Tisztelt ünneplő gyülekezet,kedves vendégeink!

Azért gyűltünk itt ma össze, hogy ün-nepi istentisztelet keretében adjunkhálát az ÚrIstennek az elmúlt évek ál-

dásaiért és emlékezzünk egy 25 évvel ezelőttijeles alkalomra, mikoris 1989. augusztus 26-án – Csabacsüdön, lelkész urunk szülőfalujá-ban – Dr. Harmati Béla püspök úrevangélikus lelkésszé avatta Frankó Mátyásvégzett teológiai hallgatót.

A tatai történet azonban korábban kez-dődött, hiszen Frankó Mátyás 1988 március15-ike óta, külön püspöki engedéllyel tar-totta a vasárnapi istentiszteleteket, biblia-órákat, s konfirmációra való felkészítést.Tette ezeket dr. Nagy István lelkész úr örö-kébe lépve, aki 1984-ben tanszékvezetőiprofesszori katedrát kapott az EvangélikusTeológián, s 1988-tól pedig az óbudai evan-gélikus gyülekezet papjaként is szolgált.

Frankó Mátyás lelkész úr immár többmint 25 éve pásztorolja a tatai gyülekezetetés hirdeti az igét Isten dicsőségére.

A gyülekezet és fiatal lelkész a kezdetek-től egyetértésben munkálkodott. A kölcsö-nös elfogadást és a hitéleti folytonosságotsegítette, hogy Tisztelendő urunk elődjének

idősebb lányával, dr. Nagy Erzsébettel kö-tött házasságot 1988. májusában. Bettivel –aki gyerekkora óta kántorizált a gyülekezetben –örömmel, lelkesen végezték a közös szolgá-latokat. Lelkész és felesége, s a hívek együtt-munkálkodása és összefogása igazigyümölcsöket termett, s nem csak lélekben,de létszámban is gyarapodtunk.

Áldásként vettük az időközbeni gyarapo-dásunkat anyagiakban is. Ismerjük ezeket aszép eredményeket mindannyian, de hasznosés szükséges ezeket illő alkalma-kon újra és újra felidézni; időn-ként megállni és visszatekinteni,megköszönni azt, hogy a Szent-lélek itt munkálkodik közöttünk,velünk és értünk. Mi lehetnetehát ennél szebb alkalom arra,hogy közös büszkeségeinketszámba vegyük és köszönetetmondjunk lelkész urunknak ál-dozatos munkájáért.

Ez a gyarapodás egy szo-morú eseménnyel kezdődött.Valamikor a 90-es évek elejénBaranya megyében, Gerényes kis falujábanvégérvényesen elnéptelenedett az evangéli-kus templom, kihalt a gyülekezet. Szomorúhír a hívő embernek, ha egy kereszténytemplom lebontásra kerül. Vigaszt jelentett

azonban, hogy a régi templom padjai ná-lunk, a tatai Evangélikus Imaházban szol-gálhattak tovább. Frankó Mátyásbeiktatásának 10 éves évfordulóján – kö-szönhetően sok áldozatkész embernek – már egy" tornyos - harangos" templomban is vé-gezte Istentől rendelt szolgálatát. Saját erő-ből, közegyházi adományból,testvérgyülekezeti adakozásból, fáradtságotnem ismerő munkával megvalósult a közösálom: 2000. december 10-én D. Szebik Imrepüspök úr ünnepi istentisztelet keretébenfelszentelte a tornyot és a harangot. AzEvangélikus Imaházból immár Evangéli-kus Kistemplom lett. Ettől a naptól kezdveTata városának a méltán híres katolikus ésreformátus templomai mellett evangélikustemploma is van.

A megvalósult álom csak növelte az ösz-szetartást a gyülekezetben és további célokattűztünk ki magunk elé. 2006. augusztus 19-én Ittzés János püspök úr felszentelte a tataievangélikusok új és egyben első digitális or-gonáját. Az immár "tornyos-harangos-orgo-nás" szépen felújított kistemplomban ahívek számban és lélekben tovább gyara-podtak. Tisztelendő urunk közel 13 évvel ez-előtt, néhány hívő érdeklődése mellettindította el a csütörtök esti bibliaórákat. Mamár Nikodémus Akadémia néven nagy nép-szerűségnek örvend, és büszkeségünkrenem csak evangélikusok látogatják. Igennépszerű a Frankó Mátyás lelkész úr általszerkesztett gyülekezeti honlap, azon belüla reggeli áhítatok, az ú.n. "Netpercesek",melyeket már 8 éve olvashatjuk minden reg-gel és vihetjük magunkkal útravalóul.

Még egy évfordulóról emlékezünk ma,amely szorosan összefügg lelkész urunkszolgálatával, hiszen felesége – Tisztelen-dőné asszony – 40 éve gyülekezetünk kán-tora... Neki köszönhetjük azt is, hogykörünkben bontakozott ki a lelkészcsaládgyermekeinek – Dórának, Bettának és Má-

tyás Krisztiánnak – komolyze-nei tudása. Ők végezték/végzikhétről hétre az istentiszteletekzenei szolgálatát. Köszönet érte!

Ezzel a tömör, de koránt-sem teljes visszaemlékezésselszeretnénk megköszönni a"templom- és gyülekezet-építő"Frankó Mátyás tisztelendőurunknak 25 éves odaadó szol-gálatát. Mindenható mennyeiAtyánk áldását kérjük továbbimunkájához! Kérjük és kíván-

juk, hogy még hosszú időn keresztül szolgál-hasson a tatai evangélikus gyülekezetbenerőben, egészségben és egyetértésben, Istendicsőségére! Soli Deo Gloria!

Grőber Judit Ilonagyülekezeti felügyelő

LutherróLutherrózsazsaA Ta tai Evan gé li kus Egy ház köz ség hír le ve le, amely az in for má ció áram lást és a lel ki sé get kí ván ja se gí te ni. Ala pít va Urunk 1992. esz ten de jé nek ad vent jé ben.

Kap ják a gyü le ke zet tag jai, Ta ta von zás kör ze té nek evan gé li kus sá ga és az ér dek lő dők. Megjelenés: minden hónap első vasárnapján.Kiadó/Szerkesztő: Fran ko Má tyás ta tai evan gé li kus lel kész TEL./FAX:

Drót pos ta cím: Virtuális újságunk elérhetősége:

Szép nap volt a szeptember 20-ika. Azégi hatalmak kegyesek voltak nemcsak az ünneplőkhöz, de azokhoz is,

akik a “végre-jó-időt” arra használták,hogy a véget érni nem akaró esőzések után,ami megmaradt a kiskertben – betakarít-hassák...

Szép volt ez a délután azért is, mertegyütt emlékezhettünk. Az elmúlt 25évben ki-ki a maga Isten-adta mértéke sze-rint részesített másokat az életéből, s ré-szesült maga is a közösségi élményekből,melyekért most közösen hálád adtunk.

Mindannyiunkban – ahogyan bennem is– emlékek sokasága kavargott, helyéretenni ezeket bizonnyal mindenki csak azotthoni csöndességében volt képes, ehosszú nap után... Számba vettem magamis, hogy kik voltak velünk, s kik nem le-

hetnek már közöttünk, hogy csak néhányembert említsek, akik nagyon hiányoztak:elődöm/Apósom, egy Széles Jóska, egyFarkasházi-házaspár, de a gyülekezet ha-tárain túli barátok hiánya is megszoron-gatta torkomat... Az elmúlt 25 évben közelháromszor(!) annyi embert temettem,mint, ahányan ezen a délutánon velemünnepeltek, de hát a lelkész feladata ez is:megköszönni a JóIstennek, amit közösenátélehettünk, s méltósággal elengedni –,ha nagyon fáj akkor is.

Espres urunk lélek-gazdagító igehirde-tése, a köszöntők biztató szavai, a kedvesajándékok, s finomságoktól roskadozó asz-talok mind azt jelezték: a tatai evangéliku-soknak nem csak fontos papjuk, de szeretikis lelkészüket... S mit mondhat ilyenkor az“ünnepelt” a köszönömökön túl?

Csak egyet: Istennek legyen dicsőség amennyben, hogy hűséggel szolgálhattam,s erőt adott gyülekezetnek, s lelkészének!

Immár több, mint 3 éve alkotunkegy párt a férjemmel, akivel idén július5-én házasodtunk össze. Ő törzsgyöke-res tatai, és viszonylag hamar kiderült,hogyha a Jóisten is úgy akarja, és miegybekötjük az életünket, akkor Tatánfogunk majd élni. A férjem nagyon sze-rette és szereti is ezt a várost, nekemmeg már az elején sem volt kifogásomaz ellen, hogy egyszer majd itt éljek.Gyakorlatilag, ahogy elkezdtem Tatárajárni, megszerettem ezt a környéket.Bár más, mint Zalaegerszeg, de szá-momra mindkét város már az otthontjelképezi. Hétköznap döntő többségé-ben Budapesten vagyok, mert ott van amunkahelyem, ezért általában csak hét-végente vagyok Tatán, de a közeljövő-ben remélem, hogy ez is változni fog, ésmég többet lehetek itt.

Igen, sok változás van az életemben,amit nem is bánok. Szeretem a változa-tosságot és a kihívásokat. Sok mindenérdekel, és örülök neki, ha valami újatpróbálhatok ki. 2009-ben vettek fel azEötvös Loránd Tudományegyetem Kör-nyezettudományi Doktori Iskolájába,ahol egy számomra nagyon szép és ér-dekes témával foglalkozhattam. A dok-tori munkám címe „Szerves ésszervetlen szennyezők eltávolítása bio-lógiailag tisztított szennyvizekből ferráttechnológiával”. Nagyon szerettem az

egyetemen való kutatást, jó volt labora-tóriumban kísérletezni, és várni, hogymilyen eredmények születnek egy-egyferrát kezelés után. Például, hogy csakegy témát említsek, sikerül-e klór-re-zisztens baktériumokat ferrát alkalma-zásával inaktiválni, vagyis lehetséges-eolyan baktériumoknál hatékonyanhasználni a ferrátot, amelyeket egyéb-ként klórozással (az egyik leggyakrabbanhasznált fertőtlenítőszer) nem lehet elpusz-títani. A 3 éves doktori képzésem 2012-ben lejárt, utána 5 hónapotmaradhattam az ELTÉn tudományossegédmunkatársi állásban egy pályázat-nak köszönhetően, amikor még a dok-tori témámhoz kapcsolódóan tudtamkísérleteket végrehajtani. Az 5 hónap le-járta után pedig a Magyar TudományosAkadémia Természettudományi Kuta-tóközpontjába vettek fel szintén tudo-mányos segédmunkatársi állásba. Azótais ott dolgozom, ahol szintén kutatások-kal foglalkozom, de most nem szenny-vizes, hanem légkörkémiai területtelkapcsolatos kérdésekre keresem a vá-laszt a kutatócsoportomban. Ha min-den jól alakul, idén decemberbenvédhetem meg a doktorimat, és a sike-res védéssel szerezhetem meg a doktoricímet.

Igen, a zene nagyon fontos része azéletemnek, nagyon szeretem. Mindhallgatni, mind fuvolán játszani. Min-den fajta zenét, leggyakrabban a rádiókáltal játszottakat szoktam mostanábanhallgatni. A klasszikustól kezdve a lá-

gyabb rockon át sok fajta zenét szeretek.A hangszertanulás az általános iskolá-ban kezdődött. Ének tagozatra jártunkaz ikertestvéremmel, ahol kellett vala-milyen hangszert választani. Én a fuvo-lát, ikertestvérem a zongorátválasztotta.

Ha jól emlékszem, mielőtt elkezd-hettem volna fuvolázni a zeneiskolában,előtte furulyáznom is kellett egy évet,ami nem volt nehéz, mivel az ének tago-zaton amúgy is tanultunk furulyázni. Afuvola tanulás elkezdése után eléghamar bekerültem aztán a városi Ifjú-sági Fúvószenekarba, ahol megérintettaz együttzenélés öröme. Nagyon jóérzés volt hetente járni próbákra, ésidőnként fellépéseken részt venni. Ott-hon pedig az ikertestvéremmel zenél-tünk együtt. Kiválasztottunk különbözőzenei darabokat, és én fuvoláztam, őpedig zongorán kísért engem. Az egye-temi éveim alatt abbamaradt a zenélés,de később, 2006-ban beléptem a Zala-egerszegi Fúvószenekarba, ami tulaj-donképpen a város zenekara.Különböző rendezvényekre általábanezt a zenekart szokták elhívni szere-pelni, illetve pár éve minden év májusá-ban van fúvószenekari fesztivál, amikortöbb zenekar is játszik egy nap során.Ezen már többször részt is vettem.

Azzal, hogy Tatára költözöm, mársajnos nem tudok a zalaegerszegi zene-karba járni, de ezzel az új lehetőséggel,hogy Bettivel zenélhetek az Istentiszte-leteken újból van alkalmam az együtt-zenélés jó érzését átélni. Persze izguloka szereplések előtt, de ugyanakkor na-gyon jó érzés, ha egy darabot jól sikerülelőadni, és az másoknak is tetszik.

Erzsébet és Gáspár

A Lélek pedig világosan meg-mondja, hogy az utolsó időkbennémelyek elszakadnak a hittől,mert megtévesztő lelkekre és ör-dögi tanításokra hallgatnak; ésolyanokra, akik képmutató módonhazugságot hirdetnek, akik megvannak bélyegezve saját lelkiisme-retükben. Ezek tiltják a házasságotés bizonyos ételek élvezetét, ame-lyeket az Isten azért teremtett,hogy hálaadással éljenek velük ahívők és az igazság ismerői. Mertaz Isten minden teremtménye jó,és semmi sem elvetendő, ha hála-adással élnek vele, mert megszen-telődik az Isten igéje és akönyörgés által. 1 Kor 12,6

Tartalmas, szép élet... Ennek megva-lósulását kívánjuk gyermekeink

életében, erre neveljük őket, s közvetet-ten egymást is. Az Istenben való hit, amunka alkotó öröme, egymás megbe-csülése elengedhetetlen feltételei a tar-talmas, szép életnek. Akik elszakadnaka hittől - paradox módon - a valóságtólszakadnak el, s ez okozza életük siker-telenségét, boldogtalanságát. A legna-gyobb hazugság - nevezhetjükirodalmian szépen "ördögi tanításnak"is -, hogy nincs szükségünk Istenre.Márpedig Teremtőnkre és az Ő rendjérenemhogy szükségünk van, de nélkületartalmatlanná, sőt céltalanná válnaknapjaink. Örömünket, megelégedettsé-günket ugyanis egyedül a hálaadás ala-pozza meg.

Nehéz történelmi helyzetekben - smikor nem voltak? - hajlamos az embera szélsőségekre. Az extremitás csalókamagabiztossága azonban csak látszólaghelyettesíti az Istent. Aki hisz, az gon-dolkodik, s ezért folyamatosan kérdéseivannak Istennel, önmagával, s a terem-tett világgal kapcsolatban. Aki elszakada hittől, az már nem gondolkodik, nin-csenek kérdései, biztos önmagában ésviláglátásában, ezért is cselekszik ref-lex-, s ösztönszerűen.

A hittől elfordulók Isten helyett min-dig emberi okoskodásokra figyelnek, sazokat teszik meg "istenüknek", azazlegfőbb vezérlő elvnek. Tény: az aszké-tikus életforma - mint lehetőség - igenkevesek kiváltsága. Azaz nem tanul-ható, sem nem tanítható, főleg nem el-várható - hiszen az elhívás kegyelmiajándékáról van szó. Hálaadás nélkülazonban mindig megszűnik a kontrollafölött, amit Isten a mi boldogulá-sunkra teremtett. S amit nekünk kel-lene kézben tartanunk, ellenőriznünk,rövid időn belül az kezd el uralkodnifölöttünk.

A teremtett világ nem elítélendően"bűnös", sőt nem is "siralomvölgy",hanem Isten csodálatos gondoskodószeretetének megfogható, tapintható,"élvezhető" jele, amiben észre kell(ene)vennünk az Ő teremtői akaratát. Haalázatosak vagyunk, hamar beláthatjuk,mi Isten jó rendje, s aszerint élhetünk.Ha rátartiak, s büszkék vagyunk, akkorfoglyává válunk az anyagnak, s a mate-riális másodlagos határozza meg a vi-szonyunkat az Elsődlegeshez.

Uram, Istenem! Nem könnyű nekemVeled, s tudom, Neked se velem...

Életem minden napja nyitott könyvelőtted, nem titkolhatok el előtted

semmit - minek tenném, nem is akarom.Látod mindennapi küzdelmeimet, s aztis, hányszor megbicsaklom a kísértések

között. Kérlek, Lelked által költözzlelkembe, hogy békességet nyerjek, s

megértsem akaratodat! Tedd széppé anapjaimat, amiket nekem ajándékoztál,

s engedd, hogy magam is ajándékkátudjak válni mások számára! Vedd el

önző gondolataimat és szabadítsd megaz elégedetlenség kínzó érzésétől. Adj

nekem tartalmas, szép pillanatokat mais, hogy a holnapi és holnaputáni

feladatok szorításai között erőt tudjakmeríteni a Tőled kapott istenes

emlékeimből! Ámen

Uram, szereteted az égig ér, hűsé-ged a fellegekig. Zsolt 36,6

Amikor személyesen megtapasztal-juk a gondviselés csodáját, akkor a

túláradó örömünkben, izgatottsággalteli egyfajta tanácstalanságunkban a

megfelelő szavakat keressük annak azérzésnek a kifejezésére, amit egysze-rűen, "csak" hálának nevezünk. Miértbonyolítjuk azt, ami ilyen egyszerű? Aválaszt egy kérdés adhatja meg: Miértcsacsognak a szerelmes szívek annyit, smiért dalolnak tavasszal annyit a mada-rak? Azért, mert a hála, az élet szava.Aki nem tud hálát adni, az tulajdonkép-pen - már - halott.

Nagyon sok, túlságosan is sok azok-nak a száma (az 50-60 évvel ezelőtti sta-tisztika szerint százalékos/!/ aránybanháromszázszor több...), akik súlyos-fél-súlyos depressziójuk rácsa mögül nézikkedvtelenül a világot, s alig van valami,ami kimozdíthatja őket monoton egy-kedvűségükből. Modern korunk ember-ének újra fel kell fedeznie: az emberhálaadásra teremtett lény, s aki hálátlanaz bizony nemcsak környezetét, de ön-magát is mérgezi. Sokan így védekez-nek: "Na de miért legyek hálás?Nézzétek meg a körülményeimet, ho-gyan élek... Hát élet ez?" Aki csak az őtkörülvevő eseményeket nézi, s egy kicsitsem tekint fölfelé, az Péterhez hason-lóan süllyedni fog az élet hullámai kö-zött. Aki viszont felnéz, az észreveszi agondviselés küldte segítő kezeket, smegmenekül. Aki folyamatosan hálaa-dásban él, az tudja, hogy ő maga is aGondviselés "keze", amit egyszerűenszolgálatnak nevezünk. A szolgálat semmás, mint hálaadás. "Szolgáljatok azÚrnak örömmel!" - írja a zsoltáros. Akitehát nem hála gyanánt - "köszönöm"-ként, ahogy Luther mondja - szolgál, azcsak szolgáltatást nyújt... Megkeseredettpapok, szenvedélybeteg lelkészek, kisik-lott életű prédikátorok, ellentmondásos-ságban élő hívek sokasága jelzi, hogyhálaadás nélkül bizony nem megy...

Amikor kikopik a köszönöm az em-berek lelkéből, amikor már elfelejtenekjót kívánni a másiknak, amikor a hálaszép csendben kivész az emberek hét-köznapjaiból - akkor kezd bomlani egyközösség. A bomlásnak szaga van, s ezmindig irtózatos bűzzel jár... S ha márnagyon megundorodott az ember a bűnémelyítően büdös szagától, akkor haj-landó csak visszatérni Istenéhez, s el-kezdeni újra hálaadó életét, mertismételten átérzi, hogy a hálaadás, a létlegcsodálatosabb, nélkülözhetetlen,csodálatos illata...

Uram, Istenem! Jó Veled kezdeni anapot, s kezedből venni dolgaimat. Temegteheted, hogy szereteted fényéből

néhány fénysugár rávetődjön életemre,hogy az rajtam keresztül megcsillanjonmások életében is. Látod gondjaimat,

küzdelmemet, látod szívem gyöngeakarását. Szánj meg, csillapítsdgyarlóságaimat, hogy tudjalak

örömmel szolgálni ebben a világban,mert megtapasztaltam gondviselő

jóságodat életem minden napján. Ámen

Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosz-szat is el kell fogadnunk. Jób 2,10b

Mindazok, akik tisztességgel végig-küzdik életüket, választ keresnek

szenvedésük, s mások szenvedésénekmiértjeire. Sokféle választ fogalmaztakmár meg mások, okosak, s kevésbéazok, de ahogyan múlik az idő fölöt-tünk, mi magunk is felépítgetjük "filo-zófiánkat", világnézetünket. A régiekélete sem telt másképpen, múlandósá-guk, gyarlóságaik okán ők is keresték alét titkaira a megoldást. Ilyen megoldásikísérlet Jób története a Bibliában, amigyönyörűen megszerkesztett, magávalragadó bölcsességirodalmi alkotás. Ko-rabeli iskolákat, azaz uralkodó vallás-bölcseleti irányzatokat vonultat fel.Időtlen szépsége ennek a könyvnek,hogy Jób vallomása rádöbbenthet min-ket is: az Isten az Isten. Hiába mindenbölcselkedés, hiába minden kísérlet, azélet egyik pillanatában még fürdünk ajóban, az örömben, az egészségben, akövetkező pillanatban pedig megválto-zik minden... Betegség, veszteség, tra-gédia szakad(hat) ránk.

Ilyenkor kapaszkodókat keresünk.Sokszor éppen azt marja el tőlünk aSors, akire addig emberileg támaszkod-hattunk vagy akire támaszkodtunk, smost is tőle várnánk a vígasztalást,éppen abban csalódunk... Jób feleségemondja, látva Jób rettenetes szenvedé-seit: "Átkozd meg az Istent, s halj meg!"Ennél megrázóbb és realistább véle-ményt keresve sem találnánk! Hiábatehát a korabeli bölcsek okoskodása,jobb megoldás az ő tarsolyukban sincs,mint amit Jób szavai képviselnek: Ha ajót elfogadtuk Istentől, a rosszat is elkell fogadnunk... Ember, hiába rugda-lódzol ellene, létednek sorsa ez: Ki nemkerülheted a természet törvényeit, vét-keid, mulasztásaid következményéthordoznod kell!

Harmóniát a véges életünkben csakakkor találunk, ha figyelünk a VezénylőKarmester pálcájára, azaz figyelünk atörvény szavára. Akkor rádöbbenünk:életünk disszonáns "baj-hang"-ja is aNagy Harmónia, a szép hangzás része,

csak megfelelő időben, s hangmagassá-gon kell rá válaszolnunk... Tény: sokatkell nekünk gyakorolni, hogy tisztánénekeljük a kezdő hangot, azaz bármi isér minket, a hála legyen az első sza-vunk... Ezért jó, ha ifjúkorunktól kezdő-dően gondolunk a Teremtőnkre, mertakkor mértékletességet, kitartást, örö-mes szolgáló életet tudhatunk magun-kénak. Ha pedig perlekedünk azÖrökkévalóval, akkor elfolyik erőnk,saját dühünk visszaesik ránk és tör-vényszerűen felmorzsolódunk hétköz-napjaink kihívásai között...

Elfogadni az elfogadhatatlannaktűnőt csak akkor tudjuk, ha valakifogja a kezünket. A Mester ígéri: "Ve-letek vagyok a világ végezetéig, mindennapon!"... Ez azt jelenti: Veled is,velem is itt van Ő, s így az elfogadá-sunk már nem teljesíthetetlen istenikívánság, hanem megélhető, békessé-get adó valóság.

Uram! Látod, alig kelt fel a nap, svalamiért máris perlekedtem Veled...

Add, hogy a hálaadás íze sokáigajkamon maradhasson, s emlékeztessen

napközben is mindeneket átfogó,gondviselő jóságodra! Ámen

Mindenkor örüljetek, szüntelenülimádkozzatok, mindenért hálát ad-jatok, 1 Thessz 5,16-18a

Az öröm nem kerül semmibe... aho-gyan az imádság és a hála sem -

éppen ezért egyik sem "közgazdasági"kategória! Vagy mégis? Arra ugyanismár rég rájött a munkáltató, hogy az ún.ingyen-telefonnal és ingyen-laptoppal -ami egyáltalán nem ingyen van, azértigen nagy árat (szabadidő!) kell fizetni-, otthon is dolgoztatni tudja a munka-vállalót, de arra még csak most jöttek ráa vezetők (Nocsak, nocsak! ...Használta menedzsereknek tartott spirituálistréning?), hogy ha az otthon kiegyensú-lyozottságából valamit a munkahelyrebe tudnak csempészni, az bizony haté-konyságnövelő, sőt profit-növelő ténye-zővé válhat...

Ennek alátámasztására hadd álljonitt egy idézet, amit minap az egyik hír-portálon olvastam: "A vallás egyre elfo-gadottabb lesz a munkahelyeken is és ezmind a munkavállalóknak mind pedig a

munkáltatók számára jó dolog - áll egyfriss tanulmányban. A kutatás alapjánazon munkahelyeken, ahol szabadongyakorolhatja a vallását egy dolgozó,sokkal jobb a kapcsolata a többi alkal-mazottal, nagyobb biztonságban érzimagát és a feladatát is nagyobb precizi-tással látja el. Patrick Hyland, a SirotaSurvey Intelligence és a kutatás egyikvezetője szerint azonban meg kell kü-lönböztetni egymástól a vallást támo-gató munkahelyet és a hittérítést..."

Örülni az tud, akinek van kivel meg-osztania örömét. Ha valaki magányos,akkor nem nagyon jellemzi őt az öröm,éppen ezért a vallás soha sem az egyénről,hanem az egyén és közösség kapcsolatárólszól! Aki nem integrálódik sehová, akinem akar tartozni senkihez, annak a hite,vallása nem sokat ér, annak az csak hit-vány pótlék, aminek nem sok köze van azistenes léthez, s a krisztuskövető (keresz-tény) minősítést már meg se említsük!

Az apostol arra buzdít, hogy minden-kor - ez azt jelenti tehát, hogy mindenélethelyzetben(!) - örüljünk. Ezt azonbancsak akkor tudjuk elérni, ha nem okozunkmagunknak fájdalmat, keserűséget. Saj-nos megtörténik a hívő emberrel, hogy"megkísérti őt a világ" - nem csoda, hiszenő is csak "emberből van"(!) -, s elkövetolyan életvezetési hibát, amit nem kellettvolna... Aki persze tudatosan él, s figyeliönmagát, mert naponta belenéz a tü-körbe, amit Isten igéjén keresztül elé tart,az nagyságrendekkel kevesebb hibátkövet el, hiszen tudja: Isten az Élet min-den területén - elsősorban a lelkiismeretáltal, másodsorban mások szavain, csele-kedetein keresztül -, a "stop/elsőbbséga-dás-kötelező/zsákutca" -tábláival vezet...

Az öröm tehát előfeltétele az imádsá-gos hálaadásnak, öröm nélkül az imádságnem más, mint muszáj-cselekedet, ami fája hívő embernek, s gyaníthatóan az Istensem "leli kedvét" benne. Aki eljut hívőéletének felnőttkorába, aki rájön arra,hogy az élet minőségét nem a megszerzettjavak mennyisége garantálja, hanem az,hogy amit kaptunk, azt mennyire tudjukajándékként fogadni, azzal tulajdonkép-pen a legjobb dolog történik, ami az élet-ben csak lehetséges: bölcsül, sőt bölccsé isválik... de ez sem tőle magától van, Istenadománya ez is. Ezért az ÚRnak félelme(ezt tisztelettel teljes szeretetnek is fordít-ják) a bölcsesség kezdete.

URam! Add, hogy szépen, akaratodszerint élhessek, igenem mindig igenlegyen, s a nemem egyértelmű nem, sminden körülmények között hitelesen

tudjak bizonyságot tenni mindentátfogó és megtartó szeretetedről! Ámen

A zuglói evangélikus KIE-lap kez-detben írógépen, indigóval készült. Tíz-szer kellett legépelni (5 példányban!)hogy 5o db legyen, melyet aztán kézrőlkézre adtak. Később a zuglói Gálné-félesokszorosító iroda készítette ‘tojáspapír-sokszorosítógépével” ekkor már15o-2oo példányban.

Rajtam kívül Scholz László, Bony-nyai Sándor, Muntag Andor /később zug-lói elnök, maj teologiai tanár/ írtak benne, sén voltam a fő szerkesztő... Érdemesmegjegyeznünk, hogy Bonnyai Sándorés Erős Sándor szerkeszetették az elsőés utolsó, s egyetlen evangélikus ifjúságilapot az “Evangélikus Ifjúságot”, de alegjobb evangélikus ifjúsági diák-lapRemport Elek (a Fasori Evang. Gimnáziumtanára) szerkesztette “Ifjú Évek” volt.Mindkétkét lapban több irásom, ripor-tom és novellám is megjelent.

Sajnos a budapesti ev. egyházak – azegyre kuszálódó történelem okok miatt is – ha-tározottan KIE ellenesek voltak, mond-ván, hogy ez egy nemzetköziszervezet/?/... Mi anno arra töreked-tünk, hogy ne csak a diákok legyenek azifjúsági körök tagjai, hanem az ipari ta-nulók (akkor: tanonc, segédek, stb. is.) E szer-veket lapokat akartuk nagy lelkesedésselösszefogni, de az egyre növekvő politikai

nyomás miatt nem engedte/enged-hette(?) az egyházunk, s később sajnosmindent elsepert a bolsevizmus...

***Helényi (Hautzinger) Mihály 1927.

május 1-én született Szombathelyen. IskoláitKőszegen, Oroszváron (1947-ben elcsatolták)végezte, majd Budapesten érettségizett. Máso-déves joghallgató volt, amikor az AVH kitil-totta az egyetemről.

ÁVH – Államvédelmi Hatóság a magyarországi kom-munista pártállami diktatúra részben titkosan tevé-kenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek ül-dözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt (Az egy-kori ÁVH-székház a budapesti Andrássy út 60. alatt,ma a Terror Háza Múzeumnak ad otthont.)

Helényi Mihály 194o-ben, már szerkesztő-ségi tagja volt a KIE “Evangélikus Ifjúság”című lapjának, megalapította a zuglói evangé-likus KIE-t. Főszerkesztője volt a zuglói Lut-her-Rózsa KIE lapnak. 1944.-től Bikácson,majd az orosz megszállás után 1945-48 Györ-köny községben mint írnok, jegyzőgyakornokés segédjegyző dolgozott.

Mindkét faluban a németajkúak kitelepí-tése folyt, s az alkalmazottakat, mint politikaimegbízhatatlanokat eltávolították, vagy nyug-díjba mentek esetleg betegszabadságra mene-kültek.

Mindkét faluban – fiatalemberként – a (ki)te-lepítés végére egyedül maradt, s amikor átad-ták a helyi bíróval a falu jegyzőkönyvét..., melyfeljegyzések azt bizonyították, hogy a sváb va-gyon 25 %-t kapták meg a telepesek, s a 75%-aazonban „eltűnt” – értsd: a telepítési felügye-lők ellopták.

Helényi Mihályt a politikai rendőrség,mint fasisztát elhurcolta, mondván, hogy a rá-kosi kormányt rágalmazza, két alkalommalkétszer két napon át verték verték, kék-zöldre,szétrúgdosott vesével, éjjel a szekszárdi orszá-gút egyik árok partjára dobták...

Ismeretlen lovas gazda a kórházba szállí-totta, ahol kezelték, majd 2 év mulva veséjét ésegyéb kapcsolt részeit kioperálták, ezért gyer-meke nem lehetett. 25 évig erkölcsi bizonyít-ványt nem kapott. Később postánbérszámfejtőként sem engedélyezték állását, saz ÁVH kötelezte, hogy egy fedőszervénél dol-gozzon, mint kert-gondozó.

Iratait megsemmisítették és csak 2010-tőlkap nyugdijat, nem visszamenőlegesen.

(Brunn János szekszárdi kutató-történész könyvé-ben ismerteti, Helényi Mihály közlését a kitelepítési sza-bad-rablásról.)

Habár a keresztény értékrenddelkapcsolatosan nem biztos, hogy el-sőre épp a szelektív hulladékgyűjtésjut eszünkbe, mégis, a környezettu-datos életmód és a természetvéde-lem fontos részét kell, hogyképezzék mindennapjainknak. Akeresztény ember ti. nem a fogyasz-tói társadalom értékeit tartja szemelőtt (azaz egyik oldalról a minél na-gyobb profit szerzését, másik oldal-ról a materiális javakfelhalmozását), hanem mindenkora közösség érdekeit szolgálja úgy,hogy a Természet – és a másikember (akár meg nem született:unokáink!) – kizsákmányolása he-lyett az (érték)teremtő tevékenysé-gekre fókuszál. A keresztény emberfelismeri az isteni gondviselés nyo-mait a Teremtettségben, képeshálát adni a mértékletességben,tudja, hogy a kevesebb néha több, shogy bár nem birtokolja a természe-tet, mégis feladata őrizni azt.

Jó alkalom ez arra, hogy átgon-doljuk személyes felelősségünket, shogy mit tehetünk mi környezetünkvédelme érdekében. Az Ősz bekö-szöntével például madáretetők se-gíthetik madarainknak átvészelni atelet – sok kicsi sokra megy…

Igen itt láttam meg a napvilágot1924-ben, s ebben a faluban született1915. november 24-én Lőrincze Lajosnyelvész-professzor is. Tatára pedig atörténelem szele sodorta szüleimet.Édesapán Tatabányán, a bányánál ka-pott altiszti állást, mint fűtő - havi 120pengőért, ami akkoriban igen jó fizetés-nek számított, hiszen a kemény fizikaimunkát végző, csilléző bányászok 70-80 pengőt kerestek, ami a napszámosokbérének kétszerese volt... Így tudottminket is kitaníttatni egy-egy szakmára.

Igen, évtizedeken keresztül. Nagyonszerettem, s szeretem a vassal valómunkát, most is szinte minden nap dol-gozok valamit a műhelyemben, ha mástnem, hát drótot egyenesítek – közben mo-solyog –, de hát nem nem tudok meg-lenni a kalapács csilengelése nélkül!

Az enyém, s nem titok az első tanultszakmám a szabóság. Talán ez is segí-tett, hogy túléljem a hároméves oroszfogságot, hiszen a táborban szabókéntdolgoztam. Orelben voltam a fronton,ahol egy híres páncélos csata is zajlott...1948-ban jöhettünk haza. Egy júliusinapon este 11 órakor érkeztem meg atatai vasútállomásra, ahonnan csaktöbbszöri próbálkozásra tudtam eljutniahhoz a vértesszőlősi út menti kisház-hoz, ahol édesanyámék laktak. Tájéko-zódásomat nem csak a teljes sötétség, saz akkoriban még kiserdős rész nehezí-tette, de legalább ötször beleestem aszőlősi út mentén ásott lövészárkokba...

Édesanyám igen hívő evangélikusvolt, én is itt konfirmáltam Tatabányán,több mint 75 éve! Igen szép jubileumihálaadó istentisztelet volt nemrég Tata-bányán, ahová engem is meghívtak. Be-vallom, megkönnyeztem, olyan szép ésmegható volt az egész! Bizony én hosszúidőn keresztül nem léptem át az evan-gélikus templom küszöbét, mert egy ka-tolikus kislányt szerettem meg, sreverzálist adtam. Ez nem csak családibékétlenséget okozott, de bizony avelem megemelt hangon, kiátkozássalfenyegetődző fiatal evangélikus lelkész-szel is összekötöttük a bajuszt...

Igen, de nagyon szép emlékeim isvannak, amikor is tatabányai reformá-tus gyülekezet által megszervezett cser-

készetbe jártunk. Igen szép és tartalmasprogramok voltak, de persze az is köz-rejátszott abban, hogy evangélikuskéntodajártunk, hogy lényegesen közelebbvolt, mint az evangélikus templom, snekünk fiataloknak nem volt mindigkedvünk több kilométert gyalogolni...

S hadd mondjam el, hogy én mégmindig a 480. sz. Vidovszki KálmánCserkészcsapat cserkésze vagyok, hi-szen tessék nézni, ide van írva: “vissza-vonásig érvényes...

H. Túri Klára

Égi szerelemkoldusa

Kísértésben el ne hagyjFény Fia mindig légy velem

Életem gondban s örömben legyenKegyelmeddel gazdag

Jövőlesők kacér tekintete rajtam nerontson

Add hogy ne féljem sorsomS mint anyánk konyhánkban gyertyávallámpabéllel

Villanyszerelő apánk tette régAdd Magad Fényed add

Világold be elmémMindig tudjam mit szabad s mit nem

kelltennem

Egy Istenben való HármasságraMária s Jézus Világa derítsen

Világot bennem.

Fény Apja Fény Anyja Fény Fia az örök EGY-ben

Rajtunk túl és bennünkKi vagy a mennyekben

Élhessetek Ti kegyelmetekben örökkönörökké

Szeretetben Amen

Szeptember 21-én megkereszteltükBeigelbeck Lilla kistestvérünket, Bei-

gelbeck Árpád (ev.) és Szabó Andrea(ref.) elsőszülött gyermekét. Isten áldásakísérje az egész családot!

Szeptember 27-én, a Lébényi Evangéli-kus Gyülekezetben, “Egyházmegyei

Missziói Napok” keretében előadást tar-tottam “Az egyház jövője - új lehetősé-gek” címmel. Az alábbi képen a lébényitemplom látható, s az igeszolgálatotvégző Karsai Lajos.

MMegtartottuk a FIFE-"kör" (FIFE=Fi-atal Felnőttek) első alkalmát... jót

beszélgettünk! Köszönjük az érdeklő-dést, a résztvevők aktivitását, s az őszinte,elgondolkodtató véleményeket. Mindenhónap első és harmadik hetének szerdá-ján találkoznánk - hirdetjük, ill. fészbúkonis jelezzük!

Lelkészcsaládot meglátogatta Henna& Matti Haunia, akik elindítói voltak

testvérgyülekezeti kapcsolatunknak afinnországi Joensuu-Pielisensuu-i Evangé-likus Gyülekezettel. (A Tatai Gyülekezetrészéről, elődöm – 1963-1988 között – kán-torunk édesapja, Dr. Nagy István, a Gya-korlati Teológia (EHE) tanszékvezetőprofesszora volt a “bázis-ember”.) Nyug-állományú lelkésztestvéremmel és fele-ségével jó volt felidéznünk a régmúltat,valamint át-, s megbeszélni az egyházainkmai helyzetét.

Alkalmainkramindenkit szeretettel

várunk. Jöjjünk,s hivogassunk

másokat is!Erős vár

a mi Istenünk!”

Olv

asd,

link

eld!

Vid

d el

az

otth

onm

arad

takn

ak! S

zíne

sben

meg

teki

nthe

ted:

http

://ta

ta.lu

ther

an.h

u/uj

sag_

hirle

vele

k.ht

mÉvekkel korábban, amikor gyülekeze-tünk számára a toronyépítés realitásamég csak álmodozásnak tűnt, Jóska – akigépészmérnök volt – így szólalt meg: “Haitt egyszer egy torony fog állni, a ha-rangra ne legyen gondotok, lesz benne!”Néhányan jó tréfának vélték – Ugyan,mikor lenne már nekünk tornyunk, nem hogyharangunk(!) –, egyesek kívánatos próféci-ának, nagyon kevesek, akik valóban is-merték őt, azok is csak sejtették, amit őmár szívbéli elkötelezettségben tudott:családja nevében harangot fog adomá-nyozni...

Széles József testvérünk nemcsak állta a szavát, de eggyé vált a“harang-projekttel”. Végig fo-tózta, filmre vette a harang útjátannak őrbottyáni megszületsétőlkezdve egészen a “megkeresztelé-séig”, azaz, amikor is mindenkiszívmelengető örömére végremegszólalt a ‘házában’, kistemplo-munk tornyában. Megható volt szá-momra – akkor és most visszaemlékezve is –ahogyan Jóska az ünnepi istentiszteletlegkisebb részletébe menően is gondosko-dott arról, hogy a liturgiában “fáziskésés”nélkül, induljon a harang, ha D. SzebikImre püspök úr erre szólít fel a harang-

szentelési liturgiában... (Ekkor még nem voltvillamosítva a harangunk, a gyors kapcsolatot egydrótnélküli csengő biztosította a harangozó sőközte.) Ez a “wireless”-csengő még ma isott van a “sekrestyém’ polcán – azóta semhasználtuk –, s amikor a Luther-kabátotmagamra veszem, igen gyakran rápillan-tok: ilyenkor Jóska emlékét mindig ma-gammal viszem az oltár elé... S, bizonyáraígy lesz ez addig, amíg megengedi a JóIs-ten, hogy a tatai szószéken álljak!

Régebben még egy-egy könnycsepp isszökött a szemem sarkába, de a mindent

megszépítő idő hatására ma márcsak a torkomban érzek néha egykis szorítást... Hála Istennek, hogyígy van! Éppen elég nagy lelki küz-delem volt számomra az Ő temeté-sén végzett szolgálatom... Ha nemoldom meg előre a feladatot – amiaz én lelkészi kötelességem volt a sír mel-lett; a vigasztalás isteni igéit méltósággalszólni –, akkor sírásba fulladt volna

a szolgálatom. Széles József testvérünk mérnök-em-

berként mindig előre gondolkodott, sőtelőrelátó volt, ezért nagyon fontos voltszámára, hogy a harang egybegyűjtse amaroknyi tatai evangélikusságot, aztazonban ő sem lá(ha)tta előre, hogy na-gyon hamar őérte is sírni fog egyházköz-ségünknek adományozott 110kilósharangja...

fm