Állampolgársági eskü sportos gálaest a királyi …2 gödöllői szolgálat közélet 2012....

16
Gémesi György, az NSSZ elnöke szerint az elismerések értékét az adja, hogy azokat a sportszakemberek vé- leménye alapján ítélte oda a szervezet elnöksége. Gémesi György köszöntő- jében emlékeztetett arra, hogy a ma- gyar sportirányítási rendszerben el- kezdődött integráció miatt ebben a formában utoljára került sor a gálára, de bízik abban, hogy a díj valamilyen formában a Magyar Olimpiai Bizott- ság keretei között is megmarad. A többi, sportot irányító civilszervezet- hez hasonlóan betagozódik a Magyar Olimpiai Bizottságba. „A Nemzeti Sportszövetség az el- múlt években az egységesség megte- remtésén dolgozott, nem eredményte- lenül. Az az integrációs tevékenység, amelyet az NSSZ elvégzett, nem volt hiábavaló. A jövő pedig csak rajtunk, azaz a magyar sporttársadalom- ban élőkön mú- lik…” – mondta Gémesi György. A sportszakma voksolásán Berki Krisztián és Dan- csó Zoltán az úszó Gyurta Dánielt és a kenus Vajda At- tilát előzte meg, azaz csaknem ugyanúgy állt ösz- sze az élcsoport, mint a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által rendezett hagyo- mányos Év sporto- lója szavazáson, ahol Berki, Gyurta, Vajda volt a sorrend. Ők hár- man egyébként, valamint a szintén elismerésben ré- szesített edzőik nem voltak ott az ün- nepi eseményen, mert valamennyien külföldi edzőtáborozáson vesznek részt. A sportújságíróknál hármas holt- versenyben „Év Sportújságírója Dí- jat” vehetett át Kaszala Claudia (NSSZ Sajtószolgálat), Molnár Má- tyás (Sport TV), és Bányász Árpád ([origo], Neo FM). A „Sportolók Egészségéért 2011” kategóriájában három kiváló szakember részesült elismerésben: Berka Imre, dr. Ba- bindák Elvíra és dr. Lénárt Ágota. Életműdíjas lett a rádiós legenda, a 90 éves Szepesi György, valamint „NSSZ – A Magyar Sportért” Külön- díjat kapott Ferjáncz Attila, az Ma- gyar Nemzeti Autósport Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, és NSSZ elnökségi tag. (folytatás a 8. oldalon) www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap Alapítva: 1992 XXI. évf. 6. szám • 2012. február 22. • Terjesztői ára: 75 Ft NSSZ: A szakma is díjazta a hazai sportélet legjobbjait Sportos gálaest a Királyi Kastélyban A hagyományoknak megfelelő- en idén is díjazta a hazai sport- élet legjobbjait a Nemzeti Sportszövetség. A Gödöllői Ki- rályi Kastélyban rendezett ün- nepségen díjat kaptak az év sportolói, edzői, az év utánpót- lás korú sportolói és az év sportvezetői is. Az Év Sportoló- ja 2011-ben az NSSZ-nél a tor- nász Berki Krisztián és a kick- boxos Dancsó Zoltán lett. Az esten bejelentették, hogy az idén 90 éves Szepesi Györgyöt Életműdíjjal tüntették ki. A gödöllői Tóth-Máté Barnabás 2. helyet ért el a „Digitális bennszülöttek min- dennapjai” pályázaton. (4.old.) Telt ház előtt rendezték meg a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában az idei Balassi-estet. (5.old.) Bronzérmet szerzett a női röplabda Ma- gyar Kupában a TEVA-GRC csapata a múlt hétvégén megrendezett négyes döntőben. (8.old.) Fotó: Tatár Attila A köztársasági elnök által ho- nosított magyarok tettek ál- lampolgársági esküt hétfőn Gödöllőn, a városházán. Az ünnepség résztvevőit Gémesi György polgármester köszöntötte, majd átadta az államfő aláírásával el- látott 15 honosítási okiratot. Az esküt követően 20 fővel gyarapodott a ma- gyar állampolgárok száma, a csalá- dok ugyanis egyetlen okiratot vettek át, mivel az elnöki döntés a gyerme- keket is érintette. Utóbbiak a törvé- nyes képviselő által tett esküt követő- en jutottak magyar állampolgársághoz. A parlament múlt évi döntésével páratlanul szép lehetőség nyílt arra, hogy enyhítsük a magyarságot szét- választó trianoni döntés fájdalmát, amit tovább fokozott a 2004. decem- ber 5-ei népszavazás a kettős állam- polgárságot elutasító eredménye, mondta a honosítási okiratok átadása után a polgármester. (folytatás a 3. oldalon) Állampolgársági eskü Ünnepség

Upload: others

Post on 24-Jun-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

Gémesi György, az NSSZ elnökeszerint az elismerések értékét az adja,hogy azokat a sportszakemberek vé-leménye alapján ítélte oda a szervezetelnöksége. Gémesi György köszöntő-jében emlékeztetett arra, hogy a ma-gyar sportirányítási rendszerben el-kezdődött integráció miatt ebben aformában utoljára került sor a gálára,de bízik abban, hogy a díj valamilyenformában a Magyar Olimpiai Bizott-ság keretei között is megmarad. Atöbbi, sportot irányító civilszervezet-hez hasonlóan betagozódik a MagyarOlimpiai Bizottságba.

„A Nemzeti Sportszövetség az el-múlt években az egységesség megte-remtésén dolgozott, nem eredményte-lenül. Az az integrációs tevékenység,amelyet az NSSZ elvégzett, nem volt

hiábavaló. A jövőpedig csak rajtunk,azaz a magyarsporttársadalom-ban élőkön mú-lik…” – mondtaGémesi György.

A sportszakmavoksolásán BerkiKrisztián és Dan-csó Zoltán az úszóGyurta Dánielt ésa kenus Vajda At-tilát előzte meg,azaz csaknemugyanúgy állt ösz-sze az élcsoport,mint a MagyarS p o r t ú j s á g í r ó kS z ö v e t s é g e(MSÚSZ) általrendezett hagyo-mányos Év sporto-lója szavazáson,ahol Berki,Gyurta, Vajda volta sorrend. Ők hár-man egyébként,valamint a szintén elismerésben ré-szesített edzőik nem voltak ott az ün-nepi eseményen, mert valamennyienkülföldi edzőtáborozáson vesznekrészt.

A sportújságíróknál hármas holt-versenyben „Év Sportújságírója Dí-jat” vehetett át Kaszala Claudia

(NSSZ Sajtószolgálat), Molnár Má-tyás (Sport TV), és Bányász Árpád([origo], Neo FM). A „SportolókEgészségéért 2011” kategóriájábanhárom kiváló szakember részesültelismerésben: Berka Imre, dr. Ba-bindák Elvíra és dr. Lénárt Ágota.Életműdíjas lett a rádiós legenda, a 90

éves Szepesi György, valamint„NSSZ – A Magyar Sportért” Külön-díjat kapott Ferjáncz Attila, az Ma-gyar Nemzeti Autósport Szövetségörökös tiszteletbeli elnöke, és NSSZelnökségi tag.

(folytatás a 8. oldalon)

www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap •• Alapítva: 1992XXI. évf. 6. szám • 2012. február 22. • Terjesztői ára: 75 Ft

NSSZ: A szakma is díjazta a hazai sportélet legjobbjait

Sportos gálaest a Királyi KastélybanA hagyományoknak megfelelő-en idén is díjazta a hazai sport-élet legjobbjait a NemzetiSportszövetség. A Gödöllői Ki-rályi Kastélyban rendezett ün-nepségen díjat kaptak az évsportolói, edzői, az év utánpót-lás korú sportolói és az évsportvezetői is. Az Év Sportoló-ja 2011-ben az NSSZ-nél a tor-nász Berki Krisztián és a kick-boxos Dancsó Zoltán lett. Azesten bejelentették, hogy azidén 90 éves Szepesi GyörgyötÉletműdíjjal tüntették ki.

A gödöllői Tóth-Máté Barnabás 2. helyetért el a „Digitális bennszülöttek min-dennapjai” pályázaton.

(4.old.)

Telt ház előtt rendezték meg a GödöllőiKirályi Kastély Barokk Színházában az ideiBalassi-estet.

(5.old.)

Bronzérmet szerzett a női röplabda Ma-gyar Kupában a TEVA-GRC csapata a múlthétvégén megrendezett négyes döntőben.

(8.old.)

Fotó

: Tat

ár A

ttila

A köztársasági elnök által ho-nosított magyarok tettek ál-lampolgársági esküt hétfőnGödöllőn, a városházán.

Az ünnepség résztvevőit GémesiGyörgy polgármester köszöntötte,majd átadta az államfő aláírásával el-látott 15 honosítási okiratot. Az eskütkövetően 20 fővel gyarapodott a ma-gyar állampolgárok száma, a csalá-dok ugyanis egyetlen okiratot vettekát, mivel az elnöki döntés a gyerme-keket is érintette. Utóbbiak a törvé-nyes képviselő által tett esküt követő-en jutottak magyar állampolgársághoz.

A parlament múlt évi döntésévelpáratlanul szép lehetőség nyílt arra,hogy enyhítsük a magyarságot szét-választó trianoni döntés fájdalmát,amit tovább fokozott a 2004. decem-ber 5-ei népszavazás a kettős állam-polgárságot elutasító eredménye,mondta a honosítási okiratok átadásaután a polgármester.

(folytatás a 3. oldalon)

Állampolgársági eskü

Ünnepség

Page 2: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

2 Gödöllői Szolgálat 2012. február 22.Közélet

6.

– Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási szint-jének 1984-es megszüntetésekor,mert e döntés mögött az a felismerésállt, hogy a járások feladatellátásanem volt hatékony és nem volt állam-polgárbarát, érvényesült az íróasztaleffektus. Hiányzott a társadalmi kont-roll; a hivatal óhatatlanul inkább afelsőbb szerveknek igyekezett meg-felelni, mint a lakosság igényeinek.Most pedig nem értjük, miért vanszükség a járási rendszer újbóli, egy-szerre előkészítetlen és elkésett beve-zetésére, amikor a rendszerváltássalmegalakult önkormányzatok húsz évalatt bebizonyították, képesek ellátnia rájuk bízott állami feladatokat – nyi-latkozta lapunknak Gémesi Györgypolgármester. Az általa vezetett Ma-gyar Önkormányzatok Szövetsége ja-nuár 20-án és február 13-án is állás-foglalást adott ki a járások kialakításakapcsán.

– Történt-e változás a két nyilat-kozat között eltelt időben?

– Sajnos továbbra sincs ismeretünkarról, hogy mely állami feladatok ke-rülnek a járásokhoz, azok hivatalaihol fognak működni és kikkel kíván-nak dolgozni. Nem lehet kétséges,hogy ezek a tényezők életbevágóanfontosak az önkormányzatok számá-

ra, hiszen feladatot és szakembereketa járási hivatalok elsősorban a polgár-mesteri hivataloktól vehetnek át. Úgyhírlik, hogy az építéshatósági, gyám-hivatali és okmányirodai feladatokatkapják meg a járások, de ez mégnincs sehol sem leírva, legalábbis minem ismerjük, jól lehet, legutóbb abelügyminiszter hívta egyeztetésre azönkormányzati szövetségeket. Érde-mi egyeztetés azonban nincs. Hiszenazt sem tudjuk, hogyan történik megaz átmenet. Vegyük Gödöllő példáját!Évente 44 ezer államigazgatási ügyetintéznek a polgármesteri hivatal mun-katársai. A folyamatok átvételének-átadásának már most el kellene kez-dődnie, ha a járások jövő januári indí-tását tűzték ki célul.

– Nem változtak a tervek? To-vábbra is 168 vidéki és 7 budapestijárás alakulásával számolhatunk?

– Ebben következetes a kormány-zat, de továbbra sem lettünk bölcseb-bek abban a kérdésben sem, hogy miindokolja a mérhetetlen különbségeta 10-20 ezer lakosú járások és a 180ezer fősre tervezett gödöllői járásközött és miként teljesíthető az a cél,hogy a településektől a járásközpontne legyen messzebb 30 kilomé-ternél.

– Az újabb állásfoglalás elenged-

hetetlennek tartja, hogy a járási hi-vatalokat politikai pártokhoz nemkötődő, azoktól teljesen függetlenszakemberek irányítsák.

– Igen, mert bejárta a sajtót a hír,mi szerint nem csak a szakmai, ha-nem a közigazgatási szakmában ér-telmezhetetlen „bajtársi” szempontokis számíthatnak majd a járási hi-vatalok vezetőinek kijelölésénél.Ezért is ragaszkodunk ahhoz, hogy ajárási hivatalok felett az oda sorolttelepülések társadalmi kontrollt gya-koroljanak, sőt, a vezetők kinevezé-sének legyen feltétele a térség önkor-mányzatai többségének egyetértése.E szempontok is szükségesek ahhoz,hogy az államigazgatás jól működő,demokratikus szerve jöjjön létre. A já-rási rendszer azonban – félreértés neessék – nem az önkormányzati rend-szer újabb szintje lesz.

– Az önkormányzatok az új köz-oktatási törvény szerint elveszítikiskoláikat, mivel azokat államosít-ják és a járási hivatalok felügyele-te alá tartoznak majd. Hozhat-e ezmegtakarítást a gazdálkodásban?

– Nem, éppen ellenkezőleg!– Ez meglepően hangzik.– Információnk szerint az önkor-

mányzatokat a tőlük elvételre kerülőfeladatok finanszírozásánál lényege-

sen nagyobb pénzügyi elvonás éri ajövő évtől. Az oktatásnál maradva,Gödöllő az idén 758 millió forintosállami normatíván túl 742 millió fo-rint saját bevétellel támogatja az álta-lános iskolák, a zeneiskola, a TörökIgnác Gimnázium, valamint az Egy-séges Pedagógiai Szakszolgálat mű-ködését. Mielőtt azt gondolnák, hogyez az összeg megmarad, sajnos nemígy van, ugyanis természetes hogy azállami normatívát elviszik, de ezenfelül az önkormányzatok saját bevéte-léből elveszik az iparűzési adó ötödét

(Gödöllőn 400 millió forintot), a gép-járműadót (240 millió forint) és ahelyben maradó korrigálatlan szemé-lyi jövedelemadó hányadot (630 mil-lió forint). Ez összesen 1 milliárd 270millió forint. Ez azt jelenti, hogy 500millió forintnál több forráselvonásraszámíthatunk a feladatelvonás során.Arra még nem tudunk válaszolni, hogyez a hogyan oldható meg. Lényegesentöbb pénzünket veszik el, mintamennyivel ma önerőből hozzájárulGödöllő a még hozzá tartozó oktatási-nevelési intézmények működéséhez. lt

Módosították a múlt évi költ-ségvetést

A 2011. évi önkormányzati költ-ségvetéséről szóló rendelet előírásaalapján a polgármester a képviselő-testület elé terjesztette a 2011. no-vember 1-jétől 2011. december 31-igvégrehajtott előirányzat módosításo-kat a rendeletben történő átvezetés ésegységes szerkezetbe foglalás cél-jából. A 2011. költségvetési rendele-tet az előterjesztés szerint a február 8-i ülésen módosították.

Közfoglalkoztatottak alkal-mazása

A képviselő-testület jóváhagyta 14közfoglalkoztatott dolgozó alkalma-zását az önkormányzatnál jövő év vé-géig, egyben rendelkezésre bocsátottaa Pest Megyei Kormányhivatal Mun-kaügyi Központja Gödöllői Kiren-deltsége részére benyújtandó közfog-lalkoztatási kérelemhez szükséges 4,2millió forint önerőt.

Elfogadta munkatervét aképviselő-testület

Elfogadta első félévi munkatervét aképviselő-testület idei első, február 8-án tartott ülésén. A következő ülésekidőpontjai: március 8., április 5., má-jus 10., június 14.

A munkatervi javaslat a testületimunka vázát adja. A munkatervbenalapvetően a jogszabályok és a testü-let által előírt feladatokat érintő elő-terjesztések szerepelnek. Természe-tesen vannak olyan feladatok, me-lyeket nem lehet előre tervezni. Ezekfolyamatosan, aktualitásuknak meg-felelően kerülnek a testület elé.

Márciusban módosítják aparkolási rendeletet

Előző számunkban részletes tudósí-

tottunk arról a lakossági fórumról,amelyen a várakozási területek bőví-tésének a koncepcióját vitatták meg.

A képviselő-testület február 8-iülésén már döntött is a várakozásiövezetek rendjéről és a parkolási díj-ról szól önkormányzati rendelet má-jus elsején hatályba lépő módo-

sításánál alkalmazandó szempontok-ról.

A képviselő-testület a díjfizetésrekijelölt várakozási övezetet a lakóte-lepek közül az Erzsébet királyné kör-útra, a Kossuth Lajos utcára, az Amb-rus Zoltán közre és a Remsey körútiterületekre, valamint a MÁV állomáselőtti Állomás térre is kiterjeszti. Avárakozási díj összege a felszíniparkolókban 250 Ft/óra lesz, a mély-parkolókban továbbra is 200 Ft/óramarad. Az Állomás téren, az Erkel is-kola mögötti részen, és a Művésze-tek Háza melletti parkolókban az elsőóra várakozási díja 10 Ft.

A fentieket magába foglaló ren-delet-tervezetet a március 8-i ülésenterjesztik elő.

Táncsics úti sporttelep

Tájékoztatást kapott a képviselő-testület a Táncsics Mihály úti sport-telep új bérleti szerződésének meg-kötése óta tett intézkedésekről és az

előző bérlő, az SE Sports Kft. tarto-zásainak elszámolásáról. (A céggelfennállt bérleti szerződést 2011. jú-nius 30-i határnappal szüntettékmeg.) A birtokba átadás-átvétel soránaz új bérlő – a VÜSZI Kft. – és a bér-beadó önkormányzat képviselői ma-radéktalanul feltárták a pálya hasz-

nálatával kapcsolatos tartozásokat.Ezeket az SE Sports Kft. több részlet-ben rendezte; az utolsó átutalásokfebruár 8-án történtek meg.

A létesítmény garanciális felülvizs-gálatát is megtartották a múlt évben.Az élőfüves pálya minőségével kap-csolatos kifogások azóta sem rende-ződtek. Az önkormányzat a készülőobjektív igazságügyi szakértői vé-lemény ismeretében újólag meg fogja

kísérelni a megegyezést e játéktér ga-ranciális munkáiról.

Évente egy díszpolgár lehet

Visszatért a képviselő-testület adíszpolgári cím adományozásánakeredeti, 1996-ban elfogadott szabá-lyozási szándékához, amely szerint akitüntetés évente legfeljebb egy sze-mélynek adományozható. A rendel-kezést 2003-ban módosították úgy,hogy azt követően két személyt tün-tethettek ki díszpolgári címmel. Ezazóta sem ismétlődött meg. A mostanimódosítás a legmagasabb városi el-ismerés egyedülállóságának megőr-zését is segíti.

Névhasználati engedély

A képviselő-testület engedélyezte,hogy a település nevét használhassa aGödöllői Szarvasgombász Egylet. Acivil szervezet fő célja a szarvasgom-ba kultúrájának újraélesztése, a gö-döllői szarvasgomba hírnevének erő-sítése. Az újonnan megalakult egyletszervezte a január 29-én harmadik al-kalommal megtartott Téli Szarvas-gomba Ünnepet.

Elindult a kerékpáros barátváros program

A múlt év végi közmeghallgatássalaz önkormányzat elindította a LegyenGödöllő kerékpáros barát város prog-ramot. A közmeghallgatásra elkészültvitaanyag, az elhangzott előadások és

vélemények kijelölték az irányt, melyalapján a program elindulhat. A városköltségvetésében 20 millió forintotkülönített el a program megva-lósítására.

Az önkormányzat felkérte a Ma-gyar Kerékpárosklubot, hogy szak-mai tapasztalatával, a kerékpáros közlekedés fejlesztése iránti eltökélt-ségével támogassa a program sikeresvégrehajtását, amire kétéves akció-terv készült.

Az akcióterv a következő intéz-kedéseket tartalmazza: lakosságifelmérések, közterületi tárolók, táma-szok telepítése, akkut kerékpáros-köz-lekedési pontok feltárása, egyirányúutcák megnyitásának tervezési meg-bízása, bekapcsolódás az ország és arégió kerékpárturisztikai fejlesztésikezdeményezéseibe, a kerékpárosközlekedés népszerűsítése, gyer-mekek oktatása.

A program koordinálását munka-csoport végzi, melynek tagjai TóthTibor képviselő, a munkacsoport ve-zetője, Guba Lajos képviselő, BokorÁrpád, a VÜSZI Kft. ügyvezetőigazgatója, Kristóf Zsolt, a MargitaEgyesület vezetője és Füle Sándor, aMagyar Kerékpárosklub gödöllőicsoportjának vezetője.

Településrendezési tervek

Gödöllőn jelenleg a 2006. novem-berében elfogadott Településfejlesz-tési Koncepción alapuló Település-szerkezeti Terv (TSZT) és Helyi Épí-tési Szabályzat (HÉSZ) van hatály-ban. A digitálisan feldolgozott TSZTelfogadása után időszerűvé vált, hogya hatályos HÉSZ és az annak mellék-letét képező Szabályozási Terv felül-vizsgálatát is elvégezze azönkormányzat.

Ennek elkészíttetéséről a képvise-lő-testület 2009-ben döntött. Az el-készült tervezetet a képviselő-testületfebruár 8-i ülésén megtárgyalta ésegyetértett azzal, s felhatalmazta apolgármestert a véleményezési eljá-rás lefolytatására. A tervezet várha-tóan két hónap múlva kerül újra a tes-tület elé, végső jóváhagyásra. lt

A járási rendszer kialakításának kérdőjelei

Félmilliárd forint is hiányozhat jövőre

Kiterjeszik a díjfizetésre kijelölt várakozási övezeteket

Képviselő-testületi döntések

Page 3: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

Gödöllői Szolgálat 32012. február 22. Közélet

Megújult a Gödöllői Körzeti Földhivatal

Akadálymentesen használhatóGaranciális javítások a Barokk Kálvárián

Kitaposott növényzetAz utóbbi hetek kemény téliidőjárása következtében a ta-valy felújított és átadott BarokkKálvárián újra dolgozniuk kella szakembereknek. A NorvégAlap pályázatán elnyertösszegből elkészültkálvárián garanciálisjavításokat végeznek,ami egy forintjába semkerül Gödöllő város ön-kormányzatának.

Az Erzsébet-parkban sétálókelőtt meglepő lehetett a lát-vány, hogy a gyönyörűenfelújított Barokk Kálváriavakolatán megjelent repedé-sek miatt annak oldalán lekellett verni a vakolatot. A kőkorlátonlévő repedések miatt egyelőre állag-megóvás zajlik. A garanciális munká-ban elvégzendő végleges helyreállí-tásra március-áprilisban kerülhet sor,amikor a napi maximum hőmérséklet10-15 fok körülire emelkedik. Az1771 és 1775 között elkészült épít-mény szerkezetileg stabil, statikailagrendben van. A gond az, hogy a tég-

lafal és a kőkorlátok illesztéseinél be-szivárgó víz repedéseket okozott.

Szintén szomorú látványt nyújtmostanában a Sziklahalom mögöttidombos terület, amelynek rendbeté-

tele után szintén a Norvég Alapnakköszönhetően szépen parkosítva lett.Az „évtizedes hagyománynak” kö-szönhetően, mármint annak, hogy agödöllőiek mindig is előszeretettelszánkóztak ott, gyakorlatilag a szán-kópálya útjába eső dísznövényeketegytől-egyig kitaposták, tönkretették.

(t.a.)

Csaknem kétórás megbeszé-lést tartottak a BKV finanszíro-zásáról kerületi és agglomerá-ciós polgármesterek a Főpol-gármesteri Hivatalban, TarlósIstván meghívására február 14-én. A Budapest Portál tudósí-tása szerint a főpolgármesteraz eszmecserén azt mondta:nem konkrét anyagi támoga-tást, hanem ötleteket vár a te-lepülésvezetőktől a BKV finan-szírozásának hosszú távú meg-oldására.

Tarlós István emlékeztetett arra,hogy a BKV működőképessége nemcsak a fővárost és az agglomerációtérinti, hanem az ország jövőjére ishatással van. A BKV esetleges csődjea fővárost is magával rántaná, ve-szélybe kerülne a 4-es metró uniós tá-mogatása, és mivel az előző városve-zetés idején állami garanciával vettfel hiteleket a közlekedési társaság,115 milliárdot az államtól is behajt-hatnának a hitelezők. Tarlós István ki-jelentette, a jelenlegi városvezetésnem tehető felelőssé a BKV helyzeté-ért. A közlekedési társaságnak idén 59milliárd hitelt kell visszafizetnie(amelyet még 2004-ben vettek fel),ebből 39 milliárdot április végéig.

Budapest első embere elmondta:tudja, hogy sem a kerületek, sem azagglomerációs települések nincsenekolyan helyzetben, hogy pénzt adja-nak, ráadásul egy olyan feladatra,amely törvény szerint nem az ő köte-lezettségük. Megemlítette, hogy a

megbeszélést a miniszterelnök kéré-sére hívta össze. Kifejtette, hogy akormány feltételeit a főváros teljesíte-ni fogja, amelynek az az ára, hogy„mindent összegereblyézünk, kife-szítjük a várost, a többi közszolgálta-tást a működőképesség határára jut-tatva”. Megismételte, hogy a főváros-nak nincsenek további tartalékai.

Az agglomerációs polgármesterekegy része öt pontból álló javaslattalállt elő, miszerint a közösségi közle-kedés fenntartásában az államnak kellsegítenie – mondta Dietz Ferenc,Szentendre polgármestere. Vélemé-nyük szerint mivel az agglomerációmunkavállalóit az oda közlekedőBKV-járatok a fővárosba viszik dol-gozni, ezért az ott lakók Budapestnektermelnek adóbevételt. A Budapestkörnyéki településeknek nincs rálátá-sunk a BKV pénzügyeire, az ő felada-tuk pedig csak a helyi közlekedés biz-tosítása. Több felszólaló is elmondta,hogy az agglomerációs településeknem tudnak további forrásokat adni aBKV-nak.

György István városüzemeltetésifőpolgármester-helyettes arról be-szélt, hogy a BKV-nál egyszerre há-rom problémát kell kezelni: a 2003 és2010 között felvett hitelek esedékesrészének visszafizetését, az idei mű-ködtetéséhez szükséges 73 milliárdelőteremtését, és a hosszú távú finan-szírozás megoldását, ami az április-ban lejáró közszolgáltatási szerződésújrakötésének a feltétele. Ehhez álla-mi támogatás kell, vagy a törvény út-ján forrásteremtési lehetőséget kell

biztosítani a fővárosnak – emelte ki.Az agglomerációs polgármesterek ja-vaslatairól szólva azt mondta, annaktöbbségét a főváros beépíti abba azanyagba, amelyet a jövő héten juttatel a BKV-ról a kormányhoz.

Kovács Péter, XVI. kerületi város-vezető kijelentette, hogy a kerületektöbb pénzt nem tudnak adni, szerintea városrészek a forrásmegosztás rend-szerén keresztül éppen elég támoga-tást adnak a közösségi közlekedésre.Kovács Péter úgy látja, hogy a belsőmegtakarítások mellett „onnan kellpénzt szerezni, ahol van”, utalva arra,hogy más közszolgáltató társaságok-tól kellene forrásokat átcsoportosítani

a közösségi közle-kedés javára. Ezzelkapcsolatban Tar-lós István azt vála-szolta, a belső meg-

takarítások mértéke nem éri el a for-rásigények nagyságrendjét, ezért„nem megúszható”, hogy a fővárosbevételszerző lehetőségekhez jusson.A főpolgármester-helyettes ennekkapcsán kitért arra, hogy Budapestenidén a teljes osztalék- és hozambevé-tel alig 14 milliárd forint lesz, ezértaligha működhet egy olyan modell,amelyben a nyereséges közszolgáltatócégek tartják el a veszteségeseket.

László Tamás, a XV. kerület pol-gármestere szerint a MÁV, a Volán ésa BKV járatait kellene összehangolni,különös tekintettel az elővárosi vas-útvonalak fejlesztésére.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közle-kedési Központ vezérigazgatója aztmondta, a BKV teljes költségszerke-zetét átvilágították, olyan mélység-ben, mint a cég 1968-as alapítása ótasosem, ennek során vezetői szinteketcsökkentettek, és „szent teheneketvágtunk le”, felmondva például 45évre előre megkötött szerződéseket.Ezzel együtt sincsenek tízmilliárdosmegtakarítási lehetőségek a BKV-nbelül – hangsúlyozta.

A tanácskozáson a főpolgármestertöbbszöri kérdése ellenére sem érke-zett semmilyen javaslat a kerületekettömörítő Budapesti ÖnkormányzatiSzövetség (BÖSZ) tagjai közül aBKV-val kapcsolatban, a szervezetsoros elnöke, Nagy Gábor Tamás I.kerületi polgármester elsőként hagytael a tanácskozótermet.

budapest.hu

Kerületi és agglomerációs polgármesterektől várt ötleteket a főpolgármester

Egyeztetés HÉV-ügyben

Az HÉV-közlekedéssel érintettagglomerációs polgármesterek a következő

nyilatkozatot adták át aláírás nélkül:

„Alulírott polgármesterek nem értünk egyet és nemtudjuk támogatni a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt.működési költségeinek finanszírozását az alábbi indokokalapján:

- A települések közötti közlekedés, azaz a helyközi köz-lekedés biztosítása és finanszírozása az érvényben lévőközlekedési törvény szerint az állam feladata, tehát a tele-pülési önkormányzatoknak ebben nincs szerepük, nincskötelezettségük és nincs finanszírozási kényszerük.

- Mivel a HÉV járatok elsősorban a helyközi közleke-dést szolgálják, utazó közönségük túlnyomó többségénekúti célja más település, főként pedig Budapest elérése. AHÉV-el közlekedők jelentős része a fővárosban dolgozikés lakik, tehát Budapest kapja az utána járó SZJA vissza-osztott részét illetve a munkavállalók révén érintett vállal-kozások iparűzési adójának vonatkozó részét.

- Ráadásul Budapest főváros az 1990-es évek elején a

BKV tulajdonba vételével felvállalta a helyközi közleke-dés működtetését is. Ennek értelmében a feladat ellátásátköteles elvégezni, amelyhez állami hozzájárulás igénybevételére jogosult.

- Álláspontunk szerint az agglomerációs településektervezett bevonását ezért sem tartjuk jogszerűnek, ráadá-sul a BKV gazdasági körülményeibe nincs beleszólásunk,nincs irányítási jogkörünk.

- Ugyanakkor a helyi közlekedés biztosítása számunkrakötelező önkormányzati feladat, függetlenül attól, hogy ateljesítéséhez rendelkezünk-e a szükséges eszközökkel ésanyagi forrásokkal. A településeken belüli, azaz a helykö-zi közlekedés szervezése illetve támogatása átlagosan te-lepülésenként az iparűzési adó 5-15%-át is meghaladja.Ráadásul az utóbbi években a sűrített VOLÁN helyközijáratok erősen lecsökkentették a HÉV utazó közönségét.A helyi közlekedést sok esetben budapesti lakosok veszikigénybe, akik adott településen dolgoznak, laknak, adottesetben nyaralnak.

Fentiek ismeretében egyetlen agglomerációs önkor-mányzattól sem várható el, illetve követelhető ki, hogyegy nem kötelező feladat finanszírozásában részt vegyen.”

A mozgáskorlátozottak is aka-dálymentesen használhatják aGödöllői Körzeti Földhivatalépületét. Az ehhez kapcsolódómunkálatokat a Pest MegyeiKormányhivatal az EU és a Ma-gyar Állam támogatásával aKözép-Magyarországi OperatívProgram keretében végeztetteel.

Az ingatlanon egy akadálymentesparkolóhely létesült, ahová az AdyEndre sétányról lehet behajtani. Auto-mata nyitószerkezetű gépjárműkapu-ját állandó ügyeleti helyről vezérlik.A kapu mellett videó-kaputelefon se-gítségével a gépkocsiból kiszállásnélkül beszélhet az ügyfél az ügyfél-szolgálattal, illetve jelezheti behajtásiszándékát. A gyalogosan érkezők azIsaszegi út felőli személykapun jut-hatnak be az ingatlanra és az akadály-mentes közlekedésre kialakított jár-dán érhetik el a főbejáratot, illetve azépület bal oldalán kialakított új aka-dálymentes bejáratot.

A kerekesszékkel vagy babakocsi-val érkező ügyfelek az épület bal ol-dalán kialakított személyemelő hasz-nálatával az újonnan kiépített aka-dálymentes bejáraton keresztül érhe-

tik el az ügyfélszolgálatot. Ajárókerettel, bottal, mankóvalközlekedők és egyéb fogya-tékossággal élők, valamintmindenki más számára a fő-bejáraton történik a bejutásaz épületbe.

A személyemelőt használ-ni kívánó személy a berende-zés mellett elhelyezett nyo-mógombbal hívhatja a keze-lőt, aki a jelzés után az eme-lővel az új akadálymentesbejárathoz szállítja az ügyfe-let. Az épületből kifelé közle-kedő és a személyemelőthasználni kívánó személy azakadálymentes bejáratnál el-helyezett nyomógombbal hív-hatja a kezelőt, aki a jelzésután az emelővel az udvariszintre szállítja az ügyfelet.

Az ügyféltér várójában a gyermek-kel érkezők részére játszósarkot ala-kítottak ki.

A sorszámnyomtató pult a főbejá-rat közelében helyezkedik el, melybőlBraille felirattal is ellátott akadály-mentes gombbal kérhető sorszám. Azakadálymentes gomb megnyomása-kor élőhangban is közli a sorszámot.

Az ügyfél hívásakor a látássérültekérdekében a rendszer élőhangos be-mondással közli a hívott sorszámotés, hogy az ügyfélfogadó pult hol ta-lálható.

A kerekesszékkel és babakocsivalérkezők számára fenntartott akadály-mentes bejárat mellett egy másik nyo-mógombos sorszám nyomtató üze-mel, melyből a gomb megnyomásá-val soron kívüli sorszám kiadása tör-ténik az akadálymentesített ügyfél-szolgálati pulthoz.

A Gödöllői Körzeti Földhivatalhonlapja is akadálymentesített. Elér-hetősége: http://pest.foldhivatal.hu

(l.t.)

Page 4: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

4 Gödöllői Szolgálat 2012. február 22.Civil

Nőnapi ajándékkosár nem csak hölgyeknek!

XX. Jubileumi műsor Az előadások időpontja:

2012. március 7., szerda: 16, 18 és 20 óra

2012. március 8., csütörtök: 16, 18 és 20 óra

Helyszín: Művészetek Háza színházterme

Jegyár: 400.-Ft/fő

Jegyek már kaphatók a Művészetek Háza GödöllőBelvárosi Jegyirodájában (Gödöllő, Szabadság út 6.)

A műsorban közreműködnek: dr. Gémesi György, dr. Nánási Éva, Pécsi Il-dikó, Bárdy Péter, Benedek Krisztina, Bokor Árpád, Ella Attila, FábiánBertalan, Falk László, Fodor Csilla, Gambárné Szántai Ildikó, HatolkaiSzaniszló, Kósa István, Kovács Balázs, Kovács Ibolya, Lőrincz József, Mé-száros Beáta, dr. Pappné Pintér Csilla, Pálfi Sándorné, Pánker László, PrémKatalin, Rehorovszky Gábor, Szűcs Józsefné, dr. Tamás Márta, TiborcznéGarai Katalin, Tóth Tibor, Vajda Gyöngyvér, Várnai Miklós, Vilhelm Fe-renc, Zmák Júlia.Zeneiskola: Ella Attila, Csányi István, Botrágyi Károly, Valastyán Gergő,Somodi Károly, Ágoston Bence, Katrin Lajos, Buka Enikő, Kósáné SzabóBeáta, Tápai Dóra.Garabonciás Színtársulat: Szikra Csilla, Mészáros Beáta, Keresztesi István,Horváth Anna, Bene Zsuzsanna.

Az est háziasszonya: Pécsi Ildikó

A rendezvény a “Híres Hölgyek Gödöllőn, 2012 aNők éve” programsorozat nyitó eseménye

BÖJTE CSABA GÖDÖLLŐN2012. március 29-31.

(csütörtök vacsorától szombat ebédig)“Nők keresztényként a közéletben”

Lelkigyakorlat nőknek, akik akár a civil, akár a közszférábanvezetőként élnek, dolgoznak (iskolaigazgatók, óvodavezetők,

polgármesterek, jegyzők, vállalkozók, intézményvezetők).A lelkigyakorlatot vezeti: Böjte Csaba testvér.

Kíséri: dr. Aczél Petra egyetemi docensJelentkezni a Lelkigyakorlatos Ház elérhetőségein lehet:

2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3.Telefon: 28/420-176, 28/510-740,

fax: 28/510-742.E-mail: [email protected]

[email protected]

(Folytatás az 1. oldalról)

Sokan tettek sokat azért, hogy a határokne szétválasszanak, hanem összekösse-nek, hogy visszaszerezzük a magyarnemzet lélekben történő egyesítésénekesélyét.

Gödöllőn először másfél évvel ez-előtt, a Magyar Szabadság Napján tettekállampolgársági esküt azok, akik elsőkközött éltek a kettős állampolgárságmegnyíló lehetőségével. Mindannyiunkküzdelmét segíti gondokkal teli korunk-ban az a tudat, hogy nemzetünk tagja

lehet minden magyar, éljen bárhol aföldön. Gémesi György hangsúlyozta:a kettős állampolgárság lehetővé tételeután nem indult el semmiféle migráció ahatárokon túlról Magyarország felé.Történelmünk ezer éve elég bizonyíték

arra, hogy együvé tartozunk. Kívánommindannyiuknak, hogy találják megboldogulásukat immár magyar állam-polgárként, fejezte be köszöntőjét a vá-ros vezetője. Az ünnepség a Szózat el-éneklésével ért véget. lt

A digitalisnemzedek.hu interne-tes portál által kiírt „Így élünk mi– A digitális bennszülöttek min-dennapjai” névre hallgató pályá-zaton a Gödöllőn élő 16 évesTóth-Máté Barnabás második he-lyezést ért el. A „versenyen”részt vevő diákoknak pár percesvideót kellett készíteniük arról,hogy miként használják a világ-háló által kínált eszközöket, a kü-lönböző digitális technológiákat.

– Honnan jött az ötlet, hogy jelent-kezz erre a pályázatra?

– Anyukám szokott linkeket küldenikülönböző pályázatokról, és ez különö-sen megtetszett, mert volt egy olyan ki-fejezés benne, hogy „digitális bennszü-löttek”. Gondoltam, ez pont rám illik,így belevágtam. Olyan 2-3 perces kisfil-met kellett készíteni, ami azt ábrázolja,hogy a gyerek egész nap a számítógépelőtt ül.

– Az alkotásodnak mi a mondani-valója számodra?– Igazából azt próbáltam meg érzékel-

tetni és ábrázolni, hogy jómagam miketcsinálok otthon; ennek pedig szerves ré-szét képezi a számítógép-használat.

– A 2 perces filmben a netes bevá-gások (például facebook) mellett fel-bukkan egy akusztikus gitár is. Hogykerül ez a hangszer egy digitális benn-szülött kezébe?

– Napi teendőim közé tartozik a gitá-rozás, így került bele ez a rész; termé-szetesen nem akartam túlbonyolítani ezta momentumot, ezért is látszik, ahogy akeresőbe beírom a „youtube+guitar tabfor begginers” (gitár tabulatúra kez-dőknek – a szerk.) szókapcsolatot. Úgyvélem, ez tűnt a legértelmezhetőbbnekmindenki számára

– Mennyi idő alatt készült el a kis-film?

– Maximum másfél órát vett igény-be a felvétel, azután 2-3 óra alattösszevágtam. A történeten nem gon-dolkodtam sokat, mondhatni spontánjöttek az ötletek.

– Milyen technikát alkalmaztál?– Egy régebbi családi kamera, a

Windows Movie Maker program, egykis zene (ami jelen esetben egy kicsitelvont világú 'The Glitch Mob' szám),illetve – kameraállvány hiányában – aszobámban lévő polcaim segítettek ab-ban, hogy összeálljon a mű.

– Régóta készítesz filmeket vagyez volt az első?

– Volt pár ilyen jellegű kisfilmem,például tavaly voltunk túrázni bará-taimmal a Mátra felé; egész úton ka-meráztam, majd otthon összevágtamés alákevertem egy kis zenét.

– A jövőben is szeretnél filmekkelfoglalkozni vagy ez csak egy amo-lyan kiegészítő tevékenység?

– Mindenképp szeretnék akésőbbiekben valamilyen módon fog-lalkozni a filmiparral akár operatőri,akár utómunkák terén is.

A film megtekinthető: www.youtube.com/watch?v=S9KsLvAKA1c&feature=player_embedded

Lélekkalauz címmel új előadássorozatindul a Művészetek Házában február29-vel. A rendezvénysorozat többekközött mindennapi életünk olyan te-rületein kíván segítséget adni, mint apárkapcsolat, a gyermeknevelés, akonfliktuskezelés és a lelki problé-mák. A Lélekkalauz során, havi rendszeres-séggel hazánk legismertebb, legkivá-

lóbb szakemberei osztják meg gondo-lataikat az érdeklődőkkel párkap-csolatról, gyereknevelésről, konflik-tuskezelésről, családi kapcsolatokról,önértékelési zavarokról, szorongásról,krízishelyzetekről (válás, szakítás, be-tegség), szenvedélybetegségekről,szerelemről, házasságról, féltékeny-ségről és hűtlenségről, alkalmazko-dásról, hazugságról, empátiáról, harag-

ról és szexualitásról. A felkért előadókközött neves pszichológusok, párkap-csolati szakértők, terapeuták, kiválóírók, lelkipásztorok, orvosok szere-pelnek. Az első alkalommal MüllerPéterrel és Kánya Katával talál-kozhatnak majd az érdeklődők, a ké-sőbbiekben pedig a tervek szerint töb-bek között Böjte Csaba, Tari Anna-mária, Bagdy Emőke és CsernusImre tart előadást és beszélget a kö-zönséggel.

Az előadásokra mindenkit szeretet-tel várnak, akik igényesek életük éskapcsolataik minőségére, felelősségetéreznek sorsuk alakításáért, és önis-meretük fejlesztésével, belső erőfor-rásaik aktivizálásával, képesek meg-oldani a problémáikat, akik elég bát-rak ahhoz, hogy szembenézzenek fé-lelmeikkel, és átlépjenek azokon.

Az előadások segítenek abban,hogy az életünkben megjelenő prob-lémákat úgy fogjuk fel, mint egy le-hetőséget a változásra, változtatásra.

„Mindenki maga irányítja a sorsát,mi magunknak kell megteremtenünka boldogságunk okait, csak mi tarto-zunk ezért felelősséggel, senki más.”– így erről a XIV. Dalai Láma.

Müller Péter – akivel az első est al-kalmával találkozhatnak az érdeklő-dők – ezt úgy fogalmazta meg: „Azember – mondja a bölcs – nemcsakszereplője, de szerzője is élete törté-netének. Felelősek vagyunk az éle-tünkért, s természetesen azért is, hogymi módon éljük le, mennyire gyara-pítjuk e kalandos utazás során lelkünkértékeit.”

Két évvel ezelőtt került sor agörögkatolikus templom alap-kövének megszentelésére, sbizony a kívülállók számára ért-hetetlen, miért nem épült atemplom.

A pénzügyi és gazdasági válság nemAmerikát sújtotta. Az európai kis or-szágok sokkal többet szenvedtek ésszenvednek miatta. Nagyon nehézhelyzetbe hozott sok családot, vállal-kozást, és hasonlóan érin-tette a templomépítésünket.

Az a Budakeszin élő vál-lalkozó ugyanis, aki vállaltaa templom szerkezetkészfelépítését, a válság követ-keztében tönkrement. Ekkora Püspökség azt kérte tő-lünk, terveztessünk egysze-rűbb, olcsóbb kivitelű temp-lomot. Többszöri egyeztetésután így született meg a jelenterv, melyet Ferenc Attila, egyház-községünk aktív tagja készített el.Az alapozási munkálatok novemberközepén kezdődtek, és a kedvező idő-járásnak köszönhetően december kö-zepén be is fejeződtek. Az idén sze-retnénk legalább szerkezetkész álla-potig eljutni.

A teljes bekerülési költségnek je-lenleg a negyede áll rendelkezésre.A Hajdúdorogi Püspökség eddig 12millió forinttal támogatta az építke-zést, de a hívek részéről is érkeztekkomoly felajánlások.

A fennmaradó összeget pályáza-tokból, magánszemélyek, vállalko-zók, intézmények támogatásaiból és

híveink további áldozatos fel-ajánlásaiból kívánjuk előteremteni.(Az adományozásra vonatkozó adó-törvények kedvező irányban változ-tak: a cégek érvényesíteni tudják azadókedvezményt.)

A kezdődő nagyböjt a lemondások,jócselekedetek ideje. Hiszem, hogyszép és jó dolgokért érdemes áldoza-tot hozni. Boldogító érzés évekkel,évtizedekkel később betérni a temp-lomba gyermekünkkel, unokánkkal,

és tudni, hogy az “én téglám” is be-épült a falba… Arra bíztatnám – éskérném – a kedves gödöllői polgá-rokat, az év folyamán egy-egy tég-lányi összeggel támogassák templo-munk felépülését. (Gödöllői GörögKatolikus Szervezőlelkészség, szám-laszám: 11742049-20339755) Tégla-jegyek is vásárolhatók 5, 10 és 20ezer forintos „címletekben” . Az 1százalék fölajánlására is lehetőségvan. Kiemelten közhasznú alapítvá-nyunk a „Két Talentum Alapítvány”adószáma: 18687460-1-13.

Hálás köszönettel híveink nevébenis minden támogatónknak:

Sivadó János (30/2403469)

Állampolgársági eskü

Ünnepség

Egy digitális bennszülött

Gödöllői a legjobbak között

Hogy ne a problémát, hanem a lehetőséget lássuk

Lélekkalauz az élethez

Görögkatolikus templom épül

Page 5: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

2012. február 22. Gödöllői Szolgálat 5Kultúra

Brad és Ashley. A legfiatalab-bak azok közül, akiknek a há-zassági gondjaival CatherinePalmernek a Gary Chapmancsaládterapeuta A házasságnégy évszaka című műve alap-ján írt regényeiben találko-zunk.

Mintha már hazamennénk a Missouriállamban található kisvárosba, Idill-be, ahogy a negyedik ott játszódó,Télre tavasz című regényt a kezünkbevesszük, olvasni kezdjük. Megjelen-nek az előző regényekből jól ismertszereplők, betérhetünk az Amint va-gyok nevű, teaklubbal kiegészített fod-rászüzletbe, a Csalitanyára, melyben ahorgászkellékek mellett hot dogot islehet kapni, s a többi kedves, meghittzugba, ahol annyi szeretettel fogad-nak.

Bezzeg Brad és Ashley házában hi-deg a légkör, puskaporos a hangulat.Hiába, a családi otthonok közül mostcsak ide, hozzájuk nyerünk bebocsá-tást. A hideget ne csak jelképesen ért-sük: takarékoskodniuk kell a fűtéssel,hogy fizetni tudják a fűtésszámlát ésegyéb költségeket. Még nincs egyéve, hogy összeházasodtak. Nagy szerelem volt az övék, hát persze,gyönyörűek voltak mindketten, való-ságos szépségek a maguk nemében.

Nem csoda, hogy kölcsönösen nagyhatást gyakoroltak egymásra, meg-vették egymás szívét.

Aztán hamar kiderült, hogy másdolog gyönyörködni valakiben, epe-kedni utána, s más dolog együtt élnivele. Egyiküknek ilyen szokásaikvannak, másikuknak olyan. Az anya-gi gondok is nyomasztóak. Megtud-hatjuk, hogy az amerikaiaknak semfeltétlenül fenékig tejfel az életük,amennyiben csak valami szerényállásuk van, nem veti fel őket a pénz.Amitől minden megváltozhat, ha pél-dául sikeressé válik egy magánvállal-kozás. Mint Ashleyé, aki a pincérnőimunkája mellett még ékszereket,már-már iparművészieknek mond-ható darabokat készít. Ez a tevékeny-sége egyszer csak, magának is meg-lepetést okozva jövedelmezővé válik.

De akkor már nincs együtt Brad-del. Otthagyta, s úgy tervezi, hogyegészen új életet kezd. Patsy, azAmint vagyok üzlet tulajdonosnőjefogadta be ideiglenesen, de már ki-bérelt magának egy lakást is.

Egy rettentő fagyos éjszakán talál-kozik újra az ifjú férj és feleség. Ash-ley a bútoraiért ment a régi házba,hogy majd elszállítsa őket. A szállító-jármű azonban a jeges udvarban re-kedt. Kénytelenek tehát szembenézniegymással, alkalmuk nyílik megtár-

gyalniuk mindazt, ami tönkretette akapcsolatukat.

Brad nagyot változott időközben.Megkomolyodott, belátta, nem utol-sósorban az igazi jó barátai hatására,hogy hibákat követett el. Remény-kedik benne, hogy talán nem jóváte-hetetleneket. Ő is tovább kíván lépni.A betanított munka, amit építkezése-ken végez, nem lehet életcél a számá-ra, ismeri fel. Tanulni fog, hogy az ál-mait valóra válthassa, matektanár ésfutballedző lehessen.

Egy fiatal házaspár szakításán,majd kibékülésén túl a küzdésről szóla Télre tavasz. Arról, hogy törekvés,találékonyság, akaraterő nélkül nincsboldogulás. Nincs boldogság sem.

(Gary Chapman – Catherine Pal-mer: Télre tavasz)

-nád-

A Bagoly könyvesbolt ajánlata

Ifjú házasok

Az idei esztendőben is ünnepi mű-sorral tisztelegtek a magyar szerelmiköltészet fejedelme előtt a gö-döllőiek. Február 14-én, Bálintnapona kastély barokk színházában telt házelőtt hangzottak el Balassi Bálint ver-

sei a Gödöllői Fiatal Művészek Egye-sülete tagjai és a Cantus Ludus ének-együttes előadásában.

A hagyományos Bálint-napi megem-lékezés az idén is kellemes, könnyed

irodalmi élményt ígért,aminek középpontjá-ban a költő három mú-zsája, Losonczy Anna,Dobó Krisztina ésSzárkándy Anna állt.Az ő visszaemlékezé-seikből elevenedettmeg Balassi személye,és az ő gondolataik kö-ré fonódva szólaltakmeg szerelmes versei.

Az elhangzó anekdoták izgalmaskalandozást ígértek a hallgatóknak,mivel – mint ahogy a különböző ta-nulmányokban is más-más vélemé-nyek jelentek meg – mindvégig keve-redett bennük a valóság és a fikció aköltő és a verseit ihlető asszonyokkapcsán. Balassi Bálintot Géczi And-rás, szerelmeit pedig Miklós Kriszti-na személyesítette meg. Az estetHorváth Zoltán rendezte. Fotó: rk

Sikeresen zárta a 2011-es jubi-leumi esztendőt a Gödöllői Szim-fonikus Zenekar, amikor is fenn-állásának 30. évfordulóját ünne-pelte. Ez alkalomból indított“Remekművek Gödöllőn” címűbérletsorozat előadásait nagy ér-deklődés kísérte. Február 25-énennek egy újabb koncertjére ke-rül sor a Művészetek Házában,ami több különlegességet tarto-gat a zenerajongók számára.

Az est folyamán Grieg Holberg szvitjeés Mozart g-moll szimfóniája mellettkét nemzetközileg elismert fiatal, maimagyar zeneszerző műveit szólaltatjákmeg a szimfonikusok. Megyeri Krisz-tina „Benső Tájak” című műve és Fe-kete Gyula harsonaversenye csendülmajd fel a „Mozarttól a XXI. századig”című esten.

A Gödöllői Szimfonikus Zenekarmindig is fontosnak tartotta, hogy XXI.századi szerzők műveit is műsorára tűz-ze. A február 25-ei koncerten két ilyet ishallhat majd a közönség, ráadásul Me-gyeri Krisztina klarinétra és vonós-zenekarra írott, a Nemzeti KulturálisAlap pályázatára készített művének ezlesz az ősbemutatója.

Megyeri Krisztina 1974-ben születettBudapesten, magyar és orosz szülők gyermekeként. Zongora és zeneszerzés

tanulmányokat végzett a Bartók BélaZeneművészeti Szakközépiskolában,majd zeneszerzés oklevelet szerzett aZeneakadémián. 1999-től kilenc évigFranciaországban és Németországbanélt, tanult, dolgozott, számos meghívástkapott fesztiválokra és koncertekre.

Zeneszerzőként és korrepetítorként isaktív, emellett zenetudósként is publikálírásokat a kortárs zenéről. Műveit Euró-pa és Amerika több városában előadtákneves együttesek és előadók, úgy mintaz Orchestre National de Lorraine, aMagyar Rádió Szimfonikus Zenekara,az Ensemble Musiques Nouvelles, azEnsemble Zagros és az Ensemble Inter-contemporain szólistái, az Intermodulá-ció Kamaraegyüttes és a Compo-nensemble. Számos rádiófelvétellelbüszkélkedhet. 2008-09-ben a MiskolciEgyetemen, 2009-től a Pécsi EgyetemZeneművészeti Karán tanít.Az 1962-ben Kalocsán született Fekete

Gyula 1989-ben kapott zeneszerzés-diplomát a Liszt Ferenc ZeneművészetiEgyetemen, mesterfokozatát a ChicagoiRoosevelt Egyetem, doktori fokozatát1996-ban a Northwestern Egyetem ze-nei fakultásán szerezte. 1997-től a Zene-akadémián oktat zeneszerzést és hang-szerelést, 1998-tól a Magyar Zene-szerzők Egyesületének elnökségi tagja.1999-ben elnyerte a Római MagyarAkadémia ösztöndíját, 2001-ben pedigaz Eötvös József-ösztöndíjat. Ugyan-

ebben az évben Erkel-díjjaltüntették ki, 2002 nyarán asemmeringi nyári akadémiavendégprofesszoraként taní-tott. Munkáját több rangosdíjjal ismerték el, többek kö-zött 2001-ben Erkel- és Bar-tók-Pásztory díjat, 2003-banARTISJUS díjat kapott.

A művek tolmácsolásábankét kiváló szólista működik közre: ABenső tájakban Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművészt, a Harsonaver-senyben pedig Fejér AndrásARTISJUS díjas harsonaművészt hall-hatja majd a közönség. A Gödöllő Szim-fonikus Zenekart Horváth Gábor ve-zetőkarmester, a X. Nemzetközi Feren-csik János Karmesterverseny II. helye-zettje vezényli.

A koncertre természetesen nem csak abérlettulajdonosokat várják, jegyek(korlátozott számban) kaphatók aMűvészetek Házában.

jb

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a „Farsangi Rögtönzések”Improvizációs Fesztivált a Magyar Szín-Játékos Szövetség szerve-zésében február 11-én Budapesten. A Nemes Nagy Ágnes Gimná-zium drámatermében 17 négyfős mini-társulat vett részt a megmé-rettetésen, melyen ismét kiemelkedő eredményt ért el a Club Szín-ház Társulata és Spagetti Diákszínjátszó csoportja.

A produkciókat háromtagú zsűri (Regős János, Nagy András László és Eck At-tila) pontozta. Az elmúlt évek gyakorlatához híven a négyfős csoportok 4-5 kü-lönböző improvizációs feladatot kaptak, amikre tíz perc alatt kellett felkészülniük. A zsűri értékelése alapján a gödöllői színjátszók két díjat is elhozhattak:A Társulat (Club Színház-Gödöllő– Bodó Balázs, J. Szécsi Dóra, Kovács Ta-más, Virág Bence – csoportvezető tanár: Halász Tibor és Völgyi-Csík Katalin)Arlechino Díjat (I.), a Spagetti (Club Színház-Gödöllő – Czirle Fanny, HegedűsHanga, Márton Előd, Villant Bálint – csoportvezető tanár: Halász Tibor és Völ-gyi-Csík Katalin) pedig Brighella Díjat (II.) vehetett át. A fesztivál szabályai szerint a két első helyezett csoport képviselheti a Közép Ma-gyarországi Régiót a március 24-én, Gyöngyösön megrendezésre kerülő Orszá-gos Improvizációs Fesztiválon. bj

Bálint nap – Balassi est a kastélyban

Ősbemutatóra készülnek szimfonikusaink

Mozarttól a XXI. századig

Egyéni kezdeményezéssel csat-lakozott a Híres Hölgyek Gödöl-lőn – 2012 A Nők Éve program-sorozathoz a Levendula Galéria.A bemutatóterem kirakatábankétheti váltásban más-más kép-zőművész munkáit láthatják azérdeklődők.

A Levendula Galéria kirakata az év ele-je óta kiállítóhely, ahol kizárólag höl-gyek festményei, szobrai, kerámiái,textil- és ötvösmunkái kapnak helyet;huszonhat minitárlat keretében mutat-hatják be alkotásaikat. A kiállítók kö-zött tíz gödöllői művészt találunk, de atöbbiek neve is ismerősen cseng azok-nak, akik rendszeresen megfordulnaktárlatokon.

Az év első két hónapjában VeressEnéh, Molnár Ágnes Eszter, Bene-dek Júlia és Dercsényiné HorváthGabriella munkáit csodálhatták meg.A következő hónapokban Bu Györgyi,Balla Vera, Kuti Krisztina, KovácsGabriella, Kun Éva, Nádas Alexand-ra, Rehák Julianna, Juhász Tünde,Várhelyi Tímea, Gondán Gertrúd,Erdős Anna, Ujj Zsuzsa, Simon Edi-na, Szentiványi-Székely Enikő, Mé-száros Márta, Bartha Ágnes, Bérce-si-Dienes Erika, Pirók Irén, BányaiGizella, Tóth Lívia, az év végén pedigSz. Jánosi Erzsébet és barátainak mű-vei kerülnek majd a kirakatba.

A kiállításokban, az annak keretébenbemutatott munkákban azonban nemcsak idén gyönyörködhetnek majd aképzőművészet kedvelői. A galéria tu-lajdonosa, Sz. Jánosi Erzsébet ugyaniskönyvet készít az itt látható munkák-ból, bemutatva, megszólaltatva az al-kotókat. A „Kirakat mesék” című, most

készülő kiadványban személyes hang-vételű beszélgetések keretében mesél-nek a művészek életükről, vallanak ar-ról, miért éppen azt a művészeti ágat, azta stílust választották, kik fogták kezüketaz első ecsetvonások, az első gondola-tok megformálásakor. Olyan beszélge-tések ezek, amikben része lehet mind-azoknak, akik belépnek a LevendulaGaléria ajtaján. A kirakat kiállításokattehát úgy is tekinthetjük, mint ennek akönyvnek az ízelítőjét. jk

Könyv születik a kiállításokból

Nők a kirakatban

Club Színház – Egy fesztivál, két díj

Page 6: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

6 Gödöllői Szolgálat Város-Kép 2012. február 22.

Wass Albert író-költő bronzból ké-szült, civil kezdeményezésre felállí-tott mellszobra 2006 óta áll a Művé-szetek Háza keleti homlokzata előttifüves területen.

A kezdeményezést Klement Péter,a Magyar Nemzeti Lobogó Társaságtagja tette, akinek ötletét felkarolta acivilszervezet és a képviselő-testülettöbb tagja, vállalva a szobor felállítá-sának költségeit.

A Magyar Nemzeti Lobogó Társa-ságának kérésére Meszlényi Andrásés Varga Zoltán Zsolt szobrászművé-szek a már időskorú írót mintáztákmeg. A szobor elkészítéséhez az író ötfia által kiadatott „Wass Albert igazsá-ga“ című könyv, és a vele élete alkonyán Amerikában készített tévériportfotóanyaga nyújtott nagy segítséget. A bronzszobor az élettől kissé talán mármeggyötört, bölcs és szelíd embert ábrázol, aki egy mosollyal és lemondás-sal, mégis keményen néz szembe velünk.

A MAGYAR LÉLEK ÉL… BÍZZATOK MAGYAROK!” – az író Hagya-ték című művéből választott gondolat olvasható a szobor talapzatán. Az al-kotók azonban nem feledkeztek meg az Wass Albert talán legismertebb mű-vének, az Üzenet haza című versének sokat idézett sorairól sem: „…a vízszalad, de a kő marad.” Erre a talapzat mellett elhelyezett kövek utalnak.

A szobor avatására 2006 június 23-án került sor. A rendezvényen GémesiGyörgy polgármester mondott köszöntőt, majd Tőkés László, Királyhágó-melléki református püspök, és Bartha József református lelkész, a CzegeiWass Alapítvány elnöke mondott beszédet. Az eseményre városunkba érkez-tek Wass Albert fiai és unokái, valamint megtisztelték jelenlétükkel a Ma-gyar Polgármesterek Világtalálkozójának résztvevői is.

A szobornál minden esztendőben megemlékezést tartanak az író születé-sének évfodulóján.

Wass Albert a Kolozsvár melletti Válaszúton született 1908. január 8-án.Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott, a Farkas utcai Református Kollé-giumban végezte. 1926-ban érettségizett. Debrecenben, a Gazdasági Akadé-mián folytatta tanulmányait és szerzett erdészeti diplomát. A németországiHochenheimben és Párizsban, a Sorbonne-on tovább tanult, és újabb erdő-mérnöki és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe apja betegsége miatt1932-ben tért vissza, ahol azonnal behívták a román hadseregben kötelezősorkatonai szolgálati szolgálatra.. Nagyapja, Wass Béla halála után átvetteannak egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületé-nek főgondnoka lett. 1941-ben a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szer-kesztője lett.

Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai ki-képzésen vett részt, majd különböző beosztásokat látott el a hadseregben. AII. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta megÉszak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati ha-tárt, az emigrációt választotta. 1951-ig Németországban élt, 1951. szeptem-ber 21-én az Egyesült Államokba utazott. A román Néptörvényszék 1946 ta-vaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte, állítólagos háborús bűnökrehivatkozva. Többször is kérték kiadatását, háborús tevékenységét folyama-tosan, még a 80-as években is vizsgálták. Az USA azonban az alapos vizsgá-latokat követően többször is elutasí-totta a kérelmet, s ejtette a vádakat.

A floridai Astorban halt meg 1998.február 17-én. Végső kívánsága telje-sült azzal, hogy hamvai Erdélyben, amarosvécsi (az egykori Kemény) kas-tély kertjében, Kemény János mellettnyugszanak.

Tisztelői halála 25 órán át tartó fel-olvasással emlékeznek. 2012. február24, immár ötödik alkalommal rende-zik meg a maratont, hazánkban, a ha-táron túli területeken és az USA-ban.A kezdeményezéshez az idén már 36település csatlakozott.

(b.z.)

MŰALKOTÁSOKGÖDÖLLŐN

Wass Albert gödöllői mellszobra

Városunk gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhet, ame-lyek között megtalálhatók az elmúlt századokból reánk ma-radt művek, és a kortárs alkotók munkái is. Sorozatunkbanezekkel ismertetjük meg olvasóinkat, de érdekességeket tud-hatnak meg azokról az alkotásokról is, amiket már csak a fest-mények, fényképek őriztek meg számunkra.

Hölgyek, művészek és cserkészek a középpontban

Gödöllő az Utazás kiállításon

Február 22-vel megkezdődik anagyböjti időszak, s ezzel belé-pünk a húsvéti ünnepkörbe,ami hamvazószerdától pün-kösdvasárnapig tart.

A hamvazószerda a húsvét ünnepétmegelőző 40 napos böjt kezdete. Ne-ve a régmúltba vezet vissza, amikoraz őskeresztények vezeklésként ha-mut szórtak a fejükre. Ez a XII. szá-zadtól az egyházi szertartás része lett.Az ókereszténység idején a mezítlá-bas, zsákruhába öltözött nyilvánosbűnösöket a püspök a templomba ve-zette, majd miután a bűnbánati zsoltá-rokat elimádkozták, fejükre hamuthintett, és kiutasította őket a temp-lomból. A kiutasítottaknak egészennagycsütörtökig tilos volt a templom-ba belépniük. II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok mindenkeresztény homlokát hamuval kenjékmeg ezen a napon, ez a szokás a kato-likusoknál mindmáig fennmaradt. Atemplomban a mise után a pap az elő-ző évi szentelt barka hamuját meg-szenteli, s azzal rajzolja a keresztet ahívek homlokára, ezekkel a szavak-kal: „Emlékezzél meg ember arról,hogy porból vagy és porrá leszel, aporba visszatérsz.” A hamuval hintésősi jelképe a bűnbánatnak, mivel ahamu az elmúlásra, a halálra figyel-mezteti az embert.

Hamvazószerdát böjtfogó szerdá-nak, szárazszerdának vagy aszaló-

szerdának is nevezik. A II. VatikániZsinat óta – a nagypéntekkel együtt –szigorú böjti nap a katolikus hívekszámára, azaz ekkor csak háromszorszabad enni és csak egyszer szabadjóllakni. A negyvennapi böjtnek is ne-vezett nagyböjt hamvazószerdán kez-dődik és nagyszombat délig tart, de azegyház tanítása szerint pusztán a testiböjt nem elég, az önmegtartóztatást

más tekintetbenis gyakorolnikell.

A nagyböjtiidő célja húsvétü n n e p l é s é n e kelőkészítése. Ezaz időszak segítráhangolódni ahúsvéti misztéri-um megünnep-lésére mind a ke-resztségre készü-lőknek a keresz-tény beavatás kü-lönféle fokozataiáltal, mind a hí-

vőknek, akik visszaemlékeznek ke-resztségükre és bűnbánatot tartanak.

Nagyböjt kezdetétől a húsvéti vir-rasztásig a katolikus templomokbannem mondanak allelúját, és mind-össze két főünnepet tartanak meg:március 19-ét (Szent József, a Bol-dogságos Szűz Mária jegyese) ésmárcius 25-ét (Urunk születésénekhírüladása – Gyümölcsoltó Boldog-asszony). Nagyböjt alatt ezt a két fő-ünnepet és nagyböjt 4. vasárnapját ki-véve az oltárt sem díszíti virág, ahangszerek is csak az énekek kísére-tére szólalnak meg.

Már a níceai zsi-nat 325-ben általá-nos gyakorlatkéntemlíti a húsvételőtti 40 napos böj-töt. A negyvenesszám emlékeztet anegyven évespusztai vándorlás-ra, Mózes negy-vennapos Sínai-hegyi tartózkodá-sára, Jézus negy-vennapos böjtjére.

A nagyböjt ide-jén a hívek sokféle

liturgikus szellemmel eltöltött ájtatos-ságot végeznek (pl. zsolozsma, ke-resztúti ájtatosság, nagyböjti lelki-gyakorlat, húsvéti gyónás, önmegta-gadások, a szolgáló szeretet cseleke-detei), ezek segítségével könnyebbenhangolódnak a húsvéti misztériumokátélésére.

A görög katolikusok nagyböjti szo-kásai szerint a hétfőn kezdődő nagy-böjtbe nem számít bele a nagyhét, avasárnap mellett pedig a szombatotsem tekintik böjtelő napnak, ez alólcsak a nagyszombat kivétel. Így ré-gebben 36 napon át tartott a nagyböjt,amit később úgy kerekítettek fel,hogy egy teljes hetet vezettek be elő-böjtnek, s mindezt megtoldották kételőkészületi héttel, amikor fokozato-san elhagyták a hús és a vaj fogyasz-tását.

A korábbi szigorú böjti szokásoknapjainkra enyhültek: már nem jel-lemző az előböjt megtartása. Nagy-böjt első napján és nagypéntekenazonban nem megengedett az állatieredetű termékek fogyasztása, vala-mint a szerdai és a pénteki napokon ahús fogyasztása. A hétköznapok eb-ben az időszakban bűnbánati napok,amikor a hívők személyesen dönthet-nek a böjt jellegéről, például lemon-danak egy-egy kedvelt szokásukról,vagy jótékony cselekedetet végeznek.

A reformátusok és az evangéliku-soknál a külső szabályok háttérbeszorulnak. Kálvin szerint lehet böj-tölni, de a húsvétot megelőző időszakelsősorban a lelki felkészülésről,megújulásról szól.

(ny.f.)

A bűnbánat ideje

Felkészülés

Városunk ismét újdonságokkalképviselteti magát a márciuselső napjaiban megrendezés-re kerülő Utazás kiállításon,amely jó felvezetője a március-ban induló Nők Éve című prog-ramsorozatnak.

Március 1-4 között rendezik meg azUtazás 35. Nemzetközi Idegenforgal-mi Kiállítást Budapesten, a HUNG-EXPO területén. Gödöllő városa azelmúlt években nagy sikerrel vettrészt a szakma és a nagyközönségszámára egyaránt fontos rendezvé-nyen, ahol a hazai kínálat mellett akülföldi utazási lehetőségekről is tájé-kozódhatnak az érdeklődők.

A Turisztikai Egyesület Gödöllőaz „A” pavilon 212-213 F standjánmutatja be kínálatát, a rendezvény ha-zai díszvendégének, Budapestnek astandja mellett. A kiállításon Gödöllőváros önkormányzata, a Királyi Kas-tély, az Erzsébet Királyné Szálloda ésÉtterem, a Művészetek Háza, a LázárLovaspark, a Hungaroring és azAquaréna mutatkozik be, de az egye-sület többi tagjának prospektusát ésszóróanyagát is megkaphatják majd alátogatók. Részletesebb információ-kat kaphatnak majd a turisztikai egye-sületről is, valamint annak most ké-szülő honlapjára is felhívják majd afigyelmet. Gödöllő önkormányzata azidén elsősorban a Híres Hölgyek Gö-

döllőn – 2012 A Nők Éve elnevezésűtematikus évének rendezvényeire in-vitálja majd a nagyközönséget. Astand fő látványelemei ezúttal a HíresHölgyek Gödöllőn programsorozatot,a Királyi Kastélyt és a Királyi Várótajánlják majd a látogatók figyelmébe.

Az Utazás kiállításon március1-jén szakmai napot tartanak, 2-tólnegyedikéig pedig már a nagyközön-séget várják a rendezők.

(k.j.)

Gödöllő a tavalyi Utazás kiállításon

Page 7: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

Gödöllői Szolgálat 7Élő-Világ2012. február 22.

ELVESZETT

Február 9‐énaz Antalhe‐gyen eltűntegy 10 hó‐napos szál‐kás szőrű fiútacskó piroshámmal. Szerető kislány gazdájavárja a megtalálót. Tel: 30/9229‐299.

GAZDIT KERESJátékos, nagy mozgásigénnyel rendelkező 6éves vizsla‐németjuhász keverék nősténykutyus keres új, szerető gazdát költözés miatt. Tel.: 20/669‐2655.

GAZDIT KERESKb. 3 hónapos kido‐bott, border collie ke‐verék kölyökkutya ke‐resi leendő gazdiját.Tel.: 30‐454‐8887.

Gazdát kereső kutyák, online

A Plútó Állatorvosi Rendelő hon-lapján a Gödöllői Ebrendészeti Te-leppel együttműködve létrejött egyweboldal, ahol a menhelyen gaz-dára váró kutyákat lehet megte-kinteni.

Bővebb információ: http://www.allatorvosgodollo.hu

Február 25‐26‐án9‐11 óráig:

Kovavet KisállatrendelőGödöllő, Szőlő u. 20‐22.

Rendel:dr. Varga Ferenc állatorvos

Tel.: 20/4823‐058.

Hétvégén is nyitva tartóállatorvosi rendelő:

Jelmezbe öltöztetett ebekkel és macs-kákkal startolt a karneváli szezon Bra-zíliában.Több száz kutya vonult fel Rio de Janeirobelvárosában a gazdáikkal, akik színe-sebbnél színesebb maskarákba öltöztettékházi kedvencüket. A hagyományos Blocao(az elnevezés a „bloco” = utcai karnevál;„cao”= kutya szavakból áll össze) névrekeresztelt rendezvény ugyanis a hivatalosriói karnevál felvezetője.

Mindössze 25 grammos tömege ellenére a hantmadár tartja a ma-dárvonulás világrekordját: német kutatók szerint évente 30 ezer ki-lométert tesz meg. Az eredmény meglepte a szakembereket, hiszena madár ráadásul többnyire teljesen egyedül teszi meg a hosszúutat Észak-Amerikából Afrikába, nem csapatban, mint például aludak – mondta Heiko Schmaljohann, a kutatást végző Wil-helmshaveni Madárkutató Intézet biológusa.Az intézet kutatói Alaszkában és Kanada keleti részén parányi

adatrögzítőket szereltek fel néhány hantmadárra, amelyek hónapo-kon át nyomon követték az állatok éjjeli repülését. A kapott adatokszerint azok órákon át képesek 50 kilométer/órás sebességgel ha-ladni, és széliránytól függően egyetlen éjszaka alatt akár 450 kilométert is megtenni – írják a biológusok a BiologyLetters című folyóiratban.Az Alaszkában költő hantmadarak Oroszország északi részén, Ázsián és a Kaszpi-tengeren át jutnak el az Arab-félszi-getre, ahol telelőhelyeik találhatóak. A Kanada keleti részéről induló példányok Grönlandot, majd az Atlanti-óceántszelték át, hogy a Brit-szigeteket érintve eljussanak Afrika nyugati részére. A kutatóknak első ízben sikerült dokumentál-niuk a faj Észak-Amerikából Afrikába vezető útját. Fotó: folk.ntnu.no

Egy parányi madár a költözési rekorderDúlhat még odakint tombolóhóvihar, a házunkba máris be-költözhet a tavasz. Konyhaker-tünk következő évi beültetésé-hez nevelt zöldségeink azon-ban megkérik a magukét: az el-ső percektől sok türelmet ésodafigyel ést igényelnek.

A melegkedvelő növényfajok széltől isóvott bölcsődéi sorakoznak szép rend-ben a napsütötte ablakpárkányon. A miéghajlatunkon csak április végére, má-jusra melegszik fel a kert talaja annyi-ra, hogy biztonságosan kiültethessük akis palántákat, de addigra szépen megis erősödnek valamennyien. A melegablakpárkányon több zöldségfélét iselőnevelhetünk, például a paradicso-mot, a cukkinit, a paprikát, az uborkát,a bazsalikomot.

Először is készítsük elő az edényt amagvetésre. Fontos, hogy a hajtatáshozmegfelelő edényt válasszunk. Tulaj-donképpen bármi megfelel: agyagtá-lak, virágcserepek, tejfölöspoharakvagy bármely már nem használt kony-hai edény is. Egyetlen feltétel, hogylegalább 2,5 cm mélyen földdel tölt-hessük meg, és legyenek rajta alul víz-elvezető lyukak. Legpraktikusabb agazdaboltokban beszerezhető, fűthetőpalántanevelő edény, mert ennek átlát-szó műanyagból készült burája is van.Ha nagyobb méretű zöldségmagvakat,például uborkát vagy cukkinit egyesé-vel akarunk vetni, használjunk tőzeg-ből préselt edénykéket. Tálca formájútis lehet kapni, ezekben egymástól el-különítve több növényt is nevelhetünk.Mivel minden mélyedésbe csak egyvagy két magot teszünk, zöldségnö-vénykéinknek kezdettől fogva elég he-lyük van a növekedéshez. Az ilyen sza-porítóedények helyett vethetjük a ma-gokat egyszerű tojástálcába is; és mivela papír jó nedvszívó, még vízelve-zetésről sem kell gondoskodnunk.Minden más edényfajtánál azonbanszükség van a felesleges öntözővíz el-vezetésére. Bevált módszer, hogy azalsó vízelvezető lyukat lefedjük egyösszetört agyagedény laposabb darab-kájával, így a lyuk biztosan nem tö-mődhet el, és a fölösleges víz lassanszivárog majd ki az alátétbe.

Közvetlen a cserépdarab fölé terítsünknémi homokot az edény aljára. Lapo-sabb edényekben ez adrénréteg (víz-elvezető réteg, az angol “drain” szóbólmagyarosították) ne legyen vastagabb0,5 cm-nél, a magasabb cserepekbenviszont akár 2 cm-es is lehet. Ezzelegyben a lyukra is rögzítjük a cserép-darabot. Hogy a vetemény ki ne szá-radjon, a magok kikeléséig borítsuk azedényeket (hacsak nem eleve fedővelellátott hajtatóedénybe vetettünk)üveglappal, fóliával, vagy a laposabbedényeket egyszerűen bújtassuk átlát-szó nejlonzacskóba.

Amint azonban a növénykéken meg-jelenik a szikleveleket követő első le-vélpár, haladéktalanul távolítsuk el atakarást. A vetemény kelését és fejlő-désének sebességét alapvetően meg-határozza a talaj minősége. A gazda-boltokban beszerezhető földkeveré-kek sajnos nem éppen tökéletesek, ígyaztán jobban járunk, ha magunk állít-juk össze a vetőágy talaját.Keverjünk össze kétharmad rész mor-zsalékos, érett komposztot egyharmadrész jól átmosott homokkal. Tegyünkhozzá egy kevés lombföldet. Ezzel akeverékkel töltsük fel az edényt úgy,hogy a felső pereméig legalább 1 cm-nyi hely maradjon, így később nemlesz gond a vetemény öntözésével.

Ezután óvatosan nyomkodjuk le azegészet, végül pedig finom porlasz-tású rózsát téve a kannára, öntözzükmeg. Nem könnyű dolog ilyen kis te-

rületre magot vetni, némi ügyességre,gyakorlatra van hozzá szükség. Bán-junk takarékosan a vetőmaggal. Leg-gyakoribb hiba a túl sűrű vetés. A na-gyon apró magvakat késhegyről vagymegnedvesített üvegdarabról aprán-ként leejtve „pettyegetjük” a talaj fel-színére. Az olyan nagy magokat, minta cukkinié, a dinnyéé vagy az ubor-káé, a vetés előtt egy éjszakán át hagy-juk langyos vízben ázni.Ezalatt megpuhul a maghéjuk, és asziklevelek könnyebben bújnak majdelő, vagyis korábban kelnek ki.A paradicsom és paprika magjait ha-sonlóan, egyesével vessük el. Vetésután finom szemcséjű talajjal véko-nyan fedjük be a vetést, aztán az egészfelületet gyengén nyomkodjuk le, vé-gül pedig óvatosan öntözzük be. Nefelejtsük el a kannára feltenni a rózsát!Az így elkészített palántanevelő edé-nyeket tegyük meleg, világos helyre.Kerüljük a délre néző ablakokat!Lehetőleg egy keleti vagy nyugati ab-lak párkányát válasszuk, ahol a tűző,erős napfényt még árnyékolással istompíthatjuk. Az edény talaját folya-matosan tartsuk nedvesen. Ne öntöz-zünk azonban meggondolatlanul; apangó víz éppolyan káros a palánták-ra, mint a kiszáradás. A veteményt naponta szellőztetni iskell; ez annyit jelent, hogy egy időrelevesszük róla a tetőt vagy a fólia-takarást. Ekkor ügyeljünk arra, hogyne érje a növénykéket hideg levegővagy huzat. A fiatal palánták ugyanisérzékenyek, nagyon könnyen meg-fázhatnak.

edenkert.hu

Nem csak kertészeknek

Növények az ablakpárkányon

New York – Édesanyja és nagymamája után a „vizsladinasztia” legfiatalabb kép-viselője, Kato (4) is az élre tört az amerikai Westminster Kennel Klub szépség-versenyén.A magyar származású Corinne Miklos által felnevelt kutyust a fajta legjobbjá-nak választották a világ egyik legnagyobb és legrangosabb kutyakiállításán. – Nagy boldogság számunkra, hogy tovább tudtuk vinni a családi tradíciót –mondta a KDKA rádióállomásnak a vizslákat tenyésztő Corrine. – Jelenleg ő az első számú magyar vizsla egész Amerikában – vélekedett Sue Lo-nabaugh, aki egyenesen a Super Bowl-győzelemhez hasonlította sikerüket. blikk.hu

Magyar vizsla lett Amerika bajnoka

Kutyakarnevál Rióban

Nagyon érdekes és fontos tényező, hogyhogyan bírják a telet az állatkert lakói,De vajon hogyan képes a jegesmedve, asarki farkas vagy a szibériai tigris a ma-gyarországinál sokkal mostohább tele-ket is átvészelni?Az állatvilág számos képviselője csupáncsekély mértékben képes a hőszabályo-zásra és a hőszigetelésre. Ezeknek azállatoknak tehát a testhőmérsékletenagyban függ attól, hogy a külső kör-nyezet hőmérséklete miként alakul. Ezpersze nem jelenti azt, hogy csupán tró-pusi körülmények között képesek meg-élni, mégis korlátozza valamelyest elter-jedési lehetőségeiket. Hiszen közismertpéldául, hogy a sarkvidéki jégmezőköna különféle hüllők nem igazán számí-tanak tömegesen előforduló élőlények-nek.Az állandó testhőmérsékletű – „me-

legvérű” – állatok, így a madarak és azemlősök esetében viszont a testhőmér-séklet közel állandó, vagy legalábbisigen szűk határok között alakul. Azállandó testhőmérséklet és az intenzívanyagcsere sok olyan képességgel ru-házza fel ezeket az állatokat, amellyela változó testhőmérsékletű – „hideg-vérű” – állatok csak nehezen verse-nyezhetnek. Ugyanakkor az anyag-csere működtetéséhez, a testhőmér-séklet fenntartásához a szervezetnektöbb energia kell, amihez viszont az

állandó testhőmérsékletű állatoknaksokkal több táplálékra van szükségük.Ráadásul ahhoz, hogy mindez a nagyhidegben is hatékonyan működjön,megfelelő hőszigetelésről kell gondos-kodni.A madaraknál a tollazat, az emlősök-nél a szőrzet biztosítja elsősorban a hő-szigetelést, egyéb más funkciók mel-lett. Ez a hőszigetelő réteg segíti a szervezet anyagcsere folyamatai sorántermelődött hő megtartását, illetve an-nak megakadályozását, hogy a kör-nyezet alacsony hőmérséklete a szer-vezetet lehűtse. A tulajdonképpeni hő-szigetelő hatást persze a tollak és szőr-szálak között fogva tartott levegő fejtiki, így a szőrzet és a tollazat hőszi-getelő képessége elsősorban attólfügg, hogy mennyi levegőt tud csap-dába ejteni. Ez függ a szőrzet vagy tol-lazat vastagságától, az egyes szálakvastagságától és sűrűségétől és számosmás tényezőtől is.A számszerűen kifejezhető hőszigetelő

képesség szempontjából a legjobban asarki farkas, a hiúz és a rénszarvasokteljesítenek, de a jegesmedve és apézsmatulok sincs sokkal lemaradvatőlük.Persze ha az állatok vízbe kerülnek, ésa szőrzet, vagy a tollazat vizes lesz, il-letve a víz alatt a nyomás kipréseli abennük fogva tartott levegőt. Ezértazok az állatok, amelyek hideg ég-övben élnek, de a vízben is sok időttöltenek, a bőrük alatt vastag zsírré-teget növesztenek, ami ugyancsak jóhőszigetelő, ráadásul tápanyagrak-tárként is szolgál. Ezért lehetséges,hogy a sarkvidéki fóka- és cetfajok isjól viselik a hideg tengervizet.Valójában minden állat számára lé-tezik egy hősemleges hőmérséklet,amikor pont jó neki. Ha ennél hi-degebb van, bizonyos határig külön-

féle hőszabályozási technikákkal (re-megés) képes ellensúlyoznia hideget,és ugyanez a helyzet akkor is, ha a hő-semlegesnél melegebb a környezetihőmérséklet, csupán a technikák má-sok (izzadás, lihegés, stb.).

zoobudapest

Fővárosi Állat- és növénykert

Hőszigetelt állatvilág

Page 8: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

8 Gödöllői Szolgálat 2012. február 22.Sport

Az elmúlt hétvégén rendezték anői és férfi röplabda Magyar ku-pa négyes döntőjét Budapesten.A hölgyeknél, jó szokását őrizve,a TEVA-Gödöllői RC is a legjobbnégyben volt.

Az elmúlt év ezüstérmét követően a gö-döllői lányok ezúttal a 3. helyen végez-tek, miután az elődöntőben a későbbigyőztes Vasastól 3:1-re kaptak ki, míg abronzmeccsen a Nyíregyházát verték3:1-re.Az elődöntőben a Vasas csapatával sor-solták össze Ludvig Zsolt tanítványait a

Szövetségben, ami valljuk be, egy kicsitirányítottnak tűnt, de a tavalyi elődöntő-ben, éppen a Vasas fölött aratott 3:1-esgödöllői siker azért reményt adhatott.Sajnos nem sikerült az újabb döntőbejutás, miután a nemzetközi szereplésemiatt a bajnoki alapszakasz küzdelmei-től távolmaradó Angyalföldiek nagycsatában visszavágtak és ezúttal ők nyertek 3:1-re és jutottak ezzel a döntő-be, amit végül meg is nyertek (3:0, aBSE ellen).Sokak véleménye volt, hogy a döntőt aGödöllő – Vasas meccsen látták, némi-leg keserű szájízzel jegyezzük meg,

hogy sajnos nemígy volt, legalább ispapíron nem. Nemvolt mit tenni, a csa-lódottságból, a me-lankóliából ki kel-lett lépni, mert mégvolt egy meccse aTEVA-GRC-nek.Történetesen a 3.helyért. Az ellenféla négy közé jutássalmár erőn felül telje-sítő NRK-

Nyíregyháza volt, akik az anyagi gon-dok miatt az idén csak a másodosztálybatudtak nevezni. Nem is okozott nagygondot a Nyírségiek legyőzése (3:1), ez-zel története negyedik kupabronzát ün-nepelhette a TEVA-Gödöllői RC.Női Magyar Kupa, elődöntőVasas-Óbuda-Hofeka – TEVA-Gö-döl-lői RC 3:1 (22, 24, -19, 23)Női Magyar Kupa, 3. helyértTEVA-Gödöllői RC – NRK-Nyíregy-háza 3:1 (17, 20, -25, 15)

-ll-

Röplabda – Magyar Kupa négyes döntő

Bronzérem, negyedszer 2012. 02. 22. szerda 18 óraRájátszás, 4 közé jutásért:

1. meccs: TEVA GRC – Miskolc2012. 02. 26. vasárnap 19 óra

Rájátszás, 4 közé jutásért:3. meccs: TEVA GRC – Miskolc(a párharc az egyik fél 3. győ-

zelméig tart)SZIE Sportcsarnok

NB I. NŐI RÖPLABDAMÉRKŐZÉS

Kérjük, hogy támogassa idén is adója1%-ával a Gödöllői Röplabda Clubot.Felajánlásaikat a következő címre vár-juk: Gödöllői Röplabda ClubAdószám: 19182425-2-13

1%

Túl van a kötelező zakón, talánígy lehetne leggyorsabban ösz-szefoglalni a Gödöllői Bikák győrivendégjátékát. Városunk futsalo-sai a listavezető és egyben bajno-ki címvédő, az idei NB I-es baj-nokság toronymagas favoritja, aRába ETO ellen léptek pályára azelőző játéknapon és kaptak ki7–2-re.

A 16. forduló előtt a dobogó 3. fokán ál-ló Gödöllői Bikák, valamint a listave-

zető párharcára egy hónapon belül im-máron másodszor került sor, ugyanis azősszel elmaradt meccset január közepénpótolták a csapatok Gödöllőn. Nos, ezidő alatt nem sok minden változott, le-galább is a végeredmény tekintetében,ugyanis továbbra is magasan a mezőnyelőtt jár a győri gárda a többiekhez ké-pest. Az első játékrészben ugyan mégjól tartotta magát Baranyai Pál együt-tese, de a második 20 percre elfogyott azerő, így végül 5 gólos különbséggel ka-pott ki a csapat.

A vereség ellenére, köszönhetően a töb-bi meccs alakulásának (kikapott a Be-rettyóújfalu, ikszelt az Aramis) nem sza-kadt le a Gödöllő és továbbra is a 3. he-lyen áll. Az élmezőnyből a listavezetőGyőrnek 40, a 2. helyezett MVFC-Be-rettyóújfalunak 34, a Gödöllőnek és azAramisnak 30-30 pontja van jelenleg.A Rubeola FC Csömör elleni mérkőzéselmaradt, ezt április 16-án pótolják majda csapatok. Legközelebb a Gödöllő már-cius 5-én lép majd pályára, amikor is azÜllő FC Cső-Montage gárdáját fogad-ják a Bikák.Futsal NB I., 16. fordulóRába ETO – Gödöllői Bikák 7–2 (2–1)Gól: Lovrencsics Balázs, Ughy Márk-li-

Futsal – Túl a parton

Rába-parti kötelező

Az idén is megrendezik, ezút-tal február 28-án és 29-én aVárosi Terematlétika ver-senyt. A versenyszámoknak aPremontrei Szent NorbertGimnázium, valamint HajósAlfréd Általános Iskola Sport-

csarnoka lesz a helyszíne.

Február 28. kedd: 13 óra Premon-trei Gimn. tornaterme/Február 29.szerda: 13 óra Hajós tornacsarnoka

A nevezéseket 27-én, hétfőn 14 órá-

ig küldjék el az alábbi GadaneczGyörgynek az alábbi e-mail címre:[email protected](nevek, születési év)

Korosztályok:5. osztályosok: 2000-es korcsoport;6. osztályosok: 1999-es korcsoport;7. osztályosok: 1998-as korcsoport;8. osztályosok: 1997-es korcsoport(Fiatalabbat lehet indítani felsőbbkorcsoportban).

Atlétika – Teremben a városi Intézmények

Városi Terematlétika

Az előző számunkban már hírtadtunk, hogy március 5-én kard-vívó Bajnokcsapatok EurópaKupája (BEK) lesz Gödöllőn aSZIE Sportcsarnokában. Mostegy kis sporttörténeti ízelítővelszolgálunk abból a 10 évből,amely 1990-2000 között történta gödöllői BEK-en.

A BEK-et 1964-től rendezték Magyar-országon, az akkor még Hungária Kupa(ma Gerevich - Kárpáti - Kovács GrandPrix) néven ismert egyéni világversenymellett. 1990-ben, amikor először kerültmegrendezésre Gödöllőn a kupasorozat,a szervezők jelentős készülődés mellettigyekeztek a kihívásnak megfelelni. Akupát első alkalommal Párizs nyerte, eztkövetően 3 éven keresztül az UTE tart-hatta magánál a Herendi vázát. Ezt kö-vetően az oroszok győzedelmeskedtek(Novoszibirszk, Moszkva), majd a BSEkétszer is diadalmaskodott. 1999-ben arómai Carabinieri, 2000-ben pedig aSteaua Bucuresti bajnokcsapat nyert. Akupákon Európa, világ és olimpiai baj-nokok sokasága küzdött meg egymás-

sal, mint például Szabó Bence, a legu-tolsó magyar olimpiai egyéni kardbaj-nok, vagy Navarette József (Pepe)többszörös világbajnok. Pepe verseny-zői pályafutása után hét évig Gödöllőnedzősködött, de itt volt több alkalommalCsongrádi László is, aki versenyzői pá-lyafutása végén klubjának a GEAC-otválasztotta. A külföldieknél megem-lítenénk a pengeművész orosz Poznya-kovot, vagy a román Covaliut.Egy akkori ifjú gödöllői vívópalántavisszaemlékezése a versenyekről: „Gyerekkoromban mindig izgatottanvártam a BEK-et. Kis vívóként nagyonélveztem már az előkészületeket is,amikor este 10-ig vagy még tovább atermet rendeztük be. A feladataim mel-lett állandóan játszottam a velem egyko-rúakkal, bújócskáztunk, fogócskáztunk,kergetőztünk. A verseny hangulata na-gyon megragadt bennem, ahogy vas-tapssal biztatták a magyar bajnokcsapa-tot a lelkes gödöllőiek, majd a síricsönd: pret-alé (kész-rajt), néhány pen-ge csattanás és a zsűri döntése. A közön-ség reakciójából mindig lehetett tudni,hogy ki adta a találatot. A fogócskázók-

kal együtt ugráltunk, amikor ovációthallottunk és abbamaradt a játékunk,amikor nem mi adtuk a tust. Leginkábba szünetekben, vagy a vastapsok alatttudtunk játszani.”A versenyek megrendezését sokan se-gítették, fő szponzora valamelyik sörtgyártó cég volt Az egyik kiadvány cím-lapján a vívó és a sör kapcsolatát humor-osan mutatta be a grafika. A következőszámunkban interjút olvashatnak az elő-ször a felnőtt Magyar Bajnokságot nyertgödöllői csapat tagjaival, akik 2012-benMagyarországot képviselik a BEK-en.

-gl-

Vívás – Kardvívó BEK március 5-én

Ismét Gödöllőn a kard elit

A bronzérmes TEVA- Gödöllői RC csapata

(folyatás az 1. oldalról) Az Év Sportolója 2011: 1. Berki Krisz-tián (torna), Dancsó Zoltán (Kick-box),2. Gyurta Dániel (úszás), 3. Vajda Attila(kajak-kenu)Az Év Utánpótlás sportolója 2011: 1.Kovács Sarolta (öttusa) és SenánszkyPetra (búvárúszás), 2. Csipes Tamara(kajak-kenu), 3. Németh Zsanett (bir-kózás) és Szegedi Döme (karate)Az Év Edzője 2011: 1. Pálvölgyi Mik-lós (öttusa), 2. Széles Sándor (úszás),Sajó Zoltán (karate), 3. Vécsi Viktor(kajak-kenu),Kovács István(torna)Az Év Sport-vezetője 2011:1. Dr. Nyíri Iván(MBSZ-elnök,Búvár Világ-szövetség alel-nök) és SchmidtGábor (voltM K K S Z -főtitkár, NSKf ő i g a z g a t ó -

helyettes), 2. Molnár Zoltán (MOB-fő-titkár), 3. Altorjai Sándor (a MagyarTorna Szövetség főtitkára)Az Év Sportújságírója 2011: 1. Kasza-la Claudia, 2. Bányász Árpád, 3. MolnárMátyásA Sportolók Egészségéért 2011: 1. Dr.Lénárt Ágota, 2. Dr. Babindák Elvíra, 3.Dr. Berka ImreÉletműdíj: Szepesi György„NSSZ - A Magyar Sportért“ Külön-díj: Ferjáncz Attila

Nemzeti Sportszövetség – Díjátadó gála

Idén is Gödöllőn díjazott az NSSZ

Page 9: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

Gödöllői Szolgálat 92012. február 22. ajánló

A Gödöllői Városi Múzeummeghívja Önt

„A piros bugyelláris” – Blaha Lujza Gödöllőn

című kiállítás megnyitójára2012. március 10-énszombaton 16 órára

Köszöntőt mond:Dr. Gémesi György, Gödöllő

polgármestereA kiállítást megnyitja:Dr. Ács Piroska PhDigazgató (Országos

Színháztörténeti Múzeum ésIntézet)

Közreműködik:Pécsi Ildikó

Kossuth-díjas színművész,Gödöllő díszpolgáraKísérő rendezvény:

15 óra: a gödöllői híres hölgyek tiszteletére készült

Solier torták sajtóbemutatója

2100 Gödöllő, Szabadság tér 5.Tel.: 422-002

www.museum.hu/godollo/[email protected]

Nyitva: kedd-vasárnap 10−18 óra

GÖDÖLLŐI VÁROSIMÚZEUM

A tárlat megtekinthető ahivatal nyitva tartási

idejében, 8-16.30 között

A kiállítás 2012. júniusáiglátható

Miből lesz a festő?

Boda Anikó festő kiállítása

a Polgármesteri Hivatal I. emeleti folyosógalériáján

Page 10: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

10 Gödöllői Szolgálat Közérdek 2012. február 22.

18-08 óra között és hétvégén. Tel.: 28/430-655

Február 20-27-ig: Medicina Gyógyszertár, Dózsa Gy. út 12. Tel.: 410-251.Febr. 27-márc. 5-ig: Alma Gyógyszertár, Dózsa Gy. út 2. Tel.: 510-220.

PAX Temetkezési Iroda, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/430-856,06-30/634-3723.D&B Delubrum Kft, Gödöllő, Dózsa Gy. út 160. Tel.: 28/525-212, 06-70/550-3377.

ÜGYELETEK

TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

ORVOSI ÜGYELET

Közérdekű telefonszámok

ELMÜ központi hibabejelentő: 06-40/38-38-38 (éjjel-nappal)

ELMÜ-SZOLG Kft.: 06-28/430-562 (munkaidőben)

RENDŐRSÉGI SZOLGÁLATI JÁRŐRMOBIL: 06-20/524-0340

HÉV POLGÁRŐRSÉG: 30/621-4468.

VÜSZI ügyfélszolgálat: 410-295

DMRV hibabejelentő: 520-790

TIGÁZ ügyfélszolgálat: +36 80 300-300

TÁVHŐ Kft.:514-096

Zöld Híd Kft.: 418-603

Tisztelt Pályázóink!

Gödöllő Város Önkormányzata és aGödöllői Testvérvárosi Egyesület2012-ben ismét pályázatot ír ki ci-vil szervezetek, oktatási, kulturálisintézmények, művészeti csoportokszámára testvérvárosainkba történőtanulmányútra, közös programok-ra, vagy vendégcsoportok foga-dására. Ismeretfejlesztő, kapcsolatépítő,értékteremtő és innovatív pályáza-tokat, csereprogramokat várunk.Beadási határidő : 2012. február29. A határidő mindkét félévre terve-

zett utakra vonatkozik!A beadás módja: pályázati űrlaponszemélyesen, vagy postai úton aGödöllői Testvérvárosi Egyesületcímére: Gödöllői Városi Könyvtárés Információs Központ Titkársága(2100. Gödöllő Dózsa György út8.) .Pályázati űrlapot a Gödöllői VárosiKönyvtár és Információs KözpontTitkárságán lehet beszerezni.

Pályázati feltételek:– A kiutazás céljának részletes le-írása, költségvetéssel pályázati űr-lapnak megfelelően – Pályázni kizárólag testvérváros-

ba, vagy partner városba lehetséges – A fogadásoknál testvér- vagypartnervárosok csoportjainak foga-dása jelent előnyt– Csoportos tanulmányutak előnytélveznek

A nyertesek kötelesek részletes írá-sos úti-beszámolót és fénykép do-kumentációt készíteni és azt haza-tértük után két héttel az egyesületszámára megküldeni.

A pályázókat a kuratóriumidöntést követően 2012. március20-ig kiértesítjük, amit a városisajtóban is megjelentetünk.

Pályázataikat várjuk!

Pályázati felhívás– Gödöllői Testvérvárosi Egyesület

30/2011. (12.19.) sz. határozatA Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlése írásbeliszavazás útján elfogadja a Társaság tőkehelyzetének rendezése érdekében150.190.000 Ft, azaz egyszázötvenmillió-egyszázkilencvenezer forint össze-gű, pénzbeli hozzájárulás teljesítésével történő tőkeemelést, amelyből1.190.000 Ft, azaz egymillió-egyszázkilencvenezer forint a Társaság jegyzetttőkéjét, 149.000.000 Ft, azaz egyszáznegyvenkilencmillió forint a tőketarta-lékot növeli.A Társaság korábbi törzstőkéjének szolgáltatása a tagok részéről teljes mér-tékben megtörtént. A 150.190.000 Ft tőkeemelés összegét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.és Gödöllő Város Önkormányzata fizeti meg, tekintettel arra, hogy a Tár-saság 2011.06.21-i taggyűlésén a MaHill Mérnökiroda Kft. nyilatkozott ar-ról, hogy a tőkeemelésben nem kíván részt venni. A 150.190.000 Ft tőkeemelés megoszlása:

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.: 1.000.000 Ft jegyzett tőke, 149.000.000 Ft tőketartalék, összesen: 150.000.000 Ft.

Gödöllő Város Önkormányzata: 190.000 Ft jegyzett tőke.

Az MNV Zrt. a tőkeemelésből 150.000.000 Ft-ot, Gödöllő VárosÖnkormányzata a tőkeemelésből 190.000 Ft-ot a Társaság 10032000-00286954-00000017 számú bankszámlájára való átutalással teljesíti ataggyűlés határozathozatalától számított 20 napon belül.A tőkeemelést a Társaság az Európai Bizottság N 357/2007. számú határoza-tának (HLC 87/1, 2008.4.8.) megfelelő kulturális célú működési feltételekbiztosítására használhatja fel. Törzstőke felemelését megelőző tulajdoni arányok:Teljes törzstőke 2.019.470.000 Ft

Magyar Állam (MNV Zrt.) (84,17%) 1.699.900.000 FtGödöllő Város Önkormányzata (15,82%) 319.470.000 FtMaHill Mérnökiroda Kft. (0,01%) 100.000 Ft

A törzstőke fenti felemelésével a tulajdoni arányok:Teljes törzstőke 2.020.660.000 HUF

Magyar Állam (MNV Zrt.) (84,17%) 1.700.900.000 FtGödöllő Város Önkormányzata (15,82%) 319.660.000 FtMaHill Mérnökiroda Kft. (0,01%) 100.000 Ft

Királyi Kastély – 2011. évi taggyűlési határozatok V.

Tájékoztató az óvodák nyári

zárva tartásáról

A NEVELÉSI-OKTATÁSI IN-TÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSÉ-RŐL SZÓLÓ 11/1994. (VI.8)MKM RENDELET 2 §. (7) BE-KEZDÉSE ALAPJÁN AZ ÓVO-DÁK 2012. ÉVI NYÁRI ZÁRVATARTÁSÁT AZ ALÁBBIAKSZERINT RENDELEM EL:

2012. JÚNIUS 25-TŐL JÚLIUS20-IG ZÁRVA TART A KA-ZINCZY KÖRÚTI ÓVODA, AMARTINOVICS UTCAI ÓVO-DA, A PALOTAKERTI ÓVODAÉS A TÁNCSICS MIHÁLY ÚTIÓVODA. EBBEN AZ IDŐSZAKBAN AZÜGYELETET A ZÖLD ÓVODALÁTJA EL.

2012. JÚLIUS 23-TÓL AUGUSZTUS 17-IG ZÁRVATART AZ EGYETEMI ÓVODA,A SZENT JÁNOS UTCAI ÓVO-DA ÉS A ZÖLD ÓVODA. EBBEN AZ IDŐSZAKBAN ATÁNCSICS MIHÁLY ÚTIÓVODA TART ÜGYELETET.

Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző

A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány jelentős összegekkeltámogatja a moldvai csángók magyar anyanyelvi oktatását. Azalapítvány főként keresztszülők és vállalkozók befizetéseiből –a moldvai magyar oktatás költségeinek közel kétharmadát fe-dezi.

Ezekből a befizetésekből nemcsak az is-kolán kívül magyart tanítók bérére, de aprogram működtetésére is kerül: a lábnyiki,Csík falusi, diószegi és magyarfalusi Gyer-mekek Háza épületeiben ugyanúgy ott vanaz AMMOA által összegyűjtött pénz, minta „magyar iskolák“ kialakítására bérelt, megvásárolt újabb házakban, telkek-ben, a tantermek felszerelésében és a csángó gyermekek által használt okta-tási eszközökben.

A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány jogosult a személyi jövedelemadóból a civil szervezetek részére

felajánlható 1% fogadására. AZ ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMA: 18710209-1-13.

Az Önök által felajánlott adórészt teljes mértékben a csángófalvakmagyar oktatására költjük. Köszönjük!

SPANYOL-NÉMET-OROSZ szakos diplomás nyelvtanárnyelvvizsgákra, érettségire

való felkészítést és korrepetálást vállal minden

szinten.

Tel.: 06-30/470-4483.

FELHÍVÁS

MŰVÉSZETEK HÁZA

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy

2012. február 28-án 08.00és 14.00 óra között

rendezvény miatt aMűvészetek Háza

teljes parkolóját lezárjuk!

Szíves megértésüketköszönjük.

Művészetek Háza GödöllőNonprofit Közhasznú Kft.

Page 11: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

Gödöllői Szolgálat 11Mozaik2012. február 22.

NYITVA TARTÁS:Étterem: 12–22 Kávéház: 7–22

Asztalfoglalás: 28/816-819, szobafoglalás és információ: 28/816-817

[email protected]

Az Erzsébet Királyné Szállodameghirdeti eladásra

fölöslegessé vált készletét.

Hyundai gyártmányú50 l-es hűtőszekrényeit

10.000 Ft-os egységáron, valamint

AFK WK-5.8-as gyártmányú 1l vízforralóit1000 Ft/db

Érdeklődni a szálloda recepcióján.

Page 12: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

INGATLAN+ Gödöllőn a Szőlő utcában, nagyon szép, egyedi bútorokkal fel-szerelt tetőtéri lakás eladó! (45 nm, egy szoba, nagyon alacsonyrezsi, zárt parkoló.) Ár: 11,8 mill.Ft. Érd: 2o-3727-808

+ Gödöllő az Antalhegyen 2300 m2 –es telek eladó, teljesközművel (víz, gáz, villany). 26.5mFt. Tel.: 30/588-5889

+ Eladó Gödöllőn, a Palotakerten első emeleti, erkélyes, kétszobás, 61 nm-es teljesen felújított lakás. Tel.: 06-20/212-6315.

+ Eladó Gödöllőn zöld környezetben, csendes helyen az Erzsébet-park közelében, távol az utcától 127 nm-es családi ház, 844 nm-estelken. Iár: 26,9 M Ft. Tel.: 06-20/212-6315.

+ Eladó Antalhegyen gyönyörű panorámás környezetben, 2010-ben felújított 65 nm-es családi ház 35 nm-es fedett terasszal.Irányár: 19,9 M Ft. Érdeklődni: 70/775-6025

+ Városközpontban a Kossuth Lajos utcában 1. emeleti tel-jeskörűen igényesen felújított (klíma, konyhabútor, nyílászáró,stb..) egyéni fűtéssel, alacsony rezsiköltséggel 56m2-es lakáseladó. Iárnyár: 12.5M forint, Érdeklődni: 20/ 9279 570

+ Téglaépítésű házban, műanyag nyílászárós, erkélyes 2 szobáskonvektoros lakás eladó. Iár 10,9 MFt 20-7722428WWW.GODOLLOIHAZ.HU

+ Központhoz közel dryvit szigetelt 80 nm 2 szobás családi házgarázzsal az udvaron eladó. Iár 16,8 MFt 20-7722428

+ GÖDÖLLŐN, ÚJ ÉPÍTÉSŰ, minőségi kivitelezésű, 1 szintes 2szoba +nappalis ikerház 360nm-es telekkel, tárolóval érintkezve,kulcsrakészen 18,9 MFt ! 20-7722429 WWW.GODOLLOIHAZ.HU

+ Jó vétel! Kertvárosban 3szoba +konyha -étkezős, tégla, beton-gerendás, kiváló állapotú kockaház eladó Iár 16,9MFt 20-7722429

+ SÜRGŐSEN ELADÓ TELEK GÖDÖLLŐN A FENYVESBEN,695m2, 20m-es utcafront! 6.5.MILLIÓ!!!!!!! 20-5391988

+ Akció! Új építésű 4 lakásos társasházban, 2 szoba +nappalis,62nm-es lakás leköthető Iár 15,5MFt 20-7722429

+ Gödöllőn felújított, 1,5 szobás galériázott alacsony rezsijűlakás, kocsi beállóval AKCIÓS IRÁNYÁRON 8,9MFt 20-8042102WWW.GODOLLOIHAZ.HU

+ Illetékmentes! Belvárosban, mindenhez közel, új építésű nap-pali+ 1szobás, konyha-étkezős nettó 45nm-es, cirkófűtéses lakáseladó. Választható burkolatok, színek. Iár 11,9MFt 20-7722429

+ Újfenyvesben 740nm-es összközműves építési telek eladó. Iár11,9MFt 20-7722429

+ SÜRGŐSEN eladó Palotakerten 2 szobás, délnyugati fekvésűlakás Iár 7,8MFt 20-8042102

+ AKCIÓS ÁR! GÖDÖLLŐN ÚJ ÉPÍTÉSŰ RÉSZEN 3 szoba nappalisgarázs összekötéses ikerház 510 nm saját telekkel kulcsrakészeneladó 24,5MFt-ért 20-7722429

+ Alkalmi vétel! Remsey Krt.-on 1+2 félszobás 66 nm-es jóállapotú lakás 11.5 MFt Irányáron eladó 20-8042102

+ Sürgősen eladó Harasztban 3 szoba +nappalis, 85 nm-es, jóbeosztású, fedett kocsibeállós családi ház 500 nm-es telekkel Iár25MFt 20-7722429

+Palotakerten 1 szobás lakás, alacsony rezsivel. 6,9 MFt 20-8042102

+ A központhoz közel jó állapotban lévő 114nm-es, garázsoscsaládi ház, szép 725nm-es sarok telken eladó! 20-9447025

+ Új építésű 1+2félszobás lakások kertrésszel, autóbeállóval,nagy terasszal eladók 14,5MFt-tól 20-8042102

+ Eladó Gödöllőn, téglaépítésű, cirkós, jó állapotú 2szobás, 53nm-es lakás a Kazinczy krt. Iár 9,3 MFt 20-8042102

+ Sürgősen eladó az Egyetemnél másfél szobás mfszi lakás9.6MFt 20-8042102

+ Új építésű társasházban, nappali +2 szobás lakás Gödöllő közpon-tjában 16,4MFt Ugyanitt egyedi penthouse lakás 16,7MFt. Lakások300.000Ft/m2 alatt 20-9447025 WWW.GODOLLOIHAZ.HU

+ Gödöllőn, a Palotakert lakótelepen, 63m2-es 1+2 félszobás,átlagos állapotú lakás 7.9Mft-ért eladó! 20-5391988

+ Gödöllő központjában, a Tűztorony házban 1.em-i, 45m2-es, kétszobás lakás eladó! 14.8MFt! 20-5391988

+ Gödöllőn a János u-ban felújítandó, 2.em-i erkélyes lakás, kétszobával eladó! 20-5391988

+ Gödöllőn Fenyvesben, 1340m2-es telken, masszív felújítandócsaládi ház 16MFt-os irányáron eladó! 20-5391988

+ AKCIÓS ÁR, KIVÁLÓ BEFEKTETÉS! Eladó Kartalon, jókörnyezetben 3 szobás téglaépítésű családi ház, nagy telekkel,alkalmi, tárgyalóképes áron! I.ár: 10 mFt!!! 3430, Érd.: FŐNIX Iro-da 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllőn, eladó a Fenyvesben, teljes közművel ellátott, nap-pali+2 szobás, két fürdőszobás családi ház, a ház alatt szuterén. Atelek 560 nm-es, örökzöldekkel. I.ár: 28 m Ft. 3550, Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Palotakerti lakások többféle méretben, elrendezésben eladóakÁr: 9,5-től 12,9 mFT.-ig. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Eladó Szőlő utcában, 69 nm-es, 3 szobás, egyedi fűtéses örök-lakás. I.ár: 14,5 mFt. 3555, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllőhöz és egyúttal a fővároshoz is közel, Árpádföldön, lakó-parkban padlófűtéses, radiátoros 43 nm-es lakás eladó. Sajátkertkapcsolatos. A lakópark saját fitness teremmel és úszóme-dencével rendelkezik. Riasztó, saját tároló, saját felszíni gépkocsi-beálló. I.ár: 17,2 m Ft. 3559, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Eladó Gödöllőn, a Kertváros szívében 110 nm-es, nappali+3szobás ház, 540 nm-es telekkel. Iá: 23,9 MFT. 2981, Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Eladó a Fenyvesi részen, 2 szoba konyhás ikerház udvarrésszel,6,2 mFt irányáron! 3552, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Mogyoródon, Szentjakab parkban megkezdett építkezéssel,építési telek eladó. Közművek: csatorna, víz, villany telken belül,gáz is bevezetve a telekre. Telekméret: 802 nm. Alkalmi vétel! I.ár:8,5 mFt. 3559, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllő belvárosában, gyönyörűen felújított 54 nm-es,erkélyes, egyedi fűtéses negyedik emeleti lakás eladó. I.ár:11,2 mFt. 3515, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllő belvárosában, Petőfi térnél nappali+1 szobás, 47 nm-es, korszerű, modern, napkollektoros öröklakás eladó. E.ár: 17,4mFt. 3558, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllőn, csodálatos környezetben, tó partján eladó kétszintes,teraszos, jó állapotú 120 nm-es családi ház eladó. I.ár: 27 mFt.3544, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllőn eladó az Antalhegyi dombon egy könnyűszerkezetűcsaládi ház. Nappali+2 szoba, fürdőszoba, WC (külön). A fűtés és amelegvíz rendszere combi-kazánról működik. A ház alatt szuterénhúzódik végig. I.ár: 25 mFt. 3470, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllő Kertvárosának legkeresettebb részén, 750 m2-es,örökzöldekkel beültetett ősfás saroktelken épült 110 nmalapterületű, bővíthető (40 % beépíthetőség) családi ház garázzsal.3 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, wc, tároló. Szobákban parkettaburkolat, többi helyiség járólapozott. 3285, Iá: 30 MFT Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Csendes, nyugodt környezetben, Gödöllő legkedveltebb helyénkétszintes 100+70 nm-es kitűnő állapotú családi ház eladó. Kiválóár-érték arány! I.ár: 31,5 mFt. Érd.: 3529, FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Eladó Gödöllőn 80 nm alapterületű, nappali+2 és fél szobás,felújított kertes családi ház 808 nm-es telken. I.ár: 22,5 m FT.3541, Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn a Táncsics M. utcában nappali+3 szobás kertes csalá-di ház, sok örökzölddel, garázzsal, télikerttel. I.ár: 27 m Ft. Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

12 Gödöllői Szolgálat 2012. február 22.

HIRDETÉSFELVÉTEL!Hirdetési elérhetőségek: 20/525-53-66, 70/381-76-94

e-mail: [email protected]ímünk: Művészetek Háza, Gödöllő, Szabadság út 6.Nyitva: K:11–16; Sz, Cs:8:30–16;P:8:30–12; Hétfőn zárva!

Telefonon, faxon, levélben, e-mailen apróhirdetéstnem áll módunkban elfogadni. A lapban megjelenthirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

2011. május 13-án pénteken, egy a

babonások által retteget napon meg-

alakult a Gödöllői Társasházkezelő Kft.

- Mi volt a megalakulás oka és milyencélokat tűztek ki maguk elé?-A kínálati piacról hiányzott az a szakmaiság,amit szeretnénk Gödöllőn meghonosítani. Aztlehet hallani, hogy egyik vagy másik tár-sasházban a lakók vagy a lakók egy részenincs megelégedve a közös képviselőmunkájával, a társasház működésével/mű-ködtetésével, de nem is nagyon akarnak vagytudnak ezen változtatni, információ hiány,időhiány vagy egyéb okok miatt. Be kell látni,hogy az emberek nagy részének a napi gond-jaik megoldása után már nem marad energiájaazzal foglalkozni, hogy az otthonuk körülitörténésekre koncentráljanak. Már nincs ere-jük azzal foglalkozni, hogy ki is a közösképviselő, mit tesz a közösségért, mit teszazért, hogy a lakásunk ne veszítsen azértékéből, hanem inkább a korszerűsítésekkövetkezményeként (pl. pályázatok útján)növekedjen annak értéke.Belátjuk, hogy nem mi találtuk fel a „spanyolviaszt”. Amire vállalkoztunk, amit meg-valósítani szeretnénk, az már a főváros többkerületében, és Magyarország több települé-sén is bevált gyakorlat: szakértő csapatvégezze a társasház kezelését.A kft.-nek jelenleg két tagja van, de a munkátaz éppen szükséges/elvégzendő feladatszerint a 9-10 fős csapatból a megfelelő sza-kember(ek) végzi(k). A munkánkat segítihárom kiváló ügyvédi iroda, egy nagy szak-mai tudással rendelkező könyvelő iroda, kétjól képzett műszakis kolléga, akik éppen egyilyen vállalkozásnál dolgoznak már több éve.Tartozik hozzánk még egy kiváló team,aminek a tagjai figyelik és el is készítik apályázatokat, és végül egy közös képviselő is,aki közvetlen kapcsolatban van a lakókkal.

- A szakmai háttér megvan, de milyen előnytjelent ez a lakók számára?-Nézzük meg ezt egy konkrét példánkeresztül: Átveszünk egy társasházat, az elsőfeladat, hogy a pénzügyi stabilitást megnéz-zük, ha kell azt megteremtsük, a jövőrevonatkozó pénzügyi terveket elkészítsük. Eztegy lakógyűlés alkalmával a lakók elé tárjuk,ahol döntés megszületik, természetesen alakóközösség akaratának megfelelően. Az át-vételtől számított egy éven belül megtörténika társasház műszaki bejárása, ami azt jelenti,hogy a tetőtől a pincéig alaposan átnézzük aház műszaki állapotát. Itt a feladatunk : - lakóépület szemrevételezéses vizsgálata,- meghibásodások, hibalehetőségek felsorolása,- fotódokumentáció,

- felújítási javaslatok elkészítése,- költségbecslés.Ezután megint lakógyűlést hívunk össze, aholerről tájékoztatást adunk.

- Miért egy éven belül vállalják ezt a felada-tot, és nem azonnal?-Ennek több oka van. A pénzügyi tervek-/lehetőségek határozzák meg minden jövőbe-li álom megvalósíthatóságát, ezek elkészítésehosszabb időt vesz igénybe. Mire pénzügyi-leg egy társasház a „helyére kerül”, az 3-4hónaptól akár 3-4 év is eltarthat. Fontosszempont az is, hogy a közös képviselő azadott közösségről elég információval ren-delkezzen: pl. melyik lakónak vannak műsza-ki ismeretei, ki mióta lakik ott, stb. Ez azértfontos, mert történhetett a múltban olyankorszerűsítés,, ami jelenleg nem igényel bea-vatkozást, de ennek az információnak a bir-tokában a mi ismereteink, így a műszaki ter-vezés pontossága is alaposabb lesz. Nyilvánamint lehet, ezt mielőbb el kell végezni, hiszez az alapja a pályázatok írásának. Olyanpályázatíró vállalkozás segíti a munkánkat,amire szintén nagyon büszkék vagyunk. Azeddigi gyakorlat az volt, hogy előre fizettek atársasházak sikerdíjat, és vagy nyertekpályázati pénzt, vagy nem. Az óvatosabb tár-sasházak éppen ezért nem is pályáztak. Azkicsit jobb verzió volt, amikor a sikerdíjkifizetése a megnyert pályázatot érintette , desajnos az 5 évvel ezelőtt meghirdetett panel-program nyerteseinek is nagyjából a fele mégnem kapta meg az államtól a megnyertösszeget. Kifizették a sikerdíjat, elvégeztettékhitelbe a munkát és évek óta csak egy papír-juk van, de pénzt nem láttak. Azok az építő-ipari vállalkozások viszont csődbe mentek,melyek a munkát elvégezték. Ez így min-denkinek nagyon kellemetlen, ezért a mipályázatainkért csak akkor kell fizetni si-kerdíjat, ha már a kifolyósítás is megtörtént.

- Ez a profi munka biztosan nagyon drágaTapasztalatunk szerint az eddigi közösképviselőknek kifizetett megbízási díjaknál töb-bet sehol nem kértünk, sőt előfordult az is, hogya szakmai munka kevesebbe került az addigidíjaknál. Továbbá szeretnénk leszögezni, hogya közös költséget nem feltétlenül kell emelni acélok eléréséhez, jobb/költséghatékony gaz-dálkodással is elérhetőek a célok. Ezen felül azok a társasházak, ahol minimum30 lakás van, és a szerződést meg tudjukkötni ebben évben, az első hat hónapbaningyen kapják a szolgáltatásunkat, így többszázezer forinttal tudunk hozzájárulni azanyagi stabilitásuk megteremtéséhez.Bővebb információ, Tel.: 06 (70) 616-2323

(szerk.)

Bemutatkozik a Gödöllői Társasházkezelő Kft.

Page 13: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

2012. február 22. Gödöllői Szolgálat 13

+ Kiváló befektetés! Eladó Gödöllő belvárosában, Erzsébet parkszomszédságában, nappali+3 szobás családi ház, kertrésszel,garázzsal. Visszabérlésre is alkalmas. I.ár: 24,9 mFt. Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Veresegyházon, centrumban, beton alapon, terméskő aljzat-burkolattal 1100 nm-es telken, déli fekvésű 4 szobás családi házeladó. I.ár: 22,9 mFT. Érd: 3561, FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Két generációs családi ház tulajdonostól áron alul Gödöllő ked-velt kertvárosi részén eladó.Tehermentes. Akár vállalkozásra isalkalmas. Két különálló szint, mindkettőn konyha, fürdőszoba, nap-pali + 3 szoba. A házhoz tartozik még egy teljesen külön bejáratúlakrész (65 nm) 2 szoba,fürdő, konyha. 2 állásos garázs+szauna isvan. Iá.: 30,9 mFt. Tel.:20-3464-718.

+ Gödöllőn eladó áron alul családi ház, amerikai konyha-nappali, 4szoba, 2 fürdő, 2 garázs, kertkapcsolatos terasz, gondozott,parkosított udvar, kút, hőszigetelt, dupla fűtés, redőnyös, újnyílászárók.Tel.: 30-228-8403, 20-420-6243 (egész nap).

+ Magánszemélytől eladó Gödöllő központjában egy 2. emeleti,erkélyes, alacsony rezsivel rendelkező, egyedi gázfűtéses, pezs-gőfürdős, cserépkályhás, részben felújított lakás. Parkolás azerkély alatt biztosított. Iá: 10.8 mFt. Tel.: 70/3350-379.

+ Gödöllő központjában 1 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Tel.:20/9455-583.

+ NAGYON SÜRGŐSEN, ALKUKÉPESEN! Gödöllőn Palota-kerteneladó 9. emeleti 61 nm-es 2 szobás lakás! Ablakokon redőnyök,beépített konyhabútor kerámialapos tűzhellyel, mosogatógéppel!Iár.:8.5Mft.Tel.: 0630/228-1060 WWW.OTTHONFUTAR.COM

+ BELVÁROSBAN (PÁR ÉVES TÁRSASHÁZBAN) ÚJSZERŰIGÉNYES LAKÁS! Gödöllőn Belvárosban 45 nm, másfél szobás,1.emeleti nagyon igényes lakás eladó! iÁR:14.8mFT.Tel.:0630/228-1060 WWW.OTTHONFUTAR.COM

+ Gödöllő Egyetemi város részében eladó egy 42 nm-es, másfélszobás lakás hangulatos, ősfákkal körülvett klasszikus polgári tár-sasház első emeletén. Nagyon jó közlekedés, bevásárlási lehetőség.Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kitűnő otthont nyújthat,mivel nagyon alacsony rezsi költség van. Érd.: 06-20-314-4184

+ Eladó Isaszegen, emeletes CSALÁDI HÁZ, teljes berendezéssel(műszaki felszerelés, háztartási gépek, bútorok stb). Fszt. 90nm:előszoba, közlekedő, 2szoba, nappali, étkező, konyha (egybe)fürdő. Em. 80nm: gyerekszoba, egy légterű óriási nappali,gardróbszobák, fürdősz. Lépcsőfeljáró kívül belül, akár 2családrészére is megoldható lakhatás. 300nm rendezett telek. I.ár:30MFt 30/579-0545, 20/404-2383

+ Gödöllőn, Lázár Vilmos utcában örökpanorámás építési TELEKcsaládi okok miatt eladó, illetve a Nyárkút utcában 2500 m2 SZÁNTÓ2 db 25 m2-es épületekkel közművesítve eladó. Tel: 30/946-7702

+ Gödöllő legszebb részén, a TESCO közelében, most épülő új lakó-parkban építési telkek ELADÓK! Kampis A. téren, 16 lakásos tár-sasházban új építésű lakások és garázsok eladók. Tel: 30/946-7702

+ Eladó 76 nm-es, 2,5 szobás 3.em. korszerűsített fűtésű, felújí-tandó lakás, akár 2 generációnak, vagy befektetőnek. Tel:70/596-9962

+ ÖSSZEKÖLTÖZŐK FIGYELEM! Eladó az Alvégen egy háromlakásoscsaládi házban két különbejáratú 60-60 nm-es lakás a vasútál-lomáshoz, HÉV-hez közel. Iár: 20 millió. 30/6062-821, 70/9313-283

+ Gödöllőn, Fenyvesben, csendes zsákutcában, 2007-ben épült,kiváló tájolású, kétszintes, nappali +4 szobás, dupla fürdős,mediterrán jellegű, extra kivitelezésű (hőszigetelés, klíma, vízlá-gyító, víztisztító, öntözőrendszer, játszótér, kocsibeálló, fedettterasz, szép kert stb.) garázskapcsolatos ikerházfél tulajdonostóleladó. Óvodák, iskola, egyetem, boltok, egészségház, busz ésvonatmegálló a közelben. Érd: 70/944-9945

+ Áron alul eladó 79 nm-es tetőtéri lakás + 14 nm-es különállógarázs a központhoz közel, hatlakásos társasházban. Nappali + 2háló, külön WC, kamra, 2 erkély, + terasz, parkosított udvar.Iár:22MFt. 30/336-7096, 20/939-5152

+ Földszinti 2 szobás 60 nm-es lakás eladó. Központhoz közel,Szt. János utca. Érd: 20/915-6351

+ Eladó Szt. Imre utcában 68 nm-es, egyedi fűtésű lakásextrákkal liftes házban. Iár: 21,5 M Ft. Ill. Kossuth L. utcában 2szobás, 4. em. lakás. Iár: 9 M Ft. Tel: 30/3318-172

+ Gödöllőn, családi házas övezetben 120 nm-es saroktelken állólakóház tulajdonostól sürgősen eladó. Iár: 13,8 M ft. Ingatlanosokne hívjanak! Tel. 30/230-1499

+ Eladó Gödöllőn, Antalhegyi út 64/B sz. alatt található 120 nmlakóterületű családi ház. Teleknagyság 713 nm. Plusz garázs, kamra,tároló. Szigetelt, teljesen felújított, beállt kerttel. Érd: 30/9-222-158

+ Tulajdonostól eladó Gödöllő csendes, nyugodt kertvárosikörnyezetében lévő tégla társasházban egy 35 nm-es, 1,5 szobás,felújított, klímás lakás. Iár: 8,2 mFt. Érd: 30/645-1119

+ Gödöllőn a Kossuth Lajos utcában 3. emeleti, 2 szobás, 62 nm-es, erkélyes lakás eladó. Tel: 70/533-4664

+ HITEL kiváltás miatt Gödöllő központjában IV.em. 1,5 szobáslakás eladó. Ár: 10,5 millió Ft. Érd: 30/828-4004

+ Eladó! GÖDÖLLŐ KÖZPONTJÁBAN 830 nm-es telken 150 nm-esház. 3 szoba összkomfort és 2 szoba összkomfort külön bejárat-tal. Akár vállalkozási vagy közösségi célra is alkalmas. Iár: 28,9MFt Tel: 30/418-7206, 70/619-9079

+ Eladó lakás! Gödöllőn a városközpontban (Petőfi tér) régi építésűtársasházban 42 nm-es, másfél szobás, földszinti lakás eladó.Parkolási lehetőség az udvarban. Iár: 8,6MFt. Érd: 20/9-366-385

+ Eladó Gödöllő Újfenyves részén 2004-ben épült 94 nm-es nap-pali +3 szobás, egyszintes ikerházfél 500 nm-es saját telekkel,nagyon szép, gondozott kerttel. Iár: 25,5 MFt. 20/2309-709

+ Eladó Gödöllőn az Erdőszél u. 11.sz. alatti 720 nmes telek 30 nm-es komfortos, hőszigetelt házzal 11,5 MFt irányáron, vagy elcserél-hető ráfizetéssel kertvárosi 70-80 nm-es házra. Tel: 06-1-403-3711

+ Palotakerten 2 szobás lakás családi okok miatt sürgősen eladó.Tel: 06-30-475-8896, 06-30-9246-979

+ Szülők, nagyszülők figyelmébe! Rendezett családi ház telekáron(12MFt-ért) jogátruházással eladó. Megbeszélés: 28/816-442

+ Eladó Gödöllőn téglaépítésű, erkélyes, konvektoros 2. emeleti1,5 szobás lakás. 9,9 MFt. Érd: 20/520-5249

+ Kör utcában háromszobás, parkettás, nagy erkélyes lakás 4.emeleten tulajdonostól 12,5 MFt irányáron eladó. 30/5744-092

ALBÉRLET KIADÓ+ Gödöllőn társasházi I. emeleti 2 szobás lakás egyik különbe-járatú, bútorozott szobája, fürdőszoba, konyha használattal, TV,telefon, internet szolgáltatással TÁRSBÉRLETBE KIADÓ. Azonnalköltözhető, kizárólag nem dohányzó személy részére. Egy havi kau-ció szükséges! Ár: 30.000 Ft. + a rezsi fele. Érd.: 70/318-2127

+ Gödöllőn Palotakerten kiadó 62 nm-es, II. emeleti 2 szobás,bútorozott lakás 50eFt+rezsi+2 havi kaució. Érd: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+ Gödöllőn szoba fürdőszobával kiadó. Tel.: 20/9455-583.

+ Gödöllő kertvárosában az egyetemhez és a belvároshoz is közelalacsony rezsiköltségű új tetőtéri 55 m2-es, 2 szobás lakás azon-nali költözéssel kiadó. Tel.: 20-3464-718.

+ Gödöllő központjában 1 szobás, egyedi fűtéses lakás kiadó. Tel.:20/9455-583.

+ gödöllő központjában 2 szobás egyedi fűtéses lakás kiadó. 49ezer /hó + 2 havi rezsi. Tel 20/9455-583.

+ ASZÓDON ÚJSZERŰ TÁRSASHÁZBAN 80nm-es 3 szobás1.emeleti LAKÁS KIADÓ! ÁR: 80e.FT/hó. Tel.: 0630/228-1060WWW.OTTHONFUTAR.COM

+ Gödöllőn, Palotakerten 2 szobás, felújított, távfűtéses, bútoro-zott 61 nm-es lakás kiadó. HÉV, busz, egyetem közel. Bérleti díj:55.000,-Ft + rezsi, 2 havi kaució szükséges. 70/381-0055

+ Gödöllő csendes részén kiadó kétszobás összkomfortos, bútoro-zott családi ház 50.000,-Ft/hó +rezsi! 20/3280-438

+ Gödöllő központjában (OTP épület), VII.em. 44 nm-es, 2 szobás, csen-des, a belső udvarra néző lakás teljesen felújítva, bútorozva, gépesítve,klimatizálva hosszútávra kiadó. 50eFt/hó +rezsi. Tel: 70/375-7500

+ Gödöllőn hosszútávra kiadó 2 szobás, összkomfortos, bútoro-zott, fürdőszobás, konyhás 60nm-es szigetelt lakás téglaépület-ben 2 nőnek vagy gyermek nélküli házaspárnak Attila utcában.Külön gázóra, busz közel. 30/581-3827

+ Szoba kiadó! 90 nm-es igényes gödöllői albérletbe keresekalbérlőtársat 1 lány mellé. Szoba, fürdő, gardrób, konyha. Fix rez-sivel, kábeltévével, internettel március 1-től. 30/253-9997

+ 2 szobás 4.em. gázfűtéses, félig bútorozott LAKÁS kiadó a Szőlőutcában. 45.000Ft +rezsi, 2 havi kaució . Érd: 70/57-76-139

+ Szent János utcában, 4.em. 2 szobás, erkélyes lakáshosszútávra kiadó! A lakás bútorozott, gépesített. 60.000,-Ft/hó+rezsi +2 havi kaució. Tel: 30/458-1851

+ Gödöllő központjában bútorozatlan, alacsony rezsis lakás kiadó.35 nm. 45.000,-Ft/hó +rezsi +1 havi kaució. Tel: 20/3238-106

+ Gödöllőn centrumhoz közel az Árpád utcában, kertes családiházban, külön bejáratú 1.5 szobás 50 m2-es összkomfortos,bútorozott lakás /kábeltévé, internet/ 50.000.- Ft + rezsi, egyhavi kaucióval kiadó. 20/538-9543.

+ Gödöllő központjában, családi házban 1,5 szobás bútorozatlan1.em. 43 nm-es lakás gázfűtéssel kiadó. 40.000,-Ft +rezsi. Tel:20/3419-633

+ Palotakerten 1 szobás felújított lakás április 1.-től kiadó. Tel:06-30-9246-979, 06-30-475-8896

+ Gödöllőn a János utcában 1,5 szobás földszinti, konvektoros,teljesen felújított, berendezett lakás 1-2 személy részérehosszútávra kiadó. 50.000,-Ft/hó +rezsi. 2 havi kaució szükséges.Tel: 30/2014-769

+ Kiadó új építésű téglalakás (60 nm, 2 háló, alacsony rezsi) aBajcsy-Zs. utcában. Bútorozatlan, beépített konyhával, klímával.Ár: 100.000,-Ft/hó +rezsi. Érd: 30/529-5232

+ Kiadó új építésű téglalakás (70 nm, 3 hálós) a Bajcsy-Zs.utcában. Alacsony rezsi bútorozatlan, beépített konyhával, klímá-val. Ár: 120.000,-Ft/hó +rezsi/hó. Érd: 30/529-5232

+ Kiadó Március 1-től Gödöllőn az Erzsébet királyné körúton 35nm-es 1 szobás teljesen felújított lakás. 45.000,-Ft/hó +rezsi. 2havi kaució szükséges. Érd: 70/338-3723

ÜZLET, IRODA, GARÁZS

+ Gödöllő központjában 74nm-es üzlethelyiség kiadó. Tel:30/588-5889.

+ Gödöllőn a Remsey krt-on ELADÓ, 57 nm-es, 2 szintes üzlethe-lyiség, mely akár orvosi rendelő, ügyvédi iroda stb. kialakítására iskitűnő. Iá: 14,9 mFT. Érd.: 28/411-086; 20/919-4870

+ Gödöllőn üzlethelység, raktár, garázs kiadó más tevékenységcéljára is. Tel.: 20/9455-583.+ 30 nm-es Üzlet kiadó Gödöllőn, aGrassalkovich utca elején. Tel.: 70/281-5126.

+ Kiadó Gödöllőn a Petőfi tér 11. alatt található, udvari 30 nm-esüzlethelyiség!Irodának is alkalmas! Tel.: 30-346-5408.

+A Harasztban, az Erzsébet-park közelében 1975-ben épült, 4 szobás családi ház pincével, garázs-zsal, 844 nm-es, ősfás telken eladó. Iár: 26,9 mFt.+2004-ben teljeskörüen felújított 320 nm-es, 3lakásos családi ház 850 nm-es telken 3 garázzsala Kertvárosban, áron alul, 29,9 mFt-ért eladó.+A Csanakban162 nm-es, újszerű, földsz-intes, nappali+ 3 szobás, amerikai konyhás,(két fürdő) családi ház eladó garázzsalparkosított 960 nm-es telken. Irányár: 62 mFt.+A központban 2. emeleti, 1,5 szobás, egyedifűtésű, klimatizált, riasztóval felszerelt, lakás2003-ban épült társasházban udvari autóbeál-lóval eladó. Irányár: 18,2 mFt.

Szada, Dózsa György út

2012. február 21–28.

SZADA CENTER ÁRKAVALKÁD

A minôség garanciája

199 Ft/kg

949 Ft/kg

Plusz szolgáltatások az áruházunkban:

Üzlethelyiségek kedvezô áron kiadók Szadán a Centerben! Érdeklôdni lehet: +36-30-519-2783

Saját füstölésû termékekPékségünk ajánlataGrillbár

999Ft/kg 499Ft/kg 549Ft/kg

Ár! Ár!

Napi ajánlat leves + fôétel

Lottózó, telefonkártya-feltöltés

Nyitva tartás: H–P: 7–21, Sz: 7–18, V: 8–18 óráig

Termékeink bomba áron!

115 Ft

119 Ft

699 Ft

470 Ft

Friss dobozos tej

2,8% 1 l

Burgonya 10 kg47 Ft/kg

Narancs görögFüstölt fôtt tarja

Erzsébet kenyér 750 g153,33 Ft/kg

Panírmorzsa 500 g238 Ft/kg

Friss sertéscomb

Friss csirke pecsenye faros comb

Friss csirkeszárny

Ooops! papír zsebkendô(kamillás, lótuszvirág,

menthol) 100 db 1,49 Ft/db

149 Ft

199 Ft165 Ft

Citrom ízesítô 40%

1 l

Page 14: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

+ IRODA KIADÓ: Gödöllő, Dózsa Gy. úton, postával szemben, 32nm, 1.em. ÜZLETHELYISÉG KIADÓ: Gödöllő, Kossuth L. utcában,30 nm, fszt. udvarban. Érd: 70/373-8154, 20/9294-669

+ Gödöllőn, a KAZINCZY KÖRÚTON GARÁZS KIADÓ. Érd:70/224-7137

+ Gödöllőn a Posta melletti mélygarázsban 2 db parkolóhosszútávra kiadó. Érd: 30/492-6373

+ Gödöllő belvárosában földszinti 66 nm-es cirkós iroda kiadólakásnak is. Tel: 30/9617-621

+ János utcai garázs soron 18 nm-es szerelőaknástéglagarázs sürgősen, jutányos áron eladó. Tel: 06-30-475-8896, 06-30-9246-979

ÁLLÁS

+ Gödöllői étterem 25-35 év közötti szakácsot keres. Tel.:20/9537-375

+ Gyermekfelügyelő szakképesítéssel munkát vállal. Tel.:20/9455-583.

+ Angol tanár vagy? Szeretnél egy stabil főállást és szeretnélprofi csapatban dolgozni? Jelentkezz most a Studio ONLiNENyelviskolába. Lásd a nagy hirdetést a 14. oldalon! Fényképes,angol nyelvű önéletrajzodat küldd az [email protected] címre.

+ VILLAMOSSÁGI és GÉPÉSZETI SZERELŐ Gödöllői, mezőgaz-dasági automatizálással foglalkozó cég munkatársat keresállattartó technológiák villamossági, valamint gépészetiszerelésére, szervizelésére hazai és külföldi projektekhez. Amunka esetenként tartós távollétet igényelhet. Feltételek:kommunikációképesség angol nyelven, vezérléstechnikai és vil-lamos ismeretek és/vagy gépészeti ismeretek, jogosítvány.Jelentkezését szakmai önéletrajz leadásával várjuk [email protected] címre. Információ: 28/510-985

+ Alkalmi illetve kisegítő munkát vállalok, szgk és utánfutóvan. Többek között autója belső takarítását is megoldom azotthonában (a mindenes). Érd: 20/486-2747

+ Gyerekek felügyeletét vállalom 2 éves kortól. Tel: 30/571-0360

+ A gödöllői Málta Támogató szolgálatába személyi segítőtkeresünk 2012. 04. 01-től napi 8 órában. Bérezés megegyezésszerint. Elvárt szakirányú végzettség: szociális gondozó-ápoló,gyógypedagógiai asszisztens, gyógypedagógus, szociálismunkás, szociálpedagógus. Jelentkezés szakmai önéletrajzzala következő címre: [email protected] vagy Gödöllő,Palotakert 2/a. Érdeklődni lehet: 28/416-567, 30/647-5659Bús Teréziánál hétköznapokon 8.00 – 16.00 között.

+ MŰKÖRMÖST KERESEK vendégkörrel igényes szalonba. Tel:30/2682-084

+ HR toborzási specialista. Feladat: Szellemi munkavállalótoborzása pénzügyi területre. Karrierlehetőség adott. Önéletraj-zot és motivációs levelet küldje ide: [email protected]

+ Érettségizett és bármilyen műszaki végzettséggel ren-delkező munkatársakat keresünk gépkezelői, csomagolóimunkakörbe egy gödöllői telephelyű multinacionális céghez.Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: 2101 Gödöllő, Pf.: 504.Jelige: „Munka”

+ Vegyész vagy vegyésztechnikus végzettséggel rendelkezőmunkatársakat keresünk egy gödöllői telephelyű multi-nacionális céghez. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: 2101Gödöllő, Pf.: 504. Jelige: „Munka”

SZOLGÁLTATÁS

+ Fáj a lába a bőrkeményedéstől? Ápolásra szorul a körme? Vagy akezét szeretné rendbe tetetni, és szépen megcsináltatni? PEDIKŰR~ MANIKŰR ÖNNÉL, kényelmesen! Érd.: +36-30-851-8763

+ Könyvelés, bérszámfejtés, egyéni vállalkozók, kis- ésközépvállalkozások részére. Ezen kívül Könyvvizsgálat,cégalapítás, adótanácsadás. JW Controlling Kft. Tel.: 430-341,30/211-9388.

+ KÖLTÖZTETÉS, ÁRUSSZÁLLÍTÁS. RAKTÁROZÁS. Szakszerűcsomagolás, bútorszerelés, dobozok, fóliák árusítása. Lakásokirodák ingyenes helyszíni felmérése. Bútorlift bérlésilehetősége. Bővebb felvilágosítás: 20/423-4828,www.interiortrans.hu

+ CSERÉPKÁLYHA, KANDALLÓ TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE,használt berendezések tisztítása, átépítése, javítása.www.kalyhasmester.hu Tel: 20/5231-094

+ VÍZ-, GÁZ-, KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS, csatornázás,csatorna bekötés, régi rendszerek, fürdőszobák felújítása.Gázkészülékek, konvektorok tisztítása, javítása. Teljes körűépületgépészeti munkák. Tel: 20/9527-289, 28/476-229

+ Számítógépes problémája van? Hívjon bizalommal, házhozmegyek. Számítógép szerelés, rendszer és programtelepítés,vírusirtás garanciával. Hétvégén is! Tel: 30/333-9201

+ KÖNYVELÉS, cégalapítás, munkabérszámfejtés, tanácsadás.Gödöllő, Szent István tér 5. Tel: 30/592-1856, 30/508-1380

+ SZOBAFESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS. Idén rendelje meg,tavalyi áron! Ingyenes árajánlat! Tiszta, rendes munka! Tel:20/4-359-650

+ Automata mosógépek, hűtők, fagyasztók, mikrók javításagaranciával, alapáron. Este és hétvégén is! 30/234-7012Krokovics.

+ ELADÓ TÜZIFA KISZÁLLÍTÁSSAL. Tel: 20/568-4921

+ VILLANYBOJLER tisztítást, javítást és kisebb-nagyobb vil-lany-, illetve vízszerelést vállalok! Hétvégén is hívható telefon-számom: 06-70-585-5716

+ GARANCIÁVAL és REFERENCIÁKKAL vállalok festést,burkolást, gipszkartonozást, laminált parkettázást, dryvitrendszerű szigetelést és egyéb építészeti, SZÉPÍTÉSZETImunkálatokat. Hívjon bizalommal, spóroljon minőségiMUNKÁIMON! 70/338-3639

+ PARKETTÁS vállal hagyományos és szalagparketta lerakást,csiszolást, lakkozást. Laminált és hajópadló lerakást. Javítás,recsegés megszüntetése. Tel: 70/505-1177.

+ ÉPÜLET ÉS LAKÁSFELÚJÍTÁS (Generál kivitelezés, gipsz-kartonozás, hideg-meleg burkolás). Vállalunk mindenneműépítőipari kivitelezést. Gyors, megbízható munka. Ingyenes ár-ajánlat felmérés alapján. Tel: 20/4359-650

+ Vállalom lakások felújítását (kőműves munkák, burkolás,gipszkarton szerelés, dryvitolás, festés). Hívjon bizalommal!Tel: 20/628-8185

+ Gödöllői Hibaelhárító Szolgálat! Csapok, WC-tartályokjavítása-cseréje, csőtörés javítása, víz-fűtésszerelés, dugulás-elhárítás. Tóth László. Tel: 30/9229-553.

+ Tetők felújítása, kivitelezése, ácsmunkák Tóth László. Tel:30/9229-553.

+ Szobafestés, mázolás, tapétázás! Tiszta munka, elfogadhatóáron! Tel: 20/9133-165

+ Utánfutó kölcsönzés: 20/220-62-98

+ Klíma, hűtő, villanyszerelés, 2órán belüli kiszállás. Érin-tésvédelmi mérés. 70/264-3660

+ Vízvezeték szerelés, fagyásos dugulások szakszerűelhárítása, talajcsapok cseréje, WC-k, tartályok, mosdók, moso-gatók, csőtörések javítása 0-24-ig. 70/241-8999.

+ Kaputelefon, riasztó, beléptető, térfigyelő rendszerek,garázskapu szerelés, javítás 2órán belül. 20/9-177-555

+ Gyermekfelügyeletet, kisiskolásoknak korrepetálást is vállalpedagógus diplomákkal, óvónői gyakorlattal rendelkező fiata-los, előnyugdíjas hölgy. Tel: 70/4545-795

+ Rövid határidővel vállalok szakdolgozatok, házidolgozatok,vagy más jellegű anyagok gépelését. Érd.: 30-851-8763

14 Gödöllői Szolgálat 2012. február 22.

A GödöllőiSzolgálatot azinterneten isolvashatja:

www.szolgalat.com

Az Ön hirdetését a

weboldalon

ajándékba adjuk!

HIRDESSENBENNE!

Amennyiben nem kapja meg a Szolgálat aktuálisszámát, az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést:70/383-1922, 20/525-5366, 70/381-7694

E-mail: [email protected],[email protected], [email protected]

A Sőregi Mester Kft. 4,354, millió forint unióstámogatást nyert el a „Vállalati folya-matmenedzsment és elektronikus kereskedelemtámogatása” című pályázati kiíráson az ÚjSzéchenyi Terv keretében. A 10,885 millió forintösszköltségvetésű beruházásból vállalat-irányítási rendszer integrálása valósult meg.A Sőregi Mester Kft. Vállalatirányítási rendszerfejlesztése projektjének célja korszerű, integráltbútoripari rendszer bevezetésének meg-valósítása. A projekt elvárt eredménye, hogy abútoripari rendszer telepítése által a termelés, agyártás, az értékesítés gyorsabb és verseny-képesebb legyen.A projekt során beszerzésre került vál-lalatirányítási rendszer a minőségi technológiáttestesíti meg, és mindenben megfelel azEurópai Unió által támasztott szigorú biztonsá-gi előírásoknak is.

A projekt megvalósítása során a beszerzettszoftverek segítségével kialakított rendszerhozzájárul a vállalkozásnál a szolgáltatás, agyártás, a termelés, az értékesítés, internetesértékesítés modernizációjához, hatékonyabbátételéhez. A projekt megvalósítása hoz-zásegítette a társaságot a piaci pozíciómegerősítéséhez, és a versenyképességjavításához.A projekt megvalósítása során a támogató aNemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077Budapest, Wesselényi u. 22.) www.nfu.hu, aközreműködő a Magyar GazdaságfejlesztésiKözpont Zrt. (1139 Budapest, Váci út 83.)www.magzrt.hu

A pályázat azonosító száma: KMOP-1.2.5-11-2011-0106

A projekt megvalósítási helye:2173 Kartal, Kodály Zoltán út 29.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

„Modern termelési folyamat kialakításaa Sőregi Mester Kft-nél Korpus rendszer

integrálásával”

Sőregi Mester Kft.

Cím: 2173 Kartal, Kodály Zoltán u. 29. Kapcsolattartó: Sőregi Anett

Honlap: www.soregimester.hu, E-mail: [email protected]

www.ujszechenyiterv.gov.huA projektek az Európai Uniótámogatásával valósulnak meg.

Page 15: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

OKTATÁS+ GYERE NYELVET TANULNI! 4 ANGOL EGYÉNI ÓRÁTAJÁNDÉKBA KAPSZ TŐLÜNK. EHHEZ CSAK BE KELL JÖNNÖDHOZZÁNK 2012. FEBRUÁR 29-IG ÉS BEJELENTKEZNEDINGYENES AJÁNDÉK ANGOL EGYÉNI ÓRÁIDRA. NEM KELLBEIRATKOZNOD ÉS NEM KELL FIZETNED SEMMIT SEM.NYELVTANFOLYAMRA JÁRNÁL, DE ATTÓL TARTASZ, HOGYNEM OLYAN TANÁRT KAPSZ MAJD, AMILYET SZERETNÉL?VAGY EGYSZERŰEN CSAK FÉLSZ, HOGY NEM JÖSSZ MAJD KIA CSOPORTODDAL? EZ TÖBBÉ NEM PROBLÉMA! MINDENCSOPORTOS ÉS EGYÉNI NYELVTANFOLYAMUNKRA 100SZÁZALÉKOS ELÉGEDETTSÉGI ÉS PÉNZVISSZAFIZETÉSIGARANCIÁT VÁLLALUNK! NÉZD MEG HONLAPUNKAT ÉSJELENTKEZZ MA! WWW.STUDIOONLINE.HU. TANULJ VELÜNKANGOLUL, NÉMETÜL, OLASZUL, FRANCIÁUL, SPANYOLUL ÉSOROSZUL CSOPORTBAN VAGY EGYÉNI ÓRÁKON. GÖDÖLLŐ,ÁLLOMÁS TÉR 5. - A VASÚTÁLLOMÁSSAL ÁTELLENBEN -FKNYSZ: 00884-2011. ESETLEG TELEFONÁLNOD KÉNYELME-SEBB? TELEFON: 0620 216 62 40

+ Angol nyelvtanfolyamok: középfokú nyelvvizsgára, érettsé-gire felkészítő tanfolyam szombaton 9-12.15-ig. Az első alka-lom felmérés, tehát ingyenes. Max 5 fős csoportok. Továbbitanfolyamok: www. toptan. hu, [email protected], 30-224-75-63.

+ Nem úgy sikerült a félévi jegyed matekból, fizikából,kémiából, ahogy szeretted volna? Korrepetálásra van szük-séged? Hívd Karcsi bácsit. Magántanulók vizsgára valófelkészítését is vállalom. Tel: 30-908-4130.

+ BRITISH BUSINESS ENGLISH! New job, new country, travel,restarting or just practising? I offer interviews, soft skills,MBA or Bus. exam prep, Marcomms, Legal, Medical, etc. Shortcourses with results! 14 years experience & invoice. Contact:+3670 3301332

+ Tanulási képességek fejlesztése diákoknak és felnőttkorosztálynak. TANULNI IS MEG KELL TANULNI! Amitfejlesztünk: emlékezetet, figyelmet, gondolkodást. Tel.28/415-998, 20/388-4953

+ MATEMATIKA – korrepetálást (2.általánostól), emelt- ésközépszintű érettségire való felkészítést vállal gödöllőiközépiskolai tanár. Főiskolások, egyetemisták segítése is!20/380-2268 (du., este hívható)

+ PELIKÁN AUTÓSISKOLA GÖDÖLLŐN A PETŐFI TÉR 9. SZÁMALATT. „B” KATEGÓRIÁS TANFOLYAMOT INDÍT 2012. MÁRCIUS3-ÁN. WWW.PELIKANSULI.HU 70/433-5033, 20/9-734-738.

+ ANGOL NYELVTANFOLYAM INDUL 2012. MÁRCIUS 26-ÁN.INGYENES SZINTFELMÉRÉS, BESZÉDCENTRIKUS OKTATÁS,ANYANYELVI TANÁRRAL. PELIKÁN NYELVISKOLA GÖDÖLLŐNA PETŐFI TÉR 9. SZÁM ALATT! 70/433-5033

+ ISKOLA ELŐKÉSZÍTŐ foglalkozások egyéni, ill. kiscsoportosformában. Borna Brigitta. 20/669-2655

+ Frissen érettségizett fiatalember vállal korrepetálást angol-ból általános iskolásoknak angol felsőfokú papírral, biológiábólkorrepetálást, egyetemre való felkészítést vállalok! Érd:20/556-3533

ADÁS~VÉTEL

+ KÖNYVEKET, KÖNYVTÁRAKAT, EXLIBRISEKET,PAPÍRRÉGISÉGEKET VÁSÁROLOK. Tel: 28/412-230

+ Bélyegeket, bélyeggyűjteményeket (magyar, külföldi), lev-eleket, képeslapokat, pénzeket, pénzgyűjteményeket, plaket-teket, fegyvereket, kitüntetéseket, könyveket vásárolokgyűjteményembe. Tel: 0620-947-3928

+ TÜZÉPRŐL akác, tölgy tüzifa eladó kugliban: 2.000,-Ft/q,hasítva: 2.100,-Ft/q. Helyben mérlegelve! Tel: 20/422-4085

+ NÉMET márkájú WILMS tip. HŐLÉGBEFÚJÓ 650 m3befűtésére alkalmas 24 KW-s berendezés GÁZPALACKKALegyütt, ill. mini GÁZ-SZIESZTA 75m3 fűtésre alkalmas gáz-palackkal együtt eladó. Tel: 20/9774-013

+ TERMELŐTŐL AKÁC TÜZIFA 2.200,-Ft hasítva, 2.000,-kugliban eladó. Gödöllőn ingyenes kiszállítással. 20/2922-405

EGYÉB

+ ELTARTÁSI SZERZŐDÉST KÖTNÉK IDŐS HÁZASPÁRRALVAGY EGYEDÜLÁLLÓ IDŐS EMBERREL. Tel.: 30/727-7667.

+ Társ és partnerközvetítés.Tel.: 20/9455-583.

+ Kisállatpanzió várja ügyfeleit. Tel.: 20/9455-583.

+ Hastáncosnő fellépést vállal. Tel.: 20/9455-583.

+ MOGYORÓDON 2000 nm-es patakparti, belterületi ÉPÍTÉSITELEK ELADÓ. IÁR: 8.000,-Ft/nm. Ill. FELVONULÁSIKONTÉNER -5×2 m-es, szállítható- eladó. 06-20-9-463-112

+ MÉZET közvetlenül a termelőtől, a Ludányi Méhészetből!Akác-, virág-, hárs-, erdei-, ámor-, gesztenye-, repce krém-,selyemfű-, lépesméz kapható. 3kg fölött házhoz szállítjuk.30/9891-721

+ Vásároljon HAMISÍTATLAN, OMME zárszalagos mézetközvetlenül a termelőtől! Akác-hárs, Hárs-erdeiméz 1500 Ft+üveg. 720 ml-es csavaros tetejű befőttes üveget cserébe elfo-gadok. Szabó György Gödöllő, Lovas u. 3. Tel: 28/417-913

+ Játékos, nagy mozgásigénnyel rendelkező 6 éves vizsla -németjuhász keverék nőstény kutyus keres új, szerető gazdátköltözés miatt. Tel: 20/669-2655

2012. február 22. Gödöllői Szolgálat 15

Page 16: Állampolgársági eskü Sportos gálaest a Királyi …2 Gödöllői Szolgálat Közélet 2012. február 22. 6. – Senki sem hullatott oroszlánköny-nyeket a közigazgatás járási

16 Gödöllői Szolgálat 2012. február 22.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2012. FEBRUÁR 29.

A Bagoly könyvesbolt 1000 Ft‐os vásárlási utalványát nyerte:Őry Zsigmondné, Hársfa u. 21.;Szabó Pál, Mohács u. 41.A Dűlő Borkereskedés 1000 Ft‐os vásárlási utalványát nyerte:Rózsa Judit, Fenyvesi nagyút 28.A Happy Box (Petőfi udvar) 2000Ft‐os vásárlási utalványát nyer‐te: Bernácz Ábel, Sík Sándor u.4.A Városi Mozi belépőjét nyerte:Udvardi Judit, Palotakert 6/A; RabÁdám, Dessewffy u. 25.A Mezőgazdasági és KertészetiÁruház 1000 Ft‐os vásárlási utal‐ványát nyerte: Sáráné Szabó Eri‐ka, Szivárvány u. 25.; HarsányiIldikó, Szabadka u. 6/a III/12.