már megint erőszak - vsz - nyitólap · ben. ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te...

16
HARCOSOK KELLENEK! Szembe kell nézni a változások szükségszerűségével és a „bentről” érkező változtatási akarattal – hangzott el a Vasutasok Szakszervezete éves kongresszusán, amelyen a működésre, a szakszerve- zeti értékrendek képvi- seletére vonatkozó kriti- ka és a pozitív változá- sok méltatása is teríték- re került. A szakszerve- zeti értékek érvényesítéséhez harcosok kellenek – jelentette ki a VSZ elnöke. A kongresszus elfogadta a szakmai,- és pénzügyi beszámolót, valamint a szervezet költségvetését is. A küldöttek egyetértettek abban – is –, hogy vissza kell állítani a szakszer- vezeti mozgalom értékrendjét, elsősorban a tagok érdekeinek szem előtt tartásával. (4. oldal) Már megint erőszak 18 éves fiú támadt rá egy kalauznőre a napok- ban, Cegléd állomás peronján – derült ki a rendőrség tájékoztatásából. Az esetről a MÁV számolt be, de csak annyit közöltek, hogy az utas bokszerrel esett neki a jegyvizsgálónak, aki a sérülései miatt nem tudta folytatni a munkáját. Mennyi erőszakos cselekmény kell még ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek megelőzésére nálunk is megszülessen a megoldás? (3. oldal) MIKOR MONDJUNK NEMET? A munkáltató szinte bármilyen fel- adat ellátására utasíthatja a mun- kavállalót. De vajon tényleg végre kell hajtanunk minden munkálta- tói utasítást? Az utasítás megta- gadása általában súlyos kötele- zettségszegést jelent, amely jog- következményként akár a munka- viszony megszüntetését is maga után vonhatja. Kérdés, hogy tény- leg végre kell-e hajtanunk minden munkáltatói utasítást? (8. oldal) RCH: RÉSZLETESEN, ŐSZINTÉN A rossz körülmények ellenére jónak mondható, 390 milliós adózás előtti eredményt ért el tavaly a Rail Cargo Hungária – hangzott el az RCH KÜT legutóbbi ülésén. Az üzemi tanács tagjai részletes tájékoztatást kaptak a céget érintő valamennyi kérdésről is. A munkáltató részéről több mint tíz tájékoztató hangzott el, ezek szinte a vállalat teljes működési területét érintették. (7. oldal) SZAKMAI NAP A BIZTONSÁGOS MUNKÁÉRT A munkavédelem, munkabalesetek volt a témája a május 12-én rendezett nyílt napnak, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Kormányhivatal a Vasutasok Szakszervezetével közösen rendezett a TS HUNGÁRIA Kft. Dísztermében. A rendezvény célja volt teret adni a mun- káltatók és munkavállalók, valamint a hatóság együttműködésének. (11. oldal)

Upload: others

Post on 09-Oct-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

HARCOSOK KELLENEK!Szembe kell nézni a változások szükségszerűségével és a „bentről” érkező változtatási akarattal –hangzott el a Vasutasok Szakszervezete éves kongresszusán, amelyen a működésre, a szakszerve-

zeti értékrendek képvi-seletére vonatkozó kriti-ka és a pozitív változá-sok méltatása is teríték-re került. A szakszerve-zeti értékek érvényesítéséhez harcosok kellenek – jelentette ki aVSZ elnöke. A kongresszus elfogadta a szakmai,- és pénzügyibeszámolót, valamint a szervezet költségvetését is. A küldöttekegyetértettek abban – is –, hogy vissza kell állítani a szakszer-vezeti mozgalom értékrendjét, elsősorban a tagok érdekeinekszem előtt tartásával. (4. oldal)

Már meginterőszak

18 éves fiú támadt rá egy kalauznőre a napok-ban, Cegléd állomás peronján – derült ki arendőrség tájékoztatásából. Az esetről a MÁVszámolt be, de csak annyit közöltek, hogy azutas bokszerrel esett neki a jegyvizsgálónak,aki a sérülései miatt nem tudta folytatni amunkáját. Mennyi erőszakos cselekmény kellmég ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonlóesetek megelőzésére nálunk is megszülessen amegoldás? (3. oldal)

MIKOR MONDJUNKNEMET?

A munkáltató szinte bármilyen fel-adat ellátására utasíthatja a mun-kavállalót. De vajon tényleg végrekell hajtanunk minden munkálta-tói utasítást? Az utasítás megta-gadása általában súlyos kötele-zettségszegést jelent, amely jog-következményként akár a munka-viszony megszüntetését is magaután vonhatja. Kérdés, hogy tény-leg végre kell-e hajtanunk mindenmunkáltatói utasítást? (8. oldal)

RCH: RÉSZLETESEN,ŐSZINTÉN

A rossz körülmények ellenére jónakmondható, 390 milliós adózás előttieredményt ért el tavaly a Rail CargoHungária – hangzott el az RCH KÜTlegutóbbi ülésén. Az üzemi tanácstagjai részletes tájékoztatást kaptaka céget érintő valamennyi kérdésrőlis. A munkáltató részéről több mint tíztájékoztató hangzott el, ezek szinte avállalat teljes működési területétérintették. (7. oldal)

SZAKMAI NAPA BIZTONSÁGOS

MUNKÁÉRTA munkavédelem, munkabalesetek volt atémája a május 12-én rendezett nyíltnapnak, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemp-lén Megyei Kormányhivatal a VasutasokSzakszervezetével közösen rendezett aTS HUNGÁRIA Kft. Dísztermében. A rendezvény célja volt teret adni a mun-káltatók és munkavállalók, valamint ahatóság együttműködésének. (11. oldal)

Page 2: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

2

VÉLEMÉNY

Egyre sűrűbben hallani, hogy munka-vállalók kerülnek bajba, amiért a nyilvá-nosságnak beszéltek munkahelyükről,vagy elmondták a véleményüket valami-ről, aminek köze van a munkáltatójuk-hoz. Utóbbiak persze úgy vélték, hogynem kellett volna. Erre vannak szabá-lyok, a legtöbb munkaadó írásba is fog-lalja, mi a követendő eljárás, ha a dolgo-zónak beszélni szottyan kedve a cégéről.Röviden úgy foglalható össze, hogy nemnyilatkozhatnak engedély nélkül a cégnevében, és nem kelthetik rossz hírét.

A jog útjai többnyire a halandó vas-utas számára sem kifürkészhetőek, de anyilatkozati tilalomra vonatkozó pasz-szus kivételesen tiszta beszéd és egyér-telmű. Sőt, úgy vélem jogos is, mertsenki ne akarjon mások nevében szólni!Én sem örülök, ha valaki a nevembentesz közzé valamit, hiszen honnan tudnáazt bárki, hogy nálam minden jó és szép,vagy éppen rendesen görcsölök vala-min? Meg aztán, semmi köze hozzá! Leg-alábbis addig, amíg nem kérek kimon-dottan erre valakit, vagy nem adtamegyértelmű felhatalmazást, mint példá-ul az érdekvédőimnek. És feltételezem, atöbbi vasutas sem azon gondolkozik

éjszakánként az illetékes váltófelé botladozván, hogy holnapnyilatkozik egy jót, például afőnöke helyett. Ne is tegye!

De fontos, hogy különbsé-get tegyünk a cég nevében tettnyilatkozat, és a vélemény-nyilvánítás lehetősége között.Esetünkben a nyilatkozat és amunkahelyünkkel kapcsolat-ban nyilvánosságra kerülővéleményünk között. Különösen, ami-kor a céget minősítjük, működésérőlmondanánk el nyilvánosan a vélemé-nyünket. A nyilvánosság szempontjábólpedig mindegy, hogy azt egy mikrofon-nak mondjuk el, az internetes közösségioldalon tesszük közzé, esetleg a vona-ton, mert a többi utas jól körbedicsértbennünket (ami sajnos egyre gyako-ribb). Mert ugye, a vélemény szabad.Akkor miért ne élhetnénk a jogunkkal?

Az természetes, hogy ne keltsük rosszhírét a cégnek, ezt minden munkaadójogosan várja el alkalmazottaitól, devajon rossz hírét keltjük azzal, hogynem hazudunk? Például ha elismerjük,hogy bizony késéshegyekből áll időn-ként a vasúti közlekedés, netán arra is

kitérünk, hogy miben látjukennek okát – nyilván ezekrőlnem beszélhetünk úgy, hogydicsérjük az illetékeseket,hiszen előfordulhat, hogynem nagyon van miért. No,meg gyakran jól sejti az utas,mi a helyzet, például abból,hogy finoman szólva leg-alábbis akadozik a tájékozta-tás egy-egy rosszabb napon.

Meg abból is, hogy vannak problémák,mint a felsővezeték-szakadás, amelyekrendszeresen és egyre gyakrabbanismétlődnek már jó néhány éve, amireszinten nehéz felmentő magyarázatotkreálni. Akkor meg ki kit nézzen annak,aminek a másik nem örülne?

Van még más lehetőség, is, például a„senkinek semmit” elve, vagy az, hogy„ne szólj szám, nem fáj fejem”, vagy…Mert a hallgatás szintén a vélemény-nyilvánítás egyik módja, bár talán ke -vésbé elegáns, igaz sokatmondó. Úgyrólunk, mint a szabályokról. Ám felme-rül a kérdés, hogy a választás lehetősé-ge a válaszadás lehetőségét jelenti-e.

Dolhai József

Miről beszélhet egy vasutas?

Dolhai József

Az természetes, hogy nekeltsük rossz hírét a cég-nek, ezt minden munkaadójogosan várja el alkalma-zottaitól, de vajon rosszhírét keltjük azzal, hogynem hazudunk?

2 MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.

A vélemény szabad – elvilegA vélemény szabad – elvileg

Page 3: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

Ennyi a hír. Minden egyes alkalommal,amikor ilyenről értesülök, azon túl, hogy akétségbeeséssel keveredő düh, fájdalomés együttérzés vesz rajtam erőt, érdekvé-dőként a szolidaritás reménytelensége iselképesztő erővel tör rám. Ilyenkor mindigfelteszem a kérdést: minek kell még tör-ténnie ahhoz, hogy a szociális partnerekitt Magyarországon, de a MÁV csoportnális elhiggyék végre, hogy a munkaadónakkomoly felelőssége van az ilyen helyze-tekben. Nemcsak a következményt kellelszenvedni, de mindent meg kell – kelle-ne – tenni azért, hogy a Cegléden történtesethez még csak hasonló se következ-hessen be.

A kétkedőknek mondom: van megoldás.Azok a munkaadók, akik Európa azon

felén „munkáltatnak”, ahol minden dolgo-zó érték, ott már több mint tíz éve megálla-podtak a helyzet kezelésében. A keret-megállapodást a résztvevő országok sajá-tos viszonyaira alkalmazva, adott esetben,a törvényekben garanciákat kialkudva,érvényesítik, azóta is.

De mielőtt elméláznék azon, miért vanaz, hogy Európának ezen a felén nem témaa munkahelyi erőszak, vagy éppen a mun-káltató túl hatalmából eredő arrogancia, adurva hangnem és az elfogadhatatlanviselkedés a beosztottakkal, meglátom avalóságot: érdektelenség övezi a munka-helyi erőszak témáját is.

Ebben az általunk is lakott Európábanvannak államok, ahol megbecsülik ésalkalmazzák a szociális partnerségbenkötött megállapodást. Ott tudják, hogy amunkáltató kötelessége megvédeni amunkavállalót a belső, vagyis, a munkahe-

lyen belüli és a külső, az ügyfelektől érke-ző támadásoktól is.

Minek kell történnie ahhoz, hogy végreez a téma is az érdekegyeztetés asztalárakerüljön? Mi kell még ahhoz, hogy nyíltanbeszélhessünk a témáról és egyértelműenkijelenthessük: elfogadhatatlan az a visel-kedés, amit a munkahelyen megengednekmaguknak egyes vezetők. Kezdjünk elvégre kidolgozni egy rendszert, amelybena lehető legnagyobb védelmet tudjuk biz-tosítani azoknak a kollégáknak, akik áldo-zatos munkájukkal szolgálják az utasokatés növelik a munkáltató bevételét! Őkazok, akik képviselik, megjelenítik a vál-lalatot és vigyázzák annak jó hírét. No ésmit tesz a munkáltató? Megjelenteti a hírt.Szárazon, minden kommentár nélkül, pusz-

tán a tényekre szorítkozva. Még csak aztsem írja bele a MÁV illetékes „hírszer-kesztője”, hogy elítéli a munkatársunkatért erőszakot és mindent megtesz azért,hogy a jövőben ne fordulhasson elő hason-ló. Szerintem nincs ez így jól!

Borúlátó és egyben elkeseredett isvagyok, mert évtizedes harcunk ellenérejelét sem látom annak, hogy a zaklatás ésaz erőszak eltűnt volna a munkahelyekről.Persze azt is tudom, hogy a kultúraváltás-hoz a vezetők elköteleződése elengedhe-tetlen. Hiszen egyértelműen nekik van alegtöbb eszközük ahhoz, hogy változtassa-nak.

Reménykedem, hogy egyszer csak leír-hatom azt is, hogy a vezetés nem csak ahatalom viselése, de a felelősség tudato-sulása is. És ezt, a mi vezetőink értik és átis érzik.

Hercegh Mária

18 éves fiú támadt rá egy kalauznőre a napokban, Cegléd állomás peron-ján – derült ki a rendőrség tájékoztatásából. Az esetről a MÁV számoltbe, de csak annyit közöltek, hogy az utas bokszerrel esett neki a jegy-vizsgálónak, aki a sérülései miatt nem tudta folytatni a munkáját.

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz. 33

JEGYZET

Helyes stratégiamentén

A makroszintűérdekegyeztetésigen nagy kihívása mai körülmé-nyek között egyagresszív kor -mánnyal szem-ben. Ez ki ha tás -sal van a vállalatiérdek egyez te tésifolyamatokra is.

A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben sok a negatív jelenség, amelybeárnyékolja az egész szakszervezetimozgalom megítélését is. Sajnos,bizonyos jelenségek a mi szakszerve-zetünket sem kerülik el.

A mesékben nemcsak sikeres, fedd-hetetlen, győzelemre termett mesehő-sök járnak, kelnek, hanem olyanok is,akiknek nem sikerül elérniük kitűzöttcéljaikat, s elbuknak a vállalt felada-tok teljesítése közben. Megelégsze-nek a réz-, illetve ezüsthíd pallójával,vagy már az első ivóban elfelejtik,miért indultak útnak; nem állják ki azirgalmasság és szeretet próbáját,megszegnek szót, törvényt, erkölcsiparancsot vagy egyszerűen csak rosz-szul választják meg a küzdelemhezszükséges eszközeiket és stratégiá-ikat.

Nekünk fontos, hogy helyes straté-giát állítsunk fel és megfelelő eszkö-zökkel vértezzük fel magunkat a jö -vőnk érdekében.

A VSZ szakmai képviseleteinekjelenleg folyó tavaszi oktatásain járvanagyon sok olyan tisztségviselőveltalálkoztunk alelnök kollégáimmalegyütt, akik a fenti gondolatok szelle-mében cselekednek. Nagyon sokolyan emberrel, akiket egy fontos célköt össze: a másokért való tenni aka-rás. Természetesen a kritikákat ők ismegfogalmazták. De ezen túl számta-lan javaslatuk is van arra, hogy mikénttehetnénk jobbá, erősebbé, hatéko-nyabbá szervezetünket.

A mese nem azt ígéri nekünk, hogymindig győzni fogunk, és hogy mindenjó tettünkért jót kapunk, hanem azt,hogy ha kitartóan próbáljuk végigjárnisaját utunkat, amelytől sem a kudar-cok, sem a figyelmünket más iránybaterelő „kísértők” nem tudnak eltánto-rítani. Az út végén közelebb kerülhe-tünk a szakszervezeti küldetésünkcéljához.

„Csak” egy hírMár megint erőszak

Meleg Jánoselnök

A Vasutasok Szakszervezete atámadások megelőzését tartja alegfontosabbnak, de ha már meg-történt a szomorú eset, annakkezelésére a következő kezdemé-nyezést tette: a fizikai támadástelszenvedett munkavállalók részé-re, a lelki trauma mi előbbi feldol-gozásának érdekében a munkáltatóa támadást követő két szolgálatra,a munkavállaló kérésére biztosít-son rehabilitációs szabadságot.

Page 4: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

Vissza kell állítani as z a k s z e r v e z e t imozgalom érték-rendjét, elsősor-ban a tagok érde-keinek a szem

előtt tartásával – összegezhet-nénk a VSZ májusban tartottkongresszusának legfőbb üze-netét. A tanácskozáson – ame-lyen 109 küldött vett részt –azonban ennél lényegesen többis történt: kemény kritika és apozitív változások értékelése iselhangzott. Igaz, ez utóbbibólvolt kevesebb, mert ez a kong-resszus az elmúlt egy év alatttörténtek őszinte, kritikus szem-besítéséről, valamint egy hatá-rozott szemléletváltás szüksé-gességéről is szólt.

Szemléletváltás nélkül nem megy

Az elnöki beszámolóban Me -leg János méltatta és megkö-szönte azoknak a lojalitását,akik rendületlenül kitartanak a120 évvel ezelőtt alakult Vasuta-sok Szakszervezete mellett, sköszöntötte az újakat is, akikmostanában döntöttek úgy,

hogy csatlakoznak. Felszólalá-sában azonban erős önkritikárais sarkallta a megjelenteket, fel-szólította a tisztségviselőket,hogy a jövőben kérjék meg tag-társaikat: ne azt kérdezzék, mittehet a VSZ értetek, hanem azt,mit tehetnek ők maguk, a tagoka szervezetért. Vagyis, a szem-léletváltásra a tisztségviselők ésa tagok körében, az egész szak-szervezetet átfogóan is szükségvan. Ugyanis, ha ez nem követ-kezik be, a mozgalom kerülveszélybe – hangsúlyozta azelnök, aki beszédében kitért aszemélyes ellentétek okozta ve -szélyes feszültségekre és azelmúlt időszakban fokozatosan,de határozottan bevezetett gaz-dasági megszorításokra, amely-lyel sikerült megállítani a va -gyon felélést.

Vissza az alapokhozAz elnök nyomatékosan le -

szögezte: „szakszervezetünknekvissza kell térnie a kiindulásialapokhoz, minden szinten. Fon-tosabb értékrendnek, elsősor-ban a mozgalom jellegének a

visszaállítás kel, hogy közép-pontba kerüljön. Csak az érdek-védelem, a tagjaink érdekképvi-selete kell, hogy vezéreljen ben-nünket a napi munkánk során.Ez vonatkozik az aktív és a nyug-díjas tagjainkra egyaránt”. Me -leg János kiemelte a nyugdíja-sok dicséretes aktivitását és avelük való jó együttműködést. Agazdasági megszorító intézke-désekkel kapcsolatban az elnökmegjegyezte: a VSZ vagyoniháttere stabil, de a kiigazítások-ra a jövő érdekében szükségvan. „Tudom, hogy ez egy nép-szerűtlen munka, volt is, és vanis sok álmatlan éjszakám emiatt, hiszen adakozni mindenkijobban szeret, pláne, ha nem asajátját kell odaadni. Az elmúltegy év alatt mindenki azt mond-ta, hozd meg a népszerűtlenintézkedéseket, azonban a leg-többen úgy gondolták, hogy ez

lehetőleg ne érintse az ő terüle-tét vagy az ő személyét. Ez az,amivel szakítani kell! Ha a kia-dásokat csökkenteni kell, akkora teherviselést közösen kell min-denkinek viselnie. Főleg azoknak,akik az előző időszakban ked-vezményezettei voltak a rend-szernek” – szögezte le Me legJános, majd azt kérte a kong-resszus tagjaitól, hogy hozzá-szólásaikban ne csak – vélhető-en jogos – kritika, hanem a pozi-tív változások értékelése is han-gozzék el. Beszédében az elnökkijelentette: „Harcosokra vanszükség!”, majd felhívta a fi -gyel met arra, hogy a szakszer-vezeti vezetők egyetlen jutalmaa tiszta lelkiismeret, „s bíránk atörténelem lesz majd”.

Csak önkritikusan!Az elnök beszéde után a kül-

döttek a hozzászólásaikbannemcsak az elnökség munkájátkritizálták – vagy éppen elismer-ték –, de elhangzott néhányankemény önkritika is. A felszóla-lók közül többen is támogatták apénzügyi megszorító intézkedé-seket, hiszen – ahogy azt Ber-náth Katalin, a VSZ MiskolcTerületi Képviseletének a veze-tője is hangsúlyozta – ahhoz,hogy a költségvetés nullszaldóslegyen komoly racionalizálásrais szükség van.

Egy évvel ezelőtt azt mondtuk,hogy fejezzük be a kampányt ésdolgozzunk. Mégis tovább kam-pányolunk – hívta fel a figyelmetHercegh Mária, a VSZ Női Ta -gozatának vezetője, aki hozzá-

4 MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.4

KONGRESSZUS

Szembe kell nézni a változások szükségszerűségével és a „bentről” érkező változ-tatási akarattal – hangzott el a Vasutasok Szakszervezete éves kongresszusán,amelyen a működésre, a szakszervezeti értékrendek képviseletére vonatkozó kri-tika és a pozitív változások méltatása is terítékre került. A kongresszus elfogadtaa szakmai,- és pénzügyi beszámolót, valamint a szervezet költségvetését is.

Egy kongresszusVSZ: Harcosok kellenek!

VáltozásA Felügyelő Bizottság lemondott elnöke, Papp Zoltánhelyére Gyuricza Gyulát választották a küldöttek.Az FB tagja lett: Szmrekovszky András, Szombathelyről.

Page 5: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

szólásában az értelmes vitákfontosságára és a bántók rom-boló hatására is rávilágított. Atagozatvezető szerint a komolyváltozáshoz kevés az, mit eddigcsináltak. Hangsúlyozta: másfaj-ta szakszervezetet kell csinálni,de azt nem lehet a fehér asztalmellett. A személyeskedés pe -dig morálisan és jogilag semelfogadható – szögezte le.

Volt, aki a kommunikációt és aMagyar Vasutas című újság tar-talmát, küllemét is kritikávalillette, amire Horváth Csaba aterületért – is – felelős szerve-zetpolitikai alelnök egyebek kö -zött elmagyarázta: ha maguk atisztségviselők nem adnak hírtarról, hogy mi történik a terüle-tükön, akkor az nem jut el a nyil-vánossághoz, nem fog megje-lenni a kommunikációban.

Példaként említette a nyugdí-jasokat, akik rendszeresen ko -moly tartalommal segítik a szak-szervezet kommunikációs mun-káját azért, mert nemcsak jódolgokat csinálnak, hanem aztakarják, hogy ennek híre is men-jen.

A kongresszuson számosegyéb téma mellett szóba kerültmég a konstruktív együttműkö-dés fontossága, a potyautasságproblémája, a KSZ-ek értéke ésa közös gondolkodás szüksé-gessége.

A beszámolók sorra„átmentek”

A pénzügyi beszámolót élénkvita követte, ám végül a küldöt-tek elfogadták a tartalmát, s azta tényt is, hogy újabb kiadás-csökkentés is várható, a szerve-zet alkalmazottainak a körébenis. A küldöttek elfogadták aPénzügyi Ellenőrző Bizottságbeszámolóját is csakúgy, mint aFelügyelő Bizottság és a Költ-ségvetési Bizottság számveté-sét. Az Alapszabály módosításelsőre „átment”, ami nagy ritka-ság a kongresszusok történeté-ben, s a küldöttek fegyelmezett-ségéről és komolyságáról vall.

5MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz. 5

„Nemcsak a költségvetésünket

kell rendbe tennünk…(részlet az elnök beszédéből)

Tagmegtartás és tagszervezés területén csak akkorleszünk eredményesek, ha az elvégzett érdekvédel-mi eredményeket a tagság felé képviselni tudjuk.Semmit nem érünk el olyan megállapodásokkal,amelyek a munkavállalók számára pozitívak, azon-ban a tagjaink nem tudnak róla, nem értik vagy nemakarják tudomásul venni, hogy a környezetünk vál-tozásait le kell követnünk…”

KöszönetA kongresszuson Meleg János elnök megköszönte a nyugdíjba vonuló Fürstné Fehér Rózatitkárságvezető munkáját és a Felügyelő Bizottság elnöki tisztségéről lemondott Papp Zol-tán lelkiismeretes helytállását. Az elnök a küldöttek nevében is kívánt mindkettejüknek jóerőt és egészséget, a családi életükben pedig nagyon sok boldogságot.

KONGRESSZUS

margójára

Page 6: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.6

KÜTKétnapos ülést tartott a Köz-ponti Üzemi Tanács (KÜT) má -jusban: a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Oktatóter-mében – Hűvösvölgyben –, és acég székházában. A Guinessrekordok könyvébe is bejegy-zett gyermekvasút történeténés jelenlegi helyzetén kívül aKÜT tagjai tájékoztatást kaptaka cég tavalyi gazdálkodásánakfőbb eseményeiről, egyebekközött az állami szerepvállalás-ról, valamint a MÁV-csoportátalakulásáról is.

68 évvel ezelőtt, 1948 áprilisában kezdő-dött a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyer-mekvasút pályaépítése, s hivatalosan isezt a dátumot tartják a létesítmény „szüle-tésnapjának” – hangzott el a KözpontiÜzemi Tanács ülésének első napján. Ez azévforduló volt az aktualitása annak a kihe-lyezett ülésnek, amelyet a KÜT tagjaikülső helyszínen, a Gyermekvasút hűvös-völgyi oktatótermében tartottak május-ban. A létesítmény történetéről GerzsényiGyula főnökségvezető tájékoztatta arésztvevőket.

Az üzemeltetéshez a menedzsment azaktuális költségvetésből biztosítja a szük-séges pénzügyi forrást – erről VeszprémiLászló budapesti területi igazgató beszélt.Elmondta azt is, hogy tavaly január 1-től aGyermekvasút teljes felügyeletét átvettea budapesti területi igazgatóság. A biz-tonságos működés feltételei rendelkezés-re állnak – szögezte le az igazgató –, azelmúlt időszakban mintegy 5 ezer darabfaaljat cseréltek ki, a járműpark viszontkorszerűsítésre szorul. A képzéssel kap-csolatban kiemelte a forgalmi gyakorno-kok éles üzemben töltött idejét, amelynagyban hozzájárul ahhoz, hogy sikeresvizsgát tegyenek. A továbbiakban a MÁVZrt. munkajogi vezetőjével, Dr. Nemeské-ri-Kutlán Endrével tartott konzultációkeretében vitatta meg a testület a vezény-lői munkakörben dolgozók tervezett bér-rendezését. A munkajogi vezető elmond-ta, hogy ez régóta szerepel a tervekközött, de korábban nem született rávezetői döntés. A jelen javaslat szerint azebben a munkakörben dolgozók alapbére24 ezer forinttal emelkedik majd, a sávfelső határáig. A munkáltatónak minden-képpen a rendkívüli munkavégzés 300órás éves keretén belül kell maradnia, ésennek teljesítésében a vezénylésnekkulcsszerepe van. Hálózati szinten a for-galomnál ez 70 munkavállalót érint. A KÜTtagjai a konzultációt eredményesnek ítél-ték meg.

Terítéken a létszámhiány – is

Az ülés második napján, a MÁV Zrt.székházában a cég 2015. évi pénzügyi tel-

jesítéséről és a 2016. évi fő feladatokróltartott tájékoztatót Bádonfainé SzikszayErzsébet.

A gazdasági vezérigazgató-he lyettes atavalyi gazdálkodás főbb eseményeiközött az állami szerepvállalást, a MÁV-csoport átalakulását emelte ki, az egyébesemények között pedig a NIF Zrt. általlebonyolított beruházások eszközeinekátvételét említette.

Az átlaglétszámmal kapcsolatban el -mondta: 2015-ben a MÁV Zrt.-nél 15 ezer782 főállású munkavállaló és 1356 közfog-lalkoztatott dolgozott. A 2016-2018 közöttiüzleti tervvel kapcsolatban Bádonfainé a3 éves tervezés jelentőségét hangsúlyoz-ta. Véleménye szerint „eljutottunk” odáig,hogy 2016 és 2018 között nem az adósság,a környezetvédelem vagy a műszaki terü-let, hanem a létszám kerülhet majd aközéppontba.

A KÜT tagjai ezt az alkalmat is megra-gadták, hogy felhívják a figyelmet a vég-rehajtó pontokon használatos munkaru-ha- és védőcipő ellátási problémákról,valamint felvetették a lakáskiutalás fog-lalkoztatáspolitikai fontosságát, és hang-

súlyozták a vasutas életpálya modell ki -dolgozásának sürgősségét.

Új projektek tesztüzembenMásodikként Vidra András infokommu-

nikációs igazgató tartott tájékoztatást azINKA projektről, valamint a FOR aktuálisállásáról. Előbbi egy régóta tervezett pro-jekt, melynek az a lényege, hogy hatéko-nyabban és jobban meg lehessen tervez-ni egy-egy munkát.

Jelenleg a tesztüzem előkészítésénéltart a projekt – 130 munkaállomást állítot-tak be erre a célra.

Ezzel párhuzamosan az MTR rendszerfolyamatos kiváltása is megtörténik, sze-repét átveszi az új TOPORAIL rendszer –ismertette az igazgató. A projekten belülmegvalósul a jelenlegi, úgynevezett VEGArendszer „újrafejlesztése” is, amelynekkapcsán tervek szerint 2017. január 1-től aruhakiosztást támogató rendszer is meg-újulhat. Vidra a tesztüzemben zajló FORprojekttel kapcsolatban elmondta, hogyaz éles üzemig még számos alapproblé-mát kell rendezni.

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 11,5 kilométer hosszú, 760 milliméter keskenynyomközű kisvasút, amelyen a hegyi pálya miatt kettős fékrendszerrel felszereltfémvázas kocsikból álló szerelvények üzemelnek. A vonatok óránként 20 kilomé-teres sebességgel közlekednek. A működtetéshez 15 csoportban, 10-14 évesgyerekek adnak 12 órás szolgálatot, ami alatt vonatot menesztenek, váltót éspénztárt kezelnek, naplóznak, jegyvizsgálatot végeznek, továbbá hangosbe -mondással töltik az idejüket. A közlekedési vállalatok „kapkodnak” az itt dolgo-zó diákok után, a szakmával összefüggésben szerzett tapasztalataik miatt. Abudapesti Gyermekvasút szerepel a Guinness Rekordok Könyvében, mert a világleghosszabb olyan vasútvonala, amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatotgyermekek látják el.

(Összeállításunk a KÜT Hírlevele alapján készült)

A Guiness rekordok között

GGyyeerrmmeekkvvaassúúttrraaüülltteekk

aa KKÜÜTT ttaaggjjaaii

Page 7: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

A Vasutas Önkéntes TámogatásiAlap Egyesület (ÖTA) májusban tar-totta XIX. küldöttgyűlését, amelyneknapirendjén szerepelt az elnökség2015. évi beszámolója, pénzügyimérlege, eredmény kimutatása és a2016. évi költségvetés tervezete.

A küldöttgyűlést dr. Kurucsai László, az ÖTA elnöke nyitotta meg.Köszöntője, majd a napirend ismertetése után, az egyesület munkájátértékelve hangsúlyozta: az elmúlt évben is sikerült megőrizni a gaz-dálkodás stabilitását.

A 2015. évi gazdálkodásról készült mérlegbeszámolóhoz Tivald Atti-láné ügyvezető elnök közölte, hogy az ÖTA összbevétele 793 millió 623ezer forint, a segélyezési és működési összkiadás pedig 827 millió 16ezer forint volt. Ebből a tagság támogatására – készpénzsegélyként –461 millió 885 ezer forintot fordítottak. Az egy főre jutó átlagsegélyösszege 6451 forint volt, 5 százalékkal több az előző évinél. A tagoksegélyigényét – ha az a feltételeknek megfelelt –, kielégítették. A segé-

lyek pénzügyi fedezetét folyama-tosan biztosították. A kifizetésneknem volt akadálya.

Az ÖTA 2015. év végi záró tag-létszáma 71 599 volt. Ebből amunkavállaló tagok száma 19 569,a nyugdíjasoké 52 030. A csökke-

nés mértéke 7,6 százalék. Tavaly mindössze 95 munkavállaló lépett beaz egyesületbe.

A küldöttgyűlés az ÖTA elnökség beszámolóját, pénzügyi mérlegétés eredmény kimutatását elfogadta.

A 2016. évre tervezett összes bevétel 766 millió 123 ezer forint, atagok támogatására, készpénzsegélyek, intézményes segélyek, gyó-gyászati segédeszközök, gyógykezelési támogatás, szociális segélyekcímén 450 millió 690 ezer forint szerepel a tervben – ismertette Tivald-né. A költségvetés, amelyet a közgyűlés elfogadott, biztosítja a segé-lyek kifizetésének és a működés pénzügyi feltételeit.

Visi Ferenc

ÖTA: stabil a gazdálkodás

FOGY A TAGSÁG

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz. 7

RCH

Az RCH Központi Üzemi Tanácsa május 17.és 19. között tartotta már hagyományos három-napos ülését, amelyen a munkáltató értékelte azelőző évet, valamint a már beindult aktuális üzle-ti évről is tájékoztatást a tanácsnak. A munkálta-tó részéről több mint tíz tájékoztató hangzott el,ezek szinte a vállalat teljes működési területétérintették.

Az értékelést Dr. Kovács Imre, az igazgatóságelnöke kezdte, mégpedig azzal, hogy a 2015.évet csaknem 390 millió forint adózás előttieredménnyel zárta az RCH, ami a körülménye-ket figyelembe véve nem rossz. Az elnök tájé-koztatott a Dávid Ilonával, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójával, valamint Csépke Andrással,a MÁV-Start vezérigazgatójával folytatott tárgya-lásról is. Ismertette a Záhonyt és térségét érintőforgalom helyzetét, s végezetül beszélt az RCA,valamint a közép-kelet-európai árufuvarozásiállapotokról és a jövőbeni kilátásokról.

A folytatásban dr. Vincze Teodóra humánigazgató, Benyus Julianna hr ösztönzés- és fej-

lesztésvezető, valamint Simon Ferenc hr partnerés szervezetvezető adott tájékoztatást. Elmond-ták, a létszám jól alakul, jelenleg 1902 alkalma-zottal működik az RCH, de szigorú gazdálkodáslesz a személyi jellegű kiadásokban.

Az ez évre elfogadott képzés és oktatás rend-ben folyik – hangzott el. Zajlik a felkészülés avasutasnapi rendezvényekre, valamint meg-kezdték az előkészületeket a szeptemberi csalá-di napra is.

Indul a DIGI!A következő nagy téma az üzemeltetés volt.

Itt elsőként Horváth Ottó üzemeltetési igazgató,Czékus József vonatkezelési vezető, valamintGáncsos István, Czinki László és Szokodi AttilaTÜK-vezetők adtak részletes tájékoztatást asaját területükről. A folyamatban lévő projekte-ken túl egy új program is indul, amely a DIGInévre hallgat. Ez elsősorban a kocsivizsgálatterületét fogja érinteni.

A folytatásban Mózes Tibor és Zlati Róbertmunkavállalói felügyelőbizottsági tagok adtakrövid tájékoztatót az FB-ben végzett munkájuk-ról. Végezetül a KÜT is napirendre tűzte azelmúlt hónapok munkáját, amelyet Zubály Berta-lan elnök értékelt.

A tizenkét utasítástervezet véleményezése,valamint a műszaki és a kereskedelmi szakbi-zottság aktív részvétele segített abban, hogy aKÜT maradéktalanul el tudja végezni a feladatát.Természetesen a szervezet a munkáltatóvalfolyamatosan tartja a kapcsolatot, s ha menetközben hiányosságokat tapasztal vagy jelzése-ket kap a munkavállalók részéről, azonnal kere-si a tárgyalási lehetőségeket a problémák minélelőbbi megoldása érdekében.

A tárgyalóasztaltól a felek úgy álltak fel, hogyminden felvetett kérdésre választ kaptak, s arésztvevők rendkívül hasznosnak értékelték atalálkozót.

Zubály Bertalan

Állja a sarat az RCH

Részletesen,őszintén

A rossz körülményekellenére jónak mondható,390 milliós adózás előttieredményt ért el tavaly aRail Cargo Hungária –hangzott el az RCH KÜTlegutóbbi ülésén. Az üze -mi tanács tagjai részletestájékoztatást kaptak acéget érintő valamennyikérdésről.

Zubály Bertalan

Tavaly az RCH 390 millióforint adózás előtti ered-ménnyel zárta az évet.

Page 8: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

JOG

A Munka törvénykönyve szerint a munkaválla-ló köteles a munkáltató irányítása szerint munkátvégezni. A törvény rendelkezik arról is, hogy amunkáltató jogosult a munkavállalót átmenetilega munkaszerződéstől eltérő munkakörben, mun-kahelyen vagy más munkáltatónál is foglalkoztat-ni. Az utasítás nem teljesítése általában súlyoskötelezettségszegést jelent, amely jogkövetkez-ményként akár a munkaviszony megszüntetésétis maga után vonhatja. A kérdés az, hogy ténylegvégre kell-e hajtanunk minden munkáltatói utasí-tást.

A megtagadható utasításokA bevezetőben feltett kérdésre még a jog iránt

különösebben nem érdeklődő olvasó is nemmel

válaszolna. Természetesen nem kell végre-hajtanunk minden utasítást, hiszen a munkál-tató azt is kérheti tőlünk, hogy eresszünk mér-get a folyóba vagy ejtsünk az ellensége fejéreegy zongorát. Persze, nem kell ilyen példákignyúlnunk. Nézzünk meg néhány életszerűesetet!

A főnök elrendeli, hogy vegyek részt a vas-úti pálya mellett szükséges területrendezésimunkákban. Ez, az esetemben főként favágástés bozótirtást jelent. A terület, ahol dolgoznék,erősen fertőzött az agyhártyagyulladást ésLyme-kórt okozó kullanccsal, amelyről a felet-tesemnek – a részére megküldött kullancstér-kép alapján – hivatalos tudomása is van.Mivel a vágyaim között egyelőre nem szerepela kullancs miatti bénulás vagy halál, oltást,de legalább kullancsriasztó krémet kérek afelettesemtől, aki a kérésemet azzal utasítjael, hogy drága a szer, és ha esetleg megbe-tegszem, majd legfeljebb elmegyek pár napbetegszabadságra.

A főnökömnek nemcsak egészségügyi éserkölcsi továbbképzésre van szüksége, hanemmunkajogira is. A törvény szerint ugyanis megta-gadhatom az utasítása teljesítését, ha annakvégrehajtása az életemet, testi épségemet köz-vetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Fontos,hogy az élet és a testi épség súlyos veszélyezte-tése közvetlen kell, hogy legyen, a közvetettveszélyeztetés nem ad alapot az utasítás megta-gadására. Azt, hogy mi számít „közvetlen” és mi„közvetett” veszélynek, a Munka törvénykönyve(Mt.) nem mondja meg, azonban a munkavédel-mi gyakorlat kialakította a maga fogalomértel-mezését. E szerint a közvetlen veszély akkor állfenn, amikor az egészségkárosodás feltételeadott, és csak a véletlenen múlik annak bekövet-kezése. Példánknál maradva: egy dokumentál-tan kullancsoktól hemzsegő területen a megfele-lő védelem nélkül dolgozni közvetlen veszélytjelent, hiszen ebben az esetben csak a szeren-csén múlik, hogy csípést szenved-e a munkavál-laló, és ha igen, a kullancs fertőzött-e.

A TÖRVÉNY SZERINTMEGTAGADHATOM

AZ UTASÍTÁSTELJESÍTÉSÉT, HA ANNAK

VÉGREHAJTÁSA AZÉLETEMET, TESTI

ÉPSÉGEMET KÖZVETLENÜLÉS SÚLYOSAN

VESZÉLYEZTETNÉ.

A munkáltató szintebármilyen feladat el -látására utasíthatja amunkavállalót. De va -jon tényleg végre kellhajtanunk minden munkáltatóiutasítást?

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.8

Mikor lehet és mikorA munkáltatói utasítás megtagadásának esetei

Page 9: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

JOG

„Toll a füledbe!”Milyen esetben mondhatjuk még a felette-

sünknek azt, hogy „toll a füledbe” főnököm,nem végzem el a feladatot? A törvény úgy ren-delkezik, hogy abban az esetben is megtagad-ható – külön hangsúlyozom: csupán megtagad-ható – az utasítás teljesítése, ha az munkavi-szonyra vonatkozó szabályba ütközik. A munka-vállaló tehát nemet mondhat, ha a feletteseolyan feladatra utasítja, mely ellentétes bármelymunkaviszonyra vonatkozó szabállyal. De mi aza munkaviszonyra vonatkozó szabály?

A kérdés megválaszolása érdekében ismétaz Mt.-t kell fellapoznunk. Az Mt. szerint munka-viszonyra vonatkozó szabály a jogszabály, a kol-lektív szerződés és az üzemi megállapodás,továbbá az egyeztető bizottsági határozat. Akíváncsi olvasó most talán éppen azon tűnődik:bármely jogszabály munkaviszonyra vonatkozószabálynak minősül-e? A válaszom: igen. A tár-sasházi törvény is? Igen. Az étkezési célra for-

galomba kerülő vadon termett gombák gyűjté-séről, feldolgozásáról, forgalomba hozatalárólszóló rendelet is? Igen. A százfős falucskaönkormányzati rendelete is? Igen. Bármely elő-írást, ha az alaptörvény alapján jogszabálynakminősül, munkaviszonyra vonatkozó szabály-ként kell kezelni.

Előfordul ugyan, hogy a munkáltató jogsza-bályba ütköző utasítást ad, de ez csak kismér-tékben jellemző. Sokkal gyakoribb az, amikor amunkáltató utasítása a kollektív szerződés ren-delkezéseibe ütközik. Ha például a kollektívszerződés arról rendelkezik, hogy a munkaválla-lóknak egy nagykockázatú munkavégzési terü-leten meghatározott létszámban kell jelen len-nie, meg lehet tagadni az utasítást, ha a főnök azelőírt létszámnál kevesebb dolgozót oszt be aterületre. Így ugyanis az utasítása ellentéteslesz a kollektív szerződés előírásaival.

Amikor kötelező nemet mondani

Eddig az utasítás megtagadásának lehetősé-geit tekintettük át, most nézzük meg, hogymilyen esetben köteles a munkavállaló nemetmondani a munkáltatónak. A törvény összesenegyetlen ilyen esetet ismer: ha az utasítás vég-rehajtása más személy egészségét vagy a kör-nyezetet közvetlenül, és súlyosan veszélyezteti.Tehát, a megtagadás kötelezettsége kizárólagakkor áll be, ha másokegészsége vagy a kör-nyezet kerül közvetlenülveszélybe. Ilyen esetrelehet példa, ha a munkál-tató arra utasítja a munka-vállalót, hogy a szennyvízi-szapot az út menti árokba ürít-se, ugyanis ezzel a környezetközvetlen és súlyos veszélyezte-tése állna be. Ugyanúgy kötelezőmegtagadási ok az is, ha a munkálta-tó arra utasítja a munkavállalót, hogya meg hibásodott daruvalakkor is dolgozzon, haalatta mások tartózkod-nak.

Ha oktatnék a jogi egyete-men, a munkajogi szigorlaton bizto-san feltenném a kérdést a hallgatóimnak:köteles-e megtagadni az utasítás teljesíté-sét, ha a főnöke önt arra kéri, hogy törjön be akollégája lakásába és hozza el onnan a táblagé-pet?” Ha a hallgató igennel felelne, nem kaphat-

na jó osztályzatot. A betöréses lopás (Btk. sze-rinti nevén: dolog elleni erőszakkal elkövetettlopás) ugyanis, bár kétségtelenül bűncselek-mény, és nem is jelentéktelen, nem veszélyezte-ti más személy egészségét és a környezetet.Ezért a kötelező megtagadás esete nem állfenn. Azonban tény, hogy a lopás a Büntető Tör-vénykönyvbe – tehát munkaviszonyra vonatko-zó szabályba – ütközik, s ezáltal a teljesítésmegtagadásának lehetősége fennáll. Így amunkavállaló, ha a tolvajlás rendkívüli munka-végzésként nem vonzó lehetőség a számára,megtagadhatja az utasítás teljesítését.

Álljunk rendelkezésre!Fontos, hogy még abban az esetben is köte-

lesek vagyunk a munkáltató rendelkezéséreállni, ha jogszerűen tagadtuk meg az utasításteljesítését! Ha ugyanis az utasítás megtagadá-sa után elmegyünk a helyszínről, szintén kötele-zettségszegést követünk el. A legszerencsé-sebb az, ha a megtagadást követően is elérhe-tőek maradunk és a munkáltató által kijelölthelyen tartózkodunk.

Az ügyek megítélése minden esetben más ésmás, a tényállástól függően. Ezért azt javaslom

minden kollégánknak, hogy ha adott esetbennem egyértelmű az utasítás megtagadásá-

nak jogossága, keresse meg a szakszer-vezeti képviselőjét és jogászainkat.

Balczer Balázs

A MUNKAVÁLLALÓNEMET MONDHAT, HAA FELETTESE OLYAN

FELADATRA UTASÍTJA,MELY ELLENTÉTES

BÁRMELYMUNKAVISZONYRA

VONATKOZÓ SZABÁLLYAL.

FontosHa a munkáltatói utasítás teljesítésével jogellenességet követnénkel, vagy veszélyeztetnénk magunkat, megtagadhatjuk a teljesítést.De ha más élete vagy a környezet kerül veszélybe, az utasítástkötelesek vagyunk megtagadni.

9MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.

FONTOS, HOGY MÉG ABBANAZ ESETBEN IS KÖTELESEKVA GYUNK A MUNKÁLTATÓREN DELKEZÉSÉRE ÁLLNI, HAJOGSZERŰEN TAGADTUK MEGAZ UTASÍTÁS TELJESÍTÉSÉT!HA UGYANIS AZ UTASÍTÁSMEG TAGADÁSA UTÁN ELME-GYÜNK A HELYSZÍNRŐL, SZIN-TÉN KÖTELEZETTSÉGSZEGÉSTKÖVETÜNK EL.

kötelező nemet mondani?

Page 10: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

1010

ÉRDEKVÉDELEM

Valljuk be, egész Európábangondot okoz a vasútvállala-toknál a létszámutánpótlás.Hogy, csak a legnagyobba-kat említsük, a német DB ésa francia SNCF is létszám-

problémákkal küzd. A franciák például análunk is tapasztalt, motorvonatokonhallható, olvasható reklámokhoz hason-lóan valódi vasúti alkalmazottakkalkészített félperces „imázsfilmekkel” pró-bálják felhívni a figyelmet a különbözővasúti szakmákra a televízióban. A DBCargonál is emberhiány van, csak a túl-órák csökkentése érdekében minimum100 új mozdonyvezető kollégára lenneszükség – olvasható egy szakszervezetivezetőtől egy szakmai lapban, de. Már azsokat elárul a jelen állapotokról, hogy acég menedzsmentje is egyre többszöremlíti meg a kevés mozdonyvezetői lét-számhiányot.

Azt már Magyarországon is elértük,hogy a MÁV-csoport illetékesei is elis-merték a létszámhiányt. Persze a célunknem csupán ennek elismertetése volt,hanem a megoldás közös keresése, ami-nek igencsak itt lenne az ideje. A hang-súly a közös szón – is – van.

Bécsben a szakszervezettelkaröltve

Külföldi konferencia tapasz-talata, hogy Bécs városi-elő-városi vasút problémáit,eredményeit a munkáltatóés az érdekvédők képviselőiközös prezentációban mu -

tatták be, hiszen együtt dolgoznak a meg-oldásokon. A német BOGESTRA (Bo -chum-Gelsenkirchen elővárosi vasútvál-lalat) képviselője azzal kezdte előadását,hogy minden nagy projektnek az érdekvé-dőkkel egyeztetve állnak hozzá. Még úgysem egyedül döntenek a munkáltatóioldalon, hogy a kétévente megtartottmunkavállalói véleményfelmérésük so -rán a munkavállalók 70-80 százaléka általkitöltött kérdőívet kapnak vissza.

Mi pedig csaknem egy év alatt oda nemtudtunk eljutni, hogy a munkáltatóval aproblémák azonosítását közösen elvégez-zük és a megoldások kialakítását – a

téma fontosságára tekintetteltürelmesen, alaposan – vé -gigbeszéljük.

Béren kívüli mézesmadzag

Lehet-e azon csodálkozni, hogyvállalati szinten ilyen a hely-zet, ha a tulajdonosi oldalonsem tapasztalunk mást? Mertmi is történik például a bérenkívüli juttatások átalakítása

során? Volt érdemi egyeztetés azügyben? Állíthatjuk, hogy nem! Szakszer-vezeti és munkáltatói szervezetek isvéleményt, kritikát formáltak a tervezett(eleinte csak sajtóból hallott) átalakítá-sokról, de azt nem sikerült elérni, hogyezeket tárgyalóasztalnálvitassák meg a kormányképviselőivel. Azt megpláne nem, hogy az átalakí-tás tényleg a munkaválla-lók érdekeit szolgálja. Maazt látjuk, hogy a rendszeralapvetően nem fog változ-ni, csupán a mézesmadzagkészpénzjuttatás kerül be arendszerbe – persze nemúgy, ahogyan ezt sokanremélték – és a pénztáribefizetések drágulnak,emelkednek tovább: a ter-vezet szerint azokat, amike-tezeket eddig 1,35-ös szor-zóval lehetett választani, ajövőben csak 1,5-össel lehet. A keretbőlválasztva kevesebbet kap a munkaválla-ló, a munkáltatói tagdíjfizetés pedigtöbbe fog kerülni a munkáltatónak. Ezmegint nem a dolgozó malmára hajtja avizet.

Záhonynak kormányzatisegítség kell

De a záhonyi átrakókörzet-ben tapasztaltak sem min-den esetben a magyar mun-kavállalók malmára hajtjáka vizet. A hazai magánvas-utak közül egyre többen az

ukrán oldalon rakodnak át. Ez sajnos ért-

hető, hiszen – bármilyen hihe-tetlen is, ha a hazai bérekettekintjük – ez a munka ottolcsóbb, mint a magyar olda-lon. Azonban mégis lennelehetőség arra, hogy a nemzet-közi szerződésben foglaltakatszem előtt tartva a magyarállam nyomást gyakoroljon ahazai magánvasutakra, fuva-roztatókra. Ugyanis az említettszerződés szerint az árukat

elsősorban a fogadó oldalon kell átrakni.Erre alapozva épült ki Záhony az évtize-dek alatt, és ezért fordítottak rá milliárdo-kat még a legutóbbi években is.

A térség infrastruktúrájának egyik leg-nagyobb használója a Dunaferr. Valljukbe, tavaly sok bosszúságot okozott, hogya vasércet más útirányon szerezte be,ezáltal tonna százezrek kerülték el azeperjeskei határátmenetet. Hiába próbál-ták egyesek bizonygatni, hogy központisegítséggel, kedvezménnyel vissza lehet-ne terelni az árut, az állam nem lépett.Pedig a javasolt kedvezmény kevesebblett volna, mint a Záhony-Dunaújváros

helyett Gyékényes-Dunaújváros közöttikisebb távolság miatta MÁV oldalán kiesőPHD bevétel. Úgy tű -nik, idén a Dunaferregyoldalúan átterelforgalmakat a szlovákátrakó felől Záhonyba.Tavaly, az első negye-dévében buga gyakor-latilag nem jelent megZáhonyban, míg azidén 238 ezer tonnaérkezett ugyanebbenaz időszakban. Miköz-ben tehát stratégiai(szerű) megállapodás

megkötésére áhítozik a Dunaferr, eléggédicséretes módon egyoldalú intézkedése-ket hoz a forgalmának a magyar átrakófelé terelése érdekében. Kérdés, hogy eztmeddig hajlandó megtenni, változhat-e eza helyzet? Jó lenne, ha ezt a témát amagyar munkavállalók számára hosszútávon előnyösen lehetne lezárni, de ehhezkormányzati segítség is kell. Erre márkorábban felhívtuk az illetékes miniszté-rium figyelmét.

Megoldás mindenre létezik, ám ezeketegyeztetések eredményeként szoktákmegtalálni, megállapodással lezárni.

Vannak azonban, akik tudják a tutit.Megszokhattuk már. De tényleg megszok-tuk? Zlati Róbert

Sajnos sok problémával küzd a vasút, ezek egy része egészEurópában tapasztalható, más része hazai specialitás, megintmás része az egész országgal együtt sújtja a hazai vasutasokatis. Így aztán minden bajra másfajta megoldás lehet. Európábanremek módszerek vannak, csak át kéne venni.

Zlati Róbert

Együtt könnyebb lenne

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.

Azt már Magyaror-szágon is elértük,hogy a MÁV-cso-port illetékesei iselismerték a lét-számhiányt. Perszea célunk nem csu-pán ennek elismer-tetése volt, hanema megoldás közöskeresése, aminekigencsak itt lenneaz ideje.

Problémák és megoldások

Page 11: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

KONFERENCIANyíltan a munkabalesetekről

Szakmai nap a biztonságos munkáért

A munkavédelem, munkabalese-tek volt a témája a május 12-énrendezett nyílt napnak, amelyeta Borsod-Abaúj-Zemplén MegyeiKormányhivatal FoglalkoztatásiFőosztály Munkavédelmi Ellenőr-zés Osztály és Munkaügyi Ellen-őrzési Osztály a Vasutasok Szak-szervezetével közösen rendezetta TS HUNGÁRIA Kft. dísztermé-ben.

Arésztvevőket Bernáth Kata-lin, a VSZ miskolci területivezetője köszöntötte. El -mondta, a rendezvény cél -ja, hogy teret adjon amunkáltatók és munkavál-

lalók, valamint a hatóság együttműködésé-nek, ahol keretek között, de közvetlen for-mában lehet beszélni az aktuális munkavé-delmi és munkaügyi kérdésekről.

A szakmai napon elsőként Szabó Mihály,a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormány-hivatal Foglalkoztatási Főosztály Munkavé-delmi Ellenőrzési Osztály megbízott vezető-je tartott előadást. Beszélt egyebek közötta munkavédelemi hatóság szervezeti fel-építéséről és hatásköréről, az új jogszabály-ról, a munkaeszközökről, s azok használatá-ról. A vitás kérdések közül kiemelte az épí-tőgép-kezelői jogosultság témakörét, vala-mint ismertette a munkabalesetek és a fog-lalkozási megbetegedések alakulásávalkapcsolatos országos és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei statisztikai adatokat.

Szemléletváltást a munkavédelemben!

A második előadóként, Mokrai Attila, aBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhi-

vatal Foglalkoztatási FőosztályMunkavédelmi Ellenőrzési Osz-tály kormánytisztviselője be -szélt az elmúlt évek munkabal -ese tei nek tapasztalatairól.

Kiemelte: a hatósági vizsgála-tok szinte minden alkalommalfeltártak a munkabalesetekelőzményei között olyan pon-tot, illetve pillanatot, amikor aszerencsétlenség megelőzhetőlett volna, ha valaki – munkálta-tó, munkavédelmi képviselővagy munkavállaló – időbenszól, figyelmeztet a veszélyre. Csak úgylehet a munkabalesetek egyre növekvőszámát csökkenteni, ha a munkáltatóknálés munkavállalóknál is beindul egy szemlé-letváltási folyamat az egészséget nemveszélyeztető és biztonságos munkavégzésérdekében.

Egymagában a hatóság nem lehet képesminden munkahelyen, minden egyes mun-káltatónál feltárni és megelőzni a kockáza-tokat, már csak azért sem, mert ez a mun-kavédelmi törvény alapján egyértelműenmunkáltatói kötelesség.

Ahány eset, annyi megoldási lehetőség

A nyílt nap harmadik előadását dr. KissMihály a Borsod-Abaúj-Zemplén MegyeiKormányhivatal Foglalkoztatási FőosztályMunkaügyi Ellenőrzési Osztály kormány-tisztviselője tartotta. Ismertette a munka-ügyi hatósági feladat és hatáskörét.

Előadásában kitért azokra a jellemzőhibákra, vétségekre, amelyeket a munkál-tatók – az elmúlt időszak ellenőrzéseinektapasztalatai alapján – a leggyakrabbanelkövetnek. Felhívta a figyelmet arra, hogya munkaügyi szabályok mindig több össze-tevő együttes figyelembe vételével ellen-őrizhetők, illetve vizsgálhatók.

Előbbiek alapján az előzetesen, írásbanfeltett kérdésekre reagálva az előadó el -mondta, hogy nem lehet a munkaügyi té -makörben általánosan felvetett kérdésreegyértelmű választ adni, mivel mindenügyben a konkrét helyzetek döntik el, hogymilyen megoldás, vagy melyik jogszabályielőírás alkalmazható.

A program zárásaként olyan kérdésekreválaszoltak az előadók, amelyek a munka-balesetek minősítését és a munkáltatóimunkavédelmi szemléletet érintették.

Bernáth Katalin

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz. 11

Akiket érdekeltA MUNKAVÉDELMI NYÍLT NAPON AMÁV CSOPORT TAGVÁLLALATAIRÉSZÉRŐL 51 ÉRDEKLŐDŐ VETTRÉSZT. AZ ÉRDEKLŐDŐK ZÖMÉBENMUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKOR-LÓK, MUNKAÜGYI SZAKEMBEREK,MUNKAVÉDELMI SZAKTEVÉKENY-SÉGET VÉGZŐK, VÁLASZTOTTMUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐK,SZAKSZERVEZETI TISZTSÉGVISE-LŐK ÉS MUNKAVÁLLALÓK VOLTAK.

Page 12: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

12 MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.12

SPORT

Eseményünket megtisztelteNagy Alfonz JBI igazgatóés Kreiner István Forgalmiosztály vezető, valamintHorváth Já nos a TIP-TOPkft résztulajdonosa. A Vas -utasok Szakszervezeté-

nek vezetését Horváth Csaba és ZlatiRóbert alelnökök képviselték.

Labdarúgásban hét, míg főzésben tizen-egy csapat próbálta a legjobb helyezéstelérni. A gyerekek az aszfaltrajz versenyencsokiért versenghettek.

Zárásként a vasutasok – nők és férfiakkülön – féksaru dobó versenyen mértékössze az erejüket. A helyezésekért kapott

dobozos söröket a hölgyeknél Nagyné Zsu-zsa, Kiss Ágnes, Ács Kata, a fiúknál FábiánGábor, „Kecske” és Lasics Attila fogyasztot-ta el. Egészségükre!

Külön köszönet Somorjai Gábor és PápaiZoltán VSZ tisztségviselőknek, valamintFülöp Borbála irodavezetőnek és SzuchyAntal VSZ ONYSZ TK vezetőnek a szerve-zésben, lebonyolításban vállalt munkáért.Szerencsére az idő is kedvezett a rendez-vényhez: az előző napok borújával ellentét-ben a nap is hétágra sütött. Igazán jól sike-rült nap volt.

Németh TamásTK vezető

Szombathely

Szombathelyen

Egy jól sikerült nap

Mintegy kétszázhúsz vendég részvételével rendeztemeg májusban Celldömölkön a szombathelyi terület acsaládi- és sportnapját.

Eredmények, helyezésekFőzés1. TEB I. 2. Pápa-Celldömölk PFT (Hasutasok) 3. TEB II.

Labdarúgás1. Pápa-Celldömölk PFT 2. Szombathely Gépészet 3. Celldömölk állomás csapata

A díjakat és okleveleket HorváthCsaba a Vasutasok SzakszervezeténekSzervezetpolitikai alelnöke adta át.

Page 13: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

13MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz. 13

SPORT

Mozgalmas májust zárt aVSZ Szolnoki Járműjavítóalapszervezete: elsejénha gyományos majálissalkezdtek, s a hónap mindenhetére jutott egy komolyvagy éppen lazulásra al -kalmas sport- és szabad-idős program. Az alap-szervezet a júniust is legalábbennyire színesre tervezi.

A hagyományokhoz híven, idén májuselsején is megkoszorúzták a „Famunkás”emlékművet a VSZ Szolnoki JárműjavítóAlapszervezet tagjai. Ezt követően aTiszaligeti majális vidám forgatagábanünnepelték a munkát, több tízezer szolno-ki lakossal együtt. Az alapszervezet 120-nál több vendéget – szakszervezeti tago-kat és családtagokat – látott vendégül.

A telephely Munkavédelmi Bizottságaviszontlátogatásra, együttes ülésre hívtameg a debreceni Járműbiztosítási Igaz-gatóság Munkavédelmi Bizottságát,május 6-án a. A rendezvényen a hasonlómunkakörülmények és kockázati ténye-zők között dolgozókat képviselő tisztség-viselők prezentációval egybekötött tájé-koztatót kaptak a Szolnoki Járműjavítótevékenységéről, majd üzemlátogatásonvettek részt. Jól sikerült tapasztalatcserevolt.

Az üzemi tanácstagok felkészítését, aFriedrich Ebert alapítvány támogatásávalmájus 10-ére szervezte meg az alapszer-

vezet. A Tiszaligeti Turisztikai Központ-ban tartott rendezvényen a város többmunkahelyéről érkezett üzemi tanácsel-nökök, valamint a Járműjavító Munkavé-delmi Bizottsága néhány tagja is résztvett.

Az egész napos rendezvényen az ÉTOSZEgyesülés igazgatója, Németh Márta azüt-k új jogosítványainak a környezetvé-delemben alkalmazott érvényesítési gya-korlatáról beszélt, valamint az egyenlőbánásmód jegyében a családi élet és amunka összehangolásának tapasztalatai-ról számolt be a hallgatóságnak. AzÜzemi Tanács Akadémia javaslatairól ésaz üzemi tanácsok működését meghatá-rozó jogszabályok Mt-beli módosításárólKisgyörgy Sándor ÉTOSZ igazgató-helyet-tes tartott tájékoztatót. Az új munka tör-vénykönyve társadalmi, gazdasági ésmunkaügyi hatásairól Pataky Péter, azÉTOSZ szakértője tartott előadást és kon-zultációt.

Jó időben, szabadbanA jó idő beköszöntével az alapszervezet

szabadidős programokat is szervezett a

tagoknak. Ezek közül az egyik legnépsze-rűbbet, a hagyományos tavaszi kispályásfocit négy csapat részvételével a Szolno-ki MÁV-SE füves pályáin bonyolították le,május 20-án.

A körmérkőzéseket 9 ponttal, 12 rúgottés 1 kapott góllal a Zakar Zoltán vezetteMozdonyosztályi csapat nyerte meg. Őkvitték haza a kupát.

A rangadón elvesztett kalóriát a min-tegy 60 résztvevő a Víg Bakter nevű

„intézményben” pótolta mar-hagulyás és megfelelő„energiaitalok” kíséretében.

Görbültek a botokrendesen

Míg az alapszervezet kül-döttei a VSZ Kongresszusánültek május 21-én, 15 tagtár-suk a Szolnoki Vízmű Hor-gász Egyesület tiszaligeti

horgásztaván próbált szerencsét. A sport-délelőttön nemcsak az időjárás voltkegyes a résztvevőkhöz, hanem a hor-gászszerencse is: görbültek a botok ren-desen. Az öt órán át tartó kölcsönösfárasztásokon végül is Kálmándi Attilalett a legeredményesebb 4 darab, össze-sen 9 kiló 20 dekás hallal. Ez alkalommalő nyerte el a kupát.

Nem pihennek júniusban sem, szerve-zik a teke sportnapot, készülnek a Buda-pesti TK Sportnapjára, az Északi Alap-szervezettel közös labdarúgó- és főzőcsapattal.

Mándoki ImreSZB titkár

Mozgalmas május Szolnokon

Sűrű program, sokhasznos tapasztalat

Page 14: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz.14

IDŐSEK

Csaknem 150-en gyűltek össze má -jusban, a Debrecen MÁV állomáskonferenciatermében, ahol a VSZ

ONYSZ Debrecen Területi Képviselet szer-vezésében tartottak fórumot.

A rendezvényt Erdős Károly VSZONYSZDebrecen területi képviselője nyitotta meg,majd első előadóként Konyári Ferenc aHajdú-Bihar Megyei KormányhivatalCsaládtámogatási és Társadalombiz-tosítási Főosztály Nyugdíj-megállapí-tási és Adategyeztetési Osztály osz-tályvezetője emelkedett szóra, s rész-letes tájékoztatót tartott a különfélecímen igénybe vehető nyugdíjakról ésaz árvaellátásról is. Előadásában kitérta nyugellátások méltányosságból tör-ténő emelésének lehetőségére is. Atémát nagy érdeklődés kísérte, amit azelőadás után záporozó, a nyugdíjak

szinte minden válfaját felölelő kérdések isbizonyítottak.

A MÁV, különösen a MÁV START Zrt.jelenlegi helyzetéről Katona Sándor Terüle-ti Személyszállítási és Vontatási Igazgató-ság igazgatója tartott tájékoztatót, amely-ben a közelmúlt szervezeti változásait, adebreceni területet is érintő fejlesztéseket

is részletezte. A létszámhelyzettel kapcso-latban elmondta, hogy lehetőség illetveszükség is lenne a jegyvizsgálók számánaknövelésére.

Simon Dezső a Vasutasok Szakszerveze-te Országos Nyugdíjas Szervezete elnöke aVSZ májusi kongresszusáról tájékoztattaaz érdeklődőket. Beszélt a nyugdíjrendszer

visszásságairól, a benne rejlő veszé-lyekről és arról, hogy kormányzati cik-lusokon átívelő nyugdíjrendszerrelenne szükség. A MÁV – VSZ ONYSZegyüttműködéséről elmondta, hogy jóa kapcsolat. Az együttműködés kere-tében a MÁV a Vasutas IntézményekNyugdíjasait Támogató Alapítványmű ködéséhez évente 25 millió forint-tal járul hozzá.

Erdős Károly területi képviselő

Poroszlón jártakA mátészalkai nyug-

díjas alapszervezetegy maroknyi csoport-ja a Heves megyeiPoroszló ökoparkjábakirándult, májusban. Arésztvevők megcso-dálták a Tisza tó állat-világát, a hatalmasédesvízi akváriumotés egy vidrapár eteté-sét is. Még véget sem ért a hajókirándulással is egybekötött program, amikor már min-denki a következő kirándulást tervezte.

Stelén Margit

II. Nemzetközi BalatoniFeeder Kupa

Májusban ismét megrendezte a tavalyi nagysikerű Feeder Kupáját Zamárdiban aHethland Kft. A versenyzők az első napon felmérték a vizet, miből mennyit tud-nak bizonyos idő alatt fogni, etettek, beszélgettek, találgattak: mit, hogyan kel-lene. De a következő két versenynap korántsem volt ilyen egyszerű. Összesenhárom nemzetiség 58 versenyzője és családtagjaik izgulták végig az idei meg-mérettetést. Az összesítésben a dobogó legfelső fokára összesen 27,3 kilós fogással MikusKároly állhatott 2 ponttal, II. helyezett lett a keszegvadász Vanya József, 3 pont-tal és 17,99 kilós fogással. A dobogó harmadik fokára a kőszegi horgász, Kele-men Richárd állhatott 4 ponttal, 15,4 kilós teljesítményével. A versenyzők két napalatt összesen 485,235 kiló halat fogtak ki a Balatonból.

30 év, száználtöbb

kirándulásAVSZ ONYSZ debreceni alap-

szervezeténél több évtizedeshagyománya van a kirándulá-

soknak és a színházlátogatások-nak. Harminc év alatt több mintszáz kirándulást szerveztek. Ahagyomány folytatódik.

Erre az évre négy kirándulást és több színházilátogatást terveznek – Budapesten, Kecskemé-ten, Szolnokon és Nagyváradon – a debreceninyugdíjasok. Az év első programjaként a Zemp-léni hegyvidékre látogattak, április 23-án.

A második, háromnapos kiránduláson, május26-29-ig, a Dunántúlra, Fejér, Veszprém és Győr-Sopron megyékbe látogattak.

A következő program keretében, július 9-12.között Lengyelországba, azt követően pedig –szeptember 23-25. között – Romániába látogat acsapat.

A kirándulások és a színházlátogatásokfáradhatatlan szervezője – csaknem három évti-zede, – Vass Zoltán a nyugdíjas alapszervezetvezetőségének és a VSZ ONYSZ Szabadidős ésKulturális Bizottságának tagja.

Visi Ferenc

Szakmai fórum, kirándulás, színházlátogatás

A VSZ-nyugdíjasok híre-sen aktív közösségiéletet élnek, alábbiösszeá l l í t ásunkbanebből adunk ízelítőt.

A legaktívabb nyugdíjasok

Page 15: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben

MAGYAR VASUTAS 2016. 6. sz. 15

SZABADIDŐ

ÜDÜLJÖN NÁLUNK! VÁRJUK A JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET PANZIÓJÁBAN!

Kényeztesse magát a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőáltal nyújtotta pihentető és fiatalító kezelésekkel!

GOLD PANZIÓMezőkövesd – Zsóry fürdő

3400 Mezőkövesd, Fenyő u. 1. Tel.: 06/49/313-050További elérhetőség: VKJE 1145 Budapest, Amerikai út 13.

Tel.: 06/1/343-7014, e-mail: [email protected]

K E D V E Z M É N Y E S TA G I Á RElő- és utószezon

2016.02.16–2016.07.04.; 2016.09.01–2016.12.19.Szállás+reggeli: felnőtt: 3.650 Ft/fő/éj

gyerek (4-12 év): 1.825 Ft / fő/éjFőszezon

2016.07.05–2016.08.31.Szállás+reggeli: felnőtt: 4.250 Ft/fő/éj

gyerek (4-12 év): 2.125 Ft/fő/éj

NEM TAGOK RÉSZÉRE2016.02.16–2016.12.19.

Szállás + reggeli: felnőtt: 4.600 Ft/fő/éjgyerek (4-12 év): 2.300 Ft/fő/éj

Egyágyas felár: 1.200 Ft/fő/éj

4 éves korig díjmentes.

Ebéd felnőtteknek: 1.750 Ft, vacsora: 1.650 Ft, gyerekeknek ebéd: 875 Ft, vacsora: 825 Ft.

Az árak az ÁFA-t tartalmazzák.Parkolási lehetőség a Panzió zárt udvarában.IFA (amely 18 éves kor felett fizetendő): 350 Ft/fő/éj.

Nyaralás: foglalj most!Nyaralás? Nem foglalt még szállást? Idén is atavalyi árakkal várjuk kedves vendégeinket aBalaton legszebb partján, Zamárdiban! A VSZ Üdülő – Zamárdi csapata megújult ételkínálattal, új Fröccsterasszal

és saját, az Üdülőhöz tartozó partszakasszal várja Önt és kedves családját!Érdemes időben foglalni, hiszen szabad szobáink folyamatosan fogynak.

Természetesen a Vasutasok Szakszervezetének tagjai Silver és Classickártyáikkal más vendégeknél kedvezőbb áron nyaralhatnak. Üdülőnkben idénmár nem csupán SZÉP kártyákkal, de Erzsébet Utalvánnyal is tudnak fizetni!

Látogasson el Ön is a www.zamardi.hethland.hu oldalra, ahol akár egyperc alatt le is foglalhatja a szállását a nyárra!

(Hethland Kft.)

A VASUTASOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA– KIADJA ÉS TERJESZTI:

A VASUTASOK SZAKSZERVEZETE E-mail: [email protected]

Felelős kiadó: M E L E G J Á N O Sa Vasutasok Szak szer vezetének elnöke

Főszerkesz tő: N É M E T H . E R Z S É B E TFelelős szerkesztő: H O R V Á T H C S A B A

Tervezőszerkesztő: K Á R O L Y I M A R I A N N A

Szerkesz tő ség: 1023 Budapest, Ürömi u. 8;Központi telefonszá mok: 326-1616, 326-1622;

Nyomdai elő készítés és nyomás: Filmhíradó Mozgóképműhely Kft.: Tel.: 06/70-315-7815, www.impactmedia.hu, [email protected]

ISSN: 0460-6000; Egyéni előfizetési díj: 960 Ft/év + postaköltség

w w w . v s z . h u

Page 16: Már megint erőszak - vsz - Nyitólap · ben. Ez ki ha tás - sal van a vállalati érdek egyez te tési folyamatokra is. A konföderáci-ók keresik az utat. Az útkeresés köz-ben