Ft/kg 999 FtCoccolinó öblítő 1 l 449 FtDove deo, roll, stift minden illat 3993 Ft/l 599 FtSignal Family fogkrém 75 ml 2653 Ft/l 199 Ft

Ha úgy érzi, a pénzügyi terület az, ami a legközelebb áll Önhöz és szeretnéprofi szakemberektõl megszerezni a tudást, mi segítünk Önnek!

Önéletrajzát az alábbi e-mail címre várjuk: [email protected]

Amit nyújtunk:� Bankok és biztosítók termékei – Magas jutalékkal� Ingyenes felsõfokú képzés � Ösztönzõ program (fix+jutalék), � Folyamatos szakmai képzés, naprakész információk � Vezetõknek flottatelefon, exclusive környezet,� Professzionális saját weboldal

� Fiatalos, lendületes csapat,� Karrierlehetõség, vezetõknek fix+jutalék

Amit várunk:� Érettségi vagy pénzügyi szakirányú diploma� Lendület, dinamizmus, csapatszellem,� Vezetõknek csapatépítésben való jártasság

elõnyt jelent

Nemzetközi Pénzügyi Tanácsadó Zrt. országos hálózatába pénzügyi területenjártas vezetõket, illetve munkatársakat keres kiemelkedõ kereseti lehetõséggel!

ÁLLÁST KERES?

AKCIÓ! AKCIÓ!

Coop, a jó szomszéd!Május 20-tól 31-ig újabb, nagyszabású akció Coop,

Maxi és Szupermarket üzleteinkben!

Floriol étolaj 1 l 369 FtDanone görög krémjoghurt omlós keksz ízû 125 g 69 Ft

Egységár: 552 Ft/kg

Pick téliszalámi, szeletelt vf. 80 g 399 FtEgységár: 4988 Ft/kg

Pick virsli, vf. 180 g 279 FtEgységár: 1550 Ft/kg

Óriás Pöttyös Túró Rudi natúr 51 g 99 FtEgységár: 1941 Ft/kg

Karaván vák. kávé 250 g 429 FtEgységár: 1556 Ft/kg

Nescafé Classic 3:1, 10 x 18 g 399 FtEgységár: 2217 Ft/kg

Maxi Szupermarket áruházainkban:

Kaiser nyers, füstölt kolbász 1 kg 1799 FtDélhús pizza sonkás szelet (Pick Szeged) 1 kg 999 Ft

…és még számos akciós termék várja vásárlóinkattelepülésén a legközelebbi Coop üzletben!

Page 8: Móra Ferencre emlékeztek Miskol - A Speedway Miskolc …old.minap.hu/archiv/minap201020.pdf · 2010-05-21 · ta ki kamionszám a feltört beton-darabokat, és a villamossínek

Az egész országban Borsod-Abaúj-Zemplén megyét sújtot-ta leginkább az árvíz, gyakor-latilag minden patak és folyómegáradt, sorban dőltek mega valaha mért legmagasabbvízállások, százaknak kellettelhagyni az otthonukat ésezrek vettek részt a védeke-zésben.

Összesen hatvanhét, megyénk -beli településen hirdettek vész-helyzetet az áradások és a belvízmiatt. Az árvíz a helyközi autó-busz-közlekedésben is komolyfennakadásokat okozott, hétfőn éskedden is több száz Borsod Volán-járat maradt ki, illetve kényszerültkerülőútra. Gesztely és Ócsaná-los volt a megyei védekezés köz-pontja, szerdán kilencven tele-pülésen zajlottak védelmi mun-kák.

A legkritikusabb helyzet Ede -lény ben volt, ahol még csütörtök

este is ezren dolgoztak a gátakmegerősítésén, a város vezetésepedig felkészült a tömeges kite-lepítésekre is. Az óriási árhullámhárom helyen is megbontotta atöltéskoronát, a Magyar Vörös ke -

reszt nagy erőkkel volt jelen, hogyélelmet osszon a védekezésen dol-gozóknak.

A Sajón minden idők legna-gyobb árhulláma tetőzött Óno-don, ahol a csütörtök reggeli

órákban már megkezdődöttugyan az apadás, a borsodi tele-pülésen azonban így is hatalmaskárokat okozott a napokig tartóesőzés. Még a gátépítésben résztvevő több tonnás rakodógép is el-süllyedt az áradatban. Hason -lóan rossz volt a helyzet Szikszón,Gesztelyben, Felsőzsolcán, de aSajó, Hernád és Bódva menténnincs település, ahol ne keletke-zett volna vízkár.

Csöbör Katalin, az 1-es válasz-tókerület országgyűlési képviselő-je szerdai, Arnóton tartott sajtótá-jékoztatóján elmondta: a rendőr-ség, a vízügyi szakemberek és akatasztrófavédelem erői megfe-szítve végzik a feladatukat az ön-feláldozóan segítő lakossággalegyütt. Arnóton és Sajópálfalán is180-200 helyi lakos vett részt amunkálatokban.

A sajtótájékoztatón megjelentArnót és Sajópálfala polgármes-tere, Kolenkó Gábor, valamintKovács Tamás. Kolenkó Gábor sze-rint 1974 óta nem volt ekkora árvíza településen, de a lakosság ösz-szefogása példaértékű. Kilenc la-kásból telepítették ki a lakókat, ésközel negyven ház került ve-szélybe. Kovács Tamás kitért arra,hogy településén az ott élők em-lékezete szerint még soha nemvolt ekkora árvízkészültség.

A védekezésnek pedig mégnapokig nincs vége, hiszen az esőelállta, és az apadás megindulá-sa után is előfordulhat vészhely-zet az átázott gátak és védművekmiatt.

Borsod-Abaúj-Zemplén me-gyében is polgárõrök ezreidolgoztak és dolgoznak agátak megerõsítésén, a bajbajutottak mentésén, a rendfenntartásán.

� SZ. S.

Pénteken a Miskolci IndiánNyár Értelmiségi Kör tagjai élel-miszercsomagokat adtak át azOrszágos Polgárõr Szövetség(OPSZ) megyei vezetõinek, hogyjuttassák el az árvízi területen dol-gozó önkénteseknek. SzatmáriGyula, az OPSZ elnökhelyettese

és Csóra György megyei elnök, or-szágos alelnök sajtótájékoztatónfejezték ki köszönetüket azoknaka polgárõröknek, akik szinte a ter-mészeti katasztrófa elsõ percétõlkezdve ott dolgoztak a veszé-lyeztetett helyeken, homokzsá-kokat töltöttek, irányították a for-galmat, segítettek a rend fenn-tartásában, az értékek õrzésé-ben. Más megyékbõl is folyama-tosan érkeztek polgárõrcsapatoka legveszélyeztetettebb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települé-sekhez. – Ismét bebizonyosodott,hogy a polgárõrség az egyik leg-jobban szervezett, legkönnyeb-

ben mozgósítható civil szervezet– hangsúlyozta Csóra György,hozzátéve, tagjaik adakozásábólmintegy 800 ezer forintot ajánl-hatnak fel az árvízkárosultak meg-segítésére. Szatmári Gyula örömétfejezte ki, hogy annak a társadal-mi szintû összefogásnak, amely azárvízi védekezésben megmutat-kozott, a polgárõrök is részesei vol-tak. Mint mondta, mindenkit kö-szönet illet, aki ezúttal is önkén-tesen segített a szolgálatok meg-szervezésében, irányításában, amentési, gátépítési munkákban, stevékenységével segített, példátmutatott.

Kedd délelõtt hivatalosan isátadták az újonnan megépültparkolót az Avas-tetõn, aPattantyús Általános Iskolamellett.

� H. I.

Az iskola dolgozóinak, illetve agyerekeket iskolába hordó szülõk-nek nem kis feladatot adott, hogyhol parkoljanak le, az iskola mel-lett ugyanis csupán egy hét férõ -helyes parkoló volt kialakítva.Fodor Zoltán, a terület önkor-mányzati képviselõje, látva a prob-lémát, lépett, és 6,5 milliós ön-

kormányzati támogatással meg-építette az új, huszonhat férõhe-lyes – a korábbi parkolóból meg-maradt négy hellyel együtt ígymost harmincan tudnak parkolni–, szemetessel, közvilágítással el-látott parkolót, melyben mozgás-sérültek számára is kijelöltek par-kolóhelyeket.

Az új létesítményt kedden dél -elõtt adták át, ahol Tóthné CsorbaMária, az iskola igazgatója el-mondta, rég vártak már erre a par-kolóra, és külön öröm, hogy moz-gássérült-helyeket is kialakítottak.A Miskolci Városgazda NonprofitKft. ügyvezetõ igazgatója, OsváthZoltán azt mondja, a terepren-dezésben és törmelékszállítás-ban nyújtottak segítséget, illetvenyújtanak még most is.

Fodor Zoltán megköszöntemindenki segítségét, aki kivette arészét a munkában, és formálisanátadta az iskola számára a par-kolót, amit már szabadon hasz-nálhatnak az autósok.

VII. évfolyam 20. számKÖZÉLET8

NEM MOZDUL AZ AVAS � Mint Fodor Zoltán önkormányzati kép-viselõtõl, a Mozdul az Avas fõszervezõjétõl megtudtuk, a tizenötödikjubileumi rendezvény, melyet május végére terveztek, tekintettel azárvízhelyzetre, elmarad. Várhatóan egy késõbbi idõpontban tartják majdmeg.

ELMARAD AZ ÉSZAKI VÁGTA IS � A rendkívül kedvezõtlen idõ -járási viszonyok miatt térségünkben – Miskolc és környékén, a Sajó mentitelepüléseknél – rendkívüli bel- és árvízhelyzet alakult ki. Így a május30-ra tervezett 2010-es Nemzeti Vágta helyi elõfutama, az Északi Vágtaelmarad – értesített a rendezõbizottság.

OSZTÁLYTALÁLKOZÓ�Negyvenöt éves osztálytalálkozót szerveznekazoknak, akik 1965-ben Tiszadadán végeztek. Jelentkezni vitéz lovagRásonyi Istvánnál lehet a 06-20/665-4607-es számon.

BEMUTATÓ EST � A Miskolci Városi Könyvtár Szabó LõrincFiókkönyvtárának olvasótermében (Miskolc, Mindszent tér 2., I. eme-let) május 25 én (kedden) 17 órakor Györgyei Géza régi és új írásaitbemutató estjét tartják. Közremûködnek Szabó Bogár Imre, ReviczkyGábor (felvételrõl), Szabados Ambrus.

HÍRPALETTA

APRÓHIRDETÉSRácz Ádám utcai, 35 m2-es, déli fekvésû,olcsó rezsijû, III. emeleti lakás tulajdonostóleladó. Az épület külsõ fala szigetelt, fe-dett erkély készül, a lép csõház korszerûnyílászárókkal ellátott. Irányár: 5,7 M Ft.Telefon: +36-20/338-7922 vagy +36-30/405-4502.Miskolc, Középszer u., 51 m2-es, felújí-tott, tehermentes lakás, tulajdonostól, be-költözhetően eladó Ir.ár: 5 700 000 Ft. Érdeklődni: 46/369-131.

A Miskolc Város SportjáértKözalapítvány pályázatot hir-det vissza nem térítendõ,sportcélú támogatás elnyeré-sére Miskolc közigazgatásihatárain belül tevékenykedõ,hivatalosan bejegyzett sport-szervezetek részére.

A pályázat célja:A. Miskolci sportolók 2012. évi

londoni olimpiára való felké-szülésének támogatása, vala-mint miskolci utánpótlás-spor-tolók versenyeztetési és felké-szülési támogatása.

B. Sportrendezvények, sport-események támogatása.

C. Utánpótlás nevelése, ver-senyeztetése, mûködésének tá-mogatása.

A pályázatnak tartalmaznia kell:– a pályázó adatait (név, cím,

adószám, bankszámlát vezetõ

pénzintézet neve, bankszámla-szám).

– a pályázati cél megjelölését,megvalósíthatóságának indok-lását.

– az igényelt összeg részletesköltségvetését.

Pályázati feltételek:„A” pályázati cél esetén:– a támogatott miskolci sport-

szervezet tagja legyen,– legalább a 2012. évi olim-

piáig rendelkezzen sportszerzõ -déssel,

– saját sportágában aHéraklész bajnoki programbanszerepeljen, vagy

– korosztályos magyar bajnok1–3. helyezett, vagy

– korosztályos válogatott le-gyen.

„B” pályázati cél esetén:– a sportrendezvény, sport-

esemény 2010. május 1. – 2010.

december 31. között kerüljönmegrendezésre.

„C” pályázati cél esetén:– a pályázatnak tartalmaznia

kell az egyesület 2009-ben elérteredményeit, létszámadatait,sportolói minõsítéseit.

A pályázat benyújtása és el-bírálása:

– a támogatás elnyerésére be-nyújtott pályázatokat egy pél-dányban kérjük benyújtani pos-tán vagy személyesen a MiskolcMJV Polgármesteri Kabinet Sportés Civil Kapcsolatok Csoport cí-mére (3525 Miskolc, Városház tér8. telefon: 512-775).

– a pályázat benyújtásának ha-tárideje: 2010. június 4., (pén-tek) 12 óra.

– a pályázati támogatásokodaítélésérõl a Miskolc VárosSportjáért Közalapítvány kura-tóriuma dönt.

SPORTPÁLYÁZAT

Hõsök napimegemlékezés

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettelmeghívom Önöket május 30-án, vasárnap 9 órakor a Hõsök terénMiskolc Elesett Hõseinek Emlékmûvénél és 10 órakor a Hõsök te-metõjében a II. világháborús hõsök emlékmûvénél, az I. világhá-borús hõsök emlékmûvénél, a 65-ös emlékmûnél, a Hadifoglyokkopjafájánál, az 56-os emlékmûnél, a szovjet és a német hõsökemlékmûvénél, valamint a Hõsök temetõje mellett lévõ volt köz-temetõben az I. világháború áldozatainak emléktáblájánál és a cser-készek által a hõsök tiszteletére állított kopjafánál a Hõsök napjatiszteletére rendezendõ koszorúzási ünnepségekre, ahol elhelyez-zük a kegyelet virágait.

Kérem azokat a pártokat, polgári és civil egyesületeket, akik amegemlékezés virágait, koszorúit szeretnék elhelyezni az emlék-helyeknél, az ünnep méltó elõkészítése érdekében 2010. május 27-ig (csütörtök) jelezzék részvételüket írásban az alábbi címen: Ifjúságiés Szabadidõ Ház 3531 Miskolc, Gyõri kapu 27. fax: 320-716, e-mail: [email protected].

Káli Sándor, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

Harc a vízzel az egész megyében

VÉSZHELYZET BORSODBAN

Csütörtök délutáni helyzetkép Edelényben.

A Görömbölyi BorbarátokHagyományõrzõ Egyesülete ésa Szabadtûzi Lovagrend szer-vezésében, május 29-én ren-dezik meg az elsõ GörömbölyiKuruc Vigasság- és Gyermek -napot a pincesoron.

A hangulatos eseményen egye-di gasztronómiai élmények várjáka látogatókat. A bográcsban ké-szült kuruc ételek fõzõversenyemellett lesz birkasütés, valamintfánksütõ verseny is. A szervezõk

nem csak az ínyenceket, hanema kikapcsolódni vágyó családokatis sokszínû programmal várják.Játszóház, íjászbemutató, kuruchétpróba, horgászverseny, foci,lovagoltatás, táncház, mesejáték ésmusical is szórakoztatja majd avendégeket. A kuruc lovasok be-vonulása, a tárogatómûvészek ta-lálkozója, valamint az Esztenásegyüttes koncertje ugyancsak kel-lemes kikapcsolódást ígér. Azegész napos rendezvényt tûzijá-ték zárja.

Gasztrosarok

KURUC VIGASSÁGÉS FÕZÕVERSENY

A polgárõrök is segítettek

Közösgyûjtés

Adománygyûjtést szervez aLyukóvölgyi Részönkormányzatés a MIKOM Nonprofit Kft. azárvíz sújtotta emberek, családokrészére.

Amire szükség lenne: bútorok,fekhelyek, szekrények, ágyne-mûk, takarók, ruhanemûk. Akiszeretne felajánlani, az alábbi te-lefonszámokon jelezze: RibaIstvánné önkormányzati képvi-selõ 46/532-406 vagy 20/313-0225, valamint a Miskolci CigányKisebb ségi Önkormányzat tagjai:Lakatos Ernõ: 70/451-5514 ésVáradi Gábor: 70/452-733.

Elõre is köszönjük együttérzé-süket, támogatásukat.

ÁTADTÁK A PARKOLÓT

A hejõcsabai Gárdonyi GézaÁltalános Iskola idén ünneplifennállásának 90. évforduló-ját. A múlt pénteki ünnepsé-gen elõször a közeli római ka-tolikus templom imaházánálkoszorúzták meg az író em-léktábláját, majd ünnepi em-lékmûsor kezdõdött az oktatá-si intézményben, melyet azEgri csillagok címû regényszínpadi változata zárt a tanu-lók elõadásában.

1920 óta mûködik Hejõcsabána Gárdonyi Géza Általános Iskola,mely nem csak az oktatás miatt ké-pezi szerves részét a település-résznek. Délután koszorúzássalkezdõdött az ünnep: a közeli rómaikatolikus templom imaházánál az

iskola diákjai, valamint Óváriné dr.Balajti Zsuzsa, a Magyarok Világ -szövetsége Oktatási Bizottságánakelnöke tette tiszteletét.

A mûsorig hátralevõ idõbenegykori és jelenlegi gárdonyisok jár-

ták a folyosót, hiszen régi doku-mentumokat, fényképeket lehe-tett megtekinteni az iskola életé -bõl. Ezután kezdõdött az iskolá-ban az ünnepi mûsor, aholBalajtiné Szinyei Tünde igazga-

tónõ és Horváth Ottó -né, Miskolc Megyei Jo -gú Város Önkormány-zata Oktatási Bizott -sá gának elnöke tartottbeszédet, majd kö-vetkeztek a gyerekekversei, elõadásai. Arendezvény záróak-kordjaként az iskolanévadója, GárdonyiGéza legnépszerûbbregényét, az Egri csil-lagokat vitték szín-padra a nebulók.

Ünnepel a Gárdonyi