Sogyal Rinpoche

MEDITÁCIÓ Tibeti könyv

életről és halálról

ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST

1996

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Sogyal Rinpoche: Meditation

Ed. by Patrick Gaffney and Andrew Harvey. Rigpa Fellowship, San Francisco

HarperCollins Publishers, 10 East 53rd Street, New York, NY 10022.

Fordította: Lakatos Anna

Szerkesztette: Dobi Ildikó

és Bakos Attila

Sorozatszerkesztő: Novák András

Copyright © Sogyal Rinpoche 1994 Hungarian translation © Lakatos Anna 1996 Hungarian edition © Sweetwater P E. 1996

Cover design © Sweetwater R E. 1996

ÉDESVÍZ KIADÓ, BUDAPEST Felelős kiadó: a kiadó igazgatója Tipográfia: SZŰCS Bt. Dunakeszi Nyomta: Typopress Kft. Budapest

Felelős vezető: Kovács Gábor igazgató

ISBN 963 528 147 1 ISSN 1219-2422

Előszó

„A meditáció elsajátítása a legnagyobb kegy, amivel ebben az életben megajándékozhatjuk önmagunkat. Ennek segítségével indulhatunk el az igaz természe­tünket felfedező utazásra, amelynek során megtalál­hatjuk a helyes élethez és a halál küszöbének átlépé­séhez szükséges rendíthetetlenséget és meggyőző­dést."

E válogatásban Sogyal Rinpoche, a buddhista me­ditáció mestere, a nagyra értékelt Tibeti könyv életről és halálról című művéből kínál szenvedéllyel átitatott, és nyilvánvaló gyakorlati hasznú bevezetést a meditáció gyakorlásába. Szándéka szerint minden olvasóját a megvilágosodáshoz vezető ösvény felfedezésére ösz­tönzi. A tudat igaz természetéhez való hazavezetésé­hez nyújt egyszerű és gyönyörű irányítást.

3

Padmasambhava „Olyan, Mint Én"

Padmasambhava, a „Becses Mester", „Guru Rinpoche", a tibeti budd­hizmus megalapítója, jelen korunk Buddhája. A szobor a VII. sz.-ban, a tibeti Samye-ban ké­szült. A Mester a szobrot nézve megjegyezte: „Olyan, mint én", majd megáldotta e szavak kíséretében: „Most már ugyanaz, mint én!"

A szerzőről

Sogyal Rinpoche Tibetben született, és e század né­hány legnagyszerűbb buddhista mesterénél tanult. Tanulmányait Delhiben és az angliai Cambridge-ben végezte, majd 1974-ben tanítani kezdett Nyugaton. Nagyon kevés tanító rendelkezik Sogyal Rinpoché-hoz fogható kommunikációs készséggel. Tanításának könnyedsége és világossága, valamint a magasra érté­kelt, Tibeti könyv életről és halálról című műve Sogyal Rinpochét a tibeti buddhizmus egyik legnépszerűbb tolmácsolójává emelték a világban. Tanít Ameriká­ban, Európában, Ausztráliában és a Távol-Keleten, és szerteágazó, a könyvében írottakon alapuló tréninge­ket vezet, amelyek az életről és a halál küszöbének átlépéséről való spirituális gondoskodást kínálnak.

5

Az elme hazavezetése

Több, mint 2500 évvel ezelőtt az igazságot sok-sok életen át kereső ember érkezett Észak-Indiába, ahol leült egy nyugodt helyen álló fa alá. Óriási eltökélt­séggel megfogadta: nem kel fel mindaddig, míg meg nem találja az igazságot. A hagyomány szerint alko­nyatkor legyőzte a káprázat minden sötét erejét, és másnap kora hajnalban, amint a Vénusz fénye felha­sította a derengő eget, elnyerte évszázados türelme, fegyelme és hibátlan összpontosítása jutalmát: elérte az emberi létezés végső célját, a megvilágosodást. Ebben a szent pillanatban maga a Föld is „üdvösség­től mámorosan" megremegett, és - az iratok elmon­dása alapján - „sehol senki nem volt haragos, beteg vagy szomorú; senki sem vétkezett, senki nem volt büszke; a világ teljesen megnyugodott, mintha elér­te volna a teljes tökéletességet." Ez az ember Budd­haként vált ismertté. Thich Nhat Hanh vietnámi mester gyönyörű szavakkal ír Buddha megvilágoso­dásáról:

Gautama előtt végre megnyílt az életek sokaságán keresztül őt fogva tartó börtön ajtaja. A börtön őre a

7

tudatlanság volt, amely elméjét akképpen burkolta homályba, amint a viharos fellegek rejtik el a Holdat és a csillagokat. A megtévesztett gondolatok végtelen hullámaival elborított elme tévesen osztotta fel a va­lóságot alanyra és tárgyra, énre és nem-énre, létezés­re és nem-létezésre, születésre és halálra. Ezekből a megkülönböztetésekből hibás nézetek fakadtak. Az érzések, a vágyak, a hatalom és a törekvés börtönfa­lait még vastagabbá tette a születés, az öregség, a be­tegség és a halál okozta szenvedés. Nem volt más te­endő, mint a börtönőrt megragadni, és valódi arcát megnézni... Amikor ez megtörtént, a börtön eltűnt, és soha nem épült fel újból.1

Buddha a valódi természetünk felőli tudatlansá­gunkban meglátta a szamszára2 minden gyötrelmé­nek okát, a tudatlanság gyökereként pedig elménk ál­landóan csapongó természetét. Az elme zaklatottsá-gának megszüntetése magának a szamszárának a vé­gét jelenti; az ehhez való kulcs az elme hazavezetése igaz természetéhez a meditáció gyakorlásán keresz­tül.

Buddha békés, alázatos méltósággal ült a földön, felette és körülötte az éggel, mintha azt mutatná, hogy a meditáció nyitott, égi tudatállapotában mégis jelenlévők, földiek és evilágiak maradjunk. Az ég tö-

8

kéletes természetünket jelképezi, amely előtt nincse­nek akadályok, és amely határtalan. A Föld a valósá­gunk, viszonylagos és közönséges létezésünk színte­re. A meditációban felvett testtartás kifejezi a tökéle­tesnek a viszonylagossal, az égnek a talajjal, a menny­országnak a Földdel való kapcsolódását. Úgy egyesí­ti a tudat égszerű, halhatatlan mivoltát tünékeny, ha­landó természetünk földjével, ahogy a madár is hidat jelent a szellemi és a fizikai világ között.

A meditáció elsajátítása a legnagyobb ajándék, amit ebben az életben önmagunknak adhatunk. Csak ennek segítségével indulhatunk el az igaz ter­mészetünket felfedező" utazásra, és ennek során megtalálhatjuk a helyes élethez és a halál küszöbének átlépéséhez szükséges rendíthetetlenséget és meg­győződést. A meditáció a megvilágosodáshoz vezető út.

Az elme csiszolása

Sok ezerszer kellett már a meditáció különböző módjait tanítanom, ám minden alkalommal más és más, közvetlen és új volt számomra.

Szerencsére oly korban élünk, amikor szerte a vi­lágon mind több ember válik jártassá a meditáció

9

gyakorlásában. Egyre inkább elfogadott módszer, amely szárnyalva legyőzi a kulturális és vallási akadá­lyokat, és követóit képessé teszi arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek létezésük igazságával. A vallá­si dogmákat átalakító és egyúttal a vallás lényegét ké­pező gyakorlat ez.

Általában igazi énünktől eltérítve, végtelen tevé­kenykedessél vesztegetjük életünket. A meditáció se­gítségével visszatérhetünk önmagunkhoz, igazán megtapasztalhatjuk és megízlelhetjük a megszokott szabályok mögötti teljes létezésünket. Megfeszített, nyugtalan küzdelemben élünk, a sebesség és az erő-szak örvényében. Életünket a verseny, a szerzés, a birtoklás és a teljesítés uralja, örökké külső tevékeny­ségekkel és belefeledkezésekkel terheljük magunkat.

A meditáció ennek szöges ellentéte. Teljes elsza­kadást jelent attól, ahogy „rendes körülmények kö­zött" működünk, mivel minden igyekezettől és nyugtalanságtól mentes, szabad állapot, amelyben nincs verseny, szerzésre, vagy birtoklásra irányuló vágy, sem heves és nyugtalanító csatározás, vagy a teljesítés éhsége. Törekvés nélküli állapot, amelyben nem létezik elfogadás és elutasítás, remény vagy fé­lelem. A gyakorlás során fokozatosan megszabadu­lunk azoktól az érzelmektől és a fogalmaktól, ame­lyek bebörtönöztek bennünket mindennapi életünk megszokott terébe.

10

A buddhista meditáció mesterei ismerik az elme rugalmasságát és alakíthatóságát. Tanításával bármi lehetségessé válik. Valójában a szamszára már tökéle­tesen kiképzett bennünket a maga számára, arra taní­tott, hogy féltékenyek legyünk, szerezzünk, nyugta­lanok és szomorúak, reménytelenek és kapzsik le­gyünk, haragosan válaszoljunk minden kihívásra. „Gyakorlottságunk" révén e negatív érzelmek ön­kéntelenül élednek fel bennünk, anélkül is, hogy megpróbálnánk előidézni őket. Tehát minden a gya­korláson és a szokás hatalmán múlik. Ha őszinték vagyunk, nagyon is jól tudjuk, hogy mikor elménket átadjuk a fejetlenségnek, akkor az a zűrzavar sötét mesterévé és a szenvedély rabjává válik, körmönfon-tan és természetellenes alkalmazkodással szolgálva azt. Ám, ha meditációban az illúzióktól való megsza­badulásnak szenteljük, idővel, türelemmel, fegye­lemmel és helyes gyakorlással elménk kezdi felol­dozni magát, megismeri alapvető üdvösségét és ere­dendő tisztaságát.

Az elme „nevelése" egyáltalán nem annak erősza­kos legyőzését, vagy a gondolkodás gyökeres megvál­toztatását jelenti, hanem először is működésének fél­reérthetetlen és tényleges megismerését. Olyan tu­dáshoz juthatunk így, amely szellemi tanításokból és meditációs gyakorlásban való személyes tapasztalás-

11

ból származik. Majd ezt a megértést az elme megfé­kezésére, gyakorlott használatára és egyre hajléko­nyabbá tételére fordíthatjuk, a saját elménk mesteré­vé válására, legteljesebb és legelőnyösebb használatá­ra.

Shantideva, a VIII. sz-i buddhista mester így mondta:

Ha az elme ezen elefántját minden oldalról megkötözik a figyelem szálai, Minden felelem eltűnik, és megvalósul a teljes boldogság. Minden ellenséget: (érzelmeink) tigriseit, oroszlánjait, elefántjait, medvéit, kígyóit3

És mind a pokolnak őrzőit; démonokat és szörnyeket, Valamennyit megköti az elme fölötti uralom, És csupán az egyetlen elme megfékezése mindet legyőzi, Mivel az elméből származik minden f élelem és mérhetet­len fájdalom4

Ahogy az író gyakran évekig tartó fárasztó tanulás során sajátítja el a kifejezés keresetlen szabadságát, vagy a táncos egyszerű kecsessége csak óriási, türel­mes eróTeszítéssel érhető el, úgy, amikor kezdjük megérteni, hová vezet bennünket a meditáció, akkor életünk legnagyszerűbb törekvéseként ahhoz köze-

12

ledünk, ami legmélyebb állhatatosságunkat, lelkese­désünket, értelmünket és fegyelmünket kívánja meg.

A meditáció szíve

A meditáció célja elménk éghez hasonlatos termé­szetének felébresztése, és igazi valónkba, a teljes élet és a halál alapját alkotó változatlan, tiszta tudatossá­gunkba való beavatás.

A meditáció nyugalmában, csendjében megpil­lantjuk és visszatérünk ahhoz a mély belső termé­szethez, amelyet elménk elfoglaltságai és zaklatottsá-ga közepette oly régen elveszítettünk. Nem furcsa, hogy elménk néhány pillanatnál tovább nem képes nyugodt maradni anélkül, hogy valami szórakozás után kapkodna? Modern városi életünk során hason­latossá válunk a halál utáni állapotban lévő gyötrődő lényekhez, akiknek tudata, mint mondják, kínzóan nyugtalan. Az Egyesült Államokban az embereknek több, mint 13 százaléka szenved valamiféle mentális rendellenességtől. Mit árul ez el az életmódunkról?

A sok-sok különböző szemlélet megoszt bennün­ket. Nem tudjuk, kik vagyunk igazán, vagy melyik oldalunkkal kellene azonosulnunk, illetve melyik­ben hinnünk. Sok ellentmondásos hang, parancs és

13

érzés harcol belső életünk irányításáért, ezért min­denfelé szétszóródunk minden irányba, senki sin­csen „otthon".

A meditáció tehát az elme hazavezetése.

Buddha tanítása szerint három dolog határozza meg azt, hogy meditációnk pusztán a pillanatnyi ki­kapcsolódás, a béke és a boldogság elérésének mód­jává, avagy magunk és mások megvilágosodásának hatékony eszközévé válik-e. így hívjuk ezeket: Helyes kezdés, helyes folytatás és helyes befejezés.

A Helyes kezdés abból a tudatosságból fakad, mi­szerint saját magunknak, valamint minden érző lénynek legbensőbb lényege alapvetően buddha ter­mészetű, és hogy ennek megvalósítása a tudatlanság­tól való megszabadulást, a szenvedés végleges meg­szüntetését jelenti. Tehát a meditációs gyakorlat kez­detekor minden alkalommal ez vezérel bennünket. Gyakorlásunkat és életünket valamennyi lény meg­világosodásáért ajánljuk fel. A múlt minden buddhá-ja ennek szellemében így imádkozott:

14

Ezen gyakorlat ereje és igazsága által: Minden lény legyen boldog és legyen birtokában

a boldogság forrása; Szabaduljon meg a szenvedéstől és a szenvedés okától; Soha ne váljanak el a szent boldogságtól, amely

szenvedés nélküli; Éljenek mind nyugalomban, túlzott vonzódástól

és ellenszenvtől mentesen, A minden élő azonosságába vetett hittel.

A Helyes folytatás az a lelkiállapot, amelyben az el­me természetének felismerésével eltöltve belépünk a gyakorlás szívébe, ahonnan a ragaszkodás-nélküliség bármiféle fogalmi vonatkozástól mentes magatartása, valamint annak megértése fakad, miszerint minden dolog lényegét tekintve „üres", látszólagos és álom­szerű.

A Helyes befejezés az a mód, ahogy meditációnkat, annak minden jutalmát felajánlva lezárjuk, és igaz odaadással így imádkozunk: „Ezen gyakorlásból származó bármely jutalom szolgálja minden lény megvilágosodását; váljon cséppé a minden buddha ténykedésének óceánjában, a lények felszabadításáért végzett fáradhatatlan törekvésükben." A jutalom a pozitív erő és a jótétemény, a gyakorlásból sugárzó béke és a boldogság. Ajánljuk fel a lények hosszan

15

tartó, végsó hasznára, megvilágosodásuk érdekében. Közvetlenebb szinten a világ békéjének, valamint annak érdekében, hogy mindenki szűkölködéstól és betegségtói mentesen, tökéletes jól-létben éljen, és maradandó boldogságban részesüljünk. Majd a való­ság káprázatos és álomszerű természetének tudatára ébredve, azon elmélkedjünk a legmélyebb értelem­ben véve, hogy mi, a gyakorlás felajánlói, s azok, akiknek felajánljuk azt, sót még a felajánlás maga is lényegileg „üres" és látszólagos. A tanítások alapján zárjuk le a meditációt, és gondoskodjunk arról, hogy tiszta erejéből semmi se szivárogjon el, vagy áramol­jon szét, így biztosítva gyakorlásunk üdvének mara­dandóságát.

E három szent alapelv - a megfelelő késztetés, a gyakorlást megerősítő, ragaszkodástól mentes állásfog­lalás és az azt lezáró felajánlás - teszi meditációnkat valóban megvilágosítóvá és hathatóssá. Longchenpa, a tibeti mester gyönyörűen ábrázolja ezeket, mint „az igaz gyakorlás szívét, szemét és erejét." Miként Nyoshul Khenpo mondja: „A tökéletes megvilágo­sodás megvalósításánál több nem szükséges, keve­sebb nem elégséges."

16

Az éber figyelem gyakorlása

A meditáció az elme hazavezetése, amelyet elsőként az éber figyelem gyakorlásával valósíthatunk meg.

Egy idős asszony kérdezte valaha Buddhától, mi­ként meditáljon. Azt a tanácsot kapta, legyen tudatá­ban keze minden mozdulatának, amikor a kútról fel­húzza a vizet, tudva azt, ha így cselekszik, hamarosan az éberségnek és a végtelen nyugalomnak a meditá­cióval azonos állapotát éri el.

Az éberségnek, a szétszórt elme hazavezetésének és ezáltal létezésünk különböző megjelenéseire való összpontosításának gyakorlását az elme megnyugvása, valamint a helyes nézőpont névvel illetik. E két tudati mozzanat három dolgot eredményez. Először is szemléletmódunk hadiállapotban lévő, levált darab­jai lecsendesülnek, feloldódnak és összebarátkoznak. E lecsendesedésben jobban megértjük önmagunkat, és olykor még alapvető természetünk ragyogásának pislákoló fényét is megpillantjuk.

Másodsorban a figyelem gyakorlása hatástalanítja negativitásunkat, erőszakosságunkat és szilaj érzel­meinket, amelyek sok életen keresztül gyűjtöttek erőt. Az érzelmek elnyomása, vagy a bennük való el-merülés helyett fontos azokat, gondolatainkat és bár­mit, ami felmerül, a lehető legteljesebben és legnyi-

17

tottabban megfigyelni. Tibeti mesterek szerint a bölcs nagylelkűség a határtalan tér sajátosságával ren­delkezik, melegsége és meghittsége, mint napfényta­karó, beburkol és oltalmaz.

Nyitottságunk, figyelmünk és az elménknek mind jobb és jobb összpontosítására szolgáló, a ké­sőbbiekben kifejtett módszerek valamelyikének használata fokozatosan, lassan leszereli negativitá-sunkat; kezdjük magunkat jól érezni a bőrünkben. Ebből fájdalomtól, szenvedéstől való megszabadulás és átható nyugalom fakad. E gyakorlás mások és ön­magunk gyógyításának a leghatékonyabb formája.

Harmadsorban e gyakorlás elénk tárja, felfedi lé­nyegében Jó Szívünket, mivel feloldja és megszünte­ti a bennünk lévő kegyetlenséget és sértettséget. Csak ez után válunk igazán hasznossá mások számá­ra. Majd a gyakorlás eltávolítja belőlünk a kímélet­lenséget és a sérelmet, aminek révén igazi Jó Szívün­ket, azaz a valódi természetünket jelentő alapvető jó­ságot és kedvességet hagyjuk felragyogni, és azzá a meleg éghajlattá válni, amelyben létezésünk virágba borul.

Az alábbiakból megértjük, miért hívom a meditá­ciót a béke, az erőszakmentesség és a nem ártás való­di gyakorlatának, az igazi és legtökéletesebb leszere­lésnek.

18

Természetes emelkedett béke

A meditáció tanítását gyakran ekképpen kezdem: „Vezesd haza a tudatodat! Engedj el! Lazíts!"

A meditációs gyakorlás egésze e három döntő pontban foglalható össze: vezessük tudatunkat haza, engedjünk el, aztán lazítsunk. Mindegyik mondat sok szinten visszhangzó jelentéseket hordoz.

Elménk hazavezetése annak a helyes nézőpont állapo­tába való eljuttatását jelenti a figyelem gyakorlásán keresztül. Legmélyebb értelemben véve az elme ha­zavezetése annak befelé fordítását, és az elme termé­szetében való időzést jelenti. Ez a legmagasabb ren­dű meditáció.

A felszabadulás a tudatnak a ragaszkodás börtöné­ből való kiszabadítása annak felismerése által, misze­rint minden fájdalom, félelem és gyötrelem a ragasz­kodó elme sóvárgásából keletkezik. Mélyebb szinten az elme természetének fokozódó megértéséből faka­dó megvalósítás és bizalom ösztönöz arra a mély és természetes nagylelkűségre, amely képessé tesz min­den ragaszkodást elengednünk a szívünkből, hogy hagyjuk felszabadulni és a meditáció ihletettségében szertefoszlani.

Végül lazítani annyi, mint nyitottnak lenni, és fel­oldani az elme feszültségeit. Még mélyebb értelem-

19

ben elménk valódi természetében, a Rigpában pi­henni. Az e folyamatot előidéző' tibeti szavak „a Rigpa alatt létrejövő lazítás" érzékelését sugallják. Olyan ez, mint sima felszínre maroknyi homokot önteni; minden szemcse önként helyezkedik el. így ernyedünk bele igaz természetünkbe, hagyunk min­den gondolatot és érzelmet magától leülepedni és megsemmisülni az elme természetének állapotában. Meditáláskor mindig ösztönzően hat rám Nyoshul Khenpo e verse:

Pihentesd természetes, magasztos békében A karma és az ideges gondolatok által Reménytelenül legyőzött, kimerített elméd, Amely hasonlatos a szamszára végtelen óceánjában

dühöngő hullámok Könyörtelen tombolásához.

Időzzünk a természetes, magasztos békében. Mindenekelőtt nyugodjunk meg, legyünk a lehe­

tő legtermészetesebbek és legnyitottabbak. Szökjünk meg csöndben nyugtalan, megszokott önmagunk kelepcéjéből, engedjünk el minden ragaszkodást, és pihenjünk valódi természetünkben. Gondoljunk megszokott, érzelmektől és gondolatoktól üldözött elménkre, mint napon hagyott jégkockára, vagy vaj-

20

tömbre. Ha kemények és hidegek vagyunk, enged­jük meg ezen erőszakot meditációnk napfényében elolvadni. Hagyjuk a békét működni magunkban, ta­láljunk módot arra, hogy szétszórt elménk össze­szedje erejét a csendesült elmélyedésben, és ébresszük fel magunkban a helyes nézőpont tudatosságát és látás­módját. Minden negativitásunk leszerelését, hara­gunk megsemmisülését érezzük majd, és lassanként elillan a zavarodottságunk, ahogy a ködfátyol felosz­lik, tökéletes természetünk mérhetetlen és szeplőt­len egén.5

Nyugodtan, mozdulatlanul, csöndben ülve, tuda­tunkat megbékítve, hagyjuk a felmerülő érzelmeket, gondolatokat jönni-menni, anélkül, hogy ragaszkod­nánk bármihez is.

Milyennek érezzük eme állapotot? Dudjom Rinpoche szokta mondani: képzeljük el azt az em­bert, aki hosszú és fárasztó munkanap végén hazafe­lé igyekszik a mezőkön át, majd otthonában belesüp­ped a tűzhely előtt álló kedvenc karosszékébe. Egész álló nap dolgozott, és most tudja, mindent megvaló­sított, amit csak akart; nincs miért nyugtalankodnia, semmi sem maradt befejezetlen, immár minden ag­godalmát, gondját teljesen elengedve, elégedetten, egyszerűen csak létezik.

Tehát meditáláskor alapvető fontosságú az elme

21

helyes belső környezetének kialakítása. Minden erő­feszítés és küzdelem abból fakad, hogy nem vagyunk nyitottak, tehát a helyes környezet megteremtése nélkülözhetetlen a meditáció valódi megvalósulásá­hoz. Amikor a megfelelő kedélyállapot és a megnyí­lás bekövetkezik, akkor a meditáció erőfeszítés nél­kül jön létre.

Néha nem használok semmiféle különleges mód­szert a meditáláshoz. Csak hagyom az elmémet meg­nyugodni, és így, különösen ihletett állapotban, ké­pes vagyok igen gyorsan hazavezetni azt, valamint la­zítani. Nyugodtan ülök, a tudat természetében idő­zöm; nincs kérdésem, vagy kételyem afelől, vajon a „megfelelő" állapotban vagyok-e, vagy sem. Nincs bennem erőfeszítés, pusztán mélységes megértés, éberség és rendíthetetlen bizonyosság. Amikor a tu­dat természetében időzöm, a közönséges elme nincs többé jelen. Alapvető bizalomban egyszerűen csak létezem. Nincs semmi lényeges tennivaló.

Meditációs módszerek

Ha elménk képes önként, saját természetével össz­hangban lecsendesülni, az egyszerű pihenésre ösztö­nözve, akkor nincs szükségünk semmilyen meditá-

22

ciós módszerre. Ekkor valójában nem is volna cél­szerű bármi mást alkalmazni. Azonban legtöbbünk számára nehéz ezt az állapotot közvetlenül elérni. Egyszerűen nem ismerjük felkeltésének módját, és elménk féktelensége, zavarodottsága miatt alkalmas eszközre van szükségünk előidézéséhez.

„Alkalmas" alatt azt értem, hogy pillanatról pilla­natra összehangoljuk az elme lényegi természetének megértését, saját különböző, változékony állapotaink megismerését, valamint a gyakorláson keresztül ki­fejlesztett, önmagunkon végzett munkába való bete­kintést. Ezen keresztül elsajátítjuk azon módszer al­kalmazásának művészetét, ami bármely sajátságos helyzetben, illetve nehézségben megfelel elménk e környezetének átalakítására.

Ám ne feledjük: a módszer mindössze eszköz, nem pedig a meditáció maga. Megfelelő gyakorlásán keresztül érjük el e teljes jelenlét tökéletesítését, s ez a valódi meditáció.

Egy erre utaló tibeti mondás így hangzik: „Gompa ma yin, kompa yin", szó szerinti fordításban azt jelen­ti: „A meditáció nem megszokás." Vagyis a meditáció nem más, mint szokássá tenni annak gyakorlását. Amint mondják, „a meditáció nem törekvés, hanem természetes beleolvadás." A módszer gyakorlásának folytatásával a meditáció lassanként kialakul. Nem

23

olyasvalami ez, amit „csinálhatunk", hanem aminek ösztönösen kell történnie, de csak olyankor, ha már tökéletesítettük a gyakorlást.

Ám a meditáció megvalósulásához nyugodt és kedvező feltételeket kell teremteni. Mielőtt uralmat szerzünk elménk felett, először le kell csöndesíte-nünk a környezetét. A hétköznapi elme gyertya láng­jához hasonlatos: ingatag, fel-fellobbanó, állandóan változó gondolataink és érzelmeink heves szélviharai legyezik. A láng csak akkor ég majd állhatatosan, amikor le tudjuk csöndesíteni az azt körülvevő leve­gőt; tehát az elme valódi természetének megpillantá­sa és a benne való időzés csak akkor veheti kezdetét, amikor már megszelídítettük gondolataink, érzelme­ink nyugtalanságát. Másfelől mindenféle zaj és zava­ró körülmény sokkal kisebb hatással lesz ránk, ha meditációnkban rendíthetetlenséget találtunk.

A nyugati világ emberei hajlamosak az általam me­ditációs eljárásnak nevezett módszerbe való belemerü-lésbe. Hiszen a modern világot megigézik a gépek és a különféle szerkezetek, az itt élők a tisztán gyakor­lati eljárások szenvedélyének rabjai. Ám a meditáció messzemenőn legfontosabb arca nem a technika, ha­nem a lélek: gyakorlásunk azon megfelelő, ihletett és alkotó módja, amit „testtartásnak" is nevezhetünk.

24

A testtartás

A mesterek szerint: „Ha kedvező állapotot hozunk létre testünkben és környezetünkben, akkor a medi­táció és a megvalósítás önként létrejön". A testtartás­sal való foglalkozás nem titokzatos fontoskodás; a helyes testtartás felvételének lényege a meditációt, a Rigpa felébresztését elősegítő ösztönzőbb környezet kialakítása. A testtartás és a szellemi beállítottság kö­zött összefüggés van. Elme és test egymással kölcsö­nös kapcsolatban áll. Testtartásunk és szellemünk ih­letettsége révén természetes módon valósul meg a meditáció.

Amikor úgy ülünk, hogy elménk nincs teljes össz­hangban testünkkel - ha például nyugtalanok va­gyunk és valami elfoglal -, akkor testi kényelmetlen­séget tapasztalunk, és könnyebben támadnak nehéz­ségeink. Ellenben ha elménk nyugodt és ihletett ál­lapotban van, ez egész testtartásunkat oly módon be­folyásolhatja, hogy sokkal természetesebben és erő­feszítés nélkül tudunk ülni. Tehát nagyon fontos a testünknek, és az elme természetének megvalósításá­ból fakadó bizalom összehangolása.

Az alábbiakban leírt testtartás némileg talán eltér azoktól, amelyeket olvasóim megszoktak. Dzogchen

25

ősi tanításaiból ered, s magam is a mesteremtől ta­nultam, és amelyet rendkívül hatásosnak tartok.

Az említett tanítások azt mondják, szándékunknak és testtartásunknak hegyhez hasonlatosnak kell lennie. Szándékunk a teljes megértésnek és az elme termé­szete megpillantásának összegzése, amit beépítünk meditációnkba. Tehát szándékunk megnyilvánul a testtartásunkban és ösztönzi azt, az ülés módjával lé­tezésünk lényegét fejezzük ki.

Üljünk ezért úgy, mintha rendíthetetlen, állhata­tos fenségű hegyhez volnánk hasonlatosak. A hegy tökéletesen természetes és nyugodt, bármilyen erő­sek is a szétzúzni igyekvő szelek, bármennyire vasta­gok is a csúcsa körül kavargó fellegek. Ily módon ül­ve, hagyjuk elménket felemelkedni és magasba szár­nyalni.

E testtartás leglényegesebb sajátsága a hát „nyíl­egyenesen" tartása, mintha „arany érmék halmaza" lenne. A „belső energia", azaz prána akkor könnyen áramlik a test finom csatornáin keresztül, és megta­lálja igazi nyugalmi állapotát. Semmit se erőltessünk! Gerincünk alsó része természetes módon görbül; la­zának, ám függőlegesnek kell lennie. Fejünk kényel­mesen kiegyensúlyozott a nyakunkon. Vállunk és felsőtestünk hordozza a testtartás erejét és kecsessé-

26

gét, s erős egyensúlyban, ám minden feszültségtől mentesen kell tartanunk.

Üljünk keresztbe tett lábbal. Nem szükséges tel­jes lótusz-ülésben, ez eló'rehaladott jógagyakorlásban kiemelt fontosságú. A keresztezett lábak élet és halál, jó és rossz, alkalmas eszközök és bölcsesség, férfi és női alapelvek, szamszára és nirvána egységét fejezik ki; a kettősségek nélküli állapotot.

Ülhetünk széken is, lazán elengedett lábbal, ám mindig legyünk biztosak abban, hogy hátunkat egye­nesen tartjuk.6

Szemünket hagyjuk nyitva: ez igen fontos részlet. Ha a külső zavaró körülményekre érzékenyek va­gyunk, akkor gyakorlásunk kezdetén segítségünkre lehet, ha egy időre becsukjuk szemünket, és nyugod­tan fordítjuk befelé figyelmünket.

Ha nyugalmunk megalapozott, fokozatosan nyis­suk ki a szemünket; tekintetünk békésebbé és nyu­godtabbá válását tapasztalhatjuk. Most nézzünk or­runk vonala mentén lefelé, kb. 45 fokos szögben ma­gunk elé. Általános gyakorlati tanács, hogy amikor elménk féktelen, jobb lesüllyeszteni tekintetünket, ha pedig unott és álmos, akkor felemelni azt.

Ha elménk nyugodt, és az éleslátás világossága kezd felderengeni, akkor tekintetünket felemeljük,

27

szemünket jobban kinyitjuk, és egyenesen magunk elé nézünk. Ezt ajánlja a Dzogchen-gyakorlás.

Tanításai szerint meditációnk és tekintetünk az óriási óceán mérhetetlen kiterjedéséhez hasonlatosan le­gyen mindent átható, nyitott és végtelen. Ahogy szándékunk és testtartásunk, úgy meditációnk és te­kintetünk egymástól elválaszthatatlanul, hasonló­képpen olvadnak egybe.

Semmi különösre ne összpontosítsunk; helyette kissé forduljunk befelé, tekintetünket hagyjuk kiter­jedni, és egyre tágasabbá, áthatóbbá válni. Látásunk maga is észrevehetően kiterjedtebb, tekintetünkben több béke, könyörület, nyugalom és nagyobb egyen­súly tükröződik.

A könyörületesség buddhájának tibeti neve Chenrézig, amiben Chen a szemet, ré a szem sarkát és zig azt jelenti: látni. Ez kifejezi, hogy Chenrézig könyörületes szemével minden lény szükségét látja, így lágyan és gyengéden tükröződjön szemünkben a meditációnkból sugárzó könyörület avégett, hogy te­kintetünk magává a megtestesült szánalommá, mindentáthatóvá és óceánhoz hasonlóvá váljék.

A szem nyitvatartásának számtalan oka van. Nyi­tott szemmel kevesebb esélye van annak, hogy el­aludjunk. Emellett a meditáció nem a világtól való elfordulásnak, vagy a megváltozott tudatállapot ré-

28

vülethez hasonlatos tapasztalásába való szökés eszkö­ze. Ellenkezőleg, önmagunk igaz megismerésének, az élethez és a világhoz való viszonyulásunk egyenes módja.

Ezért meditáció közben nyitva, nem pedig csukva tartjuk a szemünket. Az élet kirekesztése helyett nyi­tottak és békések maradunk mindennel kapcsolat­ban. Összes érzékszervünket - a látást, a hallást, a ta­pintást, stb. - természetesen nyitva hagyjuk olyan­nak, amilyen, az észlelethez való ragaszkodás nélkül. Ahogy Dudjom Rinpoche mondta: „Noha különbö­ző' formák észlelhetőek, azok lényegileg üresek; mégis, az ürességben formákat érzékelünk. Habár különböző hangok hallhatóak, azok üresek; mind­azonáltal az ürességben hangokat érzékelünk. Ugyancsak különféle gondolatok merülnek fel ben­nünk; azok üresek, mégis az ürességben gondolato­kat észlelünk." Bármit látunk, hallunk, ragaszkodás nélkül hagyjuk meg annak, ami. Hagyjuk a hallást a hallásban, a látást a látásban anélkül, hogy ragaszko­dásunk belépne az érzékelésbe.

A Dzogchen különleges fényességű gyakorlata ér­telmében bölcsességünk minden világossága a szív­központban lakozik, amely „bölcsesség-csatorná­kon" keresztül a szemhez kapcsolódik. A szem a fé-

29

nyesség „kapuja", ezért nyitva tartjuk annak érdeké­ben, hogy e csatornákat ne zárjuk el.7

Meditáció közben kissé hagyjuk nyitva ajkunkat, mintha mély, elernyedő „Aaaa" hangot ejtenénk ki. A száj enyhén nyitva tartásáról és a főképpen szájon át történő lélegzésről azt mondják, hogy a kalandozó gondolatokat létrehozó „karmikus szelek" keletkezé­se - normális körülmények között - így kevésbé va­lószínű, és azok kisebb mértékben gördítenek akadá­lyokat tudatunk és meditációnk útjába.

Kezünket pihentessük kényelmesen a térdünkön. Ezt a helyzetet az „elme kényelemben és nyugalom­ban" tartásának nevezik.

Reményszikra és játékos kedélyállapot rejlik ben­ne, amely mindannyiunk buddha-természetének tit­kos megértéséből fakad. Igy e testtartás felvételekor játékosan buddhát utánozzuk, saját buddha­természetünket elismerve, és bátorítva annak felbuk­kanását. Valójában önmagunkat, mint rejtett buddhát kezdjük méltányolni. Ugyanakkor még inkább felis­merjük viszonylagos helyzetünket. Ám, mivel hagy­tuk, hogy a saját buddha-természetünkben való ör­vendetes bizalom töltsön el, ezért könnyebben és ba­rátságosabban tudjuk elfogadni rossz tulajdonságain­kat, és több humorral foglalkozunk velük. Azután

30

meditáció közben az önbecsülésnek, buddha­természetünk szilárd alázatosságának és méltóságá­nak átérzésére ösztökéljük magunkat. Elég, ha egy­szerűen hagyjuk, hogy ezen örvendetes hit ösztö­nözzön bennünket: e megértésből és bizalomból ter­mészetesen száll föl a meditáció.

Három meditációs módszer

Buddha a negatív érzelmek megszelídítésének és le-csendesítésének 84.000 különböző módját tanította, hiszen a buddhizmusban számtalan meditációs módszer létezik. Én magam három olyan meditációs technikát találtam különösen hatékonynak a modern világban, amelyeket bárki alkalmazhat és hasznosít­hat. Ezek: a lélegzés „figyelése", a tárgy felhasználása és a mantra recitálása.

í. A légzés megfigyelése

Ez az ősi módszer a buddhizmus minden iskolájában fellelhető. Figyelmünknek a légzésen való könnyed, de éber pihentetése.

A lélegzés élet, létünk alapja és elsődleges kifeje­ződése. A judaizmusban ruah, a lélegzet Isten lelkét

31

jelenti, amely betölti a teremtést; a kereszténységben ugyancsak mély kapcsolat van a lélegzet és a Szentlé­lek között, mert nélküle semmi sem bírhatna élettel. Buddha tanításában a lélegzetet, vagy szanszkritul pránát a „tudat járművének" tartják, mivel ez tartja mozgásban tudatunkat. Tehát amikor a lélegzeten megfelelően munkálkodva lecsendesítjük az elmén­ket, akkor ezzel egyszerre és önkéntelen mozdulattal megszelídítjük és csiszoljuk azt. Valamennyien ta­pasztaltuk már, mennyire pihentető lehet néhány percnyi egyedüllét feszültséggel terhes időszakban, és a nyugodt, mély lélegzés. Még egy ilyen egyszerű gyakorlat is nagyon sokat segít.

Meditáció közben lélegezzünk természetesen, ahogy mindig tesszük. Tudatosságunkat könnyedén összpontosítsuk a kilégzésre. Áramoljunk ki a léleg­zettel. Valamennyi ragaszkodásunkat minden kilég­zéskor engedjük el, és bocsássuk szabadon. Képzel­jük el, amint lélegzetünk eloszlik a valóság mindent átfogó kiterjedésében. Ragaszkodásunk oldódásával a kilégzés és a belégzés között természetes szünetet észlelünk.

Időzzünk e szünetben, e nyitott térben! Majd a következő lélegzetvételkor ne összpontosítsunk rá, hanem tudatunkat továbbra is pihentessük benne.

Gyakorlás közben fontos, hogy ne bonyolódjunk

32

szellemi fejtegetésekbe, elemzésbe, vagy belső fecse-gésbe. Ne tévesszük össze az elménkben zajló roha­nó tudósítást („Most belélegzem, most kilélegzem") a figyelemmel; az igazi jelenlét a fontos.

Ne összpontosítsunk azonban túl erősen a légzés­re; figyelmünknek kb. 25 százalékát szenteljük en­nek, a maradék 75 százalékot nyugodtan és nyitottan pihentessük. Ahogy lélegzésünk felól egyre éberebbé válunk, úgy leszünk egyre jobban és jobban jelenlé­vők minden szétszóródott oldalunkat visszagyűjtve önmagunkba, egésszé teljesedünk.

Légzésünk „figyelése" helyett inkább hagyjuk ma­gunkat fokozatosan azonosulni vele, mintha azzá válnánk. Lassanként a lélegzés, a lélegző" és a lélegzet eggyé válik; a kettősség és az elkülönítés feloldódik.

A figyelem eme egyszerű folyamata megszűri gondolatainkat és érzelmeinket. Majd valami lehám-lik rólunk és felszabadul, mintha öreg bőrt vedle-nénk le. Mindemellett néhányan csaknem bezártsá­got kiváltónak, nem pedig pihentetőnek és meg­nyugtatónak találják a légzés figyelemmel kísérését. A következő módszer segítségükre lehet.

33

2. Valamilyen tárgy felhasználása

A második módszer, amelyet sokan hasznosnak talál­hatnak, a tudatnak egy tárgyon való könnyed pihen­tetése. Használhatunk az ihlet sajátságos érzését fel­idéző természetes szépségű tárgyat, mint a virágok vagy a kristályok. Azonban valami, ami az igazságot testesíti meg - mint például Buddhának, Krisztus­nak, vagy különösen mesterünknek a képe -, még erőteljesebb. Mesterünk az igazsággal való élö össze­köttetés; a hozzá fűződő személyes kapcsolat miatt arcának látása saját természetünk igazságával és ösz­tönzésével összeköt bennünket.

Sokan különleges kapcsolódást éreznek Pad­masambhava „Olyan, Mint Én" nevű szobrát ábrá­zoló fényképpel. A szobor a mester életében készült, aki azt Tibetben, a VIII. században meg is áldotta. Padmasambhava spirituális személyiségének roppant erejével átadta Buddha tanítását Tibetnek. Második Buddhaként ismert, és a tibeti nép a gyengéd hangzá­sú Guru Rinpoche névvel illeti, amelynek jelentése: Becses Mester. Dilgo Khyentse Rinpoche mondta róla: „Sok hihetetlen és hasonlíthatatlan mester élt Tibet nagyszerű földjén, a Hó Birodalmában, mégis mind közül Padmasambhava az egyetlen, aki a legna­gyobb szánalmat és áldást, minden buddha könyörü-

34

letességét és bölcsességét árasztja a lények felé e ne­héz korban. Egyik tulajdonsága, hogy az azonnali ál­dás nyújtásának erejével rendelkezik. Bárki imádko­zik hozzá, akármiért könyörgünk is, hatalmában áll kívánságunk azonnali teljesítése."

Ez által ösztönözve tegyük szemünk magasságába képének másolatát, és figyelmünket könnyedén irá­nyítsuk az arcára, különösen a tekintetére. Mély nyugalom van e tekintet meghittségében, s szinte ki­robban a fényképből azért, hogy a ragaszkodás nél­küli tudatállapotba, a meditáció állapotába juttasson bennünket. Majd hagyjuk tudatunkat nyugodtan, békében Padmasambhavával időzni.

3. Mantra mormolása

A tibeti buddhizmusban, valamint a szufizmusban, az ortodox kereszténységben és a hinduizmusban úgyszintén gyakran használatos a tudat mantra hang­jának összekapcsolása. A mantra, meghatározása sze­rint „az, ami megóvja a tudatot". így nevezik azt, ami megvédi az elmét a rossztól, vagy ami saját elménk­tól óv bennünket.

Amikor idegesek, zavartak, vagy érzelmileg épp sérülékenyek vagyunk, a mantra éneklése, illetve

35

kántálása képes tökéletesen megváltoztatni tudatálla­potunkat azáltal, hogy átalakítja annak energiáját és légkörét. Hogyan lehetséges ez? A mantra a hang lé­nyege, és a hang formájában megtestesüld igazság. Minden, spirituális erővel átitatott szótag szellemi igazságot tömörít, a buddhák beszédeinek áldásával rezeg. A tudat a lélegzet finom energiáján, a pránán utazik, amely a test szövevényes csatornáin keresz­tüláramolva megtisztítja azokat. Mantrát kántaláskor tehát lélegzetünket és energiánkat megtöltjük annak eleven erejével, így közvetlenül tudatunkon, vala­mint finom testünkön dolgozunk.

Tanítványaimnak az OM AH HUM VAJRA GU­RU PADMA SIDDHI HUM (Tibeti nyelven: Om Ah Hung Benza Guru Péma Siddhi Hung) mantrát javaslom, Padmasambhava mantráját, továbbá min­den buddháét, mesterét és megvalósult lényét, ezért egyedülállóan gyógyító, átalakító, védelmező" erővel rendelkezik e zűrzavaros korban. Nyugodtan, mély figyelemmel kántáljuk, és hagyjuk azt lélegzetünk­kel, valamint tudatosságunkkal lassanként egyesülni. Vagy kántáljunk ösztönző módon, abban az átható csöndben időzve, ami néha követi.

Egész életnyi gyakorlás után időnként még most is ámulatba ejt a mantra ereje. Néhány éve a francia­országi Lyonban előadást tartottam 300 főnyi, több-

36

nyire háziasszonyokból és gyógyítókból álló hallga­tóságnak. Egész álló nap tanítottam; úgy tűnt, idejük legnagyobb részét vég nélküli, kifogyhatatlan kérde­zésemmel akarják eltölteni. A délután végére teljesen kimerültem, az egész teremre pedig tompa, nehéz légkör telepedett. Akkor elkántáltam azt a mantrát, amit a fentiekben leírtam. Hatása megdöbbentett: néhány percen belül visszanyertem az energiámat, a körülöttünk lévő" légkör átalakult, az egész hallgató­ság ismét élénknek és elragadónak mutatkozott. Idő­ről időre átéltem ehhez hasonló élményeket, tehát tapasztalatból tudom, ez akkor nem csak véletlen „csoda" volt!

Az elme a meditációban

Mit kell tehát „tennünk" elménkkel a meditáláskor? Egyáltalán semmit. Épp, hogy hagyjuk meg olyan­nak, amilyen. Mestertől származó leírás szerint a meditáció „a térben, a semmiben lebegő tudat".

„Ha az elme nem kimódolt, úgy önmagától áldott, miként a víz is természeténél fogva áttetsző és tiszta, ha nem kavarták fel" - mondja a híressé vált szólás. Gyakran hasonlítom a meditációban időző elmét sá­ros vízzel teli korsóhoz: minél tovább hagyjuk a vi-

37

zet beavatkozás nélkül mozdulatlanul, annál jobban süllyednek le az aljára a piszokszemcsék, hagyva a víz természetes tisztaságát keresztül fényleni. Az elme igazi természete olyan, ha meghagyjuk változatlan és természetes állapotában, hogy megtalálja valódi sajá­tosságát, az áldást és tisztaságot.

Ügyeljünk tehát arra, ne csapjuk be semmivel, és ne terheljük elménket. Meditáláskor ne tegyünk erőfeszítéseket ellenőrzésére, ne törekedjünk meg-békítésére! Ne legyünk túlságosan ünnepélyesek, ne érezzük azt, hogy valami különös szertartáson ve­szünk részt; még a meditáció gondolatát is engedjük el! Hagyjuk meg testünket, lélegzésünket olyannak, amilyen! Gondoljunk úgy önmagunkra, mint az egész világegyetemet tartalmazó égre!

Különleges egyensúly

Mint minden művészetben, úgy a meditációban is finom egyensúlynak kell lennie az elengedés és az éberség között. Egyszer egy Shrona nevű szerzetes a meditációt tanulmányozta Buddha egyik legközeleb­bi tanítványával. Nehézsége támadt a helyes lelkiál­lapot kifejlesztésében. Nagyon keményen igyekezett összpontosítani, és megfájdította a fejét. Azután

38

olyannyira ellazította elméjét, hogy elaludt. Végeze­tül Buddhához folyamodott segítségért. Tudván, Shrona híres zenész volt, mielőtt szerzetessé vált, Buddha ezt kérdezte tőle: - Világi életedben nem vina -játékos voltál?

Shrona bólintott. - Mikor csaltad elő vinádból a legszebb hangot?

Akkor-e, amikor a húrokat feszesre húztad, vagy amikor azok lazán lógtak?

- Egyik esetben sem. Akkor, amikor éppen jól voltak felhúzva, sem túl feszesen, sem túl lazán.

- Nos, az elméddel pontosan ez a helyzet. Tibet sok női mestere közül egy, Ma Chik Lap

Drön mondta: „Légy éber, éber, mégis lazíts, lazíts. Meditációban ez a legfontosabb szempont." Helyez­zük készenlétbe éberségünket, ám ugyanakkor le­gyünk elengedettek, valójában oly lazák, hogy még a lazítás gondolatát se közelítsük.

Gondolatok és érzelmek: a hullámok és az óceán

Azok, akik kezdenek meditációval foglalkozni, gyak­ran mondják: gondolataik zabolátlanul viselkednek, és még csapongóbbak, mint valaha is annak előtte. Azzal bátorítom őket: ez jó jel. Legkevésbé sem azt

39

jelenti, hogy gondolataik féktelenek, hanem Ők váltak nyugodtabbá, ők vannak megmásíthatatlanul tudatá­ban annak, milyen zajosak voltak addig a gondolata­ik. Ne csüggedjünk, ne adjuk fel! Bármi fölmerül, minden zavarodottság közepette továbbra is marad­junk jelenlévők, térjünk vissza légzésünk figyelésé­hez.

A meditálás ősi útmutatásai szerint kezdetben az egyik gondolat érkezik a másik után, megszakítás nélkül, miként a meredek lejtésű hegyi vízesés. Me­ditációnk tökéletesítésével gondolataink olyanná vál­nak, mint a mély, keskeny szurdokban áramló víz, majd mint a tenger felé kanyargó széles folyam, vé­gezetül a tudat hasonló lesz a nyugodt, szelíd óceán­hoz, amelyet csak az alkalomszerű fodrozódás, vagy a hullámzás borzol fel.

Néha azt gondolják az emberek, meditáláskor egyáltalán nem lehetnek gondolataik és érzelmeik; amikor ezek mégis felmerülnek, akkor bosszankod­nak, elkeserednek és azt hiszik, hibáztak. Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól. Tibeti mondás szerint: „Nagy feladat csont nélküli húst, teafű nél­küli teát kérni:" Mindaddig, amíg elménk van, gon­dolataink és érzelmeink is léteznek.

Ahogy az óceánnak hullámai, a napnak sugarai vannak, úgy a gondolatok és az érzelmek a tudat sa-

40

ját tündöklései. Az óceánt a hullámai mégsem há­borgatják különösebben. Hozzátartoznak az óceán valódi természetéhez. Felemelkednek ugyan, de hová merülnek el? Vissza az óceánba. És hol keletkeznek? Az óceánban. Ugyanígy a gondolat és az érzelem az elme valódi természetének kifejeződése és ragyogása. Az elmében keletkeznek, ám hol foszlanak szerte? Ismét csak az elmében. Bármi merülne fel, ne te­kintsük különleges bajnak. Ha nem izgalommal vá­laszolunk, ha nyugodtak maradunk, ismét leülepszik lényegi természetébe.

Ha birtokunkban van e megértés, akkor a felme­rülő gondolatok csak erősítik gyakorlásunkat. Ám ha nem értjük meg, hogy azok valójában elménk termé­szetének káprázatai, akkor gondolataink a zűrzavar forrásává válnak. Tehát gondolataink, valamint érzel­meink iránt viseltessünk nyitott, könyörületes hoz­záállással, mivel valójában elménk gyermekei. Velük szemben „a gyermek játékát figyelő bölcs öreggé vál­junk", ahogy Dudjom Rinpoche szokta mondani.

Gyakran tűnődünk azon, mit tegyünk negativitá-sunkkal, vagy bizonyos aggasztó érzelmekkel. A me­ditáció tágas terében elfogulatlan nézőpontból szem­lélhetjük gondolatainkat és érzelmeinket. Amikor változik állásfoglalásunk, akkor elménk egész légkö­re, még gondolataink, érzelmeink valódi természete

41

is átalakul. Amikor mi méltóbbá válunk a szeretetre, akkor azok is hasonlóképpen viselkednek; ha nincs velük bajunk, azoknak sem támad nehézségük ve­lünk.

Tehát akármilyen gondolatok, érzelmek merülnek fel, hagyjuk azokat az óceán hullámaihoz hasonlóan emelkedni és süllyedni. Bármin gondolkodjunk is, engedjük a gondolatot minden kényszer nélkül fel­merülni, majd lecsendesedni. Ne ragadjuk meg, ne járjunk a kedvében; ne ragaszkodjunk hozzá, és ne igyekezzünk megszilárdítani. Se ne kövessük a gon­dolatokat, se ne hívjuk azokat; legyünk olyanok, mint a saját hullámait szemlélő óceán, vagy mint az áthaladó felhőkre letekintő ég.

A gondolatok a szélhez hasonlóan jönnek-men­nek. A titok nem a gondolatokról való gondolkodás­ban, hanem abban rejlik, hogy engedjük azokat átára­molni elménken, miközben távol tartjuk tőle az utó­lagos megfontolásokat.

A közönséges elmében folyamatosnak érzékeljük a gondolatok áramlatát; ám valójában nem ez a hely­zet. Minden gondolat között szünet van. Amikor egyik gondolat véget ér, a következő pedig még nem merült fel, mindig szünetet találunk közöttük, amelyben a Rigpa, azaz a tudat természete felfedi ön-

42

magát. A meditálás tehát elősegíteni a gondolatok le­lassulását, s egyre jobban és jobban nyilvánvalóvá te­szi e szünetet.

Mesterem tanítványa, Apa Pant, előkelő indiai diplomata és író világszerte számtalan fővárosban dolgozott India követeként. Még a tibeti Lhaszában és Sikkimben is képviselte Indiát. Jártas volt a medi­táció gyakorlásában, és mesteremet megpillantva minden alkalommal megkérdezte tőle, hogyan kell meditálni. Keleti hagyományt követett, amelyben a tanítvány újból és újból egyszerű, alapvető kérdést tesz fel mesterének.

Apa Pant mesélte nekem e történetet. Egy napon mesterünk, Jamyang Khyentse láma-táncot nézett Sikkim fővárosában, Gangtokban, a Palota Templom előtt, és a táncok közötti szórakoztató megkönnyeb­bülésről gondoskodó atsara bohóckodásán kunco­gott. Apa Pant a meditáció mikéntjét firtató ismételt kérdezősködésével zaklatta mesterét. Ezért ez alka­lommal a mester válaszának módja Apa Pant értésé­re hozta, hogy a felelet egyszer és mindenkorra szól. - Nézd, olyan az, mint e tánc: amikor az előző gon­dolat megszűnik, és a következő' még nem merült fel, nincs ott egy rés?

- De igen - mondta Apa Pant. - Nos, hosszabbítsd meg azt: Az a meditáció.

43

Tapasztalatok

A gyakorlás folytatásában, mindenféle tapasztalatunk lehet, jó és rossz egyaránt. Épp úgy, ahogy a szoba sok ajtón és ablakon keresztül több irányból beenge­di a levegőt, ugyanígy tudatunk megnyílásakor ter­mészetesen mindenféle tapasztalatok érhetik. Átél­hetjük az áldásnak, a tisztaságnak, vagy a gondolatok hiányának az állapotát. Egyfelől ezek jó tapasztalások, valamint a meditáció elsajátításában bekövetkező fej­lődés jelei. Hiszen amikor áldást tapasztalunk, ez a vágy időleges feloldódásának a jele. Amikor igazi tisztaságot élünk át, ez az erőszak időleges megszű­nésének bizonyítéka. Amikor a gondolatok hiányát érzékeljük, ez tudatlanságunk átmeneti kihunyásá-nak a jele. Önmagukban véve jó tapasztalatok, ám akadályokká válnak abban az esetben, ha ragaszko­dunk hozzájuk. A tapasztalat egyedül még nem meg­valósítás; de ha az ahhoz való ragaszkodástól mente­sek maradunk, azzá válik, ami valójában: vagyis a megvalósítás eszköze.

A negatív élmények gyakran a leginkább félreve-zetőek, mert általában rossz jelnek tekintjük azokat. Ám gyakorlásunk során igazából álruhába rejtett ál­dások. Törekedjünk arra, hogy ne a rendes körülmé­nyek között megszokott idegenkedéssel viseltessünk

44

irántuk, hanem ismerjük fel bennük valódi termé­szetüket, puszta megismerés voltukat, látszólagossá-gukat és álomszerűségüket. Ennek megértése meg­szabadít bennünket magának a tapasztalásnak a fáj­dalmától, s eredményeképpen akár a negatív élmény is áldás és csiszolódás forrásává válhat. Számtalan történet szól arról, miként dolgoztak a mesterek ily módon a rossz tapasztalatokkal, és hogyan alakították át azokat a megvalósítás elosegítóivé.

A hagyomány szerint az eltökélt gyakorló számára nem a rossz, hanem a jó élmények jelentenek akadá­lyokat. Amikor a dolgok jól mennek, akkor különö­sen óvatosnak és figyelmesnek kell lennünk annak érdekében, hogy ne váljunk önelégültté, avagy túlsá­gosan merésszé. Emlékszem Dudjom Rinpoche sza­vaira, amikor igen erős tapasztalás kellős közepén voltam: „Ne légy túlságosan izgatott! Végül se nem jó, se nem rossz." Tudta, kezdek ragaszkodni az él­ményhez: ezt a ragaszkodást is, mint bármely mási­kat, darabokra kell törni. A meditációban és az élet­ben egyaránt a jó élményekhez való ragaszkodástól, valamint a rosszakkal szembeni idegenkedéstől való megszabadulást kell elsajátítanunk.

Dudjom Rinpoche másik kelepcére is felhívta fi­gyelmünket: „Meditációs gyakorlásban ködös, félig eszméleten lévó, lebegő állapotot, álmatag tompasá-

45

SOGYAL RINPOCIIE

ot is átélhetünk, mintha csuklya lenne a fejünkön. ez valójában semmi más, mint az elhomályosult és figyelmetlen tespedés egy fajtája. Hogyan tudunk fe­­­emelkedni ezen az állapoton? Riasszuk fel ma-gunkat, egyenesítsük ki a hátunkat, fújjuk ki az ápo-odott levegőt a tüdőnkból, és tudatosságunkat irá-nyítsuk a tiszta térbe, tudatunk felfrissítése érdeké­­­n. Ha e pangó állapotban maradunk, nem bonta-kozunk ki; tehát bármikor következik is be ez a ha-nyatlás, újból és újból szüntessük meg. Fontos a le-hető legfigyelmesebbnek lennünk, és amennyire le-letséges, ébernek maradnunk."

Akármilyen módszert gyakorlunk, ejtsük el, vagy gyszerűen hagyjuk magától feloldódni, amikor ter-nészetesen érkeztünk meg az éber, kiterjedt és rez-gö béke állapotába. Majd továbbra is időzzünk ott csöndesen, figyelmünket összeszedve, bármely kü-lönleges módszer szükségtelen használata nélkül. A nódszer már elérte célját. Ám ha elkalandozunk, vagy ha zaklatottak vagyunk, akkor alkalmazzuk is-nét a visszatérítésünkhöz legmegfelelőbb eljárást.

A meditálás valódi dicsősége nem a módszerben rejlik, hanem a jelenlét folyamatos, élő megtapaszta-ásában, az áldásában, a tisztaságában, a békéjében és egelsősorban a ragaszkodás teljes hiányában. A ra-

46

gaszkodás csökkentése fokozatos felszabadulásunk jele. Minél inkább átéljük a szabadságot, annál vilá­gosabb, hogy az én, valamint az azt életben tartó re­mények, félelmek feloldódnak, és annál közelebb ju­tunk az én-nélküliség végtelenül nagylelkű bölcsességéhez. Amikor e bölcs otthonban élünk, nem találunk töb­bé akadályokat én és te, ez és az, kívül és belül között; végezetül megérkezünk otthonunkba, a nem-kettós-ség állapotába.8

Szünetek

Gyakran kérdezik: „Mennyi ideig kell meditálnom? És mikor? 20 percet reggel és este, vagy jobb több rö­vid gyakorlást végezni napközben?" Igen, jó 20 per­cig meditálni, mindazonáltal nem jelenti azt, hogy 20 perc lenne a határ. Semelyik szent iratban sem ta­lálkoztam ezzel; e Nyugaton kigondolt elképzelést szabályos nyugati meditációs időtartamnak hívom. A lé­nyeg nem az, milyen hosszan meditálunk; hanem vajon a gyakorlás valóban eljuttat-e bennünket az éberség és a jelenlét bizonyos állapotába, amelyben kissé nyitottak vagyunk, valamint képessé válunk a szívünk lényegiségével kapcsolatot teremteni. Öt

47

percnyi éber ülés messzemenően értékesebb 20 perc szundikálásnál.

Dudjom Rinpoche kezdőknek azt ajánlja, gyako­roljanak rövid ülésekben 4-5 percig, azután tartsanak épp csak egy percnyi szünetet. Ez alatt engedjék el a módszert, de ne veszítsék el teljesen éberségüket. Néha, amikor igyekeztünk pontosan gyakorolni, a szünet ideje az a pillanat, amikor a meditáció valóban megtörténik - ha még akkor is éberek és jelenlévők maradunk. Emiatt a szünet éppen olyan fontos része a meditációnak, mint az ülés maga. Néha azt mon­dom a gyakorlásban való nehézségekkel küzdő tanít­ványoknak, gyakoroljanak a szünet alatt, és tartsanak szünetet a meditáció alatt!

Üljünk rövid ideig, majd tartsunk szünetet, kb. 30 másodpercnyi, igen rövid megszakítást. Ám legyünk figyelmesek mindenre, amit csinálunk, továbbá ne veszítsük el a jelenlétünket és a természetes nyugal­munkat. Azután figyelmeztessük magunkat, és foly­tassuk a meditálást. Ha több, ehhez hasonló, rövid ülésben gyakorolunk, akkor a megszakítások gyakran valódibbá és ösztönzőbbé teszik a meditációnkat; ki­küszöbölik gyakorlásunkból az esetlenséget, a fárasz­tó merevséget, az ünnepélyességet és a mesterkéltsé­get, valamint segítenek egyre jobban összpontosíta­ni, megnyugodni. Fokozatosan, a szünetek és az ülé-

48

sek kölcsönhatásaképpen szétmorzsolódnak a medi­táció és a mindennapi élet közötti akadályok, felol­dódik a köztük feszülő ellentmondás, egyre inkább a szétszórtság nélküli, természetes, tiszta jelenlét álla­potába kerülünk. Majd, ahogy Dudjom Rinpoche szokta mondani, „Még ha a meditáló el is hagyja a meditációt, a meditáció nem hagyja el a meditálót."

Egységbe rendezés: meditáció a cselekvésben

Tapasztalatom szerint a modern szellemi gyakorlók nem rendelkeznek annak tudásával, miként hozzák összhangba meditációs gyakorlatukat mindennapi életükkel. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: a me­ditáció alapvető célja a meditációnak a cselekvéssel való egységbe rendezése. A mai élet erőszaka, fe­szültsége, a kihívások és a szórakozások még sürge­tőbben szükségessé teszik e mozdulatot.

Az emberek így panaszkodnak: „12 éve meditálok, ám valahogy nem változom. Még mindig ugyan­olyan vagyok. Miért?" Mert szakadék van a szellemi gyakorlásuk, valamint a mindennapi életük között. Két egymástól elkülönült világban léteznek, és egyál­talán nem ösztönzik egyiket a másikkal. Tibeti isko­lás éveim tanárát juttatja eszembe. Ragyogóan fejtet-

49

te ki a tibeti nyelvtan szabályait, de nehézkesen írt le egy helyes mondatot!

Akkor tehát hogyan valósítsuk meg az egységesí­tést, azt, hogy a meditáció nyugodt kedélyállapota, tágas lelki függetlenedése áthassa hétköznapjainkat? A rendszeres gyakorlást semmi sem pótolja, csakis a valódi gyakorláson keresztül kezdjük megízlelni tu­datunk természetének zavartalan nyugalmát, ezáltal pedig képessé válunk annak átélését mindennapi éle­tünkben fenntartani.

Ne hagyjuk el túl gyorsan a meditációt: szentel­jünk néhány pillanatot arra, hogy a meditáció gya­korlásában megteremtett béke átitassa életünket! Mint mesterem, Dudjom Rinpoche tanította: „Ne ugorj ki és rohanj tovább, hanem vegyítsd éber fi­gyelmességedet a mindennapi élettel. Légy a törött koponyájú emberhez hasonlatos, aki mindig óvatos arra az esetre, ha valaki megérintené."

Fontos, hogy meditálás után ne engedjünk annak a késztetésnek, miszerint meg kell szilárdítanunk a dolgok érzékelésének módját. A hétköznapi életbe visszatérve engedjük, hogy a meditáció által létreho­zott bölcsesség, látásmód, szánalom, kedélyállapot, könnyedség, nyitottság és lelki függetlenség átjárja mindennapi átélésünket. A meditáció felébreszti an­nak megértését, hogy természeténél fogva minden

50

látszólagos és álomszerű; még a szamszára sűrűjében is fenntartja e tudatosságot. Nagyszerű a mester mondása: „Meditáció gyakorlása után az illúzió gyer­mekévé kellene válnunk."

Dudjom Rinpoche tanácsa: „Bizonyos értelem­ben minden álomszerű és csalóka, ám evvel együtt folytassuk a dolgunkat kedélyesen. Például, ha szük­ségtelen ünnepélyesség, vagy feszélyezettség nélkül sétálunk, könnyű szívvel haladjunk az igazság nyitott tere felé. Amikor ülünk, legyünk az igazság erődít­ménye. Amikor eszünk, töltsük rossz töltésünket és illúzióinkat az üresség gyomrába, a mindent átható térben feloldva azokat. Amikor az illemhelyre me­gyünk, tekintsük minden elhomályosultságunkat és akadályunkat kitisztítottnak, elragadottnak."

Tehát ami igazán lényeges, az nem csak az ülés gyakorlása, hanem sokkal inkább elménk meditáció utáni állapota. Ez az a nyugodt, központosított tudat­állapot, amelyet ki kellene terjesztenünk bármire, amit teszünk. Kedvelem a zen történetet, amelyben a tanítvány így fordul mesteréhez:

- Mester, hogyan valósítod meg cselekedeteidben a megvilágosodást? Miként gyakorolod azt a min­dennapi életedben?

- Evéssel és alvással. - De Mester, mindenki alszik és mindenki eszik!

51

- Igen, ám nem mindenki eszik, amikor eszik, és nem mindenki alszik, amikor alszik.

Innen származik a híres zen mondás: „Evés köz­ben eszem, alvás közben alszom."

Enni evés közben, és aludni alvás közben azt je­lenti: minden cselekedetünkben teljességgel jelen lenni úgy, hogy énünk semmiféle szórakozottsággal ne tudja azt megakadályozni. Ez az egységbe rende­zés. Amennyiben igazán szeretnénk elérni, akkor gyakorlásunkat nem használhatjuk alkalomszerű gyógyszerként, vagy gyógyeljárásként, hanem úgy, mintha mindennapi fenntartónk, vagy élelmünk volna. Emiatt visszavonult környezetben, a mai vá­rosi élet megpróbáltatásaitól távol, kiválóan gyako­rolható az egységbe rendezés ilyen erejének fejlesz­tése.

Túlságosan gyakran látomásba, fényjelenségbe, vagy valami természetfeletti csodához hasonló rend­kívüli eseménybe vetett hittel látunk meditáláshoz. Amikor ilyesmi nem következik be, módfelett csaló­dottak leszünk. Pedig a meditáció igazi csodája ezek­nél sokkal hétköznapibb és hasznosabb. Finom átala­kulás ez, ami nem csak tudatunkban és érzelmeink­ben, hanem éppenséggel testünkben is végbemegy. Gyógyító hatású folyamat. Tudósok, orvosok felfe­dezték, hogy amikor a kedélyállapot jó, akkor még

52

sejtjeink is örömtelibbek; amikor pedig elménk rosszabb állapotban van, akkor szervezetünk sejtjei rosszindulatúvá válhatnak. Teljes egészségi állapo­tunknak sok köze van lelkiállapotunkhoz, valamint létezésünk módjához.

Sugallat

A meditáció tehát a megvilágosodáshoz vezetó" út, az élet legnagyszerűbb törekvése. Amikor tanítványa­imnak a meditálásról beszélek, mindig hangsúlyo­zom az eltökélt figyelemmel, a félreérthetetlen hű­séggel való gyakorlás szükségességét; ugyanakkor el­mondom nekik azt is, mennyire fontos a lehető leg-ihletettebb és leggazdagabban alkotó módon végezni azt. Bizonyos értelemben a meditálás művészet, mű­vészi gyönyörűséggel, továbbá a képzelőtehetség ter­mékenységével kellene gyakorolnunk.

Váljunk a saját békénkbe való belépésben olyan leleményessé, amennyire idegesen és versenyképe­sen viszonyulunk a világhoz! A meditálás lehető leg-élvezetesebbé tételének számtalan módja van. Szí­vünk és elménk megnyugtatására találhatunk szá­munkra felemelő zenét. Válogathatunk versrészlete­ket, vagy az évek során ránk hatást gyakorló tanítások

53

sorait; tartsuk ezeket a kezünk ügyében, hogy fel­emelje lelkünket. Mindig is szerettem a tibeti thangka festményeket, mert szépségükből erőt merítettem. Mások is kifüggeszthetnek a szobájuk falára fest­ménymásolatokat, amelyek a szentség érzését keltik fel bennük. Hallgassuk nagyszerű mesterek tanításá­nak hangfelvételét, vagy szent éneket. Virággal, füs­tölővel, gyertyával, a megvilágosodott mester fény­képével, istenség, vagy buddha szobrával meditációs helységünket édenkertté alakíthatjuk. A legközönsé­gesebb szobát is meghitt, szent térré formálhatjuk át, olyan környezetté, ahová minden nap úgy lépünk be, hogy azzal az örömmel és a boldog szertartással talál­kozzunk igazi énünkkel, mint amikor két régi barát köszönti egymást.

Ha a meditálás nem könnyű számunkra, akkor ta­láljunk arra módot, hogy kimenjünk a természetbe, mert az mindig az ihlet kifogyhatatlan forrása. El­ménk lecsendesítése céljából sétáljunk a parkban, avagy figyeljük a kertben nyíló rózsán a harmatot. Feküdjünk a földre, és tekintsünk fel az égre, enged­jük tudatunkat annak határtalanságába kiterjedni. Hagyjuk, hogy a külső ég eget ébresszen fel a tuda­tunkban. Álljunk patakparton, és egyesítsük tuda­tunkat a víz rohanásával; olvadjunk egybe szüntele­nül áradó hangjával. Üljünk vízesés mellett, enged-

54

jük, hogy gyógyító kacagása megtisztítsa a lelkünket. Sétáljunk tengerparton, arcunkat teljesen, jólesően fordítsuk a széllel szembe. Ünnepeljük a holdfény gyönyörűségét, és segítségével tartsuk egyensúlyban tudatunkat. Üljünk tóparton, vagy kertben, nyugod­tan lélegezve csöndesedjünk le, ahogy a Hold felsé­gesen és lassan felkél a felhőtlen éjszakában.

Mindent használhatunk meditálásra való meghí­vásként. Mosolyt, arcot az aluljáróban, a beton járda repedéséből kibúvó kis virágot, egy üzlet kirakatában lévő finom kelmét, ablakpárkányon álló virágcseré­pen a nap csillogását. Vegyük észre a szépség és a báj bármely megjelenését! Ajánljuk fel valamennyi örö­münket, és minden pillanatban halljuk meg „a csöndből érkező híreket."9

Lassanként saját üdvösségünk mesterévé válunk, saját örömünk gyógyszerészévé, akinek mindig kéz­nél van a fölemelkedéshez, a félvidításhoz, a megér­téshez, a valamennyi lélegzetünk és mozdulatunk ösztönzéséhez szükséges mindenféle orvosság. Ki a nagyszerű szellemi gyakorló? Az, aki mindig valódi énjének jelenlétében él, valaki, aki megtalálta és fo­lyamatosan használja a mélységes ihlet forrását, ere­detét. Ahogy Lewis Thompson, a kortárs angol szer­ző írta: „Krisztus, a legfenségesebb költő, olyan szen­vedélyesen élte az igazságot, hogy minden mozdula-

55

ta az érzékkel felfoghatatlant megtestesítő tiszta mű­­észet és a tökéletes jelkép egyszerre".10

Hogy megvalósítsuk az érzékkel felfoghatatlant, zért vagyunk itt.

56

Jegyzetek

1 Thich Nhat Hahn: Old Path, White Clouds (Berkeley, CA: Parallax Press, 1991), 121 p.

2 A szamszára a születés és a halál szüntelen kör­forgása, amelyben a helytelen cselekedetektol és a romboló érzelmektől vezérelt érző lények ismételten állandósítják szenvedésüket. A nirvána a szenvedésen túli állapot, a végső igazságnak, azaz a buddhaságnak megvalósítása.

3 Az ősi időkben fenyegetést jelentő kegyetlen vadállatokat ma más veszélyek helyettesítik: vad és ellenőrizetlen érzelmeink.

4 Marion 1. Matics: Entering the Path of Enlighen-ment: The Bodhicaryavatara ofthe Buddhist Poet Shanti-deva (London: George Allen and Unwin, 1971), 162 P.

5 A tudat megnyugvása és a helyes rátekintés a budd­hista meditáció két központi kérdése, szanszkritul Samatha és Vipashyana, tibeti nyelven Shyiné és Lhaktong. Elmélyítésük és fejlesztésük kialakítja a kapcsolatot az alapfokú, valamint a Mahamudra és a Dzogchen fejlettebb meditációs gyakorlatai között.

6 Maitreyát, az eljövendő Buddhát valójában szé­ken ülve ábrázolták.

57

7 Talán most nem tudjuk követni ezt a gyakorla­tot, ám szemünk nyitva tartása kedvező állapotot te­remt jövőbeli gyakorlásunkhoz.

8 Jóllehet teljes útmutatást nyújtottam a gyakor­láshoz, tudatunkban meg kell születnie azon felis­merésnek, hogy a meditáció igazán nem tanulható meg könyvből, hanem csak képzett mester segítségé­vel.

9 Rainer Maria Rilke: Duino Elégiái. 10 Lewis Thompson: Mirror to thc Light (Conven-

ture).

•

Sogyal Rinpochéval, munkásságával, tanításaival, hangkazettáival, valamint meditációs tanfolyamokkal és tanulócsoportokkal kapcsolatos bővebb informá­cióért forduljanak a következő címhez: Rigpa National Office, RO. Box 607, Santa Cruz, CA 95061-0607, telefon: 00-l-(408) 454-9103.

58