Állati jÓ szezont vÁr az Állatpark · nemere szerelem. túl a hetvenen nemere istván...

15
6 SIKER 10 PORTRÉ HÚSVÉT 8-9 XXIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2016. MÁRCIUS 25. „VÉD”ANGYAL 3 NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével. Március 27-én, vasárnap haj- nalban kettõrõl három órára kell elõreállítani az órát. ÓRAÁLLÍTÁS JELTOLMÁCS 12 X-FAKTOR ESKÜVÕ. Augusztusban mondja ki a boldogító igent Nyír- egyházán az X-Faktor második évadjának dön- tõse, Muri Enikõ. FORGALMI REND A HOSSZÚ HÉTVÉGÉN Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Fõosztálya tájé- koztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a húsvéti hosszú hétvégén Sóstógyógyfürdõn a forgalmi rend alapvetõen nem változik, azonban, ha indokolttá válik, a helyszínen lévõ rendõri vezetõ elrendelheti az egyirányú forgalmi rend bevezetését a Kemecsei úti felüljárótól a Fürdõ utcáig, a Sóstói úton és a Berenát utcán. A hosszú hétvégén a Kemecsei úti felüljárótól a Nyíregyházi Állatpark bejáratáig a Sóstói út két oldalán a parkolás a kerékpársávon engedélyezett, de kizárólag szorosan az úttest széléhez, illetve az útpadkára lehúzódva. A Polgárõrség a parkolók környékén teljesít szolgá- latot, jelenlétük bûnmegelõzési célú, elsõsorban a gépkocsifeltörések, lopások meg- elõzése érdekében indokolt a közremûködésük. A drogprevenció jegyében rendeztek Szertelen Na- pot a Váci Mihály Kulturális Központban. Az esemé- nyen interaktív elõadásokkal, gyógyult szerhasználók beszámolóival igyekeztek felhívni a fiatalok és a szü- lõk figyelmét a kábítószer-fogyasztás veszélyeire. Az érdeklõdõk rendõrségi beszámolókat hallhattak, meg- nézhették a Gina címû prevenciós filmet, valamint az épület elõtti szigeten sport- és táncbemutatókra is sor került. Az eseményen részt vevõ középiskolások csak a töre- dékei voltak annak a közel 5–10 ezer fõs rétegnek Nyír- egyházán, akik áldozatai lehetnek a kábítószer-fogyasz- tásnak. DIÁKOK „SZERTELENKEDTEK” A VMKK-BAN A Szertelen Nap célja a figyelemfelhívás mellett az volt, hogy megismertesse a fiatalokat olyan alternatívákkal, ame- lyek örömet okoznak, közösséget építenek és segítenek a mindennapi élet feszültségeit, és az esetlegesen jelentkezõ negatív érzelmi állapotokat szermentesen kezelni. MEGELÕZÕ LÉPÉSEKKEL SEGÍTENEK Dr. Ulrich Attila alpolgármester elmondta, az önkor- mányzat úgy próbál és próbált megelõzõ lépéseket ten- ni, hogy a mostanihoz hasonló rendezvényeket és elõ- adásokat szervez, valamint létrehívta a Kábítószer Egyez- tetõ Fórumot – amibe különbözõ civil szervezeteket, a rendõrséget és az egyházakat is bevonja. Bíznak benne, hogy ezek a lépések segítenek visszatartani a fiatalokat, hogy tudatmódosító szereket használjanak. Dr. Pál Gyu- la, a megyei rendõr-fõkapitányság bûnmegelõzési osz- tályának alezredese hozzátette, a probléma igen égetõ, ugyanis a korábbi klasszikus kábítószerek mellett egyre népszerûbbé válnak az úgynevezett dizájnerdrogok, amelyek könnyen beszerezhetõk, így nagyon gyorsan terjednek. Jogszabály szerint, aki kábítószert kínál, átad, forga- lomba hoz, vagy azzal kereskedik, 2–8 évig terjedõ szabadságvesztéssel sújtható. A törvény nem kíméli a fogyasztókat sem. Egy füves cigi elszívása 1–5 évig ter- jedõ szabadságvesztést vonhat maga után. (Szerzõ: Piszár Tünde) Az idén 20 éves Nyíregyházi Állatparkban húsvétkor nyílik meg a Dél-Amerika és az Andok világát bemutató látványosság, az Andok kalandok. A jubileumi év egyébként számos különlegességet tartogat: kulturális programokkal, nyereményekkel, új állathá- zakkal és állatfajokkal várják a látogatókat. Képünkön Zeusz, az ötéves hím oroszlán, aki egy holland állatkertbõl érkezett Sóstóra. Õ léphet Elek, a közelmúltban elpusztult legendás nagymacska trónjára. ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK

Upload: others

Post on 26-Oct-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

6 SIKER 10 PORTRÉ

HÚSVÉT

8-9

XXIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM2016. MÁRCIUS 25.

„VÉD”ANGYAL

3NEMERE SZERELEM.Túl a hetvenen NemereIstván negyedjére ismegnõsült. NemrégibenSóstógyógyfürdõreköltözött feleségével.

Március 27-én, vasárnap haj-nalban kettõrõl három órárakell elõreállítani az órát.

ÓRAÁLLÍTÁS

JELTOLMÁCS

12X-FAKTOR ESKÜVÕ.Augusztusban mondja kia boldogító igent Nyír-egyházán az X-Faktormásodik évadjának dön-tõse, Muri Enikõ.

FORGALMI REND A HOSSZÚ HÉTVÉGÉNNyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Fõosztálya tájé-

koztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a húsvéti hosszú hétvégén Sóstógyógyfürdõn aforgalmi rend alapvetõen nem változik, azonban, ha indokolttá válik, a helyszínenlévõ rendõri vezetõ elrendelheti az egyirányú forgalmi rend bevezetését a Kemecseiúti felüljárótól a Fürdõ utcáig, a Sóstói úton és a Berenát utcán. A hosszú hétvégén aKemecsei úti felüljárótól a Nyíregyházi Állatpark bejáratáig a Sóstói út két oldalán aparkolás a kerékpársávon engedélyezett, de kizárólag szorosan az úttest széléhez,illetve az útpadkára lehúzódva. A Polgárõrség a parkolók környékén teljesít szolgá-latot, jelenlétük bûnmegelõzési célú, elsõsorban a gépkocsifeltörések, lopások meg-elõzése érdekében indokolt a közremûködésük.

A drogprevenció jegyében rendeztek Szertelen Na-pot a Váci Mihály Kulturális Központban. Az esemé-nyen interaktív elõadásokkal, gyógyult szerhasználókbeszámolóival igyekeztek felhívni a fiatalok és a szü-lõk figyelmét a kábítószer-fogyasztás veszélyeire. Azérdeklõdõk rendõrségi beszámolókat hallhattak, meg-nézhették a Gina címû prevenciós filmet, valamint azépület elõtti szigeten sport- és táncbemutatókra is sorkerült.

Az eseményen részt vevõ középiskolások csak a töre-dékei voltak annak a közel 5–10 ezer fõs rétegnek Nyír-egyházán, akik áldozatai lehetnek a kábítószer-fogyasz-tásnak.

DIÁKOK „SZERTELENKEDTEK” A VMKK-BANA Szertelen Nap célja a figyelemfelhívás mellett az volt,

hogy megismertesse a fiatalokat olyan alternatívákkal, ame-lyek örömet okoznak, közösséget építenek és segítenek amindennapi élet feszültségeit, és az esetlegesen jelentkezõnegatív érzelmi állapotokat szermentesen kezelni.

MEGELÕZÕ LÉPÉSEKKEL SEGÍTENEKDr. Ulrich Attila alpolgármester elmondta, az önkor-

mányzat úgy próbál és próbált megelõzõ lépéseket ten-ni, hogy a mostanihoz hasonló rendezvényeket és elõ-adásokat szervez, valamint létrehívta a Kábítószer Egyez-tetõ Fórumot – amibe különbözõ civil szervezeteket, arendõrséget és az egyházakat is bevonja. Bíznak benne,hogy ezek a lépések segítenek visszatartani a fiatalokat,

hogy tudatmódosító szereket használjanak. Dr. Pál Gyu-la, a megyei rendõr-fõkapitányság bûnmegelõzési osz-tályának alezredese hozzátette, a probléma igen égetõ,ugyanis a korábbi klasszikus kábítószerek mellett egyrenépszerûbbé válnak az úgynevezett dizájnerdrogok,amelyek könnyen beszerezhetõk, így nagyon gyorsanterjednek.

Jogszabály szerint, aki kábítószert kínál, átad, forga-lomba hoz, vagy azzal kereskedik, 2–8 évig terjedõszabadságvesztéssel sújtható. A törvény nem kíméli afogyasztókat sem. Egy füves cigi elszívása 1–5 évig ter-jedõ szabadságvesztést vonhat maga után.

(Szerzõ: Piszár Tünde)

Az idén 20 éves Nyíregyházi Állatparkban húsvétkor nyílik meg a Dél-Amerika és azAndok világát bemutató látványosság, az Andok kalandok. A jubileumi év egyébkéntszámos különlegességet tartogat: kulturális programokkal, nyereményekkel, új állathá-zakkal és állatfajokkal várják a látogatókat. Képünkön Zeusz, az ötéves hím oroszlán,aki egy holland állatkertbõl érkezett Sóstóra. Õ léphet Elek, a közelmúltban elpusztultlegendás nagymacska trónjára.

ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK

Page 2: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

2016. MÁRCIUS 25.

NAPRÓL NAPRA

19MÁRCIUSSZOMBAT19MÁRCIUS

SZOMBAT

14MÁRCIUSHÉTFÕ11MÁRCIUS

PÉNTEK

18MÁRCIUSPÉNTEK17MÁRCIUS

CSÜTÖRTÖK

18MÁRCIUSPÉNTEK18MÁRCIUS

PÉNTEK

2

R é s z l e t e k é s k é p e k : n y i r e g y h a z a . h u

DOBOGÓS A NYÍREGYHÁZI ORVOSARANY ÉRDEMKERESZT

Balog Zoltán, az emberi erõforrásokminisztere Magyar Arany Érdemkeresztpolgári tagozat kitüntetést adott át dr.Pál Istvánnak, a Sóstói Múzeumfalunyugalmazott intézményvezetõjénekmagas színvonalú munkája és példa-mutató tevékenysége elismeréseként.

ANKÉT A SZENT IMRÉBENA nyíregyházi Szent Imre Katolikus

Gimnázium, Általános Iskola, Kollégi-um, Óvoda és AMI adott otthont idénaz 59. Országos Fizikatanári Ankét ésEszközbemutatónak. A közel négynapostovábbképzés fõ témája a „fenntartha-tóság a fizikában és az oktatásban” volt.

ÉRTÉKES ESTÉKAz Értékes Esték címû programsoro-

zat vendége ezúttal Bárány Frigyes volt.A színmûvész régi emlékeirõl mesélt aközönségnek a MÛvész Stúdióban. Fel-elevenítette gyermekkorát, színészi pá-lyáját és szerepeivel kapcsolatos gon-dolatait is megosztotta a közönséggel.

MODERN TEJIVÓModern tejivó nyílt Nyíregyháza

belvárosában. A Pék Bisztróban hely-ben sütött pékáruval és kézmûves tej-ipari termékekkel várják a vendégeket.Az üzletet az egyik helyi pékség tulaj-donosa nyitotta meg. A bisztró retróéletérzést kínál az ínyenceknek.

HATÁRTALANUL ERDÉLYBENA Jókai Mór Református Általános

Iskola hetedik évfolyamos diákjai Ro-mániában kirándultak. A „Határtala-nul!” program keretében Erdély 1848/49-es emlékhelyeit keresték fel. A képBánffyhunyadon, a Petõfi kopjafa elõttkészült.

TÛZOLTÓ LÁNYKÉRÉSDonka Tamás tû. zászlós, a Nyíregy-

házi Hivatásos Tûzoltóparancsnokságbeosztott tûzoltója párja, Szitár Eme-se kezét annak munkahelyén kértemeg, ahová Tamást bajtársai kísértékel. A tûzoltók egy értekezletre csöp-penve okoztak váratlan meglepetést.

BÖJTI FUTÁSHarmadik alkalommal rendezett

Böjti futást a Görögkatolikus EgyházSóstón. Az összejövetel célja az volt,hogy a nagyböjti idõszakot egy közösegyüttléttel zárják le, mely által mind-annyian megerõsödhetünk és ráhango-lódhatunk a nagyhétre.

FÖLD ÓRÁJANyíregyháza 2016-ban is csatlako-

zott a „Föld órája” elnevezésû akció-hoz. Elsötétült a belvárosban találhatóRómai Katolikus Templom és környé-ke, a vásártér és a jósavárosi lakótelepegyik parkja. A helyiek üdvözölték akezdeményezést.

Múlt héten pénteken, a Magyar Tudo-mányos Akadémia Budavári Dísztermé-ben tartották meg a 2015-ös Év orvosa,valamint a Média az Orvosokért Pályá-zat legjobbjait köszöntõ ünnepélyes díj-átadót. Az eseményen nyíregyházi sikeris született: a rehabilitációs és krónikusellátás kategóriában a dobogón végzettdr. Bíró Mariann (középen), a nyíregyhá-zi Jósa András Oktatókórház fõorvosa.

MEGÁLLAPODÁS EPERJESENA szabadságharcra való közös emléke-

zéssel és evangélikus gimnáziumok közöttiegyüttmûködéssel erõsíti testvérvárosikapcsolatát Nyíregyháza.

Szabadság, békés együttélés, ökumené.Ezek a gondolatok határozták meg azt azünnepélyes fogadást, melynek keretébenaz 1848-as forradalom és szabadságharc168. évfordulójáról emlékeztek meg a kétország, Magyarország és Szlovákia, vala-mint Nyíregyháza és Eperjes küldötteimárcius 16-án Eperjesen, Nyíregyházatestvérvárosában.

NYITOTTSÁG ÉS EGYÜTTMÛKÖDÉS

Andrea Turcanová, Eperjes polgármes-tere örömét fejezte ki, hogy a két országés a két testvérváros küldöttei közösen ésszabadon emlékezhetnek a szabadság-harcra. Fontos üzenetnek szánta, hogy aszabadság nem örökölhetõ, minden gene-rációnak meg kell küzdeni érte. Dr. UlrichAttila alpolgármester beszédében kiemel-te, hogy az a nyitottság, mely mindkét vá-rosvezetést jellemzi, biztosítja a hatékony

együttmûködést. Ennek fontos lépése azünnepség keretében aláírt nyíregyházi éseperjesi evangélikus gimnáziumok együtt-mûködése. Ezt a Nyíregyházi EvangélikusKossuth Lajos Gimnázium igazgatónõje,Tar Jánosné és az Eperjesi Evangélikus Gim-názium igazgatója, Marián Damankos írtaalá. A két iskola az élet valamennyi terü-letén szeretné ezt a kapcsolatot élettelmegtölteni, közös projektek, kulturális éssportprogramok, cserelátogatások, tanul-mányi projektek és személyes kapcsola-tok ápolása révén is.

SZÓLT A ZENE A BARÁTSÁG NAPJÁN!Hangversennyel ünnepelte Rzeszow és

Nyíregyháza önkormányzata a Lengyel-Magyar Barátság Napját hétfõ este aVikár Sándor Zeneiskolában. A lengyeltestvérvárosból küldöttség érkezett azeseményre.

Itt volt a város alpolgármestere, aki el-mondta, az idei esztendõ fontos mérföld-kõ a két település és a két nemzet együtt-mûködésében. Történelmi kapcsolataikugyanis jóval régebbrõl datálódnak, de avárosok közötti kapcsolat sem fiatal már.Idén ünneplik a szerzõdéskötés 20 évesévfordulóját.

A Lengyel-Magyar Barátság Napját 2007óta ünneplik országszerte. Nyíregyházánidén is vetélkedõt szerveztek ebbõl az al-kalomból a megye hetedik osztályos tanu-lóinak. Dr. Ulrich Attila alpolgármester azeseményen elmondta, Nyíregyháza igyek-szik minél több szállal kötõdni Lengyelor-szághoz.

– Új utakat és új lengyel barátokat iskeresünk, illetve kerestünk az elmúlt idõ-szakban, és szerencsére meg is találtuk:méghozzá Bielsko-Biala városának a sze-mélyében.

KITÜNTETETT MAGYAR

Az ünnepségen kiderült, múlt héten pén-teken Andrzej Duda, lengyel köztársaságielnök a Lengyel Köztársaság arany érdem-

keresztjével tüntette ki Bárkányi Tamást, aNyíregyházi Lengyel Nemzetiségi Önkor-mányzat elnökét. Lengyelországbanegyébként ez a legmagasabb civileknekjáró kitüntetés, amit az elmúlt 18 év len-gyel-magyar barátság eszméjének ápolá-sáért és elkötelezettségéért kapott megBárkányi Tamás. Elmondta, a kitüntetéstöbbek között annak köszönhetõ, hogy aszabolcsi megyeszékhely a turisztikán túlis élõ kapcsolatot ápol Lengyelországgal.

(Szerzõ: Z. Pintye Zsolt)

Bárkányi Tamás átveszi a kitüntetést alengyel köztársasági elnöktõl

Dr. Ulrich Attila alpolgármester azünnepségen

Page 3: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

RENDÔRSÉG

2016. MÁRCIUS 25. 3

„VÉDA”NGYAL AZ UTAK MENTÉNMár hónapok óta foglalkoztatta a közvéleményt, hogy

vajon mikortól fognak üzemszerûen mûködni a rendõr-ség „mindent látó” kamerái. Többek azt állították, hogyezek már biztosan javában mérik az autósokat. Az Or-szágos Rendõr-fõkapitányság Sajtóosztálya a híresztelé-seket mindvégig cáfolta, most azonban bejelentették: azeszközök 2016. április 5-én 8.00 órától üzemszerûen mû-ködnek majd.

Az ORFK helyszínlistája alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat fix telepítésû kamerát szereltek fel,ebbõl Mátészalkán egyet, Nyíregyházán (ezek helyét atérkép mutatja) pedig ötöt. A tájékoztatás során megtud-tuk, a VÉDA rendszer kiépítésére azért volt szükség azegész országban, mert a közúti balesetek többnyire em-beri tényezõre, a közlekedési szabályok megszegésérevezethetõk vissza.

NÕTT A BALESETEK SZÁMA

Magyarország útjain 2014-ben 15 847 személysé-rüléses közúti közlekedési baleset történt – ez 1 szá-zalékkal több mint a megelõzõ évben. Nagyobbarányban nõtt a halálos kimenetelû balesetek száma,itt az emelkedés 6,1 százalék. Közlekedési baleset-ben a múlt évben 626-an haltak meg.

A rendõrség célkitûzései szerint a projekt eredményekénta halálos kimenetelû, valamint összességében nézve a sze-

mélyi sérüléses közúti közlekedési balesetek száma is csök-kenni fog, ezen belül enyhébb lesz azok kimenetele.

ÉLETET MENTHET A BIZTONSÁGI ÖV

Múlt héten szerdától péntekig a TISPOL Seatbelt euró-pai szintû akció keretében a rendõrség fokozott figyelmetfordított a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerekés a bukósisak elõírásszerû használatának ellenõrzésére.

Sebességmérés, rendszámfelismerés, forgalomszámlá-lás, forgalomtorlódás észlelése, veszélyes árut szállító jár-mûvek (ADR) észlelése, biztonsági öv használatára vo-natkozó elõírások megtartásának ellenõrzése, a jármûrõlkészített felvételek továbbítása, behajtási tilalom megsze-gésének észlelése, kötelezõ haladási irányra vonatkozóelõírások megtartásának ellenõrzése, záróvonal-átlépés

A FIX TELEPÍTÉSÛ KKEP FUNKCIÓIészlelése, vasúti átjárón történõ áthaladáskor a vonatko-zó elõírások megtartásának ellenõrzése, a jármûforgalomirányítására szolgáló fényjelzõ készülék jelzéseire vonat-kozó elõírások megtartásának ellenõrzése, a leállósávigénybevételére vonatkozó elõírások megtartásának el-lenõrzése, és az autóbusz forgalmi sáv használatára vo-natkozó elõírások megtartásának ellenõrzése.

A három nap alatt a megye közútjain a rendõrök 45 jár-mûvezetõvel és 18 utassal szemben intézkedtek, akik nemhasználták a biztonsági övet.

ITTAS VEZETÕT IS KISZÛRTEK

Gyermekülés használatának elmulasztása miatt 3, bu-kósisak nélküli motorozás miatt 4 esetben kellett intéz-kedni. Az ellenõrzések során az egyenruhások egy ittasjármûvezetõt is kiszûrtek a forgalomból. Fülöp Gergely, aSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányságsajtószóvivõje arról tájékoztatta szerkesztõségünket, aTISPOL Seatbelt ellenõrzést egy évben kétszer hajtják vég-re, ennek során a TISPOL tagállamok rendõri erõi – így amagyar rendõrség is – a közlekedésbiztonsági helyzet ja-vítása és a közlekedõk biztonságának szavatolása érde-

Az egyik ellenõrzõpont Nyíregyházán, a Pazonyi úton

A megyében hat helyszínre telepítettek fix kamerákatFotó: police.hu

kében hajtanak végre fokozott ellenõrzéseket. Kifejtette,a közúti közlekedési balesetek leggyakoribb bekövetke-zési okai évrõl évre ugyanazok: gyorshajtás (a leggyako-ribb), az elsõbbség meg nem adása, és a kanyarodás sza-bályainak megsértése.

Fotó: police.hu

HÚSVÉTI VETÍTÕA Vetítõ vasárnapi különkiadásában a húsvéti ün-

nepekhez kapcsolódva tekinthetnek meg egy váloga-tást a Nyíregyházi Televízió archívumából. Hagyomá-nyokat felidézõ riport, a múzeumfalu rendezvényéntöbb mint harminc éve készült Tavaszünnep címû is-meretterjesztõ film, tavaszi etûd és táncok, illetve to-jásfestõ mesterség a Cégér címû magazinban. Tartsa-nak velünk és idézzük fel együtt a régi húsvétokat.

Vetítés idõpontja: vasárnap 21.00, ismétlés: hétfõ18.00.

Page 4: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

2016. MÁRCIUS 25.4

PORTRÉ

ISKOLAIGAZGATÓKÉNT, KÉPVISELÕKÉNT BORBÁNYÁÉRT

ADOMÁNY A GYERMEKOSZTÁLYNAK

KÉPVISELÕI ARCKÉPCSARNOK – BAJNAY KORNÉL (XIV. SZ. VÁLASZTÓKÖRZET)

Bajnay Kornél

Televíziókat és játékokat adományozott a NyíregyháziAnyukák Segítõ Csoportja, valamint az Elektro Outlet aJósa András Oktatókórház Gyermekosztályának.

Az idén januárban alakult Nyíregyházi Anyukák SegítõCsoportja hatvanezer forintot gyûjtött össze, abból vásá-rolták az egyik televíziót. A civil szervezet célja, hogy akórházban lévõ kis beteg gyermekek bent tartózkodásátkomfortosabbá tegyék és ezzel a szülõket is tehermente-

a kórház, de a gyermekek számára is – emelte ki dr. DicsõFerenc osztályvezetõ fõorvos. A civil szervezet adományánkívül egy másik televíziót is tartalmaztak a csomagok, ame-

ÚJ HELYENÚj helyére költözött a Gyermekrehabilitációs Osztály

a Jósa András Oktatókórházban. Az osztály és a gyer-mekrehabilitációs szakrendelések a citromsárga színûtömb földszintjének A oldalán folytatják mûködésüket.

sítsék, ugyanis, ha a gyermek nyugodt, akkor a szülõ is az– mondta Fazekas Betti, a Nyíregyházi Anyukák SegítõCsoportjának vezetõje.

– Az osztályon általában 90–100 gyermeket ápolnak. Azúj épületben, bár minden igényt kielégítõ, korszerûen fel-szerelt szobák várják a kis betegeket, televízió még csakkét szobában van, így az adomány nagy segítség nemcsak

lyet az Elektro Outlet ajánlott fel. Ezek mellett játékok, kész-ségfejlesztõ eszközök, könyvek, valamint kifestõk is az ado-mány részét képezték. (Szerzõ: Piszár Tünde)

A címet így folytathatnánk: és Nyírjesért, Nagyszállá-sért, ugyanis Bajnay Kornél (FIDESZ-KDNP) választókör-zete ezt a három térséget öleli fel. Itt a „Kornél tanárúrként” ismert igazgató élete a tanítás és az iskola, amely-hez ugyanolyan fejlesztõ szemlélettel áll, mint választottképviselõként körzetéhez.

Bajnay Kornél kisiskolás-ként került Nyíregyházára,amikor agrármérnök édesap-ját ide helyezték, s bár gyer-mekkori élményei a termé-szethez kötötték, a Bánkiba je-lentkezett, mivel a mûszakidolgok is izgatták – ennek ké-sõbb még komoly hasznát vet-te. S ugyan vezetékestávközléstechnikai mûsze-részként végzett, mégis, ma-gánórákon felkészülve az ak-kor Bessenyei György Tanárképzõ Fõiskola biológia–test-nevelés szakára felvételizett sikeresen.

BORBÁNYÁN VÁLT CSALÁDAPÁVÁ, TANÁRRÁ

Elsõ diplomájával a kezében kétévnyi vasmegyeri,besztereci tanítás után érkezett 1989-ben Borbányára, azakkori 10-es számú, ma Petõfi Sándor Általános Iskolába.Itt alapított családot, a biztos, kiegyensúlyozott hátteretnyújtó feleségével, s ma már igazi borbányai a három-gyermekes édesapa: két nagyobbik lányuk már dolgozik,kisfiuk még hetedikesként hozzá jár az iskolába, ahol iga-zi kihívások érték az elmúlt bõ negyedszázad alatt. – Abiológiát ugyan soha nem tanítottam, kaptam helyetteazonban új tantárgyakat: a technikával kezdtem, ami nemállt távol a mûszaki érdeklõdésemtõl, így késõbb ezt aszakot is elvégeztem. Aztán következett a számítástech-nika, illetve az inkluzív nevelés tanára mesterszak, ígyszinte ötévente megújulva szereztem az újabb oklevele-ket, mellyel bõvült az ismeretem és a tudásom.

ÚJÍTÓ SZELLEM, AKTIVITÁS

Bajnay Kornélt az informatika egyébként is vonzotta:fontos szerepe volt benne, hogy iskolájában régóta teljesa wifilefedettség, jól felszerelt számítástechnika-termükvan, minden kollégája laptopon dolgozhat, és amit csaklehet, nyomtatás helyett gépen intéznek. A katedra mel-lett is aktív volt: szorgalmazására született az iskolánakalapítványa, melyet kuratóriumi tagként is segített, elnökelett a közalkalmazotti tanácsnak és a Diáksport Egyesület-nek. 2002-ben kérték fel igazgatóhelyettesnek (természe-tesen közoktatásvezetõi szakvizsgát is tett), s 2012-tõl ve-zeti tagintézményét, ahol az új angol tagozat mellett ma-

gasabb óraszámú matematika- és informatikaképzés is van,és elsõként vezették be a Komplex Instrukciós Programot,amire szintén büszke.

ÖSSZEFOGÁSRA KÉPES KÖZÖSSÉGGEL

– Komoly erõpróba volt, amikor 2012 augusztusábanlángra kapott az iskola tetõzete, ennek ellenére szeptem-bertõl nyugodtan kezdhettük a tanévet, ami az önkormány-zati segítség mellett a borbányaiak: szülõk, tanárok, diá-kok összefogásának volt köszönhetõ, kiemelve a helyi ki-vitelezõ szerepét is – emlékszik vissza. Ez a fajta közössé-gi szellem szólította a közéleti pályára is: még 2010-benkeresték meg a lakosok, s akkor függetlenként lett máso-dik, 2014-ben pedig elõdje, a térségért sokat dolgozó kép-viselõ, Szilassy Géza ajánlására indult a FIDESZ-KDNPszíneiben, elnyerve ekkor a választók bizalmát. Az elmúltidõszak egyik legnagyobb fejlesztése is iskolájához köt-hetõ: egy jelentõs önkormányzati program keretében újí-tották fel és bõvítették az intézményt, ahol sikeres pályá-zatokkal õk is igyekeznek mindent megtenni a korszerûkörülményekért.

FOLYAMATOS FEJLESZTÉSEK

– Talán a legnagyobb eredmény a térségben az önkor-mányzat egyik jelentõs projektje, amellyel sikerült megol-dani a város szélén éktelenkedõ, évtizedekig elhanyagolt hul-ladéklerakó problémáját, ami idõzített bombaként ketyegett.Egyébként is érezzük az odafigyelést, hiszen tavaly is öt ut-cát aszfaltoztak, köztük két nagyszállásit a városi programkeretében, idén a nyírjesi Hold utca és a borbányai Szíjgyár-tó következhet. Az elmúlt években szépült meg az óvodakerítése és kapott ovi-foci pályát az intézmény, emellett fel-újítottuk a játszóteret és „piros” zebrát kapott az iskola kör-nyéki, forgalmas rész. Igyekszünk életet lehelni a nagyszál-lási mûvelõdési házba: legutóbb egy sikeres borestet tartot-tunk ott, Nyírjesen pedig keressük a területet a játszótérnek,aminek létrehozása szintén a szándékok része – fogalma-zott. Bajnay Kornél még hozzátette: az ott élõk nagy vágya,hogy a városi kerékpárút-hálózatba is be tudjanak kapcso-lódni. Erre, úgy tûnik, hogy esély is lehet a majdan megépü-lõ, Nagykálló felé vezetõ bicikliúttal, s akár a Debreceni út,illetve a Tünde utca felõl is kaphatnak majd egy csatlako-zást. (Szerzõ: Tarczy Gyula)

KÖZVILÁGÍTÁS-FEJLESZTÉSEK, ÚTÉPÍTÉSEK

Az iskola, melyhez évtizedek óta kötõdik, s melyet jelentõsen felújítottak nemrégiben

– A közvilágítás fejlesztése számos utcát érintett azelmúlt idõszakban: Arató u., Számadó köz, Csárda u.,Margaretta u., Dióliget u., Hamvas u., Karéj u., Vizslau. – kezdte a rövid tájékoztatást a Városüzemeltetés saj-tóreferense.

Szabó Edina hozzátette: – Társaságunk az útépítésbõlis kivette a részt, mely a Számadó, a Bazsalikom, a Ha-

rangozó, a Nárcisz és a Mérõ–Majoranna utcákon zaj-lott, földút-stabilizálás pedig összesen 2115 négyzetmé-teren, a Szõlõ, a Pitvarkert, az Apadó és Pince utcákon,járdafelújítás pedig a Pitypang utcán és a Kállói út–Pity-pang utcák keresztezõdésében. Az Alma és Tímár utcá-kon kondiparkot alakítottunk ki, s rendbetettük a térségösszes játszóterét.

Page 5: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

TURIZMUS

2016. MÁRCIUS 25. 5

ALBÁNIA: UTAZÁS A BUNKEREK HAZÁJÁBA

Albániába alapvetõen három okból megynyaralni az ember: mert egzotikus, mertextrém, vagy pedig mert lévén, hogy a ba-ráti társaság minden tagja más országbaszeretne utazni, és nem születik egyetér-tés, a sorsolás során a „szerencse” ezt dob-ja ki.

Albánia, a hétköznapi szóbeszédben, egyvégtelenül elmaradott ország, ahol az utakkatasztrofálisak, az emberek korruptak,nagy a szegénység és a fertõzésveszély, soka szemét az utcákon, a hegyekben pedigmég él a vérbosszú... Aki azonban nemcsakolvas és beszél a sasok földjérõl, hanemhátára is veszi hátizsákját és elutazik oda,az hamar megbizonyosodik róla: Albániagyönyörû ország, ahol jó a közbiztonság, atengerparti részek kiépítettek, egymást érika hotelek, az emberek kedvesek, mindezpedig olyan történelmi múlttal és természetiadottságokkal megtámogatva, amit véteklenne kihagyni.

BOSZNIA ÉS MONTENEGRÓ

Albániát többségében buszos körutakrészeként ajánlják az utazási irodák. Akiugyanis ezt az országot választja célpont-nak, annak útja során érdemes beiktatniaegy rövid kis megállót Belgrádba, Szerbiafõvárosába, ahol a nándorfehérvári csataszíntere található, de továbbutazva ott vana közeli Montenegró és Bosznia Hercego-vina is. Albánia a kettõsségek országa. Azutazó itt megtapasztalhatja néhány nap alatta nyomort éppúgy, mint az elképzelhetet-len gazdagságot. Na meg visszautazhat atörténelembe is, hiszen még mindig látha-tóak Enver Hodzsa betonbunkerei. Ezekbõlvalaha több mint 700 000 volt, mára azon-ban már egy jelentõs részüket lebontották,pedig az országnak komoly turisztikai lát-ványosságát jelentik.

BUREKTÕL A SZKANDER BÉGIG

Az Albán tengerpart és történelem mel-lett legalább ennyire elengedhetetlen meg-

ismerni a helyi gasztronómiát is. Ha igazinemzeti eledelt keresünk Albániában, az aburek, amit szinte bármelyik utcasarkon le-het kapni. Ez tulajdonképpen szendvicskéntfunkcionál. Háromszög alakú formája van,létezik belõle sajttal, hússal és zöldségek-kel töltött kombináció is.

2016. március 17-én Nyíregyháza is képviselte magáta Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviselete és azÉszak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság által szer-vezett Prémium Napon Milánóban.

A szakmai workshop célja az Észak-alföldi régió, mint új,könnyen elérhetõ, különleges desztináció megismertetése voltaz olasz turisztikai szakmával, a WizzAir Debrecen–Milánójáratnyitás kapcsán. A rendezvényen több mint 60 utazásiiroda és tour-operátor vett részt, akiket Nyíregyháza MegyeiJogú Város polgármestere, dr. Kovács Ferenc köszöntött. Aszakemberek részérõl élénk érdeklõdés mutatkozott a nyír-egyházi turisztikai ajánlatok iránt, elsõsorban a gyógyvíz,gyógyászati kezelések, valamint a kerékpározási lehetõsé-gek álltak a tárgyalások fókuszában. A rendezvényen résztvevõk között kisorsolták a Sóstó-Gyógyfürdõk Zrt. hosszú hét-végére szóló felajánlását is. A látogatás során dr. Kovács Fe-renc egyeztetett dr. Hagymási Tündével, Magyarország Nagy-követsége külgazdasági szakdiplomatájával a gazdasági ésbefektetési akciókról, valamint további olaszországi együtt-mûködési lehetõségekrõl. A debreceni repülõtér növekvõutasforgalmát és a két város közelségét kihasználva, a ké-sõbbiekben Milánóban is tudják, hol van Nyíregyháza.

MILÁNÓBAN IS TUDJÁK, HOL VAN NYÍREGYHÁZA

– Célzott marketingkampányokkal kívánjuk a repülõtér-re érkezõ utasok figyelmét felkelteni Nyíregyháza turiszti-kai attrakciói iránt – tájékoztatott Furkóné Szabó Marian-na, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetõje.

Dr. Kovács Ferenc polgármester a Prémium Napon

Az Albánok egyébként a görög hatásnakköszönhetõen, elõszeretettel tálalják még akülönféle zöldségekbõl készült salátákat elõ-ételként, a fõétel pedig gyakorta valamilyenbelsõség.

Na, de nem szabad megfeledkezni arrólsem, hogy az ország fõvárosában, Tiraná-ban (is!) minden a Szkander bégrõl szól.Mecsetek, utcák, múzeumok, terek, ajándé-kok és persze a híres konyak viseli a nem-zeti hõsük nevét. Azt mondják, az utóbbigyomorpanaszok ellen is kiváló.

1300 KILOMÉTERRE...

Tirana Nyíregyházától több mint 1300 ki-lométernyi vezetési távolságra található, amilegalább 15 órás utat jelent. Az ország tény-leg elmaradott, de nem jobban, mint a töb-bi balkáni állam. Az utóbbi években renge-teget fejlõdött és fejlõdik folyamatosan. Azutazási szakemberek szerint hamarosan fel-kerülhet a népszerû turisztikai célpontokközé is, így talán eljön az idõ, hogy nem-csak az extrém utazók fogják úti célul vá-lasztani Albániát.

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

Page 6: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

SIKER

2016. MÁRCIUS 25.6

ESKÜVÕRE KÉSZÜL MURI ENIKÕ... MÉGHOZZÁ NYÍREGYHÁZÁN!Augusztusban mondja ki a boldogító igent Nyíregyhá-

zán az X-Faktor második évadjának döntõse és egybenlegjobb nõi hangja, Muri Enikõ. A fiatal tehetséggel a vá-roshoz köthetõ emlékeirõl, terveirõl és per-sze egy megkerülhetetlen témáról, az es-küvõi elõkészületeirõl beszélgettem...

Muri Enikõ neve 2010-ben vált igazánismertté – az X-Faktor színpadán, ahol el-kápráztatta a tehetségkutató zsûrijét, ami-kor elõadta Kelly Clarkson Because Of Youcímû dalát. A Mentorok Házánál kiesett,de 2011-ben újra jelentkezett a mûsor-ba, s ez alkalommal bejutott az élõshow-ba, végül pedig a tehetségkutatómásodik helyezettje lett.

A LEGOPTIMÁLISABBHELYSZÍN…

Enikõ azt mondja, állandó tervezésbenvan, soha nincs megállás. Hol a színházbantalálja meg egy új szerep, hol az új dalain dol-gozik, hol pedig sajtóeseményekre jár. Mindig,mindenhol igyekszik ott lenni, új ismeretségeket köt-ni. Most pedig egy újabb feladat megvalósításán dol-

gozik, aminek elõzménye közel egy évvel ezelõttre ve-zethetõ vissza, amikor egy nem mindennapi bejegyzés lá-tott napvilágot hivatalos Facebook rajongói oldalán – a

hír rövid idõn belül végigsöpört a sajtóban is.Azóta már az is kiderült, hogy a nap nagy helyszí-

ne ráadásul Enikõ szülõvárosa, Nyíregyháza lesz, avõfély szerepét pedig Németh Kristóf vállalta el.

– Megnéztünk több lehetõséget az országon be-lül, de Nyíregyházát találtuk a legszebbnek és a

legoptimálisabbnak. Az elõkészületekkel na-gyon jól haladunk, gyakorlatilag mindent meg-szerveztünk, lebeszéltünk, lefoglalóztunk. Aztszeretnénk, ha ez egy privát esküvõ lenne, a

sajtót, médiát mellõzni szeretnénk érthetõokok miatt.

„ÓRIÁSI LEHETÕSÉGELÕTT ÁLLOK”

Enikõ elárulta, ettõl az évtõl na-gyon sokat vár. Nemcsak azért, mertidén megy férjhez Nyíregyházán,hanem egy óriási lehetõség elõtt isáll, és ha az összejön, szeretnéminden pillanatát kiélvezni. Errõlazonban azt mondja, még nem

beszélhet. A legfontosabb célja most egy telt házas kon-cert, ami reméli, egyszer összejön. Az esküvõi elõkészü-letek miatt sok idõt tölt Nyíregyházán, gyakran hazaláto-gat szüleihez, rokonaihoz. Megígérte, ha bármilyen fellé-pése lesz városunkban, azt a hivatalos Facebook oldalánmindenképpen közölni fogja.

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

„MINDEN EMLÉKEM IDE KÖT”Szín Tanodában kezdtem el énekelni 14 éves koromban,innen indult el minden. Rengeteg énekversenyen vettemrészt, kisebb-nagyobb eredményeket értem el. Azt hiszem,joggal mondhatom, hogy az X-faktoros eredményemrevagyok a legbüszkébb. Ez a mûsor lehetõségeket adott,kapukat nyitott meg számomra, és ma már színházban isdolgozom a popkarrierem építése mellett.

Enikõ Nyíregyházán született, 19 éves koráig itt is élt,itt járt iskolába, színházba, ahogy õ mondja, mindenemléke a szabolcsi megyeszékhelyhez köti.

– A Móricz Zsigmond Általános Iskolába, majd ezt kö-vetõen a Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolábajártam kereskedelem–marketing szakra, ahol kiváló ta-náraim voltak, és itt érettségiztem. A nyíregyházi Hang

FACEBOOK BEJEGYZÉS 2015. MÁJUS 10.„Sziasztok!Tudom, késõre jár az idõ, de van egy dolog, amit

meg kell veletek osztanom. Ma egy éve, hogy elhatá-roztuk, hogy megpróbáljuk. Ma este a vacsora utánhazaértünk, és a párom a gyertyafénynél letérdelt, ésmegkérte a kezem! Természetesen igent mondtam!Hihetetlenül boldog vagyok! Bocsánat, de ha eddigmindent megosztottam Veletek, akkor ezt miért neosztottam volna? Szép estét Nektek!

Szeretettel, Enikõ”

Fotó: Muri Enikõ menedzsment

19 000 óra, vagyis 833 nap. Mindez pedig több mint120-féle repülõgéptípuson, a vitorlázógépektõl a Boeingés az Airbus-320 utasszállítókig. Oktató, berepülõ, vala-mint senior vizsgáztató pilóta. Nyíregyházán kezdte pá-lyafutását, azóta számos verseny gyõztese, többszörösGuinness-rekorder. Veres Zoltán mûrepülõvel beszélget-tem...

– Nem mondhatom el magamról, hogy amióta az esze-met tudom, pilóta szerettem volna lenni, mert nem ígyvan. Erdõmérnöknek készültem 16 éves koromig. Nagyonkeményen tanultam a biológia és a kémia tárgyakat, ame-lyek az egyetemi jelentkezésnél felvételi követelményekvoltak. Egyik reggel azonban úgy ébredtem, hogy nekemrepülnöm kell. Innen indult minden – kezdte a beszélge-tést Veres Zoltán, aki a felsõoktatási felvételi tájékoztató-ból értesült arról, hogy egyáltalán létezik olyan, hogy pol-gári repülõgép-vezetõi képzés.

FÉLREDOBTA A KÉMIAKÖNYVET

Nyíregyházán elõször 1979-ben, harmadéves gimna-zistaként járt. Az akkori tanárképzõ fõiskolán ugyanis har-mad- és negyedéves középiskolásoknak bemutató nyáritábort szerveztek, ahol a diákok megismerkedhettek azintézménnyel, annak profiljával, képzéseivel és karjaival.Ahogy õ mondja, már akkor nagyon megtetszett neki afõiskola, a város, és elhatározta: félredobja a biológia- éskémiakönyvet és elkezd matematikát és fizikát tanulni, amia Nyíregyházi Fõiskola repülõgép-vezetõi képzésére fel-vételi tárgy volt.

NYÍREGYHÁZIVÁ VÁLT

– Nagyon szép emlékeim vannak Nyíregyházáról, hi-szen ott töltöttem a diákéveimet és azt követõen pedig ottmaradtam pilótaoktatónak, gyakorlati oktatónak. 4-5 évet

SZÁLLJ, SZÁLLJ MADÁR...INTERJÚ A NYÍREGYHÁZÁRÓL INDULT VERES ZOLTÁN MÛREPÜLÕVEL

dolgoztam az ottani repülõtéren. Életem egyik legszebbés legérdekesebb idõszaka volt. Legérdekesebb, mert ottéltem át a rendszerváltást. 1983-ban kezdtem a fõiskolát,1986-ban végeztem. 1990-ig pedig a repülõtéren dolgoz-tam. Nagyon kedves emlékek kötnek oda és persze ren-geteg barátság. Szinte nyíregyháziakká váltunk – emléke-zett vissza.

Veres Zoltán 1986 óta mûrepül, 1988-tól a mûrepülõválogatott tagja. Csapatban világbajnoki bronzérmes, a„Repülõ ászok világbajnoka”, egyéniben összetett Euró-pa-bajnok Advanced kategóriában. Emellett számos re-pülõverseny gyõztese, illetve helyezettje. Évek óta világ-szerte neves repülõnapokra kap meghívást. TöbbszörösGuinness-rekorder, 2007-ben Al Ainban, az Egyesült ArabEmírségekben például felállította az orsózás világrekord-ját, 408 darab egymást követõ orsóval, valamint a köte-

lékrepülés Guinness-rekordját a legnagyobb súlykülönb-ségû repülõgépek között.

Hogy mivel telnek hétköznapjai, arra az egyik kedvencfilmjébõl idézett: Sûrûek, mint a bakter levese. Mint mond-ta, többféle módon próbálja a repülés csínját-bínját újraés újra megtapasztalni. A légügyi hivatalnál segédkezik –vezetõ vizsgáztatóként továbbképzéseket tart, a WizzAirnél félállásban pilóta – itt Airbuson repül –, és mégmindezek mellette egy privát Jet-en is, valamint hódolhobbijának, szerelmének, a mûrepülésnek, a légi bemu-tatóknak is. Elárulta, legközelebb május elsején, a Dunafölött láthatjuk majd õt repülni, de az ország számos pont-ján is légibemutatózik majd még a nyáron. Szeptember-ben pedig itt, Nyíregyházán is találkozhatunk vele, amit,nem tagadta: már alig vár...

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

Fotó: internet

Page 7: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

HIRDETÉS

2016. MÁRCIUS 25. 7

Page 8: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

HÚSVÉT

2016. MÁRCIUS 25.8 92016. MÁRCIUS 25.

HÚSVÉT

Készítsen hímes tojást, szagos vizet és sárgatúrót! Fa-lusi húsvéttal várja a látogatókat a Sóstói Múzeumfalu.Nagypéntektõl húsvéthétfõig kézmûves foglalkozásoklesznek – ahol meg lehet tanulni, hogyan kell a legszebbhímes tojást festeni vagy éppen kelt tésztát gyúrni és anépszerû sárgatúrót az asztalra varázsolni – hétfõn pe-dig locsolkodás, vetélkedõk és pálinkakóstolás. A rész-letes programokról sajtótájékoztatón számolt be SzabóSarolta, a múzeumfalu igazgatója és dr. Ulrich Attila al-polgármester.

Vödörrel locsolták a Nyírség Táncegyüttes tagjai a lá-nyokat tavaly húsvéthétfõn. Régi hagyomány ez a múze-umfaluban. Idén sem lesz másként. 11 órakor megjelen-nek majd a népviseletbe öltözött táncos lányok és fiúk,hogy felidézzék, milyen lehetett egykor a falusi húsvét amegye területén. Tojásfutás, tojáskeresés is lesz, valamintvetélkedõk – ezek inkább a kisebbeknek. A nagyobbakkala néprajzosok ismertetik meg, hogyan készültek a refor-mátusok és a görögkatolikusok a húsvétra, de bábjáték ésistentisztelet is várja majd a látogatókat. A Pálinkaházbanpedig a beregi ízek kerülnek fókuszba. Megjelennek majdaz óriásbábosok, és üzemelni fognak a mûhelysorok is,

AZ ÜNNEP, AMIKOR HAJ NEM MARAD SZÁRAZONKÉSZÍTSEN SAJÁT KÖLNIT A SÓSTÓI MÚZEUMFALUBAN!

IZGALMAS PROGRAMOK EGÉSZ ÉVBEN

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a húsvét mel-lett már szervezik az idei nagyrendezvényeket. Leszmajális, pünkösd, gyermeknap és Szent Iván éjjeli mu-latság. Augusztus 20-án kenyérünnep, Márton-naponlibaszépségverseny, az év vége felé pedig pálinkaün-nep. Annak érdekében, hogy még többen látogassa-nak ki a múzeumfaluba, a nyári idõszakban reggel 10-tõl este 8-ig lesz nyitva a skanzen. – A múzeumfalubaéves szinten hatvanezer ember látogat ki, Nyíregyhá-za azonban több százezer embert vonz. Szeretnénkazt, hogy a nyári idõszakban, amikor itt vannak, minéltöbben látogassák meg a múzeumfalut, ezért igazodika nyitvatartás a nyári idõszakban a turisták szokásai-hoz – fûzte hozzá dr. Ulrich Attila alpolgármester.

A sajtótájékoztatón kiderült, idén több tematikus hétvé-gét szerveznek majd és igyekeznek azokat a néprajzi kin-cseiket is bemutatni, amelyek egyelõre a raktárban várják,hogy egy tárlat darabjai lehessenek. Az egyik ilyen temati-kus kiállítás a korabeli gyermekélettel foglalkozik majd.

(Szerzõ: Z. Pintye Zsolt)

ahol a kalapos, a mézeskalácsos, a kádár, a kerékgyártó ésa kovácsmesterségeket nézhetik meg az érdeklõdõk – hang-súlyozta Szabó Sarolta, a múzeumfalu igazgatója.

Saját készítésû hímes tojások

JEGYZET

TE ELHISZED? „Az az örök élet, hogy ismerjenek té-ged, az egyedüli igaz Istent, és akit küld-tél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

Jézus szenvedéstörténete nem a kínoktörténete, hanem a szeretet teljessége. Akatekézis elsõ kérdése: „Mi végre va-gyunk a világon?” A választ jól ismerjük:„azért, hogy Istent megismerjük, szeres-sük, és ezáltal üdvözüljünk”. A kérdés-sel, hogy „mi végre”, valóban azt sze-retnénk tudni, hogy mi lesz a vége az éle-tünknek. Ezen van a hangsúly, mert ettõlfügg, hogy az egésznek van-e értelme.Életre szóló feladatunk, hogy megismer-jük Istent.

Hitünk igazsága az is, hogy Isten terem-tette ezt a csodaszép világot, s az embert,ezt az értelmes létezõt, s rácsodálkozunk,hogy az Isten milyen nagyot gondolt ró-lunk! „Kicsoda” vagy te? – mondja a ma-gyar nyelv. Valóban, az ember egy csoda.Mégis oly sok probléma van a világban, sennek oka az, hogy az ember elszakadtaz Istentõl, a lét, a szeretet forrásától.

Van értelme, mely a végtelen igazság-ra van irányítva, s közben azt állítja, hogynincs abszolút Igazság, minden relatív,minden viszonylagos.

Van személye, énje, mely az örök sze-retetre van teremtve, s közben tagadja aszeretetet.

Vannak végtelenre irányuló vágyai, ésközben tagadja a végtelent.

Jézus a teljes embert akarja meggyó-gyítani, ezért vállalta értünk az áldoza-tot.

A szemünk elé akarja adni a szépsé-get, hogy lássuk meg, és ne csak mindiga rosszat vegyük észre egymásban, ha-nem a másik értékeit is.

A FELTÁMADT KRISZTUS AJÁNDÉKA AZ ÖRÖK ÉLETAz értelmünkbe akarja adni az igaz-

ságot, hogy ne tévelyedjünk el, és ne csakazt fogjuk fel, ami „csiklandozza a fü-lünket”, amit jólesik hallgatni, hanem fo-gadjuk be a teljes igazságot, magát Krisz-tust. A világtörténelem során sokanmondták már, hogy nekem van igazam,de azt, hogy én vagyok az Igazság, csakJézus mondta, mondhatta ki.

A szívünkbe akarja adni a jóságot,hogy tanúságot tegyünk Istenrõl, aki egye-dül jó.

Mikor él az ember teljes életet? Akkor,hogyha 120 évig él? És végig önzõ lesz?Jézus teljes életet élt? Igen, én hiszem!Mindössze 33 év ez, s ebbõl 30 év csen-desség, 3 év nyilvános mûködés, 3 óra akereszten. Beszûkülésnek látszik. Pedigez a teljességre jutás: „Beteljesedett!” –mondja az Úr utolsó szavával.

Krisztus gyõzött, megdicsõült, „felma-gasztaltatott” a kereszten, s így minden-kit „magához vonz”, ahogyan ígérte.Akik csatlakoznak Hozzá, akik összekö-tik az életüket Vele, azokban is gyõz, ésmegtöri a bûn, a halál uralmát. „A ke-resztény gyõzelem mindig kereszt, ámolyan kereszt, mely egyidejûleg gyõzel-mi zászló is, amit harcos gyengédséggelhordozunk a gonosszal vívott küzdelem-ben.” (Ferenc pápa: Evangelii Gaudium85) Az örök élet a feltámadt Krisztus aján-déka, melyet a hit által fogadhatunk el.„Ez a gyõzelem – gyõzelem a világ fö-lött – a mi hitünk.” (1Jn 5,4)

Szeretettel kívánom mindenkinek a fel-támadás örömét:

2016 húsvétján:Palánki Ferenc

debrecen-nyíregyházi megyés püspök

Fotó

: Ba

lázs

Att

ila

HÚSVÉTI RECEPTEK –Kollonay István cukrászmester ajánlásával:

Sárgatúró – Hozzávalók: 1 l házi vagy legalább 2,8%-os tej, 10 db tojás, 3 evõkanál cukor, 3 evõkanál vaníliáscukor, 1 csipet só. Elkészítés: A tojásokat beleütjük egytálba és fakanállal átkavarjuk. A tejet a cukrokkal és a

sóval felforraljuk. Amikor a tej fel-forrt, beleöntjük a tojásokat, lassútûzön folyamatosan kevergetve ad-dig fõzzük, amíg a tojások túrósze-rûen össze nem állnak. Vászonruhá-ba rakjuk és felülrõl szorosan össze-

kötjük, fellógatva hagyjuk kicsöpögni a levét. Tálalásighûtõben tároljuk. Mazsolakedvelõk dúsíthatják kedven-cükkel a sárgatúró leszûrése után belekeverve csemegé-jüket. 1 l tejhez 5 dkg mazsolát számítunk.

Húsvéti fonott kalács: Hozzávalók (kettõ darabhoz):2,80 ml 2,8%-os tej, 25 g friss élesztõ, 60 g vaj, 80 g cu-

kor, 500 g jó minõségû BL 55 finomliszt, 2 csipet só, 2 db tojássárga, 30 g vaníliáscukor. A kenéshez: 1 db tojás. Szóráshoz: szemes mák vagy kristálycukor. Elkészítés:Langyos tejbe tesszük az élesztõt és a cukrot, majd 10–15 percre félretesszük, míg egybarna habzás megindul a tetején. A lisztet, sót, tojássárgát, olvasztott vajat, vaníliáscukrot és a felfutott élesztõs keveréket összeöntjük és sima tésztát készítünk belõle. Jólkidolgozzuk, dagasztjuk. A kész tésztát egy cipóban letakarva kelesztjük. 15–20 perc.

Felosztjuk és 4 adagba kigömbölyítjük. Ismét kelesztjük a tésztákat. 10–15 perc. Ujj-nyi vastag rudat sodrunk mindkét tésztából, és megfonjuk a kalácsokat. A végeit össze-csípjük és aláhajtjuk, és sütõlemezre tesszük. Egész tojással megkenjük, megszórjukszemes mákkal vagy nagy szemû kristálycukorral, és utókelesztjük (20–25 perc). 180oC-os sütõben sütjük.

További húsvéti receptek: nyiregyhaza.hu

Helló! Van valaki odaát? Ott a túloldalon. A túlpar-ton. Helló! Csak annyit mondjon, hogy igen; itt vagyok.Itt vagyunk. Mindannyian. Itt várunk rátok. Annyit fûz-zön hozzá: bízzatok, imádkozzatok és találkozunk...

A nagyhét mindig tele van lázas izgalommal. A teveilyenkor indul el a tû foka felé. Most dõl el, elhiszed-e,hogy akkor, ott a hegyen egy ember meghalt és har-madnapra feltámadt. Miattad is. Érted is. Ez a hitedlegnehezebb, emberi ésszel talán felfoghatatlan, de alegfontosabb kérdése.

„Mivel láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nemlátnak és hisznek...” – jegyzi le Jézus szavait János.

Közben felderül az ég. Kikerekednek a fényes na-pok. Legyõzték a sötétséget. Zöldbe fordulnak a me-zõk és mesekék festi az eget. Rügyek, virágok fakad-nak, sokszor egyetlen éjszaka alatt. Megrakott kosa-rakkal gyerekek, viszik a pászkát szentelni. A boltok-ban tolongás, otthon készülõdés. Megtisztulnak azablakok, akárcsak a megfagyott lelkek. Tavaszillatotkapnak a függönyök. A sódar lágyan ringatózik a forrófürdõben. Nevetni tanít a sárgatúró. Elõkerül a kölni,megkeményedik a makulátlan fehér ing gallérja. „Zölderdõben jártam...” Húsvétkor a világ újra tanul járni,élni, örülni, enni. És újra tanul hinni a hihetetlenben...

(Szerzõ: Z. Pintye Zsolt)

Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe – ide-jét a niceai zsinat 325-ben a tavaszi napéjegyenlõséget kö-vetõ holdtölte utáni elsõ vasárnapban állapította meg, így ahúsvét március 21-e és április 25-e közé eshet. A húsvéttehát mozgó ünnep, a tavasz elsõ ünnepe. E napon ér végeta nagyböjt, a hústól való tartózkodás, innen származik azelnevezése is. A húsvét több kereszténység elõtti elemet õriz,melyek a tavaszvárással és tavaszköszöntéssel kapcsolato-sak. Olyan õsi mágikus elemek és eszközök játszanak fon-tos szerepet benne, mint a víz, a tûz, a zöldág és a tojás. Ahúsvéti ünnepkör virágvasárnappal kezdõdik, a nagyhéttelfolytatódik, majd a húsvétot követõ fehérvasárnappal zárul.A nagyböjt a keresztény egyházban a húsvéti elõkészületideje, böjtöléssel, egyházi és népi ájtatosságok végzéséveltelik. Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésénekemlékére tartják. A római katolikus vallásban hamvazószer-dától húsvétvasárnapig tart. A görögkatolikusok a követke-zõt vallják a böjtrõl: „Az a testi böjt, amikor a gyomor tar-tózkodik az ételtõl, italtól. A lelki böjt az, amikor a lélekmegtartóztatja magát a rossz gondolatoktól, cselekedetek-tõl, szavaktól.” Zadoni Tichon, 77. zsoltár.

Húsvétvasárnaphoz sokszínû hagyományok kapcsolód-tak. Ehhez a naphoz is munkatilalom kapcsolódott. Nemsepertek, nem fõztek, nem volt szabad varrni, nem hajtot-tak ki, nem fogták be az állatokat. Ezt a napot a hosszúböjt miatt a korlátlan evés-ivás jellemezte, hiszen végetért a nagyböjt, a hústól való tartózkodás idõszaka. E na-pon országszerte jellegzetes ételeket ettek és esznek mais. A katolikus hívõk díszes pászkaszentelõ kosárban vi-szik a templomba megszentelni a húsvéti sonkát, a kalá-csot, a kolbászt, tojást, sárgatúrót, sõt a bort is, vagyis apászkát. Az ünnep szinte áldozati jellegû eledele volt ahúsvéti bárány. Ezeknek az ételeknek mágikus jelentõsé-get tulajdonítottak, ezért ezek maradékát nem volt szabadkidobni, az állatoknak adták, vagy legfeljebb a tûzbe vet-hették. A szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztot-ták, hogy bõven teremjen.

Húsvéttal megkezdõdött a lakodalmak tavaszi idõsza-ka, s a böjti tilalom után ismét lehetett táncolni, bálokatrendezni.

A HÚSVÉTI ÜNNEPKÖRRÕLHúsvéthétfõ legismertebb, ma is gyakorolt szokása a

locsolás, öntözés. Ezt a napot valamikor „vízbevetõ”, „víz-behányó” hétfõnek is nevezték. Ez a locsolódás egykorimódjára utal: a tiltakozó lányokat a vályúhoz, kúthoz hur-colták, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A locsolásnaktisztító és termékenységvarázsló funkciót tulajdonítottak.Eredete részint a keresztelésre, részint arra a legendára utal,amely szerint a Jézus feltámadását hirdetõ jeruzsálemiasszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, il-letve a Jézus sírját õrzõ katonák vízzel öntötték le a feltá-madás hírét vivõ asszonyokat. A szagos vízzel, kölniveltörténõ locsolás újabb keletû, s a hozzákapcsolódó locso-lóversikék is újak. Közülük az „Én kis kertész legény va-gyok...”, és a „Zöld erdõben jártam...” nemcsak megyénk-ben, de az ország bármely részén ismertek.

A locsolás jutalma a hímes tojás. Ez igen õsi termékenysé-gi szimbólum, az élet, az újjászületés jelképe, s a feltámadástis jelképezi. Vannak egyszínû piros tojások (a piros az élet ésJézus kiontott vérének színe), van a berzselt, az írott, a bati-kolt, a metszett, a beregi aranyporos tojás, a savval mart és acsipkézett. A beregi Tiszaháton, Szatmárban nagy gondotfordítottak a tojás díszítésére, festették, írták, viaszos eljárás-sal mintázták, karcolták, patkolták. A Nyírségben fõleg fõtthagymalében pirosították vagy más természetes festõnö-vénnyel festették. Bõvebben: www.nyiregyhaza.hu.

Dr. Bodnár Zsuzsannanéprajzkutató

Page 9: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

PORTRÉ

2016. MÁRCIUS 25.10

Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is kimondtaa boldogító igent. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költö-zött feleségével, akivel a múlt esztendõben keltek egybe.Szabolcs a hetedik megye a listáján, de örök vidékikéntbátran kezdi itteni etapját is, hiszen számára már rég ki-derült, írni szerencsére bárhol tud.

Jelenleg is dolgozik mindennap sajátos idõbeosztásaszerint. A már régóta tökéletesen mûködõ egyéni mun-karend lehet az egyik záloga annak, hogy a szerzõ 662megjelent könyvvel büszkélkedhet. Talán nem meglepõ,hogy õ a legtermékenyebb író magyar, ám érdekes mó-don, eszperantó nyelven is. Emellett novellákat írt len-gyelül, és legalább harminc könyvet fordított lengyelrõlmagyarra.

TIZENNYOLC SZAKMÁN ÁT VEZETETT AZ ÚT

Bár az ifjú Nemere István már 11 évesen érezte magá-ban a késztetést az írásra, 15 évesen pedig egy megyeilapnak is bedolgozott, az íróvá válás számára tizennyolcegyéb szakma kipróbálása után teljesülhetett. Dolgozotterdészeti, majd gépgyári segédmunkásként, nyaranta ba-latoni mentõcsónakosként, de volt könyvesbolti eladó,boncsegéd a proszektúrán, és kipróbálhatta magát többekközött biztosítási ügynökként, sajtótitkárként, éveken ke-resztül pedig mentõápolóként kereste kenyerét. Lengyel-országi évei alatt volt diplomáciai tolmács, könyvtáros ésidegenvezetõ, emellett országszerte vetítettképes elõadá-sokat tartott a lengyeleknek Magyarországról. Ezek utánderült csak ki, hogy íróként éli tovább életét. 1972-benvégleg hazaköltözött Lengyelországból, és az írás mellettmaradt. 1980 óta nem jár be, semmilyen munkahelyre.Otthon dolgozik íróként.

CENZÚRA ALATT A „TITKOK”

Az írók általában szerencsés helyzetben vannak abbóla szempontból, hogy véleményüket bátran kinyilatkoztat-hatják, vagyis bármit leírhatnak, akár szereplõik gondola-taiba burkolva. Ez nem volt mindig így. Nemere István a„titkok könyvei” kapcsán idézte fel azt az idõszakot, ami-kor a sorozat elsõ kötetei csak hosszas átgondolás, alaposcenzúrázás után jelenhettek meg. Az elsõ és második részis komoly felháborodást keltett tudományos és politikaikörökben. Olyan témákat vetett fel a szerzõ ezekben akötetekben, amelyekrõl akkoriban, a pártállami idõkbennem igazán lehetett beszélni. Ilyenek voltak például a ter-mészetgyógyászat, az ufók, az akupunktúra vagy épp aterrorizmus. Az írónak komplett védelmi mechanizmustkellett kidolgoznia saját munkája védelmére. Ennek az volta lényege, hogy az összeállított kézirat több oldalról is

A SZERELEM HOZTA NYÍREGYHÁZÁRA NEMERÉTmeg legyen támogatva, illetve, hogy az anyag feltétlenültartalmazzon egy olyan részt, amelyet várhatóan a cen-zorok azonnal kihúznak az ellenõrzés során. Így a készkötet az eredeti elképzeléseknek megfelelõen jelenhetettmeg. Titkokból mindig akadt bõven, így a sorozat ma isél. Napjainkban a szerzõ a genetikai kutatásokat helyezia középpontba.

a korábban kitalált személyeknek tulajdonított könyveinis a jövõben már a Nemere István név lesz olvasható. Azegyedüli kivételt az igen széles olvasói tábort vonzóMoretti-könyvek jelentik. A Melissa Moretti név már egy-fajta „brand” a könyvpiacon.

A LEGÚJABB SZERELEM

Nemere István jelenleg negyedik házasságában él. Elsõszerelme Lengyelországba vitte. Bár ez a kapcsolat vi-szonylag hamar véget ért, elsõ feleségétõl született egyet-len gyermeke. A második feleségével, aki szintén lengyelszármazású volt, Magyarországra költöztek és itt éltekegyütt közel húsz évig. Harmadik házassága pedig, amelyaz Alföldhöz kötötte, tulajdonképpen a mostani miatt értvéget. Természetesen az írás volt az, ami összehozta õtjelenlegi feleségével. A már kilenc éve Nyíregyházán élõJudit ugyanis szintén ír. Eddig két könyve jelent meg (Anagy svédcsavar, 2013, Holly könyve, 2016). Judit elsõkönyvének megjelenésekor találkoztak a fõvárosi könyv-fesztiválon, ahol egy igen tartalmas munkakapcsolat vettekezdetét. Akkor még nem tudhatták, hogy pár év múlvakét házasság bomlik majd fel a kettejük kiteljesedõ kap-

NEMERE, VAGY MELISSA MORETTI

Kép is él õróla az olvasókban. Nemere Istvánt több mintharminc évvel ezelõtt sci-fi könyveivel ismerhette meg aközönség, és sokan ma is úgy tekintenek rá. Ám azt talánkevesen tudják, hogy munkáinak mindössze öt százalé-kát teszi ki a tudományos-fantasztikus irodalom. NemereIstván jó ideje igen sok területen igyekszik kielégíteni azolvasói igényeket. Az egyik féle Nemere például szerel-mes regényeket ír Melissa Moretti írói álnéven. Morettikedvelõi pedig nagyon jól tudják, hogy ki írja ezeket akönyveket, és ma már a dedikálásokon sem lepõdnek meg,ha nem egy bájos hölggyel találkoznak az író személyé-ben. Nemere-könyvekbõl évente még mindig mintegy 300ezer példányt vásárolunk. Az író ebbõl a szempontból isrekorder hazai viszonylatban.

NEMERE, AZAZ NIEDERMAYER

A kilencvenes évek második felétõl már valós problé-maként jelentkezett Nemere István életében az, hogy hi-hetetlen írói termékenységét nem illethette egyetlen név-vel. Mint mondja: „Túl sok lett volna Nemerébõl”. Akko-riban kezdett el különbözõ álneveken dolgozni. Több mintnegyven név alatt jelentek meg innentõl a Nemere-írá-sok. A negyvenhárom kitalált név nagy részét azonbancsak egy-egy kötetnél használta. Mára úgy döntött, hogy

csolata miatt. Tavaly végül végleg egymásra találtak, ésközös életük helyszínéül Sóstót választották. A helyszín-és párválasztás egyelõre mindkettõjük életében végleges-nek tûnik. (Szerzõ: Erdei-Nagy Ibolya)

Nemere István és Erdei-Nagy Ibolya mûsorvezetõa Feketén Fehéren címû magazin forgatásán

A Nemere Istvánnal készült anyagota Nyíregyházi Televízió Feketén Fe-héren címû mûsorában megtekinthe-tik április 9-én (szombaton) 20:30-tól

és vasárnap délelõtt 9:30-tól.

(Fot

ó: o

rigo

.hu)

2016 az olimpiák éve. A szabolcsi megyeszékhely kis-sé lemarad a modern nyári sport olimpiák mögött, de igen-csak patinás a maga majdnem 40(!) esztendejével. 1977-ben Babka József, a nyíregyházi Zeneiskola zongorata-nára – késõbb a Vikár Sándor Zeneiskola igazgatója –kezdeményezésére lett a zeneiskolai korosztály verseny-helye Nyíregyháza. Idén, 2016-ban 71 versenyzõvel zaj-lott a XIV. országos megmérettetés.

Nosztalgiázzunk, emlékezzünk az egykori sikerekre?Igen. Bocsánat, de csak néhány név ugrik elõ hirtelen:

az egykori gyõztesek között volt Sára Jenõ két növendé-ke, a Tóth ikrek: Marica és Anikó, Rábai Júlia és Gõdény

ZONGORA-OLIMPIA VÁROSUNKBANMárta, Krokovay Gizella, Fesztóry Ágnes, Ortutay Éva,Obbágy Anna, Karsai Márk, Korpai Dani, de Nyíregyhá-zán tûnt fel egy kiváló tehetség, a ma világjáró zongora-mûvész, Bogányi Gergely is.

A ZENETANÍTÁS NEVELÉS

Dr. Hargitai Imre zongoramûvész, a Liszt Ferenc Zene-mûvészeti Egyetem habilitált egyetemi docense, a buda-pesti Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola tanszak-vezetõ zongoratanára – az idei versenybizottság elnökevasárnapi záróbeszédében –, miután az ÜGY egyetemesés folyamatos, az elõzõ verseny zsûrielnökét, NádorGyörgy professzort idézte, aki szerint „...nem szerencsés,ha kizárólag sikerorientált a tanítás. Nem jó megközelítésaz, ha az ember csak versenygyõzelmekben gondolko-dik. Hiszen a zenetanítás azért elsõsorban mégiscsak ne-velés. Ember-nevelés, rendkívül sok képességet fejleszt,koncentrációt, az állóképességet, különbözõ dolgok ko-ordinációját, összekapcsolását és tulajdonképpen mindezek gyakorlatilag az egész életben alapvetõ hasznúak ésfontosságúak, tehát azok, akik zenét és mûvészeteket ta-nulnak, valami olyan tudásra tehetnek szert, amit aztánegész életükben bárhol kamatoztatni tudnak.” És valóbanennyi a zenei nevelés, se több, se kevesebb. Éppen elég,éppen megfelelõ!

Nem mellesleg gyõzedelmeskedtek a nyíregyháziak.

Egy korcsoportos elsõ díj, egy különdíj és két tanári elis-merés. Molnár Csaba az I. korcsoportban a legszebb Bachmû elõadásáért kapott különdíjat. Tanára Tirpákné LizákTeodóra. A legeredményesebb felkészítõ tanár két díját –Nyíregyháza Megyei Jogú Város, illetve a Magyar Zene-mûvészek és Táncmûvészek Szakszervezete elismerését –Pólikné Smid Ildikó nyerte, tanítványa az I. helyezettPucsok Tünde, az Eötvös Gyakorló Iskola 8. osztályosa, õmájus elején már Romániában a „Kis virtuózok” Nemzet-közi Zongoraversenyen játszik.

2019-ben pedig ismét Nyíregyházán lesznek Magyar-ország legjobb zeneiskolás zongoristái. Indul tehát egyújabb áldozatos, de boldogságos három esztendõ!

Matyasovszki Edit

Boros Mihály, a Virtuózok címû komolyzenei tehetség-kutató mûsor kicsik korcsoportjának gyõztese is fellépett Pucsok Tünde zongorajátékának pillanatképe

Page 10: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

HIRDETÉS

2016. MÁRCIUS 25. 11

LOMTALANÍTÁS 2016.

A TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft., mint az Észak-Alföldi Kör-nyezetgazdálkodási Nonprofit Kft. közszolgáltató alvállalkozója, 2016. április 2-án Nyír-egyháza város belterületén és Oroson lomtalanítást hirdet.

A Közszolgáltató kizárólag a lakosságnál, a háztartásokban képzôdött, de a szabványosgyûjtôedényekben el nem helyezhetô, nagydarabos lomhulladékot szállítja el.A lakosok a lomtalanításra kijelölt nap folyamán, a lomtalanítási táblával ellátott helyek-re, illetve a családi házban élôk az ingatlanuk elé, a saját hulladékgyûjtô edényeik helyérehelyezhetik ki a lomot.

A település tisztaságára való tekintettel kérjük Önöket, a gyûjtési napot követôen már nehelyezzenek ki lomokat, mivel azokról a területekrôl, ahonnan már elszállítottuk a feles-legessé vált dolgokat, nem áll módunkban ismét szállítani!A lomtalanítás keretében közterületre nem helyezhetô ki építési és bontási hulladék, ve-szélyes hulladék, elkülönítetten gyûjthetô papír-, mûanyag és fémhulladék, biohulladék,ipari, mezôgazdasági vagy szolgáltatási tevékenység során képzôdött hulladék. A lom-hulladékot a közterületen úgy kell elhelyezni, hogy az a jármû- és gyalogosforgalmat neakadályozza, a szállítójármû részére jól megközelíthetô legyen, a zöldterületeket és a nö-vényzetet ne károsítsa, és ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének elôidézésével.

2016. április 2.OrosNyíregyháza belterület: Belváros, Malomkert, Bujtos, Felsôpázsit, Hímes, Huszár-telep, Jósaváros, Kertváros, Korányi kertváros, Örökösföld, Érkert

A fentiektôl eltérô területen élôk a lomtalanítás pontos idôpontjait megtalálhatják a márkiosztott hulladékszállítási naptárakban, valamint a TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁL-KODÁSI Nonprofit Kft. honlapján, a www.thgkft.hu oldalon, a LETÖLTHETÔ menü-ponton belül a Hulladékszállítási naptárak 2016-os dokumentum cím alatt.

Elérhetôségeink:TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft.

Tel./fax.: 42/314-976; 42/594-531E-mail: [email protected], www.thgkft.hu

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

pályázatot hirdetaz alábbi munkakör betöltésére:

Munkakör megnevezése: 1 fõ projektmenedzser.

A közszolgálati jogviszony idõtartama: határozatlan idõre (6 hónap próbaidõvel). Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ.

A munkavégzés helye: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 24/2011. (II. 10.) számúhatározattal elfogadott Szervezeti és Mûködési Szabályzata alapján a munkakörbetöltõje által ellátandó feladatok: Közremûködik az európai uniós pályázati lehe-tõségek feltárásában és elõkészítésében, hazai és nemzetközi támogatási forrásokigénylésében. Segíti nem önkormányzati szervekkel közös pályázatok elõkészíté-sét. Nyomon követi a pályázati források felhasználását, figyelemmel kíséri az elszá-molásokat. Koordinálja a különbözõ fejlesztési célú támogatások pályázatait, speci-ális szakmai ismereteket igénylõ pályázat készítéséhez, szükség esetén külsõ szer-vet bíz meg. Segíti a helyi kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos gazdaságszer-vezési feladatok ellátását. Közremûködik területfejlesztési, térségi feladatok ellátá-sában. Elemzi és értékeli a projektek végrehajtási tapasztalatait.

Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és ajuttatásokra a Közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelke-zései az irányadók.

Pályázati feltételek:– magyar állampolgárság,– cselekvõképesség,– büntetlen elõélet,– sikeres pályázat esetén vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása,– egyetemi vagy fõiskolai szintû diploma,– EU-s pályázatok elõkészítésében és menedzselésében szerzett tapasztalat.

Elõnyt jelent:– angol nyelv legalább középfokú ismerete.

Elvárt kompetenciák:– kiváló szintû szervezõ és problémamegoldó képesség,– lendületes, motivált, céltudatos személyiség,– munkabírás, csapatszellem, lojalitás.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:– fényképes szakmai önéletrajz,– iskolai és egyéb végzettséget, szakképesítést igazoló dokumentumok másolata,– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány vagy annak igénylésérõl

szóló igazolás,– nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevõk megismerhetik.

A munkakör betölthetõségének idõpontja: legkorábban 2016. április 15-ével be-tölthetõ.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. április 5.A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt az emberi erõforrás me-nedzsment munkatársai nyújtanak (06-42/524-524/103 mellék vagy 06-42/524-567).

A pályázatok benyújtásának módja:– Postai úton, a pályázatnak a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hiva-

tala címére történõ megküldésével (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.). Kérjük aborítékon feltüntetni a munkakör megnevezését.

– Személyesen, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Emberi Erõ-forrás Menedzsment (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.).

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. április 13.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:– Nyíregyházi Napló (2016. március 25.)– Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos honlapja:

www.varoshaza.nyiregyhaza.hu– Nyíregyháza város honlapja: www.nyiregyhaza.hu– Kelet-Magyarország napilap (2016. március 25.)

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Page 11: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

SZÍNHÁZ

2016. MÁRCIUS 25.12

KATARZIS NEM CSAK HALLÓK SZÁMÁRABár a sors a hangok birodalmából kizárta õket, egyre

inkább megnyitja elõttük „Thália templomainak”, a teát-rumoknak kapuit.

A Móricz Zsigmond Színház 2003 óta tart olyan elõ-adásokat, amelyeken jelnyelvi tolmács segítségével a si-ketek és nagyothallók is részesülhetnek a katarzis élmé-nyében. Mint akik tudják, nehezen megszerezhetõ kincs-nek jutottak a birtokába, talán még az átlagos nézõknél isjobban figyelik a színészek játékát, miközben Demeter-Szabó Ildikó (a képen balra) jelnyelvi tolmács kézmozdu-latairól leolvassák, amit a közönség többi tagja magátólértetõdõen, természetesnek felfogva hall. Ki is ez a mo-solygós hölgy, aki több mint egy tucat éve sok rászorulóember nehéz életét könnyítette már meg megyénkben?

AZ ÕRÜLT NÕK KETRECÉBEN

– A tágabb családomban volt ugyan hallássérült, de el-sõsorban a kíváncsiságom hajtott arra, hogy elsajátítsamezt a fajta kommunikációt, ezt a nyelvet. Debrecenbenkezdtem a tanulmányaimat, de a szakma fortélyait Buda-pesten sajátítottam el. Végzésem után nem sokkal kerül-tem Nyíregyházára a SINOSZ Jelnyelvi Tolmácsszolgála-tához. A társadalom mintegy tíz százaléka él hallássérü-léssel, nagyon sokan ismerik a jelnyelvet, ezért is olyanfontos, hogy az élet minden területén megkapják a kom-munikációs segítséget. Idõpontot kérünk például a szá-mukra az orvoshoz, nagy értékû elektronikai eszköz vá-sárlásánál, oktatásban, rendõrségi, bírósági ügyek eseté-

ben tolmácsolunk... Évi 120 óra segítség minden hallássé-rült számára ingyenes.

Nyíregyházán a színházban az Õrült nõk ketrece címûdarabot jelelte elõször. Akkor még két tolmács dolgozottegy elõadáson, felvonásonként váltva egymást, ugyanisnem volt elõtte precedens tolmácsolt darabra, nem tud-ták, hogyan oldható meg legjobban. Hálásan gondolnakTasnádi Csaba akkori igazgatóra, aki örömmel fogadta a

csak hallássérültek, annyi a különbség, hogy ilyenkor egytolmács is dolgozik a színpadon.

– A színészek, a technikai munkatársak segítõi a mun-kámnak – folytatta Ildikó. – Mindig megkérdik, hol ülnek ahallássérültek, így egy kicsit mégis különlegessé válik az azalkalom. Nagyon szeretik a hallássérültek a zenés darabo-kat, így legalább egy ilyet minden évadban betervezünk.Ugyanakkor roppant nyitottak más mûfajokra is, ahogyan ahallók esetén ezt szintén megfigyelhetjük. A tavalyi évadbana Hairt dupláztuk. Most legutóbb nagyon nagy sikert aratotta Párnaember címû darab, pedig nem könnyû a története,de az igények miatt még egy bemutatót tartottunk belõle. Azidei évadban ezen kívül a Túl zajos magányt és az Ördögötakadálymentesítettük. Április 15-én láthatják a Bál a Savoybancímû nagyoperettet, majd a Tudós nõket s valamit, amirõlmég folytatjuk a tárgyalásokat. Komoly felkészülést igényela tolmácsolás; legalább 2-3 hetet vesz igénybe.

KEDVENC A HAIR

Mint elmondta, azért is szeretik a siketek a zenés dara-bokat, mert ezek könnyed, vidám alkotások. Élvezik a moz-gást, a táncot, a látványos elemeket, szeretik, ha tudják,mirõl szólnak a dalok. Vannak kedvenc színészeik; imád-ják, ha ismerõs arcokat látnak. Kedvelték a Fekete Pétercímû zenés vígjátékot, a Hairt, aminek különlegessége,hogy az angol dalokat nemzetközi és nem magyar jel-nyelven tolmácsolta számukra próbaképpen. Még ha nemis tanulták ezt a nyelvet, annál többet értettek belõle, mintegy angolul nem beszélõ ember az angol szövegbõl.

(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)

kezdeményezésüket. Ebben a városban valósult meg elõ-ször rendszeresen az akadálymentesített elõadások meg-tartása. Pályázatoknak köszönhetõen az elmúlt évadbantíz, az idén hét ilyen elõadást terveztek be. A színház ve-zetése kedvezményes jegyeket biztosít a jelelt elõadások-ra a hallássérülteknek. Tizenöt-húsz olyan tagjuk van, akikminden darabot megnéznek, de a szomszédos városok-ból, sõt Pestrõl és Gyuláról is szoktak érkezni vendégeik.Ezek teljesen hagyományos elõadások, ahol a nézõk nem

Hamarosan itt a Szabadtéri Nyár programsorozata aMóricz Zsigmond Színház szervezésében! Június végéna Centrál Színház Pletykafészek címû elõadása olyansztárokat vonultat fel, mint Nagy-Kálózy Eszter, LiptaiClaudia, Simon Kornél, Rudolf Péter, Scherer Péter, Ber-talan Ági, Básti Juli és még sokan mások. Március 21-étõl lehet jegyet vásárolni a június 24-én és 25-én meg-tekinthetõ elõadásra a színház jegyirodájában vagy onlinea moriczszinhaz.jegy.hu oldalon kezelési költség nélkül.

LIPTAI CLAUDIA NYÍREGYHÁZÁN!

A 2016-os év mérföldkõ a NYÍRTÁVHÕ Kft. történetében, ugyanis Nyíregyházán pontosanötven évvel ezelõtt indult be a távhõszolgáltatás. A fél évszázados tevékenységek eredménye-ként napjainkra a nyíregyházi távhõszolgáltatás biztosítja közel 16 ezer lakossági és ezer kü-lönbözõ nagyságú intézmény, illetve közületi fogyasztó távhõellátását. A jeles esemény alkal-mából Társaságunk szeretné, ha Nyíregyháza lakosai is velünk ünnepelnének. Az alábbi kér-dõív kitöltésével nyereményjátékon vesznek részt. A játék kérdéseinek megválaszolásáhozhonlapunkon (www.nyirtavho.hu) találnak segítséget.A nyereményjáték menete:– válaszoljon a következõ 11 egyszerû kérdésre,– a kitöltött kérdõívet küldje el Társaságunk részére (4402 Nyíregyháza, Pf. 4.) postán, vagyszemélyesen eljuttathatja Ügyfélszolgálati Irodánkba (Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 4–6. I/106.),– beküldési határidõ: 2016. április 4.,– a játékban részt vevõk között 3 darab AJÁNDÉKCSOMAGOT sorsolunk ki. A nyertesekettelefonon, vagy postai úton értesítjük, nyereményeik átvételérõl ekkor kapnak részletes tájé-koztatást.

1./ Hányadik születésnapját ünnepli ebben az évben a Nyíregyházi Távhõszolgáltatás?a.) 50. b.) 40. c.) 30.

2./ Hányféle fizetési mód közül választhatnak a NYÍRTÁVHÕ Kft. felhasználói?a.) 1 b.) 6 c.) 15

3./ Milyen gyakran készül fûtési elszámoló számla?a.) évente b.) félévente c.) negyedévente

4./ Milyen gyakran készül használati melegvíz-elszámoló számla?a.) évente b.) félévente c.) negyedévente

5./ Hogyan olvassák le a költségosztó-készülékeket és a melegvíz-mérõket?a.) a lakásokban munkatársaink b.) távleolvasással c.) diktálással

6./ Milyen értéken kell állnia nyáron a radiátorszelepnek?a.) * b.) 5 c.) 0

7./ Hol található a NYÍRTÁVHÕ Kft. Ügyfélszolgálati Irodája?a.) Univerzum Üzletház b.) Korzó Bevásárlóközpont c.) Népkert u. 12.

8./ A hét melyik napján várjuk meghosszabbított nyitvatartással Ügyfélszolgálatunkon fogyasztóinkat?a.) hétfõn b.) szerdán c.) csütörtökön

9./ Napi hány órában áll felhasználóink rendelkezésére a központi hibabejelentés?a.) 8 órában b.) 12 órában c.) 24 órában

10./ Mettõl meddig tart a fûtési szezon?a.) szeptember 15–május 15. b.) szeptember 15–április 15. c.) október 1–május 15.

11./ Hány darab távfûtéssel ellátott lakás található Nyíregyházán?a.) körülbelül 12 ezer b.) körülbelül 14 ezer c.) körülbelül 16 ezer

Név: ...........................................................................................................................Cím: ...........................................................................................................................Telefonszám: ..............................................................................................................E-mail cím: ................................................................................................................

A nyereményjáték szabályzatát honlapunkon (www.nyirtavho.hu) megtekinthetik.

50 éves a nyíregyházitávhõszolgáltatás

Page 12: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

HIRDETÉS

2016. MÁRCIUS 25. 13

A TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI NonprofitKft. a húsvéti ünnep körüli hulladékszállítás kapcsántájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a március 28-ai

(hétfôi) körzetbôl március 26-án (szombaton)szállítja el a hulladékot.

A Hulladékudvarok, valamint a RegionálisHulladékkezelô Üzem március 28-án zárva tartanak.

Minden kedves ügyfelénekKELLEMES HÚSVÉTIÜNNEPEKET KÍVÁN a

TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft.

Elérhetôségeink:TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft.

Telefon/fax: 42/314-976; 42/594-531E-mail: [email protected], www.thgkft.hu

Ünnepihulladékszállítás

Page 13: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

SPORT

2016. MÁRCIUS 25.14

19MÁRCIUSSZOMBAT

18MÁRCIUSPÉNTEK16MÁRCIUS

SZERDA

19MÁRCIUSSZOMBAT

SZOMBATON ISMÉT NYUSZI FUTÁS

24. alkalommal rendezik meg a SzabolcsTakarék Nyuszi futást. Számos kiegészítõprogrammal várja a szervezõ NyíregyháziSportcentrum a családokat. Minden részt-vevõ ajándékot kap.

Egy éve ezren vettek részt a SzabolcsTakarék Nyuszi futáson. Ez az a rendez-vény, mely minden évben az egyik legnép-szerûbb tömegsport esemény a családokkörében. A szervezõ Nyíregyházi Sport-centrum folyamatosan hangsúlyozza: nemversenyrõl van szó, mivel minden résztve-võ ajándékot kap. Sokkal inkább az a cél,hogy megszerettessék a mozgást a gyere-kekkel.

– Fontos, hogy minél fiatalabb korbanelkezdjenek mozogni a gyerekek, és nemtitkolt célunk, hogy rajtuk keresztül a szü-lõket is rávegyük a sportolásra. Igyekszünkolyan programokat szervezni, hogy min-denki megtalálhassa a neki megfelelõ moz-gásformát – mondta Hajnal Gusztáv, a

Nyíregyházi Sportcentrum szabadidõsportigazgatója.

Számos kiegészítõ program várja majdmárcius 26-án a Városi Stadionban a részt-vevõket. A napot tánctanulás indítja 10 órá-tól, de lesz arcfestés, csillámtetoválás és ál-latsimogató is. Jelmezversenyt hirdetnek,lesz tojásfa és tombolasorsolás, de nemmaradhat el a süteménykóstolás sem. Anévadó szponzor fontosnak tartja az ese-mény támogatását.

– Fontos számunkra a társadalmi szerep-vállalás, nem lehet mindig a reklámot szemelõtt tartani. Szeretnénk a támogatássalvalamit visszaadni az ügyfeleinknek, ezértötödik éve segítjük a Nyuszi futás megren-dezését. Úgy láthatjuk, jó helyre kerül a tá-mogatás – mondta Kola János, a SzabolcsTakarék ügyvezetõje.

A táv az óvodásoknak és az alsó tagoza-tos iskolásoknak 400 méter, a felsõsöknek800 méter. Lesz családi futás is, itt egy kört,azaz 400 métert kell megtenniük az indu-lóknak.

VERETLEN AZ AQUA

Jól szerepel a bajnokságban az AQUA SE

Békéscsabára látogatott az AQUA SENyíregyháza gyermek vízilabdacsapata agyermekbajnokság legutóbbi fordulójában.Nehéz, küzdelmes mérkõzésen maradt alulõsszel Sóstón a nyíregyházi csapat (6-7),így volt ok a visszavágásra.

A mostani mérkõzés is küzdelmes játé-kot hozott, viszont az AQUA Pethe Istvánvezetésével, valamint Molnár Kristóf remekgóljaival korán átvette az irányítást. He-lyenként kiváló védekezéssel folyamatosan2-3 gól különbségen tudta tartani a Békés-csabát. Ha csökkent a különbség, mindigképes volt újítani az AQUA is. Végül 10–8-ra nyertek a nyíregyháziak. Ezzel a gyõ-zelmével az AQUA SE a tavaszi szezon-ban még veretlen és a tabella 3. helyérelépett, a Békéscsaba elõtt az MTK-t is le-gyõzte, 20–3-ra.

– Sokkal jobban játszottunk, mint múlthéten az MTK ellen, és a fiúk is nagyon

REKORDBécsben rendezték a 4. Vienna

International Masters Championshipsszenior úszóversenyt. A Nyírsenior 97SE versenyzõit ezúttal egyedül dr. SzokolDianna képviselte, aki két aranyérem-mel tért haza és a saját, nemrég felállí-tott országos csúcsát is megjavította 200méter gyorsúszásban. A nyíregyházisportoló 400 gyorson is gyõzött.

PÁRHARCA Gödöllõ ellen játszhat a bajnoki

folytatásban az 5-8. helyért a Fatum-Nyíregyháza. A nõi röplabdások vere-séget szenvedtek a Vasastól, így nemjutottak az elõdöntõbe, ahol a fõváro-siakon kívül a Békéscsaba, az Újpestés a Jászberény vesz részt. A Gödöllõ–Nyíregyháza párharc március 26-ánidegenben kezdõdik.

ALSÓHÁZVéget ért az idei férfi kosárlabda-baj-

nokság alapszakasza. A Szeged, aMAFC, a Nyíregyháza és a Jászberénymaradt az utolsó négy helyen. Közöt-tük fog eldõlni, hogy melyik két csapat-nak kell majd a play-out párharcban abennmaradásért játszani. A Marso Nyír-egyháza szombaton a MAFC otthoná-ban kezdi a középszakaszt.

GYÕZELMEKBudapesten rendezték az Ülõröplab-

da Magyar Bajnokság elsõ fordulóját.A nyíregyházi csapat mindössze négyedzéssel a háta mögött, minden tagjá-nak játéklehetõséget adva, megháláltaa város, a Sportcentrum és a szponzo-rai bizalmát, mert legyõzte a Vácot, aSzombathelyt és a szerb bajnok Kikin-dát is.

19MÁRCIUSSZOMBAT

KVALIFIKÁCIÓDudincében rendezték azt a rangos

nemzetközi gyaloglóversenyt, amelyegyben az 50 kilométeres versenytávmagyar bajnokság is volt. A nyíregyháziHelebrandt Máté azok után, hogy 20 ki-lométeren már kvalifikálta magát a nyáriolimpiára, most ez 50 kilométeren is si-került, és a legjobb magyarként ért cél-ba, így megnyerte a bajnokságot is!

19MÁRCIUSSZOMBAT

LISTAVEZETÕTovábbra is az élen áll a nõi kézilabda

NB II-ben a Kölcsey DSE. A nyíregyháziegyüttes a legutóbbi fordulóban Ózdonnyert 20–19-re, úgy, hogy a félidõbenmég a hazaiak vezettek. Hadobás Istvánegyüttesének 23 pontja van, és továbbrais vezeti a csoportot. Legközelebb április10-én a Bõcs ellen lép pályára az együt-tes hazai környezetben.

akarták ezt a gyõzelmet. Az elmúlt idõszak-ban sokan hiányoztak edzésekrõl, ezért kü-lönösen örülök ennek a sikernek – mondtaKántor Gábor.

AZ OLDALTSZERKESZTETTE:DANKÓ LÁSZLÓ

Március 27., vasárnap 18.00 Nyíregy-háza Spartacus–Felsõtárkány labdarú-gó-mérkõzés közvetítése

Március 26., szombat 10.00 Városi Sta-dion, Nyuszi futás

Március 26., szombat 15.00 Városi Sta-dion, Nyíregyháza Spartacus–Felsõtár-kány labdarúgó-mérkõzés

SPORTPROGRAM

További sporthírek folyamatosan: www.nyiregyhaza.hu

Várják a családokat a Városi Stadionba

Page 14: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

PROGRAMOK

2016. MÁRCIUS 25. 15

PROGRAMOK

A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ MÛSORAMárcius 26., szombat 19.00 Bál a Savoyban, KissManyi bérlet, NagyszínpadMárcius 30., szerda 10.00 Csoda és Kósza, Zsebibababérlet, MÛvész Stúdió14.00 A mumus, Morgó bérlet, Nagyszínpad19.00 Taurin trauma, Széchenyi „B” bérlet, KrúdyKamaraMárcius 31., csütörtök 14.00 A mumus, Pókember bér-let, Nagyszínpad19.00 Taurin trauma, Széchenyi „C” bérlet, KrúdyKamaraÁprilis 1., péntek 19.00 Bál a Savoyban, Vörösmartybérlet, Nagyszínpad

AZ AUTISTA GYERMEKEKÉRT„Fantastic Broadway az Autista Gyermekekért” Gá-

lakoncert április 2-án 19.00 órától a Váci Mihály Kul-turális Központban, a Most Élsz Egyesület szervezésé-ben. Vendégek: Pankotay Péter, Mahó Andrea, Tilk-Lippai Marianna, Nagy Zoltán, Nemadomfel Együt-tes, Hang-Szín Musical és Színitanoda, Mandala Dal-színház. Részletek: www.nyiregyhaza.hu.

ORSZÁGOS MINÕSÍTÕ VERSENYÁprilis 2-án 8.00 órától rendezik meg a Revolution

Dance Cup – Országos Minõsítõ Versenyt a Zrínyi Ilo-na Gimnázium Arany János Tehetséggondozó sportcsar-nokában. A rendezvény célja: A Revolution Dance Cupcsapata azzal az elgondolással alapította ezt a versenytNyíregyházán, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeitáncosok, más megyékben, városokban élõ táncosok-kal is találkozhassanak, versenyezhessenek. Megismer-hessék egymást és megmutathassák tudásukat. Emel-lett elismert szakmai zsûri értékelje tudásukat és mun-kájukat. 3-féle besorolásban, 6 korcsoportban és 8 tánc-kategóriában lehetett nevezni (hip-hop, show tánc,mazsorett, néptánc, moderntánc, hastánc, társastánc,open). Részletek: www.nyiregyhaza.hu.

KOCSIS ZOLTÁN NYÍREGYHÁZÁN

Kocsis Zoltán, Kossuth- és Liszt-díjas karmester ve-zényletével adott koncertet a Nemzeti FilharmonikusZenekar vasárnap este Nyíregyházán. A közönségRavel és Franck mûveket hallhatott a FilharmóniaMagyarország jóvoltából. A koncertet az NYTV is ve-títi a húsvéti ünnepi Kult-órában vasárnap 22.00 órá-tól és hétfõn 19.30-tól. Szintén vasárnap 9.30-tól Ver-di Négy szent énekét láthatják és hallhatják.

HÚSVÉTI KUTYAGOLÁS

Idén már hagyományként szervezi meg az Állatba-rát Alapítvány március 26-án 13.00 órától a nagyHúsvéti Kutyagolást! Várnak minden állatbarátot, akiaz ünnepi készülõdés idején is szeretne egy kiadós ésvidám sétával kedveskedni az Állatotthon gazdátlanlakóinak.

Illetve szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az ün-nep alkalmával élõ nyulak és csibék helyett plüssjá-tékkal vagy csokifigurával ajándékozzák meg a szü-lõk gyermekeiket, látogassanak el egy közeli állatkert-be, menhelyre, szervezzenek vidám, közös programot!Legyünk felelõs állattartók húsvétkor is! Bõvebb in-formáció: 42/727-736; [email protected]. Cím:Nyíregyháza, Csatorna u. 2.

TAVASZI HANGVERSENYA Nívó-díjas Szabolcsi Koncertfúvós Zenekar tava-

szi hangversenyét április 9-én 18.00 órától rendezikmeg a Kodály Zoltán Általános Iskola hangverseny-termében „Barokk est” címmel.

Mûsor: J. Clarke: Trumpet Voluntary. G. F. Händel:„Lascia ch’io pianga” – részlet a RINALDO c. operá-ból. G. Caccini: Ave Maria. J. S. Bach: d-moll tokkátaés fúga. T. Albinoni: Adagio. G. F. Händel: Alleluja kórusa Messiás Oratóriumból. T. Huggens: Új Barokk Szvit.

Közremûködnek: Cserna Ildikó, Liszt-díjas opera-énekes, Simon Barbara orgonamûvész, a CantemusGyermekkar – karigazgató: Szabó Dénes, Kossuth-dí-jas karnagy és Cantemus Vegyeskar – karigazgató:Szabó Soma.

Vezényel: Bakó Levente, a Magyar Érdemrend Lo-vagkeresztjével kitüntetett Liszt-díjas trombitamûvész,karmester. Együttesvezetõ: Suszter Csaba.

SZAVALÓVERSENYA Váci Mihály Kulturális Központ a Költészet Nap-

ja alkalmából Váci Mihály Szavalóversenyt hirdet azalábbi kategóriákban: ifjúsági kategória (15–18 évestanulók), gyermek kategória (10–14 éves tanulók).

Nevezni egy szabadon választott Váci Mihály vagyBabits Mihály verssel lehet.

A szavalóverseny idõpontja: 2016. április 11. (hét-fõ) 10.00 óra. Helyszín: Váci Mihály Kulturális Köz-pont (Nyíregyháza, Szabadság tér 9.) Egy iskolábólkategóriánként maximum 3 fõ jelentkezését várják!Bõvebb információ kérhetõ a 42/411-822-es telefon-számon.

HATÁRTALANUL MAGYARULVers- és prózamondó verseny középiskolások szá-

mára a Bencs Villában április 8-án 12.00 órától. AHatártalanul magyarul címû versenyre határon túlimagyar nyelvû iskolák is nevezhetnek. Az oktatásiintézményeket legfeljebb 3 diák képviselheti. Vala-mennyi tanuló egy irodalmi szöveget (vers, novella,regényrészlet, drámai monológ stb.) választhat. Fon-tos, hogy nem szerepelhetnek a tanulók olyan mûvel,amellyel már korábban is nyertek valamilyen verse-nyen. Az elõadandó mû kapcsolódjon az alábbi idé-zethez: „Az élet egyik legmélyebb titka, hogy igazáncsak azt érdemes megtenni, amit másokért teszünk.”(Lewis Carroll). Az elõadás idõtartama nem haladhat-ja meg a 4 percet!

A CSIRIPTANYA Játéktár kreatív foglalkozásai: március 26-án 9.30–12.30: Húsvéti készülõdés. 31-én 15.00–17.00: Pa-pírléghajó készítése.

RÁKÓCZIRA EMLÉKEZNEK. A Rákóczi Szövetség Nyíregy-házi Szervezete március 26-án 10.00 órakor emlékezik mega Nagyságos Fejedelem születésének 340. évfordulójáról aRákóczi-utcanévtáblánál (az OTP épülete).

HÚSVÉT HÕSE. A Burattinó Bábszínház elõadása: márci-us 26-án 16.00: Húsvét hõse. Helyszín: Korzó Bevásárlóköz-pont 2. emelet.

HÚSVÉTI ZENÉS ÁHÍTAT március 27-én 18.00 órakor azEvangélikus Nagytemplomban. Közremûködik a gyülekezeténekkara. Orgonán dr. Kovács László Attila saját szerzemé-nyét, valamint J. S. Bach és Bárdos Lajos mûvet ad elõ. KissZoltán orgonamûvész Leon Boellmann: Ima a Notre-Dame-ban c. darabját mutatja be. A belépés ingyenes.

PILOXING. Az Alvégesi Mûvelõdési Házban egy új moz-gásformát, a Piloxingot ismerhetik meg a mozgás szerelme-sei a március 30-án 19.30-kor, valamint április 1-jén 17.30-tól kezdõdõ ingyenes nyílt órákon. Rendszeres órák: szerda19.30, péntek 18.30.

SZERETSZ JÁTSZANI? Tesztelnéd a tudásodat? A MóriczZsigmond könyvtár kvízjátékot szervez középiskolások részéremárcius 31-én 16.00 órától. Regisztráció a könyvtárban vagyonline a www.mzsk.hu oldalon. Bõvebb információ: SimonSzilvia, 70/436-0714; [email protected].

A NÉPMÛVÉSZET ÉRTÉKEI. A Vasutas Mûvelõdési Ház-ban rendezik meg „A helyi népmûvészet értékei” címû prog-ramot, melynek keretei között az érdeklõdõk a népi ékszer-készítés alapjait sajátíthatják el. Április 1-jén 10.00–15.00óra között várják azokat, akik kedvet éreznek a gyöngyfûzéscsodálatos világának elsajátításához. A foglalkozás ingyenes!

EGÉSZSÉGNAP. A VOKE Vasutas Mûvelõdési Ház ésKönyvtár április 2-án 9.30-tól tartja a már hagyományossávált tavaszi egészségnapját. Gyógyászati elõadásokon, test-

és lélekszépítõ programokon vehetnek részt az intézménybelátogatók, továbbá ételkóstolóval és egészségmegõrzõ fog-lalkozásokkal várják a mûvelõdési házba érkezõket. A belé-pés ingyenes!

ÖNMAGUNKBA ZÁRVA – fotó- és grafikakiállítással egybe-kötött elõadás április 2-án 10.00 órától a Váci Mihály KulturálisKözpont II. emeletén, a Most Élsz Egyesület szervezésében.

IDÕSEK AKADÉMIÁJA április 5. és május 3. között a ró-mai katolikus társszékesegyház dísztermében. Április 5-én14.00 óra: Lelkünk egészségének megõrzése – dr. ExterdénéZsurkai Ilona, okleveles mentálhigiénikus elõadása.

CSOPORTOS TÁRLAT. Március 29-én 17.00 órától a Gra-fikusmûvészek Ajtósi Dürer Egyesületének csoportos tárlatanyílik a Nyíregyházi Városi Galériában. A kiállítást az egye-sület elnöke, Tamus István nyitja meg, amely április 30-áiglátható, keddtõl szombatig 9.00–17.00 óra között.

SZABÓ MAGDA ÉLETE... A Jósavárosi Irodalmi Kör soronkövetkezõ összejövetelét március 30-án 10.00 órai kezdetteltartja a városrész kultúrházában. A nõnapi megemlékezéskeretében Szabó Magda, Kossuth-díjas írónõ életével, mun-kásságával foglalkoznak, amelynek témavezetõje Vaskóné dr.Süle Ilona, a kör vezetõje. A belépés díjtalan!

ELÕADÁS A FEJFÁJÁSRÓL. A Városmajori MûvelõdésiHázban március 30-án 17.00 órától dr. Gyükér Nóra ideg-gyógyász tart elõadást a fejfájásról a Szív klub meghívott ven-dégeként. A belépés díjtalan!

FESTMÉNY ÉS GRAFIKA. Bodnár Zoltán festmény- és gra-fikai kiállítása. Megtekinthetõ: március 30-áig. Helyszín:Móricz Zsigmond könyvtár Központi Könyvtára.

KRÓNIKÁS ÉNEK. A Bencs Villa programjai: március 31-én 17.00 óra: Krónikás ének – Torma Mária, Radnóti- ésLatinovits-díjas versmondó pódiummûsora. Közremûködik:Szûcs Miklós (ének, koboz, hegedû). Április 1-jén 16.00 óra:Bánszki Réka és Koncsol Kamilla (Mûv. Középiskola) fuvola-koncertje. Tanáruk: Tóth Rita.

FOTÓKIÁLLÍTÁS. Szülõföldem: Kárpátalja – Danilás Lászlófotókiállítása. Megtekinthetõ: március 31-éig. Helyszín: Mó-ricz Zsigmond könyvtár Központi Könyvtára.

Page 15: ÁLLATI JÓ SZEZONT VÁR AZ ÁLLATPARK · NEMERE SZERELEM. Túl a hetvenen Nemere István negyedjére is megnõsült. Nemrégiben Sóstógyógyfürdõre költözött feleségével

HELYTÖRTÉNET

2016. MÁRCIUS 25.16

AMIRÕL AZ UTCÁK MESÉLNEK...

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS LAPJA

Megjelenik a Város-Kép Nonprofit Kft. gondozásában

Felelôs kiadó: Város-Kép Nonprofit Kft.Ügyvezetô: Zagyva Gyula

Fôszerkesztô: Tarczy GyulaFelelôs szerkesztô: Bruszel Dóra

Fotók: Szarka LajosA szerkesztôség címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9.

Tel.: 70/933-9821E-mail: [email protected]

Hirdetés: 70/933-9823, 70/933-9838E-mail: [email protected]

Nyomdai munkálatok: Start Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda ÜzemeFelelôs vezetô: Balogh Zoltán vezérigazgató

ISSN: 1218-1080Példányszám: 55 200

Terjeszti: Profilap Kiadó és Terjesztô Kft.Terjesztési reklamáció: [email protected]

telefonon: 42/411-883Lapunk online változata: www.nyiregyhaza.hu

Lapunkat az Observer rendszeresen figyeli.

A FÁJDALMAS ANYA SZOBRAINagypéntek a keresztények számára a Megváltó szenvedésének

és kereszthalálának az emléknapja. Ezt az eseményt figyelmünk kö-zéppontjába állítva két olyan képzõmûvészeti alkotást mutatunk bevárosunk utcáiról, amelyek a keresztrõl levett Krisztust ölében tartóés fiát sirató Máriát ábrázolják.

Osváth Imre, nyíregyházi szobrászmûvész alkotása az egykori fe-rences rendház (épült 1937–38-ban) elõtt lévõ kapuzatba beépített

fülkében található egy vas-ráccsal elfedve. A kõbe fa-ragott szobor a fájdalmasanya (Pieta) klasszikus áb-rázolása, 1938-ban ké-szült.

Az Országzászló térentalálható második világhá-borús áldozatok emlék-mûvének egyik oldalán isfelfedezhetünk egy hason-ló ábrázolást. AzonbanGyurcsek Ferenc 1991-ben leleplezett, modernhangvételû alkotásán a fáj-dalmas anya nemcsak afiát gyászolja, hanemmindazokat, akik nem tér-tek haza a világháborúharcaiból.

(Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész,www.emlekjelek.hu)

TÁJÉKOZTATÁSA TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI NonprofitKft. tájékoztatja a biohulladék-szállításba bevont, családi házasövezetekben lakókat, hogy 2016. március 26-ától a növényieredetû bomló szerves hulladékot újból minden héten, a mármegszokott napokon szállítja el.Kérjük, hogy a biohulladék-tároló edényeket a szállítás napjánreggel 6 óráig szíveskedjenek a családi házak elé kihelyezni.

Elérhetôségeink:Tel./fax: 42/314-976; 42/594-523

E-mail: [email protected], www.thgkft.hu